AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ A
„SVÁJCI HOZZÁJÁRULÁS KERETÉBEN MEGVALÓSULÓ „EGÉSZSÉGÜGY FORRÁSAINAK FELHASZNÁLÁSÁVAL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS SZERVEZÉSI MODELLPROGRAM VIRTUÁLIS ELLÁTÓ KÖZPONT TÁMOGATÁSÁVAL” CÍMŰ, SH/8/1 AZONOSÍTÓ SZÁMÚ PROJEKTHEZ KAPCSOLÓDÓ KÜLSŐ PROJEKTMENEDZSMENT FELADATOK ELLÁTÁSA”
TÁRGYÚ KÖZÖSSÉGI ELJÁRÁS REND SZERINTI NYÍLT KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATI FELHÍVÁSÁHOZ
AZ AJÁNLAT ÖSSZEÁLLÍTÁSÁNAK KÖVETELMÉNYEI: 1.
Az ajánlatot összeállítani:
az
alábbi
dokumentumokban
foglaltak
érvényesítésével
kell
1.1. Az Ajánlattételi Felhívás, amelyet ajánlatkérő megküldött az ajánlattevő részére. 1.2. Jelen Ajánlattételi Dokumentáció (a továbbiakban: Dokumentáció), amely – a feladatleírás és a szerződéstervezet mellett - mellékletek formájában mintanyilatkozatokat tartalmaz, amelyeket cégszerűen aláírva, értelemszerűen kitöltve kell az ajánlathoz csatolni. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a mintanyilatkozatok segédletként kezelendők, azaz a nyilatkozatok nem kizárólag a jelen Dokumentáció szerinti formában nyújthatók be. Amennyiben az ajánlattevő nem a mintanyilatkozatot tölti ki, és látja el cégszerű aláírással, ügyelnie kell arra, hogy a helyette csatolt nyilatkozat tartalmilag valamennyi, az ajánlattételi felhívásban és ezzel összefüggésben jelen dokumentációban megjelölt adatot, információt tartalmazzon. 1.3. Ajánlattevők kiegészítő tájékoztatást kérhetnek írásban a Kbt. 45. §. szerint az Ajánlatkérőtől az alábbi elérhetőségeken: Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet 1125 Budapest, Diós árok 3. Tel.: + 36/1/356-1522/116 mellék Fax: + 36/1/375-7253 E-mail:
[email protected] Ajánlatkérő a válaszokat kiegészítő tájékoztatás keretében az ajánlati határidőt megelőző 6. napig az összes ajánlattevő számára írásban (faxon, email-ben) megküldi. Kérjük a Tisztelt Ajánlattevőket, hogy a válaszok megérkezéséről a +36-1/375-7253-os faxszámra vagy a
[email protected] e-mail címre küldjenek visszajelzést! A tájékoztatást az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb 6 nappal elektronikus és postai úton megküldi, illetve honlapján közzéteszi. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az előzőek szerint írásban feltett kérdés(ek)re adott válasz(oka)t tartalmazó tájékoztatás a kiírás szerves részét képezi, a tájékoztatásban rögzítettek ajánlatba történő beépítése az Ajánlattevő számára kötelező. Ha a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet a fenti válaszadási határidőt megelőző negyedik napnál később nyújtották be, a kiegészítő tájékoztatást az ajánlatkérőnek csak akkor kell megadnia, ha a tájékoztatás elkészítése és a Kbt. 45. § (5) bekezdés szerinti megküldése még az ajánlattételi határidő letelte előtt lehetséges. Az ajánlatkérő – amennyiben úgy ítéli meg, hogy a későn érkezett kérdés megválaszolása a megfelelő ajánlattételhez szükséges és a válaszadáshoz nem áll megfelelő idő rendelkezésre – ilyenkor is élhet a Kbt. 45. § (4) bekezdésben foglaltak szerint az ajánlattételi vagy részvételi határidő meghosszabbításának lehetőségével. 2.
Az ajánlat összeállításának, elkészítésének összes költsége az Ajánlattevőt terheli.
3.
Az ajánlat összeállításának formai követelményei: 3.1. Az ajánlatban elhelyezett Felolvasólapon (Ajánlati adatlap) kérjük feltüntetni az Ajánlattevő nevét, székhelyét, telefon-, telefax-számát és e-mail címét, továbbá a bírálati szempont szerint értékelésre kerülő nettó összárat. (Dokumentáció 1. sz. Melléklet);
2
3.2. Az ajánlatban kérünk elhelyezni Tartalomjegyzéket, amelyen hiánytalanul fel kell sorolni az Ajánlattételi Felhívás és ezzel összefüggésben a jelen Dokumentáció által az ajánlathoz csatolni megkövetelt nyilatkozatokat és igazolásokat azzal, hogy ezek hol (az ajánlat mely oldalán) találhatók az ajánlatban (Dokumentáció 2. sz. Melléklet); 3.3. Az ajánlat eredeti példányát zsinórral, lapozhatóan össze kell fűzni, a csomót matricával az ajánlat első vagy hátsó lapjához rögzíteni, a matricát le kell bélyegezni, vagy az ajánlattevő részéről erre jogosultnak alá kell írni, úgy hogy a bélyegző, illetőleg az aláírás legalább egy része a matricán legyen; 3.4. Az ajánlatot oldalszámozással kell ellátni olyan módon, hogy az oldalszámozás eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen azzal, hogy elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet, a címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni – az ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogad, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható és az iratok helyére egyértelműen lehet hivatkozni (ajánlatkérő a kismértékben hiányos számozást kiegészíti, ha ez az ajánlatban való tájékozódása, illetve az ajánlatra való hivatkozása érdekében szükséges; 3.5. Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen – az ajánlat beadása előtt – módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni; 3.6. Az ajánlatban lévő, minden – az ajánlattevő, vagy alvállalkozó, vagy kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet által készített- dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak; 3.7. Az ajánlatot 4 példányban 1 eredeti és 3 másolati példányban és az eredeti példányt elektronikus adathordozóra másolva (CD/DVD lemezen jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható formában, pl.: pdf) kell beadni, az eredeti ajánlaton meg kell jelölni, hogy az az eredeti. Amennyiben az egyes példányok eltérnek egymástól, ajánlatkérő az eredeti példányt tekinti irányadónak; 3.8. Az ajánlatot „Svájci Hozzájárulás keretében megvalósuló „Egészségügy forrásainak felhasználásával Népegészségügyi alapellátás szervezési modellprogram Virtuális Ellátó Központ támogatásával” című, SH/8/1 azonosító számú projekthez kapcsolódó külső projektmenedzsment feladatok ellátása” és a „Határidő előtt nem bontható fel” megjelöléssel ellátva, zárt, sértetlen borítékban kell benyújtani az ajánlattételi felhívásban meghatározott helyre. Ajánlatkérő az ajánlatot akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére postai, vagy futárszolgálati feladás esetén is sor kerül az ajánlati felhívás A. melléklet III. pontjában megadott helyen, az ajánlati felhívásban megadott ajánlattételi határidőig. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai, vagy futárszolgálati küldemények elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli. A borítékok (csomagok) átvételéről az Ajánlatkérő átvételi elismervényt ad. A postán feladott ajánlatot Ajánlatkérő akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidő lejártáig sor került az Ajánlattételi Felhívásban megjelölt helyen. Ajánlatkérő rögzíti, hogy az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elveszéséből eredő kockázat az Ajánlattevőt terheli. A postán feladott ajánlati példányokat tartalmazó borítékon (csomagon) fel kell tüntetni: „Más által 3
nem bontható fel, azonnal a címzetthez továbbítandó.” 4.
Az ajánlattevőnek az ajánlattételi felhívás 23.10. alpontjában foglaltakra, illetőleg a Kbt. 121. § (1) bekezdés b) pontjára figyelemmel alkalmazandó 54. § (1) bekezdésére tekintettel tájékozódnia kell a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni. A Kbt. 54. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettség alapján ezúton megjelöljük azon szervezet (hatóság) nevét és címét (elérhetőségét), amelytől az ajánlattevő megfelelő tájékoztatást kaphat. Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség Cím: 1024 Bp. Margit krt. 85. Postacím: 1399 Budapest 62. Pf. 639. Telefon: 1/346-9400 Telefax: 1/346-9415 E-mail:
[email protected] Web: http://www.ommf.gov.hu/ Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége Cím: 1094 Budapest, Páva u. 6. Postacím: 1450 Budapest Pf. 153. Telefon: 1/216-2901, 1/323-3600 Telefax: 1/323-3602 E-mail:
[email protected],
[email protected] Pest Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége Cím: 1135 Budapest, Lehel út 43-47. Postacím: 1381 Budapest, Pf: 1265. Telefon: 1/236-3900 telefax: 1/236-3901 E-mail:
[email protected],
[email protected] Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Cím: 1145 Budapest, Columbus u. 17-23. Postacím: 1590 Budapest, Pf. 95 Telefon: 1/301-2900 Telefax: 11301-2903 e-mail:
[email protected] Web: http://www.mbfh.hu/ Budapest Főváros Kormányhivatala Szerve Cím: 1138 Budapest, Váci út 174. Postacím: 1550 Budapest, Pf. 203. Telefon: 1/465-3800 E-mail:
[email protected]
Népegészségügyi
Szakigazgatási
A közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó, a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó tájékoztatási kötelezettség eljárási szabályairól és díjazásáról szóló 1/2004. (I. 9.) FMM rendeletben meghatározott fenti szervek a rendeletben foglaltak szerint – kérelemre – megfelelő tájékoztatást adnak a teljesítés helyén irányadó, a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó kötelezettségekről.
4
AZ AJÁNLAT RÉSZEKÉNT BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE
Nyilatkozat, igazolás, egyéb irat, dokumentum megnevezése 1)
Minta1
Felolvasólap
1. melléklet
Tartalomjegyzék
2. melléklet
Ajánlattevő (közös ajánlattevők) közjegyző, vagy gazdasági. illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozata a Kbt. 56. § (1) bekezdés f) és i) pontja, valamint a 57. §. (1) bekezdés a)-c) és f) pontjaiban meghatározott kizáró okokról
3/A. melléklet
4)
Ajánlattevő (közös ajánlattevők) nyilatkozata a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontjában meghatározott kizáró okokról
3/B. melléklet
5)
Ajánlattevő (közös ajánlattevők) nyilatkozata a Kbt. 56. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró okokról
3/C. melléklet
6)
Ajánlattevő (közös ajánlattevők) Kbt. 58. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a kizáró okok hatálya alá
3/D. melléklet
APEH vagy a NAV mint jogutód igazolása vagy az érintett ország illetékes hatóságának igazolása, amely az eredmény kihirdetésének időpontját legfeljebb 1 évvel megelőzően kelt, amennyiben az igazolást benyújtó szervezet nem szerepel a köztartozásmentes adózók listáján (ajánlattevő, közös ajánlattevők, és az ajánlattevő számára kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet részéről benyújtandó) – amennyiben a köztartozásmentes adózói adatbázisban nem szerepel
-
VPOP vagy a NAV mint jogutód igazolása vagy az érintett ország illetékes hatóságának igazolása, amely az eredmény kihirdetésének időpontját legfeljebb 1 évvel megelőzően kelt, amennyiben az igazolást benyújtó szervezet nem szerepel a köztartozásmentes adózók listáján (ajánlattevő, közös ajánlattevők, és az ajánlattevő számára kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet részéről benyújtandó) amennyiben a köztartozásmentes adózói adatbázisban nem szerepel
-
Cégkivonat (ajánlattevő, közös ajánlattevők, az ajánlattevő számára kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet (adott esetben) részéről benyújtandó) – amennyiben a céginformációs szolgálat ingyenes, elektronikusan kérhető cégjegyzék-adatok hatályos változata nem elérhető.
-
2) 3)
7)
8)
9)
1
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a „Minta” oszlopban található kihúzások nem azt jelentik, hogy a vonatkozó nyilatkozatokat/igazolásokat nem kell az ajánlathoz csatolni, a kihúzások csupán arra utalnak, hogy a dokumentáció ezekre az esetekre nem tartalmaz felhasználható mintát.
5
10)
11)
12)
13)
310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés b) pontja alapján ajánlattevő saját vagy jogelődje - az elmúlt kettő lezárt üzleti év - számviteli jogszabályok szerinti beszámolója eredménykimutatást tartalmazó részének egyszerű másolata (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét), amennyiben a beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi (a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges).
-
Az ajánlattevő 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés c) pontja alapján, a 2011. és a 2012. évre vonatkozó, teljes árbevételéről, illetve ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgyából származó (projektmenedzsment feladatok ellátása) – ÁFA nélkül számított – árbevételéről szóló nyilatkozata, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
4. melléklet
A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés d) pontja alapján ajánlattevő szakmai felelősségbiztosításának fennállásáról szóló igazolás. Az ajánlattevőnek csatolnia kell ajánlatába a biztosító társaságtól származó biztosítási kötvény egyszerű másolatát és a biztosítás érvényességét alátámasztó dokumentumokat, igazolásokat.
-
Az Ajánlattevő 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés a) pontja szerinti, az ajánlattételi felhívás megküldésétől visszafelé számított három év (36 hónap) a közbeszerzés tárgyában (projektmenedzsment feladatok ellátása) teljesített legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetésével, illetőleg a Korm. rendelet 16. § (1) bekezdésének megfelelően az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet referencia teljesítéséről szóló nyilatkozata, vagy a szerződést kötő másik fél által adott igazolása; A referencia igazolásnak/nyilatkozatnak minimálisan a következőket kell tartalmaznia:
14)
15)
-
a szerződést kötő másik fél megnevezését,
-
a szállítás, vagy szolgáltatást tárgyát (az alkalmassági minimumkövetelmény megítéléséhez megfelelően részletezett tartalommal),
-
az ellenszolgáltatás nettó összegét,
-
a teljesítés helyét,
-
a teljesítésének idejét (év, hónap, nap) folyamatban lévő projekt esetében a teljesítés során benyújtott részszámla elfogadásának az időpontját kell feltüntetni.,
-
nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt.
5. melléklet
A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 16. § (1) bekezdés a) pontja szerinti referenciaigazolások/referencianyilatkozatok a Kbt. 68. §. alapján
-
A Kbt. 55. § (1) bekezdésének a) pontja és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésének d) pontja alapján azoknak a
6. melléklet 6
szakembereknek (szervezeteknek) - különösen a minőségellenőrzésért felelősöknek - a megnevezése, képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetése, akiket az ajánlattevő az alkalmassági követelmények igazolásába, valamint a teljesítésbe be kíván vonni. 16)
A szerződés teljesítésébe bevonni kívánt szakemberek önéletrajza
17)
Szakemberek végzettségét egyszerű másolata.
18)
Ajánlattevő (közös ajánlattevők) cégszerűen aláírt nyilatkozata a Kbt. 40. § (1) bekezdése alapján.
8. melléklet
19)
Ajánlattevő (közös ajánlattevők) cégszerűen aláírt nyilatkozata a Kbt. 60. § (3) bekezdése alapján
9. melléklet
20)
Ajánlattevő (közös ajánlattevők) cégszerűen aláírt nyilatkozata a Kbt. 60. § (5) bekezdése alapján
10. melléklet
21)
Ajánlattevő (közös ajánlattevők) cégszerűen aláírt nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy az ajánlathoz csatolt adathordozón található dokumentum teljesen megegyezik az ajánlat papír alapú eredeti példányával
11. melléklet
Az ajánlat részeként tett nyilatkozatokat cégszerűen aláíró személy(ek) aláírási címpéldánya, vagy jogi képviselő által készített és ellenjegyzett, a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdése szerinti aláírás-minta eredeti vagy másolati példányát, az ajánlat meghatalmazott általi aláírása esetén a meghatalmazott aláírását is tartalmazó meghatalmazást
-
A folyamatban lévő változásbejegyzési kérelem esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást
-
Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlatot tevő ajánlattevők által kötött megállapodás, amely részletesen rendelkezik a felelősség, a képviselet és a feladatmegosztás kérdéseiről, valamint a közös ajánlatot tevők cégszerűen aláírt nyilatkozata arról, hogy a szerződés teljesítéséért egyetemleges felelősséget vállalnak
-
Nem magyar nyelvű dokumentum csatolása esetén az idegen nyelvű dokumentummal együtt annak ajánlattevő általi felelős (nem hiteles magyar nyelvű) fordítását, amelynek egyezőségét (teljes szöveghűségét) cégszerű aláírással kell ellátni, illetőleg igazolni.
-
Ajánlattevő nyilatkozata arról, hogy nyertessége esetén az ajánlati felhívás III.2.2. P/3. pontjában meghatározott feltételeknek megfelelő érvényes felelősségbiztosítását a szerződés teljes időtartama alatt fenntartja
12. melléklet
Az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásáról szóló igazolás, dokumentum.
-
22)
23)
24)
25)
26)
27)
igazoló
iskolai
oklevél/bizonyítvány
7. melléklet -
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a „Minta” oszlopban található kihúzások nem azt jelentik, hogy a vonatkozó nyilatkozatokat/igazolásokat nem kell az ajánlathoz csatolni, a kihúzások csupán arra utalnak, hogy a dokumentáció ezekre az esetekre nem tartalmaz felhasználható mintát. 7
1. sz. melléklet FELOLVASÓLAP neve címe (székhelye/lakóhelye) Ajánlattevő
kapcsolattartó neve telefonszáma telefax száma e-mail címe
Alulírott …………………………….…….., mint a ……………………………… (Ajánlattevő megnevezése) …………………………. (Ajánlattevő székhelye), …………………………. (Ajánlattevőt nyilvántartó cégbíróság neve), ………………………… (Ajánlattevő cégjegyzékszáma) nevében kötelezettségvállalásra jogosult …………….. (tisztség megjelölése) nyilatkozom, hogy a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet mint Ajánlatkérő a „Svájci Hozzájárulás keretében megvalósuló „Egészségügy forrásainak felhasználásával Népegészségügyi alapellátás szervezési modellprogram Virtuális Ellátó Központ támogatásával” című, SH/8/1 azonosító számú projekthez kapcsolódó külső projektmenedzsment feladatok ellátása” tárgyú közösségi eljárás rend szerinti nyílt közbeszerzési eljárásában az alábbi ajánlatot tesszük: Számszerűsíthető bírálati rész-, illetőleg alszempontok
Ajánlat
Az ellenszolgáltatás nettó összege2
nettó HUF
Keltezés (helység, év, hónap, nap)
................................................................ cégszerű aláírás
2
Az ajánlati árakat Ajánlattevőknek, oly módon kell megadniuk, hogy a projekt teljes időtartama alatt ellátandó feladatok ellenértékét tartalmazza.
8
2. sz. melléklet TARTALOMJEGYZÉK Az ajánlathoz csatolt nyilatkozat, igazolás, egyéb irat, dokumentum megnevezése
A táblázat tetszés szerinti sorokkal bővíthető!
lapszám
3/A. sz. melléklet KÖZJEGYZŐ, VAGY GAZDASÁGI. ILLTVE SZAKMAI KAMARA ÁLTAL HITELESÍTETT NYILATKOZAT A KIZÁRÓ OKOK FENN NEM ÁLLÁSA TEKINTETÉBENAJÁNLATI FELHÍVÁS III.2.1 pont
Alulírott …………………………….…….., mint a ……………………………… (Ajánlattevő megnevezése) …………………………. (Ajánlattevő székhelye), …………………………. (Ajánlattevőt nyilvántartó cégbíróság neve), ………………………… (Ajánlattevő cégjegyzékszáma) nevében kötelezettségvállalásra jogosult …………….. (tisztség megjelölése) nyilatkozom, hogy a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet által indított „Svájci Hozzájárulás keretében megvalósuló „Egészségügy forrásainak felhasználásával Népegészségügyi alapellátás szervezési modellprogram Virtuális Ellátó Központ támogatásával” című, SH/8/1 azonosító számú projekthez kapcsolódó külső projektmenedzsment feladatok ellátása” tárgyú közösségi eljárás rend szerinti nyílt közbeszerzési eljárás tekintetében, hogy vállalkozásunkkal szemben nem állnak fenn a Kbt.-ben foglalt alábbi kizáró okok, amelyek szerint nem lehet ajánlattevő aki: Kbt. 56. § (1) bekezdés: f) korábbi - három évnél nem régebben lezárult - közbeszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott és ezért az eljárásból kizárták, vagy a hamis adat szolgáltatását jogerősen megállapították, a jogerősen megállapított időtartam végéig; i) korábbi közbeszerzési eljárás eredményeként 2010. szeptember 15-ét követően kötött szerződésével kapcsolatban az alvállalkozója felé fennálló (vég- vagy részszámlából fakadó) két éven belül született jogerős és végrehajtható közigazgatási, vagy bírósági határozatban megállapított fizetési kötelezettsége 10%-ot meghaladó részét, az ilyen határozatban megállapított fizetési határidőn belül nem teljesítette, annak ellenére, hogy az ajánlatkérőként szerződést kötő fél a részére határidőben fizetett; tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették; Kbt. 57. § (1) bekezdés: a) gazdasági vagy szakmai tevékenységével kapcsolatban - öt évnél nem régebben meghozott - jogerős bírósági ítéletben megállapított jogszabálysértést követett el; b) a Tpvt. 11. §-a, vagy az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 101. cikke szerinti - öt évnél nem régebben meghozott - jogerős és végrehajtható versenyfelügyeleti határozatban vagy a versenyfelügyeleti határozat bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság jogerős és végrehajtható határozatában megállapított és bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el versenyeztetési eljárás során; vagy ha az ajánlattevő ilyen jogszabálysértését más versenyhatóság vagy bíróság - öt évnél nem régebben - jogerősen megállapította, és egyúttal bírságot szabott ki; c) korábbi közbeszerzési eljárás alapján vállalt szerződéses kötelezettségének megszegését két éven belül kelt jogerős közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította; f) három évnél nem régebben súlyos, jogszabályban meghatározott szakmai kötelezettségszegést vagy külön jogszabályban meghatározott szakmai szervezet etikai eljárása által megállapított, szakmai etikai szabályokba ütköző cselekedetet követett el. Keltezés (helység, év, hónap, nap) ……………………………… cégszerű aláírás
10
3/B. sz. melléklet NYILATKOZAT A KBT. 56. § (1) BEKEZDÉS K) PONT KC) ALPONTJA SZERINT AJÁNLATI FELHÍVÁS III.2.1 pont
Alulírott …………………………….…….., mint a ……………………………… (ajánlattevő megnevezése) …………………………. (ajánlattevő székhelye), …………………………. (Ajánlattevőt nyilvántartó cégbíróság neve), ………………………… (Ajánlattevő cégjegyzékszáma) nevében kötelezettségvállalásra jogosult …………….. (tisztség megjelölése), a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet által indított „Svájci Hozzájárulás keretében megvalósuló „Egészségügy forrásainak felhasználásával Népegészségügyi alapellátás szervezési modellprogram Virtuális Ellátó Központ támogatásával” című, SH/8/1 azonosító számú projekthez kapcsolódó külső projektmenedzsment feladatok ellátása” tárgyú közösségi eljárás rend szerinti nyílt közbeszerzési eljárással összefüggésben nyilatkozom, hogy társaságunk olyan társágnak minősül, melyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén/szabályozott tőzsdén jegyeznek 3, és, hogy társaságunk a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § r) pontja szerinti tényleges tulajdonosa nincsen/pénzmosásról szóló törvény 3. § r) pontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonosának a neve és állandó lakóhelye4:
Tényleges tulajdonos neve:
Állandó lakóhelye:
Keltezés (helység, év, hónap, nap)
................................................................ cégszerű aláírás
3 4
A megfelelő rész aláhúzandó! A megfelelő rész aláhúzandó, illetve a nyilatkozat függvényében a táblázat kitöltendő.
11
3/C. sz. melléklet NYILATKOZAT A KBT. 56. § (2) BEKEZDÉSE SZERINT
A1JÁNLATI FELHÍVÁS III.2.1 pont
Alulírott …………………………….…….., mint a ……………………………… (ajánlattevő megnevezése) …………………………. (ajánlattevő székhelye), …………………………. (Ajánlattevőt nyilvántartó cégbíróság neve), ………………………… (Ajánlattevő cégjegyzékszáma) nevében kötelezettségvállalásra jogosult …………….. (tisztség megjelölése), a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet által indított „Svájci Hozzájárulás keretében megvalósuló „Egészségügy forrásainak felhasználásával Népegészségügyi alapellátás szervezési modellprogram Virtuális Ellátó Központ támogatásával” című, SH/8/1 azonosító számú projekthez kapcsolódó külső projektmenedzsment feladatok ellátása” tárgyú közösségi eljárás rend szerinti nyílt közbeszerzési eljárással összefüggésben nyilatkozom , hogy az alábbi jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek rendelkeznek társaságunkban közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal/társaságunkban jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet közvetetten vagy közvetlenül nem rendelkezik több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal5.
Jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet neve, székhelye
Tulajdoni rész vagy szavazati jog aránya (%)
Kijelentem, hogy társaságunkban közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkező jogi személyek/ jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok tekintetében a Kbt. 56. § (2) bekezdésében hivatkozott kizáró feltételek nem állnak fenn. 6 Keltezés (helység, év, hónap, nap)
................................................................ cégszerű aláírás
5
A megfelelő rész aláhúzandó! Amennyiben a társaságban 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal nem rendelkeznek jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok, ez a bekezdés törlendő. 6
12
3/D. sz. melléklet NYILATKOZAT A KBT. 58. § (3) BEKEZDÉSE SZERINT
AJÁNLATI FELHÍVÁS III.2.1 pont
Alulírott …………………………….…….., mint a ……………………………… (Ajánlattevő megnevezése) …………………………. (Ajánlattevő székhelye), …………………………. (Ajánlattevő nyilvántartó cégbíróság neve), ………………………… (Ajánlattevő cégjegyzékszáma) nevében kötelezettségvállalásra jogosult …………….. (tisztség megjelölése), a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet által indított „Svájci Hozzájárulás keretében megvalósuló „Egészségügy forrásainak felhasználásával Népegészségügyi alapellátás szervezési modellprogram Virtuális Ellátó Központ támogatásával” című, SH/8/1 azonosító számú projekthez kapcsolódó külső projektmenedzsment feladatok ellátása” tárgyú közösségi eljárás rend szerinti nyílt közbeszerzési eljárással összefüggésben nyilatkozom hogy a szerződés teljesítéséhez nem veszünk igénybe a Kbt. 56. § és az 57. § (1) bekezdés a-d) és f) pontja szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik az 56. § és az 57. § (1) bekezdés a-d) és f) pontja szerinti kizáró okok hatálya alá7. Keltezés (helység, év, hónap, nap)
................................................................ cégszerű aláírás
7
Amennyiben az ajánlattevő nem vesz igénybe az alkalmasság igazolásához más szervezetet, akkor mondat második fordulata törölhető.
13
4. sz. melléklet ÁRBEVÉTELRE VONATKOZÓ NYILATKOZAT
AJÁNLATI FELHÍVÁS III.2.2 pont
Alulírott …………………………….…….., mint a ……………………………… (Ajánlattevő megnevezése) …………………………. (Ajánlattevő székhelye), …………………………. (Ajánlattevőt nyilvántartó cégbíróság neve), ………………………… (Ajánlattevő cégjegyzékszáma) nevében kötelezettségvállalásra jogosult …………….. (tisztség megjelölése), a Gyógyszerészetéti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet által indított a „Svájci Hozzájárulás keretében megvalósuló „Egészségügy forrásainak felhasználásával Népegészségügyi alapellátás szervezési modellprogram Virtuális Ellátó Központ támogatásával” című, SH/8/1 azonosító számú projekthez kapcsolódó külső projektmenedzsment feladatok ellátása” tárgyú közösségi eljárás rend szerinti nyílt közbeszerzési eljárással összefüggésben nyilatkozom, hogy vállalkozásunk árbevétele a következőképpen alakult:
nettó (általános forgalmi adó nélkül számított) árbevétel (Ft) 2011. év
2012. év
Teljes árbevétel
Közbeszerzés tárgya szerinti (projektmenedzsment feladatok ellátása) tevékenységből származó nettó árbevétel Keltezés (helység, év, hónap, nap)
................................................................ cégszerű aláírás
14
5. sz. melléklet REFERENCIÁK BEMUTATÁSA
AJÁNLATI FELHÍVÁS III.3.2. pont
Alulírott …………………………….…….., mint a ……………………………… (Ajánlattevő megnevezése) …………………………. (Ajánlattevő székhelye), …………………………. (Ajánlattevőt nyilvántartó cégbíróság neve), ………………………… (Ajánlattevő cégjegyzékszáma) nevében kötelezettségvállalásra jogosult …………….. (tisztség megjelölése), a Gyógyszerészetéti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet által indított a „Svájci Hozzájárulás keretében megvalósuló „Egészségügy forrásainak felhasználásával Népegészségügyi alapellátás szervezési modellprogram Virtuális Ellátó Központ támogatásával” című, SH/8/1 azonosító számú projekthez kapcsolódó külső projektmenedzsment feladatok ellátása” tárgyú közösségi eljárás rend szerinti nyílt közbeszerzési eljárással összefüggésben nyilatkozom, hogy társaságunk az ajánlattételi felhívás megküldésétől visszafelé számított három év (36 hónap) az alábbi szolgáltatásokat teljesítette:8
szerződést kötő másik fél megnevezése
szolgáltatás tárgya (az alkalmassági minimumkövetelmény megítéléséhez megfelelően részletezett tartalommal)
ellenszolgáltatás nettó összege
projekt összköltsége
teljesítés helye
teljesítés ideje (év, hónap, nap) folyamatban lévő projekt esetében a teljesítés során benyújtott részszámla elfogadásának az időpontját kell feltüntetni.
legjelentősebb
nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt.
Keltezés (helység, év, hónap, nap) ................................................................ cégszerű aláírás
8
A táblázat sorai tetszőlegesen bővíthetőek!
6. sz. melléklet A TELJESÍTÉSBE BEVONNI KÍVÁNT SZAKEMBEREK MEGNEVEZÉSEajánlati felhívás III.2.3. Alulírott …………………………….…….., mint a ……………………………… (Ajánlattevő megnevezése) …………………………. (Ajánlattevő székhelye), …………………………. (Ajánlattevőt nyilvántartó cégbíróság neve), ………………………… (Ajánlattevő cégjegyzékszáma) nevében kötelezettségvállalásra jogosult …………….. (tisztség megjelölése), a Gyógyszerészetéti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet által indított a „Svájci Hozzájárulás keretében megvalósuló „Egészségügy forrásainak felhasználásával Népegészségügyi alapellátás szervezési modellprogram Virtuális Ellátó Központ támogatásával” című, SH/8/1 azonosító számú projekthez kapcsolódó külső projektmenedzsment feladatok ellátása” tárgyú közösségi eljárás rend szerinti nyílt közbeszerzési eljárással összefüggésben nyilatkozom, hogy a szerződés teljesítésébe a következő szakembereket kívánjuk bevonni 9:
A szerződés teljesítése során betöltendő pozíció
Szakember neve
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
Keltezés (helység, év, hónap, nap)
................................................................ cégszerű aláírás
9
A táblázatok a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek számának megfelelően bővíthetők!
7. sz. melléklet SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ10 SZEMÉLYES ADATOK Név: Születési idő: Állampolgárság:
ISKOLAI VÉGZETTSÉG Év …-tól
…-ig
Végzettség és szakirány megnevezése
Intézmény megnevezése
KÉPZETTSÉGi Év …-tól
…-ig
Intézmény megnevezése
Képzettség megnevezése (regisztráció száma is, amennyiben releváns)
MUNKAHELYEK, MUNKAKÖRÖK Mettől meddig (év/hó) (év/hó) -tól
(év/hó) -ig
(év/hó) -tól
(év/hó) -ig
Munkahely, munkakör megnevezése
SZAKMAI GYAKORLAT ISMERTETÉSEii Korábbi projektek ismertetése, időpontjai, mettől meddig (év/hó)
Ellátott funkciók, feladatok, kifejtett tevékenység bemutatása
Tárgy: Ideje (…-tól …-ig)
10
A táblázatot kérjük olyan részletezettséggel kitölteni, hogy az ajánlati felhívás III.2.3. pont „Alkalmassági minimumkövetelmények pontjában meghatározottak teljesülése ellenőrizhető legyen! Továbbá a táblázat sorai tetszőlegesen bővíthetőek!
17
Tárgy: Ideje (…-tól …-ig) NYELVISMERET Nyelv
Nyelvtudás szintje
Keltezés (helység, év, hónap, nap) ................................................................ aláírás
18
8. sz. melléklet NYILATKOZAT A KBT. 40. § (1) BEKEZDÉSE SZERINTAJÁNLATI FELHÍVÁS VI.3.1 pont Alulírott …………………………….…….., mint a ……………………………… (Ajánlattevő megnevezése) …………………………. (Ajánlattevő székhelye), …………………………. (Ajánlattevőt nyilvántartó cégbíróság neve), ………………………… (Ajánlattevő/alvállalkozó/az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet cégjegyzékszáma) nevében kötelezettségvállalásra jogosult …………….. (tisztség megjelölése), a Gyógyszerészetéti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet által indított a „Svájci Hozzájárulás keretében megvalósuló „Egészségügy forrásainak felhasználásával Népegészségügyi alapellátás szervezési modellprogram Virtuális Ellátó Központ támogatásával” című, SH/8/1 azonosító számú projekthez kapcsolódó külső projektmenedzsment feladatok ellátása” tárgyú közösségi eljárás rend szerinti nyílt közbeszerzési eljárással összefüggésben nyilatkozom, hogy
a)
a közbeszerzésnek az a része (részei), amelynek teljesítéséhez alvállalkozót veszünk igénybe
b)
a fenti felsorolt részek tekintetében a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó(i)nk neve, székhelye, valamint a közbeszerzésnek a százalékos aránya, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni
Keltezés (helység, év, hónap, nap)
ltezés (helység, év, hónap, nap) ................................................................ cégszerű aláírás
19
9. sz. melléklet NYILATKOZAT A KBT. 60. § (3) BEKEZDÉSÉRE FIGYELEMMELAJÁNLATI FELHÍVÁS VI.3.2. pont Alulírott …………………………….…….., mint a ……………………………… (Ajánlattevő megnevezése) …………………………. (Ajánlattevő székhelye), …………………………. (Ajánlattevő nyilvántartó cégbíróság neve), ………………………… (Ajánlattevő cégjegyzékszáma) nevében kötelezettségvállalásra jogosult …………….. (tisztség megjelölése), a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet által indított „Svájci Hozzájárulás keretében megvalósuló „Egészségügy forrásainak felhasználásával Népegészségügyi alapellátás szervezési modellprogram Virtuális Ellátó Központ támogatásával” című, SH/8/1 azonosító számú projekthez kapcsolódó külső projektmenedzsment feladatok ellátása” tárgyú közösségi eljárás rend szerinti nyílt közbeszerzési eljárással összefüggésben nyilatkozom, hogy az ajánlattételi felhívásban, az ajánlattételi dokumentációban, valamint ennek részét képező műszaki leírásban, továbbá a kiegészítő tájékoztatás keretében kapott válaszokban meghatározott követelményeket megismertük és azokat kötelezőként, feltételek nélkül elfogadjuk. Nyilatkozom, hogy ajánlatunk az előzőekben meghatározott - általunk teljes körűen megismert - dokumentumokon alapszik. Nyilatkozom, hogy nyertességünk esetén a szerződést az ajánlatunkban foglalt ellenszolgáltatásért megkötjük és a megkötött szerződést az abban meghatározott feltételekkel teljesítjük. Keltezés (helység, év, hónap, nap)
................................................................ cégszerű aláírás
20
10. sz. melléklet NYILATKOZAT A KBT. 60. § (5) BEKEZDÉSÉRE FIGYELEMMELAJÁNLATI FELHÍVÁS VI.3.3 pont Alulírott …………………………….…….., mint a ……………………………… (Ajánlattevő megnevezése) …………………………. (Ajánlattevő székhelye), …………………………. (Ajánlattevő nyilvántartó cégbíróság neve), ………………………… (Ajánlattevő cégjegyzékszáma) nevében kötelezettségvállalásra jogosult …………….. (tisztség megjelölése), a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet által indított „Svájci Hozzájárulás keretében megvalósuló „Egészségügy forrásainak felhasználásával Népegészségügyi alapellátás szervezési modellprogram Virtuális Ellátó Központ támogatásával” című, SH/8/1 azonosító számú projekthez kapcsolódó külső projektmenedzsment feladatok ellátása” tárgyú közösségi eljárás rend szerinti nyílt közbeszerzési eljárással összefüggésben nyilatkozom, hogy az általam képviselt társaság a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény rendelkezései szerint 11 [jelölje meg a megfelelő választ!] nem minősül kis- és középvállalkozásnak, mikrovállalkozásnak minősül, kisvállalkozásnak minősül, középvállalkozásnak minősül. Keltezés (helység, év, hónap, nap)
................................................................ cégszerű aláírás
11
A megfelelő rész megjelölendő!
21
11. sz. melléklet NYILATKOZATAJÁNLATI FELHÍVÁS VI.3.8 pont
Alulírott …………………………….…….., mint a ……………………………… (Ajánlattevő megnevezése) …………………………. (Ajánlattevő székhelye), …………………………. (Ajánlattevő nyilvántartó cégbíróság neve), ………………………… (Ajánlattevő cégjegyzékszáma) nevében kötelezettségvállalásra jogosult …………….. (tisztség megjelölése), a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet által indított „Svájci Hozzájárulás keretében megvalósuló „Egészségügy forrásainak felhasználásával Népegészségügyi alapellátás szervezési modellprogram Virtuális Ellátó Központ támogatásával” című, SH/8/1 azonosító számú projekthez kapcsolódó külső projektmenedzsment feladatok ellátása” tárgyú közösségi eljárás rend szerinti nyílt közbeszerzési eljárással összefüggésben nyilatkozom, hogy az ajánlatunkhoz csatolt elektronikus adathordozón található (CD/DVD lemezen. jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható formában …… formátumú) dokumentum mindenben megegyezik az általunk papír formátumban benyújtott ajánlat eredeti példányával. Keltezés (helység, év, hónap, nap)
................................................................ cégszerű aláírás
22
12. sz. melléklet
NYILATKOZATAJÁNLATI FELHÍVÁS VI.3.8 pont Alulírott …………………………….…….., mint a ……………………………… (Ajánlattevő megnevezése) …………………………. (Ajánlattevő székhelye), …………………………. (Ajánlattevő nyilvántartó cégbíróság neve), ………………………… (Ajánlattevő cégjegyzékszáma) nevében kötelezettségvállalásra jogosult …………….. (tisztség megjelölése), a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet által indított „Svájci Hozzájárulás keretében megvalósuló „Egészségügy forrásainak felhasználásával Népegészségügyi alapellátás szervezési modellprogram Virtuális Ellátó Központ támogatásával” című, SH/8/1 azonosító számú projekthez kapcsolódó külső projektmenedzsment feladatok ellátása” tárgyú közösségi eljárás rend szerinti nyílt közbeszerzési eljárással összefüggésben nyilatkozom, hogy nyertességünk esetén a tárgyi közbeszerzési eljárás ajánlati felhívásának III.2.2. P/3. pontjában meghatározott feltételeknek megfelelő érvényes felelősségbiztosításunk érvényességét a szerződés teljes időtartama alatt fenntartjuk. Keltezés (helység, év, hónap, nap)
................................................................ cégszerű aláírás
23
12. sz. melléklet NYILATKOZATAJÁNLATI FELHÍVÁS VI.3.11 pont Alulírott …………………………….…….., mint a ……………………………… (Ajánlattevő megnevezése) …………………………. (Ajánlattevő székhelye), …………………………. (Ajánlattevő nyilvántartó cégbíróság neve), ………………………… (Ajánlattevő cégjegyzékszáma) nevében kötelezettségvállalásra jogosult …………….. (tisztség megjelölése), a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet által indított „Svájci Hozzájárulás keretében megvalósuló „Egészségügy forrásainak felhasználásával Népegészségügyi alapellátás szervezési modellprogram Virtuális Ellátó Központ támogatásával” című, SH/8/1 azonosító számú projekthez kapcsolódó külső projektmenedzsment feladatok ellátása” tárgyú közösségi eljárás rend szerinti nyílt közbeszerzési eljárással összefüggésben nyilatkozom, hogy a fenti tárgyú dokumentációt, valamint a kiegészítő tájékoztatás(oka)t 12 a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet honlapjáról …. év ….. hó ..… napján letöltöttem és tudomásul veszem, hogy az eljárásban való részvétel feltétele a dokumentáció letöltésének visszaigazolása. Keltezés (helység, év, hónap, nap)
-----------------------------Aláírás
12
Amennyiben az ajánlattevő kiegészítő tájékoztatást nem tölt le
24
13. sz. melléklet
…………… SZERZŐDÉS külső projektmenedzsment szolgáltatás biztosításához
Szerződő Felek (a továbbiakban: felek) egyrészről Név: Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet Cím: 1125 Budapest, Diós árok 3. Képviseli: Dr. Török Krisztina, főigazgató mint Megbízó másrészről Név: Székhely (számlázási cím): Képviseli: Adószáma: mint Megbízott között az alábbi feltételekkel. 1.
A szerződés megkötésének előzményei:
1.1.
A Svájci-Magyar Együttműködési Program 8. prioritási területén belül mintaprojekt beazonosításáról szóló 1240/2011. (VII. 15.) Korm. határozat (továbbiakban: Határozat) a Megbízót jelölte ki egy 9 tagú konzorcium által megvalósítandó alapellátási modellprogram végrehajtó szervezetéül és a konzorcium vezetőjéül. A projekt végrehajtására a kijelölt Program Végrehajtó (Megbízó) partnerségi megállapodással 9 tagú konzorciumot hozott létre. A Határozat értelmében a Megbízó elkészítette a Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében elnyerhető támogatás igényléséhez szükséges pályázatot, amely alapján Svájc és Magyarország 2012.07.12-én megkötötte az SH/8/1 számú Program Megállapodást, majd a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. (Közreműködő Szervezet = KSZ) és a Megbízó (Projekt Végrehajtó/Konzorciumvezető) 2012.07.18-án megkötötte a Végrehajtási Megállapodást.
25
1.2.
A felek rögzítik, hogy a Megbízó (Ajánlatkérő) ……….. napján a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) Második része szerinti nyílt eljárást indított Svájci Hozzájárulás keretében megvalósuló „Egészségügy forrásainak felhasználásával Népegészségügyi alapellátás szervezési modellprogram Virtuális Ellátó Központ támogatásával” című, SH/8/1 azonosító számú projekthez kapcsolódó külső projektmenedzsment feladatok ellátása tárgyban. A meghatározott közbeszerzési eljárás eredményeként a Megbízott került nyertes ajánlattevőként kihirdetésre az eljárás vonatkozásában.
1.3.
2.
Jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi dokumentumok: a)
a közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívása;
b)
a közbeszerzési eljárás ajánlattételi dokumentációjának műszaki leírás (a továbbiakban: műszaki leírás);
c)
a közbeszerzési eljárásban, vállalkozó által benyújtott és elfogadott ajánlat.
részét
képező
A szerződés tárgya A Megbízott jelen szerződés alapján köteles a Svájci Hozzájárulás keretében megvalósuló „Egészségügy forrásainak felhasználásával Népegészségügyi alapellátás szervezési modellprogram Virtuális Ellátó Központ támogatásával” című, SH/8/1 azonosító számú projekthez kapcsolódó külső projektmenedzsment feladatok ellátására. A projektmenedzsment részletes feladatait jelen szerződés 1. sz. mellékleteként csatolt műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásnak megfelelően jelen szerződés tárgyát képezi a projekt részét képező Megvalósíthatósági Tanulmányból (továbbiakban: MT) a „WP-01 Programmenedzsment” elnevezésű csomagban szereplő, a programszervezetre vonatkozó operatív teendők ellátása, valamint a „WP-09 Külső kommunikáció” munkacsomag szakmai vezetőjének, valamint a szakmai és adminisztratív asszisztencia feladatainak ellátása.
3.
A szerződés időtartama A felek a szerződést a szerződéskötés napjától a projekt zárásáig – előreláthatólag 2016. december 31. napig – kötik az alábbiak szerint. Jelen szerződés szerinti feladatok teljesítésének határideje a projekt zárójelentés teljesítésének véghatárideje, amely előreláthatólag 2016. augusztus 29-e, azzal, hogy Program Megállapodás 3.8. pontjában foglalt határidők szerint a projektzárásig –előreláthatólag 2016. december 31-ig – terjedő időszakban a Megbízottat a projekt zárásához, valamint az időközi jelentések hiánypótlásával, kiegészítésével, javításával összefüggésben rendelkezésre állási és együttműködési kötelezettség terheli a Megbízó irányában. A felek kifejezetten rögzítik továbbá, hogy a fenti rendelkezésre állási és együttműködési kötelezettség időtartama alatt külön díjazásra a Megbízott semmilyen jogcímen nem jogosult.
4.
A teljesítés helye A teljesítés helye lehet a Megbízó, illetve a Megbízott székhelye, illetve az egyeztetések helyszíne.
5.
Megbízási díj
5.1.
A Megbízottat megillető megbízotti díj összesen nettó …………..Ft+áfa, azaz nettó ………. forint+áfa.
5.2.
A Megbízott kijelenti, hogy a fent meghatározott megbízotti díjat úgy alakította ki, hogy az az általa jelen szerződés alapján teljesítendő valamennyi szolgáltatásra fedezetet jelent, ide értve a 3. pontban meghatározott rendelkezésre állást is, 26
valamint a megbízotti díj magában foglalja minden költségét, egyéb kiadását és ezen túlmenően semmilyen jogcímen nem jogosult a Megbízótól további díj vagy költségtérítés igénylésére. 5.3.
A számlázás és kifizetés pénzneme magyar forint.
6.
Fizetési feltételek
6.1.
A Megbízott a Kbt. 131. § (1) bek. szerint jogosult a szerződésben foglalt teljes ellenszolgáltatás 5%-ának megfelelő összegű előleg igénylésére. Az előleg igénylése az alábbiak szerint történik: 6.1.1. Előlegigény a szerződéskötéstől számított 30 napon belül nyújtható be a Megbízott által megjelölt kapcsolattartóhoz. 6.1.2. Az előleg Megbízó általi kifizetésének kézhezvételétől számított 30 nap.
határideje
az
előlegszámla
6.1.3. Az előleg folyósításától számított egy éven belül a Megbízott köteles az előleggel elszámolni. Az előlegszámla az elszámolás részeként csak a hozzá kapcsolódó pénzügyileg rendezett részszámlával együtt számolható el. 6.2.
Jelen szerződésben ellátott feladatok – mint az Általános Forgalmi Adóról szóló 2007. évi CXXVII. tv. (a továbbiakban ÁFA törvény) 58§ (1) rendelkezései szerinti folyamatos teljesítés – ellenértékét a Megbízó a Megbízott részére, a szerződés időtartama alatt 11 egyenlő részletben, a Végrehajtási Megállapodás III. mellékletében rögzített beszámolók (éves adatszolgáltatás) és/vagy jelentések (időközi adatszolgáltatás) Megbízó felé történő aktuális beszámolási határidőnek megfelelő benyújtást követően, valamint azok Megbízó által igazolt szerződésszerű teljesítése alapján – a teljesítésigazolást követően – kiállított és benyújtott számla ellenében egyenlíti ki a Kbt. 130. § (1)-(6) bekezdése szerint átutalással, az alábbiak szerint: 6.2.1. Teljesítési, számlázási időszakok és fizetési határidők tervezett ütemezése: Jelentéstételi időszak
2013.01.012013.06.30
Jelentéstétel és a teljesítés elvárt határideje (szakmai teljesítés időpontja)
Számla kiállításának és benyújtásának határideje a Megbízó által megjelölt kapcsolattartó részére augusztus
Számla Megbízó általi kiegyenlítésének határideje (ÁFA törvény szerinti teljesítési időpont)
2013. július 30.
2013. 15.
2013. 16.
szeptember
2014. január 30.
2014. február 14.
2014. március 14.
2014. január 30.
2014. február 14.
2014. március 14.
2014. július 30.
2014. 15.
2014. 15.
2015. január 30.
2015. február 13.
időközi 2013.07.01.2013.12.31. időközi 2013.01.012013.12.31 éves 2014.01.012014.06.30
augusztus
szeptember
időközi 2014.07.01.-
2015. március 13. 27
2014.12.31. időközi 2014.01.012014.12.31
2015. január 30.
2015. február 13.
2015. március 13.
2015. július 30.
2015. 14.
2015. 14.
2016. január 30.
2016. február 15.
2016. március 15.
2016. január 30.
2016. február 15.
2016. március 15.
2016. augusztus 29.
2016. 15.
augusztus
2016. 29.
augusztus
2016. augusztus 29.
2016. 15.
augusztus
2016. 29.
augusztus
éves 2015.01.012015.06.30
augusztus
szeptember
időközi 2015.07.01.2015.12.31. időközi 2015.01.012015.12.31 éves 2016.01.012016.06.30 időközi 2013.01.01.2016.06.30. záró 6.3.
A Megbízott a számlához köteles mellékelni a jelen szerződés 7. pontjában meghatározott személy által aláírt teljesítésigazolást. A fenti személy által aláírt teljesítésigazolás nélkül a Megbízó számlát nem fogad be.
6.4.
A pénzügyi teljesítés feltétele az Adózás rendjéről szóló, 2003. évi XCII. törvény 36/A. §-ban foglaltak teljesülése.
6.5.
A számla kiállításakor a Projekt Végrehajtási Útmutató előírásai szerint kell eljárni.
6.6.
A számla késedelmes kiegyenlítése esetén a Megbízó a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 301/A. § (2) bekezdése szerinti késedelmi kamatot köteles fizetni a Megbízottnak.
6.7.
A kamatfizetési kötelezettség esedékességére a Ptk. 301/A. § (3) bekezdése az irányadó.
7.
A teljesítés igazolása A Megbízó részéről a teljesítésigazolás kiállítására jogosult a Megbízó képviselője. A teljesítés elismerésére vagy megtagadására a projektjelentések Megbízó általi kézhezvételét követő 15 napon belül van lehetőség. A Megbízott tudomásul veszi, hogy szerződésszerű teljesítésének ellenőrzésére a Megbízó harmadik személyt is igénybe vehet. A Megbízó abban az esetben jogosult a teljesítés elfogadására vonatkozó okirat kiadását megtagadni, ha a Megbízott a jelen szerződés 1. pontjában meghatározott feladatokat vagy azok egy vagy több részét nem, illetve nem a megfogalmazott elvárásoknak megfelelő módon végzi el, különös tekintettel, ha a projekt végrehajtási ütemterv szerinti mérföldkövek teljesítése a Megbízottnak felróható okból késedelmet szenved vagy meghiúsul. Szerződésszerű
teljesítésnek
kizárólag
az
a
teljesítés
tekinthető,
amely 28
maradéktalanul megfelel a szerződésben vállalt kötelezettségeknek. A megbízotti tevékenységben az 1. pontban meghatározott követelményektől történő bármiféle eltérés csak a Megbízó előzetes írásbeli jóváhagyása mellett lehetséges. 8.
A felek jogai és kötelességei
8.1.
A felek a szerződés teljesítése során kötelesek fokozottan együttműködni. Ennek érdekében a Megbízó kapcsolattartója vagy az általa megjelölt személy(ek) rendszeres kapcsolatot tartanak fenn a Megbízottal, aki a szerződés teljesítésének állásáról – kérésre – írásban beszámol a Megbízónak vagy kapcsolattartójának.
8.2.
A Megbízott jelen szerződés 1. pontjában meghatározott feladatait a Megbízó érdekében, annak utasításait figyelembe véve, fokozott gondossággal, szakmai hozzáértéssel, hiánytalanul köteles teljesíteni.
8.3.
A Megbízott külső projektmenedzseri tevékenységének ellátása során köteles figyelembe venni és betartani a projekt végrehajtási ütemterv szerinti mérföldköveket, az ott meghatározott határidőket, illetőleg mindazokat az időpontokat, amelyeket a szerződés időtartama alatt a Megbízó, vagy a KSZ a projekt végrehajtásához meghatároz vagy, amelyek a Végrehajtási Megállapodásban, valamint a Partnerségi Megállapodásban és az annak alapján létrehozott kiegészítő megállapodásokban szerepelnek.
8.4.
A Megbízott köteles jelen szerződéssel összefüggő feladatai tekintetében erőforrásait úgy beosztani, hogy az valamennyi feladata határidőben történő ellátására elegendő legyen.
8.5.
A Megbízott köteles a projekt megvalósítása során a Megbízó részéről aláírandó, jóváhagyandó dokumentumokat a rá vonatkozó határidőt megelőzően legalább 5 nappal megküldeni a Megbízónak.
8.6.
A Megbízó köteles a Megbízott jelen szerződésben foglalt feladatainak teljesítéséhez minden segítséget megadni, így különösen a rendelkezésére álló információkat folyamatosan átadni, illetve rendelkezésre bocsátani. Amennyiben a fenti információk, dokumentumok elektronikus formában is a Megbízó birtokában vannak, úgy azokat elektronikus úton adja át.
8.7.
Megbízott köteles a Megbízót minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a projekt eredményességét vagy kellő időre való elvégzését veszélyezteti vagy gátolja. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a Megbízott felelős.
8.8.
Megbízott a Megbízó utasítása szerint köteles eljárni. Az utasítás nem terjedhet ki a munka megszervezésére, illetőleg nem teheti a teljesítést terhesebbé.
8.9.
Minden, a jelen szerződés keretében a felek által egymásnak küldött értesítésnek írott formában (e-mailben, telefaxon, különösen fontos esetben ajánlott levélben) kell történnie. Ezen értesítések hatálya a címzett általi vételkor, illetve neki történő kézbesítéskor áll be. A jelen szerződés esetleges módosításával vagy megszüntetésével kapcsolatos nyilatkozatokat a felek kizárólag ajánlott levél vagy a másik fél által más módon, igazoltan átvett levél útján tehetik meg (e-mail, telefax nem elfogadható).
8.10. Amennyiben a Megbízott írásban a Megbízót arról értesíti, hogy szakszerűtlen, helytelen utasítást adott, és Megbízó a fenti értesítés ellenére utasítását fenntartja, úgy a Megbízott az utasítás végrehajtásából eredő következményekért nem felel. 8.11. A Megbízott a jelen szerződéssel kapcsolatban tudomására jutó valamennyi, a másik fél tulajdonát képező és általa bizalmasnak tekintett információ, adat, dokumentum tekintetében titoktartási kötelezettséggel tartozik, és egyben kijelenti, hogy bárminemű, a feladat ellátásával kapcsolatosan megszerzett ilyen információt a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül nem teszi hozzáférhetővé, illetve nem bocsátja harmadik személy/szervezet rendelkezésére. 29
E tilalom körébe tartozik az is, ha bármelyik fél a tudomására jutó ilyen információkat a jelen szerződésben foglaltaktól eltérő módon hasznosítja. Megbízott teljes anyagi, kártérítési felelősséget vállal azért, hogy a szerződés teljesítése során tudomására jutott adatokat, információkat bizalmasan kezeli, nem használja fel, nem bocsátja harmadik személy rendelkezésére. 8.12. A Megbízó hozzájárulását adja, hogy nevét a Megbízott – megfelelő teljesítés esetén – referencia listájában szerepeltesse. 8.13. A Megbízó vállalja, hogy – felkérése esetén – a Megbízott tevékenységére vonatkozóan referenciát állít ki, amennyiben a Megbízott teljesítése szerződésszerű volt. 8.14. A Megbízott tudomásul veszi, hogy a Megbízót, illetve a projekt végrehajtásáért felelős konzorciumot fenntartási kötelezettség terheli a projekt, ill. a szerződés lezárását követően. 9.
Szerződésszegés
9.1.
Szerződésszegésnek minősül minden olyan magatartás vagy mulasztás, amelynek során bármelyik fél jogszabály, illetve a szerződés alapján őt terhelő bármely kötelezettségének nem tesz eleget.
9.2.
Amennyiben a Megbízott felelősséggel tartozik.
9.3.
A Megbízottnak felróhatóan késedelmes vagy hibás teljesítés esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít a teljesítés alól.
9.4.
A kötbér mértéke:
a
szerződést
megszegi,
kötbér
és
kártérítési
9.4.1. A Megbízottnak felróható késedelmes teljesítés esetén a késedelmi kötbér mértéke 75.000,- Ft, (azaz hetvenötezer forint)/késedelmes naptári nap. A késedelmi kötbér mértéke legfeljebb 40 késedelmes napi tétel összegű lehet. 9.4.2. Hibás teljesítés esetén a kötbér mértéke – ha Megbízó kijavítást vagy újbóli elvégzést igényel, figyelemmel a 9.9. pontban foglaltakra is – 75.000,- Ft, (azaz hetvenötezer forint)/ naptári nap. A hibás teljesítési kötbér mértéke legfeljebb 40 napi tétel összegű lehet. 9.4.3. A Megbízottnak felróható meghiúsulás vagy lehetetlenülés esetén a kötbér mértéke a teljes nettó megbízotti díj 15%-a. A teljesítés 40 napos késedelmét követően jogosult a Megbízó lehetetlenülés megállapítására, szerződéstől való elállásra. 9.5.
A felek megállapodnak, hogy a póthatáridő és a teljesítés kijavítására megállapított időtartamra a Megbízó akkor számít fel kötbért, ha a póthatáridő vagy a javításra nyitva álló határidő eredménytelenül telik el, kivéve 9.9. pontban foglaltakat.
9.6.
A Megbízó jogosult a kötbér összegét a Megbízott esedékes díjából – a Megbízott egyidejű értesítése mellett – levonni.
9.7.
A kötbért a Megbízó akkor is követelheti, ha kára nem merült fel.
9.8.
A szerződésszegés következményei alól nem menetesít az a körülmény, hogy a szerződésszegést a Megbízott mint gazdálkodó szervezet irányítására, felügyeletére jogosult szerv intézkedése okozza.
9.9.
Amennyiben a Megbízó vagy a KSZ egy adott dokumentumot – a Végrehajtási Megállapodásban, valamint a Partnerségi Megállapodásban és az annak alapján létrehozott kiegészítő megállapodásokban vagy a KSZ valamely nyilvános utasításában, eljárásrendjében vagy jelzésében, illetve jelen szerződésben szereplő előírás nem megfelelő teljesítése esetén – nem fogad el, vagy átdolgozásra hívja fel a Megbízottat, az átdolgozás időtartamára, amennyiben ebből a Megbízottnak felróható okból a Megbízónak kára származik (pl .: el 30
nem számolhatónak minősülő költség; támogatás késedelme; benyújtott dokumentáció alapján lefolytatott szabálytalansági eljárás során elmarasztaló döntés születik; költségcsökkentésről, visszakövetelésről dönt a KSZ; a dokumentumokat nem megfelelő formában vagy nem megfelelő példányszámban történő benyújtása), a Megbízót hibás teljesítési kötbér illeti meg, amelynek mértéke megegyezik a késedelmi kötbérével. 10.
Szerződésmódosítás Jelen szerződés kizárólag a Kbt. 132. § előírásai szerint módosítható, figyelemmel a Kbt. 30. §-ában rögzített közzétételi kötelezettségekre is. Nem minősül a szerződés módosításának a felek nyilvántartott adataiban, így különösen a székhelyében, képviselőiben, bankszámlaszámában bekövetkező változás, továbbá a szerződés, illetve a szerződés megkötése és teljesítése során eljáró szervezet és a kapcsolattartók adataiban bekövetkező változás. Az említett változásokról az érintett fél a másik felet – az eset körülményeitől függően – vagy előzetesen írásban 10 napos határidővel vagy a változás bekövetkezését (bejegyzését) követő 10 napon belül köteles értesíteni.
11.
A szerződés megszűnése
11.1. Jelen szerződés megszűnik a 3. pontban meghatározott határidők elteltét követően. 11.2. Jelen szerződés közös megállapodással bármikor megszüntethető. 11.3. Jelen szerződést bármelyik fél jogosult a másik félhez intézett nyilatkozattal indokolás nélkül 90 nappal felmondani. 11.4. A közös megegyezésen, rendes felmondáson, illetve a szerződésteljesítéssel történő megszűnésén túlmenően a felek a szerződést azonnali hatállyal egyoldalú jognyilatkozattal is megszüntethetik (rendkívüli felmondás), ha a)
valamelyik fél a szerződésben meghatározott és vállalt kötelezettségeit ismételten nem teljesíti, és erre a másik fél határidő tűzésével felszólította és a határidő eredménytelenül telt el;
b)
a Megbízott részéről vállalt kötelezettséget nem megfelelően teljesítette, amennyiben az olyan súlyos fokú, amely mellett a szerződés fenntartása a Megbízótól nem várható el;
c)
a Megbízott által végzett tevékenységgel kapcsolatban többszörösen minőségi kifogás merült fel;
d)
a Megbízott (a konzorcium bármely tagja) ellen csődeljárás indult és a vonatkozó jogszabályok alapján tartott tárgyaláson a hitelezőktől nem kap előzetes egyetértést a fizetési haladék megszerzésére;
e)
bírósági döntés szerint a csődeljárás során a hitelezőkkel nem jön létre egyezség;
f)
a Megbízott (a konzorcium bármely tagja) az illetékes bíróságnál saját maga ellen felszámolási eljárás megindítását kéri a vonatkozó jogszabályok alapján;
g)
a másik fél fizetésképtelenségét a bíróság a vonatkozó jogszabályok alapján megállapítja;
h)
a Megbízott végelszámolását az erre jogosult szerv elhatározza;
i)
a Megbízott megsérti titoktartási kötelezettségét.
11.5. Bármely fél által bármely okból történő felmondás esetén a fizetések a felmondási idő lejártáig, illetőleg a szerződés hatályának megszűnéséig nyújtott szolgáltatásokért teljesítendők, és a felek kötelesek egymással elszámolni.
31
11.6. A Megbízó a szerződéstől a Ptk. 395. § (3) bekezdésében foglalt feltétel bekövetkezése esetén elállhat. Ebben az esetben jogosult a jelen szerződés 9.4. pontjában szereplő meghiúsulási kötbérre. 11.7. A Megbízott kötelezettséget vállal arra, hogy jelen szerződésnek bármilyen okból történő megszűnése esetén a Megbízó által rendelkezésre bocsátott, a szerződés teljesítése során keletkezett iratokat, feljegyzéseket, bármely adathordozó berendezést vagy eszközt a szerződés megszűnésének napján a Megbízó részére visszaszolgáltatja. 11.8. A Megbízó jogosult és köteles a szerződést felmondani a Kbt. 125. § (5) bekezdésében foglalt esetekben. 12.
Vagyoni értékű jogok, adatokra vonatkozó rendelkezések
12.1. A Megbízott szavatol azért, hogy az általa elvégzendő szerződéses feladatok során létrejövő szellemi termékek (a továbbiakban: szellemi termék) mások szerzői vagy egyéb jogait nem sérti, továbbá a Megbízott kijelenti, hogy jelen szerződésből fakadó kötelezettségeinek teljesítéséhez szükséges valamennyi feltétellel, vagyoni értékű joggal rendelkezik. 12.2. A Megbízott jogi szavatosságot vállal azért, hogy harmadik személynek nincs olyan joga, amely a szellemi termék hasznosítását, illetve felhasználását akadályozza, korlátozza vagy sérti. Amennyiben ennek ellenére harmadik személy ilyen jogcímen igényt támaszt, úgy ennek minden következményét viselni köteles a Megbízott, és Megbízó felé kártérítési kötelezettséggel tartozik. 12.3. A megbízási díj tartalmazza az elkészítendő dokumentumokhoz fűződő szerzői jog ellenértékét. Megbízó a rendelkezési jogát kiköti, ezért a szerződéssel kapcsolatban rendelkezésre bocsátott, jogi oltalomban részesíthető bármely szellemi alkotás tekintetében, azzal a továbbiakban szabadon rendelkezik, ezekre Megbízott a szerzői jogok fenntartása mellett – a szellemi termék felhasználására vonatkozó visszavonhatatlan engedélyt (a továbbiakban: felhasználási engedély) ad Megbízónak. A felek megállapodnak abban, hogy a szellemi terméknek a Megbízó részéről történő felhasználása esetén a Megbízott a jelen szerződésben foglalt díjazáson felüli további díjazásáról visszavonhatatlanul lemond. 12.4. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 9. § (6) bekezdése és V. fejezete alapján a Megbízó a szerződés teljesítése során keletkezett, szerzői jogi védelem alá eső valamennyi alkotással kapcsolatban határozatlan idejű, korlátlan és kizárólagos felhasználási jogot szerez az átruházható szerzői jogok vonatkozásában. 12.5. A Megbízott az előállított szellemi terméket vagy bármely munkarészét a Megbízó előzetes írásbeli engedélye nélkül nem használhatja fel, azt harmadik személynek nem adhatja át. 12.6. A Megbízott a Megbízó előzetes írásbeli hozzájárulásával nyilatkozhat a szerződés alapján nyújtott szolgáltatásról. 13.
Kapcsolattartók
Felek a jelen szerződés teljesítésének az időtartamára az alábbi személyeket jelölik ki a folyamatos kapcsolattartásra: Kapcsolattartó a Megbízó részéről: név: telefonszám: e-mail: Kapcsolattartó a Megbízott részéről: név: cím: 32
telefonszám: e-mail: 14.
Vegyes rendelkezések
14.1. Amennyiben a jelen szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők) a Kbt. 128.§ (1) alapján projekttársaságot hoznak létre, a Kbt. 129. § alapján a szerződésben foglalt jogok és kötelezettségek a projekttársaság létrejöttének időpontjától a projekttársaságot illetik meg, illetőleg terhelik. 14.2. Megbízott alvállalkozó igénybevételére a Kbt., valamint Ptk. szabályainak megfelelően jogosult. Amennyiben Megbízott alvállalkozót vesz igénybe, úgy az általa elvégzett munkáért úgy felel, mintha maga végezte volna el. 14.3. A Kbt. 125. § (4) bekezdése alapján:
a Megbízott nem fizet, illetve számol el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, amelyek a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és amelyek a nyertes ajánlattevő adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak;
a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megbízó számára megismerhetővé teszi és az Kbt. 125. § (5) bekezdés szerinti ügyletekről a Megbízót haladéktalanul értesíti.
14.4. A külföldi adóilletőségű Megbízott köteles a szerződéshez a Kbt. 125. § (7) bekezdés szerinti meghatalmazást csatolni. 14.5. A Megbízott tudomásul veszi, hogy amennyiben a hatályos szerződés elnyerése érdekében vagy annak teljesítése során vesztegetéshez, csaláshoz, kényszerhez vagy versenykorlátozáshoz folyamodik, vagy ezek gyanúja merül fel, a Projekt Végrehajtó/Partner a tudomására jutástól számított egy éven belül elállhat a szerződéstől, ezzel egyidejűleg értesíti a magyar hatóságokat. A Megbízott tudomásul veszi, hogy részére a gyanú kivizsgálásának lezárásáig nem történik kifizetés. Amennyiben bebizonyosodik, hogy Megbízott vesztegetéshez, csaláshoz, kényszerhez vagy versenykorlátozáshoz folyamodott, a szerződés ellenértéke nem kerül részére kifizetésre, továbbá a SDC döntése alapján meghatározott vagy határozatlan időre kizárható a SDC által finanszírozott projektek kapcsán történő megrendelésekből. 14.6. A Megbízott tudomásul veszi, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXIII. törvény 37. §. és Kbt. 31. §. alapján a Megbízó a szerződést nyilvánosságra hozza. 15.
Alkalmazandó jog Jelen szerződést Magyarország jogrendje szerint kell értelmezni. A szerződésben nem szabályozott kérdésekben elsősorban a Kbt. és a Ptk. szabályait kell figyelembe venni.
16.
Eljárás jogvita esetén Jelen szerződés végrehajtásával kapcsolatos minden vitás kérdést a felek békés úton kísérelnek megoldani. Arra az esetre, ha az egyeztetés nem vezet eredményre, a felek a Megbízó mindenkori székhelye szerinti bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.
Jelen szerződés 6 eredeti, egymással tartalmilag és formailag mindenben megegyező példányban készült, amelyet a szerződő felek elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írnak alá. Budapest, 201….
33
……………………………..……….. Megbízó
………………………………………… Megbízott
Ellenjegyezte:
…………………………………….. Gazdasági Igazgató
34
14. sz. melléklet
Műszaki leírás Melléklet Szakmai követelmények és specifikáció a Svájci Hozzájárulás keretében megvalósuló „Egészségügy forrásainak felhasználásával Népegészségügyi alapellátás szervezési modellprogram Virtuális Ellátó Központ támogatásával” című, SH/8/1 számú projekthez kapcsolódó Ajánlattételi felhíváshoz 1.
Előzmények
A Svájci-Magyar Együttműködési Program 8. prioritási területén belül mintaprojekt beazonosításáról szóló 1240/2011. (VII. 15.) Korm. határozat (továbbiakban: Határozat) a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetet (továbbiakban: GYEMSZI) jelölte ki egy 9 tagú konzorcium által megvalósítandó alapellátási modellprogram végrehajtó szervezetéül és a konzorcium vezetőjéül. A projekt végrehajtására a kijelölt Program Végrehajtó (GYEMSZI) partnerségi megállapodással konzorciumot hozott létre. A Konzorcium tagjai az alábbiak: Debreceni Egyetem (DE) Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesülete (MÁOTE) Magyar Védőnők Egyesülete (MAVE) Országos Alapellátási Intézet (OALI) Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) Pécsi Tudományegyetem (PTE) Semmelweis Egyetem (SE) Szegedi Tudományegyetem (SZTE) A Határozat értelmében a GYEMSZI elkészítette a Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében elnyertető támogatás igényléséhez szükséges pályázatot, amely alapján Svájc és Magyarország 2012.07.12-én megkötötte az SH/8/1 számú Projekt Megállapodást (Project Agreement = PA), majd a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. (Közreműködő Szervezet = KSZ) és a GYEMSZI (Projekt Végrehajtó/Konzorcium vezető) 2012.07.18-án megkötötte a Végrehajtási Megállapodást (VM). A SH/8/1 számú Projekt Megállapodás és a Végrehajtási Megállapodás az ajánlattételi dokumentáció szerves részét képezi. A megállapodások és az azokat érintő módosítások letölthetőek a GYEMSZI honlapjáról: http://www.irf.gyemszi.hu/kozbesz/svajci/index.php A VM Általános Szerződéses Feltételek (ÁSZF) része módosult, a hatályos verzió, mely az ajánlattételi dokumentáció szerves részét képezi, szintén letölthető 35
a GYEMSZI honlapjáról: http://www.irf.gyemszi.hu/kozbesz/svajci/index.php A mintaprojekt célja, hogy A háziorvosi alapellátás prevenciós fókuszú és a hozzáférés esélyegyenlőségét (hátrányos helyzetűek lakosságcsoportok, különösen: romák) javító praxisközösségi reorientációja javítsa a lakosság egészségi állapotát, valamint a kiválasztott praxisokban javuljon az alapellátás szolgáltatási köre és minősége, valamint a szolgáltatásokhoz való hozzáférés és azok kihasználtsága; A program tapasztalatait egészségpolitikába;
be
lehessen
építeni
a
szakképzésbe
és
az
Új, a döntéshozatal minden szintjén alkalmazandó - alapellátási, adatkezelési és jelentési rendszer készüljön.
A célok megvalósítását szolgáló fő tevékenységeket munkacsomagokba (WP) rendezve kell elvégezni. A WP-k végrehajtása munkacsoportokban és szakmai team-ekben [struktúra], elfogadott szabályok (megállapodások, működési kézikönyv) [folyamat] és a stakeholderek igényei szerint elvárások [eredmény] érdekében valósul meg. A projekt összefoglalója és a projekt szakmai felépítését valamint ütemezését ismertető megvalósíthatósági tanulmány, melyek az ajánlattételi dokumentáció szerves részét képezik , elérhetők a GYEMSZI honlapján az alábbi oldalon http://www.irf.gyemszi.hu/kozbesz/svajci/index.php A projekt végrehajtására létrehozott partnerségi megállapodás (továbbiakban: konzorciumi megállapodás) rögzíti, hogy a projekt végrehajtására a GYEMSZI mint Projekt Végrehajtó és konzorciumi partnerei a program megvalósításának időtartamára a feladatok elvégzése érdekében ideiglenes szervezetet és szervezeti egységeket (továbbiakban: Programszervezet) alakítanak ki. A Programszervezet feladata, hogy mátrix szervezetként működve olyan rugalmas, feladatorientált egységet alkosson, amely egyszerre valósít meg funkcionális (pl. programmenedzselés, pénzügy, közbeszerzés) és szakmai jellegű (projekt és munkacsomag szintű) munkamegosztáson alapuló feladatokat. A Programszervezet részletes bemutatását a Partnerségi Megállapodás – az SH/8/1 sz. projekt végrehajtásának szervezetéről szóló – 1. számú és – a felelősségi- és hatáskörök elosztásáról szóló – 2. számú melléklete tartalmazza. A Partnerségi Megállapodás és mellékletei letölthetőek a GYEMSZI honlapjáról, mely az ajánlattételi dokumentáció szerves részét képezi: http://www.irf.gyemszi.hu/kozbesz/svajci/index.php A Svájci-Magyar Együttműködési Program végrehajtási rendjét a 237/2008. (IX. 26.) Korm. Rendelet szabályozza, amely – a projekt végrehajtását szabályozó egyéb jogszabályokkal, határozatokkal és útmutatókkal együtt – letölthetők a GYEMSZI honlapjáról, mely az ajánlattételi dokumentáció szerves részét képezi: http://www.irf.gyemszi.hu/kozbesz/svajci/index.php. Ajánlattevő részéről a fenti anyagok részletes áttanulmányozása és megértése szükséges jelen specifikáció további részeinek megértéséhez. Az ajánlati árak kialakításához a megvalósíthatósági tanulmány elérhető részei elégségesek.
36
2.
Az ajánlatkérés tárgya
A megvalósíthatósági tanulmányból láthatóan a projekt eredetileg kilenc munkacsomagot vagy más néven komponenst tartalmaz (WP01-WP09), melyek közül az első számú „WP01 Programmenedzsment” elnevezésű csomag a Programszervezetre vonatkozó operatív teendőket fogja át. Az Ajánlati felhívás ennek a munkacsoportnak egyes feladatköreit érinti, mivel a PA 7. cikk 7.2. pontjában leírtaknak megfelelően e tevékenységi körrel kapcsolatos feladatok részlegesen kiszervezésre kerülnek. Ezen túlmenően Ajánlatkérő a „WP-09 Külső kommunikáció” munkacsomag szakmai vezetőjének, valamint a szakmai és adminisztratív asszisztencia feladatainak ellátását is kiszervezi, és ennek beszerzését is jelen ajánlatkéréssel kívánja megoldani. A projekt megvalósításának befejezése és a projekt elszámolhatóságának végső határideje egyaránt 2016. június 30, kivéve a PA 3.8. pontjában részletezett költségek esetében. A végső kifizetésekhez kapcsolódó dokumentumok benyújtásának határideje a végrehajtási időszakot követő 60 nap. Ezután a KSZ 30 napon belül ellenőrzi a benyújtott dokumentációt, és szükség esetén hiánypótlást kérhet. A hiánypótlásra további 15 áll rendelkezésre. Hiánypótlás esetén a KSZ-nek szintén 30 nap áll rendelkezésre az ellenőrzésre és jóváhagyásra. Jelen műszaki leírás szerinti feladatok teljesítésének határideje a - legkésőbb a projekt zárójelentés teljesítésének véghatárideje – mely előreláthatólag 2016. augusztus 29. azzal, hogy - a PA 3.8. pontjában foglalt határidők szerint a projektzárásig – mely előreláthatólag 2016. december 31-ig - terjedő időszakban a nyertes ajánlattevőt a projekt zárásához, valamint az időközi jelentések hiánypótlásával, kiegészítésével, javításával összefüggésben rendelkezésre állási és együttműködési kötelezettség terheli az ajánlatkérő irányában. A fenti rendelkezésre állási és együttműködési kötelezettség időtartama alatt külön díjazásra nyertes ajánlattevő semmilyen jogcímen nem jogosult.
A szerződés/beszerzés meghatározása: Megbízási szerződés Svájci Hozzájárulás keretében megvalósuló „Egészségügy forrásainak felhasználásával Népegészségügyi alapellátás szervezési modellprogram Virtuális Ellátó Központ támogatásával” című, SH/8/1 azonosító számú projekthez kapcsolódó külső projektmenedzsment feladatok ellátására. A programban meghatározott Megvalósíthatósági Tanulmány szerinti menedzsment tevékenység lebonyolítása – a Partnerségi Megállapodás 1. sz. és 2. sz. mellékleteinek rendelkezései mentén összeállított – jelen műszaki leírásban meghatározott alábbi menedzsment team tagok biztosításával és feladatainak ellátásával: 2.1
Ajánlatkérő a WP-01 munkacsomag végrehajtásáért felelős munkacsoport Programszervezetben nevesített szerepköreiből (funkcióiból) az alábbiakra kér ajánlatot: programmenedzser; programmenedzser asszisztens; PR, nyilvánosság tájékoztatási felelős; program pénzügyi vezetője (a Partnerségi Megállapodás 1. számú Mellékletében megfogalmazottaktól eltérően a beszerzés tárgyát képezi) pénzügyi menedzser; közbeszerzés felelőse; 37
jogi terület felelőse. 2.2
Ajánlatkérő továbbá a WP-09 munkacsomag végrehajtásáért felelős munkacsoport Programszervezetben nevesített szerepköreiből (funkcióiból) - a WP-01 alábbi szerepköreihez (funkcióihoz) rendelve következőkre kér ajánlatot): A WP-09 munkacsomag szakmai vezetése, a Programszervezet PR, nyilvánosság tájékoztatási felelőse szerepkörhöz (funkcióhoz) rendelve.
2.3
Ajánlatkérő továbbá a WP-09 munkacsomag végrehajtásáért felelős munkacsoport egyéb szerepköreiből (funkcióiból) - a WP-01 alábbi szerepköreihez (funkcióihoz) rendelve - az alábbira kér ajánlatot: Munkacsomag szakmai és adminisztratív asszisztencia a Programszervezet programmenedzser asszisztens szerepkörhöz (funkcióhoz) rendelve.
A fenti feladatokkal kapcsolatos részleteket a Szakmai követelményjegyzék c. fejezet tartalmazza. Összefoglalva az előzményeket, a GYEMSZI – Projekt Végrehajtóként –- a Programszervezet alábbi szerepköreire (funkcióira) vonatkozóan döntött közbeszerzési eljárás indításáról:
3. 3.1
Szakmai követelményjegyzék A programszervezet felépítése
Amint a bevezetőben bemutatott szervezeti diagramon látható, a program stratégiai szintű irányító, döntéshozó és ellenőrző testülete a Felügyelő Bizottság (FB). Munkáját a programmenedzsment szervezet vezetője (PMSzV) támogatja. Az FB tagjai a tervezett program végrehajtásában együttműködő szervezetek vezetői, illetve az általuk delegált személyek. Az FB jeleníti meg a program szempontjából a legfőbb szponzori és a megrendelői szerepeket, az ezekkel járó funkciókat, felelősségeket és igényeket. Ennek megfelelően az FB feladata, hogy a program közvetlen céljait képviselje, a szükséges erőforrásokkal 38
az operatív szintet ellássa és a célok teljesülését számon kérje. Ennek érdekében az FB jogosult a részére előterjesztett munkatervek és jelentések – valamint a jelentésekben bemutatásra kerülő eredmények, leszállított teljesítmények – elfogadására, szükség szerint kiegészítésére vagy átdolgozásra történő visszaküldésére. Az FB a munkatervek illetve a projekt működési szabályzat vagy ügyrend elfogadásával – a Partnerségi Megállapodás I. Mellékletében meghatározottak szerint – megrendelői funkcióját a Program Irányító Bizottság hatáskörébe delegálja. A Program Irányító Bizottság (PIB) a program életciklusa alatt a program működését befolyásoló operatív döntéshozó és ellenőrző testület, amelynek vezetője a Programmenedzsment szervezet vezetője (PMSzV), aki ebben a minőségében (szerepében) képviseli az FB megrendelői érdekeit a PIB-ben. A PMSzV szerepkörét a GYEMSZI Uniós Projekt Igazgatóság stratégiai főosztályvezetője látja el; feladatai:
a program képviselete az FB felé, ill. kapcsolattartás,
a PIB elnöki feladatainak ellátása,
PIB tagok munkájának koordinálása,
program egyes funkcióiba történő kinevezések, és a kinevezések visszavonásának jóváhagyása,
FB/PIB ügyrendjének előkészítése,
FB/PIB ülések összehívása, vezetése, jegyzőkönyv-vezetésről való gondoskodás, a határozatok nyilvántartása,
PIB/FB határozatok végrehajtásának ellenőrzése,
PIB tagjainak beszámoltatása,
operatív kérdésekben döntés a pénzügyi felhasználásról (értékhatártól függően).
A PIB tagjai a megvalósítás szempontjából kulcsszerepet betöltő vezetők és a minőségbiztosítási menedzser, akiket – szigorúan a program vonatkozásában – a Programmenedzsment szervezet vezetője nevez ki. A PIB felelős a programvégrehajtás programszervezeten belüli összehangolásáért. Ennek keretében jóváhagyja a program komponenseit alkotó egyes munkacsomagok főbb mérföldköveit és követi azok teljesülését. A PIB hatalmazza fel:
a programmenedzsert, hogy a munkacsomagok PIB által elfogadott mérföldköveinek teljesülését napi szinten nyomonkövesse, és az egymásra épülő folyamatok fenntartásához szükséges intézkedéseket – a szakmai vezetővel egyeztetve – a munkacsomag vezetőktől megrendelje;
a szakmai vezetőt, hogy a munkacsomag vezetők napi munkáját koordinálja és döntéseiket jóváhagyja;
a pénzügyi vezetőt és a pénzügyi menedzsert, hogy a program megvalósításához szükséges stabil pénzforgalmat napi szinten megtervezzék és fenntartsák.
A PIB-en belül a szállítói (végrehajtói) szerepet a munkacsomagok vezetői töltik be megfigyelő státuszban. Ezáltal ők képviselik a szakmai érdekeket a PIB-ben. Alapvetően ők felelnek a program eredményeit nyújtó szakmai tevékenységek sikeres végrehajtásához szükséges döntések előterjesztéséért. A PIB a program egészére vonatkozó féléves projekt munkatervet és az eltelt időszakra vonatkozó előrehaladási jelentést, továbbá a programmegvalósítás félidejében és végén félidei illetve zárási jelentést készít. A munkatervekben és jelentésekben ki kell térni a program outputjaira, eredményeire (metodika, indikátorok) munkacsomag és program 39
szinten is. A program szintű munkaterv és jelentés tervezeteket egyhangúan fogadja el, és jóváhagyásra továbbítja az FB részére. A PIB a munkaterveket és a jelentéseket a munkacsomag vezetőktől kapott munkacsomag szintű anyagok alapján véglegesíti és terjeszti fel a FB-be a programmenedzsment szervezet vezetőjén keresztül. A PIB jogosult a részére előterjesztett munkatervek és jelentések – valamint a jelentésekben bemutatásra kerülő eredmények, leszállított teljesítmények – elfogadására, szükség szerint kiegészítésére vagy átdolgozásra történő visszaküldésére. A PIB minimálisan évente négyszer ülésezik. A PIB az első ülésen, vagy írásban jóváhagyja az ügyrendet. A PIB-ben 4 állandó szavazó tag van (programmenedzsment szervezet vezetője, programmenedzser, szakmai vezető, pénzügyi vezető). Minthogy a PIB páros számú szavazó taggal rendelkezik, esetleges szavazategyenlőség esetén a PMSzV szavazata dönt.
3.1.1 Az operatív végrehajtás szintjei A Programmenedzser a program operatív működésének felelőse. Felelős a program előrehaladásának biztosításáért, a program sikerességéért. Ennek érdekében erőforrás gazdálkodást végez, ellenőrzi az erőforrások tényleges felhasználását, részt vesz a Program tervezésében, az eljárások meghatározásában, gondoskodik az érdekeltek bevonásáról, és gondoskodik a projekt előrehaladási jelentések elkészítéséről. A Szakmai (műszaki) vezető a Program szakmai teljesítéséért, megfelelő minőségben és szakszerűen történő megvalósításáért felelős. Összefogja és irányítja a Munkacsomag szakmai vezetők munkáját, és a koordinálja a konzorciumi tagok programban való szakmai részvételét. A PIB felkérésére és/vagy amennyiben azt indokoltnak tartja, 2 PIB ülés között saját hatáskörben eljárva - a több munkacsomagot érintő kérdés rendezése céljából – kezdeményezi, hogy az érintett munkacsomag vezetők az adott kérdést megtárgyalják és közös intézkedésre tervet dolgozzanak ki, valamint koordinálja a terv végrehajtását, továbbá minderről a tárgyidőszakról szóló jelentésben tájékoztatást ad. Az intézkedési terv elfogadása során az érintett munkacsomag vezetők és a szakmai vezető konszenzusra törekednek, ennek hiányában döntést a 2/3 szavazattal támogatott megoldás alapján hoznak. A Munkacsomag szakmai vezetők a munkacsomagokban meghatározott feladatok ütemezett, megfelelő szakmai minőségben történő megvalósításáért felelősök. Összefogják és irányítják a munkacsomagon belül kialakított, fejlesztő vagy megvalósító feladatokat ellátó team-vezetőket, ill. team-eket. Minden munkacsomag szakmai vezető a munkacsomag egészére vonatkozó féléves munkatervet és az eltelt időszakra vonatkozó előrehaladási jelentést, továbbá a programmegvalósítás félidejében és végén félidei illetve zárási jelentést készít. A munkatervekben és jelentésekben ki kell térni a munkacsomag outputjaira, eredményeire (metodika, indikátorok) munkacsomag és program szinten is. A munkacsomag szintű munkaterv és jelentés tervezetek véglegesítésére a munkacsomag által tartalmazott egyes feladatokat megvalósító szakmai team-ek vezetői és munkacsomag szakmai vezetője tesz közös javaslatot. A javaslat elfogadása során az érintettek konszenzusra törekednek, ennek hiányában döntést a 2/3 szavazattal hoznak. A javaslatot a munkacsomag szakmai vezetője felterjeszti a PIB részére. A munkacsomagon belül kialakított, fejlesztő vagy megvalósító feladatokat ellátó teamvezetők a feladat végrehajtására munkacsoportot hoznak létre. Az egyes feladatokért felelős munkacsoportokban megvalósítóként és véleményezőként közreműködő tagok és a team-vezető a munkájuk során konszenzusra törekednek, ennek hiányában döntést a 40
2/3 szavazattal hoznak. A munkacsoportok tagjait és a team-vezetőket a konzorciumi tagok jelölik a Konzorciumi Megállapodás felelősségi- és hatáskörök elosztásáról szóló 2. sz. mellékletében meghatározott elvek alapján. Minden munkacsoportban a részes konzorciumi tagok 1 szavazati joggal rendelkeznek. A Program pénzügyi vezetője, és a Pénzügyi menedzser irányítja a program pénzügyi és elszámolási folyamatainak szabályszerű kialakítását és működtetését, program költségvetése felhasználásának ütemezését és nyomon követését, valamint a pénzügyi jelentések elkészítését. Program minőségbiztosítási menedzser irányítja a programszervezetet és programot érintő, jellemzően külső ellenőrzésekre való felkészülést, felelős a program megvalósítását vagy az egyes mérföldkövek elérését akadályozó kockázatok feltárásáért. Egyúttal ellátja a projektmenedzsment-kontrolling feladatokat, amelynek keretében többek között javaslatot tesz a jelen közbeszerzés tárgyát képező feladatok teljesítésének igazolására.
3.1.2 A napi operatív tevékenység projektmenedzsment oldali szereplői
Programmenedzser Az Ajánlati felhívásban beszerzésre meghirdetett tevékenység Feladatai:
a PIB munkájában való részvétel,
a programvégrehatás érdekeinek képviselete a PIB-ben,
a programszervezet operatív működtetése, a program tervszerű előrehaladásához szükséges programmenedzser szintű döntések meghozása,
a munkacsomagok végrehajtásának ütemezése és koordinálása,
kapcsolattartás a támogatóval, a konzorciumi tagokkal, és a Közreműködő Szervezettel, minisztériumokkal, hatóságokkal és szakmai szervezetekkel
a program szakmai és pénzügyi vezetőjével együttesen a szakmai és a szabályossági szempontok érvényesítésének biztosítása,
a közbeszerzések koordinálása a konzorciumi tagok között,
dokumentálás, Végrehajtási Megállapodás/Partnerségi Megállapodás módosításának kezdeményezése a Program pénzügyi vezetője (vagy más Program menedzsment szervezet tagjának) javaslata alapján,
elszámolások, jelentések összeállítása a támogató, az FB és a PIB felé,
időközi és éves jelentés, valamint zárójelentés összeállítása, ennek során együttműködés a szakmai és a pénzügyi menedzserrel,
működési kézikönyv jóváhagyásra történő előkészítése,
felkészülés az ellenőrzésre (többek között adatszolgáltatás, anyagok összeállítása és rendelkezésre bocsátása), közreműködés ellenőrzések során (többek között jelenlét, kérdésekre válaszok adása),
ellátja a WP 01 Projektmenedzsment munkacsomag vezetését, ennek keretében gondoskodik: o
a konzorcium irányításáról és koordinálásáról
41
o
a projektmenedzsment működéséről
o
a svájci-magyar partnerségi feladatok ellátásáról
o
a FB és PIB működésének támogatásáról
o
a PIB működtetéséről
o
az általános és előre nem látható események kezeléséről, jogi és közbeszerzési eljárások megtervezéséről, előkészítéséről és lefolytatásáról
Szakmai vezető Nem képezi jelen beszerzés tárgyát Ellátja az OALI által jelölt személy. Feladatai:
kedvezményezettek közötti szakmai feladatok koordinálása,
munkacsomagok végrehajtásának szakmai koordinálása,
a PIB munkájában való részvétel,
a szakmai érdekek összefogása a PIB-ben,
a program szakmai és technológiai folyamatainak koordinálása, a szakmai megvalósítás előrehaladásának biztosítása, folyamatos együttműködés a programmenedzserrel,
a program elvárt szakmai tartalmú és színvonalú megvalósításához szükséges eszközök, berendezések beszerzésében, valamint ennek megfelelően a programműködésre alkalmassá tételében való közreműködés,
a program előrehaladása során keletkezett adatok, rendszerezése, feldolgozása, adatok továbbítása,
szükség esetén helyszíni ellenőrzések végzése,
szakmai teljesítés igazolásának jóváhagyása,
rendszeres és ad-hoc szakmai jelentések, beszámolók összeállítása, továbbítása,
a programban keletkező szakmai ajánlások, javaslatok továbbítása az illetékes szakmai szervezetek, felelősök számára országos szintű hasznosítás, ill. jogszabály-módosítás kezdeményezése céljából,
a VM-ben előírt jelentések szakmai tartalmának összeállítása a munkacsomag szakmai vezetőktől kapott adatok, információk és jelentések alapján, és ezek továbbítása projektmenedzser részére.
információk
gyűjtése,
Munkacsomag szakmai vezetők Ellátják a konzorciumi szervezetek kijelölt/felkért személyek. A munkacsomag szakmai vezetők főszabályként nem a projektmenedzsment, hanem a szakmai menedzsment tagjai. A WP1 munkacsomag vezetője egyben a Programmenedzser, ami az Ajánlati felhívásban beszerzésre meghirdetett tevékenység. A WP9 munkacsomag szakmai vezetője egyben a PR, a nyilvánosság tájékoztatásának felelőse, ami az Ajánlati felhívásban beszerzésre meghirdetett tevékenység. Feladataik:
munkacsomag végrehajtásának vezetése, irányítása, 42
a PIB munkájában való részvétel,
a szakmai érdekek képviselete a PIB-ben,
munkacsomag megvalósításának szervezése a konzorciumi megállapodás keretein belül,
a szakmai program kidolgozása, ütemezése (havi, negyedéves és éves, illetve releváns esetben éven túli),
munkacsomag egyes szakmai feladatainak végrehajtására team létrehozása, team vezetőjének kijelölése, az egyes feladatokat végrehajtó teamek munkájának koordinálása,
megvalósítási kockázatok felmérése, szakmai vezető és/vagy programmenedzser felé jelzés,
együttműködés a közreműködőkkel,
rendszeres és ad-hoc szakmai jelentések összeállítása, továbbítása,
a munkacsomag megvalósításával összefüggő teljesítés ellenőrzése, megfelelőség esetén javaslat tétel igazolás kiállítása,
saját teljesítésről beszámolás,
időközi és éves jelentések és zárójelentés összeállításához adatszolgáltatás, információadás,
szerződés-előkészítésben, beszerzés-előkészítésben részvétel,
a VM-ben előírt jelentések szakmai tartalmának összeállításához, a munkacsomagot érintő adatok, információk és jelentések összeállítása, és ezek továbbítása a szakmai vezető részére.
többi
munkacsomag
szakmai
vezetővel
és
az
egyéb
Program pénzügyi vezetője Az Ajánlati felhívásban beszerzésre meghirdetett tevékenység Feladatai:
a PIB munkájában való részvétel,
programfinanszírozási, pénzügyi lebonyolítási feladatok irányítása,
a program kialakítása,
a likviditási és elszámolhatósági érdekek képviselete a PIB-ben,
a program megvalósításához szükséges gazdasági, pénzügyi tevékenységek koordinálása, irányítása a vonatkozó, hatályos jogszabályok és előírások szerint, különös tekintettel pénzügyi és elszámolási folyamatainak, nyilvántartási, elszámolási, aktiválási rendjének jóváhagyására,
a program pénzügyi és elszámolási folyamatai működésének, elszámolásának elkülönített kezelése, analitikus nyilvántartások, dokumentációk pénzügyi szempontú jóváhagyása,
elkészített kifizetési dokumentáció jóváhagyása,
program terv-, tény költségvetésének figyelemmel kísérése, jelentéstétel,
pénzügyi
és
elszámolási
folyamatainak,
elszámolási
rendjének
43
indokolt esetben pénzügyi vonatkozású javaslattétel a Végrehajtási Megállapodás/Partnerségi Megállapodás módosítására a Programmenedzser felé.
Pénzügyi menedzser Az Ajánlati felhívásban beszerzésre meghirdetett tevékenység Feladatai:
a PIB munkájában való részvétel,
a PIB funkcionális támogatása, irányítása és ellenőrzése a programfinanszírozási, pénzügyi lebonyolítási feladatok vonatkozásában,
a likviditási és elszámolhatósági érdekeket fenyegető kockázatok, illetve azok kezelésére kidolgozott javaslatok ismertetése a PIB részére,
részvétel a program pénzügyi és elszámolási folyamatainak, rendjének kialakításában, jóváhagyásra előkészítése,
részvétel a program elvi, koncepcionális és szabályozással kapcsolatos pénzügyi tevékenységének irányításában,
kapcsolódó projektelszámolhatósági szabályok esetlegesen felmerülő problémák kezelése,
a program pénzügyi és elszámolási folyamatainak működtetése, megvalósítása,
pénzfelhasználás ütemezése, nyomon követése, likviditás menedzsment,
részvétel a pénzügyi működés és ellenőrzés szabályozásának kialakítása, kapcsolódó eljárásrendi dokumentumok kidolgozása és folyamatos aktualizálása
a kedvezményezettek programmal kapcsolatos számviteli és pénzügyi feladatainak támogatása, szakmai egyeztetéseken részvétel, javaslatok és különböző dokumentációk pénzügyi és elszámolhatósági szempontú véleményezése,
állományba vétel, aktiválás felügyelete,
a program pénzügyi dokumentációjának egységes, szabványos formában történő kezelése, naprakészen tartása,
konzorciumi partnerek pénzügyi jelentéseinek fogadása, egységes kezelése,
a kifizetések jogosságának, szabályszerűségének ellenőrzése,
helyszíni ellenőrzéseknél közreműködés,
időközi és éves jelentések és zárójelentés összeállításában közreműködés, az ehhez kapcsolódó kifizetési dokumentáció összeállítása, az ehhez szükséges szakmai feladatok koordinálása,
a program előrehaladásának során keletkezett adatok, információk gyűjtése, rendszerezése, feldolgozása, adatok továbbítása
részletes terv-, tény költségvetés felügyelete és koordinálása,
rendszeres és ad-hoc szakmai jelentések összeállítása, továbbítása,
eljárásrendek, szabályzatok, útmutatók véleményezése, javaslatok megfogalmazása, előterjesztések, jogszabályi változások szakmai szempontú véleményezése
szakmai egyeztetéseken és külső ellenőrzésekben való részvétel.
figyelemmel
elszámolási
kísérése
és
az
44
a projekt végrehajtása során felmerülő könyvelési feladatok ellátásához szakmai támogatás nyújtása a GYEMSZI elvárásainak megfelelő eljárás és dokumentációs rendben.
Jogi terület felelőse Az Ajánlati felhívásban beszerzésre meghirdetett tevékenység Feladatai:
jogi szempontból a konzorciumi megállapodás előkészítése és kezelése,
a támogatási szerződés előkészítése és kezelése,
szerződés-sablonok kidolgozása,
a szállítói szerződések előkészítése és kezelése, a szerződések jogi szempontú áttekintése, esetleges módosításának véleményezése,
szabályossági minőségbiztosítás, a konzorciumi tagok vállalkozási szerződéseinek összevetése a támogatási és elszámolhatósági feltételekkel (folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés támogatása), a felmerülő jogi problémák azonosítása, kezelése,
a programmal összefüggésben felmerülő jogi kérdések megoldásához szükséges szakmai tanácsadás, és jogi szakértelmet igénylő eseti feladatok elvégzése, jogi képviselet ellátása.
Közbeszerzés felelőse Az Ajánlati felhívásban beszerzésre meghirdetett tevékenység Feladatai:
a tervbe vett beszerzések közbeszerzési szempontból való előzetes értékelése,
a közbeszerzések előkészítése, lebonyolításának nyomon követése,
a közbeszerzésben ajánlatkérőként részt vevő konzorciumi tag közbeszerzésért felelős munkatársaival és tanácsadóival való egyeztetés, koordináció,
a Program Végrehajtó által igénybe vett, a lebonyolítást végző közbeszerzési és egyéb tanácsadók kiválasztásának előkészítése és koordinálása,
a kiválasztott tanácsadók munkájának instruálása és számon kérése,
a teljesítések igazolása és projektmenedzser részére.
az
igazolások
felterjesztése
jóváhagyásra
a
PR, a nyilvánosság tájékoztatásának felelőse, aki egyben összevont szerepkörben ellátja a WP 09 munkacsomag szakmai vezetési feladatait is Az Ajánlati felhívásban beszerzésre meghirdetett tevékenység Feladatai:
a WP09 munkacsomag szakmai vezetése, irányítása
általános tájékoztatás a projektről a döntéshozók, a szakemberek és lakosság felé
Célzott kommunikáció a bevont térségekben a döntéshozók, a szakemberek és lakosság felé a projekt sikeres végrehajtása és hatása érdekében 45
Szakmai és társadalmi egyeztetés lefolytatása
a PIB munkájában való részvétel szavazattal nem rendelkező, állandó megfigyelő tagként,
a szakmai érdekek képviselete a PIB-ben,
munkacsomag szervezése a konzorciumi megállapodás keretein belül,
a szakmai program kidolgozása, ütemezése (havi, negyedéves és éves, illetve releváns esetben éven túli),
munkacsomag egyes szakmai feladatainak végrehajtására team létrehozása, team vezetőjének kijelölése, az egyes feladatokat végrehajtó teamek munkájának koordinálása,
megvalósítási kockázatok felmérése, szakmai vezető és/vagy programmenedzser felé jelzés,
együttműködés a közreműködőkkel,
rendszeres és ad-hoc szakmai jelentések összeállítása, továbbítása,
a munkacsomag megvalósításával összefüggő teljesítés ellenőrzése, megfelelőség esetén javaslat tétel igazolás kiállítása,saját teljesítésről beszámolás,
időközi és éves jelentések és zárójelentés összeállításához adatszolgáltatás, információadás,
szerződés-előkészítésben, beszerzés-előkészítésben részvétel.
javaslatot tesz a program éves tájékoztatási és nyilvánossági tervére,
a kommunikációs-eszközök optimális összetételének kiválasztása,
a nyilvánosságot megszólító akciók előkészítése, a lebonyolítás nyomon követése,
a kiválasztott lebonyolítást végző marketing-kommunikációs munkájának koordinálása, instruálása és számon kérése
a teljesítések igazolása és projektmenedzser részére,
gondoskodik a kommunikációs terv, kihelyezésről, illetve megvalósításáról:
többi
munkacsomag
az
szakmai
igazolások így
vezetővel
felterjesztése
különösen
az
és
az
egyéb
ügynökség
jóváhagyásra alábbi
a
elemeinek
o
gondoskodik hirdető- és emlékeztető táblák, plakátok elkészíttetéséről, elhelyeztetéséről
o
gondoskodik információs anyagok (honlap, hírlevél, papír alapú tájékoztató füzet, szórólap) elkészíttetéséről, elhelyeztetéséről
o
kommunikációs események: ünnepélyes megnyitó, záró és egyéb, a projekt megvalósítása szempontjából jelentős mérföldkövek elérésekor központi rendezvény és regionális rendezvény-sorozat (road-show) kommunikációs eszközök és szolgáltatások menedzselése, koordinálása, szükség esetén beszereztetése (szükség szerint közbeszerzéssel), pl.: -
országos csatornák nyitó és záró rendezvényekhez: rádió, TV, napi- és hetilap
-
helyi TV és rádió, újság és nyomtatott hírlevél
-
a projekt honlap és hírlevél
-
helyi önkormányzatok és a projekt honlapjai közötti kapcsolat 46
-
közös internetes platform/honlap fejlesztése belső kommunikációra
szövegírás kiadványokhoz, média- és sajtómegjelenésekhez; előadások/prezentációk megtervezése vezetők részére,
sajtókapcsolati és sajtófigyelői tevékenység biztosítása.
beszédírás és
Programmenedzser asszisztens aki egyben összevont szerepkörben ellátja a WP 09 munkacsomag asszisztensi feladatait is Az Ajánlati felhívásban beszerzésre meghirdetett tevékenység Feladatai:
a programmenedzser adminisztratív munkájának támogatása,
a program dokumentáció egységes, szabványos formában történő kezelése, naprakészség biztosítása,
a program során felmerülő jelentések készítése,
kötelezettség-vállalások, megrendelések, stb. adminisztratív jellegű előkészítése,
emlékeztetők, feljegyzések, jegyzőkönyvek, egyéb anyagok, dokumentumok előkészítése és megküldése az érintetteknek,
találkozók, megbeszélések, tárgyalások, rendezvények technikai előkészítése,
előrehaladás és szakmai teljesítésigazolások összeállítása,
jelentések adminisztratív jellegű előkészítése.
adatok,
információk
gyűjtése,
rendszerezése,
Program minőségbiztosítási és kontrolling menedzser Nem képezi jelen beszerzés tárgyát Ellátja a GYEMSZI által jelölt személy. Feladatai:
a programszervezetet és a program végrehajtását érintő, jellemzően külső szerv által végzett ellenőrzésekre való felkészülés irányítása, és az ellenőrzésekben való közreműködés,;
a program végrehajtásának figyelemmel kísérése, a főbb mérföldkövekhez kapcsolódó minőség-ellenőrzés és projekt kontroll (controlling) feladatok ellátása az esetleges kockázatok feltárása érdekében, javaslattétel azok kezelésére;
közreműködés ellenőrzésében ellenjegyzése;
a Program Irányító Bizottság (PIB) munkájában való részvétel nem szavazó tagként;
a szabályossági és minőségi érdekek képviselete a PIB-ben;
a programszervezetet és a program végrehajtását érintő, jellemzően külső szerv által végzett ellenőrzésekre való felkészülés irányítása, és az ellenőrzésekben való közreműködés;;
a külső projektmenedzsment tevékenység teljesítésének és javaslat a teljesítés igazolására, a teljesítésigazolás
47
a program végrehajtásának figyelemmel kísérése, a főbb mérföldkövekhez kapcsolódó minőség-ellenőrzés ellátása az esetleges kockázatok feltárása érdekében, javaslattétel azok kezelésére;
a PA és a VSZ szerinti időszakokban esedékes jelentések, valamint a projektzáró jelentés és a záró audit jelentés, továbbá az ezekhez kapcsolódó elszámolások és kifizetési kérelmek minőségbiztosítása és ellenjegyzése;
szervezetek közötti teammunka-fejlesztési tevékenység folytatása egyszeri tréning-sorozat szervezése és tartása révén a konzorciumi tagok által létrehozott 9 munkacsoport hatékonyságának és együttműködő-képességének javítása érdekében;
beszámolási kötelezettsége a projektmenedzsment szervezet vezetője felé van. http://www.irf.gyemszi.hu/kozbesz/svajci/index.php
4.
Egyéb operatív és módszertani követelmények, egyéb információk
A fenti feladatok napi ellátásához szükséges utazási és infrastrukturális helyiség, kommunikációs (telefon) és informatikai (irodai munkahelyi informatika) – költségei az Ajánlattevőt terhelik. Ajánlattevő előzetes költség kalkulációja szerint a fenti feladatok a projektmenedzser és a programmenedzser asszisztens esetében igényelnek teljes terhelést, egyéb feladatkörökben nem, bár a projekt kifutása alatt lesznek erősebb és gyengébb intenzitású szakaszok, és az előrehaladási jelentések készítése átmenetileg nagy terhelést jelent. Ajánlatkérő kiemelt elvárása, hogy nyertes ajánlattevő a feladatok végrehajtása során mindenben a fenti, hatályos jogszabályok, a projekttel kapcsolatos megállapodásokhoz, útmutatókhoz és ügyrendekhez igazodjon. A fenti dokumentumok letölthetőek a GYEMSZI honlapról az alábbi URL-ről: http://www.irf.gyemszi.hu/kozbesz/svajci/index.php Ajánlatkérő elvárja, hogy a Programmenedzser a munka aktuális intenzitásának megfelelően, de minimum havonta egyszer tartson áttekintő projekt értekezleteket, amelyeken minden munkacsoport vezető, illetve a projekt szakmai vezetője részt vesz. Az értekezletek vezetését és témáit a projektütemezést illetően a Programmenedzser tervezi, míg a szakterületi témák áttekintése a szakmai vezető feladata. Szükség esetén az értekezletre egyéb, pl. pénzügyes vagy jogász team tagok is meghívhatók. Az értekezletek jegyzőkönyveit el kell látni kockázat jelentő kiegészítéssel, és a havi munkajelentéshez csatolva a minőségbiztosítási menedzser ellenjegyzése mellett a PIB elnöknek kell megküldeni. Indokolt esetben – kiemelt kockázat – a PIB elnök soron kívül PIB értekezletet hívhat össze. Félévente és évente a Programmenedzser hatáskörében átfogó jelentés készül, melyet a PIB fogad el, és terjeszt az FB elé. A jelentéseket az Ajánlattevőnek két nyelven, magyarul és angolul szükséges elkészítenie. Ajánlattevő mutassa be tervezett projekt dokumentációs tervét, a folyamatosan keletkező fejlesztési és kutatási eredmények valamint statisztikák rendszerezett archiválására vonatkozó eljárásait.
48