Szatymaz község Képviselő-testületének 2/2015.(II.12.) önkormányzati rendelete Szatymaz Község Önkormányzata 2015. évi költségvetéséről és annak végrehajtásáról, a költségvetési gazdálkodás 2015. évi vitelének szabályairól Szatymaz község Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló, 2011.évi CLXXXIX. törvény, az államháztartásról szóló, 2011. évi CXCVI. törvény és az Államháztartás végrehajtásától szóló 368/2011.(XII.31.) Korm.rendelet rendelkezései alapján, figyelemmel az új Államháztartás számviteléről szóló 4/2013.(I.11.) Korm.rendelet, az Államháztartás számvitelének 2014.évi megváltozásával kapcsolatos feladatokról szóló 36/20136. (IX.13.) NGM rendelet, az Államháztartásban felmerülő egyes gyakoribb gazdasági események kötelező elszámolási módjáról szóló 38/2013. (IX.39.) NGM rendelet, valamint a Magyarország 2015. évi költségvetéséről szóló 2043. évi C. törvény rendelkezéseire: Szatymaz Községi Önkormányzat a számára kötelezően előírt, illetve az általa önként vállalt feladatok végrehajtására, továbbá az általa alapított és irányítása alá tartozó költségvetési szervek 2015. évi költségvetéséről és annak végrehajtásáról a következő rendeletet alkotja:
1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed az Önkormányzatra, valamint az Önkormányzat költségvetési szerveire. (2) Az Önkormányzat költségvetési szervei: - Szatymazi Polgármesteri Hivatal - Dankó Pista Művelődési Ház és Könyvtár
2. § A Képviselő-testület az Önkormányzat 2015. évi költségvetési előirányzatait: (1) 400.865 ezer Ft (Négyszázmillió – nyolcszázhatvanötezer forint) BEVÉTELI FŐÖSSZEGGEL, 400.865 ezer Ft (Négyszázmillió – nyolcszázhatvanötezer forint) KIADÁSI FŐÖSSZEGGEL - ezen belül 4.220 ezer Ft (Négymillió- kettőszázhúszezer forint – tartalékkal határozza meg. (2) A források körét 400.865 ezer Ft (Négyszázmillió – nyolcszázhatvanötezer) teljesíthető előirányzattal állapítja meg.
3. § (1) A 2. §. (1) bekezdésben megállapított bevételi főösszeg rovatrend szerinti részletezését intézményenként e rendelet 1., 3., 5. számú mellékletei tartalmazzák. (2) A 2. §. (1) bekezdésben megállapított kiadási főösszeg rovatrend szerinti részletezését intézményenként e rendelet 2., 4., 6. számú mellékletei tartalmazzák.
2 (3) Az Önkormányzat 2015. évi fejlesztési kiadásait feladatonként és forrásonként e rendelet 9. számú melléklete tartalmazza. 4. § A Képviselő-testület az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól az egyes egészségügyi feladatok ellátásának finanszírozására átvett pénzeszközök összegét 8.916 ezer Ft-ban (Nyolcmillió – kilencszáztizenhatezer forintban) állapítja meg. 5. § Az Önkormányzatot megillető – közvetlenül és felhasználási kötöttség nélkül felhasználható – állami hozzájárulások összegét e rendelet 7. számú melléklete tartalmazza a Magyarország 2015. évi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény 2. számú és 3. számú mellékletei szerint. 6. § (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat, mint költségvetési szerv bevételi előirányzat főösszegét 296.771 ezer Ft-ban, kiadási előirányzat főösszegét 296.771 ezer Ft-ban határozza meg (amely tartalmazza az intézményi támogatásokat és az állami hozzájárulás összegét is). (2) A Képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal, mint költségvetési szerv bevételi előirányzat főösszegét 82.356 ezer Ft-ban, kiadási előirányzat főösszegét 82.356 ezer Ft-ban határozza meg (amely tartalmazza az intézményi finanszírozást). (3) A Képviselő-testület a Dankó Pista Művelődési Ház és Könyvtár, mint költségvetési szerv bevételi előirányzat főösszegét 21.738 ezer Ft-ban, kiadási előirányzat főösszegét 21.738 ezer Ft-ban határozza meg (amely tartalmazza az intézményi finanszírozást). 7. § (1) Az Önkormányzat költségvetési szerveinek pénzmaradványát a Képviselő-testület zárszámadási rendeletével egy időben hagyja jóvá. (2) Az Önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek alaptevékenységéhez kötődő támogatás értékű bevételének jóváhagyott előirányzatát csak a Képviselő-testület módosíthatja. (3) Az Önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek kiemelt előirányzatainak módosítására csak a Képviselő-testület jogosult. A költségvetési szerv a jóváhagyott bevételi és kiadási előirányzat főösszegének módosítására – a Képviselő-testület egyidejű tájékoztatása mellett – saját hatáskörben jogosult: a.) a bevételi előirányzatot meghaladó többletbevételből, de a kiemelt bevételi jogcím többletteljesítése esetén - amíg más bevételi jogcím teljesítése nem éri el az előirányzatot - az intézményi költségvetési főösszeg csak a szerződés alapján, meghatározott célra átvett pénzeszközökkel emelhető, b.) a jóváhagyott és a költségvetési szervet megillető pénzmaradványból. (4) A költségvetési szervek a kiemelt előirányzaton belül a részelőirányzatok között saját hatáskörben hajthatnak végre átcsoportosítást. Az átcsoportosítás nem járhat együtt a személyi juttatások kiemelt előirányzat emelésével. Indokolt esetben a többletbevételt eredményező feladat ellátásához szükséges mértékű személyi juttatások és munkaadókat terhelő járulékok módosítása kezdeményezhető. A (3) bekezdés b.) pontja szerinti pénzmaradványból személyi juttatásra csak az előző év személyi juttatások előirányzat maradványa fordítható. (5) Az önkormányzati költségvetési szerv vezetője a saját hatáskörben végrehajtott előirányzat módosításairól a polgármestert minden negyedévet kővető hó 10 napjáig írásban tájékoztatja, aki a képviselőtestületet minden negyedévet követően, de legkésőbb a 2015. évi zárszámadó beszámoló elfogadását megelőzően tájékoztatja.
3 (6) Amennyiben az év folyamán a Képviselő-testület részére a központi költségvetés pótelőirányzatot biztosít, arról a polgármester a (5) bekezdésben foglaltak szerint tájékoztatja a Képviselő-testületet, a költségvetési rendelet módosításáról intézkedik. 8.§. (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat költségvetési szervei létszámkeretét a következők szerint határozza meg: Az összes létszámkeret önkormányzati szinten 2015. január 1-től 30 fő melyből: - Önkormányzat létszáma: - fő állású közalkalmazott 4 fő - részmunkaidős közalkalmazott 1 fő - fő állású munkavállaló 2 fő - részmunkaidős munkavállaló 1 fő - Polgármesteri Hivatal létszáma: - fő állású polgármester - fő állású köztisztviselő - fő állású munkavállaló
-
1 fő 15 fő 2 fő
Dankó Pista Művelődési Ház és Könyvtár létszáma: - fő állású igazgató 1 fő - fő állású közalkalmazott 3 fő
(2) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, a jegyzőt és a Dankó Pista Művelődési Ház és Könyvtár vezetőjét, hogy az időszakosan jelentkező többletfeladatok ellátására a központi költségvetés által finanszírozott közfoglalkoztatottakat alkalmazzon a feladatellátáshoz szükséges létszámban. 9. § (1) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az Önkormányzat költségvetési elszámolási számláján lévő átmenetileg szabad pénzeszközeit előzetes képviselő-testületi jóváhagyás nélkül rövid lejáratú betétként a számlavezető pénzintézetnél lekösse, illetve rövid lejáratú értékpapírba befektesse. Az éven túli befektetésnél szükséges a Képviselő-testület előzetes jóváhagyása. 10. § A költségvetés végrehajtásával kapcsolatos további feladatokat a Képviselő-testület a következők szerint határozza meg: (1) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert és a jegyzőt a megállapított források (bevételek) beszedésére, a kintlévőségek behajtására, a feladatok megvalósítását szolgáló kötelezettségvállalásokra, a korábbi kötelezettségvállalásokból adódó kiadások teljesítésére a jegyző által írásban kijelölt az önkormányzati hivatal állományába tartozó köztisztviselő ellenjegyzése mellett. (2) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert és a jegyzőt, hogy a költségvetésben meghatározott önerős fejlesztések és felújítások kiváltására pályázatokat készítsen és készíttessen, a Képviselő-testület előzetes döntése alapján.
4 (3) A költségvetés év közbeni módosítására a Képviselő-testület 2015. évi munkatervében foglaltak szerint a polgármester módosítási javaslatot, a gazdálkodást jelentősen – alapjaiban – befolyásoló körülmények felmerülése esetén a polgármester pótköltségvetés megállapítására terjesszen javaslatot a képviselőtestület elé. 11. § Az Önkormányzat költségvetési szervei pénzforgalmi és elszámolási számláit 2015. évben a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. vezeti. 15. § A költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolási rend: a.) az I. féléves teljesítésről 2015. szeptember 15-ig, b.) a háromnegyed éves teljesítésről legkésőbb 2015. november 30-ig, a polgármester tájékoztató jelentést ad a Képviselő-testületnek, c.) az éves költségvetésről szóló zárszámadó beszámolót a polgármester 2016. április 30-ig terjeszti a Képviselő-testület elé. 14. § (1) Az Önkormányzattal közszolgálati jogviszonyban álló köztisztviselők illetményalapját a Magyarország 2015. évi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény állapítja meg, 38.650,Ft-ban. (2) A Képviselő- testület 2015. évre vonatkozóan egységesen az önkormányzat felsőfokú végzettségű köztisztviselőinek illetménykiegészítést állapít meg, melynek mértéke a köztisztviselő alapilletményének 10 %-a. (3) A Magyarország 2015.évi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény egységesen a polgármesteri hivatal dolgozói részére 200.000,- Ft cafetéria juttatást határoz meg. 15. §. A képviselő-testület a 2015. évi élelmezés napi nyersanyag költségét a következők szerint állapítja meg:
a.) Napközi-otthonos óvodai ellátásban részesülők: étkezés jellege: - tízórai - ebéd - uzsonna - egész napos (3 étkezés) (bruttó értékek)
élelmezési nyersanyag költség 70,- Ft 234,- Ft 65,- Ft 369,- Ft
b.) Általános iskolások étkeztetése: étkezés jellege: - tízórai - ebéd - uzsonna - egész napos (3 étkezés) (bruttó értékek)
élelmezési nyersanyag költség 76,- Ft 267,- Ft 71,- Ft 414,- Ft
c.) Munkahelyi étkeztetés (felnőtt ékeztetés): étkezés jellege: - ebéd
Térítési díj 538,- Ft
A térítési díj megállapításánál figyelembe vett nyersanyagnorma 268,- Ft + 72,- Ft ÁFA, rezsi költség 155,- Ft + 43,- Ft ÁFA.
5 d.) Bölcsőde étkezés jellege: - ebéd e.) Diétás étkezés Napközi-otthonos Óvoda étkezés jellege: - tízórai - ebéd - uzsonna - egész napos (3 étkezés) (bruttó értékek) Általános iskola: étkezés jellege: - tízórai - ebéd - uzsonna - egész napos (3 étkezés) (bruttó értékek)
Térítési díj 234,- Ft
élelmezési nyersanyag költség 84,- Ft 222,- Ft 67,- Ft 373,- Ft
élelmezési nyersanyag költség 95,- Ft 318,- Ft 80,- Ft 493,- Ft
16.§. E rendelethez kapcsolódó mellékletek: 1. számú melléklet Szatymaz Községi Önkormányzat kiadásai rovatrend szerinti részletezése. 2. számú melléklet Szatymaz Községi Önkormányzat bevételei rovatrend szerinti részletezése. 3. számú melléklet Szatymazi Polgármesteri Hivatal kiadásai rovatrend szerinti részletezése. 4. számú melléklet Szatymazi Polgármesteri Hivatal bevételei rovatrend szerinti részletezése. 5. számú melléklet Dankó Pista Művelődési Ház és Könyvtár kiadásai rovatrend szerinti részletezése. 6. számú melléklet Dankó Pista Művelődési Ház és Könyvtár bevételei rovatrend szerinti részletezése. 7. számú melléklet A központi költségvetési kapcsolatokból származó bevételeket, a bevételekhez kapcsolódó normatívákat, jogcímeket és változásait a 2015. évekre vonatkozóan, valamint az Önkormányzatot megillető átengedett, megosztott bevételeket 2015. évre vonatkozóan. 8. számú melléklet A 2011. évi CXCV. törvényben és a 368/2011.(XII.31.) végrehajtási rendeletében foglalt előírásoknak megfelelő, a 2. §.-ban megállapított költségvetési főösszeg működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatait, azok összevont adatait mérlegszerűen, tájékoztató jelleggel tartalmazza.
6 9. számú melléklet Az Önkormányzat fejlesztési kiadásai forrásonként és feladatonkénti bontásban költségvetési szervenként részletezve elkülönítetten és összesítve. 10. számú melléklet Szatymaz Községi Önkormányzat létszáma, intézményenként és összesen. 11. számú melléklet Szatymaz Községi Önkormányzat által biztosított kedvezmények, mentességek 12. számú melléklet A 2014. év várható bevételi és kiadási előirányzatainak előirányzat felhasználási ütemterve
16.§. Ezen rendelet kihirdetése napját követő napon lép hatályba, rendelkezéseit 2015. január 1. napjától kell alkalmazni.
Barna Károly sk. alpolgármester
Mákos Istvánné sk. jegyző
ZÁRADÉK: Szatymaz község Képviselő-testületének 2015. évi február hónap 12. napján tartott ülésén megalkotott Önkormányzati rendeletet kihirdetem, ezzel: a rendelet hatálybalépésének ideje: 2015. év február 13. napja. Szatymaz, 2015. február 12.
Mákos Istvánné jegyző
1
Szatymaz Községi Önkormányzat
01. számú melléklet a Szatymaz Község Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és annak végrehajtásáról, a költségvetési gazdálkodás 2015. évi vitelének szabályairól szóló 2 /2015. (II.13.) Önkormányzati rendelethez 2015. év K1-K9. Költségvetési kiadások ezer forintban Sorszám 1. 01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45
Rovat megnevezése 2. Törvény szerinti illetmények, munkabérek Normatív jutalmak Céljuttatás, projektprémium Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat Végkielégítés Jubileumi jutalom Béren kívüli juttatások Ruházati költségtérítés Közlekedési költségtérítés Egyéb költségtérítések Lakhatási támogatások Szociális támogatások Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13) Választott tisztségviselők juttatásai Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások Egyéb külső személyi juttatások Külső személyi juttatások (=15+16+17) Személyi juttatások (=14+18) Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Szakmai anyagok beszerzése Üzemeltetési anyagok beszerzése Árubeszerzés Készletbeszerzés (=21+22+23) Informatikai szolgáltatások igénybevétele Egyéb kommunikációs szolgáltatások Kommunikációs szolgáltatások (=25+26) Közüzemi díjak Vásárolt élelmezés Bérleti és lízing díjak Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások Közvetített szolgáltatások Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások Egyéb szolgáltatások Szolgáltatási kiadások (=28+…+34) Kiküldetések kiadásai Reklám- és propagandakiadások Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=36+37) Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó Fizetendő általános forgalmi adó Kamatkiadások Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai Egyéb dologi kiadások Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=39+…+43) Dologi kiadások (=24+27+35+38+44)
Rovat száma 3. K1101 K1102 K1103 K1104 K1105 K1106 K1107 K1108 K1109 K1110 K1111 K1112 K1113 K11 K121
Eredeti előirányzat 4. 13 369
450 285
14 104
K122 K123 K12 K1 K2 K311 K312 K313 K31 K321 K322 K32 K331 K332 K333 K334 K335 K336 K337 K33 K341 K342 K34 K351 K352 K353 K354 K355 K35 K3
1 132 1 632 15 736 3 870 481 4 546 5 027 31 142 173 9 323
19 105 812 672 4 535 34 447 314 1 100 1 414 10 663 600
6 693 17 956 59 017
2
Szatymaz Községi Önkormányzat
01. számú melléklet a Szatymaz Község Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és annak végrehajtásáról, a költségvetési gazdálkodás 2015. évi vitelének szabályairól szóló 2 /2015. (II.13.) Önkormányzati rendelethez 2015. év K1-K9. Költségvetési kiadások ezer forintban Sorszám 1. 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84
Rovat megnevezése 2. Társadalombiztosítási ellátások Családi támogatások Pénzbeli kárpótlások, kártérítések Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások Lakhatással kapcsolatos ellátások Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb nem intézményi ellátások Ellátottak pénzbeli juttatásai (=46+...+53) Nemzetközi kötelezettségek Elvonások és befizetések Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre Árkiegészítések, ártámogatások Kamattámogatások Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Tartalékok Egyéb működési célú kiadások (=55+…+66) Immateriális javak beszerzése, létesítése Ingatlanok beszerzése, létesítése Informatikai eszközök beszerzése, létesítése Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése Részesedések beszerzése Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó Beruházások (=68+…+74) Ingatlanok felújítása Informatikai eszközök felújítása Egyéb tárgyi eszközök felújítása Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó Felújítások (=76+...+79) Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre
Rovat száma
Eredeti előirányzat
3.
4.
K41 K42 K43 K44 K45 K46 K47 K48 K4 K501 K502
1 800 5 814 6 618 4 279 18 511
K503 K504
300
K505 K506
54 219
K507 K508 K509 K510 K511 K512 K5 K61 K62 K63 K64 K65 K66 K67 K6 K71 K72 K73 K74 K7 K81 K82 K83 K84
6 458 4 220 65 197 7 874 2 126
2 700 12 700 7 874
2 126 10 000
10 000
3
Szatymaz Községi Önkormányzat
01. számú melléklet a Szatymaz Község Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és annak végrehajtásáról, a költségvetési gazdálkodás 2015. évi vitelének szabályairól szóló 2 /2015. (II.13.) Önkormányzati rendelethez 2015. év K1-K9. Költségvetési kiadások ezer forintban Sorszám 1. 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98
Rovat megnevezése 2. Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson Lakástámogatás Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Egyéb felhalmozási célú kiadások (=81+…+88) Költségvetési kiadások (=19+20+45+54+67+75+80+89) Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése Központi, irányító szervi támogatások folyósítása Pénzeszközök betétként elhelyezése Pénzügyi lízing kiadásai Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai Belföldi finanszírozás kiadásai (=04+09+…+15) KIADÁSOK ÖSSZESEN (=90+97)
Rovat száma 3. K85 K86 K87 K88 K8 K1-K8 K913 K914 K915 K916 K917 K918 K91 K
Eredeti előirányzat 4.
110 10 110 195 141
101 630
101 630 296 771
1
02. számú melléklet a Szatymaz Község Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és annak végrehajtásáról, a költségvetési gazdálkodás 2015. évi vitelének szabályairól szóló 2 /2015. (II.13.) Önkormányzati rendelethez Szatymaz Községi Önkormányzat 2015. év B1-B7. Költségvetési bevételek ezer forintban Eredeti előirányzat
Sorszám
Rovat megnevezése
Rovat száma
1.
2.
3.
01 02
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása Települési önkormányzatok szociális gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása Működési célú központosított előirányzatok Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai Önkormányzatok működési támogatásai (=01+…+06) Elvonások és befizetések bevételei Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről
B111 B112
93 583
B113
11 183
B114 B115 B116 B11 B12 B13 B14
5 509
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=07+…+12) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről
B16 B1 B21
03 04 05 06 07 08 09 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (=14+…+18) Magánszemélyek jövedelemadói Társaságok jövedelemadói Jövedelemadók (=20+21) Szociális hozzájárulási adó és járulékok Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók Vagyoni tipusú adók Értékesítési és forgalmi adók (iparűzési adó) Fogyasztási adók Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók Gépjárműadók Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók Termékek és szolgáltatások adói (=26+…+30) Egyéb közhatalmi bevételek
4.
110 275
B15 8 916 119 191
B22 B23 B24 B25 B2 B311 B312 B31 B32 B33 B34 B351 B352 B353 B354 B355 B35 B36
14 000 130 000
12 500 500 157 000 420
2
B1-B7. Költségvetési bevételek
Sorszám
Rovat megnevezése
Rovat száma
1.
2.
3.
33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50
Közhatalmi bevételek (=22+...+25+31+32) Készletértékesítés ellenértéke Szolgáltatások ellenértéke Közvetített szolgáltatások ellenértéke Tulajdonosi bevételek Ellátási díjak Kiszámlázott általános forgalmi adó Általános forgalmi adó visszatérítése Kamatbevételek Egyéb pénzügyi műveletek bevételei Egyéb működési bevételek Működési bevételek (=34+…+43) Immateriális javak értékesítése Ingatlanok értékesítése Egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Felhalmozási bevételek (=45+…+49) Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök Működési célú átvett pénzeszközök (=51+52+53) Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=55+56+57) Költségvetési bevételek (=13+19+33+44+50+54+58)
51 52 53 54 55 56 57 58 59
B3 B401 B402 B403 B404 B405 B406 B407 B408 B409 B410 B4 B51 B52 B53 B54 B55 B5
ezer forintban Eredeti előirányzat 4. 157 420
1 875 8 879 106 4 000
14 860 5 000
5 000
B61 B62
300
B63 B6
300
B71 B72 B73 B7 B1-B7
296 771
1
03. számú melléklet a Szatymaz Község Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és annak végrehajtásáról, a költségvetési gazdálkodás 2015. évi vitelének szabályairól szóló 2/2015. (II.13.) Önkormányzati rendelethez
Szatymazi Polgármesteri Hivatal 2015. év K1-K9. Költségvetési kiadások ezer forintban Sorszám 1. 01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41
Rovat megnevezése 2. Törvény szerinti illetmények, munkabérek Normatív jutalmak Céljuttatás, projektprémium Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat Végkielégítés Jubileumi jutalom Béren kívüli juttatások Ruházati költségtérítés Közlekedési költségtérítés Egyéb költségtérítések Lakhatási támogatások Szociális támogatások Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13) Választott tisztségviselők juttatásai Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások Egyéb külső személyi juttatások Külső személyi juttatások (=15+16+17) Személyi juttatások (=14+18) Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Szakmai anyagok beszerzése Üzemeltetési anyagok beszerzése Árubeszerzés Készletbeszerzés (=21+22+23) Informatikai szolgáltatások igénybevétele Egyéb kommunikációs szolgáltatások Kommunikációs szolgáltatások (=25+26) Közüzemi díjak Vásárolt élelmezés Bérleti és lízing díjak Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások Közvetített szolgáltatások Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások Egyéb szolgáltatások Szolgáltatási kiadások (=28+…+34) Kiküldetések kiadásai Reklám- és propagandakiadások Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=36+37) Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó Fizetendő általános forgalmi adó Kamatkiadások
Rovat száma 3. K1101 K1102 K1103 K1104 K1105 K1106 K1107 K1108 K1109 K1110 K1111 K1112 K1113 K11 K121
Eredeti előirányzat 4. 41 063
3 842 829 216
10 45 960 8 859
K122 K123 K12 K1 K2 K311 K312 K313 K31 K321 K322 K32 K331 K332 K333 K334 K335 K336 K337 K33 K341 K342 K34 K351 K352 K353
812 9 671 55 631 14 947 593 1 109 1 702 820 550 1 370 1 350
1 115 120 786 2 849 6 220 700 700 1 644 40
2
Szatymazi Polgármesteri Hivatal 2015. év K1-K9. Költségvetési kiadások ezer forintban Sorszám 1. 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81
Rovat megnevezése 2. Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai Egyéb dologi kiadások Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=39+…+43) Dologi kiadások (=24+27+35+38+44) Társadalombiztosítási ellátások Családi támogatások Pénzbeli kárpótlások, kártérítések Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások Lakhatással kapcsolatos ellátások Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb nem intézményi ellátások Ellátottak pénzbeli juttatásai (=46+...+53) Nemzetközi kötelezettségek Elvonások és befizetések Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre Árkiegészítések, ártámogatások Kamattámogatások Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Tartalékok Egyéb működési célú kiadások (=55+…+66) Immateriális javak beszerzése, létesítése Ingatlanok beszerzése, létesítése Informatikai eszközök beszerzése, létesítése Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése Részesedések beszerzése Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó Beruházások (=68+…+74) Ingatlanok felújítása Informatikai eszközök felújítása Egyéb tárgyi eszközök felújítása Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó Felújítások (=76+...+79) Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre
Rovat száma
Eredeti előirányzat
3.
4.
K354 K355 K35 K3 K41 K42 K43 K44 K45 K46 K47 K48 K4 K501 K502
102 1 786 11 778
0
K503 K504 K505 K506 K507 K508 K509 K510 K511 K512 K5 K61 K62 K63 K64 K65 K66 K67 K6 K71 K72 K73 K74 K7 K81
0
0
0
3
Szatymazi Polgármesteri Hivatal 2015. év K1-K9. Költségvetési kiadások ezer forintban Sorszám 1. 82
Rovat megnevezése 2. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre
Rovat száma
Eredeti előirányzat
3.
4.
K82
83
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre
K83
84
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre
K84
85
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre
K85
86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre Lakástámogatás Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Egyéb felhalmozási célú kiadások (=81+…+88) Költségvetési kiadások (=19+20+45+54+67+75+80+89) Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése Központi, irányító szervi támogatások folyósítása Pénzeszközök betétként elhelyezése Pénzügyi lízing kiadásai Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai Belföldi finanszírozás kiadásai (=04+09+…+15) KIADÁSOK ÖSSZESEN (=90+97)
K86 K87 K88 K8 K1-K8 K913 K914 K915 K916 K917 K918 K91 K
0 82 356
0 82 356
1
04. számú melléklet a Szatymaz Község Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és annak végrehajtásáról, a költségvetési gazdálkodás 2015. évi vitelének szabályairól szóló 2 /2015. (II.13.) Önkormányzati rendelethez Szatymazi Polgármesteri Hivatal 2015. év B1-B7. Költségvetési bevételek
Sorszám
Rovat megnevezése
Rovat száma
1.
2.
3.
01 02
B111 B112
04 05 06
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása Települési önkormányzatok szociális gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása Működési célú központosított előirányzatok Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai
07
Önkormányzatok működési támogatásai (=01+…+06)
B11
08
Elvonások és befizetések bevételei
B12
09
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről
B13
03
10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=07+…+12) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (=14+…+18) Magánszemélyek jövedelemadói Társaságok jövedelemadói Jövedelemadók (=20+21) Szociális hozzájárulási adó és járulékok Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók Vagyoni tipusú adók Értékesítési és forgalmi adók Fogyasztási adók Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók
ezer forintban Eredeti előirányzat 4.
B113 B114 B115 B116 0
B14 B15 B16 B1 B21 B22 B23 B24 B25 B2 B311 B312 B31 B32 B33 B34 B351 B352 B353
0
2
B1-B7. Költségvetési bevételek
Sorszám
Rovat megnevezése
1.
2.
29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50
Gépjárműadók Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók Termékek és szolgáltatások adói (=26+…+30) Egyéb közhatalmi bevételek Közhatalmi bevételek (=22+...+25+31+32) Készletértékesítés ellenértéke Szolgáltatások ellenértéke Közvetített szolgáltatások ellenértéke Tulajdonosi bevételek Ellátási díjak Kiszámlázott általános forgalmi adó Általános forgalmi adó visszatérítése Kamatbevételek Egyéb pénzügyi műveletek bevételei Egyéb működési bevételek Működési bevételek (=34+…+43) Immateriális javak értékesítése Ingatlanok értékesítése Egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Felhalmozási bevételek (=45+…+49) Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök Működési célú átvett pénzeszközök (=51+52+53) Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=55+56+57) Költségvetési bevételek (=07+13+19+33+44+50+54+58) Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (=01+02+03) Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása Belföldi értékpapírok bevételei (=05+..+08) Előző év költségvetési maradványának igénybevétele Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele Maradvány igénybevétele (=10+11)
51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71
ezer forintban Rovat Eredeti száma előirányzat 3. B354 B355 B35 B36 B3 B401 B402 B403 B404 B405 B406 B407 B408 B409 B410 B4 B51 B52 B53 B54 B55 B5
4.
0 0 92 150
62 9
313
0
B61 B62 B63 B6
0
B71 B72 B73 B7 B1-B7 B8111 B8112 B8113 B811 B8121 B8122 B8123 B8124 B812 B8131 B8132 B813
313
3
B1-B7. Költségvetési bevételek
Sorszám
Rovat megnevezése
1.
2.
72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84
Államháztartáson belüli megelőlegezések Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése Központi, irányító szervi támogatás Betétek megszüntetése Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei Belföldi finanszírozás bevételei (=72+…+76) Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Külföldi értékpapírok kibocsátása Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele Külföldi finanszírozás bevételei (=19+…+22) Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei Finanszírozási bevételek (=59+77)
ezer forintban Rovat Eredeti száma előirányzat 3. B814 B815 B816 B817 B818 B81 B821 B822 B823 B824 B82 B83 B8
4.
82 043
82 043
82 356
1
05. számú melléklet a Szatymaz Község Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és annak végrehajtásáról, a költségvetési gazdálkodás 2015. évi vitelének szabályairól szóló 2 /2015. (II.13.) Önkormányzat rendelethez Dankó Pista Művelődési Ház és Könyvtár 2015. év K1-K9. Költségvetési kiadások ezer forintban Sorszám 1. 01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42
Rovat megnevezése 2. Törvény szerinti illetmények, munkabérek Normatív jutalmak Céljuttatás, projektprémium Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat Végkielégítés Jubileumi jutalom Béren kívüli juttatások Ruházati költségtérítés Közlekedési költségtérítés Egyéb költségtérítések Lakhatási támogatások Szociális támogatások Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13) Választott tisztségviselők juttatásai Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások Egyéb külső személyi juttatások Külső személyi juttatások (=15+16+17) Személyi juttatások (=14+18) Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Szakmai anyagok beszerzése Üzemeltetési anyagok beszerzése Árubeszerzés Készletbeszerzés (=21+22+23) Informatikai szolgáltatások igénybevétele Egyéb kommunikációs szolgáltatások Kommunikációs szolgáltatások (=25+26) Közüzemi díjak Vásárolt élelmezés Bérleti és lízing díjak Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások Közvetített szolgáltatások Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások Egyéb szolgáltatások Szolgáltatási kiadások (=28+…+34) Kiküldetések kiadásai Reklám- és propagandakiadások Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=36+37) Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó Fizetendő általános forgalmi adó Kamatkiadások Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai
Rovat száma 3. K1101 K1102 K1103 K1104 K1105 K1106 K1107 K1108 K1109 K1110 K1111 K1112 K1113 K11 K121
Eredeti előirányzat 4. 7 033
20 198
1 7 252
K122 K123 K12 K1 K2 K311 K312 K313 K31 K321 K322 K32 K331 K332 K333 K334 K335 K336 K337 K33 K341 K342 K34 K351 K352 K353 K354
0 7 252 1 938 1 552 447 1 999 126 200 326 1 800
200 44 762 244 3 050 10 10 917
2
Dankó Pista Művelődési Ház és Könyvtár 2015. év K1-K9. Költségvetési kiadások ezer forintban Sorszám 1. 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85
Rovat megnevezése 2. Egyéb dologi kiadások Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=39+…+43) Dologi kiadások (=24+27+35+38+44) Társadalombiztosítási ellátások Családi támogatások Pénzbeli kárpótlások, kártérítések Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások Lakhatással kapcsolatos ellátások Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb nem intézményi ellátások Ellátottak pénzbeli juttatásai (=46+...+53) Nemzetközi kötelezettségek Elvonások és befizetések Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson Árkiegészítések, ártámogatások Kamattámogatások Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Tartalékok Egyéb működési célú kiadások (=55+…+66) Immateriális javak beszerzése, létesítése Ingatlanok beszerzése, létesítése Informatikai eszközök beszerzése, létesítése Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése Részesedések beszerzése Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó Beruházások (=68+…+74) Ingatlanok felújítása Informatikai eszközök felújítása Egyéb tárgyi eszközök felújítása Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó Felújítások (=76+...+79) Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre
Rovat száma 3. K355 K35 K3 K41 K42 K43 K44 K45 K46 K47 K48 K4 K501 K502 K503 K504 K505 K506 K507 K508 K509 K510 K511 K512 K5 K61 K62 K63 K64 K65 K66 K67 K6 K71 K72 K73 K74 K7 K81 K82 K83 K84 K85
Eredeti előirányzat 4. 6 245 7 162 12 547
0
0
0
0
3
Dankó Pista Művelődési Ház és Könyvtár 2015. év K1-K9. Költségvetési kiadások ezer forintban Sorszám 1.
Rovat megnevezése
Rovat száma
Eredeti előirányzat
3.
4.
87 88 89 90 91 92 93 94 95
2. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre Lakástámogatás Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Egyéb felhalmozási célú kiadások (=81+…+88) Költségvetési kiadások (=19+20+45+54+67+75+80+89) Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése Központi, irányító szervi támogatások folyósítása Pénzeszközök betétként elhelyezése Pénzügyi lízing kiadásai
96
Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai
K918
97
Belföldi finanszírozás kiadásai (=04+09+…+15)
K91
98
KIADÁSOK ÖSSZESEN (=90+97)
K
86
K86 K87 K88 K8 K1-K8 K913 K914 K915 K916 K917
0 21 737
0 21 737
1
06. számú melléklet a Szatymaz Község Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és annak végrehajtásáról, a költségvetési gazdálkodás 2015. évi vitelének szabályairól szóló 2 /2015. (II.13.) Önkormányzati rendelethez Dankó Pista Művelődési Ház és Könyvtár 2015. év B1-B7. Költségvetési bevételek
Sorszám
Rovat megnevezése
Rovat száma
1.
2.
3.
01 02 03
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása Működési célú központosított előirányzatok Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai Önkormányzatok működési támogatásai (=01+…+06) Elvonások és befizetések bevételei
B114 B115 B116 B11 B12
09
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről
B13
10
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson B14 belülről
12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31
4.
B111 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása B112 Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása Települési önkormányzatok szociális gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak B113 támogatása
04 05 06 07 08
11
ezer forintban Eredeti előirányzat
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson B15 belülről B16 Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B1 Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=07+…+12) B21 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések B22 államháztartáson belülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (=14+…+18) Magánszemélyek jövedelemadói Társaságok jövedelemadói Jövedelemadók (=20+21) Szociális hozzájárulási adó és járulékok Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók Vagyoni tipusú adók Értékesítési és forgalmi adók Fogyasztási adók Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók Gépjárműadók Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók Termékek és szolgáltatások adói (=26+…+30)
0
0
B23 B24 B25 B2 B311 B312 B31 B32 B33 B34 B351 B352 B353 B354 B355 B35
0
2
B1-B7. Költségvetési bevételek
Sorszám
Rovat megnevezése
Rovat száma
1.
2.
3.
32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73
Egyéb közhatalmi bevételek Közhatalmi bevételek (=22+...+25+31+32) Készletértékesítés ellenértéke Szolgáltatások ellenértéke Közvetített szolgáltatások ellenértéke Tulajdonosi bevételek Ellátási díjak Kiszámlázott általános forgalmi adó Általános forgalmi adó visszatérítése Kamatbevételek Egyéb pénzügyi műveletek bevételei Egyéb működési bevételek Működési bevételek (=34+…+43) Immateriális javak értékesítése Ingatlanok értékesítése Egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Felhalmozási bevételek (=45+…+49) Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök Működési célú átvett pénzeszközök (=51+52+53) Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=55+56+57) Költségvetési bevételek (=13+19+33+44+50+54+58) Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (=01+02+03) Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása Belföldi értékpapírok bevételei (=05+..+08) Előző év költségvetési maradványának igénybevétele Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele Maradvány igénybevétele (=10+11) Államháztartáson belüli megelőlegezések Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése
B36 B3 B401 B402 B403 B404 B405 B406 B407 B408 B409 B410 B4 B51 B52 B53 B54 B55 B5
ezer forintban Eredeti előirányzat 4. 0 20 1 830 30
260 10
2 150
0
B61 B62 B63 B6
0
B71 B72 B73 B7 B1-B7 B8111 B8112 B8113 B811 B8121 B8122 B8123 B8124 B812 B8131 B8132 B813 B814 B815
2 150
3
B1-B7. Költségvetési bevételek
Sorszám
Rovat megnevezése
Rovat száma
1.
2.
3.
74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84
Központi, irányító szervi támogatás Betétek megszüntetése Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei Belföldi finanszírozás bevételei (=04+09+12+…+17) Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Külföldi értékpapírok kibocsátása Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele Külföldi finanszírozás bevételei (=19+…+22) Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei Finanszírozási bevételek (=18+23+24)
B816 B817 B818 B81 B821 B822 B823 B824 B82 B83 B8
ezer forintban Eredeti előirányzat 4. 19 587
19 587
21 737
1 07. melléklet Szatymaz Községi Önkormányzat 215. évi költségvetésről és annak végrehajtásáról , a költségvetési gazdálkodás 2015. évi vutelének szabályairól szóló 2/2015. (II.13.) Önkormányzati rendeletéhez
Szatymaz Község Önkormányzat közpon ti költségvetési kapcsolatokból megillető forrása Lakosság létszám: Ssz. Megnevezés 2.sz. melléklet
2013.01.01 menny. egység
I. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása
1./a.
1/b
1/ba 1/bb 1/bc 1/bd 1/c. 1/d.
Önkormnyzati hivatal működésének támogatása Település-üzemeltetéséhez kapcsolódó feladatellátás támogatása
számított létszám
A zöldterület-gazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátás.tám. Közvilágítás fenntartásának támogatása ….évi szakf. Köztemető fenntartással kapcs.felad.tám. ….évi szakf. Közutak fenntartása ….évi szakf. Egyéb önkormányzati feladatok támogatása fő Lakott külterülettetl kapcsolatos feladatok fő
Üdülőhelyi feladatok támogatása 1/e Ft III. Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása .2. Hozzájárulás a pénzbeli szoc. ell. 3/e. Tanyagondnoki szolgálat szolgálat IV. Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása Könyvtári, közmáűvelődési és múzeumi feladatok támogatása 1. fő Összesen
4 825 fő
2014.01.01
2014.
Mutató
13,47
Fajlagos ktg. Ft
4 580 000
-
2 521 206 800
1,50
2015.
Beszámítás
Támogatás beszámítás után
61 692 600
0
61 692 600
52 694 443
22 223 780
30 470 663
3 938 180
3 938 180
0
44 717 280
18 285 600
1 416 225 2 622 758 13 027 500
Támogatás
4 832 fő
Fajlagos kts. Támogatás Ft
Mutató
0
61 830 000
137 400
57 224 767
25 471 574
31 753 193
1 282 530
3 974 917
3 974 917
0
0
26 431 680
50 528 000
21 496 657
29 031 343
2 599 663
0 0
1 416 225 2 622 758
100 000 2 621 850
0 0
100 000 2 621 850
-1 316 225 -908
6 513 750
6 513 750
13 046 400
13 046 400
0
-6 513 750
6 480 392
310 200
310 200
4 580 000
Eltérés
Támogatás beszámítás után
61 830 000
6 480 392
13,50
Beszámítás
-
2 561
2 550
-6 480 392 447 950
447 950
0
-310 200 0
16 322 550 5 000 000
8 161 275
8 161 275 5 000 000
2
2 500 000
6 183 260 5 000 000
6 183 260 5 000 000
-1 978 015 0 0
4 825
1 140
5 500 500
5 500 500
141 210 093
124 129 380
4 832
1 140
5 508 480 135 746 507
5 508 480
7 980
110 274 933 -13 854 447
1 08. melléklet Szatymaz Községi Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és annak végrehajtásáról , a költségvetési gazdálkodás 2015. évi vutelének szabályiról szóló 2/2015 (II.13.) Önkormányzati rendelethez
Szatymaz Község Önkormányzatának összevont nettósított működési-felhalmozási 2015. évi mérlege
Bevételek
Önkormányzat
Működési bevételek összesen
291 771 300
Működési célú támogatások államháztartáson belülről
119 191 000
Közhatalmi bevételek
157 420 000
Működési bevételek
14 860 300
Finanszírozási bevételek Működési célú átvett pénzeszközök
300 000
Működési célú átvett pénzeszközök
-
Polgármesteri Múvelődési Hivatal Ház 2015. 82 355 800 -
21 737 600 -
Összesen
395 864 700 119 191 000 157 420 000
313 600
2 150 200
17 324 100
82 042 200
19 587 400
101 629 600 300 000 -
Felhalmozási bevételek összesen
5 000 000
Felhalmozási bevételek
5 000 000
-
-
5 000 000 5 000 000 -
BEVÉTELEK ÖSSZESEN
296 771 300
82 355 800
21 737 600
400 864 700
2 08. melléklet Szatymaz Községi Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és annak végrehajtásáról , a költségvetési gazdálkodás 2015. évi vutelének szabályiról szóló 2/2015 (II.13.) Önkormányzati rendelethez
Szatymaz Község Önkormányzatának összevont nettósított működési-felhalmozási 2015. évi mérlege
Kiadások Működési kiadások összesen
Önkormányzat
Polgármesteri Múvelődési Hivatal Ház 2015.
Összesen
263 961 300
82 355 800
21 737 600
368 054 700
15 736 200
55 631 000
7 252 100
78 619 300
3 870 400
14 947 400
1 938 000
20 755 800
Dologi kiadások
59 017 200
11 777 400
12 547 500
83 342 100
Ellátottak pénzbeli juttatásai
18 511 200
-
-
18 511 200
Egyéb működési célú kiadások
65 196 300
-
-
65 196 300
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulás
Irányító szervi támogatás folyósítása
101 630 000
101 630 000
Felhalmozási kiadások összesen
32 810 000
-
-
32 810 000
Beruházás, felújítás
22 700 000
-
-
22 700 000
Felújítás
10 000 000
-
10 000 000
Beruházás, beszerzés
12 700 000
-
12 700 000
Egyéb felhalmozási célú kiadások
10 110 000
KIADÁSOK ÖSSZESEN
296 771 300
10 110 000 82 355 800
21 737 600
400 864 700
09. számú melléklet a Szatymaz Község Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és annak végrehajtásáról, a költségvetési gazdálkodás 2015. évi vitelének szabályairól szóló 2/2015. (II.13.) Önkormányzati rendelethez
Az Önkormányzat 2015. évi fejlesztési kiadásai feladatonként és forrásonként /ezer Ft/ Teljesítés forrása Megnevezés
átvett pénzeszköz
saját forrás
összesen
Önkormányzat Beruházás Telek kialakítás Kerékpár, babakocsi tároló (Egészségház), Gépkocsi beálló ÖNO Ady E. u. 34. gékocsi tároló
0
10 000
10 000
0
1 500
1 500
0
1 200
1 200
Beruházások összesen Felújítás
0
12 700
12 700
Dózsa Gy. u. 17. régi vízmű épület felújítása
0
10 000
10 000
Felújítások összesen
0
10 000
10 000
Mindösszesen:
0
22 700
22 700
1
10. számú melléklet a Szatymaz Községi Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és annak végrehajtásáról, a költségvetési gazdálkodás 2015. évi vitelének szabályairól szóló 2/2015. (II.13.) Önkormányzati rendelethez
Az Önkormányzat és költségvetési szerveinek létszámkerete
Intézmény
Köztisztviselő
közalkalmazott
egyéb bérrendsz.
összesen
2015.01.01 Önkormányzat összesen Tanyagondnoki szolgálat Védőnői szolgálat Intézményüzemeltetés (teljes munkaidő) Intézményüzemeltetés (részmunkaidő) Önkormányzati Hivatal összesen Polgármester Igazgatás (teljes munkaidő) Igazgatás (részmunkaidős) Intézményüzemeltetés (teljes munkaidő) Intézményüzemeltetés (részmunkaidő) Dankó Pista Művelődési Ház és Könyvtár összesen Teljes munkaidős Önkormányzat összesen:
8 2 2 1
2 1 17
1 15 2 4 16
4 9
5
30
11. számú melléklet a Szatymaz Község Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és annak végrehajtásáról, a költségvetési gazdálkodás 2015. évi vitelének szabályairól szóló 2/2015. (II.13.) Önkormányzati rendelethez
Szatymaz Község Önkormányzat által biztosított kedvezmények, mentességek
A helyi iparűzési adóról szóló 19/2002.(XII.12.)KT. rendelet alapján: 400.000,- Ft vállakozás szintű adóalapot el nem érő vállalkozások adómentessége
Magánszemélyek kommunális adójáról szóló 32/2011. (XII.15.) KT . rendlet alapján: - A meghatározott adó 50%-át köteles fizetni az az adóalany, aki a 65. életévét betöltötte, házaspárok esetáben akkor, ha mindketten a 65. életévet betöltötték. - A meghatározott adó 50 %-át köteles fizetni az az adóalany a külterületi adótárgyra, aki a község közigazgatási területén több adóköteles ingatlannal és állandó lakcímmel rendelkezik.
12. számú melléklet a Szatymaz Községi Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és annak végrehajtásáról, a költségvetési gazdálkodás 2015. évi vitelének szabályairól szóló 2/2015. (II.13.) Önkormányzati rendelethez Dankó Pista Művelődési Ház és Könyvtár előirányzat felhasználási ütemterv a 2015. évre Rovat száma
BEVÉTELEK Működési bevételek összesen
B 11 B 16 B3 B4 B6 B8
B 25 B 816
február
március
április
május
június
július
augusztus
szeptember
október
november
december
21 737
1 711
1 713
1 753
1 753
1 792
1 832
1 972
1 783
1 872
1 852
1 832
1 872
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Működési cálú támogatás étékű bevétel TB alaptól
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Egyéb közhatalmi bevételek
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
2 150
79
80
121
120
160
200
340
150
240
220
200
240
Működési bevételek Működési célú átvett pénzeszköz
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
19 587
1 632
1 633
1 632
1 633
1 632
1 632
1 632
1 633
1 632
1 632
1 632
1 632
Felhalmozási bevételek összesen
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Beruházás célú támogatás értékű bevétel
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Finanszírozási bevétel
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
21 737
1 711
1 713
1 753
1 753
1 792
1 832
1 972
1 783
1 872
1 852
1 832
1 872
Összesen
január
február
március
április
május
június
július
augusztus szeptember
október
november
december
21 737 7 252
1 225 604
1 287 605
1 555 604
1 686 604
1 813 605
2 866 604
2 565 604
1 810 604
1 593 605
1 712 604
Finanszírozási bevétel
KIADÁSOK
K7 K6 K8
január
Önkormányzatok működési támogatása
BEVÉTELEK ÖSSZESEN
K1 K2 K3 K4 K5 K9
Összesen
Működési kiadások összesen Személyi juttatások Munkaadót terhelő járulékok
1 814 605
1 811 604
1 938
161
162
161
162
161
162
161
162
161
162
161
162
12 547
460
520
790
920
1 047
2 100
1 800
1 047
1 046
1 044
827
946
Ellátottak pénzbel juttatásai
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Egyéb működési célú kiadások
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Belföldi finanszírozási kiadások
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Felhalmozási kiadások Felújítás
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
Beruházás, beszerzés
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Egyéb felhalmozási célú kiadások
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
21 737
1 225
1 287
1 555
1 686
1 813
2 866
2 565
1 814
1 811
1 810
1 593
1 712
Dologi kiadások
KIADÁSOK ÖSSZESEN