3. forduló
1. feladat
30 pont
1. Kinek az uralkodása idején állították forgalomba a delizsánszot? a.) Mátyás király b.) II. József c.) Mária Terézia d.) I. Lipót 2. Az első próbaképpen forgalomba helyezett delizsánsz melyik két város között közlekedett? a.) Budapest – Prága b.) Bécs – Buda c.) Bécs – Brünn d.) Prága – Bécs 3. Mi volt a „malle”? a.) csomagszállító kocsi b.) postavonat c.) kocsiposta d.) lovas kocsi 4. Ki vezette be az éjjel – nappal közlekedő postai gyorskocsit? a.) Mária Terézia b.) Csonka János c.) Ottenfeld Miksa d.) Taxis család 5. Mikor jelentek meg először a postára jellemző postazöld színűre festett járművek? a.) kb. 1980-ban b.) az 1890-es években c.) 1900-ban d.) 1920-as években 6. Kinek a nevéhez fűződik a motoros levélgyűjtő triciklik első útja, 1900. november 19-én? a.) Mária Terézia b.) II. József c.) Erzsébet királyné d.) Könyves Kálmán
7. Ki tervezte az első postai gépkocsikat? a.) Csonka János b.) Kandó Kálmán c.) Bierbauer István d.) Kálti Márk 8. Magyarországon mikor indult meg először a vasúti mozgóposta szolgálat? a.) 1846-ban b.) 1854-ben c.) 1864-ben d.) 1880-ban 9. Kinek a nevéhez fűződik az első légiposta kísérlet? a.) Zeppelin b.) Prodam Guidó c.) Bierbauer István d.) Kálti Márk 10. Kik használtak elsőször borítékot? a.) osztrákok b.) németek c.) franciák d.) angolok 11. Melyik újítás nem Rowland Hill nevéhez fűződik? a.) kétféle súlyhatár megállapítása a levélküldemények esetén b.) levelek díjának előre történő megfizetése c.) levéljegy alkalmazása díjlerovásra d.) postabélyeg alkalmazása a levélküldeményeken 12. Magyarországon mióta van előrenyomott bélyeges boríték? a.) 1850-től b.) 1860-tól c.) 1870-től d.) 1880-től 13. Mikor jelent meg az első magyar forgalmi bélyeg? a.) 1868-ban b.) 1871-ben c.) 1873-ban d.) 1874-ben 14. Mely postabélyeg használható díjlerovásként? a.) az 1848. március 15-e után kibocsátott b.) az 1946. augusztus 1-je után kiadott c.) az 1856. január 1-je után forgalomba bocsátott d.) 1956. október 23-a után kibocsátott 15. Minek a nevei a következők: „Fekete Penny”, „moldvai ökörfejes”, „Pöttyös Jóska”, „Fordított Madonna”? a.) képes levelezőlap b.) bankjegy c.) levél d.) bélyeg
16. Kinek a nevéhez fűződik a levelezési lap gondolata? a.) Stephan Henrik b.) Emanuel Herrmann c.) Than Mór d.) Helbing Ferenc 17. Hol került forgalomba –legelőször- 1869. október 1-jén a levelezőlap? a.) Ausztriában b.) Angliában c.) Németországban d.) Magyarországon 18. Mit jelent az „R” jelzés? a.) Rapid – gyorsszolgálati küldemény b.) Return – vissza a feladónak c.) Recommandier – ajánlott d.) Response – válaszküldemény 19. Mikor vezette be a Magyar Posta a postai irányítószám rendszert? a.) 1972-ben b.) 1973-ban c.) 1974-ben d.) 1975-ben 20. Melyik irányítószám jelölhet egy budapesti nagy vállalatot? a.) 1123 b.) 1242 c.) 1645 d.) 1820 21. A magyar postai irányítószám jelképe kitől származik? a.) Petőfi Sándor b.) Arany János c.) Csokonai Vitéz Mihály d.) József Attila 22. Ki volt Siménfalvy Sándor? a.) a Magyar Posta egyik vezérigazgatója volt b.) ő vezette be Magyarországon az automata levélfeldolgozást c.) egy színész, aki a televízióban hirdette a postai irányítószámok hasznosságát d.) a Levélfeldolgozó Üzem első igazgatója 23. Hol adták át az első „Telepostaház”-at? a.) Ráckeve b.) Abony c.) Nyim d.) Szigetbecs 24. Mi volt Samuel Morse, a távíró felfedezőjének mestersége? a.) fizikus b.) festőművész c.) szobrász d.) író
25. Ki alkotta meg az első telefonközpontot? a.) Graham Alexander Bell b.) Puskás Tivadar c.) Puskás Ferenc d.) Pollák Antal 26. Mikor adták át a csillebérci gyermek-postahivatalt? a.) 1949 b.) 1956 c.) 1960 d.) 1965 27. Mikor indult Debrecenben államilag elismert középfokú postai képzés? a.) 1954 b.) 1960 c.) 1962 d.) 1970 28. Az 1973-74-es tanévben hol indult Magyarországon főiskolai szinten postás képzés? a.) Budapest b.) Sopron c.) Debrecen d.) Győr 29. Kinek a nevéhez fűződik a postakürt, mint postai jelképnek az elterjesztése? a.) Habsburg Ferdinánd b.) Taxis Mátyás c.) Taxis Antal d.) I. Rákóczi György 30. A magyar „posta” szó melyik nyelvből származik? a.) német b.) angol c.) olasz d.) francia
A megfejtést a
[email protected] címre kérjük 2009. december 15-ig. (kedd) 24.00 óráig. A tárgy rovatba a csapat nevét kérjük feltüntetni! Kreatív feladat
20 pont
Készítsük el közösen a 2010/2011-es tanév postás naptárát! Minden csapatnak 2-2 hónap képével kell neveznie. A csapatokat ABC sorrendbe raktuk, így került kisorsolásra, hogy kinek melyik hónap lapját kell megterveznie. Tartalmi követelmények: a kép legyen összhangban az adott hónappal és egyben postai témája is legyen Formai követelmények a pályamű mérete A/4-es legyen bármilyen technikával készülhet (élénk színek használata javasolt)
1. hónap Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December Január Február Március Április Május Június
Csapat neve 8betű ALKONYAT ANiMaPRi BAGLYOK CIMBORÁK FUNOLDI JKRKZrt KEZELŐK KOLESZOS MENŐMANÓ MÓKUSŐRS POÉn POÉták POSTMEN REZSI SÜN TWILIGHT ZABIZEBU
2. hónap Július Augusztus Szeptember Október November December Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December
Beküldendő: az elkészített rajzok A pályaműveket 2009. december 22-ig (a postára adás napja) következő címre várjuk: Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola Bihari Imréné Debrecen Piac u. 8 4026
vagy lefényképezve és A/4-es méretre nagyítva képként is el lehet küldeni a
[email protected] email címre A tárgy rovatba a csapat nevét kérjük feltüntetni! Jó versenyzést kívánunk! Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola postás munkaközössége