ÁGYÚTORONY (Rondella)
– XV. századi lôportörô mozsár – Salétromfôzô üst (XVI–XVII. sz., Dobó István Vármúzeum) – Salétromtörô kôkaspó (XVI. sz., Corvin János Múzeum) – Famozsár mozsárütôvel (XVIII. sz., Orlai Petrics Soma Gyûjtemény) – Kén, salétrom és faszén a lôporgyártás alkotóelemei – XV. századi ágyúfogat – Szakállas puskacsövek (XV–XVI. sz., Dobó István Vármúzeum, Magyar Nemzeti Múzeum) – Gátágyú (XVII. sz., Déri Múzeum) – Bombaváz (XVII. sz., Magyar Nemzeti Múzeum) – Rudas ágyúgolyó (XVII. sz., Magyar Nemzeti Múzeum) – Golyóöntô forma (XVI. sz., Erkel Ferenc Múzeum) – Bombatöredék, „Buma” (XVI. sz., Erkel Ferenc Múzeum) – Tüzesfazekak, bombák (XVI. sz., Erkel Ferenc Múzeum) – Tüzérek ábrázolása a gyulai vár ostrománál (Erkel Ferenc Múzeum) – Ágyúgolyók (XVI–XVII. sz., Erkel Ferenc Múzeum) A térben: – XVI. századi kézi lôpormalom rekonstrukciója (Corvin János Múzeum)
K Á P O L N A
A KÖZÉPKORI KÁPOLNA A gyulai vár jeles helyisége a várkápolna, az épület egyetlen terme, melyet biztonsággal azonosítani tudunk. A kápolnát 1445. június 10-én szentelte fel Miklós tripolisi püspök, egri segédpüspök az Apostolfejedelmek tiszteletére. A püspök engedélyezte, hogy a kápolnában búcsút is lehessen nyerni, mindazoknak a híveknek, akik ôszinte gyónást végeznek és a kápolnát az Úr ünnepein, azonkívül Szent Mihálykor, Keresztelô Szent János és Péter Pál apostolok napján, Mindenszentek ünnepén, Halottak napján, a kápolna felszentelésének évfordulóján, továbbá bármelyik vasárnap a kápolnát ájtatosság céljából felkeresik, vagy esteli harangszóra térden állva három Üdvözlégy Máriát és egy Hiszekegyet imádkoznak a két apostolfejedelem tiszteletére, minden alkalommal negyvennapi búcsúban részesüljenek. Hozzájárult továbbá, hogy ha a várbeli és vár körüli betegek a városi templomba nem juthatnak el, akkor a kápolnában hallgathassanak szentmisét. Legrészletesebb várleltárunk, az 1528. évi az alábbi tárgyakat sorolja fel a kápolnában: „3 db selyem (samlyoth) oltártakaró, 1 db fehér oltárterítô szintén selyembôl, 1 db papi ruha, 2 db régi oltárterítô, 1 db piros színû papi ruha tartozékaikkal együtt, 1 db zöld papi ruha, 1 db régi ruha, tartozékokkal, 1 db szintén használt ruha tartozékokkal, 1 db aranyozott ezüst láda, amely ôrzésre szolgál, 1 db ezüst kehely, 1 db ezüst tálka, 1 db ostya abrosz, 1 db vörös selyembôl készült oltárterítô, 2 db réz gyertyatartó, 1 db rézbôl készült csengô, 1 db régi, pergamenekbôl készült misekönyv, 1 db nyomtatott misekönyv, 2 db ón ampolna”.
1494. július 30-án Corvin János – a határvédelemre fordított – 5200 forint tartozása fejében átadta Bakócz Tamás egri püspöknek, késôbbi esztergomi érseknek, a gyulai várban ôrzött feszületét ereklyetartójával együtt, azaz a Corvin- vagy Mátyás-kálváriát. Jelenleg az Esztergomi Fôszékesegyházi Kincstár felbecsülhetetlen értékû mûkincse. A kálvária másolatát Fábry Attila készítette.
BÖRTÖN (kivégzôeszközök)
1. Pallosjog jelvénye pallossal (XV. sz., Szántó Kovács János Múzeum, illetve rekonstrukció) 2. Középkori kivégzési módok (1509) 3. XIX. századi oszlopakasztófa kampóval, összeszûkülô létrával és zsámollyal (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) 4. Bott Ferenc hóhérnak, Damjanich János aradi vértanú kivégzôjének adott bizonyítvány (1849) 5. XIX. századi oszlopakasztófa vasszerkezettel (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) 6. XVI. századi lefejezô tôke lefejezô bárddal (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) 7. XVI. századi hóhérpallos (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) 8. XVIII. századi hóhérszék (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) 9. Az elsô magyar lefejezés ábrázolás. II. (Vak) Béla kivégezteti az ôt megvakíttató fôurakat (1131) 10. XVI. századi oszlopos kerékbetörô kerék (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) 11. XVI. századi csonttörô kerék éllel (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) 12. Kerékbetörés (kassai táblakép, 1480 körül) 13. XVII. századi karók kötéllel (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) 14. Pápa várát a töröknek átadni akaró vallon zsoldosok karóba húzása 1600-ban 15. XVII. századi oszlop kötéllel és máglyával (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) 16. Pika Gáspár és társainak kivégzése (1672) 17. XVII. századi horogravetô állványzat, horoggal és kötéllel (rekonstrukció, Corvin János Múzeum)
14 13 15
12 11
16
10
9
8
17
6
5
7
4
3
2
1
BÖRTÖN (kínzókamra)
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17.
XV. századi kínzóeszközök XVIII. századi kínzólétra (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) Égetés kínzólétrán (1769) Basta kínoztatja Némethy Balázs hajdúkapitányt (1604) XVIII. századi spanyolcsizma (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) Kínzómódszerek és eszközök (1769) Kötélfûzés (1769) XVIII. századi kínzókötél (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) XVIII. századi vallatóöv, szájkörte, ujj- és hüvelykszorítók (rekonstrukció, Corvin János Múzeum, dr. Gulyás István Magángyûjteménye, Magyar Nemzeti Múzeum) Kínzómódszerek és eszközök (1769) XVIII. századi hússzaggató pókok (Corvin János Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum) Szemkiszúrás (1540) XVI. századi szemkiszúró (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) XVI. századi nyelvcsonkító (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) Kínzás kínzópadon (XVIII. sz.) XVIII. századi kínzópad kínzóhengerrel és kínzókôvel (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) Nyelvcsonkítás (1576)
13 14 12
15 17 16
11 10 7
8
9
6 1
5
2 4
3
BÖRTÖN (Fogvatartás, testfenyítés)
1. 2. 3. 4. 5.
Megvesszôzés, korbácsolás és botozás (szepeshelyi táblakép, 1499.) Nô a deresen (XVIII. sz. vége) XIX. századi fenyítôlapát (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) Gyulai deres a XIX. század elejérôl (Erkel Ferenc Múzeum) A börtöncella berendezésének tárgyait az Erkel Ferenc Múzeum és a Corvin János Múzeum kölcsönözte 6. XVIII. századi kéz-lábbilincs, nehézvasak (Corvin János Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum) 7. Talpbôrrel való megveretés (Lôcse, XIV. sz.)
5
3
4
6 7
2 1
BÖRTÖN (megszégyenítés, hóhér)
1. XVIII. századi talapzatos szégyenoszlop, lánccal és szégyenkôvel (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) 2. Jobbágy a szégyenoszlopnál 3. Vashegedû (XVIII. sz., Magyar Nemzeti Múzeum) 4. XVIII. századi boszorkánypellengér nyakvassal (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) 5. XIX. századi nyak- és kéz kaloda (Orlai Petrics Soma Gyûjtemény) 6. A könyörületes asszony nyaklókalodában (Lipótvár, XVII. sz.) 7. XVIII. századi páros- vagy köpködôkaloda (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) 8. XVIII. századi csengettyûgallér (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) 9. XVIII. századi hegedûkaloda (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) 10. XVIII. századi pellengérpad kötéllel (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) 11. XVIII. századi szégyenálarc (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) 12. Szégyenbakon ülô asszony (esztergomi misekönyv, 1377) 13. Asszonyok az ülôkalodában (XV. sz.) 14. XIX. századi székesfehérvári szégyentábla (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) 15. XVIII. századi kéz- és lábkaloda (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) 16. Kéz- és lábkalodába zárt rabok a vöröskôi várban (XVIII. sz.) 17. Miklós hóhér portréja a kassai börtön nôi zárkájának falán (XVIII. sz.) A hóhér elôkészül a kerékbetöréshez (XVIII. sz.) 18. XVIII. századi állókaloda (rekonstrukció, Corvin János Múzeum)
6 3
5 4
2
7
8
9
11 12
10 15
13 14
1 16 17 18
ÉLÉSTÁR
A VÁRBAN TÁROLT ÉLELMISZEREK ÉS KONYHAI ESZKÖZÖK 1528-BAN „208 oldal szalonna, 1 db régi edény túróval, 33 db különbözô helyekrôl begyûjtött sajt, 68 db egész sajt, 36 db füstölt és szárított hal, 1 halom aratás idején készült füstölt marhahús, tíz ökör húsával ér fel, 141 köteg friss fokhagyma, 3 vödör aszalt gyümölccsel, 2 köböl (vödör) arullana, 3/ 4 vödör dohos árpa, 1/6 köböl árpakása, 1 korsó harmadáig telve mézzel, 54 pint vaj négy cserépfazékban és egy edényben, vagy csöbörben, 1887 db kész gyertya, 19 db szatyor az egész vár és a konyha használatára, 1 kis edény sózott tavalyi káposzta, 4 adag faggyú, közismerten faggyw, 1 db, a konyhai asztalok tisztítására való eszköz, közismerten rostwonyow, 1 db húsvágó bárd konyhai használatra, 1 db borókamaggal teli edény, 1 db széles és nagy pecsenye hordására való tál, 1 db rézüst, 9 db konyhai használatra való kis és nagy üst, 2 db konyhai használatra való kiskanál, 2 db kisebb vastál, 2 db az élelmiszerek vágására alkalmas konyhakés, 2 db vasnyárs, egy nagyobb és egy kisebb, 4 db vasrostély, 2 db edény, közismerten szûrôszita (sewrewsitha – sûrûszita), 1 db vaseszköz, közismerten sütôvas (sythovas), 1 db fakeretre helyezet rétegekbôl álló tormareszelô, közismerten tormamaró (thormamaro), 5 db új ólomtányér, 1 db nagy, lyukas ólomtányér, az élelmiszerek letakarására, 4 db közepes nagyságú ólomtányér, az egyikük repedt, 2 db kis, asztalra való tányér ecetnek vagy tormának, közismerten thormakvalo, 12 db új ólomtányér az urak asztalára, 1 db edény a víz konyhai tárolására, 3 db három (lábú edény) a kút mellett a víz tárolására, közismerten wabni (forraló?), 3 db nagy dézsa, amelyekben a konyhába viszik a vizet, 11 db lisztes edény a konyha mellett, 9 db lisztes edény ugyanebben a liszt-tárházban, 10 lisztes edény a hosszú pincében, amelyet közismerten pathlohazypincze-nek neveznek, egy-egy köbölt tartalmaz minden egyes váza. Az összes mennyiség 165 köböl, 15 köböl árpa ugyanitt. 2100 db kôsó az említett tárházban, ahol az ugyancsak van 74 db vámból származó nagy darab kôsó, 1 db nagy kenyérsütô teknô, 7 db deszkalap, amelyre a kenyeret helyezik, 2 db sütôlapát, amellyel a kenyeret kemencébe teszik, 1 db rézüst, 2 db edény vagy vödör a víz hordására, 1 db szobai asztal” stb. – Zsákok (XVIII. sz., Erkel Ferenc Múzeum) – Fa mérleg (XVIII. sz., Corvin János Múzeum) – Kézi ôrlômalom (rekonstrukció, Corvin János Múzeum és Jantyik Mátyás Múzeum) – Ácsolt láda (XVI. sz., Corvin János Múzeum) – Famozsár ütôvel (XVIII. sz., Corvin János Múzeum) – Nagy tojástartó (XVIII–XIX. sz., Corvin János Múzeum) – Asztal (XVI. sz., fiókjában késôbbi bevésés: 1784 (Corvin János Múzeum) Az asztalon: – Olajtartó edény (XVIII. sz., Orlai Petrics Soma Gyûjtemény), XVI. századi gyertyatartó (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) – Köszörûpad köszörûkôvel (XIX. sz., Jantyik Mátyás Múzeum) – Ácsolt láda (XVI. sz., Corvin János Múzeum), rosta (XVIII. sz., Jantyik Mátyás Múzeum) – Sókockák (Corvin János Múzeum) – Kômozsár (XVI. sz., Corvin János Múzeum) A polcon és a térben: – Bödönök, túrósbödön, mérôedények, favödör, vékák, dongaedények, nagy dézsa, hordó, csobolyó (XVI–XIX. sz., Corvin János Múzeum, Damjanich János Múzeum, Dobó István Vármúzeum, Erkel Ferenc Múzeum, Jantyik Mátyás Múzeum)
S Ü T Ô H Á Z
A teremben található kemence ugyan a XVIII. században készült – elsôsorban a várban ülésezô megyei tisztikar, az uradalmi személyzet és a rabok kiszolgálására –, de ittléte alapvetôen határozta meg, hogy a korabeli sütôházat ide helyezzük. A helyiségben kiállított tárgyakat az alábbi múzeumok kölcsönözték: Budapesti Történeti Múzeum, Corvin János Múzeum, Damjanich János Múzeum, Déri Múzeum, Dobó István Vármúzeum, Erkel Ferenc Múzeum, Jantyik Mátyás Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, Orlai Petrics Soma Gyûjtemény, Szántó Kovács János Múzeum. – XV–XVI. századi konyhaábrázolások
FA Z E K A S M Û H E LY
1. GERENCSÉREK, CSEREPESEK, FAZEKASOK Az Árpád-házi királyok korában Magyarországon a fazekasok (szláv nevûkön gerencsérek) a király szolgáló népeihez tartoztak. Ha a régi okleveleket nézzük, a legkorábbi idôktôl – hol helynévként, hol családnévként – mindenütt megtaláljuk a cserépipar történetének emlékeit. Találunk Cherep és Cherepes családbelieket. Fazekgyartho Mihályra (1438) és Fazekgyartho Gallusra (1504) is mestersége okán ragadt rá e vezetéknév, nem beszélve a XV–XVI. századtól tömegesen megjelenô Fazekas, Fazakas családnevekrôl. A nyelvi emlékek nem csak a fazekasság iparosait, de még nyersanyagának nevét is megôrizték: Agyagosbérc, Agyagvápa, Agyagtelök, Agyagverem, Agyagszó (vagyis Agyagszárító). A cserépmûvesség nagy – a történelem során többször felfedezett és olykor elfelejtett – technikai vívmányát, a fazekas korongot (korongh) már 1274-ben említi oklevél. A korong használatát jól datált cserépedény-leleteink is igazolják. Az égetett agyag a középkori élet szinte minden területén jelen volt. A tégla, a díszes formába öntött idomtégla, a sima és mintás padlótégla: építôelem és építészeti dísz volt. A háztartási és díszkerámiát készítô fazekasmesterek egy része kályhaszemek gyártására szakosította magát, átállt kályhák építésére: kályhás lett. Mikor ez a specializálódás végbement, már rég ismerték a korongot és a kályhacsempe elôállításához szükséges formázó eszközöket. A középkor végére már budai gerencsér mesterek is ellesték Faenza titkát, a fajanszot, s a török által el nem foglalt országrész minden városában dolgozott fazekas és kályhás.
2. ALFÖLDI KÁLYHÁK, OROMCSEMPÉK, KÁLYHASZEMEK Az alföldi faluásatások és várak leletei között szép számmal találunk olyan dongás hátú, mérmûves kályhacsempét, illetve töredéket, melyek az általános bögrés típusoktól teljesen eltérô jegyeket viselnek. Szembeötlô, hogy a falvakban ezek a csempék rendszerint más leletanyagba szétszórva, beásásokba keveredve fordulnak elô. Ebbôl adódik, hogy teljesebb együttesüket nem ismerjük, és olyan szerencsés leletre sem támaszkodhatunk, amely kulcsát adná kutatásuknak. Elôkerülési körülményeikbôl ugyanakkor arra következtethetünk, hogy a hódoltság korára ezeket a kályhákat már lebontják, csempéiket kidobják. A szentkirályi faluásatás során olyan mázatlan, dongás hátú csempék is elôkerültek, amelyek alacsony mesterségbeli tudással udvari mûhelyek elôképeit próbálták utánozni. Ugyanakkor magasabb szintû, hasonlóan udvari mintára készülô mázazott kályhák is álltak falusi épületekben, mint ahogy ezt a nyársapáti, baracsi és más ásatás leletei bizonyítják. Az ország központi részén létezett a népies kályháknak egy zömében szemekbôl épített változata, melynek külalakját különbözô fogásokkal igyekeztek gazdagabbá tenni. Ezek közé sorolható a tál alakú szemek elôlappal vagy a közepükbe helyezett hagyma alakú szemmel való díszítése. Szórványosan elôfordulásuk (pl. Lakitelek) arra utal, hogy csak az úri szobák fûtésére állították fel ezeket. Készítési helyeik a nagyobb mezôvárosok lehettek, erre utal a debreceni és a nagyváradi céhszabályzat is.
A háromszögû oromcsempék eddig eredeti alakjukban az Alföldön Nyársapát példányaival szerepelnek. A Kecskemét környéki falvak gazdag kályhaszem sorozata mutatja, hogy a XVI. századi kályhák esetében azonos arányokkal, de nagyon változatos megoldásokkal készülnek az oromcsempék. Az oromcsempék népi változatának végét mutatják azok az inkább már a kályhaszemek formájába átalakult példányok, amelyeket a XX. század elsô éveinek néprajzi gyûjtésébôl is ismerünk, Bács-Bodrog vármegyébôl. A XVI. század folyamán elpusztult alföldi falusi házak feltárásának egyik jelentôs eredménye volt a Kecskemét-környéki kályhás-kemencés változat megismerése. Az ezeknél alkalmazott áttört rácsos kályhaszemek faragott-kimetszett díszítés létrehozásával a vidéki mester felfogását a gótikus mûvészet is befolyásolta. – Korongozó fazekas (XVI. sz.) – XV–XVI. századi kályhaszemek az egykori Bács-Bodrog és Csongrád vármegye területérôl (Katona József Múzeum, Koszta József Múzeum) – XVI. századi kályhaszemek a gyulai és a szolnoki vár ásatásából (Damjanich János Múzeum, Erkel Ferenc Múzeum) – XV–XVII. századi kerámiák (Budapesti Történeti Múzeum, Damjanich János Múzeum, Dobó István Vármúzeum, Erkel Ferenc Múzeum) – A gyulai uradalom földesurainak és a vár tisztségviselôinek címerei kályhacsempéken: Maróti László macsói bán, Corvin János herceg, Frangepán Beatrix várúrnô, Mágocsi Gáspár fôkapitány elsô és második címere, Kerecsényi László fôkapitány, Olcsárovics Demeter kapitány, Balázsdeák Márton hadnagy, Gyulai Ispán Gál udvarbíró, Gyula város – Középkori kályharekonstrukció (Sabján Tibor tervei alapján) A terminálon három nyelven megnézhetô a gyulai vár története, valamint oktatófilmek láthatók a múzeumpedagógiai foglalkozásokhoz.
VÁ R Ú R N ÔI LA K OS ZT Á LY
ELÔSZOBA – XVI. század végi imazsámoly (másolat, Iparmûvészeti Múzeum) – Német szobrász: Mária a gyermek Jézussal (XVI. sz. vége, Corvin János Múzeum) – Kelengyeláda (XVII. sz., Déri Múzeum) – A ládában XVI. századi ötvöstárgyak (másolat, Móra Ferenc Múzeum) – XV. századi falitéka ötvöstárgyakkal (rekonstrukció–Corvin János Múzeum, másolat–Móra Ferenc Múzeum) – Asztal (XVI. sz., Magyar Nemzeti Múzeum) – XVI. századi ollós székek (másolat, Magyar Nemzeti Múzeum) – XV. századi könyvtartó állvány (másolat, Magyar Nemzeti Múzeum) – Könyv Corvin Jánost ábrázoló metszetnél kinyitva (1686., Déri Múzeum) – XV. századi ládika (másolat, Móra Ferenc Múzeum) FOGADÓSZOBA – Itáliai festô: Feltámadt Krisztus Atyaistennel (XVI. sz., Corvin János Múzeum) – Fiókos szekrény (XVII. sz., Iparmûvészeti Múzeum) – Fiókos szekrény (XVI. sz., Corvin János Múzeum) – A kandallóban: XVI. századi tûzikutyák (Erkel Ferenc Múzeum) – A kandalló elôtt: XV. századi gótikus ülôpad (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) – XVI. századi bölcsô (másolat, Iparmûvészeti Múzeum) – XV. századi pihenôszék (másolat, Déri Múzeum) HÁLÓSZOBA – XVI. század végi mosdószekrény (másolat, Iparmûvészeti Múzeum) – XVI. századi nôi ruha (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) – XVI. századi ollós szék (másolat, Magyar Nemzeti Múzeum) – XVI. századi hímzôráma (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) – XVI. századi ágy (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) – XVI. századi kályharekonstrukció (Sabján Tibor tervei alapján) – XVI. századi tükör (másolat, Iparmûvészeti Múzeum) – Faragott láda (XVII. sz., Déri Múzeum) – A ládában XVI. századi ötvöstárgyak (másolat, Móra Ferenc Múzeum)
A VÁ R U T ÓÉLET E
– A vár alapozása – Paolo Mirandola tervrajza a gyulai várról (1562., Erkel Ferenc Múzeum) – „A gyulai-várkastély nyugatdélrôl” (1745., Erkel Ferenc Múzeum) – Mogyoróssy János rajza a várról és a kastélyról (1857., Erkel Ferenc Múzeum) – Gyulay László: Várbelsô részletek (1879., Erkel Ferenc Múzeum) – A vár földszintjének és emeletének építési periódusai (Feld István nyomán)
VÁRNAGY SZOBÁJA
– XVI. századi sodronying, sisak és pajzs (Déri Múzeum, Erkel Ferenc Múzeum) – Láda (XVII. sz., Déri Múzeum) – Asztal (XVI. sz., Iparmûvészeti Múzeum) – XV. századi ollós karosszékek (másolat, Iparmûvészeti Múzeum) – XV. századi könyvtartó állvány (másolat, Magyar Nemzeti Múzeum) – XV. századi pajzs (Déri Múzeum) – XVI. századi gyertyatartó (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) – Kosaras pallosok (XVI. sz. második fele, Déri Múzeum) – Magyar szablya (XVI. sz., Hadtörténeti Múzeum) – Alabárdok (XVI. sz., Erkel Ferenc Múzeum) – XVI. századi ágy (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) – Pénzes vasláda (XVII. sz., Magyar Nemzeti Múzeum)
VÁRÚR LAKOSZTÁLYA
HÁLÓSZOBA – XVI. századi kazettás ágy gyertyatartóval (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) – XVI. századi fôúri mente (rekonstrukció, Déri Múzeum) – Reneszánsz láda (1629., Magyar Nemzeti Múzeum) – Karosszék (XVI. századi stílusú, Déri Múzeum) – A kandallóban és elôtte: XVI. századi tûzikutyák (Erkel Ferenc Múzeum és rekonstrukció, Corvin János Múzeum) – XV. század végi könyvszekrény (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) – A szekrényben reneszánsz kötésû könyvek (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) – A szekrény könyvpultján kinyitva: Antonio Bonfini: Rerum Hungaricarum decades. Frankfurt, 1581., a Gyulát 1566-ban ábrázoló metszet: Ortelius: Der Ungarischen Kriegs… Frankfurt, 1665. (Déri Múzeum)
VÁRÚR LAKOSZTÁLYA
FOGADÓSZOBA – Lovassági tárcsapajzs (XVI. sz. eleje, Déri Múzeum) – Nadányi Miklós kapitány portréja (1649., Sárréti Múzeum) – Reneszánsz láda (XVII. sz. eleje, Magyar Nemzeti Múzeum) – A falon XVI. századi fegyverek: Huszárkard hüvellyel, szablya rézveretes hüvelyben, szablya karabella markolattal, pengéjén „GENOVA” felirattal, karabella, tollas buzogány, buzogány, alabárdok (Déri Múzeum, Erkel Ferenc Múzeum, Hadtörténeti Múzeum) – A kandallóban és elôtte: XVI. századi tûzikutyák (Erkel Ferenc Múzeum) – Két karosszék, itáliai reneszánsz stílusban (XIX. századi másolat, Iparmûvészeti Múzeum) – XVI. századi gyertyatartó (rekonstrukció, Corvin János Múzeum) A térben: – Asztal (1600 körül, Iparmûvészeti Múzeum) Az asztalon: XV. századi könyvtartó állvány (másolat, Magyar Nemzeti Múzeum) – Az asztal körül négy reneszánsz támlásszék (XVII. sz. eleje, Iparmûvészeti Múzeum)
A TÖRÖK BÉG HIVATALI SZOBÁJA
Baloldali vitrinben: – Tegez, krími tatár lovassági íj, perzsa nyílvesszôk, szpáhi sodronying, pajzs, szpáhi kengyelpár (XVII. sz., Corvin János Múzeum, Déri Múzeum) Falmélyedésben, asztali tárlóban: – Balkáni ezüstcsészék, ezüst érmenyaklánc, arany fülbevaló pár, írókészlet és tolltartó, üvegedények, rézedények (XVI–XVII. sz., Damjanich János Múzeum, Déri Múzeum, Erkel Ferenc Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum) Jobboldali vitrinben: – Szpáhi sisakok, török szabják, pajzs, kovás puska és pisztoly (XVII. sz., Corvin János Múzeum, Déri Múzeum, Erkel Ferenc Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum) A falon: – Szônyeg, brokátok és mécses (XVIII. sz., Corvin János Múzeum, Déri Múzeum, Erkel Ferenc Múzeum) A térben: – Láda (XVII. sz., Déri Múzeum) – Törökkori kályharekonstrukció (XVII. sz., Sabján Tibor tervei alapján) – Nagy imaszônyeg rajta hangszerek: töröksíp, qanun (pengetôs hangszer), korántartó koránnal. A kisebb szônyegen asztalka terítôvel, rajta kávéskészlet pipákkal és réz kancsókkal. Az asztal körül ülôpárnák. (XVII–XVIII. sz., Corvin János Múzeum, Déri Múzeum, Erkel Ferenc Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum) – Bábún török viselet: Kaftán, mellény, öv, papucs (XVII. sz., Corvin János Múzeum) – Parázstartó vagy mangál (XVIII. sz., Magyar Nemzeti Múzeum)
A LA BÁ R DOS T ER EM
1. KÖZÉPKORI VÁRURAK ÉS VÁRÚRNÔK 1403-ban a gyulai uradalmat Maróti János macsói bán, a Zsigmond király legszûkebb társaságát alkotó Sárkány-rend tagja nyeri el az uralkodótól. A báni tisztségben késôbb ott találjuk fiát, Lászlót és unokáját, Mátét is. A bánokon kívül tartósan a várban élnek feleségeik is. Máté felesége nem volt más, mint Horogszegi Szilágyi Margit, vagyis Mátyás király unokatestvére. 1476-ban, a Maróti család fiú ágon való kihalása után, az uradalom visszaszáll Mátyás királyra, aki 1482-ben természetes fiának, Corvin Jánosnak adományozza. Corvin felesége, Frangepán Beatrix is jeles családból származott, dédapja V. Alfonz Aragónia, Nápoly és Szicília királya volt, felmenôi között ott találunk több horvát-szlavón bánt, édesanyja, Aloysia dei Marzano y de Aragon, Mátyás feleségének, Aragóniai Beatrixnak az unokatestvére volt. 1504-ben Corvin János elhunyt. Frangepán Beatrix 1505-ben, a várban tartott családi tanács eredményeként Hedvig mazóviai hercegnô és Frangepán Beatrix házassági szerzôdést kötnek gyermekeik, Szapolyai György, a késôbbi király, Szapolyai János öccse és Corvin Erzsébet egybekelésére. Beatrix 1509ben férjhez ment Brandenburgi György ôrgrófhoz, aki II. Ulászló unokatestvére és II. Lajos király gyámja volt, tehát ô is egyértelmûen kötôdött a királyi udvarhoz. 1530-ban Szapolyai János király bizalmi embere Czibak Imre ostromolja, s annak föladása után meg is szerzi a várat. 1534-ben Czibak gyilkosság áldozata lett, s az erôsség unokaöccse, Patócsi Miklós kezére került. Miklós 1542-ben elhunyt, s a várat testvére Ferenc örökölte, majd 1552-ben özvegye elcserélte Boldogkô váráért Ferdinánd királlyal. 1562-ben, a várban hunyt el Báthory Erzsébet, Báthory István erdélyi fejedelem, késôbb lengyel király testvére, Kerecsényi László második felesége. Összefoglalóan: a gyulai vár megépítésétôl a töröknek való feladásáig döntôen a királyi és fejedelmi udvarhoz köthetô, vagy rokoni címen, vagy pedig úgy, hogy maga a király vagy a királyi család tagja az uradalom, s annak központja, a gyulai vár birtokosa.
2. A GYULAI VÁR XVI–XVII. SZÁZADI OSTROMAI Az elsô ostromra 1529-ben került sor, a várost és a huszárvárat Czibak Imre, Szapolyai János király híve el is foglalta, a várat pedig körülzárta. Az ostrom nem sokáig tartott, de a bennrekedt ôrség 75 napos fegyverszünetet kért. Ez idô alatt nem jött Brandenburgi Györgytôl segítség, így a várat 1530-ban átadták a védôk. Szulejmán szultán 1566-ban, utolsó hadjárata idején rokonát és másodvezérét, Pertáf pasát küldte Gyula ellen. A kétezer fônyi várvédô között Közép-Európa szinte minden népe (magyar, osztrák, horvát, szerb, cseh) képviselve volt. A törökök július 2-án értek Gyulára, s elsô lépésként a vár árkaiból elvezették a vizet. Miután Kerecsényi László kapitány július 6-án a tarthatatlan várost felgyújtatta, július 11-én megkezdôdött a vár ostroma. Elôször a törökök a vár leggyengébb részét, a huszárvárat ostromolták, amelyet a várvédôk csak július 23-ig tudtak tartani. Ezután következett a külsô vár hôsies védelme, amely majdnem egy hónapig, kb. augusztus 20–22-ig folyt. Kerecsényi tisztjeivel és katonáival összesen 14 rohamot vert vissza a vár ostroma alatt.
A kutak idôközben kiapadtak, vérhasjárvány tört ki. Bizonyos, hogy Kerecsényi csak az utolsó órában kezdett tárgyalásokat Pertáf pasával. A fegyverszünet nyolc napig tartott. Augusztus 30-án Pertáf szabad elvonulást ígért, ám 1566. szeptember 2-án délben a törökök a kivonuló ôrség nagy részét felkoncolták. Kerecsényi maga is török rabságban halt meg. Egyetlen más magyar erôsség sem tudta 62 napig feltartóztatni az oszmán hadakat. 1694 ôszén a gyulai ostromzárat Polland tábornokra bízták, melynek eredményeként december elején a török védôsereg már éhezett, s nem volt más lehetôség, mint alku a vár feladásáról. Mehmed pasa szabad elvonulást kért. I. Lipót császár karácsonykor megerôsítette a szerzôdést. 1695. január 17-én vonultak ki a törökök a várból. A vár ôrzésére Nothnagel kapitány parancsnoksága alatt 200 németet, 250 hajdút és 50 huszárt hagytak. A Rákóczi-szabadságharc kezdetén a várban 500 szerb és osztrák katona állomásozott. Károlyi Sándor tábornok véget akart vetni a szerbek támadásainak, ezért 1705. május 31-én a várat ostrom alá vette. A huszárvár hamar a kurucoké lett, de a belsô várral nem bírtak.
3. A GYULAI VÁR EDDIG ISMERT VÁRNAGYAI ÉS FÔKAPITÁNYAI VÁRNAGYOK 1405 1439–1445 1450 1452–1455 1458–1464 1467 1477–1481 1481–1484 1486 1492–1495 1496–1497 1497 1498 1499 1505 1505–1506 1508–1509 1509 1510
Vízközi Benedek és VízköziAndrás Szakolyi Bálint (1439-ben Szakolyi Balázs is) Porkoláb István Kamonyai Miklós Szakolyi Bálint Kemendi László és Polyák Petri Dersi Lôrinc Petri Dersi Lôrinc és Petri Dersi Antal Etelei György és Farnosi László Enyingi Török Imre (1494-ben Szilasi Balázs is) Derencsényi Péter és Enyingi Török András Derencsényi Péter Móri (Enyingi) Török András Porkoláb Márton Enyingi Török Imre Dudics András Scardonai Sadobrich Péter és Salfinai Simon Ábránfi Péter és Mágocsi (Porkoláb) Márton Szilasi Balázs
1510–1511 Scardonai Sadobrich Péter és Szilasi Balázs 1514–1516 Horváth István 1517 Skaricza György 1518–1520 Gyulai Ispán Gál és Skaricza György 1520–1524 Ábránfi István és Patócsi Péter 1524 Német (Ahorn) János és Facsáti Bekes János 1524–1528 Ahorn János és Scardonai Sadobrich Péter 1528–1529 Scardonai Sadobrich Péter és Facsáti Bekes János 1529 Scardonai Sadobrich Péter és Móré Gáspár 1529–1530 Scardonai Sadobrich Péter és Simai Mátyás 1545 Mágocsi Gáspár 1552 Hennyei István és Montaneis Péter
FÔKAPITÁNYOK 1552–1558 1559–1560 1560 1560–1566
Mágocsi Gáspár (Hevesi) Bornemissza Benedek Törteli Kun Balázs Kerecsényi László
4. GYULA A TÖRÖK KORBAN A törökök a vár feladása után egyik közigazgatási egységük, a szandzsák székhelyét Aradról Gyulára helyezték át. A belsô várban csak a bég lakott, egyébként raktárnak használták. A török katonaság és az ôket kiszolgáló személyzet a külsô várban felépített kis házakban lakott. Az
1579-es defter szerint 54 családot írnak össze itt. A palánkvár bejárata eredetileg a délnyugati oldalon nyílott. A mai, a kastély területén álló északnyugati kaputorony török kori voltára utal, hogy a bejárata két oldalán egy-egy szamárhátíves ülôfülke található. A palánk a török ostrom során elpusztult. Legkülsô cölöpsorát nem is építették ujjá. A várban és a városban összeírt muzulmánok legalább 80%-át a katonák tették ki, hat %-ot képviseltek az iparosok, kereskedôk. A városban két dzsámi és három mecset állt, s volt egy dzsámi a várban is. A mai plébániatemplom helyén álló kápolna dzsámivá alakítása Pirsziz Ali bég nevéhez köthetô, aki 1568–1584 között többször is a szandzsák élén állt. ôt e dzsámi mellett kialakított türbébe temették el. A mellette lévô fürdôt négy kupolával fedett épületként ábrázolták, a gôzfürdôk közé tartozott. A híres utazó, Evlia Cselebi 1665 körül járt Gyulán, bár leírását megfelelô kritikával kell kezelnünk. Szerinte a város Velencére emlékeztet: „egyik házból a másikba... mindenki csónakon megy... Az utcák deszkaburkolatúak, s a házak belseje is deszkával van fedve. Négy városrészbôl áll, négy imádkozó hellyel. Van benne kilenc derviskolostor, három középiskola, két kolostor, három elemi iskola és tizenegy fürdô, valamint 200 bolt, s a külsô városban három templom.” A visszafoglaló tábornokok kiéheztetési taktikája bevált, mert Mehmed pasa 129 éves török uralom után, 1695. január 12-én feladta a várat.
5. SZÁLFEGYVEREK A honfoglaló magyarság egyik fô fegyvere a kopja, egy vascsúccsal felszerelt, fanyelû döfôfegyver volt, melyet vívásban, szétszórt harcban használtak. A magyar sereg egyik része kopját, a másik pedig szablyát hordott, és az egész sereg minden tagja íjjal is fel volt fegyverezve. A kopjának a magyarban öt fajta elnevezését ismerjük. A lándzsa németbôl átvett szó és fegyver, levél alakú csúcsa volt, át lehetett vele szúrni a nyugati hadiöltözetet is. A hajítólándzsa nyugati eredetû, neve gerely, melynek egyik változata a dárda, a dzsida a kopja mongol megfelelôje. A kopja kúpos köpûvel készült, pengéje keskeny, levél alakú. A kis lobogóval ellátott kopják a csapattestek összetartozását jelezték. Az idôk során a kopjacsúcsok változtak, hosszabbak, keskenyebbek lettek, nagyobb, bôvebb köpûvel készültek, rúdjuk a régebbi kb. két méter helyett elérte a négy métert is. Késôbb a kopja helyét a huszárságnál a lôfegyver foglalta el. A lándzsák visszavonultak a tornafegyverek körébe. A XIV–XVI. században a gyalogosok döfôfegyverei az alabárdfélék voltak. Átalakult a penge és az éllap, megszûnt vágófegyver jellege, elsôsorban döfôfegyverré vált. Elôfordult, hogy a bárdlap és a nyárspenge hossza elérte a 180 cm-t is, a nyél átlagos hossza pedig 170–220 cm volt. Számtalan formája jelent meg, csak annyi közös bennük, hogy mindegyik döfôfegyver. Ilyen például a gléfe (XV–XVI. sz.), az ostromkasza (XVII. sz.), az ívelt pengéjû couse, a partizán (XV–XVII. sz.). – A falon körben: XVI–XVIII. századi ábrázolások a gyulai várról (másolatok, Erkel Ferenc Múzeum) – A falon körben XV–XVII. századi szálfegyverek: Hajítógerelyek, lándzsák, csáklyák, kopják, pikák, alabárdok, partizánok, spontonok, csatacsépek, csatacsillagok, csatabunkók (Déri Múzeum, Dobó István Vármúzeum, Erkel Ferenc Múzeum, Hadtörténeti Múzeum, Móra Ferenc Múzeum) – A térben: XVI–XVII. századi asztal, karosszék, könyvtartó és gyertyatartó másolatok, fiókos szekrények (Corvin János Múzeum, Iparmûvészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum)
FEGYVERTÁR
1. VÁGÓFEGYVEREK A szablya ôsi fegyvereink közé tartozik. Jellemzôje, hogy pengéje hajlított, egyélû, a penge végén fokél van, markolata ellentétes irányban görbül. Markolatvédôje a pengére merôleges rövidebbhosszabb pálca. A fokélen, vagyis a szablya pengéjének végén mindkét élrész visszaköszörült. Az államalapítás utáni idôszakban a szablya helyett az egyenes, kétélû, ún. nyugati típusú kardok terjednek el a fegyverviselôk körében. A szablya majd csak a XVI. századtól kap ismét szerepet. A nehéz, lóra való pallos, az ellenséges fegyverzet, ruházat átvágására szolgált, amelynek az aránylag könnyû pengéjû szablya elégtelennek bizonyult. A pengehegy kétélûre köszörült, hogy szúrásra is alkalmas legyen. A kard, mint vágóeszköz a vértezettel felszerelt harcosok ellen nem volt hatásos, ezért a kardpengét mind hegyesebbre készítették. A hegyes kardpengék továbbra is élesek és hajlékonyak maradtak, hegyükkel már behatoltak a vértezet elemei közé, a fedetlen testrészekhez. Ebbôl alakult ki a csak szúrásra alkalmas penge, ezt nevezték hegyes tôrnek. Fôleg a huszárság használta, négy vagy hat éle volt e fegyverpengének. A hegyes tôr a sodronypáncél karikái közé is behatolt. A tôr rendszerint rövid pengéjû döfô fegyver, amelyet közelharcban hirtelen elhatározott szúrásra, nem ritkán orvtámadásra használtak. Nyugati eredetû fegyverfajta. Pengéje áthatolt a lemezvértezeten is. A keresztvas a markolat tövében van, és a marok védelmét szolgálja. A tôrrel adták meg az ellenfélnek a kegyelemdöfést is.
2. ÜTÔ ÉS SÚJTÓ FEGYVEREK Az ütôfegyverrel az emberiség ôskora óta véd és támad, ebbôl alakult ki a buzogány. Formailag nagyjából hasonlók voltak, elôbb fából, aztán kôbôl csiszolta ôsünk, késôbb bronzból öntötte a bunkó fejét. Majd gyûrûs bronzöntvények készültek, kerületükön csillagszerûen elhelyezett gúla alakú tüskékkel, középen lyukkal, itt húzták fel egy bot végére. A különbözô korszakokban a buzogány fejét és nyelét is díszítették. A honfoglaló magyarság nem használta a buzogányt, azok csak a XIII. századtól jelentek meg a kárpát-medencei régészeti anyagban. A királyi Magyarországon már a király díszfegyverei között is megtaláljuk. A gótika és a reneszánsz is kedvelte, a buzogányfejet díszítették, a markolatot általában nem. A buzogányfejre elhelyezett lemezek számával különböztetik meg a fegyvert. A lemezeket „tollak”-nak említik. A mindinkább fejlôdô, elnehezedô védôfegyverzettel szemben a támadó fegyverek hatásosságát is növelni kellett. A szablya, a kard, majd pedig a buzogány nem volt elég eredményes fegyver a nyugati sisakok ellen, így újabb támadó fegyverfajtákat alkalmaztak. Így fegyvernek is megfelelt a fejsze, a bárd és a szekerce. A hosszabb nyélre szereltet bárdnak hívták, a rövidebb nyelûeket pedig szekercének. A bárdok sokfélék, de mind hasonlítanak az ácsszerszámhoz. A fokosbalta és a csákánybalta a fokosnak, illetve a csákánynak, valamint a baltának a célirányosan
kialakult keveréke. A csákányok szintén a huszárok kezében voltak veszedelmes fegyverek, a XVI. században váltak általánossá. Hosszabb vagy rövidebb nyéllel, hosszabb vagy rövidebb fejjel és a fej végén vékony csúccsal készültek.
3. VÉDÔFEGYVEREK Az egyes fémkarikákból álló sodronyfonás (sodronyvértezet) keletrôl származott Európába. A sodronyinghez szükséges huzal rendszerint vasból vagy sárgarézbôl, ritkábban ezüstbôl készült. A Képes Krónika egyik miniatúráján figyelhetjük meg elôször egy XIV. századi lovag sodronyos öltözetét. Kezdetben a keletrôl ellesett minták alapján készítik a gyûrûket, lemezbôl kivágva. Keresztmetszetük nem kör alakú, hanem lapos, ezáltal nagyobb felületet takarnak, és védôhatásuk is hatékonyabb. A harcos teljes testfelületét óvó vértezetek a középkorban jelentek meg. Igen drága mestermunkák voltak, sajnos nem sok maradt ránk. A fegyverek hatékonyságának növekedése során a vértek egyre kevésbé törekedtek a szépségre, inkább a test védelmére. A XVIII. században a vértek kimennek a használatból a golyós fegyverek gyôznek, a vértek csak az egykori katonai bátorság emlékei maradnak. A védôfegyverek legôsibb és igen változatos formájú csoportját a sisakok alkotják. A XIV. századig a fazéksisak vált be legjobban, melyet belül párnával béleltek. A lapos sisaktetôk ormát a bevésett családi címer ékesítette. A késôbbi sisakok fémcsíkokból állnak, kúpos harangúak, fôleg a huszárok viselik. A két fülre lehajló fülvédôt kapcsolnak hozzájuk, elôl egy meghajlított és fel-le állítható rudacska az orrot és arcot védte. A huszár sisakok leggyakoribb darabja a rákfarkas sisak arcvédôvel, szemellenzôvel, fülvédôvel. A rákfarkas rész a nyak hátsó védelmét szolgálta.
4. HAJÍTÓ SZERKEZETEK A legôsibb távolraható fegyver, amelynek nyomait már a történelem elôtti korban is megtaláljuk, az íj, melynek legkezdetlegesebb formája egy rugalmas faág és a rákötött ideg. Ha a kifeszített, felajzott idegre rátámasztjuk egy olyan hosszú vesszô végét, amely az íjra ráfekszik, majd a feszítést megszüntetjük, az elôre lendülô ideg nagy erôvel és gyors sebességgel löki elôre a vesszôt. A honfoglalók íjmerevítô csontlemezekkel megerôsített visszacsapó, ún. „reflexíjat” használtak. Ha éppen nem használták az íjat, levették az ideget, az íj karjai visszafelé fordultak. A nyilakat nyíltegezben tartották, az íjakat íjtegezben. A legôsibb, mechanikusan megszerkesztett távolra ható lôfegyver a számszeríj, mely a TávolKeletrôl eredeztethetô finom szerkezet. Hátránya volt azonban a súlya. Hazánkban döntôen gyalogsági fegyverként használták. A középkori számszeríj nagyobb szarukból álló ív, amelyet a törzshöz erôsítettek. Az ideg beakasztásához nem volt elég a kéz ereje, ezért számszeríj felhúzó horgot használtak hozzá. A számszeríj törzse fából készült, a felsô részén kivájt homorú csatornába illeszkedett be az íj, amelyet zsinór- vagy szíjköteggel kötöttek egybe. A törzs felsô lapján vájatot találunk a nyílvesszô fekvésére úgy, hogy pontosan középre irányuljon.
5. KÉZI TÛZFEGYVEREK A lôpor feltalálása és elterjedése Európában, valamint a kohóipar sikerei a tûzfegyverek feltalálásához és széles körû alkalmazásához vezettek a XIV. század derekán. A XIV–XIX. század között a technikai feltételek hiányosságai miatt a puskák még elöltöltôsek voltak. Ezeknél a függôleges fegyvercsôbe beletöltötték a lôport, efölé került a kanócból, rongyból vagy papírból
készült fojtás, majd a golyó következett esetleg újabb fojtással. A korai ún. kanócos puskák lövései még roppant bizonytalanok voltak. A puskák elsütésekor jelentkezô meglehetôsen nagy visszaható erô felfogására alakították ki a XV. sz. második felében a csô torkolata alatti vasnyúlványt, a szakállt. A szakállas puskákat fôképpen megerôsített helyek védelmére használták: a könnyebbek puskának, a nehezebbek ágyúnak tekinthetôk. Magyarországon a puskák már a XV. században megjelentek, de inkább csak a városok és várak védelmében. A puskák felhasználása a harcászatban a gyalogságot tette csatadöntô fegyvernemmé. Az elsütôszerkezet tökéletesítésével a XV. század közepétôl kialakult kanócos lakatszerkezetet Magyarországon még a XVIII. század elején is használták. A legjellegzetesebb kanócos, majd kanócos lakatszerkezetes puska a muskéta volt. Magyarországon I. Ferdinánd spanyol és vallon zsoldosai révén terjedt el. A gyújtást tovább mechanizálta a kanóc helyett a lôporra szikrát vetô, ehhez forgó acélkereket és piritet alkalmazó ún. keréklakat, mely a XVI. században terjedt el. Ekkor tûnt fel a célgömb és a csô hátsó részére épített célzócsövecske is. A következô században megjelent a pirit helyett kovát használó francia lakatszerkezet. A pisztolyok a XV. században jelentek meg, s technikai fejlôdésük 1530 körül annyira felgyorsult, hogy már nyújtott karral is lehetett velük tüzelni. Ha a puskák a gyalogság, akkor a pisztoly a lovasság fôfegyvere lett. Könnyebb használatuk fokozatosan nélkülözhetôvé tette a lovasok felszerelésében a különbözô ütôfegyvereket. A pisztolyokra is felkerültek a keréklakatok a XVI. században. A keréklakatos fegyverek lovassági célú módosításával újabb lôfegyvertípus keletkezett: az aránylag rövid és könnyû lovaspuska, az arquebuse, mely 1589 óta másik francia neve után karabin, magyarul karabély néven ismeretes. A pisztolyok egyébként napjainkig követik a puskák fejlôdését. A kézi tûzfegyverek fontos eszközei a felporzók, vagy lôportartók, amelyek vaslemezbôl, csontból, üvegbôl, fából készültek. A puskagolyót fogó alakú formákba öntötték, ónból, bronzból, vasból készültek.
6. LOVASFELSZERELÉS A lovas harcos felszerelésének nélkülözhetetlen kiegészítôje a nyereg, amelyet a ló hátára a derékon átkötött heveder segítségével rögzítenek. A honfoglalók nyerge könnyû típusú volt, a lovast nem zavarta a mozgásban. Késôbb megpróbálkoztak a magas kápás, nehéz nyugati nyergekkel, de ezek sok-sok idô múlva sem váltak be. Az anyaga fa volt, bôrszíjakkal fogatták össze, és amikor a modern katonaság létrejött, az 1840-es években ugyanilyen nyergeket készítettek számukra. A lovagi tornákon is ez a típus volt a legalkalmasabb. Az ilyen könnyû fanyergeket füredi nyeregnek hívták, mert kiváló mesterei Tiszafüreden éltek. A nyergeken különösen szép mûvészi munka látható, a kárpitosok és ötvösök díszítették mindig a kornak megfelelô stílusban. A selyem, a brokát, a bársony kedvelt anyag volt, a rajta található ötvösmunkák pedig általában ezüstbôl készültek. A kengyelvas a nyereg kiegészítôje, a lábfej tartására használatos. Igen sok fajtája ismeretes, a körte alaktól a díszesebb talpalásig. A zabla a ló irányítására szolgál. Sok fajtája alakult ki, melyek közül alapvetô a csikózabla és a feszítôzabla. A csikózabla két vaskarikából és két tengelyvasból áll. A két tengely felôl össze van kapcsolva. A feszítôzabla feszíti a ló száját, így jobban irányítható. Ezeket az alapformákat mesterien díszítették kinek-kinek ízlése, a kor és a saját tehetsége szerint. A sarkantyú a lovasnak az a felszerelési tárgya, amellyel a lovát gyorsabb futásra serkenti. Félkör alakban meghajlított szárból áll, amely a lábbeli sarkát öleli körül, közepétôl kinövô tüske vagy forgó taréjjal ellátott nyak, és végül a szárak végének nyílásába illesztett, a felcsatolásra szolgáló szíjazat és csat.
– XIII–XVI. századi pallosok – XVI–XVII. századi kosaras kardok, pallosok – Harci dob (1787), kürtök (XVIII. sz.) – Több funkciós fegyverek, topor (XVIII–XIX. sz.) – Nyereg (XVII. sz.) – XVIII–XIX. századi szabják – 1848–1849-es zászló és fegyverek – XV–XIX. századi ütô- és sújtófegyverek – Lovasfelszerelés (kengyelek, zablák, sarkantyúk) – Nyereg (XVII. sz.) – XIII–XVII. századi sújtófegyverek, buzogányok – XVII. századi számszeríj és felhúzó szerkezete – XVII–XIX. századi lôfegyverek és lôportartók – XV–XVII. századi védôfegyverek (sodronying, sisakok, pajzsok, lovassági félvértezet) A térben: – XVI. századi tornaöltözet (XIX. századi másolat, Magyar Nemzeti Múzeum) A mennyezeten: – A Hunyadi, Kerecsényi, Derencsényi, Frangepán, valamint az Enyingi Török, Derzsi Petri, Czibak, Szapolyai családok címerei A fegyvertárban kiállított tárgyakat az alábbi múzeumok kölcsönözték: Budapesti Történeti Múzeum, Corvin János Múzeum, Damjanich János Múzeum, Déri Múzeum, Dobó István Vármúzeum, Erkel Ferenc Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, Móra Ferenc Múzeum, Munkácsy Mihály Múzeum, Szántó Kovács János Múzeum
LOVAGTEREM
– Címerek a falon az ajtótól balra kezdve: Zsigmond király, Mátyás király, Gyula város, Aragóniai Beatrix királyné, Derencsényi család, Maróti János macsói bán, várúr, Brandenburgi György ôrgróf, várúr, Frangepán Beatrix várúrnô, Corvin János herceg, várúr, II. Ulászló király – Középkori kályharekonstrukció (Sabján Tibor tervei alapján)
