AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS „Vállalkozási szerződés a DAOP-3.1.2/A-11-2011-0023 azonosítószámú, „Csanádpalota és Kövegy települések kerékpárút hálózatának fejlesztése” című projekt megvalósításához szükséges kivitelezési munkák elvégzésére” tárgyú, a Kbt. 122/A.§ (1) bekezdés alapján indított, a nyílt eljárás nemzeti eljárásrendben irányadó szabályait magában foglaló közbeszerzési eljárásban
1) AZ AJÁNLATKÉRŐ NEVE, CÍME, TELEFON- ÉS TELEFAXSZÁMA (E-MAIL): Név: Székhely: Képviselő: Telefon: Telefax: E-mail:
Csanádpalota Város Önkormányzata 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Kovács Sándor polgármester +36 62 263-001 +36 62 263-105
[email protected]
2) A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS FAJTÁJA: A Kbt. 122/A.§ (1) bekezdése szerinti, a nyílt eljárás nemzeti eljárásrendben irányadó szabályait magában foglaló közbeszerzési eljárás.
3) A DOKUMENTÁCIÓ RENDELKEZÉSRE BOCSÁTÁSÁNAK MÓDJA, HATÁRIDEJE, ANNAK BESZERZÉSI HELYE ÉS PÉNZÜGYI FELTÉTELE: A dokumentációt az Ajánlatkérő az ajánlattételi felhívás megküldésének napjától az ajánlattételi határidőig térítésmentesen bocsátja Ajánlattevő rendelkezésére. A dokumentációt Ajánlatkérő elektronikus úton az ajánlattételi felhívással egyidőben küldi meg az Ajánlattevő részére.
4) A KÖZBESZERZÉS TÁRGYA ÉS MENNYISÉGE: A közbeszerzés tárgya: Vállalkozási szerződés a DAOP-3.1.2/A-11-2011-0023 azonosítószámú, „Csanádpalota és Kövegy települések kerékpárút hálózatának fejlesztése” című projekt megvalósításához szükséges kivitelezési munkák elvégzésére. Építési beruházás. Csanádpalota és Kövegy települések között az útpályától függetlenül kialakítandó kerékpárút építési munkáinak egy ütemben történő megvalósítása az alábbiak szerint: -
kerékpárút építése a 4434. jelű Gyula – Makó összekötő út 69+145 – 70+762 km szelvények közötti szakaszán, az út szelvényezés szerinti bal oldalán; a kerékpárút főtengely hossza: 1635,81 m, lecsatlakozó ág Csanádpalota József Attila u. 42. sz. ingatlan bejárójáig: 13,73 m – Összesen: 1649,54 m; a kerékpárút szelvényezés szerinti bal oldalán nyitandó árok biztosítja a csapadékvíz elvezetését;
2
-
a kezdőszelvény Csanádpalota külterületi határától indul és csatlakozik a DELTATERV Tervező és Fővállalkozó Kft. által tervezett állami út burkolatán kijelölt kerékpáros nyomhoz;
A burkolat szerkezete: 20 cm vastag homokos kavics fagyvédő réteg, 15 cm vastag Ckt-4 jelű burkolatalap, 3 cm vastag AC 8 jelű aszfalt kopóréteg és 3 cm AC 8 kopó kiegyenlítő rétegként építve. Burkolatszélesség: 2,6 m (+ kétoldali kerti szegély) Csanádpalota belterületi szakaszán táblázás, meglévő útburkolaton (4434 j. út) kerékpárnyom kijelölése, kerékpártámasz kiépítése az alábbiak szerint: -
Forgalomtechnika (táblázás, burkolati jelek, egyéb szükséges beavatkozások): 104 db burkolati jel készítése, 8 db jelzőtábla elhelyezése 20 db kerékpártámasz kiépítése
Az elvégzendő feladatok részletes leírása az ajánlattételi dokumentáció részét képező műszaki leírásban található. A közbeszerzési eljárás mennyisége (nómenklatúra): Fő tárgy: 45233162-2 - Kerékpárút építése. Kiegészítő tárgyak: 45233290-8 - Útjelző tábla szerelése. 45233228-3 - Útburkolat építése. 45000000-7 - Építési munkák.
5) A SZERZŐDÉS MEGHATÁROZÁSA, AMELYNEK MEGKÖTÉSE ÉRDEKÉBEN A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST LEFOLYTATJÁK: Vállalkozási szerződés a DAOP-3.1.2/A-11-2011-0023 azonosítószámú, „Csanádpalota és Kövegy települések kerékpárút hálózatának fejlesztése” című projekt megvalósításához szükséges kivitelezési munkák elvégzésére.
6) A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA VAGY A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE: A szerződés teljesítésének határideje: 2015. április 30. Ajánlatkérő előteljesítést elfogad.
7) A TELJESÍTÉS HELYE: 4434. jelű Gyula – Makó összekötő út 69+145 – 70+762 km szelvények közötti szakasza 4434. jelű út Csanádpalota belterületi szakasza
8) AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS TELJESÍTÉSÉNEK FELTÉTELE VAGY A VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOKRA HIVATKOZÁS: Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetés pénzneme: HUF. A beszerzés pénzügyi fedezetét a DAOP-3.1.2/A-11-2011-0023. azonosító számú, „Csanádpalota és Kövegy települések kerékpárút hálózatának fejlesztése” elnevezésű projekt biztosítja. A támogatási intenzitás mértéke 90,000000 %.
3
Számlázás: Ajánlatkérő 4 db részszámla (ideértve a végszámlát is) benyújtásának lehetőségét biztosítja a szerződésben rögzített műszaki tartalom 25%; 50%, 70%, illetve a 100%-os készültségéhez mérten a műszaki ellenőr által kiállított teljesítésigazolás alapján. Ajánlatkérő kizárólag az igazolt teljesítés alapján benyújtott számlát fogadja be. A vállalkozói díj megfizetése a nyertes ajánlattevő általi teljesítést, és az ajánlatkérő által ennek elismeréseként kiállított teljesítésigazolás kézhezvételét követően kiállított számla ellenében átutalással – HUF-ban – kerül kiegyenlítésre a Kbt. 130. § (3)-(4) bekezdései, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdései, a 4/2011. (I. 28.) Kormányrendelet és a 306/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet vonatkozó előírásait figyelembe véve. Ajánlatkérőként szerződő fél, vagy – európai uniós támogatás esetén szállítói kifizetés során – a kifizetésre köteles szervezet (továbbiakban együtt: ajánlatkérőként szerződő fél), amennyiben az ajánlattevőként szerződő fél a teljesítéshez alvállalkozót vesz igénybe, a 306/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 14. §-a szerint köteles az ellenszolgáltatást teljesíteni. A részszámlák és a végszámla benyújtásával kapcsolatban Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A. §-ában foglaltakra. Szállítói előleg: Ajánlatkérő a 4/2011. (I. 28.) Kormányrendelet 57/A. § alapján legfeljebb a szerződésben foglalt ellenszolgáltatás elszámolható összege 30 %-ának megfelelő előleget (szállítói előleg) biztosít. A szállítói előleget (előlegbekérő dokumentumon keresztül) a nyertes Ajánlattevő közvetlenül a Közreműködő Szervezettől igényelheti az Ajánlatkérő egyidejű értesítése mellett. Ajánlatkérő az értesítéstől számított 5 napon belül jelezheti a szállítói előleggel kapcsolatos fenntartását. Ennek hiányában a szállítói előleg-igénylést Ajánlatkérő részéről elfogadottnak kell tekinteni. Ajánlatkérő a nyertes Ajánlattevő által megküldött előleg-számlát annak beérkezését követő 5 napon belül záradékolja és a Közreműködő Szervezet részére megküldi időközi kifizetési igénylés keretében. A szállítói előleggel történő elszámolás részletszabályait a központi koordinációs szerv határozza meg. Tartalékkeret: Ajánlatkérő nem köt ki tartalékkeretet a beruházás megvalósítására irányuló szerződésben. További információ a dokumentációban és a szerződéses feltételekben található. Jogszabályi hivatkozás: 2011. évi CVIII. törvény (Kbt.), 2013. évi V. törvény (Ptk.), 2003. évi XCII. törvény (Art.), 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa tv.) 4/2011. (I.28.) Kormányrendelet, 306/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet.
9) ANNAK MEGHATÁROZÁSA, HOGY AZ AJÁNLATTEVŐ TEHET-E TÖBBVÁLTOZATÚ (ALTERNATÍV) AJÁNLATOT, VALAMINT A RÉSZAJÁNLATTÉTEL LEHETŐSÉGE VAGY ANNAK KIZÁRÁSA: Többváltozatú (alternatív) ajánlat nem tehető. Ajánlatkérő kizárja a részajánlattétel lehetőségét.
10) AZ AJÁNLATOK ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTJA: Kbt. 71.§ (2) bekezdés a) pontja szerint a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás. Az ajánlatban ajánlattevőnek az ellenszolgáltatás összegét (vállalkozói díjat)– az ajánlattevő valamennyi költségét és kiadását, különösen az anyag- és gépköltséget, munkadíj és a szállítás, anyagmozgatás költségét, beszerzési, előállítási költséget, jutalékot, szállítási díjat, egyéb költségeket, díjat, járulékot tartalmazó, az általános forgalmi adó (Áfa) összege nélkül – nettó módon, egyösszegben és forintban (HUF) kell megadnia. A nettó ajánlati árat a Felolvasólapon is meg kell adni. A nettó ajánlati árat úgy kell megadni, hogy az tartalmazza mindazokat a járulékos költségeket, amelyek a szerződésszerű teljesítéshez szükségesek, függetlenül azok formájától és forrásától, így az ajánlattevő
4
szerződés teljesítése érdekében felmerült valamennyi költségét és kiadását is. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell mindazokat a költségeket, amelyek az ajánlat tárgyának megvalósításához, az ajánlati feltételekben rögzített feltételek betartásához szükségesek. Abban az esetben, amennyiben az ajánlattevő a megajánlott ajánlati árat alulprognosztizálja, az ebből eredő pluszköltséget, kiadásokat stb. nem háríthatja át az Ajánlatkérőre, és ez nem mentesíti a teljesítési kötelezettség alól. Az ajánlatban szereplő megajánlott ajánlati árnak rögzített árnak kell lennie, vagyis az ajánlattevő semmilyen formában és semmilyen hivatkozással sem tehet változó árat tartalmazó ajánlatot. Ajánlattevő az ajánlat kidolgozásakor vegye figyelembe, hogy az ajánlati árnak teljes körűnek kell lennie, vagyis magában kell foglalnia minden ajánlattevői kifizetési igényt.
11) A KIZÁRÓ OKOK ÉS A MEGKÖVETELT IGAZOLÁSI MÓDOK: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (közös ajánlattétel esetében egyik ajánlattevő sem), alvállalkozó, alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő, akivel szemben az alábbi feltételek bármelyike fennáll: Az ajánlattevővel (közös ajánlattétel esetében bármelyik ajánlattevővel), alvállalkozójával, alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplővel szemben a Kbt. 56.§ (1) bekezdésében és az 57.§ (1) bekezdésében, valamint az ajánlattevővel (közös ajánlattétel esetében bármelyik ajánlattevővel) az 56.§ (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. Az igazolás módja: 1. Az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetében mindegyik ajánlattevő külön-külön) a 310/2011. (XII.23.) Kormányrendelet 12.§-a és a Kbt. 122.§ (1) bekezdése szerint köteles nyilatkozni, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá. 2. Alvállalkozó, valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő vonatkozásában a 310/2011. (XII.23.) Kormányrendelet 10.§-a szerint kell eljárnia az ajánlattevőnek. 3. A Kbt. 56.§ (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetében mindegyik ajánlattevő külön-külön) köteles nyilatkozni arról, hogy szabályozott tőzsdén jegyzett társaságnak minősül-e. Ha az ajánlattevőt szabályozott tőzsdén nem jegyzik, akkor a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény 3.§ r) pontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani. Amennyiben a 2007. évi CXXXVI. törvény 3.§ r) pontja szerinti tényleges tulajdonos nincsen, az ajánlattevő erre vonatkozó nyilatkozatát köteles benyújtani. Tekintettel arra, hogy Ajánlatkérő jelen közbeszerzési eljárás vonatkozásában vizsgálja a kizáró okok fenn nem állását, ajánlattevő (illetve adott esetben alvállalkozója, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő) kizáró okok tekintetében csatolt nyilatkozatainak az eljárást megindító felhívás megküldésénél nem régebbi keltezésűnek kell lenniük. A Kbt. 75. § (1) bekezdés b) pontja alapján Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azon ajánlattevőt, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában közreműködő gazdasági szereplőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be. A nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k)nek, alvállalkozói(k)nak, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k)nek nyilatkozni szükséges arról, hogy a letelepedés szerinti országban az előírt kizáró okok fent nem állásának mely igazolások felelnek meg és azokat mely szervezetek, hatóságok bocsátják ki.
5
Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében a kizáró okok igazolásakor a Közbeszerzési Hatóság által (KÉ 2014. évi 57. szám, 2014. május 16.) közzétett „A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 56-57. §-ában, valamint a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 2-3. §-ában hivatkozott igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról a Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában” tárgyú útmutató megfelelően alkalmazandó. 12) AZ ALKALMASSÁGI KÖVETELMÉNYEK, AZ ALKALMASSÁG MEGÍTÉLÉSÉHEZ SZÜKSÉGES ADATOK ÉS A MEGKÖVETELT IGAZOLÁSI MÓDOK: 12.1.) Pénzügyi és gazdasági alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: P.1. A 310/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 14.§ (1) bekezdés b) pontja alapján az Ajánlattevő csatolja a jelen ajánlattételi felhívás megküldésének napjáig beszámolóval lezárt utolsó 3 évre vonatkozó, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolóját (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét). Amennyiben az Ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, az ajánlattevő az ajánlatában ezt közölje. Ebben az esetben a beszámoló adatait az Ajánlatkérő ellenőrzi, így a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges. A 310/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 14.§ (2) bekezdés alapján, amennyiben az ajánlattevő azért nem rendelkezik a beszámolókkal a fent megjelölt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az ajánlattevő alkalmasságát a működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (magasvagy mélyépítési beruházás) származó árbevételéről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. P.2. A 310/2011. (XII.23.) Kormányrendelet 14.§ (1) bekezdés c) pontja alapján az ajánlattevő csatolja az ajánlattételi felhívás megküldésétől visszafelé számított 3 üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés tárgyából (magas- vagy mélyépítési beruházás) származó - általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről szóló nyilatkozatát, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ha az ajánlattevő a P.1. és P.2. pontokban előírt irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az Ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának Ajánlatkérő által elfogadott módjáról. (310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 14. § (3) bekezdés.) A Kbt. 55.§ (4) bekezdése értelmében a jelen pontban előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon gazdasági és pénzügyi helyzetre vonatkozó követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. A Kbt. 55.§ (5) bekezdése értelmében a jelen pontban előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt
6
igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. A Kbt. 55.§ (6) bekezdése értelmében az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során a Kbt. 55.§ (5) bekezdése szerint más szervezet kapacitására a következő esetben támaszkodhat: c) a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolása során – az a) pontban foglalt esetektől eltérően – akkor is, ha az adott alkalmassági követelmények nem a teljesítéskor ténylegesen rendelkezésre bocsátható erőforrásokra vonatkoznak. Ebben az esetben az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. Azokban az esetekben, amelyekben a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke bizonyítja - figyelemmel a 310/2011 (XII. 23.) Kormányrendelet 18. §-ban és 20. §-ban foglaltakra is -, hogy a gazdasági szereplő megfelel a P.1. illetve P.2. pontokban előírt alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is köteles az ajánlatkérő elfogadni a P.1. illetve P.2. pontokban előírt igazolási módok helyett. Az alkalmasság minimum követelménye(i): P.1. A Kbt. 55.§ (1) bekezdés d) pontja alapján alkalmatlan az Ajánlattevő (közös Ajánlattevők), ha a jelen ajánlattételi felhívás megküldésének napjáig beszámolóval lezárt utolsó 3 évben az ajánlattevőnek vagy jogelődjének a számviteli jogszabályok szerinti beszámolói alapján a mérleg szerinti eredménye egy évnél többször volt negatív. A 310/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 14.§ (2) bekezdés alapján, amennyiben az Ajánlattevő azért nem rendelkezik a beszámolókkal a fent megjelölt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az Ajánlattevő alkalmatlan, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (magasvagy mélyépítési beruházás) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem éri el a nettó 30.000.000.- HUF-ot. P.2. A Kbt. 55.§ (1) bekezdés d) pontja alapján alkalmatlan az Ajánlattevő (közös Ajánlattevők), ha nyilatkozata szerint az ajánlattételi felhívás megküldésétől visszafelé számított 3 üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (magas- vagy mélyépítési beruházás) származó - általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele összesen nem éri eléri a nettó 70.000.000.- HUF-ot. 12.2.) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: M.1. A 310/2011. (XII.23.) Kormányrendelet 15.§ (2) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevő ismertesse az ajánlattételi felhívás megküldésétől visszafelé számított 5 év legjelentősebb magas- vagy mélyépítési beruházásait oly módon, hogy abból a megfelelés egyértelműen megállapítható legyen. A referenciákat a 310/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 16. § (5) bekezdésének megfelelően (tekintettel a 16. § (3) bekezdésében foglaltakra is) kell igazolni, azaz a szerződést kötő másik fél által adott igazolással. A referencia tartalmazza legalább a következő adatokat: - a szerződést kötő másik fél megnevezése - a felvilágosítást adó személy neve, telefonszáma - az ellenszolgáltatás nettó értéke, ezen belül a saját teljesítés nettó értéke - a szerződés teljesítésének ideje (év, hónap, nap), helye - a szerződés tárgya
7
- nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. A 310/2011. (XII.23.) Kormányrendelet 16.§ (6) bekezdése értelmében, ha a nyertes közös ajánlattevőként teljesített építési beruházásra vonatkozó referencia igazolás, vagy nyilatkozat nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, úgy az ajánlatkérő a referencia igazolást, vagy nyilatkozatot bármelyik, a teljesítésben részt vett ajánlattevő részéről az ismertetett építési beruházás egésze tekintetében köteles elfogadni, feltéve, hogy a teljesítés a közös ajánlattevők egyetemleges felelősségvállalása mellett történt, és az igazolást benyújtó ajánlattevő által végzett teljesítés aránya elérte a 15%-ot. Ajánlattevő fenti alkalmasságait a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 17. § (1a) bekezdésében foglaltak szerint is igazolhatja. A Kbt. 55.§ (4) bekezdése értelmében a jelen pontban előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. A Kbt. 55.§ (5) bekezdése értelmében a jelen pontban előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. A Kbt. 55.§ (6) bekezdése értelmében az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során a Kbt. 55.§ (5) bekezdése szerint más szervezet kapacitására a következő esetekben támaszkodhat: a) ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy b) ha az alkalmassági követelmény korábbi szállítások, szolgáltatások vagy építési beruházások teljesítésére vonatkozik, az ajánlattevő nyilatkozik arról, hogy milyen módon vonja be a teljesítés során azt a szervezetet, amelynek adatait az alkalmasság igazolásához felhasználja, amely lehetővé teszi e más szervezet szakmai tapasztalatának felhasználását a szerződés teljesítése során. Azokban az esetekben, amelyekben a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke bizonyítja - figyelemmel a 310/2011 (XII. 23.) Kormányrendelet 18. §-ban és 20. §-ban foglaltakra is -, hogy a gazdasági szereplő megfelel az M/1. illetve M/2. pontokban előírt alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is köteles az ajánlatkérő elfogadni az M/1. illetve M/2. pontokban előírt igazolási módok helyett. Az alkalmasság minimum követelménye(i) M.1. A Kbt. 55.§ (1) bekezdés a) pontja alapján alkalmatlan az Ajánlattevő (közös Ajánlattevők), ha nem rendelkezik/rendelkeznek az ajánlattételi felhívás megküldésétől visszafelé számított 5 évben teljesített, magas- vagy mélyépítési beruházásra vonatkozó, minimum 1 db olyan referenciával, melyek nettó összértéke eléri a 70.000.000.- HUF-ot.
13) AZ AJÁNLATTÉTELI HATÁRIDŐ: 2015. … hónap … napján 10.00 óra
8
14) AZ AJÁNLAT BENYÚJTÁSÁNAK CÍME: Csanádpalota Város Önkormányzata 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Városháza polgármesteri iroda
15) AZ AJÁNLATTÉTEL NYELVE, ANNAK FELTÜNTETÉSE, HOGY A MAGYAR NYELVEN KÍVÜL MÁS NYELVEN IS BENYÚJTHATÓ-E AZ AJÁNLAT: Az ajánlattétel nyelve a magyar. A magyar nyelven kívül más nyelven az ajánlat nem nyújtható be.
16) AZ AJÁNLAT(OK) FELBONTÁSÁNAK HELYE, IDEJE, ÉS AZ AJÁNLATOK FELBONTÁSÁN JELENLÉTRE JOGOSULTAK: Az ajánlat(ok) felbontásának a helye: Csanádpalota Város Önkormányzata 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Városháza polgármesteri iroda Az ajánlat(ok) felbontásának ideje: 2015. … hónap ... napján 10.00 óra. Az ajánlat(ok) felbontásán jelenlétre jogosultak a Kbt. 62.§ (2) bekezdésében meghatározott személyek.
17) AZ AJÁNLATI KÖTÖTTSÉG MINIMÁLIS IDŐTARTAMA: A Kbt. 83.§ (7) bekezdése alapján az ajánlattételi határidő lejártától számított 60 nap. Az ajánlatkérő az ajánlattételi felhívásban meghatározott feltételekhez, az ajánlattevő pedig az ajánlatához az ajánlattételi határidő lejártától van kötve.
18) AZ
AJÁNLATI BIZTOSÍTÉK ELŐÍRÁSA, BIZTOSÍTÉKOKRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ:
VALAMINT
A
SZERZŐDÉSBEN
MEGKÖVETELT
Ajánlati biztosíték: Az ajánlatkérő az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti. Az ajánlati biztosítékot az ajánlattevőknek ajánlatuk benyújtásával egyidejűleg kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátaniuk. Az ajánlati biztosíték összege: 200.000,- Ft, azaz kettőszázezer forint. Az ajánlati biztosíték a Kbt. 59. § (2) bekezdésének megfelelően teljesíthető az ajánlattevő választása szerint az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével (átutalásával), bank vagy biztosító által vállalt garancia biztosításával vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel. Amennyiben az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetéssel (átutalással) teljesíti, akkor a biztosíték összegét az ajánlatkérő 57400293-11137878-00000000 számú fizetési számlájára kell befizetni/átutalni. A közlemény rovatban fel kell tüntetni a közbeszerzés tárgyát, valamint az „ajánlati biztosíték” kifejezést. Az ajánlattevőnek ajánlatában igazolnia kell, hogy a biztosítékot az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátotta. A biztosítékok rendelkezésre bocsátásnak igazolása bankszámlára történő befizetés (átutalás) esetén a terhelési értesítő (átutalási igazolás) másolati példányával, bank vagy biztosító által vállalt garancia esetén a garancialevél eredeti vagy hiteles másolati példányával, biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvény esetében a biztosítási kötelezvény eredeti vagy hiteles másolati példányával történik.
9
A biztosíték az ajánlattevők ajánlati kötöttségének megtartását biztosítja. Ha az ajánlattevő az ajánlati kötöttségének ideje alatt ajánlatát visszavonja, vagy a szerződés megkötése az érdekkörében felmerült okból hiúsul meg, a biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg. A Kbt. 25. § (5) bekezdése alapján a közös ajánlattevőknek a biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk. Az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése [59. § (4) bekezdése] esetén a biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg. A szerződést megerősítő biztosítékok: Késedelmi kötbér: Ajánlattevő arra az esetre, ha neki vagy alvállalkozójának felróható okból a teljesítési határidő vonatkozásában késedelembe esik, az ajánlattevő a szerződés szerinti nettó ellenérték 3 %-ának megfelelő összegű napi késedelmi kötbért köteles fizetni. A késedelmi kötbér 30 napos késedelem idejére szól, és az a 30 nap alatt azonos nagyságú. Az Ajánlatkérő a 30 napot elérő vagy meghaladó késedelem esetén jogosult rendkívüli felmondással, azonnali hatállyal megszüntetni a szerződést. A késedelmi kötbér megfizetésének esedékessége a késedelem megszűnésének napja. Az Ajánlattevő a kötbért az esedékességtől számított 15 naptári napon belül köteles megfizetni az Ajánlatkérő részére. Az Ajánlatkérő jogosult a késedelmi kötbér összegét a vállalkozói díjból (rész-, illetve végszámlából), illetőleg a Teljesítési Biztosítékból levonni. Ajánlattevő ez esetben a levonást követő 2 munkanapon belül köteles gondoskodni a biztosíték megfelelő kiegészítéséről. Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot a kötbér összegét meghaladó kárainak érvényesítésére. A késedelmi kötbér megfizetése nem mentesíti az Ajánlattevőt teljesítési kötelezettsége alól. Amennyiben az Ajánlattevő a teljesítési biztosíték kiegészítéséről a megadott határidőn belül nem gondoskodik, Ajánlatkérő jogosult a szerződést azonnal hatállyal felmondani. Ebben az esetben Ajánlatkérő jogosult a ki nem egészített teljesítési biztosíték összegét Ajánlattevő rész-, illetve végszámlájából levonni, azokkal szemben követelését beszámítással érvényesíteni. Meghiúsulási kötbér:
Az ajánlattevő meghiúsulási kötbér fizetésére köteles, amennyiben 30 napot meghaladó késedelembe esik, továbbá ha a teljesítést megtagadja illetve ha a Megrendelő a szerződést bármely okból, rendkívüli felmondással azonnali hatállyal megszünteti. A 30 napot meghaladó késedelem esetén az ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy a szerződést felmondja, vagy a szerződés további teljesítését követelje. Az ajánlattevő abban az esetben is köteles a meghiúsulási kötbér fizetésére, ha az ajánlatkérő a szerződést nem mondja fel, hanem annak további teljesítését követeli. A meghiúsulási kötbér mértéke a szerződés szerinti nettó ellenérték 20 %-a. Teljesítési biztosíték: Ajánlatkérő a nettó ajánlati ár 5%-ának megfelelő összegű teljesítési biztosíték nyújtását írja elő. A Kbt. 126. § (4) bekezdése alapján a teljesítési biztosítékot a vállalkozási szerződés hatálybalépésének időpontjában kell rendelkezésre bocsátani. A teljesítési biztosíték időbeli hatálya: a vállalkozási szerződés hatálybalépésének időpontjától a beruházás maradéktalan teljesítését igazoló átadás-átvételi jegyzőkönyv alapján kiállított teljesítésigazolás napját, a teljesítés időpontját követő 20. nap. A Kbt. 126. § (5) bekezdése alapján a teljesítési biztosíték határidőre történő rendelkezésre bocsátásáról Ajánlattevőnek az ajánlatában kell nyilatkoznia. A teljesítési biztosíték az ajánlattevőként szerződő fél választása szerint teljesíthető: az előírt pénzösszegeknek az ajánlatkérőként szerződő fél fizetési számlájára történő befizetéssel (átutalással) vagy / bank vagy biztosító által vállalt garanciával vagy banki készfizető kezesség biztosításával / vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel vagy
10
ajánlattevőként szerződő fél a teljesítési biztosítékot az Ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetése (átutalása) helyett akként is nyújthatja, hogy a teljesítési biztosíték összege (5%) a nyertes ajánlattevőnek, mint vállalkozónak járó részteljesítések ellenértékéből kerül levonásra. Ebben az esetben a nyertes ajánlattevő, mint vállalkozó által kiállított minden egyes részszámla és végszámla összegéből kerül visszatartásra a teljesítési biztosíték, a részszámla és végszámla összegének 5%-os mértékében. A teljesítési biztosítéknak a műszaki átadás-átvétel lezárásának időpontját követő 20. napig hatályban kell maradnia. (Kbt. 126. § (6) bekezdés a) pont és b) pont.) Jólteljesítési biztosíték: Ajánlatkérő a nettó ajánlati ár 2%-ának megfelelő összegű jólteljesítési biztosíték nyújtását írja elő. A Kbt. 126. § (4) bekezdése alapján a jólteljesítési biztosítékot a jótállási kötelezettség kezdetének időpontjában kell rendelkezésre bocsátani. A jólteljesítési biztosíték időbeli hatálya: a jótállási kötelezettség kezdetének időpontjától (a beruházás maradéktalan teljesítését igazoló átadás-átvételi jegyzőkönyv alapján kiállított teljesítésigazolás napja, a teljesítés időpontja) a jótállási időszak végéig. A jótállási időszak időtartama 36 hónap. A Kbt. 126. § (5) bekezdése alapján a jólteljesítési biztosíték határidőre történő rendelkezésre bocsátásáról Ajánlattevőnek az ajánlatában kell nyilatkoznia. A jólteljesítési biztosíték az ajánlattevőként szerződő fél választása szerint teljesíthető: az előírt pénzösszegeknek az ajánlatkérőként szerződő fél fizetési számlájára történő befizetéssel (átutalással) vagy / bank vagy biztosító által vállalt garanciával vagy banki készfizető kezesség biztosításával / vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel vagy ajánlattevőként szerződő fél a jólteljesítési biztosítékot az Ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetése (átutalása) helyett akként is nyújthatja, hogy a műszaki átadás-átvétel időpontjáig írásban nyilatkozik az Ajánlatkérőnek arról, hogy az Ajánlatkérőnél lévő, a nyertes ajánlattevőtől, mint vállalkozótól addig az időpontig levonásba helyezett teljesítési biztosíték teljes egészében a továbbiakban jólteljesítési biztosíték formájában áll az Ajánlatkérő rendelkezésére a jótállási idő lejáratát követő 20. napig. (Kbt. 126. § (6) bekezdés a) pont és b) pont.) Amennyiben a nyertes ajánlattevő, mint vállalkozó a jólteljesítési biztosítékot semmilyen formában nem biztosítja a műszaki átadás-átvétel lezárásának időpontjáig és nem is nyilatkozik a fenti bekezdésben foglaltaknak megfelelően, úgy a jólteljesítési biztosíték összege a végszámla összegéből kerül visszatartásra. A jólteljesítési biztosíték az Ajánlatkérő részéről a jótállási idő lejáratát követő 20. nap elteltével kerül visszafizetésre a nyertes ajánlattevő, mint vállalkozó részére. Előleg-visszafizetési biztosíték: Ajánlatkérő a szállítói előleg biztosítékaként a 4/2011. (I. 28.) Kormányrendelet 57/A. § alapján az ajánlattételi felhívás 8. pontjában meghatározott előleg - legfeljebb a szerződésben foglalt ellenszolgáltatás elszámolható összege 30 %-ának megfelelő - összegének 10%-a és az igényelt szállítói előleg különbözetére jutó támogatás összegének megfelelő mértékű, a Kormány európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt tagja javára szóló, a Kbt. 126. § (6) bekezdése szerint nyújtandó biztosítékot köt ki. A szállítói előleg biztosítékát az előlegbekérő dokumentum benyújtásával egyidejűleg kell rendelkezésre bocsátani. A szállítói előleg biztosítéka elfogadható a Kbt. 126. § (6) bekezdés b) pontja alapján: a Kbt. 126. § (6) bekezdés a) pontjában meghatározott formában (az ajánlattevőként szerződő fél választása szerint a szállítói előleg biztosítéka teljesíthető az előírt pénzösszegeknek a Kormány európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt tagja fizetési számlájára történő befizetéssel (átutalással) vagy / bank vagy biztosító által vállalt garanciával vagy banki készfizető kezesség biztosításával / vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel, vagy gazdasági társaság vagy nonprofit szervezet szállító (nyertes Ajánlattevő) cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselőjének vagy legalább 50%-os közvetlen tulajdonrésszel rendelkező tulajdonosának, vagy
11
együttesen legalább 50%-os közvetlen tulajdonrésszel rendelkező természetes személy tulajdonosainak kezességvállalásával / vagy garanciaszervezet által vállalt kezességgel / vagy az Áht. 92. § (1) bekezdése szerinti állami kezességgel. A Kbt. 126. § (5) bekezdése alapján a szállítói előleg-visszafizetési biztosíték határidőre történő rendelkezésre bocsátásáról Ajánlattevőnek az ajánlatában kell nyilatkoznia. További információ a dokumentáció részét képező szerződéstervezetben található. 19) AZ EURÓPAI UNIÓBÓL SZÁRMAZÓ FORRÁSBÓL TÁMOGATOTT KÖZBESZERZÉS ESETÉN AZ ÉRINTETT PROJEKTRE VONATKOZÓ ADAT: DAOP-3.1.2/A-11-2011-0023 azonosító számú, „Csanádpalota és Kövegy települések kerékpárút hálózatának fejlesztése” elnevezésű projekt. 20)
EGYÉB INFORMÁCIÓK:
1. Kiegészítő tájékoztatás: A kiegészítő tájékoztatás nyújtására a Kbt. 45.§-ban foglaltak – a Kbt. 122.§ (5) bekezdésében foglalt eltérésekkel – valamint a dokumentációban foglaltak az irányadók. Ajánlattevőnek az ajánlatban esetlegesen nyilatkozni kell a kiegészítő tájékoztatás(ok) átvételéről és arról, hogy a kiegészítő tájékoztatásban foglaltakat figyelembe vette az ajánlat elkészítése során. 2. Irányadó idő: Az ajánlattételi felhívásban és dokumentációban valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő. 3. Árfolyamok: Az ajánlatban bemutatott referenciamunkák esetében – esetlegesen - a különböző devizák forintra történő átszámításánál az ajánlattevőnek a teljesítés napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia. Amennyiben valamely devizát a Magyar Nemzeti Bank nem jegyez, az adott devizára az ajánlattevő saját központi bankja által a teljesítés napján érvényes árfolyam az irányadó. Az ajánlattevőnek az alkalmazott átszámítási árfolyamot meg kell adnia az ajánlatában akként, hogy feltünteti az általa irányadónak tartott értéket és devizanemet, majd ezt követően feltünteti az átszámításnak megfelelő értéket és devizát. 4. Tájékozódási kötelezettség: Az ajánlattevőnek tájékozódnia kell a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelnie. A tájékoztatást az illetékes szervek ingyenesen teszik lehetővé. 5. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát a Kbt. 60. § (3) és (5) bekezdésére vonatkozóan. Az ajánlat papír alapú példányának a Kbt. 60. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. 6. Alvállalkozók megjelölése: Az ajánlatnak tartalmaznia kell az Ajánlattevő Kbt. 40. § (1) bekezdés a)-b) pontjaira vonatkozó nyilatkozatát. Nemleges nyilatkozatot is csatolni kell. A Kbt. 40.§ (1) bekezdése alapján az ajánlatban meg kell jelölni: - a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, - b) az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a százalékos arányát, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni. A megjelölés és igénybevétel nem érinti az ajánlattevő teljesítésért való felelősségét. Ha egy gazdasági szereplő a közbeszerzés értékének huszonöt százalékát meghaladó mértékben fog közvetlenül részt venni a szerződés teljesítésében, akkor nem lehet alvállalkozónak minősíteni, hanem az ajánlatban és a szerződés teljesítése során közös ajánlattevőként kell, hogy szerepeljen. Egy gazdasági
12
szereplőnek a szerződés teljesítésében való részvétele arányát az határozza meg, hogy milyen arányban részesül a beszerzés tárgyának általános forgalmi adó nélkül számított ellenértékéből. A Kbt. 122/A.§ (3) bekezdése alapján az eljárásban kizárólag az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők tehetnek ajánlatot. Az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők közösen nem tehetnek ajánlatot. Az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplő jogosult közösen ajánlatot tenni olyan gazdasági szereplővel, amelynek az ajánlatkérő nem küldött ajánlattételi felhívást. 7. Közös ajánlatot benyújtó ajánlattevők esetében nyilatkozatot (konzorciális megállapodást) szükséges csatolni az ajánlatban legalább a következő tartalommal: - a közös ajánlattevők neve, székhelye, cégjegyzékszáma - adott esetben közös ajánlattevők megnevezése (konzorcium neve), - a közbeszerzési eljárás tárgya, - a közös ajánlattevők nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a közbeszerzési eljárásban közös ajánlattevőként részt kívánnak venni, - a közös ajánlattevőket vezető tag megjelölése azzal, hogy a vezető tag korlátozás nélkül jogosult valamennyi közös ajánlattevőt képviselni az ajánlatkérővel szemben a jelen közbeszerzési eljárásban és az ajánlatkérő felé megteendő, illetve megtehető jognyilatkozat – a szerződés aláírása kivételével – tekintetében, - a vezető tag, mint képviselő felel az ajánlatkérővel való kapcsolattartásért, a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés teljesítésének a közös ajánlattevők közötti koordinálásáért és a közös ajánlattevők általi végrehajtásáért, - a tervezett feladatmegosztás részletes ismertetése és a szerződéses árból való részesedésük mértéke - valamennyi közös ajánlattevő nyilatkozata arról, hogy egyetemleges felelősséget vállalnak a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés szerződésszerű teljesítéséért, amennyiben, mint nyertes ajánlattevő kiválasztásra kerülnek - a közös ajánlattevők nyertes ajánlattevőként történő kihirdetésének esetére, hogy a szerződés hatályának beállta vagy annak megszűnése nem függ valamely további feltételtől vagy időponttól, illetve, hogy a szerződés hatálybalépése nem függ harmadik személy beleegyezésétől, illetve hatósági jóváhagyástól - a megállapodás valamennyi közös ajánlattevő aláírásával hatályba lép. 8. Az Ajánlatkérőnek közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevőkkel való kapcsolattartása a közbeszerzési eljárásban kizárólag a közös ajánlattevői nyilatkozatban (együttműködési megállapodásban) megjelölt képviselőjén keresztül valósul meg. Ajánlatkérő ennek megfelelően az eljárás során keletkezett iratokat kizárólag a közös ajánlattevők által megjelölt kapcsolattartónak küldi meg. 9. Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik (nemleges nyilatkozatot is csatolni kell). A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Ajánlattevő a Kbt. 55.§ (5) bekezdése alapján az ajánlatban az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet azon nyilatkozatát köteles csatolni, amelyben a szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá amelyben a szervezet nyilatkozik, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során a Kbt. 55.§ (5) bekezdése szerint más szervezet kapacitására a következő esetekben támaszkodhat:
13
a) ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy b) ha az alkalmassági követelmény korábbi szállítások, szolgáltatások vagy építési beruházások teljesítésére vonatkozik, az ajánlattevő nyilatkozik arról, hogy milyen módon vonja be a teljesítés során azt a szervezetet, amelynek adatait az alkalmasság igazolásához felhasználja, amely lehetővé teszi e más szervezet szakmai tapasztalatának felhasználását a szerződés teljesítése során, vagy c) a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolása során -az a) pontban foglalt esetektől eltérően akkor is, ha az adott alkalmassági követelmények nem a teljesítéskor ténylegesen rendelkezésre bocsátható erőforrásokra vonatkoznak. Ebben az esetben az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő az alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419.§-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. 10. Fordítás: Nem magyar nyelvű dokumentum benyújtása esetén a nem magyar nyelvű dokumentummal együtt annak magyar nyelvű fordítását is be kell nyújtani. Ajánlatkérő az ajánlattevő általi felelős fordítást is elfogadja (Kbt. 36.§ (3) bekezdés). Ajánlatkérő kizárólag a fordítást vizsgálja. 11. Az ajánlat részeként benyújtandó dokumentumokat - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik egyszerű másolatban elegendő benyújtani. Az ajánlathoz benyújtandó igazolásokat egyszerű másolatban elegendő csatolni. Nem elektronikus úton történő ajánlattétel esetén az ajánlat 61. § (1) bekezdése szerint benyújtott egy eredeti példányának a 60. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. A másolat esetleges olvashatatlansága az eredeti ajánlatban (és a hiánypótlást követően) az ajánlat érvénytelenségét jelenti, melyért a felelősség az ajánlattevőt terheli. Amennyiben az eljárást megindító felhívás alapján valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgáló iratot, igazolást vagy nyilatkozatot szükséges csatolni (különösen: garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat), úgy azt eredeti, vagy hiteles másolatban kell becsatolni az eredeti ajánlatban. 12. Ajánlat költségei: Az ajánlat elkészítésével és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költséget, kockázatot ajánlattevő viseli. 13. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlatban benyújtott igazolások, nyilatkozatok tartalmát ajánlatkérő jogosult a Kbt. 58.§ (4) és (5) bekezdéseiben írtak szerint ellenőrizni. 14. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az Ajánlattevő (közös ajánlattétel esetében valamennyi Ajánlattevő), nevében aláírásra jogosult vezető tisztségviselő, valamint az ajánlatban lévő valamely egyéb nyilatkozatot aláíró alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet, vagy alvállalkozó nevében aláírásra jogosult vezető tisztségviselő aláírási címpéldányát, vagy aláírás-mintáját (továbbiakban: címpéldány) (2006. évi V. törvény 9.§ (1) bekezdésében meghatározott okiratok). A címpéldány lehet másolat is és a kiállítás dátuma nincs határidőhöz kötve. A cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazás eredeti, hiteles másolati, vagy egyszerű másolati példányát kell tartalmaznia az ajánlatnak. 15. Az Ajánlatkérő az eljárás során a Kbt. 67.§ alapján az összes ajánlattevő számára azonos feltételekkel biztosítja a hiánypótlás lehetőségét. 16. A szerződéskötés időpontja a Kbt. 124.§ (6) bekezdése alapján az írásbeli összegezés megküldésének napját követő 11. nap. Kivéve a Kbt. 124.§ (8) bekezdésében meghatározott eseteket.
14
17. Ajánlatkérő a Kbt. 124.§ (1) bekezdésének megfelelően csak az eljárás nyertesével kötheti meg a szerződést, vagy a nyertes visszalépése esetén az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel) a Kbt. 124.§ (4) bekezdése szerint, amennyiben őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte. 18. A Kbt. 125.§ (7) bekezdés alapján a külföldi adóilletőségű nyertes ajánlattevő köteles a szerződéshez arra vonatkozó meghatalmazását csatolni, hogy az illetősége szerinti adóhatóságtól a magyar adóhatóság közvetlenül beszerezhet a nyertes ajánlattevőre vonatkozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül. 19. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében, amennyiben ajánlattevő cégnek minősül, az ajánlathoz csatolni kell arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy cégbíróság előtti változásbejegyzési eljárás van-e folyamatban. Ha igen, akkor az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. 20. A Kbt. 60.§ (6) bekezdése alapján az ajánlatban Felolvasólapot kell elhelyezni, amely tartalmazza a Kbt. 62.§ (3) bekezdése szerinti összes adatot. 21. Tekintettel a 306/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 9. §-ára az Ajánlattevőként szerződő fél köteles legkésőbb a szerződéskötés időpontjára felelősségbiztosítási szerződést kötni vagy meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni. A felelősségbiztosítás módjára és teljesítésére vonatkozó nyilatkozatot az ajánlatban rendelkezésre kell bocsátani. A felelősségbiztosítás minimum mértéke: 70.000.000.HUF/év és 10.000.000.- HUF/káresemény. A felelősségbiztosítás terjedelmének Ajánlatkérőnek és 3. személynek okozott dologi károk és személyi sérüléses károk esetére kell legalább kiterjednie. 22. Ajánlatkérő a jelen eljárás alapján megkötött szerződésben nem szereplő, de előre nem látható körülmények miatt kiegészítő építési beruházás szükségessége esetén a Kbt. 94. § (3) bekezdés a) pontja szerinti hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást folytathat le. 23. Ajánlattevőnek ajánlatában szerződéstervezet elfogadásáról.
nyilatkoznia
kell
a
dokumentáció
mellékleteként
szereplő
24. Az ajánlatokat 1 eredeti, papír alapú példányban kell elkészíteni és zárt borítékban/csomagban kell benyújtani. Az ajánlatokat tartalmazó borítékon/csomagon az alábbi szöveget kell szerepeltetni: „Vállalkozási szerződés a DAOP-3.1.2/A-11-2011-0023 azonosítószámú, „Csanádpalota és Kövegy települések kerékpárút hálózatának fejlesztése” című projekt megvalósításához szükséges kivitelezési munkák elvégzésére - Ajánlat - Ajánlattételi határidő lejártáig felbontani tilos!” Az ajánlattevőnek a teljes ajánlatot 1 példányban (másolati példány) elektronikusan (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható pdf. formátumban kell) is csatolni kell CD-n vagy más adathordozón az ajánlathoz. Az elektronikusan benyújtott ajánlatnak teljes egészében meg kell egyeznie a papír alapon benyújtott eredeti ajánlattal. Az ajánlattevőnek cégszerűen aláírt nyilatkozatot kell benyújtani az ajánlatban arról, hogy az elektronikusan benyújtott ajánlat teljes egészében megegyezik a papír alapon benyújtott eredeti ajánlattal. Amennyiben eltérés mutatkozik az ajánlat papír alapú eredeti példánya és az elektronikus példánya között, úgy Ajánlatkérő a papír alapú eredeti példányt tekinti irányadónak. Az ajánlatot tartalomjegyzékkel ellátva, gépelve, nyomtatva, vagy olvasható kézírással kitöltve, lapozhatóan, zsinórral összefűzve kell benyújtani. A zsinór összekötésénél keletkező csomót matricával az ajánlat első, vagy hátsó lapjához kell rögzíteni, a matricát le kell bélyegezni és az ajánlattevő részéről erre jogosultnak alá kell írni úgy, hogy a bélyegző, illetve az aláírás legalább egy része a matricán legyen. Az ajánlatot folyamatos oldalszámozással kell ellátni, amely eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő az információt tartalmazó oldalakat oldalszámozni folyamatosan, az üres oldalakat nem kell oldalszámozni, de lehet. Ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a „/A” „/B” oldalszám) is elfogadja, ha a tartalomjegyzékben az iratok helye egyértelműen beazonosítható. A címlapot és a hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet oldalszámozni.
15
Az ajánlat formai követelményeire a Kbt. 60.§ (1) bekezdésének előírásai az irányadóak. 25. Azok az ajánlatok kerülnek felbontásra, amelyek írásban, zárt csomagolásban, közvetlenül, személyes kézbesítés útján, vagy postai úton az ajánlattételi határidő lejártáig a Csanádpalota Város Önkormányzata 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Városháza polgármesteri iroda címre beérkeznek. Amennyiben Ajánlattevő postai úton nyújtja be az ajánlatot, Ajánlatkérő azt csak akkor tekinti határidőben beérkezett ajánlatnak, ha az ajánlat az Ajánlatkérőhöz az ajánlattételi határidő lejárta előtt bizonyíthatóan beérkezik. Személyes kézbesítés esetén munkanapokon 8.00 – 16.00 óráig, az ajánlattételi határidő lejártának napján 8.00 – 10.00 óráig lehet az ajánlatokat benyújtani. Az ajánlat, illetve a postai küldemények elvesztéséből, késedelmes kézhezvételéből eredő kockázat az Ajánlattevőt terheli. Átvételi elismervénnyel át nem vett ajánlatokért az Ajánlatkérő semminemű felelősséget nem vállal. 26. Az ajánlatot az eljárást megindító felhívásban és a dokumentációban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészíteni és benyújtani. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az eljárást megindító felhívásban külön ki nem emelt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat, más dokumentumokat, melyeket a Kbt. kötelezően előír. Az eljárást megindító felhívásban és a dokumentációban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. rendelkezései az irányadóak. 27. Ajánlatkérő az ajánlattevők részére - az arra irányuló igény esetén - a szakszerű ajánlat elkészítése érdekében egyszeri alkalommal biztosítja a helyszín megtekintését. Ajánlatkérő kéri az ajánlattevőt, hogy a helyszín megtekintésére irányuló igényét írásban jelezze Kovács Sándor polgármester részére 2015. … hónap ... napjának 14.00 órájáig a
[email protected] e-mail címen. A helyszín megtekintésének időpontja: 2015. … hónap ... nap, 14.00 óra, találkozás helye: 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. 28. Ajánlatkérő a közös ajánlatot tevő nyerteseknek kizárja gazdálkodó szervezet létrehozását.
21) AZ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS MEGKÜLDÉSÉNEK NAPJA: 2015. … hónap … nap Kelt: …