Agglegények (komédia)
Írta: Fecske László Szereplők: Rozika (bolti alkalmozott) Talpas Ferenc (főnök) Tulipán Gedeon (boltvezető helyettes) Lisztes Konrád (bolti alkalmazott) Béla bácsi (vevő) Gyuri (a rabló)
=R =F =T.G. =L =B =GY
Szín: Egy ABC belseje. Balról bejárat a boltba, jobbra ajtó, amely a főnök irodájába vezet, szemben kissé jobbra egy ajtó a raktár felé. Szemben és jobbra végig pult, szintén jobbra van a kassza. Az eladók hosszú fehér köpenyben jelennek meg a színpadon. A főnök elegáns ruházatban látható.
(a függöny elhúzása után a boltban épp munkakezdés folyik; egy férfit és egy nőt látunk. A nő többnyire végig a kasszában áll.) T.G.: -Hahh, semmi sem olyan már, mint régen. Lassan már a tejre is rá lesz írva, hogy a tej nyomokban tejet tartalmazhat. Undorító, ahogy kizsákmányolnak minket, közben meg minőségileg teljesen selejt áruval látják el a boltokat országszerte. Mit országszerte, világszerte. R: -Ne dühöngjön így kora reggel, Tulipán úr! Lehetne rosszabb is. Az a fő, hogy béke van. T.G.: -Béke? De meddig? Tudja Rozika, a béke két normális állapot közötti váltakozó idejű ideiglenes átmenet. Nem tart soká. R: -Átmenet? De Tulipán úr! Ön normális állapotnak tartja a háborút, a viszályt, az ellenségeskedést? T.G.: -Drága Rozika! Ez ősi dolog. Mindig is voltak és lesznek háborúk. Pláne eztán, amikor ilyenné váltak az emberek, amilyenek lettek. Mindenki egoista, önző, kapzsi és irigy. Mindenkinek kell minden. Mindenki a középpontban akar lenni. Karrier, kenőpénz, protekció… Ez irányítja a világot. A pénz, a hatalom. De én…én Tulipán Gedeon… (bal kezével a levegőbe fenyeget) én még a magam erejéből lettem boltvezető helyettes. Bizony.
Magamnak és persze a drága főnök úrnak köszönhetek mindent. Mert a Talpas úr egy igazi… (bejön kabátban Lisztes úr) L: -Kretén! T.G.: -Lisztes úr! Hogy mondhat ilyet? L: -Jaj, bocsánat Tulipán úr! Nem magának szántam, hanem annak a koldusnak, aki minden reggel elkísér a munkába. Amikor először megláttam, megsajnáltam. Adtam neki 20 Ft-ot. R: -Milyen nagylelkű. L: -Aztán már másnap a házam előtt várt. Akkor kapott tőlem 50-et, s ez így ment 200-ig. R: -Bár a Talpas úr emelné ilyen ütemesen a bérünket. T.G.: -Nono, Rozika! A Talpas úr egy szent. Szava sem lehet a fizetését illetően. Nem beszélve arról, hogy munkahelyet ad önnek, azaz áldott jó ember. R: -Bocsássa meg, nekem a világ! T.G.: -Na és aztán mi történt, Lisztes úr? R: -Biztos adott neki 250-et. L: -Nem. Lefizettem. 500 Ft-al, hogy hagyjon békén egyszer, s mindenkorra. T.G.: -Tudja mit? Nem az a koldus a kretén, hanem maga! Ez élete végéig a maga nyakára fog járni. L: -Ugyan. (legyint) T.G.: -Egyébként, Lisztes úr! Legyen szíves, tekintsen az órájára! Mint látja, 8 óra 15 perc van. Negyedórát késett, nem beszélve arról, hogy háromnegyed 8-ra már mindenki itt szokott lenni. L: -Tudom, tudom, és elnézést is kérek érte, de egy fontos tárgyalásom volt kora reggel, ami kicsit elhúzódott.
R: -Tárgyalása? Magának? L: -Igen. Nem nézik ki belőlem, igaz? Egy bonyolult gazdasági manővert készülök végrehajtani, amely egyelőre még titkos és bizalmas, úgyhogy kérem önöket, ne is faggassanak erről! T.G.: -A főnök úrnak is ezt fogja mondani? L: -Miért? Már itt van? T.G.: -Már 7 óra óta. És elég ideges, mivel a bolt körül nem túl rózsás a helyzet. L: -Ezt úgy érti, hogy igaz a hír? Csődbe fogunk menni? T.G.: -Remélem, hogy nem. Kérem, ne fesse az ördögöt a falra! Inkább igyekezzék! Öltözzék át, és tegye a dolgát végre! L: -Rendben. (elindul a raktár felé, de kijön a főnök és észreveszi) F: -Nocsak! A Lisztes úr mégis rászánta magát, hogy bejöjjék dolgozni? (az órájára néz) L: -Jó reggelt, főnök úr! F: -Reggelt? Fiam a reggel akkor volt, amikor a puccos veréb eljárta az ablakom alatt a szokásos hajnali násztáncát, s közben sípoló hangon óbégatott is hozzá. (kis szünet) Késett! L: -Igen… késtem. Tetszik tudni az úgy volt… (a főnök közbevág) F: -Érdekes történet, Lisztes úr. Megindító. L: -Nem is kíváncsi a késedelmem okára? F: -Hm. Most milyen sztori jön? Lezuhant egy repülő, amely elzárta az egyetlen utat a boltig? Vagy kifogyott az ébresztőórájából az elem? (egyre idegesebb) Netán elfelejtette, merre kell elindulni a munkahelyére? L: -Ugyan kérem. Ilyen abszurd dolgok miatt sohasem késtem még el. F: -Tudja mit? Meghallgatom. Mondja! Miért késett ma reggel?
L: -Ööö…öö… F: -Sejtettem. L: -A taxi az oka. F: -A taxi. L: -Igen. Taxival jöttem, amelyből félúton hogy -hogy nem, kifogyott a benzin. F: -Miért nem szállt át egy másik taxiba? L: -Szálltam én, de a sofőr nem ismerte ezt az utcát. F: -Miért nem magyarázta el neki, hogy merre van? L: -Mert pakisztáni volt. Most vették fel pótkisegítőnek, és nem nagyon értette szegénykém a magyart. F: -Tudja mit, Lisztes úr? Olykor én sem értem. Na, induljon! Öltözzék át, és tegye a dolgát! L: -Igenis! (Lisztes elmegy a raktár felé, a főnök az irodájába) R: -Ez a szerencsétlen Lisztes egyszer még ráfarag. T.G.: Kitalálhatna már egy hihetőbb hazugságot. Mekkora tulok! (kis szünet, T.G. odalép Rozikához) -Rozika! R: -Igen? T.G.:
-Ide hallgasson! Mit szólna kegyed egy színházhoz?
R: -Hogy mihez? T.G.: -Vettem egy jegyet… illetve bátorkodtam kettőt venni, s mindezt abban a reményben tettem, hogy eljön velem. Tudja, ma adják az Agglegényeket, s minthogy magam is agglegény volnék, eljöhetne, ha nincs ellene kifogása.
R: -Nagyon kedves, Tulipán úr! Gondolkodom rajta. Köszönöm a meghívást! A zárásig megadom a választ. T.G.: (felhevülten) –Már alig várom a zárást, Rozika! R: -Azt meghiszem, Tulipán úr! (balról bottal bebiceg egy vevő, Bélabácsi) B: -Szép jó napot kívánok! T.G.: -Adjon Isten, Béla bácsi! R: -Jó napot kívánok! T.G.: -Mit parancsol? B: -Áh! (legyint) Még előbb szétnézek. T.G.: -Csak nyugodtan. (T.G. Rozikához lép) Nézzen a körmére az öregnek! A múltkor is ellopta az elemeket. (Rozika bólint) Megyek, kinyitom a hátsó ajtót. Hamarosan itt lesz az áru. (kilép a raktárba) B: -Tessék mondani! Elem van? R: -Van, Béla bácsi. A szokásos helyén. (Bélabá szétnéz, mint aki nem tudja merre van) R: -Ott van maga előtt a pulton abban a dobozban. B: -Áhá! Kiveri a szememet. R: -Tetszik belőle vásárolni? B: -Hm, nem csak nézegetem őket. Szabad? R: (kis szünet) -Hát persze. (odalép mellé) (Bélabá kivesz egyet, nézegeti, a nőre néz, majd az elemre, majd ránevet a nőre, közben mutatja neki az elemeket) B: -Jó kis elemek, mi?
R: -Azok, Béla bácsi. B: -Menjen nyugodtan, végezze a dolgát, Rozikám! Én elvagyok itten. Szeretem olvasgatni a használati utasítást. R: -Az nincs rajta. Csak annyi, hogy pozitív meg negatív. B: -Az is olvasmány, becses. (Rozika megfordul, visszamegy a kasszához, addig Bélabá látványosan belemarkol az elemekbe, aztán tömni kezdi a zsebét velük; kijön az öltözőből Lisztes úr hosszú fehér munkaruhában, Bélabá abbahagyja az elemlopást, Lisztes nem veszi észre) L: -Jó reggelt a kedves vevőnek! (odalép hozzá) Segíthetek? B: -Csak nézelődök. De azért köszönöm, nagyon kedves. (Lisztes odamegy Rozikához) L: -Rozika, kedves! Ma este ünnepelek. Úgy néz ki, összejön életem nagy üzlete. Mit szólna, ha meghívnám önt is egy kis magánünneplésre? R: -Magánünneplésre? Hová, Lisztes úr? L: -Színházba, Rozika, drága. R: -Színházba? L: -Igen. Nagyon jó műsort adnak ma este. R: -Nocsak. És mi az a jó műsor? L: -Az Agglegények. Fergeteges komédia. Úgy fog rajta kacagni, hogy még a hasa is belefájdul. R: -Ilyen jól ismeri a humorérzékemet? L: -Még nem. De szeretném megismerni. (közben Bélabá folyamatosan lopja az elemeket) L: -Nos, hogyan dönt? R: -Nem is tudom. Az a helyzet, hogy már elígérkeztem.
L: -Mondja le! Rozika! Elég a titkolózásból! Be kell vallanom magának valamit. (letérdel) R: -Jaj ne! L: -Én már évek óta szerelmes vagyok magába. B: -Azigen. (meglepődésében elejt pár elemet) R: -Micsoda? És eddig miért nem adta egy árva jelét sem ennek? L: -Nem adtam-e? Maga szerint miért pedáloztam a főnök úrnál, hogy együtt pakolhassam magával az ecetes paprikát a raktárban? R: -Fogalmam sincs. L: -Hát nem vette észre, hogy együtt akartam magával lenni? Amikor a vöröshagymát válogattuk még el is pityeredtem, annyira örültem, hogy a közelében lehetek magácskának. R: -Én meg azt hittem, hogy a hagyma miatt. L: -Hagyma miatt, ugyan már! R: -De Lisztes úr! Mindennek már fél éve. Ha valóban évek óta szerelemes belém, miért nem közölte velem hamarabb. L: -Igen. Ezt kellett volna tennem. Úgy gondoltam, jobb később, mint soha. Meg hát gyáva voltam. Túl gyáva egy ilyen istennőhöz, mint amilyen maga, Rozika. Ha van Isten mellett egy Istennő a mennyben, azt bizonyosan úgy hívják, hogy Rozi. Tessék, Rozika! Kiöntöttem a szívem titkát az én álmaim testet öltött valójának. R: (kacag) -Maga rólam álmodik? Én, mint Istennő? Hahh! Én csak egy egyszerű eladólány vagyok. L: -Ne mondjon ilyet! Maga több a jónál. Hihetetlen bizsergést érzek a maga közelében. R: -Az csak a hűtő maga mellett. Az előbb kapcsolt be. L: -Ne terelje a szót! Választ követelek!
R: (Rozika észreveszi, amint Bélabá pakolja az elemeket) -Oda nézzen! L: (odafordul, feláll) -Megállj! (Bélabá rezzen egyet, és lassan Lisztesre néz; Lisztes odalép) L: -Mi van a zsebében? B: (szétnéz) -Nekem? L: -Nem, Janus Pannoniusnak. Csak maga van a boltban. B: -És maguk? L: -Úgy értem, mint vevő, Béla bácsi. Mit tett zsebre? B: -Semmit. Csak vakartam a derekamat. L: -Bocsásson meg, de ellenőriznem kell! Ugyanis láttam, amit láttam. (belenyúl a zsebébe) -Ohó! És ez mi? B: -Tényleg, mi ez? Egy elem. Biztosan lecsúszott a pultról. L: -Úgy gondolja, miután kimászott a papírdobozból? B: -Mi ez, kérem? Rágalom? L:
-Nem. Ez leleplezés.
B: -Kikérem magamnak! Ártatlan vagyok. Kérem a panaszkönyvet! L: -Még hogy a panaszkönyvet? Hallja ezt Rozika? R: -Hallom, Lisztes úr! L: -És mit írna bele? Lopás közben orvul meggátolt a kötelességtudatos eladó? Na jöjjön, Béla bátyám! (megfogja a karját) Be kell vinnem a főnök úrhoz. Legalább javul a helyzetem. B: -Várjon, Lisztes úr! Nem intézhetnénk el másként? L: -Másként? Netán le akar fizetni?
B: -Ugyan. Lefizetni? Jut is nekem abból a kis nyugdíjból lefizetnivalóra. No de kihallottam, amint színházi meghívásra invitálta a hölgyikét. L: -Na és? Mi köze magának ehhez? B: -Hát, merő véletlenségből nekem van két jegyem a ma esti műsorra. Itt van a tárcámban. Mit szólna, ha odaadnám önnek mind a kettőt, és cserébe elfelejtenénk ezt a jelentéktelen ügyet? L: -Hm… Mit szól hozzá, Rozika? R: -A Lisztes úr döntsön belátása szerint! Én nem veszek részt ilyen maffia ügyekben. B: -Maffia? Én már a rég fia vagyok, gyermekem. 73 évesen örülök, ha el tudok mászni a boltig. L: -73? Alig néz ki többnek 72 és félnél. B: -Bár úgy tudnék szaladni, mint a Duracell nyuszi. L: -Áhá! Ezért kellenek az elemek. B: -Nem. Azok csak úgy. Szeretem fogdosni, nézegetni őket. Apró piciny tárgyak, melyekben hihetetlen energia van. L: -Nem úgy, mint magában. Na, adja ide a jegyeket, tata! (előveszi, odaadja) Köszönöm! Ég áldja! (Béla bácsi a kijárat felé indul) R: -Béla bácsi! Az elemek! B: -Ja, igen. (kipakolja a zsebéből a maradék elemeket, aztán kimegy az ajtón; a főnök kijön az irodájából) F: -Liszteském! L: -Igenis, főnök úr? F: -Indítson a hátsó raktárba! Most érkezett 200 karton tisztasági betét. Pakolja ki, árazza fel! L: -Értettem! (elmegy)
(a főnök sétálgat, Rozikát stíröli, mosolyog) F: -Mi újság, Rozika? Hogy érzi magát? Kellemesen telik a napja? R: -Soha jobban, főnök úr! És önnek? F: -Hogy nekem? Ó, nekem is, köszönöm! Milyen furcsa, hogy egy alkalmazott is érdeklődik a főnöke iránt? Ezt szeretem magában Rozika. Ezért is választottam önt erre a posztra. Már azon a napon, amikor felvettem magát, már azon a napon megláttam önben a lehetőségeket. R: -A lehetőségeket? F: -Úgy van. Öö… mármint hogy önből profi eladó lesz. Elmesélek önnek egy szép történetet. Ifjúkoromban egyszer kijött az aranyerem. Apám épp akkor szerzett nekem egy irodistaállást a hivatalban. El kellett vállalnom. A karrierem miatt. Ha nem vállalom el, lehet, hogy ma egy senki vagyok, mint maga. Az irodista, drága Rozika a nap 8 órájából legalább 6-ot, 7-et ülve tölt el. Tudja, milyen érzés dió nagyságú aranyérrel 6-7 órán át ülni? (Rozika bólint, hogy nem tudja) Hát ne tudja meg! De én csak ültem. Szenvedtem, de tűrtem. Így megtartottak. Az akkori főnököm, hej, sose felejtem el. Mindig mondta: Gyulám… amit sosem értettem, mert Feri vagyok. Azt mondta: Gyulám, maga aztán tud ülni. Mit szól ehhez, Rozika? R: -Öh… szívesen hallgatná még a főnök úr érdekfeszítő történeteit, de még fel kell áraznom a rágógumikat. F: -Hagyja a csudába a rágókat! Majd megcsináltatom a Lisztessel. Inkább jobbat mondok magának. Szórakozni fogunk. R: -Kicsoda? F: -Maga és én. Már mindent elterveztem. R: -A főnök úr és én? De hát hol és mikor, és egyáltalán miért? F: -Hogy mikor? Ma este. Hogy hol? A Nagyszínházban. Lesz egy pompás előadás. És hogy miért? Mert megőrülök magáért, Rozália! Maga a nekem való nő, én meg az önnek való férfiú. Van pénzem és sármom. Mi kell még egy tökéletes partihoz? R: -És a szerelem?
F: -Az majd kialakul magától. De ezt is megelőlegezem magának. (letérdel) Táncos Rozália! Hozzám jönne feleségül? R: -Uramisten! F: -Nem, nem. Én Feri vagyok. (kijön a raktárból T.G., ijedtében leejt egy dobozt a földre) F: -Ezt levonom a béréből, Gedeon! A francba! (a főnök feláll) Na, erről még később beszélünk, Rozika! Este pedig magáért megyek. (a főnök bemegy az irodájába) T.G.: -Mi folyt itt az imént, ha szabadna ilyet kérdeznem? Úgy tűnt, mintha házasodna a gazda. Jól láttam, amit láttam? R: -Igen, Tulipán úr. Leejtettem egy rágógumit és a Talpas úr felvette helyettem. T.G.: -Biztos? R: -Persze hogy biztos, hová gondol? T.G.: -Hm. Nos, döntött már a színház kérdésről? Eljön velem az Agglegényekre? R: -Tudja mit? Beígérem magának. T.G.: -Tényleg? Nem viccel? (izgatottá válik) Hát ez fantasztikus! Ez csodás! Megyek is. Veszek egy öltönyt. Ugyanis a régi tönkrement. Elkéreszkedem a főnök úrtól. (beszalad a főnök irodájába, Lisztes kijön a raktárból fáradtan) L: -Ááh… nem akarok több tisztasági betétet látni. (szétnéz) Úgy látom a forgalmunk nagyobb, mint valaha. R: -Ezért is fog a Talpas úr csődbe menni. L: (nevet) –Háháhá! R: -Mi röhögnivaló van ezen? Ezzel maga is el fogja veszíteni az állását. L: -Én előrelátó ember vagyok. És talpraesett. (T.G. kijön a főnök irodájából, és átszalad a bolton, kifut a bejáraton)
L: -Ezt meg mi lelte? A lóversenyre üget ilyen sebesen? (utánozza viccesen, ahogy kiszaladt) R: -Öltönyt vásárol. L: -Öltönyt? Csak nem házasodni készül? R: -Nem. Színházba. L: -Ó, a színházról jut eszembe, már alig várom az estét. (balról a bejárati ajtón, beesik egy rabló. Álarc az arcán, pisztoly a kezében, a másik kezében egy üres zsák) GY: -Fel a kezekkel! R: -Jézus! GY: -Nem Jézus, cicám! Gyuri vagyok. Na, lökd a mai bevételt ebbe a zsákba! (odadobja a zsákot, majd egy pillanatra hátrafordul, addig Lisztes közelebb lép hozzá, aztán a rabló hirtelen visszafordul) -Hohó! Ne heveskedj, öreg! Nem vagy te Hevesi Tamás. Na, mi lesz? (Rozika felemeli a kasszában lévő 1 db papírpénzt és beleejti a zsákba) -Ennyi? Ennyi a mai napi bevétel? Mit tudsz még adni? (Lisztesre fogja a fegyvert) L: -Tisztasági betétet és rágógumit. GY: (nevetve) –Tisztasági betétet meg rág… na, ne szellemeskedj! A gumidat meg tartsd meg magadnak! Pénzt, avagy életet! (a főnök kijön papírral a kezében) F: -Liszteském, ezt másolja át nekem, kérem! (észreveszi a rablót) Ez meg ki? L: -Gyuri. F: -Gyuri, Gyuri, de milyen Gyuri? És miért van nála fegyver? GY: -Azért van nálam fegyver, mert én egy profi bűnöző vagyok, ha nem tűnt volna még fel. (megforgatja a fegyvert, de kiesik a kezéből, bénázik) F: -De, feltűnt. És mit óhajt? A csőd szélén áll a boltom. Itt már csak többnyire csak tisztasági betétet talál.
GY: -Arra még szükségük lehet, mert elvéreztetem az egész bandát, ha nem tömik meg nagy címletekkel a zsákomat! F: -Gyurikám! Jöjjön csak! (Gyuri odamegy a főnökhöz, aki mutatja neki az üres kasszát) -Látja a kasszát? Üres. Mint az életem. Most már elhiszi? GY: -A francba. (rákönyököl a pultra) -Mondja, maga szerint hová érdemes betörni a körúton? F: -Hát… mit tudom én. Próbálja a Dózsa ékszerüzletet! GY: -Milyen igaz! Hát akkor, viszlát! Minden jót! Jobbra el! F: -Várjon! GY: -Igen? F: -Egy jó tanács, rabló úr! Mélyítse el a hangját! Ez erélyességet kölcsönöz. A volt feleségemnél bevált. GY: (mélyebb hangon szólal meg) -Így jó lesz? F: -Tökéletes. (a rabló int a pisztolyával és kiszalad) R: -Hívjam a rendőrséget? F: -Ugyan minek, Rozika? Hiszen már semmink sincs, amit ez a szerencsétlen elvihetett volna. A Dózsa ékszerészt meg úgyis utálom. R: -Főnök úr! F: -Igen? R: -Én rosszul vagyok. (a fejét fogja) -Meg is ölhetett volna ez a becstelen idegen. L: -Hozzak egy kis vizet? F: -Magára itt semmi szükség, Lisztes úr! Menjen, rakjon rendet a raktárban! L: -De hisz a raktárban katonás rend van, uram.
F: -Látja! Pont ez a baj. Egy katona nem tud rendet rakni. L: -Még hogy nem? A főnök úr volt katona? F: -Ez nem tartozik ide. Mozgás! Induljon! L: -Jó, megyek. Majd leborongatok mindent, aztán visszapakolok. Nem nagy ügy. (elmegy) F: -Hozzak magának egy kis vizet, Rozika? R: -Nem, köszönöm. Inkább lepihennék. F: -Ó, remek. Fáradjon be az irodámba! A hosszú kanapémon kényelmesen elfeküdhet. Én meg majd maga mellé fekszem. (a nő ránéz ijedten) Na, nem azért. Csak vizesruháznám a kis homlokát. R: -Nem, nem kell. Én jobban örülnék, ha most hazaengedne a Talpas úr. F: -Ó. Hát, ha ezt szeretné, akkor menjen! Majd beáll a Lisztes a kasszába. Remélem bírni fogja ezt a nagy forgalmat, ami nálunk van ma. (szétnéz) De ne felejtse el az estét! Tudja mit? Jöjjön vissza ide! Várni fogom. Én majd elkészülök itt, és innen elmegyünk. R: -Nem bánom. Visszajövök. (fogja a kabátját és kimegy) F: -Akkor este, Rozika! (rozika kilép az ajtón, a főnök örömében énekelni kezd) -Jaj, de jó, a habos sütemény! Mogyoró van az ő… (belép Lisztes a raktárból) L: -Látom, a főnök úrnak jó kedve van. F: -Pedig nincs rá okom, Liszteském. Nagy a baj. L: -Nocsak! Mi a probléma? F: -Közeleg a vész! Eladósodtam. A bankok a fülemet rágják a tartozásaim miatt. Nincs forgalom, nincs kereslet. Nincs pénze az embereknek. L: -Lesz ez még így se, főnök úr!
F: -Remélem, Lisztes. Remélem. Rozikát hazaküldtem. Maga veszi át a kasszát! L: -Értettem! (a főnök bemegy az irodába, balról bejön T.G. az új öltönyével a kezében) T.G.: -Na, Lisztes úr! Milyen? L: -Már mint az új öltönye? Ejha! Szemrevaló. T.G.: -Ugye, ugye, kedves kolléga. Szerintem is. L: -Hallom, maga is színházba megy este. T.G.: -Úgy van. Egy gyönyörű nővel az oldalamon. L: -Az semmi. Látná az én páromat! (megpuszilja a két ujját) Ilyen szépséges arca van! Na és a teste, mmm… T.G.: -No, majd meglátjuk. Megyek, felpróbálom ezt a ruhakölteményt. (bemegy a raktárba) L: -Menjen csak! Öltözködjék! Én addig tartom a frontot. De siessen, mert lerohannak a vevők! (bejön a boltba Béla bácsi) B: -Jó napot! L: -Á, egy törzsvevő. Azt hittem, maga már messziről kerülni fogja a boltot. B: -Miért? L: -Na vajon? Mit óhajt? B: -Csak jöttem megkérdezni, hogy meddig vannak nyitva? L: -Béla bátyám! Hat éve idejár vásárolni. Tudhatná, hogy szombatonként 11 órakor szoktunk zárni. (ránéz az órájára) –Te jó ég! Háromnegyed 11. Mindjárt zárunk. Aztán még át kell verekednem magam a városon egy doboz bonbonért, meg egy csokor virágért a hölgyikének az esti színház miatt. Üres kézzel mégsem mehetek. B: -Ebben a szerelésben megy, fiam?
L: -Nem. Az öltözőszekrényemben tartok egyet ilyen esetekre. Megyek, fel is próbálom, hogy egyáltalán jó-e még? Ugyanis ilyen esetem 15 éve volt utoljára. B: -Hohó, fiam! Azóta már megrágták a molyok. L: -Nem baj. Annál eredetibb leszek. Azonnal jövök! Addig tartsa helyettem a frontot, és az elemeket hagyja békén! B: -Mit képzel rólam a Lisztes úr? (Lisztes kimegy, Bélabá odalép a pulthoz és marékszámra gyűri a zsebébe fele az elemeket, aztán kijön a főnök) F: -Maga meg mi a ménkűt csinál? (egy pillanatig egymásra merednek szótlan, aztán Bélabá kifut a boltból) -Tolvaj! Fogják meg! (T.G. kijön öltönyben) T.G.: -Mi történt? F: -Hol van ez az átkozott Lisztes? T.G.: -Beugrott egy percre az öltözőbe. F: -Az az öreg a szomszédból. Lopta az elemeket. T.G.: -Hívjam a rendőrséget? F: -Á, hagyja! Semmi értelme. Úgyis a csőd szélén állok. Az a pár elem már se ide, se oda. (végignéz Tulipán úr öltözékén) -Tulipán úr! Hogy néz maga ki? T.G.: -Kifejezetten jól. Nem gondolja? Este színházba megyek egy gyönyörű nő társaságában. Ezt az öltönyt most vettem. Emiatt kérezkedtem el a főnök úrtól. F: -Á, ezaz, Tulipán! (a főnök boldog, kezet fog Tulipánnal) -Gratulálok! Végre sikerült megismerkednie valakivel. T.G.: -Igen. Hát nem kellett messze mennem érte. F: -Na és, jól csókol a kicsike? T.G.: -Hát, bevallom, odáig még nem jutottunk el.
F: -Micsoda? Nahát, igyekezzen helyetteském! T.G.: -Igyekszem, ahogy tőlem telik. F: -Egyébként, ha a Nagyszínházba megy, akkor találkozunk. Ugyanis én is ott leszek egy álomszép leányzóval. T.G.: -Csak nem? F: -De bizony. Képzelje, Tulipán! Egy elragadó nő társaságában, én, aki már ki tudja mióta nem voltam nővel? Jajj, szétcincálom a kicsikét! Istenem, kegyes volt velem a sors, annyi év után. T.G.: -Hozzám is, Talpas úr. F: -Azt meghiszem, Tulipán. Ájj, de örülök ennek. Egyszer majd eljöhetnének hozzánk ebédre. Összejönnénk négyesben, a két asszony meg majd elbeszélget egymással, mialatt mi kártyázgatunk. Na, mit szól hozzá? T.G.: -Nekem tetszik az ötlet. F: -Meghiszem azt. Na, és ki a kicsike? T.G.: -A Rozika, főnök úr. F: (nevetve) –A Rozika! Háháháháhá, nagyszerű… mi? Várjunk csak! Milyen Rozika, Tulipán? T.G.: -Hát a Táncos Rozika. A mi Rozikánk. F: (dühösen) -Mi??? A mi Rozikánk? Maga és az én alkalmazottam? (kijön a raktárból Lisztes öltönyben) L: -Nocsak! Mindenki kiöltözött? F: (mérgesen) -Hát maga? Mit ünnepel? L: -Csak ruhapróbát tartok. Színházba megyek. F: -Valóban? L: -Igen. Az Agglegényekre.
F: -Szóval az Agglegényekre. Milyen érdekes, hogy itt mindenki az Agglegényekre megy ma este? L: -Tényleg? Mindenki? Ezt nem tudtam. F: -Lisztes! Egyedül megy? L: -Nem, kérem alássan! A párom egy igazi bombázó lesz. F: -Á, egy bombázó. L: -Igen. A Táncos Rozi. T.G.: -MI?? Honnan veszi ezt a sületlenséget? L: -Hogyhogy honnan? Megbeszéltem vele. T.G.: -Ezt én beszéltem meg vele. Maga ellopja az esti programomat! Fajankó! L: -Fajankó? Kikérem magamnak! T.G.: -Kiszimatolja a terveimet, és keresztbe tesz nekem! Nem szégyelli magát? L: -Kiszimatolom? T.G.: -Igen, kiszimatolja azzal a krumpliorrával. De várjon csak! Megátkozom Lisztes, hogy nőne be az orra lyuka! L: -Maga megőrült. Mit akar maga a Rozikától? F: (nevet) –Háháháhá! Tökfilkók! Maguk tényleg azt hitték, hogy egy ilyen nő, mint a Táncos Rozi, elmegy magukkal randevúzni? Velem fog menni abba a színházba, nem ilyen vesztesekkel, mint maguk! L: -A főnök úrral? A Rozi? Azt mondja, hogy vesztesek? Még hogy én, mint vesztes? Akkor had mondjak valamit, maga pupák! A boltnak egy héten belül annyi. Tudja, ki lesz az új tulaj? Hát én! F: -Micsoda? Ez egy vicc.
L: -Nem vicc, de nem ám. Enyém lesz a maga vacak boltja. Maga elpocsékolta, de én felvirágoztatom! F: -Hogy is tudná maga megvenni? Hisz egy csóró alkalmazott. L: -Csak a szegény ember tud igazán spórolni, Talpas úr, mert a nélkülözés tudománya a sorsa kezdete óta benne van. Ne fáradjon semmivel! Már mindent elintéztem. Tárgyaltam a bankkal, a hivatallal, mindenkivel, aki érintett az ügyben. F: -Csak velem nem. L: -Igen. Szóltam mindenkinek, hogy önt értesítsék utoljára az üzlet létrejöttéről, mert gyenge az idegállapota az efféle hír hallatán. F: (idegesen tépi a haját) -De nekem nem gyenge az idegállapotom! Nyomorult pszihopata! Ezt megkeserüli! (ad neki egy pofont) L: -Pofozkodik? Pökhendi pojáca! (ő is pofonvágja) F: -Paprikajancsi! (ismét pofont ad) L: -Puputeve! F: -Puputeve? Ááá, én megölöm! (összeverekednek) T.G.: -Na de uraim! Ennek semmi értelme! Hagyják abba! F: -Te is kaphatsz egyet! Te, te gaz csábító! Te is a nőmet akarod? Vagy a boltomat? Te, te szalámifejű! (pofon vágja őt is) T.G.: -Szalámifejű? Kikérem magamnak ezt a sértést! F: -Kikéred? Akkor adok még! Nesze! (összeverekednek, ordibálnak egymásra) (a háttérben elindul egy a jelenethez illő zene, a függöny pedig összezárul) (aztán a zene elhalkul, a színészek visszaállnak az eredeti helyükre, azaz: Rozika a pénztárba, T.G. és Lisztes a fehér munkaköpenyben pakolászik; ugyanis a függöny újabb széthúzása után kiderül, hogy a főnök úr álmodta az egészet) A zene azért kell, hogy az a pár másodperc, míg a színészek ledobják az öltönyt és beállnak a helyükre, addig ne teljen néma csöndben az idő, mert az unalmas lenne a nézőnek)
Függöny ki. Talpas úr a szemét dörzsölgetve, ásítozva kijön az irodából és meglepődve néz körül. T.G.: -Jó reggelt, főnök úr! F: -Jó reggelt! Egy pillanat, reggelt? Nem délután van? L: -A főnök úr kicsit elszundított. F: -Az lehet. Mondja csak, Rozika! Voltunk mi este… a tegnap este színházba? R: -A főnök úr és én? F: -Igen. R: -Nem. Miért? F: -Tulipán úr! T.G.: -Igen, uram? F: -Ne haragudjon azért a pofonért! T.G.: -Milyen pofonért, uram? F: (összecsapja a tenyerét, majd az arcára teszi mindkét kezét) – Atyaúristen! De hiszen álmodtam. Álmodtam az egészet. T.G.: -Jól van, Talpas úr? F: -Soha jobban, Tulipán. Csak elbóbiskoltam az irodába, és… és volt egy rémálmom. L: -Tényleg? És mit álmodott? F: (vidáman) -Háháháháhá! Nem fogja elhinni Lisztes! Háháhá, maga meg akarta venni az én boltomat. L: (Lisztes is nevet) -Háháháhá! Nem csak akartam. Én tényleg megvettem a boltot. Háháháhá! F: -Háháháhá! Mi?
L: -Igen. T.G.: -Ezt komolyan mondja? L: -A legkomolyabban. Én leszek a tulaj. Háháhá! R: -Én meg a felesége. T.G.: (lehangoltan) –Én meg az alkalmazott. B: (Bélabá bekukucskál) -Én meg a vevő! F: (a közönség felé néz és fogja a fejét) -NEEEEEEE!!!!! Függöny össze.
Vége
