A LÉGI KÖZLEKEDÉS SZABÁLYOZÁSA
A LÉGI KÖZLEKEDÉS KLASSZIKUS SZABÁLYOZÁSA I. Nemzetközi egyezmények rendszere (kétoldalú megvalósítás) -
Műszaki (biztonsági), forgalmi szakterület Kereskedelmi, gazdasági kérdések
állami szuverenitás
Légi szabadságjogok (nemzeti légitársaságok, kijelölések): 1. 2. 3. 4. 5.
6. 7. 8. 9.
A szabad átrepülés joga Leszállás egy másik ország területén technikai okokból Utasok szállítása a saját országból egy másik országba Utasok szállítása egy másik országból a saját országba Utasok szállítása két idegen ország között, útban a saját országba, országból Utasok szállítása két idegen ország között a saját országon keresztül Utasok szállítása két idegen ország között, a saját országtól függetlenül Utasok szállítása egy másik ország területén, útban a saját országba, országból Utasok szállítása egy másik ország területén, a saját országtól függetlenül.
A LÉGI KÖZLEKEDÉS KLASSZIKUS SZABÁLYOZÁSA II. Átfogó nemzetközi keretegyezmények Varsói Egyezmény, 1929. (Módosítások) – Fuvarjog!
- Nemzetközi forgalomban használt fuvarozási dokumentumok (menetjegy, poggyászvevény, légi fuvarlevél); - Fuvarozó felelőssége (utas sérülése, halála, kára, poggyász- és árukár /elveszés, rongálódás, sérülés/, késés esetére). (Mentesség)
Chicagói Egyezmény, 1944. – Ágazati átfogó szabályozás!
- Állami légtér szuverenitása, szabadságjogok érvényesítése; - Forgalom lebonyolítása, repülések típusai (menetrend szerinti, nem menetrend szerinti, cabotage), szükséges intézkedések (leszállás, beléptetés, események megelőzése és kivizsgálása, stb.); - Légijárművekre, berendezésekre, személyzetre vonatkozó követelmények és azok ellenőrzése; - ICAO céljai, szervezete és működése.
Nemzetközi Tranzitegyezmény
- Fentiek eltérő megvalósításának csökkentése a kétoldalú egyezményekben, a szabadságjogok és légi útvonalak egységes kezelése; - Nemzeti légi társaságok értelmezése, kijelölési szempontjai.
Meghatározó:kijelölt nemzeti légitársaság/ok/ működése
A LÉGI KÖZLEKEDÉS KLASSZIKUS SZABÁLYOZÁSA III.
Nemzetközi működési keretek (Jelen)
- Közösségi működési engedély: tagállami székhely, többségi tulajdon, folyamatos tényleges ellenőrzés, egységes szabályozás; - Közösségen kívüli célállomásokra érvényesek a korábbi kétoldalú egyezmények, kijelölt nemzeti légitársaság/ok/ra; - Terjedő többoldalú egyezmények a gyors piaci növekedés, ágazat globalizációja, privatizációk, légitársaságok és államok közti kötelékek lazulása, diszkont társaságok, liberalizáció és fokozott felelősségvállalás miatt klasszikus egyezmények módosítása:
Montreáli Egyezmény, 1999.
- Varsói Egyezmény helyébe, Chicagói Egyezmény elveit megőrizve; - Nemzetközi légi fuvarozási műveletek rendszerének fejlesztése, személyek és áruk zavartalan áramlásának biztosítása harmonizált jogszabályok kidolgozásával (árak, utasjogok, áruvédelem); - Kereskedelmi érdekek jobb érvényesítése, biztonság növelése, a fuvarozó felelősségének szigorítása, méltányos kártalanítás; - Fuvarozási okmányok korszerűsítése, adattartalom valóságának ellenőrizhetősége, felelőssége.
Fentiek érvényesítése az európai szabályozásban: 2001/539/EK határozat a Montreáli Egyezménynek az Európai Közösség részéről történő megkötéséről
A LÉGI KÖZLEKEDÉS TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁSA MAGYARORSZÁGON Kiindulási pontok: - Döntően nemzetközi tevékenység, feltételeit biztosítani - Nemzetközi egyezményi tagságból adódó kötelezettség, - EU-tagságból adódó követelmények teljesítése. 1995. évi XCVII. törvény a légiközlekedésről (Végrehajtás a 141/1995. (XI.30.) kormányrendeletben) - Klasszikus szabályozásból adódó állami szuverenitás megőrzése, fő szolgáltatásra és kapcsolódó tevékenységekre (repülőtér, földi kiszolgálás, légi irányítás, javítás, repülésmeteorológia, stb.), - Állami feladatok, szakminisztérium felelőssége - Hatósági feladatok ellátása; - A magyar légtér tartalma, igénybevételének feltételei; (ellenőrzött, nem ellenőrzött), - Légi járművek magyarországi lajstromozásának követelményei; - Repülőtér fogalma, kategóriái, környezetvédelmi követelményei, Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtér kiemelt szabályozása; - Légiközlekedési szakszemélyzet képzése, szakszolgálati engedély; Légi közlekedés biztonságának szabályozása; - Légiforgalmi szolgáltatások fő feladatai (HungaroControl); - Légiközlekedési balesetek, repülőesemények fogalma, vizsgálata;
EURÓPAI LIBERALIZÁCIÓ, PIAC- ÉS TEVÉKENYSÉG-SZABÁLYOZÁS I. Közösségi cél: általános versenyszabályok alkalmazása a klasszikus egyezmények mellett (Európai Bíróság, 1974). Légiközlekedési szabályozási csomagok: piacralépés, engedélyezés, kapacitásmegosztás, tarifaszabályozás Első csomag, 1987
Versenyszabályok alkalmazása a közösségi repülőterek közti nemzetközi forgalomban, kétoldalú megállapodások torzítása ellen bevételés kapacitásmegosztási elvek, rugalmasabb tarifa-engedélyezés.
Második csomag, 1990
További liberalizáció, kiterjesztés a harmadik országokkal való kapcsolatokra (Viteldíj-megállapítás elvei, viteldíjak kategóriái, piacra jutás egységes szabályozása, kapacitás-korlátozások teljes leépítése 2003-ig.
Harmadik csomag, 1993 (Első csomag kiváltása)
Rendelet a légifuvarozók engedélyezéséről (szabad alapítás), a közösségi légifuvarozók Közösségen belüli légi útvonalakhoz jutásáról (ka-, botázs (1997-től), a légi szolgáltatások viteldíjairól (szabad tarifamegállapítás dömping-ár kivételével), megállapodási lehetőségek korlátozása (menetrend- tervezés, résidőkiosztás, közös üzemeltetés, új szolgáltatás bevezetése, stb.)
EURÓPAI LIBERALIZÁCIÓ, PIAC- ÉS TEVÉKENYSÉG-SZABÁLYOZÁS II. A légiközlekedési szolgáltatások megvalósítása egységes európai szabályozásának szükségessége
Globalizáció, többországos társaságok működésének egységesítése Biztonsági követelmények fokozása, pénzügyi ellenőrzése; Szabályozás egyszerűsítése (harmadik csomag egy rendeletben); 1008/2008/EK rendelet a Közösségben a légi járatok működtetésére vonatkozó közös szabályokról Működési engedély kiadása a tagállamokban. Feltételei (fő tev.): - Székhely és üzembentartási engedély ugyanebben a tagállamban; - Tagállami/állampolgári tulajdonjog, tényleges ellenőrzés; - Fő tevékenység, kiegészülhet javítás-karbantartással; - Szükséges járműpark rendelkezésre állása (bérlet lehet); - Pénzügyi és biztosítási feltételek teljesítése, jó hírnév igazolása; Útvonalakhoz való hozzáférés szabad a közösségi légi fuvarozóknak: - Tagállami társaságok között légi járatok összevonhatók, közösen működtethetők; - Egy város több repülőtérrel való kiszolgálása esetén a forgalommegosztás átlátható módon, arányosan szabályozható; Árképzési előírások csak a nyilvánosságot, egyenlő elbánást rögzítik - A közösségi járatok díjait a közösségi légi fuvarozók (viszonosság esetén a harmadik országbeliek is) szabadon állapítják meg; - A korlátozásokat tartalmazó kétoldalú egyezmények megszűnnek; - Kötelező a végső ár (díjak, adók, illetékek) közzététele.
SZOLGÁLTATÁSI FELTÉTELEK SZABÁLYOZÁSA I. Helyfoglalás Versenyellenes gyakorlat kiküszöbölésére működési szabályok rögzítése: 80/2009/EK rendelet a számítógépes helyfoglalási rendszerek (CRS) működtetési szabályzatáról (kapcsolódás az 1008/2008-hoz) Repülőterek létesítése és működtetése Alap: Chicagói Egyezmény 14. Annexe Repülőtér-használati díjak 2009/12/EK irányelv a repülőtéri díjakról Egységes feltételek biztosítása a repülőtér-használók számára, közös díjszámítási rendszer kidolgozásával; Földi kiszolgálás 96/67/EGK irányelv a közösségi repülőterek földi kiszolgálási piacára való bejutásról - Saját, vagy harmadik fél részére végzett kiszolgálás a tagállamok valamennyi, volumenhatár feletti kereskedelmi repülőterén; - Tagállamokban független hatósági engedélyhez köthető, a kiszolgálók száma korlátozható (de minimum két kiszolgálóhoz hozzáférés biztosítandó) - Központi infrastruktúra fenntartási lehetősége a repülőtér irányító szervezete számára.
SZOLGÁLTATÁSI FELTÉTELEK SZABÁLYOZÁSA II. Légiforgalom-irányítás 549/2004/EK rendelet az egységes európai égbolt létrehozására vonatkozó keret megállapításáról („Keretrendelet”) Általános biztonsági, hatékonysági, kapacitás-kihasználási célok és végrehajtásuk szabályai, három konkrét területen: 550/2004/EK rendelet a légi navigációs szolgálatoknak az egységes európai égbolt keretében történő ellátásáról („Légi navigációs rendelet”) Szolgálatok biztonságos, hatékony ellátásának követelményei, 551/2004/EK rendelet a légtérnek az egységes európai égbolt keretében történő szervezéséről és használatáról („Légtérrendelet”) Egységesen üzemelő európai légtér koncepciója, a légtér szerkezetének meghatározása (alacsony- és magaslégtér határa), légtér funkcionális blokkokba szervezésével optimális kihasználás biztosítása. 552/2004/EK rendelet az Európai Légiforgalmi Szolgáltatási Hálózat átjárhatóságáról („Átjárhatósági rendelet”) A Hálózat és alrendszerei közti átjárhatóság biztosítása, új működési és technológiai elvek egységes bevezetése.
SZOLGÁLTATÁSI FELTÉTELEK SZABÁLYOZÁSA III. A légtérfelhasználás szabályozásának korszerűsítése 2150/2005/EK rendelet a rugalmas légtérfelhasználásra vonatkozó közös szabályok megállapításáról: - A légteret egységes egészként kell kezelni: nem csak polgári vagy csak katonai légtérként; - Szükséges a szomszédos tagállamok közti együttműködés erősítése, a különböző légiközlekedési tevékenységek koordinációja, a polgári és a katonai hatóságok jobb kapcsolata; - Stratégiai (koncepcionális, tervezéses) és taktikai (adatszolgáltatás, információ-csere) légtérgazdálkodás 1070/2009/EK rendelet az 549-552/2004/EK rendeleteknek az európai légiközlekedési rendszer teljesítményének és fenntarthatóságának javítását célzó módosításáról Légiforgalmi szolgáltatások (ATM) folytonos, interoperábilis működtetése, (főterv), új generációs szolgáltatási rendszer (SESAR) megvalósítása közös vállakozásban, az Egységes Európai Égbolt részeként, funkcionális légtérblokkok kialakítása
SZOLGÁLTATÁSI FELTÉTELEK SZABÁLYOZÁSA IV. A légtér használata Eurocontrol Egyezmény a légiközlekedés biztonságával kapcsolatos együttműködés érdekében (1960, lényeges módosítása 1981 és 1997) Alapvető cél hosszú távon a légiforgalom biztonságos és szabályos áramlásának lehetővé tétele, ehhez a technikai, személyi és pénzügyi feltételek biztosítása Kapcsolódik hozzá az Útvonalhasználati Díjakról szóló Sokoldalú Megállapodás, amely az üzemeltetési költségek alapján rögzíti a léginavigációs szolgáltatások és a légtérhasználat díjait Hazai szabályozás: 4/1998. (I.16.) kormányrendelet a magyar légtér igénybevételéről - Légiközlekedési célra a légiforgalmi hatósághoz benyújtott és jóváhagyott repülési terv alapján; - Egyéb célra katonai (külügyi) hatóság bevonása szükséges; 14/1998. (VI.24.) KHVM-HM-KTM együttes rendelet a magyar légtér légiközlekedés céljára történő kijelöléséről - Ország légtere ellenőrzött és nem ellenőrzött részre oszlik, 20100 m magasságig Budapest Repüléstájékoztató Körzet szolgálata, - Ellenőrzött a repülőtéri, a közelkörzeti és egyéb irányító körzet, amely polgári és katonai körzetekre oszlik; - Repülési útvonalak és jelentőpontok kijelölése: ágazati minisztérium
SZOLGÁLTATÁSI FELTÉTELEK SZABÁLYOZÁSA V. A légiforgalom irányításának hazai szabályozása Átfogó szabályozás: légiközlekedési törvény, illetve a végrehajtására vonatkozó kormányrendelet. Részletes szabályozások: 16/2000. (XI.22.) KöViM rendelet a légiforgalom irányításának szabályairól – négy szolgálat a megoldásra: - Légiforgalmi irányító szolgálat (körzeti, bevezető, repülőtéri), - Légiforgalmi tanácsadó szolgálat (folyamatos biztonság), - Repüléstájékoztató szolgálat (szükséges állandó tájékoztatások), - Riasztó szolgálat (események, kutatási – mentési segítség). 116/2005. (XII.27.) GKM rendelet a magyar légtér igénybevételéért fizetendő díjról – az Eurocontrolnak megfelelő szabályozás, útvonalhasználati díj a repült hossz, közelkörzeti díj az engedélyezett legnagyobb felszálló tömeg alapján (€-ban, brüsszeli központnak befizetés) 2011. évi LXV. törvény a Közép-európai Funkcionális Légtérblokk létrehozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről: 7 ország megállapodása az európai szabályozás térségi megvalósításáról, a FAB CE légtér kialakításáról, azon a szolgáltatás biztosításáról, garantálva az államok területe feletti légtér szuverenítását.
SZOLGÁLTATÁSI FELTÉTELEK SZABÁLYOZÁSA VI. Légtérfelhasználás hatékonyságának fő kritériuma az időalap minél jobb kihasználása. Ennek érdekében: 95/93/EGK rendelet a Közösség repülőterein alkalmazandó résidőkiosztás egységes szabályairól - Cél a résidő hatékony, megkülönböztetéstől mentes kiosztása; - Ennek érdekében a kapacitáshiánnyal küzdő repülőterek koordinált repülőtérré történő kijelölése egységes szempontok alapján; - Tagállamokban menetrend-egyeztetett repülőterek kijelölése; - Fenti repülőtereken független koordinátor és koordinációs bizottság kijelölése (résidő-felhasználás ellenőrzése, tanácsadás); - Résidő-kapacitás meghatározása és kiosztása évente kétszer, kérelmezők számára résidő-sorozatok kiosztása, azok 80% alatti felhasználása esetén sorozatok visszaadása fennmaradóból résidőalap létrehozása, kérelmezők közötti szétosztása. 5/2000. (III.10.) KHVM rendelet a résidőkiosztás egységes szabályairól a koordinált repülőtereken – miniszteri (hatósági) hatáskör, ma ez csak Ferihegyre (elvi lehetőségek kapacitásproblémák esetére).
A LÉGIKÖZLEKEDÉS ÁLLAMI KAPCSOLATAINAK SZABÁLYOZÁSA Kiindulás: A Bizottság 1994. évi útmutatása az EK Szerződés 92. és 93. (ma 87. és 88.) cikkének és az EGT Megállapodás 61. cikkének alkalmazására a légiközlekedési ágazatban nyújtott állami támogatások tekintetében (infrastruktúrára, repülőterekre nem vonatkozik): - Működési támogatás: csak szociális célokra és közszolgáltatásokra (versenyelőny biztosítása, vállalati költségek ellentételezése tilos); - Beruházási támogatás: Hátrányos helyzetű térségek fejlesztése - Szerkezetátalakítási program: meghatározott időszakra, versenyképesség (támogatás nélküli működés) helyreállítására: kapacitáscsökkentés, piaci (járati) struktúra, stb. – ellenőrizhetőség!
2004/393/EK határozat alapján közösségi iránymutatás a repülőterek finanszírozására és a regionális repülőterekről közlekedő légitársaságoknak nyújtott indulási célú állami támogatásokra vonatkozóan - A légitársaságokra vonatkozó útmutatás kiterjesztése a repülőtéri tevékenységek egészére (kiszolgálás, biztonság, repülésirányítás); - Regionális fejlődés elősegítése, tulajdonostól független támogatás, támogatási feltételek rögzítése repülőtér-kategória (forg.) alapján; - Fapadosok megjelenése, új járatok indításának elősegítésére ún. indulási támogatások feltételeinek jóváhagyása.
A LÉGIKÖZLEKEDÉS FOGYASZTÓI KAPCSOLATAINAK SZABÁLYOZÁSA 2001/539/EK határozat a Montreáli Egyezmény ratifikálásáról: Varsói Egyezmény helyett, általános felelősségi feltételek, használt dokumentumok megújítása. 2027/97/EK rendelet a légifuvarozók baleset esetén fennálló felelősségéről (módosítja a 889/2002/EK rendelet) - Utasok és poggyászuk védelme, biztosítási kötelezettség valamennyi közösségi légitársaság részére; - Kötelező írásos tájékoztató a szükséges teendőkről és változó felelősségi értékhatárokról (infláció függvényében). 261/2004/EK rendelet a visszautasított beszállás és légi járatok törlése vagy hosszú késése esetén nyújtandó kártalanítás és segítség közös szabályainak megállapításáról Minimális utasjogok túlfoglalás, törlés vagy hosszú késés esetén 1107/2006/EK rendelet a légi járműveken utazó fogyatékkal élő, illetve csökkent mozgásképességű személyek jogairól: Valamennyi polgár számára egységes piac! - Általánoshoz hasonló hozzáférés lehetősége, belső szállítás megoldása (személyzet és eszközök); - Fedélzeti és repülőtéri ellátás, ülőhelykiosztás (többletdíj nélkül); - Légi fuvarozó és érkezési repülőtér infokapcsolata.
A LÉGI KÖZLEKEDÉS BIZTONSÁGÁNAK SZABÁLYOZÁSA Alágazati sajátosságok – elsődleges követelmény Fő területek: - Tevékenységet veszélyeztető külső cselekmények megelőzése, elhárítása (security), 2001. szeptember 11. hatása; - Tevékenység ellátásának megfelelő technikai és személyi feltételek biztosítása (safety); - Környezeti hatások biztonságának befolyásolása, negatív hatások mérséklése; - Bekövetkezett balesetek és egyéb események kivizsgálásának szabályozása.
A LÉGI KÖZLEKEDÉS BIZTONSÁGÁNAK ÁLTALÁNOS SZABÁLYOZÁSA Montreáli Egyezmény biztonsági tételei: dokumentumok, utasjogok, események kezelése. 1592/2002/EK rendelet a polgári légi közlekedés közös szabályairól és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség felállításáról 216/2008/EK rendelet a polgári repülés területén közös szabályokról - Chicagói Egyezményben foglalt kötelezettségek teljesítésének támogatása, egyenlő feltételek biztosítása a belső piac résztvevőinek, - Az Ügynökség engedélyeinek, a kiadott bizonyítványok egységesítésének rögzítése a légi alkalmasság követelményeinek rögzítése; - A környezetvédelem alapvető követelményei; - A pilóták alkalmazásának feltételei, szakszolgálati engedélyek; - Légi jármű üzemben tartásának közösségi követelményei; - Információs rendszer, hálózat, adatforrások védelme.
A LÉGI KÖZLEKEDÉS VÉDELMI KÖVETELMÉNYEINEK SZABÁLYOZÁSA I.
Jogellenes cselekmények elleni védelem 2001. szeptember 11. után szükséges gyors intézkedés: 2320/2002/EK rendelet a polgári légiközlekedés védelme területén közös szabályok létrehozásáról (Módosítja:849/2004/EK) 300/2008/EK rendelet a polgári légi közlekedés védelmének közös szabályairól - Cél: Biztonságot veszélyeztető cselekmények megakadályozása, bekövetkezésük esetén a segítségnyújtás leghatékonyabb módja; - Rendelkezések: közösségi légi fuvarozók járműveinek fedélzetére, repülőterekre, ott szolgáltatást nyújtó üzemeltetőkre; - Védelmi intézkedések meghatározása, de tagállami döntés a járatokon szolgáló hatósági védelmi kísérőkről; - Kidolgozandó tagállami programok (felelősökkel): - Nemzeti polgári légiközlekedés-védelmi program (tagállam); - N.p.l.v. minőségbiztosítási program (hatóság); - Repülőtér-védelmi program (üzemben tartók); - Légifuvarozói védelmi program (fuvarozók); - Egyéb jogalanyok védelmi programja (minden más érintett). - Közös alapkövetelmények rendszere (teljes technológia): repülőterek védelme, utasok, poggyászok, áruk átvizsgálása, repülés tartama alatti védelmi intézkedések.
A LÉGI KÖZLEKEDÉS VÉDELMI KÖVETELMÉNYEINEK SZABÁLYOZÁSA II. Hazai szabályozások
1973. évi 17. törvényerejű rendelet a polgári repülés biztonsága elleni jogellenes cselekmények leküzdéséről Montreálban, az 1971. évi szeptember hó 23. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről Alap a nemzetközi szabályozások alkalmazásához 169/2010.(V.11.)kormányrendelet a polgári légiközlekedés védelmének szabályairól és a Légiközlekedés Védelmi Bizottság jogköréről, feladatairól és működésének rendjéről (módosítások) - Megfelelés az európai követelményeknek, LVB státusza, - Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiközlekedési Igazgatóság kiemelt szerepe, konkrét feladatai (miniszter – szaktárca felelőssége!); - Közreműködő szervezetek (rendőrség, vám- és pénzügyőrség, tűzoltóság, katasztrófavédelem, Nemzetbiztonsági Hivatal) feladatai; - Légitársaságok, repülőtér-üzemeltetők, földi kiszolgálók, karbantartók, légiirányítók védelmi feladatai; költségviselés, információk. 2006. évi CXXVIII. törvény az utasnyilvántartási adatállomány adatainak a légi fuvarozók általi feldolgozásáról és az Amerikai Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma részére történő továbbításáról: Saját rendszer felállításáig USA hozzáférése a helyfoglalási adatokhoz (adatok körének és illetékes szervek rögzítése).
A LÉGI KÖZLEKEDÉS MŰSZAKI ÉS FORGALMI BIZTONSÁGI SZABÁLYOZÁSA 3922/91/EGK rendelet a polgári légi közlekedés területén a műszaki előírások és a közigazgatási eljárások összehangolásáról – a két szempont együttes érvényesítése, max. biztonsági szint érdekében - Alkalmazás a harmadik országokban lajstromozott járművekre + személyekre és szervezetekre is (egyeztetett hatósági eljárások); 1899/2006/EK rendelet – előző módosítása - A JAA által elfogadott szabálycsomag beillesztése OPS néven a közösségi jogba, így egységes követelmények a tagállamokban; - Kiterjesztés a szociális és környezeti követelményekre; - 19 részben (A-S) rögzítik az üzemeltetési követelményeket 2042/2003/EK rendelet a légi járművek és repüléstechnikai termékek, alkatrészek és berendezések folyamatos légialkalmasságának biztosításáról és az ezzel összefüggő feladatokban részt vevő szervezetek és személyek jóváhagyásáról
A LÉGI KÖZLEKEDÉSI SZEMÉLYZET BIZTONSÁGI SZABÁLYOZÁSA Kiterjed: Foglalkoztatás, képzés, szociális feltételek
91/670/EGK irányelv a polgári repülési feladatok ellátására szolgáló szakszolgálati engedélyek kölcsönös elismeréséről - egységes szabályok az engedélyek kiadására, az egyeztetett tematikák alapján. 2006/23/EK irányelv a közösségi légiforgalmi irányítói szakszolgálati engedélyekről – egységes engedélyezés a biztonság és a rendszer működésének javítása érdekében, a navigációs szolgáltatást nyújtó szervezetek irányítóira. Feltétel: szakmai tudás, tapasztalat, nyelvismeret, engedély személyre szólóan. 2000/79/EK irányelv a polgári repülésben dolgozó utazó munkavállalók munkaidejének szervezéséről kötött európai megállapodásról - Légi közlekedési szakmai (munkaadói, munkavállalói) szervezetek megállapodásának beillesztése a közösségi joganyagba, - Legfontosabb rendelkezések: = Kötelező ingyenes egészségügyi vizsgálat (kinevezés előtt, majd rendszeres időszakonként, = Munka jellege szerinti biztonsági és egészségügyi védelem; = Maximális munkaidő, szükséges pihenőidő, = Rendszeres szociális párbeszéd fenntartása, alkalmazott különleges munkamódszerekről tájékoztatás a hatóságoknak.
KÖRNYEZETVÉDELMI SZABÁLYOZÁS A LÉGI KÖZLEKEDÉSBEN I.
Fő tényezők: Zajártalom és levegőszennyezés
89/629/EGK irányelv a polgári szubszonikus sugárhajtású repülőgépek zajkibocsátásának korlátozásáról – Chicagói Egyezmény szerint - 34000 kg össztömeg, vagy 19 fő befogadóképesség feletti gépekre, - Nem megfelelő gépek lajstromozásának tilalma. 2006/93/EK irányelv a nemzetközi polgári repülésről szóló egyezmény hatálya alá tartozó repülőgépek üzemeltetésének szabályairól - Az egyezmény szerinti általános követelmény rögzítése; - Kivétel igen szűk körben (történelmi gépek), esetenként ideiglenes használat engedélyezése (pl. nem kereskedelmi repülés, javítás). 2002/30/EK irányelv a közösségi repülőterek működésének – zajkár okozásával összefüggésben történő – korlátozására vonatkozó szabályok és eljárások meghatározásáról – feszültségek oldása - Közösségi repülőterek működésének korlátozása a zajhatásokkal érintett lakosság számának csökkentése érdekében, nem akadályozva a repülőtér kihasználását és fejlesztését; Hazai szabályozás:49/1999. (XII.29.) KHVM rendelet a motoros légi járművek zajkibocsátásának korlátozásáról, 176/1997.(X.11.) kormányrendelet a repülőterek környezetében létesítendő zajgátló védőövezetek kijelölésének, hasznosításának és megszüntetésének szabályairól (Részletes műszaki szabályai a 18/1997. (X.11.) KHVM-KTM rendeletben)
KÖRNYEZETVÉDELMI SZABÁLYOZÁS A LÉGI KÖZLEKEDÉSBEN II. Kiemelt kérdéskör: a légi közlekedés CO2kibocsátása 2003/87/EK irányelv az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének létrehozásáról; A 2008/101/EK irányelv kiterjeszti a kvótakereskedelmet a légi közlekedésre: - Kiterjed a közösség területén található összes repülőtérre érkező vagy onnan induló járatra; - Kibocsátási plafon (cap) a 2004-2006 közti átlagérték alapján, majd 2012-ben 97%, 2013-ban 95%, azután évente -5%; - A mennyiség 85%-a térítésmentesen kerül kiosztásra, 15%-hoz aukción lehet hozzájutni, tartalékok az új üzemeltetőknek. Hazai szabályozás: 2010. február 10-ig létre kellett hozni!
A LÉGI KÖZLEKEDÉSI BALESETI VIZSGÁLATOK SZABÁLYOZÁSA • Egységes eljárásokra nemzetközi törekvés 94/56/EGK irányelv a polgári légiközlekedési balesetek és repülőesemények kivizsgálását szolgáló alapelvekről - A Közösség területén bekövetkezett, vagy (ha más állam nem vizsgálja) ott bejegyzett repülőgépek eseményei (színhely ország felelőssége, érintett bevonása, lehetséges más állam megbízása); - Állandó, független vizsgálati szervezet (függetlenség kritériumai); - Nem felelősség-megállapítás, de okfeltárás, jelentéskészítés (nyilvánosság, ajánlások). 2003/42/EK irányelv a polgári légiközlekedésben előforduló balesetek jelentéséről (Hatóságnak, Bizottságnak) Hazai szabályozás 2005. évi CLXXXIV. törvény a légi, a vasúti és a vízi közlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakma vizsgálatáról 123/2005. (XII.29.) GKM rendelet a légiközlekedési balesetek, a repülőesemények és a légiközlekedési rendellenességek szakmai vizsgálatának szabályairól (módosítja a 67/2011. (XI.30.) NFM rendelet)