A szembenállástól a kiegyezésig. A magyar–osztrák viszony a megbékélés útján (1959–1970) Gecsényi Lajos
A kiútkeresés
M
eddig élhet két, ezer történelmi szállal és személyes kapcsolattal összekötött szomszédos ország a 20. század közepén súlyos konfliktusok közepette Európában, aknamezővel lezárt határ mentén, a múlt örökségeként hurcolt rendezetlen problémákkal? Joggal kérdezhette volna ezt az 1950-es évek végén, a levert magyar forradalmat követő „kis jégkorszakban” a Nyugat felé tekintgető magyar polgár, akinek családi emlékei között az egykori császárváros erősödő fényei 1956 óta a „kijáratot” jelezték. Kétségtelen, hogy a sorait rendező új párt- és kormánygarnitúra nem egy tagja számára sem volt ez másként. Jószerével hihetetlennek tűnt, hogy évekkel a magyar forradalmat követően, miközben ha nagyon lassan is, de szaporodtak a megbékülés felé vezető apró jelek, változatlanok maradtak a megoldhatatlannak tűnő problémák. Annak okát, hogy ez így alakult, és a konfliktusenyhítési kísérletek 1957– 1958-ban rendre-sorra kudarcot vallottak, a problémák gyökerénél kell keresnünk.1 A Kádár-kormány nemzetközi elszigeteltségében; abban a megfelelési kényszerben, amely a Szovjetunió és a többi szatellitország Ausztria-politikájához kötötte a magyar külpolitikát; konkrétan pedig a forradalom iránt érzett rokonszenv miatt az osztrák kormányt vádoló, rágalmazó nyilatkozatokban, a közös államhatáron hevenyészve ismét lefektetett aknamezőben és a határon kialakult feszültségben, az állambiztonsági kérdésként kezelt menekültpolitikában. A szuverenitását éppen csak visszanyert Ausztria törvényben deklarálta semlegességét, de soha nem hagyott kétséget aziránt, hogy a nyugati világ részének tekinti magát. Erre épült társadalmi és politikai berendezkedése, ez határozta meg a közvélemény magatartását Magyarországgal szemben. Formálódó külpolitikájában ez jelentette a döntő elemet, miközben politikusai tudatában voltak annak, hogy alapvető érdekük a jó kapcsolatok megőrzése a moszkvai vezetéssel is. A szovjet politika irányítói számára 1956 végén még úgy tűnt, hogy a magyar forradalom kapcsán Ausztria ellen indított 2013. nyár
69
Gecsényi Lajos
támadásokkal nyomást gyakorolhatnak az országra, és befolyásolhatják a semlegesség értelmezését. Hamarosan, lényegében Anasztaz Mikojan miniszterelnök-helyettes 1957. áprilisi látogatása alkalmával kiderült, hogy a magyar–osztrák viszony csak másodlagos jelentőséggel bír Moszkva számára – annyiban, hogy figyelmet fordít a kapcsolatok rendezésére, és mindkét oldalon szorgalmazza azt. Az évek múlásával világossá vált, hogy a kádári Magyarország taktikája – nyomásgyakorló eszközei (mint a határsértésekért az osztrákok felelőssé tétele, a magyar emigráns szervezetek feloszlatásának követelése, a vagyonjogi kérdések rendezésére irányuló tárgyalások elodázása), a forradalom utóéletével kapcsolatos témák (pl. kiskorú menekültek visszaadásának) napirenden tartása, a politikai presztízs növelését célzó (kormányszintű tárgyalásokra, különböző egyezmények létrehozására vonatkozó) igények visszatérő hangoztatása, a különböző állambiztonsági akciók, valamint a javaslatok tömegének az osztrákokra zúdítása – éppúgy nem vezetnek eredményre, mint az osztrák kormány védekező, halogató politikája. Kétségtelen ugyanis, hogy a bécsi kormánykoalíció valójában a nemzetközi helyzet alakulásához (mindenekelőtt az ún. magyarkérdésnek az Egyesült Nemzetek Szervezetében történő lezárásához) és a bilaterális problémák (határ, vagyon) megoldási lehetőségeiről szóló párbeszéd megindulásához kötötte a Magyarországhoz fűződő viszony rendezését. Leslie Munro ENSZ-megbízott magyarországi beutazásának és a Mindszenty-kérdés megoldásának (vélhetően amerikai biztatásra történő) szorgalmazása Bruno Kreisky külügyminiszter részéről, aligha szolgálhatott mást, mint a magyar kormány tesztelését, hiszen nyilvánvaló volt mindkét javaslat egyértelmű elutasítása. Az ötvenes és hatvanas évek fordulójára azonban mindinkább nyilvánvalóvá vált, hogy mindkét országnak alapvető érdekében áll az akut problémák tárgyalásos rendezése. Ezért politikusaik célul tűzték ki, hogy országaik társadalmi berendezkedésének kölcsönös tudomásul vétele mellett lépésről lépésre előkészítsék a kapcsolatok javítását. A magyar politikai vezetést erre ösztönözte az enyhülést, a békés egymás mellett élést egyre erőteljesebben szorgalmazó szovjet stratégia, amely már szerette volna elfelejtetni a magyar forradalom véres leverésében játszott szerepét;2 az osztrák koalíciós pártokat pedig a választók megnyeréséért folyó, egyre élesedő küzdelemben felmutatandó külpolitikai sikerek (ez adott esetben kiemelten érvényes volt Burgenlandra), mindenekfelett pedig a külgazdasági érdekek. Az új „keleti politika” manifesztálására végül is annak a Bruno Kreiskynek a külügyminisztersége alatt került sor, aki – jottányit sem változtatva mélyen antikommunista felfogásán, Ausztria egyértelmű nyugati demokratikus elkötelezettségén – pragmatikusan célul tűzte ki a tág értelemben vett szomszédos államokkal való kapcsolatok rendezését és mindenekelőtt az országa határain uralkodó feszültséggócok megszüntetését.3 Mindamellett, hogy 1959–1964 között Ausztriában két parlamenti választás (1959, 1962) és három jelentős kormányátalakítás,4 valamint a Dél-Tirol helyzetéhez és a Habsburg-kérdéshez hasonló égető problémák befolyásolták a belpolitikai helyzetet. 70
Külügyi Szemle
A szembenállástól a kiegyezésig
Természetesen az út, melyet a két oldalnak meg kellett tennie, eleve hosszúnak és sok buktatóval terheltnek ígérkezett. Ennek tudatában voltak Bécsben, és ha nehezen is, de tudomásul vették Budapesten is.5 Az óvatos osztrák diplomácia mindenesetre arra törekedett, hogy megkíséreljen javulást elérni a bilaterális kapcsolatokban. Ennek tudható be, hogy 1958. május–június folyamán az osztrákokat sem egy diplomáciai bonyodalommal és kiutasítással végződött kémbotrány,6 sem a magyar részről ismételten megszaporodott fegyveres határsértések nem térítették le a kapcsolatok rendezése felé vezető útról, viszont kétségkívül késleltették az előrehaladást. A bevált kormányzati hírforrás, Franz Grubhofer belügyi államtitkár szerint leginkább a Nagy Imre miniszterelnök és társai elleni halálos ítélet befolyásolta súlyosan a közvéleményt és így természetesen a kormányzatot is.7 Ezt maga Leopold Figl külügyminiszter is megerősítette azon a megbeszélésen, melyet Sík Endrével és helyettesével, Péter Jánossal folytatott New Yorkban, az ENSZ közgyűlése keretében. A feszült hangulatban lezajlott találkozón Figl sokadszorra is világosan értésre adta, hogy a két ország közötti viszony javításának előfeltétele a határincidensek lezárása, az osztrák követ zaklatásának befejezése. A tárgyalások diplomáciai csatornákon bármikor megindulhatnak, de jelentős lépés volna, ha a magyar fél valamilyen gesztussal segítené azt. Ez nem a gyengeség, hanem a konszolidáció jele volna. Az osztrák külügyminiszter azt sem rejtette véka alá, hogy az otthoni közvélemény nyomására nemcsak megszavazza az ún. magyarkérdés ismételt napirendre tűzését, de fel is szólal a közgyűlésen, és amnesztiát sürget a politikai foglyok számára.8 Mindezek ellenére Sík útban hazafelé megállt Bécsben, és újabb eszmecserét folytatott az osztrák külügyminiszterrel, melyen a lényeget illetően elbeszéltek egymás mellett. Sík Endre a találkozóról készített feljegyzésében mégis pozitívan értékelte a találkozót, s különösen kiemelte Kreisky államtitkár jelenlétét és állásfoglalásait. Sík szerint az osztrák politika zsákutcába került, és a közelgő Hruscsov-látogatás miatt keresi a kiutat.9 Tévedése nem csupán abban mutatkozott meg, hogy Hruscsov látogatása még két évig váratott magára, hanem a szovjet politika ismételt félreértésében is. A Kreml számára a magyar–osztrák viszony javítása, mint az több ízben megmutatkozott, közvetetten támogatandó, másodlagos ügyet jelentett. Noha Figl külügyminiszter a magyar fél gesztusait szorgalmazta New Yorkban, végül is 1959-ben az osztrák kormány tett a további párbeszéd feltételeit javító lépéseket. Ebben, aligha kétséges, valóban szerepe volt Bruno Kreiskynek, aki 1959 júliusában vette át a (harmadik) Raab-kormányban az immár önállóvá lett külügy vezetését. Ő már egy esztendővel korábban, a klesheimi diplomataszemináriumon kifejtette, hogy a következő öt-tíz év külpolitikai feladata az egymás mellett élés feltételeinek kidolgozása és fejlesztése lesz, amit röviden koegzisztenciának neveznek. Miniszterként előadások sorában elemezte ezeket a feltételeket: a stabilitást, a különbözőség tiszteletét.10 A magyar–osztrák viszony javítására irányuló szándékainak fogadtatását néhány hónappal 2013. nyár
71
Gecsényi Lajos
kinevezését követően már Washingtonban kontrollálta, amikor Christian Herter külügyminiszternek elmondta, hogy szovjet közbelépést, nyomásgyakorlást kíván kérni Moszkvában a magyarokkal szemben.11 Az elmozdulás Bécsben valóban megtörtént. Ennek jeleként az osztrák parlament ratifikálta az 1956-ban aláírt vízügyi egyezményt, megkötötték az országúti teherfuvarozási megállapodást, aláírták a légügyi egyezményt. Ami még fontosabb volt: 1959 októberében hároméves, megemelt értékű árucsere-forgalmi szerződést írtak alá, amelybe beépítették a harmadik országban történő ipari együttműködést is. A legjelentősebb mégis az volt, hogy legalább szakértői szinten folytatódtak az 1956-ban félbeszakadt vagyonjogi megbeszélések. Megkezdődött a növényvédelmi és állategészségügyi, továbbá a jogsegély- és szociálpolitikai egyezmények előkészítése. A tavasz folyamán a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésében érdekelt osztrák gazdasági csoportok nyomására a néppárti Johann Wagner burgenlandi tartományfőnök vezetésével küldöttség utazott Budapestre, az Ipari Vásár alkalmából. A látogatás Burgenlandban nagy visszhangot keltett,12 és megerősítette a helyi politikusoknak a kapcsolatok javítása iránti elkötelezettségét, amivel időnként még azt is vállalták, hogy szembekerüljenek a szövetségi külpolitika elképzeléseivel. A helyi kívánságok terjedelmes katalógusát (kettős birtokok rendezése, kishatárforgalom, szombathelyi színházlátogatások és balatoni kirándulások szervezése, a Fertő tavi idegenforgalom, nyugdíjigazolások beszerzésének támogatása, a dél-burgenlandi vasúti összeköttetés helyreállítása stb.) Sebes István bécsi követ és munkatársai novemberi kétnapos látogatásakor át is adták neki.13 Az ősz folyamán Baczoni Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes utazott a bécsi nemzetközi vásárra, ahová elkísérte Ajtai Miklós, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, Babos Zoltán élelmiszeripari miniszterhelyettes és több vezető minisztériumi tisztviselő is. (A vásár magyar pavilonját meglátogatta Bruno Pittermann alkancellár, Fritz Bock kereskedelmi miniszter, Leopold Figl parlamenti elnök és Franz Jonas bécsi polgármester.)14 Rajtuk kívül szakszervezeti, társadalombiztosítási, élelmiszeripari és szövetkezeti delegációk jártak Ausztriában. Felmerült egy magyar vendéglő megnyitásának ötlete. Nagyobb problémák nélkül zajlott le a július–augusztus fordulóján megrendezett Világifjúsági Találkozó (VIT), melyen 400 fős magyar küldöttség vett részt.15 Aligha többet, mint hiú reményeket és hibás helyzetmegítélést tükröztek viszont azok a magas szintű magyar meghívások, amelyeket Julius Raabnak és Bruno Kreiskynek adtak át az év folyamán, talán attól is erősítve, hogy Viliam Široký csehszlovák miniszterelnök ugyancsak meghívta a kancellárt. (A magyar és a csehszlovák diplomácia kisebb-nagyobb rendszerességgel egyeztette az Ausztriával kapcsolatos lépéseit.) Hatásos változás valójában a közhangulat alakítása szempontjából fontos sporttalálkozók felújításában és az újságíró-látogatások kezdeményezésében történt.16 Nem sikerült viszont érdemben előrelépni a határon történő rendkívüli események – az esők és áradások által Ausztriába átsodort aknák okozta súlyos szerencsétlenségek megelőzése és a magyar határőrség indokolatlan fegyverhasználatának megszüntetése – ügyében.17 72
Külügyi Szemle
A szembenállástól a kiegyezésig
Októberben, a Sík Endrével folytatott tárgyalásuk második napján Kreisky – jelentős gesztusként Figl külügyminiszter előző évi elutasításához képest – elfogadta a külügyminiszter meghívását, és elment a bankgassei magyar követségre, azaz jogilag magyar földre lépett. A rendezés korlátaira azonban a tárgyaláson ismételten fény derült. Miután szó esett a gazdasági téren elért eredményekről, a megoldatlan kérdésekről, Kreisky nyíltan értésre adta azt a régóta egyértelmű osztrák véleményt, hogy a két ország közötti viszony alapvető átalakulásához, a kormányzati szintű rendezéshez meg kellene változni a magyarországi politikai légkörnek. Ennek hiányában lehetetlennek tartotta egy budapesti meghívás elfogadását. Vélhetően az amerikai diplomácia késztetésére, újból megkísérelte meggyőzni a magyar külügyminisztert arról, hogy mily fontos volna lehetővé tenni Sir Leslie Munro ENSZ-főmegbízott magyarországi tájékozódását, és felajánlotta a közvetítést Mindszenty bíboros ügyének a megoldásában is.18 A találkozóról szóló közös közlemény kiadásában – mindezek fényében – nem sikerült megállapodni. Röviddel a találkozót követően az osztrák küldöttség (a szovjet nyomás ellenére) az ENSZ közgyűlésén ismét a magyar mandátum elismerése ellen szavazott. A magyar párt- és állami vezetés láthatóan súlyos kudarcként élte meg az elutasítást. Ez tükröződött a Magyar Szocialista Munkáspárt VIII. kongresszusán Kádár János beszámolójában, valamint Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagja, belügyminiszter és Kiss Károly, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára hozzászólásaiban is. Mindhárman azzal vádolták az osztrák kormányt, hogy ellenséges nyugati körök befolyása alatt áll, eltűri a Magyarország elleni kémszervezetek és fasiszta emigráns szervezetek működését.19 Mindez közrejátszott abban, hogy az 1959. decemberi követi értekezleten Puja Frigyes miniszterhelyettes, miközben elismerte a „pozitív alaptendenciákat” a magyar–osztrák viszonyban, elővette a „régi lemezt”, és olyan dolgokat bírált, mint a szudétanémet kitelepítettek szervezeteinek ausztriai találkozója, Kéthly Anna ausztriai szereplése, illetve több osztrák szocialista politikus magas amerikai és vatikáni kitüntetése a magyar menekültek megsegítésében kifejtett tevékenységükért.(!)20 Figyelmet érdemelt viszont Sebes István követ meglepően higgadt felszólalása, aki a hosszú távú magyar–osztrák kapcsolatokra hatást gyakorló három új, fontos tényezőt is megemlített. Az egyik a magyar gazdaságnak az Osztrák Szocialista Párt irányítása alatt álló, államosított ipari vállalatokhoz fűződő jelentős kapcsolatai és az abban rejlő politikai lehetőségek, a másik a magyar vízumpolitika megújításának szükségessége, a harmadik az osztrák (és általában a külföldi) újságírókkal szembeni magatartás megváltoztatására tett kezdeményezések fontossága.21 A korábbi találkozókhoz képest ugyan formális előrelépés volt, hogy a Duna Bizottság ülésére egy hónappal később Budapestre érkezett Walter Wodak politikai igazgató, és Puja Frigyes miniszterhelyettessel nyílt légkörű, számos kényes problémát (amnesztia, vagyonjogi kérdések, menekültek ügye, utazási korlátozások, kulturális csere, 2013. nyár
73
Gecsényi Lajos
osztrák–csehszlovák viszony, magyar–jugoszláv kapcsolatok) érintő beszélgetést folytatott,22 ámde ennek, mint hamarosan kiderült, nem volt igazán gyakorlati jelentősége. Néhány hónappal később ugyanis, 1960. február 17-én, a Külügyminisztérium Kollégiumának ülésén, miközben a magyar–osztrák viszonyt elemző jelentés pozitívan értékelte a megindult enyhülést, a vitában a hangnem további keményedését, mi több, szélsőséges véleményeket lehetett érzékelni. Péter János külügyminiszter-helyettes lényegében megismételte Kádár Jánosnak az MSZMP VII. kongresszusán Ausztriával kapcsolatban elhangzott vádjait. Kifejezetten negatívan ítélte meg az osztrák magatartást: „Egyre több jel mutatja azt, hogy a szocialista tábor elleni propaganda- és kémtevékenységnek egyre jobban kiépített bázisa Ausztria és Bécs. Nyugat-Németországon is túltesz.” „Nem hiszem, hogy Ausztria a semlegességben valamilyen tekintetben is szilárdabbá, higgadtabbá vált volna a szocialista táborral szembeni ellenséges magatartásban” – mondotta.23 Sík Endre miniszter az osztrák politikusok magatartását az Anschluß előtti időszakkal hasonlította össze, amikor pártállástól függetlenül valamen�nyien nácik voltak, majd így folytatta: „Mind amerikai szolgálatban állnak. Kreisky azt csinálja, amit az amerikaiak parancsolnak nekik … szilárdan ellenséges magatartást tanúsítanak velünk szemben.”24 Egyetlen pozitív eleme volt, úgymond, a vitának: hogy legalább a másodlagos problémák között szó esett a vízumrendszer felülvizsgálatának szükségességéről. A Kollégium elé került jelentés is utalt arra, hogy a magyar politika nagy reményeket fűzött Nyikita Hruscsov 1960 nyarán esedékes ausztriai látogatásához, abban bízva, hogy az akár alapvető áttörést hozhat a két ország legmagasabb szintű kapcsolataiban. Ebben bizonyára szerepet játszott, hogy 1959 decemberében szovjet diplomaták két alkalommal is ilyen értelemben beszéltek a magyar külügy képviselőivel. Ennek szellemében, a Külügyminisztérium 1960 januárjában egy feljegyzést adott át a budapesti nagykövetségnek azokról a kérdésekről, amelyekben Moszkva támogatását kérte az osztrákokkal szemben.25 Hruscsov utazásának közeledtével a szovjet elképzelések azonban láthatóan megváltoztak, és a magyar kívánságok támogatását a Kreml a bécsi szovjet nagykövetség feladatai közé utalta. Ez azonban egyáltalán nem tudatosult a budapesti külügyben, mivel 1960. június 23-án, a látogatás előestéjén terjedelmes jegyzéket nyújtottak át az osztrák követnek, melyben ismételten megvádolták Bécset a kapcsolatok rendezésének akadályozásával.26 Nem kétséges, hogy az a szándék vezette őket, hogy azzal vagy engedményekre kényszerítik az osztrákokat, vagy ellenkező esetben rájuk hárítják a kudarc felelősségét. (Ezekben a hónapokban a magyar külpolitika más területeken – így az ENSZ-ben és a magyar–amerikai viszonylatban – is „az aktív támadó jellegű intézkedéseket” helyezte előtérbe.27) Minderre akkor került sor, amikor – 1956 ősze óta első ízben – a magyar kormány egyik tagját, Incze Jenő külkereskedelmi minisztert teljes hivatalossággal, népes küldöttség élén fogadták Ausztriában.28 Az „olvadás” azonban nem folytatódott: Kreisky 1960 márciusában lebonyolított 74
Külügyi Szemle
A szembenállástól a kiegyezésig
varsói és belgrádi utazásai azt jelezték ugyan, hogy a nyitás elkezdődött, de az úti cél változatlanul nem Budapest volt.29 Hamarosan kiderült, hogy Hruscsov széles körű visszhangot kiváltott ausztriai látogatása (június 30.–július 8.) semmiféle változást nem hozott a magyar–osztrák viszonyban. Sebes István (aki előzetesen maga is nyomatékosan kiemelte a szovjet szerepvállalás fontosságát) így összegezte a véleményét: „eddigi értesülésem szerint a Hruscsov-látogatás folyamán a tárgyalásokon nem került szóba Ausztriának Magyarországhoz való viszonya, de ha szóba került volna – az egész látogatás légköre, a Hruscsov elvtárs által képviselt politikai irányvonal olyan volt, hogy egy szemrehányási politika ebbe nehezen beilleszthető lett volna.”30 Nyilvánvalóvá lett, hogy a szovjeteknek más prioritásai vannak az Ausztriával kapcsolatos elképzeléseikben (elsődlegesen annak az európai gazdasági integrációhoz történő csatlakozásának megakadályozása). A magyarokkal szembeni elvárásuk (miközben Bécsben és Budapesten a magyar diplomaták folyamatosan tájékoztatták őket az aktuális kérdésekről) – nem volt több, mint hogy azok „a szovjet politika farvizén” (Simon Koller osztrák követ megfogalmazása) haladva képviseljék a közös érdekeket. Továbbá „nyomásgyakorlás” az európai közösséghez történő csatlakozási szándékkal szemben, határozott fellépés a (nyugat)német kapcsolatépítés ellen. Talán a magyar politika csalódásával összefüggésben, 1960 augusztusától, szinte bosszúhadjáratként, ismét megsokszorozódtak a magyar részről elkövetett határ menti fegyveres provokációk és az azokkal kapcsolatos jegyzékváltások, kormánynyilatkozatok, kiújult a sajtóháború. 1960. augusztus 6-án Várbalog határában – vélhetően egy állambiztonsági akció keretében – emberrablásnak álcázva, provokációs céllal áttettek egy fiatal leányt a határon,31 augusztus 21-én a határőrök Féltoronynál (Halbturn),32 majd november 28-án Szentmargitbányánál (Sankt Margarethen) rálőttek a szolgálatot teljesítő osztrák vámőrökre.33 A magyar hatóságok egyik esetet sem ismerték el. Az osztrák külügy szeptember 23-án kelt jegyzékében felszólította magyar partnerét, hogy vonja vissza a határon a tűzparancsot, és helyezze hátrább az aknazárat. Az intézkedések azonban várattak magukra.34 A Népszabadság október elején cikksorozattal tért vissza a várbalogi ügyre, megismételve a régi rágalmakat a kémügyekről,35 az osztrák vámtisztviselők határsértéseiről. December 6-án a lap a szentmargitbányai lövöldözés kapcsán azzal vádolta az osztrák hatóságokat és a sajtót, hogy koholmányaikkal és rágalmaikkal tönkre akarják tenni az országnak a kapcsolatai javításában elért eredményeit.36 Az osztrák sajtó hasonló hangnemben válaszolt.37 Ez az általános légkör, a különböző szintű látogatásokkal, hullámzó, de összességében nem csökkenő kereskedelmi forgalommal,38 szerényen erősödő idegenforgalommal, mind több tudományos és kulturális rendezvénnyel, másrészt határkonfliktusokkal, diplomáciai jegyzékváltásokkal,39 kölcsönös sajtótámadásokkal egyaránt tarkított időszak még jó ideig tartott, ám egyre nyilvánvalóbbá vált a „pozitív tartalmú 2013. nyár
75
Gecsényi Lajos
kis lépések” megkerülhetetlensége. Noha az Országgyűlés decemberi ülésén Sík Endre külpolitikai tájékoztatója és Kádár János hozzászólása még számos váddal illette Ausztriát a jószomszédi viszony kialakításának elhúzódásáért, Kádár mindehhez hozzátette, hogy ez a viszony különleges jelentőségű, mert „itt kellene a gyakorlatban nekünk is valahogyan realizálnunk egy szocialista állam és egy kapitalista állam nemcsak békés egymás mellett élését, hanem jószomszédi viszonyát”. Ennek megfelelően Magyarország, minden gáncsvetés ellenére, igenis nagyon jószomszédi viszonyt fog kialakítani Ausztriával.40 Vélhetően ennek a jelzés értékű kijelentésnek a következménye volt, hogy a magyar követ 1961. január elején átadta a bécsi külügyminisztériumban az oly rég óta aktuális határegyezmények tervezetét. Igaz, februárban, amikor a magyar külügyi kollégium ismét napirendre tűzte a magyar–osztrák kapcsolatokra vonatkozó irányelvek megvitatását, a megbeszélés konklúziójaként Péter János még mindig csupán addig ment el, hogy formailag „pozitív” szemszögből összegezte a kapcsolatok alakulását.41 Május végén, Puja Frigyes Bécsben tett villámlátogatása alkalmával azonban Kreisky külügyminiszter ismételten nyomatékosan kifejtette, hogy a kapcsolatok javításának alapfeltétele a valós nyugalom a határon, ami nem csupán az összeütközések megakadályozását, de a viszonyok normalizálását is jelenti. Ennek szellemében kívánatosnak tartotta a határegyezményről szóló tárgyalások mielőbbi megkezdését.42 A kijelölt bizottságok a korábbiakhoz képest példátlan gyorsasággal, már 1961 júliusában meg is kezdték a tervezetek megvitatását. A magyar belső helyzet ellentmondásosságát, a rendezéssel kapcsolatosan eltérő belügyi és külügyi elképzeléseket azonban misem mutatta jobban, mint az a tény, hogy közvetlenül a megbeszélések előtti napokban Mörbischnél (Fertőmeggyes) egy, az aknamezőn súlyosan megsérült (de osztrák területre átkerült) asszonyt és gyermekét a magyar határőrök géppisztolyok fedezete alatt vittek vissza Magyarországra. Az eset nemcsak az osztrák sajtóban váltott ki elemi felháborodást,43 de Alfons Gorbach kancellár is fontolóra vette a határügyi tárgyalások felfüggesztését, amitől csak a megegyezést szorgalmazó diplomaták, Kreisky és Wodak politikai igazgató rábeszélésére tekintett el.44 Ilyen közjáték után az osztrákok még mindig nem tartották elérkezettnek az időt ahhoz, hogy parafálják a gyorsan tető alá hozott két egyezményt: a határjelekről és a határ újra kijelöléséről szólót. Július 22-én Harald Gödel követ jegyezte rá a külügyminisztériumi ügyiratra, hogy a parafálást Kreisky rendeletére, technikai okokra hivatkozva, határozatlan időre napolják el. Egy belső feljegyzésben ezt azzal indokolták, hogy a magyarok propagandára használnák fel a megállapodásokat, és nemzetközileg „jó magaviseletük” bizonyítékaként mutatnák fel.45 A legkényesebb ügyben, a rendkívüli határesemények kivizsgálására alakítandó vegyes bizottság létrehozásáról szóló egyezménytervezetben pedig csak több mint fél esztendő múltán sikerült megállapodni.46 Kreisky egy 1961 végén tartott sajtókonferencián (nyugat)német tudósítók kérdésére 76
Külügyi Szemle
A szembenállástól a kiegyezésig
nyomatékosan hangsúlyozta az osztrák belpolitikai szempontok, a közvélemény hangulatának fontosságát a magyar kapcsolatok alakításában. Ezzel ismételten nyilvánvalóvá tette, hogy bármily következetesen is törekszik a bilaterális viszony rendezésére Magyarországgal, a bonyolult belpolitikai helyzetet (amely a két nagy párt, a polgáriak és a szocialisták törékeny koalícióján nyugodott) nem hagyhatja figyelmen kívül.47 1962. február 20-án az MSZMP Politikai Bizottsága tekintette át a két ország viszonyát. A KB külügyi osztálya által készített előterjesztés, nem hallgatva el a gazdasági, a kulturális és sport, valamint az idegenforgalmi területeken elért eredményeket, alapjában a régi sérelmeket hangoztatta.48 A vitában azonban Kádár János – kétségkívül a szovjet részről változatlanul fontosnak tartott enyhülési politikának megfelelően – olyan új módon beszélt a témáról, amely addig szokatlan volt a magyar külpolitikában. Félretéve a magas szintű politikai kapcsolatok megteremtésére vonatkozó korábbi követeléseket, vádaskodásokat, az ismételt kezdeményezések fontosságát hangsúlyozta, és rámutatott a politikai, gazdasági, diplomáciai, kulturális kapcsolatok szélesítésének lehetőségére. Bírálta a Külügy- és a Belügyminisztérium, valamint a Központi Bizottság külügyi osztályának az Ausztriát érintő kérdésekben vallott nézetei közötti (meg nem nevezett) eltéréseket. Végül, meglepő módon, éles bírálattal illette a KB külügyi osztályát, amiért az az osztrák kommunisták kérésére az osztrák pártvállalatokkal történő gazdasági kapcsolatépítést szorgalmazza.49 Mindez előrevetítette az olyan osztrák kezdeményezések fogadásának lehetőségét, mint a szocialista Josef Lentsch tartományfőnök vezette burgenlandi küldöttség soproni látogatása 1962. március 17–18-án, akik – a szövetségi külügyminisztérium tudta nélkül – Sebes István követ meghívására érkeztek, hogy kötetlen megbeszélését folytassanak a magyar diplomatákkal.50 Ennél is fontosabb volt, hogy 1962 májusában Julius Raab, az előző évben lemondott szövetségi kancellár, a Szövetségi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke – noha várható volt, hogy az osztrák sajtó élesen kritizálni fogja – Franz Korinek kamarai főtitkár, Lentsch burgenlandi tartományfőnök, továbbá minisztériumi és tartományi főtisztviselők társaságában az első Budapesti Nemzetközi Vásár megnyitására a magyar fővárosba utazott. A küldöttségre nehezedő nyomás miatt több parlamenti képviselő lemondta az utat.51 Újságírók előtt Bruno Pittermann alkancellár nyomatékosan hangsúlyozta ugyan Raab utazásának jelentőségét, de hozzátette, hogy a magyar– osztrák kapcsolat rendezését nem lehet egy csapásra elérni, előbb (miként azt egy évvel korábban Kreisky is megfogalmazta52) Románia és Lengyelország van soron. Ő is csak ígérni tudta magyarországi látogatását.53 Raab viszont a vásár osztrák pavilonjában üdvözölte az odalátogató magyar vezetőket, élükön Kádár Jánossal, akivel nemcsak kezet fogott, de koccintott is. Személyében, még ha a gazdasági élet képviselőjeként is, az osztrák politika egyik meghatározó, nemzetközileg elismert személyisége törte meg a kádári Magyarország elleni sokéves bojkottot.54 Kétségkívül „hangulatjavító” gesztus volt a magyar fél felé, hogy a forradalom melletti kiállása miatt sokszor támadott 2013. nyár
77
Gecsényi Lajos
Walther Peinsipp követet hatévi budapesti szolgálat után lecserélték, és a helyét Simon Koller, a bécsi külügy politikai osztályának helyettes vezetője foglalta el. (Más kérdés, hogy a magyar kémelhárítás legalább olyan lendülettel figyelte és hallgatta le Kollert, mint elődjét, és mindent elkövetett mindennapjai megkeserítésére.) Szeptember 20-án a magyar minisztertanács hozzájárult a vagyonjogi főbizottság 1956-ban megszakadt tárgyalásainak – osztrák kezdeményezésre történő – folytatásához. Ezzel megnyílt a lehetősége az egyik legjelentősebb bilaterális tehertétel rendezésének.55 Röviddel később (november 8-án) aláírták az öt évre szóló kereskedelmi és fizetési egyezményt.
A fordulat Egy hónappal azelőtt, hogy az ENSZ Közgyűlés 1962. decemberi ülésén megszüntették Leslie Munro ENSZ-megbízottnak a „magyarkérdés” vizsgálatára szóló mandátumát, Kádár János az MSZMP VIII. kongresszusán kifejtette a magyar álláspontot: Ausztriával nemcsak normális, hanem jószomszédi kapcsolatok kialakítására is törekszenek, s hasznos együttműködés lehetséges a két ország között, miután érdekeik nem ütköznek. A magyar–osztrák viszony alakulása egyedülálló (és soha nem ismétlődő) módon a kongresszus határozatában is helyet kapott. Kádár azt azonban ekkor sem mulasztotta el, hogy felszólítsa Ausztriát: számolja fel a területén szabadon működő ismert nemzetközi „kémügynökségeket”. A határozat ezt így rögzítette: Ausztriától „azt várjuk, hogy következetesen érvényesítse a semlegesség elvét.”56 Kádár szavait az osztrák külügyben megütközéssel fogadták, és tudatták a magyar követtel, hogy a határeseményeket kivizsgáló vegyes bizottságról szóló egyezményt csak a magyar magatartás megváltozása esetén hagyják jóvá.57 Azaz folytatódott a zsarolással vegyített „húzd meg, ereszd meg” kettős játék. „A két rendszer versenyében, a békés egymás mellett élés kölcsönösen hangoztatott jelenléte mellett, olyan bonyolulttá vált a két tábor egymáshoz való viszonya, hogy a feszültség enyhülésének és növekedésének hullámzása közepette egy és ugyanazon folyamattal kapcsolatban mindkét tábor képviselői a saját előrenyomulásukat látták a másik rovására” – állapította meg joggal egy pártközponti elemzés alapján Ruff Mihály.58 A következő esztendőben egy beutazási tilalom alatt álló osztrák sportújságíró vízumügye még a Politikai Bizottságban is vitát kavart ugyan,59 ám mindkét oldalon ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy valóban elérkezett az ideje a kapcsolatok rendezésének. Ehhez a hátteret a forradalom résztvevői számára biztosított amnesztia, a nemzetközi kapcsolatokban végbement változások, elsősorban a Kádár-rendszer mind szélesebb körű elismerése, Ausztria és (Csehszlovákia kivételével) a szocialista országok viszonyának gyors javulása jelentette. A magyar–francia gazdasági tárgyalásokat követően 78
Külügyi Szemle
A szembenállástól a kiegyezésig
hosszú lejáratú árucsere-forgalmi egyezményt írtak alá, majd nagykövetségi szintre emelték a diplomáciai kapcsolatokat. Hasonló lépésre került sor Angliával, Svájccal, Görögországgal. Kiemelt fontosságú volt a magyar–(nyugat)német kereskedelmi megállapodás és a kereskedelmi képviseletek felállítása. Megindult a párbeszéd az Egyesült Államokkal és a Vatikánnal.60 Ausztria aláírta a vagyonjogi megállapodást Bulgáriával és Romániával. Mindezzel egybeestek az osztrák „keleti kereskedelem” növelésére irányuló szándékok, amit a politikusok és a szakemberek folyamatos kölcsönös látogatásai jeleztek. Tavasszal az államosított iparért felelős Pittermann alkancellár, dacolva az otthoni kritikákkal,61 majd Fritz Bock kereskedelmi miniszter jött egy-egy napra az ekkor kezdődő második Budapesti Nemzetközi Vásárra, ahol 24 osztrák vállalat állított ki.62 Pittermann meghívására Incze Jenő külkereskedelmi miniszter részt vett a Salzburgi Ünnepi Játékok megnyitóján, meglátogatott több ipari üzemet, majd jegyzőkönyvet írt alá az alkancellárral a gazdasági kapcsolatok bővítési lehetőségeiről.63 Baczoni Jenő miniszterhelyettes ismét elutazott a bécsi őszi vásárra, és tárgyalt Franz Korinek pénzügyminiszterrel, valamint Fritz Bock kereskedelmi miniszterrel.64 Végül Borovszky Ambrus kohó- és gépipari miniszterhelyettes az államosított acélipar üzemeinek vezetőit látogatta meg.65 Nem kevésbé jellemző, hogy november végéig 21 mezőgazdasági küldöttség járt Ausztriában, Petőházi Gábor miniszterhelyettes pedig néhány napig egy magángazdaságot tanulmányozott. Tény, hogy erre az időre – minden bizonnyal a közhangulat hatására – már a határ menti területek állami és pártvezetőiben is megfogalmazódott a helyi kapcsolatok felvételének igénye. Ehhez jelentősen hozzájárultak a június 28. és július 22. között megrendezett Soproni Ünnepi Hetek, amikor egynapos, olcsó vízummal, könnyített vámkezeléssel közel 30.000 osztrák és más külföldi turista kereste fel a várost. Az osztrák lapok lelkendezve írtak a magyar vendégszeretetről, a felvirágozott városról, a jó borról.66 Az utazási könnyítések azonban nem csupán a határ közelében éreztették hatásukat. A nyári hónapokban a nagy érdeklődésre való tekintettel hetente indult kétnapos útjára Budapestről Bécsbe a Sirály szárnyashajó.67 Október végén több mint 8000 szurkoló érkezett a hagyományos magyar–osztrák futballmérkőzésre, akik Hegyeshalomnál és Sopronnál folyamatosan haladhattak át a határon.68 1964 februárjában burgenlandi kezdeményezésre a Vas megyei pártvezetés járult hozzá közös rendezvények szervezéséhez. Javasolták – több, hosszabb távra szóló intézkedés mellett –, hogy 1964. augusztus 15–23. között Szombathelyen és Kőszegen rendezzék meg „a Vas megyei és burgenlandi dolgozók” egyhetes találkozóját, képzőművészeti kiállítással, operabemutatóval, labdarúgó-mérkőzéssel, lóversennyel, karnevállal. Mintegy 25.000 osztrák vendég látogatásával számoltak, igaz, szálláshelyek hiányában csupán egy-egy napra korlátozott utazással, a határon kiadott alkalmi vízummal.69 Az ötlet olyannyira megvalósult, hogy a határ két hónapig volt nyitva; de a vízum már jóval drágább lett, így a látogatók száma 13.000 főre csökkent.70 Az állambiztonsági szervek teljes 2013. nyár
79
Gecsényi Lajos
készültségben, mindenre kiterjedő figyelemmel követték nyomon a gyanúsnak tartott külföldieket és a velük kapcsolatot kereső magyar állampolgárokat.71 A magyar külpolitika részéről évek óta napirenden tartott kulturális kapcsolatok fejlődésének fontos állomásaként, 1963 novemberében megnyílt Bécsben a Collegium Hungaricum új épülete, és jelzésértékű volt, hogy a néppárti Heinrich Drimmel oktatási miniszter fogadta a megnyitó ünnepség alkalmából Bécsbe érkezett Bognár Józsefet, a budapesti Kulturális Kapcsolatok Intézete elnökét, és támogatta a kulturális kapcsolatok intenzív fejlesztését.72 1963 folyamán azonban mindezek mellett a vagyonjogi szerződés előkészítése állt a megbeszélések középpontjában. Ezt nyomatékosította, mint már annyiszor, Kreisky külügyminiszter határozott álláspontja, aki a határszerződések aláírását, illetve egy budapesti meghívás elfogadását is a vagyonjogi témához kötötte.73 A megoldás felé vezető utat a Politikai Bizottság 1963. december 21-én tartott ülése nyitotta meg, amikor „a tőkés államokkal függőben lévő pénzügyi és vagyonjogi kérdésekről” szóló napirend keretében kiemelten foglalkoztak Ausztriával. A Központi Bizottság államgazdasági és külügyi osztályai által készített előterjesztés visszautalt a VIII. pártkongresszus határozatára, amely a kapcsolatok jószomszédivá fejlesztését tűzte ki célul. Ennek szellemében rámutatott, hogy a rendezetlen vagyonjogi kérdések súlyosan gátolják a rendezést, így olyan megoldást kell keresni, amely nem jelent számottevő többletterhet, de eltünteti ezt a lényeges akadályt. A vitában Kádár hangsúlyozta, hogy az osztrák rendezésnek valóban elsőbbséget kell élveznie, s ennek megfelelően szükséges a megállapodást előkészíteni. A határozat végül kimondta, hogy törekedni kell a mielőbbi nullszaldós globális megoldásra, ám az ún. potsdami tételekért (a Szovjetuniónak átadott német-osztrák vagyon) kártérítés nem vállalható, s fenn kell tartani a világháború végén Ausztriába került magyar vagyon iránt az ún. magyar restitúciós igényeket.74 A vagyonjogi vitában a döntő szót a Politikai Bizottság 1964. június 15-i határozata mondta ki, miután Nyers Rezső előterjesztésében hozzájárult, hogy tisztán 20 millió (ez később 22,5 millióra módosult) schilling megfizetése mellett (az elhurcolt magyar vagyonért és a „potsdami tételekért”75 fizetendő kölcsönös kárpótlás kérdésének mellőzésével) aláírható a vagyonjogi megállapodás. Úgy vélte, a fizetendő összeget a burgenlandi magyar kisbirtokok és más követelések eladásából befolyó 10-15 millió schilling várhatóan csökkentheti.76 A magyar kormány „elszántságát” jelezte, hogy az Országgyűlés június 26-i ülésén Bognár Józsefnek az elhurcolt magyar vagyonért járó kártalanítás ügyében elhangzott – minden bizonnyal megrendelt – interpellációjára Tímár Mátyás pénzügyminiszter világos választ adott. „Ausztriával a kölcsönös igények méltányos figyelembe vételével megegyezésre van kilátás. Ennek azért van jelentősége, mert a tárgyalások 10 éve húzódnak. A két ország kapcsolatait jószomszédivá kell tenni. Megvannak a feltételei a hasznos együttműködésnek, és hogy példát mutassunk, a különböző társadalmi rendszerek békés egymás mellett élésének.”77 A döntést gyors 80
Külügyi Szemle
A szembenállástól a kiegyezésig
cselekvés követte: július 10-én már parafálták is a megállapodást, majd a minisztertanács szeptember 24-én kelt határozatával megadta a felhatalmazást az egyezmény aláírására. A végső adatok szerint Magyarország 87,5 millió schilling, Ausztria 65 millió schilling fizetését vállalta; utóbbi ezenfelül kötelezte magát a zár alatt lévő ausztriai magyar vagyon feloldására, különböző letétek kiszolgáltatására.78 Az Arbeiter Zeitung, a szocialisták lapja július 19-én az első oldalon, vastag betűvel szedve hozta Kreisky bejelentését a szerződés következményéről: burgenlandi kisparasztok ezrei kapnak kártérítést a határ magyar oldalán maradt földjeikért. Ezzel elhárultak az alapvető akadályok a bővülő gazdasági és nemzetközi együttműködési lehetőségek kidolgozása és a további szakegyezmények elől.79 Már Fock Jenőnek, a minisztertanács elnöke első helyettesének 1964. júniusi ausztriai fogadtatása, megbeszélései Adolf Schärf köztársasági elnökkel, Josef Klaus kancellárral, Pittermann alkancellárral, Kreisky külügyminiszterrel, találkozói számos kormánytaggal és tárgyalásai az államosított ipari üzemek vezetőivel valójában egy új korszak előhangolásának volt tekinthető.80
A találkozó Az igazi változást Bruno Kreisky, az első „nyugati” külügyminiszter október 29. és november 1. között történt budapesti látogatása jelentette.81 Az osztrák küldöttségben helyet kapott Karl Bobleter külügyi államtitkár, a Néppárt képviseletében, továbbá Burgenland szocialista tartományfőnöke és néppárti helyettese, az egységes osztrák külpolitika és a magyar ügyekben leginkább érintett tartomány érdekeinek manifesztálására. Számos magas rangú hivatalnok és szakértő alkotta a delegáció hátterét. A Politikai Bizottság október 21-i ülésén82 tárgyalta meg a látogatás forgatókönyvét. Döntött a magyar küldöttség összetételéről, arról, hogy kik fogadják a kancellárt, valamint Kreisky tervezett előadásának színhelyéről és közönségéről, a sajtóvisszhangról és – nyilvánvaló gesztusként – Bühringer József, az 1958-ban kémkedésért elítélt osztrák vasúti alkalmazott büntetésének elengedéséről. A program számos találkozót, díszebédet, fogadást, városnézést, a Nemzeti Galéria felkeresését és a Hősök terén szokásos koszorúzást rögzítette. A meghatározó eseményt a határügyi és a vagyonjogi szerződések aláírása, a két ország külképviseletének nagykövetségi rangra emelése jelentette. Különös jelentőséggel bírt Kreisky és Kádár János miniszterelnök találkozója, melyen a kancellár, élve a barátságosnak ítélt légkörrel, rákérdezett a Nyikita Hruscsov leváltását követően várható szovjet külpolitikára, a szovjet csapatok Magyarországról történő esetleges kivonására és a nyugati határon lévő aknazár remélt felszámolására. Egyetértettek abban, hogy a két ország jövőbeni kapcsolatainak alapja kizárólag az egymás ügyeibe történő be nem avatkozás, eltérő rendszereik kölcsönös tiszteletben tartása 2013. nyár
81
Gecsényi Lajos
lehet.83 A külügyminiszterek és a delegációk szűk körű és plenáris ülésein, a szakértők albizottságaiban felmerült az osztrák és a magyar külpolitika számos kérdése, a bilaterális kapcsolatok fejlesztése. A magyar fél kisebb-nagyobb súlyú témák sorát vetette fel, szóba került a gazdasági együttműködés kibővítése (az árucsere liberalizálása, a legnagyobb kedvezmény elve, a volumen emelése, áramcsere, hitelfeltételek javítása, műszaki-tudományos egyezmény, az államosított ipar és a magyar vállalatok kooperációja), a családegyesítés problémája, a budapesti követségi épület ügye, a turizmus, a Mindszenty-ügy, további egyezmények előkészítése és természetesen a határkérdés. Ez utóbbit illetően Péter János megismételte a régi magyar álláspontot, mely szerint a határon lévő műszaki zár magyar belügy, de – miként Kádár is – sejteni engedte, hogy történhetnek változások.84 Valamennyi megbeszélésen utaltak a közös történelmi múltra, s Péter János ebből kiindulva, váratlan fordulattal – egy két évvel későbbi külügyi háttéranyag fényében: feltételezhetően szovjet biztatásra85 – felvetette a közép-európai országok (Csehszlovákia, Jugoszlávia, Magyarország és Ausztria) szorosabb együttműködésének lehetőségét, amit Kreisky általánosságban üdvözölt, de sajtóértekezletén világossá tette, hogy nem gondol egy új csoportosulásra, egy Duna-blokkra a Varsói Szerződés, a NATO és a semlegesek mellett.86 A magyar Külügyminisztérium, figyelemmel Péter János bécsi meghívására, több mint 50 pontban összegezte a tárgyalásokon felvetett témákat, amelyek lényegében egy hosszú távú programot rögzítettek.87 Az Interparlamentáris Unió magyar csoportjának szervezésében Kreisky előadást tartott a Magyar Tudományos Akadémia felolvasó termében, a Politikai Bizottság határozata értelmében a Párttörténeti Intézet, az ENSZ Társaság, a Központi Bizottság agitációs-propaganda és külügyi osztályai, a Kulturális Kapcsolatok Intézete munkatársai előtt. Ebben a budapesti látogatást mérföldkőnek nevezte a két ország kapcsolatában, ámde nem mulasztotta el hangsúlyozni, Josef Klaus kancellárt idézve, hogy mindez úgy megy végbe, hogy Ausztria kitart ideológiai és demokratikus elkötelezettsége mellett.88 Kreisky budapesti útja valóban meghatározó volt. Lezárta a két ország közötti alapvető ellentéteket, szabályozta azok további kezelését, jelentősen hozzájárult a bizalom erősítéséhez, ha nem is szüntette meg valamennyi problémaforrást. Kétségtelenül emelte a kádári külpolitika tekintélyét, hiszen nem egy nyugati ország a magyar–osztrák viszonyt valamiféle értékmérőnek tekintette az enyhülési politika megítélésében.89 Összességében új irányokat nyitott, amelyek pontos kimunkálása és realizálása a következő esztendőkre maradt. A központi pártlap, a Népszabadság, napról napra címlapon, fényképes tudósításokban számolt be a program fontosabb részleteiről, majd szerkesztőségi vezércikkben tért vissza a látogatás eredményeire. Pozitív jelzők tömegével illette a megbeszéléseket, mi több, eufórikus hangulatban a jövőre vonatkozóan „százezres tömegek” közvetlen kapcsolatáról, a két nép tömeges méretű közeledéséről, egymásra találásáról vizionált.90 82
Külügyi Szemle
A szembenállástól a kiegyezésig
A külügyminiszteri találkozón, ha érintették is a gazdasági kérdéseket, azok részletes megbeszélésére már csak a küldöttség összetétele miatt sem került sor. Ez adott lehetőséget arra, hogy három hónappal később a legmagasabb szinten (Dobi István, Kádár János, Fock Jenő, Péter János, Bíró József) fogadják Budapesten Bruno Pittermann alkancellárt, az államosított iparért felelős kormánytagot, az Osztrák Szocialista Párt elnökét és gazdasági szakemberekből álló kíséretét. A félhivatalosnak tekintett úton91 az osztrák politikus ellátogatott Dunaújvárosba, ahol a Vasmű vezetői és a VOEST linzi gyárának vezérigazgatója a Linzben kifejlesztett acélolvasztási eljárás átadásáról tárgyaltak. Mindezen felül közel egy tucatnyi ajánlatot adtak át Baczoni külkereskedelmi miniszterhelyettesnek és a külkereskedelmi vállalatok képviselőinek ipari berendezések szállításáról, harmadik piaci együttműködésről. Hazautazása előtt tartott sajtóértekezletén Pittermann kiemelte a kölcsönös látogatások jelentőségét, megjelölte az ipari együttműködés lehetséges területeit: a kohászatban, az elektromos iparban, a harmadik országok piacán és a közös műszaki fejlesztésben. Ő sem mulasztotta el, hogy utaljon a közös múltra, mondván, „a mi generációnk feladata, hogy az időszakosan megszakadt kapcsolatokat ismét felvegyük”.92 Sajátos mellékkörülményként az alkancellár-pártelnök (aki elhárította Fock Jenőnek és Péter Jánosnak a Szocialista Internacionáléval kapcsolatos kérdéseit) találkozni kívánt régi szociáldemokratákkal, amire Kelemen Gyula egykori államtitkárt sikerült megnyerni. Ez a lépés Kádárt olyannyira kihozta a sodrából, hogy beszélgetésükön kvázi tiltakozott a belügyekbe történő beavatkozás ellen.93 Noha Nyikita Hruscsov megbuktatását követően több jel (így a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének január 19-i ülésén elhangzott Brezsnyev-beszéd) arra utalt, hogy a „Nyugatra nyitás” politikájának vége szakadhat, teljes fordulat nem következett be.94 Ezt tükrözte az Országgyűlés februári ülésszaka, ahol a költségvetés vitájában Apró Antal miniszterelnök-helyettes emelte ki az osztrák gazdasági kapcsolatok kölcsönös előnyök alapján történő fejlesztésének reális lehetőségét. Kádár János ezt tágította ki, amikor hangsúlyozta: A szocialista Magyarország is Európában s annak középső térségében helyezkedik el. Mi, reálisan gondolkodva, kezdettől fogva tudjuk, s mindenkor számításba vettük azt, hogy ugyanezen földrajzi szférában van számos más olyan ország is, amelynek belső társadalmi rendszere eltér [a] miénktől, nem szocialista, hanem kapitalista. Csak üdvözölni lehet, hogy elkezdődött ezeknek az adottságoknak a reális tudomásul vétele a másik oldalon is, mivel a földrajzi közelségből sokirányú és hasznos együttműködési lehetőség adódik…95 Az olvadás első szakaszának lezárását Péter János áprilisi bécsi viszontlátogatása jelentette. A kellő külsőségek közepette lezajlott találkozó elsődleges célja az államhatárról szóló egyezmények ratifikációs okmányainak kicserélése volt. Az októberi tárgyalások 2013. nyár
83
Gecsényi Lajos
eredményeként aláírták a diplomaták vízumkényszerének eltörléséről, az útlevél- és vámkezelés szabályairól, az autóbusz-közlekedésről, valamint a hagyatéki ügyekben, polgári jogi ügyekben történő kapcsolattartásról szóló megállapodásokat. A személyes megbeszélésen a magyar külügyminiszter teljesítette a kötelező penzumot: előadta aggályait Ausztria közös piaci tárgyalásai miatt, megismételte a közép-európai államok együttműködésének jelentőségét. Kreisky pedig válaszul a határzár kérdését feszegette, és az osztrák „keleti politika” lényegét ismertette: a kormánypártok által képviselt egységes felfogás a szocialista országokat nem egységes blokként kezeli, hanem egyenként ítéli meg, és ennek megfelelően egyedileg alakítja velük kapcsolatos politikáját. Péter János a Külpolitikai Társaságban tartott előadásában a hangsúlyt a közös történeti múltra és a Duna térség államainak megújulására helyezte.96 És első ízben fogalmazta meg a következő negyedszázadban vissza-visszatérő formulát, amikor kifejtette: „A Magyar Népköztársaság kormányának célja az osztrák–magyar kapcsolatokat a különböző társadalmi rendszerű országok közötti jószomszédi és baráti kapcsolatok modelljévé fejleszteni, amit más országok is követhetnek. Szerencsés vagyok, hogy azt mondhatom: ennek az óhajnak az Osztrák Köztársaság részéről sokat ígérő jelét látom.”97 Talán ezt kívánták az előzetes magyar elképzelésekben szereplő (vélhetően a szocialista országok mintájára aláírandó) barátsági és együttműködési szerződéssel szentesíteni98 – ámde erről a találkozón nem esett szó. A kádári külpolitika az adott keretek között láthatóan elkötelezetten tovább kívánt haladni a nehezen megtalált úton, aminek nyilvánvaló bizonyítékaként a Politikai Bizottság 1965. március 2-án napirendre tűzte a MSZMP KB Adminisztratív Osztálya és a Belügyminisztérium jelentését a határőrizet helyzetéről, benne a nyugati határszakasz műszaki állapotáról. Az előterjesztés rögzítette, hogy az aknazár elavult, költséges a fenntartása, ugyanakkor állandó célpontja az „ellenséges propagandának”. Célszerűbb volna, ha a helyére egy új műszaki jelzőrendszert (Sz-100) építenének fel, amely már bevált a Szovjetunióban és Csehszlovákiában is. Ezt indokolja a magyar–osztrák viszony normalizálása, a rendkívüli határsértések csökkenése. A javaslat szerint az építést gyorsan, a nyilvánosság kizárásával, nyilatkozatok mellőzésével kell elvégezni. Az összköltséget kerekítve 100 millió forintra becsülték. A probléma súlyát jelezte, hogy nagy vita után a Politikai Bizottság a döntést elhalasztotta, és felszólította Benkei András belügyminisztert, hogy „illetékes elvtársakkal egyeztetve” készítsen új javaslatot.99 Erről két hónappal később, május 11-én született határozat, amikor a Politikai Bizottság már csupán a nyugati határon megvalósítandó változtatásokat tárgyalta. A határozat kimondta, hogy a néphadsereg és a Belügyminisztérium egységei kísérletképpen 40-50 kilométeres, nem összefüggő szakaszon építsék ki az új rendszert.100 A kísérletet egy esztendő múltán nyilvánították programmá, amikor a befejezés időpontjául 1969 végét jelölték meg, azzal, hogy először a legveszélyesebb szakaszon kell a munkálatokkal végezni. A jelentés rögzítette, hogy már az első évben 300.000 aknát szedtek fel a kijelölt térségben.101 84
Külügyi Szemle
A szembenállástól a kiegyezésig
A döntés az enyhülési folyamat szerves részeként nagyon jelentős lélektani hatással bíró lépés volt, nemcsak a bilaterális viszony alakításában, hanem Magyarország nemzetközi helyének megerősítésében is, noha presztízsokokból szerény nyilvánosságot kapott. A munkák megindításának, amiről Szilágyi Béla külügyminiszter-helyettes szeptember végén tájékoztatta az osztrák nagykövetet, annál is inkább ideje volt már, mert a nyár elején a szétrohadó aknamezőkből az árvíz számos aknát sodort osztrák területre, amelyek még hosszú hónapokon át súlyos tragédiákat okoztak a kibányászott sóderban játszó gyermekek között.102 A jól sikerült magas szintű politikai találkozók sorát a magyar politika rövid időn belül kormányfői szintre kívánta emelni. E cél elérése érdekében az új miniszterelnök, Kállai Gyula 1965. július 14-én megújította Klaus kancellár meghívását, amit két hónappal később a kancellár el is fogadott.103 A rendezési folyamat töretlennek tűnt, a kisebb súrlódások – mint az Ausztriában működő magyar emigráns szervezetek, mindenekelőtt az egykori katonatiszti emigráció egyesülete, a Szent László Szövetség betiltásának követelése és ennek összekapcsolása a határzár kérdésével – kicsinyes okvetetlenkedésként hatottak.104 A kapcsolatok továbbfejlesztésére lényegében minden lényeges feltétel adott – ezt állapította meg az egy évvel korábban hozott határozat végrehajtásának tapasztalatairól a Külügyminisztériumnak a Politikai Bizottság november 10-ei ülésére benyújtott jelentése. Az előterjesztés ugyan utalt az október végén Bécsben kialakult kormányválságra, de nem várt lényeges változást az osztrák külpolitikában. Az ősz folyamán Bécsbe látogatott Józef Cyrankiewicz lengyel és Gheorghe Maurer román miniszterelnök, Kreisky pedig Szófiában járt. A külügyminiszter az Egyesült Államokban, a Yale Egyetemen „Fejlődés a Duna térségben” címmel tartott előadásában megerősítette, hogy országa maximális stabilitást akar elérni a régióban, ami már századok óta nem volt tapasztalható. Reális célként jelölte meg az átfogó kooperációs lehetőségeket a kelet-európai államokkal; azt prognosztizálta, hogy a térségben lévő szocialista országok nagymértékben fognak hosszú lejáratú hiteleket igényelni, ami lehetőséget ad a gazdasági kapcsolatok bővítésére.105
A kapcsolatok stabilizálásának nehézségei Néhány hónappal később azonban Ausztriában olyan fordulat következett be, ami a magyar diplomáciában téves értékelések sorához vezetett az alpesi ország külpolitikáját illetően. Az 1966. márciusi választásokon a Néppárt ugyanis megszerezte a többséget, és így Josef Klaus április 4-én egypárti kormányt alakíthatott, melyben a külügyi tárcát Lujo Tončić-Sorinj képviselő kapta. A bécsi nagykövetséget vezető Surányi László ügyvivő ekkor arról tájékoztatta Budapestet, hogy az új kormány jelentős 2013. nyár
85
Gecsényi Lajos
jobbratolódást mutat, a Néppárt (általa „szélsőjobboldalinak” minősített) ún. reformer szárnya106 határozza meg a külpolitikát, melynek középpontjában a Közös Piachoz történő csatlakozás és a hadsereg fejlesztése áll. Noha a kormányprogram változatlanul nagy jelentőségűnek nevezte a Duna-medence államai közötti kapcsolatok élénkítését, gazdasági, kulturális, turisztikai területen történő elmélyítését, az ügyvivőt ez láthatólag nem befolyásolta. Tončić külügyminisztert idézte, aki az emberi kapcsolatok javítását emelte ki (ezt Surányi az ideológiai „fellazítás” szándékaként interpretálta), és lehetetlennek tartotta a gazdasági kapcsolatok növelését a KGST-országokban érvényes rendszerrel.107 Ez lényegében megfelelt annak az értékelésnek, amit Budapesten két évvel korábban, Klaus első kormányfői megbízatása idején készítettek a Néppárt reformer csoportjának győzelméről, melyről azonban éppen az eltelt időben kiderült, hogy a külpolitikában nem kíván változásokat. Az osztrák külügyminiszter és az ügyvivő első találkozója jól tükrözte a merevedést, amikor a régi problémákon robbant ki vita: az aknákból és szögesdrótból álló vasfüggönyről és az Ausztriában működő, állítólag fegyveres magyar emigráns szervezetekről, amelyek támadásra készülnek az ország ellen.108 Az osztrák parlamentben a határkonfliktusok kivizsgálására létrehozott bizottság munkájának tárgyalásakor Johann Tschida a Néppárt burgenlandi képviselője, az átsodort aknák okozta balesetek miatt kemény szavakkal támadta a magyar kormányt.109 A magyar sajtóban ezzel szemben jelentős kritikát váltott ki Habsburg Ottó osztrák állampolgárságának helyreállítása. A nyugtalanságot Budapesten minden bizonnyal fokozta az 1956-os forradalom 10. évfordulója is, noha Ausztriában jelentősnek tekinthető szimpátiatüntetésekre nem került sor. Mindezek fényében tovább növelte a magyar vezetés bizonytalanságát, hogy Péter János és Andrej Gromiko 1966. júliusi találkozója alkalmával Vlagyimir Szemjonov külügyminiszter-helyettes és Vaszilij Bondarenko osztályvezető Beck István külügyi osztályvezetőnek ugyancsak Ausztria jobbratolódásáról és a német befolyás erősödéséről beszélt. Szemjonov megjegyzése, hogy az osztrák jobbratolódással a német határ nagyon közel került Magyarországhoz, már-már a komikum határát súrolta. Bondarenko szerint mindez veszélyezteti a semlegességet és az államszerződést, miközben az osztrák kormány a szívélyes viszony látszatával, különböző találkozók erőltetésével leplezi a változásokat.110 A magyar diplomatákban, legalábbis a Beck vezette területi osztály referenseiben, a szovjet figyelmeztetés jó talajra talált, hiszen több mint fél évvel később, a külügy egyik vezetési fóruma, a miniszterhelyettesi értekezlet elé készített referátumban még mindig az osztrák fellazítási szándékokról, a magyar fasiszta emigrációról elmélkedtek.111 A Kreml Ausztriának a Közös Piachoz történő erőteljes közeledésével kapcsolatos fenntartásai kétségkívül 1966 novemberében, Nyikolaj Podgornij szovjet államelnök ausztriai látogatása idején csúcsosodtak.112 Osztrák oldalról Simon Koller nagykövet 1967 februárjában, a nagyköveti értekezletre készített beszámolójában – némileg elfogultan és borúlátóan – úgy ítélte meg, hogy az MSZMP vezetése által 1965 86
Külügyi Szemle
A szembenállástól a kiegyezésig
őszén életbe léptetett belpolitikai szigorítások (pl. korlátozták a Nyugatra utazást) kihatottak a külpolitikára is, és – különösen a néppárti kormány megalakulását követően – blokkolták az osztrák kapcsolatépítést. Koller úgy látta, ez kapcsolatban áll a szovjet külpolitika Hruscsov utáni változásával, az önálló magyar külpolitika hiányával.113 Valójában a Klaus kancellár vezette néppárti kormány – és mindenekelőtt maga Josef Klaus – változatlanul meghatározó külpolitikai célnak tartotta a keleti kapcsolatok további rendezését, ennek érdekében személyesen is rendkívül erősen elkötelezte magát. Külpolitikája alapvetően nem különbözött a legélesebb kritikusa, egykori minisztere, majdani utóda, Bruno Kreisky által képviselttől, aki meghatározó szerepet játszott a párbeszéd kialakításában. Így – idézi Lendvai Pál Ernst Harnisch történészt – „habár Klaus és Kreisky a politikusok két teljesen különböző típusát képviselte, történelmi szempontból nézve a Klaus–Kreisky-korszak mégis egységet jelentett, főleg a hatvanas évek közepétől a 70-es évek közepéig tartó első tíz évben, egy, az osztrák történelemben ritka reformkorszakot.”114 Az osztrák külpolitika változatlansága, Kádárnak a két rendszer közötti gazdasági kapcsolatok remélt fejlesztése – ami egybevágott az „új gazdasági reform” megvalósításával – és ily módon a mégoly korlátozott saját vonal melletti kitartása115 végül is 1967 tavaszára aktivizálta a politikai vezetést a Bécs felé vezető úton. Ez korántsem volt olyan nehéz, hiszen a hibernálás ellenére, az 1964 őszén és 1965 tavaszán elkezdődött változás, ha csendesen is, de folytatódott. Érdekes helyi példája volt ennek a nyugatmagyarországi üdülőterület fejlesztéséről 1966 végén készült, 20 évre szóló távlati program. Ez célul tűzte ki az Ausztriából a Balatonhoz vezető közúti és vasúti összeköttetésnek és a Fertő körüli üdülési létesítményeknek a kiépítését, továbbá a tó alatti gyógy- és ásványvizek hasznosításának az osztrákokkal közös tervezését. A határozati javaslat magyar–osztrák táj- és természetvédelmi bizottság létrehozását indítványozta.116 Klaus kancellár az 1967. márciusi moszkvai útján a bilaterális kapcsolatokat illetően számos eredményt ért el, legfőbbképpen azonban sikerült – a közös piaci csatlakozás kérdésének kivételével – megnyugtatnia a szovjet vezetőket. A kezdeti szkepszis után a Kreml végül tudomásul vette a kancellár által képviselt politikai koncepció jelentős részét.117 Az osztrák küldöttség tárgyalásairól Fjodor Jegorovics Tyitov budapesti szovjet nagykövet részletesen tájékoztatta Apró Antal miniszterelnök-helyettest, különös tekintettel arra, hogy a szovjet külügy milyen fontosnak tartja Ausztria magatartását a közép-európai stabilitás fenntartásában, az európai biztonság megoldásában. Kifejtette azt is, hogy ehhez nélkülözhetetlen a szocialista országok támogatása, a párbeszéd folytatása.118 Ez volt a jel Budapest számára arra, hogy kedvezően fogadják a bécsi jelzést Klaus kancellár látogatásának aktualizálásáról, melynek értékét növelte, hogy Bécsben a tervezett bukaresti utazást cserélték fel a budapesti úttal. Mind Bécsben, mind Budapesten lázas előkészületek kezdődtek a mindkét fél számára fontos témák számba vételére. Az évek óta lezáratlan kérdések közé tartozott az 2013. nyár
87
Gecsényi Lajos
1964 októberében aláírt vagyonjogi megállapodásnak az osztrák parlament által történő ratifikálása, amelynek elhúzódása fenyegetést jelentett az újabb igények felvetésére. A magyar fél időben világossá tette, hogy egy ilyen helyzetet eleve barátságtalan lépésnek tekintene, és a szerződés újratárgyalása évekig elhúzódhatna, végül pedig csak kedvezőtlenebb feltételekkel zárulhatna. A probléma így nem is került a Klaus–Fockmegbeszélés napirendjére.119 A magyar tárgyalási tematikát Fock Jenő miniszterelnök kérésére a Politikai Bizottság közvetlenül a látogatás előtt hagyta jóvá. Ezt megkönnyítette, hogy hírszerzési forrásból fő vonalaiban ismerték az osztrák küldöttség javaslatait.120 Ennek megfelelően súlyt kívántak helyezni a gazdasági kapcsolatok áttekintésére, kereskedelmi és műszaki együttműködési szerződés előkészítésére; viszont a kancellár és a külügyminiszter által előterjeszteni kívánt kérdések közül nem kívántak érdemben foglalkozni a vízumkényszer eltörlésével, a kishatárforgalom megteremtésével, új határátkelőhely nyitásával és a kulturális egyezménnyel. A döntő szót Fock Jenő és Fehér Lajos megengedőbb álláspontjával szemben Kádár János mondta ki, aki szerint az egész látogatás a fellazítást szolgálja, de valamilyen formában minden kérdéssel foglalkozni kell. Valahogy úgy, ahogyan Komócsin Zoltán fogalmazott. „… konkrét kérdésekben: egy kicsit rugalmasabb álláspontot lehet és kell elfoglalni. Ez a mi érdekeinket szolgálja, noha óriási problémákat vet fel.”121 A miniszterelnök és a kancellár, illetve a két külügyminiszter szakértők részvételével tartott, kötetlen megbeszélésén szó esett az idegenforgalom helyzetéről, a budapesti kulturális intézet számára kijelölendő telekről, az Akadémia utcai egykori osztrák követségi épületért járó kártalanításról, a műszaki-tudományos egyezményről, egy új árucsere-egyezményről, az energiahasznosításban megvalósítandó kooperációról, a vízumkényszer eltörléséről és egy új határátkelő megnyitásáról Sopron térségében, továbbá a Duna-bizottság fennállása 20. évfordulójának megünnepléséről, az európai biztonsági konferencia összehívásáról, az európai gazdasági integrációról. Fock Jenő több ízben hangot adott a magyar kétségeknek, melyek szerint Ausztria nem fogja tudni megőrizni a semlegességét, ha szoros kapcsolatba kerül az Európai Gazdasági Közösséggel. Klaus szerint Fock temperamentumban és érvelésben nem különbözött Viktor Avilov bécsi szovjet nagykövettől.122 Széles körű vita folyt a határzárról, melyben Klaus kancellár és Tončić külügyminiszter egyaránt az aknák eltávolítását szorgalmazta. Utóbbi rámutatott, hogy a határzár milyen jelentős pszichológiai megterhelést jelent a kapcsolatokban. Klaus ehhez hozzátette: nagy fontosságot tulajdonítanak annak, hogy belátható időn belül könnyítéseket érzékelhessenek. Péter János hangsúlyozta, hogy a határzár nem Ausztria ellen irányul, és nem fog örökké fennmaradni, ám attól presztízsokokból elzárkózott, hogy az aknák eltávolításáról tájékoztassák a sajtót.123 A látogatásról kiadott záróközlemény végül valamennyi felmerült kérdést felölelte, s némileg ködösen, de külön kitért arra, hogy a magyar fél információkat adott azokról a munkákról, amelyek a határon folynak 88
Külügyi Szemle
A szembenállástól a kiegyezésig
a megnyugtató helyzet létrehozása érdekében.124 Tončić külügyminiszter egy osztrák újságíró kérdésére viszont világosan megfogalmazta, hogy ez az aknák teljes eltávolítását jelenti.125 Egyetértés alakult ki abban is, hogy magyar kezdeményezésre hozzanak létre egy magas szintű állandó vegyes bizottságot, amely folyamatosan kidolgozza az együttműködésre vonatkozó javaslatokat. A tárgyalások, úgymond mellékes hozadéka volt a katonai attasék cseréjéről szóló megállapodás, amely a kölcsönös bizalmon alapuló, rendszeres kapcsolatok kiteljesedését jelentette.126 Az 1867-es osztrák–magyar kiegyezés centenáriumán, ünnepélyes külsőségek közepette lezajlott látogatást mindkét fél kellő udvariassággal készítette elő. A Magyarországra látogató első „nyugati” miniszterelnököt, Klaust és feleségét a Keleti pályaudvaron a Rákóczi-induló hangjai mellett, népviseletbe öltözött lányok virággal köszöntötték, a pályaudvar előtti téren pedig üdvözlő tömeg várta. Rövid beszélgetésre fogadta őt az MSZMP székházában Kádár János is. Klaus előadást tartott a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, országjáró körútján látogatást tett a Bábolnai Állami Gazdaságban, Esztergomban felkereste a székesegyházat, a Keresztény Múzeumot és megtekintette a várásatásokat. A Mátyás-templomban misén vett részt (miként a szovjetunióbeli útja során Tbilisziben is), ahol a katolikus püspöki kar nevében Brezanóczy Pál prépost köszöntötte őt. Mindszenty neve nem hangzott el.127 Klausra mély benyomást tett a magyarországi látogatás, a közös történelem emléke (amire többször is hivatkozott), Budapest látványa, a vendégszeretet, a Mátyás-templomban a tömeg által énekelt Himnusz.128 A kancellár látogatását a Politikai Bizottság és a minisztertanács számára készített beszámolóban a várakozásnak megfelelőnek értékelték; ezt erősítette meg Komócsin Zoltán a Központi Bizottság előtti jelentésében is. Különösen jelentősnek ítélték, hogy az, első „nyugati” kormányfői találkozóként, növelte az ország nemzetközi tekintélyét, és megnyitotta az utat a további magas szintű tárgyalások felé. A magyarok számára jelentős presztízsnyereségként, nemzetközi tekintélyerősödésként minősítette a látogatást a Budapesten állomásozó diplomaták véleménye alapján Simon Koller nagykövet, aki azonban némi szkepszissel hozzáfűzte: kérdés, hogy az elért eredmények vajon realizálódnak-e Ausztria számára.129 Az osztrák sajtó – a szocialista lapok kivételével – általában pozitívan értékelte a tárgyalásokat, noha a Néppárt egyes vezetői elhamarkodottnak tartották a budapesti utat, mivel az anélkül valósult meg, hogy megszűnt volna a „vasfüggöny”, illetve Mindszenty elhagyhatta volna az amerikai követséget. Röviddel a látogatás után egy vezető újságíró a televízióban Klaus egész keleti politikáját kritika tárgyává tette, mondván: Moszkvában és Budapesten keresi Európát, noha az európai út a Közös Piac felé vezet.130 Az Arbeiter Zeitung a vízumkényszer megszüntetését hiányolta, de általában is kevesellte az eredményeket, s bírálta a Kádárnál tett látogatást is.131 A vezető polgári napilap, a Die Presse Budapestre küldött tudósítója sikeresnek ítélte ugyan a 2013. nyár
89
Gecsényi Lajos
megbeszéléseket, ámde utalt arra, hogy mindez a jövőre vonatkozó befektetés, melynek az eredményét ki kell várni.132Az európai lapok közül a német és a francia sajtó szentelt nagyobb teret Klaus útjának, általában kétkedéssel kommentálva annak sikerét. Voltak azonban kivételek is. A Le Monde egy hétvégi vezércikkében szimbolikusan összekapcsolta az osztrák–magyar kiegyezés 100. évfordulóját azzal, hogy a két ország a mély politikai, gazdasági, társadalmi különbségek ellenére vállalja kapcsolatuk bizalommal való megtöltését. A tekintélyes Kieler Nachrichten hasábjain Klaus Reinhardt arról írt, hogy a magyar–osztrák kapcsolat az új kelet–nyugati kapcsolatok modellje lesz.133 A találkozó valóban elérte legfontosabb célját: Bécsben elhárította a koalíciós kormányzás után a „keleti külpolitika” folytatása iránt felmerült kétségeket, amit nemcsak a budapesti út, de a következő hónapokban sorra került bukaresti és szófiai látogatás is megerősített. Mindez kézzelfoghatóan jelezte az osztrák kormányzat eltökéltségét az enyhülés folytatására, melynek fontos eleme volt a magyar–osztrák viszony további javítása. A kapcsolat alakulása teljes mértékben megfelelt a magyar pártvezetés szándékainak, hiszen az új gazdasági mechanizmus komoly követelményeket állított a nyugati együttműködés fejlesztése elé. És egybevágott azzal a szándékával is, amely, ha szigorú keretek között is, de lehetségessé tette a kapunyitást a nyugati társadalom és kultúra felé, amelynek legközelebbi meghatározó pontja Ausztria és különösen Bécs volt.134 Ennek a helyzetnek felelt meg Fock Jenő miniszterelnök nem sokkal későbbre, 1968 szeptemberére tervezett ausztriai viszontlátogatásának előkészítése már az év tavaszán. Ebben szerepet kapott a januárban megalakult Magyar–Osztrák Általános Vegyes Bizottság éppúgy, mint a minden szakterületre kiterjedő információgyűjtés és a meginduló szakminisztériumi látogatások. Intenzívebbé váltak a kulturális cserék, amit elősegített az is, hogy Sebes István nagykövetet már 1967 elején egy tapasztalt kulturális szakember, Simó Jenő135 váltotta a bankgassei követségen. Parafálták a műszakitudományos együttműködési egyezményt, aláírását a kormányfői találkozóra ütemezték. Az előzetes programban szerepelt, hogy Péter János – figyelemmel a szocialisták növekvő befolyására – találkozzon Bruno Kreiskyvel (aki ekkor már az Osztrák Szocialista Párt elnöke volt), és ismerje meg pártja álláspontját.136 Általánosságban hangulatjavító tényező volt, hogy folytatódott az aknák eltávolítása, az államhatár rendezése, megszűntek a robbanások, noha a magyar állampolgárok kudarcba fulladt menekülési kísérletei időről időre osztrák sajtótámadásokat gerjesztettek.137 A tervezett bécsi út végül 1968 augusztusában, a Varsói Szerződés csapatainak csehszlovákiai bevonulásakor, mint az várható volt, átmenetileg lekerült a napirendről. Erről Klaus kancellár augusztus 31-én Borisz Podcerob szovjet nagykövetet is tájékoztatta.138 A törés azonban csak átmenetinek bizonyult. A kancellár így írt erről később: A Varsói Szerződés csapatainak csehszlovákiai bevonulása mély cezúra volt, ami súlyos csapást jelentett a mi enyhülési politikánkra is. … De abban is példát mutattunk, hogy ezek miatt a visszaesések miatt a helyesnek elismert 90
Külügyi Szemle
A szembenállástól a kiegyezésig
utat nem szabad elhagyni. Ha ügyelünk Ausztria feladataira és esélyeire, ha egy aktív semlegességi politikát folytatunk, akkor folytatnunk kell a térségben az enyhülési, szándékosan nem mondom, keleti, politikát.139 Az osztrák külügy számára készített magyar sajtószemle összeállítói hasonló jelenségeket emeltek ki, amikor megállapították, hogy a nagyobb cikkek pozitívan értékelik az osztrák külpolitikát, nem ismétlik a szovjet sajtó Ausztria elleni támadásait, vádjait, kerülik azokat a kérdéseket, amelyek megnehezítenék a normális kapcsolatok fenntartását.140 Közel fél év elmúltával azután a dolgok alapjában véve a régi szellemben folytatódtak, és sor került az első átfogó diplomáciai érintkezésre, az általános vegyes bizottság ülésére, ahol legfontosabb napirendként a miniszterelnöki látogatásról tárgyaltak. Jóváhagyták azokat a kérdésköröket, melyek megbeszélését kiemelt fontosságúnak ítélték. Arno Halusa követ, az osztrák delegáció vezetője, pozitívnak ítélte a kapcsolatok sokoldalú fejlődését, „az apró lépésekkel” történő haladást.141 A Fock Jenő vezette kormányküldöttség 1969. május 27-én érkezett Bécsbe ötnapos látogatásra. Összetétele jelezte, hogy a magyar fél a gazdasági kérdéseknek biztosít elsőbbséget, miután Fockot és feleségét Tímár Mátyás miniszterelnök-helyettes, három első miniszterhelyettes (Puja Frigyes külügyi, Baczoni Jenő külkereskedelmi, Szekér Gyula nehézipari) és Rosta Endre, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének ügyvezetője, valamint több külügyi tisztviselő kísérte útjára. A program szerint a magyar miniszterelnököt fogadta Franz Jonas köztársasági elnök, továbbá találkozott Hermann Withalm alkancellárral, Kurt Waldheim külügyminiszterrel, Bruno Marek bécsi polgármesterrel, felkereste a Steyr Műveket és az egykori mauthauseni koncentrációs tábor emlékhelyét. Tímár Mátyás és Theodor Piffl-Perčević oktatási miniszter aláírta a tudományos-műszaki együttműködésről szóló egyezményt. A két kormányfő a küldöttségek plenáris ülésén kifejtette véleményét a kölcsönös érdeklődésre számot tartó nemzetközi kérdésekről, így a szomszédos államokhoz fűződő viszonyukról, mindenekelőtt a csehszlovákiai események megítéléséről, az európai biztonsági konferencia előkészítéséről és a nemzetközi szervezetekkel való együttműködésről. Minőségi változás volt a korábbi találkozókhoz képest, hogy az utolsó témakörben a magyar miniszterelnök Ausztria támogatását kérte az EFTA-val folytatandó technikai jellegű tárgyalásokhoz és a GATTba való belépéshez. Fock szóba hozta még a vietnami és a közel-keleti kérdést, a két német állammal fennálló kapcsolatokat, de partnere kitért ezek megvitatása elől. A két ország viszonyát illetően egyetértettek a magas szintű találkozók folytatásában; értékelték többek között a különböző államközi vegyes bizottságok tevékenységét; áttekintették a kereskedelmi liberalizáció lehetséges folytatását, az ipari együttműködés további fejlesztését, többek között az összekapcsolt energiarendszerek forgalmának növelésében, az alumíniumgyártásban, a faiparban, a vegyiparban és a járműiparban. Méltatták 2013. nyár
91
Gecsényi Lajos
a kulturális és sportkapcsolatokat is. Az osztrák politikusok azonban nem mulasztották el most sem óvatosan szóba hozni a határzár teljes felszámolását (Klaus már egyenesen a „zöld határról” beszélt), a turizmus fejlesztését (a magyar kiutazók számának növelését), a magyar határellenőrzés bürokratizmusát, lassúságát és több kisebb súlyú témát.142 Nem említették viszont az új határátkelő létesítését, a kishatárforgalmat, a határsértéseket, miként a magyar partnerek is hallgattak az állítólagos ausztriai magyar ellenséges szervezetekről.143 A sajtó, így az ellenzéki Arbeiter Zeitung is,144 a záró-sajtóértekezlet és a közös közlemény alapján azonban mindenekelőtt a bizalom erősítését, az aknák teljes eltüntetésére vonatkozó Fock-ígéretet emelte ki tudósításaiban. Noha a találkozó ebben a formában valóban alig volt több, mint egy rutinmegbeszélés, mégis fontos szerepet játszott nem csupán a kialakult kapcsolatrendszer – valóban „kis lépésekkel” történő – megerősítésében és fenntartásában, hanem a légkör javításában is. Ennek jele volt Franz Jonas köztársasági elnök meghívása és látogatása időpontjának a következő évre történő kitűzése. Azaz a kapcsolatok építése eljutott a legmagasabb szintig. Addig, amíg nemcsak elérték, de messze túl is haladták az 1956os forradalmat megelőző időszak elképzeléseit. Nagyon fontos volt, hogy a polgári kormány hivatali ideje alatt is folytatódott a két ország közötti falak elbontása, és erősödtek az egymáshoz fűződő szálak. A szovjetek által támogatott enyhülési folyamat láthatóan a brezsnyevi korszak kezdetén is engedélyezett bizonyos önálló mozgásteret, mellyel a kádári külpolitika – nem függetlenül belpolitikai lépéseitől – sikeresen élt. Így alakultak ki azok az alapok, melyeken az 1970-es ausztriai választásokat követően az immár kancellári pozícióba került Bruno Kreisky és kormánya építkezhetett.145 Ha nem is feltétlenül modelljelleggel.
Jegyzetek * A tanulmány az OTKA K 78003. számú projekttámogatásával készült. Adataiban és megállapításaiban a témában korábban megjelent írásaim kiegészített és bővített változata. 1 Vö. Gecsényi Lajos: „Kiútkeresés. Konfliktusok és konfliktus-megoldási próbálkozások Budapest és Bécs között 1957-ben”. In: Pártok, politika, történelem. Tanulmányok Vida István egyetemi tanár 70. születésnapjára szerk. Réfi Attila – Sziklai István). Budapest: MTA – ELTE Pártok, Pártrendszerek, Parlamentarizmus Kutatócsoport, 2010. 189–207. o. 2 Ennek kívánt legalább verbálisan megfelelni a kádári külpolitika, amikor a pártkongresszusokon, az Országgyűlésben kiemelten foglalkozott a magyar–osztrák viszonnyal, hangoztatta megegyezési szándékát, miközben soha nem mulasztotta el vádolni Ausztriát, és a normalizálás kudarcáért minden felelősséget Bécsre hárítani. 3 Michael Gehler: Österreichs Außenpolitik der Zweiten Republik. Von der alliierten Besatzung bis zum Europa des 21. Jahrhunderts. Bd. 1. Wien: StudienVerlag, 2005. 291–292. o. 4 Julius Raab 3. kormánya 1959–1961, Alfons Gorbaché 1961–1964, Josef Klaus 1. kormánya 1964–1966 között irányította az országot. Az egyes kormányzati ciklusokon belül is voltak személycserék.
92
Külügyi Szemle
A szembenállástól a kiegyezésig Politisches Handbuch Österreichs 1945–1980 (szerk. Wolfgang E. Oberleitner). Wien: Österreichischer Bundesverlag, 1981. 24–26. o. 5 Ezt Kreisky (és más diplomaták is) éveken át értésére adták magyar tárgyaló partnereiknek. A magyar külpolitika ezzel szemben 1962-ig, tárgyalókészségének hangoztatása mellett, alapjában még mindig a nyomásgyakorlás különböző módszereiben reménykedett. Lásd a következő kötetben publikált dokumentumokat: Gecsényi Lajos (szerk.): Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak történetéhez 1956–1964. Budapest: Magyar Országos Levéltár, 2000. 6 Erről lásd részletesen Gecsényi Lajos: „Bécsi fiaskó. Diplomácia az állambiztonság árnyékában: a »Teleki–Kertész ügy« 1958”. Történelmi Szemle, No. 2. (2012). 315–336. o. 7 Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár (a továbbiakban MNL OL) XIX-J-36-a. Bécsi követség iratai 1958. 28/14. Puja Frigyes jelentése. 1958. november 17. 8 Österreichisches Staatsarchiv Archiv der Republik Bundeskanzleramt Aussere Angelegenheiten (a továbbiakban ÖStA AdR BKA/AA) Pol. II. 1958. Ungarn 2 GZ 549.319 (554.671). 9 Gecsényi (szerk.): i. m. 132–135. o. 37. sz. dokumentum. 10 Erich Bielka: „Österreich und seine volksdemokratischen Nachbarn”. In: Die Ara Kreisky. Schwerpunkte der österreichischen Außenpolitik (szerk. Erich Bielka, Peter Jankowitsch és Hans Thalberg). Berlin–München–Wien: Europaverlag, 1983. 203. o. 11 „319. Telegram from the Department of State to the Embassy in Austria”. U.S. Department of State. Office of the Historian, http://history.state.gov/historicaldocuments/frus1958-60v09/pg_812, 1959. szeptember 24. Arra a kérdésre, hogy az amerikai kormány egyetért-e egy ilyen lépéssel, Herter kijelentette: nehéz megítélni, hogy ez a lépés kívánatos-e, a döntés joga az osztrák kormányé. 12 Szergej Lapin bécsi szovjet nagykövet már február végén jelezte Puja Frigyesnek, hogy Wagner nagyon támogatja a kapcsolatok rendezését, és el fog utazni a BIV megnyitására. MNL OL XIX-J36-a. Bécsi követség iratai. 3/11-4/1959. Puja Frigyes jelentése. 1959. február 23. Wagner utazásának visszhangjáról: Uo. 1/52-2/1959. Puja Frigyes jelentése. 1959. június 3. 13 MNL OL XIX-J-36-a. Bécsi követség iratai. 2/16-6/1959. Sebes István jelentése. 1959. november 24. 14 MNL OL XIX-J-36-a. Bécsi követség iratai. 3/3-6/1959. Sebes István követ jelentése. 1959. szeptember 11. 15 A küldöttséget 16 fős belügyi operatív csoport biztosította, 87 hálózati személy és 32 „társadalmi kapcsolat” segítségével. Tevékenységüket osztrák kommunisták és szovjet állambiztonsági ügynökök is „segítették”, de élvezték Grubhofer belügyi államtitkár támogatását is. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (a továbbiakban ÁBTL) 3.2.4 K-157. 16 A követség 1959 júniusában úgynevezett „non-stop vonat” akciót szervezett Budapest és Bécs között, magyar és osztrák, illetve Bécsbe akkreditált újságírók számára. MNL OL XIX-J-36-a. Bécsi követség iratai. 4/741-4/1959. Puja Frigyes jelentése. 1959. június 8. Októberben kétnapos soproni szüreti kirándulást szerveztek bécsi újságíróknak. Uo. 5/51/1959. Sebes István jelentése. 1959. október 13. Az osztrák újságírók és a Bécsbe akkreditált külföldi tudósítók „meggyőzésére” a Belügyminisztérium állambiztonsági szervei is akciók sorát indították. Ezek feldolgozása külön tanulmányt igényel. 17 A fegyverhasználat tragikus következménye volt, hogy 1959. október 19-én, kora délután, Ágfalvánál, a vasútvonal mentén egy Magyarországra tévedt 55 éves osztrák állampolgárt, aki kb. 60 méterre jött át a határon és a felszólításra nem állt meg, menekülés közben hátulról, 17 célzott géppisztolylövéssel szitává lőttek. MNL OL XIX-J-36-a. Bécsi követség iratai. 2/131-9/1959. Az ügyben Bruno Kreisky külügyminiszter, közvetlenül Sík Endréhez címzett levélben, élesen tiltakozott. Sík Peinsipp követnek kijelentette, hogy a határzár megszüntetése irreális kívánság volna. Azt kérte, tartsák távol az embereket az aknazártól. ÖStA AdR BKA/AA Pol. II. 1960. Ungarn. 9/2 GZ 70.337-6 (71924). 18 Gecsényi (szerk.): i. m. 151–157. o. 43. sz. dokumentum. Kreiskynek a Mindszenty-ügyben kifejtett tevékenységét széles forrásbázison mutatja be Margit Balogh: „Opfer der Geschichte”. Das Leben von Kardinal Mindszenty. Berlin: Osteuropazentrum Berlin-Verlag, 2012.
2013. nyár
93
Gecsényi Lajos 19 A Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusának jegyzőkönyve. 1959. november 30.–december 5. Budapest: Kossuth, 1960. 20–21., 353., 407–408. o. 20 MNL OL XIX-J-1-j. KüM Titkos iratok. 1945–1964. Ausztria Vegyes. 4/fb (28. doboz). A diplomata értekezlet jegyzőkönyve, 11–12. és 25–27. o. 21 Uo. A diplomata értekezlet jegyzőkönyve, 78–84. o. 22 ÖStA AdR BKA/AA Pol. II. 1960. Ungarn. 2 GZ 70473 és 71871, továbbá Gecsényi (szerk.): i. m. 158–163. o. 44. sz. dokumentum. 23 V.ö. MNL OL XIX-J-1-j Ausztria 1945-1964 4/b KüM 005634/1960 (8.doboz) Jegyzőkönyv 7.. 24 MNL OL XIX-J-1-j Ausztria 1945-1964 4/b KüM 005634/1960 (8.doboz) Jegyzőkönyv 16. 25 Sajátos helyzetet teremtett, hogy a külügyminisztérium és Sebes István követ eltérő véleményt képviselt a szovjet politikusoktól kérendő támogatás tartalmát illetően. Míg a külügy kisebb jelentőségű kérdéseket is beemelt a kérések közé, addig Sebes a nemzetközi helyzettel szorosan összefüggő politikai témákra összpontosított. Gecsényi (szerk.): i. m. 163–164. o. 45. sz. dokumentum; 174–176. o. 47. sz. dokumentum. 26 A szovjet külügyminisztérium V. Európai Osztályának vezetője, Sz. Ty. Asztavin július 8-án (már megkésetten) azt javasolta Firjubin külügyminiszter-helyettesnek, hogy jelezzék a magyaroknak: a jegyzék átadásának időpontja nem szerencsés. Archiv Vnyesnyej Polityiki Rossziszkoj Federacii f. 077. op. 42. papka 216. gyelo 32. (Az adatot Baráth Magdolnának köszönöm.) 27 Erről tanúskodik a budapesti szovjet nagykövetség két diplomatájának 1960. április 13-án készített feljegyzése. Uo. A. Szorokin II. titkár és M. Kukanov III. titkár feljegyzése. 28 Incze utazásának célja a politikai és gazdasági kapcsolatteremtés volt. Fogadták őt: Pittermann alkancellár, Bock és Kreisky miniszterek. A küldöttség meglátogatta az államosított ipar több nagyvállalatát. Megállapodásokra nem került sor. Az osztrák sajtó egy része éles hangú cikkekben támadta a látogatást. Sebes István követ jelentése: Gecsényi (szerk.): i. m. 180–189. o. 49. sz. dokumentum. 29 Kreisky varsói megbeszéléseiről, melyekről a Népszabadság is beszámolt, Rapacki lengyel külügyminiszter, aki kedvezőnek ítélte a látogatás tényét, néhány napon belül tájékoztatta Puja Frigyest. Lásd: Baráth Magdolna (szerk.): Szovjet diplomáciai jelentések Magyarországról a Hruscsovkorszakban. Budapest: Napvilág Kiadó Kft., 2012. 243. o. 30 MNL OL XIX-J-1-j. Ausztria. 1945–1964. 4/b KüM 005634/1960 (12.). 31 ÖStA AdR Bundesministerium für Aussere Angelegenheiten (a továbbiakban BMfAA) Pol. II. 1960. Ungarn. 9/2 GZ 82.685-6 (85.964). A magyar hatóságok szerint Bencsik Piroska 19 éves várbalogi lányt világos nappal 3 egyenruhás vámőr erőszakkal vitte át Ausztriába. A valóságban a leány átbújt a drótakadályon és nehézségek nélkül átment az aknazáron. Néhány napot töltött a traiskircheni menekülttáborban, majd akadálytalanul hazatért. 32 Uo. GZ 82.143-6 (82.149). 33 Uo. GZ 88.152-6 (88.654). 34 Bundesministerium für Auswärtige Angelegenheiten. Tätigkeitsbericht 1962/63. 35 Pintér István: „Ami a »vasfüggöny-mesék« mögött van. Bencsik Piroska elhurcolása”. Népszabadság, 1960. október 2. 10–11. o.; Uo. 1960. október 4. 8. o.; Uo. 1960. október 5. 6–7. o. 36 „MTI-hír: A Külügyminisztérium jegyzékben tiltakozott az osztrák kormánynál”. Népszabadság, 1960. december 6. 2. o. 37 „Lächerliche Lügen”. Arbeiter Zeitung, 1960. augusztus 26. 2. o.; „Die Ungarn lügen auch offiziell”. Uo. 1960. augusztus 26. 1. o.; „Wieder Schüße an der Todesgrenze”. Uo. 1960. november 29. 1. o. 38 Vö. Andreas Resch: „Die Außenhandelbeziehungen zwischen dem RGW–Raum und Österreich in der Nachkriegszeit – dargestellt im Spiegel der österreichischen Außenhandelstatistik”. In: „Zarte Bande” Österreich und die europäischen planwirtschaftlichen Länder (szerk. Gertrude Enderl-Burcel, Dieter Stiefel és Alice Teichova). Innsbruck: Studenverlag, 2006. 62–65. o. 39 Ezek egy része – nyilvánvalóan szovjet indíttatásra – már Ausztriának az európai közösséghez, illetve társulásokhoz történő csatlakozásával, valamint a német–osztrák viszony alakulásával függött össze.
94
Külügyi Szemle
A szembenállástól a kiegyezésig 40 „Az 1958. évi november hó 26-ára összehívott országgyűlés naplója. Hiteles kiadás. 1–31. ülés”. 14. ülés: 1960. december 7. Digitalizált Törvényhozási Tudástár, http://dtt.ogyk.hu/hu/ gyujtemenyismertetok/orszaggyulesi-dokumentumok/orszaggyulesi-naplok, 45552. (1958-I-806807).; 16. ülés: 1960. december 9. Uo. 45537. (1958-I-938). Letöltés ideje: 2013. május 2.; „A magyar– osztrák kapcsolatokról. Sík Endre expozéja”. Népszabadság, 1960. december 8. 2. o. 41 Elsőként Sebes István fogalmazott úgy, hogy a légkör romlott a két ország között, de a viszony nem. Péter János erre építve javasolta, hogy a kapcsolatok értékelése „ne negatív megállapítással záruljon, mert a képet túl negatívvá teszi”. Így is történt. A Kollégium 1961. február 10-i ülésének jegyzőkönyve: MNL OL XIX-J-1-o. KüM Kollégiumi iratok (11. doboz). Az irányelvek: Gecsényi (szerk.): i. m. 199–201. o. 52. sz. dokumentum. A „képhez” viszont az is hozzátartozott, hogy február 7–19. között Győrben egy vándorkiállítást mutattak be „Kémkedés a MNK ellen” címmel, ahol két osztrák kémkedési ügy is szerepelt. 42 ÖStA AdR BMfAA Pol. II. 1961. Ungarn. 2 GZ 23.270-6 (24.373). Puja Skandináviából hazatérőben állt meg Bécsben egy rövid találkozóra. Bundesministerium für Auswärtige Angelegenheiten Tätigkeitsberich 1959/1962, 50. 43 Lásd „Schreckenszenen am Mordverhau”. Arbeiter Zeitung, 1961. július 21. 1. o.; F.K.: „Grenztragödie”. Uo. 1961. július 22. 1. o. 44 ÁBTL 3.2.3 Mt-772/2. Lóránth Endre MTI tudósító („Urbán”) jelentése. 1961. július 25. 45 ÖStA AdR BMfAA Pol. II. 1961. Ungarn. 9/1 GZ 16.157 (27.729, 27.893 és 28.230). 1961. július 31. 46 ÖStA AdR BMfAA Pol. II. 1962. Ungarn. 9/1 GZ 60.997 (61.447 és 68.472). E tárgyalási szakaszban került sor Lapusnyik Béla állambiztonsági tiszthelyettes szökésére, amikor a határőrök osztrák területre is átlőttek. Kurt Waldheim, a külügy politikai igazgatója szerint nyilvánvaló, hogy a magyar határőrségnek még mindig tűzparancsa van. 47 ÁBTL 3.2.3 Mt-772/3. Lóránth Endre jelentése. 1961. december 22. Lóránth előtt ezt Pittermann fél évvel később megismételte. Uo. Mt-772/2. 1962. május 2. 48 Gecsényi (szerk.): i. m. 207–214. o. 55. sz. dokumentum. 49 MNL OL M-KS 288. fond 5/258. ő. e. A Politikai Bizottság jegyzőkönyve, 14–16. o. 50 A látogatásnak, melyen a kormánytagok mellett részt vettek a tartomány politikai életében jelentős szerepet játszó korábbi tartományfőnökök, Hans Bögl, Lorenz Karall és Johann Wagner, különös színezetet adott, hogy a bécsi külügyminisztérium csupán a kismartoni rendőr-igazgatóságnak a belügy állambiztonsági osztályához küldött jelentéséből értesült az útról, majd egy héttel később Beck István osztályvezető tájékoztatta Zanetti budapesti ügyvivőt a megbeszélés témájáról: a burgenlandi határ menti ún. kettős birtokosok ügyének a vagyonjogi csomagból történő kiemeléséről. ÖStA AdR BMfAA Pol. II. 1962. Ungarn. 2 GZ 64.550 és 65.266. A találkozóról beszámolt a magyar állambiztonság egyik ügynöke is, aki beszélt Hans Bögllel, az SPÖ tartományi vezetőjével. Bögl elégedett volt a vendéglátással, és pozitív benyomásokkal tért haza. Jelezte, hogy fontosnak tartja a mielőbbi megegyezést, s azt követően Sopront idegenforgalmi központtá lehetne fejleszteni. ÁBTL 3.2.3 Mt-621/5. Jelentés. 1962. május 4. 51 Ezek közé tartozott a magyar kapcsolatokkal rendelkező Otto Mitterer néppárti képviselő, a parlament külügyi bizottságának elnöke is, aki elmondta az egyik magyar diplomatának, hogy a választásokat megelőzően ő és párttársai nem vállalhatták az utat. ÁBTL K-786. dr. Ágoston Kálmán („Somogyi”) jelentése. 1962. július 17. 52 ÁBTL 3.2.3 Mt-772/3. Lóránth Endre MTI-tudósító („Urbán”) jelentése Kreisky december 21-ei sajtókonferenciáján, a Frankfurter Rundschau tudósítójának kérdésére adott válasz alapján. 53 ÁBTL 3.2.3 Mt-772/3. Lóránth Endre MTI-tudósító („Urbán”) jelentése. 1962. május 2. 54 A látogatás osztrák visszhangjáról lásd MNL OL XIX-G-3-an. Külkereskedelmi Minisztérium osztrák referatúra. 1962. 681. (5. doboz). Solt László, a bécsi kereskedelmi kirendeltség vezetőjének jelentése. 1962. június 5. 55 A határozat: MNL OL XIX-A-83-b-3269. Simon Koller, az új budapesti követ 1962 áprilisában tett bemutatkozó látogatásai során megjegyezte Beck István főosztályvezetőnek, hogy a vagyonjogi
2013. nyár
95
Gecsényi Lajos rendezés előtt nem lehet magas szintű kapcsolatokra számítani. ÖStA AdR BMfAA Pol. II. 1962. Ungarn. 2 GZ 67242. A bécsi szovjet nagykövet 1962. októberi értékelése szerint „az osztrákok a legfontosabb kérdésnek tartják a vagyonjogi kérdések lezárását szocialista szomszédaikkal, és azt hangoztatják, hogy e kérdések sikeres megoldása elő fogja segíteni a további kérdések rendezését is”. Sebes István követ jelentése: MNL OL XIX-J-1-j. Ausztria 1945–1964. 5/f KüM 003052/1/1962. (23. doboz). 56 A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai, 1956–1962. Budapest: Kossuth Kiadó, 1964. 562. o. 57 A Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusa. 1962. november 20–24. Budapest: Kossuth Kiadó, 1962. 16. o. ÖStA AdR BMfAA Pol. II. 1962. Ungarn. 2 GZ 67.242 (76.568). 58 Ruff Mihály: „Új helyzet, új feladatok a magyar külpolitikában 1963–1964-ben”. Múltunk, No. 4. (2001). 9. o. 59 Gecsényi (szerk.): i. m. 242–253. o. 61. és 62. dokumentumok. 60 Magyarország külpolitikai helyzetének megítéléséről: Ruff: i. m. 3–39. o. 61 Ezeket példázta a Die Presse cikke: Karl Graber: „Extempore in Budapest. Vizekanzler macht Außenpolitik auf eigene Faust”. Die Presse, 1963. május 25. és 26. Ebben azzal vádolta az alkancellárt, hogy senkivel nem konzultált budapesti útjáról, miközben a kormány addig visszafogottan reagált a magyar közeledésre, világossá téve a megbékélés előfeltételeit. 62 Népszabadság, 1963. május 18. 2. o.; Kádár János május 22-én tekintette meg az osztrák pavilont: Népszabadság, 1963. május 23. 1. o. 63 „Incze Jenő külkereskedelmi miniszter hazaérkezett Ausztriából”. Népszabadság, 1963. július 28. 3. o. 64 „Megnyílt a bécsi őszi vásár”. Népszabadság, 1963. szeptember 10. 4. o. 65 „Magyar gépipari küldöttség Ausztriában”. Népszabadság, 1963. november 14. 3. o. 66 „Eiserner Vorhang wieder geschlossen”. Arbeiter Zeitung, 1963. július 23. 5. o. 67 Népszabadság, 1963. június 19. 10. o. 68 Népszabadság, 1963. október 27. 11. o.; Arbeiter Zeitung, 1963. október 27. 1. o. 69 Vas Megyei Levéltár, Szombathely. MSZMP Vas megyei Végrehajtó Bizottsága iratai 1964/2. ő. e. Javaslat Vas megye – Burgenland lakosságának baráti találkozóira. 70 „Ödenburger Festwochen”. Arbeiter Zeitung, 1964. június 7. 7. o.; „Ungarns Forint hat zwei Gesichten”. Arbeiter Zeitung, 1964. június 19. 3. o. 71 MNL OL XIX-B-10-z. A belügyminiszter állambiztonsági helyettesének 0016. számú utasítása. 1964. május 27. 72 Gecsényi (szerk.): i. m. 256–257. o. 64. sz. dokumentum. A megnyitó ünnepségen a vagyonjogi kérdésben támadt konfliktus miatt nem képviseltette magát sem a külügyminisztérium, sem a burgenlandi tartományi kormány. A két ország kulturális kapcsolatait részletesen mutatja be Fiziker Róbert tanulmánya: „Hét szűk esztendő(?): Az oroszlán ugrani készül. Fejezetek az osztrák– magyar kulturális kapcsolatok történetéből (1963–1970)”. Történelmi Szemle, No. 3. (2011). 425–465. o. 73 Baráth Magdolna (szerk.): Szovjet diplomáciai jelentések Magyarországról a Hruscsov-korszakban. Budapest: Napvilág, 2012. 355.; 367. o. 145. és 150. sz. dokumentum. Puja Frigyes és Gyenyiszov szovjet nagykövet találkozójáról készült feljegyzések. 1963. augusztus 17. és október 5. 74 MNL OL M-KS 288. f. 5/323. ő. e. Jegyzőkönyv a Politikai Bizottság üléséről. A véleménykülönbségek a különböző követelések együttes (globális), illetve egyes részterületek egyenkénti rendezése körül alakultak ki. Éles vita bontakozott ki a második világháború végén Ausztriába került magyar vagyonért és a német vagyonként a Szovjetuniónak átadott vállalatokért („potsdami tételek”) fizetendő kártérítés körül. Gecsényi (szerk.): i. m. 264–265. o. 66. sz. dokumentum. 75 Lásd erről: Honvári János: „Magyarország, mint »rosszhiszemű szerző«? A hazai osztrák (német) vagyon átadása a Szovjetuniónak”. Történelmi Szemle, No. 1. (2013). 119–144. o. 76 Gecsényi (szerk.): i. m. 264–265. o. 66. sz. dokumentum. 77 „Az 1963. évi március 21-ére összehívott országgyűlés naplója. Hiteles kiadás. II. kötet. 17– 30. ülés”. 11. ülés: 1964. június 26. Digitalizált Törvényhozási Tudástár, http://dtt.ogyk.hu/hu/
96
Külügyi Szemle
A szembenállástól a kiegyezésig gyujtemenyismertetok/orszaggyulesi-dokumentumok/orszaggyulesi-naplok, 45563 KN1963-11 (1963-I-747-748. Letöltés ideje 2013. május 2. 78 Gecsényi (szerk.): i. m. 270–272. o. 68. sz. dokumentum. 79 A Külügyminisztérium osztrák referatúrája 1964 márciusában 35 oldalas akciótervben tekintette át a kapcsolatok teljes skáláját. Lásd: MNL OL M-KS 288. f. 32/1964/39. ő. e.; „Sebes István követ jelentése Kreisky látogatásának előkészítéséről. 1964. szeptember 14.”. In: Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak történetéhez… (szerk. Gecsényi Lajos). 272–279. o. 69. sz. dokumentum. 80 Gecsényi (szerk.): i. m. 266–270. o. 67. sz. dokumentum. 81 A látogatásról – a szakirodalom, a kiadott magyar források és osztrák levéltári anyag alapján – lásd Soós Katalin: „Dr. Bruno Kreisky osztrák szövetségi kancellár budapesti látogatása és tárgyalásai (1964. október 29. – november 1.)”. Múltunk, No. 4. (2001). 187–213. o. 82 MNL OL M-KS 288. f. 5/347. ő. e. A Politikai Bizottság jegyzőkönyve. A PB sajátos módon egy napirend keretében tárgyalta a látogatás forgatókönyvét, illetve az MSZMP és az Osztrák Kommunista Párt, továbbá a tömegszervezetek kapcsolatait. Az előterjesztésben szerepelt az is, hogy Pittermann alkancellár, az Osztrák Szocialista Párt elnökének későbbre tervezett látogatása alkalmával tárgyaljanak a két párt kapcsolatainak fejlesztéséről, de ezt a testület elutasította. 83 Az osztrák külügyminisztérium feljegyzése a találkozóról: ÖStA AdR BMfAA Pol. II. 1964. Ungarn. 2 GZ 80.055-6. 84 Gyorsírásos feljegyzés Péter János és Bruno Kreisky megbeszéléséről. Gecsényi (szerk.): i. m. 294. o. Az Arbeiter Zeitung Budapestre küldött tudósítója egyenest a „vasfüggöny” lebontásáról írt tudósításában. Otto Fielhauer: „Fällt der Eiserne Vorhang?”. Arbeiter Zeitung, 1964. november 1. 1. o. 85 MNL OL XIX-J-1-j 1966. Szovjetunió. 135-003740 (104. doboz). Háttéranyag Péter János és Andrej Gromiko találkozójához. 1966. július 14. A dokumentum szerint az együttműködés célja hozzájárulni Ausztria nyugati kapcsolatainak lazításához, fellépni Ausztria közös piaci csatlakozása és a semlegesség megsértése ellen, közös nemzetközi lépéseket kezdeményezni, együttműködni a Duna-medence térségében folyó történelmi kutatásokban, meteorológiai és radioaktív mérésekben. Ezzel azonos felfogást tükrözött a Sebes István nagykövet által egy évvel korábban, 1965 januárjában készített felterjesztés, amely a közép-európai együttműködés fogalmának kifejtését sürgette, különös tekintettel a két Németország, Lengyelország és Olaszország esetleges bevonására. MNL OL XIX-J-1-j. 1965 Ausztria. 135-00425. 86 Gecsényi (szerk.): i. m. 290. és 295. o.; Otto Fielhauer: „Auch Ungarn liegt im Mitteleuropa”. Arbeiter Zeitung, 1964. november 3. 3. o. 87 Gecsényi (szerk.): i. m. 299–308. o. 73. sz. dokumentum. 88 Idézi Hans-Georg Heinrich: „Die Entwicklung der österreichisch–ungarischen Beziehungen”. In: Die Beziehungen zwischen Österreich und Ungarn: Sonderfall oder Modell? (szerk. Zdenek Mlynar). Wien: Braumüller, 1985. 28. o. 89 Garadnai Zoltán: „Péter János külügyminiszter franciaországi útja (A De Gaulle-i Európa-politika magyarországi értelmezése)”. Levéltári Közlemények, No. 148. (2003). 69. jegyzet. 90 „Sikeres látogatás”. Népszabadság, 1964. november 3. 1. o. 91 MNL OL M-KS 288. f. 5/357. ő. e. A Politikai Bizottság 1965. január 26-án tartott ülésén ehhez járult hozzá. 92 „Pittermann traf Kadar in Budapest”. Arbeiter Zeitung, 1965. január 30. 1. o.; Népszabadság, 1965. január 30. 1. o.; Uo. 1965. január 31. 1. o. – mindkettő fotóval. 93 MNL OL XIX-J-1-j. 1965 Ausztria. 132-00425/15. Feljegyzés Pittermann látogatásáról. 1965. február 2.; Szilágyi Béla külügyminiszter-helyettes feljegyzése Pittermann Kádár Jánosnál tett látogatásáról. 1965. február 26. 94 Huszár Tibor: Kádár János politikai életrajza. 1957. november–1989. június. Budapest: Szabad Tér Kiadó – Kossuth Kiadó, 2003. 195–196. o. 95 „Apró Antal felszólalása”. Népszabadság, 1965. február 11. 5. o.; „Kádár János felszólalása”. Uo., 1965. február 12. 3. o.; „15. ülés. 1965. február 11.”. Az 1963. évi március 21-ére összehívott országgyűlés
2013. nyár
97
Gecsényi Lajos naplója…, i. m. I. kötet. 1065–1066. hasáb. Vö. Földes György: „Kádár János külpolitikai nézetei (1957–1967)”. In: Magyarország helye a 20. századi Európában (szerk. Pritz Pál). Budapest: Magyar Történelmi Társulat, 2002. 141. o. 96 ÖStA AdR BMfAA Pol. II. 1965 Ungarn. 2 GZ 130.292-6 (135.859). Bruno Kreisky jelentése a minisztertanácshoz Péter János látogatásáról. 97 Idézi Heinrich: i. m. 30. o. 98 MNL OL XIX-J-1-j. 1965 Ausztria. 135-00425. A Külügyminisztérium osztrák referatúrájának feljegyzése. 1965. március 11. 99 MNL OL M-KS 288. f. 5/360. ő. e. Az előterjesztés 1965. február 15-én készült. Nem kizárt, hogy a belügyminiszter számára az „illetékes elvtársak” a szovjet tanácsadók voltak. 100 Uo. 5/365. ő. e. A napirend vitájáról nem készült jegyzőkönyv. 101 Uo. 5/398. ő. e. A PB 1966. június 21-ei ülése. 102 „Bub von einer abgetriebenen Ungarnmine schwer verletzt”. Arbeiter Zeitung, 1965. június 2. 1. o.; Franz Kreuzer: „Die Mine”. Uo. 1965. június 3. 2. o.; „Regen schwemmt 13 Minen über die Grenze”. Uo. 3. o.; „Nach Tragödie an ungarischer Grenze”. Uo. 1965. június 5. 1. o.; „Minenunglück”. Uo. 1966. május 3. 1. és 5. o. Egy gyermek meghalt, egy megvakult, egy súlyosan megsebesült. „Protest wegen Mine”. Uo. 1966. május 5. 5. o. 103 MNL OL M-KS 288. f. 5/370. ő. e. A Politikai Bizottság július 30-i ülésén tudomásul vették Kádár János bejelentését a két ülés között hozott döntésről. Klaus válasza: MNL OL XIX-J-1-k. 1965 Ausztria. 131-7403-1. 104 MNL OL XIX-J-1-j. 1965 Ausztria. 10-00425/34. Sebes István nagykövet jelentése a Bielka főtitkárral folytatott beszélgetésről. 1965. március 25. ÖStA AdR BMfAA Pol. II. 1965 Ungarn. 2 GZ 131.440 (140.240). Feljegyzés Sebes István és Haymerle követ megbeszéléséről. 1965. július 7. Az osztrák diplomaták azzal hárították el a magyar követeléseket, hogy Ausztriában csak törvényellenesen működő szervezeteket tilthatnak be a bíróságok, ehhez nem elég, hogy a magyarok kijelentsék, az adott egyesület fasiszta, antikommunista. Sebes István még azt az abszurditást is felvetette, hogy fel kell hívni a figyelmet a dél-tiroli merénylők és az ellenséges magyar szervezetek közötti párhuzamra, hiszen nincs biztosíték arra, hogy ez utóbbiak nem követnek el merényleteket. MNL OL XIX-J-1-j. 1965 Ausztria. 135-00425. Sebes István nagykövet jelentése. 1965. január 23. 105 Bruno Kreisky: Neutralität und Koexistenz. Aufsätze und Reden. München: List, 1975. 119–120. o. 106 A különböző érdekképviseleti szövetségekből a hatvanas évek elején összetevődött Osztrák Néppárt két évtizeden át volt a Leopold Figl és Julius Raab által meghatározott, nagykoalíciós kormányzásra épülő politikai program megújítására, az európai közösséghez történő csatlakozás felgyorsítására létrejött platform. Meghatározó személyisége éppen Klaus és későbbi alkancellárja, Hermann Withalm volt. 107 MNL OL XIX-J-1-j. 1966 Ausztria. 10-221-00854/9. Bécsi nagykövetség jelentése. 1966. április 29. Ugyanebben az időben az MSZMP KB Államgazdasági Bizottsága számára készült előterjesztés is arra hívta fel a figyelmet, hogy az „imperialisták részéről előtérbe került a fellazítási politika, melynek célja a Szovjetunióval való szembeállítás”. Lásd: Mong Attila: Kádár hitele. A magyar államadósság története 1956–1990. Budapest: Libri Könyvkiadó Kft., 2012. 117. o. 108 MNL OL XIX-J-1-j. 1966 Ausztria. 10-14-003883. Bécsi nagykövetség jelentése. 1966. június 24. Sebes nagykövet betegsége miatt tartósan ügyvivő vezette a magyar külképviseletet, amit a Ballhausplatzon eleve értetlenséggel fogadtak. 109 MNL OL XIX-J-1-j. 1966 Ausztria. 10-1-00786/21. Bécsi nagykövetség jelentése. 1966. szeptember 5. 110 MNL OL XIX-J-1-j. 1966 Szovjetunió. 135-003740/15. Jelentés a szovjet külügyminisztériumban folytatott konzultációról. 1966. július 23.; Uo. 003740/3. Konzultációs kérdések. 1966. június 29. A magyar–szovjet viszonyhoz lásd: Baráth Magdolna: „Magyarország és a Szovjetunió”. In: „Hatvanas évek” Magyarországon. Tanulmányok (szerk. Rainer M. János). Budapest: 1956-os Intézet, 2004. 11–30. o. 111 MNL OL XIX-J-1-j. 1967 Ausztria. 10-146-001646/1. Előterjesztés. 1967. február 24.
98
Külügyi Szemle
A szembenállástól a kiegyezésig 112 Heinrich Haymerle: „Die Beziehungen zur Großmacht im Osten”. In: Die Ara Kreisky…, i. m. 177. o. Haymerle már 1964 elején utalt arra, hogy szovjet részről visszafogottság tapasztalható. A Szovjetunió a közös piaci csatlakozási törekvéseket azért ellenezte, mert a Közös Piacban a NATO gazdasági bázisát látta, és elképzelhetetlennek tartotta, hogy a csatlakozás lehetséges volna politikai elkötelezettség nélkül. Ez viszont az osztrák semlegesség végét jelentené. Lásd erre: Reinhard Meier-Walser: Die Außenpolitik der monocoloren Regierung Klaus in Österreich. 1966–1970. München: Tuduv-Studie, 297–298. o. 113 ÖStA AdR BMfAA Pol. II. 1967. GZ 17.142-6. Berichte aus Budapest. Simon Koller nagykövet jelentése. 1967. február 7. Vö. Rainer M. János: „A »hatvanas évek« Magyarországon. (Politika) történeti közelítések”. In: „Hatvanas évek”…, i. m. 22. o. 58. jegyzet. 114 Paul Lendvai: Az osztrák titok. 50 év a hatalom kulisszái mögött. Budapest: Sanoma Media Budapest Zrt., 2007. 116. o. 115 Földes: i. m. 143. és 146. o. 116 Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára. MSZMP Győr-Sopron Megyei Végrehajtó Bizottsága jegyzőkönyvei. 1966. december 13. 117 Lásd erről részletesen Meier-Welser: i. m. 300–302. o. 118 MNL OL XIX-J-1-j. 1967 Szovjetunió. 145-1-002068. Feljegyzés. 1967. március 20. 119 MNL OL XIX-J-1-j. 1967 Ausztria. 10-131-001852/10. A Pénzügyminisztérium feljegyzése. 1967. április 7. A határozott állásfoglalás hatással volt a bécsi parlamentre, amit az jelzett a legjobban, hogy a látogatás előtt már nem kerülhetett sor a jóváhagyásra ugyan, de a néppárti és a szocialista párti képviselők hetekkel később teljes egyetértésben hangsúlyozták: „Az egyezmény fontossága és politikai célja iránt semmi kétség nem merül fel, ez a klíma javulását szolgálja Ausztria és Magyarország között, egy lépéssel közelebb visz a politikai és gazdasági viszonyok normalizálásához.” Így kerülhetett sor végül május 31-én a zárószavazásra. „Stenographisches Protokoll. 56. Sitzung des Nationalrates der Republik Österreich”. www.parlament.at. Letöltés ideje: 2013. január 11. 4511–4526. hasáb. 120 ÁBTL 3.2.5 O-8-152/1. Feljegyzés. 1967. április 22. és 28. A hírszerzés „osztrák üzenetként” értékelte az információkat. 121 MNL OL M-KS 288. f. 5/423. ő. e. A Politikai Bizottság jegyzőkönyve. 1967. május 2. 122 ÖStA AdR BMfAA Pol. II. 1967 Ungarn. 2 GZ 17.142-6. Feljegyzés Josef Klaus és Fock Jenő találkozójáról. 1967. május 3. Josef Klaus: Macht und Ohnmacht in Österreich. Konfrontationen und Versuche. Wien–München–Zürich: Verlag Fritz Molden, 1971. 266. o. 123 ÖStA AdR BMfAA Pol. II. 1967 Ungarn. 2 GZ 17.142-6. Feljegyzés Lujo Toncic-Sorinj és Péter János külügyminiszterek megbeszéléséről. 1967. május 4. 124 „Közös közlemény”. Népszabadság, 1967. május 6. 3. o. A magyar lapok nagy visszafogottsággal kezelték az aknamentesítés kérdését, csupán a Daily News angol nyelvű újság adott róla hírt. 125 ÖStA AdR BMfAA Pol. II. 1967 Ungarn. 2 GZ 17.142-6. Interjú Toncic külügyminiszterrel. Vö. Josef Klaus: i. m. 266. o. Azt írja, hogy a magyarok kérték: ne verjék a dolgot nagydobra. 126 MNL OL XIX-J-1-j. 1968 Ausztria. 10-4-001821. A Magyar Néphadsereg vezérkari főnökének levele a Külügyminisztériumhoz. 1968. július 12. 127 „Budapestre érkezett dr. Josef Klaus osztrák kancellár”. Népszabadság, 1967. május 3. 1. és 3. o. (fotóval); „Kádár János fogadta Josef Klaus kancellárt”. Uo. 1967. május 4. 1. o. (fotóval); „Klaus kancellár látogatása”. Uo. 1967. május 5. 3.; „Elutazott dr. Klaus osztrák kancellár”. Uo. 1967. május 6. 1. o. (fotóval); „Klaus kancellár: Budapesti utunk eredményes volt”. Uo. 1967. május 7. 3. o.; „Hajdú János: Kétoldalú kapcsolatok”. Uo. 128 Josef Klaus: i. m. 267. o. 129 ÖStA AdR BMfAA Pol. II. 1967 Ungarn. 2 17.142-6 (22.029). Koller jelentése. 1967. május 16. 130 MNL OL XIX-J-1-j. 1967. 10-131-001852. Simó Jenő nagykövet jelentése. 1967. június 1. 131 „Ungarn: Visumzwang bleibt”. Arbeiter Zeitung, 1967. május 6. 1. o. 132 „Der Besuch in Budapest von Claus Gatterer”. Die Presse, 1967. május 8. 1. o.
2013. nyár
99
Gecsényi Lajos 133 ÖStA AdR BMfAA Pol. II. 1967 Ungarn. 2 17142-6. Összeállítás a külföldi sajtóvisszhangról. 134 Vö. Rainer: i. m. 24–25. o. 135 Simó Jenő dr. (1925–1994) középiskolai tanár. Kiküldetése előtt az Európa Könyvkiadó, majd a Pannonia Filmgyár igazgatója. Hazatérését követően művelődési miniszterhelyettes. 136 MNL OL XIX-J-1-j. 1968 Ausztria. 10-131-001852/4. Előzetes feladatterv. 1968. április 28. Egy évvel később, Fock látogatása előtt Kreisky magyar újságírókat fogadott, akik előtt üdvözölte a látogatást, és hangsúlyozta, hogy az egyetlen helyes politikai út az őszinte jó viszony ápolása, különösen Magyarországgal. Uo. 10-1-00651/1. 137 Ilyen eset történt 1968. május 6-án este, amikor egy teherautóval két magyar férfi áttört a szögesdróton. Egyikőjük sebesülten átjutott Ausztriába, a másikat a magyar határőrök sebesülten vagy holtan visszavitték magyar területre. „Wieder Grenzzwischenfall – Protest Österreichs”. Arbeiter Zeitung, 1968. május 8. 1. o.. A Die Presse vezércikke az eset kapcsán a Klaus-kormány keleti politikájának céltalanságáról írt. Theodor Kery burgenlandi tartományfőnök bírálta Magyarországot. „Lokalaugenschein am Mordverhau von Robert Jellinek”. Arbeiter Zeitung, 1968. május 9. 5. o. Otto Mitterer miniszter lemondta budapesti útját. MNL OL XIX-J-1-j. 1968 Ausztria. 10-33-002610. Bécsi nagykövetség jelentése. 1968. május 24. Szeptember 16-án emberrablással vádolták meg a GySEV egyik mozdonyának a személyzetét. „Menschenraub am Grenze. Behörden schwiegen”. Arbeiter Zeitung, 1968. szeptember 18. 1. o. Szeptember 20-án egy fiatalember próbálta áttörni Kőszegnél a határsorompót, de a határ magyar oldalán lelőtték. „Rattersdorf: Flüchtling vor der Grenze erschossen”. Arbeiter Zeitung, 1968. szeptember 21. 1. o.; „Grenzopfer mit Plane zugedeckt”. Uo. 7. o. 138 Stefan Karner, Natalja Tomilina és Alexander Tschubarjan (szerk.): Prager Frühling. Das internationale Krisenjahr 1968. Dokumente. Wien–Köln–Weimar: Böhlau Verlag, 2008). 1313–1317. o. 182. szám. 139 Josef Klaus: i. m. 280. o. 140 Karl von Vogelsang Institut, Archiv der Österreichischen Volkspartei. Staasbesuche. MP Fock in Österreich. 141 MNL OL XIX-J-1-j. 1969 Ausztria. 10-1-00496/1. Összefoglaló a Vegyes Bizottság 2. üléséről. 1969. március 6–7. Uo. XIX-J-1-u. Kurtán Sándor csoportfőnök iratai. Feljegyzés Puja Frigyes számára. 1969. március 7. 142 MNL OL M-KS 288. f. 5/491. ő. e. 8–19. A kisebb jelentőségű kérdések között említették a régi követségi épület évek óta húzódó ügyét, az Ausztriában elítélt magyar állampolgárok visszavételét, a Magyarországon nem államosított osztrák tulajdon hasznosítását, az osztrák állampolgárokhoz feleségül ment magyar állampolgárok kiutazásával összefüggő állambiztonsági beszervezési kísérleteket, egy osztrák állampolgár letartóztatását. Karl von Vogelsang Institut Archiv der Österreichischen Volkspartei Staatsbesuche. MP Fock in Österreich. Notizen über das interministerielle Gespräch…. 1969. Mai 13.; Amtsvermerk der IV. Sektion im BMfAA GZ 206.634IV/1969. 143 MNL OL XIX-J-1-j. 1969 Ausztria. 10-1-00539/29. Szilágyi Béla külügyminiszter-helyettes levele Rácz Sándor belügyminiszter-helyettesnek. 1969. június 23. Szilágyi javasolta Rácznak, hogy hívja fel a határellenőrzést végző szervek figyelmét az udvarias bánásmódra. 144 „Fock versprach: Minen verschwinden”. Arbeiter Zeitung, 1969. május 29. 1. o.; „Fock-Besuch im Klima Vertrauens”. Uo. 1969. május 31. 2. o. 145 A folyamatosságot az is jelezte, hogy az 1970. április 21-én hivatalba lépett Kreisky meghívását az MSZMP Politikai Bizottsága már az október 20-ai ülésén engedélyezte Fock Jenőnek. MNL OL M-KS 288. f. 5/529. ő. e. Igaz, a látogatás csak 1973-ban realizálódott.
100
Külügyi Szemle
A szembenállástól a kiegyezésig
Résumé From the Confrontation to the Compromise. The Hungarian–Austrian Relationships on the Way to the Reconciliation (1959–1970) After the suppression of the Hungarian revolution and war of independence in 1956, while the neutral Austria has received thousands of refugees, the Soviet Bloc countries began a campaign of slander against the Austrian government. This campaign, the case of the refugees and the reintroduction of landmines on the border, caused permanent tension between the two countries. The attempts to find a way out, were defeated, and the boycott announced against Hungary in the United Nations also made a contribution to it. After the exemption of the latter, after December 1962, the two sides succeeded to continue the negotiations on the merits. As a result of this development the agreements on unsettled property questions and border issues were prepared by the summer of 1964. The agreements were signed during Bruno Kreisky’s visit to Budapest at the end of October 1964. Parallel with it, several steps were made to widen the economic relations and trade. Since this year the settlement of the relations progressed step by step – independently of the governmental crisis and the end of the coalition ruling in Austria, personal changes in the Soviet leadership and the events in Czechoslovakia (1968). The decision of the Hungarian government in the spring of 1965 to eradicate minefields and replace them with a signalling system (which was completed by the end of 1969) meant a decisive turn from the viewpoint of the confidence building. It was also a symbolic step that Chancellor Josef Klaus – member of the Austrian People’s Party – visited Hungary in 1967, during the centenary of the establishing of the Austro– Hungarian Monarchy. This visit was returned by the Hungarian Prime Minister, Jenő Fock two years later. The negotiations reinforced the relationship between the two countries, belonging to different world systems, which became wider in the next decade.
2013. nyár
101