Baromfitenyésztésünk jelentısége hazánk mezıgazdaságában

Baromfitenyésztésünk jelentısége hazánk mezıgazdaságában. Az 1884. évi állat-összeírást, habár az még nem volt a körülményeknek minden tekintetben megfelelı, teljesen és egész jogosan már ma is az európai államokéval egy színvonalra emelhetjük. E téren is tehát, mint mezıgazdaságunk legtöbb tényezıjén, örvendetesen haladást constatálhatunk; e kedvezı fordulat bennünket annyival is inkább kecsegtet, mivel tudjuk, hogy hazánk minden részében, ahol csak mezıgazdaságról lehet szó, azon hit uralkodik, miszerint Magyarország mezıgazdasága általában véve is még sok kívánnivalót hágy fenn! Lehet, sıt nern is tagadhatjuk, e tényezık alapulhatnak sok valóságon, de nem általában minden osztálynál, – ezt ki kell jelentenünk, – és különösen nem minden nemzetiségnél. A német és magyar elem különösen pedig a dunántuli megyékben és az Alföldön válik ki minden gazdasági ágban – tehetıs szellemével és szorgalma által. A tót hazánk déli részén: Bácskában, Torontálban és különösen Békés megyében áltatán jólétnek örvend, amit pedig, egész természetesen, csakis annak köszönhet, hogy édes hazánk anyanyelvét igyekszik elsajátitani. Minthogy tehát az egyetértés is megvan, rnezıgazdaságára is sokkal több gondot és figyelmet fordíthat, vagyonosodik és kedvezı körülmények között élhet. Nem így vagyunk hazánk más vidékén, a Felvidéken, a tótokkal; nem így az Alföldön a. szerbekkel és oláhokkal, különösen pedig nem az erdélyi oláhokkal, akiknél a mezıgazdaság iránya sok tekintetben még a XVII. századra mutat. Még ma is a könnyő faeke és az egyszerő mezıgazdaság uralja az erdélyi oláhot. Nem törıdvén azzal sem, képes-e megélni; a jövıre nem tekint, csak a jelennek él. Ily viszonyok között vergıdik a felvidéki tót, az alföldi szerb és az erdélyi oláh, természetesen nem örvendhet jólétnek, vagyonát is – ha ugyan vagyonnal rendelkezik – adóssággal terheli meg, azt fizetni nem birja: következik az elárverezés és azután kénytelen vagy kivándorolni, vagy évrıl-évre napszámba eljárni. Ezen itt elmondott egy-két szóból láthatjuk, hogy mezıgazdaságunk e baja a legszebben és legbiztosabban csak úgy nyerhetne megoldást, ha a Felvidéken és Erdélyben a jelenlegi irányon segítve lenne; errıl azonban ma még szó sem lehet, minthogy népét helyes irányra erıltetni nem lehet; mindaddig pedig, míg nemzetiségünk ellen a tótok és oláhoknak aspirálni bátorságuk lesz, s míg ezek meg nem lesznek önhibájuk által megtörve: bármily kedvezı kezdeményezéssel lenne maga a kormány, e két fajra hatást nem gyakorolhatna. Mielıtt a tárgyra térnénk át, hogy e tényezıket még jobban megvilágítsuk: nem lesz érdektelen mezıgazdaságunk irányáról is egy-két adatot felhozni. A németek, vagyis ısi hagyomány szerint jobbban mondva: a svábok bevándorlásával csakhamar tapasztalható volt, bogy ott, ahol a svábok letelepedtek és maguknak otthont szereztek, mindenütt szép gazdasággal jólétet és vagyont láthatunk. A svábok mutatták meg, miként kell és lehet helyes irányban és jól gazdálkodni. A svábok a legjobb talajjal biró vidékeken telepedtek le; ott, ahol a svábok laknak és maguknak otthont szereztek, a magyar nép is – mely látva e szorgalmas népet, okúlt s a régi szokás szerint folytatott mezıgazdaságában irányt változtatott – ma már szépen halad. A németek, amint tudjuk, letelepedtek: Bácskában, Torontálban, Temesben, Dunán túl pedig Baranya, Tolna, Vas, Sopron és Moson megyékben. E megyékben – különösen a németek kezén – a föld, az állatok, a gazdasági eszközök, egy szóval minden jóval drágább, mint az ország bármely más vidékén, különösen pedig Erdélyben és a Felvidéken. A föld értékét illetıleg csak egy megyét (Bácskát) véve irányadóul, melyben négy különbözı nemzetiség honos, nagy különbség mutatkozik községenkint, illetve nemzetiség szerint. Cservenka németajku községben egy kat. hold értélre 400–440 frt; Csantavér magyar községben 400–450 frt; Káty,Mosorin, Vajszka szerb és bunyevácz községekben 60–80 frt. A tótok által mívelt földterület például Petrováczon 220–280 frt kat. holdankint. Topolya

magyar községben 150–180 frt. Kitőnı talajjal biró községekben, tótok és szerbek által mívelve a terület, egy kat. hold értélre 150–180–200 frt között ingadozik. E megye legalacsonyabb földértékével, 60 frttal, szemben: Erdélyben és a Felvidék több megyéjében az átlag-árak jóval alacsonyabbak. nem ritka esetben 15 frtért is kaphatni egy kat. holdat; igaz, hogy itt a földnek termıereje jóval gyengébb, mint az Alföld leggyengébb megyéjében. Az állatokat tekintve, ugyanezen arány áll fenn. A németek, magyarok s az emlitettem vidékeken a tótok állománya rendesen jóval értékesebb, mint az ország két vidékén – Erdélyben és a Felvidéken. A legértékesebb és legszebb állat állománynyal azonban tagadhatlanul csak a németek bírnak. Bácskában a lovak átlag-értéke 126 frt 67 kr, a Felvidéken: Zólyomban 66 frt 46 kr, Erdélyben: Besztercze-Naszódon 68 frt 86 kr, Hunyad megyében 70 frt 46 kr; tudjuk azonban, hogy a lovak minıségére vagyunk itt tekintettel. Bácska kitünı nagy lovakat tenyészt, Erdély és a Felvidék inkább kisebb és hegyi lovakat, melyeknek értéke pedig jóval csekélyebb. A szarvasmarha-állományt tekintve, már nagyobb az aránytalanság, mindannak, daczára, hogy Erdélyben és a Felvidéken kitőnı faj szarvasmarha tenyésztetik; ugyanezt észlelni egyéb háziállatainkkal szemben is. A harmadik tényezı – a sok közül – a gazdasági munkánál alkalmazott napszámosok. A napszámbérre sok körülmény van befolyással, de eltekintve ettıl, tény az, hogy az áltagosan hitt munkások hiánya döntı szerepet nem igen játszik; munkáshiányt is inkább csak annak lehet tulajdonítani, hogy az illetık, kik napszámosokat fogadnak fel, a bérben nem ismernek kellı határt: nem állapodnak meg egymás között egyforma díjazásra nézve, hanem nyakrafıre ígérnek nagy bért a napszámosnak, elkényeztetik, miután nem lehet csodálkozni, hogy ha az illetı inkább henyél, mintsem hogy 20–30 krral olcsóbban dolgoznék. Tudtunkkal munkáshiány csak egy-két megyében mutatkozilt, e megyékben azonban az elemet a vagyonos osztály képezi. E megyékben a gazdák kénytelenek más megyékbıl az erıket beszerezni. Hogy a napszámbérek mennyiségérıl magunknak egy-két megyére nézve tájékozást nyerjünk, álljanak itt a következı adatok. Megjegyeztetik azonban, hogy a legmagasabb árak a vagyonosabb és gabnatermeléssel foglalltozó megyékben fordulnak elı, amely árak jelöltetnek az 1-el, a szegény néposztály a Felvidéken 2-el, Erdélyben 3-al.

A különbözetek tehát az egyes megyék között feltőnıen nagyok.

Nem szándékunk itt a napszámbérrel, ezen általában a mezıgazdaságra nézve oly fontos tényezıvel, behatóbban foglalkozni; csupán azon megjegyzést koczkáztatjuk, hogy ezen segíteni a jelenben alig lehet; a jövıben reméljük, hogy a mőveltség terjedésével segítve lesz, melylyel természetesen karöltve jár a gépek terjedése s általában az okszerő gazdálkodás is. Kormány-intézkedéssel és -segélylyel lehetne ugyan csekély orvoslást találni, azonban a kormány sem fogja megoldani a munkáshiány kérdését tökéletesen. Ide csakis önállóan mőködı gépezet szültségeltetilt: az okszerő gazdálkodás, melylyel a munkáskérdés megdöntve lenne épúgy, mint az az 50-es években Amerikában is megoldást nyer. Ezek a felhozott tények, melyekkel meg kell küzdeni hazánk mezıgazdaságának. Tárgyunktól, az 1884. évi állat-összeirás szerint kimutatott ,,szárnyas háziállatok”-tól, kissé eltértünk; lássuk az erre vonatkozó adatokat. A begyült anyagból, mely egy óriási halmazt képezett, kitőnt már, hogy az adatok becsesek és roppant összeget képviselnek. Mit a mezıgazdasági osztály kitőnı vezetıje látva, czélszerünek vélte az adatokat részletezve dolgozni fel. A feldolgozás tehát, épúgy mint egyéb hasznos háziállatainkkal, községenkint eszközöltetett és összegeztetett járásonkint; az adatok járásonkinti összegezésben láttak tehát napvilágot is. Az országos fı- és végösszegnél kitőnt, hogy szárnyas háziállataink összes száma volt 1884-ben az országban 32,916.668 drb. Mely adatok a következı két fıtételbe sorozandók:

Vagyis: 11,616.812 tenyészképes állatállománynyal szemben áll 21,299.856 drb idei költésbıl származott baromfi-állomány, azaz a tenyészállatokat is pótolható baromfi-állomány áll a tenyésztés rendelkezésére. Már most lássuk, könnyebb áttekintés czéljából, hogy mikép oszlanak meg ez állatfajok az összállománynak százalékaiban a parasztbirtokos tulajdonában és mikép a közép- és nagybirtokos tulajdonában.

Hogy baromfitenyésztésünkrıl az egyes vidékekre nézve magunknak hő képet alkothassunk, nem lesz érdektelen, az öt vidékre beosztott állatállomány fajonkinti kitüntetését százalékokban is eszközölni. A baromfi-állomány, százalékokban kitüntetve, vidékenkint a következı:

Vidék tyúk I. Dunáninnen 64ּ3 II. Dunántúl 72ּ3 III. Tiszáninnen 62ּ6 IV. Tiszántúl 61ּ1 V. Erdély 78ּ5 Átlag 66ּ0

Paraszt-, közép- és nagybirtokos tulajdonában pulyka lúd kacsa galamb összesen 2ּ2 18ּ6 8ּ0 6ּ9 100% 1ּ1 15ּ6 7ּ0 4ּ0 100% 1ּ8 18ּ8 9ּ5 7ּ3 100% 2ּ4 18ּ1 8ּ9 9ּ5 100% 1ּ9 11ּ1 6ּ4 2ּ1 100% 2ּ1 17ּ1 8ּ1 6ּ7 100%

Sok tekintetben nyujtanak ezen adatok felvilágosítást baromfitenyésztésünk állapota és irányára nézve. A tyukok tenyésztését általában minden megyében túlsúlyban találjuk, aránylag azonban a legerısebben Erdélyben és Dunántulon.A pulykatenyésztés körülbelıl megfelel – a dunántuli megyék kivételével – az átlagnak, 2·1100%-nak. A libatenyésztés, e kiválóan kedvelt és nagyon jövedelmezı szárnyas háziállat, jelentékeny számmal fordul elı. Erdélyben mutatkozik aránylag a legkevesebb liba, a legtöbb Tiszáninnen; számszerint Tiszántúl és Dunáninnen. A kacsa tenyésztése egy-két megyében, különösen a vizekben gazdag megyékben jelentékeny. A legtöbb kacsa Tiszántúl található, míg legkevesebb számmal Erdélyben fordul elı. Erdély vidéke a házi szárnyasokból inkább csakis a tyukok tenyésztésére van utalva. Okozza pedig ezt fıleg az, hogy e vidék hegyes és erdıs, kevesebb mocsárral, tóval és folyó vizekkel rendelkezik, mint az ország bármely más vidéke – a Felvidéket kivéve. A galambtenyésztés kisebb-nagyobb számmal az ország minden megyéjében elıfordul, az össz-baromfiállormány circa 4–10, sıt 12%-áig is. A tiszántuli megyékben – a szárnyas háziállatok legjobb és legkedvezıbb vidékén, örvendetesnek mondható haladás észlelhetı a baromfiak tenyésztésében. E vidék megyéiben a gazdák fıleg arra törekednek, hogy a barornfiakat testre nézve jól fejleszszék; ugyanezt észlelni már a dunántuli megyékben és a Duna-Tisza közén is. A legnagyobb tenyésztéseket találjuk az Alföld nagyobb magyar városaiban és községeiben, Itt az állomány 100, sıt 200 ezer darabbal is bír. Mielıtt azonban ezen adatok részletezésébe bocsátkoznánk, lássuk, hogy miként oszlik meg a baromfi-állomány a területre és lakosságra nézve vidékenkint;

Az itt közölt számok is mintegy bebizonyítják nézetünket, hogy t. i, a legnagyobb állomány, illetve tenyésztés legjobban felkaroltatott a tiszántuli megyékben, míg a leggyengébben Erdélyben. A különbözet e két vidék baromfi-állománya között rendkivül nagy: a területnél 140, a lakosságnál pedig majd 100%! Ha az adatokat megyénkint tüntetnık ki, kitünék, hogy még nagyobbak a különbözetek, s különösen nagy különbözet mutatkozik Máramaros és Csongrád megyék között: elıbbinél 20 drb esik 1 K/m2-re, utóbbinál 375 drb; tehát közel 1800%-ka1 nagyobb az állomány Csongrád megyében, mint Máramarosban. Bács-Bodrog megyében az állományból esik 1 K 2 /m -re 273 drb, Csanád megyében 297, Hajduban 256, Torontálban 265 drb, Erdély vidéke általában gyenge, az egy kis Küküllı megye kivételével. Kedvezıtlenül áll még az állomány a tiszáninneni megyékben is, különösen pedig egy-két megyében. A fent közölt számok még azt is kitüntetik, hogy a lakosságra, illetve ezer lélekre hány darab esik. A baromfiak részletes adatai szerint itt-ott mutatkozik eléggé nagy különbözet, különösen pedig egy-két megyében. A legnagyobb állomány mutatkozik Csongrád megyében, vagyis 5623 drb esik 1000 lakosra; Hajdu megyében pedig 4956 drb, Torontálban 4745, BácsBodrogban 4736, Csanádban 4406. A legcsekélyebb állomány mutatkozik Zólyomban 752 drbbal, Árvában 821, Szepesben 842, Turóczhan 854 drbbal. Két különbözı számmal állunk szemben, vagyis nagyobb az állormány 63%-kal Csongrád megyében, mint Zólyomban, Ezek után érdekesnek látszik, a nagyobb baromfitenyésztést üzı egy-két alföldi város állományát is ide iktatni. Debreczen sz. kir. város baromfi-állománya, 394 ezer darabbal, legnagyobb az országban; Szeged baromfi-állománya 381 ezer darab, Szentes 326, Kun-Félegyháza 312, Kecskemét 273, Hódmezı-Vásárhely 215, Szabadka 205, Czegléd 200, Makó 196, Zenta 191 ezer darab. Nagy tenyésztést őz még különösen Petrovoszello községe; állormánya 158 ezer darab, Bács-Kereszturé 128, Petrováczé 123 ezer darab stb. Az itt felsoroltakból is kitünik, hogy a legnagyobb baromfitenyésztés Tiszántúl és a Duna-Tisza között található. Minthogy a területhez és népességhez viszonyitottuk már az adatokat, lássuk tehát, hogy mikép oszlik meg az állomány az egyes háztartásokra nézve, illetve egy-egy háznál hány baromfi tenyésztetik. A szorosan vett anyaországban a házak összes száma a gazdasági épületeken kívül, mely épületekre nézve adataink nincsenek, kitett 2,299.366-ot, vagyis egy-egy háznál átlag 14·30 drb baromfi tenyésztetnék. E mennyiség semmiesetre sem nagy és nem is elégíthet ki bennünket, s különösen nem észleljük azt, ha az anyagot megyénkint vizsgáljuk. Lássuk tehát: Két képletet állitunk fel, könnyebb áttekinthetés végett, egy-két megyérıl; jelezvén I-el a baromfitenyésztésben legerısebb megyéket és II-e1 a leggyengébbeket.

E két csoport különbözete minden tekintetben nagy s sok tekintetben mutatja a tenyésztés mérvét és irányát. Hogy még érdekesebbé tegyük ez adatokat, álljanak itt következıleg azon városok és faluk, melyek jelentékeny baromfit tenyésztenek:

A II. csoportozatot, vagyis az ott felsorolt megyék nevezetesebb városainak baromfiállományát kitüntetni fölösleges, amennyiben az egy-egy házra esı állomány nem nagyon különbözik a megyei átlagénál. Az alábbi számokból pedig láthatjuk, hogy az állomány jóval túlsúlyban van a kisbirtokosok tulajdonában.

Vagyis 85·50 % van az állománynak a kisbirtokosok tulajdonában. Megyénkint az adatok természetesen nagyobb eltérésre mutatnak. különösen egy-két megyében, mint Háromszék és Csik megyében, mely megyékben a parasztbirtokosok tulajdonában levı állomány csak 50%-kal szerepel, Torda-Aranyos és Udvarhely megyékben 65, Maros-Torda és Fehér megyékben 70%-kal. A baromfi-állomány, amint láttuk, roppant nagy, különösen pedig az ország egy-két megyéjében; ha tekintetbe veszszük azonban azt, hogy az összeirás szeptember havában eszközöltetett, amely idıben pedig már az állomány nagyon meg fogyott volt a fogyasztás és kivitel által: elképzelhetjük, hogy pl. május havában, amely idıben a költés tetıpontját éri el, mily nagy lehetett az állomány. Hihetı, hogy a 100 millió darabhoz közel állt.

A tenyésztyúk-állomány pedig, minthogy 7,947.818 drbot tett ki, melybıl azonban a minimum szerint is mintegy 500 ezer darab hímet számlálhatni, jelentékeny tojást produkál évenkint. Vagyis a megmaradt 7,247.818 drb tojótyúku után, egy-egy tojóra 50-50 drb tojást számítva, évenkint 372·4 millió darab tojást nyerhetünk. A piaczi árak és a viszonyok tekintetbe vételével, egy tojást 2 krral számítva, volt a tisztahaszon 7,447,818 frt értékő tojás. A pulyka-, liba- és kacsatojás inkább csak a tenyésztésreg illetve magnak tartatik fenn és használtatik el, s számitásba alig jöhet, amennyiben a vétel is csak helyben eszközöltetik, – lokális kérdést képezvén, nem exportáltatik. Kövétkeztetésekbe általában nem óbajtottunk bocsátkozni; minthogy azonban országos adataink egyáltalán nincsenek a baromfiarakra nézve, szükségesnek tartottnk, az ország különbözı piaczainak tekintetbe vételével, a baromfiakra nézve is egy átlagos árt állapítani meg. E czélból hiszem, hogy adataink közelítıleg megfelelnek a baromfiak árainak:

Végül nagyon érdekesnek látszik, ezen adatokhoz az áruforgalmi statistika legujabbi adatait is ide iktatni:

A tisztanyereség négy évre majd 43 millió forint s így átlag évenkint több mint 10 millió forintot nyer az állam a kivitelbıl. A belfogyasztást és annak értékét nem tekintve, –

ami pedig bizonyosan jóval nagyobb még a kivitelnél is, – a baromfiakban rejlı tıkét évrılévre mintegy 35–40 millió forintra tehetjük. Ezt tehát minden tekintetben figyelemre kellene méltatni, s elsı sorban is az anyag javítását kellene kezdeményezni, azután pedig szaporítani az állományt, mert ez annyival is inkább üdvös, minthogy tudjuk, miszerint a baromfi-állomány csekély kiadással, költséggel jár és kevés fátradságot igényel. E czélból tehát nem is kételkedünk abban, amit már oly sokszor hallottunk föleleveníteni: egy országos felügyelınek kineveztetése nagyon is kívánatos és szép eredményekre vezethetne. Ajánljuk a legmelegebben mindazok figyelmébe a baromfiak tenyésztésének ügyét, kik e gazdasági ágat, nagy jelentıségénél fogva, mérlegelni tudják. Hiszem, hogy csakhamar nagy változás állna be, amint az ország különbözı megyéjében községrıl községre e tárgyban mozgalom indulna ki; s valószínő az is, hogy rövid idı lefolyása alatt már megháromszorosodnék a baromfi-állomány. Borovszky Károly.