Á KUMRÁNI ESSZÉNUS KÖZÖSSÉG

Á KUMRÁNI ESSZÉNUS KÖZÖSSÉG Az emberiség történelmének nincs olyan mozgalma, amelyben az emberi szellem csak úgy egyszerre, minden előzetes fejlődés nélkül jelentkezne. Ezért ha m e g a k a r j u k állapítani a k u m r á n i közösség eredetét v a g y mibenlétét, idéznünk kell azt a felfogásukat, h o g y ők a „visszatért vagy igazi Izrael". Ettől viszont n e m lehet elválasztani azt az érdeklődésük k ö z é p p o n t j á b a n álló másik törekvést, hogy főpapjaikat ,,Cádok fiainak" tekintették s így az Áron—Cádok 1 vonal e g y e n e s leszármazottjaiként a törvényes f ő p a p o k n a k . H o g y ezt részletesebben kifejthessük, vissza kell m e n n ü n k időben n é h á n y évszázadot. A babilóniai fogságban már m e g t a l á l h a t j u k a klasszikus héber szektarianizmus első megmozdulásait, amint erre emlékirataikban Esdrás és Nehémiás is utalnak. 2 A nemzeti állam helyreállítása a Jézus előtti VI. század második felében, m e l y e t J.e. az V. században a templomi közösség újjászervezése, illetve a templomi kultusz helyreállítása követett, sokkal k e v e s e b b kérdést oldott meg, mint amennyi felmerült. Igaz, hogy Babilónia megsemmisült, de a perzsa hatalom mégsem hozta meg Juda számára a v á r v a várt békét. A ,,Cádok fiai" kifejezés, a m e l y a kumráni iratokban előfordul, igen jelentős, még ha nem is áll m ó d u n k b a n pontosan meghúzni származása vonalát. Az Ószövetségen fonálként húzódik keresztül a Cádok szerepére való összpontosítás, melyet Salamon utódlásában és így k ö z v e t v e a templommal k a p c s o l a t b a n kifejtett. Nincs okunk k é t s é g b e vonni azt a h a g y o m á n y t , mely szerint Cádok, aki Dávid u d v a r á b a n élt és aki királlyá k e n t e Salamont, a léviták leszármazottja volt (IKrón 6,1—6) és Ithamártól vezette le eredetét, aki Á r o n életben maradt két fia közül a kisebbik volt. Emellett amikor a templom elkészült és a szövetség l á d á j á n a k is otthona lett, az ott szolgáló papság előjogokat tulajdonított helyzetének, s egy olyan tekintélyelvet kapcsolt a templomi szolgálathoz, amelyet a vidéki papság sohasem fogadott el. Az új templom első f ő p a p j a Salamon iránti hűsége jutalmául Cádok lett. Ettől kezdve a t ö r v é n y e s eredet birtoklása került előtérbe s az érdeklődés középpontjába, s természetesen a fővárosban szolgáló papság így komoly előnyben volt a vidékkel szemben. Az idő múlásával és a J e r o b o a m utáni északi papság tudatos ellenállása folytán ez. a szemlélet mindinkább megerősödött. T e h á t egy tartós és szilárd kapcsolat alakult ki a templom és Cádok fiai között. Amikor J.e. 733 után az északi papság délre menekült az asszír hadsereg fenyegető közeledése elöl, még inkább m e g m e r e v e d e t t a törvényes vonal magatartása, különösen ami az utódlás kérdését illette; a főpapi tiszt betöltését ugyanis csak ezen a vonalon engedélyezte. Ezékielnek a fogság alatti állásfoglalását kell megemlítenünk ezzel kapcsolatban. Az ő j ö v e n d ő temploma t u l a j d o n k é p p e n e g y eszményi restauráció, amelyben eleven színekkel r a j z o l j a meg J á h v é dicsőségét, elvonatkoztatva — bár nem szívesen — a jeruzsálemi templomtól (Ezék 10). Ö maga feltehetően északi volt, ezt bizonyítja az ,,egész Izrael", tehát észak és dél e g y b e g y ű j t é s é v e l kapcsolatos szenvedélyes hangja, azután a salamoni t e m p l o m iránti érdeklődés hiánya, amely jól felismerhető a 10. fejezetben, és végül látomása a 37. fejezetben. 218

Mindamellett egészen világos az az igénye, h o g y az ő ídeális-heiyré^ állított templomában csak Cádok fiai végezhetnek szolgálatot (vö. Ezék 40, 46; 43, 3 9; 44, 15; 48, ll). 3 A fogság utáni reformmozgalom légkörében a kérdésnek ú j r a fel kellett vetődnie akár Cádok fiainak egyszerűen fizikai értelemben vett leszármazása f o r m á j á b a n , akár más elképzelésekkel kapcsolatosan is. A messiási r e m é n y s é g első rövid fellángolása I. Dárius uralkodása alatt, a h o g y a n A g g e u s n á l találjuk (1—2. fej.), felvetette a templom sürgős helyreállításának a kérdését, s ezzel kapcsolatban Jósua, egy Cádok fiai közül v a l ó főpap az ő sajátos k é r d é s é n e k a megoldását is sürgette. Nem t u d j u k , mi törént ezzel a kísérlettel, de lehetséges, hogy a perzsák megsemmisítették a mozgalmat, mivel szélsőségesen nemzeti jellegűnek tekintették. 4 N e h é m i á s m u n k á j á b a n sokszor felhasználja Cádok fiait (vö. Nehém 3, 4. 29; 10, 21; 11, 11; 13, 13), és Esdrás ebben a tekintetben még inkább m e g a j á n d é k o z t a bizalmával a hozzá hűségeseket. Nehémiás intézkedése a papi gyakorlattal kapcsolatosan elégséges volt ahhoz, h o g y biztosítsa alkalmazását a perzsa uralom éveiben, amint azt az Elephantinei levél (J.e. 419) is tanúsítja. Esdrás azonban nemsokára ú g y látta, hogy a Nehémiás által épített városfal nem elég garancia a házassági t ö r v é n y teljes megtartásához, mert voltak olyan papok, akik p o g á n y o k k a l kötött házasságot is törvényesítettek. Amint azt egy kis merészséggel feltételezhetjük, Esdrás intézkedésének eredménye az elégedetlenség terjedése is lehetett. Ott voltak egyrészt azok a cádokita papok, akiket a pogány házasságok miatt megfosztottak birtokuktól, másrészt azok a túlbuzgó elemek, akik elégedetlenek voltak az áldozati kultusszal kapcsolatosan a papi rend visszaállításával. Talán ebbe a k o r b a v e z e t h e t j ü k vissza az esszénizmus egyik hangsúlyos kitételének kezdetét, ti. h o g y ők az ,,igazi Izrael", amely aztán a Jézus előtti II. században a kegyességhez kapcsolódott. 5 A hellenizmus hódító törekvése nem adott teret az új zsidó kultuszállamban a semlegesség számára, s a szeleucidák és ptolemajoszok azon kísérlete, h o g y bizonyos vallási és politikai normákat kényszerítsenek a zsidóságra, komoly és általános elégedetlenséget és ellenállást váltott ki. N e m érdektelen megemlítenünk, hogy ezek a kísérletek n a g y mértékben hozzájárultak a kánonon kívüli, tehát az ún. apokrifus és pszeudepigrafikus irodalom növekedéséhez. Kumránban több töredékét megtalálták Énoknak, a Jubileumok k ö n y v é n e k , a Tizenkét Pátriárka t e s t a m e n t u m á n a k és Ben Sirák k ö n y v é n e k . Ezek az írások főként a J.e. II. századhoz tartoznak., 0 Énok részben idősebb lehet 7 , amíg a Jubileumok könyve, melyet különösen naptár-rendszeréért kedveltek, k b a J.e. 175-öt megelőző időszakra tehető. 8 A Tizenkét Pátriárka testamentumában 9 megtaláljuk a k u m r á n i a k egyik alapvető hitfelfogásának vetületét, mert ebben a m u n k á b a n van az első világos állásfoglalás a két Messiással kapcsolatban: az egyik egyházi v a g y papi (Árontól), a másik világi (Dávidtól). Amint m e g é r k e z ü n k a J.e. II. századba (J.e. 175—160 közötti időről v a n szó), m e g j e l e n n e k a színen a „hasszidimek", akik hűek maradtak apáik hagyományaihoz, és szembefordultak az ú j életmóddal, s akik jámborok, hűségesek, k e g y e s e k néven v á l t a k ismertté. Ez az elnevezés a görög n y e l v b e is átkerült assidaioi alakban, és a M a k k a 219

beusok k ö n y v é b e n a buzgó lelkű e m b e r e k megjelölésére szolgál, ,,akik szívesen szentelték a törvénynek magukat" e g y ü t t m ű k ö d v e a M a k k a b e u s o k k a l IV. Antióchus Epifanes ellen. 10 Amikor I. Demetriosz J.e. 161-ben Alkimost tette főpappá, a hasszidimek visszavonultak a felkeléstől, és próbáltak békét kötni Alkimossal, mert ő ,,Áron magvából való p a p " volt. A hasszidimek t e h á t nem voltak olyan harciasak, mint a m a k k a b e u s o k , s a vallási szabadság k i v í v á s a után nem támogatták ezeket, már csak azért sem, m e r t kiábrándultak a Hasmoneus vezetőkből, akik f ő k é n t világi, t e h á t politikai függetlenségért és hatalomért harcoltak. Természetesen n e m valószínű, h o g y ezt a kiábrándulást a hasszidimek kizárólagossága e r e d m é n y e z t e volna. Itt inkább arra a hatásra kell figyelnünk, amelyet Ben Sirák gyakorolt, és amely sok tekintetben döntő volt. Ben Sirák, amikor olyan nemzeti hőst v a g y személyiséget k e r e s , akiben a törtenelem n e h é z időszakaiban testet ölt a hűség, elveti a királyságot s m e g l e p e t é s ü n k r e a prófétákat is. Ebben részben az befolyásolhatta, hogy m i n d k é t intézmény megszűnt Izrael későbbi életében, amihez hozzáadta azt a tényállást, h o g y az O t e s t a m e n t u m b a n az igaz v a g y k e g y e s k i f e j e z é s csak N o é r a és Á b r a hámra v a n alkalmazva (Gen ti, 9; 7, 1). Ben Sirák ezt az eszményi típust a Cádok fiai közül v a l ó utolsó főpapban, Simonban találja meg. Ezt bizonyítja az is, hogy szerinte a C á d o k (közvetve Áron) c s a l á d j á ból való léviták voltak Izraelben a legősibb tradíció hordozói a dávidi család mellett, sőt talán felett. Sirák az összes pátriárkáknak s még Mózesnek is csak n é h á n y sort szentel, de Simonnal e g y teljes f e j e z e t ben (50.) foglalkozik, a m e l y e t egy himnusszal zár le, s ebben ez a mondat szerepel: „Adjatok hálát Istennek, amiért Cádok fiait kiválasztotta arra, h o g y papok legyenek, mert az ő jósága örök." Ezt a mondatot a szerző u n o k á j a és másolója k i h a g y t a , s így nem szerepel az általunk ismert szövegben. 1 1 A nemzet életében a papság volt az egyetlen állandó elem, amelyik nem szűnt meg, és amelyiket nem lehetett lázadással jellemezni, mint a másik kettőt. Az is lehetséges, h o g y a papságnak szentelt k ü lönleges f i g y e l e m szerepet játszhatott azok között, akik a T ö r v é n y t tekintették lojalitásuk k ö z é p p o n t j a k é n t és azok között is, akik láthatóbb összefogó pontokat kerestek. A M a k k a b e u s főpapok n ö v e k v ő elvilágiasodása J.e. 161 u t á n a h ű s é g e s e k v a g y k e g y e s e k egy részét, akik Cádok fiainak tartották magukat, e g y vonalba tömörítette. Ráadásul a p á r t h u s o k inváziója idején a Babilóniából menekülő zsidók J.e. 141—140 k ö r ü l állandóan növelték a J ú d e á b a n a m ú g y is létező feszültséget. A judaizmus e g y s é g é n tehát e g y igen k o m o l y és j e l e n t ő s szakadás volt készülőben. Ez az a történelmi helyzet, amelytől kezelve rekonstruálni t u d j u k az esszénusok, közelebbről a k u m r á n i közösség történetét. Valószínűleg ezekre a fordulatokra vonatkozik a Damaszkuszi Irat egyik sokat vitatott szakasza: ,,A harag idejében, háromszáz és kilencven évvel azután, hogy N a b u c a d n e c á r Bábel k i r á l y á n a k kezébe adta őket, gondoskodott róluk., és az ü l t e t v é n y gyökerét sarjasztotta ki Izraelből és Áronból, hogy örököljék az országát és d ú s l a k o d j a n a k földje javaiból. Ö k pedig felismerték bűneiket, és belátták, (még) v é t k e s emberek, ele még húsz éven keresztül o l y a n o k voltak, mint a v a k o k , mint akik az utat t a p o g a t j á k . Isten mégis megértette szándékaikat, 220

hogy 'teljes szívvel k u t a t t á k öt, és az igazság tanítóját támasztotta nekik, h o g y az Ö szíve szerinti útra térítse őket. És tudatta v e l ü k a későbbi n e m z e d é k e k felöl mindazt, amit a végső nemzedékben cselekszik s a p á r t ü t ő k társadalmában — ezek, akik az útról letértek" (CD 1, 5— 12). 1 2

A szerző ezekben a mondatokban nem történeti elbeszélést ad, hanem intelemmel fordul olvasóihoz. A múltra tekintve mégis megkülönböztet három szakaszt; 1. Isten h a r a g j á n a k idejét, a m e l y n e k kezdetét Jeruzsálem bukásában jelöli meg, s e n n e k tartamát k e r e k számmal 390 esztendőre teszi.13 De h a kerek számmal van is dolgunk, a 390 esztendő akkor is J.e. 586-tól a J.e. II. század elejére mutat. 2. Ezt a szakaszt a szerző a mozgalom megindulásától számított 20 évvel jelöli, amikor mint vakok tapogatózva keresték az utat. Az előbbi számítás alapján ez azt az időpontot mutatja, amikor Antiochus Epifanes hellenizálni a k a r t a a jeruzsálemi templomot és fel akarta számolni a valláshoz ragaszkodó zsidóságot. Ha ebben az időben a mozgalom t a g j a i „tapogatózva keresték az utat", ez talán azt jelenti, hogy támogatták a makkabeusokat, de ezt a magatartást később — valószínűleg az Igazság Tanítójának h a t á s á r a — megváltoztatták. 3. Ez utolsó szakaszban, vagyis annak elején lépett fel az Igazság T a n í t ó j a . Az ő küldetését két mozzanattal írja körül a szerző: egyfelől a mozgalmat „Istennek tetsző útra vezette", amely bizonyosan a m a k k a b e u s o k t ó l v a l ó elszakadást és a Törvényhez való ragaszkodást s a n n a k sajátos értelmezését jelenti; másfelől kinyilatkoztatta, hogy mi a szándéka Istennek „az á r u l ó k gyülekezetével". Feltehetően ebben az időben szakadt ketté a hasszidimek mozgalma, A radikális szárny az Igazság T a n í t ó j a vezetésével visszavonult a templomtól, és a hozzácsatlakozott papok irányítása alatt maradt. Ez a szárny telepedett meg Kumránban, és belőle f e j l ő d h e t e t t ki az esszénusok irányzata. 14 A mérsékelt szárny elismerte a hatalmat ténylegesen gyakorló hasmoneus főpapokat, belőlük alakult ki a farizeusok irányzata. 1 5 Amikor a Damaszkuszi Iratot közzétették, a tudósok kapcsolatot gyanítottak a kumráni közösség és a szadduceusok között, mivel az iratban kiemelkedő h e l y e t foglalnak el Cádok fiai. 16 Ugyancsak hasonlóságot láttak a k u m r á n i a k és a farizeusok között. Valóban sok olyan vonás v a n ez utóbbiak teológiai felfogásában, amelyek megerősíteni látszottak ezt a feltevést. 1 7 Mégis leginkább bizonyítható — és ma már általánosan elfogadott — az a feltevés volt, hogy a k u m r á n i szekta mögött az esszénusokat, vagy legalábbis azok e g y csoportját kell keresnünk. Kik voltak az esszénusok? Eltekintve a rabbinikus irodalom utalásaitól, a róluk v a l ó ismereteink főleg a történetíró Josephustól és a filozófus Philótól származnak. Plinius Naturalis históriájában is van r ó l u k egy rövid kitétel, de forrásokul szolgálhatnak még Hippolytus, Solinus, Eusebius és mások is. 18 Nem tudjuk, hogy ezek a rendelkezésre álló források mennyire hitelesek az esszénusokról szóló tudósításaikban. Idegen n y e l v e n idegen k ö r n y e z e t számára írtak azokról, akiket esetleg maguk is hallásból ismertek. A kumráni közösség életével és gondolkodásával kapcsolatos anyagunk sem mondható teljesnek, de legalább közvetlen és 3 — Kejesítéoy Magvető

221

megbízható. A közösség által írott és olvasott irodalom áll rendelkezésünkre, sőt még a másolatok is, a m e l y e k e t m a g u k a szekta t a g j a i készítettek és használtak.. A k u m r á n i közösség élete és irodalma az esszénus mozgalom e g y i k fejlődési szakaszát képviseli, vagy fordítva: az a mozgalom, a m e l y e t esszénus n é v e n ismerünk, a kumráni szövetségkötők története egy korábbi k o r s z a k á n a k i r á n y z a t a lehet. V é g e r e d m é n y b e n akár esszénusokról, akár kumráni közösségről v a g y a szövetségkötök g y ü l e k e zetéről beszélünk, az intertestamentális korszak e g y olyan mozgalmáról van szó, amely jellegzetes t é n y e z ő j e volt k o r á n a k , s a m e l y n e k ismerete nélkül nemcsak korismeretünk lenne szegényebb, de J é z u s életének és tanításának s a kibontakozó k e r e s z t é n y s é g n e k sok k é r d é s e előtt is értetlenül állnánk. A k ö v e t k e z ő k b e n p r ó b á l j u k áttekinteni a k u m r á n i közösség életét és szervezetét szertartásai és szokásai tükrében. A kumráni közösség papok és világiak gyülekezete volt, akik egy jól szervezett életmódot folytattak, szigorúan Isten a k a r a t á n a k teljesítésére r e n d e l v é n magukat. Egy közös v á g y fűzte őket össze: törekedni az igazságra és szentségre, tanulmányozni a mózesi T ö r v é n y előírásait, ápolni a közösség alapítójának, az Igazság T a n í t ó j á n a k eszményeit és t ö r e k v é seit. A közösség életére nézve a Közösség Szabályzata (1QS) meszszemenően a legfontosabb tájékoztató forrásunk. Ez az irat nemcsak a közösségbe való belépést szabályozó előírásokat tartalmazza, de megtaláljuk benne a közösségi élet s t r u k t ú r á j á n a k sok részletét, valamint a különböző f e g y e l m i v é t s é g e k e t megtorló büntetéseket is. A szöveg e g y igen fontos része foglalkozik a szektának az emberi természetről, a b ű n eredetéről és romboló hatalmáról vallott felfogásával. Egy h a t a l m a s lendülettel megírt k o z m i k u s látomással fejeződik be, amely némi fényt vet a n n a k a vallásos n a p t á r n a k a természetére is, amelyet Kumránban használtak, s a m e l y most szintén az érdeklődés k ö z é p p o n j á b a került. Az egészet egy magasztalás — Isten megszólítása — z á r j a be: ,,És Istent így szólítom én meg: O, én Igazságom! és a legfelsőbbet: J a v a m szilárd támasza, óh Te, a tudás forrása, szentség lakóhelye, magasra szökő tisztelet, mindenhatóság és disz mindörökre" (1QS 10, 11—12). A közösség életének zavartalan m e n e t é r e egy 12 világi tagból és 3 papból (kohen) álló t a n á c s vigyázott fel (1QS 8,1), akik azt a magot képezhették, amellyel az Igazság T a n í t ó j a elkezdte a szervezést. 1 9 A közösség külső szervezetének hierarchikus jellege volt, felosztva papokra (akiket egyszer Á r o n fiainak, m á s k o r Cádok fiainak neveztek), lévitákra, v é n e k r e és r e n d e s tagokra. Időnként összehívták a közösség közgyűlését, amelyet a Közösség Szabályzata „Nagyok gyűlésének" nevez. A tagok előzetesen megállapított szabályok szerint foglalták el h e l y ü k e t (1QS 6,8—13). Először a papok és vének jöttek, s szigorúan vigyáztak a g y ű l é s e k ü l é s r e n d j é r e . Valaki beszédének a megszakítását mint súlyos v é t k e t ítélték meg: „Ne v á g j o n senki a felebarátja beszédébe, mielőtt testvére b e f e j e z t e volna szavait, és u g y a n í g y n e szóljon a számára előírt rendnél h a m a r a b b " (1QS 6,10). Ha v a l a k i nek mondanivalója volt a gyűlés előtt, csak akkor mondhatta el, ha előzőleg engedélyt k é r t a vezetőktől. A legfontosabb k é r d é s e k b e n 222

sorshúzással döntöttek — a régi izraelita h a g y o m á n y t k ö v e t v é n —r s a gyűlés egész m e n e t é r e a papok v i g y á z t a k fel. A Közösség Szabályzatának e g y i k része (1QS 6,24—7,25) a közösség b ü n t e t ő t ö r v é n y k ö n y v é t tartalmazza. A szekta életében a tisztesség megsértése, izgága viselkedés, valaki tulajdonságáról hamisan nyilatkozni és más helytelen m a g a t a r t á s a megfelelő büntetést vonta maga után. A büntetés általában a bűnösnek egy meghatározott időre való kizárását j e l e n t e t t e mindabból, amit a ,,Nagyok tisztálkodásának" v a g y „tisztaságának" nevezhetnénk. A tisztaság szóval itt olyan tárgyakat és különösen ételeket jelöltek, amelyek rituálisan tiszták voltak, s ezért csak azok használhatták, akik m a g u k is a rituális tisztaság állapotában v a n n a k . Máskor a büntetést a v é t k e s é t e l a d a g j á n a k lecsökkentésével h a j t o t t á k végre. A büntetéseket nagyon gondosan osztályozták, és azok jellegüket tekintve n a g y o n szigorúak voltak. 2 0 N é h á n y példa: ,,És az, aki valamilyen dolgot a Legtiszteletreméltóbb nevével mond ki [az haljon meg]. 21 És ha átkozódott, akár b a j miatti félelmében, akár bármiféle ügye miatt, vagy hangosan olvasta el AZT a Könyvben, vagy az imában kimondta: távolítsák el, és ne térhessen t ö b b é vissza a közösség testületébe" (1QS 6,27). „Aki tudatosan hazudik: hat hónapra büntettessék" (7,4). ,, Valaki, aki v a g y o n i kérdésben hazudik 2 2 és azt tudatosan tette: közösítsék ki öt a N a g y o k tisztálkodásából egy évre, és b ű n h ő d j é k a k e n y e r e n e g y e d é v e l " (6,25). „Aki lázadozik a közösség alapelvei ellen: k ü l d j é k el, hogy ne is t é r h e s s e n többé vissza. És ha felebarátja ellen jogtalan ügyben lázadozik: hat hónapra büntettessék" (7,17—18). ,,És az, akinek szelleme elhajlik a közösség tanaitól, h o g y elváljék az igazságtól és m a k a c s szívvel j á r j o n : h o g y h a visszatér, k é t évre büntettessék. Az elsőben ne érinthesse a N a g y o k tisztálkodási fürdőjét és a második é v b e n ne érinthesse a Nagyok italát" 2 3 (7, 19—20). A közösséget táborokra v a g y településekre osztották, amelyeknek m i n d e n i k e egy kijelölt vezető ellenőrzése alatt állott. Ez a vezető rendszerint egy pap volt. Ezek a kisebb csoportok legalább 10 személyből állottak, mint a „minjan" a zsinagógában. 2 4 A Közösség Szabályzata, de a Damaszkuszi Irat is n a g y o b b számokról is beszél: ezrekről, százakról, ötvenes és tízes csoportokról (1QS 2,22; CD 13, 1—2). Igen valószínű, hogy azt az esetet kivéve, amikor a közösség valóban ilyen nagy lehetett, ezek a számok a biblikus nyelv reminiszcenciái csupán. A k u m r á n i kolostor lakóinak teljes számát nem teszik kétszáznál többre. Mindezek ellenőrzésére a legfőbb vezető v a g y főfelügyelő, a mebaqqer (1QS 7,12) volt rendelve, amely kifejezést nem is lehet kielégítően lefordítani. N e v e z h e t j ü k felügyelőnek, de ha a munkakörét nézzük, a szuperintendens k i f e j e z é s a legmegfelelőbb. 2 5 (Mebaqqer görögül episcopos.) A főfelügyelő legfontosabb feladata a fegyelem fenntartása a közösség életében. Egy másik lényeges tisztséget a paqid töltött be. Feladatkörébe tartozott megvizsgálni azokat, akik felvételüket kérték a közösség tagjai sorába. Kérdéseket tett fel n e k i k hivatástudatukkal kapcsolatban, és döntött afelől, hogy v a j o n a jelöltségre alkalmasok-e v a g y 223

nem. Az ú j tagok felvételét szabályozó előírások n a g y o n szigorúak voltak, és ha a jelölt megfelelt a pagid előzetes tudakozódó kérdéseire, csak akkor jelenhetett m e g a közgyűlés előtt, amely véglegesen felv e t t e vagy visszautasította. Azért, h o g y kedvező v é l e m é n y t n y e r h e s sen, a jelöltnek alá kellett vetnie magát egy két évből álló próbaidőszaknak, m e l y e t már a k ö z ö s s é g k e r e t e i n belül töltött el (1QS 6,13—23). A próbaidőszak első é v e alatt a jelölt megtarthatta vagyonát, de a második é v b e n már a n y a g i javait be kellett szolgáltatnia a közösség pénztárába. Attól kezdve, h o g y a k u m r á n i közösség elismert t a g j á v á lett, a jelöltnek le kellett mondania a pénzről és más javakról a közös alap javára. Azoktól a jelöltektől, akiket v é g l e g e s e n felvettek, megkövetelték, hogy t e g y e n e k le e s k ü t , melynek értelmében megszakítanak minden kapcsolatot a világ embereivel, és teljes szívükkel a mózesi Törv é n y előírásának szentelik magukat. Ez a fogadalomtétel csak e g y részét képezte annak a n a g y s z a b á s ú b e a v a t á s i szertartásnak, melyet az egész k ö z ö s s é g jelenlétében a papok és léviták vezettek 2 6 (1QS 1,16—2,18). Az ú j t a g o k ettől k e z d v e elfoglalhatták h e l y ü k e t a testvérek közösségében, és részt v e h e t t e k a szent étkezéseken és tisztálkodási mosakodásokban, a m e l y e k e t az előző k é t évben még eltiltottak tőlük. Mivel a közösség önellátó volt, a tagok mint földművesek, fazakasok, takácsok, pásztorok, méhészek dolgoztak, s ebben a v o n a t k o z á s b a n a kumráni központ mellett az Ain F e s h k h a i oázis mint a közösség földművelési-kertészeti k ö z p o n t j a működött. A k u m r á n i a k napi m u n k a menetében a lankadatlan kétkezi m u n k a egy állandó kegyességi gyakorlattal párosult, s ebből a szempontból ha különböztek is, de nem sokban a korabeli más palesztinai k e g y e s s é g i csoportoktól. Az Igazság Tanítója m e g h a g y á s á h o z való h ű s é g e s ragaszkodás nagyon f o n t o s k ö v e t e l m é n y volt a k ö z ö s s é g tagjai számára, és ezért évenként ismétlődő szertartás k e r e t é b e n m e g ú j í t o t t á k fogadalmukat. (1QS 2,19—23). Ez alkalommal azokat, akik kötelességük t e l j e s í t é sében é r d e m e k e t szereztek, magasabb rangfokozatra léptették elő, míg az engedetleneket és vétkezőket megbüntették (1QS 6,20—26). Eletüket oly móclon szervezték meg, h o g y a nappalnak és é j s z a k á n a k egy részét a szent iratok feletti e l m é l k e d é s n e k és más lelki g y a k o r latoknak szentelték (1QS 10,1—11,22). A régi T ö r v é n y iránti odaadásuk annak a rendszernek a g y a k o r l á s á b a n is megnyilatkozott, amely a Thorát 3 évi ciklusra osztotta fel, és ezáltal l e h e t ő v é tette állandó, é j j e l és n a p p a l való t a n u l m á n y o z á s á t meghatározott létszámú kisebb csoportok k e r e t é b e n : „És arról a helyről, ahol e g y ü t t lesz 10 ember, a Tan m a g y a r á z ó j a se hiányozzék sem nappal, sem éjszaka, sohasem, azért, hogy mindenki t a n í t h a s s a f e l e b a r á t j á t " (1QS 6,6—7). Az imádság g y a k o r l a t á n a k szintén nagy jelentősége volt a szövetség közösségének é l e t é b e n . A n a p o n k é n t i imádságot két fő alkalommal gyakorolták: r e g g e l és este. ,,Hadd lépjek szövetségébe Istennek, midőn kezdődik n a p p a l vagy é j s z a k a , és ha leszáll az este, v a g y a reggel, parancsolatait h a d d hangoztassam" (1QS 10,10.) A szombat ugyancsak az imádkozás különleges alkalma volt, valamint minden hónap első napja, a m e l y e t s a j á t n a p t á r u k szerint számítottak. Ha a kumrániak — különböző hasonló csoportok között — alkalmazták a 224

v a g y o n k ö z ö s s é g e t mint életmódot, akkor rendes étkezésük minden bizonnyal a közös ebédlőben folyt le, s az n a g y o n egyszerű és egészséges lehetett. N a g y o n nehéz válaszolni arra a kérdésre, hogy a családi élet úgy, a h o g y a n Kumránban létezett, milyen mértékben terjedt el a szektán belül. A Közösség Szabályzata egy olyan időre tekint előre, amikor az egész nemzet élete megfelelően lesz m a j d irányítva, s így a nők és gyermekek éppen úgy, mint a férfiak, összegyűlhetnek, hogy meghallgassák a szövetség t ö r v é n y e alapelveinek magyarázatát. A k u m r á n i kolostor feltárásakor a szomszédos t e m e t ő b e n is végeztek ásatásokat, s számos csontvázat találtak, amelyekről a vizsgálatok kiderítették, hogy női csontvázak voltak. 2 7 A nők bekapcsolása a közösség életébe különbözteti meg a kumr á n i a k a t az esszénusoktól általában, mert ez utóbbiak a nőtlenséget gyakorolták. A k u m r á n i irodalomban nincs semmi utalás arra vonatkozóan, hogy a közösségbe v a l ó beavatáskor nőtlenségi fogadalmat tettek volna, v a g y visszautasították volna a házassági köteléket, bár a h o g y a n azt egyes tudósok 2 8 kimutatták, nehéz elképzelni, h o g y azok, akik m a g u k a t teljesen odaszentelték a közösségi élet szigorának, eleget t u d t a k volna tenni házassági és apai kötelezettségeiknek. De mivel a szektának szimpatizánsai v a g y éppen támogatói is voltak Júdea k ü l ö n b ö z ő városaiban és falvaiban, ezeknek szabad lehetett házasságot kötni és családot nevelni, természetesen szigorúan a közösségnek a házassági törvényről adott magyarázata szellemében. Ez elképzelés alátámasztására azonban nem tudunk felhozni meggyőző érveket, sőt a közösség természetéből és szervezetéből inkább arra következtethetünk, hogy harcolt minden ilyen megnyilvánulás ellen. Jóllehet a megtalált iratokban n e m találunk semmi közvetlen feljegyzést, mégis valószínűnek látszik, hogy azokat a jelölteket, akik nőtlenek voltak, szívesebben b e f o g a d t á k a közösségbe, mint a házasokat. M i v e l a kumráni szekta szervezete közösségi jelleggel bírt, az összes j a v a k a t és t u l a j d o n t e g y e t l e n kategóriába sorolták, amely az egész közösség rendelkezésére állott, és amelyet szükség szerint használtak fel közös célokra. Kumránban, amíg a kezdőknek a próbaidőszak első évében n e m engedték meg, hogy részt v e g y e n e k a közösségi tisztálkodási ceremóniákon, addig nem is követelték tőlük, hogy p é n z ü k e t v a g y más t u l a j d o n u k a t á t a d j á k a mebagqernek (1QS 6,13— 20). Később aztán megengedték a jelöltnek, hogy részt v e h e s s e n az egész közösségi életben és a n y a g i tőkéjét ,,összevegyíthesse" a közösség vagyonával. Ha egy jelölt alkalmatlannak bizonyult, v a g y o n a továbbra is az övé maradt a próbaidőszak leteltével. A közösség fő célja az volt, hogy anyagilag m e g k ö n n y í t s e azok helyzetét, akik elfordultak a gonoszságtól és követték Isten kinyilatkoztatott akaratát. ,,És ez a szabályzat a közösség tagjai számára, akik ö n k é n t vállalkoztak arra, h o g y elfordulnak minden rossztól és erőssé v á l n a k mindazok által, amiket Ö önakaratából megparancsolt" (1QS 5,1). Pontosabban fogalmazva a közösség arra törekedett, hogy f e l e m e l k e d j é k a szentség, igazság, méltányosság és k e g y e l e m színvonalára, melyek Isten természetét alkották, amint azt a régebbi szent iratok is bizonyítják (1QS 5,3—4). Mivel Isten k e g y e s e n feltárta a próféták minden titkát az Igazság Tanítójának ( l Q H a b 7,3 kv), a 225

közösség biztos volt abban, hogy k é p e s megismerni az isteni t e r v e l mely életükkel és koruk kiteljesítésével kapcsolatos. Ez utóbbiról meg voltak győződve, hogy az m é g saját nemzedékük életében megvalósul. Minthogy a kumrániak e r e d e t ü k n e k bibliai megalapozást adtak 29 , a t a g o k saját í r á s m a g y a r á z a t u k a t az Igazság T a n í t ó j á n a k útmutatása a l a p j á n fejlesztették. A közösség létének legfőbb indokát abban látták, h o g y ők v a n n a k h i v a t v a készíteni az Úr e l j ö v e t e l é t e g y é n i életük alárendelése és a T ö r v é n y szorgalmas tanulmányozása által. Ezért dolgoztak és imádkoztak, remélve a messiási korszak megérkezésében (1QS 9,11). Ö n m a g u k a t ,,a szentség ö n k é n t e s e i d n e k nevezték, n a g y o n szigorú fegyelemnek v e t e t t é k alá m a g u k a t , amely messze felülmúlta a farizeusi h a g y o m á n y o k a t . Ilyen értelemben törekedtek helyrehozni azokat a bűnöket, a m e l y e k e t szerintük ez utóbbiak elkövettek, mert úgy érezték, hogy a farizeusok elárulták közös szellemi örökségüket. Következésképpen türelmetlen v á r a k o z á s b a n éltek, előre tekintettek az ú j Jeruzsálem, az ú j Templom felé, ahol e g y arra méltó papság mutathat be m a j d Istennek tetsző áldozatot. Legjobban úgy szemléltethetjük szándékukat, amellyel n é p ü k r e tekintettek, ha utalunk a közösség legkifejezőbb tantételére. Ez pedig az a r e á j u k teherként, súlyos feladatként nehezedő hitfelfogás volt, mely szerint nekik kell vezekelniök mindazokért a bűnökért, amelyeket honfitársaik elkövettek, éspedig életük odarendelése és tisztasága által: ,,... hogy ezáltal az igazság alap iáit vessék meg Izrael számára az örök s z ö v e t s é g közösségeként, h o g y bűnbocsánatot szerezzenek mindenkinek" (1QS 5,6). S mert a közösség a maga részére egy igen fontos megtisztító szerepet tartott fenn, bizonyos szent gőggel hitt a b b a n a képességében, h o g y valóban megtisztítja azokat, akik csatlakoznak k ö t e l é k é b e s elmerülnek élet- és fegyelmi szabályaikban. A tagok állandóan abban a hitben éltek, h o g y az ők szenvedésben való állhatatosságukat, a Törvényhez v a l ó ragaszkodásuk a t s a szigorú fegyelem alá rendelt életüket Isten ú g y fogja tekinteni és elfogadni, mint az elkövetett b ű n ö k é r t való jóvátételt. Ennek a jóvátételnek csak akkor lesz e r e d m é n y e , ha a közösség m e g t a r t j a a bűnbánat és megtisztulás ama feltételeit, amelyeket Isten kér és előfeltételként állít a bűnbocsánatra (vö. 1QS 3,6; 8,6; 9,14). Egyszóval a kortárs laikus társadalom iránti kötelességüket abban látták, hogy a legmagasabb szinten betöltsék Ézsaiás engedelmes és szenvedő szolg á j á n a k szerepét (Ézs 52,13—53,12). Elhatárolták magukat, h o g v az isteni segítséggel valósítsák meg céljukat, és ebben 'az Igazság Tanít ó j á n a k éleslátása felbecsülhetetlen é r t é k ű útmutatás volt számukra. Engesztelési szerepükön felül meg voltak győződve, hogy az ítélet v é g r e h a j t á s á n a k a feladata is az ő kiváltságuk lesz. Azok, akik szándékosan megrontották az igazságot és a lelkiséget, a bosszú eljövendő napján m e g fogják k a p n i megérdemelt büntétésüket. ,,És mindenkinek, aki azon az úton jár, ez a rendeltetése: a bosszúálló Isten lezúduló h a r a g j á b ó l az összes pusztító k ü l d ö t t (angyal) fogja örök romlásra taszítani őket, ö r ö k k é v a l ó félelemre és v é g t e l e n rémületre a sötét helyek tüzének megsemmisítő szégyenében" (1QS 4,12). A közösség t a g j a i nem láttak k ö v e t k e z e t l e n s é g e t engesztelési tisztük és a bűnösök feletti ítélet v é g r e h a j t á s a közö'tt, sőt szerepüket mint az 226

ézsaiási szolga hivatását tekintették, amelyet az ,,Ember Fia" (Dán 7,17—22) v o n á s á v a l egészítettek ki, akinek hatalma v a n az ítéletre, és az egész világ felett g y a k o r o l j a majd uralmát. A közösség igen nagy jelentőséget tulajdonított a víz általi mosakodás rituális tisztálkodásának, noha nem tudjuk, hogy ezeket a szertartásokat ténylegesen mennyire gyakorolták a településeken. 3 0 A közösség k u m r á n i k ö z p o n t j á b a n végzett ásatások során felszínre kerültek azok a hosszú vízvezetékek, amelyeket abból a célból létesítettek, h o g y biztosítsák használatuk által az állandó vízellátást. Feltételezik, h o g y azt a ciszternát, amelyet a főépület déli falánál helyeztek el, egyenesen keresztelőmedencének használták. Másrészt azonban a k u m r á n i a k a tisztulási cermóniájuk végzésénél használták a Jordán ,,élő vizét" is, v a g y éppen a nem messze, délre található Ain Feshkha oázis forrásait. 3 1 Mindenesetre a hangsúlyt nem a víz fogalmára helyezték, még csak nem is a szertartás formájára, hanem azokra a szellemi-lelki k ö v e t k e z m é n y e k r e , amelyeket a szertartáshoz kapcsoltak. Az 1QS 5, 13—14 szerint nyilvánvalóvá válik, h o g y az igazi lélek szerinti bűnbánatot tartották az egyetlen tényezőnek, amely meghatározza, h o g y az egyén megtisztult-e v a g y nem a tisztasági fürdőben. ,,Még a vízbe se lépjenek, hogy tisztálkodásban érintkezzenek a szentség embereivel, mert úgysem tisztulnak meg, csak ha megtérnek a gonoszságukból." Az 1QS 3,4—9-ben ú j r a megerősítést nyer, h o g y a víz egyedül nem elég a megtisztulásra valamiféle ex opere operato módon. Ezt csak úgy lehet elérni, ha egyéni életüket egészen alárendelik a T ö r v é n y n e k és Isten akaratának. ,,És csak az Ö igazságában szent szellemmel a közösség iránt — így tisztulhat meg bűneitől, és csupán az egyenesség és alázat szellemében bocsáttatik meg bűne, és lelkének Isten minden t ö r v é n y e iránti alázatosságában tisztul meg a teste." A megtisztulási forma, amelyet kedveltek és gyakoroltak, a vízzel való beszórás volt, mint az engedelmes szív adományozásának módja, amelyet Isten ígért az ő népének Ez 36,25—27-ben. A rituális mosakodás ú g y szerepel Kumránban, mint a közösségi életnek egyik állandó elemie, azonban a szertartás lelki-szellemi értelmezése ellenére a kumráni irodalomban nem találunk olyan utalást, amelyből arra következtethetnénk, h o g y a szekta megkövetelte volna ú j tagjaitól, hogy v e s s é k alá m a g u k a t egy bűnbánáti keresztségnek a bűnök bocsánatára. Ebben az értelemben jelentősen különböztek a kumrániak mind Keresztelő János, mind az őskeresztény egyház gyakorlatától, és ú g y t ű n i k , , h o g y sokkal inkább hasonlítanak a korabeli zsidóság mosakodási szertartásához. A k u m r á n i a k életében annyira jellegzetes volt a tisztasági fürdő, hogy a gyülekezetet közös kifejezéssel a „Nagyok tisztálkodásának" nevezik. Irataikból az is kitűnik, h o g y kortársaik közül egyedül magukat tekintették olyanoknak, mint akik lelki értelmezést is fűznek a rítushoz, feltehetően az Igazság Tanítója tanainak hatására. A tisztasági fürdő gyakorlata által a lélek és erő általi megszentelést igényelték, hogy feddhetetlenül j á r j a n a k Isten t ö r v é n y é b e n ( I Q S 3,4—9). És mert Isten lelke volt az, aki a v a l ó s á g b a n az e g y é n t megtisztította lelki és erkölcsi vétkeitől, az egyén megszentelődését úgy fogták fel, mint fokozatos folyamatot és nem mint egy azonnali 227

megvalósulást, amelyet kiegészített az isteni k e g y e l e m és ítélet parancsa. Isten szent lelke által való keresztelést ú g y gondolták el, min't a Messiás adományát azért, hogy m e g a k a d á l y o z z a a gonoszság erőinek beszennyező m u n k á j á t (1QS 4,21—22). A kumráni iratokban nincs semmi utalás, amely pontosan leírná, h o g y a n is történt egy ilyen tisztálkodási rítusnak a lefolyása. Ameddig megfelelő vízmennyiség állott rendelkezésre, a mosakodásokat a Közösség Szabályzatában lefektetett elvek szerint gyakorolták, anélkül, hogy szükség lett volna különleges intézkedésekre a gyakorlat f o r m á j á t illetően. Viszont az is lehetséges, hogy a szabadságnak ez az állapota más Palesztinában működő keresztelő csoportok között is fennállhatott, az ti., hogy a vízzel v a l ó tisztálkodási rítus aktusa egyformán é r v é n y e s lehetett leöntés, alámerítés v a g y más formában is. Hogyha a vízzel való behintés volt is előírva, az ótestamentumi mosakodás f o r m á j a minden bizonnyal a t e l j e s bemerítés volt, amelyet később a prozelita keresztelésnél is gyakoroltak. 3 2 A szövetségkötök gyülekezetének különböző közösségi t é n y k e dései között a közös étkezés s a j á t o s fontosságot kap úgy is, mint a közösségi jelleg kifejezése. Ha a szekta ténylegesen azonos az esszénusokkal 3 3 , akkor a naponkénti fő étkezésnek egészen egyszerű jellege volt, amelyen részt vehetett minden arra alkalmas személy, s amelynek helye a közös ebédlőterem volt. Azért, hogy a t e s t v é r e k g y ü l e k e z e t e ne s z e n v e d j e n hiányt, ha az összes tagok nincsenek jelen, a Közösség Szabályzata előírja, h o g y a közösség megfelelően betöltheti funkcióját, ha legalább tíz tagból álló szükséges szám v a n jelen, amelyek közül egynek feltétlenül papnak kellett lennie: „Közösen e g y e n e k és e g y ü t t imádkozzanak és e g y ü t t e s e n tanácskozzanak minden olyan helyen, ahol legalább tíz férfi v a n a közösség testületéből. Azonban (legalább) egy p a p (kohen) legyen köztük" (1QS 6,3—4). Hogy egy közös étkezésre összegyűlhessenek kisebb v a g y nagyobb csoportokban, a pap jelenlétére azért volt szükség, mert az ő f e l a d a t a volt az áldás elmondása az étel előtt. A rendes közös étkezésektől eltekintve volt egy egészen szakramentális jellegű é t k e z é s is. Az 1. sz. barlangban talált t ö r e d é k e k egyike, amely szoros rokonságot m u t a t a Közösségi Szabályzattal, de amely mégsem tartozik szervesen ahhoz, s ezért a Gyülekezeti Szabályzat (lQSa) elnevezést kapta, azt m u t a t j a , h o g y ez a szakrális étkezés Kumránban messiási hangsúlyt kapott azáltal, hogy a résztvevők között ott v a n e g y felkent isteni személy, aki a főpap után másodiknak mondja az áldást. A n n a k az egyedülálló szerepnek a szemléletében, a m e l y e t a közösség m a g á n a k fenntartott, ezt az étkezési rítust ú g y is tekinthetjük, mint a messiási v a c s o r a előképét, amelyet arra az időre vártak, amikor az isteni k e g y e l e m ú j korszaka is megvalósul. Ezen az étkezésen a papi é s dávidi Messiások mellett részt v e t t e k Izrael vénei és bölcsei s a gyülezet hivő tagjai. Ez a szent étkezés k e n y é r b ő l és borból állott: ,,És ha közös asztal melletti étkezéshez gyűlnek össze . . . és a közös asztal meg v a n t e r í t v e . . . ne n y ú j t s a ki senki a kezét a k e n y é r v a g y a bor után először a papnál hamarabb, mert ö áldja meg az elsejét a k e n y é r n e k és a bornak. És ha az már ő előttük k i n y ú j t o t t a a kezét a k e n y é r r e , ő utána Izrael f e l k e n t j e n y ú j t s a ki kezét a k e n y é r é r t " (lQSa 2,18—20). 228

Mint azt már előbb említettük, a közösségbe való felvételre jelentkezőknek nem engedték meg azonnal, hogy részt vegyenek ezeken a vallásos jellegű étkezéseken, csak miután letöltötték a második próbaévet is. Éppen ez az elővigyázatosság szemlélteti azt a nagy fontosságot, amit a kumrániak általában a papsághoz és azok előjogaihoz kapcsoltak, s lehetséges, h o g y ennek a magatartásnak megfelelője az a nézet is, hogy ez a különleges étkezés tulajdonképpen a szombat napi ,,szent k e n y e r e k " elfogyasztásának (Lev. 24,5—9) képezhette egy módosított formáját. Eszerint 12 kenyeret tesznek az asztalra egy láthatatlan isteni lény elé más étkezési jelvényekkel együtt, mint tálak, kancsók és kelyhek (Exod 25,29). Azt, hogy a papi mellékjövedelmekre vonatkozó pentateuchi hagyományt szintén komolyan vették, talán az mutatja, hogy az ásatások alkalmával Kumránban nagyon sok állati csontot találtak cserépedényekkel együtt eltemetve. Ezek kétségtelenül sajátos étkezésükkel álltak összeköttetésben. Arra a kérdésre viszont, ami ezekből a leletekből következhetne, hogy vajon a kumrániak ténylegesen gyakorolták-e az áldozatot, nagyon nehéz felelni. Rendes körülmények között, amíg a Templom — ha időlegesen is — a szerintük törvénytelen főpapság ellenőrzése alatt állott, ők nem vettek részt az istentiszteleteken. Természetesen az is elképzelhető, hogy a közösség tagjai a pusztában oltárt emeltek a mózesi ősi h a g y o m á n y szerint, és azokon saját papjaik mutattak be Istennek tetsző áldozatot. Másrészt azonban magukévá tehették — és ez is tűnik iki irataikból — a közösségi ima-áldozat eszméjét is abban a meggyőződésben, hogy a kegyes életnek szentelt ajkak imája megfelelőbb áldozat a Teremtő előtt. Addig, amíg az áldozat kérdésében nagyon nehéz bizonyítani s csupán feltevésekre vagyunk utalva, fennáll az a tényállás, hogy a Közösségi Szabályzat nem tartalmaz semmi előírást az áldozattal kapcsolatban. A legelfogadhatóbb következtetés az lehetne, hogy a szövetségkötök közössége legnagyobb feladatának tekintette felajánlani egész önmagát Istennek: ,,Midőn ezek a fenti követelmények szerint lesznek meg Izraelben, a szentlélek alapjaként, örök i g a z s á g k é n t . . . é s kegyelemként a földnek, inkább mint az égő áldozat húsa és a véres áldozat kövérsége: akkor az a j k a k fohásza jog szerint is olyan (lesz), mint az engesztelő illatáldozat és a gáncstalan út, mint a kegyesen fogadott áldozati felajánlás" (1QS 9,3—5; vö. Péld. 15,8—29).34 A kumrániak minden törvényükben és szokásukban a törvényes papság eszméjét, egy szigorú fegyelmet, Isten akaratának való engedelmességet és a régi mózesi Törvény erkölcstanához való teljes odaadást próbáltak kifejezésre juttatni. Az ő hitük sokkal következetesebb volt, mint sok tekintetben a korabeli judaizmus, ahhoz a képhez viszonyítva, melyet az Otestamentumban találunk. DR. SZABÓ ÁRPÁD JEGYZETEK 1 2

J. Liver, Revue de Qumran. 6/1957, 3—30. W. F. Albright: From the Stone Age to Christianity, 1957. M. Burrows: A holttengeri tekercsek. Budapest 1961, 223. 1. 4 Albright-Mann: Qumran and Essenes: Geography, Chronology and Indentification5 of the Sect. Theological Collections, London 1969, 17. 1. F. M. Cross: The Bible and the Ancient Near East. New York 1961, 133— 202. 1.

229

B Josephus minden valószínűség szerint helyesen őrizte meg a főpapok sorrendjét, és így Ben Sirak jóval a J. e. 111. század vége előtt keletkezhetett, mivel a zsidó történetíró Igazságos Simon főpapságát e század közepére teszi. ' Több vonatkozásban is szoros kapcsolatot tudunk kimutatni a Magasztalások (Hodayot) és Énok könyve II. része között, amelyet kétségtelenül a J. e. II. század első évtizedeiben zsidó nyelven írtak. 8 Albright: I. m. 20. 1. 9 E. Bickerman a Jour. Bib, Lit. 69/1950, 245—260. 1. a könyv eredetét a J. e. II. század első negyedére vagy a III. század utolsó évtizedére teszi. 10 Kovács Károly: Hellenizmus, Róma, Zsidóság. Köln—Bécs 1969, 353. 1. 11 Albright-Mann: I. m. 19. 1. 12 Izrael Isten ültetvénye vagy szőlőskertje (Ézs 5,1 kv): ezzel a megjelöléssel a szerző a zsidóságban megindult vallásos mozgalmat, vagyis a hassidimeket jelöli meg. Mivel pedig Áront, a papság ősét is említi Izrael (a nép) mellett, azért a megtérési mozgalomban hangsúlyozottan kiemeli a papság szerepét. 13 A kutatók többsége a 390 esztendőt Ez 4—5-ből kölcsönzött, tehát nem történeti14visszaemlékezésből származó „kerek" számnak veszi. Az esszénusok (görögül essenoi vagy essaioi) nevének értelmezése körül sok vita folyt. Ma valószínűnek látszik, hogy a héber chasid arámi változatának, chassaja-nak az elgörögösített alakja. 15 A farizeus név elkülönültet jelent, de éppen az a bizonytalan, hogy milyen elkülönülés hozta létre ezt a nevet. A farizeusok mint a törvény hívei egyrészt elkülönültek a hellenistáktól, akik elhagyták az ősi hagyományt, de elkülönítették magukat minden tisztátalantól vagy mindattól, ami azt előidézheti. lü Minthogy a cádokita és szadduceus a héberben azonosak, ezért olyan feltevések is voltak, amelyek a kumráni mozgalmat legalábbis kezdeti szakaszában a szadduceusokkal azonosította. A szadduceusok valójában nem voltak a farizeusokhoz és esszénusokhoz fogható párt, hanem a vezető papi családok és rokonságuk csoportja. Legnagyobb befolyásuk a J. e. II. század második felében volt, de politikai jelentőségüket és vezető szerepüket később is megtartották. 17 Ézs 40,3 versének buzdítását a farizeusok is magukra vonatkoztatták. Szintén voltak társaságaik, amelyek hasonlóságot mutatnak a kumráni közösséggel. Tagjaikat haberim-nek vagy rabbim-nak nevezték, ahogyan a Közösségi Szabályzat is emlegeti a tagokat. 18 Josephus: Zsidóháború; Zsidók története. Philo: Hypotetica. Plinius: A természet históriája. 19 E. F. Sutcliffe: The Monks of Qumran, I960, 152. 1. Vö. A. R. C. Leaney: The Rule 2,1 of Qumran and Its Meaning, 1966, 210. 1. A. Dupont-Sommer: The Jewish Sect of Qumran and the Essenes, 1956, 87. 1. 21 A Törvény: Lev 24,16. De lásd még a Tízparancsolatban: Ex 20,7. A közösség a névtabut szigorúbban vette, mint a korabeli zsidóság. 22 Ilyen esetről szól a nevezetes Üjtestamentumi hely: ApCsel 5,1—11. 23 Ez összhangban van a rabbinikus szabályokkal, amelyek a szentelt italok használatát szigorúbban korlátozzák, mint más anyagokét. 24 M. Burrows: I.m. 190. 1. f205 Uo. 191. 1. Ez a szertartási mozzanat a Deut 27—30. fejezeteket idézi. Jellemző s a papok magasabbrendű szerepére mutat a lévitákkal szemben, hogy az áldó és Istent magasztaló igéket a papok, míg az átokformulákat a léviták mondják. Az ismétlődő „ámen, ámen" a nép részvételét jelenti a szertartásban. 27 Valószínű az a feltevés, hogy amikor a J. e. 31-i nagy földrengés után a közösség tagjai elhagyták a központi települést, más helyi csoportok keletkeztek, amelyeknek legalább egy része feladta a nőtlenség elvét. Vö. G. Vermes: Discovery in the Judean Desert, 1956, 17. 1. 28 F. F. Bruce: Second Thoughts on the Dead Sea Scrolls, 1961, 117. 1. 29 W. H. Brownlee: The Biblical Archaeologist, 1951, XIV. nr. 3,54. 1. 3,1 J. M. Allegro: The Dead Sea Scrolls, 1956, 90. 1. 31 Vö. Cross: I. m. 68. 1. 32 H. H. Scobie: John the Baptist, 1964, 93. 1. 33 R. K. Harrison: The Archeology of the Old Testament, 1963, 109. 1. A közösség feleslegesnek minősítette az áldozatokat. Ezek helyét szerintük az igazságos életnek és az imádságnak kell betöltenie. Ezzel a felfogásukkal a J. e. VIII—VI. századi nagy próféták tanítását valósították meg. Vö. Ézs 1,11; Ám 5,21—24; Mik 6,6—8; Jer 6,20; Hós 6,6; Zsolt 50,8—12; lSám 15,22.

230

IGAZ EMBER, MŰVÉSZ TANÁR (Markos Albert, 1878—1949)

M a r k o s Albert t a n á r úr, volt tanítványainak Berci bácsija, mint latintanárunk megtanított — többek között — erre a latin közmondásra is: ,,Quem dii oderunt, p e d a g o g u m fecerunt." A közmondás igazságát szavakkal sohasem igyekezett cáfolni, de egész magatartásával, tanítványaihoz fűzödö kapcsolataival szüntelenül bizonyította annak ellenkezőjét. 25 éve halott, és még mindig tanít. Munkássága nyomán tanítványai az életet k o m o l y a n vevő, de vidáman szemlélő ú j emberként kerültek ki az életbe, és jó t a n í t v á n y k é n t tovább hintik az e m b e r b e vetett hit magvát. Osztályomnak az elsőtől osztályfőnöke volt hét éven át. Sokszor láttuk összevont szemöldökét, szikrázó szemeit, de már az első hetekben a n n y i r a megszerettük, hogy félni tőle sohasem jutott eszünkbe. Pedig kétségtelenül n a g y tekintélye volt. H a d d idézzem e g y i k t a n í t v á n y á n a k , Bözödi György írónak rövid vallomását: ,,Az élő nyelveknél azért szerettem jobban a latint, mert ezt nem kellett hallani és beszélni. De lehet, h o g y azért is, mert kitűnő latintanárunk volt, a Márkosok apja. A gyermekei mind művészek lettek, ő mint t a n á r volt művész." — Ez a vallomás nemcsak megható, hanem meggyőző is: egy, a hallását már kora i f j ú s á g á b a n elvesztett, felettébb érzékeny ember kései h á l á j á n a k , köszönetének finom megnyilvánulása. Csak a tanítványai t u d j á k igazán, hogy a Bözödi megállapítása milyen igaz. M á r k o s tanár úrnál nem az volt a leglényegesebb, hogy mit, hanem, h o g y hogyan tanított. Egész gimnáziumi életünkből talán a legkitörölhetetlenebb emlékem ezzel kapcsolatos: a párbajok! A fiatalok közti szópárbajokat mindig meghallgatom és nagy élvezettel — a rádión, de a Berci bácsi ötletéből fakadt p á r b a j o k mások, többek voltak. N e m c s a k a tudást, hanem a jellemet is fejlesztették. Ö csupán egy volt a hallgatók közül. A harcot a kihívó és a kihívott v í v t á k . Kérdéseket tettek fel e g y m á s n a k a latin nyelvből, nyelvtanból. — Mittesz, mit tesz? — Hangzott fel az egyik kérdés. Berci bácsi a háttérből csendesen helyesbített: „Mittes (mittész) mit jelent?" Azt már az e l e j é n belénk véste, hogy bátor gyerek csak magánál erősebbet hív ki p á r b a j r a , de ilyen és hasonló helyesbítésekkel, apró észrevételekkel tudatossá tette tanítványaiban, hogy a győzelmet csak tiszta eszközökkel és komoly munkával érdemes kivívni. M ű v é s z e volt-e p á l y á j á n a k ? Kétségtelenül az, de ennél sokkal több is: egész ember volt, tanár mivoltának aranyfedezete tiszta, töretlen, meg nem a l k u v ó embersége volt. Nem kellett szakmai nagyképűség v a g y szüntelenül kovácsolt tanári tekintély mögé rejtőznie, v a g y rejtegetnie a köztudat szerint a tanári tekintéllyel össze nem e g y e z t e t h e t ő emberi g y e n g e s é g e k e t . A Bácsi-torokban töltött kiránduláson Márkos tanár úrnak — néh á n y p o h á r bor után — a hangulata magasra szökkent: 231