Adatkezelési tájékoztató I. Bevezető A Metál-Légtechnika Kft. (Székhely, 8800, Nagykanizsa, Táborhely u. 3, cégjegyzékszám; 20-09-072003), (továbbiakban: adatkezelő, szolgáltató) alá veti magát eme tájékoztatónak. Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 20.§ (1) értelmében, az érintettel (itt a webshophasználó, továbbiakban; felhasználó) az adatkezelés megkezdése előtt közölni kell, hogy az adatkezelés kötelező, vagy hozzájáruláson alapul. A felhasználót az adatkezelés megkezdése előtt egyértelműen tájékoztatni kell az adatai kezelésével kapcsolatos minden tényről, így az adatkezelés céljáról, az adatkezelésre, adatfeldolgozásra jogosult személyéről, az adatkezelés időtartamáról, valamint az adatkezelés céljáról és jogalapjáról. Továbbá az Info tv. 6.§ (1) alapján arról is, hogy személyes adat kezelhető abban az esetben is, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetetlen vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges, vagy az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jogi korlátozásával arányban áll. A tájékoztatásnak fent kell állnia továbbá az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogaira és jogorvoslati lehetőségeire is. Ha az érintett személyes tájékoztatása lehetetlen vagy aránytalan költséggel járna, a tájékoztatás megtörténhet az alábbi információk nyilvánosságra hozatalával is; 1. az adatgyűjtés ténye 2. az érintettek köre 3. az adatgyűjtés célja, 4. az adatkezelés időtartama 5. az adatok megismerésére jogosult adatkezelők személye 6. az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak és jogorvoslati lehetőségeinek ismertetése 7. ha az adatkezelés adatvédelmi nyilvántartásba vételének van helye, az adatkezelés nyilvántartási száma. A tájékoztató a www.magnesszelep.hu címen történő közzététellel lép hatályba. 2. Értelmező rendelkezések 1. Felhasználó: bármely meghatározott, személyes adat alapján közvetlenül vagy közvetve azonosítható természetes személy 2. Személyes adat: a felhasználóval kapcsolatba hozható adat – így különösen a felhasználó neve, azonosító jele, egy vagy több bármilyen azonosságra jellemző adat -, illetve az adatból levonható, a felhasználóra vonatkozó következtetés 3. Hozzájárulás: a felhasználó akaratának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő kezeléséhez. 4. Tiltakozás: az érintet nyilatkozata, amellyel személyes adatainak kezelését kifogásolja, és az adatkezelés megszüntetését, illetve a kezelt adatok törlését kéri. 5. Adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki/amely önállóan vagy másokkal együtt az adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az általa megbízott adatfeldolgozóval végrahajtatja.
METÁL-LÉGTECHNIKA KFT 8800 Nagykanizsa, Táborhely u.3..
MD 5.5-05
Érvényes változat: 02K-01V
Dátum: 2010-05-15
6. Adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függően az adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen gyűjtése, rögzítése, felvétele, felhasználása, lekérdezése, rendszerezése, megváltoztatása, tárolása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának a megakadályozása. 7. Adattovábbítás: az adat meghatározott harmadik személy számára történő hozzáférhetővé tétele. 8. Nyilvánosságra hozatal: az adat bárki számára történő hozzáférhetővé tétele. 9. Adattörlés: az adatok felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállításuk többé nem lehetséges. 10. Adatmegjelölés: az adat azonosító jelzéssel ellátása annak megkülönböztetése céljából. 11. Adatzárolás: az adat azonosító jelzéssel ellátása további kezelésének végleges vagy meghatározott időre történő korlátozása céljából. 12. Adatfeldolgozás: az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, az alkalmazás helyétől, feltéve, hogy a technikai feladatot az adatokon végzik. 13. Adatmegsemmisítés: az adatokat tartalmazó adathordozó teljes fizikai megsemmisítése. 14. Adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki/amely az adatkezelővel kötött szerződése alapján adatok feldolgozását végzi. 15. Adatfelelős: az a közfeladatot ellátó szerv, amely az elektronikus úton kötelezően közzéteendő közérdekű adatot előállította, illetve amelynek működése során ez az adat keletkezett. 16. Adatközlő: az a közfeladatot ellátó szerv, amely, ha az adatfelelős nem maga teszi közzé az adatot, az adatfelelős által hozzá eljuttatott adatait honlapon közzéteszi. 17. Adatállomány: az egy nyilvántartásban kezelt adatok összessége. 18. Harmadik személy: olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki/amely nem azonos a felhasználóval, az adatkezelővel, vagy az adatfeldolgozóval. 3. Az adatkezelés jogalapja (Info tv. 5-6.§) a, Személyes adat akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárul, vagy azt törvény, vagy törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben, helyi önkormányzat rendelete közérdeken alapuló célból elrendeli. b, Személyes adat kezelhető akkor is, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetetlen, vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése, az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges, vagy az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll. c, Ha a felhasználó cselekvőképtelensége folytán, illetőleg más elháríthatatlan okból nem képes hozzájárulását megadni, akkor a saját vagy más személy létfontosságú érdekeinek védelméhez, illetve a személyek életét, testi épségét, vagy javait fenyegető veszély elhárításához vagy megelőzéséhez szükséges mértékben a hozzájárulás akadályainak fennállása alatt a felhasználó személyes adatai kezelhetőek. d, A 16. életévét betöltött kiskorú felhasználó hozzájárulását tartalmazó jognyilatkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges. e, Ha a személyes adat felvételére, a felhasználó hozzájárulásával került sor, az adatkezelő a felvett adatokat törvény eltérő rendelkezésének hiányában, a rá vonatkozó jogi kötelezettség METÁL-LÉGTECHNIKA KFT 8800 Nagykanizsa, Táborhely u.3..
MD 5.5-05
Érvényes változat: 02K-01V
Dátum: 2010-05-15
teljesítése céljából, vagy az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll, kezelheti. Célhoz kötöttség Személyes adat kizárólag meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében kezelhető. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie az adatkezelés céljának, az adatok felvételének és kezelésének törvényesnek kell lennie. Csak olyan személyes adat kezelhető, ami az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlenül szükséges, az adott cél elérésére alkalmas. A személyes adat csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezelhető. Egyéb elvek A személyes adat az adatkezelés során megőrzi e minőségét addig, míg kapcsolata a felhasználóval helyreállítható. A felhasználóval a kapcsolat akkor helyreállítható, ha az adatkezelő birtokában van azoknak a technikai feltételeknek, amelyek a helyreállításhoz szükségesek. Az adatkezelés során biztosítani kell az adatok teljességét, pontosságát és naprakészségét, valamint azt, hogy a felhasználót csak az adatkezelés céljához szükséges ideig lehessen – teljesen vagy részlegesen – azonosítani. 4. A felhasználó előzetes tájékoztatásának követelménye Az Info tv. 20.§ (2),(4) értelmében meg kell határozni a webáruház működésével kapcsolatosan az adatgyűjtés tényét, az érintettek körét, az adatgyűjtés célját, az adatkezelés időtartamát, az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személyét, valamint ismertetni kell az érintetteket, az adatkezeléssel kapcsolatos jogaikról. 1. Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre: regisztrációs adatok; név, e-mail cím, telefonszám, irányítószám, város, utca, házszám, jelszó, számlafizető adatai; (ha eltérnek a regisztrációban rögzített megrendelő adataitól) adószám, regisztráció időpontja, valamint a regisztrációkor fennálló IP cím. 2. Az érintettek köre: A webáruház weboldalon regisztrált valamennyi felhasználó 3. Az adatgyűjtés célja: A szolgáltató a weboldal teljes körű használata, továbbá hírlevél küldés opcionális nyújtásának céljából kezeli a felhasználók személyes adatait. 4. Az adatkezelés időtartama: A regisztráció törlésével azonnal beáll az adatok törlése. Kivéve a számviteli bizonylatokat érintően, mert ezeket az adatokat 8 évig meg kell őrizni. (A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169.§ (2) bekezdése alapján). 5. Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye: Az adatkezelő munkatársai kezelhetik a személyes adatokat. 6. A felhasználók adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése: A weboldalon a következő adatok módosítását lehet elvégezni: név, e-mail cím, telefonszám, irányítószám, város, utca, házszám, jelszó, számlafizető adatai; (ha eltérnek a regisztrációban rögzített megrendelő adataitól) adószám. A regisztrációt/személyes adatokat az üzemeletető a felhasználó emailben történő kérelemre törli a rendszerből. (
[email protected]) A törlési kérelem biztonsági okokból csak akkor lesz érvényes, ha a törlési kérelmet a felhasználó e-mailben megerősíti, így elkerülhető, hogy valaki más szándékosan vagy tévedésből mást töröljön a regisztrációs adatbázisból.
7. Az adatkezelés jogalapja: A felhasználó hozzájárulása. (Infotv. 5.§ (1) alapján, illetve az információs tartalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (továbbiakban Elker tv. ) 13/A.§ (3) bekezdése alapján).
Alapelvek az Elker tv. 13/A.§ alapján:
METÁL-LÉGTECHNIKA KFT 8800 Nagykanizsa, Táborhely u.3..
MD 5.5-05
Érvényes változat: 02K-01V
Dátum: 2010-05-15
A szolgáltató az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtására vonatkozó szerződésből származó díjak számlázása céljából kezelheti az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos természetes személyazonosító adatokat, lakcímet, valamint a szolgáltatás igénybevételének időpontjára, időtartamára és helyére vonatkozó adatokat. A szolgáltató, a szolgáltatás nyújtása céljából kezelheti azon személyes adatokat, amelyek a szolgáltatás nyújtásához technikailag elengedhetetlenül szükségesek. A szolgáltatónak az egyéb feltételek azonossága esetén úgy kell megválasztania és oly módon kell üzemeltetnie az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtása során alkalmazott eszközöket, hogy személyes adatok kezelésére csak akkor kerüljön sor, ha ez a szolgáltatás nyújtásához és az Elker törvényben meghatározott egyéb célok teljesüléséhez feltétlenül szükséges. De itt is, csak a szükséges ideig és a szükséges mértékben. A szolgáltató a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos adatokat bármely, az előző pontban meghatározottaktól eltérő célból, így különösen szolgáltatása hatékonyságának növelése, az igénybe vevőnek címzett elektronikus hirdetés vagy egyéb címzett tartalom eljuttatása, piackutatás céljából, csak az adatkezelési cél előzetes meghatározása mellett és az igénybe vevő hozzájárulása alapján kezelhet. Az igénybe vevőnek az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás igénybevételét megelőzően és a szolgáltatás igénybevétele során is folyamatosan biztosítani kell, hogy az adatkezelést megtilthassa. A kezelt adatokat törölni kell a szerződés létrejöttének elmaradását, a szerződés megszűnését, valamint a számlázást követően. Továbbá az adatokat törölni kell, ha az adatkezelési cél megszűnt, vagy ha az igénybe vevő így rendelkezik. Törvény eltérő rendelkezése hiányában az adattörlést haladéktalanul el kell végezni. A szolgáltatónak biztosítania kell, hogy az igénybe vevő az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás igénybevétele előtt és az igénybevétel során bármikor megismerhesse, hogy a szolgáltató mely adatkezelési célokból mely adatfajtákat kezel, ideértve az igénybe vevővel közvetlenül kapcsolatba nem hozható adatok kezelését is.
5. Internetes sütik (cookie) kezelése A z Infotv. 20.§ (2),(4) bekezdése alapján meg kell határozni a webáruház oldal cookie adatkezelése körében a következőket. Az adatgyűjtés ténye, az érintettek köre, az adatgyűjtés célja, az adatkezelés időtartama, az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye, valamint az adatkezeléssel kapcsolatos felhasználói jogok. A webáruházakra jellemző cookie-k, az ún. „jelszóval védett munkamenethez használt cookie”, „bevásárlókosárhoz szükséges cookie”, és „biztonsági cookie”, melyek használatához nem szükséges a felhasználó előzetes hozzájárulása. 1. Az adatgyűjtés ténye, kezelt adatok köre; egyedi azonosítószám, dátum, időpont. 2. Az érintettek köre; a weboldalt látogató valamennyi érintett. 3. Az adatkezelés célja; a felhasználók azonosítása a „bevásárlókosár” nyilvántartására és a látogatók nyomon követése. 4. Az adatkezelés időtartama; az adatkezelés időtartama a „session cookie” esetén a honlapok látogatásának befejezéséig tart. 5. Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye; a személyes adatokat az adatkezelő munkatársai kezelhetik.
METÁL-LÉGTECHNIKA KFT 8800 Nagykanizsa, Táborhely u.3..
MD 5.5-05
Érvényes változat: 02K-01V
Dátum: 2010-05-15
6. Az adatkezeléssel kapcsolatos felhasználói jogok; az érintetteknek lehetőségük van a cookiekat törölni a böngészők Eszközök/Beállítások menüpontjában, az Adatvédelem menüpont alatt. 7. Az adatkezelés jogalapja; az érintettektől hozzájárulás nem szükséges, feltéve, hogy a cookiek használatának kizárólagos célja az elektronikus hírközlő hálózaton keresztül történő közléstovábbítás vagy arra az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtásához a szolgáltatónak feltétlenül szüksége van.
6. Hírlevél A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6.§ értelmében a felhasználó előzetesen és kifejezetten hozzájárulhat ahhoz, hogy a szolgáltató reklámajánlataival, egyéb küldeményeivel a regisztrációkor megadott elérhetőségein (e-mail cím, jelen esetben) megkeresse. A szolgáltató nem küld kéretlen reklámüzenetet, és a Felhasználó ingyenesen leiratkozhat a reklámanyagok küldéséről. Ilyen esetben a szolgáltató minden személyes adatot, melyek a reklámüzenetek küldéséhez szükségesek, törli a nyilvántartásból. Az Infotv. 21.§ (2), (4) bekezdése alapján; 1, Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre: név, e-mail cím, város, irányítószám, utca, házszám, dátum, időpont. 2, Az érintettek köre: a hírlevélre feliratkozó minden felhasználó. 3, Az adatkezelés célja: reklámot magában foglaló elektronikus üzenet küldése a felhasználónak, tájékoztatás termékekről, akciókról etc. 4, Az adatkezelés időtartama: az adatkezelés a hírlevélről való leiratkozásig tart. 5, Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye: a személyes adatokat az adatkezelő munkatársai kezelhetik. 6, A felhasználók adatkezeléssel kapcsolatos jogai: A felhasználó ingyenesen, saját döntése alapján és önkéntes elhatározásából bármikor leiratkozhat a hírlevélről. 7, Az adatkezelés jogalapja: a felhasználó önkéntes hozzájárulása, az Infotv. 5.§ (1) bekezdése és a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6.§ (5) bekezdése.
7. Adatbiztonság Az adatkezelési műveleteket az adatkezelő köteles úgy megtervezni, valamint végrehajtani, hogy az érintettek magánszférája semmilyen módon ne sérüljön. Az adatkezelő, illetve tevékenységi körében az adatfeldolgozó köteles gondoskodni az adatok biztonságáról, valamint megtenni azokat a technikai intézkedéseket, kialakítani azon eljárási szabályokat, amelyek az Infotv., és egyéb ide vonatkozó szabályok értelmében szükségesek. Az adatokat védeni kell a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, illetve a hozzáférhetetlenné válás ellen. Az elektronikus nyilvántartásokban kezelt adatok védelme érdekében – megfelelő technikai eszközzel – biztosítani kell, hogy a nyilvántartásokban tárolt adatok, ne legyenek az érintetthez köthetők közvetlenül. A személyes adatok feldolgozása során az adatfeldolgozó és az adatkezelő biztosítja a jogosulatlan adatbevitel megakadályozását, az automatikus adatfeldolgozó rendszerek jogosulatlan személyek általi, adatbeviteli berendezés segítségével történő használatának megakadályozását, annak ellenőrizhetőségét és megállapíthatóságát, hogy a személyes adatokat adatátviteli berendezés alkalmazásával mely szerveknek METÁL-LÉGTECHNIKA KFT 8800 Nagykanizsa, Táborhely u.3..
MD 5.5-05
Érvényes változat: 02K-01V
Dátum: 2010-05-15
továbbították/továbbíthatják, annak ellenőrizhetőségét, hogy mely személyes adatokat mikor, ki vitte be az adatfeldolgozó rendszerbe, a telepített rendszerek helyreállíthatóságát üzemzavar esetén, és azt, hogy az adatfeldolgozás során felmerülő hibákról jelentés készüljön. Az adatok biztonságát szolgáló intézkedések meghatározásakor és alkalmazásakor tekintettel kell lenni a technika fejlettségére és több felmerülő adatkezelési megoldás közül azt kell választani, amely a személyes adatok minél szélesebb körű védelmét biztosítja, feltéve, hogy ennek beszerzése nem jelent aránytalan nehézséget az adatkezelőnek.
8. Az érintettek/felhasználók jogai Az érintett kérheti személyes adatainak helyesbítését, – a kötelező adatkezelés kivételével – személyes adatai törlését, illetve zárolását a Szolgáltatónál. Ezen túlmenően kérelmezheti, hogy a Szolgáltató adjon tájékoztatást személyes adatainak kezeléséről. Az érintett kérelmére az adatkezelő tájékoztatást ad az érintett, általa kezelt, illetve az általa megbízott adatfeldolgozó által feldolgozott adatairól, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről és bármilyen, az adatkezeléssel összefüggő tevékenységről. Adattovábbítás esetén, ennek jogalapjáról és címzettjéről. Az érintett tájékoztatása céljából, valamint az adattovábbítás jogszerűségének ellenőrzése céljából, az adatkezelő nyilvántartást vezet, amely magában foglalja az általa kezelt személyes adatok továbbításának időpontját, az adattovábbítás jogalapját és címzettjét, a továbbított személyes adatok körének meghatározását, valamint az adatkezelést szabályozó jogszabályban foglalt adatokat. Az adatkezelő köteles a kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő, de legfeljebb 30 napon belül, az érintett erre irányuló kérelme alapján írásban megadni a tájékoztatást, közérthető formában. A tájékoztatásért bárminemű ellenszolgáltatás jogtalan. A Szolgáltató, amennyiben a személyes adat nem felel meg a valóságnak, a személyes adatot helyesbíti, feltéve, hogy birtokában van a valóságos személyes adatnak. A személyes adatok Törlése helyett a Szolgáltató zárolja a személyes adatot, ha a Felhasználó azt kéri, vagy ha a rendelkezésre álló információk alapján feltételezhető, hogy a törlés a Felhasználó jogos érdekét sértené. A zárolt személyes adat addig kezelhető, míg fennáll az az adatkezelési cél, amely kizárta a személyes adat törlésének lehetőségét. A Szolgáltató törli a személyes adatot, ha kezelése jogszabályba ütközik, ha a Felhasználó erre kéri, ha a kezelt adat hiányos, téves, és ez az állapot jogosan nem orvosolható, feltéve, hogy a törlést törvény nem tiltja, az adatkezelés célja megszűnt, illetve az adatok tárolásának jogszabályban meghatározott határideje lejárt, azt bíróság, vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elrendelte. Az adatkezelő megjelöli a kezelt személyes adatot, ha az érintett szerint vitatható annak helyessége vagy pontossága, de sem a helytelenség, sem a pontatlanság nem állapítható meg egyértelműen. A törlésről, megjelölésről, helyesbítésről és zárolásról az érintettet, továbbá minden olyan személyeket akiknek korábban az adatot adatkezelésre továbbították, értesíteni kell. Ez azonban mellőzhető abban az esetben, ha az adatkezelés céljára való tekintettel az érintett jogos érdekét nem sérti. Ha az adatkezelő az érintett törlés, zárolási vagy helyesbítés iránti kérelmét nem teljesíti, úgy a kérelem kézhezvételét követő 30 napon belül írásban közli a törlés, törlés vagy helyesbítés METÁL-LÉGTECHNIKA KFT 8800 Nagykanizsa, Táborhely u.3..
MD 5.5-05
Érvényes változat: 02K-01V
Dátum: 2010-05-15
iránti kérelem elutasítását, megjelölve benne az elutasítás ténybeli valamint jogi indokait. Az elutasításról szóló határozatban az adatkezelő értesíti az érintettet a bírósági jogorvoslat, és a Hatósághoz való fordulás lehetőségéről.
9. Jogorvoslat A Felhasználó tiltakozhat személyes adatainak kezelése ellen, ha; 1. a személyes adatok kezelése vagy továbbítása kizárólag a Szolgáltatóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez, vagy a Szolgáltató, adatátvevő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, feltéve ha az adatkezelést nem rendelte el törvény. 2. a személyes adat felhasználása vagy továbbítása közvetlen üzletszerzés, közvélemény kutatás, vagy tudományos kutatás céljára történik 3. törvényben meghatározott egyéb esetekben. A Szolgáltató a tiltakozást, a kérelem benyújtásától számított lehető legrövidebb időn belül, de legfeljebb tizenöt nap alatt megvizsgálja, majd annak megalapozottságát érintően döntést hoz, a döntésről pedig írásban tájékoztatja a kérelmezőt. Amennyiben a Szolgáltató az érintett tiltakozásának megalapozottságát megállapítja, az adatkezelést megszüntetni, továbbá az adatokat zárolja. A tiltakozásról és az annak alapján tett intézkedésekről értesíti mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett személyes adatot korábban továbbította, valamint akik kötelesek intézkedni a tiltakozási jog érvényesítése érdekében. Ha a Felhasználó a Szolgáltatónak a meghozott döntésével nem ért egyet, annak közlésétől számított harminc napon belül, az ellen bírósághoz fordulhat. Ilyen esetben a bíróság soron kívül jár el. Az adatkezelő esetleges jogsértése ellen A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet panasszal élni. Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság 1125, Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C. Postacím: 1530, Budapest, Postafiók; 5. Telefon: +36-1-391-1400 Fax: +36-1-391-1410 e-mail:
[email protected]
10. Jogérvényesítés bírósági úton, kártérítés Az adatkezelés jogszabályszerűségét az adatkezelő köteles bizonyítani, míg az adattovábbítás jogszerűségét az adatátvevő. A felek kötelesek mindent megtenni a felmerülő vitás kérdések peren kívüli rendezését illetően. Per esetén a Szolgáltató kiköti a Nagykanizsai Járásbíróság illetékességét. Postacím: 8800 Nagykanizsa, Pf. 114. Perbeli fél lehet az is, akinek nincs perbeli jogképessége. A Hatóság a perbe az érintett pernyertessége érdekében beavatkozhat. Amennyiben a bíróság a kérelemnek helyt ad, az adatkezelőt a tájékoztatás megadására, az adat helyesbítésére, törlésére, zárolására, az automatizált adatfeldolgozással hozott döntés megsemmisítésére, az érintett tiltakozási jogának figyelembevételére, illetve az adatátvevő által kért adat kiadására kötelezi.
METÁL-LÉGTECHNIKA KFT 8800 Nagykanizsa, Táborhely u.3..
MD 5.5-05
Érvényes változat: 02K-01V
Dátum: 2010-05-15
Amennyiben a bíróság az adatátvevő kérelmét elutasítja, az adatkezelő köteles az érintett személyes adatát az ítélet közlésétől számított három napon belül törölni. Akkor is köteles erre, ha az adatátvevő a meghatározott határidőn belül nem fordul bírósághoz. A bíróság elrendelheti ítéletének nyilvánosságra hozatalát, ha azt az adatvédelem érdekei és nagyobb számú érintett védett jogai megkövetelik. Az adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével, vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével a másnak okozott kárt köteles megtéríteni. Az érintettel szemben az adatkezelő felel az adatfeldolgozó által okozott kárért is. Az adatkezelő mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. A károsult szándékos, vagy súlyosan gondatlan magatartásából származtatható kár viselésére az adatkezelő nem kötelezhető.
11. Felhasznált, figyelembe vett jogszabályi rendelkezések 2011. évi CXII. törvény, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról 2001. évi CVIII. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről 2008. évi XLVII. törvény, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról 2008. évi XLVIII. törvény, a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól 2005. évi XC. törvény az elektronikus információszabadságról 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 16/2011. sz. vélemény a viselkedésalapú online reklám bevált gyakorlatára vonatkozó EASA/IAB ajánlás
METÁL-LÉGTECHNIKA KFT 8800 Nagykanizsa, Táborhely u.3..
MD 5.5-05
Érvényes változat: 02K-01V
Dátum: 2010-05-15