2016. Advent - Karácsony
81. szám
A Budapesti Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség lapja Mottó: „remisisti iniquitatem plebis tuae…” (Ps 84,2)
AKTUALITÁS
esthajnalcsillagot, amelyet a napkeleti bölcsek maguk is láttak.
Katolikus szemmel
A jászol előtt
Péter apostol olvasása közben mindig eszembe jutnak ezek a pillanatok: „Figyeljetek Krisztusra, mint sötétben világító lámpásra, amíg a nappal fel nem virrad, és a hajnalcsillag fel nem ragyog a szívetekben” (vö.: 2 Pt 1,19).
Régi mondás, hogy a lángelmét hajszál választja el az őrülttől. Ezt a hajszálat azonban a régebbi korok lényeges távolságnak, perdöntő mértékegységnek érezték. A művészetben az őrület nyílt divatja új keletű, s egybeesik a primitív művészet és a gyermekrajzok kultuszával.
A karácsony előtti napokban hosszú időket töltöttem el a jászol előtt azzal, hogy Szűz Máriát és a lábánál fekvő kisdedet figyeltem. Egy ilyen egyszerű kép az egész életünkön nyomot hagy. Ennek köszönhetően ismerjük fel egy napon, hogy Krisztus által maga Isten jött el közénk. Karácsony éjszakáján a templomba mentünk. Öt- vagy hatéves lehettem. Egy hegyi faluban laktunk és nagy hóban vezetett az utunk. Én voltam a legkisebb, apám kézen fogva vezetett. Mögöttünk jött anyám a bátyámmal és hét nővéremmel. A tiszta égbolton apám megmutatta nekem az
Roger Schütz a Taizéi Közösség alapító perjele (Isten csak szeretni tud című könyvéből, Vigilia Kiadó, 2016., 30) * „Isten, aki nélküled teremtett téged, nélküled nem tud üdvözíteni téged…” Szent Ágoston (Sermo CLXIX, 13; PL 38,923) ⃰
Nyilvánvaló, hogy túl a külsőséges stílusjegyeken, az őrültek, a gyermekek és a primitívek művészetében századunk elsősorban az autentikusságot tiszteli. Azt, hogy ezek a művek a legkevésbé gyanúsíthatók bármiféle külső megfontolással, bármiféle manipuláltsággal. Legvonzóbb értékük, hogy föltehetően hiányzik belőlük mindenfajta szándékoltság, ügyeskedés, kiszámítottság. Korunk, épp mert
2 kiveszett belőle a csendes visszavonulás szinte minden erénye, kerülőúton igyekszik visszatalálni az önzetlenség maradék szigeteire, a gyermekek, a primitívek világába.
ránk. A lárma után a „halálos megújulás” csendje következnék?
Szomjúhozzuk a tanúk nélküli vállalkozást, vagyis azt a bizonyos „rejtekben mondott imát”, s azt a bizonyos jobb kezet, aminek jótettéről még a bal kéz sem tudhat. Ez a valódiságszomjunk (amire közben csaknem tökéletesen képtelenné váltunk) ma már valóságszomjunknál is erősebb. Ezt a szomjunkat ezért egyedül az autentikusságra való törekvés csillapíthatja. A művészet forradalma helyett a művész személyes életének forradalmasítása? A csend forradalma? A jobb kéz magányos betűvetése? A tanúk nélkül megvalósított „jó”, egyedül az egyedül-való Istennel?
Isten Fia - és te?
A 20. század efféle szomjúsága vitathatatlan, ugyanakkor az örökös publikációban élő emberről nehezen elképzelhető, hogy hátat fordít „tükreinek”. Hiszen valóságának tulajdonképpeni súlya már átköltözött „tükreibe”, ezeket összetörni ma már egyet jelent számára a megsemmisítő halállal. Mégis előbb-utóbb a „tükörből” vissza kell találnunk a valóságba, ha mindjárt a belső halál, a tökéletes alázat mélypontján át vezet is ez a visszaút. „Amíg a mag meg nem hal…” A fiatalság életformaváltása, úgy tűnik, minden direkt életszomja ellenére, mintha erről a „halálos”, de egyedül éltető tudásról árulkodna már. Az, amit gyakran közönynek nevezünk bennük, s ami gyakran valóban csak közöny, vagy éppenséggel a semmi megkívánása. Legtöbbször mégis egy új és leküzdhetetlen valódiságszomjról tanúskodik. Persze az áttörés nem egyszerű, mivel többé semmi formai merészség nem adhat igazában fölmentést alóla. A „tükörutak”, a „tükörmegoldások” ideje lezárulóban, s a művészet függetlennek és formainak tűnő kérdései is pascali súllyal nehezednek
Pilinszky János (Új Ember, 1969. dec. 28.)
Isten Fia emberi testben jött el hozzánk (vö. Fil 2,7b). Rögtön szegénynek, kicsinek, gyengének mutatkozott. A jászolban még pólyába burkolózott, hogy aztán földi küldetése végére azt is levesse. Ott a fán már semmi sem takarta, még az az efódnyi lenvászon sem, ami Dávidot övezte (vö. 2Sám 6,14). Ott láthatóvá lett dicsősége földi megnyilvánulása. Isten dicsősége ugyanis nem más, mint szeretetének súlya, amely végtelen, óriási és már a Megtestesülésben kinyilvánult. Kellett, hogy az ember lássa szeretetének súlyát, hogy végre bízzon, elhiggye, Isten azért alkotta meg, hogy társa legyen a dicsőségében. Mi másért keres társat az ember is, ha nem azért, mert Alkotójára hasonlít? A szeretet nem képes csak magára gondolni, állandó extázisban, kilépésben létezik. Csak a „te” által él, halála az „én”. Az ember az „én” börtönébe zárkózott, amikor nemet mondott a „Te”-nek. Ebből a börtönből kivezető utat jött megmutatni Jézus. Felvette az ember formáját, és elment a végsőkig. Azt tudta mondani: te fontosabb vagy mint én, érted vállalom a halált, az igazságtalan halált. Dicsőségem „te” vagy. Örökké élek, mert örökké, szüntelenül kilépek magamból és a Másik felé fordulok. Kövess ezen az úton, a Szentháromság titkának útján! A Fiú megtestesült, igent mondott az Atyának. Eljött, hogy végre közvetlenül is az emberiség elé tárja Isten dicsőségét, a szeretetet, amelynek arculata eddig a szíve szerinti embereken keresztül volt észlelhető. Most, hogy az idő betelt, láthatóvá vált, hogy aki engem lát, az lássa az Atyát! (vö. Jn 12,15) Kicsi, gyenge, szegény, szelíd, irgalmas, alázatos, ráhagyatkozó az, aki átadja magát, aki ajándék, aki maga a bizalom. Ez a fény a sötétben, Isten fényessége (vö. Lk 2,9), amely ma is beragyogja mindazok arcát, akik keresik őt (vö. Zsolt 27,8).
Te vajon rátaláltál-e, megláttad-e már az életedben? - „Az Ige testté lett, és közöttünk lakozott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének a dicsőségét... Isten soha senki nem látta: az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén van, ő nyilatkoztatta ki” (Jn 1,14. 18). M. Amata karmelita nővér (Sassuolo, Italia)
Ferenc pápa a reformáció napján (Részletek az október 31-én a svédországi Lundi székesegyházban mondott beszédéből) „Maradjatok bennem és én bennetek” – ezek voltak a búcsúzó Jézus szavai, akinek a tanítványok az utolsó vacsora légkörében megérzik szeretetének és egységet akaró vágyának a szívdobbanásait. Azt mondja, hogy ő az igazi szőlőtő és mi a szőlővesszők; amint ő egy az Atyjával, nekünk is egyesülnünk kell vele, ha gyümölcsöt akarunk teremni. Ezen a lundi imatalálkozón szeretnénk kinyilvánítani közös vágyunkat, hogy egy maradunk vele, ezért kérjük: segíts bennünket, Urunk, hogy mindinkább egy legyünk, hogy együtt tegyünk hatékonyabb tanúságot a hitről, reményről és szeretetről! Katolikusok és lutheránusok együtt kezdtünk járni a kiengesztelődés útján és most az 1517-es Reformációra emlékezés összefüggésében új lehetőségünk van arra, hogy befogadjuk azt a közös útszakaszt, ami az utóbbi ötven évben öltött testet a Lutheránus Világszövetség és a Katolikus Egyház között. Nem nyugodhatunk bele a megosztottságba és a különválás okozta köztünk levő távolságba. Van lehetőségünk, hogy kijavítsuk történelmünk sorsdöntő mozzanatait, felülemelkedve a szembenálláson és a félreértésen, mely sokszor megakadályozta egymás megértését. Jézus atyja a szőlőskert gazdájaként állandóan törődik a mi Jézussal való kapcsolatunkkal, hogy valóban egy vagyunk-e vele. Szeretetteli pillantása arra bátorít
3 minket, hogy tisztítsuk meg a múltunkat és most a jelenben dolgozzunk az egység annyira óhajtott jövőjén. Nekünk is szeretettel és becsületesen kell a múltunkra tekinteni, elismerve a hibáinkat és bocsánatát kérve. Ugyanazzal a szeretettel és becsületességgel kell elismernünk, hogy a megosztottságunk eltávolított minket Isten népe eredeti megsejtésétől, amit történelmileg inkább e világ hatalmasai hagytak ránk, semmint Isten hű népének az akarata. Mindazonáltal mindkét fél részéről volt őszinte akarat az igaz hit megvallására és megvédésére. Őszintén meg kell vallanunk, hogy félelemből és a mások hite iránti előítéletből önmagunkba zárkózunk. (…) Ne követeljük a múlt megvalósíthatatlan kijavítását, hanem meséljük el ezt a történetet másféle módon! Jézus, aki nélkül semmit sem tehetünk, arra bátorít bennünket, hogy az egységet mind nyilvánvalóbb valósággá tegyük. Az elkülönülés végtelen sok szenvedést és meg nem értést okozott, de azt is tudatosította, hogy nélküle semmit sem tehetünk, ugyanakkor megadta, hogy hitünk némely szempontját mélyebben megértsük. Hálával elismerjük, hogy a Reformáció hozzájárult a Szentírás központibb szerepéhez az Egyház életében. A Szentírás közös hallgatásával a párbeszéd jelentős lépéseket tett. Luther Márton lelki tapasztalata arra emlékeztet, hogy Isten nélkül semmit nem tehetünk. „Hogyan lehet nekem egy irgalmas Istenem? – tette fel a gyötrő kérdést állandóan. Az Istennel való igazi kapcsolat kérdése az élet igazi kérdése, amit Luther az emberré lett, meghalt és feltámadt Krisztus örömhírében talált meg. Az „egyedül Isten kegyelme által” gondolatával arra emlékeztet, hogy mindig Isten a kezdeményező és megelőz bármiféle emberi választ. Jézus közbenjár értünk mint közvetítő az Atya felé, imádkozik tanítványai egységéért, hogy a világ higgyen. Ez vigasztal és erősít minket, hogy kérjük: add meg nekünk az egység adományát, hogy a világ higgyen irgalmasságod erejében! Ezt a tanúságot várja tőlünk a világ. Olyan mértékben leszünk
hitelesek a világ számára, amilyen mértékben a megbocsátás, a megújulás és a kiengesztelődés mindennapos tapasztalat lesz számunkra. Együtt hirdethetjük, konkrétan és örömmel megvallhatjuk, megvédve és szolgálva minden ember méltóságát. A világnak tett ilyen szolgálatunk nélkül a keresztény hit csonka marad. Lutheránusok és katolikusok, imádkozzunk együtt ebben a székesegyházban és kérjük a segítségét, hogy vele egyesülve élő tagok legyünk, akiknek szükségük van az ő kegyelmére!
Boldogok, akik hittel eltűrik a mások által nekik okozott rosszat, és szívből megbocsátanak. Boldogok, akik az elutasítottak és kirekesztettek szemébe néznek, és megéreztetik velük közelségüket. Boldogok, akik felismerik Istent minden emberben, és küzdenek azért, hogy mások is felfedezzék Őt. Boldogok, akik védelmezik és gondozzák közös otthonunkat [a teremtett világot]. Boldogok, akik lemondanak saját jólétükről mások javára. Boldogok, akik imádkoznak és dolgoznak a keresztények teljes közösségéért. …mindezek Isten irgalmasságának és gyengédségének hordozói, és bizonyára megkapják tőle a megérdemelt jutalmat. (Ferenc pápa parafrázisai a nyolc boldogságra)
Passaui pásztorlevél Kedves Testvérek a közös hitben! Az irgalmasság évét írjuk, és a legtöbbetek tudja, december nyolcadikán a passaui Szent István székesegyházban megnyitottuk az Irgalmasság kapuját. Hamvazószerdán Altöttingben egy másik Irgalmasság-
kapu került megnyitásra, mégpedig a Szent Magdolna bűnbánati templomban. Május elsején pedig, a zarándoklatok szezonjának megnyitója alkalmából az altöttingi Szent Anna bazilikában egy újabb Irgalmasságkaput nyitottunk. Ferenc pápa szeretné, hogy az irgalmasság kapuján átlépve lelki tapasztalatra tegyünk szert. Az irgalmasság kapuján áthaladva egyúttal hagyjuk magunkat átölelni Isten irgalmassága által. E lelkipásztori levél által felkínált lehetőséggel élve fényt szeretnék vetni egy olyan lelki valóságra, amely gyakorta vita tárgyát képezi, vagy éppen messzemenően feledésbe merül, ám ami alapjában véve egy kincs: az úgynevezett búcsúra. Valójában mi is a búcsú? És hogy függ össze a mi irgalmasságkapuinkkal? Miért bír ekkora jelentőséggel pápánk számára az irgalmasság évében? Először is le kell szögeznünk: a búcsú nem a bűnök megbocsátása. A bűnök megbocsátásának helye mindenek előtt és elsősorban a szentgyónás szentsége. És hogy ezt már most kimondjuk: nincs is búcsú a gyónással való kapcsolat nélkül. De vajon mit is jelent tulajdonképpen a búcsú? Mi kerül elengedésre, vagy még pontosabban hátrahagyásra? (A latin indulgentia szó német megfelelője az Ablass kifejezés, amelynek magyar jelentése megközelítőleg elengedés – a fordító megjegyzése.) Képzeljük el a következő helyzetet: haragra gerjed valaki az egyik munkatársával, ezért egy rosszindulatú pletykát indít róla, például, hogy titkos kapcsolatban van a felettesével. Természetesen tudja, hogy az ilyen pletykák éppenséggel meglehetősen gyorsan körbeérnek. Hirtelen mindenki tud róla, mindenki erről beszél. És egyszer csak arra a fájdalmas tudatra ébred, mennyire igaztalan volt a kollégával szembeni haragja, és mindenekelőtt milyen csúf dolog volt ilyen pletykákat útnak indítani. Tegyük fel, hogy ez az ember egy hívő katolikus és valóságos lelkiismeret-furdalása támad. Elmegy és meggyónja a bűnét. Esetleg még a kollégájához is elmegy, és bocsánatot kér tőle. Persze, teljes szívből hihetjük,
4 hogy Krisztusban Isten minden embernek ténylegesen és maradéktalanul megbocsát, aki őszintén megbánja és meggyónja bűneit. Isten irgalmas szeretete átöleli a bűnbánót a kiengesztelődés szentségében, s így személyesen is megtapasztalhatja a tényleges bűnbocsánatot. A hiba kiigazításra került. Ám amikor visszatér a munkahelyére, hirtelen észreveszi bűne következményét, amit már nem lehet kordában tartani, nemhogy jóvátenni. A pletyka saját életét éli a világban, továbbra is mindenki hisz annak valóságtartalmában. Még ha a vétő saját hibája megbocsátást is nyert. Az érintett személy még mindig tényleges károkat szenved az elhatalmasodott, rosszindulatú pletyka által. S ez természetszerűen valamiképpen a pletyka elindítójára is visszahat. Hisz nekünk, magunknak is viselnünk kell hibáink következményeit – akkor is, ha a tulajdonképpeni bűnünk már megbocsátásra került. Igen, viseljük a következményeket, éppúgy, mint egy alkoholista, aki még mindig szenvedi szenvedélybetegsége következményeit, akkor is, ha egyébként már „száraz” és absztinenciában él. A bűn következményei még mindig a világban vannak. Amikor a gyóntató pap felad egy elégtételt, ennek ez is az értelme: tegyen valamit, amivel a világ ismét kissé jobb lesz, mivel korábban a bűn révén rosszabb lett. A búcsú, kedves testvérek, a bűnök következményeire vonatkozik. Azok bizonyos értelemben vett büntetések, amelyeket magunknak kell viselni – ám a búcsú által azoktól is megszabadulunk. Hogyan is képzeljük el ezt? Úgy, hogy elhisszük: minket, keresztényeket egy mély összetartozás egyesít. Egy test vagyunk, ahogy Pál apostol a korintusiaknak írta. És ha egy tagja örül, mindegyik örül, és ha egy tagja szenved, az összes tagja vele együtt szenved. Ahol emberek valódi közösséget képeznek, ahol egymást szeretik, ott meg tudjuk ezt élni. Ilyenkor egymás terhét viseljük, örömben és bánatban is osztozunk. Bizonyosan ismerős az az élmény, amit a közmondás rögzít: „a megosztott bánat fél-bánat”. Azt tapasztaljuk, hogy
mások velünk együtt viselik szenvedéseinket–bánatunkat, segítenek nekünk viselni azokat. És sokszor nem azért viselhetik velünk a szenvedésünket, mert saját maguk történetesen nincsenek hasonló fájdalmas helyzetben, hanem azért, mert éppen van erejük ahhoz, hogy velünk együtt járják utunkat. Érezzük, mennyire segít az, amikor fájdalmunkban valaki mellettünk jár, és velünk együtt viseli kínjainkat. A bűnök következményei itt vannak a világban ideig tartó büntetésként. Azok, akik meggyónják bűneiket, szentáldozáshoz járulnak, elmondják a meghatározott imádságokat a pápa szándékára és még át is haladnak a szent kapun, akkor ezzel búcsú nyernek. Bűneik ideig tartó következményei, amelyek visszahatnak a személyre, enyhülnek, vagy megszűnnek. Hogyan is lehetséges ez? Ha hisszük, hogy Krisztus maga és Egyházunk oly sok szent nő és férfi tagja révén szeretetből mértéken felül adakoztak, oly nagymértékben, hogy ez a szeretetkincs egyszerre minket és velünk együtt terheinket is képes viselni, és még bűneink következményeiért tud kárpótlást nyújtani – ez a búcsú lényege. Kedves Testvérek! Mindez jó szándékkal meglehetősen könnyen érthető: ha a szeretetnek szociális dimenziója van, akkor a bűnnek is kell, hogy legyen. És ha a jó győzedelmeskedik a gonosz fölött, akkor Krisztus és a szentek szeretetének következményei a bűn következményeit viselhetik, enyhíthetik. Ez a búcsú értelme. A szent pápáknak az a kívánsága, hogy a szentkapun áthaladva szívünk tisztulásának és megújulásának e formájában mindinkább részünk legyen. S mivel bűneink következményeinek társas kihatása is van, a búcsút saját magunkért, sőt még halottainkért is elnyerhetjük. Remélem, érthető, hogy nem pusztán idejétmúlt elképzelésekkel (babonákkal) szeretnélek terhelni titeket, amelyekben egyébként már senki se hisz. Éppen azért, mert a reformáció előtt a búcsúval valóban visszaéltek és kiforgatták azt,
olyannyira, hogy a reformáció mozgalmának egyik kiváltó oka lett, sőt egyházszakadáshoz vezetett, a búcsú ma is vita tárgyát képezi. Ám keresztények lévén mégsem kellene a fürdővízzel a gyereket is kiönteni a fürdőkádból! A búcsú ugyanis az Isten velünk való irgalmas, szerető bánásmódjának a jele. Bátorítani szeretnélek titeket arra, hogy ezt az ajándékot a böjtidő (az irgalmasság rendkívüli szentéve) még hátralevő részében gyakoroljuk a szentgyónás szentségével egybekötve! Isten végtelen, fölfoghatatlan módon irgalmas szeretetével szeret minket. Újra és újra készen áll a megbocsátásra és a kibékülésre. Igen, a búcsú révén saját bűneink következményeitől akar megszabadítani, amelyek ránk nehezednek. Ezért azt kívánom Nektek, hogy ezen időn át őszinte szívvel közeledjetek Húsvét szent titkához, olyan szívvel, amely a nagylelkű Istennek és mindazok közösségének tud örülni, akik Hozzá tartoznak. Ehhez adja áldását nekünk irgalmas Istenünk: az Atya, és a Fiú és a Szentlélek. Stefan Oster SDB passaui püspök Ford.: M. Vaszkó
A szentév gyors mérlege Reméljük, az egyetemisták és főiskolások körében sem telt el nyomtalanul az irgalmasság rendkívüli szentéve! Többször beszéltünk róla közösségi alkalmaink során; ott függött szemünk előtt az oltáron Marko Ivan Rupnik jezsuita képe, amely a szentév emblematikus mottója volt. Különösképpen elgondolkoztató az irgalmas szamaritánusnak, Jézusnak és a vállán nyugvó sebesültnek, bárányának irgalmasan egymáshoz simuló arca, amelyben a szemek közösek… Bár nem nagyon terveztük meg előre, a szentévben négy jelentős zarándoklatot tehettünk: Húsvét előtt, Virágvasárnap Rómában voltunk, átléptük a Szent Péter bazilika szentévi kapuját, ahol egyetemi csoportunk fennhangon énekelte a magyar himnuszt, majd Szent Péter sírja előtt a pápai himnuszt. Pünkösdkor három kollégiumunk népével részt vettünk a csíksomlyói zarándoklaton (együtt
5 haladva, egy keresztalját képezve a csíkzsögödi hívekkel). Több mint hetvenfős csoportunk kispapunk, Knáb Laci vezetésével részt vett az IVT-n Krakkóban. Ősszel pedig a szokásos időpontban, szeptember utolsó hétvégéjén negyvenen voltunk az egyetemisták zarándoklatán Mátraverebély-Szentkúton. A négy zarándoklat megmozgatta és megszentelte közösségünket. Tovább imádkozunk (égi és földi jótevőinkben remélve) közösségi termünk megépüléséért, aminek terve a szentév során készült el, (igaz, Ferenc pápa már 2014 januárjában, egy római szerdai katekézise után megáldotta ennek kezdetleges formáját…) Az irgalmasság szentéve vége felé átadásra/megáldásra került a BME „R” épülete harmadik emeletén az imaterem, amely a betérőket csenddel, imádságos atmoszférával, olykor kis közösségek alkalmaival fogadja. A szentévben többen keresztelkedtek, bérmálkoztak és házasodtak! Mindennek megkoronázásaként kaptuk meg Bacsó András vendéglő tulajdonos jóvoltából, névtelen adakozók pénzéből Demeter József marosvásárhelyi fafaragó művész csíksomlyói kegyszobor-másolatát, ami ezután a Lelkészség tulajdona. Kegyelmekben és annak látható, érzékelhető jeleiben gazdag szentévet zárunk: bárcsak ezek a lelki értékek megmaradnának és gyümölcsöznének a lelkünkben! Pákozdi István egyetemi lelkész
Öt tanács az irgalmasság szentévében (zárásul) 1. Fedezd fel Isten irgalmasságát a Szentíráson keresztül. Az Atya irgalmas arcát a Szentírás fedi fel előttünk Jézus Krisztusban. Az, hogy beépítsük a Szentírást a napi rutinunkba, nem is olyan nehéz, mint elsőre tűnik. Szánj rá mindennap tíz percet, hogy elolvasd a napi evangéliumot, és elmélkedj rajta. Ha van időd, szánj fél órát az evangéliummal való imádságra. Ha korábban soha nem imádkoztál a Szentírás olvasásával, próbáld ki a lectio divina módszerét.
2. Fogadd el Isten irgalmát a gyónásban. Ferenc pápa szüntelenül hangsúlyozza a kiengesztelődés szentségét, amikor az irgalmasságról beszél. Ahhoz, hogy másokkal irgalmasok lehessünk, át kell élnünk a bűnbánatot saját bűnösségünk miatt. Majd utána – amikor kijövünk a gyóntatófülkéből, mélyen megtapasztalva, milyen irgalmas az Isten hozzánk – tudunk valóban irgalmasok lenni másokhoz. 3. Gondolkodj el az irgalmasság cselekedeteiről – majd cselekedj! Miért vesszük sokszor semmibe az irgalmasság cselekedeteit? El sem tudtam volna sorolni őket fejből a szentév kezdete előtt… Azt hiszem, ez különösen igaz az Egyesült Államokban, ahol sok sebet okozott az a politikai rendszer, amely kettéválasztotta a katolikusokat: vannak olyan katolikusok, akik az irgalmasság testi cselekedeteit helyezik a lelki cselekedetek elé, és vice versa. Holott mi, katolikusok, mind a kettőre meghívást kaptunk. Amint Ferenc pápa mondja: az irgalom testi és lelki cselekedeteit nem szabad szétválasztani. Próbálj meg kiválasztani egyet-egyet az irgalmasság testi, illetve lelki cselekedetei közül ebben a szentévben, és tedd az életed részévé. Egyszerű dolgokra gondolok: például készíts be ételt és más létfontosságú dolgokat egy szatyorban az autódba, esetleg tegyél mellé egy jó könyvet vagy egy hitről szóló kiadványt, és add oda az első hajléktalan embernek, aki az utadba kerül. Vagy jelentkezz önkéntesnek egy szegénykonyhára vagy hajléktalanszállóra. Ne csupán ételt adj; ülj le, és beszélgess a rászorulókkal. 4. Fedezd fel magadnak újra a csendet. Ahhoz, hogy megtapasztaljuk Isten irgalmasságát életünkben, először meg kell hallanunk irgalmas hangját. Meghallhatjuk az Úr szavát, ha a Szentírással imádkozunk, és ha több csendes percet építünk be életünkbe. Édesanyámnak annak idején volt egy „imasarka”. Amikor gyerekek voltunk, tudtuk, hogy nem szabad zavarni őt, amikor a nap kezdetén kicsit elvonult imádkozni. Bármilyen életállapotban élünk, tudunk szakítani pár perc
csendet arra, hogy kettesben lehessünk az Úrral. 5. Keresd meg az Egyháztól, hittől elsodródott katolikusokat. Ez elsőre kissé ide nem illőnek tűnhet, de ha olvastad Ferenc pápa Misericordiae vultus-át, talán feltűnt, hogy mindig hangsúlyt fektet az evangelizációra, különösen az új evangelizációra. Az irgalmasság szorosan kötődik az evangelizációhoz, hisz az egyháznak az Atya irgalmas és gyengéd tekintetével kell néznie mindenkire, így tudja visszavezetni őket Istenhez. Irgalom nélkül az evangelizáció elveszti erejét, hatékonyságát, hitelességét, szavahihetőségét. Gondold meg, tudsze lépéseket tenni olyan barátaid, szeretteid felé, akik elszakadtak az egyháztól. Nem gondolok nagy dolgokra: igyatok együtt egy kávét, hívd el valamilyen nagyböjti alkalomra, vagy csak küldj át neki egy lelkesítő igét – hidd el, egyszerűbb, mint gondolnád.
TUDOMÁNY Rosetta Kirándulás egy üstökösre. Nem először történt, hogy az emberiség űrszondát küldött egy üstökös tüzetes vizsgálatára. 1986-ban éppen az ESA bonyolította le az első ilyen programot, a Giotto űrszondával 600 kilométerre közelítve meg az akkor visszatérő, híres Halley-üstököst. 2004-ben a NASA által felbocsátott Stardust még közelebb merészkedett a Wild 2 nevű üstököshöz (240 km), sőt a csóvájából anyagmintát is gyűjtött. Alig néhány hónappal ezután pedig már az ESA teljesítménytúrázó szondája, a Rosetta is útnak indult, hogy egy évtizeddel később találkozzon a 67P/CsurjumovGeraszimenko üstökössel (művésznevén Csurival).
6 Vajon mitől ilyen érdekesek ezek az űrben száguldó kődarabok? Ameddig a Nap közelében haladnak, tényleg látványos jelenségek – idejük legnagyobb részét azonban eseménytelen téli álomban töltik a Naprendszer sötét és fagyos, messzi tájain. Meglepő módon pontosan ezzel vonták magukra a csillagászok figyelmét. A Nap közelében keringő nagyobb égitestek, a bolygók és holdjaik ugyanis az évmilliárdok során annyi viszontagságon estek át, a hőnek, az eróziónak és a gyakori becsapódásoknak köszönhetően annyira átformálódtak, hogy ma már igen keveset árulnak el a születésük idején uralkodó viszonyokról. Ezek a vándorló szikladarabok viszont, hála egyhangú előéletüknek, hűségesebben megőrizhették ősi állapotukat, mint a Naprendszer hozzájuk képest jól kifürkészett központi részének anyaga. Ezért választották az ESA programjának megálmodói a Rosetta nevet: ahogyan a rosette-i kő többnyelvű felirata döntő fordulópontot hozott a hieroglif írás megfejtésében, a kutatók remélték, hogy az új űrszonda is meg fogja nyitni az utat a Naprendszer eredetének és fejlődésének pontosabb megértése felé. Maga a Rosetta egy téglatest alakú, 3x2x2 méteres szerkezet, amelyhez két oldalról egy-egy 14 méter széles napelemtábla csatlakozik. Négy független antennája közül a legnagyobb egy 2,2 méteres, forgatható parabolatükör, amellyel sok százmillió km távolságból is összeköttetésben maradhat a Földdel. Tudományos felszerelését egyebek között infravörös, látható és ultraibolya fényben rögzítő kamerák, különféle porrészecskeés gázelemzők, rádió- és mikrohullámú érzékelők képezik. De a Rosetta legkülönlegesebb műszere egy teljesen önálló működésű leszállóegység, név szerint a Philae. A napelemekkel borított minilaboratórium terjedelme (három rugalmas lábát leszámítva) alig 1x1x1 méter. A fedélzeti műszerek között panorámás és mikroszkopikus kamera, mintagyűjtő és -elemző készülék, felszíni és felszín alatti szenzorok, akusztikus és elektromos
érzékelők, gázelemző és mágnesességmérő is található. Külön figyelmet érdemel, hogy a leszállóegység két kulcsfontosságú elemét a Rosettaprogramban részt vevő magyar tudósok és mérnökök fejlesztették ki: a Philae energiaellátó egységét a BME űrkutató csoportja, hibatűrő központi számítógépét pedig a KFKI szakemberei készítették.
táján. Bár már igen régóta úton lehet, 1840-ig túlságosan messze keringett ahhoz, hogy a Nap melege munkához lásson rajta. A következő száz évben a Jupiterrel való többszöri találkozás fokozatosan befelé mozdította a Csuri pályáját, 1959-ben beállítva annak mai helyzetét. A két csillagász 1969-ben fedezte fel az üstökössé előlépett sziklatömböt.
Az űrszondát és erszényében rejtőző útitársát 2004. március 2-án egy Ariane-5 hordozórakéta indította útnak a kouroui űrkikötőből. A Rosetta fellövésének szemtanúja volt a megcélzott 67P/C-G üstökös két felfedezője, Klim Csurjumov és Szvetlana Geraszimenko is. Ezzel kezdetét vette a bő egy évtizedig tartó teljesítménytúra, szerpentinre emlékeztető útvonalon, bolygók és aszteroidák ellenőrzési pontjaival övezve, a Naprendszer berkeiben.
2014 májusától felgyorsultak az események. A közeledő szonda hétről hétre egyre jobb felbontású képeket küldött a Nap felé száguldó Csuriról, amelynek sajátos alakja elbűvölte a kutatókat. Augusztusban a Rosetta végre utolérte az akkor már ébredező üstökösmagot, 30 kilométeres pályára állt körülötte és megkezdte a felszín részletes feltérképezését. Ez a műveletsor a tudományos megfigyeléseken kívül azt a célt is szolgálta, hogy a földi irányító központ alkalmas leszállóhelyet választhasson a Philae számára. A csillagászok némi meglepetéssel fogadták a jeges helyett száraz, sziklás, törmelékes felszínt; a külső jégtakaró nyilvánvaló hiánya bebizonyította, hogy az üstökösök addig általánosan elfogadott "piszkos hógolyó" modellje felülvizsgálatra szorul.
Amíg a Rosetta szorgosan rója a köröket és a milliárd kilométereket, vessünk egy pillantást a Csuri által bejárt, legalább ennyire érdekes vándorútra. Az üstökösök közvetlenül megfigyelhető pályája jóval változékonyabb, mint az ismerős, nagyobb tömegű égitesteké. Hosszú ideig kószálhatnak észrevétlenül a Naprendszer külső régióiban, amíg például egy ütközés hatására lassan a Nap felé veszik útjukat. Még ekkor sem válnak egy csapásra feltűnő jelenséggé; gyakran csak jó néhány távolabbi kerülő és a nagybolygók vonzásának ismételt beavatkozása után közelítik meg a Napot és kezdik meg átmenetileg szabályos felfénylésüket és csillapodásukat. Kiszemelt célpontunk, a Csuri is egészen fiatal vendég a Föld háza
A különös alakú üstökösmag egy kisebb és egy nagyobb, hosszúkás "gombócra" tagolható, amelyek egy rövid nyakrészben találkoznak. Valószínű, hogy a két szikladarab eredetileg két független objektum volt, amelyek kis sebességgel összeütköztek és egymáshoz tapadtak. Ezt a gondolatot támasztja alá, hogy a felszínen megfigyelhető réteges, teraszos formák az üstökös e két testtáján eltérő irányúak. A szabálytalan külső azért maradhatott ennyire érintetlen, mert a mag átlagsűrűsége kicsi (a víz sűrűségének csak kb. 53 százaléka), az ilyen kis tömegű égitesteknek pedig nincs annyi "erejük", hogy pusztán saját gravitációjuk markával gömbölyűvé gyúrják önmaguk anyagát.
7
Néhány kilométeres átmérőjével a Csuri szinte porszemnek tűnik, ha az űrben megszokott léptékkel tekintünk rá – a Földre letéve ugyanakkor kisvárosnyi területet foglalna el. Ha a Rosettát helyes méretarányban mellérajzolnánk, a maga 32 méterével egyetlen apró ponttá zsugorodna. Jobban érzékelteti az üstökösmag méretét két másik, jól ismert viszonyítási alap: felül a Műegyetem K épülete, alatta pedig a hatalmas Birodalmi Csillagromboló. 2014 novemberében megkezdődött a küldetés talán legizgalmasabb szakasza: a Philae lebocsátása. Napokig tartó, bonyolult előkészítő manőverek után, november 12-én reggel a Rosetta útjára bocsátotta a leszállóegységet, aztán továbbhaladt, hogy közvetíthesse a Föld felé a Philae jeleit. A tudósok érthetően nagy várakozással, sőt aggodalommal figyelték a 7 órán át tartó landolást. Kora délután, a várt időpontban a lábakba épített szenzorok valóban jelezték is, hogy elérték a felszínt, a visszaküldött adatok azonban zavarosnak tűntek. Nemsokára kiderült, hogy a megbízható, többszörös rögzítő mechanika ellenére a Philae nem tudott megkapaszkodni a Csuri talajában, sőt kétszer is visszapattant róla! Az üstökös igen gyenge tömegvonzása miatt újabb két órába telt, amíg a Philae végre nyugvó helyzetbe került. De vajon hol? Az eredeti tervek szerinti parkolóhely bőséges napfénnyel látta volna el a leszállóegység napelemeit. Bár az első leérkezés pontosan sikerült, a plusz két órás váratlan bukfenccel a Philae sajnos alaposan elvétette a célt és egy árnyékos
sziklahasadékba esett. Ez megpecsételte a sorsát – a sziklák között ugyanis a Csuri egy-egy 12 órás fordulata alatt csak másfél órán át jutott napfényhez. A kutatók jól tudták, hogy a Philae akkumulátorai néhány napon belül ki fognak merülni, ezért a szűkös energiával okosan gazdálkodva, a szerencsétlen helyzet adottságaihoz igazodva hajtották végre a lehetséges kísérleteket. A hősiesen dolgozó minilabor végül november 15-én, éjfél után pár perccel álomba szenderült, ám a legfontosabb vizsgálatok nagy többségét így is sikeresen elvégezte. Amit a Philae rövidre szabott munkájával elveszítettek, a tudósok egyrészt a Rosetta közeli rárepüléseivel, másrészt a küldetés idejének teljes 9 hónappal való meghosszabbításával igyekeztek bepótolni. 2015 első hónapjaiban, amíg a Csuri fokozódó aktivitása ezt lehetővé tette, a szonda több alkalommal is közvetlenül megközelítette a felszínt (14 km-re, sőt egészen 6 km-re), hogy mintát vehessen az üstökös "légkörének", kómájának anyagából. A kockázatos, de ragyogóan kivitelezett manőverekkel a kutatóknak számos nemesgázt és más fontos elemet sikerült azonosítaniuk, a Rosetta kamerái pedig új, bámulatosan részletgazdag felvételekkel örökítették meg az akciót. (Fényképeket technikai okokból sajnos nem közölhetünk, az ESA weboldalán (http://esa.int/rosetta) azonban a kedves Olvasó a jobbnál jobb cikkek mellett bőséges és valóban lenyűgöző képanyagot is talál.) A napközelpont felé haladva a Csuri egyre intenzívebb tevékenysége elvette a tudósok kedvét a mélyrepülésektől. 2015 augusztusában, működése tetőpontján az üstökösmag mintegy 300 kg vízgőzt és akár egy tonnányi port és törmeléket is szórhatott az űrbe – másodpercenként! Jóllehet az űrszonda egyik műszere kimondottan porszemcsék elemzésére készült, ezzel a porviharral már meggyűlt volna a baja: némelyik "apró kavics" a méteres átmérőt is elérte! Egy ilyen ágyúgolyó
pillanatok alatt véget vethetett volna a tudományos kutatómunkának, ezért a Rosetta még idejében visszavonult a Csuritól 300-350 kilométerre, és tisztes távolból fényképezte a tűzijátékot. A küldetés utolsó éve az üstökös aktivitásának folyamatos nyomon követésével és számtalan további méréssel és vizsgálattal telt. Sikerült például szabad oxigént kimutatni a Csuri kómájában, ami a Rosetta útjának egyik legmeglepőbb és legfontosabb felfedezése. Amint az üstökös és hűséges kísérője távolodott a Naptól, az űrszonda rendelkezésére álló energia mindinkább fogyatkozott, sőt a Földdel való kommunikáció is egyre nehézkesebbé vált. A szakemberek a bizonytalan vég helyett a hősi halált választották: 2016. szeptember 29-én a Rosetta célba vette a Csuri felszínét, hogy másnap délben befejezze égi pályafutását. A 14 órás landolás alatt, az üstökösmag rendkívüli közelséget kihasználva lehetőség nyílt jó néhány minden korábbinál pontosabb mérés elvégzésére is. Szinte lehetetlen összegezni egy ilyen hatalmas kutatási programot, de nem vitás: az ESA űrszondája történelmet írt. Sosem látott részletességgel ismerhettük meg a korai Naprendszer anyagának egy mintáját, ezzel minden eddiginél mélyebb betekintést nyerve a fiatal Nap és családja világába. Az elért eredmények közül csak néhány igazán jelentőset említve: a Rosetta által kiszimatolt nemesgázok, nitrogén, sőt oxigén jelenléte roppant fontos támpontot nyújt a Naprendszer kialakulásának modellezéséhez, és bizonyára át is fogja formálni a jelenlegi elképzeléseket. A látszólag kudarcot valló Philae tizenhat különböző szerves molekulát mutatott ki a Csuri felszínén, a Rosetta pedig később a glicint is, a fehérjéket alkotó aminosavak egyikét. Lehet, hogy a földi élet építőköveit többek között az üstökösök hozták el nekünk, miután biztonságos távolságban átvészelték a Nap és a bolygók izzó születését?
8 Mint az igazán érdekes kérdésekre adott válaszok, a Rosetta felfedezései is egy sereg további rejtélyt és problémát tártak fel. A küldetés folyamán gyűjtött több mint 200 Gbyte adat beható elemzése, a kozmikus kirakójáték millió apró darabjának új tudományos elméletekké való összeillesztése még évtizedekig el fogja látni teendővel a jelen es a jövő tudósait. (Az adatok és az illusztrációk az ESA híradásaiból és internetes források anyagaiból származnak.) Takács Balázs
HIT Önmegvalósítás – önfeláldozás MKK Katekézis „Beteljesedett” – mondja Jézus a kereszten. Amikor leginkább „megvalósította önmagát” – nem egy boldog, önfeledt pillanat, nem is az elismertség, a sikeresség csúcspontja életében... hanem minden kínja, fájdalmassága ellenére annak meghirdetése, hogy megvalósult minden, amit az Atya reábízott. Ez a szó, hogy önmegvalósítás, nem szerepel sehol a Bibliában. A szó a humanisztikus pszichológiában jelenik meg, melynek fő alakjai Abraham Maslow és Carl Rogers. Maslow elgondolása szerint az ember önmegvalósítása szükségletek kielégítésének sorozata. Ezt ő egy piramishoz hasonlította: a legelső, legszélesebb alap a fizikai szükségletek, mint a táplálkozás, fedél, pihenés. A következő a biztonság és a védelem iránti igényünk, ne kelljen szorongva, üldöztetve élnünk. Erre épülhet a szeretet és összetartozás érzésének igénye, ami elvezethet az önbecsüléshez. Ez az önbecsülés lesz az önmegvalósítás alapja, egy olyan személyiség létrejötte, mely képes az „itt és most”-ban élni, képes elfogadni másokat és mások másságát. Az önmagát megvalósítani képes ember kreatív és megoldás- (nem pedig panasz-) centrikus, a dolgok mélye érdekli, ezért képes független maradni
a divathullámoktól (ami a felszín). Az ilyen ember magas szintű kapcsolatokra képes, vagyis melegszívű, önzetlen, őszinte. Így képes eljutni a csúcsélményre, ami lehet spirituális is, de gyökerében a teljesség érzetéből fakadó öröm. A humanisztikus pszichológia nem veti el Istent, de nincs is szüksége rá – még kevésbé a vallásra, egyházra, dogmákra. A megváltás, az út benned van – tanítja –, és ha felszínre tudod hozni mindazt a sok értéket, amit a világra hoztál, akkor be tudod teljesíteni önmagad. Látásmódja szerint az ember önmagában jó – csak hagyni kell, hogy ez a jó szinte spontán módon kibontakozzék. A humanisztikus pszichológia embere inkább így mondaná: „Beteljesedtem...” Ezzel szemben a bibliai szó – beteljesedett – arra utal, hogy valami rajtam kívüli, tőlem független, rám szabott terv valósult meg. Isten elgondolt rólam valamit, megadta az ehhez szükséges eszközöket, megadja a körülményeket is (bár ez már a körülöttem lévők szabadságán is fordul) – és mindezzel azt kell megvalósítanom, ami az Ő szándéka velem. Ezen az úton vár engem, ezen az úton találhatok rá és találkozhatok vele. Jézus önmegvalósítása az Atya akaratának keresése. Élete nem volt előre beprogramozva, ő is kereste, tanulta a maga útját – bár a bűn nem homályosította el gondolkodását, döntéseit. Ennek e keresésnek, tanulásnak eszközei voltak a rendszeres imádság, a Szentírás mélységes ismerete, hogy minden helyzetben a szolgálatot kereste. Ez lehet a modell a mi számunkra is, amikor szeretnénk megvalósítani önmagunkat: rendszeres ima, elcsöndesedés Isten színe előtt, a Szentírás ismerete, hogy amikor elém kerül egy helyzet, egy kérdés, akkor „beugorjon” az erre választ adó részlet. Mindennek a szolgálatban, a másokért nyitott szeretetben kell láthatóvá lenni, hiszen e nélkül a hit halott... Odajutunk, amit Viktor Frankl így fogalmaz meg: „Az ember annál inkább megvalósítja önmagát, minél inkább mások szerető szolgája, vagy mások szeretetének elfogadója lesz.” Ez vezet el bennünket a
második fogalomhoz, az önfeláldozáshoz... Az önfeláldozás vágyaim, akaratom háttérbe szorítása a másik javára. Vagyis rossz az az önfeláldozás, ami a másik önzését szolgálja (hogy mintegy megvásároljam a szeretetét), ami menekülésből történik, ami öncélú, önigazoló (még erre is képes vagyok). Szent Pál Szeretethimnusza nagyon élesen fogalmaz: „Adjam oda testem égő áldozatul, osszam szét minden vagyonom, ha szeretet nincs bennem, SEMMIT SEM ÉR!” Vagyis az önfeláldozás értékét nem az áldozat mértéke, hanem a mögötte álló szeretet adja. Kívülről szép lehet, hogy lemondok egy vágyott programról, mert valakin segítenem kell – de aligha üdvös számomra, ha mindezt duzzogva, bosszúsan, állásomat féltve vagy csupán a környezetemnek megfelelni akarva kényszerből teszem. Az önfeláldozás csúcsa a vértanúság, hiszen „senkinek sincs nagyobb szeretete annál, aki életét adja barátaiért...” Önfeláldozás lehet egy szerzetesi fogadalom – még ha nem is annak élem meg. Önfeláldozás lehet egy házasságkötés – még ha a pillanat boldog is –, mert mindkettő arra vezet, hogy lépésről lépésre odaadjak mindent életemben. Így kapcsolódik össze a szeretetben az önfeláldozás és az önmegvalósítás. A lemondás, az önfeláldozás nem szül automatikusan szeretetet – de a szeretet előbb-utóbb önfeláldozáshoz kell vezessen. Ebben a lemondásban, a szeretet áldozatában fogom megvalósítani azt, amit Isten vár tőlem, és ezzel önmagamat is. Dr. Egri László orvos, diakónus
ÉLETSZENTSÉG Boldog Charles de Foucauld 100 éve hunyt el Foucauld atya oda viszi Jézus Krisztust, „akik nem keresik”. Nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy bizonyos szempontból Algéria tuaregjeinek helyzete hasonlít a mi kortársainkéhoz az urbanizált valóságban, vagy még inkább a mi
9 helyzetünkhöz, akkor is, ha a különbség nyilvánvaló. Ők anyagilag szegények, mi lelkileg vagyunk azok. Persze más a pusztaság. Ám a közös pont ott fedezhető fel, hogy sem ők, sem mi sehol „nem vagyunk igazán otthon”. Útban vagyunk, nomádok vagyunk. Azután közös a bennünk lévő letargia érzése is. Gyakran meghatározott cél és remény nélkül vándorolunk. Olyan nép vagyunk tehát, akik között igen nehéz az evangélium hirdetése és a megtérés. Ebben a helyzetben Charles de Foucauld igényes prófétai választ ad nekünk. Az egyetlen lehetséges válasz: az evangéliumi élet, amely bemutatja az evangélium prófétai alternatíváját, és azt újból érdekessé és vonzóvá teszi. Charles de Foucauld világító személyiség, aki hiteles ellenpontja lehet az egyház elpolgáriasodása és unalmassá válása veszélyének. Jézus szerint a szegények és a kicsinyek Isten előszeretettjei, és evangélizációjának címzettjei. Szent Pál is azt állítja, hogy az őskeresztény közösségben kevés gazdag volt, kevés bölcs, kevés hatalmas és kevés nemes ember. A II. Vatikáni Zsinat újra fölfedezte és magasra emelte ezt a szemléletet. A Zsinat után sokat beszéltek a szegények melletti döntés fontosságáról. A felszabadítás teológiája ebből az üzenetből táplálkozik, igaz sokszor ideológiai célok eszközévé vált, így lehet kétértelmű is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az üzenet többé már ne lenne érvényes és aktuális. Éppen ellenkezőleg. Az emberiség nagyobb része a szegénység szintjének küszöbe alatt él, ez igaz mindenekelőtt Afrikában, ahol Charles de Foucauld élt a szegények között. Charles de Foucauld érdekes modelljét nyújtja annak, hogyan lehet megvalósítani a keresztény ember, és az egyház misszióját nemcsak Tamanrasset sivatagjában, hanem, a modern világ pusztaságában is: az egyszerű keresztény jelenlét küldetésén keresztül, az Istennel folytatott imádságban, és az emberekkel fenntartott barátságban! Walter Kasper bíboros
(Megjelent és most kapható újra Boldog Károly testvér könyve magyarul: Isten a szeretet, Magdeleine kistestvér: Jézus, a lehetetlenség Ura című írásával egy kötetben.)
Boldog Zdenka Schelingová, Szent Agáta 20. századi követője Mai, elanyagiasodott világunk embere, ha azt a szót hallja, hogy „szent”, hajlamos arra, hogy valamilyen, a régmúlt ködébe vesző lényre gondol, aki, lehet, hogy nem is élt, a csodái lehet, hogy nem is történtek meg, és ha megtörténtek is, az egy másik világ volt, ma már nincsenek szentek, nincsenek csodák. A mai kor emberének pedig nagyon is kellenének olyan példaképek, akire tisztelettel tud felnézni, aki más, emelkedettebb világba tudja őt vezérelni. A mi korunkban is vannak szentek, történnek csodák! Ezek közé a modern kori szentek közé tartozik Boldog Zdenka Schelingová, aki kortársunk volt, hiszen a 20. században élt, és 61 évvel ezelőtt hunyt el. Életének jelentősebb eseményei: Zdenka Schelingová, eredeti nevén Scheling Cecília, 1916-ban, Karácsony éjszakáján született az Osztrák-Magyar Monarchiában, a magyar Felvidéken, az Árva vármegyei Kriva községben, amit ma is Krivának hívnak. Születésének tehát éppen most Karácsonykor lesz a 100. évfordulója. Mivel ő még Trianon előtt, osztrákmagyar állampolgárnak született, ilyen értelemben honfitársunk is. A község lakossága akkor is szlovák volt, valószínűleg ő sem beszélt magyarul. Szülei egyszerű földművesek voltak. A vallásos, 11 gyermekes családból ő volt a tizedik. Már gyermekkorában kitűnt buzgó vallásosságával, így mindenki természetesnek tartotta, hogy apácának készül. 15 éves korában jelentkezett is a betegápolással foglalkozó Szent Keresztről nevezett irgalmas rend pozsonypüspöki (ma Podunajské Biskupice, Pozsony egyik kerülete) zárdájában, ahol az apácák szívesen fogadták, de feltételül szabták, hogy előbb szerezze meg az ápolónői, sőt a
röntgenasszisztensnői képesítést is. Miután mindkét oklevelet megszerezte, már nem volt akadálya annak, hogy az irgalmas rendbe felvegyék, és apácanévként a Szidónia nevet kapta, ennek szlovák megfelelője a Zdenka. Örök fogadalmát is Pozsonypüspökiben tette le. Minthogy közben már csehszlovák állampolgárrá vált, a továbbiakban ezen a szlovák néven szerepelt: Zdenka Schelingová.
Zdenka nővért először a pozsonyi közkórház belgyógyászatára, majd a homonnai (ma Humenné) kórházba helyezték ápolónőnek, ahonnan ismét a pozsonyi állami kórházba rendelték, ahol már röntgenasszisztensként működött. 1950-ben – csakúgy, mint nálunk – az apácarendek működését megtiltották, Zdenka nővér munkájával azonban annyira meg voltak elégedve, hogy továbbra is a kórházban maradhatott, és mint civil röntgenasszisztensnő dolgozhatott tovább, de apácaéletmódján nem változtatott. Munkájának alapelvét így fogalmazta meg: „Minden hivatás a szeretetben gyökerezik.” A kórházban konspiratív tevékenységet is vállalt. A pozsonyi börtönben is az volt a szokás, hogy ha egy fogoly olyan betegséget kapott, amit a rabkórházban nem tudtak megfelelően kezelni, a közkórházba helyezték át. Ott közös kórteremben feküdt, és külön fegyőr őrizte. Ezek között a betegek között egyházi személyek is voltak. Egy papot, akit a Vatikán javára való kémkedés és hazaárulás vádjával ítéltek el, ezért gyógykezelésének befejezése után Szibériába készültek száműzni, a kórházból való szökéséhez segítette azáltal, hogy az őrt teával kínálta, a teába pedig erős altatót kevert. Amikor ettől a fegyőr mély álomba merült, titkos, földalatti egyházi szervezetek erre felkészült tagjai a papot a kórházból kicsempészték és elrejtették, sőt külföldre is kijuttatták. A rendőrségi
10 vizsgálatok során Zdenka nővér is gyanúba került, és a hatóságok csapdát állítottak neki. Néhány nap múlva újabb három papot és három papnövendéket vittek a kórházba, és amikor ő ezeket is készült a szökéshez segíteni, leleplezték, letartóztatták, a pozsonyi börtönbe szállították, ahol a kihallgatások során hosszasan, brutális kegyetlenséggel kínozták, ennek során emlőit is bántalmazták, csakúgy, mint annak idején Szent Agátáét. Megtörni azonban nem tudták, állandóan kínzóiért imádkozott. Három hónap múlva lefolyt a tárgyalás, és Zdenka nővért hazaárulás vádjával 12 évi börtönre, valamint a közügyektől 10 évre való eltiltásra ítélték. Fogságát több börtönben töltötte, újabb és újabb, mindig nagyobb városokban lévő börtönökbe hurcolták. A pozsonyi börtön után Rimaszombatban, Pardubicében, Brünnben, majd a hírhedt prágai Pankrác börtönben tartották őt fogva. Lelkét megtörni azonban sehol sem tudták, mindenütt állandóan kínzóinak, őreinek megtéréséért imádkozott.
ismerőse, Apollonia Galisová szánta meg, és vette magához, ő vitte haza Nagyszombatba, és otthonában ápolta, majd, miután állapota egyre súlyosbodott, még azt is el tudta érni, hogy Zdenka nővért felvették a nagyszombati kórház onkológiai osztályára, ahol rövidesen, 1955. július 31-én, 38 éves korában, meghalt. Szenvedésével, halálával igazolta életében gyakran kifejezett elvét: „A megbocsátás a legnagyszerűbb dolog az életben.”
Másfél év múlva a börtönben vette észre jobb emlőjében lévő daganatát, amely rákosnak bizonyult. Az akkori lehetőségeknek megfelelően jobb emlőjét teljes egészében eltávolították – egyes tanúk szerint érzéstelenítés nélkül, csakúgy, mint Szent Agátáét. A műtét után sem fájdalomcsillapítót, sem utókezelést egyáltalán nem kapott. Köztudott, hogy a fiatalkori emlőrákok progressziója gyors, ennek következtében Zdenka nővér állapota rohamosan romlott, annyira, hogy a börtön igazgatósága rájött, hogy egész Csehszlovákiára nem vetne jó fényt, ha kiderülne, hogy egy apácát a börtönben halálra kínoztak. Ezért kegyelemre javasolták, és az akkori csehszlovák köztársasági elnök, Antonin Zápotoczki, elnöki kegyelemben is részesítette.
1970-ben hivatalosan is rehabilitálták. 2000-ben kezdeményezték boldoggá avatását és 2003-ban, pozsonyi látogatása során II. János Pál pápa avatta őt boldoggá. Emlékét Szlovákiában azóta is ápolják. Boldoggá avatása alkalmából bélyeg is készült róla. A krivai templomban szobrot állítottak neki, arcképe már a krivai autóbusz-állomáson is látható. Rimaszombati (ma Rimavská Sobota) egykori börtönének falán is emléktábla idézi személyét, a templomban ereklyéjét is őrzik. Az egykor börtön ma kórház. Pozsonypüspökiben, az egykori zárda épületében is kórház működik ma, de időközben a kórház mellett ízlésesen modern templom is épült – ezt jelenleg is az irgalmas nővérek gondozzák. Ott is szobra áll, és annak talapzatában helyezték el csontjainak egy részét. Koponyája, végtagcsontjai a talapzat résein keresztül láthatók. Sírja a pozsonypüspöki temetőben, a többi irgalmas rendi apáca sírja között van. A templomhoz kis múzeum is tartozik, ahol tablók mutatják az életéről készült dokumentumokat, és vele kapcsolatos füzetekhez, képekhez több nyelven, így
A börtönből tehát kiszabadult, de megpróbáltatásai ezzel nem értek véget, mert volt munkahelyére, a pozsonyi kórházba betegként nem vették fel, és ápolását volt apácakolléganői sem vállalták. Tíz testvére közül sem volt egy sem, aki magához vette volna. Végül egy Nagyszombatban (ma Trnava) élő
magyarul is hozzá lehet jutni. Ünnepe halálának napja: július 31. A magyar katolikus egyházi sajtó 2013-ban közölt róla terjedelmesebb megemlékezést (az Új Emberben). 2015. szeptember 5-én Erdő Péter bíboros helyezte el ereklyéjét a Mátraverebély-Szentkút kegyhely szabadtéri oltárában, azóta ott tisztelhető. Kortárs-szentünk élete sokban hasonlít Szent Agátáéhoz, bátor vallásosságból fakadó tevékenysége miatt őt is kegyetlenül megkínozták, emlőjét eltávolították. Számunkra még külön érdekességet is jelent, hogy bár szlováknak, de mégis a történelmi Magyarországon, osztrák-magyar állampolgárként született, és röntgenasszisztensnőként dolgozott. Személyében tehát az első radiológus dicsőült meg, aki a radiológusok, de legalább a röntgenasszisztensek védőszentje is lehetne. Tiszteletének fokozását még inkább indokolja, hogy ebben az évben ünnepeljük születésének 100. évfordulóját. 2014. január 15-én személyesen is jártam Pozsonypüspökiben, az általam közölt adatokat az ott működő nővérek megerősítették, és saját adataikkal kiegészítették. Tőlük hallottam, hogy már számos imameghallgatás is történt, a szenttéavatási eljárás tehát valószínűleg rövidesen elkezdődhet. Boldog Zdenka áldozatos élete és hősi halála azonban nem csökkenti Szent Agáta iránt érzett tiszteletünket, akit továbbra is az emlőbetegek védőszentjének tekintünk. Dr. Göblyös Péter
BÚCSÚ Sziasztok! Talán páratoknak feltűnt, hogy nem láttátok a karmazsin csoportot az idei MKK-listákban sehol sem feltüntetve. Csoportunk nagy része a tanulás mellett dolgozik is, ezért nem tudunk heti rendszerességgel veletek lenni. A csoport nevében szeretnék Tőletek elbúcsúzni. Köszönjük, hogy közétek tartozhattunk! Számtalan igazán
11 értékes kapcsolat alakult ki az itt töltött évek alatt. Köszönjük a heti alkalmakat, a gondolatébresztő témákat, a közös záró imákat, a finom vacsorákat, a bálokat, kirándulásokat, 72 órákat, sportnapokat, könyvheteket, intercsopis programokat... Hálásak vagyunk érte! Kívánjuk, hogy Ti is legalább ennyi boldogságot leljetek a közösségben, mint mi tettük! További sok örömet kívánunk a munkában és kikapcsolódásban egyaránt! Szeretettel, a Karmazsin csoport nevében: Abai Orsi.
Búcsú, de másmilyen Szeptember 24-25-én gyalogos zarándoklat után tartottuk Mátraverebély-Szentkúton az idei egyetemisták búcsúját. Nyolc évvel ezelőtt Kálmán Peregrin OFM kegyhely-lelkész kérésére szeptember utolsó vasárnapja lett a nemzeti kegyhely egyetemi búcsúja. Évente gyalogos úton érkeznek erre az egyetemisták. Utunk Salgótarján Főplébániájától indult és (eltévedésekkel együtt) 27 km megtétele után szombat estére érkeztünk meg Szentkútra. Este Peregrin atya tartott előadást a gyónásról. Vasárnap délelőtt sokan végezték el szentgyónásukat a ferencesek gyóntató udvarában, majd Egri László orvos-diakónus tartott katekézist az elégtételről. A búcsúi szentmise prédikációjában a vasárnapi evangéliumhoz kötődően Assisi Szent Ferencről, a kegyhely „háttérszentjéről”, az önként Lázárrá vált Poverellóról beszéltem. Ő ma is példát ad nekünk Isten igéjének meghallására, befogadására, megrendüléssel történő követésére. Ő így „forgatta” a Bibliát. Nekünk is az ő útján kell járni, a kinyilatkoztatás szavának életre váltásában, nemzetünk, társadalmunk ezeréves értékeinek megvédésében. A zarándoklaton 40 gyalogos egyetemista és főiskolás vett részt, többen a szentmisére csatlakoztak hozzánk, a szabadtéri mise megtelt „pártoló” hívekkel, zarándokcsaládokkal. – Hálásak vagyunk az Úrnak, hogy ebben a rendkívüli szentévben négy zarándoklaton is követhettük az irgalmas Jézust: Virágvasárnap Rómában, Pünkösdkor Csíksomlyón, a
nyáron Krakkóban az IVT-n és most ősszel Szentkúton… P. I.
Miért éri meg „világgá menni” két napra? A test és lélek olyan szorosan kapcsolódik össze, hogy szétválasztani vétek, külön beszélni róluk megengedhetetlen, így ápolásuk is közösen kell, hogy történjen. Ezért van az, hogyha zarándoklatról hallok, ha időm, munkám engedi, elmegyek. „Különleges élményt jelent számomra, mert a test megmérettetése mindig olyan érzéssel tölt el, mintha minden rosszat kifüstölnék, kiizzadnék magamból, és abban a pillanatban új erőre kapva, újjászületve kezdem élni attól a ponttól életem további részét. De általában a mozgás lényegének tekintem, hogy közben ne gondolkodjak, és azért tud jól működni ez, mert a fejem is szellőzik közben. A zarándoklat azonban kivétel. A fejem nincs teljesen tele gondolatokkal, csak olyanokkal, amiket elengedhetek, ahogy közeledek a célhoz. Olyan érzés ez, mintha teherrel sétálnék, és útközben szép lassan megválnék tőlük. Így pont az, ami a testemet érinti, megy végbe a lelkemben is. Ahogy előbb meséltem, azért kivétel a zarándoklat ez alól, mert bár a mozgás érvényességéhez a tudat és a mindennapi bajokon való rágódások mellőzése szükséges, de jelen esetben gondolatoknak azokat a fejemben levő terheket mondom, amiktől jó néha megválni, de sokkal inkább a szellemem részét képezik, mintsem tudatomét. Nem arról van szó, hogy elfelejtek sérelmeket, vagy kitörlöm az elmúlt hónapom kudarcélményeit, hanem, hogy a helyére kerül minden. Rájövök, hogy mi igazán fontos, és minek kell, hogy valóban életem középpontjában álljon. Először is, maga a zarándoklat tele volt vidámsággal és kalanddal, hála a kollégium többi tagjának, akiket jobban megismerhettem, és a közös élmények szorosabb köteléket szőttek. Ráeszméltem a gyaloglás alatt, milyen szerencse, hogy itt lehetek, milyen
szerencse, hogy ilyen emberek vesznek körül, milyen szerencse, hogy hihetek Istenben, van kihez imádkoznom, és sosem érzem egyedül magam, bárhol is vagyok. Milyen szerencse, hogy van, aki megfogja a kezem, amikor leugrom a kerítésről (mert bizony ilyen történt a nem várt eltévedések közepette), és milyen szerencse, hogy ha eltévedünk is, a végén megleljük a helyes utat. Annyi szerencse, hogy szinte már gyanús. Talán ezért jobb, igazabb Gondviselésnek hívni ezt, mintsem véletlennek. Miért jó világgá menni két napra? Ez a zarándoklat is azt bizonyítja, hogy egy kis időre teljesen kiszakadván a hétköznapokból, eltávolodván a mindennapi rutintól már perspektíván keresztül tudtam az életemre nézni ezalatt az idő alatt. Nem szüntetem meg a körülvevő rossz gondolatokat, miközben az életemért küzdök a hegyen felfele menet, csak rájövök, hogy eddig rosszul láttam. Kivételes helyzetben vagyok, és csak hálás lehetek mindenért, ami körbevesz. A kollégium tagjai, a táj, hogy van két lábam, egészséges vagyok, bármikor elmehetek túrázni, és hogy ott lakhatok, ahol, hogy egyetemre járhatok és tanulhatok, és hogy szabad lehetek.” (Lilla) „Immáron harmadszor lehettem részese a zarándoklatnak, minden évben más-más hatásokat átélve. Én leginkább a kalandokat emelném ki idén, melyek fizikailag és lelkileg is megerősítettek (főleg mikor egy-egy ismeretlen útvonal végén kerítésmászással is edzhettük magunkat, vagy mikor a remetebarlangokat „vettük birtokba”). Úgy érzem, ezen élmények által újabb és újabb kihívási szinteket küzdhettünk le magunkban; nemcsak a völgybőlhegyre mászás alkalmával, de azzal is, hogy kilépve komfortzónáinkból új emberi kapcsolatokat mélyítsünk el. A minket körülvevő káprázatos természet, a csend, a nyugalom és a béke, melyet megérkezésünkkor a szentkúti kegyhely nyújtott nekünk, mindehhez még inkább hozzájárult. Fantasztikus dolog egyszerre külsőleg és belsőleg is újjászülető zarándoknak és gyermeki lelkületű kalandornak lenni. Ez az alkalom pedig remek lehetőség ezt megtapasztalni.” (Marcsi)
12 „Először vettünk részt az országos egyetemista zarándoklaton. Maradandó élmény volt számunkra, mind lelkileg, mind testileg. Nemcsak fizikailag edződhettünk, hanem a hitünkben is. Egy kedves úriember mondta nekem egyszer, hogy amikor elmélyülsz, Isten üzenetét hallgatod hittel, alázattal, az egy igazi „hitnesz”. Valóban „hitnesz” volt, hiszen a megérkezésünkkor a salgótarjáni templomban imával kezdődött a zarándoklat. Ahogy a táv feléhez érkeztünk, minden lépéssel egyre fáradtabbak lettünk, de a jó társaság ezt feledtette velünk, és a természet feltöltött minket. Sokat beszélgettünk, és vihettük a keresztet, miközben hosszabb-rövidebb kerülőket tettünk, de mindig visszataláltunk a helyes útra, ahogyan az életben is. Sokszor nem tudjuk a helyes irányt, de Isten mindig megmutatja nekünk. Amikor kulacsaink kifogyóban voltak, és már kezdett sötétedni, megérkeztünk a csobogó forrásvízhez, ahonnan felfrissülve folytattuk utunkat, és nemsokára meg is érkeztünk Szentkútra. Teljes búcsúért imádkoztunk, szentgyónásban részesültünk, remetebarlangot láthattunk. Amellett, hogy finom ételeket és kényelmes szállást kaptunk, maradandó lelki élményekkel gazdagodtunk. A mátraverebélyszentkúti Zarándokházat szeretettel ajánljuk azoknak, akik családdal vagy akár barátokkal együtt szeretnének lelki táplálékhoz jutni, és a természet közelében lenni.” (Dóri, Sára) „Ez volt az első alkalom, hogy meglátogattam Mátraverebély – Szentkút kegyhelyét. Még nem vettem részt ehhez hasonló ifjúsági zarándoklaton, és mivel én új vagyok az Egyetemi Lelkészség Leánykollégistái között, így izgatottan vártam, milyen is lesz. A hosszas gyalogtúra után, ami telis-tele volt izgalmakkal – hiszen még kerítést is másztunk –, fáradtan, éhesen, de annál nagyobb lelkesedéssel értünk be Szentkútra. A környezet, ami fogadott, elkápráztatott és ugyanakkor melegséggel töltötte el a szívem. Meghatódottan és hálásan álltam a Szent Szűz értékes szobra előtt és rettenetesen örültem annak, hogy ott lehetek. Este megismerkedtünk a kegyhely történetével és együtt
elfogyasztottuk a már nagyon várt és megérdemelt vacsorát, majd mindenki elfoglalta kényelmes fekhelyét. Zarándokházunk hamar elcsendesedett, a kimerültség mindenkin úrrá lett. Másnap a kültéri oltárnál került sor az ünnepi szentmisére, amelyen sok odazarándokolt és helyi testvérünkkel együtt vettünk részt. A szentmise előtt sikerült meglátogatnunk a remetebarlangokat, ami szintén nagy élmény volt. „Jézus nevében és Jézusért útra kelni, hogy az út során az ő kegyelme átformáljon, és új emberré alakítson.” Véleményem szerint ennél szebben és tömörebben nem is lehet megfogalmazni a zarándoklat lényegét. Nem feltétlenül magunk miatt zarándokolunk. Hiszünk benne, hogy az új, jobb emberré formálódás a körülöttünk élő emberekkel (család, rokonok, szomszédok, munkatársak, ismerősök, stb.) tesz jót. Emberi szimpátiák, barátságok szövődtek a gyalogos zarándoklat nagy-nagy egymásrautaltságában, s ez így van jól, ettől nagyon emberi. A beiktatott magányos csendszakaszok és a derűslelkű, vidám társakkal való közös bandukolás gyógyítja a testet, lelket, szellemet. Nekem hatalmas élmény volt, hiszen még nem volt részem ilyenben korábban, megismertem igazán jó embereket, akiket most már hívhatok barátomnak, illetve lelki felfrissülést nyújtott, amelyeket elraktároztam magamban, hogy a mindennapi megpróbáltatások közepette ezekből táplálkozhasson a lelkem.” (Dominika) Az élménybeszámolókkal reméljük, sikerül felkelteni az érdeklődést egy újabb tapasztalat-, élményszerzéshez, vagy a körülöttünk lévő csodák megismeréséhez, a lelki béke megleléséhez, vagy csupán egy nagyszerű kirándulási lehetőség felfedezéséhez. A Karinthy utcai Lánykollégiumunk lakói
IVT után A Krakkói Ifjúsági Világtalálkozó Gliwicei előtalálkozójának szervezőit látta vendégül a Budapesti Egyetemi Lelkészség szeptember 30. és október
2. között. A 14 lengyel fiatal rövid látogatásának célja – ahogy vezetőjük, Jacek atya fogalmazott – nem turisztikai, hanem a közös Isten felé figyelés megtapasztalása volt. A szűk másfél nap alatt megtekintették többek között a Mátyás templomot és a Budai várat, a Nemzeti Múzeumot, a Hősök terét és a Bazilikát. Szombat este szentmise után bálon vettek részt a Lágymányosi Ökumenikus Központban. Vasárnap az Apor Vilmos téri plébániatemplomban vettek részt szentmisén, ahol Pákozdi István egyetemi lelkész méltatta a lengyeleket bevezetőjében, majd prédikációjában arról beszélt, hogy életünk céljául az Istennek való szolgálatot kell tartanunk. A magyar csoport jelképes ajándékcsomagot adott át a lengyeleknek, indulásukkor az IVT himnuszával köszöntötte őket, búcsúzáskor közösen énekelték el az „Az a szép” kezdetű magyar népdalt. Mind lengyel, mind magyar részről megfogalmazódott a szándék a kapcsolat folytatására, hogy a Világtalálkozón született barátságok tovább erősödhessenek, és a két nép egyre közelebb kerülhessen egymáshoz. Sinka Domonkos
ÚJ Örömünk oka… A csíksomlyói kegyszobor mása a budapesti R. K. Egyetemi és Főiskolai Lelkészség tulajdonába került. A Kispesten lévő „Erdélyi tündérkertben” Magyarok Nagyasszonya ünnepén bensőséges ünnepség keretében áldotta meg Pákozdi István budapesti egyetemi lelkész Bacsó András, az emlékkert és a mellette lévő vendéglő tulajdonosa által készíttetett művészi értékű fafaragást, amely kicsinyített mása a székelyföldinek. A Napba öltözött Asszony 16. századi késő gótikus szobra a remény, a megmaradás és a jövő rendíthetetlen szimbóluma erdélyieknek és anyaországbelieknek egyaránt. A hagyomány szerint a tatárok (muzulmánok) össze akarták törni, amikor a Barát-hegyről a ferences barátok oltalma alá került. Egy durva lándzsa sebet ütött az eredeti szobor
13 arcán, ami ma is látható a szobron. Ebből azt olvasták ki: Mária együtt érez a székely néppel – mosolyog, szomorkodik és sebet visel az arcán. A sok-sok imameghallgatás, amelyet a hálatáblák és fogadalmi tárgyak bizonyítanak, arra késztetik a zarándokokat, hogy érintsék meg, simogassák meg a kegyszobrot (a helybeliek ezt „érintőzésnek” nevezték el). Az eredeti kegyszobor hiteles mását Demeter József marosvásárhelyi fafaragó művész készítette és egy névtelen adakozó jóvoltából immár Budapesten is látható, megérinthető. A szobor – a tervek szerint – a lelkészség épülő nagy közösségi termében kerül elhelyezésre, ahonnan akár zarándokútra is indulhat oda, abba a templomba, kápolnába, ahová meghívják. Ott egy litánia, rózsafüzér vagy szentmise keretében azok a hívek is találkozhatnak vele, akik koruk vagy betegségük miatt már nem juthatnak el Csíksomlyóra. A szobor első alkalommal a Magyar Szentek templomában december 8-án, Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, a szentmise során került kiállításra, ahol az egyetemisták csütörtöki nagy csoportja (az MKK) imádkozott előtte.
Imaterem a Műegyetemen Október 21-én délelőtt került sor csendes, ökumenikus imádság keretében a BME R épületének III. emeletén lévő imaterem/kápolna megáldására, átadására. A szertartást Pákozdi István katolikus egyetemi lelkész, Németh Balázs református egyetemi lelkész és a BME tanára, valamint Fischl Vilmos evangélikus
lelkész, a MEÖT főtitkára vezette. Jelen volt az egyetem rektora, kancellárja, akiknek jóvoltából ez az elcsendesedésre, imádságra, közösségi alkalmakra szánt új „oratórium” megvalósulhatott. Az ökumenikus imádságot a katolikus egyetemisták (MKK) kis gitáros zenekara kísérte. A majdnem száz résztvevő között sok volt műegyetemi öregdiák, tanár és mai hallgató vett részt. A bensőséges ünnepség végén, az ’56-os megemlékezések „előestéjén” elénekelték a magyar himnuszt. A terem nyitva áll egész nap a betérők előtt, közösségi alkalmakkor az egész tér használható. (P. I.)
BEMUTATUNK Egy igaz magyart „Hajolj fölém, bárhol vagy is, /mert ha egy pillanatra is /elveszítem az arcod, /elveszítem az arcom. /Hajolj fölém, mert nincsen arcom, /ha nem hajol fölém az arcod…” (Zelk Zoltán: Hajolj fölém) Az Úr adta azt a napot, amelyen napvilágot láttam egy harmonikusan, szeretetben élő családban. A természet szépsége mindig magával ragadott, felszabadított. Azt mindig éreztem, hogy a szépség több a puszta látványnál. Emellett nagy hangsúlyt kapott a matematika iránti érdeklődésem. Egy kis vargabetűvel ezen a területen szereztem magasabb képzést, majd egy elektrotechnikai kutatóintézetnél kezdtem dolgozni. Plébániánkhoz való tartozásom nem merült ki a hittanórákon, misén való részvételben. Kenyérkeresőként is sokat segítettem táboroztatástól kezdve az újságszerkesztésig. A 90-es évek nemcsak a munkahelyemen hoztak változást, hanem új lehetőségeket nyitottak meg az Egyház tanítását megismerni szándékozók előtt is. Ekkor kezdtem el behatóbban foglalkozni én is a teológiával. Az új, ismeretlen területek (liturgia, egyháztörténelem, dogmatika) csak fokozták tudásszomjamat, így kerültem a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolára. Kezdetben csak
alapképzésben gondolkoztam, kérdéseimre keresve a választ. Tanulmányaimban előrehaladva odáig vitt a lelkesedés, hogy hitoktatói és gyermekvédő képesítést is szereztem. Nagyon sok jó és hasznos dolgot tanultam ezekben a küzdelmes években. Baráti körömmel is megvívtam a harcot, hiszen ez az út nem mindenki számára elfogadható. Nehezen fogadták el, hogy távolra kerültem tőlük, és újra iskolapadba ültem. Akkor még nem tudtam Szent Ágoston püspök szavaival érvelni: „Életünk ebben a zarándoklásban nem lehet meg próbatétel nélkül; mert előrehaladásunk csak próbatételen keresztül valósul meg, és senki sem ismerheti meg önmagát sem, hacsak előbb nem volt próbára téve, és senki sem koronázható meg, ha nem győzött, és senki sem győzhet, ha nem küzdött, és senki sem küzdhet, ha nincs ellensége és próbatétele.” Tanulás közben sem ültem tétlenül. A budapesti R. K. Egyetemi Lelkészség Leánykollégiumának gondnokaként kezdtem matematikát tanítani egy két tannyelvű szakközépiskolában. Nem könnyű, külvárosi gyerekek között telnek a napjaim, de látom tanításom, nevelésem eredményét. Még mindig maradt szabad energiáim, amit szívesen fordítottam az eddig tanultak átadására. Ekkor ért az a megtiszteltetés, hogy a Szent Imre plébániára hívtak meg hitoktatónak. Örömmel vállaltam el ezt a feladatot, az óvodások hitoktatását. Nagyon sok tapasztalatot, szeretetet kaptam máris a gyerekektől. Kérdéseikkel, a természetfeletti világra való nyitottságukkal ébren tartják az irántuk vállalt felelősségtudatot, hogy nyitottá tegyük őket Isten szeretetére, befogadására. Életem Erdélyben vette kezdetét, Kolozsváron, szívem ma is ott is dobog, de az Anyaország lett a végleges hazám, amiért hálás vagyok az Úristennek! Ő kacskaringós utakon is tud egyenesen írni, vezetni, szeretni. Ez az én szilárd meggyőződésem, hitem és reményem! Gergely Gaby hitoktató, matematika tanár, a Karinthy Lánykollégium gondnoka
14 VERSEK Kalotaszegi hajnali zsoltár Gáspár Álmos – Koltay Gergely (Kormorán) Isten küldte földre Fiát Nap jött sötét éjjel után. //: Hármat szólt a kakas pirkadatkor, színről színre látunk. ://
Ha megöl majd otthagy, hisz kellesz? Ő nélküled is szép lenne, sőt... Ez neked már nem több - egy jel lesz, hogy hiába várod az esőt... Ha kiitta élted a borostyán, csak egy adhat újat: A bor. M. Vaszkó
Akármerre visz az utam, Megtalállak téged. //: Lámpást adtál fáradt kezeimbe, Hozzád szól az ének. :// A hit, a remény, a szeretet, ez marad, ez a három. //: Békét hozzál minden kicsi házba, szeretet legyen a világban. :// Potestas eius, potestas eterna, Et regnum eius vod non corrumpetur.
Ave Maria (Gounod dallama alapján) Tenger Csillaga! Áhítattal kérlek, áraszd reám Fényed: hő szeretet járja át szívem! Mennyből, ahol Béke vár, földre szállt a Napsugár. Porba hullok, s hódolattal meghajtom fejem. Szent Fiad értem szállt le a mélybe. Szentlélek! Gyógyítsd megtört lelkem, Atyámhoz emeljem most, s a végső órán, földi gyötrelem után! Ó, Égi Édesanyám! Hála! Ámen. Szigeti Magdolna Mária
Vallomás A nap felé nyújtod a kezed hol fény nélkül fullad a tested ...ha leér a kéz, amely vezet, a felhőkbe ujjait fested És ölel a kísértés lelke, a külvilág látja csak szépnek mert benned csak szikkad a béke, mit levelei rólad tépnek
Van okunk büszke magyarnak lenni? Tudjuk-e, hogy a 895-ös III. Honfoglalás idején, mintegy 500.000 magyar érkezett a Kárpát-medencébe, és ha összehasonlítjuk ezt a számot a mai népességi adatokkal, akkor láthatjuk, hogy mi 1100 év alatt kb. a harmincszorosára növekedtünk a magyarság lélekszámát illetően? A mai Franciaország területén például a 9. században 7 millió ember élt és ma mindössze 58 millió. Ez alig 8,5 szeres növekedést jelent. Tudjuk-e, hogy a Honfoglalás idején Európában csak a görögöknek és a rómaiaknak volt írásbeliségük, és amikor mi megérkezünk a Kárpátmedence területére, már kiforrott, kész, mintegy 1700 éves írásbeliséget hoztunk magunkkal? Tudjuk-e, hogy az Ómagyar Mária-siralom szövegét mi még a mai napig értjük, hiszen szókincsét mind a mai napig használjuk? Shakespeare drámáit a művelt angol már csak szótár segítségével képes elolvasni, mivel annyit változott nyelvük az elmúlt 440 év során. A miénk, megtartotta nyelvtanát és szókincsét. Nem volt hajlandó belesimulni, beleolvadni a nagy nyelvi forgatagba.
Tudjuk-e, hogy a Magyar Zenetudományi Intézet regisztrálta azt a 200 ezer magyar népdalt, amelyből 100 ezer már megjelent nyomtatásban is. A 80 milliós Németországban összesen 6 ezer népdalt tudtak összegyűjteni. Tudjuk-e, hogy a magyar mesevilág páratlan az egész világon? Európában nem ismerik a tündért, hetedhétországot, fanyüvőt, hétfejű sárkányt, még nyelvtani szinten sem. Nincs szavuk rá. Tudjuk-e, hogy Európa nem ismerte a magyarok bejövetele előtt a hús megfőzésének módját? Nem ismerték a villát és a kanalat. Kézzel és késsel ették a sütött húst. Behoztuk a sajátos fűszerezési technikánkat, a darabolást, a fűszerekkel való összefőzést. Az édes, sós, savanyú, keserű ízek mellé mi hoztuk az erős ízt ételeinkbe. Tudjuk-e, hogy ma azért nem járnak Európában tógában az emberek, mert mi behoztuk magunkkal a nadrágot, a zakót (kazak), a hosszú kabátot (kaftán). Amíg Európa saruban, csizmában, bocskorban járt, addig mi behoztuk a háromnegyedes sarkos cipőt. Sőt még az alsófehérnemű is általunk került a világnak erre a részére. Gondoljuk csak meg, ma Skóciában, ha valaki igazán korhűen akar a skót népviseletbe felöltözni, akkor nem vesz alsónadrágot a kockás szoknya alá. Tudjuk-e, hogy a Honfoglalás idején mi csodálatos növény és állatvilággal rendelkeztünk, amit magunkkal hoztunk a belső-ázsiai térségből? Tudjuk-e, hogy az elmúlt időszakban sikerült a parlament által, hivatalosan is nemzeti kinccsé tenni őshonos állatfajaink nagy részét? A kilenc kutyafajtát, a három parlagi tyúkfajtát, a szilaj marhát, a három mangalicafajtát, a tincses kecskét és a galambjainkat. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem lehet őket keresztezni, az országból kivinni, tehát meg kell tartani a tiszta vérvonalat. A szürke marhát sajnos az osztrákok már levédték előttünk.
15 Tudjuk-e, hogy a világ második alkotmánya a miénk? Az első az izlandi 720-ból, a második pedig Szent István király intelmei Imre herceghez. Tudjuk-e, hogy a reneszánszt mint művészeti stílust Ausztria és Németország tőlünk vette át? És akkor még egy szó sem esett a magyarok ősi hitéről. Ezek persze csak kiragadott példák, a teljesség igénye nélkül. Talán nem hiába íródtak le. Jó lenne, ha legalább addig eljutnánk gondolatban, hogy magyarnak lenni nem szégyen! S akkor talán nem támolyognánk össze-vissza abban a jogi, gazdasági és kulturális csapdában, amit Brüsszelben állítanak nekünk... S hogy nehogy azt higgyük, az író fantáziája, üldözési mániája mondatja velünk e szavakat, álljon itt egy idézet bizonyságul. Napóleon megkérdezte Francois Talleyrand-t, hogy mit tegyen a magyarokkal. Talleyrand válasza: ‒ Felség! Régi szokásuk a magyaroknak, hogy felnéznek nagyjaikra és büszkék a múltjukra. Vedd el e nép múltját, és azt teszel velük, amit akarsz! A monarchia idején meg akarták valósítani Talleyrand elméletét. És végül, tudjuk-e, hogy 1805ben csak hatan mertek beiratkozni a Pázmány Péter Tudomány Egyetemre, mert féltek, hogy az osztrákok megölik, kiirtják családjaikat? Nem sokkal később, 43 év múlva, megremegett a Föld. Most kereken 200 évvel később ugyanaz a helyzet. És 43 évvel később vajon újra lesz-e földindulás? „Jó magyarnak lenni, igen nehéz, de nem lehetetlen!” (Széchenyi István)
RECEPT Karácsonykor az ünnepi asztalról nem hiányozhat a hal, így elkészítése egy módjára kínálunk megoldást, és persze a karácsonyfa alatt ott a helye a süteménynek is.
Rácponty Egy kiló pontyfilét megmosunk és 1520 dkg-os szeletekre vágunk. A halszeletek egyik oldalát kicsit bevagdossuk és a nyílásokba vékony csíkokra szelt házi füstölt szalonna darabokat helyezünk (kb. 10-15 dkg
szalonna szükségeltetik). A halszeleteket mindkét oldalukon besózzuk és meghintjük jófajta pirospaprikával. Egy kiló burgonyát sós vízben hajában megfőzünk (a főzővízbe néhány babérlevelet is vethetünk, igen jó ízt kölcsönöz), kicsit hűlni hagyjuk. A krumplit hámozás után karikára vágjuk. Egy tepsit kikenünk zsírral és belefektetjük a krumpliszeleteket. Elhelyezzük rajta a halszeleteket, amelyeket beborítunk két fej karikára szelt lila hagymával. Kéthárom darab paprikát és paradicsomot is felszeletelünk, és ezekkel beborítjuk a halas halmokat. 5 dkg zsírt megolvasztunk és meglocsoljuk a tepsi tartalmát. A tepsit 200 C fokra előmelegített sütőbe toljuk, és félig megsütjük. Ekkor megöntözzük 4 dl tejföllel, amelybe előzetesen elkevertünk egy evőkanál lisztet. Végezetül készre sütjük és máris tálalhatjuk.
Karácsonyi diós szelet Egy nagy keverőtálba bemérünk 24 dkg porcukrot és 12 dkg puha vajat. Robotgéppel a legmagasabb fordulatszámon habosra keverjük az elegyet. A robotgép fordulatszámát a legalacsonyabbra állítva hozzákeverünk két tojást, 16 dkg darált diót, 20 dkg szárított áfonyát, csipetnyi sót, és végül 24 dkg (előzőleg szitált) lisztet. Közepes méretű tepsit gondosan kivajazunk, és belesimítjuk a tésztát, nedves nagyméretű kanállal kissé lenyomkodjuk. 180 C fokra előmelegített sütőben kb. 30-35 perc alatt aranysárgára sütjük. Hagyjuk a tepsiben kihűlni és csak azt követően szeleteljük. Tálba szedve kínálhatjuk a vendégeknek. Jó főzőcskét! Dr. Zakar András
VICCEK Bizarr hirdetések: „Hentes lánckesztyű eladó. Egyik 5 ujjas, a párja 3 ujjas.” „Kiskutyák eladók: fél spániel, fél sunyi szomszédkutya keverék.” „40 kilós németjuhász eladó. Nem beszél németül.” „Kutya eladó. Nem válogatós, megeszik mindent. Szereti a gyerekeket.”
- Hallom, házőrző kutyát vettél. Legalább éber? - De mennyire! Két napja egy barátomnál alszom, mert nem enged be a házamba. - Mit eszel Pistike? - Pillanatragasztót. - Mit? - Mmmmmmm! Bölcsészek informatika óra után: „Na, ma mit tanultatok?” „A dupla kattintást.” Pistiéknél tavaszi nagytakarítás van. A szobából hirtelen nagy robaj hallatszik, majd megszólal Pisti: – Anya, feldöntöttem a létrát! – Lesz neked, ha apád ezt megtudja! – Már tudja, ott lóg a csilláron! A fizika tanár felelteti Pistikét: – Na, Pistike, mutasd be nekem az ampermérőt! Mire Pistike: – Tanár úr, bemutatom az ampermérőt, ampermérő – tanár úr… Kérem, ismerjék meg egymást. - Hány órát alszol egy nap Móricka? – kérdezi az iskolaorvos. - Két-három órát. - Ez nagyon kevés! - Mind az öt órát nem merem átaludni. - Melyik a legrosszabb gyógyszer? - A kilenc. - Miért? - Mert fordítva hat. Tanító néni az iskolában: - Marika, mit fogsz csinálni, ha olyan nagy leszel, mint én? - Fogyókúrázni! Az indián család ül a tűz körül. A kicsi piszkálni kezdi a tüzet. – Kisfiam! Ne bántsd a telefont! – szól rá az apja. A papa karácsonykor órák óta játszik kisfia villanyvonatával, pedig lassan éjfélre jár. Egyszer csak megszólal a telefon: – Halló! – hangzik az alattuk lakó szomszéd hangja. – Nem tudná megmondani, mikor indul az utolsó vonat? A bolondok házában az egyik ápolt kedveskedni akar az új orvosnak: – Tudja, doktor úr, hogy mi magát
16 mindannyian sokkal jobban szeretjük, mint az elődjét! – Valóban? És miért? – Valahogy olyan közülünk valónak érezzük! - Jean, volt az ügetőn? - Igen, uram! - Feltette azt az ezrest a nyolcas lóra? - Igen, uram! - És mi történt? -A zsoké levette a lóról és megköszönte! - Jean, mondja, élnek maga szerint a Holdon emberek? - Nem, uram. - Akkor miért világítják ki minden este? - Jean! Maga szerint tud mászni a kaktusz? - Nem tud, uram. - Ez biztos?! - Igen, uram. - Akkor egy sünt öntöztem meg. - Jean! Mondja, milyen időnk lesz ma? - Estére be fog borulni az ég, uram. - Akkor támassza ki! - Mi az: zöld és nehéz lenyelni? -??? - Kaktusz. - Hat lába van, mégis megbotlik: Mi az? - ???? - Lovasrendőr. A légikisasszony kérdi az utastól: - Parancsol vacsorát?
- Miből lehet választani? - Igen vagy nem. Egy fazon stoppol egy eléggé gyér forgalmú úton. Ráesteledik, az eső is szemerkélni kezd amikor meglát egy lassacskán felé közeledő fénycsóvát. A kocsi lassan mellé gurul és emberünk meg sem várva hogy az megálljon, kinyitja a jobb oldali ajtót és beugrik... ... megdöbbenve látja, hogy a kocsiban nem ül senki, de az szépen egyenletesen halad tovább... első megdöbbenéséből felocsúdva - arra gondolva, hogy itt legalább nem ázik - elnyújtózik az ülésen, és ekkor veszi észre, hogy az úton egy kanyarhoz közelednek. Még mielőtt a kormányhoz tudna nyúlni, megjelenik egy kéz és a kocsit a helyes irányba kormányozza, majd eltűnik. Az emberünk köpni nyelni nem tud a megdöbbenéstől, főleg amikor a jelenet a következő kanyarnál megismétlődik, majd újra és újra, ahogy épp az útirány megkívánja. Végül elérkeznek egy benzinkúthoz ahol a kocsi begördül a parkolóba... A stoppos - aki ekkora már eléggé be van rezelve - félelmében meg sem várja, hogy a kocsi megálljon kipattan és berohan a töltőállomásra. Megpillantja a pult mögött álldogáló kutast és éppen belekezdene az elképesztő történet elmesélésébe amikor kinyílik az ajtó és belép két ázott férfi. Az egyik rápillantva odaszól a másiknak:
- Te Béla! Itt az a csávó aki beugrott a kocsiba amikor toltuk...
HIRDETÉSEK 1. Az MKK szokásos könyvheti vására a szokott helyeken nov. 28. – dec. 4. között lesz, az utolsó nap a templomban. 2. Dec. 8-án, csütörtökön Szeplőtelen Fogantatás ajánlott ünnepén a Csíksomlyói kegyszobor másolata jelenlétében tartjuk a szentmisét (17.30-kor), ill. az MKK esti záró imádságát. 3. Dec. 9-én délután az MKK+ csoportjához érkezik a Mikulás (kb. 17.30-kor…) 4. Dec. 11-én a vasárnapi szentmise után közvetlenül egyházzenei áhítatot tart a Szkólánk. 5. Dec. 12-én, a hó második hétfőjén 19 órától szentségimádás, alatta gyónási lehetőség a templom gyóntatószékében. 6. Dec. 25-én, Karácsony főünnepén (és másnapján) nem lesz este egyetemista szentmise. 7. Dec. 31-én szilveszteri bált tartunk a Patrona Hungariae Gimnázium dísztermében, előtte 19 órakor év végi hálaadó szentmise a gimnázium kápolnájában.
*
Mottónk jelentése: megbocsátottad néped bűneit. * Felelős kiadó: Dr. Pákozdi István egyetemi lelkész. Szerkesztő, tördelő: Emri Márton lelkészségi titkár. Köszönjük írásaikat e számunk íróinak: Abai Orsolyának, dr. Egri Lászlónak, Ferenc pápának, Gáspár Álmos - Koltay Gergely dalszerzőknek, Gergely Gabynak, dr. Göblyös Péternek, a Lánykoli lakóinak (Lillának, Marcsinak, Dórának, Sárának és Dominikának), M. Amata karmelita nővérnek, M. Vaszkónak, Pákozdi Istvánnak, Pilinszky Jánosnak, Roger Schütznek, Sinka Domonkosnak, Stefan Oster püspöknek, Szigeti Magdolna Máriának, Takács Balázsnak, Walter Kasper bíborosnak és dr. Zakar Andrásnak! Köszönjük még Bata-Király Edina alapos nyelvi korrektúráját is! A képeket Kovács Jákó készítette (a tudományos cikkét Takács Balázs). A Lelkészség címe: 1117 Budapest, Magyar Tudósok krt. 1. Tel.: +36 1 203-1734.
[email protected], www.egylelk.com Honlapunkon a korábbi Egyetemes újságok számai is megtalálhatóak. Kegyelemben gazdag karácsonyi ünnepeket kívánunk!
