2012. november-december
Él egy fenyő a szobában... Év vége van és szép csendesen decemberré vált az őszutó. És eljött. Újra itt van, pedig nem is készültünk fel reá, ahogyan arra sem, hogy az idő előrehaladtával egyre gyorsabban érkezik. Izgalmak, fények, illatok, színek. Kandallóropogás, fenyő és szaloncukor. Gondolatok, a szívünkben melegség, évközben ellopott érzések, könnycseppek, öröm, hóesés. Együtt lehetnek családok, barátok, szegények és jómódúak, emberek és farkasok. (Az írás folytatása az Újságoló 10. oldalán olvasható el.)
XVIII. 11-12.
Karácsony Monostoron
Részletek: 20. oldal
Rejtett kincseink
Áldott, Békés Karácsonyt Szigetmonostor!- fotó: Internet
A pálya széléről Debreczeni Lajos önkormányzati képviselő írása Szezonról szezonra nagyon sok szurkolónak nyújt örömet és szórakozást a Szigetgyöngye SE szereplése a focibajnokságban. A 2011-2012-es szezonban az előkelő harmadik helyen sikerült végezni a felnőtt együttesnek. A 2012-es őszi forduló nem ilyen rózsás, hiszen csak a 11. helyen állunk, és ennek több oka van. Sajnos mindig jönnek sérülések, netán eltiltások, melyek okán nem teljes értékű a csapat, ráadásul most ősztől jóval erősebb csoportba kerültünk, nagyobb játékerőt képviselő csapatokkal kell megküzdeni. Minden csapat erősít, muszáj lesz nekünk is, ha tartani szeretnénk a lépést a mezőnnyel.(A cikk folytatása az Újságoló 15. oldalán olvasható el.)
Ma is egy igazi fess ember. Mindig vidám és mosolygós. Vőfényként is ismerjük, ott is mindig kitűnt. Meghatározó pontja minden vidám társaságnak. Egyik alapítója a Nosztalgia klubnak. Jó egészséget kívánunk Bánfi Gyurinak! Boldog, Békés Karácsonyt és Egészségben Gazdag Új Évet Kívánunk Mindenkinek! Sédy Tamás
Ez tényleg szerelem?
Részletek: 21. oldal
2
2012. november-december
Testületi hírek Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselőtestülete által 2012. november 15-én hozott döntései olvashatóak az alábbiakban. Egyhangú 6 igen szavazattal a következő döntés született: 212/2012. (11.15.) Képviselő-testületi határozat: Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat 2012. évi háromnegyedéves költségvetési beszámolóját elfogadja. Egyhangú 6 igen szavazattal a következő rendelet született: Szigetmonostor Község Önkormányzatának képviselő-testületének 18/2012 (XI.15.) önkormányzati rendelete Az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 6/2012.évi (II.23.) rendeletének módosításáról. Egyhangú 6 igen szavazattal a következő döntés született: 213/2012. (11.15.) Képviselő-testületi határozat: Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 2012. évi bérmaradványt az intézményvezetők dolgozói létszám arányosan kapják meg és oszszák ki a dolgozóknak. A vezetőknek szánt összegről a Polgármester határoz. Egyhangú 6 igen szavazattal a következő döntés született: 214/2012. (11.15.) Képviselő-testületi határozat Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat 2013. évi költségvetési koncepcióját elfogadja azzal, hogy az előterjesztésben rögzített irányelveket kell alkalmazni a 2013. évi költségvetés elkészítésénél. A Képviselő-testület megbízza a jegyzőt, hogy az irányelveket figyelembe véve a költségvetési rendelettervezetet készítse el, a polgármestert pedig, hogy a rendelettervezetet terjessze a Képviselő-testület elé. Egyhangú 6 igen szavazattal a következő döntés született: 215/2012. (11.15.) Képviselő-testületi határozat: Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat 2013. évi belső ellenőrzési tervét elfogadja a melléklet szerinti tartalommal. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert és a Jegyzőt a belső ellenőrzési terv aláírására és a határozat kiadására. 5 igen és 1 nem szavazattal a következő döntés született: 216/2012. (11.15.) Képviselő-testületi határozat: Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert és a Jegyzőt, hogy az ingatlanokra
Polgármesteri Hivatal
Szigetmonostor Fogászat Szeretettel várjuk Betegeinket, ahol ingyenes kezeléseket vehetnek igénybe, pl.: foghúzás, gyökértömés, fogkőleszedés, lézer kezelés, RTG, am. és esztétikai tömések. Ezenkívül teljes körű ellátást biztosít a rendelő: Porcelán koronák és hidak készítése (teljes áron); 60 év felett kiemelt OEP támogatással fogsor készítés. Rendelési idő: Hétfő, Szerda: 13.30-19.00-ig Péntek: 7.00-12.00-ig Telefonos bejelentkezés: Dr. Nyári Éva: +36 30 241-0366 Rendelő: 26 394-064 Suba Éva asszisztens: +36 20 390-2050 (rendelési időn kívül is) Cím: Szigetmonostor, Mártírok u. 5.
Orvosi Rendelő Hétfő: 8.00-11.00 óra között Kedd: 8.00-11.00 óra között Szerda: 8.00-11.00 óra között Csütörtök: 13.00-16.00 óra között Péntek: 10.00-13.00 óra között Az orvosi rendelő vezetője: Dr. Bazsa Márta Rendelő telefonszáma: 26-393-380 Mobil telefon: 30-922-3145 Cím: Szigetmonostor, Mártírok u. 5.
Szent Klára Gyógyszertár Hétfő: 8.00-12.00 óra Kedd: 8.00-12.00 óra Szerda: 8.00-12.00 óra Csütörtök: 13.00-17.00 óra Péntek: 9.00-14.00 óra Szombat és vasárnap: zárva Vezető: Atzél Gábor Telefonszám: 26 393-159 Cím: Szigetmonostor, Bajcsy Zsilinszky u. 12.
2012. november-december
vonatkozóan az adókedvezmény tekintetében készítsen felmérést és azt tárja a Képviselő-testület elé. A felmérés terjedjen ki arra, hogy az adott ingatlan kizárólag mezőgazdasági művelés alatt áll-e, beépíthető-e a Helyi Építési Szabályzat szerint, valamint, hogy üres-e. Egyhangú 6 igen szavazattal a következő döntés született: 217/2012. (11.15.) Képviselő-testületi határozat: Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatja, hogy a Dunakanyari és Pilisi Önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulása és annak munkaszervezete a Kistérségi Iroda 2012. december 31. napján jogutód nélkül szűnjön meg.
Polgármesteri Hivatal
3
ver eszközök a Járási Kormányhivatal részére kerülnek átadásra, azzal, hogy a kistérségi települések által a Járási Kormányhivatalnak átadott 16 betöltetlen álláshelyhez tartozó 16 munkaállomást a Kistérségi Iroda biztosítja. 2. Azok a vagyonelemek, melyek jelenleg is valamely tagönkormányzat birtokában vannak azok az adott tagönkormányzat tulajdonába kerülnek. 3. A nem hardver eszközökhöz köthető szellemi termékekkel kapcsolatos felhasználói jogokat valamennyi társult tag megszerzi. 4. A maradék vagyon elemei a legmagasabb összegű árat kínáló tulajdonába kerülnek. Egyhangú 6 igen szavazattal a következő döntés született: 220/2012. (11.15.) Képviselő-testületi határozat: Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Támogatja, hogy a DPÖTKT-nál fennmaradó pénzeszköz-állomány a 2012. január elsején a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala honlapján elérhető nyilvános lakosságszám adatok alapján történő lakosságszám arányosan kerüljön felosztásra; 2. Az 1. pontban foglalt összeg megfizetésének feltételeként nyilatkozik, hogy a DPÖTKT 2012. december 31ig terjedő időszakra vonatkozóan keletkező kötelezettségeiért a többi tagönkormányzattal együttesen, a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény 334. § (1) bekezdés szerint lakosságszám arányosan felel.
Polgármesteri Hivatal - fotó: Kovács Attila
Egyhangú 6 igen szavazattal a következő döntés született: 218/2012. (11.15.) Képviselő-testületi határozat: Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Úgy dönt, hogy részt kíván venni a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat fenntartására és működtetésére létrehozandó intézményfenntartó társulásban; 2. Felkéri a Polgármestert, hogy a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatnak 2013. január 1-ét követően is önkormányzati intézményfenntartó társulásban történő fenntartása érdekében a szükséges egyeztetéseket folytassa le és annak eredményét, továbbá a társulási megállapodást elfogadás céljából terjessze a testület elé. Egyhangú 6 igen szavazattal a következő döntés született: 219/2012. (11.15.) Képviselő-testületi határozat: Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatja, hogy a Dunakanyari és Pilisi Önkormányzatok Többcélú Kistérségi vagyonának felosztása az alábbi elvek és fontossági sorrend szerint történjen: 1. A létrehozandó Járási Kormányhivatal felszereléséhez szükséges bútorok és informatikai hardver- és szoft-
Egyhangú 6 igen szavazattal a következő döntés született: 221/2012. (11.15.) Képviselő-testületi határozat: Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatja a DPÖTKT Társulási Tanácsának azon döntéseit, melynek értelmében: 1. Visegrád Város Önkormányzata az Iskolabusz projekttel kapcsolatos feladatokat és jogosultságokat 2013. január 1-jétől ellátja. 2. Pomáz Város Önkormányzata DPÖTKT-nak Csobánka Község Önkormányzata elleni pénzügyi követelése behajtására irányuló peres és egyéb eljárásokkal kapcsolatos feladatok megrendelése és a feladatok elvégzésének ellenőrzése során a DPÖTKT perbeli jogutódjaként eljárjon sikerdíj fejében. 3. Felkéri a Pilisi Zöldút Konzorcium többi tagját a Pilisi Zöldút projekttel kapcsolatos, a DPÖTKT-t terhelő feladatok ellátására és jogosultságainak gyakorlására 2013. január 1-től, melyhez a 2012. december 31-én képződött tartalékból fedezetet biztosít. Felkéri a Kistérségi Irodavezetőt, hogy a támogatóval tárgyaljon a megváltozott körülményekre tekintettel a projekt fenntartási kötelezettségéről.
4
2012. november-december
Egyhangú 6 igen szavazattal a következő döntés született: 222/2012. (11.15.) Képviselő-testületi határozat: Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja Szentendre város Önkormányzata Képviselőtestületének azon döntését, mely szerint a DPÖTKT és a Kistérségi Iroda iratainak archiválását abban az esetben tudja vállalni, ha a feladat ellátásához a DPÖTKT 2.200.000.- Ft összeget ad át Szentendre Város Önkormányzata részére.
Polgármesteri Hivatal
monostor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szigetmonostor Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja: 1. pont: Az Alapító Okirat 8/3. pontja törlésre kerül. 2. pont: Az Alapító Okirat 8/4. pontja 8/3-ra változik. Az Alapító Okirat többi pontja változatlan marad. A Képviselő-testület felhatalmazza a jegyzőt a módosítások átvezetésére.
Egyhangú 6 igen szavazattal a következő döntés született: 223/2012. (11.15.) Képviselő-testületi határozat: Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy az Orvosi Rendelő külső hőszigetelésére és a nyílászárók cseréjének együttes elvégzésére árajánlatot kérjen be és ezt terjessze a Képviselő-testület elé.
Egyhangú 6 igen szavazattal a következő döntés született: 225/2012. (11.15.) Képviselő-testületi határozat: Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Szigetmonostor Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Alapító Okiratát a javasolt módosí-tásokkal együtt, egységes szerkezetben elfogadja. Az Alapító Okirat megtekinthető a Polgármesteri Hivatalban, ügyfélfogadási időben.
Egyhangú 6 igen szavazattal a következő döntés született: 224/2012. (11.15.) Képviselő-testületi határozat: Sziget-
Polgármesteri Hivatal
A polgármester fóruma Molnár Zsolt polgármester állandó rovata Molnár Zsolt, Szigetmonostor község polgármestere az általános iskola, az adósságrendezés, a kukásautó, az útfejlesztés, az adó, a 2013. évi gazdálkodás, és a jövő évi önkormányzati tervek témakörökben feltett kérdésekre válaszol. – Mi történt a kukásautóval november végén, csütörtökön? – Aki füstölni látta az autót, nem káprázott a szeme. Vélhetően az egyik kukában kitett forró hamu miatt, kigyulladt az autó. A gondviselésnek köszönhetően nem a lerakóhoz vezető úton, hanem gyűjtés közben kezdett füstölni a rakomány. Ennek köszönhető, hogy a rakodók időben észlelték a bajt, így gyorsan cselekedtek, a tüzet megszüntették. Intő példa ez, hogy nem szabad hamut a kukába tenni, kérem, együtt vigyázzunk értékeinkre! – Mi lesz az iskolával? – Az iskola állami kezelésben működik tovább, változatlan körülményeket biztosítva a diákok számára. Felkészültünk arra, hogy a központi, több iskolát átfogó, Tankerület gazdaságossági szempontjaival szemben meg kell védenünk a mai gyakorlatot. Ki fogunk állni a kis, 30 fő alatti létszámú osztályok, az első osztálytól tartó nyelvi előkészítő képzés, a pszichológusi, gyógytestnevelői, gyógy-
gyógytornászi órák, és művészeti oktatás mellett. Ezek azok, amelyeket többletköltségük ellenére biztosított Szigetmonostor és Pócsmegyer Önkormányzata. Az étkezést továbbra is a helyi konyha oldja majd meg, itt elképzelhető, hogy a számlázás módján változtatnunk kell. A benyújtott pályázatok (tehetséggondozás, sportudvar fejlesztés) továbbra is döntésre várnak. Abban bízunk, hogy lesz lehetőségünk megvalósítani ezeket. Várakozással vagyunk, de egy biztos: továbbra is érdemes lesz Szigetmonostorra iskolába járni. – Mit jelent az állami adósságrendezés Szigetmonostor számára? – Szigetmonostor azon települések közé tartozik, amely nem vállalt többet, mint amit elbír. Nincs az Önkormányzatnak jelentős hitele. Egy hitelünk törlesztése tart még, ez a Faluház vásárlására felvett hitel, amely 2026ban telne le. A pontos részletek egyeztetése most kezdődik el, de jelen tudásunk szerint ezt a hitelt az Állami adósságrendezés keretében év végéig vissza tudjuk majd fizetni. Hogy egészen biztosan így lesz-e ez, most december hónapban fog véglegesen eldőlni. – Milyen útfejlesztést tervez az Önkormányzat? – Már egy korábbi Újságolóban beszámoltam erről. Önkormányzatunknál a ciklus első döntéseinek egyike
2012. november-december
volt az, hogy megrendeltük a Tüzéptől a dunakeszi kompig, a Református temető alatti és a Horánygyöngye úton át vezető út burkolási tervét. Ez van most engedélyezés alatt. Amennyiben az engedélyt megkapja az út, a csatorna után reméljük sikerül támogatást nyernünk, hogy az út is el-készüljön. Nagyon sok feltétele van ennek, de a tervek már kész vannak, állunk a feladat elé. Nem könnyű a falu éves költségvetésénél kétszer nagyobb összegű támogatást megszerezni, de mi ezt nem adjuk fel, bízunk a sikerben. – Mindig év végén dönt az Önkormányzat az adókról. Lesz változás az adókban 2013-tól? – Az Önkormányzat nem fog változtatni! 2013-ban a jelenlegi módon és mértékben adózunk majd. Tájékoztatásul azért elmondom, mert sokan szegezik nekem a kérdést, hogy a helyi adók törvényi maximuma, amit a település kivethetne telekadó esetében 313,2 Ft/m2, az építményadó esetében 1722 Ft/m2, a kommunális adó esetén 26.628 Ft/ingatlan. Ebből is látható, hogy a kivethető adómérték 1/3-val, 1/2-vel él Önkormányzatunk. 2013-ban tehát nem lesz emelés, mindenki annyit kell, hogy fizessen, amennyit idén is fizetett, hiszen tudjuk és látjuk, hogy csökken a háztartások teherbíró képessége.
Településfejlesztés
5
– Miből gazdálkodik az Önkormányzat 2013-ban? – A kiadásokat könnyen számba tudjuk venni, de a bevételeknél sajnos sok még a fehér folt. Nem tudjuk, hogy milyen helyi adót von el az állam jövő évtől. Nem tudjuk, milyen állami támogatásra és milyen szorzószám alapján számíthatunk januártól. Miután adót sem emelünk, nagy érdeklődéssel figyeljük az országos költségvetés elfogadását, mert ez mutatja meg, hogy mit tudunk elvégezni a jövő évtől. Sok tervünk van, bízunk benne, hogy mindezek meg is valósulhatnak majd. – Miket tervez az Önkormányzat? – A teljesség igénye nélkül említek néhány célt: Horány csatornázása, a Szabadság tér és a horányi piactér rendezése, az utak állapotjavítása, a közszolgáltatások telephelyének kialakítása. Nem önkormányzati beruházásban, de 2013 év elején elindul az alacsony és gyenge gátszakaszok megemelése, szélesítése, megerősítése. Ez a munka az árvizek idején mindenki által aggodalommal figyelt surányi gátszakaszt és a Horányt délről védő keresztgátat érinti majd. Köszönöm a kérdéseket! Molnár Zsolt polgármester
Ideje van már a dolognak Az előző számban ismét turisztikai próbálkozásokról, megoldásokról, ötletekről olvashattunk. Szép, szép a dolog, de ha nem is ezeknek, hanem az egész Szigetet megrengető valamilyen ilyen iránynak már 20 éve meg kellett volna valósulnia. Annak idején sokan a leendő golfpálya miatt költöztek ide, de legalább is vonzó erő volt, hiszen egy golfpálya sok mindent vonzhatott volna magával, infrastruktúrát, éttermeket, büfét, klubházat, lovas turizmust stb., és ami a legfontosabb, sok-sok munkahely, amivel bizony a mai napig adósa a falunak az éppen aktuális vezetés. Hol vannak a munkahelyek? Nem hogy nőttek volna, helyette inkább eltűntek. Aztán nem lett semmi. Aztán jött a repülőtér ötlete Pócsmegyeren, ami hamvában elhalt, mivel osztatlan közös tulajdon volt minden. Aztán szafari ötlete, a Vendégváró Egyesület Tahiban, és végül maradt a gondozatlan Duna part, a gondozatlan erdő, a turistautak és a lezárt sziget csücske. Alapvető koncepcióváltás kellene, mert nem a faroknak kellene csóválni a kutyát, hanem fordítva, hiszen ma négy komp határozza meg életünket, ahelyett, hogy mi határoznánk meg a közlekedésünket. Akárhogy is nézzük, ez egy szezonális üdülő terület, hiszen nyáron is Horányért
és Surányért jönnek ki az emberek. Ezzel arra szeretnék rávilágítani, hogy nem Horányt kellett volna lakóövezetté nyilvánítani, hiszen ez egy árvíz veszélyes terület, hanem Monostort igazítani Horányhoz, és az egész területet üdülő övezetté nyilvánítani. Na persze a csatornázás: mert, hogy ez volt a cél. Mindenre van megoldás, csak meg kell keresni. Ha már turizmus, akkor a legfőbb szerepé az elzártság, a homok és a Duna. A homok és a síkság a lovas turizmust teremthetné meg. Itt nem szelektált kisebb lovas iskolákra gondolok, amelyek működése az ellenőrizhetetlen bértartáson múlik, hanem egy átfogó , egységes lovas életet az egész Szigetre kiterjedően. Aztán a Duna, amelyhez kikötők, csónakházak kellenének. Amikor a Rómait felszámolták, akkor kellett volna lépni, de ez a lépés is elmaradt. Sajnos a Vízmű sem partner a fejlődésben, pedig lassan víz nincs a Dunában. Idén kaptunk egy kis ízelítőt, hogy milyen, ha nincs szúnyog. Mindjárt más a leányzó fekvése, bár a madarak is eltűntek, a gólyáról nem is beszélve. Lehetne olyan, mint Portugáliában a mének szigete. Ha már nincs híd, legyenek állatok. Nem vadászokra van szükség, hanem egyre több vadra, hogy gyönyörködhessünk az őzekben, a vaddisznókban. Ez is vonzerő lehetne. Na persze, ehhez ki kellene tiltani a gépkocsikat
6
2012. november-december
Helyi társadalom
a Szigetről, ami szintén illeszkedne a jövő településéhez. Egyik reggel egy gazda panaszkodott, hogy az őzek lelegelik a fáit, a vaddisznók tönkreteszik a földjét, ezért hívja a vadászokat. Ez is egy életszemlélet, csak az a baj, hogy nem ide való. Mi a fontosabb: a vadász, vagy az élővilág? Aki a facsemetéit az őzek és vaddisznók által lakott erdőbe telepíti, annak számolnia kell vele. Szemléletváltás, ez a legfontosabb. Csodálatos Paradicsomot lehetne a Szigeten csinálni, csak meg kellene találni azt a kulcsot, ami nyitja a kaput. A nyugalom, a csend, a szép táj, a Duna mindenképpen meghatározza az
irányvonalat. Minél kevesebb közlekedés, minél modernebb energiaforrások, úgy mint napenergia, szélenergia, na és elsősorban a víz energiája. Ezek hasznosításával működhetne akár egy nyugdíjas ház, ami jelleget adhatna a településnek, ami munkahelyet teremt. Lovas turizmus, fürdő turizmus, bicikli turizmus, vízi turizmus. Na és a legfontosabb, a Duna-part, amelyre jó példa a dunabogdányi aranypart. Ezek a kulcsszavak, de hogy kinél van a kulcs, bizony, az még rejtély. Név és cím a Szerkesztőségben
Egészséges közösség Szirony György állandó szerzőnk rovata A különböző tudományos szervezetek évente közzéteszik statisztikai adataikat az ifjúság körében végzett felméréseikről és ezek az adatok egyre sötétebb képet festenek. A gyerekek körében növekszik a TV, a számítógép előtt eltöltött órák száma, egyre kevesebb időt töltenek a természetben, csökken a sportolásra fordított idő, egyre kevesebbet kommunikálnak a szüleikkel, növekszik a depresszióra való hajlam, folyamatosan nő a túlsúlyosak száma s közöttük azok, akik már mozgásukban korlátozottan elhízottak. A szív és érrendszeri problémák is egyre fiatalabb korosztályokban jelennek meg. A kormányzat ezt szándékozik részben orvosolni azzal, hogy az iskoláknak kötelezően írja elő a napi testnevelési órákat a nemzeti alaptantervben, még akkor is, ha nincs minden iskolában meg a megfelelő tornatermi kapacitás, vagy egyáltalán nincs tornaterem. Bízva a pedagógusok kreativitásában. Méltányolható ez a törekvés, hiszen a jövő nemzedékek egészségéről, fizikai, szellemi teljesítőképességéről, társadalmunk jövőjéről van szó. A falunkban létrehoztunk egy, a hazai viszonylatban korszerű iskolát és megfelelő tornatermünk is van, bár úgy tudom, egyre nehezebb az igényeket kielégíteni. A gyerekek száma nálunk örvendetesen növekszik és a ma még megfelelő állapot rövidesen csak fejlesztéssel lesz megtartható. Az iskolai és egyesületi sporton kívül lehetne még és nem is nagy anyagi ráfordítással, egyéb módokon is segíteni a bajokon. Erről akarok írni. Már egyszer írtam erről a témáról, de a fontossága miatt szükségesnek tartom, hogy újfent foglalkozzam a gondolattal.
Egy sor olyan labdajáték van, amely kicsi helyigényű és a legtöbb korosztályban népszerű. Ezek csokorban: lábtenisz, asztali tenisz, strand röplabda, utcai egypalánkos kosárlabda, tollaslabda. Nos, ezek telepítése nem igényel jelentős anyagi ráfordítást és szaktudást sem, ezért meggyőződésem, hogy ugyanúgy, mint a Füzeserdő utcai fatelepítés, ez is megoldható összefogással, illetve ez lenne az igazi megoldás. Az ember olyan és a gyerekember még inkább az, hogy nem szereti a kötöttségeket, ezért gondolom, hogy ezeket a sportalkalmatosságokat olyan helyre kell telepíteni – ahol csak lehet –, ahol a gyerekek és a felnőttek is akadálytalanul meg tudják közelíteni. A lábtenisz és az egypalánkos kosárlabda pálya telepítésére talán alkalmas hely lenne a focipálya erdő felőli vége, a kapu mögötti területen. Az asztalitenisz a Madárbarát parkba kerülhetne, egy árnyas és szélvédett helyre. A többi pályának is meg lehet találni a helyét a faluban, ahol kellően nagy szabad és kihasználatlan hely található. Akár a Faluház udvara is befogadhat valamilyen pályát. Ennek csak egy hátránya van, hogy bizonyos napokon zárva van az udvar. A pályák megépítését célzott anyagi támogatás mellett a sportegyesületek, klubok, egyletek, vagy akár erre a feladatra alakult civil szerveződések is magukra vállalhatják, szoros együttműködésben a Polgármesteri Hivatallal. Nem elterjedt játék Magyarországon a petanque, (francia golyós népi játék), de Franciaországban nagyon népszerű, különösen az idősek körében igen kedvelt időtöltés, talán ennek a játéknak is tudna helyet biztosítani a Madárbarát park. Miért ne próbálkozzunk meg mi is vele? Ugyanitt
“A gyerekek
száma nálunk örvendetesen növekszik...“
2012. november-december
lehetne felállítani egy-két sakkasztalt is. Úgy gondolom ez sem a pénzen, hanem inkább elhatározáson múlik, de sok embernek segítene az elmagányosodás elkerülésében. Nagyobb kiadást jelentene, de talán már itt van az ideje egy teniszpálya megépítésének is. A játék modernsége, eleganciája a gyerekek és szülők fantáziáját is megmozgatja és a nagy gyerekszám, valamint népszerűsége a felnőttek körében is biztosítaná a pálya kihasználtságát. Ez a labdajáték nagyban elősegíthetné a sport megszerettetését, az igényes játék, a fegyelmezettség megszilárdulását. De a turizmus elterjedése is felveti ennek a szükségességét. Az ötletek megvalósítása újabb lehetőséget biztosítana a különböző korosztályok együttműködésére, az együttélés gyakorlására, az egészséges életmód begyakorlására, vitelére. Mellékesen, de nem utolsó sor-
Turizmus, vendéglátás
7
ban ezekkel a munkálatokkal egy valóságos igényt, szükségszerűséget elégítenénk ki. Ez sajátossá és példaadóvá tehetné a településünket, ezekkel a megoldásokkal akár pályázati pénzek megszerzése is lehetővé válhatna. A gondolataimat továbbgondolás céljából vetettem papírra és megvallom őszintén, nagyon remélem, hogy nem jutnak a falra hányt borsó sorsára. Remélem, hogy még ideje- korán hozakodtam elő a témával és az önkormányzat a jövő évi tervezésnél képes lesz és akar vele foglalkozni. Kedves Olvasó, abban reménykedem, hogy neked is érdemesek ezek a gondolatok. Kívánok minden jót! Szirony György
Szigetmonostor színei Voltunk már egy valóban csillagfényes éjszakában? Na nem amolyan Budapest melletti, közvilágítás által elhomályosított éjszakára gondolok, ahol csak a legfényesebb csillagok látszanak, hanem arra az éjszakára, ahol a haloványabb ragyogás is a szemünkbe jut. Az emberek nagy része ismeri a leghíresebb csillagokat, de mekkora élmény ezek mögé látni, és a kevesek által ismert égitesteket felismerni az égbolton. Amikor egy ilyet egyszer megtalál, felismer az ember, sőt még valamilyen élmény, mondjuk egy csillogó szempár, egy forró érzés kapcsolódik hozzá, akkor a legragyogóbbá válik számunkra, még akkor is, ha ez a ragyogás, magnitudóban nem lesz a másikkal összemérhető.
Szigetmonostori turisták - fotó: Kis herceg
Hogy jön a csillagfény Szigetmonostorra? Az igazi kérdés nem ez, hanem az, hogy hogyan töri át a környező rivalda fényt. Mert ez az első ránézésre halovány csillag
mi vagyunk, itt, Budapest és Szentendre árnyékában. Vegyük számba, hogy melyek azok a színek, amelyekből Szigetmonostor turisztikai fénye láthatóvá erősödhet! Ha a régmúlt korokon átívelve szemléljük, a különböző korok ásatási helyei az ősidőkről beszélnek, de egyenlőre még csak a föld alatt. Elérve az időszámításunk kezdetének korszakát, a Római Erőd bukkan elő a Duna mosdatta ártéren. Az erőd révén tagjai lehetünk egy láncnak, a Limes láncolatának, amely jó eséllyel és nagy lelkesedéssel halad az Unesco Világörökség cím felé. Önmagában a cím, a régmúltban is csak arra volt alkalmas, a hajdani pártkongresszusokon, hogy az ósdi kor feslett sötét foltjait csillogón eltakarja. Az igazi cím nem a mellen, hanem a tettekben, eredményekben ragyogott, és ragyoghat ma is, melynek a cím csak éke, és nem fénye. Amennyiben a világörökségi címet megítélik (legkorábban 3 év), addigra nekünk a romokon kívül programot, rendezettséget is kell mutatnunk. Ehhez csatlakoztatható a ma is meglévő, de csak takarékon égő vendégváró kínálat. A falu természeti értékei, egyedi növény- és állatfajokkal, amely egy jó ízű, frissítő, tiszta levegővétellel párosulva nyújt igazán szép élményt. Ehhez a túra utak felélesztése, a kerékpáros és lovas útvonalak kitűzése, megépítése teremt szoros kapcsolatot. A Duna ölelése jelentette vízi élet, a helyi kézművesek egyedi termékei, a kistermelők ízei, vendéglők kulináris gazdagsága, a szálláshelyek barátságossága, mind egy-egy színe a ma még talán pislákoló fénynek. Sok olyan történetet hallok, hogy ezeket az egyes helyeket ismerők máris fényesebbnek látják Szigetmonostort, amikor pihenésükhöz készülődve fellapozzák a világtérképet.
8
2012. november-december
Tudvalevő, hogy a csillagok fénye négy tényezőtől: a tömegtől, a mérettől, a tőlünk való távolságtól és a hőmérsékletétől függ. Ezek közül az első három adott, annak a szemében, aki először szerez élményt rólunk, de a negyedik, a hőmérséklet, amelyet meleg szívvel, barátsággal, szeretettel tudunk újra és újra hevíteni, általunk is befolyásolható. Ha elérjük a barátság által a „hőmérséklet emelkedését”, a másik három tényezőben is változás áll be. Így Szigetmonostor fénye is tündöklőbb lesz.
Turizmus, vendéglátás
Ha ez sikerül, benépesülhetnek a nyaralók is szállóvendégekkel, a konyhák megtelhetnek helyi ízekkel, a szántók és az udvarok terményekkel és jószágokkal, feltöltődhetnek a szívek reménnyel. Ahogy a munkavégzés nem érdem, de az érdem csakis a munka által nyerhető el, úgy kell mindenkinek megfogni a munka végét: ez vezet eredményre. Mzs
Monostori turisztikai körkép Molnár Zsolt polgármester cikksorozata Az Újságoló 2012. évi októberi számában megkezdett cikksorozatot folytatjuk, mely a szigetmonostori turisztikai szereplőkkel készült interjúkat mutatja be. A vendéglátásban, szállásadásban, szolgáltatásokban résztvevők körét, a Monostour néven szerveződött közösség szereplőinek tevékenységét, terveit, céljait ismerhetjük meg. Jelen számukban Gulyás Józsefnek, a Regatta Hotel igazgatójának tette fel kérdéseit. – Hogy kezdődött? – Polgármester úr keresett meg, és kedves szavakkal vázolta fel egy Monostour koncepcióját. Biztosra mehetett, sok, általunk szervezett konferencián vett részt, ismerte az aktivitásunkat. Találva is éreztem magam, hiszen a szakmám is a turizmus szervezése, a tapasztalataim pedig tényleg országosak. Egyik fontos vállalkozásunk a horányi Regatta Hotel, ami erősen megszenvedi, hogy a Dunakanyar kiment a divatból. Nem hagyhatjuk ennyiben. - Mi az Ön számára a legfőbb érték, amely mentén működteti a vállalkozást? – Én útkereső vállalatvezető vagyok. Az elmúlt években megtanultam, hogy az “úgy szoktuk” nem mindig vezet célra. Horányban különösen nehezek a feltételek. Nagyon rövid szezonnal küszködünk, alacsony a fizetőképesség. Rutinból, a régi ötletekkel itt semmire nem lehet menni. A legfontosabb érték mégis, minden nehézség mellett is az, hogy a hozzánk érkezőket szeretettel, sok humorral, és meglepetésekkel várjuk. Például évek múltával is visszajárnak hozzánk a nálunk egybekelt párok. Mert szeretetet adtunk nekik.. - Turisztikai szempontból miben látja SzigetmonostorHorány erősségeit? – Sem az épített, sem a természet adta vonzerőkben nem rendelkezünk országosan figyelemre méltó különlegességekkel. Óriási helyzeti előnyünk azonban van. A fővá-
rostól és az aglomeráció két meghatározó településétől, Szentendrétől és Dunakeszitől átölelve élünk. Elsősorban nekik, mi jelenthetjük az életteret. Hogy miben: vízisportokban, lovaglásban, kerékpározásban és mindenben, ami aktiv. Például a remek rendezvények terén is. Nem véletlen, hogy a cégünk neve is Aktiv Hotels International. Nagyon régen hiszek abban, hogy ezek a mi szigetünknek is a kitörési pontjai, viszonylag alacsony beruházásokkal.
Gulyás József beszédet mond - fotó: Kis herceg
– Mit tehetnénk azért, hogy a település még vonzóbb legyen az idelátogatók számára? – A megoldást abban látom, hogy el kezdjük szeretni azt a helyet, ahol élünk, dolgozunk, nyaralunk. Ha szeretni fogjuk, tisztán is tartjuk, ápoljuk. Mindenki meglátja majd sokkal vonzóbb lesz az idelátogatóknak, mint ma. Persze rengeteg a külön érdek, nagyon sok a másképp gondolkodás. Kevés hazai település szenvedte azt el, hogy egy nálánál nagyobb nyaraló falu nőtt rá. Más kultúrájú és életmódszerűen nem itt élő emberekkel. Mélyen élő évtizedes sérelmek vannak. A kiegyezés, amiben a tapasz-
2012. november-december
talataim révén magam szívesen vállalok katalizátor szerepet is, a község fellendülését hozza... – Hogyan képzeli el a község, és ezen belül a vállalkozás életét öt év múlva? –A mindannyiunkat sújtó válság véget ér. Egy új, óvatosabb, racionálisan gondolkodó generáció felfedezi a Szentendrei-szigetet, ami közel van, és megfizethető. Környezetbarát beruházások, agrárgazdaság telepszik le. Munkahelyek jönnek létre. Így vagy úgy, javul a sziget közlekedése. A településen sok “árok” kerül betemetésre, és megindul egy lassú, egyenletes fejlődés. – Ha egy mondatban össze kellene foglalni, mi lenne a mottója?
9
Közlekedési információk
– Szeresd csak fele annyira a településedet, mint magad, és meglásd, te magad is messzebb jutsz! - Jó, de Ön, kedves Gulyás Úr, mit fog tenni a településért? – Köszönöm a kérdést! Azok szerint az elvek szerint folytatom a munkámat, amit az interjúban is felvázoltam. Igyekszem olyan eseményeket létrehozni, amelyek Szigetmonostor és Horány közösségét egybekovácsolják, minden nehézség ellenére is részt veszek a jó szándékú közös gondolkodásokban. Fejlődő pályán igyekszünk tartani a Regattát, a település és a magunk örömére. Molnár Zsolt
Tanácsok a télen közlekedőknek Beköszöntött a tél. Az utak havasok, eljegesedettek, csúszósak. Az év ezen időszakában a közlekedési balesetveszély fokozottan fennáll, mind a gépjárművel, mind pedig a gyalogosan közlekedők számára. Néhány hasznos tanáccsal kívánjuk segíteni a biztonságos közlekedést. – Tájékozódjon az útviszonyokról (rádió, televízió, internet). – Csak a téli közlekedésre felkészített, jó műszaki állapotú járművel induljon el, különös tekintettel a gumik állapotára! – Havas időszakban a gépkocsiban legyen hólapát, vonókötél, alkalmanként kis mennyiségű érdesítő anyag. – Óvatosan válassza meg a sebességet, ügyeljen arra, hogy a gépkocsiból nem mindig észlelhetők a lokálisan lefagyott területek. - Tartson biztonságos követési távolságot, vegye figyelembe a megnövekedett fékutat! – Ne kockáztasson az előzésnél! – A munkagépek mögött síkos az útszakasz, mert a só olvasztó hatása nem azonnali, az ekék után pedig vékonyan tömör hó maradhat. Ezért a sárga villogóval felszerelt gépek megpillantásakor már fokozatosan vegye vissza a sebességet, nehogy rácsússzon a munkagépre és gyakori féklámpa villantásokkal figyelmeztesse arra az Önt követő járművet is! – Lemaradva kövesse a munkagépet és ne próbálkoz-
zon az előzéssel, nem tudhatja, milyen az út állapota a munkagép előtt! – Ha szembe találkozik munkagéppel, csökkentett sebességgel haladjon el mellette, így elkerülheti, hogy szórás esetén a nagyobb sószemek kárt okozzanak gépkocsijában és biztonsággal el tudja kerülni az ekéző jármű méretén túlnyúló ekeszárnnyal való találkozást. – Ha elakadás-veszélyes helyhez közelít, ne próbáljon meg azon áthaladni (esetleg fokozott sebességgel), mert a balesetveszély lényegesen megnő! Itt a fő szabály az, hogy a hóeltakarítást ne akadályozza a gépkocsi. – Kerülje az elakadást! Kezdődő hófúvás, intenzív havazás esetén a legközelebbi lakott hely elérésekor helyezze biztonságba gépkocsiját, úgy várja be, míg az út ismét járható! Az elakadt járművek akadályozzák a hó eltakarítását és a legnagyobb gondosság esetén is kárt okozhatnak benne a munkagépek vagy a ráekézett hó. – Az elakadt gépkocsit lehetőleg ne hagyja az úton, vagy ha mégis, akkor értesítési helyet és módot jelöljön meg feltűnően látható helyen! – Hosszabb utazásnál nem árt, ha takarót, tartalék ruhát és enni- innivalót is becsomagol. – Útközben időben gondoskodjon üzemanyagról, még rövid távolságra se induljon el kevés üzemanyaggal! Szerkesztőség
Számítógépszervíz Szigetmonostoron 2015 Szigetmonostor Klapka u. Tel: 06/30 9483-709 e-mail:
[email protected]
10
2012. november-december
Életmód és környezet
Régi receptek gyűjtése A Családsegítő Szolgálat felhívása Kedves Nagyszülők! A Családsegítő Szolgálat, hagyományőrzés céljából szeretne régi, jól bevált recepteket gyűjteni, melyek olcsó, gyors és viszonylag kevés alapanyagból összeállíthatók. Amennyiben sikerül támogatókat találni, ezt nyomtatott formában, receptgyűjteményként is megjelentetnénk. Kérjük segítsenek, hogy a fiatalok által nem, vagy kevésbé ismert egyszerű, de nagyon ízletes ételek receptjeit minden monostori lakos megismerhesse. A gyűjteményben a receptek, az ajánlók nevével jelennének meg. Receptgyűjtést a 2012 év folyamán: december 19. szerda, 9.30-11.30 óra. Helyszín: Szigetmonostor Faluház civil terme. (Árpád u. 15.) Minden kedves érdeklődőt szeretettel várok! Szöllősi Judit családgondozó.
Él egy fenyő a szobában és a szívünkben A Szigetmonostori Kertbarát Kör rovata (folytatás) Fiatalnak tartom magam, de sokszor el szoktam merengeni a múlt kedves, örömteli pillanatain, a felhőtlen gyermekkor múlhatatlan báján. Akkor minden sebezhetetlen volt és különleges. Miért változik a világ és változunk mi? Miért nem adtunk, miért nem segítettünk, miért nem beszélgettünk, látogattunk, kedveskedtünk, mikor megtehettük volna? És miért most, 330 nap után jut eszünkbe, hogy ez mind megvalósulhat az év minden napján? Ilyen gondolatok kavarognak a fejemben, hagyom, hogy megérintsen ennek az időszaknak a misztériuma, mondanivalója, atmoszférája, mire decemberré forrja ki magát a hosszú esztendő. Az állapotot így nevezik: Karácsony. Bizony Karácsony van. Hamarosan kiválaszthatjuk a fenyőfát, ami egy kellemes családi program. Jobb helyeken még egy bögre forró teával is megkínálnak (ha már ott hagyunk ezreket). Az utóbbi években jól bevált módszer, miszerint a karácsonyfa beszerzése a család férfi tagjainak a feladata, ahogyan a faragás, az égősor kibogozása és felkínlódása is a fára. Ettől olyan szép az egész, az ilyen pillanatokra emlékszünk vissza mosolyogva húsz év múlva is. Kezdetnek eloszlatnék egy-két tévhitet a vágott fenyőkkel kapcsolatban: A fenyőfákat az ültetvényeken már november elején elkezdik kivágni és méret, valamint minőség szerint frakcionálni. Friss, decemberi vágás ritka esetben történik és csakis kistermelők folyamodnak ehhez. Tehát, téved az, aki azt hiszi, hogy karácsony előtt két nappal jön egy teli
kamionnyi friss vágású fenyő. Sok faiskolában mondják a vásárlóknak, amit azok hallani akarnak, így aki ragaszkodik a frissességhez, ugyanúgy hazaviszi a fenyőt, amely ugyanakkor lett kivágva, mint a többi. Ne ijedjünk meg, a növényeket a hideg idő és a gyanta sokáig életben tartja és nem kezd hullani. Árulkodó jel, ha a kiválasztott növény száraznak tűnik, erősen hullik (luc, ezüst), már a megvásárlás pillanatában. Az ilyen növény hazavitelét mellőzzük.
Illusztráció - fotó: Internet
Persze, sajnáljuk a kivágott fákat, de ne feledjük, hogy ezek ültetvényeken mesterségesen termesztett növények, úgy termesztik őket, mint a búzát. Rengeteg civil szervezet és multinacionális vállalat, üzletközpont a WWF-
2012. november-december
fel karöltve minden kivágott fenyő után újat ültet, illetve telepítési adományokat gyűjt. Azt se felejtsük el, hogy hiába, hogy mi éppen nem vesszük meg a vágott fenyőt, az a kivágott mennyiségen nem változtat. Legjobb választás a nordmann, illetve a duglász, ezek a legtartósabbak. Utóbbi kellemes citrusillatú és elérhető árú. Sokan szeretik a mai napig a tradicionális lucfenyőt. Igazi karácsony illata van, valódi örökifjú retrofenyő. Hűvösebb szobákban egész tartós tud lenni, ám erősen felfűtött lakásban gyorsan hullani kezd. A hosszútűs feketefenyő is kedvelt egy kisebb szegmensben, mivel tartós és formás ágrendszere van. Újdonság itthon a hamvaskék kolorádói jegenyefenyő, mely ugyancsak tartós és fenséges látványt nyújt, mostanság kezd elterjedni magyar régiókban. Árak lentről felfelé: luc, feketefenyő, ezüst, duglász, kolorádói, nordmann. Választhatunk élő növényt is, konténereset, vagy földlabdásat, amit mi otthon beültetünk cserépbe. Fontos, hogy megbízható helyen vásároljunk, ha lehet, kertészetben, ahol eredési garanciát is vállalnak a növényre. Ne vegyünk meg olyan fenyőt, ami szabadgyökerű (létezik, sajnos láttam is ilyet), aminek irreálisan kicsi földlabdája van, vagy a földlabda zacskóba van csomagolva, ha száraznak tűnik a növény, vagy ha besült rügyeket észlelünk. Ha mi ültetjük be a fenyőt, ügyeljünk arra, hogy megfelelő méretű cserépbe kerüljön, bőven jusson a földlabda alá és köréje is savanyú föld. A beültetett fát locsoljuk meg és hagyjuk kint. Karácsony előtt 3-4 nappal tegyük melegebb, kb. 10-12 celsius fokos helyre, garázs-
Civil kurázsi
11
ba, műhelybe, lépcsőházba. Bevinni a szobába csak 24én szabad és szoktassuk magunkat a gondolathoz, hogy nem maradhat sokáig, ha szeretnénk kiültetni tavasszal. Azon a 10-14 napon, amikor a növény bent van a lakásban, többször locsoljuk meg, permetezzük át a lombozatot hideg vízzel, tehetünk a tövéhez a cserépbe minden másnap pár jégkockát. Legyen közel ablak, gyakran szellőztessünk, engedjünk be egy kis telet, hideg levegőt. Fontos, hogy ne legyen radiátor, kályha közvetlen közelében, ha tehetjük, távolabb díszítsük fel. Szilveszter után , folyamatos szoktatás mellett tegyük ki a szabadba úgy, hogy 3-4 napig köztes hőmérsékleten tartsuk, csak utána helyezzük el a kertben. Ha enyhe idő lesz januárban, kiültethetjük szabadföldbe, de érdemes megvárni a tavaszt, mikor látszik a hajtásnövekmény és biztosak lehetünk az eredésben. A Szigetmonostori Kertbarát Kör a téli hónapokban átmenetileg szünetel, de az e-maileket, hívásokat fogadjuk, az írásokat közöljük. Következő találkozónkat 2013 március első szombatján tartjuk a Faluházban, délután 17 órakor. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Ezekkel a gondolatokkal és tanácsokkal kívánunk minden kedves olvasónak és kertbarátnak Boldog, Békés, Meghitt Ünnepeket, Áldott Karácsonyt! Szigetmonostori Kertbarát Kör Németh Dániel (elnök) Tel: 06 20 500-9089 E-mail:
[email protected]
Laci bácsi a legnagyobb révész
repelt, pozitív képet alakítva ki a dunai átkelésről. Pásztor Laci bácsi 2012-ben a Nagy Révész díj díjazottja, gratulálunk és kívánjuk, hogy még hosszú éveken keresztül vele kelhessünk át Szentendrére a Dunán! Szigetmonostor az országban az egyetlen település, amelynek 4 Szerkesztőség folyami átkelője van, ezek közül az egyik az, amelynek a révésze elnyerte a Révhajósok Országos Szövetsége által adományozott Nagy Révész díjat. A díjat elnyerő révész az elsők között, az 1980-as évek elején vette saját kezébe a korábban állami átkelőt. Nincs a faluban, aki ne ismerné, akinek valamilyen jó emléke ne fűződne hozzá. Akinek még nem ugrott be, hogy ki a díjazott, talán a következő mondatok alapján felszáll a köd. Édesapja is a folyón való átkelésen ügyködött hidászként. Ő maga egy hajós dinasztia alapítója, hiszen egyik fia hajóskapitányként navigálja a Dunán közlekedő hatalmas hajókat. A legnagyobb árvizek idején is vele lehet legtovább átkelni a Dunán. Volt olyan időszak, amikor két átkelőt üzemeltetett. A nevével fémjelzett rév több filmben, és híradásban sze-
Laci bácsi hajója - fotó: Kis herceg
12
2012. november-december
Civil kurázsi
Kezdetektől napjainkig Számvetés a Faluszépészeti Egylet munkájáról 2003 őszén alakult az egylet, olyan tagokkal, akiknek fontos, hogy védjék, óvják és szépítsék az épített és természeti környezetüket. Sok ötletünk volt a megalakuláskor, mindenki pontokba foglalta, fontossági sorrendbe. Jelentem, nagyon sok minden teljesült azóta a tervekből. Hatodik éve őrizzük szombatonként a sittudvart, és talán-talán megszokták a honpolgárok, hogy nem az erdőbe kell vinni a fél fürdőszobát. A tervekhez pénz kell! Különböző pályázatokon indulunk, és keressük az újabb lehetőségeket, hogy hol tudunk pályázni. Nagyon nagy segítség, hogy Bencsik Zsóka önzetlenül, profizmussal pályázik és pályázik velünk, fáradhatatlanul. Elszámolunk időre, fillérre pontosan a megnyert pályázatokkal.
Munkaebéd - fotó: Faluszépészeti Egylet
Felsorolom – nem a teljesség igényével –, hogy mi mindent csináltunk – nem csak a mi örömünkre. – Térképes, irányító, üdvözlő táblákat terveztünk, kiviteleztettük és felállítottuk az önkormányzat anyagi segítségével. – Hirdettünk fotópályázatot, csináltunk kiállítást. Abból lettek a képeslapok a faluról, amit lehet kapni a postán, a pékségben és a gazdaboltban. – Hagyományőrző kiállításhoz anyagot gyűjtöttünk Végmann Ildikóval és Pallós Katóval, és bemutattuk a népi ruhákat, eszközöket, szerszámokat, hímzéseket. Nagy siker volt! – Családi fényképekből kiállítást rendeztünk, ennek anyagából lett a nagyon szép megjelenésű Szigetmonostor anno című könyv, ami nem jöhetett volna létre, ha nem bíznak bennünk azok, akik szponzorálták a megjelenését. Ezek voltak a nagyon szép, lélekemelő munkák.
Az egylet kezdett baráti társasággá válni, ahogy jobban megismertük egymást a közös munkák során. Minden évben tavasszal és ősszel megrendezzük a cserjebörzét, aminek háziasszonya Ivánkay Judit. Zöldforrás pályázaton 2010-ben 1.300.000 Ft-ot nyertünk, ebből a pénzből nagyot tudtunk előrelépni a Madárbarát park létrehozásában, parkosításában. Ekkor készültek a padok, a pavilon, a 20 madárodú, a fapallós út, sajnos csak a tervezett 1/3 része, mivel nem volt több pénzünk rá. Ekkor 201 db cserjét ültettünk el. Folyamatosan, minden évben pályázunk a Nemzeti Civil Alaphoz (ma már Nemzeti Együttműködési Alapnak hívják), hét év nyertes pályázataiból összesen 1.477.000 Ft-ot nyertünk. Ebből fizettük a grafikust a Szigetmonostor anno könyv tervezéséért, a pet palackpréseket, a park megtervezését, az utcanévtáblák elkészítését. A park padjainak, a két kapunak, a kishídnak, a lépcsők faanyagának a vásárlását is ebből oldottuk meg. 2009-ben a Norvég Civil Alap pályázatán – amit Bencsik Zsóka és Kecskés Tünde állított össze – nyertünk 2.100.000 Ft-ot, az ország 953 pályázatából 96-an részesültek támogatásban. Mi is köztük voltunk. Kezdődhetett a nagy munka: szervezetépítés komposztálás projekttel összekötve. Kis csoportokban dolgoztunk, felmértük az igényeket, megterveztük és megcsináltattuk a komposztládákat, kiosztottuk, ismeretterjesztő előadásokat szerveztünk, könyvet szerkesztettünk Zsókával a komposztálásról, mely a projekt részeként jelent meg. A Norvég Civil Alap úgy ítélte meg a munkánkat, hogy az egyletet példának mutatta be megjelenő évkönyvükben. Az önkormányzat által kiírt pályázaton is minden évben nyerünk. Ebből a pályázati pénzből kezdtük el az őshonos fákat ültetni a madárbarát kertben, az őshonos cserjéket a budapesti polgárőrség adományozta falunak, s az elültetésben is segédkezett. Pácot vettünk a faépítményekhez, az utcanévtáblák fémlábait ebből gyártattuk le. 2011-ben ebből folytattuk a komposztládák gyártását és kiosztását. Most, hogy a számvetésre készültem, először gyűjtöttem össze, hogy 2006 óta mennyi támogatást nyertünk el különböző szervezetektől, és építettük be a falu javára: NCA: 1.477.000Ft; Szigetmonostor Önkormányzata: 1.210.000 Ft; Zöld Forrás (KvVM): 1.300.000 Ft; Norvég Civil Alap: 2.100.000 Ft; Pest Megye Önkormányzata: 200.000 Ft; ANTSZ (Pest megye): 150.000 Ft; Összesen: 6.437. 000 Ft
2012. november-december
Köszönöm Zsókának ezt a megnyert 6.437.000 Ft-ot, a pontos elszámolásokat, mert az ő segítsége nélkül, és az egylettagok önkéntes munkája nélkül nem tudnánk ilyen eredményesek lenni. Terveink a közeljövőre: Vászontáskák gyártásával megspórolhatnánk a rengeteg nejlonzacskó használatát; igényelni lehetne majd az egylettől, persze csak akkor, ha nyerünk majd egy újabb pályázaton. Szeretnénk egy régi idők házát berendezni, ahol bemutatnánk a viseleteket, a
13
Civil kurázsi
régi paraszti eszközöket, ahol lehetne népi mesterségeket tanulni. Keressük azt a pályázatot, amiből lehetne házat venni erre a célra. Köszönöm év végén minden egylettag munkáját, az önkormányzat támogatását. Boldog, békés ünnepeket kívánok! Herrer Valéria
Csak az egylet! Fűr Sándor írása a zenepavilon fejlesztéséről A Faluépítő Egylet begyorsult az év végére. A sikeres fahíd-projekt után újabb fejlesztést abszolvált, teljesítve az éves uniós előírást. Az MBP (Madarász Bajtársi Park) komolyzenei pavilonjának sóderes padlóját sikerült végre a méltó antik téglapadlóval lefedni.
Zenepavilon - fotó: Furhaus
A pagoda padlójának befejezése évek óta húzódott, mert az egylet minden energiáját és pénzét a növénytelepítésre és a „kinek a feladata a fűnyírás?“ problémakörbe fektette. Bár a pavilont legtöbbet használó helyi ifjúság már megbarátkozott a csikkeket és a törött sörösüvegeket kön-
nyedén elnyelő jól túrható homokos kaviccsal, egyeseket mégis zavart a takarítás nehézkessége (nem a helyi fiatalságot, mert ők az üres dobozos sörrel sem tudnak bekosarazni a kb. 2 m-re lévő szemetesbe). De folytassuk a lényeggel: a református parókián a melléképület bontásakor régi nagyméretű téglák kerültek elő. A felesleges habarcs eltávolítása és a tégla felszínének próbacsiszolása után nagyon szép felület állt elő. A döntés gyorsan megszületett, az egylet megvásárolta az anyagot. Az idei nyár elején történt, utána elkezdődött a szokásos tehetetlenkedés, azaz nem történt semmi. A 400 db habarcsos-koszos tégla jól érezte magát a dzsuvában, ahova deponálva lett, a Sitt udvarban. De hagyjuk a sittelepet, az mégiscsak az, ami, a faluban számos hely néz ki hasonlóan. Az év végére az egylet könyvelőjének több álmatlan éjszaka után sikerült egy kis pénzt előteremtenie, így mód nyílt a téglapadló elkészíttetésére. A munka zömét a bontott tégla megpucolása és átcsiszolása tette ki, amit egy leányfalusi alvállakozó sajnos nem vállalt, így kénytelenek voltunk szerződtetni Josef Repimeyer (Répási József jelenleg Tirolban él és dolgozik) antik-téglacsiszoló mestert. A burkolat jól sikerült, mintázata remekül passzol a patinás lovagcserép fedéshez. Már alig várjuk, hogy az egylet elnökasszonya átvágja a szalagot és sajátkészítésű forraltborával avassa fel a kompletté vált létesítményt.
Az aktuális szigetmonostori hírek szállítója:
www.szigetmonostor.hu
Furhaus
14
2012. november-december
Civil kurázsi
Monostori ping-pong hírek Szigeti Veszedelem Asztalitenisz Szakkör beszámolója A nyári szünet után újból beindult a ping-pong élet Szigetmonostor Faluházban. Örömmel tapasztaltuk, hogy a régi megszokott gárda mellett néhány új sportolni vágyó fiatal is megkeresett minket. Idén ősszel elindítottunk egy ta-nulj pingpongozni mozgalmat, melynek keretében a csütörtöki és a szombati foglalkozás első órájában olyan tehetséges fiatalokkal foglalkozunk, akik szeretnék elsajátítani a modern asztalitenisz csínját-bínját. Tehát, aki ambíciót érez magában, és szeretne ezzel a csodálatos sporttal kicsit komolyabban foglalkozni, jelentkezzen csütörtökön és szombaton Barta Szilveszternél.
II. hely: Gerlai Dániel III. hely: Mocskonyi Mirkó Női kategória: I. hely: Magyar Viktória II. hely: Székely Andrásné III. hely: Karvalics Brigitta Férfi kategória: I. hely: Baluka Tamás II. hely: Morvay Bertalan III. hely: Berki Balázs Köszönjük mind a szervezőknek, mind a résztvevőknek ezt a szép napot!
Felnőtt kategória - fotó: SZIVASZ
Szeretettel várjuk azonban az idősebb korosztályt is, aki kulturált körülmények között ütné el az időt. A sport után büfé várja a megpihenni vágyókat, halk zenével és színvonalas kiszolgálással. November 17-én, Szigetmonostor Faluházzal megrendeztük a 3. Szentendrei-szigeti Kupát. Legnagyobb örömünkre a résztvevők száma majdnem megduplázódott az eddigiekhez képest. Ez 70 indulót jelent. Az összes környező településekről érkeztek versenyzők. Gyermek, női és férfi kategóriában mérhették össze a versenyzők tudásukat. Rengeteg magas színvonalú, izgalmas csatát nézhettünk végig. A majdnem egész napos program végén azzal a tudattal búcsúztunk a résztvevőktől, hogy jó úton járunk, és folytatni fogjuk ezt a már hagyománnyá vált versenysorozatot. III: Szentendrei-szigeti Kupa eredményei: Gyerek kategória: I. hely: Kristóf Balázs
Gyermek kategória - fotó: SZIVASZ
Örömmel jelentem be, hogy két új taggal növekedett versenycsapatunk, a SZIVASZ létszáma. Török Gáborral egy nagy tudású óriási tapasztalatokkal rendelkező játékossal, valamint Darabos Istvánnal pedig egy fiatal, fáradhatatlanul küzdő játékossal bővült keretünk. Eredményes felkészülésünknek, és győzni akarásunknak eredményeképpen a Budapesti Kerületi bajnokság II. osztályában pillanatnyilag a 2. helyen szerepelünk. Remélhetőleg győzelmi sorozatunk sokáig kitart, ami azt eredményezheti, hogy jövőre akár felsőbb osztályban is indulhat csapatunk. Befejezésül még egyszer invitálok mindenkit, aki szereti a ping-pongot, szeretne kulturált körülmények között sportolni, jöjjön, üssük el együtt az időt Szigetmonostor Faluházban, csütörtökönként 18.00 órától, szombatonként 9.00 órától! Fejes Ferenc - SZIVASZ
2012. november-december
Civil kurázsi
15
A pálya széléről (folytatás) Ennek ellenére a csapat és a szurkoló tábor nem csügged, sokan látogatják a meccseket, sokszor még vidéken is több a monostori drukker, mint a helyiek. Nagy az ünneplés egy jól sikerült meccs közben és után, főként ha még győzött is az együttes. Ha mindent megteszünk, a csapat egységes, egészséges, mégis jöhet a fiaskó. Összekerülhetünk erősebb ellenféllel, tőlük kikapni nem szégyen, csak kellemetlen. Bosszantó viszont, mikor az ellenfél nem erősebb vagy netán gyengébb, mégsem jön a győzelem, de hála Istennek erre kevés a példa. Sok jó hangulatú, jó meccset láthatunk, és külön öröm, ha „megy a labda”, szép a játék. A jól sikerült labdamenetek remek befejezéssel – főként ha még az ellenfél hálója is zörög, – képesek feledtetni egy bizonyos időre még napi gondjainkat is, amiből sajnos mindenkinek jut bőven. Szép, kreatív játék a labdarúgás, szereti a játékos, szereti a szurkoló, mégis képesek vagyunk időnként közösen tönkretenni, de talán nem szándékosan. A küzdelem hevében reagálhat rosszul a játékos, és ha nem képes indulatait féken tartani, összekülönbözhet az ellenfél játékosával, netán a játékvezetővel. Ezekből a helyzetekből általában lehetetlen jól kijönni, könnyen jöhet a kiállítás és eltiltás, amivel csak büntetjük saját csapatunkat. Ilyenkor természetesen elszabadul a pokol a pálya szélén a játékvezető összes fel és lemenője szóban megkapja a magáét. Sokak szerint a bírók többsége perverz módon, szinte csak azért vállalja a játékvezetést hogy időről időre keresetlen szavakkal illessék rokonságát. Gondolom ez nem így van, de hogy megkapja, az egészen biztos, hisz ő sem kivétel, emberből van, hibázik, de talán a legnagyobb hiba sokszor hogy a tévedését nem ismeri be. Ez azért nem jelenti azt , hogy korrektül már nem képes ítélni, de ha az ítélet bennünket sújt, az mégiscsak fáj és ilyenkor sokszor kezdődik a bírószidás. Ez felesleges ugyan, mert magunkra húzhatjuk a bírók haragját, ami elkísérhet több meccsen keresztül, a teljes szezonra rányomhatja bélyegét.
Sokszor érthető azonban játékosaink kitörése, mert egy dolog a játékvezetői tévedés, más viszont a tudatos mérkőzés elvezetés, amire láthattunk példát mondjuk tavaszszal Leányfalun. Aki látta a mérkőzést az tudja, a játékvezető a kezdőrúgás pillanatában eldöntötte, ki nyerhet. Természetesen elszabadultak az indulatok, több kiállítás és vereség lett a vége. Aztán ott vannak a szurkolók! Ahány ember, annyi vérmérséklet, és senki nem rejti véka alá véleményét. Kimennek a pályára egy jó meccs reményében, vagy netán leengedni egy kicsit a gőzt, ami egész héten felgyülemlett. Van, aki túlzottan szereti hallatni hangját, van aki mérsékeltebb, néha mégis hangos. Azzal együtt, hogy nem értek egyet a túlzott durvaságokkal (olykor csitítok ), egy meccs már csak ilyen. Egy apuka egy alkalommal megszólított: – “Debreczeni Úr, ezt is írja meg, mert ez is közügy.” Ez történt egy bírószidás után, miközben a gyerekek a pálya körül játszottak. Igaza van, lehetne mindenki mérsékeltebb, akkor is próbáltam csitítani, ennyire sikerült. Megjegyezném, mérkőzés kéthetente van itt helyben, ami az ominózus napon kettő órát jelent, mint hangos időszak. Talán lehetne erre a rövid két órára csendesebb helyen tölteni az időt a gyermekekkel, ez is egy megoldás, mert a meccsen óhatatlanul jön a szelepleeresztés, ha helyes, ha nem. Egyébként őszintén köszönöm a megszólítást, mert egy olyan apuka szólított meg, aki olvassa írásaimat és tudja, hogy közügyekkel foglalkozom. Ez erőt ad a további munkámhoz. Egyébként gondolataim nem ragadtak le a pálya szélén, rengeteg van a tarsolyban, és mind közügy. 2013 januárjában folytatom. Debreczeni Lajos
Köszönet a református egyháznak Ezúton mondok köszönetet a Szigetmonostori Református Egyházközségnek a februári lakástűz alkalmával a károsult elhelyezéséhez nyújtott gyors segítségért, a bonyodalmak és rendezésre váró kérdések miatt a szálláshely november 30-ig történő biztosításáért, valamint, hogy a szálláshely fűtéséhez történő hozzájáruláson kívül egyéb térítést nem kérve nyújtott segítő kezet Emma néninek. Ő december 1-től Horányban lakik albérletben. Köszönet azoknak is, akik támogatták, amennyiben lehetőség lesz a saját telkén a lakhatását kialakítani, jelezni fogom, és ekkor újra számítunk a jóérzésű támogatásokra. Molnár Zsolt
16
2012. november-december
Művészet, klutúra
Strófa - Irodalmi rovatunk Rovatszerkesztő: Németh Dániel és Szirony György Kedves Olvasók! Fogadják szeretettel most induló új rovatunkat, melyben verseknek, idézeteknek, elbeszéléseknek, egyperces novelláknak, irodalmi töltetű gondolatoknak adunk helyet. A Strófába bárki írhat, illetve küldheti kulturális sorait a
[email protected] e-mail címre, ha szeretné, hogy megosszuk az olvasókkal. Most, az első megjelenés fényében és a Karácsony közelségének alkalmából fogadják szeretettel és olvassák ünnepi összeállításunkat. Ezekkel a sorokkal kívánunk mindenkinek Boldog Karácsonyi Ünnepeket!
Márai Sándor - fotó: Internet
Márai Sándor: Füveskönyv – A szeretetről Szeretetet lehet adni és lehet kapni. Csak egyet nem lehet:szeretetet zsarolni. S ezt legtöbbször nem tudják azok a szegények és szerencsétlenek, akik szeretetre éhesek. Nyilvánvaló, hogy vagy szeret az ember, vagy szeretik: ezt a természet kérlelhetetlen következetességgel szervezte meg. Az összhang legtökéletesebb és legszerencsésebb formája, mikor az egyik különösebb lázadás nélkül tűri, hogy a másik szeresse. A természet végül is kegyes: igaz, soha nem adja meg, hogy az szeressen, akitől ezt reméljük, de módot ad arra, hogy korlátlanul szeressük azt is, aki bennünket nem szeret. Csak egyre nem ad módot: hogy könyörgéssel, váddal, támadással vagy esdekléssel mástól szeretetet zsaroljunk. Még gyöngédséget és szenvedélyt is lehet zsarolni; de a szeretet szuverén. A szívről De amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív, mely érted dobog, bocsáss meg az embereknek. Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban, elég, hogy meg-
bocsáss mindazoknak, akiknek önző és komisz szívét megismerted; elég, hogy megbocsáss az emberek összességének. Nem kell sok ahhoz, hogy e reménytelenség közepette megengeszteljenek. Egy ember elég. S nem igaz az sem, hogy nem találkoztál ezzel az emberrel. Csak éppen ideges voltál, vagy türelmetlen és mohó, s odébb mentél. Mert ember vagy, s mert ilyen az emberi szív. Ancsel Éva: Gondolatok az emberről Aki azt kérdezi tőled: haragszol-e még rá, az biztos közel áll hozzád, hiszen azt nem lehet kiáltva mondani, csak halkan. Ehhez már a három lépés távolság is túl sok. Aki kinevet téged a szemed előtt, de közben bocsánatkérően megérinti a kezed – az biztos, hogy szeret. Akinek csak egyszer is mondták életében: "Aludj a karomban" , az ne kérdezze minek élt a földön. Az egészen nagy dolgok egészen kis dolgok szoktak lenni. Mondjuk annyi, hogy valaki letesz az ajtónk küszöbére egy fazék húslevest és szó nélkül távozik, mert tudja, hogy bánatunk van és nincs kedvünk se főzni, se beszélni. Az ilyen kis dolgok jelentősége is csak annyi, hogy például életben tartanak. Minden szeretet fölkelés. Minden falak és minden határok és minden végesség ellen. Szelíd, de leverhetetlen fölkelés.
Ancsel Éva - fotó: Internet
A szeretet tudás, ha nem is múlik az eszünkön, se szorgalmunkon, hogy elsajátítsuk-e És mégis tanuljuk: a kölcsönösség gyönyörű láncreakcióján. A szeretet tudás, de nem a jó és a rossz tudásának a fáján terem. Ez már a kiűzetés után születik; fájdalomban és verejtékben. Németh Dániel és Szirony György
2012. november-december
Kompinformációk
17
Határcsárdai kompinformációk Az állomás üzemidőben (4.20-tól 23.20-ig) hívható telefonszáma: 06-20-389-4752 Tömbjegy rendelés esetén hívandó telefonszám: 06-20-912-2952 (Kérjük a tisztelt utasokat, hogy tömbjegyváltási szándékukat telefonon a megváltás előtt legalább 1 nappal jelezzék,). A tömbjegy az év bármely napján megváltható, nincs havi érvényességhez kötve, viszont folyó év december 31-e után nem használható. 40 alkalommal biztosít átkelést a tömbön feltüntetett rendszámú gépkocsi és vezetője együttes utazása esetén. A 40 alkalmas tömbjegy ára:17000 Ft. A viteldíjak 2012-től az alábbiak szerint alakulnak: dolgozó havi bérlet: 4800 Ft; tanuló havi bérlet: 2000 Ft; személyjegy: 250 Ft; diákjegy: 130 Ft; gépkocsi jegy: 370 Ft; kerékpárjegy: 200 Ft; kistehergépkocsi: 1000 Ft; nagytehergépkocsi: 3000 Ft Weboldalcím: www.szentendrekomp.hu Kellemes utazást kíván Önöknek a Lehel és Társa Kft.
Sziget pizza - a Szentendrei-szigeten Díjmentes házhoz szállítás Pizzák 900 Ft-tól! Sziget pizza, Margaretta, Juhtúrós, Carbonara, Magyaros, Mexikói, Görög, Hawaii, So-go, Tonno, Ínyenc, Zöldséges, Mérges, Négy sajtos Desszert: Somlói galuska, palacsinta; Saláta: Görög saláta; Üdítők: Cola, Fanta
Nyitva tartás: 11.00-21.00 óra Budainé Laukó Mónika - www.szigetpizza.hu Tel.: +36 20 994-9995, Cím: Surány, Eper u. 4.
18
2012. november-december
Programajánló
Kötés-horgolás szakkör Szigetmonostor Faluház kötés-horgolás szakkört szeretne indítani a 2013. év elejétől. Ehhez keresünk egy olyan személyt, aki szaktudását átadva vállalná a tanfolyamra jelentkezők oktatását, tanítását. A tanfolyam vezetéséért egyéni megegyezés alapján tiszteletdíjat kíván az inétzmény fizetni. Ezúton kérjük a Tisztelt Újságoló Olvasókat, hogy aki megfelelő tudással rendelkezik, ugyanakkor kedvet érez – és ideje engedi – a tanfolyam, oktatás vezetésére, az vegye fel Szigetmonostor Faluházzal a kapcsolatot, az alábbi elérhetőségeken keresztül: Vajda Richárdné községi könyvtáros, Tel.: 06 70 337-4526 vagy 06 26 393-073, e-mail:
[email protected]. Vajda Richárdné könyvtáros és Kovács Attila Faluház vezető
Gyere te is görkorizni! Felkészülés a jég-, és síszezonra. Gyere görkorizni! Egyensúlyérzék, koncentráció és népszerű családi szabadidősport. Hétfőnként 17 órától a Zöldsziget Körzeti általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tornateremben. 28-37 méretben korcsolyát biztosítunk. További információ: 06 20 359-5343 Sidó Szabolcs
Társastánc tanfolyam indul 4 korcsoportban - PerformanDance Táncsportklub 2012. január 8-án társastánc tanfolyamat indítunk Szigetmonostor Faluházban, négy korcsoportban. Az oktatást a szakképzett oktatókkal rendelkező PerformanDance Táncsportklub végzi minden héten kedden 16.30 órától 18.30 óráig Szigetmonostor Faluház (Árpád u. 15.) színháztermében.
lemre, egymás iránti tiszteletre, szorgalomra, és kitartásra tanít. Gyermekek számára kifejezetten ajánlott, hiszen rendkívüli módon fejleszti a memóriát, a koncentrációt, a testtartást, és a mozgáskoordinációt. A klasszikus társastánc, mint sportág, számos más táncstílus technikai alapjait tartalmazza, mint például a klasszikus balett, a jazz balett, az akrobatika és a modern tánc. Más táncegyesületekkel ellentétben a PerformanDance Táncsportklub fontosnak tartja, hogy a lehető legtöbb fiatalt behozza a versenysportba. Szeretnék, ha táncosaik megtapasztalhatnák, hogy milyen kiváltságos helyzetben vannak, hogy elsajátíthatják ezt a művészeti – sportágat. A tanfolyamon megtanulható táncok:
Illusztráció - fotó: PerformanDance Táncsportklub
A PerformanDance Táncsportklub azzal a céllal alakult, hogy megismertesse, megszerettesse, és népszerűsítse a táncsportot. A társastánc egy olyan sport, amely önfegye-
Standard táncok: – angol keringő – tangó – bécsi keringő – slowfox – quickstep Latin-amerikai táncok: – samba
2012. november-december
– cha-cha-cha – rumba – paso doble – jive
Programajánló
19
Mindenkit szeretettel várunk hobby csoportunkba, akik kikapcsolódni és felfrissülni vágynak, illetve versenyző csoportunkba azokat, akik később szívesen megmérettetnék magukat rangos hazai és nemzetközi táncversenyeken!
Egyéb tanulható táncok: – szalagavató koreográfiák – esküvői táncok betanítása – céges rendezvények-tánctanítás – magánórák 4 korcsoportba várjuk a jelentkezést: 1. Táncoló Talpak csoport - ovisok 2. Gyermek csoport - alsó tagozatos általános iskolások 3. Ifjúsági csoport - felső tagozatos általános iskolások 4. Felnőtt csoport - 16 év felettiek Helyszín: Szigetmonostor, Faluház (Árpád u. 15.) Első edzésnap: 2013. január 8. 16.30-18.30. (Edzések minden héten kedden, a fenti időpontban.) Előzetes telefonos egyeztetés szükséges!
Illusztráció - fotó: PerformanDance Táncsportklub
Érdeklődni Debreczeni Tünde tánctanártól lehet, a 06 20 380-6008-as telefonszámon. Debreczeni Tünde - tánctanár PerformanDance Táncsportklub
A Polgármesteri Hivatal elérhetőségei Név, munkakör, e-mail cím, telefonos elérhetőség
20
2012. november-december
Programajánló
2012. november-december
Programajánló
21
22
2012. november-december
Programajánló
2012. november-december
Autószervíz
23
Hirdetések
A gödi hajó menetrendje
Wagner Service Kft. 2017 Pócsmegyer-Surány II. Mély út - Szigeti út sarkán - Autójavítás - A javítás idejére csereautó - Alkatrész értékesítés - Karambolos autók szakszerű javítása, biztosítói ügyintézés - Gumiszerelés + centírozás - Gumiabroncs értékesítés - Diagnosztikai bemérés - Műszaki vizsga, állapotfelmérés Nyitva tartás: Hétfő-Péntek: 8.00-17.00 óra Telefon: 06 26 395-016 vagy 06 20 916-5125 Bak Tibor Autószerelő mester
Révház telefon: 06 70-360-6395
24
2012. november-december
Közérdekű információk
Közérdekű információk Polgármesteri Hivatal Fő u. 26. Tel.: 394-271, 593-364, 393-512 Orvosi Rendelőintézet Mártírok u. 3/a Tel.: 393-380 Dr.Bazsa Márta körzeti orvos: 06-30-922-3145 Dr. Nyári Éva fogorvos: 394-064 Orvosi ügyelet Tahitótfalu, Visegrádi út 12. Tel.: 387-030 Ügyeleti idő: du. 17-től reggel 7-ig Szakorvosi Rendelőintézet Szentendre, Kanonok u. 1. Tel.: 501-444 Védőnői szolgálat Horváth Csilla: 06-70-978-9819 Szigeti Rendőrőrs Tahitótfalu, Béke u.16. Tel.: 387-140 Körzeti megbízott: Szabó Sándor: Tel.: 06-20 489-6756 Szentendrei Rendőrkapitányság Szentendre, Dózsa Gy. út 6/a Tel.: 310-233 Szigetmonostori Posta Mártírok u. 5. Tel.: 393-480 Dunakanyar Takarékszövetkezet Ady E. u. 4/a Tel.: 393-742
Szentendrei-szigeti Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület Iroda: Árpád u. 14. Tel.: 06-30-621-2960 e-mail cím:
[email protected] Szigeti ,,Béke” Nyugdíjas Klub Ügyintéző: Koncz Erzsébet Tel.: 06-20-567-5211 ,,Zöldsziget” Körzeti Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Igazgató: Szente Sándorné Mártírok út 25-27., Tel.: 593-006 Nyitnikék Óvoda Intézményvezető: Csákiné Locher Marianna Szabadság u. 5., Tel.: 393-463 Szigetmonostor Faluház - Községi Könyvtár Intézményvezető: Kovács Attila Könyvtáros: Vajda Richárdné Árpád u. 15., Tel.: 393-073 Körzeti Földhivatal Szentendre, Dunakanyar krt. 1. Tűzoltóság Szentendre, Ipar u. 12. Tel.: 505-215
Bagoly Klíma
Dunakeszi komp menetrendje
Klímaszerelés, tisztítás, karbantartás Szalai Zoltán, Szigetmonostor
Telefon: +36 20 381-3003 A Pásztor rév menetrendje a Szigetről: Szigetmonostorról: 5.00*, 6.00*, 7.10, 8.30, 9.30, 10.30, 11.30, 12.30,13.30,14.30,15.30,16.30,17.30,18.30,19.30 Szentendréről: 5.05*, 6.05*, 7.15, 8.35, 9.35, 10.35, 11.35, 12.35,13.35,14.35,15.35,16.35,17.35,18.35,19.35 *Hétvégén és ünnepnapokon nem közlekednek!
Horányból: 5.25, 5.45, 6.05, 6.25, 6.45, 7.05, 7.25, 7.45, 8.05, 8.25, 8.45, 9.05, 9.25, 9.45, 10.05,10.25, 10.45, 11.05,11.25, 11.45, 12.05, 12.25, 12.45, 13.05, 13.25, 13.45, 14.05, 14.25, 14.45, 15.05, 15.25, 15.45, 16.05, 16.25, 16.45, 17.05, 17.25, 17.45, 18.05, 18.25, 18.45, 19.25, 19.45, 20.25 ó Dunakesziről: 5.35, 5.55, 6.15, 6.35, 6.55, 7.15, 7.35, 7.55, 8.15, 8.35, 8.55, 9.15, 9.35, 9.55, 10.15, 10.35, 10.55, 11.15, 11.35, 11.55, 12.15, 12.35, 12.55, 13.15, 13.35, 13.55, 14.15, 14.35, 14.55, 15.15, 15.35, 15.55, 16.15, 16.35, 16.55, 17.15, 17.35, 17.55, 18.15, 18.35, 18.55, 19.35, 19.55, 20.35 ó
Szigetmonostor ingyenes Önkormányzati havi lapja. Szigetmonostor, Fő u. 26. tel.: 26 393-512 Az Újságoló XVIII. évf. XI-XII. számát szerkesztette: Kovács Attila Várjuk észrevételeiket, javaslataikat, gondolataikat, hozzászólásaikat Szigetmonostor Faluház bejáratánál elhelyezett postaládába és a
[email protected] e-mail címre.