ÍGY KÉSZÜLT
Építés
Aréna Veszprémben
[1] Július közepén három napos ünnepi rendezvénysorozattal megnyitották a nagyközönség előtt Magyarország harmadik legnagyobb vidéki multifunkciós csarnokát Veszprémben.
eszprém városa – amely kiemelkedő művészeti együtteseket és sportegyesületeket, köztük nemzetközi szinten is a legjobbak között szereplő kézilabdacsapatot mondhat magáénak – régóta tervezte egy korszerű kulturális és sportközpont létrehozását. Az MKB Veszprém kézilabdacsapat kinőtte az addig használt sportcsarnokot, amely
V (10)
már nem felelt meg a nemzetközi versenyelőírásoknak. Az előző városvezetés végül is – a hasonló csapatok csarnokait tanulmányozva – úgy döntött, hogy a multifunkciós rendezvénycsarnok a szlovéniai Celjében néhány éve megépült sportcsarnok mintájára valósuljon meg. A szlovén építész tervező, Walter Ernst a celjei önkormányzattal együtt átadta a létesítmény engedélyezési és kiviteli 2 0 0 8 .
terveit Veszprém önkormányzatának, és hozzájárult a tervek magyarországi honosításához, a szükséges módosítások elvégzéséhez. A veszprémi létesítmény tervezésével – közbeszerzési eljárást követően – a PannontervVeszprém Kft.-t bízták meg. Az eltérő magyarországi előírások, a helyszíni adottságok és a celjei, illetve a veszprémi épület közti rendeltetésbeli különbségek miatt az eredeti terveket mind funkcionálisan, mind pedig statikai, gépészeti és elektromos vonatkozásban át kellett dolgozni. Jelentős alaprajzi változtatások történtek, a szlovén épület 14 közvetítőállással rendelkező sajtóközpontja helyett például páholyokat tervez-
S Z E P T E M B E R – O K T Ó B E R
tek be. A többcélú használhatósághoz biztosítani kellett a kamionos betáplálást, és meg kellett oldani azt is, hogy a színpad több helyen is felállítható legyen. Növelték a rendezvények helyben maradó eszközeinek tárolására szolgáló helyiségek alapterületét, a földszinti és emeleti részeken ruhatárakat, a VIP területen két szinten páholyokat alakítottak ki. A sportpálya szlovén lengőpárnafás parketta burkolata helyett – a multifunkciós használhatóság céljából – héjbeton burkolatra épített rugalmas ágyazású linóleum sportpadlót terveztek be. Megoldották a csarnoktéri benapozott homlokzati nyílászárók árnyékolását, teljes klimatizálással és – a ha-
Építés
[2]
[3]
[4]
[5]
„
A csarnok befoglaló alapterülete körülbelül 70x90 méter, párkánymagassága majdnem 15 méter, az íves tető legmagasabb pontja a húsz métert közelíti. A térbeli rácsostartóként kialakított tetőszerkezet alkalmazott csomóponti kapcsolatait szakmai szabadalom védi
”
zai tűzrendészeti előírások miatt – automata esőztető-oltóberendezéssel is ellátták a csarnokot. A vizesblokkok eredeti száma az OTÉK által előírtnak csak körülbelül a felét tette ki, a szellőzőrendszer pedig akusztikailag nem felelt meg a magyar szabványnak. A függőleges vasbeton szerkezeteket (keretoszlopokat) is áttervezték az MSZ előírásainak megfelelően, a módosított geo-
metriájú és hasznos terhelésű térbeli acél rácsostartó tetőszerkezetből származó – az eredetitől eltérő – reakcióerőknek megfelelően. A rendezvénycsarnok funkcionálisan három zónára oszlik: a főbejáraton keresztül elérhető közönségforgalmi részre, a külön bejáratokon megközelíthető, a sportolók, az előadóművészek, a VIP vendégek számára kialakított területekre, illetve a 2 0 0 8 .
gépészeti és egyéb kiszolgáló helyiségekre. A főbejárat a dél-nyugati homlokzatról nyílik, rajta keresztül az előcsarnokba érkezünk, ahonnan a nézőtér egyrészt két kapun át közvetlenül, másrészt az épület déli és nyugati sarkaiban elhelyezett két főlépcsőházon keresztül érhető el. Az impozáns, 650 négyzetméter alapterületű, önálló klimatizálással ellátott előcsarnok önmagában is alkalmas kisebb rendezvények, például kiállítások, bálok, konferenciák helyszínének. A két főlépcsőház orsóterében helyezték el a személy- és teherszállításra alkalmas lifteket. Az előcsarnokból szintén közvetlenül elérhető a
S Z E P T E M B E R – O K T Ó B E R
ÍGY KÉSZÜLT
(1) A Veszprém Aréna komoly- és könnyűzenei koncerteknek, kiállításoknak, konferenciáknak és sportmérkőzéseknek egyaránt helyt ad (2) Az épület fő teherhordó szerkezetét tíz méterenként elhelyezett, kétszintes, törtalakú, befogott monolit vasbeton keretek alkotják. A szerkezetépítés 2007 nyarán és koraőszén zajlott (3) A vasbeton keretek felső ferde keretgerendái fogadják a tribün L-alakú előregyártott vasbeton elemeit (2007. október) (4) A tetőszerkezet első elemeinek behelyezése (2007. november) (5) Az íves acél térrács tetőszerkezet támaszköze harántirányban 56,66, hosszirányban 80 méter. Az alsó és felső övrudak egymástól való távolsága és vízszintes irányú kiosztása egyaránt a fő raszterméret (10 méter) harmada: 3,3 méter. A kivitelezése 2007. novemberétől 2008. januárjáig tartott
(11)
ÍGY KÉSZÜLT
Építés
[6]
(6) A felső rács-csomópontokra rögzített hosszirányú, többtámaszú acél szelemenekre trapézlemez fedés került, erre lépésálló ásványgyapot hőszigetelés, elválasztó filc és mechanikus rögzítésű, PVC lemez vízszigetelés (2008. január–február) (7–9) A külső térelhatárolást részben alumínium-üveg függönyfalak, részben mikrobordás szendvicspanelek adják, az utóbbiakat a vasbeton szerkezethez dübelezéssel rögzített vékonyfalú, zártszelvényű falváz oszlopok tartják. A gépészeti helyiségek és a VIP terem homlokzati burkolt felületei hullámbordás alumíniumlemezből készültek (2008. január–május)
központi büfé és a közönségforgalmi vizesblokkok. A rendezvénytér területe viszszahúzott mobil lelátókkal 38 x 46 méter, ezen belül a kézilabdapálya számára szükséges 20 x 40 méteres terület a nézőtér teljes kapacitásának kihasználása mellett és a szükséges biztonsági sávokkal együtt áll rendelkezésre. A különféle rendezvényekhez hétféle elektromos mozgatású, kihúzható lelátót lehet igénybe venni. Behúzott lelátók esetén két keresztben elhelyezkedő edzőpályát kapunk.
[7]
Kézi-, kosár-, röplabda és ökölvívó mérkőzésekhez 4550 ülőhely és 300 állóhely alakítható ki. Az alapozási munkálatok 2006 őszén már megkezdődtek, de az építési engedély jogerőre emelkedésének elhúzódása miatt a tényleges kivitelezés a következő év májusában indulhatott csak el. Az épület alapozása a helyi adottságok miatt beton sávés tömbalapokkal, valamint az ezekre épített vasbeton gerendaráccsal készült az eredeti celjei csarnok felülbordás lemezalapo-
[11]
(12)
2 0 0 8 .
S Z E P T E M B E R – O K T Ó B E R
zása helyett. Az alapozási síkot a talaj felső 1–2,5 méteres vastagságát kitevő humusz- és sárga iszapos homokliszt rétegek alá, az előbbiekénél sokkal jobb teherbírású kőtörmelékes altalajig vitték le. A földszinti padozati és válaszfal terheket a vasbeton gerendaráccsal együttdolgozó, 15 cm vastag vasalt aljzat viseli. A küzdőtér alatt szintén vasbeton aljzat található, felette talajnedvesség elleni szigetelés, lépésálló hőszigetelés, majd 10 cm vastag lézeres szintezésű, gépi simítású újabb vasalt aljzatbeton készült, mely a rendezvénytéri padlófűtést is magában foglalja. A csarnok befoglaló alapterülete körülbelül 70 x 90 m, párkánymagassága majdnem 15 méter, az íves tető legmagasabb pontja a húsz métert közelíti. Az épület fő teherhordó szerkezetét tíz méterenként elhelyezett, kétszintes, törtalakú, befogott monolit vasbeton keretek alkotják, amik közé a tribün alatt úgynevezett csonka kereteket iktattak be változó fesztávközzel. A külső keretoszlopok a felső keretgerendák fölé konzolosan túlnyúlva biztosítják a csarnokot fedő acél térbeli rácsostartó alátámasztását. A vasbeton keretek felső ferde keretgerendái fogadják a tribün L-alakú előregyártott vasbeton elemeit. A főhomlokzaton megjelenő íves, illetve ferde síkú térelhatárolásokat melegen hengerelt acélszelvényekből kialakított, a vasbeton födémekkel részben együttdolgozó keretszerkezetek
Építés
[8]
és oszlopok alkalmazásával tervezték meg. A tribünök alatti teret általában két, esetenként három közbenső födémmel osztották fel. Ezek többtámaszú lemezművek, amelyek részben az alsó, vízszintes keretgerendákra, részben a keretsíkokra merőleges, a keretoszlopoknál csatlakozó – a lemezzel együttdolgozó – monolit vasbeton bordákra, illetve melegen hengerelt acélgerendákra, továbbá a homlokzati síkban kialakított vasbeton oszlopokkal alátámasztott vasbeton faltartókra támaszkodnak. A födémlemezek alsó síkja látszó, festhető felületként, az ennek megfelelő zsaluzattal készült. A merevítő-térelhatároló falakat, a liftaknákat és nagyrészt a lépcsőket is a födémekkel azonos minőségű látszó felületű monolit vasbeton lemezműként kivitelezték. A vasbeton keretek merevségét saját síkjukban és az erre merőleges síkban – az alapokba történő befogáson kívül – az épület négy sarkán kialakított lépcsőházak és liftaknák vasbeton falaiba betámaszkodó, saját síkjukban merev tárcsaként működő lemezfödémek biztosítják. Az íves acél térrács tetőszerkezet 24 helyen támaszkodik fel a vasbeton vázszerkezetre. A támaszköze harántirányban 56, hosszirányban 80 méter. Az alsó és felső övrudak egymástól való távolsága és vízszintes kiosztása egyaránt a fő raszterméret (10 m) harmada: 3,3 méter.
ÍGY KÉSZÜLT
[9]
(10) A rendezvénytér területe visszahúzott mobil lelátókkal 38x46 méter, ezen belül a kézilabdapálya számára szükséges 20x40 méteres terület a nézőtér teljes kapacitásának kihasználása mellett és a szükséges biztonsági sávokkal együtt áll rendelkezésre. A különféle rendezvényekhez hét féle elektromos mozgatású, kihúzható lelátót lehet igénybe venni (11) Helyszínrajz (12) Földszinti alaprajz
[10] [12]
2 0 0 8 .
S Z E P T E M B E R – O K T Ó B E R
(13)
ÍGY KÉSZÜLT
Építés
Öltöztetõ és öntartó függönyfalak A függönyfal-szerkezetet a veszprémi XL Bau Kft. kivitelezte a Reynaers CW termékcsaládjának felhasználásával. A Reynaers kelet-európai és magyarországi képviselete a kivitelezésben és a csomópontok kialakításában maximálisan együttműködött a kivitelező céggel mind a gyártás, mind az építés-szerelés folyamán. A csarnoknál alkalmazott függönyfal típusok alapvetően két nagy csoportra oszthatók: • „öltöztetős” függönyfalak (acél segédtartóra csavarozással rögzített alumínium üvegfogadó szerkezetek); • öntartó függönyfalak (statikai tervezéssel az alumíniumszer-
(14)
kezet teherviselő elemként is működik). A főhomlokzat mellett a szalagablakok is függönyfal profilokból készültek. A kivitelezéskor elvárás volt a nagyfokú pontosság mind a fogadó acélszerkezeteknél, mind az alumíniumszerkezetek szerelésénél. A rendezvénycsarnok építészeti formáinak technikai megvalósítása magas színvonalú csapatmunkát követelt a kivitelezőktől az előkészítés, a gyártás és a szerelés során. A tervezett homlokzat megvalósításához a függönyfal építés-szerelési szakma teljes technikai fegyvertárát alkalmazni kellett. A speciális esetek-
2 0 0 8 .
nek szinte minden fajtája előfordult, így: • ívesített szerkezetek; • pozitívan, negatívan döntött függönyfal; • negatív függönyfal bukó ablakokkal; • negatív, pozitív sarkok; • üveg-üveg és • üveg-függönyfal csatlakozás; • üveg előtető és függönyfal csatlakozás. Az íves függönyfal-szerkezetek segédtartós megoldással készültek, ahol az alsó tartószerkezet 100 x 100 x 4 mm-es ívesített acél zártszelvény. Erre a szerkezetre csavarozták fel a CW 50-es alumíniumbordákat és -lizénákat. A szemet vezető
S Z E P T E M B E R – O K T Ó B E R
acélszerkezet folyamatos ívvel készült, az üvegek pedig szegmensekként. Az üveglezárást deltaproflios pattintókkal oldották meg. A függönyfalakat lézeres kitűzéssel és szintezéssel kivitelezték, ennek során figyelembe vették a vasbeton szerkezetek – a megfelelő szabványokban előírt értékeken belüli – pontatlanságát. A szerkezetek statikai méretezésében az XL Bau Kft. műszaki gárdája mellett statikus tervezők és a Reynaers Kft. szakemberei is közreműködtek. A csomópontokat a dísztérrel kapcsolatos módosítások, illetve a megváltozott nyitópanel
Építés
méretek miatt többször át kellett tervezni. A kialakításuk minőségi és technológiai szempontból is nagyon korszerű, nem nélkülözik az igényes anyagokat, mint például az EPDM fóliát vagy azt a több száz méter butilszalagot, amelyet a gyártók ajánlása alapján építettek be. Első ütemben a falvázak és ezzel párhuzamosan az öntartó jellegű függönyfalak építése indult el. Az elkészült függönyfal váz 6 Stopsol Susi Zöld-14-4 Low-E típusú üvegezést kapott. A falvázépítés előrehaladtával a panelszerelés decembertől kezdődhetett. A szendvicspaneleket a Trimo cég szállította, ezek fém vértezetű, kőzetgyapot töltetű panelek, melyek 1200 mm-es magasságukkal az épület vízszintes osztását adják. Problémát okozott a panelek elhelyezése 10,4 méteres magasság felett, ahol – mivel a tetőszerkezet és tetőburkolás elkészültekor még nem álltak rendelkezésre a csomóponti rögzítések tervei – a paneleket utólag kellett a rácsrudak közé emelni. A 10 cm vastag paneleket csak kézi erővel lehetett mozgatni, ami a 33 kg/m2 tömeg, és a 10,4–18 méteres magasság miatt veszélyes és nehéz feladat volt. A hajlított formák – a gépháznál és a VIP teremnél – az acélszerkezeti, panelburkolási, függönyfalas munkáknál is kihívást jelentettek. A kívülről teljesen íves formájú szerkezetnek íves kialakítású HEB 260-as tartógerenda a teherviselő eleme. A tartóra ívesített 60x60x4 mm-es zártszelvény támasztja alá a szelemeneket, amelyek alépítményül szolgálnak a korcolt lemezfedésnek. A HEB 260as tartót a 10,4 méteres szint alatt – hogy a szegmensek kialakítását elkerüljék – a panel belső fegyverzetét megvágva ívesítették. Így a VIP helyiség minden eleme a fogadószerkezettől a külső belső lezáró elemekig ívesítve, szegmensek nélkül készült.
A térrács csomópontjai változó átmérőjű, esztergályozott tömör acélgömbök, amelyekbe a térrácsot alkotó – a szerkezetben ébredő húzó-nyomó igénybevételeknek megfelelően változó átmérőjű és falvastagságú – acélcső rudak tengelyirányú behajtható csavarszárral csatlakoznak. A térbeli rácsostartó támaszait a vasbeton oszlopokon egy csomópontba összefogott négy-négy acélcső adja. A támaszpontokba neoprén sarukat építettek, amelyek korlátozott mértékű vízszintes elmozdulást engednek, ezáltal a tetőszerkezetben kisebb rúderők ébrednek és a vasbeton oszlopra jutó reakcióerők vízszintes komponense is csökken a fix megfogáshoz képest. A lefedést adó térrács alkalmazott csomóponti kapcsolatait szakmai szabadalom védi. A felső rács-csomópontokra rögzített hosszirányú, többtámaszú acélszelemenekre trapézlemez fedés került, erre lépésálló ásványgyapot hőszigetelés, elválasztó filc és mechanikus rögzí-
ÍGY KÉSZÜLT
[13]
(13) A főlépcsőházak oldalfal burkolata burgundivörös Trespa építőlemez
tésű, PVC lemez vízszigetelés. A térrács szerelését gördíthető szerelőállványokról végezték. A külső térelhatárolást részben alumínium-üveg függönyfalak, részben mikrobordás szendvicspanelek adják, az utóbbiakat a vasbeton szerkezethez dübelezéssel rögzített vékonyfalú, zártszelvényű falváz oszlopok tartják. A gépészeti helyi-
ségek és a VIP terem homlokzati burkolt felületei hullámbordás alumínium lemezből készültek. Valamennyi homlokzaton külső reluxák árnyékolják a csarnoktér bevilágításáról gondoskodó függönyfalakat. A főlépcsőházak oldalfal burkolata burgundivörös Trespa építőlemez.
TERVEZŐK: A celjei csarnok építész vezető tervezője:
Petik és Társai Mérnöki Kft.
Walter Ernst
Akusztika:
Generáltervező:
Kotschy Bt.
Pesti Monika
Tűzvédelem: Piro-Plan Kft.
Pannonterv-Veszprém Kft.
Építész tervező:
KIVITELEZŐK: Generálkivitelező, épületgépészet:
Boros Zsombor
Vemévszer Kft., Szűcs István
Statikus vezető tervező: Szabó Imre
Lebonyolítás, műszaki ellenőrzés:
Statikus tervező:
Veszprémber Zrt., Hellebrandt Ferenc
Rezgő Erik
Felelős műszaki vezető:
Gépész tervezők:
Kántor Miklós
Tuczai Attila, Cseresnyés Béla
Elektromos tervezők:
Építőmesteri, szakipari, acélszerkezeti munkák:
Varju István, D. Bárány Attila
XL Bau Kft., Makai László
Úttervező: Jankó Tamásné
Szerkezetépítés, külső járulékos munkák:
Víziközmű tervező:
Practical Kft., Szabó Imre
Tölgyesi Ákos
Tetőszerkezet gyártója:
Munkatárs:
Mia Gradnja, Zlatko Rogic
Aradi Miklós
Tetőszerkezet összeszerelése:
Kerttervező:
Ferrit Szövetkezet, Gál Béla
Kovács Lajos
Villamos energia megtáplálás:
Belsőépítészet:
E.M.B.M. Kft., Gazdag Barna
Jack Tibor, XL Bau Kft.
Villamos munkák:
Talajmechanika:
Elektro Center Kft., Váradi Imre
Építész vezető tervező: Halász István
2 0 0 8 .
S Z E P T E M B E R – O K T Ó B E R
(15)