Alpokalja kistérség TÉRSÉGI TÁJHASZNÁLAT VIZSGÁLATA ÉS AJÁNLÁSAI

Autonóm kistérség az EU-ban ESETTANULMÁNY

Alpokalja kistérség TÉRSÉGI TÁJHASZNÁLAT VIZSGÁLATA ÉS AJÁNLÁSAI

Budapest, 2006. március 22.

PAGONY Táj- és Kertépítész Iroda 1111 BUDAPEST, BUDAFOKI U. 53.,TELEFON, FAX: 365 1805 email. [email protected]

Tartalomjegyzék 1. Bevezetés................................................................................................................................ 3 1.1. Az „Alpokalja” kistérség elhelyezkedéséről és településeiről ........................................ 3 1.2. A tanulmány célja............................................................................................................ 5 2. A tájpotenciál vizsgálat .......................................................................................................... 9 2.1. Klimatikus adottságok..................................................................................................... 9 2.2. Földtani adottságok ......................................................................................................... 9 2.3. Talajok........................................................................................................................... 10 2.4. Vízrajz ........................................................................................................................... 12 2.5. Élővilág ......................................................................................................................... 13 2.6. Védett természeti értékek .............................................................................................. 14 2.7. Gazdálkodás .................................................................................................................. 15 2.8. Közműellátás ................................................................................................................. 16 3. A tájhasználat története ........................................................................................................ 18 3.1. A honfoglalást megelőző tájhasználat........................................................................... 18 3.2. A településhálózat és a keresztény földművelő táj kialakulása..................................... 18 3.3. A földesúri majorsági gazdálkodás térhódítása............................................................. 20 3.4. A földművelés ellentmondásos kapitalizálódása........................................................... 22 3.5. A mezőgazdaság szocialista nagyüzemi átszervezése................................................... 24 3.6. A rendszerváltás után .................................................................................................... 26 4. Összefoglalás........................................................................................................................ 29

2

1. Bevezetés 1.1. Az „Alpokalja” kistérség elhelyezkedéséről és településeiről Közigazgatásilag a kistérség Győr-Moson-Sopron megye déli részén, az országhatár mellett helyezkedik el. Földrajzi értelemben a Dunántúlon, a Nyugat-MagyarországiPeremvidék nagytájon, a Sopron-Vasi-síkság középtájon a Répce-sík kistáj területén fekszik. A kistérség az érintett települések közigazgatási határai által alkotott területe valójában nem köthető valódi tájhatárokhoz, sem természeti adottságok, sem termelési hagyományok alapján. A területen belül szembeötlő különbségek vannak, ugyanakkor egyes területen kívüli szomszédos településekkel azonosságok figyelhetőek meg. A vizsgálat 17 település közigazgatási területére terjed ki, melyek összterülete 278,58 km, összlakossága 9762 fő. A népsűrűség 35 fő/km2 ami jóval alacsonyabb az országos átlagnál (108,5 fő/km2), annak 32%-a. A terület jellegzetesen aprófalvas térség, bizonyítja ezt az is, hogy az alacsony népsűrűség mellett a településsűrűség az országos átlag kétszerese. A vizsgált települések a következők: Településnév Csáfordjánosfa Csapod Csér Egyházasfalu Gyalóka Iván Lövő Nemeskér Pusztacsalád

Lakosság (fő) 243 561 45 913 70 1350 1461 228 263

Terület (ha) 528 2919 293 2164 393 5473 1752 642 2406

Településnév Répceszemere Répcevis Sopronhorpács Szakony Újkér Und Völcsej Zsira Összesen

Lakosság (fő) 332 379 859 503 1048 343 401 763 9762

Terület (ha) 942 609 2069 1350 3239 679 932 1468 27858

A kistérség községei területükben és lakosaik számát tekintve is jelentős eltéréseket mutatnak. Iván legnagyobb határú és egyik legnagyobb lélekszámú település, de a népsűrűség tekintetében az átlag közelében mozog, ugyanakkor a legnagyobb lakosságú, de közepes területű Lövőn a legnagyobb a laksűrűség (83fő/km2). Csér és Gyalóka egykori majorsági cselédfalvak, ők a legkisebbek minden tekintetben. A vegyes kiváltságos és kisnemesi falvak lélekszáma 200 és 800 között mozog ma. Ennél magasabb értékeket csak a jelenelegi főbb közlekedési utak mentén elhelyezkedő, vagy vasút állomással rendelkező települések (Sopronhorpács, Egyházasfalu, Újkér, Lövő, Iván) mutatnak.

3

össz: 27858 ha Répceszemere 3,4% Pusztacsalád Répcevis 8,6% Nemeskér Sopronhorpács 2,2% 2,3% 7,4% Lövő Szakony 6,3% 4,8% Iván 19,6%

Újkér 11,6% Und 2,4%

Gyalóka 1,4% Egyházasfalu 7,8%

Csér 1,1%

Zsira 5,3%

Csapod 10,5% Csáfordjánosfa 1,9%

Völcsej 3,3%

A vizsgált települések területi részesedése az összterületből (KSH) alapján

össz: 9762 fő Csáfordjánosfa 243 Völcsej 401

Csapod 561

Zsira 763

Und 343

Csér 45 Egyházasfalu 913 Gyalóka 70

Újkér 1048

Iván 1350

Szakony 503 Sopronhorpács 859 Répcevis 379 Répceszemere 332

Lövő 1461 Nemeskér 228 Pusztacsalád 263

A vizsgált települések lakosságszáma 2004-ben (KSH alapján)

4

1.2. A tanulmány célja E tanulmány célja a kistérség a tájvizsgálata, továbbá közüzemi autonómiájának fokozása, illetve megteremtése érdekében tájhasználati javaslatának kidolgozása. A mezőgazdasági térségek esetében a közüzemi autonómia alapja a helyben felhasznált energia és vízfogyasztás helyi megtermelése és a helyben keletkező hulladék és szennyvíz helyi hatástalanítása, tisztítása, hasznosítása. A térségi egyensúly kialakításának a fogyasztást és a kibocsátást mérséklő technikájával a társtanulmányok fejezeti foglalkoznak. Jelen fejezetben a táj természeti potenciáljából és használatának történetéből levonható következtetések alapján prognosztizáljuk a közeljövő tájhasználati jellegét, és ezen belül javaslatot teszünk a térségi közüzemi autonómia kialakításának és az országos autonómia támogatásának tájhasználati lehetőségeire. A vizsgálat időzítése különleges abból a szempontból, hogy a magyar mezőgazdaság sorsfordító időszakát éli, éppen ezért nem kerülhetjük el, hogy a röviden áttekintsük leglényegesebb jellemzőit. Tekintsük át ezért az Európai Unióhoz való csatlakozást megelőzően a térség, az EU tagországok és a világ területhasználati és a területen élő lakossághoz viszonyított értékeit (*Forrás: Ángyán József: Agrobiznisz helyett agrikultúrát).

Művelési ág

Világ*

Szántó, kert és ültetvény

EU-15*

Magyar-

Alpokalja

ország*

kistérség

11,1

27,9

54,5

50,1

26

18,6

12,4

4,2

Mezôgazdasági terület

37,1

46,5

66,9

64,5

Erdő

31,7

36,3

19,1

29,1

313 025

9 303

27,858

Gyep

Összterület (1000 ha)

13 423

045

A fô művelési ágak aránya (%)(1995)

5

EU-15*

Magyar ország*

Alpokalja kistérség

Művelési ág

Világ*

Szántó, kert és ültetvény

255

234

492

1210

Gyep

597

157

112

245

Mezőgazdasági terület

852

391

604

1556

Erdô

728

305

172

701,8

Népesség (1000 lakos)

5 687 118

372 099

10 229

11,556

1000 lakosra jutó terület (ha) (1995) A fenti táblázatokból az Alpokalja kistérség, hazai viszonylatban átlagos, európai és világ viszonylatban olyan fokozott mezőgazdasági hasznosítású területnek tűnik, amelyen a világátlaghoz képest fele annyian laknak, valamint tájszerkezetében szélsőségesen kétpólusúvá vált, szinte teljesen megszüntette gyepterületeit. Későbbiekben a történeti feltárás során bemutatjuk a jelenlegi tájszerkezetet kialakító folyamatokat. Itt csak a mezőgazdasági művelésű területek kiterjedésének és a területen élő lakosság maximális számának alapján fordulópontnak tekinthető 1930-40 közötti időszak, valamint a 2005. évi adatokkal szeretném érzékeltetni a tendenciákat.

Művelési ág

Alpokalja Kistérség 1930

Magyarország* 1930

Alpokalja Kistérség 1995

Magyarország* 1995

EU-15 1995

Világ 1995

Alpokalja Kistérség 2005

Magyarország* 2005

Szántó, kert és ültetvény

69,95

60,09

50,1

54,5

27,9

11,1

50,84

48,48

Gyep

9,75

17,94

4,2

12,4

18,6

26

2,18

11,29

Mezô gazdasági terület

81

68,05

64,5

66,9

46,5

37,1

53,02

59,77

Erdő

15,56

11,78

29,1

19,1

36,3

31,7

31,41

19,08

Összterület (1000 ha)

27,858

9 303

27,858

9 303

313 025

13 045 423

27,858

9 303

A fô művelési ágak aránya (%)

A vizsgált 70 év alatt jól megfigyelhetők e mezőgazdasági térségben élők számának csökkenéséből eredő területhasználati és területrészesedési arányok eltolódása. Napjainkra a térségben élőkre jutó szántóterület háromszorosa, az erdőterület ötszöröse az országos átlagnak, míg az 1930-as években ez az érték csak kétszeres volt. Európához hasonlítva még szembetűnőbb, hogy a térségben a mezőgazdasági hasznosítású területek aránya csak kicsit 6

magasabb, mint a kontinens átlaga, addig az itt élő lakosságra hatszoros szántó-, kétszeres erdő-, 40% gyepterület jut. Alpokalja Kistérség 1930

Magyar ország* 1930

Alpokalja Kistérség 1995

Magyar ország* 1995

EU-15 1995

Világ 1995

Szántó, kert és ültetvény

1129

643

1210

492

234

255

1460

446

Gyep

156,8

192,18

245

112

157

597

62

104

Mező gazdasági terület

1298

835,2

1556

604

391

852

1522

650

Erdô

250

126

701,8

172

305

728

896

175

Népesség (1000 lakos)

17,5

8 684

11,5

10 229

372 099

5 687 118

9,76

10 097

Művelési ág

Alpokalja MagyarKistérség ország* 2005 2005

1000 lakosra jutó terület (ha) A számok alapján felmerülő kérdés, hogy valójában szembesültünk-e már a vidék hazai elnéptelenedéséből fakadó következményekkel? Tényleg csak a gépek által meghatározott tájat – nagyüzemi szántót és ültetvény erdőt - szeretnénk látni magunk körül? Átgondolta-e a térség a lassacskán erdő nagyhatalommá válásából fakadó következményeket? Nem hiányoznak-e majd a gyepen és gyepből élő állatok az ökológiai egyensúlyi folyamatok fenntartásához? A markánsan kirajzolódó folyamatokhoz képest szinte egy másik világból érkező üzenetnek hatnak a természetvédelem utóbbi időben törvényekben, rendeletekben megfogalmazódó elvárásai. Az Országos Ökológiai Hálózat és az európai természetmegőrzési és madárvédelmi területek (Natura 2000) kialakítása valójában a korábban emberléptékű gazdálkodással kialakított (azaz a nagyüzemi, iparszerű termeléstől mentes) tájrészletek fennmaradásának biztosítását és kismértékben helyreállítását is célozza. Ma a kistérség területének 53%-ra vonatkozik a területen folyó gazdálkodást is befolyásoló természetvédelmi előírás, védettség. Azonban feloldhatatlannak tűnik az elnéptelenedési folyamat és a jelenlegi állapotok fenntartása közötti ellentmondás. Valójában hány emberre lenne szükség a táj differenciált, természetmegőrző gondozásához? Van-e egyáltalán olyan rétege a társadalomnak, amelyik a táj gondozásában látja jövendő elfoglaltságát? A megvalósítás minden bizonnyal erősen összefügg majd azzal a kérdéssel is, hogy a táj megőrző ápolása össztársadalmi tehertételként, vagy öneltartó rendszerként lesz-e kialakítható? 7

Mindezek a felvetések oly módon illeszkednek a tanulmánykötet és a társtanulmányok fejezeteihez, hogy világossá kívánják tenni a tájhasználat kérdéskörének a térségen és a résztémákon túlmutató összefüggéseit. A következő fejezetek arra kívánnak rámutatni, hogy a közösség és a táj összefüggő történetének, viszonyának ismerete nélkül nem fogalmazhatók meg a jövő földhasználatának feladatai, nem illeszthetők az egyes szándékok a terület életébe. Fontos annak a felismerése is, hogy - igaz jelenleg a döntésalkotás szabályainak kimunkálása nélkül és szakmai felügyelet kezébe adva, de – elvileg a kistérség jelentős részén létezik a közösségi szabályozás lehetősége.

8

2. A tájpotenciál vizsgálat 2.1. Klimatikus adottságok A terület a mérsékelten hűvös-mérsékelten nedves és a mérsékelten száraz övezet határán terül el. Alapvetően a nyugati, határ menti részekre inkább az előbbi, míg a keleti területekre az utóbbi övezet paraméterei a leginkább jellemzőek, de talán a klíma tekintetében a legegységesebb képet mutató a térség. Évente 1850-1900 óra napfénytartamra számíthatunk. Nyáron 720-740 óra, télen 185 óra körüli a napsütés. Az évi középhőmérséklet 9,5-9,7 °C, a tenyészidőszaké nyugaton 15,5 °C, keleten eléri a 16 °C -t. A 10 °C középhőmérsékletet meghaladó napok száma 183 körüli, de a nyugati vidékeken ennél kevesebb (178-180 nap). Az átlépés tavaszi határnapja április 15 körüli, az ősz október 15 körüli. Nyugaton rövidebb a fagymentes időszak hossza, mint keleten (185 és 190 nap). A nyugati területen a tavaszi fagyok április 20-án szűnnek meg, keleten viszont már április 15-én. Őszi fagyok október 22-én kezdődnek. A hőmérsékleti maximumok sokévi átlaga 32-33 °C, a téli minimumoké –15,3 és –15,5 °C közötti. Kevéssel 650 mm fölötti évi csapadék valószínű, és ebből a tenyészidőszakban 410420 mm. A 24 órás csapadékmaximum a Sopronhorpácson történt mérés alapján 98 mm. Átlagosan évente 42-45 napon a talajt összefüggő hó borítja, átlagos maximális vastagsága 25 cm körüli. Az ariditási index 1,07, így a térség természetes növénytakarója a zárt erdő lenne. A leggyakoribb szélirányok az ÉNy-i és az É-i, az átlagos szélsebesség 3,5 és 4 m/s közötti. 2.2. Földtani adottságok A Répce-sík medencealjzata levetődött kristályos kőzetből áll, amelyek a miocénben és a pliocénben süllyedtek le. Rájuk vastag alsó és felső-pannoniai üledékek, majd folyóvízi homokrétegek települtek. Végül az egészet a Répce kavicstakarója fedte be. A kavicstakaró nem egységes: legidősebb (alsópleisztocén) az északi rész, fiatalabb a középső, NemeskérIván vonala és legfiatalabb a déli terület. A síkság felszínének fő anyagát képező kavicstakarót jégkorszaki eredetű barna vályog és lösz fedi. A geomorfológiai adottságokból következően építőipari nyersanyagokban és mélységi hévizekben gazdag. A területen mindenütt 200 l/p-nél nagyobb hozamú 50-80 °C-os hévizet lehet termelni.

9

A kistérség fiatalabb kavicstakaróján a Répce menti rész kiemelt vízbázisnak tekintett védett terület. A vízkészlet védelme érdekében az Országos Településrendezési Terv (továbbiakban OTRT) kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőségi védelmi terület jelöl ki Csapod község északi peremén, Újkér és Egyházasfalu déli, valamint Szakony település keleti részein.

Részlet az OTRT Kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőség védelmi terület övezetéből

A kavicstakarót megcsapoló ártézi kutak száma jelentős, de nincs minden településen. Mélységük 100-200 méter közötti, vízhozamuk is tekintélyes, több száz l/p. A rétegvizek mennyiségét 1-1,5 l/s.km2 közöttire becsülik, ami 700-800 l/s vízkészletet jelent.

2.3. Talajok A talajadottságok a kistáj-kataszteri besorolás két markánsan elkülönülő részre tagolják a kistérséget. Nagyjából a Lövő és Újkér települések mentén húzható északnyugatdélkelet lefutású vonal választja ketté a vizsgált területe, nyugaton inkább középkötött, gyengén savanyú, közepes szervesanyag készletű (100-200 t/ha) talajok vannak, addig a keleti részeken kötött, erősen savanyú, alacsony szervesanyag készletű talajok a meghatározóak. Ezzel összefüggésben jelzi a NAKP tanulmánya a kevésbé érzékeny talajokat (világosabb barna) a Lövő-Újkér vonaltól nyugatra, az érzékenyebb talajokat (sötétebb barna) pedig attól keletre.

10

Környezeti érzékenység a talaj szempontjából (részlet a NAKP-ből)

Az agyagbemosódásos és podzolos barna erdőtalajok a vizsgált területen belül a keleti északkeleti részeken elterjedtek. Ezeknek a gyenge termőképességű talajoknak a kedvezőtlen mezőgazdasági potenciálját a helyenként előforduló, vassal cementált vízzáró kavicsréteg kialakulása tovább rontja. Csér környékén a kavicsrétegre vastagabb homokréteg települt, így az ott kialakult talajok vízgazdálkodása és termékenysége valamivel kedvezőbb. Ezen a területen érdekes talajképződmény az Iván környékén kavicstakaróval körülzárt kis medencében löszszerű iszapos agyagon réti talajok közé ágyazottan létrejött réti szolonyecek, amelyek morfológiailag az Alföld szikeseihez hasonlóak, teljesen terméketlenek. A Lövő-Újkér vonaltól nyugatra löszös üledéken képződött, kedvező vízgazdálkodású és termékenységű csernozjom barna erdőtalajok borítanak nagy, összefüggő területet. Itt Sopronhorpácstól és Undtól északra (Horpácsi-erdő), a határterületeken, harmadidőszaki üledékeken barnaföldek is létrejöttek, azonban területi részarányuk jelentéktelen. A Kardos-ér és a Répce alluviumán réti öntések és réti talajok találhatók. Vízgazdálkodásuk kedvező, mészmentesek. A terület felszín alatti vízbázisai a fedő talajréteg szennyeződés megkötő tulajdonságai alapján különböző érzékenységűek. A Nemzeti Agrár-Környezetvédelmi Programot alátámasztó vizsgálatok többé- kevésbé a csernozjom barna erdőtalajokkal és barnaföldekkel fedett területek kivételével, a többi talajtípussal fedett területeket a közepesen érzékeny felszín alatti vízbázis kategóriába sorolta (sötétebb kék).

11

Környezeti érzékenység a vízbázisok szempontjából (részlet a NAKP-ből)

2.4. Vízrajz A

terület

vízháztartás

szempontjából

az

országos

átlaghoz

képest

jóval

kiegyenlítettebb és egységesnek tekinthető. A kistérség északi része a Kardos-ér, déli része a Répce folyó vízgyűjtő területe. Az utóbbinak a vizsgált területen áthaladó mellékpatakjai a Pós-patak és a Kócsod-patak. A Kardos-érről Pusztacsaládtól, a Répcéről Répceszemerétől és Répcevistől ismerünk vízjárási adatokat.

Vízfolyás

Vízmérce

LKV

LNV

KQ

cm

KÖQ

NQ

m3/s

Kardos-ér

Pusztacsalád

1

159

0,04

0,40

32

Répce

Répcevis

-18

470

0,44

1,61

72

Répce

Répceszemere

14

260

0,35

3,7

95

Vízhozamuk nem jelentős, olykor nyáron ki is száradhatnak. A vízfolyások vízminősége még I. osztályba sorolható, bár kisvíz idején a települések alatti szakaszon szennyeződések is jelentkeznek. Az árvizek időszaka főleg a tavasz, de ősszel is kialakulhatnak. A kisvizek is bármely időszakban előfordulhatnak, de azért a nyár végén a leggyakoribbak. Az árterület kiterjedése nagyon csekély. A tájrészleten több természetes és mesterségesen kialakított kistó található. Ezek átlagos területe nem haladja meg az 1 hektárt. Összefüggő tórendszer húzódik Iván-Csér-Csáfordjánosfa közös határán, valamint kisebb tavak fekszenek Iván, Pusztacsalád, Csapod, Újkér, Zsira és Répcevis területén.

12

A talajvíz mélysége a vízfolyások mentén 2-4 m között, azoktól távolodva 4 m alatt van. Mennyisége a Répce mentén 5-7 l/s.km2, a Kardos-ér mentén 3-6 l/s.km2, míg tőlük távol 1 l/s.km2 alá csökken. Minőségileg főleg kálcium-magnézium-hidrogénkarbonátos, de Ivántól délkeletre a nátrium is megjelenik. Keménysége 15-25 nk°, de Ivántól ÉNy-ra 35 nk°ig emelkedik. A szulfáttartalom a Répce és a határ mentén 60-300 mg/l, máshol 60 mg/l alatti. Nagy területen fordul elő nitrát szennyezés.

2.5. Élővilág A Vasi flórajárásba (Castiferreicum) tartozó kistáj jellegzetesebb potenciális erdőtársulásai az ártéri tölgy-kőris-szil ligeterdők (Querco-Ulmetum), a gyertyános kocsányos tölgyesek (Luzulo-Querco-Carpinetum). Egyes helyeken a magassásos társulások (Caricetum acutiformi-ripariae) és a mészkerülő láprétek (Junco-Molinietum) is kifejlődtek. A jellegzetesebb lágyszárú fajok között az árvalányhajak (Stipa capillata, S. pennata), a selymes boglárka (Ranunculus illyricus), a tavaszi hérics (Adonis vernalis), a nagy ezerjófű (Dictamnus albus) említhető. A jelenlegi növénytakaró főként mezőgazdasági kultúrákból és erdőterületekből áll. Az országos viszonylatban nagy terület-részarányú erdőgazdasági területek állománya fiatal, és középkorú, zömmel keménylombos fajokból állnak. Igen jelentős az utóbbi évtizedben keletkezett, vagy telepített fiatal erdőterületek aránya is. A keleti részeken a cseres tölgyesek, nyugaton a tölgyelegyes erdeifenyvesek és az erdeifenyvesek a jellemzőek. A tölgyet esetenként bükk helyettesíti. A NAKP az élővilág környezeti érzékenységét vizsgálva lehatárolta a kevésbé érzékeny, intenzívebb használatban lévő élőhelyek (települések, szántók) és az élővilág szempontjából érzékenyebb területek, erdők, gyepek, vízfolyások területeit. Megállapítása szerint a környezeti

érzékenység

Csapod,

Pusztacsalád

területén,

valamint

Iván

keleti

és

Sopronhorpács északi részén a legmagasabb, kevésbé érzékeny Und, Zsira, Gyalóka, Répcevis, Csér, Csáfordjánosfa területe, és a legalacsonyabb a környezeti érzékenysége Lövő, Völcsej, Nemeskér, Újkér, Egyházasfalu és Répceszemere nagy részének.

13

Környezeti érzékenység az élővilág szempontjából (részlet a NAKP-ből)

2.6. Védett természeti értékek A táj legnagyobb értékét a nagy kiterjedésű erdői jelentik. Az OTRT által lehatárolt országos ökológiai hálózat területei is tulajdonképpen ezeken a döntően erdőgazdasági területeken kerültek kijelölésre. Az országos ökológiai hálózat előírásai a kistérség 12599,33 ha-ra vonatkoznak.

Részlet az OTRT Országos ökológiai hálózat övezetéből

A térségben egyetlen országos jelentőségű védett terület 230,87 ha-on található. A Répceszemere és Csáfordjánosfa közigazgatási területén elhelyezkedő, Répcét követő ártéri ligeterdő és kaszáló. Az erdő értékes, védett növénye a tavaszi tőzike (Leocojum vernum). Csáfordjánosfának másik, helyi védelem alatt álló része, a Répceszemere felé vezető utat

14

kísérő idős fasor. Az állomány magyar kőrisekből (Fraxinus angustifolia ssp pannonica) áll, melyek életkora több mint 140 év. A Fertő-Hanság Nemzeti Park adatközlése alapján a természeti területek Csapodon a Gálic-erdő, a Csapodi-csereerdő, Pusztacsaládon a Szolgagyőri-erdő, Sopronhorpácson a Horpácsi-erdő, Egyházasfalun a Gógánfai-erdő, az Egyházi-erdő, Ivánon és Újkéren a Csonkás-erdő, a Felső-erdő, és a Károlyi-erdő, a Csapod, Pusztacsalád és Iván környéki legelők, valamint a Répce, és a Kardos-ér egyes szakaszai mentén húzódó rétek. A természeti területek a térségben 4638,45 ha-on találhatók. A 275/2004-es Kormányrendelet alapján kjelölésre kerültek a Natura 2000 területek, melyekből a vizsgált településeket a különleges természetmegőrzési területek érintik. Ilyenek a Répce, a Kardos-ér és az Ásás-csatorna menti területek, az Ivántól délkeletre fekvő legelők, a Horpácsi-erdő, a Gálic-erdő, a Szolgagyőri-erdő, továbbá Újkér és Iván erdeinek egy része. A Natura 2000 területek 3316,1ha-t fednek le.

2.7. Gazdálkodás

A Lövő-Újkér vonaltól keletre döntően az erdőgazdasági hasznosítás, nyugatra pedig a mezőgazdasági hasznosítás, azon belül is a szántóföldi művelés dominál. A kevésbé jó minőségű podzolos, agyagbemosódású erdőtalajokon erdő, rét, helyenként gyümölcsös területhasználat a jellemző, a jobb minőségű csernozjom barna erdőtalajokon a szántók teszik ki terület döntő többségét. A szántóföldi termesztésben az egyik legfontosabb növény a cukorrépa. Ebben közrejátszik az a tény is, hogy Sopronhorpácsra települt a Répatermesztési Kutató Intézet, melyet a cukorrépa-nemesítés fellegváraként tartanak számon. Jelentősebb termesztett növények még a búza, a kukorica, és a vöröshere. A NAKP által megállapított környezeti érzékenység szerint Csapod, Pusztacsalád és Iván települések közepesen érzékenyek, a többi település kevésbé érzékeny terület. A NAKP által kidolgozott és javasolt háromkategóriás földhasználati zónarendszer szerint Répcevis, Zsira, Und, Sopronhorpács, Gyalóka, Szakony, Egyházasfalu, Völcsej, Csér, Csáfordjánosfa valamint Répceszemere települések területe javasolt intenzív agrárterület. Lövő, Nemeskér, 15

Újkér és Iván települések nyugat, délnyugati részét intenzív, a keleti, északkeleti részét pedig extenzív agrárterület besorolásra javasolták. Csapod és Pusztacsalád területe a besorolás alapján extenzív agrárterület, melybe beékelődnek védelmi célú területek is.

Részlet a NAKP által kidolgozott háromkategóriás zónarendszer II. változatából

Az állattenyésztés nem jelentős a térségben. A szarvasmarha állomány létszáma a KSH összeírása alapján 2000-ben a vizsgált településeken összesen 1460 szarvasmarha volt. Ennek az állománynak döntő része (405 db) Újkér településen található. A sertés állomány létszáma 10061 db állatból állt 2000-ben, amelynek jelentős hányada (2929 db) Sopronhorpácson van. A baromfitenyésztés Ivánon és Újkéren nagyüzemi méretekben folyik. A lótenyésztés nyomokban (194 db) van jelen, a juhtenyésztés (84 db) pedig egyáltalán nem jellemző. A halászat és haltenyésztés a települések mesterséges állóvizeiben van jelen. Iván, Csér és Csáfordjánosfa közös határán lévő tórendszer 8 tavát a horgászok szívesen keresik fel. Vadgazdálkodási szempontból a keleti települések erdői meghatározó jelentőségűek. Jellemzően nagyvadas vadászterület olyan vadászható fajokkal, mint a szarvas, az őz és a vaddisznó. 2.8. Közműellátás A terület közműellátottság tekintetében az országos átlaghoz képest alacsony szinten áll. A települések közüzemi vízhálózatba bekapcsolt háztartásainak száma a 2004-es KSH

16

adatok szerint 3560, ami az összes lakás (3796) 94 %-át jelenti. A legkevesebb bekötés Zsira (77%) településen van. Lövő és Pusztacsalád területén a háztartások 100 %-os bekötésűek. Sajnos a közüzemi csatornahálózatba bekapcsolt lakások száma nem követi a vezetékes ivóvízbekötések számát, annak csupán 47 %-a, ami az összes háztartás 44%-át jelenti. A KSH alapján 2004-ben 3958 db a villamos energiafogyasztó, melyeknek együttes villamosenergia igénye 11126 MWh volt. A háztartások 61%-ába, 2332 db lakásba van bevezetve a gáz.

17

3. A tájhasználat története 3.1. A honfoglalást megelőző tájhasználat A Répce menti vidékek már az Őskorban lakott területek voltak. Erre bizonyítékot adnak annak a 4000 éves emberi településnek a nyomai is, amit Szakonyban tártak fel a régészek, Csapod környékén pedig bronzkori leletetek kerültek elő. A már az Őskorban is fontos kereskedelmi útvonal (későbbiekben „Borostyánkő”-út) a területen haladt keresztül, mely feltehetőleg a vizsgálat alapján megállapított eltérő adottságú keleti és nyugati területrészek találkozása mentén haladt. Időszámításunk előtt 34 évvel rómaiak vetették meg a lábukat a mai Dunántúl területén, melyet ők a régi lakosságról Pannóniának neveztek el. Bizonyíték van arra, hogy időszámításunk előtt 105-141 között, Antonius Pius római császár uralkodása idején már voltak rómaiak ezen területen. A „Borostyánkő”-út Szombathely (Savaria) és Sopron (Scarbantia) közötti szakaszához tartozó burkolatot találták meg Gyalókán. Az utak mentén a rómaiak őrállomásokat helyeztek el. Ilyen őrállomás volt Lövőn is. Lövőn és Répceszemerén a régészeti feltárások ókori majorságok nyomait is megtalálták. A táj arculatát az általában zárt, de a többnyire vízfolyásokat kísérő utak, telephelyek mentén ligetessé gyérített erdők határozták meg. Az átalakított területek főként a vízfolyások (Répce) mentén helyezkedtek el, tehát a réti talajokat és vízhez kötődő társulásokat érintette. A római birodalom bukása után egész Pannónia "népek országútja" lett. 568-tól a Dunántúlt avarok népesítik be. A Nemeskér határában talált avar kori vasolvasztók utalnak az ember folyamatos jelenlétére a területen. A viszonylag hosszú életű államalakulat sem maradt fenn kétszáz évig, fokozatosan a Frank Birodalom befolyása alá került. Népessége megkeresztelkedett és kezdett feloldódni az egyre számosabb szláv és német ajkú népek tömegében. Nagy Károly 5 évi kemény harc során (788-793) a Tiszáig terjeszti ki a birodalma határait. Ekkor német telepesek özönlik el Nyugat-Magyarország területeit. 3.2. A településhálózat és a keresztény földművelő táj kialakulása A honfoglaló magyarok már nem az avarok, hanem a Karoling Birodalom Bajor Őrgrófságához tartozó szláv államalakulattal szálltak szembe, mikor a kilencszázas évek

18

legelején elfoglalták a Dunántúl nyugati részét is. A régió ekkor kapta évszázadokig meglévő szerepkörét, hiszen a lassan szervezkedő magyar államiság határát képező gyepű területe lett. A térséget határvidékként, őrvidékként rendezték be. A gyepűként fenntartott terület lakosságát avarok, besenyők és a honfoglaló magyarok leszármazottai alkották. Ebből az időből maradt fenn a nemeskéri kohásztelep, ami egy ilyen onogur (?) kohászcsoportnak és a Kér törzsbelieknek közös régészeti hagyatéka lehet. Hasonló magas felépítésû kohót ugyanis a régészek nemcsak a magyar honfoglalás elõtti Dunántúlon, hanem a levédiai és az etelközi magyar szállásterületek közelében, Kijev környékén is kiástak. Nemeskéren a kovácsmûhely is a kohótelepen állott. Az államalapítást követően a terület határvédő szerepe megmaradt, a kistérség Szent István idején a király földesúri hatósága alá összefüggő határmenti birtok része volt. Az Árpádházi királyok uralkodása alatt alakult ki a térségre máig jellemző az aprófalvas településhálózat. Ez az időszak a templomépítés és az irtásos földművelés időszaka volt a térségben. Példaképp említhető, hogy Iván volt akkoriban Sopron vármegye legnagyobb irtásfaluja. Leggazdagabb települései azok a falvak voltak, ahol először épültek kőtemplomok, építmények. Csáfordon kápolna, Keresztényen (Egyházasfalu) a keresztes lovagok rendháza és temploma, Sopronhorpácson (Osl család kegyúri temploma) és Nemeskéren vélhetőleg földesúri építésű templomok emelkedtek. A királyi birtok fokozatos eladományozásával változatos birtokstruktúra alakult ki. Már a korai középkorban létező földesúri jobbágyfalu Csapod, Gyalóka, Lövő, Család, Horpács, Újkér, Und, egyházi, majd királyi jobbágyfalu Iván, királyi, majd földesúri jobbágyfalu Szakony, egyházi jobbágyfalvak Káptalanvis, Lédec, Völcsej, királyi jobbágyfalu Zsira és kiváltságos falvak Csáford, Csér, Dasztifalu, Nemeskér, Szemere, Nemesvis, Felsőszopor, Alsószopor, és Makkoshetye. Ezek a kiváltságosok által (később kisnemesek) által lakott falvak leginkább méretükben és lakosszámukban, valamint abban különböztek az úrbéres jobbágyok településeitől, hogy itt a gazdálkodás nem földközösségi keretek között zajlott. A tatárjárás hasonlóan az ország többi részéhez óriási pusztítást okozott. A falvak megsemmisültek, a lakosság nagy része elmenekült. IV. Béla a tatárjárást követően bajor telepesekkel tölti fel a térséget. A késő középkorban új kisnemesi községként megjelenik Jánosfa és Egyházasfalu. Földesúri zsellérfaluként létrejön Salamonfa és Gyülevíz, új földesúri jobbágyfalu Gógánfa. A 15. században Keresztény elpusztul. Gyalóka jobbágytalan nemesi faluvá válik, Iván földesúri 19

jobbágyfalu, Zsira egyházi jobbágyfalu, ugyanakkor Lédec és Újkér kiváltságos jobbágyfalu lesz. Az ország három részre szakadásának időszakában a térség a Királyi Magyarország területéhez tartozott. Azonban a tizenötéves háború időszakában a végvári rendszer első és második vonalának összeomlásával a Dunántúl közepére, sőt attól északabbra és nyugatabbra is tolódott az új védvonal. 1594-ben a török, Győr eleste után rövid időre megszállta és feldúlta a térséget. A vizsgált falvak, ha sok szenvedés árán is, de túlélték a megpróbáltatásokat. Egyedül Szakony és Völcsej pusztul el, de hamar újra települ régi falu közelében. Und és Lövő mezővárosi rangra emelkedik. A XVII. század közepén a törököt kiűző katonák okoztak hatalmas pusztítást. A térség a középkori településhálózat fennmaradásával, de népességében mindenképpen megfogyatkozva élte túl a Hódoltság időszakát.

3.3. A földesúri majorsági gazdálkodás térhódítása A 16-17. században a térség birtokosai a földjeik megműveléséhez horvátokat és olaszokat telepítettek le, míg a kisnemesi falvak változatlan etnikai összetételűek maradtak. Ivánon, Horpácson, Undon, Salamonfán és Gyülevízen már a 16. században megjelennek az első uradalmi majorok. Fontos kereskedelmi útvonal maradt a Lövőn, Nemeskéren, Újkéren áthaladó országút. A térség korabeli jelentőségét jelzi az is, hogy 1651-1786 között átmenetileg Nemeskér lett Sopron vármegye székhelye. A fejlődésben újabb törést jelentett az 1710-es években megjelenő pestisjárvány és a Rákóczi szabadságharc, melyből a régió alaposan kivette a részét. Lövő és Völcsej között csata is zajlott, amikor 1705-ben a kurucok vereséget mértek a német erőkre. A birtokviszonyok a szabadságharcot követően némileg módosultak. A királyhű urak megkapták a lázadó nemesi családok birtokait. A térség legjelentősebb birtokosai a Nádasdyak, Széchenyiek, Esterházyak, Festeticsek lettek, némelyek birtokközpontot is létesítettek ezeken a településeken (pl: Sopronhorpácson, Ivánon, Egyházasfalun, Zsirán). Ebben az időben német telepeseket telepítenek a legtöbb faluba. A 17 település lakosság száma 1785-re eléri 9334 főt.

20

Ebben az időszakban átalakul és megélénkül a mezőgazdasági termelés. A földesúri termelés, a majorsági gazdálkodás egyre jelentősebbé, a paraszti termelés versenytárává, majd legyőzőjévé válik Uradalmi major jön létre Csapodon, Gyalókán, Újkéren, Horpácson és Salamonfán és Gyülevízen birtokközpont is kialakul. A nyugati területek jobb minőségű földjein a földművelés egyre jobban visszaszorítja az erdőterületeket, a keleti területeken szintén csökken az erdőállomány, azonban itt korántsem olyan ütemben. Az uradalmi erdők megmaradnak, a falvak által használt erdők pedig inkább nagykiterjedésű, legelőerdőkké, fáslegelőké válnak, amelyek egy jelentős legeltető állattartással párosulnak. Leginkább juhot, és sertést legeltetnek. A térség adottságaiból következően a szőlőtermesztés az első katonai felmérés lapján is csak Lövőn, Szakonyon és Répcevisen számottevő. A második katonai felmérés alapján a legintenzívebb tájhasználat Sopronhorpács, Völcsej, Lövő, Egyházasfalu, Nemeskér, Újkér, Iván településeken, a birtokközpontokon tapasztalható Jellemzőek az útszéli fásítások, az erdőkben pedig a nyiladékok, feltáró utak létesítése. Kiterjedt erdőterülettel Zsira, Sopronhorpács, Egyházasfalu, Újkér, Iván, Pusztacsalád és Csapod rendelkezik, a legelőerdők pedig már csak Iván és Pusztacsalád térségében számottevőek. Ez utóbbiak közbirtokossági tulajdonúak, míg az erdők jórészt uradalmi birtokok részét képezik. A korábban említett Répcevis, Szakony, Lövő falvak továbbra is megőrzik szőlőterületeiket. A térség településeinek differenciálódása új irányba halad. A jelentősebb utak mentén elhelyezkedő települések mezővárosi rangot kapnak (1773-1808 ): Lövő, Iván, Répceszemere. Városi jogállás nélküli falvak maradnak: Káptalanvis, Nemesvis, Zsira, Gyülevíz, Salamonfa, Gyalóka, Felsőszakony, Alsószakony, Keresztény, Dasztifalu, Egyházsfalu, Gógánfa, Und, Lédec, Horpács, Völcsej, Nemeskér, Újkér, Felsőszopor, Alsószopor, Csapod, Pusztacsalád, Csér, Csáford, Jánosfa. Földnélküli majorsági cselédek otthonaként alakul ki: : Göbös (Csapod), Cséri puszta (Iván) puszta Jelentőssé válnak a Répcén üzemelő malmok is: Kertaljai malom (Gyalóka), Csáfordi malom, Jánosfalvai malom

21

3.4. A földművelés ellentmondásos kapitalizálódása A jobbágyfelszabadítást követően fellépő földigény ebben a térségben is jelentősen lecsökkentette az erdőterületeket. A harmadik katonai felmérés alapján a területhasználatban tapasztalható korábbi tendencia -miszerint az erdőterületek csökkennek a főként a szántók kisebb mértékben a legelőterületek javára- tovább fokozódik, és áldozatul esnek ennek a folyamatnak a keleti települések erdei is. Különösen drasztikus erdő terület csökkenés figyelhető meg Egyházasfalun, Újkéren, Ivánon, Pusztacsaládon és Csapodon. Ezzel szemben a földesúri kezelésű erdők területe kevésbé csökken, összefüggő tömbjeikben ekkor jelennek meg a tervszerű erdőgazdálkodásra utaló nyiladékok és vadászcsillagok. A térséget is elérő filoxéra vész szőlőterületek visszaeséséhez vezet. A polgári átalakulás a mezőgazdaság korábbi három üzemszervezete ( főúri major, kisnemesi magángazdaság, jobbágyi közösségi gazdálkodás) helyett két egymással versengő és birtokméreteiben jelentősen eltérő gazdálkodási formát, a kisüzemi parasztgazdaságot és a mezőgazdasági munkásokkal dolgozó nagyüzemi, nagybirtokosi gazdáságot hozta létre. A térség kastélyai (Csapod, Iván, Horpács, Salamonfa, Gyülevíz) és majorságai jól mutatják, hogy a terület több jelentős főúri birtoktesthez is tartozott. Ebben az időszakban már burkolt országút halad Lövőn, Nemeskéren és Újkéren keresztül, mint fontos kereskedelmi útvonal jelentős szerepet játszik ezeknek a falvaknak az előretörésében. 1865 szeptember 20-án megépül a Sopron-Szombathely vasútvonal, mely élénkítően hat a térségre, különösen Lövő községre. A vonal a többi falvat nem érinti közvetlenül, de Egyházasfalu és Nemeskér közötti szakaszon is létesül megállóhely. Ezek a települések belterülete jellemzően a vasút irányába terjeszkedik tovább. A második, Fertőszentmiklós-Celldömölk vasútvonal 1879 ben kerül átadásra, és bekapcsolja a vármegye vérkeringésébe Csapod, Pusztacsalád, Iván és Répceszemere településeket. Az I. világháború érzékenyen érinti a térséget, a trianoni döntés után a falvak egy része szorosan a határhoz szorult, de kapcsolatrendszerük még megmaradt. Az új állapot Zsira község számára a legkedvezőtlenebb, mivel a két világháború között még erős kötődése volt a szomszédos Locsmánddal, ahová ekkor még út vezetett, és határátkelő is működött.

22

A negatív hatások ellenére a népesség fokozatosan nő, 1870-re már 14493 fő a 20-as 30-as években pedig eléri a legmagasabb létszámot (1920-ban 17044 fő, 1930-ban 17431 fő). 1928ban Répcevis néven egyesül Káptalanvis és Répcevis, valamint Felszopor néven Felszopor, Alszopor és Makkoshetye. 1931-ben egyesül Zsira néven Zsira, Salamonfa és Gyülevíz. 1933-ban egyesül Sopronhorpács néven Horpács és Lédec, valamint Egyházasfalu néven Gógánfa, Egyházasfalu és Dasztifalu. 1939-ben egyesül Csáford és Jánosfa.

23

3.5. A mezőgazdaság szocialista nagyüzemi átszervezése

A lakosság növekedése 1940-re megtorpan (16345 fő), már a II. világháború előtt megindul az elvándorlás folyamata, ami jellemző marad napjainkig is. A hidegháború időszakában a határsáv településeinek tudatos sorvasztása is jelentősen hozzájárult a népesség gyorsütemű csökkenéséhez és a térség határon túlnyúló kapcsolatainak felszámolásához. A háborút földosztás követi, majd a tervgazdálkodás, tsz-esítés időszaka. A legeltető állattartás fokozatosan átalakul nagyüzemi állattartássá. A földműves népesség fogyásával szemben a nagyüzemi gazdálkodás a szántóföldi termelés termésátlagainak gyorsütemű növekedéséhez vezet. A megháromszorozódó termésátlagokat többek között a műtrágya használata segítette elő, azonban ennek következtében szennyeződtek el a térség talajvizei és vált el egymástól az állattartás és földművelés egymásra utalt rendszere.

100% 90% 80% 70% 60%

Művelés alól kivett

50%

Gyep

Erdő Kert-szőlő-gyümölcsös

40%

Szántó

30% 20% 10% 0% 1895

1913

1935

1962

1971

1984

A területhasználat változása 1895 és 2000 között (KSH alapján)

24

2000

20000

Lövő

18000

Iván Újkér

16000

Egyházasfalu

Létszám (fő)

14000

Sopronhorpács Zsira

12000

Csapod

10000

Szakony

8000

Völcsej Répcevis

6000

Und

4000

Répceszemere

2000

Pusztacsalád Csáfordjánosfa

0 04

01

Gyalóka

20

90

20

80

19

70

19

60

19

49

19

41

19

30

19

20

19

10

19

00

19

90

19

80

18

18

18

70

Nemeskér Csér

Év

Települések lakosságszámának alakulása 1870 és 2004 között (KSH alapján)

géperő 1950 1960 1970 1980 1990

műtrágya

1000 kW

kg/ha

302 1325 3824 7461 8300

5 23 122 211 104

Géperő-kapacitás és A főbb gabonanövények termésátlagai

műtrágya-ellátás

(Ángyán-Menyhért, 1988)

évek átlaga 1941-50 1951-60 1961-70 1971-80 1981-90

Főbb növények termésátlagai (kg/ha) országos adatok búza kukori rozs árpa zab napra- cukor- burca forgó répa gonya 1220 1528 1070 1260 1140 870 13780 6360 1487 2162 1170 1710 1330 1090 19850 6920 2142 2930 1120 2000 1260 1040 28540 9150 3683 4513 1580 3070 2040 1410 34360 12990 4751 5868 2070 3920 2920 2000 38580 17980 380%

380%

190%

311%

25

256%

220%

279%

282%

A tervszerű erdőgazdálkodás megszűnteti a legelőerdőket, és a fáslegelőket, ugyanakkor a kort jellemzi a kevésbé értékes termőterületek újraerdősítése is. Főként Iván, Pusztacsalád és Csapod erdőterületei nőnek számottevően. Az intenzíven tartott szarvasmarha állomány igen magas létszámú (1960-ban a 17 településen összesen 8528 db állat. A legtöbb szarvasmarhát (800<) Újkéren, Szakonyban, Ivánon és Egyházasfalun tartották. A sertéstenyésztés a legelőerdők megszűnésével jellemzően háztáji tartássá változott. 1960-ban a településeken még 17534 db sertést számláltak. A legnagyobb állatlétszámú falvak (1500<) Újkér, Lövő, Egyházasfalu, Iván és Szakony. A juhtenyésztés legeltető állattartásként volt jelen. A legjelentősebb állatállományok Pusztacsaládon, Csapodon, Újkéren és Ivánon voltak, melyek megmaradtak a szocialista iparszerű mezőgazdasági termelés alatt is. 1960-ban 3420 db juhot tartottak számon, melyből 1477 db Pusztacsaládon volt. A lovak jelentősége a munkagépek megjelenésével fokozatosan háttérbe kerül. 1960-ban még 1058 lovat számoltak össze a 17 faluban. 1979-ben a Fertőszentmiklós-Celldömölk vasútvonal felszámolásával Répceszemere, Iván Pusztacsalád, és Csapod került nehéz helyzetbe. A tanácsrendszerben, a központosítás, az aprófalvakban az intézmények összevonásához vezetett (pl: iskolák), mely tovább fokozta a települések lakosságszámának csökkenését, holott ezek néhány száz fős lélekszáma évszázadok óta stabil volt. 1950-be összevonták Keresztényt Egyházasfaluval és Felszoport Újkérrel.

3.6. A rendszerváltás után

Szántó Kert-szőlő-gyümölcsös Gyep Erdő Művelés alól kivett Összesen

1895 17729 409 5365 4333 997 28833

Terület 1913 19703 276 3182 4769 1059 28989

1935 19682 303 2744 4380 1028 28137

1962 16556 446 2100 6914 1841 27857

1971 16153 658 1995 7194 1858 27858

1984 13982 1168 2832 8113 1762 27857

2000 14164 102 607 8749 4236 27858

A rendszerváltást követően a tulajdonviszonyokban ismét változás következett be, kárpótlások és a részarány tulajdonok kiadásával a földek ismét magántulajdonba kerültek. A tulajdonváltozás kevés esetben eredményezi kisüzemi parasztgazdaságok újra indítását. A legtöbb területen a mezőgazdasági szövetkezetek gépei és átalakult szervezetei művelik 26

változatlan módon a bérbe adott földeket. A rossz talajadottságú területeken a műtrágya használat csökkentése a termésátlagok visszaeséséhez és a művelés feladásához vezetett. Hirtelen nagy arányú erdősülés jellemzi a keleti részeket, ami folyamatában a kistérség új értelemben vett kétpólusú (erdőművelés és szántóföldi gazdálkodás) gazdálkodásához vezet. A változás nagy vesztesei, a gyepterületek rohamos csökkenéséhez hasonlóan és azzal összefüggésben alakulnak az állatlétszámok is. A 90-es évektől a nagy állattartó telepek megszűnnek, az állatlétszámok a töredékeire csökkennek. 1991-re a szarvasmarha állomány csak Újkér, Csapod, Iván és Egyházasfalu településeken marad 200 feletti állatlétszámon. Napjainkban a csökkenő tendencia Újkér kivételével továbbra is tart, ahol rendhagyó módon bizonyos mértékű létszámnövekedés tapasztalható. 1991-ben a sertés állomány létszáma csak Egyházasfalun nőtt (2084 db), a 2000-es adatok pedig Sopronhorpácson, és Zsirán mutatnak létszámnövekedést. Mindazonáltal megállapítható a rendelkezésünkre álló adatok alapján, hogy bár településenként eltérőek a tendenciák, de összességében a 60-as évektől napjainkig a sertéslétszám fokozatosan csökken. 1991-ben a juh állományból már csak Csapodon volt számottevő létszám, napjainkra pedig az egész területen megszűntnek tekinthetjük a tenyésztését. A lótenyésztés a 80-as 90-es években került mélypontra (1991-ben már csak 130 db), jelenleg azonban az idegenforgalomnak köszönhetően egy gyenge létszámnövekedés figyelhető meg. 20000

Zsira

18000

Völcsej

16000

Und

14000

Újkér

12000

Szakony Sopronhorpács

10000

Répcevis

8000

Répceszemere

6000

Pusztacsalád

4000

Nemeskér

2000

Lövő Iván

1960

1991

27

ló

juh

sertés

szarvasmarha

ló

juh

sertés

szarvasmarha

ló

juh

sertés

szarvasmarha

0

Gyalóka Egyházasfalu Csér Csapod

2000

Csáfordjánosfa

Az állatlétszámok alakulása 1960 és 2000 között (KSH alapján)

Terület (ha) Tervezett Összesen Természetvédelmi Természetvédelmi Ökológiai Natura Országosan Természeti országos (ha) korlátozás nélkül korlátozással hálózat 2000 védett védett 357,3 170,7 166,66 155,88 0 155,3 3,46 Csáfordjánosfa 528 0 0 2919 459,77 2459,23 2458,23 385,67 1239,25 Csapod 293 290,28 2,72 2,6 2,72 0 0 2,6 Csér 2000,46 163,54 163,54 0 126,78 0 0 Egyházasfalu 2164 393 307,52 85,48 85,48 37,39 18,35 0 0 Gyalóka 0 58,36 5473 1546,85 3926,15 3841,51 696,36 907,36 Iván 1752 1443,41 308,59 275,92 32,62 4,68 0 0 Lövő 23,04 0 0 642 379,19 262,81 247,84 55,81 Nemeskér 2406 0 2406 2406 260,58 820,87 0 0 Pusztacsalád 942 479,72 462,28 330,86 34,15 131,42 75,57 14,73 Répceszemere 609 562,59 46,41 46,41 11,51 11,51 0 0 Répcevis 1099,23 969,77 969,77 885,31 686,13 0 0 Sopronhorpács 2069 1350 1188,7 161,3 156,7 35,67 40,83 0 0 Szakony 3239 2090,07 1148,93 1148,93 415,83 376,03 0 0 Újkér 679 664,89 14,11 12,47 0 1,64 0 0 Und 932 863,38 68,62 68,62 15,59 47,73 0 0 Völcsej 1468 1167,57 300,43 217,79 291,01 202,83 0 0 Zsira 27858 14900,93 12957,07 12599,33 3316,1 4638,45 230,87 79,15 Összesen

6000

5000

Terület (ha)

4000 Korlátozás nélküli

3000

Korlátozással érintett

2000

1000

0

28

Az utóbbi években a térség 53%-án létrehozott védelmi és korlátozási övezetek elsősorban az erdők és gyepek megtartását célozzák, de vonatkoznak szántóterületekre is. Csak nagyjából igaz, hogy a korlátozás a térség az állandó növényborítottságú felületeit 9376 ha érinti, mert teljes területe 3581 ha-ral meghaladja e területet, azaz 12 957 ha.

4. Összefoglalás A természeti adottságok és a történeti változások alapján a következő megállapításokkal, tájhasználati javaslatokkal kívánjuk a társtanulmányok kalkulációit befolyásolni, keretek közé szorítani: A térség 14164 ha szántóterületének közel negyedét érinti művelési korlátozás, így ezeken a területeken nagyüzemi termelés nem javasolható. A cca 3500 ha környezetei szempontból érzékeny szántón csak vegyszermentes tápanyagpótló termelési rendszerekben (vetésforgó) javasolható energia növény termesztése. A területen 636ha 20 évnél fiatalabb, még nem természetszerű erdőállomány található, ez javasolható leginkább folyamatos, biomassza/tüzelőanyag célú kitermelésre. Az országos szinten igen magas erdősültség az energia célú biomassza felhasználás szempontjából az erdők faanyagának és hulladékának, és a fafeldolgozási hulladékok hasznosítását helyezi előtérbe. A szélsőségesen lecsökkent gyepterületek miatt, gyepet csak kaszálásra és legeltetésre lehet használni., átalakításuk, beerdősítésük szigorúan tiltandó. Az

aprófalvas,

sűrű

településhálózatra

tekintettel

a

látványvédelem

korlátozott

megvalósíthatósága miatt szélerőművek telepítése csak igen limitált mennyiségben, minden településtől távol, erdő takarásában javasolható. A klimatikus adottságok kiegyensúlyozott és erős biomassza, zöld növedék hozamokat valószínűsítenek fásszárú állományok esetében is.

29

Társadalmi szinten a vidék elnéptelenedésének megállítása hatékonyan segítené a energiafelhasználás decentralizálását és ezzel az alternatív energiaforrások alkalmazásának eredményességét. A térség megtartó képességének javítása az egészségesebb termelés kialakításának alapfeltétele, ehhez elengedhetetlen a közlekedési és egyéb szolgáltatási infrastruktúra fejlesztése. Nyílt vízfelületek a térség nem jellegzetes, ám annál értékesebb elemei, kialakításuk azonban csak a frissvíz utánpótlás biztosíthatósága esetén, valamint gyep, vagy erdőterületekkel kertezetten javasolható. A kistérség kétpólusú termelési arculata természeti adottságok által indokolt. A keleti oldalon elhelyezkedő erdők és a nyugati szántók tömbszerűségét fel kell oldani, a nagyüzemileg művelt táj zöldfelületi hálózati elemeit fenn kell tartani, vagy ki kell alakítani. A táblaméretek további növelése nem javasolható.

30