Téli közlekedés
Növekvő költségvetés, csökkenő adó
Megkezdődött az alapozás
/3. oldal
/8. oldal
/11. oldal
Tiszaújváros hetilapja
Kinek öröm, kinek bosszúság
Megmutatta havas arcát a tél
2016. január 7. XXXIV. évfolyam, 1. szám
Nem jöttél túl korán
Vártalak. Tudtam, hogy egyszer úgyis megérkezel, és elhozod magaddal ajándékaidat. Most megérkezett mindaz, amire vágytam. Éreztem, hogy amikor itt az ideje, elhozod magaddal a békét és a harmóniát, amibe csak belezuhanni lehet, lassan, óvatosan lépkedni itt már nem. Tudtam, hogy ragyogással töltöd majd be a napot, fényed szinte mindent körbeölel majd. Csendes délutánon érkeztél: álmos pillantásaimat észre sem vetted, nem kínáltál kávéval, egyszerűen csak magaddal ragadtál, se gondolkodni, se értelmezni nem tudtam már. Sokáig tűnődtem, hogy vajon milyen leszel. Ismerős, megnyugtató érzés lesz veled találkozni, biztonságot, nyugalmat hozol. Nem ilyen lettél. Hoztál szeretetet, mellé csipetnyi kétséget, megdöbbentő varázst, felkavaró sokféleséget. Korán megmutattad ezerféle arcodat: béke és lágyság, erő és vadság, bizalom és némi bizonytalanság. Maradsz. Mosolygok. Velem vagy, amikor a hidegben még egy sálat a nyakam köré tekerek, amikor a szántóföld közepén fekszem hóangyalt formálva. Itt vagy akkor is, amikor miattad reggel korábban és nyűgösebben indulok útnak. Velem vagy, amikor este hazaérve már csak csendre és egy csésze forró teára vágyom. Ezért szeretlek, hóesés. Fodor Petronella
Életveszély
Jégre lépni tilos!
A fagyos napok után január 4-én másik jellegzetes arcát, a havast is megmutatta az idei tél. Kinek örömöt, kinek bosszúságot szerezve. A lehullott mennyiség nem állította megoldhatatlan feladat elé a Városgazda Kft-t, ennek ellenére az utcákat járva
gyakran hallottunk morgolódó hangokat: miért nem tolnak, miért nem szórnak. Számukra talán jó hír, már nem röpködnek a mínuszok, a hétvégére további enyhülés várható. Jön az olvadás. No meg a latyak. Ismét lesz miért morgolódni...
Ugyanaz a sorsuk minden évben
Fenyők az ünnepek után
Tegnap volt vízkereszt napja. Ahogy minden évben idén is ilyenkor váltak meg a legtöbben a karácsonyfáktól. A városunk közterületeit, közintézményeit díszítő fenyők is ebben az időszakban tűnnek el. - Ilyenkor nagyobb kapacitással dolgozunk, és többször fordulnak a szemétszállító járművek - mondja Szoboszlai Béla, a hulladékszállítást végző NHSZ Miskolc Kft. tiszaújvárosi telephelyének diszpécsere. - A hét elején már megkezdtük a hulladéktároló edények mellől a kidobott fenyők elszállítását. Hétfőn a társasházi övezetben és Tisza-part városrészben, kedden Tiszaszederkényben, szerdán pedig a Kertvárosban és ismét a társasházas övezetben gyűjtöttük a fenyőket, itt holnap is folytatjuk a begyűjtést. Természetesen nem kell aggódniuk azoknak sem, akik esetleg később dobják ki a fenyőfát, hiszen azokat is elszállítjuk. Egyébként elmondható, hogy a lakosság nagy része ezekben a napokban szabadul meg a karácsonyfájától. A mennyiség átlagos ebben az évben is, ami azt jelzi, hogy nem nőtt a műfenyők népszerűsége. A közterületek és közintézmények kará-
Mindenki tudja, mégis gyakran előfordul, hogy a tiltás ellenére a Dísztó jegére lépnek meggondolatlan gyermekek, felelőtlen felnőttek. Pedig a tó ilyenkor életveszélyes, hiszen a jégréteg meglehetősen vékony, könnyen beszakadhat, ráadásul jelenleg hó borítja. Felhívjuk hát mindenki figyelmét, hogy vegye komolyan a tiltást, és figyelmeztessük is azokat, akik nemtörődöm módon életüket kockáztatják.
Hat hosszú hétvége
Munkanap áthelyezések
Ahány fenyő, annyi fajta, de mindnek egy a sorsa. csonyfáit is ezekben a napokban gyűjti san lebontani a fákról. A díszvilágítás elbe a Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit távolításánál is ügyelnünk kell, nehogy a Kft. megfagyott vezetékek megtörjenek. A fe- Ezeknek a fáknak az elszállítása több nyőfák nem vesznek kárba, hiszen az áganapot is igénybe vehet - mondja Tamits kat a virágágyások téliesítésénél kültéri Adrienn, a cég kertészeti részlegének ve- talajtakaróként használjuk fel. Ha a fenyő zetője. - A karácsonyfák bontását és el- felajánlásként érkezett, a haszonfa részét szállítását most nehezíti a hirtelen jött visszajuttatjuk a tulajdonosnak, amennyifagyos időjárás, a havazás, hiszen a dí- ben erre nem tart igényt, az ágakhoz haszítéseket ilyenkor nehezebb biztonságo- sonlóan a közterületeken hasznosítjuk.
2016-ban 6 munkaszüneti nap (fizetett ünnep) esik hétköznapra, és 4 háromnapos, illetve 2 négynapos hosszú hétvégénk lesz. Az egyik háromnaposon már túl is vagyunk, hiszen január elseje péntekre esett. Legközelebb nemzeti ünnepünk alkalmából pihenhetünk sokat, március 12-től 15-ig. Igaz, 14-ét március 5-én, szombaton be kell dolgozni. Ahogy az október 29-től november 1-ig tartó másik négynapos harmadik napját, október 31-ét is, mégpedig október 15-én. A március 26-tól 28-ig, valamint a május 14-től 16-ig tartó húsvéti, illetve pünkösdi háromnapos ünnep magától értetődő. Nem úgy az idén csak háromnapos, szombattól hétfőig tartó szenteste, illetve karácsony. Vannak még rosszabb híreink is. Május 1. vasárnapra, augusztus 20. szombatra, október 23. vasárnapra esik. A 2017-es esztendő is rosszul indul, vasárnap lesz január elseje, így mindössze egy (esetleg fél?) napunk lesz a regenerálódásra.
Sokféle
2. oldal
Megszokott munkamenet
Nyugalomban teltek az ünnepek
Nyugalmasan teltek az év utolsó napjai a rendőrségen, a tűzoltóságon és a mentőknél is. A karácsony és szilveszter közötti időszakban nem volt több riasztás, mint egy átlagos hétköznapon. Már szinte megszokott Tiszaújvárosban, hogy hétköznapi ütemben telnek az ünnepek a rendvédelmi szerveknél. - A szokásos forgalom mellett dolgoztunk a két ünnep között is - mondja Lovas Attila, a Tiszaújvárosi Mentőállomás vezetője. - Egy említésre méltó eset volt, Szenteste Nagycsécsre egy családi viszályhoz kellett kivonulnunk, ahonnan több személyt is a megyei kórházba kellett szállítani. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságon is nyugodtan teltek az év utolsó napjai. Kocsis Máté megbízott rendészeti osztályvezető elmondta, hogy a kapitányság megerősített járőrszolgálattal volt jelen a közterületeken az ünnepek alatt. Ennek eredményeképp nem történt bűncselekmény a városban, azonban számos esetben kellett intézkedni magatehetetlen ittas személyekkel szemben. Közlekedésbiztonsági szempontból is jó volt a helyzet, nem történt személyi sérüléssel vagy komolyabb anyagi kárral járó baleset az illetékességi területen. A tűzoltóknak sem kellett az ünnepek alatt az átlagosnál többször vonulniuk. - A karácsonyi időszakban nem történt
sorozatunk. A megfejtéseket a hónap végén várjuk e-mailben a kronika@ tiszatv.hu címre, vagy postai úton a 3580 Tiszaújváros, Szent István út 16. címre.
„A gyógyszertári ügyelet feladata a SÜRGŐS szükség miatt jelentkező betegek ellátása.” Tiszaújvárosban a gyógyszertári ügyeleti/készenléti szolgálatot január 10-ig (vasárnapig) a Remény Gyógyszertár (Szent István út 9-11., 49/340-052), majd január 11-től (hétfőtől) az Arany Sas Gyógyszertár (Bethlen G. u. 17., tel.: 49/540-688) látja el. A telefonos készenléti szolgálat a legtovább nyitva tartó gyógyszertár zárása után kezdődik és tart másnap reggel 8 óráig. Rendelkezésre állás 30 percen belül. Vasárnap és ünnepnapokon az ügyeletes gyógyszertár 8-19 óra között zárt ajtók mellett szolgálja ki a betegeket. Gyógyszertárak nyitva tartása: Hétköznap Szombat Vasárnap Arany Sas Gyógyszertár 8-18 8-12 Borostyán Gyógyszertár 7.30-17 - Remény Gyógyszertár 8-17 8-12 Tisza Gyógyszertár 8-20 8-20 -
Az orvosi ügyelet hívószáma hétköznap délután 17 órától A mentőszolgálat a szokásos forgalom mellett dolgozott az ünnepek alatt. tűzeset - mondta Németh Viktor tűzoltó őrnagy, a tiszaújvárosi tűzoltó-parancsnokság parancsnoka. - A szilveszteri időszakban is csak két káreseményt tudunk megemlíteni. Az egyik egy gázszivárgás volt, míg a másik esetben egy fűtőberendezésből kipattanó szikra okozott tüzet. Mindkét esetben sikeresen avatkoztak be tűzoltó egységeink. Petárdák vagy tűzijátékok egy esetben sem okoztak problémát. Én úgy gondolom, hogy a lakosság megfelelően értelmezte azokat az infor-
A Tiszaújvárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat ezúton fejezi ki köszönetét a 2015. december 20-ai Szeretetvendégség megszervezésében és lebonyolításában nyújtott segítségért Tiszaújváros Város Önkormányzatának és külön Bráz György polgármester úrnak, a Sziget Csárda vezetőjének, Tógyer Gyulának, a Derkovits Kulturális Központnak, a Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft.-nek, valamint külön köszöni a 15 fős szederkényi munkacsapat segítőkész munkáját. Farkas Sándor elnök
Ezzel a rejtvénnyel kezdődik januári
Gyógyszertári ügyelet
Orvosi ügyelet
Roma köszönet
Tevékeny
2016. január 7.
mációkat, melyek a szilveszteri időszakban a pirotechnikai eszközök használatával kapcsolatban eljutottak hozzájuk. Igaz nem az ünnepek alatt történt, de mindenképpen meg kell említeni, hogy január 4-én a hajnali órákban egységeinket riasztották, mivel Sajószögeden egy külterületi lakóingatlanban tűz keletkezett. Személyi sérülés nem történt, azonban az épület tetőszerkezete és lakóterülete kiégett. A tűz keletkezési okát még vizsgálják. Dá
Köszönet és kérés
Köszönetet mondunk a lakosságnak, amiért karácsony előtt példátlan összefogással segítették szervezetünket. Az új év kezdetével munkánk tovább folytatódik. Naponta jönnek hozzánk kéréseikkel a hajléktalanok, rászoruló egyének és családok. A hideg beálltával sürgőssé vált egy újabb gyűjtés. Téli ruhákat, lábbeliket, takarókat, meleg alsó ruházatot, tisztálkodási eszközöket, tartós élelmiszert várunk a segítőkész lakosságtól. Szeretetteljes boldog új évet kívánunk minden jó szándékú embernek! Köszönettel: Magyar Vöröskereszt Dél-Borsod Területi Szervezete
másnap reggel 8 óráig, illetve pénteken 17 órától hétfő reggel 8 óráig, valamint az ünnepek alatt: 06-46/477-104.
Egyházi hírek
Római katolikus
A szentmisék időpontja a következőképpen változik. Kedden 18 órakor, szerdán, csütörtökön és pénteken reggel 8:30-kor, szombaton 18 órakor, vasárnap a szokásos időben 11 órakor lesz szentmise templomunkban.
Görögkatolikus
Csütörtökön 8:00 Szent Liturgia. Szombaton 17:00 vecsernye. Vasárnap 9:45 utrenye, 11:00 Szent Liturgia. Kedden 8:00 Szent Liturgia. Házszentelésre közösen egyeztetett időpontban kerül sor. „Az igazságnak arca van, szemei állhatatosan néznek az emberi szívbe: van-e még valami közös az igazsággal? Tekintete szigorú, de szerető. Hiszen az Igazságnak emberi arca van - az Istenember, Krisztus arca.” ( Pavel Velikanov)
Református
Csütörtökön 17:00 bibliaóra.Vasárnap Tiszaszederkényben 10:00 órától, Tiszaújvárosban 11:00 és 16:00 órától lesz istentisztelet. A városban a délelőtti istentisztelet ideje alatt az imaházban gyermek istentiszteletet tartunk. A délutáni alkalmat követően konfirmációra felkészítő oktatást tartunk. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy id.
Stankóczy József
83 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2016. 01. 15-én (péntek) 12.30 órakor lesz a sajószögedi Városi Temetőben. Busz indul a Derkovits Kulturális Központ elől 12.00 órakor. A gyászoló család „Egy Édesanya, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki soha nem kértél, csak adtál, Örökre itt hagytál. De szívünkben örökké élsz!” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
Szabó Anita (szül.: Besenyei Anita, Kisbeska)
tragikus hirtelenséggel 39 éves korában elhunyt. Temetése 2016. január 12-én (kedd) 12.30 órakor lesz a sajószögedi Városi Temetőben. A gyászoló család „Küzdöttél, de már nem lehet, Csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, Örökké él, kit igazán szeretnek.” (Kosztolányi Dezső) Szomorú szívvel tudatjuk, hogy
Hajdu Lajos
miskolci lakos (a volt Leninvárosi Kertészeti Vállalat vezetője) életének 77. évében 2016. január 1-jén elment közülünk. Búcsúztatása 2016. január 8-án délután 3 órakor lesz szülőfalujában, Mádon. Táviratcím: Hajdu Zénó, 3528 Miskolc, Bornemissza u. 2. A gyászoló család Tiszaújvárosi Krónika l Főszerkesztő: Radácsi Zsuzsa l Olvasószerkesztő: Ferenczi László l Tördelőszerkesztő: Fodor Petronella l Szerkesztőség: 3580 Tiszaújváros, Szent István út 16. l Telefon: 49/341-844, 341-755 l Fax: 49/341-852 l E-mail:
[email protected] l Kiadó: Tiszaújváros Önkormányzata l Hirdetésfelvétel: Tiszaújvárosi Krónika szerkesztősége l Terjesztés: Russmedia Kft. Helyi elosztó: 70/341-89-22 l Felelős kiadó: dr. Juhos Szabolcs jegyző l Nyomdai munkák: Russmedia Kft. Debrecen l Felelős vezető: Dubóczki Tibor l ISSN 1417-8133
Aktuális
2016. január 7.
Döntésekről röviden
Autóbusztól a vezetőkig
3. oldal
Ülésezett az önkormányzat
Növekvő költségvetés, csökkenő adóterhek
Tavalyi utolsó ülésén jelentős helyi adócsökkentésekről döntött Tiszaújváros képviselő-testülete. A december 22-én rendezett tanácskozáson a grémium - növelve a főösszegeket - módosította 2015. évi pénzügyi tervét, továbbá újabb felújítások, beruházások előkészítéséről határozott.
Milliárdos növekedés
A hulladékudvar fenntartását, annak költségeit a tervek szerint áprilistól a Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás vállalja át.
Autóbusz-közlekedés A testület elfogadta a helyi közforgalmú autóbusz-közlekedés 2015. évi ellátásról szóló tájékoztatót. A képviselők arról is határoztak, hogy a menetrend szerinti temetői-, bevásárlói- és az intézmények által igényelt különjáratok 2016. évi költségeire 6.842 ezer forintot biztosít az önkormányzat.
Temetők, temetkezés
A képviselő-testület - több mint 966 millió forinttal növelve a főösszeget - módosította az önkormányzat 2015. évi pénzügyi tervét. A bevételek és kiadások előirányzata 21.301.765 ezer forint, ebből azonban 9.950 millió forint az átmenetileg szabad pénzeszközök betétként való lekötésének, majd elszámolásának „számviteli hozadéka”. Az önkormányzat tényleges 2015. évi költségvetési bevételei és az előző évi pénzmaradványok ös�szességében 11.351.765 ezer forintra rúgnak. Bevételi oldalon a közhatalmi bevételek 1,5 milliárd forintos növekménye emelendő ki, mely az iparűzési adóbevétel emelkedésének köszönhető. A közhatalmi bevételek előirányzata a módosítást követően 6.680.510 ezer forint, ebből az iparűzési adó 6.002 millió forint.
A testület 0,4 százalékponttal csökkentette az iparűzési adó mértékét. nálatbavétele tudomásulvételi eljárással megvalósult. A módosítást első ízben a 2015. január 1-jét követően kiadott és jogerőre emelkedett használatbavételi engedéllyel rendelkező építmények esetében lehet alkalmazni, az adókötelezettség 2016. január 1-jén áll be. A határozott idejű kedvezményes adómérték jelentős lökést adhat az építeni szándékozó beruházásoknak és az iparűzési adócsök-
A képviselő-testület új rendeletet alkotott a temetőkről és a temetkezésről. Több jogszabályváltozás miatt mindenképpen módosítani kellett volna a rendeletet, de a Polgármester Hivatal arra a megállapításra jutott, hogy célszerűbb a hatályos jogszabályi környezetnek megfelelő új rendelet alkotása. A szabályok nem térnek el lényegesen az eddigiektől, gyakorlatilag a köztemető rendeltetéstől eltérő használatának szankciói kerültek vissza a rendeletbe. Fontos megemlíteni, hogy a díjak nem növekedtek.
Közösségi együttélés Ugyancsak jogszabályi változások miatt a testület hatályon kívül helyezte a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló rendeletét. Helyette új rendeletet hozott, mely már csak a szabályok megsértése esetén követendő eljárást szabályozza. Az alapvető szabályokat ugyanis az egyéb tárgyú rendeletek - például a temetkezésről szóló - tartalmazzák.
Hulladékudvar A képviselő-testület hozzájárult ahhoz, hogy 2016. január 1-től március 31-ig a hulladékudvar üzemeltetését az Észak-magyarországi Regionális Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. (ÉRHK) lássa el. E feladatra havi nettó 1.064 ezer forintot biztosít. A tervek szerint 2016. április 1-jétől a hulladékudvar fenntartását, annak költségeit a Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás vállalja át. Amennyiben ez akadályba ütközne, úgy az ÉRHK-val kötött üzemeltetési megállapodás december 31-ig meghosszabbítható.
Megbízható vezetők Az idén lejár a Tiszaújvárosi Napközi Otthonos Óvoda, a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, valamint a Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola vezetőjének megbízása. Korábban ilyen esetben pályázatot kellett kiírnia a fenntartónak, a köznevelési törvény értelmében azonban mellőzhető a pályázat, ha az intézményvezető megbízásával a fenntartó és a nevelőtestület legalább kétharmada egyetért. Tiszaújváros képviselő-testülete már többször kinyilvánította, hogy minden olyan vezetői megbízást támogat, ahol a jelölt élvezi az adott közösség bizalmát. Ennek megfelelően a testület úgy határozott, hogy Micskiné Bodó Erzsébet pályázat nélkül kapjon óvodavezetői megbízást, amennyiben a nevelőtestület ezzel egyetért. Az állami fenntartású középiskola és általános iskola tekintetében csak véleményezési joga van az önkormányzatnak. A testület mindenesetre Pogonyi-Simon Edit és Hok Csaba pályázat nélküli megbízását is támogatja, amennyiben a nevelőtestületek is egyetértenek azzal. F.L.
A törvényben szabályozott mentességek, illetve kedvezmények köre kibővült azzal, hogy az önkormányzat rendeletében 2016-tól jogosult a vállalkozó háziorvos, védőnő számára kedvezményt, mentességet megállapítani, feltéve, ha vállalkozási szintű iparűzési adóalapja a 20 millió forintot nem haladja meg. Az önkormányzat közigazgatási területén 8 felnőtt háziorvos, 4 gyermek háziorvos és 7 fogorvos lát el egészségügyi tevékenységet vállalkozóként, a védőnők közalkalmazottként végzik tevékenységüket, így ők nem alanyai az iparűzési adónak. A 2014. évi bevallási adatok alapján három vállalkozás nem felel meg a 20 milliós követelménynek, összesen 69.114 ezer forint adóalappal. A képviselő-testület - figyelemmel arra, hogy a várható bevételkiesés nem éri el a 2 millió forintot - a háziorvosoknak nyújtható adókedvezmény mértékét a mindenkori adómérték 50 %-ában állapította meg.
Újabb felújítási tervek
A helyi gazdaság jól teljesített, ennek köszönhetők a többletbevételek. A növekményből kiadási oldalon a felhalmozások részesednek a legnagyobb 429.508 ezer forintos mértékben. Jelentős a tartalékok (270.988 ezer) és a működési kiadások (265.836 ezer) összege is. Ahogy azt már megszokhattuk, a pénzügyi rendelethez egy több pontból álló határozat is társul. A legnagyobb tétel az egyházi iskoláknak (Kazinczy 20 millió, Szent István 16 millió forint) megelőlegezett 2016. évi támogatás. Döntés született arról is, hogy az önkormányzat bruttó 21.031 ezer forintért vásárolja vissza az egykor az IBF Hungary Kft-nek élelmiszer áruház céljára értékesített területet. A telek beépítése ugyanis a közeljövőben nem várható, ugyanakkor a Tisza úti piac - Perényi út környezete rehabilitációra szorul, amit a tulajdonviszonyok akadályoznak.
Adókedvezmények, adócsökkentés A képviselő-testület 2015. november 1-jei hatálybalépéssel már korábban elfogadta az építményadóról szóló rendeletét, mely 2016-tól minden új ingatlant építőt, illetve építtetőt érintő kedvezményes adóztatási lehetőséggel bővült ki. Az 200 Ft/nm/év kedvezményes adókulcs alkalmazására 3 évig nyílik lehetősége az adóalanynak, miután az új épület, épületrész használatba vételi engedélye jogerőre emelkedett, illetve annak hasz-
kentéssel párhuzamosan a kis- és középvállalkozási körben is több új ipari vagy kereskedelmi épület kialakítását eredményezheti. A képviselő-testület a tiszaújvárosi gazdaság fejlesztése és a helyi befektetések ösztönzése érdekében középtávú adópolitikai stratégiájában 2013-ban arról határozott, hogy 2015. január 1-jétől minden évben legalább 0,1 százalékponttal csökkenti a helyi iparűzési adót. A döntés idején befolyt adóbevételek két év alatt közel 77 %-os mértékben növekedtek, annak ellenére, hogy az adómérték 2015ben 0,1 százalékponttal csökkent. Az egyszeri, kimagasló adóteljesítés elsődleges oka az alacsony olajárak okozta petrolkémiai árréssel magyarázható, s ez várhatóan 2016-ban is éreztetni fogja hatását. A decemberben beérkezett közel 2 milliárd forint összegű iparűzési adófeltöltés megfelelő tartalékot képez az adócsökkentő lépések meghozatalára, továbbá az idén már teljes kapacitással termelő butadién gyáregység, illetve a műgumigyár beruházásából származó adótöbblet várhatóan kompenzálni fogja a kieső bevételt. A 2015. évi kimagasló adóbevétel alapján a testület a korábbi 1,9%-kal szemben 2016. január 1-jétől 1,5 %-os adómértéket határozott meg. Az adócsökkentés minden vállalkozót érint, és várhatóan ösztönzőleg hat további vállalkozások idetelepülésére, újabb beruházások megvalósítására.
A képviselő-testület 2015. november 26-i ülésén tárgyalta az önkormányzati, intézményi felújításokra, beruházásokra vonatkozó előterjesztést, melyben a polgármester jelezte, hogy a 2016. évi költségvetés előkészítéséhez további javaslatokat vár az intézményektől és a hivataltól. Az előirányzat összegének pontos meghatározásához és a munkák előkészítéséhez, valamint a beruházások, felújítások mielőbbi megkezdéséhez elengedhetetlenül szükséges a kiviteli tervek elkészíttetése, a kivitelezés becsült értékének tervező általi meghatározása, szükség esetén a tervek engedélyeztetése. Mindezek ismeretében pontosabban tervezhető az előirányzat az intézmények, a rendelőintézet és az önkormányzat beruházási, felújítási munkáira vonatkozóan és a szükséges engedélyeztetés, közbeszerzés vagy pályáztatás lebonyolítását követően hamarabb indulhat a beruházás is. A novemberi ülést követően a Polgármesteri Hivatal, a Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központ és a Tiszaújváros Városi Rendelőintézet felmérte a jövő évre tervezett és terveztetést igénylő további felújítási, beruházási feladatait. (Lásd lapunk 5. oldalán!) A képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert, a jegyzőt és a rendelőintézet főigazgatóját, hogy a kivitelezések mielőbbi megkezdése érdekében a kiviteli terveket, és az engedélyes terveket készíttessék el és kezdjék el a műszaki előkészítést. További elképzelések vizsgálata is folyamatban van és várhatóan a képviselő-testület januári ülésére újabb javaslat készül. Ferenczi László
Önkormányzat/Közlemények
4. oldal
Pályázati felhívás
Civil szervezetek támogatása
A Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal tájékoztatja az egyesületeket, civil szervezeteket, hogy Tiszaújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet az egyesületek, civil szervezetek számára. Felhívjuk a Tisztelt Pályázók figyelmét, hogy a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről nyilatkozni kell. A nyilatkozat kitöltése minden pályázat esetén kötelező, annak elmulasztása a pályázat érvénytelenségét vonja maga után. A nyilatkozatot a pályázati adatlap tartalmazza. Amennyiben a 2007. évi CLXXXI törvény 8. § (1) bekezdése alapján az érintettség fennáll, úgy „Közzétételi kérelmet” is kötelezően csatolni kell a pályázathoz. A nyilatkozat és a közzétételi kérelem nyomtatvány letölthető a http://ugyfelterminal.tiszaujvaros.hu honlapról, illetve személyesen átvehető ügyfélfogadási időben a Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal Ügyféltájékoztatóján, valamint Intézményfelügyeleti, Szociális és Sport Osztályán. Tájékoztatjuk továbbá arról, hogy a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, a pályázat meghatározott adatait közzéteszik a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon. A pályázat célja: A pályázat az egyesületek, civil szervezetek 2016. január 1. és 2016. december 31. közötti rendezvényeit támogatja, valamint az érintett szervezetek 2016. évi működési költségeihez kíván hozzájárulni. Pályázhatnak: - egyesületek, vagy más civil szervezetek, melyeket az illetékes törvényszék tiszaújvárosi székhellyel bejegyzett és Tiszaújvárosban működnek, - országos, regionális, megyei civil szervezetek helyi szervezetei. Nem részesülhet támogatásban: - az a szervezet, amely az önkormányzat sporttámogatási alapjából, az önkormányzat által létesített közalapítványtól azonos pályázati céllal támogatásban részesült, - önkormányzati fenntartású költségvetési szerv, - azok a szervezetek, melyek az előző évi támogatással a megállapodásban foglaltak szerint szabályszerűen nem számoltak el, - azok a szervezetek, amelyek a pályázat-
tal együtt - a pályázati felhívás mellékletében található - a pályázó szervezet bemutatására szolgáló civil adatlapot nem nyújtják be. Támogatott célok: • önszerveződő közösségek alakulása, működése, amelyek tevékenységi köre segíti bizonyos önkormányzati feladatok átvállalását, • olyan rendezvények megvalósítása, amelyek szakmai célokon túl a város hírnevének erősítését szolgálják, • művészeti értékű városi kiadványok támogatása, • közművelődés területén alkotó folyamatok támogatása, • nemzetközi együttműködés támogatása, • külföldi tanulmányutak, szakmai konferenciák támogatása, • egészséges életmód elterjesztésére ösztönző akciók, • életesélyek növelésének támogatása. A Képviselő-testület 3300-4/2008. 164/ Ökth. 3./pontjának döntése alapján a pályázatban megjelölt cél módosítására nincs lehetőség. Támogatás formája, támogatható kiadások: A támogatás formája: A támogatás a pályázó 2016. január 1. és 2016. december 31. között megvalósuló, a támogatott célok között részletezett tevékenységének gyakorlásához, programjának megvalósításához nyújt egyszeri, előre folyósított, vissza nem térítendő támogatást, elszámolási kötelezettséggel. Támogatható kiadások: A pályázati lapon szereplő költségvetés kiadási tételei, amelyek az adott program megvalósításához, a működéshez igazolhatóan kapcsolódnak. Működési költségek: - irodabérlet, rezsi, kommunikáció, - bér és járulékai, tiszteletdíj, - szakértői költségek, - utazási költségek, - szállás, étkezés, - anyag-, eszközbeszerzés. Nem támogatható: beruházás, reprezentáció. A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező. A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje: A benyújtás módja: A pályázatok kizárólag a Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal által erre a célra kiadott pályázati adatlapon, papíralapon nyújthatók be. A pályázati adatlapnak tartalmaznia kell
a pályázó nevét, címét, a pályázat célját, a tervezett program, illetve tevékenység részletes leírását, a programhoz szükséges anyagi támogatás mértékét, részletes költségvetést, a szervezet fizetési számlaszámát, adószámát, programban lebonyolító szakemberek nevét. Igazolást a törvényszéki bejegyzésről (bejegyzés másolata a pályázó vagy a lebonyolító részéről). A pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy részesült-e már támogatásban Tiszaújváros Város Önkormányzata Képviselő-testületétől, illetve önkormányzati alapítványtól, közalapítványtól. Továbbá arról, hogy van-e jelenleg folyamatban pályázata tiszaújvárosi önkormányzati közalapítványnál, alapítványnál. Minden esetben kérjük megjelölni a pályázati projektért felelős kapcsolattartó személy nevét, elérhetőségét. Kérjük, hogy a program részletes leírását maximum 1 oldal terjedelemben csatolják. Pályázati dokumentáció beszerzése: A pályázati kiírás, pályázati adatlap, illetve a pályázó szervezet bemutatását tartalmazó formanyomtatvány (civil adatlap) letölthető a http://ugyfelterminal.tiszaujvaros.hu honlapról, illetve személyesen átvehető ügyfélfogadási időben a Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal Ügyféltájékoztatóján, valamint Intézményfelügyeleti, Szociális és Sport Osztályán. A benyújtás helye: A pályázatokat postai úton (3580 Tiszaújváros, Bethlen Gábor út 7.), vagy személyesen a Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal Ügyféltájékoztatóján, valamint Intézményfelügyeleti, Szociális és Sport Osztályán lehet benyújtani ügyfélfogadási időben. A benyújtás határideje: 2016. február 5. A pályázat elbírálása: A benyújtott pályázatokról a képviselő-testület 2016. évi márciusi ülésén dönt. A pályázókkal Tiszaújváros Város Önkormányzata támogatási megállapodást köt, melyben meghatározzák a támogatás ös�szegét, a felhasználás célját és határidejét, az elszámolás módját és határidejét. A pályázattal kapcsolatban az alábbi telefonszámokon kérhető információ: - Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal Intézményfelügyeleti, Szociális és Sport Osztály: 548-032, 548-066
Étkezési térítési díjak szedése és ebédjegyosztás 2016. január
2016. január 7.
Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy Bráz György polgármester 2016. január 11-én (hétfőn) 13.00 órától 15.00 óráig fogadóórát tart. A fogadóóra helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti önkormányzati tárgyaló. Figyelem! Az ügyfélfogadás előzetes bejelentés alapján történik, negyedórás beosztással. Az érdeklődők bejelentkezését az 548-010-es telefonszámra várjuk. Polgármesteri Hivatal Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy dr. Juhos Szabolcs jegyző 2016. január 13-án (szerdán) 13.00 órától 15.00 óráig ügyfélfogadást tart. Az ügyfélfogadás helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti önkormányzati tárgyaló. Figyelem! Az ügyfélfogadás előzetes bejelentés alapján történik, negyedórás beosztással. Az érdeklődők bejelentkezését az 548-014-es telefonszámra várjuk. Polgármesteri Hivatal
Hirdetmény
Házhoz menő begyűjtés
Felhívjuk a Tiszaszederkény városrészben, a Kertváros városrészben és a Tisza-part városrészben lakók figyelmét, hogy az elkülönítetten gyűjtött háztartási hulladékok házhoz menő begyűjtése 2016-ban minden páros hét szerdáján (a megszokott kéthetes ciklus szerint) lesz. A begyűjthető hulladék fajtái: papír-, műanyag- és fémhulladék (pld.: sörös doboz). A közszolgáltató az első begyűjtést 2016. január 13-ra ütemezte be. Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal
Lakossági tájékoztató
Katasztrófavédelmi ügyfélfogadás
Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy Kovács Katalin c. tűzoltó zászlós. Tiszaújváros Járás katasztrófavédelmi megbízottja szerdai napokon 13.00 órától 15.00 óráig ügyfélfogadást tart. Az ügyfélfogadás helye: Polgármesteri Hivatal földszinti képviselői szoba. Az ügyfélfogadás előzetes telefonos egyeztetés alapján történik, az alábbi telefonszámokon: 49/341-244, 20/226-6532. Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség
Zöld szám A polgármesteri hivatal tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy a 06-80/200-839-es telefonszámon lehetőség van közérdekű problémák bejelentésére. A hívás ingyenes. A telefon üzenetrögzítős, a nap 24 órájában hívható. A rögzített bejelentések alapján a Polgármesteri Hivatal megteszi a szükséges intézkedéseket.
JANUÁR
Helye
Ideje
Kinek a részére
13. szerda
Hunyadi Iskola
7.30-10.00 és 14.00-16.30
Gyerek és alkalmazott befizetés
Közterületi SOS hívószám
Bóbita Óvoda
7.00-9.00 és 14.00-16.30
Gyerek és alkalmazott befizetés
A Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. a közterületeken
Őszirózsa Idősek Klubja
7.30-8.00
„Esély” Napközi Otthon
Őszirózsa Idősek Klubja
10.30-12.00
Szociális étkezők
Széchenyi Iskola
7.30-10.00 és 14.00-16.30
Gyerek és alkalmazott befizetés
Szivárvány Óvoda
7.00-9.00 és 14.00-16.30
Gyerek és alkalmazott befizetés
Tiszavirág Idősek Klubja
9.00-12.00
Szociális étkezők
Hunyadi Iskola
7.30-10.00 és 14.00-16.30
Gyerek és alkalmazott befizetés
Tündérkert Óvoda
7.00-9.00 és 14.00-16.30
Gyerek és alkalmazott befizetés
Tisza-parti Szabadidőház
11.00-12.00
Szociális étkezők
Tiszavirág Idősek Klubja
7.30-9.00 és 14.00-16.30
Gyerek és alkalmazott befizetés.
14. csütörtök
18. hétfő
Az étkezési térítési díjak befizetésekor - kivéve az Ezüsthíd Gondozóház ellátottjai részére - OTP, K&H, MKB Szép Kártyás és Erzsébet utalványt helyettesítő bankkártyát is elfogadunk.
történt, azonnali beavatkozást igénylő, rendkívüli események bejelentésére szolgáló telefonszámot működtet. A 49/540-508-as „Közterületi SOS” hívószámra beérkező hívásokat, amennyiben a diszpécser hibaelhárítást végez, üzenetrögzítő rögzíti. Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy
Tokaji Edit a 4. sz. választókerület képviselője 2016. január 13-án (szerdán) 16.00 órától 18.00 óráig fogadóórát tart. Helye: Polgármesteri Hivatal földszinti képviselői szoba. Polgármesteri Hivatal
Önkormányzat/Közlemények 5. oldal Tiszaújváros önkormányzatának beruházási és felújítási tervezete 2016. év
2016. január 7.
(a 2015. december 22-ei döntés alapján)
A Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium felvételi tájékoztatója a 2016/2017. tanévre Az intézmény OM azonosítója: 029265
Gimnázium 1. Hat évfolyamos, 1 osztály, 34 fő. Tagozatkód: 001
Műszaki készítés
elő- Terveztetés
Engedélyeztetés Közbeszerzés Javaslattevő
I. Beruházások Közterületek Városközpont Szent István út 21-23. szám előtt parkoló építése
x
x
x
Polgármesteri Hivatal
Verebély út burkolatának felújítása
x
x
x
Polgármesteri Hivatal
Jedlik Ányos út burkolatfelújítása
x
x
x
Polgármesteri Hivatal
x
Polgármesteri Hivatal
II. Felújítások
Közterületek Tisza-part városrész
A hat évfolyamos gimnázium esetében nem tartunk felvételi vizsgát, a rangsor kialakítása az 5. év végi és a 6. félévi tanulmányi eredmények átlaga alapján történik.
Városközpont
2. Négy évfolyamos, általános tantervű, 1 osztály, 34 fő. Tagozatkód: 002
Március 15. Park belső járdáinak rekonstrukciója és a közvilágítási oszlopok cseréje
x
x
x
A felvétel a tanulmányi eredmények, valamint a magyar nyelv és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján történik. A felvételi pontszámba 50%-ban az 5., 6., 7. év végi és a 8. félévi tanulmányi eredmények átlaga, 25-25%ban a két központi írásbeli eredménye számít.
Mátyás király út 20-32. szám mögötti parkoló burkolatának felújítása
x
x
Polgármesteri Hivatal, lakossági igény
Örösi úti járda felújítása a 35. sz. főközlekedési út és a Mátyás király út közötti szakaszon
x
x
Polgármesteri Hivatal
3. Négy évfolyamos, emelt matematika, 0,5 osztály, 17 fő. Tagozatkód: 003
Lévay úti kerékpárút felújítása a Szent István úti körforgalom és a kiemelt gyalogátkelőhely között
x
x
Polgármesteri Hivatal
Polgármesteri Hivatal
A felvétel a tanulmányi eredmények és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján történik. A felvételi pontszámba 50%-ban az 5., 6., 7. év végi és a 8. félévi tanulmányi eredmények átlaga, 50%-ban a központi matematika írásbeli eredménye számít.
Lévay úti kerékpárút felújítása a Bethlen G. úti körforgalom és a Munkácsy út között
x
x
Árpád út és a belső utak, parkolók burkolatának felúíjtsáa
x
x
x
Polgármesteri Hivatal
4. Négy évfolyamos, emelt informatika, 0,5 osztály, 17 fő. Tagozatkód: 004
Bartók B. út burkolatának felújítása a Szent István út és a Bartók B. út 2. között
x
x
x
Polgármesteri Hivatal
Templom út burkolatának felújítása
x
x
x
Polgármesteri Hivatal
x
Polgármesteri Hivatal
A felvétel a tanulmányi eredmények és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján történik. A felvételi pontszámba 50%-ban az 5., 6., 7. év végi és a 8. félévi tanulmányi eredmények átlaga, 50%-ban a központi matematika írásbeli eredménye számít.
Tiszaújváros településtábla és a Robinson tanya között az útburkolat felújítása
x
x
Bolyai köz 1-7. előtt járdafelújítás
x
x
5. 1+4 évfolyamos angol nyelvi előkészítő osztály, 1 osztály, 34 fő. Tagozatkód: 005
Polgármesteri Hivatal, lakossági igény
Munkácsy út 30-40. sz. előtt járda felújítása
x
x
Polgármesteri Hivatal, lakossági igény
Intézményünk a nyelvi előkészítő osztály esetében szóbeli vizsgát is szervez angol nyelvből. A felvétel a tanulmányi eredmények, a szóbeli vizsga, valamint a magyar nyelv és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján történik. A felvételi pontszámba 25%-ban az 5., 6., 7. év végi és a 8. félévi tanulmányi eredmények átlaga, 25%-ban a szóbeli vizsga, 25-25%-ban a két központi írásbeli eredménye számít.
Fedett kerékpártárolók kialakítása közterületen intézmények előtt
x
Polgármesteri Hivatal, intézményi igény
x
Polgármesteri Hivatal, Tiszaújváros Városi Rendelőintézet
x
Polgármesteri Hivatal
Szakgimnázium 1. Négy évfolyamos, közgazdaság ágazat, 1 osztály, 34 fő. Tagozatkód: 011 A felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelv és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján történik. A felvételi pontszámba 50%-ban az 5., 6., 7. év végi és a 8. félévi tanulmányi eredmények átlaga, 25-25%-ban a két központi írásbeli eredménye számít. Pogonyi-Simon Edit intézményvezető
Épületek Szederkény városrész Tiszaújváros Városi Rendelőintézet Orvosi rendelő kerítésének felújítása
Városközpont Polgármesteri Hivatal Tisztségviselői folyosó és a szociális blokk felújítása Városgazda telephely Épületek felújítása
Felhívjuk a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy a Betegút Egyesület egészségesek és betegek részére információs központot tesz elérhetővé a jobb tájékozódás és a gyógyulási folyamat meggyorsítása érdekében. Az adatbázisokon kívül személyre szabott tanácsadást is biztosítunk, valamint jogsegély szolgáltatást is ellátunk. Az információs központ iránytű az egészségügyi ellátó rendszerben történő eligazodáshoz. www.betegutegyesulet.hu
[email protected] Telefonszám: 70-884-5879 70-389-4178
x
Polgármesteri Hivatal, Városgazda Nonprofit Kft.
Tájékoztatás a központi írásbeli vizsgákról Kedves Nyolcadikos Jelentkező!
Közlemény Országos Egészségügyi Információs Központ
x
A központi írásbeli vizsga helye: Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Tiszaújváros, Munkácsy M. út 13. Ideje: 2016. január 16. 10:00 óra – magyar nyelv 2016. január 16. 11:00 óra – matematika Légy szíves, ezen a napon legkésőbb 9:45-kor foglald el a helyedet a bejárati ajtón elhelyezett lista szerinti teremben. A központi írásbeli vizsgára személyazonosításra alkalmas igazolványt - diákigazolványt, vagy személyi igazolványt hozz magaddal!
10:00-től 10:45-ig a magyar nyelvi feladatlapot töltitek ki (kizárólag TOLLAL), ezt 15 perc szünet követi. 11:00-től 11:45-ig írjátok a matematika írásbeli feladatlapot (kizárólag TOLLAL, ceruzával és körzővel csak szerkeszteni lehet). Ha neked föl nem róható ok (pl. orvos által igazolt betegség) miatt nem tudsz megjelenni az írásbeli vizsgán ezen a napon, jelezd az 540-096-os számon, és a pótfelvételit január 21-én (csütörtökön) 14:00 órától írhatod meg a fentebb ismertetett forgatókönyv szerint. A kijavított dolgozatok megtekintése és az értékelőlapok átvétele 2016. január 22-
én (pénteken) 8:00-16:00 óráig lesz az iskolánk N0-ás termében. * Intézményünk a nyelvi előkészítő évfolyamra jelentkezők számára angol nyelvi szóbeli felvételi vizsgát is tart. A szóbeli vizsga ideje: 2016. február 20. 9:00 óra. Pótnapok: február 29., március 1. 14:00 óra Helye: Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Tiszaújváros, Munkácsy M. út 13.), I. emelet. Pogonyi-Simon Edit intézményvezető
Visszanéző
6. oldal
2016. január 7.
A 2015-ös esztendő képekben
Zsíros Emma volt Tiszaújváros első 2015. évi újszülöttje.
Huszonkét személy és két közösség részesült március 15-én önkormányzati ágazati kitüntetésben.
A március 15-i ünnepségen adták át a Derkovits Kulturális Központ új, Steinway&Sons Boston típusú zongoráját.
Szutor István amatőr csillagász segítségével sokan szemlélhették „közelről” a részleges napfogyatkozást.
Sztárok sokasága - Koncz Zsuzsa, Varnus Xavér, Horgas Eszter, Falusi Mariann, Hernádi Judit, Kern András - lépett fel a Tavaszi Fesztiválon.
Nyitott kapukkal várta vendégeit a harmadik alkalommal megrendezett Sportfesztivál.
Tiszaújváros Szolgálatáért Díj elnevezéssel új kitüntetést alapított a képviselő-testület. Az elismerést elsőként Bene Csaba, az Eötvös középiskola nyugalmazott pedagógusa vehette át.
Két turnusban végezhettek nyári munkát diákok az önkormányzati intézményekben.
A nyár folyamán több alkalommal is hőségriadót rendeltek el.
Béke Kornél, a TKKSE kajakosa, párjával Mayer Keánnal K2 1000 méteren ifjúsági világbajnoki címet szerzett.
Az önkormányzat szobrot állíttatott Dr. Márkus Gábor tiszteletére.
Óriási vihar söpört végig a városon a Triatlon Nagyhét alatt, jelentős károkat okozva a közterületeken, a középületeknél.
2016. január 7.
Visszanéző
7. oldal
A 2015-ös esztendő képekben
Új létesítménnyel, egy hullámcsúszdával gazdagodott a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő.
Több ütemben jelentős beruházási, felújítási munkálatok zajlottak a közterületeken, közintézményekben.
Molnár Péter, a TVSE kajakosa, párjával Tótka Sándorral K2 200 méteren világbajnoki címet szerzett.
Tíz személy és négy közösség részesült önkormányzati kitüntetésben augusztus 20-a alkalmából.
A távhővezeték-rekonstrukció folytatásaként csaknem 4,5 kilométernyi vezetéket cserélt ki a TiszaSzolg 2004 Kft.
Hagyományteremtő céllal új rendezvényt szerveztek a Tisza-szigetre, Hajdúk a szigeten címmel.
Egész Tiszaújvárost megdöbbentette az a baleset, melyben egy kamion halálra gázolt egy kisgyermeket és nagymamáját.
Gyászolt a Tisza Média Kft. is. Az év során három korábbi munkatársunk - Kocsis Lajos, Varga Koritár László, Dózsa Márk - hunyt el.
Orbán Viktor miniszterelnök részvételével adták át a MOL Petrolkémia Zrt. butadién üzemét és tették le egy műgumi gyár alapkövét.
Jelképes helyszínen, a Tisza-szigeten írták alá a Tiszaújváros és Polgár közötti új együttműködési megállapodást. A célok között szerepel a két város közötti kerékpárút megépítése.
Az Olefin SC sikerét megismételve a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé jutott a Termálfürdő FC Tiszaújváros labdarúgó együttese.
Két részletben összesen egyhavi bérnek, illetménynek megfelelő jutalomban részesültek az önkormányzati intézmények, gazdasági társaságok, valamint az állami és egyházi fenntartású köznevelési intézmények dolgozói.
8. oldal
Mindenes
Jabil-Vöröskereszt
Mindenkit hazavárnak
A Jabil munkatársai több héten át gyűjtötték az ajándékokat.
A közlekedésben a téli időszak igényli a legtudatosabb felkészülést az autósoktól és a gyalogosoktól egyaránt. Egyre ros�szabbá és kiszámíthatatlanabbá válnak az út- és látási viszonyok, melyekhez minden közlekedőnek alkalmazkodni kell. Esőben jobban megcsúsznak a kerekek, megnő a féktávolság, esetenként a nagyobb vízfelületen a vízen csúszás veszélye fenyeget. Ha a hőmérséklet 0 fok és mínusz tartományba süllyed, akkor számítani kell arra, hogy a vizes, nedves útfelület lefagy, ami tovább növeli ezt a veszélyt. A jeges-havas úton már a menetstabilitás, valamint a látási viszonyok is tovább romlanak. Elengedhetetlen az akkumulátor, a gumiabroncsok, a világítás és a fékrendszer ellenőrzése. A téli közlekedés fontos kelléke a jól működő ablaktörlő, a jégkaparó, a jégoldó spray, a megfelelő ablakmosó folyadék vagy a páramentesítő. Az ablaktörlő gumikat már a tél beállta előtt érdemes kicserélni, hiszen az elhasználódott gumi nem töröl, hanem „maszatol”. A téli időszakban a látási viszonyok gyakran rosszak, korán sötétedik, hosszabb ideig kell használni a gépjármű világítóberendezéseit, ezért is nagyon fontos, hogy azok megfelelően működjenek. A
Teljesült kívánságok
A Jabil Circuit Magyarország Kft. és a Magyar Vöröskereszt együttműködésében több mint 160 hátrányos helyzetű gyermek karácsonyi kívánsága teljesült tavaly. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kiválasztott rászoruló gyerekek levélben írták le karácsonyi vágyaikat, melyek a vállalat dolgozóinak segítségével valósultak meg. A megyében működő halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket oktató intézményeket is több mint 100 mikuláscsomaggal támogatta a vállalat. A kezdeményezés során a Magyar Vöröskereszt segítségével választották ki a megyében azokat a gyermekeket, akik szavakba önthették mire vágynak legjobban karácsonykor. A több mint 160 hátrányos helyzetű gyermek karácsonyi kívánsága valódi dolgozói összefogással és önzetlen segítségnyújtás révén teljesülhetett. A Jabil munkatársai több héten át gyűjtötték azokat az ajándékokat, melyeket a gyermekek kértek. Maga a Jabil az ünnepélyes ajándékátadás megszervezésével járult hozzá kezdeményezéshez. Az ünnepi rendezvényen a dolgozók személyesen adták át az egyes ajándékokat az azt kérő gyerekeknek, akik egy zenés-táncos szórakoztató műsort is megtekinthettek. A rendezvényt kísérő szolid vendéglátás a vállalatnál működő ételszolgáltatók önkéntes felajánlása révén valósulhatott meg. Az átadó megszervezésében a cégnél működő szakszervezetek is szerepet vállaltak, illetve a biztonsági szolgálat kollégái is önkéntes munkával járultak hozzá a több száz embert megmozgató esemény megvalósításához. Ezáltal a kezdeményezés sokkal több lett, mint egy „céges program”, hiszen a munkatársak személyesen, a Jabil mint cég, az érdekképviseleti szervezetek, és a vállalat állandó partnerei egyaránt kivették a részüket a kívánságok valóra váltásából. A Jabil minden évben mikuláscsomagokat állít össze családos munkatársainak, ami most sem volt másképp. Az ajándékokból megmaradt több mint 110 csomagot a térségben működő halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket nevelő intézményeknek ajánlották föl, ezzel járulva hozzá, hogy ott is minden gyermek csizmájába kerülhessen egy kis édesség.
Több mint 160 gyermek kívánságát teljesítették.
Használjuk a biztonsági övet, életet menthet! Borsodban továbbra is fokozotton ellenőrzik a rendőrök a pas�szív biztonsági eszközök használatát. A közelmúltban Borsod-Abaúj-Zemplén megye közútjain történt olyan személyi sérüléssel járó közlekedési baleset, melyben a biztonsági öv használatának elmulasztása halálhoz vezetett. Valószínűsíthető, hogy a biztonsági öv használatával a balesetet nem követte volna tragédia. A megye közútjain a rendőrök továbbra is fokozottan ellenőrzik a biztonsági öv és más passzív biztonsági eszközök használatát. A felmérések szerint a balesetek során övhasználattal 50-60 százalékkal javulhatnak egy esetleges ütközés esetén a túlélési esélyek, hiszen az autóból kirepülő emberek 75 százaléka életét veszti vagy súlyos sérüléseket szenved. Biztonsági öv nélkül már 30 km/óra ütközési sebességnél is elszenvedhető halálos sérülés. A balesetek során a személyi sérülés mértékét döntően befolyásolja a biztonsági öv használata. A légzsák és a biztonsági öv együttes használatával a sérülések mértéke tovább csökkenhet. B-A-Z Megyei Rendőr-főkapitányság
2016. január 7.
Ajánlások a téli közlekedéshez
A téli időszak fokozott figyelmet igényel minden közlekedőtől. fényszórókat és a többi lámpát ilyenkor általában hosszabb. Amennyiben a korendszeresen kell tisztítani. Ugyanak- csiban nincs blokkolásgátló (ABS), úgy kor a rosszabb látási viszonyok miatt na- a kerekek gyorsan leblokkolnak, a jármű gyobb követési távolságot tartva lassab- kormányozhatatlanná válhat és könnyen ban kell vezetni, így kisebb a balesetek kicsúszhat. Ilyenkor lábunkat vegyük le a bekövetkeztének kockázata, rossz manő- fékről, hozzuk egyenesbe az autót és csak verezés esetén pedig a hibák könnyebben akkor fékezzünk, amikor a jármű már újra a kívánt irányban áll. korrigálhatóak. A síkos utakon való fékezés teljes össz- Ezen évszakban a biztonságos közlekepontosítást kíván, ráadásul a fékút télen déshez téli gumikra van szükség, még akkor is, ha éppen nincs hó. A nyári gumi már +7 fok alatt csúszni kezd, fagypont körüli hőmérsékleten megmerevedik, nagyon kis tapadással rendelkezik, így használata veszélyes lehet. A téli gumit ezzel szemben úgy fejlesztették ki, hogy alacsony hőmérsékleten megnő a tapadási értéke. Ezek az abroncsok különleges anyagból készülnek, speciális bordázattal vannak ellátva és rendkívül alacsony hőmérséklet esetén is rugalmasak maradnak, ezekkel a fékút is rövidebb. A nyomás a téli gumikban 0,2-0,3 bárral legyen magasabb, mint a nyári abroncsokban, mert a túl alacsony nyomás befolyásolja a profil öntisztuló képességét. Balesetmentes közlekedést kívánunk, és ne feledjék, mindenkit hazavárnak! B-A-Z Megyei Rendőr-főkapitányság A téli guminak alacsony hőmérsékleten megnő a tapadási értéke.
[email protected]
Ruhában, lélekben ünneplőben „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” Lukács 2,14 A Kazinczy Ferenc Református Általános Iskolában az adventi időszakban nagy fontosságot tulajdonítottunk annak, hogy diákjainkkal megértessük a karácsony igazi lényegét. A régebbi időkben a reformátusok a karácsonyt megelőző várakozási időszakban rendszeresen felolvastak a Bibliából, sok helyen végigénekelték a református énekeskönyv összes adventi és karácsonyi dicséretét, hisz ez fontos lelki készülődést jelentett, sok helyen ezt kifejezetten Jézusvárásnak hívták. A lecsendesedést, az egymásra figyelést és ezt a boldog várakozást volt hivatva szolgálni az idei utolsó együtt töltött napunk. Iskolalelkészünk Jézus születésének történetét ismertette, a tanulók pedig kvíz kérdésekre adott válaszaikkal igazolták,
Nem akadt két egyforma Betlehem.
Mindenki első lett. hogy figyelmes hallgatók voltak. A Kibocsátó Istentiszteleten fenntartó lelkipásztorunk hirdetett igét, majd a 4. b osztály Pánov bácsi karácsonyát felidézve juttatott el hozzánk fontos üzenetet. Ezt követően a szorgos gyerekkezek által minden osztály elkészítette a Betlehemét, melyek között nem akadt két egyforma. A tornateremben több állomáson vetélkedtek a gyerekek, változatos dalos, cselekedtetős feladatokat oldottak meg. Ami a helyezéseket illeti, mindenki első lett. Sikerült elérnünk a kitűzött célt, azt, hogy ruhában-lélekben ünneplőbe öltözve közösen töltsük ezt a napot. A nap végén mindenki ajándékul vihette magával ezt a szeretetteljes jó érzést, s bízunk benne, hogy otthoni kicsomagolásánál a családtagok is segítettek. Dorony Attiláné igazgató
Kultúra/Oktatás
2016. január 7.
A Derkovits Kulturális Központ programja Derkovits Kulturális Központ „Derkó Minigaléria”: Kapczár Klára amatőr képzőművész kiállítása. Helyszín: félemelet. Látogatható: 2016. január 17-ig.
Hamvas Béla Városi Könyvtár Január 12. (kedd) 14.00 óra: Úton a tudatosságban - a Pozitív Gondolkodásúak Klubjának összejövetele. Helyszín: a könyvtár előadóterme. Január 13. (szerda) 10.00 óra: Babusgató - Könyvtári foglalkozás kicsiknek és kicsikről. Kisgyermekek riadt immunrendszere - Az influenzaszezon. Kell-e erősíteni a kisgyermekek immunrendszerét? Milyen természetes megoldásokkal segíthetjük télvíz idején? Gyógynövények és a hagyományos kínai orvoslás lehetőségei. Előadó: Luczai Gabriella természetgyógyász, fitoterapeuta, akupresszőr. Helyszín: a Gyermekkönyvtár.
9. oldal
Játék és tanulás
Méhecskerobotot programoztak
Minden héten más iskolába „utazik” Bee-Bot, a méhecskerobot. A téli szünet előtt a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola diákjai használhatták az apró robotot az informatikaórákon. Útvonalat terveztek, irányokat és távolságokat állítottak a rajttól a célig, majd elindult a robot, s azonnal kiderült, végigmegy-e a pályán, mindent jól csinált-e a csapat. A méhecske Kecskemétről indult el, hónapok óta járja az országot, és segít a programozásban, tanulásban. A robotot már az első osztályosok is magabiztosan használják. - Amit nagyon jónak tartok ezekben a kez-
A gyerekeknek össze kell dolgozniuk. deményezésekben, hogy csoportmunkára, együttműködésre nevel - mondta Kőteleki Éva informatikatanár. - A gyerekeknek össze kell dolgozniuk, meg kell ismerniük egymás véleményét, vitás helyzetekben pedig közös nevezőre kell jutniuk. Erre a tanévre még nyertünk három legórobotot, kettőt az alsó tagozatosokkal, egyet a felsősökkel tudunk majd használni, ezt a második félévben tesszük majd - tette hozzá. A katolikus iskola több informatikai rendezvényhez is csatlakozott ebben a tanévben, például az Európai Kódolás Hetéhez, melynek részeként több programot is tartottak, ezek egyikén a szülők is részt vettek, és együtt programozhattak gyermekeikkel. fp
Január 15. (péntek) 17.00 óra: Természetjárók „Nyáridéző” sorozata. Észak -Amerika nemzeti parkjai. Előadó: Pásztor Krisztián. Helyszín: a könyvtár előadóterme.
Tiszaszederkényi Fiókkönyvtár Január 12. (kedd) 16.00 óra: Amigurumi kedvelők klubja. A foglalkozást koordinálja: Zádeczkiné Vígh Edit. Eszközöket - fonalat, horgolótűt - mindenki magának biztosít. Bárki, bármikor bekapcsolódhat! Január 14. (csütörtök) 14.30 óra: Könyvtári délután. Új év - jóslások, babonák, köszöntések. Helyszín: Tiszaszederkényi Idősek Klubja. A Játékos Tudáspróba 2016-ban is folytatódik a Tiszaszederkényi Fiókkönyvtárban. Újdonság, hogy híres magyar géniuszokat mutatunk be; tudósokat, akik találmányaikkal könnyebbé, és művészeket, akik alkotásaikkal szebbé tették életünket. Januári géniuszok: Galamb József és Erkel Ferenc A feladatok elérhetők minden hónap 10-éig, leadhatók minden hónap utolsó munkanapjáig személyesen a Tiszaszederkényi Fiókkönyvtárban (Tiszaújváros, Bocskai u. 33.), és a Hamvas Béla Városi Könyvtárban (Tiszaújváros, Széchenyi u. 37.), valamint elektronikusan a Hamvas Béla Városi Könyvtár honlapján (www.dkk.tiszaujvaros.hu) és Facebook oldalán. A résztvevő játékosok havonta tájékozódhatnak a beküldött feladataik eredményéről az alábbi elérhetőségeken: kekine@ tujvaros.hu e-mail címen, vagy az 544-552-es telefonszámon. Eredményhirdetés 2017. január 6-án, Vízkereszt napján lesz, amikor minden kitartó játékosunk nyer!
Vajon végigmegy-e a pályán?
[email protected]
Kazinczys mozaik
A Kazinczy Ferenc Református Általános Iskolában év végi versenyeinken az alábbi eredmények születtek. Országos Történelem Tantárgyi Verseny 7-8. osztályos tanulók számára - iskolai forduló: Nagy Levente 7.b I., felkészítő: Simonné Varga Katalin, Németh Miklós Ákos 8.a II., felkészítő: Makkainé Chmara Marianna, Kocsis Simon Márk 7.b, Soltész Blanka Gemma 7.a, III., felkészítők: Simonné Varga Katalin, Gerőcsné Berkes Judit. A Jane Haining Angol Nyelvi Emlékverseny iskolai fordulóján Gergely Vanda Zsófia 8.a, I., felkészítő: Csehovicsné Guba Adrienn, Szabó Eszter 8.a, II., Szilágyi Renáta 8.a, III., felkészítő: Makkainé Chmara Marianna. Iskolai matematika verseny 5. évfolyam: Kiss Gábor Botond 5.a, I., Danó Melin-
da 5.a, II., Romos Soma 5.a, III., felkészítő: Tölgyesiné Liktor Mária. 6. évfolyam: Kanyó Viktória 6.a, I., Takács Noémi 6.a, II., Kovács Bálint 6.a, III.,felkészítő: Magyarné Simon Anita. 7. évfolyam: Nagy Levente 7 .b, I., felkészítő: Tölgyesiné Liktor Mária, Szabó Réka 7.a, II., Kovács Balázs 7.a, III., felkészítő: Ruszkai ,Gizella. 8. évfolyam: Kurucz Bálint 8.b, I., felkészítő: Tóthné Lesnyák Viktória, Szabó Lili 8.a, II., Meczkó Viktória 8.a, III., felkészítő: Majoros Lászlóné. A Varga Tamás Országos Matematika Verseny iskolai fordulóján 7. évfolyam: Nagy Levente 7.b, I., Sajgó Zsófia 7.a I., Dancs Ádám 7.b II. felkészítő: Tölgyesiné Liktor Mária, Szabó Réka 7.a, III., felkészítő: Ruszkai Gizella. 8. évfolyam: György Lili 8.a, I., Németh Miklós Ákos
8.a, II., Szilágyi Renáta 8.a, III., felkészítő: Majoros Lászlóné. LOGO Országos Számítástechnika Tanulmányi Verseny iskolai fordulója. II. korcsoport, Venglovecz Bence 6.a I., Kovács Bálint Máté 6.a, II., Danó Melinda 5.a, III., felkészítő: Ruszkai Gizella, III. korcsoport, Nagy Levente 7.b, I., György Lili 8.a, II., felkészítő: Ruszkai Gizella. „Szép magyar beszéd” verseny iskolai fordulója. 5-6. évfolyam: Molnár Elizabet 6.a, I., felkészítő: Simonné Varga Katalin, Szabó Dorina 5.a, II., felkészítő: Nagy Réka, Vajani Viktória 6.b, III., felkészítő: Simonné Varga Katalin, 7-8. évfolyam: Szűcs Hanna 7.a, I., Geszti Ágnes 8.a, II., Soltész Blanka 7.a, III., felkészítő. Simonné Varga Katalin. Dorony Attiláné igazgató
Hétről-hétre évről-évre Visszatekintő
Idén ünnepeljük településünk várossá nyilvánításának 50. évfordulóját. Ebből az alkalomból számos esemény, rendezvény, megemlékezés lesz. Úgy gondoltuk, megújítjuk múltat idéző sorozatunkat is. Aktuális lenne az 50 évvel ezelőtti, 1966-
A Tisza TV műsora Január 7., csütörtök
ahogy haladunk előre az évben, úgy fogunk egyre
A szerdai adás ismétlése 9:00 Héthatár: Végre tél! - Gyűjtés a rászorulóknak - Védelmi szervek karácsonya - Fenyősorsok - Ösztöndíjosztó Mecénás - Méhecske robot a suliban – Decemberi döntések ülés után 9:15 Hétről-Hétre magazinműsor: BUÉK! - Pótszilveszter
inkább visszatekinteni az időben. Sorozatunkat a
Január 13., szerda
os eseményeket górcső alá venni, de ezt már megtettük 5 évvel ezelőtt. Így egy kicsit változtatunk,
jövő héten indítjuk, amikor 2015 második hetére tekintünk vissza a Tiszaújvárosi Krónikából szemlézve. 1966 utolsó hetét pedig a 2016. december 22-én megjelenő dupla számunkban idézzük fel.
18:00 Héthatár:- Új év, új okmányok - Zöld villanyoszlopok – Továbbtanulás - Bálok, farsangok 18:15 Hétről-Hétre magazinműsor: Triatlon díjazottak - Indul a kulturális szezon
Hirdetés/Rendezvények
10. oldal
A Juhar közben garázs hosszú távra kiadó. Érd: 06-70/414-9661 A Kertváros és a gát között 840 m2 kert betegség miatt eladó. Víz, villany, 6x3 méteres szerszámos van. Körbekerített. Érd.: 06-30/4871-694 Tiszaszederkényben jó állapotban lévő családi ház eladó. Érd.: 06-70/6053-027
A Tiszaújvárosi Krónikában is megjelenik lakossági apróhirdetése, amen�nyiben azt a Tisza TV Képújságában legalább 5 napra (2500 Ft), legkésőbb kedden 12 óráig feladja.
Biotech USA Tifit SC Árkádia Csokiszolárium Rétesbolt Kiss Tamás masszőr Angyal Sport Klub Szabolcs Cinema Lillafüredi DVTK Szabadidőpark Ady Endre Művelődési Ház, Polgár Football Club Tiszaújváros DIEGO Tiszaújváros
Husi Húsbolt Hell Zsófia kozmetikus, műkörmös Borsodi RC Modell Fórum Galaxis Műszaki Szaküzlet Tiszaújvárosi Lokálpatrióta Egyesület Trendmánia GoodsMarket Megzabál Gyros Bár er-body design Pappné Margó masszőr Zsóka turi
2016. január 7.
Sport
2016. január 7.
Teremlabdarúgás
Labdarúgás
Tavaly októberben kezdődött és ez év február közepéig tart a Sport-Park teremlabdarúgó bajnokság, amely a 2015/2016-os kiírásban már két osztályban zajlik. Az év végén az alábbi eredményeket érték el a két csoportban a csapatok.
Hamar felébredt téli álmából a Termálfürdő FC Tiszaújváros NB III-as labdarúgó csapata, ugyanis már január 4-én, hétfőn megkezdte a felkészülést a 2015/2016-os bajnokság tavaszi szezonjára. A szokatlanul korai kezdésre azért volt szükség, mert a Magyar Kupában már február 10-én, szerdán pályára lép az együttes. A legjobb nyolc között az NB I jelenlegi második helyezett csapata, az Újpest FC az ellenfél. A bajnoki rajt há-
Folytatódik a teremfoci I. osztály 1. Violák
7
5
1
1
41-22 16
2. FC Konako
7
4
2
1
31-22 14
3. Galaktikusok
7
4
1
2
33-21 13
4. Bundeswehr
7
3
0
4
28-27 9
5. Sörösök
6
2
1
3
15-19 7
6. KA-JO 2001 Bt.
7
1
2
4
15-28 5
7. Special J.
7
1
1
5
10-24 4
11. oldal
Korai kezdés havas pályán
II. osztály
Az év első edzésének eligazítását tartja Bocsi Zoltán vezetőedző.
1.GEMS Sport
6
6
0
0
34-7 18
2. SC Grund
7
5
0
2
28-14 15
3. Garázs FC
7
4
0
3
30-23 12
4. BFM Revans
7
3
0
4
22-22 9
5. Sajó Fenyő
7
2
1
4
17-27 7
6. Feketék Fehéren
7
1
2
4
18-31 5
7. Fárosz hajtói
7
1
2
4
19-42 5
Kosárlabda
Ismét rajtol az alapszakasz
Nem csak a találkozó előtt, hanem meccs közben is érdemes betartani az edzői utasításokat a győzelem érdekében. A 2015/2016-os NB I/B-s kosárlabda bajnokság Keleti csoportjában a 10. forduló mérkőzésével folytatódik az alapszakasz pontvadászata. A Tiszaújvárosi Termálfürdő-Phoenix KK a 7. helyen zárta az évet a 12 csapatos mezőnyben. Hazai pályán három győzelem, egy vereség, idegenben négy vereség, egy győzelem a mérleg. Az április 3-ig tartó alapszakaszból még 13 forduló van hátra, melyből hétszer hazai környezetben, hatszor vendégként lépnek pályára a tiszaújvárosiak. A hétvégén a KTE-Duna Aszfalt együtteséhez látogatnak Brunyászky István edző fiai. A házigazdák eddig két győzelem mellett hét vereséget gyűjtöttek be. - A Kecskemét is azon csapatok közé tartozik, ahol nem tudja az ember, hogy mire számítson, hiszen az A csoportos együttes utánpótlás gárdája mindig más összeállításban lép pályára. Ha többen „visszajátszanak” a nagyoktól, akkor igen erős a gárda. Most is minden ettől függ. Természetesen mint mindig, most is győzelmi szándékkal lépünk pályára. Tavaly oda-vissza vertük őket, jó lenne az új évet egy sikeres kiruccanással kezdenünk mondta az esélyeket latolgatva a vezetőedző.
Asztalitenisz
Dobogós helyezések
Győzelemmel zárta az esztendőt az Eötvös DSE megyei osztályú asztalitenisz csapata, így a B csoportban veretlenül végzett az élen nyolc győzelemmel. Az A csoportban szereplő TSC II mindössze egy vereséget gyűjtött be nyolc győzelem mellett tavaly, ez a második helyet jelenti számukra. Az NB III Észak-Magyarország B csoportjában játszó TSC I gárdája hat győzelmével és két vereségével a félidei képzeletbeli bronzérem tulajdonosa. Sátoraljaújhelyi TK II - Eötvös DSE 5-13 A győzelmeket szerezték: Tóth 4, Jakab 3, Zoltán 3, Kanyó 2 és a Tóth-Léka páros.
A hó is megérkezett az év első foglalkozására. Barátkozás a labdával cicázás közben.
rom nappal később, február 13-án lesz. Az ellenfél a Rákosmente KSK csapata idegenben. Bocsi Zoltán vezetőedző irányítása mellett kezdődött meg a munka. A gárda az erőgyűjtést a minden igényt kielégítő Tiszaújvárosi Sportcentrumban végzi. A rajtig hét edzőmérkőzést játsszanak a tervek szerint, az elsőt január 13-án, szerdán, az időpont és az ellenfél még nem ismert. Az utolsót február 3-án, szerdán játsszák a kék-sárgák. (A teljes menetrendet a jövő heti számunkban közöljük). Két játékosnak, Sigér Ákosnak és Andorkó Sándor-
Tabella-parádé
nak kölcsönadási szerződése lejárt, így ők visszatértek Balmazújvárosba. Az első foglalkozásról a tavalyi keret tagjai közül Kerekes István hiányzott munkahelyi elfoglaltsága miatt. A régiek mellett négy új arcot fedezhettek fel az edzésre kilátogató törzsszurkolók, valamennyien próbajátékra érkeztek, leigazolásukról a későbbiekben dönt a szakvezetés. Kovács Péter (középpályás) Putnokról, Varga Zoltán (támadó) Cigándról, Pataki Zsolt (védő) Balmazújvárosból és Borsi Dávid (támadó) a Debrecentől.
A Termálfürdő FC Tiszaújváros utánpótlás csapatai az alábbi helyezéseket érték el az őszi szezonban. 1. Bozsik Akadémia Nyíregyháza 2. Hajdúböszörményi TE 3. Mezőkövesdi Zsóry SE 4. Bozsik Akadémia Nyír. U18 5. Termálfürdő FC Tiszaújváros 6. Sajóvölgye Focisuli SE 7. Debreceni SI 8. KBSC FC 9. Egri Sportcentrum SE 10. Nyírbátor FC 11. Kisvárda 12. Balmazújvárosi FC 13. Tállya KSE 14. Cigánd SE 15. Mátészalkai MTK 16. Felsőtárkány SC
U19 II. o. Északkelet 15 14 1 15 13 0 15 10 2 15 10 2 15 10 0 15 8 2 15 7 5 15 7 3 15 7 2 15 5 2 15 5 1 15 4 2 15 3 2 15 2 1 15 2 1 15 0 0
0 2 3 3 5 5 3 5 6 8 9 9 10 12 12 15
74-13 58-10 68-20 61-26 55-23 55-24 51-21 37-31 32-41 28-57 41-66 30-48 20-49 18-48 20-61 11-121
43 39 32 32 30 26 26 24 23 17 16 14 11 7 7 0
1. Bozsik Akadémia Nyíregyháza 2. Bozsik Akadémia Nyír. U16 3. Sajóvölgye Focisuli SE 4. Mezőkövesdi Zsóry SE 5. Debreceni SI 6. KBSC FC 7. Kisvárda 8. Egri Sportcentrum SE 9. Termálfürdő FC Tiszaújváros 10. Mátészalkai MTK 11. Balmazújvárosi FC 12. Hajdúböszörményi TE 13. Tállya KSE 14. Nyírbátor FC 15. Cigánd SE 16. Felsőtárkány SC
U17 II. o. Északkelet 15 14 1 15 13 0 15 12 2 15 12 0 15 11 0 15 10 0 15 7 0 15 6 1 15 6 1 15 6 1 15 5 2 15 5 1 15 4 0 15 3 1 15 1 0 15 0 0
0 2 1 3 4 5 8 8 8 8 8 9 11 11 14 15
127-6 104-15 75-14 79-33 77-17 57-28 52-35 61-43 49-48 41-57 36-45 46-43 29-73 28-75 23-96 4-260
43 39 38 36 33 30 21 19 19 19 17 16 12 10 3 0
1. Egri Sportcentrum SE 2. DVTK 3. Mezőkövesdi Zsóry SE 4. Borsod Volán SE 5. Sajóvölgye Focisuli SE 6. Loki Focisuli Debrecen 7. KBSC FC 8. Termálfürdő FC Tiszaújváros 9. Felsőtárkány SC
U15. II. o. Észak 13 11 1 13 10 0 12 9 1 11 4 2 12 4 1 12 4 1 12 4 1 12 3 1 13 1 2
1 3 2 5 7 7 7 8 10
56-6 47-21 43-16 19-28 29-24 30-32 17-37 25-44 13-71
34 30 28 14 13 13 13 10 5
1. Egri Sportcentrum SE 2. DVTK 3. Mezőkövesdi Zsóry SE 4. Loki Focisuli Debrecen 5. Sajóvölgye Focisuli SE 6. Borsod Volán SE 7. KBSC FC 8. Termálfürdő FC Tiszaújváros 9. Felsőtárkány SC
U14 II. o. Észak 13 11 2 13 10 1 13 9 0 12 8 0 12 7 1 12 5 0 12 2 0 12 1 0 13 1 0
0 2 4 4 4 7 10 11 12
110-14 78-19 69-23 104-23 91-20 67-33 13-78 7-165 15-179
35 31 27 24 22 15 6 3 3
Tévészilveszter
12. oldal
Stúdió-átrendezés adás előtt.
A stáb a város vezetőivel.
Bráz György polgármester és dr. Fülöp György alpolgármester köszöntötte a nézőket.
A vicces fiúk most is kitettek magukért.
Tiborczné Boglárka díjnyertes étele.
2016. január 7.
Udvarhelyi Boglárka operett-kívánságokat is teljesített.
A vágó magát vágja a werkfilmben.