Ajánlatkérési Dokumentáció
Az „Apáczai Oktatási Központ intézményeinek működtetéséhez szükséges bútor és eszközbeszerzés.” tárgyában KÉ
/2010 hivatkozási szám alatt közzétett ajánlattételi felhívásában hivatkozott
AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ (SEGÉDLET AZ AJÁNLAT ÖSSZEÁLLÍTÁSÁHOZ) A dokumentáció segédlet a Közbeszerzési törvényben előírt követelmények teljesítéséhez, de tartalma önmagában nem pótolja a törvényi előírásokat.
2010.
Ajánlatkérési Dokumentáció
AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ Az ajánlatkérési dokumentáció tartalma: I. (rész): Útmutató az ajánlattevők részére II. (rész): Szállítási szerződés tervezete III. (rész): Közbeszerzési műszaki leírás
2
Ajánlatkérési Dokumentáció
AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ I. KÖTET ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐK RÉSZÉRE
3
Ajánlatkérési Dokumentáció
1. ELŐZMÉNYEK, ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A jelen dokumentáció és a Közbeszerzési Értesítőben megjelentetett, tárgyi ajánlati felhívás esetleges ellentmondása esetén mindenkor az utóbbi az irányadó. A jelen közbeszerzési eljárás nemzeti értékhatárt meghaladó értékű egyszerű hirdetményes közbeszerzési eljárás (Kbt. VI. fejezete) így azon bármely szervezet részt vehet, aki úgy ítéli meg, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá, és megfelel az Ajánlatkérő által a közbeszerzés nagyságrendje, bonyolultsága alapján meghatározott pénzügyi-gazdasági és műszaki-szakmai alkalmassági követelményeknek. A kizáró okokkal, a pénzügyi-gazdasági és műszaki-szakmai alkalmassági kritériumokkal kapcsolatos információkat az ajánlati felhívás és az ajánlatkérési dokumentáció részletesen is tartalmazza. Az ajánlattétel alapfeltétele az ajánlatkérési dokumentációnak Ajánlattevő által dokumentált módon történő átvétele vagy a honlapról való letöltése. Közös ajánlattevők (Konzorcium) esetén elegendő egy dokumentáció átvétele vagy letöltése (Kbt. 54. § (2) bek.). Jelen dokumentáció megnevezése: ”ajánlatkérési dokumentáció”. A dokumentáció önmagában nem pótolja a törvényi előírásokat. Az esetlegesen előforduló ”Kbt.” rövidítés alatt a közbeszerzésekről szóló, többször módosított 2003. évi CXXIX. törvény értendő. 2. A MUNKÁK LEÍRÁSA Jelen beszerzés tárgyát képező munkák részletes leírását az ajánlatkérési dokumentáció műszaki része tartalmazza. 3. AJÁNLATTÉTEL 3.1. RÉSZ-ÉS ALTERNATÍV AJÁNLAT Az Ajánlattevő részajánlatot tehet a felhívásban meghatározott részek alapján. Az ajánlatot az egyes részek tekintetében elkülönített módon (nem kötelező külön kötetben) kell benyújtani, úgy hogy az ajánlattevő alkalmassága az egyes részek tekintetében megállapítható legyen. Több részre történő ajánlattétel esetén a szakmai ajánlatot is részenként különkülön, elkülönített módon kell az ajánlatba csatolni. A kizáró okok és egyéb iratok tekintetében benyújtandó dokumentumokat, a cégkivonatot, valamint az aláírási címpéldányt több részre történő ajánlattétel esetén is elegendő egyszer csatolni. Többváltozatú (alternatív) ajánlatot nem lehet tenni. 3.2. KÖZÖS AJÁNLAT (KONZORCIUM)
4
Ajánlatkérési Dokumentáció
Közös ajánlattétel esetén az ajánlathoz csatolni kell a közös ajánlatot tevő Ajánlattevők által kötött megállapodást, amely részletesen rendelkezik a felelősség, a képviselet és a feladatmegosztás kérdéseiről. Az Ajánlattevők csak egy ajánlatban vehetnek részt, vagy egyénileg vagy egy közös Vállalkozás/Konzorcium partnereként. Amennyiben az Ajánlattevő egynél több ajánlatban vesz részt jelen közbeszerzésre vonatkozóan, úgy az mindazon ajánlat kizárását eredményezi, melyben adott Ajánlattevő részt vesz. 3.3 ALVÁLLALKOZÓK IGÉNYBEVÉTELE Alvállalkozó az a szervezet vagy személy, amely a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítésében az ajánlattevő által bevontan közvetlenül vesz részt. Az ajánlatban az ajánlattevőnek meg kell jelölnie a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő a közbeszerzés értékének tíz százalékát meg nem haladó mértékben alvállalkozót vesz igénybe (71. § (1) a, pont), továbbá az ajánlattevő által a szerződés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közreműködnek (Kbt. 71. § (1) bek. b) pont). Az alvállalkozók igénybe vételénél Ajánlattevőnek figyelemmel kell lennie arra, hogy:
-
-
a felhívásban szereplő alkalmassági követelményeknek való megfelelést ajánlattevő csak saját maga, illetve - amennyiben a felhívás megengedi együttes megfelelés esetén 10% feletti alvállalkozójával együttesen, vagy a törvényben meghatározott alkalmassági követelmények esetén erőforrás-szervezet bevonásával igazolhatja, 10% alatti alvállalkozó referenciái, szakemberei, egyéb iratai, pénzügyi, műszaki paraméterei az alkalmassági követelmények igazolására nem használhatók fel,
Az ajánlattevő ugyanabban a közbeszerzési eljárásban nem tehet közös ajánlatot más ajánlattevővel, illetőleg abban más ajánlattevő – a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt – alvállalkozójaként sem vehet részt, továbbá más ajánlattevő számára erőforrást sem biztosíthat. Ugyanabban a közbeszerzési eljárásban az adott személy, szervezet nem jelenhet meg több ajánlattevő (közös ajánlattevő) ajánlatában egyidejűleg a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozóként és erőforrást nyújtó szervezetként (Kbt. 70. § (4) bekezdés)
3.4 ERŐFORRÁST NYÚJTÓ SZERVEZET BEVONÁSA
5
Ajánlatkérési Dokumentáció
Az ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmasság igazolása érdekében más szervezet (szervezetek) erőforrására is támaszkodhat (Kbt. 65.§ (3)) Erőforrást nyújtó szervezet bevonása esetén Ajánlattevőnek figyelemmel kell lennie arra, hogy erőforrást nyújtó szervezet csak olyan szervezet vagy személy lehet, amely nem minősül alvállalkozónak (azaz a teljesítésben közvetlenül nem vesz részt), és az ajánlattevőnek a szerződés teljesítéséhez szükséges mértékben erőforrást biztosít. Az ajánlattevő erőforrást nyújtó szervezet bevonása esetén köteles az ajánlatban megjelölni a szerződés teljesítéséhez erőforrást nyújtó szervezetet (Kbt. 71. § (1) bek. c) pont). Erőforrást nyújtó szervezetnek a közbeszerzési helyzetében és az általa nyújtott erőforrások felhasználhatóságában két típusa különböztethető meg aszerint, hogy az ajánlattevő és az erőforrást nyújtó szervezet között a Polgári Törvénykönyv szerinti többségi befolyás áll-e fenn. Az ajánlattevőnek és az erőforrást nyújtó szervezetnek a többségi befolyás fennállása tekintetében nyilatkoznia kell a dokumentációban megadott minta szerint. Ajánlatkérő az ajánlattételi határidőt megelőző 60 napnál nem régebbi keltezésű cégkivonatot a többségi befolyás ellenőrzése érdekében is felhasználhatja. A) Amennyiben az ajánlattevő és az erőforrást nyújtó szervezet között a Polgári Törvénykönyv szerinti többségi befolyás nem áll fenn: Nem minősülhet erőforrásnak a) a pénzügyi intézménytől származó - erről szóló - nyilatkozat, vagy meghatározott biztosíték (felelősségbiztosítás) fennállásáról szóló igazolás; b) a számviteli jogszabályok szerinti beszámoló; c) az előző legfeljebb háromévi teljes forgalomról és ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgyának forgalmáról szóló nyilatkozat, d) az előző legfeljebb három év legjelentősebb szállításainak ismertetésével (legalább a teljesítés ideje, a szerződést kötő másik fél, a szállítás tárgya, továbbá az ellenszolgáltatás összege vagy a korábbi szállítás mennyiségére utaló más adat megjelölésével); e) a beszerzendő áru leírásával, mintapéldányának, illetőleg fényképének bemutatásával, amelynek eredetiségét az ajánlatkérő felhívására igazolni kell; f) elismert (bármely nemzeti rendszerben akkreditált) tanúsító szervezettől származó tanúsítvánnyal, amely tanúsítja, hogy a leírásokra vagy szabványokra történő hivatkozással egyértelműen meghatározott áru megfelel bizonyos leírásoknak vagy szabványoknak; g) a termelési képességéről, illetőleg vizsgálati és kutatási eszközeiről, minőségbiztosítási intézkedéseiről az ajánlatkérő vagy más szervezet által végzett vizsgálattal, ha az áru összetett, vagy ha különleges célra szolgál. Az igénybe vett erőforrások rendelkezésre állásának igazolása az ajánlattevő és
6
Ajánlatkérési Dokumentáció
az erőforrást nyújtó szervezet közötti, a Polgári Törvénykönyv szerinti többségi befolyás hiányában az ajánlattevő és az erőforrást nyújtó szervezet által kötött megállapodás és az erőforrást nyújtó szervezet kötelezettségvállalásra vonatkozó, közjegyző által hitelesített nyilatkozatának benyújtásával történik. Az erőforrást nyújtó szervezet a fentieken túl az alkalmasságát az adott alkalmassági feltétel tekintetében az ajánlattevőre előírttal azonos módon igazolni köteles! B) Amennyiben az ajánlattevő és az erőforrást nyújtó szervezet között a Polgári Törvénykönyv szerinti többségi befolyás áll fenn, erőforrásnak minősülhet a felhívás bármely alkalmassági követelménye szerinti körülmény. Az igénybe vett erőforrások rendelkezésre állásának igazolása, ha az ajánlattevő és az erőforrást nyújtó szervezet között a Polgári Törvénykönyv szerinti többségi befolyás áll fenn, az erőforrást nyújtó szervezet kötelezettségvállalásra vonatkozó nyilatkozatának benyújtásával történik. Az erőforrást nyújtó szervezet a fentieken túl az alkalmasságát az adott alkalmassági feltétel tekintetében az ajánlattevőre előírttal azonos módon igazolni köteles! Ugyanabban a közbeszerzési eljárásban az adott személy, szervezet nem vehet részt egynél több ajánlattevő (közös ajánlattevő) erőforrást nyújtó szervezeteként (Kbt. 70. (4)). 4. AZ AJÁNLATOK ÉRVÉNYESSÉGE Az ajánlattevőnek az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie és benyújtania. 5. AJÁNLAT BEADÁSA ELŐTTI HELYSZÍNI BEJÁRÁS, AJÁNLATTEVŐI KÉRDÉSEK BENYÚJTÁSA – TOVÁBBI TÁJÉKOZTATÁS KÉRÉSE 5.1. Konzultáció Az ajánlatkészítési időszakban az Ajánlatkérő konzultációt nem szervez az Ajánlattevők számára. 5.2. Kiegészítő tájékoztatás (Ajánlattevői kérdések) Az Ajánlattevő kiegészítő tájékoztatást kérhet – kérdéseket tehet fel – az ajánlati felhívásban és a dokumentációban foglaltakkal kapcsolatban az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb 10 nappal. Az Ajánlattevőknek kiegészítő tájékoztatás iránti igényeiket (a továbbiakban: kérdések) írásban kell benyújtaniuk (személyesen, postai úton vagy fax útján) az ajánlati felhívásban megadott helyen, vagy számon. Az egyéb helyen benyújtott vagy más faxszámra megküldött kérdést
7
Ajánlatkérési Dokumentáció
Ajánlatkérő nem veszi figyelembe. Az Ajánlattevő felelőssége, hogy az ilyen kérdések idejében megérkezzenek az Ajánlatkérőhöz. A késve érkező kérdéseket az Ajánlatkérő nem veszi figyelembe. Ajánlatkérő kéri Ajánlattevőket, hogy kérdéseiket, a kérdés feltételére irányadó határidő lejártásig szerkeszthető MS Word formátumban elektronikusan is szíveskedjenek továbbítani a
[email protected] email címre, az elektronikus levél tárgyában feltüntetve az eljárás megnevezését. A kiegészítő tájékoztatással kapcsolatos levelezésnél Ajánlatkérő a dokumentáció átvételi elismervényén megadott nevet és faxszámot veszi figyelembe. Mind az Ajánlattevők által megküldött kérdések, mind Ajánlatkérő által adott válaszok esetén, az elektronikus (szerkeszthető) formátum és a nyomtatott formátum esetleges eltérésekor a nyomtatott formátumot kell figyelembe venni. Az ajánlatkérő eleget tesz a Kbt. 56. §-ának (4) bekezdése szerinti kötelezettségének. Bármilyen mulasztás, amelyet az Ajánlattevő követ el amiatt, hogy nem szerez kellő információt olyan ügyekről, amelyek befolyásolhatják vállalt tevékenysége ellátását, nem menti fel az Ajánlattevőt – amennyiben ajánlata elfogadást nyert – azok alól a kockázatok, kötelezettségek és felelősségek alól, amelyek a vállalkozási szerződés szerint reá hárulnak a munkák megfelelő kivitelezése során. Az Ajánlattevők kizárólagos felelőssége, hogy gondosan megvizsgálják az ajánlatkérési dokumentációt, és annak minden kiegészítését, amely az ajánlati időszak alatt került kibocsátásra, valamint hogy megbízható információkat szerezzenek be minden olyan körülmény és kötelezettség vonatkozásában, amely bármilyen módon is befolyásolja az ajánlat természetét vagy mennyiségi jellemzőit vagy a munkák kivitelezését abban az esetben, ha az ajánlat elfogadást nyert. 6. AJÁNLATTÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSA Az ajánlatkérő az eljárást megindító hirdetményben meghatározott ajánlattételi határidőt indokolt esetben egy alkalommal meghosszabbíthatja, ha az eredeti határidő lejárta előtt hirdetményben közzéteszi a módosított határidőt és a határidő meghosszabbításának indokát. Amennyiben az ajánlattételi határidő meghosszabbítására a Kbt. 56. § (3) bek. alapján a kiegészítő tájékoztatás során kerül sor, az ajánlatkérő nem tesz közzé hirdetményt (lásd az 5. pontban leírtakat). Ez esetben az Ajánlatkérő és az Ajánlattevő minden olyan joga és kötelezettsége, amely az eredeti határidőhöz volt kötve, ezt követően a
8
Ajánlatkérési Dokumentáció
meghosszabbított határidőhöz kötődik. 7. AZ AJÁNLAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK KÖLTSÉGE Minden költség, amely az ajánlat elkészítésével és benyújtásával függ össze, az Ajánlattevőt terheli. Az Ajánlatkérő nem felel, és nem fizet olyan kiadásokért és veszteségekért, amelyek a helyszíni bejárással, a helyszín vizsgálatával és az ajánlat elkészítésével kapcsolatban az Ajánlattevő részéről felmerülhetnek. Az ajánlatkérési dokumentáció, valamint annak ellenértéke tíz napon belül visszajár a Kbt. 54. § (6) bekezdés a)-c) pontjaiban meghatározott esetekben. Az Ajánlattevőnek semmilyen címen nincs joga az Ajánlatkérőtől az ajánlat kidolgozásával kapcsolatos költségei visszatérítését kérni (kivéve az ajánlati dokumentáció ellenértékének összegét – a dokumentáció hiánytalan visszaszolgáltatása ellenében – a fentiekben rögzített esetekben), még akkor sem, ha az Ajánlatkérő megszünteti az eljárást. 8. AZ AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ BIZALMAS KEZELÉSE Az Ajánlattevő köteles az ajánlatkérési dokumentációban közölt információkat és terveket bizalmas anyagként kezelni, amelyről harmadik személy részére semmiféle részletet ki nem szolgáltathat, hacsak ezen harmadik személy nem készít és nyújt be anyagot az Ajánlattevő számára a munkák (illetve az ajánlat) egy részére vonatkozóan. Sem az ajánlatkérési dokumentációt, sem annak részeit, vagy másolatait nem lehet másra felhasználni, mint az abban leírt munkák céljára. 9. AZ AJÁNLAT KÉSZÍTÉSÉNEK ALAPJA A szolgáltatás műszaki tartalmát az Ajánlatkérő által kiadott ajánlatkérési dokumentáció tartalmazza. A Szerződés megkötését követően a Szállító nem hivatkozhat arra, hogy a szolgáltatás műszaki tartalmát nem ismerte meg teljes egészében. Az ajánlat elkészítésének alapja az Ajánlattevők által megvásárolt ajánlatkérési dokumentáció. Az ajánlat a jelen közbeszerzés tárgyát képező feladatok teljes körű elvégzését kell, hogy tartalmazza úgy, ahogy azt az Ajánlatkérő az ajánlattétel céljából kibocsátott dokumentumokban előírta. Az ajánlatban szereplő árakat magyar forintban kell megadni. Az ajánlatokat csakis az ajánlatkérési dokumentációban foglaltak alapján lehet benyújtani. Az olyan ajánlat, amelyet az Ajánlattevő a saját feltételeinek, kikötéseinek beszúrásával, becsatolásával dolgozott ki, érvénytelenítésre kerül. Többváltozatú ajánlat benyújtására nincs lehetőség. Az ajánlatot az alábbiak figyelembe vételével kell összeállítani: - Az ajánlattevőnek az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell ajánlatát
9
Ajánlatkérési Dokumentáció
elkészítenie és benyújtania. (Kbt. 70.§ (2) bek.). Üzleti titok - Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az ajánlattevő az ajánlatában kifejezetten és elkülönített módon, mellékletben, a dokumentáció részét képező minta szerint - közölt üzleti titok nyilvánosságra hozatalát megtilthatja. Az ajánlattevő azonban nem tilthatja meg nevének, címének (székhelyének, lakóhelyének), valamint olyan ténynek, információnak, megoldásnak vagy adatnak (a továbbiakban együtt: adat) a nyilvánosságra hozatalát, amely a bírálati szempont alapján értékelésre kerül. Nem korlátozható, illetőleg nem tiltható meg üzleti titokra hivatkozással olyan adat nyilvánosságra hozatala sem, amely a közérdekű adatok nyilvánosságára és a közérdekből nyilvános adatra vonatkozó, külön törvényben meghatározott adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettség alá esik. {Kbt. 73. § (1)-(2) bekezdés} A szerződés - a 73. § (1) bekezdése szerinti melléklete kivételével, feltéve, hogy az abban foglaltak nem ellentétesek a 96. § (3) bekezdésével - nyilvános, annak tartalma közérdekű adatnak minősül. (Kbt. 99. § (4) bekezdés} 10. TELJESSÉG ÉS PONTOSSÁG Az Ajánlattevőnek teljes körű ajánlatot kell adnia a munkák megvalósítására. Az Ajánlatkérő nem fogad el semmiféle kifogást azon az alapon, hogy az Ajánlattevő elmulasztotta az ajánlatkérési dokumentáció valamely részének átvételét. Az Ajánlattevő kötelessége, hogy meggyőződjön az ajánlatkérési dokumentáció és az Ajánlatkérő által a munkákkal kapcsolatban szolgáltatott bármilyen információ pontosságáról. Az Ajánlattevő kötelessége, hogy az ajánlat benyújtása előtt teljes ismeretet szerezzen a közbeszerzési szerződés tárgyával, az elvégzendő munkával kapcsolatos minden ügy vonatkozásában. 11. JOGI- ÉS MŰSZAKI SZABÁLYOZÁS A munkák elvégzésére kötendő szerződés odaítélésére lefolytatott közbeszerzési eljárás a többször módosított 2003. évi CXXIX. (“Közbeszerzési”) törvény alapján kerül lebonyolításra. Az Ajánlatkérő feltételezi, hogy Ajánlattevő ismeri a szükséges törvényi, rendeleti és szabályozási forrásanyagot, amely az adott időben a Magyar Köztársaság területén érvényben van, és valamilyen formában befolyásolja, vagy irányíthatja a tevékenységét a szerződés végrehajtása közben, vagy azzal kapcsolatban. Az Ajánlattevő ajánlatának benyújtásával elismeri, hogy tisztában van az érvényben lévő jogszabályokkal, műszaki szabályozásokkal. 12. AZ ELJÁRÁS NYELVE, AZ AJÁNLAT FORMÁJA - A jelen közbeszerzési eljárás hivatalos nyelve a magyar. Az Ajánlatkérési
10
Ajánlatkérési Dokumentáció
dokumentáció és annak kötetei magyar nyelven lettek elkészítve és lesznek az ajánlattevők részére biztosítva. Az eljárás során minden iratot, levelet és tájékoztatást magyar nyelven kell kérni, illetve megadni. A közbeszerzési eljárás során megkötött szerződés teljesítése során a hivatalos nyelv a magyar. - Az ajánlatot 4 (négy) példányban (1 eredeti és 3 másolat), lezárt csomagolásban kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. Az ajánlatok példányait növekvő sorrendben 1-4-ig, azok fedlapján megfelelő sorszámmal kell ellátni. Az 1. eredeti példányra rá kell írni: “eredeti”, a többi fedlapjára pedig “másolat”. Amennyiben az egyes példányok eltérnek egymástól, az eredeti (1. ) példányt kell irányadónak tekinteni. Amennyiben az egyes példányok eltérnek egymástól, az eredeti (1.) példányt kell irányadónak tekinteni. Amennyiben az „eredeti” megjelölés hiányzik, akkor a Bontó Bizottság az ajánlat beadott példányai közül egyet kiválaszt (amennyiben a fedlapon az 1. megjelölés szerepelt, akkor azt a példányt) és a továbbiakban a kiválasztott példányt eredeti ajánlatként kezeli. Az ajánlat csomagolására rá kell írni: „Apáczai Oktatási Központ intézményeinek működtetéséhez szükséges bútor és eszközbeszerzés.” Ajánlat Határidő előtt nem bontható fel!” A közvetlenül benyújtott csomag átvételéről az Ajánlatkérő átvételi elismervényt ad. - Az ajánlat valamennyi oldalszámozással kell ellátni.
írott
oldalát
egymást
követő
folyamatos
- Az ajánlat minden írott oldalát az ajánlattevő képviseletére jogosult vagy szignálásra meghatalmazott személy által szignálni kell. Meghatalmazás esetén a meghatalmazott aláírását is tartalmazó meghatalmazást csatolni kell. A lapokat egybefűzve, nem bontható kötéssel kell egymáshoz rögzíteni. - Az ajánlatot az oldalszámokat is feltüntető tartalomjegyzékkel kell ellátni. Az ajánlatban csatolni kell a dokumentációban meghatározott nyilatkozatokat, dokumentumokat a dokumentáció szerint. - A lapokat egybefűzve, roncsolásmentesen nem bontható kötéssel kell egymáshoz rögzíteni. A „roncsolásmentesen nem bontható” kötésen az Ajánlatkérő olyan bekötési módot ért, ami nem teszi lehetővé, hogy a benyújtott dokumentumban annak jól látható megsértése nélkül lapokat cseréljenek, vagy pótoljanak. Ennek a követelménynek megfelel a ragasztott, könyvszerű bekötésen kívül például a spirálozott kötés is, ha két lyukon spárgát vezetnek át, csomóra kötik, és néhány cm-re levágott két szabad végét öntapadós címkével leragasztják, majd arra aláírást és cégbélyegzést tesznek. - Az egész ajánlatban csak olyan változtatás, áthúzás, vagy törlés lehet, amelyek az Ajánlatkérő által kiadott pontosításokkal, kiegészítésekkel való egyezést szolgálják, vagy az Ajánlattevő által elkövetett hibák javítására vonatkoznak, mely esetben az ajánlatot aláíró személy, vagy személyek kézjegyével kell ellátni azt a változtatás, áthúzás, vagy törlés dátumának feltüntetésével. Ha bármilyen változtatás, vagy törlés történik benne, amely
11
Ajánlatkérési Dokumentáció
nincs az Ajánlattevő által hitelesítve, vagy ha az ajánlat tartalma, ajánlati okmányok kitöltése hiányos, illetve nem előírásszerű, az ajánlat a hiánypótlás lehetőségének figyelembevétele mellett elutasításra kerülhet. - Az ajánlatot nyomtatott betűvel, tintával, gépírással, vagy más kitörölhetetlen módon olvashatóan kell megírni. - Az eljárás során esetlegesen szükséges hiánypótlásokat Ajánlattevőknek a következő formai követelmények betartásával kell benyújtaniuk: · ·
· · · · · ·
·
1 eredeti és 3 másolati példány hiánypótlás, lezárt csomagolásban; a hiánypótlások példányait növekvő sorrendben 1-4-ig, azok fedlapján megfelelő sorszámmal kell ellátni, az 1. eredeti példányra rá kell írni: “eredeti”, a többi fedlapjára pedig “másolat”; a hiánypótlás külső csomagolásra rá kell írni: „„Apáczai Oktatási Központ intézményeinek működtetéséhez szükséges bútor és eszközbeszerzés. – Hiánypótlás”; a hiánypótlás valamennyi oldalát, egymást követő folyamatos oldalszámozással kell ellátni; a hiánypótlás minden írott oldalát az ajánlattevő képviseletére jogosult vagy szignálásra meghatalmazott személy által szignálni kell; a hiánypótlást az egyes dokumentumok hiánypótlásbeli oldalszámait is feltüntető tartalomjegyzékkel kell ellátni; a hiánypótlást roncsolásmentesen nem bontható kötésben kell benyújtani; a hiánypótlásban csak olyan változtatás, áthúzás, vagy törlés lehet, amelyek az Ajánlatkérő által kiadott pontosításokkal, kiegészítésekkel való egyezést szolgálják, vagy az Ajánlattevő által elkövetett hibák javítására vonatkoznak, mely esetben a hiánypótlást aláíró személy, vagy személyek kézjegyével kell ellátni azt a változtatás, áthúzás, vagy törlés dátumának feltüntetésével; a hiánypótlást nyomtatott betűvel, tintával, gépírással, vagy más kitörölhetetlen módon olvashatóan kell megírni,
13. AZ AJÁNLATOK, HIÁNYPÓTLÁSOK BENYÚJTÁSA Az ajánlatok átvételét írásos átvételi elismervény az Ajánlatkérő (vagy képviselője) által történő aláírása igazolja átvételkor. Az Ajánlattevő kizárólagos felelőssége, hogy ajánlata megfelelő alakban, példányszámban és időben kerüljön benyújtásra. Az ajánlatot írásban és zártan, az ajánlati felhívásban megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. Az ajánlati felhívásban megjelölt helyszínen kívül (pl. központi iktatóban, portaszolgálatnál, stb.) benyújtott ajánlatok beérkezéséért az ajánlatkérő nem vállal felelősséget. Határidőben benyújtott az az ajánlat, amelyet legkésőbb a határidő lejártának időpontjában a benyújtás helyeként megjelölt irodában ajánlatkérő munkatársának átadnak. Az ajánlatok benyújtásának határidejét az ajánlati felhívás tartalmazza.
12
Ajánlatkérési Dokumentáció
Az ajánlat benyújtásának szabályai (benyújtás helye és annak átvétele) a hiánypótlások benyújtására is irányadóak. 14. AZ AJÁNLAT RÉSZEI (KÖTELEZŐEN BEADANDÓ DOKUMENTUMOK)1 Az ajánlat kötelezően beadandó részét képezi: (1) Ajánlati adatlap (Felolvasólap) (2) Tartalomjegyzék (oldalszámokkal) (3) Ajánlattevői nyilatkozat a Kbt. 70. § (2) bekezdése szerint (4) Közös ajánlattevői nyilatkozat (közös ajánlat esetén) (5) Együttműködési megállapodás (közös ajánlat esetén) (6) Nyilatkozat a kizáró okokról (7) Pénzügyi intézményektől származó nyilatkozat (8) Nyilatkozat a közbeszerzés tárgya szerinti forgalomról árbevételről) (9) Nyilatkozat referenciamunkákról
(nettó
(10) Egyéb nyilatkozatok, igazolások - Kötelezettségvállaló nyilatkozat a Kbt. 65.§ (3) bekezdés szerinti szervezetek számára (adott esetben) Amennyiben ajánlattevő a Kbt. 65. § (3) bekezdése szerinti szervezetet vesz igénybe az alkalmasság igazolásához, akkor a Kbt. 65.§ (4) bekezdés szerinti rendelkezésre állást igazoló dokumentum(ok)at csatolni kell. Az erőforrást nyújtó szervezet az alkalmasságát az adott alkalmassági feltétel tekintetében az ajánlattevőre előírttal azonos módon igazolni köteles. További Kbt. erőforrást biztosító szervezet alkalmasság igazolására történő bevonására, illetőleg megjelölésére az ajánlattételi határidő lejártát követően nincs lehetőség! - megállapodás az ajánlattevő és az erőforrást nyújtó szervezet között az erőforrások rendelkezésre állásáról (adott esetben) Amennyiben az ajánlattevő és az erőforrást nyújtó szervezet között nem áll fenn többségi befolyás, az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő és az erőforrást nyújtó szervezet között fennálló megállapodást arra vonatkozóan, hogy az erőforrást nyújtó szervezet kötelezettségvállaló nyilatkozata szerinti erőforrások a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött vállalkozási szerződés teljes időtartama alatt rendelkezésre fognak állni. - Az ajánlattevő és a 10 % feletti alvállalkozó, valamint az erőforrást nyújtó szervezet) nevében aláíró és szignáló személy aláírási 1
A 15. pontban felsorolt dokumentumok a § 9/A pontja szerint hamis nyilatkozatnak minősülnek.
13
Ajánlatkérési Dokumentáció
címpéldányának eredeti vagy hiteles másolati példánya. Amennyiben a cégjegyzésre jogosult és a kötelezettségvállaló, ill. szignáló személye különböző, a kötelezettségvállaló, a szignáló aláírását is tartalmazó legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazás eredeti vagy közjegyző által hitelesített másolati példányát csatolni kell. - ajánlattevő, a 10% feletti alvállalkozó, valamint az erőforrást biztosító szervezet ajánlattételi határidő lejártát megelőző 30 napnál nem régebbi cégkivonatot eredetiben, vagy másolatban a képviseleti jogosultság ellenőrzésére - ajánlattevői nyilatkozat a Kbt. 71. § (1) bekezdés a)-c) pontjai tekintetében - ajánlattevői nyilatkozat a Kbt. 71. § (3) bekezdése vonatkozásában - ajánlattevői nyilatkozat a Kbt. üzleti titokról rendelkező szakaszaival kapcsolatban Amennyiben a dokumentáció nyilatkozatmintát tartalmaz valamely nyilatkozatra, a nyilatkozatot a minta szerinti tartalommal kell megtenni – ajánlattevő, illetve adott esetben a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó/erőforrást biztosító szervezet vonatkozásában - és az ajánlat részeként benyújtani. A formanyomtatványok alanyaként ajánlattevő került megjelölésre. Amennyiben valamely nyilatkozatot az ajánlatkérői előírások szerint csatolni szükséges a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozóra/erőforrást biztosító szervezetre vonatkozóan, a nyilatkozat alanyaként értelemszerűen közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó /erőforrást biztosító szervezet jelölendő meg. A dokumentumokat, táblázatokat ajánlatkérési dokumentáció előírásainak megfelelően, pontosan ki kell tölteni, illetve elkészíteni, dátummal és aláírással ellátni, minden pénzösszeget, amely benne előfordul, Magyar Forintban (HUF) kell megadni, egész forintra kerekítve. 15. AZ AJÁNLATI ÁR Az Ajánlati árat Magyar Forintban (HUF) kell az előírt helyeken rögzíteni számjegyekkel. A szerződés ellenértéke is kizárólag Magyar Forintban kerül kifizetésre. Az ÁFA tekintetében a mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell az alábbiakat: - Leszállítandó termékek árát, - Leszállítandó termékek szállítási költségét, - Leszállítandó termékek csomagolási költségét, - Leszállítandó termékek helyszínen történő összeszerelésének költségét, - Az összeszerelést követően a göngyölegek elszállítási költségét, - A vállalt jótállás költségeit.
14
Ajánlatkérési Dokumentáció
16. AZ UTASÍTÁSOK BETARTÁSA Ajánlattevő köteles az ajánlatkérési dokumentáció követelményeivel teljes mértékben összhangban lévő ajánlatot benyújtani. 17. AJÁNLATI KÖTÖTTSÉG Az ajánlat érvényességi időtartama (ajánlati kötöttség) az ajánlattételi határidő lejártától kezdődik és a felhívásban megadott határidőig (ajánlati kötöttség) érvényben kell maradnia. 18. AZ AJÁNLATOK FELBONTÁSA ÉS ÉRTÉKELÉSE 19.1. AZ AJÁNLATOK FELBONTÁSA Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztéséből eredő kockázat az Ajánlattevőt terheli. Amennyiben bármelyik ajánlat az ajánlattételi határidőnél később érkezik meg az Ajánlatkérőhöz, úgy azt az Ajánlatkérő érvénytelennek nyilvánítja (a késedelem okának és felelősének vizsgálata nélkül). Az Ajánlatkérő ezen ajánlatokat öt évig megőrzi. Az ajánlatok az ajánlattételi határidő lejártával azonos időpontban kerülnek felbontásra. Az ajánlatok felbontása során a Kbt. 80. § -a szerinti eljárási cselekményekre kerül sor. Azok az ajánlatok, amelyekhez az esetleges visszavonásról szóló értesítés megfelelő időben megérkezett, nem kerülnek felbontásra. Az ajánlattételi határidő lejártát követően benyújtott (beérkezett) ajánlatokat az ajánlatkérő érvénytelenné nyilvánítja (Kbt. 88. § (1) bek. a) pontja). Az ajánlatok tartalma csak a jelen eljáráshoz kerül felhasználásra. 19.2. AZ ELJÁRÁS BIZALMAS VOLTA A bontás után az eredményhirdetést megelőzően semmiféle információ nem adható az ajánlatok vizsgálatára, értékelésére, összehasonlítására, valamint a szerződéskötésre vonatkozó javaslatra nézve, sem az Ajánlattevőknek, sem pedig más olyan személynek, aki nem vesz részt hivatalosan az eljárásban, kivéve az ajánlatok hiánypótlását, illetve pontosítását, amelyet az Ajánlatkérő az ajánlat tisztázása céljából kér az érintett Ajánlattevőtől. Az ajánlatkérőnek és képviselőinek mindenfajta befolyásolása szigorúan tilos! 19.3. AZ AJÁNLATOK VIZSGÁLATA Az ajánlatok felbontása utáni értékeléskor történik az ajánlatok részletes formai és tartalmi ellenőrzése. Megvizsgálásra kerül, hogy az ajánlatok megfelelnek-e az ajánlati felhívásban, a dokumentációban, valamint a jogszabályokban
15
Ajánlatkérési Dokumentáció
meghatározott feltételeknek. Hiánypótlás Az Ajánlatkérő az eljárás során a Közbeszerzési törvény (Kbt.) 83. §-a szerint a hiánypótlás lehetőségét teljes körben biztosítja. A hiánypótlás a kizáró okokkal, az alkalmassággal kapcsolatos igazolások és nyilatkozatok, illetőleg az ajánlati felhívásban vagy a dokumentációban az ajánlat részeként benyújtásra előírt egyéb iratok utólagos csatolására, illetve hiányosságainak pótlására terjedhet ki, továbbá az ajánlattal kapcsolatos formai előírásoknak való utólagos megfeleltetésre irányulhat. Hiánypótlásnak van helye akkor is, ha az ajánlattevő nem megfelelő példányszámban nyújtotta be ajánlatát. A hiánypótlás nem eredményezheti az ajánlat azon elemeinek módosítását, amelyek az ajánlatkérő által - az ajánlati felhívásban vagy a dokumentációban megadott közbeszerzési műszaki leírásra vonatkozó szakmai ajánlat részét képezik, továbbá amelyek a 81. § (4) bekezdése szerint értékelésre kerülnek. A hiánypótlás során az ajánlattevő új, közösen ajánlatot tevő, illetőleg alvállalkozó, továbbá erőforrást nyújtó szervezet megjelölésével és a rá vonatkozó iratokkal nem egészítheti ki az ajánlatát. Számítási hiba javítása A számítási hiba javításánál ajánlatkérő az egész számra történő kerekítés szabályait alkalmazza. Az ajánlatban található nyilvánvaló számítási hibák javítását az Ajánlatkérő végzi el úgy, hogy a megadott árakat alapul véve kiszámítja az ellenszolgáltatás összegét, és erről az összes Ajánlattevőt egyidejűleg, közvetlenül, haladéktalanul, írásban tájékoztatja (Kbt. 84. §). Pontosító kérdés Az Ajánlatkérő az ajánlatok vizsgálata és értékelése során, a többi Ajánlattevő egyidejű értesítése mellett a Kbt. 85. § -ban foglaltak szerint felvilágosítást (pontosítást) kérhet egyenként felkérve az Ajánlattevőket ajánlatukkal kapcsolatos, nem egyértelmű kijelentéseik tartalmának tisztázása érdekében. A felvilágosítás (pontosítás) megkérése, valamint a válasz csak hivatalos módon írásban történhet. A Kbt. 86.§ és 87. § rendelkezései megfelelően irányadóak. Az Ajánlatkérő az ajánlatokat az ajánlati felhívásban meghatározott értékelési szempont alapján bírálja el. 20. EREDMÉNYHIRDETÉS, A SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSE 20.1. A SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉNEK FELTÉTELEI
16
Ajánlatkérési Dokumentáció
Az Ajánlatkérő azzal az Ajánlattevővel köt szerződést, aki az összességében legelőnyösebb érvényes ajánlatot nyújtotta be. 1. részszempont esetében a pontszámok kiosztása értékarányosítás módszerével történik (legelőnyösebb ajánlati elem megkapja a lehetséges maximális pontszámot, a többi ajánlat pedig a legelőnyösebb ajánlathoz viszonyítva kap pontot). 2. részszempont esetében az előírthoz képest (60 nap) kedvezőbb (többlet) fizetési határidő vállalás kerül értékelésre, úgy, hogy a legkedvezőbb többlet fizetési határidő vállalás kapja a maximális pontszámot, a többi pedig az egyenes arányosítás módszere alapján kerül pontozásra. A 60 napot meghaladó többlet fizetési határidő vállalás is a maximális pontot kapja. Az elbírálásra kerülő tartalmi elem azon naptári napok száma, ahány nappal több fizetési határidő vállal az ajánlattevő az előírthoz képest. 20.2. EREDMÉNYHIRDETÉS Az ajánlattételi eljárás eredményét az Ajánlatkérő a Kbt 96. § (1) bekezdésben meghatározott módon hirdeti ki az ajánlati felhívásban meghatározott időpontban és közzéteszi a Kbt. 98. § (1)-(3) bekezdése szerint. Az Ajánlatkérő az eredményhirdetés időpontját indokolt esetben egy alkalommal, legfeljebb harminc nappal elhalaszthatja. Az Ajánlatkérő az eredeti határidő lejárta előtt a halasztásról és annak indokáról az összes Ajánlattevőt egyidejűleg, közvetlenül, írásban értesíti. Az Ajánlatkérő felkérheti az Ajánlattevőket az ajánlataiknak az eredményhirdetés elhalasztott időpontjáig történő fenntartására. Az Ajánlattevő ajánlati kötöttsége – eltérő nyilatkozat hiányában – a halasztás időtartamával meghosszabbodik. 21. SZERZŐDÉS Az egyes részek vonatkozásában nyertes Ajánlattevő köteles az Ajánlatkérővel (Megrendelővel) részenként szerződést kötni a Kbt. 99. § (1) bekezdése alapján, az ajánlati felhívásban meghatározott vagy az esetlegesen halasztott időpontban, az ajánlatkérési dokumentációban megadott forma szerint. Amennyiben a nyertes Ajánlattevő a szerződés megkötésétől visszalép, vagy a 60. § (1) bekezdésének, valamint - ha az ajánlatkérő azt előírta - a 61. § (1), illetőleg (2) bekezdésének hatálya alá nem tartozásával kapcsolatosan hamis nyilatkozatot tesz, akkor az Ajánlatkérő (Megrendelő) jogosult a Kbt. 91. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a következő legkedvezőbb ajánlatot tevő Ajánlattevővel szerződést kötni. Ekkor az Ajánlattevő semmilyen kártérítési igénnyel nem élhet a Megrendelő felé. Amennyiben a nyertes Ajánlattevő nem írja alá a szerződést Ajánlatkérő által megjelölt időpontban, ajánlatkérő úgy tekinti, hogy a nyertes Ajánlattevő a szerződés megkötésétől visszalép.
17
Ajánlatkérési Dokumentáció
22. TELJESÍTÉSI BIZTOSÍTÉK A nyertes Ajánlattevőjének a szerződésben meghatározott mértékű, és érvényességű teljesítési biztosítékot kell szolgáltatnia részenként az előírt határidőn belül. A biztosíték az ajánlattevőként szerződő fél választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő bankszámlájára történő befizetésével, bankgarancia biztosításával vagy biztosítási szerződés alapján kiállított készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. Amennyiben bankgarancia formájában kívánja az Ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani az Ajánlattevő a biztosítékot, a jelen dokumentáció mellékletét képező teljesítési biztosíték bankgarancia formanyomtatvány tartalmának felhasználásával kell azt megtennie. Amennyiben biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvény formájában kívánja az Ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani az Ajánlattevő a biztosítékot, a jelen dokumentáció mellékletét képező formanyomtatvány tartalmának felhasználásával kell azt megtennie. A szerződés csak a teljesítési biztosíték megfelelő módon történő benyújtását követően lép hatályba. Amennyiben a Vállalkozó a szerződés megkötésétől eláll, illetve attól visszalép, akkor az Ajánlatkérő (Megrendelő) jogosult a Kbt. 91. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a második legelőnyösebb ajánlatot tevő Ajánlattevővel szerződést kötni, amennyiben az ajánlatkérő az eredményhirdetéskor a második legkedvezőbb ajánlatot tevőt is meghatározza. Ekkor a Vállalkozó semmilyen kártérítési igénnyel nem élhet a Megrendelő felé. Amennyiben a Vállalkozó nem írja alá a szerződést az ajánlatkérő által megjelölt időpontban, akkor ezt a Megrendelő szerződéskötéstől való elállásnak tekintheti. A szerződés csak a teljesítési biztosíték megfelelő módon történő benyújtását követően lép hatályba.
18
Ajánlatkérési Dokumentáció
MELLÉKLETEK
(Ajánlat részeként csatolandó nyomtatványok, nyilatkozatok)
19
Ajánlatkérési Dokumentáció
AJÁNLATI ADATLAP (felolvasólap) „Apáczai Oktatási Központ intézményeinek működtetéséhez szükséges bútor és eszközbeszerzés.” tárgyú közbeszerzési eljárásban 1. Ajánlattevő neve* Székhelye* Cégjegyzékszám: Belföldi adószám: Statisztikai számjel: Bankszámlaszám: Kapcsolattartó személy neve, telefon/telefaxszáma
1. részre történő ajánlattétel: Bútorbeszerzés
Ajánlat
1. Ellenszolgáltatás összesen (nettó Ft) 2. Az előírtnál kedvezőbb, többlet fizetési határidő (naptári nap)
…………………………. Ft
Az előírt minimális fizetési határidő 60 nap.
A 60 napon túl megajánlott többlet napok mértéke[1]: ……………………. nap
2. részre történő ajánlattétel: Eszközbeszerzés
Ajánlat
1. Ellenszolgáltatás összesen (nettó Ft) 2. Az előírtnál kedvezőbb, többlet fizetési határidő (naptári nap)
Teljes megajánlott fizetési határidő:………nap
…………………………. Ft
Az előírt minimális fizetési határidő 60 nap.
A 60 napon túl megajánlott többlet napok mértéke[1]: ……………………. nap
Teljes megajánlott fizetési határidő: …………………nap
Az egyes részek tekintetében az „Ellenszolgáltatás összesen (nettó Ft)” sorban megadott összegnek meg kell egyeznie az egyes Egységár táblázat „Összesen (nettó Ft)” sorban megadott összeggel. Keltezés: ………………………………(helység, év, hónap, nap) …..................................... ..... aláírás
*
Közös (konzorciumi) ajánlattétel esetén a konzorcium neve mellett az egyes ajánlattevők (konzorcium tagjai) nevét és székhelyét is fel kell tüntetni!
20
Ajánlatkérési Dokumentáció
Egységárak Az „Apáczai Oktatási Központ intézményeinek működtetéséhez szükséges bútor és eszközbeszerzés.” tárgyú közbeszerzési eljárásban 1. rész Részletes műszaki meghatározásokat külön fejezet tartalmazza!
Sorszá m
Bútorok
Mennyisé g
Nettó egységár (Ft/db)
Összesen (Ft)
Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény 1. 2. 3. 4. 5. 6. 8. 9. 10
Tanulóasztal Í(vak tanuló részére)
1
Tanulószék (4.korcsop.)
90
Tanulószék (5.korcsop.)
90
Tanulószék (6.korcsop.)
30
Tanulószék (7.korcsop.)
60
Falitáblák
8
Tanári asztal
24
Tanári szék
34
Tanítói szekrény
4
Egységes Iskolai Intézményegység Döbröközi Általános Iskolája 1. 2. 3.
Geo Extra 2 személyes tanulóasztal GEO Extra tanulószék
4
Nóra tanári asztal 1 fiókkal
1
8
Óvodai Intézményegység Kaposszekcső Tagóvodája 1.
Gyermek szék
20
2.
Gyermek fektető
30
21
Ajánlatkérési Dokumentáció
3.
2
5.
Íves játék tároló (89x120x48,5cm) Íves játék tároló (71x120x47,5 cm) Könyves szekrény
6.
Polcos tároló
2
7.
Polcos szekrény
2
8.
Könyv tároló
2
4.
2 2
Óvodai Intézményegység Csikóstőttősi Tagóvodája 9.
Óvodai trapézasztal
8
10.
Óvodai szék
24
11.
Tálaló szekrény
1
Kollégiumi Intézményegység 1.
Asztal fiókkal tanulónként
56
2.
Tanulói szék tanulónként
56
3.
56
5.
Ágyneműtartós ágy tanulónként Éjjeli szekrény tanulónként Polc tanulónként
6.
Tanulói asztal(mobil)
56
7.
Fémvázas tanulói szék
56
8.
Tanári asztal
2
9.
2
10.
Görgős csillaglábú tanári szék Könyves szekrény
11.
Tanári szék
2
12.
Ágyneműtartós ágy
2
4.
56 56
4
22
Ajánlatkérési Dokumentáció
13.
Éjjeli szekrény (komód)
2
14.
Akasztós szekrény
2
Összesen (nettó Ft)*
Keltezés: ………………………………(helység, év, hónap, nap) ….......................................... aláírás
23
Ajánlatkérési Dokumentáció
Egységárak Az „Apáczai Oktatási Központ intézményeinek működtetéséhez szükséges bútor és eszközbeszerzés.” tárgyú közbeszerzési eljárásban 2. rész
Sorszá m
Eszközök
Mennyisé g db
Nettó egységár (Ft/db)
Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17.
Tanulói helyiérték számoló
4
Tanulói törtkorong készlet
4
Fanaptár
4
Tangram
8
Geometriai formák (5mm-es)
4
Geometriai formák (10mmes)
4
Kirakó keret
6
Hatszög alakú kirakó keret
4
Cubi Cup
2
Schubitrix-hosszmérték
2
Schubitrix-időmérték
2
Schubitrix-súlymérték
2
Schubitrix szorzás
2
Schubitrix osztás
2
Számolószalag
2
Mérleg
4
Táblakörző mágneses lábbal
2
24
Összesen (Ft)
Ajánlatkérési Dokumentáció
18. 19. 20 21
Táblakörző tapadókorongos lábbal
2
Vetítővászon
2
Virágmodellek
6
Romankovics betűkészlet
1
Tornaeszközök 1. Kosárlabda (5-ös gumi)
30
Kosárlabda (7-es gumi)
20
Kézilabda natúr bőr kölyök
20
Kézilabda natúr bőr női
20
Labda 220 mm
40
Labda 260 mm
40
Ugrókötél 2,5 m-es
60
Ugrókötél 3 m-es
30
Focilabda 5-ös gyakorló
20
Focilabda 5-ös teremfutball
10
Kézilabdakapu
2
Kézilabdaháló
2
Kosárlabdaháló
2
2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.
Alapfokú Művészetoktatási Intézményegység 1.
alt szaxofon
1
2.
tenor szaxofon
1
3.
xilofon
1
4.
gong
1
Egységes Iskolai Intézményegység Döbröközi Általános Iskolája
25
Ajánlatkérési Dokumentáció
1.
Kémia molekulák modellkészlet I. A fizika alapjai készlet
1
10 részes átlátszó demonstrációs geometriai testkészlet Átlátszó síkidomok készlete
1
1
7.
Interaktív Földrajzi atlasz CD-sorozat (4CD) Interaktív Irodalom CD sorozat (4 CD) Álló fogas fém
10
8.
Földgömb 25 cm átmérőjű
1
9.
Vetítővászon
2
10.
5
11.
Cartographia földrajzi falitérképek víz-levegő kísérleti eszköz
25
12.
áramkör-tanulói építőkészlet
25
13.
Alap optikai rendszer (PASCO) BMS 1001 FL JUBILEUM Tanulói mikroszkóp molekulakészlet
5
2. 3. 4. 5. 6.
14. 15.
1
1
1
5 10
Óvodai Intézményegység Csikóstőttősi Tagóvoda 1.
1
2.
GO-GO egyensúlyozó "csodakerék" Multi mászóka fából
3.
Labdatenger
1
4.
Hordó
2
5.
Álló rajztábla
1
6.
Homokozó asztal
1
7.
Óvodai ritmuskészletek Hang memória fa
1
1
26
Ajánlatkérési Dokumentáció
8.
11.
Óvodai ritmuskészletek Guiro II. Óvodai ritmuskészletek Csengő rázogató Óvodai ritmuskészletek Kézicsörgő Kesztyűbáb felnőtt kézre
10
12.
Kesztyűbáb gyerekkézre
15
13.
Egyensúlyozó út (görbe)
1
14.
Egyensúlyozó út (egyenes)
1
15.
"Pont átfér"-
1
16.
Homok-víz asztal
1
17.
Takarófólia homokozóra 300×300
1
9. 10.
2 4 2
Óvodai Intézményegység Kaposszekcső Tagóvodája Technikai eszközök 1.
Digitális fényképezőgép N
1
2.
Mini hifi N
2 Mozgásfejlesztő eszközök
1.
Tornapad
4
2.
Bordásfal
5
3.
Tornazsámoly
2
4.
Ayres háló
1
5.
Torna szőnyeg
2
6.
Go-Go egyensúlyozó
1
7.
Többfunkciós multi mászóka
1
8.
Sarok medence
1
9.
Labda golyófürdőbe
2000
27
Ajánlatkérési Dokumentáció
10.
Gyermek gyűrű
2
11.
Csomós mászókötél
1
12.
ROTICOM lyukas oldal elem
54
13.
ROTICOM kis csúszda
1
14.
ROTICOM összekötő cső
5
15.
ROTICOM létra
2
16
ROTICOM tető elem
4
17.
1
18.
ROTICOM 45 fokos mini csúszda ROTICOM kétfunkciós elem
19.
Torna karika
25
20.
Greifswald I.
1
21.
Kétkerekű roller
12
22.
Egyensúlyozó tölcsér
1
23.
Trambulin (átmérő 100cm)
1
2
Fejlesztőeszközök 1.
Festőablak játék egész alakos
2
2.
Festő állvány
2
3.
Kréta táblás bábszínház
1
4.
Barkács asztal
2
5.
Fa vasúti összerakó
2
6.
6
7.
Nyolcszögletes építő Bolyongolyó
8.
Kastély fából
2
9.
Homokozó és vizes asztal
2
nagyméretű
2
28
Ajánlatkérési Dokumentáció
10.
Festmény szárító guruló kocsi
2
11.
Egész alakos tükör
1
12.
Sárga nagyító
5
13.
Nagyító doboz
5
14.
Fonott babakocsi
2
15.
Kezdő mérleg
2
16.
Macis doboz
2
17.
Vidám kalapács
2
18
Pálcika rajzoló
2
19.
Cselekvések
2
20.
Melléknevek
2
21.
Igekötők-névutók
2
22.
Ellentétek
2
23.
Tájépítészet
2
24.
Moire játék
1
25.
Tactilo
1
26.
Árnyék építés
1
27.
Tükröződés
2
28.
Test játék
1
29.
Fogaskerék park
2
30.
Bunny babák
1
31.
Lego nagy építő lap
4
32.
Lego alap elemek
2
33.
Lego kastély
2
29
Ajánlatkérési Dokumentáció
34.
Kotrógép
2
35.
Billenthető teherautó
2
36.
Dömper
2
37.
építsünk várost
1
38.
rugós libikóka
1
39.
mesekuckó
1 Eszközök
1.
Szőnyeg (500x400 cm)
2.
Szőnyeg (600x400 cm)
3.
Szőnyeg (200x300 cm) Kollégiumi Intézményegység
1.
HI-FI torony
1
2.
DVD lejátszó/felvevő
2
3.
Mikrofon
1
4.
Erősítő
1
5.
TV készülék
6
6.
10.
Ágynemű garnitúra diákok részére Fali fogas szobába diákok részére Álló fogas szobába diákok részére Hulladékgyűjtő szobánként diákok részére Éjjeli lámpa tanulónként
11.
Tükör tanulói szobánként
28
12.
Ruhaszárító tanulói szobákba
28
13.
függöny tanulói szobába
28
7. 8. 9.
56 28 28 28 56
30
Ajánlatkérési Dokumentáció
14.
Sötétítő függöny tanulói szobába Vasaló nemenként és szintenként vasalóállvány nemenként és szintenként Hűtőszekrény tanulók részére, nemenként és szintenként Ágynemű garnitúra nevelői szobába Ágytakaró (pléd) nevelői szobába Ágyneműhuzat-garnitúra nevelői szobába Szekrény
28
Hulladékgyűjtő nevelői szobába függöny nevelői szobába
2
2 2
26.
Sötétítő függöny nevelői szobába Hűtőszekrény nevelői szobába Mikrohullámú sütő
27.
Éjjeli lámpa nevelői szobába
2
15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25.
4 4 4
2 2 2 2
2
2
Összesen nettó Ft*
Keltezés: ………………………………(helység, év, hónap, nap) ….......................................... aláírás
31
Ajánlatkérési Dokumentáció
AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT a Kbt. 70. § (2) bekezdése vonatkozásában
Tisztelt Ajánlatkérő! Alulírott‚ mint a(z) ……………………………………….……………..……… (név, székhely) ajánlattevő jelen közbeszerzési eljárásban nyilatkozattételre jogosult képviselője — az ajánlati felhívásban és a dokumentációban foglalt valamennyi formai és tartalmi követelmény, utasítás és kikötés és műszaki leírás gondos áttanulmányozását követően – a Kbt. 70. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően ezennel kijelentem, hogy az ajánlati felhívásban és a dokumentációban foglalt valamennyi feltételt megismertük, megértettük és azokat a jelen nyilatkozattal elfogadjuk, és nyertességünk esetén a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés teljesítése céljából, e szerződésen alapuló szerződéseinkben kötelezettségként vállaljuk a Kbt. 305. § (1)—(3) bekezdése és a 306/A. § (1) és (2) bekezdése szerinti előírások érvényesítését. Ennek megfelelően a szerződést — amennyiben, mint nyertes ajánlattevő kiválasztásra kerülünk — az ajánlati adatlapon szereplő ajánlati áron, az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott feltételekkel teljesítjük. Nyilatkozom továbbá arról, hogy vállalkozásunk a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint - mikrovállalkozásnak, - kisvállalkozásnak, - középvállalkozásnak minősül, - nem tartozik a törvény hatálya alá2. Jelen nyilatkozatot az Apáczai Oktatási Központ, mint ajánlatkérő által meghirdetett az „Apáczai Oktatási Központ intézményeinek működtetéséhez szükséges bútor és eszközbeszerzés.” tárgyú közbeszerzési eljárásban, az ajánlat részeként teszem.
2
A megfelelő rész aláhúzandó
32
Ajánlatkérési Dokumentáció
........................., …….. ....................... .......
...................................... aláírás
KÖZÖS AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT* Alulírottak egyetértésben nyilatkozunk arról, hogy az „Apáczai Oktatási Központ intézményeinek működtetéséhez szükséges bútor és eszközbeszerzés.” tárgyú közbeszerzési eljárás ajánlati felhívására a Kbt. 52. §-a alapján 1. ……………………..(név, székhely) ajánlattevő és 2. ……………………..(név, székhely) ajánlattevő közösen kíván ajánlatot tenni, illetve az eljárásban részt venni. Az ajánlati felhívásban és a dokumentációban foglalt valamennyi formai és tartalmi követelmény, és műszaki leírás áttanulmányozását követően – a Kbt. 70. (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően ezennel nyilatkozunk, hogy az ajánlati felhívásban és a dokumentációban foglalt valamennyi feltételt megismertük, megértettük és azokat a jelen nyilatkozattal elfogadjuk, és nyertességünk esetén a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés teljesítése céljából, e szerződésen alapuló szerződéseinkben kötelezettségként vállaljuk a Kbt. 305. § (1)—(3) bekezdése és a 306/A. § (1) és (2) bekezdése szerinti előírások érvényesítését. Ennek megfelelően a szerződést — amennyiben, mint nyertes ajánlattevő kiválasztásra kerülünk —az ajánlati adatlapon szereplő ajánlati áron, az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott feltételekkel teljesítjük. Nyilatkozunk továbbá arról, hogy konzorciumunk tagjai a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint a következőképpen minősülnek: - 1. ……………………..(név, székhely) ajánlattevő: - mikrovállalkozásnak, - kisvállalkozásnak, - középvállalkozásnak minősül, - nem tartozik a törvény hatálya alá3. -
2. ……………………..(név, székhely) ajánlattevő:
*
Csak akkor szükséges, ha az ajánlattevők közösen jelentkeznek ajánlattételre!
3
A megfelelő rész aláhúzandó
33
Ajánlatkérési Dokumentáció
-
mikrovállalkozásnak, kisvállalkozásnak, középvállalkozásnak minősül, nem tartozik a törvény hatálya alá4.
Jelen nyilatkozatot az Apáczai Oktatási Központ, mint ajánlatkérő által megindított, az „Apáczai Oktatási Központ intézményeinek működtetéséhez szükséges bútor és eszközbeszerzés.” tárgyú közbeszerzési eljárásban, az ajánlat részeként teszem. Nyilatkozatunk mellékleteként csatoljuk Együttműködési megállapodásunkat. ........................., ……év. .......................hó .......nap ............................. .................................... aláírás aláírás
4
A megfelelő rész aláhúzandó
34
Ajánlatkérési Dokumentáció
Együttműködési megállapodás5 1. ………………………….. (név, székhely) ajánlattevő és 2. ………………………….. (név, székhely) ajánlattevő között, az Apáczai Oktatási Központ által kiírt, a „Apáczai Oktatási Központ intézményeinek működtetéséhez szükséges bútor és eszközbeszerzés.” tárgyú közbeszerzési eljárással kapcsolatban. Alulírottak a későbbi konzorciumi szerződés fontosabb tartalmi kérdéseiben – előzetesen - az alábbi megállapodást kötik: 1.A konzorcium vezetőjének szerepét a ……………. (cégnév, cím) ajánlattevő vállalja magára. 2.A konzorciumi tagok által végzett munkák meghatározása: …………………………………………………………………………………………………………… ……. 3.A felek a fenti tárgyú közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés szerinti kötelezettségeik teljesítéséért a Megrendelő felé egyetemleges felelősséggel (Ptk. 337.-338. §§) tartoznak. A projekt operatív lebonyolítása 1.A projekt irányítására mindkét cégnél egy-egy megbízott személy kerül kijelölésre. ·Megbízott személy 1. ajánlattevő részéről: ·Megbízott személy 2. ajánlattevő részéről: A Felek álláspontjukat a kijelölt megbízottak útján egyeztetik. 1.A közbeszerzési eljárás során a konzorciumot a konzorciumvezető cég megbízottja: …………………… képviseli. Személye felhatalmazást kap kötelezettségvállalásra, nyilatkozattételre és a vitás kérdésekben való döntésre. A Felek a jelen együttműködési megállapodást, mint akaratukkal mindenben egyezőt, véleményeltérés nélkül elfogadják és aláírással hitelesítik. …………….,………év. ………………. hó ….... nap ………….……………………. aláírás
………….……………………. aláírás
Csak közös ajánlattétel esetén csatolandó.
35
Ajánlatkérési Dokumentáció
AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT A KÖZBESZERZÉS TÁRGYA SZERINTI FORGALOMRÓL 1. rész
Alulírott…………………………, mint a(z)…………………….……………….(név, székhely) ajánlattevő jelen közbeszerzési eljárásban nyilatkozattételre jogosult képviselője, felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy közbeszerzés tárgya szerinti tevékenységből származó nettó árbevételünk: Elmúlt 3 év Oktatási intézmény működtetéséhez szükséges (2007. 2008. 2009.) bútorok szállítására vonatkozó teljesítéseiből származó forgalom (nettó árbevétel) 1) 2) 3)
Jelen nyilatkozatot az Apáczai Oktatási Központ, mint ajánlatkérő által indított, a „Apáczai Oktatási Központ intézményeinek működtetéséhez szükséges bútor és eszközbeszerzés.” tárgyú közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlat részeként teszem.
Kelt: …………., …… év ………….. hó … nap
…………………………… aláírás
36
Ajánlatkérési Dokumentáció
AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT A KÖZBESZERZÉS TÁRGYA SZERINTI FORGALOMRÓL 2. rész
Alulírott…………………………, mint a(z)…………………….……………….(név, székhely) ajánlattevő jelen közbeszerzési eljárásban nyilatkozattételre jogosult képviselője, felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy közbeszerzés tárgya szerinti tevékenységből származó nettó árbevételünk: Elmúlt 3 év Oktatási intézmény működtetéséhez szükséges (2007. 2008. 2009.) eszközök szállítására vonatkozó teljesítéseiből származó forgalom (nettó árbevétel) 1) 2) 3)
Jelen nyilatkozatot az Apáczai Oktatási Központ, mint ajánlatkérő által indított, az „Apáczai Oktatási Központ intézményeinek működtetéséhez szükséges bútor és eszközbeszerzés.” tárgyú közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlat részeként teszem.
Kelt: …………., …… év ………….. hó … nap
…………………………… aláírás
37
Ajánlatkérési Dokumentáció
38
Ajánlatkérési Dokumentáció
NYILATKOZAT A KÖZBESZERZÉS TÁRGYÁNAK MEGFELELŐ REFERENCIÁKRÓL* ………….RÉSZ Alulírott ……………………….., mint a ………………………………….. (név, székhely) ajánlattevő jelen közbeszerzési eljárásban nyilatkozattételre jogosult képviselője nyilatkozom, hogy az „Apáczai Oktatási Központ intézményeinek működtetéséhez szükséges bútor és eszközbeszerzés.” tárgyú közbeszerzési eljárásban referenciaként cégünk alábbi munkáit jelölöm meg:
Alkalmassági feltétel megnevezése
A szerződés Szerződést kötő teljesítésének másik fél helye, ideje megnevezése, elvégzett munkák év, hónap, nevesítését, nap paraméterei (az (ajánlattételi alkalmasság hamegítéléséhez táridőt szükséges adatok megelőző feltüntetésével) három évben (2007. 2008. 2009))
A szállítás teljesítése szerződésszerű volt-e.
Ellenszolgáltatás nettó összege
*A nyilatkozatokat kérjük részenként megadni. Kelt: …………., …… év ………….. hó … nap …………………………… Aláírás
39
Ajánlatkérési Dokumentáció
Kötelezettségvállaló Nyilatkozat a Kbt. 65.§ (3) bekezdés szerinti szervezetek számára Alulírott ………………………………. mint a ………………………………. (szervezet neve, székhelye, cégjegyzékszáma) jelen közbeszerzési eljárásban nyilatkozattételre jogosult képviselője jelen nyilatkozattal kötelezettséget vállalok arra, hogy az Apáczai Oktatási Központ, mint ajánlatkérő az „Apáczai Oktatási Központ intézményeinek működtetéséhez szükséges bútor és eszközbeszerzés.” tárgyú közbeszerzési eljárásában a(z) ………………………………………………………… ajánlattevő (neve, székhelye, cégjegyzékszáma) részére az alkalmassági* követelményekhez az erőforrás(oka)t az alábbiak szerint biztosítom:
Igénybe vett erőforrás, az alkalmasság igazolásához szükséges feltételek ismertetésével
Alkalmassági feltétel ajánlati felhívás szerinti megnevezése, amelyet az ajánlattevő erőforrás igénybe vételével kíván igazolni
Nyilatkozom továbbá, hogy az ajánlattevő és …………………….. (erőforrást nyújtó szervezet neve, székhelye, cégjegyzékszáma) között többségi befolyás fennáll/nem áll fenn6. Jelen nyilatkozat aláírásával tudomásul veszem, hogy ennek felhasználásával a(z) …………………………… ajánlattevő azt igazolja, hogy nyertessége esetén az ajánlatkérővel kötendő szerződés teljesítésének időtartama alatt a szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd, ezáltal a szerződés teljesítéséért a fentiek tekintetében felelősséget vállalok. Kelt: …………., …… év ………….. hó … nap
aláírás Ajánlattevők figyelmébe: Az „alkalmassági feltétel ajánlati felhívás szerinti megnevezése” oszlopba az ajánlati felhívás III.2.2) vagy III.2.3) pont azon pontját kell behivatkozni, amely vonatkozásában ajánlattevő az erőforrást biztosító szervezetet igénybe kívánja venni.
40
Ajánlatkérési Dokumentáció
Nyilatkozat a kizáró okokról (ajánlattevő /10 % feletti alvállalkozó / erőforrást biztosító szervezet részére)
Alulírott................................... , mint a(z) ............................................... (székhely: ........................................................ ), mint ajánlattevő /10 % feletti alvállalkozó / erőforrást biztosító szervezet7 nyilatkozattételre jogosult képviselője az „Apáczai Oktatási Központ intézményeinek működtetéséhez szükséges bútor és eszközbeszerzés.” tárgyú közbeszerzési eljárásban kijelentem, hogy a felhívás III.2.1. pontjában előírt, a Kbt. 60. § (1) bekezdésében előírt kizáró okok az általam képviselt szervezet tekintetében nem állnak fenn. Jelen nyilatkozatot az Apáczai Oktatási Központ, mint ajánlatkérő által indított, az „Apáczai Oktatási Központ intézményeinek működtetéséhez szükséges bútor és eszközbeszerzés.” tárgyú közbeszerzési eljárásban, az ajánlat részeként tesszük.
Kelt: …………., …… év ………….. hó … nap
………………………………………….. Aláírás
7
a megfelelő rész aláhúzandó, vagy a nem kívánt rész törlendő
41
Ajánlatkérési Dokumentáció
AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT a Kbt. 71. § (1) bekezdés a)-c) pontjai tekintetében8
Alulírott‚........................... mint a(z) ……………………………………….……………..……… (cégnév, székhely) ajánlattevő jelen közbeszerzési eljárásban nyilatkozattételre jogosult képviselője nyilatkozom,a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény 71. § (1) bekezdés a)-c) pontjai tekintetében:
§
a közbeszerzésnek az a része (részei), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő a közbeszerzés értékének tíz százalékát meg nem haladó mértékben alvállalkozót vesz igénybe:…………………………………………………………………………………………… …….
§
az ajánlattevő által a szerződés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó(k), valamint a közbeszerzésnek az a része (részei), amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közreműködnek:………………………………………………………………………………… ……..
§
az ajánlattevő részére a szerződés teljesítéséhez erőforrást nyújtó szervezet(ek):……………………………………………………………………………………… …..
Jelen nyilatkozatot az Apáczai Oktatási Központ, mint ajánlatkérő által indított, az „Apáczai Oktatási Központ intézményeinek működtetéséhez szükséges bútor és eszközbeszerzés.” tárgyú közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlat részeként teszem.
Kelt: ……………..,……….év. ………………. hó ….... nap
…................................................ aláírás 8
Nemleges nyilatkozatot is csatolni kell.
42
Ajánlatkérési Dokumentáció
43
Ajánlatkérési Dokumentáció
AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT AZ ALVÁLLALKOZÓKRÓL
Alulírott‚........................... mint a(z) ……………………………………….……………..……… (cégnév, székhely) ajánlattevő jelen közbeszerzési eljárásban nyilatkozattételre jogosult képviselője a Kbt. 71. § (3) bekezdése értelmében nyilatkozom, hogy a szerződés teljesítéséhez nem veszünk igénybe olyan – a közbeszerzés értékének tíz százalékát meg nem haladó mértékben – alvállalkozót, amely a kizáró okok hatálya alá esik. Jelen nyilatkozatot az Apáczai Oktatási Központ, mint ajánlatkérő által meghirdetett az „Apáczai Oktatási Központ intézményeinek működtetéséhez szükséges bútor és eszközbeszerzés.” tárgyú közbeszerzési eljárásban, az ajánlat részeként teszem. Kelt: ….........................................(hely, év, hónap, nap)
…................................................. aláírás
44
Ajánlatkérési Dokumentáció
AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT a Kbt. üzleti titokról szóló rendelkezéseivel kapcsolatban A/* Alulírott…………………………, mint a(z)…………………….……………….(név, székhely) ajánlattevő jelen közbeszerzési eljárásban nyilatkozattételre jogosult képviselője, felelősségem tudatában és a vonatkozó jogszabályi rendelkezések ismeretében nyilatkozom, hogy ajánlatom üzleti titkot nem tartalmaz. B/** Alulírott…………………………, mint a(z)…………………….……………….(név, székhely) ajánlattevő jelen közbeszerzési eljárásban nyilatkozattételre jogosult képviselője, felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy ajánlatom alábbiakban megjelölt részei üzleti titoknak minősülnek, ezért azok nyilvánosságra hozatalát megtiltom: C/** Alulírott ……………………….., mint a(z) …………………………….(név, székhely) ajánlattevő jelen közbeszerzési eljárásban nyilatkozattételre jogosult képviselője, felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy teljes ajánlatom –a Kbt. 73. § (2) bekezdésére figyelemmel - üzletik titoknak minősül, ezért nyilvánosságra hozatalát megtiltom. ***Kijelentem, hogy tudomásom van arról, hogy nem tilthatom meg a Kbt. 73. § (2) bekezdésében felsorolt adatok nyilvánosságra hozatalát, továbbá nem korlátozhatom, illetőleg nem tilthatom meg üzleti titokra hivatkozással olyan adat nyilvánosságra hozatalát sem, amely a közérdekű adatok nyilvánosságára és a közérdekből nyilvános adatra vonatkozó külön törvényben meghatározott adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettség alá esik. Fentiek értelmében jelen eljárásban ajánlatom alábbi részei nyilvánosak: - felolvasólap - ajánlattevői nyilatkozat a Kbt. 70. § (1) bekezdése vonatkozásában - közös ajánlattevői nyilatkozat - szerződés tervezet. Jelen nyilatkozatot az Apáczai Oktatási Központ ajánlatkérő által indított, az „Apáczai Oktatási Központ intézményeinek működtetéséhez szükséges bútor és eszközbeszerzés.” tárgyú közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlat részeként teszem. Kelt: ….........................................(helység, év, hónap, nap) ...................................... Aláírás * Csak abban az esetben kell kitölteni, ha ajánlattevő az ajánlat nyilvános kezeléséhez hozzájárul. ** Csak abban az esetben kell kitölteni, ha ajánlattevő üzleti titok nyilvánosságra hozatalát kívánja megtiltani. A nyertes ajánlattevővel megkötött szerződés az üzleti titoknak minősített tény, információ, megoldás vagy adat kivételével - feltéve, hogy az abban foglaltak nem ellentétesek a Kbt. 96. § (3) bekezdésével – nyilvános, annak tartalma
45
Ajánlatkérési Dokumentáció
közérdekű adatnak minősül. *** A és B esetben is alkalmazandó.
Teljesítési biztosíték (minta) (szerződés 3. számú melléklete)
A …................................................ Bank jelen okirat alapján vállalja, hogy a ….......................
(továbbiakban
Szerződő
fél)
teljesítési
kötelezettségeinek
biztosítékaként a Szerződő fél nevében az Apáczai Oktatási Központ részére ……….. millió,- Ft, azaz
………………forint összeg erejéig az alap jogviszony
vizsgálata nélkül, feltétlen és visszavonhatatlan bankgaranciát nyújt.
Bankunk
…........................................(név)…................................................(cím)
a garanciavállalás alapján az Apáczai Oktatási Központ első írásbeli felszólítását — melyben kijelenti a Szerződő fél szerződéses kötelezettségeinek megszegését, elmulasztását — annak kézhezvételét követő 8, azaz nyolc banki napon belül feltétlenül és visszavonhatatlanul fizet, anélkül, hogy az Apáczai Oktatási Központnak a megállapított összeget, vagy kérést igazolnia, vagy indokolnia kellene. Ez a garancia a szerződés lejártát követő 30 napig, azaz 2010. ……………………..-ig érvényes. Az ezt követően kézhez kapott felhívás alapján fizetési kötelezettség az Apáczai Oktatási Központ szemben a Bankot nem terheli.
Kelt: …......................................
…………………………………………. Cégszerű aláírás
46
Ajánlatkérési Dokumentáció
TELJESÍTÉSI KÖTELEZVÉNY készült egy eredeti példányban Kötelezvényszám: ……………………….. Biztosító (Kezes) Szerződő (Megbízó): Kedvezményezett:
neve: címe: neve: címe: neve: címe:
……………………….. ……………………….. ……………………….. ……………………….. ……………………….. ………………………..
Megbízónk értesített bennünket arról, hogy mint az Önök által "„Apáczai Oktatási Központ intézményeinek működtetéséhez szükséges bútor és eszközbeszerzés.” tárgyban kiírt közbeszerzési eljárás nyertes Ajánlattevője, szerződést kíván Önökkel kötni. Tájékoztatott továbbá Megbízónk arról, hogy a kiírás feltételei szerint a nyertes Ajánlattevő köteles a szerződéskötés időpontjáig HUF ……………….teljesítési biztosítékot biztosítani az Önök javára. A fentiekre tekintettel a Kezes a Megbízó megbízásából a Kedvezményezett javára jelen kötelezvényt állítja ki. 1. Kezes kötelezettségvállalásának kezdete: 2010…………. 2. Kezes kötelezettségvállalásának vége: 2010. …………………... 3. Kötelezvény összege:………………,- .HUF,- azaz …………………. 00/forint A kötelezvény összege a Kezes szolgáltatásának a jelen kötelezvényre vonatkozó felső határa, s a Kezes jelen kötelezvény alapján fennálló fizetési kötelezettsége minden, a Kötelezvény alapján teljesített kifizetés összegével automatikusan csökken. 4. A Kezes szolgáltatása: Jelen kötelezvény alapján a Kezes visszavonhatatlan kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben a Kedvezményezett kijelenti, hogy Megbízó a felé fennálló szerződéses kötelezettségeit megszegte és ezért Kedvezményezett a közte és Megbízó között fennálló szerződés szerint megállapított összegre jogosult és ez alapján fizetési igényét bejelenti, és akkor Kezes a szolgáltatását – a Megbízó helyett a Kedvezményezett részére történő kifizetést – készfizető kezesként az igénybejelentés kézhezvételét követő 8 napon belül teljesíti. A kötelezvényre vonatkozó bármely fizetési igénybejelentés (továbbiakban: Lehívás) írásban nyújtandó be a Kezes részére. A Lehívásban a Kedvezményezettnek a fenti kötelezvényszám megjelölésével hivatkoznia kell jelen kötelezvényre; valamint a Lehívást aláíró személyek aláírási jogosultságát és aláírásának hitelességét hitelt érdemlő módon bizonyítania kell. (30 napnál nem régebbi cégkivonatával és aláírási címpéldánnyal vagy számlavezető bankjának megfelelő igazolásával). A kötelezvény alapján a Kezes kötelezettségvállalása a kötelezvényen megjelölt időpontban kezdődik, illetve szűnik meg. Ennek megfelelően a kötelezvény alapján bármiféle Lehívásnak a 2. pontban megjelölt időpontig a Kezes részére meg kell érkeznie. A Kezes kötelezettségvállalása tehát a 2. pontban megjelölt időpontban megszűnik függetlenül attól, hogy a kötelezvényt a Kezes részére visszaszolgáltatták-e, ezt megelőzően pedig azon a napon szűnik meg, amikor a kötelezvény eredeti példányát a Kezes részére visszaszolgáltatják. A jelen kötelezvényből származó igények a Kezes előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül nem engedményezhetők és nem ruházhatók át. Kelt…………............. ………………………………..(Biztosító)
47
Ajánlatkérési Dokumentáció
II. Szerződéstervezet
48
Ajánlatkérési Dokumentáció
Szállítási szerződés tervezet
amely létrejött egyrészről: Név: Székhely: Cégjegyzékszám: Adóigazgatási szám: Statisztikai számjel: Pénzforgalmi jelzőszám: Képviseli: ………………………………… továbbiakban: Megrendelő, másrészről a: Név:……………………………………………. Székhely:………………………………………. Cégjegyzékszám: …………………………….. Adóigazgatási szám:…………………………… Statisztikai számjel:…………………………….. Pénzforgalmi jelzőszám:………………………. Képviseli: ……………………………….. továbbiakban: Szállító között alulírott helyen és időpontban. Jelen szerződésre a Megrendelő a Kbt. VI. fejezete szerinti közbeszerzési eljárást folytatott le. A szerződés a Megrendelő a 2010.. ……. napján, a ………………..számon közzétett ajánlati felhívása és ajánlatkérési dokumentációja, valamint Szállító 2010.. …………….………- n kelt,…………… részre tett ajánlata alapján készült. Az eredményt Megrendelő 2010.………………….-án hirdette ki. A Felek közötti jogvita elbírálásához a szerződés rendelkezéseit kell figyelembe venni. Amennyiben a szerződés a vitás kérdésre nem tartalmaz rendelkezést, sorrendben az ajánlat ill. az ajánlatkérési dokumentáció tartalma az irányadó. 1. A szerződés tárgya: 1.1 A Felek összesen az oktatási központ működéséhez szükséges összesen 859 db bútor/3030 db eszköz (az adott rész tekintetében megkötésre kerülő szerződésben értelemszerűen kerül megadásra) helyszínre szállítására és összeszerelésére kötnek szerződést. Az bútor/eszköz összesített mennyiségét az 1. számú melléklet tartalmazza.
49
Ajánlatkérési Dokumentáció
1.2 Szállító köteles jelen szerződésben meghatározott 1. sz. mellékletben meghatározott mennyiségben, a szerződésben megadott határidőben és minőségben leszállítani, és összeszerelni a butorokat/eszközöket. Megrendelő szerződésszerű teljesítés esetén a butorokat/eszközöket köteles átvenni, és a vételárát megfizetni. 1.3 A szállításra kerülő bútor/eszköz műszaki adatait, leírását a szerződés 2. számú melléklete tartalmazza. 2. Szerződéses ár: 2.1 Az egyes bútorok/eszközök egységárat a szerződés 1. számú melléklete tartalmazza. 2.2 A szerződés nettó értéke összesen: ……………………………... Ft + ÁFA, azaz …………………………….forint + ÁFA. Az ár tartalmazza mindazokat a költségeket és ráfordításokat, amelyek: a teljesítési címekre történő leszállításig Szállítónál felmerülnek, magába foglalja a helyszíni összeszerelés költségét, göngyöleg elszállítását, a vállalt jótállás költségeit is. 3. Szállítási határidő: Szállító az 1. pontban meghatározott bútorokat 2010. ………………-ig köteles hiánytalanul leszállítani. A szerződés teljesítése a teljesítési helyre szállításokkal történik. A szállításokat, a szerződés aláírását követően, Megrendelővel egyeztetve meg lehet megkezdeni. A szállítások ütemezését Megrendelővel előzetesen egyeztetni kell. 4. Értesítési kötelezettség: Szállító a Megrendelőt legalább 3 nappal korábban köteles értesíteni a szállítás várható időpontjáról. Az értesítési kötelezettsége elmulasztása esetén Megrendelő a leszállított áru tényleges átvételét a leszállítást követő 4 napon belül kezdi meg. A szállítás és az átvétel közötti időben az áru őrzéséről, Szállító költségére és veszélyére, Megrendelő gondoskodik. 5. A teljesítés helye, az átadás módja: 5.1 Az áru átadás-átvételének helye: ……………… 5.2 Az 1. pontban meghatározott bútorokat/eszközöket Szállító a gyártó illetve importőr által kiállított, magyar nyelvű minőségi tanúsítvánnyal és kezelési utasítással, jótállási jeggyel ellátva köteles Megrendelőnek átadni. A kezelési útmutatót minden egyes eszközön köteles elhelyezni, vagy az eszközhöz mellékelni. A jótállási jegynek a 151/2003. (IX. 22.) Kormányrendelet 3.§ (1) pontjában foglalt adatokat tartalmaznia kell. 5.3 Megrendelő jogosult és kötelezett az árut az átvétel előtt megvizsgálni. Amennyiben Megrendelő nem él az előzetes minőségi vizsgálat lehetőségével, illetve
50
Ajánlatkérési Dokumentáció
jegyzőkönyvben meghatározott hibák, vagy hiányosságok ellenére veszi át az eszközöket, az nem jelenti az azokkal kapcsolatos jótállási (7. pont), szavatossági, kötbér (11. pont), kár felmerülésével kapcsolatos igényeiről történő lemondást. Az áru átadás-átvétele jegyzőkönyvvel történik, melyben az esetleges hibák és hiányosságok is feltüntetésre kerülnek. 6. Kárveszély: A szerződésszerű átadás-átvétel Megrendelőre száll át.
megtörténtével
a
kárveszély
Szállítóról
a
7. Jótállás (garancia): 7.1. Szállító elfogadja, hogy a Megrendelő olyan jogokkal rendelkezik, mint a fogyasztó, ezért a jótállási szolgáltatásokat a 151/2003 (IX. 22.) Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet) és a Ptk. 305-311§-aiban a fogyasztói szerződésekre meghatározottak szerint nyújtja, és az alábbi, az ott meghatározottaknál kedvezőbb feltételek biztosítására is kötelezettséget vállal. 7.2. Szállító teljes körű, jótállást vállal az eszközökre azok értékétől függetlenül, az átadás – átvétel időpontjától számított 12 hónapra.
8. Fizetési feltételek: 8.1 Megrendelő előleget nem fizet. 8.2. A Megrendelő az áru ellenértékét az igazolt teljesítést követő 3 napon belül beérkezett, a teljesítési igazolás alapján a Szállító által kiállított és befogadható számla ellenében, a teljesítéstől számított … napon (minimum 60 maximum 120 nap ajánlattevő megajánlása szerint) belül indított átutalással köteles megfizetni. 8.3 Megrendelő kizárólag az itt meghatározottak szerint fogad el számlát, az adott teljesítésének hiánya (bútor/eszköz, illetve az összeszerelés vagy csatolandó kezelési útmutató, jótállási jegy hiánya esetén) esetén Szállító nem jogosult számlát benyújtani. Szállító az EU támogatás elszámolhatósága érdekében az eszközökről/bútorokról intézményenként külön köteles számlát kiállítani Megrendelő részére. 8.4 Megrendelő a számla ellenértékét a Szállító………………………….számú bankszámlájára történő átutalással egyenlíti ki. 8.5. A teljesítést igazoló dokumentumok a számla mellékletét képezik, ellenkező esetben a számlát Megrendelő visszaküldi. 8.6. Fizetési késedelem esetén Szállító jogosult a jegybanki alapkamatnak megfelelő késedelmi kamatot érvényesíteni Megrendelővel szemben. 9. Kötbérfizetési kötelezettség:
51
Ajánlatkérési Dokumentáció
A szerződés nem teljesítése, illetve késedelmes – a szerződés 3. pontjában meghatározott határidő elmulasztása -, illetve nem szerződésszerű teljesítése esetén a Szállító az alábbiak szerint meghatározott kötbért köteles Megrendelőnek megfizetni: késedelem esetén - a késedelem első tíz napjára napi 0,5 % - a késedelem második 10 napjára napi 0,7 % - ezt követően napi 1 % késedelmi kötbért számít fel a késedelmesen teljesített rész értékére vetítve. A késedelmi kötbér maximális összege a szerződéses érték 20 %-a. a)
b.) meghiúsulás esetén A szerződés - Szállítónak felróható - meghiúsulása esetén Megrendelő a teljes nettó szerződéses érték 20 %-át jogosult meghiúsulási kötbér címén a Szállítótól követelni. Megrendelő meghiúsultnak tekintheti a szerződést, ha Szállító a teljesítési határidőt megelőző 5. munkanapon sem kezdte meg a bútorok leszállítását a teljesítési helyre. Ez esetben Megrendelő jogosult elállni a szerződéstől. Megrendelő továbbá részben meghiúsultnak tekintheti a szerződést, ha a késedelmesen leszállított bútorok értéke alapján számított késedelmi kötbér elérte a maximális értéket, de a szállítások nem fejeződtek be. Ez esetben Megrendelő a nem teljesített rész nettó értékének 20%-át jogosult meghiúsulási kötbérként követelni - a késedelmi kötbéren felül - és a szerződést azonnali hatállyal felmondani. c) hibás teljesítés esetén A kötbér mértéke a hibás teljesítés értékének 10%-a. Az erre az esetre kikötött kötbért Megrendelő akkor követelheti, ha az árut kismértékű, a használatot nem akadályozó hibával veszi át Megrendelő és nem kérte 3 munkanapon belül sem a kicserélését, sem ezen a határidőn belül írásban a kijavítását. A hibás teljesítés tényét az átadás-átvételi jegyzőkönyvben rögzíteni kell. A határidő elmulasztását követően Megrendelő jogosult a hibás teljesítési kötbért követelni. Hibás a teljesítés, ha az áru bármely tulajdonsága, műszaki paramétere nem felel meg a 2. számú mellékletben meghatározott műszaki specifikációnak, illetőleg ha a termék a szállítás során sérült meg. Megrendelő jogosult a kötbér összegét a vételárból visszatartani, illetve a teljesítési biztosíték összegéből közvetlenül lehívni. 10. A szerződés felmondása, elállás: 11.1 Megrendelő jogosult a szerződés azonnali hatállyal történő felmondására, ha a késedelmi kötbér elérte a maximális mértéket; elállásra akkor jogosult, ha a szerződés meghiúsulása a 9. b) pont szerint megállapítható, illetve Vis maior esetén. 11.2 Szállító jogosult a szerződés azonnali hatállyal történő felmondására, ha
52
Ajánlatkérési Dokumentáció
Megrendelő fizetési kötelezettségének ismételt írásbeli felszólítás ellenére sem tesz eleget. 11.3 Az azonnali hatályú felmondásnak vagy elállásnak írásban kell történnie. A szerződés megszűnésének napja a felmondásról szóló értesítés kézhezvételének a napja, de legfeljebb a feladástól számított 10. nap. 11. Vis maior: A Szállító érdekkörén kívül bekövetkezett, elháríthatatlan külső ok (természeti katasztrófa, háború, blokád, export-, ill. importtilalom) esetén Szállító kártérítési ill. kötbérfizetési kötelezettsége nem áll be. Szállító azonban az ilyen jellegű eseményekről haladéktalanul köteles Megrendelőt írásban értesíteni. A Vis maior-t Szállító az igazolás kiállítására területileg illetékes Kereskedelmi és Iparkamara igazolásával köteles igazolni. Önmagában Szállítói vagy Gyártó nyilatkozat a Vis maior igazolására nem fogadható el. Amennyiben az elháríthatatlan külső ok miatt a szerződés teljesítése három hónapot meghaladó késedelmet szenved, bármelyik Fél jogosult a szerződéstől elállni. Ebben az esetben Felek a felmerült kárukat maguk viselik. 12.Értesítések, kapcsolattartás A szerződő Felek a szerződés teljesítésével kapcsolatos kérdésekben állásfoglalásra kijelölt képviselői: Megrendelő részéről: Tel.: Fax: E-mail: Szállító részéről: Tel.: Fax: E-mail: Egyéb kikötés hiányában minden értesítést, és minden abból eredő üzenetet írásban, postán (tértivevényes ajánlott levél formájában), vagy egyéb, az átvételt hitelt érdemlően igazoló módon, vagy telefax útján kell megküldeni vagy kikézbesíteni a másik fél részére, annak címére. Az üzeneteket tartalmazó írott jegyzékek akkor tekinthetők átadottnak, amikor azokat a jelen pont szerinti címre kézbesítették, és az ezt igazoló tértivevényt a küldő fél visszakapta, illetve a küldeményt az átvételt igazolók aláírták; telefax esetén akkor, amikor a hibátlan továbbításról a faxgép által kiadott igazolást a küldő fél megkapta. 13. Szerződésmódosítás: Felek a szerződést kizárólag abban az esetben módosíthatják, a Kbt. rendelkezései szerint, ha a szerződéskötést követően beállott körülmény folytán a szerződés valamelyik Fél lényeges jogos érdekét sérti. A szerződésmódosításnak indokolást
53
Ajánlatkérési Dokumentáció
kell tartalmazni, és írásban kell történnie. 14. Záró rendelkezések: 16.1 A Felek kifejezik szándékukat arra vonatkozóan, hogy a szerződés teljesítése során felmerült vitákat közvetlen tárgyalások útján oldják meg. Amennyiben a vitás kérdések rendezésére tett tárgyalásaik nem vezetnek eredményre, jogorvoslati kérelmük elbírálására a rendes bírósági fórumokat választják, amely a ………………Városi Bíróság illetékességének kikötését jelenti. 16.2 Jelen szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében a mindenkor hatályos magyar jog, a szerződés teljesítésére vonatkozó és Magyarország területén közvetlenül hatályos EU jogszabályok rendelkezései az irányadók. 16.3 A szerződés hat eredeti példányban készült, ……. oldalból és ……….oldal mellékletből áll, melyből 5 példány Megrendelőt, egy példány Szállítót illet meg. Mellékletek: 1.számú melléklet: Egységárak 2.számú melléklet: Műszaki specifikáció 3. számú melléklet: Teljesítési biztosíték
………………….., 2010. …………………………..
................................................................ . (Megrendelő)
54
....................................................... (Szállító)
APÁCZAI OKTATÁSI KÖZPONT
Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium
Főigazgatói Iroda
III. Közbeszerzési műszaki leírás
APÁCZAI OKTATÁSI KÖZPONT
Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium
Főigazgatói Iroda
MŰSZAKI LEÍRÁS 1. rész:
„Apáczai Oktatási Központ intézményeinek működtetéséhez szükséges bútor beszerzés.”
1. A közbeszerzés tárgya: Az Apáczai Oktatási Központ intézményeinek működtetéséhez szükséges bútor beszerzés keretében az alábbi műszaki leírás konkrét típusmegjelöléseket is tartalmaznak, azonban a termékek megnevezései (a Gyártókkal együttesen) csak TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰEK, kizárólag a berendezések műszaki tartalmára, méretére, anyagára, minőségi színvonalára vonatkozó pontos megadása érdekében került kiírásra. Természetesen az Ajánlattevők a kiírt berendezésekkel azonos műszaki színvonalú, és méretű, anyagú termékkel helyettesíthetik, cserélhetik, kiválthatják a konkrétan megnevezett és meghatározott terméket. Ebben az esetben az ajánlatnak tartalmaznia kell a kiváltó termék pontos megnevezését, gyártmányleírását, minősítési besorolását, az összehasonlítást megkönnyítő fényképet (prospektust) is. 2. Bútorokkal szemben támasztott általános követelmények : Ajánlatkérő által minimálisan, kötelezően elvárt jótállási idő 24 hónap, melynek ki kell terjednie többek között a bútorok anyagára, alkatrészeire, színtartósságára, az összeszerelésre egyaránt. A szerződés keretében szállított bútoroknak újaknak és rendeltetésszerű használatra alkalmasaknak kell lenniük. A megajánlott termékeknek az általános követelmények és a funkcionális méretek tekintetében meg kell felelniük e műszaki leírásban foglaltaknak, valamint meg kell felelniük az ergonómiai követelményeknek, és funkcionális tulajdonságaik révén biztosítaniuk kell az irodai egyéni és csoportos munkavégzést, meg kell teremteniük a hatékony oktatás feltételeit. 3. Tanuló bútorokkal szemben támasztott általános követelmények : Antropometriai megfelelés: A bútor méretében és méretválasztékában feleljen meg a felhasználók (gyerekek és tanárok) testméreteinek. Meg van adva az egyes eszközöknél a méret, tanulóasztalnál a korcsoport is!!! Minimális baleseti kockázat: A bútor alakváltozás nélkül viselje a terhelést, ne törjön, ne hajoljon el, ne okozzon botlást, ne szakítsa ki a ruhát. Emberi testtel érintkező felület kialakítása: Kellemes tapintású, testhőmérsékletű felületek jellemezzék a bútort.
APÁCZAI OKTATÁSI KÖZPONT
Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium
Főigazgatói Iroda Figyelemelvonó részletek kerülése: Óra közben a tanulók hajlamosak a bútorok csavarjait vagy más leszerelhető alkatrészeit babrálni. Ez csökkenti a bútor élettartamát és az oktatási munka hatékonyságát. Könnyen tisztítható és karbantartható legyen, mert a bútorzat fokozott igénybe vételnek van kitéve.
MŰSZAKI KÖVETELMÉNYEK SZEKRÉNYEK I. A termék általános leírása, használati célja A szekrények az intézményi funkcióknak megfelelően tervezett és méretezett, polcos, nyitott polcos tároló bútorok, amelyek funkcióik szerint lehetnek: - polcos tárolok és polcos szekrények - könyves szekrények, könyvtárolók - tálaló szekrény Az ajánlat tárgyát képező bútor-szekrények bútorcsaládot alkossanak, azaz szerkezetükben, kivitelükben, jellemző tulajdonságaikban összehangolt és azonos méretrendszerben készített, különböző funkciójú egységekből álljanak. Szekrények: -
szintezhetőség; térbeállíthatóság, polcbeállíthatóság; polc leesés-gátlása. ASZTALOK
I. A termék általános leírása, használati célja A asztalok irodai munkavégzésre vagy irodai tevékenységek céljára szolgáló, jellemzően vízszintes lapú, többnyire állványszerkezetű bútorok. Az irodai asztalok főbb típusai: íróasztalok, asztalegyüttesek, tanári asztal, tanuló asztalok, trapézasztal. Az ajánlat tárgyát képező irodabútor-asztalok bútorcsaládot alkossanak, azaz szerkezetükben, kivitelükben, jellemző tulajdonságaikban összehangolt és azonos méretrendszerben készített, különböző funkciójú egységekből álljanak. Az egy bútorcsaládot alkotó szekrények és asztalok külső megjelenésükben is összehangoltak legyenek. ÜLŐBÚTOROK
APÁCZAI OKTATÁSI KÖZPONT
Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium
Főigazgatói Iroda
I. A termék általános leírása, használati célja Az ülőbútorok ülésre és munkavégzésre szolgáló kárpitozatlan vagy kárpitozott ülésű és támlájú, kartámasszal vagy a nélkül készülő bútorok, amelyek funkciói szerint a következők lehetnek: szék (fix vagy görgős), tanári szék, tanuló szék. Az irodai forgó munkaszékek legalább állítható üléssel és támlával készüljenek. Az ajánlatokban szereplő székek bútorcsaládot alkossanak, azaz szerkezetükben, kivitelükben és jellemző tulajdonságaikban összehangolt és azonos méretrendszerben készített, különböző funkciójú egységekből álljanak.
Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény BÚTORZAT Ssz. Eszköz megnevezése
Darabszám
1.
Tanulóasztal
1
2.
Tanulószék (4.korcsop.)
90
3.
Tanulószék (5.korcsop.)
90
4.
Tanulószék (6.korcsop.)
30
5.
Tanulószék (7.korcsop.)
60
6.
Falitáblák
8
8.
Tanári asztal
24
9.
Tanári szék
34
10. Tanítói szekrény
4
Rövid specifikáció Aluflex 1 személyes tanulóasztal, 18 mm bükk dönthető legyen, rajta ceruzatartó és könyvtartó szegély (vak tanuló részére) 25 mm átmérőjű szinterezett acélcső, lakkozott bükk rétegelt lemez ülőlap és háttámla, műanyag végzáró papucs 25 mm átmérőjű szinterezett acélcső, lakkozott bükk rétegelt lemez ülőlap és háttámla, műanyag végzáró papucs 25 mm átmérőjű szinterezett acélcső, lakkozott bükk rétegelt lemez ülőlap és háttámla, műanyag végzáró papucs 25 mm átmérőjű szinterezett acélcső, lakkozott bükk rétegelt lemez ülőlap és háttámla, műanyag végzáró papucs Oldalszárnyas, falra rögzített, kerámia-acél kivitel, zöld, krétás, krétatartó, szivacstartó. Oldalszárny: 1,2. oldal négyzetrácsos, 3. oldal sima, 4. oldal első és második osztályos vonalköz 5 cm, vonalvastagság 3 és 5 mm, 5. oldal kottavonalazás. 2 fiókos, 40 mm lábszerkezet, laminált bútorlapból, elzárással, műanyag végzáró papucs Kárpitozott szék, fémváz, karfa nélkül Komplex kirakószekrény Romankovics eszközökhöz, falra szerelhető, becsukva 95cmx95cm, acéllemezből készült, lakattal zárható
APÁCZAI OKTATÁSI KÖZPONT
Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium
Főigazgatói Iroda
Egységes Iskolai Intézményegység Döbröközi Általános Iskolája BÚTORZAT Ssz.
Bútorzat megnevezése
darabszám
Rövid specifikáció 50x25 mm szinterezett síkovál acélcső, 120x60cm laminált asztallappal, 120x60 cm-es 25 mm vastag dekorit borítású rétegelt lemez lappal. Műanyag végzáró papucs, műanyag borítású sarokelem. Az asztalok magassága beállítható 38x20 mm szinterezett síkovál acélcső, lakozott bükk rétegelt lemez ülőlap és háttámla, műanyag végzáró papucs, műanyag sarokelem. A székek magassága beállítható a 4-es, 5-ös, 6-os és 7-es korcsoportok méretéhez. 30 mm átmérőjű színterezett acél csőváz. Laminált lap: Méret: 120x68x75 cm
1
Geo Extra 2 személyes tanulóasztal
4
2
GEO Extra tanulószék
8
3
Nóra tanári asztal 1 fiókkal
1
Óvodai Intézményegységének Kaposszekcsői Tagóvodája BÚTORZAT Ssz.
Bútorzat megnevezése
darabszám
Rövid specifikáció Mérete: 30cm ülés magasság; Anyaga: bükkfa lakkozott felület; Színe: natúr; rakásolható; háttámlás Mérete: 131x55x11 cm; Anyaga: szellős, mosható, hőforrasztással készült különösen ellenálló szövet; színes Mérete: 89x120x48,5 cm; 4 polcos; Anyaga: bútorlap; Abs élzárással; Színe: natúr; Mérete: 71x120x47,5 cm; 3 polcos; Anyaga: bútorlap, ABS élzárással; Színe: natúr Mérete: 84x38x53 cm; Anyaga: bútorlap, ABS ézárással; Színe: natúr Mérete: 104x60x46; Anyaga:bútorlap; ABS élzárással; Színe: natúr; tartozéka: 9 db műanyag tálca;
1.
Gyermek szék
20
2.
Gyermek fektető
30
3.
Íves játék tároló
2
4.
Íves játék tároló
2
5.
Könyves szekrény
2
6.
Polcos tároló
2
APÁCZAI OKTATÁSI KÖZPONT
Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium
Főigazgatói Iroda 7.
Polcos szekrény
2
8.
Könyv tároló
2
Mérete: 70x46x80 cm; Anyaga: bútorlap; ABS élzárással; Színe: natúr; Mérete: 84x38x53 cm; Anyaga: bútorlap; ABS élzárással; Színe: natúr
Óvodai Intézményegységének Csikóstőttősi Tagóvodája BÚTORZAT Ssz.
Bútorzat megnevezése
darabszám
9.
Óvodai trapézasztal
8
10.
Óvodai szék
24
11.
Tálaló szekrény
1
Rövid specifikáció Mérete: 120x52x41; Anyaga: bükkfa; kerekített él, sarok; Színe: natúr; mosható, karcolással szemben ellenálló felület; ABS élzárással Mérete: 30 cm ülés magasság; Anyaga: bükkfa, lakkozott felület;Színe: natúr; rakásolható, háttámlás Mérete: 360x96x50 cm; Anyaga: könnyen tisztítható natúr bükk színű bútorlap; kopásálló bevonattal; ABS élzáróval; Elemei: 2 db zárt ajtós szekrény-mérete: 120x96x50 cm; 1 db 3 fiókos szekrény-mérete: 50x96x50 cm; 1db 2 polcos nyitott polcrendszer - mérete: 70x96x50 cm Színe:?
Kollégiumi Intézményegység BÚTORZAT Ssz.
Bútorzat megnevezése
darabszám
1.
Asztal fiókkal tanulónként
56
2.
Tanulói szék tanulónként
56
3.
Ágyneműtartós ágy tanulónként
56
4.
Éjjeli szekrény tanulónként
56
5.
Polc tanulónként
56
Rövid specifikáció fiókkal és ajtókkal ellátva, tömör fából 76*120*68 háttámlás szék, tömör fából, kárpitozott ülőke és háttámla, gumi vagy filc talppal. Ülőke: 42x42 cm, támlamagasság: 84cm. Ülőke magasság: 4548 cm. Méret: 200x90 cm. 10 cm vastagságú szivaccsal, ágyneműtartóval. Tömör fából, ágyráccsal, matraccal, ágyneműtartóval, bútorvilágos színben fa, több színben, tömör fából, nyitott polc, 1 db. ajtóval. Méret: 55*45*35cm polcos elem, variálható, nyitott polc, falra
APÁCZAI OKTATÁSI KÖZPONT
Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium
Főigazgatói Iroda BÚTORZAT Ssz.
Bútorzat megnevezése
darabszám
6.
Tanulói asztal(mobil)
56
7.
Fémvázas tanulói szék
56
8.
Tanári asztal
4
9.
tanári szék
2
10.
Könyves szekrény
4
11.
Tanári szék
2
12.
Ágyneműtartós ágy
2
13.
Éjjeli szekrény (komód)
2
14.
Akasztós szekrény
2
Rövid specifikáció csavarozható, tömör fából 60 fokos trapéz, felület mérete: 75x85x42, a váz 40 mm-es átmérőjű szürke acélcső, asztallap 18 mm-es laminált bükk szín azonos ABS élzárással. Szürke fémvázas szék, Lakkozott bükk rétegelt lemez ülőlap és háttámla, műanyag végzáró papucs. 7-es korcsoport szürke fémvázas tanári asztal, laminált bükk színű asztallappal azonos ABS élzárással. Mérete 120x75x68. Jobboldalon elhelyezett két zárható fiókkal. Görgős csillaglábú, gázliftes ülésmagasság állítású forgószék, fabetétes ülőlap és háttámla szürke kárpittal, karfával, magas (82 cm) háttámlával. Ülőszélesség 49,5 cm. bükk színű összeállítható elemes szekrénysor (180x100x50): 2 db üvegezett középről nyitható kétajtós szekrény 4 polcsorral, 2 db kétajtós középről nyitható zárt, kulccsal zárható szekrény 4 polcsorral háttámlás szék, tömör fából, kárpitozott ülőke és háttámla, gumi vagy filc talppal. Ülőke: 42x42 cm, támlamagasság: 84cm. Ülőke magasság: 4548 cm. Méret: 200x90 cm. Szivacsmatrac, mustársárga színű bútorkárpittal, felnyitható ágynemütartóval Bükk színű laminált, görgős lábbal, négy fiókkal, mérete: 68x47x43 cm. bükk színű laminált, egyajtós akasztós szekrény (180x50x50)
MŰSZAKI LEÍRÁS
APÁCZAI OKTATÁSI KÖZPONT
Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium
Főigazgatói Iroda
2. rész: „Apáczai Oktatási Központ intézményeinek működtetéséhez szükséges eszközbeszerzés.”
Az Apáczai Oktatási Központ intézményeinek működtetéséhez beszerzésére kerül sor, az alábbi főbb műszaki tartalommal:
szükséges
eszközök
A termékek megnevezései (a Gyártókkal együttesen) csak TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰEK, kizárólag a berendezések műszaki tartalmára, méretére, anyagára, minőségi színvonalára vonatkozó pontos megadása érdekében került kiírásra. Természetesen az Ajánlattevők a kiírt berendezésekkel azonos műszaki színvonalú, és méretű, anyagú termékkel helyettesíthetik, cserélhetik, kiválthatják a konkrétan megnevezett és meghatározott terméket. Ebben az esetben az ajánlatnak tartalmaznia kell a kiváltó termék pontos megnevezését, gyártmányleírását, minősítési besorolását, az összehasonlítást megkönnyítő fényképet (prospektust) is.
Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény ESZKÖZLISTA Ssz.
Eszköz megnevezése
db
1.
Tanulói helyiérték számoló
4
2. 3.
Tanulói törtkorong készlet Fanaptár
4 4
4.
Tangram
8
5.
Geometriai formák
4
6.
Geometriai formák
4
7. 8. 9. 10. 11. 12.
Kirakó keret Hatszög alakú kirakó keret Cubi Cup Schubitrix-hosszmérték Schubitrix-időmérték Schubitrix-súlymérték
6 4 2 2 2 2
Rövid specifikáció Erős műanyagból készült kézi mappa, helyiérték gyakorlására Színes műanyag készlet 25x25 cm-es keretben Az idő fogalmának minden részletére kiterjed 28 részes, logikai gondolkodás fejlesztésére, fából vagy műanyagból 5 mm vastag, dobozban 6 különböző színben, 250db-os, fantázia és térlátás fejlesztésre 10 mm vastag dobozban 6 különböző színben, 250db-os, fantázia és térlátás fejlesztésre Háromszög alakú, műanyag Hatszög alakú, műanyag Stratégiai, logikai társasjáték Dominó szabályaira épülő logikai játék Dominó szabályaira épülő logikai játék Dominó szabályaira épülő logikai játék
APÁCZAI OKTATÁSI KÖZPONT
Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium
Főigazgatói Iroda 13. 14.
Schubitrix szorzás Schubitrix osztás
2 2
15.
Számolószalag
2
16.
Mérleg
4
17.
Táblakörző
2
18.
Táblakörző
2
20.
Vetítővászon
2
21.
Virágmodellek
6
22.
Romankovics betűkészlet
1
Műveletek gyakorlása Műveletek gyakorlása Nevelői eszköz, 1-100-ig, tartós fehér műanyag, falra szerelhető, piros és kék jelzőkapoccsal, filctollal írható, törölhető Tanári demonstrációs műanyag mérleg két súlykészlettel, alkalmas szilárd anyagok és folyadék mérésére is. Táblakörző, mágneses lábbal, cm és fok skálával ellátott Táblakörző, tapadókorongos lábbal, cm és fok skálával ellátott Fehér, négyszögletű acéltok,falra és mennyezetre egyaránt felszerelhető, erős, négyrétegű üvegszál erősítésű "Matt White" szövet felület, körben 5 cm fekete kerettel. 16:9 esetén min. 60 cm fekete kifutóval.175 x 234 cm Szirom és a bibe kivehető. A virágok felépítését a bibe és a porzók működését látványosan szemléltethetjük. Tanítói betűkártyák 5 garnitúra mágnesfólia jelkészlettel
ESZKÖZLISTA - TORNAESZKÖZÖK srsz. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
Eszköz megnevezése
Darabszám
Kosárlabda Kosárlabda Kézilabda Kézilabda Labda Labda Ugrókötél Ugrókötél Focilabda Focilabda
30 20 20 20 40 40 60 30 20 10
11.
Kézilabdakapu
2
12. 13.
Kézilabdaháló Kosárlabdaháló
2 2
Rövid specifikáció 5-ös gumi 7-es gumi natúr bőr kölyök natúr bőr női 260mm, PVC 220 mm, PVC 2,5 méteres 3 méteres 5-ös gyakorló 5-ös teremfutball Fa kézilabda kapu mérete: 3×2 m, rögzíthető, háló nélkül. Kézilabdaháló ejtőhálóval Kosárlabdaháló/verseny
APÁCZAI OKTATÁSI KÖZPONT
Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium
Főigazgatói Iroda
Alapfokú Művészetoktatási Intézményegység ESZKÖZLISTA Ssz.
Eszköz megnevezése
Darabszám
1
alt szaxofon
1
2
tenor szaxofon
1
3
Xilofon
1
4
Gong
1
Rövid specifikáció Yamaha YAS-275 arany lakkozott, felső fisz, elülső f, acél rugók, a tölcsér díszítése: bélyegzett, állítható ujjtámasz, polyester gombok, össztömeg: 2.2 kg, szürke kemény tokban Prelude by Selmer TS710 arany lakkozott, felső fisz-es, fekete kemény tokkal, tartozékok: nyakló, fúvóka, szorító, kupak Adams Soloist XS2HV35, hangterjedelem: 3,5 oktáv (F4-C8), hanglapok: hondurasi rózsafa, 381/2 mm, rezonátorcsövek anyaga: fém, hangolás: A: 442 Hz, állványzat: állítható, hosszúság: 141 cm, alsó szélesség: 68 cm, felső szélesség: 35 cm, magasság állítható: 80-100 cm. Paiste Deco, 10” komplett, állvánnyal és verővel
Egységes Iskolai Intézményegység Döbröközi Általános Iskolája ESZKÖZÖK Ssz.
Eszköz megnevezése
darabszám
Rövid specifikáció
1
Kémia molekulák modellkészlet I.
1
atomkészlet bőröndben, 10 doboz, atomokat és kötéseket modellezhető hajlítható csövekkel
2
A fizika alapjai készlet
1
110 különböző részből álló készlet, 100 alapkísérlet végezhető, fő cél a fizikai kölcsönhatások bemutatása
3
10 részes átlátszó demonstrációs geometriai testkészlet Átlátszó síkidomok készlete
1
10 db vízzel, illetve homokkal feltölthető, átlátszó alakzatok,
1
450 darabból álló 15 alakzat típust tartalmazó készlet, geometria és területszámításhoz
Interaktív Földrajzi atlasz CD-sorozat (4CD)
1
Az Interaktív Földrajzi atlasz sorozat: Magyarország, Kárpát-medence;Európa; Európán kívüli kontinensek; A Föld
4
5
APÁCZAI OKTATÁSI KÖZPONT
Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium
Főigazgatói Iroda ESZKÖZÖK Ssz.
Eszköz megnevezése
darabszám
Rövid specifikáció
6
Interaktív Irodalom CD sorozat (4 CD)
1
interaktív irodalom 5-8.o részére, irodalomtörténet 5-6-7-8.o. számára 4 cd
7
Álló fogas fém
10
fém, 180 cm magas
8
Földgömb 25 cm átmérőjű
1
domborzati és politikai világító földgömb műanyag talp és meridián. Magyar nyelvű feliratokkal.
9
Vetítővászon
2
10
Cartographia földrajzi falitérképek
5
11
víz-levegő kísérleti eszköz
25
Fehér, négyszögletű acéltok, falra és mennyezetre egyaránt felszerelhető, erős, négyrétegű üvegszál erősítésű "Matt White" szövet felület, körben 5 cm fekete kerettel. 16:9 esetén min. 60 cm fekete kifutóval.175 x 234 cm falitérképek kerettel 160x120 cm Magyarország domborzata és vizei + vaktérkép (DUÓ) 1db Magyarország közigazgatása és közlekedése + vaktérkép (DUÓ) 1 db Vizek, vízpartok és rétek élővilága 1db Erdeink élővilága (2 db) víz levegő meghajtáskísérletekhez, átlátszó műanyag elemekkel
12
áramkör-tanulói építőkészlet
25
nyitott és zárt áramkörök, kapcsolások megépítéséhez
13
Alap optikai rendszer (PASCO)
5
Állítható lencse tartó Két 50 mm-es lencse Állítható lencse tartó Tárgypozíció Jelző Metrikus skála 1.16 m hosszú optika pad Optika fényforrás 100 mm-es lencse, tartóban 200 mmes lencse, tartóban
14
BMS 1001 FL JUBILEUM Tanulói mikroszkóp
5
Tanári/Tanulói mikroszkóp Szemlencse: széles látószögű, 10x/18 mm , zárolt Revolver: hármas Fej: 360° -ban forgatható
15
Molekulakészlet
10
Szerveskémiai tanulói molekulakészlet (bővített) 50 atom: 20 hidrogén, 12 szén, 6 oxigén, 4 halogén, 4 nitrogén, 2 kén, 1 foszfor, 1 fém és 62 különféle kötés műanyag dobozban
APÁCZAI OKTATÁSI KÖZPONT
Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium
Főigazgatói Iroda
Óvodai Intézményegységének Csikóstőttősi Tagóvodája ESZKÖZÖK Ssz. 1.
Bútorzat megnevezése
darabszám 1
2.
GO-GO egyensúlyozó "csodakerék" Multi mászóka fából
3.
Labdatenger
1
4.
Hordó
2
5.
Álló rajztábla
1
6.
Homokozó asztal
1
7.
Óvodai ritmuskészletek Hang memória fa
1
8.
Óvodai ritmuskészletek Guiro II.
2
9.
Óvodai ritmuskészletek Csengő rázogató
4
10.
2
11.
Óvodai ritmuskészletek Kézicsörgő Kesztyűbáb felnőtt kézre
10
12.
Kesztyűbáb gyerekkézre
15
13.
Egyensúlyozó út (görbe)
1
14.
Egyensúlyozó út (egyenes)
1
15.
"Pont átfér"-
1
1
Rövid specifikáció Mérete: belső átmérő 108 cm; Külső 134 cm; Anyaga: műanyag Méret: 320x153x120 Igényes kivitelezésű, stabil mászóka csúszdával, kúszó-mászó résszel Kör alakú; Mérete:180 cm átmérőjű; 16 elemből összerakható medence; 52 cm magas; Anyaga: műanyag; Tartozéka: 1000 db golyó Mérete: 55x80 cm; Anyaga: színes műanyag; külés beltéren egyaránt használható Mérete: 125x72 cm; Anyaga: törhetetlen plexi; fa kerettel Mérete: 37x27 cm; Anyaga: törhetetlen üveg, bükk fakerettel; Tartozéka: szilicium homok és írókák (Homoksziget) Mérete: 15x29 cm; Anyaga: fa; A hangadó fa eszköz tartozéka: 8 db hangdoboz - mérete: 6,5x6,5 cm Hagyományosan a latin zenékben használt ütőhangszer. Anyaga kb.:25 cm-es bordázott,keményfa cső, amit egy erre rendszeresített ütővel kocogtatunk vagy reszelünk. Mérete: 18 cm; Tartozéka: 13 csengettyű; mozgásfejlesztéshez, játékokhoz, mondókákhoz használható csengő kézi csörgő 3 csörgővel; Anyaga: műanyag Mérete: 19 cm; Anyaga:textil.10 különböző figura: 1 apa, 1 anya, 1 fiú és 1 lány gyerek, valamint különböző állatfigurák Mérete: 16 cm; Anyaga: textil; 10 különböző figura: 1 apa, 1 anya, 1 fiú és 1 lány gyerek, valamint különböző állatfigurák görbe Mérete:40×13×7 cm (8 db-os készlet); Anyaga: színes műanyag egyenes Mérete:49×13,5×7 cm (8 db-os készlet), Anyaga: színes műanyag kézügyesség, mozgáskoordinációs fejlesztő eszköz, Mérete: 100×20×26 cm; Anyaga: fa; Tartozéka: 16 db építő elem; 7 különböző méretű alagút
APÁCZAI OKTATÁSI KÖZPONT
Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium
Főigazgatói Iroda ESZKÖZÖK Ssz.
Bútorzat megnevezése
darabszám
16.
Homok-víz asztal
1
17.
Takarófólia homokozóra 300×300
1
Rövid specifikáció Mérete: 89x63x44-58 cm; Anyaga: erős, átlátszó műanyag, ami feltölthető vízzel és homokkal, Tartozéka: 1 db állvány, aminek a fedele alsó polcként is használható; Az állvány két lábán kerék van a könnyebb mozdíthatóság érdekében. Ezeket a kerekeket fékezni lehet, így játék közben stabilan áll. Mérete: 300x300 cm, Anyaga: vízhatlan, UV álló; tartós műanyag; rögzíthető; Tartozéka: rögzítő tüske és kötél
Óvodai Intézményegységének Kaposszekcsői Tagóvodája TECHNIKAI ESZKÖZÖK Ssz.
Bútorzat megnevezése
darabszám
1.
Digitális fényképezőgép N
1
2.
Mini hifi N
2
Rövid specifikáció 10 MP; digitális kép stabilizátor; mozgóképfelvétel; arcfelismerő funkció; 3xoptikai zoom MP3, CD, magnókazetta lejátszására alkalmas;
MOZGÁSFEJLESZTŐ ESZKÖZÖK Ssz.
Bútorzat megnevezése
darabszám
Rövid specifikáció Mérete: 2 m; Anyaga: tömör fenyő; Színe: natúr Mérete: 200x62 cm; Anyaga: fenyő-és bükkfa; Színe: natúr Mérete: 65x40x35 cm; Anyaga:fenyőfa alap; műbőr tető jó minőségű mászóháló erős csomózással Mérete:200x100x10 cm; Anyaga: szivacs, műanyag huzattal Mérete: belső átmérő 108 cm, külső 134 cm; Anyaga: műanyag; Mérete: 130x180 cm; Anyaga: fa (kül- és beltéri használatra), Tartozékok: 6 oldalú-tűzoltócső, létra, lépcső, kötéllétra, mászó fal, mászó kötél Mérete:200x200x50 cm; Anyaga: habszivacs, erős, időtálló műanyaggal bevonva
1. 2.
Tornapad Bordásfal
4 5
3.
Tornazsámoly
2
4. 5.
Ayres háló Torna szőnyeg
1 2
6.
Go-Go egyensúlyozó
1
7.
Többfunkciós multi mászóka
1
8.
Sarok medence
1
APÁCZAI OKTATÁSI KÖZPONT
Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium
Főigazgatói Iroda MOZGÁSFEJLESZTŐ ESZKÖZÖK Ssz.
Bútorzat megnevezése
darabszám
Rövid specifikáció
9. 10. 11. 12.
Labda golyófürdőbe Gyermek gyűrű Csomós mászókötél ROTICOM lyukas oldal elem
2000 2 1 54
13.
ROTICOM kis csúszda
1
14.
ROTICOM összekötő cső
5
15.
ROTICOM létra
2
16.
ROTICOM tető elem
4
17.
1
18.
ROTICOM 45 fokos mini csúszda ROTICOM kétfunkciós elem
19. 20.
Torna karika Greifswald I.
25 1
21.
Kétkerekű roller
12
22. 23.
Egyensúlyozó tölcsér Trambulin (átmérő 100cm)
1 1
Mérete: 6 cm; Színes Mérete:18 cm átmérő, Anyaga: fa Mérete: 4 m; Anyaga: kenderkötél Mérete: 66x66x62 cm; Anyaga: időtálló, kemény műanyag; színes Mérete: 175x50x25 cm; Anyaga: masszív műanyag; színes Mérete:132x66x62 cm; Anyaga: kemény műanyag; színes Mérete: 66x66x62 cm; Anyaga: kemény műanyag; színes Mérete:65,6x66x39,4 cm; Anyaga: kemény műanyag; színes Csúszda, mászóka és bújócska egyben. Anyaga: kemény műanyag; színes Funkciók: létra és csúszda; Anyaga:műanyag; színes Mérete: 50cm átmérő; Anyaga: műanyag; színes Anyaga: bükkfa; Színe: natúr; Tartozékai: 2 db létra; 2 db állvány; 1 db csúszda Anyaga: erős, fém váz; tartós műanyag kerék, fém betéttel Mérete: 75x14 cm; Anyaga: műanyag Mérete: átmérő 100cm; Anyaga: erős műanyag, fém lábak
2
FEJLESZTŐESZKÖZÖK Ssz. 1.
Bútorzat megnevezése Festőablak játék egész alakos
darabszám 2
2.
Festő állvány
2
3.
Kréta táblás bábszínház
1
4.
Barkács asztal
2
Rövid specifikáció Mérete: 61x120 cm; Anyaga: bükkfa keret; biztonsági üveg; Mérete: 51x61x100 cm; Anyaga: fa keretben, tartós műanyag és fa tábla; kréta tábla és mágnes tábla; Mérete: 70x30x115 cm; Anyaga:stabil fa; Tartozéka: kréta tábla Mérete:42x45x60 cm; Anyaga: kemény fa lap; fém lábak
APÁCZAI OKTATÁSI KÖZPONT
Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium
Főigazgatói Iroda FEJLESZTŐESZKÖZÖK Ssz. 5. 6. 7.
Bútorzat megnevezése Fa vasúti összerakó Nyolcszögletes nagyméretű építő Bolyongolyó
darabszám 2 6
8.
Kastély fából
2
9.
Homokozó és vizes asztal
2
10.
Festmény szárító guruló kocsi
2
11. 12. 13. 14.
Egész alakos tükör Sárga nagyító Nagyító doboz Fonott babakocsi
1 5 5 2
15. 16.
Kezdő mérleg Macis doboz
2 2
17.
Vidám kalapács
2
18.
Pálcika rajzoló
2
19. 20. 21. 22. 23.
Cselekvések Melléknevek Igekötők-névutók Ellentétek Tájépítészet
2 2 2 2 2
24. 25. 26. 27.
Moire játék Tactilo Árnyék építés Tükröződés
1 1 1 2
28.
Test játék
1
29. 30.
Fogaskerék park Bunny babák
2 1
31.
Lego nagy építő lap
4
2
Rövid specifikáció Anyaga: kemény fa; Készlet:100 db-os Mérete: 11x35 cm; Anyaga: műanyag; Készlet: 12db Anyaga: műanyag;Tartozékok:100 db elem; 6 db golyó; +2 db alap lap; Mérete: 61x61x55 cm; Tartozékok:kötéllépcsők, lehajtható híd, király, királynő, 7 db lovag Mérete: 89x63x44-58;Anyaga: erős, műanyag, ami feltölthető vízzel és homokkal; Színe: kék; Tartozékai: 1 db állvány, aminek a fedele alsó polcként is használható; az állvány két lábán kerék van, amiket fékezni is lehet Mérete:35x37x83cm; 30 rekeszes; Anyaga: fa állvány, műanyag szárító keretek Mérete:110x72 cm; Anyaga: törés álló tükör Mérete:18x8,5x3 cm Mérete:7x7x7,5 cm Anyaga: vesszőből fonott tető; fém alváz; gumi kerék Anyaga: fém váz, műanyag tető Tartozéka: 96 db különböző méretű műanyag maci Tartozéka: 2 tábla; 150 db forma; kalapács; Mérete:25x30 cm; Tartozéka: 275 db fa pálcika, karika; 24 féle kártya Tartozéka: 35 kártya Tartozéka:35 db kártya Tartozéka: 35 db kártya Tartozéka: 40 db kártya Tartozékai: 25 db faelem; 11db feladat kártya; 1db alap lap Tartozék: 10-10 db minta, 20 db feladatkártya Tartozékok: 32 db különböző fa forma Mérete: 31,5x23,5x12,5 cm; Tartozéka: 14 db kártya, 1 db tükrös könyv, 28 db figura Mérete:140x210 cm szőnyeg; Tartozékok: dobókocka; 48 db kártya Tartozék elemek: 130 db, Anyaga: műanyag készlet 32 cm 4 db; Anyaga:erős műanyag, mosható Mérete:48x48 cm, fejes
APÁCZAI OKTATÁSI KÖZPONT
Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium
Főigazgatói Iroda FEJLESZTŐESZKÖZÖK Ssz. 32. 33. 34. 35.
Bútorzat megnevezése Lego alap elemek Lego kastély Kotrógép Billenthető teherautó
darabszám 2 2 2 2
36.
Dömper
2
37.
építsünk várost
1
38.
rugós libikóka
1
39.
mesekuckó
1
Rövid specifikáció Tartozék: 650 db építő készlet 137 db Mérete:57 cm; Anyaga: rugalmas műanyag Mérete: 28,5x19,5x16 cm; Anyaga: rugalmas műanyag billentős; Mérete:38x24.7x20 cm; Anyaga: rugalmas műanyag komplett szett Tartozékok: 163 db fa elem; 60X60 cm alaplappal 4 személyes kültéri játék; Anyaga: fém váz, fa lappal Mérete: 180x200 cm, hatszögletű; Anyaga:fa, időjárás álló, kültéri használatra; Beépített, rögzített tartozékai: köríves beépített pad, rögzített asztal
ESZKÖZÖK Ssz. 12.
Bútorzat megnevezése Szőnyeg
darabszám 2
13.
Szőnyeg
1
14.
Szőnyeg
3
Rövid specifikáció Mérete: 500x400 cm; Anyaga: könnyen kezelhető, tisztítható, egyszínű, nem gumírozott aljú. Mérete:600x400 cm; Anyaga: könnyen kezelhető; tisztítható, egyszínű, nem gumírozott aljú Mérete: 200x300 cm; Anyaga: könnyen kezelhető; tisztítható, egyszínű, nem gumírozott aljú
Kollégiumi Intézményegység TECHNIKAI ESZKÖZÖK Ssz. 1.
Bútorzat megnevezése HI-FI torony
darabszám 1
Rövid specifikáció Lejátszható audiaó formátumok: MP 3, WMA . Lejátszható formátumok: DIVIX DVD+R, DVD+RW, DVD-R, DVD-R DL, DVD-RAM,
APÁCZAI OKTATÁSI KÖZPONT
Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium
Főigazgatói Iroda TECHNIKAI ESZKÖZÖK Ssz.
Bútorzat megnevezése
darabszám
2.
DVD lejátszó/felvevő
2
3. 4.
Mikrofon Erősítő
1 1
5.
TV készülék
6
6.
56
10. 11. 12. 13.
Ágynemű garnitúra diákok részére Fali fogas szobába diákok részére Álló fogas szobába diákok részére Hulladékgyűjtő szobába diákok részére Éjjeli lámpa tanulónak Tükör tanulói szobába Ruhaszárító tanulói szobába Függöny tanulói szobába
14.
sötétítő tanulói szobába
28
7. 8. 9.
9
28 28 28 56 28 28 28
Rövid specifikáció DVD-RW, DVD-Video, MPEG4, CD, CD-R, CD-RW, audio-CD, JPEG -Zenei terhelhetőség: min. 2*60W-Csatlakozók: antenna, HDMI kimenet, fejhallgató, Scart kimenet, USB 2.0 magyar használati kézikönyv -DVD-s mikro HiFi, 2x 80W, MP3, WMA, DivX lejátszás, USB (JVC UX-G980) DivX/MPEG4 kompatibilitás - Média kompatibl: DVD-videó, DVD-RAM, DVD+RW, DVD-RW, CD, MP 3, JPEG lejátszás -Belső merevlemez DVB-T és analóg tuner - audio/videó ( RCA ) és RF kábelek, magyar használati kézikönyv samsung dvd HR777 full Hd divx M7 5m kábellel hi-fi stereo 2x30W audiobemenet, fejhallgatókimenet - pár hangfal meghajtására, min. 2*80W - Alapszintű, Hi-Fi kialakítású erősítő, bemenetválasztóval - mikrofon bemenet - Frekvencia átvitel 20-20000 Hz Toshiba 22AV616DG LCD televízió. A 1366 x 768 pixeles felbontást, 20 000:1 dinamikus kontrasztarányt és Active Vision videókezelést HD Ready LCD TV -Képernyő méret: min. 22" ( 56 cm ) - Audió teljesítmény: min. 2 x 3 Watt Scart, RCA bemenet pamut-pehely párna (70x80), pamut-pehely paplan (135x200) Fali:fém fogas , fa alátéttel Álló: fémfogas álló fa lábakkal. Fali:fém fogas , fa alátéttel műanyag 30 literes, billenő fedeles fali lámpa, nikkel fémvázzal, fehér lámpaburával 30x40 cm, fa kerettel Álló, gurítható, fémvázas, négy oldalra kinyitható Függöny: fehér 360 cm széles, 200+/- 20 9cm magas
A pontos méret a teljesítés előtt a Megrendelővel egyeztetendő.
APÁCZAI OKTATÁSI KÖZPONT
Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium
Főigazgatói Iroda TECHNIKAI ESZKÖZÖK Ssz.
15. 16. 17. 18. 19. 20.
Bútorzat megnevezése
Vasaló, nemenként és szintenként Vasalóállvány, nemenként és szintenként Hűtőszekrény tanulók részére, nemenként és szintenként Ágynemű garnitúra nevelői szobába Ágytakaró (pléd) nevelői szobába Ágyneműhuzat-garnitúra nevelői szobába
darabszám
4 4 4 2 2 2
21.
Szekrény
2
22.
2
23.
Hulladékgyűjtő szobánként nevelői szobába függöny nevelői szobába
24.
sötétítő nevelői szobába
2
25.
Hűtőszekrény nevelői szobába
2
26.
Mikrohullámú sütő
2
27.
Éjjeli lámpa nevelői szobába
2
10 11 12
2
Rövid specifikáció Sötétítő függöny: anyagában mintás narancs színű 360 cm széles, 200+/- 20 10cm magas 1400W vasaló 121x38 cm fémvázas vasalóállvány ujjvasaló résszel 140 literes normál és 80 literes fagyasztó résszel, A+ energiaosztályú Pamut-pehely párna (70x80), pamut-pehely paplan (135x200) természetes szálból 150x200 cm, színe: Drapp (vagy vele harmonizáló szín) 2 részes napsárga színű pamut, két darabos (70x80 cm méretű párnához, 135x200 cm méretű paplanhoz) bükk színű laminált, alul zárt, kulccsal zárható középről nyíló kétajtós kétsoros polc, felül nyitott középen felezett kétsoros polc (180x100x50) műanyag, 30 literes, billenő fedeles Függöny: fehér 360 cm széles, 200+/- 20 11cm magas Sötétítő függöny: anyagában mintás narancs színű 360 cm széles, 200+/- 20 12cm magas 140 literes normál és 80 literes fagyasztó résszel, A+ energiaosztályú 24 literes 800 W teljesítményű digitális, forgótányéros, grillező funkcióval, fehér színű mikrohullámú sütő fali lámpa, nikkelezett fém vázzal, fehér füstüveg burával
A pontos méret a teljesítés előtt a Megrendelővel egyeztetendő. A pontos méret a teljesítés előtt a Megrendelővel egyeztetendő. A pontos méret a teljesítés előtt a Megrendelővel egyeztetendő.
APÁCZAI OKTATÁSI KÖZPONT
Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium
Főigazgatói Iroda