Beszámoló a januári Vincés Napról
A szeretet csodája Nagyné Zólyomi Katalin novellája
Az egyszerűség és az alázat előny, de nem feltétel A Világi Vincés Misszionáriusok bemutatása
Március van. Tavasz van. Nagyböjt van. Válság van. Földrengés volt. Pánik van. Most akkor tulajdonképpen mi van? Az életben, a médiában, a környezetünkben sorjáznak az események. Egyik a másik után bukkan fel, majd merül feledésbe. Szörnyűbbnél szörnyűbb dolgok, katasztrófák, gyilkosságok, rablások, válságok és harcok. A kérdés csak az, hogy mi ebből mire koncentrálunk. Mert, a kétségkívül borzalmas dolgok mellett, azért ott vannak a szépek, nyugalmat keltőek, békések is. A mellett persze senki nem mehet el szó nélkül, hogy nem is olyan régen, a japán partoktól körülbelül 200 kilométerre olyan erős földrengés volt, ami több, mint tízezer ember halálát okozta. Az afrikai események szintén hatalmas riadalmat okoztak az egész világon, és természetesen a mi életünkre is kihatással lehetnek, amennyiben az olaj árára gondolunk, de én ezzel együtt azt kell, hogy mondjam, hogy számunkra mindezekben in-
2011. március 25-én, Urunk születése hírüladásának főünnepén az Irgalmas nővérek megújítják fogadalmukat. Kérjük kedves olvasóinkat, hogy ezen a napon különös figyelemmel imádkozzunk értük. 2011. február 26-i közgyűlésén megválasztotta új vezetőségét a Páli Szent Vince Társaság. A társaság országos elnöke dr. Tóth Józsefné lett. Isten áldásával teli, eredményes szolgálatot kívánunk az egész vezetőségnek. 2011. január 22-én, szombaton, a Miskolc melletti Szirmabesenyőn Vincés Napot tartottunk. Köszönjük szépen a bennünket fogadó, helyi vincés testvérek és a plébános atya, Buzgán József tö2
kább az a kérdés, hogy mindebből mi mit ragadunk ki. A Vincés Család életében is történtek változások. A Páli Szent Vince Társaság megválasztotta új vezetőségét, újságunk megérte második évadát és ismét egy sikeres Vincés Napon vagyunk túl. Fontos az, hogy a világ eseményeivel napi szinten foglalkozzunk, de ugyanakkor szerintem az is fontos, hogy ne hagyjuk azt, hogy ezen események túlságosan is kihatással legyenek életünkre, hangulatunkra. Feladataink vannak, melyeket el kell végeznünk, számos ember él környezetünkben, akik számítanak ránk, nem hagyhatjuk, hogy a világ és a benne zajló események elhomályosítsák saját életünk fényét. Márciusi számunkban ennek fényében tehát bemutatjuk a Világi Vincés Misszionáriusokat, beszámolunk a januári Vincés Napról és a Közösen Gondolkodók Társaságát is megismertetjük a kedves Olvasóval. Jó szórakozást kívánva a főszerkesztő: Szűcs Péter
rődését és szeretetét Örömmel töltött el bennünket, hogy megismerkedhettünk a csoport tevékenységével, illetve az általuk végzett szolgálattal. A következő Vincés Napot 2011. április 30-án, szombaton tartjuk Alsózsolcán. Az alkalom 10.30 órakor kezdődik. Jelentkezni 2011. április 27-ig Lipinski Mihály CM atyánál lehet telefonon: (26/375-083 a 2401-es melléken, vagy mobilon 30/244-14-53), illetve e-mailen: (
[email protected] vagy
[email protected]). Tájékoztatjuk kedves olvasóinkat, hogy a Vincés Hírmondó korábbi számait a Vincés Család honlapján, elektronikus formában is megtalálhatják.
Az egyszerűség és az alázat előny, de nem feltétel A Világi Vincés Misszionáriusok –MISEVI– bemutatása A MISEVI 1999-ben jött létre és a világi misszionárius híveket tömöríti magába. Tagjaik olyan emberek, akik a vincés karizmát szeretnék megélni életükben. Napjainkban elsősorban spanyol nyelvterületeken munkálkodnak. A MISEVI központja Madridban van. A tagok az egyéves képzést követően indulnak útjukra mint civil misszionáriusok. A család ezen ágának célja, mint korábban megírtuk, Páli Szent Vince karizmájának megélése a hétköznapokban. Ennek két fontos aspektusa van. Az egyik a felnőtt, civil misszionáriusok koordinálása és támogatása, mely emberi, erkölcsi, lelki és anyagi szinten valósul meg, a másik pedig különböző szponzorok keresése a család támogatásának céljából. Ha valaki belép a MISEVI-be, akkor különböző minőségben vehet részt a közösség munkájában. Belépés után a tagokat még éppen képzés alatt ál-
2011. január 22-én, szombaton, a Miskolc melletti Szirmabesenyőn Vincés Napot tartottunk. Köszönjük szépen a helyi vincés testvérek és a plébános atya, Buzgán József minden törődését és szeretetét, amivel fogadtak bennünket. Örömmel töltött el bennünket, hogy megismerkedhettünk a csoport tevékenységével, illetve az általuk végzett szolgálattal. A találkozót közös szentmisével kezdtük, melyre az egyházközség „világi”, a Vincés Családhoz nem tartozó híveit is szeretettel hívtuk és vártuk. A szentmise homíliáját Barta Szabolcs CM atya mondta. Prédikációjában arra bátorította a vincéseket, hogy a szegények és rászorulók szolgálatát akkor is szívvel-lélekkel végezzék,
lóknak nevezik, ők még csak készülnek a misszióba. Az idősebbek később átkerülnek a teljes jogú, illetve a tiszteletbeli tagok közé. A teljes jogúak azok, akik már legalább két évet töltöttek misszióban, tagságukat pedig előreláthatólag a következő három évre is meg tudják hosszabbítani, a tiszteletbeliek pedig azok, akik már legalább három évig voltak misszióban, ma pedig lehetőségeikhez mérten támogatják azok létrejöttét, sikerességét. Aki pedig életkörülményeiből adódóan nem tudja a missziót vállalni, az mint együttműködő tag vehet részt a MISEVI életében. Ők imáikkal, szolgálatukkal, esetlegesen adományaikkal segítik a közösség munkáját. A MISEVI munkatársai számára igen fontos, hogy rendelkezzenek bizonyos erényekkel. Ezek az egyszerűség és az alázat. Ez természetesen előny, de nem feltétel.
ha a körülöttük élő emberek esetleg nem is értik ezt meg, nem érzékelik ennek jelentőségét. Január 22-én Boldog Batthyány-Strattmann László emléknapja volt, aki mind családapaként, mind orvosként Jézus követőjévé vált. Személye jó példaként szolgálhat a világi emberek számára is arra, hogy megtalálják a lehetőséget a szegények szolgálatának fontos feladatának ellátására. A szentmisét követően a plébánia közösségi termében zajló elmélkedés során a következő evangéliumi boldogságról beszélgettünk: „Boldogok a békességben élők” (Mt 5,9). A beszélgetést követő agapé után pedig a Családot érintő aktualitásokat vitattuk meg. 3
Egyértelművé vált számunkra, hogy a Családon belül szükség van egy személyre, aki felel az információáramlásért, s így lehetővé teszi, hogy a Vincés Hírmondóban és a honlapon friss és aktuális hírek jelenhessenek meg. Kitűztük a következő Vincés Nap időpontját és helyszínét is: legközelebb 2011. április 30-án Alsózsolcán találkozunk.
A Vincés Napon elhangzottak konklúziójaként sokakban megfogalmazódott, hogy a Vincés Családon belüli munka igen sokszínű és változatos. Sok lehetőség van arra, hogy a szegények szolgálhassuk, és így élővé, színessé tegyük a vincés karizmát magunk és mások számára. Úgy, ahogy Szent Ágoston mondta: „Szeresd és tedd, amit akarsz!”
„Az ember nem más, mint amit egész nap gondolt” Találkozót tartott a Közösen Gondolkodók Társasága 2011. március 3-án a piliscsabai Szent Lujza Házban. A társaság egy egyetemi oktatókból álló kis közösség, melynek célja, hogy lehetőséget teremtsen a gondolkodni szerető és akaró emberek számára, hogy a világ aktuális kérdéseitől nyíltan, következmények nélkül megoszthassák a gondolataikat hozzájuk hasonló emberekkel. A társaság alapja a bizalomra és nyitottságra épülő légkör, melynek köszönhetően mindenki szabadon megoszthat és befogadhat annyit, amenynyit elégségesnek gondol. A harmadikai találkozón a következő témákról volt szó: Hajléktalanok emberközelből. Hogyan lesz valaki hajléktalan, miért is olyan nehéz a kiemelkedés? A hajléktalanság a közösségi összefogás hiányának a jele? Van-e, és ha igen, milyen a felelőssége egy „nem hajléktalannak”? A beszélgetés moderátora egy olyan egyetemi oktató volt, aki szociális munkát is végzett különböző hajléktalanszállókon, így személyes tapasztalattal rendelkezik a különböző ilyen jellegű intézményekkel és az azokban folyó munkával kapcsolatban. A hajléktalanság inkább a nagyobb városokra jellemző. A beszélgetés folyamán arra jutottunk, hogy a hajléktalanság két fő okra vezethető vissza: van, aki maga választotta ezt az életformát, és van, akit körülményei (betegsége, válása, munkanélkülisége, alkoholizmusa) tettek hajléktalanná. A hajléktalanság szociális probléma. Egyrészt szinte lehetetlen azokon segíteni, akik önként vállalták a hajléktalanságot. Ők ugyanis elutasítanak minden nemű segítséget. Felmerül persze a kérdés, vajon meddig kell tiszteletben tartani ezeknek az embereknek a döntéshez való jogát, döntési szabadságát, hiszen az emberi szabadság sem lehet abszolút érvényű. Bizonyos határokat átlépve már embertársainkat korlátozhatjuk. A 4 hajléktalanok például számtalan fertőzés terjedésé-
hez járulhatnak hozzá, a szülők nem engedhetik el gyermekeiket a játszóterekre egyedül, vagy említhetnénk akár az aluljárók mocskát és bűzét is. A másik esetben, ti. amikor a sors kegyetlensége miatt került az utcára valaki, akkor sokkal inkább az okok, mint a tünetek kezelésére lenne szükség. Ha például valaki az alkoholproblémái miatt került az utcára, akkor annak gyógyítása lenne az igazi megoldás, ha pedig valaki munkahelye elvesztése miatt került oda, akkor munkát kell neki biztosítani. Ehhez azonban napjainkban nincs megfelelően kiépített rendszer. Kevés az igazán pozitív eredmény. Rendkívül csekély az olyan esetek száma, amikor a segítség valóban segítségnek bizonyult, s az utcán tengődők valóban új életet tudtak kezdeni. Érdekes azonban például, hogy esetenként egyedülálló emberek az utcán keresnek maguknak közösséget. Elvétve persze pozitív eredményekről is lehet híreket hallunk. Magyarországon vidéken például vannak olyan bizonyos okokból lakatlanul álló házak, melyekbe az önkormányzat igyekszik az arra rászorulóknak helyet biztosítani. A beszélgetés során felmerült az a kérdés is, vajon az Egyház milyen munkát végez ezen a téren. Az igazán nagy segítség, mint amilyen például a szállás biztosítása persze igen nehezen megoldható – megfelelő infrastruktúrára kellene hozzá. Persze számtalan olyan tevékenységet lehetne itt felsorolni, mely mindenképpen hasznos és jó. Ilyenek például a ruha- és élelmiszerosztások, illetve a különböző egyéb tevékenységek, melyeket a Vincés Család is végez. Felmerült annak a kérdése is, milyen mértékben valósítható meg a pasztoráció a hajléktalanok között, hiszen lelkük nekik is van, számukra is fontos lenne, hogy valaki a lelkükkel is foglalkozzon. Jó példa lehet erre a miskolci Vincés Ház, ahol ételosztás közben az Evangélium egy-egy szakaszát olvassák fel a rászorulóknak, illetve, aki igényli, azzal együtt is imádkoznak.
A szeretet csodája A város szélén egy magas, szürke ház állt, régi bérlakásokkal. A házmesterné az órára nézett. – Fél hat – mondta, de szinte csak magának, az ura még aludt. – Na, felkelek – gondolta – mindjárt jönnek a szemetesek, és nagy piszkot hagynak. Fogta a seprűt, és elindult ki az utcára. Ahogy kilépett a kapun, nem akart hinni a szemének. Egy mózeskosár, benne egy kisbaba, meg egy levél. „Jó emberek! Segítsenek! Nem tudom a gyermekemet felnevelni, beteg vagyok. Remélem, valaki befogadja. Én a Rózsa nevet adtam a babának”. Azonnal bevitte a gyereket, és ébresztgetni kezdte az urát. – Apjuk, nézd, találtam egy kisbabát. Ugye megtartjuk? – Mi? Asszony! Öregek vagyunk hozzá, meg aztán úgysem adják nekünk. El kell vinni a hivatalba. Közben a szomszédokig is eljutott a hír, s egy kis csapat gyűlt össze lakásuk ajtajánál. – Igen, tartsák meg, mi segítünk mindenben. Legyen a baba a ház lakóié. – Badarság! – mondta a házmesterné ura. – A gyereknek rendes szülők kellenek! A hivatalban jegyzőkönyvbe vették az eseményt, s úgy határoztak, a gyerek kerüljön állami intézetbe. A szomszédok egymás szavába vágva kiabáltak: – Nem adjuk oda a gyereket! Felneveljük! Szabónénak nincs gyereke és ideje is van. Mi meg segítünk mindenben, amiben csak kell. – Akkor jó! – mondta a hivatalnok – elmehetnek. A kis csapat elindult a babával és mindannyijukat valami földöntúli boldogság töltötte el. Pár évvel később. Rózsika az ablaknál állt és nézte az esőt. Már patakokban folyt az utcán a víz. A mama kopogott az ajtón. – Rózsika, elkésel a hivatalból. Na, mutasd magad, csinos vagy! Rózsika a szemközti irodaházban dolgozott az irattárban. Szeretett ott dolgozni, örült, hogy ilyen közel kapott munkát. Amióta a Papa meghalt, nagyon magányosak lettek. A Mama már rég nem volt házmester. Megbetegedett, sokat fekszik. Rózsika mindig siet haza a munkából, hogy minél többet lehessenek együtt. Ilyenkor kéri a Mamát: – Meséld el, hogyan találtál rám. – Egy szép nyári napon, éppen a rózsákat öntöztem, s az egyik rózsabimbóban megláttalak. Ott feküdtél a mózeskosárban. – Nem is! – mondta Rózsika nevetve. – Pedig így volt – mosolygott az anya. Egyik nap örömmel ment haza Rózsa, mert megtalálta azt a házat, amelyről sokat álmodoztak mind a ketten a Mamával. Kicsi ház volt, de a kert telis tele ró-
zsákkal. Még a házacska falát is apró rózsák borították. Másnap el is mentek megnézni. Pár nap múlva beköltöztek. – Milyen jó, hogy teljesült egy kívánságom, de még van egy – mondta az anya. – Igen? Mi az? – kérdezte a lány. – Az már nem fog úgysem teljesülni, de szeretném, ha már én nem leszek, neked teljesüljön. – Mi lenne az? – Szerettem volna látni a tengert és utazni egy fehér hajón. – Ó, Mama! Miért nem mondtad soha? Elmehettünk volna! – Nem! Azt akarom, hogy te utazz el és majd elmondod, milyen selymes a tenger. Ha kilátogatsz hozzám a temetőbe, tudni fogom, hogy teljesült a vágyam. – Mama, ne mondj ilyeneket, mindig szomorú leszek, amikor így beszélsz. – Nem leszel egyedül! Tudod, sokan vigyáznak rád, sokan szeretnek. – Én is szeretem a többi mamámat is, de mégis téged a legjobban. – Jól van na, lelkecském, nem most fogok meghalni. Megvárom az esküvődet. Biztosan sok hódolód van a munkahelyeden! – Hát, van egy fiatalember, aki tetszik nekem, de még rám se nézett. Nem vagyok elég csinos. – Ugyan már! Az a fiú meg se érdemel téged. Majd eljön az igazi. Egyik nap valaki kopogott az irattár ajtaján. – Na, még ilyet! Nem szoktak kopogni. – Tessék! – Egy magas, jóképű férfi állt az ajtóban. Meglepődtek mind a ketten. – Bocsánat! – mondta a férfi – nem számítottam arra, hogy egy fiatal nőt találok itt. Mindig egy idős ember volt itt azelőtt. – Meghalt! – mondta a lány. – Sajnálom, válaszolt a férfi. – Én nem ismertem – felelt a lány – Miben segíthetek, mit keres? – Már el is felejtettem, mit akartam. Velem vacsorázik? – kérdezte a férfi. – Hát igazából először ebédelni kéne. – Hát persze, jött zavarba a csinos idegen. Akkor legyen ebéd! – Rózsa még sohasem randizott, most meglepődött saját magán. Kicsit idegesen fésülte meg a haját, megigazította ruháját. – Kész! – gondolta. Megnézte magát a tükörben. – Hát, ilyen vagyok! – Amikor kilépett az irodaház kapuján, a férfi már ott várta. – Azt hittem, el se jön – mondta a lány. – Nahát, én is pont erre gondoltam. Féltem, hogy meg5
gondolja magát. A férfi a kezét nyújtotta, hogy bemutatkozzon. – Molnár Péter vagyok és bérelszámolónak jöttem ide az irodaházba. És maga? – Szabó Rózsa. – Nagyon szép neve van. – Vannak szülei? – Igen, több is. – Hogy-hogy? – Hosszú – mondta a lány – Majd egyszer elmondom. – Nekem csak egy anyám és egy apám van – mondta a fiú nevetve. Ebéd után megbeszélték, hogy a hétvégét együtt töltik majd. – Felhívlak – mondta Péter. – Jó egyezett bele Rózsa. Amint hazaért, el akarta újságolni a mamájának, hogy találkozott egy férfival, aki talán az igazi. – Mama! Hol vagy? Semmi válasz. Kiszaladt a kertbe. Anyja ott ült a karosszékben, rózsái között. Már nem lélegzett. Rózsa zokogva borult anyja ölébe. – Anya! Megígérted, megvárod az esküvőmet! A temetésre sokan eljöttek. A régi házból a mamák, vigasztalták az összetört lányt. – Nem leszel soha magányos, mi itt vagyunk. Megfogadtuk sok évvel ezelőtt, hogy vigyázunk rád. Most rajtunk a sor. Eljött Péter is. Vigasztalta – Most már nem leszel egyedül, összetartozunk. Te is akarod? Rózsa nem válaszolt. Gondolatban messze járt. Anya kívánságát teljesíteni kell. Temetés után szabadságot vett ki. Megmondta Péternek, el kell intéznie valamit. Hazament és becsomagolta a bőröndöt. Késő est volt, mire mindent elintézett. Egyszer csak valaki csengetett az ajtón. Rózsa összerezzent. – Ki az? – Molnár Péter vagyok. – Gyere be! – Te utazol? Egyedül? – Teljesítenem kell anyám utolsó kívánságát. – Mi volt az? – Utazzak el a tengerhez. – Én is veled megyek. – És a munkád? Az megvár. Szeretlek, Rózsa! Repülővel utaztak, nem sokat beszélgettek. Rózsa
többnyire aludt. A Mamával álmodott és könnyes lett a szeme. „Kislányom, most már a többi mama vigyáz rád. Szeresd őket, mert az egy csoda, hogy egy gyereknek tíz mamája van. Az is csoda, hogy rád találtam. Úgy éreztem Isten ajándéka vagy, hisz már nem reméltük, hogy lesz gyermekünk. A Papa is nagyon szeretett.” Amikor Rózsa felébredt, még sokáig gondolt az álmára. Megérkeztek a szállodába. A földszinti szobát kapták, kétágyast. – Péter! Külön kell, hogy aludjunk. – Miért? – Mert nem vagyunk egyedül. – A férfi körülnézett. Nincs itt senki, mondta nevetve. – De igen! – Ki? – A Mama. Péteren végigfutott a hideg. – Úgy gondolod? A lány nem válaszolt. Kinyitotta az ablakot, mely a tengerre nézett. A kertben sirályok zajongtak. Rózsa elsírta magát, szinte a lelkét érintette a gyönyörű látvány. – Hát ilyen a tenger! Másnap hajókirándulásra mentek. Nyitott fedélzeten ültek, de a szépség helyett félelem lett úrrá rajta, mely teljesen megbénította. Behunyta a szemét, nem látott semmit. Csak egyfolytában imádkozott. Péter próbálta vigasztalni, bátorítani. – Ne félj! Itt vagyok, semmi baj nem történhet veled. Az életem adnám érted. Ekkor nyitotta ki Rózsa a szemét. – Hát te tényleg szeretsz? A Mama mondta, eljön az életemben az Igazi. Az esküvőt a régi ház udvarán tartották. Nagy sátor volt felállítva. – Itt indult az életed – mondta kettesszámú mama – Megváltoztattad az életünket, úgy cseppentél ide, mint egy isteni csoda. Szeretetet hoztál a házba. A papák felsorakoztak. – Ki adja férjhez a lányt? – Mi – mondták szinte egyszerre és elindult a papák menete. Elől a menyasszony, utána a kilenc papa. – Vigyázz a mi lányunkra! Péter meghatottan nyújtotta karját a boldog menyaszszonynak. – Milyen szerencsém van! – gondolta. Istenem! Köszönöm! Ámen.
6
Nagyné Zólyomi Katalin vincés testvérünk évek óta a Szeretetszolgálat tagja, önkéntes segítő. A miskolci Szent Margit csoport vezetője. Aktív, csoportját összefogja, sok programot szervez a tagok számára. A rábízott feladatokat mindig pontosan elvégzi, lelkiismeretes Vincés. Mindenki szereti. Több ilyen és hasonló novellát írt már.
Az Úrangyala (Angelus) Az Úr angyala köszönté a Boldogságos Szűz Máriát, és ő méhébe fogadá Szentlélektől szent Fiát. Üdvözlégy, Mária...
Imádkozzál érettünk, Istennek szent Anyja, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire. Könyörögjünk! Kérünk téged, Úristen, öntsd lelkünkbe szent kegyelmedet, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.
Íme az Úrnak szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint. Üdvözlégy, Mária... És az Ige testté lőn, és miköztünk lakozék. Üdvözlégy, Mária...
Március 15 Marillac Szent Lujza főünnepe De Marillac Szent Lujza 1591. augusztus 12-én született. Apja nemes ember volt, édesanyja azonban számunkra ismeretlen. Eredetileg kapucinus apáca szeretett volna lenni, de erről gyenge egészsége miatt lelki atyja lebeszélte. 22 éves korában feleségül ment Le Gras Antalhoz, De Medici Mária királynő titkárához. Férje halála után 1625. december 21-én tette le az özvegyek fogadalmát, lelki vezetőjéül pedig Páli Szent Vincét választotta. 1629-ben Szent Vince megbízta azzal, hogy látogassa végig a francia tartományban alapított menhelyeket. Lujza gyönge egészsége ellenére megtette ezt, összegyűjtötte
a ,,szegények szolgálóit'', tanította őket, magyarázta a szabályzatot, buzdított és javított, azaz éltető lelke lett a vincés alapításoknak. Sajnos az összefogott csoport tagjai, az előkelő hölgyek, alkalmanként maguk helyett a szolgaszemélyzetet küldték el a betegekhez és a szegényekhez. Ebből elviselhetetlen kellemetlenségek származtak. Ennek elkerülése végett a két szent egy társaságot alapított, melynek tagjai az ilyen szolgálatra mindig készen álltak. 1633. november 29-én Lujza átvette ezeknek az első irgalmas nővéreknek a képzését és vezetését. De Marillac Lujza 1660. március 15-én hunyt el. 1920. május 9-én boldoggá, 1934. március 11-én pedig szentté avatták. XXIII. János pápa 1960. február 10-én az összes szociális és karitatív téren munkálkodók patrónájává tette.
7
1
17 Cs
K
2 Sze
18
3
Cs
19 Szo
4
P
20
V
21
H
22
K
5 Szo 6
V
Évközi 9. vasárnap
7
H
Szt. Perpétua és Filicitász vértanuk
8
K
9 Sze
Hamvazószerda
11
V
Nagyböjt 1. vasárnapja
14 H 15
K
16 Sze
Nagyböjt 2. vasárnapja
24 Cs P
Urunk születése hírüladásának főünnepe (Gyümölcsoltó Boldogasszony)
26 Szo
P
12 Szo 13
Szt. József, a Boldogságos Szűz Mária jegyesének főünnepe
23 Sze 25
10 Cs
P
Marillac Szt. Lujza főünnepe
27
V
28
H
29
K
Nagyböjt 3. vasárnapja
30 Sze 31 Cs
Életképek a januári Vincés Napról Vincés Hírmondó A Vincés Család kulturális havilapja Kiadja a Lazarista Rend 2087 Piliscsaba, Egyetem utca 1. 8
Felelős kiadó: Lipinski Mihály CM Alapító főszerkesztő: Szűcs Péter Fotók: Archivum Lektoráció: Pileczky Marcell
