A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2013. évi Intézményi Munkaterve
Budapest, 2012.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2013. évi Intézményi Munkaterve Sorszám
Intézményi munkatervi feladat
Határidő
Felelős
Az ügyfelek önkéntes jogkövetését, adózási hajlandóságát és kötelezettségeik teljesítésének elősegítését szolgáló feladatok:
1.
A papír alapon benyújtott bevallások mellett az elektronikusan benyújtott, hibaágon álló bevallásoknak a NAV Ügyféltájékoztató és Ügyintéző Rendszerén (ÜCC) keresztül történő javítása lehetőségének megteremtése.
2013.12.30
ÜTF, BVF
2.
A NAV Ügyféltájékoztató és Ügyintéző Rendszerében (ÜCC) igazolás (adó, együttes adó-, illetőségigazolás) menüpont bevezetése.
2013.12.31
ÜTF
3.
Elektronikusan benyújtott igazolás iránti kérelmek adózó által kért ügyfélszolgálati helyen (illetékesség figyelembe vétele nélkül) történő kiadása.
2013.12.31
ÜTF
4.
Bevallások, kitöltési egyszerűsítése.
2013.12.31
BVF
5.
Egységes NAV portál kialakításának folytatása.
2013.12.31
INIT, SKF
6.
Az ABEV korszerűségének, használhatóságának felülvizsgálata, az egyes formanyomtatványok és JAVA alkalmazások letöltésének könnyebbé tétele.
2013.12.31
AÜF, BVF, INIT
7.
Az eBEV szolgáltatások bővítéséhez kapcsolódóan az adózó által benyújtott adóbevallásokban feltüntetett magánszemélyek adóazonosító jelére történő lekérdezés megteremtése érdekében javaslat kidolgozása.
2013.12.31
DDRAFIG
8.
A jövő adófizető nemzedékének tudatformálása érdekében korcsoportonkénti ismeretterjesztő filmek készítése, vetélkedők szervezése.
2013.12.31
SKF
9.
A pénzintézeti megkeresések teljes körű elektronikus (on-line) kezelése lehetőségének vizsgálata, megvalósíthatóság esetén javaslat kidolgozása.
2013.12.31
INIT
10.
Hatósági átutalási megbízások visszavonásának elektronikussá tétele lehetőségének vizsgálata, megvalósíthatóság esetén javaslat kidolgozása.
2013.03.31
INIT
11.
A tevékenységüket kezdő és a személyi változással érintett cégek adóregisztrációt követő kockázatelemzési gyakorlatának korszerűsítése.
2013.12.31
12.
Elektronikus ügyintézés népszerűsítése a jövedéki szakterületen előírt adóbevallások (pl. mezőgazdaságban felhasznált gázolaj visszaigénylés, elszámolások, hivatalos zár felhasználások egyszerűsített adóraktárak) esetében minden ügyfél tekintetében.
2013.12.31
13.
A Központosított Jövedéki Informatikai Rendszerben (KJIR modul) történő személyes adatrögzítésekhez kapcsolódóan (engedélyesek, bérfőzetők, eljárás alá vontak) a rendszer összekapcsolása a Partnernyilvántartási rendszerrel (ANYK), mint adatforrással.
2013.12.31
JFO
14.
Az ügyfelek tájékoztatása az új technikai vívmányt képviselő elektronikai eszközök tarifális besorolásáról.
2013.12.31
ÜTF, REPIG1
útmutatók,
on-line
bevalláskitöltő
hibakódok
ELL, adó főigazgatóságok/ igazgatóságok JFO, vám- és pénzügyőri főigazgatóságok/ igazgatóságok
15.
Az Európai Unió külső vámhatárán működő nagyobb forgalmú közúti határátkelőhelyeken (Záhony, Beregsurány, Röszke, Tompa) az utas tájékoztatás elősegítése változó jelzésképű táblák elhelyezésével a ki- és belépő oldalon (összesen: 8 db), melyek alkalmazásával az utasok közvetlenül a ki-, illetve belépést megelőzően pontos információkat kapnak a személyes poggyász vámmentességére és a határforgalomban érvényesítendő korlátozásokra és tilalmakra vonatkozó szabályokról.
2013.12.31
RKÜF, BEF, INIT
16.
Digitális információs felület létrehozása lehetőségének vizsgálata, megvalósíthatóság esetén javaslat kidolgozása (érintőképernyős lekérdezés biztosítása az utasforgalmi részletszabályokra).
2013.12.31
INIT, érintett vámés pénzügyőri igazgatóságok
2013.12.31
ÜTF
2013.12.31
ÜTF, SKF
2013.06.30
ÉARVPFIG
20.
Szerencsejáték témájú formanyomtatványok alkalmazása, szükség esetén a nyomtatványok körének bővítése (az új nyomtatványok gyakorlati kialakítása, részletes elektronikus útmutató elérhetővé tétele a NAV, illetve a SZEF kezelésében álló www.szf.hu honlapon) az adminisztráció-csökkentés érdekében.
2013.12.31
SZEF
21.
A SZEF kezelésében álló www.szf.hu honlapon szereplő információk átlátható és egyértelmű rendszerezése, a pontos teendők és aktuális események naprakész feltüntetése és rendszeres aktualizálása az adminisztrációs teher csökkentése érdekében.
2013.12.31
SZEF
17. 18. 19.
Elektronikus bankkártyás fizetés lehetőségének népszerűsítése a külső határon. A köztartozásmentes adózói adatbázis jelentőségének reklámkampánnyal történő népszerűsítése. Központi adatbázisok (pl: lakcímnyilvántartás) elérésének helyi szintű biztosítására vonatkozó javaslat elkészítése.
22.
Az ügyfélszolgálatok feltételeinek javítása és szolgáltatásaik egységesítése.
2013.12.31
23.
A Magyar Posta Zrt.-vel történő információáramlás erősítése.
2013.12.31
BEF, adó/vám- és pénzügyőri főigazgatóságok/ igazgatóságok 2. számú RI
24.
Jogszabályváltozások esetén ügyféltájékoztatók, segédanyagok publikálása, lakossági, adózói fórumok szervezése, illetve rendezvényeken (pl: pálinka fesztivál, bornapok, Sziget fesztivál, "Jövedéki Nyílt Nap", stb.) az érdeklődők tájékoztatása.
2013.12.31
ÜTF, SKF
25.
Web 2.0 (közösségi portálok)-n keresztül új kommunikációs felület kihasználása eddig nehezen megközelíthető felhasználók elérésére.
2013.12.31
SKF
26.
Az ügyfél elégedettség mérésének kiterjesztése.
2013.12.31
ÜTF
2013.12.31
SKF
2013.02.28
KEKI
2013.03.31
KEKI
27. 28. 29.
A NAV tevékenységéről, társadalmi megítéléséről, kapcsolatairól szóló pályázatok (videó-, fotó-, gyermekrajzpályázat) kiírása. A Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeum múzeumpedagógiai foglalkozásainak oktatási intézmények felé történő terjesztése. A Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeum külső honlapjának fejlesztése.
A hatósági eszközök törvényes alkalmazása hatékonyságának növelését szolgáló feladatok:
30.
A NAV 2013. évre vonatkozó ellenőrzési tájékoztatásának közzététele.
3
2013.02.20
VFO, JFO, ELL, RKÜF
31.
A magas kockázati besorolású, illetve aktuális gazdasági folyamataik alapján kiemelten kockázatossá váló RIASZT listás és adóminimalizáló adózók központi meghatározása, és ezek elvárt ellenőrzöttségi szintjének központi előírása.
32.
A kockázati besorolás fokozott figyelemmel kísérése az összes kiválasztási lista esetében.
2013.12.31
33.
Kiugróan magas kockázatú ásványolajtermékekkel foglalkozó adózók fokozottabb ellenőrzése, központi kockázati besorolásának magasra állítása.
2013.12.31
34.
Az információtechnológiai adatmentések felhasználása az utólagos adóellenőrzéseknél.
2013.12.31
ELL
35.
A kockázatelemzés új irányaként kell hasznosítani az ún. belföldi összesítő jelentések alapján a számlakibocsátók/befogadók adatai összefuttatása során képződő eltéréseket.
2013.12.31
ELL
36.
Kockázatos kapcsolatrendszerekben, láncolatos ügyletekben résztvevő ügyfelekkel szembeni fellépés hatékonyságának növelése érdekében javaslattétel az illetékességi határokon átnyúló koordinációs feladatok ellátására és a tulajdonosi kör elemzésére.
2013.12.31
ELL
37.
Az adóhatóság adatbázisaiban és az ellenőrzési tapasztalatok alapján kapcsolatban álló adózók egyidejű ellenőrzésének indítása, hatékony kommunikációs csatornák kialakítása a régiók között kapcsolattartók kijelölésével, a kapcsolatban álló adózók ellenőrzési módszereinek összehangolása.
2013.12.31
adó főigazgatóságok
38.
A KAKUK és a Panoráma rendszer alkalmazása új, korábban nem vizsgált adózói kapcsolatok feltárására, kiválasztási listák létrehozása.
2013.12.31
ELL, adó főigazgatóságok/ igazgatóságok
39.
A 2012. évi kiválasztási listák visszamérése, a releváns kiválasztási és ellenőrzési tapasztalatok értékelése, az értékelés eredményei alapján a kiválasztási szempontrendszer folyamatos fejlesztése.
2013.12.31
ELL
40.
Az Árumozgás Ellenőrzés Nyilvántartó Rendszer (ÁMEN) adatainak folyamatos ellenőrzése, és tisztítása, az abban szereplő gyanús adózók és ügyletek adatainak átadása az ellenőrzés részére.
2013.12.31
adóigazgatóságok
41.
Eltérő illetékességű, de a rendelkezésre álló adatok szerint kapcsolatban álló adózóknál összehangolt vizsgálatok indításának megkönnyítése.
2013.12.31
ELL
42.
Hálózatelemző szoftver elérhetővé tétele a kockázatelemzők, a revizorok, valamint a hátralékos adózók elemzésével foglalkozó (végrehajtási, fizetési könnyítési területen dolgozó) munkatársak számára.
2013.12.31
FVF, ELL
43.
Mögöttes Egyetemleges Kötelezettségek nyilvántartási rendszer hatékonyabb kihasználtsága érdekében eljárási rend és felhasználói leírás kiadása.
2013.03.31
FVF
44.
Adósminősítési rendszer kialakítása, a felszámolási és végelszámolási, kényszertörlési informatikai rendszer létrehozása az egységes követelés kezelés érdekében.
2013.12.31
FVF
45.
Végrehajtási és Hátralékkezelési Rendszer (VHR) gépjármű modul befejezése.
2013.06.30
FVF
46.
A vagyonkimentés és fedezetelvonás tárgyában módszertani segédlet kidolgozása.
2013.06.30
FVF
eszközének
4
fokozottabb
2013.12.31
ELL ELL, adó főigazgatóságok/ igazgatóságok ELL, adó főigazgatóságok/ igazgatóságok
47. 48.
Automatikus elévülést támogató informatikai program kidolgozására javaslattétel. A Végrehajtási és Hátralékkezelési Rendszerben a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 4. § és 114/A. § alapján önálló bírósági végrehajtónak átadott ügyek kezelésére modul létrehozása.
2013.06.30
INIT, FVF
2013.12.31
INIT, FVF
49.
Azonnali megbízások elektronikus úton történő visszavonásának biztosítása.
2013.03.31
INIT, FVF
50.
A gazdaság szereplőinek vagyonkimentésre irányuló törekvései elleni fellépés hatékonysága érdekében fokozzuk a mögöttes kötelezések számát.
2013.12.31
FVF
2013.12.31
FVF, INIT
2013.12.31
KHÜF
2013.12.31
KHÜF
2013.12.31
VFO, INIT
51. 52. 53.
A hatékonyabb hátralékkezelés érdekében az informatikai rendszer fejlesztésére vonatkozó javaslat kidolgozása. Az elektronikus áfa-visszatérítési eljárásban kockázatkezelési módszertan kidolgozása. A belföldön nem letelepedett nagy adózókra vonatkozó ellenőrzési módszertan kidolgozása.
54.
Határstatisztikai Informatikai Rendszer továbbfejlesztési lehetőségének megvizsgálása (automatikus adatbevitel megvalósítása).
55.
Illegális fémátvevő telepek felderítésének, ellenőrzéseinek fokozása a társhatóságok, illetve egyes szolgáltatók (MÁV, E-ON, stb.) bevonásával.
2013.12.31
VFO, RKÜF, vám- és pénzügyőri főigazgatóságok/ igazgatóságok
56.
A Távol-Keletről érkező kockázatos termékeket (cipők, ruhák, asztali áruk, gyermekek által használt termékek - játékok, írószerek) tartalmazó konténerek fokozott áruvizsgálata, és vámraktározási eljárás alá vont gazdálkodóknál rendszeres ellenőrzés.
2013.12.31
vám- és pénzügyőri főigazgatóságok/ igazgatóságok
57.
Az adó- és vámhatósági, valamint bűnügyi szakterületek együttműködésének kiszélesítésével a távol-keleti áruk kereskedelmével foglalkozó adózók fokozott ellenőrzése.
2013.12.31
58.
A hatósági jelenlét fokozása azokon az államhatárt átlépő közutakon (belső határokon) ahol feltételezhetően adóelkerülés- vagy jogellenes adóvisszaigénylés - érdekében végeznek árufuvarozást.
2013.12.31
59. 60. 61. 62.
A vámvizsgálatok idejének csökkentése a beszedési hatékonyság, és a bevételek sérelme nélkül. Dunai rendészeti Koordinációs Központ kialakítása a 1435/2012. (X. 11.) Korm. Határozat alapján. A más tagállam vámhatóságai tevékenységének monitoringja a nemzetközi légi forgalom ellenőrzése vonatkozásában. A fapados légitársaságok Magyarországon jelentkező repülőtéri kereskedelmi tevékenységének feltérképezése.
2013.12.31
adó/vám- és pénzügyőri főigazgatóságok/ igazgatóságok, regionális bűnügyi igazgatóságok érintett vám- és pénzügyőri főigazgatóságok vám- és pénzügyőri igazgatóságok DDRVPFIG, BMVPIG
2013.12.31
2. számú RI
2013.12.31
2. számú RI
63.
A postaforgalomban leválogatott, azon természetes személyek adatainak átadása az adószakmai terület részére, akik nagy számban rendelnek interneten keresztül harmadik országból árucikkeket.
2013.12.31
2. számú RI
64.
Azon alanyi körben, ahol a szűkebb jogszabályi lehetőségek miatt a jövedéki ellenőrzések elvégzése korlátozottabb (pl: kereskedelmi gázolaj adóvisszaigénylők, mezőgazdasági adó-visszaigénylők, stb.) az Art. 87. § (1) bek. a) pontja szerinti ellenőrzésének fokozása.
2013.12.31
JFO
65.
Ömlesztett ásványolaj szállítmányok ellenőrizhetőbbé tételének biztosítása érdekében ellenőrzési módszerek kidolgozása.
2013.01.15
JFO
5
66.
Jövedéki vevőnyilvántartások elemzése, ellenőrzésre irányuló javaslatok megfogalmazása.
2013.12.31
JFO
67.
A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény hatálybalépéséig az új feladatok ellátása érdekében a vámigazgatóságoknál a szakmai leterheltségek felmérése az új jogszabályi követelmények ismeretében.
2013.07.01
JFO
68.
Kockázatelemzés alkalmazásával a hatósági felügyelet fokozása jövedéki alanyok körében a Jövedéki Árumozgatás és Ellenőrző Rendszer (EMCS) adatainak fokozottabb hasznosításával.
2013.12.31
JFO, KKF
69.
Az interneten megvalósuló illegális jövedéki termék kockázatelemzése, ellenőrzési módszerek kidolgozása.
2013.03.31
JFO, KKF
70.
A NAV KH JFO által kezdeményezett "Mobil projekt" újraindításának felülvizsgálata, a mobil eszközökre az országosan egységesített ellenőrzési módszertanok elhelyezése, a telepített jegyzőkönyvek aktualizálása lehetőségeinek felmérése.
2013.12.31
JFO, INIT
71.
Mobillaboratórium támogatásával fokozottabb ellenőrzések végrehajtása (ásványolaj, alkoholtermék).
2013.12.31
72.
Az adójegyek és zárjegyek felhasználása feltételeinek szigorítása miatt szükségszerű az informatikai eszközök (kódleolvasó) segítségével történő ellenőrzések fokozása a jövedéki termékeket forgalmazó kiskereskedelmi egységekben.
2013.12.31
73.
Utasok személyi poggyászában importált jövedéki termékek adómentességének vizsgálata érdekében okmányleolvasó készülékek beszerzésére irányuló javaslat megtétele.
2013.01.15
JFO, ÉARVPFIG
74.
Javaslat kidolgozása az utas- és áruforgalom-ellenőrzés minden területére kiterjedő, nem folyamatba épített kockázatkezelési rendszer kialakítására.
2013.12.31
RKÜF
75.
Az adózás alól elvont jövedéki termékek illegális kereskedelmének felderítése, visszaszorítása, a mélységi ellenőrzési tevékenység fokozásával, különös tekintettel a horvát határszakaszra.
2013.12.31
RKÜF/BEF
76.
Aktív, kezdeményező részvétel az Integrált Vezetési Központ (IVK) tevékenységében.
2013.12.31
77.
Fokozottabb intézkedés a szellemi tulajdonjog védelme érdekében, jogsértések gyanúja esetén a jogosulttal való kapcsolattartás hatékonyabbá tétele.
2013.06.30
78.
Javaslat elkészítése minden releváns adatbázis elérhetőségének folyamatos (éjjel-nappal történő) biztosítása a területen (külső helyszínen) lévő járőrök, revizorok számára, mobilinternet használatával, hogy az egyes, ellenőrzés alá vont személyről, gazdálkodóról minden elérhető adat már a helyszínen rendelkezésre álljon.
2013.12.31
VFO, JFO, RKÜF
79.
Végrehajtással érintett gazdálkodók vonatkozásában a NAV bármely szakága által ellenőrzött (pl. szállítás alatt lévő) áruk tekintetében a foglalás feltételeinek megteremtése.
2013.12.31
ELL, RKÜF, FVF
2013.12.31
ELL, RKÜF, adó/vám- és pénzügyőri főigazgatóságok/ igazgatóságok
80.
kereskedelem
Közös ellenőrzések végzése (adó-, vám- és pénzügyőri) a mindkét szakterület szempontjából magas kockázatúnak minősülő adóalanyi körben.
6
JFO, RKÜF, KKF, SZI, vám- és pénzügyőri főigazgatóságok JFO, vám- és pénzügyőri főigazgatóságok/ igazgatóságok
RKÜF, BEVFIG RKÜF, vám- és pénzügyőri főigazgatóságok/ igazgatóságok
81.
Az e-kereskedelem ellenőrzésének fokozása.
2013.12.31
ELL, adó/vám- és pénzügyőri főigazgatóságok/ igazgatóságok
82.
Az e-kereskedelemmel érintett jellemző árukörökre és azok vámértékére vonatkozó adatbázis létrehozása lehetőségeinek felmérése.
2013.12.31
REPFIG
83.
A jövedéki adóvisszaigénylők fokozottabb kiutalás előtti ellenőrzése, illetőleg adóellenőrzése az adóág munkatársainak bevonásával.
2013.12.31
84.
Az adó- és vámszakterület közös ellenőrzéseinek fokozása a végrehajtásra kerülő adózók telephelyein, üzleteiben, a készleten lévő áruk ellenőrzése céljából.
2013.12.31
85.
Egyes adókötelezettségek teljesítésére vonatkozó, adatgyűjtésre irányuló és a végrehajtási szakterületen közös ellenőrzések végrehajtása mind a közúti ellenőrző-áteresztő pontokon, mind az adózói telephelyeken.
2013.12.31
86.
Soron kívül ellenőrzés alá vonása az újonnan megjelenő, kiugróan magas kockázattal érintett adózónak.
2013.12.31
87.
A már korábban is késedelembe esett gazdálkodók, illetve a tulajdonosi háttér szűrése, majd ez alapján ezeknek közvetlenül a teljesítési határidő leteltét követő helyszíni ellenőrzése az adószakmai ág végrehajtói és a vámszakmai ág rendészeti szakterületének munkatársai által, szükség szerint ideiglenes vagy végleges biztosítási intézkedés alkalmazásával.
88.
A járőr- és operatív ellenőri állomány tevékenységének összehangolása, a pénzügyőri állomány részvételének megerősítése a helyszíni ellenőrzéshez kötött operatív ellenőrzésekben.
89. 90.
Kockázati profilok beépítése az adó-visszaigényléseket feldolgozó Központosított Jövedéki Informatikai Rendszerbe (KJIR). A szerencsejáték-ellenőrzési technológiák folyamatos fejlesztése az innovatív és építő jellegű nemzetközi módszerek felhasználásával.
JFO, adó/vám- és pénzügyőri főigazgatóságok/ igazgatóságok VFO, JFO, RKÜF, ELL, FVF, adó/vám- és pénzügyőri főigazgatóságok/ igazgatóságok adó/vám- és pénzügyőri főigazgatóságok/ igazgatóságok, regionális bűnügyi igazgatóságok adó/vám- és pénzügyőri főigazgatóságok/ igazgatóságok
2013.12.31
adó/vám- és pénzügyőri főigazgatóságok/ igazgatóságok
2013.12.31
BEVFIG, adó/vám- és pénzügyőri igazgatóságok
2013.12.31
KKF
2013.12.31
SZEF
91.
A szerencsejáték-fajtá(k)hoz kapcsolódó új ellenőrzési mechanizmus(ok) részletes kidolgozása, a korábbi ellenőrzési protokoll változásokhoz igazodó átdolgozása.
2013.12.31
SZEF
92.
Az állam szerencsejáték monopóliumának gyakorlásával kapcsolatosan a piacfelügyeleti tevékenységből adódó ellenőrzési feladatok ellátása, az engedély nélküli, illetve a jó erkölcsbe ütköző szerencsejátékok megelőzése (prevenciós feladatkör), a játékosok érdekei védelmének biztosítása, a szerencsejáték piaccal szembeni bizalom erősítése, a szerencsejáték szervező tevékenység ellenőrzése során kiemelt figyelem fordítása a költséghatékonysági, valamint az eredményességi mutatók növelésére.
2013.12.31
SZEF
7
93.
Az adószakmai, valamint a vám- és pénzügyőri szakmai területen észlelt jelentős költségvetési érdeksérelmek bűnügyi terület felé történő jelzése, és az érkező információk központosított fogadásával, folyamatos feldolgozásával és elemzésével a felderítési tevékenység eredményességének növelése.
2013.12.31
BF, adó/vám- és pénzügyőri főigazgatóságok
94.
Az illegális dohánytermék behozatalának visszaszorítása érdekében a határátkelőhelyeken, zöldhatáron fokozott ellenőrzések szervezése. A felderítések eredményessége érdekében az együttműködés fokozása a nyomozó hatósággal.
2013.12.31
JFO, vám- és pénzügyőri főigazgatóságok/ igazgatóságok
95.
A jövedéki és rendészeti szakterület napi jelentéseit kezelő keretrendszer (TITÁN rendszer) továbbfejlesztése a felderítés helyének rögzítési lehetőségével, melynek felhasználásával a rendszer fertőzöttségi térképet készít.
2013.12.31
BF, INIT
96.
Nyomozások felgyorsításával eredményességének javítása.
2013.12.31
BF
97.
Új, operatív felderítési, ügyfeldolgozó rendszer integrált fejlesztése és bevezetése, internetes adókerülő tevékenységek fokozottabb felderítése.
2013.12.31
BF
98.
A vagyonbiztosítási kényszerintézkedések foganatosítása lehetőségének maradéktalan kiaknázása érdekében olyan nyomozási taktika – politika alkalmazása, amely a bűncselekményekből származó bevételek felderítésére irányul, a bűncselekménnyel okozott vagyoni hátrány megtérülésének biztosítása érdekében.
2013.12.31
BF
99.
Titkos információgyűjtés erői, eszközei, vagyonfelkutatás intenzitásának fokozása.
2013.12.31
BF
100.
Bűnügyi és minősített adatok elektronikus kezelésének fizikai elkülönítése.
2013.12.31
BF
101.
Internetes bűnözés monitorozása.
2013.12.31
BF
102.
Az ellenőrzési tevékenység hatékonyabbá tétele érdekében mobil labor, kamion és vasúti röntgen berendezések, hőkamerák, üregvizsgáló eszközök beszerzése és a meglévő eszközök hatékonyabb alkalmazása.
2013.12.31
BF, RKÜF
103.
A NAV Szakértői Intézet (SZI) újraakkreditálásának és az akkreditáció műszaki területének új laboratóriumi vizsgálatokkal történő bővítésének előkészítése.
2013.12.31
SZI
104.
Integrált Mintakezelési tevékenység támogatása.
2013.12.31
SZI
105.
Az együttműködés és a szakmai kapcsolat kiszélesítése a NÉBIH Borászati igazgatósággal, a Pálinka Nemzeti Tanáccsal, valamint az Országos Gyógyszerészeti Intézettel.
2013.12.31
SZI
106.
Csalásellenes stratégia kialakításában való közreműködés a hazai és uniós támogatásokat kezelő intézményekkel.
2013.12.31
OLAF, BF
107.
Az uniós források és a hazai költségvetés védelmének fejlesztése érdekében a 1302/2008/EK rendelethez (CED) szükséges jogszabályi háttér kialakítására javaslattétel.
2013.12.31
OLAF
a
megelőzése
Rendszer
felderítési
érdekében
és
vizsgálati
módszerei
az
fejlesztésével
segítségével
internet
a
munka
a
folyamatos
kockázatelemzési
A hazai, valamint az európai uniós gazdasági, pénzügyi és környezetvédelmi érdekek védelme területén a nemzetgazdasági és társadalmi szerepvállalás erősítését szolgáló feladatok: 108.
Az egyes ellenőrzési típusok tervezett - regionális szintre lebontott arányszámainak tovább bontása megyei, illetőleg szervezeti egységek szintjére az ellenőrzési kapacitásterv kidolgozása során.
8
2013.03.31
adó főigazgatóságok
109.
Az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításából adódó feladatokat meghatározó Intézkedési Terv 2013. évben lejáró határidejű feladatainak végrehajtása.
A vonatkozó Intézkedési Tervben foglaltak szerint.
110.
Az engedélyezett gazdálkodói státusz (AEO) bemutatása, népszerűsítése, illetve az adóági alkalmazásának vizsgálata.
2013.12.31
VFO, ELL, KAVFIG
111.
A kiviteli vámeljárások további egyszerűsítése.
2013.12.31
VFO
112.
Kampányszerű ellenőrzések tartása a társhatóságok bevonásával a nemzetközi egyezményekben (pl. CITES) illetve hazai jogszabályokban meghatározott védett értékek forgalmának ellenőrzése érdekében.
2013.12.31
VFO, vám- és pénzügyőri főigazgatóságok/ igazgatóságok
113.
Jövedéki engedélyezési eljárás gyorsítása az informatikai lehetőségek fokozott kihasználásával.
2013.12.31
JFO, INIT
114.
Zárjegy-adójegy rendszer fejlesztése.
2013.12.31
JFO, INIT, KKF
115.
Harmadik országos határátkelők tekintetében a szomszédos ország vámszervével közös egyeztetések, megbeszélések szervezése az ellenőrzési, felderítési tapasztalatok megosztása céljából legalább félévente.
2013.12.31
NFO, vám- és pénzügyőri főigazgatóságok
116.
Az on-line szerencsejátékok jogi szabályozásának segítése szövegszerű javaslat előkészítésével, szükség esetén téma-orientált munkacsoport létrehozására történő javaslattétellel, konzultációs csatornák teljes mértékű kihasználásával.
2013.12.31
SZEF
117.
Javaslat elkészítése a RobotZsaru rendszer fejlesztésére vonatkozóan, mely lehetővé teszi az Igazoltatólapok (RK lapok) alapján rögzített információk adatbázis szintű lekérdezését.
2013.12.31
ÉARVPFIG
2013.12.31
BF
2013.12.31
BF
118. 119.
RobotZsaru Neo rendszer továbbfejlesztése, szabálysértési és büntető modulja közötti átjárhatóság biztosítása, jogszabályi változások követése a rendszerben. Regionális bűnügyi nemzetközi területi referensi rendszer fejlesztése.
120.
Folyamatos részvétel a Customs Cooperation Working Party cybercrime csoportjának ülésein, folyamatos részvétel az Europol training programon.
2013.12.31
BF
121.
Az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények 2014. évre vonatkozó módosításából adódó feladatokat meghatározó Intézkedési Terv elkészítése.
A módosító jogszabályok elfogadásától számított 30 nap
JKF
Hatékony szervezeti megoldások alkalmazását, magas szintű szakmai ismeretekkel rendelkező, elkötelezett és feddhetetlen munkatársak foglalkoztatását szolgáló feladatok:
122.
Aktív részvétel a kockázatelemzési témában az intraneten üzemeltetett fórum (RADAR fórum) működtetésében, az információk hatékonyabb áramlása, illetve kölcsönös szakmai segítségnyújtás céljából.
2013.12.31
adó főigazgatóságok
123.
SharePoint felület napi szintű használatának megvalósítása, elektronikus levelezés, Lotus levelezőrendszer által biztosított funkciók, lehetőségek nagyobb mértékben történő kihasználása az információáramlás biztosítása érdekében.
2013.12.31
INIT
2013.12.31
KDRAFIG
2013.12.31
KDRAFIG
124. 125.
A vezető-utánpótlási tervnek a továbbiakban való alkalmazásával a vezetői kiválasztás rendszerének segítése. Munkatársak egyéni fejlesztésre ösztönzése szakmai pályázatok kiírásával (pl. az 5022/2012/76K. körlevélben foglaltak alapján).
9
126. 127.
A munkatársak motivációjának növelése érdekében sportolási, rekreációs és kulturális lehetőségek biztosítása. Elektronikus beléptető rendszerek kiépítése (azokon a megyeszékhelyi épületekben, ahol még nem kiépített).
2013.03.31
KEKI
2013.12.31
BEF, ÉMRAFIG
128.
Épületek energia-racionalizálása (KEOP keretében).
2014.12.31
BEF, ÉMRAFIG
129.
A törvényességi és a belső ellenőrzési tevékenység vizsgálati célterületeinek összehangolása, illetve definiálása egy egységes kontrollrendszer megvalósítása érdekében.
2013.12.31
ÉMRAFIG
130.
A környezetvédelmi termékdíj, a népegészségügyi termékadó és az energiaadó adónemek integrációjával kapcsolatban meghatározott feladatokról szóló Intézkedési Tervben foglaltak végrehajtása.
131.
Horvátország EU csatlakozását követően szükségessé váló szervezeti és működtetési átalakítás eredményes megvalósítása érdekében Intézkedési Terv kidolgozása, és annak végrehajtása.
2013.04.30
VFO, KHF, PHF, RKÜF, BEF, DDRVPFIG, NYDRVPFIG
132.
Horvátország EU csatlakozásakor felszabaduló humán erőforrás tovább foglalkoztatása érdekében Intézkedési Terv kidolgozása, és annak végrehajtása.
2013.04.30
KHF, PHF, DDRVPFIG, NYDRVPFIG
133.
Horvátország EU csatlakozására tekintettel a közúti és vasúti határátkelőhelyeken telepített technikai eszközök (rendszámleolvasók, térfigyelők, stb.) áttelepítése és további felhasználása érdekében Intézkedési Terv kidolgozása, és annak végrehajtása.
2013.04.30
RKÜF, DDRVPFIG, NYDRVPFIG
134.
Horvátország EU csatlakozását követően feleslegessé vált ingatlanok hasznosításának kidolgozása, ingó eszközök további felhasználásának tervezése érdekében Intézkedési Terv kidolgozása, és annak végrehajtása.
2013.04.30
BEF, DDRVPFIG, NYDRVPFIG
135.
A közbeszerzési szabályzat és kapcsolódó Kézikönyv és függelékek módosítása a jogszabályváltozások, valamint a bevezetésre kerülő Forrás SQL új pénzügyi modul alkalmazásának tekintetében.
2013.06.30
KÖZB
136.
Egységes belső kommunikációs felületek, rendszerek fejlesztése, intranetes honlap fejlesztése.
2013.12.31
SKF, INIT
137.
A belső kommunikáció, információáramlás és tudásmegosztás egységessé tétele, ehhez való könnyebb, gyorsabb, célirányosabb hozzáférés biztosítása, a tudásbázis bővítése és fejlesztése az intraneten, az egységes jogalkalmazás, az információáramlás növelése, szakmaközi konzultációk szervezése, munkamódszerek, szakmai tapasztalatok cseréje, a legjobb gyakorlatok elterjesztése érdekében.
2013.12.31
ÜTF, TFF, SKF, SZTF, adó/vám- és pénzügyőri főigazgatóságok
138.
Projektirányítási szabályzat felülvizsgálata.
2013.11.30
KIF
139.
Egységes elektronikus humánpolitikai nyilvántartó rendszer kialakításának folytatása.
2013.06.30
KIF, INIT, PHF, KHF
140.
Az informatikai tudásfejlesztési rendszer, valamint az informatikai szakmai képzések fő irányainak áttekintése, szükség szerinti átalakítása.
2013.09.30
ITMF
141.
Testületi lőtér és kiképzőbázis létesítéséhez szükséges döntéselőkészítő anyag kidolgozása, elfogadása esetén munkaterv és műszaki dokumentáció elkészítése.
2013.12.31
BEVFIG
142.
A NAV Szakértői Intézete (SZI) laboratóriumi műszerparkjának műszakilag korszerű szinten tartása, fejlesztése, az elöregedett analitikai műszerek folyamatos cseréje.
2013.12.31
BEF, SZI
143.
Az elhelyezések színvonalának, gépjárműpark elhasználtságának felmérése, intézkedés a színvonal emelkedés iránt.
2013.12.31
BEF
10
Az 5228082160 számú Intézkedési Tervben foglaltak szerint.
144.
Az áfacsalások elleni küzdelem elnevezésű nemzetközi munkacsoportban való részvétel.
2013.12.31
KAVFIG
145.
Szoros együttműködés keretében szerencsejáték-vonatkozású ellenőrzések lebonyolítása az operatív, illetőleg a jövedéki szakterület bevonásával, rendszeres tapasztalatcsere és kommunikáció a hatékonyság fokozása érdekében.
2013.12.31
SZEF
146.
Az on-line szerencsejátékok kapcsán felvetődő technikai kérdések tekintetében kiemelten szoros együttműködés az informatikai szakterülettel, továbbá valamennyi szerencsejáték kapcsán felmerülő teendő tekintetében kezdeményező kapcsolatfelvétel és együttműködés az illetékes szakterülettel.
2013.12.31
SZEF
147.
A szerencsejátékok felügyeletével és szabályozásával foglalkozó nemzetközi fórumokon, konferenciákon, valamint szervezetekben képviselet (gyakorlati tapasztalatok, valamint az eredményesség növelésére szolgáló ismeretek beépítése a hazai eljárásba, továbbá szükség esetén jogszabályi szintű változtatások kezdeményezése).
2013.12.31
SZEF
148.
Az egységes egyéni teljesítményértékelési rendszer létrehozására vonatkozó javaslat kidolgozása.
2013.03.31
STF, KHF, PHF valamennyi szakterület bevonásával
149.
A hulladékgazdálkodáshoz kapcsolódó jogsértések visszaszorítása érdekében oktatás szervezése.
2013.12.31
KEKI
150.
Az adószakmai ág operatív ellenőri állományának vámszakmai, jövedéki szakismeretre irányuló, illetve a járőrök operatív ellenőrzésre vonatkozó képzése, továbbképzése.
2013.12.31
KEKI
2013.12.31
BEVFIG, KEKI
2013.12.31
RKÜF
2013.12.31
IFAF
2013.06.30
KEKI
2013.12.31
KEKI
2013.01.31
KEKI
2013.01.31
KEKI
2013.10.31
KEKI
151. 152. 153. 154. 155. 156.
157. 158.
A helyszíni ellenőrzéshez kötött operatív ellenőrzések végrehajtására a pénzügyőri állomány felkészítése. A határkirendeltségeken dolgozó kutatók gyakorlati képzésének hatékonyabbá tétele. A teljes körű és egységes elektronikus iratkezelés fokozatos bevezetéséhez kapcsolódóan az érintett kör szakmai felkészítése. A NAV üdülőiről, a Gyógyházról összetett formában prospektus jellegű tájékoztatók elkészítése és azok belső terjesztése. Egészségügyi szakterület szakmai fejlesztési tervének kidolgozása. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatásos állománya egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasságának vizsgálatáról szóló 27/2011. (VII. 26.) NGM rendelet rendelkezéseinek felülvizsgálata, módosítási javaslat kidolgozása. A NAV teljes személyi állománya részére egységes egészségügyi alapellátás bővítési lehetőségének felmérése. Országos szintű integrált elektronikus betegdokumentációs rendszer kialakítására javaslattétel.
159.
A NAV működését támogató képzési struktúra felülvizsgálata.
2013.12.31
KEKI
160.
A NAV egységes E-learning keretrendszerének kialakítása.
2013.12.31
KEKI, INIT
161.
Adószakmai együttműködés bővítése (bilaterális megállapodások előkészítése és megkötése, a legjobb gyakorlatok megismerése, és azokra építve még hatékonyabb hazai gyakorlat kialakítása, fokozottan támaszkodva a Fiscalis 2013 Program nyújtotta lehetőségekre).
2013.12.31
NFO
11
162.
Vámszakmai együttműködés bővítése (a kölcsönös adminisztratív segítségnyújtás hatékonyabb és racionálisabb kiaknázása, a külföldi társhatóságokkal kialakított együttműködés szorosabbra fűzése a vámcsalások megelőzése és felderítése érdekében).
2013.12.31
NFO, VFO
163.
Adó- és vámtitoknak minősülő adatok ellenőrzési célú átadására irányuló megállapodások előkészítése, kiemelten kezelve a cseh és lengyel társhatóságokkal kötendő megállapodásokat.
2013.12.31
NFO
164.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Adóigazgatási Fóruma (OECD FTA) projektjeiben és hálózataiban, valamint az OECD Adóügyi Bizottságának munkacsoportjaiban való részvétel koordinálása.
2013.12.31
NFO, KAVFIG
165.
A Nemzetgazdasági Minisztérium által létrehozott OECD Nemzeti Tanácsban történő részvétel.
2013.12.31
NFO
166.
Az IOTA- (Adóigazgatások Európai Szervezete) munkájában való részvétel.
2013.12.31
NFO, KAVFIG
167.
Aktív részvétel az alábbi programokban: ISEC 2009 „Bűnmegelőzés és a bűnözés elleni küzdelem program”, ISEC 2011 "Képzési program a bázisolajokkal kapcsolatos csalások elleni hatékony fellépés érdekében”, ISEC 2012 – keret-megállapodás. ISEC 2012 - „Tapasztalatcsere-program a nemzetközi együttműködés fejlesztésére a pénzmosás elleni küzdelem területén”.
2013.12.31
NFO
168.
Európai Szomszédsági és Partnerségi Eszköz Neighbourhood and Partnership Instrument).
2013.12.31
NFO
169.
Aktív részvétel az alábbi programokban: Külső Határok Alap 2011. „Záhony közúti határátkelőhelyen az ellenőrzés technológiai módosításhoz kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztés”, Külső Határok Alap 2011. „A röszkei közúti határátkelőhely kapacitásának bővítése” , Külső Határok Alap 2012. „Határátkelőhelyek térfigyelő rendszerének továbbfejlesztése”, Külső Határok Alap 2012. „Határátkelőhelyek rendszám- és konténerazonosító rendszerének továbbfejlesztése”.
2013.12.31
NFO
170.
Aktív részvétel az alábbi programokban: Hercule II. „Technikai segítségnyújtás a cigaretta csempészet megakadályozása, felderítése és nyomozása tekintetében”, Hercule II. „Az Európai Unió gazdasági és pénzügyi biztonságát veszélyeztető bűncselekményekkel szembeni nemzetközi bűnügyi együttműködés fejlesztésének lehetőségei”.
2013.12.31
NFO
171.
Az "egységesített" szervezeti együttműködési szint elérése érdekében a szervezet egyes szintjein jelentkező feladatok teljes körű felmérése.
2013.12.31
STF
2013.06.30
STF
2013.12.31
STF
172. 173.
(ENPI
–
European
A szervezetfejlesztést elősegítő módszertani alapelvek és szabályok kidolgozása. Az aktuális szervezeti állapot felmérése (diagnosztika).
174.
A Stratégiai Monitoring (STRATMON) Rendszer alkalmassá tétele az intézményi munkatervi feladatok előrehaladásának nyomon követésére.
2013.01.31
STF, INIT
175.
A nyomon követés alapján jelen intézményi munkaterv előrehaladásról, a kormányzati stratégiai irányításról szóló 38/2012. (III. 12.) Kormányrendelet szerinti éves beszámoló előkészítése.
2013.12.31
STF
12
176.
A kormányzati stratégiai irányításról szóló 38/2012. (III. 12.) Kormányrendelet szerinti, 2014. évre vonatkozó intézményi munkaterv időarányos előkészítésének koordinálása.
2013.12.31
STF
177.
Informatikai kontrolling kereteinek kialakítása és bevezetésének előkészítése.
2013.09.30
ITMF
178.
Az adóhatósági eljárások olyan területeinek feltárása, elemzése, amelyek leginkább magukban hordozhatják a korrupció kialakulásának lehetőségét, veszélyét.
2013.12.31
BFO
2013.12.31
BFO
2013.12.31
BFO
179. 180.
Társhatóságokkal folytatott együttműködés fokozása, különösen a Nemzeti Védelmi Szolgálat vonatkozásában. NAV szintű korrupció kezelési belső rendelkezés kiadása.
181.
NAV Őrzésbiztonsági Szabályzatáról szóló 105/2011. sz. Szabályzat (NAV ŐBSZ) aktualizálása.
2013.12.31
BFO
182.
NAV Központi Hivatalának Őrzésbiztonsági Szabályzatáról szóló 2137/2012. sz. Szabályzat aktualizálása.
2013.12.31
BFO
183.
A NAV Őrzésbiztonsági Szabályzatának oktatása az új belépők és a tartós távollétről visszatérők számára e-learning tananyag és teszt feladatsor alkalmazásával.
2013.12.31
BFO
2013.12.31
BFO, BEVFIG
2013.12.31
BFO
184. 185.
Ásotthalom közúti határátkelőhely biztonságtechnikai rendszerének tervezése, a szükséges dokumentációk elkészítése. A NAV objektumaiban valamennyi ügyfélszolgálati helyen jelzés továbbítására is alkalmas támadásjelző rendszer kiépítése és lehetőség szerint biztonsági őr alkalmazása.
186.
A korábbi APEH és VP objektumaiban alkalmazott, eltérő típusú beléptetőrendszerek egységesítésének gazdaságos, és megfelelő biztonságszakmai színvonalú megoldására vonatkozó javaslat kidolgozása.
2013.12.31
BFO
187.
A határátkelőhelyek biztonsági térfigyelő kamera rendszerének technikai szupportjához és a Külső Határok Alap 2012. EU projektben vállalt NAV-os üzemeltetési feladatok ellátásához egy felügyeleti állomás telepítése a BFO Távfelügyeleti Biztonsági Központjába.
2013.12.31
BFO
188.
A külső szervek által végzett ellenőrzések megállapításai alapján készült Intézkedési Tervekben meghatározott, tárgyévre vonatkozó feladatok végrehajtása.
A kiadott Intézkedési Tervekben foglaltak szerint.
189. 190. 191. 192.
A 2012. évre vonatkozó éves ellenőrzési jelentés, valamint összefoglaló éves ellenőrzési jelentés elkészítése. A 2013. évi ellenőrzési terv(ek)ben foglaltak, valamint a soron kívül jelentkező belső ellenőrzési és tanácsadói feladatok végrehajtása. A NAV belső ellenőrzési struktúrájához igazodó területreferensi rendszer fejlesztése. A 2014. évi belső ellenőrzési terv, valamint az összefoglaló éves ellenőrzési terv összeállítása és a belső ellenőrzés stratégiai tervének aktualizálása.
2013.04.15
BELF
2013.12.31
BELF
2013.12.31
BELF
2013.12.31
BELF
Az e-ügyintézés, az adatvagyon gazdálkodás és az intézményesített tudásmegosztás területén a technológia nyújtotta előnyök lehető legnagyobb mértékű kihasználását szolgáló feladatok:
193.
Belső bizonylatok (belső folyószámla egyeztetés, végrehajtási eljárás alá vonás kérés, kötelezettség rögzítő, E bizonylat) elektronikus irattá tétele, ezzel a nyomtatás megszüntetése.
13
2013.12.31
FVF
194.
Könyvelési bizonylatok (64, 66, 17H) belső rendszerben történő elektronikus kezelésének megoldása, az azt alátámasztó iratokkal együtt.
2013.12.31
AÜF
195.
A régió sajtótájékoztatói anyagainak és a gazdasági elemzéseknek honlapra történő kihelyezése speciális (adótitkot nem tartalmazó) formában.
2013.12.31
adó főigazgatóságok
196.
Az iratok iktatására az egységes dokumentumkezelő rendszer (DOKU) bevezetése a területi vámszerveknél, az ehhez szükséges fejlesztések meghatározása és elvégzése, a kapcsolódó képzések módszertanának és rendszerének kidolgozása, a képzési anyagok összeállítása.
2013.12.31
IFAF, INIT
197.
A belső ügyintézésben résztvevő iratok minél nagyobb körének bevonása az elektronikus úton való munkavégzésbe. A munkavégzés támogatása a rendszerekbe épített workflow segítségével.
2013.12.31
IFAF, INIT
198.
Egységes kódkezelést biztosító terminológia és nyilvántartás kialakítása.
2013.12.31
IFAF, INIT
199.
Az SPSS szoftver segítségével a PEII részére érkező bejelentések mellékleteinek egységes formátumra történő alakítása.
2013.01.31
BF
200.
Javaslat kidolgozása az SPSS szoftver felhasználásával kapcsolat kialakítására a Robotzsaru rendszer FIU modulja és a Robotzsaru Neo modulja, a vámadatbázisok, valamint esetlegesen a céginformációs nyilvántartás között, a bejelentésekben szereplő személyek, szervezetek fokozottabb ellenőrzésének biztosítása érdekében.
2013.03.31
BF, PEI, INIT
2013.06.30
BF
2013.12.31
BF, PEI
201. 202.
A Robotzsaru FIU moduljában a keresési funkció fejlesztése. A PEII elemző-értékelő tevékenységéhez kockázatelemzési módszerek szakmai meghatározása, azok informatikai megvalósítása.
203.
MANTISZ rendszer funkcióinak integrálása az Informatikai Szolgáltatások Jegyzékébe (ISZJ) és a szolgáltatásmenedzsment rendszerbe (HP ServiceDesk).
2013.03.31
INIT
204.
A pénzügyi szakterületet kiszolgáló informatikai rendszer (KGR rendszer) továbbfejlesztése - a beszerzésekhez kapcsolódó igények elektronikus bejelentése.
2013.06.30
BEF, KÖZB
205.
ProFM HelpDesk modulrendszer bevezetése- a KH által üzemeltetett ingatlanokkal kapcsolatos problémák elektronikus bejelentése.
2013.06.30
BEF
206.
Egységes IP alapú telefonhálózat létrehozásának előkészítése, az ehhez szükséges központi CallManager eszközök beszerzése és üzembe helyezése. Az elhasználódott telefon alközpontok cseréje IP telefonos megoldásokra. A kislétszámú telephelyeken a jelenleg használt hagyományos telefonok kiváltása IP telefonokkal.
2013.12.31
INIT
207.
A külső adatszolgáltatások egységesítése.
2013.12.31
ÉMRAFIG
védelmi
elveinek
és
14
követelményeinek