A Győri Ítélőtáblán szeptember 26-án megtartott Regionális Konferenciáról

A Győri Ítélőtáblán 2014. szeptember 26-án megtartott Regionális Konferenciáról

A Győri Ítélőtábla Elnöke köszönti a megjelenteket az Országos Bírósági Hivatal és a Győri Ítélőtábla közös rendezvényén, melynek témája adatvédelem és tájékoztatás, adatvédelem és nyilvánosság. Dr. Havasiné dr. Orbán Mária a Győri Ítélőtábla Elnöke: Ezek a fogalmak nagyon nehezen összefésülhető fogalmak, bevallom őszintén az eddigi három állomáson elhangzott és az interneten fent lévő anyagot elolvasva egyre nagyobb lett a zavar a fejemben. Én remélem, hogy a szabályozás, amely ennek nyomán készül – most ne is nyissuk meg a vitát, majd a tanácskozáson, hogy külön törvényben vagy a meglévő törvénybe iktatva segít nekünk az adatvédelem és a nyilvánosság, az adatvédelem és a tájékoztatás problémájának a megoldásában. A ház gazdájaként is köszöntöm Önöket, a ház tervezője azt mondta, hogy a földig érő ablakokkal szimbolizálni kívánja az igazságszolgáltatás transzparenciáját. Ez sikerült neki, úgy hogy mindeközben a teljes védelmünket is biztosítja a teljes védettséget. Ez a dolog, amely megoldatott az építész által. Nagyon bízom benne, hogy a jogászok által is megoldást nyer majd. Elnök úrral együtt arra kérjük a jelenlévőket, a különböző hivatásrendek képviselőit, bírákat, ügyészeket, ügyvédeket, a rendőrség jelenlévő tagjait, és a tudomány képviselőit, hogy ahogy ma divatos szóval mondják – legyünk interaktívak – mondják el, mint gondolnak az egyes kérdésekben, ez vinne előbbre minket. Bemutatom Önöknek dr. Ferenczy Tamást ő az én kollégám, a bírótársam, aki moderátori szerepet tölt ma be, az ő dolga lesz, hogy külön köszöntse előadóinkat, akiknek ezúttal én is megköszönöm, hogy vállalták ezt a mai programot. Kérek mindenkit az aktív részvételre és jó és eredményes tanácskozást kívánok. Köszönöm szépen.

Dr. Ferenczy Tamás: Szeretettel köszöntök minden meghívott előadót, illetve a vendégeket. Megnyitásként engedjék meg, hogy megosszak Önökkel/Veletek egy gondolatot. Az a szubjektív véleményem, hogy ez a rendezvény, ez a konferenciasorozat, a bírósági szóvivők félévenkénti értekezletéből nőtte ki magát annyiban, hogy ezeken az értekezleteken a bírósági szóvivők mindig megvitatták ugyanezeket a témákat, az adatkezelést, a tájékoztatás egyes kérdéseit, és találkoztunk más hivatásrendek szóvivőivel, képviselőivel is. Szintén megosztották ebben a kérdésben a problémáikat velünk a sajtó képviselői is. Ezután alakult ki 2011-ben a legjobb szóvivőkből a kommunikációs munkacsoport, amely összegezte ezeket a véleményeket és végül itt van az asztalunkon, az a magas szintű becsatornázott munkaanyag, amit már most negyedik alkalommal vitat meg a konferencia. Hosszú az az út, ami az igazságügyi tájékoztatásban elvezetett idáig emlékeim szerint, amikor először voltam szóvivő még 1999-ben akkor 10/1986-os IM, BM együttes rendelet alapján kellett tájékoztatni. Mintegy öt szakaszban szabályozta ez a rendelet és az 1989 előtt született rendelet a tájékoztatást, majd jött a 1999. évi VII. szabályzat a bíróságokra nézve, amely egy oldal volt már, de az volt a vád, hogy ez nem jogszabály. Hanem annál alacsonyabb szintű norma, és valóban így is van. A mostani szabályzat a 8/2012-es már nem egy oldal, hanem majdnem tíz oldal, de még látjuk ebből a rengeteg anyagból, ami a konferenciákból született, hogy sok a nyitott kérdés, ami megválaszolást igényel. A legfontosabb

nyitott kérdés, hogy lesz –e önálló normája az igazságügyi tájékoztatásnak és adatkezelésnek, és az milyen szintű lesz betagolódik-e más jogszabályba, vagy pedig ágazati önálló törvény lesz, esetlegesen. Bemutatom a mai előadássorozat délelőtti résztvevőit: Dr. Darák Péter a Kúria Elnöke Dr. Patyi Gergely igazságügyi államtitkár Dr. Harangozó Attila a Szegedi Ítélőtábla Elnöke Dr. Révész Balázs az adatvédelmi hatóság főosztályvezetője Dr. Darák Péter a Kúria Elnöke: Tisztelt Kollégák! Hajlamosak vagyunk arra, hogy a saját szervezeti perspektívánkból közelítsünk olyan általános társadalmi problémákhoz, mint a nyilvánosság kérdése. Ez a megközelítési mód a nyilvános adatkezelés problematikájában is érvényesül. Éppen ezért szeretném azzal kezdeni a vitaindítómat, hogy a nyilvánosság kérdése a számunkra nagyon fontos azon kérdésen túlmenően, hogy ki jöhet be a tárgyalóterembe és mit közvetíthet onnan, sokkal messzebbre mutat. Nagyon jól mutatja ezt, hogy Jürgen Habermas 1993-ban A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása című kötetének 17. kiadásához írt új előszavában, azt mondja, hogy a könyv átdolgozásának igényét indokolta az időszerűség, melyet a nyilvánosság szerkezetváltozásának szemünk láttára kölcsönzött a Közép- és Kelet-Európában zajló forradalom, melyet ő a „Die nachholende Revolution” néven illet, és érdekes módon erre a kérdésre visszatér akkor, amikor az újraírt előszó zárógondolataként a nyilvánosság újfajta szerepvállalására hozza példaként a Kelet-Európában végbement gyökeres átalakulásokat. Ez nem csupán egy tv közvetítette történelmi eseménysor volt, hanem maga is a televíziós közvetítés móduszában ment végbe. Láthatjuk tehát, hogy történelmi erőtere működik a nyilvánosságnak és akkor, amikor ezekről a kérdésekről beszélünk, akkor egy átalakuló, modernizálódó, demokratizálódó Kelet-Európában a bírósági nyilvánosságot sem szakíthatjuk ki ebből az összefüggésből, melynek lényege, hogy az adminisztratív hatalom és a pénz hatalma mellett a nyilvánosság az, ami a modern társadalomban önálló hatalmi ágként jelentkezik. Ez a megközelítés szükségessé teszi azt, hogy tágabb összefüggésbe helyezzük a nyilvánosság kérdését a bíróságokon. Azt gondolom, hogy a mai nap nagyon alkalmas arra, hogy visszatekintsünk arra, mit vállalt a bírói szervezet akkor, amikor ezt a problémát újra a zászlajára tűzte, és mi az, ami ebből láthatóan teljesíthető, és mi az, amiben új utakat kell keresnünk. Tekintsünk vissza arra az időszakra, amely a problémakör tárgyalását elindította. Az első momentum az volt, hogy 2013 májusában felkértem Balog Zsolt György egyetemi docens intézetigazgatót, Törőcsikné Görög Márta egyetemi docenst, és Ződi Zsolt kutatót, hogy fogalmazzák meg az aktuális problémákat a bírósági határozatok elektronikus közzétételének hatályos szabályozásával összefüggésben. Ez a rendkívül körültekintő, alapos tanulmány alapját képezte annak, hogy 2013. június 12-én összeüljünk az OBH tanácstermében megtárgyalni ezeket a kérdéseket. Ezen a problémafelvető, vitaindító konferencián részt vett, amelyen Navracsics miniszter úr is. Ezt követően került sor arra, hogy az OBH-val közösen elindítottuk a „Courts and Communication” című konferenciasorozatot ami először a tavalyi év októberében került megrendezésre Budapesten, az Igazságügyi Akadémián. Itt ötven ország bírái, sajtószóvivői vettek részt és vitatták meg ezeket a kérdéseket. E tapasztalatok felhasználásával, az egyes bíróságokon zajló konferenciákon elhangzottak alapján Hilbert Edit elnök asszony és Harangozó Attila elnök úr közreműködésével elkészült egy rendszerezett kerete, egyfajta táblázata a felmerült kérdéseknek és problémáknak. Azonban ez a vitaanyag már olyan feladatokat is számba vett, amelyeknek az elvégzésére a bírói szervezet önmagában – mivel nem jogalkotó – nem képes. Kiválóan alkalmas volt azonban ez az anyag arra, hogy fölvesse azt az alapvető problémát, hogy az adatkezelésnek nincsenek meg a felelősei, nincsenek meg az alapfogalmai, nincs meg a struktúrája, nincs meg a szervezete, és ez napjainkban, amikor minden nap érkeznek hozzánk közérdekű adat kiadására irányuló kérelmek, mindennapossá válnak a

2

tárgyalótermek nyilvánosságával kapcsolatos felvetések, ez bizony tarthatatlan. Szeretném felhívni a figyelmet arra is, hogy egy hónapon belül sor kerül a „Courts and Communication” konferenciának a második fordulójára A tavalyi konferencia anyagai nagyon sokat tettek hozzá ahhoz, hogy európai körképet kapjunk arról, hogy hogyan viszonyulnak a nyilvánosság kérdéséhez a többi európai országokban a bíróságok. Átnéztem most azokat az összefoglaló jelentéseket, amelyek ezen a konferencián készültek és ezek gyakorlatilag teljes alapot adnak ahhoz, hogy elgondolkozzunk: milyen irányban menjen a magyar szabályozás. Azt gondolom tehát, hogy a mai konferenciának az lehet a célja, hogy döntésre jussunk abban a kérdésben: mire korlátozzuk a hatáskörünket ennek a problémának a tárgyalása során. Úgy látom, hogy hasznosabb lehet, hogy ha a kodifikáció professzionális feladatát – ilyen értékes előkészítő munkák után –az igazságügyi minisztériumra bízzuk, és segítséget nyújtunk a minisztériumnak a jövőben, hogy melyek azok a mindennapi praxisban jelentkező problémák, és ezeknek a problémáknak melyek a bírák számára, vagy a társhivatás rendek számára elfogadható megoldásai, amelyek kodifikációt kívánnak. Tehát arra szeretném ezt a mai napot felhasználni, és ehhez kérem az előadótársak és a hallgatóság segítségét is, hogy beszéljünk arról, milyen konkrét problémákkal szembesülünk ma az adatkezelés és nyilvánosság témakörében. Csak néhány példát említek, hogy elindítsam a gondolkodást, bár azt gondolom, hogy mindenkinek vannak példái ezzel a problémával kapcsolatban. Épp a tegnapi nap válaszoltam meg egy levelet, amiben azt kérték tőlünk, hogy adja ki a Kúria nyomtatott, fénymásolt formában az ország összes bíróságán keletkezett azon ítéleteket, amelyeket egy joggyakorlat-elemző csoport a véleménye összeállításához felhasznált. Azonnal több kérdés merült fel ezzel az igénnyel kapcsolatban. Adatkezelője-e a Kúria azoknak az ítéleteknek, jogerős ítéleteknek, amelyek más bíróságon keletkeztek; kell–e vagy lehet–e pénzt kérni, mert ítéleteket fénymásolunk; egyáltalán a joggyakorlat elemző csoport munkája szempontjából nem minősül-e előkészítő jellegű dokumentumnak az az ítélet, amelyet ilyen módon kérnek. Ilyen kérdésekkel számtalanszor találkozunk. Ahogy számtalanszor szembekerülünk azzal, amikor a pulpituson ülünk, hogy vajon egy online tárgyalásközvetítés megengedhető–e, vagy sem. A kamera mozgását mennyiben korlátozhatjuk, kötelezhetjük-e arra az újságírókat, hogy menjenek ki a teremből, mikor kell észlelnünk, és észrevennünk, hogy olyan adat kerül éppen napirendre a tárgyaláson, ami nem teszi lehetővé a szélesebb nyilvánosság részvételét. Összességében vitaindítóként ennyit szerettem volna felvetni, és azt kérem, próbáljuk meg a mai nap végén azzal a megnyugtató érzéssel zárni a beszélgetésünket, hogy pontosan látjuk: mi az, amiben mi segítséget tudunk nyújtani a kodifikációt végző igazságügyi minisztériumnak. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Dr. Ferenczy Tamás: Ha valakinek véleménye, észrevétele van, azonnal mondja el nekünk, ha kérdése van minden egyes előadás után kérem, tegye fel, vagy ossza meg velünk véleményét, észrevételét. Ha ezt csak a nap végén tennénk meg, akkor feledésbe merülne, hogy mi volt a gondolatfutam és mi a hozzáadott észrevétel. Dr. Havasiné Dr. Orbán Mária: Azért jelentkeznék, most elsőként, mert bátorítani szeretnék mindenkit egyrészt, másrészt meg örülök ennek a felvezetésnek a téma gyakorlatias megközelítésének és az a problémahalmaz ami csak itt gyorsan az elnök úrtól elhangzott, bennem már erre az előadásra vagy konferenciára készülve már olyan gondolatok is megfogalmazódtak – de látom, hogy nem vagyok ezzel egyedül – hogy pl.: korlátozhatjuk-e a sajtót? A hivatalos sajtót talán igen. De mit csinálunk a közösségi portálokkal? A nyilvánosságnak egy olyan hihetetlen tág terébe kerültünk a mai világban, ami nem csak, hogy a bék ap ers p e ktí v át nem engedi meg, hanem lehet, hogy valami teljesen új

3

felfogást is kíván tőlünk. Ez a szabályozásnak további nehézsége, amit elnök úr - de szerintem a konferencia anyagának előkészítői is – a kodifikátor asztalára szeretnének tenni. Köszönöm.

Dr. Ferenczy Tamás: Darák Elnök Úrnak az a zárógondolata volt, hogy adjuk át az elkészült törvénykezdeményezési javaslatot az elkészült anyagot a kodifikátornak. Az a kérdésem Harangozó Attila Elnök úrhoz, hogy kell-e még ezen javítani, kiegészíteni, finomítani, vagy már kész van és át lehet adni.

Köszönöm szépen. Szerintem soha semmi sincs kész. Az lenne a legnagyobb szomorúsága a jogalkotónak, ha a jogalkotásban minden feladat megoldott lenne, mert akkor be lehetne zárni a Parlamentet. Mielőtt fölösleges tiszteletköröket futnék meg szeretném köszönni az összes jelenlévőnek hogy eljött, mert ez a kérdés számunkra, a tárgyaló bírák számára tényleg napi probléma. A kiindulási pont az az volt, hogy a tárgyalóteremben egy sor olyan kérdéssel kell hétről – hétre foglalkozni a bíráknak, amely nem bírói feladat. Nem bírói feladat az iratbetekintésnek az engedélyezése, nem bírói feladat a statisztikai lapok tartalmának az ellenőrzése, nem bírói feladat a tárgyalóteremben megjelenő sajtó képviselőknek a kiválogatása. A legnagyobb problémám, hogy a viták során már fölmerült az Igazságügyi Minisztérium álláspontja, amely szerint az eljárási törvényeknek kell megoldani ezt a problémát. Igen ám, de az eljárási törvényben a szabályok arra terjednek ki, hogy hogyan nyomoz a rendőr, hogyan emel vádat az ügyész, hogyan nyitja meg a bíró a tárgyalást, azt követően hogyan veszi fel a bizonyítást, abszolút nem gondol arra az eljárási törvény, amit most Darák Péter úr felvetett, hogy az adatkezelés az eljárási szabályoknak nem lehet része. Azért nem lehet része – a NAIH képviselője mellettem tökéletesen tudja – mert az elnök nem avatkozhat bele az ítélkezésbe. Ha az eljárási törvények szabályozzák az adatkezelési kérdést, akkor az elnök széttárja a kezét, mert nem avatkozhat bele, de a felülbíráló másodfokú bíróság is szét fogja tárni, meg a harmadfok is a kezét. Egyikük sem lesz az adatkezelés felügyelője, hiszen csak a felülbírálatot végezheti el, és ebből adódóan ott fogunk tartani ahol ma tartunk. Az adatkezelést alapvetően a közigazgatásra találták ki. A közigazgatási struktúrában, utasításban aláfölérendeltségi viszony tökéletesen jól működik. Ehhez képest a mi szegmensünk egy különleges rendszer. Egy példán keresztül lehet bemutatni azt a lehetetlen helyzetet, ami tökéletesen igazolja a problémák létét. Az ügyfél a tárgyalás előtt egy órával még a bankban áll és egy bankszámlakivonatot kér. Ott állok mögötte, odamegyek hozzá, én már tudom, hogy ő az ügyfelünk lesz. Jelzem neki, hogy nekem egy óra múlva szükségem lesz a bankszámlakivonatának a tartalmára, de én ezt ott a bankban szeretném tőle elkérni. Az ügyfél kikérné magának, a bank képviselője jelezné, hogy megfontolják az érdeksérelem vagy jogsérelem létét. Mert ennek függvényében akár feljelentenek engem, ugyanez az ügyfél egy óra múlva bejön a tárgyalóterembe, mondom neki, hogy: Azt a bizonyos bankszámlakivonatot szeretném megnézni, akkor kénytelen odaadni, mint bizonyítékot, én azok után, mint bíró felmutatom és az ott jelenlévő közönség azt megtekintve, az ő banktitkát megnézheti. Ezek után visszateszem az iratba és abból bármely ügyfél készíthet másolatot. Most egy átlagos büntető ügyről beszéltem. Az, hogy ugyanez az ügyfél esetleg egy orvosi igazolást is becsatol, hogy neki bronchitise van és ezért késett, akkor ugyanez a sorsa az orvosi titkának. Az a problémánk, hogy ezt, aki nincs bent a tárgyalóteremben, nem érti. Annak idején az akadémikus vitánk az államtitkár úrral arról folyt, hogy ne alkossunk új alapvető jogot, mert az az alapvető katalógus rendszer, amit tartalmaz az Alaptörvény, az egyébként lefedhetné. Ez igaz, mert mindenhol védi a jogalkotó a személyes

4

adatot, vagy a titkot. Azonban a tárgyalóteremben az Alaptörvény a nyilvános tárgyalás deklarációjával fair eljárás keretében ugyanezeket védetlenné tesz. Ott főszabály szerint mindent ki kell adni az iratból, az hogy az alperesnek mi a lakcíme, az egy olyan hétköznapi adat, hogy a nélkül nem is folyik a per. Ezzel kapcsolatban van egy olyan szándék, hogy hogyan lehet a bírák elleni perekben elérni ennek a védelmét, legalább azt, hogy ne a bíró házánál tüntessenek. A gondunk az, és ez nemcsak az én problémám, hogy az eljárási törvényeknek nem ez a funkciója, a céljuk az, hogy egy jogkérdés megoldásához az utat biztosítják. De ezen belül az adatvédelem nem feladatuk. Ezen gondolkodunk mi ebben a pillanatban. Azt nézzük meg, hogy fölül lehet–e emelkedni az egyes ágazati jogokon, annyira eltérő a szabályozás a cégjogban, a társadalmi szervezeteknél, a büntetőjogban, a polgári jogban, azon belül a családi viszonyoknál. A legfontosabb kiindulási gondolatnak azt tartom, hogy alapjogi szinten hogyan lehet egységesen megközelíteni ezt. Ha az Alaptörvény a bírósági nyilvánosságot külön definiálná büntető igazságszolgáltatási tevékenységre és polgárira, és mondjuk cégjogira, akkor nem kellene keresni a megoldást. De amíg az Alaptörvény az alapvető jogokat interaktív jelleggel általánosságban fogalmazza meg, ezeket az alapvető jogokat egységesen kell alkalmazni. Az örök példám a Pp. és a Be. problémája az, – tárgyaló tanácselnökként tudom ezt mondani – hogy a magánfél jogi képviselőjére a Pp. szabályait kell alkalmazni, és aki, ha akkor nem járul hozzá a képfelvétel elkészítéséhez. A Pp. alapján erre neki lehetősége van, ugyanabba az ügyvédi hivatásrendbe tartozó ügyvéd. A családjogi eljárásban a polgári pert zárt tárgyaláson kell tárgyalni, míg a büntető eljárás szabályai szerint nem lesz rá törvényes lehetőség. Elképzelhető, hogy egyidejűleg folyik két per ugyanabban a jogi tárgyban és nem ugyanez lesz a nyilvánossági szabály. A Büntető törvénykönyv az az összes jogágat lefedi, tehát amikor a munkajogi szabályokat oly mértékben sérti meg egy jogalany, akkor abból lesz büntetőügy, ha a polgárjogi szabályokat sértik meg, pl.: a tulajdonviszonyokat akkor abból lesz büntetőügy, ha a családjogit, akkor abból. Tehát nekünk azt kell látnunk, hogy egyes ágazati jogoknak a végső stádiuma a büntetőjog és nagyon furcsa, ugyanazokra a jogviszonyokra eltérő szabályozást adni, csak azért mert külön eljárási szabályok vannak. Ezért érvelek csak az egy kódex mellett. Ami szerintem a legfontosabb, hogy ha mindenkire egyformán vonatkozik, akkor már nem az a kérdés, hogy polgári ügyben született tárgyalási jegyzőkönyv, vagy büntetőügyben, ami kikerül az internetre, egy közösségi oldalra, hanem azt lehet mondani, hogy valamilyen szankcióval jár vagy nem, aki bármilyen bírósági jegyzőkönyvet rak ki az internetre, mert magát akkor a bírósági jegyzőkönyvet fogjuk védeni. Most a bíróságok nem úgy működnek, hogy van egy hatalmas nagy válaszfal, hogy polgári és a büntető ítélkezés között. Ezek a jogterületek nem látják egymást, bár az iratok gyakran egymáshoz kerülnek csatolásra, egymásét használjuk fel, ismertetjük a másik tárgyaláson fölvett jegyzőkönyveket, okiratokat. Nagyon fontos érv egyébként, hogy maga a jogalkotó és a jogalkalmazói kör sem talált eddig megoldásokat. Napi szinten merülnek fel olyan kérdések most éppen az alkotmánybírósági döntéssel, ami a Kúria egyik korábbi döntését érintette - , hogy nem egységes a társadalom álláspontja ezekben a kérdésekben. A jogalkotónak van meg az a lehetősége, hogy rendezze ezt a kérdést, hiszen az absztrakt szabályok mindenkire nézve kötelezőek, amit jogalkalmazóként csak betartani vagyunk kötelesek. Ez a vitaanyag nevéből is kikövetkezik, vitaanyag. Ennek az a története, hogy mint Te is ott voltál jó néhány ilyen rendezvényen és Hilbert Edit asszonyt szeretném most köszönteni, és megköszönni neki a rengeteg áldozatos munkáját, hiszen ennek az egésznek az volt a kiindulási pontja, hogy a bírákat foglalkoztató problémákat gyűjtsük már össze, és ez volt az első. Tehát ez a vitaanyag ez semmi más, mint egy étlap, lehet ilyen meg ilyen jellegű problémákkal találkozni, az étlap jelleget azért mondom, mert a törvényalkotásnál majd ki kell találni csak a bíróságokra vonatkozik, mire adjuk ki a jegyzőkönyvet akárkinek, vagy az összes többi hivatásrendre vonatkozik, azaz mondjuk az ügyészek sem és az ügyvédek sem adják ki a jegyzőkönyveket az internetre való feltétel céljából, vagy adott esetben az ügyfelek számára valamiféle kötöttséget jelentsen. Például azok az elvi kérdések, amik ebben vannak, ezek messze vannak attól, hogy bármiféle választ meg lehessen belőlük fogalmazni, sokkal inkább arról van szó, hogy gondolkodjunk, tökéletesen tudjuk, hogy a

5

hatalom megoszlás elve alapján kizárólagos joga van a törvényalkotásra az Országgyűlésnek, ezt senki nem akarja elvenni, a törvény előkészítésére pedig a jogalkotási törvény szerint az Igazságügyi Minisztériumnak. Mi azt szeretnénk, ha ez a törvény jó legyen, és azt gondoljuk, hogy ha ennek egy kis szegmensét a gyakorlati tapasztalatot, mi az IM részére át tudjuk adni, és a kodifikációs egyeztetések bizonyos fázisaiba legalábbis annyira meghívnák a munkacsoportot, hogy elmondja ezeket a problémákat, vagy akár érveljen valami ellen vagy mellett, akkor mi már megtettük a dolgunkat. Nyilván a szövegezésbe nem fogunk belefolyni és a parlamenti vitába sem, tehát onnantól kezdve, hogy a döntéseket meg kell hozni, az már nem a mi feladatunk lesz. Mi csak azt szeretnénk, hogy azt tudják, hogy miért szeretnénk elérni azt, amit mi gondolunk. A vitaanyagot nem fogom ismertetni. Ami nagyon jó lenne, hogy ha azért is nem véletlen ez az első rész, ennek ugyanis lesz egy második része. A második rész az ezek alapján a viták és konferenciák alapján lesz, amit a Darák elnök úr is mondott pl. a nemzetközi konferenciák alapján. Megnézzük, hogy mit lehet még beleírni. Azt gondolom kivenni belőle - nyilván ki lehet de minek. Tehát az, ami benne van, az maradjon benne, ahhoz írjunk még hozzá, a mai vitán elhangzottak is ilyenek lesznek, és ha ez megvan, akkor látjuk, hogy adott esetben mi, hogyan igényli a szabályozást, akár eltérve valamitől, akár nem. Én tudom azt, hogy ez a legfontosabb, hogy itt nagyon sok kritikával, lehet – akár ezt a munkaanyagot, akár mást is – illetni ezt történjen is meg. Hiszen hibátlan munka nincs. A vitaanyag sem hibátlan, sőt nem is azért született, ami a legfontosabb, hogy majd a törvény legyen olyan, amit egyszerűen szeretni fogunk. Azért fogjuk szeretni, mert, megoldja a problémánkat. Köszönöm szépen a lehetőséget, és én is azt kívánom, hogy mindenki, amit elmond, azt hasznosan vitassa meg és hasznosan tudjuk majd felhasználni. Dr. Ferenczy Tamás: Köszönjük Harangozó Attilának, és várom a kérdéseket, mert időben jól állunk. Ha nincsen akkor engedjék meg, hogy Attila véleményéhez egy – ha már alapjogi kérdésről van szó – párhuzamos véleményt fűzzek. Nagyon röviden. Elhangzott a korábbi konferenciákon, hogy a jelenleg hatályos info-törvény 2011. évi CXII. tv. mint Európában is egy kiemelkedő színvonalú jogalkotási termék, gyakorlatilag lefed minden speciális ágazatot, és annak szabályai alapján annak kellő és szakszerű értelmezésével az igazságügyi adatkezelésre is választ ad. Nos, ha beleolvasunk ebbe az infotörvénybe, azzal együtt, hogy mindenkinek több éves, évtizedes jogalkalmazói tapasztalata van, és olvastunk már pár törvényt, azt tapasztaljuk, hogy a fogalomrendszere, meglehetősen absztrakt, és nem feltétlenül feleltethető meg a civilisztikai, vagy a más szakma, a büntető jogalkotás egyéb termékeinek. Ha a bíróságon felmerül egy konkrét adatvédelmi probléma, adatkezelési probléma, mint ami szokott szerepelni a példákban, hogy a büntető ügy sértettjének valamilyen szenzitív- különleges adata bekerül a tárgyalási jegyzőkönyvbe, és fennáll a veszélye, hogy megismerik onnan olyan személyek, akik illetéktelenek, felkeresik a sértettet, és máris nehéz helyzetbe kerül a sértett. Akkor az adatkezelőnek – bíróságról beszélek, de más szervezetnél, rendőrségen hasonló helyzet- az 1800 bírót jelent, mindenki adatkezelő illetve az igazságügyi alkalmazottak, - pontos számukat nem tudom – mondjuk, legyen 5000, az Magyarországon mintegy 8000 adatkezelő, ennek a 8000 adatkezelőnek ezt a törvényt, ezt az absztrakt szöveget kell értelmeznie, biztos lesz legalább 1000 féle jogalkalmazási változata. Ezen lehet segíteni, hiszen lehet adatvédelmi képzéseket indítani, az általános info-törvény alapján, hogyan is kellene ezt értelmezni, a bírósági eljárásokban, ha felmerül egy konkrét adatvédelmi probléma. Lehet minden régióba kijelölni az Európai Uniós példa alapján adatvédelmi szakértőt, lehet értelmezési szabályokat összegyűjteni, pl. egy OBH Elnöki utasításba, de megint az lesz a hozzáfűzött vélemény, hogy hát hogy lehet az állampolgárok széles körét érintő kérdésről jogszabály alatti szervezetirányítási eszközben rendelkezni. Tehát úgy néz ki nem ez a megoldás, hogy külön szakértőket, adatvédelmi szakértőket alkalmazunk a bíróságon, a bírók közül kijelölve,

6

hanem kellene egy olyan szabályrendszer, amit mindenki tud automatikusan alkalmazni. Tegyük hozzá, hogy az adatvédelmi kérdések megoldása az egy bíró munkájában marginális, tehát a bíró az ügy érdemét akarja eldönteni, mégpedig nem hosszú idő alatt, hanem azonnal gyorsan, mert neki komoly eljárási határidőket kell betartani az év minden részében és minden hónapban és nincs idő egy alapjogi bíráskodást tartani ezekben a kérdésekben, és nincs idő adatvédelmi hatóságot sem játszani. Ha van észrevétel, kérdés azt meghallgatom, ha nincs, akkor tovább adom a szót Patyi Gergely államtitkár úrnak. Dr. Patyi Gergely államtitkár úr: Először is szeretettel köszöntöm a résztvevőit a konferenciának, ezúton is szeretném megköszönni a meghívást, és tolmácsolni igazságügy miniszter úr üdvözletét a résztvevőknek, és ez az eset az, amikor részben a hóhért akasztják. Talán sokan tudják rólam, hogy sokáig magam is a tárgyalótermek gyakorlatában részt vettem, tehát ez a problematika, ami itt a konferenciánk tárgya ez részemről is abszolút ismert ettől függetlenül ezek a felvetett kérdések nagyon bonyolult módon kezelhetőek. Én a magam részéről áttekintettem azt a korábbi vitákat generáló koncepciót is, és magát a hozzászólásokat, amik az elmúlt időben keletkeztek. Nagyon ambivalens az én személyes álláspontom ebben a kérdésben, tehát nem vagyok én annyira ellenséges, picit ezt éreztem elnök úr részéről – de higgye el, a magam részéről teljesen partner vagyok – de inkább a nehézségét látom ennek a kérdéskörnek a kezelésében. Én egy picit más jellegű módon készültem, szigorúan 20 perces előadással készültem. Igyekszem betartani, de megpróbáltam szintetizálni azokat a felvetéseket, amik eddig elhangzottak, és esetleg néhány új gondolatot is hozzátenni, nem nagyon szokásom felolvasni írásbeli előadást, de én most ezt tenném, mert elég sok olyan kérdés merült fel korábban is, amit érdemes pontosan rögzítenünk. Egyébként utána az előadás anyagot nagyon szívesen rendelkezésre bocsátom. Először is azt kellene tisztáznunk, hogy a téma aktualitásához szakmai berkekben egyre növekvő jogalkotási igényen kívül nagyban hozzájárul, hogy a nyomtatott és elektronikus médiában megjelelő hírek, mintegy fele összefüggésbe hozható az igazságszolgáltatás működésével. A nyilvánosság ezen belül a sajtószabadság, a véleménynyilvánítás természetes terepe. Amelynek érvényesülése a demokráciákban az állam törvényes, és közjó érdekében való működésének nélkülözhetetlen garanciája. Az információs szabadság elősegíti az állam és polgárai között egyenlőtlen erőviszonyok kiegyensúlyozását, hozzájárul a kormányzati tevékenység hatékonyságának a növeléséhez is. Ez szorosan kapcsolódik a politikai részvétel joga és végső soron a hatalom demokratikus legitimációja, már csak ezért is igen fontos ez a terület. Kiindulópontként rögzítenünk kell, hogy a bírósági eljárások nyilvánossága csak egy de igen jellemző szelete egy jelenleg megoldásra váró alkotmányjogi problémának, tehát ez a kérdés sokkal mélyebb elemzést igényel, minthogy technikai módon kezeljük. Én azt gondolom, hogy alapvetően a probléma az alkotmányos elvek és értékek ütközése, és azok között való valamilyen módon történő állásfoglalás. Elsősorban az internet és az ahhoz kapcsolódó robbanásszerű technológiai és életforma változás során eddig nem látott új életviszonyok jönnek létre és ezek változásokat hívnak életre, nem csak a jogrendszerünkben, hanem az alkotmányos alapjogok egymáshoz való viszonyában is. Azaz nem lehet kérdéses, hogy a világ alapvetően változott meg. Ahhoz képest is amit néhány évtizeddel ezelőtt adott esetben a jogi egyetemeken még feltételeztünk, a nyilvánosságról, a bírósági tárgyalótermekről. A téma szempontjából kérdés ellenben az, hogy ennek milyen alkotmányjogi következményei lesznek. Azt tudjuk, hogy a világot a korábbinál összehasonlíthatatlanul nagyobb adatforgalom és mindenki számára elérhető adatok felfoghatatlan mennyisége jellemzi, ahol az emberek

7

védtelenek és kiszolgáltatottak. Az érzékeny adataikhoz hozzáférő személyekkel, és szervezetekkel szemben. Azonban korántsem evidens az, hogy e radikálisan megváltozott világban egyfajta alkotmányos szuperklauzulaként személyes védelme tekinthető az Origo-nak. Ezt a hivatal részére gondoltam elmondani. Elvi jogfilozófiai és politikai vitát kell ugyanis folytatnunk arról, hogy a technológiai újításoknak megfelelően létrejövő új életviszonyok hogyan, és mennyiben alakítják, mert nem kérdés hogy ezt teszik, a fennálló alkotmányos alapértékrendszerünket. Az ítélkezési gyakorlat nyilvánossága és a bírósági iratnyilvánosság szabályozása a jogalkotónak temérdek, és egymással konkuráló alkotmányos szempontokra kell figyelnie, ennek szabályozása során. A magánélet az üzleti titok a felek egyenjogúsága, a nyilvánosság elve, ezek mind konkurálnak. A személyes adatok védelme ütközik a közérdekű információ megismerhetőségével. A hatályos magyar jog – meg kell állapítanunk, hogy per pillanat kissé zavarosan és következetlenül - manőverezik a különböző érdekek között. Azt gondolom, hogy ezt mindannyian érezzük nap, mint nap a tárgyalótermekben, és erre hívta fel elnök úr is a figyelmet. Ezeknek az emberi jogoknak, illetve alkotmányos alapelveknek, azonban minden bírósági eljárásban együttesen kell érvényesülni. Rendkívül fontos megállapítani azt, hogy nem csak az sérti az igazságszolgáltatás alkotmányosságát, ha ezeket a felsorolt elveket nyilvánvalóan megsértik, de az is, ha ez egyik olyan mértékben kerül előtérbe, hogy elnyomja egyik vagy a többi együttes érvényesülését. Figyelemre méltó - álláspontom szerint - az, hogy korábban az Alkotmánybíróság nem minősítette alkotmányellenesnek a Be. azon rendelkezését, mely a bíróságra bízza az egymással konkuráló alapelvek között az elsődlegesség kérdésének eldöntését. Azt gondolom, hogy ebben a témában nyilvánvalóan nagyon komoly feladatokat ró bármilyen adatkezelési felvetés a bíróságokra, de mégis csak a bíró az ügy ura. A bírónak a szerepét kell megfelelő módon megfogni, de olyan módon, hogy jól szabályozott és könnyen alkalmazható szabályokat találjunk, ennek a megoldására. Egyebekben az Alkotmánybíróság szerint a nyilvánosság mindenekelőtt az igazságszolgáltatás pártatlan, részrehajlásmentes működésének társadalmi ellenőrzését hivatott biztosítani. Rögzítenünk kell azonban azt is, hogy az ítélkezés nyilvánosságához való jog címzettje a peres fél, akinek jogi érdeke ahhoz fűződik, hogy jogi vitájában a bíróság a nyilvánosság kontrollja mellett tisztességes eljárásban járjon el. Azaz ezt leegyszerűsítve talán mondhatjuk, nem a nyilvánosságnak van joga a fél ügyében döntő bíróságot ellenőrizni, hanem a félnek van joga ahhoz, hogy az Ő ügyében eljáró bíróságot a nyilvánosság kontrollja alá vesse. Ez nem ugyanazt jelenti. A minisztérium álláspontjával kapcsolatosan, ahogy azt korábban már Répási államtitkár úr is elmondta ezeken a konferenciákon, álláspontom szerint továbbra is a leghatékonyabb megoldás mégiscsak azt jelentené, hogy ha a szóban forgó normákat az eljárásjogi normák közé építené be a jogalkotó. Értve reálisan a felvetéseket, hogy milyen érvék szólnak ez ellen, ugyanakkor talán erre lehetőséget ad az éppen elindulóban lévő eljárásjogi kodifikáció, és ebben a bíróságok részvételére minden tekintetben az igazságügy miniszter komolyan számít. Talán tudják, hogy a Kúriával is egy komoly joggyakorlat elemző munka, egy közös munka folyik. Ugyanakkor az eljárási kódexekben történő elhelyezést Péterfalvi Attila szavait idézve azzal kívánom megindokolni, hogy témánk szempontjából az igazságszolgáltatás egy külön adatvédelmi törvény megalkotása esetén paradoxonba ütközhetne. A büntetett előéletre vonatkozó adatokat különösen védi, ugyanakkor az eljárások funkcióját tekintve lényeges különbség van a polgári és a büntető eljárások között, ahogy el is hangzott, nem is kérdés. Az előbbi esetekben a magánszemélyek jogvitái főszabályként nem publikusak, míg a bűnelkövetőkkel szemben az állam büntető igénye indokolja a nyilvánosságot, hiszen ilyenkor az állam az egész társadalom érdekében jár el. Ebből az is következik, hogy terheltnek álláspontom szerint nincs alanyi joga az eljárás nyilvánosságának a teljes kizárásához. Tovább is mennék azért ennél, például a polgári peres eljárások esetén a szabályozást még tovább kellene differenciálnunk, hiszen a magánkíváncsiság nem lehet azonos a közérdekkel. Számos pertípus olyan mértékben érinti a peres felek magánszféráját, hogy az általában nem

8

tartozik a széles nyilvánosságra. Teljesen egyértelmű, amit az elnök úr elmondott, hogy bizonyos ügytípusokban eltérő mértékben kell ezeket az érdekeket, adatokat védeni. Hiszen az ügy tárgyától attól, hogy milyen eljárás folyik, függ attól, hogy hogyan kellene szabályoznunk. A büntetőeljárásokkal összefüggésben is indokoltnak mutatkozik különbséget tenni az eljárásokban keletkezett adatok között aszerint, hogy a tájékoztatás időpontjában a büntetőügy mely szakaszában tart. Az alaptörvényben, a nemzetközi dokumentumokban és a Be.-ben szereplő alapelv tulajdonképpen csak a bírósági eljárásokban érvényesül, ugyanis a tárgyalás néhány kivételtől eltekintve nyilvános. Arról a sajtó szabadon tudósíthat, a bírósági iratokat, a bíróság elnökének engedélyével ismerheti meg. A nyilvánosság érvényesülése szempontjából további szűkítő értelmezésnek is helye lehet. Akár abból a szempontból, hogy az eljárás általában nem egy tárgyalásból áll, és ilyenkor nem feltétlenül kell minden tárgyalást zártan tartani. A törvényi kizáró okok többségénél megoldhatónak tartom azt, hogy azok felmerülése esetén az adott tárgyalási napon a bíróság kizárja a nyilvánosságot, de nem az egész ügyből zárja ki a nyilvánosságot. Tapasztalataink szerint egyre inkább tudatosodik az állampolgárokban, hogy a bíróságok nem csak több ezer személyes adat kezelői, de egyúttal közfeladatot is ellátó szervezetek. Rájuk is kiterjed az adatvédelmi törvény hatálya, az kérdés hogy hogyan vagy megfelelően-e. Ennek értelmében a bíróságok közérdekű adatokat is kezelnek, így fontos alkotmányos garancia, hogy a közérdekű adatok nyilvánossága a bíróságok esetében is érvényesüljön. Egyet kell értenem azzal a felfogással, hogy az adatkezelés szempontjából a bíróságok megillető különleges jogállás indokolhatatlan, nem sérti ugyan a bírói függetlenség elvét, ha a bíróság is betartja az adatvédelmi szabályokat, az képes- e jelen pillanatban úgy tűnik a hatályos szabályozás alapján erre reális esélyünk nincsen. Az igazságügyi adatkezelésért való felelősség két egymással egyenrangú dimenzióra osztható véleményem szerint, egyrészt a tárgyaláson, másrészt az ügykezelés során. A tárgyalás során indokoltnak tartom, hogy az angolszász mintára, az ítélkező bíró legyen felelős az adatkezelésért. A szűk értelemben vett ítélkezési tevékenysége mellett, már most is felel elég sok mindenért, kétségtelenül. Pl. a rendfenntartásért, a tárgyalás méltóságának megőrzéséért, és ezen utóbbi kötelezettségébe tartozhatna bele az eljárás során felmerülő adatok kezelésért való felelősség is. Hiszen amennyiben ezek az információk kikerülnek a tárgyalóteremből az végső soron sértheti a bíróság méltóságán keresztül a felek jogait is. A sajtó jelenléte plusz erőfeszítést, figyelmet és munkát igényel, azonban amely kétségtelenül a korábbi bírói pervezetési technikákat elégtelenné teszi. Ezek helyett vagy mellett új módszereket kell kitalálnunk. Az ügykezelés során történő adatkezelés, ugyanakkor az ezért fennálló felelősség nem a bírót kéne, hogy terhelje, hanem az ügykezelőt, hiszen adott esetben úgy történik az adatkezelés, hogy a bíró ott sincs. Ugye, leggyakrabban, hogy ha nem tárgyal, akkor nem a bírónál vannak az akták. A bíró és az ügykezelő az adatkezelésért való felelőssége szempontjából, így tehát azonos jogállást kellene, hogy kapjon, mert a bírósági adatkezelés folyamatában egyaránt döntő szerepet töltenek be. Egyébként ez a külső jogviszonyokban sem differenciálódik ez a fajta felelősség. Erre figyelemmel álláspontom szerint a tervezett személyes tárgyi hatályát a lehetőleg a legtágabban kellene meghatározni, figyelemmel arra, hogy a szóban forgó alkotmányos követelményeket, így képes legszélesebb spektrumban kezelni a jogalkotó. Néhány példát hoztam az Amerikai Egyesült Államok igazságszolgáltatásából, ezeket nem fogom mind ismertetni, az idő korlátjára való tekintettel. Nem akarom túlterhelni Önöket, és kétségtelen, hogy az amerikai modell hazánkban csak fenntartásokkal vehető figyelembe. Az óceán túlpartján adatvédelmi szabályok szinte teljesen érthetetlen módon enyhék. Egy más gyakorlat van, csakhogy esetleg valaki nem ismerné az alapügyet „Greg vs. Harny” ügyben kimondott szabályon alapul az a tétel, miszerint minden, ami a bíróság épületében történik, az köztulajdon. Ugye mennyivel egyszerűbb lenne a helyzetünk. A nyilvánosság korlátozására a legfelsőbb bíróság szerint az érdekelteknek nem csak a fair eljárás veszélyeztetettsége pontosabban az érdekelteknek csak a fair eljárás veszélyeztetettsége és a „praywesi” vagyis azon eljárási elv alapján kerülhet sor miszerint szeretnék, bizonyos adataik nem kerülnének nyilvánosságra, nem válnának mások számára hozzáférhetővé. E felfogás szerint az

9

igazságszolgáltatás alanyainak a tisztességes eljáráshoz fűződő alkotmányos joguk és nem evidens, hogy a pártatlanságon és az ártatlanság vélelmén, valamint a többi alapelven felül a privát szféra védelmét is magában foglalná. De szép lenne, ha nálunk is így lenne, és milyen egyszerű helyzetben lehetnénk. Szintén a hivatalnak szánom ezt a gondolatot. Személyes meggyőződésemmel egyezően egy magyar bírósági döntés úgy rendelkezik, hogy nem sérti a súlyos bűncselekményt elkövető, és emiatt elítélt személy jó hírnevét, ehhez fűződő személyiségi jogát, ha a sajtó erről szóló sajtóközleményben őt bűnöző jelzővel illeti. Magánvéleményem, - és ezért ne a hivatalos véleményeim közé sorolják – hogy az ókorban a tálió elv, majd később a pellengére állítás és a társadalmi rosszallás közvetlen kifejezését szolgálta, és én azt gondolom, hogy a büntető ítélkezésünknek a nyilvánosság az mindig részét kell hogy képezze egyebekben a generális visszatartó hatása az ítéleteknek lényegében - véleményem szerint – erodálódna. Ugyanakkor összefügg ezzel, hogy a jelen pillanatban a vádlott is a tárgyaláson jelenlévő személyekhez tartozik, és a Be. megfelelő szakasza alapján az ő hozzájárulása is szükséges a róla történő felvétel elkészítéséhez. A kérdés már csak az, hogy az ő személyhez fűződő jogai illetve az ártatlanság vélelme megelőzik-e azon közérdeket, hogy egy súlyos bűncselekménnyel vádolt terhelt személyét megismerje a szélesebb társadalom. Az Egyesült Államokban az utóbbi évtizedekben egyre népszerűbb alternatív büntetések is megjelentek. Előírnak olyan magatartási szabályokat, amelyek a korábbi eljárási törvények és anyagi törvények nem, így a nemi erkölcs ellen vétőket a hatóságok nyilvántartják, adataikat nyilvánosságra hozzák, akár interneten vagy cd-n, a helyi önkormányzat hivatalos lapjában, sőt előfordul, hogy mindezt az elkövető saját költségére teszik meg. Elterjedt az is, hogy az elkövető a ruhájára nyomtatott, vagy a lakása bejáratához erősített, netán az autója szélvédőjére helyezett feliraton maga köteles tájékoztatni a közösséget az általa elkövetett bűncselekményről. Micsoda eretnek gondolatok, ilyet Magyarországon biztos nem tudnánk megtenni, az sem ritka, hogy a szomszédokat és a lakóhelyéhez közeli boltokat személyesen kell felkeresnie egy vallomással, hogy ő mit tett. Fel szeretném hívni a figyelmet arra is, hogy jelenleg a szabályozás egyik legnyilvánvalóbb ellentmondása, az alkotmányos elvek érvényesülése szempontjából, hogy a bíró nem szólhat semmit saját döntéséről, véleménynyilvánítási szabadságának a hivatásával összefüggő kérdésekben történő teljes elvonása álláspontom szerint elfogadhatatlan. Annak érdekében, hogy ugyanakkor magyarázkodnia, ne kelljen elegendő, ha a megalkotandó norma megadja a bírónak a hallgatás szabadságát, a többit pedig rá kell bízni az önszabályozásra. Meggyőződésem, hogy a bírói tekintély egyenes arányban nőne a nyilvánosság előtti ítéleteiket közérthetően elmagyarázó bírák szereplésének számával. Picit szintén ugrok, hogy ne legyek száraz, és összegzésül néhány gondolatot szeretnék elmondani, először is javasolnám a bíróságok számára a sajtóra, mint stratégiai partnerre tekintsenek, annak érdekében, hogy az igazságszolgáltatással összhangban egymást támogatva láthassák el a törvényben rögzített feladataikat. Azaz a bíróságok ne elszenvedjék a nyilvánosságot, hanem próbáljanak meg vele élni. Higgyék el államtitkárként pontosan érzem, hogy ez mekkora teher, de attól tartok, hogy hosszútávon sajnos a bíróinkat sem tudjuk ettől a tehertől teljes mértékben megóvni. A bírósági határozatok a jogalkotási folyamat és a jogszabályok internetes elérhetőségével kapcsolatban megállapítható az is, hogy az európai integrációt ellenző csoportokkal küzdő unió sok jó kezdeményezést talált ki, sok kezdeményezés született, a mai kor követelményeinek megfelelő szolgáltatások biztosítják az ítéletek és az ezzel összefüggő jogszabályok elérhetőségét, azonban ezek kihasználhatóságával és hatékonyságának javításával még mindig látok további tennivalókat. Ennyit gondoltam volna teherként elmondani Önöknek, és a magam részéről azt gondolom, hogy az elvégzett munka nagyon fontos és nagyon jó felvetéseket tartalmaz, azon lehet vitatkozni,

10

hogy ezt milyen formában, hogyan kell megalkotni, vagy joganyaggá tenni, de az kétségtelen, hogy ezt a területet valamilyen módon közösen kell szabályozni, hosszú távon ez a fajta állapot ami most jellemzi a közéletünket, a szakmai közéletünket az szerintem nem tarható fenn. Ugyanakkor kockázatokat is látok. Köszönöm szépen a figyelmüket. Dr. Ferenczy Tamás: Köszönjük államtitkár úrnak, teljesen szubjektíven két gondolatot szeretnék kiragadni az előadásából egyrészt, azt hogy a jelenlegi változó világban az adatforgalmi forradalom részeseiként nagyon nehezen tudjuk követni az egyes adatok útját, és kikerülését akár a bíróság mint adatkezelőtől, a másik gondolat nem ide tartozik. A bírói véleménynyilvánítás szabadságát indokolatlanul korlátozza a jelenlegi szabályozás a bíró saját maga által intézett ügyről nem adhat tájékoztatást. Jelenleg. Harangozó elnök úr jelezte, hogy szeretne hozzáfűzni. Dr. Harangozó Attila: Államtitkár úrnak mondom, hogy szerintem abszolút érdekazonos oldalon vagyunk, és az én gondolataim remélem semmi bántót nem tartalmaztak és bár „baráti tűzben is meg lehet halni”, tehát mindegy honnan jön a golyó, de ezt most nem annak szántam. Ettől függetlenül ebbe, amit most el szeretnék mondani, többet nem fogok hozzászólni, csak azt szeretném jelezni, pont a jövőbeni beszélgetések fognak szerintem megoldást adni. Például az, hogy a bíró az ügy ura. Igen, csak a bíró a tárgyalótermi ügyintézésben tulajdonképpen szerintem egy negyedét, egy ötödét végzi el annak ami a bíróságon megtörténik, ráadásul az ottani produktumok határozatok, jegyzőkönyvek, ezeknek a leírása továbbítása már az ő akaratán kívüli magatartások, viszont az Ő aláírásával az Ő jóváhagyásával történik meg. Nagyon sok olyan dolog merül fel, ami sztereotípiaként így létezik, ami az eljárási törvényekből indul ki, de a valóságban nem így működik. A másik a nyilvánosság kérdése, nem véletlenül mondtam, hogy az alaptörvény tudna differenciálni, hogy ha megmondaná, hogy a nyilvánosság az hogyan –mondok egy példát: az orvosi titkot az egészségügyi törvény tökéletesen leszabályozza, leszabályozza az orvos oldaláról is. Ha van ilyen differencia, akkor már tudunk miről beszélni, de amíg a nyilvánosságot csak így jó értelemben, odadobja az alaptörvény joga van ehhez, azt mondom kollektív jog is lehet a társadalom részéről is egy egyéni jog is, az érintett részéről. Bűncselekményekkel kapcsolatban, hát Szegedi Ítélőtáblán elég sok kártérítési per van, aminek az alapja egy büntető eljárás mondjuk, ami jogerős felmentéssel végződött. Azokban a polgári ügyekben azok a bűnügyi személyes adatok simán felmerülnek tehát a családjogi perből, hogy apuka mikor szabadul és éppen van-e keresménye, vagy nem, az is általában egy olyan kérdés, ami bűnügyi személyes adat, tehát továbbra is vallom, hogy nem lehet az eljárási törvények szerint megkülönböztetni a bírósági adatkezelés. Mert sajnos számos esetben összefolynak ezek az adatok, ami nagyon fontos, hogy hogyan védjük a bírósági tárgyaláson az adatokat, a bírónak milyen dolga van, rendfenntartás. De ami a nagy problémánk az, hogy sehogy sem tudjuk védeni. A mai tárgyalásról, vagy tanácskozásról az készít felvételt, és olyat amilyet jónak gondol, és ott teszi közzé, ahol. Lehet, hogy akkor ki kellene alakítani egy törvényben, hogy a bíróságok tegyenek akár elektronikusan, akár fizikailag, vagy bármilyen módon védve, hogy megakadályozzuk ezt, és akkor már nem az a kérdés, hogy ki a sajtószerv, vagy ki nem – aki nálunk regisztrál vagy stb. – hanem akkor legyen egyfajta kupola, aminek csak jogszabályi, vagy törvényi alapja lehet. Mert ugye jogot, kötelezettséget ugye nem lehet egy Büsz.-ben, vagy egy OBH Elnöki rendelkezésben rendezni. Nem leszek hosszú: részleges kizárás, ennél mosolyogtam, ezt őszintén mondom. El tudom képzelni, hogy amikor a tanúknak, mondjuk, be kell számolni, hogy a lakásuk hogyan épül fel, vagy hasonló. A teremből kivonul a tisztelt hallgatóság, akkor jelezzük hogy most vissza, akkor

11

tanúnak megint eszébe jut valami, akkor megint kimegy, akkor visszamegy ..annyira nonszensz a helyzet, hogy itt jön be – amit én továbbra is mondok – az igazságügyi adat saját fogalma, ami a bírósági tárgyaláson elhangzik, az bizony egy olyan adat amit nem tudunk védeni, és lehet ezt mondjuk definiálni kell, nem ragaszkodom hozzá. Két olyan dolog, amit szerettem volna még mondani, hogy pl.: az irat kinek a tulajdona, ez egy elvi kérdés, nem egyszer találkozunk vele, hogy az ügyfél behozza a fényképet, behozza a szerződését, és aztán kéri vissza, miközben az már az iratnak a része. Mai napig nem tisztázza, de még egy iratkezelési szabályzat sem, hogy ez kinek a tulajdonát képezi. A legutolsó, a nyilatkozathoz csak azt szeretném mondani, hogy ha az Igazságügyi Minisztérium a saját működését végiggondolja, és mondjuk egy beosztott titkár, fogalmazó vagy egy osztályvezető helyettes menne a Kossuth téren, és odamenne hozzá a Tv stáb, és odadugná neki a mikrofont, és egy osztályvezető helyettes az aznapi munkájáról elkezdene beszélni, akkor miniszter úrnál másnap milyen hangulatban történne meg ennek a végiggondolása, vagy nagyon jó hangulatban mert fantasztikusat nyilatkozott, vagy kiderül hogy ez a személyiségzavar éppen nála még nem jött ki, de most annál a nyilatkozatnál kijött, tehát mindent támogatok, ami a nyilvánosság és integritással kapcsolatos, csak először – az én nagymamám mondta – hogy amit magadnak jónak gondolsz, azt csináld meg mással. Tehát azt majd azért nézzük meg, hogy biztosan nem lesz ez egy idő után egy visszafelé elsülő fegyver. Köszönöm szépen. Ezt szerettem volna. Dr. Darák Péter: Komoly kérdésekről van szó, és jogosnak tartom a felvetések nagy részét. Ugyanakkor félő, hogy ha egy külön törvényben szabályozunk egy területet, akkor a bíráknak egy újabb törvény technikai szabályait figyelembe véve kell tárgyalniuk, jóllehet – és ez is elhangzott –alapvetően az ítélkezés a bírófeladata. Minden más ehhez képest csak járulékos kérdés, és tartok attól, hogy olyan terheket telepítsünk a bírákra, amit a későbbiekben semmi másra nem lesz jó, csak arra, hogy folyamatosan vegzálják a bírósági eljárásokat és a bíróságokat. Ez önmagában a legkomolyabb aggályom. A felvételek készítéséhez kapcsolódóan van olyan lehetőség, pl. Brazíliában, hogy egyáltalán nem engedik be a bíróságok épületébe a sajtót, felveszik a tárgyalást, és abból szabályozott módon adnak át adatokat a sajtónak, mert kétségtelen, hogy amikor a tárgyalóteremben a 25 kamera, és mikrofon megjelenik, ott már érdemi tárgyalási, ítélkezési munka nem biztos, hogy végezhető. Dr. Ferenczy Tamás: Nem tudom, nekem is mocorog hátul ez a gondolat, bírósági szóvivőként, hogy bizony a bírót megilletné az a jog, hogy nyilatkozzon az általa intézett ügyről, és ha lehet – mivel van még időnk – én eljátszanék ezzel a gondolattal, hogy megkérdezek pár kollégámat, de akár ügyészt is, hogy mit szólna hozzá, hogy ha az általa intézett ügyről meg kellene nyilvánulnia a sajtó előtt, mondjuk Csorba Zsolt Elnök úrnak mi a véleménye, nagyon röviden erről a kérdésről. Dr. Csorba Zsolt: Köszönöm szépen a teljesen váratlan megszólítást. Sok mindenben szoktunk a Tamással vitatkozni azt hiszem, de ebben teljesen egyetértek. Én ezt már évek óta mondom – kisebbségben voltam ezzel a véleménnyel – hogy egy bíró az, aki esetleg tudna tényleg mondani – nyilván szabályozni kellene ezt – hogy mi módon tenné ezt meg. Tudom, hogy ezzel a véleményemmel kisebbségben is vagyok, de hát inkább ez a lényeg.

12

Dr. Széplaki László: Eszembe jutott amikor ez a kérdés elhangzott, az előadásban, egy, vagy két évvel ezelőtt volt egy felmérés, az OBH-tól vagy talán még az OIT Hivatalból – nem emlékszem – egy internetes felmérés, hogy a bírák szeretnének–e nyilatkozni, vagy nem szeretnének nyilatkozni az ügyekben, annak az eredménye az volt, hogy 93%-ban ha jól emlékszem, azt nyilatkozták, a bíró kollégák, hogy ők nem szeretnének nyilatkozni a saját ügyeikről, tehát a bírák többségének a véleménye az volt, hogy ő maga nem akar kiállni a nyilvánosság elé, és felvállalni ezt a véleményt. Szerintem abból is fakad ez, ugye én is éveken keresztül sajtó szóvivő voltam, ott a sajtó szóvivői képzéseken, tanácskozásokon, nyilatkozati technikákat, megnyilvánulásokat, a sajtó kezelésével kapcsolatos gyakorlatot próbálják elsajátíttatni a szóvivőkkel. Na ez a bíráknál nyilvánvalóan nincs meg, tehát most odaállítani egy bíró kollegát, felkészületlenül a sajtó elé, őszintén szólva szétcincálnák az újságírók, és az ellenérdekű felek, akik hozzászoktak a sajtónyilvánossághoz. Tehát csak úgy tudnám elképzelni ezt a lehetőséget, ha erre külön felkészítenénk a bírákat, hogy tessék hogyan kell nyilatkozni a sajtónak, hogy kell megjelenni, mit mondjon az ítéletből, milyen körben nyilatkozhat, nyilván nem a tanácskozást, ha ezek le vannak szabályozva és a megfelelő felkészítés a kollegáknak is, és a kollega önállóan vállalja, akkor azt mondom rendben van, de így bedobni a mélyvízbe a bíró kollegákat, ez szerintem nagyon nagy veszélyeket rejtene magában. Több hátránya, lenne mint előnye. Dr. Ferenczy Tamás: Köszönöm szépen a választ. Dr. Hammerné dr. Kiss Eleonóra bírónőnek adnám a szót, mint hölgyként mi a véleménye. Igen, vagy nem. Dr. Hammerné dr. Kiss Eleonóra bírónő: Az igen, nemen túl én csak felidézni szeretném egy nagyon régi emlékemet, a Lábadi professzor egy emblematikus, nem vagyoni káros ítélet kapcsán beledobva a mélyvízbe, és ott egy kicsit praxisra is hajtó ügyvéd, illetve egy újságíró társaságában próbálta meg megmagyarázni azt a roppant egyszerű és felfogható gondolatot, hogy egy gyermek számára, akinek a reális lehetősége, hogy elabortálják vagy pedig életben marad, nem kaphat nem vagyoni kártérítést műhibáért. Hát Lábadi professzor nem jól jött ki az ügyből, próbált jogi érveket felsorolni, ez nem nagyon volt látványos, szemben az érzelmi töltéssel, és ahogy a Széplaki úr is említette, a média előtt gyakorlottan nyilatkozó emberekkel. Én éppen média előtt nyilatkozom, a hangom remeg, a lábam remeg, mivel kitoltál velem, de a vélemény ennyi, hogy akkor vagy képzést, vagy nem tudom. De ez így esélytelen. Dr. Ferenczy Tamás: Elhangzott a korábbi konferenciák alatt, hogy most képzett szóvivők vannak a bíróságok kommunikációjába. Hát úgy belegondoltam magamba, mint képzett szóvivőbe és hát egyetértettem persze ezzel. Nyilván. Dr. Harangozó Attila: Most képzeljük el azt a helyzetet, amikor egy stáb megtalál egy bírót, aki nem akar nyilatkozni. Akkor elkezd menekülni a kamera elől? Vagy az lesz az esti híradásban a cím, hogy nem nyilatkozott a bíró a saját ügyéről. Abba már bele sem megyek, hogy ha véletlenül másként mond valamit, mint ahogy az indokolásban elhangzott, akkor másnap azzal fognak kezdődni a címoldalak, hogy nem azt mondta nekünk, mint amit az

13

indokolásban. Tehát az a problémám, és megint a bonyolultságról van szó, hogy jó néhány olyan helyzetet kell majd lemodelleznünk, ami – én mondom, támogatom – majdnem úgy kellene csinálni, mint annak idején a papírgyűjtést, hogy aki akar, az hoz, aki nem az meg nem. Dr. Patyi Gergely: Magamhoz ragadom a szót. Én ezt támogatom. Tehát én azt gondolom, hogy a lehetőséget a jogot kell megadni, de nem kötelezettségként. Bocsánat, lehet ez a saját véleményem, de én a magyar bírói kart felkészültnek és nagyon tiszteletre méltónak tartom és alkalmasnak arra, hogy el tudja dönteni magáról, hogy akar–e képes–e és tud-e nyilatkozni. Én a másik oldalon ültem sokáig, ügyvédként azért Önök is tárgyalótermekben szembesülhetnek azzal, hogy bizony néha ügyvéd kollegák a sajtót nyomásgyakorlásként használják az Önök ítéleteinek a valamilyen módon történő befolyásolására. Vannak olyan ügyek, én láttam olyan ügyeket, ahol nagyon méltatlan helyzetbe kerül a bíró azáltal, hogy közvetlenül még a lehetőségét is elzártuk annak, hogy megnyilatkozzon. Természetesen ez egy nagyon nagy probléma. Tegnap voltam magam is egy médiával kapcsolatos képzésen és bizony sok újdonságot tudtak nekem is mondani, hogy milyen trükkökkel lehet szembesülni, de ez nem jelenti azt, hogy a teljes tiltás az hosszú távon is jó lehet. Ez a személyes véleményem csak. Dr. Hilbert Edit: Az az álláspontom és eddig is nagyon határozottan képviseltem azt, hogy ne adjunk nyilatkozati jogot a bíróknak. Azt gondolom, hogy a bíró megnyilvánulása az ügyével kapcsolatban az az ítélete. Azon túlmenően olyan helyzetekbe kerülhet, amire nem tudjuk felkészíteni őket, az a lehetetlennel határos. A sajtószóvivői képzésnek az egyik élménye volt számomra, amikor a képzett, gyakorlott sajtószóvivők tréningjén odadugtak egy mikrofont a szóvivő elé, hogy igaz-e hogy korrupciós pénzből építette a házát. Melyre visszakérdezett, hogy melyiket. Ez nekem nagyjából elég is volt arra, hogy előre vetítse, mire számíthatunk hasonló szituációban. Azt gondolom, hogy sem mi, sem az oktatás nem tudja felkészíteni a bírókat olyan helyzetekre, aminek kitennénk őket azzal, hogy nyilatkozati jogot adunk nekik. Úgy gondolom, hogy a nyilvánosság a tárgyaláson kezdődik, és a tárgyaláson végződik. Szerettem volna még reflektálni államtitkár úr szavaira, hogy mi valóban bíróként egy részben vagyunk adatkezelők. De akkor, hogy ha bíróként nem tudunk adatkezelési helyzeteket megoldani, akkor az igazságügyi alkalmazottaktól, hogy várhatnánk ugyanezt? Mi naponta kerülünk kényes adatvédelmi kérdést érintő helyzetbe, és azt kell, hogy mondjam, örülünk, ha felismerjük azt és elkezdenünk utánanézni. Sajnos azonban, hogy nagyon sok szituációt fel sem ismerünk. Pont ez a konferenciasorozat nagyon jó volt arra, hogy nem csak a bírók, hanem a társszervek tehát az ügyvédség, ügyészség, rendőrség, sajtó képviselői is rávilágítottak olyan helyzetekre, amikben adatkezelési problémáink merülnek fel. Büntető bíróként kizárjuk a nemi erkölcs elleni bűncselekményeknél a nyilvánosságot, de mit éri mindez pl. egy sorozatbetörő esetében, aki közben meg is erőszakol valaki, annak az ítéletét az összes lopási sértett megkapja. Mindaz, amit nem hallgathatott végig a tárgyaláson, azt végigolvashatja. Megtudhatja, mi történt a sértettel, hogyan volt, mit vallott, mit nem vallott, hogyan értékelték a bizonyítékokat. A bírókat ugyanis az eljárási szabályok arra kötelezik, hogy teljes ítéletet adjanak ki mindenkinek. Ugyanez igaz egyébként az egészségügyi adatokra is. Én határozatszerkesztésből szoktam a MIA-n előadást tartani, és azt mondom a bíróknak, hogy ha a jogszabály nem támogat ebben minket, „kössünk konszenzust” a szenzitív adatokat érintő kérdésekben. Írjuk azt, hogy enyhítő körülmény, vagy a személyi körülmények közé, hogy az egészségi állapota súlyosan megromlott. Ne kelljen beleírni, hogy rákos megbetegedése van, haja

14

kihullott, rendszeresen kemoterápiás kezelésre szorul. A másodfokú bíróság pedig ne egészítse ki ezekkel az adatokkal a tényállást, hogy így válik megalapozottá. Az eljárási szabályok egyébként minket ilyenfajta adatfelhasználásra köteleznek akkor, amikor egyébként egy védett adattal ütközik ez a kötelezettségünk. Igazából mi az ilyen szabályozást szeretnénk, ami egyértelmű, könnyen átlátható és megoldja ezeket a napi problémákat. Az én példáim egy gyakorló büntető bíró kérdései, de számos jogterületen, vagy a bírósági jogalkalmazásban számos területen merülnek ezek fel. Dr. Ferenczy Tamás: A nyilatkozattételi joga nem új gondolat, de az látszik, hogy szépen kiszabadította a szellemet a palackból, Révész Balázsé a szó, akár ezzel kapcsolatosan, akár saját előadásával kapcsolatban. Dr. Révész Balázs az adatvédelmi hatóság főosztályvezetője: Elnézést Elnök asszony, annyira inspirál ez a kérdés engem is, és felsejlenek a régi kommunikációs ismeretek, és nagyon jó, hogy államtitkár úr felvetette ezt a kérdést, együtt végeztünk a Pázmány alapítói évfolyamán, és nagyon sokat köszönhetünk nem csak Lábadi professzor úrnak, de Zlinszky professzor úrnak, aki még most is briliáns frissességgel tudja a szakmai kérdéseket megítélni, és államtitkár úrnak a felvetése, hogy a hallgatás szabadságát kell biztosítani, az egy nagyon jogos felvetés, mert a sajtó akciós helyekre megy, és ilyen akciós hely a bíróság is. Az életünk általában az igazi történések, az iskolákban, a játszótereken történnek, de nem arról tudósít a sajtó, hanem szenzációhajhász módon, mivel szórakoztató értéke annak a hírnek van, ezért a büntetőtárgyalásokra szeret kijárni, és aztán így történhet meg, hogy elcsípve a bíró szájából származó egyik körmondat egyik félmondatát, azt mondja, hogy a tojással dobálás belefér a véleménynyilvánítás szabadságába, holott a részletes indokolás kifejti, hogy a véleménynyilvánítás kereti közé korántsem tartozhat bele, férhet bele az ellenkező érvet valló fél testét érő fizikai támadás. Tehát ahogy Mark Twain is mondta lényegében már a fél világot bejárta, mire az igazság még csak a cipőjét fűzi. Tehát ezért is nagyon fontos az, hogy sokkal többször megszólaljon a bíróság, szakmai érvekkel okosan mutassa be az ítéleteket, mert egyrészt a nem értékteremtő, szenzációhajhász médiumokkal állunk szemben, más oldalról pedig nagyon jogos szempontokat figyelembe véve, kicsit másként tálal a politika is. Ha viszont középtávon mindig szakszerűen és jól kommunikálunk az mindenképpen a bíróságok „respektjének” a növekedését eredményezi, ami a legfontosabb érdekünk, és ha egy nagyon jó szabályozás születik, akkor ez iránymutatásul tud szolgálni a sajtókommunikációhoz is. De visszakanyarodva az adatvédelmi kérdésekhez, még annyit azért szeretnék megemlíteni, hogy információözönben élünk, és a választási lehetőségek borzasztóan kitágultak, nagyon kevés idő van a megalapozott döntésekhez. Ezt nap, mint nap tapasztalom, hogy egészen más volt tizenévvel ezelőtt, amikor elkezdtem adatvédelmi szakértőként dolgozni, és akár egy hulladékgazdálkodási adatkezelést is jobban meg tudtam fontolni, most azt várja tőlem az elnököm, hogy nagyon gyorsan pörögve döntsek a különböző ügyekben és megvallom őszintén, néha ezek a döntések nem biztos, hogy minden szempontból jók, de meg kell hozni ezeket a döntéseket, és törekszünk erre. Ugye az éremnek mindig két oldala van, mondta Protagoras és erről eszembe jut ami a vitaanyagban is előkerült, de már 2009-ben amikor a Nádor utcában először tartottunk egy ilyen jellegű konferenciát, is szó volt arról, hogy a mi szempontunkból ami adatkezelési művelet, az a bíróságok szempontjából eljárási cselekmény. Pervezetésnek egyik mozzanata, megnyilvánulása, a szabad bizonyításnak egyik része és jogos az a kérdés, hogy hogyan várhatjuk el, hogy érvényesüljön egyébként az Alkotmánybíróság ominózus 2008-as határozatában kimondott elv, hogy zárt időben és térben addig tart a nyilvánosság, amíg a tárgyalás tart, és nem keletkeztet a tárgyaláson való részvétel feltétlen jogot a felvételkészítéshez, hanem a részvételt jelenti elsősorban, miközben egészen megváltozott a világ, és online

15

tudósítanak, az adatokról, hogy várható el a bírótól felelősséggel, hogy szortírozzon az egyes ügyek és adatcsoportok között. Anonimizálva adjon át esetleg a célhoz kötött adatkezelés elvének maradéktalanul megfelelve iratokat, hogy közben az egészségügyi szenzitív adatokat kitakarja és közben még figyel a kamerák tüzére is, és egyébként a sajtószabadság sem sérül, és egy ítélet születik, amit utána aztán lehet szépen kommunikálni. Nagyon sok szempont és érv, és amivel egyetértünk, hogy a felelősségi szabályokat nagyon fontos tisztázni. Mi mindig azt vallottuk, és az elnököm is azt vallja, hogy onnantól kezdve, hogy a sajtó tudósít, így vagy úgy kikerülnek az információk. A felelősség már a sajtóé. Vagy felelősség azé a bloggeré, aki kiszivárogtatott. De nagyon jó lenne egy olyan praktikus technikai szabályozás is, ami bizonyos esetekben lezárja a kommunikációszivárgás lehetőségét, és az adatszivárgásnak gátat szab. Adatvédelmi szempontból, ugye mi egy olyan szabályozást szeretnénk, hogy az érintettek információs önrendelkezési joga minél szélesebb körben érvényesülhessen. Ugyanakkor arra is tekintettel kell lenni, hogy itt egy kontradiktórius eljárásról van szó, hogy a fegyveregyenlőség elvét biztosítanunk kell. A felperesnél lényegében élhet és érvényesülhet az info-törvény azon szabálya, hogy az érintett kérelmére indult eljárásban vélelmezni kell az adatai kezelését, de mondjuk az alperes esetében meg más esetekben már az a szabály élhet és érvényesülhet, hogy hozzájárulás hiányában azt kell vélelmezni, hogy az érintett a hozzájárulását nem adta meg. Nagyon nehéz kérdések, a vitaanyag említi azt részben kritikaként, hogy tulajdonképpen a hatályos szabályozás az igazságügyi szervet azt egy klasszikus régi adatkezelőként említi ,és figyelmen kívül hagyja az adat, és az adatkezelő más megnyilvánulásait és adat különböző megjelenési formáit. Nem véletlenül van ez így, mert nagyon régi keretekben gondolkodott még a szabályozás, és egy kicsit az info-törvény is, bár jó és én szeretem, de sok szempontból nem tudta lekövetni a technológia változásait, és ha lesz most egy módosítás, akkor arra törekszünk, hogy ez kövesse. De visszatérve lényegében egy olyan szabályozás lenne jó, ami tiszteletben tartja a bíró pervezetését, nem szabályoz, hanem enged eltéréseket, az igazságügyi adat fogalmának a megalkotásával kapcsolatban ez egy nagyon nagy kodifikációs feladata, ahogy az elnököm is, Handó Tünde elnök asszonynak írta, mi egyetértünk ezzel, hogyha sikerül megkonstruálni, bizonyos szempontból azonban szkeptikusak is vagyunk, mert egy nagyon nagy feladat a nemzetközi normákkal is összeegyeztetve. Az info-törvény fogalomrendszerével is összeegyeztetve megalkotni ezt a definíciót, mert ahhoz ragaszkodunk, hogy az info-törvény fogalmi meghatározásai nem sérülhetnek. Van benne hiba, bármerre járok, kritikák illetik, mondjuk a közérdekből nyilvános adat fogalmának meghatározását. Én magam azt gondolom, hogy ez egy nagyon klassz jogalkotói találmány, mert halmazábrán is tudom ábrázolni, a közérdekből nyilvános adatot, és jelenleg betölti célját. De hibás mondjuk a közzétételi kötelezettség. A közzétételi kötelezettség a klasszikusan közfeladatot ellátó szervekre, minisztériumokra, önkormányzatokra szabva állapítja meg a közzététel szabályait, és egy kicsit itt más a bíróság. Az anonimizálás esetköre, nagyon problematikus lehet, mert valójában az anonimizálás egy intellektuális tevékenység, sokszor olyan információkat is ki kell takarni, amiről nem is gondolnánk, hogy el lehet jutni az érintetthez, és abban az esetben amikor anonimizált ítéleteket adunk ki, mert ki kell adni, nem is tudhatjuk azt, hogy esetleg az az érintett, aki kikéri már nincs –e olya információ birtokában, ami alapján nagyon könnyen beazonosítható az illető személy. Nagyon sokrétű a kérdés, előrelépés volt, mert ugye a tanúk adatainak kezelését rendezte a szabályozás, megengedve a zárt adatkezelés szabályait, 2008-ban utána ugye a Pp.-nek a 134./A szabálya az rendezi a tárgyalás nyilvánosságát, de ott némi félreértésre adhat okot, hogy az első bekezdésben általánosan mondja meg azt, hogy a tárgyalás nyilvános és bárki felvételt készíthet, és a második bekezdésben lép be a sajtó, és elgondolkozunk, hogy vajon ezt csak a sajtóra akarta a jogalkotó megteremteni, vagy mindenkire. Vannak ilyen hiányosságok, én mégis - ismerve tizenéve a napi ügyeket, - azt látom, és azt láttam, hogy az összes ügyet számba véve nagyon kevés volt a bírósági adatkezeléseket érintő ügy. Ebben közrejátszott az is, hogy mi némi távolságtartással kezeltük ezeket az ügyeket, a bíróság függetlenségét tiszteletben tartva.

16

Olyankor sem mentünk bele részletkérdésekbe amikor egyébként lehetett volna, és ilyenkor szakmai belső egyeztetések, viták előzik meg azt, hogy valójában mit tegyünk, de ugyanígy vagyunk az egyházakkal is. A szokásjog alapvetően kialakította a mechanizmusokat a bírók, a bírák én azt látom, hogy azért jól döntöttek sokszor talán a rutinra és a megérzésekre is alapozva adatvédelmi kérdésekben is pedig nem lett volna feltétlenül kötelességük. Mostanában már az ügyek, panaszok között megritkult az, amikor valaki azt kifogásolja, hogy miért kérdezik meg a foglalkozását, és volt régen még a biztosi évek alatt, a 2000-es évek elején, közepén olyan panasz, amikor sérelmezte, hogy ha foglalkozását megkérdezik, akkor esetleg más mércével mérik majd a szavát, mint az ellenérdekű félnek. Ilyen panaszokkal ma már nem nagyon találkozunk, sőt lényegében a tárgyalási jegyzéknek a kifüggesztése sem egy élő probléma. Előkerült a hangfelvétel készítésénél, a megőrzési idő, és ez a célhoz kötött adatkezelés aspektusából szemlélve, hogy szerette volna az érintett később módosíttatni a jegyzőkönyvet, de már nem állt rendelkezésre a hangfelvétel, meddig lehet tárolni. Lényegében tudjuk azt, hogy addig tárolják, amíg elkészül a jegyzőkönyv, utána haladéktalanul törlik, és ennek is megvan a gyakorlati praktikus oka, nagyon sok olyan probléma merül fel, ahol az aranyközéputat megtalálni nehéz, nekünk adatvédelmi aspektusból megvannak a válaszaink, de én kellő alázattal is viszonyulok ezekhez a kérdésekhez, igyekeztem még 2009 előtt lemenni néhány tárgyalási napra, helyi bíróságra, hogy lássam a gyakorlatot is, de az igazi problémákkal mi nem feltétlenül vagyunk úgy tisztában, nagyon jó, hogy ezeket ilyen mélyen országos szinten megbeszéljük, és akár egy jogszabály, akár csak egy etikai kódexhez jellegű szabályozás lesz ebből, mindenképpen előremutató kezdeményezés, és ezúton tolmácsolom elnök úrnak is az üdvözletét, és sajnálatát, hogy nem tudott megjelenni, de ma indult az ELTE adatvédelmi szakjogász képzésünk, és ott szerette volna megnyitni ezt a képzést. Köszönöm szépen a figyelmüket. Dr. Ferenczy Tamás: Ahogy én kihallottam az előadásból a hatóság részéről nincs akadálya az ágazati szabályozásnak, de lehet, hogy ezt csak én fordítottam le így, nem tudom. Dr. Révész Balázs: Nincsen akadálya. Dr. Ferenczy Tamás: Kérdés észrevétel van-e ? Nincs, akkor szünetet tartunk. Dr. Ferenczy Tamás: A kávészünet után folytatjuk konferenciánkat. Bemutatom a második szakasz résztvevőit: Dr. Havasi Dezső a Győr-Moson-Sopron Megyei Ügyvédi Kamara Elnökét, és egyben a Magyar Ügyvédi Kamara Elnökének Helyettesét Csizmadia Gábor Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőrfőkapitányt

17

Nyerges Csabát a Kisalföld című napilap Főszerkesztőjét (A régióba nem bizonyos, hogy mindenki ismeri a Kisalföldet, vagy aki Baranya megyéből érkezett nem ismeri pontosan. A Kisalföld című napilag példányszámában - nyomtatott sajtóban – jelenlegi mérések szerint piacvezető, kivéve peresze a bulvár kategóriát. Ami egyébként szintén foglalkozik a bűnügyi tudósításokkal, bírósági tudósításokkal.) Szüntet előtti tapasztalatok összegzéseként annyit el lehet mondani, hogy nyitott maradt az a kérdés, hogy lesz-e önálló igazságügyi tájékoztatásról és adatkezelésről szóló törvény, és egy picit kilépünk a bírósági szervezetrendszerből és egy minimálisan másik oldalon álló szereplőket hallgathatunk meg, először az ügyvédi hivatásrend egyik képviselőjét, aki még azért a tárgyalótermen belülről látja a tájékoztatás és az adatok kezelésének problémáját. Dr. Havasi Dezső: Tisztelt Elnök asszony, Elnök úr! Tisztelt Résztvevők! Nagyon köszönöm a meghívást, mint az igazságügyi területhez, sokszor szűkebben, sokszor tágabban csatlakozónak tartott ügyvédi kar képviseletében, és azt is előre bocsátanám, hogy a publikumot végigtekintve tulajdonképpen két kontrollom is lesz, a rövid hozzászólásomat tekintve, Patyi államtitkár úr, aki ideiglenesen nem ügyvéd, és Etter Ödön barátom, a Komárom – Esztergom Megyei Ügyvédi Kamara Elnöke, tehát tulajdonképpen az ő szúrós szemüket is figyelni fogom a mondandóm tekintetében, az ügyvédi kar szempontjából és a szemüvegével nézve a vitaanyagot, és a debreceni, szegedi konferencián elhangzottakat, én próbáltam két részre bontani a hozzászólásomat. Az egyik, hogy a gigászok küzdelmében vagyis dialógusában a sajtó és az igazságszolgáltatás klasszikus képviselői az ügyvédség, mint részben adatkezelő, részben adatszolgáltató milyen módon hat közre. Ha az egész problematikát, ami a vitaanyagban is keresztülvonul a Homéroszi idézettel, hogy az „Szkülla és kharübdisz” közötti lavírozásnak tekintjük vagyis az adatvédelem, a személyes adatok védelme és a nyilvánosságnak a követelménye a sajtószabadság alkotmányos elvei között, az ügyvédség viszonylag kényelmes helyzetben van, hiszen egyrészt az ügyvédi output tekintetében nagyon erősen köti az ügyvédi törvény és az etikai kódex. Hiszen az ügyvédet, mint alapvetően adatkezelőt, - és nem csak a személyes adatokat tekintve, hanem az ügyfelek részéről tudomására hozott minden adat tekintetében - szigorú titoktartási kötelezettség terheli és ennek a megszegése a legsúlyosabb szankciókkal is sújtható, ami ügyvédi területen a kizárás jogkövetkezménye, de hát természetesen más polgári és büntetőjogi vonatkozása is lehetnek. Ezen belül is sokkal szigorúbb a védői titoknak a köre, tehát a védői titok az orvosi és a papi gyónási titokhoz hasonlóan egy abszolút védelmet élvező titok. Ha lehet hangsúlyozni, akkor ez egy olyan külön kategória, amelynek megsértése esetén ügyvédi szempontból fel sem vetődhet a nyilvánosság, vagy a nyilvánosságra hozatal, lehetősége vagy a kötelezettsége. Na most, ha ezt az ügyvédi hivatás „sine qua nonjának” tekintjük egyrészt az évszázadok vagy évezredes ügyvédi foglalkozás hivatásnak a „sine qua nonjának” a titoktartást, ez egyrészt alapköve, és az ügyfél bizalmának ebből az aspektusból nézve tehát az ügyvéd pozíciója. Az adatszolgáltatások, - a nyilvánosság szempontjából - másként vetődhet fel. Tehát magyarul akár az ügyvéd, aki nem kíván esetleg exibicionista hajlamait különösebben kiélve nyilatkozni, mindig hivatkozhat arra, hogy ez a nyilatkozat az ügyfelem érdekeit nem szolgálja, én ezzel az adatszolgáltatással az ügyvédi titkot sérteném meg. Ez egyben a veszélye is az ügyvédi tevékenységnek, hiszen sok esetben az input oldaláról, vagyis amikor az ügyvéd kíván információkat szerezni, és ő szorul rá arra, hogy információkat kapjon ezzel is ugyan ő mint adatközlő és adatszolgáltató nem sérti meg a hivatásának a főbb szabályait, de ez nem jelenti azt, hogy az esetleges tiltott vagy a határon átlépő adathalászat során nem ütközik saját hivatásának etikai normáiba. Hiszen az etikai kódexben a korrekt, együttműködő magatartás ugyanúgy elő van írva, és tiltott minden ezzel

18

szembeni cselekedet. Én azt mondom, hogy amikor ügyvédi szempontból nézzük ennek a vitaanyagnak a sorsát és ennek a tervezett törvénynek a jövőbeli alakulását, akkor mi csak ebből az összefüggésből tudjuk a kérdéseket figyelni. Természetesen jelentős különbség van és ez inkább tapasztalat, tényközlés nyilván a büntető védelem, és a polgári képviselet között, a sajtó szempontjából a büntető területtel foglalkozó, tehát védőügyvédek sokkal nagyobb kihívásoknak vannak pro és kontra kitéve. Amikor nekik személyesen mérlegelni kell azt hogy milyen adatot szolgáltatnak ki és milyen adatokat próbálnak ügyfelük érdekében beszerezni, hiszen a harmadik lába az ügyvédi tevékenységnek egy olyan főszabály, amit sokszor elfelejtünk hangsúlyozni, vagy figyelmen kívül marad, hogy az ügyvéd, ügyfele érdekében köteles mindent megtenni. Na most ez alatt persze értendő, hogy törvényes eszközökkel és etikus módon, de nem várható el az ügyvédtől sok esetben a közvélemény számára olyan morális tartás, hogy azt mondja, ezt a gazembert hogy meri még védeni, meg így nyilatkozni, amikor ő neki a pertaktika, illetve az eljárási taktika, és a felkészülési taktika része az hogy ő mikor milyen módon próbálja a közvéleményt, vagy nyilvánosságot erre az ügyfele érdekében felhasználni. Zárómondat ide tartozik, sokszor erre rákényszerül az ügyvéd hiszen a fegyveregyenlőség elve alapján az ügyvéd – a védő – kiszolgáltatottabb helyzetben van a polgári perekhez képest, a társ jogi képviselőkhöz képest hiszen a nyomozati szaknak és a vádirat után, és a büntető eljárás során meghatározott cselekményekben vehet részt, és az állami büntető hatóságnak helyzeti előnye van az eljárások bizonyos szakaszában hiszen szigorú eljárási elvek vannak jelen. Más a gyakorlat, hogy az ügyvéd milyen módon jut azokhoz az információkhoz, amivel előtte a nyomozóhatóság vagy az ügyészség már rendelkezik. Tehát ebbe a kényes témába nem szeretnék különösebben belefolyni, csak itt a nyilvánosság, mint egyrészt a sajtó igénye, másrészt pedig az ügyvéd, mint ezt meglovagoló vagy felhasználó eszközt mint színezi a mi tevékenységünket. Ami a tárgyalási nyilvánosságot és az adatokhoz való hozzáférést illeti ebbe úgy látom, hogy mi adott esetben nem képviselünk különösebben más pozíciót, mint bármilyen magyar állampolgár, hiszen az ügyvéd az nem a saját ügyét képviseli az eljárások során, hanem mint jogi képviselő jár el, tehát ha azokhoz az adatokhoz hozzájut, kikéri az irodákból vagy ítéleteket kutat, keres, esetleg olyan adatokat, azt mindig nyilvánvalóan saját tehetsége és ismeretei alapján az ügyfele érdekében használja fel. Tehát amennyiben itt szűkítés, vagy korlátozás lesz, vagy kitakarás lesz, ennek az ügyvéd gyakorlatilag, vagy haszonhúzója, vagy károsultja lesz az adatok kezelése során. Na most a vitaanyagban szerepel az adatok kitakarása, és hogy egyáltalán ki minősítse és hogyan. Azért erre is van jó példa, hiszen pl.: a versenyügyekben maga a bíró hívja fel a felet a felperesi pozícióba levő versenytársakat arra, - nem tudom, hogy ez mennyire általános gyakorlat – hogy a delikát adatokat, tehát üzleti titkot tartalmazó beadványában a bíróság számára adja be a teljes adatsort, a táblázatokat. A versenytársak, mint felperes társak részére adandó –nyilván a versenyhivatal mint alperes megkapja – de a versenytársaknak nem biztos, hogy tudni kell azokat az üzleti adatokat, forgalmi adatokat egyebeket, amik mondjuk egy kartell ügyben felvetődnek. Ebben az esetben igen is kitakarással kerülnek az adatok a többi pertárs birtokába. Ugyancsak nem szeretnék darázsfészekbe nyúlni de, mint választott bíró – mint kamarai választott bíró – azért megemlíthetem, kényelmesebb helyzetben vagyunk, hiszen a választott bírósági eljárás zárt. Tehát ott a választott bíróság előtt a felek hozzájárulásával lehet csak részt venni, akár a sajtó vagy bárki. Tehát a feleket megkérdezzük, hogy maga kicsoda, és azon kívül hogy valaki részt kíván venni aki nem képviselő, nem jogi képviselő és nem törvényes képviselő, akkor a másik fél megkérdezéses hozzájárulása után vehet részt. A nyilvánosság ilyen formájában kizárt. Ugyanígy a felek titkossági nyilatkozatot tesznek a jegyzőkönyvbe, tehát vállalják a tárgyaláson elhangzottakról, egyáltalán a perről választott bírósági eljárásról, semmiféle információt nem szolgáltatnak ki. Most ha ezt veszem és ugye itt a „Szkülla és kharübdisz” között melyik sziklához közelit jobban ez a felfogás, és milyen érdekeket szolgál én azt hiszem, hogy csak drukkolni tudok a jogalkotóknak. Ügyvédi szempontból maga az, hogy ez most egy külön törvényben eljárási törvényekben, vagy info-törvény kiegészítésébe kerül. Különösebben én azt mondom, a lényeg, hogy koherens legyen. Ez Répássy államtitkár úrnak valamelyik (szegedi, vagy debreceni)

19

anyagában is részletesen szerepel. De valóban, mi azt kérjük, hogy adott esetben az ügyvédi törvénnyel, az eljárási törvényekkel az infó-törvénnyel összhangban születő szabályozás legyen. Én személy szerint azt tartanám jónak, és ügyvédi szempontból kezelhetőnek, ha nagyon muszáj az info-törvény, mint alap és mindent felülíró adatvédelmi törvény vagy információs szabadsági törvény abba esetleg főbb szabályok kerüljenek be. Nagyon támogatnám azt is, hogy az eljárási törvények közé kerüljenek be ezek a szabályok, nekünk könnyebben kezelhető, és azt vegye figyelembe a szabályozás, akár a külön eljárási törvényekre bontva, a büntető és polgári eljárás közötti jelentős különbségeket adatvédelmi szempontból, hiszen polgári ügyekben a sajtó érdeklődése is sokkal lanyhább, kivéve ha a celebek közötti valamiféle patvarkodás van, akkor esetleg nagy érdeklődés van. De itt a büntető az mindenképpen jelentősebb, a pozíciókat tekintve a hatalom és a „szegény vádlott” közötti viszony tekintetében. Köszönöm szépen a figyelmet és hogy meghallgattak. Dr. Ferenczy Tamás: Megint a magam sajátos szubjektív szempontjai szerint összefoglalva az előadáson hallottakat egyrészről elhangzott az az igény, hogy koherens szabályozás legyen, de az sem ördögtől való, ha az eljárási törvényekbe épülnek be az adatvédelmi szabályok, és külön-külön polgári, büntető, vagy cégre megint külön szabályozás, másrészt pedig az előadás elején azt hallottuk, hogy az ügyfél érdekében folytatott pertaktika része az ügyvédi nyilvánosság felhasználása, a bírósági tudósítások felhasználása, tehát ebből következően ezért nem az ügyvédi reputáció építése, hanem csak az ügyfél érdekében folytatott pertaktika. Van-e valakinek hozzászólnivalója? Kérdése, észrevétele? Bármilyen gondolat ezzel kapcsolatban? Dr. Révész Balázs: Annyi észrevételem lenne, hogy az info-törvény, mint mindent felülíró általános szabály, általában én az ügyekben úgy értékeltem, hogy a „lex specialis derogat legi generali” elv alapján az eljárási szabályokat tekintettem, vagy tekintjük előbbre valónak a részlet szabályokat tekintve, mint az info-törvényt. Köszönöm. Dr. Ferenczy Tamás: Köszönjük szépen. Van-e más esetleg? Ha nincs akkor továbblépünk rendőrfőkapitány úr előadására, amelyet azzal szeretnék bevezetni – anélkül, hogy tudnám miről szól az előadás – hogy kezemben tartok egy e héten született és többek által ismert alkotmánybírósági határozatot, amely a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletével szembeni alkotmányjogi panasz bírált el, és két alapjog ütközésével foglalkozott, egyrészt a képmáshoz fűződő személyiségi jog, másrészt a sajtószabadság, mint alapjog ütközésével, és ez utóbbi javára döntötte el azt a vitás kérdést, hogy a tömegrendezvényeken demonstrációkon biztosítást ellátó rendőrök arcképét, képmását ki kellett takarni, tehát a jogerős rendes bírósági ítélettel szemben ez a határozat úgy szól, hogy nem kell kitakarni. Gondolom, hát ugye ellentétes egy korábbi jogegységi határozattal, de azt hozzá kell tenni, hogy a jogegységi határozat egy másik Ptk. alapján született, Ptk. 80. § (3) bekezdése másként szabályozta mindezt, mint az új Ptk. második könyv 48.§-a. Tehát ez is indokolhatja ezt a határozatot.

20

Hát ezek után főkapitány úrnak megadom a szót. Csizmadia Gábor: Köszönöm a szót. Akkor had csatlakozzak. Egy egyszerű példát szeretnék mondani az elmúltból. Három kollegám a Sió csatornából egy beleugrott és már életjeleket nem mutató férfit mentettek ki, majd újraélesztették, majd a mentőknek átadták. Azóta is egészséges ez a férfi, ez egy két hetes történet. Országos rendőrfőkapitány úr ennek a három kollegának jutalmat adott a hősies mondhatjuk úgy is, hogy hősies cselekedeteiért, és ezt egészen pontosan szolgálat ellátás közben tette meg, ez a három kollegám a múlt vasárnap a Újpest- Fradi mérkőzésen teljesített szolgálatot, és a szolgálati helyükön adta át számukra ezt az elismerést. Különböző internetes oldalakon ezt meg lehetett látni, és a kollegáim feje helyett, ilyen - hát nem akarom sorolni miket lehetett látni, és én úgy gondolom, hogy ez méltatlan. Abszolút méltatlan az ő számukra, én úgy gondolom ezek a kollegáim valahol laknak, valamilyen településen, valamilyen városban, és abszolút nem szégyen az, hogy ha a szomszédjaik is látják az ő arcukat, hogy ők mit tettek, mondjuk ezzel a férfi emberrel akit kimentettek a Sió csatornából. A dolog másik oldala, amikor a kollégáim olyan dolgot tesznek, ami jogszabályba ütközik, meg úgy gondolom, akkor sem kell takargatni semmit, vállalgatni kell a következményeket. Nem keveset képezzük őket, nem keveset képezzük magunkat, úgyhogy úgy gondolom, hogy el tudjuk, el tudják dönteni, hogy mi a helyes, és mi nem. Természetesen mi sem vagyunk csalhatatlanok, mi is tévedhetünk és akkor természetesen vállalni kell a következményeket. Még annyit, hogy mondhatom azt, az ország összes rendőrségén is, így nálunk is Győrben is ezt a határozatot a kollegáinkkal már tegnapi napon, mai napon is egészen jövő héten valameddig ismertetjük. Addig, míg minden kollegám ezt nem ismeri, a miheztartás végett. Illetve, hát ők is pontosan ismerik, hogy miről van benne szó, mert ugye nem minden esetben lehet nyilvánossá tenni az ő arcképüket ugye ez is benne van, teljesen egyértelműen. Hölgyeim és Uraim megtiszteltetés, hogy a rendőrség részéről is hozzászólhatok ehhez a konferenciához. Megnéztem a vitaanyagot, ezt kollegáim az eddigi helyszíneken még nem tették meg, meg is lepődtem, amikor elnök asszony fel is kért erre, és mindjárt egy idézettel szeretném kezdeni, hogy olyan emberrel beszélgetni, akivel egyetértünk, kellemes ugyan, de nem igazán gyümölcsöző, illetve olyas valakivel vitatkozni ellenben, akivel nem értünk egyet nem olyan kellemes, ám rendkívül hasznos lehet. Hogy ez a mai napi és az előző konferenciák is pontosan erről szólnak, és én úgy gondolom, hogy ez nagyon fontos témában, bár igazából a rendőrséget ez teljes mértékben nem érinti, csak részleteiben. Azzal kezdeném, hogy a személyiséghez fűződő jogok védelmét az alaptörvény több cikkén keresztül részletesen taglalja és a polgári törvénykönyv is kiemelkedően foglalkozik ezzel, és amennyiben ezek a jogok korlátozásra szükségessé válnak, annak nyilván a célnak megfelelően és arányosnak kell lennie, tehát csak akkor vihető végbe, ha megfelel a meghatározott szükségesség és arányossági tesztnek. Az alaptörvény megfelelő védelmi szintet biztosít a személyiségi jogoknak, amely ha az egyén irányába sérül, akkor nyilván kiszolgáltatottá válik. A személyiségi jogok rendeltetése pont az egyén társadalmi komfortérzetének teljes körű biztosítása, mert ennek megzavarása az egyén számára pszichés megterhelést jelent. Én nem gondolom, hogy az alaptörvény szintén rögzített tárgyalás nyilvánosság elve, amennyiben megnyilvánul a társadalmi általános ellenőrizhetőség, a személyiségi jogok védelme egymással konkuráló, én inkább úgy gondolom, hogy egymást kiegészítő alkotmányos alapelvek. Rendkívül fontosnak tartom, hogy a bűncselekmények elkövetői – itt a nyilvánosságra gondolok - igenis megkapják a méltó büntetésüket, és erről a közvélemény is értesüljön. Kiemelkedő szerep jut

21

tehát a büntető eljáráson „generális prevenció” hogy a társadalom megismerje milyen bűncselekmények, és milyen ítéletek születnek ezekkel kapcsolatban. Az pedig, hogy egyes alkotmányossági alapelvek egymás mellettisége esetén, a magánérdek meghaladja –e a nyilvánossághoz fűződő közérdeket, minden esetben én úgy gondolom, hogy a bíróság feladata, aki mérlegel és dönt. Ezt a szabadságot, és a mérlegelési jogkört meg kell hagyni, és meg kell hagyni a bíróknak. Rendkívül fontosnak tartom ezen túl, és fontos mindenki számára, minden bíró és a társadalom egyes tagjai számára is az egyértelmű szabályozás. A rendőreinknek is egyértelmű szabályok szükségesek a munkájuk során, de mindig lehetőséget kell adni a mérlegelésre is. Egy egyszerű példát szeretnék hozni, az igazoltatás során tilosban parkoló autót igazoltat a rendőr a kórház előtt, felírja az adatait – nyilván megtud róla mindent a különböző nyilvántartásból. Ugye ebben az esetben a jogszabályi előírásoknak megfelelően figyelmeztet, vagy bírságol. Amikor a tulajdonos megérkezik, nyilván ezt meg is tudja tenni, és a tulajdonos elmondja, hogy a gyermekét vitte valamilyen orvosi vizsgálatra. Ez a dolog lényege, hogy a rendőrnek tudnia kell a jogszabályt, ugyanakkor lehetőse is legyen a mérlegelésre, hogy melyiket tudja alkalmazni, nyilván ebben az esetben teljesen egyértelműen a figyelmeztetést kell, hogy alkalmazza, és ilyen szituációk több is keletkezhet a rendőr élete során, az igazoltatásnál a különböző biztosításoknál. Na akár egy figyelmeztető lövés leadásánál is. Visszakanyarodva a gondolatmenethez, fontosak az egyértelmű normák, de úgy gondolom, hogy a túlszabályozottság sem jó, a mérlegelési lehetőséget meg kell hagyni a döntéshozónak, így a bíróknak is. A tárgyalóteremben a bíró az ügy ura, a bíróságok épületében az adott bíróság elnöke. Lehet szabályozni a tárgyalóteremben zajló eseményeket, lehet szabályozni a bíróság ki és belépés rendjét is. Az időszerűségről szeretnék pár gondolatot mondani, amennyiben a három szakot elválasztjuk egymástól, a nyomozást, az ügyészség, a bírói szakra gondolok. Felmerül a tájékoztatás szempontjából az időszerűség kérdése is. Egy bűncselekmény elkövetésekor melyik hatóság nyilatkozik, ugye egyrészt a büntetőeljárási törvény írja elő, illetőleg a rendőrség részére pedig a BM-IM. együttes rendelet, és itt fordul elő, amikor a sajtó képviselői felteszik a kérdéseket, hogy azt mondjuk, a nyomozás érdekében nem nyilatkozik – vannak sablon szövegek, hogy a rendőrség nem nyilatkozik – vagy megteszi a nyilatkozatát. Úgy gondoljuk, hogy és visszatérve a kávészünet előtti kérdéskörre, a rendőrségen a nyilatkozattétel teljesen egyértelműen szabályozott, létrehoztuk azt a sajtószóvivői hálózatot, amely az egész országot minden egyes megyébe létrejött, minden megyében kettő, vagy három kijelölt sajtószóvivő teheti ezt meg, és úgy gondolom, hogy az utóbbi időben bizonyosan Önök is észrevették a televízióba, hogy ezt egyenruhában, és megfelelő képzettségű kollegáink, és kolleganőink – illetve inkább több kolleganőnk és kevesebb kollega – teszik ezt meg, és úgy gondolom nagyon ügyesen, nagyon okosan, összefogottan. De őket képezzük erre. Az elsőszámú vezetők nagyon ritkán nyilatkoznak, csak kizárólag különösen fontos ügyekben, és nyilván nekik is vagy nekem is különböző tréningeken kellett részt venni, hogy ennek meg tudjunk felelni. Egy bűncselekmény bekövetkezésekor a társadalom, és a rendkívül fontos szerepet betöltő sajtó ugye éhezik az információra, ezt teljesen egyértelmű és rendjén is van, és ennek megfelelően ugye a sajtószóvivőik útján nyilatkozunk, különböző kérdésekben. Mint említettem fontosnak tartom az egyértelmű jogi szabályok megalkotását, hogy a jogalkalmazás során mi a jogalkalmazók is tudjunk dönteni, és jól tudjunk dönteni. Fontos, hogy az élet új kihívásának, melyek folyamatosan részei mindennapjainknak, kövessék a normát és ennek megfelelően az élet mindennapi kérdéseire választ adjunk. Amit itt már nem akarok részletezni, internet és egyéb kérdésekről már volt szó, és ezt is mindenképpen én úgy gondolom rendezni kell. Az adatvédelem, és az adatbiztonság a rendőrségen teljesen egyértelmű, tisztázott a felső törvényekből levezetve születtek meg azok a belső normák, illetve már csak egy norma, amelyet számunkra ezt kötelezően előírja. A rendőrségen belüli adatkezelés legyen az személyes, vagy különleges adat, közérdekű vagy közérdekből nyilvános adat jól véd-e. Az adatkezelésünk az ügyiratok mozgása az abba való betekintés a számítógépes rendszereinkből való

22

adatlekérdezések minden szervezeti szinten mind információtechnológiai, mind eljárási szabályokkal körülbástyázottak. Továbbá nagy gondot fordítunk továbbá nyilván ezeknek a betartására, létrehozták tizenvalahány éve a rendőrségen az úgynevezett robotzsaru ügyfeldolgozó rendszert, nyilván Önök közül sokan ismerik, ezt többek között alkalmazzuk fejlesztjük, és nyilván az adatvédelmi szabályoknak, ennek a rendszernek is meg kell felelnie. Elnök úr említette, hogy a bíróságot esetleg egy olyan burokba lehetne helyezni, hogy ne menjen ki az információ, nyilván ez nem lehetséges, viszont a rendőrségen kezelünk adatokat. Olyan adatokat, amelyekre ez érvényes és a jelenlegi szabályozók szerint 2015. december 31-ig olyan védett zónákat kell létrehoznunk, amelyek „minden támadásnak” így az elektronikai külső támadásoknak is meg kell felelnie. Nyilvánvalóan ezt meg is fogjuk tenni, bár a költségvetést tekintve nem olcsó megoldások, a mai kor színvonalának megfelelően. Vannak nekünk is problémáink, vagy vethetünk fel mi is problémát, a kollegáimmal, ezzel készültem Példaként hozhatjuk fel, hogy a nyomozást megszüntető határozatok kiküldése, melyet ugye minden érintett megkap, ezt a határozatunkat a kriminalisztika hét alapkérdését teljesen tisztázzuk benne. Tehát az adott ügyek részleteit eddig nem ismerő személy is megkapja, és teljesen megismeri ezeket a kérdéseket. A másik a Be. szerint az gyanúsított jelen lehet a szemlén, vagy a bizonyítási kísérletnél. Csak gondoljuk tovább, hogy még jobban körülnézhet az adott helyszínen, további ötleteket gyűjthet akár a saját védelme tekintetébe, vagy esetleg tippeket adhat másoknak és olyan személyes információkhoz juthat, amit nem feltétlen szeretnénk számára megadni. De csak egy egyszerű példa: abban a lakásban körülnézve a könyvespolcon olyan könyveket láthat, stb. amire akár a tulajdonosnak a felekezetére, pártállására stb.-re is következtethet. Ami ugye már mindenképpen védett adatnak kellene, hogy legyen. Összefoglalva azt szeretném még elmondani, hogy én úgy gondolom, illetve azt kell eldönteni, - a vita is ebbe az irányba halad – hogy szükséges –e új norma megalkotása ebben a kérdésben, vagy a jelenlegieket kell módosítani. Ez nyilván el fog dőlni. Nem egyértelmű a jelenlegi szabályokkal kapcsolatban, elég állásfoglalások, iránymutatások, vagy valóban ez már nem az a szint, hogy ez elegendő lehessen. Végezetül azt szeretném elmondani, hogy olyan normát kellene alkotni így, vagy úgy ennek a keretén belül vagy azon kívül, amelyet szeretnek Önök majd betartani és alkalmazni a különböző eljárásokban. Köszönöm megtisztelő figyelmüket! Dr. Ferenczy Tamás: Nagyon szépen köszönjük az előadást. Itt is egy momentumot emelnék ki, mégpedig azt, hogy részletszabályok ellen szól az, hogy meg kell hagyni a jogalkalmazó mérlegelési szabadságát, mérlegelési lehetőségét, tehát nem kell mindenre lőni, nem kell mindent szabályozni, esetleg. Fordítom le én magamnak még részletesebben. Kérdés, észrevétel rendőrfőkapitány úrhoz van-e esetleg? Ha nincs, akkor én kérdezek. Mégpedig azt, hogy látszik a laikus állampolgárként, aki nézi a különféle hírműsorokat időnként. Látja az ember, hogy valóban felállt ez a rendőrségi szóvivői hálózat, ahol profi módon és uniformizált módon nyilatkoznak a szóvivők. Az a kérdésem, hogy a felállításkor mi volt az előbbre valóbb szempont az egyértelmű tájékoztatás a rendőrséget érintő kérdésekről, vagy pedig a rendőrség iránti bizalom erősítése.

23

Csizmadia Gábor: Én úgy gondolom, hogy mind a kettő. Ennek a csírái már régebben évtizedekkel ezelőtt megtalálható volt, és az én emlékezetem szerint valamikor 2010-ben kezdtük el ezt nagyon komolyan venni és létrehozni, és elsőszámú cél a közbizalom helyreállítása, illetve az a fontos és hát hiteles tájékoztatása a lakosságnak, ezek voltak a legfontosabb célok. Azt a hitelességet vissza kellett állítani, vissza kellett nyerni, ezt én úgy gondolom csak ebben a formában lehetséges, ahogy ezt most tesszük és nagy titkot nem árulok el. Itt ülnek, nem tudom hányadik sorban a kollegáim, a sajtószóvivő, itt is jelen vannak a konferencián, Ők minden olyan mozzanatában a rendőrség életében részt vesznek, ahol bármilyen olyan információhoz juthatnak, amit később a kommunikációk során fel tudnak használni. Képzett kollegáink tulajdonképpen. Dr. Ferenczy Tamás: Ők a mindennapos nyomozati, bűnügyi egyéb tevékenységben is részt vesznek? Csizmadia Gábor: Nem, Ők csak ezt a feladatot végzik a nap 24 órájában, be vannak osztva. Készenléti szolgálatot rendelünk el nekik, és igazándiból ezt szó szerint kell venni a nap 24 óráját. Nem mind a négyen, vagy hárman, ahogy megyénként ki vannak jelölve, hanem mindig egy kollega teszi ezt. Dr. Ferenczy Tamás: Ugye bírósági szóvivőnek ez mintaadó dolog, mert soha nem lesz így, azt én tudom, de arról is be tudnék számolni, - többen mások is - hogy milyen, nehézséget okoz a többféle tevékenység egyeztetése. Ugorjunk. Erről nem szeretne senki többet hallani.

Dr. Harangozó Attila: Főkapitányúrnak köszönöm a kedves szavakat, amit a hivatásrendek közötti együttműködésre utalt. De én egy dolgot kiemelnék azt, hogy a rendőrségen azért van minden rendben, mert az egy inkvizitórius eljárás. A problémák ott kezdődnek, - elméleti oldalról közelítve – hogy abban a pillanatban, amikor viszont nyilvánosságra kerül, mondjuk egy rendőrségi határozat, pont egy ilyen megszüntető, akkor ugyanazzal a problémával szembesülnek, amivel mi. Tehát nekünk az a gondunk, hogy a nyilvánosság az a működésünk lételeme. Minden pillanatban mindenki ott van, és nekünk úgy kellene kezelni, vagy védeni az adatokat, hogy eközben pl. mi nem tudjuk azt nézni, milyen hangfelvevő eszköz van valahol, amit aztán valaki, valahol csinál. Viszont a bíró, ha formálisan felel a rendfenntartásért, és az adatkezelésért felel, mint mondjuk egy szemlén a rendőrségi felelős vezető, aki éppen a helyszínt biztosítja. Erre megkérdezik, hogy hogyan kerülhetett ki ott készült felvétel a nyilvánosságra, mondjuk egy könyvről. Akkor erre mit mondunk, fegyelmi felelősséggel tartozik valaki, akinek nincsenek titkosszolgálati eszközei, másokat átvilágítsa röntgent sugárral. A problémánk az az, és nem elviccelve ezt a dolgot, tehát azzal a bizonyos burokkal, ami ugye most a minősített adatok védelméről szól – törvénymódosítás emiatt szükséges – én ezt komolyan gondoltam, tehát ha rendet akarunk teremteni, akkor olyan hermetikus viszonyokat kell teremteni, amire azt mondhatja bárki, hogy tudok felelni azokért az adatokért, és akkor én tudom megmondani, hogy ki jut hozzá utalva arra, hogy ügyvéd kiviszi, és után nyilatkozik, vagy utána teszi fel az internetre, az már az ő felelőssége lesz.

24

Én azt kívánom magunknak, hogy olyan helyzetünk legyen, mint a rendőrségnek, és úgy tudjunk biztonságban nyilatkozni a személyes adatokról, titkokról vagy bármiről, hogy annak tényleg mi kezelői vagyunk. Csizmadia Gábor: Egyetértek. Dr. Ferenczy Tamás: Akkor továbblépve a programunkban, szeretnénk meghallgatni Nyerges Csaba a Kisalföld című napilap főszerkesztőjének előadását. Amit egy mondattal szintén szeretnék felvezetni, mégpedig azzal a gondolattal, ami nem tőlem, hanem Borbély Zoltán a volt Legfőbb Ügyészségi szóvivőtől származik – most MLSZ szóvivőtől – aki azt mondta, hogy a sajtó a korábban általunk ismertekkel szemben a második hatalmi ág, de csak azért a második, mert az első a sajtót tulajdonló pénzelő hatalom, ami igazán irányítja a mi kis világunkat. Nyerges Csaba: Képi világban élünk és ezért hoztam egy kis előadást hoztam magammal, hogy érezzék át azt, hogy milyen felelősség a képmásoknak a használata. Mert általában nekünk a legrövidebb út a bíróságra, hogy ha nem önszántunkból jövünk, akkor az a kétséges képmás lehozása utáni helyzettel összefüggő. Tehát ezért ennek az előadásnak az egyik gerincét majd a képmásokkal szeretném összefüggésbe hozni. De amik itt elhangzottak, ahhoz is egy pár gondolat. Főleg arról, hogy a bírók nyilatkozzanak-e vagy nem. Ha a mi oldalunkról nézzük, ha a sajtó oldaláról nézzük ezt a történetet, akkor egy tisztességes médium egy peres eljárással kapcsolatban megpróbál egy kerek képet adni. Ehhez a kerek képhez hozzá tartozik az ügyvédi, az ügyészi, és a bírói oldal is. A mai gyakorlatban a legkönnyebb hozzáférni az ügyvédi véleményekhez, tehát a vádlott ügyvédei nagyon szívesen nyilatkoznak a sajtónak különböző okok miatt, és ez a közvéleményt elég rendesen befolyásolhatja, és ha csak ez az egy oldal van bemutatva egy történetben, akkor sérül az egész ügy úgy, ahogy van. Tehát ezen érdemes elgondolkodni szerintem. Itt a megyében, illetve a régióban kiváló sajtószóvivők vannak mind a rendőrség, mind az ügyészség, mind a bíróság területén, tehát nekünk viszonylag egyszerű a dolgunk és nagyon nagy segítséget kapunk. De ahol nincs ez így, ott is érdemes elgondolkodni azon, hogy egy peres folyamatban mindenki megszólalhasson a nyilvánosság előtt, illetve szólaljon meg a nyilvánosság előtt. Nem tudom ismerik–e van egy sportcsatorna Magyarországon, aminek az a szlogenje, hogy minden sport, minden érzelem. Hogy ha ezt a szlogent kiterjesztjük az egész sajtóra, akkor azt mondhatjuk talán, hogy minden hír és minden érzelem, tehát nekünk az a dolgunk, hogy bemutassuk a híreket és a hírek által keltett nagy érzelmi hullámokat, és valahogy vetítsük az olvasók felé. Ezeket az érzelmi hullámokat elsősorban képekkel lehet közvetíteni, főleg egy napilapnál ahol én is dolgozom. De óriási különbségek vannak a nagyvilágban arra, hogy különféle országokban, a különféle médiumok hogyan közvetítik, közvetíthetik ezeket a képeket. Ha megnézzük mi a különbség külföldön és itthon, akkor azt mondhatom nagy bizonyossággal, hogy külföldön kinyitnak egy újságot pl.: Angliában, Amerikában, Franciaországban vagy bárhol tőlünk nyugatra, akkor mintha az első sorban ülne az olvasó, és testközelből szinte megérintheti, megsimogathatja, átélheti a szenvedőnek a sorsát, olyan részlet-gazdag közeli képeket adnak emberi képmásokról. Ezzel szemben itthon úgy érzem, hogy jönnek egymás után a szabályozások, hogy egyre távolabb kerül a mi olvasónk a történésektől, és nemhogy az utolsó sorban ül, hanem már lassan házon kívül kerül. Tegnap nyílt meg Budapesten a World Press fotókiállítás. Ezek a képek láthatók a néprajzi múzeumban például és azt kell hogy mondjam, ezek a fotók a magyar sajtóban nem jelenhettek

25

volna meg. Tehát magyar fotóriporter nem nyerhetne World Press fotó díjat ezekben a kategóriákban. Miről is szól a magyar jogszabály, most már egyre erőteljesebben arról is, hogy már a fotózás előtt engedélyt kell kérni a fotóriporternek. Gondoljanak bele ezekben a helyzetekben, ha itt lett volna Budapesten egy Mandela emléknagygyűlés, és a fotóriporter észreveszi, hogy ott van egy hölgy, aki egészen átszellemülten nagyon szép gesztussal emlékezik az elnökre, akkor odamegy a fotóriporter – elnézést kérek, lefotózhatom. Jaj, de csinálja, legyen szíves azt, amit az elmúlt öt percben. Ez nonszensz. Lehetetlen. Ezek a képek nem öncélú képek ráadásul, ez is egy elsődíjas fotó, a világ legjobb fotójának választották. Azért nem öncélú, mert óriási hatással van. Bangladesben volt egy Rannel Pase nevű épület, ami 2013-ban összeomlott, több mint ezer ember halt meg, betemette a törmelék. Ebben az épületben a világmárkáknak volt egy ruhagyára és itt éhbérért dolgoztatták azokat az embereket, ez a fotó bejárta a világot. Magyarországon nem jelenhetett volna meg, szerintem több szempontból sem, biztosan sértené Magyarországon az emberi méltóságot, biztos, hogy nem tudnánk a hozzátartozóktól megkérni utólag a hozzájárulási lehetőséget. Mégis miután bejárta ez a fotó a világot, azóta a munkakörülmények drasztikusan javultak. Tehát van hatása. Nem öncélú. Pedig úgy néz ki. Ennek az „elnézést lefotózhatom” történetnek biztos lenne vidám változata is, hogy ha odakiáltanék ennek az embernek, hogy „ne haragudjon hadd fotózzam le” legfeljebb leesne, de aztán mászna újra. De van ennek drámai vonulata is, emlékeznek a bostoni robbantásra, amikor a maratonnál mit történt, vagy a denveri mozinál, vagy az oslói robbantásra, ezek a képek is bejárták az egész világot. Nem lehet odamenni ezekhez az emberekhez, hogy „ne haragudj már, csinálhatok egy fotót?” mégis a világ másik felén ez megtörténik. Itt is értelmezhetetlen az, hogy sérti az emberi méltóságot, hogy vérzik az arca vagy nem. Például a rendőröket lefotózhatjuk a közterületen, de ha már egy tüntető ráüt a fejére, és vérzik az arca az alkotmánybírósági határozat szerint úgy olvastam, az már sérti az emberi méltóságot, és én azt már nem hozhatom le, pedig ez van a határozatban. Hogyan jelenhetnének meg ezek a fotók Magyarországon körülbelül így..így sem, mert valamelyik karomon van egy tetoválás ami egyedi, és arról fel lehet ismerni az embert, és minket feljelentenek. Ez csak egy bevezető volt, hogy ha eljutunk a bíróságokhoz akkor én ugyanezt tudom mondani, hogy ami minden hír, minden érzelem, ez az általános hozzáállásunk nekünk, akkor ahhoz hogy vissza lehessen adni az ítéleteknek a súlyát és hogy ezek miért voltak, mi történt, milyen hatással járt az áldozatok hozzátartóihoz, vagy miért kellett elítélni ezt az embert és miért fontos, hogy börtönben üljön, ahhoz valamilyen érzelmi töltettel célszerű ugyanúgy bemutatni ezeket a történéseket, de tudom azt hogy ez egy másik világ és itt mégsem érvényesek azok a dolgok, mint kint külföldön. Én mint újságíró általában két módon kerülhetek a bíróság elé, úgyis mint vádlott például. Voltam már én is vádlott büntetőperben rágalmazásért mentem el az ország másik felére, hála Istennek nem lett belőle semmi. Minden esetre a balomon volt egy besurranó tolvaj, a jobbon pedig egy kollegám. Ezeket a kérdéseket kaptam, hogy hol lakom, besurranó tolvajnak felcsillant a szeme, mennyi a jövedelmem, milyen autóm van, ennek az autónak hány millió forintos értéke van, éppen csak azt nem kérdezték meg, hogy hol tartom otthon a pénzt. Tehát én úgy éreztem abban a pillanatban, hogy nekem aztán semmilyen személyiségi jogom nincs, két ember volt a világon, akinek nem szerettem volna elmondani ezeket az dolgokat, ők ott álltak mellettem. Mehetek úgy is a bíróságra, mint tudósító és itt ha a bíróság megkérdezi az ott jelenlévőket akkor ez lehet az eredmény. Ha azt mondják, hogy őket nem lehet fotózni, akkor a magyar sajtóban rendszeresen ilyen képek jelennek meg, hogy ott hatvan ember és mindenkinek ki van takarva az arca. Próbáljuk ezt a helyzetet kezelni. Nagyon nehéz. Nem is igazán van hozzá iránymutatás, ha egy képmás nem felismerhető, akkor ezt hogyan kezelje a sajtó. Hát mi önszorgalomból kitaláltuk, hogy aki közhatalmat gyakorol, azt kockázzuk. Aki vádlott azt fekete csíkot kap. De mi van akkor, ha mondjuk itt is látszik, van egy egyedi tetoválása. Akkor megpróbáljuk az egész embert eltakarni, de még biztos lehet úgy is marad rajta valami kis dolog, ami miatt én megint jönni fogok vissza a bíróságra, és fizethetek. Tehát jó lenne ezeket a dolgokat konkretizálni. Hogy hogyan lehet kezelni így a képmást. De magával a nevekkel is, meg a címekkel

26

is érdekes a helyzet. Ez egy régi újságkivágás, régen nem volt probléma a régi rendszerben még hétről hétre lehoztuk mi is az ittas vezetőket névvel, lakcímmel. Elég brutális volt, de legalább az az előnye megvolt, hogy ha mondjuk Écsen lakott két Kis Jóska, akkor az egyik nem telefonált be hozzánk, hogy miért szégyenítettük meg. Mert nyilvánvaló volt, hogy nem őróla volt szó, hanem a másikról. A mai napig ebbe is látok kicsi bizonytalanságot, szerintem valószínű az egész folyamat alatt lehetett kiírni egy teljes nevet, gondolom igen. Mégsem írjuk ki, a rendőrség is monogramot használ, ügyészség is monogramot használ, egyetlen egy esetben használunk teljes nevet amikor a jogerős ítélet megvolt. Ez is szerintem úgy kialakult. Van egy – két szindróma, ami megint ilyen dilemmákat jelent nekünk. Én már félek attól, ha jön egy bírósági fotó, nekünk az az első, hogy megnézzük, hogy a börtönőröket kitakartuk –e. Mert akármilyen kis kiadványban, akármilyen picike kis példányszámban jelenik meg valami termékünk, ha véletlenül egy távoli fotón, egy kis börtönőr arcából valami látszik, akkor már telefonál, megmondja, hogy mennyit kér. Mi ezt kifizetjük, nem is jutunk el a bíróságig, mert ez már automatikusan intéződik. Ha józan paraszti ésszel belegondolok, van egy nyilvános tárgyalás - ezzel biztos lehet vitatkozni, és ez nem is így van - és bemegyek én is mint újságíró, nekem az a dolgom, hogy azokat képviseljem, akik ott lehetnének. Ha ott lenne akkor láthatná ezeket a tiltott képmásokat. De nincs ott, és akkor a távollévők miért másodrendű állampolgárok. Én miért nem fotózhatom le a börtönőröket. Ha benn vagyok és láthatom az arcukat. Akkor úgy kéne bemennem, hogy nekem is van egy fekete akármi a szemem előtt. Vagy a börtönőr húzzon a fejére valamit. A másik ez a közszereplő szindróma. Ezért nagyon keményen elkaszáltak bennünket, ez egy konkrét ügy. A világon általában vannak nemzeti hírügynökségek, akik valami etalon szinten működnek. Magas szinten és ők szolgáltatják a fotókat az újságoknak. Magyarországon is itt van a Magyar Távirati Iroda, akitől át lehet venni fényképeket. Mi ezeket lehozzuk. Ez a távirati irodának a honlapja, ezt a képet amit látnak, levettük beraktuk az újságba, ezen a képen a két rendőr ki volt takarva, az úriember aki rajta van, az nem. Lehet most ezért is fizetnem kell, mert letiltottak arról, hogy ezt a képet használjam. Pedig itt is kérdések jönnek. Ki számít közszereplőnek, és milyen helyzetben számít közszereplőnek. Nekünk ítéletünk van arról, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója nem közszereplő. Tehát bizonytalan a helyzetem nem tudom, hogy kit tekinthetek közszereplőnek, nem tudom, hogy a legfontosabb magyar hírügynökség képeit felhasználhatom–e a jövőben. Mindenkit utólag ellenőriztetnem kell akár az MTI felől is, vajon kitakarták-e, ha nem takarták ki, akkor miért nem takarták ki, aki épp a képen van. Itt tartunk sajnos. Ugye az alkotmány is előírja nekünk, hogy a sajtó feladata a hiteles, gyors és pontos tájékoztatás. Szeretnénk is ezt elérni, de néha nehézségekbe ütközünk, ha a közfeladatot ellátó szervek közérdekű adatigénylést rendszeresen megtagadják. Sajnos ez a helyzet Magyarországon, számos példát lehet róla olvasni. Az újságírónak a forrásvédelme nem jár együtt a titoktartási lehetőségével. Tehát mi nem vagyunk olyan helyzetben, mint az ügyvédek, vagy az orvosok például. Legutoljára talán a Blikknek az újságíróját vitték be és vették el a mobiltelefonját, aztán erre volt egy kis felzúdulás. Jó lenne, ha ez a helyzet is kicsit rendeződne, mert szerintem ez így méltánytalan az újságíróknak. Az oknyomozó újságírók nem kapnak hatékony védelmet. Erre is rengeteg példát tudnék mondani, hogy ez miért van így, de ebbe most nem mennék bele. A közhatalmat gyakorlók jelentős része nem fotózható, ugye ez most kicsit változott a rendőrökkel kapcsolatban, de ez továbbra is így van. A közszereplők bírálhatósága is kérdéses, időről időre Magyarországon, hogy még a véleményeket is korlátozni kéne. A képmást, és a személyes adatokat pedig már próbáltam hosszasan feszegetni. Egyrészt rendezetlennek tartom ezt a kérdést, másrészt pedig túlkorlátozottnak. Itt tartunk most, ezt szerettem volna elmondani. Köszönöm szépen.

27

Dr. Ferenczy Tamás: Köszönjük az érdekes és látványos előadást. Azért különösen érdekes mindig újságírókat meghallgatni erről a problémáról, mert rájön az ember, hogy ha sok időt tölt bent ezek között a falak között, akkor nem lát ki belőle. Vagy, ahogy Öveges professzor mondta annak idején, hogy „egy a valóság, de ezer a ruhája”. Van egy ilyen valóság is, amit a főszerkesztő úr elmondott. Említette ugye ezt az alkotmánybírósági határozatot, ami a rendőrökről szól. Hát én nem vagyok ugye egy alkotmánybíró, de nem kizárt, hogy ráhúzható a fogvatartottakat kísérő BV-sekre is ugyanez, mert az is egy munkavégzés közbeni és nem kiemelt képmás készítésről van szó, hanem egy nyilvános rendezvényről készülnek a fényképek, tehát nem kizárt, hogy erre hivatkozva akár még kitakarás nélkül is fotózható a tárgyalóteremben az ott lévők. Kérdés, észrevétel főszerkesztő úr igen színes előadásához van-e bárki részéről? Ha nincs senki részéről, akkor felkérem Hilbert Editet, hogy tartsa meg a mai konferencia zárszavát. Dr. Hilbert Edit: Szeretettel köszöntöm így a zárszó keretében, akkor Darák Péter Elnök Urat, és köszönöm, hogy megtisztelte részvételével a konferenciát, ugyancsak köszöntöm államtitkár urat, és valamennyi felszólalót. Elnök Asszonynak nagyon szépen köszönöm a konferencia megrendezését, és külön köszönet illeti, hogy ilyen széles foglalkozási kör képviselőit sikerült megnyerni felszólalókként. Olyan, hogy újságíró ilyen színes előadást tartott volna, vagy rendőrfőkapitány elmondta volna a saját problémáját az adatvédelem tekintetében, illetve minderre ügyvéd is rávilágított volna, még nem volt a konferenciasorozatban. Hozzászólásokban előfordult ugyan, de előadásként még nem. Ez a fokozott érdeklődés is azt igazolta, amit mi kezdettől fogva gondoltunk a munkacsoportban, hogy mi, bírósági dolgozók észleljük ezeket az adatkezeléssel kapcsolatos problémákat, de ez nemcsak minket érint, hanem az igazságszolgáltatás valamennyi résztvevőjét. Ezért a www.birosag.hu/nyilvanossag oldalon elérhetővé tettük az interneten keresztül a vitaanyagot, illetve a probléma térképet is vázoltuk. Az csak valami félreértés lehet, hogy bárki jogalkotói feladat átvételének szándékát valószínűsítette volna a munkacsoporttal kapcsolatban, mert egyáltalán nem ált szándékunkban. A problémák nagyon pontos feltérképezése volt a célja a munkacsoportnak. Azt szerettük volna, hogy, ne ötletelt, szedett-vedett problémahalmazt terítsünk a jogalkotó elé, hanem egy világos, rendszerbe szedett és valamennyire megoldási javaslatokkal is fölvértezett anyagot tudjunk átadni. Azt gondolom, hogy ez a konferenciasorozat igazolta ennek az elképzelésnek a létjogosultságát, mert egyre inkább mélyült a problématérkép, sem mint kikristályosodott volna. Így a vidéki konferenciasorozat végén a „célegyenesbe fordulva” az OBH Elnöke, dr. Handó Tünde felhatalmazásával jelenthetem be, hogy Elnök Asszony megalakítja az Adatvédelmi Munkacsoportot . Vezetésére - a vitaanyagot készítő és egyébként a munkacsoport e tevékenységének szellemi motorját – dr. Harangozó Attilát kéri föl. Természetesen mi azt gondoljuk továbbra is, hogy az igazi megoldás egy jogszabály megalkotása lenne ránk, illetve az igazságügyi adatkezelésre vonatkozóan. Hogy mennyire rendezetlen ez a kérdés a sajtó területén – bár nem tudom überelni a főszerkesztő urat – arra egy példa világít rá legjobban: ahogy idefelé jöttem, hallgattam a híreket, és azt mondták be, hogy „Vizoviczki László terhelő vallomást tett a rendőrökre, akiket Ő megvesztegetett. Mint ismert az ügyészség vádat

28

emelt V. László és társai ellen.” Tehát egy híren belül sem tudták eldönteni, hogy a gyanúsított nevét mondják, vagy ne mondják. Lezárva a vidéki konferencia-sorozatot - visszacsatolva elnök asszony nyitóbeszédére is - egy személyes élményt megosztanék Önökkel. Voltunk Bordeaux-ban a testvérbíróságon, ahol megmutatták a nemrég átadott épületüket. Engem egy kis megelégedettséggel töltött el a látvány, mert nem gondoltam volna, hogy van lejjebb, lehet rosszabb, mint a BKT épülete, de lehet. Csúnya és rosszul használható épület készült angol tervező munkájaként Bordeux-ban bírósági épületként. A franciák vicce szerint az angolok bosszúja velük szemben, a több évszázados háborúk revansaként. Teljesen átlátszó üvegpalota, az angol tervező a bíróság átláthatóságát akarta ezzel megjeleníteni. Ott jártunkkor azt láttuk, hogy az üvegen csomagolópapírok vannak elhelyezve, nem tudtuk elképzelni, hogy ezek mik lehetnek. Kérdésünkre elmondták, hogy elkezdték betakarni az épületet, mert rájöttek, hogy újságírók, a sajtó munkatársai az utca túloldaláról kamerákkal a monitorról „szedik le” a bírók által gépelt határozatokat, ítéleteket. Ezért takarják be most újságpapírral az ablakokat. Maradva ennél az élménynél – és visszacsatolva Elnök Asszony nyitóbeszédére - azt kívánom magunknak, bíróknak, hogy a leendő szabályozás az olyan legyen, mint a Győri Ítélőtábla épülete. Színvonalas, jól használható, korszerű, a szükséges mértékben átlátható, de adjon biztonságot a benne dolgozóknak. Ezzel zárom a konferenciát, hazafelé mindenkinek jó utat kívánok! Napos hétvégét, mert azt ígérték, és sok pihenést. Köszönöm mindenkinek a részvételt.

29