| litera - az irodalmi portál
1. oldal, összesen: 13 oldal
2007. 04. 08.
Adócsalók Litera-díj 2. – Németh Ákos írása
A litera az idei Könyvfesztiválon adja ki második alkalommal a Litera-díjat. Hét kortárs drámaírót kértünk fel, hogy írják meg Madách Az ember tragédiája című művének mindeddig fájdalmasan hiányzó budapesti színét. A beérkezett pályaművek közül diákzsűri választja ki a legjobbat. A díjátadásra április 15-én délután 3-kor kerül sor a Kongresszusi Központ Brahms Termében. A jeleneteket naponta közöljük.
Szereplők ádám éva –a nője márk –informatikus lucia –hivatalnok fiatal üzletasszony Előjáték 1 (egyedül egy szobában) (Éva a tükör előtt menyasszonyi ruhában önfeledten örökre szóló mondatot próbálgat.) (boldogan) – Igen. (gonoszul) – Nem. Felejts el. (szemérmesen) – Igen. (gonoszul) – Nem! (ujjongva) – Igen, igen, igen! (forog a tükör előtt, és énekel) 1. (ketten) ÁDÁM Ne is álmodj róla. Mihez kezdhetnénk? Te például sose csinálsz semmit. Most is mit csinálsz? Semmit. ÉVA Az „Édes anyanyelvünket” olvasom. ÁDÁM Hulladék szüleid vannak, és hulladék rokonaid, időről időre összegyűlnek a hulladék-mágnesességi elv alapján. Ülnek a radioaktív thompson tévéjük előtt, és semmi sem jut eszükbe, és elfelejtenek beszélni, és annyira aktívak, mint egy szobányi esőember, karbantartják a fogsorukat és a bankszámlájukat és az életbiztosításukat, és van adótanácsadójuk és rotaryklubtagságuk és time-share-nyaralójuk, és távírányítójuk a garázsajtóhoz és távirányítójuk a feleségükhöz, és vannak doktormartensbakancsos tizenhároméves náci kiskölykeik, és egy műanyag felfújható plébános, gyónás esetére. Csúcs, komolyan mondom. Mit csinálsz folyton? ÉVA Az „Édes anyanyelvünket” olvasom. ÁDÁM És a hulladék barátnőid, akik úgy csókolóznak, mint egy szájsebész, és céljaik vannak az életben, és cserélgetik a japán dízel kisautóikat és a keretnélküliszemüveges pasasokat, csak a fodrászuk örök, és talán a Jóisten az égben, bár az utóbbiban nem biztosak, és rutinosan kicserélhető felnyírtfejű yuppie fiúkra hajtanak, és egy szívszaggatóan intenzív pillanatban megkérik a kezüket, miközben az a látszat, hogy fordítva áll a zászló, és nem függetlenül a melltartójuk űrméretétől sikerrel járnak vagy se, és ha se, akkor olyan nagymamaképet vágnak, akinek a meglepetéstortáját a spájzablakban megették a macskák, és a gyertya helyére szartak, mire jött a rokonság. De csak egy pillanatig, és máris betekerik a az új yuppie-t a foglalatba a kiégett helyére, ami már úton van a feledés hulladéklerakójába, bár azért később sírnak majd a telefonba egy kicsit evégett, csak a rend kedvéért. Most nincs egy szavad se, mi? ÉVA Az „Édes anyanyelvünket” olvasom. ÁDÁM Valahogy örömmel beszélgetnék valami másról. ÉVA Sose fogsz feleségül venni.
mhtml:file://D:\Oszmi\20130614\mht\001085.mht
2013.06.19.
| litera - az irodalmi portál
2. oldal, összesen: 13 oldal
ÁDÁM Nincs cigaretta, tessék. Mondtam, hogy vegyél. Te nem figyelsz rám. ÉVA Az a szerencse, hogy én már ezen túl vagyok. A Joy azt írja a Mérlegről: rendkívül érzékeny, sebezhető, érzelmi sérülései nehezen gyógyulnak, csalódás után illatos gyertyát gyújt mindenütt a lakásban, bár ez eszméletlen büdös, és már ott tartottam, hogy pofán csapom a szomszédasszony kölykét, ha tovább üvöltözik az udvaron, és nem hagy elmélyülni érzelmi sérüléseimben. Kifinomult antennáival árnyalatnyi különbségeket is észrevesz mások viselkedésében, erős benne a birtoklási vágy, sötét harag és bosszúvágy tombol lelkében, tessék. Különleges képessége, hogy szinte azonnal megérzi, milyen lélekkel, mekkora egy tetü mocsokkal áll szemben, ámde mégis kiszolgálja, szereti, isteníti, tenyerén hordozza. Mindig igazat mond, ami szinte árt baráti és családi kapcsolatainak, céltudatos, nem ismer lehetetlent, gondolkodása alapos, önmagával kritikus. Ezért aztán gyakran bőgök. De vannak napok, amikor a negatív gondolatok oly mértékben eluralkodnak rajta, hogy megszólalni sincs kedve. Na, ez van ma, csak hallgatok egész nap. ÁDÁM Az egész család-téma lezárva. Téma ejtve. Vége. ÉVA Ha nem lennénk egy pár, mi se tudnánk így kibeszélni magunkat. 2. ÉVA Jött valami leveled az adósoktól. ÁDÁM Miféle adósok? Tartozik valaki? ÉVA Úgy értem, az adóhivataltól. ÁDÁM De hát mit akarhatnak? ÉVA Talán olvasd el. ÁDÁM Dehogy olvasom. ÉVA Álljon ott az asztalon? ÁDÁM Tőlem állhat. ÉVA Különben én már olvastam. Kérnek, hogy menj be. ÁDÁM Már hogy én? ÉVA Merthogy nem nyújtottál be adóbevallást. Tényleg nem nyújtottál be adóbevallást? ÁDÁM Melyik évben? ÉVA Azt nem írják. ÁDÁM Akkor rendben van. ÉVA Mért, melyik évben nem nyújtottál be? ÁDÁM Például idén. ÉVA Másold le a tavalyit. ÁDÁM Az nehéz lesz.
mhtml:file://D:\Oszmi\20130614\mht\001085.mht
2013.06.19.
| litera - az irodalmi portál
3. oldal, összesen: 13 oldal
ÉVA Hát szépen állsz. 3. ÁDÁM Meghoztam a bevallást. Mindjárt végzek vele. ÉVA Mért nem könyvelő csinálja? ÁDÁM Apám, rohadt sokat kér! Írni meg én is tudok. Csak melyik az eleje? ÉVA Gondolom, ez. ÁDÁM Hülye vagy? Ez a vége. Itt végződik. Le kell benne írni az egész évet, újévtől szilveszterig. Úgyhogy az a vége, ahol az áll, hogy december. Vagy kiírják, hogy vége. Keresd te is. ÉVA Egy biztos, a neveddel kezdődik. ÁDÁM A nevemmel, ok. ÉVA Ó, te szerencsétlen, nyomtatott betűkkel kell. Nyomtatott betűkkel! ÁDÁM Jól van, áthúzom, és fölé írom. ÉVA Ezt egyszerűbb, ha be se adod. ÁDÁM Mért, szépen áthúztam. ÉVA Mellékelni kell egy levelet. Az igazgatónak. ÁDÁM Mért? ÉVA Hogy kijavítottad. Le kell írnod, hogy ideges voltál, és… elrontottad. ÁDÁM Jó, kezdjük a levéllel. De most mit írjak? ÉVA Írjad: „Tisztelt igazgatóság. Sajnos, rohadtul ideges vagyok, ezért nem tudtam leírni a nevem.” ÁDÁM Dehogy írom, hogy nem tudom leírni a nevem. Még valami kreténnek néznek, aki nem tudja leírni a nevét. 4. LUCIA Szóval, maga nyújtotta be ezt az adóbevallást? ÁDÁM Hát ezt én, igen, úgy nézem. LUCIA De ez nem jó. Ez nem egy adóbevallás. ÁDÁM Nem? LUCIA Nem. ÁDÁM Hát sajnálom Akkor most elmehetek?
mhtml:file://D:\Oszmi\20130614\mht\001085.mht
2013.06.19.
| litera - az irodalmi portál
4. oldal, összesen: 13 oldal
LUCIA Újat kell benyújtani. Önellenőrzési nyomtatványon. ÁDÁM Önellenőrzésin? De jó, hogy tetszik mondani. Jaj, de jó. Majdnem nem azon adtam be. LUCIA És fogadjon egy könyvelőt. ÁDÁM Milyen szép itt maguknál. Itt nincs munkaerőfelvétel? LUCIA Mért, mi a foglalkozása? ÁDÁM Nekem azt súgja valami, hogy itt szükség lehet rám. LUCIA Ezt honnan gondolja? ÁDÁM Vannak ilyen megérzéseim. Tenyérből király vagyok. LUCIA Hagyja a kezemet békén. ÁDÁM Ide milyen iskola kell? LUCIA Könyvelő, ha érdekli. ÁDÁM Könyvelőre képződöm. LUCIA Ezt várjuk még meg. Szóval nyomtatványbolt vagy letöltés, önellenőrzés, és végül benyújtani. Viszlát. (egyedül) ÁDÁM Baromi jó nő! Baromi jó. Én ide fogok járni. Kurva jó nő.
5. ÁDÁM Meg most van ez a macera az adósokkal is. MÁRK Adósok? Tartozik valaki? ÁDÁM Nem, az adósok hivatala. Na mármost megismerkedtem egy taggal, akinek ötletei vannak. Szerinte be lehet menni a rendszerbe, és törölni kell, hogy vagyok. Vagy, ha engem nem lehet, legalább az adóbevallásomat. MÁRK A tavalyi bevallásodat? ÁDÁM Igen. Illetve azt, hogy nincs. MÁRK Nem megy, kell a kód. ÁDÁM A kód kell? MÁRK Mondom. ÁDÁM Nem tudsz egyet kitalálni? MÁRK Ne fárassz.
mhtml:file://D:\Oszmi\20130614\mht\001085.mht
2013.06.19.
| litera - az irodalmi portál
5. oldal, összesen: 13 oldal
ÁDÁM És hogy lehet kódja az embernek? MÁRK Állást vállal az adóhivatalban. ÁDÁM És ott keresnek jegyszedőket? MÁRK Leszarom, mit szövegelsz, én csak segítek. Menj dolgozni oda, keríts egy kódot, utána segítek. ÁDÁM De hogy menjek én oda dolgozni? Ott könyvelők dolgoznak. MÁRK Nem gond. Nyomtatok neked egy diplomát. Kitüntetéssel végeztél a Pénzügyi Főiskolán. ÁDÁM Apám, azért milyen okos vagyok, de most komolyan! 6. LUCIA (be) ÁDÁM Tudtam! Úgy tudtam! LUCIA Mit tudott? ÁDÁM Hogy találkozunk még. LUCIA Ó, a tenyérjós! De rossz helyre jött, én most várok valakit. ÁDÁM Jó hírem van! Engem várt. LUCIA Ezt nem hiszem. Ez lenne a maga diplomája? ÁDÁM Na most mit szól? LUCIA Hisz maga még a szakmában sem dolgozott! Követi a törvényi újításokat? Talán még az új áfatörvényt sem ismeri. ÁDÁM Hogy ismerem-e az áfatörvényt? Hogy én ismerem-e? Esküszöm, ez jó. Kívülről tudom. A végét különösen szeretem, még sírtam is rajta. Vele kelek, vele fekszem, este a párnám alá teszem, a házból ki nem lépek nélküle. Hogy ismerem-e! LUCIA Mondja, mért nem hiszek én magának? ÁDÁM Térden állva könyörgöm, higgye el nekem, én mozdulni sem tudok az áfatörvény nélkül, ez az én Bibliám. A rabja vagyok. Szállóigéket választok belőle. Zenét szereztem hozzá. Részleteket tetováltattam belőle magamra. Megborzongok a gyönyörűségtől, ha látom. Mit akar még? LUCIA Annyit, hogy szeretném látni a leckekönyvét is.(el) ÁDÁM (utána kiabál) Nem gond! 7. ÁDÁM Kell, most mit csináljak? MÁRK Leckekönyv? A rohadt liba. ÁDÁM
mhtml:file://D:\Oszmi\20130614\mht\001085.mht
2013.06.19.
| litera - az irodalmi portál
6. oldal, összesen: 13 oldal
Nem mondod, hogy ez gond? Egy leckekönyv kitüntetéssel, ahogy kell. MÁRK Egy leckekönyvben nincsenek kitüntetések. ÁDÁM Rám néz, és nem hiszi el, hogy nincsenek kitüntetéseim. MÁRK Nem tudok leckekönyvet csinálni. Aláírások, meg minden. Vidd el az enyémet az informatikáról. A tárgyakat átjavítom. ÁDÁM Jó. De tegyél bele kitüntetést. József Attila-díj, vagy valami. Hát már mégiscsak! 8. (iroda, ketten) ÁDÁM Én csak frissdiplomás vagyok. LUCIA Még nem válaszolt. ÁDÁM Mi is volt a kérdés? LUCIA Mikor született? ÁDÁM Június egy. LUCIA Ez csak egy nap. ÁDÁM Ez a születésnapom. LUCIA Melyik évben? ÁDÁM Minden évben. LUCIA Jézusom… ÁDÁM Huszonöt vagyok, ha akarja tudni. LUCIA Ez egy állásinterjú, és én abban a helyzetben vagyok, hogy megválogathatom, kivel dolgozom együtt. Szedje össze magát! ÁDÁM Elnézést. LUCIA A leckekönyve nem tetszik. ÁDÁM Most komolyan? Pedig még éjjel is sokat dolgoztam rajta. Már úgy értem, tanulmányok, meg ilyesmi. LUCIA Siralmas. Nem is értem ezek után a kiváló diplomáját. ÁDÁM Elnézést. LUCIA Az sem tetszik, ahogy fel van öltözve. ÁDÁM Elnézést. LUCIA Mért mondogatja ezt?
mhtml:file://D:\Oszmi\20130614\mht\001085.mht
2013.06.19.
| litera - az irodalmi portál
7. oldal, összesen: 13 oldal
ÁDÁM Szeretnék bevágódni magánál. LUCIA Ezzel a szöveggel nem fog menni. ÁDÁM Elnézést. LUCIA Eddig csak az szól maga mellett, hogy nem késett el. ÁDÁM Szorgos munkaerő vagyok. Olyan méhecske-típus. LUCIA És mért akar itt dolgozni? ÁDÁM Gyerekkori álom. LUCIA Fizetésben mire gondolt? ÁDÁM Hirtelen mit is mondjak? Mondjunk egy számot. LUCIA Mondjunk. ÁDÁM Ez szenvedély különben, nem pénzkérdés. Elnézést. Kérdezhetek valamit? LUCIA Nem vagyok emberevő. ÁDÁM Minden jövendő beosztottját ennyire kikérdezi? LUCIA Szeretném megismerni magát. ÁDÁM Hát nem is tudom. Eszembe nem jutott, hogy a leckekönyvembe komolyan bele akar nézni. Nyilván nagyon ismeri a beosztottait. LUCIA Maga lesz az első beosztottam. ÁDÁM Mindenkit kirúgott? LUCIA Úgy értem, életemben. ÁDÁM És... megfelelek? LUCIA Az lesz a feladata, hogy a beérkező adóbevallásokat számszakilag ellenőrizze. Összeadás, kivonás, ilyesmi. Fog menni? Végül is könyvelő lesz. ÁDÁM Nagyon izgalmasan hangzik. LUCIA Ne szemtelenkedjen. ÁDÁM Elnézést. LUCIA És ne mondogassa, hogy elnézést. ÁDÁM Bocsánat. Soha többé nem mondom, hogy elnézést.
mhtml:file://D:\Oszmi\20130614\mht\001085.mht
2013.06.19.
| litera - az irodalmi portál
8. oldal, összesen: 13 oldal
LUCIA Van kérdése? ÁDÁM Fel vagyok véve? LUCIA Végső soron ez nem tőlem függ. El kell beszélgetnie a pszichológussal, és a többi. Aztán a főnök dönt. ÁDÁM Nem maga dönt? LUCIA Nem én döntök. ÁDÁM Ezt komolyan mondja? Nem is maga dönt? LUCIA Nem én döntök. Akar még valamit mondani? ÁDÁM Sose láttam még nőt, aki ennyire reménytelen, pedig csak tíz évvel idősebb nálam. LUCIA Hattal. ÁDÁM Sose láttam még nőt, aki ennyire reménytelen, pedig csak hat évvel idősebb nálam. És tessék mondani, mikor kapok kódot? LUCIA Remélem, soha. És hol az önéletrajza? 9. ÁDÁM Mégiscsak te vagy a legjobb barátom MÁRK Sajnálom, nincs pénzem. Le vagyok égve. Neked különben se adnék. ÁDÁM Pénz! Nagy dolog! Tisztára bele vagyok esve egy nőbe. MÁRK Csak az Évával vigyázz. ÁDÁM Apám, de ez egy adóellenőr. MÁRK Tudtam. Tudtam, hogy egyszer ki fog bukni az igazi arcod. Régen figyeltelek. ÁDÁM De most mit csináljak? Csak ő jár a fejemben! 10. LUCIA Micsoda zűrzavar az élet! Olyasmik történnek, hogy minden erőm megfeszítésével tudom csak elkerülni a katasztrófát. Gyakran érzem például, hogy valamelyik kezem, de néha egyszerre a kettő, kezd áttetszővé válni, szinte eltűnik. Néha az egész testem elveszti a kontúrjait, látom, hogy erőltetik a szemüket, hogy észrevegyenek. Mikor elkapom a pénztárosnő pillantását, amint nézi, ahogy a kezemen átdereng a bankkártyám. Ilyenkor a legjobb természetesen viselkedni. Egyre több holmit veszek magamra. Látszani akarok. Ez télen még rendben van, mikor a havat seprem. De kánikulában? Ilyenkor nincs mit tenni, azt játszom, hogy teljesen elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem, hogy csizmát húztam a strandon. De jobb nem tudni, mit gondolnak ilyenkor. De igazából attól félek, hogy egyszer csak eltűnök. Valóban minden erőmre szükségem van. 11. (Éva és a Fiatal üzletasszony egy buszmegállóban) FIATAL ÜZLETASSZONY Ma már nem állnak szóba az emberek. Ha nem jártunk volna egy iskolába, mi se tudnánk így kibeszélni magunkat. ÉVA Van is miről. Megyek vásárolni. Ne kérdezd, mit.
mhtml:file://D:\Oszmi\20130614\mht\001085.mht
2013.06.19.
| litera - az irodalmi portál
9. oldal, összesen: 13 oldal
FIATAL ÜZLETASSZONY Mért, mit? ÉVA Úgy néz ki, férjhez megyek, és gondoskodni kell a szükségesről. FIATAL ÜZLETASSZONY Nem is mondtad. ÉVA (elégülten) Hát most mondom. FIATAL ÜZLETASSZONY De hát a Tiborral vége. ÉVA Nem is vele. 12. ÉVA (zokog) És ki az ? ÁDÁM De ez nem a telefonszáma, ez a kódja, esküszöm! ÉVA De egy nőé, nem? ÁDÁM De ez egy titkos kód! ÉVA (zokog) Titkos… ó, én hülye. ÁDÁM Ezt nem hiszem el. ÉVA Én nem hiszem el, hogy képes voltál! ÁDÁM A kódjáért tettem! Kellett a kódja! A francba! 13. ÉVA Elment? Van, akinek rohadtul nagy a szája, pedig jobb lenne, ha a saját ajtaja előtt söpörne. FIATAL ÜZLETASSZONY Lehetett azt tudni. Aki sose néz az ember szemébe, csak úgy mellette el. ÉVA Aztán mégis nagy a szája. FIATAL ÜZLETASSZONY Csodálom is, mért álltál szóba egy ilyennel. Most hogy vagy te szegény? ÉVA Hát hogy legyek? FIATAL ÜZLETASSZONY Így kibabrált veled az élet. ÉVA Ha csak az élet lett volna. 14. (Ádám a gép előtt telefonál) ÁDÁM Bejutottam. Milyen szigetek? Ezt nem értem. Várj, le kell tennem. 15. LUCIA Micsoda? Te elutaltad a magyar köztársaság teljes tavalyi adóbevételeit a Kajmán szigetekre? Az én kódommal?
mhtml:file://D:\Oszmi\20130614\mht\001085.mht
2013.06.19.
| litera - az irodalmi portál
10. oldal, összesen: 13 oldal
ÁDÁM Adó- és vámbevételeit, bocsánat. De… LUCIA Jézusom, végünk van. ÁDÁM Tévedésből történt, meg fogják érteni. LUCIA Agyon fognak lőni minket. ÁDÁM Eltörölték a halálbüntetést. LUCIA Húsz évet húzunk le egy fegyenctelepen. ÁDÁM Sötéten látod a helyzetet. LUCIA Végünk van! Mért csináltad? ÁDÁM Mondjuk azt, hogy túlóráztunk, és fáradtak voltunk. Mindenki hibázhat. LUCIA Azt mondtam, ülj nyugodtan itt a fenekeden, amíg jövök. ÁDÁM Most tényleg ennyire haragszol? LUCIA Egyszerűbb, ha itt helyben felakasztjuk magunkat. ÁDÁM Voltaképpen mi ez a nagy izgalom? A Kajmán-szigeteken privát bankszámlán van némi pénzünk. Mi a baj? LUCIA A nagyanyám, tessék. Például. A nagyanyám miből kap nyugdíjat jövőre? ÁDÁM Hogy is hívják őt? LUCIA Mit akarsz tőle, ő nem ártott neked semmit, szegény. ÁDÁM Nem kell hogy segíts. Keresek egy címet hozzá a neten. Mennyi a nyugdíja? LUCIA Hetven, mit akarsz vele? ÁDÁM (dolgozik a gépen, majd elégedetten) Jövőre egymilliót kap havonta. A különbség csak annyi, hogy a nyugdíját egy offshore-bank folyósítja majd egy helyről, aminek nem tudom kimondani a nevét. Jó így? De aztán most már elég a nyavalygásból. Éhes vagyok! 16. ÁDÁM Kiábrándultam a nőből. Olyan ideges lett, csak, mert elutaltam Magyarország tavalyi adó- ás vámbevételeit a Kajmán-szigetekre. Ragaszkodott hozzá, hogy visszacsináljam. MÁRK Nem hiszem el? Te visszacsináltad? ÁDÁM Akkor még szerelmes voltam. MÁRK Te hülye, hülye, hülye! ÁDÁM Apám, tudod, az embert a farka vezérli. Mit lehet tenni?
mhtml:file://D:\Oszmi\20130614\mht\001085.mht
2013.06.19.
| litera - az irodalmi portál
11. oldal, összesen: 13 oldal
Aztán pedig megváltoztatta a kódját. De ebben az egészben van fantázia. Adószakértő is lehetnék, nem is tudom, mi tart vissza. Mindjárt nyomtatok névjegyet. Kérsz? Nem vagyok drága. 17. FIATAL ÜZLETASSZONY Önnek okozott már gondot az adózás? ÁDÁM Most, hogy így belegondolok, nem. Nekem még nem okozott gondot az adózás. FIATAL ÜZLETASSZONY Ez különös. Ön egy ritka embercsoporthoz tartozik. Abban gondolom, egyetértünk, hogy az adótervezés komoly dolog. ÁDÁM Ó hogyne, én ennek élek. FIATAL ÜZLETASSZONY Ön hogy tervezi az adózását a következő öt évben? ÁDÁM Én úgy tervezem az adózásomat a következő öt évben, hogy nem fizetek adót. FIATAL ÜZLETASSZONY Őszintén kezd érdekelni. Áttelepítette az adózását egy offshore-helyszínre? ÁDÁM Ezt még egyszer legyen szíves. FIATAL ÜZLETASSZONY Melyik offshore-helyszínt választotta? Montenegro bizonytalan, Libériába pedig csak a bolond vinne pénzt. ÁDÁM Sose tenném! FIATAL ÜZLETASSZONY Delaware drága, Svájc teljesen európai lett. Gibraltárt pedig egyszerűen ne is említsük. ÁDÁM Esküszöm, szóba se akartam hozni! Ki se ejtem! FIATAL ÜZLETASSZONY Egyetértünk. Úgy látom, szakértővel beszélek. Nos, mit szólna, ha, mondjuk, tanácsot kérnék öntől? Bocsánat, órabérben dolgozik? A sikerdíjat többre tartom. ÁDÁM Velem lehet beszélni. 18. ÁDÁM Iskoláskönyveket olvasol, hatéveseknek ... és pont ezt? Félsz, hogy elfelejtesz magyarul? ÉVA Van egy meglepetésem. Igazából tegnap el kellett volna mondanom. De még nem tudom, meg akarok-e bocsátani. ÁDÁM (gyanakodva) Igen? ÉVA Ez még igazából titok. ÁDÁM Nem is értem, mért vagyok ilyenkor ideges. ÉVA Megyek vásárolni. Úgy néz ki, még valakiről gondoskodni kell. ÁDÁM Ó, a szentségit. Nem is mondtad. ÉVA (elégedetten) Hát most mondom. ÁDÁM
mhtml:file://D:\Oszmi\20130614\mht\001085.mht
2013.06.19.
| litera - az irodalmi portál
12. oldal, összesen: 13 oldal
A francba, a francba, a francba! ÉVA Most akkor nem örülsz? ÁDÁM Nem hiszem el, hogy ekkora liba vagy. ÉVA Még nem biztos. ÁDÁM De, sajnos biztos, hogy te egy rohadtul nagy liba vagy. ÉVA Na jó, nem igaz. ÁDÁM Nem hiszem el, hogy ezt most kellett megtudnom. Pont… ÉVA Mondom, nem igaz. ÁDÁM ...mikor éppen szakértői karrier előtt állok… ÉVA Te sose figyelsz rám? (Tagoltan) Nem igaz. ÁDÁM Hogyhogy nem igaz? ÉVA Csak tesztelni akartalak. ÁDÁM Hogyan? Tesztelni? ÉVA Hogy mi lenne, ha... Érted? Hogy mit szólnál hozzá. ÁDÁM Hát ez szép. És most? ÉVA Most már tudom. ÁDÁM Mit tudsz? ÉVA Hogy mit szólnál hozzá. Most már tudom. ÁDÁM Most szívatsz, vagy mi? ÉVA A lényeg, hogy tudom, amit tudnom kell. Hogy milyen lennél. ÁDÁ Már tudod? ÉVA Már igen. Nem is akarom. És különben se bocsátottam meg. ÁDÁM Boldogok leszünk! Irodát fogok nyitni. ÉVA Te még a nevedet se tudod helyesen leírni. ÁDÁM Én nem fogom leírni a nevem, én pénzt fogok keresni. ÉVA A pénz nem boldogít. ÁDÁM Ez hihetetlen. Tudsz még ilyeneket?
mhtml:file://D:\Oszmi\20130614\mht\001085.mht
2013.06.19.
| litera - az irodalmi portál
13. oldal, összesen: 13 oldal
ÉVA Már hogy aki magára marad, az nem boldog. ÁDÁM Valahogy úgy érzem magam, mint aki egy női lap lelki segély-rovatában ébredt fel. ÉVA Csak azt akarom mondani, hogy meg fogom tartani. ÁDÁM Csak nézlek, és csodálkozom. Miért nincsenek céljaid? Nézz rám, én adózni fogok, és boldog leszek. ÉVA Soha nem fogom neki megmondani, ki az apja. (el) ÁDÁM „Édes anyanyelvünk”! Nevetséges vagy, egészen nevetséges... (lapozgatja a könyvet) ... és ezt nem is így írják, nem is jól írták! Ezzel mérgezik őket, ennyi ostobaság! Iskolás könyvben rossz helyesírás, ki írta ezt, ki adta ki? Ki a felelős? Ezzel mérgezik őket... Így nevelni gyereket? Hihetetlen!
Németh Ákos
mhtml:file://D:\Oszmi\20130614\mht\001085.mht
2013.06.19.