Aikido és a harmónia ereje, avagy
Oszkár átváltozása
Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában
Előszó Ezt a történetet közel huszonöt évvel ezelőtt vetettem papírra. Akkoriban olvastam egy könyvet, amely a harcművészetekről szólt, és gyermekek számára írták. Egy olyan fiúról szólt, akit sokszor elnáspángoltak a társai, egészen addig, míg végül megelégelte, s olyan erőssé edzette magát, hogy ő verte meg a támadóit. Úgy éreztem azonban, hogy amit az Aikidóban tanultam, sokkal értékesebbnek bizonyulhat arra, hogy megosszak belőle egy-két gondolatot másokkal is. Így hát megírtam ezt a történetet. Chas valamikor húsz évvel ezelőtt készítette első néhány rajzát, s húsz évbe tellett, hogy rávegyem őt, készítse el a még hiányzókat. Persze, ez az én ügyetlenségem volt, nem az övé. Ezután pedig eltelt öt év is, mire digitális formát öltöttek. Most, végre hozzátehettük az utolsó öt képet is, s a könyvecskét, amelyet oly hosszú ideje dédelgettem, valahára a kezedben tarthatod: „Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása” Ha úgy találod jónak, kérlek, ne habozz, nyugodtan add tovább barátaidnak!
2
Péntek volt, és Oszkár őrülten dühösnek érezte magát. Dühös volt a szüleire: Miért nem adtak neki valami normális nevet?
S ugyanekkor dühös volt önmagára is, amiért gyáva nyúlként viselkedik, mikor a társai csúfolják őt. 3
Eldöntötte, hogy a legközelebbi alkalommal, mikor valaki piszkálni fogja őt a neve miatt, azonnal bepancsol neki egyet. Nem kellett sokat várni az alkalomra. Hétfőn, az ebédlőben kezdődött. Két fiú épp mellette ment el, mikor ő egyedül üldögélt. Egyikük odaszólt neki: „Uszkár!” A másik pedig folytatta: „Vízkár!” célzásként, merthogy még nem tud úszni. Az előző még hangosan megjegyezte: „Ilyen nevem lenne, tuti megváltoztatnám.” Őrült dühös lett, de egyben tehetetlen is, mert mindketten nagyobbak voltak nála. De mikor a második fiú még utoljára odaszólt: „Mi lehet anyukád neve? Ursula?” - Oszkár végleg elveszítette önuralmát.
4
Mielőtt bárki felfoghatta volna, hogy mi történik, hirtelen fölugrott, a fiúra vetette magát, és egy hatalmas ütéssel leterítette.
5
A másik gyerek döbbenten állt mellettük. Kis idő múlva mikor az előző fiú feltápászkodott a földről, magához térve és iszonyúan feldühödve, éppen egy tanár lépett az ebédlőbe.
Oszkár hamarosan az igazgatói irodában találta magát.
Iskola után bent kellett maradnia, mert az igazgató úgy gondolta, az, hogy valaki csúfolódik, nem elég indok arra, hogy megverjék. De ez csak a bajok kezdete volt. Lekéste a busz, és egyedül kellett hazagyalogolnia.
Kitaláljátok, ki várt ott rá?
6
A két fiú, akikkel összeszólalkozott, sőt még egy barátjuk is csatlakozott hozzájuk. A fiúnak, akit megütött, egy nagy, fekete monoklija volt.
És ekkor Oszkár igazán megijedt! Szaladni kezdett, miközben hallotta maga mögött az egyre közeledő lépteket.
7
8
Hirtelen érezte, hogy egy kéz megragadja az ingét. Megpróbálta kiszabadítani magát, de nem sikerült.
A három fiú körülvette őt. A szíve hevesen vert, akár egy katonai dob. Az a fiú, akit megütött, most közelebb lépett.
Két kezével olyan erősen meglökte Oszkárt, hogy azonnal elesett.
Félt felkelni, és éppen ordítani akart, mikor egy kiáltást halott: „Hagyjátok abba!”
9
Oszkár és a három fiú megfordultak, s egy lány állt előttük, ő kiáltott az imént.
Magasabb lehetett Oszkárnál, de nem sokkal; viszont kisebb, mint a két nagyfiú.
10
Közéjük lépett, a kör közepébe, épp Oszkár orra előtt. Az egyik fiú felkiáltott: „Tűnj el!”, és megpróbálta félrelökni.
Ugyanebben a pillanatban a lány villámgyorsan oldalra fordult, és a karjánál fogva lenyomta őt. Legnagyobb meglepetésre, a fiú a földön találta magát.
11
A lány hátralépett, miközben egyáltalán nem tűnt rémültnek. „Hagyjátok őt békén!” mondta, de ekkor egy másik fiú hirtelen megragadta őt a karjánál fogva.
A lány azonnal elkapta őt a szabad karjával, tett gyorsan egy kört, és ledobta a földre.
12
A fiú felkiáltott fájdalmában, amikor leesett a földre, de amint a lány elengedte, elmúlt a fájdalom.
A három fiú egymásra nézett, majd a lányra, majd újra összenéztek. Ezután Oszkárt látták, aki valahogyan most sokkal bátrabbnak látszott, mint az imént. S hirtelen futásnak eredtek.
Oszkár megkönnyebbült, hogy megmentették, de zavarban is volt, hogy pont egy lány védte meg, mikor ő közben annyira gyáván viselkedett.
„Köszönöm”, ennyi volt mindössze, amit mondani tudott.
13
A lány megmondta neki, hogy őt Annának hívják, és megkérdezte az ő nevét. Séta közben Oszkár elmesélte az egész történetét.
Végül, nagy nehezen, megkérdezte Annát, hogy az előbbieket hogyan csinálta.
14
„Egy japán harcművészetet tanulok, Aikido a neve”, válaszolta. „Arra tanít, hogy hogyan védjük meg magunkat anélkül, hogy harcba bocsátkoznánk másokkal. Épp az edzésre mentem, mikor megláttam, hogy azok a fiúk bántani akarnak.”
„Óh!”, kiáltott fel. „Most jut eszembe, sietnem kell, talán már el is késtem!”
S még megkérdezte, „Van kedved velem jönni?”
„Még szép!”, válaszolta Oszkár, és azon nyomban futni kezdtek az Aikido-iskolába.
15
16
Mikor megérkeztek, Anna megmutatta, hogyan kell meghajolni, és azt is elmondta, úgy illik, hogy meghajolunk minden alkalommal, mikor belépünk vagy elhagyjuk a „dojót”, ami az iskola japán elnevezése.
Anna egy férfi képe felé hajolt meg. Azt mondta, így mutat tiszteletet O-Sensei-nek, a képen lévő férfinak, az Aikido alapítójának. Oszkár meghajolt, ahogyan a lány, majd beléptek a dojóba.
17
„Ő a tanár”, mutatott a lány egy férfira. „A neve Robi, de mi Sensei-nek hívjuk, ami japánul tanítót jelent.”
18
Anna bemutatta Oszkárt a többieknek. A tanító üdvözölte, és azt mondta, hogy szívesen fogadják, ha leül és megnézi az órát, ami már éppen elkezdődött. A gyerekek néma csöndben ültek egymás mellett. A tanító leült eléjük, s mindannyian meghajoltak O-sensei felé. Ezután a diákok felé fordult, és egymás felé is meghajoltak, megkezdve ezzel a foglalkozást.
19
Néhány bemelegítő gyakorlat után tanulni kezdték a gurulást. Oszkárt lenyűgözte, hogy milyen könnyedén hajtották végre a feladatokat. Azután a tanító bemutatott egy Aikido-technikát.
20
Miután a gyakorlatot bemutatta, a tanulók meghajoltak felé, majd mindegyikük választott egy partnert, s miután egymás felé is meghajoltak, elkezdték gyakorolni az imént látott feladatot.
Amikor valaki elveszítette az egyensúlyát, ahelyett, hogy elesett volna, gurult egyet, majd egyensúlyát visszanyerve felállt.
Oszkár csodálatosnak találta ezeket a gyakorlatokat. És nem volt kétsége, hogy Anna volt az egyike a legügyesebb diákoknak.
21
Olyan könnyűnek és lágynak tűntek a mozdulatok. Nem is hitte volna, ha Annától nem látta volna, hogy milyen jól működik mindez, amikor szükség van rá. Az óra után a lány elmesélte a tanítónak és társainak Oszkárral való megismerkedésének történetét. A Sensei arcán látszott, mennyire büszke Annára. Ezután megkérdezte Oszkárt, hogy szeretné-e kipróbálni az Aikidót. Adott is neki rögtön egy papírt, amellyel a szülei beleegyezését kell elkérnie. A következő napon a fiú újra eljött, már az első edzés díjával, és a szülei írásbeli engedélyét is magával hozta.
22
Robi, a Sensei, megtanította őt az ellazulásra és a középpont használatára.
Elmagyarázta Oszkárnak: „Amikor mérgesek leszünk vagy megijedünk, elveszítjük a középpontunkat.”
„Amikor idegesek leszünk, helytelen dolgokat cselekszünk. Elveszítjük az egyensúlyunkat, s nemcsak a testünkben, hanem a lelkünkben is.”
23
24
Gyakorolták, hogyan összpontosítsanak, és hogyan lazuljanak el, a súlypontjukat lesüllyesztve, miközben társaik megpróbálták finoman ellökni őket. Amikor ellazultan és összpontosítva álltak, erősek voltak. Amikor azonban ellenálltak és megpróbáltak visszafelé nyomni, mindig elvesztették az egyensúlyukat.
Oszkár ügyesen gyakorolt, de amikor a Sensei próbát tett vele, mégis kibillent a helyzetéből. Addig gyakoroltak ezután, amíg nyugodt tudott maradni és megőrizte a középpontját.
25
Ezután a gurulást kezdték el gyakorolni. Persze Oszkár azonnal elszédült.
Több foglalkozásba is beletelt, mire végül megtanulta, hogyan maradjon könnyed, és hogyan tartsa meg a középpontját gurulás közben is. Ezután képes volt akár az egész termen körbegurulni és felállni az egyensúlya elvesztése nélkül.
26
A gurulás és esés-gyakorlatok mellett technikákat is tanultak megragadások, lökések, rúgások ellen, és végül „randori”, azaz csapatos támadás kivédésére.
Amikor vége lett az iskolának és elkezdődött a nyári szünidő, naponta két edzésre is elment. Szerencséje volt, mert ezalatt, egészen őszig, nem kellett találkoznia azokkal a fiúkkal.
27
Mindent meg akart tanulni, ezért nagyon figyelt és összpontosított mindenre, amire a Sensei oktatta. A tanítónak pedig igazán könnyű dolga volt, mert Oszkár nagyon lelkes diáknak bizonyult. Megtanulta, hogy a harc még több harchoz vezet, és ugyanakkor a harc legtöbbször nyugodt, szeretetteljes viselkedéssel elkerülhető. „Az emberek általában a tiszteletre tisztelettel válaszolnak, különösen, ha tiszteletet sugárzol feléjük annak ellenére, hogy ők megsértettek téged.” Oszkár kicsit elszégyellte magát, hogy úgy elveszítette a fejét, amikor azok a fiúk kigúnyolták.
28
Végül eljött az ősz, és megkezdődött az iskola. Már rögtön a legelső napon összefutott a fiúkkal, akik úgy kicsúfolták.
29
Azonnal odamentek hozzá, és piszkálni kezdték. Örült, hogy már tudja, hogyan kell nyugodtnak maradni, és a középpontot megtartani. Csak állt ott, és nézte őket. Nem tudták feldühíteni. Végül azt mondta: „Biztos ti sem örülnétek, hogyha valaki kigúnyolná a neveteket, vagy csúfolná az anyukátokat. Én sem örültem neki. Elveszítettem a fejemet, ezért ütöttelek meg.” „Sajnálom, hogy nem tudtam jobban kezelni a piszkálódásodat. Sajnálom, hogy bántottalak. Nem lettem tőle boldog, hogy megütöttelek, de azt sem hiszem, hogy neked jobb lett azzal, hogy sértegettél engem.” „Talán idén jobban ki fogunk jönni egymással. Mindenesetre én remélem, hogy így lesz.” Ezután elsétált onnan.
30
A három fiú csak bámult utána. Jobban meglepődtek a mostani viselkedésén, mint akkor, mikor egy lány legyőzte őket.
Másnap az egyik fiú odament Oszkárhoz, és megkérdezte tőle, miért tűnik annyira másnak, mint azelőtt. Oszkár mesélt neki az Aikidóról.
Néhány nap múlva a három fiú váratlanul megjelent a dojóban, hogy ők is megnézzék az edzést.
31
Oszkár és a tanító üdvözölte őket. S mert tetszett nekik az edzés, meg is kérdezték, hogy csatlakozhatnak-e a csoporthoz. A tanító megígérte, hogy ha a szüleik beleegyeznek, szívesen fogadja őket.
32
Amikor következő nap is eljöttek, a Sensei megkérte Oszkárt és Annát-t, hogy mutassák meg nekik a gurulást. S végül pedig, idővel, ahogy múltak a hetek, a közös gyakorlás során jó barátokká váltak Oszkárral.
A következő szombaton Oszkár az első vizsgája letételére készült. Két szál virágot hozott. Az egyiket O-Sensei képe alá, egy vázába rakta.
Nagyszerű minősítéssel tette le a vizsgáját.
33
Vizsga után odament Annához, és átnyújtotta neki a másik virágot. „Köszönöm” - a lány csak ennyit tudott mondani. És egymásra mosolyogtak.
34
A Mester szavai „Emlékeztetni szeretném az embereket arra, hogy hallgassanak az Aikido üzenetére. Az igazi szeretet útján nincsenek ellenségek. Nincsenek ellentétek. Az Aikido pedig az igazi szeretet megvalósítása. Nem arra való, hogy másokat megváltoztassunk, hanem arra, hogy a saját elménket irányítani tudjuk. Az Aikido lényege az, hogy harmóniába kerüljünk a világegyetem mozgásával, és eggyé váljunk magával az Univerzummal. Ez az Aikido, ez az Aikido küldetése, s ez legyen a te küldetésed is.” Morihei Ueshiba, O-Sensei Az Aikido alapítója
http://aikido.freeblog.hu
35
