BEVEZETŐ
A
teljesítményt bálványozó világunkban egyáltalán nem számít az az ember, aki alszik. Hat-nyolc óráig csak fekszik mozdulatlanul, nem „viselke dik" közben, nincsenek „alkotó gondolatai", nem művel sem mi „érdemlegeset". Tudjuk, hogy az emberek szoktak álmod ni, gyermekeinket mégis arra tanítjuk, hogy az álom és az al vás közbeni tapasztalatok nem fontosak, mert nem igazink, úgy. ahogyan a napi események azok szekták lenni. Ezért a legtöbben el is szokták felejteni álmaikat és ha netán mégse, akkor is csak legyintenek rájuk, mint furcsaságokra. Igaz, hogy a pszichológusok és pszichiáterek hasznos kiin dulópontoknak tekintik betegeik álmait a személyiség torzulá sainak megfejtéséhez; az álmokat és a többi éjszakai tapasz talatot azonban még ilyenkor sem tartják valós dolgoknak, ha nem az emberi számítógép belső adatfeldolgozó tevékenységé nek. Ez általános felfogás alól is létezik természetesen néhány kivétel, társadalmunk elsöprő többsége szemében azonban az álom nem olyasmi, amelynek magára valamit is adó ember túlzott jelentőséget tulajdonítana.
Mihez kezdjünk azzal a kirívó esettel, aki erősködik, hogy álmában vagy az öntudatlanság másfajta állapotaiban szerzett élményei nem csak lenyűgözőek, de igazak is? Mondjuk, azon esküdözik, hogy előző éjszaka a levegőben szállt egy nagyváros fölött, amelyben New Yorkot ismerte fel. Sőt, hozzáteszi, hogy nem csak rendkívül eleven „álom" volt, hanem egész idő alatt tudta, hogy nem álmodik, hanem tény leg repül a levegőben New York felett. És erről élete végéig meg lesz győződve, hiába bizonygatjuk neki, hogy alvó ember nem repkedhet New York felett. Szavait valószínűleg elengedjük a fülünk mellett, vagy ud variasan (esetleg kevésbé udvariasan) értésére adjuk, hogy nincs ki a négy kereke és talán nem ártana, ha lélekgyógyász hoz fordulna. Ha pedig továbbra is ragaszkodik hozzá, hogy ő tényleg átélte ezt, főleg pedig ha további fura tapasztalatokat emleget, akkor a lehető legjobb szándéktól hajtva utánané zünk, hogyan lehetne bejuttatni egy gyógyintézetbe. De ha „utazónknak" van esze, akkor gyorsan megtanulja, hogy egy szót se szóljon élményeiről. Több ilyen emberrel volt alkalmam eszmecserét folytatni, és ebből azt állapíthat tam meg, hogy ilyenkor kizárólag az aggasztja őket. nem fog nak-e megtébolyodni. Viselkedjék ez a mi „utazónk" még zavarba ejtőbb módon. Mondjuk, miután végigszállt New York fölött, egy időre beröppent a lakásunkba. Ott látott bennünket, amint javában társalgunk két ismeretlennel. Részletesen leírja az ismeretleneket és megemlíti, miről folyt a csevely ama néhány percig, amíg nálunk tartózkodott. Tételezzük fel, hogy igaza van. Az alatt az idő alatt, míg ő ezt átélte, mi valóban arról a bizonyos témáról társalogtunk két emberrel, akikre illik „utazónk" leírása. És ezek után mi hez kezdünk? Ilyenkor általában úgy szoktuk reagálni, hogy ez nagyon ér dekes, dehát tudjuk, hogy igazából úgysem történhetett meg, ezért semmi értelme esetleges jelentőségén tömi a fejünket.
Vagy pedig a „véletlen" szóval nyugtatgatjuk magunkat. Ez a „véletlen" a varázsige, ha különös lelki jelenségeket kell meg magyarázni! Pedig ezerszámra vannak esetek, amikor tökéletesen normá lis emberek pontosan ilyen eseményekről számolnak be, tehát nem elvont feltételezéssel állunk szentben, ami lelki nyugal munk szempontjából legalábbis sajnálatos. A hasonló jelenséget szokták látnokságnak, asztrális kivetí tésnek, vagy tudományosabb kifejezéssel élve testen kívüli él ménynek nevezni. Testen kívüli élménynek minősíthetünk egy olyan eseményt, amikor az embernek úgy tűnik, hogy érzékeli a valóság egy szeletét, de ott ahol testi mivoltában tartózko dik, erre a tapasztalatra nem tehet szert ugyanakkor mégis tudja, hogy nem álmodik és nem képzelődik. Csorbítatlan ön tudattal éli át az eseményt és noha úgy gondolja, ez nem tör ténhet meg, mégis érzi, hogy birtokában van kritikai képessé gének, így tehát tudja, hogy nem álmodik. Sőt, ébredés után sem fog úgy dönteni, hogy csak álmodta az egészet. Miként értelmezzük ezt a különös jelenséget? Ha tudományos forrásmunkák után kutatunk, testen kívüli élményekről keresve adatokat, gyakorlatilag semmit sem fo gunk találni. A tudósok ügyet sem vetnek erre a jelenségre. Ugyanez érvényes az extraszenzoriális érzékelésre is. A jelen legi felfogás lehetetlennek" bélyegzi az olyan jelenségeket, mint a telepátia, a látnokság, a megérzés és a pszichokinézis. És ha egyszer lehetetlenek, akkor sok tudós annyi fáradságot sem vesz magának, hogy elolvassa megtörténtük bizonyítékait; ha pedig nem olvassák el őket ez méginkább megerősíti az ily dolgok lehetetlen voltába vetett hitüket. Nem csak a tudó sokra jellemző ez az önmagába zárkózó kényelmes hiedelem rendszer, de ez az, ami miatt elhanyagolták a testen kívüli él mények vagy az extraszenzoriális érzékelés kutatását. Abból, ami ezután következik, „masszív" tudományos ada tok nélkül is levonhat bizonyos következtetéseket az olvasó. Először, a testen kívüli élmény általános emberi tapasztalat nem úgy, hogy sokunkkal megtörténik, hanem úgy, hogy már
az első írásos följegyzésekben szerepel és a legkülönbözőbb kulturális szinten álló emberek élményei is feltűnően hasonlí tanak egymásra. Kansasi háziasszonyok olyan testen kívüli kalandokról számolnak be, amelyek megdöbbentően emlékez tetnek az ókori egyiptomi vagy távol-keleti leírásokra. Másodszor, a testen kívüli élmény látszólag „véletlenül" be következő egyszeri tapasztalat. Néha a betegségek, főleg a végzetes betegségek velejárója. Néha a nagy érzelmi megráz kódtatások ismertetnek meg vele. Sokszor alvás közben törté nik, és az alvónak fogalma sincs róla, mi okozhatta. Nagyon ritka esetekben pedig tudatosan előidézhető. Harmadszor, a testen kívüli élmény általában a legmegrá zóbb tapasztalat, amely egy élet során adatik és gyökeresen megváltoztatja az ember meggyőződését „Most már nem hi szek a halál utáni életben vagy a halhatatlan lélekben, most már tudom, hogy túl fogom élni a halált," szokták mondogat ni Akivel megtörténik, az úgy érzi, a saját borén tapasztalta, hogy test nélkül is lehetséges tudatos élet és ettől fogva meg van győződve róla, hogy van lelke, amely túl fogja élni a test halálát. Ez a következtetés nem logikus. Ha több is ez az él mény, mint közönséges eleven álon) vagy hallucináció, olyan kor következett be, mikor a test élt és működött: lehet, hogy ezzel volt összefüggésben a tapasztalat. De akik átélték, azok ról lepereg minden érvelés. Tekintet nélkül arra, mennyire el szántan ragaszkodik valaki testen kívüli élményének „valódi ságához", az vitathatatlan, hogy a jelenség megérdemli az el mélyült pszichológiai tanulmányozást. Bizonyos vagyok ben ne, hogy a lélek eszméje a testen kívüli élményeket átélt em berek ősi tapasztalataiból kristályosodott ki. Ha azt nézzük, milyen fontosnak tartja a legtöbb vallás a lelket és milyen szerepet játszik a vallás az emberek életében, egyszerűen ért hetetlen, hogy a tudomány olyan játszi könnyedséggel söpörte ezt a kérdést a szőnyeg alá. Negyedszer, a testen kívüli élmény ujjongással tölti el azo kat, akik átélték. Hozzávetőleges becslésem szerint az embe rek 90-95 százaléka boldogítónak és örvendetesnek tartja, öt
százalékuk viszont nagyon megrémül, mert nem tudnak másra gondolni, mint hogy hamarosan meghalnak. Épp ezen, amikor később próbálják értelmezni, nagyon negatív érzelmeket vált ki belőlük az élmény. Valahányszor erről a témáról beszélek, utána szinte mindig odajön hozzám valaki és megköszöni, hogy szóba hoztam. Valamikor ők is átélték ugyanezt, de nem tudták megmagyarázni, és attól féltek, hogy meg fognak bo londulni. Ötödször, több testen kívüli élménynél is megfigyelhető, hogy a távoli helyen történtek leírása pontosabb és szabato sabb, mint ami egy véletlen eseménytfii elvárható. Ha nem is jellemző* az esetek többségére, mindenesetre elég sokszor megfigyelhető. Magyarázatához fel kell tételeznünk, hogy a testen kívüli élmény „hallucinációs" tapasztalata az extraszen zoriális érzékeléssel ötvöződik, vagy hogy az érintett személy bizonyos értelemben „ott járt". Ez teszi nagyon valóssá a tes ten kívüli élményt Kétszeresen súlyos hátrány, hogy a legtöbb, amit a testen kívüli élményekről tudunk, egyszeri tapasztalatokról szóló be számolókból származik. Az első hátrány, hogy a legtöbb em ber nem tudja akarattal előidézni a testen kívüli élményt, ami eleve kizárja annak a lehetőségét, hogy ezeket az élményeket laboratóriumi körülmények között tanulmányozhassuk. A má sodik hátrány az, hogy amikor valaki rövid időre hirtelen átzu han egy másik környezetbe, akkor nem éppen kiváló megfi gyelői képességekről tesz tanúságot Túlságosan izgatott és túlságosan lefoglalja, hogy megbirkózzon a különös helyzettel. Ezért az egyszeri tapasztalati-ól szóló jelentések igen elnagyol t a t Rengeteget segítene a testen kívüli élmények tanul mányozásában, ha lennének edzett „utazóink", akik tetszés szerint képesek előidézni az élményt, ugyanakkor riporteri erényekkel rendelkeznek. Ez a könyv, amelyet a kezünkben tartunk, hallatlan ritkaság. Közvetlen beszámoló egy olyan ember sok száz, testen kívüli élményéről, aki véleményem szerint jó riporter. Évek óta nem született ehhez fogható írás.
Robert A. Monroe sikeres üzletember, akit körülbelül tíz év vel ezelőtt teljesen váratlanul megrohantak a testen kívüli él mények. Ő, tudományos érdeklődésű családból származván és az átlagosnál magasabb szintű műveltséggel bírván, belátta, mennyire rendhagyóak tapasztalatai és kezdettől fogva mód szeresen lejegyezte ő k e t Én nem is akarok erről többet be szélni; beszámolói annyira lenyűgözöek és világosak, hogy fe leslegessé tesznek minden további föl vezetési. Inkább riporteri erényeire hívnám föl a figyelmet, mert ezek alapján van okom megbízni abban, amit mond. Ha szőrmentén kérdezgetünk olyan embereket, akiknek ilyen fölkavaró, többnyire vallási színezetű élményben volt ré szük, nem azt fogjuk megtudni, hogy mi történi, hanem hogy szerintük ez mit jelent. Mondjuk, van valaki, aki az éjszaka közepén egyszer csak ott találja magát a levegőben, amint a tulajdon teste fölött lebeg és míg ezen álmélkodik, vibráló kék fénykörben elmosódó árnyalakot pillant meg a szoba vé gében. Ezután eszméletét veszti és fölébredve ismét a tulajdon testében találja magát. Egy jó újságíró így örökítené meg a jelenetet. Sok ember azonban tökéletes jóhiszeműséggel azt fogja mondani- „Tegnap éjszaka halhatatlan lelkem Isten sege delmével kiragadtatott testem börtönéből és angyal jelent meg, amely Isten kegyet, a tökéletes teljességet jelképezte." Faggatózásaim során gyakran találkoztam ezzel a torzítással. Azoknál a testen kívüli élményeknél azonban, amelyekei nyil vánosságra hoztak, többnyire nem tettek fel ilyen kérdéseket. Hogy a testen kívüli élmény Isten kegyének jele, hogy az árny angyallá változott, hogy a kék fénykör a tökéletesség jel képe, ezeknek a megállapításoknak nem az élményhez, hanem az értelmezéshez van közük. A legtöbb ember nincsen tudatá ban annak, hogy elméjük automatikusan értelmezi a dolgokat. Azt hiszik, hogy azt érzékelik, ami van. Robert Monroe egyedülálló a kevesek között, akik megírták testen kívüli élményeiket, mert tudatában van annak, hogy az
elme értelmezni akarja, a megszokott sémába akarja sajtolni a tapasztalatokat Ez teszi beszámolóját különösen értékessé, hogy elszántan igyekszik „úgy elmondani, ahogy v o l t " Monroe azzal a ritka tulajdonsággal is dicsekedhet hogy el lentmondás nélkül aláveti élményeit mások kritikájának és ön nön képességei vizsgálatában készségesen együttműködik a tudósokkal. Sajnálattal kell hozzáfűznöm, hogy ez a készség elég egyoldalú: én voltam az egyetlen, aki hajlandó voltam sok időt fordítani a közös munkára Be fogok számolni első közös kísérleteinkről, amelyekkel megpróbáltunk megtudni va lamit a testen kívüli élmények élettani és parapszichológiai oldalairól. Ezek a kísértetek egyelőre csak a szerény kezdetet jelentik, mindazonáltal hasznos információkkal gazdagítanak bennünket Első, több hónapig tartó kisérletsorozatunkra 1965. szeptem bere és 1966. augusztusa között került sor, amikor módomban állt használni a virginiai orvostudományi egyetem elektro-enkefalográfiai laboratóriumát Nyolc alkalommal kértem fel a különböző mérőeszközökre rákapcsolt Mr.Monroe-t, hogy próbáljon előidézni testen kívüli élményeket Arra is megkértem, hogy közben próbáljon átke rülni a szomszéd szobába, nézze meg, mit csinál a műszerek re felügyelő asszisztensnő és igyekezzék leolvasni egy majd nem két méter magas polc felett az ötjegyű számot Ugyanek kor mértük meg elektro-enkefalográffal az agyhullámokat és elektrokardiográffal a szemmozgást és a szívverést Sajnos, a laboratórium nem volt elég kényelmes a huzamo sabb ideig tartó mozdulatlan fekvéshez; mivel a helyiségben, ahol a méréseket végeztük, nem volt fekhely, magunk voltunk kénytelenek odavinni egy szétnyitható ágyat. Az agyhullámok mérésére szolgáló egyik kapcsoló csiptetős volt ami ingerelt: a fület és megnehezítette a lazítást Az első hét éjszakán Mr.Monroe hiába próbált előidézni tes ten kívüli élményt A nyolcadik éjszakán képes volt előidézni két nagyon rövid ideig tartó élményt, amelyekékről ő maga számol be részletesen a negyedik fejezetben. Az első rövid él-
mény során ismeretlen helyen beszélgető ismeretlen embere ket látott: nem lehetett ellenőrizni, képzelődött-e, vagy való ban érzékelt távolban lezajló eseményeket. Mr. Monroe arról számolt be, hogy nem nagyon tudja szabályozni mozgását, így nem beszélt a szomszéd szobában található számról. A té nyeknek megfelelően leírta, hogy az asszisztensnő nem volt a szobában, hanem a folyosón tartózkodott, egy férfi társaságá ban, aki a férjének bizonyult. Mint parapszichológus, ezt nem tekinthetem „bizonyítéknak" arra, hogy Mr. Monroe valóban látja, mi történik a távolban; ha az esemény egyszer lezajlott, utólag nehéz megállapítani a valószínűségét Ezzel együtt biz tatónak találom, hogy e szokatlan jelenség első laboratóriumi reprodukciója ilyen eredménnyel zárult. A két rövid testen kívüli élményt első fokozatúnak nevezett agyhullámok kísértek. Azt a mintát általában álmodás közben írják le. Rajta kívül gyors szemmozgást lehetett észlelni Ez ugyancsak akkor fordul elő, mikor a megfigyelt személy ál modik. Olyan, mintha a szem letapogatná az álomképeket; mintha nézne valamit, amely csak az álmodó agyában létezik. A testen kívüli élmények közben elég normális - percenként 65-70 - volt a pulzus. Első pillantásra úgy tetszik, hogy Mr.Monroe testen kívüli élményei akkor következtek be, ami kor az agy olyan állapotban volt, mint általában első fokozatú álmok közben szokott lenni Ennek leginkább az mond ellent, hogy Mr.Monroe becslése szerint minden testen kívüli élmé nye körülbelül fél percig tartott, míg az első fokozatú álmok minden szakasza körülbelül három perces. A további részletek megtalálhatók eredeti publikációmban, amelyet az Internatio nal Journal of Parapsychology, (Nemzetközi Parapszichológiai Szemle) 1967, Vol. 9. száma közölt Következő alkalommal akkor dolgozhattunk együtt laborató riumi körülmények kőzött, amikor Mr.Monroe 1968 nyarán ellátogatott Kaliforniába. Egyetlen laboratóriumi vizsgálatot tudtunk összehozni, sokkal kényelmesebb feltételek között összecsukható ágy helyett volt tisztességes fekhely, és az agy hullámok méréséhez másfajta elektródot használtunk, amely
nem feszélyezte annyira Mr.Monroe-t, Ilyen teltételek mellett képes volt előidézni két, rövid ideig tartó, testen kívüli él ményt Mikor az első véget ért, majdnem azonnal felébredt és úgy becsülte, hogy az élmény nyolc-tíz másodpercig tarthatott Mr-Monroe ébredése előtt az elektro-enkefalográf az első fo kozatra jellemző vonalat írt le; ez idő alatt talán egyetlen gyors szemmozgás fordult elő. Vérnyomása hirtelen leesett, nyolc másodpercen át egyenletesen alacsony volt azután me gint visszaugrott a normális szintre. Ami az élményt illeti (a technika leírását Id. a negyedik fe jezetben), Mr.Monroe arról számolt be, hogy testéből „kigör dülve" a folyosón találta magát, amely szobáját elválasztotta attól a helyiségtől, ahol a felvételek készültek, majd vissza kellett térnie testébe, mert nehezen bírt lélegezni. Ez idő alatt Joan Crawford asszisztens és én a zártláncú" lévén át figyeltük Mr.Monroe-t és láttuk, hogy mielőtt felébredt és beszámolt volna élményeiről, késé elmozdította a karját a nyakáról. Az extraszenzoriális érzékelés bizonyítására Mr.Monroe megpróbált előidézni egy újabb testen kívüli élményt amikor átjött volna a műszerszobába és ott leolvasott volna egy szá mot. Agyhullámainak görbéje felületes álomra utalt, így negy venöt perc után átszóltam neki a hangszórón, és figyelmeztet tem, hogy szeretnénk, ha megpróbálkozna egy testen kívüli élménnyel. Valamivel később azt felelte, hogy előidézett egyet, mivel azonban nem tudta, merre menjen, egy huzal mentén indult el, amelyről azt hitte, hogy a műszerszobába vezet, ehelyett azonban egy idegen helyen találta magát, ame lyet akkor látott először. Úgy döntött, hogy reménytelenül el tévedt és visszatett a testébe. A leírás, amelyet erről a helyről adott pontosan illett az épület egyik belső udvarára; csak ugyan ki bukkant volna ki ha a testen kívüli élmény közben az ellenkező irányba indul el, mint amerre kellett volna. Mi vel egyáltalán nem biztos, hogy aznap valamivel korábban.
mikor meglátogatott, ne látta volna ezt az udvart, ez a tapasz talat egymagában nem bizonyítja eléggé, hogy a testen kívüli élménynek volt egy paranormális eleme is. Ami a fiziológiai változásokat illeti az agyhullámok isméi első fokozatú álomra utaltak. Egész idő alatt két gyors szem mozgás fordult elő és ezúttal nem figyelhettük meg a vérnyo más hirtelen süllyedését A laboratóriumi eredményekbe megállapítható, milyen álla potban volt Mr.Monroe agya és teste a négy rövid testen kí vüli élmény alatt. Az agyhullámok olyan görbét írnak le, mint amilyet általában éjszakai álmok közben szoktak, néha előfor dul, hogy a vérnyomás hirtelen leesik. de az érverésben nem figyelhető meg jelentós változás. Én bizonyosan nem találkoz tam azzal a „halálszerű transzállapottal", amelyet néhány ré gebbi okkult szerző a testen kívüli élmény elengedhetetlen feltételének tekint, ámbár az ilyen „transz" talán a hosszabb ideig tartó élményekre jellemző. Úgy fest, hogy Mr.Monroe testen kívüli élményeire leginkább akkor kerül sor, mikor má sok alszanak, mindazonáltal több okból is durva egyszerűsítés lenne közönséges álmoknak minősíteni őket. Először is, Mr.Monroe élesen elhatárolja az álomképeket a testen kívüli élményektől. Másodszor, jóformán nem is szokott álmodni, amióta elkezdődtek testen kívüli utazásai Harmadszor, ha egy közönséges álom élettani jelenségeivel állnánk szentben, akkor sokkal gyorsabb szemmozgásokra került volna sor, mint ami lyeneket én láttam; ha tehát feltételeznénk, hogy Mr.Monroe testen kívüli élményei csak álmok, ez megkérdőjelezné a szemmozgások és az álomképek kölcsönös kapcsolatát. Ne gyedszer, Mr.Monroe arról számol be. hogy számos testen kí vüli élményére majdnem mindig rögtön azután került sor, mi kor este lefeküdt; márpedig az rendkívül ritkán fordul elő. hogy közönséges első fokozatú álmok ne nyolcvan-kilencven perces álomtalan alvás után következzenek be. Itt pedig, ugyanolyan vagy hasonló élettani körülmények között, a tes ten kívüli élmény léphet az alvás helyébe. Eddig a pontig kitérők nélkül zajlott a Mr.Monroe-val közö-
sen végzett laboratóriumi munka. Megkértem, hogy idézzen elő testen kívüli élményeket, miközben én testi funkcióit mér tem, abban a reményben, hogy ezzel nemcsak a jelenséget si kerül megértenem, hanem azt is megtudom, milyen feltételek szükségesek hozzá, így másokat is megajándékozhatok ezzel az élménnyel. Parapszichológiai megfontolásokból kértem ar ra, hogy próbálja meg leolvasni a szomszéd szobában levő számot, ugyanis ez közvetlenül bizonyította volna, hogy érzé kelő képességei "ott" vannak, és nincsenek hozzákötve a test hez. Mr.Monroe arról számolt be, hogy még nem eléggé ural kodott mozgásán ahhoz, hogy elvégezhesse a második felada tot, de arra számít, hogy alkalmasint képes lesz rá laboratóriu mi körülmények között is, ugyanúgy, mint az a fiatal hölgy, akit tanulmányoztam Ez a fiatal hölgy egészen más eset volt. mint Mr, Monroe, mivel testen kívüli élményei, noha gyakori ak, ugyanakkor inkább véletlenszerűek voltak és agyhullamai is más görbét írtak le, mint Mr. Monroe-nál. Ő azonban egy szer le tudta olvasni azt az ötjegyű" számot, amely a szeménél jóval magasabban volt egy polc fölött volt Az esetet részlete sen közlöm a psychophysiological study of out-of-the-body experiences in a selected subject (Egy kiválasztott személy testen kívüli élménycinek lélek- és élettani elemzése) című" cikkemben, amely 1968-ban jelent meg a Journal of the Ame rican Soliecty for Psychical (Amerikai Lélektani Kutatótársa ság) lapjában. Mr. Monroe lenyűgöző könyvének olvasása azonban m e g g y ő z bennünket arról, hogy ebben az esetben a „bizonyítás" nem is olyan egyszerű. Mr. Monroe tapasztalatai, a történelem legnagyobb misztiku sainak élményei és az extraszenzoriális érzékeléssel kapcsola tos feljegyzések arra utalnak, hogy a világról alkotott köz használatú kép nagyon szűkös és a valóság sokkal szélesebb kört jelent, mint képzelnénk. A kísérletek, amelyeket más ku tatókkal együtt végeztem ezeknek az élményeknek az elfogad tatására, talán nem voltak olyan sikeresek, mint szerettük vol na. Hadd idézzem két példáját a Mr.Monroe-val végrehajlott
„kísérleteknek", amelyek énrám mély benyomást tettek, ugyanakkor a szokásos tudományos szempontok szerint rend kívül nehéz értékelni őket. Kevéssel azután, hogy befejeztük az első laboratóriumi kí sérletsorozatot, átköltöztem a keleti partról Kaliforniába. A költözködés után néhány hónappal feleségemmel elhatároztuk, hogy végzünk egy kísérletet. Egy este erősen összpontosítunk másfél órán át, és megpróbáljuk hozzásegíteni Mr.Monroe-t egy testen kívüli élményhez, hogy eljöhessen a házunkba. És ha ezek után 1e tudja írni otthonunkat, ez azt bizonyítja, hogy testen kívüli élményei parapszichológiai jellegűek. Aznap dél után telefonáltam Mr.Monroe-nak, és csak annyit mondtam neki, hogy éjszaka, meg nem határozott időben megpróbáljuk elvezetni az országon keresztül a házunkhoz. További részle teket nem árultam el. Este találomra kiválasztottam egy időpontot, amikor Mr Monroe hitem szerint már aludni fog. Kaliforniai idő szerint este tizenegy óra volt, ami a keleti parton hajnali két órát je lent Tizenegykor feleségemmel együtt elkezdtünk összponto sítani. Tizenegy óra után öt perccel csengett a telefon és ki zökkentett bennünket. Nem vettük fel, hanem próbáltunk to vább összpontosítani, fél tizenkettőig. Másnap reggel telefon áltam Mr. Monroe-nak és csak annyit mondtam neki, hogy az eredmények biztatóak voltak, és írja le, mit tapasztalt, hogy összevethessem többi beszámolónkkal. Idézem Mr.Monroe hozzám írt levelét amelyben beszámol aznap esti tapasztalatairól; „Az este eseménytelenül telt és végül valamikor háromnegyed kettő előtt öt perccel kerültem ágyba (észak-déli irány), még mindig tökéletesen éberen. A macska ott feküdt mellettem az ágyon. Miután hosszasan pró báltam lazítani, melegség áradt el bennem, ami nem csökken tette a tudatosságot és nem álmosított cl. Szinte azonnal meg éreztem hogy valami (vagy valaki) ide-oda lökdös, aztán rán gatja a lábamat, (Hallottam a macska panaszos nyivákolását). Rögtön rájöttem, hogy ennek Charlie kísérletéhez lehet valami köze. Ebben teljesen bizonyos voltam, nem éreztem az idege-
nekkel szembeni, szokott bizalmatlanságot. A lábamat tovább rángatták. Végül sikerült kiszabadítanom a Második Test egyik karját; magasra tartottam és körültapogat óztam a sötét ben. Egy idő után abbamaradt a rángatás. Egy kéz szorította meg a csuklómat, előbb gyengéden, aztán nagyon, nagyon erélyesen és könnyeden kihúzott a testből. Még mindig bizalomteljesen és némi izgalommal közöltem, hogy kész vagyok Charlie-hoz menni, ha ő (vagy az) oda akar elvezetni. Erre igenlő és - noha itt nincs értelme egyéniséget emlegetni - na gyon formális választ kaptam. Miközben az ujjak erélyesen szorították csuklómat, érezhettem annak az enyhén szoros, iz mos férfikarnak egy részét, amelyben a kéz folytatódott. De azt nem láthattam, kié volt a kar. Azt is hallottam, amint egy szer kimondják a nevemet. „Aztán elindultunk és éreztem testem körül az ismerősen suhogó szelet. Őt másodpercesnek tűnő rövid utazás után megálltunk és a kéz elengedte a csuklómat. Mélységes csend volt és sötét. Azután sodródni kezdtem valami felé, ami szo bának tetszett..." Itt befejezem Mr.Monroe jegyzeteinek idézését és már csak annyit fűzök hozzá, hogy amikor befejezte ezt a rövid utazást és felkelt, hogy nekem telefonáljon, akkor két óra múlt öt perccel a keleti parton. Az idő pontosan megegyezik azzal, mint amikor a feleségemmel elkezdtünk összpontosítani: Mr.Monroe talán már egy percen belül megérezte, amint ki húzzák a testéből. Azt viszont egyáltalán nem találta el, hogy milyen a házunk és mit csináltunk: túlságosan sok embert „ér zékelt" a szobában, nekem olyan cselekményeket tulajdonított, amelyek távol álltak tőlcm és meglehetősen bizonytalan leírást adott a szobáról. Hogy mi volt ez? Egyike a kiábrándító mozzanatoknak, amelyekkel a parapszichológusok találkoznak, mikor kevéssé ismert jelenségekkel dolgoznak. Nem volt eléggé bizonyító erejű, hogy vitathatatlanul paranormális jelenségnek minősít hessük, ugyanakkor nehéz elintézni azzal, hogy nem történi semmi. Kényelmes dolog ragaszkodni ahhoz a józan feltétele-
zéshcz, hogy a létező világ az, aminek látszik, és kijelenteni, hogy az ember (vagy érzékszervei) oda vannak kötve egy bi zonyos helyhez, amelyet vagy képes érzékelni, vagy nem. A szakirodalomban említett néhány testen kívüli élményre ülik is ez a nézet, mások viszont zavarbaejtő ötvözetei a helytálló környezetleírásnak és olyan dolgok „érzékelésének", amelyek az átlagember felfogása szerint nem voltak ott vagy nem tör téntek meg. Mr. Monroe ebben a könyvben sok ilyen vegyes tapasztalatról számol be, főleg amikor testen kívüli élményei közben lép kapcsolatba emberekkel, akik később sohasem em lékeztek rá. A második különös „kísérlet" 1970. őszén történt, mikor, út ban egy washingtoni konferenciára, rövid látogatást tettem Mr.Monroe-nál Virginiában. Miután náluk aludtam, arra kér tem, hogy ha éjszaka testen kívüli élménye lenne, jöjjön be a hálószobámba és próbáljon kihúzni a testemből, hogy én is tudhassam, milyen az. Felemás érzésekkel kértem erre: kíván tam is, nem is, hogy sikerüljön neki. Hajnalban, valamikor pirkadat után (nem jól aludtam, és fel ébredtem a világosságra) álmomban fölrémlen, hogy Mr. Monroe-nak meg kell próbálnia kihúznia engem a testemből. Még mindig álmomban, ez félig-meddig tudatosodott bennem és rezgést éreztem magam körül, olyan rezgést, amelyben va lami meghatározhatatlan fenyegetés lappangott. Noha felni kezdtem, mégis arra gondoltam, hogy meg kellene próbálkoz nom a testen kívüli élménnyel, ezen a ponton azonban kialudt bennem a tudatosság szikrája, és már csak a n a emlékszem, hogy valamivel később fölébredek, azzal a tudattal, hogy a kí sérlet kudarcot vallott. Egy héttel később levelet kaptam egyik New York-i kollegámtól, Dr.Stanley Krippnertól, az ismert parapsziehológustól és ekkor kezdtem el tűnődni, csakugyan ku darc volt-e. DrJCrippncr megírta, hogy nevelt lánya, Carie. akit egyébként nagyon kedvelek, mit tapasztalt ugyanazon a reggelen, amikor én á l m o d t a m " . Carie azt mesélte az apjá nak, hogy aznap reggel, iskolába menet engem látott egy New
York-i étteremben. Nagyjából ugyanakkor történt, amikor az én álmom. Sem Carie, sem az apja nem tudták, hogy a keleti parton tartózkodóra Ezt hogyan magyarázzam? Évek óta először fordult elő, hogy szándékosan próbálkoztam testen kívüli élménnyel (tu domásom szerint eddig még nem sikerült), és míg nekem nem voltak róla tudatos emlékeim, egy barátomtól azt kellett halla nom, hogy egy New York-i étteremben látott, ami annál is különösebb, hogy én be nem tettem volna a lábam egy New York-i étterembe, mert ezt a helyet roppant mód n e m kedve lem, noha Carie-t és családját látnom mindig nagy ö r ö m Vé letlen lenne? Ez megint olyasmi, amit sohasem tekintenék tu dományos bizonyítéknak, mindazonáltal nem söpörhetem fél re. Ez az utolsó eset arra is példa, hogyan szoktak viselkedni a testen kívüli élményekkel szemben. Magamon figyeltem meg - noha nem szívesen ismerem be - hogy félek tőlük. Egy részt, tudományos szempontból nagyon érdekel, másrészt fel villanyoz a személyes tapasztalás lehetősége. Harmadrészt azonban tudom, hogy a testen kívüli élmény valahogy olyan, mint a halál, vagy mintha megnyitnám elmémet egy ismeret" len tartomány előtt, és énemnek ezt a részét egyáltalán nem lelkesítette az a lehetőség, hogy átkerüljünk oda. Ha a testen kívüli élmények „valóságosak", ha Mr. Monroe beszámolóit nem lehet elintézni azzal, hogy érdekes képzelgésnek vagy álomnak minősítjük őket, akkor változás fog bekövetkezni vi lágunkban. Gyökeres - és kínos változás. Márpedig az egyetlen, amit a lélekgyógyászok bizonyosan tudnak, hogy az emberi természet húzódozik a változástól. Azt szeretjük, ha a világ olyan, amilyennek gondoljuk, még akkor is, ha nem kellemes. Legalább tudhatjuk, mire számít hatunk. A változás és a bizonytalanság zavarba ejtő lehetősé geket rejtenek magukban, főleg akkor, ha nem vesznek tudo mást a mi vágyainkról, akaratunkról és hiúságunkról. Elsősorban a testen kívüli élmények tudományos tanul mányozásáról akartam szólni ebben a bevezetésben, de most
jutottunk el oda, ami talán a legfontosabb oldala a témának. Mr.Monroe tapasztalatai ijesztőek. Halált emleget, és a halál ról beszélni a mi társadalmunkban neveletlenség. A halált rá bízzuk a papokra, hogy mondjanak vigasztaló szavakat, néha eltréfálkozunk róla, magunkban dühösen színezgetjük mások halálát, de igazából sohasem gondolunk rá. Ettől a könyvtől cl kell gondolkoznunk a halálon. Sok minden nem fog tetsze ni ebben a könyvben; az, amit mond és amelynek a tovább gondolására ösztökél. Nagyon csábító lenne azzal elintézni Robert Monroe-t, hogy bolond. Azt tanácsolom, ne tegyék. És azt is javasolnám, hogy ne vegyék minden szavát készpénznek. Mr. Monroe jó riporter, olyan ember, akit én rendkívül nagyra becsülök, de csak ember, aki egy meghatározón kultúrában, meghatározott korban nevelkedett, ezért megfigyelési képességei korlátozot tak Ha ezt nem feledjük cl, amikor kellő figyelmet tanúsítunk az általa leírt jelenségek iránt, akkor talán fölzaklató, de riasz tó voltuk ellenére is nagyon fontos dolgokat tanulhatunk meg. Ha Önöknek is voltak már testen kívüli élményeik, akkor ez a könyv segíthet, hogy ne féljenek annyira, vagy kifejleszthes sék adottságaikat. Ha nagyon kíváncsiak és szeretnének testen kívüli élménye ket Mr.Monroe a 16. és 17. fejezetben leírja a technikát amely nála bevált Nem tudom, másoknál beválik-e, egyszerű en azért, mert eddig még senki sem próbálta ki komolyan. A komolyságon a munkát értem, nem pedig valami tízperces kapkodó próbálkozást. Őrülnék, ha tájékoztatnának, sikerült-e részleges vagy teljes testen kívüli tapasztalatokra szert tenni ük, írják meg nekem New Yorkba. Címem: New York 100L7, postafiók 5366. Gyors választ nem ígérhetek, de sokat tanul hatnánk, ha többen megírnák, milyen eredményeket sikerült elérniük Mr.Monroe technikájával. Gondosan olvassák el a könyvei és figyeljék meg, hogyan reagálnak rá. Davis, Kalifornia 1971. január 10.
Charles T. Tart
1 A VARÁZSPÁLCA
A
következő' soroknak, annak általában a bevezetés ben vagy az előszóban a helye. Ide azért kerültek, mert feltételezem, hogy a legtöbb olvasó átugorja a bevezetőt és egyenesen a lényegre tér. Az én esetemben azonban éppen az alábbi a lényeg. Hogy közzéteszem és nyilvánosságra hozom, annak minde nekelőtt az az oka. hogy a minél szélesebb kőrre kiterjedő is mertetéssel egy másik ember - talán csak egy - megszabadul hat attól, hogy rettegve és gyötrődve kelljen tévelyegnie egy olyan tartományban, ahol eddig nem születtek a kérdésekre konkrét válaszok; képes lesz fölismerni a jelenséget, így meg kímélheti magát a kezeltetés megrázkódtatásaitól, a legrosz szabb esetben az idegösszeomlástól és a gyógyintézettől: má sodszor pedig azért teszem, mert a hivatalos tudományok ta lán már holnap vagy az elkövetkező években kiterjesztik szemhatárukat, fogalmaik, alaptételeik körét, kutatásaikat, sze lesre tárva az ajtókat, amelyeken át egyre gyarapodó tudással érkezünk el önmagunk és környezetünk megértéséhez. Ha sikerül megvalósítanom, bárhol és bármikor, e két cél valamelyikét, az nekem elegendő jutalom.
Egyetlen meghatározott tudományos ágazatnak sem szánom ezt a k ö n y v e t Mindenekelőtt arra törekszem, hogy kerülve a kétértelmű általánosságokat jellemző sajátosságokat közöljek, tudósoknak és laikusoknak egyaránt érthető nyelven. Az orvo sok, a vegyészek, a fiziológusok, a pszichiáterek, a filozófu sok várhatólag tudományosabb zsargont használnak majd a té ma kifejtésére. Ez mindenesetre elképzelésem sikeréi fogja igazolni, azt, hogy „egyszerű szavakkal" egy szúk szakértői csoportnál szélesebb olvasóközönséggel síkerült közölnöm, amit akartam. Várhatóan sok lesz majd az ellentmondó értelmezés. Az em beri szellem számára az a legnehezebb, mikor tárgyilagosan kell mérlegelni olyan koncepciókat, amelyek, ha elfogadjak őket, életre szóló tapasztalatokat és beidegződéseket nyilvání tanak semmissé. Pedig sok mindent fogadtak már el, az itt felsoroltaknál sokkal kevésbé közvetlen bizonyítékok alapján. Azt remélem, hogy ugyanez lesz érvényes az én adataimra is. Valóban ez a legnehezebb szellemi tevékenység a tárgyila gos mérlegelés. Az életben épp elég egyszer végigcsinálni. Kezdődjek hát a legbensőségesebb tapasztalataimról szóló, elfogulatlan beszámolóm. 1958 tavaszán józan és hétköznapi életet éltem egy józan és hétköznapi családban. Vidéken laktuk, mert szerettük a termé szetet és a nyugalmat Nálunk az volt a legszokatlanabb do log, hogy én az alvatanulással kísérleteztem Az első rendellenes jelenségre egy vasárnap délután került sor. Miközben a család többi tagja templomba m e n t én egy különleges szalagot hallgattam, elszigetelt környezetben. Azzal próbálkoztam, hogyan fokozhatnám az összpontosítást a hang jelzésekre, a többi érzékszervi inger csökkentésével. Hogy ez mennyire sikerült azt abból állapítom meg, mennyit sikerült megjegyeznem és mennyire emlékszem. így tehát minden látnivalótól és hangtól elszigetelve hall gattam a szalagot amely nem tartalmazott semmiféle szokat lan vagy burkolt utalást Emlékszem, egyeden célja az v o l t hogy véssem be, aztán pedig idézzem vissza, mi történt a re-
laxációs gyakorlat alatt. A szalag lefutott, közben nem történt semmi szokatlan. Szorgos erőfeszítésekkel úgy kifejlesztettem az emlékezetemet, hogy az minden részletre kiterjedt. Annyira megszoktam a módszert - talán túlságosan is - hogy most sem a régi, sem az új anyagot nem tudtam bevésni és felidéz ni. Ezt a technikát valaki máson kellett volna kipróbálni. Mikor családom hazajött, uzsonnáztunk: szalonnás rántottát és kávét. Az asztalnál összezördültünk valami csip-csup ügyön, amelynek nem volt köze a problémához. Alig egy óra múlva acélkarmokkal mart belém a görcs, amely a rekeszizmomtól vagy a napfonatomtól az alsó bordá kig húzta Össze testemet Mintha abroncsot vertek volna rám, csillapíthatatlan fájdalomból. Először azt hittem, az uzsonnától kaptam ételmérgezést. Kétségbeesetten erőlködve öklendeztem, de a gyomrom Üres volt Családtagjaimon, noha ugyanazt ették, mint én. nyoma sem volt betegségnek vagy rosszullétnek. Próbáltam tornázni, járkálni, azt gondolva, hogy talán valamelyik hasizom kapott görcsöt. Nem vakbélgyulladás volt, mert a vakbelemet mar el távolították. A fájdalom ellenére is tudtam lélegezni, szívveré sem normális volt Nem verejtékeztem, n e m volt egyéb tünet - csak az alhasí izmok engesztelhetetlen, kitartó, konok me revsége. Ekkor az jutott eszembe, hogy nem a felvétel idézte elő? Végigmentem a szalagon és a róla készült írásos másolaton, de nem találtain semmi szokatlant. Tudatalatti szuggesztiót ke resve, minden utasításnak elegei tettem, de így sem enyhült a fájdalom. Talán azonnal orvoséit kellett volna telefonálnom, A baj azonban nem tűm annyira komolynak és nem is rosszabbo dott Bár nem is javult. Végül elkezdtünk telefonálgatni, de az összes helybéli orvos házon kívül volt vagy pedig elment gol fozni. A görcs és a fájdalom kitartott délután fél kettőtől körülbe-
lül éjfélig. Házi gyógyszerekkel nem bírtunk enyhíteni rajta. Valamivel tizenkét óra után elaludtam, egyszerűen a kimerült ségtől. Kora reggel ébredtem: a görcs és a fájdalom elmúlt. Még sajogtak az izmok, úgy. ahogy az erőlködő köhögéstől szok tak, de nem jobban. Máig nem tudom, mi okozhatta. Csak azért említettem, mert ez volt az első különös - természetes vagy másmilyen - jelenség. Talán ekkor érintett meg a varázspálca - vagy a pöröly -, noha nekem akkor még sejtelmem sem volt róla. Körülbelül három hét múlva került sor a második jelentós eseményre. Ekkor már nem kísérleteztem a szalagokkal, mert erősen gyanítottam, hogy kapcsolatban lehetnek a görccsel, így tehát nem volt semmi, ami előidézhette volna a jelensé get Megint vasárnap délután volt és a család elment a templom ba. Ledőltem a nappali díványára, hogy szundítsak egyet, amíg csend van a házban. Éppen hasra fordultam (fejjel északnak, ha ennek egyáltalán van valami jelentősége), ami kor északon, a szemhatárraj úgy harminc fokos szöget bezár va, kigyúlt egy fénypászma vagy -sugár. Mintha meleg fény simított volna végig rajtam. Csakhogy ekkor nappal volt és nem lehetett látni semmiféle fénysugarat, már ha egyáltalán létezett. Először azt hittem hogy a Nap fénye, noha észak felöl nem süthet És mikor ez a sugár megérintett egész testem elkez dett hevesen rázkódni vagy „vibrálni". Moccanni se bírtam. Mintha satuba fogtak volna. Rémülten erőlködtem, hogy megmozdulhassak. Mintha lát hatatlan köteléknek feszültem volna neki. Aztán lassan felül tem, a rázkódás és a rezgés fokozatosan megszűnt és én ismét kedvem szerint mozoghattam Felkeltem és körbesétáltam. Eszméletvesztés, aminek tudatá ban lettem volna, nem történt az óráról ítélve alig néhány másodperc telt cl azóta, amikor végignyúltam a díványon. Nem csuktam be a szemem, egész idő alatt láttam a szobát és
hallottam a kinti hangokat. Kinéztem kon, bár magam se tudtam, milyen Minden megszokottnak és derűsnek hogy meghányjam-vessem magamban
az északra nyíló abla látványra számítottam. tűnt Sétára indultam, a különös eseményeket.
A következő hat hétben kilencszer ismétlődött meg a sajátos jelenség. Különböző időszakokban és helyeken következett be. az volt az egyetlen hasonlóság, hogy mindig akkor köszöntött be, mikor ledőltem pihenni vagy aludni tértem. Bármikor is történt, ülve és csillapodó reszketéssel tértem magamhoz. No ha testem „érezte" a remegést, szemmel nem láthattam. Tekintettel orvostudományi ismereteim korlátozott voltára, több feltételezésem is volt a jelenség okáról. Gondoltam epi lepsziára, de aztán megtudtam, hogy az epilepsziások nem emlékeznek ennyire az élményeikre. Azonkívül azt is megtud tam, hogy az epilepszia örökletes betegség és már fiatal kor ban jelentkezik; az én esetemben egyik sem volt érvényes. Másodiknak ott volt az agykárosodás lehetősége, például a rákos daganat. A tünetek ugyan nem erre utaltak, de attól még előfordulhatott. Szorongva kerestem tol családunk régi orvo sát. Dr. Richard Gordont és előadtam neki a tüneteket, hogy mint belgyógyász és diagnoszta, aki ismerte a kórelőzménye met is, adjon választ a kérdésemre. Dr Gordon az alapos vizsgalat után úgy vélekedett, hogy túlságosan keményen dolgoztam, tehát aludjak többet és fogy jak le egy kicsit. Röviden, semmiféle testi elváltozást nem észlelt. Az agydaganat vagy az epilepszia hallatán csak neve tett. Hittem neki és megkönnyebbülten tértem haza. Ha nincs testi alapja a jelenségnek, akkor, gondoltam, nyil ván érzékcsalódás, valamilyen álom lehet. Ám ha megint je lentkezne, olyan tárgyilagosan kell megvizsgálnom, ahogyan bírom. És lám, volt olyan előzékeny még aznap este „jelent kezni". Talán két perccel azután kezdődött, mikor lefeküdtem alud ni. Most el voltam szánva, hogy nem kapálózom, hanem elvi selem, és megvárom, mi sül ki belőle. Az „érzés" a fejemben
kezdődött, és fektemben végighullámzott egész testemen. N e m reszketés volt, hanem inkább „vibrálás": kitartó és egyenletes. Nagyon hasonlított az elektrosokkra, csak nem fájt. A percen kénti rezgések száma nem érte cl a hatvanat, talán feleannyi lehetett Rémülten álltam a rázást, miközben nyugalmamat próbáltam megőrizni Még mindig láttam magam körül a szobát, de nem sokat hallottam, olyan harsogással járt a rezgés. Azon töp rengtem, mi következik ezután. Semmi sem következett. Úgy öt perc után lassan elmúlt az érzés és én megint tökéletesen normálisnak találtam magamat. Pulzusom persze gyorsan vert az izgalom miatt, de ezen kívül nem volt semmi bajom Ez sok félelmemet eloszlatta. A következő négy-öt alkalommal apránként egyre többet tudtam meg. A rezgések, legalábbis egyszer, mintha körülbelül hatvan centiméter átmérőjű" szikragyürűt írtak volna le és en nek a körnek az én testem volt a középpontjában. Akkor is láthattam, ha behunytam a szemem. A fejemnél kezdődött, lassan rajzolódott tovább, amíg el nem érte a lábujjaimat. ahonnan egyenletesen vibrálva tért vissza a fejemhez, Talán öt másodperc lehetett a cíklusidő. Ahogyan tovalüktetett mellet tem, úgy szántattak át testemen a rezgések. Amikor áthaladt a fejem fölött, harsogó morajt h a l l a t á m és agyamban éreztem a rezgéseket. Próbáltam tanulmányozni ezt a lángoló cs villa mos természetűnek tűnő gyűrűt, de nem tudtam rájönni, mi csoda vagy mi okozza, Feleségem és gyerekeim elől elhallgattam a dolgot. Minek aggasztottam volna őket, amíg nem tudom pontosan, miről van szó? Egy barátomat avattam be, Dr, Foster Bradshaw-t, az isméit pszichológust. N e m is tudom, mi lett volna velem nélküle. Lehet, hogy egy intézetben kötök ki. Megbeszéltük a történteket és őbenne nyomban lelkes ér dcklődés t á m a d t Az volt a véleménye, hogy valamilyen ér zékcsalódás lehetett. Mivel ugyanolyan jól ismeri, mint
Dr.Gordon, csak nevetett a kezdődd tudathasadáson, meg a többi hasonló feltételezésemen. Kérdeztem, mit csináljak. So hasem fogom elfelejteni, amit válaszolt - Nos hát, nincs más hátra, minthogy alaposan utánanéz cs kideríti, mi légyen ez - felelte Dr.Bradshaw. - Egyébként ügy sincs valami sok választása. Ha velem történne ilyesmi én el vonulnék remetének, és addig próbálkoznék, amíg meg nem találom a választ Csakhogy ez velem történt és nem Dr..Bradshaw-val, és én nem engedhettem meg magamnak, a szónak sem konkrét sem elvont értelmében, hogy elvonuljak remetének. Többek között volt egy családom is, amelyet cl kellett t a r t a n o m Eltelt néhány hónap és a rezgés folytatódott. Már kezdtem belefásulni. Egyszer aztán késő éjszaka, mikor mar elalvófél ben voltam, elkezdődött a rezgés, én pedig fáradtan és türel mesen vártam, hogy elmúljék és álltassak végre. Ahogy fe küdtem, karom lecsúszott és ujjaim az ágytól jobbra megérin tették a szőnyeget. Lustán megpróbáltam mozgatni ujjaimat és megkapargattam a szőnyeget. És még mielőtt tudatosult volna bennem, hogy rezgés közben is képes vagyok mozogni, nekinyomtam ujjbe gyeimet a szőnyegnek. Pillanatnyi ellenállást éreztem, aztán úgy t ű n t mintha átdöftem volna a szőnyeget és nekiütköztem volna az alatta levő padlónak. Enyhe kíváncsisággal fúrtam még mélyebbre a kezem. Ujjaim keresztülhatoltak a padlón és hozzáértek a lenti szoba mennyezetének érdes felületéhez, Kőrbetapogatóztam, találtam egy apró, háromszögletű fadara bot, egy elgörbült szöget és némi fűrészport. Az éber álom nem zaklatott fel különösebben és még lejjebb nyúltam. Ke zem átszaladt az első szint mennyezetén, sőt, egész karom át ütötte a padlót. Vizet éreztem és minden felindulás nélkül pancsoltam benne. És ekkor hirtelen tudatára ébredtem a helyzetnek. Tökélete sen éber voltam Láttam az ablakon túl a holdfényben fürdő
tájat Éreztem, hogy ott fekszem az ágyon, betakarva, fejem alatt párnával, mellkasom emelkedik-süllyed. A rezgés meg mindig tartott, de már nem volt olyan erőtel jes. És bármily hihetetlennek tűnjék, ujjaim vizet kavargattak, karom pedig áthatolt a padlón. Bizonyosan tutdtam. hogy nem alszom. Az nem lehet, hogy ébren vagyok és csak az az álom, ami a karommal történik. A rezgés gyöngült és nekem valamiért az jutott eszembe, hogy a rezgésnek köze lehet ahhoz, hogy a karom keresztül hatolt a padlón. Ha abbamarad, mielőtt „visszahúzhatnám" a karomat, akkor a padló összezárul, én pedig elveszíthetem egyik végtagomat. Talán a rezgés fúrt lyukat ideiglenesen a padlóba. Hogy hogyan. annak firtatására nem vesztegettem időt. Kirántottam a karomat, fölhúztam magam mellé az ágyra. Kevéssel utána abbamaradt a rezgés. Felkeltem, villanyt gyúj tottam és szemügyre vettem az ágy elejét. Nem volt lyukas sem a szőnyeg, sem a padló. Pontosan ugyanolyanok voltak, mint mindig. Rápillantottam karomra és kezemre, vizet keres tem. Nyoma sem volt, karom tökéletesen normálisnak tűnt. Körbenéztem a szobában. Feleségem nyugodtan aludt az ágy ban, minden a legnagyobb rendben látszott lenni Csak hosszas töprengés után, miközben egyfolytában az érzékcsalódáson rágódtam, nyugodtam meg annyira, hogy el tudjak aludni. Másnap mar azt fontolgattam, ne vágjak-e lyu kat a padlóba, hogy láthassam, ott van-e a padló alatt, amit kitapintottam: a háromszögierű fadarab, a görbe szög és a fű részpor, ám a végén csak nem tudtam rászánni magam hogy egy lázas látomás miatt tönkretegyem a padlót Elmeséltem Dr.Bradshaw-nak, Ő pedig egyetértett velem ab ban, hogy felettébb meggyőző erejű éber álom volt. Biztatott lyukasszam csak ki a padtót és nézzek utána, mi van odalent Aztán bemutatott Dr.Lewis Wolbergnek, a neves pszichiáter nek. Egyszer, vacsora közben, hanyagul megemlítettem Dr.Wolbergnek a rezgést. Ő udvarias érdeklődést tanúsított, de
láthatólag éppen nem fült a foga a szakmai eszmecserékhez, amiért nem is hibáztatom. Ahhoz már nem volt bátorságom hogy előhozakodjak a padlóba beleszaladt karommal. Meglehetősen zavarba hozón az eset Neveltetésem és ta pasztalataim folytán arra számítottara hogy választ, de leg alábbis biztatást kapok a modem tudománytól. Laikushoz ké pest átlagon felüli temtészettudományos, műszaki és orvosi is meretekkel rendelkeztem. Most pedig olyasvalamivel álltam szemben, amire nemhogy a választ nem tudtam de még talál gatni sem voltam képes. Mégse tudtam elképzelni, hogy félre söpörjem a kérdést. És talán nem is sikerült volna, ha mégis megpróbálkozom Ha képtelenségnek tartottam az epizódot, az azért történhe tett, mert nem tudtam, mi következhet utána. Úgy négy hétre rá. amikor megint elkezdődött a rezgés, már kellő körülte kintéssel viselkedtem és óvakodtam mozgatni a végtagjaimat. Késő éjszaka volt, elalvóban voltam, az ágyon feküdtem. Fe leségem mellettem már aludt Ekkor a koponyámban mintha fölfakadt volna valami és végighömpölygött volna rajtam. Minden ugyanolyannak tűnt, mint korábban. Míg fektémben azt próbáltam kiagyalni, hogyan lehetne másképpen próbát tenni, véletlenül eszembe villant hogy de jó is lenne vitorlázó gépre ülni és repülni egyet másnap délután (akkoriban az volt a hobbim). Egészen elandalodtam a vitorlázás kcllcmességein, nem is gondolva következményekre - igaz, meg sem fordult a fejemben, hogy ennek következményei lehetnek. Egy idő után arra figyeltem föl, hogy valami nyomja a vál lam. Lanyha érdeklődéssel hátra- és felnyújtottam a karomat hogy mi lehet az.. Kezem sima falba ütközött. Végigcsúsztat tam rajta a tenyeremet: sima volt és folyamatos. Minden érzékszervemet élesre állítva próbáltam meg látni valamit a félhomályban. Ez fal volt, én alatta feküdtem és a vállam hozzáért ehhez a falhoz. Rögtön az jutott eszembe, hogy elaludtam és kiestem az ágyból. (Ugyan sohasem volt szokásom kiesni, de annyi fura dolog közt miért épp ez ne történhetett volna meg velem?)
Aztán megnéztem még egyszer. Valami nem stimmelt. Ezen a falon nem volt ablak, nem álltak mellette bútorok, nem nyílt rajta ajtó. Nem a hálószobám fala volt. És mégis isme rősnek tűnt valamiért. Aztán hirtelen ráismertem. Nem fal volt hanem a mennyezet. Ott lebegtem alatta és puhán nekiü tődtem minden moccanással. Elhűlve fordultam meg a levegő ben és lenéztem. A félhomályban ott volt alattam az ágy. Az ágyban két alak feküdt Jobboldalt a feleségem, mellette vala ki más, és láthatólag aludtak mindketten. De különös álom, gondoltam. Aztán kíváncsi lettem. Ki fek szik álmomban a feleségem mcllctt? Alaposabban szemügyre vettem és mély megrendülésemre azt kellett megállapítanom, hogy én vagyok az! Szinte azonnal kapcsodtant Itt vagyok én. ott van a testem, haldoklóm, ez a halál és én nem állok készen a halálra. A rezgés megölt valahogy. Mint a műugró, kétségbeesetten alá vetettem magam a testemre és elmerültem benne. Aztán meg éreztem az ágyat és a takarót, és mikor kinyitottam a sze mem, ágyamból nézhettem körül a szobában. Mi történt? Csakugyan a halál küszöbén álltam? Szívem, noha nem rendellenes gyorsasággal, dc azért sebcsen lüktetett, Megmozgattam a végtagjaimat Látszólag semmi bajuk. A rez gés elhalt Felkeltem, körüljártam a szobát, kinéztem az abla kon, elszívtam egy cigarettát Csak hosszú idő után sikerült összegyüjtenem annyi bátorsá got, hogy visszamerészkedjek az ágyhoz, lefeküdjek és meg próbáljak elaludni. A következő héten megint elmentem Dr.Gordonhoz egy újabb kivizsgálásra. Látogatásom okát nem árultam cl, de lát hatta, hogy fel vagyok dúlva. Alaposan megvizsgált, átvilágí tott, végigkopogtatott, végigfuttatta a vérkép- és vizeletvizsgá lati teszteket, EKG-t csinált, nem hagyott ki semmit Aggá lyos gonddal nézett utána minden tünetnek, amelyek agysérü lésre utalhattak volna és kifaggatott különböző testrészeim motorikus funkcióiról. Elintézte, hogy készítsenek rólam
elektro-enkefalogramot, amelyen nyilván nem látszott semmi rendellenesség. Ő legalábbis sohasem említette, márpedig ab ban bizonyos vagyok, hogy figyelmeztetett volna. Dr, Gordon nyugtatót írt fel. utasított, hogy fogyjak le, do hányozzak kevesebbet, pihenjek többet, megmondta, hogy ha van is valami bajom, az nem szervi eredetű", azzal hazaküldött. Megkerestem pszichológus barátomat, Dr. Bradshaw-t, aki sokkal kevésbé volt szolgálatkész és együttérző, mikor elme séltem neki a történetet. Az volt a véleménye, hogy ha lehet, meg kellene ismételnem a kísérletet. Mondtam neki, hogy még nem állok készen a halálra. - Á, nem hiszem én, hogy meg akarna halni - szögezte le nyugodtan Dr.Bradshaw. - Azok a jógi hapsik, meg a keleti vallásoknak a hívei, azok váltig azon erősködnek, hogy akkor csinálnak ilyet, amikor akarnak. Milyet érdeklődtem. - Hát hogy otthagyják egy időre a testüket - felelte az or vos. - Azt állítják, hogy oda tudnak menni, ahova akarnak. Meg kellene próbálnia. Azt mondtam, hogy ez nevetséges. Senki sem kószálhat el a testéből. - Hát én nem lennék ebben ilyen biztos - felelte higgadtan Dr.Bradshaw. - Olvashatna valamit a hindukról. Tanult filozó fiát a főiskolán? Mondtam, hogy igen, de semmi ilyen testen kívüli utazga tásra nem emlékszem. - Talán nem a megfelelő filozófia- professzora volt, nekem legalábbis az a véleményem. - Dr.Brad.shaw szivarra gyújtott majd ramnézett. - Na, ne legyen már olyan vaskalapos. Pró bálja meg és járjon utána. 'Ha félszemű vagy, fordítsd arra a látó szemed, ha vak vagy, nyisd ki a füled', ahogy az én öreg filozófiatanárom szokta volt mondani. Kérdeztem, hogy akkor mit csináljanak a süketek, de nem kaptam választ, Dr. Bradshaw-nak persze minden oka megvolt, hogy le-
gyintscn a dologra. Velem történt, nem vele. Nem is tudom, mihez kezdtem volna az Ő gyakorlatias esze és csodálatos hu morérzéke nélkül. Örökké adósa maradok. Hatszor támadtak fel újra és haltak cl a rezgések, mire anynyi bátorságot sikerült összeszednem hogy még egyszer bele vágjak. Megtettem, és nem is volt olyan megrázó élmény. Amikor a legerőteljesebb volt a rezgés, arra gondoltam, hogy most felszállok - és felszálltam. Simán fölemelkedtem az ágyról, amikor meg akartam állni, megálltam és ott lebegtem a levegőben. Egyáltalán nem volt rossz érzés, csak attól feltem, nehogy hirtelen leessek. Néhány másodperc után arra gondoltam, hogy most leereszkedem, és egy perc múlva megint az ágyban találtam magam, ép érzéke im teljes birtokában. Attól kezdve, hogy lefeküdtem, odáig, mikor a rezgés múltával fölkeltem, egyetlen pillanatra sem veszítettem el az eszméletemet. Ha nem volt igazi, hanem csak érzékcsalódás vagy álom. akkor nagy bajban vagyok. Nem tudtam volna megmondani, hol végződött az ébrenlét és hol kezdődött az álom. Az elmegyógyintézetekben ezerszámra vannak emberek, akik pontosan ezért kerültek be. Másodjára is sikerült szántszándékkal kettéválasztani maga mat. Megint felszálltam a plafon alá. Ez alkalommal azonban elsöprő erejű szexuális gerjedelem kenten hatalmába. Semmi másra nem bírtam gondolni. Visszatértem a testembe, restel kedve és bosszúsan, hogy nem tudom féken tartani ezt az ér zelmi hullámverést. Csak öl epizóddal később jöttem rá ennek a fékentartásnak a titkára. A szexualitásnak itt olyan hatalmas jelentősége van, hogy később részletesen foglalkozom vele. Akkoriban csak idegesítő akadályt láttam benne, amely odazárt a szobába, ahol hús-vér testem feküdt. Megfelelő szókincs híján elneveztem ezt a helyzetei Máso dik Állapotnak és a másik látszat-testet Második Testnek. Ezidáig ugyanúgy megjárta, mint bármi más. Csak az első. bizonyító erejü és ellenőrizhető élmény után
vettem igazán tudomásul, hogy ez nem éber álom, nem hallu cináció, nem idegbetegség, nem a tudathasadás kezdete, nem Önhipnózis okozta képzelgés vagy valami még ennél is roszszabb. Ez az első úgy hatott ram, mintha pöröllyel csaptak volna főbe. Ha ténynek fogadom e], akkor majdnem egész életta pasztalatomat, képzésemet, meggyőződéseimer, értékrendemet fogja romba dönteni. De legelsősorban tudományunk minden hatóságába és megbízhatóságába vetett hitemet zúzza porrá. Bizonyos voltam benne, hogy a mi tudósaink - legalábbis a legtöbben - mindenre tudják a választ. Viszont ha azt utasítom el, a m i hacsak nekem egyedül, nyilvánvaló, akkor azt tagadom meg, amit hiszek és vallok: hogy az emberiség felszabadulása és előrehaladása mindene kelőn attól függ, ahogyan ésszel és tudománnyal meghódítja az ismeretlent Ez volt az én dilemmám. Lehet, hogy csakugyan varázspál ca érintett meg, csakugyan ajándék volt. Máig sem tudom.
2 KERESÉS ÉS KUTATÁS
M
it tehet az ember, ha az ismeretlennel kerül szembe? Hatat fordít és elfelejti? Nálam két do log szólt ez ellen. Az egyik a kíváncsiság. A másik: hogyan lehetne elfeledkezni vagy nem venni tudomást az elefántról a nappaliban? Vagy, pontosabban szólva: a kísér tetről a hálószobában? De Ott voltak a konfliktusok és a szorongások, mind nagyon valós és nagyon fölzaklató. Nem mintha attól rettegtem volna, mi történhet velem, ha ez a „helyzet" tovább tart. A testi be tegségnél sokkal jobban aggasztott az elhatalmasodó elmebaj lehetősége. Épp eleget tanulmányoztam a lélektant, épp elég pszichológus és pszichiáter barátom volt, hogy ettől féljek. Viszont éppen Ővelük féltem megbeszélni a témát Attól ret tegtem hogy besorolnának a betegeik közé és kapcsolatunk elveszítené az egyenlő felek közt uralkodó meghittségét A többi barátornmal, az üzletben és a társaságban, még jobban megjárnám. Elkönyvelnének csudabogárnak vagy idegbeteg nek, aminek súlyos következményei lennének úgy az én éle temben, mint a hozzám közel állók éleiében. Ez az egész olyasmi volt amit jobb elhallgatni a családom
elől. Szükségtelen, hogy ők is együtt szorongjanak velem. Feleségemet csak azért kellett beavatnom, mert a különös ese ményeket valamivel meg kellett magyarázni. Feleségem, nem lévén más választása, vonakodva tudomásul vette, hogy ez a helyzet és ettől kezdve lett aggodalmaskodó tanúja olyan dol goknak és eseményeknek, amelyek szöges ellentétben álltak vallásos neveltetésével. A gyerekek még túl kicsik voltak, semhogy megérthették volna. (Később magától értetődő lett számukra. Idősebb lányom már főiskolás volt, mikor elmesél te, hogy így szólt egy este, miután szobatársával körülnéztek a helyiségben; 'Apu, ha itt vagy, most már jó lenne, ha el menne]! Vetkőzni akarunk, hogy lefekhcssünk.' Valójában ak kor kétszáz mérfölddel odébb tartózkodtam, testi és más érte lemben is.) Fokozatosan hozzászoktam életemnek ehhez a különös ki egészítéséhez. Lassan megtanultam, hogyan szabályozzam egyre jobban a mozgást. Némely tekintetben kifejezetten üd vösnek bizonyult. Más mozzanataitól húzódoztam. Titokzatos sága fölszította kíváncsiságomat. Félelmem még akkor sem oszlott cl, mikor megállapítottam, hogy a jelenségnek nincsen szervi oka és nem vagyok bolon dabb a legtöbb embertársamnál. Ez mindenképpen hiba volt, betegség vagy torzulás, amelyet rejtegetni kellett a ^normáli sak' elől. A dr. Bradshaw-val való alkalmi találkozásokat le számítva, senkivel sem beszélhettem róla. Valarnilyen pszicho terápia tűnt volna a másik megoldásnak. Azt azonban nem le hetett megjósolni, lesz-e eredménye az egy éven át (vagy öt éven ál, vagy egy évtizedig) tartó, mindennapos kezeléseknek; azon kívül, hogy belekerültek volna néhány ezer dollárba, még nem is tűntek elég hatékonyaknak. Nagyon egyedül voltam azokban az első napokban. Végül aztán elkezdtem kísérletezni a fura eltévelyedéssel, és minden eseményről jegyzeteket készítenem. Nekifeküdtem rég elhanyagolt témákról szóló olvasmányoknak. A vallás nem ját szott túlzott szerepet gondolkozásomban, noha úgy tűnt. ez az egyeden irodalom és tudomány, amelytől választ várhatok. Is-
ten. az egyház és a vallás alig jelentett többet a gyerekkori tcmplomjárásoknál és egy barátomnál tett ritka látogatásoknál. Nem sokat törtem rajtuk a fejem, mert egyszerűen nem érde keltek. A felületesen lapozgatott regi és újabb olvasmányokban, a nyugati bölcselőknél és teológusoknál homályos utalásokat és általánosságokat találtam. Néha mintha az enyémhez hasonló élményeket próbált volna leírni vagy elmagyarázni valaki. Sok ilyet leltem a Bibliában és a keresztény Írásokban, noha szer zőik hallgattak az okokról cs arról, mi a teendő. Legföljebb annyit tanácsoltak, hogy imádkozzak, meditáljak, böjtöljek, járják templomba, bánjam meg bűneimet, fogadjam cl a Szentháromságot, higgyek az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben, álljak ellen vagy ne álljak ellen a Gonosznak és bíz zam magam Istenre. Ez éppen nem könnyítette meg a dolgomat. Ha életemnek ez az új eleme „jó", azaz „ajándék", akkor a vallásos iroda lom szerint nyilvánvalóan a szentekhez vagy legalábbis a szentséghez van köze. Úgy véltem, személyem nem ér föl a szentség magaslataihoz. Ha pedig „gonosz", akkor a Gonosz müve, vagy legalábbis egy ördöge, aki belém akar bújni, vagy belőlem akar távozni, tehát ki kell űzni. A hivatalos vallások papjai, akiket fölkerestem, többé-kevés bé ezen az állásponton voltak. Gyanítottam, hogy veszedelmes eretnek vagyok a szemükben. Bizalmatlanok voltak. A keleti vallások, mint azt Dr. Bradshaw is említene, hajlarnosabbak voltak elfogadni a jelenséget. Náluk sok szó esik egy transzcendens testről. A létnek ez az állapota hosszas szellemi fejlődés eredménye. Csupán a Mesterek, a Guruk és más szent emberek képesek hosszas gyakorlás után ideiglene sen elhagyni porhüvelyüket, amelyen kívül leírhatatlan miszti kus megvilágosodásban van részük. Hogy mit neveznek szel lemi fejlődésnek, arra vonatkozóan nem találtam részleteket és gyakorlati magyarázatot Eszerint a titkos kultuszokban, szek tákban, lámakolostorokban stb. magától értetődő e részletek ismerete.
Ha cz igaz, akkor ki vagy mi vagyok én? Ahhoz biztosan elég Öreg vagyok, hogy új életet kezdjek egy tibeti kolostor ban. Egyre fájóbban egyedül éreztem magam. Itt nem remél hetek válaszokat. A mi kultúránktól nem. Ekkor fedeztem föl, hogy létezik egy „alvilág" az Egyesült Államokban. Épp csak ezt nem tiltja törvény, tagjait nem ül dözik és nem is fogják perbe. Ritkán érintkeznek az üzlet a tudomány, a politika és az úgynevezett művészetek világával. Létük nem korlátozódik az Egyesült Államokra, jelen vannak minden nyugati civilizációban. Sokan vannak, akik talán futólag hallottak róluk, véletlcnül kapcsolatba kerültek velük, és azzal intézték el őket, hogy ezeknek nincs ki mind a négy kerekük. Az underground tisz teletre méltó tagjai csupán akkor árulják el érdeklődésük tár gyát vagy meggyőződésüket, ha tudják, hogy mi is a klubhoz" tartozunk. Tapasztalatból tudják, hogy ha kitárulkozná nak, a lclkiatyák, ismerősök, munkáltatók, de még a barátok is kárhoztatnák Őket. Gyanítom, milliókra rúghat azoknak a száma, akik megfelel nek a minősítésnek. Megtalálhatók az élet minden területén, vannak köztük tudósok, pszichiáterek, orvosok, háziasszonyok, egyetemisták, üzlctemberek, kamaszok és legalább néhány papja a hivatalos egyházaknak. A földalatti mozgalom minden jellemző vonása illik rájuk. Apró csoportokban szoktak összegyúlni, feltűnés nélkül, gyak ran félig-meddig titokban. (Többször előfordul, hogy nyilvá nosan hirdetik meg az eseményt, de a hirdetést csak az tudja megfejteni, aki „benne van a buliban"), ügyeiket kizárólag egymással szokták megvitatni. Csupán a család és a barátok (akik valószínűleg maguk is részt vesznek a mozgalomban) ismerik a csoporttagok titkos érdeklődését és életéi. Ha rákér dezünk valakinél, az tagadni fogja. Érzelmileg és értelmileg is elkötelezik magukat az ügy mellett. Ennek a mozgalomnak megvan a maga irodalma, nyelve, technológiája, sőt a maga félistenei is. Nagyon laza szerkezetű. Hagyományos értelemben nem is
nevezhető szervezetnek. Még az is ritkaság, hogy a csoportok nevet válasszanak maguknak. Szűk köreik nappali szobákban, bankok tárgyalótermeiben, sót akár parókiákon szoktak gyüle kezni. Más-más ösvényeken tapogatóznak előre a sötétben, noha ugyanaz a céljuk. Mint ez más underground mozgalmak ra is jellemző, az, akit egyszer fölvettek soraikba, más váro sokban is okvetlenül összefut a tagtársakkal. Ezt nem tervezik előre, csak úgy „megtörténik" Kik tartoznak közéjük? Egyrészt a szakemberek. A skála egyik végén a nagyon kevés parapszichológus található, akik elismert egyetemeken szereztek doktori címet, nyilvánosan folytattak kutatásokat az extraszenzortálsi érzékelésről. Közöt tük a legismertebb Dr. J.B.Rhine, a Duke egyetem hajdani diákja, aki harmincegynéhány éve foglalkozik statisztikai valószinűségi tesztek vezetésével és elemzésével. Nagy örömére statisztikai módszerekkel sikerült bebizonyítania, hogy az extraszenzoriális érzékelés tény. A legtöbb amerikai pszichológus és pszichiáter kétkedve szemléli és nem fogadja cl Dr.Rhinc eredményeit. Ugyanez érvényes Andrija Puharichrc, J.G.Praürc, Robert Crookallrc. Homcll Hartre, Gardner Murphyrc. akiknek a nevét ismeri a mozgalom minden tagja. A szakmai színkép a parapszichológustól a vándor tenyér jó sig terjed, aki cigánynak vagy delhi indusnak hirdeti magát és Öt dollárt számláz egy gyors „jövőbelátásért". Az érdeklődési körök eltérnek, de így vagy úgy mindenkit összekapcsol a kö zös hit. Felvilágosítást és irányítást az underground tömegei c szak emberektől várnak, akiket valóságos hősökként rajonganak körül. Az, aki könyvet ír, alapítványt szervez, kutatásokat folytat, páratlan tapasztalatokkal bír, nagy tudós tanítványa, előadásokat tart a lélekről, tanítja a szellem és/vagy a lélek fejlődését hittel gyógyít, az nem lehet más, mint Hites Aszt rológus, az Isteni Tudomány vagy a Spiritualizmus Szolgája, Médium a Repülő Csészealj Hitvallója, Hipnotizőr. Ezek a szakemberek. A többség egész jövedelmét de legalábbis annak egy részét
a mozgalomra fordítja. Sokukat heves szakmai féltékenység emészt és hajlamosak gyanakodni mások technikájára és el méleteire. Sőt, finoman még gúnyolják is a szakterületükön kívül álló eredményeket, vagy fölényesen türelmes derűvel nézik őket. Érthető, miért nem fejlődtek szervezette. Ám en nek dacára a szakemberek összetartanak. Ez a közös érdeklő dés eredménye. Nincs más, aki megértse Őket, akikkel, mim egyenlőkkel, megoszthatnák tapasztalataikat. Távol álljon tőlem a becsmérlés és a hitelrontás. Elbűvölő és csodalatos emberek Ők, és a maga módján mindegyik az Igazságot keresi Aki egyszer tagja len a mozgalomnak, annak az a véleménye, hogy nélkülük unalmas lenne a világ. Kínál az underground folyóiratokat, újságokat, előadásokat, könyvklubokat (évente legalább ötven új könyvét jelentetik meg, gyakran a legelső kiadók), sőt, még rádió- és tévéműso rokat is. Ezek, amelyeket nyilván a még mindig elenyésző ki sebbséget alkotó, túlbuzgó hívek állítanak össze, nem Örven denek túlzott sikernek. A közvélemény leginkább így reagál: De csak nem veszi be tényleg ezt a rizsát?" Akkor kik alkotják a mozgalom tömegbázisát? A feltétele zéssel ellentétben nem ostoba, műveletlen, babonás, kerge marginalisok. Persze, vannak közöltük ilyenek is, dc itt is csak annyi hóbortos esik egy normálisra", mint általában az összlakosság körében. Ha ezt is lehelne vizsgálni, akkor való színűleg az derülne ki, hogy átlagos intclligencia-együtthatója szempontjából ez a csoport magasan kiemelkedik a nyugati társadalomból. Az őket összekapcsoló közös ügyet nagyon könnyű" megha tározni. Valamennyien hiszik, hogy a modem társadalom nem érti meg és nem segíti kibontakozáshoz az ember belső énjét és hogy ennek a belső énnek olyan képességei vannak a szel lemi-anyagi cselekvésre, amelyeket a modem tudomány nem ismer és nem ismer el. Hivatásuknak tekintik, hogy elolvassa nak, megbeszéljenek, átgondoljanak, megvitassanak mindent
és reszt vegyenek mindenben, ami lelki". vagy „transzcen dens". A tagsághoz ennyi kell. Talán már ön is tag, csak még nem tud róla. Hogyan tértek rá erre az útra? Leggyakrabban úgy, hogy át éltek vagy láttak valamit, ami nem magyarázható meg a mo dern tudományos, bölcseleti vagy vallási tanításokkal. Van ember, aki az ilyenre a vállát vonogatja, besöpri a szőnyeg alá és elfelejti az egészet. A másik, a mozgalom leendő tagja, megpróbálja megkeresni a választ. Én egyszerűen nem találtam rajtuk kívül más forrást. Saj nos, az információ, amit kerestem, nagyon gyéren csörgede zett meg ebben a különös régi-új szférában is. De legalább megismertem olyan embereket, akik hajlandóak voltak komo lyan venni, hogy a Második Állapot létezhet. Nemsokára megtudtam, hogy a mozgalom több. mint száz éve, vagy annál is korábban kezdődött, akkor, amikor a mos tani tudomány elkezdte rendszerbe foglalni a fogalmakat és megszabadította őket a megalapozatlan, ésszerűtlen „áltudo mányos sallangoktól". A szellem vezéralakjai a takarítás lázá ban könyörtelenül kidobtak mindent, ami nem (vagy még nem) állta ki az empirizmus próbáját. Akik pedig tovább ra gaszkodtak a kiselejtezett eszmékhez, azok magukra sütötték a szégyenbélyeget. A csökönyösek, akik azt sem akarták, hogy a társadalom kitaszítsa őket, a közösség felé más arcot mutat va kénytelenek voltak illegalitásba vonulni titkos eszméikkel. Azok közül pedig, akik nem voltak hajlandók belemenni ebbe az ámításba, sokan lettek vértanúk. Megjegyzem, felvilágosult társadalmunkban még mindig széles körben elterjedt ez a viselkedés. Azok között a szakem berek kőzött, akiket társaik a parapszichológia vagy a rokon tanok támogatóinak tartanak, öten is vannak, akik köztisztelet ben álló képviselői szakmájuknak legyen az orvostudomány, lélektan, pszichiátria vagy természettudomány. Azt hiszem mindőjükkel találkoztam. Bánatomra nem lettem sokkal böl csebb, noha ez nem az ő hibájuk. Egyszerűen csak nem tud nak többet a Második Állapotról vagy Második Testről.
De még jobban kedvelem azokat, akikkel a mozgalomban ismerkedtem meg. Találkoztam velük kisvárosokban, nagyvá rosokban, üzletben, templomban, egyetemeken, sót, még az Amerikai Pszichiátriai Társaságnál is! Melegszívű', dcrüs em berek, akiknek kedves humorérzékük van. Boldog emberek, akik, ha kell, tudnak nevetni a tulajdon legkomolyabb meg győződésükön is. Még nem találkoztam hozzájuk foghatóan önzetlen és együttérző emberekkel. Az sem lehet véletlen, hogy ők a legvallásosabbak, a szó igazi értelmében. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy kategorikusan félrcsöprök minden más transzcendens irodalmat és forrást. Min denkinek megvan a maga változata az Igazságról, és talán valóban úgy van, hogy sok Igazság létezik. Jártam szeánszokon, tettem föl egyértelmű kérdéseket médiumoknak, kaptam ho mályos feleleteket, amelyek nem voltak egyebek köntörfala zásnál, holott milyen sokat jelentett volna nekem az egyenes válasz' Aztán elképedésemre később egy testen kívüli tapasz talatot szereztem, ugyanezzel a médiummal, aki így bizo nyította, hogy valódi tehetség. Hál nem titokzatos dolog az Igazság? Edgar Cayce-nek, a lélek világa e kései szentjének sokat ta nulmányozott munkája kétségen felül bizonyító erejű, de a mai természettudomány és orvostudomány fényében nem hihető. Itt valóban az igazság mutatkozott meg, és még sincs nyoma másutt, mint sötét levéltárak elszórt utalásaiban. Ma, húszegynéhány évvel Cayce halála után már nem tudjuk, ho gyan fejtette ki tehetségét és mi történt azon a napon, mikor meghalt. Cayce előadásai üdvös hatásúak voltak, de rendkívül nehéz konkrét szavakra lefordítani azt, amit a Második Állapot léte zéséről mond, mert megerősítene azt. de nem magyarázta el. Nézeteit szigorú vallásos neveltetésének köde gomolyogja kö rül, ami a legváltozatosabb értelmezéseket teszi lehetővé. Cayce papjai pedig kaptak az alkalmon. Ma is élnek emberek, akik képesek Cayce-éhcz hasonló tel jesítményekre. Az egyik hölgy egészen pontos jelentéseket írt
rólam és meghatározta Második Állapotom néhány általános jellemzőjét Ezek azonban nem voltak bizonyító erejűek és nem lettem tőlük okosabb, viszont meggyőztek arról, hogy a hölgy valóban rendelkezik bizonyos adottságokkal. Jómagam és a többi résztvevő itt megint egy másik Igazsággal találkoz tunk, de nem kaptunk közvetlen válaszokat, amelyeket föl le hetne használni egy bíróság előtt Jósolt nekem több médium is. Jóslataikban nem fukarkodtak az általánosításokkal, ám képtelenek voltak közvetlen, egyenes válaszokat adni egyszerű kérdésekre. Ha igazi médiumok vol tak (és ki vagyok én, hogy ezt kétségbe vonjon?), akkor ér zékelésük ugyancsak korlátozott. Vagy pedig nehezen bírják szavakra fordítani a jelképeket El tudom képzelni, hogy ez is előfordulhat. Hála olvasmányaimnak és kapcsolataimnak ezekkel az em berekkel, akiket szeretettel az alvilágnak szoktam nevezni, végre kezdett derengeni, hogy mi történt velem. Nem hittem volna cl. ha nem én tapasztalom. Ugyanakkor megnyugtató érzés volt, hogy nem vagyok egyedül. Mi volt tehát ez? Közönséges asztrális projekció, a szellemtest kivetülése. Dr.Bradsítaw adta meg hozzá a kapaszkodót, noha Ő csak másoktól hallott ezekről a dolgokról. Az asztrális projekció azt a technikái jelenti a beavatatlanoknak, amellyel az ember átmenetileg elhagyja porhüvelyét és szellemi vagy „asztrális" testben bolyong. Számtalan másodlagos jelentés ta padt a tudományos és egyéb szempontok szerint több módon értelmezett „asztrális" szóhoz. A „tudományos" jelzőt szőr mentén használom, mivel a modern tudomány világában. Nyugaton legalábbis, senki sem ismeri el vagy nem veszi ko molyan az ilyen dolgok létezését. Egészen mást jelent az emberiség sötét korszakaiban. Az ^asztrális" szó eredete visszanyúlik a misztikum és okkultiz mus hajnaláig, ahol jól megfért a boszorkánysággal, a varázs lással, a bájolásokkal és a többivel, amit a modern ember os tobaságnak, babonások szamárságainak tekint Mivel ezen a területen máig nem kísérelték meg a mélyreható kutatást, má-
ig nem tudom, mit jelent az asztrális" szó. Részemről inkább ragaszkodnék a „Második Test" és „Második Állapot" kifeje zésekhez. Ez az irodalom, amely ma is virágzik lefesti a több síkból vagy több fokozatból álló ^asztrálvilágot". Ide kerülnek az emberek a halál után. Az asztráltcstben bolyongó ember rövid időkre meglátogathatja ezt a helyet, beszélhet a „holtakkal", részt vehet az „ottani" tevékenységben és minden baj nélkül visszatérhet földi testébe. Voltak idők, mikor forrón reméltem - imádkoztam érte! - hogy ez igaz legyen. E csodálatos teljesítményhez az okkultisták szerint fáradsá gos előképzés vagy „szellemi magaslat" szükséges. Tanításai kat valószínűleg titokban adták tovább azoknak, akik eléggé megvilágosodottak voltak a befogadásukhoz. Persze időrőlidőre voltak olyanok. akik elárulták a titkot vagy véletlenül ráhibáztak a módszerre. Régen kiátkoztak, ostorozták, meg égetlek, kinevették, börtönbe zárták őket, ha hirdették tudásu kat Ez nem sok jóval kecsegtet a jövőre nézve. Paradox módon a legtöbb adat, amelyet följegyeztem, a kér dés okkultista megközelítését támasztja alá. Ez nagy megráz kódtatás volt nekem. Ha lefordítom a régieket mai nyelvre, sok minden a helyére ugrik. Ugyanakkor sok dolog van, ami ről az okkultisták is hallgatnak, nem tudom, miért. A spiritiszta irodalomból ítélve az emberiség vallási-miszti kus történelmében állandóan fölbukkannak a Második Testre való utalások. Jóval a kereszténység kialakulása és a Biblia összeállítása előtt az egyiptomi indiai és kínai kultúrának, hogy csak néhányat említsünk, megszokott alkotóeleme volt a Második Test. A történészek újra és újra felfedezték ezeket a hivatkozásokat, de természetesen a rnitoiógiához sorolták őket. Ha ebből a szempontból olvassuk a Bibliát, mind az 0 - , mind az Újtestamentumban többszörös bizonyságát találjuk a Második Testnek. A katolikus egyház újra és újra számot ad szentekről és istenes emberekről, akik átéltek hasonló tapasz-
talatokat, sőt, többen szándékosan idézték őket elő. Még ra jongó protestánsok is följegyezték, hogy a vallási Önkívület ben megismerték a testen kívüli élményt Keleten a Második Test régóta magától értetődő és elfoga dott gondolat. Ez egymaga megérdemelne egy tanulmányt. A keleti vallásokról szóló számos mü ugyancsak alátámasztja a Második Test gondolatát. Feltételezhetően ma is léteznek ta nítványok, lámák, szerzetesek, guruk és hozzájuk hasonló em berek, akik olyan szellemi és testi képességekkel bírnak - be leértve a Második Test különválasztását is - amelyek szöges ellentétben vannak a modern tudományos nézetekkel. Ezeket a tevékenységeket azonban, mivel laboratóriumban nem lehet reprodukálni őket, teljes mértékben figyelmen kívül hagyja materialista társadalmunk. Hazai és külföldi spiritiszta kutatótársaságok nyilvántartásai ban százszámra találkozhatunk testen kívüli élményekről szóló jelentésekkel. A beszámolók legalább száz évre nyúlnak viszsza, igen sok utalást régi írásokban találtak. Rendelkezésére állnak mindenkinek, aki tanulmányozni akarja a jelenséget Ügyszólván minden beszámolóban spontán, egyszeri él ményről olvashatunk, amely általában heves érzelmi válság ban vagy betegség alatt következett be. Valamennyi rendkívül szubjektív, noha a jelentések többsége önmagában bizonyító ercjű Századunkban többször is állítottak össze lenyűgöző gyűjteményeket ezekből az élményekből: a téma kutatója nem kerülheti meg, hogy el ne olvassa őket Gyarlóságuk, hogy legtöbbjük találgatásokra épül, nem találkozunk bennük a köz vetlen vizsgálatokon vagy kísérletezésen alapuló jellemző vo násokkal. Hogy ennek mi az oka? Nyilván az, hogy eddig nem került sor kutatásra. Rendkívül ritkák az olyan személyek beszámolói, akik szán dékosan és bármikor képesek előidézni a Második Állapotot és tudnak vándorolni Második Testükben. Lehet, hogy létezik több is, de a közelmúltból csak kettő ismeretes. Ha vannak mások is, akik képesek voltak rá akkor ők maguknak tartot ták meg tapasztalataikat.
Az első az angol Oliver Fox. a lelkes lélekbúvár. Fox rész letesen leírta testen kívüli élményeit és azt, hogy milyen esz közökkel lehet előidézni. Munkájára nemigen figyeltek föl, ki véve a húszas évek spiritualista alvilágát Pedig nagyon hatá rozottan igyekezett megértetni korával tapasztalatait A második és a legismertebb Sylvan Muldoon, aki 1938-tól 1951-ig több munkát közölt Hereward Canringtonnal együtt végzett tevékenységéről. Muldoon „cl tudta küldeni a lelkét", Carringtcn pedig állhatatos kutatója volt a pszichikus jelensé geknek. Könyveik a műfaj klasszikusai és érdekes olvasmányt kínálnak. Kései kutatásaim során nem győztem csodálkozni, hogyan hagyhatták ezt figyelmen kívül. Egyáltalán nem, vagy csak elenyészően csekély mértékben végeztek olyan kísérlete ket, amelyekből adatokat meríthetne egy szenvedélyes, dc tár gyilagos kutató. Legutóbb egy Yram nevű szerző (Yram? Mary? Nő lenne?) jelentetett meg hasonló tárgyú művet. Eb ben is találluitó több kiindulási pont, dc nem tudom megbíz ható kapcsolatba hozni őkei az én esetemmel. A közelmúltban érdemes és megbízható tudományos kép zettséggel rendelkező emberek - Horncll Hart, Fodor Nándor, Robert Crookall és mások - tettek figyelemre méltó kísérlete ket a tudományos kutató- és értékelő munkára. A legtöbb írás viszonylag mentes a transzcendens irodalomban eléggé elhatalmasodott torzító tényezőktől. E művek címei, más, nemrég megjelent könyvekéivel együtt, megtalálhatók a bibliográfiá ban. Valamennyi bizonyítja a Második Test létezését, azonban egyáltalán nem vagy csak igen csekély mértékben tartalmaz nak kísérleteken alapuló konkrét adatokat De hogyan is lehet ne taglalni olyan kísérletekei, amelyeket sohasem hajtottak végre? A transzcendens „alvilággal" létesített kapcsolat során a leg nehezebb volt azt elkerülni, hogy az ember belecsússzon a teológiai analógiák hatalmas ingoványába. Valamikor, nem is olyan rég, azt hittük, hogy a villamosság az Isten; még annál is korábban a napot, a villámot és a tüzet imádtuk. Tudo mányunk nevetségesnek bélyegezte ezeket az elgondolásokat
és ezt kísérletekkel is igyekezett alátámasztani. Talán a Máso dik Állapotban tevékenykedő Második Test ajándékoz majd meg bennünket azzal a minőségi ugrással, amely elvezet Isten empirikus bizonyításához. Akkor nem lesz többé alvilág. A transzcendens alvilágban találtam sok új barátot, de annál kevesebb választ arra a kérdésre, hogy ..Most mit tegyek?" Meglepetésemre még tőlem várták a választ. így hát egy lépés maradt- A tizenkét éve tartó, sok száz próba kikerülhetetlenül vezetett el a következtetéshez, amely szöges ellentétben állt eddigi m e g g y ő z e s e i m m e l . Most olva sóimon a sor, hogy próbát tegyenek
3 A BIZONYÍTÉK
E
gy őszi estén 1964-ben érdekes találkozón vettem részt Los Angelesben. Volt ott vagy húsz pszichiá ter, pszichológus, természettudós - és jómagam. Nagyon élvezetes este volt. Azért találkoztunk, hogy komo lyan megvizsgáljuk azokat a tapaszralatokat és kísérleteket, melyeket e könyvben foglaltam össze. Órákig tartó faggatás után végre rámkerült a sor a kérdezgetésben. De én csak két egyszerű dolgot kérdeztem: - Maguk mit tennének, ha ugyanazt élték volna át, mint én? A többség - több, mint a társaság kétharmada - határozot tan kijelentette, hogy minden erőmből meg kellene próbálnom folytatni a kísérleteket, mert így hátha többel tudhatunk meg Önmagunkról. Néhányan féltréfásan azt tanácsolták, hogy ne is forduljak, de rohanjak a legközelebbi pszichiáterhez. (A vendegek közül senki sem ajánlotta fel szolgálatait.) Második kérdésem így hangzott - ön személy szerint részt venne-e olyan kísérletekben, amelyek ilyen különös dolgokat idéznének elő? Erre már némileg másképp reagáltak. A jelenlevőknek kö rülbelül fele jelentette ki, hogy készségesen részt vennének.
Érdekes módon ebben a csoportban több olyan vendég is akadt, aki rendkívüli szkepszisről tettek tanúbizonyságot az ilyen élményekkel szemben. Én persze kihasználtam az alkal mat, hogy gyengéden megszurkáljam azokat, akik a kísérletek folytatása mellen szavaztak. Ha már fejest kell ugrani az is meretlen, hideg vízbe, akkor tegye csak meg más. A világért sem hibáztatnám őket. Ha énvelem történt volna ilyen tizen két évvel ezelőtt, kétlem hogy jelentkeztem volna. Miért jött össze a csoport? Talán kíváncsiságból. Vagy talán azért, mert úgy érezték, összegyűlt valami bizonyíték. óÉn az utóbbiban reménykedem. A továbbiakban közlöm feljegyzése im ama kulcsfontosságú részleteit, amelyek fölkeltették a kí váncsiságukat 1958. IX. 10. Délután Megint fölrepültem, hogy meglátogassam dr.Bradshaw-t és a feleségét. Miután tudtam, hogy' drJiradshaw ágyban fekszik, mert meg van fázva, gondoltam, a hálószobájában fogom meglátogatni. Ezt a szobát még nem láttam, és ha később le írhatnám, akkor bebizonyíthatnám, hogy ott jártam. Megint megfordultam a levegőben, beléptettem magam az alagútba, aztán éreztem, hogy emelkedek (dr.fírods haw és felesége üt mérföldnyire laknak egy domboldalon). A fák fölött szálltam, odafent világos volt az ég. Egy pillanatra láttam (az égen?) egy lepelbe burkolt, gömbölyded emberalakot, fejdísszel (kele ties benyomást keltett), amely keresztbevetett lábakkal talán lótuszülésben ült. mint egy Buddha; aztán elhalványult az alak. Nem tudom, mit jelent. Egy idő után nehéz lett az emel kedés, attól féltem, elhagy az energia és nem fog sikerülni. Mikor erre gondoltam, megdöbbentő dolog történt. Pontosan olyan érzés volt, mintha valaki a hónom alá nyúlna és föl emelne. Hirtelen egész mivoltomat betöltötte a felhajtóerő és repültem fölfelé a dombon. Aztán beleütköztem drMradhow-ba és feleségébe. A ház előtt tartózkodtak és én egy pillanatra zavarba jöttem, hogy Őket előbb látom, mint a házat. Nem ér-
tettem, hiszen drBrodshaw-nak ágyban kellett volna feküdnie. Dr.Bradshaw könnyű felöltőt és kalapot viselt, felesége tetőtől talpig sötét ruhába Öltözött és sötét kabátot vett hozzá. Felém közeledtek, ezért megálltam. Engem észre sem véve, láthatólag jó hangulatban mentek el mellettem egy garázsra emlékeztető kis épület felé. Brad valamivel lemaradt a felesége mögött. Előttük lebegtem, integettem, próbáltam felhívni magamra a figyelmet, de hiába. Aztán mintha hallottam volna, hogy dr. Bradshaw; oda sem fordulva, azt mondja 'Nos, látom, már nincs szüksége segítségre.' Arra gondolva, hogy létrehoztam a kapcsolatot, levetettem magam a földre(?), visszatértem a szo bámba, begördültem a testbe és kinyitottam a szemem. Min den pontosan olyan volt, ahogyan hagytam. Még mindig tar tott a rezgés, de úgy éreztem, ennyi elég egy napra. Fontos utólagos esemény aznap este telefonáltunk Bradshaw-éknak. Csak annyit kérdeztem, hol voltak délután négy és öt óra között. (Feleségem, halban a látogatásról, egyszerűen annyit mondott, hogy ez tehetetlen, ez nem lehet, hiszen dr. Bradshaw betegen fekszik otthon az ágyában. Mrs. Bradshaw vette föl a kagylót, neki tettem föl az egyszerű kérdést. MrsBradshaw azt felelte, hogy hozzávetőleg négy óra huszon öt perckor kimentek a házból a garázshoz. Mrs. Bradshaw a postára szándékozott menni, dr,Bradshaw úgy döntött, hogy talán jót tenne a friss levegő, ezért felöltözött és elkísérte. MrsBradshaw onnan tudta az időt, hogy a postára érkezvén megnézte az órát, amelyen még húsz perc volt hátra ötig. Nagyjából negyedórába telik, amíg házuktól kocsival odaérnek a postához FJI megközelítőleg négy óra huszonhét perckor ér keztem haza látogatásomról. Kérdeztem, milyen ruhában vol tak. Mrs.Bradshaw azt felelte, hogy őrajta fekete nadrág volt, piros pulóver, fölötte pedig fekete kabát. Dr.Bradshaw könnyű kalapot és világos felöltőt viselt. Egyikük sem „látott" engem és nem voltak tudatában ottlétemnek. Dr.Bradshaw nem emlé kezett, hogy bármit is mondott volna nekem. Meglepő, hogy várakozásommal elleniéiben nem az ágyban találtam. Túl sok volt itt a életlen. Ezt senkinek sem kellett bizony-
gatni - kivéve engem. Először bizonyosodtam meg róla, hogy több ez, mint amit a természettudomány, a lélektan és a pszi chiátria föl bír fogni - több aberrációnál, traumánál vagy érzékcsaládásnál -, és itt legelső sorban nekem van szükségem bizonyítékra. Egyszerű mozzanat, de felejthetetlen. A dr.Bradshaw-nál és feleségénél tett látogatásom ideje azo nos az ő távozásuk idejével. Az önszuggesztiós érzékesalódás kizárható. Arra szántottam, hogy dr.Bradshaw-t otthon talá lom az ágyban, és mikor nem Így volt, zavarba jöttem a vá ratlan fordulattól. A valós tényeknek megfelelően láttam 1) azt, ahol dr.Bradshaw és felesége tartózkodott, 2) azt, ahogyan egymással viselkedtek, 3) amit csináltak, 4) amilyen ruhát viseltek Mi az, amit tudat alatt megérezhettem előzetes megfigyelé sek nyomán? 1) Ezt nem, mivel nem tudhattam, hogy megváltoztatták ter veiket, illetve hogy mikor szoktak postára menni, 2) ez bizonytalan, mert nem tudhattam, ki ment elől, 3) ezt sem, mivel nem sejthettem, hogy így szoktak lemenni a garázshoz, 4) bizonytalan. Láthattam őket hasonló öltözetben, de arra számítottam, hogy csak egyikükkel (dr.Bradshaw-val) fogok találkozni, aki majd hálóruhát visel. 1959. III. 5. Délelőtt Winston motel, Salem. Korán keltem fél nyolckor lementem reggelizni, aztán körülbelül fél kilenckor visszatértem a szo bámba és lefeküdtem. Lazítás közben elkezdődtek a rezgések, aztán úgy éreztem, mintha mozognék. Rövid idő múlva meg álltam. Az első, akit megláttam, egy fiú volt sétált és egy ba~ se-labdút dobált a levegőbe. Gyors helyváltoztatás után egy férfit láttam, aki megpróbált begyőmőszölni valamit egy jóko ra kupé hátsó ülésére, Idomtalan alkotmány volt, kerekes-vílT
lanymotoros, apró kocsinak néztem. Az ember rángatta, for gatta, végül betuszkolta a hátsó ülésre és rácsapta az ajtót. Ujabb gyors helyváltoztatás és egy asztal mellett álltam. Em berek ültek a megterített asztalnál. Az egyik valamit osztoga tott a többieknek mintha nagy. fehér kártyák lettek volna. Kü lönösnek tartottam, hogy terített asztalnál kártyázzanak. Azon tűnődtem, miféle kártya az. amely ilyen túlméretezett és fehér. Ujabb gyors helyváltoztatás és ott voltam a városi utcák fö lött, körülbelül 150 méter magasan, és kerestem a „hazautat". Aztán észrevetlem a rádió tornyát és eszembe jutott, hogy a motel a torony közelében van és szinte azonnal a testemben találtam magam. Felültem és körülnéztem. A legnagyobb rendben volt minden. Fontos utólagos esemény ugyanezen az estén ellátogattam barátaim, MrAgnew Bahnson és felesége otthonába. Ok féligmeddig ismerték „tevékenységemet" és hirtelen olyan sejtel mem támadt, hogy a délelőtti eseménynek hozzájuk lehet köze. Kérdeztem, mi van a fiukkal, Ők pedig behívták a szobába és megkérdezték, mit csinált aznap délelőtt fél kilenc és kilenc között. A fiú azt válaszolta, hogy iskolába ment. Amikor rá kérdeztünk, mit csinált közben, azt felelte, hogy a base-labdáját dobálta a levegőbe. (Noha jól ismertem, nem tudtam, hogy érdekli a baseball, bár ez feltételezhető volt.) Úgy döntöttem, bogy ezután a kocsiba szuszakolt tárgyat hozom szóba. MrMahnson hüledezett. Azt mondta, pontosan ugyanebben az időben pakolt be egy Van DeGraff áramfejlesztőt kocsija hátsó ülésére. Az áramfejlesztő nagyméretű, idétlen szerkezet volt; voltak kerekei, villanymotorja és egy platója. Meg is mu tatta. (Kísérteties érzés látni valamit, amit csak a Második Testből figyelt meg az ember.') Ezután elmeséltem az aszfalt és a nagy fehér kártyákat. Ennek hallatán Mrs. Bahnson igen izgatott lett. Két éve most előzör fordult elő, hogy elaludtak, ezért a reggelizőasztalnál válogatta szét a postát és osztotta ki a leveleket a családtagoknak. Nagy fehér kártyák! Nagyon fel zaklatta Őket az esemény és bizonyos, hogy nem csak a ked vemben akarlak járni.
A Bahnsonéknál tett délelőtti látogatásom időpontja egybee sik a valóságos eseményekkel. Őnszuggcsztiós érzékcsalódás nem lehet: nem szándékoztam meglátogatni Őket, noha tudat alatti motiváció lehetséges. A valóságos tényeknek megfelelő en láttam: 1) Bahnsonék fiát, aki a labdáját dobálva ment az utcán, 2) Mr.Bahnsont a kocsinál, 3) azt, amit Mr.Bahnson csinált a kocsinál, 4) a kocsiba tett szerkezetet, 5) Mrs.Bahnsont amint „kártyákat" oszt az asztalnál, 6) a kártyák nagyságát és fehér színéi, 7) a tányérokat az asztalon. Mi az. amit tudat alatt megérezhettem előzetes megfigyelé sek nyomán? 1) Ezt nem. mert nem tudtam, hogy Bahnsonék fia baseballozik, és általában mit szokott csinálni, 2) ezt sem, men nem tudtam, mit szokott csinálni délelőt tönként Mr.Bahnson a kocsijával; az, amit láttam, nem tarto zott a napirendjéhez, 3.) ezt sem, mivel Mr.Bahnsonnak nem volt szokása a ko csiba rakodni, korábban tehát nem figyelhettem meg ilyesmit, 4) bizonytalan: korábban láthattam az áramfejlesztőt, de nem a fent említett helyen, 5) nem emlékezhettem előzőleg megfigyelt részletre, mivel Mrs.Bahnsonnak nem volt szokása a reggeliző asztalnál kiosz tani a postát, 6) ezt sem, a fenti ok miatt Magamnak sem szokásom a reggeliző asztalnál kiosztani a postát: azon kivűl a cselek ményt is félreértelmeztem. 7) bizonytalan: lehet hogy láttam már a tányérokat Bahnsonéknál, mivel többször reggeliztem náluk I960. X. 12. Éjszaka Az eredmények olyan ellentmondásosak, hogy részletesen föl kell jegyezni mindent. Miközben kérdéseinkre próbáltunk vá-
laszt kapni valahonnan, kapcsolatban léptünk a mediumi ké pességekkel megáldott Mrs. M.-mel. Roppantul tiszteltem és ma is tisztelem őt, mint rendkívül jólelkű és becsületes embert. Két szeánsz után mégis azzal a határozott meggyőződéssel jöt tem el tőle, hogy bármilyen mélységesen őszinte legyen is, Mrs. M. valamilyen tudathasadásos állapotban cselekszik, mi kor transzba esik. Ezt bizonyították a „vezérlő szellemek" is, akik hatalmába kerítették a testét (?) és az ő hangszálaival szólaltak meg. Nem mintha azt gondolnám, hogy Mrs. M. szándékosan keltett ilyen illúziót, de ez valamilyen Öngerjesztéses hipnózisban történi, amiről Mrs. M.-nek sejtelme sem volt. Bizonyos voltam benne, hogy semmiképpen sem lehetett szó szándékos csalásról. Mrs. M. sohasem tett és ma sem tesz ilyet. Engem azért nem győzött meg, mert amikor kérdéseket in téztem rajta keresztül megszólaló vezérszellemeihez - néhai férjéhez és egy amerikai indiánhoz akkor kitérő válaszokat kaptam. 'Önnön erejéből fog rájönni erre\ még ez volt a leg' több. amit kihúzhattam belőlük. Úgy láttam, nem csinálnak egyebet, minthogy kitérnek a könnyen ellenőrizhető válasz el ől. Hangsúlyozom, szkeptikus loltam Mrs. M.-mel és vezér szellemeivel szemben. A tegnap éjszaka történtek és a mai beszámoló óta azon ban tökéletesen Össze vagyok zavarodva. Mrs. M. egyik barát ja, R.G. azt javasolja, hogy próbáljak meg „odalátogatni egy szeánszra, amelyet Mrs. M. péntek éjszaka (tegnap éjsza ka) fog tartani egy New York-i lakásban. Félig-meddig bele* egyeztem, nyomatékosan kijelentse, hogy nem biztos, meg tu dom-e csinálni, őszintén szólva péntek estére ki is ment a fe jemből (legalábbis tudatosan) a szeánsz. A következő történt. Miután az este a megszokott módon telt, körülbelül fél tizenkettőkor feleségemmel felmentünk lefe küdni. Feleségem szinte azonnal elaludt, mint ezt egyenletes, halk lélegzése elárulta. Ahogy ott feküdtem, teljesen ellazulva és valószínűleg félálomban, egyszerre csak elöntött az a hi degség, ami, mondják, attól van. hogy az ember „átlépte a
saját sírját' és tarkómon égnek állt a haj. Riadtan és mégis lenyűgözve néztem körűi a félhomályos szobában. Nem tudom, mire számítottam, de a hallba nyíló ajtóban ott állt egy fehér, kísérteties alak. Pont olyan volt. mint amilyeneknek a kísérte teket szokták ábrázolni úgy 1,80 magas, fejtől-talpig hullám zó lepelfélébe burkolva. Egyik, kinyújtott kezével az ajtófélfá ba kapaszkodott. Rettentően meg voltam ijedve; a jelenést egyetlen cselekede temmel sem tudtam kapcsolatba hozni. Antikor elindult fe lém, lekushadtam az iszonyattól, ugyanakkor Tudtam, hogy lát nom kell, mi az. Szinte azonnal éreztem, hogy egy kéz befogja a szemem, és nem láttam semmit. Bármennyire féltem, elkezd tem rángatni a szememre tapadó kezet. A szellemszerű alak ott állt, nem egészen harminc centire, az ágy mellett. Aztán valaki gyengéden megfogta az alkaromat és én felkeltem az ágyról. Ekkor már megnyugodtam, bizonyára azért, mert érez tem, hogy akármi legyen is az, irántam barátságosan viselke dik. Nem kapálóztam és nem tiltakoztam. Gyors mozgást észleltem és hirtelen ott termettünk (éreztem, hogy ketten fognak közre) egy apró szobában, amelyre a mennyezetről tekintettünk le. Odalent négy nő tartózkodott. Ránéztem a mellettem levő lényekre. Az egyik szőke férfi volt, a másik sötéthajú, majdnem mongoloid típus. Mindkettő fiatal nak tűnt, mint akik a húszas éveik elején járnak. Mosolyogtak rám. Szóltam hozzájuk, kértem, hogy bocsássák meg a viselkedé semet, mert nem tudom bizonyosan, mit kell csinálnom. Azzal leúsztam az egyetlen üres székhez és beleültem. Velem szem ben magas, terebélyes asszony ült. sötét kosztümben. Mellet tem egy nő, bokáig érő fehér köntösfélében. A másik kettőt nem láttam világosan. Egy női hang megkérdezte, fogok-e em lékezni arra, hogy ott jártam és én biztosítottam, hogy termé szetesen fogok. Egy másik nő a rákról mondott valamit, de ennél többet nem értettem. Aztán az egyik nő (a sötétkosztümös) felállt, odajött a szé kemhez és egyenesen rámtelepedett! Nem éreztem a súlyát, ö
azonban valamiért felpattant. Volt nagy nevetés, de az én eszem máson Járt. A kapcsolat a rám telepedett asszonnyal megváltoztathatta a dolgokat. És ugyanebben a percben egy férfi hangját hallottam 'Azt hiszem, elég ideje van már távol; jó lenne, ha visszavinnénk'. Mehetnékem volt, maradhatnékom is. mégse vitatkoztam. Szinte azonnal visszakerültem az ágyamba, és minden olyan volt, mint azelőtt - kivéve, hogy feleségem ébren volt egész idő alatt. Elmondta, hogy felváltva lihegtem, nyögtem és nyü szítettem, aztán pedig mintha teljesen abbahagytam volna a lélegzést. Ezenkívül nem látott és nem hallott semmit, kivéve, hogy macskánk, aki ugyanabban a szobában aludt, felriadt és rendkívül idegesen viselkedett. Feleségem nagyon fel volt dúl va és aggódott. Nyilván én is ugyanígy viselkedem, ha velem történik. A „találkozó" megért egy utólagos ellenőrzést. így telefon áltam R. G.-nek és több dolgot elmondtam neki. Először is, négy nő volt a szeánszon. Ugyanannak a lakásnak az apró nappalijában tartózkodtak és ugyanolyan ruhákat visellek. A sötét kosztümös nő ugyanolyan alkatú volt, amilyennek láttam, és véletlenül arra a székre üli le, amely nekem volt .fenntart va". Ez késŐ este, fél tizenkettő után történt, mikor a szeánsz rég véget ért, Ők négyen csak üldögéltek és beszélgettek. A magas nő akkor ugrott fel az én székemből, mikor a többi ek rákiállottak; 'Rá ne ülj Bobra!' Jót nevellek a tréfán. Az egyik nő hosszú fehér pongyolát viselt. Ők nem kérdezték, fo gok-e emlékezni (megint a fölöttes elme {ld. szójegyzék} utasí tása?), de az egyik nő közölte, hogy másnap a rákkórházban fog dolgozni. Két nővel - Mrs. M.-mel és R. C-vel már talál koztam, de a fentebb leírt másik kettőt nem ismertem. A négy nő kettőnek a ruhái, egynek a testalkata, a leülés a székre, reám, a felugrás, a nevetés, a kis szoba, a hivatkozás a rákra - ez még nekem is túl sok egybeesés. Meggyőződésem, hogy ennyi érzékcsalódásra nem vagyok képes. Hanem a két férfi! Valóban kapcsolatban áll Mrs, M. a ha-
lott férjével és egy indiánnal? Csak most tudtam meg, hogy a férje szőké volt! Kevésbé szkeptikusan kell viselkednem Mrs.M.-mel, jobban kell biznom benne. A lakásban tett látogatás ideje egybeesik az ott történtek idejével. Bizonytalan, hogy önszuggesztiós érzékcsalódás volte, mivel rudat alatt elhatározhattam az utazást, amit tudatosan nem kíséreltem meg. Megfelelt a valódi tényeknek 1) a szoba nagysága, 2) a nők száma, 3) az üres szék, 4) két nő ruhája, 5) a „rák" említése, 6) a székre ülő asszony viselkedése. 7) a társaság jókedve. Mi az, amit tudat alatt megérezhettem, előzetes megfigyelé sek nyomán? 1) Ezt nem, mivel még nem jártam a lakásban, és nem is meséllek róla, 2) ez bizonytalan, mert R.G. talán említette, hányan lesznek jelen, 3) ezt nem. mivel a társaság csak akkor este találta ki, hogy hagyjanak Üresen egy széket, 4) ezt nem; sohasem találkoztam ezekkel a nőkkel, nem lát hattam, milyen ruhát viselnek, 5) ezt sem, a fenti okok miatt. Nem tudhattam, hogy az is meretlen nő a rákkórházban dolgozik. 6) Nem tudhattam, mivel nem előre eltervelt cselekményről volt szó, 7) ezt sem, mivel a többiekből ösztönösen robbant ki a ne vetés. 1963. VIII. 15. Délután. Sikeres kísérlet hosszas lazsálás után! R.W, üzletasszony, ré gi munkatársam és jóbarátom, aki ismeri „tevékenységemet".
de akaratlan közreműködése ellenére is még mindig szkeptiku san viselkedik, e héten szabadságát töltötte a New Jersey-i parton. Pontosabban nem tudtam, hol vakációzik. És nem is szóltam neki. hogy kísérletet tervezek, egyszerűen azért, mert csak ma (szombaton/ határoztam el. Ma délután lefeküdtem, hogy megint elkezdjem a kísérletezést és elhatároztam, hogy minden erőmmel R. W.-t próbálom meglátogatni, akárhol tar tózkodjék is. (Nálam mindig az volt az első száma szabály, hogy akkor vagyok a legsikeresebb, ha valamelyik jó ismerő sömhöz megyek - és ilyen alkalom nem sűrűn kínálkozott.) Délután három óra lehetett, amikor lefeküdtem a hálószobá ban, átmentem relaxációba {ld.szójegyzék}, éreztem a meleget (magas rezgésszám), aztán erősen arra gondoltam, hogy R.W.hez akarok „menni". Megint jött az ismerős érzés, mikor átkeltem a zavaros vilá goskék zónán, aztán ott találtam magam valahol, ami konyhá nak tűnt. Jobbra ült R, W. egy székben. Pohár volt a kezében. Tőlem balra nézett, ahol két lány üt, olyan tizenhét-tizennyolc évesek. az egyik szőke, a másik barna. Nekik is pohár \olt a kezükben és valamit iszogattak. Beszélgettek, noha nem hallot tam, mit mondanak. Először a két lányt közelítettem meg, szemtől-szembe, de nem bírtam fölkelteni a figycbnüket. Aztán R. W.-hez fordul tam és megkérdeztem, tudja-e, hogy itt vagyok. '0, persze, hogy tudom, hogy itt van', felelte (gondolatban, vagy tudatfölötti úton. mivel egyébként még mindig a két lánnyal beszélgetett.) Megkérdeztem, bizonyosan fog-e rá emlékezni, hogy ott jár tam. *Ó, feltétlenül fogok emlékezni!', válaszolta. Mondtam, hogy előbb teszek róla, hogy tényleg ne felejtsen el 'Arra semmi szükség, mert úgyis emlékezni fogok', mondta gyorsan R.W. Azt mondtam, hogy nekem biztosra kell mennem. így előre nyúltam és megpróbáltam belecsípni, érzésem szerint gyengé-
den. A derekán csippentettem meg. pontosan a bordák és a medence kőzött. Ő hangosan feljajdult 'Au!', én pedig némi leg meglepetve visszavonultam. Nem vártam, hogy tényleg meg tudom csípni Az eredménnyel elégedetten megfordultam és elmentem, a testemre gondoltam és szinte azonnal visszata láltam. Felkellem (testileg!) és odamentem az írógéphez ahol most is ülök. R.W. nem jön vissza hétfő előtt, akkor megtu dom, képes voltam-e kapcsolatba lépni vele, \agy megint mel léfogtam. Visszatérés ideje három óra harmincöt perc. Fontos utólagos esemény; a kísérlet szombaton volt, ma kedd van. R.W. visszajött dolgozni és én megkérdeztem, mit csinált szombat délután, három és négy óra között. Mivel tud ta, miért kérdem, azt felelte, először hadd gondolkodjék rajta, aztán kedden (ma) elmondta. Mégpedig ezt szombaton, há rom és négy között volt az az egyetlen időszak, amikor nem nyüzsgött a tömeg a parti tanyán, ahol megszállt. Először ma radt egyedül sötéthajú, tizennyolc év körüli unokahúgával és az unokahúg körülbelül ugyanolyan korú, szőke barátnőjével. Vgy negyed négytől ötig üldögélhettek a tanya étkezőkonyhájában R. W, kiutalt magának egy pohárral, a lányok kólát it tak. Nem csinállak semmit, csak ültek és beszélgettek. Megkérdeztem R. W.-t, emlékszik-e még valamire és Ő mondta, hogy nem. Tovább faggattam, de nem emlékezett. Vé gül türelmetlenül rákérdeztem, elfelejtette-e a csípést. Mélysé gesen elhűlve nézett rám. 'Hát maga volt az?' Még bámult egy pillanatig, aztán be ment az irodámba, megfordult, és jobboldalt felhúzta (csak egy picit!) pulóvere alját a szoknyája felett. Két barna-kék folt látszott a borén pontosan azon a helyen, ahol belecsíptem. 'Ott ültem és beszélgettem a lányokkal', mondta R, W. 'ami kor hirtelen szörnyen megcsípett valami. Legalább egy métert ugrottam a levegőbe. Azt hittem, a sógorom jött \issza és osont oda mögém. Megfordultam, de nem volt ott senki El nem tudtam volna képzelni, hogy maga volt! Fájt!
Bocsánatot kértem, amiért olyan gorombára sikerült a csi pés, ő pedig megígértette velem, hogy ha még egyszer ilyes mivel próbálkoznék, inkább mást válasszak csipkedés helyett.
Ennek az epizódnak az ideje megegyezik a reális esemé nyekkel. Az önszuggeszijó. az érzékcsalódás bizonytalan, mert én csakugyan el akartam menni R.W.-hez. akinek tartózkodási helyét ismertem. Megfeleli a valóságnak 1) a hely (belül és kivül), 2) a jelenlévők száma, 3) a lányok külseje, 4) a jelenlévők viselkedése, 5) a csípés, 6) a csípés nyoma. Mi az, amit rudat alatt megérezhettem, előzetes megfigyelé sek nyomán? 1) Ezt nem, mert inkább a parton lezajló eseményeket sejt hettem volna meg, mint azt, hogy mi történik a házban, 2) ezt nem, mert én csak felnőttekről tudtam, R.W. ugyanis húgát és sógorát látogatta meg, 3) nem/bizonytalan; valamikor korábban R.W. megemlíthette az unokahúgát, elmondhatta, milyen szinti a haja, de nem hallhattam az unokahúg barátnőjéről, annak koráról és hajszí néről, 4) nem, mert nem tudhattam, mit szoktak csinálni ebben a napszakban, 5) nem, mert R.W. nem tudhatott a kísérletről; korábban nem fordult elő ilyesmi, és nekem sem állt szokásomban csíp kedni R.W.-t, 6) nem, mert R.W, nem tudhatta, hol kell megjelenniük a véraláfutásoknak, hogy összhangban legyenek az én állításom mal. Más följegyzéseim is vannak, amelyek rendelkeznek a bizo-
nyiték erejével. Néhányat másutt idézek, az „elmélet és gya korlat" egyes területeinek szemléltetésére. Van egy-kettő, ame lyekre laboratóriumban került sor. Egyszerűeknek és jelentékteleneknek tűnhetnek ezek a moz zanatok, mégis létfontosságúak, mint egy mozaik apró darab jai Csupán akkor tudtam elhinni és elfogadni a csillanásokból kirajzolódó mintát, amikor már százszámra álltak rendelkezé semre a bizonyság morzsái. És talán olvasóiinnak is rájuk van szükségük.
4 ITT ÉS MOST
H
ová mész? Ez a leggyakoribb kérdés, amikor a Második Testről és a Második Állapotról beszél getünk. Tapasztalataimat összegezve azt szűrhe tem le belőlük, hogy a Második Állapotnak három síkja van. Az elsőt, jobb híján, L Helyszínnek neveztem cl. Ennél is ta lálóbb név az „Itt és Most" Az I. Helyszín tűnik a leghihetőbbnek. Olyan emberekkel és helyekkel találkozunk benne, akik és amelyek igazi, jól ismert világunkban is léteznek, miközben mi kísérletezünk. Ez az a világ, amelyről érzékszerveink tudósítanak, amelynek létezésé től a legtöbben meg vagyunk győződve. Ha a Második Test ben az 1. Helyszínre látogatunk, nem találkozunk fura lények kel nem járunk rendkívüli helyeken, nem szerzünk különös tapasztalatokat. Lehet, hogy szokatlan lesz, de nem idegenszerű és nem ismeretlen. Ha mégis annak látnánk, akkor rosszul látjuk Ezért a rutinmódszerekkel is megerősíthető, bizonyító crejű élményeket az I. Helyszínen éli át a Második Test. A 3. feje zetben leirt kísérletekre az 1. Helyszínen került sor. Csakhogy ezek a kísérletek, az ugyanezen kategóriába sorolható többi
próbálkozásommal együtt szánalmasan elenyésző hányadát ké pezik a kísérletsorozatnak. Első látásra olyan egyszerűnek tű nik minden. Menj át a földi testből a Másodikba, látogasd meg George-ot, lépj vele kapcsolatba, aztán térj haza földi testedbe és írd le. Pofonegyszerű. Hiszen ha ilyen könnyű lenne! Pedig fel lehet ismerni a té nyezőket, amelyek ezt megnehezítik, A probléma felismerése sejteti, hogy majd egyszer lesz rá valamilyen megoldás is. Ta lán a mi területünk sem kivétel. Elsőnek vegyük az irány és a felismerés kérdését. Tételez zük fel, hogy tudatunk birtokában és hús-vér testben sziveseb ben szállunk a levegőben, mintsem a földön közlekednénk, gyalog vagy autóval. Miután ráébredtünk erre a képességünk re, elhatározzuk, hogy bizonyításképpen odarepülünk George háza fölé. Házunk vagy laboratóriumunk a peremkerületen ta lálható, George a város egyik túlsó kerületében lakit így hát egy napfényes délután elindulunk. Természetesen magasra emelkedünk, hogy kikerüljük a fákat, épületeket és a többi akadályt. Azért nem megyünk túlságosan magasra, mert nem vagyunk biztosak a dolgunkban. Nem szeretnénk szem elöl téveszteni a tájékozódási pontokat, amelyeket nehéz lenne észrevenni 1500 méter magasból. így hát alacsonyan fogunk repülni, a földtől körülbelül harminc méternyire. Most melyik utat válasszuk? Ismerős pontokat keresünk. És ekkor döbbe nünk rá, hogy baj van. Nem tudjuk, merre induljunk, hogy odaérjünk George házához. Irányiunk nincs. Rcttcnthctctlenül elhatározzuk, hogy az ismerős házakat és utcákat használva irányjclzönek fogunk átvágni a városon. Vezettünk erre épp eleget, csak ki kell találnunk, merre menjünk. Megindulunk a házak és utcák fölött és szinte azon nyom ban összezavarodunk. Az ismerős hirtelen ismeretlenné válto zik. Hátranézünk és még a tulajdon házunkat is alig bírjuk megtalálni, pedig milyen közel vagyunk hozzá. Beletelik egy időbe, mire megfejtjük, miéit van ez. A földhöz voltunk ra gasztva, nem egészen 180 centiméter magasságból láttuk a vi lágot Az ember többnyire előre vagy lefelé szokott nézni.
Fölfelé csak akkor, ha valami felhívja magára a figyelmünket. De más a fölfele nézés, mintha másfél kilométerről pislogunk lefelé. Mennyi idő alatt találnánk meg a házunkat egy légifelvétclen? Ugyanez érvényes minden „ismerős' környezetre, ut cára, épületre, városra és az emberekre Elvergődhetünk George házához, de sok időbe fog kerülni. Lehet, hogy még tizenöt méterről sem ismerjük fel, mert min dig elölről szoktunk bemenni, most viszont, szokatlan módon hátulról közeledünk hozzá. Tévedtek már el hivatásos pilóták, fényes délben, alacsonyan, két mérföldre a repülőtértől, csak mert valami elterelte a figyelmüket. Odalent egy pillanatig va didegennek tűnik minden. Csak a műszerek adhatják meg a szükséges irányt. Hát még mennyivel bonyolultabb a feladat, ha George bará tunk egy távoli városban él, ahol mi sohasem jártunk és képet sem láttunk a házról. Persze így is kiszúrhatja, ha George a tízmillió kandelás fényerejű világítótorony mellé még egy Xbetűt mázolt fluoreszkáló sárga festékkel a tetőre és hasonló jelzéseket helyezett el az utcákon és végig a sztrádán. Most tegyük meg ugyanezt a kirándulást a Második Testben és hasonlítsa össze a két utazást. Ezúttal nem földi testben, is mét 1500 méter magasan lebegünk a légben. Ragyogóan süt a nap, valahogy mégse látunk jól. Még mindig nem szoktuk meg, hogyan kell nézni és ez torzítja a látást. Ugyanolyan keservesen kellene elvergődnie George házához, mint mikor hús-vér testben utazott. Ez a folyamat ugyanolyan lassú, csak a látási viszonyok kedvezőtlenebbek. De van egy jobb és gyorsabb út. Szerencsére van beépített irányjetzőnk, feltéve, ha el tudjuk sajátítani a használatát „Feltéve", ez itt a bökkenő. Mint már írtam valahol, csak „rá gondolunk" arra, akit meg akarunk látogatni - sohase gondol junk a helyre, mindig az emberre - és használjuk az előírt módszert. Néhány pillanat és máris ott vagyunk. Ha akarjuk, nézhetjük, hogyan suhan tova odalent a táj, de cez egy kissé zavaró, amikor fejjel száguldunk neki egy épületnek vagy egy fának és keresztülmegyünk rajta. Hogy megkíméljük magun-
kat az ilyen megrázkódtatásoktól, inkább ne nézegessünk uta zás közben. Sohasem szabadulunk meg teljesen a hús-vér test nek attól a beidegződésétől, hogy a tárgyak szilárdak. Nekem legalábbis nem sikerült. Még mindig hajlamos vagyok az aj tón keresztül távozni, és csak akkor kapok észbe, mikor Má sodik Testem kezén átszalad a kilincs. Ilyenkor úgy megha ragszom magamra, hogy ajtó helyett inkább a falon át lépek le, hogy még erélyesebben agyamba véssem a Második Álla pot jellemző tulajdonságait. A távolságoktól nem befolyásolt, kényelmes irányjelzőnek csak az a baja, hogy túlságosan is pontos. Rágondolunk vala mire vagy valakire és a jelző tüstént engedelmeskedik. Elég egy töredék másodpercig tartó, átvillanó kósza gondolat és máris megváltozik az irány. Ehhez számítsuk hozzá azt, hogy a tudat esetleg nem ért egyet a tudatfölöttivel a célt illetőleg, és nyomban megértjük, miért fulladt kudarcba oly sok próbál kozás, amikor bizonyítékokat próbáltunk szerezni az I.Hely szín létezésére. Néha azon tűnődöm, hogy ennyi nehézség mellett hogy lehet egyáltalán crcdményt elemi. Próbaképpen egyetlenegy percig, minden oda nem illő gon dolatot elhessentve Összpontosítsunk olyan tettre vagy ese ményre vagy dologra, amelytől érzelmileg vagy értelmileg viszolygunk (ez a tudatfölötti hatása). Majd meglátjuk, hogy nem elég hozzá a gyakorlat Kiszemelgettcm jegyzeteimből néhány példát az iránytévesz-. lésre, amelyet közbetolakodó gondolatok idéztek elő. 1963. IV. i2. Késő délután Hőmérséklet 8 fok. alacsony páratartalom, magas légnyo más. A visszaszámlálási technikát alkalmazom {ld. szójegy zék}, harmincegynél hőhullám. Könnyen elváltam. azS tervez ve, hogy meglátogatom egy barátomat. A kinyúlást {ld. szó jegyzék} használom, úgy érzem, három mérföldes úthoz képest túl sokáig tart..Aztán megálltam. Körülnéztem, hol vagyok és láttam, hogy egy kétszintes ház tetején ülök, alattam valami,
ami hátsó udvarnak tűnik. Az udvaron egy asszony söpröge tett. Miközben figyeltem, megfordult, hogy visszamenjen a ház ba. Épp alattam járt, amikor valamiért fölnézett rám. a rémü lettől hőkölve ugrott be a házba és becsapta maga után az aj tót. Éreztem, hogy távoznom kellene, restelkedtem, hogy meg ijesztettem az asszonyt. Jelt adtam testmozgással {ld. szójegy zék}, játszma hazatértem és simán beléptem a testbe. Hét per cig, tíz másodpercig voltam távol. Megjegyzés vajon észrevett a nő, hogy ott ülök az ereszen? Hogy kerültem oda? Nyílván megint lanyhult az Összpontosítás.
1960. VI. 29, Késő este Hőmérséklet 21 fok, közepes páratartalom, közepes légnyo más, fáradt vagyok. Elalvás előtt visszatartási ponton {ld. szó jegyzék} vérhullám {ld.szójegyzék}, azt tervezem, hogy Kali forniába látogatok Dr.Andrija Puharich-hoz. Rövid ideig va kon mozogtam, aztán megálltam. Négy ember - három férfi és egy tizenegy év körüli fiú - ült egy asztal mellett. Hacsak nem történt valami rendkívüli dolog, akkor ez nyilvánvalóan nem Dr. Puharich. Megkérdeztem tőlük, kik legyenek, mi ez a hely, melyik város vagy állam. Nem felellek, éreztem, hogy gyanakszanak és elővigyázatosak. Ismét kérdeztem, mire a fiú \ megfordult és már válaszolni akart, mikor az egyik férfi rá szólt 'Ne mondd meg neki!' Nyilván féltek tőlem valamiért. Elnézést kértem türelmetlenségemért, kifejtettem, hogy még új fiú vagyok a természetfölötti tartományban, megfordultam és elmentem, hogy ne feszélyezzem őket tovább. Sima visszatérés a testbe. Tizennyolc percig voltam távol. Megjegyzés mint Dr. Puharich elmondta, a látottak nem voltak összefüggésben az zal, amit Ő akkor csinált. Megint rossz irány, helyesbítés lehe tetlen. Miért félnek tőlem ennyire? Ez, hogy nem tudtam tartani az irányt, mindenekelőtt ez akadályozta, hogy kísérleteim folyamatosak és megismételhe-
tőek legyenek. Számos próbálkozás végződött azzal, hogy a fentihez hasonlóan odacseppentem idegenek köze. Elmondok egy bizonyító erejű törtenetet, ámbár ennek szereplői nem voltak és ma sincsenek tudatában annak, milyen szerepet ját szottak.
1962. XI. 27. Reggel Hőmérséklet 8 fok, közepes páratartalom, alacsony légnyo más, pihent vagyok. Elkezdtem a relaxációs visszaszámolást, szájon át való légzéssel, a gerjesztéses módszer fid. szójegy zék} segítségéve! megteremtettem az állapotot. Hántással (ld.$zójegyzék} jutottam ki a testből, pontosan úgy, mintha le hántanék magamról egy külső réteget, aztán pedig szabadon lebegtem a szobában. Azt terveztem, hogy Agnew Bahnsonhoz megyek. Lassan indultam, hogy minél alaposabban szemügyre vehessem a környezetet. Tempósan átmentem a nyugati falon, kitapintottam a fal minden rétegét, aztán bekerültem a követ kező szobába, amely nappalinak volt berendezve, onnan a harmadikba, egy újabb nappaliba. Egyik szobában sem tartóz kodott senki. Gyorsultam. Semmit sem lehetett látni a szürkés fekete homályon kivül. Még mindig Mr.Bahnsonra összpontosí tottam és végül megálltam. Átlagos méretű hálószobában vol tam, ahol három ember tartózkodott. Jobbra két felnőtt feküdt egy széles ágyban. Az ágytól balra Öt-hat éves kislány ült a padlón. Egyenesen rám nézett és izgatottan azt mondta 'Én tudom, hogy te ki vagy, Nehogy megijesszem, nagyon gyengéden és óvatosan fordul tam oda hozzá és azt mondtam 'Tudod? Nagyszerű! Szóval ki vagyok én?' Ő pedig, csöppet sem szepegve, azt válaszolta 'Te egy asztrális projekció vagy!' (Lehet, hogy más kifejezés használt, olyasfélét, mint kísértet', de látszott, hogy tökélete sen tisztában van velem.) Megkérdeztem, hol ét és milyen évet írunk, de a kislány nem tudott felelni, így hát az ágyban fekvő' felnőttekhez fordultam. Igyekeztem elővigyázatosan viselkedni.
nehogy megijesszem és felzaklassam Őket. de nyilvánvalóan nem sikerüli. Tőlük is megkérdeztem, milyen évet írunk, de láthatólag nem értették (a tudatfölöttiben nem lenne idő?) A férfira összpontosítottam, megkérdeztem, hogy hívják és hol lakik. Idegesen válaszolt. Miután egyre feldúltabbnak tűnt. ott hagytam és az ablakon kinézve próbáltam azonosítani a he lyet. Az ablak előtt kis eresz volt, olyan, amilyen a bejáratok fölött szokott lenni. Mögötte utca húzódott, amelyen sok fa volt, közepén pedig egy füvesitett sáv. A kanyarban kocsi par kolt, egy sötét kupé. Éreztem, hogy vissza kell térnem a testbe és visszafordultam a három emberhez. Megkérdeztem, szeretnék-e. ha lelépnék, mire a kislány buzgón helyeselt, a két felnőtt pedig megkönynyebbültnek látszott. Nyújtva kilőttem a plafonon át és baj nélkül visszatértem a testbe. A visszahi\ás oka torkom kiszá radt a szájon való lélegzéstől Negyvenkét percig voltam tá vol Megjegyzés telefonon ellenőriztem, hogy a család tényleg azon a címen lakott, amit a férfitól kaptam. Nem kellene vala milyen űrüggyel testi valómban is meglátogatni őket? Ebből is látható, hogy sokkal nagyobb és összefogottabb erőfeszítések keltenének hozzá, hogy a Második Test az I. Helyszínen jelentősen változtatni tudjon tevékenységén. Nem elég hozzá egy kísérleti alany, meg több természettudós és pszichiáter. Megjegyzem, az irányításnak ezen a fokán óhatat lanul bekövetkezik, hogy vadidegenekhez esünk be, akik nem készültek fel a látogatásunkra. Talán sokat nyerhetnénk, ha ki lehetne faggatni őket, mit láttak és éreztek, mikor náluk járt a betolakodó, dehát nehéz meghatározni a helyüket. Kivételnek számítanak a fentihez hasonló esetek, amikor elég adatta te szünk szert az azonosításhoz. Ha van rá lehetőségünk, érdekes foglalatosság meghatározni az I. Helyszínen mutatkozó következetlenségeket. Rendkívüli eseteket kivéve, megvilágitástól függetlenül a szürke különböző árnyalataiban játszó képet látunk Mindazonáltal az erős fény cs árnyék meghamisítja az érzékelést. Például a sötét hajról
visszaverődő erős fény azt a benyomást kelti, hogy emberünk inkább szűke, mint fekete. Nézzünk egy példát a feljegyzése imből:
1961. V. 5. 15 fok, magas páratartalom, közepes légnyomás, normális testi állapot. Vacsora után kora este azt terveztem, hogy meg próbálom meglátogatni Dr. Puharichot. Lazítás légzéstechni kául, némi nehézség után, derékszögű kinyújtással sikerült rezgéseket gerjesztenem. Egyszerű szellemi kiemelést alkal maztam és erősen arra gondoltam, hogy meg akarom látogat ni Dr, Puharichot. Rövid utazás után megálltam egy szobában. Volt ott egy hosszú, keskeny asztal, több szék és könyves polcok. Egy férfi ült az asztalnál és papírra írt valamit. Emlé keztetett Dr. Puharichre, de nála világosabb, talán szőke volt a haja. Köszöntem, Ő felnézett és mosolygott, aztán kijelentet te, hogy többet kellene foglalkoznia a tervünkkel és elnézést kért a hanyagságáért. Mondtam, hogy megértem, aztán feszé lyezve éreztem magam, mintha vissza kellene térnem a testbe és megmagyaráztam, hogy el kell mennem. Ő azt mondta, hogy megérti elővigyázatosságomat, én pedig megfordultam és visszasiettem a testbe. Minden nehézség nélkül beletaláltam. Ráfeküdtem a bal karomra és elszorítottam a vérkeringést; persze ez volt a visszahívás oka. Megjegyzés utánanézne megállapítottam, hogy a helyet és a cselekményt illetően nem tévedtem, Dr. Pufiarich azonban nem emlékezett a látogatá somra. Talán az erős mennyezeti világítás miatt láttam „sző kének" . Az előző példából azt is láthatjuk, milyen bajos a kapcsolat teremtés. Dr. Puharich. aki ébren volt és tudta, hogy meg aka rom „látogatni", nem emlékezett rám. Az összes többi tényező egyezett, kivéve a „beszélgetést." Ilyesmi nagyon sürűn for dult elő és sok vitára adott alkalmat. Először azt pedzegették.
hogy csak képzelem a kapcsolattererntést. és magam szerkesz tem a „hiteles" társalgásokat azokból az adatokból, amelyek a tudatalattimban halmozódtak fel a meglátogatott személyekről Ezt az elméletet cáfolta az a tény, mikor több beszélgetésben szerepellek olyan adatok, amelyeket csak a másik fél ismerhe tett Az I- Helyszínre történő utazások másik problémája az idő. Bosszantó, hogy a Második Állapot előidézéséhez olyannyira elengedhetetlen teljes lazításhoz a legjobb időpont a késő éj szaka. Természetes, hogy minden kínálkozó alkalmat ki kell használni. Kevesebb erőfeszítésbe kerül és a szétválás is gyor sabban megy. Viszont csak töredékcsen ismerjük azokat a ki számíthatatlan élettani és lélektani feltételeket, amelyek segíte nek előidézni az állapotot. Ez pedig számos alkalommal veze tett oda, hogy a kizárólag bizonyítékszerzésért végzett kísérlet kudarccal végződött. A meglátogatott személy semmi érdemle geset nem művelt, azon kívül, hogy feküdt az ágyában és mé lyen aludt. Ezt nyugodtan lehetett törölni a bizonyítékok közül. A túlnyomó többség minden éjszaka ezt csinálja. Nappal is meglehetősen kényes dolog a bizonyítási kísérlet A legtöbb ember, mivel nem számit meghatározott időben tör ténő látogatásra", megy a szokott dolga után, ezért általában nem csinálnak semmi különöset Ezért a látogatásokon megfi gyelt jellegtelen rutincselekmények emléke teljesen elfakul, mire bizonyítékra lenne szükség. A gépies műveletek részleteit nagyon hajlamosam vagyunk elfelejteni. Ezt magunknak is bebizonyíthatják. Próbáljunk meg pontosan visszaemlékezni hogy mit csináltunk mondjuk tegnap délután három óra har minchárom perckor. Ha valami megszokott dolgot, akkor min den esélyünk megvan, hogy csak az jusson eszünkbe: csinál tunk valamit A részleteket azonban nem tudjuk visszaidézni. És az I. Helyszínre látogatva mégis nagyon fontos, talán mindennel fontosabb a próbálkozás. Ugyanis csak az I. Hely színre tett kiruccanásokkal szerezhetünk elegendő bizonyítékot a Második Testről és a Második Állapotról, annyi bizo nyítékot ami alkalmas rá, hogy mérvadó tudományos körök
tanulmányozzák. C s a k összehangolt és elmélyült kutatómun kával hajtható v é g r e forradalmi áttörés a M á s o d i k Test és az emberre v o n a t k o z ó alapvető ismeretek frontján. Ennek híján a kérdés j o b b esetben megoldatlan rejtély marad, a legrosszabb esetben kigúnyolt agyrém, amelyet n e m fogadhat el s e m böl c s e l ő s e m tudós. A kísérletekről s z ó l ó feljegyzéseimben ezért tér mindig v i s s z a a mondat: megszereztem a bizonyítékot. A z alábbiakban ismertetem e g y későbbi próbálkozásomat a z 1 Helyszínen, amelyre e g y nagy e g y e t e m i város kórhazának EEG-laboratóriumában került sor. EEG-5.sz. K Í S É R L E T
1966. július
19.
Miután Richmondból elindulva hetven mérföldet vezettem, este kilenckor érkeztem meg a kórház EEG-laboratóriumába. Nem éreztem különösebb fáradtságot. Korábban, délután egy óra körül álmos voltam, de nem pihentem le. Körülbelül reg gel fél hét óta nem volt megállásom. Az asszisztensnő, az egyetlen, aki érkeztemkor jelen volt. es te fél tízre fölerősített rám minden elektródot. Elnyúltam a fél homályos szobában egy tábori ágyon, amelyen párna volt és lepedő, az inget levetettem, de a nadrágomat magamon tartot tam. Szokás szerint most is nehéz volt kényelmes helyet találni a fejemnek, különösen a fiilemet nyomta a párna. Mivel az ol dalamon szoktam aludni, akárhogy forgolódtam, mindig egy formán kínos volt a fülemre erősített elektróddal. Miután lát szólag sikerült kényelembe helyezni magamat, megpróbáltam lazítani, de nem sikerült. Végül rátértem a részleges lazításra (számolás egytől, minden számot, a lábbal kezdve, kapcsolat ba hozni egy-egy testrésszel, becsukott szemünket mindig arra a számmal azonosított testrészre szögezve, amelynek utasítást adtunk az ellazulásra.) Több ponton éreztem a szokásos csú szást {ld. szójegyzék} és visszakényszerítettem figyelmemet a relaxációs technikához. Végigvettem a sorozatot, anélkül, hogy sikerült volna teljesen ellazulnom, ezért újrakezdtem. Körűlbe-
lül negyvenöt perc után, amikor még mindig nem sikerült el érnem a tökéletes lazítást, elhatároztam, hogy szünetel tártak, feltámaszkodtam és szóltam az asszisztensnőnek. Felültem, elszívtam egy cigarettái, öt-nyolc percet beszélget tem az asszisztensnővel, aztán elhatároztam, hogy megint be levágok. Miután egy ideig próbáltam szabadulni a fülemre kapcsolt elektród okozta kényelmetlenségtől, a füleimre össz pontosítottam és megpróbáltam elzsibbasztani őket, ami rész ben sikerült. Aztán megint elkezdtem a részleges lazító techni kát. Feleúton tarthattam, mikor elöntött a meleg, ugyanakkor teljesen magamnál voltam (legalábbis úgy tünt). Eihatároztam. hogy a .forgós" módszerrel próbálkozom (azaz kezdetnek óvatosan megfordulok, mintha testi mivoltomban forgolódnék az ágyban}. Éreztem a fordulást és először azt hittem, hogy valóban hús-vér testem mozog. A prices szélére gurultam és megfeszültem, mielőtt leestem volna. De amikor nem csapód tam neki azonnal a padlónak, tudtam, hogy kettéváltam. Ott hagytam a testet, átmentem egy elsötétített területen, aztán rá bukkantam két férfira és egy nőre. A „látás" nem volt jó, de javult, amint közelebb mentem. A magas, sötéthajú nő, aki negyvenes éveiben járt, egy kétszemélyes kanapén vagy ahá nyon ült. A jobbján ült az egyik férfi. A nővel szemben, kissé balra volt a második férfi. Mindannyian idegenek voltak és beszélgettek valamiről, amit nem hallhattam. Igyekeztem fel hívni magamra a figyelmet, de hiába. Végül előrenyúltam és nagyon óvatosan belecsíptem a nő baloldalába, a bordái alatt. Mintha reagált volna, de még mindig nem jött létre a kapcsolat. Elhalároztam. hogy tájékozódás céljából visszatérek a testbe és elkezdem elölről. A testbe simán visszajutottam, csak kívánnom kellett. Kinyi tottam testi szememet, minden rendben volt. nyeltem, hogy megnedvesítsem kiszáradt számat, lehunytam a szemem, en gedtem, hogy elöntsön a meleg, aztán ugyanazt a forgós tech nikát alkalmaztam. Ez alkalommal leejtettem magam a padló ra az ágy mellett. Lassan hullottam és éreztem, amint útban lefelé keresztülesem az elektroenkefalográf különböző drótjain.
Puhán értem földet, és láttam, amim a nyitott ajtón beszűrő dik a fény az EEC-labor többi helyiségéből Óvatosan besur rantam a prices alá; a földet súrolva, vízszintesen lebegve, uj jaimmal a padlót horzsolva, lassan átúsztam az ajtón. Keres tem az asszisztensnőt, de nem találtam. Nem volt a jobboldali szobában, ahol a műszereket kellett volna figyelnie, én pedig egyenesen kimentem a fényesen megvilágított külső helyiségbe. Körülnéztem és hirtelen megpillantottam az asszisztensnőt. Már nem volt egyedül. Balján egy férfival állt velem szemben. Megpróbáltam felhívni magamra a figyelmét, ő pedig szinte azonnal kitörő, forró őrömmel válaszolt, hogy mégis sikerült az. amin olyan sokat dolgoztunk. Őszinte izgalomba jött, és ujjongó örömmel borult a nyakamba. Én viszonoztam az ölelést, amelynek csak nagyon enyhe, könnyen figyelmen kívül hagyható szexuális felhangjai voltak. Egy idő után elhúzódtam tőle, gyengéden a két tenyerembe fogtam az arcát és megkö szöntem a segítségét. Ezen túl nem léptünk közvetlen tudatos kapcsolatba. Meg sem próbáltunk, én ugyanis túlságosan iz gatott voltam, hogy végre sikerült a szétválás. Aztán a férfihoz fordultam körülbelül ugyanolyan magas volt. mint a nő, néhány göndör tincs hullott a homlokába. Megpróbáltam felhívni magamra a figyelmét, de nem voltam képes rá. Ügy döntöttem, noha nem szívesen, hogy óvatosan belecsípek az asszisztensnőbe és meg is tettem- Nem reagált észrevehetően. Mivel úgy éreztem, hogy valami visszahív a testbe, megpördültem, átmentem az ajtón és könnyedén vissza csusszantam a testbe. A kényelmetlenség oka kiszáradt a tor kom és a fülem lüktetett. Miután ellenőriztem, teljes volt-e az újraegyesülés, „normalis"-e minden testrészem, kinyitottam a szemem, felültem és hívtam az asszisztensnőt. Bejött, mondtam neki, hogy végre si került és hogy láttam őt egy férfival. Azt felelte, hogy a férje volt az. Megkérdeztem, kint van-e a férje, mire azt felelte, hogy igen; a férje azért jött. hogy Ő ne legyen ilyen későn egyedül Kérdeztem, hogyhogy azelőtt nem láttam a férjét, mi1
re azt felelte, hogy kívülállók a szabályzat szerint nem láthat ják a vizsgálati alanyokat vagy a betegeket. Mondtam, hogy szeretnék találkozni a férjével, amibe az asszisztensnő bele is egyezett, Eltávolította az elektródokat, aztán együtt mentünk ki és én megláttam a férjét. Göndörhajü férfi volt, körülbelül olyan magas, mint a felesége. Nyájaskodtunk egymással egy sort, aztán magukra hagytam őket. Sem az asszisztensnőt, sem a férjét nem kérdeztem, láttak-e, észrevettek-e, éreztek-e valamit. Mindazonáltal úgy sejtettem, hogy ugyanezt az embert láttam a nővel a testen kívüli te\ékenyscg során. És azt is sejtettem, hogy az asszisztensnő nem \o!l az ellenőrző szobában, hanem egy másik helyiségben tartózkodott a férjével. Ezt nehéz lesz megmagyaráznia, mert a szigorú szabályok előírják, hogy az asszisztensnőnek mindig ott kell ülnie a vezérlőasztalnál. Ha meg lehetne győzni, hogy ebben az esetben fontosabb az igaz ság, akkor ezt a második mozzanatot talán bizonyítani lehet. Az egyetlen bizonyíték az enkefalográf esetleges mérésein túl a férj jelenléte, akinek létezéséről nem tudtam a kísérlet előtt. Ez utóbbit az asszisztensnő is alátámaszthatja. Fontos utólagos fejlemény a Dr. Tártnak írt jelentésben az asszisztensnő megerősítette, hogy a „szétválás" közben az elő szobában tartózkodott a férjével Azt is megerősítette, hogy én nem tudtam férje jelenlétérői és azelőtt sohasem találkoztam vele. Dr.Tart kijelenti, hogy az enkefalográf feltűnően szokat lan görbét írt le a kísérlet ideje alatt.
5 VÉGTELENSÉG, ÖRÖKKÉVALÓSÁG
H
ogyan jellemezhetném legtalálóbban a II. Hely színt? Ugy, hogy azt tanácsolom, képzeljenek cl egy szobát, amelynek ajtaja föle ezt írták: „Ki itt belépsz, vizsgáld fölül az anyagról minden nézetedet." Már a Második Test gondolatát is elég kínos volt megszokni, de a II. Helyszín még keményebb falat. Megrázó élmény, hogyan omlik porba minden, amit elfogadtunk valóság gyanánt. Sőt, a II.Helyszín megkérdőjelez sok vallási tanítást és azok értelme zését. Elég annyit mondanom, hogy kevés bizonyítékot szereztem, amikor a II. Helyszínre látogattam a Második Testben, mert ezek nem olyan látogatások, amelyek csak úgy hagyjuk magu kat bizonyítani, Igy az anyagok kőzött sok az elővigyázatos becslés. Mindazonáltal a több száz tapasztalatnak, amelyet eb ben a különös tartományban szereztem, vitathatatlanul vannak közös pontjaik. Márpedig ha A és B összege hatvanhárom al kalommal C, akkor nagy a valószínűsége, hogy A + B hat vannegyedszer is C lesz. A sarkalatos tétel a 11. Helyszín nem-anyagi környezet, ahol a mozgás és az anyag törvényei csak távoli kapcsolatban
TESTEN
KÍVÜLI
ÉLMÉNYEK
állnak a földi világgal. Hatalmas tér, amely nem ismer bék lyókat {én legalábbis nem találkoztam velük), mélysége, di menziói felfoghatatlanok a véges tudat számára. Ebben az ir datlan birodalomban megtalálható minden sajátosság, amelyet a mennynek és a pokolnak tulajdonítunk (Id. a VIII. fejeze tet); ez mind hozzátartozik a ü. Helyszínhez. Lakosai, ha le het így nevezni őket, az intelligencia különböző fokozatain ál ló egységek, amelyekkel lehet kapcsolatot teremteni. Mint egy később fejezet statisztikai elemzésében utalok rá, a II. Helyszínen megváltoznak az alaptörvények Az idő, úgy, amilyen az anyagi világban, nem létezik. Sorozatban követik egymást az események, van múlt és jövő, dc nincsenek elvá lasztva egymástól. Mindkettő azonos értelmi a „most"-tal. Az időmérés, a mikroszckundumtól az évezredig, fölösleges. El vont számításokban, más mértékegységekkel ki lehet fejezni őket, dc cz bizonytalan. Az energiamegmaradás lörténycit. az erőtér-elméleteket, a hullámmcchanizmust, a gravitációt, az anyagszerkezetet a témához jobban értő embereknek kell bi zonyítaniuk A II. Helyszín olyan állapot, ahol a lét az általunk gondolat nak nevezett forrásból fakad, A gondolat a teremtő életerő, amely energiát termel, formába önti az „anyagot", létrehozza az érzékelés és közlés csatornáit. Gyanítom, hogy a II. Hely színen az „én" vagy a lélek nem más, mint a gondolat örvé nye vagy görbülete. Az vagy, aminek gondolod magad Ebben a környezetben nem találhatók gépek A közleke déshez nem kell autó, hajó, repülőgép vagy rakéta. Azt gon dolod, hogy mozogsz és kívánságod teljesül. Fölöslegesek a telefonok, a rádió, a televízió és a többi tájékoztatási mód. A közlés azonnali. Nincsenek tanyák, kertek, szarvasmarha^tenyésztő telepek üzemek és üzletek. Egyetlen kísérleti utamon sem tapasztaltam, hogy szükség lett volna az élelmiszerek energiájára. Hogy mivel pótolják az energiát - már ha egyál talán használják - azt nem tudom. A puszta gondolat az az erő, amely helyettesít minden igényt és vágyat, meghatározza a cselekvést, a helyzetet és a
körülményeket ebben a szélesebb körű valóságban. Lényegé ben ezt az üzenetet próbálta közvetíteni ősidők óta a vallás és a filozófia, noha kevésbé nyiltan és gyakran eltorzított formá ban. E szellemi közegben megtanultam egy sokatmondó tör vényt hasonló a hasonlónak örül. Nem is tudtam, hogy ez egy sajátosan érvényesülő alapiörvény, többé-kevésbé elvont szabálynak tartottam. De csak vetítsük ki és nyomban méltá nyolni fogjuk a II.Hclyszínen előforduló változatok végtelen ségét A rendeltetési helyet egyszer s mindenkorra megszabják a legbenső, állandó motivációk, érzelmek és vágyak. Tudato san talán nem is oda akarunk menni, de nincs választásunk. Fölöttes énünk (a lélek?) erősebb és általában ő dönt helyet tünk. Hasonló a hasonlónak örül. A II. Helyszín szellem világának (vagy világainak) az az kü lönlegessége, hogy a földi világra jellemző, szilárdnak tűnő anyagot és tárgyakat találhatunk benne. Ezeket három tényező hívja életre. Elsősorban a gondolatok termékei, olyan emberek gondolataié, akik valaha az anyagi világban éltek, és gondol kodásuk sémái máig nem halványodtak el. Ez a folyamat au tomatikusan, előre megfontolt szándék nélkül zajlik le. A má sodik fonást azok képezik, akik szerettek bizonyos dolgokat a földi világban és a Ü. Helyszínen újjáteremtettek őket hogy megszépítsék környezetüket A harmadik forrást, feltételezem, a magasabb szinten álló intelligens lények jelentik, akik job ban tudatában vannak a környezetnek, mint a II. Helyszín leg több lakosa. Céljuk, legalábbis átmenetileg, az anyagi környe zet szimulációja, azok kedvéért, akik a „halál" után frissen merüllek fel a földi világból. Azért teszik, hogy az. újonnan jöttek megrázkódtatását enyhítsék az átalakulás korai szaka szaiban a megszokott formák és helyszínek. Idővel megértjük a Második Test és a II.Hclyszín kapcsola tát. A II. Helyszín a Második Test természetei környezete. A Második Test cselekvéseinek, Összetételének, érzékelésének, irányításának ugyanazok az alapelvet mint a II. Helyszínnek. Ezért történt az, hogy kísérleti útjaimon akaratlanul is a 11. Helyszínen kötöttem ki. A Második Test nem evilágból való.
Ha földi kiruccanásokra akarjuk használni, hogy George-ot és másokat látogassunk, az ugyanolyan, mintha arra kérnénk egy búvárt, hogy felszerelés vagy túlnyomásos öltözet nélkül me rüljön alá az óceánba. Meg tudja tenni dc nem sűrűn és csak rövid időre, ugyanakkor viszont védőruha nélkül is cl tud menni, minden káros következmény nélkül a mérföldnyire ta lálható üzletbe. Tehát a Második Testnek „erőlködnie" kell, mikor a földi világban közlekedik. Hacsak egy cseppet is la zítunk, a fölöttes elme a II.Hely színre vezérli a Második Tes tet. Ez így „természetes". Hagyományos térfogalmunk is alaposan megszenvedi, ha a II. Helyszínre alkalmazzuk. Itt a földi világunkat meghatározó tér az értelem számára felfoghatatlanul húzódik tova a végte lenségbe. Hogy hova, arról ősidők óta megszámlálhatatlan el mélet született, dc ezek csekély mértékben vonzóak a modem tudományos gondolkodás számára. Kísérletező látogatásaim e tartományban nem sok segítséget nyújtottak egy elfogadhatóbb elmélet kialakításához. A legel fogadhatóbb a rezgéshullám-elmélet, amely megszámlálhatat lan, eltérő frekvenciaszámú világ létezését tételezi fel. Köztük csak az egyik a mi világunk. Mint ahogyan az elektromágne ses színképben minimális interakcióval egyszerre foglalhatják el a teret a különböző hullámfrekvenciák, ugyanúgy lehetsé ges, hogy a II. Helyszín világa vagy világai is átfedik a mi anyagi világunkat. Leszámítva a rendkívüli vagy szokatlan kö rülményeket, a mi „természetes" érzékeink és azok meghoszszabbítására készített eszközcink tökéletesen alkalmatlanok en nek az érzékelésére és regisztrálására. Ha ebből indulunk ki, frappáns feleletet kapunk a „hol" kérdésére. „Hol?" Hát „itt". Ezt az előtételt támasztja alá az emberi tudományok törté nete is. El sem tudtuk képzelni hogy léteznek az emberi fül számára hallhatatlan hangok, amíg ki nem fejlesztettük azokat a készülékeket, amelyekkel felfoghattuk, mérhettük és ger jeszthettük Őket. Viszonylag nem régen boszorkányként és va rázslóként üldözték vagy bolondoknak bélyegezték azokat, akik erősködtek, hogy azt is meghallják, amit mások nem.
Még száz évvel ezelőtt is csak hóként és fényként érzékekük az elektromágneses színképet. Meg mindig nem vagyunk tu datában az emberi agy mint elektrokémiai szervezet lehetősé geivel, az elektromágneses sugárzás vételében és továbbításá ban. Amíg ezt a szakadékot nem hidaljuk át, addig megérthet jük, hogy a tudomány miért nem vizsgálta még meg az embe ri agynak azt a képességét, hogy behatoljon abba a tarto mányba, amelyről eddig még nem születtek komoly elméle tek. Olyan sokat lehetne elmondani a II. Helyszínről, hogy nem érdemes szó szerint idézni a sok száz jegyzetből. A kővetkező fejezetek majdnem teljes egészükben felölelik a II. Helyszínen tett, közeli és távoli utazásokat. A tapasztalatok összefoglalá sából talán kirajzolódik a minta, amelyhez megválaszolatlan kérdések kapcsolódnak. Minden ismert dologra egymillió is meretlen eshet, de legalább ez legyen kiindulási pont A II. Helyszín valósága a legtitkosabb vágyakból és a legi szonyúbb félelmekből szövődik. Itt a gondolat maga a tett, a belső én nem bújuk mások elől a nevelés vagy a gátlás mögé. Legjobb becsületesnek lenni, mert úgyse tehetünk mást. Ahol a fent leírt elvek érvényesülnek, ott egészen más a lé tezés. Emiatt olyan nehéz alkalmazkodni, már akkor is, ami kor csak megpróbálunk idelátogatni Második Testben. Zabo látlanul tombolnak az ösztönök, amelyeket a földi civilizáció olyan gondosan elfojt. A "Mindent elsöprő erő" enyhe kifeje zés. Tudatos létünkben az ilyen állapot betegesnek számítana. Első látogatásaim a I I . Helyszínen felszínre hozták minden homályosan megsejtett, elfojtott szenvedélyemet és azokat is, amelyeknek létezéséről sérelmem sem volt. Olyan félelmetes erővel, annyira fékezhetetlenül uralkodtak cselekedeteimen, hogy szégyenkezve és restelkedve tértem vissza. Féltem - fél tem az ismeretlentől, a különös, nem-anyagi lényektől, a „ha láltól", Istentől, a törvényszegéstől, a felfedezéstői és a fájda lomtól, hogy csak néhány félelmemet nevezzem meg. Borza-
dásom erősebb volt. mint a szexuális gerjedelem, amely, mint másutt följegyeztem, egymagában ts iszonyú akadálynak bizo nyult. Egyenként, keserves és fáradságos munkával kellett megfé keznem a kirobbanó ösztönöket. Amíg ez nem sikerült, sem miféle józan gondolkodás nem volt lehetséges. Törhetetlen ko noksággal támadtak fel ismét. Mintha egy őrültnek kellett vol na elsajátítania az ésszerű gondolkodást. Az ember csecsemő korától felnőttkoráig tanulja, hogyan legyen „civilizált". Azt hiszem, ugyanez történik, mikor alkalmazkodunk a II. Hely színhez. Ha életünkben elmulasztottuk, ez lesz első dolgunk a halál után. így már érthető, hogy a II. Helyszín azon tartományait, amelyek legközelebb esnek (rezgésszámban?) a földi világhoz, többnyire bolond vagy bolondos ösztönlények népesítik be. Ugyanitt találhatók az élők, akik alusznak, akik kábítószeres utazáson vannak, akik elkószáltak a testükből és valószínűleg azok is, akik már meghaltak, de még mindig ösztöneik ural kodnak rajtuk. Ez utóbbi állítás valószínűnek tűnik, míg az előbbiekre bizonyíték van. Ez a közeli tartomány nem kellemes hely. Amíg nem oku lunk, addig ehhez a szinthez vagy síkhoz „tartozunk". Nem tudom, mi történik azokkal akik nem tanulnak. Talán örökre irt maradnak. Mikor hús-vér testünktől elválik a Második Test, abban a pillanatban ott állunk a II. Helyszín peremvidé kein. Itt lehet találkozni széthullott személyiségekkel és lelkes lényekkel. Ha létezik is valami, ami megvédi az újoncot, én nem találkoztam vele. Csak óvatos és néha rémisztő kísérletek árán tudtam elsajátítani azt a művészetet vagy trükköt, amellyel keresztüljuthattam a zónán. Mivel még mindig nem vagyok tisztában minden tanúlnivalóval, ezért csak a nyilván való dolgokat vettem észre. Bárhogyan történt is, én a sok év alatt egyszer sem ütköztem akadályba az átkelésnél. Az ijesztő jelenségeket és a nyílt konfliktusokat nem szá mítva, amelyekről ezután fogok beszámolni a határzóna lako sainak legfőbb hajtóereje a legváltozatosabb formájú szexuális
kielégülésre való törekvés. Ha ezt - „alvókat" és „holtakat" is beleértve - a közeli civilizációk termékének tekintjük, akkor rájövünk, hogy a gyönyörhajhászás oka érmek az elemi ösz tönnek az elfojtása A szélső tartományban mindenki a húsvér test fogalmai szerinti kielégülést keresi A nemi ösztön olyan megnyilvánulásai, amelyek a II. Helyszín távolabbi te rületeire jellemzőek, itt nem ismeretesek. A társadalmi beideg ződések tartóssága miatt időnként én is gépiesen reagáltam és nehezen tudtam elkerülni hogy ilycsmibe ne keveredjek. Sze rencsére az ember megtanulja fékezni ezt az. erőt A hasonló a hasonlónak örül. Megjegyzem, egyetlen kísérletem során sem figyelhettem meg, milyen a halál; ennek ellenére nem fér hozzá kétség, hogy a földi élet után a II. Helyszínen való létezés valamilyen formája következik. Létezhet másféle magyarázata is tucatnyi év alatt összegyűjtött tapasztalataimnak, én azonban egyelőre nem ismerek ideillőbb magyarázatot. Egyszer, alighogy elhagytam az anyagi testet, parancsoló késztetést éreztem, hogy menjek cl „valahova". Engedve a sürgetésnek, rövid távot tettem meg és hirtelen kikötöttem egy hálószobában. Magányos kisfiú feküdt az ágyban. Tíz-tizen egy évesnek látszott, és miután most már szokásomra vált a belső érzékelés, láttam, hogy egyedül van, és fél és beteg,. Mellette maradiam egy darabig, vigasztalni próbáltam, amikor megnyugodott, elmentem, de megígértem, hogy még visszajö vök. A visszaút a testbe különösebb esemény nélkül zajlott le és fogalmam sem volt róla. hol jártam. Hetekkel ezután kiléptem a testből és már épp az útirányra akartam összpontosítani amikor megpillantottam ugyanezt a fiút. Észrevett és közelebb jött hozzám Álmélkodott, de nem félt. Felnézett rám és megkérdezte: - Most mit csinálok? Nem jutott rögtön eszembe, mit válaszoljak, ezért átöleltem a vállát és biztatóan megszorítottam. Ki vagyok én, hogy ta nácsokat osztogassak egy ilyen fontos pillanatban? A kisfiút megnyugtatta jelenlétem és fölengedett.
- Hova megyek? - kérdezte tárgyilagosan. Az egyetlen dolgot válaszoltam, amit akkor logikusnak érez tem. Azt mondtam, hogy várjon itt, ahol van, nemsokára ide jönnek a barátai, és elviszik oda, ahova mennie kell. A gyerek láthatólag beérte ennyivel, én pedig még magam hoz Öleltem egy darabig. Ekkor idegesítő jelzés érkezett az anyagi testből, úgyhogy megveregettem a fiú vállát és elmen t e m Visszatérve a testbe megállapítottam, hogy elfeküdtem a nyakam és az megmerevedett. Miután változtattam a helyzete men, sikerült megint kiválnom a Második Testbe, hogy meg keressem a fiút. Ő azonban már elment - én legalábbis nem találtam A dolog érdekessége, hogy a másnapi újság közölte egy hosszas betegség után elhunyt, tíz éves fiú halálhírét Délután halt meg, kevéssel azelőtt hogy én belevágtam volna a kísér letbe. Próbáltam kiagyalni valami elfogadható ürügyet, amivel megismerkedhetnék a szüleivel, hogy alátámaszthassam ta pasztalataimat és talán enyhítsem a bánatukat, ám semmi sem jutott eszembe. Csak ha megjártuk a „nyers ösztön" fokozatát, juthatunk to vább a II. Helyszín elképzelhetetlenül változatos, de szembe szökően szervezett szigetvilágába. Kívülállókkal lehetetlen megértetni ennek a szellemi örökkévalóságnak a „realitását". Át kell élni, mint ezt számosan megállapították az évszázadok során. A legtöbb helynek, ahol jártam, „még mindig" emberiek a lakosai. Mások, megváltozott a környezetük, azonban tulaj donságaik még mindig emberiek - érthetőek Egyik látogatáson valami parkfélébe kerültem, ahol egy szé les sétányból leágazó keskeny ösvények kanyarogtak a nyírott fűben, a gondosan ápolt virágok és fák között. Az ösvények mentén padok álltak, férfiak és nők százai sétálgattak a park ban vagy üldögéltek a padokon. Néhányan higgadtaknak tűn tek, páran kissé meg voltak szeppenve, soknak pedig olyan
kába és riadt volt a tekintete, mintha eltévedtek volna. Bi zonytalanoknak látszottak, mintha nem tudnák, mi a teendő vagy mi fog most történni. Valamiért tudtam, hogy ez itt egy találkozóhely, ahol az újonnan érkezettek barátaikra vagy rokonaikra várnak. A bará tok innen viszik az újonnan jötteket, oda, ahova „tartoznak". Mivel nem láttam okát a maradásnak - senki sem volt a kö zelbcn, akit felismertem volna - baj nélkül visszatértem a testbe. Máskor szándékosan nekiláttam kutatni, hátha kapok vala milyen választ. Mikor leváltam a Második Testbe, azt kíván tam, hogy ott legyek, ahol a magasabbrendű intelligenciák tar tózkodnak és gyorsan nekiindultam. Továbbra is összpontosít va suhantam egy végtelennek rémlő űrön át. majd végül meg álltam. Szűk völgyben találtam magam, amelyben nem volt semmi különös. Tartózkodtak ott bokáig érő, sötét köntös vi selő férfiak és nők is. Most elhatároztam, hogy harcmodort változtatok. Több nőhöz is odamentem és megkérdeztem őket, tudják-e, ki vagyok. Valamennyien igen udvariasan viselked tek és nagy tiszteiette] bántak velem, de tagadó választ adtak. Otthagytam Őket és feltettem ugyanezt a kérdést egy férfinak, aki szerzetesi csuhát hordott és kísértetiesen ismerősnek lát szott. - Igen, én ismerlek - felelte a férfi. Nagyon megértő és ba rátságos volt a modora. Azt kérdeztem tőle, hogy én tudom-e igazából, ki vagyok. Úgy nézett rám, mintha emlékezctkiesésben szenvedő, régi és kedves barátját látná viszont - Tudni fogod - Szelíden mosolygott, míg ezt mondta. Megkérdeztem tők, tudja-e, ki voltam utoljára. Arra próbál tam rávenni hogy mondja ki a nevemet. - Utoljára szerzetes voltál a pennsylvaniai Coshoctonban felelte ő. Kezdtem kínosan érezni magam, mentegetőzve távoztam és visszatértem a testbe. Egyik barátom, egy katolikus pap nemrég elhatározta, hogy
kideríti, lehetséges-e szerzetesnek lenni a halál után. Nagy meglepetésemre és az ő örömérc talált valahol Coshocton kö zelében egy ismeretlen kolostort Felajánlotta, hogy magával visz egy látogatásra, dc nekem nem volt rá idom (vagy bátor ságom?) Talán majd később... Még sorolhatnám a tapasztalataimat de az se lenne elég, hogy érzékeltethessem a II. Helyszín nagyságát és változatos ságát Láttam egy csoportot, amelynek tagjai mintha egyenru hát viseltek volna, csúcstechnikai eszközökkel bántak és a Tá madó Seregnek nevezték magukat (elmém legalábbis így ér telmezte a mondottakat). Sok százan voltak és mind a „beosz tására" v á r t Céljukat nem árulták el. Egy másik látogatás során egy nagyvárosba kerültem, ahol jelenlétemet azonnal ellenségesnek minősítették. Csak mene küléssel, bujkálással, végül pedig távozással tudtam elkerülni a 'fogságot". Nem t u d o m miféle fenyegetést láttak b e n n e m A nagyon agresszív cselekmények megint csak azt bizo nyították, hogy a II. Helyszín nemcsak a derű és a béke hona. Egy másik utamon egy hagyományosan öltözött ember k ö z e ledett h o z z á m Óvatosan figyeltem, hogy mit fog csinálni. - Ismeri Arrosio LeFrancót vagy emlékszik még rá? - kér dezte nyersen. Azt feleltem továbbra is elővigyázatosan, hogy n e m - Gondolkozzon, biztosan eszébe fog jutni - mondta határo zottan. Volt a hangjában egy árnyalatnyi követelés, ami feszélye z e t t Azt feleltem hogy egészen bizonyosan nem emlékszem senkire, akit így hívnak. - Egyáltalán senkit sem ismer itt? - kérdezte ő. Csak annyit mondtam, hogy nem, amikor hirtelen elernyed tem és az ember elkapott Megmarkolta egyik karomat érez tem, hogy valaki más elkapja a másikat és vonszolni kezdtek három vakító fény felé. Kapálóztam, aztán eszembe jutott, hogy használjam a „vissza-a-testbe" jelet és ekkor végre ki-
szabadítottam magam. Gyorsan elpályáztam és egy idő után ott találtam m a g a m szobám falai k ö z t a testemben. Nyilván és remélhetőleg - Összetévesztettek valakivel. Még mindig egy „emberi" utazás. Meghatározhatatlan hely re érkeztem, ahol nem volt más, mint szürkeség és épp azt próbáltam kitalálni, mihez kezdjek, amikor egy nő közeledett hozzám. - Az. egyháztól jövök, és azért vagyok itt, hogy segítsek - mondta nyugodtan. Közelebb lépett és én rögtön megéreztem a belőle áradó ne miséget, de megfékeztem magam. N e m hihettem, hogy az egyház így képzeli a segítséget Tévedtem. Egy idő után köszönetet mondtam neki, megfordultam és egy figyelő embert vettem észre a közelben. Erős és maróan gúnyos hangja volt - N o , készen áll már, hogy megtudja a világegyetem titkait? Hogy zavaromat leplezzem, megkérdeztem, ki ői - Albert Mather! - Ezt majdnem ordította. Az az érzésem támadt, hogy engem szólít ezen a néven, - Remélem, készen áll - kiabált egyre hangosabban a mé regtől - mert velem senki se volt oly kedves közölni, mikor visszajöttem ide. A többit nem hallottam, elnyelte a légköri zavarokra emlé keztető recsegés. Leléptem, mert nem tudtam, mire veszi rá a méreg és simán visszatértem az anyagba. Utánanézve, semmi féle feljegyzést nem találtam Albert Mathcrről, akinek látható lag nincs köze Cotton Mather XVIII. századi lelkészhez. Mint már említettem, voltak kellemesebb tapasztalataim is a II. Helyszínen. Arról sejtelmem sincs, mi vonzott ezekbe a különös helyzetekbe, de idővel talán megtudhatom ezt is. A tartomány bemutatását ki kell egészítenem két szokatlan tényezővel. Míg utaztam a térben, a sima és gyors mozgást több alkalommal szakította félbe valami erőszakos, orkánra emlékeztető lökés. Ügy sodort és pörgetett a fékezhetetlen erő, mint levelet a szélvihar. Nem tehettem m á s t mint hogy
vitettem magam ezzel az áradattal, míg végül épségben kisod ródtam a partra. Nem tudom, mi lehet ez. de Inkább termé szeti, mint mesterséges jelenség. A második a jel az égen. Öt-hat alkalommal figyeltem meg. mikor a „Segítők" kísértek. Kezdetleges jelképek meghökken tő füzére, amely a II. Helyszín egy pontja fölött ível. Aki át megy a zónán, annak mind meg kell kerülnie ezt a sorompót, mert szilárd, mozdíthatatlan, változatlan. A jelképek, amennyire „láthattam", kezdetleges, pálcikaszerű ábrázolások: egy férfi, egy öregebb nő, egy ház meg valami féle algebrai egyenletek. Az egyik „Segítőtől" tudtam meg a történetét. Derűsen, majdnem bocsánatkérően mesélte eL Felmérhetetlen időkkel ezelőtt egy nagyon hatalmas és gaz dag asszony (nem tudom, mi itt a gazdagság mércéje) min denáron biztosítani akarta, hogy a fia a mennybe kerüljön. Egy templom papjai felajánlónak, hogy kieszközlik, feltéve, ha valami bődületes összeget fizet nekik (sic!) Az asszony fi zetett, fia azonban nem jutott a mennyekbe. A dühös és bosz szúszomjas asszony minden megmaradt pénzét és hatalmát ar ra használta, hogy odatétesse a jelet az égre. és mindenki, aki látja, az idők végezetéig mdomást szerezzen ezeknek a kleri kusoknak a becsteknségéről és hitványságáról Jól sikerült a munka. Az asszony, a fia, és a templom nevét elnyelte az idő, a jel azonban ottmaradt és ősidők óta dacol a tudósok minden erőfeszítésével, akik cl akarják távolítani vagy meg akarják semmisíteni. A mentegetőzés és az enyhe zavar pedig nem valami kétes szekta álnokságának jele, ha nem annak szól, hogy senki sem képes levenni a jelet Emiatt minden tudományos vizsgálatnál, amely a II..Helyszin ezen pontján folyik, szükségszerűen számításba kell venni az ívet Olyan, mintha valaki létrehozott volna egy mesterséges elemet a réz és a kobalt között, amelyet egyetlen kutatóvegyész sem hanyagolhat cl. Ha lenne egy irdatlan mesterséges hold, ame lyet mai eszközeinkkel nem tudnánk lehozni, az szerepelne minden tankönyvben és minden csillagászati tanításban. így mesélték nekem a történetet
A legnagyobb nehézségei az okozza, hogy az anyagi világ hoz szoktatott tudatos elme képtelen elfogadni a végtelen II. Helyszínt. A fiatal nyugati tudomány hajlamos tagadni a léte zését. Vallásaink állítják, hogy létezik, de eltorzult, elvont ké pet adnak róla. A tudományok tagadják, mert nem lehet felku tatni és megmérni. És itt a Sorompó. Hogy miért van, azt senkise tudja igazán, legalábbis nem a nyugati világban. Ez az a redőny, amely le ereszkedik, mikor fölébredünk és elrejti az utolsó álmot vagy a II. Helyszínen tett látogatás emiékét. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden álom a II. Helyszint őrzi ám néhány az ott szerzett tapasztalatok átrordítása. Az átfordítás - a II. Helyszín tapasztalatainak jelképekbe öl töztetése - nem okvetlenül tartozik a Sorompóhoz. Ez inkább a tudat erőfeszítése, hogy értelmezze a tudatfölötti II. Hely szín eseményeit, amelyeket képtelen megérteni vagy képekbe foglalni A megfigyelés, amelyet a Második Test végzett az I. Helyszínen (az Itt-és-Mostban) azt bizonyította, hogy a legkö zönségesebb funkciók vagy tettek is félreértelmezhetők, főleg, ha összefüggéseikből kiszakítva vizsgálják őket, A II. Helyszí nen, ebben a tudat számára tökéletesen ismeretlen környezet ben még nagyobb az értelmezési hiba lehetősége. Gyanítom, hogy sok, vagy a legtöbb, vagy minden emberi lény meglátogatja álmában egy időre a 11. Helyszínt Azt nem tudom, mi szükség ezekre a látogatásokra. Egy napon talán majd megfejti a tudornány a titkot és akkor új kor köszönt az emberiségre. Egyben új tudomány születik, a EL Helyszín és e csodavilággal való kapcsolataink tudománya. Egy napon. Ha kibírja addig az emberiség.
6 A KÉP FONÁKJA
K
ülönös módon a mai tudós sokkal könnyebben cl tudja képzelni a IIl. Helyszínnek nevezett térség lehetőségét, mint a II. Helyszínét. Miért? Mert il lik a legújabb fizikai felfedezésekhez, a bizonyosság apró morzsáihoz, amelyeket a részecske bombázással, részecske gyorsítókkal, ciklotronokkal végzett kísérletekből bányászott elő. Ismerkedésnek az lesz a legjobb, ha ideírom a jegyzeteim ből a III. Helyszínen szerzett tapasztalatokat. 1958. XI. 5. Délután Gyorsan és könnyedén jött a rezgés és egyáltalán nem volt kellemetlen. Mikor felerősödött, megpróbáltam kiemelkedni a testből, de nem sikerült Akármilyen gondolánál vagy kombinációval próbálkoztam, maradtam odabéklyózva ott, ahol voltam- Aztán eszembe jutott a forgós trükk, amely épp olyan, mintha az ember az ágyában fészkelődne. Elkezdtem forogni es rájöttem, hogy a testem nem ,forog" velem együtt. Lassan mozogtam és egy idő után „arccal lefele" kerültem, ami pon-
tosan ellentétben volt hús-vér testem helyzetéül. Abban a pil lanatban, amikor befejeztem a 180 fokos fordulatot (fáziskivüliség, ellentétes pólus?), megnyílt egy lyuk. Ez volt rá az egyetlen megfelelő szó. Úgy érzékeltem, mintha egy falban lenne. Ez a fal körülbelül hatvan centiméter vastag volt, füg gőleges, és a végtelenségbe nyúlt minden irányban. Kerülete pontosan megfelelt hús-vér testem körvonalainak. Megtapintottam a falat, éreztem, hogy kemény és sima. A lyuk szélei viszonylag érdesek voltak. (A tapogatást a nem-anyagi kézzel végeztem.) Túl - a lyuk mögött - nem volt más, csak feketeség. Nem a sötét szoba feketesége, hanem a végtelen tá volságé és téré, mintha a messzeségbe néznék egy ablakon át. Úgy gondoltam, hogy ha elég jó lenne a szemem, bizonyára láthatnám a közeli csillagokat és bolygókat Mindazonáltal éreztem, hogy áthatolhatatlan, külső" teret látok, a naprendszer mögötti, hihetetlen távolságban. Óvatosan behajoltam a lyukba és az oldalába kapaszkodva átdugtam rajta a fejem. Semmi. Semmi, csak feketeség. Ember, anyag sehol. Olyan kimondhatatlanul idegen volt, hogy sietve visszarántottam a fejem. Leírtam a 180 fokos fordulatot, érez tem, hogy összeolvadok a testtel és felültem. Fényes nappal volt, olyan, mint amikor elmenlem. Az egész néhány percnek tűnt, halott egy óráig és öt percig voltam távol!
1958. XI 18. Éjszaka Erős rezgés, de semmi több. Megint megpróbáltam a for gást Bejött, lassan leírtam a 180 fokos fordulatot Ott volt a fal, a lyuk és mögötte a feketeség. Most elővigyázatosabb voltam. Óvatosan átnyújtottam a kezem a feketeségbe. Elképedé semre egy kéz megfogta és megszorította! Olyan volt. mintha ember meleg keze lett volna. A kézszorítás után gyorsan viszszarántottam a kezemet. Azután ismét kinyújtottam a lyukba. A kéz megszorította és egy kártyát nyomott a markomba. Be húztam és elolvastam a kártyát. Egy cím volt rajta. Visszaad-
tam a kártyái a lyukon át, megint kezet ráztunk, behúztam a kezem, egybeolvadtam a testtel. Utána kell néznem ennek a címnek a Broadwayn, ha New Yorkban van.
1958. XII. 5. Délelőtt Megint forogtam és megint megtaláltam a lyukat. Még min dig elővigyázatosan adaóvakodtam, és ez alkalommal mindkét kezem átnyújtottam rajta. Kezeimet nyomban megragadta két másik kéz. Aztán, kísérleteim folyamán most először, kimond ták a nevemet. Szelíd, mély női hang szólongatott sürgetően, mintha álmomból ébresztgetne, de nem akarna túlságosan megijeszteni: „Bob! Bob!" Először mergriadtam, aztán Össze szedtem magánt és megkérdeztem: „Téged hogy hívnak?" (Még mindig bizonyítékot akartam.) Amikor e szavakat ki mondtam, nagy nyüzsgés támadt, mintha egy csendes tóba dobtak volna követ: morajlás, susogás, sercegés stb. A hang megismételte a nevemet, én megismételtem a kérdést, miköz ben a két kéz még mindig nem engedte el az enyémet. Bizonyságot akartam, hogy öntudatomnál voltam és ponto san ezeket a szavakat mondtam. Visszahúztam a kezem, leír tam a 180 fokos fordulatot, összeolvadtam az anyaggal, felül iem és hangosan kimondtam a kérdést. Elégedetten visszadől tem, megfordultam és megint feliettem a kéndést a lyukon át. Semmi válasz Tovább próbálkoztam, amíg nem éreztem, hogy a rezgés gyengül, és tudtam, hogy nem maradhatok tovább. Megfordultam, visszafértem a testbe és a köznapokba.
1958 XII 27 Éjszaka Előidéztem a rezgéseket, várakozásomnak int megtaláltam a lyukat. Összeszedtem a lassan átdugtam a fejemet. Amint megtettem, lottam, amint izgatottan és meglepetten azt
megfelelően meg bátorságomat és egy hangot hal mondja: „Gyere
gyorsan! Nézd!" Semmit se láttam {valószínűleg azért mert behunytam a szemem, hogy fenntartsam a rezgést, u.i. a látás elvonja a figyelmemet.) Még mindig a feketeség. Mivel a má sik csak nem jött, a hang megint szólította, sürgetve és izga tottan A rezgés gyengülni látszott, ezért visszahúzódtam a lyukból, megfordultam és baj nélkül visszatértem a testbe. 1959. I. 15. Délután Végre elkezdődött a rezgés, én pedig elfordultam, hogy meg int megvizsgáljam a lyukat. Ott volt, a 180. foknál. Kicsit ide gesen nyúltam át egyik kezemmel. Aztán gondolatban elmoso lyodtam és lazítottam, miközben így szóltam magamban le gyen kéz, karom vagy mancs, szívesen fogadom. Erre egy kéz megfogta a kezem és megszorította, én pedig viszonoztam a szorítást. Határozottan éreztem, hogy a túloldal barátságos. Megfordultam, és némi nehézség árán visszatértem a testbe. Izgalmamban elfelejtettem a forgást és a visszatérést a normális jelzéshez!
1959. I. 21. Éjszaka Bevezetésnek megint megpróbáltam a lyukat. A rezgések után simán ment a forgás, és egyik karommal mélyen benyúl tam a lyukba. Amikor a másikat is utánanyújtottam, mintha valami éles dolog vágott volna a tenyerembe. Olyan volt, mint egy horog, és mikor megpróbáltam visszahúzni a kezemet, még jobban belemélyedt a húsba. Végre, némileg feldúltan, si került kihúznom a kezem. Olyan érzés volt, mintha a horog átfúrta volna a tenyeremet. Nem volt fájdalmas, de fölzaklató. Visszafordultam a testbe és ránéztem a jobb kezemre. Jelt nem láttam rajta és nem éreztem semmit, noha sokáig úgy rémlett, mintha átfúródott volna a tenyerem.
1 9 5 9 1 2 5 Éjszaka Újabb kísérlet a lyukkal ugyanaz a rezgésmód és 180 fok. Megint óvatosan benyúljam a lyukba. Egy kéz megfogta a ke zemet és keményen tartotta (semmi horog!), aztán átadta egy másik kéznek. Lassan elengedtem ezt a másik kezet és feljebb tapogatóztam. A kézhez egy kar és egy váll tartozott. Már folytatni akartam a felfedezést, amikor a rezgés enyhült, én pedig visszahúztam a karomat, megfordultam és visszaszálltam a testbe. Nem volt jel ami visszahívott volna, végtagjaim nem kaptak görcsöt, nem volt zaj. Talán egy pillanatig tartó hang okozta a visszatérést.
1959. V. 2. Délután Lehet, hogy okkal tartok a lyuktól. Ugyanazt a megközelítési módot alkalmaztam, rezgés, I80 fokos fordulat, benyúltam a lyukba és először nem tapasztaltam semmit. Mélyebbre nyúl tam és hirtelen úgy éreztem, mintha elektromosan feltöltött forró vízbe dugtam volna a kezem (ez a legpontosabb leírás). Nagyon gyorsan visszarántottam, elfordultam és felültem. Hús-vér kezem el volt zsibbadva. Az a helyzet, ahogyan feküd tem, nem akadályozhatta a vérkeringést. A zsibbadás és a nyi lallás lassan, körülbelül húsz perc alatt múlt el
1959. II. 15. Délután Függőleges el- és visszamenetellel kísérleteztem, aztán át gördültem a lyukhoz- Bátorságomat összeszedve gyorsan átug rottam rajta, mint mikor az úszó veti át magát egy vízalatti lyukon. Megtapogattam a túlodalát; a fal olyan volt. mint az „én" oldalamon. Megpróbáltam „látni", de nem volt más.
mint sürű sötétség. Elhatároztam, hogy egyszer s mindenkorra lezárom a kérdést, Ellöktem magam, és kinyúltam, el a lyúk tól. Mozogni kezdtem, először lassan, de hamarosan felgyorsí tottam. Még sebesebben mozogtam és mégis csak enyhe súrló dást éreztem. Úgy tűnt, rendkívüli sebességgel haladok, hogy „eljussak" valahova. Egy idő után, ami nagyon hosszúnak tűnt. kezdtem aggódni. Még mindig nem „láttam", nem érez tem semmit. A végén már ideges voltam. Kezdett hatalmába keríteni a félelem, hogy eltévedek. Lassítottam, megálltam, megfordultam és visszanyúltam a lyuk irányába. Ugyanolyan hosszú időbe telt visszajutni. Már szorongtam, mikor végre megláttam magam előtt a tyúkon át a fényt. Előrelendültem, átmentem rajta, megfordultam és felültem. Három és egyne gyed óráig voltam távol!
1959. II. 23. Éjszaka A lyúk lakott! Ma este (fél nyolckor) a rezgés és a I8O fo kos fordulat segítségével ezúttal tétovázás nélkül átfúrtam magam és felálltam. Azonnal éreztem, hogy valaki áll mellettem. Inkább éreztem, mint láttam (az a benyomásom, hogy férfi). Valami kimondhatatlan okból, amelyet még most, nyugalma mat visszanyerve sem értek, hálatelten a lába elé vetettem magam és zokogtam. Egy idő után lecsillapodtam, óvatosan elhátráltam, átmentem a lyúkon, visszagürdültem a testbe és felültem. Ki volt ez? És miért viselkedtem ilyen felindultan? 1959. II. 27. Éjszaka Mivel válaszokat (vagy akár csak egyetlen választ!) akar tam, ismét végigcsináltam a rezgést és a 180 fokos be fordu lást, aztán átmentem a lyukon. Azon túl megint csak sötétet találtam, de nem volt kellemetlen, nem nyúlkáltak kezek, nem éreztem jelenlétet.
Valami szilárd dolog volt alattam, ezért nagyon erősen meg próbáltam kinyitni a szemem és látni". Sikerült és ekkor megláttam mindent. Egy épület közeiéhen álltam (inkább ha sonlított istállóra, mint házra), amely egy hatalmas mezöfélén állt. Gondoltam, megpróbálok fölrepülni a tiszta, mélykék, fel hőtlen égbe, de úgy tűnt, nem birok elszakadni a földtől. Ta lán itt volt súlyom. Tőlem úgy harmincegynéhány méternyire volt valami létra. Odamentem és láttam, hogy egyfajta torony, talán három méter magas. Mim a szállni készülő madár, fel kapaszkodtam a torony tetejébe, elrugaszkodtam - és hangos puffanással zuhantam le a földre! Azt hiszem, ugyanügy meg lepődtem, mint a madár, amelynek megnyesték a szárnyát. Feltápászkodtam, és beláttam, milyen ostobán viselkedtem. Nem a megfelelő eljárást követtem. Pedig a szabályokat még „itt" is be kell tartani. Felemeltem kezemet és karjaimat, úgy, mint mikor „nyújtani" akarok és könnyedén elröppentem. Las san szálltam végig a mező felett, élveztem a látványt és a fürkészést. amikor hirtelen elsűvített mellettem valami. Épp idejé ben fordultam meg, hogy lássam, amint a fal és a lyuk felé tart. Valamiért attól féltem, hogy ez a valami azért igyekszik a tyúkon túlra, hogy belefészketje magát a testembe, tehát meg pördültem röptömben és a lyuk felé szárnyaltam. Túl későn kaptam észbe, hogy az amit én lyuknak néztem, nem egyéb, mint ablak az épület falán - azzal már odabent is voltam, ahol sötétség fogadott. Körbetapogatóztam és megtaláltam a lyukat. Átmentem rajta, megfordultam és testi mivoltomban ül tem fel. Minden rendben valónak tünt, a megfelelő helyen voltam, az időt jól számítottam ki. visszajutottam! Mivel a rezgés még mindig erős volt, 180 fokos szögben megfordultam, átmentem a lyukon a fénybe. Most már figyelmesebben néztem körül és az épület közelében felfedeztem két széken ülő embert, egy férfit és egy nőt. A férfival nem voltam képes kapcsolatba lép ni, de a nő (akit nem láttam tisztán, csak azt tudtam, hogy nő) mintha érezte volna, hogy ott vagyok. Megkérdeztem, is mer-e, de válaszul csak a tudatosságát érezhettem. A rezgés
gyöngülni kezdett, így visszavonultam, belevetettem magam a lyukba, megfordultam és felültem. Az egész epizód negyven percig tartott. Mire véljük ezeket a tapasztalatokat? Ha szó szerint vesszük ókét, akkor egy rendkívüli mértékű érzékcsalódásra utalnak. Megfigyeléseimből mindenesetre kirajzolódik egyfajta fejlő dés. A korábbi írásos feljegyzésekben nincsenek ehhez fogható élmények, amelyekkel tapasztalatanttat Össze lehetne hasonlí tani. Ezek nem spontán történések voltat tudatosan terveztem cl és módszeresen ismételtem meg őket Ilyen a szempontból egyedülállóak. A kísérletet, amelyet nem egyszer, dc legalább tizenegyszer végeztem el, az alábbi képlet segítségével lehetett megismétel ni: 1) rezgések gerjesztése, 2) 180 fokos fordulat, és 3) a lyuk" megjelenése. A 180 fokos fordulat érdekes feltételezésekre ad alkalmat. A hivatkozás a „fáziskiesésre" és a pontosan ellenkező irányban történő helyváltoztatás megérdemli a fizikusok figyelmét. Ta lán használható elmélet születhetne, ha a fáziskapcsolat hullá malakjával kapcsolatos tanulmányokat alkalmaznák erre az esetre. A feketeséget a lyukban nyilvánvalóan látásom korlátozott volta okozta. A kísérletek korai szakaszában magam mondtam le a látásról, mert úgy éreztem csak behunyt szemmel tartha tom fent a rezgést Amikor elhatároztam hogy most látni aka rok, akkor láttam. Milyen érdekes len volna a hosszú felderítő repülések alatt is használni a szememet! Talán sokkal többet tudtam volna meg. A „kezek" dacolnak minden magyarázattal. Semmi sem utal arra. hogy első alkalommal én szuggeráltam volna magamnak a kezet. A második és további tapasztalatoknál már gyanakod hatunk szuggerálásra vagy kondicionálásra, dc ez semmi eset re sem csorbítja az első tapasztalat hitelét. A névjegykártya
besorolható a régi emlékek közé, amelyeket a képzettársítás kapcsolt össze az első kézszorítással. De még így sincs ma gyarázat a „horogra", amelyet „belevágtak" a tenyerembe. Hogy a nevemen szólítottak, abban más körülmények között nem lett volna semmi különös. Többször is följegyeztek ilyen testetlen hangokat, ám ezek mindannyiszor ébrenlét közben vagy álomban szólaltak meg. Számos lélektani elmélettel és több-kevesebb sikenel próbálták magyarázni Őket A legérdekesebb mozzanat, hogy valaki más is fölfedezte, amint behatolok a lyukon. Mások élménybeszámolói szerint egy olyan szentély vagy intelligencia szokta észlelni a betola kodót, aki nem a közvetlen közelben tartózkodik. Ha az én élményem ugyanazt a mintát követi, mint a többieké, akkor az időtényező is azonos, ezt azonban semmiféle eszközzel nem lehet ellenőrizni Érzelmi reakcióim a „Valakivel" való találkozásra nagyon emlékeztettek egy misztikus élményre. Olyan rajongó alázat fogott el, amelynek önkívületében nem fékezhettem meg túlá radó érzelmeimet Ez volt a kezdet. Egész sorozat követte, amelyeknek idő pont szerint feltűnően hasonlítottak egymásra, ugyanakkor da collak minden történeti magyarázattal. A kíváncsi szellem azonban nem intézheti el a közös tapasztalatot azzal, hogy ér zékcsalódásnak minősíti. Összefoglalva, a III. Helyszín olyan testi-anyagi világnak bizonyult, amely majdnem mindenben azonos a mienkkel. A természeti környezet ugyanolyan. Vannak fák, házak, városok, emberek, mesterséges tárgyak, megtalálható az ésszerűen civi lizált világ minden tartozéka. Vannak otthonok, családok, vál lalatok, az emberek dolgoznak, hogy pénzt keressenek. Van nak utak, amelyeken járművek közlekednek. Vannak vasutak és vonatok. Mármost ami a majdnem"-et illeti, először arra gondoltam, hogy a III. Helyszín nem egyéb, mint Földünk egy része, amelyet én és a többiek nem ismerünk. Látszólag minden w
megvolt benne, hogy az lehessen, de az alaposabb vizsgálat bebizonyította, hogy földi világunknak sem a jelenéhez, sem a múltjához nem tartozhat A tudományos fejlődés szintje egyenetlen. Egyáltalán nin csenek villamossági berendezések. Nem létezik villamosság, clcktromágnesesség. semmi, ami ezekkel kapcsolatos. Nincse nek lámpák, nincs telefon, rádió, televízió, villanyáram. Nem vettem észre, hogy belső égésű motorokat, benzint, olajat használnának encrgiafejlesztésre, noha a gépi erőt isme rik. Miután tüzetesen szemügyre vettem az egyik mozdonyt, amely ódon személyszállító vagonokból álló szerelvényt von tatott, megállapítottam, hogy gőzgép hajtja. A vagonok mintha Iából készültek volna, a mozdony fémből, de külsőre mások voltak, mint a mi, mostanra elavult típusaink. Még a mi hegyi vasútainkénál is sokkal keskenyebb nyomtávot használtak. Volt alkalmam apróra végignézhetni egy mozdony szervize lését A gőzt nem fából, de nem is szénből fejlesztették. A ka zán alatt jókora, kádszerű tartályok álltak, amelyeket kihúztak a helyükről, és kisméretű szekereken begördítették őket egy vaskos és tömör falú épületbe. A tartályok tetejéből csövek álltak ki. A szállítók védőpajzs mögé bújva, nagyon elővigyá zatosan végezték a munkát és addig nem lazítottak éberségü kön, amíg a tartályok odabent nem voltak az épület bizton ságában és rájuk nem zárták az ajtót. Vagy a hőségtől, vagy sugárzástól, de a tartályok „rázósak" voltak. A technikusok vi selkedése sugárzásra utalt. Az utcák és utak nem olyanok, mint a mieink, főleg a mé retük más. A kocsiút, amelyen a gépjárművek közlekednek, majdnem kétszer olyan széles, mint a mienk. Kocsijaik is jó val terjedelmesebbek. Még a legkisebbik ülésén is elfér egy más mellett Öt-hat ember. A szabványos járműnél csak a veze tő ülése van rögzítve. A többit a nappali szoba székeihez ha sonlóan rakják körbe a négy-hat méter hosszú utastérben. A kereket ismerik, dc a felfújt gumiabroncsot nem. A kormány egyetlen vízszintes rúd. A motor valahol a kocsi hátsó részé-
ben van. A járművek nem haladnak túlságosan gyorsan, leg följebb óránkénti tizenöt-húsz mérföldes sebességgel. A forga lom gyér. Létezik önjáró közlekedési eszköz is: egy négykerekű plató, amelyet az első kerekeket lábbal lenyomva kormányoznak. Kézipumpára emlékeztető szerkezei továbbítja az energiái a hátsó kerekekhez. Az egész nagyon hasonlít a pár évvel eze lőtti gyerekjátékra, a „huzivoni-kocsira". Ezt a járművet rövid utakra használják A szokások mások, mint a mieink. Abból a kevésből, amit összegyűjtögettem, megtudtam, hogy történelmükben más ese mények, nevek, helyek és dátumok szerepelnek. Az emberek fejlettsége (a tudat emberként értelmezi a zóna lakosait) ugyanolyannak tűnik, a műszaki és társadalmi fejlődés azon ban nem mindenben azonos a mienkkel. A legnagyobb jelentőségű dologra röviddel azután jöttem rá, amikor összeszedtem a bátorságomat és hosszabb expedíciók ra indultam a III. Helyszínen. A kezdeti jelzésekkel ellentét ben az ottaniak addig nem ébredtek tudatára jelenlétemnek, amíg össze nem találkoztam és akaratom ellenére ideiglenesen „alá nem merültem" valakibe, akit nem nevezhetek máskent, minthogy Ő az az „Én", aki „ott" lakik. Egyeden magyaráza tot tudok elképzelni: engem, földi ,itt"-létem teljes tudatában arra ösztökélt valami, hogy átmenetileg költözzek bele egy „ottani" személy testébe, aki nagyon hasonlított rám. Szokásommá vált, hogy amikor átmentem a III. Helyszínre, gépicsen belebújtam annak a személynek a bőrébe. Az ilyen ideiglenes helyettesítéseknél nem érzékeltem szellemi jelenlé tét. Amit róla, tevékenységéről, múltjáról tudtam az a család jától és agyának adatbankjából származott. Noha tudtam, hogy én nem Ő vagyok, kitapogathattam múltjának érzelmi motívu mait. Azon is elgondolkoztam, milyen kényelmetlenségeket okozhattam neki a berakodásaim idején föllépő emlékezetrkiesésekkcl. Nyilván előfordult vele. hogy nagyon kanos hely zetekbe keveredett. Az ő eletéről annyit tudok, hogy az ottani „Én" első betö-
réskor meglehetősen magányos ember volt. Munkájában (épí tési vállalkozó volt) nem könyvelhetett el túlzott sikereket és elég visszahúzódó természet v o l t Az alacsony jövedelműek közé tartozott és egy jelentéktelenebb főiskolának megfelelő intézményben végezte tanulmányait Pályafutása kezdeten egy nagyvárosban talált szokványos munkát Albérlők házában la kott az első emeleten, és busszal járt dolgozni Idegen volt a városban és kevés barátot szerzett. (A busz nagyon tágas jár mű volt, nyolcan fértek el egymás mellett egy sorban, és az ülések a sofőr mögött fokozatosan emelkedtek, hogy mindenki láthassa az u t a t ) Először akkor tolakodtam belé, amikor épp leszállt a buszról. A sofőr gyanakodva nézett, mikor fizetni akartam. Úgy látszik, ingyenes a tömegközlekedés, A következő behatolásra egy érzelmi válság idején került sor. Az ottani „Én" megismerkedett Leával, egy jómódú fiata lasszonnyal, akinek két gyereke volt, egy fiú és egy lány, egyik sem idósebb négy évesnél. Lea szomorú, álmodozó és valahogy szorongó teremtés volt, akivel valami nag)' tragédia történheti. Volt ennek valami köze a régi férjéhez is, de ezt nem lehetett tisztán látni. Véletlenül ismerkedett meg az ottani „Énnel'*, akiben mély vonzalom támadt az asszony iránt, a két gyerek pedig remek pajtásra lelt benne. Lea csak lanyha ér deklődést mutatott az első találkozáskor. Leginkább az tetszett neki, hogy a férfi olyan figyelmes és gyöngéd a gyerekekhez. Nem sokkal ezután épp akkor törtem be, amikor Lea és az ottani „Én" bejelentették barátaiknak - az asszony barátainak - h gy „összeházasodnak" (ennek a szónak ott kissé más hangzása van). Volt nagy hüledezés, főleg azért, mert még csak harminc nap (?) telt el azóta, hogy valami főbenjáró do log történt Lea életében (válás, megözvegyülés, vagy valami lyen súlyos betegség). Az ottani „Én" még mindig rajongott a nőért, Lea pedig még mindig bánatos volt és zárkózottKövetkező beosontamkor Lea és az ottani „ É n " egy falusias környezetben álló házban éltek. A ház egy alacsony dombon épült, négyszögletes ablakai voltak és olyan kiugró eresze, mint egy pagodának. A vasúti sín a háztól körülbelül három-
száz méternyire kerülte meg a dombot. A síntől jobbra ösvény kúszott fel egyenes vonalban, keresztülszelte a domb elejét, körbefutotta a házat, és az épület mögött balfelé haladt to vább. A ház lépcsőjétől a domb lábáig sötétzöld fii borította a földet. Az ottani „Ennek" a ház. mögött volt az irodája, egy szobás épület, ahol dolgozott Ez alkalommal Lea épp akkor jött be az irodába és ment oda az asztalhoz, mikor én átvettem az ottani „Én" helyéi. - A munkások kölcsön akarnak kérni néhány szerszámot mondta Lea. Értetlenül néztem rá N e m nagyon tudtam, mit mondjak, ezért megkérdeztem, milyen munkások - Hát akik az úton dolgoznak. - Még mindig nem sejten semmi rosszatMiclőtt beláttam volna a következményeket, kiböktem, hogy senki sem dolgozik az úton. Erre Ő merőn, fokozódó gyanak vással nézett rám. Mivel fogalmam sem volt róla, hogy most mít tegyek, hazamentem a lyukon át Újabb izgalmas betörésemre akkor került sor, mikor az otta ni "Én" berendezte magának a laboratóriumát. N e m volt meg felelő tudományos képesítése, de a fejébe vette, hogy bizo nyos kísérleteket így is képes lesz elvégezni Vásárolt (talán Lea pénzéből) egy hatalmas raktárépületet, le választtatta kis szobákra, és valamiféle kísérleteket végzett. Egy kísérlet kö zepén léptem be a testébe, dc nem tudtam kiszámítani, mi le gyen a következő lépés. Rögtön ezután Lea érkezett látoga tókkal, akiknek azt akarta megmutatni, min dolgozik férje a felújított épületben. Én (ottani "Én" testében) csak álltam ott és egy szót se tudtam kinyögni, mikor Lea megkért monda nám el, mít csinálok Lea némileg feszélyezetten átkalauzolta a házaspárt egy má sik szobába. Én tétováztam, holott az Ottani , É n " talán követle volna őket. Megpróbáltam kitapogatni", mit művelhet, dc csak annyit sikerűlt kiszednem belőle, hogy újfajta színházat akar tervezni, díszleteket, világítást, üléseket, azért, hogy megrázó élmény legyen a színházba járás. Mivel csak részle-
ges sikert értem el, hallván, hogy a vendégek visszatérőben vannak, otthagytam a testét, nehogy további nehézségeket okozzak neki. Egyszer akkor bújtam belé, mikor a hegyek között vakáci óztak. Az ottani „Én", Lea és a két gyerek a kanyargós hegyi úton robogtak azon az önjáró gépezeten, amelyet máshol már leírtam. Én elővigyázatlanul épp akkor öltöttem fel az alakját, mikor leértek egy lejtő aljába és nekivágtak az emelkedőnek. Mivel először ültem ilyen szerkezeten, megpróbáltam felhajta ni a következő dombra, de hamarosan legurultam az útról és egy szemétkupacban kötöttem ki. A többiek vártak, miközben én megpróbáltam visszavergődni az útra. Azt motyogtam, hogy vannak ennél jobb kerülőutak is. Ez megpendithetett egy húrt Leában, mert hirtelen nagyon elcsendesedett. Hogy miért, nem tudom. (Bizonyos vagyok benne, hogy az ottani „Én" tudta.) El akartam mondani az asszonynak, hogy nem az va gyok, akinek gondol, aztán beláttam, hogy ez csak rontana a helyzeten. ..Elmentem", visszatértem a lyukhoz és a testembe. Amikor később arra jártam, az ottani „Én" és Lea már nem éltek együtt. A férfi elért bizonyos sikereket, de csinált vala mit, amivel elidegenítette az asszonyt. Magányában is örökké Lean járt az esze. és mélységesen megbánta a gyöngeségét, amivel kiábrándította a feleségét. Egyszer véletlenül találko zott vele egy nagyvárosban és könyörgött az asszonynak, hadd látogassa meg. Lea azt felelte, hogy jöjjön és majd meg látják, mi lesz belőle. A nő egy társasház második emeleten élt Az ottani „Én" megígérte, hogy elmegy. Sajnos, elvesztette vagy elfelejtette a Leától kapott címet, és mikor utoljára bújtam belé, már magányos és keserű ember volt. Bizonyos volt benne, hogy Lea közönye és megbízhatat lansága újabb jelének tekinti a cím elvesztését. Dolgozott, szabadidejében azonban állandóan kutatott Lea és a gyerekek után. Hogyan értelmezzem ezt? Az idillinek aligha nevezhető helyzet alapján nemigen állíthatjuk, hogy a valóság elől sze rettem volna menekülni a tudatalatti útján. Nem olyan élet
volt ez, amibe boldogan beugrik helyettesíteni az ember. Csak feltételezhetek, és a feltételezésekben olyan fogalmakkal kell dolgoznom, amelyek a mai tudomány számára elfogadhatatla nok. Az „ugyanaz, dc mégis más" talán kínál egy kapaszko dó* ahhoz, hogy „hol" lehet a III. Helyszín. A legfontosabb következtetés, hogy a III. Helyszín és az I. Helyszín (az Itt-és-Most) nem azonosak. Ez a technikai fejlő dés eltérő szintjéből állapítható meg. A III. Helyszín nem fej lettebb, talán még elmaradottabb is nálunk, Történelmünkből nem ismerünk olyan korszakot, amikor a tudomány olyan szinten állt volna, mint amit a III. Helyszínen tapasztaltam. Ha a III. Helyszín nem az ismert múlt és nem a jelen, de nem is az I. Helyszín lehetséges jövője, akkor micsoda? Dc nem is a II. Helyszínhez tartozik, ahol nem szükséges és nem használatos más, mint a gondolat. Talán faji vagy másmilyen emléke egy, az ismert történel met megelőző földi civilizációnak- Talán egy másik. Föld-tí pusú világ, az univerzum másik pontján, amely valahogyan elérhető a gondolati manipulációval. Talán földi világunk anti anyag-alakmása, ugyanaz, dc mégis más, amelyet az emberi értelem számára felfoghatatlan kapcsok kötnek hozzánk Dr.Leon M.Lederman. a Columbia egyetem fizikaprofesszo ra kijelentette: „Az antianyag-atomokból - azaz olyan ato mokból, amelyekben pozitív elektronok keringenek a negatív atommag körül - álló bolygók és csillagok antivilágának koz mológiai elképzelése nincs ellentmondásban a fizika alapjai val." Mostantól eljátszadozhatunk azzal az izgalmas gondolat tal, hogy antiemberek laknak ezekben az antivilágokban, ahol föllelkesült antitudósok épp most fedezték fel az anyagot.
7 A HALÁL UTÁN
A
Második Test létének elismerése nyomban maga után vonja a kérdést amelyre öntudatra eszmélése óta keresi a választ az emberiség: Túléljük? Van élet a halál után? Vallásaink azt mondják: higgy és remélj. Ez azonban nem elég annak a gondolkodónak, aki határozott el vételeket kíván, amelyekből levonhatja a logikus következte tést Én annyit tehetek, hogy megpróbálok olyan tárgyilagos len ni, amilyen lehet valaki egy megrázóan szubjektív élmény után. Olvasóim majd eldöntik, hclytállóak-e előitéleteim. 1942-ben, New Yorkban ismerkedtem meg dr. Richard Gordonnal Belgyógyász-szakorvos volt. Összebarátkoztunk és ő lett a háziorvosunk. Az évek során nagyon sikeres praxisra tett szert és egészen sajátos, maróan cinikus humorérzékkel dicsekedhetett. Földhözragadt realista volt a tapasztalat böl csességével felvértezve. Az ötvenes éveiben járt mikor clő™r találkoztunk, tehát ifjúkorában nem ismertem. Alacsony, vékony ember volt, sima fehér haja már ritkult. Dr-Gordonnak két feltűnő modorossága volt Eldöntötte, h o g y sokáig fog élni, így tehát nagyon kímélte magát óvatos.
lassú léptekkel járt. Csak akkor sietem amikor feltétlenül szűkség volt rá. Pontosabban szólva nem is járt, hanem lődör gött, kiszámított hanyagsággal. Másodszor, ha valaki belépett a rendelőjébe, fölnézett és merően bámult rá. Nem mondta, hogy halló, nem bólintott, nem intett. Egyszerűen csak bámult, mintha azt kérdezné: „Na, mi a fene leli?" Noha sohasem beszéltünk róla, dr.Gordon és én nagyon szí vélyes és meghitt viszonyban voltunk egymással. Ez is azok közé a dolgok közé tartozik, amelyeknek nincs magyarázata, ésszerű oka. Nem sok közös tulajdonságunk volt, kivéve, hogy életre szóló tapasztalatainkat a történelemnek majdnem ugyanabban a pillanatában szereztűk. 1961-ben meglátogattam a rendelőjében és ott is fogyasztot tuk el az ebédet amit az öreg bútor, a doktor asszisztensnője kotyvasztott a Bunsen-égőn. Fáradtnak és gondterheltnek lát tam Dr. Gordont és ezt meg is mondtam neki, - Mostanában nem érzem magam túlságosan jól - felelte, aztán tüstént visszanyerte szokott formáját. - Mi van, talán az orvos sohasem lehet beteg? Nevettem és azt javasoltam, tegyen valamit ellene, például menjen el a háziorvosához. - Elmegyek - válaszolta szórakozottan, majd megint a régi volt - De előbb Európába fogok menni. Azt mondtam, hogy ez pompás. - Már megvannak a jegyek - folytatta Dr. Gordon. - Vol tunk már odaát egy csomószor, dc most azokat a helyeket akarom látni, amelyeket eddig kihagytunk. Maga járt már Gö rögországban, vagy Törökországban, Spanyolországban, Portu gáliában, Egyiptomban? Mondtam, hogy nem. - Hát pedig el kellene mennie - mondta és félretolta az ételt - Menjen, ha egyszer alkalma lesz rá. Nem hagyhatja ki, hogy ne lássa azokat a helyeket Én ki nem hagyom ezt a lehetőséget
Mondtam, hogy megteszem, ami tőlem telik, dc nekem nin csen zsíros állásom, ami megvár, míg visszajövök. Ó azonban már ismét elkomolyodott. - Bob... Vártam, hogy folytassa. - Nem tetszik, ahogy érzem magam - mondta gondterhel ten. - Nem tetszik, .miért nem jönnek át velünk Európába a feleségével? .Azt mondtam, hogy bár tehetnénk. Úgy egy hét múlva Dr. Gordon és felesége elhajóztak Spa nyolországba. Nem kaptunk róluk hírt, így feltételeztem, hogy valahol a Földközi-tenger partján süttetik magukat. Hat héttel később felhívott Mrs. Gordon. Európában a dok tor rosszul lett és félbe kellett szakítaniuk az utazást. Dr. Gor don nem volt hajlandó odaát kezeltetni magát és ragaszkodón hozzá, hogy térjenek haza. Nagy fájdalmai voltak és azonnal kórházba vitték, ahol próbaműtétet hajtottak végre rajta. A kórházban nem tudtam meglátogatni, de állandóan érdek lődtem utána a feleségénél. A próbaműtét sikerült Azt talál ták, amit vártak hasüregi rákot, amelyet már nem lehetett ke zelni. Az orvosoknak nem maradt más hátra, mint hogy igye kezzenek elviselhetővé tenni a fájdalmait Többé nem jön ki a kórházból. Mármint élve. Mikor ezt meghallottam, azonnal ügy éreztem, ki kell fun dálnom valamit hogy találkozhassak Dr. Gordonnal. így visszagondolva tisztán látok mindent. Bizonyos, hogy az. orvos már akkor tisztában volt az állapotával mikor nála jártam a rendelőben. Végülis belgyógyász volt Nyílván a saját labora tóriumában értelmezte a jeleket és tüneteket Fiz volt hát a hirtelen európai út hátterében. Hát persze, hogy nem hagyhat ta ki az utolsó esélyét! És nem is hagyta. Rettentő szükségét éreztem, hogy beszélhessek dr. Gordon nal, Sohasem árultam el neki „titkos tehetsegemet" vagy ta pasztalataimat Azt hiszem, attól féltem hogy az oldalát fogná a nevetéstől, aztán pedig elküldené a pszichiáter fiához. Most más volt a helyzet Olyasmivel állt szemben, amiben
talán a segítségére lehetnék. Nem tudtam, milyen hasznát ve hetné az én élményeimnek, de szentül meg voltam győződve a hasznosságukról. Újra és újra megpróbáltam találkozni Dr. Gordonnal, dc csak a feleségét engedték be hozzá. Végül Mrs. Gordont kér tem meg, hogy segítsen bejutni a barátomhoz. Mrs. Gordon megmagyarázta, hogy férjét majdnem állandóan kábultra nyugtatózzák, olyan fájdalmai vannak, így hát nagyon ritkán tiszta a tudata. Reggelente felismeri a feleségét, de még ez sem fádul elő minden nap. Mondtam Mrs. Gordonnak, hogy valami nagyon fontosat kell közölnöm a férjével. Nem részle teztem, hogy mit. Mrs. Gordon mintha mélységes bánatában is megértette volna, hogy az üzenet, amit át akarok adni, több közönséges vigasztalásnál. A finom érzésű asszony rátalált a megoldásra. - Miért nem ír neki? - javasolta, - Bevinném. Mondtam, attól félek, hogy nem lenne képes elolvasni. - Ha megírja - mondta Mrs. Gordon - én majd felolvasom neki, akkor, mikor eléggé magánál van ahhoz, hogy megértse. És így is tettunk. Az asszony újra és újra elolvasta levele met a férjének, valahányszor Dr. Gordon eszméletén volt. Ké sőbb elmesélte, hogy nem az ő ötlete volt az ismételt felolva sás, hanem a férje kérte rá. Olyasmi lett volna a levélben, amit mélyen elméjébe akart vésni? Mely sajnálattal hallottam a hírt. Talán mégsem fogta volna az oldalát a nevetéstől. Talán sokkal többet is megolthattunk volna egymással, ha van bennem annyi bátorság, hogy meg beszéljem vele a „tevékenységemet". Néhány sokatmondó részletet idézek dr.Gordonhoz írt levelemből: „...emlékszik még azokra a tesztekre és vizsgálatokra, ame lyeket elvégzett rajtam, amikor nagyon féltem valamitől? Hát akkor kezdődött Most míg a kórházban tartózkodik egy da rabig, talán maga is megpróbálhatná. így nem csak az én sza vanna kellene hagyatkoznia és elfoglalná magát, addig, amíg felépül. „Mindenekelőtt, -bármilyen különösnek tűnjék is tapasz-
talataihoz képest, el kell fogadnia a gondolatot, hogy képes cselekedni, gondolkozni és létezni a hús-vér test korlátai nél kül. És ne mondja a feleségének, hogy küldjön el a pszichiá ter fiukhoz. Freud egyedül nem elég. A fia egyébként épp ele get keres nélkülem is." „Beszélgetéseinkben sohasem volt rá alkalom, hogy felhoz zam ezt a témát, De most, míg be van zárva, komolyan fon tolóra vehetné. Később talán hasznára lesz és remélem, meg fog ismerni néhány dolgot azok közül, amelyeket én kipróbál tam. Minden attól függ, hogy kórházi lazsálása közben meny nyire tudja kifejleszteni azt a képességet, amellyel elhagyhatja a porhüvelyét. Ha sikerül, akkor több használható utat is találhat másának. Olyat is, ami enyhíti a szenvedést. Nem tudom. Próbálja meg " „...Dick, a legőszintébben kérem, gondolkozzon el rajta. Ha talmas utat tesz meg, csak azzal, ha elfogadja a gondolatot, hogy c másik, szellemi teste valóban létezhet. Amint ezzel megvan, már csak egyetlen dolog állhatja útját, és ez a fé lelem. Ne féljen. Olyan, mintha az árnyékától vagy önmagától félne. Pedig, ez inkább természetes, mint különös. Szokjon hozzá ehhez a gondolathoz - hogy még nem élte át tudatosan, ez nem azt jelenti, hogy félnie kell tőle. Az ismeretlentől csak addig félünk, amíg ismeretlen. Ha ebbe képes belekapaszkod ni, akkor nem kell félnie. Aztán, dc csak aztán, próbálja ki a receptet, amelyet ideírtam. Nem tudom, milyen Itatásuk van a gyógyszereknek, amelyeket szed. Segíthetik is, gátolhatják is a módszert. De próbálja meg. Első alkalommal vagy müködik, vagy nem. „...Ami a legfontosabb, tudassa velem, hogyan sikerült. Ha majd jobban lesz, akkor talán be tudok ugrani és majd rész letesen megbeszéljük az egész dolgot. Jöttem volna személye sen is. dc tudja, mennyit szőrözik a kórház a szabályzattal. Ha beszámol a feleségének a próbálkozásairól, ő bizonyosan továbbadja nekem Bár en jobb szeretném magától hallani. De okvetlenül tudassa..." Mrs. Gordon azonban nem tudatta velem, hogy próbálko-
zott-e a férje, én meg nem éreztem helyénvalónak, hogy most faggassam ilyesmiről Túlságosan lesújtotta a tudat, hogy férje a halálán van. Ma se tudom, felfogta-e, hogy levelem úgy ér telmezhető, mint egy tanácsadás a halálra való készülődéshez. Néhány hét múlva Dr.Gordon kómába esett. Békésen szen deredett jobblétre, anélkül, hogy eszméletét visszanyerte vol na. Hónapokig fontolgattam, hogy megpróbálok „utánamenni, bárhűl legyen is. A hozzám közel álló emberek közül Ő volt az első, aki meghalt, azóta, amióta „titkos tehetségem*' kibon takozott. Kíváncsi voltam, ugyanakkor tárgyilagos. Ez volt az első alkalom. Biztos voltam benne, hogy dr.Gordon - ha még mindig létezik - nem fog haragudni. Mivel nem voltam jártas az ilyesmiben, úgy döntöttem, szüksége lesz némi pihenésre, mielőtt beleavatkoznék a dolga iba. Meg nekem is össze kellett szednem egy kis pótlólagos kurázsit. Ilyet még nem próbáltam azelőtt. Komolyan veszé lyesre fordulhat. Aztán egy szombat délután megpróbáltam. Körülbelül egy óráig tartott, míg előidéztem a rezgéseket. Végül kivetődtem a testemből, miközben gondolatban azt ordítottam: Dr.Gordont akarom látni! Egy perc múlva gyorsan megindultam fölfelé és hamarosan már csak elmosódó mozgást észleltem és valami gyönge léglökést észleltem. És éreztem egy kezet is, amely megfogta a bal könyökömet és segített, hogy odajuthassak. Végtelennek tűnő utazás után hirtelen megtorpantam (vagy megállítottak). Tágas szobában ácsorogtam, kissé kábán. Úgy láttam, ez valamilyen intézet. A kéz a könyökömnél fogva egy nyitott ajtóhoz kormányozott és odaállított a küszöb elé, ahonnan beláthattam a szomszéd szobába. Aztán megszólalt egy férfihang, majdnem pontosan a bal fülem mellett. - Ha itt áll, a doktor egy perc múlva látni fogja magát. Bólintottam, álltam és vártam. A szobában több ember tar tózkodott. Hárman vagy négyen hallgattak egy huszonkét év körüli fiatal férfit, aki izgatottan hadonászva mesélt valamit.
Dr. Gordont nem láttam, így tehát vártam tovább, hogy megjelenjek. Minél többet vártam, annál jobban melegem lett Végűi annyira áthevültem, hogy rendkívül kínosan éreztem magam. Nem tudtam, mitöl van ennyire melegem és nem hit tem, hogy még tovább bírnám. Arcomon mintha patakokban folyt volna a verejték. Tudtam, hogy nem fogom kibírni: elvi selhetetlen volt a meleg. Ha Dr. Gordon nem jön hamarosan, akkor távoznom kell, anélkül, hogy láttam volna. Megfordultam, megint ránéztem a benti csoportra, az járt a fejemben, hogy talán tőlük kellene megkérdeznem, hol van Dr. Gordon. Abban a pillanatban az alacsony, sovány, kócos üstökű fiatal férfi elharapta a szót és egy pillanatig szúrós te kintettel nézett rám, aztán visszafordult társaihoz és folytatta lelkendező előadását. Kibírhatatlan lett a hőség, elhatároztam, hogy elmegyek. Nem várhattam tovább Dr. Gordonra. A betanult mozdulatot használva gyorsan felemelkedtem és távoztam a szobából. Hosszú volt a visszaút. Miután visszatértem anyagi testembe, ellenőriztem, milyen állapotban van. Fáztam, kissé meggém beredtem. Az arcomon persze nyoma sem volt patakokban fo lyó izzadságnak. Csalódottan felültem és lejegyeztem az utazást. Valamiyen okból kudarcot vallottam. Nem tudtam megtalálni dr.Gordont. Két órán át voltam távol az anyagi testtől. Konok természetű ember vagyok. Következő szombaton megint megpróbáltam. Pontosan mikor elhagytam a földi tes tet és kiabálni kezdtem Dr.Gordon után, megszólalt mellettem egy ingerlékeny hang, - Minek akarja látni? Láthatta műit szombaton! Annyira meghökkentem, hogy szinte azonnal visszaesem az anyagi testbe. Felültem, körülnéztem a szobában. Senki sem volt ott. Minden rendben. Arra gondoltam, hogy megint meg próbálom, de aztán úgy döntöttem, hogy ma már túl késő van még egy kísérlethez.
Múlt szombaton. Semmi különös nem történt múlt szomba ton. Nem jött be. Átnéztem múlt szombati jegyzeteimet. Hát nem ott volt! „A doktor egy perc múlva látni fogja magái." És körülbelül egy perc múlva fordult meg az a vékony, alacsony, bozontos fiatalember és merően nézett rám. Közben egyetlen szót sem szólt, mintha töprengene. Amit följegyeztem az tökéletes le írása volt dr.Gordonnak de nem a hetvenévesnek, hanem an nak, aki huszonkét évesen lehetett. Ez minden másnál jobban alátámasztotta a tapasztalat hite lét. Én arra számítottam, hogy egy hetvenéves embert látok. Nem ismenem föl, mert nem olyan volt, amilyet vártam. Ha önmagamat szuggerálom az érzékcsalódásig, akkor valószínű leg a hetvenéves dr.Gordont látom. Később, mikor egyszer meglátogattam az özvegyet, sikerült megnéznem egy régi fényképet, amelyik huszonkét éves korá ban készült dr.Gordonról. Persze nem mondtam Mrs.Gordon nak, miért akarom látni a képet. Pontosan olyan volt rajta, mint a férfi, akit láttam és aki látott engem „ott". Az özvegy azt is megemlítette, hogy férje fiatalon nagyon tevékeny és lelkes ember volt, örökösen rohant és hatalmas, dús, kócos szőke üstöke volt. Egyszer majd megint megpróbálom meglátogatni Dr.Gor dont. Más alkalommal, amikor át akartunk költözni egy másik ál lamba, eladtuk a házunkat, mert hirtelen jelentkezett egy vá sárló. A költözködést megelőző évre kibéreltünk egy házat. Érdekes ház volt; egy folyócska fölötti kiugró szirtre építet tek Ügynökön keresztül béreltük a tulajdonossal nem is talál koztunk Feleségem és én a nagy hálószobát választottuk, amely az első emeleten volt. Körülbelül egy hétre rá beköltöznünk, lefeküdtünk, és felesé gem szinte azonnal álomba merült. Én feküdtem a félhomály ban és bámultam a franciaablakokon túl az éjszakai égboltot.
Bár nem akartam, megint éreztem az ismerős rezgéseket Megfordult a fejemben, okos dolog-e ideengedni Őket az új lakásba. Ágyunk az északi falnál állt Tőle jobbra nyílt a folyosói aj tó, balra egy beugró vezetett a fürdőszobába. Éppen kiemelkedőben voltam az anyagból, mikor észrevet tem valamit a beugróban. Fehér alak volt, nagyjából olyan magas és olyan forma, mint egy ember. Mivel rendkívül elővigyázatos lettem az „idegenekkel" szemben, vártam hogy mi történik A fehér alak bejött a szo bába, megkerülte az ágyat és az én oldalamon, tőlem körülbe lül harminc centiméter távolságban bement a fürdőszobába. Láttam, hogy középtermetű" asszony, se nem öreg, se nem fia tal, akinek sima, sötét haja és elég mélyen ülö szeme van. Csak néhány pillanatot töltött a fürdőszobában, aztán ismét megjelent és megint elindult hogy megkerülje az ágyat Fel ültem - bizonyos, hogy nem hús-vér voltomban - és utána nyúltam, hogy megérintsem - hogy lássam, meg tudom-e érinteni egyáltalán. Észrevette a mozdulatot, megállt és rámnézett. Amikor meg szólalt majdnem tisztán hallottam a hangját És láttam mögöt te és rajta keresztül az ablakokat és a függönyöket. - Mihez kezd a festménnyel? - Női hang volt láttam a szájmozgását Nem tudván, mit mondjak, igyekeztem kielégítő választ ad ni. Megnyugtattam, hogy ne aggódjék, vigyázni fogok a fest ményre. Erre halványan elmosolyodott, kinyújtotta mindkét kezét, megfogta a kezemet és megmarkolta. Igazi, meleg, élő fogása volt Rövid ideig szorította a kezemet, gyöngéden elengedte, aztán megkerülte az ágyat és kiment az ajtón. Vártam, de nem jött vissza. Visszafeküdtem a testbe és ki osontam az. ágyból. Odamentem a folyosói ajtóhoz és benéz tem a többi szobába. Sehol senki. Végigjártam a földszinti szobákat, de ott sem találtam senkit Aztán lejegyeztem élmé nyeimet, visszafeküdtem az ágyba és elaludtam
Pár nappal később találkoztam Dr. Samuel Kahnnal. a pszi chiáterrel, aki a szornszédos házban lakott. (Csak véletlenül futottunk össze!) Megkérdeztem, ismeri-e a ház tulajdonosait. - Igen, igen. nagyon jól ismertem őket - felelte Dr. Kahn. Mrs. W. körülbelül egy éve halt meg. Attól kezdve Mr.W. be nem tette volna a lábát a házba. Elköltözött és nem is jött vissza. Mondtam, hogy kár, hiszen olyan szép ház. - Nos hát, a felesége háza volt, ugye érti - mondta Dr. Kahn. - Az a helyzet, hogy itt is halt meg a házban, pont ab ban a szobában, ahol maguk alszanak. Mondtam, hogy jaj de érdekes. A megboldogult bizonyára nagyon szerette a házat. - De meg mennyire - felelte az orvos. - Bár nagyon ked velte a festményeket is. Teleaggatott velük minden falat. Dc igazából ez a ház volt az elete. Megkérdeztem, nincs-e véletlenül fényképe Mrs. W-ról. - Lássuk csak. - Egy pillanatig tűnődött. - De igen, azt hi szem, rajta van azon a csoportképen, amit a klubban csinál lak Mindjárt utánanézek. Néhány perc múlva visszajött Dr. Kahn. Egy fényképet tar tott a kezében. Ötven-hatvan ember - férfiak-nők vegyesen volt a fényképen, a legtöbbjüknek csak a feje látszott, aho gyan ott álltak felsorakozva. Dr. Kahn szemügyre vette a képet. - Igen, itt kell lennie valahol. A vállán átkukkantva ismerős arcot pillantottam meg a má sodik sorban. Rámutattam és megkérdeztem az orvost, hogy nem ez volt-e Mrs, W.? - De igen, ez Mrs. W. - Kíváncsian nézett rám, aztán ki gyúlt a szemében a felismerés. - Nyilván a házban talált róla egy képet. Azt mondtam, hogy így volt. Megkérdeztem, volt-e valami lyen modorossága Mrs. W.-nck. - Nem emlékszem ilyesmire - felelte. - De hadd törjem
rajta a fejem. Keli lennie valaminek. - Köszönetet mondtam és indultam, hogy távozom. Már megfordultam mikor utánam szolt. - Várjon csak, volt valami - mondta Dr.Kahn. Micsoda, kérdeztem. - Ha nagyon örült vagy hálás volt valamiért, akkor két kéz re fogta a másik ember kezét és egy kicsit megszorította. Szá mít ez valamit? Számított. Tapasztalataim gyarapodásával izmosodott meggyőződésem is. hogy megpróbálhatnék körülnézni ezekben a kétségtelenül szokatlan tartományokban. Volt egy nagyon jó barátom, Agnew Bahnson, velem körülbelül egyidős férfi, akivel sokban hasonlítottunk egymásra. Körülbelül nyolc éve ismertem. Egy időben pilóta is volt cs sűrűn repült a légitársasága gépén. Ér dekelte többek között az antigravitációk amelyről többször vi tatkoztunk. Volt egy laboratóriuma, ahol kísérleteit végezte. Gravitációs tanulmányai kapcsán megvitattuk azt a kérdést is, hogy most, a népes kutatócsoportok és méregdrága felszerelé sek korában egy-két ember hogyan szerezhetne bizo nyítékokat az antigravitációra? 1964-ben, amikor üzleti ügyben New Yorkba utaztam, ott ültem a szállodai szobában és rájöttem. hogy aznap délután van egy lyukas órám. Elhatároztam, hogy szundítok egyel Lefeküdtem és már majdnem belesüllyedtem az álomba, mi kor meghallottam Mr. Bahnson hangját -Van mód az antigravitáció bizonyítására! Annyi az egész, hogy maga végzi a demonstrációt és már meg is tanulta, ho gyan kell. Felüliem, tökéletesen éberen. Tudtam, mit akar mondani a hang, de nem volt hozzá merszem, hogy megpróbáljam De miért csengett olyan valóságosan Mr. Bahnson hangja ebben az. álomban? Ránéztem az asztal melletti Órára: délután ne gyed négy körül járhatott az idő. Most már túl éber voltam az alváshoz, így hát fölkeltem és elmentem
Amikor két nap múlva hazatértem, feleségem feltűnően csöndes volt. Kérdeztem, mi baj. - Nem akartunk felzaklatni, most, mikor annyi dolgod volt New Yorkban - mondta - de Agnew Bahnson meghalt. Halál ra zúzta magát, mikor Ohio mellett egy kis réten akarta leten ni a gépét. Eszembe jutott, amikor Mr. Bahnson hangját hallottam NewYorkban. Kérdeztem a feleségemet, nem két napja halt-e meg, délután negyed négykor. Feleségem hosszan nézett rám cs csak azután válaszolt: Igen. Akkor történt. N e m kérdezte, honnan tudom. Rég leszokott róla. Hónapokon át meg se kíséreltem, hogy „elmenjek" Mr. Bahnsonhoz. Minden ok nélkül feltételeztem. hogy pihenésre van szüksége, ha ilyen erőszakos halált halt. N e m tudom, iga zam volt-e. Végül aztán elfogyott a t ü r e l m e m Egy vasárnap délután le feküdtem, azzal az eltökélt szándékkal, hogy elmegyek, meg látogatom Mr. Bahnsont. Körülbelül egyórás készülődés után végre különváltam az anyagtól és gyorsan elindultam a sötét úron át. Utazás közbe-, gondolatban egyre azt üvöltöztem: Agnew Bahnson) Hirtelen megálltam vagy megállítottak. Meglehetősen sötét szobában találtam magam. Valaki nagyon erősen tartott, hog)' megállják a lábamon. Egy pillanatnyi várakozás után mintha fehér gázfelhő buggyant volna elő a padlón levő apró hóik ból. A felhő formát öltött, nekem pedig valami azt súgta, hogy ez Mr. Bahnson, noha nem láthattam jól és nem bírtam felismerni az arcát. Azonnal megszólalt, izgatott és boldog hangon. - Bob, el nem hinné, mi minden történt velem, amióta itt vagyok! N e m szólt többet. Egy ki tudja, honnan jött jelre a fehér gázfelhő elvesztette emberi formáját és visszaszívódott a pad ló résébe. Karomon a kéz megfordított és én visszatértem a testbe.
így viselkedne Mr.Bahnson - túlságosan érdeklik az újdon ságok és az új tapasztalatok, semhogy időt pazarolna a múlt ra, vagy arra. hogy mi lesz „azután". Pontosan, mint dr. Gor don. Ha magam idéztem elő ezt az érzékcsalódást, legalább ere deti volt. Meg sohasem olvastam hozzá hasonlóról. Ez lenne a magyarázata, hogy ugyanakkor halt meg, amikor én a New York-i szállodai szobában a hangját hallottam? Még egy eset kívánkozik ide. Apám 1964-ben, nyolcvankét éves korában meghalt. Noha fiatalságomban Örökké lázadoz tam ellene, később nagyon közel kerültünk egymáshoz. Hónapokkal azelőtt szélütést kapott, amitől majdnem telje sen megbénult és nem tudott beszélni. Neki, a nyelvésznek, aki egész életében a nyelvek kutatásával és nyelvtanítássá! foglalkozott, természetesen az utóbbi volt a gyötrelmesebb szenvedés. Látogatásom ideje alant szívfájdító, kétségbeesett kísérlete ket tett, hogy szóljon hozzám, mondjon valamit. Tekintetével esdekelt, hogy értsem meg, amikor csak halk nyöszörgés jött ki a száján. Iparkodtam nyugtatgatni, beszéltem hozzá. Kín lódva próbált válaszolni, bár szerintem meg sem értette, amit mondok. Apám egy délután csöndesen elszenderedett. Teljes életet élt, sikeres életet, halála egyszerre töltött cl bánattal és meg könnyebbüléssel. Újra és újra be kellett látnom, milyen fontosak a tőle tanult józan gondolatok és elképzelések. Őrökké hálás leszek neki. Most. amikor ez a hozzám oly közel álló lény halt meg, sokkal kevésbé izgultam, rnint azelőtt. Nem tudom, a rokon ság tette, az összetartozás érzése, de valahogy kevésbé féltem és jobban bizakodtam. Csak az illendőség kedvééit vártam néhány hónapot. Voltak egyéb sürgetős dolgaim is, úgy az üzleti mint a magán életben, amelyek akadályozták a lazítás természetes készségét. Aztán egyszer felébredtem egy hétköznapi hajnalon és érez tem, hogy most meg próbálhatnék ellátogatni apámhoz.
Végigvettem a szokott rituálét, a rezgés gyorsan és könnye dén cltezdődőtt. Néhány pillanat múlva erőlködés nélkül elöl doztam magam és szabadon szálltam a sötétségben. Ez alka tommal nem alkalmaztam a lélek kiáltását. Apám személyére összpontosultam, hogy odaérjek, ahol ő van. Gyorsan szeltem a sötétséget- Látni nem láttam semmit, dc eltöltött a száguldás lélegzetelállító érzése, arrant süvítettem előre, a sűrű, majdnem cseppfolyós levegőben. Olyan volt, mint amikor fejesugrás után belehasítunk a vízbe. Hirtelen megálltam, Ezúttal nem emlékszem senkire, aki megállított volna, ujjakat se éreztem a karomon.. Tágas, félhomályos szo bában voltam. Sejtettem, hogy ez valami kórház vagy utókezelő, noha nem láttam nyomát a mi fogalmaink szerint való gyógyításnak. El indultam megkeresni apámat. Magam se tudom, mire számí tottam, de legalábbis örömteli találkozásban reménykedtem, A központi helyiségből, ahol én álltam több apró szoba nyílt. Benéztem kettőbe, mindegyikben több ember tartózko dott, akik ügyet sem vetettek rám Már azon morfondíroztam, jó helyre jöttcm-e. A harmadik szoba nem volt tágasabb egy szerzetesi cellánál. Az ajtóval szemközt, vállmagasságban, apró ablak nyílt a fa lon. Az ablak mellen egy ember támaszkodott a falnak és bá mult kifelé. Csak a hátát láttam, mikor beléptem Aztán megfordult és észrevett. Mélységes megdöbbenés lát szott az arcán, és „halott" apám így szólt hozzám: - Hát te mit csinálsz itt?! - Pontosan olyan hangot használt, mint az az utazó, aki a világ másik végen találkozik valaki vel, akinek otthon mondott ístenhozzádot. Túl izgatott voltam ahhoz, hogy beszélni tudjak, így hát csak álltam ott és reménykedtem, hogy örülni fog nekem És valóban örült. Előrehajolt, elkapott a hónom alatt és a magas ba röpített, a feje fölé, épp úgy. mint apró koromban, aho gyan kisfiáikkal szokták csinálni az apák. Aztán visszaállított a talpamra és akkor már meg bírtam szólalni. Megkérdeztem, hogy érzi magát.
- Sokkal jobban - mondta, - A fájdalom elmúlt. Olyasmire emlékeztettem volna, amit szeretett volna elfelej teni? Mintha elszivárgón, volna belőle az energia és láthatóan fáradtan fordult el tőlem. És azzal mintha meg .is feledkezett volna arról, hogy ott vagyok. Ötvenesnek látszott és sová nyabb volt, mint az akkori fényképein. Éreztem, hogy vége a találkozásnak. Ennél nem lehet több. Csendesen kihátráltam a szobából, megfordultam, „kinyúl tam" és hazatértem földi testembe. A visszaút sokkal rövi debb ideig tartott, mint az idejövetel. Így volt? Ennyire fájt neki az utolsó napokban, mikor nem értethette meg velünk, hogy enyhítsük valamivel a kínjait? Ha ez igaz, micsoda iszonyú börtön lehetett a teste. Tényleg ál dás volt neki a halál. Próbáljak megint „találkozni" vele? Nem tudom. Nem tu dom, meg merjem-e tenni. Sok más tapasztalatom van még, nem ennyire bensőségesek, de ugyanilyen megrázóak. És mind ugyanahhoz a kikerülhe tetlen következtetéshez vezetett, amely egymagában indokolta a szorongások, bizonytalanságok, félelmek közepette, magány ban és csalódások közepette eltelt sok-sok órát, kezdetét je lentette egy új távlatnak és látásmódnak, kiindulási pontot kí nált afelé, amit a gondolkodás Minőségi Ugrásának neveznek néhányan, lehetővé tette, hogy kellő fontosságot tulajdonítsak az Itt-és-Most bánatainak és örömének (mert mi a perc, az óra vagy az év a végtelenséghez képest), ajtót nyitott egy olyan valóságra, amelyet talán föl sem foghat az emberi tudat, dc amely mégis örökké ingerelni fogja a kíváncsit és kísértés be hozza a tudóst. Ez lenne az évi válaszom? Ha ezeket a tapasztalatokat hoz záadjuk az emberi szellem testen kívüli kalandjairól szerzett tudásunkhoz, akkor csak egyetlen válasz lehetséges. És ha az Üzenet ebben rejlik, akkor ez elegendő is.
8 „MERT AZ VAN A BIBLIÁBAN"
H
a az embernek van Második Teste, ha ez a Máso dik Test túléli azt, amit mi halálnak nevezünk, ha az egyéniség és a jellem tovább létezik ebben a régi-új formában - akkor mi van? Megint egy ősrégi kérdés, amely válasz után kiált Testen kívüli tevékenykedésem tizenkét esztendeje alatt nem találkoztam olyasmivel, ami igazolta volna a bibliai istenfogalmat és a túlvilági életet egy mennyországnak nevezen he lyen. Vagy ha találkoztam, nem ismertem föl. Lehetséges. Le het, hogy nem vagyok „választott". Másrészt az is előfor dulhat, hogy megismerkedtem sok alapfogalommal, amelyek csak eltorzultak az évszázadok folyamán. Kezdjük az imával, amelyet az Istennel való közvetlen be szélgetésnek tartanak. Ahogy ma tanítanak bennünket imád kozni, az épp olyan, mintha egy kémiai képletet hadarnánk el. amelynek eredeti célját, alkotóelemeinek jelentését nem ismer jük. Vagy mint ahogy gyerekeink fújják a „London hídja le szakadt" c i m ü dalocskát,cs közben fogalmuk sincs a szöveg igazi éneiméről. Egész civilizációnk tömve van kiürült szoká sokkal és lehet, hogy az imádkozás is közéjük tartozik.
Valahol valaki tudta, hogyan kell imádkozni. Megpróbálta megtanítani a többieket is. Néhányan el is sajátították a módszert. A többi csak a szavakat jegyezte meg. a szavak pedig megváltoztak és eltorzultak az évek során. A technika fokoza tosan elveszett, időröl-időre csak véletlenül hibázott rá valaki. Az újrafölfedező pedig ritkán tudta meggyőzni a többieket, hogy nem a regi és elfogadott módszer az üdvözítő. Ezt mondom én is. A régi. elfogadott módszer nem elég. Vagy pedig, mint mondtam volt. nem tartozom a „választot tak" közé. Vagy ami még ennél is rosszabb, hiányosan vagy nem megfelelő módon tanítottak imádkozni. Rajtam legalábbis nem segített az ima. Álljon itt egy szemléltető példa. Egyik testen kívüli kódorgásom során épp hazafele siettem a semmin át az anyagi test be. Látszólag a legnagyobb rendben volt minden. Aztán átme net nélkül nckicsapódtam egy áthatolhatatlan anyagból épült, tömör falnak Nem fájt, dc rettentően megijedtem Az anyag kemény és tömör volt, mintha egymást kissé átfe dő, összehegesztett, hatalmas acéllapokból készült volna A la pok enyhén meggörbültek, mintha gömböt alkotnának. Megpróbáltam átfurakodni rajta, dc nem bírtam. Mentem fel. le, jobbra és balra Egészen bizonyos voltam benne, hogy hús-vér testem ott fekszik e barikád mögött. Érzésem szerint legalább egy órája tartó kaparászás, vájkálás és lökdösés után elkezdtem imádkozni. Elmondtam min den imát, amelyet tanultam, és kitaláltam néhány újat. És ko molyan gondoltam minden szót, komolyabban, mint bármi mást eddigi életemben. Iszonyúan meg voltam rémülve. Nem történt semmi. Még mindig oda voltam ragadva a so rompóhoz, nem tudtam átvergődni rajta, vissza anyagi testem be. Pánikba estem Kapartam, sikoltoztam és zokogtam, de hiá ba. Aztán elcsitultam a kimerítő felindulástól. Éreztem, hogy eltévedtem, odatapadtam hát a kemény, hideg falhoz és pihen tem Nem tudom, meddig feküdtem ott. míg újra képes voltam
tárgyilagosan gondolkodni. Nem maradhatok iu örökké - leg alábbis nem akartam ittmaradni. Lehetetlen helyzet volt. Mi kor voltam én ilyen lehetetlen helyzetben? Eszembe jutott. Evekkel ezelőtt egy barátommal vásároltunk egy repülőgépet, amelynek műszaki jellemzőié nem ismertük. Csak azért vénük meg, mert jó állapotban volt cs olcsón ad ták. Miután tettünk néhány próbarepülési a mezőn, elhatároztuk, hogy trükközni fogunk. Ejtőernyőt kértünk kölcsön, felszáll tunk és meg sem álltunk háromezer méterig. Leírtunk több lomha nyolcast, számos orsót, néhány lagy matag bukfencet. Minden rendben ment. Lejjebb ereszked tünk, kissé megdöntöttük a gép orrát és nekivágtunk egy hu roknak. Azután már csak arra emlékeztem, hogy pörgünk. A szoká sos eljárásnak megfelelően középre és előre húztuk a botkor mányt. Azelőtt csodálatosan bevált, most azonban nem. Egyre gyorsabban pörögtünk, sőt, kezdtünk bukdácsolni. Gázt ad tunk, a kormánysíkkal próbálkoztunk, egyik sem használt a dugóhúzó ellen. Sőt. egyre rosszabb lett és mind sebesebben közeledett hozzánk a föld. Bill sápadtan nézett vissza a pilótafülkéből. - Jobb lesz, ha kiszállunk! - ordította túl a szél süvöltését. Én is ki akartam szállni. Csak az tartott vissza, hogy akkor biztosan elveszítem a repülőgépet, amelyre oly rég spóroltam. Megpróbáltunk mindent, okoskodtam, kivéve azt a módszert, amely felrúg minden szabályt, az egyetlen dolgot, amit nem szabad dugóhúzóban. Hátra kell húzni a botkormányt. Mit veszíthettem? Visszahúztam a kormányt. A gép azonnal kivágott a dugó húzóból, és repülési sebességre gyorsított. Addig orsóztam, míg a föld oda nem került, ahol lennie kellett. Biztosan földet értünk, reszketegen előkecmeregtünk és lerogytunk a földre. Külső dugóhúzóba kerültünk. Nemhogy nem próbáltunk, még csak nem is láttunk ezelőtt ilyet.
A külső dugóhúzó jutott eszembe. Miközben zihálva hever tem a gáton, megpróbáltam alkalmazni ugyanazt az eljárást Előre, föl, le, jobbra, balra - nem jó. Már csak egyetlen irány maradt, noha tudásom határozottan titakozott ellene. De mit ronthat az én helyezetemen a pró bálkozás? így hát megcsináltam és néhány pillanat múlva ott voltam földi testemben: reszketve, de ép bőrrel. Hogy melyik volt ez az irány? Magától értetődően: el a fal tól, vissza oda, ahonnan jöttem Hogy miért vált be, nem tu dom. Azt se tudom, mi volt az a fal. Talán az ima talált meghallgatásra? Hiszen visszajutottam, vagy nem? Ha igen, akkor sem úgy történt, ahogy nekem ta nították. Egyetlen vigasztaló angyal sem sietett segítségemre. Egy más alkalommal bátyámnál és családjánál voltam láto gatóban és náluk aludtam. Röviddel azután, hogy visszavonul tam a vendégszobába, nyugovóra is tértem, mert nagy szüksé gem volt pihenésre. Agyam fejtámlája, ha ez számít valamit, ugyanannak a fal nak támaszkodott; amely szobámat elválasztotta négyéves unokahúgom szobájától. A kislány ágya ugyanezen fal mellett állt.
Amikor elnyúltam a sötétben, elkezdődött az ismerős rez gés. Elhatároztam, hogy kisurranok egy pillanatra, csakhogy belekóstoljak, milyen, ha nem otthon csinálom Abban a pillanatban, mikor kiléptem az anyagból, tudatára ébredtem hogy még három lény tartózkodik a szobában. Elő vigyázatosságból ottmaradtam porhüvelyemhez köze]. Oda nyomultak hozzám, ráncigálni kezdtek, nem gorombán, csak úgy, mintha látni akarnák, hogy most mihez kezdek Ezzel el szórakoztak egy ideig. Megpróbáltam megőrizni a nyugalma mat, dehát ők hárman voltak. Nem tudtam, vissza bírnék-e ugrani a testembe elég gyorsan, még mielőtt elvonszolnának. Így hát imádkoztam Megint végigpróbáltam minden ismert imát. Istenhez könyörögtem, hogy segítsen. Jézus nevében fo hászkodtam segedelemért. Kipróbáltam néhány szentet is, akikről katolikus feleségemtől hallottam
És az eredmény? Kínzóim harsányan hahotáztak és még lel kesebben nyaggattak. - Hallgassátok csak, hogy imádkozik az isteneihez - kunco gott az egyik mérhetetlen megvetéssel. - Hallgassátok csak! Azt hiszem, ettől méregbe gurultam egy kicsit Visszalök döstem öket, és beleugrottam anyagi testembe. Nem állítha tom, hogy küzdöttem velük, de nem is tűrtem tehetetlenül. Felültem, elmondhatatlanul megkönnyebbülve, hogy vissza jöttem Már mikor ülő helyzetbe tornásztam magam, hallot tam, hogy egy kisgyerek sír. A fal mögül hallatszott. Néhány percig vártam, arra számítottam, hogy sógornőm odajön, meg nyugtatja a kislányt, aztán visszafekszik aludni. Eltelt tíz perc és J„ a kislány, még mindig nem hagyta abba a sírást. Felkeltem és átmentem a szomszédos hálóba. Sógor nőm szorosan ölelte magához hangosan zokogó kislányát és nyugtatni próbálta. Kérdeztem, mi baj és hogy nem segíthet nék? - Mindjárt megnyugszik - felelte sógornőm. - Biztosan li dércnyomása van, vagy rosszat álmodik, de nem bírom felkel teni. Megkérdeztem, mióta sír a gyerek. - Pár perccel azelőtt kezdte, hogy bejöttél. Egyáltalán nem jellemző rá. Úgy szokott aludni, mint a tej. Megint felajánlottam, hogy segítek, ha kell, aztán vissza mentem a szobámba. Valamivel később a kis J. elcsöndesedett és nyilván elaludt. Véletlen, hogy az unokahúgomnak éppen akkor volt önkivületre emlékeztető lidércnyomása? Vagy új módszert kell talál nom az imádkozásra. Számos hasonló esetet mesélhetnék, de valamennyi ugyan úgy alakult, mihelyt megpróbálkoztam a hagyományos és el fogadott eszközzel: az imával. Am vannak biztatóbb kilátások is a mennyországot és a poklot illetőleg. Ha léteznek, valahol a II. Helyszínen kell ke resni őket A II. Helyszínre tett utazások során, mint korábban is emli-
tettem, gyakran találkozunk egy „réteggel" vagy zónával, amelyen át kell kelni. Olyan része a II. Helyszínnek, amely a legközelebb esik és bizonyos értelemben a legszorosabb kap csolatban áll az Itt-és-Mosttal. Szűrkésfekete, éhes tenger, amelyből falánk és kegyetlen lények támadnak a legapróbb mozdulatra. Mintha mi lennénk a csali, amelyet meglóbálnak a hatalmas tenger fölött. Ha lassan surranunk és nem reagálunk a kíván csi „halakra", akkor különösebb baj nélkül átjutunk az óceá non. Ha erélyesebben mozgunk és védekezünk, akkor rohan vást csődülnek oda a felingerelt őslakosok, hogy harapjanak, rángassanak, lökdössenek. Ez lenne a pokol határa? Kézenfekvő következtetés, hogy a betolakodó felriasztja a zóna lakosait, a „démonokat" és „ör dögöket". Félállati lényeknek tűnnek, noha látnivalóan képe sek cselekvésre és gondolkodásra. Kik és mik ezek? Nem tudom. Nem vállaltam, hogy addig időzzem náluk, míg ki nem derítem. Rémüldöző próbálkozás és tévelygés árán sikerült rátalálnom a módszerre, amellyel viszonylag háborítatlanul kelhettem át országukon. Ezekben a világokban, ahol elgondolás dolga minden nemcsak a tárgyak, de az utazók is -, rajtunk múlik, hogy üd vözülünk-e vagy elkárhozunk. A hidegvérű gyilkos a II. Hely szín olyan fertályába csöppenhet, ahol mindenki: ugyanolyan bordában szőttek, mint őt. És ez maga a pokol az ilyen ala koknak, mivel itt nem találnak ártatlan és védtelen áldozato kat. Ha tovább szőjük ezt a gondolatot, akkor kezdjük csak be látni, milyen végtelen számú variáció lehetséges. Hogy a II. Helyszín mennyországába vagy poklába kerülünk-e, azt legtit kosabb, állandó (és talán tudatalatti) motivációink, szenvedé lyeink és egyéni vágyaink határozzák meg. Ezek közül a legállandóbbak és legerősebbek lesznek „irányjelzőink", mihelyt beléptünk ebbe a birodalomba. Ebben azért vagyok olyan biztos, mert mindig így esett, amikor lélekben utazgattam a II. Helyszínen. Akkor is így tör-
ténik, na nem akarom. Egy rosszkor jött kósza vágy, egy mélyről fakadó érzés, amelynek nem voltam tudatában, máris eltérít a „hasonlatosak" irányába. így jutottam el olyan helyekre, amelyek számomra maguk voltak a pokol. Mások felfoghatók Édennek is, és vannak olyan helyek, amelyek gyakorlatilag alig külömböznek attól, amit az Itt-és-Mostban megszoktunk. Mihez kezdjünk, ha a II. Helyszínnek pokoli tulajdonságai vannak, viszont nem felel meg a mennyországról alkotón fo galmainknak? Hol keressünk támpontot? Hol a paradicsom, hol az Isten, akihez fohászkodunk? Eltévesztenem volna vala mit? Pedig néha toriént valami nagyon különös dolog, amikor a II Helyszínen jártam. Mindegy, melyik tájon voltam, az ese mény mindig ugyanúgy zajlott le. A megszokott tevékenykedés közepette egyszer csak fel hangzik egy Jel: majdnem olyan, mintha heroldok fújnák meg a harsonát. A Jelet mindenki nyugodtan fogadj, nyomban ab bamarad a beszéd és a sürgölődés. A Jelből lehet tudni, hogy Ő (vagy Ők) most jön(nck) át a Birodalm(uk)on. Nem hajonganak, nem térdelnek le félős áhítattal, inkább higgadtan fogadjak a megszokott eseményt. Ez alól senki sem kivétel. A Jelre mindenki lefekszik, ha jól láttam, a hátára, és a ha sát (nem az ivarszerveit) föltárva homorít, miközben elfordítja a fejét, hogy ne láthassa Őt elmenőben. Nyilvánvalóan az a cél. hogy élő utat képezzenek az Ő lába előtt. Innen-onnan összeszedett morzsákból arra következtettem, hogy ő néha ki választ az élő rúdból valakit, akit a többiek soha többé nem látnak és nem hallanak róla. A has feltárásával a hitet és a tö kéletes behódolást akarják kifejezésre juttatni, mivel a has a legsérülékenyebb, legsebezhetőbb része a testnek. Senki se moccan, sőt nem is gondolkodik, míg Ő arra jár. Míg el nem megy, szobormerevvé dermed minden. Azon alkalmakkor, mikor ott voltam, én is odafeküdtem a többiek mellé. Egyszerűen elképzelhetetlen volt, hogy mást
csináljak. Dallamos hangok harsogása kíséri az Ő lépteit és érezzük, miként töltetik ki, majd foszlik szét távolodóban egy semmihez sem fogható hatalom ellenállhatatlanul sugárzó éle tereje. Egyszer az. jutott eszembe, mi lenne, ha Ő felfedezne engem, az alkalmi látogatót, de őszintén szólva nem nagyon akartam tudni. Miután Ő elvonult, mindenki fölkel és megy dolgára. Nem fűznek megjegyzéseket az eseményhez, nem is gondolnak rá. Úgy veszik tudomásul, mint életük egy hétköznapi mozzana tát. Éppen ez a hatalmas, dc nehezen meghatározható különb ség. Ugyanolyan gépiesen viselkednek, mint amikor a forgal mas kereszteződésben állunk meg a pirosnál, vagy fékezünk a sín előtt, mikor közeledő vonatot jelez a fénysorompó; nem érzünk felindulást és mégis néma tiszteletet ébreszt bennünk a tovadübörgő vonatban megtestesült erő. Ez az esemény is ugyanolyan személytelen. Isten lenne? Isten Fia? Vagy az ő küldötte? Három alkalommal "jártam" egy helyen, melynek leírására nem találok szavakat. És megint csak ez a látomás, ez az esz me, ez a „hely", vagy a létezésnek ez az állapota hordozza az üzenetet, amelyet oly sokszor hallottunk a történelem folya mán. Bizonyos vagyok benne, hogy a vallásaink által elkép zelt mennyei paradicsomhoz tartozhat. Ugyanakkor ez kell hogy legyen a nirvána is, a Számadhi, minden idők misztiku sainak legmagasztosabb élménye. Valóban a létezés egyfajta állapota, amelyet az emberek különböző módon értelmeztek. Nekem ez a legtisztább béke, ugyanakkor a legcsodásabb gyönyörűség helye vagy állapota. Mintha úsztam volna meleg, puha felhőkben, ahol nincs fent és lent, nincs elkülönült anyag. És nemcsak körülvesz a meleg, hanem bennünk van és általunk. Maga a testet öltött Tökély, amely elbűvöli és leigáz za az érzékeket. A felhőn, amelyben lebegünk, mindig más rajzolatokat leír va söpörnek végig színjátszó fénysugarak. Pazar dolog megfürödni pászmáikban. Rubinvörösen ragyog a fény. De lehet, hogy több ez az általunk fénynek nevezett jelenségnél, mert
fény sohasem volt meg ilyen mélyértelmű. Egymást váltják az árnyalatok, egyik sem rikító és mindegyik másfajta, vigasztaló vagy pihentető boldogsággal tölt el. Olyan, mintha összeol vadnánk az őrökké izzó naplementét övező fellegekkel és az élő fény minden változásával változnánk együtt mi is. Maguk ba fogadjuk, magunkba isszuk az örökkévaló kékeket, sárgá kat, zöldeket, vöröseket, a bonyolult árnyalatokat. Ismerősek mind. Idetartozunk. Ez az Otthon. Zene szól, miközben mi lassan és könnyedén úszunk a fel hőben. Ez a zene nem támad valahonnan, ez mindig van, és mi vele egy harmóniában remegünk. Több ez földi muzsiká nál. Odalent csak a legmélyebb, legnyersebb szenvedélyek keltik föl ezeket az akkordokat, ezeket a kifinomult és erőtel jes futamokat, sokszólamú ellenpontokat, megrázó felhango kat. Eltűnik minden, ami közönséges. Emberhangú kórus éne kel szavak nélküli, visszhangos dalokat. Végtelen dallamfüzérek fonódnak össze Önmagukba visszatérő körökké, de mégis továbbszőve a témát és bennünk megpendül ugyanaz a húr. Ennek a Zenének nincsen forrása Ott van körülöttünk, ben nünk; részei vagyunk, mi vagyunk a zene. Ez az a kristálytiszta igazság, amelyből nekünk csak futó villanások jutottak. Ez az az ünnep, amelynek odalent kóstolt morzsáitól kezdtünk el reménykedni abban, hogy létezik az Egész. Most teljesedik be minden névtelen szenvedély, vágy, nosztalgia, megérzés, amelyet akkor éltünk át, mikor Hawaiin bámultuk a felhők közt lenyugvó napot, mikor némán álltunk a csendes erdő összefonódó magas fái között, mikor egy dal lam, egy futam régi emlékeket támasztott életre vagy fölidé zett egy testetlen vágyat, amikor sóvárogtunk egy város, egy falu, egy vidék, egy ország, egy család után. amelyhez tar tozhatunk. Itthon vagyunk. Ott vagyunk, ahova tartozunk. Ahol mindig is kellett volna lennünk. És ami a legfontosabb - nem vagyunk egyedül. Mások is vannak mellettünk, velünk, bennünk- Nincs nevük, nem látjuk, milyenek, de ismerjük őket és semmihez sem fogható, hatal mas tudás köt össze bennünket egymással. Pontosan olyanok,
mint mi, ők - mi vagyunk és hozzánk: hasonlóan az otthont Jelentik ők is. Mint az elektromosság szelíd hullámai lüktet közöttünk a szeretet teljessége, amelynek arcait láttuk már, de mindig csak töredékesen és foszlányokban. Csakhogy itt nem kell mutogatni ezt az érzést- Magától értetődően adjuk és kapjuk. Mi nem követelünk, Ő nem követel. Az áramlás magától értetődően kölcsönös. Nem érzékeljük a nemek különbségeit, részei vagyunk az Egésznek, amely egyszerre férfi és nő, po zitív és negatív, elektron és proton. Körülöttünk. bennünk, ál talunk tőlünk és hozzánk áradnak a lágy hullámok, amelyek ben egybefonódik a férfi, az asszony, a szülő, a gyermek, a bálvány, az eszmény szeretete, A tökéletes egyensúlyt éljük át, mert ott vagyunk, ahova tartozunk. Otthon vagyunk. És mindezen felül eltölt bennünket az élmény forrásának, annak a hatalomnak a tudata, amelyet sem felfogni sem el képzelni nem bírunk- Itt könnyű elismerni és elfogadni az Atya létezését. Az igazi Atyáét. Azét, aki Atyja és Teremtője mindennek, ami volt és van. Te is egyike vagy megszámlálha tatlan teremtményeinek. Hogy miért vagy hogyan, azt nem tu dod. Nem számít. Boldog vagy. egyszerűen csak azért, mert az igazi helyen vagy, ott, ahova igazán tartozol. Háromszor jártam ott, de egyszer se jöttem el szívesen, ha nem szomorúan, húzódozva. Valaki segített visszatérnem. Ha zaérkeztem után mindig napokon át kínzott a nosztalgia és a magány. Úgy éreztem magam, ahogyan csak egy földönkivüli érezheti magát egy olyan vidéken, ahol a dolgok nem „helycsek", ahol minden és mindenki olyan más és olyan hibásnak" tűnik, ha összehasonlítjuk a mi valódi világunkkal. Olyan elsöprő erejű volt ez a nyomasztó magány, ez a bánat és valami, ami már-már honvágyra emlékeztetett, hogy nem próbáltam még egyszer elmenni Oda. Ez volt a mennyország? Egyszer idelent is megpróbáltam eljátszani Azt. Eszembe ju tott, hogy gyerekkorokban úszkáltam egy medencében, amely ben falba épített színes lámpák világítottak a víz alatt. Énben nem nagyon megragadt ez a kivilágított medence.
Vidéki házunknak volt egy úszómedencéje, így hát munká hoz láttam. Felszereltük a vízalatti lámpákat, amelyekhez szí nes kőiteket használtam. De akárhogy erőlködtem, nem sike rült olyan telt árnyalatokat elemem, amilyenekre emlékeztem. Túlságosan erős áram kellett hozzá. És fölszereltünk egy viza latti hangszórót is, úgy, hogy ha valaki a felszínen lebegett, és a víz alatt tartotta a fülét, hallhatta a házban szóló muzsikát Egész tűrhető volt, de nem olyan, mint Ott, még csak nem is hasonlított rá. És még valami Amikor. ellátogattam gyerekkorom szinhelyére, megtaláltam a medencét, amelyre emlékeztem, dc nem voltak benne víz alatti színes világítótestek. És senki, még egykori pajtásaim, akik velem együtt úszkáltak itt, Ők sem emlékeztek rá, hogy színes lámpák világítottak volna a víz alatt. Ó, realitás!
9 ANGYALOK ÉS ŐSTÍPUSOK
A
legtitokzatosabb jelenségek közé tartoztak azok a valakik - vagy valaki akik időnként segítettek nekem. Talán mindig is velem vannak, csak én nem veszem észre őket. Nem tudom, kik ezek és miért segíte nek. Egészen bizonyos, hogy nem őrangyalok, noha egy hagyományosabb felfogású ember azoknak vélhetné őket Nem min dig válaszoltak, ha segítségre volt szükségem, és az imát sem hallgatták meg mindig. A szorongás és a néma jajgatás néha odahozta valamelyiküket. Sűrűbben fordult elő hogy akkor segítettek, amikor nem is kértem segítséget - vagy nem vol tam tudatában esdekelésemnek. Támogatásuk inkább múlott rajtuk, mint rajtam, Ritkán „barátságosak", a szó földi értelmében. Cselekedete ikben mindazonáltal megértés, tudás, céltudatosság nyilvánul meg. Nem érzem, hogy ártásomra akarnának lenni és megbí zom irányításukban. Többnyire nagyon tapintatosak. Például azok a kezek" amelyek fölrepitettek a dombra, ahol dr.Bradshaw háza állt, nyilván azért tették, hogy befejezhessem, amit elkezdtem.
Nem láttam, ki az, aki emel. De pontosan azelőtt, hogy segít ségemre sietett, megláttam egy lótusz-ülésbcn ülő, leples-fcjdíszes alakot. Az lett volna a „segítő?" A 10. fejezet hátborzongatóan ismerős arcú-tekintetű, kön tösbe burkolt embere, aki felelt szorongó imámra, mikor meg akartam szabadulni a „parazitáktól", nem sok ügyet vetett két ségbeesésemre. Pedig nyilvánvalóan azért jött, hogy segítsen. Azért, mert én bajba keveredtem. Mégsem szólt vigasztaló szavakat, nem próbált megnyugtatni vagy bátorítani Sohasem láttam azt a segítőt, aki magával vitt az útra, ami kor dr.Gordont látogattam meg a II. Helyszínen. Éreztem a kezét, hallottam a hangját, de semmi több. Ugyanúgy viselke dett az is, aki egy héttel később, újbóli próbálkozásom alkal mával megjegyezte, hogy egyszer mar jártam ott A segítséget magától értetődően, kérdezősködés nélkül kell elfogadni. Rit kán fordult elő, hogy megforduljak és azonosítsam a segítőt. Ez így természetes. A két fiatal férfi, akik a szeánsz után elvittek a lakásra, nem illett a kategóriába. Cáfolhatatlanul éreztem, hogy csak ezért jöttek, semmi másért Ez is jellemző rájuk. Összes segí tőim közül csak egyel ismertem föl még egyszer. Amikor Agnew Bahnsont látogattam meg a II .Helyszínen, valaki támogatott hogy állva maradhassak. Határozottan érez tem mindkét oldalamon a gyengéd, de erős kezek szorítását Ugyanezek a kezek fordítottak meg, hogy menjek el; ugyan úgy, mint amikor egy vakot fordít meg az ember. Ez ismét azt példázza, hogy a segítő akkor érkezik, amikor teljesítenie kell egy lávánságot. De amikor vísszautamon pánikba esve jajgattam és imád koztam az akadály előtt akkor senki sem jött Amikor a lé nyek gúnyoltak és kötözködtek, akkor sem jött senki Amikor kegyetlenül rámtámadtak, akkor sem Pontosabban szólva, ha jött is valaki, én nem voltam tudatában. Mi a különbség? Ho gyan döntik el, mikor segítsenek és mikor hagyjanak sorsom ra? Nem tudom. És ami még ennél is fontosabb - ki volt az, aki szelíden
ösztökélt, hogy térjek vissza az anyagba, mikor abban a bol dog elragadtatásban úsztam? Nem tudom, búsuljak-e vagy há lás legyek neki. A „vendéget" (12. fejezet) nem tekintem segítőnek, noha ta lán az volt Ő azok közé tartozik, akit könnyen felismernék, ha megint alkalmam lenne rá. Más volt mivel éreztem, hogy barátságos és segítőkész, ugyanakkor mégsem olyan, mint én - idősebb volt és bölcsebb. Abban is különbözött a többiektől, hogy maga jön oda és ajánlotta fel segítségét. Ez egyike volt a kevés alkalomnak, amikor én dönthettem. Különös módon máskor, amikor égetően szükségem lett vol na segítségre, pl. amikor úgy éreztem, másnak az anyagi tes tében vagyok (12. fejezet) akkor senki sem jelent meg. Pedig ez olyan veszélyes helyzetnek tűnt, ami indokolttá tette volna az azonnali közbeavatkozást Jegyzeteimből ítélve egyedül tu lajdon erőfeszítéseimnek köszönhetem szabadulásomat. Ezen a téren tehát nincs felismerhető szabály. Az alábbiakban bőségesen idézek jegyzeteimből; ez talán megvilágítja a segítők rejtett tulajdonságait.
1958. IX. 14. Kora este, a verandán, lazítás. Azonnali, magas frekvenciájú rezgés. Kísérleti ki- és visszaszökkenés a testbe. Egyszer gondjaim voltak a visszamenetellel. Két kéz megfogta a dere kamat és a megfelelő helyzetbe fordított. Gondolatban megkö szöntem neki, de nem tudtam, ki volt.
1962. III. 18. Délután Meglátogatott bennünket E.W, Körülbelül délután ötkor el határoztuk, hogy lepihenünk vacsora előtt. Bementünk az egy mással szomszédos szobákba. Alighogy lefeküdtem, szinte azonnal hangokat hallottam; olyan volt, mintha E. W. vitázna
valakivel. Azt hittem, a hús-vér fülemmel hallom, hogy beszél valakivel a folyosón, az ajtó előtt. (E- W. elmondta, hogy azonnal elaludt, alvás előtt nem beszélt senkivel és egyáltalán nem emlékszik semmire.) A fojtott hangú társalgás hallatán azonnal kiemelkedtem a testemből és ekkor megszólalt mögöttem egy hang. - Ha úgy érzed, hogy tudnod kell, akkor azt hiszem, el kell mondanunk neked. Ezzel valaki megfogta a karomat én pedig készségesen kö vettem. Utaztunk, nekem úgy tűnik, hosszú ideig és egy elsöté tített házba érkeztünk. Az volt az érzésem, hogy ez valami klub, egylet vagy valamilyen székház. A szoba jobb oldalán emberek üldögéllek csendben és én tudni véltem, hogy valahol odafent vannak még mások is. Miközben álltam és vártam, beindítottak valamit, ami film vetítőnek tűnt és én egy fehér fénykockát pillantottam meg a falon vagy a redőnyön A kockán pedig fehér alapon fekete kézírásos hetükkel ez az üzenet állt Tiszta lelki eredményekhez végy hat csepp gyógyszert egy pohár vízben Izgatott lettem, odamentem a vetítőhöz, hogy visszatekerjem és megint elolvassam az üzenetet. Látni akartam, jól olvas tam-e, A visszajátszó kapcsoló után tapogatóztam, de nem tudtam megtalálni. (Addigra elment a kép.) Aztán észrevettem valamit a padlón, ami olyan volt, mint a legöngyölődő film szalag és arra gondoltam, hogy a babrálással eltörtem a gé pet. Ettől megszeppentem és elindultam vissza a testembe, hogy elkerüljem a kényelmetlenségeket. Megfordultam és könnyedén beléptem a testbe.
1960. V. 3. Délután Tudatom teljes birtokában feküdtem behunyt szemmel, a rez gések felgyorsultak, de csak hőhullám lett az eredményük.
Már éppen ki akartam emelkedni, amikor két kéz egy könyvet tartott becsukott szemem elé. Körbeforgatták, hogy láthassam, valóban könyvről van szó. Aztán kinyitották, én pedig olvasni kezdtem. Az olvasmánynak az volt a lényege, hogy ha szándé kosan vissza akarok állítani egy helyzetet, akkor föl kell idéz nem egy olyan érzést, amely valamelyik, a múltban lezajlott {tehát emlékké vált) tapasztalatomhoz kapcsolódik. Ezt ügy ér teimezlem. hogy inkább az „érzésre" kell gondolni, mint az eset részleteire. Láttam még több ábrát, aztán a könyv a rez gések gyengültével együtt fokozatosan elhalványodott, és akár hogy erőlködtem, nem tudtam folytatni az olvasást. Végül fel ültem és jegyzeteket csináltam.
1959. III. 9. Éjszaka Míg erős rezgések közepette feküdtem a sötétben, abban a különlegesen fekete sötétségben, amelyet behunyt szemmel szoktam „látni", a sötétség egy ponton kivilágosodott, mint amikor szétnyílnak, visszavonulnak, elvitorláznak a felhők, vé gül pedig, valahol a fejem fölött, utat tört magának egy fehér fénysugár. (Még ekkor is hallottam a házban családom neszezését és teljesen tudatában voltam a térnek és az időnek. Ott hon voltam, eszméleten.) Izgatott leltem, de sikerült fegyelmeznem magam. A fehér sugár közepén, pontosan ott, ahol a felhőket érintette, apró hegycsúcs emelkedett. Összeszedtem a bátorságom és kértem, adjanak választ legfontosabb kérdéseimre. Nem tudom, miért tettem, de úgy éreztem, hogy ezt kell tennem. Zengő, mély hang válaszolt, amely semmi esetre sem volt a tudatom hangja- Bizonyosan tudni akarod? - hallatszott a fénysugárból Azt feleltem, hogy bizonyosan. - Elég erős vagy, hogy elviseld az igaz válaszokat? Egyenletes hang volt, szinte hiányzott belőle az intonáció.
Azt feleltem, hogy elég erősnek tartom magam. Váriam. Úgy
tűnt, nagyon hosszú idő telt el mire megint megszólalt a hang. - Atyádat kérdezd, hogy mondja el neked a nagy titkot. Éppen kezdtem volna kérdezni, mit jelentsen ez, ekkor azon ban családom egyik tagja feldübörgött a lépcsőn és szobám előtt a folyosón felkapcsolta a villanyt. Mihelyt kigyúlt a fény, a fehér sugár minden erőlködésem ellenére kialudt és a szür ke felhők visszafeketedtek. Mikor tökéletesen eloszlottak a fel legek, kinyitottam a szemem. (A „látomásból" az alvásba, az alvásból az ébredésbe egyáltalán nem volt semmiféle átmenet. Egész idő alatt ébren voltam minden tekintetben) Megrázó él mény volt, bár nem testen kívüli tapasztalat. Azóta két irányban is végeztem kutatásokat. Megpróbáltam felidézni az élményt, de nem sikerült. írtam apámnak, aki még élt és nagyon érdekelték ezek a dolgok. Fellettem neki a kér dést, anélkül hogy elárultam volna a forrását. Kerülő választ adott. mondván hogy legalább félszáz nagy titka van és mondjam meg, melyikre vagyok kíváncsi. A másik „atyának" kell megadnia a választ.
1959. III. 15. Éjszaka Ez történt, mikor folytatni akartam. Feküdtem és lazítottam, gondolatban azt ismételgetve „Atyám, vezess engem. Atyám, mondd el nekem a nagy titkot." Néhány perc múlva hirtelen elsötétült minden és én egy gerendás mennyezetű, magas szo bában álltam. Kimentem a házból és elindultam egy fennsíkon át arra. ahol valami vonatra emlékeztető jármű várakozott, aztán megálltam és megfordultam. Valaki szólított. Majdnem mellettem ott állt egy hosszú, egyenesvonalú kön töst viselő, magas, vékony, elég sötétbőrü asszony. Első látás ra szabályos arcú, finom vonású négernek tűnt, aki homloka-
ba fésülve és rövidre vágva hordta sima sötét haját
(A
leirás
ból ítélve levantei vagy egyiptomi lehetett, de semmi esetre sem távol-keleti, mert azt észrevettem volna a szemén.) Azt mondta, hogy rosszul csináltam valamit, de ez inkább neveletlenség, mint bűn. Megkérdeztem, mi volt az ő pedig azt felelte, hogy megmutatja. Azzal elindultunk és megkerültük egy nagy épület sarkát aztán beléptünk egy tágas, kikövezett udvarra. Megálltunk. Pontosan olyan volt, mintha háromdimenziós színes filmet néznénk, amelyben életnagyságú alakok szerepelnek. Baloldalt parancsoló külsejű emberek álltak Jobboldalt ap ró, sötét hajú kislány feküdt az udvaron, aki tizenkét-tizenhárom évesnek tűnt. Megkötözték, vagy valamilyen más módon kényszerítették mozdulatlanságra. Én egyszerre álltam ott a jelenetben, és figyeltem az asszony mellől. A színpadi „Én" minden mozdulatát és indulatát éreztem. A tekintélyes emberek azt mondták a színen álló „Én" nek. hogy valamilyen ártó cselekedetet kell végrehajtania a lányon. Az az „Én" érezte, hogy ezt nem lenne szabad és a lány is könyörgött neki. hogy ne tegye. „Én" hátat fordított a parancsalóknak, hogy ne kelljen teljesítenie utasításaikat. A paran csolok rendkívül közönyösen viselkedtek, főleg a lány könnyei hagyták hidegen Őket. Kijelentették, hogy ha „Én" nem hajtja végre a (rituális?) cselekményt, akkor hamarosan jönnek má sok és majd azok megcsinálják helyette. Hozzátették, hogy jobb lenne, ha „Én" csinálná, mert ö kevésbé ártana a lány nak. „Én" a színen húzódozna megfordult és engedelmeskedett a parancsnak. Néhány pillanat múlva az asszony kivezetett az udvarról és megint ott álltunk a fennsíkon. (Abban a pillanat ban, amikor hátat fordítottunk, elvesztettem a jelenet „Én"-jével a kapcsolatot.) - Most már érted? - kérdezte az asszony Zavartan annyit mondtam, hogy nem, Ő pedig merően, bána tosan nézett rám és elfordult. Nem tudván, mit tegyek, porhü velyemre gondoltam, elég hosszú idő után hazakeveredtem és
beléptem a testbe. Felültem és sokáig rágódtam a jeleneten. Ki volt az az asszony? Mi volt a nagy titok? Ha életem törté netére gondolok, már kezdem sejteni.
1961. VIII. 18. Délután Megint a kezek és a könyv. Ezúttal az irodában. Délután három, esős, nyirkos idő, ha ugyan ez fontos. Rezgés, én töké letesen tudatos és éber vagyok. Próba- és ellenőrzés-képpen többször kinyitottam testi szemeimet és ránéztem az órára. Az idő úgy telt, ahogy kellett. A kezek megint odatartották csukott szemem elé a könyvet. Megforgatták, végigpergették a lapokat, minden oldalról meg mutogatták, hogy fölismerhessem. Azt gondoltam, megpróbá lom a hátuljáról leolvasni a címet és nyomban elém is tartot ták a hátlapot, de vagy a betűk voltak túlságosan kicsik, vagy én valtam túl rövidlátó. Nem bírtam elolvasni, akárhogy eről ködtem. Feladtam; ekkor a könyv kinyílt és nyomtatott lapokat lát tam. Megint megpróbáltam elolvasni, de a betűk összefolytak. Végül azt sugalmaztam magamnak, hogy talán elolvashatnám, ha egyenként venném sorra a betűket, egyszerre csak egyet. Rögtön ki is ugrott az egyik sorból egy betű, de alighogy rá néztem, már vissza is ugrott. Aprólékosan, fáradságosan sila bizáltam és sikerült kibetűznöm négy szót 'Ébreszd a boldog talan lényeket..' Próbáltam tovább olvasni, de nyilván túlságo san erősen összpontosítottam, mert egyre nehezebb lett. Go molygó, hasas fehér felhőket pillantottam meg a fejem fölött és ez elterelte a figyelmemet. Elállt az eső. Világosodott. Sze rettem volna kimenni, és hegyen-völgyön át röpködni az égen. Lassan emelkedni kezdtem. A kezek ősszecsukták, eltették a könyvet és egy türelmes, de rűs és barátságos gondolatot hallottam 'Hát ha olyan jó a
repülés, akkor gyerünk. Olyan volt, mint mikor a tanár egy időre lemond róla, hogy lekösse a túlságosan nyughatatlan ta nítvány fígyelmét. Kirepültem az ajtón, fel az égbe, csodás időt töltöttem a fel hők között és baj nélkül visszatértem. (A fellegek akkor is ott voltak, mikor felültem, bár igaz. hogy felhős időben kezdtem a kísérletet,) A segítők egy napon talán megmutatják az arcukat. Úgy sejtem, nagy meglepetés lesz.
10 INTELLIGENS LELKES LÉNYEK
T
örténete folyamán az embert végigkísérték a démo nok, szellemek, koboldok, manók, válogatott félál lati lények, akik állítólag mindig körülöttünk hem zsegnek, azzal a kizárólagos céllal, hogy megkeserítsék az életünket Mitikus alakok lennének? Érzékcsalódások? Most az egyszer ne söpörjük félre a témát addig, amíg alaposan meg nem vizsgáltuk. Lehet, hogy a képzelet szülte őket De honnan merített a képzelet? Jegyzeteim, amelyekből az alábbi akban idézek, több feltételezést is kínálnak.
1960. IV. 18. Délelőtt Tíz körül lefeküdtem a díványra és elkezdtem a részleges la zítást (lábjegyzet ld. szójegyzék.) A szoba nappali fényben úszott, A második menet közepén tarthattam, mikor elkezdő dött a rezgés. Miután állkapcsommal „finom behangolást" vé geztem, kinyitottam testi szemeimet, hogy lássam, folytatódik-e a rezgés. Folytatódott. Nyitott szemmel elhatároztam, hogy megpróbálok „kiemelkedni", és megállapítom, mi történt a lá-
tásommal Jól láttam az órát. Időérzékem normális vols, mint ezt a nagymutató Járásából megállapíthattam. Nyolc ujjnyira lebeghettem a test fölött, mikor szemem sarkából mozgást vet tem észre. Egy test haladt mellettem, amely emberinek tűnt (csak az alsó részét láthattam, ha félrehajtottam a fejemet és jobbra tekintenem.) Csupasz volt, ruhátlan, hímnemű Terme téből ítélve tíz év köriili lehetett, kilencven-egynéhány centi méter magas, vékony láb, gyér fanszörzet, fejletlen ivarszerv. Flegmán, mintha ez mindennap előfordulna, akár a kedvenc lovára kapaszkodó fiú, lendítette át rajtam a lábát és a há tamra pattant. Éreztem derekam körül a combjait, hátamon kis testének nyomását. Annyira elképedtem, hogy még csak meg se ijedtem (talán mert olyan kicsi volt.) Dermedten vár tam, és ha jobbra sandítottam, láthattam magam mellett, főlem alig fél méternyire himbálózni a jobb lábát. Pontosan olyan volt, mint a legközönségesebb tízéves kölyök lába. Még alig mozdultam el a testemből és óvatosan leselkedtem, ki és miféle lehet ez. „Ő" láthatólag egyáltalán nem volt tu datában annak, hogy észrevettem a jelenlétét, vagy ha igen, akkor sem törődött vele. Nem akartam összeakaszkodni vele olyan környezetben ahol ő nálam sokkal otthonosabban moz gott, így gyorsan vísszaugrottam anyagi testembe, félbeszakí tottam a rezgést és nekiláttam ezeknek a jegyzeteknek. Nem tudom, mi volt ez Egyszerűen nem volt bátorságom megfordulni és alaposan szemügyre venni „Őt" (már ha egyáltalán megtehettem volna). Bizonyos, hogy emberformája volt, de mintha nem lett volna emberi intelligenciája. Inkább állatinak tűnt, vagy valami átmenetnek ember és állat között. Sértőnek találtam azt a tökéletes magabiztosságot, amellyel fölugrott a hátamra. Persze Őt az emberek nem láthatták és bokros tapasztalatai alapján nyilván abban bizakodott, hogy úgysem fedezik föl. Ha érzékcsalódás volt, akkor nagyon élet szerű - fényes napvilágnál, járó óra mellett, miközben két ér zékszervem is működött.
I960. IV. 28. Éjszaka Körülbelül fél nyolckor az Irodában végigcsináltam a viszzámlálási és remekül be is jött a rezgés. Elővigyázatosan kezdtem - és éreztem, hogy valaki a hátamon csimpaszkodik! Eszembe jutott a korábbi kis fickó és persze, hogy sehova se akartam úgy menni, hogy ő lógjon ott a nyakamon. Hagytam, hogy folytatódjék a rezgés, oldalvást leengedtem a kezem, hogy elkapjam a lábát, noha attól tartottam, hogy szellemke zem átszalad rajta. Ugyancsak meglepődtem, mikor hozzáér tem valamihez! Ez a valami nagyon emlékeztetett húsra, test meleg volt és valahogy gumiszerűen nyúlós. Meghúztam, és minél jobban húztam, Ő annál jobban nyúlt. Végül ügy éreztem, mintha az egészet lehúztam volna a há tamról, kivéve egy lábat, amely mintha a testem alá szorult volna. Végre azt is sikerült kiráncigálnom, és az egész maszszát odadobtam a dívány melletti polcra. (Még mindig nagyon elevennek tűnt.) Mintha vissza akart volna mászni rám, úgy kellett távol tartanom magamtól. Majdnem birkózássá fajult (nem volt rosszindulatú, csak mindenáron rám akart csimpasz kodni) és kezdtem megijedni egy kicsit. Már megint ott volt a fejem fölött! Gyufára gondoltam, arra, hogy megégetem, hogy csinálok valamit, akármit. Képtelen voltam lerázni magamról, addig, míg vissza nem olvadtam az anyagi testbe. Különböző emberekkel beszéltem meg ezt az epizódot, követ tem változatos utasításaikat. Megpróbáltam nyugodt maradni, de nem ment könnyen. Hánytam magamra a keresztet, hiába. Lázasan ismételgettem a Miatyánkot, de ez sem hatott rá; az tán segítségért jajgattam. És miközben az elsőtől próbáltam szabadulni, egy másik is felkapaszkodott a hátamra! Míg az elsőt fél kézzel tartottam távol, hátranyúltam, letéptem magamról a másodikat, és segít ségért jajgatva, mindkét kezemben egy-egy lénnyel odalebeg tem a szoba közepére. Alaposan megnéztem Őket, és míg bá multam, mindkettő átalakult, és szakasztott olyanok lettek, mint a lányaim (minő csemege a pszichiátereknek!). Azonnal
tudtam, hogy ez szándékos félrevezető manőver, hogy érzelmileg hozzanak zavarba és lányaim iránti szeretetemmel vissza élve akarják megakadályozni, hogy valamit tegyek ellenük. Ahogy rájöttem a simlire, nyomban levetették lányaim alak ját. Kétségbeesetten kerestem a megoldást, tűzre gondoltam és ez mintha segített volna egy kicsit. Közben mégis ügy érez tem, hogy kinevetnek, mintha semmi lennék ahhoz, hogy nekik árthassak. Akkor már zokogva könyörögtem segítségért. Aztán a szemem sarkából észrevettem, hogy közeledik vala ki Először azt hittem, itt a harmadik, de ez kétségbevonhatat lanul ember volt. Tőlünk kis távolságra megállt és nagyon ko moly arccal figyelte, mi folyik itt. Alaposan szemügyre vehet tem. Nagyon ismerős volt a szeme. Világos színű volt, kissé mélyen ülő; az egyik apai unokatestvéremére emlékeztetett. Egyenletesen körbenyírt haja a feje búbján rövid volt, majd nem kopasz. Bokáig érő sötét köntöst viselt, amely eltakarta a lábát. Első gondolatom az volt, hogy a „lényeknek" jött segíteni és ettől még jobban megrémültem. Még akkor is zokogtam, amikor lassan odajött hozzánk. Én térden állva, kinyújtott ka rokkal tartottam el magamtól a két apró valamit. Az ember rendkívül komoly volt, egy szót sem szólt, felém se nézett. Amikor már a közelemben járt, fölhagytam a viaskodással és segítségért könyörögve roskadtam le a padlóra, Láthatólag még mindig nem véve rólam tudomást, fölkapta a két lényecskét, mindkét karjára egyet-egyet és lenézett rájuk. Azok meg roggyantak, elernyedtek, ahogy ott ültek a karján fejük leko nyult, végtagjaikat szétvetették. A hálától zokogva úsztam a divány fölé, becsusszantam az anyagi testbe, még mindig éreztem a rezgést, felültem és kö rülnéztem. A szoba üres volt. Huszonnégy óráig rágódtam az eseményen, és többféle kö vetkeztetésre jutottam. Lehetséges, hogy az egész érzékcsaló dás volt, vagy álom, amely erősebbnek bizonyult a tudatnál. Ha igen, akkor megértem, milyen nehéz lehet a paranoiások nak eldönteni, melyik a valóság. Ha jelképek, akkor nyilván-
való, mit jelentettek. Én hoztam létre őket. Hogy lányaim kül sejét öltötték fel. azt ugyancsak nehéz lenne mással magyaráz ni, mint hogy ezzel akarták megmutatni az enyéim (én terem tettem Őket, az én gyermekeim). Tehát hozzám tartoztak, és nem voltak sem jók, sem rosszak. Most se tudom, micsodák. Belőlem szakadt részek, vagy megtestesüli gondolataim, ame lyeket én alkottam? Mit kezdjek velük? Kit képvisel a sötétruhas férfi? Ennek megértéséhez nem lesz elég huszonnégy óra. Következő alkalommal, ha lesz ilyen alkalom, megpróbálok tárgyilagosabb lenni, igyekszem nem félni ennyire és analiti kus szemmel nézem Őket.
I960. V. 2 1 . Éjszaka Késő este teljesen ellazulva feküdtem a hálószobában. El kezdődött a rezgés és hamarosan észrevettem a rajiam átveteti lábacskát (gondolom, nem anyagi volt). Éreztem, hogy az ap ró test ott csimpaszkodik a hátamon, óvatosan körbenyúltam (lelkileg?) és éreztem hátamon a kis hátat. Gyengéden meg paskoltam a vállát (azt akartam, hogy megértsen), elővigyáza tosan leemeltem magamról és eltoltam. Vártam, de nem jött vissza és nem akart a közelembe férkőzni Mivel nem akartam próbára tenni a szerencsémet, visszatértem az anyagi testbe, felültem és papírra vetéltem ezeket a feljegyzéseket.
I960. V. 27. Éjszaka Miután kiemelkedtem, megint éreztem a hátamon az egyik nyúlós lényt. Nem szólt, nem csinált semmit, éppen csak mele gen tapadt a hátamhoz Ez alkalommal nem ijedtem meg túl ságosan, és sikerült lassan lehúznom magamról. Húztam, mi közben Istenhez fohászkodtam segedelemért. A dolog megint megnyúlt, de nem jött te rólam teljesen. Eszembe jutott, hogy tüzet képzeltem magam elé, és hogy nem sok hasznát vettem.
bár segített valamicskét. Ezúttal villanyáramra próbáltam gondolni. Két magasfeszültségű drótot képzeltem el. Gondolat ban beledöftem őket a dolognak abba az oldalába, amelyet lefelé rángattam. Az anyag nyomban Összelappadt. elernyedt és mintha meghalt volna. Denevérszerű lény röppent el visítva a fejem mellett és kivágódott az ablakon. Éreztem, hogy győz tem. Mély megkönnyebbülés fogott el, visszatértem az anyag ba, eggyéolvadtam vele és felültem (testben).
1960
VIII
25
Éjszaka
Megint ez az utazás. Alig indultam el, többféle „dolog" ra gadt oda szellemtestem különböző részeire. Dolgokat mondok, mert vaksötét volt és nem akartam, vagy nem tudtam látni. Majdnem olyanok voltak, mint az apró halak, nyolc-tíz ujjnyi hosszúak lehettek, és úgy tapadlak rám, mint a remorák az óceánban. Amennyire bírtam, lehántottam és félrelöktem őket, ők azonban (vagy mások) tüstént visszajöttek. Nem voltak rosszindulatúak, csak bosszantóak. Végül visszamentem a tes tembe, hogy szabaduljak tőlük.
1961. III. 11, Éjszaka Valami újat tudtam meg a „remorákról. Valóságos „halpadot" alkotnak; néha át lehet hatolni közöttük, legtöbbször nem. ha nem mozgunk olyan sebesen, hogy ne vegyenek észre. Ez alkalommal pontosan a „halpad" közepén állapodtam meg. Ők pedig rámgyűltek. Ahelyett, hogy ugyanazt tettem volna, mint előző alkalommal, mozdulatlanná merevedtem és vár tam. Néhány perc múlva leváltak rólam és tovább álltak. Az tán nem volt semmi, csak a feketeség. Megmozdultam, ök pe dig visszajöttek! Megálltam, vártam, erre megint elmentek. Ez alkalommal óvatosan mozogtam. Egy-kettő visszaszállingózott.
de ez volt minden. Aztán fölemelkedtem és elmentem a többi helyre. Olyan volt, mintha én lennék a csali egy halaktól hemzsegő óceánban.
I960. VII. 1 3 . Éjszaka Ezt le kell jegyeznem, mert még lehet valami haszna. Késő éjszaka volt, egy durhami szállodai szobában voltunk a felesé gemmel. Már majdnem elaludtam én is. amikor valakit vagy valamit éreztem a szobában. Ösztönösen kiugrottam az ágy ból, hogy megvédjem magunkat. Rögtön rámtámadt valami, amit nem láthattam a sötétségben. Úgy harcolt, mint az álla tok, azaz harapni és karmolni akart. Örökkévalóságnak tartó ideig küzdöttünk, előre-hátra, föl és le. Nem láthattam az el sötétített szobában (vagy csukva volt a szemem?) és egyedül a kemény elszántság vezetett, amikor lépésenként visszaszorítot tam az ablakhoz és kivágtam rajta. Láthatólag nem rendelke zett emberi vagy szellemi jellemzőkkel. Hamisítatlan állat volt, és körülbelül százhúsz centiméter hosszú lehetett, mint egy jó kora kutya. Miután kidobtam az ablakon, megfordultam és ekkor döb bentem rá, hogy nem a testemben voltam. (Kezem keresztül szaladt a csukott ablakon!) Odaúsztam az ágyhoz, ahol két test feküdi a takaró alatt. Közelebb lebegtem az éjjeliszekré nyen álló órához és láttam, hogy a foszforészkáló számlap hajnali két óra harmincöt percet mutat. Eszembe jutott, hogy én fekszem közelebb az éjjeliszekrényhez, odaúsztam, leeresz kedtem, megfordultam, „visszamentem". Felültem a szoba csendes volt, sötét és üres. Ránéztem az órára az éjjeliszekré nyen. Hajnali fél három múlt nyolc perccel. 1960. X. 2 7 . Éjszaka Fáradtan és későn kerültem ágyba, körülbelül hajnali fél kettőkor és gondolatban felkészültem rá, hogy nem fogok „te-
vékenykedni". Éppen kezdtem volna elaludni (nem észleltem Öntudat kiesést, nem váltam külön az anyagtól, noha éreztem valami lazulást), amikor megtámadott valami Nem voltak meghatározható vonásai, és nem láthattam. Mégis tudtam, hogy valami hihetetlenül rosszindulatú, amely elhatározta, hogy „elvesz" valamit, ami az enyém; ehhez először meg kel lett szabadulnia „tőlem" (nem feltétlenül a testi „Éntől", ha nem attól, ami képes volt a testtől függetlenül cselekedni.) Ez nem olyan küzdelem volt. mint amikor egy állatot aka runk elkergetni Nem korlátozták szabályok, néma volt, ijesz tően gyors; leste gyöngeségem minden jelét. Először nem vág tam vissza, annyira meghökkentem. Csak magam próbáltam védeni. A „dolog", amely velem viaskodott, mintha idegdúctól idegdúcig vándorolt volna, kínszenvedés volt némelyik fogása és szorítása. Tudtam, hogy veszíteni fogok, ha nem vágok vissza, az pedig ugyanannyi, mintha az életemet veszteném el. Ekkor ugyanolyan heves, kíméletlen és elszánt lettem, mint ő. A dolog, amely velem viaskodott, ismert minden gyönge pon tot és ki is használta azokat. Úgy tűnt, órák óta verekszünk már és fokozatosan elhatalmasodott rajtam az érzés, hogy alulmaradok. Sejtettem, hogy ez nem tarthat így Örökké, és rájöttem, hogy valahogy kívülkerültem az anyagon. Még min dig viaskodva testem felé irányítottam ellenfelemet. Amikor eléggé megközelítettük, és odajutottam fölé, visszaestem a test be. Nem tudtam mást kieszelni, amivel vereség nélkül szállhat nék ki a küzdelemből. Kinyitottam testi szememet és felültem. A szoba üres volt és csendes. Az ágynemű gyüretlen, látnivaló, hogy meg se moc cantam. Feleségem békésen aludt mellettem. Felkeltem, körbe jártam a szobát, kinéztem a folyosóra. Minden rendben volt. Lehetett álom. Ha igen, rendkívül életszerű volt és nem kö vette álmaim szokásos menetét. (Rég ismertem már a többszö rös visszacsatoláshoz hasonlítható, hamisítatlan szabadulás-álmokat, amelyekben a nappali feszültségek vagy az elfojtott
belső szorongások tükröződnek.) Azonban az a tény, hogy a szoba volt a küzdelem szintere, én pedig tudatosan cseleked tem, cáfolja az álom valószínűségét. Miután vagy húsz percen át próbáltam lehiggadni, visszafor dultam az ágyhoz- Természetesen nagyon nem szí\esen alud tam el még egyszer. Nem akartam, hogy újra kezdődjön a harc, de tudtam, hogy nem áll hatalmamban megakadályozni. Megpróbáltam hát azt. ami az egyetlen lehetséges megoldás nak tűnt. (Persze át is virraszthattam volna az éjszakát, ahhoz viszont túl fáradt voltam.) Lefeküdtem és azt hajtogattam „Elmém és festem csak a jótékony erőknek áll nyitva; aludni és pihenni fogok. Isten és a jóság nevében". így történt és másnap reggel a szokott időben ébredtem. Alvás előtt leg alább húszszor mondtam el azt a mondatot. Azok, akik jól ismernek, tudni fogják, mennyire félhettem és szoronghattam, ha ebben a ráolvasásban kerestem segítsé get és menedéket Az a helyzet, hogy nem volt más választá s á n . Még ma sem tudok mást, mint ahogy nem ismerek módszert helyet e m b e r t vallási szertartást szert amely töké letes oltalmat jelentett volna az ellen, ami megtámadott. Pedig lennie kell másnak is a védekező „visszavágáson" kívül, fő leg, ha azt se tudja az ember, mivel verekszik. Ugyanúgy vé dekeztem, mintha egy állat támadott volna rám éjszaka az őserdőben. Ilyenkor az ember nem szakítja félbe a küzdelmet hogy kiagyalja, mi lenne a jobb harcmodor. Azt se firtatja, mi esett neki. Verekszik, hogy védje magát a támadó fenevad el len. Verekszik, elkeseredetten, nem firtatja, hogyan, miért, mi ellen. Megtámadták, pedig ő nem adott rá okot; ez már egy magában bizonyítja, hogy a támadó gonosz, mert ha nem len ne az, nem viselkedne így. A védekezés gépies, ösztönös, a megtámadott egyetlen gondolata a túlélés, mert tudja, hogy bún lenne megadnia magát valaminek, amelynek alattomossá gától, vak vérszomjától iszonyodik.
11 AJÁNDÉK VAGY TEHER?
K
ísérleteim korai szakaszában jelentkezeti egy mel lékhatás is. Nem testen kívüli tevékenység volt. de a szétválás előtt, a teljes lazítás állapotában ta pasztaltam. Szakszóval ezt „megérzésnek" nevezik. Amint fe küdtem, ellazult testtel, lehiggadt lélekkel, akaratlanul megje lent előttem a „vízió". Szisszenő hangot hallattam és felrémlett előttem egy kismé retű, szögletes, egyik szélén felfüggesztett, 45 fokos szögben előrebillenő ajtó, amely mögött tökéletes köralakú lyuk tárult fel. Rögtön ezután valami álomfélét láttam, vagy én is szere peltem benne; csak abban különbözött az álomtól, hogy köz ben végig éber voltam és tudatos. Egyszerre érzékeltem az ál mot és a külvilág ingereit. Ez a mellékhatást nem tudtam és nem tudom akaratlagosan előidézni. Magától következett be vagy valamilyen tudat alatti mechanizmus váltotta ki. Először nem tulajdonítottam neki túlzott jelentőséget, úgy véltem, az álomszerű látomások a tudat alól törnek fel. Aztán történi egy fontos esemény, amely után tudomást kellett ven nem róla. Van annyira jelentős, hogy idemásoljam jegyzeteim ből.
1959. V. 7. Kora reggel megint megnyílt a „szelep", és nyomasztóan életszerűnek tűnt. amit láttam. Éppen felszállni készültem egy repülőgépre- A gép ajtajában D. D. várakozott, akit több, mint tíz é\e ismertem. Beszálltam a gépbe és leültem. Megál lapítottam, hogy már sok ülést elfoglallak és bizonyos voltam benne, hogy hamarosan beszáll barátom is. Elől, az ajtó köze lében felfigyeltem egy beszélgető csoportra, akik odamentek egy fiatal feketéhez, akt épp akkor lépett be az ajtón. Nagyon vidámak voltak és örvendeztek, hogy a fiatal néger is utazik. A csoport két idősebb fekete férfiból, egy idősebb fehér em berből és a fiatal feketéből állt. Megjegyezték, hogy a gép mindjárt felszállt úgyhogy végigmentek a sorok között, elha ladtak mellettem és leültek. Előrehajoltam, hogy lássam, be szállt-e a barátom és eközben feltűnt, hogy a velem szemben ülő nő milyen izgatott. A gép már majdnem elindult, amikor barátom is bejött és letelepedett. Már föl akartam állni, hogy odamenjek hozzá, amikor a gép gurulni kezdett és én vissza ültem. A gép végiggurult a kifutópályán. Valahogy nagyon so káig tartott a felszállás és kezdtem egy kicsit ideges lenni. Végre felszálltunk, és alacsonyan repültünk a körutak felett (kanyarok, kereszteződések). Továbbra is alacsonyan szálltunk, a gép nagyon keveset emelkedett. Néhány perc múlva a légikísérőnő szólalt meg a hangszóró ban. Bejelentette, hogy a pilóta perceken belül eldönti, melyik utat válassza a kettő közül a baloldalit, ami kerülőút, \agy a másikat a „drótok alatt". Pár perces várakozás után észrevet tem, hogy a repülőgép, alacsonyan szállva a város fölött, el hagyott egy bizonyos pontot és még mielőtt a kísérőnő bármit mondhatott volna, rájöttem, hogy a „drótok alatt" megyünk. Ezután a kisasszony is közölte a tényt, hangja azonban túl könnyed és túl derűs volt és éreztem, hogy ő is ideges némi leg. Az ablakon kinézve láttam, hogy előttünk drótok minden irányban. A gép megközelítette őket és a
húzódnak vezetékek
alatt, nagyon alacsonyan szállt tova. Szorongva figyeltem, hol nyílik rés a drótok hozott, hogy fölemelkedhessünk. Aztán lát tam, hogy fölöttünk elfogytak a drótok, mögöttük ragyog a nap. Már kezdtem megkönnyebbülni, mert úgy látszott, meg ússzuk. Ebben a pillanatban a gép lezuhant és bucskázott egyet az úton. Hozzám közel felhasította valami a torzsét és én kiugrottam (vagy kiestem) az utcára, amely két vagy két és fél méternyire volt alattunk. Onnan, ahol földet értem, még kithaltam a gépet, amely a bukfenc után fölemelkedett és eltá volodott tőlem, aztán jobbra, két épület kőzött lezuhant, A hatalmas füstfelhők félig eltakarták, amint össze zúzódott. A zuhanás után az volt az első gondolatom, hogy hálát adok Istennek a csodáért, amely megmentett. A második pe dig, hogy családom aggódni fog, mert tudták, hogy erre a já ratra szálltam és értesítenem kell őket, A harmadik, hogy oda kell sietnem a szerencsétlenül járt géphez és meg kell próbál nom kimenteni a többieket, noha tudtam, hogy semmi értelme. Fölálltam, elindultam a roncshoz, és amint közeledtem, lángo kat láttam a füstön át, Előjött, bőrkabátban és sapkában, a pilóta, elég bambán bámult rám és megkérdezte, hogyhogy pont én menekültem meg az összes utas közül. Ezt én kérdez tem, és ezután a szelep bezárult.
1959. VII, 24. Nemsokára indulok a négy repülőút közül az elsőre. Legelő ször Észak-Carolinába megyek. Elgyöngülök, hacsak rágondo lok az utazásra. Elgondolkoztam és átnéztem az 1959.VIl5-én lejegyzett élménybeszámolót. Még mindig ideges vagyok egy kicsit a repüléstől, szerintem mindenki az. Sem gondolom, hogy bármi történne az észak-carolinai úton, de tévedhetek. Mit fogok tenni, ha már kezdetben egy ugyanilyen incidens történik a három út valamelyikén, pontosan olyan, mint ami 1959.VII.5-énl Leszállok a gépről? Vagy lehetetlen kitörni a keretből? Én úgy értelmezem, hogy túl fogom élni, de ez a tú
lélés jelentheti a halálba való átmenetet is, mert én nem el múlásnak tekintem a halált, hanem tudom, hogy akkor is élni fogok. Ha a baleset bekövetkezne és ha a helyes értelmezés azt jelenti, hogy nem folytatom itteni életemet, hanem átme gyek a halálon, kérek mindenkit, aki szeret — és remélem, so kan vannak ilyenek -, hogy ne búsuljon utánam, őszintén, szívem mélyéből hiszem, hogy a halál csak átmenet, és bár mennyire fájlalom is azt a sok mindent, amit itt már sohasem fogok tudni megtenni, az a mélyről fakadó nosztalgia, az az emésztő' vágy, amelyet idelent a magam suta eszközeivel pró báltam enyhíteni, hitem szerint be fog teljesedni, ha egyszer elérek „haza"- Hiszem, jobban mint valaha, hogy a földi test csak eszkőz az „Én" szolgálatában Ha tehát az „Én" távo zott, a test nem jelent semmit. Nem kell sír, nem kell kripta, a test érdektelen. „Én" nem abban vagyok. Ha pedig ez megtörténne, az „Én" meg fog próbálni kap csolatba lépni mindenkivel, akinek fontos vagyok. (Ezt csak az akadályozhatja meg, ha azon a „másik gépen másik helyen" is ugyanazok a kérdések merülnek fel, mint itt.) Nem tudom. Nem ígérhetem. De megnyugtathatom azokat, akik közel áll nak hozzám nem lesz nehéz felismerniük az igazi kapcsolatot. Egyáltalán nem akarok betegesen fantáziálni és lehet, hogy túl érzékeny vagyok mostanában, de szerelnék hagyni valami lyen jelet, ami legalább egy kis kapaszkodót nyújtson a többi eknek, ha az mégis bekövetkezik. Nem akarom, hogy így le gyen, nem érzem* hogy 'készen' állnék, és a gondolat, hogy átmenjek Azon, nagyon csendessé és alázatossá tesz. Igv leg alább félig felkészülök Rá.
1959. X. 23. Körülbelül tizenkét hét lelt el az előző bejegyzés óta. A ti zenkét hétből négyet kórházban töltöttem, a maradék időben otthon lábadoztam.
De tartsunk rendet. Az előző bejegyzés idején halálsejtelme im voltak egy baljós előjel miatt. Az „álomhoz" képest így tőrtént a valóságban. 1. Felismerés mint már írtam, elindultam Észak-Carolinába. Az első hasonlóságra akkor figyeltem föl. mikor beszáll tam a buszba, amelyik a new York-i terminálról kiviszi az utasokat a Newark repülőtérre. Felszálltam és leültem a jobb oldali második ülésre. Ahogy ott ülök, olyan érzés fog el, hogy én ezt már láttam valahol. Ismerős volt a szék helyzete az ajtóhoz képest, az ajtó kerete, maga az ajtó. Nyomban éber lettem, mert azonnal fölismertem, hogy ugyanez volt a felál lás" a vízióban szereplő repülőgépen. Ez azonban nem a re pülő volt, hanem a repülőtéri busz. 2. Felismerés nevetgélve-tréfálkozva négy férfi szállt föl a buszra, három sötét öltönyben, egy világosban. (Lásd a ko rábbi párhuzamot akkor feketéknek és fehéreknek értelmeztem őket.) 3. Felismerés velem szemben egy nő feszengett rendkívül idegesen. De nem énmiattam, hanem azért, ahogyan a hordár kezelte odakint az egyik csomagját. 4. Felismerés az utolsó felszálló, DD. barátom, aki az ajtó mellett várakozik. Kinéztem oda, ahol a sofőr \árta az ajtó mellett az utolsó percben befutó esetleges utasokat. Arca és testalkata nyomban a barátomat juttatta eszembe a testiére lehetett volna. Ezt majd még fényképről is ellenőrizni kell. (Az elme, amikor nem tud azonosítani, belekapaszkodik a legköze lebbi tapasztalatba.) Azután fölszállt a sofőr is, becsukta az ajtót, és leült, majdnem szemben velem, a vezetőülésre. 5. Felismerés ha a repüléshez hasonlítjuk akkor a jersey-i felüljáró az a hely, ahol a busz alacsonyan és lassan „száll". A legtöbb út ott halad el a felüljáró alatt. Ahogy elnéztem alattunk az utakat és a kanyargós körutakat, megint elfogott az ismerős érzés. Csakhogy ez nem a repülőgép volt (eredeti leg értelmeztem félre) hanem a busz 6. Felismerés ilyen előjelek után a repülőtéren már nagyon feszült voltam. A gép késett, így az előcsarnokban vártam.
Ahogy ott ülök a padon, egy női hangot hallok azt mondja, hogy kelet-nyugati irányban dugó van a pánamerikai légitár saságnál. A kongó hang megint nagyon ismerősen csengeti (kelet és nyugat, bal és jobb.) 7. Felismerés végre leszállt a gép. Egy pillanatig vívódtam, felszálljak-e, nem félelemből, hanem mert nem voltam benne biztos, mit jelent a „túlélés". Végül úgy döntöttem, hogy ak kor sem kerülhetem el, ha megvárom a második járatot, az csak késleltetné azt. aminek be kell következnie. Rettentő zak latottan szálltam föl. A gép kigurult a felszálláshoz. Ezután a tégikísérőnő közölte, hogy 1800 méter magasban fogunk re pülni. Tehát csakugyan alacsonyan utazunk. Végre felszálltunk és azonnal bele is szaladtunk egy égiháborúba, ahol szakadat lanul dörgött-villámlott, mintegy beteljesítve látomásomat, mi kor a vezetékek alatt repültünk a villanydrót félreérthetetlen jelképe az elektromosságnak. A viharzóna felénél tarthattunk, mikor a pilóta, anélkül, hogy közölte válna, magasságot változtatott^ de azért kirepül tünk a viharból és baj nélkül szálltunk le Észak-Carolinában. Leszállás közben ügy döntöttem, hogy tévesen értelmeztem a balesetet és nyomban el is felejtettem az egészet. Négy nappal később, egy hétfői délelőttön, békés és barátsá gos csevegés kellős közepén rosszul lettem és kórházba szállí tottak, ahol megállapították, hogy szívrohamom volt koszorú ér-elzáródás. Ezt nem hittem volna, fogalmam se volt, mi történhetett, amíg a kórházban nem közölték velem, teljes kivizs gálás és EKG után Csak ezekre a nyomatékos érvekre hagy tam el a fontoskodással, amire egyébként meg is volt az okom. Ahányszor életemben megvizsgáltak, beleértve azt a két vizsgálatot is, amelyei az előző héten \égzett el két különböző biztosítótársaság orvosa, mindannyiszor azt állapították meg, hogy nagyon egészséges a szívem, és ezt olyan kitételekkel fű szerezték, hogy „a szíve miatt aztán nem kell aggódnia", és „az az egy kizárt, hogy a szívbaj vigye el". Ez annyira belém idegződött, hogy elmém nem bírta elfogadni a szívroham előérzetét. Képtelenségnek látszott. A memóriabankból mégis ki-
választott egy lehetséges katasztrófát egy repülőszerencsétlen séget. Ez elfogadható lehetőség volt, tehát éhben az alakban vetítette előre a betegséget. A négy kórházi hetet szuggesztoterápiás szalagok könnyítet ték meg, amelyek valóságos csodát műveltek velem és siettet ték a gyógyulást, A kórházban nem voltak transzcendens él ményeim, amit nyilván a három óránként adagolt barbiturátos nyugtatók okoztak. Otthon lábadozásom a leghétköznapibb motion folyt, nincsenek kiújuló tünetek, amelyeket érdemes lenne följegyezni. Ezek után magától értetődően feszülten figyeltem, valahány szor kinyílt a „szelep". A látomás minden alkalommal tökéle tes Összhangban volt olyan eseményekkel, amelyek napokkal, hónapokkal vagy évekkel később következtek be. Többek közön megláttam annak a háznak a belsejét - a fes tést és a dekorációt is beleértve - amelyet feleségem szemelt ki egy déli városban. Rögtön ráismertem a házra. Szakasztort olyan volt, mint amilyennek két évvel korábbi feljegyzéseim ben írtam le. Az volt a legkülönösebb, hogy a látomás idején nem is terveztük, hogy délre költözünk. Egy másik példa egy rádiófelvétel adása előtt öt perccel ki nyílt a szelep és én „láttam", hogy a szalag hirtelen elszakad és az orsók üresen forognak. Úgy tíz perccel később, adás közben, a szalag el is szakadt, kapkodva hoztuk helyre. Ilyen eddig még nem fordult elő adás közben, ezért nem nevezhe tem közönséges balesetnek. Minden szalagot magam vágtam és tudtam, hogy jól tartanak. A szakadást az idézte elő, hogy valaki más vágta a szalagot. Egy harmadik: az irodában kinyílt a szelep, mögötte vörös fényben az „olajnyomás" szó izzott. Egy óra múlva, amikor hazafelé hajtottam viszonylag új kocsimmal, felvillant az olaj nyomásra figyelmeztető vörös lámpa. Ez megint csak nem tu datalatti aggály volt. Az autó még Ötszáz mérföldet se ment és a közelmúltban ellcnőrizték. És mégis folyt belőle az olaj, pedig ilyesmire nem szoktak számítani egy új kocsinál.
Van még legalább tizennyolc látomásom különböző fontos ságú dolgokról: valamennyit a szelepen át láthattam és apró értelmezési hibákat leszámítva, minden esetben pontosan az történt, amit lejegyeztem Mindig ugyanazon minta szerint követték egymást a mozza natok: Sz (Sziszegés) + Sz (Szelepnyílás) - L (látomás). Ez a képlet huszonkét esetben bizonyult használhatónak, de mii kezdjek a többi esettel, amikor feljegyzéseim szerint nem került sor az L-re? Minden további magyarázat nélkül ideírok néhány példát, amikor az L elmaradt.
I960. Ili. 8. Sziszegés/szelep repülőgép száll a fejem fölött, kieresztett fékszárnyakkal-futóművel, láthatólag valami hibája lehet. Egy közeli domb mögött zuhan le, családommal együtt rohanunk, hogy megpróbáljunk segíteni. Mire odaérünk, a repülőgép tompa vörös izzással lassan ég. Rádöbbenek, hogy ez az izzás és lassú üszkösödés más, mint amikor a közönséges repülő benzin ég és figyelmeztetem a többieket, ne menjenek közel, nehogy megsérüljenek, mivel a halott utasoknak már úgysem tudunk segíteni.
1961. XI. 5. Sziszegés/szelep egyedül állok a házam előtt. Az ég elég tiszta, északon szaggatott felhőtakaró. Kötelék emelkedik ki a felhők mögül. Közelednek, észreveszem, hogy nem tipikus re pülők vagy rakéták. Az első hullám után sorokban húz tova a többi furcsa repülőgép, a szó szoros értelmében százszámra. Még sohasem láttam ilyeneket. Sincs szárnyuk és óriásiak, keresztben legalább kilencszáz méter hosszúak. Mindegyik olyan alakú, mint egy nyílhegy, V-alakú, de hiányzik a mi deitaszárnyúink törzse. A V-forma nem emelőfelület, hanem azt a
két-három fedélzetet rejti magában, utazik. Fenségesen szállnak tova, én érzek ennek az iszonyatos erőnek a valahogyan tudom, hogy nem emberi
amelyeken a személyzet pedig borzongó áhítatot láttán. És félek is, mert kéz alkotta őket.
1962. X. 20. Sziszegés/szelep másokkal együtt egy elővárosi utcán tar tózkodom. Felnézek és mintha repülőgépeket látnék a felhők közötti tág résben. Alaposabban szemügyre veszem Őket és rá jövök, hogy még sohasem láttam ilyen típusú repülőgépeket; nyilvánvalóan nem légcsavar \agy gázsugár hajtja őket {az az érzésem, hogy különleges rakéta lehet, de nem vegyi fegyver.) Három bedől az ereszkedéshez és látom, hogy fekete oldaluk, fehér, szögletes ablakaik vannak, de nincsenek szárnyaik. Ala csonyan zúgnak el egy közeli utca felett. Nyomukban Összeom lanak a házak; nem a bombáktól, hanem valamitől, amit ma guk a gépek bocsátanak ki magukból. Rohanunk fedezékbe.
1963. VI. 12. Sziszegés/szelep a városból, ahol családommal élünk, éppen menekül a lakosság. Benzint nem lehet szerezni, a villanyt ki kapcsolták. A végzet ólomsúllyal nehezedik mindenkire. Nem az atomháború miatt van és nem tartanak a radioaktív szenynyeződéstől. Mindenki érzi, hogy itt a vég. Ha a civilizáció Összeomlott, ez olyan világrengető esemény miatt történt, ame lyen embernek nincsen hatalma.
1964. IV. 11. Sziszegés/szelep családommal egy nagy városban vagyunk. Ügy tűnik, rettentő baj van. Mindenki el akar menekülni. El-
megyek a lakásból, hogy megpróbáljak keríteni valamilyen eszközt, amellyel eljuthatunk vidékre. Kim az utcán pánik és felfordulás tombol, a kocsik egymásba szaladnak, az egész na gyon emlékeztet egy feltúrt hangyabolyra. Még sorolhatnám őket; van személyes, általános, sajátos, helyi jellegű, világméretű. Majd az idő igazolja őket. Nagyon remélem, hogy egyik-másik nem egyéb hallucinációnál.
12 MACSKÁK A KUTYAKIÁLLÍTÁSON
sok rejtély között, amelyekkel találkoztam, cli5fordulnak látszólag teljesen abszurd esetek. Csak abban bízom, hogy műszakilag és filozofiailag fölkészültebb emberek megtalálják bennük a célt és az értelmei; amire én nem voltam képes. Ideírok néhányat, amelyeknek, úgy tűnik, nincsen közük sem a II., sem a III. Helyszínhez.
A
1963. VIII. 23. Este Hét óra tizenhétkor minden testen kívüli szándék nélkül ledőltem barlangomban a díványra, csak azért, hogy szundítsak egyet. Abban a pillanatban, amikor kinyújtóztam és behuny tam a szemem, földet rázó, néma robbanás következett be. Sem volt időeltolódás. Körülbelül két másodperccel azután történt, hogy behunytam a szemem. Átrepített a szobán, neki vágott a szembenső saroknak, ahol lecsúsztam a földre. Elő ször arra gondoltam, hogy tényleg robbanás történt a házban, ugyanis fejem fölött a csillár sercegett, kék szikrákat lövöldő-
zött. aztán pedig olvadni kezdtek a vezetékek. (Mikor lefeküd tem, eloltottam a villanyt, félhomály volt a szobában.) Ügy tünt, mintha irdatlan rövidzárlat keletkezett volna a vezeték ben. Elektrosokkhoz fogható bizsergést éreztem (nem olyan volt, mint a többször említett rezgés.) Aztán hátranéztem. Anyagi testem még mindig ott hevert a díványon. Tisztán lát tam. Ekkor vettem komolyan fontolóra a másik eshetőséget. Ez lehet a hálák az igazi halál, nem olyan, mint a testen kívüli élmény. Roppant szokatlan helyzet volt. Tahin meghaltam, megállt a szívem. Még mindig kába voltam kicsit a robbanás tól, de nem féltem, nem fogott el vakrémület. Ha ez a halál, akkor legyen. Egy darabig hevertem a sarokban és igyekeztem összeszed ni magamat. Tapogatóztam, mintha szőnyeget találtam volna, bár nem voltam benne biztos. De legalább valami szilárd volt alattam. Aztán elhatároztam, hogy megpróbálok visszamenni a testbe, akkor is, ha nem sikerül. Mit veszíthetek, ha megpró bálom? Akaratomat megfeszitve fölemelkedtem, odaúsztam a dívány felé, aztán leereszkedtem. Rántás éreztem, és** félig *benne voltam a testemben. Észrevettem a felemás állapotot, nyújtóz kodtam és fészkelődtem, ugyanúgy, mint mikor kesztyűt húzunk a kezünkre. Egy pillanat múlva „egész" voltam megint. Felültem (testileg) és villanyt gyújtottam. Minden a legna gyobb rendben volt, a házban csend, testemnek semmi baja, éppen csak tetőtől-talpig libabőrös voltam. Eléggé felzaklatott az élmény, ma sem tudom, mi okozta és miért? Nem-anyagi természetű robbanás volt? Odabent, énbennem történt valami, vagy kuka erő idézte elő? Ha belegondolok, semmi szokatlan nem volt testi, érzelmi, vagy szellemi állapotomban, ami ki válthatta volna. Miután elemeztem minden részletet, amelyet emlékezetem meg bírt Őrizni a robbanás pillanatáról megállapítottam, hogy olyan volt, mintha egy eltévedt fénycsóva sőpört volna végig a szobán és engem talált az útjában, mire „kirobbantott" az anyagi testből. Ezt a gondolatot továbbsző-
ve arra a következtetésre jutottam, hogy a fénycsávát valami lyen kísérleti eszköz gerjeszthette, amelyet még nem fejlesztet tek ki teljesen a kutatók. így hát nem ismerhették minden ha tását. Emlékezetem a hármas fegyver kísérleteivel társítja.
1959. V. 5. Délután Ma egy különös fegyverről hallottam, amely állítólag há romféle módon képes működni. Öt óra kárul elhatároztam, hagy megpróbálok kidolgozni egy, a helyzetre alkalmazható képletet (1-2O/LQ) {lábjegyzet ld. szójegyzék}. Lefeküdtem az ágyra, az erőtér ábrájára gondoltam, aztán elkezdtem húszig számolni. (így tűnt. eredménytelenül. Ekkor elfordítottam a fe jem. A szemem nyitva volt és az ablakon túl láttam a napot (derült idő volt és az ablak nyugatra nézett.) A rezgések azon nal ellanyhultak, én pedig behunytam a szemem és visszafe küdtem. Tarkóm bizsergett a rezgésektől. Megmozgattam az állkapcsomat, a rezgés pedig, mint vártam, e mozdulatokkal összhangban lett crősebb vagy gyengébb. Végül rájöttem, me lyik az a mozgás, amellyel elérem a csúcsértéket (nem találok rá más szavakat). Fejemben erős volt a rezgés, kicsit tú'ságosan is erős, úgyhogy „leküldtem" a mellkasomba, azután ki próbáltam, hogyan tudom átirányítani testem különböző része ibe, azaz, hogyan tudom erősebbre állítani egy adott ponton. Valahányszor áthaladt altestem jobb oldalán, olyan érzésem támadt, mintha megperzselnének. Lehetett a májam, a vesém, vagy a vastagbél alsó traktusa (idegen test. vegyszer?) Ez ko rábban is megtörtént, bár úgy emlékszem, nem említettem. Fel akartam emelkedni és fel is szálltam. Azonban egy futó gon dolat villanhatott át az agyamon, mert megfordultam a leve gőben és keresztülzuhantam a padlón. Egy pillanatra valami hangszeres zenét hallottam (olyan volt. mint amikor a rádiót csavargatjuk), aztán ott álltam egy félkész házban, amelybe még nem emelték be az ablakokat, építőanyag és hulladék he vert a durva padlón. Falusias vidék húzódott az ablak előtt.
fák és rétek, a ház pedig nyilván egy lejtőn állt, ahonnan egy keskeny völgyre, azon túl pedig egy alacsony dombra nyílt ki látás. Lenévem és körülbelül tizennyolc ujjnyi hosszú szerkezetet pillantottam meg a padlón. Olyan volt, mintha ideiglenesen hagyták volna itt, addig, amíg a kezelője „elugrik ebédelni' Kíváncsian megfogtam, mixel még sohasem láttam ilyet. Rúd alakú volt, rajta három kiugró lemez. Fölemeltem, szemügyre vettem és véletlenül rászögeztem egy emberre, aki az ablak nyílás előtt, a belső udvarban állt és akit korábban nem vet tem észre. Semmi sem tőrtént, aztán az ember megfordult és észrevett. Egy pillanatra eltűnt a szemem elől, aztán felbuk kant a jobboldali ajtóban és odajött hozzám. Mosolygott, és amennyire emlékszem, nem volt rajta semmi különös. Látva kezemben a készüléket, értésemre adta, hogy meg akarja mu tatni, miként működik. Rábökött a készülék elején a csőre (egy nyitott hengerre), megmutatta, hogyan kell beállítani, előrehátra mozgatva a hengert vagy csővet; ha azt akarjuk, hogy a sugár vékony legyen, akkor előre, ha pedig szélesebb, kíméle tesebb sugarat vagy csóvát akarunk, akkor vissza, felénk kell húzni a hengert. 1
Aztán azt mondta, hogy szögezzem rá a készüléket a másik ablaknyílásra, amely mögött egy férfi hadart izgatottan vala kinek, akit nem láthattunk. Engedelmeskedtem és a kinti em berre szögeztem a készüléket, ugyanúgy, ahogy a puskát szo kás. Nem láttam, hogy a szerkezet csóvát vagy sugarat lövellt volna ki magából, az ember azonban az ablaknyílás alatt úgy roskadt meg a székében, mintha meghalt volna. Visszafordul tam házigazdámhoz, meg voltam rémülve, hogy akaratom elle nére megöltem a kinti embert. Ö csak mosolygott és azt mondta, szögezzem rá még egyszer a fegyvert a kinti eszmé letlen (?) emberre, ezúttal úgy, hogy szélesre állítom a suga rat, így tettem, az ájult ember fölült és beszélt tovább, mintha mi sem történt volna. Házigazdám ezután kivezetett és megkérdezte a másiktól, érzett-e valamit. Az félbeharapta a szót, meglepetten nézett föl
rám és azt mondta, nem, nem érzett semmit. Megkérdeztem, emlékszik-e arra, hogy elaludt volna, nem volt-e emlékezetkie sése, ő pedig ismét tagadóan válaszolt, aztán elfordult, és folytatta a beszélgetést. Házigazdám rám mosolygott, aztán átvitt a ház másik, völgy re néző oldalára, jelezve, bogy mutat még valamit, amit a ké szülék tud. Ujját a messzeségbe szögezte. Talán háromszáz méternyire apró tűz ragyogott a domboldalban, füst gomoly gott az ég felé. Azt mondta, használjam a vékony sugarat és célozzam meg a tüzet. Megtettem, a tüz azonnal kialudt. Ugy lobbant el a láng, mintha hirtelen elfújták volna. A füst még ott lebegett néhány pillanatig, aztán eloszlott az is. Nagy izgalomba hozott a szerkentyű és kértem házigazdá mat hogy magyarázza el örömmel megtette. A szerkezet, mondta, három részből áll. Azt már láttam, hogy a hengerrel lehet beállítani. A közepén levő spirál az energiaforrás. Az energiaforrás mögött három uszony alakú lemez található, olyanok, amilyeneket az egyenirányítóknál használnak; ezek. házigazdám közlés szerint nem túl fontosak, elsősorban arra szolgálnak, hogy megvédjék azt, aki az eszközt használja. Vé gighúzta rajtuk a hüvelykujját, a lemezek rugalmasan meghaj lottak. Kérdezte, megértettem-e. Azt feleltem, hogy a tárgy egy nagy triódára emlékeztet (nem jutott eszembe semmi, ami job ban hasonlított volna rá), ő izgatottan bólintott és azt felelte - igen! Trióda! Éreztem, hogy mennem kell, nem maradhatok tovább, ezért megköszöntem a felvilágosítást, Ő pedig azt felelte, hogy még találkozunk valahol. Gondolatban eltaláltam, milyen helyet akart mondani, és azt mondtam, igen, a Cadena Azulon (egy délamerikai utamon jártam a Kék Hegységben, természetesnek tűnt. hogy ez jött a számra). Vendéglátóm már majdnem bó lintott, aztán értetlenül bámult rám. Rájöttem, hogy jól sejtet tem, ő azonban nem értette a spanyol szavakat. Ezután visszamentem a félkész szobába és nyújtás-ugrással fölemelkedtem. Fölmentem két-három emelet magasba, aztán megálltam. A hely olyan volt, mint a dolgozószobám, de üres.
Nem volt benne bútor, por fedte a padlót és az ablakokat - és sehol se volt a hús-vér test! Eszbekaptam, hogy ez téves „hely" (idő?); ahova én akarok menni, az még feljebb van. Megint elindultam a mennyezeten át, és nyolc-tíz emelet után saját irodámban találtam magam. Visszakerültem a testembe, és sikerült is egybeolvadnom vele, noha volt némi gondom az egyik karommal Felültem és kinyitottam a szememet. Az óra szerint hatvanöt percig voltam távol. Felvázoltam az eszközt, aztán nekiláttam a feljegyzéseknek. Egy műszer, amely elaltatja, felébreszti a embereket és kioltja a tüzeket. Egyszer én is megpróbálok ké szíteni egy ilyet.
1961, III. 11. Éjszaka ..és azt hittem, hogy rendesen visszaértem a testbe. Kinyi tottam a szemem és egy idegen ágyban voltam. Egy idegen nő állt az ágy mellett és elmosolyodott, amikor látta, hogy föléb redek. Mellette egy idősebb asszony állt. Mondták, mennyire Örülnek, hogy végre magamhoz tértem, hogy sokáig voltam beteg, de most már nem lesz semmi baj. Segítettek fölkelni. és valami köntösfélét adtak rám (fürdőköpenyre emlékeztetett; a nők ruházatában nem volt semmi különös), én pedig bizonyo san tudtam, hogy nem az vagyok, akinek hisznek. Ezt megpró báltam tudtukra adni, de ók csak csitítgattak és láthatólag azt gondolták, hogy még mindig valamilyen önkívület-félében va gyok. Megkérdeztem, milyen nap van, ök azonban csak moso lyogtak megértően, mintha még mindig meg lennék zavarodva egy kicsit (nem voltam.'). Már kérni akartam egy naptárt, az tán úgy döntöttem, hogy egyszerűbb lesz ha az évet kérde zem. Megkérdeztem a fiatalabb nőt, aki nyilván a felesegető lehetett (mármint az ágyban fekvő beteg feleségei ő pedig azt felelte, hogy 1924-et írunk, görögi (?) időszámítás szerint. Bizonyos lévén abban, hogy itt nem maradhatok, heves tilta kozásuk ellenére kimentem az ajtón a szabadba. Megpróbál-
tarn fölemelkedni, éreztem, hogy magasra kell mennem, na gyon magasra. Fel akartam szállni, de visszatartottak. Elfo gott a szorongás. Tudtam, hogy rossz helyen vagyok. Aztán eszembe jutott a légzési trükk és elkezdtem félig nyitott szájjal levegő után kapkodni. Lassan emelkedni kezdtem az U-alakú épület fölé, miközben odalentről még mindig húztak visszaMélyeket lélegeztem és gyorsan, egyre gyorsabban emelked tem, míg végül beértem az ismerős kék kődbe. Hirtelen megálltam a magasban lebegtem egy kies táj fölött, amelyen ittott házak álltak. Ismerősnek tünt és azt hiszem, tudtam, me lyik a mi házunk az út és a folyó között. Megcéloztam a házat és a kővetkező pillanatban visszamerültem az anyagi testbe. Felültem, ismét egyben és hálásan néztem körül. A jó helyen voltam!
I960. VIII. 17. Éjszaka Félresikerült kísérlet volt. Fél tizenkettő körül a hálószobá ban végigcsináltam az I-20/LQ eljárást. Azzal a gondolattal szálltam ki a testből, hogy Agnew Bahnsont fogom megláto gatni és a szélfútta stílusban indultam, de szinte nyomban vissza is tértem a testbe - én legalábbis így képzeltem Nem feküdtem, hanem álltam. Baloldalt egy magas, szélesvúllú em ber támogatott. Sokkal magasabb volt nálam és a válla mintha csillogott volna. Jobboldalt fiatal leány állt. Kényszerítettek, hogy körbejárjak a szobában, és mivel ez nehe zemre esett, a karomnál fogva támogattak. Hallottam, hogy megjegyzéseket tesznek a kezemről; valami baj vagy rendel lenes dolog történt vele. Nem voltak barátságtalanok, de bizo nyosan tudtam, hogy rossz helyen vagyok! Szerencsére gon dolkozni még tudtam. A nyújtás-ugrást alkalmazva kilőttem onnan, ahol voltam és egy-két pillanat múlva visszaolvadtam az anyagi testbe. Elővigyázatosan körülnéztem (földi szemeim-
mel), mielött megmozdultam volna. Megint a saját testemben, a saját hálószobámban voltam. Sok időbe telt, mire képes vol tam megfordulni és elaludni.'
I960. XI. 23. Éjszaka Nagyon szokatlan és eleven élmény volt, nem hiszem, hogy még egyszer végig akarnám csinálni. Későn, hajnali két óra körül, nagyon fáradtan kerültem ágyba. Minden átmenet nél kül elkezdődött a rezgés, és úgy határoztam, hogy „csinálok valamit", noha szükségem lett volna pihenésre. (Talán épp ez a pihenés.) Miután könnyedén kiemelkedtem és gyors egymás utánban több helyet végiglátogattam, eszembe jutott, hogy pi hennem kell és megpróbáltam visszatérni az anyagba. Rágon doltam fekvő testemre és szinte azonnal ott találtam magam az ágyon, de nyomban észre is vettem, hogy valami baj van. Dobozra emlékeztető készség volt a lábamon nyilván azért, hogy ne érjen hozzá az ágynemű. Két ember tartózkodott a szobában- egy férfi és egy fehérruhás nő, akiről láttam, hogy ápolónővér. Az ágy közelében álltak és halkan beszélgettek. Első gondolatom az volt, hogy valami baj történt, feleségem kómában talált és rohamost beszállíttatott a kórházba. A nő vér, a steril hangulatú szoba, az ágy, mind ezt támasztotta alá. De még így sem stimmeli valami. Egy idő után befejezték a beszélgetést, a nővér megfordult és kiment a szobából, a férfi pedig odalépett az ágyhoz. Kezd tem pánikba esni. mert nem tudtam, mit fog csinálni. Az ágy fölé hajolt, gyengéden, de erős kézzel lefogta a két félkaro mat, rámbámult kidülledő, csillogó szemével, én pedig egyre jobban megriadtam. Az volt a legrémesebb, hogy kétségbee setten próbáltam mozogni, de nem bírtam. Mintha minden izmom megbénult volna. Belülről reszkettem a rémülettől és szabadulni igyekeztem, ahogy ő mind közelebb tolta hozzám az arcát. Aztán mélységes elképedésemre még lejjebb hajolt, és csókot
nyomon mindkét orcámra. Ereztem borostái szúrását, a szeme pedig azért csillogott, mert könnyes volt. Azután kiegyenese dett, elengedte a karomat és lassan kiment a szobából Rettegésem közepette is tudtam, hogy feleségem nem vitt kórházba, ez az ember idegen, és már megint rossz helyre té vedtem. Csinálnom kellett valamit, de nem sikerült, akárhogy feszítettem meg az akaratomat. Lassan tudatosodott bennem, hogy a koponyámban sziszegés hallatszik olyan hangja volt, mint a kiáramló gőznek vagy a léghuzatnak. Derengeni kez dett valami, a sziszegés re összpontosítottam, hogy pulzáljon, azaz úgy szabályoztam, hogy hol gyengébb legyen, hol erősebb. Folyantatosan gyorsítottam a lüktetést, és az néhány perc múlva átalakult magasfrekvenciájú rezgéssé. Ekkor meg próbáltam kiemelkedni; simán sikerült, Pillanatokon belül átolvadtam egy másik testbe. Ezúttal óvatos voltam. Kitapogattam az ágyat. Ismerős han gokat hallottam a szoba előtt. Bent sötét volt, mikor kinyitot tam a szemem. Odanyúltam, ahol a villanykapcsolónak kellett lennie és tényleg ott is volt. Villanyt gyújtottam és nagy, nagy megkönnyebbüléssel felsóhajtottam. Visszajöttem.
1963. V I . 7. Éjszaka Egy idő után távoztam, és a házon kívül találkoztam egy nővel, aki ugyancsak „repült". Figyelmeztetett, hogy elkéshe tünk (nem tudom, honnan) és bajaink lehetnek a visszamenetellel Aztán odaértünk egy nagy épülethez ami talán kórház lehetett, és vidáman átmentünk a bezárt ajtón, hogy kikerüljük a várakozó őrt, meg az ellenőrzést, mert a késedelemért vala milyen büntetés járt. Odabent szétváltunk, és tüstént jelentke zett egy ember (barátságos, orvosféle), hogy majd ő gondot visel rám. várjak jobbról a második irodában. így tettem, no ha összezavartam az irodákat, mert mindegyikben többen vá rakoztak. Annyira elmerültek a társalgásban, hogy nem vettek észre. Mégis kivártam a másodikban, amíg végül bejött
ugyanaz a férfi, megvizsgált és megállapította, hogy kezelésre lenne szükségem. Titrálást emlegetett, meg hogy a kezelést fel kell vinni 1500 köbcentire, aztán vissza lehet térni a normális szintre. Kérdeztem, miért van rá szükség, Ő pedig azt felelte, azért, hogy a világegyetem (vagy az emberi nem) fejlődhessen és javulhasson. Megint megkérdeztem, miért (mármint hogy miért kell javulnia), de ő nem válaszolt. Valamiért féllem a kezeléstől. Röviddel ezután éreztem, hogy vissza kell térnem a testbe, ami baj nélkül sikerült.
1963. VII. 13. Délután-éjszaka Látogatóban Cape Codon kissé fáradtan érkeztem Hyannisba és délután ledőltem pihenni. Lazítás közben bekövetkezett a szokásos kiemelkedés, és azon kaptam magam, hogy a ház hátulja fölött, a garázs közelében lebegek. Az udvaron volt egy kutya (nagytestű, német juhász-fajta), és amikor észrevett, izgatottan csaholni kezdett. A ház jobboldali sarka mögül elő jött egy ember, pisztolyt rántott és célba vett. Sietve visszavo nultam, csak aztán jutott eszembe, hogy talán nem is tenne kárt bennem a golyó. Visszatértem, ott feküdtem az ágyban és arra gondoltam, hogy ennek vége. Nem emlékeztem másra, csak arra, hogy a férfi nagyon magasnak tűnt. Aznap este lefekvés után megint elöntött az áradat és én ki csusszantam. Míg azon törtem a fejem, hogy mihez kezdjek, több ház fölött is elvitorláztam. Ekkor hirtelen megjelent előt tem ugyanaz a magas férfi, és megállított, pusztán azzal, hogy odaállt az utamba. Nyugodt erő áradt belőle. Megkérdezte, miért akarom látni az elnököt. Először meglepődtem, mert én egyáltalán nem óhajtottam látni Eisenhowert (nekem ő jelen tette az elnököt), viszont lett volna egy béketenem és be is avattam a magas férfit. Ezután azt kérdezte „Honnan tudjuk, hogy maga hűséges polgára az Egyesült Államoknak?" Azt felettem, még mindig zavartan, hogy Washingtonban biztosan megvannak rólam a szükséges adatok, ő egy pillanatnyi hall-
gatás után azt mondta, hogy most akkor se láthatom az elnö köt Ezt készséggel tudomásul vettem és megfordultam. Miköz ben az ágyban fek\e végiggondoltam a történteket, mindene kelőtt azt állapítottam meg, hogy már nem Eisenhower az el nök. És hirtelen az a mélységes meggyőződésem támadt, hogy Kcnnedynek médium az egyik testőre (vagyis inkább lelkiőre). Aztán az jutott eszembe, hogy Kennedy miért ne tölthetné Hyannisben ezt a hétvégét? Felkeltem, lementem, megkerestem a helyi újságot, amelynek címoldalán elolvashattam, hogy Kennedy aznap délután érkezett Hyannisbe. (Két nap óta nem láttam újságol) Ime egy csokorra v a l ó a s z á m o s „ e s e m é n y b ő l " , amelyek da cobiak minden beskatulyázási szándékkal. Lehet, h o g y e g y élő fal töredékei, amelyet e g y s z e r majd egészében láthatunk. Remélem, n e m kell m e g h a l n i " a totálplánhoz.
13 A MÁSODIK TEST
M
inden jelenség létezésének legcáfolhatatlanabb bizonyítéka, ha az ismételt megfigyelések egyeznek egymással. Csakis az ésszerű, körülte kintő, elemző kísérletezés - már ami tőlem telt - nyomán vontam le an a következtetést, hogy a Második Test kétség bevonhatatlanul létezik. Feltételezem, mindenkinek van Máso dik Teste. Nem tudom elképzelni, hogy én lennék az egyetlen. Ha létezik, milyen? Milyen tulajdonságaí vannak? Próbálko zások százait megörökítő jegyzeteimből ragadok ki néhány részletet.
1958. VI. 11. Délután Megint kinyitottam a szemem és minden normálisnak tűnt, kivéve a rezgést meg a koponyámban dübörgő robajt. Lehuny tam a szemem, ettől még erősebb lett mindkettő. Elhatároz tam, hogy megpróbálok fölemelkedni és a díványtól a szoba közepére úsztam, aztán ereszkedni kezdtem, nagyon lágyan, mint a hulló levél. Hozzáértem a padlóhoz Fejem és vállam a
szőnyegnek útközön, miközben csípőm és lábaim a levegőben lebegtek. Mintha a fejem nehezebb lett volna többi testrészem nél, mintha erősebben hatolt volna rá a gravitáció, noha egész testemet szelíden vonzotta magához a fold. Még mindig volt súlyom, bármilyen csekély is.
1958. VII.
19. Délután
Megint a díványon feküdtem és nagyon finom rezgést érez tem. Kinyitottam a szemem, körülnéztem. Minden normális vall, és a rezgés sem szűnt meg. Aztán megmozdítottam Össze font karjaimat és hanyatfektemben fölfelé nyújtottam őket. Éreztem izmaim feszülését és meglepődtem (már lemondtam a „hüledezés" szó használatáról), mert közben láttam, hogy még mindig keresztbe fonom a karjaimat. Fölnéztem oda, ahol karjaimat éreztem és megpillantottam a kezek és a karok csillámló korvonalait. Visszanéztem az össze font karokra, aztán föl a kinyúló, fényes árnyékra. Láthattam mögöttük a könyvespolcokat. Olyan volt, mint egy fényesen iz zó sziluett. Mozgott, amikor mozgatni akartam. Megrebbentet tem ujjaimat, a csillámló ujjak is megrebbentek, Összekulcsol tam a kezeimet, a csillámló kezek is Összefonódtak és éreztem, ahogyan szorítják egymást. Pontosan olyan tapintásuk volt. mint a közönséges kéznek. Majdnem tíz percig feküdtem ott, próbáltam találni valamit, amivel összehasonlíthatom ezt a különös jelenséget, igyekez tem megtalálni a különbségeket. Láthattam mellemen összefont karjaimat. Ugyanakkor láthattam kinyújtott kezem és karom izzó könonalait. Mozgatni próbáltam testi karomat, de nem bírtam. Mozgatni próbáltam a parázsló sziluettet, és mozgott. Megpróbáltam tapintani hús-\ér kezemmel, de nem éreztem semmit. Összekulcsoltam a fénylő kezeket; teljesen normális tapintásuk volt. Megdörgöltem a sziluett-kezekkel a sziluett-ka-
rokat; azoknak is rendes, szilárd tapintásuk volt. Kinyújtottam az egyik sziluett-kart a díványról, hogy megérintsem a polcot, de nem éreztem! A kéz átszaladt rajta. A rezgések lanyhulni kezdtek, gyorsan visszahúztam csillám ló karjaimat a mellemre. Pontosan olyan volt, mintha hosszú ujjú kesztyűt húznék és ekkor már tudtam mozgatni hús-vér karomat is. Nem akartam, hogy kint rekedjek - hacsak a ka rommal is - miután megszűnt a rezgés. Nem tudom, mi lenne akkor - ha egyáltalán történne valami - és talán nem is aka rom tudni.
I960. V. 5. Éjszaka Mikor elhagytam az anyagot, többször is éreztem, amint egy meleg és élő test simul a hátamhoz A ,szellemformákkal" és egyebekkel szerzett tapasztalataim után ugyancsak éltem a gyanúpörreL Valahányszor megéreztem a hátamon ezt a „valamit', gyor san visszasurrantam az anyagiba. Biztos, hogy ez nem „gon dolat-gyermek", és nem is valami elfajult nemiségű lény. noha most nem észleltem szexuális fehangokat. Nem álszentségből, hanem clővigyázatból viselkedtem így, és persze meg is voltam ijedve. És minden okom meg is volt rá, mert rádöbben tem, hogy a transzcendens nyakamhoz tapadó arc borostás! Erősen borostás, mint olyan férfié, akire ráférne egy borotvál kozás. És azt is hallottam amint belezihál a fülembe. Ez nem szelíd gondolat-gyermek volt. Ez egy szenvedélytől ziháló, el ferdült nemiségű felnőtt férfi volt, különben minek ragadt vol na énrám, a másik férfira? Másképp éreztem volna, ha nő? Becsületcsen megvallom, másképp. Le kell ráznom magamról. 1960. V. 22. Éjszaka A borosta a megfejtés! Már nem kell aggódnom a tálamra mászó „férfi" miatt. Még mindig itt van, de már tudom, ki-
csoda. Ez alkalommal miután ötször inaltam vissza rémülten a porhüvelybe, összegyűjtöttem egy kis bátorságot. Lassan ki merészkedtem, épp csak egy hajszálnyira távolodva a testtől, és ugyanúgy éreztem a hátamon, mint korábban, tarkómat szúrták a borosták, hallottam a hangos lélegzést. Óvatosan, nehogy ellenséges gesztusnak vélje a mozdulatot, hátranyúl tam, és végighúztam tenyeremet a mögöttem levő arcon Ráta láltam a borostákra, amelyek nagyon valósaknak tűntek. Hal lottam hangos lélegzését, teste továbbra is hozzápréselődött a hátamhoz, igy hát visszatértem az anyagba. Felültem a földi testben, fontolóra vettem a történteket és eközben tűnődve végighúztam kezemet az államon. Borotvál koznom kellene, gondoltam szórakozottan, és megtorpantam. Megint megdörgöltem az államat. Olyan ismerős érzés volt. Pontosan olyan mint amikor - lehetséges ez? Ekkor észrevet tem, hogy a torkom kiszáradt, mintha a számon át lélegeztem volna, amit akkor csinálok, ha.,. Egyetlen módon lehetett tisztázni. Lefeküdtem és rövid idő alatt előidéztem a rezgéseket. Lassan elmozdultam az anyagi testből. Igen, ezt éreztem. Megint ott volt, borostái szúrták a nyakamat, hallottam zihálását Óvatosan hátranyúltam és megtapintottam a borostás arcot. Ugyanolyan volt, mint az enyém, visszatartottam lélegzetemet, legalábbis úgy gondol tam, hogy azt teszem és fiilemben megszűnt a zihálás. Megint levegőt vettem, egyszer, kétszer, aztán megint visszafojtottam. Mögöttem „ő" velem tökéletes összhangban zihált. A meleg test, amely a hátamhoz tapadt, az enyém volt! Visszatértem az anyagba, felültem és végiggondoltam a dol got. Melyik volt melyik? Ügy tűnt, hogy az, amelyik a háta mon volt - amelyiket hallottam és tapintottam - az volt az anyagi, az elülső pedig a szellemi vagy igazi , En\ Azért gondolom így, mert az érzékelés és az ezzel kapcsolatos cse lekmények a hátulsó testhez kötődlek, gondolkodni pedig az elülső „Én" gondolkodott. Megdöbbentő, de nagyon valósze rű
Ettől kezdve nem jöttem zavarba. És még mondják, hogy van aki a saját árnyékától is fél!
1960. VIII. 8. Délután Újabb érdekes kísérletet végeztem Miután lefeküdtem és vé gigcsináltam a visszaszámlálást, elkezdődött a rezgés. Először erős és durva volt, aztán felgyorsulva finomodott (amennyire megállapíthattam, harminc volt a percenkénti rezgésszám, utá na pedig annyira gyors lett, hogy már csak a meleget érez tem). Elhatároztam, hogy lassan kiemelkedek és megfigyelem a folyamatot. Megpróbáltam, felizzott a két láb, aztán a csípő, de semmi több! Akárhogy próbálkoztam, nem tudtam kiszabaditani a mellkasomat és a vállamat. Nagyon különös volt. Egész idő alatt fel-alá mozgattam a lábamat és a csípőmet. Megnéztem őket testi szemeimmel, amelyek most mintha kan csalítottak volna. Többször próbáltam kiemelni lábaimat az anyagi testből, hogy aztán jobbra-balra mozgassam, majd visszaejtsem Őket; ekkor lassan aláhullottak, és az ágy oldalát súrolva lesüllyedtek a padlóra. Ugy folytak át az ágy szélén, mintha nem lenne bennük csont; akár egy lassított filmen a lomhán alálebegő rongydarab, amely meghajlik, mihelyt szi lárd tárggyal érintkezik. Nem volt följegyzésre érdemes utóha tás, amikor visszatértem a testbe és felültem. Harminckét per cig voltam távol
1960. IX. 16. Délután Szombaton megint kiléptem a testből, és megpróbáltam ott maradni ugyanabban a helyiségben. Megint szemet szúrt a másik test furcsa, gumiszerű hajlékonysága. Ott álltam a szo ba közepén és meg tudtam érinteni a falat, amely két és fél méterre lehetett tőlem. Először nem sikerült. Ekkor elkezdtem nyúlni és egyszer csak ott volt a tenyerem alatt a fal. Csak
azzal, hogy kinyomtam, kétszer olyan hosszúra növeltem a ka romat, anélkül, hogy bármi különöset éreztem volna. Mikor lazítottam a nyomást, a kar visszaugrott és tökéletesen normá lisnak tűnt. Ez azt bizonyítja, hogy olyan lesz. amilyennek tu datosan vagy Öntudatlanul akarom. Ha nem gondolok rá, ak kor visszaváltozik emberi méretűre. Ha azt akarom, hogy Ölt sön fel valamilyen alakot, akkor, azt hiszem, azt is teljesítené. Akkor ideiglenesen akár kutyává vagy macskává is át lehetne változni? Innen eredne a vérfarkas vagy a vámpír legendája? Nem akarom kipróbálni.
1962. X. 10. Éjszaka Ujabb adalék a „milyen vagyok, ha nem vagyok anyagi" kérdéshez- Kora este, fél nyolc körül elhatároztam, hogy meg próbálok ellátogatni R.W.-hez, aki tőlünk talán nyolc mérföld re lakik. Biztos voltam benne, hogy ébren lesz (persze nem testileg). Könnyedén bejutottam egy nappaliba. Ott egy szé ken, villanylámpa mellett ült valaki, akit R. W.-nek hittem. Közeledtem hozzá, de ó' láthatólag oda sem figyelt. Aztán már bizonyosan meglátott, de riadtnak látszott. Hátráltam, beszélni kezdtem, valami azonban visszahúzott a testembe, és én saját ágyamban és porhüvelyemben találtam magam, gyengülő rez gés közepette. Azért kellett Visszajönnöm, mert a karom elzsib badt és bizsergett. Rosszul feküdtem. Rendkívül különös utójátéka lett a dolognak. Másnap R.W. megkérdezte, mit csináltam előző esete. Kérdeztem, miért ér dekes ez. ő pedig elmesélte „A nappaliban ültem vacsora után és az újságot olvastam. Egyszer csak fel kellett néznem és a szoba másik végében valami lógott és csapkodott a leve gőben." Megkérdeztem, miiven volt. „Mint egy könnyű szürke vászonfoszlány", mondta. „Lát szott mögötte a fal és a szék és felém közeledett. Megijedtem, arra gondoltam, hogy talán maga az és megkérdeztem 'Maga
az. Bob?' De csak lógott és lengedezett a levegőben Aztán megint rákérdeztem, hogy maga-e az és ha igen, menjen ha za, kérem, és ne bántson engem. Akkor hátrálni kezdett és gyorsan elhalványult." Kérdezte, tényleg én voltam-e, én pedig azt feleltem, hogy az bizony meglehet „Nohát akkor legközelebb mondjon valamit, hogy tudjam, maga az", felelte ő. „Akkor nem fogok halálra rémülni" Megnyugtattam, hogy ezt fogom termi. Eszerint nem vagyok rikítóan tarka jelenés és emberformájú sem.
1962. XI. 21. Éjszaka Most elhatároztam, hogy „helyben' fogok utazgatni. Lebeg ve elindultam az ajtó felé, aztán eszembe jutott, hogy ilyenkor nem kell ajtót használni. Megfordultam és egyenesen nekimen tem a falnak, arra számítva, hogy keresztülsiklom rajta. Hát nem' Megint nekiugrottam, de képtelen voltam áthatolni rajta. Olyan \olt, mintha hús-vér kezemmel lökdösném a falat. Úgy okoskodtam, hogy nyilván baj van Máskor játszva átmentem a falakon Ezen is át kellene jutnom. Nekinyomtam kinyújtott kezemet a falnak. Pillanatnyi ellenállást éreztem, aztán úgy fúródott át rajta a karom, mintha víz lett volna. Egy eltérés sel. Miközben kívülről belevájtam magam, éreztem és felis mertem a fal minden rétegét a festéket, a gipszet a stukatúrt a deszkát, végül a külső zsindelyeket. Nagyon emlékeztetett arra, mikor a padlóba dugtam a kezem. Miért volt az a szo katlan ellenállás az első próbálkozásnál?
1963. II. 15. Éjszaka Rendkívül különös kísérlet volt. Miután könnyedén kiemel kedtem és utasítottam magam, hogy maradjak ugyanabban a helyiségben végre összeszedtem annyi bátorságot hogy visz-
szaforduljak és alaposan szemügyre vegyem az ágyban fekvő anyagi testet. Kinyúltam és lassan ereszkedni kezdtem a félhomályban. (Csak az ablakon át szűrődött be némi fény, nem láttam jól és talán ez igy volt helyes. Az ember valahogy vi szolyog látni a tulajdon testét.) Óvatosan lenyúltam, hogy megérintsem hús-vér testem fejét, erre a lábat érintettem! Elő ször azt hittem, máshova sodródtam, ezért megtapogattam a lábujjaimat. Bal lábam nagyujján megvastagodott a köröm, mert valamikor régen ráejtettem egy fahasábot. Ez azonban (a bal lábon) nem volt vastag! A jobb láb után tapogatóztam. 'Annak' a nagyujján volt vastag a köröm. Minden fordítva volt, mint a tükörben. Lassan végigtapogattam porhüvelyemet, de nem tudtam megállapítani, fordítva van-e rajta minden. Tény. hogy képes vagyok érezni az anyagi testet. Ügy látszik, nemcsak keresztülszalad rajta a kezem. Hátborzongató érzés volt a tenyerem alatt a lecsukott szemű arc, mintha valaki másé lett volna. Elég közel ereszkedtem, hogy láthassam az ar cot. Én voltam, de egy kicsit kifordulva a formániból. Vagy ez a helyzet, vagy pedig kevésbé elfogadható vagyok, mint ami lyennek büszkeségemben és hiúságomban tartottam a külső met. Sohase képzeltem csinosnak magamat, de azért ennél va lamivel előnyösebbnek hittem a külsőmet! Fura dolog a fordí tott világ. Talán megfordultam és eltévedtem a félsőtétben. De a bal helyett a jobb láb ujján volt benőve a köröm. Ezt még alaposabban meg kell vizsgálnom.
1960. m. 18. Éjszaka Ezt azért csináltam, mert dr.Bradshaw kérdezősködött. Kijöt tem, ottmaradtam az anyagi test közelében, elhatároztam, megpróbálom kideríteni, amire dr.Bradshaw kíváncsi van-e rajtam ruha transzcendens állapotban. Még sohasem érdekelt ez a kérdés, gondolom azért, mert nem csinálok ügyet az öl tözködésből. Elsősorban kényelmi szempontok vezetnek, meg
A hogy
ne fázzak.
MÁSODIK
Kitapintottam
TEST
másik,
nem-anyagi
testemet.
Éreztem, hogy libabőrös, de nem volt rajta ruha. Most legalábbis nem.
1961. II. 23. Éjszaka A .forgó fatörzs" módszerrel jöttem ki az anyagi testből, aztán elindultam a szobán át. Mintha valami visszatartott vol na. Olyan volt. mint amikor kézzel-lábbal evickélve a vízben akar haladni az ember, de nem jut sehova. Hirtelen megrántot tak hátulról (nem fájt), én homorítva csináltam egy hátraszaltót és máris a testben voltam. Felültem, valaki kopogtatott az ajtón (a lányom volt). Mi rántott vissza? A „zsinór", amelyről azóta olvastam?
1960. VII. 7. Délután Olyan kísérlet volt, amelyet nem akarok még egyszer végig csinálni. Feltöltött Faraday-kalitkában voltam (rézernyő, földeletlen, egyenáram, 50 kv). Megpróbáltam kijönni. A testből simán kiléptem, aztán mintha ruganyos huzalból font, jókora Zsákba gabalyodtam volna bele. A zsák engedett, amikor neki nyomakodtam, de nem tudtam átkecmeregni rajta. Úgy kapá lóztam, mint a csapdába esett állat, és végül sikerült visszavergődnöm az anyagi testbe. Ha jól belegondolok, egészen nyilvánvaló, hogy nem huzal volt az. hanem a villamos erőtér, ugyanolyan alakú, mint a ketrec, de annál rugalmasabb. Ta lán felhasználhatnák a „szelleműzők.'"
1960. X. 30. Délután Negyed négy körül lefeküdtem, hogy meglátogassam E.W.-t, aki innen öt mérföldre lakik. Némi nehézség után sikerült élő
idéznem a rezgési, aztán kijutottam az anyagi testből a szobá ba. E.W.-re gondoltam, felszálltam és viszonylag lassan elin dultam, Hirtelen egy üzleti negyedben találtam magam, lassan lebegtem, körülbelül hét és fél méterre a járda fölött (ponto san a második emeleti ablakok felső szélénél). Ráismertem a város főutcájára és a háztömbre, amely fölött elszálltam. Né hány percig sodródtam a járda fölött, a sarkon észrevettem egy benzinkutat, előtte két nyitott ajtó előtt fehér autó állt, amelynek a két hátsó kerekét leszerelték. Csalódtam, hogy mégse E. W.-hez érkeztem, akihez igyekeztem. Miután nem lát tam semmi érdekeset, elhatároztam, hogy visszatérek az anyagba, ami sikerült is. Visszatértem után felültem és megpróbáltam elemezni, miért nem oda jutottam, ahova akartam. Hirtelen ötlettel felkeltem, lementem a garázshoz és megtettem az ötmérföldes utat a városhoz, ahol E. W. lakott. Gondoltam, legalább legyen valami hasznom az útból, ellenőrzöm, amit láttam. Ugyanazon a sarkon fordultam be a főutcára és ott láttam a fehér autót a két nyitott ajtó előtt. Milyen hasznosak az ilyen apró bizonyítékok! Felnéztem, körülbelül oda. ahol a járda fölött vitorláztam, és megdöbbentem láttam, hogy ponto san ott, ahol én lebegtem, húzódtak a magasfeszültségűi veze tékek. Vonzzák a villamos erőterek a Második Testet? Ezen a közegen át utazik? Ma éjszaka végre sikerült otthon érnem E. W.-t. Ugy látszik, nem fogtam túlságosan mellé a tájolásban. Körülbelül fel négy előtt öt perccel E. W. végigment a főut cán, én pedig a magasban követtem.
1961. IX. 1. Éjszaka Válaszul a Mr.Bradshaw-val folytatott beszélgetésben fölme rült kérdésre, elhatároztam, utánanézek, tényleg van-e ..zsi nór" az anyagi és a Második Test között. Eddig még nem vet tem észre, hogy lenne ilyen, kivéve, hogy időnként furán meg rángatott valami. A késő délutáni közeledő szürkületben erre gondolva csináltam végig az emlékezős eljárást. Tengely körű-
li forgással szabadultam ki az anyagból és ottmaradtam a szobában, több méter magasan a hús-vér test fölött. Megfor dultam, hogy megnézzem a „zsinórt", de nem láthattam; vagy túlságosan sötét \olt, \agy nem létezett ilyen. Azután körbetapogattam a fejemet, hátfia a homlokomból, a fejem búbjából vagy a tarkómból indul ki. A tarkómnál súroltam valamit, mi re mindkét kézzel hátranyúltam. Akármi volt is az, a két la pockám közül ágazott ki és nem a fejemből, mint vártam. Ereztem a tövét, pontosan olyan volt, mint a fatörzsből szerte ágazó gyökerek. Ezek a gyökerek lenyúltak a hátam közepéig, végigértek a nyakamon, átszőtték a két vállamat. Kinyújtottam a kezem, és éreztem, hogy a gyökerek „zsinórrá" sodródnak, ha ugyan lehet zsinórnak nevezni egy két ujjnyi vastag kötelet. Lazán himbálózott, jól ki tudtam tapogatni. Testmeleg volt és mintha több száz (több ezer?) szorosan összefogott inszerű pászmából állt volna, de nem csavarodott fonatba vagy csiga vonalba. Ruganyos volt és mintha nem lett volna rajta bőr. Nekirugaszkodtam és elmentem, elégedetten, hogy létezik. AZ előbbiekben följegyzett tulajdonságok többször és külön böző módokon nyertek bizonyítási Mindazonáltal ezt csak a személyes tapaszralat cs a mások által végzett megfigyelés tá maszthatja alá. Idővel talán erre is sor kerül. Nézzük hát, mit tanultunk az előbbiekből. 1.) A Második Testnek van a mi fogalmaink szerinti súlya. Hat rá a tömeg vonzás, noha sokkal kevésbé, mint a földi testre. A fizikus ezt persze azzal is magyarázhatja, hogy tömeg kérdése az egész, és ami átmegy a falon, annak olyan alacsony a sűrűsége, hogy átfér a molekulák között Az ilyen alacsony sűrűség na gyon csekély tömeget jelent - de az akkor is anyag. Ezt tá masztja alá az is, mikor lábam és csípőm félig elvált az anyagtól, aztán lassan aláhullott és lefolyt az ágyról. Az ala csony sűrűségű tömeg úgy esik, mint a hulló levél. Ugyanezt példázhatja az áthatolás a falon. A kezdeti ellenállást, a rezgé seknél maradva, okozhatja a felületi feszültség valamely for-
mája, amely ha egyszer megszakad, lehetővé teszi, hogy az alacsonyabb sűrűségű" tömeg áthatoljon a fal molekulái között. Ez talán jó kiindulópont lehet egy elméleti fizikusnak. 2.) Bizonyos körülmények közön a Második Test láthatóvá válik. Ehhez az ismert színtartományon belüli fényt kell viszszavernie vagy sugároznia, A végtagokkal való kísérletezésnél mintha kisugárzott fényt láttam volna, dc csak a körvonalak mentén. A többit nappali fénynél nem lehetett érzékelni. Arra kell következtetnem, hogy érzékelő mechanizmusaim nyilván fclhangolt vagy módosult állapotban lehettek, ha lehetővé tet ték ezt a „látást." A „szürke rongy", amelyet R.W. látott, mes terséges fényben és teljesen éber állapotban, valami más le het a leírásból ítélve talán visszavert fény. Nyílván léteznek körülményck (hogy melyek, azt nem tudom), amikor a tuda tos szemlélő vizuálisan érzékelheti a Második Test jelenlétét. 3 . ) Amikor a Második Test kulcsolja össze a kezét, a tapin tás nagyon emlékeztet arra, amit a hús-vér test érez. Ugyanezt bizonyítja a "zsinór* keresése. A kéz tapinthatja és megérint heti a nem-anyagi ént; az érzékszervek tanúskodása szerint hús ért húshoz, csak a szórtüszők voltak mások. Bizonyos je lek arra utalnak, hogy a transzcendens kéz is megérintheti az anyagi testet: mint amikor a lábujjaimnál kezdve vizsgálgat tam magam. Ugyanezt bizonyítja a hátamon cipelt „ember" esete is, amikor nemcsak a kezemmel éreztem az anyagi test és a szellemi test találkozását. Tehát a Második Test képes ér zékelni és megérinteni az anyagi tárgyakat is. 4.) A Második Test nagyon képlékeny és olyan formát ölt het, amilyet tulajdonosa megfelelőnek vagy kívánatosnak tart. Rugékonyságának bizonyítéka, hogy karja háromszoros hoszszúságúra nyújtható. Az egész testen kívüli élményt képzelhet jük úgy, mint valamiféle, az anyagi testből kiáradó szubsztan cia hihetetlen kitágulását. Ezt bizonyítja, hogy mikor nem akarunk tovább „odakint" tartózkodni, a Második Test vissza pattan a hűs-vér testbe. A libegő rongyként való megjelenés dacol minden elemzéssel, de ez is lehet a képlékenység jele.
Ha a tudat éppen nem akar semmiféle formát akkor valamilyen gépies gondolkodási sablon révén megmarad a szokásos emberalak 5.) Lehetséges, hogy a Második Test pontosan a fonákja a hús-vér testnek Ezt bizonyítja a forgó-fatörzs" szétválás és az ágyon mozdulatlanul fekvő embertest földerítése. Hogy a fej helyett a lábat találtam, az még magyarázható azzal, hogy eltévedtem a félhomályban. A nagyujj azonban már megér demli, hogy elgondolkozzunk rajta. Erre utalnak más jelek is. amelyeket kezdetben a tévelygés és az elfogultság számlájára írtam. A fonákság bizonyos értelemben kapcsolatban lehet az antianyag-elmélettel. 6.) A közvetlen vizsgálat igazolja az ezoterikus irodalomnak azt az ősrégi állítását, hogy létezik egy „zsinór", amely össze köti az anyagi testet a Második Testtel. Egyelőre nem tudjuk milyen célt szolgál az összeköttetés. Feltételezhetjük, hogy a ' Második Test és a benne lakozó intelligencia ezen át gyakorol ellenőrzést az anyagi test fölött. Valószínű, hogy az utóbbi is ezen az úton továbbítja a Második Testnek szóló üzeneteket; engem is így hívott vissza, mikor elzsibbadt a karom, vagy kopogtattak az ajtón. Ha valóban létezik ez a kapcsolat, akkor a „zsinór" ugyanolyan rendkívül ruganyos, a végtelenségig nyújtható anyagból lehet, mint a Második Test 7.) A Második Test, a villamosság és az elektromágneses erőterek nagyon sokatmondó kapcsolatban vannak egymással. Erre utal a Faraday-kalitkában szerzett tapasztalat, a Második Test lebegése az utca fölött, a magasfeszültségű vezeték által gerjesztett erőtér közelében vagy magában az erőtérben.
14 ELME ÉS FÖLÖTTES ELME
M
iután leírtam a Második Test „külső" tulajdonsá gait, most legelőször is arra kerítek sort, hogyan reagál a tudat a Második Test tapasztalataira. A lélektan tudósai talán kifogásolják majd a szókincsemet. Nem akarom én felülvizsgálni a jelenség pszichiátriai, lélekta ni vagy élettani terminológiáját. Inkább azt remélem, hogy ez a rész az előbbihez hasonlóan ugyanazt jelenti minden tudo mányágnak és tudós koponyának, és így ver hidat minden kí váncsinak, a további kutatások felé. Leginkább azt szokták firtatni Honnan tudja, hogy nem ál modik, hogy amit átélt, az nem egyéb nagyon eleven álomnál vagy érzékcsalódásnál? Olcsó megoldás lenne azzal vágni vissza: És azt honnan tudjam, hogy amit ébren érzek, az a valóság? Mint már írtam, a korai szakaszban sokáig meg voltam győződve róla, hogy élményeim álmok vagy érzékcsalódások. Hogy ennél sokkal több, azt akkor kezdtem sejteni, amikor egyre több adat gyűlt össze. Élményeim elsősorban az alábbiakban különböznek a kö zönséges álmoktól:
1) nem szakad meg a tudatos éberség; 2) a kísérletek közben is hozok értelmi vagy érzelmi (eset leg értelmi-érzelmi) döntéseket; 3) sokoldalú érzékelésre vagyok képes; 4) nincsenek ismétlődő motívumok és 5) az események egymás után következnek, ami időbeli fo lyamatra utal. A legnagyobb bizonyossággal állítható, hogy testen kívüli élmény közben az utazó épp úgy tudatában van annak, hogy „nem álmodik", mint amikor ébren van. Erre az állapotra és érvényesek az ébrenlét jellemzői. Ettől zavarodtam meg anynyira a korai szakaszban. A lét kettőssége tökéletesen ellent mond a tudomány tanításának és az emberi tapasztalatnak. Ez megint csak azzal lehet majd cáfolhatatlanul igazolni, ha a sa ját bőrünkön próbáljuk ki. Önhipnózis és a vele járó. poszthipnotikus sugalmazás okoz ná? Valószínük hogy a módszer, amellyel előidézzük és fenn tartjuk az állapotot, több szempontból is a hipnózisra, erre a nagyon töredékesen ismert jelenségre emlékeztet. Játszhat sze repet az aktiválásban a hipnotikus sugalmazás is. Én mindene setre nagyon igyekeztem elkerülni minden közvetett szuggerálást vagy ingert, amely érzekcsalódáshoz vezethetett volna. Majd ha többet tudunk a hipnózisról, akkor azt is megtudjuk, milyen kapcsolatban van a testen kívüli élményben szerepet játszó tényezőkkel. Miben más a tudat? A tudatos elme (vagy a személyiség) fokozatosan sajátítja cl a tananyagot. Következésképpen a fej lődés eredményeként válik képessé az alkalmazkodásra és an nak elfogadására, hogy a tudatos elme csak része az Egész nek. Az Egészben arányosan elegyedik a tudatos, a tudat alatti és a fölöttes elme (a transzcendens én?), és mindegyik tudo mással bír a többiről. Ez a keverés egyedül Földi környezet ben csökkent mértekben észlelhető a hatása. A Második Állapotba való átlépés korai szakaszában a gon dolatot és a tettet majdnem teljesen a szubjektív tudatalatti irányítja. A józan megértésre irányuló kísérleteket maga alá
temeti az érzelmi reakciók lavinája. A nyers, primitív ősztó nok tolakodnak előtérbe, azonnali elismerést és/vagy kielégü lést követelve. Lehetetlen tagadni a létezésüket Ősi félelmek támadnak fel. amelyekről az: hittük, reg elfojtottuk őket Nyo mukban vaey velük együtt jár az ugyanolyan heves nemi vágy. amelyre később kerítek sort Ezek együtt komolyan aka dályozzák a Második Állapotban történő folyamatos fejlődést A történelem folyamán minden társadalomban hatalmas irá nyító-serkentő tényező volt a felelem és a nemi ösztön. Érthe tő, hogy ugyanilyen fontosak a Második Állapotban is. Hogy rendet teremtsen és tárgyilagos szemléletet alakítson ki, a tudat fokozatosan elkezd fölülkerekedni ezen a látszólag logikátlan, szervezetlen masszán. Kezdetben megvalósíthatat lan feladatnak tűnik Később a tudat kiépíti a szimbiotikus kapcsolatban és csak ritkán engedi át az irányítást. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy feltétel nélkül uralkodik a Második Állapotban. Inkább úgy viselkedik, mint egy nagyobb erő mo dulátora. Mi ez a nagyobb erő? Nevezheted fölöttes elmének léleknek hatalmasabb énnek - nem a név a fontos. A tudatos gépicsen. ellentmondás nélkül teljesíti a nagyobb erő parancsait. Hús-vér állapotunkban csak homályosan sejt jük ezt A Második Állapotban magától értetődő. A fölöttes elme kétségbevonhatatlanul tudja, mi „helyes", gondot csak az okozhat, ha a tudatos elme konokul tagadja felsőbbrendűségét A fölöttes elme számos forrásból meríti tudását. Ezeknek többsége a mi számunkra főlfoghatatlan. Még az Öröklődés a legérthctőbb, noha ennek van a legcsekélyebb szerepe. A folyamatos alkalmazkodás elvezet bennünket néhány használható előtétéihez, amelyekből a Második Állapotra érvé nyes következtetések vonhatók le. A gondolat és a tett egyidejűsége. Míg a földön első a gon dolat, és utána jön a tett a Második Állapotban a kettő egy. Itt nem szükséges tettre váltani a gondolatot. Fokozatosan megszokjuk, hogy a gondolat nem elsütőbillentyü vagy katali zátor, hanem önmagában való erő. Ösztönös erő, amely foko zatosan tölti ki a tudatos cselekvés Öntőformáját Azt gondol-
juk mozogjunk, és mozgunk. Ha rágondolunk a személyre, akit meg akarunk látogatni már meg is adtuk az útirányt. A fölöttes elme parancsa valósítja meg a mozgást az ismeretien tartományokban, gyakran anélkül, hogy közvetlenül tudatában lennénk. A földi cselekményekben érvényesülő gondolati minták erő sen befolyásolják a viselkedést a Második Állapotban. Elké pesztő, mennyi parányi reflexe van az embernek és gyakran mennyire feszélyező gépies voltuk. Noha a testi ingerek, szükségletek vagy vágyak nem érvényesülnek, nem vagyunk éhesek, nem fáj semmi, nem kívánjuk a cigarettát, a megcsontosodott szokások és beidegződések megzavarják és elté rítik a figyelmet. Egyedüli kivétel a nemi ösztön, noha még ezt is beárnyékolják a társadalmi közhelyek és szokások. Jegyzeteimből idézek egy példát a feltételes reflexre. t
1963. VI. II. Éjszaka ..Amikor a kőzelembe értek, és kétfelől karon fogtak, hogy átkalauzoljanak a zónán, megtapogattam a jobb kabátzsebemet, hogy érezzem, ott van-e még a tárcám, nem lopták-e el. Percekbe telt, míg rájöttem, hogy nincs ott se pénztárca, se kabát, azoknak pedig, akik karon fogtak, eszük ágában sincs elemelni nemlétező pénztárcámat. Ez az eredménye, ha az em ber a zsúfolt nagyvárosban él! Az ilyen apró megszokások olyan szívósak, hogy léptennyomon beléjük botlik az ember. Úgy végezhetünk velük, ha rájuk ismerünk. Ha egyszer azonosítottuk Őket, nem bosszan tanak tovább. Ugyanez érvényes az anyagi testtel kapcsolatos gondolatokra. Ha valakit arra neveltek, hogy feszélyezze a meztelenség, akkor gépiesen azt fogja képzelni hogy ruha van rajta - és lesz is. Feltéve, ha nem kívánunk más porhü velyt, a Második Állapot a legapróbb szőrszálig és forradásig lemásolja a hús-vér testet.
Ha viszont mást kívánunk, tudatosan vagy öntudatlanul olyan formái ölthetünk, ami a legmegfelelőbb. Úgy sejtem, a Második Test azzá változik, aminek akarjuk Ha elegünk van belőle, visszazökken a megszokott emberformába. Ez érdekes gondolatokat ébreszt a mitológiával kapcsolatban. Ha valaki azt szeretné kipróbálni, milyen érzés négylábúnak lenni, a Második Test egy időre átváltozhat nagy kutyává; ha valaki rendelkezik a Második Állapotra jellemző látással (azt hiszem, sokan vannak ilyenek), akkor találkozhat vérfaikassai. Vagy honnan erednek a félig ember, félig kecske-félig ló lényekről szóló mesék? Valaki gondol magának szárnyakat és egy időre átváltozik vérszívó denevérré. Rögtön hihetőbb lesz, mihelyt az ember kipróbálta a gondolat erejét a Második Állapotban. Más szavakkal, ebben a régi-új másik létformában a gondo lat nem ismer akadályt Ezért legszívesebben araszos vörös betűkkel irnám ide a figyelmeztetést biztosan tudd, mit akarsz és egy pillanatra se engedd szabadjára a gondolataidat Változások az érzékelésben. Ez az a terület ahol a legjelen tősebb és legérthetetlenebb változások zajának le Nem tehet vén mást minden jelenséget lefordítunk az öt érzék számára felfogható szavakká. Például mikor valaki elkezd „látni" eb ben a szokatlan alakban, azt érzi, hogy ugyanúgy "lát", mint a földi testben. Csak a későbbi tapasztalatok tanítják meg ar ra, hogy a kettő nem ugyanaz. Ez egyáltalán nem fizikai „lá tás". Megtanuljuk, hogy egyszerre „láthatunk" minden irány ban, anélkül, hogy elfordítanánk a fejünket látunk vagy nem látunk ahogy tetszik. Ez a látás inkább a sugárzás, mintsem a visszaverődő fényhulllámok érzékelése. Ugyanez vonatkozik a többi érzékszervre is. Először azt hinnénk halljuk a mások „beszédét", de hamarosan rájövünk, hogy itt nem a "fül" érzékel hangot Más úton kaptuk az üze netet (a gondolatot); az agy fordította le közérthető szavakra. Talán meg a tapintásnak van a legtöbb köze a hús-vér test ér zékeléséhez. A szaglás és az ízlelés hiányzik. Különös, hogy ezen a szinten egyik érzékelési mód se magától értetődő adottság, hanem tetszésünk szerint kapcsolhatjuk ki-be őket.
Ügy tűnik, hogy még ezeken kívül is létezik néhány új ér zékelési mód. Ezek közé tartozik más emberi lények (holtak? élők?) azonosítása, nem „látással", hanem az egyéni szokások és legfontosabb gondolatok tudatosításával. Rendkívül figyelemreméltó. úgyszólván tévedhetetlen érzékelési mód. Olyan, mint a legbensőbb Én sugárzása. Márpedig a spektrográfia a csillag vagy a fémdarab összetételét is képes elemezni. Sze rintem ez olyan kisugárzás, amelyet az ember nem olthat ki; általa nyilatkozik meg leplezetlenül legtitkosabb énje. A másik érzékelési mód a tudatfölötti érintkezés, amit ki próbáltak már éber és alvó emberekkel is. Lehetséges, hogy azok is érzékelik, tudtukon kívül, akiknek a leghalványabb sej telmük sincs róla. A Második Állapotban magától értetődő és természetes. Jegyzeteimben számos olyan esetet örökítettem meg, amikor az egyik beszélgetőpartner tudatos társalgást folytatott egy harmadik személlyel. Az a legelkeserítőbb, hogy az, aki a kapcsolatot létesítette, később alig emlékszik valamire. Ébrenlét közben nehéz ilyen kapcsolatot létrehozni. Olyan, mintha alvót próbálnánk felri asztani mély álmából. Lehet, hogy ez a kérgi kommunikációs központ mély álmát alussza, míg a test ébren van. Ha kell, képzettársítással vagy regresszív hipnózissal lehet meríteni eb ből a forrásból. A Második Állapotban, érzékelés közben rendszeresen talál kozunk egy problémával. Lehet, hogy testi érzékelés közben is gyakoribb, mint hisszük. Arra célzok, amikor a tudat azo nosít előzőleg nem ismert és nem érzékelt személyeket, helye ket és dolgokat. Amikor bizonyítékát keres vagy tájékozódni akar, az agy készségesen és ösztönösen engedelmeskedik az „Azonosítsd!" néma parancsának; akkor ís, ha ismeretlen vagy képtelen helyzettel, személlyel vagy dologgal találja szemben magát A válasz, hogy úgy mondjuk, értelmez és magyaráz. Az agy az emlékek és tapasztalatok közt kutat, hogy elvégezhesse az azonosítást. Ha nem talál olyat, ami azonos lenne a megfigye-
lésekkel, ekkor a leghasonlóbb emlékei és állapotot választja: „Ezt látod, ezt tapasztalod." És csak kritikus elemzés mutat hatja ki, mi köze az érzékelt dolognak a válaszhoz. Számos jó példával lehetne szemléltetni ezt a jelenséget. A legjobbak közé tartozik a délelőtti látogatás Mr.Bahnson házá ban. Az agy, amely nem tárolt adatot a kocsi hátuljába gyö möszölt tárgyról (a Van DeGraff áramfejlesztőről), precízen azonosította a dolog hozzávetőleges nagyságát, kerékszerű ki ugrásait, a platót és tévesen azt jelentette, hogy játékautó. Pontosan jelentette a fiút és a base-labdát, mivel ezek szere peltek a memóriabankban. Ugyanakkor gondot okozott neki Mrs.Bahnson, aki a reggelizőasztalnál osztotta szét a reggeli postát. Ezt úgy fogalmazta át, hogy „lapokat osztanak", ugyanakkor megütközött azon, hogy micsoda helytelen dolog terített asztalnál nagy fehér lapokkal (levelekkel) kártyázni. A képzettársításnál a kártyázás tűnt a legkevésbé valószínűtlen nek, ezért ez maradt fent a rostán. Ugyanilyen érdekes volt a repülőgépszerencsétlenség, amelyről a 12. fejezetben számoltam be. Itt egész esemény sort hozott létre az agy képzettársító képessége. Az esemény sorra gyors egymásutánban rétegződő adatok teljessé tették a zűrzavart. A légi út sejtelme helytálló volt Az agy azonban „elfelejtette", hogy először busszal kell kijutni a repülőtérre, így lett a buszból repülőgép, és én arra szálltam fel. A busz nál az agy érzékelte az ajtó mellett várakozó sofőrt. Azonosí tani próbálván, utánakeresett a memóriában és kiválasztotta D.D,-t, régi ismerősömet, aki a legjobban emlékeztetett a so főrre. (Később nekem is feltűnt, mennyire hasonlítanak egy másra D.D. és a buszsofőr.) Másodiknak az első ülésen helyet foglaló asszonyt és aggá lyait értelmezte félre. Az igaz, hogy a nő idegeskedett vagy aggodalmaskodott, de az agy nem tudta, miért, és mikor vá laszt kellett adni a kérdésre, azt felelte, hogy a nő látható ok nélkül szorongott. Az alacsony, lassú repülés az utcák fölött
tökéletesen tükrözte a valóságos eseményt - a busz útját a fe lüljárón a repülőtér felé - kivéve, hogy az agy még akkor is leragadt a repülés képzeténél. És továbbra is ragaszkodott a „tényhez", hogy a repülőút már elkezdődött. Amikor beleértünk a viharba, az agy, nem lévén képes lefordítani az égiháború közvetlen hatását, azt je lentette, hogy a gép a villany- és telefonvezetékek alatt repül. Sokatmondó, ahogyan a tudat a „balesetet" vagy katasztrófát értelmezte. Látott valamit, ami olyan volt, mintha megállna a sziv. Tapasztalatai alapján ezt lehetetlennek, elképzelhetetlen nek tartotta, mindazonáltal kénytelen volt engedelmeskedni az „Azonosítsd!" parancsnak. A hihetetlen katasztrófa helyett így választotta a repülőgép-szerencsétlenséget, mint hihető és elfo gadható lehetőséget. Látható, milyen nehéz pontosan jelenteni az ismeretlen té nyeket és dolgokat. És ha ez érvényes a megszokott környe zetben, akkor el lehet képzelni, mi történik, amikor az érzé kelt jelenségek nincsenek kapcsolatban korábbi tapasz talatokkal. A tudat csak fáradságos próbálkozás és tévedések árán képes összekapcsolni néhány tényt Lehetséges, hogy más agyak, más ismeretek birtokában egészen másként értel mezik az eseményeket. Ezért kell másoknak is próbálkozniuk, mert csak az ő hozzájárulásaikkal lehetne tisztázni a kérdést A csekély számú, megfelelően azonosított lény közé tartoz nak a „repülő" és „zuhanó" álmok. Egészen bizonyos vagyok benne, hogy nem egyebek, mint a Második Állapotban álélt tapasztalatok emlékei. Gyakran éreztem, hogy zuhanok al momban, és rögtön rájöttem, hogy igazából a Második Test ben lebegek. Ez a cselekmény többnyire tudatos erőfeszítés nélkül következik be. Meglehet hogy sok ember álmában éli át épp csak nem emlékeznek rá. Ha valaki arról álmodik, hogy repülőgépen utazik, annak ugyanilyen másodlagos jelentése van. Az agy, amely elutasítja azt a lehetőséget hogy gépek nélkül repülni lehessen, előhív az emlékezetből egy repülőt amivel ésszerűvé teheti az ese-
mény. De éber és tudatos állapotban a „repülőgép" eltűnik. Az ember odafönt van. magasan a levegőben, támasz nélkül. Rendkívül idegesítő, amíg meg nem szokjuk a gondolatot. Kezdetben ugyancsak gyakran éltem át zuhanó álmokat is. Ez a közismert érzés akkor jelentkezik, mikor a Második Test hirtelen újraegyesül az anyaggal. A közelség miatt a hús-vér test átveszi a „visszazuhanó" Második Test élményeit, A „zu hanó" álomban gyakran érezzük azt is, mintha „süppednénk". A sokadik próbálkozásnál ilyen hatást kelt a különváló Máso dik Test Az érzékszervi benyomások megoszlanak a „süppe dős" és a „zuhanás" között. Talán ugyanezt a süppedést érez zük az eszméletvesztés különböző esetei, pl. ájulás, altatás stb. közben. Az intelligencia határai. Kivéve az újfajta érzékelést, amely ről az előbb szóltam, első látásra nem nagyon venni észre, hogy az elme rögtön megnyílna az új tudás és az új informá ciók előtt. A mi fogalmaink szerint nem nő meg ugrásszerűen az intelligenciahányados. Valóban működik egy újfajta érte lem, ennek alakja azonban felfoghatatlannak tűnik. Ez az érte lem felhasználja a földi életben szerzett tapasztalatokat, de csak akkor használja őket, amikor „illenek" az eseményekhez. Néha olyan események játszódnak le, amelyeket a tudat értel metlennek minősít, és csak utólag ismeri el őket. Elég sok kísérlet után az ember rájön, hogy magában a tu dat még a memóriában tárolt motívumokkal együtt sem alkalmas a hiánytalan megértésre. Túl sok mindent kell értelmez nie, ami túl van a tapasztalatok határán. Ehhez pedig kényte len állandóan érthető formákba szervezni és más tudatok is mereteivel kiegészíteni a rendelkezésére álló adatokat. A tudat fölismeri korlátait! Memória-motívumok. A tudat látszólag nem fejlődik, a me móriatároló azonban már más eset. Először fokozatosan meg telik eseményekkel, helyekkel, emberekkel és dolgokkal, ame lyek mintha nem lennének kapcsolatban a jelen történéseivel vagy a múlt tapasztalataival, sőt, a II, vagy III. Helyszínen tett látogatásokkal sem.
H o g y e z e k az emlékek honnan származnak, az ma m é g ti tok, A M á s o d i k Állapot hívja e l ő ő k e t . Például élénken emlé k e z t e m egy telekre - az o d a v e z e t ő utakra, a tájra, a környe zetre, arra, hogy hol terült el az úthoz képest. N e m volt vala mi jó föld, de ennyit engedhettem m e g magamnak. Valamikor házat akartam építeni rá. E m l é k s z e m három ö s s z e f ü g g ő épületre is, a m e l y e k egy vá rosi utcán álltak: régi, ú g y nyolcemeletes épületek voltak. Fel ső emeleteiket, ahogy ez régi bérházakban szokás, egyetlen tá gas lakótérré alakították át, magas, nagy szobákkal. Az emele tek szintkülönbsége miatt föl-le kellett lépegetni, amikor át mentünk e g y i k szobából a másikba. Ez olyan hely volt, ahol én már j á r t a m : n e m túl gyakran, valamikor, valahol. S o k ilyen e m l é k e m van még, ö s s z e v é v e talán n e m jelentő sek az e g é s z h e z képest. M é g i s jó tudni, hogy van v a l a m i köz vetlen e r e d m é n y e a M á s o d i k Állapotban végrehajtott próbál kozásoknak. H o g y mire j ó k , azon kivül, hogy összezavarják az embert, azt m é g m e g k e l l tanulnom.
15 SZEXUALITÁS A MÁSODIK ÁLLAPOTBAN
K
isérletezéseim mindinkább meggyőztek arról, mi a Második Állapot legfontosabb tényezője, holott az "alvilág" titkos irodalmában egyetlen szót, egyet len magyarázó, méltató szót nem ejtenek róla. Ez a tényező a nemiség és a nemi ösztön. Míg a Második Állapot jellemző vonásait tárgyilagosan taglalják, az emberi szexualitást vala miért telesen összezavarták, eltorzították és csúnyán félreér telmezték. Nálunk, ahol a a pszichiáterek több, mint 90 %-a freudiánus, már többet emlegetik. Ha elfogadjuk Freud elméletét, ak kor kizárólag a nemiségből származtathatunk minden cselekedetet és gondolatot Az „alvilág" nyilván azért hagyja figyelmen kívül a sokáig tabunak számító szexualitást mert nyilván méltatlannak tartja az otrombán „anyagiasnak" tartott jelenséget arra, hogy a szellemi fejlődés hordozója legyen. Ebben a véleményben osztoznak a hivatalos és nem hivatalos egyházak is. Az evéshez hasonlóan ezt a szükségletet is ősidők óta körülbás tyázták mesterkélt törvényekkel és tilalmakkal, hogy így tart sák kordában a tömegeket. Ugyanezt visszhangozza ma is a
parancs, amely vágyaink és tetteink fegyelmezésére szólít fel Ha az egyikre vagyunk kíváncsiak, nézzünk csak bele akár melyik amerikai kereskedelmi tévébe. Ha a másikra, hallgasuk csak a kénköves tüzet okádó prédikátort. Ha szélesebb körű kitekintést akarunk, tanulmányozzuk csak bármelyik nagy ci vilizáció vagy vallás cenzúrázatlan történetét. Az „alvilágban" keringtek olyan hézagosan megalapozott pletykák hogy a híres médiumok közül sokan a szex meg szállottai voltak. A beavatottak váltig erősködnek, hogy isme rik a párhuzamos misztériumot, ám semmiféle következtetést nem vontak le belőle. Állítólag Gurdjieff, a XX. század híres misztikusa jelentette volna ki, hogy ha a misztikus állapotnak a kielégülés lett volna a feltétele, akkor sohasem érte volna el. Ki se mondhatom, mennyire méltányolom és megértem Gurdjieff állítását. Engem is ugyanazon elvek szerint idomí tottak, mint minden amerikait. Már feloldottam a gátlásokat, de m é g most is halvány bűntudatot érzek, mikor megpróbá lom őszintén kifejteni ezt a témát, noha tisztában vagyok ve le, hogy enélkül hiányos lenne a jelentés. Ideírom néhány feljegyzésemet, amelyeket kísérleteim korai szakaszában vetettem papírra.
1958. VII 5 . Késő éjszaka, hálószoba, alacsony páratartalom, nem süt a hold. Testileg kimerült voltam, lelkileg nyugodt. Lefeküdtem aludni, és körülbelül húsz perc múlva jelentkezett a rezgés. Összeszedtem a bátorságomat, hogy megpróbálkozzak egy „fölemelő" gondolattal; kimozdultam, lassan és egyenletesen addig emelkedtem, amíg körülbelül másfél méternyire voltam az ágy felett. Éppen azt próbáltam eldönteni, mit csináljak mikor elsöprő erővel rohant meg a szexuális inger. Olyan erős volt, hogy minden mást elfelejtettem. Körülnéztem és megláttam a feleségemet, aki ott feküdt mellettem az ágyban.
Leereszkedtem és megpróbáltam felébreszteni, hogy szeretkez zünk, de nem sikerült, mert nem ébredt f e l . Éreztem, hogy csak az anyagi testben érhetek el valamilyen eredményt, ezért visszavetettem magam a porhüvelybe, A rezgések szinte azon nal elkezdtek gyengülni. Mire felültem, teljesen elmúlt a sze xuális étvágyam. Nagyon különös volt; nem tudtam, hogy ilyen heves vágyakozásra vagyok képes.
1958. VI. 1. Késő éjszaka, hálószoba, átlagos páratartalom, felhős ég. Álmos voltam, de szellemileg éber. Lefekvés után körülbelül két perccel elkezdődött a rezgés. „Gondolati" módszerrel ki emelkedtem és most már negyedjére szinte azonnal megrohant a nemi vágy. Akárhogy erőlködtem, nem bírtam elfojtani Önmagamtól undorodva tértem vissza a testbe. Mire felültem, a rezgések elmúltak. Kell, hogy legyen módja, amivel ki tudom oltani!
1958. VII. 29. Késő éjszaka, dolgozószoba, átlagos páratartalom. Fáradt voltam, de szellemileg éber. Azt hiszem, rájöttem, hogyan sze reljem le a bennem lapuló szexmániákust - ez alkalommal rendkívül hatékonynak bizonyult! Lágyan elkezdődtek a rezgé sek, megvártam, míg felerősödtek, aztán azt gondoltam „fel" és már ott is voltam az ágy felett. Megint körülnéztem, van-e a szobában nő. Amikor több. mint három méterre próbáltam eltávolodni az anyagi testtől a szex gondolata megint leféke zett. Új módszerem abban állt, hogy nem küzdöttem a nemi ség gondolata ellen, nem fojtottam vissza, nem tagadtam, ha nem azt gondoltam igen, a szex nagyon jó és tennünk (ten nem) kell ez ügyben valamit. Nyomban intézkedni is fogok, de most valahova máshova akarok m e n n i . Ezzel kilőttem a
mennyezeten át és néhány pillanat múlva egy másik szobában találtam magam. Valakik ültek az asztalnál, amelyen egy hosszú, fehér könyv volt. Fel voltam lelkesülve, de hamarosan aggodalmaskodni kezdtem, hogyan jutok vissza és türelmetle nül gondoltam anyagi testemre. Valósággal visszarobbantam az anyagba. Felültem, körülnéztem, minden normálisnak tünt, magamat is beleértve. Legalább sikerült elmozdulnom a köz vetlen szomszédságból Vajon ki lehetett az a két ember? Látható, hogy a nemi ösztönt igazából sohasem sikerült le győznöm, csak félretolnom, miközben elismertem és méltá nyoltam a létezését. Az ötletet Gene Autry szerelmi jeleneté ből merítettem. Egy tipikus westernben Gene legyőzi a gono szokat, és a megmentett hajidont odavezeti a cserény keríté séhez. Közelebb lép hozzá és megjegyzi, milyen szép haja van, akár egy arany pej ló sörénye. A lány szerelmes tekintet tel hajol oda hozzá. És mikor a nézők (és a lány) már bizo nyosak a csókban - a lány mellesleg föl is kérte, hogy csó kolja meg - akkor az öreg Gene azt mondja: „Hát persze, Susy Jane - de előbb danolnék neked eggyel." Azzal előránt a semmiből egy gitárt és dalolni kezd a lovakról. A lányt egyébként a dal után sem csókolta meg, mert más jelenet kö vetkezett, még mielőtt végére ért volna a nótának. Tagadás helyett halogatás, ez volt a fegyver, amely felszabadított a ne mi ösztön uralma alól. A szex persze megmaradt és az első adandó alkalommal visszatért. És ezek az alkalmak a Második Állapotban is előfordultak, csak más formában. A „más" nagyon pontatlan kifejezés. A földi szexualitás ak ció-reakciója gyatra másolat vagy halotthalvány utánzat a Má sodik Állapotban átélt össze forráshoz és eggyéolvadáshoz ké pest, amelyben nincsen semmi „szexuális", úgy, ahogyan mi értjük ezt a szót A földi gerjedelem olyan, mintha ködösen emlékeznénk a Második Állapot érzelmi csúcspontjaira és azt próbálnánk lefordítani az aktusra. Ha ezt nehéz tudomásul venni, akkor vizsgáljuk meg tárgyilagosan tulajdon vágyain kat, megszabadítva őket a belénk nevelt gátlásoktól. Dobjunk
ki törvényt és tabut, úgy nézzük meg közelről, elfogultság nélkül. Meg lehet csinálni. Akkor talán álmélkodni fogunk azon, hogyan tévedhetett el ilyen nagy mértékben az emberi ség. A testi vágy árnyéka csupán a Második Állapotban megis mert élményeknek, Leginkább ahhoz hasonlíthatnám, amit két ellentétes pólus érezne, ha képesek lennének érzelmekre. Nincs e r ő , amely szétválaszthatná őket, ha egyesülni akar nak. És minél közelebb vannak egymáshoz, annál hevesebb lesz a vágy. Először gyötrelmes, aztán ellentmondást nem tűrő, és mikor ennél is jobban megközelítik egymást, ellenállha tatlan vonzerő rántja egymáshoz, forrasztja össze a két ellen tétes pólust. Az elektronok eget-földet rázó áradatban olvad nak össze egymással, a töltések kiegyenlítődnek, beáll a békés egyensúly állapota és a két pólus újult erővel telik el. Mindez egy örökkévalóságnak tűnő pillanat alatt történik, amelyet lehiggadás és derűs elválás követ. Ilyen magától értetődő és egyszerű dolog ez. Lehet, hogy nehéz ezt a létfontosságú szenvedélyt leegyszerűsíteni anyagi jelenséggé, ami nem más, mint a fizika törvényeinek megnyil vánulása egy másik szinten. Ennek ellenére sok kísérletem igazolja ezt a tételt. Nem volt könnyű levonni a következtetést, mivel szinte át hághatatlan akadályokat kellett leküzdeni: legelőször azokat a beidegzett, megcsontosodott reflexek, amelyeket a társadalmi szabályok és tilalmak építettek ki az emberben. Kezdetben ezeket is magammal vittem a Második Állapotba. íme egy jó példa:
1959. IX. 16. Elhatároztam, hogy „látni" fogok és ekkor tudatosult ben nem, hogy a szobában vagyok. Félhomály volt. az asztal fölött lebegtem, két és fél méternyire a fekhelytől, ahol anyagi tes tem sejlett a sötétben. Aztán az ajtó közelében egy emberi ala-
kot pillantottam meg. amely felém közeledett. Azonnal „felis mertem", hogy nőnemű. Még mindig elővigyázatos voltam, de már küzdenem kellett a minden önfegyelmen áttörő nemi vágy ellen. — Asszony vagyok - mondta egy mély női hang. Mondtam, tudom, hogy az, miközben egyre fegyelmezni pró báltam magam. Hangjának szexuális csábítását nem lehetett félreérteni. Még közelebb jött. Agyam is tolmácsolta, hogy ez itt valóban egy asszony, méghozzá a megtestesült szexuális vonzerő. Hátráltam, a vágy viaskodott bennem a félelemmel, hogy mi lesz, ha a Második Testben létesítek nemi kapcsolatot? Nem leszek „hűtlen' a feleségemhez? Végül a rettegés a kiszámíthatatlan következ ményektől legyőzte a vágyat. Gyorsan visszaugrottam az anyagi testbe, újraegyesültem vele és felültem. Körülnéztem. A szoba üres volt. Eszembe jutott az esemény, testem abban a pillanatban reagált és izgalomba jöttem. Kimentem, jártam egyet, aztán lejegyeztem a történetet. Nem vagyok én gyáva? Többé-kevésbé szenvedélyes találkozások egész sorozatára volt szűkség, mire rájöttem, mi az a „rossz", ami visszatart. Úgy tűnt, hogy az, amit én nemi ösztönnek véltem, közvetlen kapcsolatban volt azzal az erővel, amely lehetővé tette, hogy elváljak az anyagi testtől. Talán azt éreztem „rezgésnek", ami kor ez az elemi ösztön elfordult más irányba? Vagy a rezgés külön utat jelent? Vagy ennek a testi-érzelmi megnyilvánulása lett volna a nemi ösztön? Nagyon szigorú feltételek mellett talán még ellenőrizni is lehetne ezt a feltételezést - persze, ha a társadalom elég érett lenne ilyen kísérletekre. A mienk bizonyosan nem az. Annyit tehetünk, hogy néhány pontot megpróbálunk alaposan körül járni. Nemrég, az álmok és az alvás tudományos vizsgálata közben megállapították, hogy a rövid szemmozgásos álmok közben a férfiaknak merevedésük támadt ami az álom tartal mától függetlenül bekövetkezett. Olyan álom is előidézte, amelynek egyáltalán nem volt erotikus töltése. A tudo-
mánynak idáig sikerűlt eljutnia. Ezt csak azért említem, mert a Második Állapotból való visszatérésnél a leggyakoribb testi reakció a merevedés. De ez csak egy támpontnál. Akár irányváltoztatás, akár szublimálás hozza létre, a Máso dik Állapot nemisége nem azonos hús-vér másával, még ak kor sem, amikor az utóbbi megszabadul a szokásoktól és előí téletektől. A földi szexualitást legalább felerészben a társadal mi közmegegyezéssel kiépített és állandóan újraépített gátak alkotják. A transzcendens nemiséget nem béklyózzák anyagimechanikai törvények. A tudat még sokáig úgy fogja értel mezni, mintha egy átszellemült közegben folytatódna tovább a földi vonzalom akció-reakciója, ám az érzékelés kifinomultá val és az ellenőrzés fokozódásával egyre inkább rájön a kü lönbségekre. Az első és a legfeltűnőbb, hogy a Második Állapotban nin csen bizonyíték a hímnemű és nőnemű egyesülésére. Utólag szánalmasan fellengzősnek tűnik minden kísérlet, amely ilyen funkcionális kaptafára akarja húzni a vágyat. Csalódottan kell megállapítanunk, hogy a Második Állapotban éppen nem így szokott történni. Ugyancsak hiányzik az az érzéki vonzerő, amelyet a hús-vér partner áraszt magából. A Második Állapot ban nincsenek felismerhető, látható vagy tapintható különbségek. Akkor mi történik? Hogyan történik? És most kívánkozik ide az ellentétes mágneses pólusok hasonlata. Átható erővel tudatosodik a „másság". Ilyen lehet a nap sugárzása. Ilyen le het a fázó kéznek a tűz melege. A másság vonzó és szüksé ges. Ez a vonzás személytől függően változó. (Ki tudná, miért szexibb egyik személy a másiknál? Nemcsak a testarányokon múlik) Olyan lehet, mint a mágneses erővonalak. Maga az „aktus" egyáltalán nem cselekmény, hanem der medt-mozdulatlan, sokkos állapot, ahol a két fél valóban egygyé válik, nemcsak felszínesen, nemcsak két szerven át, ha nem teljességgel, a Második Test utolsó atomjáig. Rövid és egyenletes elektron-áramlás (?) jön létre. Az Önkívület után következik a lehiggadás, a kiegyenlítődés és ezzel vége.
Hogy miért van ez, mi szükség rá, azt ugyanúgy nem tu dom, mint ahogy a mágnes északi pólusa sem érti, miért vonzza egy másik mágnes déli pólusa. A mágnessel ellentét ben azonban mi képesek vagyunk tárgyilagos értelmezésre és megkérdezhetjük; „miért?" Az az egy bizonyos, hogy a Máso dik Állapotban ugyanolyan parancsoló szükség az aktus, mint a földön. Mint föl is jegyeztem, a II. Helyszín egyes vidékein ugyanolyan hétköznapi dolog, mint a kézszorítás.
1963. IX. 1 1 Tisztázatlan okok miatt nyílt térségen kötöttem ki hét-nyolc összeverődött ember között. Érkeztem láthatólag nem lepte meg őket, én pedig szokás szerint elővigyázatos voltam. Kissé tétováztak ugyan, mintha nem tudnák, miként bánjanak velem vagy hogyan köszöntsenek, de nem voltak ellenségesek. Végül egyikük barátságosan előrelépett, mintha kezet akarna rázni velem. Már én is nyújtani akartam a kezem, mikor ő még kö zelebb jött és hirtelen megtörtént a gyors és pillanatnyi szexu ális kisülés. Meghökkentem és kissé megbotránkoztam. Aztán egymás után léptek oda hozzám és köszöntöttek ugyanígy, ott. mindenki előtt, olyan magától értetődően, mintha kezet szorí tanánk. Végül az utolsó következett, az egyetlen, akiről való ban érzékeltem, hogy nőnemű. Sokkal idősebbnek tünt a többi eknél és nálam Nyájasság és derű áradt belőle. - Hát, elég rég nem csináltam - mondta nevetve - de azért meg fogom próbálni! Azzal hozzámsimult és megtörtént a rövid, erőteljes kölcsön ös kisülés. Ő vidáman kuncogva hátralépett és csatlakozott a többiekhez Egy idő után, miközben azt próbáltam kideríteni, hol vagyok, feszengeni kezdtem és éreztem, hogy vissza kelle ne mennem. Felemelkedtem, kinyúltam az anyagi test felé és baj nélkül visszaértem. Errefelé ez a szokás, hogy szexuális kisüléssel köszönnek.
vagy az idegennek akartak kedveskedni, azzal hogy ideiglene sen átvettek a földi szokást? Ez is tehetséges, már ha ugyan beláttak testünk legmélyére rejtett énünk titkaiba. Hogy az elfojtás okozza az erotikus álmokat? A freudizmus feltétlenül azt válaszolná, hogy igen; ez egyben kényelmes megoldás, amely megkímél attól, hogy szembe kelljen nézni az ismeretlennel? Mi a bizonysága, hogy nem úgy van? Amit az előbb leírtam, azt nem lehet igazolni, mert nem tudom meghatározni, hol történt. Ennyit erről. És a többi? Lássuk megint a jegyzeteket:
1961. III.
4.
Késő éjszaka, a földszinti dolgozószobában. Nem fáradtam el túlságosan és szellemileg éber voltam. Visszaszámlálással, szándékosan idéztem elő a rezgést Szombat éjszaka történt és ezt vasárnap délután írom, az éjszaka papírra vetett feljegyzé sek és a később történtek alapján Egy kis előzetes tájékoz tatás szombat délután (tegnap) telefonált feleségem barátnője (J.F.), és megkérdezte, kijöhetne-e látogatóba és itt alhatna-e nálunk. Vacsorára érkezett és a csendes, kellemes este után visszavonultunk, vendégünk fölment a homlokzati négyszögle tes kis vendégszobába - én legalábbis így gondoltam. Azt hit tem, hogy a gyerekeim is alszanak már hosszú, téglalap alakú szobájukban, amely pontosan a dolgozószoba fölött található. Elhatároztam, hogy inkább alszom a dolgozószobában, mint a hálóban a feleségemmel, mert éreztem, hogy elő tudnám idéz ni a rezgéseket és nem akartam megzavarni az álmát. Hosszas előkészületek után elkezdődött az erőteljes rezgés és az emberi érzékszervekkel felfoghatatlan sebességűre gyorsult. Könnyedén ledobtam az anyagot, felszabadultan magabizto san emelkedtem a magasba, fel a mennyezeten és a padlón át egy téglalap alakú szobába. Sötét volt, bizonyos voltam ben ne, hogy a gyerekek hálószobájába kerültem, de nem láttam
semmit. Már menni akartam valamerre, mikor tudatára ébred tem, hogy tőlem nem messze egy nő van a szobában. Vonásait nem láthattam, de olyan benyomásom támadt, hogy harmincöt év körüli lehet, és bőséges szexuális tapasztalatokkal rendel kezik (a tulajdonságok jellegzetes „kisugárzása'?). Ez utóbbi izgalomba hozott és vonzódni kezdtem hozzá. Mikor közeled tem, ő azt mondta (?), „inkább ne", mert nagyon fáradt. Tisz teletben tartottam kívánságát, visszavonultam, értésére adva, hogy semmi baj. Hálásnak tűnt, én pedig tapintatos voltam, de csalódott. Aztán jobbra hátul felfedeztem még egy nőt. Idő sebb volt. mint a másik, negyvenes éveiben járt, de ugyancsak enciklopédikus szexuális műveltséggel bírt. Ez a második nő előrejött, és felkínálta, hogy „velem lesz", ugyanúgy, mintha azt ajánlotta volna majd én (azaz ha az első nem hajlandó. Ő annál inkább). Nekem ebben az állapotban nem kellett két szer mondani és gyorsan egyesültünk. Áramütésre emlékeztető kábulat kerített hatalmába, aztán szétváltunk. Köszönetet mondtam neki, ő pedig nyugodtnak és kíelégültnek tűnt. Érez vén, hogy ennyi elég egy éjszakára, megfordultam, átvetettem magam a padlón és hamarosan visszatértem az anyagba. Fel ültem és villanyt gyújtottam. Csend volt a házban. Elszívtam egy cigarettát, aztán lefeküdtem és végigaludtam az éjszaka hátralevő részét. Ma reggel (vasárnap) szokásom szerint korán keltem. Fel eségem tíz óra körül jött le kávézni a konyhába. Azon mor fondírozott, ne ébressze-e föl J. F.-I, hogy menjen vele a temp lomba. Futólag megemlítette, reméli, hogy J. F, kialudta ma gát, ha már annyira fáradt volt. Ez még nem keltette föl a fi gyelmemet, de mikor feleségem azt is közölte, hogy J. F. nem a vendégszobában aludt, hanem a gyerekekében, mert ott ké nyelmesebb az ágy, a lányokat pedig átköltöztették a vendég szobába, akkor hegyezni kezdtem a fülem. Mint mondtam, a gyerekszoba téglalap alakú és pontosan a dolgozószoba fölött van. Ráadásul J. F. harmincöt körül jár, hivatásos énekesnő
és bizonyára dús szexuális tapasztalatokkal dicsekedhet (két férj és számtalan viszony). És tegyük hozzá, hogy nagyon fá radt volt. Beletelt néhány percbe, míg összeszedtem annyi bátorságot, hogy feltegyem a kérdést, de tudnom kellett. Feleségem addig ra már eléggé belémtanult. Megkértem, menjen föl és kérdez ze meg J. F.-t, hogy szexuálisan fárasztotta-e ki magát. Mi cé lom ezzel érdeklődött feleségem, mire elmagyaráztam. Aztán persze azt is tudni szerette volna, miért vagyok rá kíváncsi és mondta, hogy nem tehet fel JS.-nek ilyen kérdést. Azt vála szoltam, hogy egész bizonyosan felteheti, és hogy ez fontos. Végül beleegyezett és fölment, hogy felébressze J. F.-et. Soká ig vártam. Egyedül jött vissza és szúrósan nézett rám. - Honnan tudtad? - Hála Istennek, nem volt gyanakvó a hangja. És így folytatta - Ezért telefonált, hogy kijöhessen. Volt egy viharos szerelmi ügye, szex egy héten át minden éj szaka. Azt mondta, annyira elfáradt, hogy nem bírt volna ki még egy éjszakát. Valamivel később J. F. is lejött reggelizni. Feleségem természetesen nem árulta el neki, hogy engem érdekelt az ő nemi élete. A nap hátralevő részében a tőle megszokott módon vi selkedett, egy dolgot leszámítva. J. F. általában nagyon lezse ren kezel ahogyan a régi barátnő férjét szokás. Ma többször is rajtakaptam, hogy merően bámul, mintha szeretne vissza emlékezni valamire, de nem bír. Nem árultam el hogy észre vettem ezt a hirtelen érdeklődést. Ez kitűnő támpont volt. De ki lehetett a másik, idősebb nő? Utójáték 1961. III. 7. Ma szerda éjszaka van. Az elmúlt na pokban azt próbáltam kitalálni, mit jelenthet az idősebb nő. Éppen úgy döntöttem, hogy nyilván egy rég elhunyt személy lehet, aki még mindig kedvét leli a szexualitásban és azért szegődött oda J. F.-hez. hogy legalább közvetett örömökben legyen része. Aztán tegnap beugrott hozzám az irodába egyik barátom. Beszélgetés közben megemlítette, hogy R.W., aki mindkettőnknek jó barátnője, azt mesélte, hogy velem álmo dott múlt szombat éjszaka.
A szombat éjszaka hallatán azonnal felkaptam a fejem. R. W. üzletasszony volt, aki a negyvenes éveiben járt. Noha volt férje, olyan nőnek látszott (nem tapasztalatból mondom!) aki feltételezhetően bokros szexuális tapasztalatokkal dicsekedhet. R. W. nem mesélte el közös barátunknak, mit álmodott, de én elhatároztam, hogy kiderítem. Ma végre sikerült utolérnem te lefonon. Először kitérő válaszokat adott az álom tartalmára vonatkozóan, Tapintatos sürgetésemre bevallotta, hogy álmá ban én beható „orvosi vizsgálatot" végeztem rajta. Ennél töb bet nem volt hajlandó elárulni. Vagy igazán nem emlékezett rá. vagy olyan intimitásokat álmodott, amelyeket nem akart az orromra kötni. De hogy ez ugyanazon a szombat éjszakán tör tént, hogy ez olyan jelentőségteljes álom volt, amit érdemes nek tartott megemlíteni, és hogy R. W.-re illenek az előzőleg felsorolt tulajdonságok - mindezt nehéz lenne véletlen egybe esésnek minősíteni. Ha meg is kívántam is J. F.-et és R. W.-t, ennek nem voltam tudatában. Valahogy megnyugtató, hogy még mindketten él nek. Feljegyzett élményeim között sok túlságosan is „szemé lyes", semhogy elmondhatnám. Bízom benne, hogy amit ed dig közöltem, elegendő támpontot jelent. Annyit hadd mond jak, hogy változatos tapasztalatokra tettem szert a Második Állapotban, úgy az I., mint a II. Helyszínen. Az „asztrálsíkok" elméletének hívei azt mondanák, hogy mindig az egymással találkozó lények „minősége" határozza meg, mely „síkra" látogatunk. Ez esetben a „minőség" a szexuális él mény hevességét vagy hiányát jelenti. Felfogás dolga. Azok az „élők" és „holtak", akik még nem fogták fel a Második Állapot lényegét, még mindig a földi sablonok szerint akarják értelmezni a nemiséget, noha a „civilizált" evilági társadalom tilalmaitól és gátlásaitól mentesen. Továbbra is a gátlásoktól, tilalmaktól, közvéleménytől befolyásoltan jelentik ki, hogy a nemiség jó vagy rossz. Az a baj, hogy a mi tér-idő folyama-
tunkban nem tudjuk összeegyeztetni a szexuális szokásokat a társadalmi szokásokkal, és a megszámlálhatatlan tabu miatt egyetérteni sem tudunk ebben a kérdésben. A nemi ösztön elősegítheti, hogy a rezgéseken át gyorsab ban jussunk a Második Állapotba. Ám ez kockázatos: a nemi ség olyan, mint a rakoncátan gyerek, aki örökösen ringatja a felnőtt kezét és tartani lehet tőle, hogy átveszi az irányítást és elvonszol a másik irányba. Azt azonban semmi esetre se mondhatom, hogy rossz lenne a Második Állapotban.
16 BEMELEGÍTŐ GYAKORLATOK
rásomban többszőr emlegettem, hogy csak az tapasz talhatja meg a Második Test létezését, aki maga tesz próbát. Persze, ha olyan könnyű lenne, akkor már széles körben el terjedt volna. De úgy sejtem, csak a velünk született kíváncsi ság segíthet át az akadályokon, amelyek utunkat állják. Mert noha sokunknak jutott már osztályrészül a testen kívüli él mény, ez az az esetek többségében - legalábbis Nyugaton spontán, egyszeri esemény, amely stresszállapotban vagy be tegségek hatására következik be. Mi valami egészen másról beszélünk, olyasmiről, amit ob jektíven lehet vizsgálni. A kísérletező úgy akar eljárni hogy megbízható eredményeket érhessen el, ha nem is mindig, de elég sűrűn ahhoz, hogy el lehessen fogadni bizonyítéknak. Azt hiszem, hogy ha elég erős a kívánság, akkor mindenki meg tudhatja, milyen érzés Második Testben lenni. Hogy meg kell-e tudnia, azt én már nem ítélhetem meg. Bizonyítékok alapján jutottam arra a meggyőződésre, hogy alvás közben sokan - ha ugyan nem valamennyien - különbö ző mértékben elhagyjuk a testünket. Későbbi olvasmányaim
Í
szerint ez többezer éves eszme. Ha ez igv van, akkor magában az állapotban - a hús-vér testtől való, szándékosa és tu datos különválásban - nincsen semmi természetellenes. És mégis annak tűnik, a rendelkezésre álló adatok korlátozott volta miatt Nincs rá bizonyíték, hogy káros lenne. Nemcsak én, de egyetlen orvos sem tapasztalt olyan jó vagy rossz élettani el változásukat amelyeket a testen kívüli élményeknek lehetne tulajdonítani. Elismerem, hogy lelkileg sokat változtam és történhetett még sok olyan változás, amelynek nem vagyok tudatában. De még pszichiáter barátaim sem állították, hogy hátrányomra változtam volna. Mint ez írásomban több módon is kifejezésre jut, fokozatosan felülvizsgáltam minden alapelvemet és meg győződésemet. Ha ezek a lelki és jellembeli változások tény leg károsak, már nem sokat tudok tenni ellenük. Figyelmeztetek mindenkit, akit érdekel ez a kísérletezés, hogy ha ezt az ajtót egyszer kinyitottuk, akkor már nem lehet becsukni. Pontosabban fogalmazva, ez a „se vele, se nélküle" esete. A testen kívüli utazgatás és a vele járó öntudat összeegyezhetetlen társadalmunk tudományával, vallásával és erköl cseivel. A történelem tele van vértanúkkal, akiknek az volt az egyetlen bűnük, hogy nem alkalmazkodtak. Ha mások tudo mást szereznek érdeklődésünkről és kutatásainkról, azt koc káztatjuk, hogy hóbortosnak, csalónak, vagy még ennél is rosszabbnak bélyegeznek és kiközösítenek bennünket Viszont létfontosságú dologtól fosztanánk meg magunkat ha nem folytatnánk a kutatási és a vizsgálódást Akkor tudjuk csak, mennyire fontos, amikor a megszámlálhatatlan „apályos" idő szakban minden igyekezetünk ellenére sem tudunk kiszabadul ni magunkból. Ilyenkor úgy érezzük. kimaradtunk valamiből, elzárnak bennünket egy csodaforrástól. Most pedig, olyan jól, amennyire tőlem telik, leírom, ho gyan lehet túljutni a testen.
A FÉLELEM SOROMPÓJA Hatalmas akadállyal találjuk szembe magunkat, amikor a Második Testet és környezetet akarjuk tanulmányozni Talán ez az egyetlen igazi akadály, amely ott emelkedik kivétel nél kül minden ember elött. El lehet fojtani, el lehet rejteni a kondicionálás rétegei alá, de mihelyt ezeket lehántják, az aka dály előbukkan. Ez pedig a vad, esztelen félelem sorompója. Elég egy pöccentés, hogy vakrémületté, aztán iszonyatra da gadjon. Ha tudatosan áthágjuk, mérfölddel jutunk előre kuta tásainkban. Álmunkban egész bizonyosan sokan áthágjuk öntudatlanul ezt az akadály. Ilyenkor énünknek az a része kerekedik felül, amelyen nincsen a tudatnak hatalma, tehát nem is fél, akkor sem, ha nem mentes tökéletesen a tudatos gondolkodás és cselekvés hatásaitól. A tudatalatti megszokta, hogy áthágja a félelem sorompóját és jobban ismeri annak a másik világnak a szabályait. Amikor a tudat éjszakára becsukódik, ez a Fölöt tes Elme (a lélek?) veszi át az irányítást. A Második Testnek és környezetének kutatásában a Fölöttes Elme lép szövetségre a tudattal. Ha ez megtörtént, átléptük a félelem sorompóját. A félelemnek sok arca van. A legbátrabbak azt hiszik, nem is létezik. amíg meglepetésükre rá nem találnak önmagukban. Először is ott a halálfélelem. Mivel az anyagi testtől való kü lönválás nagyon hasonlít arra, amilyennek a halált képzeljük, kezdetben csakis így szoktunk reagálni: „Gyorsan vissza a testbe! Meg fogsz halni: Az élet itt van, az anyagban; menj vissza!" Ennek a reagálásnak semmi köze az ösztönök és a szellem szintjéhez. Én csak tizennyolc-húsz kísérlet után szedtem öszsze annyi bátorságot (és kíváncsiságot), hogy merjek néhány másodpercnél hosszabb ideig odakint maradni és vizsgálódni A megszokás szublimálta vagy enyhítette a halálfélelmet. Má-
sok, akik ugyancsak megpróbálkoztak, egy-két kísérlet után abbahagyták, mert nem tudtak belenézni a félelem első arcá ba. Ugyancsak a halálfélelem szólal meg ebben a kérdésben is; „képes leszek-e visszatérni a testhez, a testbe?" Vezérfonal és megfelelő útmutatás híján elsősorban ettől rettegtem én is éveken át, amig meg nem találtam az egyszerű választ, amely minden alkalommal bevált. Megpróbáltam ésszerűen gondol kozni. Több száz alkalommal voltam „távol", és így vagy úgy, de mindig vissza tudtam jutni. így tehát valószínű, hogy visszajutok a következő alkalommal is. A harmadik arc az ismeretlentől való félelem. Anyagi kör nyezetünk törvényei és veszedelmei ésszel kiszámíthatóak. Egész életünkben azért építjük ki a reflexeket, hogy ezeknek megfeleljünk. Most pedig hirtelen egészen más törvényekkel, másfajta világgal találkozunk ez a világ más lehetőségeket kínál és olyan lények lakják, akik láthatóan ismerik az összes lehetőséget. Nekünk viszont nincs törvénykönyvünk, térké pünk, illemtanunk, használható fizikai és kémiai ismereteink, és nincs fölöttes hatalom, amelytől eligazítást és feleletet kér hetnénk. Hány hittérítő veszett oda ugyanezen okok miatt, tá voli tartományokban! Bevallom, hogy a félelemnek ettől a harmadik arcától még mindig nem szabadultam meg. Az ismeretlen megmaradt majdnem ugyanolyan ismeretlennek. Kalandozásaim során si ralmasan kevés számú állandó és megbízható törvénnyel talál koztam. Csak annyit mondhatok, hogy eddig túléltem felderítő útjaimat. Annyi minden van, amit nem értek, és még annál is több, amit nem is fogok. Félünk attól is, hogy ezeknek a cselekményeknek és kísérle teknek milyen hatásuk lesz a testre és a tudatra. Nagyon reá lis félelem. Tudomásom szerint a történelem folyamán még nem született megbízható beszámoló erről a tartományról. Ta nulmányoztuk az Üldözési mániát, a tudathasadást, a különbö-
ző fóbíákat, az epilepsziát, az alkoholizmust, az atomkort, a szörtüszőgyulladást, a vírusfertőzéseket stb., de nem állítot tunk össze objektív a d a t o k a t a Második Test kórtanáról. Én nem tudom, hogyan lehet megkerülni a félelem s o r o m póját, hacsak nem apró, óvatos lépésekkel, önmagunkat szok tatva. Remélem, hogy könyvem elősegíti a lélektani „átlé pést" És mihelyt valaki ismerősként üdvözli a körülményeket és eseményeket, azt is tudni fogja, hogy volt már más is legalább egy ember - aki ugyanezt végigcsinálta és mégis túl élte. Most pedig leírom, mi az eljárás.
1. LAZÍTÁS A lazítás képessége az első követelmény, sőt, az első lépés. A testi és szellemi lazítást tudatosan kell kifejleszteni. Ezzel együtt meg kell szabadulni az idő sürgetésétől. Nem lehet si etni. Se függőben hagyott megbeszélések, sem elmaradt hívá sok nem homályosíthatják el a gondolatokat. A türelmetlenség meghiúsíthatja a sikert. A lazításnak sok módja van. Számos jó könyv született ró la Egyszerűen csak ki kell választani a legmegfelelőbbet Há rom általános, működőképes módszer létezik; ezek közül kettő alkalmazható az alábbi gyakorlatokban. Önhipnózis. Ennek a módszernek különböző változatait sok önképzési tankönyv ajánlja. Itt megint csak azt kell választa nunk, amely nekünk a legmegfelelőbb. A leggyorsabb és a leghatásosabb, ha tapasztalt hipnotizőrtől tanulunk, Ő előidéz het poszthipnotikus szuggesztiót amely azonnali eredménye ket hoz, Mindenesetre gondosan válasszunk tanárt. Kevés a felelősségteljes szakember, sok az amatőr. A meditáció formái ból is kifejleszthető hatékony lazítás. Félálom. Talán a legkönnyebb és legtermészetesebb mód szer, amely általában egyszerre lazítja el a testei és az e l m é t
Itt az a nehéz, hogy az álom és az ébrenlét közötti borotváélen kell egyensúlyozni. Sokszor egyszerűen elalszunk, akkor pedig lőttek a kísérletnek. Gyakorlással a félálom határán, félálomban és azon túl is megőrizhető a tudatos éberség. Én nem ismerek a gyakorlás nál jobb eszközt. Az eljárás a következő; feküdjünk le. Leg jobb akkor, ha álmosak és fáradtak vagyunk. Mikor ellazu lunk és már kezdenénk elaludni, csukott szemmel összponto sítsunk valamire, bármire. Amikor akármeddig tudunk egyen súlyozni a félálom határán, anélkül, hogy elaludnánk, akkor megtettük az első lépést Egyébként teljesen természetes, ha a tudat tágítása közben többször is elalszunk. Semmit sem tehe tünk ellene, dc ne hagyjuk, hogy elvegye a bátorságunkat Ezt nem lehet egy éjszaka alatt megtanulni. Ha unatkozni kez dünk és azt kívánjuk, történjen már valami, akkor sikerült! Az is természetes reakció, ha fölidegesít bennünket az egyensúlyozás az álom határán. Mintha a tudat haragudna, hogy meg kell osztania valakivel az uralmat amelyet ébrenlét közben egyedül ő gyakorol Ha ez történik, szakítsuk félbe a lazítást. keljünk fel, járjunk egyet tornázzunk, és feküdjünk vissza. Ha idegességünk ekkor sem csillapodik, akkor inkább aludjunk és próbáljuk meg máskor. Most éppen nem voltunk olyan hangulatban. Ha a kép, amelyre összpontosítottunk, szertefoszlik és azon kapjuk magunkat, hogy másra gondolunk, akkor közel állunk az A-állapothoz. Ha elértük az A-állapotot - azaz képesek vagyunk kizárólag egyetlen dologra gondolva, nyugodtan, meghatározatlan időre egyensúlyozni az álom határán - akkor készen állunk a követ kező lépésre. A B-állapot hasonlít az A-állapotra, de nincs összpontosítás. Ne gondoljunk semmire, csak maradjunk meg ébrenlét és alvás közön. Egyszerűen nézzünk előre csukott szemmel a sötétbe. Semmi mást ne tegyünk. Ha többször vé gigcsináltuk ezt a gyakorlatot, megtörténhet hogy „képek" vagy „fények" villannak fel a szemünk előtt Nincs különö sebb jelentőségük; talán idegi kisülések. Emlékszem, egyszer
azután próbáltam elérni ezt az állapotot, hogy órákig néztem a tévében a futballmeccset. Nem láttam mást, mint a focistá kat amint egymással birkóznak, rohangálnak, passzolnak stb. Legalább fél órába telt, míg elhalványult a kép. Ezeket a ké peket az határozza meg, amivel az előző nyolc-tíz órában fog lalkoztunk. Minél erősebben összpontosítottunk, annál tovább tart megszabadulni a benyomásoktól. Akkor valósítottuk meg a B-állapotot, ha miután a képek el — halványultak , akármeddig képesek vagyunk feküdni és nézni a sötétséget, anélkül, hogy elfogyna a türelmünk. A C-állapot a tudat módszeres elmélyítése, tulajdonképpen a B-álIlapotban kezdődik. Vigyázva eloldjuk magunkat az álom határáról és minden gyakorlatnál mélyebbre óvakodunk. Megtanuljuk, hogyan kell fokozatokra osztani a tudat mélyíté sét úgy. hogy "leereszkedünk" egy adott szintre, ahonnan visszatérhetünk, ha úgy tetszik. A fokozatokat arról ismerhet jük fel. ahogyan a különböző érzékelési módok egymás után kialszanak. Elsőnek a tapintást veszítjük el. Testünk egyetlen részét sem érezzük. Ezt követi a szaglás és az ízlelés. Aztán a hangjelek, utolsónak a látás. (Az utolsó kettő sorrendje néha fordított. Úgy sejtem, azért a látás marad utolsónak, mert a gyakorlat ha sötétben is, megköveteli a látást.) A C-állapotot a D-állapot zárja le. Ez akkor következik be, amikor a gyakorlat kezdetén inkább vagyunk kipihentek és frissek, mint fáradtak és álmosak Ez nagyon fontos, de sok kal könnyebb írni róla, mint megvalósítani. Ha pezsgő energi ával és éberen vágunk neki a lazításnak, akkor biztosabban megőrizhetjük a tudatos irányítást A D-állapotot kezdetben a legtanácsosabb akkor gyakorolni, amikor szundításból vagy éjszakai álomból ébredünk. Kezdjük el a gyakorlatot akkor, mielőtt megfordulnánk az ágyban, amikor a test még ellazult az alvástól és az elme teljesen éber. Ne igyunk sok folyadékot lefekvés előtt, akkor felkelés után nem kell rögtön kiüríteni a hólyagunkat. Gyógyszerek. A jelenleg hozzáférhető, lazítást előidéző gyógyszerek közül egy sem használható. A barbiturátok lazít-
ják a tudatos ellenőrzést és zűrzavarokat okoznak a tudat el mélyítése közben. Kisebb mértékben ugyanez érvényes a nyugtatókra. Lazíthatunk, de elveszítjük az érzékelés képessé gét, akárcsak abban az esetben, ha alkoholt - bármilyen alko holt - iszunk. Nagyobb sikereket érhetünk el a bonyolultabb vegyületekkel, például az alkaloidákkal és hallucinogénekkel, bár nem ismerem Őket annyira, hogy véleményt mondhatnék vagy akár találgathatnék. Itt kiterjedt kutatásokra lenne szükség. Mindhárom módszert kipróbáltam és a gyógyszereset elég korán elvetettem, mert túlságosan gyengítette a tudatos irányí tást és eltorzította az érzékelést. Mikor az első módszert al kalmaztam, hipnotikus szalagokat készítettem a kísérletekhez Egészen hasznosak és hatásosak voltak. Leggyakrabban a fél — álombeli eljárási használtam. Lehet, hogy bonyolultnak tűnik , de nekem ez a legtermészetesebb.
2. A REZGÉS A legnehezebb feladat a rezgések gerjesztése. Az általuk keltett érzelmeket máshol írtam le. Gondolom, nem kell külö nösebben bizonygatni, hogy siker esetén ismét egy hatalmas akadályt küzdöttünk le. Én csak támpontokat adhatok. Jelenleg nem tudjuk, miért működik. Olyan, mint mikor felkapcsoljuk a villanyt és nem gondolunk rá, hogyan működik a kapcsoló, honnan jön az áram miért és miképpen befolyásolja az üvegbe zárt volfrámszálat. Ezt az anyagot saját tapasztalataim alapján állítottam össze Rajtam kivül. akit tekinthetünk a központi emberi laboratóri umnak, sokan mások megpróbálkoztak az eljárással és annyit mondhatok, hogy pozitív eredményeket értek el. Utasítások a rezgéshez. Feküdjünk le, a testhelyzet nem fontos, olyat válasszunk, ami leginkább elősegíti a lazítást, azonban tartsuk be az észak-déli irányt, fejünket fordítsuk az
északi mágneses pólus felé. Lazítsuk meg ruháinkat. Takaróz zunk be, hogy egy kicsit melegebben legyünk a szokottnál. Tegyünk le minden ékszert vagy fémtárgyat, ami közel van a bőrünkhöz vagy érintkezik vele. Végtagjainkat és nyakunkat úgy tartsuk, hogy ne zsibbadjanak el. Annyira sötétítsük el a szobát, hogy szemhéjunkon át ne érzékelhessük a fényt. Ne legyen teljesen sötét, mert akkor elveszítjük a vizuális tám pontokat Követelmények. Küszöböljünk ki minden zavaró külső té nyezőt, zajokat, telefont. Ne tűzzünk ki határidőt. Ennél úgyse tölthetjük hasznosabban az időt. Ne legyenek függőben ha gyott dolgaink, amelyek félbeszakíthatnának. Lazítsunk. Válasszunk bármilyen módszert, amely nálunk bevált. Jussunk el a D-állapotba és, anélkül, hogy tudatunk el gyengülne, tartsunk ki a lehető legmélyebb szinten. Amikor annyi időt töltöttünk odalent, amennyi kell a bizonyossághoz, gondolatban ismételjük el: „Tudatosan érzékelni fogok min dent és emlékezni fogok mindenre, amivel lazítás közben ta lálkozom. Mikor felébredek, csak azokat a dolgokat idézem vissza részletesen, amelyek testem-lelkem szempontjából el őnyösek," Mondjuk ezt el ötször. Aztán kezdjünk lélegezni félig nyitott szájunkon át Gerjesszünk rezgést, Miközben félig nyitott szájjal léleg zünk, összpontosítsunk csukott szemhéjunkon túl a sötétségre. Nézzünk bele a sötétségbe és homlokunkról 30 centiméternyire szemeljünk ki egy pontot. Aztán toljuk távolabb kilencven centiméterre, utána másfél méterre. Itt addig tartsunk ki, amíg szilárdan tudunk koncentrálni Innen addig toljuk fel derék szögben a koncentrációs pontot, amíg testünk tengelyével pár huzamosan oda nem ér a fejünk fölé. Nyúljunk ki eddig a pontig és keressük meg a rezgéseket. Ha megtaláltuk, képze letben húzzuk be őket a koponyánkba. Ez az egyszerű leírás sok kérdést vethet föl. Mivel nyúljunk ki? Mit húzzunk vissza a fejünkbe? Próbálkozzunk meg egy másik magyarázattal. Gondolatban, hunyt szemmel összponto sítsunk arra, hogy a két külső szemzugunkból két párhuzamos
vonal nyúlik előre. Gondoljuk azt. hogy a két vonal homlo kunk előtt harminc centiméterrel összeér. Képzeljünk ellenál lást vagy nyomást a két vonal találkozásához, mintha két felltöt t villanydrótot vagy két mágneses pólust szorítanának egymáshoz. Most az összekapcsolást toljuk távolabb kilencven centiméterre, vagy karnyújtásnyira. A szög módosulásával megváltozik a nyomás is. A tér-erők az összetartó vonalak kö zött összesűrűsödnek a nyomást erősíteni kell, hogy összeszo ríthassa a vonalakat. Ha sikerül; kilencven centiméterre kitűz ni a koncentrációs pontot, toljuk el 30 fokos szögben, úgy, hogy másfél méterre legyen a fejünktől (Segítségünkre lehet, ha előzőleg szögmérővel megrajzoljuk papíron a 30 fokos szöget és alaposan megjegyezzük) Ha megtanultuk hogyan kell magunktól nagyjából másfél méternyire kitűzni a 30 fokos szöget, akkor toljuk derékszög ben (vagy L-alakban) fölfelé, a fejünk irányába, mindig pár huzamosan testünk tengelyével. Toljuk minél messzebb, addig, míg nem érzünk valamit. Föl fogjuk ismerni. Olyan, mintha sistergő tüzes szikrák ritmikusan lüktető hulláma törne be har sogva a koponyánkba, majd onnan végighömpölyögne a tes tünkön, amely mozdulatlanná dermed a nyomán. Amint megtanultuk az elvet, többé nem szükséges végigcsi nálni az egész programot. Csak rá kell gondolni lazítás köz ben a rezgésre, és az nyomban elkezdődik. Kiépült a feltételes reflex, vagy az idegpálya, amely újra és újra kiváltható, illet ve végigjárható. Ismétlem, ez nem olyan technika, amelyet el sőre meg lehet tanulni, azonban minden próbálkozás növeli a siker esélyét Minél gyakrabban kísérletezünk, annál bizto sabb, hogy eredményt érünk el. Ugyanakkor az egyszeri siker nem jelenti azt, hogy tetszés szerint ismételhető. Még mindig marad sok változó tényező, amelyeket izolálni és azonosítani kell. A rezgés azonban elég sűrűn „bejön" ahhoz, hogy meg érdemelje a folyamatos tanulmányozást.
3. A REZGÉS SZABÁLYOZÁSA Ha elérünk a rezgésig, attól kezdve be kell tartanunk bizo nyos szabályokat Célunk az. hogy tudatosan irányítsuk a rez gést Ehhez pedig körültekintően kell eljárnunk, az alábbi rend szerint. Nincs rá bizonyíték, hogy a rezgés ártana a léleknek vagy a testnek. Ismertetek néhány fogást amelyek módszeresen alkal mazhatók. A szó szoros értelmében sok száz kísérletből párol tam le őket. Alkalmazkodás. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy meg kell szokni a rendkívüli körülményeket Minden félelmet és riadozást el kell távolítanunk magunkból, amikor megérezzük, hogy az elektrosokkra emlékezető hullámok fájdalom nélkül átjárják testünket A legjobb, ha nem csinálunk semmit, mikor elkezdődik. Feküdjünk nyugodtan és tárgyilagosan elemezzük a rezgést, amíg magától el nem múlik. Ez általában öt perc alatt szokott bekövetkezni. Több kísérlet után megértjük, hogy nem áramütést kaptunk. Ne próbáljunk fejvesztett kapálózással kitörni a bénultságból. Elég, ha minden akaraterőnket öszszeszedve felülünk, de csalódni fogunk, ha megszakítjuk az áramkört. Hát nem éppen a rezgések állapotába akartunk el jutni? Manipuláció és moduláció. Ha megszabadultunk a félelem től, készen állunk az irányításra. Először gondolatban rendez zük a rezgéseket kör alakba, vagy parancsoljunk rájuk, hogy húzódjanak vissza a koponyánkba. Azután gondolatban toljuk le őket a testünkön át a lábujjainkig, azután húzzuk vissza a fejünkbe. Hullámként hömpölyögjenek ritmikusan a lábujja kig, azután vissza. Ha lendületet adtunk a hullámnak, enged jük el, hadd csapdosson a maga jószántából, mig el nem ül. Körülbelül tíz másodperc - Öt le, öt fel - míg leírja a teljes kört, a fejtől a lábujjakig és vissza. Addig gyakoroljuk ezt, míg a rezgések a gondolatban adott parancsra rögtön el nem kezdenek hullámzani és kitartóan gördülnek fel-alá, míg el nem halnak.
Addigra biztosan észrevesszük azt is, hogy a rezgések időn ként „darabosak", mintha molekuláink vagy atomjaink szint jéig össze akarnák rázni testünket Lehet, hogy ez kényelmet len és nem bánnánk, ha „simábbak" lennének. Ezt úgy érhet jük el, ha gondolatban felgyorsítjuk a rezgésszámot Az erede ti frekvencia másodpercenként körülbelül huszonhét ciklus (nem azonos a fejtől-lábig rezgésszámával). Kezdetben alig észrevehetően és lassan engedelmeskedik utasításainknak. A siker első jele, mikor már nem érezzük darabosra és rázósnak a rezgést. Ha pedig kitartó, egyenletes hullámzást értünk el, akkor útban vagyunk afelé, hogy szabályozhassuk a rezgése ket Nagyon fontos, hogy megtanuljuk és alkalmazzuk a gyorsító eljárást. A rezgés gyorsulása teszi lehetővé, hogy a Második Test különváljon az anyagtól. Ha egyszer eltaláljuk a paran csot, a sebességváltás automatikusan bekövetkezik. Előfor dulhat, hogy csak kezdetben érezzük a rezgést Azután a fel pörgetett motorhoz hasonlóan addig nő a rezgésszám amíg végül nem érzékelünk mást mint enyhe, de nem túlságosan bizsergető melegséget. Ha következetesen elő tudjuk idézni ezt a fázist akkor ké szen állunk az első szétválásra. És itt szeretnék figyelmeztetni még valamire. Ezen a ponton túl nincs visszatérés. Nem hát rálhatunk el a második lét valósága elől. Hogy ez miként hat egyéniségünkre, hétköznapi életünkre, jövőnkre, felfogásunkra, az kizárólag rajtunk múlik. De ha egyszer „megnyíltunk" a másik valóság előtt többé, akárhogy próbálkozzunk, nem tud juk teljesen visszazárni az ajtót. Átmenetileg elmenekülhetünk előle a hétköznapokhoz, de vissza fog térni. Nem őrizhetjük örökké az ajtót. Elalvóban vagy ébredőben, amikor ellazulunk maguktól is elkezdődnek a rezgések. Természetesen elfojthat juk, de a végén ráununk vagy belefáradunk - és máris útban vagyunk egy új kirándulásra. Be fogjuk látni hogy magunk ellen viaskodunk. És ki akarna önmagával vívni - ha egy jó alvással kell fi zetni érte!
17 A SZÉTVÁLÁS
H
a sikerült elérni a rezgést és bizonyos uralmat szerezni a lazítás folyamata felett, ideje, hogy egy új tényezőnek szenteljük figyelmünket Bár lehet hogy már el is sajátítottuk a készséget, mert általában az el őzőekben ismertetett gyakorlatok közben teszünk rá szert. Et től függetlenül megérdemel egy kitérőt. Ez a készség az agykontroll. Rezgés közben nem parancso lunk gondolatainknak, amelyek kényük-kedvük szerint villan nak át agyunkon. Ezért minél jobban meg kell közelíteni azt az állapotot, amikor egyáltalán nem gondolunk semmire, vagy egyetlen gondolatra összpontosítunk Elég egyetlen kósza vil lanás, hogy rögtön reagáljunk, néha nemkívánatos módon. Gyanítom, hogy soha, senki sem szabadulhat meg teljesen ezektől a tévelygésektől. Nekem legalábbis nem sikerült; ez magyarázza, hogy annyiszor vetődtem cl ismeretlen helyekre, ismeretlen emberekhez. Ezekre az utazásokra olyan gondola tok indíthattak el. amelyek megmaradtak a tudat küszöbe alatt. Az egyetlen lehetőség, ha minél jobb teljesítményre tö rekszünk. Ezt észben tartva, a Második Test különválasztására irányu-
ló első kísérleteinknél térben és tettekben tanúsítsunk mérsék letet Az alábbiakban leírom azt az ismerkedési és tájékozódá si eljárást, amely megszabadít a félelemtől és a szorongástól. A határok átlépése. így megtudhatjuk, milyen érzés Máso dik Testben lenni, anélkül, hogy teljesen kivetkőznénk az anyagi testből. Miután ellazultunk és létrehoztuk a rezgés ál lapotát, használjuk a jobb vagy a bal karunkat, egyszerre egyet. Ez fontos, mivel most szerezzük az első tapasztalatokat a Második Test létezéséről. Fél kézzel nyúljunk utána valami lyen tárgynak - padlónak, falnak, ajtónak, bárminek. ami em lékezetünk szerint karnyújtásnyira van. Nyúljunk ki érte. Ne emeljük fel a karunkat, ne engedjük le. csak nyújtsuk előre. Úgy csináljuk, mintha nyújtózkodnánk, ne emeljük fel, ne en gedjük le. Ennek egy változata, amikor nyújtás közben nem gondolunk meghatározott tárgyakra. Gyakran ez a jobb, mert ilyenkor nem tudjuk előre, mit fogunk „érezni". Mikor tehát nem érzünk semmit, nyújtsuk kissé távolabb a kezünket. Óvatosan toljuk előre, mintha nyújtóznánk, addig, amíg bele nem ütközünk valamilyen anyagba. Ha tart a rez gés, akkor előbb-utóbb kitapintunk valamit. Ha megtörtént, akkor tapogassuk ki részleteit. Tapintsunk ki minden repedést, horpadást, feltűnő részletet, amelyet később azonosítani tu dunk. Ebben eddig nincsen semmi különös. Érzékszerveink megállapítják, hogy hús-vér kezünk megérintett egy tárgyat. Ezzel elérkeztünk az első próbához. Miután kezünk megismerkedett a tárggyal, nyomjuk neki ujjbegyeinket. Először el lenállást fogunk tapasztalni - nyomjuk kissé erélyesebben és gyengéden győzzük le az ellenállást. Kezünk ekkor mintha keresztülszaladna a tárgyon. Addig nyomjuk előre, amíg ki nem bukkan a túloldalon és bele nem ütközik egy másik tárgyba, amelyet tapintással azonosítunk. Azután óvatosan húzzuk vissza kezünket, húzzuk át az első tárgyon és lassan vonjuk vissza a szokott helyzetbe, hogy érezzük: ott van, ahol lennie kell. Ezzel együtt csökkentsük a rezgést. A legjobb módja, ha
lassan. megpróbáljuk mozgatni a hús-vér testet. Gondoljunk a testre és nyissuk ki testi szemünket. Akaratlagosan, egymás után hívjuk ismét életre érzékszerveinket. Ha a rezgés teljesen megszűnt, néhány percig feküdjünk még mozdulatlanul hogy teljes mértékben visszatérhessünk Azután keljünk fel, jegyezzük le, milyen tárgyat tapintottunk, állapítsuk meg. hol helyezkedett el karunkhoz és kezünkhöz képest, amikor még feküdtünk. Részletesen jegyezzük le az első és a második tárgyat is, amelyet kitapintottunk. Miután ezt megtettük, hasonlítsuk össze leírásunkat az első tárggyal. Külön feljegyzést szenteljünk az apró részleteknek, amelyeket a távolból nem bírtunk kitapintani Tapogassuk meg hús-vér kezünkkel is a tárgyat, hogy összehasonlíthassuk azzal, amit rezgés közben éreztünk. Ugyanígy vizsgáljuk meg a második tárgyat. Lehet, hogy a kísérlet előtt nem tudatosodott bennünk, hogy ez a tárgy ott található. Ez is fontos. Ellenőrizzük, milyen vonalban volt ke zünktől az első és a második tárgy. Egyenes a vonal? Ellenőrizzük eredményeinket. Olyan messze volt-e az első tárgy, hogy csak akkor tapogathattuk volna ki, ha közben el mozdulunk a helyünkről? Ugyanazok e a részletek - különös tekintettel az apróságokra mint amit mi följegyeztünk? Vé gezzük el ugyanezt az összehasonlítást a második tárgyon is. Ha „igen" a válasz, akkor elkönyvelhetjük az első sikert. Ha a tények nem egyeznek, próbálkozzunk egy másik napon. Aki egyszer elérte a rezgésállapotot, az úgyszólván előkészületek nélkül képes lesz elvégezni ezt a gyakorlatot. A következő gyakorlat is könnyű. Miután hanyatt fekve be indítottuk a rezgéseket, anélkül, hogy odanéznénk, óvatosan emeljük fel oldalunk mellett kinyújtott vagy mellünkön pihenő karjainkat és érintsük össze ujjaink hegyét. Csináljuk hanya gul, oda se figyelve, és jegyezzük meg, mit éreztünk Miután kezünket mellünk fölött Összekulcsoltuk először behunyt szemmel nézzünk rájuk Ha elég könnyedén mozogtunk, ak kor látni fogjuk a hús-vér karokat és a szellemkarokat is. Hús-vér karunk mellettünk vagy a mellkasunkon pihen. Látni
fogjuk a szellemkarokat, amint hús-vér testűnk fölé emelked nek. Annyiszor próbálhatjuk ki, ahányszor akarjuk. Ellenőriz zük, hogy nem testi karjainkat mozgattuk. Végezzük el bármi lyen módszerrel, amely alkalmas a bizonyság megszerzésére. Nagyon fontos, hogy mielőtt „kioltanánk" a rezgést előbb teljesen vonjuk vissza szellemkarunkat, addig, amíg vissza nem olvad a hús-vér karba. Szerintem ugyan az ellenkező eset sem járna súlyos következményekkel, de azért jobb nem kipróbálni a korai szakaszban. A szétválás technikája. A legegyszerűbb módszer a „kiemel kedés". Célja nem a távoli utazás, hanem az, hogy saját szo bánkban, ismerős környezetben ismerkedjünk az érzéssel. Ez azért ésszerű, mert úgy elemezhetjük és vizsgálhatjuk az első igazi tapasztalatot, hogy közben azonosítható hivatkozási pon tok állnak rendelkezésünkre. Hogy könnyebb legyen a tájékozódás, jobb, ha az első teljes szétválást nappal hajtjuk végre. Próbáljuk ki, mennyi fényre lesz szükségünk a szobában Ha lehet, kerüljük a villanylámpa használatát. Az állapot létrehozásához idézzünk elő rezgéseket és tökéle tesen uralkodjunk gondolatainkon. Itt fogunk maradni, ebben az ismerős szobában. Gondoljuk el, hogy könnyebbek leszünk, felszállunk, hogy milyen kellemes lesz odafent lebegni. Feltétlenül arra gondoljunk, mennyire kellemes a szubjektív képzet társítás rendkívül fontos. Azért akarjuk megtenni, mert vá gyunk rá; már alig várjuk, hogy így legyen. Ha továbbra is ragaszkodunk ezekhez a gondolatokhoz, akkor kettéválunk és lágyan fölemelkedünk a testből. Lehet hogy elsőre, másodjára nem sikerül, de egyszer egészen bizonyosan sikerülni fog, fel téve, ha végrehajtottuk a bevezető gyakorlatokat. A második módszer a „forgás", amelyet már említettem. Az előírásokat betartva lassan próbáljunk megfordulni, mintha az ágyban fészkelnénk magunkat kényelmesebb helyzetbe. Ne próbáljunk karunkkal — lábunkkal segíteni magunkon forgás közben. Először felsőtestünket, fejünket és vállunkat fordítsuk el. Feltétlenül lassan csináljuk, körültekintően, de erélyes nyo-
mást kifejtve. Ha nem így tesszük, akkor elszabadulunk és megpördülünk, mint rönk a vízben, mielőtt változtathatnánk a nyomáson. Ez csak azért zavaró, mert ilyenkor elveszíthetjük tájékozódási képességünket és kénytelenek leszünk óvatosan visszaforogni. Ha már könnyedén forgunk, mintha súlytalanok lennénk, ha nem érzünk súrlódást, akkor mindjárt sikerül a szétválás. Ilyenkor lassan forogjunk, addig, amíg le nem irtuk a 180 fo kos fordulatot, azaz., pontosan szembe nem kerültünk anyagi testünkkel. 180 fok mindössze kétszer 90 fokot jelent: könnyű megérezni. Amikor leírtuk a fordulatot, hagyjuk abba a forgást, egysze rűen úgy, hogy azt kívánjuk álljunk meg. Aztán rögtön gon doljunk arra, hogy fölfelé lebegünk, távol a hús-vér testtől. Ha sikerült elérni a rezgés állapotát, akkor ez a módszer bizo nyára eredményes lesz. Először az első eljárást próbáljuk ki. Miután mindkettőt megvizsgáltuk és kipróbáltuk, használjuk azt amelyiket kőnynyebbnek találjuk. Helyi kísérletek és ismerkedés. Ha sikerült a szétválás, a fo lyamatosság érdekében az a legfontosabb, hogy mindig mi irányítsunk. Ezt a korai szakaszban egyetlen módon érhetjük el: ha mindig a hús-vér test közelében maradunk. Bármit érezzünk is, ne távolodjunk el tőle. Nem azért tanácsolom, mintha tudomásom lenne bármilyen veszedelemről, hanem azért, mert így lehet fenntartani a meghitt közelséget és így érzékelhetjük pontosan az eseményeket. Ebben a szakaszban a féktelen kószálás kínos helyzetekbe sodorhat bennünket, ame lyek után esetleg kénytelenek leszünk elölről kezdeni a tanu lást. A gondolati hozzászokás folyamatát egyetlen korábbi, tu datos élményünkhöz sem lehet hasonlítani. A fokozatos alkal mazkodás jelentősen növeli a lelkinyugalmat és a magabiztos ságot. Itt megint elővesszük a legfontosabb gyakorlatot. Lebegés közben ne távolodjunk kilencven centiméternél messzebb az anyagi testtől. Ne próbáljunk oldalt mozdulni vagy följebb
emelkedni. Honnan tudjuk, milyen messze vagyunk? Ez ismét csak megérzés dolga. Most nem látunk. Ahhoz szoktattuk ma gunkat hogy ki ne nyissuk a szemünket. Maradjunk a hús-vér test közelében. Ha magunk elé képzeljük, be tudjuk tartani a megfelelő távolságot. A következő három-négy gyakorlatnál ne csináljunk semmi különöset, csak jöjjünk ki és térjünk vissza az anyagba. Csak annyit kívánjunk: 'vissza', és már benne is vagyunk a test ben. Ha a szétválás első módszerét alkalmaztuk, a visszail leszkedés aránylag egyszerű. Amennyiben az egyesülés hibát lan, hús-vér testünk bármelyik tagját képesek leszünk mozgat ni, minden érzékszervünket használhatjuk. Visszatérés után mindig nyissuk ki testi szemünket és üljünk fel, hogy megál lapíthassuk: sikerült az újraegyesítés. Ez segít a tájékozódás ban és bizalommal tölt el bennünket: tudjuk, hogy ha akarjuk, legközelebb is sikerül. És ami a legfontosabb, megnyugtathat juk önmagunkat, hogy folyamatos kapcsolatban vagyunk az anyagi világgal, amelyhez tartozunk. Bármit higgyünk, erre a bizonyságra mindennél nagyobb szükség van. Ha a forgást alkalmaztuk, akkor lassan induljunk el a test felé, egyszerűen úgy, hogy rágondolunk, amikor pedig érez zük, hogy megtörtént a kapcsolat, kezdjük el a 180 fokos for dulatot, hogy egyesülhessünk vele. Nem számit hogyan csi náljuk: úgy, hogy a félkört folytatjuk-e tovább, vagy ezzel ép pen ellentétes irányban olvadunk vissza anyagi testünkbe. Mindkét eljárás közben érzünk egy apró zökkenést, ez jelzi, hogy megint kapcsolatba kerültünk a testtel. Ezt a folyamatot elég nehéz pontosan leírni, de fölismerhető. Visszatérés után mindig várjunk néhány percet mielőtt felülnénk, elsősorban azért, hogy ne érezzük magunkat kényelmetlenül. Adjunk ma gunknak egy kis időt, hogy megint megszokjuk az anyagi környezetet. A felülés a maga konkrétságában kézzelfoghatóan bizonyítja a folyamatosságot; tudni fogjuk, hogy képesek va gyunk anyagi környezetben tudatosan, előre megfontolt szán dékkal cselekedni, közbeiktatva egy-egy transzcendens kísérle tet mindvégig megőrizve a tudat folytonosságát
Akkor lesz tökéletes a körforgás, mikor képesek vagyunk különválni, visszatérni az anyagi testbe, fölülni, felírni az időt, aztán megint szétválni, másodszor is visszatérni a testbe, mi közben egyetlen pillanatra sem veszítettük el folytonos tuda tunkat. Ebben segít az óra, amely jelzi az időt A szoktatás következő lépése, mikor ugyanezt a módszert alkalmazva szétválunk és valamivel messzebb távolodunk az anyagi testtől. Három méterig is elmehetünk. Gondolatban mindig egyetlen célra összpontosítsunk, főleg ennél a tágító gyakorlatnál ne engedjük, hogy kósza ötletek megzavarjanak Miután megszoktuk, hogy „messzebb" vagyunk, magunkban mondjuk el, mit látunk. Eszünkbe ne jusson kinyitni a sze münket, mert ez visszarepíthet az anyagba és gyengítheti a rezgést. Ehelyett gondoljunk a látásra, gondoljunk arra, hogy képesek vagyunk látni - és látni fogunk. Nem úgy fogunk érezni, mintha kinyitottuk volna a szemünket, egyszerűen csak hirtelen eloszlik a sötétség. Először zavarosan látunk, mintha rövidlátók lennénk, vagy félhomály volna a szobában. Még nem tudjuk, miért van így; a gyakorlat azonban megélesíti a látást. Ha elvégeztük az előző gyakorlatokat, nem fogunk megijed ni, mikor először látjuk meg magunk alatt hús-vér testünket Miután beteltünk saját látásunkkal, vegyük szemügyre a szo bát. Gondolatban moccanjunk el kissé valamelyik irányba; csináljuk lassan, őrizkedve a heves mozdulatoktól. Mozgassuk végtagjainkat hogy meggyőződjünk, képesek vagyunk mozog ni. Ha kívánjuk, forduljunk meg és ficánkoljunk az új elem ben, de mindig maradjunk közel a testhez. Ebben a szakaszban előfordulhat, hogy hatalmas erejű szen vedélyek ébrednek bennünk. Ilyenkor ez okozza a legnagyobb gondot. A minden átmenet nélkül, váratlanul támadó, heves érzelmek könnyen félresöpörhetik a tudatot amelyet oly gon dosan építgettünk. Most az a legfontosabb, hogy megértsük: ezek a szenvedélyek sem nem jók, sem nem rosszak. Egysze rűen vannak és nekünk meg kell tanulnunk együtt létezni ve lük. Alapszabály, hogy tilos tagadni a létezésüket. Ismerjük el
ő k e t mint létünk szerves részeit, amelyektől nem lehet gon dolati úton szabadulni. Míg ezzel próbálkozunk, addig nem bírjuk megzabolázni őket. Megvan ebben az érzelmi viharban a szabadság vágya (a hús béklyóitól és a nehézkedési erőtől való megszabadulás öröme) az először egy szeretett lényre irányuló, aztán öncélú nemi vágy, a vallási önkívület (ez korábbi életünktől, nevelte tésünktől függ) és még sok más, aminek eredetét rendkívüli élményeinkben kell keresnünk. Azt hiszem, a legszigorúbb fe gyelem és önelemzés se menthet meg tőlük. Mélységes mé lyen rejtőznek a jellemünket és egyéniségünket meghatározó tudat felszíne alatt. Mint már említettem, csak azért bukkan nak elő, mert megszűntünk tudatos, intellektuális lényeknek lenni. Talán most először teljesedünk ki. Ettől kezdve lényünk minden része hallatja szavát és ezt minden cselekedetünknél jó lesz figyelembe kell vennünk. Igyekezzünk megőrizni az anyagi világról legszélesebb ismeretekkel bíró, tudatos, racio nális Én vezető szerepét. Nem könnyű. A magunk dolgát nehezítjük meg az önmegtagadással. In kább vegyük tudomásul, hogy e néha meghökkentő ösztönök is hozzánk tartoznak és haladjunk tovább. Kiküszöbölni nem tudjuk, de egyelőre félre tehetjük őket. ígérjünk nekik kielégí tést, és ekkor nem tapasztalunk többé ellenállást Ezek a szük ségletek megértik a szublimációt - hosszú gyakorlatot szerez tek benne tudatos létünk folyamán! Amikor, ugyanabban a szobában, anyagi testünk szoros kö zelében négyszer — ötször sikerült ésszerűen kiegyezni énünk eme részeivel, akkor készen állunk a hosszabb és különlege sebb utakra. Aki eljutott idáig, az vélhetőleg legyőzte a leg több félelmet amelyekkel ebben a szakaszban találkozott. Ha nem így van, addig ismételjük a gyakorlatokat amíg a félel meket el nem tompítja a megszokás. A hazatérés csalhatatlan útja. Mint mondtam, elsősorban az a félelem rettent vissza a test elhagyásától, hogy nem fogunk tudni visszatérni az anyagba. Hányszor éltem át kísérleteim korai szakaszában! Szerencsére mindig találtam megoldást
Sok száz próbálkozás körültekintő elemzéséből alakult ki a csalhatatlan technika. Erre az az egyetlen garancia, hogy az én esetemben mindig bevált. Mindenekelőtt, ha gondjaink támadnának, ne essünk pánik ba. Mindennél fontosabb, hogy továbbra is gondolkodjunk ésszerűen. A vakrémület csak ront a helyzetünkön. Tanuljuk be az egyszerű képletet és idézzük fel, ha kell: ha vissza aka runk térni az anyagba, bárhol legyünk is. elég rágondolnunk hús-vér testünkre. Gondolatban kezdjük el mozgatni valame lyik testrészünket Mozdítsuk meg kezünk vagy lábunk vala melyik ujját. Vegyünk mély lélegzetet Használjuk az öt ér zékszervet, vagy csak az egyiket. Mozgassuk az állkapcsun kat. Nyeljünk, vagy mozgassuk a nyelvünket. Minden mód szer jó, amelynél testmozgásra és fizikai energiára van szük ség. Ha az egyik nem hoz azonnali eredményt, próbáljuk ki a másikat. Valamelyik gondolat vissza fog juttatni az anyagba. Csak azt kell eldöntenünk, hogy nekünk melyik a leghatéko nyabb. Ezzel a módszerrel, amely az automata irányjelzőt és a ra kétamotort egyesíti magában, azonnal vissza tudunk térni. Ha ezt használjuk, egyetlen pillanat alatt otthon vagyunk, viszont ez kizárja a választás vagy a döntés lehetőségét. Ha egyszer bekapcsoltuk, nem állíthatjuk le. Úgy térünk vissza a testbe, hogy nem tudhatjuk, mi történik közben. Tartalékoljuk inkább vészhelyzetekre, mintsem hogy folyamatosan alkalmazzuk. Rendes körülmények között csak arra kell gondolnunk, ahol a földi test várakozik, aztán higgadtan, megfontoltan, kapko dás nélkül vágjunk neki a vissza útnak. A mozgás erőtana. Miután kidolgoztuk a szabályozókat, megtanultuk, hogyan menjünk haza vészhelyzetben, megte hetjük a legfontosabb lépést: „elmehetünk" a távolba, és viszszajöhetünk. Nem tanácsolom, hogy bárki megpróbálja ezt, amíg végig nem csinálja a többi gyakorlatot és nem szerez bennük jártasságot. Az persze megeshet hogy véletlenül elté vedünk a korai szakaszban. Ha ez történik velünk, akkor nyil ván méltányolni fogjuk az alábbiakban ismertetett eljárást
Először tűzzük ki a „célt". Ne feledjük a szabályt nem egy bizonyos helyre kell „mennünk", hanem egy személyhez. Egyébként mehetünk helyre is. ha nagyon szeretjük, de ta pasztalatom szerint ez nem túl sikeres módszer. Persze lehet séges, hogy csak nálam van így. Válasszuk ki az (élő) személyt, akit meg akarunk látogatni. Olyasvalakit válasszunk, akit jól ismerünk. Ővele ne közöljük hogy kísérletet hajtunk végre. Ez nagyon fontos, mert így ve hetjük elejét az esetleges sugalmazásnak A rezgés, sőt, a lazí tás előtt válasszunk. Lazítsunk, idézzük elő a rezgést. Használjuk szokott szétvá lasztási módszerünket. Távolodjunk el körülbelül két méter nyire a testtől. Még mindig a sötétséget „nézve" gondoljunk arra a személyre, akit meg akarunk látogatni. Ne csak a nevé re gondoljunk, de egyéniségére és jellemére is. Ne a külsejét képzeljük magunk elé, mert bennünket nem a külcsín, hanem a belbecs vonz. Míg erre gondolunk, lassan írjunk le egy 360 fokos fordula tot Közben valamikor meg fogjuk „érezni" a helyes irányt olyan ösztönös bizonyossággal, mintha egy gyöngéd mágnes húzna bennünket magához. Még ekkor is ellenőrizhetjük, nem tévedtünk-e. Forduljunk tovább, és térjünk vissza ugyanehhez a ponthoz. Megint megérezzük a nagyon erős vonzást. Áll junk meg, forduljunk ebbe az irányba. Gondoljuk azt hogy látunk és látni fogunk. Hogy megadjuk magunknak a kezdősebességet most ne a végtagjainkkal, hanem az egész Második Testtel hajtjuk végre a nyújtózkodást". Úgy a legkönnyebb, ha szellemkarjainkat a fejünk fölé emeljük és összeakasztjuk a két hüvelykujjunkat, mint a merüléshez készülődő búvár. Ugyanebben a kartartásban gondoljunk a személyre, akit meg akarunk látogatni és nyújtsuk testünket a megfelelő irányba. Lassan vagy gyorsan fogunk haladni, attól függ, mennyire erős a nyújtás. Minél erősebben nyújtunk, annál sebesebben haladunk A célhoz ér ve automatikusan, észrevétlenül abbamarad a feszítés. A visszatéréshez használjuk ugyanezt a módszert Gondol-
junk hús-vér testünkre nyújtózkodjunk, feszítsük meg izmain kat és simán hazajutunk. Általában ennél többre nincsen szük ség. Néhányan vitatják, szükséges-e olyan helyzetben tartani a karokat, mintha fejesugráshoz készülnénk. Mindenesetre aján latosabb kézzel, mint fejjel nyitni utat a tárgyakon át. „Feszí tésnél" is előnyösebb, mintha az oldalunkhoz tapasztanánk a karunkat. Hát tessék. Lehet, hogy olyan az egész, mint egy szertartás rend, noha ez nem állt szándékomban ilyet írni. Lehet, hogy semmivel sem látszik jobbnak, mint a középkori varázsigék. Nincs rá magyarázat, hogy ez a technika miért működik. Az eljövendő években az érdeklődő és kíváncsi fizikusok, vegyé szek, neurológusok és más tudósok talán kidolgozzák az ideil lő elméleteket. És ha elegen próbálják ki, talán egy új tudo mány születik belőle. Mi pedig addig is eltüntethetjük a kerítéseket, ha lesz hozzá bátorságunk és türelmünk. Ezt a kitágult valóságot csak akkor fogadhatjuk el és ismerhetjük meg, ha magunk teszünk pró bát. Sok szerencsét!
18 AZ ESEMÉNYEK ELEMZÉSE
H
ogyan történt ez? Volt-e valamilyen út, amelyen idáig jutottam? Erre a legjobb választ az adatok elemzése ígérte. Az egyedüliekben, akik „problé mámat" többnek tekintették érzékcsalódásnál, azaz az „alvi lágban" nem reménykedhettem, mivel az ő tudásuk elmosó dott általánosságokra korlátozódott, nekem pedig konkrétumok kellettek. Úgy okoskodtam, hogy léteznie kell egy módnak, amellyel rendet lehet tenni az általam felhalmozott, ellentmondó adatok között. így az ismert adatokból kiindulva kezdtem el követ keztetni és feltételezni. Napsütötte sziklán vessük meg fél lá bunkat, ha rá akarunk lépni a sötétségbe burkolózó ingovány ra. Ismertem eseménysorokat, tüneteket és eredményeket. Ta pasztalataimat és kísérleteimet időrend szerint könnyen fel tudtam osztani négy szakaszra. BEVEZETŐ SZAKASZ Ez magában foglal minden olyan eseményt és tevékenysé-
get, amely megelőzte a napfonat görcsét. Előző életemben két olyan megmagyarázhatatlan dolog történt amelyeknek közük lehet ehhez a kutatáshoz. Az elsőre akkor került sor, mikor nyolc éves voltam. Elme séltem a szüleimnek, hogy álmomban egy vörösbarna faburkolatú szobában ültem. Az egyik sarokban gramofonra emlé keztető láda állt amelyből zene és hangok hallatszottak. A doboz elején ablak volt, és ebben az ablakban képek mozog tak. A dobozból hallatszó beszéd összhangban volt az ablak ban látszó emberek szájmozgásával. Olyan volt, mint az isko lai filmvetítés, de én hallottam a szavakat és nem a képer nyőről olvastam le őket. És a dobozban mozgó kép színes volt, pontosan olyan színű, mint az emberek és a dolgok a valóságban. (Harminc évvel később egy mahagóniburkolatú szobában néztem először színes televíziót.) Amennyire emlék szem, annyi idős koromban, mikor ezt álmodtam, sehol sem láthattam színes mozgóképet. A másik szokatlan esemény középiskolás koromban történt mikor körülbelül tizenöt éves voltam. Egyszer egy pénteki es tén nagyon vártam a szombati partit. Úgy számítottam hogy két dollárra lesz szükségem. Már csak az volt a kérdés, hon nan szedjek két dollárt szombat este előtt. Hét közben nem találtam munkát hogy megkereshettem volna. Valamiért a szüleimet se lehetett pumpolni. Szombaton semmi kilátásom munkára. Még akkor is ez járt az eszemben, mikor péntek este lefeküdtem Szombat reggel azzal ébredtem, hogy odakint a ház mellett egy ócska deszka alatt két dollár lapul. Tudtam a deszkáról, mert már egy ideje ott volt Mégis elhessegettem a gondola tot mint egy vágyálmot és lementem reggelizni Evés után, miközben egyre gyászos anyagi helyzetemen rá gódtam, megint eszembe jutott a deszka és alatta a két dollár. Hogy végleg kiverjem a fejemből, lustán kiballagtam, megke rültem a házat és odamentem, ahol a deszka hevert a földön. Láthatólag rég nem nyúltak hozzá, félig eltakarta a sár és az
avar. Képtelenség, hogy valaki hanyagságból elveszítette a pénzét vagy ide dugta a deszka alá. De ha már itt vagyok, megnézem, hogy ne háborgasson tovább a gondolat. Megrántottam a deszkát és fölemeltem. Alatta a nyirkos föl dön rémült hangyák és bogarak százai rohantak szerteszét minden irányban. És ott, a nyirkos földön, pontosan középen hevert két összehajtott, ropogós, száraz egydolláros. Nem vesztegettem rá az időt hogy kitaláljam, honnan került a pénz a deszka alá. Egy barátomat kivéve senkinek sem em lítettem az esetet. Túlságosan aggódtam, hogy valaki magának követelhetné a pénzt. Az esti gond megoldódott én pedig tel jesen megfeledkeztem az esetről, amíg a kutatásaim eszembe nem juttatták. Más nem történt. Nem éltem át nagy megrázkódtatásokat olyan nevelést kaptam, mint átlagos amerikai értelmiségi csa ládokban szokás. „lelki" probléma lévén, a pszichiátriánál re mélhettem volna megoldást, de így sem találták a lelki beteg ségekkel együtt járó erős elfojtások, kényszerképzetek, szo rongások és/vagy fóbiák nyomát. Az első testen kívüli élmény (a súlyos görcsök) lehetséges előzményeinek tüzetes vizsgálata több figyelemre méltó tényt vetett föl. Egy évvel az első élmény előtt egy elég jelentős változáson estem át E b b e n az évben aránylag hosszas fogászati kezelés ered ményeként hét alsó fogamra kaptam koronát Gondosan meg vizsgáltam ezt a részletet is, mivel később, a Második Álla potban, állkapcsomat mozgatva végeztem a "finom behangolást" Lehetséges, hogy a korona ötvözete gyakorolt hatást az agyra, elektromos vagy más egyéb úton? Ez is egy földerítetlen lehetőség. A fizikusok, fíziológusok, elektromossággal fog lalkozó szakemberek nem tudják megmagyarázni Esetleg a kutatások igazolhatják vagy cáfolhatják a feltételezést Százezerszámra élnek emberek, fémplombával a fogukban. Érde kes lenne felmérést végezni közöttük, hiszen nem én vagyok az egyetlen, akivel ilyesmi fordult elő. Más egészségügyi változások, amelyek annyira jelentősek
lettek volna, hogy emlékezzek rájuk, nem fordultak elő. Étke zésem egyeden különlegessége a vitaminfogyasztás volt Mi vel feleségem szentül hitt a táplálkozástudományban, éveken át minden nap beszedtük a magunk adagját A-, Poly-B-, C- és E-vítaminokból, ásványi tablettákkal kiegészítve. Gyanúsíthat nánk a halmazati effektust is, de egyetlen ilyen beszámolóban vagy tanulmányban sem találkoztam a Második Állapotra em lékeztető tényekkel. Ezt leszámítva semmi különös nem volt a menünkben, amin legalább öt évig nem változtattunk. Lélektani-élettani szempontból több, feljegyzésre érdemes tény kívánkozik ide. Elképzelhető, hogy köztük kell keresni a jelenség o k a i t Azzal az epizóddal kezdeném, amit „ a l t a t ó n a k " neveztem el. Körülbelül fél évvel az első tünetek előtt történt Először azt vettem észre, miközben az otthoni hálószobában falba épített polcot szereltem, hogy szokatlanul „bódító" hatással van rám egy kanna kontaktcement gőze. A dobozra rá volt írva, hogy csak jól szellőztethető helyiségekben szabad használni, gondo lom azért, mert tűzveszélyes. A bódulat arra emlékeztetett amit egy régebbi altatásnál éreztem. Kíváncsi lettem, a következő hónapban többször is kísérleteztem a gőzzel és nagyon érdekes eredményeket értem el. Megtudtam, hogy a cement gőze toluolt és acetonl tartal maz; a toluol közönséges, üzletben is kapható szénhidrogénes oldószer, az acetont valaha altatásra használták. Több kísérle tet végeztem a Trilene-nel, ezzel a viszonylag biztonságos és kevésbé illékony inhalálószerrel, amely úgy hatott, mint egy enyhe altatószer. és enyhe altatásra emlékeztető tüneteket idéztem elő. Élményeim hasonlítottak arra, amiről az LSDutazások résztvevői számolnak be. Talán az élénkítő és egyál talán nem kellemetlen Trilene élénkítő szabadította fel ben nem a vágyat a későbbi élményekre. Ímmel-ámmal hagytam félbe a kísérletezést, mivel veszélyes élettani mellékhatásaik lettek volna, ha folytatom. Noha szigo rú szabályokat írtam elő magamnak, nem bíztam benne, hogy mindig be tudom tartani őket. Kíváncsiságomban sok érdekes
adatot szedtem össze az altatásról Írországban valaha kana lanként lehetett étert venni az útszéli házalóktól Régen az or vostanhallgatók gyakran rendeztek „éterpartikat", amelyek na gyon hasonlítottak a mostani LSD-partikra. Az orvosok följe gyezték, hogy éveken át valóságos mánia volt az éterfogyasz tás. A tartályhajók kapitányainak az iszákosok „tengeri válto zatával" gyűlik meg a bajuk. Az elszegődő matróz teljesen normálisnak tűnik, addig, amíg eszméletlenül nem találják a benzincsap mellett. Az ilyet hívják „szipuzónak." Megtanultam, mi a kapcsolat az alkohol és a többi altatószer között. Minden altatószer átvezet a tudatosságból az ön tudatlanság állapotába, amely mögött a halál következik. Az altatóorvosnak az a dolga, hogy a lehető leggyorsabban juttas sa öntudatlanságba a beteget, kerülve minden megrázkódtatást az átmenet közben (alighanem ez az a terület, ahol én felderí téseimet végeztem.) Ezután pedig nem szabad engedni, hogy az öntudatlan beteg átcsússzon a halál határán. Az éternek az volt a legnagyobb előnye, hogy kevesebb mellékhatása volt, mint az alkoholnak és a segítségével nagyobb mértékben le hetett ellenőrzést gyakorolni az öntudatlanság fokozatai felett. Az altatószer beadása után a tudatos állapot rövid ideig tar tott, az öntudatlan pedig elég sokáig, anélkül, hogy megköze lítették volna a végpontot, a halált. Az alkoholfogyasztás után viszont elég sokáig tart a tudatos szakasz. Az alkoholos öntudatlansághoz sokkal közelebb esik a végpont. A határ olyan keskeny, hogy halált okozhat, ha az „átjutott" páciensbe tovább töltik az alkoholt. Rájöttem még valamire. A látomásaíkról és csodatéteményeikről híres ógörög és óegyiptomi templomokban és kultuszhelyeken végzett régészeti feltárások és geológiai vizsgálatok arra utalnak, hogy itt valamikor régen különböző gázok sza badultak fel a föld alól amelyek közt valószínűleg lehetett sa létromoxid, közismert nevén kéjgáz. A kéjgáz egyike a ma használatos altatószereknek szagtalan és íztelen. Jó három hónap telhetett el e „narkós" élmény után, ame lyet egyébként tökéletesen elfelejtettem, amikor érdekelni kez-
dett az alvatanulás. Nem is tudom, miért lenem rá kíváncsi. Talán azért, mert gyermekkorom intellektuális légkörben telt, meg azért, mert saját gyerekeimen láthattam, hogyan tanítják őket az általános iskolában. Hogy felmérjem a benne rejlő lehetőségeket, tanul mányoztam az öntudatlan állapottal és a tudatalattival foglal kozó régi és új munkákat, amelyek kivétel nélkül azt állítot ták, hogy a tudatalatti rögzít minden adatot, amelyet ébren és alvás közben bele táplálnak. Ezeket az adatokat úgy kell szer keszteni, hogy ha szükséges, felébredés után vissza tudjuk idézni őket A hozzáférhető, korlátozott mennyiségű kutatási anyagban ellentmondó következtetésekkel találkoztam. Ha egy alvó em bernek egyszerűen felolvassák az adatokat, az eredmény töre dékes, tele tévedésekkel. Nem hasonlították össze a mély al vást és az álmodó állapotot (mai nevén gyors szemmozgásos al vást). Meg sem kísérelték, hogy a pavlovi feltételes reflex se gítségével idézzék elő az álombeli fogékonyságot, amely ébre dés után lehetővé teszi a felidézést. Működőképes eljárások után kutatva, beszereztem önhipnotizáló szalagokat. Ez látszott az első logikus lépesnek, mivel az alvatanuláshoz nem természetes alvás, hanem hipnotikus alvás kell. Azért használtam szalagokat, mert ezekből ki van lúgoz va minden személyes jelleg és biztosítják, hogy különböző vizsgálati alanyok esetében is ugyanaz maradjon a teszt. A szalagokat fény- és hangszigetelt környezetben kellett használ ni. A felvételek szándékoltan egyszerűek voltak. A bevezető szakasz előidézte a hipnotikus álmot. Ezután folyamatosan kö vetkeztek az utasító és sugalmazó egységek, amelyek a teszt nek és a kívánt eredménynek megfelelően változtak. Az adat tanulás például tizenkettes-huszonnégyes szorzótáblák, spanyol és francia szavak és kifejezések segítségével történt. A tökéle tes bevésésre vonatkozó tanácsok kísérték őket. Voltak javas latok a hipnózis utáni időre. Ezek tartalmazták a mentális-fizi-
kai kódokat, amelyek kiváltották a teljes visszaidézést (Példá ul gondolni kell az 555. számra és egyidejűleg ötször meg kell kopogtatni az asztalt). Minden felvétel biztosította az alvatanulót, hogy ha ezt a szalagot használja, testi-lelki állapotában javulás fog bekövet kezni. A javulást illetően nem bocsátkoztak részletekbe. A használati utasítás szerint az alvatanulónak, úgy idegi, mint keringési hormonális és emésztési szempontból normálisnak kellett lennie. Minden kísérleti szalagot gondosan elláttak ma gyarázatokkal, előírt forgatókönyv szerint követték egymást a kimondott szavak. A felvétel az alvó ébresztésével ért véget. Az ébresztésnek rendkívül egyszerűnek és hatékonynak kellett lennie, nem tar talmazhatott bonyolult szavakat, amelyeket hallgatója félreérthetet. A szalagokat körülbelül tizenegy személynek játszották le, héttől ötven évesig. Jelentős eredmények születtek, bizo nyos technikai javulás is történt Meg kell mondanom, hogy legtöbb alkalommal egymagam használtam a felvételeket, amiért természetesen rendkívül gya núsak lettek, mikor elkezdődtek testen kívüli tapasztalataim Minden felvételt szavanként hangról-hangra vizsgáltak át, a háttérzajokat sem hagyva ki, esetleges késleltetett „effektus" után kutatva. Egyet sem találtak, de ez nem oszlatja el a gya nút Alvatanulási kísérleteim az első testen kívüli élményekkel értek véget KEZDETI SZAKASZ (1958szeptember - 1959. Július) Hogy találjak valamilyen összefüggést átválogattam a jelen ségeket, eseményeket, jellemző sajátosságokat és következteté seket és hamarosan felfedeztem, hogy három szakaszba lehet sorolni őket Lehet hogy léteztek még más szakaszok is, de én azokat nem ismertem. A kezdeti szakasz első és utolsó lé pése azonban félreismerhetetlen.
Jelenségek. Az első érthetetlen tünet az a görcs, amelyről már beszámoltam. Hetekkel később ezt követte az északról „tűző" sugár, és nyomában a bénultság. Körültekintően kísér letezgetve sikerült megfigyelni a rezgés-állapotot. Később ol vastam a múlt század végének spiritualista, okkultista és egyéb írásait, amelyek mind beszámolnak erről, a mai „alvi lágban" is sokat emlegetett érzésről. A kezdeti szakasz egyetlen tarlós jelensége a rezgés volt. Ez azonban fejlődött. Először rázós volt, néha villamos szikrako szorú látomása kísérte. Az óra szerint percenként tíz ciklus volt a sűrűsége. Mikor a szakasz befejezéséhez közeledett, a ciklusok percenkénti száma körülbelül tizennyolcra emelke dett, ami sokkal kevésbé kényelmetlen. A szakasz végén a je lenséget az esetek 59%-ában szándékosan idéztem elő. Halk, de kitartó, magas hangú "sziszegés" volt a második jelenség. Ha egyszer felhangzott, akkor nem hallgatott el töb bé. Egy fülész szakorvos szerint az erekben áramló vért hal lottam. Egyébként normális a hallásom. Körülbelül a harmadik hónapban kezdődtek a testen kívüli tapasztalatok; először véletlenül következett be. Legtöbbször szándékosan idéztem elő, de csak rezgés közben sikerült. Idővel egyre könnyebb volt előidézni. Más jellegzetes vagy ismétlődő jelenséget nem figyeltem meg. A testi következmények inkább megnyugtatóak, mind idegesítőek voltak. Ebben a szakaszban néha voltam izgatott vagy felajzott is, de sohasem túlzott mértékben. Idesorolom a gyors pulzust, az izzadást és a heves nemi vágyat. Érzelmek. A szakasz, első felében a testi és/vagy lelki beteg ségektől való félelem dominált. Ezen sokat enyhítenek az or vosok és pszichiáterek vizsgálatai és a velük folytatott beszél getések. Fontos szerepet játszott a kíváncsiság, amelyet azonban heves szorongások fékeztek. Féltem hogy útmutatások és vezető nélkül kell földerítenem egy ismeretlen tartományt féltem a társadalom és/vagy a család esetleges kárhoztatásától, és fél t e m hogy nem bírok majd visszatérni az anyagi testbe.
Kísérletsorozatok. Az első élménytől a kísérletek a testtől legfeljebb három méterre eltávolodó, "helyi" szétválással való fokozatos ismerkedéstől a részleges szétválás tárgyilagos vizs gálatán át az I. Helyszínen (ltt és-Most) tett látogatásokig ter jedtek. Módszer. Kipróbáltam a rezgés gerjesztésének módjait, első sorban a már említett szalagokat használtam és azokra a rela xációs eljárásokra összpontosítottam, amelyekkel a tiszta öntu dat megőrzése mellett érhető el teljes lazítás, ami a rezgések előfeltétele. Megállapítottam, hogy amint tudatos állapotban vagyok képes lazítani, a rezgéseket viszonylag könnyű kivál tani. Rájöttem, hogy a feltételek közé tartozik a szájon át történő lélegzés. Hatékony módszerek bizonyult állkapcsom óvatos mozgatása, amellyel „behangoltam" a rezgéseket, Meggyőződtem róla, hogy a szétválás csak rezgés közben következik be. A szétválás technikája két kívánságra egyszerű södött: „fel" és „el". Egymást követő próbálkozások segítsé gével megállapítottam, hogy a Második Test aszerint mozog, ahogyan kívánjuk. Azt nem sikerült megoldanom, hogy előre megfontolt szándékkal „elutazzak" egy bizonyos helyre, majd simán és egyetlen pillanat alatt visszatérjek az anyagi testbe. Következtetések. Ebben a szakaszban az alábbi következteté sekre jutottam: 1) létezik egy Második Test, amely összefonó dik vagy érintkezik a hús-vér testtel; 2) a Második Test mo zoghat és cselekedhet a hús-vér testtől függetlenül 3) ezeket a mozgásokat és cselekményeket részben lehet tudatosan be folyásolni; 4) a Második Test bizonyos ingereket ugyanúgy lefordít érzetekre, mint a hús-vér test, másokkal nem tud mit kezdeni; 5) néha ugyanúgy térben-időben mozog, mint a húsvér test. KÖZÉPSŐ SZAKASZ (1959.augusztus
-
1962szeptember)
Jelenségek. Ez a szakasz enyhébb anginás rohammal kezdő-
dött. Arra nincs bizonyíték, hogy a kísérletezés és a betegség kapcsolatban lettek volna egymással, noha a bizonyíték hiánya nem feltétlenül küszöböli ki ezt a lehetőséget. A rezgés odáig fejlődött, hogy ennek a szakasznak a végén már csak mint melegséget érzékeltem őket, mert a frekvencia fokozatosan addig gyorsult, míg a lüktetések összefolytak. Változatlanul tovább hallottam a sziszegést. A különválás az anyagtól természetesebb lett, nem volt olyan körülményes. Alkalmanként gondok voltak a visszalé péssel. A rezgést nappal tudatosan idéztem elő, éjszaka magá tól következett be. A szervi következmények ugyanazok maradtak: nem ideges kedtem, nem gyengültem le, kissé felajzottnak éreztem ma gam. Alapos megfontolás után mondom ezt, tekintettel a ko szorúér-elzáródásra. Érzelmek. A szakasz elején kissé szorongtam a lehetséges élettani hatások miatt. Fokozta félelmeimet, hogy nem tudtam tetszésem szerint irányítani a kísérletet. Középidőre félelmem jelentősen enyhült, ami főleg növekvő önbizalmamnak tulaj donítható. Ugyanakkor továbbra is aggodalmaskodtam, hogy sikerül-e visszajutnom a testbe és tartottam tőle, hogy tájéko zatlanságomban súlyos baklövéseket követek el az ismeretlen terepen. Kísértetsorozatok. Az I.Helyszínen megritkultak a hosszabb tartózkodások, amelyeket felváltottak a II.Hclyszínen tett, ele inte véletlenszerű látogatások. Ennek a szakasznak a vége felé fölfedeztem a III. Helyszínt és felderítettem, hogyan lehet át jutni. Módszer. Nappal a „visszaszámlálós" lazítást használtam. Késő éjszaka a félálomból hívtam életre a most már fölismer hető, meleg bizsergést. Most már automatikusan lélegeztem szájon át, ezt az állkapoccsal végzett „behangolás" további kí sérleteivel egészítettem ki. Ami a testtől való elválást illeti, a 180 fokos forgás bizo nyult a leghatékonyabbnak és -megbízhatóbbnak. Kipróbáltam
és a gyakorlatban alkalmaztam a megbízható technikát, amellyel mindig sikerült visszatérnem, valahányszor hús-vér testem szólított. Következtetések. 1) Megerősítést nyert hogy a Második Test létezik. 2) Felfedeztem a II. Helyszínt amelynek más tulaj donságai vannak, mint az I. Helyszínnek. 3) Feltételeztem, hogy létezik a III. Helyszín, amelynek tulajdonságai emlékez tetnek az I. Helyszínére, de a technikai fejlettség szintje más. 4) A személyiség túléli az átmenetet a halálba és a II. Hely színen létezik tovább. 5) Az emberek ébren, alvás közben, és/vagy a Második Állapotban a beszédnél magasabb szinten kommunikálhatnak egymással. 6) Alvás közben sokan (a leg többen) különválunk a hús-vér testtől. Nem tudom, miért. KÉSEI SZAKASZ 1962.október - I970.október) Ebben a szakaszban, mindenekelőtt az alkalom hiánya miatt, csökkent a kísérletezés. Többet foglalkoztam világi dolgaim mal, ezoterikus tevékenységem a háttérbe szorult. Jelenségek. A rezgés teljesen megszűnt, átalakult melegség gé, aztán valami meghatározhatatlan "létezéssé". Csak ilyenkor lehetett elválni minimális erőfeszítéssel a hús vér testtől. Az egyetlen következmény az enyhe zavarodott ság, kábaság és rossz közérzet volt, ami körülbelül kilenc órá val egy-egy kísérlet után jelentkezett, nem tudom, miért mert nem végeztem semmilyen rendhagyó kísérletet. Középidőben trombózist kaptam, amit a négy nappal koráb ban végzett kísérletnek tulajdonítok. Azelőtt nem voltak ilyen panaszaim. Ebben a szakaszban kevesebb alvással beértem. De ha elál mosodtam, akkor azonnal engednem kellett a sürgetésnek, kü lönben testileg-lelkileg legyöngültem. Alig öt perces alvástól azonban teljesen felüdültem. Volt egy másik sokatmondó jelenség, ami kétszer is előfor dult velem. Teljesen tudatos állapotban egyszerre két helyen
voltam jelen: minden érzékszervemmel tisztán érzékeltem az anyagi környezetet, de énem „egy lépéssel odébb" volt Mind két alkalommal csak erős akarattal tudtam teljesen visszatérni az anyagba. Nem tudom, hogy léptem át „oda". A „sziszegés" továbbra is hallatszott. Érzelmek. Korábbi félelmeim nyomtalanul elosztottak. En nek az volt a legfontosabb oka, hogy maradéktalanul megbíz tam azokban a módszerekben, amelyekkel, ha kívántam, azon nal visszajuthattam az anyagi testbe. Az adatok elemzéséből azt a következtetést vontam le, hogy állapotom inkább javult mint romlott Ugyanekkor kezdtem aggodalmaskodni, ha nem töltöttem huzamosabb időt a földi testben és ennek következtében töb bet törődtem testi bajaimmal. Nem tudom, miért. Kísérletsorozatok. Mivel más dolgom is volt ebben a sza kaszban nem dolgoztam ki előre kísérletsorozatot Próbálkozá saim szórványosak lettek, és csak akkor kerítettem sort rájuk, ha volt megfelelő alkalom. Számos, bizonyító erejű látogatást tettem az I. és II. Helyszínen. Legtöbbet jártam a II. Helyszí nen, pontosan körül nem határolható eredménnyel járó ott-tar tózkodásaim a földi világgal (az I. Helyszínnel) voltak kap csolatban. A kései szakaszban kezdődött el laboratóriumi kö rülmények között a szigorúan tudományos kísérletezés. Módszer. Ennek csekély figyelmet szenteltem, ezért két fon tos kérdés megoldatlan maradt Az első a mély relaxációs technika kifejlesztése, mert egyre nehezebben sikerült elérnem a teljes lazítást A második az az immár krónikus probléma, hogy egyre ritkábban sikerült odajutnom, ahova akartam Több módszerrel próbálkoztam, egy sem volt eredményes. Az volt a baj. hogy amikor az elme és a fölöttes elme teljes ka pacitáson működik, akkor kívánságaik ellentmondanak egy másnak. A Második Állapotban a fölöttes elme az erősebb. Következtetések. I) A Második Testben is lehet testi hatást gyakorolni egy élőlényre, ébrenléte alatt. 2) Vannak területek, amelyek elzárkóznak a megismerés elől, és vannak fogalmak, amelyek felfoghatatlanok a kísérletező tudat számára.
19 STATISZTIKAI OSZTÁLYOZÁS
H
ogy valami rendet teremtsek ebben az adathal mazban, kidolgoztam a mérés és az elemzés szab ványait. Sokszori próbálkozás után kiderült hogy a hagyományos mércék közül itt csak kevés használható. így is kidolgoztam a feltételezéseket és előtételeket hogy lehető vé tegyék válogatás közben az azonosítást a következtetések pedig annyira érvényesek, mint az előtételek, amelyeken alap szanak. Az alábbiakban összefoglalom legfontosabb hipotézi seimet. 1. A KÍSÉRLETEZŐ MEGBÍZHATÓSÁGA Ez nem társadalmi megítélés, hanem jellem dolga. Hajlandó vagyok alávetni magamnak bármilyen pszichiátriai, lélektani és fizikális vizsgálatoknak, az itt felsorolt adatok hasznosításá nak érdekében, ha ez elősegíti, hogy elfogadják a tényeket. 2. ANALÓGIÁK Egyszerűbben szólva ez azt jelenti, hogy a megfigyelt jelen-
ségek vagy cselekmények ugyanolyan feltételek szerint történ nek, mint tükörképeik a földi környezetben. Bár ez látszólag összeegyeztethetetlen a jelenlegi emberi tudással és felfogás sal, a kísérlet realitása elfogadható, ha a jelenséget ugyanúgy, majdnem ugyanúgy, vagy hasonlóan érzékeljük és értelmez zük, mint földi megfelelőjét, amelynek éber és tudatos álla potban vagyunk tanúi. 3. ÉRZÉKELÉS ÉS ÉRTELMEZÉS Az érzékelés és az értelmezés akkor minősül pontosnak, ha a hiba-tényezők megmaradnak a tudatos állapotra is jellemző határok között. Az érzékelés és az értelmezés összefügg a ne veltetéssel és a tapasztalattal, az intelligenciával és az érzelmi kultúrával. Arra kell következtetnünk, hogy az ingereket, noha nyilvánvalóan eltérő természetűek, a Második Állapotban is racionálisan értelmezzük az érzékleteket, noha ezek nyilván valóan eltérő természetűek. Az alak és a szerkezet azonosítá sa, minősítése, osztályozása, csakúgy, mint az anyagi világban és tudatosan, az egyén tapasztalataitól és ismereteitől függően történik. Sőt, amikor az érzékelt ingerek túl vannak e tapasz talatok és ismeretek körén, a tudat a Második Állapotban ak kor is minden erejével azonosításra törekszik. Olyannyira en gedelmeskedik az azonosítás egyértelmű parancsának, hogy inkább végrehajtja az utasítást saját korlátain belül, mintsem elismerné ismeretlen tények létezését. Más szavakkal, el kell hinnünk, hogy a kísérletező az igazat mondja. El kell fogadnunk, hogy a Második Testben átélt ta pasztalatok igazak, amennyiben megfelelnek az igazság konk rét követelményeinek. El kell fogadnunk, hogy az elme ugyanúgy működik a Második Testben, noha másképp lát, hall, tapint és néhány új érzékszervet is használ. Azt is el kell fogadnunk, hogy a Második Állapotban inkább pontatlanul azonosít, de nem hajlandó elfogadni ismeretlen elemek létezé sét. És el kell fogadnunk, hogy tévedni a Második Állapotban is emberi dolog.
Ezek után valamivel könnyebb lett válogatni és osztályozni a több, mint tíz év alatt végzett 589 kísérletet, íme néhány következtetés, amelyet levontam belőlük. Álmunkban nem használjuk az eszünket A tudat, úgy, ahogy mi értelmezzük, nem működik. Az eseményekben ösz tönösen vagy irányíthatatlanul veszünk részt, vagy pedig passzívan visszahúzódunk, mint önálló cselekvésre képes, mozdulatlan szemlélő. Az érzékelés egy, legföljebb két érzék szervre korlátozódik. Az elemzés képessége hiányzik vagy használhatatlan. Gyakori a téves képzettársítás, amelyet a tu datos emlékezet is megőriz. A Második Állapot ugyanolyan ellentéte az álomnak, mint az ébrenlét. Van benne Én-tudat. Az agy ugyanolyan pontosan igyekszik érzékelni, mint a tudatos ébrenlét alatt. Az érzékelés és értelmezés alapján mérlegel és határozza el a cselekvést. Az érzékelés ellenőrizhető tudatosan, módszeresen ismételt cselekményekkel. A tett ugyanolyan fontos, mint ébren. Az ér zékelés nem korlátozódik egy vagy két forrásra. Az érzelmek nagyobb szerepet játszanak, mint tudatos állapotban, de ugyanúgy irányíthatók és fegyelmezhetők. Ha egy kísérletben nem találkoztam a Második Állapot jel lemző tulajdonságainak többségével, akkor azt álomnak minő sítettem. A rostán fentmaradt élményeket újból osztályoztam. Következőnek a környezetet elemeztem, okokat keresve. Ha volt is ennek az állapotnak valamilyen oka, az mint az alábbi táblázatból láthatjuk, nagyon jól elrejtőzött. Körülmények (sikeres kísérletekben) Nappal Éjszaka Meleg Hideg Páratartalom (nincs észrevehető hatása)
Százalékos megoszlás 42,2 57,8 96,2 3,8 _
Légnyomás (nincs észrevehető hatása) Fekvés
Állás Észak-déli fekvés (fej északnak) Kelet-nyugati fekvés (fej keletnek) Ismeretlen helyzet Hold és bolygók állása (nem észrevehető)
100
_
62,4
192 18,4
Sikert főleg melegben, fejjel északnak, hason fekve értem el. Nincs érdemleges hatása a napfénynek, a páratartalomnak, a légnyomásnak, a testhelyzetnek, vagy a Hold tömegvonzásá nak. Bonyolultabb környezettanulmány is lehetséges, de eddig még nem került rá sor. Mint a legtöbb feljegyzésből megállapítható, a testi állapotot könnyebb volt elemezni. Testi állapot Százalékos (sikeres kísérletekben) Egészség Enyhe gyengé kedés Betegség vagy sérülés Fáradtság Kipihentség Átmeneti állapot Eves_előt Evés_után Átmeneti állapot Lehetséges gyorsító tényező (gyógyszer, egyéb)
megoszlás 78,4 21,2 0,4 46.5 18,8 34,7 17 ,5 35.5 47,0 12.4
Látható. hogy a szervi megbetegedés, amely sűrűn eredmé nyez testen kívüli élményeket, az én esetemben nem játszott
túlzott szerepet. Nálam leginkább akkor fordult elő, mikor kissé fáradt voltam, és már letudtam az evést. A gyógyszerek, ajzó- vagy nyugtatószerek befolyása nem jelentős. lelkiállapot Százalékos (a sikeres kísérletekkel kezdődően) Nyugodt Változékony Összefogott Várakozó Nyugtalan Érzelmileg-feszült Szellemileg-feszült Izgatott Riadt lsmeretlen
megoszlás 3.2 8.9 64,0 11.9 3,7 9,0 6,5 0,7 2.7 30,0
Úgy látszik, az „emberi laboratóriumban" a legfontosabb követelmény a nyugalom, a befelé fordulás és némi érzelem. „Riadtság" alatt a félelem különböző fokozatai értendők, ame lyeket a korai szakaszban éltem át, olyan kísérletek során, amelyek erőszakos vagy felzaklató élményekhez vezettek. A „nyugalomhoz" gyakran társult többé-kevésbé türelmetlen vá rakozás. Most a szabályozó tényezőket elemzem. Az előidézés (sikeres kísérletekben)
Százalékos megoszlás
Szándékolt.......................................................................40.2 Spontán..............................................................................14,9 Meghatározatlan...........................................................44,9 Szándékolt kísérletek..........................................Összes próbához képest Siker.................................................................................58,7 Elalvás............................................................................... 13,6 Eredménytelen.................................................................27.7
Módszer
Siker
Hangszalag
17,1
Elalvás 5,7
Lazítás visszaszámlálással
24,0
45
Mnemotechnika
3.7
1,7
12.9 4,7
Vegyes
13.9
1,6
5.7
Jelenségek (sikeres kísérletekben) Sziszegés
Eredménytelen 4,5
Százalékos megoszlás 45,2
Bénulás
11,4
Rezgés
30,2
Melegség
66,9
Vegyes
33,8
A „spontán" rovatnál megjegyzendő, hogy a kísértelek „szándékoltak" lettek, amikor a Második Állapot aktiválódott. Amikor magától jelentkezett a szokásos lazítás közben, én persze kihasználtam az alkalmat. „Meghatározatlannak" neve zem azokat az eseteket amikor csak az állapot előidézésében játszott szerepet tudatos elhatározás. „Sikeresnek" minősítek minden esetet, ahol egy-két jelensé get sikerült előidézni, részleges vagy teljes különválás közben. Az „alvás" azokat az eseteket jelenti, amikor egyszerűen el aludtam, az „eredménytelen" pedig azokat a próbákat, mikor nem értem el jelentős eredményt és egyetlen jelenséget sem figyelhettem meg. A „Módszer" rovat a különböző eljárások hatékonyságát szemlélteti. A másutt ismertetett módszerekben az egyszerű, „próbálgató" teszteken alapuló fejlődés tükröződik. A szalag például egészen hatékonynak bizonyult, de korlátai voltak és gátolta a szabad akaratot, épp ezért folyamodtam legsűrűbben a visszaszámláláshoz. A „jelenségeket" a fejlődés szempontjából kell vizsgálni, A bénulás csak a korai szakaszban volt megfigyelhető, Ugyanez érvényes a rezgésre, amely észrevehetően alakult át melegség-
gé; a középső és kései szakaszban csak néha-néha lehetett ér zékelni. A sziszegés a kísérletek kezdetén jelentkezett és vé gig kitartott. Minden sikeres kísérletben az alábbi kategóriákra osztottam fel az adatforrásokat: Érzékelés módja Látás Hallás Tapintás Izlelés Szaglás Mozgás Egyéb
Százalékos megoszlás 67.2 82.7 69,8 0.7 0,3 94,2 73.0
Hangsúlyoznom kell, hogy a táblázatban szereplő érzetek mindig megközelítő jellegűek. Ez nem azt jelenti, hogy a Má sodik Állapotban is van egy transzcendens idegrendszer, amely veszi az ingereket. Jelenleg nem áll rendelkezésünkre bizonyíték, amely alátámasztaná vagy cáfolná, hogy a Máso dik Állapotban létezik ilyen rendszer. Arra sincs magyarázat, miért szorul annyira háttérbe a szaglás és az ízlelés, hacsak azért nem, mert mindkettőt az anyaggal vagy az anyagi ré szecskékkel való testi kapcsolat határozza meg. Ám a tapin tás, noha reá is látszólag ugyanezek a korlátozások érvénye sek, mégis fontos ingerforrás. Ezt talán az indokolja, hogy a tapintás vagy a sugárzást érzékeli, vagy pedig az én esetem ben fejlettebb, mint a szaglás és az ízlelés. Ugyancsak besoroltam a táblázatba a mozgást, amely inkább aktivitás mint passzivitás. Olyan ingerforrás, amely túl van a hagyományos öt érzékszerv határain. Földi testünk egyensúlyszerve önálló jeleket továbbít az agynak, amelyek nem erősí tik meg és nem oldják ki más érzékszervek jelentéseit. A húsvér test egyensúlya a nehézkedési és tehetetlenségi erőktől függ. Lehet, hogy ugyanez érvényes a Második Állapotban is. Az „Egyéb" rovatba azokat a jelenségeket soroltam, ame-
lyeknek nincsen testi ellenpárjuk. Az érzékelés a Második Ál lapotban kívül esik jelenlegi tudásunk és elméleteink körén. Még az a leghelytállóbb feltételezés, hogy a Második Testben való érzékelés nem a földi mechanizmus fonákja, hanem az elektromágneses színkép valamelyik erejének funkciója, amely a direkt mágneses mezőkön, esetleg egy ismeretlen mezőn vagy erőn át valósul meg. Ezt persze csak kísérleti úton, az adatok széleskörű ellenőrzésével lehetne megállapítani. ELEMZÉS ÉS OSZTÁLYOZÁS A Második Állapot egyik sarkalatos pontja, hogy mennyire tevékenyen és pontosan válogatja az agy az érzékleteket és ezek alapján mennyire ésszerűen jár el. Az elvégzett azonosí tásokat a következők szerint osztottam fel:
Ismerős Alakzat (ldom vagy forma) Szerkezet Alkotóelemek Élő Intelligens Félállati Műtermék Ismeretlen Élettelen Elvont Konkrét Esemény cselekmény Megfigyelés Részvétel Analóg
Százalékos Hasonló
20.6 24.8 17,4
44,4 32,2 32,2
65 4
75,7
7,1 27.6
1,3 23,0
21,1
46.2 62,2 37,8
-
62,1
37.9
25,7 39,0
-
megoszlás Ismeretlen 35,0 50 4
50.4
-
30.7 8.7 17,4 43,2 32,7 81.8 18.2
18.9 19.2 80,4
41.8
55 4
19.6
A táblázatból látható, hogy a Második Testben többnyire emberszabású, intelligens jelenségekkel kerülünk kapcsolatba, akik ismerős vagy a mienkhez hasonló környezetben használ ják azonosítható eszközeiket. Az eseménynél vagy cselek ménynél fordított a helyzet. És sok minden van még, amit én, az én tudásommal és tapasztalataimmal nem foghatok fel.
HASONLÓSÁGOK A MÁSODIK ÁLLAPOTTAL
Ismereteim legnagyobb hiányosságára akkor ébredtem rá, amikor a fizikai, tudományos, történelmi és társadalmi konk rét fogalmakat próbáltam alkalmazni a Második Testben átélt tapasztalatokra. A táblázatok jól tükrözik ezt a problémát.
Fiz kai fogalmak
idő
45.2 38,4
49.1 41,8
Sugárzás
52,6 12.9 7,4 37,9 72,8 2,7
18,2 3.7 2,0 17,1 2,2 26,7
Társadalmi fogalmak Közösségi szervezet Család Férfi-nő kapcsolat Tanulás Érettség/öregedés Genetikai kapcsolat
22.4 33.4 12,2 0,8 0,8 31
50,3 41.4 50,7
Anyagszerkezet Energiamegmaradás Erőterek (interakció) Hullámmechanizmus Nehézkedés Akció-reakció
61,8 3.7 5,8
5,7 19,8 29,2 83.4 90,6 45,00 25.00 70.6
27,3 25,2 39,1 37.4 95,5 91,1
Szimbiózis Kulturális
8.1 áramlatok
Elemi motivációk
52.8
39,1
2.7
47,0
50,3
28,0
26,0
46,0
Történelem/Vallás
Technikai
27,0
61.3
11.7
Politikatörténet
fejlődés
270
44.5
28,5
Vallási tanítás
4,9
64.2
30 9
Ezt a válogatást abból a szempontból kell vizsgálni, hogy a technika és az ismeretek a Második Állapotban is fejlődnek és bővülnek. Az „Idő" kategória arra vonatkozik, ahogyan a Második Testben érzékeljük az idő múlását: nincsen köze a földi időméréshez. N e m tüntettem fel a földi körülmények kö zött kiesett időt, mert annak meg a Második Állapothoz nincs köze. Az „Azonos" oszlopba azokat az élményeket soroltam, amikor érzékeltem az idő múlását. A „más vagy használhatat lan" rovatban azok az élmények szerepelnek, mikor az idő mintha felgyorsult, lelassult, vagy nem létezett volna. Az „ismeretlen" azt jelenti hogy jegyzeteimben nem találtam adato kat. A többi tudományos fogalom kizárólag olyan körülmények re, cselekményekre és feltételekre vonatkozik, amelyeket a Második Testben tapasztaltam és nincsenek kapcsolatban a „helyi" kísérletekkel vagy az „Itt-és-Most"-ban tett látogatása immal. Az utóbbi helyeken csakis a „természet" törvényei ér vényesültek, noha ez nem feltétlenül befolyásolta a Második Test próbálkozásait. A társadalmi fogalmak elemzése arról győz meg, milyen bo nyolult feladat a Második Állapot feltételeihez alkalmazkodni. Ilyen rendkívüli különbségek mellett nagyon nehéz megérteni a szemléletet, a gondolkodást, a tetteket és az érzelmeket. Már írtam, milyen kínos h e l y z e t e k b e keveredtem emiatt. Ami a történeti-vallási fogalmak elemzését illeti, az „Azo nos" oszlopba sorolt események mindhárom alpontban főleg az „Itt-és-Most"-ba tett kirándulásaim eredményei. A második
oszlopba soroltam gyakorlatilag minden tapasztalatot, amelyre nem a jelen térben és időben tettem szert. A harmadik oszlop ba az értelmezhetetlen adatok kerültek. Mint már az előző fejezetben utaltam rá, a kísérletekben el ért haladással párhuzamosan változott az érzékelés. Az első oszlop adatait főleg a korai szakaszban szerzett tapasz talataimból szűrtem le, míg a második és a harmadik oszlop a középső és kései szakasz kísérletezését tükrözi. Ezeket az eredményeket csak az új fogalmak alkalmazásával nevezhet tem „ismerteknek".. A helyszínek újabb jellemző tulajdonsága rajzolódott ki amikor a hasonlóságok alapján osztályoztam. Kísérletek (%), amelyekben előfordult a jellemző tulajdonság HELYSZÍNEK III.
I. II. Megoszlás sikeres kísérletek szerint
31,6
59.5
Idő
85,8
Anyagszerkezet
75,4
-
Energiamegmaradás
58,3 54,0
Nehézkedés Akció-reakció Sugárzás
60,2 73,5
Közösségi szervezet
31,1
75,8
33,9
91.9
23,3 20,7
87,11
91.9
67,3 42.1 29,0
24,2
39.4
33.9
19
-
0.2 0,3
férfi-nő viszony Tanulás Érettség/öregedés
1,4
Genetikus kapcsolat Szimbiózis
5.2 12.8
Kulturális áramlatok
5.2
Technikai fejlődés
68.2
Politikatörténet
68,3 13.7
Vallási tanítás
52,5
8.9 88,7
-
-
-
--
-
-
11,3 33.9 71,0 24,2
-
-
Volt még egy besorolhatatlan állapot, amelyik egyik rovatba sem illett. Ezt a 12. fejezetben írom le. Az I. Helyszín min den szempontból aggályosan alkalmazkodik az anyagi-földi világhoz. A II. Helyszín sokarcú, de csak néhány motívumá ban ismerhető fel az I. Helyszín, A II. Helyszín energiamezők tartománya, egyszerre ismerős és idegen, ahol nincs nehézke dési erő, mégis érvényesek rá a fizika fontosabb alaptörvé nyei. Társadalmilag, történelmileg és filozófiailag azonban na gyon csekély mértékben párhuzamos az I. Helyszínnel. A III. Helyszín olyan kérdéseket vet föl, amelyekre nincs válasz. Majdnem ugyanolyan jellemző tulajdonságai vannak, mint az I. Helyszínnek, kivéve több megmagyarázhatatlan el térést. Ezeket a „technikai fejlődés", „politikatörténet és „val lási tanítás" rovatokba soroltam. Ezen a téren csakis a Második Test kitartó tanul mányozására szakosodott, népes kutatócsoport érhet el ered ményeket. Elhatározás dolga az egész.
20 TANULSÁG HELYETT
E
nnyi év után még mindig nem tudom, hogyan és miért tértem el a „szabályoktól", nem találok könynyen meghatározható okot. Nem kínált megbízható válaszokat az orvostudomány és a lélektan sem, amitől fel váltva voltam sértődött, szomorú és hálás. Sértődött, mert alapjaiban rendült meg a tudomány mindenhatóságába és magasztosságába vetett hitem; szomorú, hogy én már sohasem láthatom meg földi életemben a tudomány diadalát és hálás annak a néhány tudósnak, akik voltak elég bátrak tárgyilago san mérlegelni olyan fogalmakat amelyek évekig tartó tanul mányokat mélyen gyökerező erkölcsi elveket és vallási néze teket vontak kétségbe. Ha esetemet nem is lehet belegyömöszölni egyetlen mai tu domány keretei közé sem, anélkül, hogy ne kellene irdatlanul sokat forgatni, csűrni-csavarni és facsarni, talán mégsem árt hat kidolgozni egy elméletet amely akár helytálló is lehet. Végül is, azt is be lehet bizonyítani, hogy az ember nem egyéb, mint néhány liter szennyezett víz. Csak elszántság kell hozzá, hogy egy jelenséget belesajtolhassunk a tudomány kalodájába.
Jelenlegi ismereteink szempontjából akármennyire elfogadhatatlannak tűnjék is az én elméletem, azt megérdemli, hogy elgondolkozzanak rajta. Végül is, egyetlen más elmélet sem kínál ennél részletesebb magyarázatot és több feleletet. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy pontosan így is van; ezt majd a jövő dönti el. Viszont azt sem bizonyítja semmi, hogy ha mis lenne. Alapjai kétségtelenül nem eredetiek, alkalmazása annál inkább. Kérdés: Mi történik a laboralóriumi állattal, ha a kísérletnek vége? A világmindenségben, amelyet a szerves képződmények nagy változatossága népesít be, az élet megjelenésének kedvező környezet meghatározott rend szerint alakul ki. A legfonto sabb követelmény az egész bolygót beburkoló, visszaverő és visszatartó védőpajzs léte. Amint ez a planétára anyag normá lis fejlődése folyamán megjelenik, létrejött az élet születésének alapvető feltétele. A pajzsot gázok és cseppfolyós anyagok alkotják, amelyek elég sűrűek ahhoz, hogy az élethez elengedhetetlen mértékben visszaverjek, megszűrjek, és/vagy eltérítsék a közeli csillagok sugárzását, ugyanakkor a biokémiai folyamatokhoz szükséges átlagos hőfokon tartsák a bolygót. A pajzs, ha egyszer kialakult, csak szűrt fényt és csökkent sugárzást enged a bolygó felszínéig. A látótávolság a közeli, felszíni tárgyakra korlátozódik, függőleges irányban nem lehet tovább látni a bolygó átmérőjének egytizedénél. Nem láthatók a távoli csillagok, holdak, vagy más bolygók. Néha-néha, ahogy a bolygó kering, homályosan fölizzik a kelő és lenyug vó nap. Ebben a környezetben keletkezik és fejlődik, egyre széle sebb körforgásban, a szerves anyag. Azokon a bolygókon, ahol ez a pajzs nem alakult ki vagy nem maradt meg elegen dő ideig, nincs élet. Ha a pajzs összeomlott vagy magába
szippantotta a tér, az élet elsatnyult és elpusztult, hacsak a bolygón nem volt megfelelő intelligencia, amely képes volt kifejleszteni és fenntartani a mesterséges környezetet Az elmélet szerint a bolygók két csoportra oszthatok: olya nokra, amelyeknek nincs és olyanokra, amelyeknek van vedőpajzsuk. A vékony pajzzsal körülvett bolygókon megjelenhet a szerves anyag. A védőpajzs nélküli bolygók meddők marad nak, ezeken nincsen más, mint szervetlen anyag. E szabály alól csak a legritkább e s e t b e n van kivétel. Ilyen körülmények között ébred öntudatra a megfelelő szintre fejlődött szerves anyag és használja föl a természet közvet lenül érzékelt eröit. Ezek az erők, az érzékelés és alkalmazás sorrendjében, a következők: a pszionikai e r ő (a teremtő gon dolat energiája), a biokémiai erő, a nukleáris erő és a nehéz kedési erő. Hébe-hóba alkalmazzák az elektromágnesességet, inkább csak mellékesen, más erőkkel együtt. Olyan, mint a hasznos égés közben keletkező fűst. Az élet kialakuló formáinak .szükségletei: a pszi-erő elégíti ki. A szükségletek közül a legelső magától értetődően a köz lés. Az egyedek és csoportok Közötti információáramlás nem ismer tért és időt. A tapasztalat és a tanulás járatossággal ajándékoz meg a pszi más alkalmazási területein, pl a moz gásban és az anyagátalakításban, a kezdetlegesebb fajok irányításában és a nem-anyagi tartománnyal való érintkezésben és társulásban. Amikor az é l e t intelligens formái társadalmakba és civilizá ciókba fejlődnek, megismerik és megértik a többi erőt is. Ez áltatában akkor következik be, mikor az egyén (és a társada lom) beleun. hogy örökösen a pszi-erőt kelljen használnia. Ezért eszközöket készít, amelyekkel előállítja a táplálékát, uralma alá hajtja és irányítja a környezetet, anyagot szállít, növeli a mozgást, sőt, mérsékeli vagy felerősíti a pszi-erőt. Mivel a pszi-erő képes felfogni a szellemi létezőket is, a többi erőt gyorsan rá lehet kényszeríteni a fenti szükségletek
szolgálatára. Valószínű, hogy a társadalom ezen a ponton léte sít értelmes kapcsolatot a bolygó más társadalmaival és a nem-anyagi világ lakóival. Amikor megtette az utolsó lépést a felnőtté válás útján, a társadalom beleolvad a galaxisközi társadalom végtelenül na gyobb egységébe. Nem véletlen, hogy ennek az egyesülésnek a legnagyobb teljesítménye a Teremtő Egészhez fűződő kap csolat felismerése, ami nyomban eloszlatja a téveszméket és találgatásokat. Az intelligens lét kialakulásának és tágulásának szabályai szétválaszthatatlanul összefonódnak az energia tör vényeivel és ahhoz hasonló könyörtelenséggel érvényesülnek. Valamikor réges-régen, sok ilyen társadalomban érzékeltek egy alacsonyabb fokozatú pszi-erőt, amely egy távoli galakti ka külső pereméből áradt. Kezdetben csekély érdeklődés kí sérte a jelenséget. Mennyiségi és minőségi szempontból aligha lehetett több félállati fokozatú emanációnál. De akadt egy unatkozó mérnök, aki lanyha kíváncsiságból végigfuttatta a random-rendezőgépen a bejövő, nyers pszi-zajokat, és meg döbbenésére nagynéha az alkalmazott pszi-erő villámai lob bantak fel a számlálón. A különös jelenségre felügyelve elvégezte a terület pszipróbáját; ott, várakozásának megfelelően, új társadalom volt kialakulóban. A szokatlan eseménytől fölvillanyozva leadták az új társadalmaknak szóló, szabványos pszi-közleményt. Különös mód nem érkezeti válasz. A következő adások sem jártak eredménnyel. Ez valóban szokatlan volt. Kiküldtek egy ökológiai csapatot, hogy végezzék el a fizikai felderítést, A kutatók fölfedezték a forrást, egy tízes csillagrendszer harmadik bolygóját. Körülötte keringve, méréseikből és meg figyeléseikből azt a következtetést vonták le, hogy a bolygón nem a szabályok szerint alakulnak ki a tudatos létformák. A szakadozott gázburok nem volt alkalmas szűrésre, ami termé szetesen lehetővé tette a szokatlanul erős sugárzás behatolását. Emiatt a bolygóról tisztán lehetett látni a napot, az árnyékos oldaláról pedig a távoli bolygókat és csillagokat. A magas forgási sebesség és egyéb tényezők eredményeként
nagy intenzitású mágneses mező alakult ki az egész bolygón, ami, a rendkívüli sugárzással együtt mély hatást gyakorolt a születő társadalomra. Közeledve a pszi-zajok elviselhetetlenné erősödtek. Védő és szelektáló készülékek híján a csoport nem szállhatott le a bolygó felszínére. A pszi nyers volt, fegyelmezetlen, ésszerűt len, zabolátlan és ösztönös. Vizuális megfigyeléssel mégis lát ni lehetett a társadalmi kezdemények csiráit, a mesterségesen előállított tárgyakat és a környezet átalakítását. Szerencsére a csoport egyik tagja magas szintre fejlesztette az egyéni pszi-védőburkot, és felajánlotta, hogy ő majd kap csolatba lép a bolygóval. így is tett, miközben a többiek tü relmesen várakoztak a bolygó meddő és rideg holdján kiépí tett menedékükben. A látogatás bebizonyította, hogy rendkívüli körülmények kö zött a kutató kiképzése nem állja meg a helyét Hamarosan visszatért, szellemileg kimerülten. Ennek ellenére több felszíni ponton sikerült kapcsolatot létesítenie és megállapította, hogy nem tévedtek. Új társadalom volt születűben, de elképzelhe tetlenül nyomorúságos körülmények között. Egyáltalán nem ismerték, nem értették és nem használtak a pszi-erőt. Amikor a felderítő megpróbálkozott a pszi-közlésmóddal, az őslakók rémülten elinaltak vagy térdre vetették magukat és erős pszireakciókat árasztottak magukból, mintha a Teremtőt látnák maguk előtt. Különös módon, az elővigyázatos pszi-próbák során néha-néha mégis fölcsillant e teremtmények agyában a világmindenség törvényeinek visszfénye, ami azt bizonyította, hogy a vetés kicsírázott és hogy környezetük ellenére is a tör vényeknek megfelelő társadalmat fognak létrehozni. E tudás birtokában a kutatóosztag hazatért, hogy fontolóra vegyék a kérdést. Később időről-időre újabb és jobban fölsze relt kutatócsoportok is meglátogatták a küszködő intelligens lényeket. Minden látogatásnál betartották a fiatal társadalom törvényeit, így sohasem segítettek egyik kultúrának a másik ellenében. Nagyritkán egyedi szinten is találkoztak a pszí-erő intelligens alkalmazásával és támogatták ezeket a kezdemé-
n y e k e t . De minden elővigyázatosságuk ellenére sem kerülhet ték el, hogy látogatásaik ne erősítsék tovább az alakjukat öve ző mítoszokat és legendákat. Csak kivételesen fordult elő, hogy egy lény pozitívan válaszolt a pszi-próbára. Aztán alaposan megváltozott a helyzet. A rutin pszi-vizsgálatok és a szellemi lények jelentései arra utaltak, hogy a kér déses társadalom belépett az atomkorba. A nukleáris erő alkal mazása szükségszerűen elvezetett a tömegvonzás kérdéséhez, aminek következtében a közeljövőben sor kerülhet a csillag közi utazásokra. Azonban katasztrofális következményekkel j á r h a t ha egy, a pszi-erőt nem ismerő társadalom lép kapcso latba más társadalmakkal. Márpedig a csillagközi utazásokon az ilyen kapcsolatok úgyszólván elkerülhetetlenek. Ezt látva a kutatócsoportok kettőzött szorgalommal igyekez tek kapcsolatokat létesíteni, de nem sikerült komoly hatást gyakorolniuk az új társadalom fejlődésére. Még mindig ugyanazok az akadályok tornyosulnak előttük. Még mindig is teneknek tartják őket. Azok közül, akik átesnek a pszi-próbán, sokan még mindig elvesztik képességüket a tudatos gondolko dásra, mire elszigetelik őket, mint a betegeket. Minden tartós pszi-kapcsolatot valótlanságnak vagy álomnak bélyegeznek (e társadalom ezen a néven nevezi a feltöltődés közbeni össze hangolatlan pszi-tevékenységet, amely hasonlít a normális tár sadalmak gyermekeinél megfigyelhető jelenségre.) De a legnagyobb csalódást azok a kísérletek okozták, mikor a szellemi vezetőkkel akartak kapcsolatba lépni. Kivétel nél kül valamennyi kudarcba fulladt A vizsgálatokból arra lehe tett következtetni, hogy ezek a vezetők teljesen elmerülnek saját tanaikban, eleve elutasítják a pszi-erő minden megnyil vánulását, képtelenek felfogni más ingereket, mint azokat, amelyeket a fényt a hangot (a gázburok rezgéseit) és az elektromágneses sugárzás mechanikusan gerjesztett és továb bított változásait felfogó szerveik érzékelnek. Csak azoknál az egyedeknél tudtak szerény sikereket elérni, akikben nem épültek ki „tudományos" gátlások. E viszonylag képzetlen bennszülöttekkel, akiket kevés téveszméről kellett
leszoktatni és akik nem féltek attól, hogy elvesztik tekintélyüket, a látogatók gyümölcsöző gondolati eszmecserét folytattak. Sajnos, ezek a pallérozatlan elmék gyakran rendkívül torz módon értelmezik a velük közölt adatokat, ráadásul a fiatal társadalom vezetői meg sem hallgatják a tudatlanok tanúsko dását és kijelentéseit. Mégse hagyták abba a munkát. Magas fokozatú pszi-erőt sugárzó készüléket használnak, abban a reményben, hogy az éber, tevékeny időszakban sikerül kapcsolatot teremteniük a társadalommal. Minden valamennyire is intelligens és kíváncsi egyedet megtanítanak, néha nagy nehézségek árán, a pszi-erő technikai alapjaira. Másokat, anyagi testben vagy pszi-egységként, ideiglenesen kiemelnek környezetükből,, teszteket és vizsgálatokat végeznek rajtuk, hogy megoldást találjanak a problémára. Közvetlen akcióra nem kerül sor. A. látogatók mindig oltal mazó szándékkal közelednek az alacsonyabb rendű társadalmi szervezetekhez. Mert többszörösen bizonyított tény, hogy min dig az alacsonyabb szinten álló veszít, ha kapcsolatba kerül fejlettebb társadalmakkal. Lehet, hogy ennek a feltételezésnek a részletei hibásak, az indoklásai vitathatók, de alapjaiban akkor is közel állhat a va lósághoz. Végül is miért ne lehetnénk mi az ő szemükben érdekes, változatos célokra használható kísérleti állatok? Ha valaha és/vagy most megpróbálkoztak a kapcsolatfelvétellel és a kísérletezéssel, akkor bizonyosra vehetjük, hogy társadalmunk nem reagált rájuk. Hiszen ez kiáltó ellentétben lenne a régi és új vallási tanításokkal, az Istennek és az ő an gyalainak tulajdonított cselekedetek pedig ugyancsak veszíte nének magasztosságukból. Az életjelenségekkel főleg az elmével, a személyiséggel és az idegi funkciókkal foglalkozó tudományok gyökeres felül vizsgálatra szorulnának. Talán a test és a lélek betegségeire is megkapnánk a mostani homályos feltételezések helyen a pon tos magyarázatot.
Legkönnyebben a fizikai tudományok alkalmazkodnának. Itt az új adatok és elméletek viszonylag szilárd alapokra találná nak, egyszerűbb lehetne a kísérletezés és a következtetés. Ami az én esetemet illeti, ez az elmélet sok tapasz talatommal kapcsolatos kérésre kínálna ésszerű választ. Pontról-pontra kellene átvizsgálnom minden kísérletet, hogy meg találjam a kapcsolatot. De a filozófusokhoz, pszichiáterekhez és a többiekhez hasonlóan, akik éveket szaktárgyuk tanul mányozásával, én is húzódoznék az újabb változtatásoktól. Pedig az itt következő tapasztalatokat nem lehet teljesen fi gyelmen kívül hagyni. Kísérleteim korai szakaszában éltem át őket. Majdnem szóról-szóra idézem jegyzeteimet
1960. IX. 9. Éjszaka
Észak-déli helyzetben feküdtem, amikor hirtelen úgy érez tem, mintha bénultan merülnék el egy nagyon erős fénycsóvá ban, amely mintha északon gyúlt volna ki és körülbelül 30 fo kos szöget zárt be a szemhatárral. Teljesen tehetetlen voltam, kiveszett belőlem minden akarat és úgy éreztem, mintha egy iszonyú erővel kerültem volna személyes kapcsolatba. Ez a számomra fölfoghatatlan intelligencia egyenesen eresz kedett alá (a fénycsóván?) a koponyámba, ahol mintha átla pozta volna minden emlékemet. Halálra rémültem, mert sem mit sem tehettem ellene. A homlokom fölötti ponton hatolt be az agyamba és nem ajándékozott meg vigasztaló gondolatokkal vagy szavakkal. Mintha tudomást sem vett volna érzelmeimről. Valamit kere sett az agyamban, személytelenül, sietve. Egy idő után (talán csak pillanatok teltek el) otthagyott, én pedig „újraegyesül tem", és összetörve, feldúltan mentem ki, hogy szívjak egy kis friss levegőt.
1960. IX. 16. Éjszaka Ugyanaz a személytelen szondázás, ugyanaz az erő, ugyanaz a szög. De most először éreztem, hogy a hűség eloldhatatlan kötelékei kapcsolnak ehhez az intelligenciához, mindig is az ő híve voltam, és dolgom van itt a földön. Lehet, hogy nem szá jam íze szerint való, de akkor is engem jelöltek ki a feladatra. Olyan érzés volt, mintha „szivattyútelepen" dolgoznék, ami koszos és közönséges munka, de akkor is az enyém, oda va gyok bilincselve és semmivel, de egyáltalán semmivel nem változtathatok rajta. Irdatlan csövek rémlettek föl előttem, olyan ősrégiek, hogy ki sem látszottak a bozót és a rozsda alól olajszerű, de az olajnál sokkal hatalmasabb energiát tartalmazó dolog áram lott bennük, olyan szubsztancia, amelyet valahol (tehát nem a Földön) elengedhetetlennek és létfontosságúnak tartanak. Itt folyt már eónok óta, és más erők is versengtek érte; és valahol, egy távoli civilizációban ezt az anyagot alakítják át vala mivé, amit az én számomra teljesen felfoghatatlan lények rendkívül sokra becsülnek. Az intelligencia elhagyott és gyorsan tovatűnt és ezzel a lá togatás véget ért. Egy idő után csüggedten fölkeltem, átmen tem a fürdőszobába és úgy éreztem, hogy meg kell mosnom egyébként tiszta kezemet a munka után.
1960. IX. 30. Éjszaka Ugyanaz, mint szeptember tizenhatodikán. Megint úgy érez tem, hogy szivattyúházban dolgozom, éreztem a fénycsóván (?) alászálló lényt, a keresgélést az agyamban; most még azt is megvizsgálta, mi szabályozza a lélegzést. Rémlett, hogy vala milyen anyagot keres, amely lehetővé tenné, hogy beszívhas sák a földi levegőt. Láttam egy övre erősített, kétszer három
hüvelykes, hüvelyknyi vastag hólyagot. alatta pedig a felírást; 'így lélegzünk most.' Ettől felbátorodtam és megpróbáltam kapcsolatba lépni velük. Gondolatban (vagy fennhangon is?) megkérdeztem, kicso dák, de a választ nem értettem és nem tudom lefordítani. Az tán éreztem, hogy távozni készülnek és kértem, adjanak jelt. de válaszul csak fölényes derűt éreztem. Aztán mintha fölszárnyaltak volna az ég felé. míg én esde kelve kiáltoztam utánuk. Bizonyos voltam benne, hogy elméjük és intelligenciájuk olyan magasrendű, amelyről nekem fogal mam sem lehet. Személytelen, hideg ész. nyoma sincs benne szeretetnek, részvétnek, ez általunk oly sokra tartott érzelmek nek, és mégis lehet, hogy ez az a mindenható hatalom, ame lyet mi Istennek hívunk. Talán ilyen látogatásokból lett min den vallás és most sem tudunk jobb válaszokat, mint évezre dekkel ezelőtt. Addigra kivilágosodott és én felültem és sírtam, görcsösen zokogtam, úgy, ahogy még sohasem sírtam életemben, mert a reménytelenség bizonyosságával tudtam, hogy a gyermekko rom, a templomok, a vallások Istene egyáltalán nem olyan, amilyennek mi imádjuk - és hogy életem végéig siratni fogom ezt az elvesztett illúziót. Szóval ezek szerint otthagyott laboratóriumi állatok vol nánk? Vagy még mindig tart a kísérlet?
21 VAN ÉSSZERŰ MAGYARÁZAT?
F
ilológiában jártas e m b e r e k n e k az itt leírtak olybá tünhetnek, mintha e g y több e z e r é v e s gondolatot folytatnának. H a e z így van, a k k o r m i értelme m é g egy k ö n y v n e k ? E r r e először is azt válaszolom, hogy ez a könyvet n e m olvasmányok és a múlt tanulmányozása ihlette, h a n e m a XX század közepén történt e s e m é n y e k , amelyeket c s a k k é s ő b b ve tettem össze történelmi e l ő z m é n y e i k k e l . Ha igaz, a m i velem megesett, a k k o r elképzelhető, hogy a M á s o d i k Test elmélyült szervezeti kutatása és tanulmányozása által olyan m i n ő s é g ű ugráshoz vezet, amely ugyanolyan h a t a l m a s , vagy m é g hatalm a s a b b horderejű l e s z , mint a kopernikuszi forradalom. Ez lehet a rés, amely előbb ajtóvá tágul, m a j d kapuvá szélesedik, amelyen új k o r b a léphet át az e m b e r i s é g .
AZ EMBER
KORLÁTAI
Egyrészt körme h e g y é i g materialista társadalmunk s z á m l á j á ra írható, ha azt hisszük és valljuk, hogy addig élünk, amíg
anyagi testűnk létezik. De az ember aurája - az a terület, amellyel kölcsönhatásban vagyunk - túléli a hús-vér testet és a tudatot. Ez a térség nem anyagi, hanem gondolatokból és érzésekből áll. Amig él az ember, addig egyetlen pillanatig sem szünetel, sem ébrenlétben, sem alvás közben az adatok tudatos és tudatalatti áramlása. Ezek az adatok lehetnek jóté konyak vagy rombolóak, attól függ, hogyan értelmezi őket a tudatalatti. A folyamatos betáplálásra adott válaszokat tükrözik a kedély hullámzásai és az anyagi testben bekövetkező válto zások. Például az aura megérint egy távoli barátot. Ő ránk gondol: váratlanul, ugyanebben a pillanatban, minden képzettársítás nélkül mi is őrá gondolunk. Ez olyan gyakori és mindennapos jelenség, hogy föl se mérjük a jelentőségét. Adjuk ehhez hoz zá a régi és új kapcsolatok hihetetlenül bonyolult hálózatát és akkor kezd fogalmunk lenni a betáplált adatok tömegéről és változatosságáról. Ezt a tényt a keresztény etika szubjektív példázatokkal igyekszik magyarázni Szomszédaink, barátaink, ellenségeink velünk kapcsolatos gondolatai jelentősen befolyásolják szel lemi énünket, és ez a hús-vér testre is rányomja a bélyegét. Világos, hogy aki széleskörű, folyamatos tapasztalatokat szer zett az emberi kapcsolatokról, a tapasztalataival arányosan na gyobb mértékben részesül a betáplálásokból. Az államok ve zetőinek esetében, akiket milliószám bombáznak a jótékony vagy ártalmas ingerek, a teher kiszámíthatatlan lehet. És ne feledjük, hogy az, amit mi idézünk elő másokban, az is viszszahat ránk. Próbáljunk elképzelni egy láthatatlan ideghálót, amely kö zöttünk és ismerőseink között feszül. Ebben a hálózatban ál landóan közlekednek a jelek, a gondolatok. Azokkal, akik tu datosan vagy öntudatlanul gyakran gondolnak ránk, erős, jól kiépített csatorna köt össze bennünket. Velük ellentétben van nak olyanok, akiknek évente ha egyszer jutunk az eszükbe. Vegyük az összes embert, a k i k k e l találkoztunk, akiket ismer-
tünk, számítsuk hozzá azokat, akikre tudatalatti hatást gyako roltunk és akkor lesz némi fogalmunk arról a forrásról, amely minden pillanatban sugározza felénk a szubjektív jeleket. Természetesen a jelek attól függően változnak, hogy milyen heves érzelmekkel sugározták őket. Minél forróbb az indulat, annál intenzivebb a jel. A „jó" vagy a „rossz" nem befolyá solja az adás minőségét A kapcsolat visszafelé is ugyanígy működik. Adunk azok nak, akikre gondolunk, rájuk pedig hatást gyakorol a mi gon dolatunk. „Gondolat" alatt itt azokat a főleg emocioniális-szubjektív természetű, szellemi cselekményeket értem, amelyek csak ritkán emelkednek a tudatküszőb fölé. Ha a vétel és az adás tudatosan és szándékosan történik, azt nevezik telepátiá nak. Sok mindent nem tudunk még. Tízszeresére erősődik-e alvás közben a vétel és az adás? Megszűnik-e a jelenség, mikor az ember „meghal?" Kiterjed-e az állatokra? Minden feleletre száz és száz megválaszolatlan kérdés. Mégis ez az első lépés a szélesebb életfogalom felé vezető úton.
A MÁSODIK ÁLLAPOT LÉTÉNEK VALÓSÁGA Sok embernek (ha ugyan nem mindnek) van Második Teste. Sok (ha ugyan nem minden) ember, egyelőre ismeretlen okokból, alvás közben ideiglenesen különválik az anyagi test től. Erre az élményre, ritka kivételektől eltekintve, nem emlé keznek. De még ennél is ritkább, amikor a szétválást tudato san és előre megfontolt szándékkal idézik elő. Ez az utóbbi különös kérdéseket vethet föl. Az elképzelhe tetlen, hogy egyetlen ember bírna ezzel a „tehetséggel". Ha pedig egy képes a szétválásra, akkor lenniük kell másoknak is, akik ugyanerre képesek, talán még nagyobb hatékonyság gal. Hányan lehetnek? Minden ezredik? Tízezredik? Százezre dik? Egymilliomodik? Tételezzük fel. hogy minden egymilliomodik ember képes a Második Testben való, tudatos és folya-
matos létezésre. Ez azt jelenti hogy jelenleg háromezerötszáz ember él, aki el tud válni önmagától, talán még jobban is, mint én. Ha egy ilyen csoport megszerveződne, kézbe tudná venni az emberiség sorsát. Nem lehetetlen, ez már meg is történt? Mielőtt mint képtelenséget félresöpörnénk ezt a gondolatot, jusson eszünkbe a „csípős" epizód, amikor még én is tudtam fizikai érintkezéssel hatást gyakorolni más emberekre. Ha egyvalaki tud ilyet, mások is tudhatják. Egy csípés megfelelő helyen, megfelelő időben megváltoztathatja a világot Csekély fantáziával is el lehet képzelni, hogy egy vezető egy elszorítot agyi ütőér miatt kap szélütést. De képzelhetünk vérzést is, amelyet elállít egy életmentő kéz. Az egész a képességen és a szándékon múlik. Sőt, a Második Testben szellemileg is befolyásolni lehet más embereket. Hogyan és mennyire, az egyelőre még bi zonytalan. Kísérletek bizonyítják, hogy lehetséges. És miért ne járhatna ez jelentősebb következményekkel, mint egy meg zavart álom? Miért ne okozhatna váratlan kényszerképzeteket, félelmeket, neurózist, miért ne idézhetne elő oktalan cseleke deteket? Nem kell hozzá más, mint tökéletesített technika, amellyel módszeresen, tetszés szerint elő lehet idézni ezeket a jelenségeket. Talán már ez is megtörtént. A Második Test szándékos használata elvileg olyan irdatlan hatalmat jelent, amelyet semmilyen fegyverrel nem lehet le győzni. Akik ilyen hatalommal bírnak, azok képesek lehetnek rá. hogy megakadályozzák vagy tévútra vezessék a jelenség elmélyült tanulmányozására irányuló, komolyabb kutatásokat. Mindig volt valami, ami késleltette a kutatást. Kezdetben a tudatlanság fala. Utána a babona fátyola. Ma kettős a sorom pó! A hivatalos vallás gyanakvása és a hivatalos tudomány gúny kacaja. De az is lehet, hogy ennek a hatalomnak a gyakorlása intel ligens vagy tárgyilagos vezetők ellenőrzésével és felügyeleté-
vel történik, ami lehetetlenné tesz minden rosszindulatú, fellé pést. Vannak jelek amelyek erre utalnak. Bízzunk benne, hogy valóban ez a helyzet. Tételezzük fel, hogy a megokosodott ember komolyan el kezdi a Második Test kutatását. Sorra sajátítják el mások is a technikát és hamarosan mindenki elfogadja a tényt. És mi tör ténik azután? Mindenekelőtt az ember megszabadul Istenhez fűződő kap csolatának bizonytalanságaitól. Egyértelmű ismereteket fog szerezni a természetről és a világegyetemről. Inkább tudni fogja, mint hinni, átmenet-e a halál vagy maga a vég. Ennyi tudás és bőséges tapasztalat birtokában elképzelhetetlenek lesznek a vallási villongások. Valószínű, hogy a katolikusok, protestánsok- zsidók, hinduk, buddhisták és a többiek továbbra is megőrzik hitük jellegzetességeit, tudván azt, hogy mind egyiküknek megvan a maga helye a II. Helyszínen. De leg alább végre mindenki tisztában lesz azzal, hogy ez miként le hetséges és belátják, hogy megszámlálhatatlan árnyalata van a színképnek. És ekkor mind azzal fog érvelni: „Hát nem ezt akartuk mindig is elmondani?" Lehet, hogy újra felfedezik az imádkozást. A tudás jobban megváltoztatja az istentiszteletet, mint a hit. Ezután az ember, megszabadulva több száz éve halott, többnyire műveletlen és tudatlan fanatikusok torz látomásaiból fakadó, félreértelmezett téveszméitől, módszeresen és higgadtan felkészül a II. Helyszínen való életre. Lehetséges, hogy közben kellemetlen és ké nyelmetlen dolgokkal kell szembenéznie. A jó és a rossz, az igaz és a hamis hagyományos fogalmait kétségtelenül újra kell fogalmazni. Lehet, hogy még nemzedékeken át fájni fog a fölismert igazság. Fontos következményei lesznek az orvostudományban is. Az egészség és a Második Test lehetséges kapcsolatának felisme rése nagymértékben befolyásolja a diagnosztika és a gyógyítás jelenlegi gépies módszereit. Még nem tudjuk, de már sejtjük, hogy a Második és az anyagi test kapcsolatban vannak egy-
mással. Gondoljunk csak a pszichoszomatikus gyógyászat egyre figyelemreméltóbb eredményeire. Micsoda kihívás, hogy ezen a téren is szert tegyünk tudományos pontosságra! A Második Állapotról szerzett tudás félreismerhetetlenül át alakítja a lélektant és a pszichiátriát. Ez a terület még a val lásnál is nagyobb mértékben alakul át. A neurózis, a lelki be tegségek, a tudatalatti, a tudatfölötti fogalmait felül kell vizs gálni vagy el kell vetni. Jelenleg inkább csak találgatjuk a lel ki betegségek okait, mintsem az elégtelen elméleti adatokból következtetnénk. Nagyon is lehetséges, hogy sok tudathasadá sos a Második Test valamilyen betegségében szenved. Az egészséges és tudatos ember, aki valamilyen elváltozás vagy ismeretlen ok miatt folyamatosan érzékeli a II. Helyszínt, valamiért nem képes feldolgozni a kettős valóság ingereit. Le het, hogy csakugyan szólnak a „hangok", amelyekről oly sok „elmebeteg" beszél. Lehet, hogy a katatónia nem más, mint a Második Test különválásának egyik formája; olyan, mint mi kor valaki elmegy hazulról, bekapcsolva hagyja a háztartási gépeket és elfelejt visszatérni. A paranoiás téveszméket miért ne okozhatnák a II. Helyszín határvidékein lappangó félállati lények, amelyek áttévedtek a határon? Mindenki megismerheti az agy működését, automatizmusait, funkcióit, a tudattal, lélekkel vagy szellemmel való kapcsola tot. Akiknek módjuk és kedvük lesz hozzá, azok egyszer majd akár minden nap megtapasztalhatják a tudat magasabbrendű állapotát, amelyet a misztikusok, a filozófusok és az LSD-utazások leírásaiból ismerünk. Ez azonban elhalványul amellett, amennyire a hétköznapi élet megváltozik, ha az ember egyszer elfogadja a Második Test létezését. Először is, nem lesz többé kifürkészhetetlen titok huszon négy órás napunknak az a harmada, amelyet alvással töltünk. Lehet, hogy akkor is alvásnak fogjuk nevezni, de legalább tudjuk, mit művelünk. Az alvás elsősorban feltöltődés, ami a Második Test szétválása után akármilyen távolságból automa tikusan végrehajtható. Van, mikor a Második Test csak milli-
méterekre mozdul el az anyagi testtől, máskor viszont olyan messze megy, amelyet földi eszközeinkkel meg sem tudunk mérni! Egyelőre nem tudjuk, hogyan történik a távolsági rege nerálás, mint ahogy azt sem, miért van szükség ilyen hosszú utakra, ha máskor a két test közel marad egymáshoz. Ma két csoportra osztjuk az álmokat. A közönséges álmokat akkor látjuk, amikor a tudatalatti, mint egy számítógép, sze lektálja a frissen betáplált adatokat. És vannak olyan eleven és plasztikus álmok, amelyek inkább a Második Test úti élmé nyei lehetnek. És ezen kívül is vannak még álmok, amelyeket csak kutatásokkal és tanulmányokkal lehet majd meghatározni. De mindenképpen meg fogjuk érteni, mik is valójában azok a csodálatos vagy ijesztő élmények, amelyeket mi álomnak hívunk. Lehet, hogy ez a tudás megváltoztatja alvásigényün ket. Lehet hogy ezután a huszonnégyből csak két órát kell al vással töltenünk. Újabb vizsgálatok szerint hatásosabb a fel töltődés, ha minden órából öt percet alszunk. Talán a szoká sos nyolc órai alvás nem egyéb, mint a környezet hatása. Erre a kérdésre is a Második Testtel kapcsolatos kutatásoknak kell válaszolniuk. A HARMADIK ERŐ LÉTEZÉSE Valószínű, hogy ez az energia, a Második Test hajtóereje, alapvetően fontos szerepet játszik a gondolkodás folyamatában. Egyelőre nem tudjuk, az élő szervezet gerjeszti-e. vagy pedig egy olyan erőtér, amelyben az ember a modulátor. Min denesetre figyelemre méltó tulajdonságai vannak. Bizonyos, hogy kapcsolatban áll a villamossággal és a mágnesességgel, úgy is felfoghatjuk, hogy önmagába visszatérő, hármas egysé get alkot velük együtt. A villamosság az a mágnesességnek, ami a mágnesesség az ismeretlen erőnek, és ami az ismeretlen erő a villamosságnak. Ezért neveztem el „harmadik erőnek". Talán a teológia Szentháromsága is akkor keletkezett, amikor valamikor réges-régen, még mindenki ismerte ezt a hármas egységet amelyet a mesélők hada torzított el.
A villamossággal és a mágnesességgel való interakcióból ki indulva valószínűnek látszik, hogy az egyik harmad létezése szekundér vagy terciér mintákat hoz létre a másik két har madban. Lehet gondolkozás közben ezt a harmadik erőt hasz náljuk, amely ilyenkor gyönge elváltozásokat idéz elő a mág neses vagy villamos erőtérben. Feltételezhetően mostani esz közeinkkel is ki lehetne mutatni és meg lehetne mérni a har madik erőt; erre azonban eddig nem került sor. Ha nincs is bizonyíték arra, hogy az erős elektromosság vagy mágnesesség, illetve az elektromágneses sugárzás kom binációi jelentős mértékben gerjesztenék a harmadik erőt, ezek láthatólag akkor is úgy hatnak rá, mint a fényre. Az egyetlen ismert energiaátalakítóval, az emberi aggyal végzett kísérletek azt mutatják, hogy az agy folyamatosan tö rekszik a villamosság és a rezgés jelképeivel kifejezni ezt a harmadik erőt „Lát" és „érez" elektromos vezetékeket, felvil lanásokat és gyakran előfordul, hogy testi megrázkódtatások kal próbálja tapasztalatra lefordítani ezt az energiamezőt. Egyik kísértetem során Faraday-ketrecben. nagyfeszültségű elektromos mezőben próbáltam különválni és helyet változtat ni. Kiderült, hogy Második Testben nem lehet átjutni a ketrec elektromosan feltöltőn falain, viszont a töltés megszűntével ennek semmi akadálya. Kísérleteim korai szakaszában, mindegy, milyen messze akartam menni, minden helyváltoztatási kísérletemet korlátoz ták a fejem fölött kusza villanyvezetékek, olyasfélék, amilye neket ódon településeken és régi városnegyedekben látni. Azt, hogy el tudtam távolodni az anyagi testtől, többek között an nak köszönhettem, hogy fölismertem az akadály jellegét és kapcsolatát az elektromágneses sugárzással. Az agy, amely először érzékelt ilyen erőket, „kábeleknek" fordította le őket. Amint azonosítottam, viszonylag könnyű volt átkelnem az akadályon. Ugyanezt a kapcsolatot támasztja alá az az élményem, mi kor az emberek feje fölött lebegve szállok az utcán, a később saját szememmel látott, magasfeszültségű vezetékek által ger-
jesztett elektromos mezőben. Ahányszor a Második Állapot ban találkoztam a harmadik erő megnyilvánulásaival, mindig villamosságként érzékeltem és értelmeztem őket A harmadik erő mérésének vagy kimutatásának nincs kipró bált módszere, és nem is lesz, addig, amíg nem fogadják el a hármasság eme harmadának létezését. A II. HELYSZÍN L É T E Z É S E Ennek a gondolatnak a hordereje, noha minden kísérlet el kerülhetetlenül ide vezet, az emberi tudat számára felfoghatat lan. A II. Helyszínben nem nehéz felismerni az ember örök ál mainak és elmélkedésének tárgyát. Az emberiség a történelem során kifogyhatatlan leleménnyel próbálta közérthető szavakba önteni a nagy ismeretlent. A rendelkezésünkre álló bizo nyítékokból ítélve a II. Helyszín, akárcsak földi környezetünk, ugyanúgy lehet menny, mint pokol. A legnagyobb része pedig se nem éden, se nem gyehenna. A kísérletekből nem lehet megállapítani, hogy automatiku san idekerül-e mindenki, aki „meghal". Jelenleg arra sincsen bizonyíték, hogy emberi lények folyamatosan tartózkodnának a II. Helyszínen. Az is megeshet hogy miután elhagytuk az I. Helyszint (az Itt-és-Mostot), az örvényhez hasonlóan veszítjük el fokozatosan energiánkat és oszlunk szét a II. Helyszínen. Elképzelhető, hogy ez a halhatatlanság, a halál utáni élet, ám ez nem örök. Talán minél erősebb az egyéniség, „élte" annál tovább tart a létezésnek e másik síkján. Eszerint a halál utáni élet egyszerre lehet valóság és illúzió. A II. Helyszín határtalan. Eddigi ismereteink nem adnak rá módot, hogy megmérhessük ennek az ismeretlen-ismerős helynek a magasságát és mélységét. Amikor egyik szeletéből átjutunk a másikba, túlságosan gyorsan mozgunk ahhoz, sem hogy akár hozzávetőlegesen is meg tudnánk állapítani, hol he lyezkednek el egymáshoz viszonyítva a térben ennek a biro dalomnak a tartományai. Amennyire én láthattam, a II. Hely-
szín és az anyagi világegyetem nincsenek kapcsolatban egy mással. Lehet, hogy itt-ott érintkeznek, lehet, hogy nem. Az bizonyos, hogy ennek a szellembirodalomnak a mi Földünk nem a közepe, hanem az egyik csücskében húzódik meg; ez a mi kikötőnk, ahonnan elindulunk az útra. Azt hiszem, az emberi elme ma még képtelen teljességében felfogni a II. Helyszín létezését. Ez olyan lenne, mintha egy számitógépet utasítanánk arra, hogy olyan programmal dol gozzon, amelyet nem tápláltak bele. Tudatunk nem alkalmas erre a megértésre - amivel nem azt akarom mondani, hogy sohasem is lesz az. A tudat, ha rászokik az egyelőre még ti tokzatos módszerekre, elmélyíthető vagy kitágítható, hogy el ismerje és felfogja ezt a valóságot. Másrészt abban bizonyos vagyok, hogy a transzcendentális tudat, nevezzük bár tudatfölöttinek. tudatalattinak, szupertudat nak, szuper-egónak, léleknek - általában tud a II. Helyszínről és ismeri azt. Legnagyobb tiszteletnek örvendő filozófusaink foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy ez az ismeret miként hat a gondolkodásra. Sokak véleménye szerint befolyásolja azt amit ébren müvelünk. A feljegyzések is ezt látszanak alátá masztani. Az ember a maga ura, de nem a tudat szintjén. Ta lán a II. Helyszínen végrehajtott tetteink határozzák meg min dennapi tevékenységünket akkor is, ha a tudatos én egyálta lán nem ismeri fel őket A szó szoros értelmében száz és száz oldalt írtak már tele a II. Helyszínen tett látogatásokról, amelyeknek legtöbbjét még mindig nem fordították át az I. Helyszínen megszokott gondo lati sémákra. A legtöbb élmény kétségtelenül ahhoz a tarto mányhoz kapcsolódik, amely a „hasonló hasonlót szeret" elv alapján vonzza az egyéniséget. AZ ELLENTMONDÁS Az állatokkal és minden élőlénnyel együtt mi is annak az ősi parancsnak engedelmeskedünk, amelyet fogantatásunk pil-
lanatában kaptunk. Ez a parancs háttérbe szorít minden más ösztönt Ez a parancs kitörölhetetlenül bele van égetve tuda tunkba: ÉLD TÚL! Ez állította a félelem sorompóját amelyen át kell lépni a tu datos szétváláshoz. Ugyanis a testen kívüli élmény nagyon emlékeztet a halálra, amely véglegesen hatályon kívül helyezi a túlélés parancsát Eszünk, hogy betartsuk az utasítást Gyakran kényszeresen, akkor is, ha nem fenyeget bennünket éhenhalás, mert ez is egy módja, hogy engedelmeskedjünk az első parancsolatnak. Ezért gyűjtjük és védjük az anyagi javakat. Minden elképzel hető módon igyekszünk szót fogadni. Minden veszedelem, amely az ént fenyegeti, azonnal és gépiesen kiváltja a védeke zést vagy a tagadást Az ismerős „kerüld vagy öld meg!" a test válasza a túlélés parancsára. A túlélés azt parancsolja, hogy minden rendelkezésedre álló eszközzel kerüld a halált Az ellentmondás pedig abban rejlik, hogy minden magasz tos eszmény, fennkölt erény, minden hőstett pontosan ennek az első parancsolatnak a tagadása. Az cselekszik helyesen, aki másnak adja oda a kenyerét aki az élete árán is gondoskodik övéiről, aki feláldozza magát a közösségért és a hazáért aki tudatosan kockáztatja és dobja oda másokért az életét. Holott minden hérosz és köztiszteletben álló igaz ember azt az ősi parancsolatot tagadja, amelyet Isten adott az egész ter mészetnek. És mintha ez nem lenne épp elég ellentmondás nak, a Második Állapotot sem lehet elérni, a legelemibb, legnyersebb önfenntartasi ösztön leigázása és/vagy háttérbe szorí tása nélkül. Ugyancsak összegubancolódott valami a DNS-spirálban. Ha folytatnám ezt a fejtegetést még száz és százszámra tudnám sorolni a kevésbé létfontosságú gondolatokat amelyek úgy bukkannak elő, mint buborékok a tengerfenék szenes hulladékából és a tévhitek üledékrétegein áttörve igyekeznek a fényre. Mi a jobb: megsemmisíteni a bizonyítékokat, vagy nem venni róluk tudomást? Esetleg, a lehetőségeket figyelem be véve, megpróbálni kiszélesíteni a kaput?
És ha igen, akkor 2025-ben az I. Helyszínen miért ne nyomhatná le egy fiú zsebrádióra emlékeztető szerkentyűjén a gombot? Én veszem a Jelet és ránézek. - Hát szia, fiam - mondom szeretettel, ükunokám pedig föl ismer és visszamosolyog.
SZÓJEGYZÉK Befordulás visszalépés közvetlen közelből az anyagi testbe. A Második Test, a hús-vér testtel azonos tengely körül mo zogva, a vízen úszó fatörzshöz hasonlóan addig "fordul",amíg létre nem jön az összekapcsolódás. Emlékező eljárás A teljes lazítás vagy a rezgés megismétlé se, a hasonló előzmények felidézésének és átérzésének mód szerével. Felemelkedés a legközvetlenebb, de a legnehezebb módszer a hús-vér testtől való különválásra. Annyit kell kívánni, hogy "fel és el" és a szétválás megtörténik. Fölöttes Elme azok a gondolatok és az az én, amely a tu dat számára általában elérhetetlen, vagy csak töredékesen ér zékelhető. Leírását Id. a 14. fejezetben. Gerjesztéses módszer, a rezgések előidézésének korai mód ja, a nemi ösztön más testrészekbe történő átirányításával Gondolati csúszás gyakori jelenség lazítás közben vagy a visszatartási pontnál. A rutinműveletek végrehajtása közben, az összpontosítás pillanatnyi ellazulása miatt a gondolat más irányba téved és úgy kell visszaállítani a „sínre." Hántás az anyagi testtől való különválás módszere: az uta zó lassan hasra fordul és maga mögött hagyja a testet. A le gegyszerűbb és leghatékonyabb eljárás. Jeladás testmozgással a visszatérés legbiztosabb módja. Ha vissza akarunk térni, általában elég, ha rágondolunk a hús-vér testre. Sürgős távozás esetén gondolatban próbáljuk meg moz gatni valamelyik testrészünket (pl, ujjúnkat vagy lábunkat) és máris otthon vagyunk. K-visszahívás a relaxálációs önkondicionálás eredménye; elő segíti a könnyű és azonnali visszatérést a hús-vér testbe. Gondolatban a tudatosan kiválasztott "K"-betűvel adjuk meg a jelt a visszatérésre Kinyúlás 90 fokban a rezgés előidézésének rejtélyes útja. Leírását ld. a 16. fejezetben. Légzés szájon át. félig csukott ajkakkal szájon át történő légzés, a rezgés fokozására. Leírását ld. a 16. fejezetben.
Nyújtásos módszer, a helyváltoztatás módja. Miután gondo latban a célpontra összpontosítottunk, felső testünket és karja inkat a kívánt irányba „nyújtjuk" vagy toljuk, és ezzel a hely változtatás megtörtént. Minél erélyesebb a nyújtás, annál gyorsabban mozgunk. Leírását Id. a 17. fejezetben. Relaxáció egy a test ellazításának számtalan útja közül Részleges lazitás egyszerű módszer, amelynek lényege, hogy testrészeinket egyenként utasítjuk lazításra. Vérhullám: pillanatig tartó érzés a rezgések kezdetén: mint ha „valami" fölfakadna az agyban Visszahívó technika az egyik módja az anyagba való vissza térésnek. Visszaszámlálási módszer, a teljes lazítás elérése, önkondicionáló szalagok segítségével. A kondicionálás, miközben fejben egytől húszig számolunk, biztosítja a lazítást. Visszatartási pont az a pont, mikor a test már ellazult, de a tudat még teljesen éber. Azért kapta ezt a nevet, mert ez az a pont, amikor valaki „visszatartja" magát nehogy elaludjék. 1-20/LQ: lazítás, egytől húszig tartó számolás segítségével.