Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2016. évi költségvetéséről szóló 6/2016. (II.26.) önkormányzati rendeletének módosításáról Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete rendeletével elfogadta 2015. évi költségvetését.
6/2016.
(II.26.)
önkormányzati
Biatorbágy Város Képviselő-testülete 2016. évi költségvetési előirányzatainak módosításai az alábbiak miatt váltak szükségessé:
1., Rákóczi Szövetség támogatása Biatorbágy Város Képviselő-testülete 121/2016. (V.26.) sz. határozatával 230.000 Ft támogatást biztosított a Rákóczi Szövetség számára. A támogatáshoz forrás megjelölés nem történt, annak forrása az alapítványok, egyesületek, szervezetek pályázati támogatásának fel nem használt keretösszege lehet. Átvezetést a költségvetési rendeleten külön nem igényel, abban további keretösszeg lekötése kerül feltüntetésre. 2., Önkormányzat fizikai munkakörben foglalkoztatottainak bérfejlesztése Biatorbágy Város Képviselő-testülete 125/2016. (V.26.) sz. határozatában döntött az önkormányzat fizikai munkakörében foglalkoztatott munkavállalóinak bérfejlesztéséről. A bérfejlesztés forrása 22.000 eFt-ban a céltartalékok között került tervezésre. Tekintettel arra, hogy a felhasználásról döntés született a céltartalékot át kell csoportosítani az alábbiak szerint: Önkormányzat tartalékok/fizikai munkakörben foglalkoztatottak bérfejlesztése -22.000 eFt Önkormányzat személyi juttatások +10.715 eFt munkaadói járulék +2.893 eFt Faluház személyi juttatások +1.080 eFt munkaadói járulék +292 eFt Benedek Elek Óvoda személyi juttatások +5.528 eFt munkaadói járulék +1.492 eFt 3., Nagydobrony testvértelepülés támogatása Biatorbágy Város Önkormányzatának képviselő-testülete 127/2016. (V.26.) határozata értelmében 2016. március 01-től 2017. március 1-ig havi 150.000 Ft összeggel támogatja a Nagydobrony testvértelepülésen az ingyenkonyha és a gyógyszerellátás megszervezését. Pénzügyi keretet a tervezett eredeti előirányzaton kívül az alapítványok, egyesületek, szervezetek támogatása keretösszeg fel nem használt részéből biztosít. Ez a költségvetési rendeleten átvezetést nem igényel, abban a keretösszeg lekötése kerül feltüntetésre. 4., A Peca-tó működtetésének kérdéseiről Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 133/2016(V.26), valamint a 178/2016. (VII.19.) Öh. számú határozatában tárgyalta a Peca-tó működtetésének kérdéseiről szóló előterjesztéseket. Képviselő-testület a káresemény forrásösszetételének meghatározásakor 2.044 eFt saját forrást határozott meg. A költségvetési rendeletben a Peca-tó gát megerősítésre 900 eFt lett előirányozva, így
további 1.144 eFt saját forrás biztosítása szükséges az pályázati önerő tartalékkeret terhére az alábbiak szerint: Önkormányzat tartalékok/ pályázati önerő tartalékkeret -1.144 eFt Peca-tó gátmegerősítés pályázati saját forrás igény: +1.144 eFt 5., Az óvodai iskola és utánpótlás sport infrastruktúra fejlesztés felújítás vagy új sportlétesítmény létrehozásának támogatására kiírt pályázatról Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete 133/2016. (V.26.) sz. határozatában döntött arról, hogy pályázatot nyújt be az Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására kiírt, az „Óvodai, iskolai és utánpótlás sport infrastruktúra – fejlesztés, felújítás, vagy új sportlétesítmény létrehozása alcélra”. A pályázat benyújtásához szükséges saját forrást 9.500.000 Ft értékben a 2016. évi költségvetésének pályázati tartalékkerete terhére biztosítja. Az alábbiak szerint: Önkormányzat tartalék keret/pályázati önerő Önkormányzat felhalmozás/óvodai, utánpótlás infrastruktúra
-9.500 eFt +9.500 eFt
6., A Gyergyóremetét ért árvízkárok enyhítése Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 155/2016. (VI.30.) sz. határozatával 5.000.000 Ft anyagi támogatást biztosított Gyergyóremete testvérváros árvíz kárának enyhítésére. A támogatás fedezete 4.500.000 Ft értékben a költségvetési rendelet „Lakásépítés, vásárlás, - felújítás visszatérítendő támogatás” cím fel nem használt része, 500.000 Ft értékben pedig az általános tartalék évközi többletigény forrásaként összeg terhére lett megjelölve. A döntés végrehajtása a költségvetési rendeleten az alábbi átvezetéseket igényli: Önkormányzat támogatások/Gyergyóremete árvízkárok enyhítése +5.000 eFt Önkormányzat támogatások/ Lakásépítés-, vásárlás….. -4.500 eFt Önkormányzat tartalékok/ általános tartalék évközbeni többletigény… - 500 eFt 7., A Biatorbágyi Faluház 2016. évi közművelődési érdekeltségnövelő támogatási pályázat önrészének biztosítása Biatorbágy Város Képviselő-testülete 156/2016. (VI.30.) sz. határozatában az érdekeltségnövelő pályázat önrészeként 1.456.000 Ft-ot biztosított a Biatorbágyi Média Nonprofit Kft. részére biztosított támogatási keret terhére. Ez a döntés a költségvetési rendeleten az alábbi átvezetést vonja maga után: Önkormányzat támogatások/ Biatorbágyi Média Nonprofit Kft. támogatása -1.456 eFt Önkormányzat felhalmozási kiadások/érdekeltségnövelő támogatás +1.456 eFt 8., A 3. számú fogorvosi körzet ellátásának kérdéséről Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 157/2016. (VI.30.) sz. határozata döntött a 3. számú fogorvosi körzet ellátásáról. Az ehhez szükséges anyagi forrás 11.427.000 Ft, melyet az Önkormányzat tartalékkeret/általános tartalék évközi többletigény forrásaként keret terhére kell átvezetni az alábbiak szerint: Önkormányzat felhalmozás/3. sz. fogorvosi körzet kialakítása +11.427 eFt Önkormányzat felhalmozás/Karinthy u. 4 2 tanterem kialakítása -11.427 eFt 9., Zétényi János telekrész lemondása Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete 166/2016. (VI.30.) határozatában a Biatorbágy 3463 hrsz. ingatlan önkormányzati tulajdonba vételéért 100.000 Ft kártalanítási összeget fizet a tulajdonosoknak a 2016. évi költségvetés 2
általános tartalékkerete terhére. A döntés a rendeleten az alábbi átvezetéseket igényli: Önkormányzat felhalmozási kiadások/3463 hrsz. kártalanítás +100 eFt Önkormányzat tartalékok/általános tartalék évközi többletigény -100 eFt 10., Szily-kastély külső homlokzat I. ütem NKA pályázat Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete 168/2016. (VI.30.) sz. határozatában döntött arról, hogy a Szily-kastély külső homlokzat felújításának I. ütemét 8.307.558 Ft értékben elvégzi. A munka elvégzéséhez 4.000.000 Ft pályázati támogatás társul. Ezek a tételek a költségvetési rendeletet az alábbiak szerint módosítják: Önkormányzat felhalmozási kiadások/Szily-kastély külső homlokzat +8.308 eFt Felhalmozási célú pénzeszköz átadások NKA pályázat +4.000 eFt Önkormányzat tartalékok/pályázati önerő -4.308 eFt 11., Új óvoda kiviteli és egyéb terveiről Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testülete 172/2016. (VI.30.) Öh. sz. határozatában felkérte a Polgármestert, hogy az új óvoda kiviteli terveinek elkészítését rendelje meg 10.081.260 Ft értékben. Tekintettel arra, hogy a költségvetés az új óvoda engedélyes tervének költségét tartalmazza, az új feladatra szükséges forrást rendelni, az általános tartalékkeret évközi többletigény forrásaként tartalék jogcímből. Ez a költségvetési rendeletet az alábbiak szerint módosítja: Önkormányzat felhalmozási kiadások/Új óvoda kiviteli terv +10.082 eFt Önkormányzat tartalékok/általános tartalék évközi többletigény -10.082 eFt 12., Új óvoda kiviteli és egyéb terveiről Biatorbágy Város Képviselő-testülete 173/2016. (VI.30.) Öh. sz. határozatában megbízta a BM Építész Kft-t, hogy összesen 2.857.500 Ft értékben felmérési-, hasznosítási-, bontási valamint környezetrendezési kiviteli tervet készítsen az új óvoda melletti önkormányzati tulajdonú ingatlanok vonatkozásában. A feladat a 2016. évi költségvetési rendeletben nem szerepelt, így ahhoz forrást kell rendelni az alábbiak szerint: Önkormányzat felhalmozási kiadások/új óvoda melletti ingatlanok terv +2.857 eFt Önkormányzat tartalékok/általános tartalék évközi többletigény -2.857 eFt 13., A Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Programban való részvétel Biatorbágy Város Képviselő-testülete 180/2016. (VII.19.) Öh.sz. határozatában döntött arról, hogy kérelmet nyújt be 4 db sportpark és egy futókör létesítésére. A Képviselő-testület pályázathoz szükséges önrészt a pályázati önerő keret terhére biztosította. A döntés a költségvetési rendeleten az alábbi átvezetés igényli: Önkormányzat felhalmozási kiadások/4 db sportpark, futókör létesítése +7.000 eFt Önkormányzat tartalékok/pályázati önerő -7.000 eFt 14., Biatorbágyi Népdalkör támogatási kérelme Biatorbágy Város Képviselő-testület 182/2016. (VII.19.) Öh.sz. határozatában a Biatorbágyi Népdalkört 250.000 Ft támogatásban részesített a Civil szervezetek 2016. évi pályázati támogatása keretösszegből. A döntés a költségvetési rendeleten átvezetést nem igényel, a megjelölt címből lekötésre kerül.
3
15., Lovas Baráti Kör támogatási kérelme Biatorbágy Város Képviselő-testület 191/2016. (VII.23.) Öh.sz. határozatában a Lovas Baráti Kört 350.000 Ft támogatásban részesített a Civil szervezetek 2016. évi pályázati támogatása keretösszegből. A döntés a költségvetési rendeleten átvezetést nem igényel, a megjelölt címből lekötésre kerül. 16., Nagydobronyi Református Egyházközség támogatási kérelme Biatorbágy Város Képviselő-testület 192/2016. (VII.23.) Öh.sz. határozatában a Nagydobronyi Református Egyházközség 250.000 Ft támogatásban részesített a Civil szervezetek 2016. évi pályázati támogatása keretösszegből. A döntés a költségvetési rendeleten átvezetést nem igényel, a megjelölt címből lekötésre kerül. 17., Tájház működési költségeinek finanszírozása Biatorbágy Város Önkormányzata szerződést kötött a Német Nemzetiségi Önkormányzattal, mely alapján vállalja a tájház működtetési költségeit. A kapcsolódó rezsiköltség a költségvetésben tervezésre került, többletfeladatként 2016. augusztus 01-től 1 fő vezető és 1 fő gondok bére jelentkezik járulékokkal az alábbiak szerint: Tájház vezető bére járulékokkal 2016. augusztus – 2016 november hó 926.592 Ft, gondnok bére járulékokkal 2016. augusztus- 2016. november hó: 254.000 Ft, összesen 1.180.592 Ft. A megbízási díjakat a technikai kérdések tisztázásáig az Önkormányzat költségvetéséből kerül kifizetésre. A költségvetési rendelet a fentiekkel az alábbiak szerint módosul: Önkormányzat tartalékok/általános tartalék évközi többletfeladatok -1.181 eFt Önkormányzat személyi juttatások +930 eFt Önkormányzat járulékok +251e Ft. 18., Iskolai működtetéshez kapcsolódó létszám A 2016. évi költségvetés nem számolt a 2016/2017-es tanév induláshoz kapcsolódó technikai többlet létszámigénnyel, tekintettel arra, hogy a növekedés mértéke (alapterület) a költségvetés készítésekor még nem volt előre látható. A szeptember tanévkezdés során felmerült létszámigény takarító- és a konyhai személyzettel együtt 2,25 fő munkavállaló. Indoka az alapterület(ek), valamint az étkeztetésben ellátottak létszámának növekedése. A működtetési feladatokat 2017. januárjától átveszi a KLIK, így a kiadás 4 hónapra terheli az Önkormányzat költségvetését. 130.000 Ft-os bruttó átlagbérrel számolva a feladatra 1.486 eFt-ot kell biztosítani az általános tartalékkeret terhére. Költségvetési rendeleten az alábbi átvezetés kerül: Önkormányzat bér: +1.170 eFt Önkormányzat járulékok: + 316 eFt Önkormányzat tartalékok/általános tartalék évközbeni többletfeladatokra -1.486 eFt 19., Védőnők béremelése Központi kormányzati intézkedések keretében 2016. szeptember 1-től a Védőnők részére átlagosan 21%-os béremelésre került sor, valamint az 1-8 hónapra visszamenőlegesen finanszírozásba részesültek, melyet kötelező számukra bérként kifizetni. A béremelés és egyszeri juttatás forrását a Kormány biztosította. A jogszabályi előírások teljesítése az alábbi rendelet módosítást vonja maga után: Önkormányzat/működési célú pénzeszköz átvétel: +3.353 eFt Önkormányzat személyi juttatások: +2.640 eFt Önkormányzat járulékok: + 713 eFt 4
20., Faluház feladat átcsoportosítások A Faluház és Karikó János Könyvtár részére az Önkormányzat költségvetéséből az alábbi tételeket kell átcsoportosítani: a., Szellőztető berendezéshez tartózó "CLIVET" klíma karbantartása 316 eFt, tekintettel arra, hogy eredeti előirányzatként az Önkormányzat költségvetésébe került tervezésre, így forrás oldala az Önkormányzat karbantartási kiadásai b., Városünnep helytörténeti fotókiállítás Néprajzi Múzeumból vásárolt anyag ( Faluház szakmai anyag) 91 eFt, indoka, hogy a beszerzés a Faluház rendeléseivel együtt olcsóbb volt, mintha az Önkormányzat külön rendelte volna. Forrás az Önkormányzat dologi kiadásai. A két tétel költségvetési rendeleten történő átvezetése az alábbi: Önkormányzat dologi kiadások -407 eFt Faluház dologi kiadások +407 eFt. Bábos nap testület által megszavazott külön támogatás 200 eFt Átvezetése: Faluház eszközbeszerzés +200 eFt Önkormányzat tartalékok/általános tartalékkeret évközbeni többletigény -200 eFt 21., Biatorbágy, Szabadság út (8101. j. ök. út – Gábor Áron utca és Deák Ferenc utca között) Déli oldali parkolósáv és a Május 1. utcai csatlakozás kiépítése Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az 193/2016. (IX.14.) Öh. sz. határozatában döntött a „Biatorbágy, Szabadság út (8101. j. ök. út – Gábor Áron utca és Deák Ferenc utca között) Déli oldali parkolósáv és a Május 1. utcai csatlakozás kiépítése” közbeszerzési eljárás eredményéről. A Képviselő-testület a döntéssel párhuzamosan a lebonyolításhoz szükséges 44.728.983,- Ft-os többlet forrásigényt a költségvetés általános tartalékkeretének terhére biztosította. A döntés a költségvetési rendeleten az alábbiak szerint kerül átvezetésre: Önkormányzat felhalmozási kiadások/Szabadság u. parkoló építés +44.729 eFt Önkormányzat tartalékok/általános tartalékkeret évközbeni többletigény - 44.729 eFt 22., Óvodapedagógusok 2016. szeptemberi kötelező béremelése 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról 38. § (3) bekezdése alapján 2016. szeptember 1-től az óvodapedagógusok újabb, kötelező béremelésben részesülnek. A költségvetés tervezéskor ennek mértéke még nem volt ismert, így tervezésre nem került. A jogszabályi kötelezettség teljesítése az alábbi rendeletmódosítási tételeket vonja maga után: BEÓ személyi juttatások: +1.432 eFt BEÓ járulékok: + 386 eFt Önkormányzat tartalékok/általános tartalék évközi többletfeladatok - 1.818 eFt
Biatorbágy, 2016. szeptember 23. Tisztelettel Összeállította: Czuczor Orsolya, pénzügyi osztályvezető
Tarjáni István s.k. polgármester
5
Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2016. (IX. 29.) számú önkormányzati rendelet-tervezete Biatorbágy Város Önkormányzatának 2016. évi költségvetéséről szóló 6/2016. (II.26.) önkormányzati rendelete módosításáról Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 35. §-ban kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel a Magyarország 2016. évi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvényre, Biatorbágy Város Képviselő-testülete 2016. évi költségvetéséről szóló 6/2016. (II.26.) Ör. rendeletét (a továbbiakban: Rendelet) az alábbiak szerint módosítja: 1.§. A Rendelet mellékletét képező I/1. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező I/1. számú melléklet lép. 2.§. A Rendelet mellékletét képező I/5. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező I/5. számú melléklet lép. 3.§. A Rendelet mellékletét képező I/6. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező I/6. számú melléklet lép. 4.§. A Rendelet mellékletét képező I/11. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező I/11. számú melléklet lép. 5.§. A Rendelet mellékletét képező II/1. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/1. számú melléklet lép. 6.§ A Rendelet mellékletét képező II/5. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/5. számú melléklet lép. 7.§ A Rendelet mellékletét képező II/6. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/6. számú melléklet lép. 8.§ A Rendelet mellékletét képező II/7. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/7. számú melléklet lép. 10.§ A Rendelet mellékletét képező II/9. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/9. számú melléklet lép. 11.§ A Rendelet mellékletét képező II/10. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/10. számú melléklet lép. 12.§ A Rendelet mellékletét képező II/11. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/11. számú melléklet lép. 13.§ A Rendelet mellékletét képező II/12. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/12. számú melléklet lép. 14.§ A Rendelet mellékletét képező II/13. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/13. számú melléklet lép. 15.§ A Rendelet mellékletét képező IV/1. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező IV/1. számú melléklet lép. 16.§ A Rendelet mellékletét képező IV/5. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező IV/5. számú melléklet lép.
17.§ A Rendelet mellékletét képező IV/6. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező IV/6. számú melléklet lép. 18.§ A Rendelet mellékletét képező VII/1. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező VII/1. számú melléklet lép. 19.§ A Rendelet mellékletét képező VII/5. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező VII/5. számú melléklet lép. 20.§ A Rendelet mellékletét képező VII/6. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező VII/6. számú melléklet lép. 21.§. Jelen rendelet kihirdetése napján lép hatályba, és az azt követő napon hatályát veszti.
Tarjáni István. s.k. polgármester
dr. Kovács András s.k.
jegyző
11/2016.(V.27.) számú önkormányzati rendelet I/1. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE Biatorbágy Város kiadásai kiemelt előirányzatonként
Biatorbágy Város Összevont költségvetési mérlege eFt Bevételek
Előirányzat
Kiadások
I.
MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK (1+2+3+4)
1
Működési célú támogatások Áht.-on belülről
462 307 I.
Személyi juttatások
948 933
Önkormányzatok működési támogatásai
462 307 II.
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
256 084
Dologi kiadások
653 079
1.a.
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása
1.c. 1.d. 1.e. 1.f.
0 III.
MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK (I+II+….V)
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása
319 421 IV.
Ellátottak pénzbeli juttatásai
Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása
128 145 V.
Egyéb működési célú kiadások (tartalékokkal együtt K512 rovatszám)
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása
1.b.
2 834 779
Előirányzat
0
Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai
0
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről
47 010 745 489
14 741
Működési célú központosított előirányzatok
Elvonások és befizetések bevételei Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről
2 650 595
0 0 0 0 0
2. Közhatalmi bevételek Adók
0
Járulékok
0
Bírságok Díjak Más fizetési kötelezettségek Működési bevételek Áru- és készletértékesítés ellenértéke Szolgáltatások ellenértéke Közvetített szolgáltatások értéke Tulajdonosi bevételek
0 6 398 12 470 0
15 669
Egyéb működési bevételek Működési célú átvett pénzeszközök Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök
II.
FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK (V+VI+VII)
1.
Felhalmozási célú támogatások Áht.-on belülről
0 20 0 3 890 3 830 0 0 3 830 FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK (VI+VII+VIII)
1 913 345
0 VI.
Beruházások
1 912 695
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről
0 VII.
Felújítások
0 VIII.
Egyéb felhalmozási kiadások
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről
0
Felhalmozási bevételek
4 000
0 0 0
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése
0
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (1+2+….+7)
0
0
Ingatlanok értékesítése
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről
650
0
Immateriális javak értékesítése
Részesedések értékesítése
III.
0 103 642
65 195
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei
3.
0
Kiszámlázott általános forgalmi adó
Kamatbevételek
2.
0 10 000
Ellátási díjak
Általános forgalmi adó visszatérítése
4.
2 255 000
Illetékek
Hozzájárulások
3.
2 265 000
0 0 4 000 0 0 4 000 2 756 261
MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (1+2+….+7)
1 031 100
Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátása, értékesítése, beváltása az eladási árban elismert kamat kivételével
0 1.
Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír vásárlása a vételárban elismert kamat kivételével
0
2.
Hosszú lejáratú hitel felvétele
0 2.
Hosszú lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése
0
3.
Rövid lejáratú hitel felvétele
0 3.
Rövid lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése
0
4.
Kölcsön felvétele
0 4.
Kölcsön tőkeösszegének törlesztése
0
5.
Szabad pénzeszközök betétként való elhelyezése
0 5.
0
6.
Költségvetési maradvány, vállalkozási maradvány
1 725 161 6.
Szabad pénzeszközök betétként való visszavonása Pénzügyi lízing lízingbevevői félként a lízíingszerződésben kikötött tőkerész törlesztésére teljesített kiadások
7.
Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás fizetési számlán történő jóváírása
1 031 100 7.
Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás kiutalása
1.
IV-
FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (1+2+….+7)
0 1 031 100
0
FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (1+2+….+7)

0 6.
Szabad pénzeszközök betétként való visszavonása Pénzügyi lízing lízingbevevői félként a lízíingszerződésben kikötött tőkerész törlesztésére teljesített kiadások
0
6. 7.
Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás fizetési számlán történő jóváírása
0 7.
Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás kiutalása
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN
5 595 040
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN
0 0 5 595 040
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet I/5. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE Biatorbágy Város bevételei forrásonként
eFt
Sorszám I.
Megnevezés MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK
1. Önkormányzatok működési támogatásai
2. 3. 4. 5. 6. 7.
8.
9.
II.
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása Működési célú központosított előirányzatok Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai Elvonások és befizetések bevételei Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről Közhatalmi bevételek Adók Illetékek Járulékok Hozzájárulások Bírságok Díjak Más fizetési kötelezettségek Működési bevételek Áru- és készletértékesítés ellenértéke Szolgáltatások ellenértéke Közvetített szolgáltatások értéke Tulajdonosi bevételek Ellátási díjak Kiszámlázott általános forgalmi adó Általános forgalmi adó visszatérítése Kamatbevételek Egyéb pénzügyi műveletek bevételei Egyéb működési bevételek Működési célú átvett pénzeszközök Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök
FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK 1. Felhalmozási célú támogatások Áht.-on belülről Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 2. Felhalmozási bevételek Immateriális javak értékesítése Ingatlanok értékesítése Egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 3. Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök
III.
MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK
7.
Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátása, értékesítése, beváltása az eladási árban elismert kamat kivételével Hosszú lejáratú hitel felvétele Rövid lejáratú hitel felvétele Kölcsön felvétele Szabad pénzeszközök betétként való elhelyezése Költségvetési maradvány, vállalkozási maradvány Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás fizetési számlán történő jóváírása
IV.
FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK
1. 2. 3. 4. 5. 6.

Polgármesteri Hivatal
Önkormányzat
Benedek Elek óvoda
Gólyafészek Bölcsőde
Családsegítő Központ
Faluház és Karikó János Könyvtár Összesen
2 801 011
0
3 550
8 708
4 600
13 480
2 834 779
462 307
0
0
0
0
0
462 307
0
0
0
0
0
0
0
319 421
0
0
0
0
0
319 421
128 145
0
0
0
0
0
128 145
14 741 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
14 741 0 0 0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 2 265 000 2 255 000 0 0 0 10 000 0 0 73 704 0 0 0 0 58 035 15 669 0 0 0 0 3 430
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 550 0 0 3 550 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 8 708 0 1 548 0 0 7 160 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 200 0 4 200 0 0 0 0 0 0 0 0 400
0 0 0 0 0 0 0 0 0 13 480 0 650 8 920 0 0 0 0 20 0 3 890 0
0 2 265 000 2 255 000 0 0 0 10 000 0 0 103 642 0 6 398 12 470 0 65 195 15 669 0 20 0 3 890 3 830
0
0
0
0
0
0
0
0 3 430
0 0
0 0
0 0
0 400
0 0
0 3 830
4 000 0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
4 000 0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 0 0 0 0 0 0 4 000
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0
0
0
0
0
4 000
0
0
0
0
0
0
0
0 4 000 1 725 161
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 4 000
339 259
420 274
91 289
59 150
121 127
2 756 261
0 0 0 0 0 1 725 161
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 1 725 161
0 0
339 259
420 274
91 289
59 150
121 127
1 031 100
0
0
0
0
0
0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 4 530 172
0
0
0
0
0
0
339 259
423 824
99 997
63 750
134 607
5 595 040
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet I/6. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE Biatorbágy Város kiadásai feladatonként
Biatorbágy Város kiadásai feladatonként eFt
Sorszám
I.
Megnevezés
Működési költségvetési kiadások 1. 2. 3. 4.
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai
5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékokkal együtt K512 rovatszám) II. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK 1. Beruházások 2. Felújítások 3. Egyéb felhalmozási kiadások
III.
MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK 1. 2. 3. 4. 5.
6. 7. IV.
Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír vásárlása a vételárban elismert kamat kivételével Hosszú lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése Rövid lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése Kölcsön tőkeösszegének törlesztése Szabad pénzeszközök betétként való visszavonása Pénzügyi lízing lízingbevevői félként a lízíingszerződésben kikötött tőkerész törlesztésére teljesített kiadások Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás kiutalása
FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK 1. 2. 3.
4. 5. 6. 7.
Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír vásárlása a vételárban elismert kamat kivételével Hosszú lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése Rövid lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése Kölcsön tőkeösszegének törlesztése Szabad pénzeszközök betétként való visszavonása Pénzügyi lízing lízingbevevői félként a lízíingszerződésben kikötött tőkerész törlesztésére teljesített kiadások Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás kiutalása
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN
Polgármesteri Hivatal
Önkormányzat
Benedek Elek Óvoda
Gólyafészek Bölcsőde
Faluház és Karikó J. Könyvtár
Családsegítő Központ
Biatorbágy mindösszesen
1 602 749 283 241 76 475 450 534 47 010
330 310 217 125 58 624 54 562 0
423 824 302 911 81 786 39 127 0
99 447 56 563 15 272 27 612 0
62 950 41 611 11 107 10 232 0
131 313 47 482 12 820 71 011 0
2 650 594 948 933 256 084 653 078 47 010
745 489 1 899 752 1 899 752 0 0 1 031 100
0 8 949 8 949 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 550 0 550 0 0
0 800 800 0 0 0
0 3 294 3 194 100 0 0
745 489 1 913 345 1 912 695 650 0 1 031 100
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 1 031 100 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 1 031 100 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 4 533 601
0 0 339 259
0 0 423 824
0 0 99 997
0 0 63 750
0 0 134 607
0 0 5 595 039
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet I/11. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE
Önkormányzati intézmények létszámkeretei Önkormányzat és kormányzati funkciói Kormányzati funkció 11130 11130 11130 11130 11130 11130 66020 13350 66010
Tevékenység megnevezése Önkormányzatok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Önkormányzatok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Önkormányzatok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Önkormányzatok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Önkormányzatok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Önkormányzatok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége
Város-, és községgazdálkodás Önkormányzati vagyongazdálkodás (Lakóingatlan + nem lakóingatlan) Zöldterület kezelés Üdülő szálláshely Család- és nővédelmi egészségügyi gondozás Intézményműködtetés Gyermekétkeztetés Önkormányzat összesen
Létszámkeret 1 fő polgármester 2 fő alpolgármester 1 fő kommunikációs tanácsadó 1 fő operatív kabinettitkár 1 fő kabinettitkár 1 fő ifjúsági referens 26,75 fő 1 fő 3 fő 1 fő 8 fő 22 fő 8,5 fő 75 fő összesen
Polgármesteri Hivatal Kormányzati funkció 11130 11130 11130 11130 11220
Kormányzati 91110 91110 91130 91130 91140
Tevékenység megnevezése Önkormányzatok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Önkormányzatok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Önkormányzatok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Önkormányzatok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Adó-, vám- és jövedéki igazgatás Polgármesteri Hivatal összesen
Létszámkeret
Tevékenység megnevezése Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai- pedagógus Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai- szakmai munkát segítő Nemzetiségi óvodai nevelés szakmai feladatai - pedagógus Nemzetiségi óvodai nevelés szakmai feladatai - szakmai munkát segítő Óvoda működtetés feladatai Benedek Elek Óvoda összesen
Létszámkeret
Kormányzati funkció 104042 104042 104042 104042 104042 107051 107052
Tevékenység megnevezése Család és gyermekjóléti szolgálat Család és gyermekjóléti szolgálat Család és gyermekjóléti szolgálat Család és gyermekjóléti szolgálat Család és gyermekjóléti szolgálat Szociális étkeztetés Házi segítségnyújtás Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat összesen
1 fő jegyző 1 fő aljegyző 37 fő köztisztviselő 2 fő rendszergazda 6 fő köztisztviselő 47 fő összesen
51 fő 32 fő 4 fő 2 fő 13,5 fő 102,5fő
Létszámkeret 5 fő családgondozó 1 fő szociális segítő 1 fő gazdasági ügyintéző 1,5 fő ifjúság segítő 1 fő szociális asszisztens 1 fő szociális gondozó 6 fő szociális gondozó 15,5 fő
Biatorbágyi Faluház Kormányzati funkció 82042 82044 82044 82091 82064 82092 82092
Tevékenység megnevezése Könyvtári állomány gyarapítása Könyvtári szolgáltatások Könyvtári szolgáltatások Közművelődés, közösség és társadalmi részvétel fejlesztése Múzeumi, közművelődési, közösség kapcsolati tevékenységek Közművelődés, hagyomány és közösségi kulturális értékek gondozása Közművelődés, hagyomány és közösségi kulturális értékek gondozása Biatorbágyi Faluház összesen
Létszámkeret 1 fő könyvtáros 2 fő könyvtáros 0,5 fő technikai
2 fő népművelő 1 fő népművelő 2 fő népművelő 8,5 fő technikai 17 fő
Gólyafészek Bölcsőde Kormányzati funkció
Tevékenység megnevezése Gyermekek napközbeni ellátása Gólyafészek Bölcsőde összesen
Mindösszesen
Létszámkeret 24,5 fő 24,5 fő
284,75
/2016. (IX.29.) számú önkormányzati rendelet II.1. számú melléklete
Biatorbágy Város Önkormányat összevont költségvetési mérlege eFt Bevételek
Előirányzat
Kiadások
I.
MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK (1+2+3+4)
1
Működési célú támogatások Áht.-on belülről
462 307 I.
Személyi juttatások
Önkormányzatok működési támogatásai
462 307 II.
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
1.a.
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása
1.c. 1.d. 1.e. 1.f.
0 III.
MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK (I+II+….V)
Dologi kiadások
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása
319 421 IV.
Ellátottak pénzbeli juttatásai
Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása
128 145 V.
Egyéb működési célú kiadások (tartalékokkal együtt K512 rovatszám)
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása
1.b.
2 804 441
Előirányzat 1 602 749 283 241 76 475 450 534 47 010 745 489
14 741
Működési célú központosított előirányzatok
0
Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai
0
Elvonások és befizetések bevételei Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről
0
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről
0
0 0 0
2. Közhatalmi bevételek Adók
0
Járulékok
0
Bírságok Díjak Más fizetési kötelezettségek Működési bevételek
0
Közvetített szolgáltatások értéke
0 0
Ellátási díjak
58 035
Kiszámlázott általános forgalmi adó
15 669
Általános forgalmi adó visszatérítése
0
Kamatbevételek
0
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei
0
Működési célú átvett pénzeszközök Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK (V+VI+VII)
1.
Felhalmozási célú támogatások Áht.-on belülről
0 3 430 0 0 3 430 FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK (VI+VII+VIII)
1 899 752
0 VI.
Beruházások
1 899 752
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről
0 VII.
Felújítások
0
0 VIII.
Egyéb felhalmozási kiadások
0
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről
0
Felhalmozási bevételek
4 000
0 0
0
Immateriális javak értékesítése
0
Ingatlanok értékesítése
0
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése
0
Részesedések értékesítése
0
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök
III.
0 73 704 0
II.
3.
0
Szolgáltatások ellenértéke
Egyéb működési bevételek
2.
0 10 000
Áru- és készletértékesítés ellenértéke
Tulajdonosi bevételek
4.
2 255 000
Illetékek
Hozzájárulások
3.
2 265 000
MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (1+2+….+7)
1.
Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátása, értékesítése, beváltása az eladási árban elismert kamat kivételével
2.
Hosszú lejáratú hitel felvétele
3.
0 4 000 0 0 4 000 1 725 161
MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (1+2+….+7)
1 031 100
0 1.
Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír vásárlása a vételárban elismert kamat kivételével
0
0 2.
Hosszú lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése
0
Rövid lejáratú hitel felvétele
0 3.
Rövid lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése
0
4.
Kölcsön felvétele
0 4.
Kölcsön tőkeösszegének törlesztése
0
5.
Szabad pénzeszközök betétként való elhelyezése
0 5.
Költségvetési maradvány, vállalkozási maradvány
1 725 161 6.
Szabad pénzeszközök betétként való visszavonása Pénzügyi lízing lízingbevevői félként a lízíingszerződésben kikötött tőkerész törlesztésére teljesített kiadások
0
6. 7.
Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás fizetési számlán történő jóváírása
0 7.
Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás kiutalása
FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (1+2+….+7)
IV-
0 1 031 100
0
FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (1+2+….+7)
0
1.
Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátása, értékesítése, beváltása az eladási árban elismert kamat kivételével
0 1.
Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír vásárlása a vételárban elismert kamat kivételével
0
2.
Hosszú lejáratú hitel felvétele
0 2.
Hosszú lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése
0
3.
Rövid lejáratú hitel felvétele
0 3.
Rövid lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése
0
4.
Kölcsön felvétele
0 4.
Kölcsön tőkeösszegének törlesztése
0
5.
Szabad pénzeszközök betétként való elhelyezése
0 5.
Költségvetési maradvány, vállalkozási maradvány
0 6.
Szabad pénzeszközök betétként való visszavonása Pénzügyi lízing lízingbevevői félként a lízíingszerződésben kikötött tőkerész törlesztésére teljesített kiadások
0
6. 7.
Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás fizetési számlán történő jóváírása
0 7.
Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás kiutalása
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN
4 533 602
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN
0 0 4 533 602
/2016. (IX.29.) számú önkormányzati rendelet II.5. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE
Biatorbágy Város Önkormányzat bevételei forrásonként eFt Sorszám I.
1.
2. 3. 4. 5. 6. 7.
8.
9.
II.
Megnevezés Összesen MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK 2 804 441 Önkormányzatok működési támogatásai 462 307 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 0 Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása 319 421 Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása 128 145 Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása 14 741 Működési célú központosított előirányzatok 0 Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai 0 Elvonások és befizetések bevételei 0 Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről 0 Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről 0 Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről 0 Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 0 Közhatalmi bevételek 2 265 000 Adók 2 255 000 Illetékek Járulékok Hozzájárulások Bírságok 10 000 Díjak Más fizetési kötelezettségek Működési bevételek 73 704 Áru- és készletértékesítés ellenértéke 0 Szolgáltatások ellenértéke 0 Közvetített szolgáltatások értéke 0 Tulajdonosi bevételek 0 Ellátási díjak 58 035 Kiszámlázott általános forgalmi adó 15 669 Általános forgalmi adó visszatérítése 0 Kamatbevételek 0 Egyéb pénzügyi műveletek bevételei 0 Egyéb működési bevételek 0 Működési célú átvett pénzeszközök 3 430 Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről 0 Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről 0 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök 3 430
FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK 1. Felhalmozási célú támogatások Áht.-on belülről Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 2. Felhalmozási bevételek Immateriális javak értékesítése Ingatlanok értékesítése Egyéb tárgyi eszközök értékesítése
4 000 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0
/2016. (IX.29.) számú önkormányzati rendelet II.5. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE Sorszám
Megnevezés
Részesedések értékesítése Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek 3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök
III. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. IV.
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátása, értékesítése, beváltása az eladási árban elismert kamat kivételével Hosszú lejáratú hitel felvétele Rövid lejáratú hitel felvétele Kölcsön felvétele Szabad pénzeszközök betétként való elhelyezése Költségvetési maradvány, vállalkozási maradvány Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás fizetési számlán történő jóváírása
FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK
Összesen 0 0
4 000 0 0 4 000
1 725 161
1 725 161
0
Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátása, értékesítése, beváltása az eladási árban elismert kamat kivételével Hosszú lejáratú hitel felvétele Rövid lejáratú hitel felvétele Kölcsön felvétele Szabad pénzeszközök betétként való elhelyezése Költségvetési maradvány, vállalkozási maradvány Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás fizetési számlán történő jóváírása
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN
4 533 602
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet II.6. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS
Biatorbágy Város Önkormányzat kiadásai kiemelt előirányzatonként eFt Sorszám
I.
Megnevezés
Működési költségvetési kiadások 1. 2. 3. 4.
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai
5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékokkal együtt K512 rovatszám) II. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK 1. Beruházások 2. Felújítások 3. Egyéb felhalmozási kiadások
III.
MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK 1. 2. 3. 4. 5.
6. 7. IV.
Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír vásárlása a vételárban elismert kamat kivételével Hosszú lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése Rövid lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése Kölcsön tőkeösszegének törlesztése Szabad pénzeszközök betétként való visszavonása Pénzügyi lízing lízingbevevői félként a lízíingszerződésben kikötött tőkerész törlesztésére teljesített kiadások Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás kiutalása
FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK 1. 2. 3.
4. 5. 6. 7.
előirányzat
1 555 739 283 241 76 475 450 534 0 745 489 1 899 752 1 899 752 0 0 1 031 100
1 031 100 0
Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír vásárlása a vételárban elismert kamat kivételével Hosszú lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése Rövid lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése Kölcsön tőkeösszegének törlesztése Szabad pénzeszközök betétként való visszavonása Pénzügyi lízing lízingbevevői félként a lízíingszerződésben kikötött tőkerész törlesztésére teljesített kiadások Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás kiutalása
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN
4 486 591
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet II/7. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS
Önkormányzati szintű felhalmozási kiadások célonként és feladatonként eFt Sorszám
Megnevezés
Előirányzat
I.
Beruházások
1 881 122
1.
EU- támogatásos programok KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0012 Viadukt alatti körforgalom Egyéb beruházások
284 088 284 088 1 597 034
2. 2.1 2.1.1.
2.1.2.
2.2. 2.2.1.
2.2.2.
2.3. 2.3.1. 2.3.2.
2.4 2.4.1. 2.4.2.
2.5. 2.5.1.
2.5.2.
2.5.3.
2.6. 2.6.1.
2.6.2.
2.7. 2.7.1. 2.7.2.
2.8.
Utak, csomópontok, támfalak Áthúzódó feladatok Forgalomtechnikai felülvizsgálat Orgona-Raktár utcák tervezése, engedélyezése fényméréssel Peca-tó kertbarátok tere tervezése, engedélyezése Lomb utca fennmaradási engedélyezéshez kapcsolódó tervezés+engedélyezés lebonyolítása Lomb utca fennmaradási eljárás-eljárási díjak Lomb-Levél utca csp. Megsüllyedt aszfalt javítása Bethlen u. 30. csapadékvíz elvezetés Új feladatok Petőfi utca felújítása csapadékvíz elvezetéssel, tervezés, engedélyezés Útfelújítások és útépítési keretösszeg 419 hrsz-ú ingatlanon úttartó támfal megerősítés tervezése, engedélyezés Csokonai utcai támfal-rézsű tetejére korlát Útburkolati jelek festése Gazdák földje út kialakítása MNV szerződés miatt Forgalomba helyezési eljárások díjai Utcanév táblák beszerzése Gyalogátkelő helyek, járdák, parkolók Áthúzódó feladatok Gyöngyvirág utcai járda tervezése Meggyfa u. gyalogátkelőhely sárga villogó kialakítása Pátyi-Dózsa csp. Járdaépítés tervezés, engedélyezés Új feladatok Parkoló tervezés, engedélyezés, építés, valamint felújítási keretösszeg Vasútállomás külső lépcső felújítása Egészségház előtti lépcső felújítása Szabadság út, Bocskai, Május 1. utcacsoport parkoló építése Szabadság út, Bocskai, Május 1. utcacsoport parkoló építése -műszaki ellenőrzés Szabadság út, Bocskai, Május 1. utcacsoport parkoló építése - egyéb költségek Járdafelújítási keretösszeg Hidak Áthúzódó feladatok Csillag utcai híd engedélyezési költségei (fénymérés) Új feladatok Viadukt hídfők felső síkjának hídszigetelési tervezési munkái Viadukt hídfők felső síkjának hídszigetelési munkáinak kiegészítő költségei Viadukt járólemez javítása, korlát javítás Hídvizsgálatban előírt feladatok kivitelezése Iharos Áthúzódó feladatok Új feladatok Sportpályák Áthúzódó feladatok Kolozsvári úti sportpálya szerződésben rögzített tartalékkeret Kolozsvári úti sportpálya futópálya kialakítása, kivitelezése, műszaki ellenőrzése Kolozsvári sportpálya műszaki ellenőr Új feladatok Kolozsvári utcai sportpálya lábteniszpálya, támfal, térburkolás kivitelezése Kolozsvári utcai sportpálya lábteniszpálya, támfal, térburkolás kivitelezése - műszaki ellenőr Kolozsvári úti sportpálya új vízbekötés engedélyezése, kivitelezése Üzemeltetéssel összefüggő feladatok Kolozsvári sportpálya - sportkoncepcióhoz kapcsolódó feladatok Iharosi sportpálya - sportkoncepcióhoz kapcsolódó feladatok Közvilágítás Áthúzódó feladatok Lomb utca fénymérése Kreszpark közvilágítás fejlesztés Új feladatok Köz- és díszvilágítás fejlesztés Biai református templom díszvilágítás Szily-Pátyi út csp. Közvilágítás fejlesztés Karinthy u. iskola és környékének rendezése Áthúzódó feladatok Karinthy étterem garanciális visszatartás Új feladatok 2 tanterem kialakítása Karinthy iskola bővítés engedélyezési terve Szily kastély iskola
69 826 8 976 600 1 655 229 800 140 210 5 342 60 850 4 000 50 000 800 250 3 000 500 300 2 000 142 503 5 774 629 5 000 145 136 729 15 000 5 000 2 000 115 829 4 450 4 450 5 000 7 239 89 89 7 150 500 150 1 500 5 000 0 0 0 255 148 147 725 8 200 138 610 915 96 000 95 000 500 500 11 423 930 10 493 41 100 5 600 200 5 400 35 500 20 000 3 500 12 000 21 990 400 400 21 590 0 21 590 26 350
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet II/7. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS Sorszám
2.8.1. 2.8.2. 2.8.3.
2.9. 2.9.1. 2.9.2. 2.9.3.
2.10. 2.10.1. 2.10.2.
2.10.3.
2.11. 2.11.1.
Megnevezés
Testületi döntés(ek) Áthúzódó feladatok Új feladatok Csapadékvíz elvezetés Nagy utca Szily Iskola előtti részen tervezés Csapadékvíz elvezetés Nagy utca Szily Iskola előtti részen kviitelezés Csapadékvíz elvezetés Nagy utca, Szily Iskola előtti részen műszaki ellenőri, eljárási díjak, egyéb Csapadékvíz elvezetés Nagy utca, Szily Iskola előtti részen pótkeret Szily hátsókert és oldalsó kert történti kutatása Szily oldalkert és hátsókert történtei kutatása Szily megmaradó épületek tervezése, felújítása Szly külső elektromos hálózat vizsgálata, javítása, cseréje Szily tornaterem tetején villámvédelem kialakítása Szily tornaterem tetején villámvédelem kialakítása - műszaki ellenőrzés Sándor -Metternich kastély Testületi döntés(ek) Áthúzódó feladatok TSZ szárny - 8 tanterem és kapcsolódó helyiségek kialakítása Új feladatok TSZ szárny felújított tantermeinek eszköz és bútorbeszerzése B típusú tornaterem TAO pályázat önrész Rákóczi utcáról ideiglenes ételszállító útvonal kiépítése a Lego óvodához TSZ szárny felújításához kapcsolódó egyéb költségek Intézményi beruházások Testületi döntés(ek) Áthúzódó feladatok Bajcsy óvoda használatba vételi eljárás díja Bajcsy óvoda fák gallyazása, mulcsterítés, légvezeték kiszabadítása Bajcsy óvoda kertrendezés végszámla Bajcsy óvoda kertrendezés pótmunka (szerződéses keret) Új feladatok Bajcsy óvoda új szennyvíz bekötése tervezés Bajcsy óvoda új szennyvíz bekötése - kivitelezés Bajcsy óvoda új szennyvíz bekötése - kivitelezés egyéb költségek Bajcsy óvoda bejárójához lámpatest kiépítése Vendel téri óvoda falainak vizesedés megszűntetése Fogyatékkal élők nappali foglalkoztatójának udvar rendbetétele, balesetveszély megszűntetése Óvodai, iskolai és utánpótlás sport infrastrutúra fejlesztés Fogyatékkal élők nappali foglalkoztatójának csapadékvíz elvezetése az épülettől Fogyatékkal élők nappali foglalkoztatójának nyílászáró csere és beépítés Fogyatékkal élők nappali foglalkozatójának felújítása - műszaki ellenőrzés Fogyatékkal élők nappali foglalkoztatójának felújítása - egyéb költségek Bajcsy óvoda tálalókonyha felszerelése Önkormányzati ingatlanok felújítása Testületi döntés(ek)
Áthúzódó feladatok Új feladatok Szabadság út 8. orvosi ügyelet tető javítás, beázás megszűntetése Nagy u. ingatlanok (22,48,31,33) Viadukt utca 6. emeleti lakás felújítása Közösségi Ház féltető szigetelés Játszóterek 2.12. Áthúzódó feladatok 2.12.1. 2.12.2. Új feladatok Játszóterek fejlesztése (köztéri, intézményi) keretösszeg 2.12.3. Üzemeltetéssel összefüggő feladatok Játszóeszközök és eséscsillapítók szabványosítása Intézményi játszóeszközök felülvizsgálata 2.13. Egyéb feladatok 2.13.1. Testületi döntés(ek) Fonyódligeti üdülő (mozgáskorlátozott) mosdók kialakítása 215/2015. (XII.3.) Fonydóligeti tábor PIN kódos mágneszáras kapunyitó rendszer kialakítása 215/2015. (XII.3.) KRESZ parkban szobor állítás (Bia és Torbágy egyesítésének emlékműve) 161/2015. (IX.24.) Szily II. ütem 16 tantermes iskola építési, kiviteli tervek vállalkozói díj Szily II. ütem 16 tantermes iskola építési, kiviteli tervek - tervellenőr 2.13.2. Áthúzódó feladatok HÉSZ elkészítésének díja Lomb utca és vízgyűjtő területének csapadékvíz engedélyezési terv+eng. Eljárás Új feladatok 2.13.3. Iharosi tábor koncepcióterv készítése P+R parkoló térfigyelő kamera műszaki távfelügyelete Buszvárók kialakítása Ország út - Kossuth L. utca csomópontban oszlop megszűntetése, föld alatti szekrény elhelyezése Térfigyelő kamerarendszer fejlesztése Telekhatár kitűzések (10 db/év) 2.11.2. 2.11.3.
értékbecslések (ingatlan fejlesztésekhez) 10 db/év
Előirányzat
0 0 26 350 200 9 000 450
450 500 500 10 000 850 4 000 200 431 302 0 380 502 380 502 50 800 20 000 0 800 30 000 30 339 0 7 365 100
115 6 900 250 22 974 350 4 000 1 924 100 5 100 2 000 9 500 0 0 0 0 0 33 000 0
0 33 000 1 000 20 000 10 000 2 000 16 920 0 4 300 4 300 12 620 11 700 920 130 665 31 673 3 711 200 4 000 18 682 5 080 7 584 3 584 4 000 91 408 2 000 200 3 000 2 000 15 000 500 300
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet II/7. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS Sorszám
2.14. 2.14.1.
2.14.2.
Megnevezés
Előirányzat
Nyugati háromszög belterületbe csatolás, ingatlan rendezés Angeli utca fölötti területek belterületbe csatolása, telekalakítás Használatbételi engedélyezési eljárások díjai és egyéb költségei Településrendezési eszközökkel kapcsolatos költségek keretösszeg Városi Jégcsarnok építése Illegális hulladéklerakó megszűntetése (új építés) Fogorvosi rendelő kialakítása 3463 hrsz. Kártalanítás Szily Kastély külső homlokzat Nemzeti Szabadidős-, Egészség-, Sportpark 4 db sportpark kialakítása
1 000 1 500 500 5 000 15 000 15 000 15 000 100 8 308 7 000
Vízellátás, csatornázás, gázellátás, csapadékcsatorna Áthúzódó feladatok Kerekdomb u. Naphegyköz kiszabályozás szerinti felmérése - Kelet Bt. Kerekdomb u. Naphegyköz közműtervezése - végszámla Gyöngyvirág u. beszakadt csapadékcsatorna csere 23 fm hosszon Új feladatok
41 165 5 890 120 770 5 000 35 275
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet II/7. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS Sorszám
Megnevezés
Angeli u. ideiglenes záportározó csapadékvíz elvezetés eng+kviteli tervezés + eljárási díj Csermely közi híd mederburkolás Csermely közi híd mederburkolás - egyéb ktg-ek Csapadékcsatorna karbantartás keretösszeg 1288/2 hrsz. (jókai u. és Biai G. utca közötti utcanyitás) közművesítésének tervezése Naphegy köz (az Iharosi táborig) gáztervezése engedélyezéssel Naphegy köz (az Iharosi táborig) gáztervezése engedélyezéssel egyéb költségei Alsó köz (7885/3 hrsz-ú utca) közművesítés tervezés Alsó köz (7885/3 hrsz-ú utca) közművesítés tervezés engedélyezés, egyéb ktg. Alsó köz kiszabályozásához kapcsolódó földmérési, földhivatali eljárási díjak József A. utca csapadékvíz kifolyásának rendezése József A. utca csapadékvíz kifolyásának rendezése egyéb költségek Bölcsőde kertjének csapadékvíz rendezése, öntözőrendszer kiépítése Központi belterület csapadékvíz elvezető hálózat koncepcióterv készítése Petőfi u. 22. zárt csapadékcsatorna kiépítése 2.15. 2.15.1.
2.15.2.
2.16. 2.16.1.
2.16.2. 2.16.2.1.
2.16.2.2.
2.17.
Környezetvédelmi ügyek Áthúzódó feladatok Hosszúréti patak tisztítása Forrásvölgy csapadékvíz elvezetés tervezés Új feladatok Peca tó gátmegerősítés EU pályázatok (KMOP) fenntartási költsége Egyéb, máshova nem sorolt költségek Új feladatok Beruházásokhoz kapcsolódó tartalék keretösszege Egyéb tervezési feladatok Közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó műszaki szakértői díjak Bajcsy óvoda szigetelésének garanciális problémái Új óvoda tervezés (Nagy u.) Üzemeltetéssel összefüggő feladatok Áthúzódó feladatok Érintésvédelmi felülvizsgálat Intézményi kamerák kiépítése Új feladatok Fő téri tavacska átalakítás Viadukt körforgalom öntözőrendszer kiépítése Érintésvédelmi felülvizsgálat 3 épületre A villámvédelmi felülvizsgálat során feltárt hiányosságok javítása Üzemképtelen kazán cseréje a Faluházban Egészségház tűzjelző kiépítés befejezése Kunyik pince fejlesztése Polgármesteri Hivatal zuhanyzó kialakítása Nyári karbantartási keretösszeg Földterület vásárlása Óvoda terület vásárlás - Áthúzódó Oktatási célú telekvásárlás - Áthúzódó Szarvasugrás közműveinek átvétele - Áthúzódó Ingatlan vásárlási keretösszeg Biatorbágy 8800/3 hrsz-ú ingatlan kisajátítás - áthúzódó
2.18.
Tartós részesedések - saját alapítású nem pénzügyi vállalkozásokban Városfejlesztő Kft - törzstőke emelés (jogszabályi kötelező)
3. 3.1. 3.2.
3.3. 3.4.
3.5. 3.6 3.7. 3.8. 3.9.
Eszközbeszerzések Városüzemeltetési feladatok szerszámok beszerzése Zöldterület kezelés rotációs kapa Iseki traktor lombszívó láncfűrész Polgármesteri Kabinet Faluház érdekeltségnövelő pályázátanák önrésze (Pályázó az önkormányzat) Beruházási Osztály Önkormányzati tulajdonú közművek digitális állománya Költségvetés készítő program TERC King AutoCad A/3-as színes nyomtató Adóosztály Elektronikusan kitölthető adónyomtatványok Védőnői Szolgálat Iskolaegészségügy Iskola működtetés Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola számítógép beszerzés Üdülő szálláshely Felhalmozási kiadások összesen
Előirányzat
6 000 3 500 175 2 000 3 500 1 200 300 1 500 500 500 2 000 100 1 000 8 000 5 000 6 394 3 850 3 500 350 2 544 2 044 500 146 593 72 857 25 000 20 000 5 000 10 000 12 857 73 736 3 616 2 782 834 70 120 700 720 1 270 15 000 1 800 3 000 7 130 500 40 000 194 000 18 000 105 000 4 000 80 000 5 000
2 500 2 500 18 630 2 224 2 224 7 050 150 6 500 150 250 1 456 1 456 5 550 3 000 200 1 200 100 1 050 1 050 0 0 1 300
1 300 0
1 899 752
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet II/7. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS Sorszám
Megnevezés
Előirányzat
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet II/7. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS Sorszám
Megnevezés
Előirányzat
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet II.9. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS
Biatorbágy Város Önkormányzat finanszírozási kiadásai Sorszám
Megnevezés
I. MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír vásárlása a vételárban elismert kamat kivételével Hosszú lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése Rövid lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése Kölcsön tőkeösszegének törlesztése Szabad pénzeszközök betétként való visszavonása Pénzügyi lízing lízingbevevői félként a lízíingszerződésben kikötött tőkerész törlesztésére teljesített kiadások Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás kiutalása II. FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír vásárlása a vételárban elismert kamat kivételével Hosszú lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése Rövid lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése Kölcsön tőkeösszegének törlesztése Szabad pénzeszközök betétként való visszavonása Pénzügyi lízing lízingbevevői félként a lízíingszerződésben kikötött tőkerész törlesztésére teljesített kiadások Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás kiutalása
Finanszírozási kiadások összesen
Önkormányzat
1 031 100
1 031 100 0
1 031 100
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet II/10. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS
Biatorbágy Város Önkormányzat Tartalékainak alakulása eFt
Sorszám 1. 2. 3.
3.a.
Megnevezés Általános tartalék évközi többletigény forrásaként Általános tartalék elmaradt bevételek pótlására Céltartalékok
21 122 40 000 155 007
Fejlesztési célú céltartalékok
115 540 61 800 5 692
Szennyvíztisztító kapacitác bővítés forrása 2015. évi áthúzódó szállítók új tantermek eszközigénye - ebből KLIK által még fizetendő összeg - ebből Benedek Elek Óvoda részére biztosítandó eszközök Pályázati önerő alap elkülönítve: - Peca-tó működtetés Óvodai infrastruktúra pályázat Szily kastély külső homlokzat Sportpark
3.b.
Előirányzat
Működési célú céltartalékok 2015. évi áthúzódó szállítók Borvidék státusz megszerzése Helyi buszközlekedés koncepció terv Köznevelési pályázat köznevelési pályázatból már lekötött rész Vis maior keret - polgármesteri hatáskörben Alkalmazottak béren kívüli juttatásainak fejlesztése Ifjúságpolitikai koncepció megvalósítása Önkormányzat tartaléka összesen
20 000 2 398 3 900 28 048
-1 144 -9 500 -4 308 -7 000
39 467 9 567 3 000 2 000 14 900 1 426 10 000 0 0 216 129
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet II.11. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS
Biatorbágy Város Önkormányzat feladatai kiemelt kiadási előirányzatonként
Korm.funkc.s záma 011130 011220 013210 013320 013350 016030 016040
Kormányzati funkció megnevezése
Önkormányzatok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Adó-, vám- és jövedéki igazgatás Átfogó tervezési és statisztikai szolgáltatások Köztemető-fenntartás és működtetés Önkormányzati vagyongazdálkodás (Lakóingatlan + nem lakóingatlan) Állampolgársági ügyek Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények
018010 Önkormányzatok elszámolása a központi költségvetéssel 018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek 1. Általános közszolgáltatások összesen 041231 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás 041232 Start munkaporgram -téli közfoglalkoztatás 041233 044310 045120 045130 045140 045160 047120
Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás Építésügy igazgatása Út, autópálya építés Híd, alagút építése Városi és elővárosi közúti személyszállítás Közutak, hidak üzemeltetése, fenntartása Piac üzemeltetése 4. Gazdasági ügyek összesen
051020 Települési hulladék szállítása 051030 Nem veszélyes hulladék szállítása (nem szelektív) 051040 Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása
051060 Veszélyes hulladék begyűjtése, szállítása, átrakása 052020 Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése
Munkaadókat terhelő járulékok kiadásai és szociális Személyi juttatások hozzájárulási Dologi kiadásai adó kiadások
Ellátottak pénzbeli juttatásai
Egyéb Működési működési célú kiadások összesen kiadások
Intézményi beruházások
Felújítások
103 323 742 0 3 670
1 456
0
1 050 0 0
0 0 0
5 147 0 0
0 0
0 0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
112 882
2 506
0
0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0
0
0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0
0
59 098
0
0
59 098
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
20 580
5 557
59 098
0
0
85 235
0
0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
9 385 30 225 0 1 702 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
9 385
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
67 211
18 147
17 965
0
0
0 0 1 400
0 0 378
742 0 1 892
0 0 0
0 0 0
4 053 0 0
1 094 0
0 0
0 0
0 0
0
0
0
0
0 0
0
0
0
0
0
0
0
72 664
19 619
20 599
0 0 20 580 0 0 0 0
0 0 5 557 0 0 0 0
0
0 26 137 0 0 0 0
30 225 0 1 702 0
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet II.11. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS
Korm.funkc.s záma
Kormányzati funkció megnevezése
052030 Szennyvíziszap kezelése, ártalmatlanítása
Munkaadókat terhelő járulékok kiadásai és szociális Személyi juttatások hozzájárulási Dologi kiadásai adó kiadások
0
0
0
0
0
0
41 312
0
0
0 0 0
0 0 0
0 0
0 0 0
0 0 0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
1 818 23 697 25 515 0 0
25 004 154 240 179 244 0 2 778
0 0 0 0 0
0 745 489 745 489 0 0
33 556
7 050 1 888 896 1 895 946 0 0
0 0 0 0 0 0
052080 Szennyvízcsatorna építése, fenntartása, üzemeltetése
Védett természeti területek bemutatása, megőrzése és 054020 fenntartása
0 0
061030 Lakáshoz jutást segítő támogatások 062010 Településfejlesztés igazgatása 062020 063020 064010 066010 066020 6. 072111 072112 072311 074031 074032 074054 7. 081030 081071 084031 084032 084040 8.
091220 092111 092150 095010 096010
Településfejleszétsi projektek és támogatásuk Víztermelés- kezelés és ellátás Közvilágítás Zöldterület kezelés Város-, és községgazdálkodás Lakásépítés- és kommunális létesítmények összesen Háziorvosi alapellátás Háziorvosi ügyeleti ellátás Fogorvosi alapellátás Család- és nővédelmi eü. Gondozás Ifjúság gondozás Komplex egészségfejlesztő prevenciós programok Egészségügy összesen Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése Üdülő szálláshely Civil szervezetek működési támogatása Civil szervezetek programtámogatása Egyházak és hitéleti tevékenységek támogatása Szabadidő, sport, kultúra és vallás összesen Köznevelési intézmény 1-4 évfolyamán működtetési feladatok Köznevelési intézmények 5-8 évfolyam működtetés Alapfokú művészetoktatással összefüggő működtetői feladatok Határontúli magyarok oktatási támogatásai Óvodai intézményi étkeztetés
Intézményi beruházások
Felújítások 0 0
0 0
Környezetvédelem összesen
Egyéb Működési működési célú kiadások összesen kiadások
0 0
0 0
5.
Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0
0 0
0 0
0
0
0
0
41 312
0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0
0
0
6 734 87 767 94 501 0 0
0
0
1 011 193 1 044 749 0 2 778
0
0
1 447
0
0
1 447
0
34 491
9 313
1 999
0
0
45 803
0
0
0
0
509
0
0
509
0
0
0 34 491 0 1 786 0
0 9 313 0 482 0
0 6 733 0 4 776 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 1 786
0 482
0 4 776
0 0
0 0
0 7 044
0 0
0 0
15 838
4 276
22 497
0
0
42 611
43 381
11 713
4 929
0
0
60 023
1 300 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0
0
73 647
0
0
73 647
0
0
50 537 0 7 044 0
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet II.11. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS
Korm.funkc.s záma
Kormányzati funkció megnevezése
096020 Iskolai intézményi étkeztetés
Munkaadókat terhelő járulékok kiadásai és szociális Személyi juttatások hozzájárulási Dologi kiadásai adó kiadások
Ellátottak pénzbeli juttatásai
Egyéb Működési működési célú kiadások összesen kiadások
Intézményi beruházások 0 1 300 0 0 0 0 0 0
Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0
0
0 0 0 0
0 0 0 0
0
0
0
0
0
0
0 0
0 0 0
0 0 0
1 555 739
1 899 752
0
37 699
0 59 219 0 0
0 15 989 0 0
37 699 138 772 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
101222 Támogató szolgálatás fogyatékos személyek részére
0
0
0
0
0
0
101231 Fogyatékossággal összefüggő pénzbeli ellátások
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0
107013 Hajléktalanok átmeneti ellátása
0 0 0 0
107015 Hajléktalanok nappali ellátása
0
0
0
0
0
107053 Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
0
0
0
0
0
Egyéb szociális pénzbeli ellátások (Köztemetés, átmeneti 107060 segély) 109010 Szociális szolgáltatások igazgatása 10. Szociális védelem összesen
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 47 010 0
0 0 0
47 010
283 241
76 475
450 534
0
745 489
9. Oktatás összesen 101150 Betegséggel kapcsolatos pénzbeli ellátások 101221 Fogyatékossággal élők nappali ellátása
102022 Időskorúak, demens betegek átmeneti ellátása 102030 Idősek, demens betegek nappali ellátása 103010 Elhunyt személyek hátramaradottainak pénzbeli ellátása 105010 Munkanélküli aktív korúak ellátása 106020 Lakásfenntartással összefüggő ellátások
MINDÖSSZESEN
213 980 0 0
0 0
0 0
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet II.11. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS
Biatorbágy Város Önkormányzat feladatai kiemelt kiadási előirányzatonként
Korm.funkc.s záma
Kormányzati funkció megnevezése
Önkormányzatok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Adó-, vám- és jövedéki igazgatás Átfogó tervezési és statisztikai szolgáltatások Köztemető-fenntartás és működtetés Önkormányzati vagyongazdálkodás (Lakóingatlan + nem 013350 lakóingatlan) 016030 Állampolgársági ügyek 016040 Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények 011130 011220 013210 013320
018010 Önkormányzatok elszámolása a központi költségvetéssel 018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek 1. Általános közszolgáltatások összesen 041231 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás 041232 Start munkaporgram -téli közfoglalkoztatás 041233 044310 045120 045130 045140 045160 047120
Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás Építésügy igazgatása Út, autópálya építés Híd, alagút építése Városi és elővárosi közúti személyszállítás Közutak, hidak üzemeltetése, fenntartása Piac üzemeltetése 4. Gazdasági ügyek összesen
051020 Települési hulladék szállítása 051030 Nem veszélyes hulladék szállítása (nem szelektív) 051040 Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása
051060 Veszélyes hulladék begyűjtése, szállítása, átrakása 052020 Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése
Egyéb felhalmozási kiadások
Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt Hosszú lejáratú hitel megtestesítő tőkeösszegének értékpapír vásárlása törlesztése a vételárban elismert kamat kivételével
Felhalmozási kiadások 0
0 0 0 0 0 0
1 456 1 050 0 0
Rövid lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése
Szabad pénzeszközök betétként való visszavonása
Kölcsön tőkeösszegének törlesztése
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 0 0
0
0
0
0
2 506
0 0 0 0 0 0 0
0
0
0
0
0
0
0
0 0 0 0 0
0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet II.11. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS
Korm.funkc.s záma
Kormányzati funkció megnevezése
kezelése, ártalmatlanítása Önkormányzatok jogalkotó és általános igazgatási 052030 Szennyvíziszap 052080 Szennyvízcsatorna építése, fenntartása, üzemeltetése Védett természeti területek bemutatása, megőrzése és 054020 fenntartása 5.
Környezetvédelem összesen 061030 Lakáshoz jutást segítő támogatások 062010 Településfejlesztés igazgatása 062020 063020 064010 066010 066020 6. 072111 072112 072311 074031 074032 074054 7. 081030 081071 084031 084032 084040 8.
091220 092111 092150 095010 096010
Településfejleszétsi projektek és támogatásuk Víztermelés- kezelés és ellátás Közvilágítás Zöldterület kezelés Város-, és községgazdálkodás Lakásépítés- és kommunális létesítmények összesen Háziorvosi alapellátás Háziorvosi ügyeleti ellátás Fogorvosi alapellátás Család- és nővédelmi eü. Gondozás Ifjúság gondozás Komplex egészségfejlesztő prevenciós programok Egészségügy összesen Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése Üdülő szálláshely Civil szervezetek működési támogatása Civil szervezetek programtámogatása Egyházak és hitéleti tevékenységek támogatása Szabadidő, sport, kultúra és vallás összesen Köznevelési intézmény 1-4 évfolyamán működtetési feladatok Köznevelési intézmények 5-8 évfolyam működtetés Alapfokú művészetoktatással összefüggő működtetői feladatok Határontúli magyarok oktatási támogatásai Óvodai intézményi étkeztetés
Egyéb felhalmozási kiadások
Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt Hosszú lejáratú hitel megtestesítő tőkeösszegének értékpapír vásárlása törlesztése a vételárban elismert kamat kivételével
Felhalmozási kiadások
0 0
0
0
0
0
0
0 0 0
0
0
0
Rövid lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése
Szabad pénzeszközök betétként való visszavonása
Kölcsön tőkeösszegének törlesztése
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 0
0
0
0 0 0 0 0
7 050 1 888 896 1 895 946 0 0
0
0
0
0
0
0
0 0 0 0 0
0
0
0
0 0
0
0 0
1 300
0 0
0
0
0
0 0 0 0
0
0
0
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet II.11. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS
Korm.funkc.s záma
Kormányzati funkció megnevezése
intézményijogalkotó étkeztetés Önkormányzatok és általános igazgatási 096020 Iskolai 9. Oktatás összesen 101150 Betegséggel kapcsolatos pénzbeli ellátások 101221 Fogyatékossággal élők nappali ellátása 101222 Támogató szolgálatás fogyatékos személyek részére 101231 Fogyatékossággal összefüggő pénzbeli ellátások 102022 Időskorúak, demens betegek átmeneti ellátása 102030 Idősek, demens betegek nappali ellátása 103010 Elhunyt személyek hátramaradottainak pénzbeli ellátása
Egyéb felhalmozási kiadások
Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt Hosszú lejáratú hitel megtestesítő tőkeösszegének értékpapír vásárlása törlesztése a vételárban elismert kamat kivételével
Felhalmozási kiadások
0 0 0 0 0 0 0 0
Rövid lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése
Szabad pénzeszközök betétként való visszavonása
Kölcsön tőkeösszegének törlesztése
0 1 300
0
0
0
0
0
0 0 0 0 0 0 0
107013 Hajléktalanok átmeneti ellátása
0 0 0 0
107015 Hajléktalanok nappali ellátása
0
0
107053 Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
0
0
Egyéb szociális pénzbeli ellátások (Köztemetés, átmeneti 107060 segély) 109010 Szociális szolgáltatások igazgatása 10. Szociális védelem összesen
0 0 0
0 0
0
0
0
0
0
0
1 899 752
0
0
0
0
0
105010 Munkanélküli aktív korúak ellátása 106020 Lakásfenntartással összefüggő ellátások
MINDÖSSZESEN
0 0 0
0
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet II.11. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS
Biatorbágy Város Önkormányzat feladatai kiemelt kiadási előirányzatonként
Korm.funkc.s záma 011130 011220 013210 013320 013350 016030 016040
Kormányzati funkció megnevezése
Önkormányzatok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Adó-, vám- és jövedéki igazgatás Átfogó tervezési és statisztikai szolgáltatások Köztemető-fenntartás és működtetés Önkormányzati vagyongazdálkodás (Lakóingatlan + nem lakóingatlan) Állampolgársági ügyek Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények
018010 Önkormányzatok elszámolása a központi költségvetéssel 018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek 1. Általános közszolgáltatások összesen
Pénzügyi lízing lízingbevevői félként a lízíingszerződésb en kikötött tőkerész törlesztésére teljesített kiadások
0
Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt MŰKÖDÉSI megtestesítő FINANSZÍROZ értékpapír ÁSI vásárlása a KIADÁSOK vételárban elismert kamat kivételével
Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás kiutalása
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 1 031 100 0
1 031 100
0
0
044310 Építésügy igazgatása 045120 Út, autópálya építés 045130 Híd, alagút építése 045140 Városi és elővárosi közúti személyszállítás 045160 Közutak, hidak üzemeltetése, fenntartása
051040 Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása 051060 Veszélyes hulladék begyűjtése, szállítása, átrakása 052020 Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése
0
0 0
041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás
051030 Nem veszélyes hulladék szállítása (nem szelektív)
Szabad pénzeszközök betétként való visszavonása
Kölcsön tőkeösszegének törlesztése
0
041232 Start munkaporgram -téli közfoglalkoztatás
051020 Települési hulladék szállítása
Rövid lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése
0 0 0
041231 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás
047120 Piac üzemeltetése 4. Gazdasági ügyek összesen
0
Hosszú lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése
1 031 100 1 031 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet II.11. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS
Korm.funkc.s záma
Kormányzati funkció megnevezése Szennyvíziszap kezelése, ártalmatlanítása jogalkotó és általános igazgatási 052030 Önkormányzatok
Pénzügyi lízing lízingbevevői félként a lízíingszerződésb en kikötött tőkerész törlesztésére teljesített kiadások
Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt MŰKÖDÉSI megtestesítő FINANSZÍROZ értékpapír ÁSI vásárlása a KIADÁSOK vételárban elismert kamat kivételével
Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás kiutalása
Védett természeti területek bemutatása, megőrzése és 5.
0
0
0
0
0
0
0
0
062010 Településfejlesztés igazgatása 062020 Településfejleszétsi projektek és támogatásuk 063020 Víztermelés- kezelés és ellátás 064010 Közvilágítás 066010 Zöldterület kezelés 066020 Város-, és községgazdálkodás
072112 Háziorvosi ügyeleti ellátás 072311 Fogorvosi alapellátás 074031 Család- és nővédelmi eü. Gondozás 074032 Ifjúság gondozás 074054 Komplex egészségfejlesztő prevenciós programok 7. Egészségügy összesen 081030 Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése 081071 Üdülő szálláshely 084031 Civil szervezetek működési támogatása 084032 Civil szervezetek programtámogatása 084040 Egyházak és hitéleti tevékenységek támogatása 8. Szabadidő, sport, kultúra és vallás összesen
091220 092111 092150 095010 096010
Köznevelési intézmény 1-4 évfolyamán működtetési feladatok Köznevelési intézmények 5-8 évfolyam működtetés Alapfokú művészetoktatással összefüggő működtetői feladatok Határontúli magyarok oktatási támogatásai Óvodai intézményi étkeztetés
Szabad pénzeszközök betétként való visszavonása
Kölcsön tőkeösszegének törlesztése
0
061030 Lakáshoz jutást segítő támogatások
6. Lakásépítés- és kommunális létesítmények összesen 072111 Háziorvosi alapellátás
Rövid lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése
0 0
052080 Szennyvízcsatorna építése, fenntartása, üzemeltetése 054020 fenntartása Környezetvédelem összesen
Hosszú lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet II.11. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS
Korm.funkc.s záma
Kormányzati funkció megnevezése intézményijogalkotó étkeztetés Önkormányzatok és általános igazgatási 096020 Iskolai 9. Oktatás összesen
Pénzügyi lízing lízingbevevői félként a lízíingszerződésb en kikötött tőkerész törlesztésére teljesített kiadások
0
Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt MŰKÖDÉSI megtestesítő FINANSZÍROZ értékpapír ÁSI vásárlása a KIADÁSOK vételárban elismert kamat kivételével
Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás kiutalása
0
101150 Betegséggel kapcsolatos pénzbeli ellátások 101221 Fogyatékossággal élők nappali ellátása 101222 Támogató szolgálatás fogyatékos személyek részére 101231 Fogyatékossággal összefüggő pénzbeli ellátások 102022 Időskorúak, demens betegek átmeneti ellátása 102030 Idősek, demens betegek nappali ellátása
0 0 0 0 0 0 0 0
103010 Elhunyt személyek hátramaradottainak pénzbeli ellátása
0
105010 Munkanélküli aktív korúak ellátása
0 0 0 0 0
106020 Lakásfenntartással összefüggő ellátások 107013 Hajléktalanok átmeneti ellátása 107015 Hajléktalanok nappali ellátása 107053 Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
Egyéb szociális pénzbeli ellátások (Köztemetés, átmeneti 109010 Szociális szolgáltatások igazgatása
MINDÖSSZESEN
Rövid lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése
0
Szabad pénzeszközök betétként való visszavonása
Kölcsön tőkeösszegének törlesztése
0
0
0
0
107060 segély) 10. Szociális védelem összesen
0
Hosszú lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése
0
0
0 0
0
0
0
0
0
0
1 031 100
1 031 100
0
0
0
0
0
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet II.11. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS
Biatorbágy Város Önkormányzat feladatai kiemelt kiadási előirányzatonként eFt
Korm.funkc.s záma 011130 011220 013210 013320 013350 016030 016040
Kormányzati funkció megnevezése
Önkormányzatok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Adó-, vám- és jövedéki igazgatás Átfogó tervezési és statisztikai szolgáltatások Köztemető-fenntartás és működtetés Önkormányzati vagyongazdálkodás (Lakóingatlan + nem lakóingatlan) Állampolgársági ügyek Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények
018010 Önkormányzatok elszámolása a központi költségvetéssel 018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek 1. Általános közszolgáltatások összesen
Pénzügyi lízing lízingbevevői félként a lízingszerződésb en kikötött tőkerész törlesztésére teljesített kiadások
0
0
Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás kiutalása
FELHALMOZÁS I Kiadások FINANSZÍROZÁ mindösszesen SI KIADÁSOK
0
0
041231 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás 041232 Start munkaporgram -téli közfoglalkoztatás 041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás 044310 Építésügy igazgatása 045120 Út, autópálya építés 045130 Híd, alagút építése 045140 Városi és elővárosi közúti személyszállítás 045160 Közutak, hidak üzemeltetése, fenntartása 047120 Piac üzemeltetése 4. Gazdasági ügyek összesen 051020 Települési hulladék szállítása 051030 Nem veszélyes hulladék szállítása (nem szelektív) 051040 Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása 051060 Veszélyes hulladék begyűjtése, szállítása, átrakása 052020 Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése
0
0
0
104 779
0 0 0
1 792 0 3 670
0
5 147
0 0
0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1 031 100 1 146 488
0 0 26 137 0 0 0 0 59 098 0 85 235
9 385 30 225 0 1 702 0
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet II.11. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS
Korm.funkc.s záma
Kormányzati funkció megnevezése Szennyvíziszap kezelése, ártalmatlanítása jogalkotó és általános igazgatási 052030 Önkormányzatok
Pénzügyi lízing lízingbevevői félként a lízingszerződésb en kikötött tőkerész törlesztésére teljesített kiadások
Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás kiutalása
FELHALMOZÁS I Kiadások FINANSZÍROZÁ mindösszesen SI KIADÁSOK
052080 Szennyvízcsatorna építése, fenntartása, üzemeltetése
Védett természeti területek bemutatása, megőrzése és 5.
054020 fenntartása Környezetvédelem összesen
0
0
061030 Lakáshoz jutást segítő támogatások 062010 Településfejlesztés igazgatása 062020 Településfejleszétsi projektek és támogatásuk 063020 Víztermelés- kezelés és ellátás 064010 Közvilágítás 066010 Zöldterület kezelés 066020 Város-, és községgazdálkodás 6. Lakásépítés- és kommunális létesítmények összesen 072111 Háziorvosi alapellátás
0
0
0
0
0
0
072112 Háziorvosi ügyeleti ellátás 072311 Fogorvosi alapellátás 074031 Család- és nővédelmi eü. Gondozás 074032 Ifjúság gondozás 074054 Komplex egészségfejlesztő prevenciós programok 7. Egészségügy összesen 081030 Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése 081071 Üdülő szálláshely 084031 Civil szervezetek működési támogatása 084032 Civil szervezetek programtámogatása 084040 Egyházak és hitéleti tevékenységek támogatása 8. Szabadidő, sport, kultúra és vallás összesen
091220 092111 092150 095010 096010
Köznevelési intézmény 1-4 évfolyamán működtetési feladatok Köznevelési intézmények 5-8 évfolyam működtetés Alapfokú művészetoktatással összefüggő működtetői feladatok Határontúli magyarok oktatási támogatásai Óvodai intézményi étkeztetés
0 0
0 0
0
0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
41 312
0 0 0 0 0 40 606 2 900 089 2 940 695 0 2 778 1 447 45 803 509 0 50 537 0 7 044 0 0 0 7 044
0
43 911
0
60 023
0
0
0 0
0 73 647
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet II.11. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS
Korm.funkc.s záma
Kormányzati funkció megnevezése intézményijogalkotó étkeztetés Önkormányzatok és általános igazgatási 096020 Iskolai
Pénzügyi lízing lízingbevevői félként a lízingszerződésb en kikötött tőkerész törlesztésére teljesített kiadások
Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás kiutalása
FELHALMOZÁS I Kiadások FINANSZÍROZÁ mindösszesen SI KIADÁSOK
0 0 0 0 0 0 0 0
37 699 215 280 0 0 0 0 0 0
103010 Elhunyt személyek hátramaradottainak pénzbeli ellátása
0
0
105010 Munkanélküli aktív korúak ellátása
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0
0
9. Oktatás összesen
0
0
101150 Betegséggel kapcsolatos pénzbeli ellátások 101221 Fogyatékossággal élők nappali ellátása 101222 Támogató szolgálatás fogyatékos személyek részére 101231 Fogyatékossággal összefüggő pénzbeli ellátások 102022 Időskorúak, demens betegek átmeneti ellátása 102030 Idősek, demens betegek nappali ellátása
106020 Lakásfenntartással összefüggő ellátások 107013 Hajléktalanok átmeneti ellátása 107015 Hajléktalanok nappali ellátása 107053 Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
Egyéb szociális pénzbeli ellátások (Köztemetés, átmeneti 107060 segély) 109010 Szociális szolgáltatások igazgatása 10. Szociális védelem összesen
MINDÖSSZESEN
0
0
0
0
0
0
0
4 486 591
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet II.12. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE Az Önkormányzati intézmények létszámkeretei Önkormányzat és kormányzati funkciói Kormányzati funkció 11130 11130 11130 11130 11130 11130 66020 13350 66010
Tevékenység megnevezése Önkormányzatok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Önkormányzatok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Önkormányzatok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Önkormányzatok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Önkormányzatok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Önkormányzatok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége
Város-, és községgazdálkodás Önkormányzati vagyongazdálkodás (Lakóingatlan + nem lakóingatlan) Zöldterület kezelés Üdülő szálláshely Család- és nővédelmi egészségügyi gondozás Intézményműködtetés Gyermekétkeztetés Önkormányzat összesen
Létszámkeret 1 fő polgármester 2 fő alpolgármester 1 fő kommunikációs tanácsadó 1 fő operatív kabinettitkár 1 fő kabinettitkár 1 fő ifjúsági referens 26,75 fő 1 fő 3 fő 1 fő 8 fő 22 fő 8,5 fő 77,25 fő összesen
Közfoglalkoztatási feladatok Közfoglalkoztatottak Önkormányzat
Közfoglalkoztatotti létszám összesen
20 fő
20 fő
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet II.13. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS
Átadott pénzeszközök részletezése eFT-ban
Megnevezés I. Közoktatási, közművelődési és sport feladatok kiadásai 1. Alapítványok, egyesületek, szervezetek támogatása Felosztható támogatási keretösszeg
Pályázati támogatások:
Előirányzat
67 664 52 590 12 189 8 391
Aranyalma M.M.E.
300
Arts Műhely
200
BIA-VERITAS
200
Biai Szent Anna
450
Nebuló Alapítvány
470
Biatorbágy Közművelődéséért Alapítvány BÖME
350
Fotóklub
200
Ifjúsági Fúvós és Füzes
600
Hagyományőrző Egyesület
401
Fatsani Wing Chun
500
Vöröskereszt
300
Ohmüllner M. Alapítvány
280
Örökmozgó Alapítvány
600
Pászti Miklós Alapítvány
600
Peca.-tó SHE
300
Pro Hungaricum
240
Szakály Mátyás Férfikórus
600
Tájvédő Kör
470
Táltos SE.
100
Turwaller Stammtisch
600
Biai Református Alapítvány
Képviselő-testületi döntés alapján kiemelt szervezetek: 1. Biatorbágy és Környéke Mozgáskorlátozottak Egyesülete 2. Biatorbágyi Polgármőrség és Önkéntes Tűzoltó Egyesület 3. Viadukt Sportegyesület 4. Biatorbágyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 5. Biatorbágyi Népdalkör 6. Pászti Miklós Vegyeskar 7. Szakály Mátyás Férfikórus 8. Biatorbágyi Fúvószenekar 9. Füzes Néptáncegyüttes Egyéb támogatások 1. Nagydobrony település támogatása 2. Rákóczi Szövetség támogatása 3. Gyergyóremete testvértelepülés árvízkárok enyhítése
330
300
24 960 600 7 000 14 000 1 860 300 300 300 300 300 7 050 1 800 250 5 000
2. Egyházak, egészségügyi ellátást végzők támogatása 1. Temetőfenntartási támogatás 2. Premontrei Női Kanonok Rend -szerz. 3. Premontrei N.K.R. - CSANA műk. 4. Premontrei N.K.R. - játszóház műk. 5. Biai Református Egyház - iskola
9 064 4 128 0 3 435 1 501 0
3. Önkormányzati díjak, kitüntetések
1 700 1 700
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.
Önkormányzati kitüntetések, díjazások keretösszeg Fedák József Testnevelési és Sport Díj Karikó János Művészeti Díj Török Henrik Pedagógus Díj Szász Gyula Egészségünkért Díj 2014. Szép Porta Biatorbágyért Díj "Biatorbágyért" Biatorbágy Városért Életműdíj Dévay Gyula közművelődési díj Geréby Imre Köztisztviselői díj „ Ohmüllner Márton Szociális Díj” 1956-os emlékérem Legszebb porta
4. Egyéb közoktatási, közművelődési és sport feladatok támogatása 1. Bursa Hungarica ösztöndíj rendszer
4 310 3 880
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet II.13. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS
Megnevezés I. Közoktatási, közművelődési és sport feladatok kiadásai támogatása 2. Tájház működtetésének 3. Budaörsi nevelési tanácsadó kérelme
II. Települési rendezvények, ünnepek lebonyolításának kiadásai 1. Önkormányzati rendezvények 1. Koszorúzások 2. Testvérvárosi kapcsolatok 3. Városünnep 4. Testületi karácsony 5. Népművelők Napja 6. Polgármester évértékelő 7. Tanév indító szakmai konferencia 8. Képviselői karácsony 9. Szépkorúak köszöntése 10 eFt/fő 10. Biatorbágy jóhírének öregbítése kommunikációs keret
III. Település üzemeltetési feladatok
Előirányzat
330 100
22192 22 192 30 3 810 16 050 254 254 190 200 254 150 1 000
308 090
1. Építészeti, tervezési, szabályozási feladatok
308 090
Áthúzódó feladatok:
1. Torbágyi Katolikus templom - oltár restaurálás
1 625
Új feladatok:
2. 2.a. 2.b. 2.c. 3. 4. 6. 6. 7.
Egyházközségek támogatási keretösszeg Torbágyi Református Egyház Torbágyi Katolikus Egyház Biai Református Egyház Biatorbágyi Keresztyén Testvér Gyülekezet Civil összefogás alap Helyi értékvédelmi támogatási pályázat Biatorbágyi Értéktár Bizottság működési költségei B típusú tornaterem TAO pályázat önrész - Viadukt SE.
2. Egyéb településüzemeltetési feladatok
5 000 161 286 454 0
IV. Közrendvédelmi és katasztrófavédelmi feladatok 1. Biatorbágyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület - gépjármű elhelyezés 2. Biatorbágy Közbiztonságáért Alapítvány támogatás
V. Igazgatási feladatok 1. Társulások, területfejlesztési tanácsok, kistérség támogatása 1. 2. 3. 4. 5. 6.
0 3 350 3 500 3 000 3 000 2 000
Budakörnyéki Önkormányzatok Társulása Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás Zsámbéki Medence Idegenforgalmi Egyesület Budavidék Zöldút Magyar Zarándokút Egyesület BÖT - Közterület felügyelet hozzájárulás
2. Egészséges Biatorbágyért Program Felhasználható szabad keret Dr. Vass Miklós Alapítvány támogatása EBKE programja - Klubok szervezése -Egészségnap - Szűrővizsgálatok szervezése Egészségügyi koordinátor Elsősegélynyújtó tanfolyam Lisztérzékenység szűrése
Védőnői Szolgálat eszközbeszerzés Boldog Gizella Alapítvány autó beszerzés támogatás 2. Egyedi elbírálású eseti szociálpolitikai ellátások 1. Lakásépítés, -vásárlás, - felújítás visszatérítendő támogatás 2. Szociális kölcsön visszatérítendő támogatás 3. Családok átmeneti otthona 3. Egyéb egészségügyi és szociális ellátások Fogorvosi ügyelet Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás SNI gyermekek iskolába szállítása VI. Működési célú pénzeszköz átadás saját tulajdonú társaság részére 1. Városfejlesztő Kft. támogatása 2. Viadukt Nonprofit Kft. Támogatása 3. Média Nonprofit Kft. Támogatása
4 600 1000 3 600
8 754 8 754 3 192 127 201 10 500 4 724
7 654 590 2 400 1 659 0 0 2 100 330 575 506
590 2 660 500 1 160 1 000 5 938 1 800 2 158 1 980
136 944 3 600 65 270 68 074
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet II.13. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS
Megnevezés I. Közoktatási, közművelődési és sport feladatok kiadásai Támogatások, átadott pénzeszközök összesen:
Előirányzat
529 360
/2016.(.) számú önkormányzati rendelet IV.1. számú melléklete BENEDEK ELEK ÓVODA 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE
Benedek Elek Óvoda összevont költségvetési mérlege eFt Bevételek
Előirányzat
Kiadások
I.
MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK (1+2+3+4)
MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK (I+II+….V)
423 824
1
Működési célú támogatások Áht.-on belülről
0 I.
Személyi juttatások
302 911
Önkormányzatok működési támogatásai
1.a.
1.b. 1.c. 1.d. 1.e. 1.f.
3550
Előirányzat
0 II.
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
81 786
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása
0 III.
Dologi kiadások
39 127
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása
0 IV.
Ellátottak pénzbeli juttatásai
0
Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása
0 V.
Egyéb működési célú kiadások (tartalékokkal együtt K512 rovatszám)
0
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása
0
Működési célú központosított előirányzatok
0
Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai
0
Elvonások és befizetések bevételei Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről
0
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről
0
Közhatalmi bevételek
0
0 0 0
2. Adók
0
Illetékek
0
Járulékok
0
Hozzájárulások
0
Bírságok
0
Díjak
0
Más fizetési kötelezettségek
3.
Működési bevételek Áru- és készletértékesítés ellenértéke Szolgáltatások ellenértéke Közvetített szolgáltatások értéke
4.
0 3550 0 0 3 550
Tulajdonosi bevételek
0
Ellátási díjak
0
Kiszámlázott általános forgalmi adó
0
Általános forgalmi adó visszatérítése
0
Kamatbevételek
0
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei
0
Egyéb működési bevételek
0
Működési célú átvett pénzeszközök Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök
0 0 0 0
II.
FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK (V+VI+VII)
0
FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK (VI+VII+VIII)
0
1.
Felhalmozási célú támogatások Áht.-on belülről
0 VI.
Beruházások
0
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről
0 VII.
Felújítások
0
0 VIII.
Egyéb felhalmozási kiadások
0
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről
0
MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (1+2+….+7)
0
0
2.
3.
Felhalmozási bevételek
0
0
Immateriális javak értékesítése
0
Ingatlanok értékesítése
0
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése
0
Részesedések értékesítése
0
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek
0
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök
III.
0
MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (1+2+….+7)
0 0 0 0 420 274
1.
Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátása, értékesítése, beváltása az eladási árban elismert kamat kivételével
0 1.
Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír vásárlása a vételárban elismert kamat kivételével
2.
Hosszú lejáratú hitel felvétele
0 2.
Hosszú lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése
0
3.
Rövid lejáratú hitel felvétele
0 3.
Rövid lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése
0
4.
Kölcsön felvétele
0 4.
Kölcsön tőkeösszegének törlesztése
0
5.
Szabad pénzeszközök betétként való elhelyezése
0 5.
0
6.
Költségvetési maradvány, vállalkozási maradvány
0 6.
Szabad pénzeszközök betétként való visszavonása Pénzügyi lízing lízingbevevői félként a lízíingszerződésben kikötött tőkerész törlesztésére teljesített kiadások
7.
Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás fizetési számlán történő jóváírása
Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás kiutalása
0
0
FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (1+2+….+7)
0
0
IV-
FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (1+2+….+7)
420 274 7.

/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet IV.5. számú melléklete BENEDEK ELEK ÓVODA 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE
Benedek Elek Óvoda bevételei forrásonként eFt
91110 Óvodai nev., ell. szakmai fel.
Sorszám I.
MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK
1. Önkormányzatok működési támogatásai
2. 3. 4. 5. 6. 7.
8.
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása Működési célú központosított előirányzatok Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai Elvonások és befizetések bevételei Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről Közhatalmi bevételek Adók Illetékek Járulékok Hozzájárulások Bírságok Díjak Más fizetési kötelezettségek Működési bevételek Áru- és készletértékesítés ellenértéke Szolgáltatások ellenértéke Közvetített szolgáltatások értéke Tulajdonosi bevételek Ellátási díjak Kiszámlázott általános forgalmi adó Általános forgalmi adó visszatérítése
9000080 91120 Sajátos 91140 Óvodai Szabad Benedek Elek nev.igényű nev., ell. kapacitás terh Óvoda ellátás műk. fel. végz. összesen
91130 Nemz. Óv. nev. szakmai fel. 0
0
0
0
3 550
3 550
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 550 0 0 3 550 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 550 0 0 3 550 0 0 0 0
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet IV.5. számú melléklete BENEDEK ELEK ÓVODA 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE
91110 Óvodai nev., ell. szakmai fel.
Sorszám
II.
9000080 91120 Sajátos 91140 Óvodai Szabad Benedek Elek nev.igényű nev., ell. kapacitás terh Óvoda ellátás műk. fel. végz. összesen
91130 Nemz. Óv. nev. szakmai fel.
Kamatbevételek Egyéb pénzügyi műveletek bevételei Egyéb működési bevételek 9. Működési célú átvett pénzeszközök Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0
0
0
0
0
0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK 1. Felhalmozási célú támogatások Áht.-on belülről
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0
0
0
0
0
0
0
0
0 0 349 378
0 0 23 295
0 0 0
0 0 46 643
0 0 959
0 0
420 274
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 2. Felhalmozási bevételek Immateriális javak értékesítése Ingatlanok értékesítése Egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek 3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök
III.
1. 2. 3. 4. 5. 6.
MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátása, értékesítése, beváltása az eladási árban elismert kamat kivételével Hosszú lejáratú hitel felvétele Rövid lejáratú hitel felvétele Kölcsön felvétele Szabad pénzeszközök betétként való elhelyezése Költségvetési maradvány, vállalkozási maradvány
0 0 0 0 0 0
0
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet IV.5. számú melléklete BENEDEK ELEK ÓVODA 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE
91110 Óvodai nev., ell. szakmai fel.
Sorszám Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás fizetési 7. számlán történő jóváírása IV.
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátása, értékesítése, beváltása az eladási árban elismert kamat kivételével Hosszú lejáratú hitel felvétele Rövid lejáratú hitel felvétele Kölcsön felvétele Szabad pénzeszközök betétként való elhelyezése Költségvetési maradvány, vállalkozási maradvány Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás fizetési számlán történő jóváírása
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN
9000080 91120 Sajátos 91140 Óvodai Szabad Benedek Elek nev.igényű nev., ell. kapacitás terh Óvoda ellátás műk. fel. végz. összesen
91130 Nemz. Óv. nev. szakmai fel.
349 378 0
23 295
0
46 643
959
420 274
0
0
0
0
0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 349 378
0 23 295
0 0
0 46 643
0 4 509
423 824
0
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet IV.6. számú melléklete BENEDEK ELEK ÓVODA 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE
Benedek Elek Óvoda kiadásai kiemelt előirányzatonként
Sorszám
I.
Megnevezés
Működési költségvetési kiadások 1. 2. 3. 4.
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai
5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékokkal együtt K512 rovatszám) II. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK 1. Beruházások 2. Felújítások 3. Egyéb felhalmozási kiadások
III.
MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK 1. 2. 3. 4. 5.
6. 7. IV.
Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír vásárlása a vételárban elismert kamat kivételével Hosszú lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése Rövid lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése Kölcsön tőkeösszegének törlesztése Szabad pénzeszközök betétként való visszavonása Pénzügyi lízing lízingbevevői félként a lízíingszerződésben kikötött tőkerész törlesztésére teljesített kiadások Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás kiutalása
FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK 1. 2. 3.
4. 5. 6. 7.
Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír vásárlása a vételárban elismert kamat kivételével Hosszú lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése Rövid lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése Kölcsön tőkeösszegének törlesztése Szabad pénzeszközök betétként való visszavonása Pénzügyi lízing lízingbevevői félként a lízíingszerződésben kikötött tőkerész törlesztésére teljesített kiadások Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás kiutalása
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN
91110 Óvodai 91120 Sajátos nev., ell. szakmai 91130 Nemz. Óv. nev.igényű fel. nev. szakmai fel. ellátás 349 378 23 295 269 227 17 902 72 691 4 834 7 460 559 0 0
0 0 0 0 0
eFt 91140 Óvodai 9000080 Szabad Benedek Elek nev., ell. műk. kapacitás terh Óvoda mindösszesen fel. végz. 46 643 4 509 423 824 15 782 0 302 911 4 261 0 81 786 26 600 4 509 39 127 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 349 378
0 0 23 295
0 0 0
0 0 46 643
0 0 4 509
0 0 423 824
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet VII.1. számú melléklete BIATORBÁGYI FALUHÁZ 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE
Biatorbágyi Faluház összevont költségvetési mérlege eFt Bevételek
Előirányzat
Kiadások
I.
MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK (1+2+3+4)
1
Működési célú támogatások Áht.-on belülről
0 I.
Személyi juttatások
47 482
Önkormányzatok működési támogatásai
0 II.
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
12 820
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása
0 III.
Dologi kiadások
71 011
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása
0 IV.
Ellátottak pénzbeli juttatásai
0
Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása
0 V.
Egyéb működési célú kiadások (tartalékokkal együtt K512 rovatszám)
0
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása
0
Működési célú központosított előirányzatok
0
Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai
0
1.a.
1.b. 1.c. 1.d. 1.e. 1.f.
13480
Elvonások és befizetések bevételei Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről
0
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről
0
Közhatalmi bevételek
0
MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK (I+II+….V)
Előirányzat 131 313
0 0 0
2. Adók
0
Illetékek
0
Járulékok
0
Hozzájárulások
0
Bírságok
0
Díjak
0
Más fizetési kötelezettségek
3.
Működési bevételek Áru- és készletértékesítés ellenértéke Szolgáltatások ellenértéke Közvetített szolgáltatások értéke
0 650 8 920
Tulajdonosi bevételek
0
Ellátási díjak
0
Kiszámlázott általános forgalmi adó
0
Általános forgalmi adó visszatérítése Kamatbevételek Egyéb pénzügyi műveletek bevételei Egyéb működési bevételek
4.
0 13480
Működési célú átvett pénzeszközök Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök
0 20 0 3 890 0 0 0 0
II.
FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK (V+VI+VII)
0
FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK (VI+VII+VIII)
3 294
1.
Felhalmozási célú támogatások Áht.-on belülről
0 VI.
Beruházások
3 194
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről
0 VII.
Felújítások
0 VIII.
Egyéb felhalmozási kiadások
0
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről
0
MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (1+2+….+7)
0
0
2.
3.
Felhalmozási bevételek
0
0 0
Ingatlanok értékesítése
0
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése
0
Részesedések értékesítése
0
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek
0
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök
III.
0
Immateriális javak értékesítése
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről
MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (1+2+….+7)
100
0 0 0 0 121 127
1.
Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátása, értékesítése, beváltása az eladási árban elismert kamat kivételével
0 1.
Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír vásárlása a vételárban elismert kamat kivételével
2.
Hosszú lejáratú hitel felvétele
0 2.
Hosszú lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése
0
3.
Rövid lejáratú hitel felvétele
0 3.
Rövid lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése
0
4.
Kölcsön felvétele
0 4.
Kölcsön tőkeösszegének törlesztése
0
5.
Szabad pénzeszközök betétként való elhelyezése
0 5.
0
6.
Költségvetési maradvány, vállalkozási maradvány
0 6.
Szabad pénzeszközök betétként való visszavonása Pénzügyi lízing lízingbevevői félként a lízíingszerződésben kikötött tőkerész törlesztésére teljesített kiadások
7.
Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás fizetési számlán történő jóváírása
Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás kiutalása
0
0
FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (1+2+….+7)
0
0
IV-
FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (1+2+….+7)
121 127 7.
0
1.
Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátása, értékesítése, beváltása az eladási árban elismert kamat kivételével
0 1.
Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír vásárlása a vételárban elismert kamat kivételével
2.
Hosszú lejáratú hitel felvétele
0 2.
Hosszú lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése
0
3.
Rövid lejáratú hitel felvétele
0 3.
Rövid lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése
0
4.
Kölcsön felvétele
0 4.
Kölcsön tőkeösszegének törlesztése
0
5.
Szabad pénzeszközök betétként való elhelyezése
0 5.
0
6.
Költségvetési maradvány, vállalkozási maradvány
0 6.
Szabad pénzeszközök betétként való visszavonása Pénzügyi lízing lízingbevevői félként a lízíingszerződésben kikötött tőkerész törlesztésére teljesített kiadások
7.
Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás fizetési számlán történő jóváírása
0 7.
Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás kiutalása
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN
134 607
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN
0 0 134 607
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet VII. 5. számú melléklete BIATORBÁGYI FALUHÁZ 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE
Biatorbágyi Faluház bevételei forrásonként eFt
Sorszám I.
Megnevezés MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK 1. Önkormányzatok működési támogatásai
2. 3. 4. 5. 6. 7.
8.
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása Működési célú központosított előirányzatok Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai Elvonások és befizetések bevételei Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről Közhatalmi bevételek Adók Illetékek Járulékok Hozzájárulások Bírságok Díjak Más fizetési kötelezettségek Működési bevételek Áru- és készletértékesítés ellenértéke Szolgáltatások ellenértéke Közvetített szolgáltatások értéke Tulajdonosi bevételek Ellátási díjak Kiszámlázott általános forgalmi adó Általános forgalmi adó visszatérítése Kamatbevételek
082092 082091 Közművelődés, 082064 Múzeumi, Közművelődés, hagyomány és közművelődési, közösség és közösségi közösség társadalmi részvétel kulturális értékek kapcsolati fejlesztése gondozása tevékenységek Mindösszesen
082042 Könyvtári állomány 082044 gyarapítása és Könyvtári nyilvántartása szolgáltatások 0
210
4 410
8 860
0
13 480
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0
210 0 150 60 0 0 0 0 0
4 410 0 500 0 0 0 0 0 20
8 860 0 0 8 860 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 13 480 0 650 8 920 0 0 0 0 20
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet VII. 5. számú melléklete BIATORBÁGYI FALUHÁZ 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE
Sorszám
II.
Megnevezés
082092 082091 Közművelődés, 082064 Múzeumi, Közművelődés, hagyomány és közművelődési, közösség és közösségi közösség társadalmi részvétel kulturális értékek kapcsolati fejlesztése gondozása tevékenységek Mindösszesen
082042 Könyvtári állomány 082044 gyarapítása és Könyvtári nyilvántartása szolgáltatások
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei Egyéb működési bevételek 9. Működési célú átvett pénzeszközök Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök
0 0 0
0 0 0
0 3 890 0
0 0 0
0 0 0
0 3 890 0
0
0
0
0
0
0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK 1. Felhalmozási célú támogatások Áht.-on belülről
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0
0
0
0
0
0
0
0
0 0 2 019
0 0 15 279
0 0 60 915
0 0 36 176
0 0 6 739
0 0
121 127
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
2 019 0
15 279
60 915
36 176
6 739
121 127
0
0
0
0
0
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 2. Felhalmozási bevételek Immateriális javak értékesítése Ingatlanok értékesítése Egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek 3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök
III. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. IV.
MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátása, értékesítése, beváltása az eladási árban elismert kamat kivételével Hosszú lejáratú hitel felvétele Rövid lejáratú hitel felvétele Kölcsön felvétele Szabad pénzeszközök betétként való elhelyezése Költségvetési maradvány, vállalkozási maradvány Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás fizetési számlán történő jóváírása
FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK
0 0 0 0 0 0
0
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet VII. 5. számú melléklete BIATORBÁGYI FALUHÁZ 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE
Sorszám
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
Megnevezés Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátása, értékesítése, beváltása az eladási árban elismert kamat kivételével Hosszú lejáratú hitel felvétele Rövid lejáratú hitel felvétele Kölcsön felvétele Szabad pénzeszközök betétként való elhelyezése Költségvetési maradvány, vállalkozási maradvány Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás fizetési számlán történő jóváírása
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN
082092 082091 Közművelődés, 082064 Múzeumi, Közművelődés, hagyomány és közművelődési, közösség és közösségi közösség társadalmi részvétel kulturális értékek kapcsolati fejlesztése gondozása tevékenységek Mindösszesen
082042 Könyvtári állomány 082044 gyarapítása és Könyvtári nyilvántartása szolgáltatások
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 2 019
0 15 489
0 65 325
0 45 036
0 6 739
134 607
0
/2016.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet VII.6. számú melléklete BIATORBÁGYI FALUHÁZ 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE
Biatorbágyi Faluház kiadásai kiemelt előirányzatonként
Sorszám
I.
Megnevezés
Működési költségvetési kiadások 1. 2. 3. 4.
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai
5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékokkal együtt K512 rovatszám) II. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK 1. Beruházások 2. Felújítások 3. Egyéb felhalmozási kiadások
III.
MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK 1. 2. 3. 4. 5.
6. 7. IV.
Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír vásárlása a vételárban elismert kamat kivételével Hosszú lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése Rövid lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése Kölcsön tőkeösszegének törlesztése Szabad pénzeszközök betétként való visszavonása Pénzügyi lízing lízingbevevői félként a lízíingszerződésben kikötött tőkerész törlesztésére teljesített kiadások Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás kiutalása
FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK 1. 2. 3.
4. 5. 6. 7.
Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír vásárlása a vételárban elismert kamat kivételével Hosszú lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése Rövid lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése Kölcsön tőkeösszegének törlesztése Szabad pénzeszközök betétként való visszavonása Pénzügyi lízing lízingbevevői félként a lízíingszerződésben kikötött tőkerész törlesztésére teljesített kiadások Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás kiutalása
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN
082091 Közművelődés, 082042 Könyvtári közösség és állomány társadalmi gyarapítása és 082044 Könyvtári részvétel nyilvántartása szolgáltatások fejlesztése
082092 Közművelődés, hagyomány és 082064 Múzeumi, közösségi közművelődési, kulturális közösség értékek kapcsolati gondozása tevékenységek
eFt
Biatorbágyi Faluház mindösszesen
2 019 0 0 2 019 0
15 362 8 836 2 386 4 140 0
62 158 25 781 6 961 29 416 0
45 036 12 865 3 474 28 697 0
6 739 0 0 6 739 0
131 313 47 482 12 820 71 011 0
0 0 0 0 0 0
0 127 127 0 0 0
0 3 167 3 067 100 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 3 294 3 194 100 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 2 019
0 0 15 489
0 0 65 325
0 0 45 036
0 0 6 739
0 0 134 607