ALEJDOSZKÓP ALEIDOSCOPE : S. Nincs más haza, csak az anyan (Márai Sándor) (OLAJ LILLA LOSONCI VIII. ISSUE ULTURÁLIS FOL UNGARIAN-E

K

M AGY AR -A NGOL K UL TURÁLIS F OL YÓIRA T 2010. 9 - 10. 2010. H UNGARIAN -E NGLISH C UL TURAL M AGAZINE GYAR ULTURÁLIS OLYÓIRA YÓIRAT ULTURAL VOLUME VIII. ISSUE 5. YAM 5. VFOLY VIII. É VFOL

ALEJDOSZKÓP

“N incs más haza, csak az an yan yelv .” “Nincs anyan yany lv.” (Márai Sándor)

ALEIDOSCOPE

L OSONCI L ILLA: S ZENTENDRE ( OLAJ)

FIAS ATTILA ÉS ZENEKARA ÕSZI KONCER TJE A MAGY AR HÁZB AN! ONCERTJE GYAR ÁZBAN 2010. OKT. 2. 6:30 P. M. VACSORÁV AL CSORÁVAL EGYBEKÖTÖT T GYBEKÖTÖTT HANGVERSENY

KÖZKÍVÁN ATRA ÖZKÍVÁNA ÚJRA AZ ATTILA FIAS TRIO!

FEL VILÁGOSÍTÁS, ELVILÁGOSÍTÁS JEGYRENDELÉS 416 491 4631 [email protected]

K ALEJD OSZKÓP - 2010. S ZEPTEMBER - O KTÓBER

#

K ALEID OSCOPE - S EPTEMBER - O CT OBER 2010 CTOBER

V ol. VIII, Issue 5. Vol.

VIII. évfolyam 5. szám

S ZERKESZTÕI G OND OLA T OK OLAT Csodálatos ez a gyermekricsaj a kertem végében! Iskolakezdés van. Mint egy lombos fáról felrebbentett madárraj, visongva kergetõznek az óraközi szünetekben, nagyon sok kisgyerek ilyenkor az udvar végébe rohan, hogy az udvarokon lustán heverõ kutyákat láthassa. Az angol bulldog kutyánk, Fotó: Kun Emília Csify rá se hederít az érdeklõdõkre, de nem úgy a Doky! Õ szorgalmasan védi a maga felségterületét. Hangos ugatásával beinti a szomszédság házõrzõinek hangversenyét, ami aztán csak az osztályba hívó csengõszó után ér véget. A gyermekek élvezik ezt a zenebonát. Van, aki heccelné még a kutyákat, némelyik viszont szinte megbabonázva néz be az udvarokba, mintha azt fontolgatná, hogy melyiket vinné haza magával... Õket figyelve eszembe jut egykori kicsi tanítványom, aki egy esõs napon nagy késéssel cammogott be az osztályterembe. Sáros volt, könnyel befolyt arca maszatos, iskolatáskája húzta le a vállát. Annyira elesettnek nézett ki, hogy már-már arra gondoltam, valami nagy baj történt, ami miatt késett. Mielõtt kérdezhettem volna tõle valamit, õ elkezdte a mentegetõzést: “Ne tessék haragudni,tanár néni, de én hiába siettem, mert olyan kicsike a lábam, hogy nem jutottam elõre a nagy sárban. Csak léptem, csak léptem, de nem haladtam. Pedig csak kicsit beszélgettem Istvánkával a kapuban.” És orrát a kabátja ujjába törülve elsírta magát. “Mirõl beszélgetettek Istvánkával?” kérdeztem. “Arról, hogy mi ér többet: egy ló vagy egy gyermek?” Az osztály kuncogni kezdett, ám én, hogy átsegítsem Zoltánkát a nagy keserûségén, tovább faggattam: “És? Mire jutottatok? Mi ér többet, a ló vagy a gyermek?” “Istvánka azt mondja, hogy a ló többet ér.” “És Te? Neked mi a véleményed?” “Én azt mondom, hogy a gyermek ér többet.” “Miért ér többet egy gyermek, mint egy ló, Zoltánka?” kérdeztem rá ismét. “Azért, mert a gyermeknek emberi szíve van,” hüppögte, és én önkéntelenül megsimogattam a fejét, mielõtt lehuppant a székére.

H IRDESSEN F OL YÓIRA TUNKB AN ! OLYÓIRA YÓIRATUNKB TUNKBAN A H IRDETÉS M AGÁB AN F O GLALJ A GÁBAN GLALJA A Z É VI E LÕFIZETÉST IS

A T AR TALOMBÓL - C ONTENTS ART Kányádi Sándor: Valami készül; Sinka István: A mi szép õszünk; Kosztolányi Dezsõ: Õszi reggeli (Versek) 2 Áprily Lajos: Ajánlás ; Szüret; Õszi rigódal (Versek) 3 Albert Wass: Autumn Love Song (Poem) 3 Móra Ferenc: Szeptemberi emlék (Elbeszélés) 4 Dancs Rózsa: Gyermekrabszolgasors (Elbeszélés) 7 Rózsa Dancs: The Potato (Short story). Transl. by George Telch 8 1956 - Magyar forradalom és szabadságharc - “Neveket akarok hallani” 10 Mindszenty József bíboros prímás, esztergomi érsek beszéde 11 Nagy Gáspár: Októberi stációk - keserû töredékek (Vers) 13 Erwin Bernhardt: 1956 Hungarian Revolution... 14 Sinka István: Vigasztaló síró embereknek 15 In Memoriam P. Fülöp József, S.J. 16 Sík Sándor: Ha jõ a perc (Vers) 16 The Ethnic Writers’ and Journalists’ Association on Winetasting Tour 17 Borparadicsom a Niagara-félszigeten 18 Mary Sandor: October 23 19 Szentendre sokszínû mûvésze 20 Fatime Losonci: Lilla Losonci 21 Lakatos Priscilla a kanadai táj bûvöletében 22 Monok, Hungary 23 John Miska: Hungarian Scolar Visits British Columbia 24 Ilona Papp Fabry: Hungarian Thoughts in English 25 Bácsalmási István: Új magyar közoktatás felé 27 István Bácsalmási: Toward a New Hungarian Education 29 Fáy Ferenc: Vénasszonyok nyara (Vers) 30 Csapó Endre: Történelmi ébrenlét - Orbáni törekvések 31 Postaládánkból 34

K ALEJDOSZKÓP - K ALEIDOSCOPE ISSN

1480-5499

M EGJELENIK K ÉTHA VONT A - P UBLISHED B IMONTHL Y ÉTHAV ONTA IMONTHLY Elõfizetés - Subscription: CA$50.00/year; Foreign: US$55.00/year Publisher: Kaleidoscope Publishing yörg y - George - President Elnök - Te lch G Györg yörgy Fõszerkesztõ - Te lch-Dancs Rózsa - Editor-in-Chief yörg y - George - Proofreader Olvasószerkesztõ - Telch G Györg yörgy uróczy K atalin - Subscription Terjesztés - T Turóczy Katalin Elérhetõség - Address: 122 Silas Hill Drive, Toronto, On, M2J 2X9, Canada Tel.: 416-491-4631; Fax: 416-491-9661 E-mail: [email protected]

Kéziratokat és más, közlésre szánt anyagot csak elektronikus postán fogadunk el. A folyóiratban megjelenõ írások tartalmáért kizárólag a szerzõk felelõsek.

Copyright © Kaleidoscope Publishing No part of this publication may be reproduced by electronic means, photocopying or otherwise, without written permission from the publisher, excepting brief quotes for the purpose of review.

We accept manuscripts, pictures, etc. by e-mail only. The opinion expressed in this publication are not necessarily those of the publisher.

las N ag y *KALEJD Pallas Nag agy KALEJD OSZKÓP szó a Pal Lexikona helyesírását követi

www .kalejdoszk op .com w.kalejdoszk .kalejdoszkop op.com

1

K ALEJD OSZKÓP - 2010. S ZEPTEMBER- O KTÓBER

#

K ALEID OSCOPE - S EPTEMBER . - O CT OBER 2010 CTOBER



KÁNYÁDI SÁNDOR

SINKA ISTVÁN

V ALAMI K ÉSZÜL Elszállt a fecske, üres a fészke, de mintha most is itt ficserészne, úgy kél a nap, és úgy jön az este, mintha még nálunk volna a fecske. Még egyelõre minden a régi, bár a szúnyog már bõrét nem félti, és a szellõ is

A MI SZÉP Õ SZÜNK

be-beáll szélnek, fákon a lombok remegnek, félnek. Valami titkon, valami készül: itt-ott a dombon már egy-egy csõsz ül:

Szép volt mindig a mi õszünk nagyon szép volt és nagyon fényes és fájt benne egy ezeréves kín, de a mi uraink azért daloltak csak és szivaroztak, míg messze kinn lezárt szemmel sírtak fel a világtalan faluk, mert nem volt hajnaluk soha...

Nézd csak a tájat, de szépen õszül.

... Szép õszben örömök, bánatok, szívek, arcok mind-mind egy közös nagy temetõre hulltak.

Losonci Lilla: Kárpátok KOSZTOLÁNYI DEZSÕ Ezt hozta az õsz. Hûs gyümölcsöket üvegtálon. Nehéz sötét-smaragd szõlõt, hatalmas, jáspisfényû körtét, megannyi dús, tündöklõ ékszerét. Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról, 2

Õ SZI R EGGELI és elgurul, akár a brilliáns. A pompa ez, részvéttelen, derült, magába-forduló tökéletesség. Jobb volna élni. Ámde túl a fák már aranykezükkel intenek felém.


#


V ol. VIII, Issue 5. Vol. ÁPRILY LAJOS

A JÁNLÁS

Ne haragudj. A rét deres volt, a havasok nagyon lilák s az erdõ óriás vörös folt, ne haragudj: nem volt virág. De puszta kézzel mégse jöttem: hol a halál nagyon zenél, sziromtalan csokrot kötöttem, piros bogyó, piros levél. S most add a lelked: karcsu váza, mely õrzi még a nyár borát s a hervadás vörös varázsa most ráborítja bíborát.

S ZÜRET Most nézheted kivülrõl büszke-búsan: hegy oldalában, csengõ ég alatt dalos, pogányos munka mint halad arany croquantban, égõ chasselas-rouge-ban. Az ég alján szedõk csapatja távol, mint puttonyhátú óriás csigák: egy méla dallam halkan hallik át borús orosz fogoly-symphoniából. A hegytetõn púp: hordó és szekér, lomhán csurog bele az õszi vér, az ostorszó s a tréfa messze pattan. Egy meglesetlen, édes pillanatban két imbolygó alak egymáshoz ér, s a mustos, édes ajkuk összecsattan.

VIII. évfolyam 5. szám ALBERT WASS

AUTUMN LOVE S ONG

Give me your hand. Let’s take a storll, and watch the sunset on the knoll. With summer gone, and fall half-spent we have this gentle evening left to share the beauties of the world, the maples’s red, the birches’ gold, the memories of jobs well done: of children raised, of troubles gone. Yes, we had fun along the way, troding the path from day to day, doing sometimes some foolish things, picking up stray dogs, homeless kids, helping the lazy and the sly giving, and never asking why? Oh, there is so much to remember! A life of love, so sweet and tender. A life so rich! It’s golden glow warms our pathway as we go into the sunset, hand in hand, to meet the world around the bend where dusk is dawn and life is new, and we find again something to do... Give me your hand my lady fair, let the sunset color your hair under the glowing autumn sky while hand in hand, just you and I with steps so peaceful, quiet and slow, we stroll into this fading glow...

Õ SZI R IGÓD AL IGÓDAL Megeste már a dér a bokros oldalt, fenn vadlúd-ék húz vadlúd-ék után. Ragyog az õsz. És dalt hallok, rigódalt, egy ritka lombú vadcseresznyefán. Ilyenkor cinke cserreg és ökörszem, rég hallgat búbosbanka- s gerleszó. Ha pártalan s nem várja fészek-öl sem, miért szól még a megtévedt rigó? Tán június sugár-illúziója remegett át a bíbor lomb felett, s attól dalol a völgy révült rigója ilyen évszak-tévesztõ éneket. Nem is téved: halkan szól, mintha félne, köd ül a hangok túlfinom során, mintha húnyt szemmel, álmában zenélne, egy álom-õszben, álom-fuvolán. A hangja nem fog mámorral kitelni, nagy líra nincs. S mégis, így volna jó: amíg a hófelhõ jön, énekelni, mint az a révült, holdkóros rigó.

-bástya.a Éjszakai világításban is látható az Apor Apor-bástya székelyföldi Tusnádfürdõn. A Green Zone Egyesület pályázatának köszönhetõen a bástya napenergiával mûködõ világítórendszer segítségével vált éjszaka is láthatóvá. A projekt megálmodói fontosnak tartják a hatékony és takarékos zöld energiaforrások felhasználását. 3


#

VIII. évfolyam 5. szám MÓRA FERENC

S ZEPTEMBERI E MLÉK Az a nyár is ilyen telt kalászú, tömött gerezdû volt, mint az idei. Fára almát, tõkére szõlõt aggatni se lehetett volna többet. No, gyerekem, lesz ám szüretre új könyv, új ruha! veregette meg Péter-Pálkor az édesapám a vállamat. - Lesz ám még aranygombos kislajbi is. Ezüsttõl futtatott, aranytól szalajtott. Esztendõ óta hazajáró szégyen pirította meg a képemet. Elsõs gimnazista koromban én is szerettem volna pünkösdre kicifrítani magamat, mint a Stross szomszéd gyerekei. Persze nekik könnyû volt, mert ruhásboltja volt az apjuknak, olyan hercegnek öltözhettek, amilyennek akartak. (Sárga bugyogó, piros mándli és zöld kalap árvalányhajjal.) Nekem azonban magamnak kellett az ékességeimrõl gondoskodnom. Szerencsére nem kellett értük messze mennem. Hetedhét ház ellen lakott Holló koporsós, kint szárította a frissen festett koporsókat az udvaron, azokról leloptam az aranypapírból való betûket, és fölvarrtam õket a kabátom elejére, jobbrulbalrul. Nagyon szép volt az, és az Úristennek bizonyosan több öröme telt bennem, mint akármelyik császárban, akinek érdemcsillagok tejútja kanyargott a mellén. De a nagyoknak sosincs olyan szépérzékük, mint a gyerekeknek. Édesanyám leparancsolta rólam az ordókat, s aggóskodva csóválta meg fejét: - Mi lesz belõled, édes fiam, ha még elsõ gimnazista korodban is ilyeneket cselekszel? Hát a te eszed már sose érik meg? No, másodikos gimnazista koromra megért. Végigolvastam az egész nagy bibliát, ó- és újtestamentumot, beleértve az Énekek énekét is meg az Apokalipszist is, és az a sok zsidó király rendkívül komolyítólag hatott rám. Ha Stross Olgával összevesztem a túrós bodagon, mindig Jezabelnek neveztem, és kijelentettem neki, hogy ha elveszem feleségül, kutyákkal nyalatom fel a vérét. (Ez szép fametszetben volt meg a bibliában.) A Daru utcában táltos hírében álltam, és jelenségeimet hivatalosan is méltányolták. Húsz pengõ stipendiumot kaptam bizonyítványosztáskor, s a legnagyobbat az iskolában, és azt számoltam le az asztalra, mikor apám jókedvében fölidézte múltam sötét foltját, a koporsós kreációt. - Rá se hallgass, kisfiam - nézett be az anyám a konyháról -, apád csak az eszit járja. Mást mondok én teneked. A pénzecskédbõl tíz pengõt odaadunk apádnak, kifizeti belõle a tavalyi porciót. Tíz pengõt meg kölcsönadsz nekem, abból diófa keresztet csináltatunk az öregapádék sírjára, meg veszünk két malackát. Te legelteted õket a szõlõben a nyáron, szüretre fölpendülnek, az egyiket eladjuk az õszi vásárban, abból veszünk neked harmadikos könyveket. Jó lesz-e így? Hát hogyne lett volna jó! Az apám csakúgy nem értett a pénzhez, mint én nem értek, az anyámnak kellett a kezében tartani a pénzügyi impériumot. Ez volt az elsõ-utolsó jól 4

K ALEID OSCOPE - S EPTEMBER . - O CT OBER 2010 CTOBER V ol. VIII, Issue 5. Vol.

megalapozott költségvetése az életemnek. Hogy a jó Istennél nem nyert felsõhatósági jóváhagyást, arról mi nem tehetünk. Szent István délutánján elverte a jég a szõlõt. Azaz dehogy elverte: széthasogatta még a tõkéket is. Még másnap reggel is marékszámra lehetett szedni a jeget a laposokon, ahol a víz összesodorta. Ez a Szent István-nap azóta a mi családunkban történeti dátum. Ez az ab urbe condita, innen számítunk mindent. A mennyei parittyakövek fültövön verték a két malackát is. Ha az apám római császár lett volna, a csillagászok bizonyosan föltették volna õket legelni valahova a sarkcsillag mezejére, ahol a többi csillagállatok is találhatók. Így csak elástuk õket az orgonabokor tövébe, segítettem én is, s nagyon elbámultam rajta, hogy az édesapám a szeméhez emelgeti a keze fejét. Felnõtt embert én addig nem láttam sírni. Minálunk meg különösen nem. A mi fajtánknak befelé szokott folyni a könnye, ahogy azóta megtanultam. Csak most sejtettem meg, hogy itt valami nagy baj van. De hogy micsoda, azt csak szeptember elején tudtam meg. “A fehér kezek napján.” Iratkozni az anyám vezetett föl az iskolába. Az anyák oroszlánok, ha a gyerekük csimpaszkodik a szoknyájukba. Nem ijednek meg még a tekintetes uraktól se. No, Zólyomi tanár úr, az inspekciós, nem is volt valami megijedni való ember. Drága jó mézeskalács ember volt, úgy tudom, ma is az még, élte napáldozatán. Még le is ültette az anyámat, ahogy a másodikos bizonyítványomban meglátta a tiszta jelest. - No, szüle, nagy öröme lehet ebben a kis vászonzacskóban - ütögette meg a léniával az ijedtfehér arcomat. Az édesanyám kora szerint lánya lehetett volna a tanár úrnak. De a hajába már huszonöt esztendõs korában beleragadoztak a bikanyálak, amiket a gondpókok fonogatnak. Nem is szoktunk mink azért haragudni, ha öregeknek néznek bennünket. A büszkeség lobbantotta õszibarackvirág-színûre az én mindig bánatos szülõm arcát, nem a sértett hiúság. Ellágyulva nézett rám, de mindjárt erõt vett magán. Elõkapta a tarka kendõjét a kebelébõl. - Mivel tartozok, tekintetes tanár úr? - csomózta ki a kendõ sarkát. - Hat forint ötvenhárom krajcár, lelkem. Olyan lett a barackvirágarc, mint a meggyfavirág. - Nekünk csak egy forintunk van, tekintetes úr. Nem adott többet a cigányasszony a selyemkendõmért. Úgy mondta az uram, szegény gyerektül egy pengõ jár. - Jó, jó, lelkem, csakhogy akkor szegénységi bizonyítvány kell - nézte elkomolyodva Zólyomi tanár úr a rubrikás papirost. Most már õ kivakarja onnan, amit beleírt? Jaj, mennyi bajt csinálnak ezek az értetlen asszonyok! Anyám összetette a fakéreg formájú, eres két kezét. - Tekintetes tanár úr, szegények vagyunk mink bizonyítvány nélkül is, tessék azt meghinni minekünk. Zólyomi tanár úr hirtelen elkapta rólunk a szemét, és


#

V ol. VIII, Issue 5. Vol. lesütötte a fejét. - Látom én azt, lelkem, hiszem is, de látja, nekem is a törvény parancsol. Hozzon írást a városházáról. A városháza csak miatyánknyira volt az iskolához, mégis nagyon messze volt. Hogy tudhatná ott a járást az olyan asszony, aki csak mezítlábpapucsban jár? A Dobos baktert ismeri, aki az adóintõt ki szokta hozni, de az süket, meg a Csajka végrehajtó urat, de az goromba. Bizony ránk harangozták a delet, mire a tetthelyre taszigáltak bennünket. Csakhogy ott akkorára be volt zárva az ajtó. Az írnok úr átment sörözni a Koronába. Most már mit csináljunk? Az anyám életében kocsmában nem volt. Az írnok urat se ismeri. No, leülünk itt a küszöbre, kivárjuk szépen. Az elõfogatos megkérdezte, mi járatban vagyunk, s megmondta, hogy az írnok egy sánta ember, azt szólítsuk meg. Délelõtt csak az egyik lábára sánta, de sörözés után mind a kettõre, könnyen megismerhetjük. Meg hát, meg is ismertük úgy két óra felé. Elõször nagyon jókedve volt, mindenáron meg akarta csókolni édesanyámat, de ahogy nekitántorodott a kerékvetõ kõnek, egyszerre fölmérgesedett. - Mit reszel a fene ilyenkor benneteket? Aztán úgy tudom, nektek szõlõtök is van! - Van. Két lánc. Egy lánc belüle egészen puszta föld. A bicebóca ember most már ordított. - Nahát! És még szegénységi bizonyítvány kellene nekik! Bitangok! Csalók! Már a piac másik végén bukdácsolt, de még akkor is hallottuk a káromkodását. A hajdú peckesen szalutált neki, aztán belénk döfte a szemét. - Oszoljunk, oszoljunk, asszony, míg szépen vagyunk. Megrettentünk egy kicsit, de a városháza sarkán magunkhoz tértünk. Nagy akaratú asszony volt az anyám. - Nem hagyom én ezt ennyiben, kisfiam. Gyerünk csak el Bajáki tanító úrékhoz, mindig jó emberünk volt az nekünk. Bajáki tanító úr tanított engem ábécére, s azóta minden szüretkor eljött megnézni, hogy nagyot nõttem-e. Nagyon jó ember volt, de most õ se segíthetett. - Akinek birtoka van, lelkem, annak nem jár szegénységi bizonyítvány. Azt se tudtam addig, hogy nekünk birtokunk van. Bizony, olyan birtok, hogy tíz bukfenccel át lehet érni, de a tizediknél már a szomszéd földjére huppan az ember lába. Az a szerencse, hogy csupa feneketlen homok. Ha agyagföld volna, amibõl sár lesz, azóta rég elhordtuk volna az egész birtokot a lábunkon. A tanító azt a tanácsot adta, hogy próbáljon az apám szót érteni azokkal a városi urakkal, akiknek a házához az öregapám járatos volt valaha. Tudniillik az öregapám tudta valamikor legszebben vágni a dohányt a városban, s ezért igen híres ember volt a maga idejében. (Ezt a jövendõbeli életíróim kedvéért jegyzem föl. Tudják meg, hogy a híresség nem velem kezdõdött.) Minden városi úr vele vágatta a dohányát. Tudták, hogy az öreg juhász kezéhez nem ragad

K ALEID OSCOPE - S EPTEMBER - O CT OBER 2010 CTOBER VIII. évfolyam 5. szám

abból egy nyújtatnyi se. Hát hiszen az öregapámra csakugyan jó szívvel emlékeztek vissza a városházán a kiskun urak, amikor az apám másnap beszégyenkezett hozzájuk. De õvele nem állt szóba, csak a fõjegyzõ, az is csak annyit mondott: - Látja, Márton, nem kellett volna annyit éltetni Kossuth Lajost. Akkor most nem volna maga olyan jegyes ember. Az adóügyi tanácsnok maga is negyvennyolcas ember volt, az legalább tanáccsal szolgált. - Nézze, még ebben a hónapban kimegy a szõlõbe a jégkárbecslõ bizottság. Esetleg az ád maguknak egy kis írást arrul, hogy hogy és mint. Azt azután be kell adnia a tanácshoz, kérvénnyel. Utóvégre lehet tandíjmentességet is adni, csak akarni kell. De a világért ne mondja ám senkinek se, hogy ezt én javasoltam, mert engem úgyis azzal áztatnak, hogy bujtogatom a népet. Engem nem hurcolt föl az apám a városházára, lent hagyott a kapuban. Azzal mulattam magam, hogy a kapura akasztott hirdetményt silabizáltam. Valami monostori betyárnak a fejére tûztek ki száz pengõ jutalmat. A betyár feje ennyit ért a hazának. Az én tiszta jeles kis életem nem ért meg senkinek hat forint ötvenhárom krajcárt. Ezt akkor tudtam meg, mikor az apám lejött, és szótlanul megfogta a kezemet. Csak akkor szólalt meg, mikor a piacon a csizmadiasátrak elé értünk. Szelíden, halkan megkérdezte tõlem: - Látod-e, milyen szép a szép csizma? - Látom - dobbant nagyot a szívem. Mert már tudtam, mi lesz a következõ kérdés. - Mit szólnál hozzá, hátha csizmadiainasnak adnánk? Nem tudtam szólni. Csak a fejem ráztam. Mit értettem én még akkor a világi élethez, és honnan tudhattam volna még akkor, mi minden pálya nyílik meg öreg koromra a csizmadiák elõtt? Én csak azt tudtam, hogy a csizmadiainasok piszkosak, szurokkal dolgoznak, és ha találkozom velük az utcán, akkor belelöknek az árokba. Hiszen ha én azt fölértem volna ésszel, hogy a lökdelõdzõ embereké a világ! Otthon erre nagy tanácskozás volt. Kanapét, tükröt, ágyterítõt, minden luxus tárgyat összenéztünk, amit pénzzé lehetne tenni, hogy az egy pengõbõl hetedfél pengõ legyen. Még a kétesztendõs húgom bölcsõjét is föltekintettük - nagy gyerek már az, vackolhatunk neki a kuckóban is. De hát ez mind kevés. Ha a tandíjat futná is, mibül gyõznénk a könyvet? Szerbe-számba szedtük a komákat és sógorokat is. De hát azok is mind jégverte emberek voltak - hogy segíthetne a vak a világtalanon? Azon az éjszakán nekem már nagyon rossz álmaim voltak. Csirizes tálba ragadtam, dratvát kötöttek a lábam ujjára a csizmadiainasok, és úgy húztak magukkal a kocsiúton a piacra. Mire fölébredtem, dagadt volt a szemem az álombeli könnyektõl. Akkorra az apám már kihurcolkodott a szõlõbe. Mindig oda bujdosott az olyan bajok elõl, amiket se szétnevetni, se szétkáromkodni nem lehetett. (Ó, ha nekem maradt volna a birtokból csak annyi, mint egy kutyaól, de 5


#

VIII. évfolyam 5. szám sokszor elbújnék oda én is!) Az anyám azonban az ölébe húzott, holott szégyenlõs népek voltunk mink, és nem is értünk rá az ilyen úri tempókra. Még azt is megpróbálta, hogy rendet csináljon a bozontomban a bontófésûvel. - Ne félj, kisfiam, nem mégy még inasnak. Eszembe jutott az éccaka Agócs fõtisztelendõ úr. Jó ember az a szegényhez. De szépen kezet csókolj ám neki! Agócs fõtisztelendõ úr igazán nagyon jó ember volt. Mindig ott sétált a templom körül, mint valami megelevenedett, hatalmas, szép, nagy bálvány, és asszonyt, gyereket el nem engedett maga mellett anélkül, hogy csókra ne nyújtotta volna neki a kezét. Név szerint ismerte az egész várost, és anyámat is mindjárt a nevén szólította, ahogy a gyûrûs, kövér kezét elénk tolta. - Mindörökké, Móráné lelkem, mindörökké! No, hodzs vannak, hodzs vannak a Daru uccsában? Keresztelõ less-e, vadzs haláleset? Mosolygott a nagy tányérrózsa képe, de mire az anyám a végére ért a jajveszékelésnek, akkorára lehervadt róla a mosoly. Szigorú lett a jóember, mint a kõbálvány. - Hát ostán? Ezsért jajgat? Hát hun van azs megírva, hods mindenkinek musáj urat nevelni a dzserekibõl? Adhassa inasnak is, nézzse. No, Isten hírivel! De aki jó ember, az csak nem tudja megtagadni magát. Akárhogy megharagítottuk, búcsúzóba is csak megcsókoltatta velünk a jószagú kezét. Most már azután csakugyan elszakadt minden kötél. Az anyám is azt kérdezte tõlem, hogy milyen inas szeretnék lenni. Istenem, hát mit mondhattam volna rá mást, mint azt, hogy “könyvkereskedõ”. Ezt elég könnyû szívvel mondtam, és erre az anyám is fölvidult egy kicsit. Tán arra is gondolt, hogy milyen szép históriás könyveket olvasok én föl neki ezután vasárnap délutánonként az árokparton. Ranczay bácsi volt abban az idõben a városunkban az egyetlen könyvkereskedõ. Éppen kint is volt a kirakatában a tábla, hogy jó házból való gyereket fölvesz inasnak. Ettõl egy kicsit felhõdztem, mert a mi házunk bizony roskadt volt egy kicsit, meg a zsindely is lekéredzett itt-ott a tetejérõl. De ebbõl nem lett semmi baj se. Ranczay bácsi megnézett gyalogszemmel is, pápaszemmel is, aztán kijelentette, hogy kitanít könyvkereskedõnek - és nem kíván érte többet, csak három pengõt havonta. Sose felejtem el azt a délutánt, ami erre következett. Meleg volt akkor a fecskeváló hónap, az édesanyám kint mosott a kútnál, én meg ültem a lábánál a teknõ alatt. Egyikünk se szólt egy szót se, csak sírtunk csöndesen mind a ketten. Az õ könnye a teknõbe hullt, az enyém pedig az õ lábára. De az igazi kínszenvedésre csak másnap virradtam rá. Amikor az utcabeli pajtásaim reggel mentek a Veni Sanctéra, és megzörgették a zsalugátert, a kisajtót, a kerítést, és bekiabáltak a kapu hasadékán: - Ferkó! Ferkó! Ezt Dante kifelejtette a poklából! Bújtam én színbe, ólba, padlásra, de a boldogok zsibongása minden reggel rám talált. Nem is bírtam egy hétnél tovább. Ahogy elhaladtak a házunk 6


elõtt a pajtásaim: megvártam, míg a sarokra érnek, akkor én utánuk eredtem. A piacon, a guggon ülõ kofák közt ácsorogtam addig, míg oda hallatszott az iskolánkból a nyolcórai csengetés, mire betakarodott gyerek és tanár. Akkor aztán megkerültem az iskolát, elõször csak messzirõl, aztán mindig kisebb körben. Ádám tehetett így, mikor az elveszett paradicsomból kicsukták. Ha van valaki a világon, aki próbálta az õ kínszenvedését, én vagyok az! Csakhogy Ádámot csak a paradicsomból kergették ki, nem az iskolából, õt csak a terített asztaltól tiltották el, nem a könyvektõl - azt ki lehet bírni, abba bele lehetett nyugodni. Én már a negyedik nap belül voltam a kerítésen. Négykézláb csúsztam el az igazgatói szoba elõtt, végig a hosszú, fehér folyosón, míg elértem a harmadik osztály nyitott ajtajáig. Ott aztán hallottam én mindent. Azt is, amit magyaráztak, azt is, amit feleltek, azt is, mikor az öreg pedellus odacsoszogott a csengõhöz. Akkor aztán usgye, szaladtam vissza az utcára, már amennyire négykézláb szaladni lehet. Szeptember közepéig nem volt semmi baj. Lopva is lehet jóízûeket inni a tudomány kútjából, amitõl szöges drótkerítéssel zártak el engem, szegény kis kócos csürhét. Hanem akkor az történt, hogy Eyszrich tanár úr a latin nyelv szépségeit ragyogtatta a harmadik osztály elõtt. Hogy milyen érccsengésû, hogy milyen erõvel teli, hogy milyen tömör nyelv az, hogy annak semmi más nyelv a nyomába nem hághat. - A latin azt mondja: Unus es Deus. Ki tudja, hogy lehetne ezt magyarul mondani? Mély csönd. - No, senki se meri megpróbálni? Nagy Mátyás? Nagy Mátyás jeles deák volt, valami uradalmi inspektornak a fia, vetélytársam a másodikban. Meg is szólalt a provokálásra: - Egy vagy, Isten. - No, nem egészen. Micsoda szórend ez? Nagy Mátyás észbe kapott. - Vagyishogy: egy Isten vagy... Megint a tanár úr hangját hallottam: - Nem, nem. Nem érzitek, hogy a latinban valahogy több van? Rémülten dobogott a szívem, de nem bírtam magammal. Be kellett kiáltanom: - Egyedül te vagy az Isten... Abban a percben már koccant is a homlokom a téglán, mert beleszédültem az izgalomba. Mit tettem, mi lesz ebbõl? Az lett, hogy a latintanár úr ölben vitt be az iskolába, és többet aztán sose kértek tandíjat Móra Márton földbirtokostól. Unus es Deus. Egyedül te vagy az Isten. Ha egy kicsit messze vagy is, ha sokszor nem érsz is rá a földre nézni... De azért a szeptember nekem legszomorúbb hónapom marad erre az életre. És ha én a befelé síró fajtából való vagyok is, mindig teleszivárkodik könnyel a szemem, ha szeptemberben lehajtott fejû kisgyereket látok...


#

V ol. VIII, Issue 5. Vol. DANCS RÓZSA

G YERMEKRABSZOLGASORS Annak a húsz õszi iskolakezdésnek az emlékére, amikor karhatalommal hajtották a kisgyermekeket a mezõre pityókát, répát és egyéb terméket szedni heteken-hónapokon keresztül a sokoldalúan fejlett szocialista Romániában. Emlékezetem szerint alig két-három alkalommal kaptak ezért tízóraira buktát, almát, alig többször ivóvizet. A kísérõ nevelõk pedig gyakorta szankciót, mert nem hajtották elég keményen a tanulókat...

Kovácsné beteges asszony volt. Akárhogy szenvedett viszont, nem volt a pihenésre lehetõsége – a három gyerek állandóan futólépést diktált neki. Segítsége pedig senki nem volt. A férje reggelente elment, legtöbbször nagy ricsajjal, hogy legyen miért emésztenie magát az asszonynak, egyébbel nem törõdött. Jól irányított két pofonnal állandóan meg tudta elõzni a hosszabb veszekedéseket. Nem mindig sikerült leküzdenie a lelkiismeretfurdalását, mert a pofonok nagyon megviselték Zsófit. Szép még mindig, pedig három gyereket hozott a világra; csak ne nyafogna annyit az utóbbi idõben! „Eh, asszony”, legyintett magában, „és az asszony verve jó.” Így szól a bölcs közmondás. De azért valami sántított ezzel a népi bölcsességgel, mert a házastársi csók is egyre erõtlenebb lett egy-egy pofonosztás után. Zsófi csak akkor sírt, amikor a gyerekek nem látták. De a kezét nem bírta levenni a gyomráról, majdnem állandóan fájdalom kínozta. – Gyomorfekély – mondta az orvos. Valószínûleg idegalapon. – Asszonyom, nem szabad idegeskednie. Azt mondjuk, hogy a fekélybetegeknél tulajdonképpen nem a gyomrot kell gyógyítani, hanem az idegeket rendbe hozni. Van valami különösebb oka az aggodalmakra, szorongásra? – kérdezte, de Zsófi megrázta a fejét. Mit mondhatna ennek az embernek? Hogy rossz a házassága? Akinek három kisgyereke van, az nem panaszkodhat. – Sajnos diétáznia kell. Hogy mit ehet és mit nem, azt sajátmagának kell kitapasztalnia. Mindent ehet, amitõl nincsenek fájdalmai. – A hajában fõtt krumplitól nem fáj – örvendezett Zsófi. A gyerekei szinte feldöntötték örömükben, mert már régóta nem láttak anyjuk arcán mosolyt. Pillanatig a régi mama volt, keserû vonás sem volt a szája szögletében. Csak négyen voltak az asztal körül, az apa vidéken volt. – Miért nem eszel mindig pityókát, édesanyám? – kérdezte a nyolcéves Öcsi. – Mindig? – hüledezett az anyja. – Nincsen olyan sok. A havi fejadagból már csak három darab van, és ki tudja, mikor osztanak megint, fiam. – De hiszen olyan sok termett az idén – okoskodott Zoli, az ötödikes. Õ minden nap megy az iskolával a mezõre – már október közepe, és még mindig nem kezdték meg a


tanulást. A krumpli neki a legnagyobb ellensége, mert kegyetlen iramban hajtják õket a sorok között. A telerakott veder még túlságosan nehéz ekkora gyereknek, de nincs könyörület: mindig van Valaki, aki ellenõrizze az õszi „hazafias munka” menetét. A tíz-tizenegyéves gyerekek néha sírva ülnek le a krumplihalom mellé. Olyankor a szolgálatos tanárnõ segít be nekik. A kislányok közül néhányan úgy elfáradnak, hogy az anyjukat szólítják, miközben hangosan zokognak. Ez olyan komoly dolog, hogy még a fiúk is mellõzik a csúfolkodást a „nyávogás” miatt. Szomjasak midannyian, de a gazdaság szekerén a vizes hordókból csak a napszámos cigányok ihatnak, az iskolások nem. Zoli már a második rend lábbelijét nyûvi, isten tudja, hogy kerül új cipõ a lábára. – Édesanyám, csak edd meg azt a három pityókát, mert én hozok másikat holnap a mezõrõl – felnõtteskedett. – Zoli hoz másikat – tapsikált a négyéves Cilike. Az édesanyjuk hirtelen nagyon komoly lett. – Meg ne próbáld, Zolikám! – mondta szigorúan. Mindhárom gyerek megszeppent az éles hangtól: nem volt tartós anya kedves kacarászása, nem lesz soha többé vidám! Zoli meg is sértõdött, mint egy nagy. – Csak segíteni akartam – motyogta sebzetten. Zsófi érezte, hogy túllõtt a célon, de ez nem olyan nagy baj, mint ami akkor lenne, ha a gyerek „lopna.” Persze, hogy sok krumplit a földben hagynak, rengeteget beleszántanak, a silóba is megy elég. De haza nem vihet egy szemet sem a gyermek. Mondja, hogy munka végeztével addig nem szállhatnak fel az autóbuszokra, míg meg nem motoznak mindenkit a fegyveres „Hazafias Gárda” tagjai. A vedrekbõl mindig ürítenek ki egy-egy „betévedt” szemet, de az inkább ott rohadjon. A gyermekek nem érik fel ésszel, hogy legalább egyetlenegyszer miért nem vihetnek haza a vederben annyit, amibõl az anyjuk egy kiadós paprikást fõzhetne. Zsófi is tudja ezeket a dolgokat, hiszen már az õ idejében is divat volt ez a betakarítási hercehurca. De akkor csak a felsõ tagozatosokat vitték és csak két hétig tartott a kampány. Õk naponta kaptak a gazdaságoktól buktát, almát, fõtt kukoricát – és vihettek haza minden nap fél veder krumplit, zöldséget, amit éppen gyûjtöttek. Zolika egész éjjel nyugtalan volt. Nagyon belelovalta magát abba, hogy segít a család jó hangulatát fenntartani. Aludni is alig tudott. Egyfolytában azon töprengett, hogyan járjon túl az ellenõrök eszén. Egyet bizonyosan tudott: édesanyának nem kell többé összegörnyedten fognia a hasát, mert õ szerez pityókát, amitõl nincs fájdalma! Sápadtan, hallgatagon dolgozott egész idõ alatt. Még szünetben sem volt kedve a barátaival játszani. Csak a hazamenés érdekelte. Mi lesz, ha elcsípik a vederbe rejtett krumplival? A szülõket az igazgató bácsi behívatja, megmondja, hogy õ lopott, és akkor édesapja nagyon elveri. De édesanyja megérti, hogy szeretetbõl tette, és megbocsát neki. Szinte hallhatóan motyogni kezdett, amint az esélyeket latolgatta. Csak egyetlen lehetõség nem fordult meg a fejében: hogy lemondjon a tervérõl. Az édesanyjuknak nem 7


#


VIII. évfolyam 5. szám fáj a fõtt pityókától a gyomra! A fegyveres õr azonnal észrevette, hogy nem üres a vödör Zolika kezében. – Öntöd ki azonnal? – ripakodott rá durván. – Vissza oda a csomóhoz! Usgyi! – Zolika sápadtan és félve állt a marcona alak elõtt, és azt mondta: – Nem! Erre senki nem volt felkészülve. A gyerekek hirtelen mind odatódultak, felbomlott a sor a busz mellett. Ilyen még nem volt! Hogy valakinél krumplit találjanak, és még azt mondja, hogy nem önti vissza a földre! Hu! Majdnem meghaltak a kíváncsiságtól. A kísérõ tanárok is ott voltak már a gyerek mellett. Ijedten persze, mert tudták, az esetnek visszhangja lesz. Mire hazaérnek, a szekuritáté és a tanfelügyelõség már az iskolában lesz. Zolika soha nem okozott problémát eddig. Most azonban azt mondta egyre és egyre, hogy nem hagyja a krumpliját. Hiába próbálkoztak erélyes hangon, majd szép szóval, eredménytelenül. – Megbolondult ez a gyerek? – kérdezte az egyik tanár. A másik szinte gyáván vonta meg a vállát. Neki is van Zolikával egyidõs fia, reméli, hogy nem megy el az esze. Az igaz, hogy ennének az övéi is többet, de porciós világ van. Õ valahogy nem akart nagyon rámenni erre a gyerekre. Ott vannak a hivatalos szervek, intézzék azok. Csak a látszat kedvéért játszotta a szigorú tanárt. Maga az õr is megzavarodott, nem tudta, hogy mit is kell tennie. Nem volt túlságosan fényes elme, ám a puska mindig megtette eddig a magáét. „De hogy ez a nyamvadt kölyök így megmakacsolja magát!” Pillanatig habozni látszott mindenki. Zolika ezt a megtorpanást használta ki. Kiugrott a sorból, és mint egy nyúl, nekiiramodott a határnak. Percek alatt elnyelte a kukoricás. Egy ideig várták vissza, de nem bukkant fel többé. A hatvan diák éhes volt, fáradt, a busznak is szigorú menetrendje volt, tehát elmentek. A tanárok nagyon idegesek voltak, az egyikük maradt a hazafias gárdásokkal, hogy megkeressék a kisfiút. Akkor délután nagy esõ volt, hidegen és viharosan fújt a szél. Zolikára kétségbeesett édesanyja talált rá estefelé. A velejéig átázott és reszketõ gyerek sírva ült be az autóba, amelyet az apja vezetett. Anyja pokrócba bugyolálta, törülgette, vigasztalta. Nem szidták, nem faggatták, minden jó lett volna. Zolika tüdõgyulladást kapott. Lázálmában könyörgött, hogy ne engedjék a rendõrt a közelébe, mert elveszi tõle a krumplit. Utolsó percében éles sikollyal édesanyját szólította, aki még akkor sem akart elmozdulni az ágyától, amikor az orvos megállapította a biztos halált.

A

8

O KTÓBER 2- ÁN F IAS A T TILA - KONCER T ONCERT M AGY AR H ÁZB AN ! A DJ A T OVÁBB A H ÍR T! GYAR ÁZBAN DJA ÍRT

V ol. VIII, Issue 5. Vol. RÓZSA DANCS

T HE P O TAT O

Mrs. Kovacs was a sickly woman. No matter how much she suffered, Mrs. Kovacs never had a chance to rest. Her three children kept her running ragged. She had no one to help her. Her husband left in the morning, usually with loud complaints and commotion, so that she would eat herself up all day. He did not care about anything else. Often he preempted his wife’s complaints and arguments with a couple heavy slaps in her face. He couldn’t always stop from feeling pangs of conscience because the beatings wore down Zsofia. Although she gave birth to three children, she was still good looking. If she just didn’t whine so much lately! ‘Oh! The woman, he thought and gestured with his hand ‘the wife is only good when she is beaten’ says the old cliché. Still, something wasn’t quite right with this folk wisdom, because lately the wifely kisses were becoming cooler after such slaps. Zsofia cried only when the children did’nt see it. She was always holding her stomach, which gave her so much constant pain. “Stomach ulcers” said the doctor. “Probably a nervous stomach. My dear woman, you mustn’t be nervous. We usually don’t need to treat the stomach, but the nerves. Do you have any reason to worry or to be apprehensive?” he asked, but Zsofia shook her head signifying no. What could she say to this good man? That her marriage is on the rocks? With three small children, one shouldn’t complain. “Regrettably, you must diet. You must find out through experimenting what you can and cannot eat. You can eat everything that does not cause pain.” “Eating potatoes boiled in their skin does not cause pain” said Zsofia happily. Hearing the news, the kids were very happy. For a long time they have not seen their Mother smile. For a few moments she was again her old self, there were no bitter lines around her mouth. Just the four of them were sitting around the table; the father was out of town on a job. “Mother, why don’t you always eat just potatoes?” asked the eight-year-old boy. “Always?” asked the astounded Mother. “We don’t have much. There are only three potatoes left out of the monthly ration. Who knows when they will be distributing again.” “But so much was grown this year” reasoned Zoli who was in grade five. They took Zoli every day to the potato fields with the entire school to gather in the crop—it is already the middle of October and they have not started the lessons yet. Potatoes are his greatest enemy because they are driving them very hard between the rows. The full buckets are too heavy for the weak children, but there is no mercy. There is always “Someone” to oversee the Fall time “Patriotic Work.” Often


#

V ol. VIII, Issue 5. Vol. the ten-eleven-year-old children collapse crying. Frequently the teacher on duty helped. Several little girls slumped to the ground and were calling for their mothers. These were such serious matters that, even the boys stopped making fun of the girls calling them “crybabies.” Everyone was very thirsty, only the hired labourers were allowed water from the barrels on the carts, but not the children. Zoli was wearing out his second pair of shoes in the fields. Heaven only knows how they will manage to get him another pair for the winter. “Mother, just eat the last three potatoes, because I will bring some tomorrow from the fields” acted Zoli like a grownup. “Don’t you dare! “ cried out his Mother seriously. All three kids were frightened by her tone of voice. They were not used to such sharp rebuke. Mother’s good mood didn’t last, they thought she will never be happy again. “I just wanted to help” he whispered with hurt feelings. Zsofi felt that she overreacted, but then, that is not as bad as if the child stole. Of course, much of the harvest remains unpicked which is then plowed under, and, much goes into the silos for animal feed. But no one is allowed to take even one single potato home. The children were saying that at the end of the day, they were not allowed to enter the buses until each one of them was searched thoroughly by armed “Patriotic Guards.” They even emptied the odd potato “accidentally left” in the buckets. Let it rot on the ground, but it must not be taken home. The child just can’t understand why he could not take home enough so that Mother could cook a goodly portion of potato paprikash. Zsofi knows all about these things, because already such harvesting was fashionable when she was in school . . . But in those days only the upper classes were taken out to the field . . . And they received sweet buns, apples and delicious hot corn-on-the-cobb from the workers of the collective farms . . . They could even take home half a bucket of potatoes, vegetables or whatever they happened to be harvesting. Zoli was restlessly through the night. He could hardly sleep. He became possessed with the idea that he will be able to help the family. He was scheming how to deceive the inspectors. One thing he knew for certain . . . Mother will never again double over with stomach pain, because he will get potatoes from which she won’t have pain! Once in the fields, Zoli worked quietly. He was very pale. During a break, he didn’t join his friends; he was absorbed in thoughts of going home. What will happen if they catch the potatoes hidden in the bucket? The School Principal will call in his parents and tell them that he stole and then his Father will spank him with a belt. But his Mother will understand that he did it out of love and she will forgive him. Just one thing didn’t occur to Zoli, that he should not do this; Mother’s stomach does not hurt from potatoes! The armed guard noticed immediately that the bucket


in Zoli’s hand is not empty. “Pour it all out immediately!” yelled the guard rudely.“Back there in the pile! Hustle!” Zoli stood pale and scared in front of the gruesome and menacing guard and said “No.” No one was prepared for such an answer. The orderly lines waiting to get on the bus broke up and all the kids crowded around the scene. Such a thing never happened! That they would find potatoes on someone and the refuse to pour it back into the pile! Wow! The kids were dying out of curiosity. The teachers escorting the group were already standing next to Zoli; horrified of course. They knew that there will be serious repercussions. By the time they got home, the State Security Police and the School Trustees will be already at the school. Zoli never caused any problems until now. But now, he just repeats and repeats that he will not leave the potatoes. Talking to him at first sternly then begging him to stop this nonsense was futile. “Has this kid lost his mind?” asked a teacher. As an answer, another teacher just shrugged his shoulders. He also had a son about the same age as Zoli and hoped that he will not go crazy. It is true that his kids would like to eat more too, but this is a rationed world. He did not want to badger Zoli too much. The officials can handle this. It was only for the sake of appearance that he put on a strict face. The guard got confused and didn’t know what to do any more. He was not very bright minded, but the gun always carried a weight favourable to him. “How stubborn this damned kid is!” said the guard. For a minute everyone hesitated. Zoli used the confusion to get away. He jumped out of the crowd like a rabbit and disappeared into the cornfield. For a while they waited for him, but he never turned up. The sixty students were cold, hungry and tired, and, the bus had to keep to a schedule, so they left. The teachers were very very nervous, and one of them stayed behind with the “Patriotic Guards” to continue the search. That afternoon it rained hard and a stiff cold wind was blowing. Zoli was found toward sundown by his desperate Mother. Zoli was drenched thoroughly and frozen to his bones. He was crying as they put him in the car that his Father borrowed. His Mother tried to dry him with a towel and wrapped him in a blanket. They didn’t scold him, instead tried to console him. As if everything was in order— how wonderful that would have been. Zoli contracted pneumonia. In his feverish delirium he was begging not to let the policeman near him because he will take away the potatoes. With his last breath he called his Mother, who sat by his bedside all along and didn’t want to move even after the doctor pronounced Zoli to be dead. Translated by George Telch 9


#




1956 - M AGY AR F ORRAD ALOM É S S ZAB ADSÁGHAR C GYAR ORRADALOM ZABADSÁGHAR ADSÁGHARC “N EVEKET A KAROK H ALLANI ” 1 Neveket akarok hallani, kik ’56 hóhérai, Kik hoztak ítéletet egy tiszta forradalom felett. Mert a bûn az csak bûn marad, kezükhöz vér tapad, Istentõl, embertõl ne várjon irgalmat! Ezernyi áldozat most sírjából felmutat, Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat! Neveket akarok hallani, én nem tudok megbocsájtani A hosszú börtön évekért, a porba hulló könnyekért. Mert a bûn az az csak bûn marad, kezükhöz vér tapad, Istentõl, embertõl ne várjon irgalmat! Ezernyi áldozat most sírjából felmutat, Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat! „Azt várja tõlünk most a világ, hogy pusztán keresztényi könyörületbõl, bocsássunk meg, lépjünk tovább?! Bocsássunk meg azoknak, kik gyermeket lánctalppal tapostak?! Akik a sortüzet vezényelték? Bocsássunk meg a mészárlásért?!

10

A sok évnyi kegyetlen megtorlásért?! Felejtsük el, hogy arccal lefele temették a magyart?! Hogy sokaknak csak az emigráció maradt?! Felejtsük el a kínzások iszonyú borzalmait?! A halálra ítéltek utolsó szavait?! Bocsássunk meg, s majd ítél a történelem?! Hát nem, nem és nem!” Mert a bûn az az csak bûn marad, kezükhöz vér tapad, Istentõl, embertõl ne várjon irgalmat! Ezernyi áldozat most sírjából felmutat, Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat! Mert a bûn az az csak bûn marad, kezükhöz vér tapad, Istentõl embertõl ne várjon irgalmat! Ezernyi áldozat most sírjából felmutat, Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat! Kárpátia dalszöveg Matúz Gábor - Siklósi Beatrix Hóhér, vigyázz c. filmjébõl. 1

Fotón: Wittner Mária, 56-os halálraítélt


#


M INDSZENTY J ÓZSEF B ÍB OR OS P RÍMÁS , OROS E SZTERGOMI É RSEK B ESZÉDE Igen gyakori mostanában annak a hangsúlyozása, hogy a nyilatkozó a múlttal szakítva õszintén beszél. Én ezt így nem mondhatom: nem kell szakítanom múltammal. Isten irgalmából ugyanaz vagyok, mint aki voltam bebörtönzésem elõtt. Ugyanazzal a testi és szellemi épséggel állok meggyõzõdésem mellett, mint nyolc éve, bár a fogság megviselt. Azt sem mondhatom, hogy most már õszintén beszélek, mert én mindig õszintén beszéltem; vagyis kertelés nélkül mondtam azt, amit igaznak és helyesnek tartok. Ezt csak folytatom itt, amikor közvetlenül, személyesen, tehát nem magnetofon hangfelvétel útján szólok az egész világhoz és a magyar nemzethez. Rendkívül súlyos helyzetünkrõl külföldi és belföldi viszonylatban kell szétnéznünk. Oly távlatból kívánok megállapításokat tenni, ahonnan áttekintés nyílik, de sorsunkhoz viszont oly közel hajolva, hogy mondanivalómnak meglegyen a gyakorlati érvénye


mindnyájunk számára. A külföld felé élõszóval ma elsõ ízben köszönhetem meg azt, amit nekünk nyújt. Mindenek elõtt a Szentatyának, XII. Pius pápa Õszentségének fejezem ki személyes hálámat, hogy a magyar katolikus Egyház fejérõl oly sokszor megemlékezett. Mellette mély hálámat küldöm azoknak az államfõknek, a katolikus Egyház vezetõinek, a különbözõ kormányoknak, parlamenteknek, közéleti és magántényezõknek, akik a börtönömben töltött idõ alatt hazám és sorsom iránt részvéttel és segítõ szándékkal viseltettek. Isten jutalmazza meg õket ezért. Ugyanígy hálát érzek a világsajtó képviselõi és a rádiók világhálózata iránt, amelynek elektromos hullámai a humánum egyetlen légi nagyhatalmát alkotják. Örülök, hogy ezt most végre szabadon megmondhatom. Másrészt arról óhajtok beszélni, hogy az egész kultúrvilág, a külföld, úgyszólván osztatlanul mellénk állt és segít. Ez számunkra ugyanis nagy erõt jelent, nagyobbat, mint amennyi magunknak van. Mi kis nemzet vagyunk. Kis ország a földgömbön. Ám valamiben mégis elsõk vagyunk: egy nemzet sincs, amely ezeréves történelme során nálunk többet szenvedett volna. Elsõ királyunk, Szent István uralkodása után nagy nemzetté fejlõdtünk. A nándorfehérvári gyõzelem után, amelynek 500-ik évfordulóját üljük, nemzeti létszámunk egyezett az akkori Angliáéval. Ám folyton szabadságharcokat kellett vívnunk. Legtöbbször a nyugati országok védelmében. Ez megakasztotta a nemzetet s mindig újra saját erõnkbõl kellett felemelkedést keresnünk. Most történt elõször a történelem folyamán, hogy Magyarország a többi kultúrnép valóban hathatós rokonszenvét érdemli. Mi meg vagyunk illetõdve s egy kis nemzet minden tagja szívbõl örül, hogy szabadságszeretetéért a többi nép felkarolja ügyét. A gondviselést látjuk benne, amely a külföld szolidaritása által valósul meg úgy, ahogy himnuszunk zengi: Isten, áldd meg a magyart… Nyújts feléje védõ kart. Himnuszunk így folytatódik: ha küzd ellenséggel. De mi rendkívül súlyos helyzetünkben is azt reméljük, hogy nincsen ellenségünk. Mi sem vagyunk ellenségei senkinek sem. Minden néppel és országgal barátságban akarunk élni. Egy olyan nemzetnél, mint a magyar, amelynek történelmi törzse mélyen gyökeredzik a múltban, különbözõ korszakok ismerhetõk fel abban az érzésben, amivel helyet foglal a többi nép között. Fordulatairól, árnyalatairól le lehet olvasni fejlõdésének jegyeit. Korunknak azonban általános jellemzõje, hogy minden népnél egy irány felé halad a fejlõdés. A régi nacionalizmusokat mindenütt át kell értékelni. A nemzeti érzés ne legyen többé harcok forrása az országok közt, hanem az igazság fundamentumán a békés együttélés záloga. A nemzeti érzés virágozzék az egész világon a népek közös kincseit képezõ kultúrértékek területén. Így az egyik ország 11


#

VIII. évfolyam 5. szám haladása a másikat is elõreviszi. Természetszerû okoknál fogva: fizikai életfeltételeik szerint is mindjobban egymásra utaltak a népek. Mi magyarok, az európai népek családi, bensõséges békéjének zászlóvivõiként akarunk élni és cselekedni. Nem mesterségesen hirdetett, de valódi barátsággal mindegyikkel. Sõt még további tájak felé emelve szemünket: mi, a kis nemzet, barátságban, zavartalan, békés, kölcsönös megbecsülésben kívánunk lenni a nagy Amerikai Egyesült Államokkal és a hatalmas orosz birodalommal egyaránt. Jószomszédi viszonyban Prágával, Bukaresttel, Varsóval és Belgráddal. Ausztriát pedig ebben a tekintetben úgy kell megemlítenem, hogy mostani vajúdásunk kapcsán tanúsított testvéri magatartását máris minden magyar a szívébe zárta. Egész helyzetünket azonban az dönti el, hogy a 200 milliós orosz birodalomnak mi a szándéka a határainkon belül lévõ katonai erejével. Rádiójelentések adták hírül, hogy ez a fegyveres erõ növekszik. Mi semlegesek vagyunk, mi az orosz birodalomnak nem adunk okot a vérontásra. De nem merül fel az orosz birodalom vezetõiben a gondolat, hogy sokkal jobban fogjuk becsülni az orosz népet, ha nem igáz le bennünket. Csak ellenséges népre szokott rátörni a megtámadott másik ország. Mi most nem támadtuk meg Oroszországot! Õszintén reméljük, hogy az orosz fegyveres erõk mielõbbi kivonása országunkból megtörténik. Belsõ helyzetünket azonban az is válságossá teszi, hogy az elõbb mondottak miatt a munka, a termelés országosan megállt. Közvetlen éhínségbe kerültünk. Szabadságharcát egy csontig soványított nemzet vívta. Ezért a munkát, a termelést, a helyreállítási feladatok elvégzését mindenütt azonnal fel kell venni. Saját összességünk, nemzetünk érdekében s a nemzet életének folytatásához szükséges ez – haladéktalanul. Amikor ezt megtesszük, ne tévesszük szem elõl a következõket: tudja meg mindenki az országban, hogy a lefolyt harc nem forradalom volt, hanem szabadságharc. 1945-tõl egy vesztett, számunkra céltalan háború után, erõszakkal épült ki az itteni rendszer, amelynek örökösei most a tagadás, megvetés, undor és elítélés izzó bélyegét ütik annak minden porcikájára. A rendszert az egész magyar nép söpörte el. Az örökösök ne kívánjanak errõl még egy bizonyságot. A világon páratlan szabadságharc volt ez, a fiatal nemzedékkel népünk élén. A szabadságharc azért folyt, mert a nemzet szabadon akart dönteni arról, hogy miképpen éljen. Szabadon akart határozni sorsa, államának igazgatása, munkájának értékesítése felõl. Ennek a ténynek valóságát maga a nép semmiféle illetéktelen elõny érdekében nem engedi elcsavarni, kiaknázni. Új, visszaélésmentes választás szükséges, amelyben minden párt indulhat. A választás történjék nemzetközi ellenõrzés mellett. Én pártokon kívül és – állásom szerint – felül vagyok és maradok. Ebbõl a tisztembõl figyelmeztetek minden magyart, hogy a gyönyörûséges egység októberi napjai után 12


ne adjanak helyt pártviszályoknak és széthúzásoknak. Mert az országnak sok mindenre van most szüksége, de minél kevesebb pártra és pártvezérre. Maga a politizálás ma másodrendû ügy: a nemzet léte és a mindennapi kenyér a mi gondunk. A bukott rendszer örököseinek eddigi visszatekintõ leleplezései feltárták, hogy a törvényes felelõsségre vonásoknak minden vonalon, éspedig független és pártatlan bíróság útján kell bekövetkezniök. Magánbosszúkat el kell kerülni, ki kell küszöbölni. A bukott rendszer részesei és örökösei külön felelõsséget viselnek saját tevékenységükért, mulasztásért, késedelemért vagy helytelen intézkedésért. Leleplezõ vallomásokhoz nem fûzhetünk egyetlen megállapítást sem, mert az országos munkafelvételt és a termelés folytatását hátráltatná. Ha a kibontakozás az elhangzott ígéretek szerint tisztességesen halad elõre, ez nem is lehet feladatunk. Hangsúlyoznom kell azonban a tennivalók tárgyi foglalatait: jogállamban élünk, osztálynélküli társadalom, demokratikus vívmányokat fejlesztõ, szociális érdekektõl helyesen és igazságosan korlátolt magántulajdon alapján álló, kizárólag kultúrnacionalista elemû nemzet és ország akarunk lenni. Ez akar lenni az egész magyar nemzet. Mint a katolikus Egyház feje viszont kijelentem, hogy – amint azt a püspöki kar 1945-ben közös körlevélben kijelentette – nem helyezkedünk szembe a történelmi haladás igazolt irányával, sõt az egészséges fejlõdést mindenben elõmozdítjuk. Azt a magyar nép természetesnek találja, hogy nagy múltú és nagy értékû intézményeinkrõl gondoskodni kell. Ugyanebben a minõségemben továbbá megemlítem, az ország hat és félmillió katolikus híveinek tájékoztatására, hogy a bukott rendszer erõszakának és csalárdságának minden nyomát egyházi vonalon felszámoljuk. Ez nálunk õsi hit- és erkölcstanunkból és az Egyházzal egyidõs jogszabályokból önként adódik. A nemzethez intézett mostani szózatom más részletekre tudatosan nem terjed ki, mert amit mondtam, világos és elég. De végezetül egy kérdés felvetése mégsem hagyható el: Mit gondolnak a bukott rendszer örökösei? Ha az általuk megbélyegzett elõdeik valláserkölcsi alapon álltak volna, elkövették volna-e mindazt, aminek következményei elõl menekülni kényszerülnek? A keresztény hitoktatás szabadságának azonnali rendezését, a katolikus Egyház intézményeinek és társulatainak, köztük sajtójának visszaadását joggal elvárjuk. Ettõl a pillanattól kezdve figyeljük, hogy ígéretek és cselekedetek födik-e egymást, és ami ma keresztülvihetõ, azt senki se halassza holnapra. Mi, akik figyelünk és elõmozdítani kívánjuk az egész nép javát, bízunk a Gondviselésben. – S nem hiába. (Elhangzott a magyar rádióban 1956. november 3-án este 8 órai kezdettel. Mindszenly József. – Emlékirataim. Vörösváry István kiadása, Toronto, /974.437–44/.)

K ALEJD OSZKÓP - 2010. S ZEPTEMBER - O KTÓBER V ol. VIII, Issue 5. Vol.

#


NAGY GÁSPÁR

O KTÓBERI S TÁCIÓK – K ESERÛ T ÖREDÉKEK Torma Lajos emlékének 1. Meglõtt, lebénult hõsként, áldozatként félszázadig vártad a nagy napot, de Isten talán megkegyelmezett, néhány héttel korábban elszólított. Tavaly május legvégén, Gergely temetésén még toltam kerekes-széked Kiskunmajsán, akkor mondtad a kápolna-sír csöndjében, fiú, figyelj csak rám, – szavaid most is hallom – meghalt a parancsnok, halott a Corvin köz, halott a forradalom! 2. Ne nézz a múltba, nézz csak a jövõbe, s a múltat látod jelen idõbe’ amint föltámad félszázad után is, és talál méltó helyet, látod, az utódok lenyomják torkodon a Köztársaság teret! 3. Akik ötven éven át szóval és tettel, sõt bûnös mulasztással is éltették az ellenforradalmat, most kaméleon-kockás emelvényeken, hitvány mûtárgyak tövében ne szónokoljanak, ne tudják õk jobban, hogy mirõl is szólt az a szent tizenkét nap, s miért haltak meg, akik meghaltak...! 4. Mivel sokallták a vért a humanista hóhérok,

mondják, ezért akasztottak, a megrendítõ élményrõl beszámoltak a halálraítéltek, és mélyen hallgattak a holtak! Édes hazám… félszázad kevés volt, hogy a fájdalmat kihordjad?! 5. Fehér csigolyacsont-parcella, zöldellõ gyásztér, elvetve mind, mind a szabadság véráztatta hõs magvaival, hármas bokrokban, egymáshoz drótozva, csont a csonthoz örökre exhumálatlanul… valahol e tenyérnyi anyaföldbõl kilombosodó kopjafa-erdõben keressétek a maradék magyar szabadságot! 6. Soha nem tudjuk megköszönni annak a bátor franciának, aki igazi lázadóként – L’Homme révolté – a szabadság lázában élõk mellé állt, s a leveretésben és a gyászban öt Nobel-díjnál is fénylõbb mondatokat küldött nekünk. 7. Éppen krisztusi korba lépett a forradalmunkat leverõ és megtipró diktatúra amikor szétmállott, megszûnt, de miféle furcsa szabadságot, micsoda megváltást szült?! 8. Talán még kell újabb ötven év…, akkorra már mindenki lelép ezen és azon az oldalon… s nem marad már más egyéb, csak vegytisztán a forradalom! 13


#

VIII. évfolyam 5. szám ERWIN BERNHARDT

1956 H UNGARIAN R EV OL UTION EVOL OLUTION W E ARE F REE ! (C HAPTER 3) Sunday the 28th of October was a memorable day for all of us Hungarians, the country was at peace. It was a very beautiful early autumn weather, bright shiny, balmy day. Victory was ours. The Hungarian people answered their oppressors with bare hands, with guns or ‘Molotov cocktails’ and with barricades. Many Hungarians paid for their yearning for freedom and human rights with their blood and even with their lives. Many more people of Budapest lost their homes and belongings because of the senseless destruction of their city by the superior and well-equipped oppressing forces. Amazingly, everybody, including the people who lost practically everything, felt and looked very happy. The streets and buildings of Budapest were badly damaged, many in ruins, but there was no crime or looting. The shops, unless they suffered a direct hit, were not touched by anybody. The shops that were damaged were quickly repaired or boarded up by volunteers. The uprising was pure and innocent. I saw many large boxes on busy street corners filled with money, donations from the people, to the people, to the cause. I did not see anyone guarding them; no one looking after them - there was no need. Everybody was happy to contribute and todid not touch that money. I still vividly remember seeing one of those big boxes, probably larger than a square meter. It looked brand, spanking new as it was specially made just for that purpose. It stood on the west side of the Octagon, (The communists called it November 7 Square, the day of the Russian revolution.) nearly full with large bank notes. The radio frequently announced our victory and Nagy Imre’s resolve to negotiate with the Soviets to move their troops out of Hungary. They also urged the population to surrender their arms and register at one of the ‘freedom fighters’ depots’. Many of the schools, shops or offices quickly became ‘points’ where the freedom fighters could register and surrender their arms. We would be contacted and rearmed if an attempt was made to overthrow our victorious uprising. I did leave my arms, name, phone number and address, so I could be registered and contacted if the need arose. I went back to my hostel to clean up and change my clothes. The fighting was over. I felt very happy, despite being shot at and wounded. I felt lucky - many people and many of my friends lost their lives for our victory. The people of Budapest and the whole country were happy that at last we were free. There were a few people who, with foresight (now retrospectively we can call it foresight), knew that this peace would not last. The Communist and the Soviets would not 14


want to lose their domination and face to the freedom loving Hungarian people. We Hungarians achieved our dreams of freedom and independence from the Soviets, our uprising was successful. The popular Imre Nagy was named Prime Minister and János Kádár General Secretary of the now renamed Communist Party (Socialist Workers Party). Kádár later ran over to the Russian side and set up a new Government in Debrecen, only hours before the Soviet invasion on the 4th of November (He remained the Party leader for more than thirty years and Prime Minister as well most of those years. He also ordered the execution of Nagy and thousands of others). Nagy promised to negotiate the withdrawal of the Soviet Troops from Hungary, withdraw the country from the Warsaw Pact, declare Hungary a ‘neutral country’, end the ‘one party rule’, have free elections soon, and promised economic reforms as well. Additionally, Cardinal Mindszenty was freed. The Soviets agreed to give concessions to the new government and agreed to most of Nagy’s demands... for the time being, anyway. At the hostel, I found that practically everybody was involved in the fighting and out of the twenty-four friends of mine staying there, two had died. Our Manager was a very well educated, refined, friendly man and very good friend, respected by me and I think by all of us. Even now after more than forty years I have great respect for him and appreciate his friendship and advice. When I turned up, on Friday, he told me that he knew where I was and that practically all of us were involved. He also told me that somebody had already been around asking if he knew of anybody who was involved. He denied any knowledge of anybody’s participation, despite knowing that many of us were involved. A few days later he helped me again and most likely others too. On the nights of the second and the third of November, he asked me to come to his room and listen to the reports on the radio of the large Soviet forces pouring into the country near Csap and other places from Romania. The Soviets had begun their re-invasion of our country to crush our victorious Revolution. At first, the Soviets tried to cover it, by saying they need their new forces there to help to withdraw their original forces and equipment intact from the now - to them hostile territory. Most Hungarians, and according to news broadcast even the new government, accepted their explanations. The skeptics and people with foresight, however, knew better. Most of the average Hungarians, though, were too happy or too drunk with victory and looked at those few as doomsayers or agents of the Communists or Russians or both. Ours was the victory, and we really enjoyed it after years of tyranny. Ours was the ultimate prize, victory over the mighty Soviet yoke.


#




In the late autumn sun there were a lot of flowers and white crosses on the many temporary graves in the squares of Budapest, and large trucks with country folks roamed the streets distributing fresh fruit, vegetables, or other food free to the people of Budapest. After I got myself cleaned up and changed, I went to see most of my family and my girlfriend, Anikó. Her mother and sister were fine as there was not much fighting in their neighbourhood, in Damjanich Street. They were all pleased to see me alive and well and Anikó and I went for a walk around town. During our walk we went to the Köztársaság Square and saw some machinery and many people digging a large hole not far behind the Theatre and nearly opposite the Communist Party Headquarters. Someone told us that they were digging to the underground headquarters of the ÁVÓ (State Security Police). In the previous few years while they were building the Underground railways, the construction seemed to slow down as they got near the Communist Party Headquarters, at the Köztársaság Square and near the Parliament Buildings. There were rumours of something else being built, that they were not only working on the Underground railways, but constructing some underground labyrinth, like a subterranean Headquarters for the ÁVÓ and the high ranking government and party officials. Now the people felt obliged to get to the bottom of those rumours and dig up the hiding ÁVÓs. I joined in to give a hand with the digging for a while. The next day I wasn’t able to come back as I was given other chores to do, though I found out a few days latter that the diggings were successful, but the ÁVÓs managed to get out somewhere else, evading the diggers in the process. They probably just melted into the scenery somewhere quietly. Then again, some others said they did find some and hung them, and I did actually see a few of those hanging off trees near the square on the Ring Road. The sight was a bit gruesome, because they were hanging upside down, undressed. Afterwards, I read some comments and references from the Kádár regime and others about the ‘barbarous deeds’ committed, but it was really the spontaneous expression of the population’s deep seated hate for regime’s hatchet men. The invading Soviets did encounter some resistance in the countryside though, but their main objective was to retake the Capital, the streets of Budapest again.

SINKA ISTVÁN

V IGASZT ALÓ S ÍRÓ E MBEREKNEK IGASZTALÓ Óh, sírj csak magadnak ember, ki égi szándékú voltál egykor, s csillag nevetett rád és rózsa és szabadság, de te önmagadat dobtad oda rabnak a föld ködjébe, hol sárból rakott oltár fölött úszott a lelked, vitte az ábrándok hajója, az álom, mi összetörött mindig s a káprázat tengerén elsüllyedt: zátony volt ott, hol a vasszínû mennybolt áll és megsemmisült szivárvány és nem teljesült remény. Óh, sírj csak magadnak, miként a sárga erdõ õsszel, ha elszáll belõle a sok csicseri madár, mint kavicsain patak sír, ha vizei elapadnak, és mint nemzet sír a csatát vesztett hõssel együtt, ha körül az égig a romlás füstje száll. Sírhatsz már, mindegy, ó: embernek hazája a föld, a temetõ, mi tele van ismerõssel, s azok közé hull csak könnyednek violája. Rózsa nevetett rád? és szabadság? és csillag? S nem lett belõle más, csak földi ügy, halott kavargás, mirõl az Idõ beszél, elébed tartván tükrét összetört álmaidnak. Csillag és szabadság! A földön mindenütt arról beszélnek, ahol csak ember él. Tarts velük te is, s megnyugszol egyszer, ha kipattan majd a nagy világrügy, a mosoly, s csillagaiddal együtt azt is ringatja a tenger.

(History of the 1956 Hungarian Revolution. The Hungarian documentary archive.)

Losonci Lilla: Várakozás 15


#



I N M EMORIAM PP.. F ÜLÖP J ÓZSEF, S. J . (1932-2010)

noviciátusába Torontóban, és két év után letettem szerzetesi fogadalmaimat a fordhami jezsuita közösségben, New Yorkban, ahol a szükséges filozófiai tanulmányokat végeztem a Fordham egyetemen. A teológiai tanulmányokat a torontói Regis Collegeban végeztem 1983-ban M.Div fokozattal. 1983. november 19-én szentelt pappá a torontói Szt.Elizabeth of Hungary templomban Aloysius Ambrozic püspök. 1984-ben megszereztem a M.Theol. fokozatot is a Regis College-ban. Utána Montrealban, a Magyarok Nagyasszonya templomnál voltam kisegítõ lelkész, és 1985-tõl 2000. nov. 21-ig a hamiltoni Szt. István magyar templom plébánosa. Ekkor vírusos agyvelõ gyulladást kaptam, valamint perforált gyomorfekélyt és emboliát. Háromhónapos intenzív kórházi kezelés után Torontóba jöttem, 2001 áprilisának elejétõl az Árpádházi Szent Erzsébet plébánia jezsuita közösségében vagyok. Ahogy írom e sorokat, eléggé szomorú konklúzióm: nem látom, hogyan tudok (tovább dolgozni Isten országáért – szerkesztõi kiegészítés.)...”

Ö NÉLETRAJZ - 2001. N OVEMBER

Megtalálta a módját. Betegsége miatt a beszédkészsége igen leromlott, így nem szavakkal, hanem a cselekedeteivel szolgált: hajnalban nyitotta a templomot és ott imádkozott, míg az elsõ hívek megérkeztek, körülkörüljárta az épületet ellenõrizve, minden rendben van-e, kezelte a mosogatógépet... – tette, amire még képes volt. Amikor betegsége súlyosabbá vált, 2009 februárjában a hamiltoni Szt. Erzsébet Otthonba került, ahonnan idén több alkalommal kórházba kellett szállítani. Végül az Otthonban halt meg 2010. augusztus 15-én életének 78., szerzetesi életének 31. és papi életének 27. évében. Nyugodjék békességben.

1932. június 23-án születtem Szombathelyen. Elemi és középiskoláimat is ott végeztem. A négy év polgári iskola befejezése után, mivel papnak készültem, a latin nyelv szüksége miatt különbözeti vizsgával beiratkoztam a Szt. Norbert premontrei gimnáziumba, amit 1948-ban államosítottak. 1950-ben már a Nagy Lajos gimnáziumban (ez lett az új neve) érettségiztem. Ugyanebben az évben felvettek az egyetemre, Miskolcon a bányászati karra. De csak a következõ évben kezdtem el a Földmérõ Mérnöki Karon Sopronban. Ez az 1951-es évfolyam volt Magyarországon az elsõ, ahol a mérnöki szakot fölemelték öt évre. Így 1956-ban végeztem geofizikus mérnökként. Ugyanebben az évben a folyamatos honvédelmi ismeretek tantárgy és a nyári táborok révén, valamint az ’56-os tiszti képzõ után eleget tettem a kötelezõ katonai szolgálatnak is. Az 1956-os események következményeként decemberben elhagytam az országot és a soproni egyetem egy részlegével Torontóba érkeztem. A körülbelül 150 mérnök hallgató diákot a kanadai Mining Association támogatta, a torontói egyetemmel közösen. 1964-ben a Mining Engeneering fakultáson a Geological Engeneering szakon végeztem (B.A.Sc.). Egy évig dolgoztam a Gulf Olaj Vállalatnál, majd 1965-67 között a waterlooi egyetem Civil Engeneering fakultásán megszereztem a M.A.Sc. fokozatot (Soil Mechanics Option). 1967-71 között a Huntec-Kenting vállalatnál mint project geofizikus dolgoztam. 1971-79 között freelance konzultáns geofizikus voltam, s a világ különbözõ országaiban végeztem geofizikiai megfigyeléseket. 1979. január 25-én beléptem a jezsuita rend magyar 16


SÍK SÁNDOR

H A JÕ

A

P ERC

Ha jõ a perc majd, amikor lezárul Kalandos létem drága földi része S a lábam alatt elsikló határrul Majd egyre vissza-vissza-visszanézek, S visszanéz rám is és válni nem enged Nagy életem tengernyi szépe, jója, S még ember módra dobbanó szívemnek Felsír utólszor halk gyászindulója: Nem emberekhez száll majd szívverésem (Már odaadtam szívemet nekik): Engedj utólszor kismagadba néznem Hadd lássa egyszer búcsúzó szemem még A szõke pitypang szálló pelyheit S a csillagok bizalmas végtelenjét.


#



T HE E THNIC W RITERS ’ AND J OURNALISTS ’ A SSO CIA TION ON W INET ASTING T OUR SSOCIA CIATION INETASTING

VIII. évfolyam 5. szám Klaus keeps Reif Estate Winery on the cutting edge by selectively combining innovative technologies with traditional winemaking techniques. With Reif Estate's recognition in the wine industry and continued successes enjoyed over the past 25 years; Klaus still has dreams for improvement and movement into the future. Contact: Reif Estate Winery, 15608 Niagara Parkway, Niagara-on-the-Lake, Ontario L0S 1J0 Tel: 905-468-7738; Fax: 905-468-5878 Andrea Kaiser, Director of Retail Operations and Promotions, Advertising, Wine Club, Events, Tours

The Reif family tradition of winemaking began nearly half a millennium ago in the small winemaking town of Neustadt, located in the heart of the world renowned Rhine River Valley in Germany. In 1977, this tradition transcended to a new continent, when founder Ewald Reif purchased a plot of land on the fertile banks of the Niagara River. After carefully nurturing the land for six years, the potential of these young vineyards became evident when the doors of Reif Estate Winery officially opened in 1983. In 1987, Klaus W. Reif took over the reins from his uncle Ewald, as the President and Winemaker after graduating from the world famous Geisenheim Institute in Germany with degrees in both Oenology and Viticulture. Having been born into a winemaking family with roots tracing back 12 generations Klaus' future as a winemaker may have been preordained. In 1990, Klaus was joined by Roberto DiDomenico, a graduate of the University of Guelph with a specialized Honours Microbiology degree. Roberto's winemaking philosophy of 'letting nature make wine' married perfectly with Klaus's belief that "... today we are growing wine in the vineyard."

The second visited winery was the Henry of Pelham Family Estate Winery was established in 1988 with the first vintage. According to the Speck Brothers, “At that time we were one of a very few estate wineries dedicated to producing premium quality wines made from 100% Ontario grown grapes. Our focus is on vinifera grape varieties. This family of grapes includes Chardonnay, Riesling and Cabernet Sauvignon, and has been cultivated by Europeans for hundreds of years proving to produce wines of distinction. In 1984 when our father, along with each of us (Matthew, Daniel and Paul), tore out the Concord and Niagara grapes at our own expense, people thought we were crazy. When we planted Riesling and Chardonnay under newly contoured hills and under drainage, many said they would never grow... Great wine is grown, not made. The winemaker is an assistant to the fruit. He helps and nurtures the fruit as a teacher nurtures a student. Similar to a teacher, the winemaker tries to bring out the best characteristics that the fruit has to offer without forcing it. 17


#


VIII. évfolyam 5. szám Henry of Pelham Family Estate Winery was a founding member of the Vintners Quality Alliance (VQA). The VQA is an “Appellation of Origin” system by which consumers can identify the wines of Ontario based on the origin of the grapes from which they are produced. With the VQA system, Canada joins other leading wine-producing countries in developing a body of regulations and high standards for its finest wines. From the approved list of grape varieties we concentrate our efforts on Chardonnay, Riesling, Cabernet Sauvignon, Baco Noir, and Riesling Icewine... Our wines are served in the U.K., U.S.A., Japan, and Denmark — and throughout the world.” Sibling Rivalry Wine is the latest project from the Speck Brothers, owners and operators of Henry of Pelham winery. You can contact them through the info below, or view the Henry of Pelham website for details about visiting the winery: [email protected]

Our winetasting tour ended up at the Peninsula Ridge Estates Winery which just celebrated its tenth anniversary. President and CEO, Norman D. B eal welcomed us. Raised in Hamilton Ontario, Norm Beal’s entrepreneurial spirit has brought him both professional and financial success in two very different fields. As a lifestyle change and to pursue his passion for wine, he came back to Niagara to open a world-class winery that offers visitors an exceptional wine and culinary experience. “Since our opening in August 2000, Peninsula Ridge Estates Winery has been committed to producing the finest wines Niagara has to offer,” he said. From the very earliest planning stages, owner Norman Beal has made every effort to meet the many requirements for producing world-class wines in Niagara. Our winery property encompasses 80 acres on the Niagara Escarpment, which is designated by UNESCO as a World Biosphere Reserve. Our vineyards are located on the Beamsville Bench, considered by many to be one of the premier grape growing regions in Canada. We have planted 42 acres of vinifera grapes and also manage a neighbouring 43acre vineyard, producing Cabernet Sauvignon, Merlot, Syrah, Chardonnay, Sauvignon Blanc and Viognier. In addition, 18

V ol. VIII, Issue 5. Vol. Peninsula Ridge has entered into long-term contracts with some of the best growers in Niagara to ensure the finestquality fruit for our wines.” The property and surrounding vineyards, located on the Niagara Escarpment, offer an exceptional view of Lake Ontario and the Toronto skyline. A feature landmark is the instantly recognizable Queen Anne revival Victorian manor built in 1885. The house was meticulously restored and is now The Kitchen House at Peninsula Ridge offering an exceptional fine dining experience in Wine Country. Contact: 5600 King Street West, P.O. Box 550 Beamsville ON, L0R 1B0; Tel: 905-563-0900; [email protected]

B ORP ARADICSOM ORPARADICSOM

A

N IA GARA - FÉLSZIGETEN IAGARA

A Reif Borászat volt a Kanadai Nemzetiségi Írók és Újságírók Szövetsége borkóstoló túrájának az elsõ állomása. A légkondicionált autóbuszból kissé félve léptünk ki a rekkenõ hõségbe, de - bár a kóstolgatás késõbb következett - azonnal meg is feledkeztünk az emberi szervezetet alaposan megviselõ hõségrõl. A pompás szõlõsorok látványa és a kedves fogadtatás mindenkit magával ragadott. Andrea Kaiser, a Borászat túraszervezõ igazgatójához pillanatok alatt csatlakozott az elnök, Klaus W. Reif, aki bemutatta az “birodalmát,” amelyet 1987-tõl vezet. A Reif-család borászata több mint félévszázados múltra tekinthet vissza, hiszen az õsök a németországi kisvároskában, Neustadtban már foglalkoztak a szõlõ feldolgozásával. Klaus üzlettársával, Robertoval együtt vallja: a bort a szõlõben termesztik. Túránk második megállója a Henry of Pelham Borászat, amelyet három fivér vezet. Büszkeséggel vegyes meglepetés, hogy a Sibling Rivalry Wine cimkével ellátott bor tulajdonosai (Matthew, Daniel and Paul) családfájának egyik ága magyar. A Fivérek vallják, hogy a jó bor terem, nem készítik. A borász csak segédje a gyümölcsnek. Olyan, mint egy jó tanító, aki tanítványainak a képességeit segíti kibontakozni, anélkül, hogy erõltetné. A Henry of Pelham Borászat volt az alapítótagja a Vintners Quality Alliance (VQA) nevû szövetségnek, amelyen keresztül Kanada együttmûködik a világ legjobb bortermelõ országaival. A harmadik meglátogatott borászat a Peninsula Ridge Estates Winery volt, amely az idén ünnepli tizedik születésnapját. Az aránylag fiatal vállalkozás elnöke Norman D. Beal tapasztalt üzletemberként vágott bele a bortermesztésbe, mert mint mindenki, õ is azt vallja, hogy a bor a terem, nem készül. A világon is elismert minõségû borok - Cabernet Sauvignon, Merlot, Syrah, Chardonnay, Sauvignon Blanc and Viognier - kínálatát nem lehet visszautasítani még akkor sem, ha különben nem borivó az ember. A három bemutatott borászat csak szemlélteti azt a gazdagságot, ami a Niagara-félsziget sajátja. Érdemes körbejárni!


#


V ol. VIII, Issue 5. Vol. MARY SANDOR

O CTOBER 23 The rain beats a steady rhythm on the roof. On the road outside the pavement glistens as it mirrors the lights of the passing cars. Sitting in the dining room of an old teahouse are the two of us, Penny and I. Our lace covered table is laden with small pastries. The teapot holds our aromatic brew. Oil lamps cast flickering shadows on the walls, creating a cozy atmosphere. The steam dances above our teacups, then settles inside the panels of our window, and the world outside fades into the twilight. Penny is my old friend. Both of us are widows. She is a beautiful lady, energetic, kind and friendly with love for the arts, music and history. Tonight we came to this lovely teahouse, furnished in the style of the 19th century. The hundred year old furniture, the window treatments of the time and the crackling fire in the open hearth of the enormous fireplace offers the illusion of the past. Our table is in the main room, situated by the deep recess of tall windowpanes. The sweet smell of cinnamon fills the air, as the waitresses begin to serve freshly baked apple pies. An old acquaintance of mine stops by our table, greeting us. His name is Michael. I introduce him to Penny. We engage in light-hearted banter. Our conversation is witty and amusing. I find joy in my surroundings, and truly appreciate the people I am with. Around us, from other groups, quiet conversations and periodic laughter can be heard, and I hear someone saying:

“Tomorrow, the 24th.” Oh, dear God. Dread fills me as I repeat it silently, only to me, ever just for me. “Tomorrow, the 24th.” How could I have ever forgotten today’s date? How could I have not remembered October 23rd, the date forever branded in my mind, with memories of never before imagined hopes, and never before imagined heartbreaking pain. How could I have laughed, felt good, made light conversations? I try to silence my panic, try to swallow the unshed tears that suddenly choke my throat, and burn into my soul. And while Penny and Michael chat with smiling ease, I drift further and further away from both of them.

October 23, 2007. We have an appointment at Princess Margaret hospital this morning. My husband had another endoscope in September; today we’ll be hearing about the results. I am so afraid; by now the date scares me, and I try to change the appointment without success. The doctor speaks with us at the hospital. They can no longer help him; further Chemo treatments would be detri-

VIII. évfolyam 5. szám mental due to my husband’s already compromised physical condition. The cancerous mass is huge. It has overtaken his body. We don’t ask how much time we have left, for we know the end is near. We go home, and talk of love. He dies and I somehow survive his death. The mood is quite romantic at the teahouse. In the room adjacent to ours someone plays the piano. It’s Beethoven’s Fur Elise. In the fireplace the flames quietly sway, dancing for the song.

October 23 1998. My husband and I are at the hospital along with our 40 year old son, who is having spinal surgery this morning. Already dressed in his hospital garb, he waives to us and smiles as he walks into the surgical area. Routine surgery, said the surgeon during a previous visit. Five days at the hospital, then 3 weeks recuperation and he will be as good as new, was his promise. 7 o’clock in the morning. The surgery is starting. The time allotted for it is four to five hours. We wait. Its noon, then the afternoon fades into evening. We are terrified, but we don’t speak, we don’t move, for we don’t dare, in case that would make this a reality. The operating doctor finally comes to see us and says that our son’s spinal cord was somehow severed during the surgery, he is now on a respirator and his condition is critical. “What a lovely evening,” says Penny. I can not answer her, I only nod. Michael leaves, and we sip our teas wordlessly. “Penny for your thoughts,” teases my friend, but I notice the concern in her eyes. “1956,” I whisper. “Oh, yes. Today is the anniversary of your revolution of 56. Unforgettable, not only to you Hungarians, but to the rest of our world also. Your country’s heroism, strength and perseverance will always be an example to all of us.” “Unforgettable.” Once more my eyes are drawn to the fire in that open hearth by the far wall. The flames leap high, gathering power, pulling me inside of them.

October 23 1956. The first day of the revolt. My mind sees the people, the youth, the Hungarian army and the police force all fighting for the freedom of our homeland. Then I see the merciless retaliation of the foreign oppressor, the killings and the kidnappings. I see city parks and sidewalks turn into graveyards, for Budapest is under siege, one can not get to the cemeteries to bury the dead. My heart remembers the 25000 Hungarian men and women, who give their lives in vain. And my heart remembers my beloved husband’s hopeless fight against cancer and my treasured son’s lonely, difficult life. 19


#



“Penny,” I turn back into the present, “how was it possible for me to come here tonight and be gay, have fun and smile, forgetting this date, which in my past caused neverending pain for me? What gives me strength to move forward, to live, to fight for my tomorrows?” “Our life is a constant struggle for our tomorrows, dear friend. It is a constant fight for survival, for betterment, in spite of our past. It is true that our past does influence our future, carries the tears, the heartache and the pain, yet the passing time heal the wounds of our yesterdays. “Forgive yourself that you learned to smile again. Forgive yourself that you’re alive. And above all forgive the past.” Almost closing time at the teahouse. The staff is gathering the plates, clearing the tables. - My dear, wise friend, Penny. I know she’ll always be part of my life. “Thank you,” I say, and while my eyes are full of tears, Penny pretends not to notice.

Losonci Lilla alkotása 20

K ALEID OSCOPE - S EPTEMBER . - O CT OBER 2010 CTOBER S ZENTENDRE S OKSZÍNÛ M ÛVÉSZE

“Losonci Lilla, életmûdíjas festõmûvész 1930-ban született Taksonyban. Tanulmányait Nagybányán, Szabadkán végezte, majd Budapesten, az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szerzett diplomát,” olvassuk a mûvésznõ honlapján. “Élete folyamán a rajz lett az Õ naplója: sok ezer rajzi feljegyzése rögzítette élményeit, és ezek az élmények váltak festményekké. Sajátos hangú képei a lírai realizmus jegyében fogantak, így Õ a lírai természetelvûség festõje: egy több ezer éves, ma is szakadatlanul és kimeríthetetlenül mûködõ szemlélet híve; új, friss változatokkal gyarapítja a létezés föltámadó, gyöngyözõ újjászületését. Megszenteli ifjúsága tájait: otthonát, Nagybányát, Szabadkát, a Dunakanyart, a KisDunát, az Alföldet, a Balaton ringását, a Mátrát és az erdélyi hegyek ritmikus hullámzását, Szentendrét és a nagyvilágot: Athént, Itáliát, Egyiptomot, Írországot, Párizst, de mindenekelõtt a magyar tanyákat, megannyi pipacs piros tündöklését. Inspiratív közege a virág, festményein testvéreiül fogadja a dáliákat, rózsákat, tulipánokat, a rét és a kert minden színes, illatos újszülöttjét.” “Ifjúkorában kedves idõtöltései közé tartozott még a zongorázás, teniszezés, pingpongozás, úszás, versmondás, olvasás... Már 15 éves korában képeket festett a dunaharaszti kis templom oltárára. Mint középiskolás, az iskola igazgatónõjének ajánlására (Dr. Dénes Jenõné) a Népmûvészeti és a Háziipari Vállalat modellezõjeként tervezte a bébiruhákat, sok elismeréssel. Férjével, dr. Losonci Miklóssal, nagy szeretettel nevelte két fiát, tanított, igazgatott és szüntelenül rajzolt. 1974-ben az I. Pedagógusok Szakszervezete I. Országos Sakkversenyén elsõ lett egyéniben és csoportban is. Verõczi és Jenei nagymesterek hívták a venezuelai mérkõzésekre, de Õ a sakkot meghagyta pihentetõ idõtöltésnek. A kiállítótermek, mûtermek látogatása egyre erõsebben ösztönözték rajzolásra, festésre, szemlélõdésre, elmélyült munkára. 171 egyéni, 72 csoportos kiállításon vett részt. Tanulmányúton járt Európa, Ázsia, Afrika országaiban. Fõ motívuma a hazai táj, a virágok végtelensége, az évszakok vonulása, az ember és a természet kapcsolata. Montázsokban összegezte az esztétika történelmi vonulatait. Az aszódi, szegedi, szobi múzeumok mellett számos magyar és külföldi gyûjtemény õrzi alkotásait... Számtalan képet adományozott jótékonysági célokra. (...) Amit elõad, vallomás, mondanivalóinak közvetlen megjelenítése, olyan nyilatkozat, aminek a tartalma, jelentése közérdekû, mert általános érvénnyel bír, felkelti a szépség iránti igényt, megnyugtatja a békességre igyekvõket, felerõsíti a hitbéli szent buzgóságot, igazolja a mûvelõdés társadalmi jelentõségérõl értekezõket. Mindezt szemléletének nyitottságával, hangvételének õszinteségével, színeinek bõségével éri el.” (Pogány Ö. Gábor: Valóság és jelenés)


#



Lilla Losonci is member of the Independent Artists’ Association and other galleries. She had exhibitions in Budapest, Szeged, Hatvan, inthe Savoyai castle of Ráckeve and in the Teleki castle of Szirák too and exhibited in Tokyo, the USA and Austria among other foreign countries. Her audience has the chance to view her paintings in more than 90 group exhibitions too for example in the National Biennal festival of landscape painters in Hatvan and in Munich, Cologne (Köln), Paris, Amsterdam, Tel Aviv and in Florida. The book about Lilla Losonci written by the Hungarian National Gallerys’ director general, Ö. Gábor Pogány was published in 1991. She has donated several paintings to the Saint Lazarus Order of Knighthood and to various cities and institutions. Innumerable TV and radio broadcasts have analysed her paintings and exhibitions. Countless institutions have asked her to exhibit her pieces of art within the framework of the millenial celebrations. When she is asked about her favorite of all her she replies: “My favorite work is always the next one!

FATIME LOSONCI

L ILLA L OSONCI Lilla Losonci graduated from the Eötvös Lóránd University. She had 191 individual exhibitons and taken part in 90 group ones. She made several study tours throughout the countries of Europe, Asia and Africa. Among her main topics we can find the landscapes of Hungary, the infinity of flowers, the changing of seasons and the relation betwen humanity and nature. On her montages she summarizes the esthetics and historical aspects of the Great Hungarian Plain, the Danube bend, Szentendre, Budapest, Paris, India, Egypt. Besides the museums of Aszód, Szeged and Szob, numerous Hungarian and foreigner exhibitions have records of her artistic activity. George Bush and Bill Clinton, the ex-presidents of the United States of America, expressed their gratitude for the paintings that became part of their collections. The film that was made about her with the title “Inner Sound” is now part of the archives of the Hungarian National Gallery, and had been broadcast in Denmark, Austria and other European countries. Ferenc Albert Ph.D., who is the rector of the Music Academy of Chicago, composed a piece of orchestral music titled “Homage to Lilla Losonci.” The world premiere was in 1991 and was also performed in Paris and Tokyo. Lilla Losonci is member of the Independent Artists’ Asso-

Losonci Lilla: Ócsai katedrális 21


#




L AKA T OS P RISCILLA A K AN AD AI T ÁJ B ÛVÖLETÉBEN AKAT ANAD ADAI ecsetvonásán érezhetõ a látottak mögötti lényeg kutatása. „Minden festmény új felfedezést és tapasztalatot sûrít magában, hiszen a minket körülvevõ világ kiapadhatatlan szépségek tárháza. Mûvészként az a szándékom, hogy megragadjam a fények és a színek játékának az üzenetét. Törekszem arra, hogy ezt a végtelen gazdagságot a magam alkotói egyéniségéhez igazítva visszatükrözzék a képeim,” vallja. Ez a titka annak a hatalmas érdeklõdésnek, amely kiállításain megmutatkozik, akár Torontóban, akár az ontáriói Burlington-i Art Centre-ben, a Shaw Fesztiválon vagy Stratford-i Art-i in the Park-ban, akár a floridai Sarasota-ban és Fort Lauderdale-ben rendezi meg azokat. Lakatos Priscilla: Bythel Lake

Lakatos Priscilla festõmûvész csodálatos tájképeivel írta be nevét a HUVAC lapjaira. Számára a természet, a tágabb értelemben vett szép állandó ihletforrás, amely alkotásra készteti. Többnyire olajfestményeiben örökíti meg az életét meghatározó, soha nem csillapuló szépség utáni szomjúságot. Priscilla 1973-ban ült elõször vászon elé, és miközben tanulta a festészet mesterségének csínját-binját, alkotott. Tanulmányokat folytatott a Buckhorn School of Fine Art, a mississaugai Visual Arts Centre, a Neilson Park Creative Centre, a Bridgewater Retreat Art School nevû intézményekben. De nemcsak mint aktív festõmûvész vált ismertté a mûvészetkedvelõk elõtt, hanem mint gallériatulajdonos is. A tárlatlátogatók éveken keresztül találkozhattak a nevével és az alkotásaival a torontói Artique Canada nevû kiállítóteremben, amelyet 1977-ben nyitott meg. Priscilla mûvészi példaképei a kanadai Hetek Csoportosulás (Group of Seven) tagjai, akiknek a képei még jobban elmélyítették Ontario természeti szépségei iránti rajongását és nemcsak ösztönzõleg, de termékenyítõleg is hatottak az õ festészetére. Priscilla minden vázlatán,

Lakatos Priscilla: Field of Sunflower

22

Priscilla Lakatos: Sunset in Ontario

F INE A RTIST P RISCILLA L AKA T OS ’ AKAT I NSP IRA TION B Y T HE G ROUP OF S EVEN NSPIRA IRATION Priscilla is inspired by her love of nature and art. She began painting in 1973 and has studied at the Buckhorn School of Fine Art, Visual Arts Centre in Mississauga, Neilsen Park Creative Centre and the Bridgewater Retreat Art School. In 1977, she opened Artique Canada an art gallery in Toronto where she displayed her paintings for many years. Her clients include many major corporations, art galleries, and art collectors throughout North America. Her appreciation for the Group of Seven coupled with her fascination with Ontario’s natural landscape has provided motivation and creativity for her to paint. On location she often paints or sketches to focus on the essence of the subject. “Each painting is a new discovery and experience, the world is filled with limitless beauty and my goal as an artist is to capture the sense of light and colour internalizing it in a personal way.” Priscilla shows her works across Canada and the United States at such shows as: Stratford Art in the Park, Burlington Art Centre, Shaw Festival, and Sarasota and Ft. Lauderdale, Florida.


#


MONOK - A H ATÁR ON T ÚLI M AGY AR OK TÁRON GYAR AROK KOSSUTH E MLÉKHÁZÁBAN


biztos. Hozzátette, az esetleges visszaélések elkerülése végett az állampolgárságot csak személyesen lehet majd kérelmezni... (Duna TV)

K AP HA TN AK Á LLANDÓ L AK CÍMET APHA HATN TNAK AKCÍMET A kettõs állampolgárságért folyamodó határon túli magyarok a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monokon állandó lakcímet kérhetnek – errõl döntött a település képviselõ-testülete. A határozat szerint az igénylõket a község önkormányzata Kossuth Lajos szülõházába jelenti be. A képviselõ-testület döntésérõl Szepessy Zsolt, Monok polgármestere pénteken tájékoztatta a távirati irodát. A polgármester azt mondta: mivel a kettõs állampolgárságról szóló jogszabály az augusztus 20-i nemzeti ünnepen lép hatályba – alkalmazni 2011. január 1-jétõl kell -, ezért közölte az aktuális idõpontban a döntést. Hozzátette: a kormány „történelmi tettet hajtott végre. Az elszakított országrészeken maradt és azóta is ott élõ, magyarságát megõrzõ, nehéz körülmények között is helytálló magyar emberek felé egy régi adósságot rendezett a kettõs állampolgárság megszavazásával”. Úgy fogalmazott, hogy a monoki önkormányzat a kettõs állampolgárság történelmi jelentõségét felismerve, annak kiteljesedésének elõsegítése érdekében lehetõvé teszi, hogy az elszakított országrészeken élõ magyarok állandó lakosként Monokra bejelentkezhessenek, és ezáltal minden magyar állampolgárnak járó jog megillesse õket. Az állandó lakcímért folyamodókat „Monok Község Önkormányzata a saját tulajdonában lévõ Kossuth Lajos szülõházába jelenti be. Ezzel kifejezve a nemzeti együvé tartozást. Kossuth Lajos szülõháza minden magyar ember otthona és oltalma” – jelentette ki a polgármester, hozzáfûzve, hogy arra kérik Magyarország valamennyi önkormányzatát, kövessék Monok példáját, és biztosítsanak állandó lakcímet a határon túl élõ magyar emberek számára. Külön kérik azokat az önkormányzatokat, ahol a magyarság történelmének meghatározó, kiemelkedõ alakjai születtek, éltek vagy munkálkodtak, hogy szimbolikusan az õ szülõházukba vagy a hozzájuk kapcsolható helyszínekre jelentsék be az állandó lakcímért folyamodó magyarokat – részletezte Szepessy Zsolt. A távirati iroda azon kérdésére, egyeztetett-e ez ügyben alkotmányjogásszal, jogi szakemberrel, közölte: nem egyeztetett, ahhoz ugyanis, hogy bejelentsenek valakit valahová, véleménye szerint nincs szükség erre. Magyar állampolgárságot azok az egykor magyar állampolgársággal rendelkezõ emberek vagy az õ leszármazottaik kérhetnek, akik 1920 elõtt vagy 1940 és 1945 között magyar állampolgársággal rendelkeztek, beszélnek magyarul és nincs valamilyen kizáró közbiztonsági vagy nemzetbiztonsági ok – ismertette korábban Wetzel Tamás, az egyszerûsített honosítási eljárás (kettõs állampolgárság) bevezetéséért felelõs miniszteri

Kossuth Lajos Emlékmúzeum

M ONOK , H UNGAR Y UNGARY The town of Monok offers a permanent address to those people who apply for duel citizenship from the neighbouring countries

A 750 year-old village in the region of Hegyalja. It is accessible from Szerencs. It has nearly 2,000 inhabitants. Monok was named after the Monoky/Monaky family, who were the owners of the settlement from the 14th century. The village became well-known as Sándor Kossuth’s birth place. In his house of birth at 18 Kossuth street you canMiklós find the Barabás Kossuth Memorial Museum. The building was owned by count István Andrássy at the beginning of the 19th century. It was built to be used as a manorial steward’s house in the style of the period of Louis XIV in 1780-82. At the end of the 17th century the castle of Monok became the property of the Thököly and the Andrássy families. The oldest monument of the village is the fortified castle of the Monaky family - which is a castle hotel today. The 14th century Gothic castle was completed with Renaissance and later with neoclassical elements. Another important monument of the village is the Andrássy mansion on the hillside built by count György Andrássy in 1750, which houses an elementary school today. It is a universal baroque building with 19th century neoclassical rebuilding. The fresco in its banquet hall upstairs represents the four quarters of the globe and Hungarian figures smoking pipes and playing music. Its chapel downstairs was built by István Andrássy in 1770-71. Dénes Andrássy, the great patron of public education donated the mansion to the Child Welfare League in 1908, which has used it as a school since 1914. In the mansion garden you can see a full-size bronze statue of Lajos Kossuth by Zsigmond Kisfaludy Stróbl... The Calvinist church was built in 1799. In its tower there is a Kossuth memorial bell. The Roman Catholic church was built on the site of the old one in 1814 with a flat roofed front tower. Monok is a famous place of pilgrimage. The feast of the Glorification of the Holy Cross attracts many of the Catholic inhabitants living in th region. 23


#



JOHN MISKA

H UNGARIAN S CHOLAR V ISITS B RITISH C OL UMBIA OLUMBIA Dr. Gertrud Szamosi, professor of English Literature and Culture at the University of Pécs, visited British Columbia in early August 2010 to study the work of Hungarian-Canadian novelists writing in English in the province. Dr. Szamosi informed us that she is planning to extend her interests to include Hungarian-Canadian memoirs and further sources of Hungarian-Canadian literature in both English and French, in addition to the fields of English Literature and Culture, Post-colonial and Post-modern fiction, and, more recently, Canadian Studies, which she has explored during her distinguished career.

Szamosi Juliska, Miska János, dr. Szamosi Gertrud és Vlaszaty Edmond

During her two-week stay, Professor Szamosi conducted extensive interviews with such second-generation figures as George Payerle, author of several novels and collections of poetry, and the prominent artist, historian and editor of The New Hungarian Voice, Peter Czink; and with the firstgeneration novelist and painter Gabriel Szohner. In Victoria she interviewed yours truly, the author and bibliographer often referred to as the prime mover of Hungarian-Canadian literature. On August 7, Trudi, as she became known to many people in B.C., gave a presentation on Canadian studies at Hungarian universities to a special gathering of the Victoriabased Friends of Hungarian Literature. This subject has wide representation at the universities of Szeged, Debrecen, Pécs, Budapest and Székesfehérvár. Prominent scholars – including Katalin Kürtösi, Judit Molnár, Mária Palla, and Szamosi herself, to name but a few – participate in organizing confer24

dr. Szamosi Gertrud és Miska János

ences attended by Canada-specialists from the Central and Eastern European countries, publishing anthologies of research studies and literature. The presentation was followed by lively discussion. Members of the Victorian audience were interested to learn about the state of Hungarian-Canadian studies in the Old Country, as well as about the reception of Hungarian-Canadian authors in their ancestral home. Professor Szamosi told us that she believes the English-language novels of John Marlyn, Marika Robert, George Jonás, George Payerle and Gabriel Szohner should be translated into Magyar to facilitate access by a readership in Hungary. However, collections of some of the Hungarian-Canadian poets writing in the Magyar language, including those of Tamás Tûz, György Vitéz, László Kemenes Géfin, Ágnes Simándi, Ferenc Veszely and others, have been published in Hungary for some time and have enjoyed critical acclaim as expressed by such eminent literary historians as Miklós Béládi, Béla Pomogáts and László Rónay. Ms. Szamosi’s presentation was preceded by supper in Samuel’s Restaurant. Gertrude returned to Hungary on August 14, expressing her thanks for the warm reception she received wherever she went in British Columbia.

B ÉNI N YERGES O LGA A Z U TOLSÓ E LÕTTI S ZÓ J OGÁN K AP HA TÓ A APHA HATÓ P ANNÓNIA K ÖNYVESB OL TB AN OLTB TBAN 416 966 5156 300 St. Clair A ve. W ., Ave. W., Toronto oronto,, ON


#

V ol. VIII, Issue 5. Vol. ILONA PAPP-FABRY

H UNGARIAN T HOUGHTS I N E NGLISH Seventeen years, almost a quarter of a human life, passes away very fast. Living in New York for that many years I still don’t feel that the English language is mine; the deeply rooted Hungarian mother language remains stronger. When I trace my ancestors back, I find that I am the only one in the whole family who left Hungary to live somewhere else. Almost a hundred years ago my grandfather adventured to the U.S. and found opportunities to establish a new life here, but my grandmother refused to follow him. For her sake, my grandfather recrossed the ocean, and they lived together more than fifty years in Polgár, a little town near the Tisza River. When he died – and this time my grandmother followed him soon – I was very young. I only remember flying on the swing that hung on the giant mulberry tree, the lunch on summer Sundays in the garden, his warm smile hiding in his mustache, his vibrant, succinct answers to my questions, and his complaints about his morning coffee: it tasted much better “in America.” I came to America for the same reason my grandfather returned to Hungary: to have a family. To start a new life without old friends and family connections, in a strange, chaotic city that I have never liked, where things are too big or too many, where people are always busy even when they are not – this has been my adventure. Fortunately I was able to remain connected to my language, for we spoke in Hungarian at home. To speak a second language as one’s own is a great gift of life. Some get it easily, others have to invest lots of effort, and many don’t succeed at all. My own history of learning languages started when I was seven years old. Eager to learn and full of excitement, four of us little kids studied German with Tante Ada, a nice eighty-year-old lady. She taught us grammar rules from old high school textbooks, and we memorized poems by Heine and Goethe. I still have the memory of skipping home hand in hand with my friend reciting rhymes proudly from Goethe’s Erlkönig: “Und wiegen und tanzen und singen dich ein.” (And they’ll rock you and dance you and sing you to sleep.) Then the tedious eight years of compulsory and disliked Russian started in fifth grade. Since Hungary still had a shortage of experienced teachers, a Russian military officer’s wife taught us in middle school. Today, many years after studying these two languages, I feel Russian is so deeply buried in my subconscious mind that I hardly remember a word, and even my favorite German seems covered with a thick layer of dust. Only Latin, which I studied in high school for four years, has stayed with me and still seems profitable. Nobody speaks Latin anymore, but its roots are in many words. English only came later, after I had graduated from medical university in Hungary. Until then my knowledge of German had been sufficient to read medical literature, but


the rapidly growing number of books and articles in English suggested the necessity of learning it as well. My first teacher was Ilonka néni, a nice eighty-year-old lady. Instead of using textbooks, she taught by way of Oscar Wilde’s Fairy Tales. I enjoyed reading Wilde, but I found this was not an effective method, and I switched to a language school instead. Having successfully passed the exams, I thought I could now speak in English, and I had no problems speaking with other Europeans. But when I visited the U.S. first time to participate in a cancer study fellowship program, to my disappointment I found, that I could hardly understand American English. And I remember very well the expressions on people’s faces when they heard my accent and saw me struggling to find the right word. And I remember people saying, “Excuse me?” and asking, “Did you say…?” And they would repeat the sentence the same way I thought I had said it. Years later, when I moved to New York, my frustration gradually subsided, but it has never entirely disappeared. After my first child was born, I lived in a mist that covered the world except for a short-radius circle around the baby stroller, the kids’ room, and the kitchen. When my second kid came into the world two years later, the mist turned into a thick fog. I spoke to my children only in Hungarian giving my language to them first. When the world finally cleared up around me, I was surprised at how distant the English language now seemed to me. I returned to English by reading children storybooks and Oscar Wilde’s Fairy Tales. Many years have passed since then, and I still question myself: why has it been so hard to speak English without frustration? The brief answer would seem to be my own isolation. But the problem seems more complicated, since friends and family members of my generation in Hungary also have difficulties. Many of them have never been able to manage anything higher than basic conversation, but their children succeeded in learning English perfectly. When we were at school in Hungary, German, the most commonly spoken foreign language wasn’t mandatory to learn anymore, and English was seldom taught for political reasons – to keep us away from “Western influences.” Russian was the obligatory foreign language at school. I wonder if our attitude toward the forced language generated a mental opposition that we later projected to other languages? Or it is simply that we began to learn English later, and adults always have much harder time to learn languages than children? Hungarian doesn’t belong to the Indo-European language family and I feel we would learn easier if the Hungarian unique grammar structure were considered in the design of the foreign language teaching method. The origin of Hungarian is indistinct. It has no relation to any other European language, but it is said to belong to the Finno-Ugric language family’s Ugric branch. Finnish and Estonian are distant relatives, and probably there are some closer, but still obscure connections with small language 25


#

VIII. évfolyam 5. szám groups on the Asian side of the Ural Mountains. As the Hungarian tribes moved slowly westward during the thousands of years, more and more loan words were incorporated from other native tongues. Since we live in another country than the one in which we were born, we have to speak the other language as our own. To express our thoughts reflecting our personality, humor, and mood, to speak on different levels and be understood by others, and to be able to do all this instantly, fluently, and naturally – is very hard. The logic of the sentence structure that nobody else understands, the picture hiding in the archaic word and phrase, the rhythm and music of the language is deeply carved in our brain. In Hungarian the last name stands in front of the first name. There are no genders. We only have three verb tenses, no prepositions, but many suffixes. We have double letters like cs, sz, zs, ty, ly, ny, and accents on the vowels. We use different phrases talking to people depending on the relationship: “gyere ide”, “ jöjjön ide”, “ tessék ide jönni” – these all mean: “Come here.” Hungarians travel “with airplane” and they “sit on the plane” up in the air. Our tongue is in a different position saying our words, and we pronounce exactly as we write them. When we speak in English, half of our mind runs ahead while the other half struggles with the correct preposition or the correct word tense of the sentence we are still stuck in. It is even worse if we think in Hungarian, and the translation makes no sense. Both my own experiences and my fellow Hungarians’ examples suggest that something went wrong when we studied English. My main concern is the lack of the strong grammar base that must be built and practiced at the beginning of the language study, like the multiplication table in math. Tante Ada and Ilonka néni, my respected and beloved eightyyear-old German and English teachers gave me the sense of the language and the enjoyment of learning, but they both focused on reading, and neglected the grammar. In the language school they did teach grammar, but mostly in writing, reading, and translating, not in speaking. And it is speaking that matters when we want to be understood by others. Hungarians, who left the country more than fifty years ago, still like to cite the proverb: “You can loose everything in the world except your accent.” It is true – but is also something that needs to change. Since rapidly developing technologies have rewired our children’s mind, and they have different ways of learning, the teaching methods too have to follow these new ways as well. Changes in politics have opened wider perspectives. Hungarian kids can learn their preferred foreign language at school. There are even special schools where one can study every subject in English save for Hungarian history and literature and college students have opportunities to spend entire semesters in European countries. But according to a comparative nationwide study by Eurostat, the statistical information provider for the European Union, Hungarian children still lag behind children 26


in other countries in learning foreign languages. There is still a lot of room for improvement. Computers are essential tools of learning, but I believe, the teacher’s personal influence is still important in language teaching. If I were an English teacher – I might wait until I reach the nice age of eighty years old – I would design the way of teaching by considering my students’ learning style. First I would build a strong grammar base, and then, instead of boring artificial exercises, I would give them the inspiration and the freedom to create their own sentences, express their own thoughts. I would correct their mistakes and explain why. I would encourage them to ask more questions starting with “Why…?”, and we would discuss, and attempt to answer them. I would strengthen their confidence. And I would teach them to enjoy fairy tales. Thank you to Randolph Burgess, my former teacher at N ork University ing nice ly crafted Neew Y York University,, for bring bringing nicely English sentences closer to me.

D ITRÓI C SIBY É VA A R ÖVID T ÁVFUTÓ M A R AATT O N JJAA c. könyve megvásárolható a Magyar Ház titkárságán 840 St. Clair Ave. West, Toronto, ON


#

V ol. VIII, Issue 5. Vol. BÁCSALMÁSI ISTVÁN

Ú J M AGY AR K ÖZOKT ATÁS F ELÉ GYAR ÖZOKTA Sokunk életében talán az áprilisban lezajlott magyarországi választás volt az elsõ alkalom a reményre, hogy ha nem is félelemmentesen, de mégis több bizalommal és joggal nézhessünk az otthon sorsának alakulása elé. Hangsúlyozom, több mint hatvan évvel menekülésünk után és ma is távol a hazától bizonyára nem lehetne szomorúbb jelzõt találni az áprilisi választások elõtti évtizedek jellemzésére, mint azt, hogy ennek a választásnak az eredménye volt nekünk magyaroknak az „elsõ alkalom a reményre” egy szebb jövõ felé. Érthetõ tehát, hogy a kormány „forradalmi választásnak” nevezte megbízását a magyar jövõ alakítására és Széchényi szellemében a „nemzeti együttmûködés” gondolatával hívta a magyar népet egy nagyszabású újjáépítésre. Természetesen még túl közel vagyunk a kezdethez és így biztosabb, meghatározóbb adatokat a megindult munkárol nem lehet adni. Amit azonban eddig láttunk és megismertünk, az reménykeltõ. A jelenlegi felmérések szerint minden magyar lélek több mint 1.5 millió forint adósságot örökölt az IMF, a EuroBank és a választás elõtti magyar kormányok közös gazdálkodása, korrupt pénzügyi politikája eredményeként. A nemzetközi sajtóban az elmúlt évtizedekben sokszor szóba került, hogy 1945 óta az IMF, az alapító Egyesült Államok vélt tõkeérdekekeltsége és elgondolása szerint mind több és több pénzt dobott a piacra a meggodolatlan és korlátlan hitelt igénylõk részére is. Ezt a pénzt természetesen most vissza kell fizetni és a kölcsönzõ pénzintézetek, bankok épp olyan önzõ érdekkel nézik a kialakult gazdasági helyzetet most, mint a kölcsönzéskor és követelik a hitel utáni nyereségeik kifizetését függetlenül a kölcsönt felvett országok gazdasági erejétõl és érdekétõl. A küzdelem, amit a jelenlegi kormány és a parlament az ország érdekében magára vállalt, példátlan és hosszú évekig el fog tartani. Ez az oka félelmünknek. A siker a magyar nép kitartásától, teherbírásától és a kormánnyal való összefogásátol függ. A nemzetközi hírek között sokszor találunk a jelen pénzügyi helyzetet magyarázó tudósításokat, amelyek nem a tõke, minden tõke, érdekét szolgálják csupán, de magyarázatot keresnek arra is, hogy jogos-e a hasonló gazdasági nehézségekkel küzdõ országok részérõl a más és másfajta, más irányú visszahatás a pénzügyi és gazdasági kérdések rendezésében. Az Egyesült Államok, Anglia, Német-, Francia-, Görög-, Sspanyol- országok, Portugália, Mexico vagy Afganisztán mind ugyanannak a nemzetközi hibának hatását érzik a maguk módján, a maguk erõviszonyait véve figyelembe, és különbözõképpen igyekeznek megoldani gzdasági nehézségeiket. A magyar kormány követelése, hogy a maga módján, a magyar nép


erjének, képességének megfelelõen fizesse vissza a kölcsönöket, jogos, érthetõ és természetes is. Az erõviszonyok nagyon egyenlõtlenek és ha az IMF, a EuroBank és a többi nagy nemzetközi pénzintézet kitartó és becsületes megoldást akar, akkor vállalniuk is kell a rájuk esõ, legtöbbször csak az idõ múlásához kötött nehézségeket. Teljesen érthetõ, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben mindenütt a gazdasági kérdések felé fordul a figyelem. Magyarországon sincs másként. Viszont annál inkább felemelõ volt, hogy nálunk a kormány közel a gyõztes választási gyõzelemhez, nemcsak a gazdasági kérdéseket, de a közoktatás egy igen fontos kérdését is a magyar nép és az országgyûlés elé vitte. Az is meglepõ volt, hogy nemcsak bennünket, de más népeket érzelmileg is érintõ kérdés – Trianon - volt a nyílt és õszinte magva ennek a szinte teljesen gyakorlatinak tûnõ törvényjavaslatnak. A gyakorlati lépés mögött azonban többrétegû szellemi, erkölcsi és nemzetpolitikai kérdés húzódik meg. Közel egy teljes életet tanítással töltve és a közoktatás különbözõ fokozatát és formáját végigjárva, s nem is egy országban, érthetõ örömmel olvastam a javaslatról írt beszámolókat. Pokorny Zoltán, Kövér László és Révész Máriusz nevével ellátott országgyûlési javaslat megnyitja az utat, hogy a különbözõ korú magyar diákok meghívhassanak iskoláikba az elszakított magyar területen élõ személyeket, meghallgassák beszámolóikat és kérdéseikre feleletet kapjanak. Sõt az is lehetõvé lesz, hogy õk maguk, kisebbnagyobb csoportokban a trianoni magyarok közé látogathassanak és megismerjék az ottani életet, lássák a különbséget a „külföld” egy részének magyarjai és a maguk sorsa között minden célzatos és tudatos másítás, politikai alakítás nélkül. Friss történelmi szemlélet elindítása ez és nemcsak odahaza, de legalább két vagy több országban egyszerre. A tény, hogy a javaslat az országgyûlés elõtt van, mutatja, hogy milyen bizalommal tekint a kormány a magyar nép és a magyar fiatalok politikai higgadtsága és tárgyilagos szemlélete felé, amely kész a trianoni szerzõdésben nyilvánvaló erõszakot, igaztalanságot egy szebb és jobb jövõ építésére felhasználni. Itt valóban egy újfajta közoktatásról beszélhetünk! A magyar miniszterelnöknek és a kormány több tagjának nemrég történt tárgyalásairól napvilágra jutott hírek azt is mutatják, hogy az elõleges bizalom a magyarság és a magyarsággal szomszédos népek , így a ma már Visegrádi Négyek néven ismert országainak vezetõiben indokolt volt. Még a gazdasági nehézségek idejében is van erõ mindenhol újabb szemléletet alakítani és azt figyelembe venni egy békés, szebb és jobb jövõ érdekében. Az Erdélybõl, általában Romániából érkezõ hírek meglepõen kedvezõek voltak a magyar kísérletre. Nem is lesz váratlan, ha az iskolák, a közoktatás autonómiáján keresztül rövidebb lesz majd az út a nemzeti közösségek autonómiájához. A mostani politikai vezetõk tagjainak nyilatkozataiban több alakalommal napvilágra jutott, hogy a magyar jövõ 27


#

VIII. évfolyam 5. szám nem a tízmilliós országban, de a l5 millós teljes magyar nemzet szemléletében van, bárhol is kényszerültek letelepedni és élni ennek a magyar nemzetnek tagjai. Ez a hit a megvalósulás útjára juthat ma, és az otthon és az elszakított területeken élõ magyarok életében jelentõs változást hozhat. Tudnunk kell, hogy ez a szemlélet nem más, mint tükörképe annak a szemléletnek, ahogyan az USA és más befogadó ország nézi az emigráltak hûségét volt hazájukhoz. Reméljük azonban, hogy ez a szemlélet komoly változást hoz a magyar emigráció megítélésében is. A legtöbb magyar emigráns magát a 15 milliós magyar közösséghez tartozónak érzi és tudja, remélve, hogy ennek valósága általános elismerésre talál. Ennek legelsõ bizonyítéka lesz az a szemlélet, amely az emigrációs közösségek és személyek értékét az egyének és közösségek munkájában látja és nem abban, hogy ezek a magyarok az Egyesült Államok, Kanada, Brazília, Argentína, Ausztrália vagy más ország polgárai kellett hogy legyenek. Természetes az is, hogy a teljes nemzeti közösség szemléletének megvalósítása a felismerhetõ következmények elfogadásában van és nem a politikai elõnyök keresésén múlik. Mi a magunk részérõl és az országra nehezedõ helyzetben hisszük, hogy nem kell világossá tennünk, hogy évtizedek óta azért vagyunk itt, mert egy hatalmi önzés elleni küzdelemben, életek mentésében és a jó szolgálatában menekülnünk kellett, és az emigrálást és ennek emberi következményeit választottuk és viseljük ma is és nem a jólétet kerestük. Ma is hisszük a Szent Család olyan ritkán említett menekülése, emgrációja példájának világos tanítását az erõszak minden formája elleni küzdelemben. Visszatérve az elsõ közoktatási törvényjavaslatra, reméljük, hogy ez egy olyan sorozat bevezetése, amely az elmúlt évtizedek zûrzavara, a be nem vallott célok ingoványainak tudatos megteremtése és fenntartása után õszinte és nemes emberi célok, a magyar célok megvalósításának gyûjteményét kívánja elérni. Ezzel a reménnyel hívom fel a figyelmet arra is, hogy a közoktatás kérdésében is nagyon sok és komoly támadásra kell számítani azok részérõl, akik a gazdasági életben is arra adtak és adnak most példát. A közoktatás is vagyon, de szellemi és erkölcsi vagyon kérdése elsõsorban és így szükségszerûen állami kötelesség megteremteni és befektetni a szükséges anyagi eszközöket. Anyagi eszközöket, iskolák építését, tanítók, tanárok képzését, mindazt, ami lehetõvé teszi a szellemi és erkölcsi vagyon gyüjtését és a közoktatási lehetõségek igazságos elosztását mindenki számára. Szeretném olyan világossá tenni azt is, amilyen világos az elõttem, hogy az állam kötelessége a közoktatás, a nevelés folyamatának, a részvételnek a biztosítása minden polgára számára, de soha sem annak kisajátítása. A közoktatás folyamatának tartalmát, módját és formáját megválasztani a család és az egyén joga, az ember vele született joga. 28


Ennek tagadása vezette a korábbi parancsuralmi rendszereket és vezeti ma azokat, akik tagadnak minden értékrendszert és rendszerezést. Lehet-e megfeledkezni arról, amit Széchenyi mondott: „A tudományos emberfõ mennyisége a nemzet igazi hatalma.” A tudományos emberfõ nevelése és felkarolása a teljes magyar nemzettest számára a mi korunkban is kötelesség. Akkor is, ha beismerjük, hogy a mi korunk is tele van szellemi és erkölcsi zavarokkal,összeütközésekkel, noha büszkén hivatkozunk tudományunk haladására. Néhány megfigyelés szerint az összeütközések – beleszámítva az emberi szervek kereskedelmét, a család és a házasság értelmének megváltozását, a háborúknak eszközeinek vagy formáinak megfogalmazását - mind zavarttá, bizonytalanná tesznek bennünket. Értelmetlenül nézünk magunk elé és kérdésessé tesszük életünk legegyszerûbb valóságait is.Világos, hogy nem minden tudomány halad elõre. Tudjuk, hogy a következõ évek nem lesznek sem egyszerûek, sem könnyûek számunkra, magyarok számára. Nem azért, mert „megbûnhõdte már e nép a múltat s jövendõt,” de mert képesek vagyunk megélni és szebbé tenni a jövõt és küzdeni is érte.

Losonci Lilla: Párizs

K ALEJD OSZKÓP - 2010. S ZEPTEMBER - O KTÓBER V ol. VIII, Issue 5. Vol.

#


ciation and ot VIII. évfolyam szám leries. She had exhibitions in Budapest, Szeged, Hatvan,5.inthe Savoyai castle of

ISTVÁN BÁCSALMÁSI

T OWARD A N EW H UNGARIAN E DUCA TION DUCATION In the lives of many of us the National election is last April was, probably, the first opportunity for hope, although not without some fear, to look toward the improvement of the lives of the Hungarians. More than sixty years after we had to escape and still living away from our homeland, we could probably think of not a sadder epithet about these past decades, than the words that the election was our “first opportunity of hope.” It seems reasonable that the new government of Hungary had called their commission to shape the future of the country as “revolutionary election” and also with the idea of a “national collaboration,” called the people for a large scale reconstruction. This idea reminds us of the genius of Istvan Szechenyi. Naturally we are still so close to the beginning of this reconstruction and to give more accurate data about the work is still impossible. Those what we saw so far, however, are very telling events, they make our hopes reasonable, although not without some fear. According to the available statistics, every living Hungarian in the country inherited more than 1.5 million Forint debts as a result of the IMF, the Euro Bank and the previous Hungarian government’s common and corrupt fiscal policies. The international media often discussed the fact that since 1945 the IMF, apparently with the belief of following the fiscal policies and interest of its founder, ( USA ) has made lots and lots of money available to countries and to institutions, even without the proper and necessary securities. The money, naturally, has to be paid back and the lender, now, with its similarly selfish policies, is demanding the capital and interests without paying considering the abilities of the creditor countries. This is the reason for our fears. Among the international news we find many which support the interest of the Capital, any Capital, but also others, which are trying to uncover the reasons of certain peculiarities of the financial market. All of the debtors are suffering from the same financial situation, yet, trying to fulfill their duties in paying back their debts, they are all using different methods, that they find reasonable and in accordance with their own interests and abilities. The United States, England, Germany, Greece, Spain, Portugal, Mexico or Afghanistan, to name only the most often quoted states, widely differs in paying back their debt accumulated under the same financial calamity. The Hungarian government, also requested to be allowed to render her responsibility according to her present abilities and interests. If the IMF, the Euro-Bank and all other financial creditors want to reestablish a reasonable financial market, they should also accept the additional risk they created for themselves. This risk is, apparently, connected only to a longer time frame, the borrowers find now necessary to have.

It is natural, that the people everywhere look for a reasonable and acceptable economic and financial environment about which they are so concerned. This is the situation in Hungary as well. Yet it was very uplifting that, in Hungary, so close to the past election, the government works not only to change the economic situation of the country, but public education as well. It was also surprising that the topic of the recommended practical changes are openly and honestly connected to Trianon, which could affect not only the interests and emotions of the Hungarians, but other people as well within the Carpathians. Behind the very practical recommendations, make no mistakes, there are important changes both intellectually and morally. Having spent nearly my whole life in teaching and in various other forms and stages in serving public education, and not even just in one country, I read the proposed changes with happy heart. Zoltán Pokorny, László Kövér and Máriusz Révész, have signed the bill on behalf of the government. If the bill will be passed, it will provide funds to open the way to young and older students to invite to their school peoples living in different parts belonged to Hungary prior to the Treaty of Trianon. This will make possible for them to listen to the opinions, to the accounts of the visitors about the living conditions, about the lives in the successor countries and get some answers for any questions they may have. Furthermore, classes of students may visit those countries where Hungarian minorities are now living, to become familiar with their lives, their political and financial conditions without any sort of alterations and deliberate falsification. This is a very fresh start to construct a new outlook about our history, our relationship with other peoples which will affect not only the youth of Hungary but the youth of few other neighboring countries as well. This practical step is the beginning of a truly new kind of public education. The government apparently looks with confidence toward the youth of Hungary, toward their ability to differentiate, to select and to see the truth and to accept the facts in building a better future. The results of some recent meetings of the Prime Minister of Hungary with foreign leaders, mainly with the “Visegrad Four,” shows that people are ready to create and accept new world views to secure peace and better living conditions for their people. Also the news coming from Transylvania and from Rumania were equally favourable. Also, it would not be surprising, if through the autonomy of public education, the autonomy of the people will come faster than expected. The present political leaders of Hungary have already tested the idea through their various speeches that the future of Hungary should be looked not as a conjecture for a country with 10 million populations, but as a new outlook, new reality for a complete nation of 15 million Hungarians wherever those people live. This belief may come to fulfillment now and could bring very important changes in the lives of 29


#


VIII. évfolyam 5. szám Hungarians at home and at the separated territories. We should recognize that the outlook is not much different but simply a mirror image of the world view as the USA or other receiving countries look at the loyalty of their immigrants to their home countries. It is hoped however that this outlook will bring very important changes to the politics about the Hungarian emigration. Most of the Hungarian emigrants want to be counted among the 15 millions. It is hoped by many of them, however, that the value of the individuals and emigrants’ communities would be judged on the work and accomplishment and not by which other citizenship, such as USA, Canada, Brazil, Argentina, Australia or others, those Hungarians had to accept. Naturally, the success of this view depends on the already recognizable consequences and not on political profit somebody may look for. We believe on our part, especially during this economically difficult time, that there is no need to show that we are here because in the struggle against selfish and inhuman Power, we had to take flight and elected to emigrate and that we are still here because of human consequences, not for opting for a good life. We recognize and believe the seldom discussed fact why the Holy Family had to escape from Israel and emigrate to Egypt. To continue with the recommended changes in public education, we are hoping that it is the first step in a coming series, which after many troublesome conflicts and deliberate moral and intellectual morasses will bring a very clear, honest public educational system. With such hope I am calling the attention to the fact, that this kind of rebuilding will be attacked by those who are responsible for the recent past. Those attacks have to be met. Public education remains a collection of intellectual, moral wealth, and to provide for the requirements is the responsibility of the government. I would like to restate as clearly as I see it that to provide for the requirements of the educational process and for the needs of the participants is the responsibility of the Government.To provide the finances to build schools, to prepare the teachers and everything else which makes possible the collection of intellectual and moral values and overlook their sharing, is and remain the responsibilities of the State, but the Government should never be allowed to monopolize it. Selecting the educational content, the manner and methods are the responsibilities of the families or individuals. To reject this kind of free education was the reason and goals of the inhuman Powers from both, the extreme Right and Left, and now today oppose those all kind of order in values and ordering of such values. We should recall the words of Széchényi: “The number of scholarly, learned humans are the real value for the nation.” To embrace and educate such scholars in this age is our duty. Although we are very proud of our scientific accomplishments, we have to admit that our age too is full of intellectual and moral problems and conflicts. Some observations tell us that those conflicts, like the commercial misuse of human organs, the murky interpretation of marriage, or the tools and the forms of warfare (terrorism) etc., make 30

V ol. VIII, Issue 5. Vol. us very unsure of ourselves. We are looking into the world with a senseless gaze and are making the most simple values of life questionable. We know that the years ahead will be neither simple nor easy for us Hungarians. Not be cause “this people suffered enough for her past and future,” but because we are able to work for a better, a more reasonable and peaceful future, and we have to fight for it.

Losonci Lilla festménye: Fátyolvízesés

FÁY FERENC

V ÉN ASSZONY OK N YARA ÉNASSZONY ASSZONYOK Hogy’ mondod el az üldözött nyár fájdalmát itt, a fák alatt? Mikor a szálló drótokon már tollászkodnak a madarak, a bokrok hozzád menekülnek, füvek sírását hallani, s a domb alatt sárgán elülnek szétszórt világod roncsai. Hogy’ rejted el gyógyíthatatlan hiányodat, hogy nem vagy itt? Tollászkodó árnyad a Napban, póznák búcsúzó drótjait? Mikor a ködben már fehéren vacog a nyár-megcsalt világ, s tücskök szerelmes énekével takatódznak a dáliák. Hogy’ pólyálod leírhatatlan szavak gyolcsába ezt az õszt? A látottan is láthatatlan ismeretlenül-ismerõst... Te, aki régen ronggyá nyûtted, és elkoptattad napjaid, hová rejted el most a rétet, s hiányodat, hogy nem vagy itt?


#

V ol. VIII, Issue 5. Vol. CSAPÓ ENDRE

TÖRTÉNELMI ÉBRENLÉT - ORBÁNI TÖREKVÉSEK ... Ötvenhat nappal a Fidesz–KDNP-kormány hivatalba lépése után... a magyar miniszterelnök tudomására adta a vele egy asztalnál ülõ román miniszterelnöknek, hogy Magyarország ezentúl nem államhatári korlátok között szorong, hanem nemzethatárai jelölik ki azt az országot, amelyen belül minden magyar polgára lehet a magyar államnak. És a román állampolgárságú magyar európaiuniós képviselõ tudomására adta a vele egy asztalnál ülõ román miniszterelnöknek, hogy a román állam területén élõ magyarok nemzeti és kulturális különállásuk alapján területi és kulturális autonómiát követelnek. A helyszín Tusnádfürdõ, ahol 21. alkalommal rendezték meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet. Tõkés László elõadása állt a legközelebb a hallgatóság elvárásaihoz. Az árvíz pusztításaiból kiindulva jelentette ki, hogy Európa kommunizmus sújtotta országaiban élünk, és még 20 évvel a rendszerváltozás után is keresni kell a felemelkedés, a gyógyulás útját. Még mindig afféle mentális vasfüggöny tartja távol a régió népeit a fejlett Európától. Tõkés az idei tábor jelszavát idézte: az erdélyi magyarság „nyílt kártyákkal” kívánja elérni az autonómiáját. „A román nacionalisták ma is azt hiszik, el akarjuk szakítani Erdélyt. Pedig nem akarjuk. Nem vagyunk hamiskártyások.”... Szerinte a délszláv rendezési tervek rendre bizonyították, hogy az autonómiák rendszere képezi a rendezés alapját. Tõkés hosszasan sorolta azokat a témákat, amelyek összekötik a két országot. Ezek sorában a korrupcióellenes harcot is megemlítette... Tõkés utalt a délszláv és koszovói rendezési tervekre, amellyel mind a román, mind a magyar külpolitika foglalkozott, és amely biztató eredményeket ígér a romániai magyar autonómiatörekvésekre nézve is. Külön kiemelte az Ahtisaari-tervet, amely az önállósult Koszovóban kisebbségbe került szerbeknek is autonómiát ír elõ. Végül feltette a retorikai kérdést: ha Koszovó elnyerte a függetlenségét, a Székelyföld miért nem tudná kivívni autonómiáját? Kertelés nélkül felkérte a román elnököt: támogassa az autonómiát, hiszen Székelyföldön szerzett szavazatokkal jutott újabb elnöki mandátumhoz, és illenék, hogy ezt a Székelyföld autonómiájával hálálja meg. Orbán Viktor felszólalásában kiemelte; kapcsolatuk kölcsönösen szívélyes Traian Basescuval, örül hogy egy asztalnál ülnek, és a román–magyar kapcsolat is pozitívan alakul mostanában. Tusványos arra is alkalom, hogy a magyarok arról beszéljenek, mi lesz, mi lehet velük a XXI. században – de ehhez meg kell érteni, mi történt a század elsõ évtizedében. „Tektonikus jellegû változások történtek” – fogalmazott a magyar miniszterelnök, elsõsorban gazdasági példákat hozva föl. Száguld a kínai, indiai gazdaság, válságban a Nyugat, az eurózóna recsegropog, Amerika európai elkötelezettségei eltolódtak. Ha valaki azt


gondolja, ez személyesen õt nem érinti, téved, mert ezek a hírekben megjelenõ események a mi munkahelyeinket is befolyásolják... A nyugati kapitalizmus válsága vezetett ide. A termelõ kapitalizmus helyett ez egy spekulatív kapitalizmus. Megkérdõjelezõdik a tétel, miszerint a szabad piac önmagától egyensúlyba kerül, és nem kell közbeavatkozzék az állam, hiszen Amerikában is a politikusok mentették meg az összeomlástól a gazdaságot. Korábban a szabad piac mellett megvoltak a morális alapok – folytatta beszédét a miniszterelnök –, egy olyan magatartáskódex, amely a vallásos hitbõl eredeztethetõ. Ezen elveknek köszönhetõ, hogy a hentes nem adott romlott húst, vagy hogy a bankok nem adtak olyanoknak hitelt, akikrõl tudvalevõ volt, hogy nem tudják kifizetni, és végül odaveszik a fedezetük is. Ám a kapitalizmus eltávolodott ezektõl az értékektõl, minél nagyobb önállóságot harcolt ki magának a piac, az erkölcsi megfontolás annál inkább átadta a helyét a gátlástalanságnak. Az ideológiák, amelyek egyébként az értékek ellen hatnak, háttérbe kell szoruljanak, és az elemi erkölcsi értékeket kell rehabilitálni. Világpolitikai átrendezõdés áll a küszöbön, India és Kína, azok az országok, ahol ragaszkodtak az értékeikhez, felemelkedtek. Átgondolt lépések kellenek Európa lezüllése ellen; meg kell találni az oroszokkal is a közös hangot, ám nem olyan áron, hogy a kelet-közép-európai érdekeket figyelmen kívül hagyják – hívta fel a figyelmet. A keletközép-európai államoknak, Magyarországnak, Romániának, a visegrádi országoknak, Horvátországnak, Szerbiának ezért közös érdekeik mentén össze kell fogniuk. Ezen érdekek közt elsõ helyen áll az energiabiztonság kérdése, ugyanakkor a közös fejlesztésekre közös finanszírozási rendszert kellene létrehozni, egy saját fejlesztési bankot. Traian Basescu szerint hamis kérdésfeltevés arról beszélni, hogy egyik vagy másik régió a fontos: a lényeg az egy régión belüli erõegyensúly, valamint a régiók közötti egyensúly. Egy régió fontosságát továbbá az adja, hogy tude hozzáadott értéket termelni. A balkáni, instabil régióhoz képest Közép-Európa egy stabil régió, melynek egyik igen fontos folyamata a román–magyar megbékélés, mondta, hozzátéve, hiba lenne azt hinni, hogy egy olyan középeurópai régiót építhetünk, mely történelmi, etnikai vagy vallási különbözõségeken alapul. Egy régió fejlõdésének kulcsa a közös, mindenki által elfogadott értékek, mondta. Az elnök beszédének nagy részét a gazdasági válsággal kapcsolatos megállapítások tették ki. Autonómiáról csak annyit mondott, hogy a folyamat jelenleg zajlik: a kórházak és iskolák decentralizációja ennek egy állomása. Azonban minden román állampolgárnak, etnikumától függetlenül, egyenlõ autonómia jár – ismételte meg álláspontját Basescu. Bõvebben beszélt a romákról: elmondta, egy közös európai stratégiára van szükség a cigányok felzárkóztatására, ez a kérdés semmiképpen sem egyik vagy másik ország problémája. 31


#

VIII. évfolyam 5. szám A Visegrádi Négyek A román elnök meghívása az erdélyi magyar összejövetelre, fontos része az orbáni közép-európapolitikának. Ugyanilyen fontos cselekedetként Orbán Viktor felújította a „Visegrádi Négyek” elhanyagolt kapcsolatát. Eredetileg Göncz Árpád Magyarország államfõjeként Visegrádra hívta 1991-ben a lengyel és csehszlovák állam-, illetve kormányfõket. A találkozóval a magyar kormány kezdeményezte a regionális együttmûködést. Már akkor felmerült a történelmi elõzmények okán, hogy az önállóvá vált Horváthország és Szlovénia is vegyen részt a visegrádi együttmûködésben, de elsõsorban a kezdõdõ jugoszláv belháború miatt erre nem került sor. A „Visegrádi Hármak” 1992-ben Szlovákia önállósulásával vált „Visegrádi Négyekké”. Az EU Keleti Partnerségi Programjának legfõbb célja, hogy szorosabbak legyenek a gazdasági és a politikai kapcsolatok az EU és a programban részt vevõ hat ország (Ukrajna, Fehéroroszország, Moldova, Azerbajdzsán, Örményország és Grúzia) között. Ebben a programban Lengyelország nagyon érdekelt, fõleg közvetlen szomszédai miatt. Törekvéseihez a magyar, cseh és szlovák együttmûködés ugyancsak hasznos. Orbán Viktor elsõ külföldi útja, hivatalának elfoglalása után két nappal, Lengyelországba vezetett. A történelmi lengyel–magyar barátság mellett fontos körülmény, hogy 2011 elsõ félévében Magyarország, míg a másodikban Lengyelország látja majd el az EU-elnökség teendõit. Az év elején, a magyar EUelnökség alatt indulnak majd meg a tárgyalások az EU következõ, hétéves költségvetésérõl, és már most látszik, hogy nagy vita fog kibontakozni az uniós agrártámogatások (KAP) rendszerével kapcsolatban. Magyarország (és Lengyelország) számára fontos érdek lenne a támogatások szinten tartása, hiszen mindkét ország gazdálkodói jelentõs közösségi támogatást kapnak. A közös lobbizás egy sikeres blokkot hozhat létre az EU-n belül. Az energiabiztonsággal kapcsolatos magyar törekvések már korábban is elnyerték a szomszédok támogatását, a V4 pedig intézményi keretet adhatna ennek az együttmûködésnek. Az új magyar kormány elkötelezettnek látszik a regionális kapcsolatok szorosabbá fûzése mellett, amely komoly helyzeti elõnybe hozhatja a régiós fõvárosokat az EU-n belül. Az együttmûködés új formájáról beszélt Orbán Viktor a V-4 csúcstalálkozó után adott nyilatkozatában, amikor azt mondta: nem szabad, hogy Európát a Vasfüggöny után a pénzfüggöny ossza meg. Lengyelországban is elõnyös változások voltak. Ott is konzervatív politikai erõk kezébe került a kormányzás, eltûnt a politikai palettáról a liberalimus, a baloldal hosszú idõre kiszorult, csakúgy mint Magyarországon. A Rzeczpospolita címû lengyel napilap idézte Szánthó Miklós magyar politológust, aki szerint ez nem csak jelképes gesztus, hátterében politikai szándék áll: Orbán egy új közép-európai szövetséget akar létrehozni, amelyben Lengyelország 32


stratégiai partner lenne. „Az, hogy elsõ hivatalos látogatására éppen Lengyelországba látogatott, hatalmas jelentõséggel bír nemcsak a kétoldalú kapcsolatok, hanem egész KözépEurópa számára is. Orbán úgy véli, ha Lengyelország és Magyarország együttmûködik, régiónk hangja erõsebb lesz Brüsszelben”– modta Waclaw Felczak volt nagykövet. Gazdasági kérdésekrõl egyeztetett Orbán és Merkel július 21-én. A Nemzetközi Valutaalap és Magyarország közötti tárgyalások felfüggesztése semmilyen hatással nincs a német–magyar gazdasági kapcsolatokra – hangsúlyozta a német kancellár, miután tárgyalt a magyar kormányfõvel. Orbán Viktor kormányfõ Angela Merkel meghívására érkezett egynapos bemutatkozó látogatásra Berlinbe, ahol a kancellári hivatalban mintegy kétórás megbeszélést folytattak. A tárgyalásokat követõ sajtóértekezleten az MTI kérdésére válaszolva mindketten fontosnak nevezték a bankadó bevezetését. A tárgyalásokat követõ nyilatkozatában a német kancellár üdvözölte a Fidesz nagyarányú választási gyõzelmét, amely – mint kiemelte – stabil kormányzást tesz lehetõvé. A kancellár hangsúlyozta, hogy Németország érdekelt a jövõ év elsõ felében esedékes magyar uniós elnökség sikerében, és utalt arra, hogy Németország kész támogatást nyújtani ahhoz. Merkel utalt arra, hogy a tárgyalások során érintették az energiapolitikát, és egyetértettek abban, hogy megbízható energiaszállítókra van szükség, és ennek kapcsán állást foglalt a Nabucco földgázvezeték mellett. A kancellár szerint magyar vendégével egyetértettek abban is, hogy a közös európai gazdaságpolitikával kapcsolatban állandó egyeztetésre van szükség. Értékelte, hogy Magyarország az elmúlt hónapokban energikus lépéseket tett a stabilitás és a növekedés érdekében. Régi és jó a kapcsolat a német kancellárral. Angela Merkel három évvel ezelõtt találkozott az akkori ellenzéki vezetõvel, akkor nyilatkozta újságíróknak, hogy Orbán Viktorral egyetértettek abban, hogy Németország és Magyarország között nagyon erõsek a kulturális-politikai kapcsolatok, amelyeket minden szinten szeretnének tovább erõsíteni, ezért megállapodtak, hogy pártjaik kölcsönösen részt vesznek egymás programalkotási folyamatában. A Fidesz és a CDU kölcsönösen delegáltak tagot egymás programalkotási bizottságaiba. Már akkor egyetértettek abban, hogy országaik és Európa útja csakis a szociális piacgazdaság lehet. Ami egyértelmûen a neoliberális rendszer elvetése. Július 22-én Budapesten tanácskozott Orbán Viktor Horvátország miniszterelnökével, ezt követõen szólt így: „Magyarország és Horvátország stratégiai és legfontosabb nemzeti céljai egybeesnek. Horvátország nélkül nincs erõs Közép-Európa, s nélküle nem létezik az Európai Unió. Hozzátette, történelmi igazságtalanság, hogy Horvátország még mindig az unió falain kívül van. Az országot minél elõbb fel kell venni az unióba, tagságát Magyarország mindig is támogatta és támogatni fogja a jövõben.


#

V ol. VIII, Issue 5. Vol. Horvátország kiemelten felkészült az uniós tagságra, felkészültsége néhány tagállamét is meghaladja. Ilyen igazságtalan helyzetre – fûzte hozzá – stabil európai politika nem épülhet, ezt minél elõbb orvosolni kell. Orbán Viktor kitért arra is, hogy Horvátországnak megvan a maga helye közép-európai együttmûködés rendszerében. Mindebbõl látható Orbán Viktor nagy formátumú régiópolitikája és vezetõi, szervezõi becsvágya.

Töprengés a távolból Európa, jelenlegi állapotában, az amerikai telephelyû nemzetközi pénzintézetek gyámsága alatt, gazdasági kiaknázásban, egy számára értelmetlen katonai szövetségi kötelékben éli politikailag behatárolt életét. Az Európai Unió bõvítése során taggá váló, szovjet megszállásból szabadult országok életük új kiszolgáltatottságával egyre inkább elégedetlenek. Ez ösztönözheti a magyar miniszterelnököt amikor egységes fellépést javasol, és ez készteti õt a megoldást célzó Közép-Európa-szervezésre. Ehhez alkalmas a Visegrádi Együttmûködés, és szükséges annak bõvítése. Az EU Keleti Partnerségi Programját felkaroló Lengyelország – mint láttuk – nem szívesen maradna utolsó ház a falu szélén. Talán felfigyeltünk rá, a magyar miniszterelnök még távolabbra tekint, amikor azt mondja: „meg kell találni az oroszokkal is a közös hangot, ám nem olyan áron, hogy a kelet-közép-európai érdekeket figyelmen kívül hagyják”. Milyen igaz, a rendszerváltoztató elvtársak az orosz piacot stréber módon elhanyagolták a nyugati piac érdekében, pedig akkor még bõven volt az országnak el nem számolt követelése a Szovjetuniótól. Az oroszok azóta jól állnak, tudnak fizetni. Errõl beszél Orbán Viktor. Amirõl nem beszél, amirõl nem is fog, az ma még egy olyan posztulátum, ami feltételezhetõen – akár tudat alatt kelne életre, de mégis – lehetséges tényezõje a jövõ eseményeinek... Közelmúltban egy könyv kéziratát kaptuk kézbe, amely a történelem folyamán megtörtént háborús szövetségek okait vizsgálja az érdekek oldaláról. Britannia esetében például törvényszerû következetességre mutat rá: sok évszázada folytatja azt a politikát, amivel megakadályozza, hogy bármely európai ország döntõ súlyú hatalommá váljon a kontinensen. Elnevezi a kézirat szerzõje ezt a stratégiát Európai Diótörõnek. Két egybekapcsolt kar összezúzza a közrefogott diót. Mindig a gyengébbnek nyújtott és nyújt támogatást a „gyönyörû elszigeteltségben” lévõ Anglia, miközben õ maga lehetõleg távol marad. Anglia olykor egyedül alkotja a diótörõ atlanti karját, olykor másokkal együtt. A keleti kar legerõsebbje egy ideig Törökország, késõbb Oroszország volt. Németország és Ausztria– Magyarország csaknem mindig a dió sorsában osztoznak. A diótörõ nyugati szára az „atlanti” nevet viseli. Az évszázadokon át következetes atlantival szemben a keleti szár mindig alkalmi szövetséges. A XX. században Oroszország vetemedett erre a szerepre. Kétszer is a tönk szélére jutott vele.


Horvátország kiemelten felkészült az uniós tagságra, vagy nem. De Gaulle híres mondása – Oui, c’est l’Europe, depuis l’Atlantique jusqu’? l’Oural, c’est toute l’Europe, qui décidera du destin du monde (Igen, Európa, az Atlanti-óceántól az Urálig terjedõ Európa, ami meg fogja határozni a világ sorsát) – felfedi az atlantizmussal szemben létezõ politikai koncepció létét. A Wikipédia (internet lexikon) fogalmazása szerint: „A de Gaulle által használt kifejezés, »az Atlantióceántól az Urálig terjedõ Európa«, gyakran idézett fordulattá vált az európai integráció történetében. Elképzelése szemben állt az USA és Nagy-Britannia által képviselt »atlanti gondolattal«, és inkább egy önálló Európa pártján állt, amely harmadik pólust képezhet az Egyesült államok és a Szovjetunió között. Az elképzelésben az Urálnak, mint Európa részének megemlítése enyhülést jelentett a szovjetek felé, miközben a mondat másik fele úgy is magyarázható, mint Nagy-Britannia kizárása egy jövõbeli Európa fogalmából.” A kézirat szerzõje így látja: „Európa más lenne Anglia és Oroszország nélkül. Az európai hatalmakat London – mind katonai, mint gazdasági értelemben – egymással verette. A két rivális szárazföldi hatalom, Spanyolország és Franciaország (London Párizst támogatta) megtette Angliának azt a szívességet, hogy anyagilag kölcsönösen tönkre tették egymást.”

Az Atlantizmus Egy kis humorral mondva az Atlanti óceán angolszász beltenger. Az atlantizmus olyan politikai irányzat, amely az angolszász (Egyesült Államok és Egyesült Királyság) világhatalom politikai érdekeit szolgálja, amelyhez európai országokat toboroz. Elsõsorban a németellenes háborús szövetségesek, majd azok az országok, amelyek a vasfüggyönyös felosztáskor a nyugatiakhoz kerültek, és lettek tagjai a katonai védelmi szervezetnek (North Atlantic Threaty Organization) az állítólagos szovjet veszély ellenében. Drábik János politikai elemzõ megfogalmazásában: „Az újkori történelemben az Orosz Birodalom testesítette meg a szárazföldi hatalmat Németországgal és az OsztrákMagyar Monarchiával egyetemben. Mackinder világosan levezette, hogy a tengeri uralom, a »maritime-beállítódás« jelenti az atlanticizmust. Napjainkban Nagy-Britannia és az Egyesült Államok jelentik a tengeri hatalmakat. Az atlanticizmus az individualizmus elsõbbségét érvényesíti, a gazdasági liberalizmust és a protestáns típusú demokráciát testesíti meg. Ez szemben áll az »eurázsizmussal«, amelynek tipikus képviselõje Oroszország és Németország, a két leghatalmasabb kontinentális hatalom.” Most nem megyünk tovább ezen az úton, itt csak annyi a szerepe, hogy figyeljünk oda, a jelenlegi – még képlékeny – európai hatalmi viszonyokban még felléphet egy olyan megoldás, amiben történelmi szerepet kap az Uralig terjedõ Európa magára találása az atlanti dominanciával szemben. Részletek a az ausztráliai Magyar Élet 2010. aug. 5. számában 33 megjelent cikkbõl


#




P OST ALÁDÁNKBÓL OSTALÁDÁNKBÓL Kedves Rózsika! Megjött a posta. Elküldtem a számot Bede Erikának is, nagyon köszöni, hogy megjelentetted cikkét. Most is, mint mindig, csak csodállak, hogy ily sok türelemmel szerkeszteted számról számra a lapot. Sokszor elképzelem, mennyi ismétlõdõ fáradozással jár, míg kialakul egy-egy szám arculata. A gyökereket pedig itthonról keresed: Márton Árontól kezdve visszajutsz Hunyadi Jánosig is. És köszönöm, hogy megtiszteltél engem is a küldött cikk megjelentetésével. Kanadában minden újabb számmal megajándékozod a távolba kényszerült magyarokat olyan szellemi táplálékkal, amelyet máshol nem találnának meg. Bizonyára nincsenek anyagi gondjaik, de hiszem, hogy hiányzik valami az életükbõl: a szülõföld melege, amelyet ezekkel az írásokkal igyekszel pótolni. S mellette találsz alkalmat, hogy angol nyelven a világ tudtára is adj kiváló hagyatékunkból. Ismételten köszönöm figyelmnességedet, jó munkát kívánok a következõkben is, s várom a következõ számot. Üdvözlettel, Albert Ernõ, Sepsiszentgyörgy Köszönöm, kedves Rózsa, kiváló ez a szám is, gratulálok. Kézcsókkal, Csapó Bandi, Ausztrália

Alex Husveti’s artwork

Kedves Rózsa, csodálatos ez az utolsó számotok is!!! Fogadd óriási gratulációmat és köszönetemet! Továbbítom sokaknak!!! (...) Köszönöm és köszönjük mindnyájan a TE csodálatos hazaszeretetedet, tehetségedet! Isten áldjon meg milliószor!!! Nagy szeretettel, Prokopp Mária, Budapest 34

Kedves Rózsa! Éppen most fejeztem be a Kalejdoszkóp legfrissebb számát, melyet voltál szíves elküldeni. Köszönöm, tartsd meg ezt a szokásodat továbbra is. Az általam ismertekhez hasonlóan nagyon szép és színvonalas, de számomra ebben a számban egy kis plusz is volt, egyes írások személyesen is megérintettek. Jakab Antal püspök a börtönbõl való szabadulása után szintén Ditróban pihent egy ideig Berta hugánál, aki közvetlen szomszédunk volt, három gyerekük pedig játszótársaink. Igy sokszor lovagoltatott bennünket a térdén, még mindig elõttem van kedves mosolya. Örülök, hogy éppen ditrói meghívottatok van az emlékezésre. Vencser László fiatalabb volt nálam s mire õ középiskolába került én már a Marosvásárhelyi Pedagógiai Fõiskola padjait koptattam ( veled együtt) és azután már nem laktam Ditróban, de sokat hallottam róla. Ditró különben olyan püspökcsináló faluként mûködött, de sokan mentek a faluból a teológiára is. Nagy egyházközség volt, gyerekkoromban még a falu minden lakósa rendszeresen járt a templomba, református vagy más vallású nem volt ott. Mary Sándor “The Dance” címû írásán, bevallom, elpityeredtem, hisz a múlt évben ért veszteség még nekem is friss és ugyanolyan nehezen tudom feldolgozni, mint a szerzõ. A könyvem hirdetését külön köszönöm. Ölellek, Csibi Éva, Budapest


#



‘

T ÁMO GASSA A M AGY AR M ÛVÉSZETET ! ÁMOGASSA GYAR A Szervátiusz Alapítványt Szervátiusz Tibor szobrászmûvész alapította édesapja, Szervátiusz Jenõ születésének 100. évfordulójára. Egyúttal létrehozta a Szervátiusz Jenõ díjat, azzal a céllal, hogy ráirányítsa a figyelmet a Kárpát-medencében születõ magyar mûvészetre. A díjat a kuratórium évente adja át olyan képzõmûvészeknek, akik a nemzeti kultúra gyökereit felmutató, magas színvonalú mûvészetet hoznak létre. A formakultúra ugyanis - a nyelv mellett a legfontosabb identitás -megtartó erõ egy nemzet életében: megmaradásuk záloga. Két éve, felváltva mûvészettörténész, illetve újságíró is kap alternatív Szervátiusz Jenõ díjat.

K ALEJD OSCOPE P UBLISHING A Z Ö N É LETE IS T ÖRTÉNELEM! M ESÉLJE E L U NOKÁINAK I S! K ÖNYVÉT M I K IADJUK M AGY AR UL , A NGOL UL GYAR ARUL NGOLUL V AGY K ÉT N YEL VEN YELVEN K ÉZIRA TÁN AK F ORD í TÁSÁT V ÁLLALJUK ÉZIRATÁN TÁNAK

Email E-mail mail:: [email protected] www .kalejdoszk op .com www.kalejdoszk .kalejdoszkop op.com Tel.: 416 491 4631

Számlaszám: HU02 10300002-2060925400003285 Szervátiusz Tiborné kuratóriumi elnök Te l.: 06/20-338-9278 e-mail: [email protected]

K ÖSZÖNJÜK C SANÁDI E LIZABETH L APUNK T ÁMO GA TÁSÁRA S ZÁNT A D OMÁNYÁT GATÁSÁRA

H IRDESSEN L APUNKB AN ! APUNKBAN A H IRDETÉS M AGÁB AN GÁBAN F O GLALJ A AZ É VI E LÕFIZETÉST . GLALJA M ÛVEL TSÉGE G AZD AGODIK , H A ÛVELTSÉGE AZDA A M AGY AR D IASZPÓRA GYAR E GYETLEN K ÉTNYEL VÛ ÉTNYELVÛ K UL TURÁLIS L APJÁT O LVASSA ULTURÁLIS

Ártándiné Borbás Ilona sorsát negyvenkét éves koráig zsarnok édesapja befolyásolja. Ilike valós helyzetére akkor döbben rá, amikor munkanélkülivé válik. Ellenszegül az õt megfigyeltetõ, volt párttitkár édesapjának. Sorsdöntõ hazugságokra derül fény. Mintha mindent a végzet irányítana, de valójában egy öntudatra ébredõ nõ vívja meg csatáját a hatalmi arroganciával, a mindent átszövõ képmutatással. A regény az 1944-1995 közötti idõszakot öleli át, ám síkjai olykor eltolódnak egymástól, máskor egybeesnek. A szerzõ a változatos, érdekfeszítõ cselekményt olykor finom lírával, gyengéd humorral szövi át. edition nove. novum publishing kft. H-9400 Sopron, Várkerület 1-3. II/6. Te l.: +36 99 505 024. FFax: ax: +36 99 505 032 Cégjegyzékszám: Cg. 08-09-015094 http://www.editionnove.hu . [email protected]

A K ALEID OSZKÓP I ROD ALMI K ÁVÉZÓ ODALMI A K AN AD AI M AGY AR T EHETSÉGEK ANAD ADAI GYAR B EMUT ATK OZÁSÁT V ÁRJ A EMUTA TKOZÁSÁT ÁRJA J ELENTKEZÉS : [email protected] Te lefonon: 416 491 4631 35


#



the coffee mill M AGY AR ÉS E URÓP AI É TELEK GYAR URÓPAI A LEGFINOMABB BÉCSI SZELET, GUL YÁSLEVES GULYÁSLEVES

B ORJÚP APRIKÁS GAL USKÁV AL ORJÚPAPRIKÁS GALUSKÁV USKÁVAL N AGY SALÁT A - ÉS SZEND VICSVÁLASZTÉK SALÁTA SZENDVICSVÁLASZTÉK L IKÕRENGEDÉLL YEL RENDELKEZÜNK IKÕRENGEDÉLLYEL 48. ÉVE ÁLL UNK VENDÉGEINK ÁLLUNK RENDELKEZÉSÉRE ! M INDEN N AP NYIT VA D . E . 10- TÕL ESTE 11- IG P ÉNTEKEN ÉS SZOMB AT ON ESTE 12- IG SZOMBA 99 Y ORKVILLE A VE., T OR ONT O , O NT ARIO ORONT ONTO NTARIO 416-920-2108 É LÕZENE PÉNTEK , SZOMB AT SZOMBA AP ESTE ÉS VASÁRN ASÁRNAP

A MERIKAI M AGY AR Ú JSÁGO T ! GYAR P. O imor O.. B o x 7416 B alt altimor imor,, MD 21227-0416, USA

O RMA Y G ABRIELLA RMAY A Z É RTÕL AZ Ó CEÁNIG

A T OR ONTÓI M AGY AR ORONTÓI GYAR K UL TÚRKÖZPONT V ÁRJ A A ULTÚRKÖZPONT ÁRJA M AGY AR H ONFITÁRSAKA T! GYAR ONFITÁRSAKAT HOZZA EL BARÁT AIT IS ! ARÁTAIT T HERE I S A LWAYS S OMETHING HAPPENING A T T HE H UNGARIAN C OMMUNITY C ENTRE C OME IN! 840 St. Clair A ve. W ., T oronto Ave. W., Toronto Tel.: 416 654 4926 www .hccc.org www.hccc.org 36

A könyv egy Erdélyben született fiatalasszonyról szól, aki mint önkéntes ápolónõ végigéli a II. világháború viszontagságait. Postaköltséggel CA$15.00 Postaköltség nélkül CA$12.00 5 C oncorde Pl. Suite #3301, T oronto Concorde Toronto oronto,, ON M3C 3M8 Canada I DA L EO ’ S U NIQ UE B O OKMARKS NIQUE D IFFERENT D ESIGN , L AMIN ATED , A DMIRED B Y M ANY ! AMINA C HRISTMAS D ESIGN A VAILABLE 4 F OR $10.00 OR 1 F OR $3.00 S END C HECK OR M ONEY O RDER T O I DA L EO 401-1950 D URNIN R OAD , K ELO WN A , BC. ELOW NA V1X 7W6; T EL .: 250 762 3460

HUNGARIAN VISU AL ARTISTS OF CAN AD A ISUAL ANAD ADA A KAN AD AI MAGY AR KÉPZÕMÛVÉSZEK EGYESÜLETE ANAD ADAI GYAR

Sárkány Mária: Rediness

SZERETET TEL MEGHÍVJUK ÖNT, CSALÁDJÁT, BARÁT AIT ZERETETTEL ARÁTAIT

ÁLLANDÓ TÁRLA TUNKRA ÁRLATUNKRA Magda Mihály Mihály Magda ist Artist B ooth L -Art 233 22 Mart in Crescent, Martin Toronto oronto,, ON, M4S 2V4 Tel.: 416-484-8773 Fax: 416-484-8748 E-mail: Magda@Mihaly .com [email protected] www .MagdaMihaly .com www.MagdaMihaly .MagdaMihaly.com

A KAN AD AI MAGY AR KUL TÚRKÖZPONT PETÕFI TERMÉBEN ANAD ADAI GYAR ULTÚRKÖZPONT 840 ST. CLAIR AVE.W.,TOR ONT O, ON ORONT ONTO A KIÁLLÍTÁST MINDEN MAGY AR RENDEZVÉNY IDEJÉN GYAR NYIT VA TAR TJUK. MÁS IDÕPONTB AN, VAGY VIDÉKRÕL YITV ARTJUK DÕPONTBAN ÉRKEZÕ LÁT OGA TÓINK AZ IRODÁBÓL KÉRHETIK A PETÕFI ÁTO GATÓINK TEREM KINYITÁSÁT. RENDEZVÉNYEK IDEJE ALA TT LAT KÉPZET T KÉPZÕMÛVÉSZ TAGTÁRSUNK LESZ ÉPZETT JELEN A PETÕFI TEREMBEN, AD FEL VILÁGOSÍTÁST ELVILÁGOSÍTÁST A KIÁLLÍT M É A M OT T ÛVEKRÕL S ÛVÉSZEKRÕL. IÁLLÍTO http:/ /szentg y org ybaranta.e xtra.hu http://szentg /szentgy orgybaranta.e ybaranta.extra.hu KÉRJÜK, LÁT OGASSÁK KIÁLLÍTÁSUNKA T! ÁTO IÁLLÍTÁSUNKAT A KIÁLLÍT OT T TÁR GY AK MEGVÁSÁR OLHA TÓK. IÁLLÍTO ÁRGY GYAK EGVÁSÁROLHA OLHATÓK

delta optical Square One Mal Malll tel.: 905.896.4030 100 City Centre Dr. Mississauga ON L5B 2C9 fax.: 905.896.4031

Fairvie w Mal airview Malll tel.: 416.491.1115 1800 Sheppard Ave. E. Toronto ON M2J 5A7 fax.: 416.491.1146

H il lcrest Mal illcrest Malll tel.: 905.883.1144 9350 Yonge St. Richmond Hill ON L4C 5G2 fax.: 905.883.1148

The Shoppes ooff the T owne Square To tel.: 905.338.3900 Unit 3, 210 Lakeshore R. E. Oakville ON L6J 1H8 fax.: 905.338.8054

Szépüljön Velünk! New!! Homeopathy-Herbal Medicine

LÉZER KLINIKA MINDEN LÉZERKEZELÉSI CSOMA G CSOMAG ELSÕ KEZELÉSÉRE 50% ED VEZMÉNY EDVEZMÉNY A HOMEOP ATIÁT A LEGTÖBB OMEOPA BIZT OSÍTÓ FEDEZI IZTOSÍTÓ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦

UNW ANTED PERMANENT LAZER HAIR REMO VAL NWANTED EMOV ΑCNE TREA TMENT, SKIN REJUVEN ATION REATMENT EJUVENA MICR ODERMABRASION ICRODERMABRASION VASCULAR AND PIGMENTED LESIONS (AGE/SUN SPO TS) SPOTS ALP HA-BET A PEELING (SWISS MED.) LPHA ETA FACIAL LIFTING, SKIN TIGHTENING ROSA CEA, VEINS, SCARS, STRETCH MARKS OSACEA BOTOX - $8/ EGY SÉG: 33% KED VEZMÉNY EGYSÉG KEDVEZMÉNY RÁNCFEL I : 2, 3-AT KAP TÖL TÕ NJEK CIÓ T FIZET ÁNCFELTÖL TÖLTÕ NJEKCIÓ HOMEOP ATHY OMEOPA HERB ALMEDICINE ERBAL ACUPUNCTURE MASSA GE THERAPY ASSAGE

Become more beautiful! A változás szépsége: Lég y szebb yanakk or lég yT emagad! Légy szebb,, ug ugyanakk yanakkor légy Temagad!

ANTICELULITE & BODYCONTOURING (ÚJ LÉZERES KEZELÉSI MÓDSZER)

MEDICAL LASER CLINIC

DR. DUNCA M. ZOLTÁN BIZT OSÍTÓ ÁL TAL FEDEZET T ÚJ SZOLGÁL TATÁSOK IZTOSÍTÓ ÁLT EDEZETT SZOLGÁLT AKUPUNKTÚRA, MASSZÁZS ( RMT ), REIKI, RMT), REFLEX OLÓGIA, TUN A ÉS QUIGONG KEZELÉSEK! EFLEXOLÓGIA UNA MINDEN KEZELÉST, KOZMETIKAI BEA VATK OZÁST EAV TKOZÁST DR. DUNCA M. ZOL TÁN VÉGEZ VAGY AZ Õ FELÜGYELETE OLTÁN ALA TT VÉGEZÜNK LAT NYIT VATAR TÁS - PROGRAM YITV ARTÁS HÉTFÕTÕL-SZERDÁIG: 9 -17; CSÜTÖR TÖK: 10 -20; SÜTÖRTÖK PÉNTEK: 9 -18; SZOMB : 9 14 A T ZOMBA Vasárnap: csak eelõzetes lõzetes idõponteg yeztetésse idõpontegy eztetéssell

ELSÕ VIZSGÁLA T INGYENES, SZEMÉL YRE SZÓLÓ; IZSGÁLAT ZEMÉLYRE KOMPLET T KEZELÉS ESETÉN ELSÕ KEZELÉSRE 50%-OS KED VEZMÉNY OMPLETT EDVEZMÉNY

31 D isera Dr l, ON, L4J 0A7 yenes Park olás www .medical laser .ca Disera Dr,, Suite 200, Thornhil Thornhill, 0A7;; Tel.: (905) 731 8800; Ing Ingy Parkolás www.medical .medicallaser laser.ca

ALEJDOSZKÓP ALEIDOSCOPE : S. Nincs más haza, csak az anyan (Márai Sándor) (OLAJ LILLA LOSONCI VIII. ISSUE ULTURÁLIS FOL UNGARIAN-E

Recommend Documents