A TOLNA MEGYEI VADÁSZTÁRSASÁGOK GAZDASÁGI ELEMZÉSE
KÉSZÍTETTE:
RADÁNY PÉTER
KAPOSVÁRI EGYETEM 2008
A TOLNA MEGYEI VADÁSZTÁRSASÁGOK GAZDASÁGI ELEMZÉSE Radány Péter III. évfolyam, gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki szak Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Kar, Kaposvár Pénzügy- és Közgazdaságtan Tanszék Konzulens: Geszti Szilárd egyetemi adjunktus Gál Veronika Alexandra Ph.D hallgató
Összefoglalás Az Európai Unióhoz történő csatlakozás során a termelés gazdasági, társadalmi feltételrendszere jelentős átalakulást mutat. A magyar mezőgazdaságnak, ezen belül a vadgazdálkodásnak a külső környezete megváltozott. A termeléshez nélkülözhetetlen erőforrások szűkösen állnak a gazdálkodók rendelkezésére, ezért használatukért, birtoklásukért jelenleg is kiélezett verseny folyik. A környezet (externáliák, internáliák) változásához történő gyors alkalmazkodás csak abban az esetben lehetséges, ha a gazdálkodók ismerik saját gazdaságuk helyzetét, versenytársaikat, és a kialakuló új gazdasági feltételrendszert. Az externáliák és internáliák ráfordításként, költségként jelennek meg a gazdálkodásban, számszerűsítésük nélkül nem lehet termelői oldalról termelési stratégiát, üzleti tervet létrehozni, és nem lehet a termelést fejleszteni, korszerűsíteni (Geszti et al. 2008). Elemzésemben a Tolna megyei vadásztársaságok költségeinek és bevételeinek gazdasági statisztikai vizsgálatára, ok-okozati összefüggéseinek feltárására került sor 2006-2007-es vadászévet véve alapul. Választásom azért erre az esztendőre esett, mert ez a második teljes vadászév Európai Unióhoz való csatlakozásunk után, és erre az időszakra valószínűleg jobban alkalmazkodott Magyarország vadgazdálkodása a megváltozott feltételrendszerhez.
Irodalmi áttekintés A világ élelmiszertermelésének alapja a mezőgazdaság. A mezőgazdaságra épülnek az ipari ágazatok, amelyek élelmiszert állítanak elő, vagy épp elosztják azt, és/vagy ellenőrzik. Ebben a láncolatban a meghatározó mégis az, hogy a mezőgazdaság milyen hatékonysággal hasznosítja erőforrásait és a hozzá kapcsolódó tevékenységeket (Magda, 2002). A mezőgazdaság termelőerői közül a termőföldnek – mint mennyiségileg abszolut korlátozott erőforrásnak – meghatározó jelentősége van a mezőgazdasági termelésben. Magyarországon a termőfölddel való megfontolt gazdálkodás különösen fontos, mert a népsűrűség (109 fő/km2) (Czuppon et al., 2004) a világátlagnak ötszöröse, az európainak pedig kétszerese. Viszonylag kis területen kell megtermelni a hazai lakosság szükségletét kielégítő termékeket úgy, hogy közben az egyre bővülő mezőgazdaságon kívüli termelő- és nem termelő tevékenységek számára is megfelelő nagyságú terület maradjon (Szücs, 1986). A termőföld védelme és a rajta folytatott hatékony gazdálkodás alapvető nemzetgazdasági érdek (Sarudi, 2003). A folyamatos fenntartható gazdálkodás érdekeit szem előtt tartva, az értékének megőrzése csak a környezet maximális védelme esetén valósulhat meg (Molnár, 1998).
A mezőgazdaság, élelmiszertermelés, természetvédelem, környezetvédelem között számos konfliktus volt az elmúlt időszakban és valószínűleg a következő periódus sem lesz problémamentes (Geszti et al 2008.). A konfliktusok elsősorban az eltérő emberi érdekekből (pl. anyagi) a természet kizsákmányolásából, tönkretételéből, és a természet eredeti állapotban történő fenntartásából fakadnak. A vadvilág és az emberek közötti negatív kapcsolatokról számos jelentés készült szerte a világon (Spiecker 1969). A jelentősebb problémák a szakirodalom szerint: a vadállományról domesztikált állatokra terjedő betegségek, a ragadozók támadásai (Oli et al. 1994, Packer and Birks 1999), és a vadállomány erdőkben, növényi kultúrákban okozott kártételei voltak (Reimoser and Gossow 1996, Reimoser and Reimoser 1997). Sajnálatos módon az egyik legnagyobb közös probléma az emlősök (az egértől az elefántig) által okozott kár a mezőgazdasági termelésben, amely széleskörűen mindenkit érint (Singleton and Petch 1994, Naughton-Treves 1998). A gond eredete az, hogy a vadak élőhelye és a mezőgazdaság, erdőgazdaság által hasznosított terület szinte megegyezik. A vadállomány azt a táplálékot részesíti előnyben, amelyik számára táplálkozástani szempontból optimális. Ebből következően kárt tesz a kultúrnövények vegetációjában, ami hozam és bevétel kiesést okoz a mezőgazdaságban, erdőgazdálkodásban (Geszti et al. 2008). A vadállomány kártétele a növénytermesztés mellett gazdasági szempontból érinti a vadgazdálkodást is, mivel törvény a vad által okozott kár megtérítésére a vadászatra jogosultat kötelezi (Magyarországon). A kár jelentős költséget jelent a vadgazdálkodást végző gazdasági egységek számára és sok esetben szinte a legnagyobb hatással van a pénzügyi eredményükre. A kiadások mellett azonban bevételei is vannak a vadgazdálkodásnak, amelyek kompenzálhatják a kiadásokat. Ezt a tényt alapul véve szükség van a vadgazdálkodás folyamatos ökonómia (költség, bevétel) értékelésére, mert a gazdálkodás fejlesztésének szükséges és elégséges feltétele (Geszti et al.2008). Európában gazdasági szempontból legfontosabb nagyvadfajok a különböző szarvasfélék és a vaddisznó (Sus Crofa). Ökonómiai szerepükkel számos hazai és nemzetközi kutatás foglalkozott. Az Egyesült Királyságban szarvasfélék és a vaddisznó gazdasági jelentőségét vizsgálták (Wilson 2003, Wilson 2005), Svájcban, Luxemburgban főleg a vaddisznó kártétele állt a gazdasági jellegű kutatások középpontjában (Geisser-Reyer 2004, Schley 2000). Magyarországon az ökonómiai kutatások elsősorban a gímszarvasra (Cervus Elaphus Hippelaphus) és a vaddisznóra (Sus Crofa) irányultak. Ennek oka az, hogy Magyarországon őshonos világhírű trófeákat produkáló szarvasállomány található (Mátrai-Szemethy 2000), a kárpát-medencei fauna elemeiként ökológiai értékük is jelentős. Testméretüket tekintve fokozott hatással lehetnek természetes élőhelyeikre és előfordulásuk adott területen esetenként természetvédelmi, mezőgazdasági, és erdőgazdasági érdekeket is sérthetnek (Tóth-Szemethy ). Magyarországon ebből következően jelentős kutatás folyik a gímszarvas- vaddisznó populáció nagyságának minőségi összetételével (Kőhalmy 2002, Godó-Bognár 2002, Fatalin 1988, Csányi 2005, Sugár 2003) élőhelyi, táplálkozási szokásaival (Szemethy et al. 2003) és mindezek gazdasági (bevétel, kiadás, jövedelem) összefüggéseivel (Szemethy-Bleier 2004, Bleier et al. 2006) kapcsolatban. A vadgazdálkodás ökonómiai értékelése meglehetősen összetett feladat. A probléma a vadállomány létszámának meghatározásából (pl. váltóvadas terület), a vadak időszakonkénti élőhely-váltásából és a gazdasági adatok gyűjtésének és elemzésének sokrétűségéből adódik. Tovább nehezíti a feladatot, hogy gazdasági adatok polifaktoriálisak, ebből következően a ceteris palibus (egy tényező változik a többi változatlan) vizsgálat során az eredmények nem minden esetben tükrözik a valódi összefüggéseket (Geszti et al.2008).. Ennek ellenére mindenképpen vizsgálni kell a biológia, ökológia, mezőgazdaság és vadgazdálkodás összefüggéseit, mert ökonómiai elemzés nélkül a felsorolt területek között lévő ellentétek miatt
az amúgy is ingatag egyensúly (ha van egyáltalán) felbomlik és a vesztes nyilvánvalóan Magyarország vadállománya lesz.
Tolna megye leírása Tolna megye Magyarországon a Dél-Dunántúli régióban a Balatontól (tó) délre, délkeletre található. Domborzatát nagy részben dombság (legmagasabb pont 593 m; Dobogó) típus jellemzi, de a Duna ártere folyami hordalékkal feltöltött síkság. Színes faunájú, a galéria erdőkre jellemző élővilág található itt (Gemenci erdő). A löszhordalékon kiváló termőképességű földek alakultak ki. A dombos vidéken szántók, erdők, kisebb részben szőlők terülnek el. A térség legelterjedtebb erdői lombhullatóak, zömmel tölgyesek. Vízrajzilag kedvező fekvésű, főbb folyói Duna, Sió és a Kapos, emellett számos egyéb kisebb vízhozamú patak csörgedezik a dombok völgyében (pl. Koppány). A megye földterülete 350.000 hektár (ha), amelyből 250.000 ha szántó, a fennmaradó rész erdő, kert, gyümölcsös, szőlő, gyep, nádas, és halastó területe adja (KSH., 2003). A vadállománynak kedvezhet, hogy a megye népsűrűsége az országos átlag alatt van (64,3 fő/km2). A Magyarországon élő 85 emlősfaj közül 68 él, vagy élt Tolnában (Lanszky-Purger 2001). Vadgazdálkodási szempontból a megye egészére nézve a nagyvad játssza a gazdaságilag meghatározott szerepet, de a megye egyes területei kimondottan apróvadas jellegűek. Fontosabb nagyvadfajok a gímszarvas (Cervus elaphus hippelaphus), a dám (Dama d. dama), az őz (Capreolus c. capreolus) és a vaddisznó (Sus crofa). 1. ábra
Tolna megye domborzati térképe (Forrás: www.itour.hu)
A vadgazdálkodás és a vadászati jog Magyarországon Magyarországon a vad az állam tulajdona, a vadászati jog a földtulajdonhoz kötött. A földtulajdonosok vagy saját maguk hasznosítják vadászati jogukat (vadásznak, vadgazdálkodást folytatnak), vagy földterületüket (vadgazdálkodási szempontból) haszonbérletbe adják profitorientált vállalkozásoknak (pl. Kft., RT) és nonprofit szervezeteknek (pl. vadásztársaságoknak)(Geszti et al. 2008). A vadgazdálkodást az állam törvények segítségével szabályozza, irányítja (pl. kilövési tervek, vadászható fajok). A vadgazdálkodást végzőknek azonban önállóan, különösebb állami segítség nélkül kell a gazdálkodás során felmerülő költséget (munkabér, vadkár) fedezniük. A költségek fedezetére különböző (pénzügyi) módszerek, eszközök állnak a vadásztársaságok, RT- k részére. Ilyen bevételi eszközök pl. bérvadásztatás, tagdíj, amelyek aránya társaságonként különbözik.
A vizsgált üzemek Az elemzésben részvett vadgazdálkodási szervezetek számát az 1. táblázat mutatja be. 1. táblázat A vizsgált üzemek száma (db) és aránya (%)
Vizsgált év 2006-2007
Vadásztársaságok, Földtulajdonosok közössége 48
Százalékos arányuk az összes vadásztársaság viszonylatában (%) 90,5
(Forrás: FVM, Szekszárd (2008), Saját gyűjtés)
Tolna megyében zömmel non- profit jelleggel (földtulajdonon alapuló vadásztársaságok), kisebb részben pedig profitorientáltan (Gyulaj Zrt. vadászterületei, illetve Gemenc Zrt.) működő gazdasági egységek folytatnak vadgazdálkodást. A profitorientált, illetve non-profit szervezeteknek eltérő szabályoknak kell megfelelniük, különböző nyilvántartásokat kell vezetniük és a számviteli törvény is mást ír elő a két gazdasági forma számára. A gazdasági elemzés csak akkor jöhet létre, ha az adatgyűjtés, feldolgozás, értékelés ugyanolyan módszerrel történik (Szakály et al., 1994). Az eltérő gazdasági cél (profitorientált, nonprofit) következtében és a vadásztársaságok, földtulajdonosi közösségek számának túlsúlya miatt vizsgálatunk célja a Tolna megyében működő non profit gazdasági egységek ökonómiai elemzése, és az eredmények összefüggéseinek feltérképezése volt.
Adatgyűjtés, adatelemzés Az adatok gyűjtése 2008 februárjában történt meg. Ekkor már a gazdálkodók kezében vannak az előző év „letisztult” adatai (tracking kutatás) (Veres, 2000), mivel Magyarországon a vadgazdálkodási év március 1-től február 28-ig tart. Az adatgyűjtés a vadásztársaságok által kitöltött „vadgazdálkodási jelentésre” támaszkodott. Ennek oka, hogy a vadásztársaságoknak minden gazdasági év végén „vadgazdálkodási jelentést” kell készíteni a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) részére, és a vadásztársaságok az elemzéshez szükséges gazdasági adatokkal csak az FVM által megadott formában rendelkeztek (csoportosítás, forma, mértékegység). A gazdálkodó egységek ezt követően azonosítókódot kaptak (adatvédelem) és az elemzésben már csak kódolva vettek részt (Geszti et al., 2008). Az adatok a Microsoft Excel
program segítségével kerültek feldolgozásra, majd a kapott eredményeket és az alapadatokat összegeztük. Az elemzés során a vadásztársaságok adataiból határoztam meg az adott mutatókat, majd ezekből súlyozott átlag számítására került sor. Ezt követően a vizsgált mutatókból számított súlyozott átlagokat határoztam meg. Az elemzésben különböző nagyságú vadásztársaságok vettek részt. Az eltéréseket páronkénti T-próbával, és szignifikancia vizsgálattal igazoltuk. Az kutatás középpontjában a vadgazdálkodás bevételei, kiadásai álltak, amely során elemeztük az egyes költség- és bevétel tényezők arányát az összköltségen belül, és a jövedelmi viszonyokat.
Eredmények, értékelésük A vadásztársaságok gazdasági eredményeit jelentősen befolyásolja az egy gazdasági év (vadászati év: március 1. – február 28.) alatt elért bevételek összessége. A bevételek (2. táblázat) a vizsgált évek viszonylatában fajlagosan (egy vadásztársaságra viszonyítva) 1000 Euróban vannak meghatározva. A Forintról Euróra történő átváltást 253 Ft-os középárfolyamon számoltam. A bevételi források nagyobb része árbevétel, amelyek hazai, külföldi bérlelövésből, élő és lőtt vad illetve egyéb érékesítéséből, szolgáltatás nyújtásából tevődik össze. A bevételek kisebb része pályázatokból, támogatásokból, tagdíjból származik (2. táblázat). 2. táblázat A vadásztársaságok bevételei és a bevételek szerkezete (2006-2007) 2006-2007 Vadásztársaságok bevételei
1000 Euró
%
Bérlelövés
9,83
40,60
Szolgáltatás Élő vad érétkesítés Lőtt vad értékesítés Egyéb bevétel Pályázati bevétel, támogatás Bevételek összesen
0,40 0,86 6,63 5,39 1,10 24,21
1,65 3,55 27,38 22,26 4,54 100,00
(Forrás: FVM Szekszárd, Saját adatgyűjtés, (2008))
A vizsgált időtartam (2006-2007) alatt a legnagyobb bevételi forrás (értékben, arányban) a bérlelövésből származik, és jelentős hatással van az összbevételre (p<0,05). A lőtt vad értékesítésből származó bevételek (vadhús kg x egységár) a vadgazdák második legfontosabb bevételi forrása. A lőtt vad értékesítés és a bérvadásztatás bevétele között nincs szignifikáns kapcsolat, ezért az ok-okozati összefüggések feltárása érdekében a vadásztársaságok vezetőivel mélyinterjú (kvalitatív kutatási módszer) készítésére került sor. Bérvadásztatáskor a siker érdekében vadászterületek jelentős része le van zárva, ilyenkor a vadásztársaság tagjai nem vadászhatnak a lezárt területeken. Ilyen esetben kizárólag a bérvadászok (kísérettel) vadásznak a területen nagy trófeaértékű vadak elejtése érdekében (pl. gímszarvas bika, vadkan, őzbak stb.) és csak azt ejtik el, amiért fizetnek. Ebben az esetben a
vadelejtések száma jelentősen csökken, így a lőtt vad értékesítés is. A másik oka a fordított arányosságnak az, hogy ha az előre leszerződött bérvadásztatásból befolyt a tervezett bevétel, akkor a vadásztársaságok nincsenek rászorulva a vadállomány további (nem előre leszerződött, ad hoc) bérvadászat útján történő értékesítésére. Abban az esetben, ha a bérvadásztatásból származó bevétel elmarad a tervezettől, akkor a hiányzó bevételt a vadásztársaság lőtt vad értékesítésből próbálja pótolni. A 2. táblázatban látható, hogy a vizsgált időszakban az „egyéb bevételek” értékben és arányban is jelentősen befolyásolják az összbevételt (p<0,05). Az egyéb bevétel (tagdíj, vagyonértékesítés, Áfa visszaigénylés, betéti kamat) a bevételi források majd negyedét teszik ki. Az interjú alatt kiderült, hogy az egyéb bevételi oldal évről évre változhat a bérlelövésből származó bevételek függvényében. Ha többletköltségek jelentkeznek, vagy nem úgy sikerül a bérvadásztatás, ahogy a vadásztársaság eltervezte, akkor az egyéb bevételek értékét növelik meg (pl. tagdíjemelés) (Geszti et al., 2008). Az átlagok közötti eltérés statisztikailag igazolt (p<0,05). Az egyéb bevétel és az összbevétel kapcsolatából arra lehetne következtetni, hogy minél nagyobb az összbevétel akkor annál nagyobb az egyéb bevétel nagysága is, azonban az elemzés ezt a feltevést nem támasztja alá. Az egyéb bevételnek a vadásztársaságok gazdálkodásában kiegyenlítő, puffer jellege van (Geszti et al., 2008). A vadgazdálkodásból eredő bevételeket (pl. bérvadásztatás, lőtt vad értékesítés) a gazdasági környezeten kívül számos olyan paraméter (externália) is befolyásol (pl. időjárás, szaporulat, vadlétszám), amelyet a vadásztársaságok csak kismértékben, vagy egyáltalán nem tudnak befolyásolni. Ezek a tényezők kihatnak a bevételek nagyságára és jelentős ingadozásokhoz vezetnek a gazdálkodásban. A bevételek csökkenésének következtében a felmerülő állandó és változó költségek fedezete egyes esetben nem áll a vadásztársaságok rendelkezésére, ezért más úgynevezett „egyéb bevételekből” kell a hiányt pótolni. A vadásztársaságok önálló gazdálkodási egységek tehát saját maguk döntenek arról, hogy milyen forrást használnak a költségek kiegyenlítésére (Geszti et al., 2008). A vizsgált évben az egyéb bevétel legnagyobb része tagdíjból származott (~75%), így a vadásztársaságok tagjai saját maguk finanszírozták a felmerülő költségek bizonyos részét. A pályázatokból, támogatásokból származó bevétel is befolyásolja a vadásztársaságok gazdasági helyzetét. A támogatások nem alanyi jogon járnak, hanem pályázat útján nyerhetők, így nem minden vadásztársaság részesült támogatásban. Tolna megyében átlagosan vadásztársaságok 35%-nak sikerült pályázat útján bevételhez jutni. Összegezve, a bevételek elemzése megmutatta a vizsgált időszakban melyik bevételi tényezők voltak a legjelentősebbek, milyen kapcsolatban vannak az összbevétellel, esetlegesen milyen források igénybevételével lehetne növelni a vadásztársaságok bevételi oldalát. Az ok-okozati kapcsolatok feltárása érdekében mindenképpen szükség van költségelemzésre, mert a bevételek változása mögött sok esetben költség eredetű összefüggés található. A vadásztársaságok gazdasági eredményeit jelentősen befolyásolja a bevételek mellett az egy gazdasági év (vadászati év: március 1. – február 30.) alatt elért költségek összessége. A költségek (3. táblázat) a vizsgált évek viszonylatában fajlagosan (egy vadásztársaságra viszonyítva) 1000 euróban vannak meghatározva (3. táblázat). A vadgazdálkodás második (a munkabérektől alig lemaradva) legjelentősebb költségösszetevője mind értékében, mind arányában a vadgazdálkodás költsége volt a 20062007-es vadászidényben. A vadgazdálkodás költsége főleg a vadföldművelésből, vadetetésből (szóró, nyalósó) tevődik össze. A vizsgált időszakban 29,31%-ot tett ki a vadgazdálkodás költsége.
3. táblázat A vadásztársaságok költségszerkezete (2006-2007) Vadásztársaságok költsége Munkabér + járulékok Vadgazdálkodási költség Vadkár (mezei) Vadkár (erdei) Egyéb költség Költségek összesen (Forrás: FVM Szekszárd, Saját adatgyűjtés, (2008))
2006-2007 1000 Euró 7,60 7,33 3,08 0,56 6,5 25,07
% 30,31 29,23 12,28 2,23 25,92 100,00
A vadásztársaságok a bérlelövés árait a nemzetközi verseny (pl. Afrikával) miatt nem tudták növelni, így az ÁFA emelkedése miatt a bevételeik csökkentek. A bevétel csökkenés miatt költségcsökkentést kellett végrehajtaniuk, amely a vadgazdálkodás költségét érintette a legjelentősebben. A vadgazdálkodás nem elhanyagolható költsége a vadak által erdei és mezei kultúrákban okozott kártétel, amelyet a vadásztársaságoknak kell megtéríteni az erdőtulajdonosok (erdei vadkár) és szántóföldi növénytermesztők (mezei vadkár) számára. A vadkár bejelentése szubjektív, a megítélt vadkár nem minden esetben reális (Barna et al. 2007). A vadkár olyan tényező, amellyel a vadgazdálkodást végző szervezetnek nem áll módjában a költségvetés elkészítésekor pontos becsléssel számolni. Ez annak tudható be, hogy akár ugyanakkora területen bekövetkező károkozás a közgazdasági viszonyok függvényében jelentős eltéréseket mutat. Gondolok itt arra, hogy évről évre óriási mértékben képes ingadozni a megtermelt gabonafélék felvásárlási ára, tehát ugyanakkora mennyiségű gabonafélében bekövetkező károkozás pénzben kifejezve jelentős eltérést mutathat. Az ezzel való pontos számolás a költségvetés készítésekor nem, vagy csak nagyon nehezen megvalósítható. A vadkár az egyik legfontosabb externália a vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás, és a szántóföldi növénytermesztés számára, és egyben a legnagyobb konfliktus forrás a különféle a mezőgazdasági tevékenységet végző gazdálkodók esetében. Az összes gazdálkodó számára – a vadgazdálkodást kivéve - a vad a károkozása miatt a „szükséges rossz”, amelynek létszámát gyéríteni kell, mert kevesebb vad, kevesebb vadkárt okoz (Geszti et al 2008). Ebből következően óriás nyomás helyeződik a vadgazdálkodást szabályozó állami szervezetek irányában a kilövési tervek folyamatos növelése érdekében, amelyet az EU is támogat. A másik oldalról megközelítve a vadállomány a nemzetörökség része, nemzeti kincsünk (pl. világhírű Gemenci gímszarvas), létszámát, minőségét szabályozni kell, de csak bizonyos mértékig. A vadkár csökkentése mindenkinek célja, viszont ennek érdekében össze kell fogni az érintetteknek az ökológustól, a növénytermesztőig, mert egyoldalú törekvésekkel a problémamegoldás szinte lehetetlen. A vadkár az a legfontosabb költségtényező, amelyik a lehetőséget biztosít a vadgazdálkodás számára a költséghatékonyság növelésére és az összköltség csökkentésére, viszont a legnagyobb odafigyelést igényli a költségtényezők esetében. A gazdálkodás során felmerülnek olyan általános ráfordítások (egyéb költségek), amelyek nem sorolhatóak a vadgazdálkodási, a munkabér jellegű költségekhez és nem köthetőek a vadállomány által okozott kártételekhez sem. Az egyéb költség a vadásztársaságok összköltségét szignifikánsan befolyásolja, arányban (22-26 %) és értékben (6,5 ezer euró) is
jelentős nagyságot képvisel. Összetétele szinte minden vadásztársaság esetében eltérést mutat. Nagyságát mindenképpen csökkenteni kell csak minden vadásztársaság számára egyöntetű javaslat tétele a társaságok közt lévő nagymértékű differencia miatt szinte lehetetlen) (Geszti et al. 2008). Összegezve az elemzés megmutatta melyek a legjelentősebb költségtényezők Tolna megye vadgazdálkodásában, melyik milyen arányban vesz részt az összköltség kialakításában, hol van lehetőség a csökkentésre. Azonban felmerül a kérdés kell-e, lehet-e (pl. externáliák), vagy egyáltalán akarnak-e a vadásztársaságok költséget csökkenteni? A költségek és a bevételek együtt határozzák meg a vadásztársaságok gazdálkodásának színvonalát, ezért mindenképpen szükség van a két tényező együttes vizsgálatára is. Minden vállalkozásnak alapvető célja a nyereség elérése, a költségvetés pozitívvá tétele. A vadásztársaságok non-profit szervezetek, tehát nem elsőrendű céljuk a profit maximalizálása. A felmerült költségeket mindenképpen fedezniük kell a különféle bevételi forrásokból és államilag szabályozott (vad az állam tulajdona) vadgazdálkodási tevékenységet kell folytatniuk (Geszti et al., 2008). 2. ábra
A Tolna megyei vadásztársaságok gazdasági eredménye Költség
Bevétel
25
1000 Euró
23 25,07
24,21
21 19 17 15 2006/2007
A Tolna megyei vadásztársaságok gazdasági eredménye (2006-2007)
Az összbevételnek hosszú távon meg kell haladnia az összköltséget, mert a vadállomány minőségi összetételének, létszámának, élőhelyének fenntartása a megváltozott (mesterséges) ökológiai környezetben egyre növekvő ráfordítással jár. A kapott eredményt alátámasztja a Vadgazdálkodási Adattár Tolna megyére vonatkozó költség- és jövedelem elemzése is, annak ellenére, hogy vizsgálatukba a profitorientált (pl. Kft., Rt.) vállalkozások gazdasági adatait is belevonták. Az összköltség szignifikánsan (p<0,05) befolyásolta a bevételek nagyságát, mert szinte egyenesen arányosan változott a két mutató a vizsgált időszakban. A vadásztársaságok, mint gazdasági egységek önállóan döntenek, hogy a költségszint változást, milyen bevételi forrásból, hogyan egyenlítik ki. Abban az esetben, ha a tervezett bevételek realizálódtak (hazai, külföldi bérlelövés) növelték a vadgazdálkodás ráfordítását, ha nem csökkentették a vadgazdálkodási költséget és a hiányt egyéb bevételi forrásokból fedezték (pl. tagdíj, vaddisznóhajtás, tárgyieszköz értékesítés).
A vizsgált időszakban volt olyan társaság, amely pozitív eredménnyel zárta az évet, volt, amelyik negatívan. Ebből következően nem feltétlenül jelent problémát egy –egy év negatív eredménye, mert sok esetben nem látunk bele a vadgazdálkodást végzők „fejébe”. A vadgazdálkodásban lehet, hogy a ma befektetett tőke csak sok év elteltével fog megtérülni egy aranyérmes gímbika, őzbak, dámbika stb. személyében. A messzemenő konzekvenciák levonásához tehát további vizsgálatok szükségesek, mivel a vadgazdálkodást csak hosszabb idő függvényében lehet pontosan megítélni. Összegezve az elemzés megmutatta, hogy a Tolna megyei vadásztársaságok milyen gazdasági helyzetben vannak, melyek a legfontosabb (értékben, arányban) költség és bevételi tényezők, milyen hatással vannak az externáliák a gazdasági paraméterek kialakulására. A 2007. év megmutatta, hogy a nagymértékű kiadásnövekedést a Tolna megyei vadásztársaságok nem minden esetben tudták kompenzálni, de felmerül a kérdés, hogy egy következő nagy kiadásokkal járó gazdasági év milyen mértékben viseli meg Tolna megye vadgazdálkodását.
Irodalomjegyzék: 1. Barna R., Honfi V., Varga Gy., Major A. (2007): A vadkár szegélyhatás vizsgálata térinformatikai módszerrel a Sefag Zrt. területén. Acta Oeconomica Kaposvariensis. 1/2008, Kaposvár. 93-101. p. 2. Bleier N. (2004): A mezőgazdasági vadkár áttekintő értékelése Somogy megyében. Szakdolgozat, Gödöllő. 1-40. p. 3. Bleier N., Szemethy L., Katona K., (2006): Mezőgazdasági vadkár. Nimród, 7/2006. Budapest. 39-41. p. 4. Csányi S. (szerk.) (2005): Vadgazdálkodási adattár 1995-2005. Gödöllő. 5. Czuppon V., Kovács B. (2004): Barangolás Somogy megyében - statisztikai módszerek alkalmazása Somogy megye területi elemzésében. IX. Nemzetközi Agrárökonómiai Tudományos Napok, Gyöngyös, március 25-26. (CD kiadvány) 6. Fatalin Gy. (1988): Romlik a gímszarvasállomány minősége. Nimród, 1/1988. Budapest. 12-14. p. 7. Godó N., Bognár G. (2002): Szarvasállományunk története. Nimród, 9/2002. Budapest. 4-8. p. 8. Geisser, H., Reyer, H. U. (2004): Efficacy hunting, feeding and fancing to reduce crop Damage by wild boars. Journal of Wildlife Management 68(4): 939-946. p. 9. Lanszky, J., Puger, J. J. (2001): Somogy megye emlős (Mammalia) faunája. 481-494. p. Cit in: Ábrahám, L. (szerk): Somogy megye Fauna katalógusa. Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága, Kaposvár. 10. KSH. (2004): Somogy megye statisztikai évkönyve 2003.
11. Kőhalmy T. (2002): Túlszaporodott-e a vaddisznó állományunk az ezredfordulóra? Nimród, 6/2002. Budapest. 4-7. p. 12. Geszti Sz.; Sebestyén J. (2007): A Somogy megyei vadásztársaságok bevétel és költségelemzése. Gazdálkodás, 51. évfolyam. 5. szám 42-47.p. 13. Magda S. (2002): A mezőgazdasági termelés erőforrásainak hatékony hasznosítása. Gazdálkodás, XLVI. évf. 4. sz. különkiadás, 24-31. p. 14. Mátrai K., Szemethy L. (2000): A gímszarvas szezonális táplálékának jellegzetességei Magyarország különböző élőhelyein. Vadbiológia, 2000. 7. évf. 1-9. p. 15. Szemethy L., Mátrai K., Orosz Sz., Pölöskei B., Szaka Gy. (2000): A Gímszarvas táplálékválasztása erdei és mezőgazdasági élőhelyen tavasszal. Vadbiológia, 2000. 7. évf. 10-18. p. 16. Molnár T. (1998): Vidékfejlesztési politikánk az EU csatlakozás tükrében. XL. Georgikon Napok. Keszthely, 2000. szeptember 24-25. p. 17. Naughton-Treves, L. (1998): Predicting patterns of crop damage by wildlife around Kibale National Park. Uganda. Conservation Biology 12: 156-168. p. 18. Oli, M. K., Taylor, I. R. and Rogers, M. E. (1994): Snow Leopard (Panthera unica) predation of livestock: an assessment of local perceptions in the Annapurna Conservation Area, Nepal. Biological Conservation 68: 63-68. p. 19. Geszti Sz.(2004): Árak Árrendszer. In: Kalmár S. (szerk.) Üzemgazdaságtan, Egyetemi jegyzet. Kaposvári Egyetem Állattudmányi Kar. 24-26.p. 20. Packer, J. J. and Birks, J. D. S. (1999): An Assessment of British farmers and Gamekeepers experiences attitudes and practices in relation to the European polecat (Mustella putorius). Mammal Review 29: 75-92. p. 21. Reimoser, F. and GossoW, H. (1996): Impact of ungulates on forest vegetation and it is dependence ont he silvicultural system. Forest Ecology and Managemnt 88: 107-119. p. 22. Reimoser, F. and Reimoser, S. (1997): Wildschaden und Wildnutzen – zur objektiven Beurteilung des Einflusses von Schalenwild auf die Waldvegetation. Zeitschrift für Jagdwissenschaft 43: 186-196. p. 23. Sarudi Cs (2003): Térség és Vidékfejlesztés, Agroinform Kiadó, Budapest 24. Schley, L. (2000): The Badger Meles meles and the Wild Boar Sus crofa: Distribution and Damage to Agricultural Crops in Luxemburg. D.Phil. Thesis University of Sussex 25. Singleton, G. R. and Petch, D. E. (1994): A review of the biology and management of rodent pests sin southeast Asia. Australian Centre for International Agricultural Research Technical Reports 30: 65. p.
26. Spiecker, D. (1969): Verlauf und Ausbreitung der Schweinepest (Pestis suum) in der Eifel in den Jahren 1963 und 1964. Zeitschrift für Jagdwissenschaft 15: 144-151. p. 27. Sugár L. (2003): A szarvasállomány csökkentéséről. Nimród 6/2003 Budapest. 4-6. p. 28. Szakály Z., Széles Gy., Szily B., Szakály S. (1994): Consumption frequency of milk products in Hungary. Znan. Prak. Poljopr. Technol. (Research and Practice in Agriculture and Food Technology) Osijek, Rujan 24 (1) 191-195. p. 29. Szemethy L., Bleier N., (2004): Tényleg csak létszám kérdése a vadkár? Nimród, 5/2004. Budapest. 21-24. p. 30. Szemethy L., Mátrai K., Katona K., Bíró Zsolt., Orosz Sz., (2004): A gímszarvas területhasználatának és táplálkozásának egyes kérdései. Vadgazda 3. évf. 7. szám. Budapest. 32-35. p. 31. Szücs I. (1986): A földhasználat makroökonómiai rendszere. Közgazdasági Szemle, XXXIII. évf. 12. szám. 1463-1474. p. 32. Tóth P., Szemethy L. (2000): A gímszarvas elterjedési területének változása Magyarországon. Vadbiológia, 2000. 7. évf. 19-26. p. 33. Veres Z. (2000): Marketingkutatás „Light”. Műszaki Könyvkiadó, Budapest 34. Wilson, C. J. (2003): Current and Future Deer Management Options. Report on behalf of Defra European Wildlife Division. 1-58. p. 35. Wilson, C. J. (2005): Feral wild Boar in England. Report on behalf of Defra European Wildlife Division. 1-47. p.
