Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2006. október 1. – 2007. március 31. első félév (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Nyrt. üzleti éve október 1-től szeptember 30-ig tart. Ennek megfelelően a 2006. október 1. és 2007. március 31. közötti időszak a társaság 2006/2007. évi üzleti évének első féléve.
Összefoglalás Az EGIS Gyógyszergyár Nyrt. a 2006/2007. éves üzleti év első félévében 45.126 millió Ft árbevételt és 2.975 millió Ft adózás előtti eredményt ért el. Míg a forgalom 5 %-kal emelkedett, a nyereség 71 %-kal elmaradt az egy évvel ezelőtti szinttől. A társaság működését érintő negatív külső hatások a 2007. január – március közötti időszakban is változatlanul érvényesültek. Továbbra is jelentősen elmaradt a tervezettől az oroszországi értékesítés, nagymértékben leértékelte az export bevételeket a folyamatosan erősödő forint és a mind gyengébb dollár, és januártól beléptek a belföldi gyógyszer értékesítéshez kapcsolódó elvonások is. Mindezek hatását a többi reláció kiváló értékesítési eredményei és a gazdálkodás megszigorítása csak részben tudták ellensúlyozni. A társaság belföldi forgalma a 2007. január – március közötti negyedévben 7.785 millió Ft-ot tett ki. Ez 29 %-kal több ugyan az irreálisan gyenge bázisnál, de (ezúttal is nagykereskedelmi készletezési okok miatt) mintegy 20 %-kal kisebb a társaság által elvártnál. Így a féléves értékesítés 5 % csökkenést mutat. A negyedév exportja 77,9 millió dollárt tett ki, ami 28 %-kal magasabb a bázisnál. A féléves export ezzel 146,3 millió dollárra nőtt és 21 % emelkedést mutatott. Az export szerkezete, amely lényegesen befolyásolja a társaság jövedelmezőségét, továbbra is kedvezőtlen maradt. Az oroszországi eladása ebben a negyedévben is a bázis alatt teljesült, ezúttal 13 %-kal. A FÁK régió országaiban ugyanakkor 34 %-kal nőtt az értékesítés, a kelet-európai export 26 % bővülést mutat, és több mint kétszeresére nőtt a társaság nyugati kivitele.
EGIS Gyógyszergyár Nyrt.
A forgalom szerkezetének átrendeződése, valamint a kedvezőtlen árfolyamok hatására tovább csökkent az értékesítés fedezeti hányada, ez a negyedév során, hasonlóan az első félévi értékhez 56 %-ot tett ki. A működés általános költségei a korábbi időszakokhoz képest kisebb mértékben, 8 %kal emelkedtek. Az egyéb működési bevételek és költségek egyenlegét 429 millió Ft-tal terhelték a magyarországi gyógyszerforgalomhoz kapcsolódó befizetések. Mindezek együttes hatásaként a társaság üzleti eredménye a tárgyalt negyedévben 1.781 millió Ft-ot tett ki, ez 31 %-kal kisebb a múlt év hasonló időszakának nyereségénél. A féléves üzleti eredmény 4.399 millió Ft, ami 53 %-kal marad el a bázistól. A Ft erősödése és a dollár gyengülése a második negyedévben további 0,3 milliárd Ft, a teljes félév során pedig már 1,9 milliárd Ft negatív átértékelést okozott a devizás kinnlevőségekben. Emiatt a pénzügyi eredmény a negyedév során mínusz 151 millió Ft-ot, a félévben pedig mínusz 1.424 millió Ft-ot tett ki. Mindezek hatására a társaság 2006/2007. második negyedévi adózás előtti nyeresége 1.630 millió Ft-ot ért el, ami (bár 285 millió Ft-tal több az első negyedévnél) 49 %-kal elmarad az egy évvel korábbitól. A féléves adózás előtti eredmény 2.975 millió Ft, ez 71 %-kal elmarad a bázistól. Részletes elemzés Nettó árbevétel:
45.126 millió Ft
Belföldi értékesítés A magyarországi gyógyszerpiacot a 2007. január – március közötti időszakban a támogatási és finanszírozási rendszerben bevezetett változások befolyásolták a legnagyobb mértékben. 2007. január 15-én életbelépett a „Gyógyszergazdaságossági törvény”, amely a gyártókat 12 %-nak megfelelő befizetésre kötelezi a gyógyszereikre jutó társadalombiztosítási támogatás után. Ezen felül minden orvoslátogató után 5 millió Ft regisztrációs díjat kell leróni, végül a gyártók viselik a gyógyszertámogatási alap éves hiányát is, szintén a termékeikre jutó támogatás arányában. A kormány jelentősen csökkentette a gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását 2007. január 16-tól, és átlagosan 50 %-kal növelte a betegek által fizetendő térítési díjat a támogatott gyógyszerek után. Ugyanakkor a generikus árversenyt lényegesen felgyorsító eljárási szabályok kerültek bevezetésre.
2
EGIS Gyógyszergyár Nyrt.
Az új szabályok alapján az OEP ismét új árajánlatokat kért a gyártóktól és 2007. április 1-i bevezetéssel általánosan ezekhez igazította a versenyző termékek támogatását. A termékek támogatásának és piaci pozíciójának megőrzése érdekében az EGIS Nyrt. 33 termékénél csökkentette az árakat. A változás a teljes termékkörre vetítve 9 %-ot tesz ki. Az április 1-i általános és jelentős árcsökkentés előtt a nagykereskedők és gyógyszertárak ezúttal is visszafogták rendelésüket, annak érdekében, hogy elkerüljék az átértékelési veszteségeket. Emiatt március második felében a társaságnak már alig volt értékesítése, mintegy félhavi forgalom a következő hónapra tolódott át. Az EGIS Nyrt. második negyedévi belföldi árbevétele mindezen hatásokat tükrözve 7.785 millió Ft lett. Ez ugyan 29 %-kal meghaladja az irreálisan alacsony bázist, de mintegy 1.500 millió Ft-tal (nagyjából a márciusban kiesett forgalommal) kisebb annál, mint amit a társaság elvárt. A féléves magyarországi árbevétel 16.361 millió Ft-ot tett ki, ez 5 %-kal kisebb a múlt évinél. Mint említettük, 2007. január 15-től a gyógyszergyárakat befizetési kötelezettség terheli a forgalmazott termékek társadalombiztosítási támogatása arányában. A féléves jelentés elkészítéséig sem a befizetés pontos szabályai nem tisztázódtak, sem a befizetés alapjául szolgáló tényleges piaci forgalmi adatok nem álltak rendelkezésre. Emiatt a társaság saját számításai alapján számolta el a mérlegben a január 15. – március 31. közötti időszakra várható kötelezettséget 429 millió Ft összegben. Az IMS (International Medical Statistics) adatai szerint az EGIS Nyrt. hazai piaci részesedése a 2006. október – 2007. március közötti félévben 6,3 %-ot tett ki, míg az elmúlt 12 hónapban együttesen 6,4 % volt. A társaság továbbra is a negyedik a hazai szállítók rangsorában. A társaság továbbra is kiemelt céljának tekinti termékválasztékának folyamatos erősítését. Ennek sikerességét igazolják a tárgyalt időszak eredményei is. Az 1997-től piacra vitt új gyógyszerek együttes forgalma a félév során 10,1 milliárd Ft-ot tett ki, és 9 %-os növekedést ért el az elmúlt év hasonló időszakához képest. Ezek a termékek 58 %-át adták az EGIS Nyrt. teljes belföldi humán árbevételének. A társaság vezető termékcsaládjának, a SERVIER-licencszerződés alapján forgalmazott Coverex termékeknek értékesítése 2,5 milliárd Ft-ot ért el a félév során. A SERVIER-től átvett teljes termékkör (Coverex, Coverex Komb, Coverex Forte, Adexor MR, Tenaxum és Bioparox) árbevétele ugyanezen időszak alatt 5,7 milliárd Ft-ot tett ki. Ez 32 %-át képviseli az EGIS Nyrt. teljes hazai gyógyszerforgalmának. Export A társaság második negyedévi kivitele 77, 9 millió dollárt ért el. Ez 28 %-kal több a bázisnál és 9,5 millió dollárral meghaladja az előző negyedév export forgalmát.
3
EGIS Gyógyszergyár Nyrt.
A legnagyobb exportpiacon, Oroszországban 20,3 millió dollár forgalom teljesült. Ez nagyobb az előző negyedévnél, de 13 %-kal elmaradt a múlt év hasonló időszakának árbevételétől, és jóval kisebb a társaság tervénél. Továbbra is alacsonyak a társaság eladásai a jóléti gyógyszerellátási program, a DLO keretében. Ezek a negyedév során (a bázisban elért 3,4 millió dollárral szemben) mindössze 0,3 millió dollár értéket képviseltek, a teljes piaci forgalomnak csupán 1,5 %-át. A jóléti gyógyszerellátási rendszer, a DLO körüli oroszországi bizonytalanság és a finanszírozás problémái mind a szállítókat, mind a nagykereskedőket igen óvatossá tették. A szabadpiacon a társaság ebben a negyedévben 20,0 millió dollár árbevételt ért el, ami megegyezik a bázisidőszak forgalmával. A stagnáláshoz, amely reményeink szerint csak átmeneti, a piac általános lassulása és egyes nagykereskedő partnerek visszafogott megrendelései mellett egyes EGIS készítmények időleges hiánya is hozzájárult. A társaság a forgalom lényeges növekedését várja a következő negyedévekre. A FÁK régió más piacain az EGIS Nyrt. a negyedév során 10,3 millió dollár árbevételt ért el. A forgalom lényegesen gyorsult és 34 %-kal meghaladta a bázisértéket. A régión belül Ukrajnában 4,9 millió dollár, az előző évinél 31 %-kal több volt a forgalom, az egyéb FÁK-országokban (a legjelentősebbek: Belarusz és Kazahsztán) pedig 5,4 millió dollár kivitel teljesült, ez 37 %-kal több a bázisnál. A második negyedévi nagy dinamika részben az első negyedévi lassú emelkedés korrekciója. A kelet-európai országokban ebben az üzleti negyedévben együttesen 26,2 millió dollár értékben adott el a társaság. Ez 26 %-kal több a múlt évi azonos időszaki forgalomnál. (A növekedés mintegy fele a helyi devizáknak a dollárhoz képest mutatott erősödéséből adódott.) A reláción belül 12,4 millió dollárt tett ki a lengyelországi kivitel, ez 36 %-kal több a bázisnál. Csehországban 4,2 millió dollár export valósult meg, ez 33 % bővülést mutat, míg Romániában 3,4 millió dollár kivitel teljesült, ami (az előző negyedév 35 %-os emelkedése után) 6 %-kal jobb az egy évvel korábbinál. A többi piacon (Szlovákia, Lettország, Litvánia, Bulgária és az üzleti jellemzői miatt az e csoportba sorolt Vietnam) együttesen 6,2 millió dollárt ért el a negyedéves export, ami 17 %-os bővülést jelent. Az előző évek csökkenő irányzatát megfordítva, hasonlóan az első negyedévhez, a második negyedévben is jelentősen növekedett a társaság kivitele a nyugati piacokra. A késztermékek exportja 5,8 millió dollárt tett ki, ez 2,4-szerese az (igen alacsony) bázisnak. A forgalom több mint fele a Servier csoporthoz tartozó vállalatokkal együttműködésben teljesült. A hatóanyagok kivitele is tovább nőtt a tárgynegyedévben és 15,3 millió dollárt tett ki, ami mindenkori legjobb negyedéves eredmény, a bázisnak pedig 2,2-szerese. A teljes hatóanyag-kivitel 65 %-át a Servier számára gyártott új hatóanyagok tették ki.
4
EGIS Gyógyszergyár Nyrt.
Az EGIS Nyrt. féléves összesített exportja 146,3 millió dollárra emelkedett, ez 21 % növekedést jelez. Az egyes fő piacok adatait a következő táblázat mutatja: (ezer USD-ben) Piac
2006/2007. üzleti év 1. félév
2005/2006 üzleti év 1. félév
Változás ezer USD
%
Oroszország Ukrajna Egyéb FÁK-országok Oroszország + egyéb FÁKországok
38.993 8.766 10.625 58.384
43.626 7.771 8.838 60.235
-4.633 995 1.787 -1.851
-11 13 20 -3
Lengyelország Csehország Szlovákia Románia Egyéb kelet-európai országok Kelet-Európa összesen
20.368 8.591 6.037 8.820 6.672 50.488
18.001 6.922 5.139 7.233 5.348 42.643
2.367 1.669 898 1.587 1.324 7.845
13 24 17 22 25 18
Gyógyszerexport egyéb országokba Hatóanyag- és egyéb export
9.451 27.955
4.135 13.629
5.316 14.326
129 105
146.278
120.642
25.636
21
Összes export
A forint erősödése és a dollár gyengülése a tárgynegyedévben is jelentős veszteséget okozott a társaságnak. A második negyedév kivitelének átlagos árfolyama 192,24 HUF / USD értéket adott, ez a bázisnál mintegy 20 Ft-tal, azaz 10 %-kal gyengébb. A féléves átlagos árfolyam 196,65 Ft-ra jön ki, ami 7 % csökkenést jelent egy év alatt. Így a negyedéves export 14.973 millió Ft-ot tett ki, ami (28 % dollárban mért bővülés mellett) 15 %-kal több a bázisnál. A féléves export értéke 28.765 millió Ft, ez 12 %-kal több az elmúlt üzleti évben elértnél, míg a dollárban mért emelkedés 21 % volt. Az értékesítés közvetlen költsége (A nemzetközi számviteli előírásoknak megfelelően 2006. szeptembertől a társaság módosította az értékcsökkenés elszámolását. Az eltérő élettartamú részekből álló tárgyi eszközökre elemenként, az adott elem hasznos élettartamának megfelelő, eltérő leírási kulcs kerül alkalmazásra. Ennek következtében az elszámolt amortizáció egyéves összege mintegy 600 millió Ft-tal megnő. A növekmény a termelő üzemeket és a kutatás épületeit érinti legnagyobb mértékben.)
5
EGIS Gyógyszergyár Nyrt.
Az értékesítés közvetlen költsége a második üzleti negyedévben az árbevétel 44,5 %át tette ki. Ez 8,8 %-ponttal nagyobb az előző évinél. Az egyes relációk költségaránya továbbra is megfelelt annak, amit az adott árfolyamok mellett a társaság tervezett. Az átlagosan kimutatott többlet a kisebb fajlagos költségigényű területeken elért alacsonyabb értékesítésre (orosz export), illetve a nagyobb költségű termékek (hatóanyagok) gyorsan bővülő forgalmára vezethető vissza. Hozzájárult a költség-igényesség növeléséhez az árfolyamok romlása is. Mindezek hatására a félév során a közvetlen költségek az árbevétel 43,9 %-ára emelkedtek, ami 9.0 %-ponttal meghaladja a bázist. A közvetlen költségek változását az alábbi táblázat mutatja: millió Ft 2006/2007. üzleti év 1. félév
2005/2006. üzleti év 1. félév
Termelési közvetlen költségek Üzemi közvetlen költségek
14.469 5.331
11.666 3.276
2.803 2.055
24 63
Közvetlen költségek összesen a nettó árbevétel %-ában
19.800 43,9
14.942 34,9
4.858
33
Üzleti eredmény:
Eltérés mFt
Változás %
4.399 millió Ft
A társaság működésének általános költségei a második negyedév során együttesen 8 %-kal emelkedtek a bázishoz képest. Ez alacsonyabb a korábbi időszakok dinamikájánál. Továbbra is az átlagosnál gyorsabban nőttek az innovációs területek költségei, így a kereskedelmi ráfordítások 10 %-kal, a kutatási és fejlesztési kiadások pedig 23 %-kal bővültek. Az igazgatási költségek ugyanakkor 6 %-kal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel korábban. Az egyéb működési költségek és egyéb működési bevételek egyenlege a tárgyalt negyedévben 765 millió Ft-tal terhelte az eredményt, ez 492 millió Ft-tal több annál, mint amit a társaság a bázisban elszámolt. Az egyéb működési költségek negyedéves összegéből 429 millió Ft a társaság befizetési kötelezettsége a gyógyszerek támogatási alapjába (erről írtunk a belföldi forgalomról szóló pontban). További 302 millió Ft-ot tesz ki az iparűzési adó, míg mínusz 34 millió Ft az egyéb tételek egyenlege.
6
EGIS Gyógyszergyár Nyrt.
Ezzel a 2006/2007. év második negyedévi üzleti eredmény 1.781 millió Ft-ot ért el. Ez 31 %-kal kisebb a bázisnál. A negyedéves üzleti eredmény 8 %-át teszi ki az árbevételnek. A mérsékelt eredmény a belföldi forgalom márciusi kiesésének, az oroszországi export csökkenésének és az árfolyamok kedvezőtlen változásának következménye. A féléves üzleti eredmény 4.399 millió Ft-ot tett ki, ami 10 %-a az árbevételnek és 53 %-kal elmarad a bázisban elért szinttől. Adózás előtti eredmény:
2.975 millió Ft
A társaság pénzügyi tevékenységének eredménye a második negyedévben 151 millió Ft veszteséget mutatott. Az egyenlegre a január – március közötti időszakban is az első negyedévben már ismertetett tényezők hatottak. A kapott kamatok 141 millió Ft-ot, az osztalék bevételek 45 millió Ft-ot, tettek ki a negyedév során, míg az egyéb tételek együtt 9 millió Ft ráfordítási többletet adtak. Újabb 328 millió Ft ráfordítással terhelte ugyanakkor a pénzügyi eredményt a devizás kinnlevőségek befolyáskori és negyedév végi átértékelése. (Az első negyedévben 1.611 millió Ft átértékelési veszteség került elszámolásra) Mint ismeretes, az IFRS szabályok szerint a társaság minden negyedév végén, az utolsó napi záróárfolyamnak megfelelően átértékeli a mérlegben lévő devizás tételeket (kereskedelmi követelések, tartozások, befektetések). A 2006. szeptember 30-i árfolyam 215,74 HUF/USD, a december 31-i árfolyam 191,62 HUF/USD, a 2007. március 31-i árfolyam 186,13 HUF/USD volt. A féléves pénzügyi eredmény 1.424 millió Ft veszteséget mutat. Mindezek hatására EGIS Nyrt. második negyedévi adózás előtti eredménye 1.630 millió Ft-ot ad. Ez 51 %-a az egy évvel korábban elért szintnek. Az eltelt üzleti félév nyeresége 2.975 millió Ft, a bázis év félévi nyereségének 29 %a. Adózott eredmény:
2.823 millió Ft
Az EGIS Nyrt. társasági adóterhelése lényegesen csökken a jelen üzleti évtől. Mint 2005. május 9-i közleményünkben jelentettük, az EGIS Nyrt. 2005-2007 között megvalósuló termelőkapacitás fejlesztései alapján jogot nyert társasági adókedvezményre. Az összességében 2,2 milliárd Ft értékű kedvezmény igénybevétele kezdődött meg a jelen üzleti évben. A termelő nagyberuházások után a társaság 80 %-os adókedvezményt élvez az általános szintnek megfelelő 16 %-os társasági adóból. Ugyanakkor ez évtől minden vállalatnak, így az EGIS Nyrt-nek is 4 % szolidaritási adót kell fizetnie.
7
EGIS Gyógyszergyár Nyrt.
Így a negyedév eredményét – a kedvezményt, az adóalapot módosító tételeket, valamint a halasztott adót is figyelembe véve – 71 millió Ft adó terheli. Az adózott eredmény ezzel 1 559 millió Ft-ra számítható. Ez a bázisérték 54 %-a. A féléves adózott eredmény 2.823 millió Ft, az előző év hasonló időszakában elért érték 30 %-a. A társaság áttekintette helyzetét és lehetőségeit eredményességének javítására, és intézkedett a fejlesztések gyorsítására, a forgalom növelésére és a költségek mérséklésére. Ezek hatásai nagyobbrészt a következő üzleti években érezhetők majd. A kiemelt mérlegtételekre vonatkozó információk A társaság eszközei és forrásai az időszak végén 109.964 millió Ft-ot tettek ki, értékük az egy évvel ezelőtti szinthez viszonyítva 7 %-kal nőtt. Az immateriális javak értéke az elmúlt évhez képest 9 %-kal csökkent. A tárgyi eszközök értéke 4 %-kal gyarapodott. Ezen belül az ingatlanok, valamint a gépek és berendezések értéke nőtt a legnagyobb arányban, ez a társaság gyógyszergyártó kapacitásai növelésére indított többéves programhoz kötődik. A megvalósult létesítmények üzembe állásával 65 %-kal csökkent a beruházások állománya. A részesedések értéke 13 %-kal magasabb, mint egy évvel korábban. A növekmény a Serdix-nél, a Servier és az EGIS Nyrt. által közösen épített oroszországi termelőüzemnél végrehajtott alaptőke-emeléshez kötődik. A társaság a tevékenység végleges kialakulásáig tulajdonosi kölcsönnel finanszírozza újonnan alapított külföldi kereskedelmi vállalatait, ezzel függ össze az adott kölcsönök a mérlegben megjelenő 83 %-os emelkedése. A társaság készleteinek értéke 7 %-kal nőtt az elmúlt 12 hónap során. Az üzleti év elejéhez viszonyítva a készletek értéke 4 % emelkedést mutat. A vevőkkel szembeni követelés 6 %-kal csökkent az elmúlt évhez képest, ez átmenetinek tekinthető és az alacsony márciusi belföldi forgalom miatt állt elő. Az egyéb követelések bővülése elsősorban a költségvetéssel szembeni igények megemelkedéséből adódott. A társaság szabad pénzeszközeinek értéke 2007. március 31-én 10.072 millió Ft-ot tett ki. Ez 1.479 millió Ft-tal több, mint az előző negyedév végén és 38 %-kal nagyobb az egy évvel korábbinál. A társaság saját tőkéje a tárgyidőszak végén 97.548 millió Ft-ot tett ki, ami 9 %-kal több az egy évvel korábbinál. Az egy részvényre jutó tőkeérték 12.529 Ft-ra nőtt. A kötelezettségek továbbra is kis arányt, a tárgyidőszak végén 11 %-ot képviselnek a társaság forrásai között. Értékük az elmúlt tizenkét hónap során 6 %-kal mérséklődött. Ez egy korábbi kölcsön 2006. május havi visszafizetéséből adódik. A szállítóknak való tartozások 18 %-kal nőttek az egy évvel korábbi szinthez képest.
8
EGIS Gyógyszergyár Nyrt.
Egyéb tájékoztatás a társaságról Az EGIS Nyrt. teljes munkaidős dolgozóinak létszáma 2007. március 31-én 2.651 fő volt (ebből 155 fő nyugdíjas). Az elmúlt év hasonló időszakához képest a létszám 38 fővel csökkent. A külföldi kereskedelmi hálózatban dolgozók létszáma 1.141 főre emelkedett, az üzleti év kezdetéhez képest ez 87 fő emelkedést mutat. A negyedév során a társaság 4.337 millió Ft beruházást valósított meg. Folytatódott a társaság gyógyszergyártó üzemeinek jelentős bővítését és korszerűsítését szolgáló program. A fenti beruházásokon túlmenően az EGIS Nyrt. további 521 millió Ft-ot költött külföldi kereskedelmi irodáinak fejlesztésére. A társaság jegyzett tőkéje 2007. március 31-én változatlanul 7.785.715 ezer Ft volt, azaz az egy évvel ezelőttinek felelt meg. A társaság ügyvezetésében a negyedév során nem történt változás. 2007. április 1-től Dr. Blaskó Gábor helyett Dr. Simig Gyula került kinevezésre kutatási igazgatónak. Kötvényt a társaság nem bocsátott ki. A társaság nem rendelkezik saját részvénnyel. A társaság tulajdonosi szerkezetében lényeges változás nem történt. A francia ATP (SERVIER) cég továbbra is 50,91 % részvény tulajdonosa, míg a többi rész egyéb befektetők kezében van. Két további befektető, a Franklin Templeton Investment Fund és a Capital Group rendelkezik a részvények több mint 5 %-ával. Az EGIS Nyrt. stratégiai partnerével, a SERVIER-vel közösen új gyógyszergyártó üzemet létesít Oroszországban. A SERDIX nevű közös vállalat keretében a korszerű gyógyszergyár építése 2005. augusztus havában elindult és jó ütemben zajlik. Az építés a közeli hónapokban befejeződik, megindul a próbaüzem, amely több ütemben mintegy 1 évet vesz igénybe. Így a rendes üzemszerű termelés 2008. első felében indulhat meg. 2006 decemberében a helyi cégbíróság bejegyezte a SERDIX alaptőkéjének újabb bővítését. Ezt a tulajdonosok az új üzem gyógyszergyártó gépeinek apportjával (inkind contribution) valósították meg. Az EGIS Nyrt. 1.240 millió Ft értékben vásárolt új gépeket nyugati gyártóktól és szállította azokat a SERDIX részére. Ezzel az EGIS Nyrt. teljesítette kötelezettségeit, a gyár működéséhez szükséges további tőkeemelést a stratégai partner, a SERVIER fedezi. Exportbevételei biztosítására a társaság rendszeresen köt határidős devizaszerződéseket. A 2007. februárig lezárt szerződések eredményét a jelen elszámolások tartalmazzák, újabb szerződéseket a társaság nem kötött.
9
EGIS Gyógyszergyár Nyrt.
A magyar kormány és a gyógyszergyártók között 2005. és 2006. évre megkötött megállapodás szerint a gyógyszertámogatási keret és a tényleges támogatási igény közötti többletet a gyártók és az állami költségvetés közösen finanszírozzák. A 2005. szeptember hóban létrejött kiegészítő megállapodás szerint a gyógyszergyártók által együttesen fizetendő összeg 2006-ra legfeljebb 22,5 milliárd Ft. A EGIS Nyrt.-t terhelő 2006. évi kötelezettséget, amely a társaság számítása szerint 430 millió Ft, a 2005/2006. üzleti évi elszámolások tartalmazták. A gyógyszerpiaci törvényben 2007. évre előírt befizetési kötelezettség január – március közötti mértékét a társaság 429 millió Ft-ra számította és a negyedéves elszámolásokba beállította. A pontos mértéket az OEP megfelelő adatszolgáltatása alapján a következő hónapokban lehet meghatározni. A társaságnak más jelentősebb kötelezettségvállalása az időszak végén nem volt. Az EGIS Nyrt. 2006. október 1. és 2007. március 31. között az alábbi rendkívüli tájékoztatást tette közzé: 2006. október 12.
Tájékoztatás az orosz DLO gyógyszertámogatási rendszer módosításának az EGIS Nyrt. forgalmára kifejtett hatásáról
2006. december 21.
Meghívó a 2007. január 24-i közgyűlésre
2007. január 24.
Közgyűlési határozatok és az éves jelentés megtekinthetősége
2007. január 25.
Az első negyedév várható eredménye (profit warning)
2007. február 15.
Tájékoztatás a Capital Group Companies Inc. 5%-os befolyásszerzéséről
2007. március 5.
Tűzeset az alapanyag-gyártó üzemben
10
EGIS Gyógyszergyár Nyrt.
Konszolidált adatok Az EGIS-csoport évközi konszolidált jelentései szintén az IFRS elvek alapján készülnek. A konszolidált adatokra a konszolidált vállalatok tevékenységi köréből és kis méretéből adódóan hasonló trendek és hasonló növekedés jellemző, mint amit az EGIS Nyrt.-ről szóló jelentésben az előzőekben ismertettünk. A konszolidált nettó árbevétel 56.843 millió Ft-ot tett ki a félév során. Ez 4 %-kal nagyobb az egy évvel ezelőtti hasonló időszaknál. Ezen belül a belföldi forgalom 6 %-kal csökkent, az export Ft-értéke pedig 13 %-kal bővült. Az értékesítés önköltsége 20 %-kal nőtt, az időszak általános költségei pedig 10 %kal emelkedtek. Mindezek hatására a konszolidált üzleti eredmény 3.917 millió Ft-ot tett ki, ami 59 %kal alacsonyabb a bázisnál. A konszolidált pénzügyi eredmény mínusz 1.354 millió Ft-ot tett ki, míg a társult vállalkozásokból az EGIS Nyrt.-re eső eredmény 478 millió Ft volt. Ezzel a csoport konszolidált adózás előtti eredménye 3.041 millió Ft-ra bővült. Ez 73 %-kal kisebb a múlt év hasonló időszakában elért nyereségnél. A konszolidált eszközök és források értéke az időszak végén 118.951 millió Ft-ot képviselt, és 7 % növekedést mutat az elmúlt 12 hónap során. Az eszközökön belül 5 % éves emelkedést mutat a tárgyi eszközök értéke, 9 %-kal bővültek a készletek és 29 %-kal nőtt a csoport pénz- és rövidlejáratú befektetési állománya. A források dinamikusan növekvő eleme a társaság saját tőkéje, amely a félév végén 103.317 millió Ft-ot tett ki és 9 %-kal bővült egy év alatt. A rövid és hosszú lejáratú kötelezettségek egyaránt mérséklődtek. Az EGIS Nyrt. külföldi kereskedelmi vállalatai (EGIS Polska, EGIS Polska Dystrybucja, EGIS Praha, EGIS Slovakia) továbbra is meghatározó szerepet játszottak a csoport kedvező exportteljesítményében. A vállalatok saját eredményei a konszolidáció során nagyobbrészt beleolvadnak az EGIS Nyrt. eredményeibe. A korábbi Medimpex-ből alakult alábbi vállalatok teljesítménye ugyanakkor többletként jelentkezik a csoport együttesében, mivel üzleti területük eltérő az EGIS Nyrt.-től. A Medimpex Kereskedelmi Zrt., amelynek az EGIS Nyrt. 100 %-os tulajdonosa, vegyi és gyógyszeripari termékek exportjával és importjával foglalkozik. A vállalat a tárgyalt félévben 1.035 millió Ft árbevételt és 30 millió Ft adózás előtti eredményt ért el. A Medimpex Gyógyszer-nagykereskedelmi Zrt., amely 50 %-ban áll az EGIS Nyrt. tulajdonában, a magyarországi gyógyszer-nagykereskedelem egyik fontos vállalata. Teljes árbevétele 17.603 millió Ft-ot tett ki, míg adózás előtti eredménye mínusz 24 millió Ft volt.
11
EGIS Gyógyszergyár Nyrt.
A Medimpex Irodaház Kft., amely ugyancsak 50 %-ban az EGIS Nyrt. tulajdona, a félév során 148 millió Ft teljes árbevétel mellett 88 millió Ft adózás előtti eredményt ért el. A Medimpex UK (London) vállalatban az EGIS Nyrt. ugyancsak 50 %-os tulajdonos. A társaság a magyar gyógyszerhatóanyagok és gyógyszerek fő helyi közvetítője, s így az EGIS-nek is fontos partnere. Árbevétele az elemzett időszakban 4,4 millió GBP, adózás előtti eredménye 4 ezer GBP volt. A gyorsjelentés a valóságnak megfelelő adatokat és állításokat tartalmaz, valamint nem hallgat el olyan tényt, amely az EGIS Nyrt. helyzetének megítélése szempontjából jelentőséggel bír. Budapest, 2007. május 7. EGIS Gyógyszergyár Nyrt.
Gál Péterné vezérigazgató
Melléklet - Nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerinti kimutatások a 2007. március 31-én végződő 6 hónapra - Nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerinti konszolidált kimutatások a 2007. március 31-én végződő 6 hónapra Függelék - Magyar beszámolási standardok szerinti mérleg és eredménykimutatás a 2007. március 31-én végződő 6 hónapra
12
MELLÉKLET
EGIS Gyógyszergyár Nyrt.
Mérleg IFRS szerint mFt 2006. március 31. Nem auditált 1
2007. március 31. Nem auditált 2
Index (2/1) 3
590
538
91,2
38 283 18 304 12 527 1 674 5 778
39 918 21 037 14 913 1 955 2 013
104,3 114,9 119,0 116,8 34,8
8 138
9 157
112,5
Adott kölcsönök
156
285
182,7
Halasztott adókövetelés
548
329
60,0
Készletek Befejezetlen termelés és félkésztermékek Késztermékek Alapanyagok Áruk
27 672 13 215 8 007 4 879 1 571
29 457 13 062 9 647 5 153 1 595
106,5 98,8 120,5 105,6 101,5
Vevőkkel szembeni nettó követelések és egyéb rövid lejáratú követelések Vevőkövetelések Költségvetéssel szembeni követelések Szállítóknak fizetett előleg Egyéb követelések
20 089 18 053 555 820 661
20 208 16 920 1 580 555 1 153
100,6 93,7 284,7 67,7 174,4
3 310
4 754
143,6
316
196
62,0
3 648 3 586 59 3
5 122 5 058 60 4
140,4 141,0 101,7 133,3
102 750
109 964
107,0
89 479 7 786 2 239
97 548 7 786 2 239
109,0 100,0 100,0
2 809 76 645
2 727 84 796
97,1 110,6
1 426
1 265
88,7
1 426
1 265
88,7
11 845 6 208 31 651
11 151 7 327
94,1 118,0
568
87,3
600 2 007 2 348
622
103,7
2 634
112,2
102 750
109 964
107,0
ESZKÖZÖK Immateriális javak Tárgyi eszközök Ingatlanok Gépek, berendezések, felszerelések Járművek Beruházások Részesedések
Lejáratig tartott értékpapírok Kereskedési célú értékpapírok Pénzeszközök Bankbetétek Elkülönített pénzeszközök Pénztár ESZKÖZÖK ÖSSZESEN
FORRÁSOK Saját tőke Jegyzett tőke Tőketartalék Átértékelési tartalék Eredménytartalék Hosszú lejáratú kötelezettségek Hitelek és kölcsönök Céltartalék várható kötelezettségekre Rövid lejáratú kötelezettségek Szállítók Bankhitelek és folyószámlahitelek Fizetendő munkabér Adó és adójellegű kötelezettségek Hosszú lejáratú kölcsön rövid lejáratú része Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek FORRÁSOK ÖSSZESEN
EGIS Gyógyszergyár Nyrt.
Eredménykimutatás IFRS szerint mFt 2006. március 31-re végződő 6 hó Nem auditált 1
2007. március 31-re végződő 6 hó Nem auditált 2
Index (2/1) 3
Belföldi értékesítés árbevétele Export értékesítés árbevétele Értékesítés árbevétele Értékesítés önköltsége Bruttó eredmény
17 219 25 600 42 819 14 942 27 877
16 361 28 765 45 126 19 800 25 326
95,0 112,4 105,4 132,5 90,8
Értékesítés általános költsége Kutatás-fejlesztés költsége Igazgatási költségek Igazgatási és értékesítési költségek Egyéb működési költségek Egyéb működési bevételek Üzleti eredmény
9 575 3 231 5 050 17 856 734 55 9 342
10 838 3 953 5 144 19 935 1 215 223 4 399
113,2 122,3 101,9 111,6 165,5 405,5 47,1
186,0 133,5 40,0 425,0 44,2
68
199 267 2 17 485 1 939 2
22 90 35 1 042
4 9 1 954 45 -1 424
40,9 2 171,1 128,6
10 384
2 975
28,6
Társasági adó Adózott eredmény
1 039 9 345
152 2 823
14,6 30,2
Egy részvényre jutó eredmény, hígítatlan és hígított (Ft)
1 200
363
30,2
Árfolyamnyereség, nettó Határidős ügyletek nyeresége Kapott kamatok Értékesített befektetések árfolyamnyeresége Egyéb pénzügyi bevételek Kamatok és egyéb pénzügyi bevételek Árfolyamveszteség, nettó Határidős ügyletek vesztesége Fizetett kamatok Értékesített befektetések árfolyamvesztesége Egyéb pénzügyi ráfordítások Kamatok és egyéb pénzügyi ráfordítások Kapott osztalék Pénzügyi műveletek eredménye Adózás előtti eredmény
781 107 200 5 4 1 097
2,9
EGIS Gyógyszergyár Nyrt.
Cash flow IFRS szerint mFt 2006. március 31. végződő 6 hó Nem auditált 1
2007. március 31. végződő 6 hó Nem auditált 2
Index (2/1) 3
10 384
2 975
28,6
2 398 32 -200 -35 17 -225 -104 141 -1 -449 200 -2 366 -1 334
3 129 4 -267 -45 -21 310 68 -43 -8 888 267 -1 084 -311
130,5 12,5 133,5 128,6
-1 120 -1 025
535 -128
12,5
6 313
6 269
99,3
-6 096
79,5
16 35 -12
-4 844 -10 40 45 -155
250,0 128,6 1 291,7
-6 057
-4 924
81,3
282
1 345
477,0
Pénzeszközök nyitó egyenlege
3 366
3 777
112,2
Pénzeszközök záró egyenlege
3 648
5 122
140,4
ÜZLETI TEVÉKENYSÉG SORÁN KÉPZŐDÖTT PÉNZESZKÖZÖK Adózás előtti eredmény Értékcsökkenés és amortizáció Rendkívüli értékcsökkenés Nettó kamatbevétel Kapott osztalék Értékesített tárgyi eszközök vesztesége / nyeresége (-) Nettó nem realizált árfolyamnyereség (-) / veszteség Pénzügyi instrumentumok valós értékelése Várható kötelezettségekre képzett céltartalék növekedése / csökkenése (-) Munkavállalói kölcsönök diszkontálása Értékpapírok növekedése (-) / csökkenése Kapott kamat Készletek növekedése Vevőkkel szembeni nettó követelések és egyéb rövid lejáratú követelések növekedése Szállítókkal szembeni kötelezettség és egyéb rövid lejáratú kötelezettségek csökkenése (-) / növekedése Nettó fizetett adó Üzleti tevékenység során képződött pénzeszközök
800,0 133,5 45,8 23,3
BEFEKTETÉSI TEVÉKENYSÉG SORÁN FELHASZNÁLT PÉNZESZKÖZÖK Immateriális javak és tárgyi eszközök vásárlása Befektetések vásárlása Immateriális javak és tárgyi eszközök értékesítése Kapott osztalék Adott kölcsönök növekedése Befektetések értékesítése Befektetési tevékenység során felhasznált pénzeszközök PÉNZÜGYI TEVÉKENYSÉG SORÁN KÉPZŐDÖTT PÉNZESZKÖZÖK Rövid lejáratú hitelek növekedése Fizetett kamat Fizetett osztalék Pénzügyi tevékenység során képződött pénzeszközök Pénzeszközök állományának nettó változása
26
26
EGIS Gyógyszergyár Nyrt.
Saját tőke változásai IFRS szerint mFt Jegyzett tőke
Tőketartalék
Átértékelési tartalék átalakuláskor
2005. szeptember 30. 2006. március 31-re végződő 6 hónap nettó nyeresége Átvezetés átértékelési tartalékból Fizetett osztalék 2006. március 31.
7 786
2 239
2 850
7 786
2 239
2 809
2006. szeptember 30. 2007. március 31-re végződő 6 hónap nettó nyeresége Átvezetés átértékelési tartalékból Fizetett osztalék 2007. március 31.
7 786
2 239
2 768
-41
-41 7 786
2 239
2 727
Eredménytartalék
Összesen
68 193 9 345 41 -934 76 645
81 068 9 345
82 866 2 823 41 -934 84 796
95 659 2 823
-934 89 479
-934 97 548
EGIS Gyógyszergyár Nyrt.
Konszolidált mérleg IFRS szerint mFt 2006. március 31. Nem auditált 1
2007.március 31. Nem auditált 2
Index (2/1) 3
733
647
88,3
40 220 19 319 12 847 2 260 5 794
42 159 21 852 15 221 2 916 2 170
104,8 113,1 118,5 129,0 37,5
309
371
120,1
8 942
11 072
123,8
57
56
98,2
Adott kölcsönök
160
152
95,0
Halasztott adókövetelés
592
450
76,0
Készletek Befejezetlen termelés és félkésztermékek Késztermékek Alapanyagok Áruk
28 996 13 215 8 118 4 890 2 773
31 597 13 062 9 846 5 162 3 527
109,0 98,8 121,3 105,6 127,2
Vevőkkel szembeni nettó követelések és egyéb rövid lejáratú követelések Vevőkövetelések Költségvetéssel szembeni követelések Szállítóknak fizetett előleg Egyéb követelések
22 039 19 760 575 907 797
21 232 17 717 1 542 644 1 329
96,3 89,7 268,2 71,0 166,8
3 310
4 754
143,6
398
196
49,2
4 980 4 914 60 6
6 265 6 179 77 9
125,8 125,7 128,3 150,0
110 736
118 951
107,4
ESZKÖZÖK Immateriális javak Tárgyi eszközök Ingatlanok Gépek, berendezések, felszerelések Járművek Beruházások Befektetési célú ingatlanok Saját tőke módszerrel értékelt részesedések Értékesítési célú értékpapírok
Lejáratig tartott értékpapírok Kereskedési célú értékpapírok Pénzeszközök Bankbetétek Elkülönített pénzeszközök Pénztár ESZKÖZÖK ÖSSZESEN
FORRÁSOK Saját tőke
94 661
103 317
109,1
Jegyzett tőke Tőketartalék Átértékelési tartalék Halmozott átváltási különbözet Eredménytartalék
7 786 2 239 2 809 578 81 249
7 786 2 239 2 727 537 90 028
100,0 100,0 97,1 92,9 110,8
Hosszú lejáratú kötelezettségek
1 430
1 274
89,1
1 430
1 274
89,1
14 645
14 360
98,1
7 872 673 682 702 2 007 2 709
9 487 661 602 794
120,5 98,2 88,3 113,1
2 816
103,9
110 736
118 951
107,4
Hitelek és kölcsönök Céltartalék várható kötelezettségekre Rövid lejáratú kötelezettségek Szállítók Bankhitelek és folyószámlahitelek Fizetendő munkabér Adó és adójellegű kötelezettségek Hosszú lejáratú kölcsön rövid lejáratú része Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek FORRÁSOK ÖSSZESEN
EGIS Gyógyszergyár Nyrt.
Konszolidált eredménykimutatás IFRS szerint mFt 2006. március 31-re végződő 6 hó Nem auditált 1
2007. március 31-re végződő 6 hó Nem auditált 2
Index (2/1) 3
Belföldi értékesítés árbevétele Export értékesítés árbevétele Értékesítés árbevétele Értékesítés önköltsége Bruttó eredmény
26 797 28 031 54 828 25 442 29 386
25 307 31 536 56 843 30 447 26 396
94,4 112,5 103,7 119,7 89,8
Értékesítés általános költsége Kutatás-fejlesztés költsége Igazgatási költségek Igazgatási és értékesítési költségek Egyéb működési költségek Egyéb működési bevételek Üzleti eredmény
10 291 3 231 5 574 19 096 818 148 9 620
11 442 3 953 5 675 21 070 1 661 252 3 917
111,2 122,3 101,8 110,3 203,1 170,3 40,7
186,0 136,4 40,0 157,1 52,6
12 105
199 300 2 33 534 1 849 2 30 4 3 1 888
25,0 1 798,1
911 557
-1 354 478
85,8
Adózás előtti eredmény
11 088
3 041
27,4
Társasági adó Adózott eredmény
1 056 10 032
149 2 892
14,1 28,8
1 289
371
28,8
Árfolyamnyereség, nettó Határidős ügyletek nyeresége Kapott kamatok Értékesített befektetések árfolyamnyeresége Egyéb pénzügyi bevételek Kamatok és egyéb pénzügyi bevételek Árfolyamveszteség, nettó Határidős ügyletek vesztesége Fizetett kamatok Értékesített befektetések árfolyamvesztesége Egyéb pénzügyi ráfordítások Kamatok és egyéb pénzügyi ráfordítások Kapott osztalék Pénzügyi műveletek eredménye Jelentős részesedésű vállalkozásokból származó eredményhányad
Egy részvényre jutó eredmény, hígítatlan és hígított (Ft)
663 107 220 5 21 1 016 68 25
2,9 120,0
EGIS Gyógyszergyár Nyrt.
Konszolidált cash flow IFRS szerint mFt 2006. március 31-re végződő 6 hó Nem auditált 1
2007. március 31-re végződő 6 hó Nem auditált 2
Index (2/1) 3
11 088
3 041
27,4
2 662 32 -195
3 391 4 -270
127,4 12,5 138,5
34 -67 -103 140 -1 -557 -532 220 -2 500
50 174 68 -38 -8 -478 895 300 -1 936
147,1
-1 646
1 844
-813 -1 040
-186 -187
22,9 18,0
6 722
6 664
99,1
-6 241
87,1
30
-5 436 -27 84
280,0
-11
-20
181,8
-6 222
-5 399
86,8
-311 -25
78 -30
120,0
-336
48
164
1 313
800,6
Pénzeszközök nyitó egyenlege
4 816
4 952
102,8
Pénzeszközök záró egyenlege
4 980
6 265
125,8
ÜZLETI TEVÉKENYSÉG SORÁN KÉPZŐDOTT PÉNZESZKÖZÖK Adózás előtti eredmény Értékcsökkenés és amortizáció Rendkívüli értékcsökkenés Nettó kamatbevétel Kapott osztalék Értékesített tárgyi eszközök vesztesége Nettó nem realizált árfolyamnyereség (-) / veszteség Pénzügyi instrumentumok valós értékelése Várható kötelezettségekre képzett céltartalék növekedése / csökkenése (-) Munkavállalói kölcsönök diszkontálása Társult vállalkozásokból származó eredményhányad Értékpapírok növekedése (-) / csökkenése Kapott kamat Készletek növekedése Vevőkkel szembeni nettó követelések és egyéb rövid lejáratú követelések növekedése (-) / csökkenése Szállítókkal szembeni kötelezettség és egyéb rövid lejáratú kötelezettségek csökkenése Nettó fizetett adó
Üzleti tevékenység során képződött pénzeszközök
800,0 85,8 136,4 77,4
BEFEKTETÉSI TEVÉKENYSÉG SORÁN FELHASZNÁLT PÉNZESZKÖZÖK Immateriális javak és tárgyi eszközök vásárlása Befektetések vásárlása Immateriális javak és tárgyi eszközök értékesítése Kapott osztalék Adott kölcsönök növekedése Befektetések értékesítése Befektetési tevékenység során felhasznált pénzeszközök PÉNZÜGYI TEVÉKENYSÉG SORÁN FELHASZNÁLT (-) / KÉPZŐDÖTT PÉNZESZKÖZÖK Rövid lejáratú hitelek csökkenése (-) / növekedése Fizetett kamat Fizetett osztalék Pénzügyi tevékenység során felhasznált (-) / képződött pénzeszközök Pénzeszközök állományának nettó változása
EGIS Gyógyszergyár Nyrt.
Konszolidált saját tőke változásai IFRS szerint mFt Jegyzett tőke
Tőketartalék
Átértékelési tartalék átalakuláskor
Halmozott átváltási különbözet
2005. szeptember 30. 2006. március 31-re végződő hat hónap nettó nyeresége Átvezetés átértékelési tartalékból Fizetett osztalék Tárgyidőszaki átváltási különbözet 2006. március 31.
7 786
2 239
2 850
7 786
2 239
2 809
115 578
2006. szeptember 30. Előző év korrekciója 2007. március 31-re végződő hat hónap nettó nyeresége Átvezetés átértékelési tartalékból Fizetett osztalék Tárgyidőszaki átváltási különbözet
7 786
2 239
2 768
640
2007. március 31.
7 786
463
-41
-41
Eredménytartalék
72 110 10 032 41 -934 81 249
2 727
537
85 448 10 032 -934 115 94 661
88 109 -80 2 892 41 -934
101 542 -80 2 892
90 028
103 317
-103 2 239
Összesen
-934 -103
FÜGGELÉK
EGIS Gyógyszergyár Nyrt.
Mérleg IFRS szerint mFt 2006. március 31. Nem auditált 1
2007. március 31. Nem auditált 2
Index (2/1) 3
590
538
91,2
38 283 18 304 12 527 1 674 5 778
39 918 21 037 14 913 1 955 2 013
104,3 114,9 119,0 116,8 34,8
8 138
9 157
112,5
Adott kölcsönök
156
285
182,7
Halasztott adókövetelés
548
329
60,0
Készletek Befejezetlen termelés és félkésztermékek Késztermékek Alapanyagok Áruk
27 672 13 215 8 007 4 879 1 571
29 457 13 062 9 647 5 153 1 595
106,5 98,8 120,5 105,6 101,5
Vevőkkel szembeni nettó követelések és egyéb rövid lejáratú követelések Vevőkövetelések Költségvetéssel szembeni követelések Szállítóknak fizetett előleg Egyéb követelések
20 089 18 053 555 820 661
20 208 16 920 1 580 555 1 153
100,6 93,7 284,7 67,7 174,4
3 310
4 754
143,6
316
196
62,0
3 648 3 586 59 3
5 122 5 058 60 4
140,4 141,0 101,7 133,3
102 750
109 964
107,0
89 479 7 786 2 239
97 548 7 786 2 239
109,0 100,0 100,0
2 809 76 645
2 727 84 796
97,1 110,6
1 426
1 265
88,7
1 426
1 265
88,7
11 845 6 208 31 651
11 151 7 327
94,1 118,0
568
87,3
600 2 007 2 348
622
103,7
2 634
112,2
102 750
109 964
107,0
ESZKÖZÖK Immateriális javak Tárgyi eszközök Ingatlanok Gépek, berendezések, felszerelések Járművek Beruházások Részesedések
Lejáratig tartott értékpapírok Kereskedési célú értékpapírok Pénzeszközök Bankbetétek Elkülönített pénzeszközök Pénztár ESZKÖZÖK ÖSSZESEN
FORRÁSOK Saját tőke Jegyzett tőke Tőketartalék Átértékelési tartalék Eredménytartalék Hosszú lejáratú kötelezettségek Hitelek és kölcsönök Céltartalék várható kötelezettségekre Rövid lejáratú kötelezettségek Szállítók Bankhitelek és folyószámlahitelek Fizetendő munkabér Adó és adójellegű kötelezettségek Hosszú lejáratú kölcsön rövid lejáratú része Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek FORRÁSOK ÖSSZESEN
EGIS Gyógyszergyár Nyrt.
Eredménykimutatás IFRS szerint mFt
Belföldi értékesítés árbevétele Export értékesítés árbevétele Értékesítés árbevétele Értékesítés önköltsége Bruttó eredmény Értékesítés általános költsége Kutatás-fejlesztés költsége Igazgatási költségek Igazgatási és értékesítési költségek Egyéb működési költségek Egyéb működési bevételek Üzleti eredmény Árfolyamnyereség, nettó Határidős ügyletek nyeresége Kapott kamatok Értékesített befektetések árfolyamnyeresége Egyéb pénzügyi bevételek Kamatok és egyéb pénzügyi bevételek Árfolyamveszteség, nettó Határidős ügyletek vesztesége Fizetett kamatok Értékesített befektetések árfolyamvesztesége Egyéb pénzügyi ráfordítások Kamatok és egyéb pénzügyi ráfordítások Kapott osztalék Pénzügyi műveletek eredménye
2006. március 31-re végződő 3 hó Nem auditált 1
2007. március 31-re végződő 3 hó Nem auditált 2
Index (2/1) 3
6 027 12 974 19 001 6 781 12 220
7 785 14 973 22 758 10 117 12 641
129,2 115,4 119,8 149,2 103,4
5 054 1 683 2 645 9 382 318 45 2 565
5 536 2 071 2 488 10 095 825 60 1 781
109,5 123,1 94,1 107,6 259,4 133,3 69,4
412 80 107
141
131,8
-3 138 328
23,0
2 601 7
5 12 35 624
6 334 45 -151
120,0 2 783,3 128,6
Adózás előtti eredmény
3 189
1 630
51,1
Társasági adó Adózott eredmény
319 2 870
71 1 559
22,3 54,3
369
200
54,3
Egy részvényre jutó eredmény, hígítatlan és hígított (Ft)
EGIS Gyógyszergyár Nyrt.
Cash flow IFRS szerint mFt 2006. március 31-re végződő 3 hó Nem auditált 1
2007. március 31-re végződő 3 hó Nem auditált 2
Index (2/1) 3
3 189
1 630
51,1
1 184 27 -107 -35 12 -143 -33 124 -1 311 107 -2 169
1 552 4 -141 -45 -12 75 111 1 2 -1 151 141 -1 063
131,1 14,8 131,8 128,6
-739
421
-596 -322
1 051 -19
5,9
809
2 557
316,1
-3 617
59,4
35 -4
-2 148 -9 18 45 -148
128,6 3 700,0
-3 586
-2 242
62,5
22
5
22,7
22
5
22,7
-2 755
320
Pénzeszközök nyitó egyenlege
6 403
4 802
75,0
Pénzeszközök záró egyenlege
3 648
5 122
140,4
ÜZLETI TEVÉKENYSÉG SORÁN KÉPZŐDÖTT PÉNZESZKÖZÖK Adózás előtti eredmény Értékcsökkenés és amortizáció Rendkívüli értékcsökkenés Nettó kamatbevétel Kapott osztalék Értékesített tárgyi eszközök vesztesége / nyeresége (-) Nettó nem realizált árfolyamnyereség (-) / veszteség Pénzügyi instrumentumok valós értékelése Várható kötelezettségekre képzett céltartalék növekedése Munkavállalói kölcsönök diszkontálása Értékpapírok csökkenése / növekedése (-) Kapott kamat Készletek növekedése Vevőkkel szembeni nettó követelések és egyéb rövid lejáratú követelések növekedése (-) / csökkenése Szállítókkal szembeni kötelezettség és egyéb rövid lejáratú kötelezettségek csökkenése (-) / növekedése Nettó fizetett adó Üzleti tevékenység során képződött pénzeszközök
0,8
131,8 49,0
BEFEKTETÉSI TEVÉKENYSÉG SORÁN FELHASZNÁLT PÉNZESZKÖZÖK Immateriális javak és tárgyi eszközök vásárlása Befektetések vásárlása Immateriális javak és tárgyi eszközök értékesítése Kapott osztalék Adott kölcsönök növekedése Befektetések értékesítése Befektetési tevékenység során felhasznált pénzeszközök PÉNZÜGYI TEVÉKENYSÉG SORÁN KÉPZŐDÖTT PÉNZESZKÖZÖK Rövid lejáratú hitelek növekedése Fizetett kamat Fizetett osztalék Pénzügyi tevékenység során képződött pénzeszközök Pénzeszközök állományának nettó változása
EGIS Gyógyszergyár Nyrt.
Saját tőke változásai IFRS szerint mFt Jegyzett tőke
Tőketartalék
Átértékelési tartalék átalakuláskor
2005. december 31. 2006. március 31-re végződő 3 hónap nettó nyeresége Átvezetés átértékelési tartalékból 2006. március 31.
7 786
2 239
2 829
7 786
2 239
-20 2 809
2006. december 31. 2007. március 31-re végződő 3 hónap nettó nyeresége Átvezetés átértékelési tartalékból 2007. március 31.
7 786
2 239
2 748
7 786
2 239
-21 2 727
Eredménytartalék
Összesen
73 755 2 870 20 76 645
86 609 2 870
83 216 1 559 21 84 796
95 989 1 559
89 479
97 548
EGIS Gyógyszergyár Nyrt.
Konszolidált mérleg IFRS szerint mFt 2006. március 31. Nem auditált 1
2007.március 31. Nem auditált 2
Index (2/1) 3
733
647
88,3
40 220 19 319 12 847 2 260 5 794
42 159 21 852 15 221 2 916 2 170
104,8 113,1 118,5 129,0 37,5
309
371
120,1
8 942
11 072
123,8
57
56
98,2
Adott kölcsönök
160
152
95,0
Halasztott adókövetelés
592
450
76,0
Készletek Befejezetlen termelés és félkésztermékek Késztermékek Alapanyagok Áruk
28 996 13 215 8 118 4 890 2 773
31 597 13 062 9 846 5 162 3 527
109,0 98,8 121,3 105,6 127,2
Vevőkkel szembeni nettó követelések és egyéb rövid lejáratú követelések Vevőkövetelések Költségvetéssel szembeni követelések Szállítóknak fizetett előleg Egyéb követelések
22 039 19 760 575 907 797
21 232 17 717 1 542 644 1 329
96,3 89,7 268,2 71,0 166,8
3 310
4 754
143,6
398
196
49,2
4 980 4 914 60 6
6 265 6 179 77 9
125,8 125,7 128,3 150,0
110 736
118 951
107,4
ESZKÖZÖK Immateriális javak Tárgyi eszközök Ingatlanok Gépek, berendezések, felszerelések Járművek Beruházások Befektetési célú ingatlanok Saját tőke módszerrel értékelt részesedések Értékesítési célú értékpapírok
Lejáratig tartott értékpapírok Kereskedési célú értékpapírok Pénzeszközök Bankbetétek Elkülönített pénzeszközök Pénztár ESZKÖZÖK ÖSSZESEN
FORRÁSOK Saját tőke
94 661
103 317
109,1
Jegyzett tőke Tőketartalék Átértékelési tartalék Halmozott átváltási különbözet Eredménytartalék
7 786 2 239 2 809 578 81 249
7 786 2 239 2 727 537 90 028
100,0 100,0 97,1 92,9 110,8
Hosszú lejáratú kötelezettségek
1 430
1 274
89,1
1 430
1 274
89,1
14 645
14 360
98,1
7 872 673 682 702 2 007 2 709
9 487 661 602 794
120,5 98,2 88,3 113,1
2 816
103,9
110 736
118 951
107,4
Hitelek és kölcsönök Céltartalék várható kötelezettségekre Rövid lejáratú kötelezettségek Szállítók Bankhitelek és folyószámlahitelek Fizetendő munkabér Adó és adójellegű kötelezettségek Hosszú lejáratú kölcsön rövid lejáratú része Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek FORRÁSOK ÖSSZESEN
EGIS Gyógyszergyár Nyrt.
Konszolidált eredménykimutatás IFRS szerint mFt 2006. március 31-re végződő 3 hó Nem auditált 1
2007. március 31-re végződő 3 hó Nem auditált 2
Index (2/1) 3
Belföldi értékesítés árbevétele Export értékesítés árbevétele Értékesítés árbevétele Értékesítés önköltsége Bruttó eredmény
10 921 14 358 25 279 11 698 13 581
11 666 16 043 27 709 14 850 12 859
106,8 111,7 109,6 126,9 94,7
Értékesítés általános költsége Kutatás-fejlesztés költsége Igazgatási költségek Igazgatási és értékesítési költségek Egyéb működési költségek Egyéb működési bevételek Üzleti eredmény
5 615 1 683 2 912 10 210 342 105 3 134
5 744 2 071 2 735 10 550 1 284 78 1 103
102,3 123,1 93,9 103,3 375,4 74,3 35,2
342 79 113
158
139,8
158 300
29,0
7 13
14
107,7
2 22
314
1 427,3
523 359
-156 276
76,9
Adózás előtti eredmény
4 016
1 223
30,5
Társasági adó Adózott eredmény
387 3 629
3 1 220
0,8 33,6
466
157
33,6
Árfolyamnyereség, nettó Határidős ügyletek nyeresége Kapott kamatok Értékesített befektetések árfolyamnyeresége Egyéb pénzügyi bevételek Kamatok és egyéb pénzügyi bevételek Árfolyamveszteség, nettó Határidős ügyletek vesztesége Fizetett kamatok Értékesített befektetések árfolyamvesztesége Egyéb pénzügyi ráfordítások Kamatok és egyéb pénzügyi ráfordítások Kapott osztalék Pénzügyi műveletek eredménye Jelentős részesedésű vállalkozásokból származó eredményhányad
Egy részvényre jutó eredmény, hígítatlan és hígított (Ft)
11 545
EGIS Gyógyszergyár Nyrt.
Konszolidált cash flow IFRS szerint mFt 2006. március 31-re végződő 3 hó Nem auditált 1
2007. március 31-re végződő 3 hó Nem auditált 2
Index (2/1) 3
4 016
1 223
30,5
1 318 27 -100
1 664 4 -144
126,3 14,8 144,0
28 -40 -32 123 -1 -359 228 113 -1 880
59 -44 111 -1 2 -276 -1 152 158 -664
210,7 110,0
-1 823
2 377
-973 -331
-741 -14
76,2 4,2
314
2 562
815,9
-3 718
66,1
4
-2 459 -26 48
1 200,0
-4
-13
325,0
-3 718
-2 450
65,9
394 -13
-93 -14
107,7
381
-107
-3 023
5
Pénzeszközök nyitó egyenlege
8 003
6 260
78,2
Pénzeszközök záró egyenlege
4 980
6 265
125,8
ÜZLETI TEVÉKENYSÉG SORÁN KÉPZŐDOTT PÉNZESZKÖZÖK Adózás előtti eredmény Értékcsökkenés és amortizáció Rendkívüli értékcsökkenés Nettó kamatbevétel Kapott osztalék Értékesített tárgyi eszközök vesztesége Nettó nem realizált árfolyamnyereség Pénzügyi instrumentumok valós értékelése Várható kötelezettségekre képzett céltartalék növekedése / csökkenése (-) Munkavállalói kölcsönök diszkontálása Társult vállalkozásokból származó eredményhányad Értékpapírok csökkenése / növekedése (-) Kapott kamat Készletek növekedése Vevőkkel szembeni nettó követelések és egyéb rövid lejáratú követelések növekedése (-) / csökkenése Szállítókkal szembeni kötelezettség és egyéb rövid lejáratú kötelezettségek csökkenése Nettó fizetett adó
Üzleti tevékenység során képződött pénzeszközök
76,9 139,8 35,3
BEFEKTETÉSI TEVÉKENYSÉG SORÁN FELHASZNÁLT PÉNZESZKÖZÖK Immateriális javak és tárgyi eszközök vásárlása Befektetések vásárlása Immateriális javak és tárgyi eszközök értékesítése Kapott osztalék Adott kölcsönök növekedése Befektetések értékesítése Befektetési tevékenység során felhasznált pénzeszközök PÉNZÜGYI TEVÉKENYSÉG SORÁN KÉPZŐDÖTT / FELHASZNÁLT (-) PÉNZESZKÖZÖK Rövid lejáratú hitelek növekedése / csökkenése (-) Fizetett kamat Fizetett osztalék Pénzügyi tevékenység során képződött / felhasznált (-) pénzeszközök Pénzeszközök állományának nettó változása
EGIS Gyógyszergyár Nyrt.
Konszolidált saját tőke változásai IFRS szerint mFt Jegyzett tőke
Tőketartalék
Átértékelési tartalék átalakuláskor
Halmozott átváltási különbözet
2005. december 31. 2006. március 31-re végződő három hónap nettó nyeresége Átvezetés átértékelési tartalékból Tárgyidőszaki átváltási különbözet 2006. március 31.
7 786
2 239
2 829
7 786
2 239
2 809
76 578
2006. december 31. Előző év korrekciója 2006. december 31-re végződő három hónap nettó nyeresége Átvezetés átértékelési tartalékból Tárgyidőszaki átváltási különbözet
7 786
2 239
2 748
613
2007. március 31.
7 786
502
-20
-21
Eredménytartalék
77 600 3 629 20 81 249
88 867 -80 1 220 21
-76 2 239
2 727
537
Összesen
90 956 3 629 76 94 661
102 253 -80 1 220 -76
90 028
103 317
EGIS Gyógyszergyár Nyrt. Kiegészítő tájékoztató
MÉRLEG - ESZKÖZÖK (magyar számviteli szabályok szerint) eFt A tétel megnevezése
Befektetett eszközök IMMATERIÁLIS JAVAK Alapítás-átszervezés aktivált értéke Kísérleti fejlesztés aktivált értéke Vagyoni értékű jogok Szellemi termékek Üzleti vagy cégérték Immateriális javakra adott előlegek Immateriális javak értékhelyesbítése TÁRGYI ESZKÖZÖK Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok Műszaki berendezések, gépek, járművek Egyéb berendezések, felszerelések, járművek Tenyészállatok Beruházások, felújítások Beruházásokra adott előlegek Tárgyi eszközök értékhelyesbítése BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK Tartós részesedés kapcsolt vállalkozásban Tartósan adott kölcsön kapcsolt vállalkozásban Egyéb tartós részesedés Tartósan adott kölcsön egyéb részesedési viszonyban álló vállalkozásban Egyéb tartósan adott kölcsön Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapír Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése Forgóeszközök KÉSZLETEK Anyagok Befejezetlen termelés és félkész termékek Növendék-,hízó-,és egyéb állatok Késztermékek Áruk Készletekre adott előlegek KÖVETELÉSEK Követelések áruszállításból és szolgáltatásból (vevők) Követelések kapcsolt vállalkozással szemben Követelések egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben Váltókövetelések Egyéb követelések ÉRTÉKPAPÍROK Részesedés kapcsolt vállalkozásban Egyéb részesedés Saját részvények, saját üzletrészek Forgatási célú, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok PÉNZESZKÖZÖK Pénztár, csekkek Bankbetétek Aktív időbeli elhatárolások Bevételek aktív időbeli elhatárolása Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása Halasztott ráfordítások ESZKÖZÖK ÖSSZESEN
2006.03.31
2007.03.31
Index
tény
tény
(2/1)
1 50 696 695 3 421 245
2 53 295 522 2 964 009
3 105,1 86,6
135 021 3 286 224
276 467 2 687 542
204,8 81,8
39 176 155 18 834 478 12 841 690 1 395 330
40 538 630 21 567 122 15 445 484 1 459 805
103,5 114,5 120,3 104,6
5 778 426 326 231
2 013 027 53 192
34,8 16,3
8 099 295 7 856 060
120,9 119,8
56 940
9 792 883 9 408 503 135 467 57 005
186 295
191 908
103,0
54 097 780 27 913 754 4 867 228 13 214 769 11 953 8 248 336 1 571 468
59 606 058 29 457 497 5 144 756 13 062 574 8 742 9 646 736 1 594 689
110,2 105,5 105,7 98,8 73,1 117,0 101,5
19 089 875 12 112 833 5 857 035
20 101 813 10 164 180 7 684 853
105,3 83,9 131,2
1 120 007 3 553 007
2 252 780 4 794 528
201,1 134,9
3 553 007 3 541 144 9 223 3 531 921 576 546 131 183 445 363
4 794 528 5 252 220 8 451 5 243 769 1 277 691 207 204 1 070 487
134,9 148,3 91,6 148,5 221,6 158,0 240,4
105 371 021
114 179 271
108,4
100,1
EGIS Gyógyszergyár Nyrt. Kiegészítő tájékoztató
MÉRLEG - FORRÁSOK (magyar számviteli szabályok szerint) eFt A tétel megnevezése
Saját tőke Jegyzett tőke Ebből: visszavásárolt tulajdonosi rész névértéken Jegyzett, de még be nem fizetett tőke (-) Tőketartalék Eredménytartalék Lekötött tartalék Értékelési tartalék Mérleg szerinti eredmény Céltartalékok Céltartalék a várható kötelezettségekre Céltartalék a jövőbeni költségekre Egyéb céltartalék Kötelezettségek HÁTRASOROLT KÖTELEZETTSÉGEK Hátrasorolt kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben Hátrasorolt köt.egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben Hátrasorolt kötelezettségek e gazdálkodóval szemben HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK Hosszú lejáratra kapott kölcsönök Átváltoztatható kötvények Tartozások kötvénykibocsátásból Beruházási és fejlesztési hitelek Egyéb hosszú lejáratú hitelek Tartós kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben Tartós köt.egyéb részesedési viszonyban álló vállalkozással szemben Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK Rövid lejáratú kölcsönök Ebből:átváltoztatható kötvények Rövid lejáratú hitelek Vevőktől kapott előlegek Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállítók) Váltótartozások Rövid lejáratú kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben Rövid lejáratú köt.egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek Passzív időbeli elhatárolások Bevételek passzív időbeli elhatárolása Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása Halasztott bevételek FORRÁSOK ÖSSZESEN
2006.03.31
2007.03.31
Index
tény
tény
(2/1)
1 93 223 406 7 785 715
2 100 371 583 7 785 715
3 107,7 100,0
9 850 967 65 860 811 500 000
9 850 967 78 744 323 500 000
100,0 119,6 100,0
9 225 913 696 158 696 158
3 490 578 2 575 941 2 575 941
37,8 370,0 370,0
10 331 157
9 728 420
94,2
10 331 157
9 728 420
94,2
4 491 715
5 288 588
117,7
2 062 677
2 598 369
126,0
3 745 960 1 120 300
1 841 463 1 503 327 953 1 496 613 5 761 114 179 271
49,2 134,2
30 805
1 114 733 5 567 105 371 021
134,3 103,5 108,4
EGIS Gyógyszergyár Nyrt. Kiegészítő tájékoztató
EREDMÉNYKIMUTATÁS (magyar számviteli szabályok szerint) eFt A tétel megnevezése
Belföldi értékesítés nettó árbevétele Export értékesítés nettó árbevétele Értékesítés nettó árbevétele Értékesítés elszámolt közvetlen önköltsége Eladott áruk beszerzési értéke Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke Értékesítés közvetlen költségei Értékesítés bruttó eredménye Értékesítési, forgalmazási költségek Igazgatási költségek Kutatási, kísérleti fejlesztési költségek Egyéb általános költségek Az értékesítés közvetett költségei Egyéb bevételek Ebből: visszaírt értékvesztés Egyéb ráfordítások Ebből: értékvesztés ÜZLETI TEVÉKENYSÉG EREDMÉNYE Kapott (járó) osztalék és részesedés Ebből: kapcsolt vállalkozástól kapott Részesedések értékesítésének árfolyamnyeresége Ebből: kapcsolt vállalkozástól kapott Befektetett pénzügyi eszközök kamatai, árfolyamnyeresége Ebből: kapcsolt vállalkozástól kapott Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek Ebből: kapcsolt vállalkozástól kapott Pénzügyi műveletek egyéb bevételei Pénzügyi műveletek bevételei Befektetett pénzügyi eszközök árfolyamvesztesége Ebből: kapcsolt vállalkozásnak adott Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások Ebből: kapcsolt vállalkozásnak adott Részesedések, értékpapírok, bankbetétek értékvesztése Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai Pénzügyi műveletek ráfordításai PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE SZOKÁSOS VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNY Rendkívüli bevételek Rendkívüli ráfordítások RENDKÍVÜLI EREDMÉNY ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY Adófizetési kötelezettség ADÓZOTT EREDMÉNY Eredménytartalék igénybevétele osztalékra, részesedésre Jóváhagyott osztalék, részesedés MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY
2005. okt. -
2006. okt. -
2006. márc.
2007. márc.
Index
tény
tény
(2/1)
1
2
3
17 219 190 26 034 987 43 254 177 13 650 557 906 036 204 769 14 761 362 28 492 815 9 574 729 3 126 762 3 033 628 1 768 080 17 503 199 390 536
95,0 112,2 105,3 135,5 116,0 90,9 133,6 90,7 113,2 98,9 128,0 108,8 112,8 165,0
1 509 535 380 527
16 360 963 29 204 847 45 565 810 18 490 452 1 050 617 186 055 19 727 124 25 838 686 10 838 423 3 091 897 3 881 562 1 924 357 19 736 239 644 360 1 173 2 589 631 408 993
9 870 617
4 157 176
42,1
35 000 35 000
45 000 45 000
128,6 128,6
200 373
267 356
133,4
610 734 846 107
792 910 1 105 266
129,8 130,6
166
5
3,0
440 032 440 198 405 909
1 561 395 1 561 400 -456 134
354,8 354,7 -112,4
10 276 526
3 701 042
36,0
11 597 37 109 -25 512
1 251 748 1 333 743 -81 995
10 793,7 3 594,1 321,4
10 251 014 1 025 101 9 225 913
3 619 047 128 469 3 490 578
35,3 12,5 37,8
9 225 913
3 490 578
37,8
171,6 107,5