EGYÉB HULLADÉKOK
6.7
Az elektronikai hulladék megoldatlan problémái Tárgyszavak: elektromos hulladék; elektronikai hulladék; kezelés; hasznosítás; újrahasználat; EU-előírások; költségek.
Az EU a lehető leggyorsabban meg kell, hogy oldja az évi 6 M t mennyiségű, számos környezetkárosító anyagot tartalmazó elektromos és elektronikai hulladék kezelését. A magas költségek következtében az EU törvényhozói és az ipar képviselői között heves nézeteltérések zavarják meg a békét. Vita folyik a felelősség, a hasznosítási módszerek és a hulladékmennyiséget csökkentő stratégiák kérdései körül. Az automatizált háztartások szép új világa, a határtalan kommunikáció és a világméretű elektronikus kereskedelem (E-commerce) visszája egyáltalán nem léleküdítő: „A számítástechnikai rendszerek világméretű termelése évi 16%-kal növekszik. A jelenlegi hasznosítási kapacitást sürgősen meg kell növelni, hogy az egyre inkább felhalmozódó, sok millió tonna tömegű roncs számítógéptől meg lehessen szabadulni” – mondják a szakemberek. Az USA-ban, a közelmúltban végzett tanulmány szerint 1998-ban 20 millió számítógépet selejteztek ki. Ebből kevesebb mint 11% került hasznosításra. A többieket vagy a kommunális szemétlerakóhelyre kidobják, vagy ideiglenesen tárolják. Az előrejelzés szerint 2007-ig összesen 500 millió számítógépet fognak kiselejtezni. Bármennyire is ijesztően hangzanak a fenti számok, ez még csak a jéghegy csúcsa. A nyugati világnak minél előbb megfelelő stratégiát kell kidolgoznia nem csak a számítógépek, hanem más elektronikai és erősáramú készülékek használatból kikerült példányainak kezelésére. Sürgősen be kell szüntetni a szemétlerakó helyekre juttatásukat. A társadalomnak el kell döntenie, mit akar tenni a kiszolgált számítógépekkel, mosógépekkel, hűtőszekrényekkel, tv-készülékekkel, rádiókkal, fénycsövekkel, mobiltelefonokkal, lemezjátszókkal, kiéheztetett Tamagocsijaival. Mindehhez még hozzájárulnak a mobilkészülékek akkumulátorai és elemei.
Ez a hulladék – különösen a ma már csaknem minden készülékben jelenlevő elektronikai áramkörök – sok különböző anyagot tartalmaz (1. ábra).
lánggátló 1%
Egyebek <1%(m/m) Sn Pb Ta Co AL W Au Pd Sb Mn ABS-PC Li vegyületek 29% Cr2O3 folyadékkristály RnO2 Be P Mo
egyéb 4%
ezüst és vegyületei 1% cink és vegyületei 1% nikkel és vegyületei 1% vas 3%
réz és vegyületei 15%
egyéb műanyagok 8%
PPS 2%
epoxigyanta 9%
szilikon műanyag 10%
1. ábra Az erősáramú és elektronikai hulladék igen változatos összetételben tartalmaz különböző anyagokat Van benne fém, sőt nemesfém, például arany és platina. Ezenkívül azonban sok még bennük a különböző mérgező hatású anyag, mint például a poliklórozott bifenil, a halogéntartalmú égésgátló anyag, a higany, kadmium és a hűtőszekrényekből származó ózonréteget roncsoló anyag.
Eddig kifizetődött a gyakran alkalmazott „lerablás” módszere, amikor is a fémeket (beleértve a nemesfémeket) értékesítették, a maradékot pedig szeméttelepekre juttatták. Azonban a jelenlegi környezetvédelmi előírások következtében a maradék kidobása rendkívül költségessé vált. Különböznek a nézetek arról, hogy ki a felelős, és ki viselje a költségeket a hulladékokért. Mindenekelőtt két törvényjavaslat foglalkozik ezzel a témával: az elektromos és elektronikai hulladékokra (WEEE) vonatkozó EU-irányelvek, valamint az elektromos és elektronikai készülékekben levő káros anyagok csökkentését célzó (RoHS) javaslat.
nyomtatott áramkörök 4% katódsugárcsövek 10%
egyéb anyagok 4%
műanyagok 17% szennyezők és különleges hulladékok 1% kábelek 3%
vas és nemvasfémek 61%
2. ábra Az informatikai rendszerekben különösen nagy a vas és a színesfémek mennyisége
A vitatott téma A WEEE hulladékban levő néhány anyag környezetkárosító hatása miatt már régóta számos nemzeti szinten kiadott döntést kell figyelembe venni. Az EU-irányelvek elvileg nem tartalmaznak újat, inkább több hasznosítási tevékenységre vonatkoznak, amelyeket részben módosítani, részben felváltani
kell. Ezek az irányelvek nem csak a kormányokat és a regionális hulladékgazdálkodást érintik, hanem számos olyan üzemet, amelyik saját környezetvédelmi programjának keretein belül már régen kiépített elektronikai hulladékaihoz egy megfelelő hasznosítási folyamatot. Az elektronikai hulladék az alábbi fő frakciókból tevődik össze: hűtőgépek, egyéb nagy méretű „fehértermékek” (mosógépek, konyhai tűzhelyek), nagy méretű „barna termékek”, tv-készülékek, monitorok, kis háztartási készülékek, fénycsövek és elemek. A fehértermékek számára már rég kiterjedt újrahasznosítási folyamat létezik, mivel fémtartalmuk értéke általában nagyobb, mint a hasznosítási költségek. A hűtőgépek számára a törvényhozó már régen kötelezővé tette az „ózongyilkos” gázok kiszívatását a hűtőkörfolyamatból, valamint a poliuretán szigetelés eltávolítását. Ezután a többi fehértermékkel együtt végzik aprításukat, majd szétválogatják a különböző frakciókat.
kompresszor 22%
vörösréz 1%
üveg 1% freonok/olaj 2% poliuretán 10%
vas 13%
aluminium 5%
műanyagok 46%
3. ábra A hűtőszekrényeket és fagyasztókat külön kezelik, hogy eltávolíthassák az „ózongyilkos” gázokat Ez a frakció, amelyik fémekből, műanyagokból és elektronikai áramkörökből tevődik össze, okozza a legtöbb fejtörést, mivel ez tartalmazza a már
említett káros anyagok túlnyomó hányadát. A fémek legnagyobb része viszonylag könnyen leválasztható és hasznosítható, azonban a készülékházak és sok belső szerkezeti elem olyan vegyes műanyagból tevődik össze, amelyek halogéntartalmú lánggátló anyagot tartalmaznak. Bár már létezik néhány kezdeményezés a különböző műanyagfrakciók szétválasztására és az anyag ismételt felhasználására, azonban ezeknek a rendszereknek a kapacitása távolról sem elegendő a képződő nagy mennyiségű hulladék feldolgozására. Ezért ezt a hulladékot gyakran szemétlerakó helyekre juttatják vagy energetikailag hasznosítják. Az utóbbi esetben azonban a tüzelőberendezéseknek olyan jó füstgázkezelő rendszerrel kell rendelkezniük, amely képes megakadályozni, hogy a lánggátló adalékok halogéntartalmából károsító anyag képződjön. Az elektronikai nyomtatott áramkörök műanyagból, üvegszálból, lánggátlóból, vörösrézből, ólomból és egyéb fémekből, ezen belül elég tekintélyes mennyiségű nemesfémből állnak. A különböző alkotók szétválasztása rendkívül nehézkes, ezért csak néhány eljárás tudott meghonosodni. Egyes alkatrészek – legtöbbször az elemek vagy a nagy kondenzátorok – igen mérgező anyagokat, kadmiumot, higanyt vagy PCB-t tartalmaznak. Ezért ezeket gyakran kézzel távolítják el, és külön gondoskodnak kezelésükről. A fénycsöveket és az elemeket könnyen ki lehet választani. Számukra külön hasznosítási rendszerek léteznek. Különösen a fénycsövek esetében igen nagy, 98%-os újrahasznosítási arány érhető el. Az elemek és az akkumulátorok hasznosítását már régen EU-előírások szabályozzák. Külön megoldások léteznek feldolgozásukra.
A hasznosítás határai Tekintettel arra, hogy az elektronikai hulladék bizonyos összetevői – különösen a számítástechnikai rendszerek és a mobiltelefonok – eléggé újak és gyakran még kifogástalanul működnek, ezért gyakran felvetődik az igény ezek javítás vagy átalakítás utáni ismételt felhasználása iránt. Ez egyébként már régebben elfogadott gyakorlat. Olyan bevett módszerek állnak rendelkezésre, amelyek a beérkező anyag 10–25%-át feldolgozzák, és mint használt árut, ismét forgalomba hozzák. Egyes országokban ezt a munkát börtönökben (USA) vagy jótékonysági intézményekben (Belgium) végzik. Ez a megoldás komoly piacorientált tevékenységet biztosít olyan szakemberek számára, akik képesek a használt számítógép-alkatrészek ellenőrzésére és azokból működőképes rendszerek összeállítására, akár még a kézikönyvek és a vonatkozó szoftverek hiányában is. Tekintettel arra, hogy éppen ezen a területen gyors a műszaki fejlődés, aligha várható el, hogy ezeken az utakon sikerül az eddiginél nagyobb hányadban hasznosítani a hulladéknak számító anyagot. További korlátozó tényező az exportszabályozás, amellyel a törvényhozó meg akarja akadályozni,
hogy az elektronikai hulladék mint „használt” termék átlépje a határokat, és ezután a harmadik világban olcsón kerüljön a szemétlerakó helyekre. A fehér- és a barnatermékeket viszont gyakran addig használják, míg műszaki meghibásodás következtében tönkremennek, és javításuk többé nem kifizetődő. Ebben az esetben is kialakult a használt alkatrészek számára a hasznosítás lehetősége, azonban ez az anyagmennyiség viszonylag kicsi.
EU-törvénytervezet Az EU-ban 1998-ban 6 Mt elektronikus hulladék keletkezett, és ez a mennyiség az elkövetkező tíz éven belül meg fog kétszereződni. A WEEEtervezet az EU-elképzeléseknek megfelelően előnyben részesíti a hulladékkeletkezés elkerülését, ezt követi a hasznosítás, a reciklálás, az energiavisszanyerés és végül a lerakóhelyre juttatás környezetet nem károsító formában. A hulladék keletkezésért a termelőt teszik felelőssé, akinek alkalmas viszszavételi és kezelési rendszereket kell kidolgoznia. A régi készülékek visszaszolgáltatása a fogyasztónak nem okozhat költségeket. Az egyes tagállamoknak gondoskodniuk kell a visszaszolgáltatási lehetőségekről. A törvénytervezet 4. pontja 4 kg-ban határozza meg az évente begyűjtendő elektronikai hulladék fejenkénti minimális mennyiségét. Ezen túlmenőleg a jelenlegi megfogalmazás előírja bizonyos káros anyagok, ill. alkatrészek szelektív kezelését, és erősen megemelt hasznosítási, ill. reciklálási arányokat ír elő. A RoHS tervezet fontos határozata, hogy teljesen betiltja 2008. jan. 1. határidővel az ólom, higany, kadmium, hatvegyértékű króm, PBB (polibrómozott bifenil) és PBDE (polibrómozott difenil-éter) felhasználását elektromos és elektronikai készülékekben. A WEEE-tervezet 2002 szeptemberében már jóváhagyásra került. Mind a 15 tagállam 18 hónapon belül ennek megfelelően kell, hogy módosítsa a megfelelő törvényeket.
Az ipar helyzete Valamennyi érintett számára súlyos problémát jelent az érintett ágazatok rendkívül heterogén struktúrája. Míg az EU felelőseinek pl. a régi gépkocsikra vonatkozó rendelkezések tárgyában mindössze néhány, viszonylag jól szervezett érdekelttel kell egyeztetnie, addig az elektromos és az elektronikai ágazat vállalatok ezreit öleli fel. Közös képviseletként működik Brüsszelben az European Information, Communications and Consumer Electronics Technology Association (EICTA), amelyhez az informatika, a híradástechnika és az elektronikus ágazat 45 nagyvállalata, továbbá nem kevesebb mint 18 ország 28 szakmai szövetsége tartozik. Ez a bonyolult felállás megnehezíti a vélemények kialakítását és a közös álláspont kidolgozását. Még a rivalizálás is hozzájárul a helyzet bonyolí-
tásához: a piac vezető vállalata számára mindig erős a kísértés, hogy a szabályozást úgy befolyásolja, hogy az hátrányos legyen a kisebb versenytársak számára. Ennél az oknál fogva a kartellhatóságoknak is éberen kell ügyelnie a közösség valamennyi hasznosítási struktúrájára. Az EU „hivatalos” álláspontja szerint az elektronikai hulladékért kizárólag a gyártó a felelős. Ez a választók körében kedvező visszhangra talált, de ily módon több probléma vetődik fel, és néhány gyakorlati megoldás lehetetlenné válik. A politika szívesen hangoztatja, hogy az ipart ösztönözni kell környezetkímélő termékek kifejlesztésére, viszont más, ugyanilyen értelmű rendszabályok ennek ellentmondanak. A vállalatokat egyáltalán nem ösztönzi, hogy az okozó felelősségét figyelmen kívül hagyva a gyártót büntetik kollektívan, vagy, hogy költséges rendszabályokat írnak elő a hűtőfolyadékok eltávolítására, tekintet nélkül a környezetre gyakorolt hatásuk mértékére. Bár egyes gyártók hajlandók arra, hogy saját készülékeikért vállalják a felelősséget, azonban hevesen tiltakoznak nem csak a korábbi versenytársaik termékei által okozott terhek elfogadása, hanem az ellenőrizetlen reciklálási költségek vállalása ellen is. A Hewlett Packard vállalat termékei visszavételi és reciklálási költségeit mint minden más költségtényezőt, figyelembe vesz az árkalkulációban. Jelenlegi ismereteik szerint a kritikus határ a termékár 0,2%-ánál van. Ezért a cég szeretné megszerezni a jogot ahhoz, hogy saját reciklálási struktúrát hozzon létre, és a hulladékot az EU határain belül oda szállítsa, ahol a kezelés a leggazdaságosabban hajtható végre. Arra hivatkoznak, hogy szabad versenyt és piacgazdaságot kívánnak a nagy monopóliumok helyett.
Óriási rejtett költségek Az elektronikai hulladék előfordulása rendszertelen, ezért ennek megfelelően nincs lehetőség a termékre és a gyártmányra vonatkozó előrejelzés készítésére. Óriási költségeket okozhat a begyűjtött anyag regisztrálása és osztályozása, valamint reciklálás céljából történő elszállítása. Az adminisztrációs és logisztikai költségek egy-egy felhasználási lehetőség gazdaságosságát messze az optimum fölé emelhetik. A gyártó számára még nagyobb „rejtett” költségeket okoz, hogy termékei számos, részben ellentmondó nemzeti előírásnak kell, hogy megfeleljenek. A korszerű termékeket a világpiac részére tervezik, ezért minden nemzeti előírásnak meg kell, hogy feleljenek. Látszólag mellékes „hiányosságok” súlyos többletköltségeket okozhatnak. Egy esetben 400 E USD megtakarítást lehetett viszont elérni azzal, hogy egy csomagolás méreteit néhány milliméterrel csökkentették. Miután a WEEE irányelvek nem érvényesek egységesen egész Európára, hanem minden egyes tagállam saját jogrendszerét hozta összhangba az irányelvekkel, ezért a csomagolásra, illetőleg a használt elemekre vonatkozó
irányelvek esetéhez hasonlóan, Európa további „balkanizálódására” kell számítani. Így például egyes országokban az elemeket egy áthúzott kukát feltüntető ragasztott matricával kell ellátni, míg a szomszéd országokban az ismert három meghajlított nyíl jelzését követelik meg. Még több problémát fog okozni és még költségesebb lesz, ha az előírások egymást átfedik, például amikor egy elektronikai készüléket nehézfémtartalmú elemmel fognak eladni.
Érdekes reciklálási eljárás Egyik svéd színesfémipari vállalat a színesfémek kohósítására olyan olvasztóberendezést üzemeltet, amelyik elektronikai nyomtatott áramköröket is képes feldolgozni. Egyes káros anyagok, például PCB, higany vagy berillium szempontjából korlátozásokat érvényesítenek. Az 1200 °C reakcióhőmérsékleten a szerves mérgek és a dioxinok roncsolódnak. A nemesfémtartalomnak mintegy 99%-át, a többi fémnek 80–85%-át visszanyerik. A visszamaradó salak többek között sok vasat és üveget tartalmaz. A visszamaradt káros anyagok olyan módon vannak lekötve, hogy kilúgozásukra nincs lehetőség. Tehát a salakot minden további nélkül deponálni lehet. Franciaországban a Citron vállalat (Le Havre) oxiredukciós berendezés mérgeket vagy nehézfémeket tartalmazó szerves és szervetlen hulladékok széles skálájának kezelésére alkalmas. Többek között elemeket, elektronikai nyomtatott áramköröket és fénycsöveket dolgoz fel. A mérgek 1200 °C hőmérsékleten roncsolódnak. Piacképes formában nyerik ki a „normális” fémeket, például a vasat, nikkelt, rezet, valamint (ha van) a nemesfémeket, ezen kívül a nehézfémeket, pl. a cinket, kadmiumot, ólmot és higanyt. A melléktermék Si-, Al- és Mg-tartalmú salak. A berendezés évi kapacitása 130 E t. Kifejezetten fénycsövek reciklálására tervezték a berlini Werec berendezést. Évi 10 millióig terjedő kapacitással, teljesen automatikusan működik. A visszaforgatási hányados 98%. A vállalat ezen kívül nagynyomású gázkisüléses lámpák, valamint a szokványos kompakt energiatakarékos lámpák anyagának reciklálására szolgáló berendezéssel is rendelkezik. A német Schott Glas vállalat nem csak régi képcsöveket, hanem már teljes tv-készülékeket és számítógép-képernyőket is felvásárol. Ezt a hulladékot erre a célra kidolgozott rendszerben feldolgozzák. A képcsöveket a két eltérő frakciónak megfelelően (ólomtartalmú képernyőüveg és ólommentes képüveg) szétválasztják. Egy cseh üveghutával együttműködésben évente 50 E t kúpos üveget, 15 E t képernyőüveget, valamint további 15 E t vegyes üveget akar átvenni, hogy ebből új képcsöveket gyártson. A Hamos cég (Németország) elektronikai áramkörök anyagának szétválogatására száraz, elektrosztatikus osztályozóeljárást dolgozott ki. A nyomtatott áramköröket először felaprítják, majd finomra őrölik. Ezután az anyag elektrosztatikus szeparátoron megy át, ahol megtörténik a fém szétválasztása a nemfémes anyagtól. A rendszer óránként max. 1500 kg-ot tud feldolgozni,
és igen kedvező reciklálási hányadost ér el, mindenekelőtt nemesfémek esetében. (Dr. Barna Györgyné) Vollrath, K.: Elektronikschrott: High Noon auf dem Friedhof der Tamagotchis. = Wasser, Luft und Boden, 2002. 6. sz. p. 66–69. Tyler, T.: Recycling white goods. = Scrap, 57. k. 5. sz. 2002. szept./okt. p. 44–54.
