A világvállalatok és a globális válság A multik jelene és jövõje világkapitalizmus globális dominanciájának helyreállása a 20. század utolsó évtizedében jelentõs változásokhoz vezetett a nemzetközi rendszer és a világgazdaság mûködésének feltételeiben is. A liberalizáció tovább szélesedett, ami különösen a globális piaci rendszerben meghatározó
A
jelentõségû nemzetközi „transznacionális” társaságok mûködésének kedvezett. E társaságok rendszerében, az úgynevezett „transznacionális” szektorban a verseny a változások nyomán különösen élessé vált és szereplõinek köre is bõvült. Nemcsak megjelentek, hanem jelentõs tényezõkké váltak a fej-
lõdõ világban és a volt szocialista országokban, mindenekelõtt Oroszországban, kialakult transznacionális társaságok (angol rövidítéssel: TNC-k) is a globális versenyben. Számottevõen bõvült a „papírgazdaság”, és ezen belül a globális pénzügyi szektor. Ennek keretében bontakozott ki a döntõen spekulációs mûvetekre alapozott „kaszinókapitalizmus”, amelyet alapvetõ felelõsség terhel a 2007-ben kezdõdött válságért.* Nem lehet azonban egyértelmû választ adni arra a kérdésre, hogy a válság ki* A kaszinókapitalizmus fogalma eredetileg Keynestõl származik. Mai használatát Susan Strange angol közgazdász vezette be és konkretizálta. Megfogalmazása szerint a pénzvilág egy része sajátos globális kaszinóként mûködik, s ennek fõ résztvevõi, a bankok nem a saját pénzükkel, hanem mások pénzével játszanak.
Néhány gondolat a válságról ármely válság – okait és következményeit tekintve – legszemléletesebben egy adott rendszerben értelmezhetõ. A rendszer súlyos, lényeges zavaraként fogható fel, ami akadályozza vagy ellehetetleníti a funkcióinak ellátásához szükséges mûködését. Önálló rendszerként fogható fel szinte minden terület és szint: a globális társadalom, a politika, a környezet, és természetesen a gazdaság is. A globális rendszerben végbemenõ átalakulás nyomán sajátos, sokdimenziós válság jellemzi a 21. század jelenlegi szakaszát. Társadalmi meghatározottságú globális rendszer akÉhezõ etióp asszony Számítógéppel „barátkozó” gyermekével kor kerülhet válságba, ha keretei között különnémet nyugdíjasok bözõ területek válságai halmozódnak, beépített stabilizátorai, rendezõ erõi nem vagy nem elég hatékonyan A válság tovább növelte a tartós és strukturális munkanélkümûködnek, és a politika rendelkezésre álló eszközei nem ké- liséget, és bõvítette az informális gazdaságot. Mindezt súlyospesek visszaállítani a rendszer érdek- és értékviszonyait fenn- bítja az urbanizáció a világ több térségében. A másik véglet, a tartó mûködõképességét. A válság nem azonos az adott rend- fejlett világ jelentõs részére jellemzõ „elöregedés”, vagyis az szer felbomlásával, azonban elõsegítheti azt, ha alapvetõ sze- idõsebb korosztályok arányának növekedése, amelyek eleve jelentõs szociális terhet jelentenek a társadalom számára, ez replõi nem vagy nem megfelelõen kezelik folyamatait. A 21. század világának jövõjével kapcsolatban általában is a demográfiai válság másik fontos komponense. A társadalmi jogos a növekvõ bizonytalanság fogalmának használata. Ezt válság további lényeges dimenziója a szegénység és a vagyoniegyrészt a hatalmi változások elõre aligha jelezhetõ következ- jövedelmi egyenlõtlenségek további növekedésének követményei, másrészt a szaporodó globális problémák indokolták. kezményeivel kapcsolatos, valamint azzal, hogy az államok A hatalmi változások centrumában álló „gazdasági hatalom” képtelenek e problémák megoldására. Válságban van a társaúj, globális megoszlása radikálisan megváltoztatta a verseny dalmak egyik hagyományos intézménye, a család is. A tradijellegét és feltételeit. A globális problémák közül a környezeti cionális családi modell felbomlott, s olyan új modell még nem válság a fenntartható fejlõdés biztosíthatósága egyik alapvetõ alakult ki, amely képes lenne tagjai számára megfelelõ bizkorlátjaként okoz súlyos gondokat. Részben ehhez kapcsoló- tonságot ajánlani. Kialakult a világban egy sajátos társadalmi dik egy sajátos globális, többdimenziós társadalmi válság, ami értékválság is, amelynek nyomán az egyének elidegenedése a ugyancsak hosszú távon ható tényezõk következménye. A vál- társadalmak számára is súlyos következményekkel jár. A ság demográfiai dimenziója különösen jelentõs. A fejlõdõ vi- nemzetközi, multilaterális szervezetek – amelyeket a világ állágban rendkívül gyorsan nõ a munkaképes korúak száma és lamai részben a globális válsághelyzetek „kezelésére” hoztak aránya. Ennek a történelmileg példátlanul nagy tömegnek létre – nem rendelkeznek ehhez elegendõ felhatalmazással, nem tudnak megfelelõ megélhetési lehetõségeket biztosítani. sem pedig anyagi eszközökkel.
B
20
alakulásában milyen volt a „munkamegosztás” a TNC-k, különösen a kaszinókapitalizmus fõ szereplõi, a globális pénzpiaci konglomerátumok üzleti mûveletei és törekvései, valamint az állami intézmények hibás döntései, tévedései között. A válság nyomán kibontakozott vitákban központi téma lett az egyes térségek vagy ágazatok válságai közötti kölcsönhatásos viszony. Az elmúlt években a hatalmas globális pénzpiaci konglomerátumok szerepe nemcsak azokban a spekulációs mûveletekben volt döntõ, amelyek a válság feltételeinek kialakításában játszottak szerepet, hanem e mûveletek és a válság globális kiterjesztésében is. Az állami intézmények ezeket nem vagy alig korlátozták, s az államközi szervezetek sem alakítottak ki olyan feltételeket, amelyek megakadályozhatták volna a pénzpiacok szereplõinek olyan mûveleteit, amelyek aláásták a nemzetközi pénzügyi rendszer stabilitását.
Történelmi analógiák és az elméletek korlátozottsága A 2007-ben kezdõdött világgazdasági válság kitörése óta a szakirodalomban vita folyik arról, hogy az elmúlt évtizedek válságainak történelmi tanulságai vajon mennyire használhatók, azon túlmenõen, hogy minden válság valamikor megkezdõdött és bizonyos idõ múltával befejezõdött, és hogy az államok eszközeinek (törvényhozás, finanszírozás, ösztönzõ rendszerek) valamilyen szerepe volt a problémák kezelésében, amelyekbõl a gazdaságpolitikák tanulhatnak. Minden válságnak voltak nyertesei és vesztesei. A jelenlegi válsággal kapcsolatban sokan hivatkoztak a „Kondratyev”- vagy a „Schumpeter”-ciklusokra. Mások az 1907. évi amerikai bankválság tanulságaira, ami a 20. század elsõ nagy válsága volt, s éppen száz évvel a 2007-es válság elõtt kezdõdött. Globális jellege és méretei miatt legtöbben az 1929–1933-as világgazdasági válsághoz viszonyították a 21. század elsõ globális gazdasági válságát. A tapasztalatok szerint azonban minden válság
A Wall Street az 1907-es bankválság idején
hátterében sajátos ok-okozati összefüggések, gazdasági struktúrák, érdekviszonyok állnak. A történelmi analógiák érdekesek, de ritkán használhatók iránymutatónak a válságot kezelni törekvõk számára. Érdekes és fontos kérdés az elméletek használhatóságának értékelése is. Nem kevesen keresik továbbra is a választ arra, hogy a közgazdaság-tudomány irányzatainak hatalmas „tárházából” melyek bizonyultak alkalmasnak a jelenlegi válság okainak, jellegének és következményeinek meggyõzõ magya-
A New York-i tõzsde bejárata
rázatára, illetve hogy melyek alapján lehetett volna a válságot elõre jelezni. Jól ismert, hogy az elméletek döntõen a múltat „magyarázzák”, s ennek alapján ítélik meg gyakran az államok gazdaságpolitikájának helyességét vagy racionalitását. Igen jelentõsek a különbségek a különbözõ közgazdasági iskolák között is, amelyek a döntéshozók nemzedékeit befolyásolhatják. Figyelemre méltó, hogy a Nobel család éppen 2010-ben döntött úgy, hogy elhatárolódik az úgynevezett közgazdasági Nobel-díjtól, amelyet a Riksbanken alapított az 1960-as években. A lépést kommentáló svéd közérdekû televízió hangsúlyozta, hogy Myrdal és Sen kivételével csak nyugati, fõleg amerikai közgazdászok kaptak közgazdasági Nobel-díjat, akik szinte kizárólag az irrelevánsnak bizonyult neoklasszikus iskola követõi. A válság e meghatározó amerikai közgazdasági iskolák kudarcának legszemléletesebb bizonyítéka volt. Az adott iskolák követõinek többsége nem volt képes jelezni a válság veszélyét, nem értették meg összetevõit és összefüggéseit, s képtelennek bizonyultak eredményes és hatékony válságkezelésre vonatkozó javaslatokban megegyezni. Gyakran idézik Paul Krugmannak a London School of Economicsban 2009. június 10-én tartott elõadásának egyik mondatát, miszerint a makroökonómiai elméletek többsége az elmúlt harminc évben jó esetben látványosan használhatatlan, rosszabb esetben kifejezetten káros volt. A gyakorlati szakemberek és az államok gazdaságpolitikáját kialakító, közgazdasági képzettségû politikusok többsége is a domináló elméleteket oktató iskolákban szerezte meg közgazdasági ismereteinek alapjait. Sajnálatos módon sok magyar közgazdász vált az említett iskolák kritikátlan követõjévé az elmúlt években. Õk is túlbecsülték a piac szabályozó szerepét s mereven ragaszkodtak a monetáris iskola tankönyvekben leírt eszközrendszeréhez. A globális intézmények gyakorlatában nem valamely közgazdasági iskola bázisán, hanem döntõen a szükségletekre reagáló pragmatikus dön-
21
tések nyomán alakult ki a nagy bankok és óriásvállalatok megmentésére és bizonyos fokig a keresletösztönzésre épült válságkezelõ politika. Nyitott kérdés, hogy a válságot követõ idõszakban mennyire vonják le a tanulságokat azok a szakemberek, akiknek gyakran merev ideológiai elkötelezettségre épült gazdaságpolitikai receptjei lényegesek voltak a világgazdasági válság feltételeinek kialakulásában. Valószínûleg a „lecsengõben” lévõ válságot követõ évek fejleményei adnak majd választ arra a kérdésre, hogy milyen változtatásokra lesznek hajlandók és képesek a rendszert fenntartó alapvetõ erõk, a rendszer fõ „szereplõi”. Robert Solow, Nobel-díjas amerikai közgazdász, az Amerikai Közgazdasági Társaságban 2008-ban tartott elõadásában azt az álláspontot foglalta el a jelenlegi válsággal és a rendszerrel összefüggésben, hogy a kapitalista rendszer általában képes kisebb jelentõségû problémákkal megküzdeni s az ezekkel összefüggõ válságokat kezelni. Nem képes azonban a nagy, globális jellegû problémák megoldására. Solow a jelenlegi válságot nem minõsítette.
Transznacionális társaságok a válság utáni években A következõ évtizedek kutatásai adhatnak majd választ olyan kérdésekre, hogy a 2007-ben az Egyesült Államokban kezdõdött világgazdasági válság, amely minden bizonnyal a 21. század „szuperkapitalizmusának” elsõ globális válságaként vonul be a gazdaságtörténetbe, hogyan hatott a nemzetközi társaságokra, és közöttük a válság nyerteseire és veszteseire. A globális válság által okozott veszteségek egyelõre csak becslések tárgyai. Megbízhatónak tekintett szakértõi vélemények szerint a halmozott veszteség körülbelül akkora volt 2007–2010 között, mint a világ 2007-es bruttó termékének fele. A világgazdasági válság jelentõs veszteségeket okozott a nemzetközi vállalatoknak is és nagy megrázkódtatásokat okozott számos transznacionális társaság mûködésében. Különösen érvényes ez a nemzetközi pénzügyekben mûködõ konglomerátumokra, amelyek bankokat, biztosítótársaságokat, brókercégeket és befektetési társaságokat
22
foglalnak magukban, valamint a „reálgazdaság” olyan fontos iparágaira, mint az autóipar, az elektronika és a gépipar. Ennek ellenére a nemzetközi társaságok a válság utáni világban is döntõ fontosságú tényezõi lesznek a tõkekoncentrációnak, a világtermelésnek, a nemzetközi kereskedelemnek s a technikai fejlõdésnek. Nincs a nemzetközi piaci rendszernek egyetlen más olyan intézménye sem, ami hasonlóan nagy szerepet játszhatna a világgazdaság mûködésében, fejlõdésében, a piaci rendszer folyamatainak, érdek- és értékviszonyainak globális terjedésében. Ez messze túlmegy a közvetlen külföldi befektetések fontosságán, amire gyakran szûkítik a TNC-k szerepét. 2008-as adatok szerint a TNC-k külföldön mûködõ vállalatainak üzleti forgalma a világ bruttó terméke 60%ának felelt meg, s csaknem duplája volt a világ áruexportjának. A TNC-k szerepe döntõ a globalizáció folyamataiban éppúgy, mint az államok gazdasága mikroszintjén mûködõ és a fejlett technikához, valamint a hitelrendszerhez kapcsolódó kis- és középvállalatok fejlõdésében. Globális méretekben sok százezer kis- és középvállalat (egyes országokra vonatkozó adatok szerint az ilyen vállalatok több mint egynegyede) a TNC-k beszállítója. Még nagyobb azoknak száma, amelyek finanszírozásában, technikai fejlesztésében a TNC-k szerepet játszanak. A transznacionális társaságok és a kisvállalatok közötti kapcsolatok a globális gazdaságban az elmúlt évtizedekben tovább bõvültek annak nyomán is, hogy például Indiában, Kínában és sok más kevésbé fejlett országban kisvállalatok százezrei végeznek bérmunkát a hatalmas globális kiskereskedelmi hálózatok számára. Aligha valószínû, hogy a válság nyomán a globális piacgazdaságnak olyan modellje alakulhat ki, ami ellentétes lenne a nemzetközi társaságok érdekeivel. Nyilvánvaló ugyanakkor az is, hogy a hatalmas világvállalatoknak számolniuk kell bizonyos változásokkal jövõ tevékenységükben. Az elsõ ezek között a kockázat, különösen a politikai kockázat növekedése. Egyértelmûnek tûnik azonban, hogy az állami költségvetési támogatások „kimerülése” után a TNC-k befektetései, kutatási és fejlesztési tevékenysége, vásárlá-
sai, alkalmazottaik bérei és más kiadásaik a válság utáni gazdasági fellendülés meghatározó tényezõi lesznek sok országban. Vitathatatlan az is, hogy a kormányok intézkedései és az IMF, valamint más államközi szervezetek döntõ szerepe a válság következményeinek kezelésében, amelyek végeredményben sikeresen fékezték meg a gazdaságok „szabadesését” s a világgazdasági kapcsolatrendszer összeomlását is megakadályozták, nemcsak egybeestek a nemzetközi nagyvállalatok érdekeivel is, hanem sok ilyen társaságot mentettek meg. A transznacionális társaságok jövõje és a válságot követõ idõszak világgazdasági intézményeinek alakulása szempontjából is vitatott, de rövid távon aligha eldönthetõ kérdés, hogy a válság nyomán kialakul-e majd a piacgazdaság valamilyen új, globális, az állami intézményektõl, a nemzeti és multilaterális szabályozástól nagyobb mértékben függõ modellje, s hogy ennek nyomán mennyire változhatnak a TNC-k mûködési feltételei. Egyelõre sokkal közvetlenebb stratégiai problémákat tûztek napirendre. Valamennyi társaság vezetése részletesen elemezte helyzetét és a válság következményeit vállalati rendszerük számára. Jellemzésként érdemes kiemelni Toyoda úrnak, a Toyota társaság elnökének 2009. évi értékelõ beszédébõl néhány gondolatot. A nagy társaságok stratégiájával kapcsolatban öt fokozatot említett a „gazdasági szemétdomb” felé vezetõ úton: 1. a kezdeti sikerekre épült túlzott önbizalom; 2. a fegyelem nélküli törekvés a bõvülésre; 3. a veszélyek és a kockázati tényezõk figyelmen kívül hagyása; 4. a megmentõ vagy a mentõöv után kapkodás; 5. belenyugvás a marginalizálódásba vagy a megszûnésbe. Saját társaságára vonatkoztatva azt mondta, hogy túljutottak a harmadik fokozaton, és elérték a kritikus negyediket.
Új stratégiák kialakulása A stratégiai döntések elemzésébõl kitûnik, hogy a jelenlegi válság egyik lényeges következményeként a nemzetközi társaságok versenyképességük,
Világvállalatok
A világ elsõ transznacionális vállalata a Holland Kelet-indiai Társaság. A társaság egyik bengáliai lerakata. Hendrik van Schuylenburgh festménye, 1665
Coca-Cola kínai felirattal
General Electric-reklám 1959-bõl
General Electric-fényreklám napjainkban
Az Opel-vállalat megmentése a német–amerikai kapcsolatok próbaköve volt. Opel-típusok bemutatása a Nemzetközi Autókiállításon. Frankfurt, 2005 A szinte minden jelentõs sportág számára optimális sportcipõt készítõ német sportszergyártó cégcsoport, az Adidas AG óriásüzlete Hongkongban
Coca-Colát reklámozó hölgy. Plakát, 1890-es évek A világ egyik legnagyobb gyorséttermi üzlethálózata, a McDonalds-lánc étterme Japánban
23
hatékonyságuk és nyereségességük növelésének „hagyományos” eszközeit, vagyis a költségek visszafogását a létszámcsökkentéssel vagy a takarékossággal nem tartják elegendõnek. Folyik egész üzleti tevékenységük átértékelése, és kialakulóban vannak az új stratégiák. Megfigyelhetõ már az eddigiekben is a külföldi befektetésekben a „zöldmezõs” befektetések arányának további csökkenése, a „barnamezõs” beruházások, vagyis a fúziók és akvizíciók túlsúlya. A motivációk között a piacméret és a várható piacbõvülés az elsõ helyre került. Csökkenni látszik emellett az univerzális konglomerátumok jelentõsége. Nõ a vertikális integrálódás szerepe, ami alapvetõ változást hozhat a beszállítókhoz való viszonyban. A hatékonyságot növelõ koncepciókban fontos a tehetséges magas képzettségûek alkalmazása. Folytatódik a munkaigényes tevékenységek áttelepítése az alacsony bérû, fegyelmezett és megfelelõ képzettségû munkaerõvel rendelkezõ országok felé. Az ilyen országok listáján növekvõ szerephez jut az afrikai térség. A kutatás-fejlesztés terén központi helyet kaptak a bizonyíthatóan perspektivikus, tehát piacképes eredmények, és a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt a társaság alapvetõ technikai felkészültségét és erejét alkotó területek kiemelése. Különös figyelmet szentelnek a tõkehatékonyság növelésének, a saját eszközök hatékonyabb hasznosításának, és a külsõ források között a legkedvezõbbekre igyekeznek koncentrálni. Folyik a társaságok piacainak, érdekeltségeinek áttekintése, a társasági hálózat átszervezése, területi és funkcionális átcsoportosítása. Lényegesebbé váltak a stratégiai célok között a társadalmi elfogadottságot befolyásoló tényezõk is. Ez utóbbi összefügg a kockázati tényezõkkel, különösen a politikai kockázat növekedésével és jellegének változásával is.
A társadalmi elfogadás fontossága A politikai kockázat növekedésének egyik fontos forrása a válság nyomán is erõsebbé vált idegengyûlölet és a populista politikai csoportok befolyásának növekedése sok országban. A gazdasági válság is bizonyította, hogy sok TNC
24
rövid távú szükségintézkedései, amelyek magukban foglalták a létszám csökkentését, különbözõ tevékenységek leépítését, beruházások leállítását és a forgótõke-kivonást, nem voltak tekintettel a fogadó országok gazdasági érdekeire és még kevésbé ezek politikai-társadalmi következményeire. Ez is szerepet játszik sok kormány politikájának változásában a TNC-kkel kapcsolatban, de nem mindig ez a legfõbb tényezõ. Az elmúlt egy-két évtized tapasztalatai is megkérdõjelezték az államok túlzott liberalizmusát néhány területen. Nem váltak ugyanis valóra a befektetésekkel kapcsolatos remények és várakozások a fogadó ország gazdasági növekedésére gyakorolt pozitív hatásokat illetõen. A TNC-k gyakran sokkal többet profitáltak befektetéseikbõl, mint a fogadó országok. Több állam is arra a következtetésre jutott, hogy a TNC-k terjeszkedése a stratégiai ágazatokban, hosszú távon különösen kedvezõtlen lehet. Ennek nyomán erõsödnek a törekvések e stratégiai ágakban az állami ellenõrzés erõsítésére. Ez esetenként újraállamosítást vagy olyan törvényeket eredményezhet, amelyek kizárják a külföldi befektetõket ezen ágazatokból. Figyelemre méltó, hogy a nemzetbiztonsági érdekeket, amelyek döntõek a stratégiai ágak meghatározásában, szélesen értelmezik. Néhány országban már nemcsak a hadiipar, hanem az energia, a távközlés, a szállítás és a vízellátás is egyre inkább e kategóriába kerül. Több ország már korábban is idesorolta természeti erõforrásait is. Korai lenne még természetesen mindebbõl messzemenõ következtetéseket levonni és általánosítani. A különbségek ugyanis igen jelentõsek az egyes szektorokban, államokban és a vállalatok között is. A világon mûködõ közel 85 ezer transznacionális társaságnak, vagy ahogy hazánkban nevezik, a „multik”-nak változó stratégiai döntései eltérõ módon hatnak arra a 178 országra, amelyekben összességében több mint 800 ezer leányvállalatuk vagy más érdekeltségük mûködik. Továbbra is jelentõs túlsúlyban vannak az olyan országok, amelyek tapasztalatai kedvezõek és/vagy a problémák ellenére versenyeznek a külföldi befektetésekért. Ezek közé tartozik Magyarország
is, amely a rendszerváltás nyomán a világgazdaság egyik legnagyobb mértékben transznacionalizálódott állama lett. (A transznacionáltsági mutató négy tényezõ átlaga: a külföldi befektetések aránya a bruttó nemzeti termékben, a külföldi befektetések állományának aránya a bruttó nemzeti termékben, a külföldi tulajdonú társaságok súlya a foglalkoztatásban és a termelési értékben.) E mutató szerint a fejlettebb államok közül a hatodik, globálisan a tizedik helyen volt Magyarország 2008-ban. A hazai ipari tevékenységben igen magas, 40% feletti a részvétel a nemzetközileg integrált termelési rendszerekben és 75% az exportban. Mindebbõl következik, hogy a válságot követõ idõszakban annak ellenére igen fontosak maradnak a nemzetközi vállalatok stratégiai döntései gazdaságunk fejlõdésében és különösen nemzetközi szakosodásában, hogy az elmúlt évek során az ország „vonzóereje” csökkent és a politikai kockázat Magyarországgal kapcsolatban nõtt. Stratégiájuk nagymértékben befolyásolja Magyarország sikeres részvételét az Európai Unióban és versenyképességének alakulását más piacokon is. Egyidejûleg okozhat problémákat és nyithat lehetõségeket. Abban, hogy mi válik meghatározóbbá, a problémák vagy a lehetõségek serpenyõje, a következõ években különösen fontos a magyar társadalom hozzáállása és a politikai döntéshozók bölcsessége. SIMAI MIHÁLY
KEDVES OLVASÓINK! Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik a 2009. évi személyi jövedelemadójuk 1%-át alapítványunknak ajánlották fel. A befolyt 912 641 Ft-ot nyomdaköltségre fordítottuk. Örömmel fogadnánk, ha adójuk 1%-ával lapunk megjelenését továbbra is támogatnák.
Adószámunk: 19654243-2-41 História Alapítvány Köszönjük felajánlásaikat!
