Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete Iktatószám: T-134/2015.
I. HATÁROZAT
KIVONAT
a 2015. június 25-ei rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvéből
116/2015. (VI. 25.) B-L.Ö.h. Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testülete 3 igen szavazattal, 10 nem szavazattal és tartózkodás nélkül nem fogadta el Juhász Péter képviselő úr ügyrendi javaslatát, hogy a meghívóban 20. napirendi pontként szereplő „Döntés üres, nem lakás célú helyiségek pályázaton történő értékesítéséről, bérbeadásáról„ című napirendi pontot ne tárgyalják. A szavazáson jelen volt: 13 fő
117/2015. (VI. 25.) B-L.Ö.h. Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testülete 3 igen szavazattal, 10 nem szavazattal és tartózkodás nélkül nem fogadta el Dr. Steiner Pál képviselő úr ügyrendi javaslatát, hogy a meghívóban -
2. napirendi pontként szereplő „BelvárosLipótváros Önkormányzat Képviselőtestületének az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díjáról szóló 402/2004. (V.13.) B-L.Ö. határozat módosítása” című előterjesztés a mai ülésen későbbi napirendként kerüljön megtárgyalásra – egyeztetést követően – vagy a mai ülés ne tárgyalják, hanem a következő testületi ülésen.
-
15. napirendi pontként szereplő „Döntés Károlyi-kert ingyenes használatba adásáról szóló megállapodás aláírásáról a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-vel” című előterjesztést a mai ülésen ne tárgyalják.
-
a 17. napirendi pontként szereplő „Döntés Szervita téri megállapodás aláírásáról” című napirendi pont a mai ülésen kerüljön napirendre és a rendes Képviselő-testületi ülésen tárgyalják meg, megfelelő előkészítés után.
A szavazáson jelen volt: 13 fő
118/2015. (VI. 25.) B-L.Ö.h. Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testülete 10 igen szavazattal, 2 nem szavazattal és 1 tartózkodás mellett úgy dönt, hogy a T-132/2015. számon kiküldött meghívóban szereplő napirendi pontokat az alábbi sorrendben tárgyalja: Nyílt ülés: 1.) Az Önkormányzat tulajdonában álló lakások lakbérének mértékéről és a lakbértámogatásról szóló – többször módosított – 34/2007.(X. 19.) önkormányzati rendelet módosítása /T-136/2015. számú előterjesztés/ 2.) Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díjáról szóló 402/2004. (V.13.) B-L.Ö. határozat módosítása /T137/2015. számú előterjesztés/ 3.) Rendeltetésszerű használatra nem alkalmas önkormányzati lakások felújítási kötelezettséggel, valamint nem lakás céljára szolgáló helyiségek lakássá történő alakítás és átminősítés kötelezettségével történő bérbeadására kiírni tervezett pályázat szempontrendszerének jóváhagyása /T138/2015. számú előterjesztés/ 2
4.) Belváros-Lipótváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Ügyrendjének elfogadása /T-139/2015. számú előterjesztés/ 5.) Belváros új Főutcájának kiépítése – II. ütem – Ferenciek tere és környéke rehabilitációja projekt támogatási elnevezésű szerződésének 7. számú módosítása a Kossuth Lajos u. 3. szám alatt megvalósult közösségi tér műszaki tartalmi bővítése kapcsán /T-141/2015. számú előterjesztés/ 6.)
Belváros új Főutcájának kiépítése – II. ütem – Ferenciek tere és környéke rehabilitációja elnevezésű projekt támogatási szerződésének 8. számú módosítása a kivitelezés során felmerülő pótmunkák, valamint az Irányi utcában történt forgalmi rendváltozás kapcsán /T-140/2015. számú előterjesztés/
7.) Az Északi Lipótváros megújítása elnevezésű projekt Támogatási Szerződésének 1. számú módosítása a kivitelezés során felmerülő műszaki tartalmat érintő változtatási utasítások okán /T-142/2015. számú előterjesztés/ 8.) Az Egyesített Szociális Intézmény Alapító Okiratának módosítása a Belgrád rakparti Idősek Klubja férőhelyszámának növelése miatt /T-143/2015. számú előterjesztés/ 9.) Döntés óvodai hozzájárulásáról előterjesztés/
dajkák munkáltatói /T-144/2015. számú
10.) Döntés a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2016. évi fordulójához történő csatlakozásáról /T145/2015. számú előterjesztés/ 11.) A Belváros-Lipótváros Egyházi Épületekért Közalapítvány 2014. évi beszámolója és közhasznúsági jelentése, valamint a közalapítvány működéséről szóló jelentés elfogadása /T-146/2015. számú előterjesztés/ 12.) Döntés a 2015. évi Európai Mobilitási Hét és Európai Autómentes Nappal kapcsolatban /T147/2015. számú előterjesztés/ 13.) Döntés alapítványi támogatásokról 148/2015. számú előterjesztés/ 3
/T-
Zárt ülés: 14.) Belváros Ifjú Tehetsége felkészítő tanárának díj adományozása /T-149/2015. számú előterjesztés/ 15.) Döntés Károlyi-kert ingyenes használatba adásáról szóló megállapodás aláírásáról a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-vel /T150/2015. számú előterjesztés/ 16.) Döntés Sas u. 25. társasház udvarának üvegtetővel történő lefedése kapcsán telki szolgalom alapítására, közérdekű használat céljára átadott területek tárgyában kötendő megállapodás aláírásáról a Penta Unió Oktatási Centrum Zrt-vel és a Budapest, V. kerület Sas u. 25. szám alatti társasházzal /T151/2015. számú előterjesztés/ 17.) Döntés Szervita téri megállapodás aláírásáról /T-152/2015. számú előterjesztés/ 18.) Méltányossági lakáskérelem számú előterjesztés/
/T-153/2015.
19.) Döntés lakbércsökkentési kérelem tárgyában /T-154/2015. számú előterjesztés/ 20.) Döntés üres, nem lakás célú helyiségek értékesítéséről, pályázaton történő bérbeadásáról /T-155/2015. számú előterjesztés/ 21.) Döntés elővásárlási jog gyakorlásáról /T156/2015. számú előterjesztés/ 22.) Döntés képviselői összeférhetetlenségről /szóbeli előterjesztés/ 17 órától nyílt ülés keretében: 23.) Közmeghallgatás A szavazáson jelen volt: 13 fő
RENDELETALKOTÁS! 22/2015. (….) Önkormányzati rendelet Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testülete 10 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 3 tartózkodás mellett 4
elfogadta a tulajdonában álló lakások lakbérének mértékéről és a lakbértámogatásról szóló – többször módosított – 34/2007. (X.19.) önkormányzati rendelet módosítását 1-6. §-ig, a T-136/2015. számú előterjesztésben szereplő tartalommal. A szavazáson jelen volt: 13 fő
119/2015. (VI. 25.) B-L.Ö.h. Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testülete 13 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja a 402/2004. (V.13.) határozatának módosítását a T-137/2015. számú előterjesztés határozati javaslatainak 1-9 számú pontjaiban foglaltak szerint, azzal, hogy a „kedvezmény” szó helyett a „tevékenység alapján megállapított” szóhasználat kerüljön feltüntetésre a határozat szövegében. A szavazáson jelen volt: 13 fő
120/2015. (VI. 25.) B-L.Ö.h. Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testülete 3 igen szavazattal, 10 nem szavazattal és tartózkodás nélkül nem fogadta el Juhász Péter képviselő ügyrendi javaslatát, hogy a rendeltetésszerű használatra nem alkalmas önkormányzati lakások felújítási kötelezettséggel, valamint nem lakás céljára szolgáló helyiségek lakássá történő átalakítás és átminősítés kötelezettségével történő kiírásra kerülő pályázat elbírálásának szempontrendszerébe kerüljön be az, hogy „előnyt élveznek azok a pályázók, akik nem önkormányzati képviselők hozzátartozói.” A szavazáson jelen volt: 13 fő 5
121/2015. (VI. 25.) B-L.Ö.h. Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testülete 12 igen szavazattal, 1 nem szavazattal és tartózkodás nélkül jóváhagyja a rendeltetésszerű használatra nem alkalmas önkormányzati lakások felújítási kötelezettséggel, valamint nem lakás céljára szolgáló helyiségek lakássá történő átalakítás és átminősítés kötelezettségével történő kiírásra kerülő pályázat elbírálásának szempontrendszerét az alábbiak szerint: Előnyt élveznek: -
kerületi kötődés (V. kerületi állandó lakóhely, tartózkodási hely, munkahely)
-
igazoltan a kerületben élők, dolgozók nagykorú gyermekei
-
gyermekes családok (akár kerületen kívüliek)
-
a pályázó családalapítás, céljából adja be a kérelmét,
-
gyermekét egyedül nevelő szülő,
-
több generáció alapterület esetén,
-
a felújítás/kialakítás költségének mekkora hányadával rendelkezik saját erőként, ennek nagysága,
-
azok a bérlők, akik nyertes pályázat esetén közös érvényes bérleti szerződésük megegyezéssel történő megszüntetését vállalják.
gyermekvállalás
együttköltözése
nagy
A Képviselő-testület felkéri a Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottságot, hogy tegyen javaslatot a Polgármesternek a rendeltetésszerű használatra nem alkalmas önkormányzati lakások felújítási kötelezettséggel, valamint nem lakás céljára szolgáló helyiségek lakássá történő átalakítás és átminősítés kötelezettségével történő bérbeadására kiírásra kerülő pályázatra vonatkozóan a fenti szempontrendszerrel összhangban legkésőbb 2015. október 31. napjáig. A szavazáson jelen volt: 13 fő 6
122/2015. (VI. 25.) B-L.Ö.h. Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testülete 11 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 2 tartózkodás mellett elfogadta a Polgármesteri Hivatal Ügyrendjét a T139/2015. számú előterjesztés szerinti tartalommal, egyben a 6/2013. (I.17.) és a módosításáról rendelkező 258/2013. (VII.25.) BL.Ö. számú határozatokat hatályon kívül helyezi. Felelős: polgármester Határidő: azonnal A szavazáson jelen volt: 13 fő
123/2015. (VI. 25.) B-L.Ö.h. Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testülete 12 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 1 tartózkodás mellett úgy dönt, hogy a Belváros új Főutcájának kiépítése – II. ütem – Ferenciek tere és környéke rehabilitációja elnevezésű projekt közösségi terében megvalósuló üvegajtó beépítése okán elfogadja a Támogatási Szerződés módosítását és felhatalmazza a Polgármestert annak aláírására. A szavazáson jelen volt: 13 fő
124/2015. (VI. 25.) B-L.Ö.h. Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testülete 13 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja a Belváros új Főutcájának kiépítése – II. ütem – Ferenciek tere és környéke rehabilitációja elnevezésű projekt során felmerült pótmunkák, valamint az Irányi utcában végzett forgalomtechnikai változások okán a Támogatási 7
Szerződés módosítását és felhatalmazza Polgármestert annak aláírására.
a
A szavazáson jelen volt: 13 fő
125/2015. (VI. 25.) B-L.Ö.h. Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testülete 13 igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy elfogadja az Északi Lipótváros megújítása elnevezésű projekt során felmerült változtatási utasítások okán a Támogatási Szerződés módosítását és felhatalmazza a Polgármestert annak aláírására. A szavazáson jelen volt: 13 fő
126/2015. (VI. 25.) B-L.Ö.h. Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testülete 13 igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy elfogadja az ESZI alapító okiratának módosítását a Belgrád rakparti Idősek Klubjának férőhelyszám növekedése miatt maximum 160 főig, a szakhatósági állásfoglalások függvényében, amennyiben az az intézmény bővítésével vagy átalakításával nem jár. A szavazáson jelen volt: 13 fő
127/2015. (VI. 25.) B-L.Ö.h. Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testülete 13 igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy - a fenntartásában lévő óvodák részére 2015. szeptember 1-jétől hozzájárul a dajka 8
munkakörben dolgozó főállású közalkalmazottak keresetének bruttó 25.000,- Ft-os, a félállású munkakörben dolgozó közalkalmazottak keresetének bruttó 12.500,- Ft-os munkáltatói döntésen alapuló kiegészítéséhez - a kereset kiegészítéshez az intézmények 2015. évi bérköltségeit az alábbi összegekkel egészíti ki: Bástya Óvoda (9 fő) 1.143.000,-Ft, Balaton Óvoda (7 fő) 889.000,-Ft, Tesz-Vesz Óvoda (6 fő) 762.000,-Ft és a Játékkal-mesével Óvoda (10,5 fő) 1.333.500,-Ft - a költségvetési többletet az Önkormányzat 2015. évi költségvetésének általános tartalékából biztosítja. Felelős: oktatásért felelős alpolgármester Határidő: 2015. szeptember A szavazáson jelen volt: 13 fő
128/2015. (VI. 25.) B-L.Ö.h. Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testülete 13 igen szavazattal, egyhangúlag - úgy dönt, hogy a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2016. évi fordulójához csatlakozni kíván és felhatalmazza a polgármestert a csatlakozási szerződés aláírására. A Bursa Hungarica ösztöndíjpályázat 2016. évi előirányzatát 5 M Ft-ban állapítja meg. Határidő: 2015. szeptember Felelős: polgármester - felhatalmazza az Oktatási Bizottságot beérkezett pályázatok elbírálására. Határidő: 2015. december Felelős: oktatásért felelős alpolgármester A szavazáson jelen volt: 13 fő
9
a
129/2015. (VI. 25.) B-L.Ö.h. Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testülete 12 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 1 tartózkodás mellett mint a Belváros-Lipótváros Egyházi Épületekért Közalapítvány alapítója tudomásul veszi: -
a közalapítvány 2014. évi beszámolóját és közhasznúsági mellékletét
-
az Ellenőrző tevékenységéről működéséről.
Szerv és a
jelentését a közalapítvány
A szavazáson jelen volt: 13 fő . 130/2015. (VI. 25.) B-L.Ö.h. Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testülete 13 igen szavazattal, egyhangúlag egyetért a 2015. évi KARTA tartalmával, támogatja az Európai Mobilitási Hét és Európai Autómentes Nap Mozgalmat. Belváros-Lipótváros Önkormányzata vállalja az Európai Autómentes Nap szervezését és a Papnövelde utca részleges lezárásával egynapos rendezvényt tart az Egyetem téren. Határidő: 2015. szeptember 22. Felelős: polgármester A szavazáson jelen volt: 13 fő
131/2015. (VI. 25.) B-L.Ö.h. Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testülete 13 igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy - a Cirko Film Másképp Alapítványt 100.000,- Fttal, 10
- a Hogy Az Idegen Nyelv Ne Legyen Idegen Alapítványt 80.000,- Ft-tal, - az Egyetemi Könyvtárért Alapítványt 150.000,Ft-tal, - az Erdély Művészetéért Alapítványt 400.000,- Fttal, - az Ars Sacra Alapítványt 100.000,- Ft-tal, - a Józsa Judit Művészeti Alapítványt 100.000,-Fttal, - a Magyar Cserkészkürt Alapítványt 100.000,-Fttal, - a Balaton Óvoda Alapítványt 80.000,- Ft-tal, - az Alapítvány a Koncertmuzsika Zenekarért 100.000,- Ft-tal, - a Musica Aeterna 100.000,-Ft-tal,
Művészeti
Alapítványt
- a Ward Mária Iskola Alapítványt 100.000,-Ft-tal, - a Liszt Ferenc Kórus Egyházzenei Alapítványt 150.000,-Ft-tal, - a Piros Orr Bohócdoktor Alapítványt 100.000,-Fttal, - a Szálkán a Művészetért Alapítványt 1.200.000,Ft-tal támogatja. A szavazáson jelen volt: 13 fő
147/2015. (VI. 25.) B-L.Ö.h. Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testülete 13 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta tárgyalásra 23. napirendi pontként a társasházak támogatásának keretbővítését szóbeli előterjesztésként. A szavazáson jelen volt: 13 fő
11
148/2015. (VI. 25.) B-L.Ö.h. Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testülete 13 igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a Társasházi Munkacsoport javaslata alapján a társasházak támogatása tekintetében a 2015-ös évben a keretet kibővíti a fejlesztési céltartalék terhére 72.390.890,-Ft-tal, az általános tartalék terhére pedig 33.117.373,-Ft-tal. A szavazáson jelen volt: 13 fő . B u d a p e s t, 2015. június 25.
Dr. Sélley Zoltán jegyző
Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester
12