A VÁLTOZÁS ELKERÜLHETETLEN Dékánjelölti helyzetkép és vezetői program Bereczkei Tamás Intézetigazgató egyetemi tanár Doktori iskola vezető MTA doktora
Kilépni a mozdulatlanság kereteiből, több szellemi mozgást és hatékonyabb együttműködést! Ezekkel a legfőbb célokkal hirdetem meg pályázati programomat és azzal a meggyőződéssel, hogy Karunk fejlődéséhez számos változásra van szükség, többek között egy egészen más vezetési stílusra, amely elsősorban nem az akadályokat veszi számba, hanem a kitörési pontokat. A jelenlegi dékáni vezetés érdeme, hogy megőrizte a Kar pénzügyi stabilitását, és ennek megvalósítására szigorú, helyenként erősen korlátozó, stratégiát alkalmazott. Megítélésem szerint azonban az elkövetkező időben ettől eltérő döntésekre lesz szükség ahhoz, hogy a Kar anyagi pozícióját, társadalmi megbecsülését és szellemi tőkéjét növelhessük. Ennek eléréséhez viszont több kreatív intézkedésre, innovatív lépésre és kezdeményezőkészségre van szükségünk. Minden lehetőséget meg kell ragadnunk annak érdekében, hogy fejlődésre alkalmas helyzetbe hozzuk a tanszékeket és az intézeteket, méghozzá a legkisebbektől a legnagyobbakig. Meggyőződésem – és az elmúlt hetek megbeszélései, tárgyalásai ezt erősítették meg bennem -, hogy szinte minden képzésben vannak eddig kiaknázatlan lehetőségek, csak valamiért eddig ezek nagyrészt feltáratlanok maradtak. Mozgásba kell tehát hozni a Bölcsészkar minden részét, hogy haladást érhessünk el. Ehhez persze megfelelő reformok szükségesek, amelyeket az alábbiakban részletezek:
1. Vezetési elv Meggyőződésem, hogy a Kar ereje sokoldalúságában rejlik. Ez tesz bennünket alkalmassá arra, hogy sokféle kihívást lehetőségként kezeljünk. Ez azonban csak akkor működik, ha az együttműködés intézményes kereteit megteremtjük. Meg kell teremteni, illetve vissza kell állítani a rendszeres közös gondolkodás színtereit, a döntések előkészítésében való részvételt, biztosítani kell a döntések nyilvánosságát. Az előbbiekből következik, hogy miközben a dékánt terheli a felelősség a Kart érintő legfontosabb kérdésekben, figyelembe kell vennie az oktatók véleményét. Természetesen a
dékánnak megvannak a kompetenciahatárai, és az egyetem felsőbb vezetése és a kormányzati szervek is sok esetben felülírhatják a kari érdekeket. Meggyőződésem azonban, hogy e kompetenciahatárokon belül nem lehet olyan döntést hozni, amely szembemegy a többség véleményével. A magam részéről keresni fogom a konszenzusos megoldások lehetőséget, erre szolgálna az oktatói és vezetői értekezletek és fórumok újszerű működése, amelyről később részletesen szó esik. Nyomatékosan közlöm: a Bölcsészkar minden tanszékére szükség van, hiszen együtt adják azt a szellemiséget, amelyre nélkülözhetetlen szüksége van minden egyetemnek, amelyik egy kicsit is ad magára. Tény azonban, hogy több ponton szakítani szándékozom az eddigi vezetés koncepciójával és gyakorlatával. Az egyik a nyilvánosság, amelyről a program 2. pontjában esik szó. A másik pedig a fejlődés elősegítésének és támogatásának politikája, amely számomra prioritást kap. Nem valamiféle egyenlősdi-politikát akarok, nem titkos osztogatásokat és kedvezményeket. Egy erős bázist szeretnék létrehozni a Karon, amelyik létrehozza a működés alapvető feltételeit és biztosítja a fejlődést. Minden erőmmel támogatom azokat az elképzeléseket, amelyek hallgatókat és pénzt hoznak a Karra. Tudom, ezt az egyes képzésekben változó mértékben lehet végrehajtani, de mindenkinek részesednie kell az így megtermelt haszonból. Vezetési elveim közé tartozik, hogy a demokrácia nem egyenlősdit jelent, hanem közös teherviselést: a jelenleg előnyösebb helyzetben lévő tanszékeknek, intézeteknek többet kell a közösbe fektetni.
2.
Nyilvánosság Karunkon jelenleg egyetlen nyilvános fórum van, a félévente összehívott összoktatói
értekezlet, amelynek munkája évek óta arra korlátozódik, hogy a kari vezetés számba veszi mindazokat a nehézségeket és problémákat, amelyek előttünk állnak. A panaszok felsorolása szükségszerűen egyfajta önkorlátozó magatartásba torkollik: ezt és ezt kell csökkentenünk, korlátoznunk, leépítenünk, hogy fennmaradhassunk. A problémákkal természetesen szembe kell nézni. De ezt sokkal inkább egy dialógusra kell építeni, ahol a dékán többet hallgat, mint beszél: pontosan felméri a Kar helyzetét és pillanatnyi állapotát. Ehhez többek között az kell, hogy az összoktatói értekezlet vitafórumokká (is) alakuljon, ahol mindenkinek módja van – saját maga és az általa képviselt közösség nevében – elmondani a véleményét és megfogalmazni a kérését. Úgy képzelem tehát, hogy egy rövid (max. félórás) dékáni összefoglalót követően mindenkinek módja lenne megnyilvánulni. Lehetséges, hogy nem születik azonnal megoldás, de a probléma legalábbis elindul a megoldás felé.
Természetesen összoktatói értekezletet nem lehet túl gyakran tartani. Azonban internetes fórumot biztosítani lehet és kell az ügyek átbeszélésére és megvitatására. Egyfajta online kari diskurzusról lenne szó, ahol lehetőség volna a vélemények ütköztetésére. Ma ez sokszor spontán módon történik: a kollégák emailen keresztül fejezik ki a véleményüket, olykor elégedetlenségüket bizonyos döntésekkel szemben. Véleményem szerint az információcsere és a problémamegoldás hatékonyabb formáját képezheti egy internetes közösségi felület. Az egyik dékánhelyettest bízom meg ennek a megszervezésével és lebonyolításával. Indokolatlanul megszűntek a tanszékvezetői értekezletek is, pedig ezekre nagy szükség volna nem csupán a nyilvánosság és az áttekinthetőség szempontjából, hanem a hatékony együttműködés céljából is. Éppen ezért vissza kívánom állítani ezt a fórumot, mégpedig rendszeres jelleggel. Úgy képzelem, hogy közösen fogalmazzuk meg az előttünk álló feladatokat és közösen teszünk rá megoldási javaslatokat. Mindezt úgy, hogy a döntésekkel járó felelősség természetesen a Kari Tanácsé és a dékáni vezetéséé. Az elmúlt években bevett gyakorlat volt a dékáni vezetés és az oktatók közötti személyes, sokszor négyszemközti megbeszélések láncolata. Ezekre természetesen a továbbiakban is szükség van, de csökkenteni kell az erre fordított időt és energiát: az órákig tartó tárgyalások helyett rövid, szakszerű megbeszélést javaslok, előre megállapított időtartammal (esetleg előre elkészített, számszerűen, tényekkel megalapozott vitaindító beadványokkal, iratokkal). A személyes tárgyalások és a közösségi fórumok tehát egyaránt nélkülözhetetlenek a Kar életében. De ez nem elég, hiszen a szó elszáll, az ígéretek a levegőben maradnak. Vállalom ezért, hogy minden félév végén beszámolok az általam végzett munkáról és egy körlevélben értesítem a kollégákat az elmúlt időszak intézkedéseiről. Ez a körlevél azt tartalmazza, hogy mit tudtam tejesíteni az ígéreteimből és vállalásaimból, mennyiben sikerült a Kar számára kitűzött feladatok elérése, és egyáltalában hol tartunk pillanatnyilag. De a számvetésnek magában kell foglalnia az esetleges kudarcok elemzését, a külső és belső korlátok számbavételét, és az eredményesebbnek ígérkező alternatívák megfogalmazását is. Ma számos olyan helyzet teremtődik a tanszékvezetők és a tanszékek életében, ahol azonnali, gyakran átgondolhatatlan döntéseket kell hozni, mert hiányoznak az alapvető információk és az egyeztetésekre fordítható idő. Ez a Kar egészét tekintve is csökkenti a rugalmas alkalmazkodás képességét, és azt a fajta autonómiát és kreativitást, amely a színvonalas oktatói és kutatói munkában nélkülözhetetlen. Voltak és lesznek olyan helyzetek,
amikor rajtunk kívül álló okok miatt az időhiány teszi lehetetlenné az értekezlet összehívását. Az utólagos tájékoztatást ezekben az esetekben is vezetői kötelességnek tartom.
3. Gazdasági helyzet: pénzügyek és aránytalanságok Költségvetésünket korábban bevételi alapon terveztük, ezt most felváltotta a felhasználási alapú tervezés. Röviden összefoglalva: kiadásainkat nem befolyó bevételeink nagysága, hanem tervezett bevételeink és felhasználási igényeink előzetes elfogadása határozza meg. A Kar tervet készít, amelynek megvalósíthatóságáról meg kell győznie a kancellárt. A mostani helyzet lehetőségeit kihasználva szükséges minél hatékonyabban, a Kar egyetértésének birtokában érvelnünk. Az imént említett nyilvánossághoz hozzátartozik az pénzügyi helyzet nagyobb átláthatósága. Az elmúlt években az intézetek szinte semmilyen információt nem kaptak a kari illetékesektől.
A
technikai-adminisztratív
lehetőségeken
belül
a
tanszékvezetőknek
lehetőséget kell adni a tervezési folyamatban való részvételre és a terv megvalósításának követésére. Ezzel jobban tervezhetővé válik a jövő, ráadásul az ilyen tudás azt az erkölcsi üzenetet közvetítheti számunkra, hogy saját sorsunk alakítói vagyunk. Hogy ez konkrétan hogyan valósulhat meg (pl. egy online felületen), ahhoz sokoldalú tárgyalásokat kell folytatni informatikai szakemberektől kezdve kancellári ügyvivőkig. Megítélésem szerint a jelenlegi dékáni vezetés egyik tévedése az, hogy döntéseivel – talán szándékai ellenére is - folyamatosan bünteti a fejlődést. Ahol beindul egy új képzés, ahol sikerül a hallgatók számát emelni, ahol új bevételi források keletkeznek, ott ugyanúgy kiszabja a sarcot (pl. az óraadói díjak csökkentését), mintha mi sem történt volna. Ezzel megbénítja a fejlődést, hiszen azt közvetíti, hogy nem érdemes jól dolgoznod, nem érdemes kezdeményezned, mert a végén úgyis ugyanúgy jársz. Én ezzel ellentétes politikát követnék: minden lehetséges feltételt biztosítanék azoknak a képzéseknek, amelyek bevételt termelnek, és hallgatói létszámot emelnek. Hozzáteszem, megítélésem szerint szinte minden tanszéken elindíthatók vagy megerősíthetők olyan képzési formák, amelyek potenciális hallgatókat vonzanak. Ezek támogatása azt jelenti, hogy több pénze lesz a Karnak, többet lehet szétosztani, így más, kevésbé nyereséges tanszékek is jól járnak. Ebből a szempontból az előnyös helyzetben lévő képzések produktív működése egyfajta szolgálatot jelent: mozgásban tartani a Kart és a pillanatnyilag hátrányos helyzetű képzések számára biztosítani a túlélést, és a későbbi fejlődés lehetőségét.. Azt gondolom, a jelenlegi kari vezetés másik tévedése az, hogy nem kellő súllyal veszi figyelembe az un. szakspecifikus képzési követelményeket és költségeket: mintha a
Bölcsészkar minden egyes tanszékének és intézetének ugyanazok volnának a működési feltételei, igényei, és programjai. Ahogy korábban említettem, ez messze nem így van. Így pl a Szociológia Tanszék vagy a Közösségi és Szociális Tanulmányok Tanszéke (és számos más tanszék) hallgatóinak a képzés során számos külső gyakorlóhelyen kell kurzusokat felvenni. Bár mozgásterünk adminisztratív téren erősen behatárolt, szerződéseket kell kötni ezekkel a képzési helyekkel, meg kell szervezni az oktatást, és lehetőségeinkhez mérten meg kell fizetni a képzésben résztvevő embereket (lehetőleg nem hónapokkal később). Hasonlóképpen, a Néprajz és Kulturális Antropológia Tanszéken és a Régészeti Tanszéken többlet feladatot és költséget jelentenek a terepmunka speciális igényei. A Pszichológia Intézetben az MA és a klinikai szakképzésben nagyon sok orvos vesz részt az ország különböző kórházaiból, klinikáiból, egészségügyi intézeteiből. A Kommunikáció és Médiatudományi Tanszéken ugyancsak nélkülözhetetlen azoknak a „külsős” gyakorlati szakembereknek az alkalmazása, akik a média különböző ágazataiban dolgoznak. Az a tapasztalatom, hogy az eddig felsorolt speciális képzési követelményeket (és nagyon sokat lehetne még említeni) a jelenlegi dékáni vezetés nem tudja megfelelően kezelni. Talán furcsaságot, különcséget lát bennük, ami eltér a klasszikus tantermi oktatási modelltől. Pedig ezek a Kar sokféleségének az elidegeníthetetlen részei, azt is mondhatnám, hogy nélkülük nincs Bölcsészkar. Azt hiszem, hogy e téren az eddiginél több nyitottság és több munka szükséges az új dékáni vezetés részéről. Sok esetben nincsenek meg a normális működésükhöz szükséges megfelelő feltételek, ezért ezeket meg kell teremteni. Nem lehet az összes képzést egy adott formára nyesni. Számosan vannak, amelyek nagyon sajátos és újszerű hozzáállást és támogatást igényelnek.
4.
Szervezeti struktúra Az elmúlt dékáni ciklus során az egyetemek oktatási-kutatási vezetése a rektor, gazdasági
vezetése a kancellár hatáskörébe került. Kétoldalú egyeztetésre van tehát szükség. Mindebben kulcsfontosságú, hogy a Kar megbecsült helyet teremtsen magának az Egyetem vezetése és a társkarok kapcsolatrendszerében. Oktatási és kutatási kérdésekben a rektor és a Szenátus, gazdasági kérdésekben a kancellár meggyőzése az eddigieknél is inkább megkívánja, hogy előzetes, a Karon belül folytatott egyeztetések után képviseljük a Kar érdekeit, vagyis hogy a dékán ne a Kar általa és vezetőtársai által szentesített érdekeit tartsa szem előtt, amikor az Egyetem vezetőivel tárgyal, a Szenátusban dönt. Ezért alapvető fontosságú, hogy a Kar vezetése még az árnyékát is kerülje annak a gyanúnak, miszerint ráhatást gyakorolna arra, hogy a kollégák kit választanak
meg szenátornak. Ugyanakkor kötelessége rendszeresen megvitatni a szóban forgó kérdéseket szenátortársával. Az elmúlt években a tanszékek nagy része integrálódott és intézetekbe tagolódott. Ez egyes esetekben egy szerves fejlődés eredménye volt, ahol a korábban kialakult tanszékek olyan intézetben csoportosultak, amely egyetlen képzést vagy egyetlen tudományághoz tartozó képzések rendszerét tartja fenn. Az esetek nagy részében azonban ez az integráció merőben mesterséges – helyenként önkényes – volt, és talán csak gazdasági megfontolások szóltak mellette. Lehet, hogy az így megtakarított pénz nem érte meg az áldozatot. Azzal, hogy a tanszékvezetők ingyen dolgoznak, a munka óhatatlanul veszít hatékonyságából. A kari egységek vezetőivel tárgyalva az a kép bontakozik ki, hogy a legtöbben nehezményezik és ellenzik ezt a változást. Sokan arra hivatkoznak, hogy az adott képzés önállósága kerül veszélybe, mások azt emelik ki, hogy teljesen értelmetlen egymástól nagyon távoli képzéseket és tudományágakat ilyen módon összepárosítani. Én nem akarok ebben döntőbíró lenni, csak azt mondom: a BTK jelenlegi szervezeti struktúrája nincsen kőbe vésve. A kérdés az, hogy milyen szervezeti egység tud jól működni. A működés kell, hogy meghatározza a szervezeti formát és nem fordítva. El tudom képzelni – és el tudom fogadni – hogy egyes esetekben az intézetek megmaradnak, főleg ott, ahol ezt a képzés igényli. Más területeken viszont lehetséges, hogy az önálló tanszékek hatékonyabban és eredményesebben működnének. Én ennek a megítélését a kollektív bölcsességre bíznám: minden tanszékvezetőt – és rajtuk keresztül a tanszék oktatóit – meg fogok kérdezni arról, hogy melyik alternatívát támogatják. Általában, és különösen az utóbbi időben nem kapott elég hangsúlyt az, hogy törvényhozó testületünk, a Kari Tanács választott oktató és hallgató tagjai milyen értékes, önfeláldozó munkát végeznek. A klasszikus felosztás szerint ez a testület képviseli a törvényhozó hatalmi ágat. Munkáját a Kar vezetése egyrészt azzal tudja segíteni és meghálálni, hogy a lehetőségek szerint minél hamarabb eljuttatja a megtárgyalandó anyagokat, másfelől pedig azzal, hogy megteremti a kereteit annak, hogy munkájuk nyilvánossá váljék választóik előtt. A PTE szabályzata szerint (a személyi vagy gazdasági okokból titkos anyagok kivételével) a szenátusi előterjesztéseket és határozatokat közzé kell tenni az Egyetem honlapján. Különböző módon ezt követi a PTE összes karának szabályzata, a BTK kivételével. Az, hogy ezekért az anyagokért kari tanácstag kollégáinkhoz és a hivatalhoz kell folyamodnunk, időrabló, megalázó, elidegenítő valamennyiünk számára. Ha a kollégák megtisztelik a Kart azzal, hogy érdeklődnek döntései iránt, azokhoz minél könnyebben hozzá kell férniük. Ezért megválasztásom esetén szabályzatmódosítást fogok
javasolni a Kari Tanács számára: előterjesztései és döntései, összhangban a társkarokkal és az Egyetemmel, váljanak nyilvánossá, s a személyi és gazdasági ügyeket leszámítva a tájékozódásban ne legyenek a karon egyenlők és még egyenlőbbek. Érdemesnek tartom újra áttekinteni a kari bizottságok szerepét. Valljuk be, ezek közül néhány – ha nem is mindegyik – meglehetősen kiüresedett tartalommal működik. A bizottságok olyan szervezetek lehetnének, amelyek nem egyszerűen adminisztratív munkát látnak el, hanem a közösségi hálózatok szerepét is betöltik. Részt vennének a korábban említett kari diskurzus folyamatában és az intézetek, tanszékek közötti együttműködés elősegítésében. Ezért a bizottságokat kialakító Kari Tanáccsal közösen tervezem a bizottsági szerkezet átalakítását. Ebben a programban több helyen is foglalkozom a fejlesztést igénylő tanszékek jövőjével. Ezúttal a szervezeti struktúra szempontjából érdemes hangsúlyozni a szerepüket. Először is, minden tanszék hozzájárul a Kar képzési palettájához: semmilyen Bölcsészkar sem képzelhető el filozófia, nyelvi tanszékek, esztétika (és folytathatnánk a sort) nélkül. Másodszor, a jelenleg defenzívába került tanszékek a jövőben bármikor újra virágozhatnak: láttunk már erre is - és a fordítottjára is - példákat a közelmúltban. Harmadszor, ha bármilyen intézkedés következtében megszűnnének, szinte lehetetlen volna őket újra beindítani, különösen a jelenlegi korlátozó körülmények között. Mindebből azt a következtetést vonom le, hogy ezeknek a tanszékeknek fontos helyük és szerepük van a Kar szervezeti életében. A jövőjüket illető fejlesztési terveiket velük együtt alakítjuk ki. Ahogy az elmúlt hetekben is tettem, fel szeretném keresni ez ügyben e tanszékek vezetőit és oktatóit.
5.
Oktatás Alighogy túljutottunk azon a szakaszon, amelyben a bolognai folyamat előtti és utáni
képzéseket kellett egyszerre művelnünk, ismét hasonló helyzetbe jutottunk. Szakjaink nagy részén párhuzamosan folyik egyrészt a diszciplináris képzésekre korlátozott alap- és mesterszakos, másrészt az osztatlan tanári képzés. Olyan szakjaink, amelyek korábban sikeresen működtek, most az oktatáspolitika megváltozott preferenciái következtében jóval kedvezőtlenebb körülmények közé kerültek. Bármiképp változnak a külső körülmények, alapelvként kell szem előtt tartanunk, hogy oktatási-kutatási szempontból minden szak és képzés egyenlő. Kutató karként való fennmaradásunk alapfeltétele a diszciplináris sokoldalúság. Ha szétnézünk a régió felsőoktatási térképén, időben-térben közeli példák vannak arra, miként kerül lassan főiskolai helyzetbe (például Veszprémben) vagy marad abban (például Szombathelyen) az a
bölcsészkar, amely nem ragaszkodik foggal-körömmel az egyetemhez méltó diszciplináris sokszínűséghez. Egy szak elvesztése nemcsak kutatási, hanem oktatási szempontból is veszélyt jelent most, amikor a kötelezően kétszakos tanárképzés idejét éljük. Minél több szakunk van, annál vonzóbb a képzési kínálatunk. Alapvető tehát, hogy a hosszabb távú fejlődés lehetőségét megadjuk valamennyi képzésnek. E célból kifejezetten fontos az olyan potenciálisan tanárképes szakok fejlesztése, amelyek most nem felelnek meg az osztatlan tanárképzés feltételeinek. Az oktatás egyik legnagyobb ellenfele a szűk fiskális szemlélet. Legyünk igazságosak: mint korábban említettem, ezzel a hozzáállással sikerült elkerülni a negatív pénzügyi mérleget. De az ár, amit ezért fizettünk, tetemes. Vegyünk néhány példát. Számos helyen megszűnt a levelező képzés, többek között azért, mert a vezetés úgy döntött, nem finanszírozza a képzést, nem fizet az oktatóknak a levelező többletórákért. Nem mérlegelte kellő súllyal, hogy a levelező képzés sok pénzt hoz a Karnak is. Növeli a hallgatói létszámot és a bevételt. Egyszerű elemzéssel – erre való többek között az un. SWOT analízis – kiszámítható, hogy hány főnél rentábilis a képzés, és hány főnél áll elő az az állapot, hogy éppenséggel egy új státuszt is el tud tartani. Hasonló a helyzet a különböző szakképzésekkel, posztgraduális képzésekkel, stb. Ezek megszüntetése, vagy a belenyugvás abba, hogy elhaljanak, nem csak önfeladást jelent, hanem a fejlődés gátlását. Mint a bevezetőben írtam, az én elképzelésem az, hogy mozgásba hozzak minden olyan lehetséges programot, képzést, műhelyt, ami nyereséget termel – olyan nyereséget, aminek egy része visszaáramlik az oktatókhoz. Minden tanszékvezetőt arra fogok kérni, hogy készítsen egy részletes elemzést arra vonatkozóan, hogy milyen képzéseket lehet beindítani, ezeknek milyen költségvonatkozásai vannak, milyen nyereségre (bevételre) számíthatunk általuk, milyen lehetőségeket és esélyeket kínál a jövőben, ugyanakkor mik a lehetséges kockázatai. Vállalom, hogy a sikeresnek ígérkező terveket támogatom, és az egyetemi vezetés minden lehetséges fórumán képviselem. Meggyőződésem, hogy ez az egyik döntő innovációs lehetőség, ami kivezetheti a Kart a nehéz helyzetéből. Minden tanszéktől és intézettől kezdeményezést, ötleteket várok ezen a téren. Tudom például, hogy az Anglisztika Intézetben, a Germanisztika Intézetben, és a Romanisztika Intézetben nagy szükség volna a szakfordító szakra, amely valóban nyereséget termelne. Ugyancsak komoly hozadéka volna az un. Joint Degree programoknak, amelyeket támogatnia kell az új dékáni vezetésnek. Támogatást igényel a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi folyó Hungarológia képzés is, amelyet ugyancsak meg lehetne nyitni a
külföldi hallgatók számára. Fontosnak tartom a Néprajz -- Kulturális Antropológia Tanszéken (a Történelemtudományi Intézettel együtt) folyó Hon- és Népismeret szak fejlesztését. A Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéken olyan szakirányú továbbképzéseket kezdeményeznek (pl. Adatújságírás, Médiaarchivátor), amelyek mindenképpen támogatásra érdemesek. Jelentős fejlesztési lehetőségei vannak a Neveléstudományi Intézet és a szaktanszékek közös munkájával folyó, 100 fő körüli évfolyamokkal működő pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzésnek, valamint a Neveléstudományi Intézet által önállóan művelt közoktatásvezető szakirányú továbbképzésnek. A tanárképzés súlyának növekedésével párhuzamosan ez a képzés tovább fejleszthető, és a közvetlen bevételen túl sűrűbbre szövi a kapcsolatokat a középiskolák és a Kar között. Az Idegennyelvű Szaknyelvoktató Központtá átalakult Lektorátus számára fejlődést jelentene, ha sikerülne más karok és doktori iskolák hallgatói számára szaknyelvi képzést folytatni, aminek már készen vannak a kidolgozott anyagai és vizsgarendszere. Természetesen folytathatnánk a sort. Nagy lehetőségek vannak az idegen nyelvű képzésben, ami kiemelt egyetemi projekt és intenzív rektori támogatást élvez. Jól működik a Pszichológia Intézetben és a Társadalmi Kapcsolatok Intézetében. De a tanszékek vezetőivel folytatott megbeszélések során az derült ki, hogy szinte mindenhol hajlandóak részt venni egy ilyen programban, és készek bevezetni az idegen nyelvű képzéseket, elsősorban BA képzési szinten. Le kell ülni és tárgyalni a részletekről, mert ez is erős motorja lehet a BTK fejlődésének. Nagy kihívás, nagy munka, de komoly bevételekre lehet számítani, amelynek nagy része az oktatóknak kell, hogy jusson. A tanárképzésre fókuszálva: Pécsett határozottan, másutt is jelentősen növekszik a nálunk végzett középiskolai kollégák szerepe. Ez az adottság Budapesten, Szegeden és Debrecenben nemzedékek óta létezik, és mostanára mi is a közelébe kerültünk. Egy generációval ezelőtt ezekben az iskolákban nagyrészt más egyetemek alumnusai tanítottak. Ehhez képest a mai tanárok növekvő része a BTK-t tekinti mintának, s nagyobb mértékben orientálja felénk diákjait. Ezek a középiskolai kollégák szakmai továbbképzéseinkre, ők a munkaközösség-vezetők, idővel igazgatóhelyettesek, s arra is van példa, hogy sokunk egykori évfolyamtársa igazgató Pécs egyik rangos gimnáziumában. A tanárképzés felértékelődésének idején ezt a kedvező lehetőséget különösen fontos, hogy kihasználjuk. E célból tervezzük megújítani azt a kapcsolatfelvételt, amely a 2005/2006. tanévben megtörtént. Felkeressük a pécsi középiskolákat, valamint a BTK-hoz kapcsolódó tudományok tanári egyesületeinek vezetőit. A középiskolákkal való együttműködés további lehetősége a középiskolai közösségi szolgálathoz kapcsolódó mentorprogramok indítása --- olyan terület, amelyhez nemcsak a nevelés-, hanem a társadalomtudományok egy része is kapcsolható.
Felvételi marketingünket részben biztosítja a PTE, de itt egy nagy egészen belül jelenünk meg, holott nyilvánvaló, hogy a középiskola után a diákok szakra és nem karra jelentkeznek.
Tovább
kell
fejlesztenünk
tehát
megújult
honlapunk
tartalmát,
és
gondolkoznunk érdemes azon, miként célozzuk meg potenciális hallgatóinkat online kurzusok meghirdetésével, tanácsadással. Az utóbbi tárgyban a sok példa közül említhető a Kar történész és irodalomtudós kollégái, valamint a Babits Gimnázium közös munkájával létrejött Árkádia honlap. Egy kollégánk remek ötlettel ajándékozott meg, amikor javasolta, hogy a Kar ajánlja fel részvételét a középiskolák mellett a középiskolai kollégiumok programjaiban, a kollégiumok számára rendeletileg előírt, ám olykor nehezen biztosított kollégiumi foglalkozásokon is. Természetesen nem minden tanszéken indíthatók be azonnal nyereséges képzések. Ám a jelenleg nehezebb helyzetben lévő tanszékek vezetőivel és oktatóival folytatott megbeszélések arról győztek meg, hogy ők is rendelkeznek kifutási lehetőségekkel, fejlesztési útvonalakkal. Hogy egy példát mondjak, a nyelvi tanszékek olyan szakokat indíthatna be, ahol a nyelvi képzés valamelyik természettudományos képzéssel párosul. Az is megfontolásra érdemes, hogy ezek a tanszékek nyelvi kurzusokat tartanak más karok (pl. a Állam- és Jogtudományi Kar) hallgatói számára, akiknek így nem kellene drága nyelvtanfolyamokra járni. Ez a BTK-s nyelvi tanszékek számára inkább a hallgatói létszám emelését jelenti, semmint anyagi nyereséget, de már ez is előrelépés a mai hallgató-hiányos környezetben. Felmerült annak a lehetősége, hogy a nyelvi tanszékek a lektorátus közreműködésével egy olyan Fordítóirodát hozzanak létre, amelyre egyébként óriási igény van, például azok részéről, akik nemzetközi lapokban publikálnak. Így egy belső, egyetemi piac igényeit kiszolgálva a társkarok
egyúttal
alakulhatnak.
jobban
Nyilvánvaló,
megismerhetik hogy
ezeknek
Karunk a
értékeit,
képzéseknek
jobb és
együttműködések intézményeknek
a
megvalósításához az új dékánnak le kell majd ülnie más karok vezetőivel és meg kell tárgyalnia a részleteket. Érdemes megfontolni azt a lehetőséget is, hogy egyes tanszékek egy közös képzést akkreditálnak, hasonlóan olyanokhoz, ami az ELTE-n folyik. Ez nagy jelentőséggel bírna az óraszám növelés tekintetében, hallgatók toborzásában, és végső soron a bevétel gyarapításában. Ehhez kezdeményezéseket várok a tanszékek részéről. Tudom például, hogy több tanszéken is kutatás folyik a migráció elemzése terén – a Politikatudományi Tanszéken, a Szociológia Tanszéken, és máshol is. Ezeket és az ilyen jellegű kutatásokat össze lehetne fogni, egy akkreditált képzés keretébe ágyazni, amely a hallgatói létszám növelésén túl bővítheti a pályázati lehetőségeket és emelheti a nemzetközi szereplés esélyeit.
Nem csupán a Karon belül tartom kívánatosnak ezeket az együttműködéseket, hanem az egyes Karok között is. A BTK – és ezen belül különösen a társadalomtudományi szakok nagyon erősen beágyazódnak az Egyetem oktatási és kutatási rendszerébe. Az imént említettem már a közös képzések (pl. BTK–TTK tanárképzés) fontosságát, de más lehetőségek is vannak a karok közötti kapcsolatok elősegítésére: közös pályázatok, kutatási projektek indítása, konferenciák rendezése, stb. Példaként említhetem a Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék és a Művészeti Kar egyes tanszékei között kezdődő együttműködést. Hasonlóan fontosnak gondolom egyes társadalomtudományi területek kapcsolódását a műszaki területekhez (pl. várostervezés, akadálymentesítés, közösségi építészet, stb.). Közvetlen közelünkben, az ÁOK-n nagy számban tanulnak olyan külföldi hallgatók, akiket érdemes megkérdeznünk arról, mennyiben érdeklődnek a BTK által művelt tudományok iránt. E célból tervezem megkeresni első az ÁOK English-German Student Council vezetőit. A következő ciklus során számítani lehet az osztatlan tanárszakos hallgatók létszámának növekedésére, a diszciplináris képzések egy részének visszaszorulására. Az osztatlan tanárszak és általában a tanárképzés felértékelődése óhatatlanul azzal jár, hogy az egyetem ezzel foglalkozó karai közelebb kerülnek mind egymáshoz, mind a középiskolákhoz. A tanárképzés terén össze vagyunk kötve nagy mértékben a TTK-val, kisebb mértékben az MK-val és még nem tudjuk, milyen mértékben a KPVK-val. Lehetőségeink vannak arra, hogy az átmenetileg megszűnt, de igényként létező műszaki tanárképzést a mi közreműködésünkkel újra elkezdjük a MIK-en, és érdemes átgondolni az ETK-val közösen az egészségtanári képzés lehetőségét. Ezen a téren saját, nagy munkával szerzett pozícióink védelme mellett fontos a nyitás, hiszen olyan képzéseket, amelyekre diszciplináris alapon nem vagyunk képesítve, érdemes másokkal együttműködve indítanunk. E kérdésekkel kapcsolatban, ha elnyerem a Kar bizalmát, az az illetékes társkarok felkeresésével, a PTE e téren vitathatatlanul legfontosabb egységével, a Neveléstudományi Intézettel közösen elkezdjük a munkát A biztos pálya reményében számos olyan hallgató is jelentkezik tanárszakra, aki szaktudományos pályára is termett. Az ő tehetséggondozásuk az óraterhelés miatt nehezen megoldható, holott a diákköri és doktori iskolai utánpótlásban rájuk is számítanunk kell. Napjainkban visszatért az a 80-as évekbeli helyzet, amelyben elhivatott kollégáink külön, képzésen kívüli kurzusokat tartanak a szaktudományukban tehetséges tanárszakosok számára --- ez az altruizmus azonban nem várható el intézményesen. A cél olyan tervek támogatása, amely a szaktudományban is elmélyülni kívánó tanárszakos hallgatók számára speciális képzés-csomagokat biztosít.
Oktatói-kutatói utánpótlásunk egyik legfontosabb területe a doktorképzés. Ezen a téren tagadhatatlan érdemei vannak a jelenlegi dékánnak, aki nagy munkát fektetett a doktori képzési területek kibővítésébe. A feladat és a szándék változatlan: a következő ciklusban az akkreditációs problémákkal küzdő képzések stabilizálása, s a képzések belső gazdagításának támogatása. Emellett érdemes elgondolkoznunk a doktori képzések többnyelvűvé tételén, alkalomadtán külföldi doktori iskolákkal együttesen folytatott képzések beindításán. E téren egyes doktori iskolákban máris elkezdődött a lehetőségek felmérése – ez ugyancsak támogatást igényel a Kar vezetőitől. A doktorandusz hallgatóvá válás előiskolája a tudományos diákköri részvétel. Sajnos több szakon is konferenciáról konferenciára csökken a diákkörösek létszáma. Tavaly feleannyi hallgatónk TDK-zott, mint 2011-ben, és ez helyezéseink számában is jelentkezik. Hangsúlyozni kell, hogy ez a csökkenés nem a KTDT-n múlik. Diákköri elnök és titkár kollégáink segítségét nem lehet eléggé becsülni. Viszont úgy tűnik, a potenciális témavezetők egyre kevésbé vannak motiválva arra, hogy csekély pénzért végzett sok munkájuk mellett erre is szánjanak időt. Ki kell dolgozni tehát azokat a kereteket, amelyek között oktatói és kutatói értékelésükben, előmenetelükben fontosnak látják a kollégák a TDK segítését. A TDK és a doktoriskolák, általában a kari hallgatói tudományos élet legfontosabb színterei a kari szakkollégiumok. Más, összegyetemi szakkollégiumok (Grastyán Endre, Márton Áron, Szentágothai János, Wlislocki Henrik Szakkollégium) mellett a PTE legrégibb, legeredményesebb, országosan elismert szakkollégiumával a BTK büszkélkedhetik. A PTE BTK Kerényi Károly Szakkollégiumának alumnusai ma a pécsi más egyetemi, akadémiai kutatóhelyek fontos tagjai: docensek, adjunktusok, tudományos munkatársak. Munkáját változatlan színvonalon végzi, munkakörülményei azonban bizonytalanok. A szakkollégiumi lét egyik pillére, az együttlakás a Szakkollégium létrejötte óta időről időre meginog. A szakkollégisták jelenleg a kulturált munkásszállóként működő Jakabhegyi Kollégiumban laknak, illetve innen költöznek ki egyre nagyobb számban. A következő ciklusban ezt a problémát mindenképpen meg kell oldani, máskülönben a Kar szégyenére akkreditált szakkollégium nélkül marad.
6.
Kutatás Megítélésem szerint jelent pillanatban a tudomány messze nem kapja meg azt a rangot a
Karon, ami megilletné. Mindenki egyéni vállalkozása, egyéni kedvtelése, egyéni dicsősége. A tudományos teljesítmények többnyire nem játszanak szerepet egyes oktatók megítélésében és díjazásában. Ez azért nincs jól, mert azok a munkatársaink, akik rendszeresen végeznek
kutatásokat, rendszeresen publikálnak hazai és nemzetközi folyóiratokban, és írnak könyveket – mégpedig nem csak a „kötelező” szakmai előre lépés (pl. PhD fokozat megszerzése) miatt – azok a kari tudományos élet frontvonalát képezik. A Kar nívóját, megbecsülését nem csupán az itt folyó oktató munka minősége szavatolja, hanem ugyanígy a nemzetközileg is ismert kutatók tekintélye. Ennek ellenére a különböző kari fórumokon alig látni nyomát annak, hogy lényegesnek tartjuk a tudományos munkát, és megbecsüljük e munka elszánt szakembereit. Ezen változtatni kell. A legelső és legegyszerűbb feladat az lehet, hogy a kari honlapon kiterjedtebb fórumot adunk a tudomány művelőinek. Egy tudományos rovatot nyitunk a kari honlapon, amelyre bárki feliratkozhat aktuálisan megjelent könyveivel, konferencia előadásaival, tanulmányaival, médiában való szerepléseivel, kutatásaival.
Ez egyrészt
mutatja, hogy kikre lehetünk büszkék, és kik azok, akik – a legkisebb díjazás nélkül leginkább hozzájárulnak ahhoz, hogy az annyira óhajtott Kutatóegyetem rangjára tegyünk szert. Másrészt jelzi a Kar tudományos potenciáját (ami igen számottevő!), és lehetővé teszi, hogy adott esetben közös kutatóműhelyek alakuljanak akár különböző tanszékeken vagy más karokon dolgozó származó oktatókból. Mindenki profitálna abból, ha lehetőség adódna a tanszékek együttműködéséből származó projektek, pályázatok, közös munkák kialakítására. Ezen felül leendő hallgatóink számára is vonzó lehet egy olyan kar, ahol intenzív tudományos munka folyik, amelybe akár be is lehet kapcsolódni. Ez tehát egyben a minőségi és egyedi, Pécsre szabott profillal rendelkező oktatás biztosítéka is. Azt gondolom, hogy a tudományos munka – a nyilvános megbecsülésen túl – másféle jutalmazásban is kellene, hogy részesüljön. Meg kell fontolni, hogy a jelenlegi szűkös anyagi helyzetben kai szinten vissza lehet-e állítani az Év Publikációja pályázatot. Javaslom ezen túlmenően, hogy hozzunk létre olyan kitüntetést, amelyek célja a tudományos munka elismerése, és az abban kiválóan teljesítő kutatók követendő mintaként való kiemelése. Általánosságban szólva, a kari rendszerben egyelőre kevés lehetőség van a jutalmazásra, ami pedig fontos lehet a kollégák önbecsülésének és megelégedettségének a javításában. Ebben a tekintetben előttünk jár a HÖK, amely nemrég bejelentette az Év Oktatója és az Év Mentora díj megalapítását. Tapasztalom, hogy a Karon számos informális együttműködés, „láthatatlan” szerveződés működik. Olyan műhelyek, projektek, teamek, amelyekről viszonylag keveset tudunk. Ezek az együttműködések gyarapíthatják meglevő kutatóközpontjainkat, szerencsés esetben rámutatnak a kutatóközpontok együttműködéseinek lehetőségeire. Ugyanilyen módon gyarapíthatja a Kar tudományos eredményeit, ha több információt szerzünk egymás doktori iskoláinak működéséről, az ott folyó munkáról. Ebbe a törekvésbe illeszkedik olyan karon
belüli találkozók szervezése, amelyek során ezek a műhelyek bemutatkoznak. Ennek nagyszerű alkalma lehet a tavaszi Pécsi Bölcsész Műhely, hallgatóink ígéretes kezdeményezése. A korábbi kari kutatástámogatás eltűnt, ma ennek költségeit vagy saját zsebből, vagy a változó mértékben és nehezen kiszámíthatóan rendelkezésre álló pályázati forrásokból biztosítják a kollégák. Ebben a szorult helyzetben egyrészt érdemes újragondolni, hogy ha a költségvetés lehetővé teszi, akár kisebb mértékben, újra bevezessük a konferencia-részvételi támogatást, és lehetőség szerint többet áldozzunk a tudományos előmenetelre. Ez egyesek számára a mai helyzetben pénzkidobás, szerintem azonban hosszú távon motorja lehet a fejlődésnek. Emellett keresnünk kell azokat az együttműködési lehetőségeket, amelyeket egyénenként számosan művelünk: a közös vállalkozásokat az akadémiai kutatóintézetekkel és a társegyetemekkel. Helyzetünk ezen a téren is jelentősen változott: míg korábban a más egyetemekről és az MTA-ról érkezett kollégák jelentették ezt a kapcsolatot, most mellettük érdemes számon tartanunk azokat a kollégákat, akik nálunk végeztek vagy tanítanak, s azután vagy emellett dolgoznak más egyetemeken, illetve az Akadémián. Az utóbbi kapcsolatban jelentős szerepe van a Pécsi Akadémiai Bizottságnak is.
7.
Nemzetközi kapcsolatok Az Egyetem, a Kar, és ezen keresztül minden tanszék és intézet működése erőteljesen
függ a nemzetközi kapcsolatok rendszerétől és a nemzetközi beágyazottságtól. Ezt jelen pillanatban minden szereplő fontosnak tartja. A kormány az elkövetkező években több milliárd forinttal támogatja egyetemünk külügyi stratégiáját, beleértve az idegen nyelvű képzést, a vendégprofesszorok intézményét, és a nemzetközi ösztöndíjak rendszerét. A PTE rektora és kancellárja kiemelten támogatja az idegen nyelvű képzések beindítását és a külföldi hallgatók felvételét. Ez természetesen növeli a hallgatók számát és növeli a bevételt is. Ha pedig ezek gyarapodnak, több forrás maradhat a Karon és több pénzhez juthatnak az érintett oktatók is. Ehhez hozzá kell tennünk, hogy a hazai egyetemek közötti verseny – amelyről oly sok szó esik mostanában – egyik legfontosabb közege a nemzetközi kapcsolatok színtere. Előnybe kerülhetnek azok a képzések, amelyek külföldi hallgatókat tudnak toborozni és elő tudnak állítani egy olyan ütőképes oktatói gárdát, amelyik alkalmas az adott tudományág oktatására valamely világnyelven. Az ilyen képzések az elején nagy anyagi – és még több szellemi ráfordítást igényelnek, de vallom, hogy ez bőségesen megtérül a Kar és az intézetek számára.
A nemzetközi kapcsolatok hálózata persze nem csupán az oktatásban fontos. Nélkülözhetetlen a magas színvonalú tudomány művelésében is. Aligha kell részletesen fejtegetni, hogy egy modern egyetem – különösen kutatóegyetem, nem is beszélve most egy nemzetközileg is jegyzett egyetemről, amivé válni szeretnénk – nem működhet anélkül, hogy vendégprofesszorokat fogad, külföldi tanulmányútra küldi oktatóit és hallgatóit, segíti a más országok kutatóival való közös munkát. Egy kar nemzetközi értékét többek között – de lehet, hogy elsőként - az országhatáron túl is elismert kutatóinak a száma adja. Az erre fordított idő, pénz, energia többszörösen megtérül. Mindent elkövetek, hogy a Külügyi Igazgatóság és más ezzel foglalkozó intézmények segítségével előmozdítsam ezt az ügyet, még akkor is, ha jelen pillanatban nem tudjuk, hogy mekkora erőforrások állnak rendelkezésre e téren. A nemzetközi kapcsolatok építésének fontos eszközei a pályázatok. Ezen a téren komoly lemaradásaink vannak más egyetemekhez viszonyítva. Kevés pályázati pénz áramlik a Karra, viszonylag kevés ösztöndíjasunk megy külföldi tanulmányútra, és viszonylag ritkán szervezünk nemzetközi konferenciákat. Ezen változtatni kell. A BTK oktatói gyakran felemlegetik, hogy a pályázatokkal kapcsolatos információkhoz való hozzájutásban és a pályázatok elkészítésében több segítséget várnak el az egyetemi és kari pályázati irodáktól és a nemzetközi kapcsolatok ügyvivőitől. A legnagyobb változást e téren attól várom, hogy terveim között van Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának megalakítása, amelynek feladata lesz az idegen nyelvű képzés szervezése, a nemzetközi ösztöndíjak és pályázatok közvetítése, és a különböző oktató- és hallgatói mobilitások koordinálása.
8.
Személyi ügyek Egyik alapelvem a humán erőforrás megbecsülése, szerepének növelése, működési
körének szélesítése és mélyítése. Itt nem csupán a bérkeretről van szó (amelynek a feltételei meglehetősen szűkre szabottak), hanem számos más területről, ahol a dékáni vezetésnek befolyása lehet. Érinti például a tudományos munka erkölcsi és esetleges anyagi honorálását, amelyről más vonatkozásban már szóltam. Az alkotói szabadság ugyan nem szerepel a Felsőoktatási Törvényben, de a megtartott órák átcsoportosításával lehetséges az, hogy időről időre, egymást váltva és segítve legalább fél év intenzív kutatási időt biztosítsunk a kollégáknak. Érinti annak a megfontolását, hogyan lehetne újra kari pályázatokat hirdetni, és folytathatnánk a sort. E téren nagy munka vár az új dékáni vezetésre. A reformok kivitelezéséhez mindenkire szükség van. Ahogy korábban írtam, a jelenlegi oktatói állomány fenntartása és esetleges bővítése elsősorban annak a függvénye, hogy a Kar ki tudja-e „termelni” ennek anyagi fedezetét. Pontosan ezért hangsúlyozom minduntalan a
hallgatói létszám és a bevétel növelését, mert csak magunkban bízhatunk: abban, hogy megtaláljuk a kitörési pontokat, elsősorban a rentábilis és jövedelmező képzési formákat. Számos tanszéken panaszolják, hogy rendkívül rossz az oktató/hallgató arány. Ezzel teljesen egyetértek. Sok oktató messze a kötelező óraszám fölött tart kurzusokat, és nem kap érte többletjuttatást. Sok helyen az eltávozott (pl. nyugdíjba vonult) oktató státuszát elvették, azt nem lehetett betölteni új oktatóval. Szinte minden tanszéken vannak betöltetlen kurzusok, azaz olyanok, amelyek ellátására a tanszéki oktatók egyike sem vállalkozik. Vagy azért, mert nem ez a szakterülete, vagy azért, mert már így is túl sok órája van. Ezen a ponton lépnek be az óraadók, akikre nagy szükség van, vagy az előbb említett létszámleépítés miatt, vagy azért, mert új – egyébként – nyereséges képzések nyíltak, amelyek az adott területen speciális jártasságokkal rendelkező szakembereket igényelnek. Mármost a jelenlegi dékáni vezetés egyik legkövetkezetesebb – egyúttal egyik legkárosabb – politikája az óradíjak következetes csökkentése vagy felszámolása. Évről évre ezeknek a lefaragásából vagy átcsoportosításából remélnek forráshoz jutni. Ezt a folyamatot megítélésem szerint azonnal meg kell állítani. A külső oktatók nem fognak munkát vállalni egy bizonyos összeg alatt és a csökkentés a képzés színvonalának – vagy akár fenntarthatóságának - a rovására mehet. A kari oktatók pedig jogosan várják el, hogy a kötelező órák teljesítése után vállalt munkájukért ellenszolgáltatást kapjanak. Összegezve: ha egy képzés bevételt hoz, annak valamilyen módon meg kell jelennie az oktatók oldalán is. De az óraadói díj csökkenése nem csak pénzelvonást jelent, hanem a külső kapcsolatok meglazulását, esetleg ellehetetlenülését is. Neves szakemberek több intézetünkben is visszamondták az oktatást, és „külsős” intézmények szándékoznak felbontani a velünk kötött szerződéseiket. Ez óriási károkat okozhat, hiszen jelentősen romolhat az oktatás színvonala, visszaszorulhat a hallgatói mobilitás, és csökkenhet az innovációs kedv. Elsősorban a vidéki egyetem az, amely nem létezhet külső kapcsolatok nélkül. Éppen ezért ezeket a kapcsolatokat – az óraadói igényekkel együtt - újra kell értelmezni, és minden eszközzel erősíteni kell.
9.
Hallgatók A Hallgatói Önkormányzattal folytatott megbeszélések ismét meggyőztek arról,
mennyi lehetőséget tartogat hallgató kollégáink szorgalma és leleménye. A BTK HÖK és DJKB amellett, hogy hatékonyan intézi a hallgatók mindennapi ügyeit és képviseli érdekeiket, számos más területen segítik a Kart. Részt vesznek a TDK, a szakkollégiumok támogatásában, az orientációs napok szervezésében, a tavaszi bölcsész napok szervezésében.
Legújabban pedig nagylelkűen felajánlották az oktatói munka jutalmazásának finanszírozását. Olyan munkacsoportokat alakítottak ki, amelyek az oktatók véleményezése, a külkapcsolatok, a beiskolázás és a marketing terén sok esetben követésre méltók, együttműködésre ösztönzők. Ezek a munkacsoportok az eddiginél nagyobb szerepet tudnának vállalni a Kar különböző bizottságaiban. Diákvezető kollégáinkkal folytatott megbeszéléseink során azt tapasztaltam, hogy a hallgatók igényei (például az óraütközések kezelése) találhatnának még nyitottabb fülekre a Kar vezetésében. Támogatom ezzel kapcsolatban azt az igényt, hogy a HÖK képviselői rendszeresen szót kapjanak az összoktatói értekezleten. Mindezen feladatok megoldása rendszeres megbeszéléseket igényel a jövőben is. A hallgatók – legalábbis egy részük - szívesen vesznek részt olyan kezdeményezések támogatásában, mint konferenciák szervezése és tudománynépszerűsítő programok rendezése. Fontos a Kar élete szempontjából az általuk szervezett kulturális programok sokszínű palettája: szakestek, előadások, filmvetítések. Amellett, hogy - meggyőződésem szerint - ez a bölcsész lét velejárója, fontos küldetést is betölt abban, hogy mások figyelmét az egyetemre és a karra irányítja.
10. Adminisztráció Az elmúlt két ciklus egyik legfontosabb eredménye a Kari Hivatal megerősítése. A BTK túlnyomórészt kiváló központi és tanszéki-intézeti adminisztrátorokkal dolgozik. A következő ciklust megválasztásom esetén ezzel a Kari Hivatallal együtt tervezem végigdolgozni. A hivatali munkatársak ötletét felhasználva egy téren érdemes változtatni: meg kell növelni a Tanulmányi Osztályon a külföldi hallgatókkal foglalkozó munkatársak szerepét. Oktatásunk online ügyintézése új, eddigi tapasztalataink szerint nehezebben kezelhető program, a Neptun keretei közé került, amit a Kar jelenlegi vezetése talán túl könnyedén fogadott el. Megválasztásom esetén lehetőségeim között mindent megteszek azért, hogy legalább a Neptun mellett működő CooSpace használata biztosítva legyen.
11. Létesítmények Az előző dékáni ciklusban új rész-campusszal gazdagodott a Kar a Zsolnay Negyedben. A tervek megvalósításának terhe javarészt a jelenlegi kari vezetés, a gyakorlatban főleg kari igazgatónk vállára nehezedett. Az új campus egyrészt új lehetőségeket adott két fontos képzésünk számára, ám egyúttal térben eltávolította ezeket a képzéseket a Kartól. A képzések kiválóságától függetlenül emellett bekövetkezett a kommunikáció- és médiatudományi képzések szerepének csökkentése a felsőoktatásban. Olyan pályázatokkal,
szakindításokkal tudunk segíteni egymásnak ebben a helyzetben, amelyek egyszerre hoznak a Kar és a képzések konyhájára, valamint közelebb hozzák a két campust egymáshoz. Az elmúlt két ciklusban elsősorban dékánunk törekvései, illetve ismét kari igazgatónk áldozatos munkája révén megújult a D épület déli oldala: bővült az oktatási tér, és olyan tanulmányi osztályunk van, amely méltó körülmények közt látja el feladatát. A következő ciklusban elkerülhetetlen feladat elsősorban a leginkább elhanyagolt Rókus utcai épület felújítása, másodsorban a B és az A épület karbantartása. Újabb campus, újabb létesítmény létrehozása nem látszik indokoltnak, bármilyen kedvező pályázati esély kínálkozik is arra.
12. Dékánhelyettesek Pályázatom csapatmunka eredménye, amelyben több kolléga vett részt. Közülük két munkatársra, mint dékánhelyettesekre is számítok az elkövetkező időszakban, Bognárné dr. Erdős Mártára és dr. Jankovits Lászlóra. Mindketten habilitált docensek, egységvezetők, kari és egyetemi bizottsági tapasztalatokkal, amely egyikük esetében szenátusi, kari tanácsi és dékánhelyettesi tapasztalatokkal társul.
Zárszó Reformokat ígérek, ám senkiben sem akarok teljesíthetetlen elvárásokat táplálni. Azt vállalom, hogy mozgásba hozom a Bölcsészkar mindazon elemeit, amelyek alkalmasak erre. A dékáni vezetés azonban senki helyett sem tudja megoldani a feladatokat. Nélkülözhetetlen a helyi aktivitás, a helyi kezdeményezés. Az új dékáni vezetésnek arra lesz szüksége, hogy az oktatók és vezetőik folyamatosan javaslatokkal keressék őket – pályázatokkal, képzésekkel, kutatási projektekkel kapcsolatban -, amelyek egy része egészen biztosan megvalósítható. Ehhez a magam részéről minden segítséget meg kívánok adni. Hiszek az oktatók még megmaradt elkötelezettségében és aktivitásában, és hiszek abban, hogy együttesen jobb, ígéretesebb pályára állítjuk a Bölcsészettudományi Kart.
