A „Munkaanyag a színház-, zene- és táncművészet szervezeteinek működéséről, állami támogatásáról és sajátos munkajogi szabályairól szóló törvény részletes koncepciójáról” szakmai vitája a Magyar Színházi Társaság égisze alatt az említett művészeti területeken dolgozó különböző szakmai szervezetek és érintett szakemberek bevonásával folyt. Alapvetésként elmondható, hogy mindenki nagyon fontosnak tartja egy, az előadóművészeteket átfogó törvény létrejöttét, s az elkészült anyagot alaposnak, felkészültnek, felelősségteljesnek ítéli. A vitákban, illetve az írásban megfogalmazott véleményekben azonban felmerültek kritikák, hiányosságok, természetesen a különböző területeken más-más nézőpontból. Sokat segített, hogy folyamatosan konzultálni tudtunk az anyag készítőivel, s eközben számos kérdés megválaszolásra került. Kiderült számunkra az is, hogy a kézhez kapott írás valóban csak egy munkaanyag a koncepcióról, s hogy a törvény csupán a „sarokszámokat” fekteti le, a részletes szabályozás, ami talán a legfontosabb, a hozzá kapcsolódó miniszteri rendeletekben szerepel majd. A vitákban résztvevők szinte mindegyike megfogalmazta azt a kifogását, hogy a munkaanyag megismerésére, feldolgozására, a testületek, szervezetek véleményének ütköztetésére kevés idő jutott, így indokolt, hogy a törvény-előkészítés következő szakaszait is minél szélesebb körben figyelemmel kísérjük. Anyagunkban a megkapott íráson fejezetenként megyünk végig, s tesszük meg hol általános megjegyzéseinket, hol pontos, szövegszerű változtatási javaslatainkat. Általános megjegyzések: Mivel a munkaanyag szövegében nem mindenhol válik szét a törvényi szabályozás és a végrehajtási rendeleti szabályozás lehetősége, a viták és az észrevételek egy része ebből a zavarból következik. A törvény fontos feladatának tartjuk, hogy egységesen gondolkodjon és gondoskodjon a területről, és a jelenlegi értékek megőrzése mellett biztosítsa a rendszer nyitottságát, lehetővé téve az egyes működési formák közötti átjárhatóságot. Így nemcsak egy mai helyzetet biztosít, de irányt mutat a jövő felé is! A jelenlegi, önként vállalt közfeladat megengedő státusza helyett egy erősebb definíció szükséges az önkormányzati rendszerben az előadóművészeti szer-
vezetek, a színházak számára, mivel jelenleg a többi, az önkormányzatnál kötelező feladatként megjelenő intézményhez képest a terület hátrányt szenved. A vitákból és hozzászólásokból következett, hogy minden terület magát szeretné látni, minél pontosabban meghatározva helyét a törvényben. Ezért is fontos, hogy olyan legyen az elkészült szöveg, mely a teljes előadóművészeti terület általánosítható alapjait foglalja magába, ezzel is kifejezve a terület egységét. Érzésünk szerint a kulturális szolgáltatás biztosítása túl nagy hangsúlyt kap a szövegben, a gondolkodásban, szemben az alkotói folyamattal. Komolyan felmerül annak a kérdése, hogy lehet-e újabb szereplőket bevonni a finanszírozásba a törvény segítségével. Ha nem, az bemerevíti a meglévő kereteket, vagy az államtól igényel nagyobb szerepvállalást. A viták során ez a dilemma folyamatosan jelen volt. A törvény célja. Megítélésünk szerint a törvény céljainak megfogalmazása nem elég határozott, nem fogalmazza meg markánsan a színház és a többi terület fontosságát. A „segítse elő”, szorgalmazza” stb. megfogalmazások helyett a konkrétabb, garanciát jelentő „biztosítsa” kifejezést javasoljuk. Fontos észrevételnek tartjuk, hogy a felsorolt célok között megjelenjen a magyar művek és művészek külföldi megjelenésének, a magyar drámák születésének és bemutatásának támogatása is, és olyan területek sajátosságainak figyelembe vétele, mint a szabadtéri színházak vagy a színházi nevelési társulatok. A törvénynek nemcsak az intézményt kell védenie, hanem a pályázatokat is. A fontos pályázatok létét rögzíteni szükséges a törvényben. Nyilvántartásba vételi eljárás: Az I. kategóriába történő nyilvántartás alapkövetelményeivel kapcsolatban az előadásszám meghatározásával egyetértünk, de nem javasoljuk a bemutató-szám meghatározását, ez ugyanis függvénye a költségvetés mértékének. Ugyanakkor nehezen értelmezhető a naptári évre lebontva, hiszen a színházak évadra terveznek.
Javaslatunk, hogy az első kategóriás színházak kritériumai között szerepeljen minimum egy állandó tervező alkalmazása. A díszlet és jelmeztervező státusznak lehetne normatív támogatása. A rendezők esetén is végiggondolandó ez a logika állandó társulatok esetében. A Független Színházak Szövetsége ajánlására megjelenik a szakmai nonprofit szervezet fogalma. Az I. kategória esetén kritérium, hogy a szervezet legalább egy megkötött közszolgáltatási szerződéssel rendelkezzen, vagy egyedi közszolgáltaltási szerződést kössön a tárcával. A munkaanyag szerint a nyilvántartásba vétel a fenntartó kérelmére történik, miközben a II. kategóriába a fenntartó nélküli szervezetek tartoznak, így nyilván ők maguk kérik a nyilvántartásba vételt. Nem foglalkozik a törvény a színészlakások problémájával. Tudjuk, ez is speciálisan a vidéki színházak ügye, és talán ezért kerülte el a jogalkotók és a szakmai segítők figyelmét. Javasoljuk, hogy társulattal rendelkező vidéki színházak esetében ez legyen alapkövetelmény a nyilvántartásba vételkor. Nem közvetlenül ennek a fejezetnek a témája, de a szöveg sehol nem említi a színház-rekonstrukciók kérdését. A jelenleginél sokkal szélesebb szakmai egyeztetésre lenne szükség egy-egy színházépület felújítása során vagy netán új színházépület építésekor. Most az éppen aktuális színházvezető és az aktuális városvezetés ízlésén múlik ez, ami pedig harminc, negyven évre (új épület esetén még több időre) meghatározza egy játszóhely lehetőségeit. A II. kategória esetén, befogadó intézménynél szerepeljen az új produkció létrehozása helyett annak bemutatása, valamint kerüljön bele, hogy megfelel a független színházak regisztrációs rendszere valamelyik kategóriájának. 5. oldali szövegmódosító javaslatunk: „Átalakításukhoz, más előadóművészeti szervezettel vagy kulturális intézménnyel történő összevonásukhoz… a fenntartónak be kell szereznie a miniszter előzetes véleményét….” Kérjük ennek a fejezetnek a végére betenni az alábbi szöveget: ”A törvény lehetőséget kíván adni arra is, hogy a tárca egyedi, akár többoldalú szerződést kössön olyan önálló jogi személyiségű szervezettel, művészcsoporttal, amely rendelkezik a működéséhez szükséges tárgyi feltételekkel, és képes a közszolgáltatási szerződésben meghatározott mértékű önrészt biztosítani.”
Az állami normatív költségvetési hozzájárulás és igénybevétel feltételei a színházaknál: Természetszerűen ez a fejezet váltotta ki a legtöbb vitát, mivel itt jelenhetnek meg a konkrét számok. A munkaanyag, jellegéből következően inkább az irányokat határozza meg, így viszont nehéz érdemben a hozzászólás. Az önkormányzati szerepvállalás felértékelődése aggályos, különösen abban az értelemben, hogy a helyi politika határozza meg az intézmény profilját. Nem világos, hogy ha a tánc és az opera tagozat lehet, akkor a báb és az ifjúsági színház miért nem? Különösen akkor, ha az elkövetkezendő évtizedek egyik legfontosabb színházi törekvése kell legyen az értő közönség nevelése. A tagozat fogalma, mivel része a támogatás feltételeinek, pontos definíciót igényel. A koprodukció fogalmába legyen beleértendő az előadáscsere és a befogadói tevékenység. Ez biztosíthatja, hogy a független színházak – a befogadó intézménnyel kölcsönös támogatottságban – országosan megjelenhessenek a produkcióikkal. Mindenféleképpen ki kell dolgozni a pontos rendszert, arra is, hogy külön szorzó, vagy támogatás járna a hivatásos színházak számára, ha meghatározott előadásszámban fogadnak be független produkciókat. A finanszírozási modell arról is szól, hogy az épülettel rendelkező önkormányzati színházakba a társulattal rendelkező, intézményi szintet képviselő szervezetek mellett helyet kaphassanak a „ház” nélküliek is. A konstrukció azt ajánlja az önkormányzatoknak, hogy az állam-önkormányzat közötti „szerződésben” fordítsák meg a jelenlegi logikát: tehát ezt követően az önkormányzat finanszírozza az épületet, a többi (személyi, szakmai forrás) biztosított lesz központi keretből. Az önkormányzatok ugyanakkor kiindulhatnak abból, hogy immár úgy is igényelhetnek majd normatívát, ha nem tartanak fenn épületet. Ugyanis, ha van pl. egy nyilvántartásba vett nonprofit gazdasági társaság, aki minden kötelezettségnek (új bemutatók, előírt előadásszám, nézőszám) eleget tesz, megköti a közszolgáltatási szerződést, az ugyanúgy kaphatja majd a normatívát épület nélkül. Mondhatni persze erre azt, hogy de mit csinálnának a városok a színházi épületekkel, mert azok másra nem valók. Bezárják, mondjuk. Vagy a másik út: beengedni mindenkit és minden műfajt a színház nevű házba. Nem mondjuk, hogy feljavított művelődési ház, de valami hasonló konstrukció sejthető ebben mindenféleképpen. Mert a legtöbb megyei jogú városban van egy
intézményesült színház, meg legalább három-négy színházi szerveződés, báb és ifjúsági színház, balett, vagy tánccsoport. Az önkormányzatok többsége mindegyiket akarja támogatni. Kiindul akkor abból, hogy az eddig egy színházi intézményére szánt forintokból minden szerveződést támogat, valamennyivel megköti a közszolgáltatási szerződést. Még rosszabb: pályázatot fog kiírni erre az ún. színházi alapra. Lesz egy főgondnok, aki műsortervet ad össze és kiosztja a nagytermet meg a stúdiót. Tovább lehet gondolni, mi lehet ebből… Elodázhatatlan a hosszabb távú (általánosan 3 évre) történő tervezhetőség törvényi támogatása is. (Ma már nemzetközi viszonylatban is hátráltatja az előadóművészeti szervezetek működését a tény, hogy a külföldön általános gyakorlat a többéves tervezhetőség, mi pedig nem tudunk partnerek lenni az egy évnél hosszabb távú tervekhez.) Annak a felismerésnek a birtokában kell gondolkodni a finanszírozásról, hogy a nagy helyek elkerülhetetlenül kommersszé válnak, mert széles igényeket kénytelenek kielégíteni, annak érdekében, hogy létrejöjjön a művet éltető kontaktus a produktum és a közönség között. Differenciált kiegészítő támogatás lehet szükséges különleges művészi teljesítmények megléte esetén, amely megkülönböztetés ösztönözheti és elismerheti az innovációra, és a színházi nyelv megújítására való törekvést. (E feltételnek történő megfelelés megítélését koordinálhatja például az Előadóművészeti Tanács.) Az A variánsnál hiányzik a befogadó színház, illetve az épület nélküli állandó társulat fogalma, a bábszínházak mellett a gyermek és ifjúsági színház, színházi nevelés társulat nevesítése. Az évadonkénti 200 előadás teljesítése nem reális az épület nélküli színházak esetében, de még a befogadó színházaknál is, miközben alultervezett a több játszóhellyel rendelkező színházak esetében. Ugyanakkor aggályos a bemutatószám meghatározása olyan területen, ahol az előadásszám is meghatározott. Ráadásul budapesti és vidéki vonatkozásban a bemutatószám-igény alapvetően különbözik, ami a közönségbázis különbségét gondolja tovább. Aggályos a nézőszámhoz kötött kiegészítő támogatás, mivel ez a terület kommercializálódásához vezethet.
Javasoljuk, hogy az állami támogatás az egyes városokon belül, színházaira lebontva kerüljön az önkormányzatokhoz, sok felesleges vitát elkerülve ezzel, és tisztább helyzetet teremtve. Felmerült az is, hogy a törvényben legyen megfogalmazva az a kitétel, hogy a fenntartó ne adhasson kevesebb támogatást, mint a színház költségvetésében megjelenő saját bevétel. Összességében az látszik, hogy annak ellenére, hogy a második finanszírozási modell egyszerűbb, áttekinthetőbb, mégis az első variáns veszi jobban figyelembe a feladatból fakadó sajátosságokat, és a vitákban résztvevők többsége ezt a modellt támogatta. A független színházakra vonatkozóan megfogalmazódott az igény, hogy helyzetük miatt külön kell foglalkozni regisztrációs rendszerük működésével és finanszírozási módjával. Egyéb közvetlen és közvetett állami támogatások Szerintünk még a következőkre ajánlott - a törvény által is megerősítve pályázatok kiírása: - az infrastruktúra fejlesztésére - tudományos kutatómunka és dokumentáció támogatására - előadások dokumentálására, a művek kötetben való kiadására - szakmai ösztöndíjakra - magyarországi színházak külföldi vendégjátékainak támogatására - új magyar drámák születésének, fordításának illetve külföldi bemutatkozásának támogatására - színházi közvetítések televíziós rögzítésének különös tekintettel kortárs magyar darabok ősbemutatójának rögzítése, archiválása és televíziós közvetítése. (Azért tartjuk különösen fontosnak, hogy az értékmegőrzést törvényi keretek szabályozzák és garantálják, hogy ne legyen kiszolgáltatva a mindenkori média konjukturális és üzleti érdekeinek.) A törvényben ezek a területek is vagy összegszerűen, vagy a költségvetési törvényben nevesített összeg százalékában kerüljenek meghatározásra. Hosszas vitát váltott ki, hogy a tervezet szerinti adókedvezmény – amit üdvözlünk, s várhatóan többletforrást jelent a területnek – a jegybevétel függvé-
nye legyen-e, vagy valami más, megfogható tényszámé pl.: a támogatáshoz arányosítva. Speciális célközönségnek játszó, éppen ezért a klasszikus értelemben vett jegybevétellel nem rendelkező, a II. kategóriába regisztrált szervezetek esetében ugyanez a százalék az éves bevételből számítható. Az évadonként legalább egy magyar mű bemutatása csak a repertoár színházakra vonatkozhat. A munkavállalókra vonatkozó eltérő munkajogi szabályok Megítélésünk szerint ez a koncepció igen fontos eleme, hiszen minden gyakorló színházi ember tudja, milyen nehézségekbe ütközik a jelenleg érvényes munkajogi szabályok alkalmazása a színházi üzemben. Az itt leírtak egyértelműen sugallják a kollektív szerződés létrehozását, melyben az adott intézménytípusnak megfelelően szabályozzák a munkavégzés feltételeit. Ugyanakkor a tervezet nem fogalmaz egyértelműen, kikre vonatkoznak ezek a szabályok. Javasoljuk ennek egyértelmű rögzítését. A 13. oldal 2. bekezdéséből nem derül ki egyértelműen, hogyan viszonyul a normatív támogatás a művészek alkalmazásakor a munkakör betöltéséhez a szükséges szakmai végzettséghez. A művészek érzékenységét figyelembe véve az egyébként jogilag korrekt „indoklás nélküli felmondás” helyett a következő szöveget javasoljuk: amennyiben a kollektív szerződés, ill. a munkaszerződés rögzíti, a munkaviszony, közalkalmazotti jogviszony rendes felmondással megszüntethető, ha a művésznek az adott színházban nem tudnak az egyéniségéhez és tehetségéhez méltó művészi feladatot biztosítani.” Ugyancsak a kollektív szerződésben ill. a munkaszerződésben kell rögzíteni, hogy ilyen esetben milyen további juttatás illeti meg az érintett művészt. Helyes, hogy a szerződtetéseknél az íratlan szabályt immár írottá fogalmazza a törvény. Felmerült annak a kérdése, ha a vezetőre vonatkozó pályázati döntés kihirdetése március 31-e után történik, az új igazgató kötelezően még egy éven át az adott társulattal dolgozzon, közülük senkit ne küldhessen el.
Javaslatként hangzott el, hogy a bábszínész kerüljön be a pótlékolt munkakörökhöz, mivel a különböző típusú bábok mozgatása olyan fizikai megterhelést jelent, ami mindenképpen az egészséget károsító kockázattal járó munkakörökhöz kell, hogy rendelje a bábszínészeket (erre az előzőekben volt már példa bábszínházak esetében). Egyetértünk azzal, hogy a szakmai végzettséget a végrehajtási rendeletben kell szabályozni, de felmentést adhat a munkakörök betöltéséhez a szakmában eltöltött igazolható idő és a külföldön szerzett végzettség. Kívánatos lenne a törvényben rögzíteni néhány, az alkalmazással, nyugdíjazással és átképzéssel kapcsolatos speciális kérdést. 1. A pályakezdő művészt, valamint azt, aki munkahely elhagyás miatt kényszerül újrakezdésre: elhelyezkedésének évében adókedvezmény illesse meg. 2. A munkáltató kezdeményezhesse a felmentést a szakmai nyugdíj korhatár elérésével. 3. Átképzési támogatás megítélése, valamint az átképzést követő elhelyezkedés könnyítésére a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásánál alkalmazotthoz hasonló rendelkezés lenne szükséges. A koncepció „visszahozza”, rögzíti az ún. szolgálat fogalmát. Ez sokkal inkább megfelel e szakma elfogadott szokásainak, azonban a rendes/ rendkívüli munkaidő, a pihenőidő és szabadnapok jogszabályszerű és ésszerű számítása, kiadása és a tényleges túlmunka megfizetésének tükrében ezt a rendszert nagyon pontosan fel kell állítani. A garanciák minden érintett számára kiemelt jelentőséggel bírnak. A szolgálatszámot az egyes intézménytípusokra eltérően kell megállapítani, és figyelembe kell venni az intézmények és szakmák specialitásait. Tervezőkre, dramaturgokra, rendezőkre pl. nem értelmezhető a szolgálatszám, náluk vissza kell hozni a korábban meglévő kötelező tervezés, rendezés stb. számot. Főleg a színházaknál fontos a műszaki dolgozók munkarendjének rendezése, a munkaidő, készenléti idő, szabadnap stb. életszerűen történő megállapítása. Feladat a színházak műszaki szervezetének egységes szabályozása, a beosztások egységes megnevezése és illeszkedése a művészi-gazdasági szervezetekhez, az egyes műszaki munkakörök által megkívánt minimális képzettség
meghatározása (pl. műszaki igazgató, műszaki vezető, világosító, hangosító, hangmérnök, kellékes stb.) Szabályozni kell a műszaki dolgozók nyíltszíni díszítését, statisztálását is (a munkaügyi felügyelőség ezt jelenleg törvénysértőnek ítéli meg). A tervezetben megfogalmazott további adható juttatások esetlegessé válnak, amennyiben a törvény azt nem kötelezően írja elő. (pl: hűségpénz, kiemelkedő művészeti tevékenység megítélése) Szabályozni kell hány év után, milyen mértékben és milyen feltételek megléte esetén adható a juttatás. Szükségesnek látjuk a törvény mellékleteként vagy annak részeként egy Színházi Etikai Kódex megalkotását. Egyetlen jogszabálygyűjtemény sem képes szerződéses formát adni annak az évtizedek alatt kialakult etikai rendnek, mely a színházi értéket létrehozza. Ezek szerint bármely munkavállalóval megkötött színházi szerződés csak az Etikai Kódexben rögzítettek elfogadásával lenne érvényes. Az állami és önkormányzati színházak igazgatóinak megbízására vonatkozó szabályok Amióta a pályázati rendszer létezik, számos anomáliát tapasztaltunk lebonyolításában. Bármennyire is próbálják elkerülni, a pályáztatásban sajnos ritkán érvényesülnek a szakmai szempontok. A viták során felmerült, hogy ha a munkáltató – az önkormányzat – határozza meg a pályáztatott színház művészi arculatát, kérdés, hogy nem viszi-e ez el a színházakat a kommercializálódás felé vagy – vidéki színházak esetében – pusztán provinciális szempontokat vesz figyelembe. Ebben a témában is különbséget kell tenni a vidéki színházak – amelyek mind „népszínházak” – és a fővárosi színházak között, ahol már megengedett a műfaji meghatározottság. A munkaanyag szerint a szabályozás csak az állami és az önkormányzati fenntartású színházakra terjed ki. Így nem világos, hogy a jelenleg Kht. vagy Rt. formában működő színházakra hogyan vonatkozna a törvény. A törvénynek tartalmaznia kellene a kinevezéskor köthető kétoldalú szerződés fogalmát és rögzíthető feltételeit a fenntartó ( munkáltató ) és az igazgató között ( különös tekintettel az elvárt feladatokra és az azokhoz rendelt garantálható biz-
tosítékokra ). Így teremthető meg a felelősség valódi kockázata mindkét fél számára. Ha korrekt a feltételrendszer, akkor korrekten vethető fel a direktori alkalmasság kérdése is. Gyakori kérdés a megfelelő végzettség. A színház alaptevékenységének megfelelő felsőoktatási intézményben szerzett, valamint a jogi és egyetemi szintű közgazdasági diploma mellett indokolt a szakirányú bölcsész és a kulturális menedzser képesítés elfogadása is. A bolognai folyamat okán pontosítani kell a képzési szintet is ( BA vagy MA ). A többtagozatú színházak esetén az önálló tagozatok művészeti igazgató/ művészeti vezető posztját is pályáztatni kell. A munkáltatói jogokat az adott színházfenntartó gyakorolja. Felmerült, hogy a vezetői megbízatás csak kétszer, esetleg háromszor legyen meghosszabbítható. Ennek a gondolatnak ellentmond néhány, több mint tíz éve eredményesen működő színházi műhelynek a léte. Az augusztus 1-jei kezdési és július 31-vel végződő megbízási periódus csak abban az esetben fogadható el, ha biztosított, hogy a fél évvel korábbi döntés pillanatától az intézménynél van az új igazgató, megbízási szerződéssel vagy más módon, és míg a régi lebonyolítja az általa megtervezett szezont, a következőre már az új készít műsortervet, illetve szerződtet. Amennyiben ez a fél éves kettős működés nem megvalósítható, a költségvetési évhez igazodó, január 1december 31. közti időszakot javasoljuk. Ebben az esetben is speciálisan kell kezelni a hivatásos szabadtéri színházakat, ahol a szezon a nyári hónapokra esik. A pályázatokat elbíráló kuratóriumoknál nem látjuk biztosítva a szakmaiság érvényesülésének lehetőségét, ha a 10 tagból csak öt választódik ki delegációs elv alapján, a többi felkérése pedig a fenntartó hatáskörében van. Ennek megfelelően a törvénynek szabályoznia kellene - lévén szakmai bizottságról szó -, hogy a fenntartó által felkért bizottsági tagok csak az adott szakterület szakemberei lehetnek, és x éve nem álltak ill. x évig nem fognak szerződéses vagy alkalmazotti jogviszonyban állni sem a fenntartóval, sem azzal a szervezettel, amelynek igazgatói pályázatáról dönt a bizottság. A szimfonikus zenekarokra, az énekkarokra és az önálló balett és táncegyüttesekre vonatkozó különös szabályok
1. Az önálló balett és táncegyüttes elnevezés helyett az „önálló táncművészeti szervezetek” megfogalmazást javasoljuk. 2. A koncepció 17. oldalának bevezető mondatát a következőképpen módosítanánk: „A törvény külön fejezetben rendelkezik az előadóművészeti szervezetek, így a szimfonikus zenekar, az énekkar, az önálló táncművészeti szervezet legfontosabb – a színházakra vonatkozó rendelkezésektől eltérő – szabályairól is.” 3. A koncepció 17. oldala 2. bek. 2. mondatát a következőképpen egészítenénk ki: „A normatív alap hozzájárulás – eltérően a színháztól – nem elsősorban a földrajzi elhelyezkedés és az ebből következő bevételi lehetőségek függvénye, nem csupán a fenntartó támogatása és a nézőszám képezi a számítási alapot.” 4. Javasoljuk a 17. old. 2. bekezdés utolsó előtti mondatának kiegészítését: „Ennek megfelelően az együttesek legfontosabb mérőszámát, az állandó jelleggel, rész-, vagy teljes munkaidőben, tartósan foglalkoztatott művész létszámot veszi elsősorban alapul a normatív alap hozzájárulás, a részfoglalkozásokat a létszám megállapításánál arányosan figyelembe véve.” 5. A 3 .bekezdés helyébe az alábbi módosított szöveget javasoljuk: „Alap hozzájárulásként a költségvetési törvényben meghatározott normatívát a külön jogszabályban meghatározott tartósan foglalkoztatott minimális művész létszám után és a minimális előadásszám, vagy más, a jogszabályban meghatározott tevékenység teljesítése esetén veheti igénybe az I. kategóriában nyilvántartásba vett szimfonikus zenekar és énekkar. Az igénybe vehető normatív támogatás a külön jogszabályban meghatározott tartósan foglalkoztatott létszám és a teljesített feladatok arányában, valamint további feltételek teljesítése szerint más-más százalékkal növekszik, de összességében nem haladhatja meg a költségvetési törvényben meghatározott mértéket.” 6. Amennyiben nem fogadják el a 4. pontot, úgy a következőt javasoljuk a bekezdés utolsó mondatának: „A zenekaroknál és az énekkaroknál a zenés színházi közreműködés is – sorozat előadásoknál megfelelő korrekcióval – előadásnak számít.” 7. A 4. bekezdést a következőképpen egészítenénk ki: „Kiegészítő hozzájárulást, amely az alap normatív hozzájárulás meghatározott százaléka, a nyilvántartásba vett szimfonikus zenekarok, énekkarok akkor kaphatnak, ha a külön jogszabály-
ban meghatározott számú gyermek – és/vagy ifjúsági előadást teljesítenek, továbbá akkor, ha tevékenységükkel területi, regionális feladatokat is ellátnak.” 8. Javasoljuk a 17. old. 5. bek. utolsó mondatának kiegészítését: „A törvény a hatályos jogszabályok alapján és a kollektív szerződések figyelembevételével meghatározza a zenekari, énekkari és tánckari tagok, továbbá a Magyar Állami Operaház művészi munkakört betöltő munkavállalóinak legmagasabb havi és évi szolgálatszámát, amelyen felül a munkavállalókat pótlék illeti meg.” 9. A 17. old. 7. bekezdés javasolt kiegészítése: „A kultúráért felelős miniszter pályázati úton nyújt támogatást a kamara – és más zenekarok (ide értve a jazz big-bandet is), kamarakórusok…” A táncművészeti szervezetekre vonatkozó különös szabályok: A táncművészeti szervezetek esetében a normatívát nem elsősorban a létszám, hanem a művészi aktivitás jellege és mértéke határozza meg. (Természetesen ennek részét képezi a létszám, előadásszám és nézettség is.) Az önálló táncművészeti szervezetek önálló előadásainak száma minimum 30. Itt, a táncművészeti szervezeteket specifikusan érintő fejezetben szeretnénk felhívni a figyelmet azokra a pontokra, melyet a mellékletként csatolt munkaanyag előző részeiben már beillesztettünk. Ilyen: - a munkaanyag által II. kategóriaként megnevezett terület finanszírozásának korrekciója; - normatíva vonatkozásában a táncművészetet (is) illető kiegészítő támogatások; - a befogadó helyekre vonatkozó megjegyzések; - a pályázati rendszerre vonatkozó kiegészítések; - a hosszabb távú tervezhetőség garanciáira vonatkozó megjegyzések; - a több tagozatos színházak működésére vonatkozó megjegyzések; - a gazdasági szereplők bevonására vonatkozó javaslat; - munkajogi vonatkozásban a szakmai ösztöndíj, nyugdíjaztatás, a továbbképzések szakmai életkor-specifikus vonatkozásai; (ide sorolnánk még : a társulatok kaphassanak: pályázhassanak olyan ösztöndíj keretre, melyből a képzést
elhagyó művészt hosszabb távú megállapodásra megkötésére motiválhatja)
Az Előadóművészeti Tanács Itt felmerült annak a kérdése, hogy egyáltalán szükség van-e rá, nem láthatnák-e el feladatát a már meglévő szakmai szervezetek. Amennyiben létrejön, megkérdőjelezhető a szakmaisága az összetétele okán, mert nincsenek benne kellő létszámban képviselve a szakmai szervezetek. Nem egyértelmű, hogy hány fős kollégiumok jöhetnek létre, és milyen összetétellel. Továbbá: • Meg kellene határozni a Tanácsban résztvevő tagok megbízásának időtartamát. • Az Előadóművészeti Tanács fontos feladata kell, hogy legyen a későbbiekben a Színházi Törvény mindenkori gondozása, „karbantartása”. • Az Előadóművészeti Tanács minden tevékenysége a nyilvánosság számára folyamatosan biztosítva legyen • Fontosnak tartjuk definiálni az Előadóművészeti Tanács kapcsolatát és együttműködését a Kollégiumokkal és a szakmai szervezetekkel. Az Előadóművészeti Tanács illetve az ezzel összekapcsolva működő szakmai kollégiumok feladata lehet a fenntartóval együtt, egyeztetéssel meghatározni az intézményi profilt, a feladatrendszert. Értelmező rendelkezések Úgy véljük, hogy a felsorolt fogalmak nem teljeskörűek, s nem mindig pontosak a definíciók. Itt kellene meghatározni pl. a befogadó- vagy a repertoár-színház, a szakmai nonprofit szervezet, a hivatásos szabadtéri színház, a színházi nevelési társulat fogalmát. Olyan alapfogalmakat is érdemes definiálni, mint a társulat vagy az előadás.
A fenntartó meghatározásánál javasoljuk a következő definíciót is: „Ugyancsak fenntartónak minősül az a gazdálkodó szervezet, amely a nyilvántartásba vételt megelőzően legalább öt évig fenntartotta, vagy az általa létrehozott közhasznú jogállású jogi személy útján az alapvető infrastrukturális és személyi feltételek biztosításával támogatta az előadóművészeti szervezetet, és kötelezettséget vállal arra, hogy az előadóművészeti szervezetet a nyilvántartásba vétel után is fenntartja, vagy az általa létrehozott közhasznú jogállású jogi személy útján támogatja.” Ahogy bevezetőnkben elmondtuk, az elkészült anyag alapos és átgondolt. Bízunk benne, hogy észrevételeink segítenek a törvényszöveg megalkotásában. Mellékeljük a zene, tánc és a nagyobb színházi szervezetek észrevételeinek az anyagát. Az egyes művészek, intézmények, színházi szakemberek írásban rögzített észrevételei, az összejövetelek kivonatolt jegyzőkönyvei vagy emlékeztetői a Magyar Színházi Társaságnál megtalálhatóak.
