BALATONFÜREDTŐL ODESSZÁIG BALATONFÜRED

BALATONFÜREDTŐL ODESSZÁIG

BALATONFÜRED 1914 – 1918.

Összeállította:

-sziklaizoltán-

Balatonfüred, 2009. ISBN 978-963-06-8110-0

A kiadvány elkészítésében közreműködött: Tóth-Bence Tamás (Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény, Balatonfüred)

BalaTON Art Balatonfüred, 2009.

ISBN 978-963-06-8110-0

2

TARTALOM I. Balatonfüred 1914 és 1918 között Az utolsó békebeli hónapok Mozgósítás és hadüzenet Füred 1914 augusztusától az első háborús karácsonyig Balatonfüred a háborús évek alatt Kórházak, orvosok, ápolók, lelkészek A Vöröskereszt Egylet balatonfüredi fiókja A király születésnapjának füredi eseményei

7 10 14 23

II. Balatonfüredtől Odesszáig „Füredi ezredek” a mozgósítás napjaiban A közös, k.u.k. 48-asok A m. kir. 20. gyalogezred Füredi huszárok Limanovánál Hadifogolysorsok

65 67 84 98 102

III. I. világháborús emlékek Balatonfüred hősi halottai Balatonfüred első világháborús emlékei Balatonfüredi hadviseltek Balatonarács hősi halottai Balatonarács első világháborús emlékei Balatonarácsi hadviseltek

108 116 134 202 205 209

Balatonfüreden/Arácson elhunyt és eltemetett tisztek, főtisztek

211

IV. Jegyzetek és hivatkozások Katonai kislexikon Személynévmutató

216 227 232 3

ISBN 978-963-06-8110-0

2004-ben elhunyt egy első világháborús magyar katona, László Gyula. Ő volt az utolsó szemtanú, aki még élőszóban mesélhetett volna a nagy világégésről, arról, amit utólag I. világháborúnak nevezünk. A füredi és az arácsi katonák már jóval korábban elmentek. Sokan voltak, akik már nagyon korán, nagyon fiatalon elestek a harcmezőkön. Az ő emléküket kőbe és márványba vésve, szoborba öntve és emlékoszlopba foglalva méltóképpen megőrizte Füred és Arács lakossága. Mellettük emlékezni kell azokra a balatonfüredi hősökre is, akiknek megadatott, hogy hazatérhettek a nyugati frontról, Szerbiából, Galíciából, az Isonzó mellől vagy Bukovinából, mert ők is hősök voltak. Harcoltak a világháború legborzalmasabb csatáiban Doberdónál, vagy épp a távoli Odesszánál érte őket a világháború befejezése 1918-ban, vagy később. Mert sokak számára csak néhány évvel később ért véget a háború, mikor szabadulva többéves hadifogságukból, hajóra szállhattak Odessza kikötőjében. Akkor még senki sem sejthette, hogy közel két és fél évtized elteltével a történelem megismétli önmagát: újra füredi katonák, leventék és elhurcoltak érkeztek az odesszai kikötőbe, hogy továbbszállítsák őket a szibériai munkatáborokba. A katonák mellett kell őrizni azoknak az emlékét is, akik a füredi kórházakban önzetlenül ápoltak, gyógyítottak, nyújtottak lelki támaszt ismeretlen katonák százainak, ők voltak Vöröskereszt Egylet füredi szervezetének fáradhatatlan közkatonái.

5

6

AZ UTOLSÓ BÉKÉS HÓNAPOK

1914 májusának végén „seregek érkezésében” reménykedtek Balatonfüreden, méghozzá békés hadak érkezésében, mert az előző évi fürdőszezon igencsak gyengének bizonyult. Jó szezonnak ígérkezett az 1914. évi nyár, legalább is a „hadsereg” előőrsei lényegesen nagyobb számban foglalták el a szálláshelyeket, mint az előző évben. A visszaemlékezésekben sokan úgy tartották, hogy a háború szele már akkor benne volt a levegőben, a Zalai Közlöny is arról tudósított június elején, hogy valami oknál fogva igencsak megnőtt az élelmiszerek felvásárlása, mintha valamitől tartana a vármegye lakossága. Intő jel lehetett számukra az is, hogy a kanizsai ezredek jelentős része hátra maradt a július nagy hadgyakorlatról – hidak, objektumok, állomások őrzése céljából. A zsúfolt vonatokra rendőrhatósági igazolvány nélkül nem lehetett Nagykanizsa felé utazni, ugyanakkor új gyorsvonat beállításával közvetlen összeköttetést alakítottak ki Nagykanizsán keresztül Budapest és Fiume között. Megszaporodtak a szuronyos katonai járőrök ellenőrzései, s egyre mozgalmasabbá vált az élet a kanizsai laktanyák körül, a város mindennapi életének súlypontja a környékükre helyeződött át. 1914 júniusának közepén Füreden még semmi sem érződött. Továbbra is érkeztek a hivatásos tisztek és tiszthelyettesek családjaikkal nyaralni, köztük Korláth Eörs százados Bécsből. Itt nyaralt Deutsch József őrmester Székesfehérvárról, Blum Antal őrmester a messzi Aradról. Ki tudja, hogy látták-e még egyszer a Balatont? „A fürdőélet nagy arányban indult meg. A szanatórium már megtelt. Igen előkelő körökből érdeklődnek a füredi fürdőélet iránt és bizonyosnak látszik, hogy azok a remények, miket a tihanyi apátság az új beruházásokhoz fűzött, mind valóra válnak. A fürdőn tartózkodik Ghillány Imre báró földmívelésügyi miniszter nejével és két fiával, Kéthly Károly dr. báró főrendi házi tag. A legutóbbi napokban értekezlet folyt a kir. Magyar YachtKlub temében a hajókikötő építése tárgyában. Az értekezlet Lisznyay Damó Tihamér miniszteri tanácsos elnöklése mellett folyt le és rész vettek azon: Árvay Lajos alispán, Halbik Cziprián apát, Kolosváry Ödön osztálytanácsos,

7

K. Nagy Dezső főmérnök, Langer István főszolgabíró, Perger Ferenc [18] gőzhajózási vezérigazgató, Vaszary Ernő fürdőigazgató és mások.” Boldog nyárnak nézett elébe Papp Károly bádogosmester is: június elején eljegyezte Nagy Gizella kisasszonyt, Nagy János és felesége lányát. Ki is számított akkor még arra, hogy három hónap elteltével véget ér a fiatalok boldog mindennapjainak, és újabb három hónap múlva már Papp Károly halálhírét is továbbítják a megszakítás nélkül működő távírók? Az Ipartestület új székházában még nem a háborúra sorozták a füredi fiatalokat, meg is látszott a végeredményen: 157 fő besorozását tervezték, de 26-an átjelentkeztek Zala vármegyéből Veszprém vármegyébe. A megmaradt létszámból mindössze 23 fő (!) találtatott alkalmasnak a katonai szolgálatra, ezek közül is 5 önkéntes jelentkező. Július 12-én ünnepélyesen megnyitották a Kisfaludy-mozgót, Kerékjártó Duczi zeneművész hangversenye emelte a fürdőélet rangosságát. Hosszú betegségéből felépülve megérkezett báró Splényiné Blaha Lujza is, hogy ha személyesen nem is, de füredi jelenlétével megtisztelje az év legnagyobb társasági eseményét, az Anna-bált. „… 1914. július 28-án – két nappal Anna napja után – az agg Ferenc József hadat üzent Szerbiának, kitört az első világháború és a fegyverzajban elhallgattak a hegedűk. A bálozó fiatalemberek csukaszürke tábori uniformist öltöttek frakk helyett és elmentek a csataterekre. Sokan közülük sohasem [19] tértek haza…” Megkezdődött a füredi tartalékosok mozgósítása is, zsúfolt katonavonatok indultak Füreden keresztül Kanizsa felé, rajtuk almádi, kövesdi, füredi, arácsi hadbavonultakkal, hogy rövidesen egyenruhát öltve augusztus közepén elinduljanak a frontokra. Vajon mit érezhettek volna a frontra indulók 1914 augusztusában, ha azt látják, hogy a csukaszürke tábori öltözet helyett társasági ruhába öltözött tisztek és tiszthelyettesek szállnak le a füredi állomáson? Többek között akkor érkezett saját villájába nyaralni Baur Nándor cs. és kir. százados Komáromból, a Grand Hotelbe pedig Logoner Kajetán cs. és kir. őrmester Hamburgból és Galgóczi Sándor őrmester Debrecenből. [20]

Még idegenül csengett a Grand Hotel portásának Galícia neve, mikor bejegyezte a Stanislauból érkezett Ster Kajetán számvevő altiszt adatait a vendégkönyvbe. Azé a Galíciáé, amelyik rövidesen Európa egyik legnagyobb katonai temetőjévé vált. 8

Azé a Galíciáé, hol tízezer zalai társával együtt alussza örök álmát a füredi Laki József, Bodó Lajos, Hertling Imre, Mészáros Károly, Szabó Miklós, Kurucz László… Lemberg mellett van egy kerek erdő közepébe van egy gyász temető abba nyugszik sok szép magyar baka eltemette gyászos Galícia édesanyám ne keressen engem a többi közt úgy se talál engem a fejfámra nincs a nevem írva csak úgy fekszünk közösen egy sírba (Magyar katonadalok és énekek)

9

MOZGÓSÍTÁS ÉS HADÜZENET 1914. június 28-án ugyanolyan száraz, forró nyári nap volt Füreden is, mint bárhol másutt, ugyanolyan, mint Sarajevóban, melynek nevét örökre megjegyezte a világ. Ugyanúgy indult a nap a Fürdőtelepen, mint bármikor: jóleső reggeli után a kívánatos és elmaradhatatlan sétájukat végezték a szállók és panziók vendégei az árnyas fák alatt. Társadalmi rangjuknak megfelelő csoportok verődtek össze rövid idő alatt, mintegy „véletlen találkozásként”, hogy a legfrissebb pletykákat megismertessék egymással, mert kora délelőtt politikáról nem illett beszélni. Annak az esti órák voltak a legalkalmasabbak. Épp, hogy véget ért a reggeli koncert a Zenepavilonban, mikor futótűzként terjedt el a tragikus hír: Ferenc Ferdinánd trónörököst és nejét Sarajevóban meggyilkolták! Véget is ért azonnal a megszokott rend, alkalmi csoportosulások verődtek össze, mert a hír oly döbbenetet váltott ki, hogy az első pillanatban senki sem merte, vagy akarta elhinni. Nem kellett sokáig várni a bizonytalanságban, mert fél egy felé a budapesti telefonok megerősítették a hírt. Amilyen gyorsan szállt a gyilkosság híre, ugyanolyan gyorsan jutott mindenki tudomására: Háború lesz! A sors íróniája, hogy pont azok értesültek legutoljára a hírekről, akiket elsőként érintett annak következménye: a füredi hadköteleseket, akik csak késő este tértek haza a határból. Három nappal később be is igazolódott, hogy nem tévedtek azok, akik hadüzenetet és háborút jósoltak. Hatalmas szalagcímekkel közölte a Balatonfüredi Hirlap első oldala is: Általános mozgósítás! Harcba indul a magyar! „1914. július 31-ike örökre szóló fordulópontot jelent nem csupán Magyarország, de valószínű, hogy az egész világ történelmében. E napon írta alá Ő Felsége, dicsőségesen uralkodó apostoli királyunk a mozgósítási parancsot, mely az osztrák-magyar monarchia egész haderejét fegyverbe szólítja, és alig múlik el kétszer 24 óra, a monarchia minden fegyverbíró férfia teljes fegyverzetben, mindenre készen várja a parancsot, hogy az [22] ellenségre vesse magát, és azt szétmorzsolja.” És mozgósítottak Balatonfüreden és Arácson is, elsőként közel 150 fő indult a füredi községházától Nagykanizsára, Fehérvárra, Veszprémbe, Komáromba hogy felszerelkezzenek és meginduljanak Szerbia felé, mert akkor még Oroszországról senki sem beszélt. A zöld és vörös plakátok elszólították

10

otthonukból a mozgósítottakat, elindultak a fából készült, sötétre festett katonaládáikkal, melyekre fehér betűkkel rá volt pingálva, hogy Fekete Gyula, vagy Gyenis Gábor melyik ezredben szolgálja a hazát. Akkor még hittek az agg Ferenc József szavainak: mire a falevelek lehullnak, újra otthon lesznek. Az újság vezércikkének írója, Faragó Adolf a következő gondolatokkal zárta cikkét, melyben a balatonfüredi hadkötelesek felé fordult: „És ti balatonfüredi katonák, kiket királyunk hívó szava elszólít az édes szülőtől, a szerető hitvestől, az ártatlan gagyogó gyermektől, amikor ott álltok az ellenség előtt, gondoljatok arra, hogy a ti szűkebb hazátok, a kis falutok felől forró fohászok szállnak az ég felé, melyekben erőitek megsokszorosításáért, küzdelmetek dicsőséges befejezésért kérjük a mindnyájunk fölött őrködő Mindenhatót. Teljesítsétek tehát magasztos kötelességeteket, hogy akkor, amidőn majd győzedelmesen visszatértek szeretteitek ölelő karjaiba, az örömtől könnybe borult szemekkel és büszkén mondhassuk rátok: ilyen a magyar katona! Isten veletek! Isten vezéreljen vissza [22] benneteket!”

A füredi községháza az első világháború idején. Itt kellett elsőként jelentkezni katonaládáikkal a hadbaszólított füredi tartalékosoknak.

11

Balatonfüreden nem volt örömünnep, mint Pesten, nem éltették a mozgósítást, nem vonultak „Éljen a háború!” feliratú táblákkal, nem ünnepelték meg a háború kitörését sem, mert mintha valahogy másképp látták volna a kialakult helyzetet. (Ferenc Ferdinánd igen népszerű volt a magyarok körében, így a halála okán indított háborút a magyarok jó része jogosnak könyvelte el, és kötelességének érezte, hogy részt vegyen benne, hisz az ország egyik jelképét pusztították el.) Ugyanezen újság első oldalán még egy kisebb terjedelmű cikk is helyet kapott „HÁBORÚ” címmel, szerzőjének aláírása nélkül: „… Ne csüggedjünk, és ne féljünk. Ez a monarchia utolsó gesztusával bebizonyította, hogy tud élni erejével, és ez az erő kell, hogy fellelkesítsen [22] mindenkit…” Mert a sorok között olvasva bizony még ott volt Solferinó és Königratz emléke, amelyek igencsak megtépázták a MONARCHIA tekintélyét. A hadgyakorlatnak kikiáltott boszniai hadjárat során is súlyos emberáldozatot szenvedtek a többszörös túlerőben levő osztrák-magyar csapatok. Hogy milyen terhekkel és áldozatokkal járnak majd a következő hetek, hónapok, azt Ferenc József nem mondhatta ki, helyette megtették mások, mert néhány nappal később már megjelentek azok felhívások, melyek a hadbavonultak családjainak megsegítésére hívtak fel, és ezek a felhívások nem egy villámháború befejezését jósolták meg. Elsőként a Mangold-család tette meg felajánlását: 20 sebesült honvéd teljes ellátását vállalta magára felgyógyulásukig a Stefánia szállóban. Ha óvatosan is, de már augusztus elején megkezdődött a lakosság felkészítése az elkövetkezendő gazdasági nehézségek elviselésére, a várható „kivételes intézkedések” meghozatalára. Ezek sem a háború gyors befejezésére utaltak. Augusztus 9-én jelent meg az első háborús tudósítás a szerbiai hadműveletekről, akkor még úgy látszott, minden a terveknek megfelelően alakult, talán szükség sem lesz a füredi katonák bevetésére: „Már eldördült az első ágyúlövés és katonáink már bevonultak arra a területekre, ahol a legtöbb gyűlöletet szították ellenünk és ahol az egész [23] művelt világot megdöbbentő kettős gyilkosság eszméje megszületett.” Szerbiai győzelmekről és emberáldozat nélküli gyors előrenyomulásokról olvashatunk a helyi lapban, a szerkesztőségi cikkek bizony az íróasztalok mögött születtek meg, a tények ismeretének hiányában, dicsérve a füredi katonák példamutató helytállását:

12

„No igen, mert hát Európa olyat még nem pipált, hogy egy kis falu lelkes és önfeláldozó népe tíz, húsz millió, vagy talán milliárdnyi hadizsákmányt [23] ejtsen, méghozzá vérontás nélkül.” A füredi katonák hőstetteire még várni kellett, mert akkor, 1914. augusztus 9én a frissen bevonultak még a laktanyáikban készültek a nagy útra, s várták az indulási parancsot: a 48-asok augusztus 12-én vagoníroztak be Nagykanizsán, s nem Szerbiába indultak, hanem az orosz frontra. A kanizsai 20-asok is Galíciában estek át a tűzkeresztségen, a veszprémi 31-esek is még a körleteikben rendezték soraikat, hogy a második hullámban megérkezzenek a frontokra.

Fekete György, id. Fekete Márton, Fekete József és Fekete Gyula 1915-ben. Z. Karkovány Judit közreadása a Füredi Históriában.(2003. december.) (Másolat: Helytörténeti Gyűjtemény)

13

FÜREDI ESEMÉNYEK 1914 AUGUSZTUSÁTÓL DECEMBERIG

„Ismét győzelem Oroszországban”, „Bevonultunk Szerbiába”, „Csapataink jelentős ellenállás nélkül folytatják előrenyomulásaikat”, - ilyen és hasonló cikkek uralták a napilapok első oldalait, veszteségektől és elesettekről még hírek nem érkeztek augusztus első hetében. Sem fürediekről, sem másokról. A civil lakosság körében egyre nagyobbá vált a mesterségesen felkorbácsolt szerb és orosz ellenesség. Állandó éberséget és hazafias tetteket vártak el mindenkitől. Elhitették, hogy az ellenség nem csak a frontokon van jelen, harcolni kell ellenük a lakóhelyeken is: „Vigyázz! Kémek lepték el az országot!” Sorra érkeztek is a megalapozatlan bejelentések, hogy gyanús idegeneket láttak kószálni Füreden, gyanús házaspárok szálltak meg az egyik panzióban, fegyvert láttak az egyik sétálónál, orosz nyelvű beszédek szűrődtek ki a szállodai szobákból, stb. Rövidesen megtörtént az első „szerb kém” leleplezése is – letartóztatták a közeli Hajmáskér postamesternőjét, mint utólag kiderült, alaptalanul, a szegény füredi tánctanárt pedig szerb származása miatt páholták el. Hamar kimúltak a kezdeti kémkeresés hullámai, mert 1914 augusztusának közepén – anyagi okokra való hivatkozással – feloszlatásra került a helyi polgárőrség szervezete, pedig azért hozták létre, hogy az „országba betört idegen autómobil és hadirepülőgépek támadási szándékait [40] megakadályozzák.” És továbbra is folytatódott a lakosság manipulása. Az első „hivatalos veszteséglista” mindössze 3 halottra és 10 sebesültre tették a Monarchia seregeinek veszteségét! (A k.u.k. 69-esek veszteségei is jóval nagyobbak voltak a hivatalos adatoknál, sőt a 68-asoké is, akik a legelső ütközetet megvívták Szerbiában.) Füredi halottakról, sebesültekről továbbra sem volt híradás. A harctérről továbbra is csak győzelmi hírek érkeztek, még minden olyan áldozatnélkülinek, sikeresnek tűnt. Montenegró hadbalépése Szerbia oldalán

14

meg egyenesen nevetséges volt, a Balatonfüredi Hirlap augusztus 16-án közzétett gúnyversében könnyű harcot jósolt Nikita seregei ellen is: Nevess, világ, ha-ha-ha Hadat üzent Nikita! Kilenc korpás meg van töltve, A csordámat hajtsák össze.

Hol az ágyú, hol a puska? Majd lesz, hogy ha küld apuska. Ha nem is küld, mi kiállunk, Hisz úgyis csak kiabálunk.

Hátul menjen Gyorgye úrfi, Hogy majd elöl tudjon futni. Nevess, világ, ha-ha-ha Hadat üzent Nikita!

Kertek alatt kutya ugat, Hitvány tacskó fügét mutat, De ki vetne ügyet erre, Nikitának teljék kedve.

Gyorgye, Sándor, vigyázzatok, Erős legyen a lábatok, S ha lezajlott a nagy csata, Fődolog a tiszta ruha. Nevess, világ, ha-ha-ha Hadat üzent Nikita! Egy néhány soros tudósítás bizonyára sokak figyelmét elkerülte: Megkezdődtek az erődítési munkálatok a Duna vonalában „a meglepetések elkerülése érdekében,” mert néhány nap elteltével kiderült, arra is számítani kellett, mintha 1914 őszén valami megkérdőjelezte volna a végső győzelmet. Augusztus 18-án Balatonfüred hazafias polgársága minden addiginál nagyobb szabású ünnepségek közepette ünnepelte meg a király születésnapját: a telepi róm. kat. templomban maga Halbik Ciprián tihanyi apát mondott misét ”fényes segítséggel”, az izraelita gyülekezet imaházában Goldstein Ezra rabbi tartott ünnepi beszédet. Még el sem kezdődött az „igazi” háború, de a lakosság segítségére, áldozathozatalára máris szükség volt. A hadbavonultak családjainak megsegítésre indított gyűjtés igen szép eredménnyel zárult Füreden: „Összeadásra került 352 K 62 fillér készpénz, 160 kenyér, 2 láda sütemény, 1 zsák krumpli, 2 láda hús és szalonna, 1 zsák paprika, 1 szütyő szárazbab, 650 tojás, 2 zsák alma és körte, 1 láda barack, 6 kosár szilva, 1 kosár szőlő, 288 liter bor, több üveg pálinka, 1 láda [24] dohánynemű és 2 kosár virág.” Szeptember 6-án érkezett meg Balatonfüredre az első sebesültszállító kórházvonat. Hatalmas érdeklődés előzte meg a szerelvény érkezését. Külön rendfenntartókat kellett szolgálatba állítani a tömeg megrendszabályozására, Langer István főispán vezetésével. 15

Ünneplőbe öltözött fürediek várják az első sebesültszállító vonat megérkezését. Érthető volt a nagy tömeg összeverődése, mert a hozzátartozók részére utolsó életjelek még a laktanyákból érkeztek, mindenki keresett valakit, akitől hírt remélt az apáról, testvérről, férjről. Hibás jelzés miatt órákat töltöttek el várakozással, mikor 3 óra felé a várt vonat helyett Budapest felől érkezett váratlanul egy szerelvény, a kraszniki csatában megsebesült zalai fiúkat vitte a kanizsai kórházba, 48-asokat, 20asokat vegyesen. Ők a keleti hadszíntér sebesültje voltak, onnan jöttek ahol a fürediek is harcoltak. Előzetesen ezt még senki sem tudta, ezért a szerelvény nem is időzött sokáig Balatonfüreden, pedig a füredi katonatársakról a volt század és ezredtagok talán bővebbet ők tudtak volna mondani. Az előzetesen elsőnek jelzett, zöld ágakkal és virágokkal feldíszített vöröskeresztes vonat valamivel később érkezett meg Tapolca felöl: a szerelvény a szerb fronton megsebesülteket szállította Budapestre. Némi csalódást is okozott a jelenlevők között, hogy magyar katonák helyett horvát és cseh sebesültekkel volt tele a szerelvény, csak egy magyar kísérő tiszt érkezett velük. 40 percet tartózkodott a vonat az állomáson, az idő bőven elég volt arra, hogy a fürediek zsúfolásig megtöltsék a vonatot: enni és innivalóval, virággal és apró ajándékokkal. Annyi mindent hordtak össze, hogy be sem fért a vagonokba, a veszprémi helyőrségi csapatoknak is jutott még bőven belőle.

16

„Nem lehet és nem szabad neveket említeni, hogy ki voltak ott és mit hoztak, de nyugodt lélekkel és őszinte örömmel, sőt bizonyos büszkeséggel megállapíthatjuk, hogy egész Balatonfüred kivonult, és mindenki elhozta azt, amije volt…”

17

Még ugyanezen a napon megérkezett a hír az első füredi sebesültről is, ki nem volt más, mint Segesdy Miklós m. kir. főhadnagy, Segesdy Miklós református lelkésznek a fia. Harc közben a jobb vállát lőtték keresztül, de szerencsére nem bizonyult súlyosnak sebesülése. (Más adatok szerint a golyó a szív alatt hatolt be és a lágyékon jött ki.) Néhány nappal később már balatonfüredi célállomással érkezett a harmadik szerelvény. Szeptember 16-án 110 sebesült katonát hoztak a szerb [201] frontról füredi kórházba, mindannyian golyó és srapnell által okozott sérüléseket szenvedtek. A vonat fogadásánál jelen volt dr. Ajtós Imre (18761957) alezredes, a kórház parancsnoka, Langer István főszolgabíró, a község vezetői és a fürediek hatalmas tömege: mint az első alkalommal, most is a tűzoltóknak kellett a rendet fenntartani, mellette rájuk hárult még a sebesültek kiszállítása is a kórházi kocsikból. Az első csoportot a Stolczer József járási tisztiorvos felügyelete alatt álló Erzsébet-udvarban helyezték el. Ezt a tartalékkórházat 60 szobával, a bencések adományából hozták létre. 1914 végén a Vöröskereszt Egylet Langer István egyesületi elnök és Fazekas Vilmos jegyző vezetésével működő balatonfüredi fiókja három kórházat tartott fenn. A további sebesültszállítmányok elhelyezésére megszervezték az ipartestületi 30 ágyas, az arácsi szeretetházi 14 ágyas és a népházi 26 ágyas kórházakat. A kórházakat Langer István főszolgabíró és Halász Istvánné, a körorvos felesége, a helybeli Vöröskereszt alelnöke szervezte. Halász Istvánné nemcsak vezette a kórházat, hanem ápolt, kötözött, vigasztalta a sebesülteket. A király arany érdemkereszt adományozásával ismerte el önzetlen [44] tevékenységét. Október 6-án újabb füredi sebesültről érkezett híradás: a Lublin alatti harcokban megsebesült Somogyi Károly dr., a Balatonfüredi Hirlap főszerkesztője. Szerkesztőtársának, az ugyancsak füredi dr. Szántó Bélának [35] írott levelében a következőképp számolt be sebesülésének körülményeiről: „Immár tudatom veletek, hogy megfogyva, megtörve bár, de mégiscsak élek. Augusztus 27-én, Lublin alatt súlyos sebeket kaptam. Két lövést a bal lábamba, mely térden felül el van törve, s egy golyót a bal kéz csuklóján keresztül. Három nap, három éjjel szenvedtünk a csatamezőn. 17 napi utazás után értem ide Troppauba, teljesen kimerülve, már nem bírtam tovább hazafelé menni. Most is fekszem, várom a gyógyulást. 3-4 hónapig eltart, míg a lábam összeforr. A fürediek közül e hó elején találkoztam Horváth Zsigával, 18

Varga Gáborral jó egészségben; közöld ezt az érdekeltekkel. Küldök egy [27] zsák üdvözletet, oszd szét mindenkinek, akit illet.” Egy másik Somogyi, Somogyi Kálmán is megírta saját levelét a frontról (1914. december), ő igen szerencsésnek mondhatta magát – legalább is az első hónapokban: „Jól vagyunk, mindennel el vagyunk látva, cigaretta, szivar, étel és ital rogyásig van. Most nyúlbőrös mellényt kaptunk és kilátásba van helyezve a bundával bélelt felsőkabát is. Jó dolgom van, meg is híztam, [31] de meg is őszültem.” Utólag már biztosan kijelenthető, hogy csak ígéret maradt a bélelt felsőkabát. Három hónappal a háború kitörése után már gondok mutatkoztak az alapvető ellátásokat illetően. Egy több helyről jelentették, hogy akadozott a lőszerellátás, napokon keresztül éheztek a csapatok, mert nem érkeztek meg időben a hátországból az élelmet szállító vonatok. Sőt, 1915 elején, a [203] veszteségek pótlására indított menetzászlóaljak legénységének nagy része saját civil kabátjában indult a frontra, mert a készletek kiürültek. Az elesett és a hadikórházakban fekvő katonatársak kabátjai jelentették az utánpótlást. Az országos és a helyi lapok többségében, így a Balatonfüredi Hirlapban is egyre gyakrabban jelent meg a következő felhívás: KÖSSÜNK HÓSAPKÁKAT, CSUKLÓ- ÉS TÉRDVÉDŐKET, KÉSZÍTSÜNK HASMELEGÍTŐKET A HŐSIESSEN KÜZDŐ KATONÁINKNAK!

Vagy a következő: A TÉLI HÁBORÚ BORZALMAI ELLEN KATONÁINKNAK PRÉMRE VAN SZÜKSÉGEIK. AKINEK VAN, KÜLDJE E CÍMRE: „HADSEGÉLYEZŐ HIVATAL, BUDAPEST, VÁCZI - UTCZA 38.” A POSTA INGYEN SZÁLLÍTJA

Október elején már megkezdődött a hadsereg állományának újabb feltöltése: A füredi járásból 177 fő népfelkelőt kellett kiállítani. A sorozást Fazekas Vilmos szolgabíró felügyelte az alispán megbízásából. 1914. november elsején bekövetkezett az, amire már lelkiekben felkészültek a hadbavonultak családjai: hősi halottat, a világháború első* füredi hősi halottját kellett gyászolni:

19

„Messze, idegen földről, északról, ahonnan az új, a boldogabb Magyarország alapművét rakják hős fiaink, szomorú hírt hozott a távíró egy férjéért epedő asszonynak és két, az atyjáért imádkozó kisgyermeknek. Nem látja már többet az özvegy, és nem ölelik többé az apát az árvák. Megsebesült a hősi küzdelemben Major Gábor, a vitéz katona, és az orvostudomány, a gondoskodó ápoló kezek sem tudták őt visszaadni a szerető, életéért remegő családnak. Idegen földben porlad Major Gábor, Balatonfüred derék fia, de emlékét családján kívül polgártársai is azok között a védtelen hősök között fogják megőrizni, akik dicsőséggel és önfeláldozással ontották vérüket [28] értünk, Magyarországért.” *Varjas István hősi haláláról csak később érkezhetett hír, ő már 1914 szeptemberében esett el a szerb fronton.

1914. november 8-án kelt szárnyra a hír, hogy Kovács Károly balatonarácsi gazdálkodó és bérkocsis hősiesen küzdve súlyosan megsebesült, a frontkórházban hősi halált halt. Illő módon adózott emlékének az elesett családja és Balatonarács hazafias polgársága. Mint rövidesen kiderült, Kovács Károlynak tévesen keltették halálhírét, a tévedést a névazonosság okozta. Felesége semmilyen értesítést sem kapott férje elestéről. Beigazolódott egy régi közmondás: Akinek halálhírét költik, sokáig fog élni. Kovács Károly a rendelkezésre álló adatok alapján túlélte a világháború csatáit és megpróbáltatásait, egészségesen tért haza. December 6-án érkezett meg Ligeti Jenő, izraelita elemi iskolai tanító levele Balatonfüredre, melyben könnyebb sebesüléséről számolt be, a klostenburgi, majd a tapolcai hadikórházban lábadozott. Három hónap elteltével már egyre kevesebb levél érkezett a fronton harcoló fürediektől, arácsiaktól. Nagy volt a bizonytalanság, sok volt az ellenőrizhetetlen szóbeszéd, ezért a helyi lap is közzétette a Monarchia katonai irodájának a bécsi címét, ahol a feltételezett eltűntekről, elesettekről tájékoztatást lehetett kérni. 1914 novemberében a Vöröskereszt Egylet füredi megalapításának egyik szorgalmazója és alapító tagja, Mangold Budapestről vonult be - a Balatonfüredi Hirlap hasábjain tapasztalatai leírásával már a háború valós képét festi le elsőként [68] előtt:

20

szervezete Gusztáv – személyes az olvasók

„…A múlt héten voltam kirendeltségi őrszem az állomáson. Sebesülteket hoztak… Hogy hányat? Azt nem tudom! Sokat, igen sokat! Az én érző és vérző keblemnek szédületesen sokat. Sohasem hittem volna, hogy ennyire erőt vesz rajtam a megindulás. Íme, ez tehát a háborúnak valódi képe? Borzasztó! Hogy a civilizációs zászlóvivői kultúra összes vívmányait csak erre tudják felhasználni, irtózatos, hogy a tudomány és a hit, a művészet csak ebben leli kedvtelését s ösztönzi, hogy a gyilkolás, rombolás, fosztogatás fellobbanásának essék áldozatos martalékául a testvér, a fiú, az apa, a férj – teremtő két karja…” „…A Drina és a Krupanje között, ahol csapataink kergették az ellenséget, erős havazás közben egy kalandozó századot fogott el a gyalogságunk előőrse, amelynek parancsnoka elmondotta, hogy azért törtek be Magyarországra, hogy ennivalót harácsoljanak a hatvanéves aggastyánoknak, akik az ország belsejében teljesítettek szolgálatot. A sebesülteknek sincs nyugalmuk, visszakergették őket, így fest a szerb hadsereg. […] Az egész kis helységben, ahol lépten-nyomon láthatóak voltak a szerbek háromnapi pünkösdi királyságának nyomai, nem kaptunk egy kenyeret, amely szánk íze szerint lett volna, így nem maradt más hátra, mint elővegyük az amúgy is fogyatékos tarisznyáinkat, amelyekben még mindig bőven találhatott némely szalámi, szardínia stb. Érdeklődtünk a dolgok ilyetén való állásának okairól s azt a választ kaptuk, hogy a szerbek minden ehetőt elvittek, így most megint napokig kell majd várakozni, amíg a készletek gyarapodhatnak. Bejutottunk egy másik házba, hogy némely érdekesebb dologra is szert tehessünk, vagy pedig az estéli szállás irányában gondolkodjunk – az utak végnélküli rosszasága nem tanácsolta nekünk, hogy a délutáni órákban az indulásra gondoljunk…” 1914. december 8-án már Füreden is temettek, hősi halottat kísértek nagy részvétellel az utolsó útjára: A helyi kórházban elhunyt Jovity Milos 6. gyalogezredbeli katona, mivel családjának nehézséget okozott a koporsó elszállítása, ezért úgy döntöttek, hogy a lakóhelyüktől távoli Balatonfüreden temetik el hozzátartozójukat. A temetési szertartás bizony nagyon sok jelenlevő füredi szemét elhomályosította, mintha az ő hozzátartozójukat temették volna. Először a református temetőben került sor a szertartásra: dr. Ajtós Imre főorvos búcsúbeszéde után Győrffy Lajos református segédlelkész vett búcsút az elhunyttól, majd a Polgári Dalegylet 21

gyászéneke kíséretében átvitték a katolikus temetőbe, ahol a hadsereg nevében Koritsánszky Ottó veszprémi főhadnagy szavai búcsúztatták az otthonától távol, de magyar földbe eltemetett Jovity Milost. (Arról nem maradt fenn adat, hogy a katolikus egyház miért nem vállalta Jovity Milos eltemetését.) A kezdeti hadi sikerek eredményeként december elejére a hivatalos adatok szerint 93. 594 fő legénységi és 867 fő tiszti állományú szerb és orosz katona került hadifogságba. Jelentős részüket nem hadifogolytáborban, hanem gazdaságokban, településeken helyezték el, került belőlük Füredre is. Langer István főszolgabíró már 1914. december 13-án arról érdeklődött a református egyháznál, hogy a tavaszi mezőgazdasági munkák beindulásával kb. 100 fő orosz hadifogoly alkalmazását vállalná-e az egyház a „volt telepen levő [33] helyiségekben” való elhelyezéssel? 1914. december 26-án érkezett meg a füredi állomásra az újabb szerelvény, amelyik 150 gyógykezelésre szoruló katonát hozott a frontról a Stefánia (Mangold) szállóba. Teljes egészében már nem is lehetett ott elhelyezni őket, ezért egy részüket – a könnyebben sérülteket - magánházaknál szállásolták el. A balatonfüredi református elemi népiskola I.-III. osztályos tanulói gyűjtést indítottak a „hadbavonult katonák karácsonyára.” 66 K 84 fillér jött össze, melyet egy névtelen magánszemély 70 K-ra egészített ki. A kórházakban elhelyezett katonákat mind Arácson a Szeretetházban, mind a füredi intézményekben Vaszary Ernő vezetésével igen kedves meglepetésben részesítette a Vöröskereszt Egylet. A nemes szívű füredi hölgyek mellett ott volt még Vaszary Ernőné a lányaival, Langer István főszolgabíró felesége és dr. Halász Istvánné. A karácsonyi ünnepekre 400 K. gyűlt össze, amit Darányi Ignác 10 K. összeggel toldott meg. Minden egyes katona 100 db. jófajta cigarettát, 1-1 helyben sütött kalácsot, a tisztek még egy apró füredi emléket is kaptak a karácsonyfák alá, hogy „a hős katonákat pedig ily nemes cselekedet további [39] hősies küzdelmekre fogja serkenteni.” 1914 karácsonya már sok füredi családnál fekete karácsony volt. Elsősorban nekik szólt a Balatonfüredi Hirlap karácsonyi számának vezércikkében a részvétnyilvánítás szomorú kötelessége:

„… Tudjuk, értjük. Szomorú karácsony, fekete karácsony az, ahol a karácsonyfa alól nem az ajándékok, hanem az ajándékozók hiányoznak.”

22

BALATONFÜREDI ESEMÉNYEK 1915 ÉS 1918 KÖZÖTT Kórházak és Segélyegyletek 1915 elején már mindenki számára világossá vált, hogy hosszan elhúzódó és váltakozó sikerű harcokra kell számítani. Mindkét oldalon a vártnál nagyobbak voltak a veszteségek – halottakban és sebesültekben egyaránt. Ez igen aggasztó jelnek bizonyult, mert 1915-ig a legjobban kiképzett ezredek véreztek el, a megfelelő utánpótlás kiképzésére a szükséges minimális idő sem állt rendelkezésre. A frontokról érkező vonatok megteltek sebesültekkel, fertőzöttekkel, a Monarchia tényleges és tartalékkórházai már kevésnek bizonyultak a teljes gyógykezelés ellátására, a lábadozó járóbetegek ellátását már nem vállalhatták, kellett a hely a folyamatosan érkező súlyosan sebesült és műtétre szoruló katonák elhelyezésére. A korabeli terminológia szerint az orvosi kezelésre, illetve ápolásra szorulók közt különbséget tettek. E szerint a sebesült katona a harccselekmények során szerzett sérülései, míg a beteg katona a harctéren kapott valamely betegsége miatt került egészségügyi ellátásra. Lábadozó és rokkant katonákkal teltek meg a Vöröskereszt Egylet kezelésében és fenntartásában levő üdülők, panziók országszerte. 1914 végétől a Balaton menti településeken is sorra alakultak a Vöröskereszt fiókegyletei, melyek segítségével újabb és újabb tartalékkórházi férőhelyekkel bővülhetett a rászorulók ellátása. A Balatoni Szövetség kezdeményezésére egyre több magánszemély ajánlotta fel balatonparti házát, és folyamatos adományaikkal biztosították a megtöbbszöröződött férőhelyek működési feltételeit, több esetben azok fenntartását, sőt az elhelyezettek megfelelő ápolását is. Szükségessé vált egy olyan szervezet létrehozása is, melyik a továbbiakban összehangolta és folyamatosan biztosította a szükségférőhelyek fenntartását és ellátását. 1915-ben a Vöröskereszt Egylet felügyelete alatt a Szövetség tagjaiból megalakult a Vöröskereszt Egylet balatoni katonai üdülőtelepeket gondozó bizottsága, balatonfüredi székhellyel. Pontos adatok nem maradtak fenn, de a balatonparti településeken gondozottak létszáma 1919-ig a részadatokból valószínűsíthetően megközelítette a 30 ezres nagyságot. A gyógykezeltek többsége talán akkor látta meg életében először és utoljára a Balatont, mégsem ez hagyhatta a legmélyebb nyomot lelkükben. Itt szembesültek azzal a ténnyel, hogy amíg 23

ők a frontokon életüket kockáztatták a „hazáért és királyért”, tűrték a szenvedéseket, csak a szerencsére bízhatták életüket, addig a Balatonon továbbra is elegáns jachtok suhantak a vízen, a korzók megteltek gondtalanul sétáló hölgyekkel és urakkal, mintha a hátországban megállt volna az idő. Üres frázisokká váltak a frontokon beléjük sulykolt és elhitetett mondatok és szavak: „A magyar társadalom áldozatkész! Érzi és akarja törleszteni a csatamezők hőseivel szemben vállalt adósságát…Egy egész nemzet gyászol most a gyászolókkal s egy egész nemzet ígéri meg most, hogy [41] apja lesz az apa nélkül maradottaknak.” S nem volt ez másképp Pesten sem: „Nagyon lehangol, amit Pesten tapasztalok, látom a hadigazdagok hivalkodását, a felmentettek – csupa fiatal, erős férfi – páváskodását, a nagyban folyó üzletelést, az eszeveszett mulatozásokat s mindaz, amit látok, hallok, valami feneketlen dühöt vált ki belőlem: hát ezekért [42] döglünk mi odakinn. Lehangoltan utazom vissza a harctérre.”

Katonaápoltak az arácsi Szeretetházban, 1915. A további sebesültszállítmányok elhelyezésére megszervezték az ipartestületi 30 ágyas, és a népházi 26 ágyas kórházakat. A második sorban balról a 2. Halász István, mellette Halász Istvánné, Fazekas Vilmosné és Fazekas Vilmos.

Rá kellett jönniük, hogy ők a háború igazi vesztesei. Függetlenül a mindenkori hadiszerencse alakulásától. 24

A BALATONFÜREDI VÖRÖSKERESZT EGYLET (FIÓKEGYLET) 1914 augusztusában alakult, mintegy 150 taggal. A Balatonfüredi Hírlap közlése szerint Mangold Gusztáv, később Vaszary Ernő szervezte a Vöröskereszt balatonfüredi fiókját, amely november közepe óta működött. Halász Istvánné nemcsak vezette a kórházat, hanem ápolt, kötözött, vigasztalta a sebesülteket. Áldozatos tevékenységért a király arany érdemkereszttel tüntette ki. 1914. szeptember havában az egyik alapítónak, Vaszary Ernőnek a következő táviratot kézbesítette a [46] posta: „Ő CS. ÉS KIR. FELSÉGE A VÖRÖSKERESZT EGYLET BALATONFÜREDI FIÓKJA MEGALAKULÁSÁNAK ALKALMÁBÓL ELŐTERJESZTETT HÓDOLATOT LEGKEGYELMESEBBEN FOGADNI MÉLTÓZTATOTT: KABINETIRODA.”

A V. K. E. tevékenysége nem csak a sebesültek ellátásra korlátozódott, hanem beszerezte a szükséges orvosi felszereléseket, vásárolt 20 db. kályhát a kórház részére, és szervezte a folyamatos adomány és pénzgyűjtéseket. 1915. január 3-án jelent meg Mangold Gusztáv frontról írt „Nyílt levél” c. írása a helyi lapban, Sturm Margit kisasszonynak és a Vaszary nővéreknek címezve: (Mangold Gusztáv időközben frontszolgálatra jelentkezett.) „… Gyarló és erőtlen a szó, hogy kellőképp kifejezésre juttassa a hálát, az elismerést, amelyet Önök kiérdemeltek. Fiatal szívük egész melegével adták magukat a szamaritánus tevékenységre, ami tekintetbe véve fiatalságukat, bízvást szülői befolyásnak való érvényesülésének is betudható. Adja a jó ég, a magyarok hatalmas Istene, hogy tevékenységüket egyetlen s méltó elismeréséül a magyar fegyverek diadala koronázza… Mangold Gusztáv önkéntes (mondhatnám bácsi), a balatonfüredi Vöröskereszt Egylet I. titkára.” A katonai hatóságok részéről rendszeresek voltak az ellenőrzések, közvetlen felügyeletet a veszprémi állomásparancsnokság kórházi főnöksége gyakorolt, élén Zuber György ezredorvossal. 1915 elején pedig az V. hadtest parancsnokának, Schmidt altábornagy vezetésével érkezett magasrangú katonai bizottság a füredi kórházakat megszemlélni. Kíséretében volt Tevny

25

főtörzsorvos (ezredes) és Grósz József alezredes. A bizottságot dr. Ajtós Imre vezető főorvos kalauzolta végig a kórházakban. A füredi szénsavas fürdőkkel a háborús évek alatt - (1917 közepéig) - 326 tisztet és 1047 legénységbelit gyógyítottak meg. A tisztek közül 283, a [51] legénység közül 733 távozott további hadszolgálatra alkalmasan.

Ápoltak Balatonfüreden. Középen dr. Ajtós Imre ezredorvos. A Balaton c. újság korabeli tudósítása nagy terjedelemben adott hírt az első nagyszabású balatonfüredi jótékony célú ünnepélyről, „…mert minden megrendezett előadás bevétele a Vöröskereszt intézményeit gyarapította”: „Az állami polgári fiúiskola kiválóan sikerült ünnepélyt rendezett (1916) márczius 4-én. Az anyagi czél volt: pénzgyűjtés beteg és rokkant katonáink javára, hogy azok a hadbavonultak gyámoléknélküli családtagjai segélyt nyerhessenek. Az erkölcsi czél volt: nemes szellemi szórakozás. Minkét czélt fényes eredménnyel valósították meg és az ünnepély közel 1000 korona tiszta jövedelmet juttatott a háború sebeinek enyhítésére. A rendezőség, élén Nagy Sándor igazgatóval, Ketting Ferencz, Szuhács János és Balogh Endre tanárokkal, magas színvonalú művészi élvezetet szerzett a megjelenteknek. Főként Ketting tanár fáradozott sokat a siker érdekében. Az intézet gyermek-, és ének- és zenekara kiváló tökéletességgel betanított darabokat adott elő. Két szindarab is került előadásra, 26

Zilahy Lajos: A rongyos katona czímű mesejátéka, továbbá előadták Kozák Jolán „A mit az éjszaka mesél” czímű színjátékát, melynek élvezetes és megkapó zenéjét Ketting Ferencz szerezte. A szereplők közül kitűntek kiváló alakításukkal: Kerepeczky Piroska, Szlávi Erzsi, Herczeg Erzsi, Cséplő Aranka, Nánay Klári, Hirschfeld Mariska, Győrffy Lajos, Bódiss György, Nagy Dezső. Balogh Endre tanár ezután Ketting Ferencz szép nótáiból énekelt el néhányat és keltett vele lelkes hatást. A műsor egyik legkiemelkedőbb pontja volt Somogyi Károly dr. balatonfüredi ügyvéd: Hazatért hős czímű melodrámája, melyhez Ketting tanár írt nagyon jól sikerült zenekíséretet. A darabot Vaszary Alexa szavalta mély érzéssel és kiváló előadó művészettel. Győrffy Lajos szavalata, majd Balogh Elemér éneke követte ezt s végül a gyerekkar következett egy befejező énekkel. A jótékony czélra felülfizettek: Szentes Géza 20 K.,özv. Oblatt Rudolfné 15 K., Varglics Ágoston, Zágor Pál, özv. Engel Gyuláné, Perl Jenő, Huray Anna, Kutasi Imre, ifj. Kutasi Imre, Molnár Antal, Lipnik Jenő, Fábián János, Nagy Dezső és Umbach István 10-10 Koronát. Láng Vilmos 9 K., Győrfy Imre 8 K., Faragó Adolf 6 K 10 fillért. Nagy Lajos, Bedegi Gábor és Juranek N. 6-6 Koronát, Fodor Ferencz 6 Koronát. Szikora Vilmos, Halbik Cziprián, Szüts Károly, Kovács Gyula, Győrffy Lajos, Czobor Béla, Bebessi István, Vaszary Ernő, dr. Arácsi Gyula, Nánay Sándor, Marton Mór, Kozma István, dr. Rosenberg Lajos, Simon Ferencz, Bémeth Lajos, Hordós Ferencz, Löbl Mór, Ligeti Jenő, Steinbock József, özv. Protivinszky Fülöpné, Toma István és Balogh Endre 5-5 Koronát. Zwicker Béla, özv. Koller Károlyné, Vörös Dániel, Valter Géza, Saffler Gyula, Gáspár Imre, dr. Vágó Jenő, Zollner Armin, Reznyák Albert, Fekete József és Reviczky Sándor 4-4 Koronát. Csekő Nándor, Koronczay József, dr. Somogyi Károly, Böti János és Horváth Gyula 3-3 Koronát. Szlávi Mór, Lőwinger Simonné, Závodszky István, Somogyi Károly, Soos Gyula, Mészáros István, Lőwinger Miksa, Lőwinger Ignácné, Hirschfeld Dezső és Romics János 2-2 Koronát. Pollák Vilmos, Pollák Vilmosné, Horváth Ferenczné, Kerepeszky Pál, Ivanics Ferencz, Kántor Sándor, Andrássy Kálmán, Ujhelyi Imre és dr. Stolczer [50] József 1-1 Koronát.”

27

A folyamatosan megalakuló fiókok, egyletek, helyi jótékony célú gyűjtések összehangolására előbb-utóbb szükségessé vált egy olyan szervezet létrehozása, melyik összefogta és hatékonyabbá tette a balatonparti kórházak, üdülők és utógondozók működését. 1915-ben a Vöröskereszt Egylet központi igazgatóságának felügyelete alatt balatoni katonai üdülőtelepeket gondozó bizottság alakult Balatonfüred székhellyel gr. Forgách Károly elnök, Gallik Oszvald Szent Benedek-rendi jószágkormányzó, Langer István főszolgabíró, Vaszary Ernő fürdőigazgató, Cséplő Ernő, a Balatoni Szövetség főtitkára vezetésével. A gyűjtőbizottság hölgybizottságának tagjai között volt gr. Forgách Károlyné, Vaszary Ernőné, Langer Istvánné.

A V.K.E. balatonfüredi gondozó bizottsága: Első sorban, balról jobbra: Kenyeres Juliska, Herczeg Margit, Forgách Károlyné grófnő, Vaszary Rizuska, Vaszary Ernőné, Vaszary Esztike, Vaszary Hanna, Stolczer Erzsike. Mögöttük állnak: Kubicsek Rózsi, Bertók Márta, Oblatt Marina, Kenyeres Margit, Schwarcz (Fekete) Matild, Vaszary Alexandra, gr. Forgách Károly, Sturm Margit, Szlávi Annus, Kenyeres Mata. (Eredeti felvétel: Helytörténeti Gyűjtemény)

28

1916-ra gyakorlatilag be is fejeződött a katonai üdülőtelepek létesítése, ha a szükség megkívánta, alkalmi férőhelyekkel bővítették azok létszámát, magánházaknál és kisebb panziókban, jelentős volt a magánúton érkezett beteg és rokkant katonatisztek száma is. A Balatoni Szövetség Zala vármegye alispánja felé benyújtott előterjesztésében kérte, hogy a háborús helyzetre való tekintettel, Balatonfüred és Hévíz fürdőiben tömegesen tartózkodó beteg katonatiszteket a gyógy- és zenedíj fizetése alól mentesítse. E tárgyban Árvay Lajos alispántól a következő válasz érkezett: „Értesítem, hogy a Balatoni Szövetség előterjesztésére megkerestem Balatonfüred és Hévíz fürdők igazgatóságát, miszerint a háborúban megsebesült és megbetegült azon katonatiszteket, a kik betegségük gyógyítása czéljából mint fürdővendégek a fürdőtelepeken tartózkodnak, ebben az évben a gyógy- és zenedíj fizetése alól mentesíttessenek. Mindkét fürdő igazgatósága arról értesített, hogy a katonatiszteket a lakás és fürdőnél nyújtott kedvezményeken kívül az 1915. évi fürdőidény tartama alatt a gyógy- és zenedíj fizetése alól is felmentette.”

A V.K.E. vezetősége, balról jobbra: Langer István főszolgabíró, Vaszary Ernőné, Fazekas Vilmos gondnok, Langer Istvánné, Vaszary Ernő fürdőigazgató. Az állami hozzájárulási támogatás minden bizonnyal kevésnek bizonyult, a telepek és kórházak folyamatos fenntartása szükségessé tette a természetbeni 29

adományok – ruhanemű, élelmiszer – folyamatos gyűjtését, valamint a pénzbeni hozzájárulások beérkezését. Egymást követték a jótékony művészestélyek, hangversenyek, iskolai rendezvények, vásárok. Eleinte a helyi Vöröskereszt Egylet fiókok szervezésében, majd megsokasodtak a magánszemélyek és települések kezdeményezései is. 1915: Forgách Béla és Forgách Károly szervezésével megkezdődnek a jótékony művészestélyek sorozatai Balatonfüreden, Balatonalmádiban, Siófokon és Keszthelyen. A művészek „a legjobb akaratukkal és tudásukkal voltak”: Kinsky grófné Pálmay Ilka, Rózsa S. Lajos, dr. Lányi Viktor, gr. Forgách Béla, Kurucz János, Palotay Árpád, Benkő Alicze, Benkő Miksa, Jocks Irma, Kerékjártó Duczi. 1916: Gróf Forgách Béla zeneszerző a Vöröskereszt Egylet balatoni katonai üdülőtelepei javára több alkalommal is hangversenyeket rendezett. Az estélyeken a főváros előkelő művészei is felléptek, többek között Forgách Béla, Turay Emma, Kurucz János, Márkus Lilly, Palotayné Budánovics Mári, Palotay Árpád, Ember Sándor, Stankievic Annie, Gedeon Ildikó. Gr. Forgách Károly több esetben saját vagyonából is jelentős összegekkel támogatta a fiókegyletek fenntartását, 1915-ben közel 1000 koronával járult hozzá egy balatonfüredi gyűjtés során, az összeg nagyságát jelzi, hogy a kisebb településeken átlagosan 100 korona összeggel számolhattak az adománygyűjtők. A Vöröskereszt Egylet nem csak a Balatonmentén, hanem országosan is meghirdetett gyűjtések révén jelentős összeggel járult hozzá a katonai üdülőtelepek fenntartásához. Az eredményes és nagyszabású gyűjtések legkiemelkedőbb alakja a már említett gróf Forgách Béla volt. A budapesti Ritz Szállóban általa megrendezett hangverseny újabb 511,80 K. összeget eredményezett, szervezésében országosan újabb egyesületek, társaságok, szövetkezetek és tehetős magánszemélyek kapcsolódtak be. A Balatoni Szövetség felhívásai is igen eredményesnek bizonyultak: 1916 közepére a gyűjtés összege meghaladta a 10. 000 koronát. A segítségnyújtások mellett mind a vásárlásoknál (trafik, posta), mind egyes szolgáltatásoknál kedvezményes lehetőséget biztosítottak a gyógykezelt és rokkant katonák számára. A Balatontavi Gőzhajózási Részvénytársaság pl. díjmentes kirándulási lehetőséget biztosított kísérővel – 20 fős csoportok esetén, – egyéni utazások alkalmával elég volt felmutatni a Vöröskereszt által kiállított igazolványaikat.(Hétvégekre és ünnepnapokra nem volt érvényes.)

30

Mangold Gusztáv: A múzsa a háborúban (részlet)

Várva-várjuk már, hogy Mikor üt az óra?! Mikor indulhatunk Harcba, riadóra?! Vért s éltet érezzed Mikor áldozhatunk, Imádott szép hazánk S jó öreg királyunk?! Lelkünk minden vágya, S szívünk dobbanása, Csak Te érted van most, Egész világ lássa! Hadd mulassunk hát, meg Újólag ’s mihamar, Mily odaadó és hű Tud lenni a magyar. Eressz reá, ha kell, Az egész világra! Hadd remegjen a föld Sok rongyos „zsobák”-ja! Hadd temessük el mind, Aki ellenünk volt, S boldogan szeressünk Téged és a hont! Előre hát fiam, csak előre! Sohse törődj, mikor érsz a végére Üsd! – nem apád – mikor látod a rácot, Nem méltó rá élvezni és látni e szép világot!

31

1915

tavaszán a Fürdőtelepen még nem érződtek a háborús hónapok hatásai, ezt az akkor kiadott képeslapok is hűen tükrözik: A délutáni korzózás „fáradalmait” kipihenő családok megtöltötték a partközeli vendéglőket, kávéházakat. Teltházas képét mutatta a Juranek Kávéház kerthelysége, az újonnan érkezőknek bizony várni kellett a felszabaduló helyekre. A Savanyúvíznél gondtalanul beszélgető és ismerkedő látogatókkal telt meg a tér, a korzón sétáló hölgyek ruhái a legújabb divat szerint készültek, - ezt bizony illett is megmutatni. A Csónakkikötőnél is nagyüzem volt: egy képeslap épp a legutolsó szabad csónak elvitelét örökítette meg.

A Sétány 1915 tavaszán

A Balatonfüredi Hirlap továbbra is bő terjedelemben foglalkozott a háborús eseményekkel, sajnos valami oknál fogva a szerb hadszíntér hírei kaptak elsőbbséget, így nagyon kevés helyi vonatkozású információ maradt fenn. Közreadásra került ugyan néhány névtelen, hosszabb terjedelmű „levél” a harctérről, de ezek valóságtartalmát nagyban megkérdőjelezi, hogy a „balatonfüredi illetőségű” – nek feltüntetett szerzők „frontlevelei a szerb harctérről” szerkesztőségi cikkek lehettek, mivel pontosan tudjuk, hogy akkor még füredi mozgósítottak még nem is harcoltak Szerbiában. (Csak Varjas Istvánról van adat, aki tényleges katonai szolgálatát töltötte a 48/I. zászlóaljnál Szerbiában) A szerkesztőség igen ügyesen kerülte ki a szerzőinek beazonosíthatóságát, amikor a cikkek mellé apró kiegészítéseit hozzáfűzte a hitelesség kedvéért: A levélíró személyes és családi adatait a levél írójának kérésére törölte. 32

Balatonfüred. A szanatóriumban gyógykezelt tisztek egy csoportja 1915-ben már nem csak a harctéren megsebesült katonák részére kell gyűjtéseket szervezni: egyre nehezebb helyzetbe kerültek azok a füredi családok is, ahonnan a családfenntartókat elvitték katonának. Harangozó Lőrinc és Zsoldos József családjának a református egyház segített abban, hogy a téli tűzifa ellátását biztosítsa. Külső segítség híján megpróbáltak magukon is segíteni: A hadbavonultak családjainak megsegítésére indított mozgalom eredményeként 100 db. ezüst gyűrűt gyűjtöttek össze, – sokan talán a legnagyobb kincsüktől váltak meg - az ebből származó bevételt jótékony célra használták fel, csomagokat állítottak össze a harcéten szolgálatot teljesítők részére, mert már a katonák is segítségre szorultak. Minden postahivatalban nagybetűs plakátok tájékoztatták a lakosságot a küldés módjáról, a csomagok küldhető tartalmáról: A csomagok tartalma kizáróan csak hadfelszerelési és egyenruházati tárgy, fegyver (!), formaruha, meleg alsóruha, fehérnemű, cipő lehetett. „A csomagok súlyhatára tíz kilogramm; kiterjedése bármely irányban mintegy 80 czentiméter. A küldeményt tartós és vizálló burkolatba, tehát viaszos vászonba vagy faládába kell elhelyezni, a czímet pedig magára a burkolatra vagy ezzel elválaszthatatlanul összefüggő papirlapra kell írni. A czímirat kellékei ugyanazok mint a tábori postai [85] leveleknél vagy levelezőlapoknál.”

33

A kiesett munkáskezek pótlására egyre nagyobb mértékben kellett igénybe venni az iskoláskorú gyermekek munkáját, 1915-ben már jóval túllépte azokat a kereteket, amelyet az előző évi rendelet lehetővé tett: A Vallás és Közoktatási Minisztérium a 393/1914. sz. kir. Tanfelügyelőségeknek megküldött rendeletében úgy határozott, hogy a háború időtartama alatt a szorgalmi idő addigiaknak megfelelően alakul, de az ismétlő iskolákban lehetségessé teszi mindazok felmentését, akik testi fejlettségük alapján mezőgazdasági munkán elvégzésére alkalmasak. Balatonfüreden az első világháború alatt jelentős létszámú fegyveres katonai egység nem volt, hozzávetőleg egy katonai munkásosztag elhelyezésére került csak sor, feladatuk elsősorban a szükségkórházak működéseinek a biztosításában merült ki: favágás, fűtés, szállítás, sebesülthordás, valamint az ápolói segédszemélyzet biztosítása. Már 1914 végén Balatonfüreden is megkezdődtek azok a felmérések, hogy a település hány hadifogságba esett orosz és szerb katonát tudna elhelyezni, ez kb. 200 fős nagyságrendet jelentett. Az elszállásolt hadifoglyok elsősorban a mezőgazdasági munkálatokban vettek részt, pótolva a hadbavonultak kiesését. A Balaton c. újság 1915. júliusi száma egy fényképet is közzé tett a Balatonfüreden mezőgazdasági munkát végző orosz hadifoglyokról. Orosz hadifoglyok Balatonfüreden „…A Balaton partján orosz hadifoglyok beszélgettek. Odamentem hozzájuk és beszédbe ereszkedtem. Kérdeztem, hogy tetszik nekik a magyar föld és a magyar nép, hogy érzik itt magukat. Az egyik nagy muszka, durva gesztussal, mintha be akarná keríteni a látóhatárt, mintha az is Przemysl volna, a Balatonra mutatott és azzal a pár magyar szóval, a mit már itt tanult, mondta: - Én, itthon… úgy, Bajkál… Ez az ember itthon érezte magát a Balaton mellett, mert a Bajkál tó mellől való. Talán éppen annak a rajongója. És nekem, t. közgyűlés, abban a pillanatban az jutott eszembe, hogy ha a magyarok Istene nem lett volna fegyvereinkhez oly kegyelmes, megtörténhetett volna megfordítva is, hogy a Bajkál-tó partján mutatja éppen így a Balatonnak egy rajongója, mint a [86] muszka fogoly, hogy ő is így látná a Bajkálban a Balatont…” 34

Ketting Ferenc helybeli tanító rajza a Balaton c. újság 1916. júliusi számában

Badacsonyban olasz hadifoglyokat szállásoltak el, ők építették meg azt a teraszok kialakításához szükséges támfalrendszert, amely napjainkban is kitűnő állapotban látható. A veszprémi katonai kórházépítésben pedig jelentős erőkkel vettek részt a hajmáskéri hadifogolytáborból áthozott orosz nemzetiségű hadifoglyok. A déli parton pedig a szerb hadifoglyok alkottak maradandót. 1916. május 1-jén Balatonfüreden is méltóan megemlékeztek a „Kárpáti emléknap”-ról, azaz arról az eseményről, hogy az orosz csapatokat teljes egészében sikerült kiszorítani a magyar földről. 1916 júliusában a kötelezően előírt gabonagyűjtés céljából még a Dalárda helységét is raktározás céljából igénybe kellett venni. 1916 szeptemberében a Balaton c. újság az elsők között közölte le a Szibériában raboskodó költő, Gyóni Géza legújabb versének sorait: „Velence, régi vágyunk Ott dübörögnek az ágyúk: Nem virág hull, de bomba. Utazz a Balatonra. Ó balatoni esték Gyógyítsátok a lelkét S te, tó tündére, védd meg Legszomorúbb nővéred.”

Nem véletlenül adták közre a fenti sorokat a Balatoni Szövetség lapjában, a Szövetség már a háború befejezését követő évekre tervezett 1916-ban: „… ide fog irányulni a legnagyobb idegenforgalom, ha majd a háború után megindulnak szövetségeseink és honfitársaink üdülést és új erőt kereső [87] turistacsoportjainak délre húzó csoportjai...” A Balatoni Szövetség érdemei kétségbevonhatatlanok a háborús évek alatti balatoni közellátás megszervezésében, a Vöröskereszt Egyletek támogatásában, a hadirokkantaknak nyújtott kedvezmények kiharcolásában, de meg kell említeni azokat a törekvéseit is, amelyeknek a háborús évek okozta gazdasági helyzetben nem elsődleges szükségletek voltak: a balatoni turizmus és a balatoni gyógyhelyek fejlesztése igen nagy összegeket vont el, egy visszafogott fejlesztési ütem lényegesen kevesebb terhet rótt volna a helyi lakosságra is. A Szövetség kezdeményezésére a balatoni településeken – ott, ahol a katonák gyógykezelése folyamatos volt – megszervezte a rokkant és a lábadozó katonák részére a háziipari tanfolyamokat, elsősorban a vesszőfonással gyártható termékek készítésének oktatását. Balatonfüreden az 1917/1918. évi tanfolyamon 62 fő vett részt, feldolgozásra került 65 mázsa vessző, 14 mázsa gyékény! Kettős haszna is volt a tanfolyamnak: - egyrészt szakmát adhatott a háborúban megrokkant honvédeknek, akik eredeti foglalkozásukat már nem folytathatták, másrészt némi jövedelemhez is juttatta őket – több apró tudósítás is beszámolt arról, hogy igen szívszorító pillanatok voltak azok, amikor a végtagjukat elvesztett honvédek az így megkeresett pénzüket családjuk megsegítésére küldték haza. Balatonfüreden első alkalommal 1917-ben merült fel annak a gondolata, hogy a világháborúban elesett füredi hősök emlékét megörökítsék. 1917/838. sz. ref. püspöki körlevél arról tájékoztatta a református gyülekezetet, hogy a reformáció 400. éves évfordulóját megörökítő emléktáblán lehetőség adódik megörökíteni az első világháborúban elesett katonák nevét is. Valószínű, hogy az elhelyezett emléktáblán terjedelmi és elsősorban anyagi okokból ez mégsem valósult meg. (A keszthelyi jártásban már 1916-ban emléktáblát terveztek az elesett járási katonák emlékére.) Szerencsére továbbra sem lankadt a gyűjtési kedv a Vöröskereszt intézményeinek támogatására. Aktív közreműködője volt az akkor már jó nevű festő, Egry József (Badacsony) is, erről így számolt be egy [97] levelezőlapon: 36

Katonai ápolási ügy: „… Szeretnék egy kis kiállítást rendezni a vörös kereszt javára, grf. Forgách is akarja…” Egry József rajza a levelezőlapon, 1916.

[98]

Habsburg–Toscanai Ferenc Szalvátor főherceg, a Nemzetközi Vöröskereszt ausztriai szervezetének és a Magyar Szent Korona országai Vöröskereszt Egyesületnek helyettes fővédnökének (középen) látogatása Balatonfüreden 1916 novemberében. 37

1917-ben az egyre romló gazdasági helyzetet még a román hadüzenet is súlyosbította. Zala vármegyében 10.000 erdélyi menekültet kellett elhelyezni és ellátni, elsősorban Nagykanizsán, Zalaegerszegen, Zalaszentgróton, Keszthelyen és Balatonfüreden. Ellátásukat a járások vállalták magukra a Vöröskereszt Egylet szervezetei segítségével. Érkeztek már korábban is menekültek Füredre és Zalába, már 1915-ben is. „A belügyminiszter úr […] rendelete szerint Zala vármegye területén elhelyezendő lesz kétezerhatszáz olasz, szlovén nemzetiségű egyén. Az elhelyezéssel kapcsolatos előkészületek feltűnés, a lakosság ok nélküli elriasztásának elkerülésével teendők meg. Belügyminiszter úr akként vette tervbe, hogy ebből jut az alsólendvai, csáktornyai, nagykanizsai, keszthelyi, letenyei, novai, pacsai, perlaki, sümegi és zalaszentgróti járásba 200-200, tapolcai és zalaegerszegi járásba 300-300 egyén. A balatonfüredi járást és a 2 rendezett tanácsú várost a belügyminisztert úr nem vette tervbe. Mivel azonban a csáktornyai, letenyei, novai és zalaszentgróti járásban, a járási szolgabírók jelentése szerint a helyeztetés nem lehetséges, a vármegye a főispánjával egyetértőleg az egyes járásokra kivetett egyének számát az e tárgyban beérkezett jelentések figyelembevételével akként változtattam meg, hogy […] a vármegyében elhelyezendő 2600 egyén elhelyezése a következőképp történik: …9. A balatonfüredi járásban 100 egyén […] Megtörténhetik azonban, hogy az elindítás még nem az általunk készített elosztási terv szerint történik, vagyis a felsorolt járási székhelyekre útnak [107] indíttatik 200-200, illetőleg 300 egyén.”

38

Szabó Imre és Lampért Vince tábori lapjai Füredre

Egy tábori levelezőlap megírása és címzettjéhez való eljutása mindkét félnek megnyugvást és további hitet adott a viszontlátás reményteljes beteljesüléséhez. A katonának további erőt a túléléshez, a családnak pedig biztos életjelet a férjről, testvérről, sógorról. Szabó Imre és Lampért Vincze (Szabó Imre sógora) füredi honvédek is szorgalmas levélírók közé tartoztak, Lampért Vincze utolsó lapjait talán már a fegyverszünet megkötése után írhatta, épségben visszaérkezett Füredre.

39

Nem véletlenül került kiválasztásra az előző két levelezőlap, mintegy tanúságképp arra, hogy néha nem csaltak a „front-álmok” sem. Lampért Vince 1917 májusában testvéréhez írott levelezőlapján az alábbi álmát osztotta meg húgával: „…pár soraimban tudatom veled a múlt éjszakai álmomat, amit a jó Isten ne engedje meg, hogy úgy legyen, mintha szegény sógoromtól sürgönyt kaptam volna, hogy megsebesülve fekszik valamelyik kórházban…”

Lampért Vincze álma bizony valósnak bizonyult, közel egyidőben az álommal, valóban egy kisebb sebesülés érte sógorát, Szabó Imrét! A kolozsvári kórházból 1917. május elején írt levelezőlapján saját maga számolt be erről családjának.

Szabó Imre karácsonyi üdvözlőlapja feleségének és lányának

40

Akihez a tábori lapok íródtak: Szabó Imréné Lampért Karolin (Róka Gábor reprodukciója a Balatonfüred és Balatonarács története c. kiadványban.)

41

1918.

Az „élelmezési-turizmus”

A háború utolsó évére az ország már felélte tartalékait, súlyos gondok jelentkeztek az élelmiszerellátás területén is. Szükségessé vált jegyrendszer bevezetése, de a Balatoni Szövetségnek köszönhetően a fürdőhelyen komolyabb ellátási gondok nem jelentkeztek, a fejlesztés, a férőhelyek bővítése is állandó napirenden volt. Ahogy a háború évei nem okoztak visszaesést az idegenforgalomban, úgy az új Fürdőtörvény megalkotásával a háborút követő évek növekvő tömegeivel számoltak, mert első alkalommal került kimondásra, hogy a fürdők és gyógyhelyek látogatása már nem fényűzés. „Kár minden szóért, minden fillérért, hiába itt a legszebb szónoklat, hiába rajzolják a jövő legrózsásabb terveit, addig, amíg a magyar fürdők befogadóképességét nem emeljük, nem lehet idegenforgalom. Hová jöjjön az idegen? Hisz a magyar fürdővendéget se tudjuk elhelyezni e nyári [15] főszezonban. Így volt ez a régi békeévekben is…” Az országos ellátási nehézségek érdekes módon a vendéglétszámok emelkedését jelentették, „… bevallhatjuk őszintén, csak azért volt, mert eljöttek jóllakni, ezt egy pár betegem egész nyíltan meg is mondotta.” – foglalta össze tömören dr. Schmidt Ferenc főorvos. A Balatoni Szövetség közgyűlésein is több alkalommal felmerült a kérdés: vajon Bécsből a háború után is annyian jönnek, amikor más viszonyok lesznek, akkor is ennyire szeretni fogják a Balatont? Mert Balatonfüreden megoldották az élelmezés kérdéseit, koplalni senkinek nem kellett, az ellátás hiánya miatt egyetlen egy vendégnek sem kellett eltávoznia üres gyomorral. Közelebbi adatokat is ismerünk az akkori ellátás helyzetéről a Balatoni Szövetség jelentéséből: „ A két nagy cikkel: a liszttel és cukorral, ha szűken is, el voltunk látva, de igen nagy nehézséget okozott az ellátásnál, hogy burgonyához egyáltalán hozzájutni nem voltunk képesek. Az összes fürdő az egész nyáron - (1917) – burgonya nélkül volt, csupán a keszthelyvidékieknél és a somogyi részeknél volt kedvezőbb a helyzet, ahol bár nagy áron, mégis hozzá lehetett jutni e fontos táplálékhoz. A Badacsony-Almádi részen ellenben megismerkedhettek a fürdővendégek és a vendéglősök is a legszemérmetlenebb burgonyamorzsával, mikor egy-egy kiló burgonyáért 4-6 koronát is elkértek. A hivatalos ár ötszörösén alul nem lehetett burgonyát beszerezni az egész esztendő folyamán.

42

Nagyon küzdelmes volt a fürdők zöldségellátása is és hihetetlen erőfeszítéseket kellett tenni, hogy a szükségleteket biztosíthassuk. A burgonyaközpont első burgonyája, mit a fürdővendégeknek szánt, csak október végén érkezett meg. Több azután mindmáig nem is jött. A Balaton körüli zöldségtelepek az áprilistól-októberig tartó rettenetes szárazság következtében tizedrészét sem tudták szállítani, mire szükség lett volna. Ez azután féktelen uzsorát és tülekedést jelentett mindaddig, amíg a Szövetség minden erejének megfeszítésével nem juttatta a Balatonvidéket megfelelő mennyiségű zöldségféléhez. Vagonszámra hozattuk Aradról és Makóról a vöröshagymát, Kisvárdáról a káposztát, Győrből a zöldséget, Vasmegyéből a kerekrépát; - burgonyát azonban szerezni [21] nem tudtunk.” A Közélelmezési Hivatal XIII. főosztálya a zavartalan ellátás biztosítására rendeletet adott ki, melynek fontosabb részei az alábbiakban foglalható össze: A Hivatal szigorúan ügyelt arra, hogy: - kettős ellátásban senki sem részesüljön - a fürdőn kiosztott élelmiszerjegyek csakis a jogosultak részére vehetők igénybe Ennek érdekében: Minden érkező ideiglenes vagy állandó vendégtől, ha saját háztartás vezetnek, megfelelő mennyiségű utalvánnyal legyen ellátva. Az ittartózkodás idejére kötelező bemutatni a hatósági kijelentő cédulát (Abmeide-Zettel), amelyik igazolja, hogy az állandó ellátást az érkező az állandó lakhelyén nem veszi igénybe. Az így összegyűjtött igazolványok alapján kérelmezhette a Fürdőigazgatóság a kiutalások módosítását a XIII. főosztálytól. Azok a személyek, akik a megfelelő igazolással nem rendelkeztek, a fürdőn semminemű ellátásban nem részesülhettek. A kiránduló vendégek részére a rendelet lehetővé tette, hogy a fürdőhelyen egynapi ellátásban részesülhessenek, ha egy vendégéjszakát a fürdőn töltenek. A látogatók és az átutazó vendégek estében az ellátás csak akkor volt biztosítható, ha magukkal hozták utalványaikat. 1918. szeptember havában még senki sem gondolt a háború dicstelen befejezésére, mikor a királyi pár Pozsonyban járt, ahol a vármegyék küldöttségeit is fogadta. A ZALAI NÉP NEVÉBEN BEDEGI PÁL FÜREDI KÖZSÉGI BÍRÓ ÜDVÖZÖLTE A KIRÁLYI PÁRT.

43

A frontokról jövő híreket már a lakosság nagy része el sem olvasta az újságokban, ha bele is tekintettek, csak azért tették, hogy netán választ kapnak-e a mindenkit foglalkoztató kérdésre: MIKOR LESZ VÉGE MÁR? Zala és Veszprém vármegyékben egyaránt napról-napra nőtt az elszegényedett lakosság elégedetlensége. A rossz termés miatt - amely az ország szükségleteinek csak a kétharmadát fedezte - egymást érték a kemény rekvirálások, a közellátás akadozott. Ahogy a céltalan és értelmetlen háború újabb hónapjai teltek, egyre növekedett a nyomor és a békevágy. Veszprém vármegye alispánja 1918. november 9-én a következő jelentést küldte a miniszterelnöknek: „… a beállott teljes petróleum, cukor, só és gyufahiány miatt a lakosság hangulata felette izgatott, már két hónap óta említésre érdemes mennyiség sem érkezett, emiatt a lakosság hangulata ma még sokkal elkeseredettebb. A rend megtartásáért felelősséget nem vállalok.” Amint az a Balatoni Szövetség erőfeszítéseinek köszönhető volt, Füreden legalább is a Fürdőtelepen – valamivel könnyebb volt az élelmezés zavartalan megoldása, mint másutt az országban. A Balaton c. újság 1918. szeptember 1-én megjelent száma arról tudósított, hogy újabb frontok nyíltak a Monarchián belül: AZ ÉLELMEZÉSI FRONTOK. Amíg a közös haderő katonái egymásráutaltan küzdöttek, védték életüket, osztrák részről igen durva és minősíthetetlen támadások érték a magyar lakosságot: „…a kerületi parancsnokságokhoz az az utasítás ment, állapítsák meg pontosan a nyaraló vendégek nevét, származását és állampolgárságát, mert meg akarják állapítani, hány magyar tartózkodik ottan, mert ezeket a személyeket majd szigorúan megfigyelik és életmódjuk állandó ellenőrzés alá lesz helyezve…[…] Wetzlar klagenfurti polgármester ráduplázott. Ezt mondotta: „A város nevében tiltakozik az ellen, hogy ezeknek a hadimilliomosoknak, kik a milliókra támaszkodnak és a másik lakosságot gúnyolják, húst bocsássanak rendelkezésre. Azt javasolja, hogy ne szállítsanak ezeknek a betolakodó elemeknek élelmiszert, mert meg lehetünk győződve, hogy akkor itt fognak bennünket hagyni s mennek saját húsosfazekukhoz, mert mintsem a magyarok éheznének, itthagyják Karintiát. Menjenek ezek a Balatonhoz; élvezzék annak hullámait, bennünket pedig kíméljenek meg jelenlétüktől.” Mintha már elfelejtették volna, hogy a mi királyunk, azaz az ő császári felségük kezdte a háborút! Ez a szomorú kép fogadta november végén a frontról hazatérő katonákat. 44

A FÜREDI KÓRHÁZAK

[88]

Az egykori színház, majd szükségkórház épülete az 1920-as évek elején készült képeslapon. A háború után a szükséglakók tanyája lett, az elhanyagolt és kifosztott épületet 1935-ben lebontották. A Monarchia hadvezetésének már az első háborús hónapok eltelte után nagy számban kellett felállítani hadikórházakat a hátországban. Veszprém központtal is létrehoztak abban az időben, 1914. augusztus 6-án, egy 20 kisebb kisegítő hadikórházból álló komplexumot, amelyet az érkező sebesültek arányában bővítettek. 1915. július 10. körül indult meg az építkezés egy 304 ágyas tartalék kórház és egy 150 ágyas járványkórház létrehozására. A veszprémi ezredorvos gyakori balatonfüredi látogatásai, ellenőrzései arra utalnak, hogy a Szanatórium épületében kialakított katonai részleg is a veszprémi kórházhoz tartozott. Hagyományos értelemben vett katonai kórházak felállításáról Balatonfüreden nem beszélhetünk. Elsősorban azok a sebesültek és rokkantak kerültek elhelyezésre a kialakított szükségépületekben, akiknek állapotai még utókezeléseket igényeltek, legtöbbjük néhány havi gyógykezelés és pihenés után újra visszakerült a fronton harcoló egységükhöz.

45

A másik csoportba azok testi fogyatékosságot szenvedett, rokkant katonák tartoztak, akik részére valamilyen átképzési segítséget próbáltak nyújtani ahhoz, hogy némileg önfenntartókká válhassanak és eltartásuk terheit ne csak a családjaiknak kelljen elviselni. A harceszközök mellett igen csak megritkították a csapotok létszámát a szélsőséges időjárás okozta betegségek, sérülések, végtagvesztések nagy száma is, - közülük is nagyszámban kerültek a füredi intézményekbe.

Vagy:

„Napközben rengeteg sok fagyási eset volt, az emberek, ha öt percig mozdulatlanul álltak, megfagytak. II. zászlóaljunk naplója [94] szerint a járőrök legnagyobb része megfagyott.” "Az erős hidegben, a magaslaton a hőmérséklet -170 C, csapataink igen szenvedtek. A fagyási esetek naponta a zászlóaljnál 40 főre szaporodtak. A legénység erőállapota is hanyatlott... Amikor erős talpú bakancsra volt szükség, a csapatok papír- és silány talpú bakancsokat kaptak, ezek a hóban teljesen átnedvesedtek és okozói [95] lettek a sok lábfagyásnak."

Jelentős volt azoknak a száma is, akik a gyakori járványos megbetegedéseknek estek áldozatul. A háború első hónapjaiban ezeket a megbetegedéseket még a táborikórházakban, vagy a közeli tartalékkórházakban igyekeztek gyógyítani, de 1915-ben már a szomszédos Veszprémben is szükségessé vált egy járványkórház felépítése. Balatonfüreden fertőző betegeket nem helyeztek el. Kisebb műtétekre is csak a megfelelő felszereléssel ellátott Szanatórium épületében került sor. Az intézmény egy része dr. Ajtós Imre alezredes parancsnoksága alatt hivatalosan is a tartalékkórházak közé tartozott, néhány adat arra utal, hogy a már említett veszprémi hadikórház kötelékébe tartozott. Az elhelyezett katonák egészségügyi állapotát jól tükrözi az a tény is, hogy Balatonfüreden csak néhány elhunyt katona adata lett anyakönyvezve köztük Jovity Milos, Csapó Gyula - haláleset miatt, míg a közeli pápai [89] katonai kórházban 142 fő hunyt el a harctéren szerzett sebesülés, vagy betegség következtében. Veszprémben kb. 275 főt temettek el az Alsóvárosi [90] temetőbe A volt Színház épületében, az Ipartestületi Székházban, az arácsi Szeretetházban és a Népházban, a Stefánia Szálló egy részében, valamint néhány villában elhelyezett vöröskeresztes ápoltak közvetlen egészségügyi felügyeletét dr. Halász István községi orvos és dr. Stolczer Dezső járási főorvos látta el. 46

A füredi kórház 1915-ben és katonaápoltak a Szanatórium előtt, 1916-ban. A Klotild-udvar lebontás után új épületszárnnyal bővülhetett az Erzsébet Szanatórium, ennek az új épületnek egy részlete látható a fenti fénykép bal oldalán. A háború alatt párhuzamosan működött a katonai kórház intézménye és az Erzsébet Szanatórium a kibővült és modern felszerelésekkel ellátott intézményben. Nagy jelentősége volt a Szanatórium részére beszerzett röntgen készüléknek, melynek segítségével pontosan behatárolhatóvá váltak az esetlegesen visszamaradt lövedékek, vagy szilánkok elhelyezkedései, ill. a lehetséges eltávolításuk. A kialakított kondicionáló termekben végzett kezelések pedig nagyban hozzájárultak a rehabilitációk eredményességéhez. Balatonfüreden kívül még a hévízi kórházban teremtődtek meg annak a lehetőségei, hogy a nagy tapasztalattal rendelkező szanatóriumi orvosok is aktívan részt vehettek a katonaápoltak gyógyításában. A szanatóriumi katonakórház más feladatokat is ellátott a háborús évek alatt. Nagyon sok sebesült katonatiszt töltötte egészségügyi szabadságát a szállókban és magánházaknál saját költségén, gyakran családjaikkal együtt érkeztek az üdülőhelyre. Az ő részükre is térítésmentesen biztosították az egészségügyi kezeléseket – pl. súlyfürdő, kondicionáló terem - az intézményben. Térítésmentes kezelésben részesültek azok a katonák is, akiket rokkanttá nyilvánítottak sebesüléseik, vagy végtagjaik elvesztése következtében. 47

Katonalelkészek Füreden

Vaszary Ernőné a lelkészekkel 1915-ben.(Fotó: Helytörténeti Gyűjtemény.) 1914-ben még nincs híradás arról, hogy külön katonalelkészek lettek volna Füreden. Ennek igen egyszerű a magyarázata: a gyógykezelésre ill. ápolásra érkezett katonák létszáma még nem érte el a félszázad nagyságot sem összességében. 1915-től kezdődően már folyamatosan 200 fő körüli lehetett azoknak a száma, akik egyidejűleg Füreden tartózkodtak. Ettől az időtől kezdődően vált szükségessé a katonalelkészek szolgálatteljesítése Balatonfüreden. Sajnos névszerint mára már ismeretlenek maradtak, csak a közzétett fénykép őrzi emléküket. Feladataik nem sokban tértek el a csapatoknál szolgálatot teljesítő tábori lelkészek feladataitól és kötelességeitől: - minden vasár- és ünnepnapon az istentiszteletet, valamint általában az összes előforduló lelkészi teendőket méltósággal, illendően végezze; - egyházi előadásaiban a kötelességteljesítésre, törvénytiszteletre, az elöljárók iránti engedelmességre, a király és haza iránti szeretetre hasson; - igyekezzék az egyénekben szóval és tettel az erkölcsösség alapjait megszilárdítani; - a húsvéti ájtatosságot kellő időben és méltó módon tartsa meg; - a betegeket szorgalmasan látogassa; - a sebesülteket és a haldoklókat vigasztalja; - öngyilkossági kísérlet előfordulta esetén intés és oktatás által az illetőt addig befolyásolja, míg annak szellemi kedélyállapota nem javul.

48

ORVOSOK, ÁPOLÓK, VÖRÖSKERESZTESEK

DR. AJTÓS EMIL IMRE (1876-1957) alezredes, ezredorvos

Az első világháború alatt az Erzsébet szanatóriumban kialakított katonai kórház parancsnoka. Később a budapesti Pasteur Intézet és Kórház főorvosának nevezték ki. 1940-ben legfelsőbb elismerésben részesült. ERNŐ (1876–1938), a Balatoni Szövetség főtitkára, a V.K.E. balatoni katonai üdülőtelepeket gondozó bizottság vezetőségi tagja. CSÉPLŐ

„Folyó év nyarán néhány hetet Balatonfüreden töltve, felkerestem Cséplő Ernőnek, a kiváló Balaton rajondó, Balaton környékét építő magyar embernek a sírját és lelkembe nyilallott, amit ott láttam. Ennek a Balatonért élő, dolgozó, egyénileg szegényen távozó apostolának a sírja szinte jeltelen. Még az sincs, aki rendben tartja, időnként virágot ültessen rá, arról nem is beszélve, hogy mennyire megérdemelné, hogy a balatoni üdülést keresők és Balaton rajongók százezreinek áldozatával elkészülő és a Balatoni Szövetség Üdülőház Szövetkezete házának megfelelő helyén elhelyezett emléktábla hirdesse: ki volt Cséplő Ernő, mit tett, hogy Te, Balaton partján üdülő, gondtalanul, boldogan üdülhessél?!…. Ki tudja már ezeket? Ki emlékezik már erre? De tudják-e vajon azt, hogy ő indította útjára a Balaton-vidéki gyümölcstermesztést. Ő csinálta az egyesületet, ő szorgalmazta a kertészeti felügyelőséget, ő csinálta a balatonvidéki villamosműveket, amelynek áldásait minden balatoni üdülőhely élvezi. Ő csinálta a Balatoni Élelmező Szövetkezetet, a Balatoni Gazdák Szövetkezetét, a Balatoni Termelő, Értékesítő, Élelmező és Karbantartó Szövetkezetet. Tulajdonképp a Balatoni Szövetséget is ő csinálta, amely 1904. augusztus 11-én alakult meg…Eleinte úgyszólván minden vonatnál kinn volt az állomáson és felírta a kéttengelyes ócska típusú vasúti kocsik számát és kérte, hogy ezeket kapcsolják ki, ezt addig csinálta, míg elérte, hogy Pullmann-kocsi járt e vonalon. Télen háziipari tanfolyamok tömegét tartotta a Balaton környékén, hogy kenyeret adjon az ottani embereknek… Cséplő Ernő azért dolgozott, hogy a Balatonért dolgozó nagy férfiak emlékművével kell behálózni a Balaton környékét. Az ő munkája volt a Darányi Ignác emlékmű Tihanyban és ő kezdeményezte 49

Széchenyi István szobrát is…Cséplő Ernő több mint 3 évtizeden keresztül csinálta ezt a munkát: szállodák, penziók építése, parkok létesítése, villanyvilágítás, közlekedés, jó utak, termelés, értékesítés fakadtak munkássága nyomában… Cséplő Ernő volt az, aki nem vette fel a fizetését éveken át, amikor a Balatoni Szövetségnek rosszul ment a gazdasági sora, s akinek ma is tartozik a Balatoni Szövetség igen tekintélyes összeggel. Tehát nem csak kegyelettel, emlékezéssel, emléktáblával, egy szép síremlékkel tartozunk neki, hanem még anyagiakkal is. Cséplő Ernő felette szerény ember volt. Ő maga soha nem szerepelt az első sorokban. Nem törte magát előre, de alkotott, tett [93] szerényen, csendesen...” FAZEKAS VILMOS szolgabíró, a V.K.E. balatoni katonai üdülőtelepeket

gondozó bizottság vezetőségi tagja. A világháború előtt a községi tűzoltóság parancsnoki tisztjét is betöltötte. A Tanácsköztársaság alatt a Szocialista Párt helyi szervezete megalapításának a szorgalmazói közé tartozott. FEKETE / SCHWARTZ / ILONA (B.füred, 1896.

– B.füred, 1969.) Rövid ideig megpróbálkozott a postai hivatalnoksággal, de szülei hazarendelték. Állandó munkahelye és jövedelme soha nem volt, alkalmi munkákból élt, férjhez sem ment, annak ellenére, hogy kérője is akadt. Teréz, Matild és Erzsébet testvéreivel Csokonai utcai lakásukban lakott haláláig. „…A Fekete nővéreknek volt tartása az öregségükre rájuk köszöntő nyomorú[123] ságos körülmények közepette is.” FEKETE / SCHWARTZ / MATILD

(Balatonfüred, 1895. – Balatonfüred, 1958.) Az elemi iskolát Balatonfüreden, a polgári iskolát pedig Veszprémben végezte. Az iskola után Teréz nővérével kézimunkaüzletet nyitottak a Ferilaknak nevezett portájukon, amelyik egykor Pálóczi Horváth Ádám kisebbik füredi háza volt. „…A vékony testalkatú , áttetszően fehér bőrű lány, aki egyetlenegy fényképen sem mosolyog, gyermekkorától labilis egészsége miatt sosem [122] élt a szülői háztól távol.” A második világháborút követően nővéreivel a Csokonai utcában levő „Amália-villá”-ban élt szegényes körülmények [123] között, 1958-ban hunyt el Balatonfüreden.

50

gimesi és gácsi FORGÁCH BÉLA gróf zeneszerző. (Gomba, 1851.-) Tanulmányait Kalksburgban, Bécsben és Pécsett végezte Katonai szolgálatát a 10. huszárezrednél teljesítette, mint kadét. 1869-ben Dalmáciában résztvett az ottani felkelés leverésében. Hadiéremmel lett akkor kitüntetve. 1870-ben elvégezte a tiszti iskolát. 1873-ig teljesített katonai szolgálatot, majd Szigligeten lévő birtokára vonult. A nyolcvanas években kezdett intenzíven foglalkozni a zeneművészettel, zeneszerzéstanból diplomát szerzett. Ezideig hatvanhárom magyar és német szövegű dala a magyar és külföldi rádió, valamint a koncertek gyakran ős nagy tetszés mellett előadott műsordarabja. Több dalát az Amerikai Egyesült Államokban gramofonlemezekre is fölvették. 1909-től keszthelyi lakos. Felesége: [96] miskemonostori Thassy Etelka, két gyermeke van. Hangversenyek megszervezésével és jótékonysági fellépéseivel támogatta a Vöröskereszt intézményeinek működését. gimesi és gácsi FORGÁCH KÁROLY gróf (Aranyosmarót, 1880. – Badacsonytomaj, 1947.) Cs. és kir. kamarás, nagybirtokos. 1915-ben a Vöröskereszt Egylet központi igazgatóságának felügyelete alatt balatoni katonai üdülőtelepeket gondozó bizottság alakult Balatonfüred székhellyel gr. Forgách Károly irányításával, aki a Magyar Vöröskeresztegylet vezetőségének is a tagja volt. A háború alatt lakóhelye: Badacsonytomaj. Iskolai tanulmányait Nyitrán végezte, majd Bécsbe került az 5-ös ulánusokhoz, mint önkéntes. Varasdon tiszti vizsgát tett. 1904-ben átvette a birtok vezetését. A világháborúban, mint népfölkelő hadnagy vett részt, majd a Vöröskeresztnél teljesített szolgálatot. Tulajdonosa a hadiékítményes II. o. Vöröskereszt [96] éremnek. Főrendiházi örökös tag. gr. FORGÁCH KÁROLYNÉ, szkabinai és blatnicai Rédey Margit Mária Huberta bárónő (Budapest, 1883. - Badacsonytomaj, kb.1954.) A V.K.E. balatoni katonai üdülőtelepeket gondozó bizottság nőbizottságának a vezetőségi tagja. Karitatív tevékenységéért Csillagkereszttel tüntették ki. Férjével Badacsonytomajon temették el, halálának pontos időpontja nem került feljegyzésre. 51

GALLIK OSZVALD (Zalaapáti, 1856. szept. 19. - Keszthely, 1937. aug. 6.)

Becés tanár, Szent Benedek-rendi jószágkormányzó, a V.K.E. balatoni katonai üdülőtelepeket gondozó bizottság vezetőségi tagja 1874-ben lépett a bencés rendbe. 1880-ban szentelték pappá; ezután hat évig a pápai, majd egy évig a győri bencés gimnázium tanára volt. 1887-88-ban a budapesti egyetemen tanult, majd 1895-ig a pannonhalmi főiskolán természetrajzot tanított. 1895-ben a komáromi, 1901-ben a soproni gimnázium igazgatásával bízták meg. 1903-tól 1910-ig ismét a győri gimnáziumban tanított. 1910-14 között jószágkormányzó volt Pannonhalmán, és ismét tanított a főiskolán is. 1914-ben a somogyi kerület jószágkormányzója, 1918-ban a tihanyi apátság perjele lett: ő fogadta 1921ben IV. Károly királyt tihanyi tartózkodása idején. 1931-től a zalavári apátság vezetője volt. Tanártársaihoz hasonlóan nem csak oktatással, hanem kutatással is foglalkozott; biológiai, természetrajzi publikációi a gimnáziumi értesítőkben, illetve népszerűsítő kiadványokban jelentek meg: A pannonhalmi Szent Benedek-Rend története, Az édesvízi diatomaceakról [5] (Bacillariak) általában, Győr vármegye természeti viszonyai. DR. HALÁSZ ISTVÁN ny. körorvos. (Potyond, 1865.-) Orvosi diplomáját

1892-ben nyerte el. Önkéntesi évét a gratzi katonai csapatkórházban töltötte. Működött a budapesti Szt. Rókus és Szt. István kórházakban, mint sebész-, szülész és nőgyógyászati orvos. 1896 és1909 között Pinkafőn rendelt. 1909től 1933-ig Balatonfüreden működött. Több társadalmi egyesület tagja. Háború alatt a helyi Vöröskereszt kórház vezető főorvosa volt. Szolgálaton [3] kívüli katonai főorvosi rangot nyert. Felesége Pisohl Izabella. DR. HALÁSZ ISTVÁNNÉ (1879-1923)

A Vöröskereszt Egylet balatonfüredi fiókjának alelnöke volt. Halász Istvánné nemcsak vezette a kórházat, hanem ápolt, kötözött, vígasztalta a sebesülteket. Áldozatos tevékenységért a király Arany érdemkereszttel tüntette ki. A balatonfüredi róm. katolikus temetőben nyugszik. KUBICSEK RÓZSA

(189…,Kővágóörs? - )

A V.K.E. balatoni katonai üdülőtelepeket gondozó bizottság tagja, testvérei: Gyula (1899. június 21.) és Lajos (1902. április 6.) Kővágóőrsön születtek. Édesapja id. Kubicsek Lajos helybeli molnármester volt. A Kubicsek család 1908-ban költözött Balatonfüredre.

LANGER ISTVÁN, főszolgabíró, a V.K.E. balatoni katonai üdülőtelepeket

gondozó bizottság vezetőségi tagja (?, 1876?. – Balatonfüred, 1920. július 2.) 14 00 Apja: Langer Oszkár, anyja: Loránt Antónia. Takács Máriával kötött házasságot. A lakásán, bélrákban [10] hunyt el. Temetésén dr. Luttor Ferenc búcsúztatta. LANGER ISTVÁNNÉ, a V.K.E. Gyűjtőbizottságának vezetőségi tagja.

Aktívan részt vett az Országos Gyermeküdülő Egyesület munkájában. MANGOLD GUSZTÁV (Bp., 1866. nov. 10. - Bp., 1939. jún. 29.)

Újságíró, szerkesztő. Apja Mangold Henrik balneológus. A kőszegi és budapesti katonai tanintézetekben tanult, ifjúkorának nagyobb részét Balatonfüreden töltötte. 1900-ban alapította a Balaton-Füred és Vidéke Társadalmi Érdekeit Szolgáló Egyesületet, amelynek titkára volt. 1902-ben [91] létrehozta a Szép Szív Társaságot, amelynek elnökévé választották. 1906ban gyermeküdülőt létesített a társaság Balatonfüreden. Újjáélesztette a Balatonvidéki Kört, kezdeményezte a Balatoni Szövetség munkájának megújítását. 1913-ben megalapította a Balatoni Hírlap című hetilapot, amelynek főszerkesztője volt. Írásai rendszeresen megjelentek a Balatonkörnyéki megyék és városok lapjaiban. A Vöröskereszt Egylet balatonfüredi szervezetének alapítója és titkára volt. Az 1920-as évektől többnyire a fővárosban élt, írásai országos lapokban jelentek meg. Verseket, esszéket és népszínműveket is írt, és jelentetett meg, váltakozó sikerrel. M: Balatonfüredi emlék (Monográfia) Gyógy- és fürdővendégek, turisták és vikendezők számára. B.füred, Balatonvidéki Hírmondó. 1935. Tánckedvelők könyve (Bp., 1900.). OPRAVILL FERENCNÉ pansió tulajdonos. 1924-ben vette át a modernül

berendezett 18-20 személy befogadására alkalmas első panzióját. A háború alatt a Vöröskeresztnél teljesített szolgálatot, Salvator főhercegtől ezüst díszérmet kapott. Pansiója azért híres, mert itt* írta meg Jókai az Arany [3] ember című regényét. * A Jókai villában kialakított panzió a bérlőjéről kapta az elnevezését. Az épület tulajdonjoga ugyanis az 1908-as visszavásárlással Jókai Miklós Móricé volt, aki 1889-ben a villát Michelini János veszprémi kereskedőtől vette meg. Néhány évvel később a villát már Patay panzióként ismerhetjük meg a kiadott képeslapról, az Opravill panzió pedig Sümeghy-féle házba költözött.

DR. SCHMIDT FERENC (Zalaegerszeg, 1881. 01.

21.- San Diego, 1958. 07. 29.) Egyetemi magán tanár, szanatóriumi igazgató főorvos. Hosszú orvosi működése alatt nagy prakszisra tett szert. 1913-ban átvette a szanatórium vezetését. Háború alatt Budapesten a 17-es helyőrségi kórházban [3] teljesített szolgálatot. Közben 1912-ben a tihanyi főapát kinevezte a balatonfüredi szanatórium igazgató főorvosának, 1952-ig töltötte be ezt az állást. 1922-ben a budapesti egyetem orvosi karán orvostanári képesítést szerzett. 1952-től 1954-ig magánorvosként működött Balatonfüreden. Az Orvosi Hetilapban 1929 és 1940 között számos cikke jelent meg. Cséplő Ernő halála után 1938-tól a Balatoni Szövetség társelnöke lett. Gyermekeihez kivándorolt Amerikába és San Diegoban halt meg. Ady Endre orvosa (1917) és jó barátja volt. 1926-ban gyógyította Rabindranath Tagore Nobel-díjas költőt, kivel haláláig kapcsolatban állt. A balatonfüredi szívszanatóriumi kezelések hírnevének egyik megalapozója. Számtalan tanulmányt írt. M.: Balatonfüred gyógytényezői és gyógyjavallatai = Orv. Hetil, 1913. - Az új Balatonfüred = Balaton. 1913. júl. 1. 78. p. - A Balaton orvosi ismertetése = Orv. Hetil.Tud. Közlem, 1925. 22. sz. 1-5. p. - A balatoni szőlőgyógymód. Budapest, 1933. Idült szívelégtelenségek. Budapest, 1936. - A Balaton és a balatonfüredi orvos hét = Balaton. 1937. 6. sz. 41-42. p. - Dunántúl és Erdély = Balaton. 1940. 12. sz. 46. p. I.: Sümegi József: Dr. ~ egyetemi r. k. tanár, a Balatoni [5] Szövetség új ügyvezető társelnöke. = Balaton. 1938. 3-4. sz. 19. p. 2006-ban emléktáblát avattak tiszteletére a Szívkórház falánál. STOLCZER MÁRTONNÉ/

ERZSÉBET

/DR.

RÉVÉSZ

(1895 – Balatonfüred,?)A V.K.E. női vezetőségének a tagja, dr. Stolczer József tisztiorvos lánya. Eltemetve Balatonfüreden, a vázsonyi uti zsidó temetőben: "...A 26-os számmal jelzett sírkő dr. Révész Mártonné Stolczer Erzsébet nyugvóhelyét jelzi, akiről a Balatonfüred és Balatonarács története c. monográfia, mint Stolczer Erzsikéről kedvesen emlékezik meg, mikor egy jótékonysági esten zongorajátékával szórakoztatta a [124] közönséget." DR. STOLZER JÓZSEF (Nagyatád, 1867. – Tapolca, 1944. június 19.)

Járási tisztifőorvos, egészségügyi tanácsos.

Diplomáját 1891-ben a bécsi egyetemen szerezte. Dolgozott különböző budapesti kórházakban, nagyobb vidéki városokban. Balatonfüreden 1892től dolgozott, 1929-ben nyugalomba vonult. Hosszú orvosi gyakorlata alatt rengeteg elismerésben részesült. Prájer Máriával (Berzence, 1872? – 1942. január 21.) kötött házasságot, leányuk Erzsébet 1895. november 07-én született. Az Erzsébetszeretetház és a polgári iskola orvosa is volt. Tagja volt az 1910 és 1925 között működő segélyező szövetkezet igazgatóságának. 1914-ben a felügyelete alatt helyezték el az Erzsébetudvarban a szerb frontról érkező 110 sebesültet. A balatonfüredi főszolgabíró 1929. január 12-én kormánykitüntetésre terjesztette fel. Dr. Stolczer József [43] járási körorvost 1944-ben elhurcolták, a tapolcai gettóban öngyilkos lett. STURM KÁROLYNÉ TÍMÁR ÉVA (1919-)

„Balatonfüreden a mai szóhasználat szerint „Fizetővendéglátó” szoba kiközvetítő volt. Nyaralókat segített kiadni a nyári időszakban, hiszen a Szanatóriumban sohasem volt elég hely. A fürdővendégektől pénzt gyűjtött nyáron jótékonysági célra. Ebből a pénzből vásárolták meg a „Szegények Karácsonyára” a szükséges ajándékokat (ruha, élelem). Karácsony előtti vasárnap a „Kurszalon” előcsarnokában volt az ünnepség, amin az egész Sturm család segítőleg vet részt. Így Margit lányuk zongorázott a többiek az unokák is segítettek kiosztani a 25-30 rászorultnak az ajándékokat. Egy fényképen látható az Erzsébet Szanatórium előtt vöröskeresztes karszalaggal az I. világháborús sebesült katonák között. Ezt a fényképet a Helytörténeti Gyűjteménynek ajándékoztam.” (Steinhausz György [Csopak] közlése, 2009. április 2.) (1895-1969) A V.K.E. balatonfüredi vezetőségének tagja az első világháború alatt. Később FRÖLICH ERNŐHÖZ ment feleségül, gyermekük nem született. Édesapja Sturm Károly 1917-től szanatóriumi főgépész volt. 1927-ben, 40 éves szolgálati jubileuma alkalmával kormányzói kitüntetésben részesült. 30 éven át volt az Ipartestület elöljárósági tagja. Benkő Máriával (Veszprém, 1866. december 02. – Balatonfüred, 1956. január 29.) kötött házasságot Veszprémben, 1889-ben. STURM

MARGIT

„Elemi iskoláit más vidékeken járta ki, valószínű abban az időben még nem volt Arácson és Füreden katolikus elemi népiskola. Nagymamája Polczer Terézia rokonsága Székesfehérváron élt, így lehetséges, hogy ezért íratták be az ott lévő a szatmári irgalmas nővérek vezetése alatt álló „Ferencz József” tanintézet elemi iskolájába. A negyedik osztályt már az „EsztergomVizivárosi Érseki Felsőbb Nőnevelő Intézet" elemi iskolájában, 1905-ben fejezte be. Kitűnő, jeles, jó és dicséretes előmenetelt tanúsított vallástanban, anyanyelvben, német, francia nyelvben, történelemben, reáltárgyakban és szépírásban. Élete végéig szép írása megmaradt „Maczi tantinak”, ahogy őt neveztük és így is írta alá a leveleit: Manczi néni! A Polgári Leányiskolát szintén Esztergomban végezte el a paulai szent Vicéről nevezett szatmári irgalmas nővérek vizívárosi polgári leányiskolájában. Az 1906 és 1909 közötti bizonyítványai is hasonlóan jók voltak, úgy mit az elemiben. Hazulról vitt vallásossága ezekben az iskolaévekben még jobban elmélyült és tagja volt Pl; a Jézus Szíve Társulatnak is. A zenében és nyelvekben jártas, iskolázott lány ezután szüleivel élt, amíg nem akadt kérő részére is, hiszen nővére már 1911-ben férjhez ment. Férje Frőlich Ernő adóhivatali tanácsos Debrecenből származott és református volt. Nagyapja Trocsányi Ferenc (1827-1912) földbirtokos 1848/49-es szabadságharcban honvéd tüzér tizedes volt. Frőlich Ernő édesanyja Trocsányi Terézia, Debrecenben a Csapó utca 90-ben lakott. Természetesen, mint minden polgári műveltségű nőhöz hasonlóan részt vett a helyi kulturális és „jótékonysági”közéletben. Tagja volt a füredi Vöröskereszt Egyletnek, rendszeresen segített édesanyja jótékonysági rendezvényein. Nagyon vidám társasági pár voltak ők ketten Füreden. „Ernesztem” ahogy "Manczi tanti" nevezte férjét, sajnos cukorbeteg volt és 1945-ben egy fertőződésben, mert nem gyógyult be egy sebe, szepszisben meghalt. Őt is Arácsra temették el apósa és sógora közelébe. Sajnos gyermekük nem született. Mi négyen voltunk a „tiszteletbeli unokái" Manczi néninek, a szeretet kölcsönös volt köztünk. Haláláig leveleztem vele, amikor Putnokon vagy Pesten tanultam. Sok oldalas leveleit ma is jó olvasni. Mivel soha sehol nem dolgozott, úgy mint a többi polgári családban lévő feleség, férje halála után özvegyi nyugdíjból éldegélt. Édesanyja halála után egyedül maradt a Petőfi Sándor utcai lakásban. A dédi haldoklása egy csodás történet: 90. évében volt, amikor a rák elvitte. Otthon haldoklott és Manci néni mellette ült, egyszer csak kiment az élet az édesanyjából. Rémületében elkezdte rázni, hogy anyuska ne menj még, maradj itt, mi lesz velem egyedül? Addig rázta, míg feléledt és azt mondta " hagyjál már Margit, nekem mennem kell. Miért húztál vissza Jákob lajtorjájáról?! E szavakkal végleg átment a túlvilági életbe. Nem szeretett egyedül lenni és már csak egy

nyugdíjból kellett megélnie, így sokat utazott, barátainál és rokonainál évente hónapokat töltött el, így segítettek rajta. Nyáron minden vasárnap délután átsétált Csopakra nővéréhez, Tímár Józsefnéhez és ott volt az „ozsonna”. Nagymamám kiválóan sütött-főzött, így mindig valami finom édességet ettünk akkor. Magas egyenestartású idős hölgy jellegzetesség volt a füredi „úrinők” között. A Jó Isten igazán szerette, mert szegénységében mindig megsegítette valaki és a betegsége is rövid, kevés szenvedéssel járt. 1969. szeptember 6-án Budapesten a Városmajori Kórházban elhunyt...” (Steinhausz György – Csopak – közlése, 2009. április 2., fotó: Steinhausz György albumából.) SZLÁVI ANNUS

a V.K.E. hölgybizottságának a tagja. A.n.: Steiner Dóra, édesapja Szlávi /Schmutzer/ Mór. Testvérei: Károly, Erzsébet és Andor. Az első világháború után Margulit Ernőhöz ment férjhez, házasságukból született György fiuk. Férjét 1944-ben a Dunába lőtték, György Buchenwaldban hunyt el. Másodszorra a budapesti Péter Pál drogéria tulajdonosával kötött házasságot. [125] További életrajzi adatai nem ismertek. TORMA SÁNDORNÉ KISS TERÉZIA

A háború alatt 3 évig betegápolóként teljesített szolgálatot a helyi Vöröskereszt Egylet kórházában. Férje, Torma Sándor kitüntetésekkel elismerve végigszolgálta a háborús éveket, tizedesként szerelt le. VASZARY ERNŐ, (Nagycenk, 1863. -)

Fürdőigazgató, a V.K.E. balatoni katonai üdülőtelepeket gondozó bizottság vezetőségi tagja, később beválasztották a községi elöljáróságba. Iskoláit Sopronban és Selmecbányán végezte. Hosszú pályafutása alatt számos üzem vezető állását töltötte be Balatonfüred fürdőéletének fellendülése sok tekintetben az ő nevéhez fűződik. Számos társadalmi egyesület tevékeny [3] tagja. felesége, VASZARY ERNŐNÉ Gyökhegyi Terézia, a V.K.E. Gyűjtőbizottságának vezetőségi tagja volt. Vaszary Ernő Magyarország hercegprímásának, Vaszary Kolosnak volt az unokaöccse. Közeli rokonságban állott Vaszary Gábor íróval, Vaszary József festőművésszel és Vaszary Piroska színésznővel.

57

DR. WALLNER EMIL

(Királyfalva, 1879. szept. 2.-Veszprém, 1972. dec. 18.) orvos. Az alsó- és középfokú iskolát Kőszegen és Sopronban, az egyetemet Budapesten végezte, 1902-ben kapott általános orvosi diplomát. Négy évig belgyógyászként, majd sebészként a fővárosban dolgozott, közben az orvostudomány más ágaiban is gazdagította ismereteit. 1906-ban telepedett le Veszprémben, ahol először törvényszéki orvosként működött és magánpraxist is folytatott. 1908-tól kórházi segédorvos, 1911-től másodorvosként a női belgyógyászat, a szülészet és nőgyógyászat

a szakterülete. Az 1. világháború idején belgyógyász, majd sebész főorvos, ezredorvosként pedig már Veszprémben teljesített szolgálatot. 1928. július 26-ától kapta meg a belgyógyász főorvosi és kórházigazgatói kinevezését. Bővítette és korszerűsítette a kórházat, ennek eredményeként az ágyak száma 238-ra emelkedett. 1951-1959 között a MÁFKI üzemorvosa volt, 80 éves koráig dolgozott. 1924-ben egészségügyi tanácsosi, 1941-ben főtanácsosi címet kapott. A veszprémi Dózsavárosi temetőben nyugszik. I.: Hodya [5] György: Veszprémi főorvosok. Veszprém, 1999. DR. ZUBER, GEORG, nyugállományú ezredorvos

A veszprémi kórházkomplexumot – benne a járványkórházat – irányította a világháború alatt. „1915. július 10. körül indult meg az építkezés az út keleti oldalán - a város északi széle és a Jutas vasútállomás között - egy 304 ágyas tartalék kórház, a [70] nyugati oldalán egy 150 ágyas járványkórház létrehozására.”

59

A Vöröskereszt Egylet füredi fiókjának lelkes támogatói és önkéntesei - Vaszaryék 1914 karácsonyán: Hanna, Alexa, Vaszary Enő, Eszter és Ria, - néhol Rizuskának írva. A felvételt Vaszary Ernőné készítette.(Helytörténeti Gyűjtemény)

Sturm Károly és családja Kurzweil balatonfüredi fényképész felvételén (Steinhausz György közreadása.)

60

A király születésnapjának megünneplése Füreden A Monarchia hadseregében kiemelt ünnepnek számított a legfőbb hadúr, Ferenc József születésnapjának megünnepelése. (Franz Joseph von Österreich, Bécs, 1830. augusztus 18. – Bécs, 1916. november 21.) Egyaránt megünnepelték a jeles napot a fronton harcoló katonák, vagy épp a hátországi kórházakban lábadozó sebesültek Dupla ellátás járt ezekre a napokra a legénység részére, bőven került bor, sör, rum és édesség a katonák asztalára, a tisztek még apró ajándékokat is kaptak emlékül. Balatonfüreden sem volt ez másképp. A Helytörténeti Gyűjtemény archívumában - egy [100] magánszemélynek köszönhetően - fellelhetők azok a korabeli felvételek másolatai, amelyek megörökítették az 1915. augusztus 18-án megrendezett ünnepséget a füredi sétányon. Amint a közreadott képekből is megállapítható, komoly előkészületeket és szervezőmunkát igényelt a szabadtéri rendezvény lebonyolítása. Még arra is kiterjedt a szervezők figyelmes gondoskodása, hogy a súlyosabban megsérült katonák részére is lehetővé tegyék a közös ünneplést. Részükre kórházi ágyakat helyeztek el a sétány fáinak hűs árnyékában.

Az ünnepség szervezői: a V.K.E. balatonfüredi fiókjának hölgytagjai a Balaton vendéglő előtt készített felvételen. 61

62

63

64

Ilyen a háború… Vaszaryék megőrzött képei között található az alábbi két fénykép is. Készítője nem ismert, valószínűsíthető, hogy a Balatonfüreden gyógykezelt katonák közül ajándékozta valaki Vaszaryékak a fronton készült felvételeket.

65