Adóváltozások 2014-2015 Audit-Labtech Kft webhelyen lett közzétéve (http://www.audit.labtech.hu)
Adóváltozások 2014-2015 2015, január 8 - 09:44
Tisztelt Ügyfelünk! 2015 évi adóváltozások
Tárgy:
Eddigi gyakorlatunknak megfelelően összefoglaljuk a legfontosabb 2015. évi adóváltozásokat. Előreláthatólag január közepén egy közös tájékoztatást, konzultációt is tartunk a szokásos módon, melynek pontos időpontjáról a későbbiekben értesítjük.
I. Változások a személyi jövedelemadóban
Családi kedvezmény: Fokozatosan nő a két eltartottat nevelők által érvényesíthető családi kedvezmény 2016. január 1-től. A kedvezmény mértéke eltartottanként a havi 10 ezer forintról négy év alatt 20 ezer Ft-ra nő (évi 2,5 ezer Ft-tal). 2015-ben a családi kedvezmény mértéke nem változott. Adóazonosító jel családi kedvezményhez: Január 1-től meg kell adni a kedvezmény érvényesítéséhez az eltartott adóazonosító jelét, már a nyilatkozatokban is. Első házasok kedvezménye: Minden olyan pár, ahol legalább az egyik fél az első házasságát köti, együttesen, jogosultsági hónaponként havi 5 ezer Ft adókedvezményben részesül. Ez maximum 24 hónapig jár, első hónap a házasságkötést követő hónap. Ezen időtartamon belül a kedvezmény utoljára arra a hónapra érvényesíthető, amelyet követően a magánszemély 1. oldal (összes: 9)
Adóváltozások 2014-2015 Audit-Labtech Kft webhelyen lett közzétéve (http://www.audit.labtech.hu) magzatra, vagy gyermekre tekintettel családi kedvezményre válik jogosulttá, mert a két kedvezmény együtt nem érvényesíthető. Nyugdíjbiztosítások kedvezménye: Alapvetően nem változott, kicsit minden szempontból szigorodtak az erre vonatkozó előírások. Biztosítások: Hároméves átmeneti időszak után megszűnik a whole life (teljes életre szóló) biztosítások kedvezményezett adójogi helyzete. A kifizető által a magánszemély javára fizetett díj egyes meghatározott juttatásként viselkedik, annak megfelelően adózik. Cafeteria: Ezentúl évi 200 ezer Ft éves keretösszegig adható bármilyen klasszikus béren kívüli juttatás (Erzsébet utalvány, iskolakezdési támogatás, egészségpénztár, önkéntes nyugdíjpénztár, stb) a saját rá vonatkozó keretösszegig - az nem változott -, a korábbi 35,7 %-os közteher mellett. - Ezt korábban évi 500 ezer Ft-ig, lehetett ilyen feltételekkel adni. - E fölött további 250 ezer Ft-ig (tehát összesen legfeljebb évi 450 ezer Ft-ig) a Szép-kártyára is biztosítható támogatás (rekreációs keretösszeg) ugyanilyen terheléssel. A keret átlépéseken felüli juttatás már egyes meghatározott juttatásnak minősül, és 51,17 %-os közterhet kell utána fizetni. Pl. az étkezésre juttatott Erzsébet utalvány havi 8 ezer Ft összegig adózik a kedvezményes kulccsal, de ha havi 10 ezer Ft-ot adunk ily módon, ami még bőven alatta van az évi 200 ezer Ft-os összesített keretösszegnek, ennek ellenére a 2 ezer Ft már 51,17 %-al adózik. Ha a foglalkoztatás csak az év egy részében áll fenn, akkor az éves keretösszeget arányosítani kell a foglalkoztatás napjainak megfelelően.
II. Változások a KIVÁ-ban, vagyis a kisvállalati adóban
Változott az adóelőleg fizetés: egységesen, tárgynegyedévet követő hónap 20-ig kell bevallani és megfizetni az előleget, azaz megszűnik a havi előlegfizetési kötelezettség. Ha a KIVA alanyiság valami okból megszűnik, akkor a megszűnést követő 24 hónapon belül nem választható újra. 2. oldal (összes: 9)
Adóváltozások 2014-2015 Audit-Labtech Kft webhelyen lett közzétéve (http://www.audit.labtech.hu)
III. Változások a társasági adóban és az osztalékadóban
Új lehetőség a látvány-csapatsport és az előadó-művészeti szervezetek támogatásban: A befizetett TAO előleget is fel lehet ajánlani a megjelölt támogatni kívánt szervezet számára. Ennek előnye, hogy nem romlik az adózás előtti eredmény, nincs ráfordításként elszámolva az összeg, nem rontva azon vezetők bónuszának kifizetését, akik díjazása az adózás előtti eredményhez van kötve. Illetve ahol banki megítélés miatt ez fontos, ott jobb képet mutat az adózás előtti eredmény, nem rontja a támogatás. Nem változott a szponzori befizetésre, illetve az adóból erre fordítható összegre vonatkozó támogatás mértéke. A rendelkező nyilatkozat alapján az adózót jóváírás illeti meg. Ennek mértéke 7,5 %, ha a nyilatkozat az adóelőlegre, és az adóelőleg kiegészítésre (feltöltés) vonatkozik, illetve 2,5%, ha a nyilatkozat az adóbevalláskor a végleges adóra vonatkozik.
Nem változnak az egyéb feltételek, bejelentési kötelezettségek. A látvány-csapatsport támogatható képzés címén is. Új felsőoktatási adóalap kedvezmény kerül bevezetésre: Ez a kifizettet támogatási összeg 50%-ig igénybe vehető adóalap kedvezmény. Legalább 5 évre vonatkozó támogatási megállapodás szükséges hozzá, és a felsőoktatási intézmény által kiállított igazolás a támogatás részleteiről. Veszteség elhatárolás: 2015. január 1. után az adóévek negatív adóalapját legfeljebb a keletkezésüket követő 5 adóévben lehet felhasználni adóalap csökkentésként. Korábban ezt korlátlan ideig lehetett. Átmeneti szabályok alapján a 2014-ben kezdődő adóév utolsó napjáig keletkezett, és még fel nem használt elhatárolt veszteség a jelenleg érvényes szabályok szerint írható le, de legkésőbb a 2025. december 31-ig. Nem változott az adóalap 50 %-ig figyelembe vehető korlát, a fentiek mellett erre is figyelni kell. 3. oldal (összes: 9)
Adóváltozások 2014-2015 Audit-Labtech Kft webhelyen lett közzétéve (http://www.audit.labtech.hu) A jogutód a jogelőd tevékenységének továbbfolytatásából származó árbevétellel arányos elhatárolt veszteségének felhasználására jogosult. - Korábban nem kellett arányosítani. Változott a jövedelem-(nyereség-) minimum számítása: A továbbiakban nem vonható le az összes bevételből az eladott áruk beszerzési értéke (ELÁBÉ) és a közvetített szolgáltatás értéke. Ez a kereskedő cégeknél számít igazán. Az továbbra sem változott, hogy ez akkor alkalmazandó, ha az adózás előtti eredmény, vagy az adóalap közül a nagyobb érték nem éri el az összes bevétel 2%-át. A különadó (pl. a pénzintézetekre vonatkozó) továbbra is megmarad, - korábban úgy volt, hogy 2014. év végén megszűnik -. A hiány nem elismert költség, ha az adózó nem megfelelő gondossággal járt el, és nem tett meg mindent a hiány elkerülésére, mérséklésére. A kapcsolt vállalkozás definíciója változik: már akkor is kapcsolt vállalkozásról van szó, ha az ügyvezető személye miatt döntő befolyásgyakorlás valósul meg. Korábban a tulajdoni viszonyok voltak a meghatározók! -
IV. Változások a számvitelben
A legtöbb változtatás pontosítás jellegű, és a kapcsolódó jogszabályok változása miatt történt. Néhány lényegesebb pont:
Pótbefizetés lehetséges pénztől eltérő eszközzel is. - Eddig ezt a cégbíróság nem fogadta el. Nem kell elkülönítetten kezelni a belföldi és külföldi útszakaszra jutó szállítási díjat. Export bevételnek számít az exporthoz szorosan kapcsolódó kiszámlázott szállítási költség is. Magasabb export bevételt mutatunk ki, mint eddig. -
4. oldal (összes: 9)
Adóváltozások 2014-2015 Audit-Labtech Kft webhelyen lett közzétéve (http://www.audit.labtech.hu) V. Változások az általános forgalmi adóban
Tételes összesítő jelentést kell beadni a legalább 1 millió Ft ÁFA-t tartalmazó számlákról. - Korábban 2 millió Ft volt az értékhatár. Bővült a fordított adózás köre: egyes vas és acélipari termékek, munkaerő kölcsönzés is ide tartoznak. Időszakos elszámolási ügyletek ÁFA-beli kezelése: a hatálybalépés időpontjának további csúsztatása. Speciális, egyedi apró módosítások sokasága (távolról is nyújtható szolgáltatások teljesítési helye, ehhez egyablakos rendszer, szerencsejáték koncesszió ÁFA mentessége, biztonságvédelmi eszközök értékesítésének ÁFA mentessége, közszolgáltató fogalma, stb.) Havi bevalló lesz minden kezdő vállalkozás az eddigi negyedéves helyett. Negyedéves bevalló lesz minden olyan, eddig éves bevalló cég, akinek az árbevétele meghaladja az évi 50 millió forintot, akkor is, ha egyébként megfelelne az éves bevallás feltételeinek. Termékbeszerzés esetén is havi összesítő nyilatkozat benyújtására kötelezett az adóalany, ha az unión belüli beszerzése meghaladja az 50 ezer eurónak megfelelő összeget. - Eddig csak termékértékesítésnél volt így. -
VI. Változások a reklámadóban
2014.08. 15-től vezették be ezt az új adónemet. Adóköteles a reklám közzététele, illetve a reklám közzététel megrendelése. Adókötelesnek minősül a médiában, a nyomtatott formában, illetve az interneten megjelenő reklám is. A megrendelő adókötelezettsége: nem adóköteles, ha a megrendelőnek nincs ugyan nyilatkozata a reklámközzétevőtől, 5. oldal (összes: 9)
Adóváltozások 2014-2015 Audit-Labtech Kft webhelyen lett közzétéve (http://www.audit.labtech.hu) de igazolni tudja, hogy kérte azt a közzétevőtől (Google, Facebook), és azt nem kapta meg a számla kézhezvételétől számított 10 napon belül, és erről bejelentést tesz az állami adóhatósághoz. Nem adóköteles a megrendelés akkor sem, ha a közzétevő a reklám megjelenésének napján szerepel az adókötelezettségüket jogszerűen teljesítő, vagy az adófizetésre nem kötelezettek NAV honlapján közzétett listájában. Az adó alanya: a reklám közzétevője, vagy a reklám közzététel megrendelője. Sportszövetség, sportszervezet adómentes, a törvény részletezi a feltételeket. Adóalap: a reklám közzétételből származó árbevétel, illetve saját célú reklám esetén a reklám közzétételével kapcsolatban felmerült közvetlen költség. Ha a reklám közzététel megrendelése adóköteles, akkor az adó alapja a havi összesített ellenérték 2,5 milló forintot meghaladó része. Adómérték, sávosan progresszív, 0-40% lehet, az adóalap nagyságától függően. Azaz 0,5 Mrd Ft-ig, 0%, 20 Mrd Ft adóalap felett pedig 40%, ez utóbbi január 1-től 50% lett. Tört év esetén évesíteni kell az adóalapot, és erre kell kiszámítani az évesített adóösszeget, majd arányosítani a tört időszakot. A kapcsolt vállalkozások adóalapját össze kell vonni. Adóelőleget is meg kell állapítani, és be kell vallani.
VII. Változások az adózás rendjében
Nem lehet ugyanazt az ügyletet egyik ellenőrzésben másként minősíteni, mint a másikban. - Eddig volt rá példa! Áfa nyilatkozat kijavítása: korábbi ÁFA nyilatkozat kijavítása lehetséges az ellenőrzés megkezdéséig, ha az nem érint adót és adóalapot. (Azaz, ha jól csináltuk, csak nem jól nyilatkoztunk, pl. ingatlan bérbeadás ÁFA vonatkozásában.) EKAER: Ez egy teljesen új rendszer, erről egy külön részletes tájékoztatót küldünk. Ital-étel automata: Bejelentése, az üzemeletetés 6. oldal (összes: 9)
Adóváltozások 2014-2015 Audit-Labtech Kft webhelyen lett közzétéve (http://www.audit.labtech.hu) változásának jelentése kötelező a NAV felé, ez alapján regisztrációs számot kap az automata. A bejelentés díjköteles, az első bejelentés 30.000 Ft automatánként. Fokozott adóhatósági felügyelet: Megszűnik a bevallások adószakértővel történő ellenjegyeztetésére vonatkozó kötelezettség. A munkáltató adó-megállapítási határideje is május 20-a lett, az eddigi június 10-e helyett. Új PTK miatti változások: Főként pontosítások. Hatósági eljárás akadályoztatása esetén (megjelenési kötelezettség elmulasztása, együttműködési kötelezettség megsértése, stb.) a magánszemélynek 200 ezer Ft, más adózó részére 500 ezer Ft bírság szabható ki. Ezen esetek ismétlődése esetén magánszemélynek maximum 500 ezer Ft, más adózónak maximum 1 millió Ft bírság is kiszabható. Bővül az adóhatóság jogköre a következő területeken: Nyilatkozattételre kötelezés, adatszolgáltatás kérése. Előbbi pl. az EKAER, banktitok kiadása, míg utóbbi pl. az internetes vásárlások forgalmi adataira is vonatkozik. Tájékoztató adókijátszásról: Ha az adóhatóság adókijátszást tapasztal az adózó üzleti partnerénél, tájékoztathatja őt erről. (Ez nem adótitok.) Online pénztárgépek éves kötelező felülvizsgálatára vonatkozó hatósági árakat rendelnek el. Ezentúl az online pénztárgépekkel kapcsolatos valamennyi kötelezettség ellenőrzését nem csak az adóhatóság, hanem a vámhatóság is ellenőrizheti.
VIII. Változások a helyi adókban
Úgynevezett települési adót is bevezethet a települési önkormányzat a helyi adók mellett. Nem terhelheti a települési adó az államot, az önkormányzatot, a szervezeteket (pl. alapítványok, egyesületek, stb), valamint a vállalkozókat. 7. oldal (összes: 9)
Adóváltozások 2014-2015 Audit-Labtech Kft webhelyen lett közzétéve (http://www.audit.labtech.hu) Nem lehet települési adót megállapítani azokra az adótárgyakra, amelyekre valamely közteherről szóló törvény kiterjed.
IX. TB és munkaügyi változások
A részmunkaidőben foglalkoztatott kisgyermekes szülő esetében nem kell alkalmazni az arányosítási szabályt, így bruttó 100 ezer forintos összeghatárig érvényesíthetnek kedvezményt az őket foglalkoztató munkáltatók. Az egészségügyi szolgáltatási járulék a jelenlegi 6 810 forintról (napi összege 227 Ft) tovább nő havi 6 930 forintra (napi összege 231 Ft). X. Egyéb változások
A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege (minimálbér) a teljes munkaidő teljesítése esetén 2015. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 105 000 Ft, hetibér esetén 24 160 Ft , napibér esetén 4 830 Ft , órabér esetén 604 Ft. A fentiekben meghatározottaktól eltérően a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló garantált bérminimuma a teljes munkaidő teljesítése esetén 2015. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 122 000 Ft, hetibér esetén 28 080 Ft , napibér esetén 5 620 Ft, órabér esetén 702 Ft. A Ptk. (Polgári törvénykönyvről szóló törvény hatályba lépéséről és végrehajtásáról szóló törvény) szerint a Kft.-knek 2016. március 15-éig kell kötelezően megemelniük a törzstőkéjüket 3 millió forintra. A jegyzett tőke emelése azonban 2014. március 15. után egyből esedékessé válik, ha valaki társasági okiratot módosít, és azt benyújtja a 8. oldal (összes: 9)
Adóváltozások 2014-2015 Audit-Labtech Kft webhelyen lett közzétéve (http://www.audit.labtech.hu) Cégbíróságra. Fontos megemlíteni, hogy a tőkeemelés leglényegesebb problémája nem csak a jegyzett tőke, de a legalább ennek megfelelő saját tőke biztosítása azoknál a cégeknél, ahol ez nem áll rendelkezésre. (Korábbi évek veszteségei miatt) Lényegi változás most sem történt az EVA-ban, marad az EVA mértéke a pozitív adóalap 37 százaléka. De nagyon lényeges a kapcsolt felekkel való ügyletek felülvizsgálata, a kapcsolt vállalkozás definíciójának változása miatt!
Debrecen, 2015. január 7.
Kincs Beáta
ügyvezető Tags: adóváltozások 2015
Forrás webcím: http://www.audit.labtech.hu/node/198
9. oldal (összes: 9) Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)