A leleszi premontrei apátság története

PANKOVICS ANDREA

A leleszi premontrei apátság története

KIADTA A NAGYKAPOS ÉS VIDÉKE TÁRSULÁS 2013

Tartalom Előszó Bevezetés A Bodrogköz földrajza és rövid története a honfoglalásig A Szent – Keresztről elnevezett leleszi prépostság A prépostság története a tatárjárásig A tatárjárás után A mohácsi vész utáni korszak A kommendátor korszak A prépostság újjáéledése A premontrei rend feloszlatása A rend visszaállítása II. világháború utáni évek A levéltár Hiteleshelyi működés Registrumvezetés A prépostság tagjai A kancellária személyzete A leleszi premontrei rend pecsétje és címere A prépostság építésének a története A kápolna, rendház és templom építésére vonatkozó adatok A rendház, templom és a kápolna építésének időrendi besorolása A kápolna A templom A premontrei rend története Szent Norbert, az alapító A premontreiek Magyarországon Befejezés Irodalom Képek jegyzéke Melléklet 1. Melléklet 2. Melléklet 3.

6 7 9 11 11 16 20 21 23 24 24 27 29 32 35 39 40 41 45 45 46 54 62 73 73 75 76 78 80 82 90 91

Előszó A Nagykapos és Vidéke Társulás gondozásában már több, az Ung-vidékkel és Bodrogközzel foglalkozó gyűjtemény és könyv jelent meg. A 2012-ben megjelent „Ung-vidék néprajzi és nyelvjárási sajátosságai” című néprajzi kiadvány után, az idén egy helytörténeti kiadvány megjelentetésével próbálunk hozzájárulni Ung-vidék és Bodrogköz kultúrtörténeti emlékeinek feltárásához. A kiadvány megjelentetésének célja, hogy bemutassuk a Felvidék e kis, mesterséges határokkal körbezárt részén is születnek az egyetemes magyarság szellemi értékébe illeszthető kiváló emberi alkotások. Lelesz neve gyakran felbukkan a történelemkönyvekben és történelmünk neves személyiségeinek útinaplóiban, mégsem született róla mindezidáig összefüggő munka. A leleszi születésű szerzőnő Pankovics Andrea művében részletesen bemutatja a vidék nevezetességének számító leleszi „kastélynak“ a történetét, kezdve az apátságot érintő történelmi események bemutatásától az apátság felépítésén keresztül, egészen a benne zajló munka leírásáig. A könyv hosszú kutatómunka eredménye, melyért ezúton is szeretnék köszönetet mondani a könyv írójának.

Gabri Rudolf

A Nagykapos és Vidéke Társulás elnöke

6


Bevezetés A Bodrogköz nem tartozik azon területek közé, ahol sorsdöntő csaták változtatták volna meg a történelem menetét, és főszerepet sem játszott irodalmunk gazdag színpadán. Mégis, számomra ez az a hely, amelyhez ezer szállal kötnek az emlékeim. Nekem szülőföldem a Bodrogköz, s benne szűkebb hazám: Lelesz. Az embereket általában foglalkoztatja szülőfalujuk története. Mint gyereket mindig érdekeltek a fordulatos történetek régvolt emberekről, fényes várakról, kastélyokról, titkos szobákról, kanyargó, sötét alagutakról. Leleszen mindez megtalálható. A premontrei rendház hatalmas épülete korán felkeltette érdeklődésemet a lelesziek által csak „kastélynak” nevezett apátság története iránt. Az erre utazó figyelmét is azonnal magára vonja az impozáns épület lenyűgöző látványa. Szívesen időznek a történelmi falak között, megcsodálják a Szent Mihály kápolna egyedülálló falfestményeit, a barokk oltárok

Kép 1: A leleszi monostor épülete

ünnepélyes hivalkodását, a templom kertjének csendes, emlékekkel teli magányát. Két évtizeddel ezelőtt foglalkoztam komolyabban a premontrei monostor történetével. Az azóta eltelt évek alatt számos új információval találkoztam, amelyet most a kiadvány olvasóival is meg szeretnék megosztani.


7

Az első részben röviden ismertetem a Bodrogköz történetét a honfoglalásig. Majd a leleszi premontrei szerzetesek szolgálattal, szellemi munkával és küzdelmekkel teli több mint 800 éves történetét mutatom be. Ez a történelem elszakíthatatlan az itt élt rendtagok mindennapi hiteleshelyi munkájától. A konvent oklevélkiadó működésével foglalkozó fejezet Kumorovitz Bernát Lajos premontrei történész, levéltáros máig időtálló 1928-as tanulmánya alapján született, de a prépostság tagjainak ismertetése nélkül nem lehetne teljes. A Magyar Történelmi Társulat leleszi bizottságának az 1871-es jelentése is érdekes adatokat szolgáltat az oklevelek tartalmára vonatkozóan. Így néhány közérdekű oklevélnek az ismertetése sem maradhatott el. A következő rész a rendház és a templom építésének a történetével foglalkozik. Külön fejezetben ismertetem a kápolna freskóinak és a barokk oltároknak a leírását. Érdekesnek tartottam a hiteleshelyi pecsétek és a leleszi premontrei címerek bemutatását is. Az utolsó rész a rendalapító, Szent Norbert, és a premontreiek történetét dolgozza fel napjainkig. Fontosnak tartom, hogy az ember már fiatal korában megismerkedjen szűkebb környezetével és annak történelmével, mert ez fogja majd később elvezetni az irodalom, a történelem és a szülőföld szeretetéhez. A mai kor embere már nem élhet gyökerek nélkül, meg kell tanulnia tisztelni a múltat, őrizni és megóvni őseinek emlékét. Remélem, munkámmal bővíthetem a Bodrogköz helytörténetéről szóló kiadványok sorát. Megismertetem az olvasót a leleszi premontrei prépostság történetével, mert csak így adhatom át Lelesz történeti értékeit az utánam jövőknek, s akkor számukra is világossá válnak Tamási Áron otthont teremtő gondolatai: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.“

8


A Bodrogköz földrajza és rövid története a honfoglalásig Kelet-Szlovákia keleti csücskében a Latorca, a Bodrog és a Tisza által körülhatárolt területet nevezik Bodrogköznek. Itt található Bodrogköz egyik legrégebbi falva, Lelesz. Mikor rátérünk a Nagykapos felé vezető útra, már messziről feltűnik a premontrei apátság hatalmas épülete. Valamikor ezt a területet összefüggő futóhomok borította, mely később három nagy területre zsugorodott össze. Mára csak a homokkúpjai maradtak vissza. Majdnem összefüggő homokkúpos területet találunk a Tice mentén Battyán, Királyhelmec, Lelesz és Bacska térségében. Ez a terület valójában az Alföld északi nyúlványa. A Bodrogköz északi részén folyt a Tice. Elnevezése magában hordozza, hogy egy Tisza-ág volt. „Tyze, lutosa agua“, sáros vizű Ticének nevezik.1 Kistárkány környékén lépett ki a Tiszából, és Szentmáriánál ömlött a Bodrogba. A régészeti kutatások a korai őskorba vezetnek vissza, erről tanúskodnak az e korból származó eszköztöredékek. A korai és középső újkőkorból cserépedények kerültek elő, ami arra enged következtetni, hogy a Bodrogköz népe az alföldi vonaldíszes edények kultúrájába tartozott. A kései újkőkorban a tiszai–herpályi–csőszhalmi műveltség elterjedése új szakaszt jelentett az itt letelepedők életében. Ekkor nyílt először lehetőség arra, hogy a letelepedett lakosság több évszázadon keresztül egy helyen maradjon. A rézkorban a bodrogkeresztúri kultúra, majd később a szűkebben behatárolható péceli csoport lakta környékünket. A bronzkorban a délről bevándorló zóki kultúra népe magával hozta a vándorló állattenyésztést, így megszállták a belső mocsaras részeket is. Ezt a korszakot követi a füzesabonyi és a pilinyi kultúra. E korban már erős volt a vagyon szerinti elkülönülés, ami a bronzmonopólium létéből és a cserekereskedelem fejlettségéből következett. A vaskorban a Bodrogköz területére új népek és nemzetek előfutárai léptek, amelyek a korábbiaknál külső megjelenésben és szellemi kultúrában is egységesebbek voltak. A halstatti korban a Bodrogköz népe az ún. kustánfalvi műveltség hatósugarába került. A La Tene kor idején egy olyan nép érte el nyugat felől a vidéket, amelyeknek már biztosan tudjuk a nevét. Ők a kelták. Nagy fordulópontot jelentettek történelmünkben, mert hosszú évszázadokra meghatározták a műveltség jellegét, másrészt pedig településeik kiválasztásával előrevetítették vidékünk későbbi történelmét. Vidékünkön a népvándorlás a vandálok megjelenésével már Kr.u. a II. században megkezdődött. Az igazi nagy mozgás csak a IV. század végén indult, amikor a Tisza völgyének felső szakaszán kelet felől átvonultak a harcias hunok, Attila vezetésével. Az avarok kb. a VI. század közepén jelentek meg. A honfoglaló magyarok törzsei 895 – 896 táján érkeztek meg a Kárpát-medencébe. Annyi bizonyos, hogy a honfoglalók nem üres területet találtak, nagy valószínűség1

Fejér1823-1835:207


9

gel éltek itt szlávok, kelták, dákok, avarok és vandálok maradványai. A honfoglalás kori temetők leletanyaga azt mutatja, hogy a honfoglaló magyarok legelső csoportja telepedett itt meg. A magyarok leletanyaga nem keveredik más népek leletanyagával. A sírokban talált pénzek alapján feltételezik, hogy a temetőket a IX. század végén és a X. század elején használták. A későbbi birtokviszonyokból és az elbeszélő forrásokból megtudjuk, hogy a Bodrogközben a magyarokhoz csatlakozó kabar törzsek nemzetségei telepedtek le.2 A magyarok betelepüléséről Anonymus Gestájában így emlékezik: „Az úr megtestesülésének kilencszázharmadik esztendejében Árpád vezér elküldvén seregeit, az egész földet, amely a Tisza és a Bodrog közé esik Ugocskáig, minden lakójával együtt elfoglalta. Borsova várát ostrom alá fogta, harmadnapra harccal bevette, falait lerombolta, és Salán vezér katonáit, akiket ott talált, bilincsbe verve Hung várába vezettette. Mialatt több napon át ott időztek, a vezér és övéi látták a föld termékenységét, mindenféle vad bőségét, meg azt, hogy milyen gazdag halban a Tisza és a Bodrog folyam; s ezért a földet kimondhatatlanul megszerették.“3

2 3

10

Bogoly 1992 Anonymus 1998


A Szent – Keresztről elnevezett leleszi prépostság A prépostság története a tatárjárásig Lelesz neve legkorábban a Váradi Regestrumban jelent meg. Egyes elképzelések szerint a Lelesz helységnév „lel” tövének és a lélek szó „lél” gyökerének közös eredője van. Más állítások szerint a lélek családjába tartozó régi, magyar nyelvemlékbeli Léi személynévvel függhet össze Lelesz, bár hasonló személynevek a szlávoknál is előfordulnak – Lelu, Lila, Lile, Lela, Lílja. Hiteleshely volt és híres mezőváros. Kellemes fekvése miatt a magyar történelem számos neves személyisége látogatta meg, és töltött el itt néhány felejthetetlen napot. Oklevelek híján II. András alapítólevelére lehet csak támaszkodni, hogy a leleszi monostor legkorábbi történetét megismerjük. Érszegi Géza tanulmányát vettem alapul, hogy a monostor alapítólevelét ismertessem. Sajnos, az 1214-ben lepecsételt eredeti oklevélnek nyoma veszett, és csak átiratokban maradt fent. Ebből adódóan számos kutató foglakozott az alapítólevél hitelességével, közöttük Erdélyi László, Hóman Bálint és Szentpétery Imre is. Mindhárman megmagyarázhatatlan történelmi adatokat találtak benne, és az oklevelet szerkezeti sajátosságai miatt is hamisítványnak minősítették. Richard Marsina, az oklevél szlovák kutatója nem tartja az iratot kortól idegennek, a szövegromlásokat másolásnak tulajdonítja. Meggyőződése szerint a monostor népeinek adómentessége, az igazságszolgáltatási kiváltságok, a határjárások jórészt hamisak.4 Azért volt fontos a monostor számára az alapítólevél, hogy bizonyítsa királyi alapítását, kiváltságait és birtokhatárait, mivel a monostoralapító, Boleszló aranypecsétes végrendelet elveszett. Érszegi Géza szerint az alapítólevél legsarkalatosabb hiányossága éppen ebben rejlik: nem említi meg Boleszlót, mint alapítót. Az oklevél megállapítása szerint a leleszi puszta a zempléni királyi vár birtoka volt. Az első emlék 1132-ből való, amikor II. Béla (1131-1141) királyunk keresztfiának, az előkelő Becse-Gergely nemzetségből származó, Boleszlónak (†1213?) ajándékozta a leleszi birtokot. Boleszló, mint még budai prépost megfordult III. Béla (1172-1196) seregében, és jutalmul a szolnoki rév jövedelmének harmadát kapta. Mindemellett számos birtokát elcserélte, hogy Leleszen és Kanyárban földeket szerezzen. 1188-ban Boleszlót váci püspökké választották, ő pedig a végrendeletében a leleszi birtokot és összes javait a szabad jobbágyokkal és szolgákkal együtt a premontrei rend címe alatt Isten fehér öltözékében szolgáló kanonoknak adományozta.5 Az alapítás pontos dátuma ismeretlen, valószínűleg 1188 és 1196 közé tehető. Boleszló a leleszi prépostságnak egyúttal hatalmas birtokokat is ajándékozott Zemplén, Szabolcs és Ung vármegyékben. Ide tartozott Királyhelmec, Kisdobra, Pólyán, Csernyő, Kisgéres, Agárd, Vajdácska (Zemplén vármegye), Tiszakanyár (Szabolcs vármegye), Nagykapos, Kiskapos, Sislóc, Lakart, Trask és Viszoka községek (Ung vármegye). 4 5

Érszegi 1996 Nátafalussy 1871


11

Boleszló a végrendeletét III. Béla királlyal aranypecsétes oklevélbe foglaltatta.6 A testamentumot Imre király (1196-1204) semmisíthette meg, mert arra gyanakodott, hogy Boleszló a váradi és a veszprémi püspöktársaival együtt nem őt, hanem András herceget támogatja. A püspököt még III. Ince (1198-1216) pápánál is bevádolták, hogy Andrásnak gyűjtött pénzt és kincseket. A pápa azonban nem találta bűnösnek, ellenben a király, akitől elpártolt, 1199-ben a váci templomban megtámadta, és felszólította a sekrestye iratainak és kincseinek az átadására. Mivel Boleszló a kérését megtagadta, erőszakkal hurcolta ki a püspököt a templomból, és a gyanús iratokat a püspök vagyonával együtt, amelyet a szerzetesház javára gyűjtött, magával vitte. Valószínűleg ekkor tűnt el az aranypecsétes végrendelet is. A király közbenjárására III. Ince kárpótolta Boleszlót. Karácsonykor, húsvétkor, Szent István napján a király és a királyné számára beszedett adót a püspöknek ajándékozta. A történethez tartozik, hogy később Imre kibékült Boleszlóval, sőt, László fiának is ő lett a keresztapja. Imre király halála után András (1205-1235) került a trónra. Az új király nem volt fukar a régi híveivel szemben. Boleszlót is megjutalmazta, aki így tovább gyarapította saját birtokait. A Maros folyón még sószállító hajót is kapott a királytól, hogy az őt minden pünkösdkor megillető tömény sót haza tudja hozatni, miközben sehol sem kellett érte vámot fizetnie. Boleszló vizsgálatot kért II. Andrástól személyes iratainak és III. Béla aranypecsétes végrendeletének az igazolására. 1206-ban Boleszló Leleszt a királyi rendházzal együtt, amelyet ő is keresztajándékba kapott, II. András legidősebb fiának, Bélának adományozta keresztapai minőségben. A püspök neve 1212-ben fordult elő utoljára a királyi oklevelek méltóságsorában.7 Leleszen vezetett keresztül az út Lengyelországba, mely akkor még több fejedelemségből állt. Erre vitte csapatait II. András király is, aki hadjáratot vezetett a szomszédos Halicsba. A leleszi rendházban értesült az irodalomból jól ismert Bánk bán-féle lázadásról, és feleségének Gertrudis királynénak a meggyilkolásáról. Ennek emlékére az oltár alá helyezte örök nyugalomra a szerencsétlenül járt királyné kezét és szívét. Gertrúd meggyilkolásának körülményei máig foglalkoztatják a kutatókat. A források a Pilisi-hegységet nevezik meg, de a mi szempontunkból szóba jöhet a Szentes fölé emelkedő Pilis-domb is. Talán érdemes lenne a későbbiekben ebből a szemszögből is megvizsgálni a királyné halálának körülményeit. Történészek tudni vélik, hogy 1213. szeptember 28-án Gertrudis ünnepséget tartott Pilisszentkereszten a Magyarországra látogató VI. Lipót osztrák herceg tiszteletére. Ez a fogadás kiváló alkalmat biztosított a merénylethez, mert a királyné a vártól, a testőrségtől és a férjétől egyaránt távol került.8 Nem egészen egy évvel felesége meggyilkolása után került csak sor az alapítólevél kiadására. Az újraalapításnak köszönhetően jelentősen kibővült az egyház jogköre, gyarapodott a vagyona és kiszélesedtek birtokai. Jelentős a Váradhoz közel fekvő Mikusa puszta hozzáadása a leleszi birtokokhoz, amelyet II. András azért ajándéko6 7 8

12

Érszegi 1996 uo. Tarján 2013


zott a prépostságnak, hogy a meggyilkolt Gertrudis lelki üdvéért mindörökre szentmisét szolgáljanak. Tény, hogy a premontreiek sokáig őrizték a rendházban azt az ezüst hamvvedret, amelyben a királyné földi maradványait elhelyezték.9 Szabó Adorján is említést tesz a munkájában Gertrudis kézfejéről, amelyet Kunitz-Weisseburg prépost a rendház átalakításakor a templom vagy a kápolna sírboltjában helyeztetett el.10 II. András királynak köszönhették a Lelesziek azt a kiváltságot is, hogy a lakosok felett vagy a monostor szerzetesei, vagy a király ítélkezhetett. A francia szerzetesek II. István király (1116-1131) hívására érkeztek Magyarországra. Váradtól északra emelkedő dombtetőn emeltek monostort Szent István első vértanú tiszteletére 1130-ban. A Képes Krónika szerint a királyt is itt temették el rendi ruhában. Életvitelüket a kétkezi munka és szervezetüket a központi irányítás jellemezte. A monostorok filiatio útján kapcsolódtak egymáshoz, számon tartották, melyik monostor, honnan népesült be. Ennek értelmében Váradhegyfok lett a magyarországi premontrei monostorok feje, és a későbbi monostorok is innen népesültek be. Lelesz azonban nem. Valószínűleg Premontre filiája volt, így nagyon korán jöhetett létre Leleszen. Azt nem tudjuk, hogy volt-e itt egyházi épület Boleszló keresztelésének időpontjában, vagy sem. A premontreiek letelepedésével természetesen elkezdődhetett a rendház és a hozzá tartozó kápolna építése is. A rendházat és a templomot Katapán (1198-1216) egri megyéspüspök szentelte fel.11 A felszentelés dátuma ismét kérdéses. Egy rendház létrehozásakor mindig megemlítik a templom felszentelését. A leleszire valószínűleg az alapítólevél kiadásának az évében kerülhetett sor 1214-ben. A felszentelési szertartás egyik jelentős mozzanata volt, hogy a püspök megkérdezte az alapítót, mivel látta el a rendházat. Az alapító mindamellett, hogy válaszolt erre, még oklevelet is állított ki arról, amit az egyháznak adott. Lehetséges, hogy Boleszló nem érte meg a felszentelés napját, de az oklevél sem utal erre a néhai szócskával. Érszegi Géza szerint a monostor felszentelésére még 1213-ban sort akartak keríteni, és el is készítették az alapítólevelet. Azonban az ünnepélyes aktust megakadályozta a királyné erőszakos halála, így az alapítólevélre csak egy évvel később került fel a királyi pecsét. A leleszi premontreiek elkészítették az alapítólevél szövegét egy oklevélírásban jártas emberrel, aki nem Magyarországról származott. Bár jól ismerte a korabeli okleveles formulákat, de a magyarországi oklevélkiadásban nem volt kellő tapasztalata. Például az alapítólevélben a méltóságsor eltér az itthoni gyakorlattól, és a külföldiekkel mutat párhuzamot. A birtokok történetére és a határjárásra vonatkozó adatok arra utalnak, hogy oklevél megfogalmazója feljegyzésekből dolgozott.12 Az 1214-ben kelt oklevelet először 1334. május 22-én Károly Róbert király (13101342) másoltatta át. Ezzel egyidőben Erzsébet királyné is átmásoltatta 1334. május 23-án. Egyedül ez a példány maradt meg eredeti átiratban. A harmadik eredetiből másolt példányt Nagy Lajos készítette 1362. február 26-án. Ezután az eredeti 1214-es 9 10 11 12

Varga 1994 Szabó 1944 MKL Érszegi 1996


13

okirat eltűnt, és további átírások maradtak csak fent. A későbbi oklevelek másolatai és tartalmi átírásai nyomon követhetőek Érszegi Géza munkájában.13 Minden átírás megjegyezte, hogy az eredeti oklevél hártyája rossz állapotban volt, de egyik sem tett említést a pecsétről. Érszegi Géza megjegyzi, hogy a formulás részek megfelelnek a kor szokásainak. Az sem egyedi eset, hogy a király ítélkezett a rendházhoz tartozó lakosság felett. Továbbá az adózás említése sem támasztja alá az oklevél hamisságát. Nem mondható gyanúsnak, hogy Bélát királyként említi, mert Gertrudis halála után megkoronázták. Nem szokványos azonban, hogy a számot is kitették a neve elé, jelezve, hogy hányadik a magyar trónon. Azonban ez sem példa nélküli, főleg pecséteken már ez is előfordult. Ugyanezt a hiányosságot említi Uličný Ferdinánd a tanulmányában, de szerinte az alapítólevél megfelel a kor elvárásának.14 Egyedüli hiányosságként az alapító nevének elhallgatását tartja Érszegi Géza a legkirívóbbnak. Csak IV. Béla király 1252-ben kelt oklevelében nevezte meg Boleszlót alapítóként. Elbeszélő részéből fontos adatokat tudhatunk meg arról, honnan is szerezte Boleszló, rajta keresztül pedig a rendház a birtokokat. Az oklevélből közzétett idézetek Varga Béla könyvéből származnak, de mivel az itt közölt adatok csak tartalmi átiratok, a mellékletben közzéteszem további kutatások céljából az alapítólevél Érszegi Géza szerinti legvalószínűbb változatát. (Melléklet 1) „A leleszi szentkereszt királyi egyháza és konventje szabadalmainak és bárminemű birtokainak II. András királyrészéről valódi megerősítése az 1214-ik évben: A megoszolhatatlan szent Háromság nevében. Amen. András, isten kegyelmében Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Gácsország, Lodoméria, Királya, mindörökké. Minthogy azokkal, amik nincsennek hitelesen följegyezve, idők múltával mostohán szokott bánni a feledés, az emberi gondosság azt a helyes óvószert találta ki, hogy arról, ami hivünknek kérésére, mivel az ő alázatosságának tiszta voltáról bőségesen meggyőződtünk, nem akarván az ő kiválóan kegyes szolgálatait jutalmazatlanul hagyni, vagy hogy azokat valamelyest feledés elhomályosíthassa, az ő végrendeletét, amely szerint ő az ő ingó és ingatlan javairól rendelkezett, királyi tekintélyünkkel megerősítendőnek tartottunk, mivel, hogy ő maga a püspök, aki kedves Imre testvérünk életében, gonosz büntetést szenvedett a királyi felségnek kedvetlensége miatt (és mert) jelenlétünkben bőven megokolva bebizonyította, hogy ő a mi boldog emlékezetü atyánknak, Béla királynak, a fentebb nevezett végrendeletre vonatkozó hiteles, pecsétes levelét elvesztette. Tehát vágyódván ugyanaz a Boleszló, a váci egyháznak mondottuk püspöke, az ideig-óráig tartó földi jókat örökkétig megmaradó égiekre átváltoztatni, valamennyi pusztai birtokát, melyek az ő kezéhez örökösödés révén jutottak, szabadosival, szolgáival és szolgálóival egyetemben, úgyszintén amik királyi bőkezűségből, avagy az ország fejedelmeitől adományoztattak, úgyszintén ami vétel útján lettek az övéi, mindazokat önként átadta a szentkereszt egyháznak és abban a 13 Érszegi 1996 14 Uličný 2002

14


premontrei rendü kanonokoknak, kik hófehér ruházatban katonáskodnak az istennek. Adományozta tehát az előbb megnevezett a Lelesz nevezetü pusztát, ahová monostor van helyeztetve és a mely pusztát ő neki Álmos herceg fia, második Béla király adományozott, mivelhogy Boleszláv tartotta őt keresztvízre. Adományozta egyszer s mind, az ő kérésére, ugyanannak az egyháznak, midőn az fölszentelte, tisztelendő Katapán atya, egri püspök, az ő kanonokjainak beleegyezésével, jegybérül az ugyanazon monostorra bízott falunak dézsmáját, teljes egészében, örök jogbirtoklással. Mivel az emberi erőszak gyakorta elveszi azt, ami nem az övé arat ott, ahol nem vetett, azért tehát óvatosan belevágunk a perpatvarságnak, midőn a mi korunknak dolgait írásos emlékezésbe foglaljuk. Mert gyakran megszokott történni. Hogy az igazságnak még amaz szemmel látható bizonyságait is időnek előtte megszünteti az enyészet és többnyire elgázolja a feledés, azért, hogy azok fölött, amikről fentebb szólottunk, a jövőben hamisság ne történjék és hogy a többször neveztük Boleszló váci püspök nemzetségéről valaki, vagy bárki más, az ő tőle a többször mondottuk egyháznak tett adományt, bármikor is támasztható igénnyel meg ne támadhassa és hogy a mi jóváhagyásunkkal szembe szállni ne merhessen a jövőben, ezt a mi királyi tekintéjünkkel és a nemesség aláírásával megerősített jelen levelet a mi pecsétünknek rajzával és tekintéjével parancsoltuk elláttatni. Kiadatott: Urunk születésének Ezerkétszáztinennegyedik, uralkodásunknak kilencedik évében. Tamás királyi udvari kancellár és fejérvári prépost bizonyságával és jelenlétében, amidőn az egyházakat szerencsésen kormányozták János esztergomi, Berthold kalocsai érsekek, Kálmán(?) pécsi, Péter győri, Vilmos erdélyi, Gotárd zágrábi, Róbert veszprémi, Jakab váci (püspökök). Ugyszintén amikor ezek voltak a vármegyéknek tisztségeiben és hivatalaiban: Miklós nádor ispán Bodrog vármegyében, Atyus bán, Gyula vajda Szolnok vm Salamon tárnokmester Bács vm, Simon főétekfogó mester Szabolcs vm, Márton udvar biró Csanád vm, Mike Bihar vm, János Sopron vm, Pothonis (?) Moson vm, Miska Vas vm, Sándor Ujvár megyében, Mois fivére Miklós, Fejér vm, Sebös Komárom vm, Helze Temes vm, Rudolf Bars vm, Jakab Borsod vm, Márton Zemplén vm, Benedek Ung vm, Hahonis Bereg vm, Rátolcs fivére Gyula Nyitra vm, Kelemen Arad vármegyében.”15 Az alapítólevél felsorolta a birtokhatárokat is. Ez az utókor számára különösen értékes, hisz sok település és dűlő nevével itt találkozhattunk először. Lelesz határai az 1214. évi alapítólevélben: „Az első határvonal kezdődik a Latoricziától az árkon túl, a hol a Latoriczia vize a Myhom mocsárba folyik, innen a határ átmegy a mocsáron, a hol azt a fákba vágott keresztek jelölik, s kimegyen az említett mocsárból a Choncheha nevű patakhoz, a hol hajdan malom volt, és a malom helyén alul átmenve, a Potoha hegyen lévő határjelekhez jön, és ezen a potohából fakadó patakocskán átmenve a határon kimegy az erdőből a Velehethaludt nevű helyre, és a nevezett Thaluton körülmenvén, az 15 Dongó AZT XIII/1908: 129-133


15

utca melletti határjelekhez jön, innen pedig a homokdomb közepén át, egy posványos tóhoz, a melyet Kazná-nak neveztek, és ezen tó szélein körülmenve, a Pomothy nevü falunál csatlakozik a Thicza sáros vizén az Eccka malom alatt lévő határjelekhez, és átmenvén a vizen a Vilochaluth nevü helyen alul, folytatódik a határ a sikság közepén át az erdő sarkán lévő tölgyfáig, innen az említett erdő mentén a határjelek dél felé haladnak azon tóig, mely az egyház birtokát Beyle falu határától választja, és innen visszafordulnak kelet felé a térségen keresztül egészen az előbb említett sáros vizig, a melynek kanyarúlata határ gyanánt szolgál egészen a Bechea falu megé, innen kelet felé a síkságon keresztül a Chyser nevű patakig, a mely a határt képezi egészen az erdő széléig, a patakon túl pedig kelet felé az erdőbe bemenve egy tisztás mellett megyen a mesgye a Molyva nevü dombon levő határjelekig a Zohaynis nevü patak végénél, onnan megy a határ a Latoriczia felett lévő határjelekig az Eleuha nevü révig, a hol a Hung folyó a Latoricziába ömlik. A körülirt határokon belül van négy puszta, egy t.i. a kalastrom alatt, mely Lelez-nek neveztetik, a második Vylveh, a harmadik Paylen, a negyedik Cherna.“16 Az 1241-es tatár betörés a prépostságot sem kímélte. Feldúlták és kifosztották. Környéke lakatlanná vált, és voltak falvak, amelyek teljesen elpusztultak. IV. Béla (1235-1270) sikeres újjáépítésének eredményeként újra folytatódhatott a rendi élet.

A tatárjárás után A premontrei rend keletkezésekor a kegyúri jogokat a királyok gyakorolták, de a különleges szolgálat vagy jelentős érdem jutalmazásaként ezeket a jogokat átruházták világi emberekre. IV. Béla jóvoltából a konvent első kegyurai Micz/Mihály bán utódai lettek. Újra életre hívták a konventet és vele együtt a községet is. A királlyal együtt adományokkal támogatták a települést és a rendházat, hogy a megmaradt és visszatért lakosság újra letelepülhessen. A rendházi tagokkal együtt hozzáláttak a konvent és a falu újjáépítéséhez. Ismét fejlődésnek indult mindkettő, hisz a kegyúri támogatásokon kívül a nagy kiterjedésű birtokok jövedelme is a segítségükre volt. 1290-ben IV. (Kun) László (1272-1290) a Bodrogközben régóta birtokos Baksa nemzetséget bízta meg a joggyakorlattal. Más források szerint Károly Róbert király (1301-1342) rendelete alapján lett a kegyuraság a Baksa családé 1329-ben.17 A családnak és Nagy Lajos király (1342-1382) bőkezű támogatásának köszönhető a mai rendház földszinti részének és a délről hozzá kapcsolódó nagyméretű templomnak a felépítése is. A leírtak ellenére nem lehetett a rendház helyzete ezekben az időkben biztos, tekintettel a környékbeli nagyurak csillapíthatatlan birtokéhségére és a rendház gazdagságára. Így többször is kénytelenek voltak az éppen uralmon lévő királytól megerősítést kérni kiváltságaikra. Így adta áldását és pecsétjét a rendháznak Károly Róbert, Nagy Lajos, Luxembur16 Szirmay 1903: 265-266 17 Žažová 2011

16


gi Zsigmond (1387-1437), majd Hunyadi Mátyás (1458-1490) is. De a vagyonosság, ahogy lenni szokott, irigyeket is támasztott. Több gazdag helybéli család ellen kellett a rendnek jogos tulajdonát védenie. A Lónyai-Ruke család 1302-ben Szalóka miatt fogta perbe a premontreieket.18 A kor sajátos erkölcsét és gondolkodásmódját tükrözi az agárdi nemesekkel folytatott per bizonyos földek elfoglalása miatt. 1327-ben párbajt vívtak Pál királyi bíró előtt. Az erről szóló bírói okmányban ez olvasható: „hogy a párbajt mindkét fél által sikra szállított bajnokok vívták, először lándzsákkal, aztán buzogánnyal viaskodtak reggeltől estig; amidőn a leleszi vívó a csapások alatt leroskadván, a győzelem az agárdiaké lett; III. Balázs prépost a párbaj költségeiben, 10 márkában, elmarasztaltatott, a földek pedig a győztesnek ítéltettek oda.“19 1379-ben Pálóczy Domokos a rend kormányzója és prépostja Magyarországon rendi nagygyűlést tartott. Ezen az összejövetelen a VII. Kelemen ellenpápához húzó prépostokat leváltotta. Ez volt az oka, hogy Pálóczy Mátyás és Imre küzdelemre kényszerítette a leleszi prépostokat. Mikor értesültek nagybátyjuk haláláról, be sem várták a halott eltemetését, éjnek idején rohanták meg társaikkal együtt fegyveres kézzel a rendházat. Az ellenszegülő rendtagokat bántalmazták, a kincstárat kifosztották, a levéltár iratait – közöttük II. András alapítólevelét – magukkal vitték, számos okiratot pedig megsemmisítettek. Az esettel részletesen foglalkozott Luxemburgi Zsigmond okirata: „Mi Zsigmond, Isten kegyelméből Magyarország királya stb. Hogy ajtatos Pál testvér, a leleszi Szent-Kereszt egyháznak őre, előttünk megjelenvén, a prépost úr és a nevezetes leleszi Szent-Kereszt társház nevében a következő tiltakozást terjeszté elő: miszerént az Úr legközelebb mult 1403. évi Gyertyaszentelő Boldogasszony napja előtti második napon a néhai Páloczy Mathus fiának, Péternek fiai, Mathus és Imre, a néhai Domokos Szent-Kereszt prépost ur néhai testvéreinek fiai, midőn a nevezetes Domokos ur elhalt, a követőikkel és büntársaikkal, fegyveres kézzel, erőszakos hatalommal éjszakának idején, nevezetes Domokos ur udvartelkére és házába betörvén, midőn még holtteste kiteritve ott feküdt, a fiókokat, ládákat, szekrényeket egyéb tartályokat a mondott házban talált dolgokat összetépték és törték, a nevezett egyház okiratait, nevezetesen a halhatatlan emlékü néhai András király legkegyelmesebb fejedelemtől kiadott adománylevelet és minden ott talált kincset, t.i. ezüst kelyheket és egyebeket és készpénzben 8000 forintot – száz uj denárjával számítva – elvittek. Ezenfelül ugyanezen éjjel berontván az egyház szentélyébe, a szentségtartót összetörvén, a szentély őrizetére kirendelt két testvért, t.i. Antal volt őrkanonokot és a sekrestyés Antalt ott találván kegyetlenül bántalmazták, a szentségtartóhoz vonszolták és leakarták fejezni, ha segitségökre nem jöttek volna az egyházbeli többi testvérek. Ezek közül Jánost és Lászlót kegyetlenül elverték, a mely verés következtében a nevezett János testvér utóbb meg is halt. A következő – t.i. harmadik napon továbbá – félretevén az 18 Varga 1994 19 Dongó AZT XIII/1908: 68


17

istenfélést és emberi tisztességet, a gonoszságot gonoszsággal tetézve, pénz és kincsek reményében, a nevezett egyház tornyát és sekrestyéjét elfoglalták, a testvéreket abból kiűzték és kihányták és azokba a magok embereit helyezték be és midőn a testvérek ezeket az embereket szép móddal rá akarták birni, hogy onnan kimenjenek: akkor a fentnevezett Mathus és Imre, kisérőikkel és társaikkal, nevezetesen Antal, az agárdi Lőrinc fia, Péter, a szeretvai Ramocha fia, Báthor András, István, a ruszkai Dobó Jakab fia, Péter és testvére Ferenc, a szerdahalyi Péter fiai, gégényi Ákos, dávidházi Antal, nyáradi András, kelizi Pál, mogyorósi Tompa János, István, a pikóczi Bicso fia, csicseri Polhos Miklós, bartai Mihály, György, a budaházi András fia, csékei Simon, kisfaludi Damián, Péter és Kis Márt fegyveres kézzel, hatalmaskodva, kivont karddal és alabárdokkal, ijakkal és egyéb fegyverekkel erőszakosan és dühösen támadva az említett egyházba és szentélybe berontván, az ott talált rendi tagokat, nevezetesen János volt őrkanonokot, Pétert a volt éneklő kanonokot, Gált a gazdasági intézőt és egyedet és többi társaikat kegyetlenül megverték és kinozták, a mikor is János testvér, egyházi följebbvaló, a nagy rémülettől eszét veszté és – mint hiszik – gyógyithatatlanul hülye és józan gondolkodásra képtelen lett, és bemenvén magába a szentélybe és a nevezett néhai Domokos prepost ur által az egyház szükségleteire, hasznára, kegyelmére gyüjtött nyolc ezer tiszta arany forintot az egyház szekrényéből elvittek, végre a nagymihályi Gergely fia Albert és a Jakab fia János – a nagyságos Miklós ur, a csáki István erdélyi vajda fia, levelére támaszkodva – a nevezett egyházat és összes birtokait és pusztáit elfoglalták és annak Oroszfalva, Merkócz és Viszoka községekben időző jobbágyaitól 40 ökröt elvettek és elhajtottak. És, hogy az emlitett palóczi egyház plébánosa, a nevezett Mathus és Imre kivánságára, az emlitett Domokos prépost ur Oroszfalva községében levő házához átmenvén, papi diszruháit, öltönyeit, kelyhét, könyveit és egyéb egyházi szereit, nemkülönben a prépost ur tulajdonát képező egyéb tárgyait, a melyeket emlitett birtokain találtak, elvitték és elvitették. Végre az elül nevezett Antal, az agárdi Lőrinc fia, az emlitett Mathussal és Imrével a Domokos ur udvarában és házában bizonyos napokon át időzvén, minden leveleket és okiratokat, akar azok magát az egyházat, akar idegeneket illetek, t.i. nemesek és mások jogaira vonatkoznak, az emlitett házban találtattak, megvizsgálta, elolvasta, átnézte és a kinek akarta visszadta és kiosztotta – Kelt a zólyomi Lipcsén, Szent István király és hitvalló ünnepén az Ur 1406-ik évében.“20 1411-ben I. Miklós királyi alkancellár, a Csicsery családból, a Szentlélekről elnevezett kórházat alapított és vásárszabadalmat kért Lelesznek. A község 1425-ben vásártartási jogot nyert. Nemsokára olyan híres országos vásárai voltak, hogy a legenda szerint azt nem egyszer még Mátyás király is felkereste. Vásárait nem csak Zemplén megyéből, hanem a szomszédos Szabolcs és Ung vármegyékből is látogatták. Különféle iparosok, állattenyésztők jöttek itt össze. Különösen a magyar marhafajtákból volt hatalmas áruválaszték. Az írások akkora vásárokról szóltak, hogy az állatok nemcsak a kiszabott vásárteret, de még a szomszédos legelőket is ellepték. Ezen híres vásárok egész az első világháborúig fennmaradtak, később 20 Szirmay1903: 263-264

18


vesztettek jelentőségükből, majd a második világháború után teljesen megszűntek.21 Midőn a prépostság által letelepített lakosok és hívek száma annyira megnőtt, hogy a kápolnában már nem fértek el, IV. Péter prépost (1355-1365) új templom építéséhez fogott. Tíz év alatt (1355-1366) felépítették a régi kápolna mellé a ma is álló gótikus stílusú, freskóval díszített templomot. 1362-ben egy ötven rőf magas tornyot is felhúzattak 200 aranyforint költségen.

Kép 2: A templomtorony 21 Krónika


19

A mohácsi vész utáni korszak A rendház a templommal együtt az évszázadok viharai között sok viszontagságon ment keresztül, és vele együtt a község is rengeteget szenvedett. A XV. század viszonylagos nyugalmát az ország három részre szakadása zavarta meg. A mohácsi vész és az azt követő zavaros időszak, mely a nemzeti lét megsemmisítésével fenyegetett, Leleszt sem hagyta érintetlenül. Hol I. Ferdinánd (1526-1564), hol János király (1526-1540) emberei kerítették hatalmukba a rendházat és fosztották ki Leleszt. Pécsi János prépost (1526-1547) és a rendház tagjai kezdetben János király pártján álltak, így alkalmat adtak a Ferdinánd pártiaknak arra, hogy Leleszt 1527-ben kifosszák. Serédi Gáspár 1531-ben foglalta el a prépostságot. Foglyul ejtette magát János prépostot is, és Kövesd várába vitette. Azonban Homonnay Ferenc, aki Perényi Péter biztatására fegyvert ragadott, megostromolta Leleszt, és János prépostot is kiszabadította. János később látta, hogy a Szapolyai-párt nem képes elégséges segédet nyújtani, sőt, az eddig nyújtottat is drága áron kellett megvásárolnia. Végül a prépost Nagykapost 1532-ben Homonnay Ferencnek 900 forinton átírni kényszerült. 1533-ban már mindketten I. Ferdinánd pártján álltak, és Pécsi János prépost engedélyt kapott a császártól, tekintettel a monostor, és különösen a közérdekű okmányokat őrző levéltár érdekében, sánccal árkolt fal és bástya építésére.22 Ebben az időben a prépostságnak már olyan kevés rendtársa volt, hogy a hiteleshelyi működéshez világi papokat kellett alkalmazni.

Kép 3: A kövesdi vár 22 Nátafalussy 1871

20


Pécsi Jánost követő Bódy György prépost (1547-1557) hiába tiltakozott Homonnay Ferenc, Serédy Gáspár és Serédy István ellen. Az említett nagyurak a konventet fegyveres kézzel megtámadták, az okiratok egy részét magukkal vitték, míg más részét megsemmisítették.23 1557-ben újabb ellenség jelentkezett, Perényi Gábor. János király özvegyének, Izabella királynénak híve rontott rá Leleszre, és azt három évig tartotta hatalmában. Bár Perényi a korábbi időben jó barátságban volt Bódy Györggyel, de mint a reformáció szélsőséges képviselője leromboltatta a templom oltárait, tetőzetét leverette, szent edényeit elrabolta, és a prépostságot minden vagyonából kiforgatta. Garázdálkodása inak a császárpárti Thelessy Imre vetett véget 1559-ben, amikor a monostort valóságos ostrom alá fogta, és Perényit katonáival együtt kiűzte. Ezen viharos idők nemcsak a rendház tagjait érintették, hanem kihatással voltak hiteleshelyi működésére is. Az 1557-ben megtartott tordai országgyűlés 21. törvénycikke szükségesnek látta, hogy a prépostság felszabadulásáig az egri és szepesi káptalanok vagy a jászói konvent töltse be a leleszi hiteleshely szerepkörét. Hiába vette át Bolussich Ágoston (1558-1566) a préposti kinevezést, gondos munkája ellenére sem tudta megállítani a rendház hanyatlását. A temérdek jogsérelem és kárvallás betetőzéséül Schwendi Lázár, császári generális, a javakat, amelyek a prépostság fenntartására szolgáltak, Nagymihályi Sándornak, Vékei Ferencnek és Panka Péternek elzálogosította.24 Bolussich Ágoston prépost 1567-ben bekövetkezett halála után, a rendház olyan szegény sorsra jutott, hogy nem volt képes a monostort fenntartani, így a konvent tagjai kénytelenek voltak elhagyni ősi hajlékukat.

A kommendátor25 korszak Az egyházi törvények értelmében a rendház javainak egyházi célokat kell szolgálnia, ezért az 1569-es évektől csaknem a XVII. század végéig világi főpapok kapták a leleszi javadalmakat. Az ú.n. kommendátor-prépostok közül négy csanádi, négy erdélyi, egy nagyváradi választott püspök, két egri, két esztergomi és egy veszprémi kanonok volt.26 Az osztrák származású Langh Ferdinánd prépost (1605-1609) iránt támadt személyes gyűlölet, vagy talán az általa megsértett törvények ahhoz vezettek, hogy az 1605-ös szerencsi országgyűlés a szepesi káptalannal és a jászói konventtel együtt, Leleszt is eltiltotta a hiteleshelyi működéstől. A levéltár működtetését polgári személyekre, két nemesre, egy jegyzőre és egy írnokra bízta. Habardy László (1610-1620), egri kanonok és bélháromkúti apát, mihelyt a leleszi prépostság kormányzására megbízást kapott, a világiak kezéből visszavette az 23 24 25 26

Nátafalussy 1871 uo. megüresedett egyházi hivatal (apátság) ideiglenes vezetője Szabó 1944


21

országos levéltárat. Élete végén azonban Bethlen Gábor erdélyi fejedelem és választott magyar király megbízottjainak kénytelen volt átengedni. Az 1619-es besztercei országgyűlés ugyanis indokolatlan vádakból kiindulva a leleszi prépostság birtokait a korona elidegeníthetetlen javainak nyilvánította. Jövedelmeiről pedig a következőképpen rendelkezett: a hiteleshely vezetésére 4 konventtagot és egy jegyzőt bízott meg fejenként 200 forint évi jövedelemmel, a többit pedig a Tisza és a Bodrog folyók szabályozására fordította.27 Három év múlva ismét az egyháziak kezébe került a konvent. A leleszi világi prépostok között nagy érdemeket szerzett a konvent fényének gyarapításában Thelekessy prépost (1620-1639). Az eladományozott Nagy- és Kiskapost Károlyi Katalintól 1623-ban visszaszerezte. Ez idő tájt fordult meg Leleszen több ízben Alaghy Menyhért báró, országbíró, Zemplén vármegye főispánja. Bethlen Gábor a besztercebányai országgyűlésen a felső-magyarországi katolikusok vallásvédelmezőjének nevezte ki. 1631-ben a lelesziekre Tályán telket és szőlőket hagyományozott. Több főnemes gazdagította ebben az időben a premontreieket. A Perényi által megrongált falakat Thelekessy régi fényében állította helyre. Az eddigi földszintes épületre felhúzta az első emeletet, és három bástyaszerű tornyot is építetett az északi oldalon.28 A prépostok sorában említést érdemel Somogyi Ferenc (1654-1666), aki az 1655-ös országgyűlés 103. számú rendelete alapján engedélyt kapott új pecsét készítésére a konvent számára.29 A Thökölyi-féle mozgalom idejében a nagyfokú zavargások miatt, Mokchay András (1674-1679) királypárti prépost 1674-ben a német őrséggel védett Kassára tette át a székhelyét. A levéltár értékeit a nagyobb biztonság kedvéért Ungvárra vitette. Az ungvári várban Thökölyi egyik tisztje, Galambos Ferenc őrizte a császáriakkal folytatott harc alatt. Később Rákóczi fővezére, Bercsényi Miklós gróf mentette meg a pusztulástól. A német katonaság az iratokat ágyútöltésre próbálta használni. Bercsényi a még ép iratokat zár alá helyezte. 1701. április 5-én, Brunóc várában kelt levelében, felhívatta a konvent néhány hiteles tagját Ungvárra. A következőket írja: „az okiratok évek óta folyt elhányatása az ország lakosainak kiszámíthatatlan kárt okozott, miután a német katonaság tisztjei azokat lőfegyverekhez használták, valamint a várbeli szobafestőnek és szakácsnak adogatták.“30 Az iratokat az alispán és a megyei jegyző jelenlétében átadta a leleszieknek. Ezt az anyagot Bercsényi-aktáknak nevezték el a gróf emlékére. A levelet a premontreiek nagy becsben őrizték, és szívesen megmutatták a levéltárat felkereső vendégeknek, írja a Magyar Történelmi Társulat képviselője az 1871-es jelentésében.31 (Melléklet 2)

27 28 29 30 31

22

Nátafalussy 1871 Krónika Nátafalussy 1871 Borovszky 1905: 77-78 Nátafalussy 1871


A prépostság újjáéledése Lelesz utolsó világi prépostja Benkovics Ágoston (1683-1700) volt. Tekintettel a hatalmas pénzekre, mellyel a rend a török elleni hadjáratot támogatta, 1697-ben a premontreiek I. Lipót (1657-1705) adománylevele értelmében visszakapták ősi fészküket, mint annak jogos birtokosai. Sőt, egy 1710-es kiváltságlevél még a prépostválasztás jogait is megalapozta. I. Lipót az 1697-es oklevélben Schöllingen Ferenc osztrák premontrei, perneggi prépostnak adományozta a leleszi, a jászóvári és a nagyváradhegyfoki prépostságot, jutalmul a hazafias áldozatkészségéért, hogy a trónnak 230 000 forintot juttatott a török elleni háború segítésére.32 Ezzel a talpra állított magyar prépostságok, a jánoshidai kivételével, az ausztriai perneggi prépostság fennhatósága alá kerültek. Schöllingernek adományozta a perneggiek által 18 000 forintért és 100 darab aranyért II. Rákóczi Ferenctől visszaszerzett Királyhelmecet is. A Rákócziakra ugyanis a királyhelmeci birtok Lórántffy Zsuzsanna, I. Rákóczi György özvegye révén jutott, aki 25 000 forintért vette meg 1650 körül. Schöllingernek azonban a magyar prépostságok kormányzása a nagy távolság miatt nehézségekbe ütközött, és azoknak terheit nem bírta viselni. A leleszi és a jászóvári prépostságról kénytelen volt lemondani.33 Így került Lelesz először a sziléziai boroszlói, majd vele együtt a három prépostság királyi engedéllyel, a morvaországi loukai (Klosterbruck) apátság birtokába. 1702-től 1787-ig a loukai apátság kebeléből kikerült két adminisztrátor és hat prépost állott a leleszi javadalom élén. A loukaiak figyelemre méltó munkásságot fejtettek ki. Az összekuszált birtokviszonyokat rendezték. Leleszen legfőbb érdemet gróf KunitzWeissenburg Károly Ferenc prépost (1733-1764) szerzett. A prépostsági birtokok talpra állítása, a gazdasági épületek gyarapítása és a levéltár szakszerű rendezése az ő nevéhez fűződik. A monostort és a templomot újjáépítette. Felhúzatta a második emeletet, megtoldotta a bástyatornyokat, megfesttette elődei arcképét. A templom részére pedig új edényeket készíttetett és miseruhákat varratott. Hasonló átalakításokon ment keresztül a Szent Mihály-kápolna is, de a beépített karzat kivetkőztette eredeti csúcsíves stílusából a kápolnát, és a freskóknak egy része is kárát vallotta az átépítésnek. Barokk stílusban alakította át a nagytemplomot is. Új oltárokat készíttetett, de a hajó architektúrájának gótikus jegyei megmaradtak.34 A XVIII. század végén a premontrei rendház jövedelme, a Zemplén megyei birtokokat tekintve a legnagyobb volt, szemben a jezsuitákkal, a pálosokkal és a minoritákkal. Egy 1774-ben végzett összeírás szerint a monostor jövedelme még a egri püspökség és a szepesi káptalan bevételét is meghaladta. Az egyházi birtokosok közül a legtöbb jobbágytelekkel és jobbággyal is a lelesziek rendelkeztek. 114 telkük, 3067 3/4 magyar hold szántójuk, 284 jobbágyuk volt.35 32 33 34 35

Szabó 1944 uo. Siska 2001, Szabó 1944 Barta 2009


23

A premontrei rend feloszlatása A XVIII. század virágzó korszakának végzetes csapás vetett véget. II. József (1780-1790) egyik rendeletének, a Magyarországon működő egyes egyházi rendek megszüntetéséről, a premontrei kanonokrend is áldozatul esett. A leleszi prépostság ingóságait elárverezték.36 1787. október 16-án az egyház javait a vallási alaphoz csatolták, hiteleshelyi működését megszüntették. Levéltárát pedig 1788. június 11-én Budára, a királyi kúria levéltárába szállították, majd 1791-ben az egri káptalanba vitték át.37

Kép 4: A leleszi konvent a XIX. század végén

A rend visszaállítása A II. József által halálra ítélt rendet I. Ferenc király (1792-1835) keltette életre. A vármegyék kérelmezésének engedve, 1802. március 12-én visszaállította a bencés, cisztercita és a premontrei rendek működését. Leleszt Váradhegyfokkal együtt Jászóvárhoz csatolta, így a leleszi prépostság székhelye konventté változott át. Végül 36 Szabó 1944 37 Nátafalussy 1871

24


a rend elé a lelkipásztorkodáson kívül, az ifjúság nevelését és oktatását tűzte ki.38 1802-ben megtartott országgyűlés 16. cikkelye a leleszi konvent közhitelűségét is visszaállította. Ennek köszönhetően a levéltár iratai visszakerültek Leleszre. Dr. Zasio András jászóvári premontrei kanonok, a visszaállított rend első főnöke, elrendelte a levéltári iratok rendezését és lemásolását.39 Az új misszió változást hozott Lelesz életében. Rendeltetése most már az volt, hogy a rendi szolgálatban kifáradt, megöregedett vagy megbetegedett tanároknak és szerzeteseknek otthonául szolgáljon öreg napjaikban. Perlsberg Ede (1838-1913), a kassai orsolyák egyik kanonokja, ekként írt ezekről az évekről: „Ki ne ismerné a leleszi premontreiek ez idő szerinti konventjét? Mintegy gócpontját képezi az a kedves Bodrogköznek. Aki ott egyszer megfolrdult, visszakivánkozik, egy sőtt több napra is e tiszteletreméltó kanonokrend jeles férfiai körébe, ahol kedélyesség, szellemi élvezet, szives magyar vendégszeretet honol. A leleszi konvent rendes lakói: a paefektus, a jószágkormányzó, a könyv- és levéltáros. Ezenkivül vis�szavonulási helye azoknak a premontrei kanonokoknak, akik, miután a gimnáziomi ifjúság tanitásában tiszteletet parancsoló hosszu fényes pályájukon megöregedtek, életüket itt akarják befejezni, ahol a testvéri szeretet kötelékei egy családdá fűzik valamennyiüket. A tudós gyakran elég önmagának. A tudománynak szentelt élete megtermi a maga gyümölcseit. Nélkülözhetővé teszi a szellemtelen társaságot, eloszlatja a „horror vacui“40 kínos érzetét, melyet a magány különben szülni szokott. A tudomány óvszer az unalom ellen, még akkor is, ha az aggkor szemünk világát megviseli, mert megmarad a legédesebb reminiscentia,41 amelyet az aggban összehalmozott ismeretek mindig más és más vonatkoztatásban felélesztenek. A leleszi kanonokok kivétel nélkül tanárok voltak; találtatik köztük fiatal is, aki az 5000 kötetből álló gazdag könyvtárt és levéltárt gondozza, búvárkodik azokban, hogy meggyarapított tudományával folytassa a félbeszakitott tanárságot. Ismerek az idősebbek közül olyanokat, akiknek a fejük egy élő könyvtár. Ezek is felosztják mindennapi óráikat; áldozva azokból Istennek, tudománynak, multjuk szellemi rekapitulációjának, de rokonlelkü tudós társaiknak is. Itt nincs meg a kinos „otium“.42 A hiven teljesitett kötelesség vigasztaló tudata, művelt körben, füszerezve kölcsönös szeretetben, földi életünk legédesebb befejezését képezi. Leleszen mindez megvan: szellemes társalgás, viszonos szeretet és becsülés, a romlatlan jó lelkek legcsalhatatlanabb diagnózisa – az ártatlan humor és mindezek zománca, a tudomámyos eszmecsere. Ezek találhatók fel ott mindenkor.“43 A XIX. században a rendi tagok elsősorban a hitélet és a lelkipásztorkodás terén buzgólkodtak. Mintagazdaságuk alapjául szolgált a későbbi időkben Lelesz mezőgazdasági kultúrájának. A község lakossága kezdetben halászatból és vadászatból élt. A falut körbeölelő Tice, Latorca és Tisza közelsége jó megélhetést biztosított az itt 38 39 40 41 42 43

Szabó 1944 Nátafalussy 1871 „félelem az űrtől” visszaemlékezés szünet, tétlenség, semmittevés Dongó AZT XIII/1908: 109


25

élő lakosság számára. A premontrei szerzetesek az embereket nemcsak a hitélet terén szolgálták, hanem megteremtették a községben a földművelés és a gazdálkodás alapjait is. A gyakori árvizek azonban gyenge terméshozamot eredményeztek. Ez az állapot eltartott egészen a XIX. század közepéig. A Tisza szabályozása véget vetett a nagy árvizek korszakának, új földterületeken kezdték meg a termelést, de még így is nagy veszélyt jelentettek a Latorca áradásai. Elengedhetetlenné vált a folyó bal partján felépítendő töltés, ami a XX. század közepére készült el véglegesen. A Bodrogközi Tiszaszabályzó Társulatot 1846-ban alapították meg a prépostság épületében. Az alapítók között szerepelt: Széchenyi István, Majlát Antal, Szögyényi Imre, Barla Samu és Sennyei Pál.

Kép 5: A Tiszaszabályzó Társulat emléktáblája

A millenniumi eseményekre készülődve, 1892-1896 között, az egész épületegyüttest felújították. 1920-tól 1934-ig a szolgálatban és az oktatásban kiöregedett rendta-

26


gok éltek itt.44 A Felvidék egy részének visszacsatolása után Gerinczy Pál prépost (1938-1945) tataroztatta a monostort, és visszaállította a konventi szervezetet.45 1944 őszéig még öt idős pap élt a monostorban. Ezek közül kettő, János és Lipták, gyengeelméjűek voltak. Ahogy a front közeledett, a három egészséges pap a község orvosával együtt elmenekült. Mire az orosz katonák 1944. november 26-án megérkeztek, a rendházban már csak a két öreg papot találták. A konventhez tartozó állatállományt mind elhajtották. Tömösvári László megpróbálta a gazdaságot helyreállítani, de 1948-ban bekövetkezett államosítás egy időre újra felfüggesztette a leleszi rendház működését.46

II. világháború utáni évek 1945 után a rendházban talált otthonra több intézmény is. A krónika adatai szerint 1947-ben nevelőnői tanfolyamot indítottak a rendház épületében, de otthont adott az első állandó jellegű napközinek és óvodának is. Ebben az időben még két beteg pap élt itt csendes magányban. 1950 tavaszán a szerzeteseket is intézetbe szállították, így az emeleten lévő lakószobák felszabadultak. A monostor berendezését az állam elszállította. Az 5000 kötetes könyvtár sorsáról egyetlen tanulmányban sem találtam információt. 1951-ben nagy átalakításokra került sor az épületben. A belső terek átformálására azért volt szükség, mert az objektumban kétéves mezőgazdasági mesteriskolát terveztek elhelyezni kollégiummal együtt. Az építkezés, melyet Kulik István, helybeli kőműves vezetett, gyors ütemben folyt. A szobák újra lakhatóvá váltak, 1951 őszén 32 gyerek kezdhette meg a tanulást magyar nyelven. A tanítás megkezdésével az építkezés nem szűnt meg, hanem tovább folytatódott a külső részeken. Megszélesítették a bejáratot, és a 25 m-es kutat is megpróbálták kitisztítani, sajnos, ez nem járt sikerrel. A kétéves mezőgazdasági mesteriskola megszűnt, mikor a diákok befejezték tanulmányaikat, és átadta helyét a négyéves mezőgazdasági technikumnak, mely 1960-ig működött a történelmi falak között. Az iskolát a területi átszervezés miatt Nagykaposra telepítették át. A község e pár év alatt, míg a mezőgazdasági technikum működött, kulturális téren is sokat fejlődött. Az iskola tanárai és diákjai aktívan bekapcsolódtak a hagyományok felvirágoztatásába. Különösen Bohony Ernő tanár úr fejtett ki eredményes munkát, mert az iskolai zenekaron kívül, énekkart és színjátszó kört is vezetett. Az iskola igazgatója ebben az időben Könözsi István volt. 1997-ig mezőgazdasági szakiskola működött, majd állami gondozott gyermekek 44 Siska 2001 45 uo. 46 Krónika


27

mezőgazdaságra irányuló oktatása folyt a régi konvent falai között. Az évenkénti állagmegóváson, meszelésen túl az 1980-as években az épületet kívül-belül renoválták. Új tetőt kapott a rendház északi főbejárata is. Az iskola utolsó igazgatója Pankovics László volt. Nem jutott hát a premontreiek ősi monostora a környéken funkció nélkül maradt, szép főnemesi kastélyok szomorú sorsára, mint Battyánban, Szinyérben vagy Zétényben. A leleszi monostor a törvény értelmében 1997-ben visszakerült a premontreiek tulajdonába. Bartal Tamás Károly apát (1990-2009) megkezdte a rend újjászervezését. Sajnos, a leleszi konvent eredeti funkcióját nem állították vissza. A rendtagok létszáma minimálisra csökkent. A premontreiek központja továbbra is Jászóvár maradt. Az elmúlt évek alatt néhány emeleti szobáját felújították, de az épület külső és belső renoválása még várat magára. A Leleszen szolgálatot teljesítő rendtagok a parókiát használják egyházi hivatalként és lakásként egyaránt. Jó hír azonban, hogy a monostor belső és külső udvarában ásatások folynak, amelyet a premontrei rend és a Szlovák Kulturális Minisztérium egyaránt támogat. Tudomásom szerint, a leletek még a premontreiek letelepedése előtti időkből származnak. A domb, amelyen a monostor épült, temetkezési helyként funkcionált. A premontrei rend jelenlegi jászói apátja Štrbák Ambórz Martin. Leleszi adminisztrátora Szakács Richárd Péter.

28


A levéltár A Szent Keresztről elnevezett leleszi prépostság hiteleshely előjoggal rendelkezett. Pontosan nem tudjuk, hogy melyik évben kezdte meg hiteleshelyi működését, de abból kifolyólag, hogy a királyi monostorok sorába tartozott, feltehetőleg nagy tekintéllyel rendelkezett, s korán fordulhatott feléje a közbizalom. A váradhegyfoki konvent a XIII. század legelején már működött ilyen minőségben, és a jászói pedig 1255-ben kapta meg a hiteleshely jogot, így feltételezhetjük, hogy a leleszi konvent is a XIII. század első felében kezdte el oklevélkiadó működését. A leleszi prépostság alapítása időrendben még a jászói előtt történt, sőt, a leleszi monostor hiteleshelyi működésére nagyobb szükség volt, mint az előbbiekére. Váradon a székeskáptalan maga is elvégezhette a környék okleveles ügyeit, és a jászói konvent körzetét a szepesi káptalan és Eger is elláthatta. Zemplén és Ung vármegyéknek azonban szüksége volt a leleszi oklevélkiadó helyre.47 Nátafalussy Kornél a Leleszen végzett oklevélkutató munkájának záróbeszá molójában említést tett a levéltár legrégebbi okmányáról, amelyet II. András király adott ki az ősi Brebiri-családnak. Ezen okiratot 1223-ban hártyára írták, amely azonban az idő folyamán olvashatatlanná vált.48 A legrégebbi okmány, amelyről tudomásunk van, és amelyet a rendház tagjai állítottak ki 1271-ben, egy családi levéltárból került elő. Ezen adatok is azt bizonyítják, hogy Lelesz már a XIII. század elején elkezdte hiteleshelyi működését. A XIII. és a XIV. század fordulójáról nincsen pontos adat arra vonatkozóan, hogy mekkora lehetett a konvent forgalma. Az Árpád-házi királyok idejéből 49 oklevél maradt csak meg. A legrégebbi pecsételési lajstrom alapján lehet elképzelésünk a rendház kancelláriájának a munkájáról. Eszerint 1355. december 13-tól 1356. április 16-ig összesen 117 oklevelet adtak ki. Ez a mennyiség a XIV–XV. században rohamosan növekedett. A XVI. században naponta átlagosan 4–5 oklevél kiadására került sor. Még vasárnap és ünnepnapokon is vettek fel bevallásokat, de a hétköznapokon folyó munka volt a jellemző. A megnövekedett forgalom jól szervezett, rendszeresen működő intézményt igényelt. Minden rendházban, így Leleszen is a sekrestyében őrizték a levéltár anyagát, csak az újkorban került a sekrestye feletti helyiségbe az első emeletre. Itt őrizték a konvent egyházi kincseit és a pecsétet is. Kumorovitz a sekrestyét a torony lábában említette, amely vasajtóval volt ellátva. Ez az állítás megkérdőjelezhető, ha valóban ugyanarról a sekrestyéről beszélünk, tekintettel az aprócska helyiségre, amely nem alkalmas nagyobb ládák és szekrények befogadásra (mivel az okleveleket szekrényekben és ládákban őrizték). A monostor saját birtokaira vonatkozó iratait máshol tárolták. Ennek ismeretében két levéltárat különböztetünk meg: az egyik a hiteleshelyi, a másik pedig a rendi. A levéltár őrzésére nagy gondot fordítottak. Szükség esetén több rendtagot is ki47 Kumorovitz 1928 48 Nátafalussy 1871


29

rendeltek a védelmére. A levéltárak a középkorban általában kincstárként is szolgáltak, így sokszor voltak kitéve a hatalmaskodók erőszakos pusztításának. Elég megemlítenem Pálóczy prépost halála után történt pótolhatatlan károkozást, vagy a sorozatos nagyúri támadásokat. Valószínűleg ezen tények vezethették Bacskai Balázs prépostot 1453-ban, amikor Hunyadi János meghívására elhagyta Leleszt, hogy az okiratokat magával vigye. Óvatossága ellenére az iratok egy része mégis odaveszett.49

Kép 6: Egy XVI. századi oklevél

A mohácsi vész utáni zavaros időszak azt eredményezte, hogy a levéltár biztonsága végett a monostort megerősítették, de a szerzetesek alacsony létszáma miatt világi papokat is kénytelenek voltak alkalmazni. 1567-ben elnéptelenedett a rendház. A hiteleshelyi működést főpapokra bízták, azzal a kötelességgel, hogy elegendő számú képzett munkaerőről gondoskodjanak a problémamentes oklevélkiadás érdekében. Az 1605-ös szerencsi országgyűlés a levéltárat két nemes hiteles tag, egy jegyző és egy írnok gondjaira bízta, akik a hivatalos kiadványokat Bocskay fejedelem nevében bocsátották ki öt éven keresztül. Habardy László, akit 1610-ben leleszi préposttá választottak, visszaszerezte az országos levéltárat. 1620-ban a besztercei országgyűlés ismét kommendátorokra bízta, és a hiteleshely működtetéséhez négy konventtagot és egy jegyzőt nevezett ki. 1655-ben Somogyi Ferenc új pecsétet készítetett a monostor részére. Mokchay András prépost a Thököly-féle felkelés idején a levéltárat a nagyobb biztonság érdekében Ungvárra szállította. Ott érte az iratokat az egyik legnagyobb 49 Nátafalussy 1871

30


veszteség, ahol éppen menedéket kerestek. A várban elszállásolt német katonák nem voltak tisztában az értékes anyaggal, s ezért ágyúk fojtására használták az iratokat. A pusztulástól végül is Bercsényi Miklós mentette meg, 1701-ben átadta a levéltári agyagot a prépostság kiküldött embereinek. Bercsényi iránti tiszteletből a megmaradt iratokat Bercsényi-aktáknak nevezték el. Szerencsére a szabadságharc alatt a kurucok nem tettek kárt a levéltárakban, mert Rákóczi utasítást adott a hiteleshelyek megóvására. A szatmári békekötés 1711-ben a levéltárak számára is biztosította a zavartalan működést. Az országgyűlések is egyre gyakrabban foglalkoztak a levéltárak és hiteleshelyek ügyével. Az 1723. évi 45. törvénycikkely már egy országos levéltár felállítását tervezte, és biztosította a működési állapotok javítását is. A helytartótanács 1730-as rendelete meghatározta, hogy a konventek biztosítsák a törvény által előírt személyzetet a hiteleshelyi működéshez. Sőt, utasították a prépostot, hogy magyarul tudó egyéneket is alkalmazzanak a környék lakossága érdekében. Az 1741-es törvény 25. cikkelye szintén megerősítette a helytartótanács előbb említett rendeletét.50 A levéltár rendszerezése 1726-ban kezdődött el Tahy Ferenc Károly (1710-1728) prépost idejében. Majd Kunitz-Weissenburg Károly Ferenc prépost elrendelte a levéltári agyag évrendbe sorolását, részbeni átmásolását, a jegyzőkönyvek bekötését és leltározását. Megerősítette a helyiséget is, ahol az anyagot őrizték, az ablakokat vastáblákkal biztosította. A hatalmas munka 1779-ig folytatódott.51 Schochovszky Ágoston adminisztrátor a teljes anyagot elenchusok52 szerint rendezte 1781 és 1787 között, mely alapján a Szlovák Állami Levéltárban a mai napig kutatható.53 II. József feloszlató rendelete a levéltár sorsát is érintette. 1788. június 11-én Budára a királyi levéltárába szállították, innen pedig 1791-ben az egri káptalanba került. Az 1802-ben visszaállították a premontrei rendet. Ugyanezen évi országgyűlés 16. cikkelye visszaadta a leleszi konvent hiteleshelyi működését is. Zasio András prépost Mallyi József jászóvári kanonokot Leleszre küldte, hogy az itteni levéltárat is rendezze. Bernáth Miksa prépostsága alatt a rendezési munka folytatódott. További rendszerező munkában vett részt Bánóczy Ignác, Novák Ignác, Nátafalussy Ferenc és Zsarnay Márton, akik közül a két utolsó az Akadémia számára több ívű magyar nyelvű okmányt szerkesztett, amelyek a „Nyelvemlékek” fontos részét alkotják.54 A végleges levéltárrendezés 1839-ben ért véget. Együttvéve körülbelül 42 500 oldalnyi iratot másoltak át. A hiteleshelyek végleges felszámolására 1875-ben került sor. Ezután tevékenységük már csak az oklevelek hiteles másolatainak kiadására vonatkozott. A levéltárat 1935-ben Jászóvárra szállították, ahol a jászóvári országos levéltártól elkülönítve, más helyiségekben és külön vezetés alatt őrizték.55 A premontrei rend csehszlovákiai felszámolása után mindkét levéltárat Pozsonyba szállították, ahol azóta is az 1954-ben létrehozott Szlovák Állami Levéltár egyik gazdag anyagát képe50 51 52 53 54 55

Varga 1994 Kumorovitz 1928 vizsgálat Žažová 2012 Nátafalussy 1871 Spielka 1944


31

zi. A leleszi konvent levéltára Pozsonyban és Budapesten az országos levéltárakban kutatható.

Hiteleshelyi működés A hiteleshelyek valójában a mai közjegyzői munkát látták el. Hatáskörükbe tartozott a becsük, zálogok, adás-vételek, végrendelkezések írásba foglalása, és mindemellett a nyomozati munka is. A kijelölt királyi ember, a homo regius mellett a hiteleshely kiküldötte volt az a másik személy, aki felderítette a lopások, rablások, emberölések, károkozások, hatalmaskodások, vitatott földterületek tulajdonjogának körülményeit.56 Ennek alapján az oklevelek tartalmilag két nagy csoportra bonthatók. Az elsőbe tartoznak a fassiók – jogi természetű akaratnyilvánítások, bevallások, vallomások. Ide tartozik: a becsüs levél, biztosítás, zálogvalló levél, szabadon bocsátó levél, adásvétel, végrendelet, tilalmazó levél, bizonyságlevél, ajándékvalló levél, szavatossági levél, szemrevételezés. A második csoportba a relatiók tartoznak, amelyek királyi, királynéi, országbírói, érseki, főkapitányi, kormányzói vagy nádori mandátumra – rendeletre, utasításra, parancsra születnek.57 Ide tartozik: a bírói megintés, fellebbezés, bajvívásról szóló levél, perbehívás, idézőlevél, tanúkihallgatás, birtokba való beiktatás, perhalasztás, beiktatás, határjárás. Formai szempontból háromféle okiratot különböztetünk meg: - Litterae privilegiales – ünnepélyes formában kiadott, véglegesen lezárt, örökérvényű oklevelek. Az anyaguk pergamen, alakjuk fekvő téglalap. Az írásképek díszesek, gondosak. Első soruk általában nagyobb betűvel íródott, gyakran a nevek is kiemeltek. Iniciáléval kezdődnek, néhány esetben, különösen díszesek. A díszítés az oklevél megírása után történt. A pecsétet a privilégiumokon kizárólag függő alakban alkalmazták, anyaguk sárga viasz. A felfüggesztés hártyaszalaggal vagy selyemsodrattal készült. Legrégebbi privilégium 1271-ből való, majd a következő 1273-ból, a harmadik pontosan 1286.X.6-án került kiadásra. Állandó elemekből, megfogalmazásokból tevődtek össze. - Litterae patentes – egyszerűbb, nyílt formában, ideiglenesen kiadott oklevelek. Általában be nem fejezett ügyekről szóltak. A pátensekben gyakran megjegyezték, hogy a felek kívánságára a kérdéses oklevelet bármikor készek privilégium formájába átírni. Pátenseket abban az esetben is készítettek, ha a felek a konventnél személyesen vették át az okiratot. Kezdetben pergamenre íródtak, majd a XIV. századtól papírt is használtak. Sokszor a pátens is iniciáléval kezdődött. A sárga befüggesztett pecsét ebben az esetben a szöveg alatti kézjegyek közé vagy az oklevél hátlapjára került. A pecséttartó 56 Kumorovitz 1928 57 uo.

32


-

vékony szalagja még az újkorban is pergamenből készült. Megfogalmazásuk egyszerűbb volt, gyakrabban állították ki. Litterae clausae – zárt formában írt, rövid, átmeneti jellegű jelentések készültek így. Volt eset, hogy a zárt oklevelet is átírták privilégiumra. Kezdetben pergamenre íródtak, majd a XIV. század második felétől kizárólag papírt használtak. Írásuk dísztelen, egyszerű. Ezeket az okiratokat összehajtották, és a pecsétet zárásra használták. Abban az esetben is zárt okiratot készítettek, ha az ügyfél nem tudta személyesen átvenni, és a lakóhelyre küldték ki. Az eddigi ismeretek szerint nem maradtak fent zárt oklevelek a XIII. századból. Egyszerűbb formai szempontot követtek. A relátiókat zárt formában állították ki.58

A hiteleshehyi oklevélkiadást két szerv működtette. Az első egy jogi természetű, előkészítő jellegű rész volt, amelyet a konvent tagjai együttesen, a vidéki végrehajtásoknál pedig a kiküldött megbízottak láttak el. A második pedig az ezt követő írásbeli rész, amely magát az oklevélkiadást érintette. Az ügyek természete szerint oszlott meg fassiókra és relátiókra. Az oklevélkiadást a konvent szervezett írótestülete, a kancellária végezte. A fas siók esetében a bevallás a konvent lehetőleg teljes színe előtt történt, a működésért felelős előjáró jelenlétében. Az érdekelt felek megjelentek a konvent tagjai előtt és előadták ügyüket. Első dolog volt a személyazonosság és a felek közötti viszony megállapítása. Ekkor állapodtak meg a kiállítandó oklevél formájában is. Kezdetben az oklevél megírása közvetlenül a bevallás után történt, de a forgalom növekedésével később került sor az oklevelek kiadására. A bevallás alatt a jegyző jegyzetelt, szignatúrát vagy fogalmazványt készített, hogy a szükséges adatok megmaradjanak. A jegyzeteket és a fogalmazványokat a XV. századtól regisztrumszerűen vezették. Ennek alapján a jegyző vagy más megbízott személy megfogalmazta hulladék pergamenre az oklevelet. Ezen fogalmazványok abban különböznek a kész oklevelektől, hogy formális részei hiányosak és írásmódjuk is elhanyagolt. Ezt a fogalmazványt aztán a jegyző vagy a custos a konvent előtt felolvasta. Esetleg javítottak rajta, és ellátták a felolvasás megtörténtét jelző bejegyzéssel. A bevallásoknál felvett jegyzeteken számos utalás található az oklevél kiadására, a bevallás lefolyására, annak pótlandó részeire, vagy már kiadott oklevelekre vonatkozóan. Valószínűleg egyszerre több fogalmazványt is felolvastak, és ekkor történt meg a megírt és újból átvizsgált okiratok megpecsételése. Ezután következhetett a fogalmazvány lemásolása. Ez a mozzanat nagy odafigyelést igényelt, mert a kész oklevélbe már nem kerülhetett hiba. A letisztázott oklevelet rendszerint csak akkor adták ki, ha sor került az illeték kifizetése, de sokszor csak utólagosan fizettek. A fél fizette a munkán kívül a pergament vagy papírt, a pecsét viaszát és zsinórját. A tintát házilag állították elő. Az utolsó lépés a pecsét elhelyezése volt, amelyről szintén névjegyzéket vezettek. 58 Kumorovitz 1928


33

Egyszerre több oklevelet is pecsételtek. Jelen volt a jegyző, aljegyző, custos, aki a pecsét őre is volt egyben. A pecsételés nem mindig esett egybe az oklevél kiállításának dátumával. Ezután került sor az okirat átadására. A külső hiteleshelyi működés az országos bíráskodás és közigazgatás része volt. A különböző birtokügyek és peres eljárások a király vagy az országos közhatóság megbízása alapján történtek. Akinek szüksége volt ezen eljárásra, a királytól vagy a közhatóságtól kellett egy hiteleshelynek szóló mandátumot kérnie, és eljuttatnia az illető hiteleshelyhez. Ez volt az úgynevezett exhibitio, a mandátum átadása. A mandátumot a custos – néha a prior – bontotta fel, és elrendelte az intézkedés végrehajtását. Az exhibitio tényét és dátumát feljegyezték az adott megbízatásra. A XVI. századtól a végrehajtást elrendelő záradék is felkerült a mandátumra. Ezután következett a kiküldetés, amelyben részt vettek bizonyos előírt sorrend szerint a konvent tagjai. Törvény alapján kiküldött csak olyan személy lehetett, akinek javadalma volt az illető egyházban. A hiteleshelyek emberhiány miatt ezt a tényt sokszor nem vették figyelembe. Az ügy fontosságától függően néha a prépost, a prior és a custos is részt vett az eljárásban. Emberhiány esetén világi plébánost is bevontak, ha a saját községükben végrehajtandó ügyről volt szó. Ebből is látszik, mennyire volt fontos a kellő számú rendháztag jelenléte, hogy a hiteleshelyi feladatot gördülékenyen el tudják látni. A többszöri eltiltást nem véletlenül rendelték el az országgyűlések, gondoljunk csak a rendház 1570-es évekbeli elnéptelenedésére, vagy a kommendátor korszak egyes zaklatott időszakaira. A kiküldetés előtt, később pedig hiteleshelyi működés kezdetén a konvent tagjai esküt tettek, hogy igazságosan fognak eljárni. Ezután következett a mandátum végrehajtása, amelynél szigorúan ragaszkodtak a szokáshoz és az előírt rendelkezéshez. A végrehajtásról a konvent előtt jelentést tettek, amely történhetett írásban is. A kancelláriában a mandátumra rávezették a kiküldött nevét, a végrehajtás helyét, nemét, rövid tartalmát és dátumát. A XV-XVI. században szokássá vált a relatiónak a mandátumon való teljes megfogalmazása. Kumorovitz Bernát Lajos a mandátumokon megfogalmazott relatióknak a pontos fejlődési leírását is megadja. Amennyiben a végrehajtásnál sok adatot kellett feljegyezni, a tényállásról hos�szabb jegyzetet készítettek még ott a helyszínen. Ezeket a jegyzeteket registrumoknak nevezték. A határjárásoknál, szabályrendeleteknél, nyomozásnál mindig írtak jegyzetet. Ezt otthon relatio formájában elkészítették, és szintén felolvasták a konvent előtt. A registrumot a levéltárba helyezték. Ezután lemásolták a kiadványokat, lepecsételték, és végül elküldték az illetékes hatóságnak. Ha a felek kérték, kaphattak part (másolatot) a relatióról. Borsa István tanulmányában érdekes adatot találtam a leleszi hiteleshelyi működéssel kapcsolatban. A leleszi volt az egyetlen monostor, amely a legnagyobb működési területtel rendelkezett, és minden jel szerint a legnagyobb ügy- és iratforgalmat bonyolította le a századok alatt. Mindez annak köszönhető, hogy a királyi ember és a hiteleshelyi kiküldött a tényfeltáró útja során is vett fel bevallásokat/fassiókat. A XIV. század közepétől a két kiküldött visszatérve a kiküldetésből, beszámolt az

34


általuk végzett munkáról. Ezt a jegyző Leleszen feljegyezte a mandátum hátlapjának bal oldalára, keresztbe írva a téglalap alakú papíron. Ezt a bejegyzést követi a feljegyzés készítőjének megjegyzése, utasítása, számos esetben a fogalmazvány teljes szövege. Gyakran szerepeltek a mandátumon a következő megjegyzések: non est fassio, fassio non facta, fassio non, fassio est facta, facta fassio, stb. Ezeket Kumorovotz Bernát Lajos úgy magyarázta, hogy a királyi ember csak akkor tett jelentést, ha a díját kifizették.59 Borsa István szerint ez a megállapítás nem állja meg a helyét, mert a fent említett megjegyzések nem a királyi vagy a nádori emberre vonatkoztak, hanem arra, hogy a két kiküldött előtt az útjuk során tettek-e bevallást vagy sem. Amennyiben történt bevallás, arról a konventben pecséttel ellátott oklevelet kellett kiállítani, és anyagi vonzata is volt. A bevallást tevőnek azonban nem kellett Leleszre utaznia, mert a kiállított oklevelet egy megbízott kifizethette és átvehette.60 A leleszi konventnek csak a XIV. század közepétől volt szigorúan szervezett kancelláriája szakszerűen képzett alkalmazottakkal. A XIII. század végéről és a XIV. század elejéről megmaradt oklevelek formális és stilisztikai ingadozást mutatnak. Valószínűleg I. Péter (1345) prépostnak köszönhető, hogy a konvent hiteleshelyi működését megreformálta. A monostornak kötelessége volt a hozzájuk forduló személyek jogos kívánságát teljesíteni, és arról oklevelet kiadni. Bár bizonyos keretek korlátozták a hiteleshelyet. Nem állítottak ki oklevelet saját ügyleteikben, és amennyiben saját jogaik sérültek. Működésük területileg is korlátozott, a XIV. század közepéig egyházmegyék szerint, azután pedig vármegyék szerint. A konvent működési területe az oklevelek alapján határozható meg, eszerint működési törzsterületéhez tartozott Sáros, Zemplén, Abaúj, Szabolcs, Szatmár, Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyék, ha pedig a működési körletét tekintjük, akkor Szabolcs megyében Püspökladány és Tetétlen a legnyugatibb települések, délen Madarász és Kolozsmonostor (Románia), keleten Szacsal (Románia), északon pedig Bártfa (Szlovákia), ahová a konvent emberei kiszálltak.61 Ez a tényállás alátámasztja Borsa István megállapítását, miszerint a leleszi hiteleshely rendelkezett a legkiterjedtebb működési területtel.

Registrumvezetés Az oklevélszövegek megőrzésének a legrégebbi módja a chirographálás volt. Az oklevelet annyi példányban készítették el, amennyire az ügyben érintettek száma szerint szükség volt. Kezdetben az egyes példányok közé nagy nyomtatott betűkkel a kézirat szó görög nyelvű változatát (chirographum) kalligrafálták. Később ezt felváltotta a latin ábécé kezdő sora. A szétválasztás mentén szabdalták szükséges számúra az okiratot. Egy példány a hiteleshelyen maradt. Ezt használták újabb másolatok 59 Kumorovitz 1928 60 Borsa 1996 61 Kumorovitz 1928


35

készítésére, vagy két oklevél összeillesztésével határozták meg az eredetiségét. A chirographálás jelentősége teljesen megszűnt a registrumvezetés meghonosításával. Ez sokkal tökéletesebb módja volt az oklevelek megőrzésének. A leleszi konventben a registrumvezetés a XV. század elején kezdődött. A legrégibb registrumtöredék 1418–1419-ből való, és időrendi sorrendben kivonatos oklevélszövegeket tartalmaz. A töredék régi lapszámozása 276., ebből az következik, hogy az elveszett lapok a XIV. századra vonatkoznak. 1450-től a registrumtöredékek egész sorozata megmaradt. A XV. században már általános és rendszeres lehetett a registrumvezetés. 1519-től használatba lépett a protocollum, amely teljesen kiszorította az előző megnevezést. A registrum tulajdonképpen több ívből összehajtott füzet volt, s ha megtelt, a jegyző újat készített magának. A protocollum könyvet, bekötött registrumot jelentett. A XIV. századtól többfajta registrumot is vezettek: - tulajdonképpeni registrumok és protocollumok vezetése - nyomozásokról és tanúsításokról írt registrum - fassiókról felvett jegyzetek és szignatúrák. Az első komoly rendszerezés 1726-ben kezdődött és tartott 1779-ig tekintettel az anyag gazdagságára. A regisztrálás hosszú időt vett igénybe, mert a levéltár összes anyagára kiterjedt, végezetül minden anyagot bekötöttek. Eredménye a következő: Protocollum Parvum – amely az 1418-1419-es és az 1450-es registrum 10 füzetéből áll, tekintet nélkül tartalmaz teljes oklevélszövegeket és szignatúrákat. Protocollum Authenticum – 1569-ig terjedő registrumokból összeállított 16 kötet, amely szintén nem veszi figyelembe a tartalmi eltéréseket. Liber Signaturarum Notarialium – az 1560 utáni bevallásokról felvett notulákat tartalmazza két kötetben. Maguk az oklevelek viszont csoportosítottak: Acta anni – évszám szerint, Metales, Statutorium – határjáró és birtokba vezető iratok szerint, Acta Bercsényiana – Bercsényi által megmentett, és a családi iratokat is tartalmazó okiratok anyaga szerint.62 1871-ben a leleszi levéltárat kutató Magyar Történelmi Társulat eredménye alapján az okleveleket a következőképpen osztályozták: 1. Vegyes tartalmúak – XIII. századtól a XIX. századig, századokra lebontva. A 709 csomag összesen 24 305 darab oklevelet tartalmaz. Ezek között szerepel az Árpád-kori levéltár 49 okmánya. 2. Beiktatási és ellenmondási okiratok – 3973 darab. 3. Bercsényi-akták – 1399-től különféle okmányokat tartalmaz, amelyek a leleszi prépostság birtokviszonyaira, különböző családokra, jószágaikra, pereikre vonatkoznak. Számuk összesen 1699 darab. 4. Határjárási okiratok – Abaúj, Bereg, Máramaros, Szatmár, Szabolcs, Ung, Ugocsa és Zemplén vármegyékre vonatkoznak. 449 darab. 5. Nemesi címeres levelek – felsorolva 215 család évszám szerint kiadott levele. 6. Adománylevelek – 2 darab az 1807-ből és 1808-ból. 7. Fasciculus signaturarum – jegyzők jegyzetei. Bekötve 36 könyv, be nem 62 Kumorovitz 1228

36


kötve 65 darab.63 Még egy érdekességet szeretnék kiemelni a leleszi bizottság jelentéséből. Lehóczky Tivadarnak az oklevelek vizsgálata során feltűntek a papírokon lévő vízjelek. 1348-tól egészen a mohácsi vészig lerajzol összesen 274 különleges, igen érdekes jelet. Nagy Lajos király idejében „papírgyári” jegyül keresztek, kulcsok, tegezek, felajzott nyilak, virágok, levelek, gyümölcsök, kecskék, lovak és erődtornyok szerepeltek. Zsigmond király idejében jött divatba a bikafej, és a XVI. század közepéig különböző díszekkel a feje körül meg is maradt. 1414-től hitregék alakjai, egyszarvú, halban végződő nőalak, szárnyas oroszlán, szarvas feje agancsokkal. 1417-ben hármas halom, kettős kereszttel. 1422-ben jelent meg először a horgony, amely különféle alakokban megmaradt. Rá egy évre az olló, amely teljesen hasonlít a maira. Hunyadi János korában a szárnyas angyalok és nemtők voltak divatban, de előkerült egy magyar nadrág is. 1448-49 között gyakori a szőlőfürt, sőt, egy papír megőrzött egy falusi menyecskefejet, szalaggal díszített varkocsban végződő hajjal. 1450-ből előkerült egy csókolódzó csuklyás barát. Mátyás idejéből rendalakú keresztek, összetett nyilak, hold fölött kereszt, harang, nyakvért, korona. II. Lajos okmányain majdnem kizárólag mérők és horgonyok szerepeltek.64 A fejezet lezárásaként érdemes említést tenni néhány okmány tartalmáról, közöttük az első ismert Leleszen kiállított okmányról, amely 1271-ből került elő, méghozzá Csicsery Antal családi levéltárából.65 Tartalma ezen okmánynak, hogy Benedek prépost a leleszi konvent előtt Zekleni Máté fia Benenyg, Ung vármegyében Batua nevű földjét Imre fiának, Jánosnak 16 márkáért eladja. Nagy Imre bizottsági tag azt is megjegyzi, hogy ezen okmányban a szomszédok között egy József nevezetű is említést nyert. Ez volt az első eset, hogy a József keresztnévvel a XIII. században találkozott.66 1441-ben I. Ulászló Ákusnak, Csapi Imre fiának adományozza a leleszi egyház feletti kegyuraságot. Ez az okirat azért érdekes, mert Ákusnak őseit mondja a leleszi prépostság alapítóinak minden más hiteles okirattal szemben.67 Politikai célzattal is érkezetek országos érdekeket érintő rendeletek. Perényi János, Máramaros és Szepes vármegyék főispánja, felkéri Miklós, leleszi prépostot, hogy a Szepességet pusztító lengyelekkel barátkozó husziták ellen, a Szent Kereszt felmagasztalása alkalmából tartott szokásos vásáron, hirdessen általános felkelést. 1461-ben pedig Mátyás király kéri Bacskai Balázs prépostot, hogy a haza ellenségei – Jiskra és a csehek – ellen mielőbb táborba vonuljon. A Széchényi Könyvtár 64. számú magyar nyelvemléke a leleszi konvent külső hiteleshelyi munkája során jött létre. Tárgyát tekintve tanúvallomás. Az eljárásban részt vevő királyi ember Zalontai Bálint és a leleszi kiküldött Zalánkeményi Péter volt. Szomotor és Vécs közötti határ ügyében vallatták a tanúkat. A feljegyzést Vécsen és Ladmócon vették fel. Készítője Zalánkeményi Péter volt, aki jártas lehetett a 63 64 65 66 67

Nátafalussy 1871 uo. uo. Nátafalussy 1871 uo.


37

hiteleshelyi munkában. Az irat érdekessége, hogy magyar nyelven készült 1562-1567 között. A hiteleshelyi munka latin nyelven folyt, ezért fontos ez a magyar nyelvű irat, mert képet fest a nyelvünk akkori állapotáról is. A jelentés megírása és az oklevél elkészítése után a jegyzet a leleszi levéltárba került, ahonnan egy idő után eltűnhetett. 1891-ben ajándékozta Fejérpataky László a Széchényi Könyvtárnak.68

Kép 7: A Vécsen és Ladmócon felvett jegyzék 68 Kertész 2013

38


A prépostság tagjai Prépost – Az egész monostor vezetője és felelőse a prépost. Az okleveleken mindig ott szerepelt a neve, kivéve, ha éppen széküresedés volt. A préposti szék betöltése általában választás útján történt. A megválasztott prépostnak először a király jóváhagyását kellett elnyernie, mivel a király volt a monostor kegyura. Ezután erősítette meg hivatalában az esztergomi érsek. Több prépost is a királyi udvarból emelkedett a leleszi préposti székbe. Így volt 1334-ben Pál prépost, I. Károly király káplánja, IV. Balázs (1334-1244), a királyné káplánja, I. Péter (1345-?), Nagy Lajos király káplánja. A vegyesházi királyok alatt is fenntartották ezt a gyakorlatot. Hunyadi János kormányzósága alatt a konvent választotta a prépostot. Az 1458-ban kelt 58-59. számú cikkely minden kegyuraságot Mátyásra ruházott, hogy a szerzetesrendekbe maga nevezze ki az apátot és a prépostot az illető rend szabályaiban járatos ember személyében. A monostorok iparkodtak szabadulni a kegyuraktól, és a királyokkal szemben is igyekeztek biztosítani a prépostválasztás jogát. A hiteleshelyi működés felett is a prépost szava volt a döntő. Szabadon rendelkezett a levéltárral, és a befolyt összegek elosztása is az ő feladata volt. Néha személyesen is részt vett az egyes hiteleshelyi eljárásokban, e működése alapján jövedelemben is részesült.69 (Melléklet 3) Prior, subprior – házfőnök és helyettes – A prior volt a prépost után a rend első embere. A konventi élet vezetésén kívül a hiteleshelyi működés szellemi irányítása is hozzá tartozott. Custos – őrkanonok – A hiteleshely működésének legfőbb irányítója volt, működése kiterjed annak jogi és írásbeli részére is. A custos állása bizalmi állás volt. Megbízatását a préposttól nyerte. Hatásköre kiterjedt az összes hiteleshelyi ügyre és az egész kancelláriára. A custos vagy a prior bontotta fel a beérkezett mandátumokat, és ő bízta meg a hiteleshelyi eljárás végrehajtásával a hatósági embereket. Részt vett a bevallásoknál, a letisztázott okiratok felolvasásánál, és neki állt jogában azokat kijavítani. A custos őrizte a konvent pecsétjét, így az oklevelek lepecsételése is az ő jelenlétében zajlott. Az oklevelek díját ő szedte be, és kezelte a pénztárat is. A nagy felelősséggel járó állása miatt jogi képzettséggel is kellett rendelkeznie, és gondoskodott arról is, hogy a kancellária személyzete is tanult emberekből álljon. Fontosabb ügyekben maga is részt vett a kiküldetésekben. A custosi állás előszoba volt a priori méltóságra. Helyettese a levéltári őr, subcustos volt.70 Konventuálisok, plébánosok, káplánok – A rendház hierarchiájának alsóbb fokán álltak. A hiteleshelyi munka hétköznapi teljesítői. A kiküldetésekben gyakran vettek részt, ezért nevük ott szerepelt az okiratokon. A többségük a környékről származott, csak néhányan kerültek Leleszre az ország távolabbi részéről. A plébánosok segédei a káplánok. Clerikusok – A konvent hierarchiájának legalsóbb fokát alkották. Valószínűleg 69 Varga 1994, Kumorovitz 1928 70 Kumorovitz 1928


39

ők voltak a rend növendékei. Számos helyen a nevük átkerült a rendtagok névsorába. Kiküldetésben csak ritkán vettek részt.

A kancellária személyzete Notarius – jegyző – Neve notarius, litteratus notarius vagy magister notariusként szerepelt az okiratokon. Általában világi ember, de gyakran került ki a rendtagok sorából is. Jogi végzettséggel rendelkezett. Hivatalba lépésekor esküt tett, hogy hűen fogja ellátni feladatát. Legfőbb kötelessége volt a kancelláriai munka vezetése és végzése. A jegyző fogalmazta meg az okleveleket és ő vezette a registrumot is. A bevallásoknál jegyzeteket készített, és gondoskodott a fogalmazványok helyes letisztázásáról, vagy erre utasítást adott. Sok esetben maga is másolt. Saját vagy aljegyzője fogalmazványait maga olvasta fel a lemásolás ill. pecsételés előtt a konvent jelenlétében. A XVI. század elején a registrumok szövege alatt a „lecta” szó a jegyző általi felolvasást igazolta. Az oklevelek lepecsételésénél ő is részt vett. Nagy tekintélye volt a kancelláriában, a felek sokszor igyekeztek a jóindulatát megnyerni. Működésében a custosnak tartozott felelősséggel. Subnotarius – aljegyző – A jegyző segédje az aljegyző. Valószínűleg az iroda írnokaiból került ki. Felvételéről a prépost dönthetett. Feladata volt a kancelláriai tevékenység végzése, de külső hiteleshelyi munkában is részt vett. Segített a registrum vezetésében. A jegyző halála vagy távozása után az aljegyző vette át a hivatalt, hiszen jól ismerhette a kancellária helyi szokásait, módszerét és gyakorlatát. A XVI. század közepétől már ritkábban fordult elő a neve az okiratokon, ekkor tűnt fel a juratus scriba (titkár) kifejezés. Valószínűleg ő vette át az aljegyző munkakörét. Írnokok, officiálisok (egyházi bírók), familiárisok (bizalmasok), procurátorok (számtartók), famulusok (segítők) – A kancellária alkalmazottai voltak. 1332 és 1336 között hét személy írása ismert a jegyzőn és az aljegyzőn kívül. Volt időszak, amikor csak három vagy négy kéz írása szerepelt, de az 1413 és 1414 közötti időszakban tíz kéz írása ismert. Az írnokok nagy része a rend tagjaiból került ki, más részük a „clericus chori”, nagy részben a rend növendékei voltak. Akadt közöttük egyetemi fokozatú személy is, például magister Gregorius baccalaureatus 1429-ben, vagy 1430ban magister Ladislaus artium baccalaureatus.71

71 Kumorovitz 1928, Varga 1994

40


A leleszi premontrei rend pecsétje és címere A prépostság régi címerét a levéltári pecsétről ismerhetjük. Kumorovitz Bernát Lajos pontos leírását adja az 1273-ból való privilégium pecsétjének. Az oklevél érdekessége, hogy két pecséttel is ellátták. Az egyik oldalon a préposté a másokon pedig a rendházé függött. Az is különlegessé teszi az oklevelet, hogy ez volt az egyetlen alkalom, amikor az oklevélre két pecsétet is felfüggesztettek. A legrégebbi pecsét kerek alakú, átmérője 29 mm, és kerületét egy gyöngysor alkotja. Ezen a gyöngysoron belül van még egy kisebb, vele koncentrikus 20 mm átmérőjű gyöngysorkör. Közöttük 4,5 mm széles körirat: „S.CONUENTUS.DE.LELES†”72 A belső mezőben található a konvent jelképe egy lebegő kettős kereszt – magassága 16 mm, a szárai 7 és 16 mm, vastagsága 2,5 mm – jobbján hatágú csillag (vagy a nap), balján sarkaival felfelé forduló holdsarló. A kereszt tövéből két kifelé hajló, négyágú lombág emelkedik ki. A konvent abban az időben szerzetesi telepet jelentett.73

Kép 8: A monostor 1655-ig használt pecsétje 72 Kumorovitz 1928: 2 73 Kumorovitz 1928


41

Komorivitz nem értelmezte a pecsétet. A kettős kereszt a Szent Kereszthez címzett prépostságot jelképezi. A csillagba egy kör van berajzolva, ami az értelmezések szerint a nap jelképe. Főként a VIII. század óta mindkét égitestet ábrázolják a kereszt két oldalán. Ez talán azzal magyarázható, hogy az egyházatyák az Ó- és Újszövetség, ill. a Synagoga és az Ecclesia jelképének tartották, de Krisztus dicsőségét is kifejezi.74 A lombág vagy pálmaág az ősidőktől fogva az élet és győzelem jelképei, jelentik Krisztus és a vértanúk örökre szóló győzelmét. A négyes – a lombág tagolása – a keresztény számmisztikában a világ, a teremtés teljességét fejezi ki, de utal a négy elemre, égtájra, a paradicsomi folyókra, de az evangélisták szimbólumai is egyben. A leleszi rendház ezt a pecsétet az egész középkoron át használta, pontosan 1655ig. A kommendátor korszak zavaros éveiben, amikor a besztercei országgyűlés határozatai és végzései lassanként feledésbe merültek, és újra egyháziak kezébe került a konvent, Somogyi Ferenc (1654-1666), egri káptalani nagyprépost új pecsétet készíttetett az 1655-ös országgyűlés 103. cikkelye alapján. A régit Zemplén vármegye által megsemmisítette.75

Kép 9: A rendház 1655-től használt pecsétje 74 Seibert 1986 75 Nátafalussy 1871

42


Az új pecsét a régitől nagyobb, kerületét apró levélsor alkotja, a belső gyöngysorát megőrizte, közöttük kettős körívben a következő felirat: „SIGILLVM CONVENTVSS• CRVCIS •DE LELES• apró virág” A kettős kereszt hármas halomból – a Golgotából – emelkedik ki, mellette két virág, fajtája nehezen felismerhető. Értelmezésük nehéz, bár nem önmagukért fordulnak elő, hanem szimbolikus jelentésük miatt. A holdsarló emberarcú, a hatágú csillag itt határozottan felismerhető. A csillag Máriát, a félhold a gyarapodást, bővülést, más értelmezések szerint a mulandóságot jelképezi.76 Több adatot nem találtam a pecsétek használatával kapcsolatban, a Leleszen tevékenykedő Történeti Tárulat is csak erről a kettőről tett említést. A pecsétek történetét itt a címerhasználat veszi át. Magyar területen a premontrei rend nem használt egyetemes címert. Amikor I. Ferenc király visszaállította a nagybátyja által eltörölt rendet, a hat prépostságot két hármas csoportba egyesítette. Az egyik Jászó-LeleszVáradhegyfok, a második Csorna-Türje-Jánoshida. Mindhárom közös címert használt. A különálló pajzsokban találjuk az egyes rendházakét, felül Jászóét, alatta balra Leleszét, jobbra Váradhegyfokét. A felső pajzson a Magyar Szent Korona, a belőle kiinduló világoskék stóla a két pajzsfőben ér véget. A leleszi pajzson püspöksüveg, a Váradin pedig pásztorbot látható. Mindhármat egy fekete főpapi kalap borítja. Az egyesített magyar cirkaria címert, 1802-től 1900-ig használták.

Kép 10: A premontrei rend magyar circaria címere 1802-1900.

76 Gömbös 1993


43

A leleszi pajzs mezeje kék. A pajzstalp és a pajzsközép alsó része három zöld dombot ábrázol. A kiemelkedő középső dombon földbe szúrt kereszt, előtte nőalak térdel kezét imára kulcsolva. A nőalak Szent Ilona, Nagy Konstantin császár édesanyja, aki Krisztus Szent Keresztjét megtalálta a Golgotán, melyet a három zöld domb jelképez. A legenda szerint Krisztus keresztjét a latrokéval együtt a zsidók elásták a Golgotán. A három kereszt közül egy csoda segített kiválasztani Jézusét: egy halott feltámadt a feléje tartott kereszt hatására.77 A barokk korban a Szent Kereszt legendája a reneszánszát élte, ekkor kerülhetett a leleszi címerbe is. Szent Ilona nem volt a prépostság védőszentje, de mivel az egykori prépostságot a Szent Kereszthez címezték, így kerülhetett be Szent Ilona a leleszi címerbe. A múlt század fordulóján dr. Szabó Adorján leleszi levéltáros, premontrei tanár javaslatára a régi pecséten lévő kettős kereszt került Szent Ilona helyére a leleszi prépostság jelképezésére. Az új/régi pajzsbeli képen a zöld hármashalom látható Krisztus keresztjével, kék háttérben a csillaggal (itt határozottan a napra hasonlít) és a holddal. Ezen címerkép beépítésével egyidejűleg az egész együttesnek új formát adott. A címerképeket a régi kerek pajzs helyett ovális pajzsba helyezte, és ezeket a pajzsokat

Kép 11: A premontrei rend egyesített címere 1900-tól 77 Seibert 1986

44


pedig egy széles, aranyozott barokk keretbe foglalta. A kereten továbbra is megmaradt a korona, a püspöksüveg és a pásztorbot, felettük a fekete főpapi kalap zsinóron függő 6-6 bojttal. Az új címer jelmondatot is kapott: „VIRTUTE VINCES: Latin jelentése: az erényben győzöl.”78 Ezen az új közös címeren felülre és egymás mellé került Jászó és Lelesz, míg Váradhegyfok alul kapott helyet. A címeregyüttes 1900-tól lépett használatba. A trianoni békeszerződés Váradhegyfokot Romániához csatolta, Jászó és Lelesz pedig Csehszlovákia része lett. A határváltozás a címerátalakulást is maga után vonta. A barokkos egyesített pajzsban a bal oldalon szerepel Szent János alakja – a jászóvári pajzson – a jobb oldalin pedig a hármas halom – a leleszi pajzson – a kereszttel. A pajzsfőn csak a püspöksüveg, a pásztorbot és a főpapi kalap maradt meg, a Szent Korona a történelem részévé vált. A templom főoltárán, a Szent Kereszt felmagasztalása felett egy címer látható. Egyidős lehet az oltárral. A barokk keret egyetlen ovális címerpajzsot foglal magába. Szemben a pajzs bal oldalán az Árpádok címer, mellette pedig a leleszi premontreiek kettős keresztje a Golgotával. A címer sokáig a raktár mélyén porosodott, majd a kommunizmus évei után ismét visszakerült méltó helyére.

A prépostság építésének a története A kápolna, rendház és templom építésére vonatkozó adatok Az egyházi rendek a középkor egész folyamán nem csak a hitélet központjai, hanem a kultúra, az írásbeliség, a művészetek és a művelődés színterei, és egyben a hagyományok őrzői is. A premontrei rend az egyik leghosszabb hagyományra tekint vissza, a rend leleszi monostora pedig a legrégebbi épségben megmaradt épület a környéken. A XIX. század folyamán nyerte el mai formáját. Zárt négyszög alaprajzú épülettömb, középen udvarral, háromszárnyú, kétemeletes rendházzal, amelyhez dél felől a konvent egyhajós temploma csatlakozik. Ezen rész feldolgozásába az 1871-ben a levéltár anyagát vizsgáló Történelmi Társaság munkájára támaszkodtam, és felhasználtam Fabrakyné Deklava Lilla, Michaela Kalinová, Henriata Žažová és Jana Juránková tanulmányait a leleszi rendház, templom és kápolna építésével kapcsolatban. A barokk oltárok leírásához szinte semmilyen támpontot nem találtam. A barokk művészettörténeti könyvek, a keresztény művészeti lexikon és művészeti szótárak segítségével készült a főoltár, mellékoltárok és a szószék leírása. A latin bibliai szövegek magyar fordítása Károli Gáspár tollából származik, kivétel a Bölcsességek könyvéből vett idézet, az a katolikus Szentírásból való. 78 Gömbös 1993: 53


45

A rendház, templom és a kápolna építésének időrendi besorolása Az építéssel kapcsolatos feljegyzések a levéltári okmányok alapján követhetőek. Szerződések, tanúvallomások, jelentések, leltárok szólnak az épületen végrehajtott változásokról. Legfontosabb kiindulópont II. András alapítólevele 1214-ből, amely már létező kolostor említ, amelyet Imre király leromboltatott, és Katapán püspök újra felszentelt. II. András említést tesz meggyilkolt felesége földi maradványainak egy részéről is, amelyek ebben a templomban vannak örök nyugalomra helyezve, és két szerzetes pedig köteles az idők végéig szentmisét szolgáltatni a királyné lelki üdvéért.79 A kolostor templomát a XIV. század harmadik negyedében építették át a Baksa nembeliek, akik 1329 óta a monostor kegyurai voltak. Az építkezésről gazdag adatanyag szól. A Magyar Történelmi Társulat bizottságot küldött a leleszi konvent levéltárának átvizsgálására. Ennek 1871-ben készített jelentéséből tudjuk, hogy 1362ben IV. Péter leleszi prépost felhatalmazta Jakabot, a Nyulak szigetén álló premontrei kolostor prépostját, kössön szerződést budai János mesterrel, aki a leleszi templom tornyának építését 200 aranyforintért el is vállalta. A toronyépítő budai János mester alighanem Nagy Lajos király építésze volt.80 A szerződés a háromemeletes torony magasságát 50 rőfben, szélességét és hosszúságát 6 rőfben határozta meg. A torony felső részét pedig faragott kövekkel kellett díszíteni.81 1365-ben Péter prépost 100 aranyforintos szerződést kötött Miklós kassai polgárral az egyház négy üvegablakának elkészítésére bizonyos kikötésekkel. Amennyiben a prépostnak nem fognak tetszeni az üvegablakok, abban az esetben a mester saját költségén újrakészíti. A szerződés értelmében negyven aranyforint, húsz mérő búza, húsz korsó sör és két oldal szalonna előleg illette meg a mestert.82 Két évvel később 1366-ban Remysper István orgonakészítő vádat emelt János leleszi prépost ellen, mert nem adta meg a templom orgonája elkészítéséért a kikötött 40 aranyat és a lovat. Az adatok arra vallanak, hogy a hatvanas évek közepe táján a templom építési munkái befejeződtek. A következő építkezési szakasz Pálóczy Domonkos prépost (1378-1403) idejére esett. Domonkos nemesi családból származott – drivastei címzetes püspök, vizitátor, páter abbas, pápai káplán – aki nemcsak a királyi udvarral tartott fenn jó kapcsolatot, hanem a Szentszékkel is. Nagy műveltséggel rendelkezett és valószínűleg járatos volt a művészetben is. Zsigmond király 1389-ben kelt levele megtiltotta mindennemű útdíj szedését az építkezési anyagokra vonatkozóan, amelyek a kolostor és a templom újjáépítéséhez szükségesek voltak.83 Pálóczy Domonkos nevéhez fűződik az 1400ból származó művészi gonddal elkészített kovácsoltvas-ajtó. Külső lapján, négyzetes 79 80 81 82 83

46

Žažová 2012 Nátafalussy 1871 Žažová 2012 Marosi 1987, Žažová 2012 Žažová 2012


hálóban, gótikus majuszkulás felirattal. Eredetileg a sekrestye délkeleti részéből nyíló csigalépcsőt zárta le, amely a sekrestye feletti levéltárba/kincstárba vezetett. A legendás ajtót több helyen is állhatott a konvent épületében, mert Kumorovitz például a sekrestyét a torony lábában említette, amely a vasajtóval volt lezárva.84 A vasajtó a Történelmi Társulat látogatásának idejében még Leleszen volt, de már az első emelet keleti részén, amely a templommal határos. Betűit Lehóczky Tivadar, bizottsági tag, így értelmezte: „Venerabilis Dominicus Praepositus Lelesziensis Monasterii S. Crucis (ország címere). In Honorem Caspar, Melichor, Balthazar. Anno reperataesalutis 1400”85 Kár, hogy a sokat emlegetett műremek, ma már nincs az épületben. Aki látni szeretné, az a kassai kelet-szlovákiai múzeumban tekintheti meg.

Kép 12: A konvent 1400-as évekből származó vasajtója

Pálóczy Domonkos idejében, megközelítőleg 1400-ra, már elkészültek el a Szent Mihály-kápolna freskói is. Egy 1470-ben készült jegyzék tartalmazza azokat az összegeket, amelyeket a leleszi prépostság vetett ki jobbágyaira a kolostor templomtornyának építésével kapcsolatos kiadásokra az általuk végzett munka megváltása fejében.86 84 Kumorovitz 1928 85 Nátafalussy 1871: 619 86 Marosi 1987


47

Bacskai Balázs prépost 1451-ben a templom hajóját faragott kövekből újjáépítette. 1500-ban a megrongálódott konvent épült újjá Kornis Benedek (1500-1518) szorgalmazására. Kornis drivastei püspök volt, előzőleg a váradi káptalan kanonokja, aki az 1498-as törvény értelmében vette fel a rend ruháját.87 Benedek prépost befolyásos emberek segítsége révén szerzett pénzt a kirabolt és szinte rommá vált rendház felújítására. Ezenkívül sikerült pénzhez jutnia végrendeletek útján is. Például Szabó József a halálos ágyán 300 aranyat hagyományozott a leleszi rendházra 1503-ban.88 1538-ban hatalmas tűzvész pusztított a templomban. A freskókat tönkretette, ezért is rendelte el később Szegedy Pál prépost (1588-1597) a falfestmények bemeszeltetését.89 A mohácsi vészt követően egymás után érték a támadások a rendházat. Pécsi János prépost 1546-ban engedélyt kapott Zsigmond királytól, tekintettel a prépostság pótolhatatlan értékeire, sánccal árkolt kőfal felépítésére és az épület bástyákkal való megerősítésére. Sajnos, a gyengécske falak nem tudtak ellenállni Perényi Gábor támadásának, aki társaival együtt 1556-ban rontott a rendházra. Bolussich Ágoston prépost 1559-es jelentése alapján a Perényi által okozott kár elérte a 4000 aranyat is. Nemcsak az arany és ezüst kelyheket, tálakat, kereszteket rabolta el, elhajtotta az állatokat, kifosztotta a terményraktárt, ahonnan búzát, szalonnát, sajtot, zsírt és bort vitetett el. Kirabolta Vajdácskát, Nagy- és Kiskapost is. Mindennek tetejében összetörte a templomi oltárokat és a szentképeket, szétverette a burkolatkövet és leverette az egész tetőszerkezetet.90 A rendház északi oldalán, az északkeleti bástyán egy 1633-ból származó kőfeliraton Telekessy István prépost (1629-1639) neve olvasható, aki kijavíttatta a konvent külső falait és az erődítéseket is újjáépíttette. Neki köszönhető a torony órájának a megjavítása és az első emelet felépítése is.91 Somogyi Ferenc prépost (1654-1666) tovább folytatta az építkezést 1656-ban az északi oldalon. Itt elkészült a második emelet is. Fundaló János kőművesmester 250 arany fejében megbízást kapott a főbejárat felett háromemeletes torony felépítésére, ezenkívül a boltíves bejáratok elkészítésére minden emeleten, hálószoba építésére az intéző részére, és a bejárat díszítésére faragott kövekből.92 A leleszi templom másfél mázsás nagyharangját, Fustel János, egri harangöntő öntötte 1694-ben. A templom szépítése kapcsán meg kell említeni Hartmann József nevét is, aki 1740 és 1760 között egyházi székeket, antependiumokat93 és szobrokat készíttetett a templom javára.94 Egy 1715-ből származó okirat a kolostor alatti kripta használatát engedélyezte a Sennyei-család részére mint temetkezési helyet.95 87 88 89 90 91 92 93 94 95

48

Szabó 1944 Žažová 2012 Varga 1994 Žažová 2012 Szabó 1944 Žažová 2012 oltárelő, az oltárasztalnak művészien díszített változata Varga 1994 Žažová 2012


A prépostság újjászületése 1733-1751 között következett be. Kunitz-Weissenburg Károly Ferenc prépost az elhanyagolt konventet saját vagyonából helyreállította, és az épületet az oromfalak helyén, kelet és nyugat felől, egy emeletsorral megtoldotta. Ezzel az épület elnyerte a végleges formáját. Díszkertet létesített és üvegházat építtetett a rendház köré.96 Itt szeretném megjegyezni, hogy Žažová tanulmányában Somogyi Ferencet nevezi meg két emelet megépíttetőjének a levéltári adatok alapján, de csak az északi homlokzatot említi. Kunitz-Weissenburg prépostot pedig a teljes tetőszerkezet átépíttetőjeként tartja számon.97 Kalinová azzal a ténnyel is kiegészíti, hogy a rendház a mai formáját az utóbbi prépost idejében kapta meg, mert az épületet a szárnyakon emelettel toldotta meg.98 Ennek alapján leszögezhetjük, hogy a teljes második emelet nem egy időben épült, először az északi homlokzat, majd a keleti és nyugati szárny nyerte el végleges formáját.

Kép 13: A rendház jelenlegi bejárata

A belső terek legfontosabb és leglátványosabb átalakítása barokk stílusban történt. A templom oltárokkal bővült, felépült a díszes szószék is. A konvent épületében stukkók készültek. A Szent Mihály-kápolnában felépült a karzat, és a mennyezet is barokk átalakuláson ment keresztül, amely az eredeti falfestményeket figyelmen kívül hagyta. A kápolna karzatának felépítésével kapcsolatban szintén kétségek merültek fel. Paulusová Silvia a Somogyi-féle építkezés időszakára teszi a kápolna átalakítását, sőt, a karzat építését is független munkának tartja, szemben a Kunitz-féle barokk 96 Varga 1994 97 uo. 98 Kalinová 2012


49

átalakításokkal.99 Ebben az időben Jászón tevékenykedett Johann Lukas Kracker (1717-1779), barokk festő, aki a leleszi sekrestye freskóját is festette. Sajnos, az 1787-ben elkészült Szent Norbert jelenet a XX. század második felében teljesen elpusztult.100 A rendház XVIII. századi külső megjelenését is a festő képeiről ismerhetjük. Magyarjesztén még a XIX. század elején volt két jelzett kép Leleszről, mely a konvent korabeli kinézetét ábrázolta.101 1772-ben megtörtént a második harang felszentelése. A harangöntő Fustel József volt, aki a Boldogságos Szűz tiszteletére készítette el a harangot.102 1781-ben újabb bővítés indult meg. Schochovszky Ágoston adminisztrátor gazdasági építkezésbe fogott.103

Kép 14: A XVIII. század végén épült magtár

II. József premontrei rendet érintő feloszlató rendelete (1787) megkövetelte a rendház vagyonának az összeírását is. A leltárból információt szerezhetünk a rend tulajdonában lévő épületekről. Az összeírásban a következő ingatlanok szerepelnek: a konvent épülete, templom, temető, amely észak felől állt szomszédságban a rendház épületével, falazott ólak, fürdőház, kocsiszín, magtár, virágoskert üvegházzal, nem 99 Kalinová 2012 100 uo. 101 Varga 1994 102 uo. 103 uo.

50


messze tőle királyi út, a Latorca folyón pedig hajókikötő.104 1802-ben a rend I. Ferenctől újra engedélyt kapott a működésre. Az itt készült jelentésből azt is megtudjuk, hogy az épület felújításra vár, de lakható állapotban van, mert a tetőt az egyházi alapból felújították. A templom állapota jó, de a tetőszerkezete cserére szorul. A tornyot 1792-ben elpusztította egy heves szélvihar, ezért a legkisebb költségek mellett szükséges az újjáépítése. A templom burkolatkövét Szentesből származó négyszög formájúra alakított természetes kövekből kellett újra lerakni. A jelentésből azt is megtudjuk, hogy a templom átkerült az egyházközség kezelésébe, de továbbra is a konvent birtokolta az újjáépített parókiát, falazott ólakat, kocsiszínt, kántorlakást, az iskola épületét, magtárakat, majort, az erdészlakot, mesterműhelyt, a mester lakását, az üres malmot és az öreg négykerekes malmot, a latorcai kikötőt, két gyümölcsöskertet, virágoskertet és az elkerített legelőket.105 I. Ferenc rendelete új irányt szabott a premontreiek életében. Az oktatás és nevelés keretén belül határozta meg a rend további működését. A leleszi konventre is új feladat hárult, a nyugdíjba vonult rendtagok és tanárok töltik majd itt utolsó éveiket és megérdemelt pihenésüket. A rendház bár lakható volt, de a rendeletnek megfelelően átépítésre várt. Michaela Kalinová tanulmányából megtudjuk, hogy elkészült két tervezet a rendház teljes átalakítására. A Jászóval egyesített leleszi és nagyváradhegyfoki konventek akkori prépostja, Zasio András (1802-1816) lelkes szorgalmazója volt az átépítésnek. Az 1816-ban bekövetkezett halála közbejátszhatott abban, hogy bár a tervrajzok elkészültek, de sohasem kerültek megvalósításra. A megvalósulatlan tervek ellenére is elkerülhetetlen volt bizonyos belső átépítés.106 Az egyik átépítésre vonatkozó tervezet kidolgozója 1814 és 1815 között Anton Diensll és megrajzolója Paul Kuschang volt. Ezen akvarell tervezetek kevésbé voltak kidolgozottak.107 Ezzel szemben Joannes Ippisch 1816-ban aláírt konventre vonatkozó akvarelljei részletesen szemléltetik a „jelenlegi” és tervezett viszonyokat, sőt, az átépítéssel kapcsolatos kiadásokra vonatkozó árkalkulációval is ellátottak. A tervező nemcsak a rendház klasszicista stílusú homlokzatának tervrajzát festette meg a négy égtáj felőli nézetben, de megrajzolta az épület akkori, tehát mai kinézetének homlokzatait is. Ezenkívül a három szint helyiségeinek alaprajza azért is felbecsülhetetlen kincs, mert az alaprajzok a termek jelenlegi és jövőbeli funkcióját egyaránt tartalmazzák. Tehát Ippisch rajzai a következő tervezetből állnak: - a kolostor északnyugati részének korabeli térbeli ábrázolása - a kolostor ugyanezen részének a felújítás utáni térbeli ábrázolása - a négy külső homlokzat korabeli és az átépítés utáni nézete - a három szint alaprajza kijelölve a tervezett építészeti beavatkozásokkal - a sekrestye keleti részén tervezett kripta/temetkezési kápolna tervrajza - a templomtorony homlokzatának alternatív megoldása - a templom három szintjének alaprajza az új tetőszerkezettel108 104 Žažová 2012 105 uo. 106 Kalinová 2012 107 uo. 108 uo.

51

Kép 15: Az Ippisch-féle tervrajzok

Az tervezet legszembetűnőbb pontja, hogy a kolostori részt klasszicista, míg a Szent Kereszt templomot neogótikus stílusban szeretné átalakítani. Az Ippisch-féle terv alapján a templom jelenlegi bejárata és előtere teljesen megszűnne, az új bejárat a torony déli része felől nyílna. A régi bejárat helyét három gótikus ablak foglalná el. A templom régi ablakait is újakra cserélné, és minden támpillér közé a teljes homlokzatot betöltő gótikus ablakot helyezne. A kripta a szentély alá lenne áttéve, ahová nemcsak az udvarról, hanem a szentélyből is nyílna bejárat. A régi kriptát, mely déli irányból kapcsolódott a templomhoz, megszüntetné. Valószínűleg az említett sírboltot még a XIX. században lebontották, mert még a legidősebb lelesziek sem emlékeztek a temetkezési hely létezésére. A XIX. századi konvent földszintjén dolgozószoba, pékség, a kiszolgáló személyzet számára szoba, hajdú- és zsellérszoba, gazdasági vezetői lakás, régi kápolna és különböző kamrák foglaltak helyet. A földszinten szerettek volna létrehozni egy új téli időszakban használt ebédlőt, közel a pékséghez. A szobákat úgy alakították volna át, hogy a kályhákat a folyosóról tudták volna fűteni.

52


Kép 16: A templom neogótikus új homlokzata

Sajnos, a legfontosabb átalakítás sem vált valóra. Az 1816-os alaprajzokon a tervező a kápolna mellett lévő emeletenkénti illemhelyeket a déli szárnyba tette volna át. Ezek az árnyékszékek okozták a kápolna állandó nedvességét, és az északi freskók majdnem teljes pusztulását. Az első emeleten a rendház hivatali helyiségei foglaltak helyet, itt őrizték a levéltár anyagát, a rendház értékeit, és ezen az emeleten volt berendezve a prépost és az adminisztrátor lakosztálya is. A második emelet alaprajza főleg hálószobákat jelöl, bár a tervezet egy nyári ebédlő kialakítását is javasolja.109 1947-ben a rendház berendezése még sértetlenül megvolt úgy, ahogyan azt az utolsó papok itt hagyták. A berendezés az egyház gazdagságát tükrözte. Különösen kiemelkedett a második emeleten lévő ebédlő. Közepén hatalmas ovális tölgyfaasztallal, magas támlájú, faragott székekkel. Az ajtótól jobbra, a fal mellett állt a tálalóasztal, és a tetején a csaknem mennyezetig érő pohárszék. A falakon sűrűn egymás mellett ember nagyságú olajfestmények, melyek régi apátokat, főpapokat, egyházi személyeket ábrázoltak, akik valamikor a rendházhoz tartoztak. Az ebédlő nagy ablakai a falu felé néztek. A lakószobák is igen fényesen voltak berendezve. Minden szobában különböző színű plüsshuzat a bútorokon. Az egyiken világoskék, a másikon sötétkék, a harma109 Kalinová 2012


53

dikon bíborvörös, a negyediken zöld, majd mindez ismétlődött. A szobákban lévő szőnyegek színe megegyezett a huzatok árnyalatával. A falakon itt is olajfestmények függtek, de mellettük egy díszes rokokó tükör is helyet kapott. A tükör előtt márványfedelű asztalka állt. A szobák főfalán ott volt a feszület és előtte pedig az imazsámoly. Az emeltre vezető lépcső alján még ott állt ebben az időben egy rokokó díszítésű vaskapu, rajta egy tábla ezzel a felirattal: „CLAUSURA“, azaz rendház. A monostorban még 1947-ben is működött az 1940-es évekből származó vízvezeték, amely annak idején egyedülálló volt a községben. Ennek segítségével jutott fel a víz az épület alatt lévő hatalmas kőkútból.110 A háború után fokozatosan foglalta el az állam a konvent emeleteit. Először az állami gazdaság irodái, majd a mezőgazdasági technikum kapott benne helyet. A berendezést elszállították. A rendszerváltás után a premontreiek visszakapták az épületet a hozzá tartozó birtokokkal együtt. Újabb felújítások kezdődtek, hogy az épület egyes részei lakhatóvá váljanak. Sajnos, a teljes külső és belső átalakítás még várat magára.

A kápolna A Szent Mihály-kápolna a rendház keleti részében található, közvetlenül a sekrestye mellett. Háromszintes. A szentélyt kétszintessé osztja a két pilléren álló nyugati karzat. A harmadik szint a kápolna kriptája. A karzat csak a Kunitz-féle barokk átalakítás után került a mai helyére, mint ahogy a falakat díszítő párkányos falpillérek is. Magas, karcsú, lóherés ablakok helyett három keskeny, félkör alakú barokk ablakból

Kép 17: A kápolna földszinti bejárata 110 Krónika

54


ömlik a fény a kápolnába, amelyek alatt még felfedezhetők az eredeti gótikus ablakok maradványai. Keleti része a nyolcszög három oldalával záródik. A még eredeti gótikus boltozatot jellegzetes Nagy Lajos korabeli, faragott gyámköveken nyugvó bordázat tartja. A kápolnának két bejárata van. Egyik a földszinten, faragott kövekből csúcsívbe ágyazva. A másik az emeleti folyosóról nyílik, egy szintén csúcsíves, vasalt ajtón át a karzatra. A kápolna falait körös-körül XIV. századi falképek borították. Mára már csak egy töredéke maradt meg a freskóknak. A 2004-ben befejezett restaurálás és állagmegóvás örökre megőrizte azt nemcsak a Bodrogköz, de a történelmi Magyarország egyedülálló festett műemlékeként is. A kápolna falképeinek az értelmezésében Jana Juránková és Fabrakyné Deklava Lilla tanulmánya, valamint A keresztény művészet lexikona és a Magyarországi művészet 1300-1470 körül című monumentális művészettörténeti összefoglalója segített. Leleszen az Utolsó ítélet XIV. századi magyarországi ábrázolásának legszebb ciklusa maradt az utókorra a Szent Mihály-kápolna déli falán. A téma három sávban bontakozik ki. Ezen ábrázolás kiindulópontját Jézus szavai jelentik második eljöveteléről, az Utolsó ítéletről Máté és János evangéliuma alapján, továbbá az apokalipszis víziója a Jelenések könyve és az ótestamentumi próféták, Ezekiel és Dániel látomásai szerint.

Kép 18: Az Utolsó ítélet


55

A középső sáv központi alakja Jézus mandorlában. Felső teste fedetlen, végtagjain látszanak a keresztre feszítés sebei, szivárványon ülve felemeli két kezét, hogy megáldja az üdvözülteket, és elutasítsa a kárhozottakat. Két oldalán közbenjáróként Mária és Szent János evangélista, illetve az apostolok. Fejénél angyalok. Az alsó sávban a holtakat harsonás angyalok keltik életre. A feltámadottak teste meztelen. Krisztus jobb oldala az üdvözülteknek, a mennynek van fenntartva, balra tőle az angyal karddal mutatja az utat a kárhozottaknak a pokol felé. A pokolbeli jelenetek a karzat alatti boltíven tovább folytatódnak. Szürke és vörösesbarna ördögök az elveszett lelkeket Lucifer elé vezetik. A bukott főangyal oszlopszerű magaslaton ül, termete a többi pokolbeli lényhez képest hatalmas. A kezében, szinte átölelve egy nehezen felismerhető kínzóeszközt tarthat.

Kép 19: Lucifer és a pokol

A felső sáv falfestményei nemcsak az időnek estek áldozatul, hanem a kápolna XVIII. századi barokkos átalakításának is. A Krisztus feletti freskótöredék megfelelt

56


az Utolsó ítéletek Arna Christi111 ábrázolás-szabályának. Krisztus szenvedésének eszközei közül a töviskorona, a kereszt, a lándzsa és az oszlop látható, amelynél megostorozták. A mellette lévő freskón Mihály arkangyal lelkeket mérlegelő melléktémája menekült meg a pusztulástól. Jól láthatóak a démonok, akik malomkövek segítségével próbálják meg a mérleget a maguk javára állítani. A déli freskótöredékek domináns színe a háttér azúrkékje. A festő szívesen használta a zöldet, vörösesbarnát, rózsaszínt, szürkét és a feketét. Az északi fal freskótöredékeinek az értelmezése sokkal nehezebb. Az épségben maradt falfestmények művészettörténeti tanulmányai sem egyértelműek. Nem Krisztus és nem tiszta bibliai ábrázolások. A karzat északi lunettáján vagy a Három királyok hódolata, vagy a próféták, vagy az Árpád-házi uralkodók láthatóak.112 A középső sávot királyok alakja tölti ki, akik határozott gesztussal társalognak. Balra a karzaton egy gótikus trónszerű építmény, jobbra tőle tizenegy koronás uralkodó korabeli öltözetben országalmával a kezükben.

Kép 20: A karzat alatti bal oldali lunetta festményei 111 Krisztus szenvedésének eszközei 112 Juránková 2012


57

A legfelső sávot a középsőtől egy gótikus felirattöredék választja el. Valószínűleg átszelte az északi falat. Josef Krása a restaurálás előtt csak két feliratot tudott kiolvasni (rex és regina),113 majd olvashatóvá vált a vite rex, valamint a Salamon, Géza, Szent László és a Béla név. Csak feltételezik, hogy az alatta lévő sor az uralkodásuk hosszát mutatja.114 A sorban az első három név megfelel az Árpád-házi királyok uralkodói sorának, de a soron következőt a tanulmány I. Bélaként értelmezi, ám ő a többi három előtt uralkodott.115 Ez logikailag ellentmond az uralkodói sorrendnek, mert sorban a következő Béla a III. lehetne, de így is kimarad öt magyar király Szent László és III. Béla között. Nem tudjuk, hogy milyen logikai sorrend szerint válogatta a freskó készítője a neveket. A gótikus betűfűzér alatt valószínűleg az Árpád-házi uralkodókat ábrázolta a festő. Egy egyháztörténetileg ritka, valószínűleg a Vera effigies116 ábrázolással találkozunk a felső sáv jobb oldali freskótöredékén. Lényegében a Vera ikon117 kultuszát elrendelő zsinatot mutatja be. Egy ülő alak fehér ruhában, barna gazdagon ömlő palástban. Kezében a Vera ikonnal. A fehér tömör téglalapon Jézus arca, és mellette Péter és Pál apostolok.118 Az ülő alak jobbján négy kardinális. Az ikont tartó alak feje hiányzik, de a tanulmányok szerint minden kétséget kizárva az egyik pápáról van szó. Josef Krása III. Ince pápát tartja valószínűnek. A Veronika kendője ereklyét a római Szent Péter-bazilika egyik oldalkápolnájában őrizték, a bejárattól jobbra. A kápolnát még VII. János építette. A legenda szerint az ereklyét egy Veronika nevű ismeretlen asszony hozta Rómába, akinek volt egy tábla festett képmása az Úrról. Egyes verziók szerint a nőt Mártának hívták. III. Ince elrendelte, hogy minden évben hordozzák körbe az ereklyét ereklyetartóban, és mutassák fel a népnek. A két apostol arcképét, mint Róma patrónusait, ritkán, de ábrázolták a Vera ikonnal együtt.119 Az ábrázolás formailag a decretálisok120 zsinatábrázolásaihoz és az Abgar-képekhez121 kötődik. Valószínűleg az apátság kápolnája egy olyan kultuszképet birtokolhatott, amely a Vera ikont ábrázolta az apostolfejedelmek között.122 113 Krása 1978 114 Juránková 2012 115 uo. 116 műtárgy másolata, amely a vallásgyakorás különböző céljait szolgálta 117 A keresztény hagyomány úgy tartja, hogy Jézus legkorábbi ábrázolása a Szent Mandülion, nem emberi kéz által keletkezett. Mandülion görögül asztalkendőt jelent. Eredetéről több legenda is született. A legelterjedtebb, hogy Veronika kendőjéről van szó. Ennek alapján értelmezték a Veronika nevet úgy, mintha latin eredetű volna, a Vera icon – valódi kép szavak összetételeként. Veronikát általában a Máté evangéliumban ismert, vérfolyásából Jézus ruhájának érintése által kigyógyult asszonnyal azonosítják, aki megtörölte a kereszt alatt görnyedő Jézus véres, verítékes arcát, és kendőjén ott maradt annak lenyomata. 118 Juránková 2012 119 Krása 1978 120 Rendelkezést tartalmazó pápai okiratok, amelyek abban különbözönak a jogokat átruházó vagy megerősítő bulláktól, hogy kisebb súlyú ügyekben foglalnak állást. 121 Egy V. századi forrás nem Veronikához köti a Mandülion történetét, hanem a leprában szenvedő Abgar királyhoz. Egy ókori legenda szerint az első Szent Arcnak tartott ábrázolást Abgarus, Edessza királya kapta Jézustól, ami azután minden további ikon alapjául szolgált. Jézus küldte a királyhoz a relytélyes vásznat, amitől Abgar meggyógyult és megtért Jézus tanítása szerint. 122 Marosi 1987

58


Kép 21: III. Ince vagy V. Orbán


59

Farbakyné Deklava Lilla művészettörténész szerint V. Orbán pápát ábrázolja a falfestmény. V. Orbán 1362-1370 között volt az egyház feje, a hatodik pápa Avignonban. Uralkodásának legnagyobb vívmánya a római székhelyre való visszatérés volt. 1368. március 1-jén a pápa meglátogatta a Sancta Sanctorum kápolnát, hogy misét celebráljon. Ebből az alkalomból kinyitotta az oltárt, és ekkor találta meg a két apostol elveszettnek hitt relikviáját. A pápa visszatért Avignonba, és néhány nap múlva meghalt. A művészettörténész szerint már a XIV. század második felében megjelentek a pápát ábrázoló ülő képek a két apostol ikonikus alakjával a kezében. Szentté avatását már halála után szorgalmazták, de boldoggá csak a XIX. században avatták. Farbakyné Deklava Lilla szerint V. Orbán ábrázolása politikai célzattal is bírt Leleszen. Pálóczy Domonkos, a már sokat emlegetett leleszi prépost, IX. Bonifác pápa káplánja lett. Az ő prépostságának az idejében készültek a kápolna freskói is. IX. Bonifác római ellenpápa volt, szemben VII. Kelemen avignoni pápával. A művelt és Rómába gyakran utazó Domonkos prépost bizonyára ismerte a Sancta Sanctorum kápolna becses Vera ikon relikviáját, és a közelmúltban elhunyt V. Orbán pápa ábrázolása annak a kifejezőeszköze is lett, hogy IX. Bonifácot ismeri el legitim pápai uralkodónak.123 A jobb oldali freskó két nőalakot ábrázol a fejük körül glóriával, a hátuk mögött pedig egy épület tűnik fel. A bal oldali alak, Árpád-házi Szent Erzsébet egy meztelen gyermeket öltöztet, utalva áldozatvállalására, adakozására, szegények gyámolítójára. A mellette lévő alak kilétének megállapítása már nehezebb, mivel épp a kezében lévő attribútumokat fedi el a vakolat. Erzsébet II. András lánya volt, és köztiszteletnek örvendett egész Magyarország területén. Édesanyja a merániai Gertrudis. Novotná szerint a másik nőalak Szent Hedvig, Gertrudis testvére, így II. András és felesége földi maradványainak lévén, mindketten kapcsolódnak Leleszhez.124 Gertrudis királyné nem volt közkedvelt alakja a magyar történelemnek, ezért valószínűbb Kalinová és Žažová állítása, miszerint mindkét alak Szent Erzsébetet ábrázolja jótékonykodás közben. A háttérben megjelenő épület pedig az az ispotály, melyet Erzsébet alapított Marburgban szegény és elesett betegek számára.125 A festmények könnyed, elegáns figurastílusa, mint erre Josef Krása utalt, nem az internacionális gótika általánosan elterjedt csehországi mintaképeire, hanem az itáliai, talán a dél-tiroli falfestészet udvari stílusára, például Runkelstein várának, vagy a trentói Adlertum falképeinek stílusára emlékeztet.126 Az előző fejezetben említett Ippisch-féle „átalakítás” nyertese kétségkívül a kápolna és rajta keresztül pedig az utókor. Az újjáépítés a mai kápolnát teljesen megszüntette volna, és a templom keleti részébe helyezte volna át. A földszinti részt nagyszobává, az első emeletit jegyzői és hivatali iktatóvá, a második emeletit pedig hálószobává alakította volna át.127 Adódnak a történelemben helyzetek, amikor a megvalósulatlan tervek érik el valódi céljukat. A véletlen vagy az isteni gondviselés az egyik legpompásabb kincset őrizte meg számunkra, a Szent Mihály-kápolnát. 123 Fabrakyné 2009 124 Juránková 2012 125 uo. 126 Marosi 1987 127 Kalinová 2012

60


Kép 22: Árpád-házi Szent Erzsébet


61

Kép 23: A kápolna karzata

A templom A templom egyhajós, hosszú szentélyű, csak diadalív által tagolt. A torony a hajó délnyugati sarkához illeszkedik. A szentély keleti fekvésű, déli részén hármas papi ülőfülke található. A három csúcsívbe orrtagos lóherével illeszkednek. A nyílásokat háromszögű, kúszólevelekkel díszített és keresztvirággal koronázott oromzatok

Kép 24: A templom ülőfülkéi

62


zárják. A hajó és a szentély három-három, szakaszos négyosztagú keresztboltozatát gyámokban végződő oszlopok hordják. Csak a szentélyzáródás hat oszlopa ér le a padlóig. A gyámok a hajóban leveles díszűek, a szentélyben árkádos kiképzésűek. A záróköveket az oltártól nyugatra Isten báránya, lobgallérba ágyazott fej és kétsoros rozetta ékesíti. A boltsüvegeket a szentélyben kelet–nyugati irányban a következő festmények díszítik. Két-két boltsüvegen monogramok: IHS – Jézus nevének rövidítése, INRI – a názáreti Jézus, a zsidók királya. Krisztogram – Krisztus nevének rövidítése, a két keresztezett szár a görög Ieszuosz Khrisztosz kezdőbetűi, a középen látható P a Pantokrátor, azaz a Világ Ura első betűje. AMR – Szűz Mária nevéből készített monogram. A következő négy boltsüvegen a négy evangélista szimbóluma: a szárnyas angyal Máté, a szárnyas oroszlán Márk, a sas János, az ökör Lukács evangélista jelképe. A következőn püspöksüveg kettős kereszttel és pásztorbottal, a szemközti süvegen pápai szimbólumok. Közvetlenül a diadalív előtt Krisztus kínszenvedésének eszközei: a lándzsa, a nád, az ecetes szivacs és a Jézus arcát őrző Veronika kendő. A baloldalon pedig Krisztusi jelképek jelennek meg: kereszt, horgony, lángoló szív és a pálmaág. A diadalívtől nyugatra rozettaszerű festmények láthatók két pár kivételével, amelyeknek a gótikus feliratán a Szent Kereszt nagypénteki hódolatának egyik latin szövege olvasható: „Ecce lignum crucis, in quo salus mundi pependit. Venite adoremus!” Jelenése: „Íme, a kereszt fája, melyen a világ Üdvössége függött. Jöjjetek, imádjuk”!128

Kép 25: A boltsüvegek 128 Éneklő egyház 1991:1423-1424


63

Négy körtetagos pálcával tagolt, csúcsíves ajtó vezet az északra fekvő sekrestyébe, amelyhez ugyancsak észak felől kapcsolódik a kápolna. A templom boltozása, különösen a szentélyé az 1360-as éveknél idősebb lehet. 1389-ből maradt egy oklevél, amelyben Zsigmond király a leleszi prépostságnak vámmentességet adott. E kedvezmény a kolostor állataira, valamint fára, mészre, kőre vonatkozik, vagyis olyan anyagokra, amelyek építkezéshez szükségesek. Ez az adat jól összeegyeztethető a templom és a kápolna boltozatainak, valamint a kápolna csúcsíves földszinti és emeleti ajtainak formáival, és az építkezés második szakaszát a XIV. század végére rögzíti. Ez időre tehető annak a kovácsoltvas ajtónak az elkészítése is, amely minden valószínűség szerint a sekrestye délkeleti sarkából nyíló csigalépcsőt zárta le. A lépcső a sekrestye emeletére vezetett, ahol a prépostság kincstárát őrizték. A hatalmas szögekkel vasszárnyra erősített, csúcsukra állított négyzetekből álló hálózat mezőiben gótikus majuszkuláris129 felirat van. A három királyok neve mellett a prépostság nevével – „Dominicus Prepositus Lelesziensis Monasterii Sancte Crucis” – majd vágott pajzsban a pólyás Árpád-házi és a liliomos Anjou-címerrel. Alul 1871-ben még kiolvasható volt az évszám: 1400. Pálóczy Domokos 1378–1403 között volt prépost, az 1389-es oklevél is őt nevezi meg a készíttetőnek.130 Az oltárok a barokk templomok leghangsúlyosabb berendezési tárgyai. KunitzWeissenburg Károly Ferenc megrendelésére készült a főoltár a két mellékoltárral és a szószékkel együtt. Az alkotójuk valószínűleg Hartmann József (1719-1764) szobrász volt, az ő nevéhez fűződött számos északkelet–magyarországi templom oltára is. Mivel nem tartozott az országszerte ismert és művészettörténeti szempontból is jelentős alkotók közé, ezért elég nehéz megtalálni a leleszi templomhoz fűződő kapcsolatát. Fa- és kőfaragóként egyaránt számon tartották, oltárok, antependiumok, egyházi berendezési tárgyak, faragott egyházi székek kötődnek a nevéhez. Az okiratok szerint az 1740-es években dolgozott először a templom részére. Szószék faragására kérték fel. 1750 és 1760 közé tehető a leleszi főoltár szobrainak a kifaragása, és a retabló131 elkészítése. Valószínűleg nem egyedül dolgozott. A legtöbbször feljegyzett segítők a következők voltak: Schwaba György, Lernecker Mihály, Schmid József.132 A főoltár gazdagon díszített, oszlopokkal, párkányokkal tagolt többemeletes, mozgalmas barokk faépítmény. Az arany szín erősen domináns a márványozásként használt vörösesbarnával és zölddel szemben. A szobrokon is szinte csak az ezüst töri meg az arany fényét, ennek ellenére mégis egységes összhatást kölcsönöz az egész oltártáblának. Középen a Szent Kereszt felmagasztalását ábrázoló festmény dominál. A két korinthoszi oszlop enyhe félkörívet kölcsönöz az egész oltárépítménynek. Az oszlopok mögött díszes pilaszterek133 tartják a kettős párkányzatot. Központi részén életnagyságú szoboralakok patetikus mozgásukkal, eleven kifejezésükkel fokozzák az összhatást. Az oltár két oldalán stukkókkal díszített diadalkapukon áll Szent László 129 két párhuzamos, vízszintes vonal közé helyezhető nagybetű 130 Marosi 1987: 403-404 131 szobrokkal gazdagon díszített oltártábla, amely gyakran a szentély boltozatáig ér 132 Chmelinová 2013 133 a falból kiemelkedő, de a fal részét képező, statikai funkciót és tagoló szerepet ellátó elem

64


Kép 26: A templom főoltára


65

(szemben jobbra) és Szent István (balra) királyunk. A párkányos konzolokon Szent Norbert, a premontrei rend alapítója és Szent Ágoston fogják közre a tabernákulumot.134 Az oltáriszentség állandó őrzését szolgáló szentségtartó maga is különálló építmény. Forgatható három bemélyedése az úrmutatót és az áldozási ostyákat rejti magában. Első harmada a hajó felé néz, benne a keresztre feszített Jézus szobrával. Két kis angyal tartja az oldalát, két térdeplő angyal pedig az ívesen hajló orompárkányokon zárja a tabernákulumot, kezükben koronát tartva. A szentségtartó lábától két lépcsőzetes oldalpolc indul a korinthoszi oszlopokat tartó tömör oszloplábakhoz, melyek gyertyatartóként szolgálnak. A bal oldali apró dombormű Szent Norbert legendáját ábrázolja, amint a villámcsapás leveti a lováról. A jobb oldali képfaragás Vajk megkeresztelését jeleníti meg. A gyermek István mellett Szent Adalbert püspök látható, aki nemcsak megkeresztelte, de bérmálta is Istvánt. A felhők között pedig egy angyal nyújtja a Szent Koronát és a jogart, mint az államiság jelképeit. Szent István keresztapja a Képes Krónika szerint az Itáliából származó Deodatus gróf volt, ő tartotta a keresztvíz alá Vajkot. István a grófot Tatának szólította. A hagyomány szerint Tata városa róla kapta a nevét. A képfaragás szimbolikus jelentéssel bír, mivel Vajkot ifjú korában keresztelték, és nem kisgyermekként.

Kép 27: Szent István szobra 134 szentségtartóként szolgáló díszes építmény az oltáron

66


A főoltárt az oszlopok felett kettős orompárkányzat zárja. Ívesen hajló párkányzatán két hatalmas szárnyas angyal mutat a baldachinnal135 fedett mennyország szimbolikus, angyalokkal teli világára. Közvetlenül a baldachin alatt Isten szeme, mint a Szentháromság jelképe, majd aranyozott barokk pajzsban a leleszi prépostság címere. A háromszintes oltárépítményt szabályosan elhelyezett stilizált kagylódíszek, virág- és levélfüzérek, kartusok,136 a két oldalát pedig fodorszerű aranyozott lambrequinek137 díszítik. A főoltár felállításával a keleti ablak elvesztette funkcióját, így azt befalazták. Mindemellett részben eltakarja a templom dél- és északkeleti szegletének epitáfiumait. Az egyik síremlék Szegedy Pál, csanádi választott püspök és leleszi prépost számára készült, aki itt halt meg Leleszen 1597-ben. A sírkő a prépost alakját formázza, kerületén latin felirattal. Az északkeleti sarokban az 1620-ban elhunyt Dóczy András magyarországi főkapitány epitáfiuma látható. A sírkövet a felirata szerint felesége, Paczoht Judit és annak második férje, Sennyei Sándor, udvari tanácsos és kamarás készítette 1631-ben. „Nagy Luchei Dóczy András, Mátyás és II. Ferdinánd Császár tanácsosa, a magyarországi részek főhadvezére, Bars és Zabolcs vármegyék kapitánya.

Kép 28: Szegedy Pál prépost síremléke 135 díszes védőtető az oltár fölött 136 palasztikus díszítőmotívum, amely kétoldalt felkunkorodó papírra emlékeztet 137 fodor- vagy csipkeszerű díszítmény


67

Miután Bethlen Gábor felkelésekor, annak katonái által – a kassaiak hüségökben állhatatosan megmaradván – elfogatott, Fogaras várába elhurcoltatott, ahol 1620. február havában meghalt és Leleszen eltemettetett. Ezen emléket emelt neki Tekintetes és Nagyságos Sennyei Sándor ur, ő cs. kir. Felségének tanácsosa és kamarása, miután Nagyságos Paczoth Judith aszonnyal, ugyanezen tábornok ur özvegyével házasságra lépett és mindketten a hitvesi szeretet érzetében, ezt hálásan emelték. 1631. Eltávozott és nyugszik, lásd hogy gondosan kövesd.“138 Közvetlenül a diadalív előtt, jobb oldalon áll a Mária-oltár. Alapszíne kék, arany lambreqinekkel díszítve. A központi helyen, a baldachin alatt látható Mária kis Jézussal ovális keretbe foglalt képe. A festménytől jobbra Szent Ágoston, balra Szent Norbert szobra áll. Mindketten püspöki öltözetben. A baldachin felett a Szentháromságot jelképező Isten szeme, az oltárfőn pedig két virágfüzér között egy festmény: Szent József kis Jézussal a karján. Az íves párkányokat pufók kis angyalok díszítik. Az oltár mellett egy szobor kapott helyet, Szent Teréz, kezében a feszülettel és a rózsákkal. A bal oldali diadalív előtt áll Nepomuki Szent János oltára. A szent ábrázolása a barokk korban terjedt el igazán. Az antependium felett díszes márványozott sáv látható párkányzattal, menyből két tipikus csavart barokk oszlop indul, az oszlopfőn akantuszlevél dísszel. Közöttük áll Nepomuki Szent János festménye. A szentet papi ruhában az ujját a szája elé emelve ábrázolja, utalva a haláláig megőrzött gyónási titokra. Nepomuki Szent János (1350-1393) pápai érseki helynök és a prágai Szent Vitus székesegyház kanonokja volt. A legenda szerint IV. Vencel király felesége, Zsófia királyné őt választotta gyóntatójául. A király kezdetben igazságos és jóakaratú uralkodó volt, de egy sikertelen mérgezési kísérlet után bizalmatlanná és agresszívvé vált. Meg akarta tudni, mit gyónt a felesége. Mivel azonban János nem volt hajlandó elárulni, megkínoztatta. Tűzzel égették oldalát, kezét hátrakötötték, fejét karikában a lábához erősítették, száját egy fapöcökkel szétfeszítették, végül a prágai hídról a Moldvába dobták. A gyilkosság valódi oka azonban egyházi jogokkal kapcsolatos nézeteltérés volt. János az érsek megbízásából, a király kifejezett akarata ellenére, jóváhagyta Kaldrub kolostorában egy új apát megválasztását.139 Az oltár festménye 1783-ból származik, ezt igazolja az alul piros betűkkel jelzett Ex Votto felirat, amely Vottótól, vagy Vottóból jelentést takar. Sajnos, a kutatások során nem találtam a festőről adatot. A szent feje körül öt ragyogó csillag látható, amelyek segítettek holttestének felkutatásában. Más változat szerint a Moldva folyó leapadt annyira, hogy a szent teste láthatóvá vált. 1719-ben találták meg épségben a nyelvét az addig is szentként tisztelt Nepomuki Szent Jánosnak. A festmény bal alsó sarkában lévő nagyobbik angyal szájából egy idézet szól a Példabeszédek könyvéből (Péld 18,21) (a hagyományos betűszedés, a kiírt szöveg, a dőlt betűk, annak folytatása): „Mors et vita in manu Lingvae, qui diligunt eam comedent fructus eius”. Jelentés: „Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában van, és miképen kiki szeret azzal élni, úgy eszi annak gyümölcsét.”140 A borítékon a Róma138 Dongó AZT XIII/1908:41 139 Diós 1984 140 Károli 1982: 588

68


iakhoz írt levél (Róm 4,11) részlete olvasható: „Signaculum lustitia fidei.” Jelentése: „…hite igazságának pecsétjéül nyerte…”141

Kép 29: Nepomuki Szent János oltár 141 Károli 1982: 161


69

A nyitott könyvben az 38. zsoltár részlete: „Dixi custodiam vias meas ut non delinquam in lingua mea posui ori meo custodiam cum consisteret peccator adversum me.” Jelentése: „Uram, haragodban ne fenyíts meg engem, felgerjedésedben ne ostorozz meg engem!”142 A pálmaágat és koszorút hozó angyal mellet a „Tulit autem coronam” idézet szerepel. A Krónikák első könyvének (1Krón 20,2) jelentése átvitt értelemben: „Majd koronát vitt.”143 A legfelső latin szöveg, mely a szent nyelve felett olvasható, a Bölcsességek könyvében található (Bölcs1,11): „A detractione parcite Linguae.” „Óvjátok a nyelveteket a rágalmazástól” – int óvatosságra a magyar fordításban.144 A festmény jobb oldalán áll Szent István diakónus, az első vértanú. Ifjúként, dalmatikába öltözve, a kezében pálmaággal. Feladata a közösség szegényeinek gondozása volt, de a zsidók istenkáromlással vádolták, és halálra kövezték. Végső soron István halálával veszi kezdetét a keresztény egyház elszakadása a zsidóságtól és a jeruzsálemi templom megszabta kultusztól. A bal oldali szobor Szent Sebestyént ábrázolja. Közkedvelt szentje a barokk kornak, fához kötözve, testéből nyilak állnak ki. Sebestyén testőrtiszt volt, annak a Diocletiánus császárnak a kegyence, aki később fához kötöztette, és nyilakkal lövette a keresztények gondviselése miatt. Az oltár felső sávja a mennyei Jeruzsálemet ábrázolja: középpontban az Úr ülő alakjával, jobbján Jézus Krisztussal, oldalukon Szent Péter és Szent János apostolokkal. Fölöttük Isten szeme az elmaradhatatlan sugarakkal. Az íves párkányzaton angyalok állnak őrt. Az oltár mellett szintén egy szobor kapott helyet, Szent Antal, karján a gyermek Jézussal. A diadalív alatt, szemben egymással Mária és Jézus szobra áll, hátuk mögött a vörös márványozás rejti a rózsakeresztesek jelét. A templom egyik liturgiailag fontos és művészileg is egyik szép kelléke a keresztelő medence. Tömör kőből faragták kehely formájúra. A medence falán körbefutó díszítések egyes részletei már nehezen felismerhetőek. Azonban a kettős kereszt kitűnően látható. A medencét a középkorban készítették a templom számára. A barokk korban fából faragott kúpfedéllel takarták le, melyet Jézus Krisztus és Keresztelő Szent János alakja tesz teljessé. A hajó északi részében kapott helyet a barokk stílusban épült szószék. Gazdagon díszített mellvédjén aranyozott szobrok sorakoznak. Központi részén Jézus földgömböt tartó alakja, jobbján és balján két-két evangélista látható. Előttük angyalok sora foglal helyet, kezükben egy-egy keresztény jelképet tartanak. Jézus előtt a központi angyal imára kulcsolja kezét, a mellette lévő Isten bárányát tartja az ölében. A jobb oldali egy teknőst emel a magasba, amely páncélja miatt a szüzességet, lassúsága miatt a megfontolt bölcsességet és a türelmet jelenti. A jobb oldali kis angyal mellett egy galamb áll a szobrocska talpazatán, amely a Szentlélek jelképe, de szimbolizálja az alázat, a mértéktartás és az egyetértés erényét is. 142 Károli 1982: 520 143 Károli 1982: 402 144 Szentírás 2000

70


Kép 30: A szószék


71

A hangvető alatt Jézus szobra uralja a teret, vállán a báránnyal. A jó Pásztor az Újszövetségben a példabeszédekből ismert, az eltévedt juhot megkereső és nyájához visszatérő pásztor. A pásztor a „jó” jelzővel Jézus Krisztust jelenti. A János evangélium jó Pásztora bemegy az akolba, nevén szólítja a juhokat, kivezeti onnan őket, előttük jár. A juhok hallgatnak a szavára, ő pedig az életét adja értük. A pásztor több mint allegória. Nem véletlenül áll a néphez szóló pap mögött. Tartalmazza az ószövetségi jövendölések által megadott vonásokat, Jézus Krisztus a lelkek pásztora. A hangvető tetején női szentek sorakoznak, kezükben szintén keresztény jelképekkel. Sajnos, az attribútumok alapján nem tudtam azonosít az alakokat. Már a központi ülő szobor kezében is ellentmondást takar a kehely és az ecetes szivacsot tartó bot. A kehely a Megváltó szimbóluma, Krisztus egyházának megszemélyesítője. A kehely fogja fel a keresztre feszített Jézus oldalából kifolyó vért. A nádszálra erősített ecetes szivacsot a szomjazó Krisztusnak nyújtották. Ritka ábrázolások egyike, szinte csak a keresztre feszítés és kínszenvedés eszközei között fordul elő. Ennek alapján gondolom, hogy a szobrok szimbolikus alakok. A jobb oldali nőalak egyik kezében lángoló szív jelenik meg, mely az Isten iránti szeretet jelképe. Mellette egy kisgyerek. A bal oldali nőalak mellett horgony látható. Lehetséges, hogy a szószék alkotója az erényeket akarta megmintázni. Már az ókortól nőalakok személyesítik meg az erényeket a keresztény művészetben. Hitet a kehely. Reményt a horgony. A szeretetet a gyermek és a lángoló szív jelképezi. A szoborcsoport csúcsát Szent Mihály arkangyal alakja koronázza meg.

72


A premontrei rend története Szent Norbert, az alapító A XI. század végén a mai Németország Xanten városkájában élt az előkelő Gennepi grófi család. Gennepi Heribert, Nornert apja a várnagyi méltóságot töltötte be. Felesége, Hedvig a lotharingiai hercegekkel volt rokonságban. Elsőszülött fiuk, Heribert volt hivatott arra, hogy az előkelő család további leszármazását biztosítsa. A másodszülött Norbertet a szülők egyházi pályára irányították. Születésének pontos dátumát nem ismerjük, csak annyit, hogy 1080-1085 közötti időszakra tehető. Mivel szülei eldöntötték jövőjét, ezért szerzetesi iskolában végezte tanulmányait. Nem volt ellenére az egyházi pálya, hamarosan feltűnt jártassága a tudományokban, kiváló szónoki adottsága és finom, kedves modora, viselkedése. A kölni érsek hamarosan szubdiakónussá szentelte, és mind az érseki, mind pedig V. Henrik (1106-1125) királyi udvarában igen megkedvelték a szeretetreméltó, előkelő ifjút. Történt egyszer, hogy lóháton utazott szolgája kíséretében. Rettenetes viharba kerültek, de nem volt a közelükben olyan hely, ahol meghúzódhattak volna, így Norbert gyors vágtába kezdett, szolgája hiába intette óvatosságra. Egyszer felülről hang szólt hozzá: „Megállj! A gazdagságot, az értelmet, melyet neked adtam, hogy engem dicsőíts, büszkeséged hiúságaira kell-e fordítani? “ – s ebben a pillanatban rettenetes villámcsapás vágott a száguldó lovas elé. A megbokrosodott állat levetette magáról a lovasát, aki elvesztette eszméletét. Jó idő múltán tért csak magához, s még mindig a történtek hatása alatt, szinte önkéntelenül, kérdezte: „Mit tegyek hát uram?“ A legenda egyes változata szerint a hang ismét megszólalt: „Kerüld el a rosszat, cselekedd a jót, keresd a békét és menekülj az irgalmasságomhoz!“ 145 145 Az esemény sarkalatos fordulópont volt Norbert életében. 1115-ben visszavonult Siegburg kolostorába, és kapcsolatba került néhány reformra törekvő személlyel, Kunó és Rolduci Richer apátokkal és Luitolf remetével. Élete ekkor egészen új irányt vett. Frigyes, kölni érsek elé járult, kérte diakónusi és papi felszentelését. Bár az érvényes egyházjog tiltotta, végül mégis megkapta, amit kért. Az ünnepségre elegáns díszes ruhában jelent meg, amit ott mindenki szeme láttára levetett, és átcserélt egy durva bőrből készült, egyszerű öltözékre, derekára vezeklő övet kötött. Így jelképezte, hogy szakított régi életmódjával. Eladta minden vagyonát, és ennek árát egyházi jövedelmeivel együtt szétosztotta a szegények között. Vándorprédikátorként járta az országot, s mindenhol igyekezett a fellazult egyházi fegyelmet visszaállítani a papság körében. Ő maga az egyszerű apostoli szegénység életformájában élt. Reformtörekvései miatt sok ellenséget szerzett, ezért elhagyta Németalföldet és Franciaországba ment. Hírnevét már ismerték, így Bertalan laoni püspök szerette volna támogatásával egyházmegyéje vallási életét megújítani. Ezért felkérte, hogy Laon városának környékén alapítson monostort. Megnézve a felkínált helyeket, Norbert a Prémontrének nevezett völgy mellett döntött. Itt egy kis kápolnát talált, amely mellé építették a monostort. 145 Diós 1984:304


73

Társainak Szent Ágoston (354-430), hippoi püspök életszabályát tette kötelezővé. Ez 1121-ben történt. A szerzetesek a kolostori elmélyedést, önmegtartóztató, szemlélődő életmódjukat kiegészítették a társadalomban az emberek közötti működéssel is, hogy tanúságot tegyenek az evangéliumról, hirdessék a hitet, küzdjenek a bűn és gonoszság ellen. Norbert továbbra is vándorszónok akart maradni, anélkül, hogy egyetlen apátsághoz kötötte volna magát. Az premontreiek életmódja nagyon gyorsan elterjedt. Egymást követték az alapítások, és gyakran már fennálló közösségek is átvették a premontrei reformokat. 1126-ban a pápa jóváhagyta az alapítást, mint új szerzetesrendet. Első monostoruk helyéről vették premontrei nevüket. Norbertet még ebben az évben Magdeburg érsekévé választották. Ez volt életének második fordulópontja. III. Lothárt, tanácsadójaként, el kellett kísérnie utazásaira, és részt kellett vennie az udvari és birodalmi gyűléseken. Meg akarta újítani a magdeburgi egyházmegyét. Ezzel új ellenségeket is szerzett magának, mivel visszakövetelte az egyházi birtokokat, és egyházmegyéjének káptalanját rendtársainak akarta adni. 1129-ben még felkelés is támadt ellene, amelyben majdnem az életét vesztette. A II. Ince és II. Anaklé közt támadt egyházszakadás idején Norbert az elsők között állt II. Ince oldalára. Rómában is járt, hogy a pápát visszahelyezzék jogaiba. 1132-1133 között néhány hónapon keresztül Itália főkancellárjának tisztségét is viselte. Legyengülve tért vissza Magdeburgba. Itt halt meg 1134-ben. 1582-ben XIII. Gergely pápa avatta szentté. Ünnepét 1620-ban vették fel a római kalendáriumba. Szent Norbert ránk maradt képei és szobrai nem történeti hitelességű alkotások. Többnyire monstranciával146 ábrázolják, ami pedig ellentmondás. Különösen az ellenreformáció korában az Eucharisztia szentjének tekintették Norbertet.

A rend már alapítása után hamarosan három ágra oszlott: 1. A férfi, örökfogadalmas, felszentelt papok kanonoki rendje. 2. Az örökfogadalmas nővérek, kanonisszák rendje. 3. A segítő testvérek és nővérek csoportja (laikus testvérek és nővérek).

A szerzetesek viselete fehér reverenda fehér skapuláréval és széles fehér övvel. Az alapító, mint prédikátor, sokfelé járt Nyugat-Európában, és lelkes hirdetője volt Mária tiszteletének és a szeplőtelen fogantatás tanításának. Ezért választotta rendjének viseletéül a fehér öltözéket, mint a tisztaság jelképét.147

146 oltáriszentség 147 Diós 1984, Gömbös 1993

74


A premontreiek Magyarországon Mária Terézia adományaként a magyar nyelvterület szerzetesei kék övet viselnek. Egyházi szertartásoknál a reverenda anyagából készült fehér gallért veszik fel. Angliában fehér kanonokoknak, hazánkban fehér papoknak hívják a rendi tagokat. Kolostoraikat prépostságoknak nevezik. Hazánkba az első szerzetesek Prémontréból érkeztek 1130-ban, még a rendalapító életében. Norbertet rokoni szállak fűzték Szent Lászlóhoz. Feltételezések szerint II. István királyunk hívására jöttek, és Váradhegyfokon építették első monostorukat. A királyt szerzetes habitusban itt temették el. A XIII. század közepén negyvenhat premontrei kolostor volt Magyarországon. Ezek közül a legnevezetesebbek: Bozók, Csorna, Csút, Garáb, Horpács, Jánoshida, Ság, Jászó, Türje, Túróc, Türje, Lelesz. A premontrei monostorok előjáróit Magyarországon nem apátnak, hanem prépostnak nevezték. A török hódítás, majd a reformáció idején megszűnt a monostori élet. A prépostságokat a világi főpapság, főnemesség vagy a királyi kamara vette át. A XVII. századi katolikus megújulás indította el a premontreiek újjáéledését. I. Lipót a törökellenes háborút komoly pénzzel támogató ausztriai Pernec prépostságnak ajándékozta 1697-ben Jászót és Leleszt, majd I. József 1705-ben Váradhegyfokot. 1710-ben morvaországi szerzetesek Csornán indították újra a rend működését. 1802-ben a csornai prépostság Türje és Jánoshida birtokaival megerősítve visszaállt, mint önálló magyar szerzetesközösség, viszont vállalnia kellett a szombathelyi és a keszthelyi gimnáziumok vezetését. 1808-tól 1948-ig tanítottak. 1710-ben szintén morva segítséggel a leleszi és a jászói prépostság is életre kelt, de II. József mindkettőt feloszlatta. I. Ferenc a váradhegyfoki és leleszi prépostság egykori birtokaival újra visszaállította Jászót, de nekik is vállalniuk kellett a kassai, rozsnyói és a nagyváradi gimnáziumok vezetését. A trianoni békeszerződés után Jászó elvesztette iskoláit mind Csehszlovákiában, mind Romániában. Gödöllőn 1923-1928 között új rendházat, gimnáziumot és kollégiumot építettek, és ide helyezték a jászói rendi noviciátust és a hittudományi főiskolát. Budapesten megnyílt a Norbertium, majd Budafokon a gimnázium is. 1948-ban egy éjszaka alatt az összes egyházi iskolát államosították, majd 1950-ben az összes egyházi intézményt is; ez 94 szerzetest érintett. 1996-ban a jászói, nagyváradi, a gödöllői és a külföldön élő szerzetesekből 22 volt még életben.148 A csornai prépostság 1989-ben kapta vissza központi épületeinek nagy részét, és 1993-ban a szombathelyi iskolájukban is elindult az oktatás. Gödöllőn 1990-től ismét van rendi élet, és a gimnázium is megnyitotta kapuit 1992-ben. A jászói apátság 1993ban kapta vissza itteni birtokait. Lelesz 1997-ben került újra a premontreiek tulajdonába.

148 Puskely 1987


75

Kép 31: A templom épülete napjainkban

Befejezés „Valami egy órányira Király-Helmectől van Lelesz. Nagyszerű disznó-hizlaló hely. Van benne roppant barátklastrom. – Leleszen fölül foly a Latorca a Bodrogköz és Ung megye között. Folyása kanyargó, vize világoszöld, környéke erdős a rév körül, hol kompon jön át az ember. Csend volt, mikor áthoztak, kellemes erdei csend, melyet csak egy madárfüttyenés és az evezőlapátok egyhangú lobicskolása zavart meg“ – írja Petőfi Úti levelek Kerényi Frigyeshez címzett episztólájában. Őt is elbűvölte, mint annyi más embert, a vidék még érintetlen szépsége, harmóniája és a monostor hatalmas épülete. Húsz évvel az első dolgozatom után magam is más szemszögből látom az itt élt szerzetesek mindennapi életét és munkáját. Az Istennek szentelt idejük mellett, maradéktalanul ellátták a hiteleshelyi feladatukat, tanították és nevelték az itt élő lakosságot, gyarapították nemcsak a Bodrogköz, hanem egész Magyarország kulturális értékét és művészetét.

76


A kiadvány írása során megpróbáltam a lehető legtöbb adatot megszerezni, és a nyilvánosság elé tárni a monostor történetéből. A középkori freskók és barokk oltárok értelmezésénél magam is megdöbbentem azon, hogy mekkora tudás birtokában voltak leleszi elődeink. Napjaink emberének már lassan semmit sem mondanak a festmények eseményei, a szentek sokat sejtető mozdulatai, és személyes áldozatvállalásai. Mi már nem értjük a szimbólumokat, nem vesszük a kódolt üzeneteket, amit elődeink még pontosan megértettek. Ezért is íródott ez a kiadvány, hogy megérőzze az utókor számára az itt élt szerzetesek szellemi és materiális hagyatékát. Természetesen, a monostor és főleg a levéltár tanulmányozása még sok lehetőséget rejt magában. Az országos levéltár és a rendház saját okiratainak a feltárása számos újabb tanulmánynak lehet a kiindulópontja. Váltották egymást a történelmi korok, cserélődtek a prépostság gazdái is, és nem ugyanazok az emberek koptatják a visszhangzó folyosókat, mint nyolcszáz évvel ezelőtt. A monostor marad csak változatlan, hirdetve az isteni gondviselés dicsőségét, mely a századok viharában a pusztulástól megóvta.


77

Irodalom Könyvek/ Tanulmányok/ Monográfiák Avadi Nóra: A művészet története Magyarországon. Gondolat, 1983. Barta János,ifj.: „Ha Zemplin vármegyét az utas vizsgálja”. Debrecen, 2009. Bogoly János: Királyhelmec. Bratislava, Madách Könyvkiadó, 1992. Bogoly János: Betűkbe szedett régmúlt. Királyhelmec, Mécs László Népfőiskola, 1994. Csitváry Antal: Zemplén vármegye. Budapest, 1940. Dercsényi Dezső: A magyarországi művészet a honfoglalástól a XIX. századig. Bp.: Képzőművészeti alap kiadóvállalata, 1964. Dercsényi Dezső – Zádor Anna: Kis magyar művészettörténet. Bp.: Képzőművészeti Alap kiadóvállalata, 1980. Diós István,dr.: A szentek élete. Bp., Szent István Társulat, 1984. Dvožáková Vlasta – Krása Jozef – Stejskal Karel: Stredoveká nástenná maľba na Slovensku. Bratislava: Odeon, 1987. Éneklő egyház: Rámai Katolikus Népénektár. Bp.: Szent István Társulat, 1991. Gömbös Tamás: A szerzetesek és lovagrendek címerei és viseletei. Bp.: Tellér Kiadó, 1993. Grabner Mária: Szentek, boldogok. Unió Kiadó, 1993. Károli Gáspár: Szent Biblia. Bp.: 1982. Kumorovitz Bernát Lajos: A leleszi konvent oklevélkiadó működése 1569-ig. Bp.: Franklin társulat nyomdája, 1928. Marosi Ernő: Magyarországi művészet 1300-1470 körül. Bp.: Akadémiai Kiadó, 1987. Ludwig Emil: Felvidéki műemlékkalauz. Bp., 2000. Maxwell-Stuart P.G.: Pápák krónikája. Bp.: Móra Könyvkiadó, 2007. Nagy Gábor: Zemplén vármegye a tizenhatodik században. Sátoraljaújhely, 1888. Puskely Mária: Kétezer év szerzetessége. Bp.,1987. 999-1005.p. Seibert Jutta: A keresztény művészet lexikona. Corvina, 1986. Siska József: Bodrogközi pecsétek. Királyhelmec, Mécs László Népfőiskola, 1996. Spilka Lőrinc, Dr: A jászóvári prépostság vázlatos története. Jászóvár, 1944. Szabó Adorján: A leleszi prépostság vázlatos története. Jászóvár, 1944. Szentírás: Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Bp., 2000. Tibensky Ján: Slovensko 1. – Dejiny, Bratislava: Obzor, 1978. Tóth Endre – Búzás Gergely: Magyar építészet a rómaiaktól a román korig. Bp.: Kossuth Kiadó, 2001. Varga Béla: Adatok Lelesz történetéhez. Lelespress, 1994. Velladics Márta: Magyar építészet – barokk, rokokó, coft. Bp.: Kossuth Kiadó, 2002.

78


Tanulmányok folyóiratokban és kiadványokban Brovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Zemplén vármegye. Bp., 1905. 77-78. Dongó Gyárfás Géza: Adalékok Zemplén-Vármegye Történetéhez. Sátoraljaújhely XIII/1908. 68., 109., 41., 129-133. Érszegi Géza: A leleszi monostor alapítóleveléről (1412). In: Emlékkönyv Jankó Zsigmond születésének nyolcvanadik évfordulójára. Kolozsvár: az Erdélyi Múzeum–Egyesület kiadványa, 1996. 85-91. Fabrakyné Deklava Lilla: A két apostolfejedelem fejereklyéjének ábrázolása Leleszen. Adalékok egy ritka ikonográfia magyarországi előfordulásához. In: Műemlékvédelem. 2009, 53. évf., 3. sz., 122-129. Fejér Gábor: Codex diplomatikucus Hungariare ecclesiasticus ad civil. Buda, 1823-1835. VII/5., 207. Juránková Jana: Príspevok k ikonográfii výmaľby kapitulnej siene kláštora v Lelese. In: Monument revu. 2012, roč. 1, č. 2, 8-13. Kalinová Michaela: K stavebno – historickému vývoju premonštrátskeho kláštora v Lelese v 18.-19. Storočí. In: Adam J. – Molnár M. – Strajak M.: Kresťánstvo v dejinách Zemplína. Michalovce: Zemplínske múzeum, 2011. 209-223. Kalinová Michaela – Žažová Henrieta: Ikonográfia svätcov u premonštrátov na Slovensku na základe interpretácie maliarskej výzdoby kláštora v Lelese. In: Kožiak Rastislav – Nemeš Jaroslav (eds.): Svätec a jeho funkcie v spoločnosti. Bratislava: Chronos, 2006. 306-309. Krónika: Lelesz község krónikája. Lelesz, 1964-től írva. Németh Péter: A leleszi konvent országos levéltáráról. In: Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv, 10. 47-51. Nátafalussy Kornél – Lehóczky Tivadar: A leleszi bizottság jelentés. In: Századok. Magyar Történelmi Társulat Közlönye. 1871, IV. évf. 9. füzet, Pest. 586-623. Siska József: Premontrei szerzetesek a bodrogközi Leleszen. In: Herman Ottó Múzeum Évkönyve, 40. Miskolc, 2001. 287-296. Szirmai Antal: Zemplén vármegye politikai és helyrajzi ösmertetése. AZT VIII. 1903. 263-266. Uličný Ferdinand: Problémy pravosti listiny kráľa Ondreja II. z roku 1214 pre kláštor v Lelesi. In: Zborník FF UK Historika, 2002, roč. 45, 229-231. Valter Ilona: Egyházas helyek és templomok a középkori Bodrogközben. In: Herman Ottó Múzeum Évkönyve, VIII. Miskolc, 1969.115-141. Žažová Henrieta: Archívne pramene k stavebným dejinám premonštrátskeho kláštora v Lelese. In: Adam J. – Molnár M. – Strajak M.: Kresťánstvo v dejinách Zemplína. Michalovce: Zemplínske múzeum, 2011. 110-122. Dokumentumok/ Monográfiák elektronikus formában Anonymus: Gesta Hungarorum. Szentendre, Interpopulart Könyvkiadó, 1998. URL: http:// www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/tortenet/mo_kozep/anonim/anonym.mek (2013. 08. 29.) A leleszi premontrei apátság története

79

Chmelinová Katarína: Hartmann Jozef. In: Arslexikon–výtvarné umenie na Slovensku. Eds.: Balážová Barbara-Pomfyová Bibiana, URL: http://www.arslexicon. sk/?registre&objekt=hartmann-hartman-harttman-jozef-joseph (2013. 08. 29.) Kertész Tamás: A leleszi konvent hiteleshelyi feljegyzése. In: Magyar Nyelvemlékek. URL: http://nyelvemlekek.oszk.hu/adatlap/leleszi_konvent_hiteleshelyi_feljegyzes (2013. 08. 29.) Magyar Katolikus Lexikon [MKL]. URL: http://lexikon.katolikus.hu/L/leleszi%20Szent%20 Kereszt%20prépostság.html (2013. 08. 29.) Petőfi Sándor: Úti levelek Kerényi Frigyeshez. URL: http://mek.oszk.hu/06100/06125/html/ petofiu0002.html (2013. 08. 29.) Tarján M. Tamás: Meráni Gertrudis királyné meggyilkolása. In: Rubikonline-történelmi magazin. Eds. Rubikon-Ház Bt. URL: http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1213_szeptember_28_merani_gertrudis_kiralyne_meggyilkolasa#top (2013. 08. 29.)

Képek jegyzéke Kép 1: A leleszi monostor épülete http://leles.sk/clanok/13/turisticke_atrakcie.html (2013. 08. 29.) Kép 2: A templomtorony Kép 3: A kövesdi vár http://forum.index.hu/Article/showArticle?go=121206898&t=9038753

7

Kép 4: A leleszi konvent a XIX. század végén http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/osztrak-magyar/ch17s13.html

24

(2013. 08. 29.)

(2013. 08. 29.)

kibocsatott-oklevel/?a_id=3&t_id=8997 (2013. 08. 29.)

(2013. 08. 29.)

Kép 5: A Tiszaszabályzó Társulat emléktáblája Kép 6: Egy XVI. századi oklevél http://www.kozpontiantikvarium.hu/aukciok/tetel/a-leleszi-konvent-altal-

19 20

26 30

Kép 7: A Vécsen és Ladmócon felvett jegyzék 38 http://nyelvemlekek.oszk.hu/adatlap/leleszi_konvent_hiteleshelyi_feljegyzese Kép 8: A monostor 1655-ig használt pecsétje (Siska 1996) Kép 9: A rendház 1655-től használt pecsétje (Siska 1996) Kép 10: A premontrei rend magyar circaria címere 1802-1900 (Gömbös 1993:214) Kép 11: A premontrei rend egyesített címere 1900-tól (Gömbös 1993:214)

80

41

42

43

44


Kép 12: A konvent 1400-as évekből származó vasajtója http://mek.oszk.hu/09100/09175/html/15.html (2013. 08. 29.) Kép 13: A rendház jelenlegi bejárata Kép 14: A XVIII. század végén épült magtár Kép 15: Az Ippisch-féle tervrajzok (Kalinová 2012:215) Kép 16: A templom neogótikus új homlokzata (Kalinová 2012:219) Kép 17: A kápolna földszinti bejárata Kép 18: Az Utolsó ítélet Kép 19: Lucifer és a pokol Kép 20: A karzat alatti bal oldali lunetta festményei Kép 21: III. Ince vagy V. Orbán Kép 22: Árpád-házi Szent Erzsébet Kép 23: A kápolna karzata Kép 24: A templom ülőfülkéi Kép 25: A boltsüvegek Kép 26: A templom főoltára Kép 27: Szent István szobra Kép 28: Szegedy Pál prépost síremléke Kép 29: Nepomuki Szent János oltár Kép 30: A szószék Kép 31: A templom épülete napjainkban


47

49 50 52

53

54 55 56 57 59 61 62 62 63 65 66 67 69 71 76

81

Melléklet 1. II. András alapítólevele In nomine Sancte et Individue Trinitatis. Amen. Andreas Dei grácia Hungarie, Dalmacie, Croacie, Rame, Servie, Gallicie Lodomerieque rex. In perpetuum. Quoniam hiis, que scripti carent autentico, processu temporis sólet oblivio novercari, hoc singulare remedium adinvenit humana sollercia, ut quod memória dignum credit, testimonio litterarum commendetur. Eapropter ad instanciam fidelis nostri Bolezlai Waciensis episcopi, quia sue devocionis integritatem multis rerum comperimus argumentis, nolentes tam preclare benignitatis obsequia irremunerata relinquere vei dilui posse nubilo cuiusquam oblivionis, testamenti ipsius seriem, secundum quam ipse de rebus suis tam mobilibus quam immobilibus disposuit, auctoritate regia censuimus confirmandam, quia idem episcopus tempore dilecti fratris nostri Hemerici regis, cum ob regié celsitudinis ingratitudinem falsi sceleris penas subisset, autenticum super serié predicti testamenti inclite recordacionis patrís nostri bulla Bele regis insignitum in presencia nostra se pluribus amisisse edocuit argumentis. Idem igitur B(olezlaus) Waciensis ecclesie dictus episcopus temporalibus etema terrenis celestia casuris perhempniter mansura comparare desiderans universa predia sua cum libertinis servis et ancillis racione hereditarie successionis ad se devoluta seu que ex munificencia regia vei principum regni collata noscebantur vei aliquo sibi empcionis titulo competeré videbantur, ecclesie sánete crucis et canonicis in ea sub titulo Premonstratensis ordinis in candido habitu Deo militantibus - ut inferius annotabuntur - omnia devotus contulit. Hoc insuper presentí privilegio interserendum propter quandam dignam existimans cautelam, quod nullus ex hominibus inferius memorandis cuiuslibet condicionis privilegio libertatis glorietur, cum nullus eorum, preter quod in presentí privilegio est annotandum, beneficium manumissionis fuerit assecutus, nullus eciam eorum, quos consanguineitatis gradus sibi reddit próximos, alicuius rei gracia ex hiis, qui in presentí privilegio notabuntur, unquam liberum servum vel ancillam protestatus est obtulisse nec cuiquam eorum liceat in prediis, terris, silvis, agriculturis, vineis, molendinis, piscaturis ullam sibi vendicare porcionem, quia universa, que iuri suo quolibet modo competeré videbantur, libere et absque alicuius calumpniacione eidem ecclesie se protestatus est obtulisse testimonioque tocius regni nostri eandem ecclesiam cum omnibus suis pertinenciis, ut firma et stabilis perpetuis possit haberi temporibus, Bele regi quarto filio nostro, quern sibi adoptavit in filium, quando ipsum de sacro fonte baptismatis elevavit, tarn sibi quam posteris suis sub regalis magnificencia proteccionis uti regalem ecclesiam iure perpetuo contulit possidendam. Contulit igitur predictus episcopus predium, quod Lelez vocatur, in quo situm est monasterium, sibi a secundo rege Bela filio ducis Almi collatum, quando eum de sacro

82


fonte baptismatis elevavit, cuius prima meta incipit a Latericia versus occidentem ultra fossatum, unde profluit aqua Latericie in stagnum Myhan indeque procedentes mete crucibus super arbores comitantibus transeunt stagnum, quod egreditur de predicto stagno, procedentes ad torrentem Concheka nomine, ubi olim fuit molendinum inferiusque a molendini loco transeúntes tendunt ad metas, que sunt super Mortenpotoka et transito rivulo, qui egreditur de eodem potoka, exeunt de silva in locum, qui dicitur Welchethalut et circum predictum Talut girantes veniunt ad metas iuxta viam indeque procedentes per medium montis sabulosi usque ad stagnum paludosum, quod Kazna vocatur circumeuntesque finem eiusdem stagni sub villa nomine Pomochy perveniunt ad metas, que sunt inferius a molendino ecclesie, super lutosam aquam nomine Thuza transeuntesque aquam sub loco, qui vocatur Oylochtaluth, procedunt per mediam planiciem usque ad kercum, que est in ángulo silve proceduntque iuxta eandem silvam usque ad stagnum versus meridiem, quod dividit terram ecclesie et terram ville de Beyle indeque reflectuntur versus orientem per mediam planiciem usque ad predictam lutosam aquam, que circuens est pro meta usque retro villam Betheka nomine indeque versus orientem per mediam planiciem tendunt ad rivum, que Chyser vocatur, qui habetur pro meta usque ad introitum silve, ultra vero rivum versus orientem intrantes silvam vadunt iuxta planiciem, que in silva usque ad metas, que sunt in monticulo Molluwa nomine in fine torrentis, quod Zohoygnis dicitur et inde tendunt ad metas, que sunt super Latericiam ad portum Eleuha nomine, ubi fluvius Hung cadit in Latericiam. Infra ergo memoratas metas continentur quatuor predia, unum videlicet sub monasterio, quod vocatur Lelez, secundum Oyloch, tercium Poylen, quartum Chernafolo. Contulit eciam aliud predium, quod est ultra Latericiam, nomine Kopus totaliter et absque alicuius participacione, cuius prime mete incipiunt a Latericia versus orientem iuxta fossata, quorum unum vocatur Zopoch, aliud Beztrice indeque procedentes per medium Chalanspothoka veniunt ad torrentem Leseo nomine et secus eundem torrentem, doñee exitur de silva ad planiciem, que vocatur Kerenza et ad metas, que dividunt terram predicte ville terramque castrensium et ville de Chepel et procedentes per planiciem et per medium silve, que vulgo Horozth vocatur, veniunt ad torrentem nomine Horcoc et transito torrente versus septemtrionem reflectuntur versus occidentem ad potoka nomine Husich, qui videlicet Husychpotoka circuens habetur pro meta usque ad portum Latericie, qui Kazatarevi nuncupatur, in piscatura vero Latericie nullus habet communitatem preter homines, qui degent in villis monasterio attinentibus. Predium eciam Wyzaka nomine contulit, cuius prime mete incipiunt versus orientem a fluvio Szechena nomine parum inferius a portu ville, que Myrtolz vocatur proceduntque per mediam silvam et per locum, qui Heggriue dicitur, crucibus per arbores comitantibus et iuxta locum, qui Laaz vocatur et per medium Lygeth usque ad Blezanalaza et inde versus meridiem girantes reflectuntur versus occidentem intrantes silvam et transeúntes planiciem, que dicitur Keathalaz transeuntesque silvam et rivum Palanapotoka nomine veniunt ad alium rivum Húmela nomine tenduntque ad tercium A leleszi premontrei apátság története

83

rivum, qui Homa nuncupatur, qui rivus reflectitur ad primo memoratum fluvium Bozethena, qui versus septemtrionem habetur pro meta et est communis in omnibus comodis et piscaturis cum castrensibus. Predium quoque Kanar nomine contulit, in cuius commutacionem ad peticionem capituli Iulensis et abbatis, qui Laurencius vocabatur et de consensu Wasce Waradiensis episcopi villam de Arpa totaliter cum quadraginta mansionibus libertinorum et triginta marcas argenti ad opus edificii officinarum claustri adiciens eidem ecclesie, quia racione vicinitatis iudicio utriusque partis utilius esse videbatur, contulit, cuius prime mete incipiunt versus occidentem a fluvio, qui vocatur Tycia, transeúntes per mediam silvam et paludes usque ad locum, qui Karasaher nuncupatur, crucibus super arbores comitantibus et veniunt ad locum Werboluka nomine et ad stagnum de Wers et inde ad montem Pas et per medium stagnum Zadona et iuxta locum, qui Ratheyfuze appellator et inde ad Wyzeskewrus et pertransientes per medias paludes Kumuloer nomine veniunt ad metas, que sunt versus meridiem, que dividunt terram ecclesie et terram Seraphil, quam emit de comité Andrea indeque circuunt mete locum Kermel nomine, cui adiacent magne paludes ad eundem locum absque alicuius communione spectantes perveniuntque ad metas, que sunt in monte, qui Zaharhung appellatur et inde procedunt usque ad introitum paludum et per medias paludes et per mediam insulam, que Chulcuhilde vocatur et ad aliam, que vocatur Chebowenar, inde ad terciam, que est super stagnum Meyleeurym nomine indeque ad fossatum, quod Piscarsher dicitur et reflectuntur ad Tyciam per locum, qui Farcashalowhely appellatur, qui fluvius versus septemtrionem habetur pro meta et est communis in omnibus commodis et piscaturis. Predium eciam Helmech nomine obtulit cum libero foro, quod nos sue fidelitatis obtentu sibi contuleramus a duobus pristaldis nostris Hemone et Mathya comitibus metis circumdatum, cuius prime incipiunt mete versus meridiem a stagno, quod dividit terram eiusdem predii et terram ville de Beyle et vadunt ad monticulum, qui est prope ad stagnum indeque directe ad stagnum, quod vulgo Nadesthau appellatur et inde ad metas, que sunt sub magna kercu iuxta viam indeque procedentes iuxta viam veniunt ad rivum, qui Karacha appellatur et inde iuxta Karacha girantes veniunt ad metas de Gyures versus occidentem ibique transeunt Karacha et circuunt iuxta silvam per montes sabulosos usque ad metas, que sunt circa magnam viam retro locum, qui Iwanusteluke appellatur indeque procedunt secus viam versus orientem usque ad locum, qui porcorum volutabrum appellatur et inde iterum versus partes occiduas per mediam silvam tendunt ad locum, qui Zordoch appellatur et inde per medium montem sabulosum ad magnam viam, que vadit versus Zemlyn reflectunturque iuxta viam versus orientem et iuxta stagnum usque ad monticulos, qui sunt in angulo lutose aque, Tyza vocatur et habentur pro metis. Contulit eciam predium Gyueres nomine, quod emerat a filiis Vitalis Chaka et Stephano pro quindecim marcis, quod a fine est terre de Helmelyz. Terram eciam predio de Helmelyz adiacentem contulit a Huntone comite pro octuaginta tribus marcis et decern et septem ponderibus et duobus Frisaticis emptam. Predium eciam Zolunta nomine contulit cum libero foro, quod tempore regis

84


Emerici emerat totaliter cum habitatoribus et terra pro octuaginta duabus marcis a quibusdam mercatoribus de Ruscia venientibus, qui in presencia Egidii curialis comitis rusticos predicte ville super spoliacione rerum suarum in Budensi ecclesia ferri iudicio convincerant, cuius negocii pristaldus extitit Sebastianus filius Bost de villa Peder. Contulit eciam medietatem predii nomine Mycusa iuxta Waradinum una cum irrigua Scebinrethe, quam emerat a Kadar filio Folkus, aliam vero medietatem eiusdem predii, que Othmaro nepoti ipsius episcopi contingebat cum libertinis servis et ancillis inferius nominandis et omnibus appendiciis suis, quam pro sua infidelitate amisit, absque ulla diminucione pro anima illustris regine Gertrudis coniugis nostre eidem ecclesie in perpetuum contulimus possidendam et ideo maxime, quod quedam pars corporis eiusdem in eadem est sepulta ecclesia duoque sacerdotes ibi sunt constituti pro eius anima in perpetuum celebraturi, cuius predii prime mete incipiunt Kalendawyze et vadunt crucibus super arbores comitantibus ad Regnethuy et inde ad fossatum, quod <est> ante molendinum Chemma et inde per mediam planiciem ad Sceleuholmy, postea divertuntur ad parvam pirum in media planicie, postea ad Kewesozow et inde tendunt ad irriguam, que vocatur Scebinrethe et circuendo pratum veniunt ad locum Folcusteluke nomine et ad metas ultra Iozes circuuntque per mediam paludem prope ad arbores, que vulgo Cyle vocantur et exeuntes paludes pergunt ad directum per mediam planiciem usque ad monticulum, qui dicitur Hatarholmi indeque ad rivum, qui vocatur Kuthus tenduntque per mediam vallem feneti usque ad geminam pirum, cui iuxta est kercus indeque ad aliam pirum et ad kercum circumdolatam in introitu silve et per viam veterem crucibus super arbores comitantibus usque ad locum Tylie, deinde per eandem viam ad rippam Crisii, qui antiquitus portus Michalis dicebatur indeque circuens Crisius quasi pro meta et est communis usque prope ad vadum, quod dicitur Gucharholma indeque transeunt mete ad alteram partem Crisii per medium spisse silve usque ad rivum, ubi sunt molendina Chencud indque reflecturntur secus eundem rivum, qui eciam est communis et in circuitu silve veniunt iterum ad primas metas in loco superius nominato Kalendawyz nomine. Predium eciam quod Mager vocatur, contulit, quod est ultra Crisium emptum ab uxore Petri et filio suo nomine Dris cum pomerio et duobus molendinis et terram ad quatuor aratra sufficientem. Iuxta villam Wodazov dedit duo territoria cum duobus locis molendinorum. Dedit eciam predium Fonchol nomine a Mathya comite ex precepto nostro metis undique circumdatum. In Artandi quoque dedit terram ad duo aratra sufficientem et servis ad habitandum similiter. Contulerat eciam terram Kabala nomine ex gracia Bele regis aquisitam, quam postea Marahardo nepoti suo contulit pro commutacione terre, quam iuxta ecclesiam sancte crucis se asserebat habere. Dédit eciam silvam Gures nomine et pratum eidem silve contiguum, quod dicitur Harungwemezev, quod emit a Ludwyn et Symian filio suo cum silva sua metis separata a silva beati prothomartyris Stephani. Predicta igitur silva et pratum a duobus pristaldis A leleszi premontrei apátság története

85

nostris Isow Albensi canonico et Mathyacomite sic est exmetata: prima meta exit de torrente, qui Iepus appellatur et vadit ad Wosforlow et inde tendit ad Seydeag indeque ad Nogeozov, postea ad locum Lopus nomine et inde ad Nyrmezew indeque ad Gurusfey et ad viam Kaan, inde vero declinatur ad Summesaga et itur ad torrentem Hydes nomine et circuendo pervenit ad primo memoratam metam. Contulit eciam predium, quod vocatur Hagmas iuxta Byhor a Mathya comité homine nostro metis circumdatum. Terram eciam eidem predio adiacentem dédit, quam emerat a Mercurio bano a predicto comité metis circumdatam. Predium eciam nomine Narher contulit, cuius prima meta incipit Byhoriensium et terre ecclesie et progreditur azyngey, ubi est fossatum Yrug et procedit iuxta fossam usque Magsar indeque vadit iuxta ad Sycusfokw et transit ultra ad metam Cusfolud et itur per medium campum ad fluvium Narher transitque ultra metam Ponozet vadit iuxta metam Narher paulisper transitque ultra magnam viam et vadit per medium Selmekus usque ad Alruk et ibi terminatur meta Ponoz, deinde incipit meta per Rodwan, que vadit per medium Iukares usque ad primo memoratam metam. Contulit eciam predium nomine Apa filio Giubardi, cuius prima meta incipit a meridie iuxta pontem Septil et vadit per medium Her usque ad Herseg, deinde dirigitur ad Humorovozov et inde tendit versus villain Apa et vadit ad Boglozov, deinde itur ad maximam viam, que vadit ad Zenendi, deinde itur versus septemtrionem ad magnam pirum et per magnam vallem ascenditur ad cacumen montis Methlen et in cacumine montis itur versus orientem usque ad locum, qui dicitur Matrafarka, deinde venitur ad Berugueg et per Masar itur ad eundem pontem, ubi prima meta posita est. Contulit eciam predium nomine Nygad emptum a quodam nomine Tholoid terciam partem terre tocius ville cum duodecim vineis, porcionem videlicet, que quondam fuit Thekuse filii Leustachii, super quam partem eciam sita est ecclesia in honore sancte Margarete. Insuper in eadem villa prêter terciam partem dedit unum funiculum emptum a Kesula filio Pangracii. In villa eciam Golsa dedit decern vineas cum vinitoribus cum terra sufficienti tarn ad habitandum quam ad arandum. In Egregy eciam dedit duodecim vineas sine vinitoribus et iobagionem nomine Lodomer cum filiis et sufficienti terra eidem iobagioni ad manendum et ad arandum. Predium eciam contulit, quod est circa Budam, Beseneu nomine totaliter cum servo nomine Zob cum uxore et filiis et alio servo, quern emerat de Andrea filio Symonis, Gemma nomine similiter cum uxore et filiis. Loca igitur prenominata superius videlicet quarta pars in Mycusa cum palacio et quinque vineas in Byhor, predium eciam nomine Narher et predium de Macra videlicet Apa, Nigad eciam cum vineis et Golosa similiter cum vineis, ista loca et ad ea pertinencia cum molendinis vineis, libertinis servis et ancillis, que iuri Eluuini episcopi Waradiensis fratris sui competere videbantur, ab ipso in presencia lob archiepiscopi et Strigoniensis capituli comparavit, cum Romam tempore regis Emerici pro quibusdam necessitatibus esset profecturus, pro quadringentis marcis argenti, ad eius tamen

86


peticionis instanciam, quia ecclesie sue racione vicinitatis utiliores esse videbantur, sibi in supplementum contulit vineas, quas habebat in Buda et in Eurim cum vinitoribus, porciones eciam que sibi iure hereditario cedebant in prediis videlicet in Germen et in Weitich et in Kenez super fluvium Granne et in portu Michaelis in Beseneu cum porcione piscature usonum cum libertinis servis et ancillis, duas eciam partes tributi de Bors suam videlicet et partem maioris fratris sui Anthonii, quam emit pro centum et quadraginta marcis, duas eciam salíferas naves liberas super Morisium, quas ecclesie sue de gracia nostra aquisierat, omnia ista cum supradicta pecunia pro recompensacione eorum, que a fratre suo receperat, contulit. Contulit eciam ecclesie sánete crucis regias porciones portus de Zounuk, qui est iuxta Myler, quod felicis memorie rex Bela pater noster sibi contulerat, quando secum in expedicione in Rusciam iverat. Preterea contulit collectam ponderum et liberorum denariorum de hominibus in cunctis villis ecclesie attinentibus. Tributa eciam que ter in anno in nativitate videlicet pasca et in festo sancti regis a tributariis regis et regine solebant colligi, que bone memorie rex Emericus post ipsius ecclesie destruccionem ad dampna ecclesie resarcienda iure perpetuo contulit possidenda, quod post eius decessum ipsius donacionem approbantes confirmavimus. Duos timinos salium contulit in Dees super aquam singulis annis in pentecosten absque omni contradiccione et calumpnia ecclesie in perpetuum persolvendos, quos nos ad ipsius peticionem ita libere contulimus, ut nullus tributarius vel quilibet alius exactor sive per aquam vel per terram ducantur in qualicunque parte regni aliquod tributum vel aliquam exaccionem inde audeat exigere. Decimas eciam porcorum, que singulis annis super homines eiusdem ecclesie colligebantur, eius peticionibus pulsati ita libere contulimus possidendas, ut nullus preter eiusdem ecclesie fratres inde audeant aliquam porciunculam exigere. Contulit eciam venerabilis pater Chataphanus Agriensis episcopus ad ipsius peticionem eidem ecclesie de consensu canonicorum suorum, quando earn consecravit, in dotalicium decimam ville sub eodem monasterio adúnate integraliter iure perpetuo possidendam. Preterea nos fidelitatis sue obtentu cunctos eiusdem ecclesie populos in perpetuum tanta libértate dotavimus, ut nullus in toto regno, in quacunque parochia idem populus sit constitutus, preter regem et eiusdem ecclesie fratres super qualibet causa presumpmat casu aliquo iudicare vel ante iudicem alium trahere iudicandum. Contulit eciam in omnibus prediis supra memoratis libertinos servos et ancillas diversorum officiorum. Quia vero omnes tales ad voluntates dominorum suorum et accidencia negocia de loco ad locum transferuntur, de servicio ad servicium transmittentur, idcirco noluit eos singulis prediis assignare, sed tantummodo seriatim nominates, cuius sint libertatis aut servitutis pronunciare. Libertinos contulit ex servili genere exemptos, quorum est officium cum prepósito, quociens necesse fuerit, vel ad prepositi preceptum cum fratribus cum suo apparatu procederé, omnia litigia ecclesie manu tenere, legaciones, quo necesse fuerit, deferre, comitatus curiales vel alias provisiones, cum eis iniunctum fuerit, absque omni A leleszi premontrei apátság története

87

contradiccione procurare. Quorum nomina sunt hec: filii Zenkonis et Bartholomeus Thywan cum filiis Zochy cum tribus fratribus Chyrke Chena Matheus Detric Petrus Penthyc cum fratre nomine Wyba et filiis filii Iohannis Calvi Paulus Bezad Chobod Hytha cum filio suo nomine Hendus filii Nicolai, qui fuit filius Lela, Valentin cum duobus fratribus filii Pecha Farcas et Andreas Noster; omnes istos cum filiis cum supradicta libértate contulit. Contulit eciam iobagionem nomine Bera obtentu fidelitatis sue ita ex omni iugo servitutis exemptum, ut nulli omnino servili condicioni subiaceat, nisi ipse vel sui posteri ab ecclesia se alienare voluerint. Libertinos contulit minoris libertatis, quorum officium est stare ad omnem nutum prepositi vel fratrum. Horum hec sunt nomina: Zothemas cum filio Georgio nomine Chet Felyze filius Lenchur cum fratre Monchad cum tribus filiis Ladant cum filiis Mogod tres filii Chateleu de Domande duo filii fratris eiusdem Cheteleu et Mykolous propinquus eorundem Passa filius Mogd filius Hycus Acha cum sex filiis frater eius Aba nomine Bena Andre Chemma cum quatuor filiis Weth Pinchusch Pinchit Bog filius Opus Buda Bustude Stephan Myhedeus filius maioris fratris Acha Sanctus nomine filius Vendic nomine cum filiis Borunchy Hayguen et Betha filius Chemma nomine Both frater Furedy Chemma nomine Iwannes Mochud cum fratre nomine Pinthic Thomas Longus Pinthic Calvus Keyrew Iwannes Porched cum fratre nomine Toppa Marcus cum fratribus Adrien et Beda Salomón Pop cum fratre Choka Hyzi Mochyna Laurenz filii Lazar Farcas Maradyech et Petrus duo filii Hws Mycholous filius Hada Chowka cum fratre nomine Youga filius Wayus duo filii Hermán Losa et Benfase Bosta cum fratre nomine Martinus Quivala cum fratre nomine Thodus filius Gyade nomine Iwahan Zobur filius Pergua Iwannes filius Both cum fratre Numode filius Wosas Pousa filius Kasa duo filii Petich qui fuit Wyzeku de Helis calvus cum filiis Andree filius Lengen cum duobus fratribus Beneduch Wynes cum fratre nomine Wosas Wendic cum fratre nomine Lethus duo filii Zumpad Thaka et Tarula Peter Maderes Bogard Stephan cum fratre Gregorio Sank cum fratre nomine Samuel Both tres filii Buha Beud filius Chuk cum fratre Paulus filius Thema Cozma cum fratre nomine Wynys Paule Morten Dolus Sygner Zochy cum fratre Kosa nomine; contulit omnes istos cum filiis secundum predictam libertatem servituros. Servos eciam contulit cunctis servilibus officiis deditos cum uxoribus filiis et filiabus. Quorum hec sunt nomina: Bochy Mycholous Thaka Solychen Isow Gunzaude Wadegga Batha Sebprich cum duobus fratribus Chapa Tordas filius Kachena Lydur Soyluch Keysud Dunchus Peter filius Maradiech Numhyw filius Paulus Powsa Hywsed Moys Hews Haladoy Emsa Luze Monkade et frater eius Bows Laguynch Nanas Orod cum filio nomine Bozonthy et fratre nomine Kyseud Dragoye Lathemas Myla Chonkapeter cum quinqué filiis Thexa Morten filii et filie Langunde Paule Peter Kaathow Mychus Iwannes Ieygua cum filiabus Ruphus Peter Adam filius Adrian filia Zemynde cum fratre Monkachy Borsody Hundy Peygna Wescudy Drys Mogus Paule Sembegy Zomas Hylde, cuius filius nomine Farcas liber est, Yewry filius Orthow Pousa Chaka Petri Iwannes Ardew filius Mogd cum fratre Thomas filius Both Facha

88


Mycolous cum fratre Thomas nomine Thekus Laurencius filii et filie Chobady Tywan filius Chaka fratris Areus Andre vinitor Bwa Monka Precopia duo fratres Chetuma Paule duo filii Mauagy filii Areus Bvk Hada quatuor filii Chemma molendinarii Ayanduk Marleus cum fratre duo filii Wrumed Harthewgy Wardw filius Magdalene Wody Guba Paule filius Thomas Farcas filii Numeloco filius Kassa filii Chumpur Feledy filia Mycolous Paule Zembeta Balduyn Busta Iwannes cum filio Laurencio et alio minori filius Michaelis Chaka Chermez filius Zemboth filie Bona filie Elys Iwannes Foyezthaw filii et filie Zawth Myhal cum fratre nomine Penthye Iurgy filius Foth cum fratre Nicolaus cum filio nomine Beza Chaka frater Pauli Crachun filius Tumpa cum sorore Kyseud coquus Thaka Cherkez uxor Humady Taka cum fratre nomine Crachon Romadi Serloudi Calvus Kyseudi Chuda duo filii Futha et frater eius Paule alius Serloudi filii Fyrmady Iwanus filius Contha Egidius pulsator Oruz custos apum Pousa custos silve de Helmeich cum duobus fratribus uxor Bolog Chaka cum duabus filiabus. Nomina autem libertinorum et servorum Othmari, quos cum omnibus filiis pro anima G(ertrudis) regine coniugis nostre contulimus, ista sunt: Paulus filius Karcho Texa filius Molundi Mihal filius Grabi Bochur filius Vendych cum fratre Ardew filius Absolon cum duobus fratribus Haga cum fratre Laurencius Mortin Mycolous Murzars Busta cum filiis. Nomina autem servorum cum uxoribus filiis et filiabus hec sunt: Kyew Stephanus Thumpa Hovde Niche Euche Sosthes Mochy cum fratre Lagun uxor Chaka Bres Farcas. Igitur quoniam humana sepe violencia id, quod non posuit, tollit et ubi non seminavit, metit, idcirco perversis negociis prudenter occurrimus, cum etatis nostre negocia litterarum memorie commendamus. Nam solet frequenter accidere, quod et ipsos iusticie testes de medio revellat interims et a multis eradat oblivio, que videntur, unde ne qua possit in posterum super hiis, que superius annotavimus, oriri calumpnia nec aliquis de progenie sepe dicti Bolezlai Waciensis episcopi vel quilibet alius donacionem ab ipso sepe dicte factam ecclesie presumpmendo attemptet casu quolibet infringere necnon confirmacioni nostre possit vel audeat imposterum obviare, presentem paginam auctoritate regia et subscripcione nobilium confirmatam sigilli nostri karaktere pariter et auctoritate iussimus insigniri. Datum per manus Thome aule regie cancellarii et Albensis preposti anno ab incarnacione Domini millesimo CC° décimo quarto venerabili Iohanne Strigoniensi et Bertoldo Colocensi archiepiscopis existentibus, Calano Quinqué Ecclesiensem, Katapano Agriensem, Desiderio Chanadiensem, Symone Waradiensem, Petro Iauriensem, Willemo Vltrasilvanensem, Gothardo Zagrabiensem, Roberto Vesprimiensem, Iacobo Waciensem ecclesias feliciter gubernantibus Nicolao palatino Bodrugiensem, Ochuz baño, lula woywoda et Zonukyensem, Salomone Bachiensem magistro tawarnicorum, Symeone Zobociensem et magistro dapiferorum, Martino Chanadiensem et curiali comité, Myka Byhoriensem, Iohanne Soproniensem, Pothone Musuniensem, Smarardo Posoniensem, Mysca Ferrei Castri, Alexandra Novi Castri, A leleszi premontrei apátság története

89

Nicolao fratre Moys Albensem, Sebus Crassouiensem, Nicolao fratre Vgron Komaruniensem, Hetze Thumusiensem, Rodolpho Borsiensem, Iacobo Borsudiensem, Martino Zemliniensem, Benedicto Hunguiensem, Hannone de Borsua, lula fratre Ratolth Nitriensem, Kelemen Orodiensem comitatus tenentibus regni nostri anno nono.

Melléklet 2. Bercsényi Miklós levele Reverendissime, Admodum Reverendi, et Reverendi Domini, Domini mihi observandissimi! Salutem, servitiorumque meorum promptitudinem. Non longo abhinc tempore Pixidarius suae Sacratissimae Majestatis in Arce mea Unghvariensi constitutus certa qaedam Literalia Instrumenta ad obvias quasque necessitates hinc inde dissipans, contigit, ut et Pictori, et Coco meo Aulico aliquam partem Litterarum dedisset, ac tandem eruditiores servitores mei oecasionaliter advertissent ejusmodi Literas majoris momenti, et quidem ad Venerabilem Conventum Lelesziensem pertinentes esse, rem mihi denuntiarunt, ubi tam magnum Regni, et regnicolarum damnum advertens, Pixidarium accuratius examinari curavi, ubi nam, et qualiter ejusmodi Literae ad manus ejusdem devenissent, et an plura adhuc ejusmodi Literalia Instrumenta superessent, responditque sibi occasione receptionis Arcis a Rebellibus per Militis Germanicae Officiales assignatas esse ejusmodi Literas, ut pro usu artis suae pixidariae, quibus charta necessaria esset, ejusmodi papyrum applicaret, ac proinde nesciens Literas alicujus momenti esse, hactenus pro libitu dissipavit, quae vero adhuc extitissent, eas ad manus meas, ne ultero dissiparentur recepi, facile conjiciendum tamen est, quam inaestimabile damnum a tot Annis disipatae Literae Regnicolis causaverint, netamen regnicolae plus altra ab defectum Literrarum, quae in Conservatorium Venerabilis hujasce Conventus sepositae fuissent tam improvise patiantur, conscientiae meae duxi, ut Venarabili Conventui earum hunc praesentibus notificarer, ac simul humanissime requirerer, quatenus placeret Vanerabili Conventui aliquos ex commembris suis cum Domino Notario Conventuali Ungvarium mittere, ubi in praesentia Dominorum Vice-Comitis et Notarii I. Comitatus Ungvariensis ejusmodi Literas adhuc superexistentes, sive registrative, sive in confuso, uti eas in Pixidario rehabere potui, recipere possint,datis super ejusmodi resignationesufficientibus quietantiis, ut nullus de conscientiosa resignatione mea superexistere valeat scrupulus. Quibus me Venerabilis Conventus favore commendo, et maneo Pratitulatarum Dominationum Vestrarum. Datum in Castello Brunocz. Die quinta Aprilis 1701. Servus paratissimus Comes Nicolaus Bercseny manu propria.

90


Melléklet 3. A Szent Kereszthez címzett leleszi prépostság főpapjai:

Önállóság kora

Első említés: Utolsó említés:

Estorai János 1250 – 1270 I.Benedek 1271 – 1273 Dömötör 1273 Vigandius 1284 – 1287 II. Benedek 1290 Dávid 1290 I.Miklós 1291 I.Balázs 1300 I.Domonkos 1302 Valér 1303 – 1304 I.Jakab 1305 – 1315 II.Balázs 1315 I.István 1318 II.Jakab 1319 II.János 1321 – 1322 II.István 1325 – 1326 III.Balázs 1326 – 1334 Pál I. Károly király káplánja 1334 IV. Balázs királyné káplánja 1334 – 1344 I.Tamás 1344 V. Balázs 1344 I.Péter Nagy Lajos káplánja 1345 VI. Balázs 1345 – 1348 II. Péter 1348 VII. Balázs 1350 III. Péter 1350 VIII. Balázs 1350 – 1353 II.Tamás 1354 I.Illés 1355 IV. Péter 1355 – 1365 III. János


91

Nagy Lajos király speciális káplánja II. Domonkos (Pálóczy) drivastei címzetes püspük, visitátor, páter abbas, pápai káplán III. István II. Miklós (Csicseri) alkancellár, tárnokmester, a királyi kápolna ispánja, 1433-tól a jászói prépostság kormányzója IX. Balázs Szaniszló X. Balázs (Bacskai) ungi főesperes, pápai cimmissarius IV. János, dr. nem a leleszi rendtagok sorából került a prépostság élére XI. Balázs I.György váradi prépost, a leleszi prépostság kormányzója, ugyanakkor a váradhegyfoki prépostság commendátora III. Miklós (Ostffy) a váradi káptalan éneklő kanonoki kóruspadjából került Leleszre, commendáját VI. Sándor pápától nyerte Zsigmond (Vemeri) egri kanonok, 1493-tól alkincstartó, 1494-től kincstartó, 1498-tól a felhévízi Szentháromság egyház prépostja, a rendi ruhát nem vette fel III. Benedek (de Ruszka) drivastei felszentelt püspök, előzőleg a váradi káptalan kanonokja, majd a Szent László sírja káptalanjának prépostja, innen jött Leleszre, felvette a rend ruháját Dévai András II. Illés Csornáról jött Leleszre, hippói választott püspök, királyi alkancellár, II. Lajos király titkára V. János (Pécsi) Ságról jött, ahol konventuális volt, I.Ferdinánd alkancellárja és megbízottja

92

1366 – 1378 1378 – 1404 1404 – 1405 1405 – 1441 1442 1442 – 1451 1451 – 1479 1482 1483

1483 – 1484

1484 – 1492

1493 – 1497

1500 – 1518 1518 – 1521

1518 – 1525 1526 – 1547


II. György (Bódy) Bolussich Ágoston

1547 – 1557 1558 – 1566

1569 – 1582

1582 – 1587

1588 – 1597

1599 – 1605

1610 – 1620

1622 – 1639

1640 – 1653

1654

1654 – 1666

1666 – 1674

1674 – 1679

1680 – 1682

1683 – 1700

Commendátorok korszaka: Melegh Boldizsár esztergomi kanonok Matthissy István csanádi választott püspök Szegedy Pál csanádi választott püspök, Leleszen halt, itt is temették el Verancsics Faustus csanádi választott püspök és sági prépost Habardy László egri kanonok, béli apát Thelekessy István veszprémi nagyprépost, és türjei prépost Simándy István választott erdélyi püspök, azelőtt csornai prépost Pálfalvay János erdélyi püspök Somogyi Ferenc egri káptalani nagyprépost Vaskovits István esztergomi kanonok Mokchay András erdélyi püspök Sebestyény András erdélyi püspök, azelőtt csornai prépost, szepesi prépost Benkovits Ágoston váradi püspök, azelőtt a Pálos-rend egyetemes főnöke

Perneggtő, Boroszlótól és Loukától való függés korszaka Schöllingen Ferenc perneggi prépost Kratochvila Károly


1700

93

loukai apát, leleszi prépost Tahvári és Tarkeői Tahy Ferenc Károly Lúkában választott és Leleszre küldött prépost Brauner Mátyás Lúkában választott és Leleszre küldött prépost Gr. Kunitz-Weissenburg Károly Ferenc Lúkában választott és Leleszre küldött prépost Lovag Edlingen Teofil Lúkában választott és Leleszre küldött prépost Todl Dániel Lúkában választott és Leleszre küldött prépost Schochovszky Ágoston adminisztrátor, nem prépost

1710

1710 – 1728

1730 – 1733

1733 – 1764

1764 – 1779

1779 – 1781

1781 - 1787

Az 1802-ben egyesített leleszi – jászóvári – váradhegyfoki prépostok Dr. Zasio András a szabad művészetek, a bölcselet és a theológia doktora, apostoli főjegyző, a pesti tudományegyetem volt hittudományi kari dékánja és volt rektora Bernáth Miksa a szabad művészetek, a bölcselet és teológia doktora Richter Alajos a teológia doktora, császári és királyi tanácsos, tankerületi főigazgató Répássy József Kaczvinszky Viktor Benedek Ferenc Dr. Takács Menyhért Dr. Noots Hubertus Ebergényi Ambrus Dr. Gerinczy Pál

1802 – 1816

1817 – 1829

1830 – 1854 1854 – 1867 1867 – 1893 1893 – 1900 1900 – 1933 1933 – 1936 1936 – 1938 1938 – 1946149

1990 – 2009 2009 –

Rendszerváltás után Bartal Károly Tamás apát Štrbák Ambórz Martin apát

149 Szabó 1944:10-14, Spilka 1944: 34-37

94


Kiadta a Nagykapos és Vidéke Társulás „Realizované s finančnou podporou Úradu vlády SR – program Kultúra národnostných menšín 2013“ Megvalósult a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalának anyagi támogatásával – nemzeti kisebbségek kultúrája 2013 program. 2013

A leleszi premontrei apátság története

Recommend Documents