A MAGYARORSZÁGI BAPTISTA EGYHÁZ HETILAPJA
Békehírnök 2010. július 18.
ALAPÍTÁSI ÉV: 1895
Vallásközi dialógus tapasztalatai Isztambulban 2. rész
A magyar küldöttség egy csoportja a török szultán palotájának kapujában Törökországban a lakosság 99 százaléka vallja magát muzulmánnak. Ott-tartózkodásunk idején nem győztünk eleget csodálkozni azon, hogy napfelkeltétől napnyugtáig öt esetben sietnek a legközelebbi dzsámiba vagy otthoni
imafülkéjükbe az emberek, és a minaretek magaslatában elhelyezett hangszórókból a müezzin messze harsogó hangjára szinte vezényszóra hajoltak földig a férfiak ezrei napkelet felé fordulva úgy, hogy a homlokuk a földet érte, majd felemelkedve, ismét meghajolva fél órán keresztül imádkoztak Ábrahám Istenéhez. Az egyik reggel öt órakor egy belvárosi hatalmas dzsámijukban mintegy 8-10 ezer ember imádkozott körülöttem. Mivel a pad nélküli templomukban nem fértek el, a hatalmas oszlopcsarnokos udvar, sőt a környező utcák is tele voltak imaszőnyegeiken térdeplő férfiakkal. Meglepő volt számomra a fiatalok nagyszámú jelenléte. De ugyanezt a szokás-, törvénytisztelő magatartást tapasztaltam azoknál a családoknál is, ahova esténként meghívást kaptunk vacsorára, közös beszélgetésre. (folytatás a 223. oldalon)
A Baptista Teológiai Akadémia pótfelvételt hirdet államilag finanszírozott képzéseire a 2010/2011-es tanévre. A képzések, az egész életen át tartó tanulás jegyében, minden korosztály elõtt nyitottak. Teológia mesterképzési szakra látva szolgálni (igehirdetés, lelkigon(MA). A képzésre elsősorban (de nem dozás, tanítás...); kizárólag!) azok jelentkezését várjuk, – missziói: azoknak, akik szeretnéakik hittudományi alapképzési vagy nek felkészülni a bibliakör-vezetői, iffőiskolai diplomával rendelkeznek. A júságvezetői, evangelizációs munkaszakon okleveles teológus (MA in társ, misszionáriusi feladatok valameTheology) szakképzettség szerezhető. lyikére is; A képzés ideje négy félév. – szociális lelkigondozó: azoknak, Teológia alapképzési szakra (BA). akik szakszerűen szeretnének segítséA képzés során három specializáció get nyújtani testi-lelki terhet hordozó választható: embertársainknak. – gyülekezeti lelkipásztor: azokA szakon teológus szakképzettség nak, akik élethivatásként szeretnének szerezhető. A képzés ideje nyolc félév. klasszikus lelkipásztori feladatokat el(folytatás a 223. oldalon)
Isten adja a forrásokat, de mindenkinek magának kell merítenie azokból. Vásárhelyi
CIV. ÉVF. 29. SZÁM
Heti útmutató A HÉT IGÉJE De vigyázzatok, hogy ez a szabadságotok valamiképpen megütközést ne váltson ki az erőtlenek között! (1Kor 8,9) A HÉT GONDOLATA Nem elég hívőnek lenni – mondta id. Veress Ernő testvér –, annak is kell látszani (bár látszathívőnek nem kell lenni, sajnos mégis van belőlük elég). (Albert István Zsolt, Bihar – Erdély) A HÉT GYAKORLATA Mutassuk meg hívőségünket olyan helyzetekben, ahol ez nem magától értetődő! A HÉT IMÁJA Hű Krisztusom, segíts hiteles életre ma is! Ámen.
Tahi konferencia Szeretettel várunk mindenkit 2010. augusztus 22-én, vasárnap Tahi Táborba éves konferenciánkra! Ebben az évben dr. Oti Bunaciu testvért, a Romániai Baptista Szövetség elnökét hívtuk meg igeszolgálatra. Várhatóan vele együtt érkezik dr. Kovács József testvér, a Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetségének főtitkára is. Délelőtt az összevont fúvószenekar, délután pedig a Joy Gospel együttes szolgálatait is hallgathatjuk a különféle bizonyságtételek, ünnepélyes események mellett. Természetesen méltó módon megemlékezünk nemzeti ünnepünkről is. Istentiszteleteink délelőtt 10 órakor és délután 15 órakor kezdődnek. További információ és esetleges ebédrendelés Uzonyi Ferenc gondnoknál kérhető (baptifon: +36-20-886-0009). Találkozzunk ismét Tahiban! az MBE elnöksége
222 BÉKEHÍRNÖK
PROGRAMAJÁNLÓ Július 26–30-ig (hétfő–péntek) „Heted-7 Tábor” címmel Tahiban a 8–16 évesek számára izgalmas táborozás lesz. A részvételi díj 14 000 Ft. A gazdag programból: bibliázás, kirándulás, játék, „megyeri mogyoró”, számháború, kézműves szakkör, színitanoda, sportszakkör. Táborvezetők: Nagy Sándor & Urbán Gedeon lelkipásztorok. Információ, jelentkezés:
[email protected] vagy 06-20886-0276. Július 26–30-ig gyermektábort szerveznek a BMA Jánoshalmán lévő Baráti Missziós Centrumában. A programokkal kapcsolatosan további információ:
[email protected] vagy +36-309531-737. Július 26-tól (hétfő) augusztus 1-ig (vasárnap) Felépülés válásból avagy „Padlóról talpra” címmel konferenciát szerveznek az elváltaknak és hozzátartozóiknak Békésszentandráson. Jelentkezés, információ: Fodor Tímea
[email protected] vagy
[email protected], 0670-342-6800. (Minden levélre visszaigazolást küldünk.) „Misszió az elváltakért” munkacsoport Augusztus 2–8. (hétfő–vasárnap) között Fonyódon lesz a Baptista Ifjúsági Nagytábor. Ebben az évben újra megrendezésre kerül a Baptista Ifjúsági Nagytábor, amire az ifjúsági korosztály mellett fiatal felnőtteket és kisgyermekes családokat is várnak. Ennek megfelelően az alkalmak alatt szervezett gyerekfoglalkozást biztosítunk. A táborra a www.baptistaifi.hu weboldalon lehet jelentkezni. Október 7–14. között a Szentföldre tervez bibliai zarándokutat az Ökumenikus Tanulmányi Központ a „Jöjjetek énhozzám mindnyájan” (Mt 11,28) alapján. A minden költséget magában foglaló kiadások tárgyalása folyamatban van. Az irányár kb. 295 000 Ft a valutaátváltás mindenkori függvényében. A kellemes őszi időben létrejövő utazásra a még üres helyekre jelentkezni lehet a következő címen: Ökumenikus Tanulmányi Központ (Bp. 1114, Bocskai út 15. III. em. 3.; tel./fax: 36/1/466-4790; e-mail:
[email protected]; vagy 06/70-508-7624 Gimesi Zsuzsa lelkész számán és e-mail címén:
[email protected]).
2010. július 18.
Bemerítés a budaörsi Kõszikla gyülekezetben
Június végén a gyülekezetünk bemerítési istentiszteletet rendezett a Velencei-tó partján. A borús, esős idő miatt a Juventus Hotel területén lévő közösségi épületben kezdtük az istentiszteletet, ahol Durkó István
igehirdetése után Heizer Blanka és testvére, Balázs bizonyságot tettek a megtérésükről, Krisztussal való kapcsolatukról. Ezután a tópartra mentünk, ahol a parton lévők érdeklődése mellett Heizer Tamás lelkipásztor bemerítette a két gyermekét. Jó volt a tóparton összegyűlt emberek előtt is megvallani a hitünket és képviselni az evangéliumot! Ez a nap különleges öröm volt a budaörsi gyülekezetnek és a Heizer családnak is. Kőszikla Info
Gyulai bemerítés 2010. június 27-én Gyulán az ünneplő gyülekezet előtt három fehérruhás vallotta szavaival és a bemerítésben tettével is, hogy Jézus Krisztus kereste és megtalálta az ő életüket is. Hajnal Zoltán nagykőrösi lelkipásztor alkalmi, Zákeus megtaláltságáról szóló igehirdetése Balról jobbra: Matuz József, Mihoc Tímea, Lipták után hallgatta meg a András, Timár Orsolya, Hajnal Zoltán gyülekezet Mihoc Tímea, Timár Orsolya és Lipták András a délutáni istentisztelet adott lehetőbizonyságtételét. A bemerítést a séget. Imádkozó szeretettel kísérjük gyülekezet lelkipásztora, Matuz Jó- és támogatjuk gyülekezetünk tagjaivá lett fiataljaink növekedését. zsef végezte. A délelőtti bemerítés után az álMatuz József dáskérő imádságra, a köszöntésekre
Üdüljön nyaralóinkban! A balatonföldvári baptista Bethesda Üdülő várja a testi, lelki pihenésre vágyókat. Telefonszáma: 06-20-775-99-33, e-mail címek:
[email protected], illetve:
[email protected].
A hajdúszoboszlói Betánia üdülő négy apartmanban várja a pihenni, kikapcsolódni vágyókat. Jelentkezés Komárominé Márta gondnoknál (20/886-3525 vagy www.betania.baptist.hu).
2010. július 18. Vallásközi dialógus tapasztalatai Isztambulban (folytatás a címoldalról) Amikor eljött az imádság órája, A meglátogatott keresztyén a vendégeket magukra hagyva a templomok, zsinagógák, dzsámik férfiak kivonultak egy másik szo- vezetőivel is volt alkalmunk rövid bába vagy akár az udvarra, és föl- párbeszédre és eszmecserére. dig hajlongva együtt mondták el Nemcsak Isztambulban szervezimádságaikat. A nők a háttérbe hú- tek vendéglátóink programot a mazódva kimaradtak ezekből az ima- gyarországi küldöttségnek, de az alkalmakból. ország több pontján volt lehetőség a Számomra megrendítő, ugyan- gazdag történelmi múlt megismeréakkor félelmetes élmény volt ezeket sére. az alkalmakat megfigyelni. A megAz egyik ilyen nevezetesség az rendítő az volt, hogy ezek az embe- ország közepén található Kapparek napjában ötször elővették a Ko- dókia vidéke Kayseri/Caesaria tarránt és imádkoztak. Felvetődött ben- tományi fővárosa és annak környénem a kérdés, hogy a keresztyének ke, a keresztyén indíttatású szerzetes számára mennyire értékes a Biblia, mozgalmak szülőhelye. Vagy a nagy és vajon hányszor hajtunk akár térdet egyetemes zsinatok színhelye, Nicea, teremtő Istenünk előtt. Megszégyení- Kalcedon és természetesen a valamitő volt látnom ezt a buzgóságot, amit kori konstantinápolyi bazilika. Fölaz ő hitükért ezek az emberek meg- kerestük Trója romjait és a közelében tettek. Ugyanakkor félelmetes is volt található valamikori Tróászt, ahol mindezt látnom, mert egy expanzív, Pál apostol mennyei látomásban kaglobálisan szerveződő, stratégiailag pott arra kijelentést, hogy vigye át az átgondolt világvallás vonalai rajzo- evangéliumot Európába is. lódtak ki előttem. Törökországban Természetesen felkerestük II. ugyanis a nemzeti összetartás vallá- Rákóczi Ferenc bujdosásának színsos ideológiájának alapjait sejtettem helyét is, a Márvány-tenger parti meg ebben az iszlám hitre „ébredés” Rodostóban, ahol egy piros-fehérnapjainkban tapasztalt tendenciái- zöld szalaggal átkötött koszorút is ban. Ezzel szemben pedig ott áll a elhelyeztünk a nagy magyar szalétszámában drasztikusan csökkenő, badsághős szobra előtt a Himnusz keresztyén hitében és erkölcsiségé- eléneklésével. ben meggyengült, kivénhedt posztBennem különleges érzések kamodern Európa. Mi lesz vajon en- varogtak az utazás végén úgy az nek a vége? egymás mellett egzisztáló vallási A 16 milliós Isztambulban ki- életet, mint a kulturális hatásokat sebbségben élnek a keresztyének, vagy a virágzó és rohamosan fejlőszinte néhány kisebb kerületre kor- dő gazdasági összképet látva. Meglátozódik a jelenlétük. A város köze- állapítható az a tény, hogy a múlt pén magasodó Hagia Sofia (Szent öröksége nem tart meg és nem véd Bölcsesség) templomát, melybe va- meg az újabb történelmi korszakok lamikor 10 ezren is befértek egy-egy előre nem várt kihívásaival szemkeresztyén istentiszteletre, először ben. nagymecsetté alakították, majd múHa Európa és benne a mi kis hazeum lett belőle. A római katoliku- zánk, Magyarország nem ébred föl sok, illetve a görög ortodoxok is kor- szellemi tétlenségéből és nihilista látozott létszámban élnek ebben a hitehagyásából, nem sok jót remélvárosban. Többnyire más országok- het a jövőtől. Erős, életképes nemból bevándorló színes arcú látogató- zetté kell válnunk Istenbe vetett hit kat figyeltem meg az egyik katolikus és bizalom által, mert könnyen előtemplomban. A zsidóság létszáma is idéződhet akár ismét a középkor igen megcsappant a háború után, 150 évig tartó rémséges álma. Képehisz többnyire elpusztultak a holo- sek leszünk-e vajon mi magyarok kauszt idején, vagy Izraelbe vándo- megvédeni Európa keresztyénségét roltak ki. Több zsinagóga ma ugyan- ismét, mint annak idején hazájukat, csak múzeumként szolgál. Vasárnap hitüket védő honfitársaink, akik a délelőtt egy kis holland protestáns lefordított Bibliát a nép kezébe adtemplomra bukkantam, ahol végig- ták és buzgóságos imádsággal, tetthallgattam az angol nyelvű isten- re és áldozatra is kész szívvel vártiszteletet. A lelkész Angliából érke- ták hazájuk felszabadulását, és zett ide néhány évre missziómunká- munkálták lelki újjáépülését. Szára. A hallgatóság nagyobb része itt is momra ezt üzente ez az út, tehát más országból származó és jelenleg tettre fel! Törökországban szolgálatot teljesítő Dr. Mészáros Kálmán atyafiakból állt. lelkipásztor/egyházelnök
BÉKEHÍRNÖK 223 BTA felvételi... (folytatás a címoldalról) Kántor alapképzési szakra (hagyományos egyházzenei képzési irány): akik szakszerűen szeretnének részt venni a gyülekezet énekzenei szolgálatában. A szakon kántor szakképzettség szerezhető. A képzés ideje hat félév. Kántor alapképzési szakra (ifjúsági ének-zene képzési irány): akik szakszerűen szeretnének részt venni az ifjúsági (gospel) ének-zenei szolgálatban. A szakon kántor szakképzettség szerezhető. A képzés ideje hat félév. Egyházzenész szakirányú továbbképzési szakra azok jelentkezését várjuk, akik alapképzésben vagy főiskolai képzésben már diplomát szereztek. A képzés célja: az egyházi/gyülekezeti ének-zene művelésére és vezetésére alkalmas és kész szakemberek képzése. A szakon gyülekezeti egyházzenész szakképzettség szerezhető. A képzés ideje négy félév. Gospel zenész szakirányú továbbképzési szakra azok jelentkezését várjuk, akik alapképzésben vagy főiskolai képzésben már diplomát szereztek. A képzés célja: a gospel ének-zene művelésére és vezetésére alkalmas és kész szakemberek képzése. A szakon gospel zenész szakképzettség szerezhető. A képzés ideje négy félév. Gyülekezeti bibliaköri tanító képzési programra. A képzés célja, hogy felkészítse/tovább képezze a gyülekezetek tanítói szolgálatban fáradozó munkásait, elsősorban a bibliaértelmezés-bibliatanítás, a valláspedagógia és a vallásoktatás módszertana területén. A képzés hallgatói jogviszonyban és jogviszony nélkül is végezhető. Gospel Stúdió képzési programjára azok jelentkezést várjuk, akik zenei tanulmányaikat nem iskolarendszerű képzési keretek között szeretnék folytatni. A Stúdió képzésében választható hangszerek: zongora, gitár, basszusgitár, dob, fúvós hangszerek, ének. E programra érettségi nélkül is lehet jelentkezni, a jelentkezés alsó korhatára 16 év. Jelentkezési határidő: 2010. augusztus 15. A jelentkezési lap letölthető intézményünk honlapjáról (www.bta.hu), vagy a Tanulmányi Hivataltól igényelhető (tel.: 06-1-342-7534 vagy 06-20-8860846; e-mail:
[email protected]). Dr. Almási Tibor rektor
224 BÉKEHÍRNÖK
Tabu téma Bayer György (volt missziói igazgató 1992–96) testvérrel beszélgetett Kovács Jonatán egy lényegbevágó témáról, a nyugdíjas lelkipásztor helyzetéről a gyülekezetben, misszióban. – Bayer testvér, hogyan viszonyuljunk a nyugdíjas lelkipásztorhoz? – Ez miért kérdés? – Mert a nyugdíjas lelkipásztor helyzete mégiscsak más a gyülekezetben, mint más gyülekezeti tagoké. Lelkipásztor, esetleg az adott gyülekezet lelkipásztora volt. Sok éven át gyülekezetet vezetett, szolgált, megbecsülték stb. – Igen. Szeretni kell. Tisztelni és figyelni rá, ha építőt mond. Gondolok itt a Zsid 13,7-re: Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek! Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket! Remélhetőleg bölcsebb, tapasztaltabb így az élete vége felé, és van hite is, van mire figyelni. – Érdekes a nyugdíjas lelkipásztor helyzete. – Igen, mert lelkipásztor is meg nem is. Haláláig lelkipásztor ugye, de nyugdíjasként nem fungáló lelkipásztor. Illetve lehet az, ha ilyen megbízatást kap egy gyülekezetben, hogy még szolgáljon, mert megengedi az egészsége, és a gyülekezet felkéri erre helyben, vagy ügyintéző lelkipásztorként. Azért is érdekes a helyzete, mert kötődhet a gyülekezethez, ismeri a tagokat, rálátása van dolgokra, összefüggésekre. A testvérek is kötődnek hozzá. Más típus, más karakter, mint az utódja. Csak van véleménye, és el is mondja. – Mire figyeljen oda a gyülekezet? – Ne feledkezzen meg róla! „Használja ki” a gyülekezet fejlődése, jövője érdekében a benne levő potenciált: tapasztalat, bölcsesség, látás. Kérje fel – ha gondolja és alkalmasnak látja erre – szolgálatokra gyülekezeten belül és kívül, akár elöljárósági tagnak is, igehirdetőnek, lelkigondozónak! Attól függ, milyen karizmája van. Egészséges-e, bírja-e,vállalja-e? Nekem úgy tűnik, hogy néha levegőnek nézünk időseket, volt vezetőket. Jó ez a gyülekezetnek? Illik ezt tenni? Nemcsak a kor teszi, hogy alkalmasak vagyunk-e a szolgálatra a gyülekezetben, hanem a karakter, lelkiség, hozzáértés és együttműködési képesség is. (folytatjuk)
2010. július 18.
Mit jelent az imádkozás számomra? Az imádkozás volt az első, amit gyermekként az imaházban eltöltött idő hatására gyakorolni kezdtem, mégis az imádkozás a legnehezebb tantárgy tanítványi életemben, amit meggyőződésem szerint a színről színre látás helyszínéig folyamatosan tanulni fogok, s reménykedem, Atyánk kegyelméből fejlődni is fogok benne. Az irányt változtató hatalomteli imáim nem azok voltak, amelyeket imalistám alapján mondtam el, sem nem azok, amiket hangosan mondtam a gyülekezetben, hanem amikor hajnalig tartó gyötrődés után képes voltam kimondani, „Nem számít, Uram, hogy mit érzek, úgy döntök, szeretni fogok!” Az ehhez hasonló gyötrődések utáni nem az érzelmeim alapján Isten számára kimondott döntéseim változtatták meg gyökeresen az életemet és Istennel való kapcsolatomat.
Az imádsággal kapcsolatosan áttörő élményem az volt, amikor életemben először voltam képes megszólítani Istent az Úr Jézus helyett. Csak utólag ismertem fel, hogy ez a változás a Szent Szellem munkája nyomán a bennem élő, apám által elvetett gyermek áttörő belső gyógyulása volt az életemben. Azóta mindig megérint az „Atyám” vagy „Atyánk” kimondásának különleges íze és illata. Jézus, a barátom elvezetett az igazi Édesapámhoz. Ma már otthonosan és bensőségesen mozgok mindenfajta imatípusban. A kezdeti kérő, hálaadó és közbenjáró imádkozások óta hosszú utat tettem meg. Nem esik nehezemre dicsőíteni, magasztalni, imádni Istent anélkül, hogy kérésre vagy hálaadásra fordulna a szám. Nem esik nehezemre, hogy a nyilvános imádságot hirtelen, díszítő kísérő kifejezések nélkül abbahagyjam, ha már nincs mondanivalóm Isten felé. Van bátorságom megvallásokat kimondani, s parancsolni démoni erőknek, ha Isten erre indít. Ma már tudom,
hogy az indítékaim szintjén zajló bűnfelismerésnek és ennek nyomán a folyamatos megtérésnek soha nem lesz vége, amíg e földön élek. Ma már tudom, fontosabb, hogy Isten ismerjen meg, leplezzen le engem, mint hogy én ismerjem őt! Az imádságban a legfontosabb, hogy kinyilatkoztassa és megossza velem az ő számomra kijelölt, személyemre szabott imádságait, és nem az, hogy én elmondhassam a magam baját, a magam véleményét. Forró vágyam, hogy képes legyek odaadni magamat a közbenjárásra akkor is, ha ez a jeremiási kijelentés szerint „szülési fájdalommal” jár együtt. Ma már nem akarom elintézni a napomat a hivatalos reggeli „imavizittel”, hanem minél gyakrabban szeretném megtapasztalni és megérteni a bennem élő Szent Szellem szüntelen esedezését. Van egy kedvenc „zsidós” imatípusom. Elindulok igeolvasással Ige erdejében, ligetében, s meg-megállok közben szavakban kifejezve csodálatomat, megkérdezve Isteni Kísérőmet, mit jelent ez, vagy mit jelent az, elismerem a tévedéseimet, leszedem a kéréssé-közbenjárássá formált, élő „Ige-ágakat”, s előfordul, hogy nem tudom, hol fogok a végén kikötni. Ezeket az időigényes, többnyire éjszakai, hajnali barangolásokat Mesteremmel végtelenül élvezem. Dr. Mihály Ilona
Idõsek közt szolgálni Hívő családban nőttem fel itt a gyulai gyülekezetben. Mamával és a testvéreimmel voltam Tahiban, ahol rájöttem, hogy bűnös vagyok. Az egyik esti alkalmon bábozás volt, aminek a végén előrehívták azokat, akik meg akartak térni. Felálltam és kimentem, és az imádkozás alatt elkezdtem sírni. Átadtam az életemet Jézusnak. Tudom, hogy Isten megbocsátott az Úr Jézusért, és örök életem van. Szeretném az idősek közt szolgálni őt. Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Zsolt 23,1 Timár Orsolya (Gyula)
2010. július 18.
BÉKEHÍRNÖK 225 tem, és már most érzem, hogy adott erőt, hiszen „Az Úrtól jön a szabadítás” (Zsolt 3,9a). Ma, ahogy a Bibliámban keresgéltem, találtam egy aláhúzott igeverset, amiről tudom, hogy nem véletlen, hanem Isten ezáltal is bátorított: „Tudjátok meg, hogy az Úr csodákat tesz hívével! Meghallgat az Úr, ha hozzá kiáltok.” (Zsolt 4,4)
Kíváncsiak Gyerekek oldala Összeállították: a Kegyelem Alapítvány munkatársai Kedves Naplóm! Most, hogy itt a nyár, sokkal felszabadultabb vagyok. Végre nem kell tanulni, heti egyszer van csak edzés, és így több időm jut a barátokra, a családra és főleg Istenre. Van időm gondolkozni is, tegnap például átgondoltam ezt az egész tanévet, eszembe jutottak a vicces helyzetek, például mikor Dani lábnyomát megtalálta Erzsi néni a falon, vagy mikor Laci bácsi felvette Gergő pulcsiját és baseballsapkáját. De azt is átgondoltam, hogy én miként éltem, hogyan viselkedtem, és ha ebből kapnánk osztályzatot, nem hinném, hogy kettesnél jobb lenne. Nagyon sokszor elszomoríthattam Istent azzal, hogy én is beálltam azokhoz a lányokhoz, akik mindenkit kibeszélnek és folyton pletykálnak, és nemcsak velük lógtam, de én is elkezdtem kritizálni az embereket, terjesztettem sőt még ki is találtam pletykákat. Egy idő után a káromkodás is rám ragadt, és ha meglepődtem, ugyanúgy, mint ők, felordítottam: „Úr Isten!”. Pedig a tízparancsolatban is benne van, hogy „Isten nevét hiába fel ne vedd!”. Ezek olyan bűnök, amiket kicsinek tartottam, azt hittem, hogy ezzel nem okozok károkat, pedig tudtam, hogy nincs kis vagy nagy bűn, és rá kellett jönnöm arra is, hogy ezzel tudom a legnagyobb károkat okozni. Ezt elmondtam anyának, ő pedig azt válaszolta, hogy sajnos vele is gyakran előfordul, hogy olyan dolgokat mond, amiket később nagyon megbán, és ilyenkor mindig elolvassa Jakab levelének 3. fejezetét, ahol ez van megírva: „A nyelv is tűz, a gonoszság egész világa (...) Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket.” Ez elgondolkodtatott, és ezentúl igyekszem odafigyelni arra, hogy mit mondok. Persze tudom, hogy nem könnyű azonnal megváltozni, és egyedül nem is fog menni. Ezért Isten segítségét kér-
Nyelv-észkedés Ahogy Kriszti naplójában is olvashattátok, a nyelvünkkel, szánkkal, azaz a beszédünkkel sok kárt okozhatunk, de ha engedjük, hogy Isten irányítsa, mit és hogyan mondunk, szavaink áldások forrásává válhatnak! A Biblián keresztül Isten sokszor figyelmeztet minket erre a fontos területre. Ezekből az igeversekből gyűjtöttünk össze nektek egy csokorra valót – de ahhoz, hogy el tudjátok őket olvasni, még van egy kis tennivalótok! 1. Keverem a szavakat Ha a helyükre teszitek a dőlt betűs szavakat, megtudhatjátok, mit tart Isten a csúfolódásról, hazugságról, veszekedésről és fecsegésről: A bűnt szereti, aki nagyra veszekedni szeret, és aki tátja száját, saját romlását keresi. (Péld 17,19) Nem hazugságot marad büntetlen a hamis tanú, és nem menekül meg, aki beszél. (Péld 19,5) Ízlik kaviccsal az embernek a hazugsággal szerzett kenyér, de végül lesz tele a szája. (Péld 20,17) A rágalmazó fed fel, azért a fecsegővel ne titkokat barátkozz! (Péld 20,19) embertársát az esztelen, az értelmes Kigúnyolja ember pedig hallgat. (Péld 11,12) 2. Hiánypótló Ha a dőlt betűs szavakat a megfelelő helyre illesztitek, azt is megtudhatjátok, milyen beszédben leli Isten a kedvét! bölcsesség, vigyáz, Legdrágább, higgadt, ajkat Lehet bőven arany és gyöngy, de ............... kincs az okosan beszélő száj. (Péld 20,15) Utálja az Úr a hazug ............., de akik igazan élnek, azokat kedveli. (Péld 12,22) Aki ............. a szájára és a nyelvére, életét őrzi meg a nyomorúságtól. (Péld 21,23) A ............... válasz elhárítja az indulatot, de a bántó beszéd haragot támaszt. (Péld 15,1) Mély víz az ember szájának a beszéde, áradó patak, ............... forrása. (Péld 18,4)
Verspályázat A 7–11 és 12–14 éves gyermekek számára versíró pályázatot hirdet szerkesztőségünk a nyár végéig, augusztus 31-ig. Bármilyen témában várjuk verseiteket. A versek ne legyenek hosszabbak 20 sornál, és személyenként legföljebb öt verset küldhettek. A verseket a következő címre kérjük elektronikus formában a tárgynál „verspályázat” megjelöléssel:
[email protected]. Várjuk verseiteket!
Láttad már? Láttad már két fiú arcát mikor biciklivel gurulnak le a lejtőn? Az első arcán ez van: Nézzétek, mit tudok én! A másik arcán: Mama, segíts! De nem nyúlhat a fékhez, ha nem fékez az első... Ingrid Sjöstrand
Bélyeg Bélyeget gyűjtöttem. Papa hozott egyszer egy kilót. Azóta nem gyűjtök bélyeget. Siv Widerberg
Mónáéknál Mónáéknál úgy beszélnek a gyerekkel, mintha nagy volna. „Mit gondolsz?” kérdik – Móna papája meg a mamája – „Mit gondolsz? Szerinted hogy lenne jobb? Szerinted hogy kéne csinálni?” Aztán: „Értem. Azt mondod? Lássuk csak. Tényleg, tökéletesen igazad van!” Vagy: „Nem, azt hiszem, ebben tévedsz...” Szeretném, ha a Mónáéknál – nálunk lenne. Siv Widerberg
226 BÉKEHÍRNÖK
IFIROVAT
2010. július 18.
Mennyei diszkrimináció
Élõben jelentkezünk! Mosoly-7 A 7. Mosolyhetet rendeztük meg idén Vácott. Nagy izgalommal vártam és várták mind a gyerekek, mind a rendezők. Ez egy ingyenes tábor, ahova 15 éves korig lehetett jönni a gyerekeknek. A tábor hétfőn kezdődött, bár esőre állt, de mégis Istennek hála hogy nem esett az eső, csak a táborzáráskor, ugyanis 3-ig lehetett ott maradni a bérelt területen. 10-től voltak a csoportfoglalkozások korosztályonként elosztva, ahol a gyerekek pontokat szerezhettek a napi aktivitásért, jelenlétért, aranymondásért, szemétszedésért. A történet József életéről szólt, azért volt aktuális, mivel nem olyan nagy számban, de vannak nagycsaládosok is, és ez passzolt a történethez. A tanítás alatt mindenki kapott enniés innivalót. Minden napra jutott egy aranymondás, amit a gyerekeknek meg kellett tanulniuk. A tanítás után több program is volt: sport (foci, baseball, kosárlabda), kézművesség, kreatív foglalkozás, arcfestés, tánc, csoportversenyek korcsoport szerint. Voltak meglepetések a gyerekek számára: hamburger és hot dog tízóraira, rendőrautót lehetett kipróbálni, bábozás. A tábor hivatalos zárása a Váci Baptista Imaházban történt. Az imaház 300 férőhelye is kevésnek bizonyult a gyerekek és szüleik végeláthatatlan hadának. Érthető volt, mivel a fődíjakat (három mountain bike bicikli) azoknak volt legnagyobb esélye elnyerni, akik mind az öt napon részt vettek és vasárnap is eljöttek. Jó volt látni, hogy megtelt az imaház. A Mosoly-7-en körülbelül 350 gyerek volt és 60 segítő, köztük jómagam is. Remélem, jövőre is ilyen jó és áldásos lesz. Meláth Richárd
115 kg tiszta izomtömeg, hatalmas vállak és hát, fekete bőrszín és Krisztusnak odaszánt szív. Így jellemezném azt a visszavonult profi amerikai futballjátékost, akivel volt szerencsém életem során többször is találkozni. Jermainnek hívták. Ez az Indianapolisből származó srác évek óta jár Magyarországra gyerekeknek nyelvet tanítani egy keresztyén ifjúsági táborba. A félelmetes külsőt és a 175 cm-es magassághoz tartozó átlagtól erősen eltérő 115 kg-os testsúlyt leszámítva semmi nem utalt arra, hogy ő egy élsportoló lenne. Hihetetlen alázat és szeretet volt jellemző Jermainre. Soha nem említette, hogy ő profi játékos volt, viszont minden évben több órát repült időt és pénzt nem kímélve, hogy a gyerekekkel angolul beszéljen. Nem a saját sikereiről, hanem arról, aki a szívében él: Jézus Krisztusról. Egyik délután beállt kicsit kosárlabdázni a csapatunkba. Forró nyári nap volt, és a sportolás után mindenki átöltözött. Amikor levette a pólóját, egy nagy patkó alakú heget vettem észre amúgy is óriási karján. Amikor megkérdeztem tőle, hogy mi történt, azt mondta, hogy egyik edzés után minden csapattagnak beleégették a csapat emblémáját a karjába, ezzel is szimbolizálva a hovatartozást és az egységet. Elgondolkodtató volt, hogy mekkora összetartás lehetett a csapattagok között. Meg voltak bélyegezve, hogy mindenki tudja róluk, hogy az Indianapolis Colts nevű csapat játékosai. Régen a rabszolgákat és az állatokat pecsételték meg hasonló módon. Úgy gondolom, hogy minden keresztyén hord egy ilyen bélyeget, ami nem a bőrfelületünkön látható, hanem a szívünkben van, és ez nem más, mint Jézus Krisztus Szentlelke. Mi nem egy futballcsapat számára vagyunk elpecsételve, hanem Isten gyermekeivé fogadott minket, hogy
szentek legyünk, az ő szolgálatára elválasztva. A legkiváltságosabb szolgák közé tartozunk, ha ezt a pecsétet mi is a szívünkben hordozzuk, és ezáltal napi kapcsolatban lehetünk Jézus Krisztussal, aki bennünk és rajtunk keresztül munkálkodik a világban. Isten nem hatalmas hőstetteket vár tőlünk, csak napi odaszánást, engedelmességet, hogy vezethesse, irányíthassa életünket Szentlelkén keresztül. Pál apostol élete sem csak napsütésből, halottak feltámasztásából és csodatételekből állt, hanem sok időt töltött börtönben, és sok éhezés, szűkölködés kísérte végig egész szolgáló életét. Mégis volt egyvalami, amiben soha nem ingott meg, hogy Jézus él az ő szívében is, és ő vezeti minden útjában. A Galata 6,17 második fele a következőket írja: „Mert én az Úr Jézusnak bélyegeit hordozom az én testemben.” A ma embere, a ma hívő keresztyén embere is erre a csodás szolgálatra lett elhíva. Ki úgy, mint Pál apostol, Timóteus, Máté vagy Lukács. Mi is mindannyian egy közösségben, egy gyülekezetben élünk és harcolunk, akinek a feje Jézus Krisztus, akiben napról napra növekedhetünk. Az már biztos, hogy újjászületett hívőként, Krisztussal a szívünkben győztesek vagyunk, de legyünk olyan eszközök az Úrnak, amelyekhez bármikor nyúlhat, amelyek nem a polc alján porosodnak, hanem hasznosak a mesternek! Szívből kívánom ezt minden olvasónak, testvéremnek, szolgatársamnak, hogy Jézus legyen egyre erősebb a szívükben, és hagyják, hogy elvégezze azt a munkát, amit el szeretne végezni. Balla Péter egy fiatal a váci ifjúságból
Ugyanarról Ha egyedül vagyok a szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába. (Karinthy Frigyes) A hiteles szerelemhez hiteles nő és hiteles férfi kapcsolata szükséges. Ha egy nő és egy férfi önmaga szemében nem hiteles az élet különböző területeit illetően, az csak családnak vagy párkapcsolatnak látszik, de valójában nem lesz más, mint rózsaszín lufi. És csak idő kérdése, hogy ez a lufi mikor pukkad ki. (Csernus Imre)
2010. július 18.
BÉKEHÍRNÖK 227
Férjemmel itt a helyünk – „Uram, kihez mehetnénk?” Keresztyén családba születtem, a szüleim a mai napig lelkes templomba járók. Még kiskoromban megkereszteltek. Lelkileg és testileg a metodistáknál nőttem fel. Kilencéves koromban Simán egy keresztyén gyermektáborban tértem meg. Az egyik alkalom végén a megtérésre híváskor én is lelkesen elimádkoztam a megtérők imáját. Krisztus melletti döntésemet olyannyira komolyan gondoltam, hogy mindenképpen misszionárius szerettem volna lenni. Számos, misszionáriusok életéről szóló könyvet elolvastam, és minden vágyam egy hasonlóan győzelmes élet volt. Ennek megerősítéseképpen tinikoromban konfirmáltam. A konfirmációm utáni években viszont fontosabbá vált számomra az, hogy elfogadjanak, szeressenek, meg akartam felelni a környezetemnek, illetve szerettem volna bepasizni. Szépen lassan eltávolodtam Istentől, és elvesztettem a vele való szoros kapcsolatot. A hitem kiüresedett. Bár a templomba rendesen eljártam, ez sokszor csak formalitás volt. Olykor-olykor megérintett a prédikáció, mégis a hétköznapokban a vallás, a keresztyénség számomra életidegenné, valószerűtlenné vált. Érdekelni kezdtek ezoterikus dolgok, más tanok, de idővel világossá vált számomra, hogy ha valamelyik vallás mellett döntök, akkor az csak a keresztyénség, illetve Krisztus lehet. Hindunak és zsidónak születni kell, ezt már buktam, az iszlám sosem vonzott, a buddhizmus és ehhez hasonló vallások az önmegváltást hirdetik, és azt tudtam, hogy az nekem nem megy, tehát csak Krisztushoz tudok menni... „Uram, kihez mehetnénk?” (Jn 6,68). 21 éves koromban esténként halálfélelmem volt. Nehezen aludtam el, mindig az volt bennem, hogy mi van, ha másnap nem ébredek fel?! Tuti pokolra kerülök! Újra elkezdtem keresni Istent. Többször felnyitottam a Bibliát találomra (bár tudom, ezt sokan nem tartják helyesnek), és Isten minden alkalommal olyan igét adott, amely megítélte az
életemet, hogy rossz úton haladok, térjek meg! Ekkor elhatároztam, hogy változtatok az életemen. Akkoriban egy olyan fiúval jártam, akihez nagy reményt fűztem, és kértem Istent, hogy tartsa meg ezt a kapcsolatot, de ha mégse, akkor ezt a területet is átadom neki, mert nekem már nincs jobb ötletem. Ez a kapcsolat végül rövid életű volt, nem tartott sokáig. Elkeseredtem, hogy eljátszottam minden esélyemet, nem is vagyok méltó arra, hogy szeressen valaki, illetve én sem vagyok képes rá, hogy mást szeressek. De ha Isten akarja, e téren is meg tud újítani. Többféle alkalomra jártam ekkoriban, például a Timóteus Társaság FÉK (Fiatalok az Élet Küszöbén) Klub alkalmaira, és az 5 Égtáj Teaházba, ahol aztán megismertem Tamást. Elkezdtem a főiskolai imakörbe is járni, amelyet Tamás szervezett. Sokat beszélgettünk, jobban megismertük egymást, majd idővel összejöttünk. Eleinte aggódtam, hogy ez esetleg megint csak az én erőlködésem, de Isten végül is megnyugtatott, és sokkal jobb házastársat adott, mint amilyet valaha is mertem volna remélni. Isten sok támogatást ad általa. Krisztust követni azóta sem lett könnyebb, van hogy egy-egy nehezebb időszakban elbizonytalanodom, ilyenkor Isten Tamáson keresztül is újra megerősít. Hiszen Isten „A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el” (Ézs 42,3). Tudom, hogy bármilyen gondommal Krisztushoz menekülhetek. A budai baptista gyülekezetbe másfél éve járok rendszeresen, és ez alatt az idő alatt megszerettem a testvéreket. Tudom, hogy most a férjemmel itt a helyünk, Isten itt szeretne látni minket, ezért is kértem, hogy tagja lehessek a közösségnek. A bemerítkezésen sokáig vacilláltam, de végül is az Úr a múlt nyáron Tahi táborban a szívemre helyezte, hogy merítkezzek be, ezzel is megerősítve a vele való szövetséget. Sonkoly-Domby Annina (Buda)
AKIK HAZAMENTEK „Van vigasztalás Krisztusban” (Fil 2,1) DÖMSÖD: Megrendülten álltunk április 27-én Kovács Károly testvér sírjánál, akit az Úr 83 éves korában hívott magához. Egész életében aktív tagja volt gyülekezetünknek. Elöljáróként a gyülekezet minden tagjáért igyekezett felelősséget érezni. Nézzünk példaként az ő életére, a gyászoló családnak pedig kívánjuk, hogy Isten vigasztaló erejét megtapasztalják! PÉCEL: 2010. május 7-én vettünk búcsút Zolcsák Miklósnétól (Gaál Mária), akinek Urunk 72 esztendőt ajándékozott. A ravatalnál dr. Gerzsenyi Lászó, a sírnál Beke László lelkipásztorok hirdették a vigasztalás igéit, a gyülekezet és munkatársai nevében dr. Varga László emlékezett, kiemelve, hogy a hitét a mindennapokban megvalló és gyakorló testvérnőt hívott haza az Úr. FÓT: 2010. június 29-én vettünk búcsút özv. Kalla Sándorné testvérünktől, akinek Isten 83 esztendőt ajándékozott. Erzsike néni 14 évesen indult el Jézus követésében, amelyben mindvégig hűséggel megállt. A nagyszámú gyászoló gyülekezet körében a szolgálatokat Mészáros Kornél (Bp.–Újpest), Király László (Bonyhád) és Filemon Zsolt (Fót) lelkipásztorok végezték.
H I R D E T É S E K Lakás kiadó Budapesten a Keleti pályaudvarhoz közel, egy 37 m2-es lakás. Tel.: 06 20 886 0176. Lakás kiadó Belvárosban jó közlekedéssel, a József utcában 1,5 szobás felújított lakás alacsony rezsivel kiadó diákoknak vagy hívő házaspárnak. Érd.: 20/886-0518. Lakás kiadó Pestszentlőrincen a Lakatos telepen 2 szobás, 53 m2-es lakás egyetemisták részére (max. 3 fő) augusztus végétől kiadó. Kertvárosra néző erkély, jó közlekedés. (Kőbánya-Kispest busszal 10 perc.) Tel.: 20 886 1460. Címváltozás Cserés Attila új címe: 4400 Nyíregyháza, Kossuth L. utca 60.
Békehírnök – a Magyarországi Baptista Egyház hetilapja Felelõs kiadó: dr. Mészáros Kálmán egyházelnök Felelõs szerkesztõ: Háló Gyula Tördelõszerkesztõ: Papp Szabolcs Szerkesztõség és kiadóhivatal: 1068 Budapest VI., Benczúr u. 31. Telefon: 352-9707/199 Fax: 352-9993/103 E-mail:
[email protected] www.bekehirnok.baptist.hu Elõfizetés és terjesztés (postázással, példányszámmal kapcsolatos kérések-kérdések): 352-9993/172 A Békehírnök csekkszámlaszáma: 11706016–22163851 Kéziratot nem adunk vissza és nem õrzünk meg. Lapzárta szerda este, átfutási idõ három hét. A hirdetéseket megjelentetjük, tartalmukért felelõsséget vállalni nem tudunk. Nyomtatás: Mátyus Bt. Telefon: 29/367-945 Felelõs vezetõ: Mátyus Gyula HU ISSN 0133–1256 HU ISSN 1588–0117 (on-line) Ára: 120 Ft
228 BÉKEHÍRNÖK
Kötelességekrõl Kötelességünk az ellenünk elkövetett bűnökkel kapcsolatban Alapelv: magatartásunk nem tükrözheti azt, hogy a jó és a rossz között nincs különbség, azaz nem mindegy, hogy valaki bánja-e a bűnét vagy nem, esetleg éppen dicsekszik vele. 1. Aki bánja az ellenünk elkövetett bűnt, annak meg kell bocsátani (vö. Lk 17,3-4). Ez a gyakorlatban a bűn előtti viszony helyreállítását jelenti. 2. Aki nem bánja, azzal keresni kell a kiengesztelődést (például a bűnbánatnak „elébe menni”, vö. a tékozló fiúról szóló parabolát, Lk 15,11–32), s a szeretetet ilyen esetben sem szabad megvonni („ellenségszeretet”, vö. Róm 12,17–21). 3. Néha a vélt „ellenség” jobban tudja, hogy mi válik a javunkra, mint mi magunk. Ide tartozhat például a szülő, a pedagógus, a lelkipásztor, az orvos vagy akár a világi elöljáró is. 4. Aki jóhiszeműen vétett ellenünk, arra nem szabad haragudnunk, még ha ez nehézséget is okoz. 5. Bizonyos esetekben kötelességünk lehet a bűnt büntetni, de a keresztyén igazságosság határát ilyen esetekben sem szabad átlépni (például bíró, szülő, pedagógus). Nemes György
Szülõk imája
Uram, add a te szemed, hogy téged lássalak gyermekeimben! Add a te szíved, hogy őket szeressem, és a te szelídségedet, hogy segítsek nekik növekedésükben! Add a te bölcsességedet, hogy helyesen vezessem őket, és a te erődet arra a pillanatra, amikor hagynom kell őket, hogy járják a maguk útját! Ámen.
2010. július 18.
Lelki levelesláda 2. rész Dr. Pándy Mária szerint komoly önbecsülési problémákat, zavarokat is okozhat csak az, hogy sem a látvány, sem a teljesítmény nem a valóságot ábrázolja. Ezek a problémák később sem orvoslódnak maguktól: nem lesz segítség az, ha egy klasszikus párkapcsolat lehetősége adódik. Átmenetileg talán rendeződni látszik a helyzet, hiszen az újdonság varázsa, a szerelem, elfogadás érzése és megélése nagyszerű inspiráló és gyógyító erő lehet, de a tapasztalat azt mutatja, hogy később nagy gyakorisággal jönnek vissza a kísértő képek, gondolatok. Egyre inkább szeretné belevinni a valóságos kapcsolat szexualitásába mindazt az extrémitást, amit a képernyőn látott. Ha ez nem sikerül (a társa nem fogadja, vagy önmaga előtt is kiderül, hogy a látott élményanyag köszönő viszonyban sincs a valósággal, és otthon nem kivitelezhető), akkor újra kínálja magát a virtuális világ. Egy szakember egyenesen kapcsolatgyilkosnak nevezte a pornóval élést, találóan és nem véletlenül! Férfiasan bevallom, hogy gyakori olvasója vagyok azoknak a nőknek szóló folyóiratoknak, amelyeknek irodalmi és szakmai értékei vitathatóak, mégis gyakran fogalmaznak meg fontos felismeréseket. Ezek közül egy pontosan e témához kapcsolódik: feleségek tucatjai teszik fel ugyanazt a kérdést: mit tegyenek, hogyan éljenek azután, hogy férjükről kiderült, függőségben él a pornográfiával? Komoly lelki traumák, önértékelési és önbecsülési zavarok, a szexualitásból való kiábrándultság, a megcsalás érzése vesz erőt rajtuk. A párkapcsolatok kihűlése, a válások gyakorisága magában hordozza ezeket a problémákat is. Külön terület, és nekünk keresztyén vezetőknek elsődlegesen fontos kérdés a magunk helyzete ebben a kérdésben. Többféle a probléma, amivel szembe kell néznünk, kezdve azzal, hogy nincs védőoltásunk a kísértések ellen. Nem felmentő, de valóságos hivatkozási alap maga a Szentírás, ahol Isten megkísértett szolgáival is találkozhatunk, közöttük olyanokkal is, akik a kísértésben alul maradtak. Nagy tanulság számunkra az ő bukásuk, és ha megtörtént, a helyreállásuk is. Amikor a pornográfia keresztyén emberekre, szolgákra gyakorolt hatásairól gondolkodtam, eszembe jutott egy bibliai példa, Sámson története. Ő ugyan a szexualitás más területén esett csapdába, de analóg fogalmakkal értelmezhető és leírható a helyzet ebben az esetben is.
A kezdetben csak megtűrt bűnök később már dédelgetett, kedves bűnökké válnak, sőt megtörténik, hogy egyenesen úgy gondolunk rájuk, mint amelyekhez jogunk van, esetleg szükségünk van rájuk. Máskor valamire egyfajta reakcióként valósulnak meg. Nincs megbeszélési, rendezési lehetőség vagy készség, van helyette válaszreakció, amely viszont a kapcsolat végleges tönkretételéhez vezet. Sámsonhoz hasonlóan előfordulhat ma is, hogy egy-egy bűn annyira megkapaszkodik az egyén személyiségében, hogy életre szóló probléma lesz belőle. Soha nem válik elintézett üggyé; átmeneti, szabadnak tűnő szakaszok után ismét visszatér. Egyfajta Achilles-sarokká válik, ahol az ember sebezhető, kikezdhető marad. Ne tévesszen meg senkit az, hogy sokáig sikerül „megúszni” a dolgot; hogy hosszú időn keresztül lehet titokban gyakorolni, az sem, hogy Isten sem sújt le az ő szolgájára! Egyszer garantáltan összeroppan ez a tojáshéj, ígéretünk van a rejtett dolgok napvilágra jövetelére nézve. A sátán számára persze kedvenc csemege az olyan tanítvány, aki kettős életet tud élni! A férfiak „tiszta kezeire” nagy szükség van: a mi kezünknek kell a mai korban imára lendülni az ég felé! Senki nem képes (és nem is hívatott) arra, hogy átvegye tőlünk ezt a felhatalmazást. Keresztyén vezetőként, apaként, pásztorként tudnunk és folyamatosan tudatosítanunk is kell magunkban azt, hogy tisztaságot, látható szabadságot és békességet akarnak látni azok, akik hallgatnak minket. Nem szólamokat, nem szimpla prédikációkat várnak, hanem életre váltott igehirdetést! Transzparens életet, amely őszinte, elkötelezett és felelős az elhívó Úr és népe felé is. Beke László
Gondolkodtató Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat, ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg tetteidet, ügyelj tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat, ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet, és ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat. Az embernek úgy kell élnie, amint gondolkodik, mert másként előbb vagy utóbb úgy fog gondolkodni, amint él.