BÁRCZY ISTVÁN ELNÖKI SZÉKFOGLALÓJA

117

BÁRCZY ISTVÁN ELNÖKI SZÉKFOGLALÓJA. ELMONDTA

AZ ORSZ. M. IPARMŰVÉSZETI T Á R S U L A T TARTOTT

XXVII. RENDES

J912 ÁPRILIS H Ó

21-ÉN

KÖZGYŰLÉSÉN.

N e tessék szokásos szólásmódnak tekinteni, ha beszédemet, amellyel meg akarom köszönni megválasztatásomat, azzal kezdem, hogy lelkemben mélyen megilletődve lépek erre a helyre. Eddigi közéleti pályafutásomban talán még sohasem éreztem képességeimnek gyengeségét — különösen a bizalomnak nagyságához arányítva —- olyan nagy mértékben, mint ebben a pillanatban. És ha mégis el merem foglalni ezt a helyet, azt hiszem, hogy a hozzávaló bátorságot éppen ebből a bizalomból meríthetem, amelynek ezúttal megválasztatásomat köszönöm, de másfelől abból a bizalomból, amelyet viszont én érzek ama férfiak iránt, akik jelenleg is ennek az egyesöletnek az ügyeit oly sikerrel vezetik. N e várjon a tisztelt közgyűlés e pillanatban tőlem nagyobbszabású programmot. Hiszen kész programm áll előttem, amelynek megvalósításában csak közre kell működnöm azokkal, akik erre leginkább hívatottak. Még sem mulaszthatom el, hogy ebben az ünnepi percben egy pillantást ne vessek a múltra, egy másikat a jövőre. H a a múltra tekintek vissza, emlékezetemben megjelennek azok a kiváló férfiak, akik a Társulat elnökségében eddig megelőztek. Első helyen áll Trefort Ágoston, Társulatunknak megalapítója, majd Lipthay Béla báró és Keglevích István gróf, a művészeteknek lelkes, finom ízlésű barátai, akiknek igen sokat köszönhet a mi Társulatunk. Azután következett Ráth György, akinek nevéhez fűződik Társulatunknak és a magyar iparművészeinek nagyobb arányú kifejlődése, kibontakozása. Azok a mozzanatok, amelyek Ráth György elnöksége alatt Iparművészeti Társulatunkban kiemelkedtek, egyszersmind mérföldmutatóí annak a gyors kibontakozásnak, annak a nagy fejlődésnek, amelyet a magyar iparművészet aránylag igen rövid idő alatt elért. Elég, ha rámutatok a míllennárís kiállításra és az utána következő párisi, turíní és st.-louísí kiállításokra, majd a rendszeresen ismétlődő lakásberendezést és vidéki kiállításokra. Akik ismerik íparművészetünknek e kiállításokon elért sikereit, azok tudják, hogy tulajdonképpen ez volt az a korszak, amelyben az első hatalmas lendületet vette a magyar iparművészet. Erre az időre, erre a fontos időszakra esik egyszersmind folyóiratunknak, a Magyar Iparmű vészeinek a megalapítása, amelynek jelentőségét, azt hiszem, mi ismerhetjük legjobban, akik annak állandó olvasói vagyunk. Ugyanekkor határozta el a Társulat az Iparművészet Könyvének kiadását, amelynek nemcsak támogatója volt Ráth György, hanem az anyaggyűjtés legnagyobb részét ís ö végezte. Halála után kétéves interregnum következett, amely alatt Szalay Imre vezette a Társulat ügyeit, még pedig abban a szellemben, amelyet Ráth György ránkhagyott. Hat évig Hadik-Barkóczy Endre gróf volt Társulatunk elnöke, akinek működése idejére esett mindjárt kezdetben a milanói kiállítás, amely kimagasló mozzanata íparművészetünk fejlődésének, mert ezen a kiállításon vívta ki a magyar iparművészet úgyszólván egy csapásra az egész világnak tiszteletét. Azután folytattuk a többi períódíkus kiállításokat, a lakásberendezés! és a vidéki kiállításokat és erre az időre esik az egyházművészetnek intenzivebb felkarolása ís, amiben Hadik-Barkóczy Endre gróf tevékeny részt vett. Valóban, azt hiszem, mindnyájunk sajnálata mellett hagyja el ő elnöki tisztségét. A magam részéről, őszintén megvallva, éppen elsősorban az ő kérésére és csak akkor vállaltam el a jelöltséget, amikor meggyőződtem arról, hogy az ő akarata az elnöki széktől való megválás tekintetében megmásíthatatlan. Akkor tehát, midőn ilyen elődök után foglalom el az elnöki széket, valóban kétszeresen érzem a helyzetnek súlyát és a reám váró feladat nagyságát. És ha a jövőbe nézek, azt hiszem, a legközelebbi és legfontosabb feladatok közé tartozik a kiállítások ügyének és a kiállítási helyiségnek végleges megoldása. MéltóztatMagyar Iparművészet.

J

Bárczy István elnöKiszéKfoglalója

118 Bárczy nak tudni, hogy a legutóbbi évek két nagyarányú tűzvésze, t. i. a milanói és bruxellesi István pusztulások óta az Iparművészeti Múzeum vezetősége méltán aggodalommal nézte a mi elnöKi székkiállításainknak ebben az épületben való rendezését, úgyhogy legutóbb már a Technológiai foglalója

Iparmúzeumban kellett hajlékot keresnünk. Természetesen ez ís csak ideiglenes megoldás volt. A legfontosabb és legsürgősebb feladataink közé fog tartozni tehát ennek a kérdésnek nemcsak a megoldása, hanem olyatén való megoldása, amely csakugyan hosszú időkre biztosítja a magyar iparművészet fejlődését. N e m az én hivatásom, mélyen tisztelt közgyűlés, hogy a megoldásnak egyes részleteível ez ünnepi alkalommal foglalkozzam, de mindenesetre a magam részéről ís a legnagyobb készséggel fogok hozzájárulni ahhoz, hogy ez a megoldás csakugyan végleges legyen és olyan, amely egyfelől az Iparművészeti Társulat anyagi erejét nem veszi túlságosan igénybe, nem veszélyezteti a mi háztartásunkat és másfelől olyan, amely az iparművészet érdekeit minden irányban kielégíthesse. Természetes, hogy itt méltán számíthatunk elsősorban a kormánynak támogatására, amelynek eddigi jóakaratáról ez alkalommal is kötelességünk megemlékezni. De joggal számíthatunk mindazoknak a tényezőknek a segítségére, amelyek hívatvák a magyar iparművészet támogatására. Bizonyára kiveszi részét majd a magyar művelt társadalom is, amire nézve éppen a legutóbbi napokban igen szép és nemes példát adott egy érdemes úriasszony, nevezetesen R á t h G y ö r g y széplelkű özvegye, aki arról értesített bennünket, hogy boldogult férje emlékének állandósítára h á r o m e z e r koronát adományoz a társulati ház céljaira. Erről hálás köszönettel kell megemlékeznem, ama reménységemnek adva kifejezést, hogy a magyar társadalom ezt a nemes példát követni fogja. A jövő feladatai közé tartozik a Társulat közlönyének, a Magyar Iparművészetnek további kifejlesztése. Amint méltóztatnak tudni, lapunk nagy mértékben hozzájárult a Társulat működésének népszerűsítéséhez, mindenekfelett pedig a Társulat és a magyar iparművészet munkásságának az egész országban, sőt az ország határain túl való megismertetéséhez. Ezért fontos közérdek fűződik ahhoz, hogy folyóiratunk mennél tökéletesebb, mennél nagyobb arányú legyen, hogy az eddiginél ís fokozottabb mértékben felelhessen meg a fontos feladatának. Természetesen ezt a fejlesztést ís úgy kell véghezvinni, hogy megfelelő anyagi eszközöket bocsátunk a lap rendelkezésére, anélkül azonban, hogy a Társulatnak a háztartását megbolygatnók. Más kérdés, amellyel a Társulatnak foglalkoznia kell, az iparművészek szerzői jogának védelme, valamint az íparművészí tervezések díjának, tarifájának a hiteles megállapítása. Nagyon fontos feladata azonfelül társaságunknak, a magyar társadalom művészi nevelése. A Társulat ezen a téren eddig ís nagyon dicséretes eredményeket ért el. A nemesebb ízlés nevelését, a művészetek iránt való szeretetnek, az esztétikai érzésnek mennél szélesebb körökben való felébresztését különböző módokkal, különböző eszközökkel, de egy összefogó akcióval kell elérni. Elsősorban az iskola természetes eszköze annak, hogy már a gyermek lelkében kisarjadzzék a művészet iránt való szeretet. A Társulat vezetői eddig ís nagyon fontos működést fejtettek kí ez irányban, úgyhogy a művészi nevelés kérdése úgyszólván állandóan napirenden van az utolsó években. Ezen a téren már számottevő síkereket ís mutathatunk fel, nemcsak magának a rajz és a kézimunka tanításának a modern művészi elvek szerint való reformja tekintetében, de egyéb tekintetben is, t. í. az iskolák művészies építése s berendezése, a művészi ízlésnek szemléltető képek útján való érvényesítése és számos más téren, melyek a pedagógiai kérdésekkel kapcsolatosak. Azonkívül nagyon fontosnak tartom — s azt hiszem, hogy ebben találkozom a mélyen tisztelt tagtársak véleményével — a magyar iparnak és a magyar kereskedelemnek a magyar iparművészet érdekei számára való meghódítását. Ezen a téren ís állandó erős akcióra van szükségünk és remélhető, ezen a téren ís sikerrel fogja a Társulat vezetősége eddig kifejtett tevékenységét fokozni abban az irányban, hogy a magyar ipar és kereskedelem mindenütt, ahol lehetséges, — már pedig, azt hiszem, nincs olyan tér, ahol ennek érvényesítésére mód

— — » — — — — — U9 ne kínálkoznék — tényleg közreműködjék abban, hogy a közízlés a lakosság minden Bárczy rétegében kifejlődjék. S ebben a tekintetben azon kell lennünk, hogy mennél inkább e j n g u j ^ s i | n elérjük az iparművészeinek demokratizálását. A modern, humánus felfogás ugyanis foglalója minden erejével oda törekszik, hogy a művészi ipar áldásaiban a szegényebb sorsú osztályokat ís részesítse és ilyenképpen megfosztva az íparművészetet fényűzési jellegétől, minél általánosabbá tegye azt. Ami a művészeti irányokat illeti általában, a?t hiszem, mélyen tisztelt közgyűlés, Társulatunk nem lehet hívatva a különböző áramlattik által felkapott, egyik vagy másik művészeti iránynak dédelgetésére, mert hiszen a művészet és szabadság két olyan fogalom, amely egymástól úgyszólván elválaszthatatlan. Csak arra kell törekednünk, hogy azt a küzdelmet, mely nemcsak elkerülhetetlen, de szükséges ís az egyes művészi irányok közt, tisztességes fegyverekkel küzdjük meg. Éppen azért az Iparművészeti Társulat kebelében minden komoly művészi iránynak tért kell nyitni. Egyesüljenek vállvetve, közös és eredményes munkára körünkben mindazok a, bár más-más utakon haladó művészek, akik részt akarnak venni a Társulatnak önzetlen, üdvös tevékenységében. Mielőtt köszönő szavaimat befejezném, csak arra akarok még utalni, hogy erős meggyőződésem szerint annak az iparművészeinek, amelyet mí fejleszteni, naggyá tenni és terjeszteni akarunk, mindenekfelett minden ízében m a g y a r n a k kell lennie. Magyarnak kell lennie azért ís, mert ez növeli értékét nemcsak befelé, de kifelé ís. Hiszen a tapasztalat azt bizonyítja, hogy a külföld érdeklődése ís leginkább azok felé az iparművészeti termékek felé vonzódik, amelyekben a művészi tartalom mellett az illető nemzet faji egyénisége ís megnyilatkozik. Mindent, ami szépet, jót másutt látunk és megfigyelünk, keresztül kell vinni a magyar lélek érzésein és be kell vonni a magyar géniusznak, a magyar ötletességnek zománcával. Csak így munkálkodhatunk, alkothatunk csakugyan a m a g y a r iparművészet dicsőségére. Ehhez a szép, ehhez a nemes munkához hoztam el én a magam csekély tehetségét, amellyel eredményeket csak akkor érhetek el, ha az önök megtisztelő támogatása és bizalma állandó lesz. Boldog leszek, ha csak egy szemernyivel is hozzájárulhatok ennek a szép munkának a síkeréhez.

120 A Kisplasztikái kiállítás

A KISPLASZTIKA! KIÁLLÍTÁS. A kisplasztika fogalmát nehéz meghatározni ; hozzáértőket ís inkább az érzésük vezeti, amidőn kimondják valamely alkotásra, hogy az a kisplasztika körébe tartozik-e, vagy sem. Helyesen mondta Radísícs Jenő a kiállítás katalógusának előszavában, hogy : A kisplasztikában rejlő sajátságos báj kídomborítására szükséges volt, hogy az idevágó művek nagyobb számban, minden zavaró mellékkörülménytől menten együtt legyenek, amiből tanulságképp a kisplasztika s a monumentális szobrászat közötti határ ís magától kialakul, melyet közvetlen szemlélet nélkül és példák hiányában, pusztán szóval alig lehet megfoghatóvá tenni. A név mindenesetre sok tekintetben irányadó ; lévén a kis méret egyik főkellék, de ez természetesen mindenkor viszonylagos. A kisplasztika körébe tartozik a szorosan vett szobrászati alkotásokon, érmeken, plaketteken és vésett köveken kívül minden olyan iparművészeti termék, amelyen a figurális díszé a hangadó szerep és ha anyaga a maradandóbb műbecsű tárgy jellegének megfelel. A szobor akkor tartozik a kisplasztika körébe, ha intim hatású ; ha tehát a lakás díszítésére készült és így a közelről való szemlélésre alkalmas. A közelről való szemlélés, sőt az, hogy kézbe vehető, az éremre és plakettre ís jellemző. E kiállítást művészi életünk terén örvendetes és fontos eredményként kell üdvözölnünk, mert általa bebizonyosodott, hogy amatőrjeink gyűjteményei, még e különleges szempontból véve is szemügyre, mindenképpen értékes és sok tekintetben gazdag anyaggal rendelkeznek. A gyűjtésnek ilyetén való specializálódása mindenesetre már magasabb szempontokat, a gyűjtésben előrehaladottabb fokot jelent. A kiállítás egybegyűlt gazdag anyaga korok szerint van csoportositva. Természetes, hogy a fejlődés menete több helyen hézagos, mert elképzelhetetlen hazai gyüjtésünk rövid múltja mellett annyi anyag, mely a fejlődés szakadatlan láncolatát mutathatta volna be. Erre még fejlettebb kultúrájú, a gyűjtésben ís nagy múlttal dicsekvő ország sem vállalkozhatott volna. Mí az alábbiakban a kiállítással főleg iparművészeti szempontból, anyaguk szerint csoportosítva foglalkozunk, előbb azonban e tárgyak gyűjtéséről szólunk. A művészeti tárgyak gyűjtése meglehetősen régi. Egyptom és Hellasz templomaiban gyönyörű műkincseket őriztek ; később a rómaiak e tekintetben ís kiválóak voltak. Megkívánták, hogy a műtárgy régi és egyben művészi ís legyen. Az hozzátartozott az előkelőséghez, hogy vésett kövekkel ékes gyűrügyüjteménnyel dicsekedhessenek. Bizánc követte a rómaiak példáját. A középkorban a magánosok helyét a gyűjtés terén az egyház foglalta el. A templomok kincstárai gyakran még ma ís a legszebb gyűjtemények. Az antik világ emlékeit Olaszországban a XIV. században kezdik gyűjteni és a gyűjtés a reneszánsz-korban még fokozódik. Ebben a gyűjtésben a kisplasztikának elég jelentékeny szerep jut. Az antik szobrok iránti érdeklődés kielégítésére gyakran kis másolatokat készítettek e szobrokról, aminő a kiállításban látható, talpából tűskét kihúzó fíu (220. sz.) X V . századi bronzszobrocskája beszédes példája. E szobrocska eredetije a Krisztus előtti V . századi görög szobrászat egyik bájos, genre-szerű alkotása. Ily módon a reneszánsz-kor gyűjtője az antik művészet nagyrabecsült alkotásait a lakásában egyesíthette. A XV. század közepén a Firenzében és Paduában levő öntőműhelyek főleg ily másolatok előállításával foglalkoztak. E másolatok nem mindig készültek teljes hűséggel, hanem szabadabban alakítva (pl. a 229. és 230. sz.), vagy egy bizonyos rendeltetésű tárgyra, például gyertya- vagy tíntatartóra dísz gyanánt kerültek. Ilyen például Riccío (Andrea Bríosco 1470—Í532) paduaí szobrász néhány jellegzetes műve, amelyeken az antik míthológía egyik alakját, a kecskelábú szatírt alkalmazta előszeretettel. (Lásd a 243. kat. számot.) Már a reneszánsz-kor gyűjtői nagyrabecsülték a kristályból, ónixból és más kövekből készült gemmákat, úgyszintén az öntött bronz- és ólomérmeket és plaketteket is.

—

—

—

——

—

Olaszországon kívül leginkább a fejedelmek gyűjtöttek. A XVI. században a gazdag patríciusok követik a fejedelmek példáját, akik főleg a kereskedés révén jutván gazdagsághoz, kereskedelmi összeköttetésben vannak Olaszországgal. Jórészt az ő pártfogásukból kifolyólag, Olaszország példájára, főleg Délnémetországban a kisplasztikái alkotások egész sora keletkezik. Hogy mily jeles alkotások jöttek létre e korban, azt az özvegy Rakovszky Istvánné tulajdonában levő, elsőrangú mesterre valló, nagy Kristófot ábrázoló bronzszobrocska (259. sz.), és a világhírű Spítzer-gyüjteményből Lanna gróf tulajdonába, majd innen jelenlegi tulajdonosához, Delmár Emil dr.-hoz került, előkelő német patríciusnak csodás, életet lehelő, domborműves színes viasz mellképe eléggé igazolja. A bronzöntésben Péter Fischer (Í455—Í529) nürnbergi mester remekelt, öt fiával együtt. Leghíresebb műve szent Szebaldusz sírja a nürnbergi Szebaldusz-templomban, szintén a kisplasztika körébe tartozik. A szobrászok jórésze azonban, félve a bronzöntés nehéz technikájától, a régi tradíciókhoz híven, alkotásaikat fából vagy kőből faragták ki. Ezek közül a kisplasztika körébe a puszpángfából és a kehlheími kőből készült művek tartoznak. A remek ötvösmunkák, pompás ékszerek mellett ezeket a kisméretű faragványokat kedvelték leginkább e kor gyűjtői. A XVI. században Olaszországban a flandriai származású Giovanni da Bologna (Í524—Í608) kelti új életre a kisméretű szobrászatot. Nemes megjelenésű alkotásai Michelangelo hatásáról tanúskodnak. Korának fejedelmi, különösen kisméretű szobrait gyűjtötték szívesen és nem egyszer jutottak e szobrocskák ajándékképpen más európai udvarokhoz, vagy pedig a kereskedelem útján a gyűjtők kezébe. Giovanni da Bologna modorában készült művek a kisplasztikái kiállításban ís elsőrendű példákkal vannak képviselve (225., 238., 242. és 247. sz.). Szép számmal kerültek Giovanni da Bologna művei II. Rudolf gyűjteményébe. Az olasz művészet e bájos alkotásával északon versenyre kél az elefántcsont-szobrászat. E sima felületű és szép fényű, később modorossá váló alkotásokkal szívesen gazdagították a kor amatőrjei gyűjteményeiket. A bárok- és rokokó-korszakban ezekhez az anyagokhoz még a cserép és porcellán ís járul és különösen ez utóbbi anyagból készült jellegzetes alkotásokat kedvelték. A jelenkor gyűjtői a kisplasztikái alkotásokat eleinte csak szórványosan és inkább csak dekoratív célokra gyűjtötték, de azért akadnak gazdagabb és rendszeres gyűjtemények is. Magángyűjteményben az olasz reneszánsz kisplasztika talán sehol sincs oly mértékben képviselve, mint a párisi Dreyfuss Gusztáv gazdag gyűjteményében. Berlinben a Feist-féle gyűjtemény van a kisplasztika ez ágának szempontjából a legjelentősebb. A múzeumi gyűjtemények közül a firenzei Museo Nazíonale, a venezíaí Museo Archeologíco és a Museo Correr, a milanói Museo Cívíco, a nápolyi Museo Nazíonale, a római Lateran, a bécsi Hofmuseum és a berlini Frídrích-Museum dicsekedhetik nagyobb gyűjteményekkel. Elefántcsont tárgyakat a londoni Albert- és Viktória-múzeumban, a párisi Louvreban és a müncheni Natíonal-Museumban találunk nagyobb számban. A kisplasztikának egyik legkedveltebb ága az érem- és plakettművészet. Minden kornak gyűjtői szívesen foglalkoztak e kis alkotásokkal. Az érmek és plakettek a gyűjtés szempontjából több jó tulajdonsággal bírnak. Kisméretűek és így nagyobb számban is gyűjthetők; miután többnyíre kiváló férfiak arcképével ékesek, úgy művelődés, valamint művészettörténeti szempontból érdekelnek bennünket és végül több példányban készülvén, többen is megszerezhették. A reneszánsz-időben leginkább az olasz fejedelmek gyűjtötték. Az olasz érem hatása alatt e művészet Német- és Franciaországban ís meghonosuí. Németországban Augsburg és Nürnberg a főhelyek, ahol jeles művek jönnek létre. A német művészeknek a faragás iránti vonzalma folytán az éremművészet alkotásai itt puszpángfába, vagy lágy kőbe faragva jelennek meg ; e faragott mintákat azután az öntéshez ís felhasználták. Különösen a bécsi, berlini és müncheni fejedelmi gyűjteményekben találunk gazdag sorozatokat. Az érmek rendszeres gyűjtése a XIX. században vesz nagyobb

121 A Kis^iálHtás

122 A KisplasztiKai Kiállítás

—

—

— —

lendületet. Hazánkban az Eremkedvelő-Egyesület működik üdvösen e téren, ébrentartván a 2 érdeklődést e rokonszenves művészet termékei iránt. A berlini Fríedrích-Museum gyüjteménye e tekintetben egyike a leggazdagabbaknak a világon. Magángyűjtők is szép számmal akadnak, akik a gyűjtés ez ágával foglalkoznak. Kisplasztikái alkotások anyagául elsősorban a bronz alkalmas. E művek legtöbbször a viaszkiolvasztási módszerrel készültek. Ily módon öntötték azokat a római szobrocskákat, amelyek kiállításunkban is szép számban láthatók. Már ebből a gyűjteményből ís fogalmat alkothatunk magunknak ez ábrázolások sokféleségéről. Valamennyi magyarországi lelet. Néhány kiváló darab mellett a szerényebb alkotások vannak nagyobb számban, de azért ezek ís a hatalmas római művészet jellegzetes alkotásai. A középkori bronz kisplasztikát a román stílusú feszületek képviselik. Naiv báj jellemzi ezeket a méretben ís kicsiny alkotásokat. Rajtuk Krisztus alakja a román stílusra jellemző helyzetben, egyenesen kinyújtott karral és egymás mellé szegezett lábakkal van ábrázolva. Itt nem a kiszenvedett Istenembert látjuk, hanem a kor felfogásának megfelelően eszményi megjelenésben, gyakran koronás fővel ís, a halál felett győzedelmeskedő Krisztust állítják szemünk elé. Jellemző a magyar Árpád-kori feszületekre, hogy a kereszt szára vékony és aránytalanul hosszú. A Csongrádmegyeí Történelmi és Régészeti Társulat félholdalakú végződésekkel ellátott Árpád-kori feszületet állított ki. E feszületek legtöbbször sárgarézből, vagy vörösrézből vannak öntve és aranyozottak. Két olyan példát ís találunk a kiállításon, amelyeknek a felülete beágyazott zománccal (émail champlevé) van díszítve. Alapanyaguk vörösréz. E technikát a franciaországi Límogesban a XII—XIII. században, kolostori és világi műhelyekben művelték. Itt a réz felületébe a díszítés rajza szerint mélyedéseket véstek, a mélyedést egyszínű zománc töltötte kí, az elválasztó vonalat a megmaradt fémsáv alkotta. A zománcot magasfokú tűzben égették a fémágyakba. Franciaországon kívül még Kölnben, Aachenben, Triersben, Hildesheímban és Líégeben voltak ilyen műhelyek. Kuffner Károly báró feszületén nemcsak a kereszt felülete, hanem a felfeszített Krisztus testén levő lepel ís zománccal van díszítve. (Í75. sz.) Gót stílusú munka az esztergomi Símor-múzeum két bronzfeszülete. (Í78—J79. sz.) A reneszánsz kisplasztikái alkotásokról már előbb szólottunk. A bárok bronzművesség aránylag kevesebb tárggyal van képviselve. Amíg a reneszánsz korában az egyes alakok és csoportok szépsége, a körvonal finomsága, a nemes mozdulatok, a pompás forma és a tökéletes elkészítés jellemezték az egyes alko- ' tásokat, addig a bárok művészet főleg a festőíségre törekszik, nem hanyagolván el emellett a természet megfigyelését sem. Még az egyes alakok ís élénk mozdulatuak, mintha ugyanaz a duzzadó erő mozgatná őket, mely alkotóikban ís megvan. XV. Lajos korában nagy szerepe van az aranyozott bronznak a francia bútorokon. A leggazdagabb és legszebb művek Jacques (f Í755) és fia, Philipp Caffíerí (I7Í4—Í774) kezéből kerültek kí. Az ő korukra jellemző formákat láthatunk azon a német eredetű domborműves dísztálon, melyet Delmár Emil dr. állított ki. A XIX. század kisplasztikájáról nincs sok mondanivalónk. Az empíre-kor embere leginkább az antik szobrok kisebbített másaival díszítette lakását. A század második felében a naturalisztikus irányt az inkább modernnek nevezhető stilizáló irány váltja fel, melynek néhány példáját a kisplasztikái kiállításban is megtaláljuk. Az alkalmazott kisplasztika körébe tartozik Hugo Lederer asztaldísze. A hamburgi hatalmas Bismarckszobor alkotója e kisméretű alkotáson ís megmutatja erejét. A hírneves M a x Klíngert a modern művészet finomlelkű amatőrjének, Kohner Adolf dr,-nak Herkulese képviseli. Az ecsetnek jól ismert fejedelme, Franz Stuck is megpróbálkozott a szobrászattal és különösen a kisplasztika terén alkotott maradandót, elég, ha a kiállításban látható bájos mozdulatú táncosnőre utalok, melynek Baumgarten Nándor dr. a szerencsés tulajdonosa. Megemlítjük még, hogy a franciák közül, az örökifjú

123

Rodin, továbbá a belgák modern Míchelangelója, Meunier és az orosz Trubetzkoy egy vagy két jellegzetes művel van képviselve. Ezek mellett modern magyarjaink is elég jól megállják helyüket. Az érem- és plakettművészetről talán nem szükséges ez alkalommal bővebben megemlékeznünk, mert a kisplasztika e kedves ágáról már több alkalommal volt szó (lásd pl. a M. I. Í908. évfolyamában „ A modern érem- és plakettművészetről" szóló cikket) e folyóirat hasábjain. A nagyszámú bronztárgy mellett a vas csak egy-két, de annál kiválóbb tárggyal szerepel a kiállításon. A vasművességről tudjuk, hogy főleg a gót, majd utána a reneszánsz-korban keletkeztek művészi értékű alkotások. Ezek közt vajmi ritkák a vésett vasművek. Ez alkalommal három elsőrangú ilyen remeket ismerünk meg; mindhármat képben ís bemutatjuk. A legrégibb közöttük Delmár Emil dr. francia eredetű ládazárja, melyen a halhólyagos keretelés közepén a zár mestere Krisztust az olajfák hegyén ábrázolja. A technika nehéz volta ellenére ís az alakokból, minden naívságuk mellett, nem hiányzik a jellemző erő. E zárak remekbe készültek a X V . században és finomság tekintetében szinte az ötvösművekkel versenyeznek. Már a reneszánsz-kor alkotása Egger Henrik francia kulcsa (265. sz.). Ez ís kovácsolt és vésett vasból készült. A csöves szár csigás oszlopfőben végződik, ezen egy oszlopos fülkealakú fej emelkedik, benne talapzaton álló római harcos alakja látható. A ÍO cm hosszú kulcs a XVI. századi vasművesség egyik remeke. Finomság tekintetében ezt szinte meghaladja a báró Kuffner Károly XVI. századi puskazávárja. (266. sz.) Ez időben a kovás puskák voltak használatban. E závár ís ilyen kovás puskáról való. Felülete domborúan vésett maszkokkal, oroszlánfejekkel, akantuszlevelekkel és egy kígyóval küzködő oroszlánnal van díszítve. A fémek csoportjába tartoznak az ötvösművek. T u d j u k , hogy hazánkban az iparművészeinek ez az ága úgy a középkorban, valamint a reneszánsz-művészet korában ís versenyre kelt a külföld ötvösművészetével. Ötvöseink nem ritkán Olaszországban, majd főleg a reneszánsz idejében Németországban tanultak. Ez országok hatása észlelhető ís alkotásaikon. Az ötvösművek anyaga legtöbbször az aranyozott ezüst, de azért előfordulnak tiszta aranyból és vörösrézből készült művek ís. A tárgyak díszítése vagy magából az alapanyagból került kí és pedig, öntés, trébelés útján, vagy pedig ráíllesztés által ; vagy lehet más anyag, melynek az volt a főcélja, hogy a tárgy színesen hasson : ilyen az aranyozás, a zománc és az ékkő. A sodronyzománc a magyar-gót stílusú ötvösművek jellemző díszítése, előfordul néhány kiállított tárgyon. E tárgyak mind egyházi eredetűek, mert hiszen az egyház volt főleg a középkorban a művészetek legfőbb pártfogója és itt ís maradtak meg legszebb emlékeink. Az esztergomi föszékesegyház kincstára pl. vetekszik gazdagságra a legnagyobb múzeumokkal. E kincstár kincsei a kiállítás igazi gyöngyei és egyúttal legértékesebb tárgyai. Legrégibb közöttük az az aranyozott ezüst kehely (Í9Í. sz.), melyet mínuszkulás feliratának tanúsága szerint a XV. sz. első felében Suky Benedek adományozott a gyulafehérvári székesegyháznak, ahonnan ismeretlen módon került az esztergomi föszékesegyház kincstárába. Felületén az építészetí dísz, a benne elhelyezett szobrocskákkal és domborművekkel és a nemes mérséklettel alkalmazott színes sodronyzománcdísszel csodás harmóniába olvad össze. Bátran mondhatjuk, hogy hazai kelyheink gazdag sorában ez a legszebb példány. Méltóan sorakozik az előbbi műhöz a nagydísznódí ág. evang. templom gót stílusú ereklyetartó feszülete és ereklyetartója. Fennebb említettük az olasz és a német hatást. E két ötvösmű mindkettőt tanulságosan egyesítí magában. A feszület négykarélyos talpának és nemes ívben felhajló szárának felületét áttetsző (translucide) vésett alapú (émail de basse taille), vagy az ú. n. ezüstzománc borítja. A lapos domborművű alap adja az

A Kis^j^Hitls

124 A Kis}® sz , ti , ltai Kiállítás

p

alakok rajzát, a mélyebben vésett fészek pedig az árnyékolást. Ezt a zománcozásí techníkát Í300 táján Síenában alkalmazták először és a XIV—XV. században Toscanában jellemző olasz díszítőmóddá fejlődik. A feszület mestere is itt sajátíthatta el a XVI sz. folyamán ; másrészt a kereszten, de főleg a száron alkalmazott nyolcoldalú archítektóníkus, kápolnaalakú noduson a német gót formákat használta fel, amelyeket talán otthon, tanítómestere műhelyében, bizonnyal Nagyszebenben sajátított el. Sok tekintetben eltérő, de művészi szempontól még eredetibb alkotás ugyané templom ereklyetartója. Képünk az alak leírását feleslegessé teszi. Anyaga aranyozott ezüst, a poháralakú ereklyetartó hegyi kristályból való. A rajta levő építészeti formák a németgót művészet hajtásai, az ereklyetartó edény két oldalán, csigás díszű konzolokon térdeplő nyitott szárnyú angyalok viszont úgy gondolatban, mint az elhelyezés módjában olasz hatásról tanúskodnak. A német-gót művészet, ha alakokat alkalmaz, azokat archítektóníkusabban, tehát baldachin alatt, vagy fülkébe foglalva alkalmazza; az alakoknak ilyen szabadon való alkalmazása ellenben olaszos jellegű. A középkori ötvösművek közül még egy alkotásról kell megemlékeznünk, ez a nyítrai székesegyház evangelístariuma. Ez az aranyozott ezüst könyvkötés eddig a szakirodalomban XIV, századi alkotás gyanánt szerepelt. Ezt a nézetet azonban ehelyütt helyesbíteni szeretnők, mert a könyvkötés maga, bár tartalma régibb, a XV. század derekáról származik. Ezt igazolják a használt formák és a figurális dísznek késő gót, szinte a reneszánszba hajló jellege. Az erősen kiemelkedő keret a feszületet és a kereszt két oldalán álló Máriát és Jánost fogja körül. Ezek az alakok annyira kiemelkednek az alapból, hogy majdnem szabadon állnak. A keret sarkait négykarélyos, sodronyzománcos rozetták díszítik, a keret szárain pedig az evangélisták szokásos jelvényei vannak ráillesztve. E jelvények teljesen egyezők a nagydísznódí feszület szárain levő jelvényekkel. Amiből arra következtethetünk, hogy azzal egy műhelyben — és ugyanabban az időben, tehát a XV. században — készült. Ezzel megdől az az állítás, hogy ez volna a legrégibb sodronyzománcos emlék hazánkban. A XVI—XVII. századot néhány jelesművű, zománcos és ékköves arany násfa és Szelepcsényí prímás arany feszülete képviseli. Három násfa a nemzeti múzeum tulajdona. A XVII. századi ötvösművek közül az esztergomi kincstár trébelt díszű tálcáját és két ámpolnáját említjük fel. A bemutatott anyag természetesen kevés ahhoz, hogy a stílusok különböző fázisait és a fejlődés menetét feltüntesse. A gyűjtők figyelme nálunk csak újabban terelődött a fafaragás emlékeire. Nálunk és Németországban a középkori szobrok anyaga legtöbbször a hársfa ; a szobor felületét krétás réteggel vonták be, a régibb műveken ezt a réteget vászonlapra alkalmazták és erre jött a színezés és aranyozás. Franciaországban és a csatlakozó Németalföldön legtöbbször kemény tölgyfából faragták a szoborműveket. A színezés vajmi ritkán a régi, ezért oly keresettek a jó, eredeti színezésű alkotások. Az újabb festés azonban szorgos munkával néha eltávolítható, de szükséges, hogy ezt szakértő ember végezze. A régi színezés — mely csak évszázadok múlva nyerte el mai szépségét — újabb színezéssel csak megközelíthető, de soha el nem érhető. A kissé kopott színek, a régi patínájú aranyozással kellemes harmóniába olvadnak össze. A románkori emlékek nyomott arányúak, a test merev, a mozdulatok egyszerűek. Ilyen az a Krisztus-szobor, melyet Géber Antal dr. állított kí. A hazai későromán fafaragás ís képviselve van a kiállításon. Ez Behr Lajos tulajdona. A sziklás hegy tövében botjára támaszkodva ülő férfialak hosszú köpenyben, bizonyára egy remetét ábrázol, akinek tiszteletére építették a szikla tetején emelkedő román stílusú templomot. A szobormű tulajdonosának állítása szerint ez a későromán emlék a zalaszentgrótí templomból származik. Az arc inkább típusos, de az alak beállítása eredeti és szabad. Ez különösen akkor tűnik szemünkbe, ha az előbbi szoborművel hasonlítjuk össze. Az egész mű stílusa azonban inkább kőszoborra vall és ez érthető ís, mert az egész románkori fafaragás a kőszobrok hatása alatt keletkezett.

125 KisplasztiKai Kiállítás

87. S Z E K R E N Y DIÓFÁBÓL. OLASZ, XVI. SZ. BEHR LAJOS TULAJDONA.

88. T E N N I S Z E Z O L E Á N Y . BRONZ. MAGYAR, MODERN. SZENTGYÖRGYI ISTVÁN MŰVE.

Magyar Iparműveszet.

CABINET ITALIEN EN NOYER. XVIe SIÈCLE.

FILLE JOUANT AU

JXËÈÊÊÊfflËÊÈMÊM

HONGRIE

TENNIS. BRONZE MODERNE.

2


90. 90. E R E K L Y E T A R T Ó ,

ARANYOZOTT EZÜST, MAGYAR, XV. SZÁZAD. AZ ESZTERGOMI FŐSZÉKESEGYHÁZ KINCSTÁRÁÉ. RELIQUAIRE, EN VERMEIL HONGRIE. XVe SIÈCLE.

89. 89. E R E K L Y E T A R T Ó , A R A N Y O Z O T T E Z Ü S T ÉS KRISTÁLY. MAGYAR, XV. SZÁZAD. A N A G Y D I S Z N Ó D I ÁG. H . E V . T E M P L O M T U L A J D O N A . RELIQUAIRE EN VERMEIL. HONGRIE. XVe SIÈCLE.

9 Í. 91. KEHELY, A R A N Y O Z O T T EZÜST. ERDÉLYI, XV. SZÁZAD. AZ ESZTERGOMI FŐSZÉKESEGYHÁZ KINCSTÁRÁÉ. CALICE E N V E R M E I L DE T R A N S Y L V A N I E . X V e SIÈCLE.

127 hisplasztiKai Kiállítás

93.

94.

93. BATHORI ISTVÁN VIASZ MELLK É P E . ( 5 8 6 . EGGER H. TULAJDONA. P O R T R A I T EN CIRE D ' E T I E N N E BÁTHORY. Í586.

94. N Á S F A , A R A N Y , ZOMÁNC DÍSSZEL. N É M E T , XVII. SZ. EGGER H. TULAJDONA. P E N D E N T , OR É M A I L L É . TRAVAIL ALLEMAND. XVIIe SIÈCLE.

92. 92. N Á S F A , A R A N Y , Z O M Á N C DÍSSZEL. ERDÉLYI MUNKA. XVI. SZ. EGGER H. TULAJDONA. P E N D E N T , OR É M A I L L É . TRANSYLVANIE. XVIe SIÈCLE.

95. 95. S Z E N T E L T V Í Z T A R T Ó , A R A N Y , ZOMÁNCDÍSSZEL, B U D A P E S T XIX. SZ. A Z EGGER MŰHELYBŐL. I P A R M Ű V É S Z E T I MÚZEUM TULAJDONA. B É N I T I E R , E N OR ÉMAILLÉ. BUDAPEST, XIXe SIÈCLE.

96. 96. K U P A , E L E F Á N T C S O N T É S E Z Ü S T . MAGYAR. XVII. SZ. BRASSÓ. FELEDY DEZSŐ TULAJDONA. H A N A P EN IVOIRE MONTÉE EN VERMEIL. TRAVAII. HONGROIS (BRASSÓ). XVIIe SIÈCLE. 2*

J2S KisplasztiKai Kiállítás

97. S Z E N T P E T R U S Z G O N Z A L E S Z , P O R T U G Á L DOMINIKÁNUS SZÍNES F A S Z O B R A . SPANYOL, XVII. S Z . CANO ISKOLÁJA. PANER JÁNOS TULAJDONA. S T A T U E COLORIÉE E N BOIS S C U L P T É DE ST. P I E R R E GONZALÈS.

99.

98. 98—99, G Y E R T Y A T A R T Ó K , KEMÉNY C S E R É P WEDGWOOD. XVIII. SZÁZAD. F E L E D Y DEZSŐ

TULAJDONA.

P A I R E DE BOUGEOIRS, P O T E R I E D E W E D G W O O D . XVIIIe S I È C L E .


100. 100. S Z T . R Ó K U S S Z O B R O C S K A . PUSZPÁNGFA. N É M E T , XVIII. S Z . G L Ü C K F R I G Y E S T U L A J D O N A . S T A T U E T T E D E S T . R O C H , E N BOIS. T R A V A I L A L L E M A N D . XVIIIe SIÈCLE.

101. 101 — 102. T É R D E P L Ő A N G Y A L O K , S Z Í N E Z E T T H Á R S F A . D O N N E R R A F . GYÖRGY SZOBORMŰVEINEK MINTÁI. POZSONY, XVIII. SZ. A POZSONYI VÁROSI MÚZEUMÉ.

102. A N G E S A G E N O U I L L É S , E N BOIS C O L O R I É . M O D È L E S D E S T A T U E S D E R . G. D O N N E R . P R E S B O U R G , XVIIIe SIÈCLE.

(03. í 03. LÁDAZÁR, KOVÁCSOLT ÉS V É S E T T VAS. FRANCIA, XV. SZ. DELMÁR EMIL DR. TULAJDONA. S E R R U R E DE BAHUT, EN F E R M A R T E L É E T SCULPTÉ. TRAVAIL FRANCAIS. XVe SIÈCLE.

(04. (04. KÁLYHACSEMPE, CSERÉP, SZÍNES MÁZZAL NÜRNBERG, XVI. SZ. DELMÁR EMIL DR. TULAJDONA. CARREAU DE P O E L E EN F A Y E N C E ÉMAILÉE. NUREMBERG, XVIe SIÈCLE.

(0,5. (05. ( 0 5 . T É R D E L Ő NŐ, Ö N T Ö T T VAS. FRANCIA, MODERN. MAILLOE MŰVE. KOHNER ADOLF DR. TULAJDONA. FEMME AGENOUILLÉE, EN F O N T E DE OUVRAGE FRANÇAIS, MODERNE. O E U V R E DE MAILLOL.

FER.

( 0 é . M I G A Z Z I K R I S T Ó F , V Á C Z I P Ü S P Ö K . ÓLOMDOMBORMŰ. MAGY. XVIII. S Z . MESSERSCHMIDT F. X. MŰVE. FELSŐMAGYARORSZÁGI RÁKÓCZI MÚZEUM TULAJDONA. CHRISTOPHE MIGAZZI, ÉVÉQUE DE VÁCZ. R E L I E F EN PLOMB. HONGRIE, XVIIIe SIÈCLE. O E U V R E DE F . X. MESSERSCHMIDT.

109.

(09. MEDAILLON, Ö N T Ö T T BRONZ, FRANCIA, XIX. SZ. J . B. C A R P E A U X MŰVE. GÁBOR IGNÁC T U L A J D O N A . MÉDAILLON» E N F O N T E DE B R O N Z E . F R A N Ç A I S . XIXe SIÈCLE. O E U V R E DE J . B. C A R P E A U X .

107. 107. P L A K E T T , Ö N T Ö T T B R O N Z , N É M E T , M O D E R N . A. H I L D E B R A N D T MŰVE. GÁBOR IGNÁC T U L A J D O N A . PLAQUE, EN F O N T E DE BRONZE. TRAVAIL A L L E M A N D . O E U V R E DE A. H I L D E B R A N D T .

10 8. K U L C S , K O V Á C S O L T É S V É S E T T VAS. FRANCIA, XVI. SZÁZAD. EGGER H. TULAJDONA.

110.

108.

CLEF, EN F E R M A R T E L É - E T SCULPTÉ. FRANÇE, XVIe SIÈCLE.

110.; P L A K E T T , Ö N T Ö T T B R O N Z . F R A N C I A , MODERN. A C H A R P E N T I E R MŰVE. GLÜCK F R I G Y E S T U L A J D O N A . PLAQUE, EN F O N T E DE B R O N Z E . T R A V A I L FRANÇAIS, MODERNE. OEUVRE DE A. CHARPENTIER.

132 HisplasztiKai Kiállítás

III. I I I . ASZTALDÍSZ, Ö N T Ö T T BRONZ. NÉMET, MODERN.. L E D E R E R H. MÜVE. KOHNER ADOLF DR. TULAJDONA.

SURTOUT, EN BRONZE. ALLEMAND, MODERNE. OEUVRE DE H. L E D E R E R .

I 12. H 2. D Í S Z E D É N Y , B R O N Z . MODERN. KOHNER ADOLF DR. TULAJDONA.

V A S E , F.N B R O N Z E . MODERNE.

—

— A XIII. század második felében érezhető nálunk ís a Franciaországban született gót stílus hatása, mely a XIV. században alakul kí véglegesen, mely után a X V . században a későgót stílus formái érvényesülnek. Ez utóbbi korbeli munkák közt a Mária halálát ábrázoló délnémet szoborcsoport kiállításunkon a legkiválóbb. A szobrász mesteri keze nyilatkozik meg a jellemző arcokon és művészi ereje a csoport elrendezésén. Már a reneszánsz hatása érvényesül azon a színezett szoborcsoporton, melyen egy király hordozza Krisztus keresztjének egy darabját, utána pedig komoly méltósággal halad a királyné, aki mögött két férfialak áll. A szobormű nemcsak a technikai készségnek, hanem a belső lelkiállapotot kifejezésre juttató művészi képességnek eredménye. Behr Lajos e pompás szoborműve bizonyára Nürnbergben készült a XV. század végén. A gótikus alakok karcsú arányúak, a mozdulatok előkelők, az arckifejezés többnyíre nyugodt, sokszor típusos, néha azonban egyéni. A nők tartása különösen jellemző, a kor szépség ideáljának megfelelő. A ruha redőzete mély és gyakran szögletes. Ez alakok leginkább a szárnyas oltárok szekrényeit díszítik és így bizonyos környezetbe tartoznak, olyannyira, hogy néha, onnan kiszakítva, szinte érthetetlenek. A X V . század a német és egyúttal a magyar fafaragás virágkora. Legjelesebb mesterei Jörg Syrlín (-J- Í49Í) ulmí mester, Veit Stoss (•{• Í533) Nürnbergben és Tílman Ríemenschneíder (Í468—Í53J) Würzburgban. A szobrok ruházata megfelel a kor viseletének és így e szoborművek kultúrtörténeti szempontból is érdekesek. Rendeltetésük az volt, hogy a templomok belső pompáját gazdagítsák és a hívők áhítatát fokozzák. A XVI. század elején eltűnik a nehéz redőzet, egyúttal az alakok többé már nem a kor ruházatában jelennek meg, hanem képzelt alakok gyanánt. Az egyházi fafaragás a reneszánsz idejében sokat vesztett jelentőségéből és leginkább csak a belső díszítésben jut szerepe. A barok-korban új életre ébred az egyházi szobrászat, ez a lendület a templomok építésével függ össze. Az alakokat élénk mozdulatok és lebegő ruházat jellemzik. A fafaragásnak a kisplasztika szempontjából legfontosabb ága a puszpángfafaragás. A Fekete- és Földközi-tenger mellékén termő, aranysárga színű fa sűrű, egyenletes szövete miatt rendkívül alkalmas a faragásra. A régibb tárgyak stílusa az egykorú elefántcsontfaragványokéval azonos. A német puszpángfafaragás összefügg az éremművészet fellendülésével. Főleg azonban a XVII. században indul meg élénk tevékenység e téren. Leginkább feszületek, szobrocskák, domborművek készülnek ez anyagból. Ma a gyűjtők mesés árakat fizetnek egyes kiválóbb darabokért. A német alkotások mellett a németalföldi és a francia faragványokat ís nagyrabecsülík. Az alkalmazott kisplasztika terméke a képben ís bemutatott lenyílóajtós, XVI. századi olasz szekrény, két oldalt és a párkányzat frízében elhelyezett szobrocskáival. Á puszpángfaragással sok tekintetben rokon az elefántcsontfaragás. Ennek emlékeível hazai gyűjtőink még nem nagyon foglalkoztak, éppen azért kiállításunkban ís aránylag szerényen van képviselve. A legkiválóbb és nagyságra is a legfeltűnőbb a győri székesegyház XVII. századi oltárfeszülete. Hogy az ötvösművészet ís felhasználta e nemes anyagot egyes tárgyainál, azt a brassói hitelesítő bélyeggel ellátott H . S. mesterjegyű fedeles kupa igazolja. Hengeres testén mitológiai jelenet van dombormüben elefántcsontból kifaragva. (498. sz.) A kőszobrászat alkotásai vajmi ritkán sorozhatok a kisplasztika körébe. Kiállításunkon Níno Písano (f [Í36S előtt) jeles alkotása, a Nemzeti Múzeumnak eme nagy műtörténeti értékű darabja a legkiválóbb. Radísícs Jenőnek a kiállítás katalógusához írott előszavából idézett sorokkal zárom e rövid ismertetést: „Hiszem és remélem, hogy e kiállítás nyomot hagy a magyar szobrászat fejlődésében s ha azonnal nem ís, idővel bizonnyal az emlékezetes művészi események közé fog sorakozni". — Úgy legyen ! CSÁNYI KÁROLY.

Magyar Iparművészet.

3

133 A Kispl ^5lítás

134 LaKásm ű vésze ti Kiállítás

LAKÁSMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS. Az Iparművészeti Társulat ebben a művészeti esztendőben a második kiállítását rendezte. E kiállításának elhelyezésénél ís a Technológiai Iparmúzeum vendégszeretetét kellett ígénybevenníe. A helyiségek alapterülete ugyanolyan mint a múltkor. Az ínteríőrkíképzés azonban megváltozott, s a belépőnek első pillanatra az az érzése — és jogosult érzése — támad, hogy ez a kiállítás alapjában magasabb színvonalú. Mindenesetre frissebb, van valami fiatalos derültség benne. Frissé és derültté teszik elsősorban a színhatások. Komor színű szoba alig van ezen a kiállításon s ahol sötét a fa, ott nagy ablaknyílások, festett üvegek, szép virágos mintájú függönyök, cserepesvírágok, tarka terítők kelnek birokra vele. A katalógus bevezetése néhány tömör szóval kapcsolja bele a kiállítás törekvéseit a modern élet szociális követeléseibe. Ez figyelmeztet bennünket arra, hogy a művész a maga minden tudásával, művészetének minden finomságával és fogásával arra törekszik, hogy a megrendelő egyéniségét önmagán keresztülfűzve adja akkor, amikor a megrendelő otthonát megteremti . . . Igen ám, de ez a valódi feladat nem tükröződik, mert nem tükröződhetik vissza olyan kiállításon, ahol a megrendelő egyéniségét, az otthon tulajdonosát nem látjuk. És nem láthatjuk, mert egyszerűen nincs tulajdonos . . . Kérdés: kapunk-e így teljes művészetet? . . . Igen, mert minden kiállításon, amely nem megrendelt művészeti termést mutat be, a legteljesebb harmónia kerül a szemünk elé. A művész úgyszólván önmagának a lelkét, óhajtását szólaltatja meg, anélkül, hogy adott viszonyokhoz alkalmazkodnia kellene. És pedig akkor, amikor a megrendelő határozott egyéniség, — és a művésztől erősen elütő egyéniség — csak megalkuvások és alkalmazkodások révén lehetséges . . . Hogy kí alkuszik és alkalmazkodik ? Rendesen a művész. Amióta pedig művész és mecénás, illetőleg rendelő van, azóta majdnem mindig a művész alkudott meg . . . A kiállításon ilyen megegyezésről nincs szó. És nincs szó a mai ember lakásviszonyainak a vizsgálásáról sem. N e m ís lehet, mert a kiállítás helyisége rendes bérlakáshoz távolról se hasonlít. Ez azonban nem hiba, mert egyrészt ezek a bútorok művészi hatásuk romlása nélkül bármelyik lakásban elhelyezhetők, másrészt, akik művészetre nevelnek bennünket, azoknak okvetlenül hangsúlyozni kell, hogy a ház belső kiképzése nélkül az otthon tökéletes művészete nem születhetik meg. Elég, ha angol és német, osztrák meg svéd, norvég és finn példákra utalok. A rendezők, szervezők törekvése az volt, hogy a gazdag emberen kezdve egészen az egyedülálló férfiig, mindenki számára megfelelő lakást mutatnak be. így alakult kí a kiállítás képe. Ez sorrendben a következő ; Van egy hét helyiségből álló, de négy-öt szobára összevonható lakás, azután egy háromszobás, polgári viszonyoknak megfelelő lakás, majd a két szobában élő emberek hajléka és végül a legényember otthona,

——

— - -

—

—

H a igazságos akarok lenni, akkor egyöntetűnek a legutolsót kell mondanom. N e m ís csoda. Mert nincs — ahogy előbb mondtam — megrendelő. Tehát minden helyiség a tervező egyéniségét adja és mihelyt szobánkínt más és más egy nagyobb lakás tervezője, ott annyiféle ízlés és művészeti törekvés ütközik össze, ahány szoba csak van. A valóságos életben ez az eset nem fordul elő. A megrendelő ugyanis, akármennyi ínteríőrre ís van szüksége, egyetlen művésszel tárgyal, már csak a lakása egységének érdekében ís . . . Ezek azok a kérdések, amelyek önkéntelenül felvetődnek, mert fel kell vetődníök . . . A mult kiállításon a Vígand Ede két szobája többek közt ezért volt a legjobb . . . Kezdjük a kissé komplikált hét szobán . . . Menyhért Miklósé az oroszlánrész benne. Amit a belépőben, nagy ebédlőben és társalgóban produkált, az határozottan művészet. Apróbb, megoldatlan kérdésekről kár volna beszélnem. A hatás feltétlenül az, hogy rengeteg finomság, leleményesség árad kí ezekből a helyiségekből. Apró búvóhelyek, kitűnően összehozott ablak- és pamlagmegoldás, néhány elsőrangú csillár, amellett a bútorbehuzatoknak, a fa színének összehangolása. Mindenki otthon van bennük. És ez többet jelent, mintha unalmasan hosszú, szimbolikus körmondatokban foglalkoznánk a munkájával. Az iparosai (Ríbárszky Győző asztalos, Böhm Béla kárpitos és Csongrádi és Barabás csíllárosok) ís kitettek magukért valamennyien. Már a nappalíján meglátszik, hogy tulajdonképpen nem erre a bemutatóra készült. Itt a Thék-zongora, a Kölber Dezső és Waltherr Gída finom színhatású mozaikja az, amely előtt megállunk. A férfídolgozó, amelyet Vass Ferenc tervezett, minden kritikát bátran kiállhat. A bútorai Radócz János jeles munkája, nagyon jók. Az íróasztal komoly, egységes darab, csak a könyvszekrényének felső részén vágódtak el — nem tudom miért — az ornamensek. Es kifogásolnom kell az elválasztó faoszlopok és műkővírágtartók egymáshoz nem illő összeállítását. Itt van Zsolnaynak egy kitűnő majolikája : egy medve, amely külföldi versenyből is győztesen kerülne kí a megmintázása és technikai kivitele szépségeível. Az utolsó szoba a Nóvák András hálója. Az anyaga — afrikai körtefa — nagyon szép, a megmunkálása Kántor T a m á s mestert dicséri. Ám kicsit rideg ez az építőformákból összeadott néhány bútor. És valahogy üti a kárpítosbútorok rikító kékje a vöröses, feketeberakásos fát. De van benne egy kandalló, — Dípold János a készítője — amely megbékít mindennel. A háromszobás lakásnak, konyhának és előszobának megint többen vannak a tervezői. Az előszobát Jeddy Sándor — az iparművészeti iskola növendéke — tervezte meg. Néhány konstruktív tévedést leszámítva, hangulatos kis hely. Asztalosa, Weísz Jakab, kifogástalan munkát végzett. A konyhát és dolgozófogadót Baráth István és Schröder Károly gondolták el. N e m nagyigényű, de nyugodt felfogással megoldott két interior. Lindner Manó és Fia asztalosok nagy gonddal csinálták a bútorokat. A hálószoba Szírontaí Lhotka István műve. Visszaemlékezésektől nem ment ez a hely, de komoly művészet, ami hozzánk beszél. A fali- és ruhásszekrény, pípereasztal, az ágylábak rácsozata, a székek megoldása azt bizonyítja, hogy fejlődésképes művész mutatkozott be nálunk. Szírontaí Lhotka odakint él. És annak csak örülhetünk, hogy magyarsága és fiatalsága mellett ís a berlini őszi bútorművészetí kiállításnak Bruno Paul ajánlatára ő lesz a rendezője. A hálószoba készítőí Ríbárszky Győző és Böhm Béla méltó munkatársai a tervezőnek. A háromszobás lakás ebédlőjét Schalamonek Károly tervezte és munkájával beleilleszkedik a lakás színvonalába. N a g y Antal asztalosmunkája elsőrangú. A kétszobás teljes lakás tervezőinek azért nehéz a helyzetük, mert az aranyérmes Vígand emléke kísért e helyen. Mégis lehetetlen elzárkóznunk a becsületes munka eredménye elől. Szírontaí Lhotka sötét nappali ebédlője (Végh Sándor asztalos munkája). Spiegel Imre iparművészeti iskolai növendéknek fehér hálószobája (készítője T ó t h Ferenc asztalos), a Jeddy konyhája és a Madarász Imre előszobabútoraí mind annak a célnak szolgálatában állanak, hogy a szerényebb viszonyok között élő, kezdő emberek otthonát tegye meleggé . . . Az idecsatolt fürdőszobáról már a múltkor szóltam . . . A legénylakás tervezőjének, Bábolnay Józsefnek a bemutatkozása örvendetes. Fiatal 3*

J35 m

Kiá1lítós

136 A misKolczi építésznek az első szobáit látjuk, amelyekben látunk megoldatlan problémákat, de ezekért Kiállításról a hiányokért kárpótol bennünket az oroszlánkörömnek sok-sok nyoma. Az előszoba asztala, padja például igazán sikerült. A lakószoba nyugvóhelye és szekrényei tektonikus szempontból, de vonalban és színben ís vetekednek a kíállítás bármely bútorával. Az íróasztal profilja finom. A bútorok készítője, Kiss József olyan értelmes munkát végzett, hogy méltán megérdemelte a 2000 koronás nagydíjat. Az apró tárgyak művészei között sokan régi ismerőseink, míntahogy a szekrények anyaga ís jórészt nem ismeretlen előttünk. Éppen ezért az újak között Bődy Kálmán ezüst ékszertartóját, a Magyar Iparművészek Műhelyének fajátékait, applikációs munkáit, domborított rézműveit és faberakásos dobozait, a Márton Imre nagyon kvalitásos fémmunkáit említem meg. A többiek mind eljöttek újra és magukkal hozták java termésüket. Végezetül jól esik elmondanom, hogy iparosaink egész seregére büszkék lehetünk. Tudnak, éreznek és engedelmeskednek a tervezőnek. MARGITAY ERNŐ. bi H

m *

m

m

a

A MISKOLCZI KIÁLLÍTÁSRÓL. Nem akarjuk túlkomor színekkel ecsetelni azt a tanulságot, mely a mískolczi orsz. háziipari és amatőrkiállítás példájában áll előttünk. De vannak dolgok, melyek szinte kihívják az általánosítást, mert tipikus megnyilatkozásai annak a közszellemnek, mely létezésüket tűri s felbátorításukra tápot ad. Nálunk a kiállítások cégére alatt annyi visszaélés történt már a magánspekulácíó s a jogosulatlan személyi érdekek legyezgetésével, hogy méltán állíthatjuk előtérbe a kiállítások etikai oldalát is egyszer, amikor erre alkalom kínálkozik. Mikor Angliában Morris és társai megindították azt a nagy művészeti és iparművészeti mozgalmat, mely az angol műérzés reneszánszát idézte elő, a híres „vörös ház" tervezői, egy Ruskín, Rossettí, Burne Jones és mindazok az úttörők, akik az emberi kéz és elme szép alkotásaiban való művészi gyönyörködtetés szocializálását és demokratizálását írták programmjukba, nagyon jól tudták azt, hogy nem csupán az egyéni tehetségek jóakaró buzdítása, hanem mindenekfölött egy egységes, a nép minden rétegére kiterjedő művészeti közszellem megteremtése biztosíthatja az alkotó művészi erők és a közönség állandó kontaktusában azt a magasabb színvonalat, melyen minden igazi művészi kultúra épül. A gyakorlóművészet és a művészeti közszellem kölcsönhatásában ismerték ők fel nemcsak a régi Hellasz dicsőségének titkát, hanem a quattro- és cinquecento városai íntenzív művészeti életének alapját ís. Nem egy átlag tömegízlés békóíba akarták verni a teremtő lélek gondolatát, hanem megfordítva: kezükbe akarták venni a tömegek művészi nevelésének eszközeit, hogy ízlését magasabb értékelésre képesítsék s ezzel a haladás és tökéletesedés hathatós tényezőívé emeljék. Szemben a megalkuvás, a közepesség, a sekélyesség tucatírányzataíval, a tömeglélek öntudatos vezetése volt céljuk. És ma ís ez minden művészeti politikának legelső alapja és gerince, ha nem akarjuk, hogy művészeti életünk szétzülljön. És a művészeti etika ezen szerepének hol van inkább helye, mint éppen a működő produktív és receptív erők szembeállításánál: egy kíállítás bemutatása keretében? Egy országos kíállítás rendezéséhez, mely mégis csak bizonyos étape-ja kell hogy legyen az ország ipari és művészeti szerves fejlődésének, öntudatos exponense ídőnkintí szükségeinek és céljaínak : nem lehet azzal a könnyelműséggel nyúlni, mint egy batyubál összeharangozásához. Nem akar ez a vidéki kiállítások elleni elvi állásfoglalás lenni. A helyi viszonyokban gyökerező tradícíók, egy vidék ős kereseti forrásai és foglalkozási ágai, lokális ipara fontosságát éppen nem kicsinyeljük s jogosultnak, sőt szükségesnek tartunk minden oly

—

137

akciót, mely egyrészt a népíparí hagyományok megmentésére, másfelől a vidék népe előtt az A misKolczi anyagi boldogul ősforrásainak megnyitására irányul. De ehhez is kényes kézzel kell nyúlni, Kiállításról mert nagyon ís sűrűen tapasztaltuk a lefolyt években, hogy az anyagi mentési akció éles összeütközésbe kerülhet a tisztán művészi szempontokkal s igen sokszor háttérbe szoríthatja az utóbbiakat. Ez történik mindannyiszor, valahányszor a népiparból kifejlődött háziipar modernizálásának jelszava alatt olyan veszedelmes törekvéseket látunk, melyek őseredetí és integráns művészeti elemek feláldozásával, karakterüknek meghamisításával erőszakolják a háziipari termékek kereskedelmi usance-szerűségét. Erre pedig éppen semmi szükség nincs, mert értelmesebb kereskedőink ma már, hál' Isten, mindinkább tudatára ébrednek annak a szerepnek, mely a vásárlóközönség ízlése és műértelme irányításában rájuk ís hárul s nem követelnek mintákban, motívumokban oly művészi lehetetlenségeket, melyekben tótágast áll a jóízlés minden törvénye s ki van vetkőztetve a tárgyak minden egyszerű természetessége és eredetisége. Már pedig ezt láttuk nemcsak a kalotaszegi varrottasok érdekében megindult iparfejlesztési akció számos elijesztő példájából, de még sokkal fokozottabb mértékben a most lefolyt mískolczí kiállításon, mely helytelen vezetésével valósággal kompromittálta épp azt az ügyet, melynek propagandát akart csinálni : a borsodmegyeí mezőkövesdi népipart és a színgazdagságában szinte páratlan matyó művészetet. Vagy minek nevezzük annak az élelmes mezőkövesdi anyókának a vállalkozását, aki most már rendelésre készít kendőket, blűzokat, függönyöket, párnákat azzal a naiv eltökéléssel, hogy kívánatra a régi matyó hímzéseket jellemző kék, sárga és píros színt akár fel ís cseréli a modern vegyipari technika valami újabb anyagával, például a lila színnel? Ily példák megtanítnak arra, hogy őrizkedjünk az iparművészeti és háziipari mozgalmakkal társadalmi téren, sokszor talán inkább csak szereplési víszketegből foglalkozó vidéki expozítúrák bölcseségétől, mely nagyobb kárt tehet a nép egészséges érzékének megmételyezésével s a közönség ízlésének a rossz példák által gyakorolt félrevezetésével, mint amennyivel a még oly kedvező anyagi siker ís felérne. N e m imponálhatnak nekünk még a forgalombahozott százezrek sem, ha arra gondolunk, hogy a pillanatnyi eredményt sokkal magasabb művészeti érdekek feláldozásával, a nép százados tradíciók által fejlesztett művészetének, tiszta faji karakterének meghamisításával értük el. Valóságos nemzeti veszedelmet jelentene az, ha tovább ís szakavatatlan kezek illetéktelen íngerencíáját tűrnők meg oly kiállítások rendezésében, melyek a nemzet nagy értékeinek istápolására volnának hívatva. A mískolczí kíállítás egy erkölcsi vereség volt kíállításügyünkre, amelynek lealázó érzetét nem csökkenti, csak fokozza az, hogy országos nevek égiszének felhasználásával sikerült parádéznia, sőt a kormány anyagi támogatását ís meg tudta nyerni céljaira. Leszámítva Lesznay Annának zemplénmegyeí paraszthímzésekből álló szép csoportját, az Országos Háziipari Szövetség minden dicséretre érdemes kiállítását, — mert a diósgyőri csípkeverő tanműhelyét alig lehetett megtalálni, annyira elbujtatták — alig egy-két oázisát tudnók megjelölni annak a sivár látványnak, mely egy jobb sorsra érdemes nagy vidék iparának, művészetének azt a szomorú elvetélt képét mutatta elénk, amelyben — horríbíle díctu — az ízléstelenségek tetőfokát az a fali dísz képezte, mely fehér selyemből két méter kiterjedésben borította a matyó N A G Y S Á N D O R , EX LIBRIS.

138 A misKolczi fülke falát, középen a Szűzanya festett képével s rajta szerteszét elhintett nyers színű Kiállításról csokrocskákkal, ha ugyan ettől is el nem ragadta a pálmát egy csomózott szőnyeg, rajta a király óriási mellképével, vagy egy zöld selyem levelekből cikornyásan felépített pálmafa, melynek ágain valami élelmes nyakkendőkírály sértően virító kravátliaí hímbálództak gyümölcsök gyanánt. Éppoly kevés jót mondhatunk az amatőrkiállításról, amelynek szertelenségeí felsorolására nincs terünk. Akadtak jobb munkák ís elvétve köztük, de nagyjában mégis a legkezdetlegesebb dilettantizmus szárnypróbálgatásai hatását tették, melyeknek csak a rokoni és pajtási elnézés juttathatott tért. Pedig a két év előtti temesvári kiállítás elrettentő például szolgálhatott volna ebben ís. Szigorú és lelkiismeretes elő-zsürí kellett volna itt ís, hogy megrostálás alá vegye a beküldött tárgyakat. Éppen azért, mert ismerjük az amatőrművészet fontos hivatását s tudjuk, hogy p. o. Angliában mily komoly píetással kezelik ezt a kérdést, kétszeresen lehangoló volt látnunk, mennyire félreértették a mískolczí kiállítás rendezői feladatuk tulajdonképpeni természetét. Lapunk bőven tárgyalta már annak idején ezt a kérdést*) s éppen azért nem terjeszkedünk kí arra ezúttal bővebben. De nem hallgathatjuk el azt a meggyőződésünket, hogy nagyon rossz szolgálatot tettek az ügynek azok, akik a mískolczí amatőrkíállítás rendezésénél ahelyett, hogy kellő kritikát gyakoroltak volna a kiállításra szánt tárgyak felett, úgyszólván „ín camera charítatís" intézkedtek s ezzel csak a személyi hiúságnak, a hivalkodásnak adtak szarvakat, amint azt megható őszinteséggel ismeri be a katalógus előszava ís, mikor ezt írja : „Az amatőrfestmények csoportjában s z e m é l y i o k o k b ó l v i s s z a n e m u t a s í t o t t néhány vászon szemléltetően mutatja be a rajztudás nélküli másolás következményeit s a természet után való festés előnyeit." Mi azonban azt hisszük, hogy mindenki, aki nyilvános kiállításokat szervez a közönség okulására, közmegbízatásban jár el. Minden kiállítást közintézménynek tekinthetünk, amelynek intézőit komoly felelősség terheli. És ezt vallva és híve, nem tartózkodunk annak megállapításától, hogy Magyarországon, de sehol a világon oly kiállításokat, mint a miskolczí volt, rendezni nem volna szabad, ha a kiállítások intézményét előbb-utóbb le járatni nem akarjuk. Paragrafus, fájdalom, erre nincs, amint nem volt Görögországban sem az apagyílkosságra. De arra végre is kell és lehet ís fórumot találni, hogy a művészeti ügyekbe való káros belekontárkodásnak elejét vegyük. —í.

*) Lásd : G y . K . „Iparművészeti dilettantizmus". Magyar Iparművészet 1904. VII. évfolyam.

—

JOEDNFELÊIC p Á T H G Y Ö R G Y - U T C A . A közmunkák tanácsa az I. kerületi Birsalma-utcát az Orsz. Magyar Iparművészeti Társulat néhai elnökének nevéről, Ráth György-utcának nevezte el. A Z É R E M K E D V E L Ő K E G Y E S Ü L E T E folyó évi április hó 27-én délután 6 órakor tartotta meg Teleki Sándor gróf elnöklésével az Orsz. Magyar Iparművészeti Múzeumban ez évi rendes közgyűlését. Titkár az egyesület mult évi működéséró'l beszámolva jelentette, hogy az Eremkedvelők Egyesülete 1911. évben két érmet osztott ki tagílletményül tagjai között. A z Í 9 Í 2 . évben Moíret Ödön és Juhász Gyula szobrászművészek J — 1 érmét fogja kiadni és a f. évre a rendes tagilletményt képező' éremre pályázatot hirdetett, m e l y pályázat f. évi május hó 10-én jár le. AZ

I P A R M Ű V É S Z E T H A T Á R A I N A K KIBŐV Ü L É S E . Most jelent meg a „Deutscher Werkbund" 1912-iki évkönyve a jenai Díederích kiadásában „Die Durchgeistígung der Deutschen Arbeit" cím alatt, m e l y beszámol e hatalmas művészeti szervezet lefolyt évi működéséről a művészi ízlés terjesztése körül. A z évkönyvben P e t e r J e s s e n szellemesen vázolja az iparral kapcsolatos művészi szempontok és felfogások fejlődését s az új német társadalomművészetí törekvéseket. Azt bizonyítja Jessen ebben a fejtegetésében, hogy az új feladatok számára a régi elnevezések m a már nem elegendők. A m ű i p a r ( K u n s t g e w e r b e ) fogalma p. o. szűkké vált s helyet adott a sokkal öszszefoglalóbb iparművészeinek, amely magába foglalja az építészetet és művészi ipart, a kézművességet és ipart, a darabmunkát és a tömegárút. A z iparfejlesztés orgánumai is kibővültek s az 1907-ben alapított Deutsche Werkbund célja éppen az, hogy az alkotó és segítő erőket közös munkára egyesítse s az új felfogásoknak útakat tárjon ott is, ahol eddig a műipar hiába kopogtatott : a gazdasági élet nagyhatalmainál. í g y válnak lassanként p. o. a fémipari nagy konstrukciók műhelyei is a korszerű célművészet öntudatos eszközeívé akár úgy, hogy a mérnök maga adja meg konstrukcióinak a végleges érett művészi formát, akár úgy, hogy a hívatásos művésszel karöltve dolgozik. S hogy ez mit jelent bizonyos technikai gyártási ágakra nézve, annak példája egy berlini nagy ipari cég, mely keresztül tudta vinni, hogy gyártmányait és felszereléseit gyári épületeit és munkástelepeit a legnemesebb modern iparművészet szelleme hassa át. Csakhogy ehhez a megrendelő és vásárló közönség művészi nevelése is szükséges s ezen dolgozik Németországban annyi m ú z e u m , egyesület és folyóirat. A „Werkbund" itt ís a hatalmas vállalatokhoz fordul elsősorban, melyeknek hatásköre a kultúra nagy területeit öleli át. M i l y sokat rontott p. o. a

139

közízlésen a német hajózótársaságok eddigi nemtörődömsége, mellyel nagy gőzhajóikat a nevetséges „protztum" áldozatául dobták oda s mennyire más képe van most ezeknek, mióta a termeket és kabinokat a józan és tárgyilagos művészet elvei szerint készítik. A m i a szállodákat illeti, itt is sokat tett a „ W e r k b u n d " abban az irányban, hogy a német szállodák fád és semmitmondó hétköznapiságát az egyéni művészet bélyegével helyettesítve, annál inkább, mert éppen a szállodák internatíonálís idegen forgalmukkal az ízlés igazi fokmérői a külföld előtt. Kifejti azután Jessen, hogy a vajúdó új német stíl meggyőződése szerint nem a gazdagok palotáiban fog megszületni, hanem a társadalmi és gazdasági munka működési terein. Azért nem csupán művészeti sport, ha a gyári építkezésekben megnyilvánuló művészeti szempontokat fokozott figyelemben részesítjük. A „Werkbund" 1909-iki gyűlése alkalmából Frankfurtban néhány mintaszerű gyári építkezést mutattak be s azóta a hageni német kereskedelmi és iparm ú z e u m egy vándorgyűjteményt is rendezett ily ipari épületek mintáiból. A kislakások, munkáskolóniák, külvárosok egyre szaporodó tömegei is élénk tanujeleí a mai Németország művészi kialakulásainak. A kereskedelem ís hasonló átalakuláson m e g y keresztül s mindenki tudja, hogy mit jelent a modern árúház művészien képzelt tipusa, p. o. Messel nagyszerű alkotásában. De a „Werkbund" még tovább ment egy lépéssel s eredményes propagandát fejtett kí a kereskedelmi élet apróbb detailjaín, a boltok, kirakatok, plakátok, nyomtatványok, csomagolásokban megnyilatkozó ízlés revídeálása, fejlesztése és finomítása irányában is. E célból szoros érintkezést tartott fenn a kereskedelmi kamarákkal, melyeknek közvetítésével felolvasásokat és előadásokat rendezett a kereskedők ízlése fejlesztésére, tudva azt, hogy a kereskedelmi alkalmazottak, elárúsítók és elárúsítónők, ügynökök és utazók sokszor döntőbben folynak be a főnököknél az ízlés művészi írányzására. Azonkívül különösen a kereskedelmi oktatásnak művészi irányú megreformálására törekszik a Werkbund s ezen a téren igen fogékony talajra talált. Szóhoz tudott így jutni a nagy ipari testületekben a Hansa-szövetségben is, hogy biztosítsa azoknak az élő művé s ret tel való szorosabb érintkezését.

OK KITÜNTETETT IPAROSOK ÉS MUNKÁSOK. A z Országos Magyar Iparművészeti Társulat tavaszi lakásművészeti kiállításán a kereskedelemügyi miniszter a Társulat végrehajtó bizottságának javaslatára a 2000 koronás állami iparművészeti nagydíjat K i s s József asztalosmesternek, az állami iparművészeti érmeket pedig L i n d n e r Manó és Fia, N a g y Antal és R i b á r s z k y G y ő z ő asztalosmestereknek

Különféléit KiállításoK

140 KiállításoK

és K o v á c s T e s t v é r e k csillárkészítőknek ítélte oda. Ugyanezen a kiállításon adta ki első ízben a kereskedelemügyi miniszter a 200 koronás munkásjutalmakat. A z illetékes bízottság javaslatára ilyen jutalmat kapott s H í r e s József asztalosművezető (Radócz Jánosnál), B o c s k a y Pál asztalossegéd (Kiss Józsefnél), R í b á r s z k y Jenő asztalosművezető (Ribárszky Győzőnél), K r a u s z Ferenc műöntő (Haraszti Józsefnél) és N e u d o 11 Alajos bőrdíszműves-munkás ( T u l l Viktornál). A díjakat és érmeket a Társulat választmányának egyik ülésén adják át a kitüntetett iparosoknak és munkásoknak.

AKISPLASZTIKAI

KIÁLLÍTÁST május hó

5-én zárták be. A nagyérdekű tanulságos kiállítást sokan látogatták, többek közt a fővárosi iskolák tanulói csoportosan, tanítóik vezetésével tekintették meg.

S

(J

Z Ő N Y E G K I Á L L Í T Á S . Gróf T e l e k y Domokos azt az eszmét vetette fel, hogy az Iparművészeti M ú z e u m gyűjtse össze a Magyarországon, főleg pedig a Királyhágón túl található ú. n. erdélyi szőnyegeket. A múzeum részéről Csányi Károly T e l e k y gróffal egyetemben bejárja Erdélyt, hogy a rendelkezésre álló anyagot tanulmányozza.

A

M Ü N C H E N I K I Á L L Í T Á S . 1908-ban mutatta be utoljára München iparművészeti fejlettségének s az ipari munka és termelés, valamint az iparművészeti oktatás terén való haladásának szemléltető képét. Ez évben pedig már nemcsak a bajor főváros, de egész Bajorország vállalkozott arra, hogy kézműipara tárgyaiból nagyszabású kiállítást rendez, amennyiben a zsűri által előírt formaszépség, anyagszerűség és technika hármas szempontjának megfelelnek. Már maga a négy év, mely a két kiállítást egymástól ídőíleg elválasztja, elég hosszú arra, hogy az ez év május 18-án megnyitandó tárlattól sok újat várjunk, de azonkívül külön is kiemelendő az, hogy az idei kiállítás egész rendezése, szervezete és célja meglehetősen szakít az eddigi hagyományokkal és új ösvényeket tör. Visszatér ugyanis a kiállításoknak históríaílag legrégibb formájára, a vásárra, azaz nem a művészileg átgondolt, dekorative kiképzett és harmonikusan zárt térkülönítményeket állítja előtérbe, mint 1908-ban, hanem inkább az egyes tárgyakat. E g y művészi kéz által tervezett s a legapróbb részletekig keresztülvitt térkiképzés ugyanis mindig inkább a tervező építőművész egyéniségének bélyegét viseli magán s raffínált elhelyezéssel, szerencsésen választott színekkel, még a különben kí nem elégítő bútordarabokból ís lehet némi hatást kicsalni. Azonkívül a teremről-teremre való vándorlás közben előállt kimerülés, szemléletünknek folyton új és változó beállítása a művész által követelt hangulatba, szintén oly momentumok, melyek ajánlatossá tették a kiállítások eddigi rendezésének módszerével való szakítást. Végül általánosan tapasztalták azt is, hogy a nagy gyárosok részéről kifejtett luxus nagyon is alkalmas volt arra, hogy a kevésbbé tehetős kiállítókat háttérbe szorítsák. A z új kiállítási módszer, melyet Münchenben akarnak most érvényesíteni, ezeket a hátrányokat jelentékenyen fogja enyhíteni,

habár nem lehet tagadni, hogy ez a differenciálás viszont a szemlélő és vásárló publikum részéről is a művészi értékek iránti oly fejlett érzéket, oly finom ízlést tételez fel, amelyre alig merünk még számítani. De végre is a kiállítások egyik legfőbb rendeltetése és célja éppen a közönség művészi ízlésének fejlesztése s ezt a célt a bajor iparkiállítás azzal akarja elérni, hogy a termelőnek és a vásárlónak igényeit egyformán tartja szem előtt s az utóbbinak minden szuggerált külső befolyás nélkül kíván módot nyújtani arra, hogy csupán a tárgy tulajdonságai által vezettesse magát választásában. í g y aztán a kiállításon az egyes tárgyak kiállítása lesz a mérvadó és pedig ú g y a tömeges cikkeknél, mint a valóságos műtárgyaknál. A z árúk könnyebb csoportosítása végett számos osztályt alakítottak, melyek a kiállítási épület hat n a g y csarnokában lesznek elosztva. A legfontosabb csoportok ezek közt a textil-árúk, a ruházati ipar, bútorok, faragványok, kő, nemes és nemtelen fémek, keramíka, üveg, grafika, bőr, papír, könyvkötészet, víasztárgyak, játékárúk, egyházi művészet, automobilok és repülőgépek. A fősúlyt azonban a kiállított tárgyak kvalitására fektetik, ami nem anyaghű s a célszerűség és formaszépség szempontjait nem egyesíti magában, annak a kiállításon nincs helye. Különösen harcot üzen a kiállítás ama mindennapi használati tárgyak ellen, melyeknek úgynevezett szépsége válogatás nélkül fölbigygyesztett ornamentumokban, az idegen és belső igazság nélküli stílformák általi eltorzításban merül ki. S ha a müncheni kiállításnak sikerül az ornamentumokkal az íparművészetben m a űzött szertelenségeknek véget vetni, már ezzel is nagy eredményt ér el. A cél : a kvalitásos munkák kiválasztása és megrostálása elérésére a kiállítás vezetőségének több mód állott rendelkezésére. Mindenekelőtt az elsőrangú művészekből és szakemberekből álló zsűrinek szigorú kritikája már a tárgyak beszolgáltatása e l ő t t , úgy, hogy az eddig szokásos és n e m nagy népszerűségnek örvendő kitüntetések, mindenféle »Grand prix« és aranyérem, meg elismerő oklevél elvi kizárásával, már maga a kiállításra való elfogadás kitüntetés számba megy a kiállító cégre nézve. Továbbá különböző tárgyakra, melyeknél még határozott és tiszta forma nem higgadt le, pályázatokat írtak ki s a pályadíjat nyert tervezeteket megvásárolva, a gyárosoknak bocsátották rendelkezésére. A z eredmény örvendetesnek bizonyult ebben a tekintetben is. A z iparcikkek színvonala emelésének további eszközéül szolgált a művészek és a termelők közt már évek óta fennálló eladásközvetítő irodának a kiállítás céljaira való kiépítése, mely így mindkét félnek hasznos szolgálatot teljesít, amidőn a termelőiparosoknak alkalmas és ízléses terveket bocsát rendelkezésükre végrehajtás végett, a művészeknek pedig vevőket biztosít eszméik és ötleteik számára. A z eladás szervezését is, amely eddig oly sok kellemetlenséggel járt, előnyösen oldották meg, amennyiben minden tárgy eladó s a v e v ő által el ís szállítható, föltéve, hogy az eladó hasonló s ugyanoly értékű tárggyal való helyettesítéséről gondoskodik. A régebbi kiállításoknak a kisebb iparosok által oly súlyosan érezett ama hátrányain, melyek a nagyvállalkozó illetéktelen előnyökben való részesítésében álltak s melynél fogva a több eszközzel rendelkező kiállítók pazarabb kíállí-

H 3. T Á R S A L G Ó A B L A K F Ü L K É J E . T E R V E Z T E M E N Y H É R T MIKLÓS K É S Z Í T E T T É K R I B Á R S Z K Y GYŐZŐ A S Z T A L O S É S BÖHM B É L A

Mayyar Iparművészet.

COIN D E S A L O N DE CONVERSATION. KÁRPITOS.

4

142 II. lakásművészeti Kiállítás 3 szobás laKás

Wams

(Ûmm

1 14

114. ELŐSZOBA F É N Y E Z E T T T E R V E Z T E JEDDY SÁNDOR.

A N T I C H A M B R E , E N BOIS DE SAPIN VERNI.

FENYŐFÁBÓL. KÉSZÍTETTE

WEISZ JAKAB.

143 II. laKásművészeti Kiállítás 3 szobás laKás

tÊÊÊÊÊK

(15.

115. DOLGOZÓ- ÉS FOGADÓSZOBA T Ö L G Y F Á B Ó L . T E R V E Z T É K BARÁTH ISTVÁN ÉS SCHRÖDER KÁROLY. K É S Z Í T E T T E ' L I N D N E R MANÓ ÉS

CABINET DE TRAVAIL E T DE R É C E P T I O N E N BOIS D E C H Ê N E . FIA.

2*

144 II. laKásművészeti Kiállítás LegénylaKás

l i é . HÁLÓSZOBA SZEKRÉNYE MAHAGONIFÁBÓL. T E R V E Z T E BÁBOLNAY J Ó Z S E F . K É S Z Í T E T T E KISS J Ó Z S E F .

ARMOIRE DE CHAMBRE À COUCHER, EN BOIS D'ACAJOU.


\

117.

t ( 7 . HÁLÓSZOBA SZEKRÉNYE DIÓFÁBÓL. T E R V E Z T E SZÍRONTAÍ LHOTKA ISTVÁN. K É S Z Í T E T T E RIBÁRSZKY

ARMOIRE DE CHAMBRE À COUCHER, EN NOYER. GYŐZŐ.

sr01 î. g

s

te <« »>»• O N »>5 S < — 5 R B» S N1« SA 8» 81

w

®

s

i . 1 , -> ••

<(8. F É R F I DOLGOZÓSZOBA T E R V E Z T E VASS FERENC.

TÖLGYFÁBÓL.

118. K É S Z Í T E T T E RADÓCZ JÁNOS

CABINET DE T R A V A I L POUR MESSIEURS, EN BOIS DE C H Ê N E .


120.

120. E B É D L Ő - N A P P A L I T Ö L G Y F Á B Ó L . T E R V E Z T E SZÍRONTAÍ LHOTKA ISTVÁN. K É S Z Í T E T T E VEGH

SALLE À MANGER E N BOIS D E C H Ê N E . SÁNDOR.

149 II. laKásművészeti Kiállítás LegénylaKás

J21.

121. D O L G O Z O S Z O B A T Ö L G Y F Á B Ó L . T E R V E Z T E BÁBOLNAY J Ó Z S E F .

CABINET DE TRAVAIL, EN BOIS DE C H Ê N E . K É S Z Í T E T T E KISS J Ó Z S E F .

Magyar Iparművészet.

5


í 22. HÁLÓSZOBA DIÓFÁBÓL. T E R V E Z T E SZÍRONTAÍ LHOTKA

122. ISTVÁN. K É S Z Í T E T T E RIBÁRSZKY

CHAMBRE Á COUCHER, EN NOYER. GYŐZŐ.

2 szobás laKás

123. KONYHA. M Á Z O L T (23. FENYŐFÁBÓL. T E R V E Z T E JEDDY SÁNDOR. K É S Z Í T E T T E WEISZ JAKAB.

C U I S I N E , E N BOIS DE SAPIN P E I N T .


1 24. NAGY EBÉDLŐ R É S Z L E T E . 124. T E R V E Z T E M E N Y H É R T MIKLÓS. K É S Z Í T E T T É K R I B Á R S Z K Y G Y Ő Z Ő A S Z T A L O S É S BÖHM B É L A

(25. EBÉDLŐ TÖLGYFÁBÓL. T E R V E Z T E M E N Y H É R T MIKLÓS. K É S Z Í T E T T É K R I B Á R S Z K Y GYŐZŐ

(25. A S Z T A L O S É S BÖHM B É L A

D É T A I L DE SALLE À MANGER. KÁRPITOS.

SALLE À MANGER, E N BOIS D E C H Ê N E . KÁRPITOS.

5'

152 IL lakásművészeti Kiállítás 2 szobás laKás

>26.

Í26. HÁLÓSZOBA MÁZOLT FENYŐFÁBÓL. T E R V E Z T E SPIEGEL IMRE. KÉSZÍTETTE TÓTH

CHAMBRE À COUCHER, E N BOIS D E S A P I N P E I N T E T V E R N I . FERENC.

153 tásaíkkal elnyomhatták a kisebb iparost, a rendezőség azzal kívánt segíteni, hogy kiadta a jelszót s egynemű árúk egyenlő kiállításban s ehhez képest egyöntetű kiállító- és elárusító-asztalokat, kioszkokat, pavíllonokat, szekrényeket és vítrínákat bocsát rendelkezésre semleges színekben, pompázó hatásvadászat nélkül. Eddig az egyes kiállítók plakátjai és nyomtatványai sem voltak mindig egyenlő értékűek, az 1906-iki drezdai kiállítást kivéve, most a müncheni kíállítás rendezősége erre is kiterjesztette figyelmét s az összes plakátokat, prospektusokat, sőt még a csomagolást ís gondos szemű zsűri ellenőrzése alá helyeztette. Sokat lehetne mondani még az új müncheni íparkiállítás rendezésében érvényesülő helyesebb és egészségesebb elvekről, egyelőre azonban tájékoztató gyanánt csak az elmondottakra kívánunk szorítkozni.

KERTMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS.

Franciaország

jövő évben készül megülni nagy kertművésze, Lenotre születésének háromszázéves évfordulóját. De még ezt megelőzőleg a >Société nationale des beauxarts« a Grand Palais Jean Goujon-utcaí kis kertjében kertművészeti kíállítás rendezését határozta el, amelyben különösen a kert plasztikai művészete tárgyaínak bemutatására kerül a sor, hogy ezzel ís serkentsék a művészeket arra, hogy tehetségeiket, eszméiket a kert. archítekturális és dekoratív művészete szolgálatába állítsák. E kíállítás szervezői, köztük elsősorban Baudet, a jeles építőművész, Pierre Roche és mások, remélik, hogy ez első lépést a kert iparművészete feltámasztására rövid időn több hasonló kezdemény fogja követni, s hogy ezt elérjék, alkalmat kívántak nyújtani a tervezőművészeknek és iparművészeknek, hogy a kertdlszítésre alkalmas tárgyaikat megfelelő és vonzó környezetben állíthassák ki s azoknak eleven és közvetlen keretet adjanak. A kert művészi díszítésére alkalmas tárgyakat a francia amatőrök eddig többnyíre külföldön vásárolták, így vázákat, padokat, pilasztereket, szobrokat, gipszeket. Most meg akarják kísérteni francia művészek által teremteni meg a francia kertművészetet. í g y már Is a programmba vették több parasztváza bemutatását Delaherche-től, egy napóráét Lagarde-tól, egy galambdúcét Sandoz-tól, két szökőkútét Madame Greene-től, Besnard egy nagy kútjáét, azonkívül Rodin Is igért egy márványt. Mindezt persze nem üveg alatt, elszigetelten beállítva, hanem rendeltetéseik szerinti természetes elhelyezésben. Magától értetőleg a kiállítás nem lesz ily körülmények közt nagyarányú, már csak a helyszűke miatt sem, mert számolni kellett a Grand Palais kis kertjét elfoglaló nagy vízmedencével és kőlépcsőzetével. Arról sincs szó, hogy visszatérjenek a kert elrendezésében a X V I I . század uralkodó ízlésére, melyben az architektúra volt a túlnyomó, v a g y a következő század angol befolyása alatt kifejlődött romantikus irányra a kert művészetében, amelynek a trianoni, ermenonvílle-í, monceau-i tájkertészet szolgáltatja példáit sziklacsoportozataíval, vízeséseível stb. Sem a Le Notre-féle szimmetrikus kertet, sem a tájkertészet tévelygéseit nem akarják feltámasztani konvencionális alakjaikban, hanem a cél a kert plasztikai ornamentumai fejlődésének feltüntetése, a kert egyszerű, geometrikus rendezésével, mely szabályos vonalakban szolgál hátteréül a növényzet és

Magyar Iparművészet,

az ültetvények érvényesülésének s az összes részleteket egy egységes benyomásnak rendeli alá. De így ís bő és hálás tér nyílik egy oly művészeti ág bemutatására a tervezett kiállításon, amelyben újabban meglehetősen hátramaradtunk ama nagy művészeti fejlődéssel szemben, amelyet p. o. Amerika m ű - és tájkertészete mutathat fel s amelynek értékes gazdagodását jelentik újabban a beton, mint a kertdiszítés anyaga, m ű vészi kiképzésének e tárggyal kapcsolatos problémái ís a kertstílus fejlődésében.

A

PÁRISI N E M Z E T K Ö Z I M O D E R N IPARM Ű V É S Z E T I K I Á L L Í T Á S . A párisi nemzetközi iparművészeti kiállításról, amelyet a franciák 19I5-re terveznek, már megemlékeztünk egyszer. A kíállítás egymaga azóta nagyot haladt és egyre közelebb jut a megvalósuláshoz. M a már majdnem teljes bizonyossággal lehet számítaní arra, hogy a kiállítás létre fog jönni. A z összes francia művészeti egyesületek egy pontosan kidolgozott memorandumban fejezték kí a kíállítás megrendezésére vonatkozó kívánságukat s ennek alapján tizenegy képviselő javaslatot terjesztett a kamara elé, amelyben a kiállítás elhatározását kívánja. A javaslat most a kereskedelmi és ipari albizottságnál van, de a kereskedelemügyi miniszternek a francia bútoriparosok kiállítását berekesztő ünnepi lakomán mondott beszéde nem hagy hátra semmi kétséget a sorsa felől. A kiállítás meglesz. A nemzetek iparművészeiének legközelebbi erőpróbája Párísban 1915-ben fog lefolyni. Maga a kiállítás természetesen a legnagyobb mértékben érdekel bennünket, de az érdeklődésünk még nagyobbra fokozódik, ha szemügyre vesszük azokat a szempontokat, amelyek a franciákat a kíállítás megrendezésére bírták és azokat a szempontokat, amelyek szerint a kiállítás ki fog alakulni. A franciák meg vannak ijedve, a franciák félnek. A z összes nyilatkozatok, amelyek a kiállítással foglalkoznak, egészen határozottan elárulják, hogy a franciák aggódnak az iparművészet újabb fejlődése miatt és az ő aggódásuk az iparművészet modern ideáinak győzelmét jelenti. A nyilatkozatok egészen nyíltan beismerik, hogy a francia iparművészet a jelenben elvesztette ezt a harmóniát, amelynek évszázadokon keresztül egyeduralkodó birtokosa volt és egészen kétségtelen, hogy ezt a veszteséget a francia konzervatívizmus okozta. A franciák nem tudtak lemondani azokról a stílusokról, amelyek a X V I I I . és X I X . század iparművészetét naggyá tették, az empire elvirágzása óta a francia alkalmazott művészet majdnem kivétel nélkül saját múltjának utánzásából élősködött. A modern szellem azonban sokkal erősebb volt, mint a francia tradíciók és lassankint megbuktatta a francia íparművészetet. Most már a franciák ís érzik, hogy az angol, német és a többi európai nemzetek iparművészete mérföldekkel jár az övék előtt, dacára az ő óriási technikai fejlettségüknek, s a konzervativizmus romboló hatása erősen megértődik nemcsak a szellemi vezetés, hanem az anyagi produkció terén ís. A nemrég még szinte szuverén francia kivitel erősen megcsappant, a modern iparművészeti termékek bevitele kezd emelkedni és Franciaország ilyenképpen egyik legfőbb gazdasági fegy-

Kiállítások

154 Muzeális ügyeK

vérét veszti el. A franciák meg vannak ijedve, belátják, hogy a konzervativizmussal immár nem lehet boldogulni és éppen ezért azt óhajtják, hogy az J915-ikí kiállítás teljesen modern legyen, azaz — a saját szavaik szerint — kí legyen belőle zárva minden olyan alkotás, amely régi stílusok másolata v a g y utánzása. Ezzel a kiállítással akarják elérni, hogy a francia iparművészet ismét eredeti, önálló útra lépjen és kiszabaduljon az utánzásnak ama sivárságából, amelyben jelenleg sínylődik. A z okok között, amelyeket a szabadulás szüksége mellett a tervezetek felhoznak, különösen érdekes az, amely a francia királyok stílusának utánzását egyenesen a francia történelmi mult iránti tiszteletlenségnek nyilvánítja. A francia ipar — úgymond — évtizedek óta nem tett egyebet, minthogy aprópénzre váltja fel a mult nagy tőkéjét és ezzel a kalmárkodással teljesen lealacsonyítja annak hajdani nagyságát. Azok a formák, amelyek a francia királyi udvarokban a legfényesebb kifejtést nyerték, ma közkézen forognak, a hajdani királyi fényűzés termékei ma olcsók és köznapiak, magasrangú művészek alkotásai után tömeges, rossz másolatok készülnek. Igen természetes, hogy ilyeténképpen a hajdani nagy stílusnak teljesen le kell romlania s amit valamikor az egész világ csodált, azt ma az egész világ utálja, mert megszokott, közönséges, unalmas és — hazug. A francia iparművészet egy elcsépelt zenedarab s éppen azért akarják a modern franciák, hogy a tervezett kíállítás egészen új hangokat üssön meg. Érdekes a kiállítás tervezete ís. A franciák három főcsoportot akarnak felállítani ú. m . az építészet, a bútor és a díszítő művészet, az ékesség (parure) csoportját. Ezekben a csoportokban azután az anyagok szerint történne a további elkülönítés. Külön csoportokat szentelnének továbbá a színház, az utca, a kert művészetének és a művészi nevelésnek. A kíállítás tehát hatalmas egységben mutatná be az összes modern iparművészeti törekvéseket és mint ilyen nagyszerű alkalmat fog nyújtani ahhoz, hogy a nemzetek megküzdjenek egymással. N a g y o n természetes, sőt feltétlenül kívánatos, hogy Magyarország ebből a küzdelemből kivegye a maga részét. Önállóan, teljes erővel, impozáns készültséggel. Hivatalos köröknek, művészeknek és közönségnek egyaránt kötelessége, hogy megkezdje a szervezést és szervezkedést a magyar íparművészetnek immár impozánsabb megjelenése céljából. N e m szabad, hogy itt bármi mulasztás is történjék, mert az iparművészet egész kultúránknak az a pontja, amelyen a legkönnyebben, a győzelem legbiztosabb reményével vehetjük fel a versenyt. A legutóbbi kiállítások és egész kulturánk története tanúsítja, hogy a művészet és különösen az iparművészet a leginkább alkalmas a külföld előtt a magyarság reprezentálására, legnagyobb sikereinket éppen az iparművészeiben arattuk. És még sem ismernek eléggé 1 A francia kiállítás tervezete hivatkozik az összes nemzetekre, de Magyarországot nem említí egy sorral sem. N e m lehet, hogy továbbra is ismeretlenek maradjunk. Nemzeti önállóságunk, fantáziánk eredetisége és tudása éppen az iparművészeiben nyilatkozik meg a legfényesebben ; meg kell ragadnunk az alkalmat, hogy ezeket a kvalitásokat a külfölddel ís elismertessük.

AZ

IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM ISMERETT E R J E S Z T Ő E L Ő A D Á S A I N A K tárgyai ez idén jó részben a kisplasztika! kiállítással voltak vonatkozásban. Keszler József tanár a „Vésett kövekről" március hó 23-án tartott előadást, melyet kivonatosan az alábbiakban ismertetünk. A Gemma vésett követ jelent. Ezek lehetnek homorúan vésettek ; akkor íntaglíónak és domborúan vésettek, akkor cameónak nevezzük. A z elsők eredetileg pecsétnyomók voltak és ametisztből, hiacíntból, achatból és karneolból készültek ; az utóbbiak edények és eszközök díszítésére szolgáltak, anyaguk a színes és réteges calcedon (ónix, sardonlx) volt. Előállításuk módja egyező és évszázadokon át ugyanaz maradt. U g y az íntaglíót, mint cameót köszörüléssel állították elő. A féldrágakő felületét egy gyorsan forgó henger tengelyébe erősített acélpálca hegyéhez illesztik, az a gyors forgás következtében a kőbe hatol. A pálca hegye lehet hegyes és éles, v a g y korongos és gömbölyű. A vésőtű hegyét olajjal kevert gyémántporral kenik be. A készülő íntaglíót közbeközbe viaszba kell nyomni. Különös szerep jut e köszörülésnél az ujjaknak. Végezetül lágyabb fémtűkkel polírozzák (fényesítik) a vésés felületét. Ez a gemmoglyptika. E művészetet már a babilóniaiak és a föníciaiak is ismerték és a görögök is művelték. N a g y Sándor uralkodása alatt Pyrgoteles volt a kővésés legkiválóbb mestere. Ennek a mesternek volt egyedül megengedve, hogy N a g y Sándor arcképével ellátott gemmákat készíthetett. Voltak görög mesterek, akik oníxedényeket ís készítettek. Legkiválóbb emlékek a 0*15 m magas Gonzaga-cameo a Szentpétervári Eremitageban, I. Ptolomeusnak és első nejének Eurydíkének mellképével és a bécsi Antíkenkabinettben őrzött cameo, mely valószínűleg II. Ptolemeust és Arsínoet ábrázolja. Itáliában e művészetet az etruszkok honosították meg. A rómaiak idejében csodás művek keletkeztek. Legkiválóbb mesterük Augusztus császár idejében Dioskorídes volt. A fenmaradt legkiválóbb alkotások közé sorozható a bécsi Gemma Augustea, mely a császár dicsőítését ábrázolja ; a 0'32 m nagyságú, Tiberius császár dicsőítését ábrázoló Cameo Párísban, a farnezí oníxcsésze ; Appolloníus mesterműve, a heverő Artemis ; Dioskorídes Perseusa. Külön kell megemlítenünk az ú. n. Mantuai oníx-ot, így nevezik azt a braunschweigi múzeumban őrzött pompás oníxkorsót, melyet Mantua ostromlásakor 1630-ban elraboltak. Oldalán áldozati menet van domborműben ábrázolva. E jeles m ű az első római császárok idejében készült. A reneszánsz idejében, a X V I . században Olaszország vezetett e téren. Giovanni Bernard! da Castel

155 Bolognese, Matteo del Nassaro, Maria di Brescia a leghíresebb mesterek. A X V I I I . században a német származású Natter, a Pichler család, a X I X . században az olasz Giuseppe Gírometti ( f I88Í.) Giovanni Calandrellí (f J852.) a milanói Beríní, a római Cerbara és a Joh. Karl Fischer ismeretesek. A z antik vésett kövekró'l a X I X . században gyakran csalódásig hú' másolatokat készítettek üvegbó'l (Paszták.) A vésett köveket már az ókorban szívesen gyűjtötték. Mítridatesnek Pontosz királyának 2000 oníx edény volt birtokában, ezeket Pompejus zsákmány gyanánt Rómába vitte. Ciceró és Marcellus is gyűjtött vésett köveket. A középkorban a gemmákat egyházi tárgyakba foglalták. A reneszánsz korában ismét gyűjtik az antik gemmákat, a Gonzagák és Farnesek R ó mában, Lorenzo Medici Firenzében, II. Gyula pápa, X . Leo, később a svédek királynője Krisztina voltak a legismertebb amateurök. Ma leginkább a bécsi, nápolyi, firenzei, berlini és drezdai múzeumokban tanulmányozhatjuk a legszebb vésett köveket. „Az E r e m és P l a k e t t m ű v é s z e t r ő l " akisplasztikaekedves ágáról C s e r m e l y Sándor március 30-án tartott előadást, szorosan alkalmazkodván a kiállításon bemutatott gazdag anyaghoz. Bővebben szólott az előadó az olasz éremművészetről, megemlítvén, hogy az olasz reneszánsz mesterek érmeiket öntés útján állították elő, ami a kompozíció szabadságát, az egyéniség érvényesülését nem korlátozta. A reneszánsz mesterek az érmet viaszból mintázták, amely anyag hűen követi a művész formáló kezét. A felületet legtöbbször meleg-barna patinával vonták be. E korban az érem a nagy alkotásoknak egyenrangú társává lesz, sőt népszerűségre versenyez azokkal. A z olasz éremművészet hatása alatt Németországban is meghonosul a kisplasztikának ez az ága. A németek inkább a vert érmeket kedvelik. Régi tradícióikhoz híven megpróbálkoznak a faragott éremmel. E puszpánfából készült medaillonok, v a g y mintául, v a g y az ostábla-játék köveiül szolgáltak. Színes víaszmedaíllonok is készülnek a reneszánsz korában, melyek néha csodálatos élethűséggel örökítik meg egykori tulajdonosuk arcképét. A későbbi századok folyamán az éremmővészet fokozatosan hanyatlott és lassanként a mesterségek sorába sülyedt. Csak a X I X . században és pedig legelőször Franciaország kel új életre. A z előadó a kiállításból vett érmekkel és plakettekkel illusztrálta előadását. Ezzel zárult az 1912. évi ismeretterjesztő előadások sora. X. \ 7 I R Á G V Á S Á R nyílik meg május hó folyamán * az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum nagy csarnokában. Ez alkalomból a M . Kertészeti Egyesület virágos kertté alakítja át a múzeum udvarát s a közönség nemcsak gyönyörködhetik a pompás látványban, hanem ott be is szerezheti virágszükségletét. Q

•

% pärmuveszeti Jloktätäs S

Z A K T A N A C S K O Z A S AZ Ö T V Ö S I P A R I S Z A K O K T A T Á S REFORMJA ÜGYÉBEN. A z Orsz. Iparművészeti Iskola igazgatóságának meghívására április hó 29-én a hazai ötvös- és ékszerípar illetékes képviselői és szaktanítói behatóan megvitatták a szükséges reformokat, amelyeknek életbeléptetésével ötvösíparosaink intenzívebb képzése várható. A tanácskozás során megállapították, hogy az Iparművészeti Iskola kebelében közel harminc év óta fennálló ötvösszakosztály jelen szervezetében és felszerelésével nem felelhet meg a jogos igényeknek s ezért kívánatos, hogy ennek az osztálynak működési köre és tanítási módja megváltozzék. A felszólalók egyértelműen az Iparművészeti Iskolától várják az ötvösípari felsőbb szakoktatásnak művészi irányítását és fejlesztését. De szükségét látják még annak, hogy az illetékes hatóságok az ötvösíparosok technikai képzésről ís gondoskodjanak. Evégből a Technológiai Múzeum, esetleg egyes fémipari szakiskolák tanításí terveibe bele kellene venni az idevágó ismereteknek tanítását. Czakó Elemér, dr., az Orsz. Iparművészeti Iskola igazgatója közelebb már részletes előterjesztést tesz a vallás- és közoktatási miniszternek az ötvösipari szakosztály átszervezése, általában pedig az e szakmabeli oktatásnak mélyítése és szélesbítése érdekében.

A

DREZDAI IV. N E M Z E T K Ö Z I MŰVÉSZETN E V E L É S I K O N G R E S S Z U S ez évben fogja követni az 1908-ban Londonban tartott III. kongresszust s megtartására és a vele kapcsolatos kiállításra már javában folynak az előkészületek. Különösen a franciák igyekeznek ezúttal is kitenni magukért. Már az előző kongresszuson méltó feltűnést keltettek, mint emlékezünk, a párisi művészi iskolák munkái, de annál kellemetlenebb meglepetést keltett az alsó és középfokú rajzoktatásnak alacsony színvonala. A lefolyt négy év alatt azonban a francia rajztanárok sem maradtak tétlenül s most a drezdai kiállításon kí akarják köszörülni a csorbát. Franciaország legjelentékenyebb rajztanár-egyesülete a „L'Union du dessin" bizottságot küldött ki az előkészületek megtételére, melynek elnöke L. G u é b í n egy bizottságot vezetett a francia közoktatásügyi és kereskedelmi miniszterek elé, akinek kimerítő jelentést tett a lefolyt kongresszusokról s egyszersmind kífejtetle programmját ís Franciaországnak a drezdai kongresszuson való részvétele tárgyában. Ezek szerint Franciaország sem költséget, sem fáradságot nem fog kímélni, hogy méltóan legyen képviselve a drezdai kongresszuson és kiállításon, melynek elnökéül a németek P a u l H e r m a n n festő és rajzakadémiai tanárt jelölték.

•

El

Iparművészeti oKtatás

DUNÁNTÚLI FARAGOTT CSANAK-FÜLEK. A N E M Z E T I MÚZEUM N É P R A J Z I OSZTÁLYÁNAK GYŰJTEMÉNYÉBŐL. N Ó V Á K J . LAJOS

OREILLES SCULPTÉES D E G O B E L E T E N BOIS, A R T P A Y S A N HONGROIS. FÖLVÉTELEI.

DUNÁNTÚLI FARAGOTT CSANAK-FÜLEK. A N E M Z E T I MÚZEUM N É P R A J Z I OSZTÁLYÁNAK GYŰJTEMÉNYÉBŐL. N Ó V Á K J . LAJOS

OREILLES S C U L P T É E S D E G O B E L E T E N BOIS, A R T P A Y S A N HONGROIS. FÖLVÉTELEI.

158 Népművészet Pályázatott

művészét f S A N A K - F Ü L E K . A Magyar Nemzeti Múzeum ^ Néprajzi Osztályának kincsei körül ismét egy sorozatot mutatunk be a Dunántúl és az ország északi részében (Gömör v m . ) divatos csanakok füleiből. A gyönyörű sorozat legszebbjeit Hermann Ottó gyűjtötte még össze annak idején. A z újonnan szerzettek közül ritka, amelyik még csak megközelíthetné ezeket. A c s a n a k (csorpák) igen helyes kis ivóedény, mely jó szolgálatot tesz az erdőn, mezőn élő pásztoroknak, kik azokból isszák a friss forrásvizet. E kis edénykét fából faragják és pedig a kisebbeket a fülestől együtt egy darabból, a nagyobbakat azonban már két darab fából. A z egyik darab, az ívóedény a kivájt és léháncsolt fiatal fatörzsből készül, s így ennek kerek pohár alakját már a fiatal fatörzs kerekdedsége adja meg. Ezt ritkán díszítik, de Dunántúl elég gyakran. A másik darab a fül, melyet azután annál jobban kifaragtak. Tulajdonképpen a fülön remekel mindig a pásztor faragó kése. E fület azután egy fémpánt segítségével erősítették az edényhez, úgy, hogy a pánt a fül alsó részén szereplő hosszúkás nyíláson átvezetve az edényt alsó részén foglalja körül. Nagyobb szilárdság okáért a fülön fent ís szokott lenni egy kifaragott kampó, amit az ívóedény felső peremébe akasztottak bele. Még az ilyen egyszerű kis tárgyon is bámulatos művészet pompázhatík, ha a népnek kedve kerekedik rápazarolni gazdag lelkének mindenkor nagyszerűen díszítő művészetét. E kis edényfülekkel szemban azonban még azok, kik szokva lehetnek a népi művészetnek még oly dús és még oly pazar pompájához ís, — sem tagadhatják le e sorozat minden egyes darabjának hatalmas erejű monumentalitását. Némelyikükben az építőművészet ereje és komolysága, másokban a keresetlen naivitás egyszerűsége a megragadó. De bármelyik legyen is túlsúlyban, a művészet mindig csak nyer vele. njl.

xäzfttok: P

Á L Y Á Z A T P L A K Á T R A . A z Orsz. Magyar Iparművészeti Társulat a gr. Csáky Albinné elnöklése alatt működő Általános Közjótékonysági Egyesület megkeresésére a következő általános nyilvános pályázatot hirdeti : 1. Terveztessék plakát, amelyet az Általános Köz-

jótékonysági Egyesület az alkoholizmus ellen való küzdelmének egyik eszközéül használhat és sokszorosítva a Budapest környékén levő kirándulóhelyeken kifüggeszthet. 2. A plakát világosan fejezze ki az alkoholfogyasztással Járó veszedelmet. 3. A z Általános Közjótékonysági Egyesület a pályázóknak figyelmébe ajánlja az alább közölt mondásokat, amelyekből esetleg meríthetnek a plakát tárgyához egy-egy ötletet, de ezekhez nincsenek kötve. 4. A plakát alárendelt helyén a következő szöveget kell feltüntetni : „ A z Általános Közjótékonysági Egyesület alkohol ellen küzdő szakosztálya." Ezenkívül alkalmazható az alább közölt idézés közül, v a g y egy szabadon választott mondás, 5. A plakát rajza legyen 63 cm széles és 94 c m magas. 6. A pályázó akképen tervezze meg a plakátot, hogy az litográfiái sokszorosítással három színnel nyomható legyen. Emellett legyen tekintettel arra is, hogy a pályázatot hirdető Egyesület a plakát rajzát megfelelően kisebbítve levelező-lapokon is felhasználhassa. 7. Csak teljesen befejezett, reprodukcióra alkalmas rajzokkal lehet pályázni. A sokszorosításra kerülő munka szerzője köteles a plakát elkészítését a nyomdában ellenőrizni. 8. A pályázaton csakis magyar állampolgár vehet részt. 9. A pályázat titkos, ennélfogva minden pályázó lássa el művét jeligével s csatolja hozzá ugyanazzal a jeligével zárt borítékban nevét és lakásának címét. 10. A pályaműveket folyó évi május hó 18-áíg, déli 12 óráig kell beküldeni az Orsz. Magyar Iparművészeti Társulat igazgatóságának (Üllői-út 33—37.). 11. A pályázatot 9 tagú bírálóbízottság dönti el, melynek elnöke az Általános Közjótékonysági Egyesület elnöke v a g y helyettese, tagjai az Egyesület főtitkára, továbbá dr. Deutsch Ernő, Gerő Ödön, Kernstock Károly, Körösfőí Kríesch Aladár, Lyka Károly, dr. Marschan Géza és Nádler Róbert. 12. A pályázat föltételeinek mindenben megfelelő legsikerültebb pályamű díjazására az Általános Közjótékonysági Egyesület pályadíjul 500 koronát tűz ki. Ezenkívül még 500 koronát szán kiválóbb pályaművek megvásárlására. Ezért fentartja magának a jogot, hogy az 500 koronás pályadíj kiadása esetén bármely pályaművet a bírálóbizottság által megállapított összegen — mely 100 koronánál kisebb nem lehet — megvásárolhassa. 13. A díjazott és megvásárolt tervek tulajdon- és sokszorosítási joga az Általános Közjótékonysági Egyesületet illeti meg. 14. Valamennyi pályaművet a döntés után a Társulat legalább 3 napig kiállítja az Orsz. Magyar Iparművészeti Múzeumban. A nem díjazott s meg nem vásárolt pályaműveket a kiállítás után legkésőbb 30 napon belül el kell vitetni, mert ezen az időn túl a Társulat értök felelősséget nem vállal. Budapest, 1912. év április havában. AZ ORSZ. MAGYAR IPARMŰVÉSZETI TÁRSULAT ELNÖKSÉGE.

— Alkalmas mondások i

Az alkohol — a mi ellenségünk ! Tudjátok, mit iszik ez a remegő kezű ember a poharából ? Felesége és gyermekei könnyét, vérét és életét ! Az az igazság, ami a borban, sörben van, sok családot döntött már nyomorba ! A férfiasság nem a bor és sörivásban, de a komoly munkában és a friss kedélyben áll. Nem férfi, aki legfőbb megrontójának, az alkoholnak nem tud ellentállni. A bor, a sör, a pálinka a legnagyobb nemzeti veszedelmek egyike. A természet szépségeit is jobban tudjátok majd élvezni, ha tartózkodtok minden bortól, sörtől. T^-ÉPZŐMŰVÉSZETI PÁLYÁZATOK, A GRÓF Andrássy Dénes és neje, Franciska grófnő által a magyar állam ezeréves fennállása alkalmából művészeti ösztöndíjakra tett alapítvány kamataiból alakított s jelenleg két 4200—4200 koronát képező festőművészet! ösztöndíjra a Magyar Országos Képzőművészeti Tanács ezennel pályázatot hirdet az alapító szándékaínak megfelelő következő feltételek mellett. Pályázhatnak a művészeti iskolai képzésén már túl levő oly festőművészek és pedig csak férfiak, kik magyar állampolgárok s főleg az állat és illetőleg a tájfestésben kívánják síkerekkel igazolt művészi képességüket tökéletesíteni. A sajátkezüleg írott folyamodványok a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz intézve a Magyar Országos Képzőművészeti Tanácsnál ( V . , Báthory-utca 12. sz. a vallás- és közoktatásügyi minisztérium művészeti osztályában) 1912. évi május hó 15-íg nyújtandók be, ahol a pályázat részletes föltételei ís megtudhatók. A Magyar Országos Képzőművés z e t i T a n á c s pályázatot hirdet az é p í t ő m ű v é s z e t köréhez tartozó két ösztöndíjra és pedig : 1 ösztöndíjra 1500 koronával, í » 800 „ Ezek az ösztöndíjak a kiadásuktól kezdődő egy évre szólanak és céljuk az, hogy olyanokat, kik az építőművészet! pályán az alapvető képzésen már túl vannak és a hivatottságnak kétségtelen bizonyítékait tudják felmutatni, tanulmányaiknak kiegészítésében támogassák. E kiegészítés vonatkozhatik külföldi építőművészeti alkotások tanúlmányozására, de vonatkozhatik hazai tanúlmányutakra ís, hazai műemlékeink és népi művészetünk architektúrájának megismerése, feldolgozása és közzététele céljából. Pályázhatnak a kír. József-műegyetemet végzett műépítészek vagy olyan, akár itthon, akár a külföldön tanult építészek, akik az építőművészeti képzettségnek a József-műegyetemet végzett építészeknek képzettségével ugyanazon a fokán állanak. Ugyancsak a Magyar Országos Képzőművészeti T a n á c s hirdet pályázatot tíz a f e s t ő m ű v é s z e t és s z o b r á s z a t köréhez tartozó képzőművészeti ösztöndíjra és pedig : 1 ösztöndíjra 2 „

1600 koronával, 1200—1200 „

—

3 ösztöndíjra 2 „ 2 „

—

—

—

-

1000—1000 koronával 800—800 „ 600—600 „

Ez ösztöndíjak a kiadásuktól kezdődő egy évre szólnak s céljok az, hogy olyanokat, kik a művészeti pályán az alapvető képzésen már túl vannak s a hívatottságnak kétségtelen bizonyítékait tudják nyújtani, tanulmányaik kiegészítésében támogassák. Pályázhatnak a hazai művészeti iskolák végzett növendékei s egyelőre még mint olyanok ís, kik ha külföldön tanultak legalább oly fokán vannak a készültségnek, mint aminő az Országos Magyar Képzőművészeti Főiskola és az Országos Iparművészeti iskola elvégzésével szerezhető meg. A folyamodások a vallás- és közoktatásügyi m . kir. miniszter úrhoz címezve, J912. évi május hó 31-éíg nyújtandók be. A mutatványmővek pedig 1912. évi május hó 29., 30. és 31-én az Országos Magyar Szépművészeti Múzeumba szállítandók. E pályázatoknak részletes feltételei a Magyar Orsz. Képzőművészeti Tanácsnál tudhatók meg.

p Á L Y Á Z A T OKMÁNYBÉLYEGEK TERVRAJZ A I R A . A magyar királyi állami nyomda igazgatósága, a nagyméltóságú m . kír. pénzügyminisztérium fölhatalmazásából, a közelebb kibocsátandó új m . kir. (okmány) bélyegjegyekhez művészi értékű tervrajzokat akar pályázat útján beszerezni és a pályázat rendezésére az Orsz. M . Iparművészet! Társulatot kérte fel. A m i d ő n Társulatunk e megtisztelő megbízásnak készséggel eleget tesz, számít arra, hogy a nemzeti közízlés fejlesztésére nagy hatással Ígérkező, érdekes pályázaton jelesebb művészeink egymással nemes versenyre kelnek s ezzel biztosítják a pályázat síkerét. A pályázat feltételei a következők : 1. Kívántatik a korona-, a vegyes- (korona és fillér) és a fillér értékű magyar kír. bélyegjegyek tervrajza, fehér alapon tollrajzban, a magyar kír. bélyegjegyek méreteinek négyszeres nagyságában. 2. A jelenlegi (40, 30, 24, 20, 14, 12, 10, 8, 6, 5, 4, 3, 2 és 1 koronás, 2 K 50 f, 1 K 88 f, J K 80 f, 1 K 50 f, 1 K 26 f és 1 K 20 f-es, 72, 64, 50, 40, 38, 30, 26, 24, 20, 14, 10, 8, 6, 4 és 2 filléres) bélyegjegyek papíralakja 29 m m széles és 35 m m magas. Alapnyomatrajzuk 26 m m széles és 32 m m magas, a tulajdonképpeni bélyegképük 21 m m széles és 21 m m magas. A z új bélyegjegyek papíralakja 29 m m széles, 36 m m magas, alapnyomatrajza 26 m m széles és 32 m m magas, a tulajdonképpen! bélyegképük 21 Va m m széles és 21 m m magas lesz ; a pályázatra készülő tervrajzok papíralakja tehát 116 m m széles és 140 m m magas, alapnyomatrajza 104 m m széles és 128 m m magas, a tulajdonképpeni bélyegkép 86 m m széles és 84 m m magas legyen. A bélyeg képét a pályaterv alapnyomatának felső részén oly módon kell elhelyezni, hogy a kép külső széle, az alapnyomat felső, jobb- és baloldali szélétől 9 mm-nyire essék. A koronaértékű bélyegjegyek képmintájából háromféle, a filléresekből háromféle és a vegyes értékűek-

159 Pályázatok

160 PályázatoK

bői egyféle, összesen hét egymástól eltérő tervezetre v a n szükség. 3. A koronaértékű bélyegjegyek két színben tervezendők, amelyekből a tulajdonképpeni kép réznyomású, az alapnyomatú kép pedig tipográfiai n y o m á s ú lesz. A filléreseket és a vegyes értékűeket kizárólag tipográfiai nyomáshoz tetszés szerint két v a g y három színben lehet tervezni. A sokszorosításkor a tulajdonképpeni képet acélducokra, az alapnyomatot pedig acélv a g y faducokra metszik. A pályázónak szabadságában áll, hogy a tollrajzon kívül színvázlatot is készítsen, de saját érdekében kívánatos, hogy az okmánybélyegek eredeti méretének megfelelő fotográfiai kisebbítést mellékelje pályatervéhez. 4. A tervrajzok tárgyának megválasztásánál elsősorban figyelembe jöhetnek hazai történelmünk n a g y alakjai, az állam szimbólumai, kiváló műemlékei, középületei. Feltétlenül megkívántatik azonban, hogy a tervező a képeken a „korona" v a g y „fillér", v a g y „korona" „fillér" felírást, továbbá e szavakhoz az értékjelző számot és az alapnyomatban az évszámot (1913) szemmelláthatóan tüntesse fel. Úgyszintén megkívántatik, hogy a nemzeti önállóság is megfelelően kidomborodjék a rajzon. Evégből felhasználható a m . kír. miniszterelnökség által 3755/895. sz. alatt kiadott „ A magyar korona országai egyesített címeré"-nek hiteles rajza. A pályaterven a magyar korona címer n é l k ü l külön is használható, de ha a magyar címer alkalmaztatík, akkor a koronát a címertől elválasztani nem szabad. Értékjelzés csak egyszer forduljon elő s az értéket kifejező szám megfelelő nagy legyen. A kép rajzában az utánzást megnehezítő elegendő finom hajszálvonal v a g y ilyenekkel alkotott rajzrészlet használtassák. 5. A tervrajzok közül a pályázat föltételeinek mindenben megfelelő 6 ( h a t ) l e g j o b b p á l y a m ű e g y e n k i n t 500 ( ö t s z á z ) s a h o z z á j u k l e g k ö z e l e b b á l l ó 6 ( h a t ) m ű e g y e n k i n t 300 (háromszáz) korona díjazásban részes ü l . A díjazott művek a m . kír. állami nyomda tulajdonába mennek át, amely ezeket az új bélyegjegyek elkészítésénél szabadon felhasználhatja. A m e n n y i ben a díjazott tervrajzokon a bírálóbízottság, v a g y a m . kír. állami nyomda igazgatósága a kivíhetőség szempontjából némi kisebb változtatásokat v a g y módosításokat tart szükségesnek, a művész azokat külön díjazás nélkül két héten belül elvégezni köteles. 6. A kép rajzának oly szabatosnak, részletesnek és tisztának kell lennie, hogy a pantográfiai gépen ís vonalról-vonalra, híven másolható, illetőleg, hogy a fényképileg kisebbített kép vonalról-vonalra vésővel acélba metszhető legyen. 7. A pályázat titkos s a pályaműveket jeligével kell ellátni. U g y a n a z a jelige jön a zárt borítékra, amely a szerző teljes címét (név, lakhely, utca, házszám) tartalmazza. A pályaműveket legkésőbb 1912.

évi szeptember hó 15-én déli 12 óráig bezárólag az Orsz. M . Iparművészeti Társulat igazgatóságánál kell benyújtani. (Budapest, I X . , Üllői-út 33. sz.) A határidőn túl érkező művek a pályázatból feltétlenül kizáratnak. 8. A pályázatban csakis magyar állampolgárok vehetnek részt. 9. A díjakat egy magasabbrangú pénzügyminisztériumi tisztviselő elnöklése alatt álló héttagú bizottság fogja odaítélni, melyben az Orsz. Magyar Iparművészeti Társulatot három művész, a miniszterelnökséget egy, a pénzügyminisztérium szakosztályát szintén egy tag, az állami nyomdát pedig annak igazgatója képviseli. A határozathozatalhoz legalább 5 (öt) pályabíró jelenléte szükséges. 10. A pályázó művészek, a tervrajz sokszorosítására vonatkozó útbaigazításért a m.kír. állami nyomda igazgatójához (Budapest, I. ker., Nándor-tér 1. sz.) fordulhatnak. 11. A z Orsz. M . Iparművészeti Társulat valamennyi pályaművet legalább egy hétig nyilvánosan kiállítja. A kiállítás után a nem díjazott műveket 30 napon belül el kell vitetni, mert ezen az időn túl a Társulat n e m vállal értük felelősséget. Budapest, 1912. évi április havában. A Z O R S Z . M. I P A R M Ű V É S Z E T I

TÁRSULAT.

ASZENT-SZOBOR-MINTA PÁLYÁZATNAK,

melyet a Szent István Társulat hirdetett, nem volt meg a kívánt eredménye. A bírálóbizottság április hó 15-én tartott ülésén ugyanis abban állapodott meg, hogy n e m javasolja a kitűzött pályadíjak kiadását, mert a beérkezett szobormínták közt egy közvetlenül sokszorosítható p á l y a m ű sem volt. Minthogy azonban több m ű szerzőjének k o m o l y igyekezetéről és tehetségéről tanúskodott, a jury azt ajánlotta a Szent István Társulatnak, hogy az 1912. Ú j testamentum, Egyház és Imre-jeligés m ű v e k szerzőit szűkebb pályázatra szólitsa fel. E L D Ö N T Ö T T P Á L Y Á Z A T . A z Orsz. M . Ipar. •*—' művészeti Társulat általános, nyilvános pályázatot hirdetett eredeti iparművészeti tervekre (rajzokra, plasztikus mintákra) abból a célból, hogy azok javát megvásárolhassa, iparosoknak megvalósítás végett kiadhassa, esetleg azokat sokszorosíthassa. A Társulat a pályázat útján e l s ő s o r b a n ajándékoknak való, v a g y mezőgazdasági, állattenyésztési és sportversenyek emlékdíjául alkalmas tárgyak terveit óhajtotta beszerezni. A pályázatra 42 tervezőtől 465 terv érkezett be. A bírálóbízottság április hó 27-én tartott ülésén döntötte el a pályázatot, amely alkalommal megvásárlásra kijelölte H á r y Gyula 5 drb., Meyer Antal 2 drb., T ö t t ö s y Edith 2 drb., Gaal Imre, Tarján Oszkár és Csajka István J — 1 drb. pályatervét.

BÁRCZY ISTVÁN ELNÖKI SZÉKFOGLALÓJA

Recommend Documents