A demokrácia-kritérium vizsgálata Törökország uniós csatlakozásának folyamatában

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR Gazdaságdiplomácia szak Nappali tagozat EU-kapcsolatok szakirány

A demokrácia-kritérium vizsgálata Törökország uniós csatlakozásának folyamatában

Készítette: Béky Linda

Budapest 2010.

Tartalomjegyzék I.

Bevezetés………………………………………………………………….5

II.

Az Európai Unió és Törökország kapcsolatának története…………...8 II. 1. Törökország első közeledései a Nyugat felé…………………………………...8 II. 2. A társulási kérelem benyújtásától az Ankarai Megállapodásig és annak kiegészítéséig…………………………………………………………………………..8 II. 3. A kapcsolatok megtorpanásától a csatlakozási kérelem benyújtásáig………9 II. 4. A vámunió……………………………………………………………………...10 II. 5. A Luxemburgi csúcs…………………………………………………………...11 II. 6. A Cardiffi csúcstól a Helsinki ülésen át a Koppenhágai csúcsig……………12 II. 7. A Koppenhágai csúcs és a Bizottság 2004-es javaslata……………………...14 II. 8. A csatlakozási tárgyalások és a közelmúlt eseményei……………………….14

III.

A demokrácia…………………………………………………………...19 III. 1. A demokrácia fogalma……………………………………………………….19 III. 2. A demokrácia története………………………………………………………20 III. 3. A demokrácia, mint kormányzati rendszer………………...………………22 III. 3. 1. Politikai rendszer…………………………………………………….23 III. 3. 2. Polgárok részvételének megtestesítője………………………………23 III. 3. 3. Emberi jogok tisztelője és védelmezője……………………………..25 III. 3. 4. Jog uralmának megvalósítója………………………………………..25 III. 4. A demokrácia napjainkban………………………………………………….26

IV.

Az Európai Unió és a demokrácia……………………………………..27 IV. 1. Az európai demokrácia kialakulásának története………………………….27 IV. 2. Demokrácia deficit……………………………………………………………28 IV. 3. Az EU Alkotmánya…………………………………………………………...30 IV. 4. Szerződés a 21. század Európája számára…………………………………..32 IV. 5. A Lisszaboni Szerződés………………………………………………………33 IV. 5. 1. Demokratikusabb és átláthatóbb Európa…………………………….33 IV. 5. 2. Hatékonyabb Európa………………………………………………...35 IV. 5. 3. A jogok és értékek, a szabadság, a szolidaritás és a biztonság Európája……………………………………………………………………….36 IV. 5. 4. Európa hatékonyabb globális szereplő………………………………36 2

IV. 5. 5. A Szerződés által az intézmények terén bevezetni kívánt újítások………………………………………………………………………..37 IV. 5. 5. 1. Az Európai Parlament………………………………………….37 IV. 5. 5. 2. Az Európai Tanács……………………………………………..38 IV. 5. 5. 3. Az Európai Unió Tanácsa……………………………………..38 IV. 5. 5. 4. Az Európai Bizottság…………………………………………...39 IV. 5. 5. 5. Külügyi és biztonságpolitikai főképviselő…………………...39 IV. 5. 5. 6. A többi intézmény……………………………………………….39

V.

Az iszlám és a demokrácia……………………………………………..40 V. 1. Az iszlám és a demokrácia kapcsolatának általános megállapításai……….40 V. 2. Politikai kormányzás az iszlámban…………………………………………..41 V. 3. Az iszlám és a demokrácia összeegyeztethetősége ellen és mellett szóló érvek………………………………………………………………………………….43 V. 4. Az iszlám és a demokrácia összevetése……………………………………….46

VI.

A török demokrácia…………………………………………………….51 VI. 1. A török függetlenségi háború és Mustafa Kemal hatalomra jutása………52 VI. 1. 1. Atatürk reformjai...…………………………………………………..57 VI. 1. 2. A kemalizmus…...…………………………………………………...58 VI. 1. 2. 1. Nacionalizmus…………………………………………………..59 VI. 1. 2. 2. Populizmus………………………………………………………59 VI. 1. 2. 3. Szekularizmus……………………………………………………60 VI. 1. 2. 4. Etatizmus………………………………………………………...60 VI. 1. 2. 5. Republikanizmus………………………………………………..60 VI. 1. 2. 6. Reformizmus……………………………………………………..60 VI. 1. 3.A kemali hagyaték……………………………………………………61 VI. 2. İsmet elnöksége és az első szabad választások………………………………62 VI. 3. A demokraták kormányzása…………………………………………………64 VI. 4. Az első katonai puccs…………………………………………………………65 VI. 5. A baloldalellenes politika megjelenése………………………………………66 VI. 6. A gazdasági válság és újabb erőszakhullám………………………………...68 VI. 7. Újabb katonai puccs………………………………………………………….69 VI. 8. Turgut Özal elnöksége………………………………………………………..71 VI. 9. Iszlámbarátok kormánya…………………………………………………….73

3

VI. 10. Újabb államcsíny…………………………………………………………….74 VI. 11. Botrány a nemzetbiztonsági tanácsban…………………………………….76 VI. 12. Az Erdoğan-kormány……………………………………………………….77 VI. 13. Kísérlet az iszlám és a demokrácia együttélésére…………………………82

VII. A demokrácia, mint a csatlakozás előfeltétele………………………..86 VII. 1. A koppenhágai kritériumok ………………………………………………..87 VII. 2. Törökország és a demokrácia-kritérium…………………………………...89 VII. 3. Konkrét intézkedések kronologikus sorrendben…………………………..94 VII. 3. 1. A hadsereg és a nemzetbiztonsági tanács…………………………..94 VII. 3. 2. Emberi jogok………………………………………………………..95 VII. 3. 3. Szólásszabadság…………………………………………………….96 VII. 3. 4. A békés gyülekezés- és egyesülés joga……………………………..98 VII. 3. 5. Kisebbségvédelem………………………………………………….99 VII. 3. 6. A jogrendszer megreformálása……………………………………101 VII. 3. 7. Legutóbbi erőfeszítések a reformfolyamatban……………………103

VIII. Összefoglalás…………………………………………………………..105 Mellékletek Bibliográfia

4

I.

Bevezetés A demokráciának, a jog uralmának, az emberi jogok tiszteletének, és a szolidaritásnak

az elvei és értékei kötik össze az Európai Unió egymástól oly sok tekintetben eltérő népeit, nemzeteit, segítik a „népek népének”, az európai népnek az összekapcsolódását. Függetlenül attól, hogy tagja vagy tagjelöltje-e az Uniónak egy állam, ezen értékek és elvek révén alkotja részét az európai népnek.1 Az Európai Unió az elmúlt néhány év folyamán lezajlott bővítési hullám, melynek során tizenkét új tagállamot köszönthetett tagjai sorában, jelentős megterhelést jelentett számára. Mindeközben 2005. október 3-án megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások Törökországgal, amelyek mind a mai napig nem zárultak le. Fontos pillanat volt ez a törökök számára, hiszen csatlakozási kérelmüket már több, mint negyven éve benyújtották. A tárgyalások megnyitása számos problémát vet föl az Unión belül és a nemzetközi kapcsolatok rendszerében is. Törökország integrálásának nagy kérdései, hogy vajon képes lesz-e az Unió biztosítani fennmaradását, mennyiben akadályozhatja a tagállamok közötti kapcsolatok mélyítését és az intézményrendszer fejlődését, illetve a tizenkét új taggal bővült Európai Unió polgárai mennyire lesznek képesek elviselni egy újabb, a sajátjukétól nagyon eltérő természetű bővítést. Törökország mély ellenérzéseket vált ki az európai lakosságából, mert attól tartanak, hogy még több török fog Nyugat-Európába áramolni, így munkahelyeik is veszélybe kerülhetnek. A tagállamok lakosságának megközelítőleg a fele ellenzi a törökök felvételét, és csak egyharmada támogatja. Törökország csatlakozását Franciaország és Németország kifejezetten ellenzik.2 (1. Melléklet) A törökök csatlakozásának kérdését heves viták jellemzik. A csatlakozást támogatók szerint a jövőt illetően Törökország jelentős gazdasági potenciállal bír, fontos geopolitikai szerepe van, példaként szolgálhat a fejlődés és demokratizálódás útjára lépett más muzulmán országok számára, valamint fiatal és egyre inkább jól képzett népességgel rendelkezik. Az ellenzők számára problematikus területek a biztonság kérdése, az emberi jogok helyzete, a kulturális és vallási különbségek, a földrajzi aspektus, az ország hatalmas mérete és a nagy szegénység, a török bevándorlók növekvő száma, és annak a veszélye, hogy túl nagy hatalma lesz az EU-n belül a csatlakozást követően. Az e körbe tartozó viták két legjelentősebb sarokköve: a demokrácia és az identitás kérdése. Törökország csatlakozásával kapcsolatosan 1

http://www.complex.hu/magazin/complexmagazin_2004_4_10003_194.pdf („A demokrácia, a jog uralma, az emberi jogok tisztelete köti össze az Európai Unió nemzeteit”, Beszélgetés Mádl Ferenc volt köztársasági elnökkel, XI. Évfolyam, 4. Szám) 2 http://ec.europa.eu/public_opinion/archives/eb/eb66/eb66_en.pdf (Eurobarometer 66, 2007. szeptember)

5

az egyik sokakat foglalkoztatott kérdés annak politikai rendszere. Egyeduralom ugyan nincs, azonban azt sem jelenthetjük ki, hogy stabil, megalapozott demokrácia működne az országban. A másik nagyon fontos kérdés, az ország identitása. Ugyan nem tipikus ázsiai ország, de nem lehet az európai országok közé sem sorolni. Az Uniónak meg van az a képessége, hogy határozottan fellépjen a csatlakozni kívánó országokkal szemben annak érdekében, hogy előmozdítsa a demokrácia megteremtését és megszilárdítását. A hosszú társulási megállapodás lehetőséget nyújtott, hogy Törökország esetében is előmozdítsa a demokratizálódás folyamatát, amely hozzájárult a politikai változásokhoz. Nagy szerepe volt ebben a csatlakozás ígéretének, a lehetőségnek, hogy Törökország európaivá válhasson. Alapvetően két aspektusból lehet megközelíteni az európaiság fogalmát. Az egyik definíció a közös intellektuális örökségre, a vallásra és a kollektív identitásra helyezi a hangsúlyt, míg a másik szempont, főként a demokrácia értékeinek a megosztására és elfogadására világít rá. Bármelyiket is fogadjuk el, Törökország mindkét fogalom tekintetében problémákkal néz szembe. Mint ahogy azt Olli Rehn Isztambulban tartott beszédében kifejtette: Törökország, mint uniós tagállam hatalmas lehetőségeket, és ugyanakkor nagy kihívásokat rejt magában, mind maga, mind az EU számára.3 Mind Törökország, mind az Európai Unió egy olyan válaszúthoz ért, ahol döntéseiknek fontos hatása lesz a világ politikájának alakulására. Az EU-nak véglegesen el kell döntenie, hogy egy „keresztény klub” marad-e, és a „civilizációk összecsapása” elkerülhetetlen, vagy az EU bizonyos normákon nyugszik úgy, mint az emberi jogok tisztelete, a demokrácia és a jog uralma, és bárki, aki az európai kontinensen eleget tesz ezen értékek érvényesülésének, tagállammá válhat. Ily módon példát állítva annak, hogy különböző civilizációk között létrejöhet konszenzus. Törökországnak pedig dönteni kell az ügyben, hogy teljes mértékben demokratikus állam kíván-e lenni, vagy megmarad fél-demokráciának, megtartva ezzel annak lehetőségét, hogy még inkább közel-keletibb és tekintélyelvűbb állammá válik. Ennélfogva megszűnne modellként szolgálni Közép-Ázsia és a Közel-Kelet államai számára abban a tekintetben, hogy létre lehet hozni egy muzulmán többségű, szekuláris, demokratikus államot. Törökország azonban már 1923-as megalapításakor azt tűzte ki célul, hogy egy nap európaivá válik. 3

http://www.europa-eu-un.org/articles/fr/article_3947_fr.htm (Speech by Olli Rehn on Turkey and the EU - a Common future? 2004. október 20.)

6

Dolgozatomban a demokrácia kérdését vizsgálom, amely megteremtése és megszilárdítása

a

Törökországgal

szemben

támasztott

kritériumok

talán

egyik

legfontosabbika. Az első részben a török-uniós kapcsolatok alakulását mutatom be röviden, hiszen ez elengedhetetlen a további fejezetek megértéséhez. A demokráciáról szóló második nagyobb lényegi egységben, igyekszem bemutatni annak a problematikáját, hogy a demokráciának nem született meg egy egységes, mindenki által elfogadott definíciója, és a demokrácia fejlődésének történetében is vannak eltérő nézeteket vallók. A sokszínűség mellett, Robert A. Dahl meghatározását emelem ki, hiszen ez az egyik legmeghatározóbb. A harmadik részben az Unión belüli demokrácia érvényesülését ismertetem. Rengeteg nemzetközi szerveződés és szervezet tölt be jelentős szerepet a demokratikus értékek hangsúlyozásában és védelmében, amelyek közül az Európai Unió az egyik legfontosabb, ami azonban nem volt mindig így, hiszen kezdetekben csupán közös gazdasági célok lebegtek a tagállamok szeme előtt. Az ezt követő részt az iszlám és a demokrácia együttes vizsgálatának szentelem, ami a demokrácia vizsgálatához hasonlóan számos kérdést vet fel. A muzulmán országok politikai rendszere inkább az iszlám hagyományokra vagy a demokratikus elvekre épül? Megteremthető-e egy demokratikus iszlám állam? Milyen mértékben állja gátját az iszlám a demokratikus folyamatoknak? Ennek a résznek a fontossága abban rejlik, hogy egy nagyobb kontextusba helyezhessük el az ezt követően taglalt török demokráciát. A negyedik egység a Török Köztársaság és a török demokrácia történeti hátterét tárja fel, majd külön kitér az uniós csatlakozás feltételeire, különös tekintettel a koppenhágai kritériumokra, majd a demokrácia érdekében tett főbb reformokról teszek említést. A dolgozat befejezésben pedig levonom a megfelelő következtetéseket azzal kapcsolatban, hogy bár Törökország számos erőfeszítést tett a demokrácia megteremtésére és elmélyítésére, de mindezek még nem elegendőek a csatlakozáshoz. Ugyanakkor az Európai Unió nem fordíthat hátat a törököknek, mert az konfliktusok és problémák végeláthatatlan sorát idézné elő.

7

II.

Az Európai Unió és Törökország kapcsolatának története

„A Nyugat mindig előítélettel tekintett a törökökre… De mi törökök folyamatosan a Nyugat felé tartottunk. Annak érdekében, hogy civilizált nemzetté váljunk, nincs más lehetőség.” - Kemal Atatürk -4

II. 1. Törökország első közeledései a Nyugat felé Törökország Nyugat felé orientálódása már a huszadik század elejétől megfigyelhető, amelynek több oka is volt. Egyrészt a Kemal Atatürk által lefektetett irányvonalak követése, másrészt a nyugati országok támogatása az öbölháború idején, mely biztosította az ország helyét a nyugati integrációs folyamatokban. Az Európai Unióval való kapcsolata hosszú múltra tekint vissza, amely példátlan az Unió eddigi történelmében. Kemal Atatürk teremtette meg azon politikai, gazdasági, és kulturális feltételeket, amelyek révén Törökország elindulhatott azon az úton, melynek eredményeképpen elkezdődhetett demokratikus állammá fejlődni. Az ország 1948-ban az OEEC, majd az 1961tól már az OECD, 1949-ben az Európa Tanács, majd 1952-ben a NATO tagjává vált, nyomatékot adván ezzel azon szándékának, hogy teljes európai állammá kíván válni.

II. 2. A csatlakozási kérelem benyújtásától az Ankarai Megállapodásig és annak kiegészítéséig Az Európai Közösséghez 1959. július 30-án nyújtotta be csatlakozási kérelmét. Az újonnan létrehozott Közösség azonban még nem állt készen további tagok felvételére, ezért felajánlotta a társulási megállapodás lehetőségét, melyről szóló szerződést 1963. szeptember 12-én írták alá a felek. Walter Hallstein, az Európai Bizottság első elnöke már ekkor kijelentette: „Törökország Európa része.”5 Az úgynevezett Ankarai Megállapodás 1964. 4

www.meria.ac.il (Erkan Erdodu: Turkey and Europe: undivided but not united, MERIA, Vol. 6, No. 2. 2002. június) 5 EU – Turkey – Monitor (Vol. 3, No. 3, 2007. november)

8

január 1-jén lépett hatályba. Az Egyezménynek két fő célkitűzése volt: egyrészt a vámunió fokozatos kialakítása, másrészt az ország folyamatos felkészítése a csatlakozásra. Felállították a társulás szervezeti kereteit, a Társulási Tanácsot azzal a céllal, hogy felügyelje a kapcsolatok alakulását. A Tanács egyik oldalról a török kormány képviselőiből, másik oldalról a tagországok kormányainak, a Tanácsnak és a Bizottságnak a képviselőiből áll.6 Az Ankarai Szerződés a társulás három szakaszát különítette el. Az előkészítő szakaszban a török gazdaság megerősítése a cél, amely egy 5-11 éves intervallum alatt menne végbe. Majd ezt egy tizenkét éves átmeneti szakaszban kétoldalú és kölcsönös feltételek szerint fokozatosan létrehozzák a vámuniót. Az utolsó szakasz, amelyben nem fogalmaztak meg időhatárt, a gazdaságpolitikák összehangolását tűzte ki célul.7 1970. november 23-án, Brüsszelben aláírták az Ankarai szerződés kiegészítését, amely részletesen meghatározta a vámok eltörlésének folyamatát, és lefektette a vámunió létrejöttének céldátumát, 1995. december 31-ét. Ez hozzásegítette Törökországot és a Közösségeket ahhoz, hogy szorosabbra fűzzék gazdasági kapcsolataikat egymással. A szerződés csak 1973. január 1-jén lépett hatályba, de az EGK a kereskedelmi korlátok lebontását, már 1971-től megkezdte.

II. 3. A kapcsolatok megtorpanásától a csatlakozási kérelem benyújtásáig A hetvenes évek folyamán azonban megtorpant a közeledési folyamat lendülete, amelynek gazdasági és politikai okai is voltak. Ezen kívül három fontos momentum is negatívan hatott a két fél közötti kapcsolatokra, mégpedig az 1973-as bővítés8, a Közösség új mediterrán politikája9, és a GSP10 életbe lépése. Politikai téren az 1974-es ciprusi válság

6

A jövőben ebből nőttek ki a következő intézmények: a Társulási Bizottság, a Vámkooperációs Bizottság és a Vegyes Parlamenti Bizottság. 7 www.meria.ac.il (Erkan Erdodu: Turkey and Europe: undivided but not united, MERIA, Vol. 6, No. 2. 2002. június) 8 Ez volt a Közösség első bővítése, melynek során Dánia, Írország és az Egyesült Királyság váltak tagokká. Problémát csak Írország csatlakozása vetett fel, mivel gazdasága erősen protekcionista volt, a többi ország nyitott gazdaságához viszonyítva. A későbbiekben viszont irigylésre méltó fejlődésen ment keresztül. 9 Az új mediterrán politika keretében a Közösség a török társulási megállapodással hasonló – bár kevésbé összetett – egyezményeket kötött egyes mediterrán országokkal. Az 1995-ös Barcelonai Konferenciát követően Európai Unió fő törekvése hogy a mediterrán-régiót a szoros kapcsolatok és együttműködés területévé alakítsa, ahol garantált a béke, a stabilitás és a jólét. 10 General System of Preferences, azaz Általános Preferencia Rendszer, amely azon vámkedvezmények rendszere, amit 1971-től a fejlett országok nyújtanak egyoldalúan a fejlődőknek. Az ipari termékek túlnyomó részére vonatkozik, és kiterjed a mezőgazdasági termékek számottevő részére is.

9

megoldhatatlan feszültséget eredményezett Törökország és Görögország között, amely mind a mai napig megnehezíti a kapcsolatok fejlődését. A két fél közötti kapcsolatok végleges romlását jelentette az 1980-as katonai puccs. A párbeszéd újra felvétele az 1983-as választások után következett be, Turgut Özal miniszterelnöksége alatt. A kapcsolatok normalizálódása azonban csak 1986 augusztusában indult meg a brüsszeli Társulási Tanács ülését követően. A felek közötti kapcsolatokat a nyitás jellemezte, és újra napirendre került a vámunió kérdése. Törökország ennek következtében 1987. április 14-én benyújtotta a teljes jogú tagságot célzó csatlakozási kérelmét. Kérelmét a Római Szerződés 237. cikkelyére alapozta, amely szerint bármely demokratikus európai állam működő piacgazdasággal jogosult, hogy tagsági kérelmet adjon be. Az Európai Tanács továbbküldte a kérelmet a Bizottsághoz véleményezésre. A Bizottság ugyan alkalmasnak találta Törökországot a tagjelölti státuszra, azonban az 1989-es helyzetre való hivatkozással, mégis elutasította a török kérelmet. Az indoklásban kifejtette, hogy egyrészt az integráció mélyítése előnyt élvez a bővítéssel szemben, ugyanis az EU ekkor a monetáris unió megteremtésére törekedett, másrészt mérlegelték egy esetleges török csatlakozás költségeit, amelyet csak a közvetlen többletköltségeket tekintve 7-9 milliárd ECU-re becsültek, harmadrészt pedig számos problémára hívta fel a figyelmet, mint pl. a ciprusi probléma vagy az emberi jogi kérdése. A csatlakozási kérelmet ugyan visszautasították, a kapcsolatokra mégis pozitív hatással volt, hiszen mindkét fél a vámunió határidőre történő létrehozásán fáradozott.

II. 4. A vámunió A Társulási Tanács 1995. március 6-án határozott a vámunió utolsó szakaszának elindításáról. A Vámunióról szóló megállapodást az Európai Parlament 1995. december 13-án hagyta jóvá és 1995. december 31-én lépett életbe. Ennek megfelelően Törökország vállalta, hogy eltöröl minden vámot és egyéb díjakat az EU-ból érkező ipari termékeket illetően továbbá, hogy a harmadik országból származó ipari termékek importjánál alkalmazkodik a közös vámtarifa rendszerhez. Szabadalmi és monopólium-ellenes törvényét harmonizálja az EU versenyjogával, a textilipar állami támogatását a közösségi normákhoz igazítja, és eltörli a magas importilletéket. A Közösség kötelezettsége pedig, hogy eltörölje a legtöbb ipari termék vámját, és minden török exportot korlátozó kvótát.

10

A preferenciális kereskedelmi rendszer a mezőgazdasági termékek tekintetében csak 1998. január 1-jén lépett életbe. A Vámunió utolsó szakasznak elindulásával Törökország jelentős fejlesztési forrásokhoz jutott és bekerült a mediterrán partnerségi program kedvezményezettjei közé. Az igazi gazdasági előnyt mégis az jelentette, hogy a török textil- és ruhaexportőrök számára megszűntek a kvóták. A Vámunióról szóló szerződésnek gazdasági és politikai jelentősége is volt, hiszen kifejezte, hogy Törökország készen áll az integrációhoz való csatlakozásra. A vámunió török részről csupán politikai döntés volt, hiszen a csatlakozás reményében vállalták fel, a sok esetben kedvezőtlen intézkedéseket.11

II. 5. A Luxemburgi csúcs 1997. április 29-én összeült Társulási Tanács ismét kijelentette, hogy Törökország alkalmas a tagságra, és azt is, hogy Törökországnak is ugyanazon kritériumoknak, azaz a koppenhágai kritériumoknak kell megfelelnie, mint a többi csatlakozni kívánó országnak. Mindezek ellenére a Bizottság 1997. július 16-án közzétett Agenda 2000-ben kizárta Törökországot a bővítési folyamatból. A jelentés említést tett a török csatlakozás ellen legtöbbször felhozott érvekről: gazdasági oldalon a makrogazdasági és strukturális problémák úgy, mint a 80%-os infláció, az államháztartási hiány és a valuta leértékelődése; politikai részről pedig az emberi jogok folyamatos megsértése, a hadsereg hatalma, a kurd probléma és a ciprusi konfliktus. A Bizottság véleménye egyöntetűen az volt, hogy Törökország még nem képes a koppenhágai kritériumok teljesítésére, de azt is kijelentette, hogy nem szabad abbahagyni a török átalakulás támogatását, és törekedni kell a kapcsolatok további mélyítésére. Az 1997. decemberében tartott Luxemburgi Csúcs hatalmas jelentősége abban állt, hogy itt dőlt el Európa jövője, itt szűnt meg Európa „kettéosztottsága”. A találkozó az Agenda 2000-ben foglaltakat tükrözte, és megerősítette, hogy Törökország alkalmas a tagságra, de csatlakozása várat magára, mivel a csatlakozás szükséges politikai előfeltételeit, még nem teljesítette. Ennek érdekében nem csupán különleges stratégiát állít fel az ország csatlakozásának előmozdítása érdekében, hanem különleges eljárásmódot is alkalmaz, hogy

11

Sözen, Ahmet: Democratization in Turkey: Copenhagen Criteria for EU Membership and Refelctions on Turkish Foreign Policy (Presented at Annual Conference os the International Studies Association, 2002. március 24-27.)

11

felülvizsgálja a szükséges fejlesztéseket. A The Economist egyik cikkében foglaltak szerint az Unió egy liberális szerveződés, racionális és diszkrimináció ellenes elveken alapulva, így nem mondhatja ki nyíltan, hogy Törökországot nem veszik fel a tagállamok közé csak azért, mert többségében muszlim lakosságú ország.12 A Bizottság hozzáállását a török kormány diszkriminatívnak nyilvánította, és felfüggesztett mindenféle párbeszédet az Európai Unióval. Ezt követően Törökország a közép-ázsiai államok felé nyitott, amit az Unió mély gyanakvással figyelt, mivel nem akarta elveszíteni befolyását és hatalmát az ország fölött. Ennek érdekében csatlakozási céldátum nélküli „tagjelölt” státuszt adott Törökországnak.

II. 6. A Cardiffi csúcstól a Helsinki ülésen át a Koppenhágai csúcsig Az 1998. június 15-16-i Cardiffban tartott Európai Tanács ülésén elkészítették Törökország számára az „Európai Stratégia” című dokumentumot, amely célul tűzte ki a vámunió adta lehetőségek kiteljesítését, a pénzügyi együttműködés fokozását, az Ankarai Megállapodás által nyújtott lehetőségek kihasználását, illetve a török joganyag közösségi joganyaggal történő harmonizálását. Mindez együttműködést jelentett az ipar, a mezőgazdaság, a szolgáltatások és a szabad tőkeáramlás megteremtésének területén. A dokumentum ezeken kívül érinti még a tudomány, a technika, az energia, a szállítás a fogyasztói és az emberi jogok kérdéskörét is. Ezzel a javaslatcsomaggal kívánta az EU azon irányú elkötelezettségét kifejezni, hogy segítséget kíván nyújtani Törökországnak a csatlakozásra való felkészülésben. Törökország ugyancsak kibocsátott egy dokumentumot, amelyben ismét kötelezettséget vállalt a kapcsolatok elmélyítésére. Az 1999. december 10-11-i Helsinki ülésen úgy döntött az Európai Tanács, hogy a többi csatlakozni kívánó tagjelölt országgal együtt Törökország is ugyanolyan feltételekkel csatlakozhat. Ezen döntés alapját a Bizottság által elkészített két éves jelentés képezte, melyet 1999. október 13-án hoztak nyilvánosságra. A Bizottság azonban azt is kihangsúlyozta, hogy a csatlakozási tárgyalások addig nem kezdődhetnek el, amíg a politikai kritériumokat nem teljesíti az ország. A Helsinkiben hozott határozat szerint Törökországnak egy előcsatlakozási stratégiát kell követnie, hogy képes legyen teljesíteni a csatlakozási kritériumokat. A stratégia

12

www.meria.ac.il (Erkan Erdodu: Turkey and Europe: undivided but not united, MERIA, Vol. 6, No. 2. 2002. június)

12

a következő főbb területek körül körvonalazódik: előcsatlakozási szabályzat, csatlakozási partnerség, és átfogó pénzügyi szabályzat kialakítása, politikai párbeszéd erősítése, különösen az emberi jogok terén, Törökország bevonása az Unió ügyeibe és az acquis communitaire felülvizsgálása a harmonizáció érdekében. Természetesen mindez hatalmas jelentőséggel bírt, hiszen ettől kezdve Törökország tényleges támogatást kapott politikai és gazdasági reformjainak végrehajtásához.13 A Bizottság 2000-ben úgy vélte, hogy az ország elindult a reformok útján a politika terén is, és számos az emberi jogokat érintő törvényt fogadtak el, de a demokrácia intézményeinek felállítására csak lassan került sor. Azaz Törökországban megfigyelhetőek bizonyos változások, de a csatlakozáshoz szükséges koppenhágai kritériumok teljesítésétől még messze jár. 2000-ben, a Nizzában tartott Európa Tanács ülés alkalmával a tagállamok aláírták a Nizzai Szerződést, amely meghatározta az Európai Unió intézményes kereteit 2005. január 1jétől. Törökország itt vett első ízben részt teljes jogú tagjelöltként. A Szerződés azonban csak a 27-tagú Európai Unió intézményes kereteit fektette le, de Törökországra nem érintette. A Tanács 2001. március 8-án jóváhagyott egy dokumentumot, az úgynevezett török csatlakozási útitervet, amely meghatározta azokat a területeket, amelyeken Törökországnak alkalmazkodnia kell a közösségi joganyaghoz, továbbá tartalmaz egy pénzügyi tervezetet, melynek keretein belül a csatlakozási folyamat során támogatást nyújtanak az ország számára. Ennek alapján Ankara is kihirdette a saját nemzeti programját (NPAA) 2001. március 19-én, melynek fő célkitűzése a közösségi joganyag átültetése a török jogrendszerbe. A program széleskörű politikai reformokat tartalmaz úgy, mint a gyülekezés- és szólásszabadság biztosítása, a kínzás tilalma, a bíróságok működésének javítása, a halálbüntetés eltörlése, az alapvető emberi jogok biztosítása minden egyén számára, a nők egyenjogúságának megteremtése és a gyermekmunka szabályozása. A program továbbá nagy hangsúlyt fektet a privatizáció előmozdítására, és a pénzügyi és agrárszektor valamint a társadalombiztosítás strukturális átalakítására.14 A Bizottság 2002. október 9-én ismét kiadta éves jelentését, amelyben elismerte a török kormány igyekezetét, de egyben kijelentette, hogy rengeteg reformra van még szükség, valamint a már meghozott reformok alkalmazásának biztosítása is problémás. Az Európa Tanács október 24-25-i ülésén a tagállamok megerősítették, hogy az eddig meghozott 13

Yeşilada, Birol A.: Some expected and not-so-expected Benefits of Turkey’s EU Membership for both Parties (Presentation at the European Union Studies Conference in Montreal, 2007. május 17-20.) 14 http://www.sze.hu/euhir/2005/szept/cikk1.html (Pintér Veronika: Út az európai unióba: a török tagság dilemmái, VIII. évfolyam, 9. szám, 2005. szeptember)

13

politikai reformok következtében, Törökország ismét közelebb került a csatlakozási tárgyalások megnyitásához.

II. 7. A Koppenhágai csúcs és a Bizottság 2004-es javaslata A 2002. december 12-13. között tartott Koppenhágai csúcson az Unió meghozta döntését a következő bővítési hullámmal kapcsolatban. A találkozó fontos állomása volt a török kapcsolatok tekintetében, mivel az Európa Tanács kifejtette, amennyiben az Európa Tanács a jelentése és a Bizottság javaslata alapján 2004 decemberében úgy dönt, hogy Törökország megfelel a koppenhágai kritériumoknak, az Európai Unió késedelem nélkül megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat az országgal.15 A 2003-ban kiadott állásfoglalásában a Parlament ugyan üdvözölte a véghez vitt politikai reformokat, de még azokat nem találta elégségesnek a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez. Néhány képviselő aggodalmát fejezte ki a reformok lassúsága és a hadsereg túlzott hatalma miatt. Elismerik, hogy a demokrácia, a jogállamiság, az emberi és kisebbségi jogok, továbbá a vallás és lelkiismeret szabadsága, mint az Európai Unió politikai értékei, elsősorban annak zsidó-keresztény és humanista kultúráján alapulnak, de mégis úgy gondolják, hogy azok egy muzulmán többségű országban is elfogadhatóak és megvédhetőek. A Bizottság következő jelentése 2004. október 6-án látott napvilágot. A Bizottság még jó néhány hiányosságot talált, ugyanakkor kimondta, hogy amennyiben Törökországban még életbe lépnek bizonyos törvények, akkor az ország eleget tud tenni a koppenhágai politikai kritériumoknak. Ezek alapján javasolta a csatlakozási tárgyalások megindítását. 2004 végén pedig az Európai Parlament is jóváhagyta a csatlakozási tárgyalások megkezdését.

II. 8. A csatlakozási tárgyalások és a közelmúlt eseményei Az Európai Unió állam- és kormányfői így végül 2004. december 17-én, Brüsszelben megállapodtak arról, hogy 2005. október 3-tól megindítják a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal. A nyilatkozat szerint „hosszú átmeneti szakaszokra, állandó kivételekre és

15

Hughes, Kirsty: Turkey and the European Union: Just another enlargement? – Exploring the Implications of Turkish Accession, 2004. június)

14

tartós védzáradékok alkalmazására kerülhet sor”, a tárgyalások vége nyitott, végcélja azonban mindenképp az ország csatlakozása.16 2006. január 23-án a Tanács kiadott egy határozatot a Törökország csatlakozási partnerségében megfogalmazott elvekről, prioritásokról és feltételekről, amely a jövőbeli politikai reformok alapjául fog szolgálni, és segítséget nyújt a jövőbeli előrehaladásban. A főbb prioritások közé sorolták a koppenhágai kritériumok, és a csatlakozási tárgyalások szimbolikus megnyitásakor meghatározott tárgyalási keret követelményei. A határozat szerint reálisan elvárható az országtól ezeknek az elkövetkezendő években történő teljesítése, vagy legalábbis az azokban végbemenő jelentős előrehaladás. Különbséget tesz a rövidtávú prioritások – amelyeknek egy-két éven belül kellene teljesülniük –, és a középtávú prioritások között, amelyeknek három-négy éven belül kell végbemenniük. A prioritások a jogszabályokra és azok végrehajtására is irányadóak.17 A tényleges tárgyalások azonban csak 2006. június 12-én indultak meg, a 25. fejezet, amely a Tudomány és a Kutatás címet viselte, szimbolikus jelentőségű megnyitásával, amelyet sikerült le is zárni.18 A fejezet megnyitásáig terjedő időszakban az acquis communautaire átvilágítása folyt. A harmincöt fejezetből álló tárgyalási folyamat mindannak ellenére vette kezdetét, hogy a Bizottság egy belső jelentése szerint, nincs megelégedve a Törökországban végbemenő reformfolyamatok sebességével és mélységével. Az Európai Parlament által 2006. szeptember 4-én közzétette jelentés szerint Törökország mindezidáig elégtelen lépeseket tett a szólásszabadságot, a kisebbségek jogait, a korrupciót és a nők elleni erőszakot illetően. A Parlament kritikáival a török kormány nem értett egyet, és Namik Tan külügyi szóvivő elmondta, hogy véleményük szerint „a jelentés néhány eleme politikai okból és a realitást mellőzve került bele a dokumentumba, és nem állnak semmilyen viszonyban az Európai Parlament hitelképességével és komolyságával”.19 Bő két hónap múlva, 2006. november 8-án a Bizottság a török reformok előrehaladását vizsgáló jelentésében élesen kritizálta Törökországot. A dokumentum szerint a törökök aláásták a tárgyalások menetét azáltal, hogy lassítják az emberi jogok területén szükséges reformokat, nem nyitják meg légi és vízi kikötőiket a ciprusi görögök előtt, nem módosítják a Büntető Törvénykönyv 301. cikkét, nem részesítik védelemben a kisebbségi jogokat, nem 16

http://nol.hu/cikk/345296/ (A török sajtó örömünnepet tart, 2004. december 19.) http://eurlex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2006:022:0034:0050:HU:PDF (A Tanács határozata a Törökország csatlakozási partnerségében megfogalmazott elvekről, prioritásokról és feltételekről (2006/35/EK), 2006. január 23.) 18 http://www.avrupa.info.tr/AB_ve_Turkiye/Muzakereler,Muzakereler_Sayfalar.html?pageindex=3&LanguageI D=2 (What is the current status?, 2010. február 3.) 19 http://www.euractiv.com/en/enlargement/turkey-rejects-european-parliament-report/article-157566 (Turkey rejects European Parliament report, 2006. szeptember 7.) 17

15

hajtanak végre reformokat a bírói testület függetlenné és pártatlanná tételének érdekében, és nem tiltják ki a katonaságot a civil társadalomból.20 2006. november 29-én a Bizottság a tárgyalások befagyasztását javasolta, mivel Törökország nem nyitotta meg kikötőit Ciprus előtt. Az EU külügyminiszterei végül úgy döntöttek december 11-én, hogy a harmincöt fejezetből csupán nyolcat függesztenek fel, így a többi fejezetet illetően a tárgyalások tovább folynak.21 A 2007. július 22-i előrehozott választások során Erdoğan vezetésével 47%-kal ismét győzelmet aratott az AKP, a mérsékelt politikát képviselő Igazság és Fejlődés Pártja. A kormányzó párt hatalmának megszilárdulása jó jel az ország uniós integrációja szempontjából, ugyanakkor számos kérdés áll még nyitva ezzel kapcsolatban.22 Pozitív véleménnyel fogadták az Unióban Abdullah Gül elnökké választását 2007. augusztus 28-án. Jose Manuel Barroso úgy vélekedett, hogy az elnökválasztás lehetőség volt arra, hogy friss, azonnal és pozitív lendületet adjon a csatlakozáshoz vezető folyamatnak.23 Amint az már a korábbiakban említésre került, 2008. március végén a török Alkotmánybíróság 11 tagja egyhangúlag elfogadhatónak ítélte azt a főügyészi kérelmet, amely a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának betiltására irányult az ország világi alkotmányával ellentétes tevékenysége miatt. A főügyész indítványában arra hivatkozott, hogy a kormány fel akarta oldani az iszlám fejkendő viselésének tilalmát az egyetemeken, és vissza akarta szorítani a vallásoktatás korlátozásait. Azt is felhozta az Igazság és Fejlődés Pártja ellen, hogy vezető párttisztviselői az állam világi berendezkedése elleni kijelentéseket tettek. A főügyészi kérelem megosztotta Törökországot, zavarba hozta a pénzpiacokat, és bírálatokra késztette az Európai Uniót is.24 A török alkotmánybíróság 2008. július 30-án végül a kormányzó Igazságosság és Fejlődés Pártjának (AKP) betiltása ellen szavazott, ugyanakkor felére csökkentette a párt számára elérhető állami támogatást. A testület egy bíró kivételével azonban bűnösnek találta a pártot „antiszekuláris tevékenységre való felbujtásért”. Ez súlyos figyelmeztetésnek számit egy olyan országban, ahol a katonaság – amely a szekularizált állam őre – számos puccsot hajtott végre olyan kormányok ellen, akik államvallássá akarták tenni az iszlámot. 20

http://www.guardian.co.uk/world/2006/nov/08/turkey.eu (European report criticises Turkey human rights record, 2006. november 8.) 21 http://www.euronews.net/2006/11/29/europe-freezes-membership-talks-with-turkey/ (Europe freezesmembership talks with Turkey, 2006. november 29.) 22 Öniş, Ziya – Yilmaz, Şuhnaz: Turkey-EU-US Triangle in Perspective: Transformation or Continuity? (2004. december) 23 http://news.bbc.co.uk/2/hi/6966216.stm (Turks elect ex-Islamist president, 2007. augusztus 28.) 24 http://www.origo.hu/nagyvilag/20080331-torok-alkotmanybirosag-eljaras-indulhat-kormanypart-akpellen.html (Eljárás indulhat a török kormányzópárt ellen, 2008. március 31.)

16

A döntést nagy nemzetközi figyelem kísérte, hiszen egy ilyen ügy ellentétes egy uniós tagjelölt ország esetében elvárt demokratikus normákkal. „Egy normális európai demokráciában a politikai kérdéseket a parlamentben vitatják meg és szavazással döntik el, nem pedig a bíróságon” – nyilatkozta Olli Rehn bővítési biztos márciusban. Az EU elnöksége nyilatkozatban tudomásul vette az alkotmánybíróság döntését, majd felszólította "a török politikában résztvevő összes szereplőt", hogy a "párbeszéd és a kompromisszum jegyében" igyekezzenek feloldani a köztük feszülő ellentéteket.25 2009. július 8-án Törökország egy újabb lépést tett a demokratizálódás útján. Elfogadták azt a törvényt, amely alapján polgári bíróságok járhatnak el azokban az ügyekben is,

amelyekben

a

katonákat

vádolnak

bűncselekmények

elkövetésével.

A

török

igazságszolgáltatásnak eddig két része volt, egy civil és egy katonai, ez a megosztottság azonban a törvény segítségével megszűnt, amelyet ismerten az Unió határozottan szorgalmazott. A törvény ellenére, Törökországot még mindig érik kritikák az Unió részéről, a kissebségi jogok és a véleménynyilvánítás szabadsága tekintetében. Sokan úgy vélik, hogy a rendelkezés ellentétes az Alkotmánnyal, amelyet épp az 1980-as katonai puccs idején alkották meg, így kérdéses, hogy megfelelő alapot nyújthat-e annak megállapításához, hogy az adott törvény alkotmányellenes-e vagy sem. Hasan Cemal, a Milliyet főszerkesztője szerint ahhoz, hogy Törökország megfeleljen az európai normáknak, elsősorban új alkotmányt kellene teremteni. Hiszen egy új, demokratikusabb alkotmány elősegítené az Unió által elvárt reformok véghezvitelét. Ugyanakkor egy nagyon erős társadalmi konszenzusra van szükség annak megalkotásához, hogy elkerülhetővé váljanak az éles viták a kormány és a szekularizmus támogatói között.26 Száz évig tartó ellenségeskedés után, 2009. október 10-én egy történelmi jelentőségű egyezményt írt alá Törökország és Örményország, amelyben megegyeztek a diplomáciai kapcsolatok felvételéről és a határok újbóli megnyitásáról. A „békekötés” indoka ebben az esetben is Törökország integrációhoz való csatlakozásában keresendő, mivel aligha hagyná az Unió, hogy egy olyan ország lépjen tagállamai sorába, amely konfliktusban áll északi szomszédjával.27

25

http://www.euractiv.hu/kulpolitika/hirek/az-akp-val-trkorszag-unios-remenyei-is-eletben-maradnak (Az AKPval Törökország uniós reményei is életben maradnak, 2008. augusztus 1.) 26 http://www.time.com/time/world/article/0,8599,1909585,00.html (New Turkish Law Curbs Military's Power, 2009. július 9.) 27 http://www.independent.co.uk/news/world/europe/the-big-question-is-the-bitter-divide-between-turkey-andarmenia-coming-to-an-end-1801361.html (The Big Question: Is the bitter divide between Turkey and Armenia coming to an end?, 2009. október 12.)

17

A Bizottság legutolsó jelentése Törökország előrehaladásáról 2009. október 14-én látott napvilágot. A korábbiakhoz hasonlóan elismerésre kerültek Törökország erőfeszítései, de megfogalmazódtak aggályok arra vonatkozóan, hogy a politikai kritériumok teljesítésében még hiányosságok vannak. Az Európai Unió történelme során eddig még nem volt olyan tagjelölt ország, amely ilyen hosszú előcsatlakozási folyamaton ment volna keresztül. Ennek megfelelően arra sem volt példa még azonban, hogy egy tagjelölt elkezdte volna a tárgyalásokat, és végül nem vált az Unió tagjává. Így Törökország sem jelenthet kivételt. Törökország tisztában van azzal, hogy a tárgyalási folyamat nehézségeket hordoz magában, mégis folytatja azt annak reményében, hogy minél hamarabb tagállammá válhasson. A török EU-stratégia két célra helyezi a hangsúlyt: egyrészt az acquis átvételére és a politikai reformok folytatására 2013-ig, másrészt egy kommunikációs stratégia alkalmazására, amely hozzájárulhatna a török közvélemény megnyeréséhez a tárgyalási folyamatok támogatásához. A török csatlakozás a legfontosabb modernizációs folyamat azóta, hogy kikiáltották a Török Köztársaságot. Annak ellenére, hogy a harminchárom csatlakozási fejezet közül csupán egyet tudtak még a tárgyalások révén lezárni, a török fél úgy gondolja, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy az EU által támasztott elvárásoknak meg tudjanak felelni, és minél hamarabb annak tagjává válhassanak. Az Unió által szorgalmazott reformfolyamat Törökország európaivá válásához járul hozzá, és ennek lehetősége nagy hajtóerő volt az ország számára. Átfogó reformok születtek az elmúlt évek során, amelyek eredményeképpen megerősödött a demokrácia, az alapvető jogok és szabadságok védelme. Minden vita és akadály ellenére egyik fél sem engedheti meg magának, hogy a tárgyalások kudarcot valljanak. Mivel a csatlakozás azt jelentené, hogy Törökország egy régi célját, a Nyugathoz tartozást valósítaná meg, valószínűtlen, hogy felhagy a taggá válásra irányuló törekvéseivel. Ugyanakkor számos okból kifolyólag az Uniónak sem áll érdekében, hogy a csatlakozás meghiúsuljon. A folyamat azonban nem csak kétszereplős, abból nem lehet kivonni a nemzeti kormányokat, a szociális intézményeket, az érdekcsoportokat és az Egyesült Államokat sem. A nehézségek és akadályok ellenére egy nap Törökország belép az Unióba, amely hozzájárul az Unió multi-kulturális és több vallású entitássá válásához, ami az egyik legjelentősebb célja volt az Európai Unió alapítóinak.28

28

www.meria.ac.il (Erkan Erdodu: Turkey and Europe: undivided but not united, MERIA, Vol. 6, No. 2. 2002. június)

18

III.

A demokrácia

III. 1. A demokrácia fogalma Winston Churchill ironikusan így vélekedett a demokráciáról: "A demokrácia a kormányzat rossz formája, amely azonban még mindig jobb az összes többinél."29 A demokráciát többen többféleképpen értelmezik, így egy egységes mindenki által elfogadott definíció kialakítása szinte lehetetlen. Azonban mindenki által ismert Abraham Lincoln híres demokrácia meghatározása: „az emberek kormánya, az emberek által az emberekért.”30 Létrejöttétől egészen napjainkig, bármelyik szegletét is vizsgáljuk a világnak, különböző és ellentmondó nézetek láttak napvilágot természetére és értékrendjére vonatkozóan. Feldman egy rövid, általános meghatározást alkotott, amely szerint: a demokrácia a globalizálódó világ változó ideológiája. A demokrácia görög eredetű szó, a nép uralmát jelenti. Az Oxford English Dictionary meghatározása alapján: az a kormányzási forma, amelyben a népnek lehetősége van a hatalom gyakorlására, választott képviselők útján.31 A demokrácia létének egyesek három alapvető elem meglétét szabják feltételéül: felelős kormányzat, jogrend, és szabad politikai véleménynyilvánítás. A demokrácia elemeit, szektorait, összetevőit sokan sokféle szempont szerint vizsgálják és állapítják meg. Hasonló a káosz ebben az esetben is úgy, mint a demokrácia definiálásánál. Robert A. Dahl értelmezése számít talán az egyik legelfogadottabbnak, hiszen sokkal összetettebben és átfogóbban vizsgálja a demokráciát. Annak leírására hét szektort vizsgál: 1. választott képviselők, 2. szabad és törvényes választások, 3. egyetemes választójog, 4. képviselők választásának szabadsága, 5. véleménynyilvánítás szabadsága, 6. információhoz való jog, 29

http://hu.wikipedia.org/wiki/Demokr%C3%A1cia#Winston_Churchill (Demokrácia, 2010. február 2.) Becker, Paula – Dr. A. Raveloson, Jean-Aimé: What is democracy? (2008.) 31 http://www.askoxford.com/concise_oed/democracy?view=uk (2010. február 5.) 30

19

7. közösségi önrendelkezés. Schmitter és Karl további két ponttal egészítették ki e kritériumok listáját: 8. nem választott képviselők nem vétózhatják meg a választott képviselők döntéseit, 9. állami közigazgatás független intézkedései.32 A politika és az államformák célja a gazdasági hatalom megszerzése és birtoklása. A demokráciáknak a néptömegek érdekeit, az anyagi és egyéb javakból való megfelelő részesedésüket kellene biztosítania. A valódi demokráciák létjogosultságát az isteni törvények adják. Ezek lényege az, hogy a természet és a társadalmi fejlődés által nyújtott életlehetőségeket optimálisan és igazságosan kell elosztani, mert minden embernek Istentől származó joga van az élethez. Az optimum és az igazságosság megítélése azonban eltérő lehet csakúgy, mint a demokrácia fogalma és gyakorlata, amely szerzőnként és koronként eltérő, a története pedig szövevényekkel teli. A demokrácia ellentéte a diktatúra, mégis számtalanszor találkoztunk olyan esetekkel, ahol a diktatúrákban demokratikus intézmények működnek, a demokráciákban pedig diktatórikus elemek érvényesülnek.33 Tehát a különböző államforma-típusok sosem fordulnak elő tisztán a gyakorlatban, így olyan állam sincs, amely teljesen mértékben érvényre tudná juttatni a demokrácia elveit és elemeit. A demokrácia mindenkori állapota a nemzetek külső és belső gazdasági-hatalmi helyzetétől, történelmi hagyományaitól és szellemi színvonalától függ.34

III. 2. A demokrácia története A demokrácia kétezer éves múlttal rendelkezik, hiszen abban az időben jöttek létre az első demokratikusan kormányzott városállamok az ókori Hellászban, amelyek önállóak és teljesen függetlenek voltak egymástól. Athén töltötte be ezek között az egyik legfontosabb szerepet, amelyet kezdetben királyok uraltak, miután átvették a hatalmat az őslakosoktól. Később a monarchia helyébe oligarchia lépett, és a királyok helyébe pedig az arkhónok léptek, akiket népgyűlés egy évre választott a nemesek közül. A népgyűlést azonban a 32

Csicsmann László: Islam and Democracy int he Middle East and North Africa – The Internal Opportunities and Limits to the Adaption of Western-type Democracy in the Boarder Middle East (Budapest, 2006.) 33 Adolf Hitler formailag demokratikus választások útján jutott hatalomra. E „demokratikus” választás eredménye azonban diktatúrát és a népek számára világméretű pusztulást hozott. 34 http://tudos.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=71213 (A demokrácia fogalma, célja és kritikája, 2009. június 6.)

20

nemesek tartották befolyásuk alatt. Így igaz, hogy Athén köztársaság volt, de nem igazán tekinthető demokráciának. Az igazi athéni demokrácia megalapítója Szolón volt, aki Kr.e. 594-ben lett arkhón. A demokrácia magasabb szintje Kleiszthenész hatalma alatt jött létre Kr. e. 508-ban, aki minden polgárt egyenlő jogokkal ruházott fel. Minden polgárnak egyenlő szavazati joga volt, minden polgár a népgyűlés tagja volt, és mindenfajta hivatalra megválaszthatta magát. Azonban a népgyűlés ülésein nem minden polgár vehetett részt, csakis a szabad és teljes jogú polgárok. E kormányzati forma ebben az időben mégis demokráciának minősült, amennyiben megvalósította a népuralmat, még akkor is, ha az csakis a teljes jogú polgárok körére volt érvényes. Az athéni demokráciának Nagy Sándor vetett véget Kr. e. 338-ban. A népuralom ugyancsak néhány évszázadig tartott, mégis az athéni demokráciát minden demokrácia előfutárának tekintik. Miután fénykora leáldozott, kétezer évet kellett várni arra, hogy a demokrácia eszméje újra megjelenjen. Mindeközben több meghatározása, illetve válfaja is megjelent, a görög városállamok demokráciáját követően, a késő középkori nemesi demokrácián át, amelyben a királyválasztó rendek gyűlései jelentették a hatalom korlátait, a koraújkori rendi országgyűléseken át, egészen az újkori közvetlen, a képviseleti vagy az egyéni és kollektív jogokat biztosító alkotmányos demokráciáig. Mindegyik demokrácia-fajta a többség uralmának elve szerint működött.35 Miután a demokrácia maga mögött hagyta a klasszikus politikai arisztokráciát, nyilvánvalóvá vált, hogy a demokrácia a többség olyan értelemben vett akarata, amely kiterjed arra, hogy minden olyan kisebbséget és egyént jogilag védelmezni kell, amely a társadalom létét nem fenyegeti. A modern demokrácia formális, és minden olyan kulturális vagy vallási megnyilvánulás, amely azt nem veszélyezteti, jogosult a létezésre és a kibontakozásra. A demokráciában minden kultúra, minden nyelv biztonságban érzi magát, és védendő mindaddig, amíg nem törekszik kisebbségként egyeduralomra. A formális demokrácia létfeltétele minden egyes ember, minden egyes csoport és minden egyes kultúra egyetértése és támogatása. Ennek megfelelően a demokrácia semmi mást nem ír elő tagjainak, mint a másik tiszteletét, és egyenlőségének elismerését. Ennek következtében a kulturális, a vallási, az individuális vagy a kisebb közösségi igényeknek megfelelő identitásképzést a demokráciának el kell fogadnia, a történetileg kialakult

35

http://www.historyworld.net/wrldhis/PlainTextHistories.asp?groupid=2648&HistoryID=ac42>rack=pthc (History of Democracy, 2010. március 1.)

21

kisebbségeket védenie és támogatnia kell.36 Sokak szerint azonban a modern demokrácia sok esetben nem felel meg a demokrácia általános érvényű elveinek. A demokrácia tehát folyamatosan fejlődik. Samuel P. Huntington szerint az elmúlt kétszáz évben a demokratizálódás három hulláma figyelhető meg, melyet minden esetben egy ellen hullám követett, melynek következtében néhány újonnan demokratizálódott ország visszatért a korábbi nem-demokratikus kormányzáshoz. A demokratizálódás harmadik hulláma, amely 1974-ben kezdődött és még mind a mai napig tart, immáron elérte DélEurópát, Latin-Amerikát, Kelet-Ázsiát és az alsó-szaharai országokat. Ennek keretében számos országban az autoriter rendszerek helyébe demokratikus kormányzás lépett, elkezdődött egy liberalizációs folyamat, valamint olyan demokratikus mozgalmak erősödtek meg és váltak legitimmé, amelyeik addig be voltak tiltva. (2. Melléklet) Véleménye szerint a 20. század politikai rendszere demokratikus olyan értelemben, hogy a legnagyobb hatalommal rendelkező közösségi döntéshozókat igazságos, és tisztességes úton választják, olyan meghatározott időszakonként tartott választások keretében, ahol a jelöltek szabadon versengenek a szavazatokért, és gyakorlatilag minden nagykorú állampolgár választhat és választható. A demokrácia ugyancsak magába foglalja azoknak a polgári és politikai szabadságoknak

a

létezését,

amelyek

lehetővé

teszik,

hogy

megvalósuljon

a

véleményszabadság, a sajtószabadság és a gyülekezés szabadságának elvei. Mindezek az értékek szükségesek a politikai vitákhoz és a választási kampányok kialakításához.37 Freedom House 2005-ös jelentése arról számol be, hogy a világ országainak 62%-ában működik választási demokrácia. (3. Melléklet)

III. 3. A demokrácia, mint kormányzati rendszer A demokráciára tehát tekinthetünk úgy, mint egy kormányzati rendszerre, amelynek négy általánosan elfogadott alapeleme van.

36

Mindez igen visszafogott formulát kap azzal a mondattal, hogy az "Uniónak tiszteletben kell tartania gazdag kulturális és nyelvi sokféleségét, és biztosítania kell, hogy Európa kulturális öröksége megőrződik és megerősödik". 37 http://www.nipissingu.ca/department/history/muhlberger/histdem/huntingd.htm (Chronology of Modern Democracy, 2010. március 11.)

22

III. 3. 1. Politikai rendszer Egyrészt a demokrácia egy politikai rendszer, amelyben szabad és igazságos választások keretében kormányt választunk és távolítunk el. A demokrácia eszköz tehát az emberek kezében, hogy megválasszák, és felelősségre vonják vezetőiket hivatali idejük alatt folytatott politikájuk miatt. Mindezt a rendszeresen tartott, szabad és igazságos választásokon versenyző pártok közötti választással teszik. A választásokat a törvénynek megfelelően meghatározott időközönként kell tartani. A polgárok döntenek arról, hogy ki képviselje őket a parlamentben, és ki kormányozzon mind nemzeti, mind helyi szinten. A választott képviselőknek helyi és nemzeti szinten is figyelemmel kell lenniük a választók igényeire és kéréseire. A választott vezetőket és képviselőket szabadon kritizálhatják, és figyelemmel kísérhetik a kormányzást. A kormányzat a kormányzottak jóváhagyásán alapul. A demokráciában a polgárok szuverének, ők tekinthetők a legmagasabb formájának a politikai felhatalmazásnak. A hatalom a polgárok kezéből időlegesen a kormányzati vezetőkhöz kerül át, amit a hatalmon lévők önkényesen nem tarthatnak maguknál a vezetést. Annak érdekében, hogy a választások megfelelő keretben történjenek, szükség van egy semleges, igazságos szakmai testületre, amely minden politikai pártot és jelöltet ugyanolyan mércével bírál el. Minden pártnak és jelöltnek joga van ahhoz, hogy szabadon kampányolhasson, hogy bemutassák a választóknak programjukat mind közvetlen eszközökkel, mind a tömeg médián keresztül. Biztosítani kell, hogy a választók titkosan, szabadon, fenyegetés és erőszak nélkül tehessék le voksukat. A független felügyelőknek meg kell teremteni a lehetőséget, hogy ellenőrizzék a szavazás folyamatát és biztosítsák, hogy az mentes legyen mindenféle korrupciótól, fenyegetéstől és csalástól. Mindezen feltételek miatt vesz igénybe hosszú időt egy demokratikus választás megszervezése. Bármely ország tarthat választásokat a világon, de ahhoz, hogy az tisztességes és igazságos legyen, nagyon hosszú előkészületi folyamat szükségeltetik annak érdekében, hogy felkészítsék a politikai pártokat, a választás során eljáró hivatalnokokat és a társadalmi szervezeteket, amelyek megfigyelik a folyamatot.38 III. 3. 2. Polgárok részvételének megtestesítője Másrészt a demokrácia megtestesíti a polgárok aktív részvételét a politikában és a közéletben.

38

http://usinfo.state.gov (Democracy in Brief, 2010. március 2.)

23

Az állampolgárok kulcsszerepe egy demokráciában az, hogy részt vegyenek a közéletben. Kötelezettségük, hogy a közügyekről informálódjanak, gondosan figyelemmel kísérjék hogyan használják hatalmukat politikai vezetőik és képviselőik, illetve kifejezzék saját véleményüket és érdekeiket. A választáson való részvétel ugyancsak fontos kötelezettségei közé tartozik a polgároknak. A részvétel megvalósulhat úgy, hogy egy politikai párt vagy jelölt mellett kampányolnak, megvitatják a közélet témáit, vagy éppen részt vesznek a közösségi találkozókon. A részvétel alapvető formája a független, nem kormányzati szervezetekben történő tagsággal valósulhat meg, amit másképp civil társadalomnak nevezünk. Az ilyen típusú szerveződések érdekek és hitek sokszínűségét reprezentálják, attól függően, hogy mezőgazdaságból élők, munkások, orvosok, tanárok, üzletemberek, nők, diákok, emberi jogi aktivisták, vagy valamilyen vallást előnyben részesítők csoportjából áll. Ahhoz, hogy bölcs döntést tudjanak hozni szavazatuk leadásakor, az állampolgároknak meg kell hallgatniuk a különböző pártok és jelöltek programját és nézeteit. Fontos megjegyezni, hogy napjainkban a nők teljes mértékben részt vehetnek a politikában és a civil társadalomban.39 Ennek ellenére szükség van a civil társadalom erőfeszítéseire, hogy felvilágítsák a nőket demokratikus jogaikról és kötelezettségeiről, fejlesszék politikai képességeiket, képviseljék közös érdekeiket, és bevonják őket a politika világába. A demokráciában való bármilyen részvételnek önkéntesnek kell lennie, arra nem kényszeríthetnek senkit. A polgárok szabadon választhatják meg, hogy mely pártok tagjai kívánnak lenni, és melyeket kívánnak támogatni. A politikai pártok alapvető szervezetei a demokráciának, és akkor beszélhetünk erős demokráciáról, ha az állampolgárok aktív szereplői lesznek a politikai pártoknak. Ebből következően a demokrácia alapfeltétele a polgárok részvétele, aminek békésen, a törvényeket tisztelve, és a különböző nézeteket elfogadva kell történnie.

39

A nők a 17. századtól elszánt küzdelmet indítottak az egyenjogúsításukért. 1935. február 6-án Törökországban a nők is választójoghoz jutottak, elsők között a muzulmán országok sorában. Sok országban azonban a nők még ma sem élhetnek e jogukkal: többek között Szaúd-Arábiában, Bruneiben, Libanonban és Bhutánban csak korlátozott szavazati joggal bírnak. A szabad házasságkötés, a törvény előtti egyenlőség, a tanulás jogán túl a választójog megszerzése volt az egyik legfontosabb női követelés. Ezt elsőként az Egyesült Államok Wyoming államában szerezték meg a nők 1869-ben. 1920-ban a 19. alkotmánymódosítás az összes államban biztosította a nők számára, hogy részt vehessenek a választásokon. Európában először 1906-ban, Finnországban szavazhattak a nők, a következő állomás Németország volt 1918-ban, a harmadik pedig 1928-ban Nagy-Britannia. Svájc esete a legmegdöbbentőbb, ugyanis itt a nők csak 1971-ben váltak egyenjogúvá. A magyar történelemben már 1843ban felvetődött a nők szavazati jogának megadása, de csak az 1918. évi úgynevezett I. néptörvény mondta ki, hogy a nők szavazhatnak, amennyiben elmúltak 24 évesek és bírják a magyar nyelvet. A teljes választójog megadása a Tanácsköztársaság idején jött el. Legutóbb Kuvaitban kaptak a nők választójogot, 2005-ben.

24

III. 3. 3. Emberi jogok tisztelője és védelmezője Harmadrészt a demokrácia tiszteletben tartja és védelemben részesíti az emberi jogokat. A demokráciában minden egyénnek vannak olyan alapvető jogai, amelyek gyakorlását az állam nem tilthatja meg, és nem is korlátozhatja. E a jogok a nemzetközi jog által is védelmet élveznek. Ide tartozik az élethez való jog, a lelkiismeret és a gondolat szabadsága, a szólásszabadság, a szabad vallásgyakorlás, a gyülekezés szabadsága, és a mozgásszabadság. Senki sem mondhatja meg, hogy mit gondoljunk vagy higgyünk, mondjunk vagy ne mondjunk. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy meggyőződésének megfelelően megválassza és gyakorolja vallását. Jogunk van ahhoz, hogy kultúránk szokásainak megfelelően éljünk és neveljük gyermekeinket, akkor is, ha kisebbségi kultúrcsoporthoz tartozunk. A tömegmédiát is jellemzi a szabadság és a pluralizmus. Lehetőségünk van választani a különböző hírforrások és vélemények között, hogy mit akarunk meghallgatni a rádióban, mit akarunk megnézni a televízióban, vagy éppen mit akarunk elolvasni és melyik újságban. Mindezen jogok csakis békésen, más egyének jogaira és törvényes érdekeire tekintettel gyakorolhatóak. III. 3. 4. Jog uralmának megvalósítója Negyedrészt a demokrácia a jogrenden alapul, azaz megvalósítja a jog uralmát. Ezáltal védi az állampolgárok jogait, tartja fenn a rendet, és szabja meg a kormány hatalmát. Érvényesül a jogegyenlőség, tilos a diszkrimináció bármely formája fajra, vallásra, nemre, politikai hovatartozásra tekintettel. Mindenkinek joga van megismerni az ellene felhozott vádakat, és mindenkit megillet az ártatlanság vélelme egészen addig, amíg az ellenkezője bizonyításra nem kerül. Akit valamilyen bűncselekmény elkövetésével vádolnak, joga van az igazságos, gyors és pártatlan bíróság előtt lefolytatott tárgyaláshoz. Mindenkit csak a már meghozott törvények alapján lehet elítélni. A törvényeket olyan bíróságok juttatják érvényre, az igazságosság, a függetlenség és a következetesség elveinek megfelelően, amelyek a többi hatalmi ágtól függetlenül végezhetik munkájukat. A kínzás, és más kegyetlen és embertelen bánásmód szigorúan tilos. A jogrend olyan határokat szab a kormányzat hatalmának, amelyeket nem sérthet meg. Egyetlen egy miniszter vagy politikai párt sem mondhatja meg a bíráknak, hogy miként járjanak el és döntsenek. A hivatalnokok nem használhatják arra befolyásukat, hogy

25

meggazdagodjanak. A pártatlan bíróságoknak és bizottságoknak minden esetben, kivételt nem tűrve szigorú büntetéseket kell kiszabni a korrupció ellen.40

III. 4. A demokrácia napjainkban Jóllehet a világ demokráciái között fennállnak kisebb-nagyobb jellegbeli eltérések, mégis bizonyos elvek és szokások megkülönböztetik azokat egyéb más kormányzati formáktól. A demokrácia egy olyan kormányzat, amelyben a hatalom és a társadalmi felelősség minden polgár által gyakorolt, akár közvetlenül, akár az általuk választott képviselőjük útján. A demokrácia olyan elvek érvényesülése, amelyek védelmezik az ember szabadságát. A többségi akarat elvén nyugszik, figyelembe véve ugyanakkor az egyénk és a kisebbségek jogait és érdekeit is. A demokrácia védekezik a központi kormányzás ellen, és mindinkább igyekszik regionális és helyi szintekre decentralizálni a kormányzást. A demokrácia egyik alapvető feladata az emberi jogok védelme és érvényre juttatása. Rendszeres időközönként, mindenki számára nyitva álló, szabad és igazságos választásokat tartanak, az ilyen módon lebonyolított választások mögött nem bújhatnak meg diktatúrák vagy egypártrendszerek. A demokrácia aláveti a jogrendnek a kormányt is, és biztosítja, hogy minden állampolgár azonos védelmet kapjon a jogi rendszer által. A demokráciák különbözőek, és tükrözik saját nemzetük politikai, szociális és kulturális életét. A demokráciák alapvető elveken nyugszanak, és nem univerzális gyakorlaton. A polgároknak nem csupán joga, de kötelessége is, hogy részt vegyenek a politikai rendszerben, amely megvédi jogaikat és szabadságukat. A demokratikus társadalmak elkötelezettjei a tolerancia, az együttműködés és a megegyezés értékeinek. Mahatma Gandhi szavaival élve „az intolerancia önmagában az erőszak egy fajtája és gátja egy igaz demokratikus szellem kialakításának.”41 A demokrácia azonban nem csak egy formája az államnak egyszerű eljárásokkal és mechanizmusokkal. Nem elegendő a három hatalmi ág szétválasztása, a polgárok részvétele a választásokon, az állam vezetőjének négy-öt történő megbízása az állam ügyeinek a vitelével, vagy a többpártrendszer léte. A demokrácia egy folyamat, amit folyamatosan fenn kell tartani és erősíteni kell.

40 41

http://www.stanford.edu/~ldiamond/iraq/WhaIsDemocracy012004.htm (What is Democracy, 2004. január 21.) http://www.abudhabi.mepi.state.gov/what_is_democracy.html (What is Democracy?, 2010. február 3.)

26

IV.

Az Európai Unió és a demokrácia

IV. 1. Az európai demokrácia kialakulásának története Az európai államok legtöbbjének élén már évtizedek óta olyan kormányok vannak, amelyek demokratikus választások útján szereztek hatalmat. Mára már természetessé vált, hogy demokratikus jogállamban élünk, amelyben nap, mint nap szabadon kifejthetjük véleményünket, tájékozódhatunk a sajtóból, a rádióból és televízióból. Jogunk van ahhoz, hogy szabad és titkos választások keretében döntsünk arról, hogy kik képviseljék politikai érdekeinket, és ahhoz is, hogy egyesületeket és pártokat alapítsunk. Világszerte számos állam, nemzetközi szervezet, és nemzetközi nem-kormányközi szervezet is aktív szerepet tölt be a demokrácia és az emberi jogok fontosságának hangsúlyozásában. E nemzetközi szereplők között az egyik legfontosabb szerepet az Európai Unió tölti be. Az Európai Unió sok szempontból egy kivételes sikernek tekinthető. Nagy múlttal rendelkező, büszke és ellenséges viszonyban álló nemzetállamok döntöttek úgy, hogy közös ellenőrzés és felhasználás alá vonják erőforrásaikat, együttműködnek és lemondanak szuverenitásuk egy részéről.42 A demokrácia érvényesülését vizsgálva a szerveződésen belül, azt mondhatjuk, hogy az csupán limitált, indirekt és hiányos formában van jelen. Ennek megértéséhez vissza kell térnünk az Unió gyökereihez. 1957-es megalapításukkor az Európai Közösségeknek mindenekelőtt gazdasági célkitűzései voltak - amint azt elnevezésük is mutatja: Európai Gazdasági Közösség és Európai Atomenergia Közösség. Így kezdetekben a gazdasági szükségletek kielégítésére helyeződött a hangsúly, és kevés figyelmet fordítottak a demokrácia minél nagyobb szintű érvényesítésére. A döntéshozatal a vezetési és kormányzati elit kiváltsága volt anélkül, hogy bármiféle igény támadt volna e döntések demokratikus úton, azaz széleskörű és nyilvános megvitatását követő meghozatalára. Ennek megfelelően az Európai Parlamentnek korlátozott, csupán konzultatív szerep jutott egészen 1979-ig, amikor megtartották az első európai parlamentáris választásokat.43 Az

Unió

történelme

folyamán

egyre

kiemelkedőbb

szerep

jutott

a

demokratizálódásnak, az emberi jogoknak, és a jogrendnek. Mindezek megvilágításra 42

http://www.questia.com/PM.qst?a=o&d=107714196 (Kubicek, Paul J.: The European Union and Democratization, Routledge, New York, 2003.) 43 A választásokat az Európai Közösség kilenc tagállamában tartották meg, ahol az állampolgárok 410 képviselői helyről dönthettek. Ez számít a történelem első nemzetközi választásának.

27

kerültek a Maastrichti Szerződésben, a Loméi Konvencióban és az 1993-as koppenhágai kritériumokban. Az Európai Közösségek, későbbiekben pedig az Európai Unió mindig is demokratikus államok szervezete volt. E jelleg első megjelenése 1962-re datálható, amikor is visszautasították Spanyolország csatlakozási kérelmét arra valót hivatkozással, hogy csak olyan országok lehetnek a Közösség tagjai, amelyek biztosítják a demokráciát, és tiszteletben tartják az alapvető jogokat és szabadságokat. Ennek érdekében Portugália, Spanyolország és Görögország leszámoltak diktatórikus rendszereikkel, és felállítottak egy demokratikus alapokon nyugvó kormányzást. Ezt követően már nyitva állt az országok számára a csatlakozás lehetősége, mely Görögország esetében 1981-ben, a másik két országéban pedig 1986-ban történt meg. Az Európai Unió a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartásán, és a jogállamiság elvein alapszik.44 Ugyanakkor az Európai Unió elismeri az európai népek sokszínűségét, a kulturális, nyelvi, nemzeti és regionális sokféleséget, és elkötelezte magát amellett, hogy előmozdítja a tagországok kultúráját, miközben hangsúlyt helyez közös kulturális örökségünkre.

IV. 2. Demokrácia deficit A demokrácia és sokszínűség előtt álló jelenlegi kihívásokat értékelhetjük egyfajta sikerként is az integráció történelmében. Miközben az Európai Unió egyre erősebbé vált, és folyamatosan bővült, ezzel párhuzamosan nőtt egy uniós szintű demokratikusabb rendszer meghonosítása iránti igény is.45 Ennek szükségességét jól példázza az Európai Parlamenti választásokon való alacsony részvétel. A legutóbbi két Európai Parlamenti választás ugyanis feltűnően alacsony részvétellel zajlott, amelynek számos oka lehet, legtöbben mégis az integrációval szemben kialakult szkepticizmussal magyarázzák.46 Általánosan elfogadott az a vélekedés, hogy a választásra jogosultakban kialakult egy olyan érzés, mely szerint a demokratikus folyamatokban való 44

Szerződés az Európai Unióról 6. cikkelye, amely szerződést 1992. február 7-én írtak alá a tagállamok Maastrichtban, és 1993. november 1-jén lépett hatályba. 45 Annak ellenére, hogy az európai polgárok több mint kétharmada az Uniót korszerűnek és demokratikusnak ítéli, mégis valamivel kevesebb mint a felük egyben azt is gondolja, hogy az EU technokrata és hiányzik hatékonysága. 46 A választók számának csökkenése azonban már az 1979-es első európai választások óta megfigyelhető, amikor az arány még 63% volt.

28

részvételüknek kevés jelentősége van. Azonban túlzás lenne azt kijelenteni, hogy az európai polgárokat egyáltalán nem érdeklik az Unió ügyei. Az Unió történelmi magvának számító országokban, úgymint Hollandiában, Portugáliában, Svédországban és az Egyesült Királyságban a 2004-es részvételi arány átlagosan 40% alatti volt, míg Németországban, Ausztriában, Spanyolországban, Dániában és Franciaországban ez az arány nem érte el az 50%-ot.47 A helyzet az újonnan csatlakozott államok tekintetében azonban még rosszabb: nálunk az arány 38,5% volt, míg cseh szomszédainknál 28,35, Lengyelországban 20,9%, Szlovákiában pedig csupán 17%. Az arányok a 2009-es választásokra nem sokat javultak, és a 2007-ben csatlakozott új tagállamok, Románia és Bulgária, esetében is alacsony volt a részvétel: 27,21% és 37,49%. A radikális pártok 2009-es megerősödését azonban nem magyarázhatjuk a szavazók kiábrándultságával, hiszen az EP-választásokon a többség alapvetően belpolitikai szempontok alapján szavaz, és nem az európai ügyekben foglalt állást. 48 (4. Melléklet) A kezdeti demokrácia deficit csak súlyosbodott az Unió történelme során, annak ellenére, hogy csökkentésére folyamatosan kísérleteket tettek.49 E deficit nem az intézményi rendszer bonyolultságából vagy nem hatékony működéséből ered elsősorban, hanem az európaiakat megillető nyilvánosság hiányából. Sokak szerint a melankóliába esett Európa ahhoz, hogy problémáival szembe tudjon nézni, „vissza kell térnie az alapvető elvekhez” – ahogy azt John Stuart Mill kifejtette.50 Peter Mair szerint az Európai Unió általános szerkezete nemcsak nem tudja magáévá tenni a részvételi demokrácia eszméit, de egyenesen erős nehézségekkel néz szembe, hogy annak teret tudjon engedni.51 Általánosságban az Unió három fő döntéshozatali intézménye közötti kapcsolat mindeddig a Parlament alárendelt helyzetét mutatta.

47

Belgiumról és Luxemburgról azért nem teszek említést, mert ezen országokban a törvény kötelező jelleggel írja elő a részvételt. 48 http://www.origo.hu/nagyvilag/20090519-europa-parlamenti-valasztasok-az-eu-orszagaiban-lebonyolitas-esjeloltek.html?pIdx=2 (Kalózoktól a határon túli magyarokig – EP-eredmények Európából, 2009. 06. 08.) 49 A deficit természetének és milyenségének, valamint csökkentésének vagy teljes kiküszöbölésének a kérdésében megoszlanak a vélemények. A legvonzóbb megoldásnak az Európai Bizottság tagjainak és annak elnökének a közvetlen választását tartják, mint azt Joschka Fischer is kifejtette 2000 májusában, Berlinben. 50

51

Ginsborg, Paul: La democrazia che non c’è (Torino, Giulio Einaudi editore s.p.a., 2006.) – 48. o.

Ginsborg, Paul: La democrazia che non c’è (Torino, Giulio Einaudi editore s.p.a., 2006.) – 44. o.

29

IV. 3. Az EU Alkotmánya Az EU működésének felülvizsgálata, különösen a 2004-es, tíz taggal való kibővülés után vált egyre esedékesebbé, ezt jelezte a 2001-ben, a nizzai szerződés mellé fűzött nyilatkozat. A nizzai megállapodások a szavazási rendszer megújításával lehetővé tették az EU 27 tagra történő bővítését. A 2001-ben, a Laekenben tartott tanácskozáson, az Európai Unió akkori tizenöt tagállamának állam- és kormányfői úgy határoztak, hogy összehívják az „Európai Konventet”, amelynek céljául azt tűzték ki, hogy készítse el a már létező európai szerződések módosítását. Az Európai Konvent 2002. február 28-án megkezdte munkáját százöt taggal, akik a tagállamok és a tagjelölt országok kormányait, e tagállamok nemzeti parlamentjeit, az Európai Parlamentet és a Bizottságot képviselték. Őket segítette tizenhárom megfigyelő képviselve a Régiók Bizottságát, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot, az európai szociális partnereket és az Európai ombudsmant. Az Európai Konvent hosszas konzultációkat folytatott a civil társadalmat képviselő szervezetekkel, pl. szakszervezetekkel, munkáltatói oldallal, nem kormányzati szervezetekkel és egyetemi csoportokkal. Széles körben biztosították a nyilvánosságot, mivel a tanácskozásokat nyitott ajtóknál folytatták, és a hivatalos dokumentumok megismerését is lehetővé tették. Céljuk az EU felépítésének és működésének egyszerűbbé és átláthatóbbá tétele volt. Ez a törekvés nagyban hozzájárult volna az Unió demokratikus legitimációjának fokozásához. A jogforrásokat rendszerezni és egyszerűsíteni kívánták, amely nagymértékben hozzájárult volna az átlátható működés megvalósításához, amely elősegíthette volna egy polgárközelibb EU létrehozását, melynek eredményeképp az EU demokratikus legitimitása is növekedett volna. Végül a bő egy évig tartó munka után az Európai Konvent konszenzussal elfogadta az Európai Alkotmány tervezetét. Ezt az akkori és későbbi tagállamok kormányküldötteiből álló Kormányközi Konferencia elé bocsátották, ahol az állam- és kormányfők 2004. június 18-án megállapodásra jutottak, majd 2004. október 29-én a huszonöt tagállam állam- és kormányfői Rómában aláírták az Európai Alkotmányt. Életbe lépése előtt át kellett mennie a ratifikációs folyamatokon, amely minden országban más módon történt, a hagyományoktól, az alkotmányok előírásaitól, és a politikai szándéktól függően.52 Miközben a tagországok többsége – parlamenti úton – ratifikálta a dokumentumot, a francia és holland állampolgárok 52

A magyar Országgyűlés 2004. december 20-án megerősítette az Európai Alkotmányszerződést. Magyarország a huszonöt tagállam közül Litvánia után másodikként ratifikálta a dokumentumot.

30

népszavazáson visszautasították az Alkotmányt.53 Ez az időszak az Európai Unió történetének legsúlyosabb válsága volt. Az Európai Alkotmánynak nem az volt a célja, hogy újabb lényeges hatáskörökkel ruházza fel az Európai Uniót a szabadság, biztonság és igazságosság területén, vagy megváltoztassa annak alapvető céljait. Mégis nagyon fontos szerepe lett volna abban a folyamatban, amely által a korlátozott mértékű gazdasági integráció az alapvető emberi és polgári jogok uniójává válik.54 Az Európai Alkotmány magában foglalta volna az Európai Unió alapvető értékeit, céljait és hatáskörét. Az Európai Alkotmányt létrehozó Szerződés egységes szöveg, amely az eddigi összes alapító szerződés helyébe lépett volna, s az Európai Uniónak a nemzeti és a nemzetközi jogban is érvényes, egységes jogi személyiséget adott volna.55 Négy része volt: az első az Európai Unió értékeit, célkitűzéseit, hatásköreit, döntéshozatali eljárásait és intézményeit határozta meg. Emellett ez a rész tett említést az Unió jelképeiről, az uniós polgárságról, a demokratikus életről illetve a pénzügyekről. A második rész újratárgyalta az „Európai Unió alapjogi chartáját”. A harmadik rész ismertette az Európai Unió politikáit, belés külpolitikai tevékenységeit, valamint működését. A negyedik rész pedig tartalmazta az általános és záró rendelkezéseket, köztük az Alkotmány elfogadásának és módosításának eljárásait. Az

alkotmánytervezet

preambuluma

egy

Thuküdidész-idézettel

kezdődött:

"Alkotmányunkat... demokráciának nevezzük, mivel a hatalmat nem egy kisebbség, hanem a többség birtokolja."56 Elsődleges célja az volt, hogy megreformálja az Európai Unió működését, döntéshozatali mechanizmusát úgy, hogy működésképes legyen huszonöt vagy több tagállammal is. Az Európai Alkotmány létrejöttével az unió képes lett volna megfelelni a 21. század kihívásainak a kibővült új európai térben. Az Alkotmány nem helyettesítette volna az európai országok nemzeti alkotmányait, hanem azokkal együttesen, önálló dokumentumként

53

Spanyolországban és Luxemburgban a szavazóknak népszavazáson kellet dönteniük az Alkotmány életbelépéséről. 54 http://ec.europa.eu/justice_home/key_issues/constitution/constitution_1004_hu.pdf - Az Európai Alkotmány (2010. március 2.) 55 A Maastrichti Szerződés értelmében az Európai Unió szerkezetét három pillér alkotja: az első pillért az Európai Közösségek, a második pillért a közös kül- és biztonságpolitika, a harmadik pillért a bel- és igazságügyi együttműködés alkotják. Az Amszterdami Szerződés a harmadik pillér egyes elemeit a Közösségi pillérbe rakta át, így ma már csak a rendőrségi és bűnügyi együttműködést lehet megtalálni a harmadik pillérben. Az Európai Alkotmány a három pillért „egyesítette”, de a kül-, biztonság-, és védelmi politikában fenntartja a speciális döntéshozatali mechanizmusokat. 56 http://www.matud.iif.hu/04maj/13.html (Boros János: Felülről irányított demokrácia - Az európai alkotmánytervezet mint a demokrácia félreértése, Magyar Tudomány 2004/5.)

31

kívánt fellépni.57 Az alkotmány átláthatóbbá és hatékonyabbá tette volna az Európai Uniót, s megfelelő rugalmasságot biztosított volna további fejlődéséhez.

IV. 4. Szerződés a 21. század Európája számára Az Alkotmány kudarcát követően az Unió vezetői egy időre pihentették az integráció megreformálásának tervét, és átgondolták a „hogyan tovább” kérdését. Németország – soros elnöksége idején – bejelentette, hogy a szüneteltetésnek véget kell vetni, és márciusban elfogadtatta a Berlini Nyilatkozatot, amely deklarálta, hogy a tagállamok célja, hogy a 2009-es európai parlamenti választásokat, már egy új szerződés alapján bonyolítsák le. A Lisszaboni Szerződést 2007. december 13-án írták alá a lisszaboni Jeromoskolostorban, és a tervek szerint 2008 végéig az összes tagállamban ratifikálni kellett volna, hogy a 2009-es Európai Parlamenti választások előtt hatályba léphessen. Azonban ez a törekvés kudarcot vallott, mivel az írek népszavazáson az Alkotmány után, ezt a szerződést is elutasították, valamint a cseh törvényhozás, a lengyel elnök és egy német alkotmánybírósági ítélet elhúzódása sem tette azt lehetővé.58 Miután

az

Unió

garanciákat

adott

Írországnak

az

adópolitika

nemzeti

szuverenitásának, a hagyományos ír semlegességnek, valamint családjogi, oktatási, vallási kérdésekben, megismételték a referendumot, amely az igenek több mint kétharmados többségét eredményezte. Immáron a cseh törvényhozás is megszavazta, a német törvények szerint is ratifikálták, és a lengyel elnök - aki az ír „igen”-től tette függővé az aláírást - szintén aláírta. Mindezt követően már csak a cseh államfőtől függött, hogy ezek a fontos demokratikus újítások bevezetésre kerülnek-e a Lisszaboni Szerződésben foglaltak szerint. Václav Klaus világossá tette, hogy Prága lengyel és brit mintára „opt out”-ot akar kapni az Európai Unió alapjogi chartája alól, melyet 2007-ben különleges intézkedés keretében csatoltak a Lisszaboni Szerződéshez. A mentességre Klaus szerint azért van szüksége Prágának, mert szerinte az megkérdőjelezné a Benes-dekrétumok érvényességét.59 Európa így 57

http://tmt.omikk.bme.hu/show_news.html?id=3983&issue_id=463 – Az Európai Alkotmány, 52. évfolyam (2005) 6. szám 58 http://www.euvonal.hu/index.php?op=kerdesvalasz_reszletes&kerdes_valasz_id=1358 (2010. április 4.) 59 A rendelkezések a két kollektívan bűnös népet, németeket és a magyarokat sújtották. Az egyik dekrétum automatikusan megfosztotta a magyarokat állampolgárságuktól, ami a nyugdíj és más állami járulékok

32

gyakorlatilag Klausra várt, aki azt követően, hogy országa megkapta a mentességet, kijelentette, hogy nem kíván újabb feltételeket támasztani a Szerződéssel szemben.60 A Lisszaboni Szerződés, mely 2009. december 1-jén lépett hatályba, korszerű intézményrendszert és optimalizált munkamódszereket biztosít az Unió számára annak érdekében, hogy Európa hatékonyan és eredményesen tudjon megbirkózni korunk kihívásaival. Felgyorsult világunkban az európai polgárok az Uniótól várják, a választ a globalizáció, az éghajlatváltozás, a demográfiai helyzet, a biztonság és az energiaügy terén felmerülő kérdésekre. A Lisszaboni Szerződés még jobban kiteljesíti a demokráciát Európában, és képessé teszi az Uniót arra, hogy a jelenleginél is jobban elősegítse az európai polgárok érdekeinek érvényesülését.61 A Lisszaboni Szerződés módosítja a hatályos EU- és EK-Szerződést, de nem célja azok helyébe lépni. A dokumentum biztosítani fogja a szükséges jogi keretet és eszközöket ahhoz, hogy az Unió meg tudjon felelni a jövő kihívásainak, és válasszal szolgáljon a polgárok által megfogalmazott igényekre. A Lisszaboni Szerződés komoly változásokat hoz az integráció minden területén.

IV. 5. A Lisszaboni Szerződés IV. 5. 1. Demokratikusabb és átláthatóbb Európa Az Európai Unió működése három demokratikus alapelven nyugszik: a demokratikus egyenlőség, a képviseleti demokrácia és a részvételi demokrácia elvén.62 A Szerződés ezen mindhárom elv megerősítéséhez járul hozzá. A demokratikus egyenlőség elve előírja, hogy az Unió intézményeinek minden európai polgárt egyenlő figyelemben kell részesíteniük. A képviseleti demokrácia elvében kiterjeszti az Európai Parlament hatáskörét, és biztosítja, hogy a nemzeti parlamentek hangsúlyosabb szerepet kapjanak az Unió munkájában. A részvételi demokrácia elvében

megvonását, valamint az állami alkalmazásból való elbocsátásukat is maga után vonta. A magyar nemzetiségű magánalkalmazottak elbocsátását egy másik rendelet írta elő. Emellett betiltották a magyar nyelv használatát a közéletben, kizárták a magyar hallgatókat az egyetemekről, feloszlatták a magyar kulturális egyesületeket, befagyasztották a magyarok bankbetétjeit. Lehetővé tették és szabályozták a németek és magyarok földjeinek elkobzását, melyekre cseheket és szlovákokat telepítettek. 60 http://kitekinto.hu/europa/2009/10/16/az_oktoberi_csucs_utan_tisztulhat_a_kep_a_lisszaboni_szerzdessel_kap csolatban Az októberi csúcs után tisztulhat a kép a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatban 2009. október 16. 61 http://europa.eu/lisbon_treaty/take/index_hu.htm (2010. április 4.) 62 http://europa.eu/lisbon _treaty/glance/index_hu.htm (2010. április 4.)

33

pedig új mechanizmusokat vezet be a polgárok és az intézmények közötti kommunikáció elmélyítésére. Az Európai Parlament helyzete megerősödik, hatásköre fontos új elemekkel bővül az uniós jogalkotás, az uniós költségvetés és a nemzetközi megállapodások vonatkozásában. Különösen az együttdöntési eljárás kiterjesztése teszi majd lehetővé, hogy az uniós jogszabályok jelentős többségének megalkotása során az Európai Parlament ugyanolyan súllyal vegyen részt azok meghozatalában, mint a tagállamokat képviselő Tanács. Az Európai Parlament megerősödésével párhuzamosan a nemzeti parlamentek is hangsúlyosabb szerepet kapnak, ugyanis figyelemmel kísérhetik, hogy kizárólag azokban az esetekben kerüljön sor uniós szintű fellépésre, amikor az az eredményesség szempontjából ténylegesen szükséges. A Szerződés egyik új rendelkezése értelmében a nemzeti parlamenteknek joguk van arra, hogy tájékoztatáshoz jussanak, ellenőrizzék a szubszidiaritás elvének betartását, részt vegyenek a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülése terén végzett értékelő eljárásokban vagy a szerződések felülvizsgálatában. A nemzeti parlamentek a szerződés értelmében jelezhetik, miért ítélik adott esetben úgy, hogy egy bizonyos javaslat nem felel meg a szubszidiaritás elvének. Az eljárás ezután két lépésben folytatódik: először is a Bizottságnak felül kell vizsgálnia javaslatát, amennyiben a nemzeti parlamentek egyharmada úgy ítéli, hogy a kérdéses javaslat nem felel meg a szubszidiaritás alapelvének, ezt követően pedig a Bizottság dönt arról, hogy javaslatát a továbbiakban fenntartja, módosítja vagy visszavonja. Abban az esetben, ha a Bizottság fenntartja javaslatát, annak ellenére, hogy a nemzeti parlamentek többsége úgy látja, hogy a ellentétes szubszidiaritás elvével, az Európai Parlament és a Tanács határoz arról, folytathatóe a jogalkotási folyamat. Az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek megerősödése együttesen azt eredményezi, hogy maga az Unió működése demokratikusabbá válik és legitimitása növekszik. Az európai polgárok számára eddig is adott volt a lehetőség, hogy tájékoztatást kérjenek, és részt vegyenek a közösség politikai munkájában. A polgárok azonban még nagyobb lehetőséget kapnak a Szerződés által lefektetett kezdeményezési jog keretében arra, hogy egyrészt beleszóljanak az integráció működésébe, másrészt kifejezésre és érvényre juttathassák elképzeléseiket. Több tagállam polgárai közül legalább egymillióan kérhetik, hogy a bizottság terjesszen elő új szakpolitikai javaslatokat.

34

A Lisszaboni Szerződés kiemeli a konzultációk fontosságát, valamint a különböző egyesületekkel, a civil társadalommal, a szociális partnerekkel, az egyházakkal és a nem vallási szervezetekkel folytatott párbeszédet. A dokumentum által világosabbá válik, hogy kinek mi a feladata, a hatáskörök megfelelő körülhatárolásával pedig átláthatóbbá válik a tagállamok és az integráció közötti viszonyrendszer. A szerződés a hatásköröket három általános kategóriába sorolja. A kizárólagos hatáskörök tekintetében meghatározott területeken csak az Unió alkothat jogszabályokat. Ilyen területnek számít: a vámunió, a közös kereskedelempolitika vagy a versenypolitika. Az Unió hatásköre egyes tagállami tevékenységekkel kapcsolatosan csakis a támogató, összehangoló vagy kiegészítő intézkedések megtételére jogosítja. Az érintett területek: a kultúra, az oktatás és az ipar. A megosztott hatáskörök esetében az Unió és a tagállamok megosztoznak a jogszabályalkotás hatáskörén. Ilyen terület: a környezetvédelem, a közlekedés és a fogyasztóvédelem. A Lisszaboni Szerződés tartalmaz egy ún. önkéntes kilépési záradékot, amely első ízben nyújt lehetőséget a tagok számára, hogy bármikor szabadon kiléphessenek az Európai Unióból. IV. 5. 2. Hatékonyabb Európa Azért, hogy a döntéshozatal gyorsabbá és eredményesebbé váljon, a szerződés további szakpolitikai kérdésekre terjeszti ki a Tanácsi minősített többségi szavazási rendjét. 2014-től a minősített többség kiszámítása a tagállamok és lakosok száma alapján meghatározott kettős többség elve szerint történik, az Unió kettős legitimitásának megfelelően. A kettős többséghez szükséges, hogy a határozatokat a tagállamok 55%-a elfogadja, továbbá hogy az igennel szavazó tagországok lakosainak száma együttesen elérje vagy meghaladja az Unió teljes lakosságának 65%-át. Az Unió határozottabban tud majd fellépni a következő kiemelt fontosságú területeken: a szabadsággal, a biztonsággal és a jogérvényesüléssel kapcsolatos feladatok, az energiapolitika, a közegészségügy, a polgári védelem, az éghajlatváltozás, az általános érdekű szolgáltatások, a kutatás, az űrpolitika, a területi kohézió, a kereskedelmi politika, a humanitárius segítségnyújtás, a sport, az idegenforgalom és az igazgatási együttműködés terén.

35

IV. 5. 3. A jogok és értékek, a szabadság, a szolidaritás és a biztonság Európája Az Unió működésének alapjául szolgáló demokratikus értékek arra hivatottak, hogy viszonyítási pontul szolgáljanak az európai polgárok számára, és rámutassanak, mit nyújthat partnereinek Európa. A Szerződés garantálja a polgári, politikai, gazdasági és szociális jogokat, tekintet nélkül arra, hogy újonnan kerültek a dokumentumba, vagy éppen már korábban is megfogalmazásra kerültek. Biztosítja az alapjogi chartában lefektetett szabadságok és elvek érvényre jutását, valamint kötelező jogi erőt ír elő a rendelkezésekre vonatkozóan. Ezen túlmenően megerősíti a korábbi „négy szabadságot”, és az európai polgárokat megillető politikai, gazdasági és szociális szabadságokat. Az Európai Unió alapjogi chartáját egyenesen beemeli az elsődleges európai jogba. Új szolidaritási mechanizmusoknak enged teret, amelyek értelmében az Unió és a tagállamok a szolidaritás szellemében közösen lépnek fel, ha az egyik tagországot terrortámadás éri, illetve természeti csapás vagy ember által okozott katasztrófa sújtja. Az energiaügyek területén gyakorolt közösségvállalás is hangsúlyozott szerepet kap a Szerződésben. Hatékonyabban lesz képes eljárni az európai polgárok védelmének érdekében, nagyobb biztonság megteremtésére lesz lehetősége, amely hozzájárul a bűnözés és a terrorizmus

elleni

hatékonyabb

fellépéshez.

A

polgári

védelemmel,

humanitárius

segítségnyújtással és közegészségüggyel kapcsolatos új rendelkezések is arra irányulnak, hogy az Unió könnyebben tudjon válaszlépéseket tenni az európai polgárok biztonságát fenyegető veszélyek esetében. IV. 5. 4. Európa hatékonyabb globális szereplő A Szerződés Európa gazdasági, humanitárius, politikai és diplomáciai képességeire építve elő fogja segíteni az európai érdekek és értékek globális érvényesülését, miközben a tagállamok egyedi külpolitikai érdekeit is tiszteletben tartja. A Lisszaboni Szerződésnek köszönhetően Európa egységesen tud majd fellépni a nemzetközi színtéren. A létrehozott külügyi és biztonságpolitikai főképviselői tisztség révén az Unió külső fellépése hatásosabbá, következetesebbé és hangsúlyosabbá válik. A főképviselő egyben betölti az Európai Bizottság alelnöki tisztségét, és munkájának segítése céljából felállítják az európai külügyi szolgálatot is. A dokumentum önálló jogi személyiséggel ruházza fel az Uniót, amelynek köszönhetően nagyobb súllyal és hatékonyabban tud fellépni a tárgyalások során, és a vele 36

kialakítható partnerség lehetősége is egyértelműbbé válik az Unión kívüli országok és a nemzetközi szervezetek számára. Az európai biztonság- és védelempolitika fejlődése lehetővé teszi, hogy még szorosabb együttműködés jöjjön létre kisebb, csupán néhány tagállamot számláló csoportok tagjai között. IV. 5. 5. A Szerződés által az intézmények terén bevezetni kívánt újítások A Lisszaboni Szerződés nem hoz alapvető változást az Unió intézményi felépítését illetően, amely továbbra is az intézményi háromszögön, azaz a Parlamenten, a Tanácson és a Bizottságon nyugszik. Bevezet azonban olyan új elemeket, amelyek fokozzák az intézmények hatékonyságát, összehangoltságát és átláthatóságát annak érdekében, hogy az Unió jobban szolgálhassa polgárait. IV. 5. 5. 1. Az Európai Parlament Az unió történelme során az egymást követő szerződések az Európai Parlament hatáskörét fokozatosan kiterjesztették. A Lisszaboni Szerződés továbbviszi ezt a folyamatot azáltal, hogy az Európai Parlament nagyobb befolyást szerez a jogalkotás, a költségvetés és a nemzetközi megállapodások terén. A Szerződés megváltoztatja a Parlament összetételét és kimondja, hogy az európai képviselők száma a jövőben nem haladhatja meg a 751 főt. A parlamenti mandátumok elosztása az ún. csökkenő arány elve szerint történik majd, azaz a nagyobb népességű államok esetén egy képviselőre több polgár jut, mint a kisebb lakossággal rendelkező országok esetén. A szerződés előírja továbbá, hogy az egyes tagországok európai parlamenti képviseletét minimum hat, maximum kilencvenhat fő láthatja el. A jogalkotás folyamatában, amint már említettem, kiterjesztésre került az együttdöntési eljárás hatálya, amely a Szerződésben új nevet is kapott: „rendes jogalkotási eljárás”. Lényege abban áll, hogy a Parlamentet a Tanácséval egyenrangú, valós jogszabályalkotói hatáskörrel ruházza fel bizonyos területeken, amelyeken a Parlament eddig legfeljebb konzultációs joggal rendelkezett.63 Ennek köszönhetően az Európai Parlament hatásköre a jogszabályalkotás szinte minden területére kiterjed.

63

Ilyen területnek számítanak: a legális bevándorlás, a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés, a rendőrségi együttműködés, illetve a kereskedelempolitikához és a közös agrárpolitikához kapcsolódó egyes rendelkezések.

37

A költségvetés terén a szerződés megőrzi a gyakorlatban már eredményesen alkalmazott többéves pénzügyi keretet, amelyet a jövőben csak a Parlament jóváhagyásával lehet elfogadni. A Lisszaboni Szerződés egyensúlyt teremt a Parlament és a Tanács között, ugyanis a két intézmény csak közösen lesz jogosult dönteni a kiadásokról. A Szerződés előírja, hogy a nemzetközi megállapodások megkötéséhez az Európai Parlament jóváhagyása szükséges minden, amennyiben annak tárgya a rendes jogalkotási eljárás alkalmazási körébe tartozó területek valamelyikét érinti. IV. 5. 5. 2. Az Európai Tanács Az Európai Tanács a Lisszaboni Szerződéssel az Unió teljes jogú intézményévé válik. A Szerződés létrehozza az Európai Tanács elnöki posztját, amelyet két és fél évente tartott választással lehet elnyerni. Legfőbb feladata, hogy biztosítsa az Európai Tanács munkájának előkészítését és folytonosságát, illetve elősegítse kompromisszumok létrejöttét. IV. 5. 5. 3. Az Európai Unió Tanácsa Szerepében kisebb változtatásokat hoz a Szerződés, a jogalkotói és költségvetési hatáskört továbbra is az Európai Parlamenttel közösen gyakorolja, és megmarad központi szerepe a közös kül- és biztonságpolitika, valamint a gazdaságpolitikák összehangolása terén. A már korábbiakban is említett, legjelentősebb változtatást a döntéshozatali eljárásban hozza a Szerződés, ugyanis további szakpolitikák terén hozott döntésekre ír elő minősített többségi szavazást. Az átláthatóság és a hatékonyság javítására szolgál a 2014-ben bevezetendő kettős többségi szavazás, amelyet a korábbiakban már ugyancsak megemlítettem. Az új számítási módszer alkalmazására egy olyan módszerrel együtt kerül majd sor, amely az ún. „ioanninai kompromisszumhoz” hasonlít, azaz lehetővé teszi kis létszámú tagállamcsoportok számára is, hogy egy adott döntés tekintetében vétóval éljenek. Ilyen esetekben a Tanácsnak mindent meg kell tennie azért, hogy ésszerű időn belül mindkét fél számára elfogadható megoldást találjon. Ugyancsak az átláthatóság biztosításáért, a Szerződés nagyobb nyilvánosságot biztosít a nemzeti parlamentek és a polgárok számára, akiknek lehetőségül lesz a Tanács döntéshozatali munkáját nyomon követni. Azok a tanácsi ülések ugyanis, amelyeken a résztvevők jogszabály-alkotási aktus tervezetéről tanácskoznak vagy szavaznak, nyitott ajtóknál fognak folyni.

38

IV. 5. 5. 4. Az Európai Bizottság A Bizottság legfőbb feladata, hogy Európa érdekét érvényre juttassa. Az új szerződés lehetővé teszi, hogy minden egyes tagállam saját biztost delegálhasson az Európai Bizottságba. Ez a rendelkezés azért is bír nagy jelentőséggel, mert a jelenlegi szerződések szerint a jövőben a biztosok számát csökkenteni kellene. A Szerződés egy másik fontos rendelkezése kimondja, hogy a Bizottság elnökének jelölésekor az európai parlamenti választások eredményeit is figyelembe kell venni. A Bizottság elnökének hatáskörét a Szerződés pedig oly módon változtatta meg, hogy a későbbiekben az elnöknek joga lesz lemondásra kötelezni a testület bármely tagját.64 IV. 5. 5. 5. Külügyi és biztonságpolitikai főképviselő A Lisszaboni Szerződés egyik legnagyobb újítása, hogy létrehozza az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének posztját. Az új pozíció az Unió külső tevékenységének összehangoltságát hivatott megerősíteni. A főképviselőnek kettős szerepe lesz: egyrészt a Tanácsban közös kül- és biztonságpolitikai mandátumot kap, másrészt ellátja a Bizottság külkapcsolatokért felelős alelnöki tisztét. A főképviselő ugyanakkor a Külügyek Tanácsának is elnöke, valamint ő képviseli az Uniót a nemzetközi szintéren a közös kül- és biztonságpolitikát érintő ügyekben. Munkáját a Tanács és a Bizottság tisztviselőiből, valamint a nemzeti diplomáciai szolgálatok tagjaiból álló európai külügyi szolgálat segíti majd. IV. 5. 5. 6. A többi intézmény A Lisszaboni Szerződés az Európai Központi Bankra és a Számvevőszékre vonatkozó jelenleg hatályos szerződések rendelkezéseit lényeges változtatás nélkül veszi át. Az Európai Unió Bíróság hatáskörét azonban kiterjeszti, főként a büntetőügyekben folytatott rendőrségi együttműködés terén, és bevezet néhány eljárásbeli módosítást is.65 A 2004-ben létrehozott Alkotmányszerződés egy olyan, egységes szövegű alapdokumentumot

kívánt

létrehozni,

melynek

legfontosabb

célja

az

uniós

intézményrendszer, a döntéshozó-törvényalkotó mechanizmusok egyszerűsítése és az unió polgárközelibbé, átláthatóbbá tétele volt. Az új reformszerződés egy kisebb változtatást kivéve megtartja az alkotmányban szereplő intézményi reformokat, egységes jogi 64 65

Nem csak úgy, mint jelen esetben, hogy csak a teljes Bizottságot felmentésére van lehetősége. http://www.euvonal.hu/index.php?op=alkotmany&id=28

39

személyiséget biztosít az uniónak, növeli a nemzeti parlamentek az EU-jogalkotásba való beleszólását, nyilatkozatban rögzíti az EU-jog nemzeti joggal szembeni elsőbbségét, és kb. 50 területen felszámolja a tagállamok vétójogát. Ugyanakkor a szerződés 2014-ig érvényben tartja a jelenlegi szavazati rendszert, és közvetlenül nem tartalmazza az Alapjogi Chartát. A megállapodás számos kimaradási lehetőséget és kivételt engedélyez az egyes tagállamoknak. A tagállamok minden olyan elemet kivettek a szövegből, amely az EU-t, mint szuperállamot tüntetné fel, így kikerültek a dokumentumból a szimbólumok, a külügyminiszter - igaz ennek csak az elnevezése változott - és az európai törvények is, a szerződés elnevezése pedig Lisszaboni Szerződésre változott.66

V.

Az iszlám és a demokrácia

V. 1. Az iszlám és a demokrácia kapcsolatának általános megállapításai Az iszlám és a demokrácia együttes vizsgálatakor is számtalan kérdéssel, feltételezéssel, kritikával, véleménnyel és választípusokkal találkozunk. Az egyik alapvető kérdés, hogy a politikai rendszer meghatározó keretét az iszlám hagyományai vagy a demokratikus intézmények adják. Ebből származik az a kérdés is, hogy amennyiben ezek konfliktusba kerülnek egymással az iszlám előírásai vagy a demokratikus alapelvek érvényesülnek inkább. Az is felmerül, hogy a demokratikus folyamatok gyengeségét milyen mértékben idézi elő az iszlám, illetve milyen más okait kereshetjük a demokrácia hiányának.67 Ma már szinte ténynek számít, hogy az öt meghatározó fő vallási és kulturális, azaz a keresztény, a konfuciánus, buddhista, a judaista és az iszlám blokk közül a muzulmán társadalmak azok, amelyek a legtávolabb állnak a demokráciától. (5. Melléklet) A legtöbb muzulmán országot olyan antidemokratikus rezsimek irányítják, amelyek a kultuszvezető, a pártvezér, a király vagy az emír abszolút szerepére építik autoriter rendszereiket.68

66

http://www.euvonal.hu/kulugy/upload/M_74/rek5/30.pdf (Lisszaboni Szerződés a gyakorlatban, Bruxinfo Európai Elemző Iroda, Külügyminisztérium Kommunikációs és Közkapcsolati Főosztály, EU tájékoztató Szolgálat, Budapest 2008.) 67 Hudecz Gergely: A demokrácia jelei és lehetőségei Marokkóban, A demokratikus átmenet elméletének alkalmazhatósága egy „muszlim” ország esetében, Ph.D. értekezés (Budapest, 2008.) 68 Çaha, Ömer: Islam and Democracy: A Theoretical Discussion on the Compatability of Islam and Democracy (Alternatives, Turkish Journal of International Relations, Vol. II., No. 3&4., Fall&Winter 2003)

40

A korábban már említésre került, Samuel P. Huntington által megfogalmazott harmadik hulláma a demokratizálódásnak az iszlám világot két szempontból érintette. Megfigyelhető egyrészről a politikai rendszerek nyugati demokratikus rendszerek irányába történő elmozdulása, másrészről pedig a muzulmán értelmiségiek a demokráciáról és annak gyakorlati megvalósításáról folytatott vitái. A demokrácia gyakorlati megvalósulásával találkozhatunk olyan országokban, mint a 129 milliós Banglades, ahol létrejött a világ egyik legnagyobb parlamentáris demokráciája, India, ahol 200 millió muzulmán él a világ legnagyobb demokráciájában, valamint a világ legnagyobb muszlim népességével rendelkező országa, Indonézia.69 Az iszlám és a demokrácia viszonyának vizsgálatához Rostoványi Zsolt két kérdéskör szemügyre

vételét

tartja

fontosnak.

Az

egyik

elméleti

oldalról

közelíti

meg

összeegyeztethetőségüket, míg a másik a demokrácia gyakorlati megjelenését tanulmányozza a muzulmán országokban. Az e témával foglalkozó szakirodalmakban, egyesek nem kérdőjelezik meg a kettő összeegyeztethetőségét, míg mások élesen bírálják azt. Mind az iszlám, mind a demokrácia igen összetett és folyamatosan változó értelmezéssel rendelkeznek. Ennek megfelelően a válaszkeresés során eltérő és ellentétes következtetések születhetnek, és ugyanez érvényes az iszlám kompatibilitásának a demokráciával összefüggő vizsgálatára is.

V. 2. Politikai kormányzás az iszlámban Miközben az iszlám demokratikus és nem-demokratikus kormányzati rendszerek közötti elhelyezkedését igyekszünk megérteni, és azt eldönteni, hogy melyik is állhat közelebb egy iszlám kormányzási rendszerhez, épp azt vesszük észre, hogy az iszlám teológia egyáltalán nem határoz meg átfogó rendelkezéseket a politikai kormányzásra vonatkozóan. A Korán csupán néhány erkölcsi elvről tesz említést, amelyeket a kormányzatnak be kell tartania, de egyéb alapelveket vagy szervezeti struktúrára vonatkozó további előírásokat nem tartalmaz. A Szent Könyv ugyan hivatkozik múltbeli vezetőkre és hatalmon lévő csoportokra, a hangsúlyt azonban ezek morális viselkedésére és a vezetők által megteremtett igazságosság mértékére helyezi, nem pedig a politikai rendszer szerkezetére.

69

http://www.beliefnet.com/Faiths/Islam/2003/05/Islamic-Democracies.aspx (Kronemer, Alexander: Islamic democracies, 2010. április 24.)

41

Abból adódóan, hogy a Korán nem tartalmaz a kormányzati szervezetre vonatkozó előírásokat, a muzulmánoknak meg volt a lehetősége, hogy szabadon állítsák fel politikai szervezeti rendszerüket még akkor is, ha annak meg kellett felelnie az adott társadalmi feltételeknek és vezetőik igényeinek. Az Omajjád, az Abasszid, a Szeldzsuk és az Oszmán dinasztiák idején az iszlám állam kormányzásának szerkezete és normái arab, perzsa és török politikai hagyományokon és bizánci intézményrendszeren nyugodott. Már ebben az időben is más társadalmak politikai berendezkedésének hatására hoztak létre intézményeket és törvényi rendelkezéseket, és nem az iszlám vallás ösztönzésére.70 Amikor az iszlám államok közigazgatási rendszerét vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy azok igyekeztek megfelelni koruk elvárásainak és megfigyelhetőek rajtuk azon országok hatásai, amelyekkel valamilyen kapcsolatban álltak.71 A Koránban a Prófétát követő kalifátus rendszerre sem találunk iránymutatásokat. A kalifátus inkább volt tekinthető politikai, mintsem vallási rendszernek, hiszen a kalifa sosem volt a politikai és vallási hatalom egyszemélyes birtokosa. A kalifa nem volt megbízva vallási természetű normák törvénybe iktatásával, csupán a muszlim társadalomban fellépő kormányzati problémákkal foglalkozott. A vallási normák interpretálása az ulama feladata volt. Ebből kifolyólag megállapítható, hogy a kalifátus rendszer már korában bírt bizonyos szekuláris jegyekkel. Mi több, a kalifa széleskörű mérlegelési jogkörrel volt felhatalmazva a törvényhozás terén, a hívők közösségének az általános érdekét volt hivatott képviselni. A kalifa hatalmának forrása nem Allahtól, hanem az emberek jóváhagyásától származott. I. Muávija kalifátusa idején – amikorra a szultánság alapjainak letétele is tehető – ez a gyakorlat megszűnt, mivel saját magát Isten földi helytartójának tekintette, az Ő nevében járt el és nem a hívők vezetőjeként. Azokban a muzulmán közösségekben, ahol a szultánság teret nyert, Allah a legfőbb hatalmat jelentette a világegyetem fölött, míg a szultán, a hatalom világi birtokosa volt. Ebből ered a török kifejezés: „Isten az égen, állam a földön”.72

70

Mint ahogy a Próféta medinai „alkotmánya” is a történelmi helyzet hozadéka volt, semmint a vallásé. Az a politikai gyakorlat, amely bevezetésre került Medinában, egy társadalmilag szükséges lépés volt, és távol állt egy olyan politikai modell képétől, amely vallási normákban gyökeredzik. 71 Amióta az Omajjádok megvetették lábukat Szíria területén, az Ottománok pedig Anatóliában, nagy hatással volt rájuk Bizánc. Az Abasszádok a mai Irak területén iráni befolyás alatt álltak, a számos kereskedelmi útvonalnak köszönhetően. 72 Çaha, Ömer: Islam and Democracy: A Theoretical Discussion on the Compatability of Islam and Democracy (Alternatives, Turkish Journal of International Relations, Vol. II., No. 3&4., Fall&Winter 2003)

42

V. 3. Az iszlám és a demokrácia összeegyeztethetősége ellen és mellett szóló érvek A hidegháborút követően az iszlámot sokan egyenesen a liberális demokrácia antitéziseként fogalmazták meg. Az iszlám világban, sokak szerint, a demokratizálódás legfőbb akadálya épp maga a vallás.73 A mai iszlám világ jellegzetességei a szabadság nyugati formájának hiánya, a nők elnyomása, az öngyilkos merénylők és az, hogy az állampolgárok önkényuralmi rendszerekben élnek. Samuel P. Huntington is úgy vélekedik, hogy annak oka, amiért a liberális demokrácia képtelen megteremtődni a muzulmán társadalmakban, részben az, hogy az iszlám kultúra ellenségesen viszonyul a Nyugathoz.74 Szerinte az iszlám elméleti síkon egyszerre jelentkezik a demokrácia bizonyos jegyeivel, és egyszerre mond annak ellent, a gyakorlatban azonban mégsem találja azokat összeegyeztethetőnek. John Waterbury pedig egyenesen kijelenti, hogy a közel-keleti kultúra és az iszlám együttesen akadályozzák meg a demokratikus pluralizmus kialakulását.75 Szerinte túl kell lépni a regionális kultúrán és a vallási gyakorlaton ahhoz, hogy a Közel-Keleten is megvalósuljon a demokratikus átalakulása. Sayyid Qutb, az egyiptomi Muszlim Testvériség meghatározó alakja például az iszlám és a népfelség elvének összeegyeztethetetlensége mellett érvel, mondván, hogy a saría egy önmagában teljes jogi és erkölcsi rendszer, amely nem tesz lehetővé további jogalkotást. Hasonló nézeteket képvisel Shaykh Sha’ban, a libanoni Iszlám egységfront és Shaykh ‘Abd al-Qadir Mughni, az algériai szalafisták vezetője is.76 Azok, a főként orientalista írók, akik azt állítják, hogy az iszlám és a demokrácia nem összeegyeztethetőek, két ponton érvelnek. Az egyik szerint, az iszlám természetéből eredően nem szekuláris vallás, így nem képes alkalmazkodni a demokrácia szekuláris alapokon nyugvó értékrendjéhez. A másik szerint, a saría megváltoztathatatlan, így abszolút, dogmatikus és despotikus jogrendszer, amely ebből eredően alkalmazhatatlan minden időben és helyen.77

73

http://www.meforum.org/216/why-turkey-is-the-only-muslim-democracy (Lewis, Bernard: Why Turkey Is the only Muslim Democracy, Middle East Quarterly, 1994. március) 74 Huntington továbbá úgy gondolja, hogy két olyan kultúra van a világon, ami ellenséges viszonyban áll a demokráciával: az iszlám és a konfucianizmus. 75 Csicsmann László: Iszlám és demokrácia a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, Dialóg Campus Kiadó, Budapest - Pécs, 2008. 76 http://politics.as.nyu.edu/docs/IO/11098/jpi2.pdf (Rendtorff-Smith, Sarah: Democracy as the conceptual battlefield of East-West encounters: A destruction of the ’incompability claim’ and islamist discourse of democracy, 2010. március 24.) 77 Çaha, Ömer: Islam and Democracy: A Theoretical Discussion on the Compatability of Islam and Democracy (Alternatives, Turkish Journal of International Relations, Vol. II., No. 3&4., Fall&Winter 2003)

43

Ali-Mazrui78 vitatja az előzőekben felvázolt véleményeket, ugyanis szerinte az iszlám vallás és kultúra nem gátja a fejlődésnek. Nézete szerint az iszlám kultúra sohasem hódított erőszakkal, nem ismeri a náci koncentrációs táborokat, a sztálini önkényuralmat, és egyéb borzalmakat, amiket a Nyugat hagyott, hogy megtörténjenek. Mazrui egyenesen azt állítja, hogy az iszlám sokkal előrébb jár az emberi alapelvek terén, mint a Nyugat. Szerinte a nyugati civilizáció a legnagyobb védelmezője a demokratikus értékeknek, ugyanakkor mégsem képes ezeket a gyakorlatban érvényre juttatni. Ghanoushi - tunéziai iszlám vezető - véleménye az, hogy az iszlám és a demokrácia között

nincsenek

lényeges

ellentmondások,

sőt

a

mai

világban

elkerülhetetlen

összefonódásuk. Ha a demokrácia alatt a Nyugaton uralkodó liberális kormányzási modellt, egy olyan rendszert értünk, amelyben az emberek szabadon választják meg képviselőiket és vezetőiket, és amelyben biztosítottak az alapvető szabadságok és emberi jogok, akkor a muszlimok semmilyen ellentétet nem fognak találni az iszlám és a demokrácia között. Számos muzulmán és maga Ghanoushi is azok közé tartozik, akik úgy vélekednek, hogy a demokrácia a helyes út ahhoz, hogy bizonyos hitbeli kötelezettségeiket a mai világban teljesíteni tudják.79 Sayyid Qutb-bal ellentétben több iszlamista vezető összeegyeztethetőnek tartja az iszlám vallást és a demokráciát. Indonéz vezetők, Abdurrahman Wahid és Amien Rais, valamint Oroszország főmuftija, Talgat Tadjuddin, is úgy vélik, hogy az iszlám jognak több forrása van, azaz a saríat nem lehet egyetlen jogforrásnak tekinteni. Emellett mindannyian kiemelik, hogy a Korán előírásokat tartalmaz a súrára, azaz a politikai közösségen belül történő egyeztetésre, az idzsmára, azaz a konszenzus elvére, a hakmiyára, azaz a szuverenitásra és arra, hogy a vallásban fontos szerephez jut az idzstihad, a racionális érvelés és a független döntéshozatal, amelyek alapvetően mind demokratikus értékek. Hasan al-Turabi, a szudáni Iszlám Nemzeti Front vezetője is hangsúlyozza a súra kötelező jellegét, amelynek alapján összeegyeztethetőnek tartja a demokráciát az iszlámmal. Az észak-afrikai régió meghatározó muszlim gondolkodói és intellektuális vezetői is hasonlóan érvelnek: a marokkói Allal al-Fasi, a tunéziai Mohamed Talbi, és az egyiptomi Saad Eddin Ibrahim mind elképzelhetőnek tartják a demokrácia meghonosodását országaikban. Míg al-Fasi intézményi szempontból közelíti meg a kérdést, és egyenlő értékekként kezeli a demokráciát és a súrát, addig Talbi inkább morális alapokról indul és rámutat arra, hogy a két koncepció ugyanazon egyetemes értékre, azaz a közjó kifejeződésére

78

Elsősorban Fekete-Afrikáról szóló munkáival hívta fel magára a figyelmet. http://www.neh.gov/news/humanities/2001-11/islam.html - John L. Esposito, John O. Voll: Islam and Democracy (Humanities, November/December 2001, Volume 22/Number 6)

79

44

épül. E véleményt vallja Anwar Ibrahim, malajziai vezető is, aki szerint önmagában az a tény, “hogy a politikai szabadságjogok és a demokrácia alapelvei először nyugaton fogalmazódtak meg, nem jelenti, hogy nem alkalmazhatóak univerzálisan, és hogy nem fogalmazódhatnak meg más környezetben.” Qutb nézeteit félrevezetőnek és szélsőségesnek tartja, míg más szerzők élesebben bírálják, és egyenesen marxistának nevezik Qutb-ot, akit szerintük elsősorban a nyugatellenesség vezérelt a hatvanas években.80 Vali Nasr, az America’s Tufts University professzora szerint Törökország, Pakisztán, Banglades, Indonézia és Malajzia tapasztalatai arra az igazságra mutatnak rá, hogy amennyiben a muzulmán országok esélyt kapnak, a demokratikus pártok győzedelmeskedni tudnak a politikai iszlám legkülönfélébb erőszakos formái fölött. Véleménye szerint a legalapvetőbb bizonyítéka annak, hogy az iszlám és a demokrácia nem áll ellentétben egymással az, hogy ma 1,4 milliárd muszlim él demokratikus keretek között.81 Sadek J. Sulaiman, ománi származású újságíró, volt amerikai nagykövet, úgy gondolja, hogy a súra nem utasítja vissza és nem mond ellent a demokratikus rendszer alapvető elemeinek. A súra a társadalmi közélet irányításának az elve, és nem egy kormányzati rendszer. A súrát és a demokráciát egyfajta szinonimákként értelmezi eszméiket és elveiket tekintve, még akkor is, ha bizonyos elemeik eltérnek annyiban, amennyiben azokat a helyi szokásokhoz igazították. Mindkettő arra késztet, hogy még megfelelőbb keretek között érvényesülhessenek az igazságosság, az egyenlőség és az emberi méltóság elvei. Kifejezte reményét aziránt, hogy akár a súra, akár a demokrácia intézménye hamarosan meghonosodik az arab térségben is.82 A különböző nézetek, válaszok és vélemények összevetése alapján, négy fő csoportot különböztethetünk meg. Az első csoportba azok a nem muzulmánok tartoznak, akik úgy tartják, hogy az iszlám autokratikus és hiányzik az a filozófiai és történelmi háttér, amely képes lenne a demokrácia hagyományának megteremtésére. A második csoport muszlimjai úgy hiszik, hogy a demokrácia korrupt, a Nyugat által manipulált rendszer, és alapjaiban inkompatibilis az iszlámmal. A harmadik csoportot azok a nem muzulmánok alkotják, akik hisznek abban, hogy az iszlám és a demokrácia összeegyeztethetőek egymással, és a béke érdekében a jelenlegi állami rendszereket demokratikus alapokra kellene helyezni. Az utolsó

80

Cooper, John - Nettler, Ronald - Mahmoud, Mohamed: Islam and Modernity. I. B. Tauris, 2000.; Talbi, Mohamed: ‘Iyal Allah. (Ceres Editions, 1992; Ummat al-wasat. Ceres Editions, 1996.) 81 http://www.vailvalleyinstitute.org/islam/nasr.html (Islam and Democracy are they compatible?, 2008. június 23.) 82 http://www.alhewar.com/SadekDemAndShura.htm (Sadek, J. Sulaiman: Democracy and Shura, 2010. április 3.)

45

csoportba tartozó hívők ugyancsak hisznek abban, hogy a demokrácia és az iszlám elvei képesek egymás kiegészítésére és egymás mellett élésére.83

V. 4. Az iszlám és a demokrácia összevetése A nyugati értelemben vett demokrácia népszuverenitást jelent, azaz az állampolgárok a képviselőket, akikre ügyeik vitelét bízzák, meghatározott időközönként tartott választásokon választják. A képviseleti demokráciában az uralmon lévők felelősséggel tartoznak a nép felé, amely akár meg is foszthatja őket hatalmuktól. Az iszlámban azonban a hatalom végső forrása Allah, Ő a földi politikai hatalom kizárólagos birtoklója, és e hatalom gyakorlását átruházhatja a népre, mivel a Földön minden ember Isten helytartója, akik konszenzus alapján megválasztják uralkodójukat. Az iszlám állam fennállásának három létfontosságú alapfeltétele van: a muzulmán közösség, az iszlám jog, azaz a saría, valamint egy vezető, aki irányítja a közösséget és gondoskodik a saría alkalmazásáról. A törvénykezési folyamat ismeretlen ezen országokban, mivel minden törvény már megalkotott Isten által, és benne foglaltatott a Koránban.84 Az iszlám világ államaiban egy kettős hatást figyelhetünk meg: egyrészről ezek az államok formai szempontból az autokráciára, illetve a dinasztikus hatalomra jellemző politikai uralmi forma jegyeit hordozzák magukon, másrészről tartalmi szempontokat figyelembe véve, a demokratizmus jegyeinek a társadalmi konszenzusban és a társadalom állandóságában történő megtestesülését láthatjuk. A muszlim társadalmak hagyományos államstruktúrája az „autokratikus demokrácia” volt. Ez olyan közösségi szolidaritáson, törzsi-rokonsági renden alapult, ahol a központi hatalom és a hierarchikus rend magát a közösség konszenzusát testesítette meg.85 A társadalmi, gazdasági, ideológiai változásokkal együtt járt a modern államiság nyugati hatásra történő kialakulása. Az állam szerkezetének nyugati mintája mellett a képviseleti demokrácia elvei is megjelentek az iszlám világban. Az európai reformáció és a francia forradalom nagy hatással voltak a reformfolyamatok elindítóira és képviselőire. A

83

http://www.pakistanlink.com/Letters/2002/June/28/02.html (dr. Farooq, Mohammad Omar: Islam and Democracy: Perceptions and Misperceptions, 2010. április 3.) 84 www.carleton.ca/cciss/res_docs/itac/gould_e.pdf (Islam and Democracy, ITAC CIEM, Vol. 2006-1.) 85 A törzsi-rokonsági alapon szerveződött társadalmakban a hatalom letéteményesei egyrészt a törzsi, másrészt a vallási vezetők voltak, akiket nagy mértékben kötöttek a hagyományok, a szokások és az iszlám jog.

46

gyarmatosítás révén pedig számos ország közvetlen kapcsolatba került a modern államiság mintájával. A képviseleti demokráciának, a parlamenti rendszernek nem voltak hagyományai a muszlim országokban. Mindezt akkor is kijelenthetjük, ha a Korán 42. szúrájának 38. versében megtaláljuk a súra intézményét – amelyre számos iszlám gondolkodó felhívja a figyelmet, amint azt a fentiekben kifejtettem –, amely szerint a hatalmat a konzultáció során választott személy vagy személyek gyakorolhatják. A súra azonban lényeges pontokon tér el a nyugati értelemben vett képviseleti demokráciától. Annak ellenére, hogy mind a demokrácia, mind a súra az emberek részvételét szorgalmazó rendszerek, mégis három alapvető területen térnek el abban a tekintetben, hogy miként vélekednek a politikai szervezetekről, a szabadságról és a jogról. A súra és a demokrácia közötti hasonlóság abban jelentkezik, hogy mindkettő fontosnak tartja az emberek bevonását a politikai életbe, mivel azok mindannyian címzettjei a kormányzó erők által a döntési eljárás során meghozott politikai intézkedéseknek, hiszen csak ez vezethet egy igazságos logikus eredményhez, amely a társadalmi jólétet és nem az egyéni érdekeket helyezi előtérbe.86 Mindkettő elismeri, hogy törekedni kell a többség érdekeit képviselő döntések meghozatalára, mert azok sokkal inkább elfogadhatóak mindenki által, mint a kisebbségét előtérbe helyező intézkedések. Elismerik továbbá, hogy mindenkit egyenlő jogok illetnek meg és kötelezettségek terhelnek. Mindkét rendszer megerősíti, hogy az egyének előrehaladása érdekében az elvek és az értékek még széleskörűbb megvalósítására van szükség, és minderre nincs lehetőség egy antidemokratikus és súra ellenes környezetben.87 A nyugati politikai hagyományokhoz hasonló tapasztalatok hiányában nem meglepő, hogy mind a mai napig a hatalmon lévők szerepe a meghatározó a politikai döntések meghozatalában, hogy a népképviselet megvalósítása még kezdeti stádiumban tart, hogy a parlament és a pártok fontossága még csak most kerül előtérbe. Az iszlám államok vezetői azonban szinte kivétel nélkül azt a látszatot igyekeznek kelteni, hogy teljes mértékben érvényre juttatják a demokrácia elveit.

Az országok vezetői minden esetben a nép, a

társadalom egységét hangsúlyozzák, bizonygatják, hogy a polgárok összességének érdekeit képviselik, és a népakart megvalósításán fáradoznak. Általában ugyanezen értékekre szokott hivatkozni a vezetés, amikor a különböző politikai pártokkal, társadalmi csoportokkal, és ellenzéki csoportokkal szemben lép fel. 86

http://louaysafi.com/index2.php?option=com_content&do_pdf=1&id=51 (Safi, Louay: Shura and Democracy: Similarities and Differences*, 1999. november 6.) 87 http://www.alhewar.com/SadekDemAndShura.htm (Sadek, J. Sulaiman: Democracy and Shura, 2010. április 3.)

47

További kezdeti, de jelentős lépésként értékelhető a hatalom azon felismerése, miszerint a nép támogatása nélkül egyetlen egy országot sem lehet huzamosabb ideig kormányozni. A nép részvételét és támogatását azonban felülről, a politikai vezetés kezdeményezésére, és az általa meghatározott keretek között próbálja biztosítani. Egyre több országban vélekednek úgy, hogy fontos az eltérő álláspontok nyilvánosságra kerülése, azonban azt csakis a vezetés által ellenőrzött keretek között tartják lehetségesnek. A demokratizálódás megkívánja és feltételezi a nép, a tömegek aktivitását, és igényüket a döntési folyamatokba való részvételre. Az elmúlt években egyre több tömegmegmozdulásról szóltak a híradások, és rámutattak arra, hogy a súlyos társadalmi problémák aktivizálják az embereket. A tömegek így próbálják döntésre kényszeríteni a vezetést. A hatalmon lévők így megpróbálhatják a nép érdekeit és igényeit előtérbe helyezni, teret engedve ezáltal a demokratizálódásnak, avagy továbbra is fenntarthatják autokratikus rendszerüket, amely egyetlen egy dolgot fog eredményezni: a fundamentalizmus megerősödését. A fundamentalizmus megfékezése érdekében betiltották a fundamentalista szerveződéseket és kizárták őket a választásokon való részvételből, igyekeznek egy kockázatoktól és ellenvéleményektől mentes rendszert megteremteni, ezáltal is tovább korlátozva a demokrácia kiépítését. A demokrácia tehát annyiban létezhet, amennyiben nem enged teret a kormányzat elképzeléseivel ellentétes jelenségeknek. Amint az ellenzék olyan népszerűségre tesz szert, ami már kockázatot jelenthet a hatalom számára, akár nem demokratikus eszközökkel is kész fellépni pozíciója megőrzése érdekében. Ez az ún. látszatdemokrácia, amikor elviekben demokratikus értékeket vall a kormányzás, de azok gyakorlati megvalósítása elmarad. A hívők szerint az iszlám hagyomány számos olyan kulcsfontosságú elemet tartalmaz, amely lehetőséget nyújt az iszlám demokrácia megteremtéséhez és fenntartásához. Nem azt tartják fontosnak, hogy egyszerűen csak lemásolják mindazt, amit a nem muzulmánok létrehoztak, hiszen a legitim demokrácia egyéb más formát is ölthet. Egyre többször fogalmazódik meg a demokrácia iránti vágyuk. A muzulmánok alapvetően a politikai szabadságot, az igazságos bírósági rendszert és a véleménynyilvánítás szabadságát irigylik a nyugati emberektől. Nem gondolják, hogy választaniuk kellene a demokrácia és az iszlám között, hanem azt tartják elsődlegesnek, hogy e kettő egy kormányzati rendszeren belül képes legyen a „békés egymás mellet élésre”. A világ mai demokráciái a hit hiányában szenvednek, míg az iszlám megfelelő keretet tud biztosítani egy olyan demokráciának, amelyben a hit és a vallásos kormányzás is jelen van. (6. Melléklet)

48

Az elmúlt években két felfogás alakult ki az iszlám világban a demokrácia kérdését illetően. Egyrészről létezik egy univerzalista szemlélet, amely szerint a demokrácia egy olyan egyetemes érték, amely minden más tényezőtől függetlenül kell, hogy létezzen a világban. A demokratizálódást egy olyan folyamatnak tekinti, amely elkerülhetetlen és minden ország érdeke. Nem zár ki egy esetleges külső beavatkozást sem, mivel a demokrácia hiánya számos problémát szülhet, így a muzulmánoknak is alapvető érdekük, hogy átvételének folyamata minél hamarabb végbe menjen. A másik, partikularista nézet szerint a gyakorlatban a demokrácia legkülönbözőbb megnyilvánulásai vannak jelen, amelyek nagyban függnek érvényesülési területének sajátosságaitól,

viszonyaitól,

hagyományaitól,

történelmétől.

Úgy

látják,

hogy

kibontakozóban van egy belső indíttatású demokratizálódás, amelyet azonban veszélyeztethet egy kívülről indított demokratizálódási folyamatot.88 Kurzman elmélete szerint az utóbbi évszázadokban három jelentősebb irányzat jelent meg, amelyek az iszlám szerepét vizsgálták a társadalomban: a tradicionális, az újjászülető, és a liberális iszlám. Az előzőek közül a liberális iszlám az, amely megpróbálja „iszlámosítani” a demokrácia nyugati fogalmát, illetve megkísérel összhangot teremteni az iszlám és a nyugati politikai fogalmak között. A másik két irányzatot azzal bírálja, hogy akadályát képezik a gazdasági fejlődésnek, a demokráciának, a törvénybe foglalt jogok biztosításának, azaz önmagának a modernizációnak.89 A liberális irányzat négy alapelvre épül: a szabadság, az igazságosság, a konzultáció és a racionális interpretáció elveire. A szabadság elve kimondja, hogy minden ember szabadnak született, és szabadon dönthet az iszlám vallás gyakorlásáról, vagy az attól való tartózkodásról. Az igazságosság eredeti értelme szerint az Isten előtti egyenlőséget jelenti, míg modernebb interpretációja szerint az egyenlő bánásmódot testesíti meg. A vezetők döntéseit konzultáció révén hozhatják meg, amely jelenti egyben elszámoltathatóságukat is. Az iszlám interpretációja minden muzulmán joga, a közösséget érintő nagy jelentőségű kérdéseket az ész, a tudás és a hit alapján kell minden esetben eldönteni. A liberális iszlám gondolkodók nagy gondot fordítanak a saría modernizálására, mivel sokak szerint jelentős akadályát képezi a demokratizálódásnak. Általában három módszert alkalmaznak, hogy az iszlám jogot összeegyeztessék a liberális elvekkel. Az első nézet szerint az iszlám jogrendnek vannak bizonyos demokratikus vonásai, ezeket igyekszik előtérbe 88

A partikularistákkal ellentétben, az univerzalisták nem tartanak attól, hogy a külső hatások akár ellentétes irányba is fordíthatják a demokrácia megteremtésére tett kísérleteket. 89 Csicsmann László: Iszlám és demokrácia a Közel-Keleten és Észak-Afrikában (Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2008.)

49

helyezni. Ezen értelmezés alapján a liberalizmus nem az emberek választása, hanem isteni akarat következménye. Egyes teoretikusok azt állítják, hogy a liberális értékek elődjei az iszlámban is megtalálhatóak, hiszen a világ első alkotmánya a medinai alkotmány volt, amely ráadásul sokkal elfogadóbb volt, mint az akkori európai hagyományok. A másik modell azzal érvel, hogy a saría nem határoz meg egy ideális követendő kormányzati formát, ezért a liberális demokrácia meghonosításának sem képezi akadályát. A harmadik irányzat vázolja fel az interpretált saría módszerét, mivel követői szerint akár a modernizmus követelményei szerint is értelmezhető a Szent Könyv. Azt tartják, hogy Allah csupán a kereteket alkotta meg, és a hívőkre bízta azt, hogy gyakorlati alkalmazását megvalósítsák. A liberális gondolkodók megfogalmazásaiban jelent meg először – főként az amerikai neokonzervatív külpolitika hatására – az iszlám demokrácia kifejezés. Az új szóhasználat azonban azt feltételezi, hogy a demokrácia megnyilvánulási formái az egyes civilizációkban eltérőek.

Az

iszlám

demokrácia

megvalósítására

azonban

még

nincsenek

kész

forgatókönyvek, az külső és belső hatások együttes végeredményeként fog megszületni. Az iszlám és a demokrácia két olyan mobil ideológia, amelyek nem zárják ki kölcsönösen egymást, a jövő kihívását pedig az jelenti, hogy e kettő összeegyeztetésével kölcsönösen kiegészítsék egymást, ezáltal megteremtve egy olyan iszlám demokráciát, amelyben sem az iszlám értékrend, sem a demokrácia elvei nem sérülnek.90 A demokrácia azonban nemcsak a politikai szabadságot és az emberi jogok tiszteletét hozza magával, hanem nagymértékben hozzájárul a gazdasági növekedéshez és fejlődéshez is, és ebben áll egyik legnagyobb jelentősége a muzulmán társadalmak számára. Huntington „demokrácia-paradoxon”-ja ugyanakkor kimondja, hogy amennyiben a nem nyugati társadalmak a nyugati demokratikus intézményrendszereket veszik át, az általában a nativista és Nyugat ellenes politikai erők hatalomra jutásához fog vezetni.91 A demokrácia hiányának számos okát sorakoztathatnánk fel, kezdve a gazdasági fejlettség és piacgazdaság hiányával, az egyes elit csoportok kezében összpontosuló hatalmon át, a kolonizációig és a társadalmi osztályok hiányáig. A legfontosabb akadályt mégis a radikális mozgalmak jelentik, amelyek a kolonizációra adott válaszként jelentek meg. Azokban az országokban, ahol a gyarmatosítás hulláma végigsöpört, határozottan elutasították a nyugati eszméket, és igyekeztek a nyugat ellenes szocializmustól átvenni bizonyos

90

Két olyan muzulmán ország van, ahol az iszlám demokrácia megteremtésének komoly esélye van: Törökország és Palesztina. 91 Rostoványi Zsolt: Az iszlám a 21. század küszöbén (Aula Kiadó Kft., 1998.)

50

elemeket. Míg azok az országok, akik nem szenvedtek a gyarmatosítóktól, törekedtek arra, hogy megértsék és átvegyék a számukra hasznos nyugati értékeket és intézményeket. Az ottomán értelmiségiek is úgy vélték, hogy társadalmuk képes a Nyugattal együtt élni. Az ottomán felvilágosodás nagy alakjai úgy, mint Namık Kemal, Ziya Pasha vagy Ali Suavi olyan intézményeket és értékeket támogattak, mint a szabadság, a demokrácia, az alkotmányos és parlamentáris kormányzás.92

VI.

A török demokrácia Az iszlám világban eddig csak Törökország és Tunézia93 volt képes egyfajta

demokratikus berendezkedést megteremteni. Ez egyfajta kivételnek számít, hiszen más országok is próbáltak demokratikus útra térni, de csak rövidebb időre jártak sikerrel. A török példa mutatja, hogy rengeteg muzulmán tekint úgy a demokráciára – függetlenül attól, hogy szekularizált vagy iszlamista államban élnek -, mint egyetlen reményre és a politikai részvétel eszközére. Az idő alátámasztotta azt a feltételezést, amely szerint a konszolidált demokrácia megalapozásának elsődleges kulcsa a belső gazdasági, politikai, kulturális viszonyokban rejlik, azaz a külső támogatás csak másodlagos szerepet tölt be. Törökország példája mutatja, hogy a legszerencsésebb helyzet az, ha mind a belső, mind a külső feltételek egyszerre adottak. Törökország folyamatos törekszik azt bizonyítani, hogy a muzulmán hit nem akadályozza demokratikus rendszerek és társadalmak felépítését. Az iszlám demokraták első világkongresszusának – amit 2004 áprilisában, Isztambulban tartottak – résztvevői is osztották ezt a véleményt. A probléma ott kezdődik, ha az iszlámot politikai célra használják fel, és visszaélnek vele. A törökországi történéseket az egész világ figyelemmel kíséri, hiszen ez az egyetlen olyan muzulmán többségű ország, amely alávetette magát a demokrácia szabályainak.

92

Çaha, Ömer: Islam and Democracy: A Theoretical Discussion on the Compatability of Islam and Democracy (Alternatives, Turkish Journal of International Relations, Vol. II., No. 3&4., Fall&Winter 2003) 93 Habib Bourguiba elnök Tunézia függetlenségének 1956-os kikiáltását követően mély politikai és társadalmi változásokat indított el. Az iszlám vallásban visszatartó erőt látott, ezért a vallási vezetők társadalmi súlyát csökkentette, majd eltávolította őket az oktatásból és az igazságszolgáltatásból. Felszámolták a saría bíróságokat, a templomokat és a vallási intézményeket támogató személyek vagyonát pedig elkobozták. Tunéziában a ’80-as évek folyamán elindult a demokratizálódási második hulláma, a tényleges áttörést azonban a jelenlegi elnök, Zine El Abidine Ben Ali hatalomra kerülése jelentette 1987-ben.

51

VI. 1. A török függetlenségi háború és Mustafa Kemal hatalomra jutása Az első világháború kitörésekor V. Mohamed szultán a tengelyhatalmak oldalán a szövetségesek elleni szent háborúra hívta fel birodalmának lakóit. Az angolok válaszul az egyiptomi csapatokat szólították hadba, majd az arábiai, szíriai arab törzseket és a beduinokat lázították fel a török fennhatóság ellen. A Törökország elleni diplomácia része volt az úgynevezett Balfour-nyilatkozat is, amelyben megengedték a zsidóknak, hogy az akkor török fennhatóság alatt álló Palesztinába visszatérhessenek.94 Mindeközben London a háttérben megegyezett a franciákkal a térség befolyási övezetekre való felosztásáról: Szíria és Libanon a franciák kezébe került, míg Egyiptom, Palesztina, Transzjordánia és Irak az angol befolyási övezet része lett. Az első világháborúban legyőzött Oszmán Birodalmat a tervek szerint szintén a két nagyhatalom osztotta volna fel egymás között.95 1918. október 30-án aláírták a mudroszi fegyverszünetet, a kérdés azonban továbbra is fenn állt: mi lesz a birodalom lakosságával, ha hazájukat feldarabolják egymás között az angolok, a franciák, az olaszok, a görögök, az örmények és a kurdok.96 Ebben a bizonytalan helyzetben lépett a színre Kemal Atatürk97, aki 1918. november 13-án – ugyanazon a napon, amikor az antant flottája lehorgonyzott a konstantinápolyi kikötőben – leszállt a Haydarpaşa vasútállomáson, amely a Konstantinápoly-Bagdad vasútvonal nyugati végállomása volt. Sikerült felráznia és mozgósítania a muzulmán lakosságot, amely jó okkal félt attól, hogy keresztények uralma alá kerül, és elkezdte szervezni a szövetséges erőkkel szembeni ellenállást.98

94

http://www.hetek.hu/fokusz/199811/keresztuton_torokorszag (Burik Géza: Iszlám kihívások és a világi álla, Keresztúton Törökország, 1998. 11. 14. (II/46)) 95 www.ctacc.org/new/images/AboutTurkey/ataturk.pdf (History of the Turkish Republic and Principles of Atatürk, 2010. április 3.) 96 http://www.mult-kor.hu/20010412_kemal_ataturk__aki_nemet_mert_mondani (Pintér Attila: Kemál Atatürk Aki nemet mert mondani, 2001. április 3.) 97 Mustafa Kemal 1881. május 19-én született Szalonikiben, a mai Görögország területén. Édesapja vámtisztviselőként, majd kereskedőként dolgozott. Halálát követően Mustafa nagybátyja vette pártfogásába a családot, és amikor unokaöccse jelezte, hogy katonai pályára kíván lépni, minden igyekezetét latba vetette, hogy lebeszélje róla, ám sikertelenül. A fiatal Kemal a katonai iskolában nem csupán azzal tűnt ki, hogy megtanult franciául, hanem azzal is, hogy kiváló eredményeket ért el matematikában és irodalomban, így kapta elismeréseként a Kemal, vagyis a Tökéletes nevet. 1905 és 1918 között végigjárta a katonai ranglétra minden fokát. 1909 tavaszán részt vett a szaloniki felkelés leverésében, amely az 1908. július 23-án elfogadott alkotmánnyal szemben az abdülhamidi abszolutizmus helyreállítását tűzte ki célul. 1911-ben szabadcsapatokat szervezett Tripoliban az olaszok ellen, majd részt vett az első és második Balkán-háborúban is. Miután katonai attasénak nevezték ki Szófiába, felismerte, hogy a Fényes Porta esetleges hadba lépése a Központi Hatalmak oldalán, katasztrofális következményekkel járhat Konstantinápoly számára. 98 http://kultura.hu/main.php?folderID=960&articleID=258182&ctag=articlelist&iid=1 (Kemal Atatürk - Aki nemet mert mondani, 2007. április 3.)

52

Évekig harcolt a görög, angol, francia és arab csapatok ellen, kivételes bátorsága magával ragadta a tömegeket, és hamarosan Törökország megmentőjeként kezdték tisztelni. A szultán végül beleegyezett 1919 decemberében, hogy parlamenti választásokat tartsanak, amelyet Kemal vezetésével a nemzeti erők nyertek, majd frakciójuk a Haza Megmentésének Képviselőcsoportjaként alakult meg. Jóllehet a nemzeti kongresszus és a Porta folyamatos kapcsolatban álltak egymással, álláspontjaik csak lassan közeledtek. Az áttörés akkor következett be, amikor az 1920. január 20-án a Konstantinápolyban összeülő Oszmán Parlament elfogadta a Szivaszban megszavazott Nemzeti Paktumot, amely az ellenállási és felszabadító mozgalom nemzeti törekvéseit foglalta magába. A szövetségesek válaszlépésként először megerősítették a fővárosban állomásozó csapataikat, majd feloszlatták az Oszmán Parlamentet és több, a városban tartózkodó nacionalista vezetőt letartóztattak. A nemzeti mozgalom azonban nem bomlott fel. A kialakult helyzetet Mustafa Kemal és hívei úgy értékelték, hogy az Oszmán Parlament feloszlatásával megszűnt a törvényhozó hatalom. Ennek következtében 1920. április 23-ára, az 1919. december 27-e óta a nemzeti ellenállás és mozgalom központjának számító Ankarába hívták össze a Török Nagy Nemzetgyűlés alakuló ülését.99 A szultán és a kalifa tekintélyét formailag még mindig elismerték, azonban a népakarat legfőbb letéteményesének a nemzetgyűlés saját magát tekintette. Ebben az amúgy is puskaporos hangulatban a szultán képviselői 1920. augusztus 10én aláírták a sévres-i békediktátumot, amely egy Isztambul központú erősen megcsonkított török államról rendelkezett. Az ankarai nemzetgyűlés természetesen elutasította a diktátumot, így a kapcsolatok Konstantinápoly és Ankara között ekkor szakadtak meg végleg. A békeszerződés elfogadásával azonban minden török előtt nyilvánvalóvá vált, hogy Törökország és a muzulmánok érdekeiket ténylegesen a nemzeti oldal képviseli. A békeszerződés értelmében a törökök által lakott területeket felosztották a franciák, olaszok görögök és örmények között: Dél-Anatólia felett a franciák és az olaszok osztoztak, NyugatAnatóliát, Izmir központtal a görögök, Kelet-Anatóliát az örmények kapták, míg Törökország Konstantinápolyra, korlátozódott.

100

a

márvány-tengeri

szigetekre

és

Anatólia

központi

területeire

A nemzetgyűlés, amelynek elnökévé Mustafa Kemalt választották,

kinyilvánította, hogy fő feladatának az ország, pontosabban a törökök által lakott területek védelmét és felügyeletét tartja.

99

http://www.mult-kor.hu/20010412_kemal_ataturk__aki_nemet_mert_mondani (Pintér Attila: Kemál Atatürk Aki nemet mert mondani, 2001. április 3.) 100 http://www.mult-kor.hu/20010412_kemal_ataturk__aki_nemet_mert_mondani (Pintér Attila: Kemál Atatürk Aki nemet mert mondani, 2001. április 3.)

53

A török nemzeti hadsereg először a leggyengébbnek tartott örmény hadsereg ellen fordult. A török sikereket követően az örmények 1920. november 18-án először fegyverszünetet, majd 1920. december 2-án Gümrünél békét kötöttek, és kiürítették a megszállt kelet-anatóliai területeket. A gümrüi béke volt az első nemzetközi egyezmény, amelyet a Török Nagy Nemzetgyűlés szentesített. Venizelosz görög miniszterelnök úgy vélte, fegyverrel szerez érvényt a békeszerződésben garantált görög igényeknek, így a görög hadsereg, amely az antant hozzájárulásával 1919 nyarán már megszállta Edirnét és az Égeitenger keleti partvidékén fekvő városokat, folytatta előrenyomulását Ankara felé. A török nemzeti sereg İsmet pasa vezetésével vette fel a harcot és 1921 januárjában, majd áprilisában is visszaverte a görögök offenzíváját Inönünél. Az itt aratott győzelmet kihasználva Mustafa Kemal 1921. január 20-ára összehívta a nagy nemzetgyűlést, és felszólította a képviselőket, hogy fogadjanak el egy alaptörvényt. Ebben az alkotmánynak számító alapdokumentumban lefektették, hogy a török állam alapja a népszuverenitás. Első ízben fordult elő, hogy a demokrácia alapelvét szembeállították a szultán és a kalifa szuverenitásával, illetve az egész alkotmányos jogrendet és minden politikai hatalmat a népszuverenitásból vezettek le. A harmadik, és egyben döntő ütközet során a török seregek feletti parancsnokságot Mustafa Kemal vette át, akinek vezetésével a nemzeti hadsereg 1921. augusztus 23-a és szeptember 13-a között 22 napos csatában végleg visszaverte a görög csapatokat. A Török Nagy Nemzetgyűlés helyzetét jelentős mértékben megkönnyítette, hogy képviselői 1921. március 16-án Moszkvában kölcsönös segítségnyújtási egyezményt írtak alá Szovjet-Oroszországgal.

A

török-szovjet

közeledés

hátterében

elsősorban

az

egymásrautaltság, valamint az örményekkel szembeni összefogás szándéka húzódott meg. A megállapodás gyakorlatilag azt jelentette, hogy Szovjet-Oroszország volt az első külföldi hatalom, amely elismerte a függetlenségéért küzdő Törökországot. Az Inönünél és Szakarjánál aratott győzelmek diplomáciai sikereket eredményeztek: az 1921. október 20-án aláírt Ankarai Egyezmény értelmében a franciák kiürítették a megszállt délkelet-anatóliai területeket, és az olaszok is hasonlóan cselekedtek. Mustafa Kemal elfogadta a brit csapatok fegyverszüneti ajánlatát és 1922. október 22-én Mudanyában aláírásra került a megállapodás. Az antant, a katonai kudarcokat követően diplomáciai úton kísérelte meg menteni a menthetőt, és a lausanne-i békekonferenciára mind a szultánnak, mind az ankarai nemzetgyűlésnek küldtek meghívót, így téve belpolitikai problémává, hogy azon ki képviselje a törököket.101 A szövetségesek természetesen nem Ankarát tekintették a

101

http://www.ataturk.com/content/view/24/43/ (Mustafa Kemal Atatürk, 2010. április 1.)

54

török nép törvényes képviselőjének. A probléma megoldása érdekében a nemzetgyűlés 1922. október 30-án napirendre tűzte a szultáni államjogi berendezkedés jövőjének kérdését.102 Annak ellenére, hogy a trónfosztásban szinte mindenki egyetértett, mégis nagy viták kísérték az egyeztetéseket, hiszen sokan voltak, akik úgy vélték, hogy az oszmán uralkodóház és a szultanátus történelmi intézményét meg kellene őrizni. Végül 1922. november 1-jén kimondták a szultanátus megszüntetését, amivel eldőlt a lausanne-i képviselet kérdése is. Az 1922 novemberében megnyílt konferencia jelentősége abban állt, hogy itt dőlt el az új állam nemzetközi jogállása. A török tárgyalási pozíciókat a Nemzeti Paktum pontjai képezték. A konferencia 1923 februárja és áprilisa között azonban szünetelt, mert a felek nem tudtak megegyezni az Oszmán Birodalmat évszázadokon át sújtó kapitulációkat illetően. Végül újra tárgyalóasztalhoz ültek a felek, és az 1923. július 24-én aláírt békeszerződésben a Nemzeti egyezményben kitűzött célokat majdnem teljes egészében sikerült elérnie a török delegációnak A függetlenségi háború lezárásaként 1923. október 29-én kikiáltották a köztársaságot, Mustafa Kemalt kinevezték annak első elnökévé, kormányfővé pedig İsmet pasát. A döntés akkor született, amikor számos a függetlenségi háború hősei, mint Hüseyin Rauf, Ali Faut, Adnan, Refet és Kazim nem voltak Ankarában. Szerintük a döntés elhamarkodott és hangsúlyozták, hogy túlzó köztársaságnak hívni az államot, ami önmagában nem hozott szabadságot. A kormány nagyon népszerűtlen volt Isztambulban, nem is a köztársaság kikiáltása miatt, hanem azért, mert Ankarát tette meg Törökország fővárosává. Ez nemcsak sértő volt a lakosok számára, hanem a civil szolgák tízezreinek munkanélküliségét is jelentette. A köztársaság ellenes hangulatot csak tovább szította a kalifátus intézménye körüli bizonytalanság. Nagyon sok ember, főleg Isztambulban érzelmileg közel állt a dinasztiához, és azt lehetett érzékelni, hogy a kalifátus lehet Kemal dominanciájának egyetlen ellensúlya. Félő volt, hogy a köztársaság kikiáltása a kalifátus végét is jelentette egyben. Ez be is következett, miután megnyílt az új parlamentáris év, ugyanis a kalifátust betiltották és az Ottomán dinasztia tagjait elüldözték az országból. Áprilisban egy új köztársasági alkotmány került elfogadásra, ami helyettesítette az 1876. évi ottomán alkotmányt, amelyet 1909-ben és 1921-ben is módosítottak.103 Kemalt katonai diadalaiért megtisztelték a vezértábornagyi ranggal és a gázi, a muszlim hitharcos címmel is. A Köztársasági Néppártot (CHP) létrehozva egypártrendszert

102

A nemzetgyűlés ugyanakkor azt is kinyilvánította, hogy az oszmán dinasztia már akkor megszűnt az ország kormánya lenni, amikor a szövetségesek 1920 tavaszán megszállták Konstantinápolyt. 103 http://www.mideastweb.org/Middle-East-Encyclopedia/kemal-ataturk.htm (Kemal Atatürk, 2010. április 1.)

55

vezetett be, amelynek legfőbb támogatói a hivatalnokok, és a növekvő modern polgárság voltak, akik mellett az államfő biztosan támaszkodhatott a hadseregre is. A szultanátus felszámolását és a Török Köztársaság kikiáltását követően 1923-tól egészen 1938. november 10-én bekövetkezett haláláig volt az első köztársasági elnöke, és reformjaival jelentős mértékben hozzájárult a modern Törökország megteremtéséhez. A nemzetgyűlés 1934-ben Mustafa Kemalt az Atatürk, vagyis a Törökök Atyja névvel tisztelte meg.104 1924 őszén és telén a politikai csatározások tovább folytatódtak, mivel a Néppárt radikális szárnya, Kemal és İsmet vezetésével nem hagyott alább a nyomásgyakorlással a Hüseyin Rauf által vezetett kisebb mérsékelt csoport fölött, amely kifogásolta annak módszerét, ahogy a köztársaság ki lett kiáltva és nem tudott azonosulni az új reformokkal, mert a csoport értékei túlságosan kötődtek a régi rendhez és hagyományokhoz. Az ellentét végül szakadáshoz vezetett, ami akkor következett be, amikor arról ment a vita, hogy a kormány milyen módon kezelte a Görögországból érkező muszlimok áttelepítését főként, ami a görögök vagyonát illette, amit ott kellett hagyniuk, és ez teret adott a korrupció növekedésének. İsmet bizalmi szavazást kért a gyűlésben, amit meg is nyert, és Rauf így elhagyta a pártot és megalapította 1924 novemberében a Haladó Köztársasági Pártját (TCF), amelyhez csatlakozott a nemzetgyűlés 25 képviselője.105 A köztársasági szóhasználat oda vezetett, hogy a Néppárt is nevet változtatott, és Köztársasági Néppárttá (CHP) keresztelte át magát, és megtett minden szükséges ellenintézkedéseket, hogy megtörje az ellenzék népszerűségét. Kemal leváltotta İsmetet, és helyére Ali Fethit nevezte ki miniszterelnökké, ami tömeges elvándorlástól mentette meg a Köztársasági Néppártot. Azonban hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a Néppárt ugyanúgy nyomást gyakorol Fethire is. Végül külső körülmények kedveztek a Néppártnak, mégpedig: Said sejk felkelése és a kurd nacionalizmus. A Párt igyekezett ezeket arra használni, hogy leszámoljon a TCF-fel, amit azzal vádoltak, hogy a vallás érdekében kifejtett propagandájával felbujtotta a kurdokat. A hatályban lévő rendfenntartási törvény alapján a hatóságok különbíróságokkal ítéltették halálra Said sejket és negyven hívét. 1925-ben bevezették a cenzúrát, betiltották a TCF-et, és leszámoltak a muzulmán papokkal.

104

http://www.mult-kor.hu/20010412_kemal_ataturk__aki_nemet_mert_mondani (Pintér Attila: Kemál Atatürk Aki nemet mert mondani, 2001. április 12.) 105 Amikor az új párt kihírdette programját, egyértelművé vált, ogy a yyugat-európai liberális mintát követi. Kiállt a szekularizáció és a nemzeti politika mellett, akárcsak Kemal ártja, de szembe helyezkedettt a radikalista, a centralista és önkényuralmi tenrdenciákkal szembe. Támogatása főként a konzervatív keleten, KIsztambulba és az áttelepítéssel érintett terültetken volt jelentős.

56

VI. 1. 1. Atatürk reformjai Atatürk elnöksége tizenöt esztendeje alatt bevezetett reformok megteremtetették a modern, független, szekuláris Törökország alapjait. Minden kétséget kizáróan az 1923 és 1926 között zajló események a következő 20 évre önkényuralmi értelemben meghatározták Törökország politikai életét. Az 1927-es néppárti kongresszus és Kemal Atatürk 36 órás beszédével, amit 1926. augusztus 26-án mondott a nemzetgyűlésben, meghatározták az új török állam megteremtésének a történeti vízióját generációk számára.106 Az 1924. március 3-án elfogadott törvények felszámolták a kalifátust és a vallási iskolák rendszerét, 1924 áprilisában pedig még számos egyéb törvényt fogadtak el az oszmán uralkodóház tagjainak kiutasításáról, a vallási ügyek minisztériumának és a kegyes alapítványok megszüntetéséről. Így a jövőben a török világi állam ellenőrizte a vallást, és nem engedte, hogy az beleszóljon akár a politikába, akár a közoktatásba. 1925-ben megalakult a Török Történelmi, 1932-ben pedig a Török Nyelvészeti Társaság, amelyek feladata a török nép nemzeti öntudatának és nyelvének ápolása, illetve fejlesztése volt. 1925. november 25-én felszámolásra kerültek a dervisrendek is, és betiltották a fez viselését. 1925. december 26-án az iszlám időszámítás helyett bevezeti a Gergely-féle naptárat, és a vasárnapot tette a pihenés napjává. Mintaként elfogadták a svájci polgári, az olasz büntető törvénykönyvet 1926-ban és a német kereskedelmi törvényt Az 1926. február 17-én hozott törvény értelmében az oszmán törvénykezés alapját képező saría bíróságok helyére szekuláris bíróságok léptek, amelyek a Török Polgári Törvénykönyv alapján hozták meg ítéleteiket. 1928. november 1-jén a Nemzetgyűlés elfogadta az írásreformról szóló törvényt, amelynek értelmében az arab betűs írást, a török nyelv lejegyzésére alkalmasabb latin ábécé váltotta fel. Megadta a nők teljes egyenjogúságát, előttük is megnyíltak az egyetemek kapui, és 1930-tól biztosították, hogy nők választók, illetve választhatók legyenek az önkormányzati választásokon, majd 1934-től a nemzetgyűlési választásokon is. A házasság érvényességét az állami anyakönyvvezető előtt való megjelenéstől tette függővé. 1931-ben került bevezetésre a SI mértékegységrendszer, 1934. június 21-én pedig a Török Nagy Nemzetgyűlés elfogadta a névreformról szóló törvényt, amelynek értelmében minden törököt köteleztek a családnév felvételére.107 Atatürk egyik fő célja az volt, hogy a múlt visszahúzó nyűgeitől megszabadított, de végletesen elmaradott köztársaságot felemelje a modern civilizáció színvonalára. Kijelentette, hogy a katonai győzelem nem elegendő, azt átfogó gazdasági, politikai, szociális és kulturális reformoknak kell követnie. Másik fő célját így foglalta össze: "Béke otthon, béke a világban", 106 107

http://www.allaboutturkey.com/reform.htm (Atatürk’s reforms, 2010. április 1.) http://en.allexperts.com/e/a/at/atat%C3%BCrk%27s_reforms.htm (Atatürk’s Reforms, 2010. április 1.)

57

mivel hitt az egyetemes béke megteremtésének lehetőségében. Még a volt agresszor Görögországgal is barátsági szerződést kötött 1930-ban, majd két fontos regionális paktumot írt alá: 1934-ben a Balkán-szerződést Romániával, Jugoszláviával és Görögországgal, a száádábádi szerződést pedig 1937-ben Irakkal, Iránnal és Afganisztánnal. A Nyugattal való kapcsolatok javulásának köszönhetően Törökország 1936-ban a montreux-i szerződésben visszakapta a tengerszorosok ellenőrzésének jogát. A török kormány egy tekintélyelvű egypárti rezsim volt, vagy egyenese diktatúra. Az egypártrendszerű államot az 1931-es néppárti kongresszuson már ki is nyilvánították. Az ez idő alatt tartott választások csupán formalitások voltak, nagy jelentőségük mégis abban állt, hogy 1934. december 5-én nők is választhattak és választottak lehettek, amely fontos állomása volt a nők emancipációjának. VI. 1. 2. A kemalizmus A Köztársasági Néppárt 1931-ben közzétette a "Hat nyíl" című programjában meghatározta a legfontosabbnak tartott alapértékeket: republikanizmus, szekularizmus, nacionalizmus, popularizmus, etatizmus és reformizmus.108 A Török Köztársaság ezen hat elvre épült, amelyeket az 1937-es Alkotmányba is belefoglaltak. Vezéreszméje az államot és társadalmat folyamatos változásra mozgósító állandó forradalom. A program nyilvánosságra hozatalától kezdve nevezték kemalizmusnak, majd később atatürkizmusnak.109 A kemalizmus alaptételei, amelyek az államalapító eszméit, és eszményeit foglalták magukba, és amely a forradalmi reformok alapját képezték, csak fokozatosan valósultak meg, de sohasem alkottak egyfajta mindent átölelő ideológiát. Részleteiben soha nem került kidolgozásra, az erre irányuló kísérletek sorra kudarcot vallottak. Azonban meg tudott maradni rugalmas eszmerendszernek, így akár nagyon eltérő világlátású és világnézetű emberek is nyugodt lelkiismerettel és teljes joggal tarthatták magukat kemalistának.110 Az olykor török vallásként is emlegetett kemalizmus nem bővelkedett ideológiai koherenciában és érzelmi vonzerőben. Ezt a hiányt igyekezte pótolni az a kultikus tisztelet, amellyel Mustafa Kemal alakját már életében, majd halála után még nagyobb mértékben övezték. A nagyobb városokban 1926-tól kezdve szobrot állítottak neki, és a nemzet atyjának, megmentőjének és tanítójának tekintették. 1934-től kötelező tantárgyként oktatták A török

108

E hat elvet a párt jelvényein hat nyíllal szimbolizálták. http://countrystudies.us/turkey/13.htm (Atatürk and the Turkish Nation, 2010. április 1.) 110 http://www.oxfordislamicstudies.com/article/opr/t236/e0440 (Kemalism, 2010. április 1.) 109

58

forradalom története című tantárgyat az iskolákban és az egyetemeken is, amelynek középpontjába az ő alakját állították. Minden kétséget kizáróan kijelenthető, hogy Mustafa Kemal Atatürk volt a megfelelő ember a megfelelő helyen hazája történetének legnagyobb válsága idején, és bárki másnál többel járult hozzá Törökország fennmaradásához. VI. 1. 2. 1. Nacionalizmus A kemali forradalom legfőbb célja egy független nemzetállam megteremtése volt, amelynek alapja a nemzeti ellenállás. A nacionalizmus segítségével nemzeti identitást adott a törököknek, amely a nemzeti célokkal és a közös érdekekkel elérte végső győzelmét. Így elérték, hogy a nemzet mély pszichológiai gyökerekkel rendelkezik, amely tiszteli a saját történelmét, múltbéli sikereit és bukásait. Ugyanakkor nem csak a múlt tiszteletéből épül fel, hanem célokat, elvárásokat és reményt fogalmaz meg a jövőre vonatkozóan. VI. 1. 2. 2. Populizmus A populizmus elve tükrözi a modern demokrácia koncepcióját, és a racionális nacionalizmust, ami csakis szabad és demokratikus országokban tud fejlődni és virágozni. A populizmus sarokköve az állam létének és a nemzeti szuverenitás tudat egyik megjelenési formája. Az állampolgárok által választott képviselőknek kell kormányoznia a nemzetet, az ő feladatuk, hogy megvédjék a nemzet függetlenségét mind hazai, mind nemzetközi szinten. A

populizmus

elvének

párhuzamos

értelmezésével

találkozhatunk

számos

török

jogszabályban, amelyek garantálják, hogy minden török állampolgárt egyenlő jogok illetnek fajra, korra, nemre, hitvallásra és politikai hovatartozástól függetlenül. A nemzeti szolidaritást, és annak hangsúlyozását jelentette, hogy az egész nép érdeke előbbre való bármely osztály- vagy csoportérdeknél. Ebből következett az osztályérdekek tagadása, mivel a kemalisták szerint Törökországban nem léteznek európai értelemben vett osztályok, valamint osztályfelfogásra alapozott politikai, azaz bármifajta szocialista vagy kommunista tevékenység sem.111

111

Elnyomták a munkásmozgalmakat, az 1936-os munkatörvény pedig az olasz fasszta törvény pontos másolata volt, amely megtiltotta a szekszervezetek működését és sztrájkok meghirdetését.

59

VI. 1. 2. 3. Szekularizmus A szekularizmus a demokrácia következménye, és ez jellemzi legjobban Atatürk modern társadalmát és a fiatal Török Köztársaságot. Ez az elv teszi lehetővé, hogy az állami adminisztráció tudományos tényeken és modern jogszabályokon nyugodjon, és mentesüljön bármilyen dogmától való befolyás alól. VI. 1. 2. 4. Etatizmus Az

etatizmust

1936-ban

vezették

be

Törökország

politikai

életébe

egy

alkotmánykiegészítés révén, mint az egyik alapvető elemét a török államnak. A török etatizmus fontosnak tartja az egyének kezdeményezését, de egyben az államot is megbízza – főként a gazdaság területén –, hogy az országot a nemzet érdekét szem előtt tartva a jólét magas szintjére emelje fel. Atatürk szerint egy mérsékelt etatizmusra volt szüksége az országnak, és összeállított egy listát az állam feladatáról és felelősségéről fontossági sorrendben: -

Törökország iparosodása és modernkori civilizációs szintre emelése,

-

a közrend megteremtése és fenntartása, és az egyének szabadságának megőrzése,

-

megteremteni a politikai szabadság és az egyének jólétét,

-

a külföldi hatalmakkal jó kapcsolat fenntartása annak érdekében, hogy az ország jövője biztosítva legyen. VI. 1. 2. 5. Republikanizmus A republikanizmus elve megteremti a török reformok konkrét hátterét az ország

számára. Törökország egy olyan állam, amely demokratikus elvek által kormányzott, és a demokrácia maga politikai, intellektuális és egyenlőségre törekvő. Ezzel az elvvel egyben a szultanátus és a kalifátus visszaállítása ellen is kívánt hatni. VI. 1. 2. 6. Reformizmus A reformizmus elve hozzájárul a fejlődés és a haladás kihasználásához a tudomány világában, ami által Törökország elérheti a civilizáció modernkori szintjét. A reformizmusra úgy tekintettek, hogy annak révén, állandó szabályos rendben és az állam irányításával megvalósítják a kemalista reformprogramban előírt intézkedéseket.112

112

http://www.allaboutturkey.com/ata_prensip.htm (Kemalism, 2010. április 1.)

60

VI. 1. 3.A kemali hagyaték A köztársaság alapítója, az erőszakos területszerzés ellensége, aki ellenezte hazájának első világháborús hadba lépését is, lesújtó véleménnyel volt Hitlerről és Mussoliniról. Atatürk elutasított mindenfajta irredentizmust. Szellemi hagyatékának megfelelően már utódai kötötték meg 1939. május 12-én a szövetségi szerződést Angliával, ugyanabban az évben, június 23-án pedig Franciaországgal. Az ország ekkor kapta vissza Hatay tartományt, amely 1920 óta Szíria népszövetségi francia mandátumterületének része volt. 1941 júniusában megnemtámadási szerződést kötöttek Berlinnel, de 1944 augusztusában megszakították a Németországgal való kapcsolatokat, és 1945. február 23-án hadat üzentek neki.113 Mustafa Kemal Atatürk 1938. november 10-én halt meg az isztambuli Dolmabahce palotában. Halála gyászba borította Törökországot, amely a szó szoros értelmében megmenekülését, nemzeti létét köszönhette első elnökének. 114 A kemali korszakot többen a „három Törökország” jelszavával írták le: 1) a főváros – Ankara, mely a modernizációt teljesen kiszolgáló hivatalnokváros lett, 2) Isztambul, a nyugatias, kissé kozmopolita nagyváros, és a 3) vidék, mellyel senki sem foglalkozott, s ahol a vallási rendek és vallásosság tovább virágzott. Ez a felosztás több szempontból a mai napig megmaradt. Összességében a kemali rendszer 1923 és 1938 között ambivalens eredményeket ért el. Az ország rendkívül nagy lépést tett a Nyugathoz történő felzárkózás terén, így például 1934-ben a muzulmán országok között elsőként adták meg a nőknek a választójogot, ugyanakkor a CHP nem reprezentálta sem a kisebbségeket, sem a vallásosság alapján mozgósítható tömegeket. Halála idején már nagyrészt eloszlott a „tudatlanság fekete fellege”, a köztársasági kormány megbízhatóan ellenőrizte az ország egész területét. Köztársasági, szabadelvű alkotmányt adott a népnek, amelyet azonban önkényes eszközökkel irányított. Kétségtelen, hogy hallgatott az általa kinevezett vezetők tanácsaira, de mindenben egyedül döntött. Egypártrendszert vezetett be, az uralkodó pártnak a CHP-nak is ő volt az elnöke. A kor diktatúráival ellentétben azonban a párt nem uralta az államot. A párt szolgált az állam kezében eszközként arra, hogy a kemalizmus eszményeinek és elképzeléseinek, azaz a modernizálás igényeinek megfelelően mozgósítsa a lakosságot. A török törvényhozók több esetben olasz példát másoltak, de Atatürk sohasem szónokolt fasiszta stílusban tömeggyűléseken. Atatürk irtózott attól, ha diktátornak nevezték, és gondosan ügyelt arra, hogy fenntartsa a parlamenttel és a választásokkal működő demokratikus rendszer látszatát. A

113

http://countrystudies.us/turkey/15.htm (Turkey after Atatürk, 2010. április 1.) http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=13691&pIdx=2 (Flesch István: 125 éve született Kemal Atatürk, a modern Törökország atyja, 2006. május 19.)

114

61

társadalmi feszültségek enyhítése végett egyszer engedélyezte, másodszor pedig ő maga kezdeményezte ellenzéki párt megalakítását. Később aztán úgy látta, hogy a párvezetők szubjektív szándékaitól függetlenül ezek a parlamenti tömörülések igen könnyen a reakció, a reform ellenzőinek védőbástyájává válnak.115

VI. 2. İsmet elnöksége és az első szabad választások Az 1938 decemberében megtartott rendkívüli pártkongresszuson örökös pártelnökké, utódját İsmet Inönüt pedig állandó pártelnökké választották. Inönü egyben hivatalosan megörökölte Atatürktől a „nemzet vezetője” címet. A második elnök méltó utód lett, és a köztársaság vezetése jó kezekbe került. Mindemellett józanabbnak, óvatosabbnak és türelmesebbnek bizonyult elődjénél. Legfőbb feladatának azt tekintette, hogy a köztársaság vívmányait megőrizze, mindenekelőtt biztosítsa az ország politikai, gazdasági függetlenségét és területi épségét, valamint fenntartsa a törvényes rendet és a nyugalmat.116 Inönü elnöknek sikerült Törökországot megmentenie a második világháború pusztításaitól és tömeghalálától egyensúlyozó, néha veszélyes, néha vakmerő és ügyeskedő diplomáciával. A háború folyamán Törökország nagy változáson ment keresztül: a háború alatt „aktívan semleges” országból, az Egyesült Államok egyik legkészségesebb és legszilárdabb szövetségese lett. İsmet a második világháború után a nyugati szövetségesek megnyerésének érdekében a rendszer demokratizálásához kezdett. Kijelentette, hogy a török demokrácia legnagyobb gyengesége, hogy nincs ellenzéki párt, így lehetőséget adott, hogy Celal Baykal megalapítsa a Demokratik Partisi-t. Azt is kijelentette, hogy az 1946-ban tartandó általános választások már szabadok és közvetlenek lesznek, mivel a CHP rendkívüli kongresszusán megszüntették az oszmán időkből visszamaradt közvetett, kétfordulós választások gyakorlatát, és az új keretek között tartott választások a CHP kormányon maradásával végződtek.117 A CHP-t választási csalással gyanúsították meg, és valójában nem volt semmi sem, ami garantálta volna a választások tisztaságát, hiszen nem volt pártatlan ellenőrzés, nem volt titkos szavazás, és a

115

http://www.newsweek.com/id/234853 (Akyol, Mustafa: The Coup That Wasn’t Turkey finally outgrows Atatürk, Newsweek, 2010. március 12.) 116 http://www.senkrontours.com/anatolia_history4.asp (The Republic Period, 2010. április 1.) 117 Zürcher, Erik Jan: Turkey: a modern history (I.B. Tauris & Co Ltd., London, 2007.)

62

szavazócédulákat is gyorsan megsemmisítették. Az új miniszterelnök, Recep Peker azonban rendeletben tiltotta meg a sajtónak, hogy kétségbe vonja a választások törvényességét.118 A DP ezt követően megtartotta első kongresszusát, amelyen elfogadták A szabadság egyezménye című okmányt, utalva ezzel az 1920-as Nemzeti egyezményre, amelyben az atatürki hagyományok letéteményesének nyilvánítják ki magukat, és céljukként fogalmazzák meg Atatürk reformjainak befejezését a demokrácia meghonosításával. Ennek érdekében a nemzetgyűléstől való távolmaradásukkal igyekezték rábírni a kormányt, hogy vonja vissza a demokráciát semmibe vevő törvényeit. A CHP és a DP összeütközése elkerülhetetlennek látszott, de Inönü még időben közbelépett. Megerősítette, hogy törvényes alapja van az ellenzék létezésének, és felszólította az államapparátust, hogy pártatlan és részrehajlástól mentes viszonyt ápoljon mindkét párttal. Ezzel a fellépésével egyértelművé tette, hogy a többpártrendszer véglegesnek tekinthető Törökországban.119 1950. május 15-én a köztársaság történetében először megtartották az első, ténylegesen szabad választásokat Törökországban. 1950-ben a legtöbb szavazatot már a DP kapta, nem kis részben a vallásos, vidéki tömegek megnyerése miatt.120 A DP teljesen új jelenségnek számított az országban, hiszen ez volt az első olyan politikai szervezet, amely tényleges tömegtámogatottsággal rendelkezett. A hatalom átadása ugyanolyan békésen ment végbe, mint az 1946-os többpárti demokráciára történő áttérés.121 A korábbi hármas megosztottság átalakult két nagy – napjainkig létező – törésvonallá, amit központ-periféria ellentéttel szokás leírni. Lényege a kemalista, szekuláris, nacionalista elit és vallásos, rendkívül heterogén vidék közötti szembenállás. A tömegeket – a perifériát – ebben a viszonyban jellemzően a jobbközép pártoknak sikerült megnyerniük az elmúlt 60 évben. Az 1950-es választást követő egy évtizedben két nagy párt uralta tehát a nemzetgyűlést: a DP és a CHP. Az első jobbközép pártként definiálta magát, viszont nagy hangsúlyt helyezett a vidék fejlesztésére, és az ottani szavazók megnyerésére. A CHP szintén jobboldali erő maradt, de megőrizte elitista, nyugatos irányzatát, s továbbra sem volt képes szélesebb tömegek felé nyitni.

118

http://research.sabanciuniv.edu/746/1/3011800000199.pdf (VanderLippe, John M.: The Politics of Turkish Democracy: İsmet İnönü and the Formation of the Multi-Party System, 1938-1950, Albany, State University of New York Press, 2005) 119 http://www.san.beck.org/16-2-OttomanFall&Turkey.html#a9 (Beck, Sanderson: Ottoman Fall and Turkey 1908-1950, 2010. április 6.) 120 http://www.turkishweekly.net/article/60/the-menderes-period-1950-1960-.html (Gaktepe, Cihat: The Menderes Period, 2010. április 6.) 121 Sokan ezt egyedülálló tapasztalatnak tartják mind a mai napig a fejlődő világban.

63

VI. 3. A demokraták kormányzása A DP a CHP valláspolitikáját követte, enyhített a vallásosság kifejezésének korlátain, de szigorúan fellépett a világi berendezkedés ellen irányuló bármiféle megnyilvánulásnak. 1951-ben törvényben rendelkeztek Atatürk emlékének megsértésére irányuló bármely magatartás bűncselekményként minősítéséről. A kemali hagyományoknak azonban nem felelt meg a demokrata vezetés azon kimondatlan véleménye, hogy a vallás nem feltétlenül áll ellentétben a fejlődéssel. 1952. február 28-án Törökország a NATO tagja lett, amely nagyban volt köszönhető annak, hogy a törökök szinte elsőként jelentkeztek a szervezet felhívására a koreai háborúban. Minden igyekezet ellenére nem volt könnyű megtörni Dánia és Norvégia ellenállását, hogy taggá váljon, mert szerintük Törökország „se nem atlanti, se nem demokratikus”.122 Az 1950-es évek végére a DP politikájában felerősödtek az autoriter vonások. 1953ban olyan törvényt hoztak, amely a CHP-t megfosztotta minden vagyonától. A gazdasági növekedés visszaesése, a magas infláció, a hatalmas államadósság és a belpolitikai problémák ellenére az 1954-es választásokon a demokratáknak még sikerült növelniük parlamenti többségüket. Az ellenzék ellehetetlenítése mellett, szigorították az egyetemek és a sajtó ellenőrzését, és olyan törvényeket fogadtak el, melyek a választásokon megnehezítették az ellenzék, azaz a CHP mandátumhoz jutását.123 1955. szeptember 6-án az Atatürk emlékmúzeummá alakított és török konzulátusként működő szaloniki szülőházában pokolgépet robbantottak. Ez az akció végeláthatatlan görögellenes zavargásokat és rendbontások sorozatát indította el, amely átterjedt a környező településekre, Izmirre és Ankarára is. A Menderes-kormányt később azzal vádolták, hogy a zavargásokat a szaloniki pokolgéprobbanás megrendezésével ő maga indította el. Ez az incidens azonban mélyen megrendítette a kormány pozícióját, amely egyik legfőbb feladatának, a rend és a közbiztonság fenntartásának nem tudott eleget tenni. Vélhetően a kormány csak a ciprusi törökökkel vállalt szolidaritását akarta kifejezni a spontánnak szánt kisebb diáktüntetések szervezésével, de az irányítás teljesen kicsúszott a kezei közül.124 Az 1957. évi választásokról a kormány ugyan még győztesen, de jelentősen meggyengülve került ki. A gazdasági helyzet romlásával elvesztette erős támogatottságát, így egyre inkább az emberek vallási érzelmeire alapozta megnyilvánulásait. Így nem meglepő,

122

Flesch István: A Török Köztársaság története (Corvina Kiadó, Budapest, 2007.) – 67. o. Rubin, Berry – Heper, Meting: Political Parties in Turkey (Frank Cass and Company Limited, London, 2002) 124 Flesch István: A Török Köztársaság története (Corvina Kiadó, Budapest, 2007.) – 70. o. 123

64

hogy az ellenzék és a katonai összeesküvők elsősorban a szekularizmus vívmányainak védelmében mozgósították híveiket. 1960. április 18-án a demokraták széles hatáskörrel felruházott rendkívüli bizottságot állítottak fel, hogy kivizsgálják az ellenzék kormányellenes tevékenységét. A testület felállítását az isztambuli és ankarai egyetem jogászprofesszorai alkotmányellenesnek tartották, amiért fegyelmi eljárást indítottak ellenük. Az egyetemi diákok tiltakozásul az utcára vonultak, és a zavargásokban meghalt egy diák. A kialakult helyzet miatt statáriumot hirdettek és bezárták az egyetemeket. A katonai akadémia hadapródjai 1960. május 21-én hatalmas, csendes, tiltakozó menetben vonultak végig a török főváros utcáin, amire még soha nem volt példa.125

VI. 4. Az első katonai puccs A megrendítő eseményeket – nem meglepő módon – a katonai vérontástól mentes hatalomátvétel követte. 1960. május 27-én letartóztatták Menderest, Bayar elnököt, a kormány tagjait és a DP Képviselőit. A kormányzást a Nemzeti Egység Bizottsága vette át, amelyet Cemal Gürsel tábornok vezetett. Az államcsíny végrehajtói mind olyan jobbára fiatal tisztek voltak, akik hitet tettek a kemali örökség mellett. A demokrata politikusokat Yassiadaszigetén bíróság elé állították, és az alkotmány durva megsértésével vádolták őket, amelyet azzal követtek el, hogy elrendelték egy olyan vizsgálóbizottság felállítását, amely munkája révén az ellenzék bírósági elitéltetésére törekedett. A kilenc hónapon át tartó tárgyalások kegyetlen ítélettel végződtek: tizenöt halálbüntetés, köztük Menderes kormányfőé, a többi DP képviselőt pedig különböző időtartamú, hosszú szabadságvesztésre ítélték.126 A történészek szerint a Menderes-per az igazságszolgáltatás megcsúfolása volt, de az elítélt demokrata politikusokat jogilag mind a mai napig nem rehabilitálták.127 Az ítéletek meghozatalát követően alkotmányozó nemzetgyűlést hívtak össze, melynek során az új alkotmánytervezet úgy szövegezték meg, hogy megakadályozzák, hogy a megválasztott parlamenti többség a későbbiekben visszaélhessen hatalmával. 1961-ben népszavazáson elfogadták az új alkotmányt, amely még liberálisabb volt az előzőnél128, s új választást írtak ki, amit a CHP nyert meg, de szorosan követte őt a Süleyman Demirel vezette 125

Flesch István: A Török Köztársaság története (Corvina Kiadó, Budapest, 2007.) – 73. o. http://www.allaboutturkey.com/menderes.htm (Adnan Menderes, 2010. április 6.) 127 Turgut Özal elnöksége idején, 1990-ben kihantolták Menderes, Fatin Rüştü Zorlu külügy-, valamint Hasan Polatkan pénzügyminisztert, és az isztambul régi falainak közelében emelet mauzóleumba szálították át. Politikai rehabilitációjuk lezárásaként a demokrácia mártírjainak nyilvánították őket. 128 http://countrystudies.us/turkey/71.htm (The Constitution, 2010. április 6.) 126

65

Igazságpárt (AP). İsmet Inönü elnöklésével koalíciós kormány alakult, a köztársasági elnök pedig Gürsel tábornok lett. Az 1960-as évek nagy változása a baloldal megerősödése volt, ami mögött fontos társadalmi változások álltak, ami a török ipar fellendülésével és a munkásság létszámának a növekedésével volt magyarázható.

VI. 5. A baloldalellenes politika megjelenése Az AP129, Süleyman Demirellel az élén elsöprő győzelmet aratott az 1965 októberében tartott választásokon. Határozott kommunistaellenes propaganda-hadjáratot folytatott, a nemzeti hírszerző szervezet támogatásával pedig folyamatosan nyomás alatt tartotta a baloldali szervezeteket és tagjait.130 Az 1960-as évek végén zajló politikai erőszakot szélsőbaloldali csoportok generálták, amire 1968-tól kezdve a jobboldal is ugyanilyen, majd még hevesebb erőszakkal válaszolt. Ez az erőszakhullám a Demirel-kormányt lényegében működésképtelenné tette, hiszen nem volt képes megfékezni az utcai és egyetemi zavargásokat. Ezért a vezérkari főnök 1971. március 12-én emlékiratot nyújtott át a kormányfőnek, megfogalmazva a fegyveres erők ultimátumát, amelyben követelték egy erős, megbízható kormány megalakítását, amely meg tudja fékezni az anarchiát és képes arra, hogy kemalista szellemben végrehajtsa a reformokat. Amennyiben a kormány e kérésüknek nem tesz eleget, a hadsereg alkotmányos kötelezettségének eleget téve, saját kezébe veszi a hatalmat. Erre végül nem került sor, mert Demirel azonnal lemondott.131 A katonai főparancsnokság első intézkedése az volt, hogy megtisztította a hadsereget a puccsistáktól, akik államcsínyt terveztek végrehajtani a nemzeti demokratikus forradalom jegyében. Az új kormány élére egy konzervatív jogtudóst, Nihat Erimet tette a hadsereg. Az erőszak azonban nem hagyott alább, ezért a hadsereg vaskézzel látott hozzá a rend és a nyugalom helyreállításához. A forradalmárok megfékezése érdekében három diákot felakasztottak, ötezer embert letartóztattak, és hajtóvadászat indult a baloldali és haladó liberális eszméket vallók ellen. 129

Az AP egy olyan párt, amelyben azok voltak többségben, akik faluhelyről és kisebb, de gyorsan fejlődő vidéki városokból felkerülve teremtettek maguknak egzisztenciát, mint a párt elnöke is. A párt iparosokból, kiskereskedőkből, kézművesekből, parasztokból, nagybirtokosokból, vallásos maradiakból és nyugati orientációjú liberálisokból állt. 130 http://www.nationsencyclopedia.com/Asia-and-Oceania/Turkey-POLITICAL-PARTIES.html (Turkey Political Parties, 2010. április 6.) 131 http://www.country-data.com/cgi-bin/query/r-13922.html (Turkey Politics and Foreign Relations in the 1960s, 1995. január)

66

A hadsereg 1973-ban kivonult a politikából, és engedélyezte a választások megtartását. A választások előtt azonban még véghez vittek egy alkotmánymódosítást, amely lehetővé tette a későbbiekre vonatkozóan, hogy az államhatalmi szervek szigorúbb eszközökkel is felléphessenek a rendet és a közbiztonságot fenyegető erőszakos cselekményekkel és elkövetőikkel szemben. Az alaptörvény 44 cikke került módosításra: korlátozták a polgári szabadságjogokat, megszüntették az egyetemek, a rádiók és televíziók autonómiáját, szűkítették a sajtószabadságot és az alkotmánybíróság hatáskörét, ugyanakkor a nemzetbiztonsági tanácsét bővítették, és különleges állambiztonsági bíróságokat132 állítottak fel. Az 1973-ban tartott választások két nagy meglepetést hoztak magukkal: egyrészt a CHP támogatottságának növekedését, másrészt az Erbakan-féle MSP megerősödését. A választások nem eredményezték egyik párt abszolút többségét, így választani kellett a koalíciós vagy a kisebbségi kormányzás között. Hosszas egyeztetéseket követően az Ecevit által vezetett baloldali CHP és az Erbakan irányította jobboldali iszlámbarát MSP lépett koalícióra, de együttműködésük nem volt hosszú életű. Amint kitört a ciprusi-válság, Ecevitet a nép nemzeti hősként kezdte ünnepelni a ciprusi görögök elleni támadás elrendeléséért, és a török kisebbség védelmezéséért. Népszerűségét arra igyekezett felhasználni, hogy megszabaduljon koalíciós partnerétől. Abban a reményben, hogy előrehozott választásokkal abszolút többséget tud szerezni, 1974. szeptember 16-án felbontotta a koalíciót és lemondott. A többi párt viszont mindenáron meg akarta akadályozni az előrehozott választások kiírását, így mindent feláldoztak a koalíció érdekében. 1975 elejére Erbakan végül Demirellel szövetkezett, így a magát Nacionalista Arcvonalnak nevező kabinetben egyszerre volt jelen két szélsőjobboldali párt, az MSP és az MHP. Az új kormányban harminc miniszter foglalt helyet, hiszen az együttműködés érdekében a pártokat csupán miniszteri székekkel „elajándékozásával” sikerült megnyerni.133 Az 1977-es választások sem hoztak változást, a CHP (Ecevit) és az AP ugyan javítottak korábbi eredményein, de ismét patthelyzet alakult kit, ami ismételten azt eredményezte, hogy Demirel megalakította a Nacionalista Arcvonal második kormányát, amelyben az MSP és az MHP befolyása még a korábbinál is nagyobb mértékben érvényesült. Ecevit és Demirel egymást váltogatta a kormányok élén, nagykoalíció megalakítására egyikük sem voltak hajlandó, inkább kisebb pártokkal fogtak össze.

132

1976-os megszűnésükig 3000 ember ügyében hoztak ítéletet. http://www.country-data.com/cgi-bin/query/r-13923.html (TurkeyPolitics and Elections in the 1970s, 1995. január) 133

67

A két nagy párt együttműködésre való képtelensége és a vezetők személyes rivalizálása rövid időn belül az egész politikai rendszert megbénította. A kormány tehetetlensége a közigazgatás munkáját is elnehezítette, az egyetemeken pedig hol az egyik, hol a másik harcias diákszervezet került erőfölénybe, és akadályozta a tanítást. A rendszer totális tehetetlensége megmutatkozott 1980-ban is, amikor a nemzetgyűlés képtelen volt Fahri Korutürk elnök utódját megválasztani. Más értelmezést adva a kialakult helyzetnek: Törökországban egyetlen olyan kormány sem volt, amely hatékonyan felvehette volna a küzdelmet a politikai erőszakkal és a gazdasági válsággal, amely a hetvenes évek két legnagyobb problémáját jelentette az országban.134

VI. 6. A gazdasági válság és újabb erőszakhullám A hetvenes évek politikai erőszakhulláma minden korábbinál pusztítóbb volt.135 A balés jobboldali csoportok küzdelme igen egyenlőtlen volt. Demirel Nacionalista Arcvonala 1974-1977 közötti kormányzása idején a rendőrséget és a biztonsági erőket kizárólagosan Türkeş MHP-ja uralta, de még Ecevit 1978-79-es kormányzása idején is erősen jelen voltak fasiszta elemek. A baloldali csoportok ilyenfajta védelemre nem számíthattak, már csak azért sem, mert Ecevit elutasította a szélsőbal politikáját, illetve módszereit, és nem tehette ki a CHP-t annak a veszélynek, hogy megvádolhassák politikai erőszak pártolásával. 1977. május 1-jén az isztambuli Taksim téren a szélsőjobboldal a tüntető tömegbe lövetett, ami 39 ember életét követelte. Az egyetemi diákság körében kirobbant tüntetés hullám átterjedt a vidéki területekre, később pedig a középiskolákra is. Ecevit kénytelen volt statáriumot kihirdetni, de mindent megtett, hogy ellenőrzése alatt tartsa a katonai hatóságokat. 1978 és 1980 között a politikai ellenfelek már nemcsak egymást igyekeztek kiiktatni, de a közélet szereplői, újságírók és szakszervezeti aktivisták ellen is felléptek.136 1980 májusában megölték az MHP helyettes elnökét, majd júliusban Nihat Erim volt kormányfőt és Kemal

134

http://www.lib.unb.ca/Texts/JCS/CQ/vol009_1winter1989/gunter.pdf (Günter, M. Michael: Political Instability in Turkey During the 1970s, 2010. április 7.) 135 1977-ben kétszázharminc, míg két évvel később már 1200-1500 ember lett a politikai erőszak áldozata. 1980ig összesen 3000 politikai gyilkosságot tartottak számon. 136 Az egyik legismertebb áldozat, a Milliyet liberális napilap szerkesztője, Abdi İpekçi volt, akit Mehmet Ali Ağca gyilkolt meg. Miután megszökött a börtönből és Nyugat-Európába menekült, 1981 májusában pisztolyból leadott lövésekkel ő sebesítette meg súlyosan II. János Pál pápát.

68

Türklert, a DİSK volt elnökét. Már az is elegendő ok volt a gyilkolásra, ha valaki a fegyveres által gyűlölt újságot olvasta.137 1978-ban megalakult a Kurdisztáni Munkáspárt Abdullah Öcalan vezetésével, aki a szocialista kurd állam létrehozását tűzte ki célul. Az iráni győztes forradalom híre megerősítette az iszlám fundamentalizmust, és felbátorította az MSP-t és más iszlamista csoportokat. A hetvenes évek gazdasági válsága a társadalmi nyugtalanságnál és a politikai erőszaknál is bénítóbban hatott a kormányzat tevékenységére. A helyzetet csak súlyosbította az egymást követő kormányok felelőtlen pénzügyi politikája és a növekvő infláció. Radikális intézkedések sorára volt szükség. Hosszas tárgyalásokat követően 1979 júliusában megállapodás született a Nemzetközi Valutaalappal és a Világbankkal, amely egy 1,8 milliárd dolláros hitel folyósítására vonatkozott.138 Demirel miniszterelnök, az 1979 októberében beiktatott új kormány fő feladatává azt tette, hogy a szigorú megszorításokat tartalmazó gazdasági programot végrehajtsa. A végrehajtással Turgut Özalt bízták meg, aki 48,6 százalékkal leértékeltette a török lírát, megemeltette az áruk és szolgáltatások árát, és csökkentette a mezőgazdasági támogatásokat. 1980-ban az Özal-csomag megvalósítása széles körű ellenállásba ütközött, a szakszervezetek sztrájkot hirdettek és sok helyen összecsapásokra is sor került. Úgy tűnt, hogy az elengedhetetlenül fontos gazdasági programot csak a parlamenti demokrácia időleges felfüggesztésével lehet csak végrehajtani.

VI. 7. Újabb katonai puccs A rend helyreállítása és a szükséges gazdasági reformok megtételének biztosítása érdekében a fegyveres erők parancsnokai 1979 decemberében közreműködésre szólították fel az ország politikai vezetőit. Mivel 1980. szeptember 6-án Ecevit, az ellenzék vezetője egy tömeggyűlésen cselekvésre buzdította az építőmunkásokat, ez megfelelő indokot adott a hatalomátvételre. Ennek következményeképp 1980. szeptember 12-én felfüggesztették az alkotmányt, feloszlatták a parlamentet, a politikai pártokat és két radikális szakszervezeti szövetséget. Törökország egész területére kiterjedő szükségállapotot hirdettek ki, az rszgéából 137

http://www.wsws.org/articles/2003/may2003/turk-m01.shtml (Ikinci, Sinan Turkey’s bloody 1977 May Day still clouded in mystery, 2003. május 1.) 138 http://www.wsws.org/articles/2000/sep2000/turk-s27.shtml (Leicht, Justus: Twenty years since the military coup in Turkey, 2000. szeptember 27.)

69

senki sem távozhatott. Törökországban az egész évtized folyamán gyakorlatilag hol lanyhuló, hol felerősödő polgárháború dúlt, amely megközelítőleg ötezer halálos áldozatot követelt. Így szinte kivétel nélkül mindenki némi megnyugvást talált a katonaság hatalomátvételében, reménykedtek, hogy legalább az életbiztonság helyreáll.139 A nemzetbiztonsági tanácsot Kenan Evren tábornok, vezérkari főnök vezette államfői minőségben, kormányfőnek pedig Bülent Ulusu nyugállományú tengernagyot nevezték ki. Katonai parancsnokok ellenőrizték az oktatást, a sajtót, a kereskedelmi kamarákat és a szakszervezeteket is. 1981 júniusában megtiltották minden politikai kérdés nyilvános megvitatását, az ezt követő évben pedig nemzetbiztonsági tanácsi rendeletben tiltották el az idősebb politikusokat attól, hogy nyilvánosan beszéljenek akár múltról, akár jelenről vagy jövőről. A rendet könyörtelen módszerekkel biztosították, 180 ezer embert tartóztattak le, közülük pedig 42 ezret különböző időtartamú szabadságvesztésre ítéltek. A puccsot követő első két évben 3600 halálbüntetést szabtak ki, amiből 25-öt végre is hajtottak, és több tucatnyian kínzókamrákban végezték.140 A börtönökben mindennaposak voltak a kínzások és az ezeket követő elhalálozások, amire az Amnesty International folyamatosan felhívta a világ figyelmét. 1981 májusában az Európa Tanács végül felfüggesztette Törökország tagságát az emberi jogok folyamatos megsértése miatt, majd 1982 júliusában hivatalos vizsgálatot is indított ez ügyben. A rend helyreállítása mellet még két fő célkitűzése volt a katonai vezetésnek: egyrészt olyan politikai rendszert kívánt kialakítani, amelyben nem ismétlődhet meg a katonai puccsot megelőző helyzet, másrészt új gazdasági rendet kívánt létrehozni. A katonai vezetés úgy gondolta, hogy a bajok forrása a török társadalom minden egyes rétegének átpolitizáltságában keresendő, így intézkedéseik széles köre arra irányult, hogy depolitizálják a társadalmat. A vezetés szerinti a legjobb megoldás az, ha a politikai életet csupán néhány, lehetőleg kettő, egymással konszolidált keretek között párbeszédre képes párt belső köreire korlátozzák. A régi pártok vezetőit tíz évre száműzték a politikai életből, és a közszférában dolgozók tízezreit fosztották meg korábbi munkájuktól, 1982-ben 300 egyetemi oktatót bocsátottak el, majd

139

http://en.allexperts.com/e/m/mi/military_coup_in_turkey,_1980.htm (Military coup in Turkey, 1980, 2010. április 7.) 140 Halálraítéltek között volt egy, az ítélethirdetéskor, még csak 17 éves középiskolás fiú, Erdal Eren is, akit a hadbíróság azzal vádolt, hogy lelőtt egy katonát. Védője a lőpornyomok vizsgálata alapján kizárta annak lehetőségét, hogy a lövést a fiú adta le, de a katonai tanács mégis helybenhagyta a korábbi ítéletet. 18 éves korában, Ankarában felakasztották.

70

1983-ban ezt újabb elbocsátások követték. A korábbi politikusok mellett a bürokratikus elitet és az értelmiségieket is felelőssé tették a polgárháborús helyzet kialakulása miatt.141 1982 júniusában nyilvánosságra hoztak egy alkotmánytervezetet, amely megtiltott minden olyan tevékenységet, amely fenyegetésként értelmezhető az állam és a nemzet oszthatatlan egysége ellen. Ugyanezen év november 7-én népszavazáson elfogadták az alkotmányt, amely az eddigi idők leghosszabb és legrészletesebb szövegével rendelkezett. Az alaptörvény elfogadását összekötötték Evren tábornok személyének elfogadásával. Az alkotmány egyik ideiglenes cikke ugyanis úgy rendelkezett, hogy a tábornok hétéves hivatali időtartamra automatikusan köztársasági elnök lesz, ha az alkotmány érvényes többséget kap.142 A szavazást kötelezővé tették, aki távol maradt azt nemcsak pénzbüntetéssel sújtották, de öt évre eltiltották választójogának gyakorlásától. A választás így nem meglepő módon az igenek 91,4 százalékos győzelmével zárult. Miután tíz évre száműzték a korábbi rendszer politikusait a közéletből, három új párt részvételével 1983-ban választásokat tartottak. Turgut Özal143 vezetésével, aki Demiral megbízása alapján volt hivatott a stabilizációs programot véghez vinni a válság idején, a Haza Pártja (ANAP) 45,15 százalékkal, abszolút többséget szerezve nyerte meg a választásokat. 1987-ben népszavazást tartottak arról, hogy a politizálástól tíz évre eltiltott politikusok ez idő letelte előtt visszatérhetnek-e a politikába, de visszatérésük mellett csupán 0,32 százaléknyi többség foglalt állást. A más néven újjászervezett pártjaik élére így helyetteseket neveztek, és a háttérből figyelték az eseményeket. Ecevit asszony az új Demokratikus Baloldal Pártját (DSP) igazgatta144, Demirel az Igaz Út Pártját (DYP), Erbakan pedig a Jólét Pártját (RP). A nagy Inönü fia, Erdal Inönü pedig megalapította a Szociáldemokrácia Pártját (SODEP).145

VI. 8. Turgut Özal elnöksége 1987-es választásokon ismét Özal pártja győzött, de mandátumot szerzett a Szociáldemokrata Néppárt, és a DYP is. A többi párt elbukott a tíz százalékos küszöbön.

141

http://www.allaboutturkey.com/darbe.htm (Military Interventions in Turkey, 2010. április 7.) http://countrystudies.us/turkey/71.htm (The Constitution, 2010. április 6.) 143 Sokak úgy tartják, hogy Atatürk után Törökország második legnagyobb újítója. A nép szemében fő vonzereje abban rejlett, hogy elmaradott vidékről érkezett, önerőből jutott magasra, s így sokak szemében a felemelkedés reményét testesítette meg. 144 A pártot 1985-ben alapította Rahsan Ecevit, Bület Ecevit felesége, miután férjét az 1980-as katonai puccs után eltiltották a politikai élettől. Miután, 1987-ben visszakapta jogait, 2006-ig vezette a balközép pártot. 145 http://countrystudies.us/turkey/78.htm (Political Developments since the 1980 Coup, 2010. április 7.) 142

71

Miután Evren puccsista tábornok megbízatása letelt, kihasználta még meglévő támogatottságát és megválasztatta magát elnöknek, így Celal Bayar után, Ő lett a Török Köztársaság elnöke.146 A piacgazdaság irányába mutató program kimunkálásával forradalmasította a török gazdaságot. Sokat tett a mérhetetlenül elmaradott infrastruktúra fejlesztéséért, erőműveket építtetett, bővítette a telefonhálózatot, elérte, hogy minden faluban legyen villany és telefon, és bekapcsolta Törökországot a nemzetközi távközlésbe. Özal politikai hagyatékának jelentősége azonban eltörpül, ha számba vesszük azokat a terheket, amiket örökül hagyott: a gyors meggazdagodásra törekvés együtt járt a gátlástalan nyerészkedéssel, elterjedt a hivatali korrupció és a nepotizmmus, azaz a családtagok és rokonok irányába megnyilvánuló pozitív megkülönböztetés. Elnöksége alatt nyújtották be Törökország csatlakozási kérelmét az Európai Gazdasági Közösséghez, megszüntették a kurd nyelv magánbeszélgetésekben történő használatát tiltó rendelkezéseket és törölték a büntetőtörvénykönyv azon paragrafusait, amelyek tiltották az osztály vagy vallási alapon történő politizálást. A liberalizálási folyamat negatív terméke maradt azonban az ún. terrorellenes törvény, amely túlzottan szélesen értelmezte a terrorizmust. A külpolitika terén is meghatározó szerepet játszott. Megválasztása egybe esett a berlini fal lebomlásával és a Szovjetunió szétesésével. Ezzel együtt Törökország stratégiai szerepe is megváltozott, és olyan országként tekintettek rá, amely képes a térségben keletkezett politikai vákuumot kitölteni azzal, hogy gazdasági és kulturális tekintetben felkarolja a függetlenné vált belső-ázsiai török köztársaságokat, mint Azerbajdzsán, Türkmenisztán, Üzbegisztán, Kazahsztán és Kirgizisztán. Özal egy olyan török „birodalmat” vizionált, amely a „stabilitás őrzője lehet az Adriai-tengertől a kínai falig terjedő hatalmas térségben”. Amikor Irak lerohanta Kuvaitot, Törökország az egyik legnagyobb támogatója volt az Irak ellen hozott gazdasági intézkedéseknek, és az 1991 januárjában indított hadműveleteknek. Tetteivel is alátámasztotta elkötelezettségét, és megengedte az Egyesült Államoknak, hogy az amerikai haderő használja az Incirlik katonai légitámaszpontot. Minden lépésével azt igyekezett hangsúlyozni, hogy Törökország a nyugat „előretolt bástyája” a Közel-Keleten, így igényt tarthat az Európai Unióhoz való csatlakozásra. Turgut Özal 1993 áprilisában szívrohamban halt meg, ami nagy veszteséget jelentett országa számára. Ezt követően a politikai elit kizárólag saját politikai túlélésével volt

146

Flesch István: A Török Köztársaság története (Corvina Kiadó, Budapest, 2007.) – 108. o.

72

elfoglalva, és olyan belpolitikai csatározásokba bocsátkozott, amelyek lehetetlenné tették a szükséges politikai, gazdasági és társadalmi reformok végrehajtását.147

VI. 9. Iszlámbarátok kormánya Az 1991. évi választásokon az ANAP elvesztette a hatalmat, és a győzelmet a DYP pártja aratta, Demirel vezetésével. Törökország kilencedik elnökének Süleyman Demirelt választották 1993. május 16-án, a miniszterelnöki székbe pedig Tansu Çiller asszony jutott, aki egyben Demirel utódja lett a párt élén.148 Koalícióra lépett a szociáldemokratákkal, akik egyesültek és visszatértek a klasszikus Köztársasági Néppárt (CHP) névhez. Mivel Çiller mindenáron eredményeket akart felmutatni a kurdok elleni harcban, ezért teljesen átengedte a katonaságnak és a biztonsági szolgálatoknak az intézkedés jogát, amelyek a kurd terrorizmust a délkelet-törökországi lakosság elleni állami terrorral torolták meg. 1994. március 2-án szeparatista kijelentései és a kurd terroristákhoz fűződő kapcsolatai miatt letartóztatták, és tizenötéves szabadságvesztésre ítélték Leyla Zana kurd képviselőnőt és három másikat, akik az 1991-es választásokon, szociáldemokrata listán jutottak be a parlamentbe.149 Az Európai Parlament 1995-ben attól tette függővé a vámunióról megkötött szerződés jóváhagyását, hogy az ankarai törvényhozás több ponton is módosítja az 1983-as alkotmányt. Hosszas egyeztetéseket követően sikerült megszerezni a kétharmados többséget ahhoz, hogy a módosításra sor kerülhessen. Az alkotmány szövegéből kikerült az 1980-as katonai hatalomátvétel dicsőítése, lehetővé tették, hogy szakszervezetek belefolyjanak a politikába és köztisztviselők beléphessenek szakszervezetekbe. A terrorizmusellenes 8. cikk azonban továbbra is érvényben maradt. 1995 decemberére új választásokat írtak ki, miután a szociáldemokraták felmondták a kormánykoalíciót, és Çiller asszonynak le kellett mondania. A választások az iszlámbarát RP győzelmét hozták. Ez volt az első alkalom, hogy muzulmán politikai erő többséget tudott szerezni Törökországban. A DYP, az ANAP, az Ecevit-féle DSP és a szociáldemokrata CHP 147

http://www.nytimes.com/1993/04/18/obituaries/turgut-ozal-66-dies-in-ankara-pugnacious-president-ofturkey.html?pagewanted=1 (Cowell, Alan: Turgut Ozal, 66, Dies in Ankara; Pugnacious President of Turke, 1993. április 18.) 148 http://www.mfa.gov.tr/suleyman-demirel.en.mfa (Süleyman Demirel, 2010. április 8.) 149 http://humanrightshouse.org/Articles/9499.html (Leyla Zana sentenced to 10 years in prison, 2008. december 5.)

73

is

bekerült

a

parlamentbe.150

Demeril

elnök

Necmettin

Erbakant

bízta

meg

kormányalakítással, de katonai és üzleti körök ezt megakadályozták. Így 1996 márciusában létrejött az ANAP-DYP koalíció, amely a két pártvezér Mesut Yilmaz és Tansu Çiller folytonos személyi harca miatt hamar válságba jutott. A koalíció felbomlását az RP azon javaslata jelentette, amelyet az ANAP is támogatott, miszerint vizsgálják ki Çiller állítólagos korrupciós ügyeit. Erbakan azonban közbelépett, és felajánlotta Çillernek, hogy amennyiben koalícióra lép vele, úgy felfüggeszti a vizsgálatokat. Így kis idő elteltével megalakult az új koalíció, amely szerint az első két évben Erbakan irányítja a kabinetet, utána pedig Çiller. A török titkosszolgálat közben kiszivárogtatott egy jelentést a sajtónak, amely arról szólt, hogy Çiller illegális pénzügyi alapot hozott létre „biztonsági akciók” végrehajtására, és ebből pénzelték azt a kormány megbízásában álló bűnbandát, amelynek az volt a feladata, hogy titokban számoljon le a kurd terroristákkal, a PKK tagjaival és támogatóival. Erbakan első külpolitikai hivatalos útjai Iránba, Pakisztánba, Szingapúrba, Malajziába és Indonéziába vezettek, majd Egyiptomba, Líbiába és Nigériába utazott. Kezdeményezést tett a D-8-ak államfőinek és miniszterelnökeinek Isztambulban tartandó találkozójára.151 Törökország ugyanakkor Izraellel is tárgyalásokat folytatott, majd 1996-ban katonai egyezményt kötöttek, amit óriási felháborodást váltott ki a térség arab államaiban. A középázsiai volt szovjet tagköztársaságok felé is nyitott, és minden erejével azon dolgozott, hogy a Kaszpi-tenger olajmezőinek kőolaja a Baku–Ceyhan útvonalon jusson Nyugatra.152 A török hadsereg azonban egyre kevésbé tűrte az iszlámbarát kormányfő ellenük is irányuló politikáját, és 1997 elején a vezérkar bejelentette, hogy felállított egy különleges munkacsoportot, amely bizonyítékokat gyűjt az állam ellen irányuló fundamentalista szervezkedésekről.

VI. 10. Újabb államcsíny 1997. február 28-án a haderő a nemzetbiztonsági tanács ülésén követeléseiket tartalmazó listát adott át a kormánynak, amely csupán „tanácsolta” a kabinetnek, hogy szorítsa vissza az iszlám befolyást a gazdaságban, az oktatásban és a közigazgatásban. A 150

Carkoglu, Ali: Elections in Turkey: Whither Politics as We Know It? (Istanbul, Sabanci University, 2002. október 10.) 151 A D-8-ak Nigéria, Egyiptom, Irán, Pakisztán, Banglades, Malajzia és Indonézia képviselőivel, a G-7-ak ellenpárja kívánt lenne. 152 http://epa.oszk.hu/00800/00804/00038/2960.html (Burik Géza: Iszlám kihívások és a világi állam Keresztúton Törökország, 1998. november 14., II. évfolyam, 46. szám)

74

legfeltűnőbb követelés az volt, hogy az eddigi ötosztályos alsó tagozatot bővítsék ki nyolcra, ezzel akadályozva azt, hogy a szülők muzulmán előimádkozók és prédikátorok képzését szolgáló hároméves iskolába adják gyermekeiket az öt osztály elvégzése után.153 A problémát leginkább az jelentette, hogy az ilyen iskolákban végzettek közül nem mindenki tudott elhelyezkedni vallási intézményekben, így egyre többen az államapparátusba néztek munka után. Sokak szerint ennek következménye pedig csakis egy iszlám hatalomátvétel lehetett volna. A hadsereg követeléseit ugyan elfogadta Erbakan, de szavát nem tartotta meg. A katonaság ezért megszervezte az egyetemek, szakszervezetek és munkáltatói szervezetek megmozdulását, amelyen azt követelték, hogy a kormány mondjon le.154 Erbakan lemondott, az elnök pedig nem Çillert nevezte ki új miniszterelnöknek, ahogy arról a koalíciós megállapodásban döntöttek, hanem Yilmazt. Tizenhat hónap elteltével a parlament azonban őt is lemondatta. 1999-ben Ecevit, a DSP elnöke követte miniszterelnökként, aki parlamenti kisebbségben kormányzott. A hadsereg tovább folytatta a parlament, az egyetemi és az üzleti élet megtisztítását az iszlamistáktól. 1998 elején az alkotmánybíróság betiltotta az RP-t, mint az iszlamista tevékenység fő magvát, Erbakant pedig öt évre eltiltotta a politizálástól.155 A tisztogatások ellenére, az iszlamisták újjászervezték pártjukat és 41 képviselő megalakította az Erény Pártját (FP). A világi állam ellen küzdő iszlám politikai erők megerősödése azt jelzi, hogy nem dőlt még el a kérdés, vajon Törökország az Atatürk által kijelölt úton halad-e tovább a jövőben.156 1998 szeptemberében a török haderő felszólította Szíriát, hogy adja ki az ott bujkáló Abdullah Öcalant, és ha Damaszkusz nem utasítja ki a kurd terroristákat, akkor katonai erő alkalmazásától sem riad vissza. Szíria teljesítette a kérést, Öcalant Moszkvába vitték, onnan Rómába, majd Korfura és végül Nairobiban szökött, ahonnan a török kommandó visszavitte hazájába, ahol bíróság elé állították. A törvényszék kötél általi halálra ítélte, de annak végrehajtását az Emberi Jogok Európai Bíróságához benyújtott fellebbezés elbírálásáig felfüggesztette. 2002 augusztusában pedig a parlament eltörölte a halálbüntetést, így az ítéletet életfogytiglani szabadságvesztésre változtatták. A PKK feloszlott, de egyben újjászerveződött Kurdisztáni Szabadság és Demokrácia Kongresszusa (KADEK) néven. Az év végén ezt is feloszlatták, és létrehozták a Kurd Nép Kongresszusát (KONGRA-GEL). 153

Ezek az iskolák a társadalom szegényebb csoportjaiban voltak népszerűek, hiszen ingyenesek voltak és megbízhatóan készítették fel a gyermekeket a vallásos életre, akik ezt követően középiskolába és egyetemre járhattak. 154 Flesch István: A Török Köztársaság története (Corvina Kiadó, Budapest, 2007.) – 101. o. 155 Az alkotmánybíróság egy későbbi ítéletében egyenesen eltiltotta Erbakant minden további politikai részvételtől. 156 http://www.hetek.hu/fokusz/199811/keresztuton_torokorszag (Burik Géza: Iszlám kihívások és a világi állam - Keresztúton Törökország, 1998. november. 14., II. évfolyam, 46. szám)

75

Nyilatkozatuk szerint demokratikus eszközökkel kívánnak küzdeni a kurdok jogaiért, de bizonyos önvédelmi erőket továbbra is fenntartanak. A nairobi akció nagyban hozzájárult Ecevit 1999-es választási győzelméhez. Az MHP és az FP is bekerült a parlamentbe, de mindkettő immáron új vezetővel. Ecevit az MHP-val alapított koalíciót, melynek alapja mindkét pár nacionalista érzelmei és az erős államba vetett hitük volt. A kabinet fontos intézkedései közé tartozott a munkanélküliség elleni biztosítás létrehozása, a nemzetközi döntőbíráskodás elismerése, a nem nyereséges állami vállalatok privatizálása, a jogbiztonság, a szabadságjogok és az emberi jogok biztosítására tett reformok, a rendőrök és biztonsági szolgálatosok büntetésének szigorítása, akiket foglyok kínzása és bántalmazása miatt állítottak bíróság elé.157 A kormány tehetetlensége az 1999-es földrengés idején megrengette a nép bizalmát. Időközben, az 1999. december 10-én tartott EU Helsinki csúcson elismerték Törökország hivatalos tagjelöltségét az EU-tagságra, ezzel bátorítva Ankarát a koppenhágai kritériumok teljesítésére. Az Ecevit-kormány 2000 májusában a köztársaság 10. elnökévé választotta az alkotmánybíróság korábbi elnökét, Ahmet Necdet Sezert, aki új hivatalában a törvényesség védelmezőjének tekintette magát. Számtalanszor bírálta az alaptörvényt antidemokratikus jellegéért, új stílust hozott a köztársaság elnökének hétköznapi gyakorlatában, utasította sofőrjét, hogy mindenkor vegye figyelembe a jelzőlámpákat, takarékosságból csökkentette a tanácsadók létszámát, elutasította egy olyan rendelkezés aláírását, amely lehetővé tette volna köztisztviselők politikai alapon történő elbocsátását. Olyan törvénytervezetek esetében is élt államfői vétójával, amelyek szerinte nem állták ki az alkotmányosság próbáját. Független és kritikus magatartást tanúsított a kormánnyal szemben. Mindezen intézkedései nagy népszerűséget és sajtónyilvánosságot biztosított számára.158

VI. 11. Botrány a nemzetbiztonsági tanácsban A 2001. február 19-én tartott nemzetbiztonsági ülésen kitört a Török Köztársaság fennállásának legnagyobb botránya. Sezer államfő ugyanis megkérdezte a kormányfőt, hogy miért fél alávetni magát a korrupcióellenes bizottság vizsgálatának. Ecevit tisztességes

157

http://www.allaboutturkey.com/ita/politikaci2.htm (Bülent Ecevit, 2010. április 8.) http://www.setimes.com/cocoon/setimes/xhtml/en_GB/infoBios/setimes/resource_centre/bioarchive/sezer_necdet (Ahmet Necdet Sezer - President of the Republic of Turkey, 2010. április 8.) 158

76

politikus volt, ámbár megtűrt maga mellett kevésbé fedhetetlen embereket is. Sértődötten kivonult az ülésteremből, miniszterelnök-helyettese pedig hozzávágta az alkotmány egyik példányát az elnökhöz. A miniszterelnök a szokásoktól eltérően, nyilatkozatot adott az ülés menetéről a sajtónak, és azt mondta, hogy nem a kormány, hanem az állam van válságban. 159 Ebből a kijelentéséből tényleges gazdasági válság alakult ki, a tőzsde és a piacok összeomlottak, a török líra elvesztette értékének felét, a tőke pedig külföldre menekült. A válság egyik sokkal mélyebb oka az volt, hogy az egymást követő kormányok saját szavazóbázisuk megtartásáért folyamatos pénzügyi segítséget nyújtottak nekik az állami bankok megcsapolásával. Ecevit Kemal Dervişt, a Világbank egyik török alelnökét bízta meg a szükséges gazdasági lépések megtételével. Újabb hiteleket kértek a Nemzetközi Valutaalaptól, hogy véghez tudják vinni a közkiadások csökkentésére irányuló radikális reformprogramot.160 A reformok lassan éreztették hatásukat, és kezdtek látszani a gazdasági élénkülés jelei, de a kilábalás még messze volt. Egy év alatt két és fél millió ember veszítette el munkáját, és a lakosság bizalma megrendült a kormánykoalícióban. A helyzetet súlyosbította, hogy Ecevit egészsége megromlott, mégsem volt hajlandó lemondani. Lázadás tört ki pártjában, és sorra léptek ki miniszterei is a kormányból, majd az ellenzékhez csatlakoztak. Előre hozott választásokat írt ki, amelyet 2002. november 3-án tartottak.

VI. 12. Az Erdoğan-kormány A 2003-as választásokon a kormánypártok közül egyik sem jutott be a parlamentbe, az AKP

161

viszont elsöprő győzelmet ért el Recep Tayyip Erdoğan162, volt isztambuli

főpolgármester vezetésével. Az ellenzékiek közül pedig csakis a CHP jutott parlamenti mandátumhoz. Erdoğant azonban még nem iktathatták be kormányfőnek, mert még korábban

159

http://www.epc.eu/en/ce.asp?TYP=CE&LV=177&see=y&t=42&PG=CE/EN/detail&l=3&AI=99 (Michalopoulos, Dino : Turkey's economic crisis - a mistaken link to the Euro?, 2001. június 25.) 160 http://news.bbc.co.uk/2/hi/europe/2184663.stm (Profile: Kemal Dervis, 2002. augusztus 12.) 161 Miután az alkotmánybíróság betiltotta az RP utódpártját, az FP-t is, Erdoğan és követői szakítottak az iszlamistákkal. Egy széles alapokon nyugvó jobbközép pártot képzeltek el, és létrehozták az AKP-t. A maradiak pedig megalapították az Aranykor Pártját (SP). 162 Erdoğan 1954-ben született, Kasimpaşa egyik munkásnegyedében. Apja, aki hajósként szolgált, vasszigorral nevelte fiát. Erdoğan ebben a szegényekkel teli környezetben ismerte meg az emberek mindennapos gondjait, és ez a tapasztalat segítette hozzá főpolgármesteri népszerűségéhez, hiszen nagy gondot fordított a rászorulók felkarolására. Részt vett a hetvenes évek vitáiban, de a véres zavargásoktól mindig is távol tartotta magát. 1983ban lett az RP hivatásos politikusa.

77

kiszabott börtönbüntetését töltötte.163 2003 márciusában végül elfoglalta helyét a miniszterelnöki poszton.164 Erdoğan megválasztása mind otthon, mind külföldön kedvező visszhangot keltett. Nyilvánvalóvá vált, hogy ő az egyik legnagyobb szorgalmazója Törökország mihamarabbi csatlakozásának az Európai Unióhoz. A 2001-es válságból való kilábalás

érdekében

reformok

sorozatát

vezették

be

a

bankrendszerben,

a

társadalombiztosításban, és a mezőgazdaságban, visszafogták a közkiadások mértékét, a pénzromlás mértékét pedig 12 százalékra csökkentették, és bevezették az új török lírát. Az intézkedések láttán a Nemzetközi Valutaalap elindította a hitelek folyósítását, amely egy 10 milliárd dolláros hitelmegállapodás keretében történt, és 2008-ban járt le. Minden kétséget kizáróan sikerült hatékony reformokat hozni, helyreállítani a gazdaságot, megküzdeni az alkotmány és a jogrend megváltoztatásának, a fegyveres erők civil ellenőrzésének problémájával, bővíteni a kurdok jogait. A török reformok összemérhetőek voltak több új közép-európai EU-tagország reformjaival. Ennek alapján döntöttek úgy az európai kormányfők, hogy felajánlják Törökországnak a tárgyalások megkezdését, amelyek 2005 októberében meg is indultak. 2007 tavaszán Abdullah Gült javasolta Erdoğan köztársasági elnöknek, de miután kétszer nem szavazták meg és a parlamenti ellenzék is bojkottálta, visszalépett a jelöltségtől.165 Így Erdoğan előrehozott választásokat javasolt, amelyeket 2007. július 22.-re tűzött ki a választási bizottság.166 A választásokat az eddig is kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja abszolút többséggel nyerte meg. Erdoğan kijelentette, hogy új kormánya erősebb és határozottabb politikát fogy folytatni, mint a korábbi, és az alkotmányban biztosított 45 napos határidő előtt meg akarja nevezni kormányának lehetséges tagjait. Abdullah Gült végül a parlamenti szavazás harmadik fordulójában egyszerű többséggel sikerült elnökké választani 2007. augusztus 28-án. Az újonnan kinevezett elnök bízta meg Erdoğant a kormányalakítással, aki továbbra is készen állt a reformok továbbvitelére, hogy az ország Európai Unióhoz történő csatlakozása minél hamarabb

163

Az 1997-es államcsíny és akkori pártja, az RP betiltása után ugyanis eltávolították Isztambul éléről és tíz hónapos szabadságvesztésre ítélték. Azzal vádolták, hogy vallási gyűlöletet szított akkor, amikor nagynyilvánosság előtt idézte Ziya Gökalpnak, a nyugati orientációjú török nacionalizmus fő ideológusának, akit Atatürk is tisztelt, egyik versét. 164 http://www.fas.org/sgp/crs/mideast/RL34039.pdf (Migdalovitz, Carol: Tureky’s 2007 elections: Crisis of Identity and Power, Congressional Research Service Report for Congress, 2007. július 11.) 165 http://www.washingtonpost.com/wp-dyn/content/article/2007/08/28/AR2007082800223.html (Knickmeyer, Ellen: Gul Elected to Turkey's Presidency, 2007. augusztus 29.) 166 http://www.fas.org/sgp/crs/mideast/RL34039.pdf (Migdalovitz, Carol: Tureky’s 2007 elections: Crisis of Identity and Power, Congressional Research Service Report for Congress, 2007. július 11.)

78

megtörténhessen. 2007 októberében pedig népszavazást tartottak az elnök közvetlen megválasztásának kérdésében.167 Az új parlamentre váró legelső feladatok egyike a házelnök, a második legmagasabb közjogi méltóság megválasztása volt. A miniszterelnök az új kormány egyik legfontosabb feladatának az iparosodott nyugati országrész és a hátrányos helyzetű, többségében kurdok lakta keleti területek közötti különbségek további csökkentését nevezte, "a tolerancia és a béke kultúrájának" meghonosításával. Az egyik legfontosabb teendőjének tartja "egy fejlettebb demokrácia" megteremtését.168 A gazdaság 2001 óta átlagban 7 százalékkal növekszik, ami négyszerese az uniós átlagnak, a török líra pedig erősödött a dollárhoz képest 2006-ra. A nagy török nemzetgyűlés az Erdoğan-kormány óta reformcsomagok tömegét hozza meg. Az Európai Unió által megkövetelt reformok közé tartozott a halálbüntetés eltörlése, a rendőrség által a börtönökben alkalmazott kínzások megszüntetése, az állambiztonsági bíróságok helyett esküdtszékek felállítása, és szakítás azzal a gyakorlattal, hogy a hadsereg beleszólhasson a politikába, a közoktatásba és a kultúrába. A hadsereg meghatározó jelentősége és befolyása azonban a továbbiakban is fennmaradt. A hagyományos török társadalmi-politikai elit, azonban gyanakvóan figyelte az iszlámbarát Erdoğan ténykedéseit, attól tartottak, hogy mint egykori fundamentalista alááshatja az állam és a vallás különválasztására épülő török világi rendszert. A „fehér törökök”, akik már az oszmán időkben is a politikai elit tagjai voltak, tartottak az erdoğani jelenség megerősödésétől. A „fehér törökök” arra törekednek, hogy az országot Ankarából kiindulva és Anatólia legtávolabbi szegletébe is eljutva korszerűsítsék. Azonban éppen ezek azok a területek, ahol a „fekete törökök” élnek, akiket mindig mások kormányoztak. Ezek az emberek vallásosabbak, nem tudnak idegen nyelveket, és közéjük tartozik Erdoğan is, akinek felesége és két lánya is fejkendőt visel. Ő az első nem „fehér török” államférfi. Az Erdoğan-kormány idején kirobbant egyik legnagyobb botrány az úgynevezett Ergenekon-ügy, amely egy titkosnak vélt csoport nevét takarja169, akiket azzal vádolnak, hogy gyilkosságot terveztek több magas rangú politikus és közéleti személyiség ellen, továbbá, hogy katonai puccsot szerveztek a kormány megdöntésére. Több mint 150 magas rangú 167

http://www.euractiv.com/en/enlargement/2007-elections-turkey/article-163039 (2007 elections in Turkey, 2007. április 5.) 168 http://www.fn.hu/kulfold/20070806/erdogan_alakithat_kormanyt/?action=nyomtat (Erdogan alakíthat kormányt, 2007. augusztus 6.) 169 Az Ergenekon mint szervezet létezéséről a titkosszolgálat 2001-ben szerzett tudomást, amikor a rendőrség letartóztatott egy Tuncay Güney nevű férfit, akit titkos szervezkedéssel vádoltak. A vád szerint a csoportosulás célja, hogy káoszba sodorja Törökországot, ezzel előkészítve a terepet egy újabb katonai hatalomátvételhez.

79

katonatisztet, politikust, újságírót, jogászt és egyéb személyeket helyeztek vád alá. Az ellenzékiek szerint az ügyet a kormány arra használja fel, hogy elhallgattassa az iszlamista irányvonalat követő AKP-t kritizáló, szekularista ellenzéket és értelmiségieket.170 2008. április 30-án megváltoztatták a büntető törvénykönyv 301-es cikkét, melyet az Európai Unió és emberjogi aktivisták is kifogásoltak. A változtatások szerint már nem a törökséget, hanem a török nemzetet ért sérelemért lehet valaki ellen pert indítani, de csak az igazságügyi miniszter jóváhagyásával, a maximálisan kiszabható büntetés pedig a korábbi három év helyett két év lehet. Elkészült az új polgári törvénykönyv is, mely a nők jogait hivatott jobban védeni.171 Az ellenzék többször is a szekularizmus korlátozásával és iszlamista ambíciókkal vádolta meg a kormánypártot, amit mind a párt, mind Erdoğan tagadtak. Az egyik ilyen eset az volt, amikor megtiltották az alkoholos italok és dohánytermékek reklámozását a televízióban, valamint eltörölték a fejkendő-törvényt. 2008 februárjában a török kormánypárt, a kétharmados többségét kihasználva, elfogadta a nagy vitát kiváltó alkotmánymódosító törvénycsomagot, amely lehetővé tette, hogy a jövőben azok a lányok is látogathassák az egyetemeket, akik az iszlám előírásainak megfelelően csadort viselnek. Törökország, Kemal Atatürk reformjai óta világi ország, ezért a vallási jelképek használata és viselése ellentétes a hangsúlyozottan szekuláris alkotmány előírásaival. Erre hivatkozva tiltotta be a fejkendő viselését az 1980-ban puccsal hatalomra került katonai vezetés is. A szekuláris erők hatalmas kampányt kezdtek a csador viselése ellen, számos tüntetésre került sor, és a hadsereg is tiltakozott. (7. Melléklet) Erdoğan azzal próbálta csillapítani a kedélyeket, hogy megígérte: kidolgoznak egy olyan törvénytervezetet, amely szabályozza, pontosan milyen csadort lehet hordani a felsőfokú oktatási intézményekben. Az elképzelések szerint nagyon kicsi, nem csupán az egész testet, de még az arcot is szabadon hagyó fejkendő lett volna az előírás, ám ez az egész vita kezdett komolytalanná válni.172 Csakhogy a Republikánus Néppárt az Alkotmánybírósághoz fordult, amely júniusban úgy

170

http://www.meforum.org/1968/erdogan-ergenekon-and-the-struggle-for-turkey (Rubin, Michael: Erdogan, Ergenekon, and the Struggle for Turkey, 2008. augusztus 8.) 171 Nimet Çubukçu török nő- és családügyi államminiszter szerint azonban hosszú időnek kell eltelnie, míg a törvényben garantált jogok a kultúra részévé válnak. 172 A nyugati világ azt hiszi, a török nőkre rákényszerítik a csadort, a társadalomra pedig az iszlám alapelveit. Felmérések szerint azonban a török nők 60-70%-a nem kényszerből hord fejkendőt. Szociális problémák vannak ennek a problémának a hátterében. Döntően ugyanis a szegényebb, főleg vidéki lakosság követi hűen az iszlám előírásait, míg a jómódú városi rétegek világias beállítottságúak. Ezért a fejkendő viselésének tilalmát sokan úgy fogták föl, hogy a városi felső- és középrétegek távol kívánják tartani a felsőoktatástól a szegényebb, vidéki szülők gyermekeit.

80

döntött, hogy megsemmisíti a kormány alkotmánymódosító törvénycsomagját. A történet itt azonban nem ért véget, mert a radikális szekularisták meg voltak arról győződve róla, hogy a kormányzó párt feltett szándéka Törökország iszlám állammá alakítása. A legfőbb ügyész, Abdul-Rahman Yalcinbkaya ezért még márciusban az Alkotmánybíróságtól nem kevesebbet kért, mint hogy tiltsa be a kormányzó AKP-t. Arra hivatkozott, hogy a szervezet „az antiszekuláris tevékenység gyújtópontjában áll”, és alkotmányellenes tevékenységet folytat.173 Beadványában kérte továbbá a testületet, hogy a kormánypárt 71, konkrétan megnevezett tagjának, köztük 38 parlamenti képviselőnek tiltsa meg, hogy az eljövendő öt évben bármiféle párthoz csatlakozhassanak. 2008. július 30-án az Alkotmánybíróság salamoni döntést hozott 6-5 arányban: az AKP-t nem tiltott be, de 20 millió dollárnak megfelelő összeget kellett fizetnie büntetésül azért, mert a fejkendőre vonatkozó februári alkotmánymódosításával megkísérelte aláásni a török alkotmány szekuláris alapjait.174 A kormány intézkedését ellenzők azonban ugyanúgy elégedetlenek, hiszen az Alkotmánybíróság döntése értelmében a csadort továbbra sem lehet viselni az egyetemeken. 2009. áprilisában Törökország és a Nemzetközi Valutaalap megegyezett egy nagyobb összegű kölcsön folyósításáról, a gazdaság fellendítése érdekében. Meg nem erősített információk szerint az új megállapodás 20–45 milliárd dollár közötti összegről szól. Az Erdoğan-kormány egyik legjelentősebb gazdasági lépése a Nabucco gázvezetékprojektben való részvétel. A vezeték többek között Azerbajdzsánból és Grúziából, Törökországon át szállítana földgázt Európába, így Magyarországra is. A kormányközi megállapodásokat 2009. július 13-án írták alá Ankarában. Az Erdoğan-kormánynak is nagy kihívásokkal nézett szembe a Kurd Munkáspártot és szélsőséges, terrorista akcióikat tekintve. 2008-ban a török légierő megpróbálta felderíteni az iraki hegyekben rejtőzködő szeparatistákat, ezért iraki területen lévő kurd célpontokat támadott. A török kormány ugyanakkor vidékfejlesztési projektet indított a kurdok által lakott Délkelet-anatóliai régió fejlesztésére, hogy így csökkentse a PKK támogatóinak számát. 2009 júliusában a kormány továbbá azt is bejelentette, hogy kész arra, hogy párbeszéddel rendezze a kurd kérdést. Abdullah Öcalan, a PKK vezetőjeként ügyvédei útján egy úgynevezett „útitervet” juttatott el a börtönből a kormányhoz, amelyben részletesen kifejtette javaslatait a helyzet megoldására. A kormány azonban nem hajlandó bevonni a terroristavezért a tárgyalásokba. A civil szervezetek és a biztonsági tanács is támogatja a kormány közeledési 173

http://kitekinto.hu/europa/2008/07/30/torokorszag_tulel_akp (Németh Dániel: Túlélő AKP, Megmenekült a betiltástól a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja, 2008. július 30.) 174 A pénzbüntetés kivetésével egyébként az Alkotmánybíróság 11 tagja közül 10 értett egyet, ami jelzi is a bírák világnézetét.

81

kísérletét, a szélsőjobboldali pártok azonban úgy látják, hogy a kormány közeledése az állam egységét veszélyezteti. Az Erdoğan-kormány azonban nem csak a török népekkel törekszik a jó kapcsolat kialakítására, hanem a környező országokkal és az iszlám világgal is. Törökország ezért aktív szerepet vállalt a Szíria–Izrael közötti béketárgyalásokban, és közvetítése nagy jelentőséggel bírt az Afganisztán és Pakisztán közötti zajló tárgyalásokban is. 2009-ben Örményországgal is megkezdődött a közeledés, bár a tárgyalások során nem esett szó az örmény népirtással kapcsolatos eltérő véleményektől. Az ország Ciprussal is igyekszik rendezni a viszonyát, ezért támogatja az újraegyesítésről szóló tárgyalásokat.175 Törökország nagyon fontos érdeke, hogy minél hamarabb népszavazást írjanak ki az egyesülés kérdéséről, mivel a ciprusi kérdés az egyik akadálya az uniós csatlakozásának.176 Törökország és Görögország viszonya alapvetően jó, hiszen immáron már a görög kormány is támogatja a törökök uniós csatlakozását. Megoldatlan viták azonban még vannak a vízi határok kérdésében és az illegális bevándorlók ügyében, akik az Európai Unió szerint veszélyeztetik Görögország demokratikus berendezkedését. Törökország ugyanakkor azzal védekezik, hogy a bevándorlók többsége nem török, hanem arab, akik Törökországon keresztül próbálnak meg az unió területére lépni.177

VI. 13. Kísérlet az iszlám és a demokrácia együttélésére Erdoğanék

igyekeznek

bizonyítani,

hogy

meg

tudnak

felelni

az

újkor

követelményeinek és, hogy az iszlám összeegyeztethető a demokráciával és a nyugati értékekkel. Az AKP kormánya meg akarja mutatni, hogy valaki úgy is lehet demokrata, hogy közben muzulmánként nem adja fel kulturális önazonosságát. Mehmet Aydin, valási ügyek minisztereként arra törekedett, hogy megbékéltesse Európát és az iszlám világot. Erdoğan miniszterelnök is az iszlám általános megújításának a pártolója volt. Az 2004-ben, Ankarában tartott Iszlám Államok Szervezetének találkozóján sikerült kivonni a szervezetet a konzervatívok ellenőrzése alól azáltal, hogy Erdoğan közbenjárt azért, hogy a török Ekmeleddin İhsanoğlut válasszák meg főtitkárnak. 175

A ciprusi helyzet miatt az EU 2006 decemberében felfüggesztette a tárgyalásokat, melyek 2007 márciusában indultak újra. 176 http://hvg.hu/vilag/20090713_ciprus_ujraegyesites_nepszavazas (Ciprus újraegyesüléséről év végéig népszavazás lehet, 2009. július 13.) 177 http://www.euractiv.com/en/enlargement/eu-turkey-immigration-risk-greek-democracy/article-183735 (EU says Turkey immigration a risk to Greek democracy, 2009. július 3.)

82

A kormány számára kedvező a gazdaság töretlen fejlődése és a külföldi befektetők lankadatlan érdeklődése. Az Erdoğan-kormány nagy érdeme, hogy 2002 óta sikerrel stabilizálta a török közállapotokat, az iszlamista Igazság és Fejlődés Pártja pedig ténykedésével

bebizonyította:

a

demokrácia

és

a

muszlim

hitelvek

nem

összeegyeztethetetlenek. Az Európai Unió felé tartana Törökország, miközben az európaitól idegen vallásikatonai ellentétek uralják a török politikát. 2010 elején, egy évekkel ezelőtti puccsgyanús ügyre hivatkozva félszáz nyugdíjazott és még szolgálatban lévő katonai vezetőt vettek őrizetbe. A kormány a demokratikus értékekre és az EU-csatlakozásra hivatkozva védekezik, a hadsereg viszont az iszlám túlzott befolyása ellen tiltakozik.178 Ilyen hajtóvadászat a hadsereg ellen a múltban elképzelhetetlen lett volna, hiszen az elmúlt fél évszázadban több kormányt is megbuktatott.179 Tizenegy nyugalmazott tábornokot és hét ezredest tartóztattak le a 2010 februárjában, az "évszázad pereként" emlegetett ügy legutóbbi állomásaként. A fegyveres erők több volt parancsnokát azzal vádolják, hogy puccsot készítettek elő az iszlamista gyökerű kormány ellen. Értesülések szerint Ibrahim Firtinát180, a légierő egykori vezetőjét, Özden Örneket, a haditengerészet volt parancsnokát és Ergin Saygunt, a vezérkari főnök volt helyettesét más, nyugalmazott vagy még szolgáló katonatisztekkel együtt vették őrizetbe az Ankarában, Izmirben és Isztambulban egyidejűleg végrehajtott rendőrségi akcióban.181 A letartóztatottakat azzal a gyanúval vették őrizetbe, hogy közük van az Ergenekon-csoporthoz, amely tagjai között vannak a török katonaság volt tagjai, ügyvédek, üzletemberek és számos olyan jelentős a török közéleti személyiség, akiknek célja feszültség keltése annak érdekében, hogy a kormányzó AKP megbukjon. Egyes értesülések szerint az őrizetben lévő személyeknek közük van egy állítólagos kormányzatot destabilizáló tervhez, amely "Pöröly" fedőnéven vált ismerté január elején. Ekkor hozta le a Taraf című – a katonasággal szembeni kritikus hangvételéről ismeretes – török napilap az ügyet, amelyet a török hadsereg vezetői szinte azonnal cáfoltak. A lap szerint 5000 oldalnyi dokumentum és 48 órányi hanganyag igazolja a 178

http://www.portfolio.hu/users/elofizetes_info.php?t=cikk&i=129110 (Katonai puccs és letartóztatások - Így készül Törökország az EU-ba?, 2010. február 24.) 179 Törökországban eddig négy katonai puccs volt, mióta 1950-től szabad választások vannak az országban. 1960-ban, amikor kivégezték a kormányfőt és két miniszterét, 1971-ben, amikor Szulejmán Demirel miniszterelnök lemondott és két évig statárium volt érvényben, 1980-ban ideiglenes alkotmánnyal ragadta magához a hatalmat a hadsereg, és 1997-ben is a hadsereg döntötte meg az államhatalmat, azzal az indokkal, hogy Necmettin Erbakan, Törökország első iszlamista miniszterelnöke fenyegeti a szekuláris állam létét. 180 Firtinának 2005-ben azért kellett távoznia posztjáról, mert egy másik puccskísérlettel összefüggésben is felmerült a neve. 181 http://hvg.hu/vilag/20100222_torok_puccs_letartoztatas_torokorszag (Állítólagos puccskísérlet miatt újabb letartóztatások Törökországban, 2010. február 22.)

83

puccs tervét, a rendőrség pedig ezen dokumentumok eredetiségének vizsgálatát követően kezdte meg akcióját. A letartóztatások nyomán elképzelhető, hogy összefüggés mutatkozik az Ergenekon-csoport tevékenysége, és a Pöröly-terv kivitelezésén munkálkodók között.182 A Hürriyet napilap információi szerint többüket már az Ergenekon-ügy kapcsán és a mostani januári ügy felbukkanásakor kihallgatták az ügyészek, de szélesebb körű letartóztatásokra akkor nem került sor. Az összeesküvők állítólagos célja az volt, hogy "visszaállítsuk az órát 1923-ra". A Pöröly-tervet állítólag még 2003-ban készítette a török katonaság azzal a céllal, hogy zavargásokat generáljon az országban, melynek következményeképp eltávolíthatnák a hatalom éléről az AKP-t, és a biztonság ígéretével fellépő hadsereg lakossági pedig majd támogatást kap a hatalomátvételhez. A tervek között szerepelt két isztambuli mecset felrobbantása, szélsőséges iszlamistáknak álcázott katonák bevetése egy hadtörténeti múzeum ellen, és a Görögországgal való feszültség növelése, melyet a török vadászgépek szándékos görög légtérsérelmével értek volna el. Egy utasszállító repülőgép esetleges lelövése, és az akció Görögországra történő hárítása is szerepelt a tervben. A török NTV tévé – eddig nem teljesen megerősített – értesülései szerint az ügyészség birtokában lévő terven szereplő aláírások megegyeznek a letartóztatottak kézjegyeivel. A Today's Zaman kormányközeli napilap jelentése szerint mindeközben a rendőrség egy másik ügyben is több embert vett őrizetbe Izmirben. A "Ketrec" nevű állítólagos újabb puccstervvel is az volt célja a katonaságnak, hogy a kormányzatot destabilizálják. Az utóbbi hónapokban kirobbant sorozatos botrányok a hadsereg körül egyre jobban kiélezik a török kormányzat és a katonaság közti viszonyt. A puccskísérleti tervek folyamatos felbukkanása egyáltalán nem segítik Törökország stabil és demokratikus országképének megszilárdítását, a hadsereg és a kormányzat közti viszony egyértelműen rombolja az ország külföldi megítélését, és ez az Európai Unióba igyekvő Törökországnak egyáltalán tesz jót a botrány. A török hadsereg, mely jelentős jogosítványokkal, politikai és gazdasági hatalommal rendelkezett a legutóbbi időkig, nehezen viseli befolyásának megnyirbálását. Az AKP vezette török kormányzatot ugyanakkor azok a vádak érik a hadsereg részéről, hogy iszlamista politikát folytat, és veszélyezteti a szekuláris berendezkedést.183 Az államelnöki hivatal

182

A hatóságok 2007-ben fogalmazták meg a gyanút, hogy az Ergenekon-csoport tagjai zavargásokat akartak kirobbantani, hogy a káoszban megdönthessék a török kormányt. Ezért a két és fél éve kitört ügyben már 200 embert őrizetbe vettek. 183 http://kitekinto.hu/europa/2010/02/23/ujabb_tabornokok_buktak_bele_az_osszeeskuvesbe (Nagy Gergely: Újabb tábornokok buktak bele az összeesküvésbe, Újabb főtisztek őrizetben, 2010. február 23.)

84

közlése szerint: "A közvéleményt biztosítani kell arról, hogy a válságot az alkotmány keretein belül, a törvényeknek megfelelően fogják megoldani."184 A 2001-ben megjelent a török politikai palettán az AKP, amelyet ellenzéke azzal vádolt, hogy iszlám államot akar bevezetni Törökországban, megdöntve ezzel a Mustafa Kemal Atatürk által alapított Török Köztársaságot. Az AKP ugyanakkor 2003-as hatalomra kerülése óta sem vezette be az iszlám törvényeket, megmaradtak a demokratikus intézmények, komoly előrelépések történtek az örmény-török kapcsolatok rendezése terén, és a kurd kisebbség helyzete se romlott. A kormány kritikusai boszorkányüldözésnek írják le a katonaság elleni akciót. Szerintük az AKP végső célja az igazságszolgáltatás átpolitizálása, a katonaság meggyengítése, és a vallást és államot kettéválasztó modern török alkotmány felpuhítása. 185 A kormány legutóbbi nagy horderejű intézkedése 2010 márciusában az alkotmány módosítására tett javaslata. A kormányfő szerint nem mindenre kiterjedő reformról van szó, a tervezet a bíróság intézményére és a politikai pártok működésére vonatkozó alkotmányos rendelkezésekre fog összpontosítani.186 A reformra a bíróságok és az ügyészségek hatáskörének visszaszorítása érdekében van szükség, így teremtve meg egy demokratikusabb országot, ami hozzájárulna az állampolgári jogok megszilárdításához. Erdoğan az alkotmányos reformról szóló népszavazás kiírását is kilátásba helyezte arra az esetre, ha az elképzelés nem kap elegendő támogatást az ellenzéktől. Az alkotmánymódosításához kétharmados parlamenti többség szükségeltetik, de a kormánynak ehhez nincs elegendő támogatottsága a törvényhozásban.187

184

http://hvg.hu/vilag/20100225_torok_valsag_megoldas (Török válság: az államfő szerint alkotmányos megoldás kell, 2010. február 25) 185 http://www.origo.hu/nagyvilag/20100223-poroly-muvelet-ergenekon-iszlamista-kormany-es-ahadserege.html (Molnár Zoltán: Saját pörölye sújthat le a török hadseregre, 2010. február 24.) 186 Törökországban 1982-ben, a hadsereg által levezényelt puccs után két évvel fogadták el a jelenleg is hatályos alkotmányt. Ez az alaptörvény felhatalmazza az alkotmánybíróságot az olyan politikai pártok betiltására, amelyek veszélyt jelentenek Törökország világi berendezkedésére. 187 http://nol.hu/kulfold/szukitik_a_birosagok_hataskoret_torokorszagban (Szűkítik a bíróságok hatáskörét Törökországban, 2010. március 1.)

85

VII. A demokrácia, mint a csatlakozás előfeltétele Az Európai Uniós tagságra pályázó államok átvilágítása az utóbbi években megszigorodott. Ennek alapvető oka az, hogy a korábbi bővítési szakasz olyan fejlett demokratikus országokat érintett, mint Svédország, Finnország, vagy Ausztria, míg az őket követők csoportját főleg posztkommunista államok alkották. A

demokrácia

és

az

emberi

jogok

ügye

a

politikai

párbeszédeken

és

feltételrendszereken és együttműködési programokon keresztül az EU külpolitikájának és külpolitikai intézkedéseinek rendszeres szereplőivé váltak. Amint az a Szerződés rendelkezéseiben is benne foglaltatik, a demokrácia és a jogállamiság kialakításának és megszilárdításának célkitűzése, valamint az emberi jogok és az alapvető szabadságok tiszteletben tartása ma már a harmadik országokkal kialakított együttműködés valamennyi formájában jelen van. Az Európau Unió a formális demokrácián túlmenően a demokrácia kvalitatív feltételeinek működését is vizsgálja, ami azt jelenti, hogy figyelemmel kíséri a politikai pártok szerepét és részvételét a politika alakításában, a sajtószabadság megvalósulását, a polgári társadalom aktív részvételének meglétét, és a kisebbségi jogok biztosítását.188 A demokráciával együtt, az emberi jogok kérdése is nagy figyelmet kap, megjelenik az emberi jogokról szóló éves uniós jelentésekben, a különleges bizottsági közleményekben, a parlamenti állásfoglalásokban, valamint az egyedi emberi jogi kérdésekhez kapcsolódó jelentésekben és tanácsi álláspontokban. A demokráciáról és az emberi jogokról szóló EUpolitika végrehajtási eszközei a politikai párbeszédtől és diplomáciai lépésektől a pénzügyi és technikai együttműködés különféle eszközéig terjednek. Az Európai kezdeményezés a demokráciáért és az emberi jogokért (EIDHR) különleges küldetése az, hogy nemzetközi és nemzeti szinten segítse az emberi jogi és demokratikus célkitűzések teljesülését, és kiegészítse az Unió különféle nemzeti és regionális együttműködési programjainak keretén belüli intézkedéseket.189 A demokrácia és az emberi jogok védelme elválaszthatatlan egymástól. Az alapvető szólás- és egyesülési szabadság a politikai pluralizmus és a demokratizálódási folyamat előfeltételei, míg a demokratikus ellenőrzés és a hatáskörök elkülönítése sarkalatos pontjai a 188

http://www.hhrf.org/kisebbsegkutatas/kk_2002_04/cikk.php?id=477 (Kádár József: Demokrácia mint az Európai Unió feltételrendszere és Szlovákia belpolitikája: a Mečiar- és Dzurinda-kormányzat összehasonlítása, 2002. 4. szám) 189 www.szmm.gov.hu/download.php?ctag=download&docID (A demokrácia és az emberi jogok dimenziója a harmadik országokkal való együttműködésben, 2010. március 12.)

86

független igazságszolgáltatás és a jogállamiság fenntartásának, ami pedig az emberi jogok megfelelő védelmének az előfeltétele. Az emberi jogi kultúra és a demokrácia felépítésének és fenntartásának feladata valójában egy véget nem érő kihívás, amely elsősorban az érintett ország népére tartozik. Az utóbbi években minden szinten szaporodtak az elvárások, az elkötelezettségek és a nyílt viták a demokrácia és az emberi jogok előmozdítására vonatkozóan. A helyi civil társadalom mozgósításának és a nemzetközi nyomásnak köszönhetően számos ország mozdult el a nyitottabb társadalmak és az igazságosabb választási eljárások irányába, az elkötelezettség és a tudatosság mértéke nőtt a nyilvánosság körében, számos emberi jogi kérdésben hoztak új jogszabályokat és erősödött a jogok érvényesítése, a fejlesztési stratégiákon keresztül pedig a helyi közösségek is hangot adhatnak véleményüknek, amely elősegíti a gyengék és a kirekesztettek érdekérvényesítését. Megoldásra váró problémák még így is maradnak, hiszen a politikai elit továbbra is gyakran elszámoltathatatlan és érzéketlen a polgárok elvárásaival szemben, és időnként az eltérő és ellenzéki vélemények elnyomásához tér vissza. Előfordul, hogy egyes társadalmakban az etnikai, vallási és osztályi megosztottság időnként erőszakot szül ahelyett, hogy demokratikus úton próbálnák rendezni a helyzetet. Ez konfliktust szít, és aláaknázza a pluralizmust és az emberi jogok tiszteletben tartását.190

VII. 1. A koppenhágai kritériumok Bármely olyan európai ország kérheti felvételét az Európai Unióba, amely tiszteletben tartja a szabadság, a demokrácia és a jogállamiság elvét, valamint az emberi jogokat és az alapvető szabadságokat. A csatlakozás feltételeit az Európai Unióról szóló szerződés 6. és 49. cikkei rögzítik.191 A felvétel kérelmezése jelenti az első lépést a szigorú szabályok közt lefolytatott, hosszadalmas eljárás során. A gyakorlatban a kérelem benyújtását minden esetben az Európai Unióval kialakított kétoldalú együttműködés előzi meg. A jelentkezés érvényességének vizsgálatát követően, uniós értékelési eljárások sora veszi kezdetét, mely végül eredményezheti a kérelmező ország meghívását a tagok közé. Az egyes országok esetében a

190

www.szmm.gov.hu/download.php?ctag=download&docID (A demokrácia és az emberi jogok dimenziója a harmadik országokkal való együttműködésben, 2010. április 22.) 191 http://eur-lex.europa.eu/en/treaties/dat/12002M/htm/C_2002325EN.000501.html#anArt59 (Consolidated Version of the Treaty on European Union, 2010. március 12.)

87

folyamat elhúzódása attól függ, hogy az adott ország milyen gyorsan tudja átvenni az acquis communautairet. Ezt követően a csatlakozni kívánó ország a Tanácsnak juttatja el tagsági kérelmét. Az Európai Bizottság hivatalos véleményt ad ki a kérelmező országról, melynek alapján a Tanács dönt, hogy elfogadja-e a kérelmet vagy sem. A kérelem elfogadása után a Tanács egyhangú határozattal felhatalmazást ad a hivatalos tárgyalások megkezdésére a tagságot kérelmező ország és a tagállamok között. Ez a folyamat azonban nem minden esetben zajlik automatikusan, mivel a tárgyalások csak abban az esetben indulhatnak meg, ha a kérelmező ország megfelel koppenhágai kritériumoknak. A bővítési folyamatban az 1993-as koppenhágai kritériumok biztosítanak specifikus iránymutatást az előcsatlakozási stratégia kialakításához, amelyeket kezdetekben még csak a csatlakozni kívánó kelet-közép-európai országoknak kellett teljesíteniük. Az Európai Tanács ülésén 1993. június 21-22. között kimondta, hogy a tagság megköveteli, hogy a tagjelölt ország megteremtse: 1.) azon intézmények stabilitását, amelyek elengedhetetlenek a demokrácia, a jogrend, az emberi jogok és a kisebbségi jogok megteremtése, tiszteletben tartása és védelme érdekében; 2.) a működő piacgazdaságot, amely képes megbirkózni az Unióban lévő gazdasági versennyel; 3.) képességét a tagságból eredő kötelezettségek teljesítésére, különösen tekintettel a politikai és gazdasági célok, valamint a monetáris unió célkitűzéseire.192 A politikai kritériumok a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok érvényesülését garantáló intézmények stabilitásáról, a kisebbségi jogok tiszteletben tartásáról és védelméről szólnak. 1995-ben a madridi Európai Tanács alkalmával annyiban változtattak a feltételeken, hogy kikötésre került, hogy a csatlakozni kívánó országnak képesnek kell lennie az EU szabályainak és eljárásainak végrehajtására. A csatlakozás feltételei között szerepel az is, hogy a csatlakozni kívánó országban adottak legyenek az ország integrációját biztosító, megfelelően kialakított irányítási rendszerek. A csatlakozni kívánó országok egyik legfontosabb feladata, hogy az uniós jogot átültessék saját nemzeti jogukba. Ugyancsak nagy jelentősséggel bír, hogy a közösségi jogszabályokat hatékonyan, megfelelő adminisztratív és

192

Emerson, Michael: Has Turkey fulfilled the Copenhagen political criteria? (CEPS Policy Brief, No. 48., 2004. április)

88

igazságszolgáltatási struktúrákon keresztül hajtsák végre. Mindezek előfeltételei az uniós tagság elnyeréséhez szükséges kölcsönös bizalomnak.193 A jelentkező országok felvételét rajta kívül álló körülmények is befolyásolhatják. Egyrészt függ attól, hogy az Európai Unió képes-e új tagok befogadására, azaz tudja-e biztosítani, hogy intézményeit a bővítést követően is hatékonyan működteti, illetve a közösségi döntéshozatali folyamatokat felelősségteljesen hajtja végre. Másrészt az Uniónak meg kell őriznie azon képességét, hogy az új tagállamok felvétele után is minden területre vonatkozóan tudjon közös szakpolitikai intézkedéseket kidolgozni és végrehajtani, azokat fenntartható módon finanszírozni.194

VII. 2. Törökország és a demokrácia-kritérium Törökország európai uniós csatlakozásának politikai alapproblémája az, hogy ugyan az ország rendelkezik a demokrácia bizonyos jegyeivel, de azok nem elégségesek ahhoz, hogy az Európai Unió jelenlegi kritériumai szerint demokráciának legyen minősíthető, mivel ezek a kritériumok az Unió fennállása alatt egyre szigorúbbá váltak. A múlt eseményeinek tükrében, egyes periódusokban Törökország megfelelt az Európai Unió demokrácia-kritériumainak, ám a követelmények szigorodásával kételyek merülnek fel az ország demokratikus voltát illetően. Az a tény, hogy időnként választásokat tartanak még nem tesz egy államot demokratikussá.195 Az ország intézményes berendezkedése számos kérdést vet fel. Atatürk a szekularizmus védelmezőjeként a hadsereget helyezte az első helyre, a demokráciát és az európai elköteleződést csak a másodikra, a szekularizmus megőrzése felülírt mindent.196 A politikai rendszer ilyenfajta megosztottsága 1920-ban még nem volt szükségszerűen hiba, hiszen a korabeli demokratikus normák sokkal kevésbé voltak szigorúak, a demokrácia korántsem volt még az európaiság mulasztást nem tűrő feltétele. A problémát ma az okozza, hogy Atatürk e téren tett engedményei megmerevedtek, és olyan értelmezést nyertek, hogy a katonaság a demokrácia biztosításának egyetlen lehetséges 193

http://ec.europa.eu/enlargement/the-policy/conditions-for-enlargement/index_hu.htm (A bővítés feltételei, 2010. április 22.) 194 http://ec.europa.eu/enlargement/the-policy/conditions-for-enlargement/index_hu.htm (A bővítés feltételei, 2010. április 22.) 195 Milosevics legalább hét választást tartott Szerbiában, ám kevesen állítanák róla, hogy demokrata volt. 196 Amint azt már a korábbiakban is említettük, 1945 óta a hadsereg - közvetve vagy közvetlenül - négyszer lépett fel a kormány ellen, mert a tábornokok úgy találták, hogy a kormány vagy túlságosan korrupt, vagy túlságosan iszlamista.

89

eszköze, miközben a katonák természetüknél és hivatásuknál fogva nem demokraták. Míg a rendszer viszonylag stabil volt, a katonai hatalomátvétel lehetősége visszatartotta a politikusokat attól, hogy olyan politikába kezdjenek, amely veszélyezteti Atatürk örökségét. Ez a rendszer segítette Törökországot a XX. században a jobboldali diktatúra elkerülésében, a fejlődés hosszas és nehézségekkel teli folyamatának elkezdésében, és a parasztság urbanizálásában. A társadalmi egyenlőség azonban nem jött létre, nem tette őket polgárokká éppen az Atatürk által felállított rendszer miatt, hiszen abban a népnek nem volt szerepe. A polgárság fogalma szükségszerűen korlátozott érvényű, mivel nincs valódi népszuverenitás, és nem is lehet mindaddig, amíg a hadseregnek joga van beavatkozni a politikai folyamatokba.197 A török társadalom átalakulása lassú folyamat. Atatürk nyolc évtizeddel ezelőtt kezdte el és utódai mind a mai napig nem voltak képesek modern, nyugati típusú demokratikus társadalommá alakítani Törökországot. Törökország sajátságos problémája, hogy egyszerre volt egy birodalom örököse és egy alulfejlett ország, amely fékezőleg hatott a modernizáció útján, és kétségeket ébresztett. Az önmagukat kiválasztó elitek, amelyek az országot vezették, nem akarták a népre átruházni a hatalmat, mert attól tartottak, hogy azt majd olyan célok érdekében használja fel, amely eltér a nyugati típusú modernitásra irányuló törekvésektől.198 A török modernitás fogalmait és vitáit ellenőrző világi elit inkább többé, mint kevésbé volt visszafogott történelmi felelősségének megosztásában, s így eltávolodott annak lehetőségétől, hogy a nép elfogadja mindazon modern fogalmakat, vitákat és modelleket, amiket a szekuláris török elit alkotott meg. Az elmaradt területeken pedig ott várakozott a nem szekuláris elit egy olyan alternatívával, amelytől a világi elit mindig is tartott, amely az iszlámot és a modernitást együttesen kínálta a népnek. A megválasztott civil képviselők hadsereg általi „felügyelete”, amelyet a világi középosztály is támogatott, stabil volt, és nem minden vonásában volt tekinthető katonai rezsimnek. Ami a jelenlegi helyzetben a problémát okozza az Törökország uniós csatlakozása és az unió által megkövetelt csatlakozási feltételek teljesítésének a kérdése. Recep Tayyip Erdoğan jelenlegi kormánya enyhén iszlamista nézeteket vall, így erős támogatottsággal bír, ami nélkülözhetetlen egy olyan országban, ahol a szekularizmus az elit kiváltsága. Erdoğan épp azokat képviseli, akik nem asszimilálódtak a török világi modernitáshoz, és sérüléseket, traumákat szenvedtek a modernitás felé vezető úton. Ez az 197

A török hadseregben 340 magas rangban lévő tábornok és megközelítőleg 820 ezer katona teljesít szolgálatot. A modernitásba később érkezők hatalmas dilemmája éppen a hatalommegosztás időzítése. Ugyanis ha elhibázzák, és a hatalommegosztás megkésik, akkor a nép talán sohasem szerezheti meg a felelős cselekvéshez szükséges tudást és képességet.

198

90

egykori parasztok első két nemzedékének alapélménye, amely a nagyon elidegenedett városi világban próbálta megtalálni helyét. Erdoğan törekvése az uniós tagságra nem mentes a mögöttes érdekektől, mivel így akarja demonstrálni demokratikus és európai elkötelezettségét a tábornokok felé, és eloszlatni kormánya iránti gyanakvásukat. A katonák pedig azért szorgalmazzák Törökország csatlakozását, mert így biztosítva lenne, hogy egy iszlám kormány, vagy egy iszlám típusú modernizáció az Európai Unió feltételeinek nyomása alatt áll. 2007-ben a katonaság és a civilek ellentétes érdekei olyan politikai válságot okoztak, amely valószínűleg nem ilyen formában alakult volna ki, ha Törökország nem törekedne olyan elszántan az uniós tagságra. Éppen az Európai Unió feltételrendszerének és az európaiak vizsgálódásainak következményeképp vált nyilvánvalóvá az intézményi törés a török politikai rendszerben, és ezáltal vált világossá, hogy a demokrácia és a megválasztott testületeknek a fegyveres erők által történő felügyelete összeegyeztethetetlen.199 A törökországi válság kirobbanása a kérdéseket uniós szinte emelte, ugyanakkor az Európai Unió beavatkozása csak súlyosbította volna a helyzetet, hiszen Törökország belpolitikai konfliktusai csakis az ország által oldhatóak meg. Mindemellett az Uniónak meg volt az a lehetősége, hogy felvesse az inkompatibilitás kérdését, mielőtt még 2005-ben megnyitotta a tárgyalásokat, ehelyett azt a látszatott keltette, hogy a probléma nem létezik. Ám az Európai Uniónak így fennállhat egyfajta közvetett felelőssége azért, mert miközben önmagát a demokrácia legfőbb őréként identifikálja, nem volt következetes annak kimondásában, hogy Törökország esetében ennek elérése valójában alkotmányos forradalmat jelent. 2007 alapproblémája a török politikai rendszer átrendezése olyan módon, hogy az tükrözze a nép akaratát. Az alkotmányos rend újraszabása úgy, hogy az teljes mértékben demokratikus és szekuláris is legyen. A gyakorlatban azonban ez azt jelenti, hogy minden hatalmat át kell adni a népnek, amely többségében se nem demokrata, se nem szekuláris. Az iszlám vonzereje megmaradt, vagyis a népesség nagy részének szekuláris beállítottsága kétséges. Ennek ellentettjeként a kérdés nyitott marad, hogy az iszlamisták felismerik-e azt, hogy a lakosság jelentős része valóban elkötelezettje a szekularizmusnak és elutasítana egy

199

Minden olyan próbálkozás, amely a török politikai élet ezen ellentmondására próbálta felhívni a figyelmet, vagy tudatos elhallgatásba fulladt, vagy visszautasításba ütközött, Törökországban pedig ellenségesnek vagy iszlám ellenes érzelmek megnyilatkozásának minősítették.

91

iráni típusú megoldást. A probléma magában rejti a további polarizáció veszélyét, messzire vezető következményekkel.200 Az Erdoğan-kormány 2002 és 2004 közötti időszakában nyolc harmonizációs reformcsomagot fogadtak el és harmincnégy alkotmánymódosítást hajtottak végre, amelyek 53 törvény 218 cikkét érintették. Azonban a kormánynak még rengeteg intézkedést kell megtennie, annak érdekében, hogy minél előrébb hozzák a csatlakozás időpontját.201 Az alkotmánymódosításokat nem csupán a politikai jogokra terjesztették ki, hanem a szociálpolitikai élet széles körére is. Habár a módosítások sok esetben csak részletekkel és kisebb nyelvi javításokkal foglalkoztak, nem hozva létre új jog helyzeteket, de volt néhány közülük, amelyek tényleges alkotmányos reformnak számított, mint az előzetes letartóztatás idejének a csökkentése, a halálbüntetés kiszabhatósági körének szűkítése, a politikai pártok feloszlatásának bonyolultabbá válása, a gyülekezési jog kiterjesztése, és a civil hatalom megerősítése a nemzetbiztonsági tanácsban. Egy másik nagy jelentőségű reform a 15. cikk eltörlése volt, amely megtiltotta a nemzetbiztonsági tanács, az 1980-as puccs után végrehajtott feladatainak alkotmányossági felülvizsgálatára. Az alkotmánymódosításokat követően, 2002. január 1-jén hatályba lépett az új Polgári Törvénykönyv, amely jelentős változásokat hozott a nemek közötti egyenlőség, a gyermekek és gyenge emberek védelme terén, illetve új gyakorlatot és intézményeket vezetett be a török jogrendszerben. Ezeket az újításokat három harmonizációs reformcsomag követte, amelyeknek nem csak a módosítások török jogrendszerrel történő összehangolása volt a célja, de további reformokat is bevezettek az emberi jogok, a kisebbségi jogok, a véleménynyilvánítás- és a gyülekezési szabadság terén. Mindezen reformok következményeképp, a 2002. decemberi Koppenhágai csúcson az államok úgy határoztak, hogy amennyiben az Európai Tanács a 2004 decemberében tartott ülésén, a Bizottság jelentése és javaslata alapján úgy dönt, hogy Törökország teljesítette a koppenhágai kritériumokat, akkor az Európai Unió haladék nélkül megnyitja a tárgyalásokat. Törökországban nagy csalódással és egyben reményekkel fogadták az Unió döntését, hiszen volt egy céldátum a tárgyalások megkezdésére, és ennek érdekében a reformfolyamatok nem lassultak le, és az ország nem adta fel a csatlakozás reményét sem. 2003-ban négy átfogó demokratikus reform született, amelyek a török demokrácia legtöbbet 200

http://www.budapestanalyses.hu/docs/Hu/Elemz%C3%A9sek_Arch%C3%ADvum/analysys_159_hu.html (A török politikai válság és az EU, 2009. május 3.) 201 http://debatepedia.idebate.org/en/index.php/Argument:_Turkey_has_made_significant_refor ms_to_gain_EUmembership (Argument: Turkey has made significant reforms to gain EU membership, 2010. április 22.)

92

kritizált hiányosságait kívánták kiküszöbölni a szólás-, a véleménynyilvánítás- és a gyülekezési szabadság, a kínzás és rossz bánásmód, illetve a hadsereg belpolitikára gyakorolt befolyása terén. Ugyanakkor a politikai pártokról szóló törvényt is liberalizálták, a sajtószabadságot kiszélesítették, és a nem-muzulmán közösségek tulajdonszerzésének korlátozásait eltörölték. A 2003. július közepén megalkotott hat reformcsomag a terrorellenes törvény 8. cikkének feloldását, a halálbüntetés kiszabásának korlátozását és a kurdok jogainak kiszélesítését tartalmazták. 2004 májusában további alkotmánymódosításokat hajtottak végre, amelyek között volt olyan, amelyek az alkotmány korábbi rendelkezésekkel történő harmonizációját voltak hivatottak elősegíteni, mint korábbi módosítások alkalmával is. A sajtószabadságról és a jogrendszer megreformálásáról szóló rendelkezéseket a parlament jóváhagyta. A török alkotmány pedig innentől kezdve rendelte alá a haza jogot a nemzetközi jognak az alapvető jogok és szabadságok körében. A nyolcadik csomagot 2004 júliusában fogadták el, amely eltörölte azt a rendelkezést, amely alapján a nemzetbiztonsági tanács kinevezhette a Rádió- és Televízió Legfőbb Tanácsának tagjait. Az új Büntetőtörvénykönyv 2005. június 1-jével lépett hatályba, ami ugyancsak fontos feltétele volt a csatlakozási tárgyalások megkezdésének.202 A törvényhozást érintő változtatásokon túl, a kormány határozott intézkedéseket tett annak érdekében, hogy azok megfelelő alkalmazást nyerjenek, aminek érdekében emberi jogi tanácsokat állított fel a városokban és a tartományokban, és létrehozta a Reform Monitoring Csoportot, amelyekben a minisztériumok és kormányzati szervek képviselői vettek részt. Az Uniónak fontos szerepe volt abban, hogy ezek a változtatások végbe menjenek Törökországban, és nagyban hozzájárult a civil társadalmi szervezetek törvényességének megteremtéséhez, amelyek segítenek egy demokratikusabb Törökország megteremtésében, és a polgári jogok és szabadságok elismerésében. Az Európai Uniónak továbbra is fenn kell tartania a segítségnyújtás és az együttműködést lehetőségét, hogy a demokratikus folyamatot tovább erősítse a török társadalomban. A jövőbeni újítások elősegítése érdekében elengedhetetlen a szoros és direkt kapcsolat a civil társadalommal és a reformok vezetőivel, hiszen minden eszközre szükség van ahhoz, hogy a törökök támogassák az európai normák és értékek átvételét.

202

http://www.euractiv.com/en/enlargement/turkey-new-penal-code-touches-raw-nerves/article-140266 (Turkey's new penal code touches raw nerves, 2005. június 2.)

93

VII. 3. Konkrét intézkedések kronologikus sorrendben VII. 3. 1. A hadsereg és a nemzetbiztonsági tanács Az 1960-as, első végrehajtott puccsa után a hadsereg a török politikai egyik legfontosabb szereplőjévé vált. A katonai erők többször beavatkoztak az állam életébe, még ha csak rövid időre is, és fontos garanciákat kapott, amelyek megerősítették szerepét a mai polgári rendszerben is. Ezeket kétféleképp vitte véghez: egyrészt számukra fontos értékeket vezettettek az alkotmány szövegébe úgy, mint az állam területi és nemzeti integritása és a kemali modernizációs reformok, másrészt formális intézmények létesítésével, amelyekben ezen értékek védelmét tudták garantálni úgy, mint a nemzetbiztonsági tanács, állambiztonsági bíróság, legfelsőbb katonai bíróság. Habár a ’90-es évek elején úgy tűnt, hogy a katonaság és a polgári oldal közötti kapcsolatok rendeződnek, a kurd nacionalizmus és terrorcselekmények, valamint a politikai iszlám újjáéledése ismét előtérbe helyezte azokat. (8. Melléklet) Az uniós csatlakozás azonban megköveteli a katonai hatalom visszaszorítását a politikában, ezért mélyreható reformokat vár el az országtól, ha az Unió tagja kíván lenni. Nemzetbiztonsági Tanácsot érintő reformok: -

a 2001 októberében tett alkotmánymódosítás megerősítette a tanács tanácsadó jellegét, és növelte a civil tagok számát;

-

a 2003. júliusi, hatodik harmonizációs csomaggal a tanács képviselőjét elmozdították a Mozi, Video és Zene Felügyeleti Tanácsából;

-

a 2003. augusztusi, hetedik harmonizációs csomag eltörölte a nemzetbiztonsági tanács főtitkárának kiterjesztett végrehajtói és felülvizsgálati hatalmát, és egyéb rendelkezéseket, amelyek lehetővé tették a nemzetbiztonsági tanács civil ügynökségekhez történő korlátlan bejutását, hatályon kívül helyeztek, a főtitkári posztot nem kötötték tovább katonai személyhez, hanem arra a miniszterelnök javaslata alapján civileket is jelölhettek;

-

a nemzetbiztonsági tanács üléseit ezentúl kéthavonta tartják, a korábbi havi rendszeresség helyett;

-

2004 májusában tett alkotmánymódosítás megszüntette a nemzetbiztonsági tanács képviselőjének részvételét a Felsőoktatási Tanácsban;

94

-

a nyolcadik harmonizációs csomag pedig megsemmisítette azt a rendelkezést, amely feljogosította a nemzetbiztonsági tanács főtitkárát a Rádió- és Televízió Legfelsőbb Tanács tagjainak kinevezésére.203

A védelmi kiadásokat csökkentő reformok -

a

2003.

augusztusi,

hetedik

csomaggal

és

a

2004-es

májusi

alkotmánymódosítással a védelmi kiadások átláthatóságát kívánták erősíteni; -

a 2003. december 10-én elfogadott közpénzek felhasználásáról és ellenőrzéséről szóló törvény, amely 2005. január elsejével lépett hatályba, bevezeti a különleges kiadások alapját, hosszabb tárgyalási periódusokat kíván meg a védelmi büdzsé megállapítása ügyében, teljesítmény alapú finanszírozást ír elő, amit a hadseregnek teljesítmény-jelentésekkel kell igazolnia a parlament és egyéb kapcsolódó intézmények felé, ezáltal megteremtve a hadsereg költekezése feletti parlamenti kontrollt.204

A hadsereg gazdasági erejének csökkentése elengedhetetlen intézkedés volt a demokrácia elmélyítésének útján. Azonban a katonaság még így is a legmegbízhatóbb intézménye Törökországnak – a katonai puccsok ellenére is –, ami a legnagyobb kihívást jelenti az ország számára. Erős az a közvélekedés, mely szerint a hadsereg tudja egyedül, hogy mi a jó az országnak, és képes szükség esetén megtenni a megfelelő lépéseket.205 VII. 3. 2. Emberi jogok Az emberi jogok kérdése Törökország esetében szoros összefüggésben van a kisebbségek, kiváltképp a kurdok helyzetével. Az emberi jogok biztosítása terén Törökország nem járt élen, számos rendelkezés és törvény tartalmazott olyan kitételeket, amelyek korlátozták az emberi jogokat és alapvető szabadságokat. Amikor az uniós csatlakozás esélye felerősödött, fontos lépéseket tettek a kínzás ellen harcban és az alapvető szabadságok körének kiszélesítésében. A legfontosabb intézkedések közé tartozott a szükségállapot eltörlése, a Büntetőtörvénykönyv módosítása, a terrorellenes törvény 8. cikkének eltörlése, és a nyelvhasználat jogának kiszélesítése. Mindezen fontos jogi reformok mellett, azok hatékony implementálásához szükséges eszközök is megteremtésre kerültek. 203

Senem Aydın and E. Fuat Keyman: European Integration and the Transformation of Turkish Democracy (EUTurkey Working Papers, No. 2/August 2004.) 204 Emerson, Michael: Has Turkey fulfilled the Copenhagen political criteria? (CEPS Policy Brief, No. 48., 2004. április) 205 http://www.boell-tr.org/web/19-815.html (Civilian-Military Relations, the Security Sector and Civil Control, 2009. november 21-22.)

95

A kormány elkötelezte magát a zéró tolerancia mellett a kínzást és embertelen bánásmódot illetően. Ennek hozományaként a negyedik, a hatodik és a hetedik harmonizációs program nagyban hozzájárult a kormány elkötelezettségének elősegítéséhez. A kínzás és embertelen bánásmódra vonatkozó reformok: -

minden őrizetbe vett személy joga, hogy ügyvédet fogadjon;

-

a Büntetőtörvénykönyv 243. és 245. cikkeit a kínzásról és embertelen bánásmódról hatályon kívül helyezték;

-

a kínzás és embertelen bánásmód ügyében, köztisztviselők ellen indított, a felettesek engedélyétől függővé tett eljárások megindításáról szóló rendelkezés eltörlése került;

-

az előzetes letartóztatást 24 órára csökkentették, és amennyiben egy adott ügyben három vagy annál több személyt vettek őrizetbe, akkor az előzetes letartóztatás ideje 4 napig terjedhet;

-

a kínzás vádjával érintett ügyek kitárgyalásai „sürgős” minősítést kaptak;

-

a rendőrök kiképzését kilenc hónapról két évre emelték, kiegészítve emberi jogi kurzusokkal, amelyeket az Unió és az Európa Tanács segítségével vezettek be;

-

előírták egy rokon értesítését előzetes letartóztatás esetén.206

Mindezen nagy horderejű reformok ellenére, szinte kivétel nélkül minden jelentés az emberi jogok helyzetét illetően arról számol be, hogy a letartóztattak továbbra is kínzásnak vannak kitéve, az őrizetbe vettek csupán kis százaléka konzultálhat védőjével, és az orvosi ellátásuk sem megfelelő. VII. 3. 3. Szólásszabadság Nagy számban töröltek el korlátozásokat ezen a téren is, amelyek felmentésekhez és szabadlábra

helyezésekhez

vezettek

olyan

esetekben,

amikor

nem

erőszakos

véleménynyilvánítás ügyében hoztak ítéletet. Az állam szerepe egy demokratikus társadalomban az, hogy szolgálja a polgárait, és ne tiszteletet várjon el tőlük. Szólásszabadság ügyében hozott reformok: -

a hatodik reform csomag eltörölte a terrorellenes törvény 8. cikkét, amely a nemzet egysége elleni propagandáról rendelkezett;

206

Aydin, Senem – Keyman, E. Fuat: European Integration and the Transformation of Turkish Democracy (EUTurkey Working Papers, No. 2/August 2004.)

96

-

a Büntetőtörvénykönyv 159. cikkének – amely az állam és az állam intézményei elleni támadásról, valamint a Török Köztársaság megbonthatatlan egysége elleni fenyegetésről szólt – alkalmazási körének szűkítése;

-

a Büntetőtörvénykönyv 169. cikkéből kivették a terrorszervezetek működését könnyítő cselekmények szankcionálását;

-

a terrorellenes törvény 7. cikkét eltörölték, amely bevezette az olyan jellegű propaganda fogalmát, amely alkalmas a terrorista eszközök alkalmazására történő felbujtásra;

-

eltörölték azokat a rendelkezéseket, amelyek lehetőséget adtak filmek, videók és egyéb zeneművek felfüggesztésére és betiltására arra való hivatkozással, hogy azok aláássák a Török Köztársaság alapvető jellegét és az állam egységét;

-

módosították a 312. cikket, amely bírság kiszabásának eltörlését írta elő, a bűncselekmények

dicsőítésének,

jogsértésre

való

felbujtásnak,

vagy

gyűlöletkeltésnek az ügyében, továbbá a módosítás bevezette a közrend veszélyeztetésének kritériumát a bűncselekmények meghatározásánál; -

új bekezdést csatoltak a 312. cikkhez, amely tiltja a társadalom egy részének megalázását emberi méltóságot sértő módon, és büntetni rendeli azokat a megnyilvánulásokat, amelyekkel etnikai vagy vallási csoportot sértenek az ország területén;

-

szankcionálták a politikai pártok állami finanszírozástól való megfosztását, és a politikai pártok nehezebb feloszlathatósága érdekében, bevezették a 3/5-ös többséget ahhoz, hogy az alkotmánybíróság ilyen ügyben ítéletét meghozhassa;

-

módosították a sajtótörvényt, ennek megfelelően eltörölték a börtönbüntetést azokban az esetekben, amikor sajtók által elkövetett vétségről van szó;

-

a nyomdák bezárása pedig minden esetben tilos lett.207

A politikai pártok véleménynyilvánítási szabadságát illetően, cél lenne, hogy csak azok a vélemények legyenek szankcionálva, amelyek anti-demokratikusak és erőszakra buzdítanak, míg a feloszlatás csak az utolsó eszköz kellene, hogy legyen a demokratikus rendszer megóvása érdekében. Az alkotmánybíróság tovább enyhébb büntetéseket is kiszabhatna, mint pl. a határozott idejű eltiltás a politikai élettől. Az egyik legfontosabb különbség a török bíróságok és az Európai Emberi Jogi Bíróság között, hogy eltérően értelmezik, mennyiben sért közrendet a vélemény kinyilvánítása. Míg az 207

Aydin, Senem – Keyman, E. Fuat: European Integration and the Transformation of Turkish Democracy (EUTurkey Working Papers, No. 2/August 2004.)

97

Európai Emberi Jogi Bíróság megvizsgálja a releváns állítás tartalmát, a beszélő személyét, a kinyilvánítás körülményeit és a kifejezés formáját, addig a török bíróságok csupán a kinyilatkoztatás tartalmára helyezi a hangsúlyt. A legfelsőbb bíróság egyes ítéletek meghozatalakor figyelembe vette az Európai Emberi Jogi Bíróság metódusát, de ezt a gyakorlatot a jogrendszer minden szintjére ki kellene terjeszteni.208 VII. 3. 4. A békés gyülekezés- és egyesülés joga Ezen a területen is számos intézkedést vezettek be, főként a demonstrációk szervezésének korlátozásának csökkentése és a szervezetek létrehozásának korlátozása területén, taggá válás feltételein és általános szabályozások a tevékenységül terén. A békés gyülekezés terén hozott reformok: -

a gyülekezési kérelem benyújtásának ideje 72 óráról 48 órára csökkent;

-

a tüntetés szervezéséhez szükséges korhatár 21-ről 18-ra csökkent;

-

a gyűlések elhalasztásának kormányzók által gyakorolt jogát korlátozták, arra az esetre, ha ténylegesen bűncselekmény elkövetésének veszélye merülne fel;

-

a civil társadalmi intézmények ezentúl tevékenységi körükön kívül is szervezhetnek találkozókat és egyéb megmozdulásokat.

-

2. Gyülekezés szabadsága körében tett újítások:

-

a 2002. augusztusi demokratizációs csomaggal, valamint a 2003. januári és februári programokkal kiszélesítették a szervezetek létrehozására és tagságára vonatkozó jogokat;

-

a szervezetek bejegyzésével kapcsolatos feladatok a rendőrség hatásköréből átkerültek a Belügyminisztérium keretein belül létrehozott Szervezetek Igazgatóságához;

-

enyhítésre kerültek a szervezetek általi hirdetmények közzétételére és publikációk osztogatására tett szabályozások, ezentúl nem kell megküldeni az illetékes hatóságnak a publikáció egy példányát, illetve bármilyen megtiltása publikációk, hirdetmények, nyilatkozatok közzétételének csak a bíróság hatáskörébe tartozik, amelyről 48 órán belül határoznia kell;

208

http://eafjd.eu/IMG/pdf/Magisteruppsats_-_Armine_Kanakanian.pdf (Kanakanian, Arminé: The situation of freedom of expression – Turkey and the European Union, 2007. tavasz)

98

-

a török szervezetek külföldön, illetve a külföldi szervezetek Törökországban végzett tevékenységére vonatkozó szigorításokat eltörölték.209

A korlátozások nagy problémát jelentenek külföldi szervezetek tekintetében, és a külföldi szervezetekkel való együttműködésben, mivel ezek különös fontossággal bírnak az Unió és Törökország közötti kapcsolatokban, hiszen az Európai Unió hatalmas erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy kialakítson egy transznacionális hálózatot a nem-kormányzati szervezetek körében, Kelet- és Nyugat-Európa között. Több ország civil társadalmi programjának bevonásával történne, ami elengedhetetlen szükséges a demokrácia elmélyítéséhez. A Polgári Törvénykönyv 92. cikke szerint a belügyminiszter engedélye szükséges a külügyminiszter jóváhagyása után ahhoz, hogy külföldi szervezetek Törökországban működhessenek, azonban a csatlakozás megkívánja ezen a korlátozások eltörlését is. A

gyülekezési

jog

szabadságának

biztosítása

még

mindig

nem

tűnik

problémamentesnek, mivel a rendőrség folytatja a tiltakozók elleni fellépést. A létrehozott Egyesülési Igazgatóság gyengesége pedig az, hogy annak tagjai és feladatai csupán át lettek irányítva a rendőrségtől, így a tényleges reform implementálása nagy nehézségekbe ütközött. Az egyesületek ellenőrzését végző testületnek mentesnek kell lennie a biztonsági erőktől, és olyan tagokból kell állnia, akik a nemzetközi normáknak is megfelelő képzéseken vettek részt. VII. 3. 5. Kisebbségvédelem A kisebbségek jogi helyzet Törökországban az 1923-as lausanne-i békeszerződésben lett lefektetve, amely vallási alapon határozta meg a kisebbségeket. A lausanne-i szerződés negatív és pozitív tartalmú jogokat is megállapított a nem muzulmán kisebbségek számára, amelyek megközelítőleg húszezer zsidót, háromezer görögöt és

ötvenezer

örményt

érintettek.

A

pozitív

rendelkezések

közé

tartozott

a

diszkriminációmentes és egyenlő védelemhez való jog, magániskolák létesítésének joga, saját nyelvhasználat joga az oktatásban, saját családjog létrehozása és személyes ügyek kezelésének joga szokásaik szerint, és a vallás szabad gyakorlásának a joga. Alapvetően két probléma merült fel ezen rendelkezésekkel kapcsolatban: egyrészt, hogy nem vonatkoztak más kisebbségekre; másrészt, hogy alkalmazásukat sem tudták

209

Hensler, Camille Overson – Muller, Mark: Freedom of expression and of association in Turkey (2005. november)

99

maradéktalanul biztosítani. Ezért az Európai Unióhoz történő csatlakozás reményében ezen a területen is számos reformot hoztak. A nem-muszlim közösségeket érintő reformok:210 -

a már fentiekben is említett Büntetőtörvénykönyv 312. cikkéhez csatolt bekezdés;

-

a 2003 januárjában elfogadott szabályozáshoz csatolták a nem-muszlim alapok listáját, amely egy indirekt formája volt, a nem muzulmán közösségek elismerésének, és lehetőség adott vagyonaik nyilvántartásba vételére is;

-

egy másik módosítás pedig lehetővé tette, hogy a vallás gyakorlására alkalmas helyek létesüljenek bárhol az ország területén.

Annak érdekében, hogy a kisebbségi jogok megfelelő védelemben részesüljenek Törökországnak nem kell további radikális lépéseket tennie. A helyes és teljeskörű alkalmazása a kisebbségvédelmi intézkedéseknek elegendőek ahhoz, hogy a nem-muszlim közösségek problémái végleg megszűnjenek. A további kérdés a közigazgatás körében merül fel, mivel itt készülnek el a kisebbségeket érintő szabályok, így a bürokráciának megvan az eszköze arra, hogy lelassítsa a reformfolyamatot. A kihívás abban áll, hogy sikerül-e a bürokráciát rávenni arra, hogy a szabályalkotások során folytasson párbeszédet a nemmuszlim közösségekkel. Erdoğan 2009-ben újabb ígéreteket tett kisebbségek vezetőivel történt találkozója során, hogy a demokratikus reformokat folytatni fogja. Bár sokan kétkednek, hogy a kisebbségek védelme tényleg megvalósulhat egy muzulmán többségű országban.211 Kurd kérdés körében tett reformok:212 -

2001 októberében eltávolították az alkotmány 26. és 28. cikkeit, amelyek korlátozták a nyelvhasználatot;

-

a kurd műsorszolgáltatás 2002 augusztusától vált lehetővé a harmadik reformcsomag által, a 2003 júliusában hozott hetedik reformcsomag pedig lehetővé tette a közszolgálati és kereskedelmi rádió- és televízióállomások létesítését;

210

Aydin, Senem – Keyman, E. Fuat: European Integration and the Transformation of Turkish Democracy (EUTurkey Working Papers, No. 2/August 2004.) 211 http://www.christianpost.com/article/20090817/turkey-pm-erdogan-promises-equality-for-religiousminorities/index.html (Leichman, Aaron J.: Turkey PM Meets with Religious Minority Leaders; Promises Reforms, 2009. augusztus 17.) 212 Aydin, Senem – Keyman, E. Fuat: European Integration and the Transformation of Turkish Democracy (EUTurkey Working Papers, No. 2/August 2004.)

100

-

a 2002-es csomag ugyanakkor módosította a nyelvoktatásról szóló törvényt, így téve lehetővé a kurd nyelv elsajátítását.

-

a 2003-as csomag pedig elegendővé tette a Miniszteri Tanács jóváhagyását az oktatott nyelvek meghatározása körében, eltörölvén a korábbi nemzetbiztonsági tanácsi engedélyt;

-

az anyakönyvezésről szóló törvény 2003-as módosítása megengedte a szülőknek, hogy kurd nevet adjanak gyermekeiknek;

-

2003 augusztusában részleges autonómiát és büntetésenyhítést kaptak azok a személyek, akiket illegális szervezetekben, nevezetesen a PKK-ban való részvételért ítéltek el;

-

az úgynevezett rehabilitációs program alkalmazása folytatódott, amelynek célja, hogy a falvak közötti konfliktusok miatt elvándoroltak visszatérhessenek lakóhelyükre;

-

2009-ben újabb reformok születtek, amelyek több politikai és kulturális jogot kívántak adni a kurdoknak.213

VII. 3. 6. A jogrendszer megreformálása A jogszolgáltatási rendszer megreformálása elengedhetetlen ahhoz, hogy a katonaság erejét ezen a téren is csökkentsék, és a katonai bíróság hatáskörét csak olyan ügyekre terjesszék ki, amelyekben katonák követtek el bűncselekményeket, és nem civilek. Az esetek magas száma, a hosszú majd egy éves eljárási idő, és ezekből eredően számos eset elutasítása, főleg amelyekben felmerül az emberi jogok megsértése, sürgetően hatottak a változtatásra. A katonai és polgári bírák körében is felmerül azok pártatlanságának kérdése, ami sok problémát vet fel. A bíróságok függetlenségének elve ugyan benne foglaltatik az alkotmányban, de függetlenségük mégis alá van ásva számos más alkotmányos rendelkezéssel, mint a végrehajtó hatalom joga a bírák kiválasztási, képzési, kinevezési, áthelyezési, büntetési és egyéb ügyében. A bírák továbbá az igazságügyi minisztérium köztisztviselői által értékelve vannak, ami ugyancsak növeli a pártatlanság kialakulásának esélyét, és az attól való félelmet, hogy elmozdítják vagy áthelyeztetik őket kevésbé fejlett régiókba. A Legfelsőbb Tanáccsal kapcsolatos probléma, hogy annak nincs önálló titkársága, és helyiségei az igazságügyi minisztériumon belül helyezkednek el. A Tanács tagjai pedig erősen kötve vannak a 213

http://thefastertimes.com/turkey/2009/12/11/istanbul-calling-kurdish-reforms-in-trouble/ (Schleifer, Yigal: Istanbul Calling: Kurdish Reforms in Trouble, 2009. december 11.)

101

minisztérium által szolgáltatott információkhoz, így annak tevékenysége ellentmond mind a független igazságszolgáltatás, mind a jogrend alapelvének. A függetlenség korlátozása a bírósági pályára lépést megelőzően is felmerül, mivel a jelentkezőknek az igazságügyi minisztérium felügyelete alatt írásbeli, majd szóbeli vizsgát kell tenniük. Nemcsak a kiválasztásuk, de továbbképzésük is a minisztérium erős befolyásától függ, még akkor is, ha az erre felállított Igazságszolgáltatási Akadémia igyekszik biztosítani a függetlenséget. A bírák és ügyészek közötti kapcsolatot vizsgálva is kételyek merülnek fel a pártatlanságot illetően. Eredetileg a bírónak különállónak és feljebbvalónak kellene lennie az ügyészhez képest, a török jogszolgáltatási rendszerben azonban a tárgyalások ezen résztvevői egyenlőek. A jogrendszerben hozott reformok: -

a bírósági rendszert családügyi bíróságok felállításával erősítették meg;

-

a Polgári- és a Büntetőeljárási törvényeket módosították, megengedve a perújrafelvételt azokban az ügyekben, amelyekben az Európai Emberi Jogi Bíróság jogsértést állapított meg;214

-

a jogi nyilvántartások rendszerét összhangba hozták az ENSZ gyermekek jogairól szóló egyezményének 1. cikkelyével, így a 18 év alatti gyermekek büntetőjogi nyilvántartása csak ügyészi jóváhagyás által tehető meg;

-

Törvényszéki Orvostani Intézetet érintő jogszabály is módosításra került, megerősítve az adminisztrációt új munkaerő felvételével, ezáltal lehetővé téve a jogi eljárások gyorsabbá tételét;

-

a katonai büntetőbíróságok létesítéséről és eljárásáról szóló törvényt úgy módosították, hogy megszüntették a katonai ítélkezést civilek felett;

-

az állambiztonsági bíróságok pedig megszüntetésre kerültek;215

-

reformok születtek a megfelelő munkafeltételek kialakítása végett, hiszen egy bíró évente átlagosan 800 esettel találkozik, amelyek közül megközelítőleg 400at tud lezárni;

-

felállítottak 15 középfokú bíróságot, amelyek célja, hogy gyorsítsák és hatékonyabbá tegyék az eljárást, és biztosítsák az igazságos eljáráshoz való jogot.216

214

Ez a rendelkezés vezetett Leyla Zana perújrafelvételéhez is. http://www.sundayszaman.com/sunday/detaylar.do?load=detay&link=180661 (Yilmaz, Mustafa Edib: Judicial reform major step on road to EU membership, 2009. július 12.)

215

102

-

bevezették a mediáció intézményét, ugyancsak a bíróságok tehermentesítése érdekében.217

A bíróságok ugyan elkezdték alkalmazni a meghozott reformokat, de annak folyamata nagyon

lassan

halad.

Jelentős

probléma,

hogy

az

igazságszolgáltatási

rendszer

gondolkodásmódját kell megváltoztatni ahhoz, hogy komolyan és határozottan ki álljon az emberi jogok megsértése ellen. Ehhez az oktatás komoly átszervezésére, uniós jogi és nemzetközi emberi jogi tananyag átvételével, és külföldi ösztöndíjak lehetőségével, amelyben az Európai unió nagy segítségére lehet Törökországnak. A jogi képzés megreformálása mellett, a költségvetésből is nagyobb összeget kellene elkülöníteni a jogszolgáltatási rendszerre, mivel a bírák és ügyészek alul vannak fizetve, valamint az épületek és az eszközök elmaradottsága is a hatékonyság ellenében hatnak. A költségvetés megtervezésében bírák is részt vehetnének, akik később a pénzek elosztását is felügyelnék. Az Unió e téren is nagy segítségére lehet Törökországnak, hiszen egyrészt hozzájárulhat tárgyalótermek számának és egyéb eszközök beszerzésének növeléséhez, másrészt különböző képzések szervezésével segíthet a jogszolgáltatás gondolkodásmódjának átalakításában. Törökországnak két uniós programban volt lehetősége részt venni: egyik az AGIS218, amely a rendőrök, bírák és a bűnüldözés terén dolgozók képzését segíti elő, a másik pedig polgári ügyekben történő jogi együttműködést hivatott ösztönözni219. Ez a tarthatatlan helyzet két problémát vet fel: egyrészt a jól képzett nyelveket beszélő jogászok nem fognak elhelyezkedni a jogszolgáltatási rendszerben, másrészt ez a helyzet egyfajta önbizalom hiányt eredményez, ugyanis a bírák csupán végrehajtóknak és nem az „ügyek urának” érzik magukat. Az erőfeszítések ellenére a bővítésért felelős uniós biztos is sürgeti a reformok folytatását. VII. 3. 7. Legutóbbi erőfeszítések a reformfolyamatban A legutóbbi reformcsomag 26 módosítást tartalmaz, hogy Törökországot tovább vigye a reformok útján, amit a törvényhozásnak jóvá kell hagynia. A módosítások célja a hadsereg szerepének további csökkentése a politikai életben, és a bírósági radikális átszervezése. Az igazságszolgáltatás rendszere évtizedek óta a keményvonalas szekuláris elit egy csoportja 216

Az általános bíróságok döntései szinte kivétel nélkül eljutottak a felsőfokra, így évente ötszázezer esetet eredményezve a Legfelsőbb Bíróság előtt. 217 Aydin, Senem – Keyman, E. Fuat: European Integration and the Transformation of Turkish Democracy (EUTurkey Working Papers, No. 2/August 2004.) 218 http://ec.europa.eu/justice_home/funding/2004_2007/agis/funding_agis_en.htm (AGIS, 2010. április 23.) 219 http://ec.europa.eu/justice_home/funding/2004_2007/civil_cooperation/funding_civil_cooperation_en.htm (Framework programme for judicial cooperation in civil matters, 2010. április 23.)

103

által van felügyelve, amit az Unió már régóta sürget, hogy a török kormány változtasson meg. Azonban az újabb módosítások sem csökkentik a tíz százalékos parlamenti küszöböt, ami továbbá is kívül tartja a törvényhozáson azokat a kisebb pártokat, amelyek etnikai kisebbségeket képviselnek, mint a kurdok esetében is. 220 A reformcsomag támogatói szerint Törökországot ezekkel a változtatásokkal sikerül az európai országok szintjére emelni, hiszen annak rendelkezései európai példákból kerültek átvételre. A jelenlegi alkotmány számtalanszor került módosításra, mégis amikor 2008-ban az Erdoğan-kormány megbízott egy értelmiségiekből álló csoportot, hogy kidolgozzon egy alkotmánytervezetet, az ellenzékiek ismét a párt iszlám vallás iránti elköteleződésével és antiszekularista nézeteivel támadták az AKP-t.221 A kormány amellett érvvel, hogy a változtatások elengedhetetlenek ahhoz, hogy szakítsanak a katonai puccsokkal teli múlttal és azzal a gyakorlattal, melynek során meg nem választott személyek egy kisebb csoportja ellenőrzi az államot, annak közigazgatási és jogszolgáltatási rendszerét. A módosításoknak ellentmondók ugyanakkor attól tartanak, hogy a változtatások tönkreteszik a török állam megalapításakor kitűzött elveket. Az ellentét a török társadalomban hosszú ideje meghúzódó AKP és annak támogatói, illetve a szekuláris elit – akik úgy gondolják, hogy Erdoğan a régi rendszer lerombolására és saját hatalmának bebetonozására készül – közötti megosztottságot tükrözi. A CHP, amely a legnagyobb ellenzéki párt, először a módosítások három cikkét kifogásolta, majd az egész csomagot elutasította, most pedig azt reméli, hogy az alkotmánybíróság megsemmisíti a kormány reformcsomagját. Erdoğan kijelentette, amennyiben a parlament nem hagyja jóvá a csomagot, úgy népszavazásra bocsátja az ügyet, amit júliusra írhatnak ki.222

220

http://www.nytimes.com/2010/04/03/world/europe/03turkey.html (Tavernise, Sabrina - Arsu, Sebnem: In Turkey, Proposed Changes Aim at Old Guard, 2010. április 2.) 221 http://www1.voanews.com/english/news/europe/Turkish-Government-Sends-Constitutional-Reform-Packageto-Parliament-89530027.html (Jones, Dorian: Turkish Government Sends Constitutional Reform Package to Parliament, 2010. március 10.) 222 http://www.todayszaman.com/tz-web/news-208029-chp-plans-triple-appeal-against-landmark-reformpackage.html (Yavuz, Ercan: CHP plans triple appeal against landmark reform package, 2010. április 21.)

104

VIII. Összefoglalás

„Bármilyen formát öltsön is: utódaink demokráciája nem lesz ugyanaz, mint elődeink demokráciája.” - Robert A. Dahl -223

Samuel P. Huntington a „civilizációs paradigma” tézisében kifejti, hogy a hidegháború után kialakult nemzetközi rendszerben a legsúlyosabb és legveszélyesebb konfliktusok a különböző civilizációkhoz tartozó népcsoportok között robbannak ki, ezek közül is a legaggasztóbb az iszlám világ és a Nyugat közötti szembenállás, amely az Öböl-háborút követően még inkább mélyült.224 Törökország uniós csatlakozása azonban nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy e két nagyban eltérő világ megkísérelje békés egymás mellett élését. A modern Törökország egy mesterséges képződmény, amely az első világháborúban összeomló oszmán birodalom helyén jött létre. Társadalmát vegyes etnikai, különböző nyelvvel, szokással, értékkel rendelkező csoportok alkotják, melyeknek közös létét kizárólag a hadsereg vezetése tudta, egyébként kegyetlen erőszakkal, fenntartani. Az ebből eredő konfliktusokat már az alapító, Kemal Atatürk is felismerte, és megpróbált egyfajta türk nemzeti identitást felépíteni, mely képes túllépni az etnikai határokon. Az első világháború előtti 20 milliós ország, a háború után 7 milliósra csökkent, egy 30 százalékos kurd kisebbséggel, akiknek a társadalomba történő integrációja több, mint kérdéses. Már csak azért is, mert míg a lakosság 70 százaléka nem tudja, hogy tulajdonképpen ki is ő, a kurdok egyet biztosan tudnak: ők nem törökök. A török politikai berendezkedés átalakulása a kemali elit hatalomra jutása után indult meg. Modern állammá akarták tenni az országot, azáltal hogy megteremtik annak politikai, gazdasági és ideológiai előfeltételeit. Létrehoztak egy független államot, fejlesztették az ipart, és kialakítottak egy szekuláris és modern nemzeti identitást. Törökországot európai színvonalra kívánták felemelni, és ennek érdekében mindent alárendeltek.

223

http://www.ujreformkor.hu/philippe-c-schmitter-az-europai-demokracia-joevoje (Philippe C. Schmitter: Az európai demokrácia jövője, 2006. június) 224 Huntington, Samuel P.: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása (Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002.) 424. o.

105

1963-ban a felek aláírták a társulási szerződést, 2005-ben megindultak a tárgyalások, de azt senki sem tudja, hogy Törökország mikor válhat teljes jogú tagjává az Európai Uniónak. Az Uniónak alapvető érdeke fűződik ahhoz, hogy ne veszítse el Törökország bizalmát, hiszen mind stratégiai, mind gazdasági szempontból fontos számára. Egy hatalmas és rohamosan növekvő piacról van szó, amely rengeteg lehetőséggel tud szolgálni az európai vállalatok és befektetők számára. Törökország központi fekvése Európa, Eurázsia és a KözelKelet

találkozásának

nagyban

segíthet

a

gazdasági

kapcsolatok

élénkítésében.

Biztonságpolitikai szempontból azért fontos, hogy az Unió berkein belül tudja Törökországot, mert így jobban fenn tudja tartani a békét és az egyensúlyt Délkelet-Európában, közelebb kerül problémás területekhez, mint a Balkán, a Kaukázus, a Közel-Kelet, különösképp Irak. Az energiaforrások tekintetében is kivételes szerepe van Törökországnak, hiszen összeköthetné a közel-keleti és közép-ázsiai forrásokat az európai piaccal. Az Európai Unió bővítési politikájában kulcsszerepe van a földrajzi határok problémájának, azaz meddig is terjedjen vagy terjedhet az Unió határa. Érzékeny területe ez az uniós politikáknak, amely nagy fejtörést okoz annak eldöntésében, hogy a jövőben melyik országot kell még tagjai között tudnia, és mely országokkal elegendő egy speciális partnerségi viszony, ami nem mutat a csatlakozás irányába. Mint láthattuk Törökország felvétele az Európai Unióba nem hasonlítható az eddigi bővítésekhez. A török-tagság kapcsán felmerülő, az EU mélyítésével és bővítésével szorosan összefüggő kérdések sürgős válaszra várnak. Napjainkban egyre gyakrabban merül fel egy "többsebességes" Európa képe, ami azt jelentené, hogy az Unió alkotná az európai gazdasági tér magját, amelyhez a környező országok az integráció alacsonyabb fokán kapcsolódnának. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ebben a modellben hol kap helyet Törökország. Bár az Európai Unió egyértelműen érdekelt a jó viszony fenntartásában, a csatlakozás tekintetében erősen megosztott. Sokaknak nehéz elfogadni, hogy a jövőben egy iszlám ország lehet az EU legnépesebb tagállama, amely ugyan messze a legszegényebb, de a politikai befolyása a jelenlegi döntéshozatali struktúrában az egyik legerősebb lenne.225 Az Európai Unió attól tart, hogy amennyiben visszautasítják a törökök csatlakozását, az komoly veszélyekkel fog járni nemcsak az európai, de a világ politikai életében is. A visszautasítás következményei lehetnek: az ország visszafejlődése, stabilitásának elvesztése és 225

http://www.sze.hu/euhir/2005/szept/cikk1.html (Pintér Veronika: Út az európai unióba: a török tagság dilemmái, VIII. évfolyam, 9. szám, 2005. szeptember)

106

egy esetleges veszélyzónává válása, amely növelné a migrációt, ami az európaiak egyik legnagyobb félelme. Törökország napjainkban hármas kihívással küszködik: a modernizáció hívei európai államként szeretnék látni, az iszlám hívei a Közel-Kelet és a muzulmán közösség felé hajlanak, míg a nacionalisták a Kaszpi-tenger medencéje és Közép-Ázsia türk népei feletti uralkodó szerep betöltését szorgalmazzák. Az ország nemzeti összetartásának ereje, katonai hagyományai és potenciálja elégséges lenne ahhoz, hogy az iszlám mag-államává váljon. Egy esetleges elutasítás esetén elképzelhető, hogy Törökország feladja a tagságért való küzdelmét, és úgy dönt, hogy az iszlám legfőbb szószólójaként, esetleg a Nyugat ellenségeként, lép fel. Nem véletlen tehát, hogy Törökország uniós felvételének egyik fő szószólója az Egyesült Államok is tart attól, hogy a folyamatos visszautasítás tovább erősíti, radikalizálja a törökországi iszlám erőket, és így veszélyezteti a muszlim államok elé is példaként állított stratégiai szövetséges stabilitását. A kapcsolatok folyamatosan hullámzó enyhülése és elmélyülése, a csatlakozás dátumának kérdése és a tárgyalások bizonytalansága, mind kételyt ébresztenek a törökökben, és a csatlakozást támogatók aránya közel a felére csökkent. Az uniós tagországok álláspontja sem egységes a törökök csatlakozását illetően: egy részük úgy gondolja, hogy a törökök képesek teljesíteni a koppenhágai kritériumokat, és ehhez hajlandóak meghozni a szükséges reformokat; másik részük úgy látja, hogy a két fél közötti szakadék áthidalhatatlan, és Törökország sohasem lesz képes arra, hogy felzárkózzon Európához, sőt mi több, az Unió eddig elért eredményeit is veszélybe sodorná. Az európai állampolgárok döntő többsége fél az iszlámtól és a migrációtól, amelyet a csatlakozás minden kétséget kizáróan magával hoz. Törökország csatlakozása nagy kihívás az Unió számára, ami elkerülhetetlen, de egyben lehetőséget is magában hordoz a továbbfejlődésre és a sikeres együttműködésre az Unión belül, és azon kívül is A térség fejlődésének szempontjából döntő szerepe van Törökországnak. Már jelenlegi állapotával is jó példáként szolgálhat a szomszédos országoknak, mindez pedig a teljes jogú tagság elnyerésével csak javulhat. Tagságával végre a Közel-Keletet és nyugatot elválasztó szakadék fölött híd épülhet és stabilizálódhat a térség. Természetesen ott rejti magában a veszélyt is a régió, hiszen olyan államok kerülnek az EU közvetlen szomszédságába, mint Irak vagy Szíria. A jelenlegi mérsékelten iszlamista kormányzat működése nyomán Törökország tíz éven belül hatalmas változásokat érhet el minden területen. A kormány új jogi reformokat vezetett be, a kisebbségekkel való bánásmód is jelentős mértékben javult az elmúlt 107

évtizedben, olyan jogi reformokat hajtottak végre, amelyek az Európai Uniós elvárásoknak is megfelelnek. Habár az Unió vonakodott attól, hogy Törökországgal megkezdje a csatlakozási tárgyalásokat, mégis nagyobb szüksége van rá, mint az összes többi, újonnan csatlakozott országra. Törökországban vannak gondok a demokrácia megteremtésében, a kisebbségi kérdésekben, Ciprus elismerésében, ám ezek mégsem olyan jelentőségűek, mint az, hogy mennyire járulhat hozzá Törökország az Európai Unió gazdasági és katonai növekedéséhez, erejéhez, amely nemcsak nagyobb biztonságot ad az unió lakosainak, hanem magasabb életszínvonalat is biztosíthat a számukra. A demokrácia mára már egy általános hivatkozási alappá vált, a szeptember 11-i terrortámadás után pedig még inkább a figyelem központjába került annak megvalósulása a muzulmán országokban. A globalizálódó világunkban a demokráciát senki sem hagyhatja figyelmen kívül, ahhoz való igazodási kényszert várnak el. A világ folyamatainak felgyorsulás következtében a sikeres demokratizálódásban egyre fontosabb szerepet tölt be a regionális demonstrációs hatás, amely újabb igazodási kényszert jelent az autokráciák számára. Az iszlám világ azonban még messze áll a modernizmus és a demokrácia értékeinek teljes átvételétől és biztosításától. A hatalom továbbra is megmarad a vezető elit kiváltságának, és nem szabadul meg patrimoniális, kényszerítő és autoriter jellegétől. Olyan alapelvek - mint a szuverenitás, törvényesség, politikai részvétel és pluralizmus, az alapvető szabadságok és emberi jogok -, amelyek a demokrácia velejárói, nem létezhetnek egy olyan rendszerben, ahol a jog forrása, maga az iszlám, illetve az iszlám jog, a saríah. Mindez azt jelentené, hogy a béke, a jólét és a szabadság csak a demokrácia által létezhet?! A válasz nem egyértelmű, az mindenesetre világos, hogy a demokrácia nagy mértékben hozzájárulhat ahhoz az általános közhangulathoz, hogy jó államban élni, szabadon kifejezni magunkat, és tudni azt, hogy a biztonságunkat és gazdasági jólétünket garantálják. Ebben a kontextusban egyre fontosabbá válik, hogy különböző jellemzőkkel bíró országok is együttműködjenek, és olyan modelleket alakítsanak ki, amelyek közös példaként szolgálhatnak országaik, vagy akár egész kontinensük számára. Ez az egyetlen útja a háborúk beszüntetésének, valamint az anarchia és káosz elkerülésnek. A világ országai előtt azonban még hosszú út áll, hogy ténylegesen demokratikus eszközökkel kormányozzanak, a lakosság felhatalmazása alapján. Véleményem szerint a csatlakozási tárgyalások vége semmiképpen sem lehet Törökország tagságának teljes visszautasítása. Úgy vélem a helyzet igen komoly, és mind az Európai Unió, mind pedig Törökország számára döntő fontossággal bírnak, majd az 108

elkövetkező évek. Törökország sokszínűsége miatt csak nagyon nehezen találja meg magát a világban. Régóta próbálkozik európaivá válni, de egyelőre nem tudjuk, hogy vajon sikerül-e ez neki. A csatlakozásra 2015-2020-nál előbb biztosan nem kerülhet sor, és több ország is kijelentette, hogy előtte mindenképpen népszavazást fog tartani a törökök csatlakozásáról. A 21. század egyik legnagyobb kérdése: hogyan tudjuk a hatalmas méretbeli, kulturális különbségeket, és az országok eltérő hatalmát összeegyeztetni egy rendszerben, elkerülve hogy bármelyik is hegemón szerepre törekedjen? Ha Európában képesek leszünk saját példánkkal bebizonyítani, hogy a demokrácia határai kiterjeszthetőek mind a népesség méretének tekintetében, mind pedig a kultúrák sokféleségének tekintetétben, és képesek leszünk igazolni, hogy lehetséges majdnem harminc nemzet és kultúra, ötszáz millió polgárt számláló közösségét demokratikusan kormányozni, tisztelve egyidejűleg a nemzeti és regionális demokráciát, akkor nagymértékben hozzájárulunk az egész világ fejlődéséhez, méghozzá a lehető leghatékonyabb módon.

109

Mellékletek 1. Melléklet

110

m

nc e

he rla

Forrás: The Pew Global Project Attitudes (2005.)

Fr a

nd s

nd Po la

Ne t

Gr e

at

Br ita in

n Sp ai

Tu rk ey

80 70 60 50 40 30 20 10 0

Ge r

Törökország csatlakozása

an y

Támogatók Ellenzők Nem tudja

2. Melléklet

Countries in Category

Number of Countries in Category

1st Wave 1828-1926 (long wave)

1st Reverse 1922-42

2nd Wave 1942-62

2nd Reverse 1958-1962

3rd Wave 1974-

3rd Reverse ? (to 1991)

Democratic

Democratic

Democratic

Democr atic

Democrat ic

Democratic

Reverted Democr to Author- Democratized atic itarianism

Category A Australia, Canada, Finland, Iceland, Ireland, New Zealand, Sweden, Switzerland, U.K., U.S.

10

These countries democratized in the first Democrat wave and ic have remained democratic since

Category B Chile

1

Democratized

10

Reverted to Democratized Author- Democratized Democratic itarianis m

5

Reverted to Democratized Democratized Authoritarianism

Reverted Democr to Democratized Authoriatic tarianism

4

Reverted to Democratized Authoritarianism

Authoritari Democr Democratized an atic

3

Reverted (Huntingdon eliminated these to Democratized Authori- countries from his chart) tarianism

Category C Austria, Belgium, Colombia, Denmark, France, W. Germany, Italy, Japan, Netherlands, Norway Category D Argentina, Czechoslovakia, Greece Hungary, Uruguay Category E East Germany, Poland, Portugal, Spain Category F Estonia, Latvia, Lithuania Category G Botswana, Gambia, Israel, Jamaica, Malaysia, Malta, Sri Lanka, Trinidad & Tobago, Venezuela

Authoritarian

Democratized in the second wave and have Democratic remained democratic since

9

111

Democratic

Democratic

Democr atic

Democr atic

Category H Bolivia, Brazil, Ecuador, India, South Korea, Pakistan, Peru, Philippines, Turkey

9

Reverted to Democratized Authoritarianism

Democratized

Democratic

1

Reverted to Democratized Authoritarianism

Democratized

Reverted to Authoritarianism

Category J Burma, Fiji, Ghana, Guyana, Indonesia, Lebanon

6

Reverted to Democratized Authoritarianism

Authoritarian

Authoritari an

Category K Bulgaria, El Salvador, Guatemala, Haiti, Honduras, Mongolia, Namibia, Nicaragua, Panama, Romania, Senegal

11

Democratized

Democratic

Reverted to Authoritarianism

Democratized

Reverted to Authoritarianism

Category I Nigeria

Category L Sudan, Suriname

2

Democratic Countries

33 (max.)

11 (min.)

51 (max.)

29 (min.)

62 (max.)

59 (min.)

Net Change

+33

-22

+40

-22

+33

-3

112

3. Melléklet

Forrás: http://hsudarren.files.wordpress.com/2006/12/map-of-freedom.gif (2010. március 2.)

113

4. Melléklet

Forrás: http://www.eurosocialist.eu/wp-content/uploads/turnout-EP.png (EU-turnout 19792009)

114

5. Melléklet

Forrás: The Pew Global Project Attitudes (2005.)

115

6. Melléklet

116

Forrás: Gallup World Poll (Islam and Democracy, 2006.)

7. Melléklet

117

Forrás: The Pew Global Project Attitudes (2005.)

8. Melléklet 118

Forrás: The Pew Global Project Attitudes (2005.)

119

Bibliográfia Nyomtatott források Bağış, Egemen: Turkey's EU Membership Process: Prospects and Challenges, (EU Diplomacy Papers 5/2010, Department of EU International Relations and Diplomacy Studies) Becker, Paula – Dr. A. Raveloson, Jean-Aimé: What is democracy? (2008.) Biagini, Antonello: Storia della Turchia contemporanea (Milano, 2005.) Bozarslan, Hamit: La Turchia contemporanea (Societa editrice il Mulino, Bologna, 2006.) Çaha, Ömer: Islam and Democracy: A Theoretical Discussion on the Compatability of Islam and Democracy (Alternatives, Turkish Journal of International Relations, Vol. II., No. 3&4., Fall&Winter 2003) Carkoglu, Ali: Elections in Turkey: Whither Politics as We Know It? (Istanbul, Sabanci University, 2002. október 10.) Cooper, John - Nettler, Ronald - Mahmoud, Mohamed: Islam and Modernity. I. B. Tauris, 2000.; Talbi, Mohamed: ‘Iyal Allah. (Ceres Editions, 1992; Ummat al-wasat. Ceres Editions, 1996.) Csicsmann László: Iszlám és demokrácia a Közel-Keleten és Észak-Afrikában (Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2008.) Csicsmann László: Islam and Democracy int he Middle East and North Africa – The Internal Opportunities and Limits to the Adaption of Western-type Democracy in the Boarder Middle East (Budapest, 2006.) Emerson, Michael: Has Turkey fulfilled the Copenhagen political criteria? (CEPS Policy Brief, No. 48., 2004. április) Esposito, John L. - Voll, John Obert: Islam adn Democracy (Oxford University Press, 1996.) EU – Turkey – Monitor (Vol. 3, No. 3, 2007. november) Flesch István: A Török Köztársaság története (Corvina Kiadó, Budapest, 2007.)

120

Ginsborg, Paul: La democrazia che non c’è (Torino, Giulio Einaudi editore s.p.a., 2006.) Hensler, Camille Overson – Muller, Mark: Freedom of expression and of association in Turkey (2005. november) Hudecz Gergely: A demokrácia jelei és lehetőségei Marokkóban, A demokratikus átmenet elméletének alkalmazhatósága egy „muszlim” ország esetében, Ph.D. értekezés (Budapest, 2008.) Hughes, Kirsty: Turkey and the European Union: Just another enlargement? – Exploring the Implications of Turkish Accession, 2004. június) Huntington, Samuel P.: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása (Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002.) Kubicek, Paul J.: The European Union and Democratization (New York, 2003.) Öniş, Ziya - Yilmaz, Şuhnaz: Turkey-EU-US Triangle in Perspective: Transformation or Continuity? (2004. december) Rostoványi Zsolt: Az iszlám a 21. század küszöbén (Aula Kiadó Kft., 1998.) Rubin, Berry – Heper, Meting: Political Parties in Turkey (Frank Cass and Company Limited, London, 2002) Sözen, Ahmet: Democratization in Turkey: Copenhagen Criteria for EU Membership and Refelctions on Turkish Foreign Policy (Presented at Annual Conference os the International Studies Association, 2002. március 24-27.) Vérez, Jean-Claude: L’adhésion de la Turquie à l’Union Européenne enjeux et perspectives (IEP Paris, 2007. február 7.) Yeşilada, Birol A.: Some expected and not-so-expected Benefits of Turkey’s EU Membership for both Parties (Presentation at the European Union Studies Conference in Montreal, 2007. május 17-20.) Zürcher, Erik Jan: Turkey: a modern history (I.B. Tauris & Co Ltd., London, 2007.)

121

Internetes források http://www.abudhabi.mepi.state.gov/what_is_democracy.html (What is Democracy?, 2010. február 3.) http://www.alhewar.com/SadekDemAndShura.htm (Sadek, J. Sulaiman: Democracy and Shura, 2010. április 23.) http://www.allaboutturkey.com/menderes.htm (Adnan Menderes, 2010. április 6.) http://www.allaboutturkey.com/reform.htm (Atatürk’s reforms, 2010. április 1.) http://www.allaboutturkey.com/ita/politikaci2.htm (Bülent Ecevit, 2010. április 8.) http://www.allaboutturkey.com/ata_prensip.htm (Kemalism, 2010. április 1.) http://www.allaboutturkey.com/darbe.htm (Military Interventions in Turkey, 2010. április 7.) http://www.askoxford.com/concise_oed/democracy?view=uk (2010. február 5.) http://www.ataturk.com/content/view/24/43/ (Mustafa Kemal Atatürk, 2010. április 1.) http://www.avrupa.info.tr/AB_ve_Turkiye/Muzakereler,Muzakereler_Sayfalar.html?pageindex=3&LanguageI D=2 (What is the current status?, 2010. február 3.) http://www.beliefnet.com/Faiths/Islam/2003/05/Islamic-Democracies.aspx - Alexander Kronemer: Islamic democracies (2010. április 24.) http://www.boell-tr.org/web/19-815.html (Civilian-Military Relations, the Security Sector and Civil Control, 2009. november 21-22.) http://www.budapestanalyses.hu/docs/Hu/Elemz%C3%A9sek_Arch%C3%ADvum/analysys_159_hu.html (A török politikai válság és az EU, 2009. május 3.) http://www.carleton.ca/cciss/res_docs/itac/gould_e.pdf - James Gould: Islam and Democracy (Carleton University, Ottawa, 2006.) www.carleton.ca/cciss/res_docs/itac/gould_e.pdf (Islam and Democracy, ITAC CIEM, Vol. 2006-1.) http://www.cfr.org/publication/7708/ - Sharon Otterman: Middle East: Islam and Democracy (2003. szeptember. 19.) http://www.christianpost.com/article/20090817/turkey-pm-erdogan-promises-equality-for-religiousminorities/index.html (Leichman, Aaron J.: Turkey PM Meets with Religious Minority Leaders; Promises Reforms, 2009. augusztus 17.) http://www.complex.hu/magazin/complexmagazin_2004_4_10003_194.pdf („A demokrácia, a jog uralma, az emberi jogok tisztelete köti össze az Európai Unió nemzeteit”, Beszélgetés Mádl Ferenc volt köztársasági elnökkel, XI. Évfolyam, 4. Szám) http://www.country-data.com/cgi-bin/query/r-13922.html (Turkey Politics and Foreign Relations in the 1960s, 1995. január) http://www.country-data.com/cgi-bin/query/r-13923.html (TurkeyPolitics and Elections in the 1970s, 1995. január) http://countrystudies.us/turkey/13.htm (Atatürk and the Turkish Nation, 2010. április 1.) http://countrystudies.us/turkey/71.htm (The Constitution, 2010. április 6.)

122

http://countrystudies.us/turkey/78.htm (Political Developments since the 1980 Coup, 2010. április 7.) http://countrystudies.us/turkey/15.htm (Turkey after Atatürk, 2010. április 1.) www.ctacc.org/new/images/AboutTurkey/ataturk.pdf (History of the Turkish Republic and Principles of Atatürk, 2010. április 3.) http://debatepedia.idebate.org/en/index.php/Argument:_Turkey_has_made_significant_refor ms_to_gain_EUmembership (Argument: Turkey has made significant reforms to gain EU membership, 2010. április 22.) http://eafjd.eu/IMG/pdf/Magisteruppsats_-_Armine_Kanakanian.pdf (Kanakanian, Arminé: The situation of freedom of expression – Turkey and the European Union, 2007. tavasz) http://ec.europa.eu/justice_home/funding/2004_2007/agis/funding_agis_en.htm (AGIS, 2010. április 23.) http://ec.europa.eu/justice_home/funding/2004_2007/civil_cooperation/funding_civil_cooperation_en.htm (Framework programme for judicial cooperation in civil matters, 2010. április 23.) http://ec.europa.eu/justice_home/key_issues/constitution/constitution_1004_hu.pdf - Az Európai Alkotmány (2010. március 2.) http://ec.europa.eu/justice_home/funding/2004_2007/civil_cooperation/funding_civil_cooperation_en.htm (Framework programme for judicial cooperation in civil matters, 2010. április 23.) http://ec.europa.eu/enlargement/the-policy/conditions-for-enlargement/index_hu.htm (A bővítés feltételei, 2010. április 22.) http://ec.europa.eu/public_opinion/archives/eb/eb66/eb66_en.pdf (Eurobarometer 66, 2007. szeptember) http://www.ena.lu/speech_joschka_fischer_ultimate_objective_european_integration_berlin_12_2000-02-17984 (Speech by Joschka Fischer at the Humboldt University: "From Confederacy to Federation – Thoughts on the finality of European integration", Berlin, 2000. május 12.) http://www.ena.lu/speech_joschka_fischer_ultimate_objective_european_integration_berlin_12_2000-02-17984 (Interinstitutional declaration on democracy, transparency and subsidiarity, 1993. október 23.) http://en.allexperts.com/e/a/at/atat%C3%BCrk%27s_reforms.htm (Atatürk’s Reforms, 2010. április 1.) http://en.allexperts.com/e/m/mi/military_coup_in_turkey,_1980.htm (Military coup in Turkey, 1980, 2010. április 7.) http://epa.oszk.hu/00800/00804/00038/2960.html (Burik Géza: Iszlám kihívások és a világi állam - Keresztúton Törökország, 1998. november 14., II. évfolyam, 46. szám) http://www.epc.eu/en/ce.asp?TYP=CE&LV=177&see=y&t=42&PG=CE/EN/detail&l=3&AI=99 (Michalopoulos, Dino : Turkey's economic crisis - a mistaken link to the Euro?, 2001. június 25.) http://www.euractiv.com/en/enlargement/turkey-rejects-european-parliament-report/article-157566 (Turkey rejects European Parliament report, 2006. szeptember 7.) http://www.euractiv.com/en/enlargement/eu-turkey-immigration-risk-greek-democracy/article-183735 (EU says Turkey immigration a risk to Greek democracy, 2009. július 3.) http://www.euractiv.hu/kulpolitika/hirek/az-akp-val-trkorszag-unios-remenyei-is-eletben-maradnak (Az AKPval Törökország uniós reményei is életben maradnak, 2008. augusztus 1.) http://www.euractiv.com/en/enlargement/2007-elections-turkey/article-163039 (2007 elections in Turkey, 2007. április 5.)

123

http://www.euractiv.com/en/enlargement/turkey-new-penal-code-touches-raw-nerves/article-140266 (Turkey's new penal code touches raw nerves, 2005. június 2.) http://eurlex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2006:022:0034:0050:HU:PDF (A Tanács határozata a Törökország csatlakozási partnerségében megfogalmazott elvekről, prioritásokról és feltételekről (2006/35/EK), 2006. január 23.) http://eur-lex.europa.eu/en/treaties/dat/12002M/htm/C_2002325EN.000501.html#anArt59 (Consolidated Version of the Treaty on European Union, 2010. április 22.) http://www.euronews.net/2006/11/29/europe-freezes-membership-talks-with-turkey/ (Europe freezesmembership talks with Turkey, 2006. november 29.) http://europa.eu/lisbon_treaty/take/index_hu.htm (2010. április 4.) http://europa.eu/lisbon _treaty/glance/index_hu.htm (2010. április 4.) http://www.eurosocialist.eu/wp-content/uploads/turnout-EP.png (EU-turnout 1979-2009) http://www.euvonal.hu/index.php?op=kerdesvalasz_reszletes&kerdes_valasz_id=1358 (2010. április 4.) http://www.euvonal.hu/kulugy/upload/M_74/rek5/30.pdf (Lisszaboni Szerződés a gyakorlatban, Bruxinfo Európai Elemző Iroda, Külügyminisztérium Kommunikációs és Közkapcsolati Főosztály, EU tájékoztató Szolgálat, Budapest 2008.) http://www.fas.org/sgp/crs/mideast/RL34039.pdf (Migdalovitz, Carol: Tureky’s 2007 elections: Crisis of Identity and Power, Congressional Research Service Report for Congress, 2007. július 11.) http://www.fn.hu/kulfold/20070806/erdogan_alakithat_kormanyt/?action=nyomtat (Erdogan alakíthat kormányt, 2007. augusztus 6.) http://www.guardian.co.uk/world/2006/nov/08/turkey.eu (European report criticises Turkey human rights record, 2006. november 8.) http://www.hetek.hu/fokusz/199811/keresztuton_torokorszag (Burik Géza: Iszlám kihívások és a világi álla, Keresztúton Törökország, 1998. november. 14., II. évfolyam, 46. szám) http://www.hhrf.org/kisebbsegkutatas/kk_2002_04/cikk.php?id=477 (Kádár József: Demokrácia mint az Európai Unió feltételrendszere és Szlovákia belpolitikája: a Mečiar- és Dzurinda-kormányzat összehasonlítása, 2002. 4. szám) http://www.historyworld.net/wrldhis/PlainTextHistories.asp?groupid=2648&HistoryID=ac42>rack=pthc (History of Democracy, 2010. március 1.) http://www.huncor.com/benes/beneshtm12.htm (Kaslik Péter: A Benes dekrétumok – tegnap, és ma, 2010. március 4.) http://humanrightshouse.org/Articles/9499.html (Leyla Zana sentenced to 10 years in prison, 2008. december 5.) http://hsudarren.files.wordpress.com/2006/12/map-of-freedom.gif (2010. március 2.) http://hvg.hu/vilag/20090713_ciprus_ujraegyesites_nepszavazas (Ciprus újraegyesüléséről év végéig népszavazás lehet, 2009. július 13.) http://hvg.hu/vilag/20100225_torok_valsag_megoldas (Török válság: az államfő szerint alkotmányos megoldás kell, 2010. február 25) http://hvg.hu/vilag/20100222_torok_puccs_letartoztatas_torokorszag (Állítólagos puccskísérlet miatt újabb letartóztatások Törökországban, 2010. február 22.)

124

http://www.independent.co.uk/news/world/europe/the-big-question-is-the-bitter-divide-between-turkey-andarmenia-coming-to-an-end-1801361.html (The Big Question: Is the bitter divide between Turkey and Armenia coming to an end?, 2009. október 12.) http://kitekinto.hu/europa/2009/10/16/az_oktoberi_csucs_utan_tisztulhat_a_kep_a_lisszaboni_szerzdessel_kapcs olatban (Az októberi csúcs után tisztulhat a kép a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatban, 2009. október 16.) http://kitekinto.hu/europa/2010/02/23/ujabb_tabornokok_buktak_bele_az_osszeeskuvesbe (Nagy Gergely: Újabb tábornokok buktak bele az összeesküvésbe, Újabb főtisztek őrizetben, 2010. február 23.) http://kitekinto.hu/europa/2008/07/30/torokorszag_tulel_akp (Németh Dániel: Túlélő AKP, Megmenekült a betiltástól a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja, 2008. július 30.) http://www.lib.unb.ca/Texts/JCS/CQ/vol009_1winter1989/gunter.pdf (Günter, M. Michael: Political Instability in Turkey During the 1970s, 2010. április 7.) http://louaysafi.com/index2.php?option=com_content&do_pdf=1&id=51 (Safi, Louay: Shura and Democracy: Similarities and Differences*, 1999. november 6.) http://www.matud.iif.hu/04maj/13.html (Boros János: Felülről irányított demokrácia - Az európai alkotmánytervezet mint a demokrácia félreértése, Magyar Tudomány 2004/5.) http://www.meforum.org/216/why-turkey-is-the-only-muslim-democracy (Lewis, Bernard: Why Turkey Is the only Muslim Democracy, Middle East Quarterly, 1994. március) http://www.meforum.org/1968/erdogan-ergenekon-and-the-struggle-for-turkey (Rubin, Michael: Erdogan, Ergenekon, and the Struggle for Turkey, 2008. augusztus 8.) www.meria.ac.il (Erkan Erdodu: Turkey and Europe: undivided but not united, MERIA, Vol. 6, No. 2., 2002. június) http://www.mfa.gov.tr/suleyman-demirel.en.mfa (Süleyman Demirel, 2010. április 8.) http://www.mideastweb.org/Middle-East-Encyclopedia/kemal-ataturk.htm (Kemal Atatürk, 2010. április 1.) http://www.mult-kor.hu/20010412_kemal_ataturk__aki_nemet_mert_mondani (Pintér Attila: Kemál Atatürk Aki nemet mert mondani, 2001. április 3.) http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=13691&pIdx=2 (Flesch István: 125 éve született Kemal Atatürk, a modern Törökország atyja, 2006. május 19.) http://www.nationsencyclopedia.com/Asia-and-Oceania/Turkey-POLITICAL-PARTIES.html (Turkey - Political Parties, 2010. április 6.) http://www.neh.gov/news/humanities/2001-11/islam.html (Esposito, John L. - Voll, John O.: Islam and Democracy, Humanities, November/December 2001, Volume 22., Number 6.) http://news.bbc.co.uk/2/hi/6966216.stm (Turks elect ex-Islamist president, 2007. augusztus 28.) http://news.bbc.co.uk/2/hi/europe/2184663.stm (Profile: Kemal Dervis, 2002. augusztus 12.) http://www.newsweek.com/id/234853 (Akyol, Mustafa: The Coup That Wasn’t Turkey finally outgrows Atatürk, Newsweek, 2010. március 12.) http://www.nipissingu.ca/department/history/muhlberger/histdem/huntingd.htm (Chronology of Modern Democracy, 2010. március 11.) http://nol.hu/cikk/345296/ (A török sajtó örömünnepet tart, 2004. december 19.) http://nol.hu/kulfold/szukitik_a_birosagok_hataskoret_torokorszagban (Szűkítik a bíróságok hatáskörét Törökországban, 2010. március 1.)

125

http://www.nytimes.com/1993/04/18/obituaries/turgut-ozal-66-dies-in-ankara-pugnacious-president-ofturkey.html?pagewanted=1 (Cowell, Alan: Turgut Ozal, 66, Dies in Ankara; Pugnacious President of Turke, 1993. április 18.) http://www.nytimes.com/2010/04/03/world/europe/03turkey.html (Tavernise, Sabrina - Arsu, Sebnem: In Turkey, Proposed Changes Aim at Old Guard, 2010. április 2.) http://www.origo.hu/nagyvilag/20100223-poroly-muvelet-ergenekon-iszlamista-kormany-es-a-hadserege.html (Molnár Zoltán: Saját pörölye sújthat le a török hadseregre, 2010. február 24.) http://www.origo.hu/nagyvilag/20080331-torok-alkotmanybirosag-eljaras-indulhat-kormanypart-akp-ellen.html (Eljárás indulhat a török kormányzópárt ellen, 2008. március 31.) http://www.origo.hu/nagyvilag/20090519-europa-parlamenti-valasztasok-az-eu-orszagaiban-lebonyolitas-esjeloltek.html?pIdx=2 (Kalózoktól a határon túli magyarokig – EP-eredmények Európából, 2009. június 08.) http://www.oxfordislamicstudies.com/article/opr/t236/e0440 (Kemalism, 2010. április 1.) http://www.pakistanlink.com/Letters/2002/June/28/02.html (dr. Farooq, Mohammad Omar: Islam and Democracy: Perceptions and Misperceptions, 2010. április 23.) http://politics.as.nyu.edu/docs/IO/11098/jpi2.pdf (Rendtorff-Smith, Sarah: Democracy as the conceptual battlefield of East-West encounters: A destruction of the ’incompability claim’ and islamist discourse of democracy, 2010. március 24.) http://www.portfolio.hu/users/elofizetes_info.php?t=cikk&i=129110 (Katonai puccs és letartóztatások - Így készül Törökország az EU-ba?, 2010. február 24.) http://www.questia.com/PM.qst?a=o&d=107714196 (Kubicek, Paul J.: The European Union and Democratization, Routledge, New York, 2003.) http://research.sabanciuniv.edu/746/1/3011800000199.pdf (VanderLippe, John M.: The Politics of Turkish Democracy: İsmet İnönü and the Formation of the Multi-Party System, 1938-1950, Albany, State University of New York Press, 2005) http://www.san.beck.org/16-2-OttomanFall&Turkey.html#a9 (Beck, Sanderson: Ottoman Fall and Turkey 19081950, 2010. április 6.) http://www.senkrontours.com/anatolia_history4.asp (The Republic Period, 2010. április 1.) http://www.setimes.com/cocoon/setimes/xhtml/en_GB/infoBios/setimes/resource_centre/bioarchive/sezer_necdet (Ahmet Necdet Sezer - President of the Republic of Turkey, 2010. április 8.) http://www.stanford.edu/~ldiamond/iraq/WhaIsDemocracy012004.htm (What is Democracy, 2004. január 21.) http://www.sundayszaman.com/sunday/detaylar.do?load=detay&link=180661 (Yilmaz, Mustafa Edib: Judicial reform major step on road to EU membership, 2009. július 12.) www.szmm.gov.hu/download.php?ctag=download&docID (A demokrácia és az emberi jogok dimenziója a harmadik országokkal való együttműködésben, 2010. március 12.) http://thefastertimes.com/turkey/2009/12/11/istanbul-calling-kurdish-reforms-in-trouble/ (Schleifer, Yigal: Istanbul Calling: Kurdish Reforms in Trouble, 2009. december 11.) http://www.time.com/time/world/article/0,8599,1909585,00.html (New Turkish Law Curbs Military's Power, 2009. július 9.) http://www.todayszaman.com/tz-web/news-208029-chp-plans-triple-appeal-against-landmark-reformpackage.html (Yavuz, Ercan: CHP plans triple appeal against landmark reform package, 2010. április 21.)

126

http://tmt.omikk.bme.hu/show_news.html?id=3983&issue_id=463 (Az Európai Alkotmány, 52. évfolyam, 6. szám, 2005.) http://tudos.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=71213 (A demokrácia fogalma, célja és kritikája, 2009. június 6.) http://www.turkishweekly.net/article/60/the-menderes-period-1950-1960-.html (Gaktepe, Cihat: The Menderes Period, 2010. április 6.) http://www.ujreformkor.hu/philippe-c-schmitter-az-europai-demokracia-joevoje (Philippe C. Schmitter: Az európai demokrácia jövője, 2006. június) http://usinfo.state.gov (Democracy in Brief, 2010. március 2.) http://www.sze.hu/euhir/2005/szept/cikk1.html (Pintér Veronika: Út az európai unióba: a török tagság dilemmái, VIII. évfolyam, 9. szám, 2005. szeptember) http://www.vailvalleyinstitute.org/islam/nasr.html (Islam and Democracy are they compatible?, 2008. június 23.) http://www1.voanews.com/english/news/europe/Turkish-Government-Sends-Constitutional-Reform-Package-toParliament-89530027.html (Jones, Dorian: Turkish Government Sends Constitutional Reform Package to Parliament, 2010. március 10.) http://www.washingtonpost.com/wp-dyn/content/article/2007/08/28/AR2007082800223.html (Knickmeyer, Ellen: Gul Elected to Turkey's Presidency, 2007. augusztus 29.) http://hu.wikipedia.org/wiki/Demokr%C3%A1cia#Winston_Churchill (Demokrácia, 2010. február 2.) http://www.wsws.org/articles/2003/may2003/turk-m01.shtml (Ikinci, Sinan Turkey’s bloody 1977 May Day still clouded in mystery, 2003. május 1.) http://www.wsws.org/articles/2000/sep2000/turk-s27.shtml (Leicht, Justus: Twenty years since the military coup in Turkey, 2000. szeptember 27.)

127