Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős
Egészségnevelési stratégia
Készült: 2011. szeptember 01. ÁNK Kővágószőlős
Készítette: Kővári Zoltánné igazgató 1
Az iskolai egészségnevelési program törvényi háttere Az elmúlt évek népegészségügyi adatai, a WHO nemzetközi, illetve hazánkat érintő vizsgálatai, felmérései alapján szükségessé vált, hogy a közoktatási törvény módosításával az iskolai egészségnevelés, egészségfejlesztés jogszabályi feladatai a törvényben is megjelenjenek., valamint sor kerüljön a helyi pedagógiai programokban is a helyi feltételekre, adottságokra épülő egészségnevelési stratégia kidolgozására, megvalósítására. Az 1993. LXXIX. Közoktatásról szóló Tv., 2003. évi LXI. TV. módosításával a törvény 48.§ (3) bekezdése tartalmazza ezt a feladatot. Az intézmény nevelési-pedagógiai programjának részeként el kell készíteni az intézmény egészségnevelési és környezeti nevelési programját. Az intézményi egészségnevelési programnak tartalmaznia kell az egészségfejlesztéssel összefüggő óvodai-iskolai feladatokat, beleértve a mindennapi testedzés feladatainak végrehajtását szolgáló programot is. Az óvodai-iskolai egészségnevelési program elkészítéséhez be kell szerezni az egészségügyi szolgálat véleményét. További jogszabályok: • Nemzeti Alaptanterv kiadásáról szóló 243/2003. (XII. 17.) Korm. rend. • 96/2000 (XII. 11.) „Nemzeti stratégia a drogfogyasztás visszaszorítására” Orszgyűl-i hat. • 46/2003. (IV. 16.) Egészség évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról Orsz.gyűl-i hat. • 1999. XLII. Tv. a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek forgalmazásáról • 1997. CLIV. Egészségügyről szóló Tv. 38. § (1), (2) bek. • 26/1997. (IX. 3.) iskola egészségügyi ellátásról szóló NM. Rendelet 2., 3. sz. mell. • 1997. XXXI. Tv. Gyermekek védelméről és a gyámügyi ellátásról Az egészségnevelés tartalmilag újult meg, az egészségfejlesztés új keretek között működhet az oktatási intézményekben. Számos nemzetközi és magyar program jelent meg az utóbbi években, melyek mindegyik időszerű környezeti, egészségi, egészségfejlesztési kérdésekkel, problémákkal foglalkozik különböző szinteken. • 1997. Nemzeti Környezet-egészségügyi Akcióprogram • 1999. Nemzeti Egészségfejlesztési Stratégia • 2000. Nemzeti Stratégia a Kábítószer- probléma Visszaszorítására • 2001. Népegészségügyi Program • 2001. Kerettanterv • 2004. Környezeti- és egészségnevelési program Elméleti háttér A WHO szerint az egészségfejlesztő intézmény folyamatosan fejleszti környezetét, annak érdekében, hogy az az óvodai-iskolai élet, a játék, a tanulás és a munka egészséges színtere legyen. Napjainkban eredményes, hatékony módszernek a komplex egészségfejlesztést tekintjük. Ennek távlati célja: a fiatalok jobb életminőségének elérése. Ez azt jelenti, hogy a cél ismeretében a pedagógiai megközelítés módja, szemlélete változott, mivel nem a nem-kívánt állapot megelőzése, hanem a kívánt állapot elérése a cél. Ez a megközelítés tükrözi a pozitív tartalmú egészség fogalmat: tehát nem valaminek a hiánya, nem a nem kívánatos állapot elkerülése, hanem a kívánt, egészséges állapot elérése a cél. Az egészség a fizikai, mentális és szociális jólét állapota, és nem csupán a betegségek hiánya. A feladat ezek szerint az, hogy fiataljaink megtanulják, megismerjék, mit tegyenek, tehetnek a jobb életminőségük elérése érdekében, és nem csupán az, hogy mit ne tegyenek. A fogyatékos gyermeknek joga, hogy állapotának megfelelően, életkorától függően, korai fejlesztésben és gondozásban, óvodai nevelésben, iskolai nevelésben és oktatásban, fejlesztő felkészítésben vegyen részt a közoktatásról szóló törvényben meghatározottak szerint. A gyermekek, fiatalok a hétköznapok döntő hányadát óvodában, illetve iskolában töltik el, ezért a pedagógusok lehetősége és felelőssége igen nagy a szokásrendszer kialakulásában. ÁNK Kővágószőlős
2
Az iskolai egészségnevelés céljai • alakuljon ki a tanulókban (életkoruknak megfelelően) az egészséges életmód igénye, - sajátítsák el a testi-lelki egészséget megőrző életviteli technikákat, módszereket, - lássák meg az egészség és a környezet összefüggéseit, - ismerjék meg a környezet-egészségügyi problémákat, • Ezen értékek birtokában legyenek képesek egészségük megőrzésére, a betegségek megelőzésére, a helyes magatartás gyakorlására. • Az egészségfejlesztési célok megvalósításának érdekében ki kell aknázni a tantárgyak-adta nevelési lehetőségeket, az iskolán belüli és kívüli nevelési színtereket, kapcsolatokat. • A tanulók egészséges életvitelhez szükséges képességei erősödjenek és fejlődjenek. • Módot kell találni arra, hogy gyermekkortól kezdve mindenki képes legyen tájékozódni az eltérő intenzitású, heterogén értékrendszerű hatásözönben, és képes legyen megkérdőjelezni az egészségre ártalmas szerekkel vagy magatartással (pl. túlsúly, alkoholfogyasztás, legális és illegális drog fogyasztás) kapcsolatos társadalmi toleranciát. Feladatok az óvodai-iskolai egészségnevelés terén •
• • • • • • • • • • • • • •
Intézményi egészségfejlesztő csoportot hozunk létre, amely az óvodai-iskolai egészségnevelési program tervezésében, szervezésében, lebonyolításában, értékelésében közreműködik. Az egészségfejlesztő csoport tagjai: intézményvezető, óvodavezető, Gyermekjóléti Szolgálat felelőse, védőnő, iskolaorvos, óvodai-iskolai gyermek- és ifjúságvédelmi felelősök, DÖK-segítő tanár, testnevelő tanár. Az intézményben egészségmegóvó környezet és életrend kialakítására törekszünk. Fejlesztjük az egészség iránti egyéni, családi és közösségi felelősséget. Az egészségvédelmi tevékenység támogatása érdekében közösségi erőforrások alkalmazását szorgalmazzuk. A tanulókat aktívan bekapcsolva, egységes egészségnevelési projekteket, témaheteket szervezünk, hatékony módszereket dolgozunk ki. Fejlesztjük tanulóink önértékelését. Elősegítjük a jó pedagógus-gyermek, gyermek-szülő, pedagógus-szülő kapcsolatrendszer kialakítását, az intézmény, az otthon és a közösség közötti kapcsolódás fejlesztését. Az egészséggel kapcsolatos reális, vonzó alternatívákat kínálunk gyermekek és nevelők számára egyaránt az egészséges életmód kialakítása érdekében. Megismertetjük a tanulókkal az egészségügyi szolgáltatások széles skáláját, hogy hatékony egészségügyi ellátást igénybe vevő fogyasztókká váljanak. Elősegítjük az egészségre káros szerekkel kapcsolatos felvilágosítás és megelőzés minél hatékonyabb megvalósulását. Tanulóink számára (életkori sajátosságaiknak megfelelő szinten) szexuális felvilágosító előadásokat szervezünk. Iskolapszichológus igénybevételével lelki eredetű problémák hatékonyabb megoldását is támogatjuk. Megismertetjük gyermekeinket, tanulóinkat a balesetek megelőzési lehetőségeivel, illetve a balesetek előfordulásakor szükséges teendőkkel. Nagy hangsúlyt fektetünk a mindennapos testmozgásra. Különféle mozgásformákkal való megismerkedés lehetőségét kínáljuk. Az egészségnevelés területén belül a mentálhigiénés fejlesztést és szociális-közösségi magatartás kialakítását is szorgalmazzuk.
ÁNK Kővágószőlős
3
Különféle tevékenységformák, melyekkel az egészségnevelés megvalósítását célozzuk Tanórai – illetve óvodai foglalkozáshoz kapcsolódó - tevékenységek: • A tanórákon/foglalkozásokon különös figyelmet fordítunk az egészségneveléshez kapcsolódó tananyagok feldolgozására. • Az életkori sajátosságoknak megfelelően foglalkozunk az egészséges étkezéssel, a táplálkozás egészséget befolyásoló szerepével, a testi higiéniával, a betegségekkel. • Ösztönözzük a gyermekeket/tanulókat az idővel való helyes gazdálkodásra, kialakítjuk a helyes napi, heti, évszakos ritmust. • Folyamatosan megköveteljük a helyes testtartást, a munkaeszközökkel való helyes, biztonságos bánásmódot. • Testnevelés foglalkozáson/órán a gyermekek/tanulók optimális terhelésére törekszünk. • A testnevelés foglalkozások alóli felmentést csak indokolt esetben engedélyezzük. • Környezetismeret, természetismeret, biológia és földrajz órákon nagy hangsúlyt helyezünk a környezeti ártalmak okainak felderítésére, az ártó hatások megelőzésének megtanítására. • Az osztályfőnöki munkatervekbe/óvodai csoporttervekbe egészségneveléssel, egészségvédelemmel kapcsolatos témákat, feladatokat is tervezünk. • A 8. osztályos tanulóinknak évente egy alkalommal osztályfőnöki óra keretében szakorvos/védőnő tart előadást a szexualitás, párválasztás, felelősségvállalás témaköréből. Tanórán – óvodai foglalkozáson kívüli kívüli tevékenységek: A napközis foglalkozások ebéd utáni első részét, és az óvodában a délelőtti kötetlen foglalkozásokat ha nem esik az eső, a szabadban töltjük. • Sport foglalkozásokat, szakköröket indítunk, illetve a külső szervezésű ilyen jellegű tevékenységeknek az iskolában helyet adunk. • Az időpontok egyeztetésével lehetővé tesszük, hogy a mozgásfejlesztő délutáni foglalkozásokat, szakköröket minél több gyermek látogathassa. • Minden tanévben őszi és lehetőség szerint tavaszi tanulmányi kirándulásokat szervezünk, melyeknek célja többek között az osztályok/csoportok közösségi életének fejlesztése, a mozgásigény felkeltése és kielégítése is. A kirándulásokhoz annyi kísérő nevelőt vagy szülőt biztosítunk, amennyi a program zavartalan lebonyolításához szükséges. • Kistérségi szinten intézményünk vállalta az Erdei tájékozódó verseny megrendezését, ezt évente szervezzük október hónapban. • Részt veszünk a „Kézmosás világnapja” programban (október 15.), plakátversenyt hirdetünk a témában, legjobb munkákat kiállítjuk. • Novemberben egy napos Egészséges életmód projektet szervezünk. Benne: • előzetesen önálló témafeldolgozásokat hirdetünk, prezentációkkal, • tanórákon valósítjuk meg a témafeldolgozást, • az óvodai foglalkozásokon is megjelenítjük a felvetődött témákat, • a projekt délutánján az egészségneveléssel, egészséges életmóddal kapcsolatos vetélkedőt szervezünk, melyre nagycsoportos óvodásainkat is meghívjuk. • Felhívjuk a tanulók figyelmét a korosztályuknak megfelelő egészségnevelési kiadványokra. •
ÁNK Kővágószőlős
4
• • •
• • • •
Lehetőség szerint módot adunk a téli sportok gyakorlására is januárban (pl. szánkózás, korcsolyázás). Kedvező pályázati lehetőség esetén tanulóink számára úszásoktatást szervezünk a tanulók számára április hónapban. Májusban egész hónapos egészségnevelési projektet szervezünk. Benne: • előadókat kérünk fel a témák megismertetésére, • önálló témafeldolgozásokat hirdetünk, prezentációkkal, • plakátversenyt hirdetünk, a legjobb tanulói munkákat az iskolában kiállítjuk, • a projekt egy délutánján az egészségneveléssel, egészséges életmóddal kapcsolatos vetélkedőt szervezünk, • a program zárásaként mozgásos vetélkedőt rendezünk, • óvodásainkat bekapcsoljuk a projekt tevékenységeibe. Az iskolai gyermeknapon (május hónapban) tanítás nélküli munkanap keretében játékos, mozgásos akadályversenyt szervezünk. Közlekedésbiztonsági ismertetőt tartunk a gyermekek számára gyalogos és kerékpáros közlekedésből rendőrségi együttműködéssel. Az iskolaorvos vagy védőnő kérésére lehetőséget adunk a tanulók rendszeres szűrővizsgálatára, arra igény szerint nevelői kíséretet is biztosítunk. Felső tagozatos tanulók számára dohányzás elleni, 7-8. osztályosok számára drogprevenciós előadást tartunk évi egy alkalommal szakember bevonásával délutáni programként.
Mindennapos testnevelés biztosítása A közoktatási törvény módosítása során az oktatási tárca megteremtette a mindennapi egészségfejlesztő testmozgás jogszabályi feltételeit a közoktatásról szóló törvény 52.§ (9-10), valamint az 53.§ (9) bekezdéseiben foglaltak, továbbá a Nemzeti alaptanterv kiadásáról szóló 243/2003. (XI.17.) Korm. Rendelet keretei között. Intézményünkben az óvodai és iskolai program megteremti a törvény megvalósulásának feltételeit. Az óvodában a tervezett testnevelés foglalkozásokon túlmenően, az óvodai játszótér a friss levegőn, a szabad mozgás örömével, biztosítja a gyermekek napi mozgásigényéhez a lehetőséget. Rossz idő esetén benti mozgásos játékokkal gondoskodunk a gyermekek mozgásigényének kielégítéséről. Az iskolai tantárgyfelosztás alsó tagozaton egész évben heti három, felső tagozaton évi átlag két és fél heti testnevelés órát biztosít. Ezen kívül évi átlagban heti három és fél sportfoglalkozást terveztünk még. A szakkör jellegű tevékenység szabadon hozzáférhető iskolánk minden tanulója számára. Napközis foglalkozások is tartalmaznak naponta 15 perc szervezett mozgásos játéktevékenységet. Így az iskola megvalósítja a mindennapos testmozgás biztosítását. A leírtakon kívül egyéb tanórákon is van lehetőség – főként alsó tagozaton – a mozgástevékenység tanórai megjelentetésére. (Pl. ének órán dalos játék, tánc) E tevékenységeket a megfelelő iskolai dokumentumokban rögzítjük. Kapcsolattartás a különböző partnerekkel Személyek, csoportok
Ütemezés
Kapcsolattartás módja
Szülők
Szülői értekezlet, fogadóóra, tájékoztató
Védőnő
Tisztasági ellenőrzések, Védőnő szűrővizsgálatok
ÁNK Kővágószőlős
Szülők
Dokumentálás Feljegyzés, névsor Védőnő dokumentálja
5
Iskolaorvos
Rendszeres szűrővizsgálatok, kötelező oltások
Iskolaorvos
Iskolaorvos dokumentálja, illetve ha tanóra alatt történik, a naplóba beírjuk
Külső előadó, tréner
eseti
Telefon/ e-mail/ levél
Program feljegyzés
Intézmények
Ütemezés
A kapcsolattartás módja
esetén
Dokumentálás
Gyermekjóléti Szolgálat helyi szakembere
Havonta egyszer, illetve szükség esetén
Folyamatos tájékozódás, megbeszélés
A szakember dokumentál, illetve az intézmény gyermekvédelmi felelősei feljegyzést készítenek
Nevelési Tanácsadó
heti
Szükség esetén szakértői vélemény kérése, szolgáltatások igénybevétele (pszichológus, fejlesztő pedagógus)
A szakemberek dokumentálnak, illetve nyilvántartjuk a tanulókat, akik igényelhetik a szolgáltatásokat
ÁNTSZ
évente
Ellenőrzés
Ellenőrzési jegyzőkönyv
Rendőrség
eseti
Közlekedésbiztonsági előadás/vetélkedő stb.
Feljegyzés, fotók
Kistérség intézményei
havonta
Különféle vetélkedők Feljegyzés, fotók (tanulmányi, művészeti, sport)
Értékelés Az egyes programok végén, illetve a tanév végén kitűzött céljaink megvalósulását mérjük a számszerűsíthető eredmények tükrében. Az eredmények, a felmerült problémák figyelembe vételével tervezzük a következő tanév feladatait. Célunk a folyamatos fejlődés elérése, a jól bevált hagyományok megtartása. Kővágószőlős, 2011. szeptember 01.
…...................................................... igazgató
ÁNK Kővágószőlős
…............................................ fenntartó
6
…....................................................... DÖK képviseletében
ÁNK Kővágószőlős
…............................................. nevelőtestület nevében
7