A szabadság ígérete
2. fejezet
A szabadság törvénye S
oha nem felejtem el Istennek azt a közvetlen válaszát, amit 1990 tavaszának elején kaptam tıle. Munkámból kifolyólag akkoriban sokat utaztam az országban, és abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy ezt egy autó utasaként tehettem meg. Következésképpen általában legalább napi négy-öt órát legálisan olvashattam, s mindezért még fizetést is kaptam! Akkortájt, megtérésemhez viszonyítva még igen kevés idı telt el. Rendszerint biblikus irodalmat hordoztam magammal. Faltam a sorokat, faltam a könyveket, miközben egyre biztosabb lettem abban, amiben még ma is hiszek. Leginkább a Bibliát forgattam. Jegyzeteket készítettem, tematikus igehely-sorozatokat írtam ki magamnak, s ha a sok olvasástól elfáradtam, akkor csak néztem az autó ablaka mellett elsuhanó tájat, vagy éppen szundítottam egy keveset. Sógorommal és sógornımmel, akikkel, Istennek legyen hála, ma is nagyon jó kapcsolatban vagyunk, sokat beszélgettünk a hit dolgairól. Keresztények voltak már akkor, de az adventista tanítás több vetületével nem tudtak azonosulni. Egy hosszú beszélgetésünk a törvény mai napig ható érvényességérıl, illetve érvénytelenségérıl folyt. Több igehelyet mutattak, amely arról szólt, hogy a törvény már nem érvényes, felváltotta azt a kegyelem és a szeretet üdvrendi állapota. Mivel hamar átláttam, hogy az adventisták számára nagyon fontos ez a kérdés (én pedig keresztségre készültem náluk), ezért mihamarabb tisztán akartam látni. Ha az adventistáknak igazuk van a szombat, a Tízparancsolat, sıt a tiszta étkezés kérdésében, akkor mindenképpen maradnom, ha azonban tévednek, akkor mihamarabb menekülnöm kell innen.
28
A szabadság törvénye Egy A/4-es papír félbehajtva ott feküdt az ölemben. Egyik felére felírtam azokat az igéket, amelyek a törvény érvényessége, a másik oldalra pedig azokat, amelyek érvénytelensége mellett tették le a voksukat. Lapoztam a Bibliámat. Írtam az igéket egyre lázasabban, egyre sebesebben. És bizony egyre kevésbé értettem, hogyan lehetségesek a tévedhetetlen isteni Igében egymásnak ilyen nyilvánvalóan ellentmondó kijelentések. (A késıbbiek alapján meg fogod érteni, milyen igéket vizsgálgattam akkor.) Kétségbeesetten ölembe ejtettem a Bibliát, a papírt és a tollamat. “Uram, hiszek abban, hogy a Te igéd tévedhetetlen, és nem mond ellent önmagának, most azonban nem értek semmit sem! Annyira nem, hogy még a fejem is fájni kezdett! Hogyan lehetséges ez? S honnan fogom megtudni, hogy mi az igazság ebben a kérdésben? Segíts, kérlek!” Kinéztem a kocsi ablakán. A Nap éppen lemenıben volt a látóhatár szélén, a táj kezdte kontúrjait veszíteni. Bámultam a csodás látványt, s közben lenyugodott bennem a vihar. S miközben nézdegéltem kifelé, egyszer csak mintha villám hasított volna belém, készületlenségemben megdermesztett egy gondolat. Újra lázas lapozgatásba, keresgélésbe fogtam. Az igék most, mint a felfőzött gyöngyök, úgy illettek egymáshoz. Olyan magától értetıdı összhangba került mondanivalójuk, hogy hirtelen nem is értettem, eddig miért nem volt számomra ilyen egyértelmő, amit mondani akarnak. Hatalmas hálával telt meg a szívem az Úr iránt! Munkám végeztével rohantam a központi gyülekezetünkbe, ahol randevúm volt menyasszonyommal, Erikával. Egy elıadás meghallgatására mentünk oda. Pár perccel a kezdés elıtt érkeztem meg, de annyi idım mégis maradt, hogy Ercsinek gyorsan elhadarjam, milyen világosságot kaptam Istentıl a törvényre vonatkozóan. Alig tudtam végigmondani, az elıadó, Szilvási József, már be is jött a terembe, és köszöntötte az egybegyőlteket, majd ezt mondta: – Elıször egy-két hallgatói kérdésre szeretnék válaszolni. Valaki azt kérdezte, hogy végeredményben mi a Biblia tanítása a törvény érvényességérıl, mivel abból látszólag tanításunk ellenkezıjét is be lehet bizonyítani! Röviden annyit tudok neki válaszolni… – s azzal elmondta azt, amit pár másodperccel elıbb jómagam ledaráltam Ercsinek. Az Úr nem hagyott válasz nélkül, sıt, meg is erısítette azt! Azóta megingathatatlanul bizonyos vagyok abban, hogy az
29
A szabadság ígérete adventista hit, a törvényt illetıen, teljesen megegyezik a Biblia tanításával. Abban viszont igenis kételkedem, hogy ezt a tanítást maradéktalanul át tudjuk ültetni a gyakorlatba. Emögött viszont – ki kell, hogy mondjam – az egyház hivatalos álláspontjának biblikus volta ellenére, a legtöbb esetben az egyének tudáshiánya és értelmezésproblémája rejlik.
A törvény célja és erıtlensége 1888-ban Ellen White ezt írta a minneapolisi generál konferenciai ülésre készülıdı küldötteknek: “Mint nép, addig prédikáltuk a törvényt, mígnem olyan szárazok lettünk, mint Gilboa hegyei, ahol nincs harmat, sem esı.” (RH, 1890. márc. 11.) Arra akart ezzel a mondattal rámutatni, hogy amikor a törvény elszakad az evangéliumtól, amikor pusztán elıírássá, Lélek nélküli követelménnyé válik, akkor legyen bármilyen helyes is a tanítás, mégsem töltheti be küldetését. Az evangélium lényege az, hogy Jézus Krisztus vérében üdvösségünk van, hogy az İ vére megtisztít bennünket minden bőnünktıl, és a Vele való közösség képesít a törvény betöltésére is. A törvény természetesen szerves része az evangélium komplex üzenetének, de mégsem maga az evangélium! Ha most megkérdeznélek téged, azt mondanád, persze, igazam van. Ha te kérdeznél meg másokat, bizonyára ık sem tiltakoznának a fenti szavak igazsága ellen. A gyakorlatban azonban mégis nagyon sokszor arról teszünk bizonyságot, hogy nem értjük, mit is jelent mindez! Vajon kinek nem okozott még gondot például az, hogy milyen tevékenységet szabad, és milyet tilos szombatnapon végezni? Pedig amikor e kérdés megválaszolása szombatnapunk legfıbb tartalma, éppen akkor fosztjuk meg magunkat e nap igazi áldásaitól. Isten helyett magunkra, társunkra és a törvény betőjére figyelünk. Miért adta Isten a törvényt? Meg kell tartanunk a törvényt? Ez a két legalapvetıbb kérdés, amelyet a törvénnyel kapcsolatban fel kell tennünk. A “miért” kérdésre nagyon világos, nagyon egyértelmő válaszokat találhatunk. “Annakokáért a törvénynek cselekedeteibıl egy test sem igazul meg ı elıtte: mert a bőn ismerete a törvény által vagyon... a bőnt nem ismertem, hanem csak a törvény által; mert a
30
A szabadság törvénye kívánságról sem tudtam volna, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánjad. De a bőn alkalmat vévén, a parancsolat által nemzett bennem minden kívánságot; mert törvény nélkül holt a bőn.” (Róm 3:20; 7:7-8) Szükség van tehát a törvényre, mert nélküle nem lenne biztos, abszolút mérce a kezünkben annak megítéléséhez, hogy mi tartozik konkrétan a bőn kategóriájába. Másrészt olvassuk most el az alábbiakat. “Megigazulván ingyen az ı kegyelmébıl, a Krisztus Jézusban való váltság által… Mert a törvény vége Krisztus, minden hivınek igazságára.” (Róm 3:24; 10:4) Mit mondanak ezek a szövegek? Azt, hogy bár a törvény nyilvánvalóvá teszi azt a szintet, amelyen képesek lennénk betölteni az isteni követelményeket, de semmiképpen nem tesz képessé annak elérésére! Ez utóbbira csak a kegyelem képes.
A törvény halált hoz Azt írtam, hogy a törvény nem bír megmentı erıvel, pusztán rámutat arra, hogy hol is kellene lennem. Ám ebbıl az is következik, hogy amennyiben nem érem el ezt a szintet, akkor elmarasztal, s ha elmarasztal, annak vége a biztos halál. “Annakokáért, miképpen egy ember által jött be a világra a bőn és a bőn által a halál, és akképpen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek.” (Róm 5:12) Pál apostol azonban megfogalmazta a következıt is: az ember “az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti” (Róm 8:7). Ezzel bizony azt állítja, hogy az önzı állapotában élı, bőnös ember képtelen a törvény megtartására. Ám, mint láttuk – s ezt a mondatot most kicsit félve írom le, mert volt, ahol már alaposan félreértették –, a törvényt nem is azért adta az Isten, hogy saját erınkkel, képességeinkkel igyekezzük megtartani azt, hanem azért, hogy általa saját jellemére, Krisztus váltságára, s az İ erejére mutasson rá.
31
A szabadság ígérete Kizárólag önmagunkban rejlı képességeink által képtelenek vagyunk a törvény megtartására (s ez fogalmazódik meg a Róm 7-ben is). Egyszerően erınkön, képességeinken és fıleg természetünkön túli feladat ez számunkra. A testünkben rejlı, velünk született önzés hajlama, a folyamatosan gyakorolt rossz szokások miatt a törvény lényege idegen természetünktıl, s mindenünk berzenkedik annak megtartása ellen. Sok esetben még akkor is, ha értelmi szinten már beláttuk Isten akaratának csodálatos mivoltát, ha megláttuk a törvény szentségének szépségét. Ha mégis próbálkozunk, ha mégis erılködünk, ha megpróbáljuk megjobbítani gondolkodásunkat, cselekedeteinket, csúfos kudarcok és csüggesztı tapasztalatok elkeseredett birtokosaivá válhatunk. Így a törvény szigorú úrként hatalmasodik fölénk, és kemény kezével minden kudarcunk után biztos halálunkra mutat rá. A Biblia – bizonyára sok adventista számára megdöbbentı módon – egyértelmő bizonyságot tesz arról, hogy Istennek nincsen szüksége a mi cselekedeteinkre a megigazulásunk érdekében. “Mert kegyelembıl tartattatok meg, hit által; és ez nem tıletek van: Isten ajándéka ez, nem cselekedetekbıl, hogy senki ne kérkedjék.” (Ef 2:8-9) “Annakokáért a törvénynek cselekedeteibıl egy test sem igazul meg ı elıtte: mert a bőn ismerete a törvény által vagyon... Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül.” (Róm 3:20,28) “Mert akik törvény cselekedeteibıl vannak, átok alatt vannak; minthogy meg van írva: átkozott minden, aki meg nem marad mindazokban, amik megírattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje. Hogy pedig a törvény által senki sem igazul meg Isten elıtt, nyilvánvaló, mert az igaz ember hitbıl él.” (Gal 3:10-11) Ha ennek ellenére próbálkozunk, az legtöbbször azért történik meg, mert nem vagyunk tisztában azzal, mi is a törvény lényege.
A törvény lényege A Szentlélek félreérthetetlenül rámutat arra, mi is a bőn lényege. “Valaki a bőnt cselekszi, az a törvénytelenséget is cselekszi; a bőn pedig a törvénytelenség.” (1Ján 3:4) Mindaz tehát, ami ellenkezik Isten törvényével: bőn. De vajon mi a törvény?
32
A szabadság törvénye Gondolom, az világos számodra is, hogy Isten nem vét a Tıle származó törvény ellen. Nem vét, mert nem véthet, hiszen az írott törvénnyel saját lényének, létezésének a lényegére igyekszik rámutatni. Isten lényének lényegérıl ezt olvashatjuk: “Az Isten szeretet.” (1Ján 4:16) Ezért magától értetıdı a vers folytatása is: “aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ıbenne”. A Biblia aranyszövege, a Ján 3:16 így fogalmaz: “Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ı egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ıbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Isten szeretete miben vált tehát egyértelmővé? Váltságul “adta” az ı egyszülött Fiát a világért. Ezt erısíti meg az 1Ján 4:9 is. “Az által lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az ı egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa.” Jézus így mutatott rá saját küldetésének indítórugójára: “Valamint az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ı szolgáljon, és adja az ı életét váltságul sokakért.” (Mt 20:28). Észrevetted az azonos szavakat? • Az Atya szeretete abban vált nyilvánvalóvá, hogy a Fiút adta. • A Fiúé abban, hogy az életét adta. • Ha a Szentháromság titokzatos harmadik személyének, a Szentléleknek fı cselekvési indítékára gondolunk, akkor szinte egybıl fújjuk mindnyájan a bibliaszöveget: “Errıl ismerjétek meg az Isten Lelkét: valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentıl van.” (1Ján 4:2:) Az İ egész tevékenysége arra irányul, hogy a Fiúra terelje a figyelmünket, hogy megdicsıítse İt szívünkben és életünkben. S eközben saját személye mindvégig háttérben marad. Miközben ad, még a figyelmet is eltereli magáról! Talán már rájöttél, mire akarok kilyukadni. Az isteni Szentháromság mindhárom személyének szeretete az adni tudásban válik nyilvánvalóvá. A szeretet tehát egyet jelent az adni tudással. A törvényt ezért csak az képes megtartani, akinek szívében az önzést felváltja az önzetlenség. Ezért írja Pál apostol, hogy “a törvénynek betöltése a szeretet” (Róm 13:10). A szeretet kizárólag Istentıl, Istenbıl származhat. Mivel İ a forrása, Nélküle nincs és nem is lehet szeretet. Viszont ha csak Istentıl származhat szeretet, s ha a törvény csak szeretet által tartható meg, akkor azt kell mondanunk, hogy teljes a kiszolgáltatottsá-
33
A szabadság ígérete gunk, önmagunktól semmit sem tudunk tenni annak érdekében, hogy az önzés elhaljon a szívünkben! S éppen ez az, amire Isten rá akar minket döbbenteni! Ezért minden egyes próbálkozással, amely a törvény megtartására irányul, minden alkalommal, amikor én akarom megtartani a törvényt, gyakorlatilag arról teszek bizonyságot, hogy képes vagyok magamban kimunkálni a szeretet életrendjét, a szeretet cselekedeteit. Vagyis kimondatlanul is azt mondom, hogy az önzéstıl meg tudok szabadulni önnön erımbıl, külsı segítség nélkül is!
A törvény megtartása Ha Isten törvénye a gyakorlati szeretet útmutatója, akkor teljesen értelmetlen azt mondani, hogy Krisztus eltörölte azt. Logikátlan is lenne így vélekedni. Isten nem szüntet meg valamit, ami által csak még tökéletesebbé lehetünk a szeretetben. Vigyázz, nem mondom most sem azt, hogy a törvény szentté tehet, bár maga szent és igaz, de azt igen, hogy a kegyelem állapotában levı ember számára is rámutat az élet útjára, Krisztusra. Jézus azt mondta: “ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.” (Mt 5:17) Sıt, Pál is megerısítette ezt: “a törvény… szent és igaz, és jó” (Róm 7:12 vö. Róm 3:28). Az viszont valóban teljes mértékben fedi a valóságot, hogy az Úr meg akar bennünket szabadítani a törvény pusztán bető szerinti alkalmazásától, hiszen “a bető megöl, a lélek pedig megelevenít” (2Kor 3:6). A keresztény tanítás, Isten üdvterve nem az emberi nem egyedeinek képességeire, hanem Krisztus tevékenységére irányítja a figyelmünket. Amire az ember képtelen, azt elvégzi benne az Úr. “Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta érettem.” (Gal 2:20) Ennek az állapotnak az elızménye a megtérés és az újjászületés. A mai kereszténység nagyon sok esetben misztifikálja, és a legkülönbözıbb fizikai megnyilvánulások konkrét megtapasztalásához köti mindkét eseményt. Jómagam pontosan emlékszem a meg-
34
A szabadság törvénye térésem estéjére, emlékszem a szavakra, amelyekkel behívtam Jézust az életembe, és nagyon-nagyon emlékszem arra a földöntúli csodálatos békére, amely ezt követıen egy pillanat alatt elcsitította a szívemben sok-sok éve dúló, fájdalmas viharokat. Emlékszem arra is, hogy valami különös virágillatot éreztem, amit rajtam kívül senki sem érzett. Abban a pillanatban a helyszínnek, a Kertészeti Egyetem kertjének tulajdonítottam az illatot. Elfeledkeztem róla, hogy október van. Mindezekre pontosan emlékszem, de mégsem jutott eszembe soha, hogy mindezeket mások számára is elmaradhatatlan szükségszerőséggé tegyem a megtérés bizonyítékaként. Miért? Mert a Biblia sehol sem írja, hogy milyen testi, érzelmi megtapasztalások bizonyítják, méghozzá kötelezı érvényően, a megtérést és az újjászületést. Azt azonban írja, hogy milyen lelki, szellemi elızményei vannak. “Akiben ti is, minekutána hallottátok az igazságnak beszédét, idvességetek evangyéliomát, amelyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével… Valakik pedig befogadák ıt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ı nevében hisznek.” (Ef 1:13; Ján 1:12) Ennek hátterén kétségtelen tény (mert a Biblia ezt mondja), hogy ha valóságossá lett e két ige számunkra, akkor igazak Jézusnak az alábbi szavai is: “Ama vigasztaló pedig a Szent Lélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek… Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk.” (Ján 14:23, 26) Ahol a Lélek jelen van, ott, ha rajta múlik, újjá tesz mindent. Elsı lépésben tehát értelmi szinten kerülünk Isten akaratával egy hullámhosszra, s ezt kellene követnie az akarati odaszánásnak is. “Ne szabjátok magatokat e világhoz,
35
A szabadság ígérete hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.” (Róm 12:2). A Lélek által, de csak Általa, képessé válunk a törvény megtartására, mert İ megtanít bennünket a szeretet életrendje szerint gondolkodni és cselekedni. “Most pedig megszabadultunk a törvénytıl, minekutána meghaltunk arra nézve, amely által lekötve tartattunk; hogy szolgáljunk a léleknek újságában, és nem a bető óságában.” (Róm 7:6) Hogyan? “Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bőn és a halál törvényétıl.” (Róm 8:2)
A szabadság törvénye Jakab apostol ezt írja levelében: “Mert ha valaki hallgatója az igének, és nem megtartója, az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben nézi az ı természet szerinti ábrázatát: mert megnézte magát, és elment, és azonnal elfelejtette, milyen volt. De aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe, és megmarad amellett, az nem feledékeny hallgató, sıt cselekedet követıje lévén, az boldog lesz az ı cselekedetében.” (Jak 1:23-25). Ezen az úton válhat Isten törvénye a szabadság törvényévé számunkra. Megszabadít, ahogy olvastuk, a bőn és a halál tagjainkban élı törvényétıl, és ezáltal felszabadít a szeretetre, a szívbéli adni tudásra. Egyrészt megırizhet bennünket a túlzott liberalizmustól, amely gyakran bibliai alapokról érvel a soraink között gyakran fellelhetı farizeusi lelkület ellen. “Most pedig megszabadultunk a törvénytıl, minekutána meghaltunk arra nézve, amely által lekötve tartattunk; hogy szolgáljunk a léleknek újságában, és nem a bető óságában” – mondja (Róm 7:6). Az ókeresztény egyház szélsıliberális tanítói elleni figyelmeztetésül írta Pál apostol a galáciabelieknek a következıket: “ti szabadságra hívattatok, atyámfiai; csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a testnek, sıt szeretettel szolgáljatok egymásnak” (Gal 5:13). A szabadság csak addig szabadság, amíg túl nem megy Isten írott törvényének kijelentésén, illetve amíg el nem kezdi azt a maga képére, hasonlatosságára és hasznára átértelmezni, átalakítgatni, átformálni.
36
A szabadság törvénye A másik oldal természetesen a már említett farizeusoké, akik viszont a törvény betőjét tartják mindenekfelett valónak. “Csak azt akarom megtudni tıletek: a törvény cselekedeteibıl kaptátok-é a Lelket, avagy a hit hallásából? Ennyire esztelenek vagytok? Amit Lélekben kezdtetek el, most testben fejeznétek be?” (Gal 3:2-3) A mai gyakorlatban ez a törvény szellemiségének, személytıl és helyzettıl független alkalmazását jelenti. Nem kell felhördülnöd, nem vallom sem “a cél szentesíti az eszközt” elvét, sem pedig a relatív-abszolút igazság manapság divatos paradoxonját. Pusztán arról van szó, amit Jézus is megfogalmazott a szombattal kapcsolatban: a törvény az ember érdekeit szolgálja, ezért mások érdekében, a betőt áthágva, szabad jót cselekedni. Ilyenkor a bető fölött annak szellemisége, a paragrafus felett a szeretet gyakorlata gyızedelmeskedik. A szombat megünneplése egyébként kiváló példa a törvény törvényszerő alkalmazására. A liberalizmus felé hajlók számára a szükséges minimumot jól összefoglalja a Tízparancsolat szövege (2Móz 20:9-10) és Ésaiás próféta (58:13). Aki a szeretet okán kívül alámegy ezeknek az elveknek a gyakorlati szombattartásban, az áthágja Isten törvényét. Sıt, némi sarkítással azt is ki merem mondani, hogy szép lassan szekularizálódik a szombattartással kapcsolatban. A törvénykezés felé hajlóknak szóló maximumról szól Jézus, például a Mt 12:1-14-ben, a száradt kező ember szombatnapi meggyógyításával kapcsolatban. “Szabad tehát szombatnapon jót cselekedni.” (Mt 12:12) Aki fölémegy ennek az elvnek, szintén eltér a törvény szellemétıl. Így újra annak kárhoztatása alá kerül. Ahogy a kivétel erısíti a szabályt, úgy ezeket az elveket nem szabad sem érvényteleníteni a szabadságtól való félelem miatt, sem kijátszani a liberális célok érdekében. A szabadság törvénye csak addig a szabadság törvénye, amíg nem vezet megkötözöttséghez, s amíg nem fordul szembe a szeretet kinyilatkoztatott életelvével. Mivel a szabadságot Isten elsısorban a bőnnel szemben a bőn alól való szabadulás gyanánt ajánlja fel számunkra (a bőn pedig, mint láttuk, maga az önzés), ezért semmiképpen nem fordulhat sem mások, sem a mi örökkévaló érdekeink ellen.
37
