A zene szocializációs szerepe

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Tanító és Óvóképző Főiskolai Kar Budapest, 1126 Kiss János altábornagy. u. 40

A zene szocializációs szerepe

Készítette: Bóday Szilvia Barbara Konzulens: Bauer Béla

2009

2

Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK ......................................................................................................................2 BEVEZETÉS.........................................................................................................................................6 1. A BEAT MEGLÁTTA A NAPVILÁGOT......................................................................................8 1. 1. AMERIKÁBAN FELHÚZTÁK A ROCK ÓRÁJÁT ................................................................................8 1. 1. 1. Második világháborús romokból épülő, Szép Új Világ .....................................................9 1. 1. 2. Álomba ringatás ..............................................................................................................10 1. 1. 3. Unalom végítélete, pezsgés a javából ..............................................................................11 1. 1. 4. Szülői mintától való szabadulás.......................................................................................12 1. 1. 5. Alkotói újítások, a „beatnik” jelensége ...........................................................................13 1. 2. ROCK AND ROLL .......................................................................................................................14 1. 2. 1. Zenei olvasztótégely.........................................................................................................14 1. 2. 2. A rock and roll első műhelyei ..........................................................................................15 1. 2. 3. Tinisztárok futószalagon..................................................................................................16 1. 3. ANGLIAI BEATKORSZAK ............................................................................................................17 1. 3. 1. Brit popüzem Amerikában ...............................................................................................19 1. 3. 2. Fogyasztói kultúra ...........................................................................................................19 1. 3. 3. Amerika ébredése ............................................................................................................20 1. 4. HIPPIVILÁG ...............................................................................................................................21 1. 5. NEMZETKÖZI DIÁKLÁZADÁSOK.................................................................................................22 1. 6. RÁGÓGUMI ZENE .......................................................................................................................23 1. 7. A ROCK MŰVÉSZETTÉ VÁLIK .....................................................................................................23 1. 8. ELTIPROTT VIRÁGOK .................................................................................................................25 2. A BEAT ELŐSZELE MAGYARORSZÁGON............................................................................28 2. 1. A NYUGATI BEAT ÉS TÁRSADALMI HATÁSOK HAZÁNKRA..........................................................29 2. 2. MAGYARORSZÁGON AZ ÓRÁK MOZDULATLANOK .....................................................................29 2. 2. 1. Első rock and roll lázadás ..............................................................................................31 2. 2. 2. Szórakozási remény ........................................................................................................34 2. 2. 3. A rock valódi és álfunkciói ..............................................................................................35 2. 3. VIRÁGZÓ KULTÚRA ..................................................................................................................36 2. 3. 1. Nyugatmajmoló magyarok...............................................................................................38 2. 3. 2. Slágercéhek......................................................................................................................39 2. 3. 3. Enyhülést hozó évek- mintha ...........................................................................................42 2. 4. NEMZETKÖZI KITEKINTÉS .........................................................................................................44 2. 4. 1. Öntudatra ébredés ...........................................................................................................45 2. 5. LESZÁMOLÁS A BEATTEL, AVAGY ÚJ ZENE SZÜLETIK ................................................................47 2. 6. NEMZETKÖZI ÖSSZEFÜGGÉSEK ..................................................................................................48 2. 7. CSAVAROS UTÓPIA ....................................................................................................................50 3. RADICS BÉLA HATÁSA A MAGYAR ZENEI ÉLETRE ÉS A TÁRSADALOMRA ...........52 3. 1. CSILLAG SZÜLETIK ....................................................................................................................52 3. 1. 1. Zenei pályafutása.............................................................................................................55 3. 2. KÁROS SZENVEDÉLY, VAGY TÁMOGATÓ ERŐ? ..........................................................................62 3. 2. 1. Megpihenés......................................................................................................................63 3. 3. EGY CSILLAG LEHULLIK AZ ÉGRŐL............................................................................................64

3 3. 4. ÖSSZEESKÜVÉS ELMÉLET, III/III-AS MÓDRA .............................................................................64 BEFEJEZÉS ........................................................................................................................................67 FELHASZNÁLT IRODALOM .........................................................................................................69 MELLÉKLETEK ...............................................................................................................................70 1.

SZÁMÚ MELLÉKLET

.......................................................... ERROR! BOOKMARK NOT DEFINED.

4

Zöld Csillag „…Álmomban rég már láttam a fényt Azóta érzem a jel bennem ég Béke és szeretet legyen a szívben Ez állt a zöld csillag jegyében Vele megyek csillag leszek én is Vele megyek csillag leszek én is És végre megjött a csillag Szívem tárt, fénye belevillant Béke és szeretet legyen a szívben Ez állt a zöld csillag jegyében Vele megyek csillag leszek én is Vele megyek csillag leszek én is…” /Taurus/

5

Ajánlás – Köszönetnyilvánítás

Ezt a munkát Radics Béla emlékének ajánlom!

Köszönöm Bauer Bélának hogy elvállalta záródolgozatom konzulensi felügyeletét. Megtiszteltetés számomra, hiszen nagyra tartom szakmai hozzáértését, munkásságát, és iránymutatásait. Megbízott a 2 év során szerzett szakmai ismereteimben, kutatói-feldolgozóiösszegzési munkámban, és engedte szabadon szárnyalni a témaválasztás során keletkezett gondolataimat, meglátásaimat, érzéseimet. Örömmel tölt el a tudat, hogy e nagyhírű tekintéllyel dolgozhattam együtt. Emellett köszönöm Tóth Tamásnak, aki a forrásanyag nagy részét javasolta és biztosította számomra. Gyermekként már belátást nyerhettem a Tamás által közvetített Radics Béla világba, melyet a Tűzkerék xT zenekar koncert-élményei nyújtottak. Ezek a fiatalkoromban ért hatások az évek során fokozatosan új értelmekkel gyarapodtak a lelkemben. A könyv alkotása – mely gerincét képezi a dolgozatomnak - (Csodálatos utazás), közvetlenül itt zajlott a szemem láttára, hisz lakásunk volt szülőhelye és bölcsője. Ez a mű meghatározó része életemnek, melyet Tóth Tamás és Zoltán János, Édesanyám támogató segítségével alkotott meg. Végezetül, Édesanyámnak - Bódayné Miskolci Ilonának – köszönöm, aki az egész életével felelevenítette és belém oltotta ennek a kornak a szellemiségét, életérzését. A fent említett személyek nélkül az általam kutatott, és elemzett világ nem jelenhetett volna meg ennyire hűen.

6

Bevezetés

Záródolgozatom

témaválasztását

illetőleg,

úgy

vélem,

tartozom

annyival

az

olvasóközönségnek, és a mélyen tisztelt elbírálónak, hogy tájékoztassam irományom születésének okáról, és annak módjáról. Sokat gondolkoztam, miért is választottam e zenei témát. Miért áll annyira közel hozzám, és miért érzem szükségét olyannyira annak, hogy egy maradandó, kézzel fogható irományt alkossak belőle? Válaszokat rengeteget találtam. Talán kezdeném azzal, hogy életem legmeghatározóbb korszakában végtelenül közel kerültem ezen területhez, amiről majd a dolgozatomban megpróbálok széleskörű betekintést nyújtani. Gyermekkoromat rendkívüli módon körbeszőtte e színes zenei világ és zenei korszak. Mondhatni, ebben nőttem fel, ebben szocializálódtam. Persze, visszaolvasva e két mondatot, mosolyfakasztó hatással bírhat, de én ennek ellenére is így érzem. Szüleim jóvoltából, zenei ízlésem készlete nem a „kor” rágógumi-ömlengős-tinibálványalapú zörejféle muzsikája lett, hanem a rock and roll, és a rock neves képviselőinek szerzeményei színezték ki zenei életem palettáját. Tán fiatalságomból kifolyólag, de akkor nem értettem még, miért nem tudok szót érteni a velem egyidős korosztállyal, miért nem fogadnak be közösségükbe, miért kritizálnak. Most már tudom. Egy közösség alapfeltétele és mozgatóereje a közös érdeklődés, közös ízlésvilág és irány. Ez akkor, nekem hiányzott, hisz nem álltam be a sorba, nem hallgattam giccses, a „tipikusan fiatalságnak szóló” zenét. Utólagosan, még meg is köszönöm szüleimnek1, hiszen akkor talán nem vélekednék úgy a világról, mint most, ezzel a gazdag zenei háttérkultúrával a tarsolyomban. Köszönöm nekik, hiszen a zenével nem csak a jóféle muzsikát, hanem történelmi életünk egyik legmeghatározóbb korszakának világát is megismerhettem, amelyben én nem élhettem. Nekem ez sokat jelent. Másrészről pedig, Édesanyám közeli hozzátartozója2 volt a majd általam felvázolt életpálya gazdájának, Radics Bélának. És itt fonódik egybe e két indok, amiért választásom ide vezetett. A zenei háttérkultúrám és édesanyám jóvoltából (aki a Radics Béla

1 2

1. számú mellékletek, 1. fénykép. 1. számú mellékletek, 2. fénykép.

7 Emléktársaság tiszteletbeli elnöke) külső szemlélője, és részese lehettem gyermekként a Gitárkirálynak szánt megemlékezésekben. Gondolok itt a fényképkiállításokra, emléktábla avatásra3, emlékkoncertre, könyv és filmek készítésére és a szoboravatására4. Fiatalon, kimondhatatlan érzés volt a magyar rockzene alapító tagjaival találkozni, olyan emberekkel, akik végigkísérték Radics életét, és együtt küzdöttek a magyar zenei világ elfogadásáért, meghonosításáért. Nem sok korombeli mondhatja ezt el. Sőt… Talán, ezekért az indokokért éreztem égetően szükségesnek most, így idősebb fejjel a korszak mélyebb és komolyabb áttanulmányozását, eddigi ismereteim kiszélesítését. Emellett, nélkülözhetetlennek tartom a világi események felvázolását, az előzmények, és ok-okozati viszonyok bemutatását. Ezért minden lehetséges és fontosabb momentumra igyekszem rávilágítani. E komplex folyamatot, nyilvánvalóan nehéz oldalszámú keretek közé szorítani, mivel szerte a világon, könyvek százai születtek ebben a témában. Csak remélni tudom, hogy elképzeléseimnek és a saját magam elé állított követelményeknek eleget tudok tenni, és egy maradandó alkotással tudom gazdagítani az Egyetem könyvtárát…

3 4

1. számú mellékletek, 3. fénykép. 1. számú mellékletek, 4. fénykép.

8

1. A Beat meglátta a napvilágot

1. 1. Amerikában felhúzták a rock óráját Bill Haley 1954. április 12-én rögzítette a Rock Around The Clock című számot, amely lehetővé tette, hogy az addig olyannyira egyben mozgónak látszó világot, két különálló résszé vágja szét: a fiatalok és a felnőttek világára. A fiatalok nyughatatlansága, akarva, akaratlanul, generációs szakadékot állított fel e két nemzedék között. Ennek elsődleges okára, az ötvenes évek egyik nagy felfedezése adott választ: a fiatalok másmilyenek lettek. S ez a zene ráadásul csak az övék volt, csak nekik szólt, elkülönülésük gyökerét ebben tudták csíráztatni. Lázadásukat, életérzésüket, fájdalmaikat olyan zenészek fejezték ki, mint például: Chuck Berry, Buddy Holly, Little Richard, Elvis Presley. Felgyülemlő energiáik csillapításául szolgáltak az ekkor megjelenő sajátos táncformák (jive, rockabilly, lindypop), és ezzel párosult a sajátos öltözködési stílus is (csőnaci, bőrdzseki). A felnőtt társadalom kezdetben bizakodó volt, s úgy vélte, a fiatalok idővel kinövik ezt a kamaszkori „betegséget”. Ez kivételesen, nem így történt. Amerika déli nagyvárosaiból futótűzként terjedt tovább, majd a század második felére elérte a szigetországot is, illetve Európában is meghonosodott, majd végcélként a hatvanas évekre, a modern, civilizált világokban is helyet talált. „S a dal mindenütt ugyanaz maradt, ugyanazt a hatást érte el, ugyanazt a lázadást, szexuális ingerlő állapotot idézte elő, mint a születési helyén.”5 Eleinte célnélküli eszköz volt, amely a fiatalságban felgyülemlő energiák orvoslására szolgált. A hatvanas évekre azonban szétterjedt a faji, politikai, kulturális, és szociális területekre is. A kezdetben egyszerű zenei irányzatot az ifjúság mérhetetlen hatalommal ruházta fel. „A felnövekvő első rock-nemzedék – miközben a helyükbe lépő generáció újabb stílusokat (beat, soul) és bálványokat (Dylan, Beatles, Rolling Stones, Hendrix) teremtett magának – a kamaszkorból kiöregedve nem lépett vissza a felnőttek világába, nem adta fel másságát, nem vette át a felkínált stafétabotot, hanem az apák társadalma helyett egy újat szeretett volna felépíteni magának.”6 5 6

Jávorszky Béla Szilárd, Sebők János: A rock története 1, Glória Kiadó, 2005 5. oldal. Jávorszky Béla Szilárd, Sebők János: A rock története 1, Glória Kiadó, 2005 6. oldal.

9 Így a zene alkotóeleme lett később a polgárjogi mozgalmaknak (soul), tiltakozott a faji megkülönböztetés, a vietnámi háború ellen, s támogatta a kisebbségeket (nők, homoszexuálisak). Új kulturális központokat hozott létre (Greenwich Village, HaightAshbury), kapcsolatba lépett az irodalommal (Ginsberg, Capote, Wolfe), a képzőművészettel (Warhol), a színházzal (Living Theatre), a filmmel (Eper és vér, Szelíd motorosok) és a tradicionális népzenével. A rock and roll, alig tíz évvel a születése után kivívta magának az élet minden területén jól megérdemelt helyét. Új stílusokat (afro-rock, latin-pop, jazz-rock) és új műformákat (rockopera, rockmusical) teremtett. Ez a folyamat még napjainkban is tart, ágazatában újonnan csírázó rügyek fakadnak. Beszélhetünk róla, mint új művészeti irányzat, ellenkultúra, és akár mint zeneiparról is. Mozgatórugót nyújt a kisebbségi réteg lázadásának gépezetébe, de ugyanakkor deklarálhatjuk művészetként is, mely képes pontosan és naprakészen kifejezni, tolmácsolni a környező világot, valóságot. Ezért bír időről időre megújulni, úgy, hogy közben minden felcseperedő nemzedéknek ugyanazt az utópiát ajánlotta fel, mint a kezdetek kezdetén: a tegnaptól való elszakadást.

1. 1. 1. Második világháborús romokból épülő, Szép Új Világ A megnyert világháborút követő évek keltik Amerika eddigi legellentmondásosabb ciklusát, mivel az általános társadalmi jólét mellett új társadalmi problémák és nemzetközi versenyhelyzetek ingoványos talaja félelemre intő jelként pecsételik meg az új nemzedék mindennapjait. Ekkor jelenik meg az eddig olyannyira halk, néma nemzedék, s a sorban őket követő baby boom generáció. A második világháború átrendezte a világ hatalmi erőviszonyait. Az új, kétpólusú rendszerben az USA megkérdőjelezhetetlen szuperbirodalommá formálódott. Ennek egyik igazolása gyanánt szolgált például az Európa újraépítéséért létrehozott Marshall-terv, majd az 1947-es Truman-doktrína, mely szerint az USA kész katonai és gazdasági segítséget nyújtani azon szabad országoknak, melyeket a kommunisták belülről vagy kívülről fenyegettek. Hatalma, újszerű világ kapuit tárta ki a szendén ébredező újdonsült nemzedék előtt. Sztálin válaszként, minden általa meghódított európai országban erőszakkal hatalomra jutatta érdekeit, lezárta a kettéosztott Németországot elválasztó határt, s Berlin nyugati szektora körül blokádot létesített. Ezzel Európa közepén leereszkedett a vasfüggöny. Az ezt

10 követő sötét korszakban, pedig megkezdődött a hidegháborús versengés. Űrverseny, és hidrogénbomba-kísérletek a javából. A második világháború után, az amerikaiak gazdasága soha nem látott lendületben fejlődött. A beköszöntött békeidőre az ipar elképesztő szaporasággal gyártotta a minden szükségletet kielégítő „kacatokat”. A nemzetgazdaság mindahány szegmensében folyamatos és látványos volt a fejlődés, egy szóval panaszra nem volt ok. Ezzel egy időben, az autózás megjelenése tömegesen átalakította az amerikai fiatalok életformáját. Az utazással felbukkantak a mindenkit kiszolgáló bevásárlóközpontok, gyorsétkezdék, újfajta szórakozási lehetőségek, autós mozik tömkelegével. A korszak nemzedéki hősei, Marlon Brando vagy James Dean filmekben és a valóságban is motorokon száguldoztak, kecsegtetve a fiatalság felé a szabadság, és vadság alapformáit. Megszületett az új filmhős style, az ok nélkül lázadó, mely minden akkor felcseperedő ifjúnak követendő bálványként szolgált. E társadalmi folyamatok legérzékletesebb ábrázolását talán David Riesmannak köszönhetjük, aki Magányos tömeg című könyvében jól reprezentálja a világi változások vívmányait. A régi társadalmakban, a „belülről irányított ember” volt jellemző, aki a család és a társadalmi elvárások által egy belső iránytű segítségével élete végéig eligazítást nyert a világi szituációkban való viselkedési formákról. Ellenben, az ötvenes-hatvanas évek embere ennek az iránytűnek csak egy lebutított változatát kapta meg, mely nem volt elegendő a világban való biztos tájékozódásra. Az újkori ember szomorúan tapasztalta, hogy az élet különböző területein a viszonyok sem ugyanazok, mint régen. Ezért kénytelen volt elsajátítania az akadályok átugrásának, kikerülésének, vagy éppenséggel megtorpanásának szükségszerű folyamatait. Viszont a nagyvárosokban az egyén sokszor akarva, akaratlanul de elveszti tájékozódási lehetőségét, és ezzel kényszerűen homályba vész. A régi, óvó hatású faluk közösségei szétszakadnak és a városi élet elvárásai az önmegvalósítás útjába állnak. Ezért ezen iránytű, radar hiánya, időközönként beilleszkedési zavarokat kelthet. Főleg most, az új nemzedéknek.

1. 1. 2. Álomba ringatás A megfáradt „apák nemzedéke” pihenésre, nyugalomra, szórakozásra vágyott a kivívott és átélt események után. Amely a múlt olvasatában, jogosnak bizonyult.

11 Élvezni akarták a békeidő bőségét, a pénz hatalmát. A korabeli zene amely a klubokban, rádiókban, áruházakban szólt, mind ezen nemzedék háttérzenéjét képezte. A kikapcsolódás motívumát szolgálta, elandalított, könnyekre fakasztott, megnevetetett, egyszóval mulattatta megpihenni vágyó közönségét. Az édesbús szövegek, a jól szituált énekesek az ötvenes évek elejének popzenéje, mind-mind dallamokban silány, giccsáradat volt. Csupa rózsaszín foszlány, badarság, mely a nyugalomra epekedő apáknak éppen ideális szonetteket fújt. Ám e slágereknek idillikus világa hazug volt, nyugalomba, álomba ringatta a problémákkal küzdő Amerikát. Elég a szegényebb déli városokba áttekinteni, ahol mérhetetlen nyomorúság uralkodott. Délen továbbra is megoldatlan gondok tumultusa sorakozott: faji szegregációs problémák, kisebbségi követelések süket fülekre találása, hidegháborús hangok zöreje. Ekkor a fiatalok köreiben is megjelentek az első hangoskodó, lázongó, véleményüket kitárulkoztató rétegek. Tagjaikra kiábrándítóan hatott az apák konzervatív gondolkodásmódja, és az ebbe ringatott életforma valótlansága. A nagy többség elfogadta a zenei ipar által felkínált lehetőségeket, a másik, azaz a kisebbség pedig elutasította a pop édeskés vívmányait, és kifejezetten keresni kezdte az újdonságokat, a meg nem értett ritmusokat.

1. 1. 3. Unalom végítélete, pezsgés a javából 1954 nem sok izgalmat nyújtott az amerikai fiatalok számára. Unalmas iskolákba, álmatag városokban eseménytelen életüket élték. A tudat, hogy ebben a világban kell gyermekkoruk után szürke mindennapjaikat élni, mint ahogy szüleik tették, felemésztette őket. Ebből a szemszögből kifejezetten rémesnek tűnt a jövőkép-képzetük, és ezt a reménytelenségüket még az akkori zenei világ sem volt képes enyhíteni. A kínálat silánynak, és elcsépeltnek tűnt: country, pop, musical, filmzenék, énekes együttesek. Slágerek, melódiák, szerelmes dalok, balladák sokasága. A semmittevés és a nyomasztott érzelmek vegyes tánca. S ekkor hírtelen berobbantak a „vadak”, az ok nélkül lázadók, majd maguk után vonták a dzsungelzene, a rhythm and blues, aztán a rock and roll ritmusait. Az élet ezután a felkelések, botrányok és a felfordulások részegítő mámorában úszott. A tinédzserek, mint a karámból kiszabadult őrjöngő nyáj, úgy viselkedtek: tomboltak, üvöltöttek, táncoltak, énekeltek. A zene mámor volt és ámulat, drog és doppingszer, amely

12 soha nem tapasztalt, bódító érzéseket keltett a kor fiatalságában, mely számukra a földi paradicsom képzetét varázsolta mindennapijaik szürke nyomorába. A nemzedéknek az együttlét rítusára, a zene mágiájára és lüktetésére volt szüksége. Eleddig, a modern társadalomban ilyesmire nem volt példa, sokszor maguk a fiatalok is meglepődve tapasztalták feloldódottságuk határtalanságát. A ragályszerű rock and roll felszabadítja az indulatokat, ösztönöket, megszabadítja követőit fogolyszerű lelkük képzeletbeli béklyóitól, határtalan örömöket okozva lázas tombolásuknak. A zene hiánypótló jelenséggé vált: ellenkezője mindannak, amit a szülők, illetve a szülők társadalma értékelt, elfogadott, kedvelt. A felnőttek zsigereikből ellenérzésekben gazdag utálattal szemlélték a kor ifjait, hiszen ez a zene nem nekik készült, kizárólag csak a fiatalság tulajdona volt. Irigységük tovább gerjesztette az eleinte halvány s vegyes előítéleteket. A rock and roll attitűd, amely a testet-lelket egyaránt átjárja. A zene egyben lehetőséget suttog a fiatalok fülébe, merjenek mások lenni, álmodozni. Önmegvalósításra, szerepjátszásra, lázadásra sarkallja őket. Ezzel szemben a popzene a felnőttességet, a kimértséget, az eleganciát tükrözte, a maga hűvös előadásmódjában. A rock and roll képviselői, első előadói nagy meglepetésre megmozdultak a színpadon, figuráztak, táncoltak, izzadtak, hangszereiket gyakran szexuális szimbólumokként pengették, tépték, fújták, ütötték, ölelték. Radics Béla egyik ideálja, Chuck Berry is például azzal keltett érdeklődést a tinédzserek körében, hogy az elsők közé tartozott, akik a mindennapi élményekről, érzésekről, gondolatokról, életérzéseiknek

tapasztalatokról szószólóivá

énekeltek.

nőtték

ki

Ezzel, magukat

mint a

a

fiatalság

megváltó

problémáinak,

képében

tündöklő

vezéregyéniségek. Az önkifejezés első éveiben, ők maguk írták dalaikat, nem azt játszották, amit éppen a közkívánat eléjük rakott.

1. 1. 4. Szülői mintától való szabadulás E zene megszületésével hónapok alatt áthidalhatatlan generációs szakadék nyílt előzetesen az amerikai, majd a többi fejlett társadalmi berendezkedésű országokban, és ezzel azt a problémát hintették el nemzetközi szinten, hogy a tizenéves ifjak soha többé nem akartak hasonlítani a szüleikre. S ennek végkifejleteként a fiatalok hamarosan hozzáláttak a világ másként való megismeréséhez.

13 A rock and roll megjelenése előtt, a társadalmi hierarchiában nem volt ismeretes a tinédzser, mint társadalmi státus, ezért is volt ez új mindenki számára. Ezelőtt a felnövekvő ifjúság nagy többsége a felnőtt korig kénytelen-kelletlen az apáik útját járta: a felnőttekhez hasonlóan élt, gondolkodott vagy szórakozott. Viszont ez az új születendő zenei világ, szalaggal átcsomagolt ajándékként nyújtotta át a szabadság és az önmegvalósulás lehetőségét a fiatalok számára. A tömegmédiák segítségével a helyi, kisvárosi, nagyvárosi keretek közül szinte egyszeriben elterjedő rock and rollt új szubkulturális jelenségek (új divat, új öltözködés, új hajviselet, új táncok, új zenehallgatás szokások) kísérték, amelyeket aztán az új fogyasztói területet a gyorsan kifürkésző reklámok és kereskedelem népszerűsített. Így válhatott szinte hónapok alatt a rock and roll zeneiből, nemzedéki jelenséggé. A csírázó zenei élet jelei már a közéletben is mutatkoztak, és az ötvenes évek végére olyan szerteágazó virágokkal gazdagodhattak, mint például Elvis Presley, Chuck Berry, Little Richard, Jerry Lee Lewis, Buddy Holly, Fats Domino, de mindenekelőtt az első számú favorit, aki beindította a rock and roll rugóját, Bill Haley.

1. 1. 5. Alkotói újítások, a „beatnik” jelensége A háború utáni nyugtalanság, és kétely a zenében jelent meg először, de ez rövid időn belül a művészetekre is keresztülszökkent. A beatgeneráció kezdetben kis létszámú csoportosulás volt, hasonlóan a francia impresszionistákhoz. Tagjai széleskörű műveltséggel rendelkeztek, írójelöltek, művészek, a társadalom szélére sodródott intellektuelek, kétes megélhetéssel küzdő fiatalok voltak. A réteg nem vetette meg a keleti kultúra felé való irányultságot, mint ahogy a drogokat, az experimentális kísérleteket sem. Zeneileg mindenekelőtt a jazz modern formáihoz vonzódtak (Miles Davis, Gerry Mulligan). A beatmozgalom kemény magját négy fiatal Jack Kerouac, Allen Ginsberg, Neal Cassidy, és William S. Burroughs alkotta. A beatköltők sokkal inkább váltak ismertté Európa szerte, mint saját szülőhazájukban. Az „állítólagos” nyitott Amerika idegenkedve, undorodva szemlélte saját lázongó ifjúságát. Az úton (Jack Kerouac műve) a beatideológia és beatéletmód modelljének tekinthető. Az út, utazás az élet jelképe, amelynek végcélja a földi lét értelmének megismerése, és megtapasztalása. A beatnik leginkább lelki forradalomra vágytak, nem a társadalomban szítottak tüzet.

14

1. 2. Rock and Roll

1. 2. 1. Zenei olvasztótégely A rock and roll zenei értelemben az ötvenes évek közepén a rhythm and blues, a country and western fúziójából született meg, de megtalálhatók benne a gospel, a tradicionális jazz, a fekete és fehér balladák vagy populáris dalok sokrétű elemei is. Ez a zene magába szívott minden olyan zenei kulturális örökséget, mely születése helyén, a déli államokban megtalálható, azon a vidéken, ahol a fehérek és feketék kultúrája sok szálon összeért egymással, és ezzel az ötvenes években egy új társadalmi–gazdasági–kulturális közeget teremtett meg. A legnagyobb hatást kétségkívül a fekete blues gyakorolta rá. Annak is a negyvenes évek második felétől a nagyvárosokban kialakult modern, elektromos hangszereken is játszott, felerősített rhythm and blues változata, mely megszólalásában, hangzásvilágában egy sodró erejű, feszített ritmusú, lüktető, szenvedélyes, sokszor szexuális töltésű zenévé alakult át. Az amerikai nagyvárosokban egyre többen hallgatták ezt a „niggerzenét”. Igaz, sokáig csak titokban csavargatták a rádiók keresőgombjait, vásárolták a „fekete” lemezeket, de Big Joe Turner, B. B. King, Muddy Waters, Bo Diddley, T-Bone Walker, Louis Jordan és mások felvételei apránként áthágták a műfaji és faji határokat. A rádióállomások nagy többségében a negyvenes években a rhythm and blues (race) sugározása tabu volt. New Yorkban csak 1952 végén lehetett először hallani. 1956-ban a rock and rollban a hangszerek dominanciája az elektromos gitárokra nehezedett. Ekkor, a jól bevált zongora és szaxofon háttérbe szorult, és az elektromos gitár primer szerephez jutott. Ezért a „következő” beat generáció híres bálványai (Eric Clapton, Keith Richard) a „gitáros előképeket” (Muddy Waters, B. B. King, Bo Diddley, Chuck Berry) másolták le, majd előszeretettel idealizálták. A zenei élet átrendeződésével törvényszerűen tűntek el az „előfutárok”, akik gyakorlatilag az alapokat szolgáltatták. A zenei üzlet leselkedő árnyéka rátette kezét a felvételek birtoklására. Gyakorlatilag feledésbe merítette és az időközben befutott nagy sztárok érdekében nyom nélkül homályba menesztette.

15

1. 2. 2. A rock and roll első műhelyei, avagy, hogyan készítsünk sztárbábut Bill Haley valójában egy öregedő country-előadó volt, aki a fiatalság szívét sikeresen meghódította zenei játékával, hiszen olyat produkált, amit még senki a fehérek közül. Az ő nevéhez kapcsolódik a rock and roll születése. Hogy a rock and roll elindulhasson világ-hódító útjára, szükség volt egy gyújtópontra, egy vezéralakra, egy egyetemes ideálra, akit nem muszáj kettéosztani a felnőttek és a fiatalok között. Valakire, akiben testet ölt a lázadás, aki többek között jóképű és fiatal. Az úttörők közül Bill Haley már öreg volt és kövér, Fats Domino, Chuck Berry vénember és mindennek tetejébe néger. A fekete hangú, fehér, eksztatikus mozgású, szexuálisan delejes, minden egyes porcikájában példátlan és szokatlan új előadó, hajviseletével, öltözködésével, előadói stílusával is csupa ígéret volt, amire a fiatalok régóta epekedtek: Elvis Presley. Az áttörés éve 1956 volt. Az új énekesek dalai méltó helyre leltek a toplistákon. Elvisért rajongott szinte egész Amerika. A klasszikusokként emlegetett előadók a toplisták élére kerültek: Carl Perkins, Little Richard, Fats Domino, Jerry Lee Lewis, Chuck Berry, Buddy Holly, Everly Brothers. Játékuk egyszerre volt könnyed, friss és magával ragadó. A média Elvist a piedesztálra emelte, s a vele egy időben megjelenő „első hullámmal” szinte alig foglalkozott. Mint ahogy nálunk is, csak időszerű késéssel, Amerikában is robbantak ki botrányok a lázadó zene elhallgattatása végett. Ilyen volt például Elvis Presley deréktől-fölfelé mutatása a televízióadásban, hogy a közönség véletlenül se lássa meg „pornográf csípőmozgását” (1957). Vagy például Strich bíboros javasolta Chicagóban, hogy a rock and roll zenét tiltsák ki az iskolából, hiszen az ördög zenéje. 1955 és 1958 között írták a rock and roll első csillagai legsikeresebb számaikat. Ez a négy év a rock and roll virágkorává, első aranykorává nemesült. Diadalút, sikersorozat, botrányok, rajongás, tömeghisztéria. A

kiadói

műhelyekben

–

melyeket

ettől

kezdve

zavartalanul

minősíthetünk

slágergyáraknak – hozzá is láttak a sztárbábuk tömeges tákolásához. A slágercsinálás gépezete 1957-től maximális fordulatszámon pörgött, szakadatlanul. A rock and roll történetének egyik fekete napja 1959. február 3.-a volt. Buddy Holly, és másik két reményteli rock and roll-sztár lelte halálát egy repülőgép-szerencsétlenségben. S ezzel a balesettel mintha a sors borítékolta volna a zenei világ jövendő életét: lezárult a

16 virágzás korszaka. Holly halála egybeesett több rock and roll-sztár tragédiájával, kényszerű vagy önkéntes visszavonulásával.

1. 2. 3. Tinisztárok futószalagon 1959-ben látványos demonstrációt szerveztek, ahol a WLEV rádióállomáson rajongók szeme láttára több ezer lemezt temettek el és fojtották el hangjukat örökre a föld csendjében. Nagyot fordult a világ. A régi közönséget és sztárokat, mint a homokot, elfújta a szél. A fiatalok zenéje egyben az öregebb korosztály zenéje lett. Az új sztárokban már az idősebb generáció sem vélt ellenérzést felfedezni. Ijesztően tökéletes helyzet formálódott a zeneipar legnagyobb örömére. Az, hogy Chuck Berryt, Little Richardot a tömeg elfeledte, bizony csak a médiának köszönhető szépszerivel. A közönség ízlését manipulálva azt tett és úgy, amit csak akart. A slágergyárosok futószalagjain sorra születtek meg a közönségi igényeknek mindig kiválóan megfelelő tinibálványok. A motiváció egy volt: pénz, pénz, pénz. Igyekeztek olyan fazonra-nyírt bájgúnárokat keresni, akik nemcsak a gyermekek, de a szüleik ízlésvilágát is kellően biztosítják. Az új számok a táncolásról, a bulizásról, az iskolai életről, a szülőkkel való konfliktusokról szóltak. A média és a koholt sztárok által sugallt idilli életképek asszisztáló partnerként lekötötték a fiatalság figyelmét, szavukat nyugodt szívvel hallgattatták el. Elszakadva a tisztes polgári külsőtől, a fiatalok vakon kezdték el követni a nekik létrehozott új divatokat. A fekete-fehér, öltöny-nyakkendő uniformisokat felváltotta a divat pompázó tarkasága. Csizmák, bőrdzsekik, farmernadrágok, feliratos pólók, teniszcipők, baseballsapkák, harangszoknyák, selyemharisnyák, körcsíkos zoknik, antilopcipők, csőnacik zúdító áradata. Először tűnt úgy, hogy egy kisebbség – pusztán a jelenlétével, gondolkodásával – tudatosan is képes megváltoztatni a társadalmi többség mindennapjait. A termékgyártók, hirdetők, politikusok egy része igyekezett a fiatalok kedvében járni, hiszen létszámuknál fogva befolyásoló többséget alkottak. A fiatalok szinte lopva kezdték átformálni a közgondolkodást, ízlést, szórakozási formákat, sőt később magát a társadalmat is. 1960-ra a popüzlet céljául tűzte ki a rebellisek felszámolását. Ehhez azonban a zene „átformálása”, a rock and roll-sztárok bekebelezése, ellehetetlenítése vagy mellőzése vált szükségessé. A szuperhatalomnak szomorúan de be kellett látnia, elvesztette az „embert az

17 űrbe versenyt”. Hangulatára mély bélyeget nyomott a nemzetközi életben való folyamatos megszégyenülés is. Ennek tetőfoka, Kennedy meggyilkolása volt 1963-ban. Amerika több sebből vérzett, nem volt megváltás számára. Ifjúságának forrongó problémáival erőtlenségéből kifolyólag nem tudott mit kezdeni. A hatvanas évek nyughatatlanságából született meg az új amerikai folkcentrum, a Greenwich Village-ben. Írók, festők, diákok, bohémek és homoszexuálisok kedvenc találkozóhelyévé nőtte ki magát rövid időn belül. A Greenwich Village helyet biztosított a beat nemzedéknek, a lazulni vágyó egyetemistáknak. Ekkor új zenei irányzat volt kibontakozóban, előásták az annyira „elfeledtetett” régi dalokat, s az újjáértelmezésükbe fektették minden felgyülemlő energiáikat. Tömérdek folkénekes bukkant fel, többek között Bob Dylan is. 1959 és 1963 között összekötő kapocsként jelent meg az Egyesült Államok legnépszerűbb zenei trendje: az instrumentális rock. A tömegkommunikáció és a média által egekbe bocsátott sztárocskák és divatok olykor hetes-hónapos, legfeljebb féléves időszakonként váltották egymást, s ebbe a kiüresedő, elfáradó, hanyatló zenei közegbe robbant bele az új zenei irányzat.

1. 3. Angliai beatkorszak A rock and roll Nagy-Britanniában is jóval többet jelentett, mint zene és tánc, a kezdetektől összekapcsolódott

a

fiatalok

lázadásával,

az

életforma-forradalommal,

a

születő

szubkultúrákkal vagy éppen a kisebbségek jogaiért küzdő politikai mozgalmakkal. Szabadságharc volt a javából, s mindez Liverpoolban a Beatlessel kezdődött. Mint ahogy másutt is, Nagy-Britannia sem tudta elkerülni az áthidalhatatlan generációs szakadék nyílását. A nemzedékek hiearchikus rendszerét a rock and roll egy jól irányzott mozdulattal a semmibe omlasztotta. Angliában az ötvenes évek végéig nem bontakozott ki akkora méretű tini-lázadás, mint az Egyesült Államokban, de a zenét körülvevő szubkulturális jelenségek itt is jelentkeztek. A szigetország a második világháború romjaiból rendkívül lassan tért magához. Amikor azonban a mozikban megjelent a vad és ok nélkül lázadó „imidzs”, az addig elfojtott indulatok felszabadultak, egymást követték a ramazúrik. Megjelentek az első galerik, bandák, majd a beatekkel rokonítható „dühös fiatalok” is. A televízió és a média segédkezésével, a Nagy-Britanniában élő fiatalok gondolkodásmódja is hamarosan átalakult.

18 A 60 évek elejére kinőtte magát egy új „földalatti” kultúra, amely a fiatal lázadókkal, rockerekkel, teddy boyokkal, dühös fiatalokkal, anarchista rebellisekkel, perifériára szorítottakkal, munkanélküliekkel tápláló erőt biztosított a rock and roll életben maradásához. Ahogy Amerikában, úgy Angliában is a „vidéki” nagy iparvárosokból indult hódító útjára az új zenei irányzat. Angliában a jövő generációja került legnehezebb helyzetbe. Jelentős része a fiatalságnak, tanulmányai elvégzése után a munkanélküliség sanyarú tudatával szembesülve reménytelen jövőképet festett maga elé. Mindennapjaik szürkék, egyhangúak voltak. A sport jelentett egyedüli felemelkedési sanszot. A nagy többség élete e kicsiny szikra ellenére is eleve meg volt írva. A bűnözés lehetősége fenyegetőnek tűnt. Nem csoda hogy unalmukban a hétvégi verekedések, bunyók adhatták a hét fénypontjait. Liverpool élő kapcsolatban állt az Egyesült Államokkal, a hajóforgalom révén, s az Újvilág ontotta termékek s divat, behajózási lehetőséget nyert a szigetország területére is. Színes újságok, lemezek, képek birtokában a fiatalságnak esélye nyílt egy jobb élet reménye felé. A korábban az utcán ténfergő, kilátástalan életcélokkal rendelkező fiatalok sorra hozzáfogtak saját zenekarjaikat megalapításához. Sokszor az alsóbb munkásosztály gyermekei maguk fabrikálták hangszereiket, és ezen kezdtek el játszani kisebb klubokban, iskolai ünnepségeken. A már ismert amerikai mintákat kezdték el másolni, amelyben a rhythm and blues, rockabilly, rock and roll, dixielande, skiffle-t maguk szája íze szerint formálták. Végérvényesen, az évtized végére ezekből az artikulálatlan hangokból nőtte ki magát a beat. A beat, a felülről csinált amerikai rock and rollal szemben a szó szoros értelmében underground zene volt. Füstös pincékben, garázsokban, alsóbb néprétegek hangjának adott szavat. A liverpooli zenekar-alapító láz után, a zenei érdeklődés Elvis Presley, Chuck Berry, Little Richard, Buddy Holly és más rhythm and blues régmúlt sztárjai felé fordult. Ezután más iparvárosokra is átterjedt, ahol a fiatalok már a meglévő mintákon túl, sajátos elképzeléseik szerint játszottak. A rock történet legnagyobb zenekara itt látott napvilágot, amely nem más, mint a Beatles. Az Egyesült Államokban az ötvenes évek végén 30-40 középhullámú kereskedelmi adó működött, addig a szigetországban a rádiózás a hatvanas évek közepéig még el sem indult. A kalózrádiók segítették az új zene előtt magasodó társadalmi falak lebontását az elöregedett brit popzenei üzlet védőbástyáin. 1967-ben elindították a Rádió One-t, amely egész napos programokat kínált a fiataloknak. Eközben már megjelent Jimi Hendrix Experience, a Cream, és a Pink Floyd is.

19 Angliában, a merev és agyonszabályozott európai hagyománnyal szemben egy spontán, földközi zene látott napvilágot. Ezer variációra lehetőséget adó, egyszerű, világos szerkezetű zene. Nem kellett képzett zenésznek lenni ahhoz, hogy valaki sztár legyen. Mindenki a saját bluesát játszotta. Nem beszélve az ebben rejlő erotikáról, a nyílt szexualitásról. Az angol fiatalok, minden ódzkodás és faji megkülönböztetéstől mentesen tudtak azonosulni Muddy Waters bluesaival. London belvárosában, a Marquee-ba a rock történelem nagy alakjai játszottak a hatvanas évek derekán. A Rolling Stones mellett a Yardbirds, a Who, a Small Faces, vagy a Spencer David Group. Ez volt az a hely, ahol az amerikai előadók első sikeres koncertjeiket adták (Jmi Hendrix, Byrds).

1. 3. 1. Brit popüzem Amerikában „Elvis halott. Éljen a Beatles!” Amerika tizenévesei szinte egyik percről a másikra letaszították trónjáról az addigi Királyt, s négy liverpooli proligyereket neveztek ki utódjául. Majd ezzel kezdetét vette a brit invázió: az angol zenekarok 1964 és 1967 között valósággal megbénították az amerikai rockzenei életet. A Beatles érkezését követően, üzleti célból még több zenekart küldtek Amerikába. Első ízben Cliff Richard kelt át az óceánon. Majd második hullámként: a Herman’s Hermits, a Hollies, az Animals, a Who, a Spencer David Group, a Them, a Rolling Stones, a Peter and Gordon és a többiek. Két évvel később a Cream, Donovan, Eric Burton, a Faces és a Pink Floyd. Ekkor, az amerikai kiadók már mindenkit szerződtettek, akinek brit akcentusa, és hosszú haja volt. Tombolt a zenei stílusok sokszínűsége. Az ártatlan muzsikaszó, később, sosem látott eseményekkel fonódott össze.

1. 3. 2. Fogyasztói kultúra A fogyasztás kultuszát itt is, mint ahogy Amerikában, leginkább a fiatalok élvezhették. Egyre többen tettek kísérletet saját én-azonosságuk megtalálására. Mint Amerikában, errefelé is „eredeti” divat-cikkek, stílusirányzatok burjánzottak dögivel, amely a filozófiai áramlatoktól

20 sem volt idegen (Marcuse, Marx, Mao). Az addig egységesnek gondolt korosztály sok elkülönülő, olykor rivalizáló, egymással szemben álló csoportokra foszlott szét. A fiatalok java része azonban szerencsés módon energiáikat az új együttesek koncertjein tombolták ki. Az újdonsült sztárok szakítottak a Beatles könnyedségével, nyílt lázadást, a társadalommal való szembenállást közvetítettek. Az elégedetlenséget a Rolling Stones, az új nemzedéki hangot a Who, az értékválságot pedig a Kinks fogalmazta meg.

1. 3. 3. Amerika ébredése 1964 elején, a Beatles berobbanásával Amerika magához tért depresszív időszakából, amely a Kennedy gyilkosság és nemzetközi kudarcok okán nyomasztotta önsajnálatba. 1963-1964-re kifutottak az amerikai zenei élet sikertrendjei. Lassan belátták, hogy nincs mit eladniuk a nagyközönségnek. A táncdivatokra ráuntak, a tini-bálványok megöregedtek, a szörfösök eltűntek, csak néhányan tartották még magukat. A zenei világ felpezsdítésének érdekében, azonnal nekiláttak az új sztárok felkutatásához. A Beatles, Who, Rolling Stones, Animals, Kinks hatására Amerika-szerte fiatalok ezrei alakítottak zenekarokat, ezen stílusirányzatok leképezését képviselve. A hatvanas évek közepéig a rock javarészt „egyismeretlenes egyenlet” volt. Az első producerek egy kalap alatt voltak hangmérnökök, lemezcég tulajdonosok, producerek, reklámszakemberek. A hozzájuk betérő ígéretes zenészek is „self-made man”-ek voltak: hangszereiket elvitték és saját szerzeményeiket. Sajnos, ez a korszak elmúlt. Gépek, intézmények alkotta komplex gyártási folyamattá nőtte ki magát, amely a zene ártatlanságát ezúttal be is szennyezte. Több csatornás folyamatában a végtermék hosszas csűrés csavarás után válik többnyire eladhatóvá. Emellett, ideológiai megfontolások mentén folytak a reklámozási és terjesztési feltételek. Ezekért külön-külön szakemberek váltak felelőssé.

Az

áru

„megmunkálását”,

becsomagolását

menedzserek,

producerek,

reklámszakemberek hajtották végre, a kész terméket pedig a hanglemeztársaságok lendítették mozgásba. E háromtagú képletből (előadók, szakemberek, hanglemeztársaság) a közönség az előadókat és a hozzájuk kapcsolódó karriertörténeteket, pletykákat ismeri csak.

21

1. 4. Hippivilág Míg Greenwich Village-ben Bob Dylanék inkább csak szóban protestáltak a fehér középosztálybeli amerikai életforma és az ipari társadalom ellen, addig San Franciscóban a felnövekvő új generáció változást követelő része már életformaként is gyökeres eltorzulásokat mutatott az apáik társadalmával szemben. Ezek a fiatalok a jólétről, a tekintélyről, a családról lemondva, kommunákba tömörültek, csoportos kábítószeres utazásokra indulva. Elutasítva a fennálló társadalmi rendet, önkényesen kivonultak a társadalomból. Szabadidejüket meditációval és társasági életet élve töltötték. Nyíltságot hirdettek az emberi kapcsolatok, így a párkapcsolatok területén is. Jelszavaik: Élvezd a jelent; a pillanat örömét, az életet. A hippik zenei világa azért is ennyire fontos, mert az akkor Amerikában tetőző brit invázió helyett a sajátos zenei örökségből: folk, country, blues, cajun és más távol-keleti (indiai) hagyományokból merítettek zenei ötleteket (Jefferson Airplane, Grateful Dead, Janis Joplin). „Élj gyorsan, szeress szenvedélyesen, halj meg fiatalon” szólt Janis Joplin és jelmondatához tartotta is magát: 1970-ben halálával végleg ezen életforma szimbólumává vált. A hippik ugyanazt a szépséget és gyönyört hajkurászták, mint a tizenkilencedik századi francia szimbolisták: Baudelaire, Rimbaud, Rousseau és társaik, akik úgy érezték, hogy a nyugati civilizáció megérett a pusztulásra, a társadalmi és technikai haladástól mentes létre. „Vissza a természethez.” A kábítószer használata a lázadás és utazás egyik céleszköze volt. A hippikultúra egyik központi eleme. 1968-ban Richard Nixon, az újdonsült amerikai elnök „keresztes háborút” indított a kábítószer fogyasztás ellen és drasztikus szabályrendeletekre támaszkodva a fiatalságot akár kettőtől-tíz évig terjedő börtönbüntetésre is ítélhette. Az indulatokat csak fokozta, mikor Charles Mansonék hét embert brutálisan meggyilkoltak, s ezzel végérvényesen aláírták a „hippinemzedék” rövid virágzását. Az i-re a pontot mégis az altamonti fesztiválon történt események tették. A rend fenntartásával megbízott Pokol Angyalai forgó kamerák előtt kegyetlenül leszúrtak egy néger férfit. Az ügyekben ártatlan, de a drogkultúrával egybefonódó hippik a hatóságok kereszttüzébe kerültek. „Társadalomra veszélyes” elemnek bélyegezték őket, mely rövid időn belül a hippik eltűnésével jelentett egyet.

22

1. 5. Nemzetközi diáklázadások A hatvanas évek végére nemzetközi szinten a társadalomban megbúvó feszültségek tényközlő eseményekké alakultak át. New York, San Francisco, New Orleans, Chicago és Los Angeles egyetemein tanuló diákok egyöntetűen kijelentették: nem tetszik nekik az a világ, amelyben nevelkedtek és saját szabályaik alapján reformokat követlenek. A diákmozgalmak hamar ország szinten elterjedtek, melyek az egyetemi működési módosulásokon túl, kiterjedtek a szülői tiltások, a vietnámi háború, s az állami és hadigépezetek ellen is. A kisebbségi tüntetések nyomán hamarosan más kisebbségi csoportok (nők, homoszexuálisak) is egyre jobban igényelték jogaikat. A polgárjogi mozgalom csúcsát az 1963. augusztus 28-i washingtoni menetelés jelentette, ahol 200 ezer fehér és fekete masírozott az amerikai fővárosban. Itt hangzott el Martin Luther King híres beszéde, melynek első mondata: „Van egy álmom..” A kezdeti csendes demonstrációk után az évtized második felétől leginkább a radikális csoportok kerültek előtérbe. 1968 sokoldalúan fontos időszakká vált. Nemcsak Prágában és Párizsban, hanem az Egyesült Államokra vonatkozólag is. Orvul lelőtték a Nobel-béke-díjas Martin Luther Kinget, amely sokak olvasatában azt az üzenetet jelképezte: agresszió nélkül nem megy. A feszültség ezzel tovább fokozódott. Sorozatos gettólázadások, összecsapások, tüntetések, letartóztatások, halottak és sebesültek tömkelege. 1968 tavaszán a diákok kezükbe vették az irányítást, és működésképtelenné tették a Columbiai Egyetemet. A következő években sok más egyetemen megismétlődtek az események. 1968 a nagy remények és a mérhetetlen csalódások évévé vált. A rockban feltételezett erő, a béke és szeretet lüktetésével megvalósítható szebb jövőkép egy pillanat alatt szertefoszlott azon a bizonyos altamonti estén. Los Angeles emellett ontotta magából a csillagokat, s megjelentek a rock avantgárdjai: Doors, Steppenwolf stb. Jim Morrisont színpadias hajlama és nagyfokú érzékenysége tökéletesen alkalmassá tette arra, hogy eljátssza, kifejezze, eltáncolja és kikiabálja a hatvanas évek amerikai ifjúságnak gondolatait, látomásait, félelmeit. Előadásával nemcsak magát, hanem a nézőközönséget is önkívületbe hajszolta. Az „ifjúsági forradalom” egyik vezetőjének megválasztott énekest magával ragadta a féktelen mámor, a saját és mások korlátjainak szűkössége, és ezen folyamatok végkifejleteként 1971 tavaszán erejét veszítetten, depressziósan a botrányhős Párizsba ment, hátha ott sikerül magára találnia. Azonban 1971. július 3-án halálával bizonyította e nemzedék ideáinak mulandóságát.

23 Kétségkívül a korszak legnagyobb gitárhőse Jimi Hendrix volt. Horderejét mutatja, hogy halála után 35 évvel is változatlan intenzivitással van jelen a zenei világ életében. Hozzánk is átszivárgott a zenéje. Igazi színpadra való gyerek volt, jó kiállású, magával ragadó személyiség. Ragaszkodott az álláspontjához: a gitárja olyan, mint egy nő. Ez látszott is a játékán, ahogy a hangszeréhez viszonyult. Hol édeskedte, hol pedig erőszakosan bánt vele. Zenei alakítása párosíthatatlan volt. A fogával pengette gitárját, olykor, ha olyan kedve támadt, felgyújtotta… Teljes extázissal pezsget a színpadon. Jazzes, bluesos, soulos, pszichedelikus és hard-rockos elemekben gazdag muzsikáját folyamatosan fűszerezte valami új. Fender Stratocasteréből csodálatra méltó hangokat varázsolt elő. Ő tette hírhedté a rockzenében a wah-wah-pedált és a tremolókar kreatív alkalmazását. Gitárjátékát végig uralma alatt tartotta, s a gerjesztéssel, visszacsatolással, torzítással létrehozott hangokat, zajokat, zörejeket egzakt mód párosította. Úgy tudott sztár lenni, hogy zeneisége magasan meghaladta a közönség „befogadási színvonalát”. Eszméletlen volt. Olyan, mint a Cream oszlopos tagja, Eric Clapton. 1968-1969-ben több brit együttes jelent meg: a Led Zeppelin, a Deep Purple, Black Sabbath, majd Jethro Tull az energikus-folk-rock legegyedibb társulását hozta létre, és a Pink Floyd pedig a képzeletbeli, világűrös zene pszichedelikus esztétikumát és egyensúlyát ültette el.

1. 6. Rágógumi zene A Király visszatér? A bubblegum 1968-1970 között a popipar egyik legjövedelmezőbb ágazata volt. Kiderült, hogy a régi „nagyok” zenéje még akkor is elképesztő hatással van az elvarázsolt fiatalokra. Hamarosan a zsenge zenészek is felfedezték a „papák” muzsikájában található nosztalgiát, és sorra alakítottak retrobandáikat. Ezen korszak egyik legnagyobb sztárja a Creedence Clearwater Revival. Az új trendek lehetőséget nyújtottak a Király visszatéréséhez, aki 1968ban tévéfellépést vállalt, energikusan, fiatalosan állt a kamerák elé, ahol frenetikus sikert aratott.

1. 7. A rock művészetté válik Avagy, a pénz mozgat mindent

24 A zene fokozatosan elvesztette egyszerűségét, spontaneitását, egységes hangzását. Polarizálódott, stílusokra bomlott, és megindult a művészetté válás pályáján. Ezzel véget ért a 2-3 perces kislemezek kora és átvette a helyét a komolyabb albumok megjelenése. Ahol a zenei tudás, a hozzáértés, a zenei képzettség és hangszeres tudás nélkülözhetetlenné vált. Ezzel együtt az egyre bonyolultabbá váló rock és a közönség közti szálak is meggyengültek. A rock eleinte, a pillanat hevében született meg, senkit nem érdekelt hogy el lehet-e adni azt a zenét vagy sem. Csak a zene volt a lényeg. Ekkor még senki sem tudta, hogy kell lemezszerződést kötni, vagy egyáltalán hogy kell reklámozni, befolyásolni a közönséget? Megváltoztak a technikai és elektronikai szerepek is. Egyre nagyobb teret kaptak a billentyűs, fúvós hangszerek. A rock egy örömzene volt, a közösséghez való tartozás egyszerűségében. Dinamikáját, energiáját, könnyedségét éppen ettől a közvetlen zenész-közönség idilli kapcsolatától nyerte. Ez a rítusjelleg a hatvanas évek végén szertefoszlott, és előtérbe került a már jól ismert démon, a pénz. A zene kényszerűen, átköltözött a kis klubok színhelyéről a hatalmas hangárokba, arénákba, ahol a zenészek és a közönség alapvető kapcsolata elszakadni látszott. Ez nem más volt, mint a testközelség, elérhetőség. A műfajt irányító üzletemberekre hullott szét, a lázadó zenéből röpke évek alatt tömeges, szórakoztató zenét fabrikált. A pénz behálózta a rock fellegvárát, irányítása alá vonva a zenészeket. A tőke mindent és mindenkit rabul ejtett, fölvásárolt, és végül elsajátította az események irányítását is. A hatvanas évek legnagyobb találmánya, a fesztiválok és az ellenkultúra piacra dobása lett. Eközben Woodstockban, közel félmillió fiatal egy élhetőbb Amerika utópiáját álmodta, amikor már javában zajlott az ellenkultúra kisajátítása. „A rockzene fejlődését születése pillanatától két, egymással ellentétes, állandóan harcban álló hatás alakította: a közönség „alulról” jövő, rendszeresen megújuló igénye és az üzlet „felülről” érkező nyomása, manipulációja. 1963-1966 között a közönség, 1967-tól viszont már mindinkább az üzlet gyakorolta a nagyobb hatást a rock fejlődésére.”7 Az ellenkultúra zenéjét, az underground vonulatot, a hetvenes évek szele úgy vágta piacra, hogy meglepődöttségéből alig bírt felépülni. A szó eredetileg is földalattiságot jelent, egyaránt tiltakozást fejez ki a társadalom hivatalosabb intézményei, elfogadott formái ellen. Az underground eredetileg csendes forradalomnak indult. Kommunákba tömörülve, tagjai

7

Jávorszky Béla Szilárd, Sebők János: A rock története 1, Glória Kiadó, 2005. 529. oldal.

25 fesztiválokon hirdették sajátos ideológiájukat, ezáltal egy független társadalom-eszmevilága volt kibontakozóban. Hamarosan megrökönyödve tapasztalták, hogy saját ötleteik, alkotásaik, szokásaik, verseik visszaköszönnek a hatalom intézményeiben. Az ellenkultúra újításait szívesen használta a reklám és a média. A Monterey Pop Festival ötvenezer fiatalnak adott helyet a szórakozásra, önfeledt boldogságra, emellett pedig a pénzéhes üzletemberek sorra vásárolták fel a kor nagyjait, például: Janis Joplint, Simon and Garfunkelt, Johhny Wintert, Santanát. A kor kétségbeesett próbálkozása, a mesterségesen létrehozott szupercsoport formációk voltak, amelyek fantáziátlanul a nyereség érdekében kötettek meg. Nagy nevek egymás mellett, de csupán csak ennyi. Ez a fajta módszer hamarosan általánossá vált és a zenei élet felülről való irányítása kezdte átvenni a kormányzást. A progresszív rock így az üzleti ágak jelszavává vált. A megszületett új szórakoztatóipari szörnyek a teljes rockpiacot az ellenőrzésük, befolyásuk alatt tartották. Ezzel párhuzamosan az újonnan érkező zenészek nem akartak nagyobb volumenű célt kitűzni zenélésüknek, mint a „világmegváltás, jobb élet”, hanem egyszerűen csak birtokolni akartak. A siker valahogy mindenki látásmódját beszűkítette, feledésbe merítette az elsődleges célokat. A zenegyár egymás után ontotta a marionettbábu-zenészeket, akik gyakorlatilag úgy muzsikáltak, ahogyan az üzlet fütyült nekik. Az álmok, a remények végérvényesen és visszavonhatatlanul az elmúlt ifjúság szimbólumává váltak.

1. 8. Eltiprott virágok Kiábrándultság Az altamonti események után elsiratták a hatvanas éveket, a reményeket, a diákforradalmat, a hippit, az ellenkultúrát és ezzel együtt a generáció megvalósulatlan álmait is. A hatvanas évek új generációja „a Coca-Cola gyermekei”, vagy ahogyan Woodstock után elnevezték őket, „Woodstock népe” még hitt abban, hogy a rockzene erejével, a fiatalok tömegével, a béke és szeretet hirdetésével, közös akarattal, hittel és egyetértéssel szebbé képes varázsolni a világot. Az események mégsem efféle fordulatokban mutatkoztak. A franciák 1968-tól számítják az ifjúsági lázadás hanyatlását, a diákmozgalmak leverésétől. Az amerikai hippikultúra elvirágzása a wooodstocki és altamonti fesztiválok évétől számítható. Az angolok viszont a Beatles szétválásától érzékelték a hanyatlás szelét.

26 Az álláspontok eltérőek, mégis egyben egyformák: a hetvenes évek új korszakot jelentett mindenki számára. Ekkor végleg lecsendesültek a diákmozgalmak, megkezdődtek a hippik utáni perek, a fekete gettókban is egy jobb élet vette kezdetét. Az ellenkultúra zenéje kifáradt, elmúlt. A rockzene szabadságharcának megvívásával elfáradt és leginkább a szórakoztatóipar részévé vált. A változásokat látva együttesek oszlottak fel. Közöttük az évtizedet jelképező Beatles, a diákforradalmat megéneklő Simon and Garfunkel. A nagy nevek közül többen – Bob Dylan, Rolling Stones – időlegesen visszavonultak a nyilvánosság elől, mások – Brian Jones, Jimi Hendrix, Janis Joplin, Jim Morrison – tragikusan elbuktak. Amilyen nagy volt az előző években a lelkesedés, a bizakodás, olyan tragikus volt a kiábrándulás, az illúziók semmivé foszlásának érzése a 70-es években. Egy történelmet csináló nemzedék megöregedett, mielőtt befejezhette volna művét, a magányos tömeg helyett már a tömeges magányról beszéltek. Az Egyesült Államokban ezzel egyidőben megjelent a munkanélküliség. A fiatalok legnagyobb gondja hirtelen az elhelyezkedés lett, a megélhetés biztosítása, a beilleszkedés az addigi szavakban megvetett intézményi keretek közé. Az eddigi látens ifjúsági probléma valós képet öltött, a fiataloknak nem volt más lehetőségük: csak behódolni. Az időközben kibontakozó gazdasági és pénzügyi válság miatt az otthoni támogatások is megszűntek. A diákok többsége, bárhogy vélekedett is a társadalomról, egyszerűen rákényszerült, hogy levágassa haját, öltönyt viseljen és állást keressen. 1970-ben véget ért az a mérhetetlen türelem, amelyet az irányító hatalom tanúsított a kolduló, autóstoppos, fegyverek ellen virággal harcoló, a társadalom intézményeivel ellenszegülő lázadókkal szemben. A hatalom a „korbács és kalács” klasszikus formuláját alkalmazta

a fiatalok körében.

Megfelelő időben hozott megfelelő reformokkal,

engedményekkel könnyített a kisebbségek helyzetén: jogokat adott a nőknek, a színes bőrűeknek, engedélyezte az abortuszt, a homoszexualitást, enyhítette a cenzúratörvényeket, kibővítette a diákok önkormányzati jogait, megfosztva ezzel a lázadást a legjobb témáitól. Ugyanakkor minden lehetséges erővel lesújtott a tiltakozó csoportokra. A „maradék” hippiket, Európa és Amerika nagyvárosaiból koholt vádakkal, boszorkányperekkel végleg elűzték. Az FBI és a CIA nyíltan vagy „sutyiban” egyre többször lépett fel a rock ellen. A rendőrség lecsapott a koncertekre, fokozatosan ellenőriztette a klubokat, s drogot keresve házkutatásokat végeztetett. A titkosszolgálatok dossziékat nyitottak Lennonról, Dylanről, a San Franciscó-i zenekarokról és másokról…

27 Az elnyomó intézkedéseket segítette, hogy a tömegtájékoztatási eszközöket kihasználva a média a közvéleményt felháborodásra, és megbotránkoztatásra sarkallta az ifjúsági mozgalommal szemben. Sorsát a rockzene nem kerülhette el… A szép új világ reménye a hetvenes évek kezdetével bezárult. Az ifjaknak kénytelenkelletlen be kellett állnia az addig olyannyira ellenségesnek vélt mindennapi élet forgatagába, és legnagyobb ellenfelükkel farkasszemet nézve, meg kellett hajolniuk a társadalom előtt. A probléma gyökerét és próbálkozásuk (szép új világ) kudarcba fulladását én az ifjúság „kiszámíthatatlanságában” vélem felfedezni. Egy olyan új réteg jutott hatalomhoz (saját kultúra-alapítás), amely még nincs kész a változtatni akaráshoz. Megvan benne a motiváció, de eszköztelenségében a zenét használja fel egyetlen fegyvereként a hatalommal szemben. Ami nem lenne baj, de a túlzottan kívánt szabadságvágy mohóságában szélsőséges eszközökhöz lökdösi őket (gondolok a véres gyilkosságokra, az egy irányból leszakadó kisebbségi irányzatok civakodásaira). Ezen ifjoncok még gyerekként, ellenőrzésmentesen, zabolátlanul nyargaltak a szabadság mezején. Az ifjú bohémek, saját utópisztikus világukba ringatva magukat, elhitték: a béke és szeretet elegendő fegyver a nagyhatalmakkal szemben. A beat lényege nem a külvilág, környezet meghódítása, hanem a belső, saját személyiség megismerése és annak kibontakoztatása. Az ifjúsági ellenkultúra receptet ad a fiataloknak a „hogyan éljek, hogyan legyek boldog” kérdéskörökre, a régmúlt kultúrák aktualizálódásával. De arra nem, hogy mégis egy kötött és valós társadalomba hogyan befolyásolhatná saját önön akaratával a világ jobbá tételét. Szomorú ez.

28

2. A Beat előszele Magyarországon Tematikám szerint haladva, úgy gondoltam, elengedhetetlen a világi nézetek papírra vetése. Ahhoz, hogy teljes mértékben a feladatomhoz hű maradjak, lényeges és nélkülözhetetlen információknak titulálom a fentebb említetteket. Mint hiányzó darabok, így teszik kerekké, egésszé az eseményeket, és adnak választ a magyarországi kultúra virágzásának szövevényes, buktatókkal teli világáról. E korszak sajátossága abban rejlik, hogy kis országunk zenei világának alakulása a nemzeti viszonyok árnyékában tudott csak napvilágra jönni. Ezért, zenei kultúránk fejlődése már egy jókora hátránnyal indulva bontogatta szárnyait, amely az akkori történelmi viszonyok végett amúgy is sebzett volt. A szocializmus bölcsőjében nem sok hely szorult a tiszta, boldog muzsika cseperedő növendékének. A Hatalom mindent beszabályozó árnyaival közösködnie kellett a gondozásért, szeretetért, olykor tombolnia a közönség figyelméért, amelyet olyannyira áhított, éhezett. Ennek ellenére a Rendszer „mostohagyermekeként” kezelte, éheztette, de éppen annyira elegendő módon mégis táplálta, hogy halvány életjeleivel ne tudjon kárt tenni a rideg szocializmus hőn állított tökéletességén. E muzsika elkeseredett hangja később hallgató fülekre talált. Az új nemzedék oltalmazó szárnyai alá vette, dédelgette, nevelgette, és ami a legfontosabb: szerette. Saját önön képére formálta, a szabadság képzetével ruházta fel. A muzsika hangja ezzel egyre erőteljesebbé, tisztábbá vált. A szabadság lágy és reményekkel teli dallama volt ez! Az ifjúságért élt, mozgott, és ha kellett, zsoldos katonaként kész volt fegyvert ragadva, az ellenkultúra hangzatos jelszavával aposztrofálva, szembeszállni a kor veszedelmes démonával: a Rendszerrel. A fiatalság felgyülemlő energiáiból táplálkozott és egy jobb társadalomért, könnyebb világért harcolt. A véget nem érő küzdelemben bajtársai a prófétabőrbe bújt zenészek voltak. Hogy sikerült-e győzelmet aratniuk? Megváltották-e a zenéjükkel a korszak szunnyadó világát? Valóban nehéz kérdés. Ha az intézményi kötelékek meggyengítésére gondolunk, akkor igen. Ha a társadalmi gondokra, problémákra, és ütközőkre, vegyes érzelmekkel, vonakodva adunk igazat. De nem szabad elfelednünk, mennyi kiontott tehetséget és vezéregyéniséget veszített el a kultúra élni akarása során. Nem beszélve azon veszteségeiről, akik elárulták, s feladva életüket egy kisebb haszon és jólét tudatában

29 lelketlenné korcsosultak. Sajnos törvényszerűen, az árulást is meg kellett élnie. Az acsarkodást és a civakodást is. Nem volt neki könnyű. Mint ahogy semmi sem az. A következőkben belátást próbálok nyújtani a korszak sajátosságairól, társadalmi, politikai, nemzetközi viszonylatairól és esetleges választ borítékolni a zenei élet „ilyenfajta” sorsának alakulásáról. Mindenesetre nem egy zökkenőmentes életút ez…

2. 1. A nyugati beat és társadalmi hatások hazánkra A sokat emlegetett ötvenes évek számos változást hoztak. Mint ahogy Bill Haley is megénekelte: mintha újra felhúzták volna az órákat! Egy kétarcú, ellentmondásos, kételyekkel hemzsegő időszak, melynek felelevenítésekor egyszerre kell megemlítenünk a hidrogén- és szexbombákat. A zenei boszorkányüldözések, a generációs szakadék születése, a televíziós jelenség, a diáklázadások, a kábítószerek, a bőség társadalma, a szegénység, a sztálinizmusról és a faji megkülönböztetésről nem is beszélve. Sűrű időszak volt. De hát melyik nem az? A Nyugati féltekén ezekben az években minden átalakulóban volt: gondolkodásmód, életforma, politika, kultúra, utcakép, társadalmi hierarchia. Történelmi pillanat ez az évtized, hisz egy régi világkép széthullott darabjaiból egy új épül fel! A háborús pusztulástól megmenekült Egyesült Államok a világ közepe. Kialakulóban van az új filozófia, kultúra, esztétika, művészet, szabadság gondolata, az egyén felszabadítása! „A világ új fogalmakkal ismerkedik meg: atomhisztéria, születésszabályozás, tömegtájékoztatás, pop-art, zen, bestseller,

public

relations,

dühöngő

ifjúság,

drog,

komputer,

sztereo,

LSD,

egzisztencializmus, Playboy, szubkultúra, népességrobbanás, gyorsuló idő, gazdasági csoda … és természetesen rock and roll!”8

2. 2. Magyarországon az órák mozdulatlanok 1954-ben, Magyarországon senki sem húzta fel újfent az órákat. Főleg nem gitárokkal ugráló zenészek! Pláne nem a hangstúdiók környékén, s új nemzedéki lázadás szellemében! Nálunk akkoriban egészen máshogy forgott a történelem rozsdás kereke. S már jóval előbb új időszámítást, kultúrát, ideológiát, korszakot örököltünk, akaratlanul. A magyar történelemben a század negyvenes évei életbevágó időszakként rozsdásodtak kétségbeejtő emlékképekké. 1945-ben legördül a vasfüggöny a két világrendszer közé, s az 8

Sebők János: Rock a vasfüggöny mögött, Hatalom és ifjúsági zene a Kádár-korszakban, CM and Társai Kiadó, Budapest, 2002. 10. oldal.

30 1947-es „kékcédulás” választásokon Magyarországon is győz a kommunista párt. Ezzel egyöntetűen likvidálják a végső demokratikus hagyományokat, s az ország megindul a lenini úton, miután a munkás tömeg (öregek és fiatalok egyformán) az új slágereket dalolászva, önfeledten hirdeti: „A Párttal, a néppel egy az utunk. A jelszavunk munka és béke… Mi kommunista ifjak indulunk… Mert Bennünk apáink reménye…” Fontos idők ezek… A kulturális forradalom felszámolása, a szocialista eszmék kényszerű érvényesítése ez. „A „tisztogatások” szükségességének meghirdetése után a dogmatizmus nem tűrt meg többé egyetlen nyugati vagy nyugatinak bélyegzett irányzatot sem.”9 A lényeg, a szocializmustól idegen művészetek és szellemiségek kiszűrése. A fővárosban és vidéken, sorra tűnnek el a kisebb táncházak, szórakozóhelyek, revük. Véletlenül se maradjon semmi emlék, ízlésfoszlány a múltból. A szocialista embert munkával mérik. Szórakozás? Luxus az ilyen szegényes és alacsony életszínvonalú időkben. Nyugaton már születőben van a rock and roll, mikor nálunk, az ötvenes években még minden stagnál, mozdulatlan. Népes táncházak gépiesen megvázolt mozzanatai elégítik ki a munkába roskadó emberiség szórakozási igényeit. A tánclépések megtanult, kiszámítható formák, melyek a hatalom szemében így nem jelentenek semmiféle veszélyt. Folyamatosan kontroll alatt lehetett tartani. De jó is az. Az ifjúság viszont, már ekkor is más akart lenni, ezen szűk keretek közepette is. Nemsoká felröppentek a „swing tónik” gúnyos, hangzatos kritikái és az ifjúságot ízléstelen táncuk, s abnormális rángatózásuk miatt betegesnek vélik. A jampec tehát egy kór? A fiataloknak idővel kinyílt a szeme, s a pártvezetők belátták, az amerikai jazz nálunk is akarva akaratlanul, de begyűrűzik. Hogy tegyenek teljes mértékű „átszellemesítése” ellen valamit gondoskodnak a magyar tánczeneszerzés jól megtervezett receptjéről. Gyakorlatilag pont a jazz lényegétől fosztották meg a nálunk megengedett dalszerzemények mondanivalóját. Ezzel elvágva az alulról jövő igényeket. A felsőbb hatalmak az amerikanizmus „rothadó bűzétől” óvják a magyar tánczenét! A vendéglátóhelyeken népi zenekarokkal váltották fel a tánczenekarokat. Szép kis óvintézkedés, mondhatom. Ez az ocsmány zene, andalító, hazug álomvilágot felépítő utópiákkal traktálta a kimerült népet. Evégett azonosságot vélek felfedezni az Amerikában csinált „háttérzenével” kapcsolatosan. Hiszen e „zenei” próbálkozások is hasonlatos célok okán születtek. A népet szórakoztassa, de oly módon, hogy sajátos gondolatait, érdekeit jól elfelejtse.

9

Sebők János: Rock a vasfüggöny mögött, Hatalom és ifjúsági zene a Kádár-korszakban, CM and Társai Kiadó, Budapest, 2002. 10. oldal.

31 Bill Haley felvételének évében nálunk az operettes, népies magyar slágerek váltak mindennapossá. Az ötórai teázásokon, presszókban, szórakozóhelyeken a közönség vakbuzgón még ennek is örült, hálát adva kikapcsolódási lehetőségének. Hiszen ebben az akkori feszült, politikai frázisokkal és jelszavakkal borított bús zaklatott években nem mindenki engedhette meg magának a szórakozást. Leginkább a megélhetésért küzdöttek. Persze, a fiatalok igényei ezekben az években szóba sem kerülhettek! A „dínomdánom” a felnőttek kiváltsága. A zene nekik szólt. Egy felülről irányított rendszerben, még ha kisebb finomításokon is keresztül ment az ötvenes évek közepében a zenei irányzat, elképzelhetetlen volt, hogy egy ilyesfajta nyugati, alulról jövő muzsika nálunk valaha műfajjá váljon. A mindent beszabályozó állami akarat a zenei életre is rátelepedett és nem hagyta szusszanásnyi levegővételhez sem jutni. A rock and roll, szögegyenest ellentéte az ötvenes évek feszített zenei határainak.

2. 2. 1. Első rock and roll lázadás Mégis miért jobb Nyugaton? Hogy Magyarországon mikor, és hol játszották az első új zenét, dokumentumok hiányába ködös igazakra lelnénk csak. De kirajzolt emlékek szerint, 1956 nyarán hangzott fel az első rock and roll szólam. A varázs csak néhány percig tartott, hisz az elnémítás eszközét használva megszüntették a rendbontást. Néhány héttel később egészen más hangok terelték el a figyelmet a zene ébredéséről. Az októberi vihar, kedvező új feltételeket szabott a kultúrának. A konszolidációval 1957-re enyhült a légkör, bár gondosan megszűrt zenei alapok, irányzatok jutottak el hozzánk. A tévében, és a rádióban amolyan elrettentő példálózásokkal jöttek hírek a zene és divat világából. „Itt a vég” és hasonló fennkölt szavacskákkal próbálták betegségként aposztrofálni ezt a tiszta műfajt. Mintha a szocialista eszme szelleme előúszott volna és Megállj!-t parancsolt. A hírek többnyire botrányokról számoltak be, amely a köztudat felé természetesen így ellenérzéseket váltottak ki. Idegen, amerikai eredetű termékként kezeltek mindent és mindenkit, aki más volt. Az ideológiai útmutatást rendkívül jól követték a tánc és zeneiskolák is. „Rock and rollt itt nem tanítunk feliratok!”-ba voltak kénytelen ütközni a fiatalok. 1957-re az ifjúság egy része védelmébe vette az ébredező rock and rollt. Már forogtak a zenei korongok a titkos házibulikon, amelyeken Little Richard, Elvis Presley, meg a többi

32 király énekelt. Az utcákon is feltűnt a Nyugatot majmoló jampec divat, kinek képviselői a külföldről behozott magazinokból lelkesen másolni kezdték a képeken látott fiatalok fizimiskáját. Az új Orion világvevő rádió keresőgombja is rátalált a rock and roll és jazz muzsikákra. Ekkor már néhány merész zenész próbálgatta gitártudását. Mint ahogy, Radics Béla is. Ezekben az években pereg a tömeges együttest alakító láz! Főleg egyetemeken, középiskolákban

lelkes

fiatalok

létesítenek

zenei

formációkat

az

önszórakoztatás

alapmotívumával. Ezek a bandák azonban még nem játszottak komolyabb hangszereken, leginkább kézi eszkábálású zeneeszközre hasonlító tákolmányokon próbálkoztak. Hát nem is hiába! Ezek a kezdetleges zenekarok köré pillanatok alatt haveri társaságok szerveződtek, amelyek később rajongássá alakultak át. Mintha ezzel a mi fiataljainkban is megmozdult volna valami: az ellenkultúra szükségessége? „Magyarországon az angol-amerikai példákkal ellentétben nem dühös fiatalok, beatek vagy hobók jelentkeztek az új ideológiával, utópiákkal, békés vagy romboló szándékkal a társadalmi nyilvánosság előtt, hanem nyugtalan, a világot felfedező, a világra rácsodálkozó, önmagára eszmélő és ösztönösen lázadó nemzedék talált rá az érzéseit, vágyait kifejező új zenére és kért azzal együtt helyet a nap alatt.”10 Amit sajnos kezdetekben, nagyon sok felhő beárnyékolt. A nálunk cseperedő új fiatalság nem hordozta annyira tudatában az előző generáció tragédiáit, torzulásait, nem élt bennük úgyannyira élesen a félelem és a tudatukba beépített fékező elem, mint szüleikben. Az ifjoncok inkább a vasfüggönyön túl liberalizálódó országok felé vetették vigyázó szemüket, hiszen a hazai levegő túlságosan is szűk volt számukra. Önállóságra vágytak, élvezni akarták a nyugat által kínált bőség zavarát, a felszabadultság mámorát. S mindezt az új zenében, az eleinte tiltott gyümölcsben, a rock and rollban és a körülötte kialakult szubkultúrában vélték felfedezni. A fiatalokat gyakorlatilag alapból összeköti nálunk a másság, mint ahogy nemzetközileg is. Mert igen, mások voltak. Az apáik terheitől megszabadult ifjúság. A hatvanas évekbeli beatzene nemcsak az ifjúság életérzésének tömeges kifejezésére volt alkalmas, hanem magába foglalta az Európához való tartozás vágyát is. Azt, hogy végre mi is részese lehessünk valami komolynak, valami jónak. Benne a sűrűjében. A kiéhezett kulturális izoláltságból szinte sóvárogva tekintünk Nyugat felé. „Az ötvenes évek után pedig, amikor a

10

Sebők János: Rock a vasfüggöny mögött, Hatalom és ifjúsági zene a Kádár-korszakban, CM and Társai Kiadó, Budapest, 2002. 16. oldal.

33 személyi kultusz, a megfélemlítettség, a bűntudat még nehezen felejthető generációs élménynek számított, a beat a felszabadulás, a szabad lélegzés lehetőségét közvetítette.”11 Budapest fiatalsága éppúgy reagált a felzengő rock and rollokra, mint a nyugati ifjúság. Saját reményeit, lázadását, vágyait, a részvétel illúzióját keltve megkülönböztetést ígért és lehetőséget teremtett számukra a szüleiktől való eltávolodásra. Mivel egyértelműen különbözni akartak tőlük. Megkezdődtek a wc-deszka lopások. Mikor az ötvenes évekre a jampecok széles körben fertőzték az ifjúságot, a hivatali erő megint meghúzta a vészharangot. Újabb megszorítások következtek. A tanárok illetlen beszédért, viselkedésért, igénytelen öltözködésért elégteleneket osztogattak. A tánciskolákból kicsapták az illetlenül viselkedőket, az utcán, villamoson inzultálták a máshogy öltözködő fiatalokat. A televízió illemtanórákkal traktálta, s azzal leginkább fárasztotta az ifjúságot, mindenhonnan csak a szenny! A galerikről is csak a rendőrség általi beavatkozásokat rebesgették. Kit, miért, mivel toroltak meg. Megfélemlítés? Ez a fajta reakció valamiképpen várható is volt, hiszen a rock szülőhazájában, az Egyesült Államokban is sokáig érték inzultusok a zenei világ képviselőit, követőit. A felnőttek nálunk nem értették, miért terjed ez a szocialista eszmétől teljesen eltérő divat. Miért nem jó a fiataloknak az, ami van? Vagyis az, amit nekik csináltak. Miért választanak a fiatalok apáik és a párt helyett teljesen más vezetőket, bálványokat? A felnőttek eleinte csak szörnyülködtek, múlandónak érezték ezt a lázat. Később, bebizonyosodott hogy nem lesz rövid életű és komolyabb eszközökhöz kell folyamodniuk, amelyekkel tán megszüntetethetik a problémát. De gátat nem lehetett emelni az áradásnak nálunk sem, úgy ahogy Nyugaton sem. Mifelénk a vasfüggöny korlátainak erősítésével voltak elfoglalva, addig az Egyesült Államok jókora felismerésre tett szert. Felfedezte a zenében rejlő üzletet. Ezzel elkezdte mederben tartani, irányítani a spontán alakult történéseket. Bármennyire is furcsán hangzik, de az üzlet segítette a zene terjedését. Megjelent a tömegkommunikáció, a Coca-Cola, a strandpartik, a csőnadrág, Marilyn Monroe, James Dean, motoros száguldások tömkelege. A zene kint bömbölt irdatlanul, határtalan mennyiségben a rádióból, tévéből, klubokból. Tán a magyar hon irigykedve nézte? Magyarországon ekkor még szó sem volt a bőség társadalmáról, a fogyasztói társadalomról! A rock and roll underground, hiánykultúra volt. A nemzetközi zenei világban 1962-ben bukkant fel a Beatles, ez egybeesik a magyarországi jazz „elfogadásával”. Az illetékes elvtársak megengedően beemelik a jazz

11

Ómolnár Miklós – Rózsa Péter: Bem-rockparty, Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1989. 29. oldal.

34 kultúráját a magyar zenébe, de amolyan „megtűrt” státuszban. A három T közül ezt választották. A „résnyire” nyitott ajtót, amin beeresztették a jazzt, gyorsan be is zárták. Ez az a történelmi pillanat, amikor tetten érhető az a fáziskésés, amely nálunk a későbbi évtizedekben is mindig megszabja majd a hatalom és a rockzene viszonyát. A kulturális irányítás illetékesei tudniillik, a három T, a tiltott–tűrt–támogatott kategóriáit az ifjúsági zene jelenségeire is alkalmazva, mindig 3-5 éves késéssel engedve a gondolati gyeplők szorításából, utat adnak a tűrésnek. De állandóan akkor, amikor már külföldön egy új generáció újabb dalai csendülnek fel. Ez abszurd mód éppen elegendő késést eredményez ahhoz, hogy behozhatatlan lemaradást mutasson a Nyugathoz mérten. Nem beszélve arról, hogy a falak résein átszűrődő muzsika hatalmas hatalmi szűrőn ellenőrizve, megtisztítva, megcsonkítva érkezik be hozzánk. Ez a lebutított zenei táplálék hosszas emésztés után először a központibb helyeken, Budapesten, majd a kisebb városokba, falvakba szerteárad. Persze, a fiatalságnak is feltűnik, hogy ez a zene nem olyan, mint Nyugaton. Ezért hevesen küzdenek érte. Jó pár éves késéssel, amikor tűrő stádiumba kerül a hőn áhított zenei irány, akkor már másért rajonganak. De hát, hozzá kell ehhez szokni, nálunk akkor így működtek a dolgok. Elcsúszás, teljes kulturális káosz. Kimaradt a három T-ből a legfontosabb, a negyedik: Türelem. Ez ismeretlen viselkedési forma a hatalom olvasatában… A hivatalosan emelt falak miatt folyamatosan összetorlódnak, keverednek az egyes divatok, zenei stílusok, szubkultúrák, s képviselőik, akik közül egyeseket már a hatalom tűr, másokat viszont tilt, már nem csak a hatalommal, de egymással is örökké háborúznak. Ez az „oszd meg és uralkodj” lehetőségét kínálja fel, persze hatalmi fátyolon keresztül. Ami már nem mindegy.

2. 2. 2. Szórakozási remény A KISZ indíttatásból 1961-ben vonakodva, de enged a hatalom. Felismerték az alulról jövő igények fontosságát, és a fiatalok lekötésének célszerűségét. Rajongjanak keretek között, zárt, ellenőrizhető térben. Így 1961-ben megnyitják a kizárólag ifjúságnak szánt park kapuit. A Budai Ifjúsági Parkot12. Ezzel ideológiai gyengülés mutatkozik, amely előre jól meghatározott politikai frázist sejtet. Lekötni a fiatalokat, a csinált zenéket eléjük rakni és elhitetni velük, hogy a párt által kreált lázadás, az ő lázadásuk. A fiatalok többsége ekkor még azt sem tudja,

12

1. számú melléklet, 5. fénykép.

35 eszik-e vagy isszák a rockzenét. Ezért elfogadja a felkínált lehetőséget, nem érezve a csőbehúzás fenyegető jelenlétét. 1962-ben már észrevehető volt az enyhülés. Olyan zenekarok játszhattak itt, mint az Illés, Omega, Metro, Scampolo.

2. 2. 3. A rock valódi és álfunkciói Alapfunkciója az extázis. A könnyen elérhető extázis, a gátlások feloldása. A személyiség pillanatnyi feloldása és gúzsba kötöttségéből való kimenekítése. Ebben az állapotban nincsenek határok, minden egyszerűvé és leegyszerűsítetté válik, érthetővé és elérhetővé. Ez törvényszerűen akkor kerül előtérbe, amikor a világ túlságosan is bonyolult, megismerhetetlen és embertelen. Másik funkciója a figyelemfelkeltés. A zene hangereje felkelti a környezet érdeklődését a fiatalok sajátos világértelmezési elképzeléseire. Problémát, gondot okoz, társadalmi súrlódásokat. Ez viszonylag agresszív módon történik, hiszen a zene maga is erőszakos, kemény. A társadalomba való beilleszkedés nehézsége miatt a kor fiataljainak egy csoportja lehetetlennek tartja az asszimilálódást, ezért szinte maguk akaratából, de nem kívánkoznak megfelelni a társadalmi elvárásoknak. Ezt devianciának nevezzük, amely ugyancsak a rock sajátos eleme és mozgatója. Másnak lenni. Mindig a bevett magatartásformák elleni lázadást jelenti. Az ifjúság elsősorban érzésein szűri le a külvilág hatásait és határait, és amikor kellő motiváció és ambíció van bennük, hogy szót is adjanak ellenérveiknek, akkor kerül előtérbe a lázadás ezen fajtája, az ellenkezés. A zene magába foglalja a kritikát, a romantikát, a kor ifjúsági mozgalmainak lázadási okát. Nálunk, Magyarországon a zenét sok mindenre használták, de leginkább általános hiánypótló szerként funkcionál. A fiatalok saját, jobb közérzetük érdekében, olyan funkciókat álmodnak bele a zenébe, amely nem éppen onnan ered. A rock elméletileg a tömeges aktivitás hordozója. Nálunk valójában a passzivitás letéteményese, mivel a látszat ellenére a társadalmi környezet megismerésének és a beilleszkedésnek az aktív folyamatát a mai magyar rock még befolyásolni is csak igen kevéssé tudja. Rajongóiban viszont azt a hamis képzetet kelti, hogy aktívak, jobb közérzetük érdekében tényleg tesznek valamit a társadalomért. A rock ma nem képes alkalmas

36 példaképek gyártására, az emberi értékek felerősítésére, csak a szórakoztatás és az extázis igényteremtés képlete alapján működik.

2. 3. Virágzó kultúra Az ötvenes évek passzentos levegője a hatvanas évekre kitisztulni látszott. Pezsegni kezdett az élet a tévében, rádióban, könyvkiadóknál, alkotóműhelyekben, színházakban. Az új fiatal művészpalánta nemzedék forradalmi változtatásokat hozott a művészet számos területén. Az írás, festés, filmrendezés, képzőművészet a szocialista rideg formáktól megszabadulva, utat engedett a kortársművészeteknek, s a modern művészeti törekvéseknek. A képzőművészek újra alkalmazni kezdték a mozgást, a hanghatásokat, vizuális elemeket, ezzel feloldva az ábrázolás silány szokásait. Megjelentek a színek és az addig olyannyira lekötött alkotói szabadság újra szárnyra kapott. A felelős vezetők mi mást gondolhattak volna a magyar kultúrát ért változásokat tekintve, mint hogy a Nyugat betért hozzánk, fellazítva a szocialista rendszer feszített szokásait. Valami új láz kerítette hatalmába a fiatalokat. Nyüzsögtek, szerveztek, rohantak, kerestek valamit. A beatkorszak nem más volt, mint csepp a tengerben, „egy apró csepp, amelyik legfeljebb sósabb, mint a nagy egész.”13 1958-ban még sikerült elzárni a megtorlásoktól dermedt közönséget a szólamok tisztaságától. 1962-től bár csak a föld alatt, de elkezdődött valami, ami a később érkező zenei hullámoknak nyújtotta át belépőjét a hatalmas védőfalak rései között. Magyarországon a fiatalok szórakozási lehetőségei egyhangúak és unalmasak voltak. Az addigi lehetőségeikhez mérten, leginkább unatkoztak. A szabadság szele viszont meglobogtatta a kábulatukból eszmélt fiatalok előtt a másság zászlaját. 1962-ben a spontán zenélési kedv feltámadásával, a zenekarok alakulásával, az első klubok megszületésével már semmi sem állta akadályát annak, hogy ez a divat nálunk is elterjedjen. A fiatalok önfeledten ismertek magukra a beatzenében, és saját törekvéseik révén kaptak hangot a zenekarok. Megjelentek az első borzas, fésületlen utcazenészek, majd a kisebb és később nagyobb csoportokat vonzó zenekarok. Mindez a hazug giccsvilág elleni lázadás motiváltságával. „A rockzene megjelenéséig a felnőtt világ döntései, gyakran érthetetlen normái, szokásai, az iskolai-családi fegyelem, a tradíciók nyűgként, bénító érzésként nyomasztották a

13

Ómolnár Miklós – Rózsa Péter: Bem-rockparty, Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1989. 11. oldal.

37 fiatalokat.”14 Ez az ifjúsági zene feloldást ígért a fiatalok számára. Azt, hogy különböző módon vélekedhetnek a világ dolgairól, értelméről, hogy máshogy gondolkodhatnak, de legfőképpen azt, hogy mindezt nem szüleik árnyékában kullogva tehetik. Viszont eltérő véleményeik közvetítésére a társadalmi szokások révén, egyáltalán nem volt mód. Belső szorongásaikat, érzéseiket, fájdalmaikat, frusztrációjukat pedig semmivel sem tudták könnyíteni. A felgyülemlő energiáik csak egyre halmozódtak bennük. És akkor jött a zene. Az extázisba emelő. Amely mindent megváltoztatott. Az eltérő nemzetközi berendezkedések ellenére a magyar fiatalok helyzete nagyon sok mindenben tükrözött hasonlóságot a nemzeti ifjakhoz mérten. Számos jele volt annak, hogy nem a „szokásos nemzedékváltás” folyik. A magyar történelemben és másutt is, először nő fel egy olyan új típusú ifjúság, amely saját arculatának, érzéseinek, ízlésének, igényeinek, gondolatainak hangot kíván adni és a saját eszközeivel ezt érvényre is próbálja juttatni. Ami a megfelelő új kultúra és életmód-teremtésével történik. A magyar lakosság 40%-a ekkor már 1943 után születettekből állt. Tehát ők voltak azok, akik a háború után pont a hatvanas években élték lázongó tinédzserkorukat. A rock and roll az összetartozás és a választás illúzióját kínálta. Újfajta társas élményt. A fiatalság ekkor még nem bírta megfogalmazni és kimondani saját gondolatait, de a zene megtette helyette. 1955-ben az Egyesült Államokban, 1960-ban Nagy–Britanniában, 1962-63ban Magyarországon a rock and roll még csak csörömpölő csillapító eszköz volt, cél nélkül. Később az ifjúsági mozgalmak egyik irányt adó ágazatává vált. Szükségletzene, amely ugyanolyan, mint az ifjúság: hangos. Miközben a külföldi rádiók (Radio Luxemburg, Szabad Európa Rádió) kifejezetten fiataloknak készült műsoraiban folyamatos zene szólt, addig nálunk itthon, sem a televízióban, sem a rádióban nem játszották a beatzenekarok felvételeit. Ennek ellenére, Budapesten 1963-ban már komoly fél-illegalitásban a beatzene harsogott. A szájpropaganda megbízhatónak bizonyult, terjedt a hír, hol játszanak a zenekarok (Omega, Illés, Kék Csillag, Scampolo, Syrius, Atlasz, Echo, Sankó). Az elit belvárosi klubokon kívül, már a külvárosban is folyt a zenei élet. A külvárosi körökben az angyalföldi, kőbányai, újpesti vagányok nemcsak a zene, hanem a balhé, a dögös hangulat kedvéért is lejártak egy-egy koncertre, ahol nem egyszer verekedésekbe torkolló éjszakák következtek. A temérdek botrányos koncert után, felsőbb helyről azonnali vizsgálatokat rendeltek el, ahol a bűnbakok általában a zenekarok lettek. Az együttesek kihívó 14

Sebők János: Rock a vasfüggöny mögött, Hatalom és ifjúsági zene a Kádár-korszakban, CM and Társai Kiadó, Budapest, 2002. 32. oldal.

38 viselkedésére és megjelenésére hagyatkozva, a fiatalság „megbolondulását” nekik minősítették. 1964-ben igazi botrányokkal és verekedéssel, de nálunk is elkezdődött a beatkorszak. Ekkor a beatzenekarok száma már meghaladta a 250-et. A magyarországi szórakoztatóipar nem volt felkészülve a beat gyors elterjedésére és az alulról jövő igények megvalósítására. Részükről az ideológiai merevség vált mindennapos és könnyebb megoldássá. Mint tudjuk, a társadalom általában nem reagál rugalmasan az új dolgokra, ez bebizonyosodott az amerikai és angliai beat befogadásánál is. Ezért Magyarországon a hivatalos intézmények gyanakvással, elutasítással fogadták a zenei eseményeket és ügyükből azonnal politikaierkölcsi kérdést koholtak, majd később, ennek megfelelően kezelték az újkeletű problémákat. 1964-től lekötötte a fiatalok figyelmét az ORI által rendezett „gitárpárbajok” sorozata, ahol természetesen a legnépszerűbb beatzenekarok mérték össze tudásukat. 1965-re a beat már nem csak zenét, hanem életformát jelentett a magyar fiataloknak is. Amely a politikai választás híján egyfajta ellenkultúraként bírálta a létező szocializmus állásfoglalásait. A legnagyobb gondot azonban a kísérőjelenségként érkező bűnözés jelentette. A duhajkodó vagányokat sokszor nem engedték be a szórakozóhelyekre, akik a klubok előtt gyülekezve gerjesztettek balhét. Ez a beatet követő „mellékjelenség” sajnos megbélyegezte a zenei irányzatot. Képzettársításokban a beatet és a zenét okolták. Később a rendőrök már nem tettek különbséget a csak rajongó és a garázdálkodó fiatalok között. Ment az általánosítás. Olykor a legártatlanabb fiatalok előtt is bezárultak a kapuk… Az illetékesek ily módon egy-két év alatt feketére-fehérre retusálták ezt a sokszínű montázst, s eltapostak benne minden kinyíló virágot. Mindez akkor, amikor tán a legnagyobb empátiára, és társadalmi bölcsességre lett volna szükség!

2. 3. 1. Nyugatmajmoló magyarok A monopolhelyzetben lévő intézményi rendszerek álláspontja szerint a beat értéktelen kulturális szemét, amelynek magyar képviselői külföldi mintaalapon dolgoznak, primitíven hangoskodnak, és ami a legmegszégyenítőbb: majmolják a Nyugatot. Ha végigkísérjük a zenei irányzatok megszületését, elismerően nyugtázhatjuk, hogy minden zenei alap, dallam, országok összeolvasztott zenei sajátosságaiból vált eggyé. Ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy Amerikát Anglia másolta, és fordítva. E zenei kultúra születésének jellegzetessége pontosan komplexitásában rejlik, a különböző országok és

39 stílusok összefonódásának absztrakt koholmánya. A magyar kultúra nem másolta, csak leképezte a hozzá képest elérő motívumokat, majd később saját társadalmi keretei között önön képére formálta.

2. 3. 2. Slágercéhek Magyarország zenei világának intézményrendszere sajátos módon privilegizálta a zenei élet döntéseiért felelős posztokat. Gyakorlatilag egy monopolhelyzetben lévő szerteágazó, elavult intézményi hálózatról beszélhetünk, amely a sikerre vágyó zenészek álmait jócskán a földbe tiporta. Külföldön, ezzel szemben megjelentek azok a fiatal üzletemberek, akik saját pénzüket a zenébe fektetve, utat mutattak saját korosztályuk zenéjének. Az új születő műfaj szükségleteinek megfelelő üzleti hátteret alakítottak ki. Kalózrádiókat üzemeltettek, pénzüket hangszer és lemezüzletekbe fektették. Magyarországon a szocializmus évtizedeiben nem jöhettek létre független kis stúdiók, rádióállomások, tőkés vállalkozások, emellett nem jelenhettek meg popújságok, nem működhettek versenyző koncertszervező irodák, kalózadók, s nem bukkanhattak fel a műfajhoz értő menedzserek, újságírók, producerek. Egyszóval a sztáripar sztárcsinálói hiányoztak. „A műfaj legfontosabb intézményeinek – a múltból örökölt hanglemezgyárnak, az ORI-nak, az OSZK-nak, a rádiónak vagy a televíziónak – évtizedekig nem volt, nem lehetett konkurenciája, alternatívája.”15 „Állami monopóliumok játszadoztak egymással – meg a muzsikusok és közönségük idegeivel: az Országos Rendező Iroda vagy az Országos Szórakoztatózenei Központ működési engedélyével rendelkező, külföldre kizárólag az Interkoncert ügynökségen keresztül utazható zenekarok dalszövegeire a Sanzonbizottság ütött (vagy nem ütött) pecsétet, lemezeiket az egyetlen Magyar Hanglemezkiadó Vállalat (MHV) adta (vagy nem adta) ki, ezeket Budapesten az Állami Könyvterjesztő Vállalat, vidéken a Művelt Nép boltjaiban árusították, játszotta (vagy nem játszotta) őket az egyetlen Magyar Rádió és Magyar Televízió, s írtak (vagy nem írtak) róluk az állami tulajdonú lapkiadók által kiadott, pártkontroll alatt szerkesztett újságokat.”16

15

Sebők János: Rock a vasfüggöny mögött, Hatalom és ifjúsági zene a Kádár-korszakban, CM and Társai Kiadó, Budapest, 2002. 49. oldal. 16 Szőnyei Tamás: Nyilván tartottak, Titkos szolgák a magyar rock körül 1960-1990. Magyar Narancs-TihanyiRév Kiadó 2005.

40 A hatvanas években ezek a bús korlátok közé született a beat. 1964-re már megszállták a jól bevált káderek az adott klubokat, szórakoztatóhelyeket. A taktika világos volt: nyilvánosság megvonása a zenekaroktól, az új előadóktól. A cenzúra intézményeként ekkor működött a Sanzon- és Táncdalbizottság, amely sorra utasította vissza a „félelmet keltő” beatzenekarokat. Ez a fajta egycsatornás struktúra a rendszerváltásig fennmaradt, s intézményi helytartóik mindvégig megtartották hatalmukat, privilégiumaikat. A hatalmi rendszer védőbástyái akadályként tornyosultak az érvényesülni vágyó beatzenészek előtt. Emellett pedig a tánczene már valóságos szentimentális sziruppá alakult. Élethalálharc kezdődött, amelyben a slágercéh saját hőseit juttatta többnyire érvényre, a beat képviselői pedig az új ifjúsági zene elismeréséért harcoltak. Az egyik fél a jogszabályok, rendeletek és döntéshozó posztja mögé bújt el, a másik pedig a közönség szimpátiáját, a tömegigényét, követeléseit használta támadófegyveréül. E jelenséget nevezzük popmaffiának, a több mint húsz évig fennálló dicső monopolhelyzetben. Külföldön pedig ekkor leginkább a slágergyár, a pénzcsinálás dukált. A műfaj képviselőinek kiszolgáltatottságát tovább fokozta, hogy a kulturális élet különböző őrhelyeit, döntő pozícióit a korábbi évek leselejtezett politikai–katonai– titkosszolgálati káderei kapták. Meglepő mód: semmit nem értettek a zenei műfajhoz, ennek ellenére természetes, hogy irányító és vezető posztokon csücsültek. Később, az ifjúsági probléma megjelenésével hű elvtársak maradtak a belső elhárítás, a gondolatrendőrség frontvonalában. Idővel az is feltűnt nekik, hogy jó pozíciójuk nagyszerű gazdasági lehetőségekkel kecsegtet, ezért mindent megtettek, hogy teljes mértékben kiszipolyozzák és tönkretegyék a magyarországi beatzenét. A Szerzői Jogvédő Hivatal a hatvanas évek közepétől vált ismertté és hírhedtté azzal, hogy rendszeresen lökte el a próbálkozó fiatalokat. Az együttesek, a Sanzonbizottság engedélyével és pecsétjével léphettek fel. Esetleg ha a hőn áhított meghatalmazásuk már birtokukban volt, akkor a rádióban és a televízióban a leszerződtetett, előre szájba adott dalokkal mutatkozhattak. Korrupció volt ez a javából! Ha tehát az első lépcsőnél elbuktak a próbálkozók, sajnos további előrejutási lehetőségeik már nemigen adódtak. Később, a hatvanas évek végére a Sanzonbizottság hatalmi körét csorbítva, a hivatali emberek még több albizottságot hoztak létre, amely által felülbírálhatták a Sanzon döntéseit. Ez tán még jól is hangzott eddig az olvasatig, de fura mód az ifjú próbálkozóknak ez csak egy plusz áttörhetetlen buktatót jelentett. A Magyar Televíziónak óriási lehetősége lehetett volna az új műfaj megismertetésére, elismertetésére. Ehelyett ez volt a fellegvár, amely a beat katonák részéről bevehetetlennek

41 bizonyult. Körülbelül a rendszerváltásig, ezen intézmény is mostohagyermekként kezelte az ifjúsági zenét. Az Országos Rendező Iroda feladata a 10 milliós ország szórakoztatása, a művelődési és sportcsarnokok, vendéglátóhelyek műsorainak, programjainak szövögetése volt. Az ORI jogában állt az előadók vizsgáztatása, az állandó és ideiglenes működési engedélyek biztosítása. A bizottsági tagok között azonban nagyobbacska hátrányként nem szerepeltek fiatalok, szakértők, a döntés ezért amolyan szimpátia–hangerő–hajhossz–megjelenés indokán ment végbe. A beatzene fellépését követően az ORI először 1966-ban adott engedélyt a próbálkozó palántáknak Gitárpárbaj elnevezésű műsori keretek között. A hatvanas évek közepére a hatalom látszólag elfogadta a hangoskodó beat jelentkezését, jelenlétét, de nem kifejezetten kedvelte ezt a „rebellis” újszerű műfajt, amelynek irányítását teljes mértékben a múltból örökölt szórakoztató intézményrendszerekre bízta. Ahol a műfajt, és annak képviselőit szintén óckodással, ellenségeskedéssel és megvető tekintetekkel fogadták. A zenével járó jelenségeket ifjúsági problémaként emlegették. Az intézményi képviselet hiányában a beatelőadóknak kényszerűen alkalmazkodniuk kellett az elvárásokhoz, megkötésekhez, ha lemezt, vagy előadást akartak. A nyilvánosság elé kerülő együtteseknek megszabták öltözködését, hajviseletét, színpadi viselkedését. Amikor már rajongó közönségük is kialakult, akkor felhasználták őket a dédelgetett

kedvencek,

a

táncdalénekesek kísérésére,

vagy a

slágercéh

dalainak

tolmácsolására. De a kiváltságot ennyi meghajlás és öncsorbítás után is csak a kiválasztottak kaphatták meg. Ebben az időszakban közel 4 ezer zenekar játszott, amiből a hatvanas években mindössze 20-nak jelent meg kis- vagy nagylemeze. A beszűkült kínálat és a médianyilvánosság korlátozása révén, a köztudat három együttest tudott felsorolni érdeklődésében: Omega, Illés, Metró. A hatvanas évek közepétől már kellően működött az intézményi „szelekciós” manipuláció. Az ifjúság zenéje hiába volt hangos, Jerikó falai nem omlottak le hallatán, csak minél magasabb gátak épültek a nyugat-európai zene dallamától. Magyarországon mégis valamelyest bebocsátást nyert a falak mögé, de ha ez így is volt, csupán csak üzleti megfontoltságból. 1966-tól külföldön a kockáztató-befektető üzletemberek fölözték le az esetleges sikereket, Magyarországon viszont a monopolhelyzetben lévő bürokratikus intézmények tenyereltek rá a haszonra. A zenészek, a termelőerők, mulatságos rendeletek csűrés-csavarása nyomán rendkívül alacsony fix gázsit kaptak.

42

2. 3. 3. Enyhülést hozó évek – mintha A hetvenes évekre azonban újítás következett. Először a Hanglemezgyár, majd idővel a rádió nyitotta meg kapuit a zenészek előtt, végül az ORI és a televízió műsoraiba is fellépési lehetőségek kínálkoztak. De szinte mindig csak a kiszemelt „nagy hatos”! Illés–Metró– Omega–Koncz–Kovács–Zalatnay. E integrálódási folyamat eredményezte az 1966-os évben megrendezett táncdalfesztivált, amely színre léptette a kor új találmányát, a mintha-beateket. Ekkor a legismertebb beatzenekarok felléphettek füstös kocsmáik, klubjaik alsó lépcsőfokáról és megmutathatták, mit tudnak. A manipuláló vezetők lefölözték a gazdasági sikereket, s tetszésük szerint irányíthatták, alakíthatták a műfaj további sorsát. Ezzel a beatet, mint a tánczene műfajához csapva, mintha zenévé torzították. Mindezt paradox mód tán még viccessé is tette, hogy a beatzenészeket például bármelyik rendőr bekísérhette, hisz a személyi igazolványukban a munkahely rovat üresen maradt, s így az akkori hatalom szemében ők közveszélyes munkakerülőkké váltak. Ezt még tetőzte az a tény, hogy a zenészeknek önerőből kellett munkaeszközt, azaz hangszert vásárolniuk. Kizsákmányolás? Ez a zenei világban hatalmas ellenérzéseket szült. Saját kazettákat, hanglemezeket fel sem vehettek, így lehetőségük sem volt egyéni zenéjük más módú terjesztésére. Ebben a műfajban csak egy volt a biztos: Nem kaphattak függetlenséget! Csak akkor és úgy juthattak népszerűséghez, ha hajlandóak voltak elfogadni az ideológiai feltételeket és a vezetés diktátumait. De nemcsak a beatzene első hulláma kényszerült megalázó együttműködésekre. A második hullám képviselői, a Syrius, Atlasz, Pannónia is néhány önálló felvétel tükrében a tánczenei frontot volt hajlandó kísérni lemezein, színpadi fellépésein. Radics Bélát többször is megkeresték ezzel, de ő nemet mondott. A beatzene hanyatlásának egyik jól mutatkozó jele volt a tonnaszámra írt slágergyanús dalok felröppenése. Olyan együttesek kényszerültek eladni magukat és tátogó bábokká formálni korai eszméik tisztaságát, mint az Illés, Omega, Metró, Pannónia, Neoton, Hungária. Mind-mind behódoltak a hatalom által tukmált zenei kereteknek. Ennyit az eddig olyannyira óvott önmegvalósításról. Ezen koholt művészi határok miatt a beatzenészek többségének nem volt más lehetősége a fejet hajtáson kívül, ha ebből kívánkoztak megélni. Szólásszabadság és valós érzések közvetítése helyett némi pénzért képesek voltak hazug, idilli normákat duruzsolni a lázongó ifjúság fülébe. S ekkor, a szórakoztató intézményi rendszer elérte végcélját: a fejekben összemosódott a beat és a tánczene, az értékes és az ócska. Ennek hibrid összekutyulásából születtek a mintha-beatek.

43 Ekkor Magyarországon minden 10. gimnazista lány táncdalénekes akart lenni. Na, megy ám itt a manipuláció! A táncdalőrület az egész országot bejárta. 1968-ban egyértelművé vált. A beat csak egycsatornás rendszeren működhet. A zenészek vagy behódolnak, vagy éhen halnak, vagy nyilvánosság hiányában eltűnnek a föld alá, mint ahogy az underground zenével is megesett. 1968 után nemcsak a zene változott meg gyökeresen, hanem a környezete is. A sorra alakuló együttesek egymás között rivalizálva törekedtek a minél nagyobb profit megteremtésére. Az eddigi tiszta életérzésekbe belefészkelte magát a civakodás, acsarkodás démona. Rengeteg zenészbarát, társ fordult egymás ellen és az önfeledt dalolást gépiesített dünnyögésre váltotta. A műfaj ekkor már rendkívül eszközigényessé vált. A dobozgitárok kora végleg lejárt, a színpadra már „tekintélyes cuccokkal” volt elismerő kiállni. A műfaj támogatási hiányában a zenekarok önerőre támaszkodhattak csak. Ha híresek akartak lenni, akkor több százezreket (már akkor!), rá kellett szánni (ruhák, hangszerek, imidzs). A hivatalosan megszabott alacsony gázsikból viszont aligha lehetett megélni. Lehetőségként a zeneiparban a pénzes apák „gyerkőcei” maradtak, vagy a megfelelő ismeretség. Sokszor kényszerből vettek be jómódú gyerekeket a zenekarokba, akik reményteli támogatást nyújtottak az együttesi élet működéséhez. Egyik jelenség sem a jó zenére alapozott, hanem mindinkább a pénzcsinálásra. A slágercéh ekkor már a mintha-beatekkel teljes mértékben ki volt békülve. Miért is haragudott volna, ha megfelelő pénztőkét profitált belőlük? Ezek a mintha-beatek már keveset foglalkoztak a művészi színvonallal, számukra a zenélés már csak a megélhetést és a pénzkeresés egyik formáját jelentette. Zenéik komponálásakor már előre úgy kalkuláltak, hogy a megkövetelt elvárások mindegyikének megfeleljenek. Sokszor a közönségsikerre, a várható bevételre koncentrálva és a zenei mivoltukat háttérbe szorítva. Zenéjükben a slágerbeatek kiszolgálták az álkultúrát, és a manipulatív közízlést. Minden határnak megfelelve: jólfésültek, kiöltözött, szolid, engedelmes, amatőr jellegű, indulattól és eredetiségtől mentes szórakoztatóipari végtermékké váltak. Ez a magához édesgetett és megszelídített beatzene nem fejez ki többé ellenállást, és nem szimbóluma már a kispolgári szellem elleni lázadásnak. Nem véletlen, hogy a minta-beatek az egykoron annyira cikizett slágervilágot csempészték röpke pillanat alatt a semmiből elő úgy, hogy szinte fel sem tűnt az elaltatott közönségnek, mit is hallgat. Ebből a zenéből komolyan hiányzik a kötelességtudat, a változtatni akarás, életre nevelés. Pontosan a legfontosabb alapok, amely a régi beatet éltette. A mintha-beatekkel kezdődik meg a zene elszemélytelenedése, ekkor már nem beszélhetünk

44 közvetlen zenész-közönség kapcsolatról. Tömegbázisuk, a korábban is a tánczenét befogadó, idősebb slágerre, háttérzenére, pihenésre vágyó korosztály. Ezek az együttesek a slágercéhhel karöltve, később láthatatlan falként az újonnan megjelenő

beatcsillagok

elé

tolakodtak.

Visszatartották

tudásukat,

tehetségüket,

zsenialitásukat. Keresztezték, elvágták lehetőségeiket és nyomorba taszították őket (lsd. Radics Béla zenei pályafutása). Így volt ám ez külföldön is. Ahol a zene progresszivitásba, underground – szó szerint föld alá – menekültek. Az igényesebb, kísérletező, újító és őszintébb zenéket a hetvenes évek folyamán is sorra eltemették.

2. 4. Nemzetközi kitekintés A műfaj nemzetközi világa ekkor már nem csak a Beatles nevétől hangzatos. Az ifjúsági zene központja Londonból San Franciscóba és Los Angelesbe vetődik át, s az Egyesült Államokban a hippivilág, az ellenkultúra, love-in együttlétek születésének ideje ez. Angliában is új szelek fújnak, újabb rockgeneráció jelentkezik. Ekkor készíti első lemezét a Pink Floyd, Jimi Hendrx, Janis Joplin, Electric Flag, The Doors. Ez már nem a háromakkordos beatzene muzsikája. Ekkor már forog a Rolling Stones, a Jefferson Airplane új albuma. Montereybe megrendezésre kerül az ellenkultúra első nagy fesztiválja, ahol az új nemzedék bálványai (Hendrix, Janis Joplin, The Who) lépnek fel. Virágkorát éli a feketék zenéje, a soul Aretha Franklin, Otis Redding és mások révén. Felhívóan megzendül San Francisco hangja és a világ színpadain az új hangszercsodák (szintetizátorok), fényeffektusok felé fordulnak. A föld alól pedig a felszínre küzdi fel magát az amerikai nagyvárosokban elszabaduló underground művészet és vele egy sor ismeretlen progresszív zenekar, előadó. Magyarországon ezen változásokról ha nem is azonnal, de némi késéssel tudomást szereztünk. Megérkeznek hozzánk hír formájában a tévéből, vagy a külföldről beszerzett újságokból, behozott hanglemezekről. Az új előadók pillanatok alatt betanulják a külföldi rádióadókon hallott dalokat, s a hippikultúra is bekopogtat hozzánk. Nálunk a vállalatok képtelenek a nyugatival megegyező, a fiatalok igényeinek megfelelő minőségű árut előállítani, mert az drága mulattság volna. Így kénytelenek egy jó minőségű farmerért a szegedi „jugó piac”-ig elmenni, vagy Bécsbe kiruccanni kedvenceik felvételeiért. De ez sem tudja elvenni a zenekedvelők szabadság iránti álmait. Magyarország fiataljai 67ben úton voltak, felfedezték a világot és keresték önmagukat. Csakúgy mint Nyugaton, nálunk is lázadó időszak ez. Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban javában az ifjúság feszegeti intézményes határait és a változtatni akarás szelleme irányítja cselekedeteiket. A

45 Nyugati ellenkultúra látványos kivirágzása intő jelként szolgál mifelénk. Nálunk is naiv, hamis elképzelések születtek a világ megváltoztathatóságáról, utópisztikus mivoltáról. A tízen- és huszonévesek többnyire Budapesten és vonzáskörében, de elkezdtek nyüzsögni, aktivizálódni.

2. 4. 1. Öntudatra ébredés A hetvenes évek felé közeledve az új generáció, a farmerosok állnak békeviselten beengedésre várva a hatalmi kapuk előtt. Azok, akik minden történelmi bűntudat nélkül, változtatni akarással, tiszta szívvel és naiv hittel érkeztek meg. Semmi kivetnivalót nem találtak abban, hogy értékrendszerüket és szemléletüket Nyugati minták alapján sajátították el. Utazni akartak, kalandozni személyiségük útvesztőiben. Nem elégedtek meg a hétköznapok tétlenségére korlátozott forradalmisággal. Az európai diákdalokat hallgatva, a külföldi fesztiválokról olvasva, tétlennek érezték magukat. Az új baloldali eszmékkel cselekedni akartak, közös erőbefektetéssel és szándékkal. „A maguk arcára akarták formálni a „létező szocializmust”, átvállalva az örökséget amellyel az apák – megítélésük szerint – nem mindig jól sáfárkodtak.”17 A zene egyúttal a beleszólás illúzióját keltette s kínálta a fiataloknak, hiszen ez volt az egyetlen fegyver, amellyel szembe lehetett szállni a hagyományokkal, a szülői–hatalmi–intézményi elnyomás ellen. Ahhoz, hogy körvonalazódjon, mit is akar e lázadó nemzedék, még el kellett telnie jó pár békeviselt évnek, hogy ezt maguk is eldöntsék. A beatnemzedéket nem nyomasztotta az a történelmi hagyaték, mely szüleik vállára nehezült. Ez a nyomás a felnőtt társadalmat lekötelezetté, elkötelezetté, vagy kirekesztetté tette. Ezek a fiatalok tiszta fejjel, szívvel léptek a változtatni akarás mezejére, figyelmen kívül hagyva a beépült körülményeket. Ezért fogadta a felnőtt társadalom idegenkedéssel a hosszú hajakat, a gitáros fiatalokat, az érthetetlen zenélést. Hisz ők, ebből kimaradtak, másba kényszerülve éltek. Az ötvenes-hatvanas évek ifjúsága azonban nemzetközi szinten el akarta ismertetni önálló kultúráját, értékrendjét, világnézetét. Ez nemzetközileg diáklázadásokat és ellenkultúrát szült, nálunk csak amolyan halványított hőbörgést. „Intézményekbe kerülés, politikai követelések” eszményvilága ez! A hatalom ezt, mint régebben is, rosszul kezelte. Kihívásnak vélte 17

Sebők János: Rock a vasfüggöny mögött, Hatalom és ifjúsági zene a Kádár-korszakban, CM and Társai Kiadó, Budapest, 2002. 82. oldal.

46 felfedezni a megmozdulások törekvéseit, mintha a beatmozgalom egyenes irányban a pártelitet támadná. Ezzel szemben, csupán csak a műfaj körül kialakult monopolisztikus struktúra felépítésének a megszüntetése lett volna a céljuk. Szemben a forrongó francia, és angol ifjúsággal. 1968 tavaszán a belpolitikai élet fejleményei további óvatosságra intették a vezetőket. Mindenekelőtt a beat köré szerveződő új „jelenségek” (hippik, galerik, balos nézetek, underground) mutatkoztak „társadalmilag veszélyesnek”, s az amerikai, illetve európai mintákat látva a pártvezetés úgy döntött, hogy csírájában fojtja el az „ellenkulturális”, „ideológiailag káros” kezdeményezéseket. A média azt sugallta a népnek, hogy a nyugati eredetű jelenségek és eszmék idegenek a szocialista társadalomtól. Álláspontjuk szerint minden hippi bűnöző, a beatizmus pedig a társadalomra veszélyes nézetrendszer. A gazdasági reform bevezetését követően, a Rendszer a nemzetközi hatalmak által is használt „korbács és kalács” bevált módszerével próbálta az eseményeket kompenzálni. Egyrészt tűrte a korábban már kiválasztott zenekarok működését, másrészt pedig foggalkörömmel azon volt, hogy tiltsa, elnyomja az új mozgalmi fellángolásokat, törekvéseket, igyekezeteket. A hatalom a problémát a szakemberek helyett a rendfenntartó erőkre, illetve a szórakoztató intézményekre bízta. A rendszerre veszélyesnek titulált csoportok, jelenségek felszámolását illetően a rendőrség szabad kezet kapott. A megtorlás azt is érte, aki nem tett semmit a hatalommal szemben, csak éppen virágmintás inget és szandált viselt. Ezzel párhuzamosan, megszűntek a nyugati jelenségekről szóló híradások, elvágva az ismeretszerzési lehetőségeket. Az ifjúsági réteg nálunk is olyan társadalmilag veszélyesnek tartott nézeteket vallott, mint a munkanélküliség, a szexuális szabadság, a drogok fogyasztása, élvezete. A rendőrség éppen ezért kezdettől fogva nemcsak szemmel tartotta, hanem meg is torolta ezeket az ideákat. A nemzetközi helyzet fokozódott és lassan közelített Magyarország felé. „Az amerikai diákmozgalmak után májusban már Párizsban, Nyugat-Berlinben, majd Kelet-Európa egyes nagyvárosaiban is utcára vonult a diákság, s a kulisszák mögött már folytak a csehszlovákiai „internacionalista segítségadás” előkészületei is.”18 A hatalom igyekezett a közvéleményt a hippik ellen hangolni. A társadalomra veszélyesek kifejezést valóssá varázsolni. Átkos szó is lett Magyarországon, ürügyet szolgáltatva minden anarchista, csavargó, naplopó, felforgatóra. 18

Sebők János: Rock a vasfüggöny mögött, Hatalom és ifjúsági zene a Kádár-korszakban, CM and Társai Kiadó, Budapest, 2002. 102. oldal.

47 A BRFK a hatvanas évektől kezdve folyamatosan megfigyelte, ellenőrzése alatt tartotta az ifjúságot. A beépített „téglák” révén a belső elhárítás nyakra-főre kapott jelentéseket, kiket, hol, és miért kell elcsípnie. A sajtókampányok nyomán egyre nőtt a népharag a beatzenét képviselő fiatalokkal szemben. „Aki megnöveszti a haját, hajhosszának növekedésével egyenes arányban válik a szocializmus ellenségévé.” Röhej!

2. 5. Leszámolás a beattel, avagy új zene születik A fiatalok kifáradva a saját kultúrájukért folytatott harcban, elsiklottak saját társadalmibeilleszkedési problémáik felett. A műfaj elismertetéséért űzött harc elvonta figyelmüket a valós társadalmi komplikációkról. Ekkor kezdett problematikussá válni a felnövekvő generáció beilleszkedése. Álmaikat, a szocializmus saját elképzeléseikre való átformálásáról, szertefoszlatták. Mielőtt cselekvésben is megmutatkozott volna gondolati törekvésük, fentről a hatalom megállj-t parancsolt. „Minden hőskorszak elmúlik, s nyomában üresség támad.”19 Az underground zenei irányzatba menekülve próbáltak menedéket találni a sebzett fiatalok. Külföldön, ez önkéntes kivonulást jelentett. Magyarországon viszont kényszerű megkülönböztetést, „bélyeget”. Ezért is jellemezte a szűk piaci bázis, a korlátozott mennyiségű fellépések. Ezek a bandák már nem a Beatles jólfésültségét és egyszerűségét tükrözték, hanem új istenekre esküdtek! A brit undergroundok közül választottak bálványt (Jimi Hendrix, Eric Clapton, Jimmy Page, Cream stb.) és vad, hangos, rhythm and bluest kezdtek el játszani. Az addigi beatzenéhez képest ez tényleges extázisba hajszolta közönségét dinamikus és elvont futamaival. Amikor az underground magyar képviselői már túlestek a kezdeti botladozásokon, a külvárosi klubok felé vették útjukat. Előfordult, hogy Angyalföldön, Kőbányán sokkal színvonalasabb zenék szóltak, mint a felkapott divatos szórakozóhelyeken. A közízlést kiszolgáló mintha-beatekkel szemben ez a zene elsősorban az értő fülű közönségnek szólt. A progresszív vonal képviselői a hősi korszak lendületével törekedtek a rock megújítására, feljebb emelkedésére. Éppolyan elszántsággal és erővel indultak neki saját zenéjük érvényesítéséért, mint hajdan a beatzene képviselői. Általában, a koncert elején már elszabadultak az indulatok, s nem volt meglepő az sem, hogy a fiatalok törtek-zúztak az extázis hatása alatt. Ezek a külvárosi bandák azért voltak

19

Ómolnár Miklós – Rózsa Péter: Bem-rockparty, Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1989. 37. oldal.

48 annyira veszélyesek, mert a belvárosi rajongó hölgyekkel ellentétben, itt munkásgyerekekből, nehézfiúkból, vagányokból álló közönségről beszélhetünk. akik többnyire gátlástalanok voltak. A zenészekkel egyetértve nem ismerték el a hatalom tiltó-tűrő beszabályozó rendszerét. A korábbi koncerteken a közönség általában táncolt, turbékolt. Itt az első számot követően arénává váltak a klubok, egyfajta küzdőtérré. Az 1968-ban megszelídített beat egyszerűségét és jólneveltségét ez a zene messziről elkerülte. Zabolátlan szabadszájúsága, vadsága okán nem kapott lehetőséget a nagyközönség előtt való mutatkozásra. A hivatali posztokon sertepertélő slágermágusok féltve érezték pozíciójukat, és a „húsosfazekukat”, így mindenáron azon voltak, hogy e újabb zenei irányzat véletlenül se férkőzhessen a köztudat ízlésvilágába. „S hogy nem akármilyen zenészek tűntek el a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején lemez- és rádiófelvétel nélkül a süllyesztőben, bizonyítja, hogy később néhányan (Radics Béla, Barta Tamás, Som Lajos, Demjén Ferenc, Póka Egon, Horváth Charlie, Tátrai Tibor és mások) – igaz, kacskaringós pályát bejárva! – de mégis elvergődtek a csúcsig. Az ő példájuk a bizonyíték, hogy a rockzenészek második hullámának föld alá kényszerítése, tehetségük kibontakoztatásának megakadályozása milyen nagy vérvesztesége a magyar rockzenének.”20 Sok-sok zenész ekkor véglegesen befejezte pályafutását, vagy elmenekült és új életet kezdett, vagy netán italba fojtotta bánatát. Belegondolni is merész, mi lett volna akkor, ha netán mégis megkapják azt a fajta csillogást, amit valóban megérdemeltek. Talán segítették volna a zene felzárkóztatását és egyensúlyt teremtettek volna e sok stílus egymásra gyűrődésében. A második hullámmal érkező zenészek pályáját a hatalom lehetetlenné tette azzal, hogy minden lehető módon próbálkozott csorbát ejteni sikerük egyediségében. Sajnos idővel elérte, amit akart. És ez Radics Béla zenei pályájának tükrében nagyon jól igazolható.

2. 6. Nemzetközi összefüggések 1970 emlékezetes időszak a rockzene életében. Nemcsak hazánkban, hanem nemzetközi vonalakban is. Az aranykor sanyarú végét jelenti. Woodstockban, egy évvel azelőtt félmillión reménykedtek

álmodott

világuk

valóra

váltásában.

A

párizsi

diáklázadások

eredménytelensége mellett, a fiatalok energiái, illúziói még éppoly erősen lüktettek 20

Sebők János: Rock a vasfüggöny mögött, Hatalom és ifjúsági zene a Kádár-korszakban, CM and Társai Kiadó, Budapest, 2002. 114. oldal.

49 mindenütt. San Francisco, Los Angeles és a temérdek mennyiségű zenei fesztiválok untalan hirdetik, hogy békével, szeretettel, közös átértékelt gondolkodással és hittel egy jobb világot teremthetnek. A szeretet, a zene békét hozhat az emberiségre. Kábítószerek nélkül is lehet Paradicsomot varázsolni a Földre. Szép, új világ van születőben, persze csak akkor, ha mindenki ugyanannyira akarná és tenne is ezért valamit. Ezek az álmok egy szempillantás alatt semmivé váltak. Az egyetemi campusokon már fenyegettek a fegyverek, a tömeggyilkos Charles Mansonnak köszönhetően a hippiket egy életre leírták, s az altamonti késdöféssel a Pokol Angyalai végleges álomfoszlánnyá szaggatták az idilli világképeket. A Poklot is megidézve, végérvényesen az európai diákmegmozdulásoknak és ellenkultúráknak lecsendesedett a hangja, s az underground, amely az ellenkultúra éltető ereje volt ismét a föld alá kényszerült. A művészetek elapadtak, elüzletesedtek. A nyitott és bizakodó jövőképek egyik pillanatról a másikra összetört illúziókká váltak, az érdeklődés alábbhagyott, a lázadás kifulladt, a virágok elhervadtak és az életformaharc zsákutcába kuporgott. A „korbács és kalács” politikai fogással egy általános „megengedési” folyamat válik kibontakozóvá. Amellett, hogy a háttérben súlyos megtorlások keserítik meg a zenészek mindennapi fennmaradását. A fiatalok eltűnnek. A nagy kaland végérvényesen egy csipkerózsás álommá válik. Ami marad

ezután

az

pedig:

„anarchia,

terror,

erőszak,

szekták,

pornóhullám,

a

kompromisszumokat megtanuló, azokkal élni kényszerülő „nagy generáció”. 1973 után, a felnövekvő ifjúság már inkább fogyasztásra volt beprogramozva. A másság, az életstílus akkorra már bárki által kipróbálható divattá burjánzott ki. Ez történt Párizstól Budapestig. Csak éppen nemzetfüggő jelenségek és veszteségek áradatában. A magyarországi listán ott szerepelnek a porondról leszorult, majd később disszidáló zenészek, az előírt formák alapján működni képtelen zenekarok. És ami a legfontosabb: az értékek keserves felbomlása. A változásokat látva együttesek oszlanak fel, nemcsak nálunk, hanem Nyugaton is. Az új progresszív zene képviselői is véglegesen kiszállnak és más dimenziókba lépnek át. Gondolok itt Janis Joplin, Jim Morrison és Jimi Hendrix tragikus halálára. Halálukkal a beat magához nem térően, kifáradva válik a „showbusiness” áldozatává. Néhány gyengébb kísérlet után, a zene hétköznapivá, egyszerűvé és siralmasan unalmassá válik. Az üzleti sikerek időszaka következik, ahol a hazavihető hanglemezek kielégítik az igényeket. A jóléti társadalom háttérzene szolgáltatása ez. A hűvösen fújó szelek kijózanítólag hatottak. A nemzedék fiataljainak eltüntetése éppen olyan gyorsan sikerült, mint az ellenzéki és veszélyes csoportok likvidálása a társadalomból.

50 A hetvenes években zajló eseményekben a titkosrendőrségnek – belső elhárítás, III/III-as ügyosztály – főszerepet osztottak, hisz a Rendszer nemcsak hogy megfigyelői, de végrehajtói feladatokkal is felruházta őket. Az ügyosztály már a hatvanas években minden jelentősebb eseményen részt vett és beépült. „Ez a „gondolatrendőrség” az ifjúsági kultúrában is mindent lát, mindent hall, mindenről tud, de még nem avatkozik bele az eseményekbe.”21 A felülről jövő súgások, kérések irányítják. A Nagy Testvér mindent lát. Feladataik a hetvenes évek közepére aktív beavatkozásokra, manipulálásokra is kiterjednek. Eszméletlen mennyire be tudták magukat ültetni a társadalmi mindennapokba, észrevétlenül, alattomosan (lásd. Radics Béla pályafutása). Vajon ezek a téglák, „besúgók” milyen emberek lehettek? Talán azt gondolták, hogy az ország nyugalmát e feladatkörük teljesítésével meg tudják őrizni? Vicces, vicces.

2. 7. Csavaros utópia A hetvenes évek közepétől a kezdeti időkben tomboló ifjúság apákká sarjadt. A harmadik rock nemzedék gyermekeikből fog majd állni. A hajdani beatrajongóknak, szükségszerűen be kellett illeszkedniük a társadalmi rendszerekbe. Nem akarták, de cselekvőképtelenségük eluralkodott rajtuk. Elfáradtak. Rettegve a középszerűségtől, beleszürkültek a valóságba. Ami ellen épp oly hangosan tiltakoztak. Úgy lettek a történelem része, hogy nem befolyásolták azt… pedig a remény, az megvolt. Végérvényesen, mégiscsak a korszaknak lett igaza: megszelídítette az ifjúságát. Mint ahogyan a beatzene vezető együtteseinek, nekik is meg kellett hunyászkodni, térdre esni a „tündöklő, kétarcú” Rendszer előtt. Fájdalmas pillanat ez. „Hangos álom-talán ennyi volt a beat.”22 A magyar valamiért hajlamos mindent lezárni, elfelejteni, korszakolni, megtaposni, vagy éppen újra kezdeni. De az biztos, hogy a múltunkkal nem tudunk dűlőre jutni. Egyértelműen más világ kezdődött a hetvenes évek elején. Nem is beszélve a zene átalakulásáról. Ekkor már teljesen eltávolodott attól, ami eredetileg ideológiájában célkitűzésként szolgált. Az új zene gondja csupán csak annyi, hogy nem lélekből szól. Így nem is lehet tőle már semmiféle problémamegoldást várni. Ezek a koholt zenekarok az alulról jövő amatőr kezdeményezéseket fojtják el és a showra alapozva ringatják el a mámorban úszó fiatalság igényeit. A magyar ifjúsági zenét terméketlenné, szorongásoktól szenvedővé kovácsolja. Így 21

Sebők János: Rock a vasfüggöny mögött, Hatalom és ifjúsági zene a Kádár-korszakban, CM and Társai Kiadó, Budapest, 2002. 144. oldal. 22 Ómolnár Miklós – Rózsa Péter: Bem-rockparty, Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1989. 144. oldal.

51 nem meglepő, hogy már képtelen a nemzedéki gondokra, problémákra kicsit is odafigyelni. Saját magát kell életben tartania az amúgy elnyomástól az árnyékok vívmányai közé kerülő életben. Az élet ekkor stagnál: sehol semmi izgalmas, elementárisan új, felkavaró, erőszakos, az érzésekre és a fejekre egyaránt hatást keltő, extázisba kergető, megnyugvást adó zene. Megbújva valahol kisebb kocsmák, klubok terében halványan él még ez a „műfaj”, de a hatalom olyannyira erősen dolgozott ellen, hogy már ezer sebből vérzik… De vajon hol vannak az új bálványok, az új hősök, akikért rajongani lehet, akiket az új generációs nemzedék kisajátítani akarna? „A Rend nem szült szabadságot, de szülhet-e vajon a rendetlenség?”23

23

Ómolnár Miklós – Rózsa Péter: Bem-rockparty, Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1989. 142. oldal.

52

3. Radics Béla hatása a magyar zenei életre és a társadalomra 3. 1. Csillag születik Második világháború vége. Tömbösödés. Szocializmus a javából. Az ötvenes évek kapujában Sztálin elvtárs diktatórikus szocializmusát, a magyarországi rendszer dolgos hivatalnokai remekül leképezve honosítják meg. Nálunk ebben az időben mindent munkával mérnek. A munka felemelő, a munka szép. A szocialista ember akkor értékes, ha jól betartja a koholt, rátukmált, rideg társadalmi szabályrendszereket. Amúgy meg általános félelem és megrettentés uralkodik országszerte. Félelem a hatalomtól, az embertársaktól, a rendszertől, a környezettől, még a postástól is. Általános reményvesztettség és kilátástalan jövőkép nyomorúságos képzete úszkál a levegőben. Kemény diktatúra. Az élet minden területén kiszámíthatatlan egyenletek és lehetetlen feladatok tömkelege fojtogatja az amúgy is megtört nemzedék mindennapjait. Elmúlt a világháború. Az emberekben mégis, nyom nélkül nem tud eltűnni. Egyhangú rettegés a holnaptól, a szocializmus által előre meghatározott „életutasítások” szűk dobozában szinte fulladozik az új nemzedék. Kevés a szabad levegő mifelénk. Szólásszabadság? Olyan itt nincsen. Kiszakadási lehetőségről hallani sem akarva, a szocializmus mindenkit szépen a markában tart. Egységes, kocka alakú házak, általánosított munkakörök, cső alakú bútorok, televíziókészülék, gulyáskommunizmus. Aztán 1946. február 6-án mégiscsak megszületik egy csillag. A kezdődő békeidők első évében. Radics Béla egy szebb, boldogabb, békésebb világon álmodozik. Mint ahogy a kor ifjúsága is untalan. Reményekkel teli években cseperedik fel, egy olyannyira sóvárgott szép új világ gondolatával a szívében. Álomvárak és idillikus képzetek megannyi tánca kíséri végig életútján a mi magyar Jimi Hendrixünket, a Gitárkirályt. Angyalföldi lakótelep „prolinegyedében” tisztességes munkásosztály csemetéje.24 Az általános iskola elvégzése után, szakmunkásképzőben géplakatosnak tanult. Fiatalkora egyszerű és mindennapi. Munkáscsalád gyermekeként nem sokat várhatott az élettől. Csak a gyár. Gyakorlatilag ennyi. Nem éppen szép kilátások a jövőre nézve. E szomorú sorsú életút 24

1. számú melléklet, 6. fénykép.

53 alól való kitérés csak a sporttal változhatott volna meg. Gyermekként, focistának készülődik. A sors fintora, betegsége –szívizomgyulladás – az effajta kitörési lehetőségét egy pillanat alatt homályba taszítja. Aztán hirtelen, megváltozik minden. A varázsdoboznak köszönhetően, a gyermeki Radics mámorítóan ritmusos dallamokra kapja fel a fejét. Csaknem a Rock Around The Clock-ra? Hát persze! Sorsfordító jelenség, életét megpecsételő esemény ez. Ekkor tudatosult személyében, gitárhős akar lenni. Útja, tiszta szíve a zene irányába húzott. Rövid élete alatt minden szívdobbanása a művészetért, egy szebb világért, élhetőbb jövőért szólt. A Rákosikorszak ötvenes évekbeli szűk levegőjét eltörölte az 56-os forradalom. A lenini-mintaalapú országunk konszolidációs folyamatokba került. Az ezt követő Kádár-rendszer puha diktatúrájában a három T-betűs megoldással tűrte, tiltotta és támogatta a kultúrát és a művészeteket. Mégis sokszor megalkuvásokra, kényszerpályákra terelte az életutakat, manipulációra, acsarkodásra, vádaskodásra sarkallva az embereket. Akkor még „..senki sem sejtette, csillag van születőben, az angyalok földjén a három T árnyékában” 25 12 éves korától buzgón kezdetét is veszi az önművelő gyakorlás. Radics akkor kezdett el zenélni, amikor még érvényben volt a vasfüggöny-politika ideológiája. A giccses, tánczenék voltak napirenden, minden más kormányellenesnek számított. Zenetanárhoz járt, ahol a „rock and rollt nem játszanak, nem is tanítok” felírat fogadta. Pénzt nem kapott szüleitől, így összemelózta a gitárra valót. A Rock Around The Clock című szám megváltoztatta az életét. Otthoni 12 órás gyakorlásaival egyre tökéletesítette zenei tudását. A magnóból hallott számokat egy az egyben megtanulta, és olyannyira hitelesen adta elő, mintha megidézte volna Chuck Berry-t, Jimi Hendrix-et, Eric Clapton-t gitárjátékai alkalmával. Eközben a Radio Luxemburg, Amerika Hangja, BBC Magyar Nyelvű Adás, Szabad Európa Rádiója bömbölt. A szabad világ hírei! Közben nálunk, valami lagymatag, háttérzörej, álomba ringató tánczene szólt… Ekkor zendülnek fel az első lázadó akkordok, s ekkor érez rá Radics a zene igazi, őszinte ízére. De ácsi! Mi a helyzet az ifjúsággal? Ki foglalkozik velük? Gyakorlatilag komolyabban senki sem. A felgyülemlő társadalmi problémák egyre kiéhezettebbé teszik az ifjoncok szükségleteit, egészen újra vágynak. Emellett az igények mellett megindult valami az ötvenes évek végén, ami nem az ötéves tervek része és nem is hajtja egy másik fogaskerék. Nem része a pontosan egymásba illeszkedő ideológiáknak. Valami más. Szabadabb. Ritmusosabb.

25

Tóth Tamás Béla – Zoltán János: Csodálatos utazás, Könyv Radics Béláról, Kinizsi nyomda Kft, 2002. 18. oldal.

54 Miért egy gitár vált az új nemzedék hangadójává és egyben fegyverévé is? Talán azért, mert könnyű rajta játszani. A megszólaláshoz semmi egyéb nem szükséges, csak érzelem. Radics Béla igazi zenei világára nehéz volt rátalálni. Ez nem a divatos, kereskedelmi tánczene volt. Különbözött a többitől. A bíbor színű Gibson és gitárosa végül egymásra találtak. „Nagy dolog volt ám, szinte hihetetlen, hogy a vasfüggöny mögött egyszerre valaki elkezdett úgy gitározni, mint a még Angliában is „botrányhősnek” és gitárzsonglőrnek kikiáltott Jimi Hendrix. Mert a szocializmusban semmi sem volt az, aminek látszott.”26A hatvanas évek második felében számos magyar zenekar működött már. Ám a „piedesztára emelt” külföldi példaképekhez hasonló hatású magyar beatzenekarok „fehérholló számban” voltak jelen. Az élcsapat, a kompromisszumokat elfogadó ügyeskedők, művészi szabadságukat mégis nagyjából megőrző szentháromság az Illés, a Metró és az Omega volt. Bravúrosan egyensúlyoztak a lázadás, önkifejezés és a megélhetés ingoványos talaján. Néha támogatta, sokszor tűrte és csak ritkán tiltotta le őket a hatalom. Emellett Béla gitárja is haladéktalanul harsogott, de hangját a hatalom sokszor elnémítani kívánta. A gitáron csak szöszmötölő nagylemezes Szörényi, Zorán és Molnár György mellett a semmiből előtűnt hirtelen Radics Béla. Meglepettségében a hatalom nem tudott mit kezdeni vele. Zenéjében egyszerre szólaltak meg Jimi Hendrix27 és Eric Clapton28 érzéki szólói, egekbe magasztaló improvizációi, átszőve sajátos közép-kelet-európai fájdalmával, dacával. Nem csak a zenét vette le teljesen, hanem annak előadásmódját is, úgy hogy soha életében nem is látta gitárhősei játékát! Ennek egyetlen magyarázható oka lehet csak: a teljes azonosulás29, a szabadság utáni vággyal. Ekkor kezdett formálódni Radics Béla igazi karizmatikus személyisége. Játékával, elvarázsolta a kor ifjúságát. Őszintesége és határtalan szeretete gitározása alaphangját tette meg. Egyszerűen, mint egy próféta, hirdette muzsikájával a szebb jövőért való küzdelmet. Úgy hitte, életcélja a közösségteremtés és a hazugság nélküli élet lesz. Sajnos rossz világba született. Hiszen a hazugság akkor mifelénk mindennapos volt. Zenéjével újfajta életreceptet közvetített az ifjúság felé, amely az élj szabadon, könnyedén, boldogan és békésen jelszavakat tartalmazta. Jobb világot akart. Mint ahogy az őt követő fiatalság is. Próbált rájönni a zene valódi titkára, és amikor megértette, más zenész lett belőle. Kár, hogy ezt a rejtélyt senkinek nem árulta el. 26

Tóth Tamás Béla – Zoltán János: Csodálatos utazás, Könyv Radics Béláról, Kinizsi nyomda Kft, 2002. 24. oldal. 27 1. számú melléklet, 7. fénykép. 28 1. számú melléklet, 8. fénykép. 29 1. számú melléklet, 9. fénykép.

55

3. 1. 1. Zenei pályafutása A kor találmánya a zenekar volt! Mikor Béla kamaszkorát élte, országunk éppen zenekar alapító lázban égett. Ez a külföldi hatás pár éves késéssel, de betette hozzánk is a lábát. Mindenki zenélni akart. A Sankó együttes30 1962-ben alakult. Aztán 63-ban a Balaton-parti Sankó koncertet a hatalom megfúrta. A kenyér ünnepén, Balatonbogláron, a szerelvények nem álltak meg, továbbgurultak. A hatalom szemmel láthatólag félt a beattől. Ezért legkönnyebbnek bizonyult a zenekart elválasztani a közönségétől. A korszellemnek megfelelően e találkozásokat elnevezik huligántalálkozóknak. Az állambiztonságiak ekkor már vadul jegyzetelnek és sorra avatkoznak be észrevétlenül a zenei élet virágzásába. Aktákat nyitnak, okokat keresnek a beat megbuktatására. Radicsot az együttes haladéktalanul csapatába veszi. Elkápráztatja őket az akkor még csak 17 éves fiú magasszintű zenei tudása. Aztán e mámoros, önfeledt zenélésből hamarosan jókora problémák állják útját e kezdeti harmóniának. Talán túl korán is. 1964-re Neményi Béla bevonásával a zenekar nevet módosít. Atlantisz lesz. Az együttes Beatlest, Searcherst, Animalst, Rolling Stonest és Kinkst játszik leginkább. Ezzel csíráztatva a magyar beat meghonosítását. Bátran kijelenthetjük, hogy velük születik meg. Magyarországon velük készül az első kislemez, a rádióból is szólnak már, majd 1965-ben a televízióban is szerepelnek. A boldogság napjai ezek! Radics ekkor ízleli meg először a siker bódultságát, de ezzel együtt a kudarc elkeseredettségét is. A zenekarban összetűzések sorozata válik mindennapossá, diktátori fennhatóságok vérharca, Neményi Béla személyének dilemmája. Radics nem tudja így tovább folytatni, felhagy a közös zenéléssel. Saját együttest alapít, amely tiszavirág életűnek bizonyul. Választási lehetőségek hiányában, kénytelen visszamenni az Atlantiszba. Ez egyfajta visszalépést jelent életében. Feladva zenélési szokásait, „slágerkedés” folyik a javából. És mint tudjuk, aki egyszer belekerül a slágercéh zsákutcájába, onnét már nemigen tér vissza. 1967-ben mégis kiutat talál, Váradi László és Som Lajos kíséretében megalakul a Pannónia együttes31. Pár hónapig elképzeléseik szerint zajlik minden, majd ide is bekéri magát a széthúzás jelensége. Zeneileg messze voltak attól az igénytől, amit Radics szeretett volna produkálni. A kor sajátossága miatt még őket is elérte a slágercéh akarata. A zenélés 30 31

1. számú melléklet, 10. fénykép. 1. számú melléklet, 11. fénykép.

56 fejében tánczenészeket kellett kísérniük és emellett jellegtelen slágereket erőltettek rájuk. Rövidesen ezért Radics ki is lép. Sajnos ez a korszak eljárási módja: megkötni a beatzenét, nehogy elszaladjon! 1968-ban Sankó László leszerel katonaként, majd Bélával ismét összeáll. A Sakk-Matt taroló évei következnek! De tekintsünk bele egy kicsit a zenéjüket befolyásoló hatásrendszerekbe. Nemzetközi szinten egyre inkább tetőfokára hág az ifjúsági probléma. Katonai beavatkozások sokasága, fiatalok ígéretes jövőképének elnyomása. Mondhatni, forró a hangulat. Csak nem a vég kezdete ez? Eközben a nálunk szelídítgetett, „hivatalosan” elismert beat jókora fáziskésésektől szenved, angyalföldi fiatalemberünk mégis világszínvonalon muzsikál. Radics ráhangolódik a zenére és magával ragadja a tempó. A Sakk-Matt32 maga mögött hagy mindenkit! A mintabeatek cselekvőképtelenek velük szemben. Az eddig „élvonalban” lebzselő zenésztársak megbénulnak sikerük hallatán. Irigykednek. 1968. május 1-én, nyolcadik születésnapját ünnepli az Ifjúsági Park. Ekkor lépnek fel a nagyközönség előtt először. Később Sankó különböző problémák miatt kiválik a zenekarból. Tagcserék tumultusa, de végül megszületik a Sakk-Matt végleges felállása33: Radics, Miklóska, Csuha és Harmath. Radics minden erejével azon volt, hogy elfogadtassa a Cream, Hendrix, John Mayall zenéjének értelmét a zenekar tagjaival. Valamelyest sikerült is. Ők fedezték fel újra Bill Haley zenéjét! Vajon mi a dicsőség titka? A blues tisztelete talán? 1969. május 1-én, a Gellért-hegy oldalában34, 10 000 embernek játszanak. Eszméletlen. Radics személye a lényeg. A fiatalság bálványként imádja őt. Kár, hogy 1970-re már nyoma sem marad a Sakk-Matt jól indult sikersorozatának. Sokat éri a korszak magyar együtteseit az a vád, hogy „nyugat-majmolók” volnának. Béla magán viselte élete végéig ezt a megbélyegzést. Pedig abban semmi kivetnivaló sincsen, ha valaki úgy zenél, mint ő. Lehet, hogy a világ nagyjainak számait játszotta, de akkor sem másolta őket! Csupán, csak szívből, előadta szerzeményeiket. A legmélyebb tisztelettel. Az efféle vádaskodások megkeserítették pályafutását, csorbát ejtve tiszta lelkén. Csodálatos új világ nyílt meg előtte, amikor belépett Hendrix szerzeményeinek mámorába. „Radics zsenialitása abban nyilvánult meg, ahogyan mindezt leképezte, átértelmezte és alkalmazta a vasfüggöny mögötti „közép-kelet-európai”, azaz magyar viszonyokra. Hendrixhez és a példaképekhez képest teljesen más politikai, társadalmi és 32

1. számú melléklet, 12. fénykép. 1. számú melléklet, 13. fénykép. 34 1. számú melléklet, 14. fénykép. 33

57 szociális körülmények között kezdett el „Hendrix módjára” zenélni.”35 A hatalom rettegett tőle. Nálunk az előre meghatározott ötéves tervekben teljesen mást jelentett a szabadság fogalma. Ha volt ilyen egyáltalán. Hiszen a kommunista puha diktatúra ingoványos területein olykor csak kerülőutakon, vagy útvesztőkön lehetett kikecmeregni a hatalom karmai alól. Béla mégis magában hordozta a szabadság reményét, annak ellenére, hogy folyamatosan falakba ütköztetve, hátráltatni próbálták zenei életútjának kibontakozását. Radics Béla élt36! A zene áthatotta minden egyes porcikáját. A koncertek kapcsolati fórumokká alakultak, ahol a közönség és a közvetítő zenész egyenrangúvá vált. A zenész muzsikájával továbbadta a rock üzenetét. Az ifjúság pedig, extázisba révedve meghallgatta azt. Ezeket a kezdeményezéseket a zeneipar, a zenevilág „elüzletiesedése” mind-mind kiirtotta. Ezzel hatalmas szakadékot teremtve a közönség és a zenészek között. Ez itt a baj. A lemezkészítéshez jutás egy tisztességes zenész szemében csak másodlagos tényező. Megélhetési szempont. Semmivel sem több. Radics ezért volt más, mint a kor zenészei. Nem a pénzre, sikerre hajtott. Nem a haszonszerzés, hanem a zene öröme hatotta át minden egyes fellépésén. A mintha-beatek zenéje sikereik és sokadik lemezkiadásaik során hazuggá torzultak. Azt énekelték és úgy, ahogy a hatalom előírta nekik. A fiatalságnak nem a valóságot közölték, hanem annak egy hamisított, cenzúrázott változatát. Radics ezzel ellentétben zenéjében a szavahihetőséget, a mindennapok fájdalmait, a jövő kérdéseit sugallta. Prófétai szerepkörében reményekkel teli energiával próbálkozott az ifjakban változtatni akarást eredményezni. De sajnos a hatalom mérhetetlen ereje elgyengítette őt is. Később belefáradva, temérdek csalódást átélve, már ő sem tudott az lenni, aki eleinte volt. A lemez legfontosabb szerepe: a zene tárgyiasulása. Az, hogy haza lehet vinni, otthon lehet hallgatni. Az ipar így ellenőrizni tudja, mégis kikért rajong a közönség. Szabályozza is ezáltal. A Sakk-Matt a zeneipar pepitamintás pályáján sakk-mattal kigáncsolta a hatalom királybábuját. A rajongóknak nem volt lemezük Radicséktól, mégis kívülről fújták dalaikat. Ez ám a megdöbbentő! Mindennek ellenére az együttes nem volt hosszú életű. 1969-ben búcsúkoncertet adva a legnagyobb békével váltak el egymástól. Reményekkel teli, szép álom volt. Béla zenei pályafutását sajnos ez a „tragédia” mindig is végigkísérte. Egyik zenekarból a másikba 35

Tóth Tamás Béla – Zoltán János: Csodálatos utazás, Könyv Radics Béláról, Kinizsi nyomda Kft, 2002. 47. oldal. 36 1. számú melléklet, 15. fénykép.

58 kényszerült, hiszen sosem talált hű társakra és barátokra, akik partnerek lettek volna zenei elképzeléseinek asszisztálásában. Mindenhol csak a széthúzás és az ellenségeskedés. A Tűzkerék formáció éve: 1970-ben Radics Béla az év gitárosa lesz37! Milyen meglepő! A korbács és kalács politika tán mégis működik! A fiatalok szavazhattak zenei ízlésvilágukat illetőleg. A „nagy hatosokat” a sor végére taszítva, a progresszív zenei irányzatok képviselői magason tarolnak! Kezdetleges enyhülés időszaka ez. Radics életében is. A hatalom elhinti a „szólásszabadság” morzsáit, elfogadja az új formációk érkezését. Tán még a progresszívakat is. De csak egy ideig. Persze a háttérben a III/III-as ügynökök serényen munkálkodnak. A Tűzkerék Radics szellemi alkotásává vált. Kezdetben Váradi László, Som Lajos és Béla nyitotta a Tűzkerék38 első variációját. Efféle zene még nem volt a magyar rock palettáján. Ösztönös és zsigeri. Radics személye a meghatározó. Underground hős, titoktudó. Ennek ellenére az első formáció nem volt hosszú életű. Ahogy a többi sem: Döme Dezső, Könnyű József, Tátrai Tibor, Póka Egon Benedek, Csomós Péter. Felsorolva is sok, hát még a zenekar alakulatait váltogatva. Újabb csalódások tömkelege. Miért nem tud hosszabb ideig együtt zenélni senkivel sem? Vajon vele van a baj? Ezért 1971-ben időlegesen, felfüggesztették a kerék forgását. Radicsban újonnan megszületett a kérdés: miért nem tudja megtalálni azokat az embereket, akik zeneileg is illenének hozzá? Béla nagyon jó szemmel fedezte fel a tehetségeket, akik szárnyai alatt cseperedtek, majd mikor repülni tudtak, mentek. A kifejlődött zenészek saját utakat kerestek és jöttek helyettük újak. Talán ez lehet a válasz a sűrű tagcserékre. Elmondhatjuk, hogy a hazai élet „nagyjai” az Ő iskolájában nevelkedtek. Aztán 1971-ben tragédia történt. Meghalt Jimi Hendrix. Radics hetekig nem volt józan. Nem tudott Hendrixet játszani. Hatalmas tisztelgés a kor bálványa előtt. Nehéz időszak ez minden hű underground zenésznek. Radicsban ekkor megtört valami. A halandóság és a kiszolgáltatottság érzése nyomasztotta. Bálványa elvesztésével szinte minta ő is eldöntötte volna a hippik jelmondatát: „Élj gyorsan, hallj meg fiatalon!” Sajnos, sikerült is. 1971. Új idők, új dalok. Külföldön, a zenei „megtorlás” évei ezek. Lagymatag slágerekkel ringatják a kor elnémult fiataljait időleges álmukba. Nálunk pedig a beat éli utolsó időszakát. Sajnos a hatalmi szűrők és védőbástyák diadalittasan nyugtázhatták magukban: sikerült a megszelídítés. 1970 és 1972 között megannyi együttes mond egymásnak végleges búcsút. A kor nagyjai, a szentháromság zenekarjai is felbomlanak. A szórakoztatóipar hemzsegő „szupergruppjai” 37 38

irdatlan

1. számú melléklet, 16. fénykép. 1. számú melléklet, 17. fénykép.

mennyiségű

pénzzel

látják

el

az

elavult

kulturális

59 intézményrendszereket. Mindig csak a pénz, pénz, pénz. Ezen határok között Radics még mindig kitartóan próbálkozik. Valami jobbra, meghatározóbbra vágyik. Hamarosan Som Lajos és Balázs Fecó ötletéből megszületett az új remény: Taurus Ex-T: 25-75-8239. Som Lajos, régi cimborájára gondolva, meghívta Radicsot a zenekarba. A megváltás lehetőségét hordozta magában ez a „képződmény”. Micsoda nevek, egymás mellett! A gitárhős társulásával fegyvertelennek tűnt a hatalom e formációval szemben. A remény, az elfogadás ábrándja most bizonyult a legerősebbnek. Dobosnak Brunner Győzőt kérték fel. Ebben az időszakban már bebizonyosodott: lemezt, szerződést, koncerteket csak a hatalom, vagy valamely befolyásos ember segítségével lehet elérni. Az önerő már réges-régen édeskevés. Ők meg ugye, nem éppen voltak kebelbarát státuszban a hatalom szívében. Nos, Radicsék biztonságban érezték magukat Brunner társaságában, hiszen kapcsolatai révén, előrejutásuk megalapozottnak bizonyult. Úgy tűnt a sikeres koncertsorozatok után, béke és szeretet költözik mindenki szívébe. Béla ekkor megtalálta méltó helyét, sínre került forrongó élete. De a háttérben, már irigykedések és megvető tekintetek fogadták mérhetetlen zsenialitásukat. Valóban elég egy zenész megtöréséhez a társak ellenérzése? 1972-ben különleges sétahajó indult el a Duna vízén. A várakozó tömeg előszeretettel kántálta: „Bélát a pártba, Taurust a kormányba!” Természetesen a hatalom féltve érezte biztos irányítását, hiszen jelentős mennyiségű fiatal, csillogó szemekkel követte Radics mindennemű megmozdulását. Veszélyes fegyver volt a maga módján. A hatalom úgy is kezelte. Őszinteségével és szókimondásával felhívta magára a rendszer óvó biztosainak figyelmét. Ennek ellenére, bárhol jártak; tündököltek. Klubokban, Ifjúsági Parkban40, de még a művelődési házakban is. Sikert, sikerre halmoztak. Június 17-én a Syriussal és a Minivel adtak közös koncertet a Kisstadionban. De az igazi megmérettetést a Free elő-zenekaraként41 élték át. „A magyar bikák a porba taposták a szabad világ zenészeit.”42 Maradandóbbat alkottak, mint a nemzetközileg annyira nagyra tartott együttes! Egyszerre volt felemelő és óvatosságra intő. Azután hirtelen ősz lett. Az elmúlás szimbóluma, a csalódások sorozata. Nagy meglepetések időszaka. Hidegzuhanyként érte a közönséget a hír: Som Lajos helyét, Zorán43 veszi át! Megrökönyödés. Mi történt? Annak, hogy Zorán a hard-rockot meghonosító Taurus 39

1. számú melléklet, 18. fénykép. 1. számú melléklet, 19. fénykép. 41 1. számú melléklet, 20. fénykép. 42 Tóth Tamás Béla – Zoltán János: Csodálatos utazás, Könyv Radics Béláról, Kinizsi nyomda Kft, 2002. 79. oldal. 43 1. számú melléklet, 21. fénykép. 40

60 tagja lett, erősen lemezgyári manipuláció szaga volt. De ha nem is az, akkor legalább kompromisszumillata. Zorán visszafogott személyisége kihatott az egész zenekarra. Az általuk olyannyira képviselt zenei irányzat addigi keménysége egyre lagymatagabbá fajult. Béla gitárjátékát alig lehetett észrevenni. Ténylegesen egyességet kötöttek volna a legnagyobb ellenfelükkel? Ekkor világossá vált: a Taurus nagylemez ára Zorán kísérése. Radics ekkor már régen lemondott a zenekari életbe való beleszólásról, körön kívül került saját zenekarából. Őt ekkor már csak sodorta az ár. A show-biznisz irányította őket és az esetleges remény, hogy végre összejöhet a jól megérdemelt nagylemez. E zenei kombináció viszont nem járt sok eredménnyel. Zorán nem illet közéjük, ezt ők is nagyon jól tudták. A zenei hatalmasoknak rejtett érdekük volt e formáció létrehozása. Úgy gondolták, Zorán énekesi pályáját a Taurus fogja belendíteni. Mikor tánczenészek és tingli-tangli dallamok kíséretére akarták rávenni őket, ez az egyesség felbomlott. Elúszott a várva várt lemez, mint ahogy a zenekar további élete is… Mielőtt szétszéledtek volna két jugoszláviai turnén, 1972 és 1973-ban a határokon túl is megvillanthatták tehetségüket. A zenei irányítók utasítására, nevüket megváltoztatva, a jól csengő Orange Taurusként mutatkoztak be. A pénzből, amit jogosan megkerestek, nem láttak semmit. A slágercéh szépen lenyúlta keresetüket, erőfeszítéseikért potom összeget fizetve. 1972-ben még koncertet adtak az egyetemi színpadon és a televízióban is szerepeltek! Ennek ellenére a Taurus már nem működött úgy, ahogyan kezdték. Hiányzott a függetlenség. A „slágerség” beárnyalta a tagok közötti kapcsolatot, ez ellen nem volt már mit tenni. Szétszéledtek. Megtapasztalták a hatalom kegyes bánásmódját, lehetőséget kaptak külföldi turnéra, televíziós felvételre. Ezzel együtt érezhették e viszony kétes arculatát. Kihasználták őket. Ekkor már hiányzott a zenei fogaskerekükből egy kisebbfajta rugó. A mozgatóerő. A kitűzött cél. A hard-rock hazai legmarkánsabb képviselője, kétségkívül a Taurus volt. Igazi titka az improvizálásokban, a tisztaságban és az előadásmódjában rejlett. Béla és Horváth Attila szövegei: hippi filozófia-alapúak voltak. Sajnálatosan, mire az underground, progresszív és hippi zene „beengedésére” sor került nálunk, addigra már a Taurus nem létezett. Szomorú vég volt ez. A változás jele. Az elmúlásé. Tiszavirág életű formációja született meg a hazai underground vonal három legmarkánsabb képviselőinek tagjaiból. Az Alligátor együttes44, a Kexnek, a Syriusnak, és a Taurusnak állított hű emléket. A formációban Kisfaludy András, Orszáczky Miklós és Radics

44

1. számú melléklet, 22. fénykép.

61 Béla szerepelt. Mindegyikük zenei életútját a szocialista kultúrpolitika un és untalan sakkban tartotta. Kibontakozni vágyó személyiségüket elnyomásra kényszeríttette. Az Alligátor feldolgozásokat és Tűzkerék nótákat is játszott. Radics eddigi tapasztalásaiból nem érte váratlanul: rövid időn belül, „törvényszerűen” felbomlott a zenekar. Ismét lezárult egy korszak Béla életében. Fel is hagyott rövid időre az aktív zenéléssel. Ekkor – nem először – komoly önvizsgálat alá vetette magát. Hónapokig konyhaszobájában45 gubbasztott. Olvasott. Tudatát a világ felé fordította, a megismerésre helyezve a hangsúlyt. Kíváncsi volt mindenre. Kereste az élet logikus összefüggéseit, elvárásait önmagától és a társai részéről. Hallgatása nem volt hiábavaló. Elmondása szerint: „megokosodtam a hallgatás ideje alatt. Tudom mit, hol rontottam el, úgy érzem, hogy rátaláltam a helyes útra.”46 „Hallgatása” mégsem volt zenementes. Hétvégenként a Nevada együttessel47 lépett fel. Újra Jimi Hendrixet, Creamet és Shadows nótákat játszottak. Megpihenése nem volt céltalan. Feltöltődve, új életcélokkal, pozitívan vélekedett ismét a hazai zenei élet sorsáról. Úgy gondolta még mindig képes és tehet is érte valamit. Jobbá, szebbé varázsolhatja a világot, üzenetének közvetítésével. Az elkövetkező évek során számos Tűzkerék formációt létesített. Gyakorlatilag mindhiába. Som Lajos jóvoltából, 1977. augusztus 7-én nagyszabású szuperkoncertet rendeztek a Budapesti Ifjúsági Parkban, ahol a hajdani Tűzkerék és Taurus mérhetetlen sikert aratott a Piramis árnyékában. A csapatok újra eggyé váltak. Az összekötő kapocs a három zenekarban Som Lajos volt. Aki, mint Radics régi jó barátja, látva Béla kétségbeejtő eltűnését, segíteni akart feljebbjutásában. Egy évvel később, Som felajánlást tett Radicséknak elő-zenekari poszton a Kisstadionban tartandó koncertjük előtt. Somot a jóindulat vezérelte, de beláthatatlan hibát követett el. Radics már nem úgy játszott, mint régen. Kihalóban volt fénye. Megszégyenült. Végérvényesen, az Aréna együttes tagjaiból lett a kapitány utolsó zenekara. Ez már reménytelen próbálkozása volt a múlt felelevenítésének. Szinte árnyéka sem volt hajdani önmagának. Betegsége és kifáradása eluralkodott rajta, s gitárjátékán is48. Szomorú, de igaz: poharanként mérte magába a halált. Pályafutása csúcsán vetélytársak nélkül tündökölt 45

1. számú melléklet, 23. fénykép. Tóth Tamás Béla – Zoltán János: Csodálatos utazás, Könyv Radics Béláról, Kinizsi nyomda Kft, 2002. 101. oldal. 47 1. számú melléklet, 24. fénykép. 48 1. számú melléklet, 25. fénykép. 46

62 önfeledten. Ezek az idők, sajnálatos módon elmúltak. Belefáradt a korszak nyomasztó hangulatába, a folytonos meg nem értettségbe. Betegsége felülkerekedett rajta, s az általa énekelt „csillag leszek én is” sort beteljesítette. Azzá vált. Valaki egyszer azt mondta: „A nagy emberek azért halnak meg, hogy egy kis fény érje a földet.” Béla ragyogása még ma is érezhető.

3. 2. Káros szenvedély, vagy támogató erő? Sokakban felmerül a kérdés, valóban alkoholizmusa miatt halt meg Radics Béla? Erre nehéz választ találni. Sokfajta interjú olvasatában ellenvetésekre is szert tehetünk. Mindenesetre, ha ezt a kérdést feszegetjük, ne felejtsük el a társadalmi helyzetből fakadó mindennapi nyomásokat. Ennek olvasatában az alkohol felé való fordulás egy „menedékkeresésnek” is aposztrofálható. A Rendszer felemésztő, mindig ellenőrző jóvoltából, a korszak zenészeinek nem sok választása maradt. Ha pályafutásukat önerőből kívánták egyengetni, viselniük kellett a sokszori akadályokba való ütközést. Ha öntörvényűségüket feladták, zenei elképzeléseiket kénytelenek voltak gusztustalan kompromisszumokkal megcsorbítani. Ha pedig háttérbe szorultak, az egyetlen enyhítő módja önfelemésztésük ellen az alkohol volt. „A magyar értelmiség előtt két út áll. Az egyik az alkoholizmus. A másik járhatatlan…”49 Mindent átfogó nagy igazság! Radics meg nem értett zseni volt. Alakja megtestesítette a kor annyira vágyott álomképét, a dicsőített jobb világ képzetét. A korszak lázadó nemzedékének messiása volt, aki egyetlen fegyverével, a zenével próbált útmutatást nyújtani tévelygő népének. Tiszta és nemes lélek. Eleinte csak a zene részegítette el. Úgy gitározott, mint még senki Magyarországon. Nemhiába nyerte el a „Gitárkirály” felemelő elnevezést. „Amit Hendrix jelent a világnak, azt jelenti nekünk magyaroknak Radics! Mind a mai napig nem születtek hozzájuk fogható gitárhősök.”50 Életútját, a szocialista ideológia folyamatosan keresztezte. Csalódások sokaságával sebzett szíve gitározására is kihatással volt. Sérelmeit nehezen dolgozta fel. Számára e világ érthetetlenné vált. Máshol kellett volna születnie, ahol megkapta volna azt, amit megérdemel: méltó figyelmet és elismerést. Jelenlétével, a szocialista rendszer ellenére is elvarázsolta a közönséget, meg tudta csinálni mindazt, amit a nemzetközi nagyok. Clapton, és Hendrix módjára játszott. 49

Tóth Tamás Béla – Zoltán János: Csodálatos utazás, Könyv Radics Béláról, Kinizsi nyomda Kft, 2002. 5. oldal. 50 Tóth Tamás Béla – Zoltán János: Csodálatos utazás, Könyv Radics Béláról, Kinizsi nyomda Kft, 2002. 3-4. oldal.

63 Különlegességét

fokozta,

Hendrix

teljes

„átszellemesítése”.

Példátlan,

öntörvényű

személyiség volt. Heteken át gyakorolta, amit egy Hendrixről készült fényképen látott. Szájához vette a gitárját51 és úgy zenélt vele. „Csupa vér és hólyag volt az ajka..”52 Eleinte a siker mámorította, attól vált örömittassá, nem az alkoholtól. Később, mélységesen nyomasztani kezdte a társadalmi helyzet és a gúzsba-kötöttség. Már a színpadon is gátlásossá vált. Egyre többször folyamodott alkoholhoz, mely lélektámaszként, szétfoszlatta minden bánatát. Idővel, általánossá vált ez a folyamat. 1978-ban gyakorlatilag nem létezett olyan zenész, aki ne ivott volna valamit fellépés előtt. Szükségesnek érezte, hiszen gátlástalanságot és felszabadulást adott a belső kételyeinek. A nyugatiak ezt az érzést a kábítószerekkel érték el. Bármennyire is próbálkozott uralkodni szenvedélyén, a hatalom nyomása nagyobb volt annál. Lelkét szétzihálta, tehetségét megtiporta. Az alkohol belevitte egy megfoghatatlan és megfordíthatatlan állapotba. Szeretett volna kitörni, de nem volt rá képes. Azért ivott, hogy könnyebb legyen az élete. A megtört Radics egyetlen orvossága, fájdalomcsillapítója halálát okozó széruma lett. Májzsugorodásban, májkómában halt meg 1982-ben53.

3. 2. 1. Megpihenés Radics Béla sokszor a belső végtelent kémlelte, a belső lélek felderítésébe kezdett bele. Manapság sokféle tudattágító szer létezik: kábítószer, alkohol, meditatív folyamatok. Béla esetében többségében az alkoholról beszéltek. De neki ott voltak a könyvei is, amelyekben sohasem csalódott. Az eszmék, melyeket különféle korok nagyjaitól vett át. Elsősorban a létezés, a tudat, az állam és az emberi kapcsolatok törvényszerűségei felé érdeklődött. Olvasott Lenint, Marxot, Engelst, Epikuroszt, Senecat, Platónt, Szókratészt, Arisztotelészt és Napóleont. Az élet nagy kérdéseire kereste a választ Közben elmondása szerint megtalálta problémái orvosolását. „Közösséget teremteni, hazugság nélkül élni és dolgozni – ez lett a célom.”

51

1. számú melléklet, 26. fénykép. Tóth Tamás Béla – Zoltán János: Csodálatos utazás, Könyv Radics Béláról, Kinizsi nyomda Kft, 2002. 112. oldal. 53 1. számú melléklet, 27. fénykép. 52

64

3. 3. Egy csillag lehullik az égről Az utolsó időkben már a gitárját is elhanyagolta. „Iddogálásai” alkalmával, nemegyszer a kocsmában felejtette. Zseninek lenni nem egyszerű állapot… A rendszer végzetes hibát követett el, mégpedig azt, hogy elment mellette. Miért nem tudták elfogadni? Mégis, ki a hibás? A szocialista rendszer? Hiszen tisztességes munkáscsalád tehetséges gyermeke volt. A szocialista rendszer gyermeke. Mégsem támogatták, többnyire csak tűrték. Mostohaként kezelték. Minden egyes színpadon töltött sikeréért elég rendesen meg kellett küzdenie! A puha diktatúra átka: szólhatsz ám szabadon, csak előtte az általad közvetített igazságból lenyesünk valamennyit, hogy a mércénk szerint dalolj. Szép. Azt mondod, amit mi is helyesnek látunk. Cenzúrázd magad előre! Ez már rontás, a virágok eltiprása, elszakítása. Radics erre képtelen volt. Így aztán neki a kalács helyett a korbács jutott és persze a bélyeg. A megbélyegzett anarchista. Alkoholista. Önpusztító. Felmerül a kérdés: ha hajlandó lett volna a meghunyászkodásra, akkor ihatott volna annyit amennyit akar? Ő lett volna a rendszer legjózanabb frontembere? Ezt már sosem fogjuk megtudni. Ami nem szalonképes, az mifelénk eladhatatlan. Bélát nemegyszer próbálták behálózni, ennek ellenére sem adott le az elképzeléseiből. Ezáltal Radics, kelet-európai gitárkirállyá nemesült. Zenei pályafutása mindezekért hibátlan, hisz mindig saját értékei alapján cselekedett! Nem mocskolta be magát a zenei alattvalóvá válás jelenségével, mint sokan mások. Jóllehet, nagylemeze sosem lett, de dicsőségét az eladhatatlanságában őrizte meg. Minden megkötés ellenére kitartott elvei mellett, pontosan ezért végezte íj szívszorítóan. A rendszerrel szemben nem volt képes végsőkig harcolni. Így van ez rendjén… Legyen könnyű neki a föld.

3. 4. Összeesküvés elmélet, III/III-as módra Amikor a kezdeti csörömpölés, zenévé sarjadt, maga után vont számos sajátos életformai jelenséget. A fiatalok új értékek alapján, máshogyan kezdtek el élni. A magyar beat felszabadított. A hatalom rettegve figyelte a műfaj terjedését, és megállításának érdekében, bármire kész volt. Hozzáállásában, mindent tiltott, amit kormányellenesnek vélt felfedezni. Gyakorlatilag a zenei kultúra fejlődése körül minden gyanússá vált. 1969 után ezért is volt ismert az állambiztonság számára Radics és Baksa neve. Hiszen a Budai Ifjúsági Park körüli rajongótáborok kapcsán a legnagyobb tömeget megmozgató zenekarok az övéik voltak. Felsőbb irányításból, már ekkor „megfigyelési” feladatokat láttak el az ügynökök. Baksa és

65 Radics politikai nézetei és pártellenes kijelentései tetszést keltettek a körülöttük gyülekező fiatalok körében. Az állambiztonság minden figyelmét rájuk szánta. Felfogásuk szerint, „nem kívánatos irányba befolyásolják” az ifjúságot. „Papp Ferenc” ügynök munkássága, óvó intézkedésként szolgált. Csak nem mindegy mi számít óvásnak és teljes körű beavatkozásnak. Papp Ferenc szép munkát végzett. Radics Béláról folyamatosan jelentéseket tett. Jelen volt a koncertjein, az általa kedvelt szórakozóhelyeken, sőt, a magánéletében is. Kilétét, a legmélyebb titok övezte, szinte „barátként” épült be. Feladatkörében állandó adatgyűjtéssel foglalatoskodott, melynek végcélja Radics kormányellenességének bizonyítása volt. Feljegyzéseit gyűjtögetve, gyakorlatilag úgy manipulálta a birtokában lévő adatokat, ahogy éppen kedve hozta. Végeredményül, elérte célját. A feljegyzéseket, beavatkozások követték. Gondolok itt az együttes tagok bomlasztására, ellenérzések kreálására. Ez mind-mind Papp Ferenc műve volt. Persze nem szabad mindent neki minősíteni, de ésszerűnek hangzik. Aránytévesztés lenne minden tagcsere, megromlott baráti vagy munkakapcsolat mögött a titkosszolgálat aknamunkáját vélni, de az is tagadhatatlan, hogy erőteljesen dolgoztak Radics ellen. Egy másik „titkosszolgálati” munkát érdemes még megemlítenem. Nem másról, mint Molnár Pál Bonaventúráról szólnék pár szót. Miklóska Lajos gyanúja szerint, Bonaventúra előre meghatározott szándékkal férkőzött Radics életébe. Eleinte csak összejárogattak, beszélgettek. Majd később, kipuhatolta Radics gyengepontjait és azon keresztül manipulálta cselekedeteit. Folyamatosan olcsó piákkal traktálta és ami a legszörnyűbb; gyógyszerezte. Béla sajnos vevő volt mindenre. Bonaventúra volt a szállító, Béla a rabszolga. Nyomorúságosan függő viszony. Bonaventúra rövid időn belül hatástalanította a közönség által „istenként” tisztelt gitárost. Hogy miért? Az akkori rock szakma gyűlölte Radicsot. Féltékenyek voltak tehetségére, karakán stílusára. Gyakorlatilag hagyták elveszni… „Hatástalanítása” tömegeket megmozgató ereje miatt volt a hivatal szemében szükségszerű. A sors iróniája, hogy Radics Béla gitárja mai napig az őt mérgező személy birtokában van. Pont egy olyan szerzetnél, aki utolsóként érdemelné meg ezt a kitüntetett ereklyét. Fájdalmas mindig azzal szembesülni, hogy mire képes az emberiség, a hatalom. Belegondolni abba, mennyibe kerül egy élet. Elmúlás minden. És ami elmúlt – Bródy János dalszövege alapján - „vissza sose tér” már. Hívhatjuk-e a legek emberének? Igen. Legkitartóbb és legelszántabb volt a zenetanulás terén. Leghűségesebb az elveihez és amit képviselt, a megalkuvás szó nem szerepelt a szótárában.

Legvirtuózabb,

legtechnikásabb

hisz

játékával

sokakat

rabul

ejtett.

Legnépszerűbb, hiszen nagyobb reklámok nélkül ezrek látogattak el koncertjeire, ahol Ő és

66 zenéje jelentették a szabadságot. A legtöbbször elhagyott és nélkülözött jelző is illik rá. Hazánkban első rock zenész, kinek márványtáblát avattak. Legelső kinek zenésztársai és rajongói szobrot állítottak. Az ellene szőtt összeesküvés mégsem érte el célját, hisz sok-sok évvel halála után is vannak még fiatalok, akik az Ő zenéje által teremtett világot tartják követendő útnak. Így Béla szelleme és munkássága nem volt hiábavaló, és még most is él. Halhatatlansága abban rejlik, hogy az emberek szívükben őrzik örök emlékét.

67

Befejezés Célkitűzésem alapján, megpróbáltam teljes körűen betekintést nyújtani e korszak komplex világába. Először felvezettem a rock szülőhazájának (Amerikának) és Angliának korabeli fontosabb társadalmi, politikai, történelmi eseményeit. Kitekintést tettem a kor ifjúságának újfajta gondolkodásmódjára, életfelfogására. Felmértem az új nemzedék lehetőségeit, majd kitértem szokásaikra, élethelyzetükre. Választ kerestem a beatzene születésére és szükségszerűségére. Jellemeztem a beat műfaj sajátosságait, a zenei kultúra kiteljesedését. Párhuzamot vontam az új generáció és a beat kifejlődésében. Jelentőséget tulajdonítottam az ifjúsági problémáknak, és orvosságául a beatzenét aposztrofáltam. Felvezettem a nemzetközi ifjúsági lázadásokat és megoldásokat kerestem. Rátértem a felnövő ifjúság jövő-problémáira és az őket körülvevő politikai ideológiákra. Majd végezetül, a lerombolt álomképekről és a beköszöntő hetvenes évek másságáról vélekedtem. Záródolgozatom

következő

nagyobb

blokkjában

Magyarország

bemutatására

vállalkoztam. Átvezetésként a hazai beat fogadtatását vázoltam fel, majd a politikai helyzet itthoni sajátosságaival foglalkoztam. Később rátértem a társadalmi, szociális, gazdasági és kulturális élet jellemzőire. Többször kifejtettem az általam megvilágított nemzetközi különbségeket, nemcsak kulturális, hanem társadalmi viszonylatok fényében is. A beat funkcióit, szükségességét és hazai jelentőségét is boncolgattam. Kitértem a nálunk meghonosult „slágercéh” kiváltságos helyzetére, a zenei élet folytonos buktatóira és a szocialista rendszer által diktált „szólásszabadság mentességre” is. Párhuzamot kerestem a nyugati- és a hazai ifjúsági problémák kialakulásában, és felvezettem a lehetséges politikai óvintézkedéseket. Komor jövőképet festettem a hazai és nyugati ifjúság elkövetkezendő éveit nézve, szembesülve azzal, hogy nálunk is ugyanazon folyamatok zajlódtak le – politikai ideológiáktól függetlenül –, mint Nyugaton. Lezárásképpen, a fentebb említett szempontok szerint egy életpályát mutattam be. Radics Béla életét. Próbáltam minden egyes tényezőt figyelembe véve, tükörképet tartva bizonyosságot találni saját gondolataimnak. Nemcsak hazai, hanem nemzetközi hatások komplex befolyását éreztem életének alakulásában. Gyermekkorától-haláláig betekintést nyújtottam a kor sajátosságairól és életének főbb eseményeiről. Végigkísértem együtteseinek alakulását, majd személyi tragédiájának főbb vonalait. Okokat kerestem zenei pályájának bús alakulásáról, melyeket a szocialista rendszer milyenségében véltem felfedezni. Kitértem

68 alkoholizmusba menekülésére és végérvényesen tisztáztam személyének nélkülözhetetlen mivoltát. Említést tettem a rendszer ellenőrző szolgálataira, majd halálának körülményeit párhuzamba vontam ezzel. Úgy érzem, az általam kitűzött céloknak eleget tettem. Habár témám kimeríthetetlenségét illetőleg: a beatből sosem elég.

69

Felhasznált irodalom

Könyvek: Horváth Zsolt: Magyar Rocklexikon, Vagabund Kiadó, 2008 Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János: A rock története 1, Glória Kiadó, 2005 Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János: A rock története 2, Glória Kiadó, 2007 Kőbányai János: Beatünnep után, Gondolat Kiadó, Budapest, 1986. Miklós Tibor: Keresem a szót, keresem a hangot…, Zeneműkiadó, Budapest, 1977 Ómolnár Miklós – Rózsa Péter: Bem-rockparty, Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1989 Sebők János: Rock Évkönyv 1981. január-december, Zeneműkiadó, Budapest, 1982 Sebők János: Rock a vasfüggöny mögött, Hatalom és ifjúsági zene a Kádár-korszakban, CM and Társai Kiadó, Budapest, 2002 Szőnyei Tamás: Nyilván tartottak, Titkos szolgák a magyar rock körül 1960-1990. Magyar Narancs-Tihanyi-Rév Kiadó 2005 Tardos Péter: Rock lexikon, Zeneműkiadó, Budapest, 1980 Tóth Tamás Béla – Zoltán János: Csodálatos utazás, Könyv Radics Béláról, Kinizsi nyomda Kft, 2002

Filmek: Banovich Tamás: Ezek a fiatalok, 1967 Kisfaludy András: R.B. Kapitány-Radics Béla emlékére, 2003 Kovács András: Extázis 7-től-10-ig, 1969

70

Mellékletek