dr. Csink Lóránt
ALKOTMÁNYJOG Mintatételek
Jogi szakvizsga kézikönyvek
Novissima Kiadó Budapest, 2010.
Alkotmányjog mintatételek 2010.
1/18
© dr. Csink Lóránt Alkotmányjog mintatételek © Novissima Kiadó, 2010. Lektorálta: dr. Bitskey Botond Mintatételek A kézirat lezárva: 2010. június 30. Jelen szöveg részleteket tartalmaz dr. Csink Lóránt Alkotmányjog című könyvéből. A Kiadó engedélyezi jelen szöveg lemásolását, kinyomtatását, illetve magáncélú felhasználását addig az időpontig, amíg a szöveg a Kiadó honlapjáról letölthető. A szöveg megváltoztatása, illetve üzleti célú felhasználása tilos! Szerkesztő: dr. Szilner György
A Szakvizsga kézikönyvek sorozatról és a jogi szakvizsgáról további információt a
www.szakvizsga.hu weboldalon talál
Novissima Könyvesbolt Budapest, Victor Hugo u. 9., a Lehel tér mellett
1132 BUDAPEST, VICTOR HUGO U. 11-15. TELEFON / FAX: (1) 222-96-25 E-MAIL:
[email protected] www.novissima.hu 2/18
NOVISSIMA KIADÓ
BEVEZETÉS Az alkotmányjog az általánosan elfogadott definíció szerint az a jogág, amely magába foglalja a társadalmi-politikai berendezkedésre, a hatalmi ágak felépítésére és egymással való viszonyára, valamint az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat. A jogi szakvizsgára kiadott tételsor hasonló rendszert követ. Az 1-17. tételek az egyes emberi jogokkal és alapvető szabadságokkal, illetve az azokból levezethető intézményekkel, a 18-28. tételek pedig a hatalmi ágakkal és az azokhoz kapcsolódó szervezetekkel foglalkoznak. Jelen könyv tehát ezek bemutatására tesz kísérletet, gyakorlati szemmel, tekintettel az Alkotmánybíróság vonatkozó határozataira, és kizárólag a hatályos magyar jogrendszerből kiindulva. A bevezetőben fel kívánjuk hívni a figyelmet azokra a kérdésekre, amelyek kifejezetten egyik tételben sem szerepelnek, de ismeretük több tételnél is szükségesnek mutatkozik. A jogok generációi A jogirodalom az emberi jogoknak különböző generációit különbözteti meg. Az első generációba tartozó jogok a klasszikus szabadságjogok, amelyek – bár nem előzmény nélküliek – a francia forradalom eszmerendszerével terjedtek el az egyes alkotmányokban. Ezeknek a jogoknak egyik csoportjába a személyhez fűződő szabadságjogok tartoznak, mint az élethez és emberi méltósághoz való jog, a kínzás tilalma, a lelkiismereti és vallásszabadság vagy a magánlakás sérthetetlenségéhez való jog. Az első generációs jogok második csoportját a politikai jogok alkotják. A politikai jogok kollektív jellegűek, többségükben másokkal együttesen gyakorolhatóak (a jog azonban továbbra is az egyént illeti meg, nem a csoportot), és az emberek közéletben, közügyekben való részvételét teszik lehetővé. Ebbe a csoportba tartozik például az egyesülési jog, a gyülekezési jog, a választójog és a véleménynyilvánítás szabadsága. Az emberi jogok második generációját a gazdasági, szociális és kulturális jogok adják. Ezeket a jogokat a weimari alkotmányból szokás eredeztetni, bár a XIX. században a Rerum novarum kezdetű pápai enciklika is megemlítette fontosságukat. A második generációs jogok a jóléti állameszményhez kapcsolódnak, érvényesülésük tevőleges állami beavatkozást igényel. Ebből kifolyólag szűkebb a jogosultak köre is; míg az első generációs jogok általában mindenkire kiterjednek (ezek között is van kivétel, például a választójog), addig a második generációs jogok többsége csak meghatározott kört (állampolgárok vagy a Magyar Köztársaság területén tartózkodók) illet meg. Alkotmányjog mintatételek 2010.
3/18
A gazdasági, szociális és kulturális jogok körébe tartozik például a vállalkozás szabadsága, a szociális biztonsághoz való jog, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog, a munkához való jog, a tanítás szabadsága és a tudományos és művészeti alkotás szabadsága. A harmadik generációs jogok közös jellemzője, hogy nincsenek „egyéniesítve”, egyénileg kikényszeríthetetlenek. Ezek a jogok állami célokat, általános elveket jelölnek meg, amelyek megvalósítása az állam feladata. Ilyen jog az egészséges környezethez való jog, a békéhez való jog és a népek politikai, gazdasági, kulturális önrendelkezési joga. A jogok korlátozása Az Alkotmányban rögzített emberi jogok és alapvető szabadságok között megkülönböztetünk korlátozható és korlátozhatatlan jogokat. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában ilyen „abszolút” jog az élethez való jog. Az alapjogok többsége azonban korlátozható. A jogok korlátozása tekintetében az Alkotmány 8. § (2) bekezdése irányadó, amely a korlátozásnak egy formai és egy tartalmi feltételét állapítja meg. Formai feltétel, hogy alapjog csak törvényben korlátozható (alacsonyabb szintű jogforrásban nem), a tartalmi feltétel pedig, hogy a korlátozás nem érintheti az alapjog lényeges tartalmát. A „lényeges tartalom” fogalmát az Alkotmánybíróság gyakorlata határozza meg. Az Alkotmánybíróság által alkalmazott alapjogi teszt szerint a jogkorlátozás akkor alkotmányos, ha a másik jog védelme vagy az alkotmányos érdek érvényesülése másként nem érhető el (szükségesség), és az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban áll egymással (arányosság). Külön szabályok vonatkoznak a kivételes jogrend idején történő jogkorlátozásra. Rendkívüli állapot idején a Honvédelmi Tanács, szükségállapot idején a köztársasági elnök, veszélyhelyzet, továbbá megelőző védelmi helyzet idején a kormány a fentieken túlmenően is korlátozhatja az alapjogok gyakorlását (pl. cenzúra, kijárási tilalom). Ezekben az esetekben sem beszélhetünk totális jogkorlátozásról, az intézkedések alkalmazása az alábbiak szerint korlátozott: - az Alkotmányban meghatározott korlátozhatatlan alapjogok ilyen esetekben sem korlátozhatóak; - az Alkotmány alkalmazása nem függeszthető fel; - az Alkotmánybíróság működése nem korlátozható. A hatalmi ágak elválasztása Alkotmányjogból a jogi szakvizsga tételsor második fele a hatalmi ágak és más állami szervek felépítéséről és egymással való viszonyáról szól. A hata4/18
NOVISSIMA KIADÓ
lommegosztás már Arisztotelész Politika című művében fellelhető, ez azonban csupán munkamegosztás volt az egyes hatalomgyakorló állami szervek között, nem történt meg a hatalmi ágak elválasztása. A hatalmi ágak mai értelemben vett elválasztása Montesquieu nevéhez fűződik, aki megkülönböztetett törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalmakat. Bár a későbbi jogfejlődés során többen eltérően értelmezték a hatalommegosztást, újabb hatalmi ágakat állapítottak meg, a Montesquieu-féle hármas tagolás a mai jog számára is irányadó. A hatalmi ágak merev elválasztása azonban a gyakorlatban nem lehetséges. A széleskörű jogi szabályozás igénye miatt szükségszerű, hogy a végrehajtó hatalom, illetve annak tagjai is alkossanak jogszabályokat, illetve hogy eldöntsenek közigazgatási ügyeket. Ennek megfelelően a hangsúly a hatalmi ágak merev elválasztásáról a fékek és ellensúlyok rendszerére tevődött át, amelyben az egyes hatalmi ágak egymást ellenőrzik és szükség esetén fékezik. Annak ellenére, hogy a hatalmi ágak elválasztása az állam egyik alapvető rendező elve, az alkotmányosság feltétele, az Alkotmány ezt kifejezetten nem deklarálja. Abból azonban, hogy az Alkotmány és a kapcsolódó törvények pontosan meghatározzák az egyes szervek feladat- és hatáskörét, következik az, hogy egyik szervezet sem rendelkezhet teljhatalommal, nem szerezhet kizárólagos hatalmat. Ezt az Alkotmánybíróság is több határozatában megerősítette. A jegyzet a 2010. június 30-ig megjelent joganyagot dolgozza fel, valamint – minden helyen külön jelezve – tartalmazza az eddig az időpontig benyújtott, folyamatban lévő változásokat is.
Alkotmányjog mintatételek 2010.
5/18
1. AZ ÉLETHEZ ÉS A MÉLTÓSÁGHOZ VALÓ JOG. HALÁLBÜNTETÉS, ABORTUSZ, EUTANÁZIA. Alk. 54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani. (2) Senkit nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek alávetni, és különösen tilos emberen a hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletet végezni. Az Alkotmány általános jelleggel ismeri el az emberi élethez és méltósághoz való jogot, amelyet mindenki számára biztosít. Az Alkotmány 54. § (2) bekezdése pedig az emberi méltósághoz való jog nevesített eseteit fogalmazza meg: a kínzás tilalmát és a beleegyezés nélküli tudományos kísérletet. Az élethez és méltósághoz való jog olyan alapvető emberi jog, amely még rendkívüli állapot vagy szükségállapot idején sem korlátozható. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában az élethez és a méltósághoz való jog elválaszthatatlan egységet alkot, mivel mindkettő az ember elidegeníthetetlen, immanens, lényegi sajátossága. Ennek ellenére az alkotmánybírósági határozatokból az is kiolvasható, hogy vizsgálható az emberi méltóság az élethez való jog nélkül is. Az Alkotmánybíróság az ún. első abortusz-határozatában megállapította ugyanis, hogy „az emberi méltósághoz való jog csupán az emberi státus meghatározójaként, csak az élettel együtt fennálló egységben abszolút és korlátozhatatlan” [64/1991. (XII. 17.) AB határozat]. Ebből (a contrario) az következik, hogy előfordulhatnak olyan esetek, amikor az emberi méltóság nem az élettel együtt fennálló egységben jelenik meg. Az emberi méltóságból levezetett jogok tehát (pl. önrendelkezéshez való jog, névjog) a többi alapjoggal azonos módon korlátozhatóak. Az élethez és emberi méltósághoz való jog több más, Alkotmányban rögzített jog és szabadság alapjoga. A 8/1990. (IV. 23.) AB határozat az emberi méltóságot további területekre is kiterjesztette. A határozat deklarálta, hogy az emberi méltóság általános személyiségi jog, és mint ilyen, szubszidiárius alapjog, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a rendes bíróságok alkalmazhatnak az egyén autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra a konkrét, nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható. Az Alkotmánybíróság gyakorlata olyan, emberi méltóságból levezetett jogok érvényesülését biztosítja, mint például az önrendelkezési jog vagy az általános cselekvési szabadság, amelyeket az Alkotmány kifejezetten nem nevesít.
6/18
NOVISSIMA KIADÓ
Az élethez és emberi méltósághoz való jog kérdéseit az Alkotmánybíróság a halálbüntetés, az abortusz, valamint az eutanázia vonatkozásában vizsgálta különösen. 1. 1. Halálbüntetés Az Alkotmánybíróság a 23/1990. (X. 31.) AB határozatában a halálbüntetést mint büntetőjogi szankciót megsemmisítette. Az ügy indítványozói a halálbüntetést ellentétesnek látták az Alkotmány 54. § (1) és (2) bekezdéseivel. A halálbüntetés alkotmányjogi megítélését nehezítette, hogy az 54. § (1) bekezdése csak az élettől való önkényes megfosztást tilalmazza. Kérdéses tehát, hogy önkényesnek tekinthető-e az élettől való megfosztás, ha az törvényes bíróság tisztességes eljáráson, garanciák mellett meghozott határozatán alapul. Az Alkotmány az „önkényes” kitétellel a nemzetközi egyezmények szövegezését vette át, amelyek kifejezetten lehetőséget biztosítottak a halálbüntetés alkalmazására. Ebből kifolyólag a határozat többségi véleménye nem az 54. § (1) bekezdés, hanem a 8. § (2) bekezdés alapján semmisítette meg a halálbüntetést; a halálbüntetés ugyanis az élethez való jog lényeges tartalmát korlátozza. A határozat hivatkozott arra is, hogy a halálbüntetés nem szolgálja a Btk.-ban a büntetés céljaként rögzített generális prevenciót, mivel nem elrettentő hatású. A többségi véleménytől eltérően értelmezte az önkényesség fogalmát Tersztyánszky Ödön és Lábady Tamás, illetve Sólyom László párhuzamos véleménye. Tersztyánszky és Lábady szerint a halálbüntetés önkényesen fosztja meg az elítéltet az életétől, mivel az állam a halálbüntetéssel átrendezi az Alkotmány által védett értékeket (de nem tartották eleve kizártnak a nem önkényes megfosztást). Ezzel szemben Sólyom László – az élet és a méltóság öszszekapcsolódásából kifolyólag – fogalmilag önkényesnek tartja az élethez és emberi méltósághoz való jogtól megfosztást. Szabó András párhuzamos véleménye kiemelte, hogy a prevenció hiánya nem szolgál alapot az alkotmányellenesség megállapítására, mert az a többi büntetési nem tekintetében sem bizonyított. Nem tartja azonban korlátlannak az állam büntető hatalmát, és a jogegyenlőség érdekében megtorló és arányos büntetést (jogépségi büntetés) tart szükségesnek. Zlinszky János párhuzamos véleménye pedig a büntetés céljából vezeti le a halálbüntetés alkotmányellenességét. A határozathoz különvéleményt csatolt Schmidt Péter, aki szerint az Alkotmány 54. § (1) bek. és 8. § (2) bek. közötti kollízió feloldására az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre, az az Országgyűlés, mint alkotmányozó hatalom hatásköre. A többségi döntés ezzel szemben – ki nem mondva – arra a Alkotmányjog mintatételek 2010.
7/18
következtetésre jutott, hogy ilyen, Alkotmányon belüli ellentmondás nem létezhet, és az Alkotmány egységes, zárt rendszert alkot (alkotmány zártságának az elve). A határozat foglalkozott a jogos védelem kérdésével is. A jogos védelem alkotmányjogi problémája, hogy ha az államnak nincs joga elvenni a bűnelkövető életét, akkor nem is delegálhat ilyen jogot a megtámadottnak, vagy a megtámadott segítségére sietőnek. Sólyom szerint a jogos védelemmel „a jog nem az élettől való megfosztás jogszerűségét ismeri el, hanem annak a szituációnak jogon kívüliségét, amelyben a támadás és elhárítása lezajlott”. Ezzel szemben Tersztyánszky és Lábady szerint a jogos védelem keretében történő emberölés nem önkényes életelvétel, hanem „nem önkényes védekezés az önkényes támadással szemben”. 1. 2. Abortusz A terhesség jogilag engedélyezett megszakításának eseteit a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: magzatvédelmi törvény) szabályozza. A törvény szerint akkor szakítható meg a terhesség, ha az - az anya életét, egészségét súlyosan veszélyezteti, - a magzatnál fejlődési rendellenesség mutatható ki, - a terhesség bűncselekmény következménye, - az anya súlyos válsághelyzetben van. Amennyiben a terhesség az anya életét veszélyezteti, vagy a magzatnál súlyos rendellenesség mutatható ki, a terhesség bármikor megszakítható. A többi esetben az első trimeszterben, a 12. hétig kerülhet sor abortuszra. A 18. hétig van lehetőség terhesség-megszakításra, ha az állapotos nő cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes, illetve ha önhibáján kívül nem ismerte fel időben a terhességet. Súlyos válsághelyzetre történő hivatkozás esetén az állapotos nőnek igazolást kell kérnie szülész-nőgyógyásztól, amelyet csatolnia kell a Családvédelmi Szolgálatnál a terhesség megszakítására vonatkozó kérelméhez. Korlátozottan cselekvőképes kérelmező esetében szükséges a törvényes képviselő nyilatkozata is. A Családvédelmi Szolgálat munkatársa, miután a magzat megtartása érdekében tájékoztatta a kérelmezőt, ellenjegyzi a kérelmet. Ezt követően nyolc napon belül kell az egészségügyi intézményhez fordulni, ahol a beavatkozásra vonatkozó kérelmet ismét meg kell erősíteni. A súlyos válsághelyzet fennállása kérdésében az állapotos nő nyilatkozata az irányadó. Súlyos válsághelyzetnek tekinthető minden olyan körülmény, amely testi-lelki megrendülést vagy társadalmi ellehetetlenülést okoz, ha ezáltal veszélybe kerül a magzat egészséges fejlődése. A gyakorlatban a súlyos válsághelyzetet 8/18
NOVISSIMA KIADÓ
alátámaszthatja például a terhes nő kiskorúsága, a családi környezet hiánya vagy az egzisztenciális nehézségek. Taxatív felsorolást azonban nem ad a magzatvédelmi törvény erre nézve. Az Alkotmánybíróság az abortusz kérdésével két alkalommal is foglalkozott. A 64/1991. (XII. 17.) AB határozat – amely még a magzatvédelmi törvény előtt született – alkotmányellenesnek találta, hogy a jogalkotó a terhesség megszakítását rendeletben szabályozza. A 48/1998. (XI. 23.) AB határozat pedig a magzatvédelmi törvény rendelkezéseit vizsgálta. Mindkét határozat központi kérdése volt, hogy jogalanynak tekinthető-e a magzat, azaz megilleti-e az élethez való jog. Az Alkotmánybíróság többségi álláspontja szerint az Alkotmányból nem következik, hogy a magzat jogalanyiságát el kellene ismerni, de az sem, hogy a magzatot ne lehetne embernek tekinteni. Ezzel ellentétes álláspontot fogalmazott meg Lábady Tamás, aki – tekintettel arra, hogy genetikailag a magzat is identitás, személyisége legfontosabb jegyei már kialakultak – a magzatot jogalanynak tekinti. Tekintve, hogy a határozatok nem ismerték el a magzat jogalanyiságát, az abortusz kérdésében az állapotos nő önrendelkezési joga nem az élethez való joggal, hanem az állam magzatvédelmi kötelezettségével kerül kollízióba. [Amennyiben a magzat élethez való jogát az Alkotmánybíróság elismerte volna, terhesség-megszakításra csak akkor kerülhetne sor, ha a terhesség az anya életét veszélyeztetné – élettel ugyanis csak élet állítható párhuzamba]. Az államnak úgy kell megalkotnia az abortuszra vonatkozó szabályozást, hogy ne sértse aránytalanul az állapotos nő önrendelkezési jogát (pro choice), de tekintettel legyen az állam magzatvédelmi kötelezettségére is (pro life). Mind a pro life, mind a pro choice kizárólagos alkalmazása ellentétes lenne az Alkotmány rendelkezéseivel. A magzatvédelmi törvény terhesség-megszakítási okai közül az első három nem tűnik vitathatónak. Nem kötelezheti a törvény az állapotos nőt a szülésre, ha ez saját életét vagy egészségét veszélyezteti, vagy ha a magzat súlyos rendellenességben szenved, valamint nem várható el a magzat kihordása abban az esetben, ha a terhesség bűncselekmény következménye. i Alkotmányjogi kérdést a „súlyos válsághelyzet” fogalma vet fel. A 48/1998. (XI. 23.) AB határozat megállapította, hogy nem alkotmányellenes a súlyos válsághelyzet szabályozása, ha azt a jogalkotó törvényben szabályozza, és arányban áll a magzatvédelmi érdek korlátozásával. Ebben az esetben a terhesség megszakítása akkor arányos (akkor beszélhetünk súlyos válsághelyzetről), ha a terhesség kihordása olyan megterhelést jelent a várandós nő számára, amely lényegesen nagyobb annál, mint ami a normális esetben a terhességgel együtt jár.
Alkotmányjog mintatételek 2010.
9/18
1. 3. Eutanázia Az emberi méltóság részeként rögzített általános személyiségi jogból következik az önrendelkezési jog, amelyet a kórházi ellátásban részesülő betegek vonatkozásában az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) külön is nevesít. A betegek önrendelkezési joga csak az egészségügyi állapotra vonatkozó tájékoztatás mellett gyakorolható. Invazív beavatkozások elvégzésére csak a beteg kifejezett kérése esetén kerülhet sor, a beleegyezést azonban sürgős esetben vélelmezni kell, ha a beavatkozás elmaradása a beteg életét vagy testi épségét veszélyeztetné. Az önrendelkezési jogba beletartozik az ellátás visszautasításának joga is. Ez a jog azonban csak a cselekvőképes betegeket illeti meg, és csak abban az esetben, ha a kezelés elmaradása mások életét, testi épségét nem veszélyezteti. Az ellátás visszautasítására az Eütv. formai feltételeket is meghatároz; arra csak közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban (írásképtelenség esetén két tanú jelenlétében) kerülhet sor, ha a kezelés elmaradása súlyos károsodáshoz vezethet. Az ellátás abban az esetben is megtagadható, ha a kezelés elmaradása a beteg halálához vezet: Eütv. 20. § (3) A betegség természetes lefolyását lehetővé téve az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül - megfelelő egészségügyi ellátás mellett is - halálhoz vezet és gyógyíthatatlan. (…) A magyar jogban tehát az eutanázia alkalmazásának feltétele: a gyógyíthatatlan betegség, amely rövid időn belül halálhoz vezet. Az Eütv. hivatkozik a „state-of-art”-ra, mind a gyógyíthatatlanság, mind a rövid időn belüli halál tekintetében az orvostudomány mindenkori állását tartja irányadónak. Gyógyíthatatlan, rövid időn belül halálhoz vezető betegség esetén – a korábban ismertetett formai feltételek megtartásával – a beteg kérheti az életmentő beavatkozás elmaradását. A kérelmet háromtagú orvosi bizottság vizsgálja meg, amelynek egyik tagja a betegség területén jártas szakorvos, másik tagja pszichiáter. Az orvosi bizottság azonban nem az eutanázia engedélyezéséről dönt, hanem arról, hogy a betegség valóban gyógyíthatatlan, és rövid időn belül halálhoz vezet, továbbá arról, hogy a beteg tudatánál volt a nyilatkozat megtételekor. A nyilatkozat megtételét követően a beteget ismételten tájékoztatni kell a döntés következményeiről, és a betegnek a harmadik napon két tanú előtt meg kell erősítenie nyilatkozatát. Nem kérhet eutanáziát terhes nő, ha előreláthatóan életképes gyermeknek adna életet. 10/18
NOVISSIMA KIADÓ
Az Eütv. kizárólag a passzív eutanáziát szabályozza, az aktívra nem ad lehetőséget. Emiatt többen fordultak az Alkotmánybírósághoz, arra hivatkozva, hogy az Eütv. alkotmányellenesen korlátozza az önrendelkezéshez való jogot. A 22/2003. (IV. 28.) AB határozat megállapította, hogy „a világnézeti szempontból semleges alkotmányos alapokon álló jogrendszer sem helyeslő, sem helytelenítő álláspontot nem fogadhat el az ember saját életének befejezését elhatározó döntésével kapcsolatban”. A határozat különbséget tett a passzív és az aktív eutanázia között, megállapította, hogy az aktív eutanázia nem tekinthető olyan – az élet befejezéséhez fűződő – jognak, amelyet törvény ne korlátozhatna vagy vonhatna el.ii Az önrendelkezési jogot a határozat nem minősítette korlátozhatatlannak. Kifejtette, hogy az emberi méltósághoz való jog csak akkor korlátozhatatlan, ha az emberi élettel egységben jelentkezik. Ehhez kapcsolódóan Bihari Mihály különvéleményt fogalmazott meg, amelyben alkotmányellenesnek tartotta a „gyógyíthatatlan” és „rövid időn belül” szövegrészeket, mert azok indokolatlanul korlátozzák az önrendelkezési jogot. Egyetértett azonban azzal, hogy csak az önrendelkezésen alapuló, passzív eutanázia felel meg az alkotmányos kereteknek. 1. 4. Az élethez való jog más kérdései Az élethez való joggal összefüggésben vizsgálta az Alkotmánybíróság a rendőrségi fegyverhasználat alkotmányosságát [9/2004. (III. 30.) AB határozat]. Az eljárás indítványozói – többek között – támadták a rendőrségi törvénynek azt a rendelkezését, amely lehetőséget ad a lőfegyverhasználatra: a)-f) (…) g) az emberi élet kioltását szándékosan elkövető elfogására, szökésének megakadályozására; h) az állam elleni (Btk. X. fejezet), az emberiség elleni (Btk. XI. fejezet) bűncselekményt elkövető személy elfogására, szökésének megakadályozására; i) azzal szemben, aki a nála lévő fegyver vagy más veszélyes eszköz letételére irányuló rendőri felszólításnak nem tesz eleget, és magatartása a fegyver vagy a más veszélyes eszköz ember elleni közvetlen felhasználására utal; j) az elfogott, bűncselekmény elkövetése miatt őrizetbe vett vagy bírói döntés alapján fogva tartott menekülésének, erőszakos kiszabadításának megakadályozására vagy elfogására, kivéve, ha a fogva tartott fiatalkorú. Az Alkotmánybíróság többségi határozatának logikája, hogy az élethez való joggal csak másik élet állhat szemben, így a lőfegyverhasználat alkotmányossáAlkotmányjog mintatételek 2010.
11/18
gát az alapozza meg, hogy a lőfegyverhasználattal érintett személy korábban megsértette az élethez való jogot egy másik élet kioltásával. Erre tekintettel nem találta alkotmányellenesnek a g) pontot, viszont megsemmisítette a h) és j) pontokat, valamint az i) pont „más veszélyes eszköz” szövegrészét. Holló András és Kukorelli István különvéleménye szerint a g) pont sem felel meg az alkotmányossági kellékeknek. Tersztyánszkyné Vasadi Éva különvéleménye szerint azonban a többi pont sem alkotmányellenes, mivel míg a halálbüntetés és az eutanázia az élet kifejezett kioltására irányul, a rendőrségi fegyverhasználat esetében az élet kioltása csak lehetséges következmény. A határozat kritikáját fogalmazta meg az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, miszerint nincs alkotmányjogilag értékelhető különbség aközött, hogy valaki életellenes, vagy állam elleni cselekményt követett el, mivel mindkét esetben csak gyanúsított az érintett, továbbá az életellenes cselekményt elkövető személy nem feltétlenül követ el újabb emberölést – így az élet kioltása nem másik élet védelme érdekében történik.iii Az élethez való joggal kapcsolatba hozható az a kérdés is, hogy alkotmányosan várja-e el az állam a katonai esküben, hogy a katona az élete feláldozásával is megvédi hazáját. A 46/1994. (X. 21.) AB határozat kimondta, hogy a katonai eskü nem jelenti az élethez való jog sérelmét, mivel az állam nem az élet biztos feláldozását kívánja, csak az élet kockáztatását – amely együtt jár a katonai hivatással, és a haza védelmének alkotmányos kötelezettségével.
2. A HÁTRÁNYOS MEGKÜLÖNBÖZTETÉS TILALMA 2. 1. A hátrányos megkülönböztetés tilalmának jellege Alk. 70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. (2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti. (3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti. A hátrányos megkülönböztetés tilalmának alapja a jogegyenlőség és az emberi méltóság. Amennyiben ugyanis az állam egyes személyeket, személycsoportokat előnyben részesít másokkal szemben, nem valósul meg az egyen12/18
NOVISSIMA KIADÓ
lőség, és sérülhet a kisebbségben lévő személyek méltósága is. A hátrányos megkülönböztetés tilalmának alapjait összekapcsolja az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: esélyegyenlőségi törvény) preambuluma is, amely elismeri minden ember jogát ahhoz, hogy egyenlő méltóságú személyként éljen. Nem minden megkülönböztetés alkotmányellenes, a hátrányos megkülönböztetés tilalma nem jelenti azt, hogy minden, még a végső soron nagyobb társadalmi egyenlőséget célzó megkülönböztetés is tilos [9/1990. (IV. 25.) AB határozat]iv. A 61/1992. (XI. 20.) AB határozat még tovább jutott, eszerint a jogalkotó köteles egyenlő elbánást biztosítani, és figyelembe venni az emberek közötti különbségeket. Diszkrimináció tehát nem csak olyan módon valósulhat meg, hogy a jogalkotó nyíltan különbséget tesz személycsoportok között, hanem úgy is, hogy nem veszi figyelembe a személyek között ténylegesen meglévő különbségeket. A hátrányos megkülönböztetés tilalma jelenti tehát egyfelől a jogegyenlőséget, amely a törvény előtti egyenlőségben valósul meg legteljesebben, másfelől pedig az esélyegyenlőséget, azaz azt, hogy mindenkinek van lehetősége az eszközökhöz való hozzájutásra. A hátrányos megkülönböztetés mind közvetlen, mind közvetett formában megvalósulhat. Közvetlen megkülönböztetésről beszélünk abban az esetben, ha a jogszabály kifejezetten eltérően rendelkezik valamely személycsoport előnyére, és egy másik hátrányára, közvetett megkülönböztetésről pedig akkor, ha a jogszabály eredményét tekintve diszkriminatív, alkalmazása egy körülhatárolható csoportra más eredményhez vezet, mint egy másik csoport esetében. Dogmatikailag sajátos a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megítélése. Egyfelől ugyanis önálló alapjog, másfelől pedig más alapjogok része. Az Alkotmánybíróság a hátrányos megkülönböztetés tilalmát összekapcsolja az emberi méltósággal, a már hivatkozott 61/1992. (XI. 20.) AB határozat alapján a diszkrimináció tilalma akkor terjed ki az egész jogrendszerre, ha sérti az emberi méltóságot, az „Alkotmány 70/A. § nem általánosságban tiltja a megkülönböztetést, hanem csak az emberi méltóságot sértőeket”. Egyes területeken a hátrányos megkülönböztetés tilalma külön is nevesített. Különösen igaz ez a munkajogra, amely a munkába állás, munkavégzés során kiemelt figyelmet fordít a diszkrimináció tilalmára. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az alapjognak nem minősülő jognál a megkülönböztetés akkor alkotmányellenes, ha a sérelem összefüggésben áll alapjoggal, és tárgyilagos megítélés alapján nincs ésszerű indoka [35/1994. (VI. 24.) AB határozat]. Alkotmányjog mintatételek 2010.
13/18
Az Alkotmány példálózó jelleggel sorolja fel, hogy melyek azok a körülmények, amelyek tekintetében tilos a hátrányos megkülönböztetés (faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési helyzet). Azonban más tekintetben is alkotmányellenesnek minősülhet a megkülönböztetés. Az Alkotmánybíróság a 20/1999. (VI. 25.) AB határozatában megsemmisítette a Btk. által szankcionált vérfertőzés természet elleni fajtalansággal elkövetett fordulatát. Alkotmányellenesnek találta ugyanis, hogy a Btk. csak az azonos nemű testvérek fajtalanságát bünteti, a különneműekét nem. Ez a rendelkezés a hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközik, annak ellenére, hogy a megkülönböztetés alapját nem lehet besorolni az Alkotmány 70/A. § külön nevesített esetei közé. Diszkrimináció fogalmilag csak összehasonlítható személyek között lehetséges. Alkotmányellenes megkülönböztetés csak azonos szabályozási körbe (ún. homogén csoportba) tartozó személyek, között merülhet fel. Ha két csoportra alapvetően más szabályok vonatkoznak, akkor az Alkotmány 70/A. §-a nem sérül. Nem ütközik például a diszkrimináció tilalmába, hogy más adózási szabályok vonatkoznak egy alapítványra és egy részvénytársaságra, mert e két szervezet eltérő rendeltetésű és működésű – nem összehasonlíthatóak. De összehasonlítható (homogén csoportba tartozó) alanyok között sem feltétlenül alkotmányellenes a megkülönböztetés, csak akkor, ha e különbségtételnek nincs alkotmányosan igazolható indoka. Ha a különbségtételnek van legitim célja, a megkülönböztetés nem ütközik az Alkotmány 70/A. §-ába. Továbbá nem csak az lehet alkotmányellenes, ha az „egyenlőket különbözően” kezeli a jogszabály, hanem az is, hogyha a „különbözőeket egyenlően”, azaz nincs tekintettel a meglévő különbségekre. Összefoglalva: a megkülönböztetés akkor alkotmányellenes, ha a jogalkotó homogén csoportba tartozó jogalanyok között alkotmányos indok nélkül diszkriminál. Az egyenlőség követelményéről nem csak az Alkotmány 70/A. §-a tesz említést. Az Alkotmány 66. § (1) bekezdése rögzíti: „A Magyar Köztársaság biztosítja a férfiak és a nők egyenjogúságát minden polgári és politikai, valamint gazdasági, szociális és kulturális jog tekintetében.” E rendelkezésből levezetve az Alkotmánybíróság elsősorban a munka- és a szociális jogok vonatkozásában vont le következtetéseket. Rámutatott, hogy a férfiak és nők közötti megkülönböztetés csak akkor alkotmányos, ha az a nemek közötti fizikai-biológiai különbségekkel magyarázható.
14/18
NOVISSIMA KIADÓ
2. 2. Az esélyegyenlőségi törvény 4. § Az egyenlő bánásmód követelményét a) a magyar állam, b) a helyi és kisebbségi önkormányzatok, ezek szervei, c) a hatósági jogkört gyakorló szervezetek, d) a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek, e) a közalapítványok, köztestületek, valamint munkavállalók és munkáltatók érdekképviseleti szervezetei, f) a közszolgáltatást végző szervezetek, g) a közoktatási és a felsőoktatási intézmények (a továbbiakban együtt: oktatási intézmény), h) a szociális, gyermekvédelmi gondoskodást, valamint gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó személyek és intézmények, i) a muzeális intézmények, a könyvtárak, a közművelődési intéz mények, j) az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárak, a magánnyugdíj pénztárak, k) az egészségügyi ellátást nyújtó szolgáltatók, l) a pártok, valamint m) az a)-l) pontok alá nem tartozó költségvetési szervek jogviszonyaik létesítése során, jogviszonyaikban, eljárásaik és intézkedéseik során (a továbbiakban együtt: jogviszony) kötelesek megtartani. Az esélyegyenlőségi törvény szervi hatálya az államra, önkormányzatokra, valamint a polgárokkal leginkább kapcsolatban álló szervezetekre terjed ki. Ezek a szervek általánosságban, teljes működésük során kötelesek az esélyegyenlőségi törvény rendelkezéseit megtartani. A polgárokra való kapcsolatra tekintettel a törvény további jogviszonyokra terjeszti ki a hatályát. Ezek: - nyilvános ajánlattétel; - ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségben áruforgalmazás, szolgálattétel; - állami támogatásban részesülő vállalkozó támogatott tevékenysége; - munkaviszony, illetve munkaviszony jellegű más jogviszony. Az esélyegyenlőségi törvény a hátrányos megkülönböztetés tilalmának korlátait is meghatározza. Nem jelent ugyanis hátrányos megkülönböztetést, ha a megkülönböztetésnek a jogviszonnyal összefüggő ésszerű indoka van, valamint a „pozitív diszkrimináció” sem, azaz az a rendelkezés, amely egy meghatározott társadalmi csoport érdekében az esélyegyenlőtlenség felszámolására irányul. Az előnyben részesítés akkor jogszerű, ha azt törvény, törvény felhatalmazására kormányrendelet, vagy kollektív szerződés írja elő, vagy ha Alkotmányjog mintatételek 2010.
15/18
párt alapszabálya a pártszervezetek választására vonatkozóan. Az előnyben részesítés korlátja, hogy nem szólhat határozatlan időre, nem biztosíthat feltétlen előnyt másokkal szemben, nem zárhatja ki az egyéni szempontok mérlegelését, és nem sértheti más alapvető jogát. Az esélyegyenlőségi törvény a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozóan külön szabályozást ír elő a következő területeken: - foglalkoztatás; - szociális biztonság és egészségügy; - lakhatás; - oktatás és képzés; valamint - áruk forgalma és szolgáltatás nyújtása. A hátrányos megkülönböztetés tilalmának és az esélyegyenlőség érvényesítése érdekében az esélyegyenlőségi törvény a Kormánynak alárendelten országos hatáskörű hatóságot hoz létre. 14. § (1) A hatóság a) kérelem alapján, illetve az e törvényben meghatározott esetekben hivatalból vizsgálatot folytat annak megállapítására, hogy megsértettéke az egyenlő bánásmód követelményét, valamint kérelem alapján vizsgálatot folytat, hogy az arra kötelezett munkáltatók elfogadtak-e esélyegyenlőségi tervet, a vizsgálat alapján határozatot hoz; b) a közérdekű igényérvényesítés joga alapján pert indíthat a jogaikban sértett személyek és csoportok jogainak védelmében; c) véleményezi az egyenlő bánásmódot érintő jogszabályok, állami irányítás egyéb jogi eszközei és jelentések tervezeteit; d) javaslatot tesz az egyenlő bánásmódot érintő kormányzati döntésekre, jogi szabályozásra; e) rendszeresen tájékoztatja a közvéleményt és a Kormányt az egyenlő bánásmód érvényesülésével kapcsolatos helyzetről; f) feladatainak ellátása során együttműködik a társadalmi és érdekképviseleti szervezetekkel, valamint az érintett állami szervekkel; g) az érintettek számára folyamatos tájékoztatást ad és segítséget nyújt az egyenlő bánásmód megsértése elleni fellépéshez; h) közreműködik az egyenlő bánásmód követelményével kapcsolatban nemzetközi szervezetek, így különösen az Európa Tanács számára készülő kormányzati jelentések elkészítésében; i) közreműködik az Európai Unió Bizottsága számára az egyenlő bánásmódra vonatkozó irányelvek harmonizációjáról szóló jelentések elkészítésében; j) évente beszámol a Kormánynak a hatóság tevékenységéről és e törvény alkalmazása során szerzett tapasztalatairól. 16/18
NOVISSIMA KIADÓ
A hatóság fő tevékenysége az esélyegyenlőségi törvény rendelkezései megtartásának vizsgálata. Amennyiben eljárása során észleli, hogy hátrányos megkülönböztetést alkalmaztak, - elrendelheti a jogsértő állapot megszüntetését; - eltilthatja a jogsértőt a jogsértő magatartás jövőbeni tanúsításától; - elrendelheti a jogsértést megállapító jogerős határozatának nyilvános közzétételét; - bírságot szabhat ki (50 ezer Ft-tól 6 millió Ft-ig). A hatóság számára törvény további szankcionálási lehetőségeket állapíthat meg. Az esélyegyenlőségi törvény megosztja a bizonyítási terhet a sérelmet szenvedő fél és a másik csoport között. A sérelmet szenvedőnek elegendő bizonyítania, hogy valamely tulajdonsága miatt hátrány érte, és a másik felet terheli annak bizonyítása, hogy a törvényt megtartotta, vagy hogy nem tartozik a törvény hatálya alá. A hatóság döntésével szemben a Fővárosi Bírósághoz lehet fordulni. Hátrányos megkülönböztetés esetén továbbá a hatóság, az ügyész és más társadalmi, érdekképviseleti szervezet személyiségi jogi vagy munkajogi pert indíthat bíróság előtt (közérdekű igényérvényesítés). A hatóság munkáját az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testület segíti, amely nem kötelező értelmezést ad az esélyegyenlőségi törvény rendelkezéseiről.
dr. Csink Lóránt
ALKOTMÁNYJOG A könyvről további információt a www.szakvizsga.hu és a www.novissima.hu oldalakon találhat. Megvásárolható partnereinknél és a Novissima Könyvesboltban 1132 Budapest, Victor Hugo u. 9. Telefon: 06-1-222-9625
Alkotmányjog mintatételek 2010.
17/18
i
Bár a „bűncselekmény” kifejezés az esetek többségében erőszakos közösülést jelent, nem zárható ki fogalmilag a terhességmegszakítás más olyan büntetőjogi tényállásoknál sem, amelyeknek tényállási eleme a közösülés (megrontás, vérfertőzés). ii Az aktív eutanáziával kapcsolatban ellentétes álláspontot fogalmazott meg Tersztyánszkyné Vasadi Éva és Holló András; előbbi szerint az aktív eutanázia alkotmányellenes lenne, utóbbi szerint nem. iii http://www.ekint.org/ekint/ekint.news.page?nodeid=107 iv Az eljárás indítványozói azt kifogásolták, hogy jövedelemadózási szempontból kedvezőbb elbírálás alá esnek a gyermeküket egyedül nevelő szülők – ez azonban nem ütközik a hátrányos megkülönböztetés tilalmába.
18
