HALLGATÓI ÚTMUTATÓ – LEVELEZŐ TAGOZATON Területi szakmai gyakorlathoz, óvodapedagógia szakon a 2014/2015-ös tanévre A Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának BA képzésű tanterve alapján a III. évfolyamos levelező tagozatos óvodapedagógia szakos hallgatóknak az V. félévben 1 hetes szakmai gyakorlatot kell végezniük az erre a célra felkért óvodában. (A gyakorlat – az eltérő szervezeti keretek és a pedagógiai munka speciális jellege miatt - családi napköziben nem teljesíthető.) Az óvoda felkérése a hallgató feladata. (A felkérő levél a tájékoztató végén található.) Jelen tanévben a félévi gyakorlatot a hallgató 2014. szeptember 1. és november 15. között teheti le. Az óvoda megkeresése, a gyakorlatot vezető óvodapedagógus felkérése és a teljesítést követően a köszönet kifejezése (pl. egy csokor virág) a hallgató feladata. Azok a hallgatók, akik óvodában óvodapedagógusi beosztásban dolgoznak, 2014. november 15-ig benyújtott hivatalos igazolás ellenében felmentést kapnak a gyakorlat teljesítése alól. (Nekik csak az igazolást kell leadni, hospitálási naplót, egyéb dokumentumot nem kérünk tőlük.) Pedagógiai asszisztens, illetve dajka munkakör igazolása az eltérő feladat- és tevékenységkör miatt nem számítható be! A hallgató szakmai gyakorlatának célja az óvoda, mint közoktatási intézmény megismerése illetve az óvodai nevelés céljainak, feladatainak és tevékenységformáinak megvalósulásával kapcsolatos pedagógiai tapasztalatok gyűjtése. Ennek érdekében: A hallgató: ismerje meg az óvodát, a helyi nevelési programot és szokásokat figyelje meg az óvodapedagógus nevelési stílusát, eljárásainak, módszereinek jellemzőit, a csoportba járó gyermekek fontosabb személyiségjegyeit aktívan vegyen részt a gyermekcsoport életében, napirendjében, amelyhez igazodva szakmai igényességgel gyakorolja az óvodai nevelőmunka minden területén végzendő feladatokat a gyakorlat során legalább két délelőtti kezdeményezést („foglalkozást”) önállóan valósítson meg (az óvodai csoport programjához igazodva ez lehet projekt jellegű, komplex kezdeményezés vagy az óvodai nevelés egy-egy tevékenységformájához kötődő pl. ének-zene, mozgás, külső világ tev. megismerése stb.) ismerje meg és alkalmazza a gyermekcsoport által ismert mondókákat, dalokat, körjátékokat, verseket, meséket, mozgásos játékokat tapasztalatairól vezessen szakmai gyakorlati naplót ismerje meg a családdal való kapcsolattartás formáit, esetleg vegyen részt családlátogatáson és/vagy szülői értekezleten
A gyakorlati napló tartalmazza: óvoda és gyakorlatvezető óvodapedagógus neve gyermekcsoport névsora, jelek
1
napirend helyi nevelési program és csoport-program röviden pedagógiai megfigyelések (pedagógus, gyermek és gyermekcsoport interakciói, nevelési helyzetek, játéktevékenység stb.) napi bontásban a tervezett és elvégzett feladatok részletes bemutatása napi bontásban (dalok, mondókák, mesék címe, kezdősora, mozgásos játékok szabálya, a tevékenységekkel kapcsolatos szervezési feladatok stb.) Legalább KÉT DÉLELŐTTRE VONATKOZÓ PEDAGÓGIAI TERVEZETET (foglalkozás-tervezet). Ennek formátumát a gyakorlatvezető óvodapedagógus határozza meg, az adott óvodai csoportban megszokott tervezési módhoz igazodva. (pl. projekt jellegű terv, vagy kompetencia alapú program szerinti tervezés, vagy egyéb más tervezési mód) A két önállóan vezetett kezdeményezés bemutatását és önértékelését a hospitálási napló adott napjához kérem beírni!
A gyakorlatvezető óvodapedagógus: segítse a hallgató felkészülését, napi munkáját, amelyet értékelő-támogató megállapításokkal egészítsen ki a pedagógiai tevékenység végzésében lehetőség szerint biztosítson önállóságot a hallgatónak értékelje a hallgató pedagógiai attitűdjét és kommunikációját, szakmai felkészültségét, igényességét és munkafegyelmét a hallgató a délutáni nevelőmunka megismerésére és gyakorlására is kapjon lehetőséget. A gyakorlati hét javasolt ütemezése: 1-2. nap: A hallgató figyelje meg a délelőttös óvodapedagógus munkáját, második naptól már kapcsolódjon be a játéktevékenységbe, tanulja és alkalmazza a gyermekcsoport által ismert énekes anyagot, meséket, verseket. 3-5. nap: A hallgató egyre fokozódó önállósággal, aktívan vegyen részt a gyermekcsoport életében, napirendjében, amelyhez igazodva szakmai igényességgel gyakorolja az óvodai nevelőmunka minden területén végzendő feladatokat. Írásos felkészülését és munkájának dokumentálását a gyakorlatvezető óvodapedagógus ellenőrzésével végezze. Az óvodapedagógus képzés tanterve szerint a hallgató az 1 hét során 30 tanórát köteles teljesíteni. Ötnapos munkahét esetén ez napi 6 tanórát (45 perc), vagyis 4,5 munkaórát jelent. Ennek teljesítése a gyakorlatvezető óvónővel való megegyezés és beosztás szerint kötelező, önként vállalás alapján növelhető. Példaként ez délelőttös beosztás esetén azt jelenti, hogy a hallgató 8-12.30-ig köteles nevelőmunkát végezni a gyermekcsoportban. Fontosabb tudnivalók: 1. A hallgató a gyakorlatot vezető óvodapedagógus munkarendje és beosztása szerint végezze munkáját, lehetőség szerint délelőttös beosztásban. 2. A félév érvényességének feltétele az egy hetes szakmai gyakorlat teljesítése.
2
3. A gyakorlatot vezető óvodapedagógus lehetőség szerint néhány soros szöveges értékeléssel és három fokozatú minősítéssel (megfelelt, jól megfelelt, kiválóan megfelelt) véleményezze a hallgató munkáját. A hallgató a minősítést tartalmazó írásos értékelést és a gyakorlati naplót 2014. december 1-jéig köteles leadni Kissné Zsámboki Réka, gyakorlati képzés szakvezetőnek. (Neveléstudományi és Pszichológiai Intézet titkársága, Simon-Czinder Anita II. em.)
Sopron, 2014. 08. 15.
Szívélyes üdvözlettel:
Kissné dr. Zsámboki Réka Óvodapedagógia szak gyakorlati képzés szakvezető
3
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM BENEDEK ELEK PEDAGÓGIAI KAR 9400 Sopron, Ferenczy J. u. 5. Tel.: +36-99-518-920 Honlap: www.bpk.nyme.hu
FELKÉRŐLEVÉL
Kedves Gyakorlatvezető Kolléganő!
A Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar nevében felkérem Önt, hogy .................................................... nevű hallgatónk összefüggő területi szakmai gyakorlatát koordinálni és vezetni szíveskedjék a hallgatóval történt előzetes megállapodás alapján, a mellékelt útmutató szellemében. Tisztelettel kérem és egyúttal előre megköszönöm szíves együttműködését és segítő támogatását hallgatónk pedagógiai személyiségének és szakmai kompetenciáinak kibontakoztatásában és fejlesztésében!
Sopron, 2014. 08. 15.
Szívélyes üdvözlettel:
Kissné dr. Zsámboki Réka Óvodapedagógia szak gyakorlati képzés szakvezető +36-99-518-923
[email protected]
4
IGAZOLÁS A GYAKORLAT TELJESÍTÉSÉRŐL (Minden hallgató hospitálási füzetébe beragasztandó!) Hivatalosan igazolom, hogy ……………………………………… nevű ………………………..tagozatos hallgató a/z/ ………………………………………………………………..………. óvodában az összefüggő területi gyakorlatát elvégezte.
Kelt. ………………………………..
PH.
………………………………… Gyakorlatvezető óvodapedagógus
-----------------------------------------itt levágandó ---------------------------------------
IGAZOLÁS A GYAKORLAT TELJESÍTÉSÉNEK MENTESSÉGÉRŐL (CSAK levelezős hallgatók számára, akik óvodapedagógusként dolgoznak. Pedagógiai asszisztens, illetve dajka munkakör igazolása az eltérő feladat- és tevékenységkör miatt nem számítható be!) Hivatalosan igazolom, hogy …………………………………… nevű levelezős hallgató a/z/ ………………………………………………………. óvodában óvodapedagógusi beosztásban dolgozik. Az igazolást a területi szakmai gyakorlat alóli mentesség miatt adtam ki.
Kelt. ………………………………..
PH.
………………………………… Óvodavezető
5