AutoCAD Civil 3D 2008 – magyar kiegészítés
Az AutoCAD Civil 3D 2008 szoftver magyar kiegészítése az Autodesk Inc. megbízásából készült azzal a céllal, hogy a magyar tervezők a magyar szokásokhoz illeszkedő környezetet használhassanak. Fontos megjegyezni, hogy bár a programmal való munka a magyar tartalom telepítése után azonnal megkezdhető, a telepített stílusok bonyolultabb tervezési feladatok esetében vélhetően módosításra szorulnak. Módosított stílusok létrehozásához javasolt a meglévőkről készített másolatot használni. A másolat elkészítéséhez kattintson a jobb gombbal a stílusra, majd válassza a Másolás menüpontot. Az AutoCAD Civil 3D az angolszász tervezési szokások figyelembe vételével készült, ezért a magyar gyakorlatnak megfelelő alkalmazása egyes speciális tervezési előírások esetében nehézségekbe ütközhet. A részletekről a dokumentum további részeiben olvashat. Amennyiben kérdései, ötletei, észrevételei merülnek föl a magyar tartalommal kapcsolatban, forduljon bizalommal forgalmazójához.
1
AutoCAD Civil 3D 2008 – magyar kiegészítés
Telepítés Amennyiben a magyar tartalmat közvetlenül az AutoCAD Civil 3D 2008 magyar verziójának telepítése után telepítette, minden könyvtár és fájl a megfelelő helyre kerül. Ha azonban az AutoCAD Civil 3D 2008 magyar verzióját több felhasználó is elindította, és/vagy a beállításokon változtatott a magyar tartalom telepítőjének elindítása előtt, akkor egyes mappákat és fájlokat kézzel kell átmásolni a megfelelő helyekre, az alábbiak szerint. MEGJEGYZÉS Ha a Windows Intézőben nem látszanak az itt említett mappák, akkor válassza egy Windows Intéző ablakban az Eszközök > Mappa beállításai parancsot, a megjelenő párbeszédpanelben a Nézet lapot, és a Rejtett fájlok és mappák megjelenítése alatt a „megjelenítése” lehetőséget.
• A rajzsablonok alapértelmezett helye a
\Documents and Settings\ \Local Settings\Autodesk\C3D 2008\hun\Templates mappa. Ez a hely az AutoCAD Civil 3D 2008 szoftverben állítható át a Beállítások párbeszédpanel Fájlok lapján. A telepítő a rajzsablonokat az alapértelmezett helyre, valamint a \UserDataCache\Template mappába is bemásolja. A sablonfájlok az említett helyek bármelyikéről átmásolhatók a kívánt mappába. • A Tervrajzkészítő eszközök sablonfájljainak alapértelmezett helye a \Documents and Settings\\Local Settings\Autodesk\C3D 2008\hun\Template\Plan Production mappa. A telepítő a sablonokat az alapértelmezett helyre, valamint a \UserDataCache\Template\Plan Production mappába is bemásolja. A sablonfájlok az említett helyek bármelyikéről átmásolhatók a kívánt mappába. • A túlemelés-számításhoz szükséges _Autodesk Civil 3D Metric Hungarian Roadway Design Standards.xml fájlt a telepítő a Civil 3D 2008 magyar verziójának telepítésekor beállított Adat könyvtár alatt található Corridor Design Standards\Metric könyvtárba másolja. A fájl bármilyen más mappába átmásolható, azonban az AutoCAD Civil 3D 2008 szoftverben be kell állítani a megfelelő útvonalat a nyomvonaltervezésnél leírtak szerint
2
Rajzsablonok
Rajzsablonok A telepítő az alapértelmezett rajzsablonmappába az alábbi két sablonfájlt másolja:
• _HUN_EOV_stílus_alapján_2008.dwt • _HUN_EOV_fólia_alapján_2008.dwt Az új rajzokat javasolt az első sablonra alapozva létrehozni. A két fájl között az a lényeges különbség, hogy a létrehozott objektumok elemeit – például a hossz-szelvény keretét, feliratait stb. – az első sablon esetében a program egy fóliára helyezi el, és a megjelenítést – vonalak színe, vastagsága – a stílusbeállításokkal lehet vezérelni. Ez a megközelítés távolabb áll az AutoCAD rendszerben gyakorlott felhasználók szokásaitól, de hosszú távon igen sok munkát takaríthatnak meg vele. A második sablon esetében a létrehozott objektumok elemeit a program különböző – szintén a stílusokban meghatározott – fóliákra helyezi el, így a megjelenítés a megszokott módon, a fóliák tulajdonságainak módosításával vezérelhető. Tekintettel arra, hogy a stílusbeállításokkal a fólia beállításai felülírhatók, utóbbi eljárás alkalmazása problémákhoz vezethet. A Civil 3D objektumokat nem tartalmazó rajzok létrehozásához az acadiso.dwt sablon használata javasolt. Ez a sablon csak minimális számú beállítást és stílust tartalmaz, és méter mértékegységet használ. A rajzsablonok és stílusok használatának további részleteiről az AutoCAD Civil 3D súgó ide vonatkozó fejezeteiben talál leírást. A magyar tartalomban használható stílusokat a Magyar tartalom 2008 minta fájl mutatja be. E fájlok a \Sample\Magyar tartalom mappában találhatók.
3
AutoCAD Civil 3D 2008 – magyar kiegészítés
Tervrajzkészítési eszközök Az AutoCAD Civil 3D 2008 újdonsága a tervrajzkészítés, amelynek segítségével automatikusan készíthetünk helyszínrajzi és hossz-szelvény tervlapokat. Ehhez a program az AutoCAD Lapkészlet kezelő eszközeit használja. Készíthetünk csak helyszínrajzokat, csak hossz-szelvényeket, vagy mindkettőt tartalmazó lapokat. A Magyar tartalom három sablonrajzot telepít:
• Civil 3D (Magyar) csak HR.dwt - csak helyszínrajzokat tartalmazó tervlapok készítéséhez
• Civil 3D (Magyar) csak HSZ.dwt - csak hossz-szelvényeket tartalmazó tervlapok készítéséhez • Civil 3D (Magyar) HR és HSZ.dwt - helyszínrajzokat és hosszszelvényeket egy lapon tartalmazó tervlapok készítéséhez (Magyarországon nem szokásos) A sablonfájlok egy lehetséges tervpecsétet, A3, A1 és A0 méretű lapokat tartalmaznak, csak mintaként szolgálnak. Ezekből kiindulva elkészíthetők a vállalati vagy projekthez rendelt sablonok. A Lapkészlet kezelő és a Tervrajzkészítési eszközök használatának további részleteiről az AutoCAD Civil 3D súgó ide vonatkozó fejezeteiben talál leírást.
4
Térfogatjelentések
Térfogatjelentések Az AutoCAD Civil 3D 2008-ban lehetőség van keresztszelvényeken alapuló térfogatjelentések generálására. Az ehhez szükséges magyar nyelvű xsl stíluslapokat a Magyar tartalom telepítő a megfelelő helyre másolja. Minden jelentés típusból kettő készült, egy kilométeres, egy hektométeres szelvényformátummal, út- illetve vasúttervezéshez.
5
AutoCAD Civil 3D 2008 – magyar kiegészítés
Nyomvonaltervezés Az AutoCAD Civil 3D 2008 a nyomvonal szakaszaira vagy egészére beállítható tervezési sebesség alapján ellenőrzi a nyomvonal minimális körívsugarakra vonatkozó előírásoknak való megfelelését, és automatikusan ki tudja számítani a túlemeléseket.
A nyomvonal tulajdonságai ablakban, a Túlemelés fülön a Túlemelés tulajdonságainak beállítása ikonra kattintva megjelenik a Túlemelés specifikációja párbeszédpanel.
Itt a Tervezési szabvány fájl neve sor Érték mezőjére kattintva állítsa be az ábrán látható fájlt, amit a magyar tartalom telepítő a megfelelő helyre bemásol.
A program a számításban alapértelmezésben az AASHTO szabványra alapoz, amiben 2 illetve 4 sávhoz tartozó fix túlemelési hosszak vannak definiálva. Mivel a magyar előírásban a relatív burkolatszél esése rögzített, a túlemelési hossz a burkolat szélességétől függ. Ezért a túlemelés számításnál meg kell adni a burkolat névleges szélességét (ld. a következő ábrát), aminek a pontos számításhoz meg kell egyeznie a szakaszon alkalmazott mintaszelvény fél burkolatszélességével.
6
Nyomvonaltervezés
A fenti indokok miatt a padka túlemelése nem számítható megfelelően, ezért azt hossz-szelvényben külön meg kell tervezni. A magyar tartalom fejlesztői felvették a kapcsolatot az Autodesk fejlesztőivel a probléma megoldása érdekében. A nyomvonal tervezés további részleteiről a súgó ide vonatkozó fejezeteiben talál leírást.
7
AutoCAD Civil 3D 2008 – magyar kiegészítés
Fóliarendszer Objektumtípusok és fóliák Az Autodesk Civil 3D rendszer az objektumtípusoktól és stílusoktól függően automatikusan az alábbi fóliákra helyezi az objektumokat. 1. táblázat: Objektumtípusok és fóliák
8
Objektumtípus
Fólianév
Alkotóelem
C-TENGELY-MINTAKSZ
Általános megjegyzésfelirat
C-FELIRAT
Általános szakaszfelirat
C-FELIRAT
Anyag keresztszelvénye
C-TENGELY-KSZELV-ANYAG
Anyagtáblázat
C-TENGELY-KSZELV-TÁBLA
Cső
C-VEZETÉK
Cső vagy műtárgy hossz-szelvény
C-VEZETÉK-HSZELV
Csőhálózat keresztszelvény
C-VEZETÉK-KSZELV
Felület jelmagyarázat táblázat
C-TEREP-TÁBLA
Földmérési alakzat
C-FÖLD-ALAK
Földmérési hálózat
C-FÖLD-HÁLÓ
Hálófelület
C-TEREP-HÁLÓ
Hálófelület Feliratozás
C-TEREP-HÁLÓ-FELIRAT
Hossz-szelvény
C-TENGELY-HSZELV
Hossz-szelvény nézet
C-TENGELY-HSZELV-NÉZET
Hossz-szelvény nézet Feliratozás
C-TENGELY-HSZELV-NÉZETFELIRAT
Keresztszelvény
C-TENGELY-KSZELV
Keresztszelvénynézet
C-TENGELY-KSZELV-NÉZET
Keresztszelvénynézet Feliratozás
C-TENGELY-KSZELV-NÉZETFELIRAT
Lap
C-TENGELY-KSZELV-LAP
Mintakeresztszelvény
C-TENGELY-MINTAKSZ
Mintavonal
C-TENGELY-MINTAVONAL
Műtárgy
C-VEZETÉK-MŰTÁRGY
Nyomterv
C-TENGELY-NYOMTERV
Nyomterv keresztszelvény
C-TENGELY-NYOMTERVKSZELV
Nyomvonal
C-TENGELY
Nyomvonal Feliratozás
C-TENGELY-FELIRAT
Nyomvonal táblázat
C-TENGELY-TÁBLA
Pontcsoport
C-PONT
Ponttáblázat
C-PONT-TÁBLA
Rézsűk
C-RÉZSŰ
Telek
C-TELEK
Telek táblázat
C-TELEK-TÁBLA
Telekhatár elem
C-TELEK-VONAL
Fóliarendszer
1. táblázat: Objektumtípusok és fóliák (folytatás)
Objektumtípus
Fólianév
Tin felület
C-TEREP
Tin felület Feliratozás
C-TEREP-FELIRAT
Ütközés
C-ÜTKÖZÉS
Vezérlővonal
C-RÉZSŰ-VONAL
Fóliaalapú sablon fóliái A fóliaalapú objektumformázást támogató sablonban (_HUN_EOV_fólia_alapján_2008.dwt) a következő fóliák szerepelnek: 2. táblázat: Fóliaalapú sablon fóliái és leírásuk
Fólia neve
Leírás
_Hossz-szelvény nem nyomtatandó
Építőmérnöki: Nem nyomtatandó hossz-szelvények
0
0
C-ALAK
Nyomvonalas létesítmények: alakok nyomtervekben és keresztszelvényekben
C-ALAK-KITÖLT
Nyomvonalas létesítmények: alakok nyomtervekben és keresztszelvényekben, kitöltés
C-ENERGIA-FÜGGŐ
Energia: függő
C-ENERGIA-NEMNYOMTAT
Energia: nem nyomtatandó
C-FELIRAT
Feliratozás
C-FELIRAT-ÁTLAPVON
Feliratozás: nézetkeret átlapolási vonal
C-FELIRAT-ÁTLAPVON-FELIR
Feliratozás: nézetkeret átlapolási vonal feliratozása
C-FELIRAT-KERET
Feliratozás: Nézetkeret
C-FELIRAT-KERET-FELIRAT
Feliratozás: Nézetkeret feliratozása
C-FELIRAT-TÁBLA
Feliratozás: táblázat
C-FELIRAT-TÁBLA-CÍM
Feliratozás: táblázat, cím
C-FELIRAT-TÁBLA-KERET
Feliratozás: táblázat, keret
C-FELIRAT-TÁBLA-KITÖLTÉS
Feliratozás: táblázat, sraffozás
C-FELIRAT-TÁBLA-SZÖVEG
Feliratozás: táblázat, szöveg
C-FÖLD-ALAK
Földmérés: alakzat geometriája
C-FÖLD-FELIRAT
Földmérés: feliratok
C-FÖLD-HÁLÓ
Földmérés: háló
C-FÖLD-VONAL
Földmérés: vonalak
C-JELÖLŐK
Nyomvonalas létesítmények: nyomtervek és keresztszelvények jelölői
C-KAPCSOLÓDÁS
Nyomvonalas létesítmények: nyomtervek és keresztszelvények kapcsolódásai
9
AutoCAD Civil 3D 2008 – magyar kiegészítés
2. táblázat: Fóliaalapú sablon fóliái és leírásuk (folytatás)
10
Fólia neve
Leírás
C-KAPCSOLÓDÁS-FELIRAT
Nyomvonalas létesítmények: nyomtervek és keresztszelvények kapcsolódásfeliratai
C-KISAJÁTÍTÁS-ÚT
Nyomvonalas létesítmények: út kisajátítási vonalai
C-RÉZSŰ
Nyomvonalas létesítmények: rézsűk
C-RÉZSŰ-BEVÁG
Topográfia: rézsű, bevágás
C-RÉZSŰ-TÁVOLSÁGRA
Topográfia: rézsű, bevágás
C-RÉZSŰ-TÖLT
Topográfia: rézsű, töltés
C-RÉZSŰ-VONAL
Nyomvonalas létesítmények: rézsűvonalak
C-TELEK
Telkek
C-TELEK-FELIRAT
Telkek: feliratok
C-TELEK-FOGLALT
Telkek: foglalt telkek
C-TELEK-FÖLDRÉSZLET
Telkek: földrészletek
C-TELEK-HATÁR
Telkek: telekhatárok
C-TELEK-HATÁR-KITÖLT
Telkek: telekhatár sraffozása
C-TELEK-IRÁNYSZÖG
Telkek: irányszög
C-TELEK-ÍV-FELIRAT
Telkek: ívfeliratok
C-TELEK-KITÖLT
Telkek: sraffozások
C-TELEK-PROP
Telkek: telkek
C-TELEK-TÁBLA
Telkek: táblázat
C-TELEK-VONAL
Telkek: vonalak
C-TELEK-VONAL-FELIRAT
Telkek: vonalfeliratok
C-TENGELY
Nyomvonalas létesítmények
C-TENGELY-ÁTMENETIÍV
Nyomvonalas létesítmények: átmenetiívek
C-TENGELY-ÁTMENETIÍVFELIRAT
Nyomvonalas létesítmények: átmenetiív-feliratok
C-TENGELY-ELHÚZASSZEGMENS
Nyomvonalas létesítmények: elhúzások elemei
C-TENGELY-FELIRAT
Nyomvonalas létesítmények: feliratok
C-TENGELY-HSZELV
Nyomvonalas létesítmények: hosszszelvények
C-TENGELY-HSZELV-ALSZELVFELIRAT
Nyomvonalas létesítmények: hosszszelvények, alszelvényfeliratok
C-TENGELY-HSZELV-ASIMÍV
Nyomvonalas létesítmények: hosszszelvények, tengely
C-TENGELY-HSZELV-BAL
Nyomvonalas létesítmények: hosszszelvények, bal
C-TENGELY-HSZELV-CÍM
Nyomvonalas létesítmények: hosszszelvények, cím
C-TENGELY-HSZELV-FELIRAT
Nyomvonalas létesítmények: hosszszelvények, feliratok
C-TENGELY-HSZELV-FŐSZELVFELIRAT
Nyomvonalas létesítmények: hosszszelvények, főszelvényfeliratok
Fóliarendszer
2. táblázat: Fóliaalapú sablon fóliái és leírásuk (folytatás)
Fólia neve
Leírás
C-TENGELY-HSZELVFÜGGGEOM-LÉC
Nyomvonalas létesítmények: hosszszelvények, függőleges geometria, fej- és lábléc
C-TENGELY-HSZELVGEOMPONT
Nyomvonalas létesítmények: hosszszelvények, geometriai pont
C-TENGELY-HSZELVGEOMPONT-FELIRAT
Nyomvonalas létesítmények: hosszszelvények, geometriai pont feliratai
C-TENGELY-HSZELV-HÁLÓ
Nyomvonalas létesítmények: hosszszelvények, háló
C-TENGELY-HSZELV-HÁLÓ-AL
Nyomvonalas létesítmények: hosszszelvények, háló, alháló
C-TENGELY-HSZELV-HÁLÓ-FŐ
Nyomvonalas létesítmények: hosszszelvények, háló, főháló
C-TENGELY-HSZELV-HÁLÓGEOM
Nyomvonalas létesítmények: hosszszelvények, háló, geometria
C-TENGELY-HSZELV-ÍV
Nyomvonalas létesítmények: hosszszelvények, ívek
C-TENGELY-HSZELV-JEL
Nyomvonalas létesítmények: hosszszelvények, jelek
C-TENGELY-HSZELV-JOBB
Nyomvonalas létesítmények: hosszszelvények, jobb
C-TENGELY-HSZELV-KERET
Nyomvonalas létesítmények: hosszszelvények, keret
C-TENGELY-HSZELV-LÉC
Nyomvonalas létesítmények: hosszszelvények, fej- és lábléc
C-TENGELY-HSZELV-NÉZET
Nyomvonalas létesítmények: hosszszelvények, nézetek
C-TENGELY-HSZELV-NÉZETFELIRAT
Nyomvonalas létesítmények: hosszszelvények, nézetfeliratok
C-TENGELY-HSZELV-PARABÍV
Nyomvonalas létesítmények: hosszszelvények, parabolikus ív
C-TENGELY-HSZELV-SZELVLÉC
Nyomvonalas létesítmények: hosszszelvények, szelvényezés, fej- és lábléc
C-TENGELY-HSZELV-TEREP
Nyomvonalas létesítmények: hosszszelvények, topográfia
C-TENGELY-HSZELV-TEREPLÉC
Nyomvonalas létesítmények: hosszszelvények, topográfia, fej- és lábléc
C-TENGELY-HSZELV-TERV
Nyomvonalas létesítmények: hosszszelvények, terv
C-TENGELY-HSZELV-ÚJ
Nyomvonalas létesítmények: hosszszelvények, új
C-TENGELY-HSZELVVIZSZGEOM-LÉC
Nyomvonalas létesítmények: hosszszelvények, vízszintes geometria, fej- és lábléc
C-TENGELY-HSZELV-VONAL
Nyomvonalas létesítmények: hosszszelvények, vonalak
C-TENGELY-HSZELV-VONALMEGHOSSZ
Nyomvonalas létesítmények: hosszszelvények, vonalak, meghosszabbítás
11
AutoCAD Civil 3D 2008 – magyar kiegészítés
2. táblázat: Fóliaalapú sablon fóliái és leírásuk (folytatás)
12
Fólia neve
Leírás
C-TENGELY-HSZELV-VONALSZEGMENS
Nyomvonalas létesítmények: hosszszelvények, vonalak, szakaszok
C-TENGELY-IRÁNYSZÖGEK
Nyomvonalas létesítmények: irányszögek
C-TENGELY-ÍV
Nyomvonalas létesítmények: ívek
C-TENGELY-ÍV-FELIRAT
Nyomvonalas létesítmények: ívfeliratok
C-TENGELY-ÍV-SZEGMENS
Nyomvonalas létesítmények: ívszakaszok
C-TENGELY-KSZELV
Nyomvonalas létesítmények: keresztszelvények
C-TENGELY-KSZELV-ANYAG
Nyomvonalas létesítmények: keresztszelvények, anyag
C-TENGELY-KSZELV-CÍM
Nyomvonalas létesítmények: keresztszelvények, cím
C-TENGELY-KSZELV-CÍMKE
Nyomvonalas létesítmények: keresztszelvények, címke
C-TENGELY-KSZELV-FELIRAT
Nyomvonalas létesítmények: keresztszelvények, feliratok
C-TENGELY-KSZELV-FÖLDM
Nyomvonalas létesítmények: keresztszelvények, táblázat
C-TENGELY-KSZELV-HÁLÓ
Nyomvonalas létesítmények: keresztszelvények, háló
C-TENGELY-KSZELV-JEL
Nyomvonalas létesítmények: keresztszelvények, jelek
C-TENGELY-KSZELV-KERET
Nyomvonalas létesítmények: keresztszelvények, keret
C-TENGELY-KSZELV-LAP
Nyomvonalas létesítmények: keresztszelvények, lapok
C-TENGELY-KSZELV-LÉC
Nyomvonalas létesítmények: keresztszelvények, fej- és láblécek
C-TENGELY-KSZELVLÉCKÖZÉPVONAL
Nyomvonalas létesítmények: keresztszelvények, keresztszelvények középvonala
C-TENGELY-KSZELV-NÉZET
Nyomvonalas létesítmények: keresztszelvények, nézet
C-TENGELY-KSZELV-NÉZETFELIRAT
Nyomvonalas létesítmények: keresztszelvények, nézetfeliratok
C-TENGELY-KSZELVNYOMTERV
Nyomvonalas létesítmények: keresztszelvények, nyomtervek
C-TENGELY-KSZELV-PÁLYA
Nyomvonalas létesítmények: keresztszelvények, pálya
C-TENGELY-KSZELV-TÁBLA
Nyomvonalas létesítmények: keresztszelvények, táblázat
C-TENGELY-KSZELV-TEREP
Nyomvonalas létesítmények: keresztszelvények, topográfia
C-TENGELY-KSZELV-ÚJ
Nyomvonalas létesítmények: keresztszelvények, új
C-TENGELY-MINTA-FELIRAT
C-TENGELY-MINTA-FELIRAT
Fóliarendszer
2. táblázat: Fóliaalapú sablon fóliái és leírásuk (folytatás)
Fólia neve
Leírás
C-TENGELY-MINTAKSZ
Nyomvonalas létesítmények: mintakeresztszelvények
C-TENGELY-MINTAKSZELTOLÁS
Nyomvonalas létesítmények: mintakeresztszelvények, eltolás
C-TENGELY-MINTAKSZFELIRAT
Nyomvonalas létesítmények: mintakeresztszelvények, feliratok
C-TENGELY-MINTAKSZKIINDUVONAL
Nyomvonalas létesítmények: mintakeresztszelvények, kiindulási vonalak
C-TENGELY-MINTAVONAL
Nyomvonalas létesítmények: mintavonalak
C-TENGELY-MINTAVONALFELIRAT
Nyomvonalas létesítmények: mintavonalak, feliratok
C-TENGELY-NEMNYOMTAT
Nyomvonalas létesítmények: nem nyomtatandó
C-TENGELY-NYOMTERV
Nyomvonalas létesítmények: nyomterv
C-TENGELY-NYOMTERVHATÁR
Nyomvonalas létesítmények: nyomterv, határvonal
C-TENGELY-NYOMTERVKITÖLT
Nyomvonalas létesítmények: nyomterv, sraffozás
C-TENGELY-NYOMTERVKSZELV
Nyomvonalas létesítmények: nyomterv, keresztszelvények
C-TENGELY-SZELV-TÁV
Nyomvonalas létesítmények: szelvény és távolság
C-TENGELY-SZELVÉNY
Nyomvonalas létesítmények: szelvény
C-TENGELY-SZELVÉNY-AL
Nyomvonalas létesítmények: szelvény, alszelvény
C-TENGELY-SZELVÉNY-FŐ
Nyomvonalas létesítmények: szelvény, főszelvény
C-TENGELY-TÁBLA
Nyomvonalas létesítmények: táblázat
C-TENGELY-TENG
Nyomvonalas létesítmények: tengely
C-TENGELY-TENGELY
Nyomvonalas létesítmények: tengely
C-TENGELY-TENGELY-ÚJ
Nyomvonalas létesítmények: tengely, új
C-TENGELY-VONAL
Nyomvonalas létesítmények: vonalak
C-TENGELY-VONAL-FELIRAT
Nyomvonalas létesítmények: vonalak, felirat
C-TENGELY-VONALMEGHOSSZ
Nyomvonalas létesítmények: vonalak, meghosszabbítás
C-TENGELY-VONALSZEGMENS
Nyomvonalas létesítmények: vonalak, szakasz
C-TENGELY-VONALSZEGMENS-REJTETT
Nyomvonalas létesítmények: vonalak, szakasz, rejtett
13
AutoCAD Civil 3D 2008 – magyar kiegészítés
2. táblázat: Fóliaalapú sablon fóliái és leírásuk (folytatás)
14
Fólia neve
Leírás
C-TEREP
Topográfia
C-TEREP-AL
Topográfia: mellékszintvonalak
C-TEREP-AL-HÁTTÉR
Topográfia: mellékszintvonalak
C-TEREP-AL-ÚJ
Topográfia: mellékszintvonalak, új
C-TEREP-FELH
Topográfia: felhasználói
C-TEREP-FELIRAT
Topográfia: felirat
C-TEREP-FELIRATPONT
Topográfia: feliratpont
C-TEREP-FELIRATPONTFELIRAT
Topográfia: feliratpontok, feliratok
C-TEREP-FŐ
Topográfia: fő szintvonalak
C-TEREP-FŐ-HÁTTÉR
Topográfia: fő szintvonalak
C-TEREP-FŐ-ÚJ
Topográfia: fő szintvonalak, új
C-TEREP-HÁLÓ
Topográfia: háló
C-TEREP-HÁLÓ-FELIRAT
Topográfia: hálófeliratok
C-TEREP-HATÁR
Topográfia: határvonal
C-TEREP-LEFOLYÁSIVONAL
Topográfia: lefolyási vonal
C-TEREP-PONTOK
Topográfia: pontok
C-TEREP-SZINTVONALFELIRAT
Topográfia: szintvonalfeliratok
C-TEREP-SZINTVONALFELIRAT-ÚJ
Topográfia: szintvonalfeliratok, új
C-TEREP-TÁBLA
Topográfia: táblázat
C-TEREP-TINN
Topográfia: TIN-felület
C-TEREP-TINN-HATÁR
Topográfia: TIN-felület: határvonal
C-TEREP-TINN-NÉZET
Topográfia: TIN-felület: nézet
C-TEREP-VIZGYŰJTŐ
Topográfia: vízgyűjtő
C-TEREP-VÍZGYŰJTŐ-FELIRAT
Topográfia: vízgyűjtőfeliratok
C-VEZETÉK-CSŐ
Csőhálózat: cső
C-VEZETÉK-CSŐ-FELIRAT
Csőhálózat: cső felirat
C-VEZETÉK-CSŐ-HOSSZ
Csőhálózat: cső, hossz-szelvény
C-VEZETÉK-CSŐ-KITÖLT
Csőhálózat: cső, sraffozás
C-VEZETÉK-FELIRAT
Csőhálózat: feliratok
C-VEZETÉK-HSZELV
Csőhálózat: hossz-szelvények
C-VEZETÉK-HSZELV-CSŐ
Csőhálózat: hossz-szelvények, cső
C-VEZETÉK-HSZELV-CSŐSRAFF
Csőhálózat: hossz-szelvények, cső, sraffozás
C-VEZETÉK-HSZELV-KSZ-CSŐ
Csőhálózat: hossz-szelvények, csőkeresztszelvény
C-VEZETÉK-HSZELVMŰTÁRGY
Csőhálózat: hossz-szelvények, műtárgy
C-VEZETÉK-HSZELVMŰTÁRGY-SRAFF
Csőhálózat: hossz-szelvények, műtárgy, sraffozás
C-VEZETÉK-KSZELV
Csőhálózat: keresztszelvények
C-VEZETÉK-KSZELV-CSŐ
Csőhálózat: keresztszelvények, cső
Fóliarendszer
2. táblázat: Fóliaalapú sablon fóliái és leírásuk (folytatás)
Fólia neve
Leírás
C-VEZETÉK-KSZELVMŰTÁRGY
Csőhálózat: keresztszelvények, műtárgy
C-VEZETÉK-MŰTÁRGY
Csőhálózat: műtárgy
C-VEZETÉK-MŰTÁRGYFELIRAT
Csőhálózat: műtárgyfeliratok
C-VEZETÉK-MŰTÁRGY-HOSSZ
Csőhálózat: műtárgy, hosszszelvény
C-VEZETÉK-MŰTÁRGY-KITÖLT
Csőhálózat: műtárgy, kitöltés
C-VEZETÉK-TÁBLA
Csőhálózat: táblázat
C-VEZETÉK-TENGELY
Csőhálózat: tengely
C-VEZETÉK-ÜTKÖZÉS
Csőhálózat: ütközés
Defpoints
Defpoints
V-ÉPÜLET-KÖRVONAL
Földmérés: épületek, körvonal
V-HELYSZÍN-KERÍTÉS
Földmérés: helyszín, kerítések
V-HELYSZÍN-NÖVÉNYZET
Földmérés: helyszín, növényzet
V-PONT
Földmérés: pontok
V-PONT-CSAPADÉK
Földmérés: pontok, csapadék
V-PONT-FA
Földmérés: pontok, fa
V-PONT-FELIRAT
Földmérés: pontfeliratok
V-PONT-GÁZ
Földmérés: pontok, gázvezeték
V-PONT-HATÁR
Földmérés: pontok, határvonal
V-PONT-KRESZTÁBLA
Földmérés: pontok, közlekedési tábla
V-PONT-OSZLOP
Földmérés: pontok, oszlop
V-PONT-SZENNYVÍZ
Földmérés: pontok, szennyvíz
V-PONT-TÁBLA
Földmérés: pontok, táblázat
V-PONT-VÍZ
Földmérés: pontok, víz
V-TENGELY-SZEGÉLY
Földmérés: nyomvonalas létesítmények, szegély
V-TENGELY-TENGELY
Földmérés: nyomvonalas létesítmények, tengely
V-VEZÉRLŐ-FÜGG
Földmérés: vezérlőpontok, függőleges
V-VEZÉRLŐ-KITŰZ
Földmérés: vezérlőpontok, kitűzés
V-VEZÉRLŐ-PONT-ISMERT
Földmérés: vezérlőpontok, pontok, ismert
V-VEZÉRLŐ-PONT-MÉRÉS
Földmérés: vezérlőpontok, pontok, mérés
V-VEZÉRLŐ-PONT-NEMISMERT
Földmérés: vezérlőpontok, pontok, ismeretlen
V-VEZÉRLŐ-SOKSZÖG
Földmérés: vezérlőpontok, sokszögelés
V-VEZÉRLŐ-SOKSZÖG-HIBA
Földmérés: vezérlőpontok, sokszögelés, hibák
V-VEZÉRLŐ-VÍZSZ
Földmérés: vezérlőpontok, vízszintes
15
AutoCAD Civil 3D 2008 – magyar kiegészítés
2. táblázat: Fóliaalapú sablon fóliái és leírásuk (folytatás)
16
Fólia neve
Leírás
V-VEZÉRLŐ-VONAL-HÁLÓZAT
Földmérés: vezérlőpontok, vonalak, hálózat
V-VEZÉRLŐ-VONAL-IRÁNY
Földmérés: vezérlőpontok, vonalak, irány
V-VEZÉRLŐ-VONAL-MÉRÉS
Földmérés: vezérlőpontok, vonalak, mérés
Stílusok
Stílusok A magyar tartalomban használható stílusokat a magyar tartalom mintarajz 2008-1.dwg és magyar tartalom mintarajz 2008-2.dwg fájl mutatja be. E fájlok a \Sample\Magyar tartalom mappában találhatók. Általános stílusok Úttervezés Vasúttervezés Csatornatervezés
17
AutoCAD Civil 3D 2008 – magyar kiegészítés
Általános stílusok 3. táblázat: A magyar sablonrajz általános stílusai
Hely az Eszköztár Kereső lapján
18
Név
Leírás
Általános > Többcélú stílusok > Alakstílusok
_Alak Kikapcsolva
Gyors Nyomterv Megjelenítéshez
Általános > Többcélú stílusok > Alakstílusok
1.burk.
Általános > Többcélú stílusok > Alakstílusok
2.burk.
Általános > Többcélú stílusok > Alakstílusok
Ágyazat
Általános > Többcélú stílusok > Alakstílusok
Alap
Általános > Többcélú stílusok > Alakstílusok
Beton
Általános > Többcélú stílusok > Alakstílusok
Bevágás
Általános > Többcélú stílusok > Alakstílusok
Burkolat
Általános > Többcélú stílusok > Alakstílusok
Csak keret
Általános > Többcélú stílusok > Alakstílusok
Hengerelt aszfalt
Általános > Többcélú stílusok > Alakstílusok
Homokos kavics
Általános > Többcélú stílusok > Alakstílusok
Humusz
Általános > Többcélú stílusok > Alakstílusok
Járda
Általános > Többcélú stílusok > Alakstílusok
Kitöltött
Általános > Többcélú stílusok > Alakstílusok
Korlát
Általános > Többcélú stílusok > Alakstílusok
Öntött aszfalt
Általános > Többcélú stílusok > Alakstílusok
Szabvány
Általános > Többcélú stílusok > Alakstílusok
Szegély
Általános > Többcélú stílusok > Alakstílusok
Töltés
Általános > Többcélú stílusok > Jelölőstílusok
_Jelölő Kikapcsolva
Általános > Többcélú stílusok > Jelölőstílusok
_terep felirat
Általános > Többcélú stílusok > Jelölőstílusok
Mintaksz alap
Általános > Többcélú stílusok > Jelölőstílusok
Mintaksz_kapcsolóp ont
Az aszfalt rétegek megjelenítésére keresztszelvényben
Gyors Nyomterv Megjelenítéshez
Stílusok
3. táblázat: A magyar sablonrajz általános stílusai (folytatás)
Hely az Eszköztár Kereső lapján
Név
Leírás
Általános > Többcélú stílusok > Jelölőstílusok
Szabvány
Általános > Többcélú stílusok > Jelölőstílusok
Szint
Általános > Többcélú stílusok > Jelölőstílusok
Vízelvezető
Általános > Többcélú stílusok > Kapcsolódási stílusok
_Kapcsolódás Kikapcsolva

Árok
Általános > Többcélú stílusok > Kapcsolódási stílusok
Burkolat
Általános > Többcélú stílusok > Kapcsolódási stílusok
Gyeptégla
Általános > Többcélú stílusok > Kapcsolódási stílusok
Humuszle
Általános > Többcélú stílusok > Kapcsolódási stílusok
Járda
Általános > Többcélú stílusok > Kapcsolódási stílusok
Kavics
Kaviccsal szórt padka kapcsolódása
Általános > Többcélú stílusok > Kapcsolódási stílusok
Körömvonal
Rézsűk körömvonal kapcsolódása
Általános > Többcélú stílusok > Kapcsolódási stílusok
Körömvonal_bevágá s
Bevágási rézsűk körömvonal kapcsolódása
Általános > Többcélú stílusok > Kapcsolódási stílusok
Körömvonal_Töltés
Töltés rézsűk körömvonal kapcsolódása
Általános > Többcélú stílusok > Kapcsolódási stílusok
Lejtés_kapcs
Gyors Nyomterv Megjelenítéshez
19
AutoCAD Civil 3D 2008 – magyar kiegészítés
3. táblázat: A magyar sablonrajz általános stílusai (folytatás)
Hely az Eszköztár Kereső lapján
20
Név
Leírás
Általános > Többcélú stílusok > Kapcsolódási stílusok
Nincsenek kódok
Általános > Többcélú stílusok > Kapcsolódási stílusok
Szabvány
Általános > Többcélú stílusok > Kapcsolódási stílusok
Szegély
Általános > Többcélú stílusok > Kapcsolódási stílusok
Tető
Általános > Többcélú stílusok > Kapcsolódási stílusok
Tükörfelület
Átlapolási vonal > Átlapolásivonal-stílusok
Lila szaggatott 0.5 mm
Átlapolási vonal > Feliratstílusok > Átlapolási vonal - bal
Csatlakozás felirat
Átlapolási vonal > Feliratstílusok > Átlapolási vonal - bal
Csatlakozás felirat
Cső > Csőstílus
Cső HR minden HSZ minden KSZ minden
Helyszínrajzon, hosszszelvényen, keresztszelvényen minden, 3D-ben cső test ábrázolása. Sraffozások ANGLE 45 fok, 0.1-es léptékkel.
Cső > Csőstílus
Cső HR Tengely HSZ Külső Átm. KSZ Falv.
Helyszínrajzon csak tengely, hossz-szelvényen külső átmérő, 3D-ben cső test, keresztszelvényen cső külső és belső átmérő ábrázolása, sraffozás nélkül.
Cső > Táblázat stílusok
Szabvány
Csőhálózat > Ütközésstílusok
Szabvány
Felület > Feliratstílusok > Lejtés
Esés
Esés megjelenítése %-ban, három tizedes pontossággal.
Felület > Feliratstílusok > Lejtés
Rézsűk
Rézsű, 2 tizedes pontossággal
Felület > Feliratstílusok > Pontmagasság
Pontmagasság
Felület > Feliratstílusok > Szintvonal
Mód. Háttér
Felület > Feliratstílusok > Szintvonal
Szabvány
Felület > Feliratstílusok > Vízgyűjtő
ID - Típus - Terület
A legfelső felület kapcsolódása, pl.: burkolat és
Szintvonal megírás szürke színnel. Az elemek nem fólia beállítással jelennek meg!
ID, Typus és Terület megjelenítése.
Stílusok
3. táblázat: A magyar sablonrajz általános stílusai (folytatás)
Hely az Eszköztár Kereső lapján
Név
Leírás
Felület > Felületstílusok
Háttér
Szintvonalak szürke megjelenítése, fő szintvonalak vastagítva
Felület > Felületstílusok
Kikapcsolva
Minden kikapcsolva, nyomvonal felületekhez.
Felület > Felületstílusok
Mód. Perem & Szintvonal & Háromszöglapok
A felület peremvonalának, szintvonalainak és háromszögeinek megjelenítése, felület szerkesztésre, szintvonal hibák javítására. Az elemek nem fólia beállítással jelennek meg!
Felület > Felületstílusok
Perem & Háromszöglapok
A felület premvonalának és háromszöglapjainak megjelenítése ( a felület módosításához)
Felület > Felületstílusok
Perem & Háromszöglapok & Irányok
A felület premvonalának, háromszöglapjainak és irányok megjelenítése
Felület > Felületstílusok
Perem & Magassági sávok
A felület peremvonalának és 8 magassági sáv 3D-s lapokkal való megjelenítése
Felület > Felületstílusok
Perem & Rács
A 2D-ben a felület peremvonalának és 10 m-es rácshálójának megjelenítése. 3D-ben a háromszöek szürke, és a rácsháló zöld színnel, árnyalt megjelenítéssel plasztikus képet ad.
Felület > Felületstílusok
Perem & Szintvonal & Esés
A felület peremvonalának, szintvonalainak és esésének 2D-s lapokkal történő megjelenítése
Felület > Felületstílusok
Perem & Szintvonal & Esésnyilak
A felület peremvonalának, szintvonalainak és esésnyilainak megjelenítése
Felület > Felületstílusok
Perem & Szintvonal 1 és 5cm burkolat
A felület peremvonalának és szintvonalainak megjelenítése, 1 cm mellék, 5 cm főszintvonalak, burkolatok megjelenítéséhez
Felület > Felületstílusok
Perem & Szintvonal 1 és 5m
A felület peremvonalának és szintvonalainak megjelenítése, 1 m mellék, 5 m főszintvonalak
Felület > Felületstílusok
Perem & Szintvonal 2 és 10m
A felület peremvonalának és szintvonalainak megjelenítése, 2 m mellék, 10 m főszintvonalak
Felület > Táblázat stílusok > Esésnyíl
Esésnyilak
Felület > Táblázat stílusok > Irány
Irányok
21
AutoCAD Civil 3D 2008 – magyar kiegészítés
3. táblázat: A magyar sablonrajz általános stílusai (folytatás)
Hely az Eszköztár Kereső lapján
22
Név
Leírás
Felület > Táblázat stílusok > Lejtés
Lejtések
Felület > Táblázat stílusok > Magasság
Magasságok
Felület > Táblázat stílusok > Szintvonal
Szintvonalak
Felület > Táblázat stílusok > Vízgyűjtő
Vízgyűjtők
Földmérés > Alakzatstílusok
Alap
Földmérés > Alakzatstílusok
Épület
Földmérés > Alakzatstílusok
Fasor
Földmérés > Alakzatstílusok
Kerítés
Földmérés > Alakzatstílusok
Szegély
Földmérés > Alakzatstílusok
Tengely
Földmérés > Hálózatstílusok
Szabvány
Hossz-szelvény > Feliratstílusok > Alszelvény
Alszelvény
Hossz-szelvény > Feliratstílusok > Eséstörések
Eséstörés jel
Hossz-szelvény > Feliratstílusok > Felirat készletek
Nincs
Hossz-szelvény > Feliratstílusok > Szelvény > Fő szelvény
Főszelvény
Hossz-szelvény > Feliratstílusok > Vonal
Egyenes esés %
Hossz-szelvény > Hosszszelvény stílusok
Bal árok
Hossz-szelvény > Hosszszelvény stílusok
Bal burkszél
Hossz-szelvény > Hosszszelvény stílusok
Jobb árok
Hossz-szelvény > Hosszszelvény stílusok
Jobb burkszél
Hossz-szelvény > Hosszszelvény stílusok
Nyomtatás
Tervezett pálya vonala nyomtatásra, 0.4 mm vastag piros vonallal
Hossz-szelvény > Hosszszelvény stílusok
Terep
Meglévő terep vonala
Bal árokvonala, lila színnel, AROKB vonaltípussal
Jobb árokvonala, lila színnel, AROKJ vonaltípussal
Stílusok
3. táblázat: A magyar sablonrajz általános stílusai (folytatás)
Hely az Eszköztár Kereső lapján
Név
Leírás
Hossz-szelvény > Hosszszelvény stílusok
Tervező
Hossz-szelvény nézetek > Fej- és láblécstílusok > Fej- és lábléc készletek
MX-féle hosszszelvény adatok
Hossz-szelvény nézetek > Fej- és láblécstílusok > Fej- és lábléc készletek
Nincs
Hossz-szelvény nézetek > Fej- és láblécstílusok > Függőleges geometria
MX-féle esésviszonyok
Hossz-szelvény nézetek > Fej- és láblécstílusok > Hossz-szelvény adatok
Ívviszonyok kieg.
Hossz-szelvény nézetek > Fej- és láblécstílusok > Hossz-szelvény adatok
Jobb árok
Hossz-szelvény nézetek > Fej- és láblécstílusok > Hossz-szelvény adatok
MX-féle lábléc
Hossz-szelvény nézetek > Fej- és láblécstílusok > Hossz-szelvény adatok
Pályamagasságok
Pályamagasságok a hosszszelvény alá, használat: Teljes Fej- és lábléc készlettel.
Hossz-szelvény nézetek > Fej- és láblécstílusok > Hossz-szelvény adatok
Pályamagasságok szelvényben
Pályamagasságok a hosszszelvény alá, a nézetrács beállításától függő szelvényhelyeken, használat: Út 25 Fej- és lábléc készlettel, Út 25 nézetstílussal a 25 menkénti feliratozáshoz.
Hossz-szelvény nézetek > Fej- és láblécstílusok > Hossz-szelvény adatok
Szelvények
Szelvények a hossz-szelvény alá, használat: Teljes Fej- és lábléc készlettel.
Hossz-szelvény nézetek > Fej- és láblécstílusok > Hossz-szelvény adatok
Terepmagasságok
Terepmagasságok a hosszszelvény alá, használat: Teljes Fej- és lábléc készlettel.
Hossz-szelvény nézetek > Fej- és láblécstílusok > Hossz-szelvény adatok
Terepmagasságok szelvényben
Terepmagasságok a hosszszelvény alá, a nézetrács beállításától függő szelvényhelyeken, használat: Út 25 Fej- és lábléc készlettel, Út 25 nézetstílussal a 25 menkénti feliratozáshoz.
Hossz-szelvény nézetek > Fej- és láblécstílusok > Túlemelés adatai
MX-féle túlemelés
Hossz-szelvény nézetek > Fej- és láblécstílusok > Túlemelés adatai
Túlemelés
Az ívviszonyok lábléc kiegészítésére használatos, a geometria pont szövegeket és a szelvényszámokat helyezi el
Burkolatszélek esésének és szelvényének feliratozása
23
AutoCAD Civil 3D 2008 – magyar kiegészítés
3. táblázat: A magyar sablonrajz általános stílusai (folytatás)
Hely az Eszköztár Kereső lapján
24
Név
Leírás
Hossz-szelvény nézetek > Fej- és láblécstílusok > Vízszintes geometria
Ívviszonyok
Nyomvonal szakaszok adatai
Hossz-szelvény nézetek > Fej- és láblécstílusok > Vízszintes geometria
MX-féle ívviszonyok
Hossz-szelvény nézetek > Feliratstílusok > Mélység
Ált. szakasz felirat függ.
Hossz-szelvény nézetek > Feliratstílusok > Mélység
Ált. szakasz felirat vízsz.
Hossz-szelvény nézetek > Feliratstílusok > Mélység
Esés
Két megadott pont közötti esés(%) feliratozása.
Hossz-szelvény nézetek > Feliratstílusok > Mélység
Rézsűk
Két megadott pont közötti esés(%) feliratozása.
Hossz-szelvény nézetek > Feliratstílusok > Mélység
Szabvány
Hossz-szelvény nézetek > Feliratstílusok > Szelvény és magasság
Ált. csatlakozó felirat függ.
Hossz-szelvény nézetek > Feliratstílusok > Szelvény és magasság
Ált. km szelvény felirat függ.
Hossz-szelvény nézetek > Feliratstílusok > Szelvény és magasság
Ált. magasság felirat és felirat vízsz.
Hossz-szelvény nézetek > Feliratstílusok > Szelvény és magasság
Ált. magasság felirat vízsz.
Hossz-szelvény nézetek > Feliratstílusok > Szelvény és magasság
Ált. szelvény és magasság felirat vízsz.
Hossz-szelvény nézetek > Feliratstílusok > Szelvény és magasság
Ált. szelvény felirat függ.
Hossz-szelvény nézetek > Feliratstílusok > Szelvény és magasság
Szelvény és magasság
Hossz-szelvény nézetek > Hossz-szelvény nézet stílusok
MX-féle hosszszelvényrajz
Kereszszelvénynézet > Fej- és lébléc stílusok > Fej- és lábléc készletek
Nincs
Kereszszelvénynézet > Fej- és lébléc stílusok > Fej- és lábléc készletek
Szabvány
Kereszszelvénynézet > Feliratstílusok > Esés
Esés 1:n
magasságkülönbség feliratozására. Elsőként a magasabban lévő pontot kell megadni.
Lesjtés (1:n) feliratozása két pont között. Előjel nélküli.
Stílusok
3. táblázat: A magyar sablonrajz általános stílusai (folytatás)
Hely az Eszköztár Kereső lapján
Név
Leírás
Kereszszelvénynézet > Feliratstílusok > Esés
Szabvány
Kereszszelvénynézet > Feliratstílusok > Esés
Távolságok és magasságkülönbség
Kereszszelvénynézet > Feliratstílusok > Távolság és magasság
Ált. felirat 2.0 mm függ.
Kereszszelvénynézet > Feliratstílusok > Távolság és magasság
Ált. felirat 2.0 mm vizsz.
Kereszszelvénynézet > Feliratstílusok > Távolság és magasság
Ált. felirat 2.5 mm függ.
Kereszszelvénynézet > Feliratstílusok > Távolság és magasság
Ált. felirat 2.5 mm vízsz.
Kereszszelvénynézet > Feliratstílusok > Távolság és magasság
Szabvány
Kereszszelvénynézet > Feliratstílusok > Távolság és magasság
Távolság és magasság függ.
Kereszszelvénynézet > Lapstílusok
Lapméret - A0
ISO A0 (841.00 x 1189.00 MM)
Kereszszelvénynézet > Lapstílusok
Lapméret - A1
ISO A1 (594.00 x 841.00 MM)
Kereszszelvénynézet > Lapstílusok
Lapméret - A2
ISO A2 (420.00 x 594.00 MM)
Kereszszelvénynézet > Lapstílusok
Lapméret - A3
ISO A3 (297.00 x 420.00 MM)
Kereszszelvénynézet > Lapstílusok
Lapméret - A4
ISO A4 (210.00 x 297.00 MM)
Kereszszelvénynézet > Lapstílusok
Szabvány
Keresztszelvény > Feliratstílusok > Altávolság
Szabvány
Keresztszelvény > Feliratstílusok > Eséstörés
Pályaterv
Keresztszelvény > Feliratstílusok > Eséstörés
Szabvány
Keresztszelvény > Feliratstílusok > Eséstörés
Terepfelület
Keresztszelvény > Feliratstílusok > Felirat készletek
Fő-és altávolságok
Keresztszelvény > Feliratstílusok > Felirat készletek
Nincs felirat
25
AutoCAD Civil 3D 2008 – magyar kiegészítés
3. táblázat: A magyar sablonrajz általános stílusai (folytatás)
Hely az Eszköztár Kereső lapján
26
Név
Leírás
Keresztszelvény > Feliratstílusok > Felirat készletek
Pályaterv feliratok
Keresztszelvény > Feliratstílusok > Felirat készletek
Szabvány
Keresztszelvény > Feliratstílusok > Felirat készletek
Terepfelület feliratok
Keresztszelvény > Feliratstílusok > Fő távolság
Szabvány
Keresztszelvény > Feliratstílusok > Szegmens
Esésnyíl és felirat
Keresztszelvény > Feliratstílusok > Szegmens
Pályaterv Szakaszok
Keresztszelvény > Feliratstílusok > Szegmens
Szabvány
Keresztszelvény > Feliratstílusok > Szegmens
Terep Szakaszok
Keresztszelvény > Keresztszelvény stílusok
Földmunka
Keresztszelvény > Keresztszelvény stílusok
Meglévő terep
MEglévő terepkeresztszelvények
Keresztszelvény > Keresztszelvény stílusok
Tervezett pálya
Tervezett pályakeresztszelvények
Keresztszelvénynézet > Csoport nyomtatás stílusok
Összes
Az összes keresztszelvény kirajzolása, egy sorban 3 db, bal alulról kiindulva
Keresztszelvénynézet > Csoport nyomtatás stílusok
Rajzolás laponként A4
Keresztszelvények kirajzolása A4-es lap keretekkel együtt.
Keresztszelvénynézet > Csoport nyomtatás stílusok
Szabvány
Keresztszelvénynézet stílusok
Nyomterv keresztszelvény megjelenítéshez
Kódkészlet stílusok
Ksz
Kódkészlet stílusok
Mintaksz
Kódkészlet stílusok
Mintaksz anyagok alapján
Kódkészlet stílusok
Mintaksz méretekkel
Kódkészlet stílusok
Nyomterv nyomtatás
Kódkészlet stílusok
Nyomterv tervező
A nyomterv tervezéshez használatos, a Tető kódok bekapcsolva, a 3D megjelenítéshez
Stílusok
3. táblázat: A magyar sablonrajz általános stílusai (folytatás)
Hely az Eszköztár Kereső lapján
Név
Leírás
Mintakeresztszelvény > Mintakeresztszelvény stílusok
Alap
Mintakeresztszelvény > Mintakeresztszelvény stílusok
Szabvány
Mintavonal > Feliratstílusok > Mintavonal
Mintakeresztszelvén y
A keresztszelvény nevét iratozza fel, a mintavonal két végén. Használható mintakeresztszelvény jelölés létrehozására helyszínrajzon (pl: A-A). Használata: Mintakeresztszelvény mintavonal stílussal együtt.
Mintavonal > Mintavonal stílus
Mintkeresztszelvény
Vonalvastagság 0.5 mm, vonaltípus JIS_02_2.0, szín fólia
Műtárgy > Műtárgy stílusok
Műtárgy HR 3D vet. HSZ 3D vet. KSZ 3D vet.
A műtárgy minden megjelenítése a 3D test megfelelő vetülete, a keresztszelvényben metsző szelvény esetén metszet.
Műtárgy > Műtárgy stílusok
Tisztito Akna 80_9_megl HR blokk HSZ 3D vet. KSZ 3D vet.
A műtárgy helyszínrajzi megjelenítése blokk, a többi nézete a 3D test megfelelő vetülete, a keresztszelvényben metsző szelvény esetén metszet. Csak a 80 cm belső átmérőjű, 60 cm fedlap átmérőjű, 9 cm falvastagságú, meglévő műtárgy megjelenítésére szolgál.
Műtárgy > Műtárgy stílusok
Tisztito Akna 80_9_terv HR blokk HSZ 3D vet. KSZ 3D vet.
A műtárgy helyszínrajzi megjelenítése blokk, a többi nézete a 3D test megfelelő vetülete, a keresztszelvényben metsző szelvény esetén metszet. Csak a 80 cm belső átmérőjű, 60 cm fedlap átmérőjű, 9 cm falvastagságú, tervezett műtárgy megjelenítésére szolgál.
Műtárgy > Táblázat stílusok
Szabvány
Nézetkeret > Nézetkeretstílusok
Szabvány
Nézetkeret > Feliratstílusok > Nézetkeret
6 mm szám és szelvény
Nézetkeret > Feliratstílusok > Nézetkeret
6 mm szám és szelvény fordul
27
AutoCAD Civil 3D 2008 – magyar kiegészítés
3. táblázat: A magyar sablonrajz általános stílusai (folytatás)
Hely az Eszköztár Kereső lapján
28
Név
Leírás
Nyomvonal > Feliratstílusok > Átmenetiív
Nincs
Nyomvonal > Feliratstílusok > Érintő metszéspont
Koordináták
Nyomvonal > Feliratstílusok > Érintő metszéspont
Test
Nyomvonal > Feliratstílusok > Felirat készletek
Nincs
Nyomvonal > Feliratstílusok > Ív
Ált. sugár bal
Nyomvonal > Feliratstílusok > Ív
Ált. sugár jobb
Nyomvonal > Feliratstílusok > Ív
Felirat bal ív
Sugár, alfa, ívhossz, tangenshossz feliratozása alulra, szegmens száma felülre, felirat talpa a középpont felé, csak bal ívekre.Felirat és Címke módban is látszik. Figyelem! Átmeneti íves körívek esetében az alfa, tangenshossz csak a tiszta ívre vonatkozik.
Nyomvonal > Feliratstílusok > Ív
Felirat jobb ív
Sugár, alfa, ívhossz, tangenshossz feliratozása alulra, szegmens száma felülre, felirat talpa a középpont felé, csak jobb ívekre.Felirat és Címke módban is látszik. Figyelem! Átmeneti íves körívek esetében az alfa, tangenshossz csak a tiszta ívre vonatkozik.
Nyomvonal > Feliratstílusok > Szelvény > Alszelvény
Ált. alszelvényezés jel
Nyomvonalra merőleges vonal
Nyomvonal > Feliratstílusok > Szelvény > Geometria pont
Ált. geometria pont
Geometriai pont feliratok, merőleges szaggatott 40 mm hosszúságú vonallal, a vonalra helyezett felirattal
Nyomvonal > Feliratstílusok > Szelvény > Tervezési sebesség
Ált. tervezési sebesség
Nyomvonal > Feliratstílusok > Szelvény > Vonal
Ált. vonal hossz
Nyomvonal > Nyomvonal stílusok
Árok
Nyomvonal egyenes szakasz hosszát alulra, és a szegmens számát felülre írja fel a szakaszra, Felirat és Címke módban is látszik.
Stílusok
3. táblázat: A magyar sablonrajz általános stílusai (folytatás)
Hely az Eszköztár Kereső lapján
Név
Leírás
Nyomvonal > Nyomvonal stílusok
Csőhálózat
Csőhálózat tervezésénél használatos.Csak a töréspontok és nyomvonal végpontok jelölői látszanak.
Nyomvonal > Nyomvonal stílusok
Nyomtatás
Nyomtatásra kialakított, 0.4 mm pontvonal
Nyomvonal > Nyomvonal stílusok
Nyomterv export
A nyomtervből exportált nyomvonalak megjelenítési stílusa, csak a vonalak bekapcsolva 2D és 3D nézetben
Nyomvonal > Nyomvonal stílusok
Tervező
Tervezéshez kialakított, egyenesek, ívek, átmeneti ívek külön színnel, irányjelző nyíllal, 10 m-es Sugárléptetés értékkel.
Nyomvonal > Táblázat stílusok > Átmenetiív
Szabvány
Nyomvonal > Táblázat stílusok > Ív
Ív
Nyomvonal > Táblázat stílusok > Szegmens
Kitűzés
Nyomvonal > Táblázat stílusok > Vonal
Vonal
Pont > Feliratstílusok
Magasságra illesztett - magasság & pontszám & leírás
MAgasságra illesztett magasság, pontkód, leírás
Pont > Feliratstílusok
Magasságra illesztett - pont magasság
Magasságra illesztett magasság
Pont > Feliratstílusok
Magasságra illesztett - pont magasság pontbeillesztésen
Magasságra illesztett magasság, a tizedes pont a pont beillesztési helyén
Pont > Pontstílusok
Csapad. akna kf.
Csapadék akna kerek fedéllel Blokknév: ACSPAK_1
Pont > Pontstílusok
Csapad. akna szf.
Csapadék akna szegletes fedéllel Blokknév: ACSPAK_2
Pont > Pontstílusok
Fa Rajzlépték Szerint 8 mm
Fa szimbólum 8 mm átmérővel
Pont > Pontstílusok
Gáz akna kf.
Gázakna kerek fedéllel Blokknév: AGAZAK_1
Pont > Pontstílusok
Gáz akna szf.
Gázakna szegletes fedéllel Blokknév: AGAZAK_2
Pont > Pontstílusok
Jelölő x
Pont > Pontstílusok
Oszlop bet. b. a.
Beton oszlop beton alappal Blokknév: OLBETON
Pont > Pontstílusok
Oszlop fa
Faoszlop Blokknév: OLFA
Pont > Pontstílusok
Oszlop fa b. gyám
Faoszlop beton gyámmal Blokknév: OLFABG
29
AutoCAD Civil 3D 2008 – magyar kiegészítés
3. táblázat: A magyar sablonrajz általános stílusai (folytatás)
Hely az Eszköztár Kereső lapján
30
Név
Leírás
Pont > Pontstílusok
Oszlop fa kettős b. gyám
Faoszlop kettős beton gyámmal Blokknév: OLFADPBG
Pont > Pontstílusok
Oszlop fa kitám.
Kitámasztott faoszlop Blokknév: OLFAKT
Pont > Pontstílusok
Oszlop fa kitám. b. gyám
Kitámasztott faoszlop beton gyámmal Blokknév: OLFAKTBG
Pont > Pontstílusok
Oszlop hármas fa
Hármas faoszlop Blokknév: OLFAHR
Pont > Pontstílusok
Oszlop hármas fa b. gyám
Hármas faoszlop beton gyámmal Blokknév: OLFAHRBG
Pont > Pontstílusok
Oszlop kettős fa
Kettős faoszlop Blokknév: OLFAKE
Pont > Pontstílusok
Oszlop kettős fa b. gyám
Kettős faoszlop beton gyámmal Blokknév: OLFAKEBG
Pont > Pontstílusok
Oszlop műa.
Műanyag oszlop Blokknév: OLMUANY
Pont > Pontstílusok
Oszlop rácsos
Rácsos oszlop Blokknév: OLRACS
Pont > Pontstílusok
Oszlop vasb.
Vasbeton oszlop Blokknév: OLVBET
Pont > Pontstílusok
Oszlop vascső
Vascső oszlop Blokknév: OLVCSO
Pont > Pontstílusok
Pontjel kikapcsolva
Pont > Pontstílusok
Szabvány
Pont > Pontstílusok
Szenny.akna kf.
Szennyvízakna kerek fedéllel Blokknév: ASZEAK_1
Pont > Pontstílusok
Szenny.akna szf.
Szennyvízakna szegletes fedéllel Blokknév: ASZEAK_2
Pont > Pontstílusok
Vil. felső b.
Felsővezetéki beton oszlop Blokknév: OLFEVEBE
Pont > Pontstílusok
Vil. felső rácsos
Felsővezetéki rácsos oszlop Blokknév: OLFEVERA
Pont > Pontstílusok
Vil. felső T
Felsővezetéki "T" oszlop Blokknév: OLFEVET
Pont > Pontstílusok
Vil. fénycs. kieg.
Fénycső oszlopon kiegészítés bármelyik oszlophoz Blokknév: OLFCSKEG
Pont > Pontstílusok
Vil. fénycs. műao.
Fénycső műanyag oszlopon Blokknév: OLMAFCS
Pont > Pontstílusok
Vil. fénycs. ony. 1
Fénycső ostornyeles vasoszlopon 1 Blokknév: OLFCS1
Pont > Pontstílusok
Vil. fénycs. ony. 2
Fénycső ostornyeles vasoszlopon 2 Blokknév: OLFCS2
Stílusok
3. táblázat: A magyar sablonrajz általános stílusai (folytatás)
Hely az Eszköztár Kereső lapján
Név
Leírás
Pont > Pontstílusok
Vil. lámpat. osz.
Oszlopra szerelhető lámpatest Blokknév: OLVITEST
Pont > Pontstílusok
Vil. tér 12
Térvilágítási oszlop 12 m fényp. mag. Blokknév: OLVI 12
Pont > Pontstílusok
Vil. tér 6.5
Térvilágítási oszlop, 6.5m fényp. mag. Blokknév: OLVI65
Pont > Pontstílusok
Víz akna kf.
Vízakna kerek fedéllel Blokknév: AVIZAK_1
Pont > Pontstílusok
Víz akna szf.
Vízakna szegletes fedéllel Blokknév: AVIZAK_2
Pont > Pontstílusok
Víz kerti csap
Kerti csap Blokknév: CSAKE
Pont > Pontstílusok
Víz ny.kút
Nyomókút Blokknév: KUTNYOM
Pont > Pontstílusok
Víz sziv. akna kf.
Szivárgó akna kerek fedéllel Blokknév: ASZIAK_1
Pont > Pontstílusok
Víz sziv. akna szf.
Szivárgó akna szegletes fedéllel Blokknév: ASZIAK_2
Pont > Pontstílusok
Víz tűzcs. föa.
Tűzcsap föld alatt Blokknév: CSATUFA
Pont > Pontstílusok
Víz tűzcs. föf.
Tűzcsap föld felett Blokknév: CSATUFF
Pont > Táblázat stílusok
Pontadatok Szélesség & Hosszúság
A táblázat tartalma: pontszám, magasság, szélesség és hosszúság. A háttér kitöltés ki van kapcsolva, és a táblázat 3D-s áblázolásban nem jelenik meg.
Pont > Táblázat stílusok
Pontadatok XY
A táblázat tartalma: pontszám, magasság, Kelet és Észak. A háttér kitöltés ki van kapcsolva, és a táblázat 3D-s áblázolásban nem jelenik meg.
Rézsű > Rézsűtervezési stílusok
Bevágás
Rézsű > Rézsűtervezési stílusok
Bevágás és töltés
Rézsű > Rézsűtervezési stílusok
Fix távolság
Rézsű > Rézsűtervezési stílusok
Töltés
Telek > Feliratstílusok > Ív
Szabvány
Telek > Feliratstílusok > Terület
Nincs
Telek > Feliratstílusok > Terület
Szabvány
Telek > Feliratstílusok > Terület
Telekszám és Terület és Kerület
A telek száma, területe és kerülete
31
AutoCAD Civil 3D 2008 – magyar kiegészítés
3. táblázat: A magyar sablonrajz általános stílusai (folytatás)
Hely az Eszköztár Kereső lapján
32
Név
Telek > Feliratstílusok > Vonal
Szabvány
Telek > Feliratstílusok > Vonal
Vonal
Telek > Táblázat stílusok > Ív
Ív
Telek > Táblázat stílusok > Szegmens
Szegmens
Telek > Táblázat stílusok > Terület
Terület
Telek > Táblázat stílusok > Vonal
Vonal
Telek > Telekstílusok
Általános
Telek > Telekstílusok
Szabvány
Telek > Telekstílusok
Terület
Leírás
Telekhatár vonal hossz és irány felirat
Telek numerikus növekvő számozással, fóliának megfelelő vonal tulajdonságú határvonallal, sraffozás nélkül A kiosztandó teljes terület külső határvonala
Stílusok
Úttervezés 4. táblázat: Úttervezéshez készült stílusok
Hely az Eszköztár Kereső lapján
Név
Leírás
Hossz-szelvény > Feliratstílusok > Felirat készletek
Út
Tervezett pálya adatok feliratozása, ívviszony lábléc kiegészítése szelvényszámokkal. Használat: _Magyar Közép Band Set-tel együtt.
Hossz-szelvény > Feliratstílusok > Ív
Út ív felirat
Az ív közepén helyez el feliratot, szelvényszámmal és magassággal (középen PI-re vonatkozó, dy-nal együtt).
Hossz-szelvény > Feliratstílusok > Szelvény > Vízszintes geometria pont
Út ívviszonyok
Ívviszony lábléc kiegészítése szelvényszámokkal és geometriai pont feliratokkal
Hossz-szelvény > Feliratstílusok > Vonal
Út egyenes felirat
Az egyenes elejére és végére helyez el feliratot, szelvényszámmal és magassággal
Hossz-szelvény nézetek > Fej- és láblécstílusok > Fejés lábléc készletek
Út
Hossz-szelvény nézetek > Fej- és láblécstílusok > Fejés lábléc készletek
Út 25
Hossz-szelvény nézetek > Fej- és láblécstílusok > Fejés lábléc készletek
Út jobb árokkal
Hossz-szelvény nézetek > Fej- és láblécstílusok > Fejés lábléc készletek
Út ksz adatok
A szelvényfeliratok, pálya és terepmagasságok a ksz helyeken feliratozva, ívviszonyok láblécben, esésviszonyok fejlécben
Hossz-szelvény nézetek > Fej- és láblécstílusok > Függőleges geometria
Út esésviszonyok
Tervezett pálya adatok, középre helyezett feliratokkal
Hossz-szelvény nézetek > Hossz-szelvény nézet stílusok
Út
Magassági torzítás 1:10, háttérháló nem nyírt, vízszintes osztójelek fő 50 m, mellék 5 m, függőleges osztójelek fő 5 m, mellék 1 m
Hossz-szelvény nézetek > Hossz-szelvény nézet stílusok
Út 25 címkikapcsolva
Magassági torzítás 1:10, háttérháló nyírt, vízszintes osztójelek fő 100 m, mellék 25 m, függőleges osztójelek fő 5 m, mellék 1 m
Hossz-szelvény nézetek > Hossz-szelvény nézet stílusok
Út 25 felosztott első
Magassági torzítás 1:10, háttérháló nyírt, vízszintes osztójelek fő 100 m, mellék 25 m, függőleges osztójelek fő 5 m, mellék 1 m
33
AutoCAD Civil 3D 2008 – magyar kiegészítés
4. táblázat: Úttervezéshez készült stílusok (folytatás)
Hely az Eszköztár Kereső lapján
34
Név
Leírás
Hossz-szelvény nézetek > Hossz-szelvény nézet stílusok
Út 25 felosztott közbülső
Magassági torzítás 1:10, háttérháló nyírt, vízszintes osztójelek fő 100 m, mellék 25 m, függőleges osztójelek fő 5 m, mellék 1 m
Kereszszelvénynézet > Fejés lébléc stílusok > Fej- és lábléc készletek
Út
Külterületi utaknál jellemzően alkalmazandó láblécek. Az átfedő feliratok eltávolítására nincs mód, csak megfelelő nyomterv felületek alkalmazásával, ekkor egyes lábléceket többször is be kell illeszteni, egymást átfedő módon.
Kereszszelvénynézet > Fejés lébléc stílusok > Fej- és lábléc készletek
Út földmunka magasság
Földmunka magasság eséstörés láblécben, 12 mm magas, 1.9 mm magas feliratokkal.
Kereszszelvénynézet > Fejés lébléc stílusok > Fej- és lábléc készletek
Út pálya magasság
Pálya magasság eséstörés láblécben, 12 mm magas, 1.9 mm magas feliratokkal.
Kereszszelvénynézet > Fejés lébléc stílusok > Fej- és lábléc készletek
Út pálya távolság
Pálya távolság eséstörés láblécben, 12 mm magas, 1.9 mm magas, előjeles feliratokkal.
Kereszszelvénynézet > Fejés lébléc stílusok > Fej- és lábléc készletek
Út terep magasság
Terep magasság eséstörés láblécben, 12 mm magas, 1.9 mm magas feliratokkal.
Kereszszelvénynézet > Fejés lébléc stílusok > Fej- és lábléc készletek
Út terep távolság
Terep távolság eséstörés láblécben, 12 mm magas, 1.9 mm magas, előjeles feliratokkal.
Keresztszelvénynézet stílusok
Út keresztszelvény rajz
Mintavonal > Feliratstílusok > Mintavonal
Út
Mintavonal > Mintavonal stílus
Út mintavonal
Vonalvastagság fólia, vonaltípus JIS_02_2.0, szín vkék
Nyomvonal > Feliratstílusok > Átmenetiív
Út átmenetiív bal
Az átmenetiív paraméter és hossz feliratozása bal ívekre
Nyomvonal > Feliratstílusok > Átmenetiív
Út átmenetiív jobb
Az átmenetiív paraméter és hossz feliratozása jobb ívekre
Nyomvonal > Feliratstílusok > Érintő metszéspont
Út ívfelirat
Az ív sugár, hossz, alfa, teljes érintő hossz, átmeneti ív p, tau, hossz, felirata
Nyomvonal > Feliratstílusok > Felirat készletek
Út szelvény és geometriai pontok
Nyomvonal fő- és alszelvényezés, geometriai pont feliratok.
Stílusok
4. táblázat: Úttervezéshez készült stílusok (folytatás)
Hely az Eszköztár Kereső lapján
Név
Leírás
Nyomvonal > Feliratstílusok > Ív
Út ív bal
A sugár és a hossz feliratozása bal ívekre, csak a tiszta ívhossz
Nyomvonal > Feliratstílusok > Ív
Út ív jobb
A sugár és a hossz feliratozása jobb ívekre, csak a tiszta ívhoszz
Nyomvonal > Feliratstílusok > Szelvény > Alszelvény
Út alszelvényezés csakalszelvény
Nyomvonalra merőleges vonal és felirat csak alszelvény szelvényszámmal
Nyomvonal > Feliratstílusok > Szelvény > Alszelvény
Út alszelvényezés felirat
Nyomvonalra merőleges vonal és felirat teljes szelvényszámmal
Nyomvonal > Feliratstílusok > Szelvény > Főszelvény
Út főszelvényezés kicsi
Szelvényfeliratok 0+000 formátumban, szelvénykörrel, 3mm magas betűkkel
Nyomvonal > Feliratstílusok > Szelvény > Főszelvény
Út főszelvényezés kicsi fordul
Szelvényfeliratok 0+000 formátumban, szelvénykörrel, 3mm magas betűkkel, nézethez igazodó
Nyomvonal > Feliratstílusok > Szelvény > Főszelvény
Út főszelvényezés nagy
Szelvényfeliratok 0+000 formátumban, szelvénykörrel, 5mm magas betűkkel
Nyomvonal > Feliratstílusok > Szelvény > Főszelvény
Út főszelvényezés nagy párhuzamos
Szelvényfeliratok 0+000 formátumban, szelvénykörrel, 5mm magas betűkkel, nyomvonallal párhuzamosan
Nyomvonal > Feliratstílusok > Szelvény > Geometria pont
Út geometria pont és szelvény
Nyomvonal > Feliratstílusok > Szelvény > Geometria pont
Út geometria pont és szelvény fordul
Nyomvonal > Feliratstílusok > Szelvény > Hibaszelvény
Út hibaszelvény egyenlőség
Nyomvonal > Feliratstílusok > Szelvény és távolság
Út szelvény és szöveg
Nyomvonal > Feliratstílusok > Szelvény és távolság
Út szelvény és távolság bal
A szelvényt és a nyomvonaltól mért távolságot írja fel a kijelölt pontra, a ponthoz képest bal oldalra.
Nyomvonal > Feliratstílusok > Szelvény és távolság
Út szelvény és távolság jobb
A szelvényt és a nyomvonaltól mért távolságot írja fel a kijelölt pontra, a ponthoz képest jobb oldalra.
A hibaszelvény szelvényszámok kiírása egyenlőségjellel
35
AutoCAD Civil 3D 2008 – magyar kiegészítés
Vasúttervezés 5. táblázat: Vasúttervezéshez készült stílusok
Hely az Eszköztár Kereső lapján
36
Név
Leírás
Hossz-szelvény nézetek > Feliratstílusok > Szelvény és magasság
Vasút ált. szelvény felirat függ.
Hossz-szelvény nézetek > Hossz-szelvény nézet stílusok
Vasút
Magassági torzítás 1:10, háttérháló nem nyírt, vízszintes osztójelek fő 50 m, mellék 5 m, függőleges osztójelek fő 5 m, mellék 1 m
Nyomvonal > Feliratstílusok > Felirat készletek
Vasút szelvény és geometriai pontok másolata
Nyomvonal fő- és alszelvényezés, geometriai pont feliratok.
Nyomvonal > Feliratstílusok > Szelvény > Főszelvény
Vasút főszelvényezés kicsi
Szelvényfeliratok 0+00 formátumban, szelvénykörrel, 3mm magas betűkkel
Nyomvonal > Feliratstílusok > Szelvény > Főszelvény
Vasút főszelvényezés kicsi fordul
Szelvényfeliratok 0+000 formátumban, szelvénykörrel, 3mm magas betűkkel, nézethez igazodó
Nyomvonal > Feliratstílusok > Szelvény > Főszelvény
Vasút főszelvényezés nagy
Szelvényfeliratok 0+000 formátumban, szelvénykörrel, 5mm magas betűkkel
Nyomvonal > Feliratstílusok > Szelvény > Főszelvény
Vasút főszelvényezés nagy párhuzamos
Szelvényfeliratok 0+000 formátumban, szelvénykörrel, 5mm magas betűkkel, nyomvonallal párhuzamosan
Nyomvonal > Feliratstílusok > Szelvény > Geometria pont
Vasút geometria pont és szelvény
Nyomvonal > Feliratstílusok > Szelvény > Hibaszelvény
Vasút hibaszelvény egyenlőség
Nyomvonal > Feliratstílusok > Szelvény és távolság
Vasút szelvény és szöveg
Nyomvonal > Feliratstílusok > Szelvény és távolság
Vasút szelvény és távolság bal
A szelvényt és a nyomvonaltól mért távolságot írja fel a kijelölt pontra, a ponthoz képest bal oldalra.
Nyomvonal > Feliratstílusok > Szelvény és távolság
Vasút szelvény és távolság jobb
A szelvényt és a nyomvonaltól mért távolságot írja fel a kijelölt pontra, a ponthoz képest jobb oldalra.
A hibaszelvény szelvényszámok kiírása egyenlőségjellel
Stílusok
Csatornatervezés 6. táblázat: Csatornatervezéshez készült stílusok
Hely az Eszköztár Kereső lapján
Név
Leírás
Hossz-szelvény nézetek > Fej- és láblécstílusok > Fej- és lábléc készletek
Csat.
Hossz-szelvény nézetek > Fej- és láblécstílusok > Hossz-szelvény adatok
Csat. épül összesen
Csatorna hossz-szelvény épül összesen fejléc, üres, az érték szövegként beírandó
Hossz-szelvény nézetek > Fej- és láblécstílusok > Hossz-szelvény adatok
Csat. gyűjtő
Csatorna hossz-szelvény gyűjtő fejléc,a gyűjtő neve a nézet stílus címeként kerül elhelyezésre, alkalmazás Csat. hossz-szelvény nézet stílussal
Hossz-szelvény nézetek > Fej- és láblécstílusok > Hossz-szelvény adatok
Csat. utcanév
Csatorna hossz-szelvény utcanév fejléc, üres, az utca neve szövegként beírandó
Hossz-szelvény nézetek > Hossz-szelvény nézet stílusok
Csat.
Magassági torzítás 1:10, háttérháló kikapcsolva
37
AutoCAD Civil 3D 2008 – magyar kiegészítés
Jelentések Az AutoCAD Civil 3D 2008 program minden jelentést a Jelentéskezelő nevű új felületen összesít. A Jelentéskezelő az Eszköztár Eszközkészlet lapján jelenik meg. Az Autodesk Civil 3D programban lévő jelentéseknek két típusa van: LandXML és VBA. A jelentés típusától függően különböző párbeszédpanelek jelennek meg a jelentés futtatásának választása után. A LandXML jelentések LandXML adatokat használnak jelentés létrehozásához, és előre definiált vagy egyéni XSL stíluslapot használnak jelentésadatok formázásához. A VBA jelentések egyéni párbeszédpanelekkel választják ki a jelentés adatait és beállításait. Az AutoCAD Civil 3D 2008 magyar kiegészítése az angol verzióhoz tartozó jelentések lefordított változatait tartalmazza.
38
Köszönetnyilvánítás
Köszönetnyilvánítás A magyar tartalom fejlesztői köszönetüket fejezik ki a fejlesztést támogató kollégáknak, akik szakmai tanácsaikkal és gyűjtőmunkájukkal nagymértékben hozzájárultak a magyar tartalom fejlesztéséhez.
Készítették
Herczeg Róbert
Kovács László
okl. építőmérnök HungaroCAD Kft.
gépészmérnök T.É.K. Kft.
39
AutoCAD Civil 3D 2008 – magyar kiegészítés
40