83/2016 • 2016. ÁPRILIS 09. HÉTVÉGI LAPSZÁM
NAPI HÍRVÁLOGATÁS
500 milliárdot hozhat az uniós biztos látogatása Magyarországra látogat Corina Creţu európai uniós biztos
Magyarországra látogat Corina Creţu európai uniós biztos csütörtökön és pénteken. Ő felel a regionális politikáért, ami az EU egyik legnagyobb pénzesbödöne, így nem csoda, ha a Miniszterelnökség vezetője és uniós fejlesztésekért felelős államtitkára, Lázár János és Rákossy Balázs is tárgyal vele. Lezárták a legnagyobb kérdést Az elmúlt hetekben sok szó esett róla, hogy most kell a kormánynak elszámolnia a 2007-2013-as időszak uniós támogatásaival, és több ügyben felfüggesztették a kifizetéseket, amelyek szinte mind érintik a regionális politikát. Ilyenkor az Európai Bizottság és a kormány „pénzügyi korrekciót” alkudhat ki a szabálytalannak ítélt összeg bizonyos százalékáról, vagy európai bírósági per dönt róla, hogy arra a helyre került-e pénz, ahova eredetileg szánták. A különböző ügyekben összesen 201 milliárd forintot vitattak, ennek több mint a fele, 125 milliárd múlt azaszfaltkeverők körüli vitán. Az Európai Bizottság diszkriminatívnak tartotta azt a gyakorlatot, hogy magyarországi útépítéseknél az ajánlattételi felhívásban kikötötték egy állandó aszfaltkeverő üzem meglétét a munkálatok ötven kilométeres körzetén belül. Szinte csak a legnagyobb vállalatok feleltek meg a feltételeknek. Még Lázár János is kissé meglepettnek tűnt, amikor április 7-én a szokásos heti sajtótájékoztatóján bejelentette: megoldották a helyzetet. Hivatalosan is megerősítette,
hogy eredetileg az EU Bíróságára akartak menni, de az Európai Bizottság szerinte egy olyan „nagyvonalú” ajánlatot mutatott be a korrekcióra, „ami nettó veszteséget nem okozhat”. Hogy lehet, hogy korrekciót kér Brüsszel, mégsem vesztünk pénzt? A korrekció nem feltétlenül jelent elveszett uniós pénzt, mert azok helyett a számlák helyett, amelyeket Brüsszel nem fogad el, később újabbakat is be lehet adni, ezért a kormány saját forrásból eleve szándékosan több forrást osztott ki, mint amennyit az EU-tól kapunk, nehogy ne lehessen lehívni minden pénzt. A beruházásokat elosztó operatív programokban (OP-k) a magyar költségvetésből már többet kifizettek uniós pályázatokra, mint a korrekció összege. Az ebből a többletből származó számlákat most benyújthatja a kormány Brüsszelnek a levont pénzügyi korrekció helyett. Ha aláírják a végleges megegyezést, ami néhány héten belül megtörténhet, összesen 500 milliárd forint eddig zárolt forrást kaphat meg a költségvetés. Honnan jönnek ezek az összegek? Lázár János még a múlt heti Kormányinfón sorolta fel, miben és mennyiről vitáznak, de ez alapján nem volt teljesen világos, hogy hol miről beszél: a felfüggesztett összegről, a Bizottság szerint szabálytalanul kifizetett pénz mennyiségéről, a Bizottság által ajánlott korrekcióról vagy arról, a kormány milyen korrekcióra számít (esetleg hol erről, hol arról).
Nőtt a zsidóellenesség Ausztriában
Megtalálták a japán katonai repülőgép roncsait
Kerítést építenek az osztrákok Burgenlandnál
2014-hez képest 82 százalékkal több antiszemita incidens történt 2015-ben Ausztriában egy zsidó szervezet, az Israelitischen Kultusgemeinde (IKG) szerint,írjaa Thelocal.at. Tavalyelőtt 255, tavaly 465 esetet jelentettek a Forum gegen Antisemitismus nevű civil szervezetnek. Az internetes incidensek száma 85-ről 205-re nőtt. Oskar Deutsch, az IKG vezetője iszlamistákat sejt a háttérben, és felszólította a kormányt, hogy tegyen többet a menekültek integrációjáért. Sebastian Kurz külügyminiszter erre úgy reagált, hogy „Ausztriának nagyon fontos zsidó honfitársaink biztonsága”.
Megtalálták annak a japán katonai repülőgépnek a roncsát, ami szerdántűnt el a radarról, írja az MTI. Az U-125-ös gépre egy hegycsúcs közelében találtak rá a szigetország délnyugati részén, a legénység hat tagja valószínűleg életét vesztette. Az U-125-öst egy negyvenes éveiben járó pilóta vezette, rajta kívül a másodpilóta, két mérnök és két rádiós tartózkodott a fedélzeten. A szeles, esős, ködös idő ellenére a japán önvédelmi erők, a rendőrség és a tűzoltóság mintegy 600 tagja vett részt a repülő keresésében a 880 méter magas Takakuma-hegységben.
Legkésőbb május végéig Ausztria kerítést épít az osztrák-magyar határszakasz egyik részén - közölte a Kurier című osztrák napilap csütörtökön kormányértesülésekre hivatkozva. A lap szerint a stájerországi Spielfeldnél lévő határátkelő mintájára nemcsak a tiroli Brenner-hágónál, hanem Burgenland tartomány Miklóshalma (Nickelsdorf) és Rábakeresztúr (Heiligenkreuz) településeinél is menekülteket átléptető rendszert hoznak létre. A lap értesülései szerint a burgenlandi kerítés 30 kilométer hosszú lesz, azonban a belügyi tárca szóvivője szerint erről még nem született döntés.
Lázár János elégedetten nyilatkozott, nem véletlenül: úgy néz ki, megoldották a legtöbb pénzről szóló vitát az EU és a kormány között.
Lekapcsoltak négy férfit Dániában Dániában, Koppenhága közelében őrizetbe vett a rendőrség négy olyan férfit, aki megjárta Szíriát, és gyaníthatóan az Iszlám Állam dzsihadista szervezet harcosa, írja az MTI. A rendőrség fegyvereket és lőszert is talált, de ennél többet nem árultak el. A gyanúsítottakról is hallgatnak, pénteken állítják őket bíróság elé előzetes meghallgatásra. A dán hírszerzés tavaly októberben közzétett adatai szerint Dániából legalább 125-en csatlakoztak az Iszlám Államhoz, miután Szíriába vagy Irakba mentek. Közülük legalább huszonheten ott haltak meg.
83/2016 • 2016. április 09. Hétvégi lapszám
Megölték egy belga atomerőmű biztonsági őrét Nukleáris riasztást hirdettek a hatóságok Belgiumban, miután holtan találták egy atomerőmű biztonsági őrét,írtaa Telegraph. Az biztos, hogy pénteken a titkosszolgálatok figyelmeztetésére tizenegy belga atomerőmű-dolgozónak elvették a belépőkártyáját és egyes alkalmazottaktól megtagadták a belépést az erőmű területére. A Fleurus atomerőműben dolgozó férfit csütörtök este gyilkolták meg Charleroi-ban, de az erről szóló hírek csak szombaton terjedtek el. A biztonsági őrt több lövés érte, kutyáját is megölték. A Le Soirnak azonban a charleroi-i ügyészség tagadta, hogy egyes híreknek megfelelően ellopták volna a férfi belépőkártyáját. A Belga hírügynökség is megerősítette, hogy erről nincs szó. Az ügyészség azt is jelezte, hogy nem gyanakszanak terrorista szálra, a rendőrség gyilkossági osztálya foglalkozik az üggyel.
Az oroszok és amerikaiak együtt tennének a szíriai békéért Az amerikai külügyminiszter John Kerry és orosz kollégája Szergej Lavrov közösen tartott sajtótájékoztatót csütörtök este Moszkvában, miután az amerikai politikus találkozott és tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A sajtótájékoztatón alábbiak hangzottak el: Kerry szerint Washington elkötelezett Ukrajna területi épsége és szuverenitása mellett, és ebbe beleérti az oroszok által 2014 márciusában elcsatolt Krím félsziget hovatartozását is. A tárgyalásokon felvetette az orosz bíróság által 22 évre ítélt Nagyija Szavcsenko ügyét, és remélte, hogy az ukrán katonanő hamarosan hazatérhet. Az orosz külügyminiszter arról beszélt, hogy a két fél között nincsen nézetkülönbség abban, az ukrajnai válság rendezéséről megkötött minszki megállapodások betartásának nincs alternatívája.Elmondta, hogy a két fél megállapodott a kétoldalú viszony rendszeres áttekintéséről. A globális biztonság kérdései közül a közepes és annál rövidebb hatótávolságú rakéták ügyében megmaradt a felek közötti nézetkülönbség.Lavrov elmondta, hogy Oroszország és az Egyesült Államok megértette a kétoldalú viszonyrendszer megingatása kontraproduktív . 2
A kudarctól nem leszünk még bukott állam Belga kormányfő:
A márciusi brüsszeli terrortámadások kétségtelenül kudarcot jelentenek Belgium számára, de az ország abírálatok ellenérenem számít bukott államnak - jelentette ki szerdán Charles Michel belga kormányfő az MTI szerint. Michel közös sajtótájékoztatót tartott Brüsszelben a régió kormányzatát vezető Rudi Vervoorttal. Azt mondta: az övékéhez hasonló kudarcot jelentettek a 2001. szeptember 11-i terrortámadások az Egyesült Államok számára vagy a 2005-ös londoni metrórobbantások Nagy-Britannia számára. Michel szerint a támadások előtt is tisztában voltak a fenyegetettséggel, és léptek is, néhány hónap alatt 30 konkrét gyakorlati intézkedést hajtot-
A horvátok szerint Szerbia kis Hágát játszik Horvátország mindaddig nem fog hozzájárulni Szerbia európai uniós csatlakozásához, amíg Belgrád vissza nem vonja azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy olyan vádlottakat állítsanak bíróság elé, akik nem Szerbiában követtek el bűncselekményeket, írja az MTI. Az uniós tagországok kormányait képviselő tanács illetékes munkabizottsága, amely előkészíti a tárgyalásokat, hétfőn levette napirendjéről a 23-as csatlakozási fejezet megnyitását, mert Horvátország nem küldte el álláspontját. Ahhoz, hogy a bizottság meg tudjon nyitni vagy le tudjon zárni egy fejezetet, mind a huszonnyolc EU-tagállam beleegyezésére szüksége van. Tomislav Karamarko miniszterelnök-helyettes azt mondta: Horvátország segíteni fogja Szerbia EU-csatlakozását, de ez nem azt je-
tak végre, de elismerte: a hatóságoknak ennél is többet kellett volna tenniük a merényletek megakadályozása érdekében. Ezért fokozni kellene a rendségnek és az ügyészségnek nyújtott támogatást, mondta. Michel szerint egyébként két héttel a 32 halálos áldozatot követelő terrortámadások után kezd visszatérni az élet Brüsszelben a normális kerékvágásba, várhatóan a jövő héten a metróközlekedés is teljesen helyreáll. lenti, hogy enged a feltételekből. Szerbia nem játszhat kis Hágát – fogalmazott Karamarko. Ivica Dačić szerb külügyminiszter értelmetlennek tartja Horvátország akadékoskodását, és azt üzente Zágrábnak, hogy ne fenyegetőzzön. „Horvátország ne játsszon nagyhatalmat, mert nem az” – mondta. Horvátország 2013. július 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz.
Leizzadt a kérdésektől Raúl Castro Obama mellett Új nap virradt az amerikai-kubai kapcsolatokban, mondta Barack Obama, aki azonban világossá tette, hogy az Egyesült Államok továbbra is felszólal majd a demokrácia, a szólásszabadság és az emberi jogok mellett. Üdvözölte Raúl Castro nyitottságát, de azt is hozzátette, hogy a két ország közötti viszony nem
Megerősítették, hogy Laachraoui volt az egyik öngyilkos merénylő A csütörtök este Brüsszelben elfogott és kihallgatott hat emberből hárman továbbra is őrizetben maradnak, jelentette be a belga ügyészség. Egyiküket Fayçal Cheffou-ként nevezték meg, de egyelőre nem utaltak arra, hogy ő lehet-e a még szökésben lévő, fehér kabátos, fekete kalapos reptéri merénylő, bár egy belga lap szerint erre van némi esély. Annyit biztosan tudni, hogy nem működik együtt a hatóságokkal. A belga rendőrség elfogott hat embert csütörtök éjjel Brüsszelben, a két nappal korábbi, 31 halálos áldozatot követelő merényletek nyomozása során. Hármat közülük Brüsszel kellős közepén, a főügyészség közvetlen közelében állítottak elő, míg a másik három személyt a belga főváros Jette és Schaerbeek nevű negyedeiben fogták el. A De Standaard flamand nyelvű belga napilap azt írta, hogy őrizetbe vették azt férfit, akit a brüsszeli metró kameráinak felvételén láttak a több ember halálával járó öngyilkos merényletet elkövető Khalid el-Bakraoui mellett. Ezt azonban ügyészségi források később nem erősítették meg. Az biztos, hogy egy Brüsszel Forest nevű negyedében tartott rajtaütés során előállítottak valakit péntek reggel, de a fiatalembert nem nevezte meg a rendőrség. A belga ügyészség délután bejelentette, hogy összesen három embert vettek őrizetbe pénteken.
egyik napról a másikra fog megváltozni. Szerinte azonban az Egyesült Államok és Kuba most már több területen áll kapcsolatban egymással, mint valaha az elmúlt 54 évben. „Ha ezen az úton maradunk, akkor egy szebb jövőt hozhatunk a kubai és az amerikai népnek is” – mondta. „Hosszú és bonyolult út áll előttünk” – mondta Raúl Castro, de szerinte Obamával együtt megtették az első lépéseket a kapcsolatok felújítása felé. Castro a közös sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a kapcsolatok teljes rendezéséhez a kereskedelmi embargó feloldása és a guantánamói fogolytábor felszámolása is szükséges lenne. Szerinte alapvető nézetkülönbségek is vannak a két ország között, de a civilizált egymás mellett élésre és együttműködésre kellene törekedni. Az embargó teljes feloldása kapcsán Obama is azt mondta, hogy egyszer biztosan meg fog történni, de hogy mikor, arra nem tett ígéretet.
83/2016 • 2016. április 09. Hétvégi lapszám
MINDEN CSAK A LEGJOBB ALAPANYAGOKBÓL MINŐSÉG KOMPROMISSZUMOK NÉLKÜL Prémium olajok és ecetek a PÖDÖR-től Miért válasszuk a Pödört? A hidegen sajtolt, telítetlen zsírsavakban és vitaminokban gazdag magolajoknak fontos szerepük van egészségünk és szépségünk megőrzésében. Pozitív hatásaik szervezetünkre, külsőnkre és közérzetünkre a tudomány szempontjából is vitathatatlanok. Mindez csakis abban az esetben igaz, ha 100%-ban természetes, szűretlen, finomítatlan és szigorúan ellenőrzött olajokról van szó, erre a Pödör a garancia.
Ha Ön is a gasztronómia és az egészséges, jó ételek szerelmese, akkor bizonyára tisztában van azzal, hogy a tökéletes ízek legalapvetőbb feltételei a friss, minőségi alapanyagok felhasználása, a szaktudás, a szenvedély, a tapasztalat és az őszinteség. A Pödör termékek ebben nem ismernek kompromisszumot. Felelősségteljesen, egyszerűen és őszintén dolgozunk, a legjobb nyersanyagokat onnan beszerezve, ahol azok mindig is teremtek. A hagyományos kézi munkát ápolva termékeinket folyamatosan és természetes módon állítjuk elő, hogy az Ön asztalán mindig friss, vitaminokban és tápanyagokban gazdag készítmény legyen elér-
hető. A Pödör olajok és ecetek azért különlegesek, mert kizárólag a lehető legnagyobb alapossággal tisztított, 100%-ban természetes, csúcsminőségű alapanyagokból készülnek, a legtapasztaltabb présmesterek időigényes, fáradtságos kétkezi munkájával és szakértelmével. Termékeinkhez egész éven át frissen sajtolva juthat hozzá, és csak a legszigorúbb minőség-ellenőrzést követően kerülnek palackozásra. A tiszta, hidegen sajtolt, telítetlen zsírsavakban és vitaminokban gazdag olajok hatása az egészségünkre, külsőnkre és közérzetünkre a tudomány szempontjából is vitathatatlan, de csakis abban az esetben, ha 100%-ban természe-
tes, a legmagasabb minőségű tiszta alapanyagokból kézzel előállított olajokról van szó, ahogy ez a Pödör termékekre is igaz. A széles termékskála: Argán olaj - Bio Camelinaolaj - Bio Chia olaj Bio Dióolaj Fenyőmagolaj Földi mandula Tigrisdió olaj Földimogyoró olaj Kendermag‐ olaj - Bio Lenmagolaj - Bio Makadámia dió olaj Mandulaolaj - Bio Mogyoróolaj - piemon‐ ti mogyoróból Mákolaj Mákolaj - Bio Máriatö‐ vis olaj - Bio Napraforgó olaj Olivaolaj - Extra szűz, Abruzzo Pisztáciaolaj Repce sütőolaj Repceolaj Szezámmagolaj - Bio Szőlőmag‐ olaj - Zweigelt Sárgabarackmag olaj - Bio Tökmagolaj - Stájer Tökmagolaj Bio - Stájer Pödör ecetek Magok Mustárok Pesto Édes‐ ségek Gluténmentes lisztek
A horvátok szerint Szerbia kis Hágát játszik Horvátország mindaddig nem fog hozzájárulni Szerbia európai uniós csatlakozásához, amíg Belgrád vissza nem vonja azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy olyan vádlottakat állítsanak bíróság elé, akik nem Szerbiában követtek el bűncselekményeket, írja az MTI. Az uniós tagországok kormányait képviselő tanács illetékes munkabizottsága, amely előkészíti a tárgyalásokat, hétfőn levette napirendjéről a 23-as csatlakozási fejezet megnyitását, mert Horvátország nem küldte el álláspontját. Ahhoz, hogy a bizottság meg tudjon nyitni vagy le tudjon zárni egy fejezetet, mind a huszonnyolc EU-tagállam beleegyezésére szüksége van. Tomislav Karamarko miniszterelnök-helyettes azt mondta: Horvátország segíteni fogja Szerbia EU-csatlakozását, de ez nem azt jelenti, hogy enged a feltételekből. Szerbia nem játszhat kis Hágát – fogalmazott Karamarko. Ivica Dačić szerb külügyminiszter értelmetlennek tartja Horvátország akadékoskodását, és azt üzente Zágrábnak, hogy ne fenyegetőzzön. „Horvátország ne játsszon nagyhatalmat, mert nem az” – mondta.
Titkok és érdekességek Steven Spielberg új filmjéről - Április 8-tól DVD-n és Blu-rayen is elérhető Hallott már James B. Donovanről, a jog, a diplomácia és az igazságosság emberéről? Ha nem, Steven Spielberg új filmjéről már biztosan. A Kémek hídja Tom Hanks főszereplésével egy állhatatos amerikai jogász és egy szovjet kém különleges kapcsolatáról szól, megspékelve egy kis történelemmel, nem kevés politikával és jóféle humorral. Az igaz történet alapján készült mozi a szovjet kémet alakító Mark Rylance-nek egy Oscar-díjat hozott, és kiváló játékát április 8-tól akár otthonaikban is élvezhetik a filmrajongók: a Kémek Hídja hamarosan DVD-n és Blue-rayen is elérhető a Bontonfilm Magyarország forgalmazásában.
3
83/2016 • 2016. április 09. Hétvégi lapszám
Fedezze fel a varázslatos kókusz masszázsolajat! http://coconutoilcosmetics.com
Bazi nagy görög lagzi 2. Folytatódik a görög családi mizéria! Hogy a sok ouzo-e az oka (hoppá!) vagy éppen a Windex, nem tudhatjuk, de a Portokalos klán tagjain tizenhárom év se hagyott nyomot: egytől-egyig visszatérnek (igen, még a nagymama is), és jobban néznek ki, mint valaha!Hangosabbak, görögebbek és ragaszkodóbbak már nem is lehetnének, Ian és Toula lánya, Paris nagy bánatára. A pályaválasztás előtt álló lányt egyetlen cél vezérli: minél távolabb akar ke-
rülni túlbuzgó pereputtyától. Mindeközben Ian és Toula házassága sem a régi, szeretnének több időt tölteni kettesben, hogy felélesszék a régi tüzet. Természetesen számíthatnak a rokonság segítségére - egy kissé túlságosan is... Hamarosan azonban nagy sokk éri Portokalosékat: kiderül, hogy a megrögzötten konzervatív családfő, Gus és felesége, Maria házassága érvénytelen. Mivel egy görög nőt sem érhet az a szégyen, hogy pártában marad, a család azonnal a tettek mezejére lép.
Az organikus összetevőket tartalmazó Intim és Masszázs Olajunk szenvedély nélkül „felebaráti” masszázsolajként is alkalmazható, de elvarázsolja az intim helyzeteket is. Első és egyedülálló 100%-os természetességével, ehető minőségével, antibakteriális-fertőtlenítő és gombaölő hatásával, nem károsítja a hüvelyflórát és nem okoz irritációt. A kókusz-és mandulaolaj segíti megtartani bőrünk nedvességtartalmát, véd a kiszáradástól, óvja az érzékeny bőrfelületeket és a nyálkahártyát. Afrodiziákumként felpezsdíti érzékeinket az édesnarancs- és a mandarin 100%-os tisztaságú, bio illóolaja. Arra vigyázz,
hogy ha óvszert vagy pesszáriumot használtok, akkor az olaj károsíthatja az anyagukat. Masszázsolaj használata során önts egy kevés olajat a száraz bőrfelületre és gyengéden masszírozd el. Összetevők: kókuszolaj, mandulaolaj, 100% tisztaságú mandarin illóolaj, 100% tisztaságú édesnarancs illóolaj, természetes E-vitamin Kiszerelése: 95 ml-es üvegben, környezettudatos, újrahasznosítható csomagolásban.
Két gyanús csomagot találtak a Capitoliumnál
34. Magyar Sajtófotó Kiállítás Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ
A Reuters legfrissebb híre szerint a rendőrség két felügyelet nélküli csomagot vizsgál, amit a Capitolium közelében hagytak. Az egyiket a látogatóközpontnál, a másikat a Kongresszusi Könyvtár előtt az utcán találták. Szemtanúk szerint tűzszerészek is vannak a környéken. Nagy veszély azonban nem lehet, mert a Capitolium környéki lezárt utcákat megnyitotta a rendőrség. A Capitolium látogatóközpontjában egy férfi rántott fegyvert hétfőn. Az őrség rálőtt, megsebesítette, és azonnal elfogta. A rendőrök ismerték a támadót, már korábban is voltak vele bajok. Ennél többet nem árultak el róla, és az indítékát is titokban tartják. Azt azonban hangsúlyozták, hogy köztörvényes bűncselekmény történt. Egy szilánk egy fiatal nőt is megsebesített, aki a látogatók között várakozott. 4
Márciusban ismét a Capa Központban a Magyar Sajtófotó Kiállítás. A 34. Magyar Sajtófotó Pályázatra sok ezer alkotás érkezett, a legjobb fotók március 25-től megtekinthetőek a galériában.
Ha április, akkor Elle Fashion Show!
Látogass el az Elle divateseményére, ahol neves külföldi tervezők mellett magyar tervezők is bemutatják legújabb, 2016/17 ősz-téli kollekciójukat. Mára hagyománnyá vált, hogy tavasszal az ELLE Fashion show keretében mutatkoznak be neves magyar és külföldi tervezők kollekciói. Az El-
le az idén negyedik alkalommal rendezi meg ezt a látványos divatshow-t, amelyre most három országból is érkeztek vendégek. Valentine Gauthier-t és párizsi modelljeit jól ismerik már a rendezvény látogatói, hiszen aktuális kollekciójának darabjaival korábban is találkozhattak már. Mellette új vendég Paolo Errico, aki az olasz divat összetéveszhetetlen lendületét és életvidámságát hozza el hozzánk. A kifutón ezenkívül megcsodálhatjuk majd három lengyel tervező közös brandjét, az Elementy-t is. A hazai tervezőket a KELE Clothing legújabb, a világegyetem varázslatának jegyében született 2016-os őszi/téli kollekciója, Sármán Nóra nőies darabjai, illetve Szegedi Kata a nagyvárosi lüktetést, a fiatalság kultúrájának ikonikus jegyeit magán viselő ruhái képviselik majd. Találkozzunk április 15-16-án a Várkert Bazárban! Helyszín: Várkert Bazár, Budapest I., Ybl Miklós tér 2-6.
83/2016 • 2016. április 09. Hétvégi lapszám
Erősödik a Dockyard női arca A Prana, mint új márka a magyar piacon
Friss bemutatók az Újszínházban! HUBAY MIKLÓS (két egyfelvonásos szatíra) A szfinx, avagy búcsú a kellékektől Barack Obama szerint a terrorizmus által legjobban veszélyeztetett objektumok a stadionok, színházak és koncerttermek. Nem tudunk nem tudomást venni a körülöttünk változó, egyre veszélyesebbé váló világról, melyről csak a színház eszközeivel és a rivaldán keresztül mondhatunk véleményt. Hubay Miklós drámája „Te Imre itt valami ketyeg” csattanós választ ad a robbantásokra. A legaktuálisabb színdarab. Az igazat mondják a hírcsatornák, vagy egy álarc, vagy jelmez mögé bújva rémisztgetnek bennünket? Mi, vagy ki a Szfinx valójában? Aki néma, tényleg az, vagy csak hosszan hallgat? Robban, vagy nem robban? Ezekről az izgalmas kérdésekről szólnak a Hubay darabok
Dockyard neve évek óta egybeforr a természetben űzött sportok, aktivitások legautentikusabb márkáival. Termékeik funkcionalitása nemcsak túrázás, vitorlázás, síelés vagy kirándulás alkalmával, hanem utazások, és kikapcsolódással töltött hétköznapi pillanatok közben is fontos szerepet játszik. Mindemellett utcai kollekcióik a kényelem mellett a divatot is szem előtt tartják. Új tavaszi kollekciója a megszokott márkák széles női kínálatát hozza el, de egy új brand, a Prana, egy egészen egyedi stílust és irányvonalat képvisel a hazai divatpalettán. Az idei szezonban kiemelt figyelem irányul a Dockyard női vonalára, így a természetben sokat mozgó aktív hölgyek számára igazi tobzódást jelenthet a 2016-os tavasz-nyári szezon. Az Athleisure trend révén mára egy kényelmes top, egy kapucnis felső vagy egy szép legging már mindenki számára egyszer-
re jelenti a divat és a sportos megjelenés esszenciáját. Ezért készülnek többségében olyan funkcionális darabok, melyek a mozgáshoz is felvehetőek, ugyanakkor az aktuális divatszínek és friss mintázatok révén a hétköznapi ruházatot is tökéletesen feldobják, ilyen például a Columbia Adera kollekciója. A sportos női márkák között az O’Neill választéka is hódít a nyári szezonban. A magyar piacon is népszerű márka női kollekciója ebben a szezonban számos keleties, egzotikus ihletésű nőies darabbal vonul fel, amiből a sportos él és a feminin stílus is visszaköszön. Nyári ruhái, könnyed nadrágai, a leggingek vagy éppen a fürdőruhák és persze a kollekcióba passzoló egyedi szép, kidolgozott topok teszik kerekké az O’Neill idei női választékát.
A Gellértben folyik a Somló leve Már a rómaiak is felfedezték Somló kiváló adottságait, és Mátyás király sem vetette meg az ott termelt borokat. Ha most nem is a kútból, mint anno a visegrádi várban, de palackok tucatjaiból fog folyni Somló leve a Danubius Hotel Gellértben, ahol ezúttal az év legnagyobb somlói kóstolóját rendezik. Ráadásul a legautentikusabb kínálattal, hisz’ helyi borászok töltögetik majd a poharakat, s a bársonyos tanninok, intenzív gyümölcsaromák, erős savgerincek és hosszú lecsengésű, mandulás utóízek mellé bizonyára egy-egy törté-
nettel is kiegészül minden egyes korty. A somlói borászok mellett meghívott vendégek is érkeznek, így Takács Lajos és Zsirai Kata Tokajból, Laposa Bence, Pálffy Gyula és Török Csaba pedig a Balatoni borvidékről. A különleges alkalomnak különleges díszvendégei is: jön Fekete Béla bácsi, a “nagy borász, a somlói ász” és felesége, Bori néni A délután során borszemináriumok is várják a vendégeket. S akik megéheznek, azok az erre az alkalomra összeállított gasztrokínálatból válogathatnak majd.
Telekom VOLT Fesztivál - április 10-ig kedvezményes áron kapható jegyek!
Április 4-én ünnepli 23. születésnapját a Telekom VOLT Fesztivál, amelynek zenei programja mára 90%-osnak mondható. A szervezők ezúttal 50 előadó – mások mellett - a Quimby 25 éves jubileumi nagykoncertjét, Rúzsa Magdi és a brit Nero fellépését hozták nyilvánosságra. Mától 6 színpad részletes programja olvasható a www.volt.hu oldalon, a jegyvásárlással pedig érdemes sietni: április 10-ig még kedvezményes áron juthatunk napijegyekhez és bérletekhez!
Időjárás
V
H
K
5 / 10
5 / 12
3 / 12
Magyarország Budapest: Debrecen: Eger:
7/14 -5/11 2/10
Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:
11/22 1/11 2/9 7/15 5/12 4/16
Kecskemét: 1/10 Keszthely: 0/12 Miskolc: 2/13
Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:
2/4 4/12 5/8 7/11 6/13 3/12
Kultúra
Nők az idegösszeomlás szélén HAMAROSAN AZ ÁTRIUM FILM-SZÍNHÁZBAN! A helyszín Madrid, 1987-ben. Pepa, - másodvonalbeli szinkron színésznő- élete fenekestül felfordul, amikor szeretője, az idősödő Ivan bejelenti, hogy elhagyja. Ám ahogy lenni szokott, a baj nem jár egyedül, hamarosan beállít Pepa barátnője,aki nála keres menedéket, mert a barátjáról kiderült, hogy valójában terrorista. Mindennek betetőzéseként felbukkan még Ivan volt felesége, a neurotikus Lucia, valamint a fiuk, Carlos és annak menyasszonya is. Pedro Almodóvar robbanásszerűen tört be a filmes szakmába a nyolcvanas években, az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén-nel. A filmet 25 díjjal jutalmazták és szinte azonnal belépett a kultfilmek sorába. Ez az egyedülállóan fordulatos történet különös de szerethető alakokat vonultat fel, humora magával ragadó, és minden keserűsége mellett tele van életörömmel. A musicalben jóakarók, ellenségek és nők minden mennyiségben, hol gyalog, hol taxival kergetik érzelmeiket, háttérben a reklámfilmforgatások kaotikus világa, rögzítőkön hagyott telefonüzenetek sora, na meg nyugtatók a turmixgépben. A női nemet dicsőítő díjnyertes film színpadi adaptációja az Operettszínház sztár-hölgyeinek főszereplésével kerül színpadra, Magyarországon először, az Átrium Film-Színházban.
5
83/2016 • 2016. április 09. Hétvégi lapszám
Higuaín négy meccset kapott
Négy bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott Gonzalo Higuaín, az olasz labdarúgó élvonalban szereplő Napoli argentin csatára, tudósított az MTI. A góllövőlistát 30 találattal vezető játékost a 31. forduló vasárnapi játéknapján, az Udinese otthonában kiállították, miután a 75. percben megkapta második sárga lapját. Eltiltása súlyosságát a szövetség azzal indokolta, hogy rendkívül hevesen reklamált a játékvezetőnél, akinek a mellkasához a piros lap felmutatása után két kézzel hozzá is ért, és csak csapattársai unszolására hagyta el a pályát.
Szerdán tárgyalja az úszókapitány ügyét a szövetség
Szerdán reggel ülésezik a Magyar Úszó Szövetség vezetősége, ezt követi az edzőbizottság találkozója – adta hírül a szövetség. Mindkét testület foglalkozik a jelenlegi kapitány, Kiss László 55 évvel ezelőtti,kedden nyilvánosságra került büntetőügyével. Kisst csoportos nemi erőszak miatt 1962-ben három évi börtönbüntetésre ítélték, a büntetését letöltötte, utána foglalkozhatott gyerekekkel. "Soha nem hallgattam el a történteket. Soha nem tudtam és nem is fogok túllépni rajtuk" - mondta a szakember. A testületi állásfoglalásokat a bizottságok ülése után hozza nyilvánosságra a MÚSZ. A 75 éves Kiss Egerszegi Krisztinával öt olimpiai bajnokságot nyert 1988 és 1996 között. A mellúszó Kovács Ágnest 200-ben segítette olimpiai aranyhoz. JanuárbanlemondottHosszú Katinka ügye miatt, ezt a MÚSZnem fogadta el. 6
Budapest 2 milliárdért rendezi a 2019-es Maccabi Európa Játékokat Budapest rendezheti a 2019-es Maccabi Európa Játékokat, amely a földrész legnagyobb zsidó sporteseménye - jelentette be vasárnap Motti Tichauer, az Európai Maccabi Konföderáció ügyvezetője. A budapesti pályázat a szavazáson Bázel városát múlta felül. Jusztin Ádám, a Maccabi Vívó és Atlétikai Club elnöke, a magyar pályázat vezetője elmondta: különleges eseménynek lehetnek 2019-ben házigazdái, amely mérföldkőnek tekinthető a hazai zsidóság életében, ugyanakkor Budapestnek és Magyarországnak is kiemelkedő sporteseménye lesz. "Az esemény ugyan csak tíznapos, de nekünk ez sokkal többről szól, a magyar zsidóság jövőjének meghatározó eseményét szeretnénk megrendezni, amely rengeteg magyar zsidó fiatal számára mutatja meg, hogy a sport hogyan tanít egyszerre fegyelemre ugyanakkor nyújt önfeledt pillanatokat" mondta Jusztin. A Maccabi Európa Játékokon közel 2500 sportoló részvétele várható, ezzel Magyarország legnagyobb sporteseménye lesz 2019-ben - áll a szervezők közleményében. A játékokon számos olimpiai és világbajnok vesz részt.
Görbiczék karmai közé lökte a Fradi a Fehérvárt A Fradi ezzel a 34-28-as győzelemmel a második
A Ferencváros fehérvári sikerével zárult a női kézilabda NB I alapszakasza a 17. fordulóból elhalasztott, kedden pótolt mérkőzésen. A Fradi ezzel a 34-28-as győzelemmel a második, a Fehérvár a nyolcadik helyen zárt, így utóbbira a Győri Audi ETO vár a negyeddöntőben. Az alapszakasz első nyolc helyezettje jutott a bajnoki negyeddöntőbe, az első a nyolcadikkal, a második a hetedikkel, a harmadik a hatodikkal, a negyedik az ötödikkel találkozik a négy közé jutásért. A szövetség honlapja szerint a 9-12. helyezettek továbbviszik az alapszakaszból az egymás elleni eredményeiket, és négyes csoportban, pályaválasztói joggal, körmérkőzéses rendszerben ját-
szanak, oda-visszavágó alapon (6 forduló). Az 1-8. helyért a csapatok a negyeddöntőben, az 5-8. helyért, az elődöntőkben és a helyosztókon egyaránt oda-visszavágó alapon két-két mérkőzést játszanak. Valamennyi fordulóban (negyeddöntő, 5-8. helyért, elődöntők, helyosztók) az első mérkőzésen az alapszakaszban jobb helyezést elért csapat a pályaválasztó.
Bernie Ecclestone elérte a mélypontot A pilóta-szakszervezet néhány hete levelet írt, melyben felszólította az F1-vezetőket, hogy dolgozzanak a sportág helyreállításán, mert a jelenlegi helyzet tarthatatlan. Bernie Ecclestone úgy felelt, szerinte is, és várja a javaslataikat, de ez ne tévesszen meg senkit, úgy kezeli a pilótákat, mint beosztottakat. Ez ki is derül a legutóbbi nyilatkozatából, amit a Gpupdate.net hozott le. Milyen érdekei is vannak a versenyzőknek? Mármint azon kívül, hogy
pénzt vegyenek ki a sportágból. Sose láttam egyiküket sem, hogy egy dollárt is beletett volna. Elmész velük vacsorázni, és még a számlájukat se állják. A szájukat is be kellene fogni. Üljenek be az autóba, és vezessenek. Mit lehet erre mondani? Azon kívül, hogy Bernie Ecclestone fölött eljárt az idő. Az utóbbi egy évben egyre vállalhatatlanabb kijelentései vannak, és az ő vaskalapossága miatt nem lehet megreformálni a Forma-1-et.