2015/2016. TANÉV ORSZÁGOS III. KORCSOPORT Debrecen, 2016. június 17-19. 1
KÖSZÖNTŐ
Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia® versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm számunkra, hogy az iskolai keretek közötti sportolást és versengés évrőlévre ilyen szép számú tanuló választja szabadidejében. A Magyar Diáksport Szövetség célkitűzései közt szerepel, hogy a Diákolimpia® népszerűségét megőrizze, sőt még több tanuló számára tegye vonzóvá az iskolai sportot, valamint a jó hangulatú versenyeket. Hiszünk abban, hogy a sport olyan alapértékeket közvetít, ami az iskolákból kikerülve a felnőtt életben is mindenkinek csak hasznára válik. A Diákolimpia® lehetőséget biztosít a diákoknak arra, hogy egy- vagy akár több sportágban is bizonyítsák felkészültségüket és akár országos szintű sikert érjenek el, de remek alkalmat teremt ezen felül arra is, hogy a település, a megye, vagy az ország különböző iskoláiból érkező tanulók új barátságokat köthessenek. A legjobbak számára pedig az ISF (Nemzetközi Iskolasport Szövetség) szervezésében a világbajnokságokon való részvétel is lehet kitűzött cél. Az elmúlt évekhez hasonlóan a Diákolimpia® országos döntőin dobogós helyezést elért tanulók 10 többletponttal számolhatnak majd a felsőfokú felvételi eljárásuk során, ami szintén fontos hozadéka lehet egy-egy sikeres szereplésnek. A tanév végéhez közeledve júniusban a III. korcsoportos Összevont Labdajátékok Diákolimpia ® versenyivel folytatódnak a csapatsportok küzdelmei, ahol izgalmas és kiélezett mérkőzésekre számíthatnak a kilátogató nézők, szurkolók. Debrecen látja vendégül a kézilabda, kosárlabda, labdarúgás és röplabda sportág legjobbjait, akik több fordulós megmérettetés után bizonyultak a legjobbnak és képviselhetik iskolájukat az országos döntőn. Az idei tanév diákolimpiai versenyein a fair play szellemében kívánok sok sikert minden résztvevőnek, illetve ezúton is szeretném megköszönni a felkészítő pedagógusok lelkiismeretes munkáját!
Balogh Gábor elnök Magyar Diáksport Szövetség
2
KÖSZÖNTŐ
Kedves Sportolók! Kedves Vendégeink! Ha valaki fiatalon sportolni kezd, az igénye az egészséges életmódra egy életen át megmarad. Büszkék vagyunk rá, hogy Hajdú-Bihar megye gazdag mind sportolási lehetőségeket, mind tehetséges sportolókat tekintve. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat fontosnak tartja a sport, és a sportolók támogatását. A Közgyűlés éppen ezért minden évben sportösztöndíjjal segíti a jó tanuló, jó sportoló fiatalokat a még jobb eredmény elérésében. A kézilabda, a kosárlabda, a labdarúgás és a röplabda is azon sportágak közé tartozik, amelyekben a Hajdú-Bihar megyei fiatalok mindig kiemelkedő eredményt érnek el. A sportolás feltételeit is megteremtettük az elmúlt években. A megyében és Debrecenben is számos infrastrukturális fejlesztés valósult meg a sport területén az elmúlt időszakban. Műfüves pályák épültek és csarnokok szépültek meg. Mostanra pedig több megyei településen leraktuk az épülő tornatermek alapkövét. Kívánok a Diákolimpia résztvevőinek és a látogatóknak is eredményes, izgalmas mérkőzéseket. Arra bíztatom önöket, ha idejük engedi, látogassanak el Debrecen megszépült tereire, kóstolják meg az igazi debreceni párost és töltődjenek fel a megye számos termálfürdőjének egyikében. Jó versenyzést és tartalmas időtöltést kívánok! Pajna Zoltán Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke
3
A VERSENY FŐVÉDNÖKE
Áder János
Magyarország Köztársasági elnöke A VERSENY VÉDNÖKEI
Dr. Szabó Tünde Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárság államtitkár
Dr. Palkovics László Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárság államtitkár
Borkai Zsolt Magyar Olimpiai Bizottság elnök
Nyilasi Tibor 70 szeres válogatott labdarúgó
Pajna Zoltán Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke
Dr. Papp László Debrecen Megyei Jogú Város polgármester
Pappné Gyulai Katalin Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tankerületi igazgató
Dr. Bács Zoltán Debreceni Egyetem Kancellária kancellár
Csige László Hajdú-Bihar Megyei Labdarúgó Szövetség igazgató
Kovács Zoltán Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség elnök
4
2015/2016. TANÉVI
DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1. Az országos döntő célja: Az iskolák közötti kapcsolatok kiépítése, a fiatalok közötti sportbarátságok kialakítása. A sportági képzés során az együttműködés, a fair play szellemiségének terjesztése. Nemenként „Magyarország 2015/2016. tanévi III. korcsoportos Kézilabda, Kosárlabda, Labdarúgás, Röplabda Diákolimpia®” bajnoki címének, és a további helyezések eldöntése. A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII.29.) Korm. rendelet 21. §-a alapján a felvételi eljárás során Diákolimpia® országos döntőn elért legalább 3. helyezetteknek járó 10 többletpont jogosultjainak meghatározása. 2. Az országos döntő rendezője a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Diákolimpiai Labdajátékok – kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, röplabda – rendezvénysorozat keretében a Hajdú-Bihar Megyei Diáksort Szövetség. 3. Az országos döntő időpontja: 2016. június 17-18-19. (péntek, szombat, vasárnap) 4. Az országos döntő helyszínei: KÉZILABDA Leány csapatok: Főnix Csarnok 4028. Debrecen, Kassai u. 28. (a pálya borítása: parketta) Fiú csapatok: Debreceni Sportcentrum Oláh Gábor Utcai Sportcsarnok 4028 Debrecen, Oláh Gábor u. 5. (a pálya borítása: parketta) KOSÁRLABDA Leány csapatok: DE Kossuth L. Gimnázium 4024 Debrecen, Csengő u.4. (a pálya borítása: műanyag) Fiú csapatok: Debreceni Egyetem, Egyetem Téri Testnevelés és Sportközpont 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. (bejárat a Dóczy József u. –DEAC pálya felől) (a pálya borítása: műanyag) LABDARÚGÁS Fiú csapatok: Debreceni Sportcentrum Oláh Gábor Utcai Stadion 4028 Debrecen, Oláh Gábor u. 5. RÖPLABDA Leány és Fiú csapatok: Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola Sportcsarnoka és tonnatermei 4026 Debrecen, Hunyadi János u. 17 5. Szervezőbizottság: Elnök: Rozsondai Tibor Tagjai: Kovács István Oczella Gyula Szekeres Ferenc Harmati Pál Bácsi Katalin Szabó Imre Erdőhegyi Csabáné
Hajdú-Bihar megyei Diáksport Szövetség titkár Debrecen DSB titkár sportszervező HBM Kosárlabda Szövetség elnökségi tag HBM Kézilabda Szövetség Szállás és étkezés szervező HBM Labdarúgó Szövetség játékvezető bizottság programszervező 5
6. Igazoló Bizottság: Kézilabda Elnök: Jászberényi Éva Tagja: Harmati Pál Kosárlabda Elnök: Asztalos József Tagjai: Szekeres Ferenc Labdarúgás Elnök: Rozsondai Tibor Tagjai: Kovács István, Katona Péter Röplabda Elnök: Oczella Gyula Tagja: Orenstein -József 7. A sportági Versenybizottságok elnökei: Kézilabda: Éliás Gábor, Magyar Diáksport Szövetség Diákolimpia Bizottság Kézilabda Albizottság elnök Kosárlabda: Szaniszló Sándor, Magyar Diáksport Szövetség Diákolimpia Bizottság Kosárlabda Albizottság elnök Labdarúgás: Füstös József, Magyar Diáksport Szövetség Diákolimpia Bizottság Labdarúgó Albizottság tag Röplabda: Bezdán István, Magyar Diáksport Szövetség Diákolimpia Bizottság Röplabda Albizottság tag 8. Az országos döntő résztvevői: Az „Általános szabályok” 5., 7. pontja szerint. Korcsoport: - Csapatversenyben nemenként a III. korcsoportba tartozó, 2003-2004-ben született tanulók. Felversenyzés: - Kézilabda – Kosárlabda – Röplabda: - Alacsonyabb, II. korcsoportos (2005-2006-ban született) tanulók felversenyezhetnek. - Labdarúgás: - Alacsonyabb, II. korcsoportos (2005-2006-ban született) tanulók felversenyezhetnek és visszaversenyezhetnek saját korcsoportjukba is. Korlátozás: - Kézilabda – Kosárlabda – Labdarúgás – Röplabda: - Nincs. Résztvevők: - Kézilabda – Kosárlabda – Röplabda: - Sportáganként és nemenként 8 csapat részvételével. - Sportáganként és nemenként az országos elődöntőkből felkerült 7 csapat. - Sportáganként és nemenként az országos döntőt rendező Hajdú-Bihar megye fiú- és leány bajnokcsapata alanyi jogon résztvevője a 8 csapatos országos döntőnek. - Labdarúgás: - A megyei/budapesti bajnokságok első helyezett csapatai, összesen 20 csapat. 9. Meghívás az országos döntőre: - Kézilabda – Kosárlabda – Röplabda: - Az országos döntőről visszalépő csapat helyén meghívásra kerülhet az érintett országos elődöntői csoport helyezés szerinti jogosult csapata. - Labdarúgás: - Amennyiben nem jelentkezik valamennyi megyei/budapesti I. helyezett, úgy az MDSZ-hez a nevezési határidőig írásban beérkezett meghívási kérelem esetén az MDSZ és az MDSZ Diákolimpiai Bizottság Labdarúgó Albizottsága az alábbiak szerint eszközölhet meghívásokat: - a rendező megye II. helyezettje, - a továbbiakban a megyei/budapesti bajnokságban szereplő csapatok száma alapján, - amennyiben a megyei/budapesti bajnokságban szereplő csapatok száma megegyezik, úgy nyílt sorsolással dől el az országos döntőre jutás.
6
10. Versenyszámok: - Kézilabda – Kosárlabda – Röplabda: - Csapatversenyek a III. korcsoportba tartozó fiú- és leánycsapatok részére. - Labdarúgás: - Csapatverseny a III. korcsoportba tartozó fiúcsapatok részére. 11. Az országos döntő lebonyolítása: Lásd a sportág versenyprogramját. 12. Igazolás: Egységes igazolás: a hatályos jogszabályok alapján kiadott diákigazolvánnyal (elvesztése, megrongálódása esetén a köznevelési intézmény igazgatója által kiállított és lepecsételt, fényképpel ellátott iskolalátogatási igazolással (úgy hogy a képen és a papíron is jól látható legyen a pecsét lenyomat. Ha nem a személyi részre van a kép ragasztva, akkor a másik oldalon is alá kell írnia az iskola igazgatójának), az internetes nevezés alapján kinyomtatott, az iskola igazgatója által aláírt és pecséttel ellátott csapat nevezési lappal. A nevezési lapon a korosztálynak megfelelő érvényes orvosi igazolásnak kell szerepelnie (a szakszövetségi igazolványban szereplő, érvényes sportorvosi igazolás ezt kiválthatja). Orvosi igazolásként elfogadható az MDSZ által kiadott „orvosi igazolás” kártya is, mely kiválthatja a nevezési lapon szereplő igazolást. Iskola vagy iskolák átszervezés, ill. az iskola nevének változása esetén a csapatvezető a versenyen az iskola igazgatója által hitelesített dokumentumot köteles bemutatni, mellyel bizonyítja az intézmények átszervezését, ill. az intézmény nevében történt változásokat. Játékos névsor (lásd a forgatókönyv végén), a mezszám és mezszín feltüntetésével. A fent előírt dokumentumok hiányában a versenyző(k) nem vehet(nek) részt az országos döntőn. A versenyzők saját érdekükben – esetleges sérülés, orvosi ellátás szükségessége miatt – tartsák maguknál a TAJkártyájukat, vagy annak másolatát. Csapat- és egyéni versenyeken az orvosi és igazgatói igazolásokkal ellátott elektronikus nevezési lapról a csaptoknak és egyéni versenyzőknek versenyenként szükséges gondoskodniuk. A Diákolimpia® versenyein a csapatok tanárral, pedagógussal, vagy csapatvezetővel kötelesek megjelenni, aki az adott köznevelési intézmény alkalmazásában áll, vagy az iskola igazgatója által írásban megbízott vezető/edző. A fenti feltételeknek megfelelő kísérő hiányában a csapat az adott versenyen nem jogosult részt venni. A tanárok, edzők igazolása a verseny megkezdése előtt az Igazoló Bizottság feladata és kötelessége. Megfelelő igazolás(ok) hiányában a Versenybizottság jogosult és köteles dönteni a versenyző/csapat részvételéről. A Versenybizottság az Igazoló Bizottság jelentése alapján a döntést írásban rögzíti és közli az érintette(kke)l, valamint megküldi az MDSZ országos központjának. Az igazolási dokumentumokat a verseny végéig a versenybizottságnál kell letétbe helyezni. Az igazolási dokumentumok biztonságos elhelyezéséről a rendező szervnek kell gondoskodnia. 13. Csapatlétszám: Az országos döntőn csak az Igazoló Bizottság által elfogadott, a versenykiírásban meghatározott számú játékosok, és hivatalos személyek szerepelhetnek. Kézilabda: - 14 fő játékos + 2 fő felnőtt kísérő (tanár, vagy edző). Kosárlabda: - 12 fő játékos + 2 fő felnőtt kísérő (tanár, vagy edző). Labdarúgás: - 14 fő játékos + 2 fő felnőtt kísérő (tanár, vagy edző). Röplabda: - 12 fő játékos + 2 fő felnőtt kísérő (tanár, vagy edző). 14. Szállás, csapatok érkezése, igazoltatás, technikai értekezlet: KÉZILABDA: Leány és Fiú csapatoknak szállás: Gulyás Pál Kollégium (4024 Debrecen, Sumen u. 3.) és Deák Ferenc Kollégium (4024 Debrecen, Tímár u. 1.)
7
Beérkezés a kollégiumba: 2016. június 17-én (péntek) 10 órától Igazoltatás: a technikai értekezlet előtt. Technikai értekezlet időpontja: 2016. június 17-én (péntek) 11.15 órakor. Technikai értekezlet helyszíne: Oláh Gábor Sportcentrum tárgyalója (4028 Debrecen, Oláh Gábor u. 5.) KOSÁRLABDA: Leány és Fiú csapatoknak szállás: Gulyás Pál Kollégium (4024 Debrecen, Sumen u. 3.) és Deák Ferenc Kollégium (4024 Debrecen, Tímár u. 1.) Beérkezés a kollégiumba: 2016. június 17-én (péntek) 10 órától Igazoltatás: a technikai értekezlet előtt. Technikai értekezlet időpontja: 2016. június 17-én (péntek) 11.40 órakor. Technikai értekezlet helyszínei: Leány: Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gimnáziuma (4029 Testnevelési Épület 1. em. konditerem) Fiú: Debreceni Egyetem, Egyetem Téri Testnevelés és Sportközpont tanterme (4032 Debrecen, Egyetem tér 1., bejárat a Dóczy József u.–DEAC pálya felől LABDARÚGÁS: Fiú csapatoknak szállás: Arany Bika Hotel (Debrecen, Kossuth tér) Deák Kollégium Újkerti Tagintézményben (4032 Debrecen, Jerikó u. 17-21.) Beérkezés a kollégiumba: 2016. június 17-én (péntek) 10 órától Igazoltatás: a technikai értekezlet előtt. Technikai értekezlet időpontja: 2016. június 17-én (péntek) 11.40 órakor. Technikai értekezlet helyszíne: Oláh Gábor Sportcentrum tárgyalója (4028 Debrecen, Oláh Gábor u. 5.) RÖPLABDA: Leány csapatoknak szállás: Gulyás Pál Kollégium (4024 Debrecen, Sumen u. 3.) és Deák Ferenc Kollégium (4024 Debrecen, Tímár u. 1.) Beérkezés a kollégiumba: 2016. június 17-én (péntek) 10 órától Igazoltatás: a technikai értekezlet előtt. Technikai értekezlet időpontja: 2016. június 17-én (péntek) 11.30 órakor. Technikai értekezlet helyszíne: Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola fsz-i tanterme (4026 Debrecen, Hunyadi János u. 17.)
A csapatok a mellékelt igénylő lapon rendelhetnek szállást. Szállásdíj a hivatalos létszámon felül: 2 500 Ft/fő/éj (+ 400 Ft/fő/éj IFA) A megrendelt szállást, amennyiben nem veszik igénybe, ki kell fizetni! Szülőknek és egyéb személyeknek szállást tudunk ajánlani. A szállás megrendelési határidő: 2016. június 10. (péntek), 12.00 óráig.
15. Étkezés: Valamennyi csapatnak a szálláshelyen vagy a szálláshely közelében lesz a reggeli és a vacsora, az ebéd a versenyhelyszínen, vagy annak közelében (Erről az információt a szállásbeosztás után küldjük a csapatoknak)! Étkezés: 2016. június 17. (péntek) – E V 2016. június 18. (szombat) R E V 2015. június 19. (vasárnap) R E
8
Az étkezés időpontjai: Reggeli: 06.30-08.30 óráig Ebéd: 11.30-14.30 óráig Vacsora: 18.00-20.00 óráig A csapatok a mellékelt igénylő lapon rendelhetnek étkezést. FIGYELEM! Az átutaláson a MEGJEGYZÉS ROVATBA AZ ISKOLA ÉS A TELEPÜLÉS NEVÉT FEL KELL TÜNTETNI! A megrendeléseket e-mailen fogadjuk el, a címek a megrendelőkön vannak feltüntetve. Az étkezés megrendelési határidő: 2016. június 10. (péntek), 12.00 óráig. A megrendelt étkezést, amennyiben nem veszik igénybe, ki kell fizetni! 16. Ünnepélyes megnyitó: 2016. június 17. (péntek), 20.00 órakor. Gyülekezés a megnyitó helyszínén: 19.30 és 19.45 között a Református Nagytemplom előtt /Kossuth tér/ (Kérjük, hogy a megnyitón a csapatok az iskolai egyen felszerelésben jelenjenek meg!) A megnyitó műsor után a csapatvezetőket 21-22.00 óra között szeretettel várjuk az Aranybika Hotel különtermében /Kossuth tér/ az állófogadásra, /figyelem a gyerekeket felügyelet nélkül hagyni TILOS!!!/, ahol a rendezvény védnökei mondanak köszöntőt. 17. Díjazás: Az I-III. helyezett csapatok érem és serlegdíjazásban részesülnek. Valamennyi csapat oklevelet vehet át. Az egyéb különdíjak a technikai értekezleten kerülnek ismertetésre. A Kosárlabda Diákolimpia® országos döntő bajnokcsapatai egy évig őrzik az MKOSZ által alapított Vándorserleget. 2014/2015. tanévi Bajnokcsapatok: Leányok: Budapest, Török Flóris Általános Iskola Fiúk: Budapest, Áldás Utcai Általános Iskola 18. Költségek: Az országos döntő rendezési, díjazási, valamint sportáganként a hivatalos csapatlétszámnak + 1 fő gépkocsivezetőnek megfelelő szállásköltséget (2 éjszakai szállás) a Magyar Diáksport Szövetség biztosítja. Az utazási, étkezési és az egyéb felmerülő költségeket a csapatok maguk viselik. 19. Általános rendelkezések: Amennyiben az országos döntőn egy csoportba azonos megyéből/Budapestről kerülnek csapatok, úgy az egymás elleni mérkőzésüket az első fordulóban kell lejátszaniuk (kiemeléses lebonyolítás). Felszerelés: A Diákolimpia® versenyein az adott sportágnak megfelelő sportöltözékben jelenhetnek meg a tanulók. Sportfelszerelésükön reklámfelirat viselése megengedett. Nemzeti válogatott, és egyesületi sportöltözék viselése nem engedélyezett! Amennyiben az országos döntőn a csapat mezén egyesületi név szerepel, a mérkőzéseket csak a rendező által biztosított jelzőmezben játszhatja. A mérkőzést csak számozott mezben szabad játszani. Az országos döntőre legalább két különböző színű, számozott garnitúrát és 2 db, a kiírásnak megfelelő labdát kell a csapatoknak magukkal vinni. A Diákolimpia® országos döntőjébe jutott csapatok kötelesek a rendezvény kezdetétől (megnyitó ünnepség) a zárásig (eredményhirdetés) az eseményen jelen lenni. Ez alól kivétel, ha nyomós indok alapján az ilyen jellegű szándékot a technikai értekezleten előre bejelentik a versenybizottság (VB) elnökének, és azt a VB jóváhagyta. Az országos döntőről indokolatlanul korábban eltávozó csapatokat az MDSZ Diákolimpiai Bizottsága kizárhatja a következő tanévi versenyekből. Legkésőbb 1 héttel a rendezvény kezdése előtt – indokolt esetben – az érintett csapat az MDSZ -hez bejelentheti visszalépési szándékát, e-mailen vagy faxon, hátrányos jogkövetkezmény nélkül. A részt venni szándékozó iskola igazgatója felelősséggel nyilatkozik a nevezési lapon arról, hogy amennyiben a megadott határidőn túl mondja le a részvételt, úgy kötelezettséget vállal az igazolt költségek megtérítésére az MDSZ, illetve a rendező szerv felé. Az országos döntőkön a csapatvezetők, illetve a felnőtt/tanár kísérők kötelesek 22:00 óra és 07:00 óra között csapatuk szálláshelyén tartózkodni és a felügyeletet ellátni! 9
Az országos döntőn fegyelmezetlenül, sportszerűtlenül viselkedő testnevelő/edző/vezető tevékenységét a játékvezetők döntéseitől függetlenül a Versenybizottság elnöke szankcionálhatja, figyelmeztetéssel, majd a versenyből való kizárással. A szankcionálást a VB elnök köteles az elnöki jelentésben jelezni az MDSZ felé. Az MDSZ a további szankcionálás jogát fenntartja, melynek következménye lehet a nevezett(ek) következő tanévi országos versenyről való kizárása is. A nézők, szurkolók, szülők verseny előtti, alatti és verseny utáni botrányokozása esetén a jelenlévő tanárok/edzők/vezetők kötelesek a Versenybizottság (és a játékvezetők, versenybírók) segítségére lenni a rend és a sportszerű viselkedés helyreállítása érdekében. Botrányokozás esetén az illetékes Versenybizottság elnöke köteles a vétkes személyt szankcionálni figyelmeztetéssel, ennek eredménytelensége esetén köteles kiutasítani az esemény helyszínéről. A szankcionálást a Versenybizottság elnöke köteles az elnöki jelentésben jelezni az MDSZ felé. Amennyiben a csapat játékosa, szakvezetője, a csapathoz tartozó kísérők, szülők minősíthetetlen, durva hangon szólnak a gyerekekhez és a játékvezetőhöz, akkor a játékvezetőknek vagy a versenybizottság bármely tagjának joga van megszakítani a játékot és figyelmeztetni a csapatvezetőt. Ha másodízben - a fenti súlyos sportszerűtlenség miatt – meg kell szakítani a játékot, úgy a Versenybizottság a csapatot azonnal kizárja a további játékból és az ellenfél javára igazolja a mérkőzést 3:0 arányban. Ha a Diákolimpia® hivatalos résztvevőivel kapcsolatban (felnőttek, tanulók) olyan eset fordul elő, amely nem egyeztethető össze a diákolimpiai eszmékkel (házirend be nem tartása, rongálás, játék megtagadása, hivatalos személy, ill. személyek megsértése, ittas állapot stb.) a Versenybizottság a további versenyzésből azonnali hatállyal köteles a személy(eke)t, illetve a csapato(ka)t kizárni, s arról az MDSZ-t továbbá az illetékes megyei/budapesti szervezetet tájékoztatni. A további szankcionálás jogát az MDSZ fenntartja. Az öltözőben, a versenyhelyen, a szállás- és étkezési helyen elhelyezett értéktárgyakért, sportfelszerelésért és egyéb személyes tárgyakért a rendezőség felelősséget NEM vállal. A versenyhelyszínen, a szállás- és étkezési helyszínén okozott kárért a csapatok teljes anyagi felelősséggel tartoznak. A versenyek helyszínén orvosi ügyeletet biztosítunk. Minden egyéb kérdésben, melyre ezen versenykiírás nem tér ki, a Magyar Diáksport Szövetség „Általános szabályai” és sportági rendelkezései, valamint a sportágak érvényben lévő, hatályos „Verseny- és játékszabályai” szerint kell eljárni. Minden Résztvevőnek sikeres felkészülést és eredményes versenyzést kívánunk! A versennyel kapcsolatos információ: Rozsondai Tibor, titkár Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség Mobil: (20) 938 8066 e-mail:
[email protected]
Az eredményekről folyamatosan adunk tájékoztatást az MDSZ Facebook oldalán.
10
2015/2016. TANÉVI
DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ
FIÚ LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA® KIÍRÁSA 1. Az országos döntő célja: A 2015/2016. tanév „Magyarország Labdarúgó Diákolimpia® Fiú III. korcsoportos Bajnoka” címének, valamint a további helyezések eldöntése. A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII.29.) Korm. rendelet 21. §-a alapján a felvételi eljárás során Diákolimpia® országos döntőn elért legalább 3. helyezetteknek járó 10 többletpont jogosultjainak meghatározása. 2. Az országos döntő időpontja: 2016. június 17-18-19. (péntek, szombat, vasárnap) 4. Az országos döntő helyszínei: Debreceni Sportcentrum, 4028. Debrecen, Oláh Gábor u. 5. 4. Versenybizottság: Elnök: Füstös József, Magyar Diáksport Szövetség Diákolimpia Bizottság Labdarúgás Albizottság tagja Elnök-h.: Rozsondai Tibor Titkár: Kovács István Debrecen DSB titkára Elekes István Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség szakág vezető Katona Péter testnevelő Bánki András testnevelő 5. Technikai értekezlet: Időpont: 2016. június 17-én (péntek), 11.40 órakor. Helyszín: Debreceni Sportcentrum tárgyalója, 4028. Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Résztvevők: - a Versenybizottság tagjai - játékvezető küldő - csapatok 1 fő vezetője 6. Csapatlétszám, játékosok szerepeltetése: Csapatlétszám: 14 fő játékos + 2 fő felnőtt kísérő (tanár, vagy edző). Az országos döntőn 14 fő játékos szerepeltethető, az a 14 fő, akiket a verseny első mérkőzése előtt a technikai értekezleten leigazoltak és nevük szerepel a jegyzőkönyvben. Vezető helyett versenyző nem jöhet és versenyző helyett vezetőt sem lehet hozni. 7. Az országos döntő lebonyolítása: - A 4x5-ös, ”A” - ”B” - ”C” - ”D” csoportok kialakítása helyszíni sorsolással történik a technikai értekezleten. - A csoportokon belül a csapatok körmérkőzéses rendszer alapján döntik el a helyezéseket, majd a keresztjátékok és a helyosztók következnek az alábbi lebonyolítás szerint: Csoportmérkőzések: 1. forduló: 1 – 2 4–5 2. forduló: 1 – 3 5–2 3. forduló: 3 – 4 5–1 4. forduló: 2 – 3 1–4 5. forduló: 5 – 3 4–2 Játékrend az I-VIII. helyért: a csoportok első két helyezettjei döntik el az I-VIII. helyezést. Középdöntő AI – BII (x) BI – AII (v) CI – DII (y) DI – CII (z) Elődöntő x vesztes – y vesztes (E) v vesztes – z vesztes (F) x győztes – y győztes (G) v győztes – z győztes (H)
11
Helyosztók E vesztes – F vesztes VII-VIII. helyért E győztes – F győztes V-VI. helyért G vesztes – H vesztes III-IV. helyért G győztes – H győztes I-II. helyért Játékrend a IX-XX. helyért: A csoportok 3. helyezettjei eldöntik a IX-XII. helyet: játék a IX-XII. helyért: AIII – BIII, CIII – DIII, vesztesek a XI-XII. helyért, győztesek a IX-X. helyért. A csoportok 4. helyezettjei a XIII-XVI. helyet: játék a XIII-XVI. helyért: AIV – BIV, CIV – DIV, vesztesek a XV-XVI. helyért, győztesek a XIII-XIV. helyért. A csoportok 5. helyezettjei eldöntik a XVII-XX. helyet: játék a XVII-XX. helyért: AV – BV, CV – DV, vesztesek a XIX-XX. helyért, győztesek a XVII-XVIII. helyért.
8. Sportági rendelkezések: A pálya méretei: 60-70 x 40-50 m. A büntetőterület az alapvonaltól 12 méterre, az alapvonalon a kapu középpontjától 10-10 méterre felfestett, (12x20m-es) téglalap alakú terület. A játéktér felülete: Az országos döntő füves pályán kerül megrendezésre. Játékidő: 2 x 15 perc, 3 perc szünettel. Kapuméret: 5 x 2 m-es kézilabda kapu. Labdaméret: 4-es. Labdáról minden csapat maga gondoskodik. Csapatlétszám a mérkőzésen: a pályán egy időben 1 kapus és 8 mezőnyjátékos tartózkodhat. Csere: a cserejátékosok maximális száma 5 fő, a cserelehetőség folyamatos (oda-vissza csere megengedett). Sípcsontvédő: használata kötelező. Cipő: tornacipő és gumistoplis labdarúgó cipő használata egyaránt engedélyezett, fémstoplis cipő használata tilos! Játékszabályok: a labdarúgás játékszabályai szerint (hazaadás, szöglet is). - Középkezdésből és kapukirúgásból közvetlenül gól nem érhető el. - A kapus semmilyen körülmények között és formában nem juttathatja át a labdát az ellenfél térfelére. A szabály megszegése esetén, a félpályáról közvetett szabadrúgás jár a vétlen csapatnak. - Kapukirúgásból csak úgy juttatható át a labda az ellenfél térfelére, ha a labda játékost ér a saját térfélen. A szabály megszegése esetén, a félpályáról közvetett szabadrúgás jár a vétlen csapatnak. - A kapukirúgást a talajról kell elvégezni, a labda a büntetőterület bármely pontjára elhelyezhető. Az ellenfél játékosa a büntetőterület vonalára állhat. - Oldalvonal mögül bedobással hozható ismét játékba a labda. Az ellenfél játékosai bedobásnál és pontrúgásnál 5 méterre helyezkednek el és nem akadályozhatják a labda játékba hozatalát. - Lesállás van. - A büntetőrúgást a 9 méteres pontról kell elvégezni. Sárga és piros lap: - Sárga lap: Ha a játékos ugyanazon a mérkőzésen másodízben követ el olyan szabálytalanságot, amiért sárgalapos figyelmeztetést kell adni, akkor a játékvezetőnek ki kell őt állítania. A kiállított játékosnak el kell hagynia a játékteret és a cserepadon sem foglalhat helyet. A kiállítási idő 2 perc, melynek letelte után a kiállított játékos nem térhet vissza a pályára, azonban csapata a játéktéren lévő játékosainak számát kiegészítheti. - A kiállított játékos a soron következő egy (1) mérkőzésen nem rendelkezik játékjogosultsággal. - A sárgalapos figyelmeztetés mindig csak az adott mérkőzésre vonatkozik, a játékos azt nem viszi tovább. - Piros lap: Durva szabálytalanság esetén a játékos azonnali piros lappal büntetendő, el kell hagynia a játékteret és a cserepadon sem foglalhat helyet. - A kiállítás a játékidő hátralévő részéig szól, és a csapat a továbbiakban a játéktéren eggyel kevesebb játékossal játszhat. - A kiállított játékos a soron következő egy (1) mérkőzésen nem rendelkezik játékjogosultsággal. - Súlyosabb vétség esetén a Versenybizottság dönt a fegyelmi büntetés mértékéről. A mérkőzésért adható pontok: győzelem 3 pont, döntetlen 1 pont, vereség 0 pont.
12
A csoporton belüli sorrend meghatározása: 1. legtöbb pont 2. egymás ellen elért eredmény 3. gólkülönbség 4. több rúgott gól A csoportmérkőzések során, holtverseny esetén a következő szempontok alapján dől el a továbbjutás: 2 csapat holtversenye esetén: a. Az azonos pontszámot elért csapatok egymás elleni eredménye. b. Ha ez döntetlen volt, az összes mérkőzésen elért jobb gólkülönbség. c. Ha ez azonos, akkor az összes mérkőzésen lőtt több gól rangsorol. d. Ha ez azonos, 3-3 büntetőrúgás következik. Amennyiben ez sem dönt, akkor további büntetők következnek az első hibáig, melyet azok a játékosok végezhetnek el, akik az első sorozatban nem szerepeltek. 3 csapat holtversenye esetén: a. A holtversenyen kívüli csapat elleni eredményeket figyelmen kívül kell hagyni. b. A holtversenyben lévő csapatok egymás ellen elért eredményei alapján a jobb gólkülönbség dönt. c. Egyenlőség esetén a több gólt elért csapat kerül előbbre. d. Abszolút holtverseny esetén (ha a fentiek után is egyenlő az állás), akkor a teljes tabellát figyelembe véve dől el a továbbjutás az alábbiak szerint: 1. jobb gólkülönbség 2. több rúgott gól 3. 3-3 büntető Az országos döntőn a helyosztóknál, ha döntetlen az eredmény, úgy 5-5 büntetőrúgás következik. Amennyiben ez sem dönt, akkor további büntetők következnek az első hibáig, melyet azok a játékosok végezhetnek el, akik az első három büntetőrúgásnál nem szerepeltek. Ha az MLSZ által rendezett bajnoki mérkőzések időpontja egybe esik az iskola csapatának mérkőzés időpontjával, a bajnoki mérkőzés elhalasztását, a vonatkozó rendelkezés figyelembe vételével időben kérjék. Minden egyéb kérdésben, melyre ezen versenykiírás nem tér ki, a Magyar Diáksport Szövetség „Általános szabályai” és az MLSZ által kiadott hatályos játék- és versenyszabályzat érvényes.
Minden Résztvevőnek sikeres felkészülést és eredményes versenyzést kívánunk!
A versennyel kapcsolatos információ: Rozsondai Tibor, titkár Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség Mobil: (20) 938 8066 e-mail:
[email protected]
13
2015/2016. TANÉVI
DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ
FIÚ LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA® AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ RÉSZTVEVŐI Debrecen, 2016. június 17-19. Ssz.
Megye
Iskola neve
Település
Tanár neve
1.
Bács-Kiskun
Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
Baja
Orbán Tamás
2.
Baranya
Kozármislenyi Janikovszky Éva Általános Iskola
Kozármisleny
Kilvinger Bálint
3.
Békés
Kazinczy Ferenc Általános Iskola
Békéscsaba
Michnay Ágnes
4.
Borsod-A-Z
Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium
Miskolc
Demjén Zoltán
5.
Budapest
Gloriett Sportiskolai Általános Iskola
Budapest
Dömösi András
6.
Csongrád
Tisza-parti Általános Iskola
Szeged
Kismarczi Zsolt
7.
Fejér
Ciszterci Szent István Gimnázium
Székesfehérvár
Varga Tamás
8.
Győr-M-S
Győri Fekete István Általános Iskola
Győr
Kovács Béla
9.
Hajdú-Bihar
Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája
Debrecen
Koi Attila
10.
Heves
Gyöngyösi Kálváriaparti Sport-és Általános Iskola
Gyöngyös
Kismárton Ádám
11.
Jász-Nk-Sz
12.
Komárom-E
13.
Nógrád
14.
Pest
Váci Mihály Katolikus Általános Iskola
Nagykáta
Szabó István
15.
Somogy
Beszédes József Általános Iskola és Speciális Tagozat
Siófok
Varga Attila
16.
Szabolcs-Sz-B
Patay István Általános Iskola
Nyírmáda
Pacuk Péter
17.
Tolna
Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
Bonyhád
Palkovics Árpád
18.
Vas
Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola
Szombathely
Geröly Zsolt
19.
Veszprém
Balatonfüredi Radnóti Miklós Általános Iskola
Balatonfüred
Pekárdy Tamás
20.
Hajdú-Bihar II
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Hajdúszoboszló
Szűcs János
Széchenyi Körúti Sportiskolai Általános Iskola és Alapfokú Szolnok Művészeti Iskola Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Dorog Általános Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat Salgótarjáni Általános Iskola Beszterce - lakótelepi Salgótarján Tagiskola
14
Márki Gábor Szabó Ferenc Sramkó Tibor
2015/2016. TANÉVI
DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ
FIÚ LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA®
AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ RÉSZTVEVŐI Debrecen, 2016. június 17-19. SORSOLÁS
„A” csoport:
„B” csoport:
„C” csoport:
„D” csoport:
1.
......................................................................................................................
2.
......................................................................................................................
3.
......................................................................................................................
4.
......................................................................................................................
5.
......................................................................................................................
1.
......................................................................................................................
2.
......................................................................................................................
3.
......................................................................................................................
4.
......................................................................................................................
5.
......................................................................................................................
1.
......................................................................................................................
2.
......................................................................................................................
3.
......................................................................................................................
4.
......................................................................................................................
5.
......................................................................................................................
1.
......................................................................................................................
2.
......................................................................................................................
3.
......................................................................................................................
4.
......................................................................................................................
5.
......................................................................................................................
15
2015/2016. TANÉVI
DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ
FIÚ LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA®
AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ RÉSZTVEVŐI Debrecen, 2016. június 17-19. 2016. június 17. (péntek)
„A” csoport: 1. pálya Idő 13.00 13.40 14.20 15.00 15.40
„A” csoport A1–A2 A4–A5 A1–A3 A5–A2 A3–A4
Csapat
Csapat
Eredmény
Csapat
Eredmény
-
„B” csoport: 2. pálya Idő 13.00 13.40 14.20 15.00 15.40
„A” csoport B1–B2 B4–B5 B1–B3 B5–B2 B3–B4
Csapat -
„C” csoport: 3. pálya Idő 13.00 13.40 14.20 15.00 15.40
„A” csoport C1–C2 C4–C5 C1–C3 C5–C2 C3–C4
Csapat
Csapat
Eredmény
-
„D” csoport: 4. pálya Idő 13.00 13.40 14.20 15.00 15.40
„A” csoport D1–D2 D4–D5 D1–D3 D5–D2 D3–D4
Csapat
Csapat -
16
Eredmény
2016. június 18. (szombat)
„A” csoport Idő 8.30 9.15 10.00 10.45 11.30
„A” csoport A5–A1 A2–A3 A1–A4 A5–A3 A4–A2
Iskola / Település
A/1.
Csapat
Csapat
Eredmény
A/2.
A/3.
A/4.
A/5.
Gy
D
V
Rúgott Kapott gól gól
Gólkül.
Pont
Hely
A/1. A/2. A/3. A/4. A/5.
„B” csoport Idő 8.30 9.15 10.00 10.45 11.30
„A” csoport B5–B1 B2–B3 B1–B4 B5–B3 B4–B2
Iskola / Település
B/1.
Csapat
Csapat
Eredmény
B/2.
B/3.
B/4.
B/5.
Gy
D
V
Rúgott Kapott gól gól
Gólkül.
Pont
Hely
B/1. B/2. B/3. B/4. B/5.
„C” csoport Idő 8.30 9.15 10.00 10.45 11.30
„A” csoport C5–C1 C2–C3 C1–C4 C5–C3 C4–C2
Csapat
Csapat -
17
Eredmény
Iskola / Település
C/1.
C/2.
C/3.
C/4.
C/5.
Gy
D
V
Rúgott Kapott gól gól
Gólkül.
Pont
Hely
C/1. C/2. C/3. C/4. C/5.
„D” csoport Idő 8.30 9.15 10.00 10.45 11.30
„A” csoport D5–D1 D2–D3 D1–D4 D5–D3 D4–D2
Iskola / Település
D/1.
Csapat
Csapat
Eredmény
D/2.
D/3.
D/4.
D/5.
D/1. D/2. D/3. D/4. D/5.
18
Gy
D
V
Rúgott Kapott gól gól
Gólkül.
Pont
Hely
2016. június 18. (szombat)
1. pálya Idő Csoport 14.30 A IV - B IV (K) 15.15 A I – B II (X) 16.00 A III – B III (I) 16.45 X v – Y v (E) 2. pálya Idő Csoport 14.30 C IV -D IV (L) 15.15 B I – A II (V) 16.00 C III – D III (J) 16.45 V v – Z v (F) 3. pálya Idő Csoport 14.30 A V – B V (M) 15.15 C I – D II (Y) 16.00 16.45 X gy – Y gy (G) 4. pálya Idő Csoport 14.30 C V – D V (N) 15.15 D I – C II (Z) 16.00 16.45 V gy – Z gy (H)
Csapat
Csapat
Eredmény
Csapat
Eredmény
Csapat
Eredmény
Csapat
Eredmény
Csapat
Eredmény
-
Csapat -
Csapat -
Csapat -
2016. június 19. (vasárnap) 1. pálya
Idő 08.30 09.15 10.00 10.45
Csoport 15-16. helyért Kv–Lv 11-12. helyért Lv–Jv 3-4. helyért Gv–Hv 1-2. helyért G gy – H gy
Csapat -
19
2. pálya
Idő 08.30 09.15
Csoport 13-14. helyért K gy – L gy 9-10. helyért I gy – J gy
Csapat
Csoport 19-20. helyért Mv–Nv 7-8. helyért Ev–Fv
Csapat
Csoport 17-18. helyért M gy – N gy 5-6. helyért E gy – F gy
Csapat
Csapat
Eredmény
Csapat
Eredmény
Csapat
Eredmény
-
3. pálya
Idő 08.30 09.15
-
4. pálya
Idő 08.30 09.15
-
Eredményhirdetés: várhatóan 12.00 órakor.
20
2015/2016. TANÉVI
DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ
FIÚ LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA®
AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE Debrecen, 2016. június 17-19. Hely
Megye
Iskola neve
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20.
Különdíjasok: Legjobb mezőnyjátékos: Gólkirály: Legjobb kapus:
Legeredményesebb felkészítő:
21
Település
Tanár neve
2015/2016. TANÉVI
DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA® JÁTÉKOS NÉVSOR Debrecen, 2016. június 17-19.
FIÚK Iskola neve: Címe: Csapatvezető neve: Mobil száma:
Ssz.
Játékos neve
Mezszám (I.)
Mezszám (II.)
mezszín:
mezszín:
…………………………...
…………………………...
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.
Kelt:………………………………, 2016. június hó ……. nap PH ………………………. testnevelő aláírása
22
2015/2016. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ
LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA® - SZÁLLÁS és ÉTKEZÉS MEGRENDELŐ Debrecen, 2016. június 17-19. 2016. június 10. (péntek), 12.00 óráig kérjük visszaküldeni a szállás-étkezés igénylést! A megrendelők beérkezését követően a szállás beosztásról és az étkezések helyszíneiről e-mailen tájékoztatjuk a csapatokat! E-mail:
[email protected] Iskola neve: …………………………………………………….…………………………………………………………….....…………… Pontos címe: …………………………………………..………………………………….; Telefonszáma: ………....………….…...… Csapatvezető neve: ………………………………….……………………….…….……; Mobilszáma: ….…………………………… Csapatvezető e-mail címe:.………………………………………………………………… Számlaigénylő neve, címe:………………………………………………………………… Az érkezés várható időpontja: …………………… Az érkezés módja: Vonat – távolsági autóbusz – bérelt autóbusz – személygépkocsi A köznevelési intézmény III. korcsoportos LABDARÚGÓ csapata részére megrendelem a szállást és az étkezést a debreceni országos döntő idejére az alábbiak szerint____________fő részére. ……………. fő sportoló leány ……………. fő sportoló fiú ……………. fő női kísérő; …………..……. fő férfi kísérő; (A gépkocsivezető szállásköltségét is a Magyar Diáksport Szövetség fizeti). Étkezés 2016. június 17. péntek
2016. június 18. szombat
Ebéd: Vacsora:
……….fő ……….fő
(1.050,- Ft/fő) (850,- Ft/fő)
Reggeli:
……….fő
(500,- Ft/fő)
Ebéd: Vacsora:
….........fő (1.050,- Ft/fő) ….........fő (850,- Ft/fő)
2016. június 19. vasárnap Reggeli: Ebéd:
….........fő (500,- Ft/fő) ….........fő (1.050,- Ft/fő/ vagy hideg ebédcsomag)
Összesen étkezés: ……………Ft (azaz ……… forint) Étkezési és egyéb szállásdíjak befizetési módja: CSAK ÁTUTALÁSSAL lehet fizetni, június 15-ig a Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség számlaszámára: 11738008-20354521! /a befiztésről az igazolást le kell adni a technikai ért-en!/ Az átutalási számlát a RENDEZVÉNYT követően azonnal postázzuk /KÜLÖN KÉRÉSRE HAMARABB/ ! Kérjük a csapatokat hívják fel fenntartójuk figyelmét, hogy azonnali átutalást /GIRÓ/ alkalmazzanak! Az átutaláson a MEGJEGYZÉS ROVATBA AZ ISKOLA ÉS A TELEPÜLÉS NEVÉT FEL KELL TÜNTETNI! A megrendelt étkezést ki kell fizetni amely költségeket a csapatok maguk viselnek! Kelt: …………………………….. 2016. június hó …….nap P.H.
23
.................................................. igazgató
2015/2016. TANÉVI
DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Labdarúgás helyszínek
Debreceni Sportcentrum, Oláh Gábor úti Sporttelep, Debrecen, Oláh G. u. 5.
Deák Kollégium Újkerti Tagintézménye (4032 Debrecen, Jerikó u. 17-21.)
24
Debrecen Arany Bika Hotel Debrecen, Kossuth tér – Megnyitó
25