2013. január
XIX. 1.
Lerombolt híd Molnár Zsolt polgármester írása Elvágta az Országos Környezetvédelmi Főfelügyelőség a szálat a Megyeri-híd és a kishidunk között. Ez volt a reményt éltető „köldökzsinór” is, mivel a Megyeri-híd dokumentumaiban egyedül itt szerepelt előírásként a Szigetmonostor-Szentendre közötti híd. Mi is történt? A Megyeri-híd építése 1999-ben kezdődött el, és a döntéshozók elhatározása, valamint a monostori önkormányzat közbenjárása következtében az a megállapodás született, hogy meg kell épülnie egy, a Szigetmonostort a 11-es úttal összekötő hídnak. Szó volt korábban arról, hogy ez a törekvés egy lehajtó formájában valósul meg, aztán környezetvédelmi okból változott a helyzet, és egy önálló kishídról szóltak a tárgyalások. (Az írás folytatása az Újságoló 2. oldalán olvasható el.)
III. Dunakanyar Kézműves Vásár
20. oldal
Rejtett kincseink Mikor 19 éve ideköltöztem, a hentespult mögött álló mosolygós aszszony megkért, hogy ne becézzem a húst, mert az nem lapocka, hanem lapoc! Később mint száguldó postást láttam viszont. Amerre ment, jó kedvre bírta az embereket. Mindig nevet, mosolyog, pedig őt is megcibálta az élet. Amikor találkozunk, mindig elsüt egy vidám tréfát. Az Isten éltesse a mi Postás Jutkánkat, Belinszky Józsefnét! Sédy Tamás
Átkelés a Határcsárdánál - fotó: Kis herceg
Év-váltás Valahogyan lezártuk a 2013-as esztendőt, sok mindennek pontot tettünk a végére, de sajnos maradtak rendezetlenségek, elvarratlan szálak. Az elmúlt év talán legnagyobb eredménye, végre a Helyi Építési Szabályunk kiállta a próbákat, dececmber 21-én elfogadhattuk, és ha minden igaz ma, már jogerős. Elkezdhetjük legalább papíron megalkotni minden politikai csoportosulás mellőzésével azt a teret, amely méltóképp fogadhatja a hozzánk érkező vendé-geket, beszél a múltunkról, és üzen a holnapnak. (A cikk folytatása az Újságoló 3. oldalán olvasható el.)
Farsangi mulatság
Részletek: 22. oldal
2
2013. január
Lerombolt híd (folytatás) Az építéshatósági kikötésünk formai hibája miatt, a híd Szigetmonostor feltételeként nem, de az Országos Környezetvédelmi Főfelügyelőség előírásaként belekerült az építési engedélybe. Ez alapján követeltük 2006 óta a Megyeri hídhoz kötve a mi kishidunkat. Ahogy teltek-múltak a hónapok, az évek, az autóshíd építése nem kezdődött el. A népszavazási megbízás alapján minden fórumon az építési engedélyben foglaltak alapján követeltük az autós hidat. Az állam minden esetben elzárkózott, és kibúvót keresett. Felvetették az autós híd helyett a kerékpáros híd lehetőségét is, de erre vonatkozóan nem rendelkeztünk megbízással, felhatalmazással, nem is beszéltünk róla, így a részletei sem tisztázódtak az államtitkári felvetésnek.
Hídügy
Szigetmonostor Fogászat Szeretettel várjuk Betegeinket, ahol ingyenes kezeléseket vehetnek igénybe, pl.: foghúzás, gyökértömés, fogkőleszedés, lézer kezelés, RTG, am. és esztétikai tömések. Ezenkívül teljes körű ellátást biztosít a rendelő: Porcelán koronák és hidak készítése (teljes áron); 60 év felett kiemelt OEP támogatással fogsor készítés. Rendelési idő: Hétfő, Szerda: 13.30-19.00-ig Péntek: 7.00-12.00-ig Telefonos bejelentkezés: Dr. Nyári Éva: +36 30 241-0366 Rendelő: 26 394-064 Suba Éva asszisztens: +36 20 390-2050 (rendelési időn kívül is) Cím: Szigetmonostor, Mártírok u. 5.
Orvosi Rendelő Hétfő: 8.00-11.00 óra között Kedd: 8.00-11.00 óra között Szerda: 8.00-11.00 óra között Csütörtök: 13.00-16.00 óra között Péntek: 10.00-13.00 óra között Épül a Megyeri-híd - forrás: Internet
A mostani főfelügyelőségi döntés az érveinket ugyan nem, de a követelésünk jogi bázisát lebontotta. Jogos a kérdés, hogy ez alapján; lesz hídunk? Amit még ésszerűen meg tudunk tenni bírósági úton, azt megtesszük. Vélhetően a Megyeri-híd végleges használatbavételi engedélye is megszületik, ehhez Budakalász megnyerése szükséges, mert Ők építéshatósági feltételt szabtak az építéshez, amit csak Ők tudnak kivenni. Ha teljesen lezárul a Megyeri-híd építése, vagyis az megkapja a végleges engedélyt, akkor is marad egy lehetőség. Az agglomerációs törvényben szerepel egy híd a Határcsárdánál, ennek megépítésében bízhat a település a távoli jövőben. Addig is más módon kell a közlekedés lehetőségeit bővíteni, hogy a kijutás ne legyen időjárás, vízállás, vagy napszak függő. Így áll ma, 2013-ban a híd ügye. Molnár Zsolt polgármester
Az orvosi rendelő vezetője: Dr. Bazsa Márta Rendelő telefonszáma: 26-393-380 Mobiltelefon: 30-922-3145 Cím: Szigetmonostor, Mártírok u. 5.
Szív Gyógyszertár Hétfő: 8.00-12.00 óra Kedd: 8.00-12.00 óra Szerda: 8.00-12.00 óra Csütörtök: 13.00-17.00 óra Péntek: 9.00-14.00 óra Szombat és vasárnap: zárva Vezető: Atzél Gábor Telefonszám: 26 393-159 Cím: Szigetmonostor, Bajcsy-Zsilinszki u. 12.
2013. január
3
Gondolatok
Egy gyermek élete olyan, mint... Németh Olga gondolatai “Egy gyermek élete olyan, mint egy papírlap, melyen minden arra járó nyomot hagy.” (kínai közmondás) Egészségügyi dolgozóként sok szépet és kevésbé szépet, olykor felháborító dolgot láttam már a szolgáltatás kapcsán, nem beszélve a benne dolgozók hozzáállásáról, fásultságáról. Gyermekem születéséből kifolyólag saját bőrömön tapasztalhattam a magyar egészségügy sajátosságait. A terhesgondozás illetve a szülés az a terület ma Magyarországon, ami a leginkább eltolódott az anyagiasság felé. És az újdonsült szülőjelöltek (amennyire tehetik) követik is a kitaposott utat: választanak orvost, illetve továbbra is jár ahhoz, akihez a terhességét megelőzően járt. Ott havonta leperkálja a terhesgondozási díjat. (Természetesen ez a szituáció csak akkor érvényes, ha az ember magánorvoshoz jár, ám ez elég nagy százalékban fordul elő.) Majd idővel azt is megtudja az orvostól, hogy mennyiért vállalja a szülést. Némelyik burkoltan közli, némelyik arcátlanul az ember szemébe mondja. Ám ezen csak megrökönyödünk és továbblépünk, hisz évtizedek óta ez a bevett szokás. Még meg is magyarázzuk, hisz az orvos vállalja, hogy éjszaka bejön a kórházba levezetni a szülést vagy szabadságból visszajön. Ám ez ritka, az egymás közt terjedő történetekből tudjuk mindannyian. Talán a szomorú tényekről ennyi is bőven elég, hisz nem erről szeretnék írni, inkább a pozitívumokról! Szeretném kifejezni köszönetemet a védőnői szol-
gálatnak, melyet Bagó-Horváth Csilla vezet. Idejét és energiáját nem sajnálva áll bármely kismama és anyuka szolgálatában. Lehet az hétvége vagy ünnep, mindig számíthatunk rá. Közbenjár ügyeinkben, amennyire lehet. Telefonon keres minket, ha már régebben nem látott-hallott felőlünk. Korszerűsíti az ellátást, hogy nekünk minél kényelmesebb legyen. Erre talán a legjobb példa a CTG vizsgálat (a magzat pulzusszámának, szívfrekvenciájának) a méh összehúzódásával, illetve a magzat mozgásával egy időben, az idő függvényében történő észlelése és papírszalagon történő rögzítése) elvégzésére alkalmas gép létesítése. Ez megkönnyíti a várandóság végét. Főleg, ha a kismama túlhordja a babáját, mert akkor minden nap el kell végezni ezt a vizsgálatot. Amennyiben az orvos partner ebben, itt helyben el tudjuk végeztetni ezt a vizsgálatot és nem kell minden egyes alkalommal felkeresni az orvost. Talán ez a legszembetűnőbb segítség, de számtalan apróbbat tudnánk felsorolni, ami semmiképp nem nevezhető kisebbnek. Mint például a kezdő csomag összeállítása, ami mindent tartalmaz, amire szükség van, és nem akkor kell gondolkozni, mikor a baba már otthon van. Tehát, még egyszer szeretném köszönetemet kifejezni Csillának és az önkormányzatnak, hogy mindebben partnere Védőnőnknek! Németh Olga
Év-váltás Debreczeni Lajos önkormányzati képviselő írása (folytatás) Gondolok itt egy olyan emlékhelyre központi helyen, ahol bárki helyi lakos és vendég, aki érkezik hozzánk , kellő áhítattal emlékezhet múltunkra, hisz csak így érthetjük meg a jelent, és lehet jövőképünk. Sajnos történelmi ismereteink ma oly mértékben hiányosak – amit megalapozott a sok évtizedes történelemhamisítás, és annak oktatása –, hogy nem vagyunk képesek követni a változásokat. Ez főként a fiatalabb korosztályokra igaz, bár sokszor megdöbbenve tapasztalom, hogy az idősebbek is felejtenek. Az emlékhely talán tanítana, és ha kell, felfrissíti emlékezetünket.
Az elvarratlan szálak, mint például az igazgatóválasztás, vagy a jogtalanul kivetett adók ügye még hátravannak, tehát maradt feladat bőven! Most azonban a 2012. december 8-án megtartott közmeghallgatásról szeretném nézeteimet kifejteni! Azt, hogy ezek az összejövetelek leginkább a sikerpropaganda színterei, talán már megszoktuk. A lakosság részéről általában visszafogott a részvétel, ez sem váratlan, de amikor nagyon sokakat sújt egy olyan adókivetés, ami szerintem is igazságtalan és jogtalan, de az érintettek mégis csak kevés létszámban vannak jelen, azt már nem
4
2013. január
Gondolatok
értem igazán. Ettől függetlenül az ő érdekeiket is próbálom képviselni, de a támogatásuk azért jól jönne! Amit lehet, az elkövetkező időszakban is megteszek, hogy ezen a területen is rend alakuljon ki, de nem lenne baj, ha nem maradnék egyedül! Számomra döbbenet volt országgyűlési képviselőnk mondandója, annak lényege! Felszólalásának egyik részét szintén az úgynevezett sikerpropaganda tette ki, ecsetelte a kormányzat eredményeit, ami természetes. Szerintem is sok minden változott, rengeteg jó döntés született, és ha figyelembe vesszük az Európia Unió és a pénzvilág nyomását, láthatóan csak heroikus küzdelem árán lehet előrelépegetni. A nyomás kikényszerített sok kapkodást, ezek hatására bizony születtek hibás, elhamarkodott döntések, és időnként (talán általában) volt baj a kommunikációval is! Ezek ellenére érzek egy jó irányt, de szeretném még életemben élvezni az eredményeket. A felszólalás másik része viszont egy kissé már felháborított! Ennek a lényegét megpróbálom összefoglalni: Nem szükséges a közlekedés fejlesztése, sőt nem is kell nekünk kijárni a falunkból, itt helyben kell megtalálni megélhetésünket, boldogulásunkat. Helyben kell munkahelyeket teremteni, na meg majd az idegenforgalom aztán végleg megoldja gondjainkat! Természetesen ezek a gondolatok elhangoztak korábban más politikus szájából is, de ott sem kaptam választ a megoldás kivitelezésére. Ezért mondtam én ott a közmeghallgatáson, hogy ezek csak eldobált szavak, melyek mögött semmi valóságtartalom nincs! Viszont ez a felvezetés alkalmas volt a gyalogoshíd ötletének felfrissítésére, és pontosan ez volt a lényege a felszólalásnak. 2008. augusztus 28-án a Képviselő Úr pontosan az ellenkezőjéről beszélt a tornateremben, akkori véleménye szerint a gyalogoshíd nem, csak a normál közúti híd jelenthet megoldást a sziget számára! Mi változott, hogy a véleménye így átfordult kb. 180 fokkal az eltelt idő alatt? Talán csak az a baj, hogy közben kormányváltás volt? A politikus számára kötelező az alkalmazkodás? De akkor hol marad az ember, akire kíváncsiak vagyunk? Elkeserítőek ezek a pálfordulások. Hol működik a turizmus? Aki képes volt korábban, vagy a közelmúltban kitekinteni a szigetről, netán az országból, az talán tudja. A sok megkötés és a külföldről
behozott tömegáru mellett hogyan lesz rentábilis a helyi termék? Mitől lesz idegenforgalom, ha nem tudok nyújtani a turisták részére semmit? Van ugyan néhány vendéglátó egység a településen, van aki jól csinálja, van, akinek megvan a saját vendégköre, de van, aki csak szenved. A korábbi lapszámok egyikében a „Monostour”-on keresztül bemutattak például két vállalkozást, az egyik tulajdonosa például vonzerőként a csendet, nyugalmat, a vendégszeretetet emeli ki, de erről talán a szomszédoknak kellene nyilatkoznia. Ők hallják igazán azt a „csendet”, amit olykor Horányban is lehet tapasztalni. A másik tulajdonos a takarításról, a rendről beszél, a baj csak ott van, hogy az ő környezete nem erről árulkodik. A néhányak által áhított kerékpárturizmus hozhatna néhány vállalkozás számára némi vendégkör növekedést, de semmiképp nem oldaná meg a település elzártságát! Hogy a helyi termék mitől lesz rentábilis, arra Mócsai Gabi is kíváncsi lenne, aki már valóban mindent megpróbált, nem adta fel, hiszen szereti a növénytermesztést, az állatokkal való foglalkozást, és mindennek a gyümölcse kiegészítésnek ugyan jó, de megélhetésnek édeskevés! Amikor azt kellett tapasztalnia, hogy a békásmegyeri piacnapon annyit nem tudott kiárulni, (pedig áruja volt bőven), hogy az oda-vissza út benzinpénzét kitermelje, bizony el kellett gondolkodnia a folytatáson. Mit tehetett? Visszafogta a termelést, azt a keveset, ami így összejön, majd csak eladja valahogy, kevesebb lesz a káló, emellett csökken a rezsi. Tehát jobban jár, ha kevesebbet dolgozik! Igen ám, de ebben az esetben hol marad az a bővített újratermelés, amiről valamikor tanultunk, hiszen abból lehetne az előrelépés. Ami ma adatik a mezőgazdaságból, az éhenhaláshoz sok, de a jóllakáshoz igen kevés! Aki valóban ismeri életünket, az nagyon jól tudja, a lakosság döntő többségének bizony továbbra is ki kell járni a tanulás és a munkahely miatt, ehhez viszont kell a közlekedés, a többi csak mese habbal. Sajnos ezek tények, és ezért súlytalanok az „eldobált” szavak!
“Számomra
döbbenet volt az országgyűlési képviselőnk mondanivalója, annak lényege.“
“Mitől lesz
idegenforgalom, ha nem tudok nyújtani a turisták részére semmit?“
Debreczeni Lajos
2013. január
Pályázati kiírás
5
Közszolgálati ügykezelő állás A Polgármesteri Hivatal pályázati kiírása Szigetmonostor Község Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet „közszolgálati ügykezelő” munkakör betöltésére határozatlan idejű közszolgálati tisztviselői kinevezéssel, négy hónap próbaidővel. Feladata: iktatás, irattározás, a polgármester és a jegyző titkársági feladatainak ellátása, a képviselő-testület üléseinek jegyzőkönyvezése, ügyfélszolgálati feladatok ellátása, pályázatok figyelése. Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, büntetlen előélet, cselekvőképesség, érettségi, számítógépes ismeret Előnyt jelent: hasonló vagy azonos területen végzett közigazgatási gyakorlat, „B” kategóriás gépjárművezetői engedély és saját gépkocsi A pályázathoz csatolni kell: részletes (fényképes) szakmai önéletrajzot, képesítést tanúsító okiratok fénymásolatát, három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt, nyilatkozatot arról, hogy az elbírálásban részt vevők megismerhetik a pályázó anyagát.
A pályázó pályázatában adja meg (mobil) telefonszámát. Illetmény és juttatások a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvényben meghatározotta sze-rint. A munkakör 2013. március 1-jétől betölthető. A pályázat beérkezésének határideje: 2013. február 13. szerda 10 óra Elbírálás határideje: 2013. február 27. szerda Az elbírálás eredményéről a pályázó tájékoztatást kap. A pályázatot dr. Vaczó-Tánczos Szilvia jegyzőnek címezve, a Polgármesteri Hivatal címére (2015 Szigetmonostor, Fő u. 26.) kell eljuttatni „közszolgálati ügykezelő” jeligével. Az álláshellyel kapcsolatban további felvilágosítást nyújt dr. Vaczó-Tánczos Szilvia jegyző a 06 70-374-0542, 06 26 814-864, illetve a 06 26 593-064 telefonszá-mokon. dr. Vaczó-Tánczos Szilvia jegyző
A polgármester fóruma Molnár Zsolt polgármester állandó rovata Molnár Zsolt, Szigetmonostor település polgármestere válaszol a falut érintő aktuális kérdésekre, témákra, melyek a következőek: hídügy, bölcsődei pályázat, útkarbantartás, fejlesztési tervek, költségvetés, kóbor kutyák. – Igaz, hogy az autós híd ügyében egy számunkra negatív döntés született? – Igen, bekövetkezett, amit nem szerettünk volna, hogy az Országos Környezetvédelmi Főfelügyelőség az 1999ben, a Megyeri-híd építési engedélyébe beletett feltételt, miszerint hidat kell építeni Szigetmonostor és a 11-es főút között, felülvizsgálva korábbi álláspontját, 2012 decemberében kivette. – Mit jelent ez? – A legerősebb jogi érvünk, a Megyeri-híd építési en-
gedélyében foglalt feltétel tűnt el ezáltal. Az indokaink megvannak továbbra is, a közlekedésből adódó nehézségek, a katasztrófavédelmi szempontból való elszigeteltségünk, a normánál háromszor nagyobb elérési idővel, ezekkel továbbra is tudunk kilincselni, és fogunk is. De most a Főfelügyelőség környezetvédelmi szempontból döntött, megállapítva, hogy a jelenlegi állapot környezeti szempontból jobb, mint ha híd épülne, valamint megállapítva azt, hogy a Megyeri-híd a feltétel nélkül is rendeltetésszerűen működik. – A híd lehetősége elúszott? – A Megyeri-híd kapcsán van még néhány lezáratlan jogi kezdeményezésünk, de ezzel a döntéssel már csak egy hajszál maradt, ami a Megyeri-hídhoz köti a hidunkat. A Megyeri-híd végleges engedélye még Budakalásztól
6
2013. január
függ ugyan, de a kishídtól már e hatósági döntés fényében nem. Szigetmonostor és Szentendre közötti híd szerepel az Agglomerációs törvényben, ami egy jövőbeni fejlesztési terv is egyben, így ez reménykeltő. Ez a híd, amit a törvény a Határcsárdánál jelöl, azonban az eddigi egyeztetésen elhangzott, államtitkári álláspont szerint mentő- és katasztrófavédelmi forgalmat is bonyolító kerékpáros-gyalogos híd. Határidő ebben nincs, és sajnos garancia sem a megépítésére. – Mit tesz a falu a híd nélkül megmaradó problémák kezelése érdekében? – Tudtuk, hogy a jogi út nagyon lassú és kétesélyes, a problémákra pedig ma kell választ adnunk, ezért csatlakoztunk a Tahiban építendő tűzoltó- és mentőállomás tervéhez. A megvalósítás itt sem egyszerű, de legalább a megoldás döntően a cél érdekében összefogó önkormányzatok kezében van. Ha ez megépül, reális lehet, hogy 15 perc alatt ideérjen a tűzoltó vagy a mentő. Megpróbáljuk a közlekedés egyéb lehetőségeit is megteremteni (pl. kompfejlesztés, hajójárat), de úgy tűnik, a korábban erre vállalkozni kívánók lelkesedése csökkent. – Igaz, hogy nyert a bölcsőde pályázat? – Igen, korábban már beszámoltunk arról, hogy a falu pályázott egy bölcsőde építésére, amely az első döntési körben nem kapott támogatást, azonban a várólistáról tavaly decemberben hozott döntéssel pótlólagos támogatást nyertünk. A megítélt 148 millió forint mellé, előzetes számításaink szerint még csaknem 30 millió forintot kell tenni, hogy a cél megvalósuljon. A tervek szerint két csoportos, 28 fős lenne, ami figyelembe véve, hogy az elmúlt években, és előre láthatólag idén is évente 30 gyermek születik, valamint ez lenne az egyetlen önkormányzati bölcsi a szigeten, várhatóan teltházas lesz. Jelenleg az építés és a fenntartás költségeit számoljuk, hogy csak akkor fogjunk bele, ha a számítások elviselhető költséget vetítenek előre. – Január elején, a hóesésben mintha elmaradt volna az utak szórása. Miért van ez? – A nagy hóesésben voltak panaszok, hogy későn értek egyes utcákba a hókotrók. Mintegy 60 kilométer utat kell ilyenkor letakarítani, de úgy, hogy a fő forgalmú utak lehetőség szerint mindig járhatóak legyenek, vagyis oda gyakran vissza kell térni, így a tényleges takarítandó kilométer több mint 60. A mellékutakba emiatt csak órákkal később, délután jutunk el. A kidolgozott rendszerünk működőképes, de sajnos a 3 cm havat elkotorni nem lehet, ha pedig így fagypont körüli hőmérsékleten hullik, akkor az első autó elhaladtával rögtön le is tapad. Ekkor jön a szórás. A szóró gépünk sajnos pont ekkor romlott el, így kézzel szórták az Önkormányzat munkatársai a főbb csomópontokat, emelkedőket, a megszokott utaknak is csak egy részét tudtuk így kezelni. Köszönöm szépen
Polgármesteri fórum
mindenkinek az óvatos, körültekintő közlekedést, ami a balesetek elkerülése szempontjából nagyon fontos volt ebben az időszakban. – Lehetett hallani valamiféle fejlesztési tervekről, mik ezek, és mikor várható a megvalósulásuk? – Igen, készül a Horánygyöngye és a Református temető alatti földút burkolási terve, ezzel kapcsolatban azt reméljük, hogy ha valamilyen plusz forrást tudunk szerezni, akkor a csatornázás után már gondolkodhatunk a megvalósításban. Készülőben van a Szabadság tér átalakításának terve, mert a boltok és az óvoda forgalma bizonyos napokon kezelhetetlen, és sok veszélyt rejt a tér jelenlegi állapotában. Szintén szeretnénk előrelépni a horányi „piactér” rendezésében is. Emellett a közterület karbantartását és a hulladékszállítást végző munkatársak és eszközök számára tervezünk megfelelő körülményeket kialakítani egy új telephelyen. Ebben az évben elindul Horányban a csatornázás, a gátszakaszok megerősítése, megemelése, és nagy valószínűséggel a bölcsőde építése. – A költségvetés fő számait ismeri már az Önkormányzat? – Azt tudjuk, hogy a személyi jövedelemadóból idén semmit nem kap vissza az Önkormányzat, ez csaknem 30 millió forint kiesést jelent. A gépjárműadó 60%-át kell az államnak átutalnunk, ez 16 millió forint körüli összeg. Az iskola működtetésének átadásából a korábbi évek tapasztalata alapján 30 millió forint korábban kifizetett összeg marad meg a költségvetésben, és átalakult az államtól kapott támogatások rendszere is. Feladatokra kap az Önkormányzat támogatásokat, melyeket csak arra használhatunk fel, vagyis több lesz a kötött pénz. Ezekkel számolva úgy gondolom, nehéz, szigorú gazdálkodást megkívánó év előtt állunk. – Január elején néhány napra eltűntek a kóbor kutyák, mi lehetett az oka? – Az első hétre szerveztünk egy gyepmesteri körutat, melynek keretében az utcán lévő kutyák begyűjtése történt meg. Ezen a napon azonban érdekes módon a legtöbb utcára kiengedett kutya otthon maradt, így nem sok állat került át Szentendrére. A gyepmesteri telep csak a költségek megtérítése után adja ki azokat. Ezek a költségek biztosan magasabbak, mint a kerítés megjavításának, vagy megépítésének költsége. Nem beszélve arról, hogy 2013-tól már kötelező a chip beültetése a kutyákba, ennek elmaradása is szabálysértés, érdemes mielőbb pótolni. Az ára erősen változó, van, aki 3500 Ft-ért, és van, aki 5000 Ft-ért végzi a beültetést, érdemes tájékozódni. – Mi lesz az utakkal? – A tél az utak szempontjából a legrosszabb évszak, ilyenkor romlik a legjobban állapotuk. A fagy teljes eltűntéig nem is tudunk hozzájuk nyúlni. Az enyhüléssel eljön
2013. január
Életmód és környezet
7
az az időszak, amikor a felső 5-10 cm-es réteg megolvad, tornázásnál pedig a műszaki ellenőr kiemelt feladata lesz, alatta fagyos marad, és a fagyos rétegen kenődik, elcsú- hogy a helyreállításra odafigyeljen. szik az olvadt hó, szinte járhatatlanná téve az utakat. A Köszönöm a kérdéseket! Mzs fagy levonultával nekilátunk az utak rendezésének. A csa-
Kidöntött postaláda Szegény Lajos-majoriak, akiknek megint nincs postaládájuk Megismétlődött a múlt évi történet: egy autós kidöntötte a postaládákat. Evégett nem ragadnék „tollat”, ez a postaláda döntögetés Horányban hagyomány. De ez alkalommal az aszfalt – a téli viszonyokat figyelembe véve – csúszásmentes volt. (Köszönet az Önkormányzatnak és dolgozóinak!) Szerintem valamelyik önjelölt „rallybajnok” lehet a tettes, aki élvezi, hogy a 60 lóerős „versenykocsijának” kipörög a kereke a havas jégen. Ez bizony klassz dolog, bár én ebből tizenkét évesen kinőttem, amikor apámtól kapott Simsonomnak pörgettem ki a kerekét egy befagyott tó jegén. Így, az ilyen infantilis „bajnokoknak” javaslom valamelyik tó jegét a játszadozáshoz, a közúti közlekedéshez pedig a „lassan járj tovább érsz” gondolkozást. Szép Ferenc
Majdnem úgy, mint régen Szirony György állandó szerzőnk rovata Tempus in agrorum cultu consumere dulce est. Kellemes dolog kertműveléssel tölteni az időt. (Ovidius,ókori latin költő.)
Ugyanezek vonatkoznak a kisállattartás elmaradására is. Nem éri meg, mert drága a takarmány, sok a vesződés és még ráadásul a szomszéddal is perpatvarba kerülök a hangjuk, szaguk, az elszaporodó legyek miatt. Most csak a kertészkedésről akarok írni. Csak úgy Kedves Olvasó! Mire az első Újságoló 2013-ban megjelenik, már bőven eltelt három fertály hónap az új közbevetve: a baromfitartás a régen felépített nagy, szellős esztendőből és helyénvaló a borúskedvű barátainkat a ólakban valóban nem gazdaságos a drága takarmánnyal. „január, február itt a nyár”, népi mondással vigasztalni. Kicsi, jól szigetelt, jól zárható ólakat kell kialakítani, délre Mivel azonban van is ennek igazságtartalma, sürgősen néző, hőszigetelő ablakokkal, hogy nappal jól felmelegedhozzá kell fognunk a tavaszi kerti munkák megter- jenek az ólak. A tojáshozam garantáltabb. A számosállavezéséhez, ill. egy részük elvégzéséhez. Nem lehet ki- tokról már nem is lehet beszélni. A falu pedig az ilyen búvó, ezt mindnyájunknak el kell végezni. tevékenységeknek a természetes terepe. Aki járt AusztriTapasztalat mutatja, hogy az utóbbi években egyre ában, vagy Németországban, az láthatta ennek bizonyítétöbben hagynak fel a házkörüli kertben a kertészkedéssel kát. A mai modern ember környezetében is megfér a és ez nem csak a zöldségfélék megtermelésének felha- tradicionális, falusi termelési tevékenység, állattartás. Azt gyását jelenti, de a gyümölcsfák, bogyótermésűek elha- is láthatták, nem díszletnek, turista csalogatás céljából nyagolását is. Ma a kertek zömében fű és kevéske virág végzik, hanem mert szerves, a falu életébe tartozó, található, ami elgondolkodtató, mondhatni elszomorító. A értékteremtő munkának tartják, és az is. legtöbbet hallott kifogás: nem éri meg, mert nagyon drága Úgy gondolom, nálunk is az lehetne, ha szakítanánk a a víz, a betegségek tönkre teszik a termést. Jegyzem meg, túlhaladott módszerekkel. Meg kell ismerkednünk új ela sovány talajban ugyanúgy viselkedik a növény, mint a járásokkal, tanulnunk kell, új tapasztalatokat kell szerosszul táplált gyermek. Gyenge és beteges. A termés meg reznünk. Nem képződik trágya az udvarunkban, ezt csenevész. Egyébként is, amikor hazaérek a munkából, komposzt készítésével kell pótolni. Törekedni kell minél már fáradt és türelmetlen vagyok a kerttel bajmolódni. több esővizet felfogni. Meg kell honosítanunk a kevésbé Inkább megveszem és még kevesebbe is kerül. Így aztán vízigényes eljárásokat. Pl. takarófóliák az ágyásokon, a marad az egész. fák, cserjék tövének takarása fűvel, vagy fa darálékkal
8
2013. január
(mulcsozás). Csöpögtető eljárás telepítése. A talaj vízmegtartó képességét a komposzt jól megnöveli, azonban tőzeggel ezt jelentősen fokozni lehet. Akadályozza a kiszáradást a gyakori kapálás, a hajszálcsövesség megtörése. Megfelelő horolóval ez gyorsan és könnyen elvégezhető. Csökkenti a kiszáradást az uralgó szélirányra merőlegesen, a kerítés mellé ültetett cserjesor. Ezek lehetnek díszcserjék, de haszonnövények is.
Életmód és környezet
augusztusban dughagymát. Tudom, az ilyen sokaknak nem újdonság, ez csak nekem volt érdekes és remélem hasznos felismerés. Sokat számít a tapasztalás, de a szakirodalom nélkülözhetetlen és ezek tanulmányozása a téli hónapokban a legkézenfekvőbb, de a legjobb az, ha egész évben a kezünk ügyébe vannak. Sokat tanulhatunk a gazdaságos termesztési módokról, hajtatásról, a növények egészségvédelméről, a biogazdálkodásról, növényápolásról és másokról. Kitűnő lehetőség kínálkozik az ismereteink bővítésére a Kertbarát Kör ülésein, amit minden hónap első szombatján tartanak, 17 órai kezdettel Szigetmonostor Faluházban (Árpád u. 15.). Az első ülés 2013-ban március másodikán lesz. Ezek a gyűlések nyitottak, tehát nem csak a közösség tagjai látogathatják. A Kertbarát Kör vezetője Németh Dániel kertészmérnök. Hasznos technológiák, eljárások, problémák esetén a megoldások mibenléte tanulható el egymástól és a szakembertől. Adott esetben beteg ágak, levelek, kisebb növényi egyedek bemutatásával konkrét megoldásokra juthatunk.
Mulcsozás - forrás: Internet
Málna, szeder, ribizli, josta, stb., de vethetjük így a futóbabot, uborkát, futóparadicsomot, a hatás ugyanaz lesz. Ma is őrzi a fénykép a hatéves unokánk tányérját, amint külön kupacokba rakta rá a málnát, a földiepret, a piros- és fekete ribizlit és az egrest. Magyarázta, hogy ő erős és egészséges lesz, lelkesen dicsekedett a szüleinek, hogy ő milyen sokféle gyümölcsöt eszik. Az édenkertben éreztem magam, mikor a barátaink meztelen lurkói dézsmálták a kert termését. Meglehet, hogy olcsóbb a boltban vásárolt gyümölcs, de azt a gyönyörűséget sosem fogja megadni, bármily finom is legyen az, amit a saját termés jelent. Nem is beszélve arról, hogy a kertben termett élelem egészségesebb és az életforma is engem szolgál, s az önbecsülésemben rejlő pozitív energiák is engem erősítenek. Azt tapasztalom, hogy minden évben egy kicsit jobban kihasználom a haszonkertet. A múlt év augusztus elsején ültettem el egy felszabadult helyre 25 db jól kicsirázott krumplit. Október végén 10 kg szép, egységesen közepes nagyságú újkrumplit szedtem fel. A márciusban ültetett zöldhagymák közül néhány ott maradt a földben és jó étvággyal eszegettem őket októberben és novemberben, újra zöldhagyma formájában. Idén tudatosan fogok ültetni
A tavaszra várva - fotó: Balázs József
Még alszik a természet, de már szélárnyékos, napos helyeken kibújt a hóvirág, a nárcisz, és vannak más növények is, amik már ébredeznek, a nagy zsongás azonban még várat magára, de készülnünk kell testben és lélekben, hogy teljes fegyverzetben álljunk, amikor megérkezik. Kárpótol bennünket a tavaszi, a nyári zamatos, friss gyümölcs a korai fáradozásunkért, ízletes bizonyítékként, hogy megérte. Kedves olvasó! Minden jót!
Az aktuális szigetmonostori hírek szállítója:
www.szigetmonostor.hu
Szirony György
2013. január
Életmód és környezet
9
Biogazdálkodás Magyarországon és Szigetmonostoron Miről ismerszik meg a biogazdálkodás? A Biokultúra Egyesület összefoglalása szerint a biogazdálkodás során a gazda a környezetet nem akarja átalakítani, hanem ő alkalmazkodik a táj, a föld, mikroklíma, egyszóval a termőhely adottságaihoz, így alakítja ki mezőgazdasági terveit.
A magyarországi helyzet:
Hazánkban több mint kétezer biogazdálkodónak minősített céget tartanak nyilván és rendszeresen ellenőriznek. A 2010. évben 121 ezer hektárnyi biotermőterületet tartottak nyilván, ez az összes megművelt mezőgazdasági A keletkező biohulladékot komposztálja vagy egy- területhez képest – amely közel 5,5 millió (!) hektár – naszerűen visszaforgatja zöldtrágyaként a termőföldbe. A gyon kevés. jobb terméshozam elérése érdekében megfelelő vetésA biotermékek értékesítése: forgót, illetve, szükség szerint biotrágyát alkalmaz. Fontos, hogy a növényvédelem biológiai módszerekkel megoldott legyen, egyes szerek alkalmazása a biogazKorábban csak a biopiacokat és bioboltokat ismertük. dálkodásban is megengedett. Néhány éve a Tudatos Vásárlók Egyesülete szerA földterület vegyszermentesnek csak három év után vezésében több biogazda is átvette a francia AMAP által nyilvánítható. kidolgozott módszert, így pl. a Szigetmonostor északi határában gazdálkodó Pető Áron gazda is. Ez az ún. doboz vagy kosár modell. Lényege, hogy a vevők, magánszemélyek szerződéses partnerei a termelőnek, így az ökopiaci árnál olcsóbban jutnak a biotermékekhez. A termelő az egész szezon alatt ellátja partnereit hetente egy kosár idény szerinti zöldséggel-gyümölccsel. Az árat megfelelő gazdasági kalkulációk alapján idényre állapítják meg és egy részét vagy egészét előre kifizetik a vevők. Ez biztonságot nyújt a gazdálkodónak, a vevő pedig a piaci árhoz képest nyomott áron jut hozzá az élelmiszerhez. A vásárlói partnerek ugyanakkor – a gazdálkodás objektív lehetőségein belül – beleszólhatnak, hogy mit termeljen számukra a vállalkozó. A szezon végén az el nem fogyott maradékot a gazda szétosztja vevői között. Biotermékek - fotó: Internet
Mitől bio a biotermék? Elsősorban vegyszermentes, ez mindennek az alapja. A szkeptikusokkal szemben, nem az a legfontosabb, hogy több vitamin legyen benne, mint a „normál” termesztésű terméknél, hanem az, hogy milyen anyagot nem tartalmaz! Ökocímkét az alkalmazott agrármódszer alapján kaphat a termék. A megfelelő módszer lényege, hogy az organikus gazdálkodás a természetes folyamatokat használja fel.
Éljünk a lehetőséggel? Ha már itt van úgy szólván az orrunk előtt, élnünk kellene a lehetőséggel, hogy jó minőségű biotermékhez jussunk. Előnyeit nem is kell tovább sorolni. Amire viszont fel kell hívni a figyelmet, hogy itt bizony idényzöldségekből kell gazdálkodnunk! Valahol hallottam, hogy egy mesterszakács a napi ételkínálatot a piacon található legjobb, legfrissebb alapanyagokhoz igazítja, ezt javasolom az „egyszerű” háziasszony-társaimnak is. Ha az elit étteremben jó ez a módszer, miért ne lenne jó itt mi kis falunkban is! N.A.
10
2013. január
Társadalom
Pillanatképek a Családsegítőből A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat írása Intézményünk az idei évet is már a hagyományokhoz híven a gondozott családok részére rendezett karácsonyi ünnepséggel zárta. A kistérségi feladat ellátásunkat figyelembe véve idén a leányfalui Művelődési Házban került megrendezésre a családok megvendégelése és megajándékozása. A rendezvényt hosszas előkészületek előzték meg, a családgondozók az ajándék kiválasztásakor külön figyelmet szenteltek arra, hogy mindenkinek személyre szóló, és szükségleteiknek megfelelő apróságokkal tudjanak örömet szerezni, és azok vehessenek részt az ünnepségen, akik máshonnan nem számíthatnak meglepetésekre. A megérkezést követően a piciknek, és nagyoknak egyaránt lehetőségük volt kézműves foglalkozás keretén belül saját kezűleg angyalkát készíteni. Természetesen a legizgalmasabb pillanat a karácsonyfa alatti ajándékok kibontása volt, melyre az ünnepi ebéd után került sor karácsonyi énekek kíséretében, melyet az
intézmény zenében járatos munkatársai mutattak be. A szépen, és gondosan elkészített csomagokat leglelkesebben a gyermekek bontották ki. A fiúknak az újdonsült autók, a lányoknak a csinos ruhát viselő babák adták a karácsony fénypontját, de ezt a szavak helyett a képek tudják a legjobban tükrözni. A kollégák elégedetten nyugtázták, hogy a nehéz, gondterhelt hétköznapok után a családok derűsen, jókedvűen és elégedetten tértek haza. A színvonalas műsor és ünnepség nem jöhetett volna létre nagylelkű támogatóink nélkül, akiknek ezúton is szeretnénk külön köszönetet mondani: CBA Dobozi, Móricz COOP ABC, Pikszis kreatív hobby, Szilágyi pékség, La Fiesta party service, Lakatos Elena és a Templomdombi Általános Iskola diákjai, Horváth Cukrászda Leányfalu, Leányfalu Művelődési Ház, Euronics. Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat
Segítsünk magunkon Új rovatot indít a szigetmonostori Újságoló Kedves Olvasó! Szeretnénk indítani egy új rovatot az Újságoló hasábjain, mely a Segítsünk magunkon címet viseli. A rovatot Ön, Kedves Szigetmonostori Lakos, Ön, Kedves Olvasó szerkeszti, tartja életben. Olyan információkat várunk az alábbiakban megadott elérhetőségekre, amelyek a településen élők számára hasznos segítségnyújtást, helyben történő problémamegoldást nyújthatnak. Tudja-e például, hogy ha tönkremegy a kabát, a nadrág cipzárja, akkor kihez lehet becsöngetni, hogy javítsa meg? Tudja-e, hogy hol, kinél lehet a lehető leggyorsabban, olcsón felvarratni a nadrágot, megvarratni a függönyt? Tudjae, hogy kinél lehet kapni friss csirke-, fürjtojást vagy ki készíti a legfinobb monostori savanyúkáposztát, és ki az, aki több száz paradicsompalántával várja hamarosan az érdeklődőket? Írja meg nekünk, ha ismer olyan személyt, akinek a tevékenysége, munkája, hobbija, vagy a sokak által nem ismert megélhetési forrása hasznos lehet a településközösség számára. Mi felvesszük vele a kapcsolatot, és ha hozzájárulását adja, akkor portékáival, készített, termelt, tenyésztett termékeivel megjelentetjük az Újságoló hasábjain, hogy mindannyiunk hasznára váljék. E-mail cím:
[email protected] Sédy Tamás
Számítógépszervíz Szigetmonostoron 2015 Szigetmonostor Klapka u. Tel: 06/30 9483-709 e-mail:
[email protected]
2013. január
Civil kurázsi
11
Míg alszanak a fák... Ilyenek voltunk 2012-ben A Szigetmonostori Kertbarát Kör állandó rovata Eltelt a titokzatos, megosztó 2012-es év. Kinek bejött, kinek nem. Valakinek szerencsés, eredményes volt, másoknak kevésbé. Kertészeti vonalon megközelítve a dolgot, hasonló a helyzet, sokan sikeresek, elégedettek a kertben a maguk termelte növényekkel, a saját maguk által elért eredménnyel, míg valaki képes gyorsan beleunni és feladni a küzdelmet a fizikai munka és a gaz ellen. A kertkör szeretne ebben az Önök segítségére lenni a jövőben is, hogy mindenkinek sikerélménye legyen a saját portáján és szívesen ügyködjön a kertben. Jöjjön hát egy kis évértékelés…
Közeleg a tavasz - forrás: Internet
2012 márciusában útjára indítottuk a Szigetmonostori Kertbarát Kört. A kezdeti lelkesedés az első találkozón nagy volt, sokan eljöttek, volt érdeklődés az új szakmai klub iránt. A havonta egy alkalommal tartott klubesteken újabb és újabb arcok jelentek meg, voltak, akik lemorzsolódtak, de többen váltak oszlopos tagokká a kör életén belül. Egyeseket az hozta el a találkozókra, hogy szaktanácsot kapjanak problémáikra, de lelkes horányiak is jöttek építő jellegű ötleteikkel, kritikáikkal. Voltunk kertlátogatáson, szerveztünk termény- és dísznövény kiállítást, beszélgettünk aktuális kerti munkákról. Elindítottunk egy őshonos gyümölcsfa telepítési- értékesítési projektet, segítettünk a beszerzésben, ha szüksége volt valakinek egy növényre, eszközre. Hallottunk szép történeteket, ötletek, praktikák cseréltek gazdát, jó ismeretségek, talán még baráti kapcsolatok is létrejöttek az év során. Tevékenységeink közül abszolút sikeres akció volt az őszi növénybörze ( a Faluszépészeti Egylettel karöltve), a
szüreti kiállítás és a Füzeserdő utcai fásítás (Orbán Eszter, a polgármester és az érintett lakók szervezésében), melyre külön személyre szabottan érkezett felkérés és örömmel vettem részt a telepítésben. Az ilyen megmozdulásokon felbuzdulva szeretnénk ebben az évben is továbbvinni hasonló terveket, szépítgetéseket, közösségi eseményeket nem csak jeles napokon, hanem bármikor, ha lehetőség nyílik rá. Adjunk teret az információáramlásnak, segítsünk önzetlenül, ha úgy érezzük, nyissunk egymás felé. Persze könnyebb otthon, magunkra zárva az ajtót kritizálni és elégedetlenkedni, mint előadni ötleteinket és közösen tevékenykedni ezen a gyönyörű helyen. Több legenda is él a szigeten, miszerint Szigetmonostor és Horány lakói elhatárolódnak egymástól. A helyieknek, az itt született idős embereknek nem minden esetben tetszik a különféle civil szervezetek, egyletek, klubok tevékenysége, a nyaralók életstílusa, szokásai, az újonnan beköltözöttek életvitele. Ezen mindenképpen szeretnénk változtatni, jó lenne, ha megnyitnánk egymás felé a kapukat. A kertbarát kör mindenkinek szól és nem tesz különbséget, hogy az érdeklődő helyi- e, vagy nyaraló, de! Szeretném megkérni a szigetmonostori lakókat, idősebb gazdákat, kik már évtizedek óta folytatnak kerti tevékenységet, jöjjenek el a találkozókra és osszák meg tapasztalataikat a fiatalokkal, akik esetleg a városi régiókból költöztek ide és nem értenek a kertészethez, segítsenek nekik. Egyesületünk, ha megkeresnek minket problémáikkal, szívesen áll bárki rendelkezésére, de vonzóbb lehet, ha egy helyi tapasztalt gazda is jelen van és alátámasztja érveléseivel a túl szakmainak tűnő, összetett folyamatokat, munkaterületeket. Segítsünk egymásnak szavakkal, tettekkel, mutassuk meg az érdeklődőknek, milyen egy igazi háztáji paradicsom, egy vegyszermentes kert, egy gyönyörű növénygyűjtemény. 2013- ban is színes klubéletet szeretnénk nyújtani mindazoknak az embereknek, akik szeretnek tevékenykedni a kertben és elérni valamit saját erejükből kitartással. Készül egy éves tematika, mely tartalmazza az aktuális találkozón helyet adó eseményeket, programokat, az érintett szakmai témákat, amihez bárki hozzászólhat. Az említett tematika a Faluházban a faliújságon és a könyvtárban is látható lesz, a márciusi találkozón nyomtatott formában haza is vihető, így senki nem marad le az érdekesnek tűnő programról.
12
2013. január
Lesz fotópályázat (részletek hamarosan), folytatjuk a kertlátogatásokat, bővítjük és színesítjük az őszi kiállításunkat, lesz workshop bemutató, vetítés, oltási – szemzési nap, közösségi akciók és még sok más színes program, hasznos beszélgetés a klubesteken. Számomra nagyon jó érzés, hogy kialakult egy kisebb csapat, mely csaknem állandó résztvevője a klubéletnek, kis szerencsével az érdeklődők száma tovább bővíthető. Várjuk észrevételeiket, ötleteiket, történeteiket 2013ban is a kertbarát kör e- mail címére, vagy a Faluházban
Fejltesztések, beruházások
lévő postaládába. Köszönöm minden résztvevőnek az elmúlt évben nyújtott segítségét, részvételét, kitartását és barátságát. Így tovább idén is, hiszen hamarosan itt a tavasz… Emberek! Zöldüljünk! Szigetmonostori Kertbarát Kör Németh Dániel ( klubelnök) Tel: 06 20 500-9089 e-mail:
[email protected]
Tájékoztató a monostori bölcsődéről Molnár Zsolt polgármester írása Szigetmonostor a benyújtott pályázatára a várólistáról előlépve a 180 milliós projektköltséghez 148 millió támogatást kapott, a 90%-os támogatás miatt csak 165 millió az elszámolható projektköltség. A beruházás tehát hozzávetőlegesen 30 milliós önerőt igényel. A tervek alapján két, 14 férőhelyes csoportszoba megépítésére kerülhet sor. Az épület csak az áramot venné külső forrásból, a fűtése geotermikus módon, divatos kifejezéssel alternatív energiából lenne biztosított. A feltételes mód annak szól, hogy a tervezés és a beruházás között eltelt csaknem két év, és a csökkentett elszámolható költség, valamint az idei új önkormányzati finanszírozási rendszer szükségessé teszik, hogy körültekintő számításokat végezzen az Önkormányzat a finanszírozhatóságról. A döntést február elejéig meg kell hozni. Az Önkormányzat ezért szakértők bevonásával felülvizsgálja a költséghaszonelemzést, és az építési költségeket, hogy megalapozott döntést hozhasson. A bölcsődére szükség van, ezt az érintett szülőkkel történt személyes polgármesteri, és a védőnő általi megbeszélés és felmérés is visszaigazolta. Évente 30 gyermek
születik Szigetmonostoron, de ugyanennyi újszülött érkezik Pócsmegyerre is, a szigeten jelenleg nincs önkormányzati fenntartású bölcsőde, a családi napközik pedig meglehetősen költségesek. Ebből is érzékelhető, hogy az intézmény 28 gyermekes férőhelyét maximálisan ki tudnánk használni, mivel sok szülő sajnos nem tud három évig otthon maradni a gyermekével. Van néhány család, ahol a gyermek kedvező fejlődésének záloga lehet a bölcsőde. Térítési díjra ezzel együtt is számítani kell, mert sajnos az állami támogatás csak a költségek felét fedezi. A bölcsődei költségek más intézmények tapasztalat alapján általában gyermekenként egy millió forintot tesznek ki évente. Az új intézményt tudatosan az egyre növekvő lakosságszámú Horány irányába terveztük, így az épület a Zrínyi és a Monostori út sarkán épülhet meg, azon a telken, ahol a legutóbbi árhullám elleni védekezéskor homokzsákokat töltött meg a falu. Ha az elemzések kedvező eredményt hoznak, ebben az évben munkához is fogunk majd. Molnár Zsolt
Hópiheünnep télbúcsúztató az óvodában December nálunk az óvodában az ünnepi készülődés időszaka. Évek óta ilyenkor az óvó nénik és a dadus nénik ünnepi díszbe öltöztetik az épületet. Advent időszakán zenével, színes fényekkel várjuk reggelente az ovisokat. Nyitásként az első nap téli megzenésített verseket hallgathattunk egy gitárkoncert keretében. Boldogan énekelték a gyerekek a gitárossal közösen az általuk is ismert dalokat.
Hozzánk is eljött a Mikulás. Ez a találkozás mindig nagy örömmel és várakozással tölti el a gyerekeket. Még a legelszántabb, legbátrabb, nagyhangú fiúk is kissé félszegen állnak a nagy Mikulás bácsi előtt. Luca napját játszóházakkal köszöntöttük. Ekkor az óvó nénik különböző kézműves tevékenységeket találnak ki, amit az ovisok kipróbálhatnak. Idén sem maradhatott el a Luca napi búza ültetése,de volt boszorkány álarc készítés és gyurmázás is.
2013. január
Nevelés, oktatás
A karácsonyi készülődésre szánjuk az utolsó hetünket. Az óvó nénikkel betlehemes meglepetés színielőadást mutattunk be a gyermekek örömére. Már szintén hagyománnyá vált nálunk, a „Mennyi szeretet fér egy cipős dobozba?” ajándékozás. Ilyenkor az összes ovis hoz egy csomagot, melyet a forgószél gondosan összekever és valaki más ajándékával térhetnek haza.
Óvodai foglalkozás - fotó: Nyitnikék
13
szülők ötletes jelmezekkel készülnek gyerekeiknek. Ezen a napon minden kisgyermek az általa megálmodott jelmezben érkezik az oviba és ebben mulat egész délelőtt. Délután igazi télbúcsúztató hangoskodással átsétálunk a Faluházba, ahol már a szülőkkel közösen folytatódik a mulatozás. Idén különösen nagy hangsúlyt fektetünk erre a programunkra. Néhány hónapja súlyos betegséget diagnosztizáltak az egyik kis óvodásunknál. A kórházi kezeléseket már elkezdték, de ez természetesen súlyos anyagi következményekkel is jár a család részéről. Ezért idén belépődíjat szedünk. A belépők árát és az itt összegyűlt adományokat eljuttatjuk a családnak. Természetesen nem csak itt, egy alkalommal lehet segítséget felajánlani. Bárki megteheti az óvoda szülői munkaközösségén keresztül, mi szívesen eljuttatjuk a családhoz. Műsorunkat is e nemes célnak megfelelően állítottuk össze.
óvoda
Természetesen a szülőknek is készültek a gyermekek ajándékkal, melyet az utolsó napon adtak át. A január mindig csendesen telik nálunk, ezért úgy döntöttünk, mindennapos találkozással tesszük vidámabbá ezt a hónapot. Megrendeztük az óvodai dal hónapját. Minden csoportunk összeállított egy listát, melyen öt dal szerepelt, az általuk ismertek közül, melyeket minden nap közösen elénekeltünk. Persze a lista minden nap bővül egy-egy új énekkel. A hónap végére, az utolsó napon 20 ovis dalt énekelünk zenei kísérettel. Ebben segít nekünk Mocskonyi Péter apuka, hogy igazán szép lezárása legyen ennek a – nálunk egyáltalán nem csendes – hónapnak is. Február eleje a farsangolás időszaka. Az is hagyománnyá vált már óvodánkban, hogy többnapos programokkal készülnek az évszakfelelős óvó nénik. Idén első napon a mesebeli sárkány karmaiból kell megmenteni a Napkirály szépséges királylányt, hogy újra beköszönthessen a tavasz. Különböző próbatételeket kell megoldaniuk a gyerekeknek az óvoda összes termeiben. Meg kell küzdeniük a félelmetes óriással, maguk mellé kell állítani a jóságos boszorkányt, át kell kelniük a rettenetes büdös zoknik erdején és szemtől szembe le kell győzniük a hétfejű sárkányt. Mindehhez erőre, bátorságra, kitartásra és összetartásra lesz szükségük. Másnap igazi maszkabál veszi kezdetét a csoportokban. A kreatív
Elkészültek az álarcok - fotó: Nyitnikék Óvoda
Ezen alkalomból az ovisaink is készülnek meglepetéssel. Badár Tamás ifjú bűvész (volt óvodásunk) első szóra, szeretettel vállalta a szereplést. A fergeteges táncházi hangulatról Takács Ádám és zenekara, a tánctanulásról Molnár Réka gondoskodik. Nagyon jó estének nézünk elébe. Nálunk nincsen farsang farsangi fánk nélkül, így lezárásként, a tánc után minden kisgyermeket megvendégelnek a szülők farsangi fánkkal. Mozgalmas telet tudhatunk magunk mögött, de idén is elmondhatjuk, hogy nagyon sok szép pillanatra emlékezhetünk vissza. Nyitnikék Óvoda
14
2013. január
Kultúra, művészet
Strófa - Irodalmi rovatunk Rovatszerkesztő: Németh Dániel és Szirony György Kedves olvasók! Benne vagyunk a télben, így felpolírozva ezen évszak szépségét, a tél birodalmában merülünk el és szellemi jégvirágmezőiről gyűjtöttünk egy csokorra valót. Fogadják szeretettel! Írásokat fogadunk és közlünk:
[email protected] e- mail címre. Szép februárt kívánunk!
Zord téli éjszakán Nyugovóra tér. Elcsendesül minden A nyugalmat érzem És az otthon melegében A téli tájat nézem.
József Attila: Tél Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, Hogy melegednének az emberek. Ráhányni mindent, ami antik, ócska, Csorbát, töröttet s ami új, meg ép, Gyermekjátékot, – ó, boldog fogócska! – S rászórni szórva mindent, ami szép. Dalolna forró láng az égig róla S kezén fogná mindenki földiét. Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, Hisz zúzmarás a város, a berek… Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni És rakni, adjon sok-sok meleget. Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni, Hogy fölengednének az emberek!
Áprily Lajos - forrás: Internet
Mentovics Éva: Paplan a vetésen Kesereg nagyapó: – Gyerekek nagy a hó! A kiskert véginél szinte már égig ér. Mondjátok, ki látott íly cudar világot? Mosolyog nagyanyó: – Ez a hűs takaró átölel, betakar, nem fut el egyhamar. Szikrázón, fehéren paplan a vetésen. József Attila: Holt vidék
József Attila és Pilinszky János - forrás: Internet
Zsigmond Tibor: Téli emlék - részlet Közelít az este Fáradt már a szél,
Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba. Dunnába bútt fönn a magas. Sűrű csönd ropog a havas mezőben.
2013. január
Kultúra, művészet
Kövér homály, zsíros, csendes, lapos lapály, kerek, rendes. Csak egy ladik, mely hallhatón Kotyog még a kásás tavon magában.
Kis szobában kis parasztok. Egy pipázik, de harasztot. Ezeken nem segít ima. Gondolkodva ülnek im a sötétben.
Jeges ágak között zörgő időt vajudik az erdő. Csattogó fagy itt lel mohát s ideköti csontos lovát pihenni.
Uraságnak fagy a szőlő. Neki durrog az az erdő. Övé a tó s a jég alatt neki bujnak jó halak iszapba.
És a szőlő. Közbül szilva. A tőkéken nyirkos szalma. Sorakozó sovány karók, öreg parasztoknak valók járkálni.
15
Áprily Lajos: Szilveszter – részlet Szilveszter volt. Éjfél. A levegőben szivárványos rakéták tűzszaga. A mámor és a rakéták versenyében süvöltött a berlini éjszaka. S egy képet láttam, messze, keleten: fenn a hegyoldal fehér hóalap. Madár áll rajta, misztikus, magas: sírdomb felett az óriás kakas, emeli lábát – s egy kakaslépéssel megnő a nap.
Tanya, – körülötte körbe fordul e táj. A tél körme oldaláról egy keveset repesztgeti még a meszet, eljátszik. Az ól ajtaja kitárva. Lóg, nyikorog, szél babrálja. Hátha betéved egy malac s kukoricatábla szalad csövestül!
Németh Dániel és Szirony György
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Patakfalvi Gábor írása Kérem, engedjék meg, hogy egy kis ismeretbővítő pár sort kínáljak Önöknek. Az elmúlt években sok, hazánkat, magyarságunkat, érintő változások történtek, melyek egy része a történelműségünket, fundamentumainkat, jelképeinket is érintette. Például a címerünket, ami már 1989 óta, természetesen újból elfogadott, minden közintézményünkön ott a helye, állami ünnepeink éke. De igen sajnálatos, hogy e címert alkotó képek, ábrák, rajzolatok, bizony sokak számára nem tudatosultak, hogy miért is vannak ott, miért is olyan e címer amilyen? Mit is jelentenek ezek a szimbólumok? A nagyobb baj az, hogy vannak sokan, akik bár véleményt formálnak, de még a fáradságot sem veszik, hogy
egy kicsit utána nézzenek ezeknek, pedig a mai virtuális világban, csak egy kattintás, és máris a tudatlanság oszlásnak indul. Sajnos, az én korosztályom, egy szándékos történelem hamísítás szellemében nőtt fel, ahol is az iskolákban, az ostobábbnál ostobább magyarázatokat adták, mindarra, ami magyar, ami a mienk, amelyekből e nemzet évszázadokon keresztül táplálkozott. Lásd, például az ügyefogyott finn-ugor elméletet, a magyarság eredetét, nyelvünk keletkezését. Tudták ezen dolgok kiötlői, hogy a gyökértelen fát könnyű elsöpörni, kiirtani. Bizony, ennek a hazaáruló oktatásnak köszönhető, pl. az is, hogy még mindig vannak olyanok, akik az Árpád sávos zászlónkat összekeverik a nyilasok lobogójával. Igen, Kedves Olvasó, hiszi, vagy nem, még mindig
16
2013. január
vannak ilyenek. Bár ez már az ő szégyenük is. Mélységes tudatlanságuknál már csak a butaságuk a nagyobb. Persze vannak, akik ezt a lábbal tiprást tudatosan, előre megfontoltan teszik. Legszívesebben kitiltanák mindenhonnan. Miért? Mert tudják, hogy az erőt, egységet, bátorságot hordoz, és ez ellen küzdeni lehetetlen. De nem fog sikerülni nekik, mert akkor a fent említett állami címerünkből is ki kellene törölni őseink zászlaját. Ugye azért azt még sem?! Kevesen tudják azt is, hogy a nemzeti trikolórunk csak az 1848-as forradalom után lett a haza zászlaja. Addig a hétszer vágott Árpád-sávos zászló tartotta össze a magyart. De például, az apostoli kettős keresztünkről is sok hibás nézet alakult ki. Pedig egy pár perc alatt rendbe tehetnék egyesek a tudásukat, mondjuk, mielőtt felelősen szeretnének dönteni sorsáról. Több tízezer oldalnyi írott anyag van birtokunkban, a kettős kereszt eredetével kapcsolatban. Ezt még összefoglalni is lehetetlen e hasábokon, nem, hogy részleteiben leírni. Viszont az alábbi gondolatjeles mondatok, minden egyes tanulmányban elfogadottak, bizonyítottak. Nézzük!
Kultúra, művészet
– A kettős kereszt (crux gemina), más néven apostoli kereszt, érseki kereszt, pátriárka kereszt. A két vízszintes szárral rendelkező keresztnek az alsó szára hosszabb. Ha emelvényen áll (kiemelkedő, fenséges) arkangyali keresztnek nevezik.
Monarchia kori és a mai címer - fotó: Internet
– A kettős keresztet Bizáncban még 320 körül kezdték el használni, amikor Nagy Konstantin császár édesanyja, Szent Ilona Jeruzsálemben Jézus személyéhez kapcsolódó kegytárgyakat kezdett gyűjteni. A Golgota hegyről elhozta azt a keresztet, mely vélhetően Jézus keresztje volt, ebből lett a kettős kereszt. – „A Világegyetem az ősi magyar világképben az anyag, az élet és az öntudat egységes egésze. E három dolog együtt alkot egységes egészet (szentháromság). A kettős kereszt vízszintes szárai eredetileg egyenlő hosszúak voltak. Az ősi magyar rovásban a „GY” jele, s három vonala a test, az érzés és gondolat jelei.
Árpád és Mátyás címere - fotó: Internet
– A Hősök terén járva feltűnik, hogy Szent István király kezében nem a templomokban megszokott kereszt, hanem az úgynevezett apostoli kettős kereszt látható. – Huszadik századi kutatások bizonyítják, hogy az állami jelképeink közé a kettős kereszt nem Rómából, hanem Bizáncból, III. Béla közvetítésével került. – III. Béla a bizánci udvarban, Manuel császár trónörököseként nevelkedett, ő használta először Magyarországon a bizánci hatalmi jelvényt. A szimbólum először 1190 körül jelent meg korabeli pénzeken és pajzsokon. A jelkép használatára feltehetőleg azért került sor, mert III. Béla ezzel kívánta jelezni a bizánci uralkodóval való egyenrangúságát. A kettős kereszt csak később, a 13. században, IV. Béla uralkodásától állandósult a királyi pecséteken, a címeren. Ez a mai magyar címer legrégibb eleme.
Hősök tere - fotó: Internet
Alsó vízszintes vonal: a test. Fölső vízszintes vonal: a gondolat (ész). Függőleges vonal: az érzés (lélek). A kettős kereszt, akár az egészséges embert is jelképezhetné, hiszen az ember is testből, tudatból (ész) és lélekből tevődik össze, melyeknek harmóniában kell lenniük.” (Az
2013. január
idézet hazánk egyik legismertebb, legelismertebb magyarság kutatójától származik.) – Politikai szimbólumként a kettős kereszt azt jelképezi, hogy a középkori magyar királyság nem egyszerű, közönséges királyság volt, hanem főkirályság, a többi fölé emelt, megszentelt ország. A magyar királyságot már Károly Róbert idejében „az országok királynőjének" tisztelték Európában. Teljes fényében Nagy Lajos, Zsigmond, majd Hunyadi Mátyás korában bontakozott ki, míg tragikus hanyatlásnak indulva el nem bukott a mohácsi vérmezőn. Ma már csak a kettős kereszt maradt belőle címerünkben, de emléke ma is él, és lelkiismeret vizsgálatra késztet mindannyinkat! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Köszönöm, hogy időt szenteltek ennek az írásnak
17
Programajánló
elolvasására. Kérem önöket, ha tehetik, mélyedjenek el jobban magyarságunk eredetének és ősi jelképeinek kutatásában. Higgyék el, csodálatos és felemelő érzésben lesz részük. Mert, ha mi sem ismerjük saját nemzetünket, annak történelmét, akkor másoktól hogyan várhatjuk el? Gyermekeink csak ezek tudatában válhatnak erős védelmezőivé hazánknak. A következő újságolóban, a székely-magyar rovásírásról írnék, mielőtt bárki is megkérdezné, hogy mi az a kriksz-kraksz szeretett falunk határában? Patakfalvi Gábor
Indul a Szigetmonostori fonó Bagó-Horváth Csilla védőnő felhívása Páratlan héten csütörtökönként 16.00-18.00 óráig Szigetmonostor Faluházban (Árpád u. 15.) várunk minden kreatív és gyermeket szerető „pót nagyinak” való hölgyet és urat, akik szívesen mesélnének a fiatalabb nemzedéknek a régi időkről, s közben átadná tudását gombvarrásból, foltozásból, kosárfonásból és még számos, a háztartásban hasznos mesterségekből. Várjuk továbbá a lelkes, tanulni vágyó fiatal anyukákat is természetesen gyermekkel együtt, akik mesét hallgatnak, társasjátékot, kártyajátékot játszanak a „kölcsönbe
kapott pót nagyikkal”, miközben mi hasznos ismereteket szerzünk a tapasztalt asszonytársaktól. Reményeink szerint ezek a találkozások szorosabbá fűzik a generációk közötti kapcsolatokat és kisgyermekeink újra természetesnek veszik az idősebbek tiszteletét, önzetlen segítségadás örömét, mely manapság sajnos „kiment a divatból. Remélem csütörtökön Önnel is találkozom! Én biztosan ott leszek! Bagó-Horváth Csilla
Ismét Bóbita babaklub Páros héten szerdán a Faluházban 10-12 óráig. Minden a megszokott módon: csevegünk, nagy kérdésekre keresünk válaszokat és soha ki nem fogyunk az aktualitásokból. Persze, nem maradnak el a teázások, a receptcserék és közben rájössz, a gondjaiddal nem vagy egyedül. Gyere el, érezd jól magad velünk! További infó Csilla védőnéninél
Fürge ujjak kötés-horgolás tanfolyam Nagy érdeklődés mellett kezdte meg működést Szigetmonostor Faluházban (Árpád u. 15.) a Fürge ujjak elnevezésű kötés-horgolás tanfolyam, melyre szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt. Tanfolyami időpontok: 2 hetente szombaton 10.00–12.00 óra. Helyszín: Községi könyvtár olvasóterme. A tanfolyamot vezeti: Hódi Róza. Kötőtűt, horgolótűt és fonalat mindenki hozzon magával. A tanfolyam látogatása díjmentes! További információ: Vajda Richárdné könyvtáros (Tel.: 06 70 337-4526 vagy 26 393-073) További infó Csilla védőnéninél
18
2013. január
Kompinformációk
Határcsárdai kompinformációk Az állomás üzemidőben (4.20-tól 23.20-ig) hívható telefonszáma: 06-20-389-4752 Tömbjegy rendelés esetén hívandó telefonszám: 06-20-912-2952 (Kérjük a tisztelt utasokat, hogy tömbjegyváltási szándékukat telefonon a megváltás előtt legalább 1 nappal jelezzék,). A tömbjegy az év bármely napján megváltható, nincs havi érvényességhez kötve, viszont folyó év december 31-e után nem használható. 40 alkalommal biztosít átkelést a tömbön feltüntetett rendszámú gépkocsi és vezetője együttes utazása esetén. A 40 alkalmas tömbjegy ára:17000 Ft. A viteldíjak 2012-től az alábbiak szerint alakulnak: dolgozó havi bérlet: 4800 Ft; tanuló havi bérlet: 2000 Ft; személyjegy: 250 Ft; diákjegy: 130 Ft; gépkocsi jegy: 370 Ft; kerékpárjegy: 200 Ft; kistehergépkocsi: 1000 Ft; nagytehergépkocsi: 3000 Ft Weboldalcím: www.szentendrekomp.hu Kellemes utazást kíván Önöknek a Lehel és Társa Kft.
Gyere te is görkorizni! Felkészülés a jég-, és síszezonra. Gyere görkorizni! Egyensúlyérzék, koncentráció és népszerű családi szabadidősport. Hétfőnként 17 órától a Zöldsziget Körzeti általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tornateremben. 28-37 méretben korcsolyát biztosítunk. További információ: 06 20 359-5343 Sidó Szabolcs
Hideg- és melegburkolás Festés, dryvit, kőművesmunkák Viszlóczki Zoltán, Szigetmonostor, Telefon: +36 30 268-2911
2013. január
Programajánló
19
A tökéletes egészség Izsák István előadása Szigetmonostor Faluházban Miért betegszünk meg? Miért nem tudunk lefogyni? Betegségeink okai más szemszögből, vagy amit elhallgatnak előlünk. Miért alakul ki a betegségeink 90%-a, és miért nem gyógyítható? Ha kíváncsi Izsák István természetgyógyász válaszaira, akkor jöjjön el Szigetmonostor Faluházba (Árpád u. 15.) 2013. február 8-án 18 órakor. Az előadás ingyenes. Telefonos információ: 06 20 9531-390 Izsák István természetgyógyász
Maharishi transzcendentális meditációja Izsák Mária előadása Szigetmonostor Faluházban Az előadás bemutatja Maharishi könnyű, hatásos és tudományosan igazolt technikáját, amely a jobb egészség elérését, a kreativitás kibontakoztatását, és a világbéke megteremtését szolgálja. Az előadás díjmentes. Helyszín: Szigetmonostor Faluház (Árpád u. 15.). Időpont: 2013. február 15. 18.00 óra. Előadó: Izsák Mária transzcendentális meditáció tanárnő. Telefonos információ: 06 26 950-149 Előadásomra szeretettel várom! Izsák Mária TM oktató
Családi kézműves játszóházak Szigetmonostor Faluház (Árpád u. 15.) az elmúlt években megszokott módon, 2013-ban is várja díjmentes Családi Kézműves foglalkozásaira az érdeklődőket! Az év első felében az alábbi játszóházakban vehetnek részt kicsik és nagyok egyaránt: Farsangi játszóház – február 9. Tavaszváró játszóház – március 23. Húsvéti játszóház – április 20. Aranyeső játszóház – május 18. Szent Iván napi játszóház – június 22. A játszóházakat Lelkes Melinda vezeti. További telefonos információ kérhető: 06 70 374-0541-es számon.
Kézműves játszóház - fotó: Balázs József
Állandó Faluház programok Abajdóc Kórus: Minden szerdán 18.30-21.00 órakor Vezető: Krafcsik Ibolya Helyszín: Színházterem vagy Civil terem
Zenebölcsi: Minden kedden 11.00-11.30 óra Vezető: Szabóné Tegzes Orsolya Helyszín: Mozgásterem
Zöldsziget Táncegyüttes: Minden kedden 19.00-21.30 órakor Vezető: Mocskonyiné Nagy Emese Helyszín: Színházterem és Mozgásterem
Társastánc tanfolyam (gyermek és felnőtt) Minden kedden 16.30-18.30 óra Vezető: Debreczeni Tünde Helyszín: Mozgásterem
20
2013. január
Programajánló
Művészi torna gyerekeknek Minden szerdán 16.00-18.00 óra Vezető: Somogyi Gabriella Helyszín: Színházterem
Nosztalgia Klub: Minden hónap harmadik szombatján Vezető: Sallainé Mócsai Olga Helyszín: Színházterem
Dinamikus jóga Minden pénteken 17.00 órakor Helyszín: Mozgásterem
Kistermelők Klubja: Kéthetente kedden 18.00 órakor Vezető: Németh Tamara Helyszín: Civil terem
Darts Kör (Hamarosan indul) Minden pénteken 19.00 órakor Helyszín: Mozgásterem SZIVASZ ping-pong: Minden csütörtökön: 18.00-21.00 órakor Minden szombaton: 9.00-12.00 órakor Helyszín: Színházterem és Civil terem Zumba: Szerdán és péntekeken 19.00-20.00 órakor Helyszín: Színházterem vagy Mozgásterem Családsegítő Szolgálat: Minden szerdán 9.00-12.00 órakor Szigeti Béke Nyugdíjas Klub: Kéthetente szerdán 17.00 órakor Helyszín: Civil terem Fürge ujjak kötés-horgolás tanfolyam: Kéthetente szombaton 10.00-12.00 órakor Helyszín: Községi könyvtár olvasó terem
Szigetmonostori Kertbarát Kör Minden hónap első szombatján 17.00 órakor Vezető: Németh Dániel Helyszín: Civil terem Jogi tanácsadás - díjmentes: Minden hónap utolsó péntekén 14.00-16.00 órakor Vezető: Horváth András Szigetmonostor Faluház elérhetőségei: Cím: 2015 Szigetmonostor, Árpád u. 15. Telefon: 393-073 vagy 70 374-0541 e-mail:
[email protected] Aktuális programok: www.szigetmonostor.hu facebook: www.facebook.com/Szigetmonostor Faluház Szeretettel várunk minden érdeklődőt programjainkra! Szigetmonostor Faluház
III. Dunakanyar Kézműves kiállítás és vásár Szeretettel várunk mindenkit, szigeten innen és túl egyaránt, a III. Dunakanyar Kézműves Kiállítás és Vásár elnevezésű hagyományteremtő rendezvényre, mely a Dunakanyarban található településeken élő és alkotó, természetes alapanyagokat felhasználó kézművesek kiállítása és vására. Az esemény Szigetmonostor Faluház és Tahitótfalu Faluház szervezésében valósul meg. A hagyományteremtő szándékkal életre hívott, évente megrendezésre kerülő esemény célja, hogy a Dunakanyar sokszínű, magas színvonalú kézműves értékeit, portékáit évről évre bemutassuk a régióban élők és látogatók számára, ugyanakkor lehetőséget teremtsünk a különféle kézműves műhelyek, alkotók közötti szervezett kommu-
nikáció kialakítására, az alkotó egyének, művészek összefogására, tevékenységüket elősegítő tapasztalatcserére. A rendezvény fővédnökei: dr. Sajtos Sándor Imre – Tahitótfalu polgármestere Molnár Zsolt – Szigetmonostor polgármestere III. Dunakanyar Kézműves Vásár időpontja: 2013. március 2. szombat 9.00-19.00 óráig Az esemény helyszíne: Szigetmonostor Faluház – Árpád u. 15. (Az épület helyiségei és az intézmény udvara)
2013. január Jelentkezési feltételek: A jelentkezés díjtalan! A vásáron és a kiállításon kizárólag természetes alapanyagok felhasználásával készült alkotásokat, eszközöket lehet kiállítani, árusítani. A rendező által biztosított eszközök: A Faluház épületében található helyiségekben 1 db rendezvényasztal/kiállító; 1 db szék/kiállító (amíg a készlet tart). (Az asztalok díszítéséről, asztalterítőről a kiállító gondoskodik. Saját vásári asztal hozatala ajánlott.)
Programajánló
21
hozzanak magukkal. Áramvételi lehetőség biztosított. A kézműves kiállításon megjelenő alkotók egy megmérettetésen is részt vesznek, neves szakmai zsűri által kerülnek kiválasztásra az III. Dunakanyar Kézműves Kiállítás és Vásár legkiválóbb portékái, az alábbi kategóriákban: Kerámiatárgyak; kőtárgyak; fatárgyak; bőrtárgyak; üvegés fémtárgyak; csuhé és szalmatárgyak; textil- és nemeztárgyak; egyéb anyagból készült tárgyak.
Vásári érdeklődők 2012. - fotó: Tokodi Gábor István
Bütykölde 2012. - fotó: Tokodi Gábor István
A rendezvényt színvonalas kulturális programkínálattal kívánjuk színesíteni. A programok látogatása díjmentes! Programok a Faluházban: 09.00-19.00 óra Dunakanyar Kézműves Kiállítás és Vásár 10.00-13.00 óra Kézműves bütykölde gyerekeknek 10.30-11.30 óra Szigeti Veszedelem népzenei műsora I. 14.00-14.30 óra Zöldfülű Bogár Zenekar és Szigeti Kisveszedelem műsora 15.00-16.00 óra Szigeti Veszedelem népzenei műsora II. 16.30-17.15 óra Görömbő Kompánia: Mesébe szőtt tánc, táncba szőtt mese 17.30 óra III. Dunakanyar Kézműves Kiállítás és Vásár Díjátadó Ünnepsége 18.00 óra Moldvai táncház (Görömbő Kompánia Strack Orsolyával) A rendezvény ideje alatt kézműves ételek vására a gasztronómiai sátorban. A gasztronómiai sátor Szigetmonostor Faluház udvarán kerül elhelyezésre. A sátorban korlátozott számban tudunk asztalt biztosítani, ezért arra kérjük a kézműves ételeket árusítókat, hogy asztalt, széket
Minden kézműves 2 db alkotást nevezhet be a megmérettetésre. A kategóriánként legkiválóbbnak ítéltetett portékák készítői elismerésben részesülnek, nevük és alkotásuk a Dunakanyarban található médiumokon keresztül közhírré tétetik. A közönség is véleményt formál, kategóriáktól független, összevont közönségdíjat oszt ki! A III. Dunakanyar Kézműves Kiállításra és Vásárra jelentkezni az alábbi elérhetőségeken keresztül lehet: Kovács Attila - Szigetmonostor Faluház vezető e-mail:
[email protected] Telefon: +36 70 374-0541 Béres Gabriella - művelődésszervező e-mail:
[email protected] Telefon: +36 30 337-5527 További információ az eseményről: www.szigetmonostor.hu vagy www.tahitotfalu.hu Kovács Attila és Béres Gabriella Szigetmonostor Faluház vezető ésTahitótfalu Faluház művelődésszervező
22
2013. január
Programajánló
2013. január
Autószervíz
Közérdekű információk
23
A gödi hajó menetrendje
Wagner Service Kft. 2017 Pócsmegyer-Surány II. Mély út - Szigeti út sarkán - Autójavítás - A javítás idejére csereautó - Alkatrész értékesítés - Karambolos autók szakszerű javítása, biztosítói ügyintézés - Gumiszerelés + centírozás - Gumiabroncs értékesítés - Diagnosztikai bemérés - Műszaki vizsga, állapotfelmérés Nyitva tartás: Hétfő-Péntek: 8.00-17.00 óra Telefon: 06 26 395-016 vagy 06 20 916-5125 Bak Tibor Autószerelő mester
Révház telefon: 06 70-360-6395
A Polgármesteri Hivatal elérhetőségei
24
2013. január
Közérdekű információk
Közérdekű információk Polgármesteri Hivatal Fő u. 26. Tel.: 593-064, 393-512 Orvosi Rendelőintézet Mártírok u. 3/a Tel.: 393-380 Dr.Bazsa Márta körzeti orvos: 06-30-922-3145 Dr. Nyári Éva fogorvos: 394-064 Orvosi ügyelet Tahitótfalu, Visegrádi út 12. Tel.: 387-030 Ügyeleti idő: du. 17-től reggel 7-ig Szakorvosi Rendelőintézet Szentendre, Kanonok u. 1. Tel.: 501-444 Védőnői szolgálat Horváth Csilla: 06-70-978-9819 Szigeti Rendőrőrs Tahitótfalu, Béke u.16. Tel.: 387-140 Körzeti megbízott: Szabó Sándor: Tel.: 06-20 489-6756 Szentendrei Rendőrkapitányság Szentendre, Dózsa Gy. út 6/a Tel.: 310-233 Szigetmonostori Posta Mártírok u. 5. Tel.: 393-480 Dunakanyar Takarékszövetkezet Ady E. u. 4/a Tel.: 393-742
Szentendrei-szigeti Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület Iroda: Árpád u. 14. Tel.: 06-30-621-2960 e-mail cím:
[email protected] Szigeti ,,Béke” Nyugdíjas Klub Ügyintéző: Koncz Erzsébet Tel.: 06-20-567-5211 ,,Zöldsziget” Körzeti Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Igazgató: Szente Sándorné Mártírok út 25-27., Tel.: 593-006 Nyitnikék Óvoda Intézményvezető: Csákiné Locher Marianna Szabadság u. 5., Tel.: 393-463 Szigetmonostor Faluház - Községi Könyvtár Intézményvezető: Kovács Attila Könyvtáros: Vajda Richárdné Árpád u. 15., Tel.: 393-073 Körzeti Földhivatal Szentendre, Dunakanyar krt. 1. Tűzoltóság Szentendre, Ipar u. 12. Tel.: 505-215
Bagoly Klíma
Dunakeszi komp menetrendje
Klímaszerelés, tisztítás, karbantartás Szalai Zoltán, Szigetmonostor
Telefon: +36 20 381-3003 A Pásztor rév menetrendje a Szigetről: Szigetmonostorról: 5.00*, 6.00*, 7.10, 8.30, 9.30, 10.30, 11.30, 12.30,13.30,14.30,15.30,16.30,17.30,18.30,19.30 Szentendréről: 5.05*, 6.05*, 7.15, 8.35, 9.35, 10.35, 11.35, 12.35,13.35,14.35,15.35,16.35,17.35,18.35,19.35 *Hétvégén és ünnepnapokon nem közlekednek!
Horányból: 5.25, 5.45, 6.05, 6.25, 6.45, 7.05, 7.25, 7.45, 8.05, 8.25, 8.45, 9.05, 9.25, 9.45, 10.05,10.25, 10.45, 11.05,11.25, 11.45, 12.05, 12.25, 12.45, 13.05, 13.25, 13.45, 14.05, 14.25, 14.45, 15.05, 15.25, 15.45, 16.05, 16.25, 16.45, 17.05, 17.25, 17.45, 18.05, 18.25, 18.45, 19.25, 19.45, 20.25 ó Dunakesziről: 5.35, 5.55, 6.15, 6.35, 6.55, 7.15, 7.35, 7.55, 8.15, 8.35, 8.55, 9.15, 9.35, 9.55, 10.15, 10.35, 10.55, 11.15, 11.35, 11.55, 12.15, 12.35, 12.55, 13.15, 13.35, 13.55, 14.15, 14.35, 14.55, 15.15, 15.35, 15.55, 16.15, 16.35, 16.55, 17.15, 17.35, 17.55, 18.15, 18.35, 18.55, 19.35, 19.55, 20.35 ó
Szigetmonostor ingyenes Önkormányzati havi lapja. Szigetmonostor, Fő u. 26. tel.: 26 393-512 Az Újságoló XIX. évf. I. számát szerkesztette: Kovács Attila Várjuk észrevételeiket, javaslataikat, gondolataikat, hozzászólásaikat Szigetmonostor Faluház bejáratánál elhelyezett postaládába és a
[email protected] e-mail címre.