A Statisztikai Szemlében Drechsler László első cikke 1952-ben, az utolsó pedig

Dr. Szilágyi György, a közgazdaság-tudomány doktora, Laureatus Academiae E-mail: [email protected]

Néhány gondolat Drechsler László „A valutaárfolyamok statisztikai vizsgálatának lehetôségei” címû írásából*

A

Statisztikai Szemlében Drechsler László első cikke 1952-ben, az utolsó pedig a halálát követő évben, 1991 elején jelent meg. Ebből a rendkívüli életműből „csak” a folyóiratunkban megjelent termést véve figyelembe, élete során közzétett cikkeinek száma ötvenhat, azaz jóval több, mint ahány évet szerzőjük felnőtt korban élt. Mielőtt azonban a cikk méltatására rátérnék, néhány mondatban bemutatom Drechsler László pályáját, annak az írásomnak az alapján, amely közvetlenül halála után jelent meg folyóiratunkban.1 Drechsler egész pályája összeforrt a statisztikával. Már egyetemi évei alatt (1948–1952), hallgatóként munkatársa lett a Közgazdaságtudományi Egyetem Statisztikai Tanszékének, későbbi első munkahelyének. Innen került a Központi Statisztikai Hivatalba, de továbbra is (később professzorként) megtartotta kapcsolatát az egyetemmel, a statisztika oktatásával. Kedvelt és népszerű előadó volt, hallgatói nagyra becsülték világos előadásmódját, éles logikáját, találó és humort sem nélkülöző példáit. Tevékenységi területe a legszélesebb értelemben vett gazdaságstatisztika, amelynek szinte minden ágában otthon volt. Már fiatal korában hozzákezdett a statisztika ezen területnek műveléséhez és eljutott a tudományos fokozatokig. Harminckét éves korában kandidátus, és 37 évesen lett, a tudomány doktora. Az ötvenhat írás közül három nagy témacsoport emelkedik ki: az indexszámítás (11 cikk), a nemzetközi összehasonlítások (e terület akkori ismeretanyagának szinte teljes összefoglalásával) és a nemzeti számlák (9-9 cikk), azaz a teljes listának több mint a fele. Jelen írásban mindhárom témacsoport megjelenik. * DRECHSLER L. [1983]: A valutaárfolyamok statisztikai vizsgálatának lehetőségei. Statisztikai Szemle. 60. évf. 7. sz. 731–740. old. 1 SZILÁGYI GY. [1991]: Dr. Drechsler László (1929–1991). Statisztikai Szemle. 70. évf. 2. sz. 146–148. old.

Statisztikai Szemle, 90. évfolyam 11—12. szám

Dr. Szilágyi: Néhány gondolat Drechsler László „A valutaárfolyamok…” címû írásából

1111

E kis „számvetés” után emeljük ki az itt elemzett cikk egyik nagy erényét, annak didaktikus természetét. Mint láttuk, Drechsler László statisztikusi pályáját oktatóként kezdte és az oktatást élete végéig folytatta akkor is, amikor már a Statisztikai Hivatalban volt a főállása. Az oktatás sikeréhez szorosan hozzátartoznak azok a kvalitások, amelyek kiviláglanak a most tárgyalt cikk minden részéből – érvelések, megfogalmazások, numerikus példák stb. A kiemelt cikk természetesen magán viseli azt a kort (1983), amelyben íródott. A magyar gazdaság átmeneti szakaszban volt, a tervutasításos és a szabadpiaci rendszer között. Érdekes korszak volt ez, amikor a tervgazdaság még létezett (bizonyos formákban még létezik), de már kilépett a tervutasítások szorításából. Jórészt evvel kapcsolatban módosultak, például némileg rugalmasabbá (de még nem rugalmassá) váltak a valutagazdálkodási szabályok. A gazdaságban – az üzleti szektorban éppen úgy, mint a háztartásiban – fontos és örvendetes lépések követték egymást (időnként némi visszalépéssel tarkítva, de ezek részletezése meghaladja témánkat). Az egyik legfontosabb változás volt, a valutaváltás részleges és fokozatos szabaddá tétele. Mindezek (és a felsorolásból kimaradtak is) hatással voltak a statisztika számos ágára, például a külkereskedelmi, a fogyasztási és a pénzügyi statisztikára, valamint a nemzeti számlarendszerre. Drechsler László cikkének színvonalát és megállapításainak jelentőségét a mai olvasó akkor tudja igazán értékelni és értelmezni, ha belehelyezkedik az 1980-as évtized körülményeibe, köztük az akkor lezajlott közgazdasági vitákba, és azokat nem csak mai gondolkodással próbálja felfogni.2 A valutaárfolyamok vizsgálatára bizonyára hatással voltak azok a tapasztalatok, amelyeket szerzőnk a hatvanas évek végén az ENSZ keretében elindult nagyszabású nemzetközi akcióban, az Nemzetközi Összehasonlítási Programban (International Comparison Program – ICP) való többéves közreműködése során szerzett. Az ICP a Föld különböző részein élő országok GDP-jének – erős dezaggregáció keretében (itt most részleteiben nem tárgyalt módszerekkel) történő – összehasonlítása. Az ICPben központi helyet foglal el a valutaárfolyamok szembeállítása a program eredményeként nyert paritásokkal, ez az, amely – az ICP sok indikátora közül – jelen cikk kontextusába tartozik. Ha kellő – a részletekre is kiterjedő – figyelemmel olvassuk a szerző munkáit, szinte minden írásában és tananyagában szembetűnik az a sajátos és meggyőző eljárás, amely egy-egy kérdés felvetése után felsorolja a lehetséges válaszokat (azokat is, amelyek nem igazán reálisak, de valakinek eszébe juthatnak), majd – hol kizárásos alapon, hol másfajta érveléssel – kibontakozni engedi a helyes megoldást 2 Itt most nem olyan, manapság szinte érthetetlennek látszó dolgokról van szó, mint például a negyven forintos dollárárfolyam, amelyet visszagondolva magam sem akartam elhinni és – az oktatásban gyakran használt – fiktív adatokból szerkesztett példának hittem. Mindenesetre utánanéztem, és a Nemzeti Bank honlapján meg is találtam az 1983-ban érvényes – ma hihetetlen – negyven forintos értéket.

Statisztikai Szemle, 90. évfolyam 11—12. szám

1112

Dr. Szilágyi György

(esetleg alternatívákat). Ilyen például az árfolyamszint-vizsgálatok esetében használatos valutaparitás (mint viszonyítási alap) kiválasztása. A valutaparitásnak, mint ismeretes, többféle változata van, melyek felsorolása után nem „ítélethozatal” következik, nem is „versenybírói döntés”, hanem sorra véve ezeket a variánsokat a tanulmány, mérlegeli a tulajdonságaikat, például azt, hogy mely tényezők milyen irányban és mértékben befolyásolják azok nagyságát, sőt azt is, hogy egyes variánsok milyen hatással vannak, vagy lehetnek más indikátorokra – köztük a nemzeti számlák egyes tételeire.

1. A valutaárfolyam A tanulmány két részből áll. Az „Árfolyamaink és a nemzetközi pénzpiacon kialakult árfolyam” című részt úgy foghatjuk fel, mint a nemzetközi összehasonlítások egy különleges típusának tárgyalását. Már maga a valutaárfolyam is egyfajta, országok közötti (azaz nem időbeli) „árindex” – ami nemcsak és nem is elsősorban „statisztikai termék”, hanem a további számítások és elemzések közel hozzák a statisztikához. A cikk a megírásakor érvényes szabályok – egyfelől korlátok, másfelől árfolyamképezési módozatok – alapján indítja a témát, de hamarosan függetleníti magát a sűrűn változó előírásoktól, és statisztikai oldalról világítja meg az elemzési lehetőségeket. Ezért is ez a rész áll legközelebb a nemzetközi összehasonlítások statisztikájához, méghozzá úgy, hogy jelentősen kibővíti annak megszokott körét, előtérbe helyezve az árfolyamok viselkedését. Erre a szerkesztésre és egyben Drechsler László kutatási-érvelési módjára is jellemző az a tárgyalási mód, ahogy felvonultatja a variánsokat és azok tulajdonságait. A variánsok: a) a teljes GDP szintjén és szerkezetében számított, b) a GDP árujellegű részének szerkezetén számított, c) a háztartások fogyasztásának szerkezetén számított, d) a jól ismert „turista” paritás, azaz a külföldre utazó magánszemélyek vásárlási-fogyasztási szokásaira épülő paritás. Ezek után részletes vizsgálatnak veti alá e lehetőségeket, és az így feltárt tulajdonságok alapján – nem „rangsort hirdet” hanem – megállapítja például, hogy az a) variáns választása azoknál az országoknál eredményes, amelyek részt vettek az ICPben, a b) eljárástól várhatjuk a valutaárfolyamokkal való legpontosabb egybevetést, a c) és d) pedig „parciális”, azaz a gazdasági alanyok egy-egy (nem elhanyagolható méretű) részhalmazára számított speciális paritás. Statisztikai Szemle, 90. évfolyam 11—12. szám

Néhány gondolat Drechsler László „A valutaárfolyamok…” címû írásából

1113

Amikor ezt a részt olvassuk, érdemes tekintetbe venni, hogy a cikk olyan időszakban készült, amikor a magyarországi valutagazdálkodás átmeneti állapotban volt. Ebben az időben olyan évek után vagyunk, amikor szabad valutaforgalomról „még gondolkodni is veszélyes volt”, és egy olyannak az elején, amikor fokozatosan, de egyre gyorsabban liberalizálódott a valuta-, devizagazdálkodás. Az átmenet során sűrűn változtak a rendelkezések, ami mögött a konvertibilis fizetőeszközök hol kisebb, hol nagyobb hiánya állt. Ebben a helyzetben a már említett ICP pótolhatatlan eszköznek bizonyult a statisztika számára, mert széles alapon nyugvó volumen- és paritásadatokkal szolgált. Drechsler Lászlónak ezért is volt nagy tekintélye az ilyen területeken tevékenykedő szakmai körökben.

2. Az árfolyamváltozások mérése A cikk második része az árfolyamváltozásokat elemzi. Már ez is jelzi, hogy itt Drechsler László szellemi hagyatékának második nagy témacsoportjáról, a statisztikai indexekről van szó, ezen belül is azokról, amelyek a különböző valutaárfolyamok változását számszerűsítik (ami nehezen lenne tárgyalható az árak statisztikája nélkül). Az előző témához képest jóval bonyolultabb kérdéskörrel, többféle variánssal állunk szemben. A szerző didaktikai képességei maximumát kellett „bevetnie”, hogy közel hozza az olvasóhoz ezen árfolyamváltozások különböző variánsait. Ez a képessége már az expozícióban érvényre jut. Bármilyen közhely, hogy „az egyszerűtől haladunk a bonyolultabb felé”, a szöveg (bár nem használja ezt a kitételt), eszerint vezeti az olvasót, méghozzá eredményesen. Mint az előző részben, itt is megjelennek a variánsok, amelyek között általában nehéz a választás, mert – akár általában az indexeknél – itt is kiderül, hogy nincs olyan változat, amely „minden igényt kielégít”. A fő kérdések, amelyekre a cikknek ebben a részében választ találunk: – a nominál-árfolyam és a reálárfolyam közötti különbségtétel; – a reálárfolyamok meghatározásának módozatai, azaz mely indexek alkalmasak az „egymással szembenálló” valuták inflálódásának jellemzésére; – a cserearány-változások hatása; – a háztartások vásárlásainak árai. Ez a felsorolás is mutatja azt a körültekintést, amellyel a szerző a vizsgált témákat kezeli. Ennek a résznek még egy helyére szeretnék rámutatni. A „Drechslertanulmányokban” jelentős szerepet kapnak az általában kisméretű, számszerű példák Statisztikai Szemle, 90. évfolyam 11—12. szám

1114

Dr. Szilágyi György

(mondhatnám „tanpéldák”), amelyek az elmondottakat illusztrálják (esetleg igazolják). Az itt tárgyalt tanulmányban történetesen „csak” egy van, „a reálárfolyam számításának egyszerűsített módszere”, amely világossá teszi azt a szerepet, amelyet az ilyen és ehhez hasonló példák játszanak a verbális részek megértetésében. A példa rövid, alig néhány számadatot tartalmaz, de éppen evvel éri el a számítás menetének könnyű követését és a végeredmény világos értelmezését.

3. A nemzeti számlák A bevezetőben felsoroltam Drechsler László három fő publikációs területét, ebből kettővel, az indexekkel és a nemzetközi összehasonlításokkal foglalkoztunk, a nemzeti számlákkal azonban nem. Mivel a szóban forgó cikk „csak” az említett két témát dolgozza fel, más módon, de lehetőleg azonos szellemben kell folytatnunk a gondolatmenetet. Sok töprengésre nincs szükség, mert a nemzeti számlarendszerben könynyűszerrel találunk olyan fogalmakat, számlákat és kimutatásokat, amelyek összefüggnek a valutaárfolyammal. Ismeretes, hogy a nemzeti számlarendszer egyik, ha nem a legfontosabb osztályozási ismérve az intézményi szektorok szerinti, és e szektorok egyike a „Külföld”. Ahhoz pedig, hogy ennek a szektornak a tevékenységét, jövedelmét stb. be lehessen illeszteni a rendszerbe, szükség van a valutaparitásokra, amelyek alapos elemzésébe már bepillanthattunk Drechsler révén. A valutaárfolyamok és a nemzeti számlák összefüggéseinek tárgyalása nem maradt ki a cikkből (csak éppen nem képez önálló fejezetet). Hiszen sorra veszi azokat az indikátorokat, amelyek szintjén a valutaparitások vizsgálhatók, márpedig ezeknek az indikátoroknak a többsége a nemzeti számlarendszer egyik vagy másik aggregátuma (GDP, a háztartások fogyasztása stb.). Azonkívül nagyon is a nemzeti számlarendszer „ügye” az ICP első megjelenése utáni egyik azonnali következtetése, amely szerint minél magasabb valamely ország egy lakosra jutó GDP-ben mért gazdasági fejlettsége, annál inkább felülértékelt a valutája. (Ebből messzemenő szociális tartalmú következtetések vonhatók le, de ezzel eddig nem találkoztam.) A nemzeti számlák kapcsán olykor azokra a vitákra gondoltam, amelyek néhány éve úgyszólván világszerte folynak e számlarendszerről (a középpontban a GDP-vel). Ezek a viták főként a szociális aspektusok hiányát hangsúlyozzák és különféle – cikkem témáján túlmenő – variánsokat javasolnak a nemzeti számlák körének kibővítésére és megfelelő indikátorok bevezetésére. Sokszor teszem fel a kérdést, vajon Drechsler László hogy vélekedne ezekről az elképzelésekről. Még ennél is érdekesebb kérdés, vajon mi lenne a véleménye a felhasználók egy tekintélyes részének jellegzetes gondolkodásmódjáról. Nem egyszer kerülünk nehéz Statisztikai Szemle, 90. évfolyam 11—12. szám

Néhány gondolat Drechsler László „A valutaárfolyamok…” címû írásából

1115

helyzetbe, amikor különböző indikátorok tulajdonságairól és az általuk kapott eredmények eltéréséről beszélünk, vagy a lehetséges válaszok variációit mutatjuk be. Nem mondom, hogy ne tegyük, de ilyenkor a kérdezők, felhasználók vagy más érdeklődök többnyire így folytatják: „Na de most melyik?”, vagy „Igen, de melyik a jó?” vagy: „És melyik a legjobb?”. Ez az „arany-ezüst-bronz” szemlélet sok mindenre alkalmas, tudományos kérdések eldöntésére azonban ritkán. Folytatva a kérdésfeleletet, felsorolhatjuk a variánsok előnyös és hátrányos tulajdonságait, vagy mondhatjuk: „attól függ, pontosan mit akarunk megtudni vagy megoldani”, de alighanem akkor sem ússzuk meg a „Rendben, de mégis melyik a legjobb?” kérdést.

4. Záró gondolatok Figyelemmel kísérve a vitákat, nyilatkozatokat, időnként arra gondolok, mit szólna Drechsler László ezekhez és az ezekhez hasonló – nem egyszer szenvedélyesen hangoztatott – véleményekhez, hiszen az ő életében például a nemzeti számlarendszer és annak indikátorai nem igen képezték a statisztikai minőségen túlmenő vita tárgyát. Ám konzervatív sem volt; élénk érdeklődést tanúsított az új módszerek, gondolatok, kutatási területek iránt, és többnyire mindenkit megelőzve sajátította el az új tudnivalókat. Tekintsünk még egyszer Drechsler László írására néhány általános, de eddig nem tárgyalt vonatkozás erejéig. Hiszen ez az írás három évtizeddel ezelőtt jelent meg, azóta sok változás ment végbe a világban, a gazdaságban és a vele kapcsolatos elméletekben, nem utolsósorban pedig a statisztikában. Gondoljuk meg például, hogy Drechser László nem ismerte az Európai Uniót (annak elődeit például a Közös Piacot igen, sőt szoros kapcsolatban állt a Közösség statisztikai részlegével). Meg nem válaszolható kérdés, hogyan módosult, sőt gazdagodott volna ez az írása, amelyet elemeztünk. A valutaárfolyamokról szóló cikkben leírtak e nélkül is érvényesek, ámde milyen sok, minket manapság foglalkoztató kérdés, vita, javaslat van, amit nem is ismerhetett. A statisztika általában stabilitásra törekszik (mi lenne enélkül a hosszú idősorokkal?), de szembe kell néznünk az új fogalmak megjelenésével, vagy a meglevők újraértékelésével, beépítve ezeket a rendszerbe. Egyik tanulsága a cikknek éppen az, hogy – témától szinte függetlenül – miként lehet egy aránylag új, közgazdasági szempontból releváns jelenséget a statisztika eszközeivel megragadni. Az ilyen feladat megoldásához szükség van a fogalom– definíció–módszer–számítás láncolat követésére, mert ennek eredményeként kapunk értelmezhető és elemezhető számokat, számsorokat, táblázatokat. Másik tanulság a lehetséges módszerek teljes körű áttekintése, mérlegelése és olyan eljárás (vagy eljárások) kiválasztása, amely(ek) illik (illenek) a célhoz és a rendelkezésre álló adatStatisztikai Szemle, 90. évfolyam 11—12. szám

1116

Dr. Szilágyi: Néhány gondolat Drechsler László „A valutaárfolyamok…” címû írásából

halmazhoz. Ebben a cikkben, sok ilyen választási lehetőséggel és azok tulajdonságaival találkozhattunk. A valutaárfolyamok gyakran viselkednek „rakoncátlanul”. Drechsler László megmutatta a „kordában tartás” eszközeit.

Statisztikai Szemle, 90. évfolyam 11—12. szám