USER HYBRID Hajóépítő- és Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság Balatonfűzfő, hrsz. 1506/1. H-8175
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ
„Vállalkozási szerződés a GOP-1.1.1-11-2012-0628 azonosító számú „Piacorientált kutatásfejlesztési tevékenység támogatása” című projekt keretében 3D 10/1 arányú kísérleti hajómodell marása, 3D ősminta mag marás PUR anyagból és mérethelyes ősminta felületképzése tárgyában” elnevezésű uniós értékhatárt meghaladó, nyílt közbeszerzési eljárásban
2015. január
1
TARTALOM I. II. III. IV. V.
fejezet fejezet fejezet fejezet fejezet
Az ajánlattételhez szükséges általános tudnivalók Az ajánlatok elbírálása, szerződéskötés Iratminták Szerződéstervezet Közbeszerzési műszaki leírás (Specifikáció)
2
I. fejezet AZ AJÁNLATTÉTELHEZ SZÜKSÉGES ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Ajánlatkérő „Vállalkozási szerződés a GOP-1.1.1-11-2012-0628 azonosító számú „Piacorientált kutatásfejlesztési tevékenység támogatása” című projekt keretében 3D 10/1 arányú kísérleti hajómodell marása, 3D ősminta mag marás PUR anyagból és mérethelyes ősminta felületképzése tárgyában” elnevezéssel uniós értékhatárt meghaladó, nyílt közbeszerzési eljárást indított (Kbt. Második Rész). Az ajánlati felhívás rendelkezéseit jelen ajánlattételi dokumentáció nem ismétli meg. Az ajánlatok elkészítése során az ajánlati felhívás és jelen dokumentáció valamennyi előírását be kell tartani. Jelen ajánlattételi dokumentáció célja, hogy a közbeszerzési eljárás során az ajánlattevők rendelkezzenek mindazon információkkal, amelyek az ajánlati felhívás, ajánlattételi dokumentáció, illetve a hatályos jogszabályoknak megfelelő ajánlat elkészítéséhez, illetve ajánlattevő nyertessége esetén a szerződés teljesítéséhez szükségesek. Reméljük az alábbiakban leírtak segítenek Önöknek, hogy a legjobb ajánlatot nyújthassák be részünkre, és bízunk benne, hogy az eljárás eredményeképpen Önöket / az Önök cégét a jövőben szerződéses partnereink körében tudhatjuk. I. 1. Az ajánlat részei Felhívjuk a tisztelt ajánlattevők figyelmét arra, hogy amennyiben ajánlatukat nem az ajánlati felhívásban és a jelen ajánlattételi dokumentációban megjelölt követelményeknek megfelelően nyújtják be, az az ajánlat érvénytelenné nyilvánítását vonhatja maga után. Az ajánlatokhoz a következő dokumentumokat, iratokat, nyilatkozatokat kérjük becsatolni: Megnevezés: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15.
Fedlap (Iratminták 1. sz. melléklet) Tartalomjegyzék Felolvasólap (Iratminták 2. sz. melléklet) Díjszámítási táblázat (Iratminták 3. sz. melléklet) A Kbt. 60. § (3) bek. szerinti teljességi nyilatkozat (Iratminták 4. sz. melléklet) A Kbt. 60. § (5) bek. szerinti nyilatkozat a Kkvt. szerinti minősítésről (Iratminták 5. sz. melléklet) A Kbt. 40. § (1) bek. a-b pont szerinti nyilatkozat (Iratminták 6. sz. melléklet) A Kbt. 55. § (5) bek. szerinti nyilatkozat első fordulat és a Kbt. 55. § (6) bek. szerinti nyilatkozat (Iratminták 7. sz. melléklet) A Kbt. 55. § (5) bek. második fordulat szerinti nyilatkozat erőforrás rendelkezésre állásáról (Iratminták 8. sz. melléklet, szükség szerint) Kizáró okok igazolásához szükséges dokumentumok. Nyilatkozatminta a kizáró okok hiányáról, és a Kbt. 58. § (3) bek. vonatkozásában – Iratminták 9. sz. melléklet. Kbt. 56. § (1) bek. k) pont kc) alpontja szerinti nyilatkozat (Iratminták 10. sz. melléklet) Kbt. 56. § (2) bek. szerinti nyilatkozat (Iratminták 11. sz. melléklet) Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelem, és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolás. Pénzügyi intézmények nyilatkozatai (Ajánlati felhívás III.2.2. P/1. pont szerint) Számviteli jogszabályok szerinti beszámoló (Ajánlati felhívás III.2.2. P/2. pont szerint, adott esetben) 3
16. 17. 18. 19. 20. 21.
22.
23. 24. 25. 26. 27.
Közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozat, adott esetben (Ajánlati felhívás III.2.2. P/2 pont szerint – Iratminták 12. sz. melléklet) Szakember képzettségének, végzettségének ismertetése, szakember saját kezű aláírásával ellátott önéletrajza, végzettséget képzettséget igazoló okirat, szakember nyilatkozata közreműködésre (Iratminták 13. sz. melléklete) Referencianyilatkozatok/igazolások (Ajánlati felhívás III.2.3. M/1 pont szerint – Iratminták 14. sz. melléklet). Az éves átlagos statisztikai állományi létszámadatairól és vezető tisztségviselő létszámáról szóló kimutatás Nyilatkozat számlavezető pénzügyi intézményekről (Iratminták 15. sz. melléklet) A nem magyarországi letelepedésű ajánlattevő nyilatkozata arról, hogy a Kbt. 56. § (1) bekezdése szerinti kizáró okok fenn nem állását (kivéve a Kbt. 56. § (1) bek. kc. alpontját, és a Kbt. 56. § (2) bekezdését) a letelepedése szerinti ország jogrendje szerint hogyan kell igazolni. Aláírási címpéldány/aláírás-minta (az ajánlatban szereplő dokumentumokat cégszerűen aláíró ajánlattevő, alvállalkozó, illetve kapacitást biztosító szervezet vonatkozásában szükséges csatolni). Amennyiben a cégjegyzésre jogosult és a kötelezettségvállaló személye különböző, a kötelezettségvállaló aláírását is tartalmazó meghatalmazás eredeti vagy másolati példányát is szükséges csatolni Meghatalmazás (meghatalmazott eljárása esetén, szükség esetén). Közös ajánlattevői megállapodás (kizárólag közös ajánlattétel esetén csatolandó) Ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának hitelt érdemlő igazolása Regisztrációs lap dokumentáció letöltéséről (16. sz. melléklet) Egyéb okiratok (szükség szerint)
Az egyes iratmintákat a fenti táblázatban hivatkozott, III. fejezetben található mellékletek tartalmazzák. Ajánlatkérő javasolja ajánlattevőknek ezen iratminták használatát az ajánlattétel megkönnyítése érdekében. I. 2. Az ajánlatok benyújtása 1. Az ajánlatot az ajánlati felhívás IV.3.4. pontjában meghatározott határidőig, az ajánlati felhívás A/III. mellékletben meghatározott címre kell benyújtani. 2. Az ajánlatban benyújtásra kerülő dokumentumok egyszerű másolati példányban is csatolhatóak, ahol az ajánlati felhívás nem kér kifejezetten eredeti okiratot. 3. Az ajánlatokat ajánlatkérő érkezteti, aki biztosítja, hogy az ajánlat tartalma a felbontás időpontjáig senki számára se válhasson hozzáférhetővé. 4. Az ajánlat elkészítésével és benyújtásával kapcsolatosan felmerülő valamennyi költség – a közbeszerzési eljárás kimenetelétől függetlenül – ajánlattevőt terheli. 5. Ajánlatkérő kifejezetten felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlatot akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvétele az ajánlattételi határidő lejártáig megtörténik. A postai küldemények elirányításából, elvesztéséből, vagy késedelmes kézbesítéséből eredő összes kockázat az ajánlattevőt terheli. A határidő után beérkezett ajánlat csomagolása az ajánlattevő személyének megállapítása céljából bontható fel, melyről ajánlatkérő jegyzőkönyvet vesz fel. Jelen tájékoztatás értelemszerűen irányadó az esetleges hiánypótlás esetén benyújtandó okiratokra is. 6. Az ajánlattevő az ajánlatában, valamint a 69-70. § szerinti indokolásban elkülönített módon elhelyezett, üzleti titkot (ide értve a védett ismeretet is) [Ptk. 2:47. §] tartalmazó iratok nyilvánosságra hozatalát megtilthatja. Az üzleti titkot tartalmazó iratokat úgy kell elkészíteni, hogy azok az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27. § (3) bekezdésére figyelemmel kizárólag olyan információkat tartalmazzanak, amelyek nyilvánosságra hozatala az üzleti
4
tevékenység végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna, továbbá ne tartalmazzanak a Kbt. 80. § (2)-(3) bekezdés szerinti elemeket. Az ajánlattevő nem tilthatja meg nevének, címének (székhelyének, lakóhelyének), valamint olyan ténynek, információnak, megoldásnak vagy adatnak (a továbbiakban együtt: adat) a nyilvánosságra hozatalát, amely a 71. § szerinti értékelési szempont alapján értékelésre kerül, de az ezek alapjául szolgáló – a Kbt. 80. § (3) bekezdés hatálya alá nem tartozó - részinformációk, alapadatok (így különösen az árazott költségvetés) nyilvánosságra hozatalát megtilthatja. Nem korlátozható vagy nem tiltható meg üzleti titokra hivatkozással olyan adat nyilvánosságra hozatala, amely a közérdekű adatok nyilvánosságára és a közérdekből nyilvános adatra vonatkozó, külön törvényben meghatározott adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettség alá esik. A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés engedményezést kizáró rendelkezése nem minősül üzleti titoknak. Az ajánlatok elbírálásáról készített összegezés megküldését követően nem lehet üzleti titokra hivatkozással olyan adat nyilvánosságra hozatalát korlátozni vagy megtiltani, amely a Kbt. 80. § (2)-(3) bekezdés körébe tartozik. Erre tekintettel ajánlattevő kérheti, hogy más ajánlattevő ajánlatának azon részeibe betekinthessen, mely nem minősül üzleti titoknak. Az iratbetekintés során az iratokról feljegyzést lehet készíteni. Az iratbetekintést munkaidőben kell biztosítani, a betekintést kérő által javasolt napon. Az ajánlatkérő az érvényes ajánlatot tevő ajánlattevő kérésére köteles tájékoztatást adni a nyertes ajánlat jellemzőiről és az általa tett ajánlathoz viszonyított előnyeiről a kérés kézhezvételétől számított öt munkanapon belül, figyelembe véve a nyertes ajánlattevő üzleti titokhoz fűződő érdekeit is. I.3. Kiegészítő tájékoztatás Bármely gazdasági szereplő, aki a közbeszerzési eljárásban ajánlattevő lehet – a megfelelő ajánlattétel érdekében – az eljárást megindító felhívásban, valamint a dokumentációban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő tájékoztatást kérhet az Ajánlatkérőtől. Felhívjuk a tisztelt Ajánlattevők figyelmét arra, hogy telefonon, illetve személyes megkeresés útján kiegészítő tájékoztatás nem kérhető. Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást az ajánlattételi határidő lejárta előtt ésszerű időben, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal adja meg faxon és e-mailen. Ajánlatkérő, amennyiben a válaszadáshoz nem áll megfelelő idő rendelkezésére, a Kbt. 45. § (4) bekezdésében foglalt módon élhet az ajánlattételi határidő meghosszabbításának lehetőségével. A gazdasági szereplő a kérdésekre adott válaszok kézhezvételét haladéktalanul köteles visszaigazolni. A kiegészítő tájékoztatást úgy adja meg ajánlatkérő, hogy az ne sértse a gazdasági szereplők esélyegyenlőségét. A dokumentációt ezt követően átvevő gazdasági szereplők szintén megkapják a kiegészítő kérdéseket, és az azokra adott válaszokat. Ajánlatkérő továbbá kiegészítő tájékoztatásban közli, hogy a dokumentáció valamely eleme semmis, ha a dokumentáción belül ugyanaz az adat, információ több ponton eltérően szerepel, vagy a dokumentáció valamely eleme eltér az eljárást megindító felhívástól, vagy e törvénytől. A dokumentáció semmisnek nyilvánított eleme, előírása a közbeszerzési eljárásban és a közbeszerzési szerződésben nem alkalmazandó. I.4. Az ajánlati kötöttség 1. Az ajánlattevő a felolvasólapon adott ajánlatához kötve van. Az ajánlati kötöttség időtartamát az ajánlati felhívás IV.3.7. pontja tartalmazza. 2. Az ajánlatkérő az eljárást megindító hirdetményben meghatározott ajánlattételi határidőt – indokolt esetben – egy alkalommal meghosszabbíthatja, ha az eredeti határidő lejárta előtt hirdetményben közzéteszi a módosított határidőt és a határidő meghosszabbításának indokát. 3. Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő lejártáig módosíthatja az ajánlati felhívásban, illetőleg a dokumentációban meghatározott feltételeket. A módosított feltételekről e határidő lejárta előtt új hirdetményt kell közzétenni, és egyidejűleg tájékoztatni kell azokat a gazdasági szereplőket, akik az ajánlatkérőnél az eljárás iránt érdeklődésüket jelezték, így különösen, akik a dokumentációt átvették vagy kiegészítő tájékoztatást kértek a Kbt. 42. § (2) bekezdésének megfelelően. 5
4. Az ajánlatkérő az ajánlati felhívást az ajánlattételi határidő lejártáig visszavonhatja, amiről e határidő lejárta előtt hirdetményt kell feladni közzététel céljából, és egyidejűleg tájékoztatni kell a visszavonásról azokat a gazdasági szereplőket, akik az ajánlatkérőnél az eljárás iránt érdeklődésüket jelezték. I.5. Az ajánlatok felbontása 1. Az ajánlatok felbontására a felhívás IV.3.8. pontjában meghatározott helyen és időben kerül sor. A bontás folyamatosan tart mindaddig, amíg a határidő lejártáig benyújtott összes ajánlat felbontásra nem kerül. 2. Az ajánlatok felbontásánál az ajánlatkérő vagy az általa megbízott személy, az ajánlattevők, valamint az általuk meghívott személyek, továbbá a külön jogszabályban meghatározott szervek képviselői, illetőleg személyek lehetnek jelen. 3.1 Az ajánlatkérő az ajánlatok bontásának megkezdésekor, az ajánlatok felbontása előtt közvetlenül ismerteti a közbeszerzés – a Kbt. 18. § (2) bekezdésének alkalmazása nélkül számított – becsült értékét és a szerződés teljesítéséhez rendelkezésre álló anyagi fedezet összegét. 4. Az ajánlatok felbontásáról és ismertetéséről ajánlatkérő jegyzőkönyvet készít, amelyet a bontástól számított öt napon belül megküld az összes ajánlattevőnek. 5. Ha az ajánlatok bontásán egy – ott jelenlévő, 2. pont szerinti – személy kéri, az ajánlat ismertetését követően azonnal lehetővé kell tenni, hogy betekinthessen az ajánlat Kbt. 60. § (6) bekezdése szerinti felolvasólapjába (Kbt. 62. § (6) bek.) I.6. Közös ajánlattevők Közös ajánlattétel esetén az ajánlattevők kötelesek becsatolni azt, az összes érintett ajánlattevő által aláírt megállapodást is, amely tartalmazza: az ajánlattevők adatait (név, székhely), a közös ajánlattevőket vezető ajánlattevő megnevezését, aki jogosult a közös ajánlattevők képviseletére (a közös ajánlattevők képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését) az ajánlattevők közötti együttműködés szabályait, a feladatmegosztást, a feladatok teljesítésének százalékos megoszlását, nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a közös ajánlattevők a szerződés teljesítéséért egyetemleges felelősséget vállalnak. A közös ajánlatot benyújtó gazdasági szereplők személyében az ajánlattételi határidő lejárta után változás nem következhet be. I.7 A gazdasági szereplőkre vonatkozó egyéb előírások Ajánlatkérő a Kbt. 28. § (1) bekezdése alapján felhívja gazdasági szereplők figyelmét a következő követelményekre. 1. Az ajánlattevő ugyanabban a közbeszerzési eljárásban (részajánlattételi lehetőség esetén ugyanazon rész tekintetében) a) nem tehet másik ajánlatot más ajánlattevővel közösen b) más ajánlattevő alvállalkozójaként nem vehet részt,
1
A 2013. évi CXVI. törvény 12. §-ával módosított Kbt. 62. § (4) bek. megváltozott előírásaira tekintettel került módosításra.
6
c) más ajánlatot benyújtó ajánlattevő szerződés teljesítésére való alkalmasságát nem igazolhatja [Kbt. 55. § (5) bekezdés] 2. Alvállalkozó az a gazdasági szereplő, aki (amely) a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítésében az ajánlattevő által bevontan közvetlenül vesz részt, kivéve a) azon gazdasági szereplőt, amely tevékenységét kizárólagos jog alapján végzi, b) a szerződés teljesítéséhez igénybe venni kívánt gyártót, forgalmazót, alkatrész vagy alapanyag eladóját, c) építési beruházás esetén az építőanyag-eladót. Ha egy gazdasági szereplő a közbeszerzés értékének huszonöt százalékát meghaladó mértékben fog közvetlenül részt venni a szerződés teljesítésében, akkor nem lehet alvállalkozónak minősíteni, hanem az ajánlatban és a szerződés teljesítése során közös ajánlattevőként kell, hogy szerepeljen. Egy gazdasági szereplőnek a szerződés teljesítésében való részvétele arányát az határozza meg, hogy milyen arányban részesül a beszerzés tárgyának ÁFA nélkül számított ellenértékéből. 3. Ajánlattevő az a gazdasági szereplő, aki (amely) a közbeszerzési eljárásban ajánlatot nyújt be. 4. Gazdasági szereplő: bármely természetes személy, jogi személy, egyéni cég vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, aki, illetve amely a piacon építési beruházások kivitelezését, illetve építmények építését, áruk szállítását vagy szolgáltatások nyújtását kínálja. I.8. Munkavállalók védelme Ajánlatkérő a Kbt. 54. § (1) bek. szerint tájékoztatja ajánlattevőket, hogy a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó követelményekről az alábbi szervezetektől kaphatnak tájékoztatást.: Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatósága (1106 Budapest, Fehér út 10., telefon: 06-1-433-0400) Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége (6000 Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky krt. 2., telefon: 06-76-500-670, fax: 0676-500-797 ,e-mail:
[email protected],
[email protected]) Baranya Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége (7621 Pécs, Király u. 46., telefon: 06-72-518-841, fax:06-72-539-099 , e-mail:
[email protected],
[email protected]) Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége ( 4024 Debrecen, Piac u. 42-48., telefon: 06-52-417-340, fax: 06-52-451063, e-mail:
[email protected],
[email protected] web: http://www.nmh.gov.hu) Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége (1132 Budapest, Visegrádi u. 49., postacím:1438 Budapest Pf. 520., telefon: 06-1-323-3600, fax: 06-1-323-3602, e-mail:
[email protected],
[email protected]) Pest Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége (1135 Budapest, Lehel út 43-47., Postacím: 1381 Budapest, Pf: 1265., tel: 06-1-236-3900, fax: 06-1- 236-3999, E-mail:
[email protected],
[email protected]) Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége (9022 Győr, Gárdonyi Géza u. 7., Postacím: 9001 Győr, Pf. 601., tel: 06-96512-960 fax: 06-96-315-788, E-mail:
[email protected],
[email protected]) Vas Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége (9700 Szombathely, Vízöntő u. 7., Postacím: 9701 Szombathely, Pf. 69., tel: 06-94-513-720 fax: 06-94-513-735, E-mail:
[email protected],
[email protected]) 7
Zala Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége (8900 Zalaegerszeg, Kelemen Imre u. 17., Postacím: 8901 Zalaegerszeg, Pf. 291., tel: 0692-549-375, fax: 06-92-549-278, E-mail:
[email protected],
[email protected]) Fejér Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége (8000 Székesfehérvár, Mátyás kir. krt. 6., Postacím: 8050 Székesfehérvár, Pf. 373., tel: 0622-511-000, fax: 06-22-316-577, E-mail:
[email protected],
[email protected]) Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége (2800 Tatabánya, Bárdos László u. 2., Postacím: 2801 Tatabánya, Pf. 1288., tel: 06-34-512-372, 06-34-512-373, fax: 06-34-512-377, E-mail:
[email protected],
[email protected]) Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége (8200 Veszprém, Batsányi u. 5., Postacím: 8201 Veszprém, Pf. 390. , tel: 06-88-564-730 fax: 06-88-563-500, E-mail:
[email protected],
[email protected]) Somogy Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége (7400 Kaposvár, Damjanich u. 11-15., Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 365. tel: 06-82-529-699, fax: 06-82-529-691, E-mail:
[email protected],
[email protected]) Tolna Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége (7100 Szekszárd, Dr. Szentgáli Gyula u. 2., Postacím: 7101 Szekszárd, Pf. 470., tel: 06-74529-782, fax: 06-74-528-127, E-mail:
[email protected],
[email protected]) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége (3530 Miskolc, Mindszent tér 1. , Postacím: 3501 Miskolc Pf. 173. , tel: 06-46500-570, fax: 06-46-500-580, E-mail:
[email protected],
[email protected]) Heves Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége (3300 Eger, Szarvas tér 1., Postacím: 3301 Eger, Pf. 133., tel: 06-36-512-090, fax: 06-36512-091, E-mail:
[email protected],
[email protected]) Nógrád Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége (3100 Salgótarján, Múzeum tér 1., 3101 Salgótarján, Pf. 7., tel: 06-32-520-450, fax: 06-32520-453, E-mail:
[email protected],
[email protected]) Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége (5000 Szolnok, Kellner Gyula utca 2-4. III. emelet, Postacím: 5001 Szolnok, Pf. 52., tel: 06-56-510-840, fax: 06-56-510-848, E-mail:
[email protected],
[email protected]) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége (4400 Nyíregyháza, Hősök tere 9., Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 421., tel: 06-42-407-511, fax: 06-42-407-484, E-mail:
[email protected],
[email protected]) Békés Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége (5600 Békéscsaba, Haán Lajos u. 3. , Postacím: 5600 Békéscsaba, Haán Lajos u. 3., tel: 0666-529-440, fax: 06-66-529-465, E-mail:
[email protected],
[email protected]) Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége (6726 Szeged, Derkovits fasor 7-11., Postacím: 6726 Szeged, Derkovits fasor 7-11., tel: 0662-554-098, fax: 06-62-554-098, E-mail:
[email protected],
[email protected]) Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6., Tel: +36 1 4761100) 06-80-204-264 zöld szám.
8
II. fejezet AZ AJÁNLATOK ÉRTÉKELÉSE, SZERZŐDÉSKÖTÉS 1. Ajánlatkérő köteles az ajánlatokat elbírálni, kivéve, ha a közbeszerzés megkezdését követően – általa előre nem látható és elháríthatatlan ok következtében – beállott lényeges körülmény miatt a szerződés megkötésére, illetőleg a szerződés megkötése esetén a teljesítésre nem lenne képes. Ebben az esetben ajánlatkérőnek az eljárást eredménytelenné kell nyilvánítania. 2. Ajánlatkérő az ajánlatokat az ajánlati felhívás IV.2.1 pontjában meghatározott értékelési szempont(ok) alapján bírálja el. Az ajánlatok elbírálása során az ajánlatkérő megvizsgálja, hogy az ajánlatok megfelelnek-e az ajánlati felhívásban és jelen dokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek. Ajánlatkérő az értékelés során megállapítja, hogy mely ajánlatok érvénytelenek, illetőleg van-e olyan ajánlattevő, akit az eljárásból ki kell zárni. 3. Az ajánlatkérő az ajánlatokat kizárólag azok elbírálására használja fel. II. 1. Hiánypótlás, felvilágosítás-kérés 1. Ajánlatkérő jelen közbeszerzési eljárásban a Kbt. 67. §-ában foglaltaknak megfelelően, teljes körben biztosítja a hiánypótlás, valamint az ajánlatokban nem egyértelmű kijelentések, nyilatkozatok, igazolások tartalmának tisztázása érdekében a felvilágosítás-kérés lehetőségét. 2. A hiánypótlásra vagy a felvilágosítás nyújtására vonatkozó felszólítást az ajánlatkérő a többi ajánlattevő egyidejű értesítése mellett közvetlenül köteles az ajánlattevők részére megküldeni, megjelölve a határidőt, továbbá a hiánypótlási felhívásban a pótlandó hiányokat. 3. A hiányok pótlása - melynek során az ajánlatban szereplő iratokat módosítani és kiegészíteni is lehet csak arra irányulhat, hogy az ajánlat megfeleljen az ajánlati felhívás, a dokumentáció vagy a jogszabályok előírásainak. Az ajánlatkérő kizárólag olyan felvilágosítást kérhet, amely az ajánlatok elbírálása érdekében szükséges, a felvilágosítás kérése nem irányulhat az ajánlattevőkkel történő tárgyalásra. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy: - a Kbt. 26. § nem megfelelő alkalmazása esetén az ajánlatban alvállalkozóként megjelölt gazdasági szereplő közös ajánlattevőnek minősíthető;2 - a korábban megjelölt hiányok a későbbi hiánypótlások során már nem pótolhatók; - a hiánypótlás vagy a felvilágosítás megadása nem járhat: a) a Kbt. 2. § (1)-(4) bekezdésében foglalt alapelvek sérelmével vagy b) az ajánlati kötöttség megsértésével, azaz a beszerzés tárgyára vagy a szerződés feltételeire adott tartalmi ajánlat (szakmai ajánlat) módosításával (azonban a hiánypótlás vagy felvilágosítás megadása során javítható az ajánlatban előforduló olyan nem jelentős, egyedi részletkérdésre vonatkozó hiba, amelynek változása a teljes ajánlati árat vagy annak értékelés alá eső részösszegét, az ajánlattevők közötti verseny eredményét és az értékeléskor [63. § (4) bekezdése] kialakuló sorrendet nem befolyásolja. Ennek keretében átalánydíjas kivitelezési szerződés esetén a szakmai ajánlat részeként benyújtott árazott költségvetés tételei és egységárai pótolhatóak, módosíthatóak, kiegészíthetőek vagy törölhetőek, feltéve hogy a javítás a teljes ajánlati ár vagy annak értékelés alá eső összege változását nem eredményezi. Az ily módon javított árazott költségvetés tekintetében a 68. § nem alkalmazható.). Ameddig bármely ajánlattevő számára hiánypótlásra vagy felvilágosítás nyújtására határidő van folyamatban, az ajánlattevő pótolhat olyan hiányokat, amelyekre nézve az ajánlatkérő nem hívta fel hiánypótlásra (önkéntes hiánypótlás). 2
A 2013. évi CXVI. törvény 14. §-ával módosított Kbt. 67. § (3) bek. megváltozott előírásaira tekintettel került módosításra.
9
4. Az ajánlatkérő köteles meggyőződni arról, hogy a hiánypótlás vagy a felvilágosítás megadása a fenti 3. pontban meghatározott feltételeknek megfelel. A 3. pont rendelkezéseinek megsértése esetén, vagy ha a hiánypótlást, felvilágosítás megadását nem, vagy nem az előírt határidőben teljesítették, kizárólag az eredeti ajánlati példányt lehet figyelembe venni az elbírálás során. 5. Az ajánlatkérő az előzetes vitarendezési kérelem (Kbt. 79. §) megérkezésétől számított három munkanapon belül akkor is jogosult egy alkalommal az ajánlattevőket három munkanapos határidővel hiánypótlás és felvilágosítás benyújtására felhívni, amennyiben az eljárás szabályai szerint erre már nem lenne lehetőség, ha az eljárásban történt törvénysértés ezen eljárási cselekmények útján orvosolható. Ebben az esetben az ajánlatkérő az előzetes vitarendezési kérelem benyújtásáról a hiánypótlási felhívás, a felvilágosítás kérésének megküldésével egyidejűleg, míg a kérelemre adott válaszáról a kérelem megérkezésétől számított hét munkanapon belül - faxon vagy elektronikus úton - tájékoztatja a kérelmezőt és az ajánlattevőket. 6. Az ajánlatkérő a Kbt. 58. § (4) bekezdés alapján jogosult az ajánlatban benyújtott igazolások, nyilatkozatok tartalmának ellenőrzése érdekében más állami szervtől vagy gazdasági szereplőtől információt kérni. A megkeresett szervezet három munkanapon belül köteles az információt megadni. II.2. Számítási hiba Ha az ajánlatkérő az ajánlatban a Kbt. 63. § (4) bekezdése szerinti elbírálás eredményére kiható számítási hibát észlel, annak javítását az ajánlatkérő végzi el úgy, hogy a közbeszerzés tárgya elemeinek tételesen meghatározott értékeit (az alapadatokat) alapul véve számítja ki az összesített ellenértéket vagy más – az ajánlatban megtalálható számításon alapuló – adatot. A számítási hiba javításáról ajánlatkérő az összes ajánlattevőt egyidejűleg, közvetlenül, írásban, haladéktalanul tájékoztatja. II.3 Aránytalanul alacsony ár, irreális ajánlati elem 1. Ajánlatkérő a Kbt. 69. § alapján az értékelés szempontjából lényeges ajánlati elemek tartalmát megalapozó adatokat, valamint indokolást köteles írásban kérni és erről a kérésről a többi ajánlattevőt egyidejűleg, írásban értesíteni, ha az ajánlat a megkötni tervezett szerződés tárgyára figyelemmel aránytalanul alacsony árat tartalmaz bármely olyan, az ellenszolgáltatásra vonatkozó összeg tekintetében, amely a Kbt. 71. § szerint önállóan értékelésre kerül. Az ár aránytalanul alacsony voltának megítélésekor az ajánlatkérő korábbi tapasztalataira, a közbeszerzést megelőzően végzett piacfelmérés eredményére, vagy a közbeszerzést megelőzően a becsült érték meghatározásához felhasznált egyéb adatokra kell figyelemmel lenni. Köteles az ajánlatkérő indoklást kérni különösen akkor, ha az ajánlatban foglalt ellenszolgáltatás több mint húsz százalékkal eltér a közbeszerzés - az ellenszolgáltatás önállóan értékelésre kerülő valamely eleme esetén az adott elemre eső - a Kbt. 18. § (2) bekezdésének alkalmazása nélkül számított becsült értékétől.3 Az ajánlatkérő az indokolás és a rendelkezésére álló iratok alapján köteles meggyőződni az ajánlati elemek megalapozottságáról. Ha az indokolás nem elégséges a megalapozott döntéshez, az ajánlatkérő írásban tájékoztatást kér az ajánlattevőtől a vitatott ajánlati elemekre vonatkozóan. Az ajánlattevő kötelessége az ajánlati ára megalapozottságára vonatkozó minden tényt, adatot, kalkulációt ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani ahhoz, hogy megfelelő mérlegelés eredményeként az ajánlatkérő döntést hozhasson az ajánlati ár megalapozottságáról. Az ajánlatkérő köteles érvénytelennek nyilvánítani az ajánlatot, ha nem tartja elfogadhatónak és a gazdasági ésszerűséggel összeegyeztethetőnek az indokolást. A gazdasági ésszerűséggel össze nem egyeztethetőnek minősül az indokolás különösen akkor, ha az ajánlati ár - a szerződés teljesítéséhez 3
A 2013. évi CXVI. törvény 16. §-ával módosított Kbt. 69. § (2) bek. megváltozott előírásaira tekintettel került módosításra.
10
szükséges élőmunka-ráfordítás mértékére tekintettel - nem nyújt fedezetet a külön jogszabályban, illetve kollektív szerződésben vagy a miniszter által az ágazatra, alágazatra kiterjesztett szerződésben az eljárás eredményéről szóló értesítés ajánlattevőknek történő megküldését megelőző egy éven belül megállapított munkabérre és az ahhoz kapcsolódó közterhekre. Az ajánlatkérő az ajánlat megalapozottságának vizsgálata során ezen irányadó munkabérekről is tájékoztatást kérhet az ajánlattevőtől. Amennyiben az ajánlati ár megalapozottságáról szóló döntés meghozatalához az szükséges, az ajánlatkérő összehasonlítás céljából a többi ajánlattevőtől is kérhet be meghatározott ajánlati elemeket megalapozó adatokat. 2. Ha az ajánlatnak az értékelési részszempontok szerinti valamelyik tartalmi eleme lehetetlennek vagy túlzottan magas vagy alacsony mértékűnek, illetve kirívóan aránytalannak értékelt kötelezettségvállalást tartalmaz, az ajánlatkérő az érintett ajánlati elemekre vonatkozó adatokat, valamint indokolást köteles írásban kérni. Az ajánlatkérőnek erről a kérésről a többi ajánlattevőt egyidejűleg, írásban értesítenie kell. Az ajánlatkérő az indokolás és a rendelkezésére álló iratok alapján köteles meggyőződni az ajánlati elemek megalapozottságáról, teljesíthetőségéről, ennek során az ajánlattevőtől írásban tájékoztatást kérhet a vitatott ajánlati elemekre vonatkozóan. Az ajánlatkérő köteles érvénytelennek nyilvánítani az ajánlatot, ha nem tartja elfogadhatónak és a gazdasági ésszerűséggel összeegyeztethetőnek az indokolást. 3. Az ajánlatkérő az előzetes vitarendezési kérelem megérkezésétől számított három munkanapon belül akkor is jogosult egy alkalommal az ajánlattevőket indokolás benyújtására felhívni az 1. és 2. pontban foglaltak vonatkozásában, amennyiben az eljárás szabályai szerint erre már nem lenne lehetőség, ha az eljárásban történt törvénysértés ezen eljárási cselekmények útján orvosolható. Ebben az esetben az ajánlatkérő az előzetes vitarendezési kérelem benyújtásáról az indokolás kérésének megküldésével egyidejűleg, míg a kérelemre adott válaszáról a kérelem megérkezésétől számított hét munkanapon belül - faxon vagy elektronikus úton - tájékoztatja a kérelmezőt és az ajánlattevőket. II.4. Az ajánlat érvénytelensége, kizárás Az ajánlat érvénytelen, ha a) azt az ajánlattételi határidő után nyújtották be; b) az ajánlattevő, alvállalkozója, vagy az ajánlatban az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet nem felel meg az összeférhetetlenségi követelményeknek (Kbt. 24. §); c) az ajánlattevőt vagy alvállalkozóját, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet az eljárásból kizárták; d) az ajánlattevő nem felel meg a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmassági követelményeknek; e) egyéb módon nem felel meg az ajánlati felhívásban és a dokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve az ajánlatok ajánlatkérő által előírt formai követelményeit; f) aránytalanul alacsony ellenszolgáltatást tartalmaz g) lehetetlen vagy túlzottan magas vagy alacsony mértékű, illetve kirívóan aránytalan kötelezettségvállalást tartalmaz h) az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot az ajánlatkérő által előírt határidőre nem, vagy az előírt mértéknél kisebb összegben bocsátotta rendelkezésre. Ha az ajánlat érvénytelen, az Ajánlatkérőnek nem kell az érétkelési szempont(ok) szerint az ajánlatot értékelnie. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt vagy alvállalkozót, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok hatálya alá tartozik, vagy részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. II.5. Az ajánlatok értékelése
11
II.5.1. Az ajánlatok a Kbt. 71. § (2) bekezdés a) pontja szerint legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás értékelési szempontja alapján kerül értékelésre. Az egyösszegű ajánlati árnak tartalmaznia kell, ahogyan az a szerződéses dokumentumokban elő van írva, a munkák szerződés szerinti elvégzésének és fenntartásának mindent figyelembe vevő teljes költségét. A Vállalkozó elfogadja, hogy a megadott összegek a teljes munkára vonatkoznak. Az ajánlatban szereplő árnak fix árnak kell lennie, vagyis az Ajánlattevők semmilyen formában és semmilyen hivatkozással sem tehetnek változó árat tartalmazó ajánlatot. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a szerződés időtartama alatti árváltozásból eredő vállalkozói kockázatot és vállalkozói hasznot is. Az ajánlattevők csak magyar forintban (HUF) tehetnek ajánlatot és a szerződéskötés valutaneme is csak ez lehet. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell mindazokat a költségeket, amelyek az ajánlat tárgyának eredményfelelős megvalósításához, az ajánlati feltételekben rögzített feltételek betartásához szükségesek. Az ajánlatkérő felkéri az ajánlattevőt, hogy az árkialakítás, illetve az ajánlati ár bontásának kitöltése során az alábbi kikötéseket is vegye figyelembe: Az ajánlati árat úgy kell kialakítani, hogy az tartalmazza az ajánlattevőnek a szerződés teljesítésével kapcsolatos valamennyi költségét. Az ajánlatkérő a Kbt. 74. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja azt az ajánlatot, amely nem tartalmaz a szerződés szerinti feladat teljes körére ajánlati árat. Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot, hogy a nyertes ajánlattevő teljesítése során a közbeszerzési törvény rendelkezéseivel összhangban ellenőrizze a teljesítési folyamatot, ennek keretében ellenőrizze a teljesítésben részt vevők körét és státusát. A nettó ajánlati árak kerülnek összehasonlításra. Az egyösszegű ajánlati árra vonatkozó megajánlást a felolvasólapon kérjük megadni. Az egyösszegű ajánlati árat ÁFA (Általános Forgalmi Adó) nélkül magyar forintban kell megadni. Az ajánlati ár átalányár, annak tartalmaznia kell minden, az ajánlati felhívásban és a szerződéstervezetben foglalt valamennyi feladat ellátásával járó költséget és díjat, valamint minden egyéb, a szerződésben kifejezetten nem nevesített, de a feladat ellátásával kapcsolatban felmerülő költséget. Az Ajánlattevőknek a Beárazott díjszámítási táblázatban kell megadniuk az ajánlati árat megbontásban. A beárazott díjszámítási táblázatban összegzett nettó ajánlati árnak meg kell egyeznie a Felolvasólapon (Ajánlati adatlap) közölt ajánlati árral, amely az ajánlatok elbírálása során értékelésre kerül. Az Ajánlattevőnek az ajánlatkérési dokumentáció részét képező díjszámítási táblázatot kompletten, beárazva kell ajánlatához csatolnia. A díjszámítási táblázatban változtatás nem eszközölhető. A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 23. § (3) bekezdése szerint a műszaki leírásban szereplő bármely szabvány, műszaki engedély, műszaki előírások, műszaki ajánlás megnevezése mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell, akkor is, ha az kifejezetten nem kerül feltüntetésre. Nem nyilvánítható érvénytelennek az ajánlat kizárólag azon az alapon, hogy az ajánlatban szereplő termékek és szolgáltatások nem felelnek meg a műszaki leírásban meghatározott szabványoknak vagy egyéb előírásoknak, amennyiben az ajánlattevő 12
ajánlatában megfelelő módon, bármely megfelelő eszközzel bizonyítja, hogy az általa javasolt megoldások egyenértékű módon megfelelnek a közbeszerzési műszaki leírásban meghatározott követelményeknek.
II.6. Az eljárás eredménytelensége Eredménytelen a közbeszerzési eljárás, ha nem nyújtottak be ajánlatot; kizárólag érvénytelen ajánlatokat nyújtottak be; egyik ajánlattevő sem vagy az összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő sem tett – az ajánlatkérő rendelkezésére álló anyagi fedezet mértékére tekintettel – megfelelő ajánlatot; az ajánlatkérő az eljárást a szerződés megkötésére, illetőleg teljesítésére képtelenné válása miatt (Kbt. 66. § (1), Kbt. 44.§ (3) bek.) eredménytelenné nyilvánítja; valamelyik ajánlattevőnek az eljárás tisztaságát vagy a többi ajánlattevő érdekeit súlyosan sértő cselekménye miatt az ajánlatkérő az eljárás eredménytelenné nyilvánításáról dönt; az eljárásban benyújtott minden ajánlat tekintetében lejár az ajánlati kötöttség és egyetlen ajánlattevő sem tartja fenn ajánlatát; a Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisíti az ajánlatkérő valamely döntését, és az ajánlatkérő új közbeszerzési eljárás lefolytatását határozza el, vagy eláll az eljárás lefolytatásának szándékától, az ajánlatkérő azonban nem nyilváníthatja eredménytelennek az eljárást akkor, ha a jogszerűtlen eljárást lezáró döntés megsemmisítését követően jogszerű döntés meghozatalával az eljárás jogszerűsége helyreállítható. II.7. Tájékoztatás az eljárás eredményéről 1. Az ajánlatkérő az ajánlattevőt írásban tájékoztatja az eljárás eredményéről, vagy eredménytelenségéről, valamint ezek részletes indokáról az erről hozott döntést követően a lehető leghamarabb, de legkésőbb három munkanapon belül. 2. Az ajánlatkérő az ajánlatok elbírálásának befejezésekor írásbeli összegezést készít az ajánlatokról. Az ajánlatkérő az ajánlatok elbírálásának befejezésekor az 1. pont szerinti tájékoztatást az írásbeli összegezésnek minden ajánlattevő részére egyidejűleg, telefaxon vagy elektronikus úton történő megküldésével teljesíti. 3. Az írásbeli összegezésben észlelt bármely elírást (névcserét, hibás névírást, szám- vagy számítási hibát vagy más hasonló elírást) az ajánlatkérő kérelemre vagy kérelem hiányában is kijavíthatja. A kijavított írásbeli összegezést az ajánlatkérő legkésőbb az eljárás eredményének megküldését követő tíz napon belül köteles egyidejűleg megküldeni az összes ajánlattevőnek. 4. Az ajánlatkérő az ajánlatok elbírálásáról készített írásbeli összegezést az ajánlattevők részére történő megküldésétől számított huszadik napig egy alkalommal jogosult módosítani, szükség esetén az érvénytelenségről szóló tájékoztatást visszavonni, továbbá a már megkötött szerződéstől elállni, illetve amennyiben a teljesítés megkezdése miatt az eredeti állapot nem állítható helyre, a szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha az eredmény megküldését követően észleli, hogy az eredmény (eredménytelenség) törvénysértő volt és a módosítás a törvénysértést orvosolja. Az ajánlatkérő a módosított írásbeli összegezést köteles faxon vagy elektronikus úton haladéktalanul, egyidejűleg az összes ajánlattevőnek megküldeni. 5. Az ajánlatkérő az érvényes ajánlatot tevő ajánlattevő kérésére köteles tájékoztatást adni a nyertes ajánlat jellemzőiről és az általa tett ajánlathoz viszonyított előnyeiről a kérés kézhezvételétől számított öt munkanapon belül, figyelembe véve a nyertes ajánlattevő üzleti titokhoz (I. fejezet I.2. 6. pont) fűződő érdekeit is. 13
II. 8. A szerződés megkötése 1. Az ajánlatkérő csak az eljárás nyertesével (az ajánlatnak az elektronikus árlejtés lezárásakor meglévő tartalma szerint az első helyen rangsorolt ajánlattevővel) kötheti meg a szerződést, vagy – a nyertes visszalépése esetén – az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel), ha őt az írásbeli összegezésben megjelölte. Az ajánlatkérő a nyertes szervezettel (személlyel) szemben csak abban az esetben mentesül a közbeszerzési szerződés megkötésének kötelezettsége alól, ha az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezés megküldését követően - általa előre nem látható és elháríthatatlan ok következtében - beállott lényeges körülmény miatt a közbeszerzési szerződés megkötésére vagy teljesítésére nem képes. 2. Az ajánlatkérő a szerződést az ajánlati kötöttség időtartama alatt köteles megkötni, nem köthető meg azonban a szerződés az írásbeli összegezés megküldése napját követő tíz napos időtartam lejártáig, kivéve, ha a nyílt eljárásban csak egy ajánlatot nyújtottak be. Amennyiben jogorvoslati kérelmet [Kbt. 137. § (2) bekezdés] vagy kezdeményezést [Kbt. 140. §] nyújtanak be, a szerződést – az érintett rész vonatkozásában – az ügy érdemében hozott vagy a közbeszerzési ügy befejezését eredményező határozat meghozataláig nem lehet megkötni, kivéve, ha a Közbeszerzési Döntőbizottság a szerződés megkötését engedélyezi [Kbt. 144. § (4) bekezdés]. Amennyiben időközben a nyertes ajánlattevő ajánlati kötöttsége lejárt, az ajánlatkérő akkor köthet vele szerződést, ha a nyertes ajánlattevő nyilatkozik, hogy ajánlatát fenntartja. Amennyiben valamely ajánlattevő határidőben és a Kbt. 79. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően előzetes vitarendezési kérelmet nyújtott be az ajánlatok bontását követően történt eljárási cselekménnyel, keletkezett dokumentummal kapcsolatban, az ajánlatkérő a kérelem benyújtásától a válaszának megküldése napját követő tíz napos időtartam lejártáig akkor sem kötheti meg a szerződést - ha részajánlat tétele lehetséges volt, a beszerzés érintett részére vonatkozó szerződést - ha eddig az időpontig a szerződéskötési moratórium egyébként lejárna. 3. A szerződés feltételeit (szerződéstervezet) jelen dokumentáció IV. fejezete tartalmazza. 4. Ajánlatkérő tájékoztatja Ajánlattevőket az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A. §-ban foglalt előírásokról: 36/A. § (1) A közbeszerzések teljesítéséhez kapcsolódóan a közbeszerzésekről szóló törvény (a továbbiakban: Kbt.) szerinti nyertes ajánlattevő és a Kbt. szerinti alvállalkozók közötti szerződések, valamint minden további, a polgári jog szerinti alvállalkozók között megkötött vállalkozási szerződések alapján történő, a havonta nettó módon számított 200 000 forintot meghaladó kifizetésnél a kifizetést teljesítő az igénybe vett alvállalkozónak a teljesítésért - visszatartási kötelezettség nélkül - abban az esetben fizethet, ha a) az alvállalkozó bemutat, átad vagy megküld a tényleges kifizetés időpontjától számított 30 napnál nem régebbi, nemlegesnek minősülő együttes adóigazolást, vagy b) az alvállalkozó a kifizetés időpontjában szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban. (1a) Az (1) bekezdés szerinti kifizetést teljesítőnek minősül az ajánlattevő, a Kbt. szerinti alvállalkozó, valamint minden további, a Kbt. szerinti alvállalkozóval szerződéses viszonyban álló vállalkozó. (2) A közbeszerzések teljesítéséhez kapcsolódóan megkötött mindegyik szerződés esetén a kifizetést teljesítő a szerződésben írásban tájékoztatja az alvállalkozót arról, hogy a szerződés és ennek teljesítése esetén a kifizetés e § hatálya alá esik. (3) A kifizetést teljesítő a köztartozást mutató együttes adóigazolás átadása, bemutatása vagy megküldése után a köztartozás erejéig visszatartja a kifizetést. Amennyiben az együttes igazolás köztartozást mutat és a kifizetés kötelezettje ennek ellenére elmulasztja a visszatartást, a kifizetés erejéig egyetemlegesen felel az alvállalkozót a kifizetés időpontjában terhelő köztartozásért. A visszatartási kötelezettség az általános forgalmi adóra nem terjed ki. Nem keletkezik a kifizetést teljesítőnek visszatartási kötelezettsége és egyetemleges felelőssége, ha a (2) bekezdés szerinti tájékoztatást mint 14
alvállalkozó nem kapta meg, valamint abban az esetben sem, amennyiben az igazolást bemutató szervezet felszámolás alatt áll. (4) Ha az állami adóhatóság a közbeszerzéshez kapcsolódó kifizetés céljából igényelt együttes adóigazolásban állami adó- és vámhatóság által nyilvántartott köztartozást mutat ki, az adóigazolás kiállításával egyidejűleg a végrehajtás szabályai szerint intézkedik a követelés lefoglalásáról. A kifizetést teljesítő a visszatartás és követelés lefoglalását követően mentesül az egyetemleges felelősség alól. A kifizetést teljesítő az állami adó- és vámhatóság által nyilvántartott köztartozást meghaladó összegű kifizetést a rá egyébként kötelező fizetési határidőben teljesíti az adóhatóság végrehajtási cselekménye előtt. (5) Amennyiben az (1)-(3) bekezdések szerinti kifizetés kapcsolt vállalkozások között történik, a közbeszerzések közvetlen megvalósításában részt vevő mindegyik kapcsolt vállalkozás egyetemlegesen felel a kifizetés összegéig a kifizetés időpontjában fennálló, azon kapcsolt vállalkozás állami adó- és vámhatóság által nyilvántartott köztartozásáért, amelynek a kifizetést teljesítették. (6) Az (1)-(4) bekezdések rendelkezéseit a Kbt. szerinti ajánlatkérő, illetve a nevében eljáró más személy és a nyertes ajánlattevő között létrejött szerződésekre is alkalmazni kell, azzal az eltéréssel, hogy az ajánlatkérőt nem terheli a visszatartási kötelezettség az ajánlati vagy a teljesítési biztosítékra, illetőleg az ajánlatkérőnek egyetemleges felelőssége nem keletkezik. (7) Az együttes adóigazolás annak 30 napos érvényességi idején belül az e § hatálya alá tartozó kifizetéseknél több kifizetést teljesítőnél is felhasználható. (8) Amennyiben az alvállalkozó a kifizetést teljesítővel szemben fennálló követelését faktorálja (engedményezi), a kifizetést teljesítő abban az esetben fizethet a faktornak (engedményesnek), ha a kifizetés előtt a faktor (engedményes) vagy az alvállalkozó rendelkezésre bocsátja az alvállalkozóra vonatkozó együttes adóigazolást, vagy az alvállalkozó szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban, ellenkező esetben a kifizetést teljesítő egyetemleges felelőssége és visszatartási kötelezettsége fennáll. (9) E § rendelkezéseit nem kell alkalmazni abban az esetben, ha az adóigazoláson feltüntetett tartozás 2008. szeptember 30-át követően keletkezett.
15
III. fejezet IRATMINTÁK 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16.
sz. melléklet: Fedlap sz. melléklet: Felolvasólap sz. melléklet: Díjszámítási táblázat sz. melléklet: Teljességi nyilatkozat [Kbt. 60. § (3) bekezdés] sz. melléklet: Ajánlattevői nyilatkozat a Kkvt. szerinti minősítésről [Kbt. 60. § (5) bekezdés] sz. melléklet: Kbt. 40. § (1) bekezdés a-b) pont szerinti nyilatkozat sz. melléklet: Kbt. 55. § (5) bekezdés első fordulata és a Kbt. 55. § (6) bekezdés szerinti nyilatkozat sz. melléklet: Nyilatkozat erőforrás rendelkezésre állásáról [Kbt. 55. § (5) bekezdés második fordulat] sz. melléklet: Nyilatkozat kizáró okokról sz. melléklet: Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti nyilatkozat sz. melléklet: Kbt. 56. § (2) bekezdés szerinti nyilatkozat sz. melléklet: Nyilatkozat a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről sz. melléklet: Szakember önéletrajza, rendelkezésre állási nyilatkozata sz. melléklet: Referenciáról szóló nyilatkozat sz. melléklet: Nyilatkozat számlavezető pénzügyi intézményekről sz. melléklet: Regisztrációs lap
16
1. sz. melléklet FEDLAP Az USER HYBRID Hajóépítő- és Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság Ajánlatkérő által kiírt „Vállalkozási szerződés a GOP-1.1.1-11-2012-0628 azonosító számú „ Piacorientált kutatásfejlesztési tevékenység támogatása” című projekt keretében 3D 10/1 arányú kísérleti hajómodell marása, 3D ősminta mag marás PUR anyagból és mérethelyes ősminta felületképzése tárgyában” elnevezésű eljárásban
AJÁNLAT KÉSZÍTETTE: ……………………………………. (NÉV) ……………………………………….. (SZÉKHELY)
Eredeti
17
2. sz. melléklet FELOLVASÓLAP Az USER HYBRID Hajóépítő- és Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság Ajánlatkérő által kiírt „Vállalkozási szerződés a GOP-1.1.1-11-2012-0628 azonosító számú „ Piacorientált kutatásfejlesztési tevékenység támogatása” című projekt keretében 3D 10/1 arányú kísérleti hajómodell marása, 3D ősminta mag marás PUR anyagból és mérethelyes ősminta felületképzése tárgyában” elnevezésű eljárásban 1. Az ajánlattevő adatai: Ajánlattevő neve: Ajánlattevő székhelye: Telefonszáma: Telefax száma: E-mail címe: Kapcsolattartó neve: 2. 1. Egyösszegű ajánlati ár (nettó, HUF): Kelt:……………….., 2015. ……………………. ______________________________ Ajánlattevő (cégszerű) aláírása
18
3. sz. melléklet DÍJSZÁMÍTÁSI TÁBLÁZAT „Vállalkozási szerződés a GOP-1.1.1-11-2012-0628 azonosító számú „ Piacorientált kutatásfejlesztési tevékenység támogatása” című projekt keretében 3D 10/1 arányú kísérleti hajómodell marása, 3D ősminta mag marás PUR anyagból és mérethelyes ősminta felületképzése tárgyában” elnevezésű eljárásban Munkarész
Ajánlati ár (nettó Ft + ÁFA)
1) Hajómodell 3D marása 1:10 méretarányban 2) 3D ősminta mag marás PUR anyagból 3) Mérethelyes ősminta felületképzése Összesen
Kelt:……………….., 2015. ……………………. ______________________________ Ajánlattevő (cégszerű) aláírása
19
4. sz. melléklet TELJESSÉGI NYILATKOZAT [Kbt. 60. § (3) bekezdés] „Vállalkozási szerződés a GOP-1.1.1-11-2012-0628 azonosító számú „ Piacorientált kutatásfejlesztési tevékenység támogatása” című projekt keretében 3D 10/1 arányú kísérleti hajómodell marása, 3D ősminta mag marás PUR anyagból és mérethelyes ősminta felületképzése tárgyában” elnevezésű eljárásban Alulírott ………………………… (név), mint a(z) ……..………………………………………………………………………………………………….. (ajánlattevő megnevezése, székhelye) kötelezettségvállalásra jogosult képviselője nyilatkozom, hogy a fentiekben hivatkozott közbeszerzési eljárás ajánlattevőjeként az ajánlati felhívás és dokumentáció feltételeit megvizsgáltuk, azok elfogadását ezennel visszaigazoljuk, az ajánlati felhívás és dokumentáció feltételei, továbbá az eljárás során keletkezett egyéb dokumentumok szerint ajánlatot teszünk az ajánlatunkban a Felolvasólapon rögzített áron. Ajánlatunkhoz az ajánlattételi határidő lejártától számított 60 naptári napig kötve vagyunk. Ajánlatunk elfogadása esetén készek és képesek vagyunk az ajánlatunkban, valamint az ajánlati felhívásban, a dokumentációban és a közbeszerzési eljárás során keletkezett egyéb dokumentumokban előírt feltételeknek megfelelően a szerződés megkötésére és teljesítésére. Az ajánlati kötöttségünk időtartama alatt ajánlatunk bármikor elfogadható. Kelt:……………….., 2015. ……………………. ______________________________ Ajánlattevő (cégszerű) aláírása
20
5. sz. melléklet A Kkvt. SZERINTI MINŐSÍTÉSRE VONATKOZÓ NYILATKOZAT [Kbt. 60. § (5) bekezdése] A „Vállalkozási szerződés a GOP-1.1.1-11-2012-0628 azonosító számú „ Piacorientált kutatásfejlesztési tevékenység támogatása” című projekt keretében 3D 10/1 arányú kísérleti hajómodell marása, 3D ősminta mag marás PUR anyagból és mérethelyes ősminta felületképzése tárgyában” elnevezésű eljárásban 4
a) Alulírott ………………………… (név), mint a(z) ……..………………………………………………. ………………………………………………….. (ajánlattevő megnevezése, székhelye) Ajánlattevő képviselője kijelentem, hogy Ajánlattevő a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény értelmében mikrovállalkozásnak / kisvállalkozásnak / középvállalkozásnak5 minősül. b) Alulírott ………………………… (név), mint a(z) ……..…………………………………………………. ………………………………………………….. (ajánlattevő megnevezése, székhelye) Ajánlattevő képviselője kijelentem, hogy Ajánlattevő nem tartozik a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény hatálya alá. Kelt:……………….., 2015. …………………….
______________________________ Ajánlattevő (cégszerű) aláírása
4 5
Ajánlattevőnek vagy az „a)” vagy a „b)” jelzésű nyilatkozatot kell kitölteni és az ajánlathoz csatolni, a nem kívánt rész törlendő. A megfelelő válasz aláhúzandó!
21
6. sz. melléklet NYILATKOZAT [a Kbt. 40. § (1) bekezdés a)-b) pontjai szerint] 6 a „Vállalkozási szerződés a GOP-1.1.1-11-2012-0628 azonosító számú „ Piacorientált kutatásfejlesztési tevékenység támogatása” című projekt keretében 3D 10/1 arányú kísérleti hajómodell marása, 3D ősminta mag marás PUR anyagból és mérethelyes ősminta felületképzése tárgyában” elnevezésű eljárásban a) Alulírott ………………………… (név), mint a(z) ……..………………………………………………. ………………………………………………….. (ajánlattevő megnevezése, székhelye) Ajánlattevő képviselője nyilatkozom hogy Ajánlattevő a közbeszerzés teljesítésével összefüggésben a közbeszerzés alábbi részének (részeinek) teljesítéséhez vesz igénybe alvállalkozókat:7
aa) Ajánlattevő az alábbi, a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó(ka)t kívánja bevonni a teljesítésbe az alábbi arányban:8 A 10% feletti alvállalkozó általi közreműködés %-os A közreműködéssel érintett A közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó aránya a beszerzés rész (ld. a. pont) mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó tárgyának ÁFA megjelölése megnevezése és székhelye (lakóhelye) nélkül számított ellenértékéhez viszonyítva:
ab) Kijelentem, hogy ajánlattevő a fenti részek teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben nem kíván alvállalkozót igénybe venni. b) Alulírott ………………………… (név), mint a(z) ……..………………………………………………. ………………………………………………….. (ajánlattevő megnevezése, székhelye) Ajánlattevő képviselője nyilatkozom hogy Ajánlattevő a közbeszerzés teljesítésével összefüggésben nem vesz igénybe alvállalkozót. Kelt:……………….., 2015. …………………….
______________________________ Ajánlattevő (cégszerű) aláírása
Ajánlattevőnek vagy az „a)” vagy a „b)” jelzésű nyilatkozatot kell kitölteni és az ajánlathoz csatolni, a nem kívánt rész törlendő. A táblázat sorai szükség szerint bővíthetők 8 A táblázat sorai szükség szerint bővíthetők 6 7
22
7. sz. melléklet NYILATKOZAT [Kbt. 55. § (5)-(6) bekezdés] 9 „„Vállalkozási szerződés a GOP-1.1.1-11-2012-0628 azonosító számú „ Piacorientált kutatásfejlesztési tevékenység támogatása” című projekt keretében 3D 10/1 arányú kísérleti hajómodell marása, 3D ősminta mag marás PUR anyagból és mérethelyes ősminta felületképzése tárgyában” elnevezésű eljárásban a) Alulírott ………………………… (név), mint a(z) ……..………………………………………………. ………………………………………………….. (ajánlattevő megnevezése, székhelye) Ajánlattevő képviselője nyilatkozom hogy Ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmasság igazolása érdekében más szervezet (személy) kapacitásaira támaszkodik az alábbiak szerint:10 Kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet neve: …………………………… Kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet címe: …………………………… Az ajánlati felhívás alábbi pontjaiban hivatkozott alkalmassági minimumkövetelmények igazolása érdekében támaszkodik Ajánlattevő a fent megnevezett kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre11: III.2.2. P/1. III.2.3.M/1 a), b)
III.2.3.M/2.
III.2.2. P/2. III.2.3/M.3.
Ajánlattevő a Kbt. 55. § (6) bek12 szerint kijelenti, hogy más szervezet kapacitására az alábbi módon támaszkodik:
Ajánlattevőnek vagy az „a)” vagy a „b)” jelzésű nyilatkozatot kell kitölteni és az ajánlathoz csatolni, a nem kívánt rész törlendő. A felsorolás szükség szerint bővíthető, illetve ismételhető 11 A megfelelőt kérjük aláhúzni! 12 Kbt. 55. § (6) Az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során más szervezet kapacitására a következő esetekben támaszkodhat: a) ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy b) ha az alkalmassági követelmény korábbi szállítások, szolgáltatások vagy építési beruházások teljesítésére vonatkozik, az ajánlattevő nyilatkozik arról, hogy milyen módon vonja be a teljesítés során azt a szervezetet, amelynek adatait az alkalmasság igazolásához felhasználja, amely lehetővé teszi e más szervezet szakmai tapasztalatának felhasználását a szerződés teljesítése során, vagy c) a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolása során - az a) pontban foglalt esetektől eltérően - akkor is, ha az adott alkalmassági követelmények nem a teljesítéskor ténylegesen rendelkezésre bocsátható erőforrásokra vonatkoznak. Ebben az esetben az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő az alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. 9
10
23
b) Alulírott ………………………………………………………………….., mint a(z) …………………………………. ……………………………………….. (ajánlattevő megnevezése, székhelye) Ajánlattevő képviselője nyilatkozom hogy Ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmasság igazolása érdekében más szervezet (személy) kapacitásaira nem támaszkodik. Kelt:……………….., 2015. ……………………. ______________________________ Ajánlattevő (cégszerű) aláírása
24
8. sz. melléklet ERŐFORRÁS RENDELKEZÉSRE ÁLLÁSÁRÓL SZÓLÓ NYILATKOZAT [a Kbt. 55 § (5) bekezdése] a „Vállalkozási szerződés a GOP-1.1.1-11-2012-0628 azonosító számú „ Piacorientált kutatásfejlesztési tevékenység támogatása” című projekt keretében 3D 10/1 arányú kísérleti hajómodell marása, 3D ősminta mag marás PUR anyagból és mérethelyes ősminta felületképzése tárgyában” elnevezésű eljárásban Alulírott ………………………………………………………………….., mint a(z) ………………………………. ………………………………………………….. (kapacitás rendelkezésre bocsátó szervezet megnevezése, székhelye) a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet képviselője13 nyilatkozom hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.14 Az ajánlati felhívás alábbi pontjaiban hivatkozott alkalmassági minimumkövetelmények igazolása érdekében biztosítunk erőforrást ajánlattevőnek15: III.2.2. P/1. III.2.3.M/1 a), b)
III.2.2. P/2.
III.2.3.M/2.
III.2.3/M.3.
Kelt:……………….., 2015. ……………………. _____________________________ Kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet (cégszerű) aláírása
Valamennyi kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet által külön-külön becsatolandó Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. 15 A megfelelőt kérjük aláhúzni! 13 14
25
9. sz. melléklet NYILATKOZAT KIZÁRÓ OKOKRÓL [a Kbt. 58. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozattal együtt] a „Vállalkozási szerződés a GOP-1.1.1-11-2012-0628 azonosító számú „ Piacorientált kutatásfejlesztési tevékenység támogatása” című projekt keretében 3D 10/1 arányú kísérleti hajómodell marása, 3D ősminta mag marás PUR anyagból és mérethelyes ősminta felületképzése tárgyában” elnevezésű eljárásban 1.)16 Alulírott ………………………… (név), mint a(z) ……..………………………………………………. ………………………………………………….. (ajánlattevő megnevezése, székhelye) Ajánlattevő képviselője büntetőjogi felelősségem tudatában a fentiekben hivatkozott közbeszerzési eljárásban kijelentem, hogy Ajánlattevővel szemben nem állnak fenn a Kbt. 56. § (1) -(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok. Kbt. 56. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) végelszámolás alatt áll, vagy vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, vagy az ellene indított felszámolási eljárást jogerősen elrendelték, vagy ha a gazdasági szereplő személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van; b) tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették; c) gazdasági, illetve szakmai tevékenységével kapcsolatban jogerős bírósági ítéletben megállapított bűncselekményt követett el, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült; vagy akinek tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. §-a (2) bekezdés b), vagy g) pontja alapján a bíróság jogerős ítéletében korlátozta, az eltiltás ideje alatt, vagy ha az ajánlattevő tevékenységét más bíróság hasonló okból és módon jogerősen korlátozta; d) közbeszerzési eljárásokban való részvételtől jogerősen eltiltásra került, az eltiltás ideje alatt; e) egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének - a letelepedése szerinti ország vagy az ajánlatkérő székhelye szerinti ország jogszabályai alapján - nem tett eleget, kivéve, ha megfizetésére halasztást kapott; f) korábbi - három évnél nem régebben lezárult - közbeszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott és ezért az eljárásból kizárták, vagy a hamis adat szolgáltatását jogerősen megállapították, a jogerősen megállapított időtartam végéig; g) harmadik országbeli állampolgár Magyarországon engedélyhez kötött foglalkoztatása esetén a munkaügyi hatóság által a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény 7/A. §-a alapján két évnél nem régebben jogerőre emelkedett közigazgatási vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági határozatban megállapított és a központi költségvetésbe történő befizetésre kötelezéssel, vagy az idegenrendészeti hatóság által a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerinti közrendvédelmi bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el; h) a 2013. június 30-ig hatályban volt, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény szerinti bűnszervezetben részvétel - ideértve a bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetését is -, vesztegetés, vesztegetés nemzetközi kapcsolatokban, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, költségvetési csalás, az európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése vagy pénzmosás bűncselekményt, illetve a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény XXVII. Fejezetében meghatározott korrupciós bűncselekmények, bűnszervezetben részvétel - ideértve bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetését is -, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, költségvetési csalás vagy pénzmosás bűncselekményt, illetve személyes joga szerinti hasonló bűncselekményt követett el, feltéve, hogy a bűncselekmény
Ajánlattevőnek a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. § e) pontjának megfelelően a Kbt. 56. § (1) bekezdés f) és i) pontjában foglalt kizáró okokra vonatkozóan közjegyző (vagy gazdasági, illetve szakmai kamara) által hitelesített nyilatkozatot kell csatolnia. A Kbt. 56. § (1) bek. további pontjaira vonatkozóan nem szükséges ajánlattevői nyilatkozatot csatolni. 16
26
elkövetése jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült; i) korábbi közbeszerzési eljárás eredményeként 2010. szeptember 15-ét követően kötött szerződésével kapcsolatban az alvállalkozója felé fennálló (vég- vagy részszámlából fakadó) két éven belül született jogerős és végrehajtható közigazgatási, vagy bírósági határozatban megállapított fizetési kötelezettsége 10%-ot meghaladó részét, az ilyen határozatban megállapított fizetési határidőn belül nem teljesítette, annak ellenére, hogy az ajánlatkérőként szerződést kötő fél a részére határidőben fizetett; j) az adott eljárásban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során olyan hamis adatot szolgáltat, vagy hamis nyilatkozatot tesz, amely a verseny tisztaságát veszélyezteti; k) tekintetében a következő feltételek valamelyike megvalósul: ka) nem EU-, EGT- vagy OECD-tagállamban vagy olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, mellyel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van, vagy kb) a közbeszerzési szerződéssel kapcsolatban megszerzett jövedelme az adóilletősége szerinti országban kedvezményesebben adózna (a jövedelemre kifizetett végleges, adó-visszatérítések után kifizetett adót figyelembe véve), mint ahogy a gazdasági szereplő az adott országból származó belföldi forrású jövedelme után adózna. Ennek a feltételnek nem kell eleget tennie a gazdasági szereplőnek, ha Magyarországon bejegyzett fióktelepe útján fogja teljesíteni a közbeszerzési szerződést és a fióktelepnek betudható jövedelemnek minősülne a szerződés alapján kapott jövedelem, kc) olyan szabályozott tőzsdén nem jegyzett társaság, amelynek a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény 3. § r) pontja szerinti tényleges tulajdonosa nem megismerhető. (2) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az a gazdasági szereplő, amelyben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amelynek tekintetében az (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételek fennállnak. Amennyiben a több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati hányaddal rendelkező gazdasági társaság társulásként adózik, akkor az ilyen társulás tulajdonos társaságaira vonatkozóan kell az (1) bekezdés k) pont ka) alpontja szerinti feltételt megfelelően alkalmazni. 2.) Kijelentem továbbá, hogy Ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe olyan alvállalkozót, valamint az alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezetet, amely a Kbt. 56. § (1) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá esik. Kelt:……………….., 2015. ……………………. ______________________________ Ajánlattevő (cégszerű) aláírása
27
10. sz. melléklet Nyilatkozat a Kbt. 56. § (1) bek. k) pont kc) alpontjáról17 a „Vállalkozási szerződés a GOP-1.1.1-11-2012-0628 azonosító számú „ Piacorientált kutatásfejlesztési tevékenység támogatása” című projekt keretében 3D 10/1 arányú kísérleti hajómodell marása, 3D ősminta mag marás PUR anyagból és mérethelyes ősminta felületképzése tárgyában” elnevezésű eljárásban a) Alulírott ………………………… (név), mint a(z) ……..………………………………………………. ………………………………………………….. (ajánlattevő megnevezése, székhelye) Ajánlattevő képviselője nyilatkozom hogy Ajánlattevő olyan társaságnak minősül, melyet szabályozott tőzsdén jegyeznek. b)18 Alulírott ………………………… (név), mint a(z) ……..………………………………………………. ………………………………………………….. (ajánlattevő megnevezése, székhelye) Ajánlattevő képviselője nyilatkozom hogy Ajánlattevő olyan társaságnak minősül, melyet szabályozott tőzsdén nem jegyeznek. ba) a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § r) pontja szerint definiált tényleges tulajdonos(ok)19 adatai a következők20:
Név:
Kelt:……………….., 2015. …………………….
Állandó lakóhely:
_____________________ Ajánlattevő (cégszerű) aláírása
Ajánlattevőnek vagy az „a)” vagy a „b)” jelzésű nyilatkozatot kell kitölteni és az ajánlathoz csatolni, a nem kívánt rész törlendő. 18 A b) pont kitöltése esetén kötelező vagy a ba), vagy a bb) pont kitöltése (a nem kívánt rész törlendő). 19 Tényleges tulajdonos (Pénzmosásról szóló tv. 3.§ r) pont): ra)13 az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben közvetlenül vagy - a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 8:2. § (4) bekezdésében meghatározott módon - közvetve a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább huszonöt százalékával rendelkezik, ha a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nem a szabályozott piacon jegyzett társaság, amelyre a közösségi jogi szabályozással vagy azzal egyenértékű nemzetközi előírásokkal összhangban lévő közzétételi követelmények vonatkoznak, rb)14 az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben - a Ptk. 8:2. § (2) bekezdésében meghatározott - meghatározó befolyással rendelkezik, rc) az a természetes személy, akinek megbízásából valamely ügyleti megbízást végrehajtanak, rd) alapítványok esetében az a természetes személy, 1. aki az alapítvány vagyona legalább huszonöt százalékának a kedvezményezettje, ha a leendő kedvezményezetteket már meghatározták, 2. akinek érdekében az alapítványt létrehozták, illetve működtetik, ha a kedvezményezetteket még nem határozták meg, vagy 3. aki tagja az alapítvány kezelő szervének, vagy meghatározó befolyást gyakorol az alapítvány vagyonának legalább huszonöt százaléka felett, illetve az alapítvány képviseletében eljár, továbbá re) az ra)-rb) alpontokban meghatározott természetes személy hiányában a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet vezető tisztségviselője; 20 A táblázat sorai szükség szerint bővíthetők 17
28
Nyilatkozat [a Kbt. 56. § (2) bekezdése].21
11. sz. melléklet
a „Vállalkozási szerződés a GOP-1.1.1-11-2012-0628 azonosító számú „ Piacorientált kutatásfejlesztési tevékenység támogatása” című projekt keretében 3D 10/1 arányú kísérleti hajómodell marása, 3D ősminta mag marás PUR anyagból és mérethelyes ősminta felületképzése tárgyában” elnevezésű eljárásban a) Alulírott ………………………… (név), mint a(z) ……..………………………………………………. ………………………………………………….. (ajánlattevő megnevezése, székhelye) Ajánlattevő képviselője a Kbt. 56. § (2) bekezdése vonatkozásában nyilatkozom hogy nincs olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely az ajánlattevőben közvetetten vagy közvetlenül több mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik. b) Alulírott ………………………… (név), mint a(z) ……..………………………………………………. ………………………………………………….. (ajánlattevő megnevezése, székhelye) Ajánlattevő képviselője a Kbt. 56. § (2) bekezdése vonatkozásában nyilatkozom hogy az alábbi jogi személy(ek)/ személyes joga szerint jogképes szervezet(ek) rendelkezik az ajánlattevőben közvetetten vagy közvetlenül több mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal22: Név:
Székhely:
Kijelentem, hogy a fentiekben megnevezett szervezetek vonatkozásában a Kbt. 56. § (2) bekezdésében hivatkozott kizáró feltételek nem állnak fenn. Kelt:……………….., 2015. ……………………. ______________________________ Ajánlattevő (cégszerű) aláírása
Ajánlattevőnek vagy az „a)” vagy a „b)” jelzésű nyilatkozatot kell kitölteni és az ajánlathoz csatolni, a nem kívánt rész törlendő. 22 A táblázat sorai szükség szerint bővíthetőek. 21
29
12. sz. melléklet ÁRBEVÉTELRŐL SZÓLÓ NYILATKOZAT „„Vállalkozási szerződés a GOP-1.1.1-11-2012-0628 azonosító számú „ Piacorientált kutatásfejlesztési tevékenység támogatása” című projekt keretében 3D 10/1 arányú kísérleti hajómodell marása, 3D ősminta mag marás PUR anyagból és mérethelyes ősminta felületképzése tárgyában” elnevezésű eljárásban Alulírott ………………………… (név), mint a(z) ……..………………………………………………. ………………………………………………….. (ajánlattevő megnevezése, székhelye) Ajánlattevő képviselője a fentiekben hivatkozott közbeszerzési eljárásban az ajánlati felhívás III.2.2 P/2. pontja szerint kijelentem, hogy ajánlattevőnek a közbeszerzés tárgyából származó nettó árbevétele az alábbiak szerint alakult.
Üzleti év megjelölése
A közbeszerzés tárgyából származó árbevétel (nettó Ft)
összesen:
Kelt:……………….., 2015. ……………………. ______________________________ Ajánlattevő (cégszerű) aláírása
30
13. sz. melléklet TELJESÍTÉSBE BEVONNI KÍVÁNT SZAKEMBEREK BEMUTATÁSA a „Vállalkozási szerződés a GOP-1.1.1-11-2012-0628 azonosító számú „ Piacorientált kutatásfejlesztési tevékenység támogatása” című projekt keretében 3D 10/1 arányú kísérleti hajómodell marása, 3D ősminta mag marás PUR anyagból és mérethelyes ősminta felületképzése tárgyában” elnevezésű eljárásban Alulírott __________________, mint a __________________ (Ajánlattevő / alvállalkozó23, kapacitást nyújtó név, székhely) __________________ (képviseleti jogkör/titulus megnevezése) az ajánlattételi felhívásban és a dokumentációban foglalt valamennyi formai és tartalmi követelmény, utasítás, kikötés és műszaki leírás gondos áttekintése után - a Korm. rendelet 15. § (3) bekezdése d) pontjában foglaltaknak megfelelően kijelentem, hogy az alábbi szakembereket kívánjuk bevonni a teljesítésbe: Ajánlati felhívás III.2.3) M.2.) pontban foglalt alkalmassági / szerződés teljesítési követelmény
Szakember neve
Az alkalmassági követelménynek megfelelő képzettség/végzetts ég megjelölése
Foglalkoztató társaság megjelölése
A táblázat törölhető/kiegészíthető további sorokkal, a teljesítések számának megfelelően, szükség szerint. Megjegyzés: Csatolandó a szakemberek vonatkozásában az ajánlati felhívásban előírt dokumentumok. Nyilatkozom továbbá, hogy nyertességem esetén az általam bemutatott szakemberek kamarai regisztrációjáról a szerződés megkötéséig gondoskodom. Tudomásul veszem, hogy a nyilvántartásba-vétel elmaradása a szerződéskötéstől való visszalépésemnek minősül a Kbt. 124. § (4) bekezdése alapján, amely esetben ajánlatkérő – amennyiben kihirdetésre került – a második legkedvezőbb ajánlatot benyújtóval köti meg a szerződést. Kelt:................................., 2015. ......................
23
……………………………… cégszerű aláírás
A nyilatkozattevő státuszának megfelelő aláhúzandó!
31
13/A sz.. melléklet SZAKEMBER ÖNÉLETRAJZA
„Vállalkozási szerződés a KÖZOP-5.5.0-09-11-2011-0017 azonosító számú „Sopron intermodális közösségi közlekedési csomópont létesítése" című project keretében Részletes Megvalósíthatósági tanulmány elkészítése tárgyában” elnevezésű eljárásban SZEMÉLYES ADATOK Név: Születési idő: Állampolgárság: ISKOLAI VÉGZETTSÉG, EGYÉB TANULMÁNYOK (Kezdje a legfrissebbel, és úgy haladjon az időben visszafelé!) Mettől meddig (év)
Intézmény megnevezése / Végzettség
MUNKAHELYEK, MUNKAKÖRÖK (Kezdje az aktuálissal, és úgy haladjon az időben visszafelé!) Mettől meddig
Munkahely megnevezése, munkakör
(év/hónap)
KÉPZETTSÉG IGAZOLÁSA (Kezdje a legutolsóval, és úgy haladjon az időben visszafelé!) Korábbi projektek ismertetése, időpontjai
Ellátott funkciók és feladatok felsorolása
(év/hónap)
EGYÉB Egyéb képességek: Szakértelem: Kijelentem, hogy az ajánlat keretében való bemutatásomról tudomásom van, ehhez kifejezetten hozzájárulok és kész vagyok a teljesítés során történő személyes közreműködésre. Kelt: .............................2015. .............................. 32
……………………………… Saját kezű aláírás
REFERENCIÁRÓL SZÓLÓ NYILATKOZAT24
14. sz. melléklet
a „Vállalkozási szerződés a GOP-1.1.1-11-2012-0628 azonosító számú „ Piacorientált kutatásfejlesztési tevékenység támogatása” című projekt keretében 3D 10/1 arányú kísérleti hajómodell marása, 3D ősminta mag marás PUR anyagból és mérethelyes ősminta felületképzése tárgyában” elnevezésű eljárásban Alulírott ………………………… (név), mint a(z) ……..………………………………………………. ………………………………………………….. (ajánlattevő megnevezése, székhelye) Ajánlattevő25 képviselője a fentiekben hivatkozott közbeszerzési eljárásban az ajánlati felhívás III.2.3 M/1. pontja alapján az alábbi referenciá(ka)t kívánom bemutatni. Kijelentem, hogy az alábbi szolgáltatások (feladatok) teljesítése az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt.26 A szerződés kötő másik fél megnevezése
A szolgáltatás tárgya (rövid ismertetése) az alkalmasság minimumkövetelmény ei szóhasználatának megfelelő tartalommal
Az ellenszolgáltatás összege (nettó Ft)
A teljesítés ideje (év, hó, nap)
A szerződés teljesítése az előírásoknak megfelelően történt-e (igen/nem)
Kelt:……………….., 2015. ……………………. ______________________________ Ajánlattevő (cégszerű) aláírása
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevő figyelmét, hogy a 310/2011 (XII.23) Korm. rendelet 16.§ (1) bek. a) pontja szerinti esetben – azaz amennyiben a szerződést kötő másik fél a Kbt. 6. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül – az ajánlattevőnek (jelen nyilatkozat helyett) referencia-igazolást kell csatolnia, melyben a fenti adatoknak szintén szerepelnie kell. Amennyiben a szerződés a szerződést kötő másik fél a 16. § (1) a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, a fenti alkalmassági követelmény – ajánlattevő választása szerint – igazolható a szerződést kötő fél által kiadott igazolással, vagy az ajánlattevő/alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával (azaz jelen minta szerinti nyilatkozattal). 25 Adott esetben alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet 26 A táblázat sorai szükség szerint bővíthetőek 24
33
15. sz. melléklet NYILATKOZAT SZÁMLAVEZETŐ PÉNZÜGYI INTÉZMÉYEKRŐL a „Vállalkozási szerződés a GOP-1.1.1-11-2012-0628 azonosító számú „ Piacorientált kutatásfejlesztési tevékenység támogatása” című projekt keretében 3D 10/1 arányú kísérleti hajómodell marása, 3D ősminta mag marás PUR anyagból és mérethelyes ősminta felületképzése tárgyában” elnevezésű eljárásban Alulírott ………………………………………………………………….., mint a(z) …………………………………. ………………………………………………….. (cég megnevezése, székhelye) Ajánlattevő/Alvállalkozó/Kapacitást biztosító szervezet* képviselője ezúton nyilatkozom, hogy az ajánlattevő valamennyi pénzforgalmi számlájáról a pénzügyi alkalmasság igazolására előírt pénzügyi intézmények nyilatkozata(i)t becsatolta, az ajánlatban szereplő okirattal igazolt számlavezető pénzügyi intézményeken kívül más pénzügyi intézménynél számlát nem vezet, illetőleg a megjelölteken kívül más számlát nem vezet és nem vezetett a felhívás feladását megelőző 24 hónapban. Az ajánlati felhívás III.2.2.) pont szerint Ajánlattevő számlavezető pénzügyi intézményei és számlaszámai az alábbiak: .................................................................................... .................................................................................... .................................................................................... Kelt: …………., 2015. ………….. hó … nap ______________________________ Ajánlattevő (cégszerű) aláírása
* A nyilatkozattevő státuszának megfelelő aláhúzandó!
34
16. sz. melléklet REGISZTRÁCIÓS LAP a „Vállalkozási szerződés a GOP-1.1.1-11-2012-0628 azonosító számú „ Piacorientált kutatásfejlesztési tevékenység támogatása” című projekt keretében 3D 10/1 arányú kísérleti hajómodell marása, 3D ősminta mag marás PUR anyagból és mérethelyes ősminta felületképzése tárgyában” elnevezésű eljárásban
Az ajánlati dokumentációt letöltő gazdasági szereplő adatai: Név: Képviselő neve: Székhely: Cégjegyzékszám: Telefonszám: Telefaxszám: E-mail cím: Dokumentáció letöltésének időpontja:
Kelt: ________________, 2015. __________________ hónap _______ nap _____________________________ gazdasági szereplő cégszerű aláírása A regisztrációs lapot a dokumentáció letöltését követően haladéktalanul, cégszerűen aláírva, a fenti adatok kitöltésével az ajánlati felhívás A. mellékletében szereplő telefaxszámra és emailcímre meg kell küldeni annak érdekében, hogy ajánlatkérő az eljárás során fennálló tájékoztatási kötelezettségeinek eleget tudjon tenni.
35
IV. fejezet SZERZŐDÉSTERVEZET VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a USER HYBRID Hajóépítő- és Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 8175 Balatonfűzfő, képviseli: Turjányi János Attila ügyvezető), mint Megrendelő (a továbbiakban: Megrendelő), és másrészről ……………………………………………….. (cégjegyzékszám: ……………………., székhely: ………………………., adószám: ………………………., statisztikai számjel: ………………………….., képviseli: ………………….., nyilvántartja: …………….. mint Cégbíróság, bankszámlaszám: ………………………..), mint Vállalkozó (a továbbiakban: Vállalkozó) között az alulírott napon és helyen, az alábbi feltételek mellett. 1. A szerződéskötés előzménye 1.1. Szerződő Felek egyezően megállapítják, hogy Megrendelő, mint ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. tv. (a továbbiakban Kbt.) Második Része alapján „Vállalkozási szerződés a GOP-1.1.1-11-2012-0628 azonosító számú „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása” című projekt keretében 3D 10/1 arányú kísérleti hajómodell marása, 3D ősminta mag marás PUR anyagból és mérethelyes ősminta felületképzése tárgyában” elnevezéssel a Kbt. 83. § (1) bekezdése szerint nyílt közbeszerzési eljárást (a továbbiakban: Közbeszerzési eljárás) folytatott le. Felek megállapítják továbbá, hogy az ajánlati felhívásban és a dokumentációban rögzített feltételeket Vállalkozó ajánlatában elfogadta, illetve a Közbeszerzési eljárás nyertese a Vállalkozó lett. 1.2. Megrendelő tájékoztatja Vállalkozót, hogy jelen szerződésben meghatározott szolgáltatás megrendelésére GOP-1.1.1-11-2012-0628 számú támogatott projekt (a továbbiakban: Projekt) keretében kerül sor a megkötött Támogatási Szerződés előírásai szerint. Vállalkozó a tájékoztatást tudomásul veszi, és kötelezi magát, hogy feladata teljesítése során a vonatkozó hatályos jogszabályoknak és a Támogatási Szerződésben vállalkozóra vonatkozó, valamint jelen szerződés 3. pontjában meghatározott kötelezettségeknek hiánytalanul eleget tesz. 1.3. A fenti előzmények rögzítését követően Szerződő Felek az eljárást megindító felhívásban és dokumentációban, illetve a nyertes ajánlatban rögzített feltételek mellett az alábbi vállalkozási szerződést kötik. 2. Értelmező rendelkezések 2.1. A „Irányító hatóság” vagy „Támogató” jelenti a Kormány európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt tagját (a közlekedésért felelős miniszter által vezetett minisztérium) 2.2. A „KSZ” vagy „Kifizető” - tekintve, hogy a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet alapján közreműködő szervezet már nincs kijelölve – azonos a 2.1. ponttal. 2.3. A „Kedvezményezett” jelenti az USER HYBRID Hajóépítő- és Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaságot, mint Megrendelőt. 36
2.4. A „Támogatási Szerződés” jelenti a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretén belül „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása” tárgyú GOP-1.1.1-11-2012-0628 számon megkötött támogatási szerződést. 3. A szerződés tárgya, a teljesítés határideje 3.1. Megrendelő megrendeli Vállalkozótól az 1. pontban hivatkozott Projektre vonatkozóan az alábbiakat: a) Hajómodell 3D marása 1:10 méretarányban A közbeszerzési eljárás ajánlattételi dokumentációjában áés a jelen szerződés 1. sz. mellékletében szereplő műszaki leírásban foglaltaknak megfelelően, az ott meghatározott módon és minőségben. A jelen szerződés tárgya az elkészített hajómodell Megrendelő kizárólagos tulajdonába adása. Vállalkozó feladata továbbá a modell készítésének folyamatát fényképekkel dokumentálni. b) 3D ősminta mag marás PUR anyagból A közbeszerzési eljárás ajánlattételi dokumentációjában és a jelen szerződés 1. sz. mellékletében szereplő műszaki leírásban foglaltaknak megfelelően, az ott meghatározott módon és minőségben. A jelen szerződés tárgya az elkészült ősminta Megrendelő kizárólagos tulajdonába adása. Vállalkozónak külön jegyzőkönyvezett méréssel kell igazolni, hogy a fedélzet és hajótest ősminta mag illesztési vonalának egymáshoz viszonyított eltérése nem haladja meg a ±0,5mm-t. A modell készítésének folyamatát fényképekkel kell dokumentálni. c) Mérethelyes ősminta felületképzése A közbeszerzési eljárás ajánlattételi dokumentációjában és a jelen szerződés 1. sz. mellékletében szereplő műszaki leírásban foglaltaknak megfelelően, az ott meghatározott módon és minőségben. Vállalkozó feladata továbbá a modell készítésének folyamatát fényképekkel dokumentálni. 3.2. Jelen szerződés 3.1. pont szerinti feladatok elkészítésének és a hajómodell valamint az ősminta, továbbá a jegyzőkönyvek, fénykées dokumentációk, adatok Megrendelőnek történő átadásának határideje: 1. részhatáridő: szerződéskötéstől számított 15 nap. Részhatáridőre elvégzendő feladatok: a 3.1. a) pontban meghatározottak szerint. 2. részhatáridő: szerződéskötéstől számított 40 nap. Részhatáridőre elvégzendő feladatok: a 3.1. b) pontban meghatározottak szerint. Véghatáridő: szerződéskötéstől számított 60 nap Véghatáridő lejártáig elvégzendő feladatok: a 3.1. c) pontban meghatározottak szerint. A feladat az elkészült jegyzőkönyvek, dokumentumok KSZ által történő jóváhagyást követő átadásával tekinthető teljesítettnek. 3.3. A Részletes Megvalósíthatósági Tanulmányt a KSZ véleményezi és hagyja jóvá. Vállalkozó a szerződésszerűen elkészített Megvalósíthatósági Tanulmányt a KSZ (és Megrendelő) észrevételeinek megfelelően köteles módosítani, illetve kiegészíteni (véglegesíteni) és azt Megrendelőnek átadni a kézhezvételtől számított 14 napon belül. 3.4. A vállalkozói feladat további részletezését jelen szerződés 1. sz. mellékletét képező műszaki leírás tartalmazza. 3.5. A vállalkozó feladatát a szerződéskötést megelőzően benyújtott ajánlatában foglalt szakmai ajánlatnak megfelelően köteles teljesíteni, amely jelen szerződés 2. sz. mellékletét képezi. 37
4. Felek jogai és kötelezettségei 4.1. Vállalkozó köteles az Irányító Hatósággal, (KSZ-szel), és NKH-val történő egyeztetéseken Megrendelővel együtt részt venni, és az egyeztetéseken Megrendelőt szakmailag támogatni. 4.2. Vállalkozó teljes körű felelősséget vállal azért, hogy a jelen szerződésből eredő kötelezettségek teljesítéséhez szükséges eszközökkel, személyi és tárgyi feltételekkel, továbbá szakértelemmel – ide értve a kapcsolódó munkaszervezési, irányítási és felügyeleti ismereteket és tapasztalatokat – rendelkezik, illetve azokkal jelen szerződés hatálya alatt mindvégig rendelkezni fog. 4.3. Vállalkozó a teljesítés során olyan képzett és tapasztalt szakembereket köteles biztosítani, amely jelen szerződés szerinti kötelezettségeinek megfelelő és időben történő elvégzéséhez szükséges. 4.4. Vállalkozó szavatolja, hogy a jelen szerződésben foglalt feladatait az irányadó, hatályos jogszabályi és egyéb előírásoknak megfelelően az elvárható legmagasabb színvonalon végzi el. 4.5. Vállalkozó a teljesítés során saját tevékenységi körében gondoskodik a rá vonatkozó munkavédelmi, biztonságtechnikai, vagyonvédelmi és tűzvédelmi előírások betartásáról. E kötelezettség elmulasztásából eredő károkért Vállalkozó teljes kártérítési felelősséggel tartozik. 4.6. Vállalkozó a vállalt feladat teljesítése során kizárólag érvényes munkaszerződéssel, munkavállalói engedéllyel rendelkező munkavállalókat foglalkoztathat. 4.7. Vállalkozó Megrendelő és harmadik személyek felé teljes körűen felel az általa, bevont alvállalkozók, közreműködők által Megrendelőnek, vagy harmadik személyeknek okozott károkért. 4.8. Bármilyen (rész)teljesítési határidőre vonatkozó akadályoztatást, késedelmet Vállalkozónak haladéktalanul jeleznie kell Megrendelő felé, illetve a késedelem elhárítása értekében minden tőle elvárható intézkedést haladéktalanul meg kell tennie. Amennyiben Vállalkozó értesítési kötelezettségének nem tesz eleget, az annak elmulasztásával kapcsolatos valamennyi – Megrendelőt, vagy harmadik személyeket ért – kárért teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik. 4.9. Felek rögzítik, hogy szerződésszerű teljesítésnek azt tekintik, ha Vállalkozó az előzetesen egyeztetett, és a KSZ észrevételeinek megfelelően módosított és véglegesített.1. pont szerinti feladatok elkészítette és vonatkozó dokumentációk, adatok 2-2 pld papír és digitális alapú példányát Megrendelő részére hiánytalanul átadta. 5. Ellenszolgáltatás 5.1.
Megrendelő kötelezi magát, hogy szerződésszerű teljesítés esetén megfizet a Vállalkozó részére nettó ……………… + Áfa vállalkozói díjat az alábbi megosztásban:27 Felek rögzítik, hogy az áfa összege a hatályos jogszabályi rendelkezések alapján kerül megállapításra. Szerződő felek rögzítik, hogy a fenti díj jelen szerződésben rögzített valamennyi szolgáltatás ellenértékét és költségét teljes körűen tartalmazza, a Vállalkozó további díjra vagy költségtérítésre semmilyen jogcímen nem tarthat igényt. Szerződő Felek rögzítik továbbá, hogy
27
A nyertes ajánlattevő által ajánlatában csatolt díjszámítási táblázat szerint.
38
jelen pontban meghatározott vállalkozási díjon a szerződés hatálya alatt Vállalkozó akkor sem jogosult változtatni, ha esetlegesen járulékos költségei változnának. Vállalkozó kifejezetten rögzíti, hogy a vállalkozási díj fedezetet nyújt az esetleges hétvégi vagy munkaszüneti napon történő teljesítésre is. 5.2.
Vállalkozó a Megrendelő által kiállított teljesítési igazolás birtokában jogosult számlájának benyújtására jelen szerződés 6. pontjában foglalt rendelkezések szerint.
5.3.
Vállalkozó tudomásul veszi, hogy az általa kibocsátandó számlának a mindenkor hatályos jogszabályokban előírt formai és tartalmi követelményeknek meg kell felelnie, illetve a számla beazonosíthatósága érdekében a projekt azonosítószámát, valamint jelen szerződés számát is tartalmaznia kell. Felek rögzítik továbbá, hogy az eredeti számlára rá kell vezetni a kapcsolódó szerződést egyértelműen beazonosító adatokat (különösen: szerződés nyilvántartási száma, módosítás esetén a módosítás száma). A másolatokat cégszerű aláírással (aláírás illetve cégbélyegző) kell hitelesíteni. A számlamásolatnak az eredeti számlán szereplő információkat már tartalmaznia kell.
5.4.
Megrendelő tájékoztatja Vállalkozót, hogy a finanszírozás (a szerződéses ellenérték megfizetése) utófinanszírozás keretében történik. Megrendelő felhívja Vállalkozó figyelmét, hogy nem kerülhetnek kifizetésre, illetve elszámolásra a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségek, melyek a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és melyek a Vállalkozó adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak.
5.5.
Megrendelő jelen szerződésen alapuló ellenszolgáltatásból eredő tartozásával szemben csak a jogosult által elismert, egynemű és lejárt követelését számíthatja be.
6. Fizetési feltételek28 6.1.
Szerződő felek rögzítik, hogy Vállalkozó a Kbt. 131. § (2) bekezdése alapján a nettó vállalkozási díj 50%-a erejéig előleg igénylésére jogosult. Az előleget, a szerződés aláírását követően igényelheti a vállalkozó, amelyet ajánlatkérő 5 napon belül folyósít. Vállalkozó köteles a részére folyósított előleg összegét a szerződés céljával és tartalmával összhangban felhasználni.
6.2.
Vállalkozó az – előleg összegén felüli – ellenszolgáltatás összegéről szóló számla benyújtására a szerződésszerű (hiba- és hiánymentes) teljesítésének Megrendelő általi igazolását követően jogosult jelen 6. pontban rögzített feltételek szerint. Vállalkozó egy db előleg- és egy db végszámla benyújtására jogosult. Az előleg elszámolása akként történik, hogy Megrendelő minden egyes részszámla maximum 50%-át számolhatja el előlegként, addig, ameddig az előleg teljes mértéke jóváírásra nem került. A Vállalkozó a végszámlát valamennyi feladat szerződésszerű, és Megrendelő által igazolt teljesítését követően nyújthatja be.
6.3. Megrendelő a szerződés teljesítésének elismeréséről, vagy az elismerés megtagadásáról legkésőbb a Vállalkozó teljesítésétől számított 15 napon belül írásban nyilatkozik. A teljesítési igazolásban feltüntetésre kerül a Projekt azonosítószáma, az elvégzett munka megnevezése, a teljesítési igazolás által lefedett időszak, valamint Megrendelő cégszerű aláírása. 28
Az aláhúzással jelölt szerződéses feltételek kizárólag akkor képezik a szerződés részét, ha nyertes ajánlattevő előleget igényelt.
39
6.4. Megrendelő a szerződésszerű teljesítés elismerése esetén a 6.3. pont szerinti határidőn belül pénzügyi teljesítési igazolást állít ki (a továbbiakban: teljesítési igazolás), amelyet Megrendelő aláírásával lát el, és küld meg Vállalkozó részére. A teljesítési igazolás kiállítására Megrendelő részéről az alábbi személy(ek) jogosult(ak): név: …………………….. tel: ……………………… fax: …………………….. e-mail: …………………. 6.5. Vállalkozó a 6.4. pont szerinti teljesítési igazolás kiállítását követően jogosult (és egyben köteles) haladéktalanul (de legkésőbb öt munkanapon belül) az ellenszolgáltatás összegére vonatkozó számláját kiállítani a teljesítési igazolásban meghatározott tartalommal. 6.6. Vállalkozó tudomásul veszi és elfogadja, hogy – a 6.5. pont szerinti számla és az ellenszolgáltatás beazonosíthatósága érdekében – a számlához köteles csatolni a teljesítési igazolást. Vállalkozó tudomásul veszi és elfogadja továbbá, hogy a számla és annak elválaszthatatlan mellékletét képező dokumentumok befogadási helye Megrendelő mindenkori székhelyén található ……………….. (………………….). 6.7. Vállalkozó által kiállított számlát Megrendelő – a beérkezést követően – ellenőrzi. Amennyiben Megrendelő a számlát, vagy annak valamely tételét, illetve részét kifogásolja, Vállalkozó az erről szóló írásbeli értesítést követően a nem vitatott tételek tekintetében haladéktalanul köteles új számlát kiállítani. A vitatott tételek, vagy részek, illetve azok összege vonatkozásában Megrendelő és Vállalkozó egyeztetni köteles. A jelen pont szerinti esetben Kifizető/Megrendelő fizetési késedelme kizárt kivéve, ha Megrendelő jogalap nélkül vitatta a számlát (vagy annak valamely tételét, részét). 6.8. Vállalkozó tudomásul veszi továbbá, hogy a 6.5. pont szerinti számla kifizetése nem teljesíthető, és a számla Vállalkozónak visszaküldésre kerül abban az esetben is, ha a számla nem tartalmazza bármely szükségszerű és elválaszthatatlan mellékletet, vagy a számla nem Megrendelő Fejlesztési Igazgatóságnak került megküldésre. A Kifizető fizetési késedelme ez esetben is kizárt. 6.9. A 6.5 pont szerinti számla ellenértéke a kézhezvételtől számított 30 napon belül kerül átutalással kiegyenlítésre a Kbt.130. § (1), (4)-(5) bekezdései, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdései, az Art. 36/A. §, valamint a 4/2011. (I.28.) Korm. rendelet előírásai mellett. 6.10. A számla késedelmes kiegyenlítése esetén Vállalkozót a Ptk. 6:155. §-ában meghatározott mértékű késedelmi kamat illeti meg. A számla esetleges késedelmes kifizetésével kapcsolatos valamennyi jogkövetkezmény esetén a felelősséget az a személy viseli, akinek az érdekkörében a késedelem felmerült. 7. Teljesítési segéd igénybe vétele 7.1. Jelen szerződést Vállalkozónak, mint ajánlattevőként szerződő félnek kell teljesítenie. A teljesítésben köteles közreműködni azon alvállalkozó és szakember (jelen pontban a továbbiakban együttesen: alvállalkozó), aki a Közbeszerzési eljárásban részt vett Vállalkozó (mint nyertes ajánlattevő) alkalmasságának igazolásában. Az olyan alvállalkozó helyett, aki a Közbeszerzési eljárásban részt vett Vállalkozó (mint nyertes ajánlattevő) alkalmasságának igazolásában, csak a Megrendelő hozzájárulásával és abban az esetben vehet részt a teljesítésben más alvállalkozó, ha a szerződéskötést követően – a szerződéskötéskor előre nem látható ok következtében – beállott lényeges körülmény, vagy az alvállalkozó bizonyítható hibás teljesítése miatt a szerződés vagy annak egy része nem lenne teljesíthető a megjelölt alvállalkozóval, és ha a Vállalkozó az új alvállalkozóval együtt is megfelel azoknak az alkalmassági követelményeknek, melyeknek Vállalkozó a közbeszerzési eljárásban az adott alvállalkozóval együtt felelt meg.
40
7.2. Vállalkozó köteles Megrendelőnek a teljesítés során minden olyan – akár a korábban megjelölt alvállalkozó helyett igénybe venni kívánt – alvállalkozó bevonását bejelenteni, akit az ajánlatában nem nevezett meg, és a bejelentéssel együtt nyilatkoznia kell arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll a Közbeszerzési eljárásban előírt kizáró okok hatálya alatt. Az alvállalkozó személye nem módosítható olyan esetben, amennyiben egy meghatározott alvállalkozó igénybevétele az érintett szolgáltatás sajátos tulajdonságait figyelembe véve a Közbeszerzési eljárásban az ajánlatok értékelésekor meghatározó körülménynek minősült. 7.3. A teljesítési kötelezettséget teljesítheti Vállalkozó vagy a nem természetes személy alvállalkozó jogutódja, ha ezek valamelyike, mint jogi személy átalakul, szétválik, más jogi személlyel egyesül vagy a rá vonatkozó szabályok szerint más módon jogutódlással megszűnik. 8. Szerződésszegés és jogkövetkezményei, szerződést biztosító mellékkötelezettségek 8.1. Ha Vállalkozó jelen szerződésben meghatározott bármelyik kötelezettségének teljesítésével késedelembe esik, illetve bármilyen más módon megszegi jelen szerződésben foglalt kötelezettségeit, Megrendelő a szerződésszegés tényét írásban rögzíti, és határidő tűzésével felhívja Vállalkozót a szerződésszegés megszüntetésére. Ha Vállalkozó a Megrendelő által megszabott határidőig nem tesz meg minden elvárható lépést a szerződésszegés megszüntetésére, Megrendelő azonnali hatállyal felmondhatja a szerződést. Megrendelő jogosult és egyben köteles a szerződést felmondani - ha szükséges olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon -, ha a) a Vállalkozóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely tekintetében fennáll az 56. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott valamely feltétel; b) a Vállalkozó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerint jogképes szervezetben, amely tekintetében fennáll az 56. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott valamely feltétel. Megrendelő jogosult továbbá jelen szerződéstől elállni/azonnali hatállyal felmondani jelen szerződést abban az esetben is, ha 1. jelen szerződésben meghatározott teljesítési határidő lejártát megelőzően nyilvánvalóvá válik, hogy Vállalkozó kizárólag olyan számottevő késedelemmel tudná a szerződést teljesíteni, mely késedelem mellett Megrendelőnek már nem áll érdekében a teljesítés, vagy az a Támogatási Szerződés értelmében a támogatás csökkentésével, vagy folyósításának felfüggesztésével vagy törlésével járna; 2. amennyiben valószínűsíthető, hogy jelen szerződés I. 1. pontjában hivatkozott támogatás nem éri el a célját; 3. ha az arra jogosult szerv vagy személy – Megrendelőnek nem felróható okból – kezdeményezi a támogatás csökkentését vagy felfüggesztését. 4. amennyiben Vállalkozó ellen jogerősen vég- vagy felszámolási eljárást rendelnek el. 8.2. Vállalkozó köteles a neki felróhatóan bekövetkező szerződésszegésből eredő károk megtérítésére. Vállalkozó kifejezetten tudomásul veszi, hogy felróható magatartásával okozati összefüggésben esetlegesen bekövetkező Projekt (vagy annak egy részének) meghiúsulásáért teljes körű kártérítéssel felel. A Ptk. 6:142 alapján Vállalkozó akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa. 8.3. Vállalkozó jelen szerződésben rögzített bármely kötelezettségének felróható késedelmes teljesítése esetére Felek késedelmi kötbért kötnek ki, különös tekintettel jelen szerződés 3. pontjában meghatározott határidőkre. A késedelmi kötbér összege a késedelemmel érintett nettó részteljesítés vállalkozási díjának 0,5%-a késedelem minden naptári napján, de maximum 20 41
késedelmes napnak megfelelő összeg (összesen a késedelemmel érintett részteljesítés vállalkozási díjának 10%-a). Amennyiben a késedelmi kötbér eléri a maximális értéket, úgy Megrendelő jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani. 8.4. Vállalkozó felróható hibás teljesítése esetére Felek hibás teljesítési kötbért kötnek ki. A hibás teljesítési kötbér összege a hibás részteljesítéssel érintett nettó vállalkozási díj 0,2%-a/naptári nap a hibás teljesítéssel érintett napokra vetítve, de maximum a teljes nettó vállalkozási díj 10%a. 8.5. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a 8.3-8.4 pont szerinti kötbérek nem érintik Megrendelő azon jogát, hogy a kötbéren felüli kárát, vagy a 8.2 pont szerinti kárigényét érvényesítse Vállalkozóval szemben. Vállalkozó jelen szerződés aláírásával tudomásul veszi, hogy hibás vagy késedelmes teljesítése esetén Megrendelő az elismert kötbér összegét számlájából levonhatja. 9. Titoktartás 9.1. Szerződő Felek az egymás érdekkörébe tartozó és tudomásukra jutott üzleti titkot kötelesek megtartani, és a titoktartási kötelezettséget kötelesek megbízottaikkal, alkalmazottaikkal és foglalkoztatottaikkal is betartatni. Felek tudomásul veszik, hogy az üzleti titok védelmében hatályban lévő jogszabályok előírásai jelen titoktartási rendelkezés mellett is kötelezőek számukra. 9.2. Vállalkozó, valamint az alkalmazásában álló munkatársai/teljesítési segédei jelen szerződés hatálya alá tartozó feladatainak teljesítése során tudomásukra jutott, Megrendelőt érintő minden adatot, tényt és bizalmas információt kötelesek megőrizni, függetlenül attól, hogy az szóban vagy írásos formában került a birtokukba. Megrendelő, valamint az alkalmazásában álló munkatársai/ teljesítési segédei jelen szerződés hatálya alá tartozó feladatainak teljesítése kapcsán tudomására jutott, a Vállalkozót érintő minden adatot, üzleti titkot és bizalmas információt köteles megőrizni, függetlenül attól, hogy az szóban, vagy írásos formában került birtokába. A titoktartási kötelezettség megsértése súlyos szerződésszegésnek minősül. 9.3. Szerződő Felek rögzítik, hogy nem terheli őket a titoktartási kötelezettség, amennyiben jogszabály, bíróság vagy egyéb hatóság, vagy a Támogatási Szerződés rendelkezései kötelezi feleket az információ harmadik személy részére történő átadására. 9.4. Felek rögzítik, hogy jelen szerződés adatai – illetve a szerződés teljesítésére vonatkozó, a Kbt. 31. § (1) bek. f) pontja szerinti adatok – közérdekű adatnak minősülnek, azok nyilvánosságra hozatala üzleti titokra hivatkozással nem tagadható meg. Megrendelő jelen szerződést – mindkét fél általi aláírást követően – közzéteszi a honlapján. 9.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen 9. pont szerinti titoktartási kötelezettség az alvállalkozó(k)ra, Vállalkozóval munkaviszonyban vagy egyéb foglalkoztatási jogviszonyban nem álló szakemberekre is kiterjed. 9.6. A titoktartási kötelezettség a szerződés megszűnését követő korlátlan ideig fennmarad. 10. Felek képviseletében eljáró személyek 10.1. Felek a jelen szerződésben foglalt valamennyi hivatalos értesítést - vagy más közlést - írásban kötelesek megküldeni a másik fél részére személyes kézbesítéssel; vagy postán ajánlott 42
küldeményként; illetve telefaxon vagy e-mail-en. A kézbesítés időpontjának személyes kézbesítés esetén a címzett fél általi személyes átvétel időpontját, telefax esetében a sikeres küldést igazoló adási jelentésben szereplő időpontot, ajánlott postai küldeménynél legkésőbb a postára adást követő 5. (ötödik) munkanapot, míg e-mailen történő értesítés esetén a címzett fél szerverére történő megérkezés időpontját kell figyelembe venni. 10.2. Megrendelő kapcsolattartója: név: ……………… értesítési cím: ………………… tel. : ……………………. fax: ……………… e-mail:………………… 10.3. Vállalkozó kapcsolattartója: név: ……………… értesítési cím: ………………… tel. : ……………………. fax: ……………… e-mail:………………… 10.4. Jelen pontban meghatározott személyek vagy elérhetőségekben bekövetkező változás esetén a felek kötelesek haladéktalanul értesíteni írásban egymást. A megjelölt személy akadályoztatása esetén a felek haladéktalanul kötelesek helyettesről gondoskodni. 11. Szellemi alkotásokhoz fűződő jogok A Projekt eredményei, így különösen (az akárcsak részben) a támogatásból létrehozott vagyon és az azzal kapcsolatos jelentések és egyéb dokumentumok tulajdonjoga, valamint a Projekt során létrejött, vagy beszerzett vagyoni értéket képviselő szellemi alkotások kizárólagos felhasználásának joga Megrendelőt illeti. Felek megállapodnak, hogy a teljesítés során keletkező, szerzői jogi védelem alá eső alkotáson a Megrendelőt területi és időbeli korlátozás nélküli, kizárólagos és harmadik személynek átadható felhasználási jogot szerez. Felek kifejezetten rögzítik, hogy Megrendelő jelen szerződés alapján jogosult az alkotás átdolgozására is. Vállalkozó kifejezetten rögzíti, hogy a vagyoni jogok ellenértékét a vállalkozási díj teljes körűen tartalmazza. 12. Vegyes és záró rendelkezések 12.1. Vállalkozó köteles tűrni és segíteni a támogatás felhasználásának, illetve a Projekt megvalósulásának ellenőrzését minden olyan szervezet, hatóság, egyéb személy részéről, amelyeket erre jogszabály jogosít, illetve kötelez. Ilyen szervek különösen a Támogató, (KSZ), a KFF; a fejezetek ellenőrzési szervezetei, az Igazoló Hatóság, a Kincstár, Állami Számvevőszék, az Európai Bizottság illetékes szervezetei és az Európai Számvevőszék. Így Vállalkozó köteles adott esetben – előzetes írásbeli értesítés alapján – akár a helyszínen is lehetővé tenni az ellenőrzési feladatok ellátásával megbízottak munkáját, számukra minden szükséges tájékoztatást megadni, a vonatkozó okiratokba tekintést engedni. 12.2. Az ellenőrzés-tűrési kötelezettség megsértése esetén Vállalkozó köteles megtéríteni az ellenőrzés általa történt meghiúsítása, megakadályozása vagy hátráltatása folytán neki felróhatóan keletkezett károkat (különösen a szakértők felmerült díját, utazási és tartózkodási költségeit).
43
12.3. Vállalkozó kötelezettséget vállal, hogy a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megrendelő számára megismerhetővé teszi, és az alábbi ügyletekről Megrendelőt haladéktalanul értesíti: a) a Vállalkozóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely tekintetében fennáll az 56. § (1) bekezdés k)pontjában meghatározott valamely feltétel; b) a Vállalkozó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerint jogképes szervezetben, amely tekintetében fennáll az 56. § (1) bekezdés k)pontjában meghatározott valamely feltétel. 12.4. Amennyiben jelen szerződés bármely rendelkezése részben vagy egészben érvénytelennek minősülne, az nem eredményezi a szerződés többi rendelkezésének érvénytelenségét. Szerződő Felek kifejezett akarata az, hogy ilyen esetekben a szerződés egyéb rendelkezései érvényben maradjanak, és az érvénytelennek minősülő rendelkezés helyébe érvényes rendelkezést iktatnak be, amennyiben ez az ügyleti akarat kinyilvánítása szempontjából szükséges. 12.5. Amennyiben Vállalkozó külföldi adóilletőségű, úgy köteles jelen szerződéshez arra vonatkozó meghatalmazást csatolni, hogy az illetősége szerinti adóhatóságtól a magyar adóhatóság közvetlenül beszerezhet a Vállalkozóra vonatkozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül. 12.6. Vállalkozó a szerződésben vállalt kötelezettségeinek teljesítése során társadalmilag felelős módon, a jogszabályok messzemenő betartása mellett jár el, különös tekintettel az emberi jogok tiszteletben tartására, valamint a feketemunka kizárására. Vállalkozó jelen szerződés teljesítésébe bevonni kívánt valamennyi teljesítési segédje tekintetében ezen elvárásokat érvényesíti. 12.7. Felek rögzítik, hogy jelen szerződés módosítására csak a Kbt. 132. § rendelkezései szerint, írásban kerülhet sor. 12.8. Vállalkozó jelen szerződésből eredő jogait és/vagy kötelezettségeit – egyéb feltételek fennállta esetén is – kizárólag Megrendelő előzetes írásbeli hozzájárulásával jogosult harmadik személyre átruházni/átengedni. 12.9. A szerződő felek megállapodnak abban, hogy az esetlegesen felmerülő vitás kérdéseket egymással tárgyalásos úton, közös szándékuk esetén mediátor közreműködésével rendezik. Amennyiben a tárgyalás nem vezetne eredményre, érdekeiket a magyar jog és a magyar polgári eljárás szabályai szerint bírósági úton érvényesítik, jogvitáikban a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező rendes bíróság jár el. Felek rögzítik, hogy mind az eseti, mind az állandó választott bírósági eljárás igénybevételének a lehetőségét kizárják. 12.10. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. tv. törvény, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi IV. törvény és a vonatkozó egyéb jogszabályok, valamint a Felhívás, a Dokumentáció, Vállalkozó ajánlata, továbbá a Támogatási Szerződés rendelkezései az irányadóak. Felek jelen szerződést - mint akaratukkal mindenben megegyezőt - elolvasás és értelmezés után jóváhagyólag aláírják. Budapest, 2014. ……………
___________________________ USER HYBRID Hajóépítő- és Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság
_____________________________ ………………………. képv.:……………………….. 44
képv.: ………………………… Megrendelő
Vállalkozó
Mellékletek: 1. számú melléklet: Ajánlati dokumentáció 2. számú melléklet: Vállalkozó ajánlata
45
V. fejezet KÖZBESZERZÉSI MŰSZAKI LEÍRÁS „Vállalkozási szerződés a GOP-1.1.1-11-2012-0628 azonosító számú „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása” című projekt keretében 3D 10/1 arányú kísérleti hajómodell marása, 3D ősminta mag marás PUR anyagból és mérethelyes ősminta felületképzése tárgyában” elnevezésű közbeszerzési eljárás eredményeképp megkötött Vállalkozási szerződéshez 1) Hajómodell 3D marása 1:10 méretarányban Az Innovatív öko motoroshajó (425 Turistic) megtervezése részprojekten belül a 425 Turistic típusú hajó 1:10 méretarányú modelljét a hajó vonalterve és fedélzeti elrendezés rajza alapján kell elkészíteni. A rajzok alapján háromdimenziós számítógépes testmodellt kell készíteni, melyet IGES 5.3 és STEP AP203 formátumokban elektronikusan át kel adni a fizikai 1:10 modell mellé. Az 1:10 méretarányú modell mag részét lehet tömbösített MDF lapból, epoxi bázisú műfából vagy legalább 80 kg/m3 sűrűségű zárt cellás PVC habból kimarni legalább 3+2 tengelyes marógéppel. A fedélzeti és hajótest alsó részt külön kell legyártani, majd két komponensű ragasztóval összeragasztani. A modell mag részének vízmentességét epoxi impregnáló anyag felvitelével kell biztosítani, majd egy réteg 150g/m2 üvegpaplannal erősített poliésztergyanta laminátummal bevonni. A modell felületét méretpontosra kell csiszolni, melyhez két komponensű alapú javító gitt használata legfeljebb 1mm vastagságban megengedett. A modell végső felületét festéssel kell kialakítani úgy, hogy a modell arculata megegyezzen a valós méretű hajóéval. A festést két rétegben kell elkészíteni: egy alapozó és egy fedő festék réteggel. A festék rétegeknek külön-külön legalább 100, de legfeljebb 250μm vastagságúnak kell lenniük, azonban a teljes festékréteg vastagság nem haladhatja meg a 350μm-t. A végső modell felületnek víz és időjárás állónak kell lennie, átlagos felületi érdessége (Ra) legfeljebb 0,1μm, "Shore D" felületi keménysége (ISO 868 szerint) pedig legalább 60 kell legyen. A modell vízállóságát, felületi keménység és rétegvastagság követelményét jegyzőkönyvezett kísérletekkel kell igazolni. A modell készítésének folyamatát fényképekkel kell dokumentálni. 2) 3D ősminta mag marás PUR anyagból Az Innovatív öko motoroshajó (425 Turistic) prototípusának legyártása és tesztelése részprojekten belül a 425 Turistic típusú hajó ősminta magját a hajótest- és a fedélzet vonalterv rajza alapján kell elkészíteni. A rajzok alapján háromdimenziós számítógépes testmodellt kell készíteni, melyet IGES 5.3 és STEP AP203 formátumokban elektronikusan át kel adni az elkészült ősminta mag mellé. A 425 Turistic hajónak két külön ősminta magot kell építeni, egy fedélzet és egy hajótest alsó héj ősminta magot. Az ősminta magoknak CNC marással kell előállítani, a hajótest és a fedélzet vonalterve alapján úgy, hogy a végleges hajótest és fedélzet felülethez képest az ősminta mag felülete a mindenkori felületi normális irányában 14mm-el kisebb legyen. Az ősminta mag acél vázra épített ősminta bordametszetekből kell állniuk, melyek térközei PVC habbal vannak kitöltve. Az ősminta magok vázát legalább 100×50×5 zártszelvény elemekből kell összeállítani úgy, hogy a váz szilárdsága kielégítő legyen (az ősminta súlya alatt legfeljebb 0,5mm/m behajlás megengedett). Az ősminta mag vázat el kell látni a hajó bordametszeteit tájoló és rögzítő elemekkel. A tájoló és rögzítő elemeket az alsó héj és fedélzet ősmintájánál az ősminta bordametszet elhelyezés rajznak megfelelően kell kiépíteni úgy, hogy azokon az ősminta bordametszetek a hajóhoz kötött koordináta rendszerben ±1mm helyzetpontossággal és a hajó fő síkjaihoz képest ±0,5° szögpontossággal elhelyezhetőek legyenek. Az ősminta bordametszeteket 20mm vastag, főzésálló rétegelt lemezből, CNC marással kell előállítani, legfeljebb 3 darabból. Az ősminta bordametszetek méretpontosságának ±0,5mm-nek kell lennie, illetve a lapok hullámossága és görbültsége nem lehet nagyobb 0,5mm/m-nél. Az ősminta bordametszet lapokat a vázszerkezethez csavarozással úgy kell rögzíteni, hogy az ősminta bordametszet lapok helyzetpontossága ±1mm legyen a lapon bárhol mérve, a hajó fő síkjaitól való szögeltérés pedig legfeljebb 0,5°lehet.
46
Az ősminta bordametszetek közeit kitöltő habanyagot legalább 80kg/m3 sűrűségű zárt cellás PVC habból kell kimarni, melynek hő- és nedvesség hatására történő méretváltozása legfeljebb 1 %-al térhet el az ősminta bordametszetek anyagáétól. A formázott hab tömbök nyers mérete legalább 2m×2m×1m legyen, melyet legalább 3+2 tengelyes CNC marógéppel kell a megfelelő formájúra megmunkálni. A megmunkálást követően a hab tömbök illesztési vonalaiban legfeljebb 1mm eltérés lehet. A bordametszeteket kitöltő habanyagot két komponensű ragasztóval kell egymáshoz és a bordametszetekhez rögzíteni. Az összeállított ősminta magok vízmentességét epoxi impregnáló anyag felvitelével kell biztosítani, majd egy réteg 150g/m2 üvegpaplannal erősített poliészter gyanta laminátummal bevonni. Az ősminta magok felületét méretpontosra kell csiszolni, melyhez javító gitt használata legfeljebb 1mm vastagságban megengedett. Az elkészült hajótest és fedélzet ősminta mag alak-, és méretpontossága ±1mm legyen, melyet jegyzőkönyvezett méréssel igazolni kell. Külön jegyzőkönyvezett méréssel kell igazolni, hogy a fedélzet és hajótest ősminta mag illesztési vonalának egymáshoz viszonyított eltérése nem haladja meg a ±0,5mm-t. A modell készítésének folyamatát fényképekkel kell dokumentálni. 3) Mérethelyes ősminta felületképzése Az Innovatív öko motoroshajó (425 Turistic) prototípusának legyártása és tesztelése részprojekten belül a 425 Turistic típusú hajófedélzet és hajótest ősmintája külön-külön, a mérethelyes ősminta mag felhasználásával épül. Az ősminta mag felületét 12 réteg 500g/m2 üvegszövettel erősített poliészter gyanta laminátummal kell bevonni, az anyagok technológiai utasításának megfelelően. Egy lépésben legfeljebb 3 réteg laminátum vihető fel, és a rétegfelviteli lépések között a gyanta gyártója által előírt kötésidőt és az optimális környezeti feltételeke (hőmérséklet, páratartalom, stb.) jegyzőkönyvvel igazoltan biztosítani kell. A laminátumok felvitele után a fedélzet és hajótest ősminták felületét méretpontosra kell csiszolni, melyhez aerosil alapú javító gitt használata legfeljebb 1mm vastagságban megengedett. Az ősminták alak, és méretpontosságát (a vonaltervekhez képesti eltérés legfeljebb 1mm) a csiszoláskor folyamatosan ellenőrizni kell. Az elkészült fedélzet és hajótest ősmintákat poliészter lakkal és egyéb ősminta bevonó anyaggal kell, bevonni egy rétegben, az anyagok gyártójának a technológiai utasításainak betartásával. A kész szerszám gél felületet csiszolással és polírozással kell alak és mérethelyesre készíteni. A művelet során a lakk és bevonó anyagoktól eltérő, utólag felvitt felületképző anyag használata nem megengedett. Az elkészült hajótest és fedélzet ősminták vonaltervhez viszonyított alak-, és méretpontossága ±1mm legyen, melyet jegyzőkönyvezett méréssel igazolni kell. Külön jegyzőkönyvezett méréssel kell igazolni, hogy a fedélzet és hajótest ősminta illesztési vonalának egymáshoz viszonyított eltérése nem haladja meg a ±0,5mm-t. A végső modell felületnek víz és időjárás állónak kell lennie, átlagos felületi érdessége (Ra) legfeljebb 0,1μm, "Shore D" felületi keménysége (ISO 868 szerint) pedig legalább 60 kell, legyen. A modell készítésének folyamatát fényképekkel kell dokumentálni.
47