2015. Advent - Karácsony 77. szám

2015. Advent - Karácsony

77. szám

A Budapesti Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség lapja Mottó: „Agnosce, o christiane, dignitatem tuam…” (Nagy Szent Leó pápa)

AKTUALITÁS Advent gyertyái (Várakozás)

E gyertya – szűzi fény – nem nyers erővel éltet, gyöngéd lángjában új Univerzum éledt.

Kezdetben volt a sötétség… Fénysugár gyúlt egyszer, végtelen homályban. Ám az álnok Sötét, soha fel nem adva, visszatér gonoszan, s fáradt lelkünk fénye elkopik évhosszan. Didergő tél-előn fénylő gyertyalángban esély és ígéret – égi adomány van. Magányos gyertyaláng deríti lelkedet. Reményteli fénye újabb lángot lobbant rideg világ ellen: gyönyörű fény-ívet árasztanak ketten. Régvolt ősök hite e fényhídon vezet, hitük és reményük így nyújt nekünk kezet. Két fénygömb: csapágya ég s föld tengelyének – ám a Mű még nem kész, mert még meginoghat, így, két ponton állva: boldog, szent öröm lesz a harmadik gyámja.

S ha négy gyertya lobog, űzve sötét ködöt, ez a négyszögletes várakozó világ így lesz kerek végül. Szent fényből szeretet-fénysugárút épül. Végén fény-kupola fény-trónterem fölött, trónusán (ecce homo!) az Újszülött. Radvány Miklós

Születés Történt egyszer, hogy az anyaméhben fiúikrek fogantak. Teltek a hetek, és a fiúcskák növekedtek. Ahogy növekedett a tudatuk, úgy nőtt az örömük is:

- Mondd, nem nagyszerű, hogy fogantattunk? Nem csodálatos, hogy élünk? Az ikrek elkezdték felfedezni a világukat. Amikor megtalálták a magzatzsinórt, amely összekötötte őket anyjukkal és eljuttatta hozzájuk a táplálékot, énekeltek az örömtől: - Milyen nagy anyánk szeretete, hogy megosztja velünk saját életét! Ahogy azonban telt-múlt az idő, és a hetekből hónapok lettek, az ikrek hirtelen észlelték, mennyire megváltoztak: - Mit jelentsen ez? – kérdezte az egyik. - Ez azt jelenti – felelt a másik –, hogy tartózkodásunk ebben a világban a végéhez közeledik. - De én egyáltalán nem akarok elmenni innen – viszonozta az első –, szeretnék mindig itt maradni! - Csakhogy nincs más választásunk – felelte a másik. – Talán van élet a születés után is! - Milyen lehet az? – kérdezte kétkedve az első. – El fogjuk veszíteni az életet jelentő magzatzsinórt, és anélkül hogyan élhetnénk? Azonkívül mások is elhagyták már ezt az anyaméhet, és senki sem tért ide vissza, hogy megmondja nekünk, van-e élet a születés után. Nem, a születés a vég! Egyikük mély bánatba merült és így szólt:

2 - Ha a fogantatás a születéssel végződik, mi értelme van az életnek az anyaméhben? Értelmetlen az egész. Talán még anya sem létezik. - De kell, hogy legyen! – tiltakozott a másik. – Különben hogyan kerültünk volna ide? És hogyan maradhattunk volna másképpen életben? - Láttad-e valaha anyánkat? – kérdezte az első. – Talán csak a képzeletünkben létezik! Mi gondoljuk ki magunknak, mert így jobban megérthetjük életünket. Így teltek az utolsó napok az anyaméhben, telve kérdések özönével és nagy félelemmel. Végül is elérkezett a születés pillanata, amikor az ikrek elhagyták addigi világukat, és kinyílt a szemük. Tele tüdőből felordítottak. Amit láttak, meghaladta legmerészebb elképzelésüket is.

A szeretet szentsége (Az Eucharisztia imádásáról) Egy 2007. február 22-én kiadott apostoli levél részletesen foglalkozik az Oltáriszentség szentmisén kívüli imádásával. Hangsúlyozza, hogy az Oltáriszentség tisztelete az Eucharisztia ünneplése során imádó viselkedésben, de különösen a szentáldozás áhítatos vételében mutatkozik meg. Döntő annak az élő tudata, hogy Isten végtelen felsége előtt állunk, aki önmagát számunkra lealacsonyítva a szentségek formájában jön hozzánk. Ezt a tudatot a mozdulatainkkal, például térdelésünkkel is ki kell mutatnunk. A levél a Sacramentum caritatis, azaz „A szeretet szentsége” szavakkal kezdődik (ld. a 65-69. bekezdéseket). Az Oltáriszentségről szóló tanítás hatásának egyik meggyőző jele az, hogy segítségével a hívek biztosan

jobban fogják fel a közöttünk jelenlévő Isten titokzatosságát. Ezt azután az Oltáriszentség iránti különleges tisztelettel, hódolattal jelzik, aminek kimutatására őket az e vallásos misztériumra felkészítő oktatás keretében tanítják meg. Általában a mozdulatok és az Oltáriszentség imádása fontos pillanatai során felvett testtartás, mint például a térdelés jelentőségére gondolok. Igazodva a különböző kultúrákkal összefüggésben gyakorolt testi jelek indokolt különbségeihez, mindenki legyen tudatában és fejezze is ki, hogy a végtelen és felséges Isten ünnepén vesz részt, aki önmagát mihozzánk lealacsonyítva az Oltáriszentség formájában jön hozzánk. A liturgikus ünnep és az imádás belső kapcsolata A püspöki szinódus egyik legmeghatóbb pillanata az volt, amikor sok hívővel együtt mentünk a Szent Péter bazilikába az Eucharisztia imádására. A püspökök gyülekezete ezzel a puszta szavaknál erősebb közös imával akarta a figyelmet az Oltáriszentség létrehozása és imádása közötti belsőleges kapcsolat fontosságára irányítani. Az Egyház hitének ebben a jelentőségteljes pontjában található az Egyház életének egyik döntő eleme, amely a II. Vatikáni Zsinat által életre hívott liturgikus megújulás során háttérbe szorult. E reform első lépései során a szentmise és a legszentebb Oltáriszentség imádása közötti belső összefüggés néha nem jutott kellően érvényre. Az akkoriban elterjedt ellenvetés például abból a megjegyzésből indult ki, hogy az Oltáriszentség kenyere nem nézni való, hanem lelki táplálékként szolgál. A valóságban ez az alternatív szembeállítás az Egyház

imádási tapasztalatai fényében tökéletesen alaptalannak bizonyult. Már Szent Ágoston mondta: „Nemo autem illam carnem manducat, nisi prius adora vit … peccemus non adorando” (senki sem eszi ezt a húst anélkül, hogy ne hódolt volna előtte … bűnt követnénk el, ha nem imádnánk; ld. Enarr. Ps 98,9). Az Oltáriszentségben Isten Fia jön felénk és szeretne velünk egyesülni, az Eucharisztia imádása nem más, mint annak az ünneplésnek természetes kiterjesztése, ami egymagában is az Egyház legnagyobb tiszteletadása. Az Oltáriszentség vétele azt jelenti, hogy azt imádjuk, akit magunkhoz veszünk, éppen így és csak így leszünk vele egy, és kapunk bizonyos módon ízelítőt az égi liturgia szépségéből. A szentmisén kívüli imádás szertartása meghosszabbítja és erőteljesebbé teszi azt, amit magában a liturgikus ünneplésben megtettünk: „a mély és igazi befogadás csak az imádásban érlelődhet. Az Úrral való találkozásnak éppen ebben a legszemélyesebb eseményében érlelődik meg az a társadalmi küldetés, ami az Oltáriszentség tartalma és nemcsak az Úr és közöttünk húzódó határt törli el, hanem mindenekelőtt a minket egymástól elválasztóakat is”. (A római kúria előtt mondott beszéde, 2005. dec. 22.) Az Oltáriszentség gyakorlata

imádásának

Az Egyház pásztorainak és Isten népének ezért szívből javaslom az Oltáriszentség imádását, akár egyedül vagy közösségben. Ebben az összefüggésben nagyon hasznos lehet egy megfelelő mértékű lelki tanítás, amelynek során a hívőknek úgy magyarázzák el e kultikus szertartás jelentőségét, hogy lehetővé váljék a liturgikus ünnep

3 mélyebb és gyümölcsözőbb átélése. Elsősorban a sűrűbben lakott területeken kell lehetőség szerint templomokat vagy oratóriumokat kijelölni és rendelkezésre bocsátani külön az örökimádás céljára. XVI. Benedek emeritus pápa (Fordította: Biacs Tamás, forrás: Kirche heute 2014/8-9, 10-11.)

MIGRÁCIÓ A bevándorlási hullám keresztény szemmel A krízishelyzet A Közel Keleten és ÉszakAfrikában az utóbbi évtizedben hatalmas humanitárius katasztrófa alakult ki. Irakban 2003 óta kb. 500 000 ember vesztette életét fegyveres összecsapásokban. Szíriában 2011 óta legalább 400 000 áldozata van a háborúnak. Az Iszlám Állam által ellenőrzött területen több mint 400 templomot és 1400 mecsetet leromboltak, emberek tízezreit ölték meg a vallásuk, vagy etnikai hovatartozásuk miatt, főként keresztényeket, jazidokat, valamint alavitákat és más síitákat. A kialakult helyzetnek, és a nyomában megindult menekültáradatnak sok oka van. Az okok nem is egészen átláthatóak a számunkra. A krízishelyzet legfőbb oka a háború, és a háború során létrejött Iszlám Állam, amely a történelem egyik legkegyetlenebb terrorszervezete. Ehhez a folyamathoz nagyban hozzájárult a korábbi stabilnak mondható kormányok megbuktatása, amelyben jelentős felelőssége van a nyugati nagyhatalmaknak is. A bevándorlási hullám kialakulásának további okai között

szerepelnek a nagyhatalmak háttértámogatásával zajló háborúk, valamint az óriási életszínvonalbeli különbségek, amelyek folytán néhány száz kilométerrel arrébb ugyanazért a munkáért egy ember a sokszorosát megkeresheti annak, amit a szülőhazájában valaha is remélhet. Libanonban jelenleg több mint 1 millió (főként szíriai) menekült tartózkodik, Jordániában is közel 1 millió, a törökországi menekülttáborokban pedig csaknem 2 millió (főként szíriai, emellett iraki, afgán, iráni stb.). A Földközi tengeren keresztül igen sok afrikai (főként eritreai, jemeni, líbiai, egyiptomi, algériai, mauritániai stb.) kel útra Európa felé. „Vándor voltam, és befogadtatok” (Mt 25,35) A világ nagyobb jólétben élő országainak nyitottságot kell mutatnia azok befogadására, akinek életét, családját, otthonát veszély fenyegeti, vagy akinek megélhetése lehetetlenné vált a saját hazájukban. A Teremtő a Földet minden ember boldogulására teremtette. Az élethez és az emberhez méltó megélhetéshez való jog előbbre való, mint a magántulajdonhoz való jog. Nemcsak az emberség és igazságosság, hanem még inkább az evangélium kötelez minket a rászorulók megsegítésére. Jézus – többek között – az irgalmas szamaritánus példáját állította elénk (Lk 10,25-37), aki nagylelkű szeretettel segítette a bajba jutott felebarátot. Ez a példabeszéd arra is figyelmeztet, hogy a felebaráti szeretet kötelessége túlnyúlik az etnikai hovatartozás határain.

Jogok és kötelességek Minden embernek joga van a személyi biztonságra, az emberhez méltó megélhetésre. Amennyiben ezeket súlyos veszély fenyegeti, választhatja az elvándorlást. Ilyen módon biztosíthatja a családja biztonságát, tisztes megélhetését. A befogadó államoknak, elsősorban a veszélyhelyzet szomszédságában levő országoknak kötelességük az életveszélyben levő menekülteket befogadni, és kötelesek a menekültekkel emberségesen bánni. A többi ország kötelessége, hogy a közvetlenül segítőket támogassák. Segítsék elő azt, hogy a hazájuktól távol töltött idő ne vesszen el a menekültek életéből, és amint ez lehetővé válik, képesek legyenek életüket a szülőföldjükön folytatni. Ugyanakkor – ahogyan azt Szent II. János Pál pápa tanította – „a bevándorlási hullámot a méltányosság és egyensúlyfenntartás kritériumai szerint kell szabályozni” (2001-es béke világnapi üzenet). A befogadó állam mérlegelheti azt, hogy hány olyan bevándorlót tud befogadni, akinek biztonsága és megélhetése nincs közvetlen veszélyben. Joga van arra, hogy a menedékkérőt a határainál megállítsa, és megvizsgálja a kérelmét. A Katolikus Egyház Katekizmusa írja: „A rájuk bízott közjó érdekében a politikai hatóságok a bevándorlási jog gyakorlását különböző jogi feltételeknek vethetik alá, nevezetesen a bevándorlók kötelességeit illetően a befogadó ország vonatkozásában. A bevándorló tartsa hálásan tiszteletben a fogadó ország anyagi és szellemi javait, engedelmeskedjék törvényeinek és

4 járuljon hozzá a viseléséhez” (KEK 2241).

terhek

Az okok kezelése Elengedhetetlen a béke megteremtése a Közel Keleten, a terrorista szervezetek lefegyverzése. Az Egyház Társadalmi Tanításának Kompendiuma leszögezi, hogy „a nemzetközi közösségé, mint egészé annak erkölcsi felelőssége, hogy bármely csoport érdekében beavatkozzon, amelynek az élete veszélyben van, vagy amelynek jogai alapvető területen sérülnek. Jogszerű, sőt ajánlott, hogy az agresszor lefegyverzéséért konkrét kezdeményezésekkel szálljanak síkra” (506. 514). Elengedhetetlen egy igazságosabb gazdasági rendszer kiépítése. A világ magántulajdonvagyona igen kevesek kezében koncentrálódott, e miatt a haszon is kevesekhez érkezik. Mindez mostanra rendkívül igazságtalanná és sokszor működésképtelenné tette a világgazdaságot. A II. Vatikáni Zsinat szólított fel arra minden jóakaratú embert, hogy „az igazságosság és a méltányosság igényeit követve határozottan arra kell törekedni, hogy – a személyek jogainak és minden nép sajátos jellegének tiszteletben tartásával – mielőbb szűnjenek meg a jelenlegi és gyakran csak tovább mélyülő, egyéni és társadalmi megkülönböztetéssel is együtt járó gazdasági egyenlőtlenségek” (GS 66). Ferenc pápa újra és újra hangsúlyozza: „Ez a gazdaság öl!” Népeket nyomorít meg, családokat tesz földönfutóvá. Égetően fontos volna egy gyökeresen új gazdasági rendszer felépítése, amelynek működési elvei, értékrendje, szabályai lehetővé teszik, hogy a magántulajdonban lévő vagyonok ne növekedjenek korlátlan mértékben.

Elengedhetetlen a gazdasági, szakmai és kereskedelmi segítség nyújtása a Föld szegényebb országainak, hogy így a lakóiknak helyben emberhez méltó megélhetést tudjanak biztosítani. A lakóhelyükről elűzöttek legfőbb érdeke az, hogy saját hazájukba visszatérhessenek, a saját kultúrájukban, szülőföldjükön biztonságban élhessenek és boldogulhassanak (Vö. GS 66; II. János Pál pápa: 1993-as béke világnapi üzenete; Kompendium 298). A lehetséges cselekvés útjai A keresztény ember a jelenlegi sokszor tragikus és drámai helyzettel szembesülve mindenekelőtt Istenhez fordul. Bátorítunk arra minden hívő embert és közösséget, hogy imádságban forduljon a Teremtő Istenhez a menekültekért, a békéért, nyitott szívért, az igazságosság és a szeretet ajándékáért. A bevándorlók érkezése azt a kérdést is felveti, hogy létezik-e még az az Európa, amely képes lenne bárkit is integrálni, amely tudná, hogy milyen értékekhez, életszemlélethez szeretné integrálni az érkezőket. Európa mára sok szempontból elveszítette identitását, értékeit. A bevándorlási hullám felszólít minket arra, hogy hitünket, értékeinket újra megtaláljuk. Semmire sincs nagyobb szüksége Európának, mint lelki megújulásra, az éltető gyökerekhez való visszatalálásra, hitének és értékeinek újrafelfedezésére és megélésére. Az élő keresztény hit pedig azt is kell, hogy jelentse, hogy krisztusi szeretettel fordulunk a bajba jutottak felé. Ha ezt nem tudjuk megtenni, akkor máris elveszítettük a kereszténységünket. Nem lesz

örömteli egy olyan kontinensen élni, amely elutasítja a szegényt, a rászorulót. A konkrét jelen helyzetben égetően szükséges a Közel Keleten levő menekülttáborok anyagi támogatása, és annak elősegítése, hogy minél több menekült visszatérhessen otthonába, és ott biztonságban élhessen. Elengedhetetlenül szükséges lenne annak a lehetővé tétele, hogy a menekültek közvetlenül a közel keleti és afrikai menekülttáborokban adhassák be a kérelmeiket, és pozitív elbírálás esetén onnan közvetlenül szállítsák őket az egyes befogadó országokba. A segítségnyújtás formáit keresve ugyancsak követhetjük az irgalmas szamaritánus példáját. Ő, miután megtette, amit ott és akkor tehetett, pénzt adott a fogadósnak, hogy tegye meg a továbbiakat. Helyesen tesszük ezért, ha segítő felajánlásainkkal a hivatásos állami és egyházi humanitárius és egészségügyi szervezetek tevékenységét támogatjuk. Különösen hasznos a Közel Kelet üldözött közösségeinek, és a hazájukból elmenekülteknek eljutatott támogatás. Fontos információkkal, orvosi segítséggel, jogi tanácsokkal, élelemmel stb. segíteni a hozzánk fordulókat. Fontos a hazai menekülttáborokban élők felé szolidaritásunk és szeretetünk kifejezése, számukra a segítségünk felajánlása. Köszönet mindazoknak, akik ezt eddig is megtették. Köszönet azoknak, akik megnyitották otthonukat és szívüket a bajbajutottak előtt. Köszönet azoknak, akik imáikban kérik az igazságosság és a szeretet ajándékát valamennyiünk számára.

5 Köszönet azoknak, akik a nehéz helyzetben is módot találnak a cselekvő szeretet gyakorlására. Székely János Esztergom-Budapesti segédpüspök Én nem a bevándorlóktól féltem Európát, hanem a lagymatag keresztényektől. Az a természet rendje, hogy az a népcsoport, amely vegetál, amely nem alkalmas rá, hogy az életet továbbvigye, elsorvad, kihal, lehúzzák a lefolyón, és a helyét elfoglalják azok a népek, amelyekben van életerő, lendület, bátorság, teherbe ejtik feleségüket, csobogó élet veszi őket körül. A mai Európa langyos állóvíz, ahol sok ember egyik legfőbb gondja a fogyókúra, az alakformálás és értéktelen, csillogó kacatok gyűjtése, a testet, lelket megrontó élvezetek utáni hajsza. A Jóisten, úgy látom, a migrációs kérdéssel egy jó nagy fakanalat ragadott, és elkezdte kavarni ezt a hatalmas fazekat. Isten azt szeretné, hogy térjünk észhez, térjünk meg, különben elveszünk. Ne magunkra aggatott címkékkel jelezzük, miben hiszünk, hanem legyen gerincünk, jól definiált értékeink, amelyekhez tartjuk magunkat. Ne nyafogjunk, hogy de nehéz a feladat, hanem küzdjünk. A focicsapat sem siránkozhat, ha erős az ellenfél, hogy jaj, összeesküdtek ellenünk, tervet eszeltek ki, hogyan győzzenek le bennünket! Küzdeniük kell, megfogalmazni saját elméletüket, hogyan nyerhetik meg a meccset! Az most a kérdés, káoszba süllyedt harmadik világ lesz-e Európából, vagy a tolerancia, a becsületes munka, a párbeszéd útján mi leszünk képesek segítő kezet nyújtani, hogy mindenütt megteremtődjön egy rendezett, békés világ. Nem lehet folyamatosan félrevert harangok

zajában élni, ezért nyugtassuk meg magunkat, s arra összpontosítsuk erőinket, ami a feladatunk. Jókedvvel, örömmel, gyermekekkel töltsük meg a Kárpát-medencét, mert az ország mindig azé lesz, aki élettel, gyermekkel tölti meg. Ha nem lesz gyermek, a légüres teret a máshonnan jövő emberek töltik be. A demográfiai kérdés az egyik legfontosabb a Kárpátmedencében. Ha ezt nem tudja népünk megoldani, legördül számunkra a függöny. P. Böjte Csaba OFM

ÉRTÉKEINK Értékek a nevelésben A család témája nem egy lerágott csont. Új helyzetre kell felkészülniük ma a családoknak. A fő kérdés: milyen lesz a jövő és erre hogyan kell a nevelésben készülni? Hogyan kell ebben az új helyzetben jó családi életet élni? A nevelésben ugyanis már ma komolyan kell venni a jövőt. A pszichológia szerint az ember intencionális lény. Nem szabad csak a múltat elemezgetni vagy a jelenben elmerülni, hanem a jövő felé fordulva kell élni. Mindenkinek vannak ideáljai, ábrándjai, céljai, amelyeket el szeretne érni. Akinek

a jelene elakad, azért akad el, mert a jövőképe nincs rendben. Ezt kell rendbe tenni, és akkor a jelen is megy. A jelent úgy is mondhatnám: olyan, mint egy vektor. Van iránya és van intenzitása, hogy milyen töményen él valaki. Szükséges, hogy legyen egy célpont, egy ideálkép, ami irányt ad. A mai nevelést a jövő képe határozza meg. A világ nagyon gyorsan változik körülöttünk. Ebben a nagy folyamban rengeteg lelki folyamat zajlik egy családon, egy emberen belül. Mi ad az embernek támaszt? Az értékek. Kellenek olyan cölöpök, amelyeken állva a változási folyamatokban is meg tudja állni a helyét. Persze fontos szempont, amit Ferenc pápa mondott: nekünk a gyerekeket nem csak a társadalomnak kell nevelni, nem csak a társadalmi beilleszkedésüket kell elősegíteni, nem tökéletes belesimulásuk a cél. Olyan gyerekeket kell nevelni, akik ezt a társadalmat majd meg is változtatják, jobbá teszik. Ne a közfelfogásnak neveljünk, hanem az értékeknek. Ahhoz, hogy a folyamatokban az ember ember maradjon, illetve jól tudja alakítani azokat, értékalapra van szüksége. Így kerülök én morálteológusként a történetbe. Ezért kell beszélni értékekről. Az értékek útmutatást adó csillagok. Ahogy haladunk a történelemben, mindig ragyognak, orientálnak minket: merre érdemes menni, merre nem. Amikor elakad az ember az életvezetésében akár a családban, a hivatásban vagy egy ország, nép vezetésében, azt látjuk, hogy a csillagok nem ragyognak. Porosak azok az értékek, amelyek által együtt tudunk élni, amelyek utunkat vezérlik. Le kell porolni őket, hogy újra haladni tudjunk. Az a hitvallásunk, hogy nem csak kenyérrel él az ember. Ha értékek vezérlik, megy az életvezetés. Hangsúlyozni kell, hogy a

6 kereszténység tökéletességről alkotott képe nem egyezik a görög filozófiáéval. Ott a hibátlan a tökéletes. Nézzünk meg egy görög szobrot. A kereszténység nagy alakjai, például Péter vagy Pál apostol, nem voltak hibátlanok. A keresztény tökéletesség a szeretetben való tökéletességet jelenti, az Istenre való tökéletes ráhagyatkozást. Ebben az Istennel való szeretetkapcsolatban kap olyan indíttatást, erőt, motivációt az ember, ami által tudja szeretni embertársait, önmagát, gyermekeit, házastársát. Ebben kellene tökéletesnek lenni, s nem piszmogó hibákkal foglalkozni. Éppen ma olvastam egy sikeres ember vallomását. Azt írta, az összes munkahelyi siker nem ér annyit, mint a családi siker. Izgalmas mondat egy befutott embertől. Nyilván törekszünk a sikerre, biblikusan úgy értelmezzük, a boldogságra, a gyümölcsözésre. Krisztusnak fontos a siker, sok olyan példabeszéde van, amiben gyümölcsökről beszél. Tessék nem meddőnek lenni, tessék gyümölcsöket hozni! Szülőként fontos végiggondolnom, hogy mely gyümölcsök a fontosak. A jövőben nagyon mobilis lesz a világ. Mindenki utazik mindenhová, dolgozik hazájától távol. Régóta töprengek azon, hogyan kellene a gyerekeket erre felvértezni. Egyelőre nem tudom a választ. Attól tartok, ha kiszakadnak mindenestől a családból, a baráti körből, az egyházi értékrendszerből, tehát mindenből, akkor könnyen elsodródhatnak. Ezért valamiképpen a gyökereket is mobilizálni kell. Luxemburgban például magyar tisztviselők minden vasárnap összeadnak egy repülőjegyre valót, hogy egy lelkész egy napra kiutazzon hozzájuk. Istentiszteletet, hittant

tart, foglalkozik a gyerekekkel, beszélget a felnőttekkel. Mobilizálják, hogy magyar szót halljanak, istentiszteleten vehessenek részt. Mit tudunk még kitalálni? A fiataljaink menni fognak, férjek és feleségek dolgoznak kint, valahogy a gyökereket is mobilizálni kellene. – Hogyan védekezzünk a sodródás ellen? Vesszőparipám a folyamatos, élethosszig tartó tanulás. Természetesen nem csak szakmai értelemben. A házasságot és a szülőséget is állandóan tanulni kell. Ez alól nincsen felmentés. Évente egyszer-egyszer elmenni egy előadásra, egyházközségben, főiskolán, egyetemen, szülők iskolájába. Elolvasni egy könyvet, megnézni egy tévéműsort erről. A családi életet tanulni kell. Akik ebbe energiát ölnek, és tanulnak, nem fognak elveszni. Az egyszer oltár előtt megkötött szentségi házasság magától nem marad meg. Azt művelni kell. Itt az egyháznak, így a mi főiskolánknak, a Sapientiának különös lehetőségei vannak, és ezt fel is kínáljuk. A Családteológiai Intézet esti sorozata tömegeket vonz. Az emberek akarnak tanulni a családi életről. Ma mindenki jól akar élni, nem pedig igaz módon. Ez két dolog. Ferenc pápa sokszor elmondja, hogy az evangélium szerinti élet nem polgári jólétet jelent. Ezt nagyon fontos tudatosítani. Egy párt, egy politikus nem hangsúlyozhatja ezt, hiszen azzal szereznek szavazatokat, hogy jólétet ígérnek. Az egyháznak azonban beszélnie kell a különbségről. Mernie kell kimondani: emberek, ahhoz, hogy igaz módon, boldogan éljetek, nem a jólét a legelső cél! Az igazi boldogsághoz egyfajta szegénységet kell vállalni. Önkéntes szegénységet. Mindenkinek át kell gondolnia, mit

jelent ez az életében. Isten nem mindenkit hív arra, hogy Szent Ferenc nyomán koldusszegényen éljen. Elég, ha a magam életnívójából engedek, akár csak egy fokot. Egy kicsit szerényebben élek. Nem arra törekszem, hogy okvetlenül a legújabbat, a legjobbat, a legkényelmesebbet akarjam megvenni, elfogadom azt, ami elég jó. Így marad energiám arra, hogy a lényegre figyeljek. Vallom, hogy a boldogságra való képességhez a szegénységre való képesség elengedhetetlen. Ezt nekünk, az egyháznak dolgunk hangsúlyozni, nem egy kormánynak. A szegénységre való meghívás nemcsak a szerzeteseknek szól, mindenkire vonatkozik. Szakmailag is, a családi életben is, mindenütt tudni kell egy kicsit szerényebbnek, szegényebbnek lenni, hogy a nagyobb értékekhez hozzáférjünk. Négy gyermekünk van. Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy a gyerekeim egyházi iskolába járnak. Ott éles viták az alapértékekről nincsenek. Ami nálunk éppen aktuális, az a kamaszodó gyerekek útkeresése. Ebben a helyzetben nehéz jó szülőnek lenni. A lélektan azt tanítja, az a jó a gyermeknek, ha a családban erős a kohézió, az összetartás, de a rugalmasság is. Van összetartás, hűség egymás iránt, az értékekhez való ragaszkodás, és van saját út. Engedem, hogy járjon a saját útján. A kamaszodó gyermek esetében alapszabály a legfőbb értékek megtartása, amelyekből nem engedünk. Tisztázni kell, miből engedünk. Ilyen például a stílus. Nem vita tárgya ugyanakkor a vasárnapi liturgia, a munka megbecsülése. Ha megvan a kötelesség, akkor jön minden más. Fontosak a jó barátságok, a szexuális tisztaság. Ezek a határok. De tudni kell engedni például az

7 életstílusában, ízlésében; mi sem vagyunk teljesen olyanok, mint a szüleink. Hosszú munka az, hogy gyermekeink ezt el is fogadják. Azt láttuk, hogy a világháború után a tekintély fogalmát tudatosan és nem tudatosan lejáratták. Átestünk a ló túlsó oldalára. A gyerek tizenhat évesen lesöpri mindazt, amit mi képviselünk, mondván, ő ezt másként gondolja. Az egyént mesterségesen annyira megerősítettük, annyira elszakítottuk a mesterektől, a tradícióktól, az egyháztól, a tekintélyektől, hogy ott áll egyedül. Ennek az lett az ára, hogy magára maradt. A pszichológusok nem győzik hangsúlyozni, hogy a lelkileg fejlődő fiatalnak támpontok kellenek, mint a futónövénynek a karó. Ha ezeket a támpontokat elvesszük a gyerektől, mert mi liberálisan nevelünk, ha szabadon engedjük a gyereket a liberalizmus nevében, akkor ő issza meg a levét, szorongó lesz. Nem tudja, hogy pontosan mik az igazodási értékek. Ő maga akarja a saját életét alakítani, de elvárja, hogy a határokat, a támpontokat adjuk meg neki. A fejlődő léleknek nagyon fontos, hogy adjunk támpontokat. Amikor elkezdődik a szülőkről való leválás, akkorra ezeket ki kell alakítani. A kamasznak az a dolga, hogy leváljon a szülőkről, kezdje el járni a saját útját. Azt kell mindkét fél fejében rendbe tenni, hogy a gyereknek nem mindenestől kell a szülőkről leválni. Vannak értékek, amik közösek maradnak mindig. A szülőkről való leválás nem könnyű. Tudni együtt dönteni. Nekem nagy öröm, amikor látom, bízhatok a tizenöt éves lányom döntéseiben. Egy idő múlva mi, szülők tanácsadók vagyunk. A szülőségben valahol ez a legnehezebb. Élete legnagyobb döntéseit maga az érintett hozza

meg. Ezek a hit, a pályaválasztás, a párválasztás kérdései. A szülő egy határig segít, terelget, de meg kell állnia. Pici kortól nevelni kell a döntés képességére, hagyni kell dönteni a gyerekeket. Az, hogy a legjobbat akarjuk helyette, nem jó neki, mert akkor életképtelen gyerekeket nevelünk. Már az első nagyobb döntéseknél – például iskolaválasztás, sportág, szakkörök választása – együtt próbáljunk dönteni. „Te mit akarsz? Én segítek, de te döntsd el!” Ezek az élet részterületei, mindig azt kell nézni, hogy az életvezetés egészében hol helyezkednek el. Mindezen túl hisszük, hogy nem önerőből kell jól nevelni, hanem ebben mindig együttműködünk Istennel. A Seregek Ura mindig is harcolt népével, népéért, ma is harcol velünk, értünk a jobb gyereknevelésért. Papp Miklós gk. lelkész, morálteológus

A Laudato si’ enciklika kritikai fogadtatása A nemrég megjelent enciklika középponti gondolata az, hogy az ökológiai kérdések megoldása elválaszthatatlan a társadalmi igazságosság kérdésétől. A szegény egyház ügye, mint a Ferenc pápát foglalkoztató alapkérdés az ökológiai kontextusból sem kihagyható: a megsebzett föld jajkiáltását csak akkor hallhatjuk meg, ha egyúttal meghalljuk a szegények panaszát is. A közjó megvalósítása nem lehetséges szolidaritás nélkül, utóbbi viszont a szegények méltóságára és tiszteletére irányítja figyelmünket. A polgári kritika szerint a nonkonformista Assisi-beli szentre való hivatkozás provokáció. Assisi Ferenc a maga radikalizmusában sokak szemében az örökös ellenpápa, amint Ferenc pápa sem

hagyhatott figyelmen kívül, amikor példaképet választott magának. Az Assisi-beli szentre való hivatkozás egyúttal visszatérést jelez az ipari forradalom előtti időkbe, ami úgymond elborzasztó elképzelés. Antimodernizmusában a pápa Romano Guardini példáját követi, aki a világi gazdagság elvetését és a személyiség kiüresítését javasolta, mint az önmegvalósítás feltételét. Vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy az enciklika szerzőjének modernizmus-ellenessége olyan megrögzött, hogy még természetszemléletének metafizikai alapjaira is kihat. A konzervatív kritika az ökológiai lobbi hatását is fölfedezni véli az enciklikában, amely ideológiájával fölöslegesen riogat, sőt e kritikusok az enciklikában egyenesen a hívek feletti nagyobb befolyás megszerzéséért folytatott harc eszközét látják. Már az enciklika tárgyának megválasztása is kihívást jelent a katolikus világnak. Aki ökológiai kérdéseket vet föl, a természeti környezetben tapasztalható olyan változásokra hívja fel a figyelmet, amelyek aligha egyeztethetők össze a gondviselésről alkotott statikus elképzelésekkel. Megkérdezhetjük: ha egyszer Isten megteremtette a világot, harmóniát oltva abba, miként lehetséges az, hogy az összhang megbomlik, és az egyensúly felborul? Megváltoztatta a teremtő az akaratát? Vagy nekünk embereknek beleszólásunk lenne a teremtésbe, amennyiben képesek vagyunk a teremtés rendjét megzavarni? Az itt jelzett kétségekre tekintettel megfogalmazódnak olyan kritikus nézetek, hogy a hit sokkal tartósabb, és mélyebb értékekkel megalapozott világfelfogást feltételez, mintsem hogy abban szerepet játszhatnának mégoly jelentős környezeti változások. Az

8 ökológia eszerint a hitnek egyszerűen nem alkalmas tárgya. Ökológiáról szólva a hit lényegi igazságaihoz képest csupán járulékos kérdések fölvetéséről lehet szó. Ezzel szemben érvelhetünk másként is: ami statikus felfogásban rejtve marad, az feltárul dinamikus megközelítésben. Az enciklika tárgyát tudniillik nem természeti rendszerek képezik, hanem a teremtés folyamata. Mivel az alkotás isteni művéről van szó, a természet képében olyan jelenség tárul fel előttünk, amely nem elemzés, tanulmányozás, vagy éppen felügyelet, hanem inkább csodálat és hála tárgya. A teremtett világ ajándék, amelyben az Isten szeretete összefogja a teremtett lényeket. A hit gyakorlatából az is fakad, hogy a hívők a világ iránti csodálatukat megosztják más – hívő és nem hívő – emberekkel. A világegyetem misztikumát fürkészve így a „megosztott csodálat” élményéhez juthatunk el. Az enciklika kritikusai leginkább nem is a tárggyal és a mondanivalóval foglalkoznak, hanem az enciklika stílusát kifogásolják, annak személyességét és költőiségét nem igazán értékelve, ugyanakkor az írásmódot a katolikus tanítás emelkedettségéhez mérten méltatlannak gondolva. Valóban szokatlan már az is, hogy szerzője az enciklikát nem nagy hittételek bevezetésével kezdi, amit azután magyaráz, hanem az empíriával – vagyis hogy mi történt az elmúlt évtizedekben bolygónkon, a közös házban –, és ebből von le a továbbiakban óvatos következtetéseket. Ilyen értelemben alulról építkező teológiát kapunk, szemben a megszokott teológiával, amelynek képviselői az isteni kinyilatkoztatás felől szemlélik a világot. Van olyan szemléző, aki úgy véli, az enciklika

nem foglal magába kifejtett teológiát, és legfeljebb pásztorlevélként, buzdító iratként fogható fel. Eszerint az enciklika valójában nem tanítást, hanem csak vélekedést tartalmaz a világ dolgairól. Mások szerint az enciklika fátyolos utópiáktól terhes, és a kifejtés nem támaszkodik a reális történelmet visszatükröző teológiára. Több megértéssel olvasva az enciklikát, abban olyan teológiát találunk, amely mint válsághelyzetre összpontosító tanítás fényt vet problémáinkra; amely nem zárt rendszer, hanem a nehézségekkel küzdő embernek könnyebbséget ígérő bölcsesség. Az enciklika szerzője alapvetően ferences hagyományt idéz meg. Bonaventura nyomán halad, aki úgy magyarázza a teremtést, hogy az emberek a bűnbeesés előtt láthatták, hogyan fejeződik ki az Isten hármassága a természetben, vagyis minden élőlényben. Ha ma ezt nem látjuk, az a bűnbeesés miatt van. Az ökológiai kérdések fölvetésére éppen azért van szükség, hogy oldani tudjuk az eredendő bűn kiváltotta feszültségeket, és közelebb jussunk Isten látásához. Reformteológusok úgy tartják, hogy mivel az enciklika panenteista felfogásban ábrázolja a természet ügyét, ebből következik az is, hogy az állatok teremtettségükben társaink, nem pedig alárendelt statiszták. A hierarchikusan felépített egyházzal szemben az enciklikában kifejeződő teológia nyitott, az egyház dolga pedig az, hogy bátorítson a befogadott élőlények megkülönböztetés nélküli befogadására. (...) Közösségépítésre életünk egyre több területén láthatunk példát. Vannak olyanok, akik pl. ökológiailag tiszta élelmiszerek beszerzésére és elosztására, sőt

akár termelésére hoznak létre közösséget. Másként igényeiket nem is tudnák kielégíteni, mert kulcskérdés a termékek iránti bizalom, ami viszont csak hálózatos formában építhető ki. Aki bekerül ilyen közösségbe, arról hamar kiderül, hogy többet akar, mint fogyasztani. A közösség tagjai olyanok, akik érzékenyek a környezeti terhelésre és kímélő életmódot akarnak folytatni fizikai és társadalmi értelemben is (lehetőleg nem hárítva egyébként megtakarítható terhet környezetükre, és tartózkodva a károkozástól). A Vatikán XXIII. János pápa óta ismételten fölveti a világkormányzás igényét. Érzékelve azt, hogy a nemzetállamok nem tudnak ellátni alapvető feladatokat a globális térben, a Laudato si’ enciklikában is fölmerül a közjavak világkormányzásának szükségessége. A kritika ezzel szemben úgy szól, hogy „Ferenc pápa ökológiai szemléletének érvényesítéséhez »szteroidokon táplált technokrácia« működte-tésére lenne szükség”. Ebben a szellemben megkérdezhetjük: ha a globális kapitalizmust egy világkormánynak kellene megrendszabályoznia, nem lesz-e a világkormány Leviatán, amelynek hatalma alatt még rosszabb lenne a bolygó lakóinak sorsa, mint a beavatkozás előtt? Az enciklika olvasatának tétje a hitbeli megújulás, ehhez pedig meg kell változnia az egyházi tanításnak, és magának a katolikus egyháznak is. Ferenc pápa a családszinóduson, és enciklikájában is a szegény egyház programját hirdeti, ami nem egyszerűen a társadalmi egyenlőtlenséggel szembeni fellépés szükségességét jelenti, hanem egyházreformot vetít előre. A megreformálandó egyházzal

9 szemben támasztható követelményként vehető számba a nonkonformizmus szükségessége, a hívek személyes elköteleződésének elősegítése, a partnerkapcsolatok kiépítése a társadalomban, és az elköteleződés az emberi méltóság tisztelete mellett. Az elesettek iránt nyitottság alapja Isten szövetségkötése előbb a választott néppel, majd a Messiás eljövetelét felismerő pogányokkal is. Az Istenfélő embereknek felajánlott partnerség megélése nélkül nem lehetséges üdvösségre jutni. Az egyiptomi fogságból szabaduló zsidó népnek is közösségben kellett megszerveznie magát ahhoz, hogy megfeleljen az Úrtól kapott törvényeknek. A hit társas műfaj, ennek gyakorlása során partnerei vagyunk egymásnak, és ezen keresztül az Istennek is. A szegényeket nem egyoldalúan kell segítenünk, hanem az a kérdés, hogy tudunk-e a rászorultakkal és elesettekkel is partnerséget létesíteni, barátságot kezdeményezni. Ez csak azon az alapon lehetséges, hogy világosan állást foglalunk és határozottan fellépünk a társadalmi igazságtalanságok, a megbélyegzés és kirekesztés ellen. A jogvédelemből adódó kötelességek teljesítése során adott esetben nem riadhatunk vissza még a polgári engedetlenségtől sem, ha azt tapasztaljuk, hogy a világi törvények ellentmondanak a lelkiismeretnek. A katolikus egyház katekizmusa szerint az ember eredendő, meghatározhatatlan, örök és végtelen bűnét Jézus magára vette, és ezáltal az embert megváltotta. A Ferenc pápa által ihletett szegény egyházzá válás első lépése az lehet, hogy az egyház radikálisan fellép a társadalmi igazságtalanságok ellen, amelyek mögött strukturális bűnöket kell

látnunk. Nem kerülhetjük ezért meg a teodicea problémafelvetését: miért hagyja Isten, hogy igazságtalanság történjék a földön? A politikai teológia azt tanítja, hogy Isten neve nem csupán szeretet, hanem igazságosság is. Ferenc pápa új enciklikája arra int bennünket, hogy a teremtett embernek szabadságában áll végzetesen elrontani dolgokat, felborítani az egyensúlyt természeti és társadalmi rendszerekben. Nem kerülhetjük meg felelősségünket, hogy tegyünk ez ellen. Az enciklika szerzőjének tapasztalata szerint a bennünket körülvevő világ törékeny, amelyben könnyen elveszíthetjük azt, ami drága számunkra ebben a világban. Nemcsak a természet sebezhető, hanem benne a teremtett lények, és azok kapcsolati rendje is. A nyugati világ évszázadok óta élvezheti a demokratikus és jogállami működés áldásait, soha nem lehetünk azonban bizonyosak abban, hogy ez a berendezkedés fennmarad. Az enciklika hőse, Assisi Ferenc nem büszkélkedett azzal, hogy erős lett volna. Ha valamiben erősnek bizonyult, legfeljebb abban, hogy kiszolgáltatta magát külső erőknek, ugyanakkor feltétel nélkül odaadta magát a gyöngéknek és elesetteknek. A legenda szerint Assisi Ferenc beszélgetni tudott a madarakkal. Az már nem legenda, hogy velünk is tud beszélgetni, ha van erre hallásunk. Ehhez nem is kell mást tennünk, mint táplálni magunkban az új szintézisek megalkotására késztető érzést, amely a modern technológiát reményeink szerint úgy hatja át, mintegy észrevétlenül, mint a felhő, amely megül, de zárt ajtón is képes áthatolni. Deák Dániel (Corvinus Egyetem)

A papi öltözet részei és használata a liturgiában A liturgikus ruházat a formaruhák világához vezet bennünket, a közösséghez való tartozást és a szerepek betöltését fejezi ki. A liturgia szent dráma, a szerepek hierarchikus rendben kapcsolódnak egymáshoz, ezért alapvetőn fontos, hogy a liturgikus ruha messziről világossá tegye ezeket a szerepeket. Ugyanakkor a liturgikus ruhák másik funkciója az elfedés. Ne a pap személye legyen az első, hanem a szerep. A pap a liturgiában „in persona Christi” (Krisztus személyében) cselekszik, ezért lényeges, hogy el legyen fedve a többi, rajta lévő ruha. A különböző liturgikus ruhák az ünnepek rangját is megadják, tehát van egyfajta dekoratív jellegük is. A liturgikus ruhák kialakulásában megkülönböztethető a pap alsó és felső ruhája. Az alsó ruha a tunika, a felső a tóga, római mintára. Ez a liturgikus ruházat alapja. A liturgiatörténetben fontos dátum a 4. század, ugyanis a konstantini fordulat után jött létre az a környezet, amelyben lehetségessé vált a liturgia szabad gyakorlása. A korábbi, üldözött egyházban még az Oltáriszentségnek sem volt állandó helye, mindig más és más helyre kellett vinni a folyamatos veszélyeztetettség miatt. A konstantini fordulat után az egyház ingatlanokhoz jutott, templomokat építhetett. Ráadásul a császár megöleli az egyházat, köntösét ráborítja az egyházra. Ez az egész keresztény liturgiára rányomta a bélyegét, keleten és nyugaton egyaránt. A császár bazilikát adományozott a pápának, távollétében a Szentatya odaülhetett a helyére. A császári ölelés következménye, hogy az egyházi személyek átvették a római állami tisztségviselők ruházatát,

10 sajátos cipőt, harisnyát, stólát. A népvándorlás korában feltalálták a nadrágot, zubbonyt, kabátot; az első évezred végére lényegében úgy öltözködtek már az emberek, mint ma, a papság viszont változatlanul a régi rómaiak ruháiban járt. A 7–8. században a liturgia egyre többet vett át az Ószövetségben leírt ruházatból, eszközökből, a szentség mind fontosabbá vált a liturgiában, és ez kifejeződött a ruházatban is, nagyobb szerepe lett a szépségnek, a díszítésnek. A liturgikus alapöltözet: a vállkendő (humerale) valamilyen sál lehetett a hideg ellen, de védte a hang, a szó tisztaságát is. Ugyanígy erősítette a pap lelkét is, amire Szent Pál apostolnak az Efezusiakhoz írt levele utal a vállkendőhöz kapcsolódó imádsággal: „Helyezd, Uram, fejemre az üdvösség sisakját, hogy ellenálljak az ördög támadásainak” (Ef, 6,17). A pap beöltözés közben fohászkodott így az Úrhoz. Az alba vagy miseing a tunikához hasonlít. Színe fehér, a szív tisztaságát fejezi ki. A Jelenések könyvére utal, a hosszú, fehér ruhába öltözött népekre, akik fehérre mosták ruhájukat a Bárány vérében (Jel 7,13–14). Ez a fehérség minket arra emlékeztet, hogy ez nem az eredeti ártatlanság ruhája, hanem a Jézustól kapott tisztaság, amelyet folyamatosan megkapunk. A cingulus (öv) praktikus eszköz, megadja az alba formáját, és ha összehúzzuk, akkor elszorítja az emberben meglévő érzéki vágyakozás nedveit is. Egy imádság szerint: „Övezz körül, Uram, a tisztaság övével, s oltsd ki tagjainkban a szenvedély tüzét, hogy megmaradjon bennem a mértékletesség és tisztaság erénye.” Eszünkbe juthat a Kivonulás könyvének 12. fejezete is, amikor azt mondja Isten

Mózesnek: „Legyen a ti csípőtök felövezve.” Az ember egyrészt akkor tud hatékonyan dolgozni, cselekedni, ha rendesen fel van öltözve, másrészt, ha lelkileg is fel van készülve küldetése teljesítésére. A karing szerepéről ezt mondhatjuk: amikor a papok, szerzetesek felmennek a kórusra – ez a kar, a szerzetesek kórusa –, akkor oda is beöltöznek. A legtöbb rendnek – amely rendszeresen, ünnepélyesen végzi a zsolozsma liturgiáját – van kórusruhája. A papi kórusruha a karing, amelyet rákanyarítanak a reverendára. A szentmisén kívüli eseményeken – esküvő, keresztelés, temetés – ezt szokták használni. A felső liturgikus ruhák közé tartozik a manipulus. A 9. században alapvetően izzadságtörlő kendő volt. A pap a bal kézre rakta, hasonló egy zsebkendőhöz. Szerepe volt abban is, hogy a lelkipásztor ne kapkodjon, hanem figyeljen oda a mozgására. A stóla szalag formájú liturgikus ruha, a papi hatalom jelképe. Ez mutatkozik meg például a házasságkötéseknél, amikor az eskető lelkipásztor megkéri a párt, hogy forduljanak egymással szembe, és a stólával összeköti a kezüket, a szentség és annak jelképeként, hogy házasságuk Isten előtt felbonthatatlan lesz. A stóla adomány, amelyet az esketésen kívül kereszteléskor, temetéskor, bizonyos iratok kiállításakor adnak a pap számára. A pap a két vállán átvetve viseli a stólát, a diakónus a bal vállán átvetve és a jobb karja alatt megkötve. Egyes magyarázatok szerint a diakónus csak az Úr könnyű igáját veszi a nyakába, míg a pap az édes igáját. A stóla az eredendő bűn által elvesztett ártatlanság, boldogság jelképe is.

A kazula (miseruha; a latin casula – házacska szóból) a rómaiak által viselt útiköpenyből alakult ki. Harangszabású, ujjatlan vagy elöl fölhasított bőr- vagy posztóköpeny volt, amit az utazók az időjárás viszontagságai ellen viseltek. A 9. századtól már csak egyházi személyek hordták, a 12. századtól pedig már csak az áldozópapok. Később a karjánál kivágták, hogy a pap könnyebben tudjon mozogni, ezért formája miatt hegedűtoknak is nevezték. A dalmatika a dalmát lovagok ruhája volt, a 4. században ünnepi miseruhaként használták, a 9. századtól lett a diakónusok jellegzetes ruhája. A miseruhától abban különbözik, hogy van ujja. A palást a 11. századtól vált liturgikus ruhává, esőkabátra hasonlít. Olyan eseményeken használják elsősorban, amelyeken gyorsan lehet mozogni, így keresztelő, esküvő, temetés, zsolozsma, körmenet, illetve a miséhez kapcsolódó paraliturgiákon, barkavagy gyertyaszentelésen. A liturgikus ruházatokra gyakran hatottak a különböző divatok. Napjainkban kiemelkedő az igényességre való törekvés. Azok, akik mélyebben érdeklődnek a liturgikus ruházatok iránt, bővebb ismereteket kaphatnak a Praeconia című liturgikus szakfolyóirat 2014/2. számából. Füzes Ádám

Egy karizmatikus szentségimádás élménye Voltam egy szentségimádáson. Ez még önmagában nem lenne baj, na de én egy karizmatikus közösség által szervezett szentségimádáson voltam. Első élményem velük, amolyan „futó kaland” volt. Kiszűrődött a templomból a zene és rögtön hallottam, hogy rendes, minőségi hangosítással egy jó

11 zenekar játszik. Vonzott. Bementem hát és a látvány, ami fogadott, kicsit meghökkentett. Az Oltáriszentséget az oltáron feltornyozott és fehér lepellel letakart emelvényen helyezték el, hogy mindenki számára jól látható legyen. Az emberek szanaszéjjel álltak, ültek, térdeltek a templomban, de a legtöbben az Oltáriszentség körül „tobzódtak”. Sokan kitárt karokkal, euforikus állapotban dülöngéltek, mások az oltárlépcsőn ültek, szoptatós anyukák gyermeküket dajkálták, egy lány a templom végében zászlót forgatott, amíg körülöttünk kavargott az ének ereje. Leültem egy pillanatra a padba, idegennek éreztem magam, de a kíváncsiságom mindent legyőzött, és figyeltem őket egy ideig. Bizonyos emberek, fehér felsőruhában, odamentek másokhoz és kezüket föléjük helyezve imádkoztak. Kicsit ezoterikusnak éreztem ezeket a mozdulatokat és nem nagyon értettem, de valahogy volt az egészben egy bensőséges meghittség, valami titkos misztérium. Amikor mindezt elmeséltem az egyetemistákból álló közösségem vezetőségi gyűlésén és odáig jutottam, hogy ez szerintem mennyire „király”, szabályosan kitört belőlük a nevetés. Bizony még a keresztény fiatalok között is sokakban él az a kép, hogy a „karizmatikus” közösségekhez tartozók valamilyen „elfajzott” hívők, akinek kicsit agyára ment valami és ezért „csápolnak” ég felé emelt kezekkel. Kicsit kitérnék a kitárt karokkal való imádkozásra. „Valahányszor aztán Mózes felemelte kezét, győzedelmeskedett Izrael, ha azonban egy kissé leeresztette, Amalek kerekedett felül. Mózes keze azonban elfáradt. Fogtak tehát egy követ, és odatették

alá. Ő ráült, Áron és Húr pedig kétfelől felemelve tartották a kezét. Történt aztán, hogy keze nem ernyedt el naplementéig, és Józsue megfutamította Amaleket és a népét kard élével" (Kiv 17,8-1). A kiterjesztett karú Mózes nyilvánvalóan Krisztus előképe, aki karjait szélesre tárva a kereszten közbenjáróvá lett az Atyánál, nemcsak a zsidó népért, hanem minden emberért. Szent Ferenc atyánk is szeretett kitárt karral imádkozni, közben sóhajtozva, máskor ragyogó, átszellemült arccal, s az imádságnak ez a mozdulata nem is lehet hiteles másképp, csak ha azt sugározza, hogy élő kapcsolatban vagyunk az élő Istennel, mindenkit és mindent belefoglalva ebbe a kapcsolatba. – Ezt P. Barsi Balázs ferences atya írta. Ennyit a „csápolásról”. Másodjára már tudtam, mire számíthatok és így ültem be a közösség szentségimádására. Igazából nem éreztem magam „imádkozós” hangulatban. Csak és kizárólag azért akartam ott maradni, hogy egy kis zenei inspirációt merítsek a zenekarukból. Aztán szépen lassan megérintett valami. Változtak az érzéseim, önkéntelenül felépített falaim kezdtek leomlani és felébredtek bennem a gondolatok, amelyeket megoszthattam Istennel. Valami láthatatlan erő imára sarkallt. Ezt nagyon lényegesnek tartom elmondani. Ami máskor magamtól olyan nehezen megy, ott minden erőlködés nélkül, szinte akaratomon kívül végbement. Láttam újra a fehér ruhás embereket. Még keresem a megfelelő szót, de szerintem amolyan „lélek-közvetítők”. Hallottam, ahogy mások fölött imádkoznak, ismeretlen nyelveken, olykor dallamosan duruzsolva, máskor érthető szavakat suttogva. Reméltem, hogy hozzám, ismeretlenhez is odajönnek, és

jöttek. Térdeltem a padsor szélén, ők a jobbomon álltak, csukva volt a szemem, de egyből éreztem, ahogy odaléptek. Komolyan, tűz áradt belőlük. Talán nem véletlenül hívják ezeket az alkalmakat fire&light szentségimádásnak. Egy nő és egy férfi volt, amíg a férfi csak szavakat suttogott, addig a nő egészen odahajolt a fülemhez és beszélt hozzám: „Isten szeret téged és gyönyörködik benned, minden bűnöd és gyöngeséged ellenére kedves vagy neki, ne légy hát szomorú, örvendj s mondj ellene a kísértésnek, a fájdalomnak, mert az Isten kiárasztja rád kegyelmét.” Még akkor is éreztem a melegséget, mikor a pár már máshoz ment oda imádkozni. Sok mindent bele lehet magyarázni ezekbe a dolgokba. Amit én kiemelnék, mert megtapasztaltam: ezen a közösségen keresztül megérintett az Isten, indíttatást éreztem arra, hogy beszélgessek vele, segítséget is kaptam, hogy milyen szavakkal tegyem mindezt, és éreztem, hogy mindeközben „túlcsordul” a lelkem. Isten pedig eljött közénk, és velünk maradt, ezt biztosan tudom. Farkas Márton (Cseresznye utcai Kollégium)

EMLÉKEZÜNK Hazatért Nemeskürty István 1925. május 14-én született Budapesten. Határozott és katonás volt, hiszen édesapja hivatásos katonatiszt volt. Ő is apja nyomdokaiba akart lépni: tízévesen lett a pécsi kadétiskola növendéke, majd 1943-ban és 1944-ben a Ludovika Akadémia hallgatója volt. 1945-ben beiratkozott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–olasz– művészettörténet szakára, első írásai 1947-től a Vigilia című

12 katolikus folyóiratban jelentek meg. Diplomájának megszerzése után, 1950-től Budapesten tanított (egy ideig Pilinszky Jánossal együtt), 1956-tól a Magvető Könyvkiadónál volt szerkesztő. Az író- és tanárember különösen vonzódott a könyveken túl a film világához. 1959-ben a Híradó és Dokumentumfilmgyár dramaturgiai vezetőjévé nevezték ki, 1961-től filmtörténetet oktatott a Színházés Filmművészeti Főiskolán. 1963-tól a Magyar Filmgyártó Vállalat (Mafilm) stúdióvezetője, 1972-től a Budapest Filmstúdió, 1984-től a Magyar Filmintézet igazgatója volt 1987-es nyugdíjba vonulásáig. Majdnem három évtizeden át foglalkozott filmgyártással, irányítása alatt csaknem 160 magyar nagyjátékfilm készült el, több mint 30 elsőfilmes alkotó indulhatott útjára. A rendszerváltozás időszakában, 1990 januárja és áprilisa között a Magyar Televízió elnöki tisztét töltötte be, emellett különféle társadalmi szervezetekben viselt magas tisztségeket. A 90-es években elnöke volt többek között az egyetemi és főiskolai oktatók kamarájának, a magyar ösztöndíj bizottságnak, a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Alapítvány és a Magyar Könyv Alapítvány kuratóriumának. 19931995 között a Magyar Írókamara elnökeként is dolgozott. 1994 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2011 óta tiszteletbeli tagja, 1996 óta a Magyar Újságírók Közösségének (MÚK) tiszteletbeli elnöke volt. 1998 és 2001 között kormánybiztosként a millenniumi ünnepségek szervezését irányította, munkáját a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével

ismerték el. 2001-ben vehette át az újjáalapított Corvin-láncot, 20012002-ben, majd 2011-től a kitüntetés elbírálásáért felelős testület elnökeként tevékenykedett. 1957-ben lett az irodalomtudomány kandidátusa, 1966-ban doktora, 1979-ben nevezték ki egyetemi tanárrá. Munkássága elsősorban a 16. és 17. századi magyar irodalomtörténetre, valamint a 20. századi magyar filmtörténetre terjedt ki. Termékeny író volt, több mint 50 kötet fűződik a nevéhez.

Ismertségét igazán a hazaszeretet, a nemzeti lelkiismeret és felelősség kérdését boncolgató történelmi, kultúrtörténeti könyveinek köszönhette, ezek közül nem egy kiváltotta a szakmai körök felháborodását. 1966-ban óriási feltűnést keltett és nagy vitákat kavart Ez történt Mohács után című munkája, amely az 1526os mohácsi csata és Buda 1541-es török kézre kerülése közti időszakot vizsgálta. 1972-ben jelent meg tabutörő, Requiem egy hadseregért című könyve, amely a második világháborúban a Donkanyarnál vereséget szenvedett 2. magyar hadsereg sorsát dolgozta fel. A sok kiadást megért, hatalmas példányszámban elkelt művében írottakat, például hogy a katonákat „halálba szánták rossz fegyverzettel és felszereléssel”, a

hadtörténészek vitatták, ő azonban kitartott nézetei mellett. 2011-ben így nyilatkozott: „1943 márciusában a Ludovikán a nagyobb közönségnél jobban és részletesebben értesültünk az eseményekről ..., elhatároztam, hogy ezt ... én egyszer megírom, úgy ahogy volt”. A hetvenes években kötete jelent meg Dózsa Györgyről, a magyar történelem legjelentősebb parasztháborújának vezéréről, az 1848-1849-es magyar polgári forradalom és szabadságharc hőseiről, kor- és életrajzot adott közre első európai rangú, magyar nyelven verselő költőnkről, Balassi Bálintról, 1988-ban publikálta Erdély 1916-1967 közti időszakáról szóló művét Erdélyi krónika címmel. 1989-ben jelent meg Mi, magyarok című ismeretterjesztő munkája, 1990ben magyar Biblia-fordításokból készített válogatást. 1995-ben adták ki a nemcsak Horthy Miklósról, hanem a Horthykorszakról is szóló, a magyar társadalom felelősségét feszegető Búcsúpillantás című kötetét. Filmesztétikai tanulmányainak sorából kiemelkedik Federico Felliniről írott könyve (1974). A magyar kultúra évszázadait Kis magyar művelődéstörténet című kötetében foglalta össze (1992), 1993-ban jelent meg A magyar irodalom története című munkája. Filmforgatókönyveket (Egri csillagok, Mint oldott kéve, Mindszenty József – Devictus Vincit, Sacra Corona) és színműveket (A hollószárnyú enyészet, Magyar Dekameron, Szép ének a gyulai vitézekről, A betűk csendjében, Hantjával ez takar) is jegyzett. 2005-ben jelent meg Mi végre vagyok a világon címmel életinterjúja, amelyben beszélgetőtársa Koltay Gábor

13 filmrendező. 2011-ben jelent meg Vallani és vállalni – A hatalomváltás labirintusában című munkája. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el. 1971-ben Balázs Béla-díjjal, 1979-ben József Attila-díjjal, 1992-ben Széchenyidíjjal tüntették ki, 1996-ban megkapta a magyar filmszemle életműdíját. 2002-ben II. János Pál pápától a Nagy Szent Gergely Lovagrend nagy tisztikeresztje a csillaggal kitüntetést vehette át. 2003-ban Prima Primissima díjat, 2004-ben Szent István-díjat, valamint Teleki Pál-emlékérmet kapott. 2011-ben – az alapítása óta csupán néhány alkalommal átadott – Kossuth-nagydíjjal tüntették ki kulturális és művészeti életünk jelentős spektrumát átölelő sokoldalú munkássága, a magyar játékfilmkészítés több mint negyedszázados irányítása, irodalom-,művelődés- és bibliatörténeti művei, forgatókönyvei, gazdag publikációs tevékenysége, példaértékű életpályája elismeréseként. 2014-ben a Magyar Művészeti Akadémia Életműdíjában részesült. A Gondviselés érdekes csatornákon keresztül dolgozik: éppen akkor volt TV-elnök, amikor beengedték a vallási műsorokat a TV-be. Maga is szorgalmazója, kidolgozója volt (Lukács László piarista tanárral, Czigány György költővel és Téglásy Ferenc szerkesztő, rendezővel együtt) a műsoroknak. Így lett Gyermekhittan, Katolikus Krónika, Bibliamagyarázat, Útmutató (ökumenikus műsor), amelyek igen alkalmasak voltak arra, hogy elszórva a hét napjai és órái közé hittel ízesítsék a profán műsorokat… Sajnos nem sokáig maradt az élen, és a műsorokat is hatalmas támadások érték, mindig ellenszél közben kellett (kell ma is!) létrehozni. Ki tudja miért? Az

evangelizáció kiemelt útjai szembe mennek a világ elvárásaival, igényével, a pénz, a szórakozás, a lefelé haladó kultúra szándékával. Nemeskürty tanár úr mindig felfelé tekintett, felfelé haladt. Most már fel is ért a csúcsra… Szóljon odafönt értünk! (A híradásokban megjelent nekrológ alapján összeállította: P. I.) Részlet a Mi történt velünk? című könyvéből (Szabad Tér Kiadó, Bp., 2002, 276-282). Együtt vannak a válaszok a feltett kérdésre: Mi történt velünk? Nincsenek viszont végleges válaszaink arra a további kérdésre, mely az elsőből következik: Miért történt velünk mindez? Kinek a hibájából? Ebből a megközelítésből újra végiggondolva feltűnik valaminek a hiánya. Előttünk áll a feddhetetlen, de komor Tisza István; a hazáját szerető, de tengernagyi mivoltában kormányzóként megközelíthetetlen Horthy Miklós; a zárkózott Bethlen István; a mindig rosszat sejtő, félénk és óvatos Teleki Pál; a művelt, elegáns diplomata Bárdossy László; a népszónoki fellépéseivel visszataszító, mert szereptévesztő Imrédy Béla; a falu népét ismerő és érteni kész, de titkolózó, szűkebb baráti köre által sem kiismert Kállay Miklós; a betegségével viaskodó művelt gentleman, Antall József; a népszerűségért proli-gesztusokkal ágáló Horn Gyula – mi hiányzik belőlük? A szeretet. Ehhez a néphez haldoklásának évszázadában senki se közelített szeretettel. Ezért a nép sem szeretett senkit. Vezetőinek bukásakor még a kegyelet sajnálkozását sem érezte. Régi királyainknak, patriarkális földesuraknak, életüket örömest kockáztató huszár ezredeseknek

még volt érzelmi kapcsolatuk a néppel. A kiegyezés évében született parasztlegény nem az aradi vértanúkat kivégeztető uralkodót, hanem, Ferencjóskát kedvelte, elfogadta királyának, amint erről bakanóták tucatjai tanúskodnak. Szent László… Mátyás király… Mária Terézia… és hát persze: Kossuth Lajos! (…) A másik hiány, mondhatni: hiánybetegségünk az örökké elmaradó sikerélmény. Enélkül pedig senki sem boldogulhat az életben. Nekünk az elmúlt évszázadban sohasem volt sikerélményünk. Vagy ha volt is, azt nem magunk szereztük önmagunknak, hanem kaptuk valakitől. Mástól. Ellenszolgáltatásért. (…) De 1990 után sem lettek sikerélményeink. A dunai vízi erőmű építése miatt a Duna folyam botrányosan gyáva átengedése Szlovákiának; a Szent Korona körüli gúnyolódások, nehogy annak felmagasztalása közös sikerélményünkké válhasson… Az egyetlen tevékenységi kör, melyben tömeges sikerélményt lehetett szerezni, a sport volt. Végső fokon ez a két hiány magyarázza az elmúlt száz év tragédiáját. De hát mégis: mit tegyünk, hogy megmaradjunk? – Ne féljünk. Legyenek érveink belső ellenségeink ravaszul kifundált rágalmaira. Higgyünk a szeretet erejében. Töltsük be az ürességeket, tömörüljünk egységgé. Ne tűrjük, hogy a magyar földet – ami megmaradt – elorozzák tőlünk. Éreztessük, hogy a nép nem a kormány alattvalója, hanem a kormány: a nép, a nemzet szolgája. Az egész ország (…) talán már soha többé nem lesz egységes. De legalább a fele, amelyik hisz egy nemzeti jövőben, fogjon össze. Sajnos ebben a félben is mutatkoznak repedések, külön utak. Ha nem vigyázunk, négy év

14 múlva szórvány-magyarokként fogunk lézengeni saját hazánkban. (…) Nem szabad beletörődni, hogy a nemzet munkájának egyetlen elismerése a külföld urai által megszabott feltételek alázatos végrehajtása legyen. (…) Ne adjuk fel hitünket. Ne higgyük el, hogy papok, lelkészek nem politizálhatnak. Egyenest kötelességük. „Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16,15). A millennium felejthetetlen hónapjaiban gyakran kértük énekelve Magyarországnak Szent István óta örökös védasszonyát, a Patrona Hungariae-t: „Vedd el országodról ezt a sok ínséget, melyben torkig úszunk… Tudod, hogy Szent István örökségben hagyott, Szent László király is minket reád bízott… Jézus fiad előtt hajts térdet érettünk, mert ha nem cselekszel, egy lábig elveszünk… Magyarországról, édes hazánkról, ne felejtkezzél el szegény magyarokról!” Higgyünk a csodában is. Történt már velünk csoda viharos történelmünkben. Egy 1990 után szociáldemokratává dicsőült főelvtárs mondta nemrégiben: tanuljunk meg kicsinek lenni. Csakhogy mi nem kicsinyek vagyunk. Hanem csonkák! Ne tűrjük, hogy tovább csonkítsanak. Merjünk nagyok lenni!

Jelenits István piarista atya búcsúztató beszéde a temetésen Nemeskürty István, akinek hamvait imádságos szívvel helyezzük el itt, a szervita templom oltára alatt, 90 éve, 1925-ben született. Katonának készült, fiatal hadnagyként, még nem is húszévesen került a háború utolsó heteiben amerikai fogságba. Rá is illenek azok a sorok, amelyekkel a nála négy évvel

idősebb Pilinszky János jellemezte 1965-ben nemzedéküket: „A mai negyveneseket az elmúlt háború érlelte nemzedékké. Sötét keret, tragikus indulás. Mégis úgy érzem, kevés nemzedék kapott szélesebb és egyetemesebb tanítást útravalóul… A háborúban valamennyien otthontalanokká váltunk, s maga a közös tragédia lett egyetemes otthonunk… A mi nemzedékünk – ha szabad így fogalmaznom – egyetemességre van ítélve, önzetlenségre, igazságra és humánumra. Szenvedései mellett ritka ajándékokban is részesült: elemi erejű tapasztalatokban, amelyek az egész emberiség felebarátjává tették. Mert éheztem, mert szomjaztam, mert mezítelen voltam. Jézus szavai nem ismeretlen dolgokról szólnak hozzánk. A polgári élet zsebszótára után mi ismét természetes hangon használhatjuk a világ nagy szótárát, Shakespeare szótárát, a görög tragédiák szótárát, az Evangélium szavait. A Passió története számunkra ismét hétköznapi valóság.” Mikor ’45 tavaszán a fogolytáborból hazakerült, Nemeskürty István sietve beiratkozott magyar–olasz szakos tanárjelöltként a budapesti egyetem bölcsészkarára. Ötvenre el is végezte egyetemi tanulmányait. Még tanítványa lehetett néhány régi nagy professzornak, akiket aztán rövidesen újabbakkal váltott fel a diktatúra. Fiatal tanárként először egy-egy nyitottabb középiskolában vállalt tanári állást. De hivatást érzett s alkalmat keresett a tudomány művelésére is. Katonaszemmel, katonaként edzett figyelemmel sajátosan tudott tájékozódni a régi magyar irodalomban. Először a Vigiliában közölte érdekes tanulmányait. Hamarosan a film, a mozi világa került érdeklődésének középpontjába. A mozi akkoriban

nagyon sok olyan embert vonzott magához, aki könyvet nehezebben vett a kezébe, de érdeklődött a világ, az emberi viszonyok mélységei iránt: nemcsak szórakozást keresett, hanem az életben való eligazodást. Nemeskürty István nyelvtudásával, friss figyelmével egykettőre kiváló filmesztétává képezte magát. Cikkeivel, megszólalásaival rendezők, színészek figyelmét, barátságát szerezte meg. Hamarosan az újonnan szerveződő filmesztétikai képzés egyik meghatározó alakja lett. Talán neki köszönhetjük, hogy a mozi nálunk nem vált pusztán pártpolitikai eszközzé, hanem igazi esztétikai értékek hordozója lett. Segítette az embereket abban, hogy megismerjék egymást, önmagukat, s hogy jobban eligazodjanak az emberi élet szövevényei közt. Később új meg új meglepetést jelentettek a sokoldalú tudós meg-megjelenő könyvei az irodalomtörténet és a magyar történelem egészen változatos témáiról. Nem szűkítette figyelmét egyetlen korra vagy kérdéskörre. Volt meglepő és elgondolkodtató mondanivalója a törökkor Magyarországáról, Balassi költészetéről, de az egész magyar olvasóközönséget megszólította, amikor a Don-kanyarból visszatérő (vagy vissza nem térő) második világháborús magyar katonák sorsát, viszontagságait dolgozta fel. A fordulat után, amikor nemzedéktársai már egyre ritkultak körülötte, összefoglaló műveivel és személyes bölcsességével tudott sokakat türelemre, a megtisztulás és a kibontakozás hűséges munkálására ösztönözni: egymással is meghasonló csoportokat. Most, hogy kilencvenegyedik évében elszólította közülünk az Úristen, megilletődve búcsúzunk tőle és vesszük számba, amit

15 köszönhetünk neki. Imádsággal kísérjük a Mindenható Isten elé. Bizakodva kérjük, ismerje a magáénak, közöttünk pedig áldja meg, tegye élővé, jövőt alakítóvá azt az örökséget, amelyet ránk hagyott.

OTT VOLTUNK OEZ – számokban Az idei egyetemista zarándoklat különös módon is megpróbáltató volt: egész nap szakadt az eső; sártengeren kellett áthatolni, csúsztunk, bőrig áztunk – mégsem erre emlékezünk, hanem a Szentkút befogadó szeretetére, a közös ünneplés örömére, a megtett út fáradságának egy szent helyen való kipihenésére, a kegyelemre, amit ott kaptunk. MotionX GPS alkalmazás adatai szerint: Időpont: Megtett út: Időtartam: (állásidőkkel együtt) Átlagos sebesség: (állásidőkkel együtt) Maximális sebesség: Runtastic szerint:

2015.09.26. 19,6 km 8:06:34 2,4

5,2 km/h

alkalmazás

Időpont: Megtett út: Időtartam: (állásidő nélkül) Átlagos sebesség: (állásidő nélkül) Átlagos gyorsaság: Maximális sebesség: Összes emelkedés: Összes ereszkedés: Átlagos pulzus: Maximális pulzus: Energia: Folyadékveszteség:

km/h

adatai

2015.09.26. 20,02 km 07:06:03 2,8km/h 21:16min/km 6,5 km/h 470 m 488 m 101 ütés/perc 147 ütés/perc 2060 kalória 3844 ml

Egri László mérése szerint

A pápánál Az október 21-i szerdai pápai katekézist követően a római Szent Péter téren a Magyar Karitász országos igazgatója, Écsy Gábor atya átadta a pápának azt a fényképalbumot, amely a Magyarországon átvonuló menekültek között végzett munkájukat dokumentálja. A menekülttáborokban végzett csöndes, ám hatékony szolgálatukkal nem tüntettek a hazai médiában, viszont jelen voltak mindenütt, ahol segíteni kellett. A színes album összképet nyújt azokról a kritikus napokról, amikor a menekültek nagy számban érték el az ország határát és nagy szükségük volt a humanitárius, szociális segítségnyújtásra. Az önkéntes orvosok, ápolók megfeszített erővel szolgáltak, mások ételt, vizet, ruhát osztva így a Karitász jelentős mértékben hozzájárult gondjaik csökkentéséhez. Ferenc pápa láthatóan érdeklődéssel fogadta a pozitív híradást, belelapozott az albumba. A Vatikán napilapja, az Osservatore Romano október 24-i száma leközölte a Karitász-album szövegének olasz változatát. A pápai kihallgatáson jelen volt még Pákozdi István budapesti egyetemi lelkész, Dr. Egri László kézsebész, állandó diakónus és felesége, Merza Katalin gyógyszerész is, akiket külön áldásban részesített a szentatya.

Ázsiai tájakon barangoltunk nászutunkon 2015. augusztus 15-i esküvőnk alkalmából távol-keleti utazást kaptunk ajándékba. Az utazás apropója emellett az volt, hogy meglátogassuk Bangkokban és Hanoiban élő barátainkat. Az utazást teljesen saját szervezésben bonyolítottuk le. Az útitervben

három ország szerepelt: Thaiföld, Kambodzsa és Vietnám. Felkészülésképpen elolvastuk mindhárom ország útikönyvét a National Geographic Traveler sorozatból. Ezek nagyon hasznosak voltak a felkészülésben, mind az utazás, mind pedig a távoli kultúrákra való ráhangolódás szempontjából. Szeptember közepére összeállt az útiterv, a konkrét célpontokkal és dátumokkal. Bangkokba isztambuli átszállással jutunk el. Az utazás 3 hét lesz, egy-egy helyen pár napot töltünk csak, az egyes célpontok között helyi légi társaságokkal utazunk, összesen 12 fel- és leszállással. Ekkorra elintéztük a szabadságokat, továbbá konzultáltunk az orvossal és beadattuk a szükséges oltásokat. Útleveleket igényeltünk, majd lefoglaltuk a repülőjegyeket. Amerikai dollárt váltottunk, és ellenőriztük a bankkártyák és az utazási biztosítás feltételeit. Október 2-án, pénteken munka után siettünk haza, hogy befejezzük a csomagolást. Este kedves barátunk és egyben a keresztapám érkezett értünk, hogy kivigyen a repülőtérre. A gépünk este 8 órakor indult. Az utazás jó hangulatban indult. Szerencsésen kanyarodtunk, mert a repülő ablakán át láthattuk budapesti házunkat Pesterzsébeten, pár perccel később pedig a szülővárosom, Nagykőrös sziluettjét az éjszakában. Az isztambuli átszállás és összesen 14 óra repülőút után az első megállónk Bangkok volt. Ide budapesti idő szerint reggel 10-re érkeztünk, ott azonban már délután volt, köszönhetően az 5 órás időeltolódásnak. Innen folytattuk utunkat első célállomásunk felé északra, Chiang Maiba. Este 8 órára érkeztünk meg, tehát 5 óra

16 híján két napos utazás végén fáradtan dőltünk ágyba a hotelünkben. Másnap délig aludtunk, ezzel komolyan megnehezítve szervezetünk számára az óraátállítás leküzdését. Az itt töltött napokban bejártuk az óvárost. Helyi sofőrünk segítségével eljutottunk a közeli tigrisfarmra, ahol az állatokat meg is simogathattuk. Másnap elefánt show-t néztünk meg, az előadás után megetettük őket banánnal és cukornáddal, és majd elefántogolás (elefánt-lovaglás) következett. A közeli folyón a vadvízi tutajozást is kipróbáltuk, helyi bambuszból készült tutajon. Az utunk során megismerkedtünk a tutajossal, aki jól beszélt angolul, és akiről kiderült, hogy egy helyi keresztény törzs tagja. Elmondta, hogy nagyon kevés keresztény él azon a környéken, de nagyon szép templomuk van, sajnos ennek megtekintése nem volt része a programnak. Ezután visszautaztunk Bangkokba, ahol a kint élő barátunknál vendégeskedtünk. Itt is megnéztük a főbb nevezetességeket, a királyi palotát és a Wat Pho nevű Fekvő Buddha Templomát. Másnap vonattal utaztunk a közeli Ajutthajába, az egykori fővárosba, ahol megnéztük az ősi templomok romjait. Ezt követően utaztunk Thaiföld egyik szigetére, Ko Samuira. Itt gyönyörű tengerparti apartmanban laktunk. A sziget ismert turistaparadicsom, ennek megfelelően az árak is borsosabbak. Itt találtuk a legtöbb olasz és európai éttermet utazásunk során. Ennek ellenére megmaradtunk a helyi ételeknél. Thaiföldön, és általában a Távol Keleten, az ételek fő alapanyagi a különböző zöldségek, gyümölcsök, tenger gyümölcsei és a rizs, ez

utóbbi olyannyira, hogy thaiul az „enni” és „rizst enni” ugyanaz a szó. Az ízekre jellemző négy alap íz, az édes, sós, savanyú és csípős íz harmóniája. A helyiek reggelire is ugyanúgy levest és főtt ételeket fogyasztottak, mi azért néha maradtunk a kontinentális reggelinél.

erős, hogy a hosszú esőkabát ellenére egy perc alatt elázott a cipőnk, nekem például az arcom felől a köldökömig elázott a pólóm. Indokínában az október az esős évszak vége, nappal 30 fok meleg, magas páratartalommal és éjszaka sem süllyedt 24 fok alá a hőmérséklet.

Dél-kelet Ázsiában a legfőbb közlekedési eszköz a motorkerékpár, a kis szigeten mi is mertünk motort bérelni, és azzal fedeztük fel a helyi látványosságokat. Ez volt egyúttal az utazásunk legdélebbi pontja, az Egyenlítőtől mindössze 8 fokkal északra. Az „őszi” nap délben magasabbról sütött, mint itthon bármikor, és csodálatos látványt nyújtott hajnalban az egymás fölött közel függőlegesen sorakozó Merkúr, Vénusz, Mars és Jupiter bolygók együttállása.

Kambodzsából Vietnámba érkeztünk. Először Ho Chi Min Városban szálltunk meg. Az egykori Saigonban ma is láthatóak a gyarmati múlt jelei, a várost a Kelet Párizsának is nevezik. A főbb látványosságai a Notre-Dame templom, az Eiffel által tervezett Főposta, illetve az egykori Elnöki palota, ami ma az újraegyesülés palotája. Egynapos kirándulás keretében ellátogattunk a várostól 70 km-re észak-nyugatra található Cu Chi alagutakhoz. Ezt az egykor 250 km hosszú alagútrendszert a Vietkong építette a megszálló amerikaiak elleni gerillaharchoz, de helyi lakosok tízezrei élték itt mindennapjaikat, menedéket lelve a háború elől.

Thaiföldről Kambodzsába utaztunk, Sziemreapba, itt található az Angkor Thom, az egykor milliós, 10 km fallal és 200 méter széles vizesárokkal körülölelt város. Aztán a Ta Prohm kolostor, amit meghagytak úgy, ahogy az első európaiak láthatták, a dzsungel fáinak hatalmas gyökerei a kőépületeket részben lerombolták, részben a mai napig egyben tartják. Itt forgatták a Tomb Raider című film egyes jeleneteit. A városnézésünk utolsó állomásaként bejártuk az Angkor Watot – ezt az 1100-as években a hindu Visnu isten tiszteletére épült templomot, ami ma is Ázsia legnagyobb vallási épületkomplexuma. Ez Kambodzsa nemzeti jelképe, fontos vallási központ, mind a hinduk, mind pedig a buddhisták körében. Este 6 órakor a templomból még éppen láttuk a naplementét, de 10 perccel később már a langyos monszunesőt élveztük, ami annyira

Innen a mintegy 1200 km-re északra található fővárosba, Hanoiba utaztunk. Itt szintén vendégségben voltunk pár napot, bejártuk a várost és ajándékokat vásároltunk az éjszakai piacon. Egynapos kirándulás keretében elutaztunk a Halong-öbölbe, ahol hajókiránduláson vettünk részt. Az itt található mészkőhegységben a víz csodálatos barlangrendszert alakított ki, a tengerben pedig majdnem 2000 kisebb-nagyobb sziklaszirt található. A legenda szerint Hanoi a régi nevét a Vörös folyóból kiemelkedő sárkányról kapta, a Halong jelentése pedig a vízbe alámerülő sárkány, aki farkának csapkodásával szabdalta szét a tengerpartot.

17 Habár a három ország közül Vietnámban a legnagyobb a kereszténység elterjedése (mintegy 8%), az ország szekuláris berendezkedésű. Ennek gyakorlati megnyilvánulása, hogy bár mindkét városban felkerestük a híres keresztény templomokat, ezek a turisták számára nem látogathatóak. A hanoi Szent József katedrális pedig kerítéssel is körül volt véve. Legvégül visszarepültünk Bangkokba, ahol egy éjszakát pihentünk, hogy felkészüljünk a hosszú hazaútra. Felejthetetlen emlékekkel érkeztünk Ferihegyre és a lelkesedéstől fűtve rövidnadrágban, pólóban és turistakalapban álltunk ki az októberi hűvös estébe egy utolsó csoportképre. Hegedüs András és Zsuzsa

Egy ősi magyar bibliafordítás érdekessége „a szeretet nem vakmerő csácsogó…” (1Kor 13,4) Így fordította le a Szeretethimnusz egyik sorát Komjáti Benedek magyar bibliafordító a 16. században. Amikor a magyarságot annyi vész és megpróbáltatás érte, szinte csodaként a szemétdomb kellős közepén megjelent Szent Pál leveleinek egy briliáns fordítása 1533-ban. Ez volt szinte az első teljesen magyarul kinyomtatott könyv, aminek hasonmását, ma is olvasható átiratával nemrég jelentette meg igényes kötésben a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány (2013-ban). A fordító a Nyitra vármegyei Komjátiban született, a bécsi egyetemre járt, ám a török ostrom miatt abba kellett hagynia tanulmányait, később Huszt várába menekült. A közeli földesúr,

Frangepán Katalin grófnő egyetlen fia, Perényi János nevelője lett, s ekkor kapta a megbízást a páli levelek lefordítására, amit 1533. szeptember 8-án, Szent Gergely pápa napján (akkor ünnepelték) fejezett be. Művét Krakkóban nyomtatták ki. Komjáti műveltségét Rotterdami Erasmus alapozta meg, számára ő volt a mérce és a mester. Természetesen ez a nagybecsű magyar nyelvemlék nem könnyen olvasható, stílusa latinos, körülményes parafrázisokat használ, sok benne a nyomdahiba. Mégis ez a fordítás bőséges elemezni-, értelmeznivalót nyújt azoknak, akiknek van türelmük a régi szövegekben elmerülni, netán a maiakkal összehasonlítani. Ez a fáradság sokszorosan megtérül: irodalomtörténeti, nemzeti és bibliaértő csemegével ajándékoz meg. Minden bizonnyal Komjáti Benedek is úgy érezte, mint Pál: „jobb énnekem inkább meghalnom, hogy nem mint ez én (ily) dicsekedetemet valaki hiábavalójá tenné. Mert ha én az evangéliumot hirdetem, nincs oka, hogy én dicsekedjem, mert szüksíg énnekem, hogy én azt tegyem (prédikáljak). Mert jaj énnekem, ha én nem prédikálandok (az evangéliumot én nem hirdetem)…” (1Kor 9,15-16). P. I.

IMÁDSÁG Áldja meg Isten a földet, ahol élek, / az utat, amelyen járok, / azt a célt, ami felé most törekszem, ahová lábaim visznek. Mindenható, mindenütt Jelenlévő, / kérlek, áldj meg akkor is, ha megpihenek, / s ha csak várakozom.

Áldd meg azt, ami felé akaratom fordul, / áldd meg azt, amire életem vágyódik, / és legyen sokszorosan áldott, amiben bizakodom. / Királyok Királya, áldd meg tekintetemet! Ősi ír áldás

Advent gyertyák néznek a csillagokra a csillagok lenéznek oda csillámlik a csönd az égben valami vonzás bűvöletében gyönyörködik az éjszaka

Roraté mély szomorúság éjszaka virága: hullj hajnali fénybe két cserép között hajnali háztetőn, pók ezüstje reszket

Katedrális bükkök gót ívén lángoló monstrancia a felkelő nap

Anonim levél fonákján hasadt kőlapon rejlő írás: a Neved Botos Ferenc (Nagytétény)

Vers a Boldogasszonyhoz Boldogasszony! A Te orcád dicső fényessége, Nemzetünknek, s a világnak Égi Ékessége! Járj közben, hogy Égi Atyánk könyörüljön rajtunk, kik fenséges színe előtt térdet-fejet hajtunk! Legyél velünk e Földön, hol Fiad útját járjuk, Karácsony és Húsvét Fényét

18 a szívünkben várjuk. Pünkösd Lelke szentelje meg egész életünket! Angyalok emeljék Hozzád végórán, lelkünket. Szigeti Magdolna Mária

KÖNYVAJÁNLÓ Jöjjetek, imádjuk! Új imafüzet jelent meg Pákozdi István teológiai tanár, egyetemi lelkész szerkesztésében az Irgalmasság Szentévére, amely alkalmas az egyénileg és közösségileg végzett szentséglátogatási gyakorlat elmélyítésére, támasz egy „új típusú” imamód kialakulásához. A Jöjjetek, imádjuk szentségimádási segédkönyv címében a szerzetesi zsolozsma Venite… invitatóriuma visszhangzik, amely az éjszaka közepén vagy a reggeli órákban az imádkozó közösség első fohásza az Úrhoz, a teremtett világ meghívása az Isten színe elé való megérkezésre. A Szent István Társulat által megjelentett, 64 oldal terjedelmű összeállítás is ehhez a Venite felszólításhoz hasonló – mint ahogy templomaink kapuján és szentélyeink diadalívén is oly gyakran olvashatjuk ezt a bátorítást – egy meghívó imagyűjtemény, amely arra serkenti az imádkozót, hogy imádságában megérkezzék Krisztus elé, és odavezessen másokat. A kiadványban az Irgalmasság Rendkívüli Szentévéhez csatlakozva elsőként Ferenc pápa búcsút engedélyező levelét olvashatjuk, amely mintegy inspirációja annak a hét szentségimádási alkalomnak, amely Isten irgalmának különböző dimenzióit tárja elénk. Így

fakadnak ezek az adorációs összeállítások a Szentháromság személyeinek, a Szűzanyának és az Egyház belső és külső megnyilvánulásainak szemlélésből. Az imaalkalmak bevezető gondolatai után az irgalmasság egy-egy „arcának” vonásait szentírási idézetek, teológusok és szentek imái, elmélkedései, költők, gondolkodók és írók meglátásai tárják elénk, valahogy úgy, miként a monstrancia sugarai: egyszerre fakadnak abból, aki minden jóság forrása számunkra, és irányulnak arra, akiben minden beteljesedik, a köztünk lévő Krisztusra.

Miért is lehet új imamódot tanulni, alkalmazni ebből a szentségimádási könyvből, amely kiegészül az Irgalmasság Litániájával? Azért, mert az ajánlások konkrét segítséget adnak a különböző liturgikus formák alkalmazására, a közölt szövegek, énekek egyaránt előmozdítják az értelem, az érzelem és az akarat elmélyülését és tisztulását, felnyitják szemünket az Úr Arcára, és hívnak meg bennünket a szentségimádásra: Venite, Adoremus – Jöjjetek, imádjuk! (Szent István Társulat, Budapest, 2015. 400.- Ft) P. Kálmán Peregrin OFM

RECEPTEK A karácsonyi ételválasztékból nem maradhat ki a hal, a toszkán ihletésű recept jól illik az ünnepi asztalra. A családi beszélgetésekhez kínált rágcsálnivaló gyorsan elfogy, érdemes rögtön dupla adagot sütni. Harcsa toszkán módon Fél kiló friss spenótot bő vízben jól megmosunk, és a levelek szárait lecsípjük. A spenótot forrásban lévő, enyhén sós vízbe dobjuk és 2 percig főzzük. Vajjal kikenünk ez alatt egy nagyobb méretű, lapos, tűzálló tálat és ebbe szétterítjük a leszűrt, alaposan lecsepegtetett zöld leveleket. Halnak bőrnélküli harcsafilét válasszunk, amelyet személyenként kb. 15 dkg-os szeletekre porciózunk. A halszeleteket besózzuk, meghintjük egy kevés fehér borssal és friss citromlével meglocsoljuk, majd a spenótra fektetjük. Lábasban felolvasztunk 5 dkg vajat, meghintjük két csapott evőkanál liszttel és folyamatosan kevergetve felforrósítjuk, vigyázva, nehogy megbarnuljon. Nagy bögrébe kimerünk 4 dl tejet, és apró részletekben, óvatosan, állandó keveréssel hozzátöltjük a lábas tartalmához. Lassan besűrűsödik a mártás, ekkor ízlés szerint sózzuk, őrölt fehérborssal és reszelt szerecsendióval fűszerezzük. A lábast lehúzzuk a tűzről, hozzákeverünk 1 dl főzőtejszínben elvegyített 2 tojássárgáját és 5 dkg reszelt parmezán sajtot. A mártást egyenletesen elosztjuk a halszeleteken, és megszórjuk 5 dkg reszelt parmezán sajttal. 180 C fokra előmelegített sütőbe toljuk a tűzálló tálat és kb. 25 perc múlva már az asztalra is helyezhetjük az ünnepi étket.

19 Narancsos – mazsolás halom Egy nagy keverőtálban 12 dkg vajat és 12 dkg cukrot habosra keverünk, lehetőleg robotgéppel (legmagasabb fokozatra állítva). Hozzákeverünk 1 tojást és fél teáskanál vanília aromát, majd hozzászitálunk 16 dkg sütemény lisztet, elegyítünk hozzá fél teáskanál sütőport, kevés sót, 6 dkg aranyszínű mazsolát, és egy púpozott evőkanál reszelt narancshéjat. Alaposan összedolgozzuk, immáron kézi keverőkanállal. A sütőt 190 C fokra előmelegítjük, és két sütőlemezt kibélelünk sütőpapírral. Evőkanállal egymástól legalább 5 cm távolságra egy-egy kupacot helyezünk a sütőpapírra. Ebből a mennyiségből kb. 25 halmot tudunk kialakítani. A sütőben 1215 perc alatt arany barnára sütjük és néhány percig még a sütőben hagyjuk pihenni. Ezt követően rácsra tesszük, amíg teljesen ki nem hűl. Tálba szedjük és kóstolás után kínálhatjuk szeretteinknek. Jó főzőcskét! Zakar András

VICCES Színek. A szegedi Dóm téren zsúfolt házak előtt játszották Az ember tragédiáját. A színpadon a londoni szín kavargása után már a falanszter szereplői játszottak. A második sor közepén egymáshoz közel hajol két idősebb hölgy. Mindketten csokoládébarnák, nagyon elegánsak és tele vannak ékszerekkel. Kis akcentussal beszélnek. Nem nehéz megállapítani, hogy idegenbe szakadt hazánkfiai. Az egyik: Édesem! Ez még a londoni szín? A másik: - Áh, dehogy! Ezt már Siófokon szereztem.

Alapfok. Tíz hasznos mondat szülőknek: 1. Hol a másik cipőd? 2. Add vissza a kisfiúnak! 3. Ugye mondtam, hogy el fog törni? 4. Maradj csendben! 5. Hajolj a tányérod fölé! 6. Mondtam, hogy most nem! 7. Ezt meg ki csinálta? 8. Mert nem… mert… csak. 9. Vedd ki a szádból! 10. Pszt, aludj végre! Ha a püspök beszél. Prohászka Ottokár püspök egyszer egy faluban vasárnapi prédikációt tartott. A község népe nagy tetszéssel hallgatta. Vasárnap délután a község lakói ki szoktak ülni a házuk elé a padra, de csodálatosképpen ezen a vasárnapon minden pad üres volt. Csak a plébános és a püspök sétáltak a néptelen utcákon. Hazafelé menet végre találkoztak egy asszonnyal. – Mit csináltak ma délután, hogy egy lelket sem lehetett látni az utcán? – kérdezte a pap. – Ma? … lefeküdtünk egy kicsit aludni. – Ebéd után? De hisz máskor sose fekszenek le… Persze – szólt hosszabb szünet után kissé elpirulva az asszonyka –, de ma nem aludtunk a prédikáció alatt a templomban. Miért jobbak az újságok, mint a televízió? - Próbáltál már legyet tévével agyoncsapni? Egy nagyhangú férfi durván beszól a zsúfolt vasúti fülkébe: - Na, mi van, megtelt Noé bárkája? Egy éles hang visszaszól: - Jöjjön csak nyugodtan, a majom még hiányzik. Mi a víz? – kérdezi a kémiatanárnő a gyerektől. Pisti jelentkezik. Színtelen, szagtalan, átlátszó folyadék, ami kézmosás hatására megfeketedik. Neked ki a kedvenc íród, Pistike? – A papám. Ő szokta írni az

igazolásokat, iskolába.

ha

nem

jövök

A fiú megbukott az érettségin, és valami ügyes haditerven töri a fejét, hogy az apjának tudomására hozza. Ebéd közben megszólal: – Papa, milyen hihetetlenül hideg volt idén tavasszal, sőt most is! – Igazad van, fiam! Hallom, hogy az idén mindenütt késnek az aratással. – Igen, papa – folytatja a fiú lázas sietséggel –, én is csak szeptemberben leszek érett. - Nézze, uram, milyen jóízűen alszik a bal oldali szomszédom. – Látom. De azért kár volt engem is felköltenie. Uram, az előadás már vagy negyedórája elkezdődött. Kérem, nagyon csendesen menjen be a nézőtérre! – Miért? Már mindenki alszik? Kémények egymás közt: Te haver, én nagyon fáradt vagyok! Akkor dőlj le egy kicsit! Miért mutatkozol be mostanában álnéven? – Mert úgy ki vagyok borulva, hogy nem ismerek magamra.

HIRDETÉSEINK 1. Dec. 13-án, a 3. adventi vasárnapon gitáros misét tartunk. 2. Dec. 14-én lesz az idei év utolsó szentségimádása: 19 órától az alagsorban. 3. Dec. 20-án, az utolsó adventi vasárnapon 18 órától és a mise után is gyónási lehetőség lesz a templomban. 4. Dec. 25-én, Karácsony napján, pénteken nem lesz esti mise, de 27én, Szent Család vasárnapján a szokott rendben, 19 órakor. 5. Dec. 31-én, a szilveszteri bál előtt év végi hálaadó mise a Patrona

20 Hungariae kápolnájában, majd január 1-én, Újév ünnepén 19 órakor az MSzT-ben (kötelező ünnep)! 6. A 2016-os KELET február 5-7 között lesz Szegeden. Ez lesz a nyolcadik alkalom, hogy megrendezzük! Ha minél előbb regisztrálsz, akkor olcsóbb a részvétel. Honlap: http://kelet2015.egylelk.com/ (a honlapra hamarosan felkerül a 2016-os logó is). Facebook oldal: https://www.facebook.com/keletlel kes/ innen is elérhető az esemény. 7. Megnyílt a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) magyar honlapja. 2016. július 25. és 31. között Krakkóban kerül sor a következő Ifjúsági Világtalálkozóra. A világ katolikus ifjúságának legnagyobb rendezvényére több millió fiatalt, köztük több ezer magyart várnak a szervezők. A magyar nyelvű honlap: www.krakko2016.hu, amelynek célja, hogy miközben tájékoztatást ad a találkozóról a magyar résztvevők számára, segítséget nyújtson a lelki felkészülésben is. Az ifjúsági

világtalálkozók története 1984 Virágvasárnapjáig nyúlik vissza, amikor Szent II. János Pál pápa Rómába hívta a fiatalokat, hogy együtt ünnepeljék a megváltás szentévének lezárását. 1985-ben a pápa levelében a világ minden fiatalját meghívta egy találkozóra, majd hivatalosan is kezdeményezte az ifjúsági világnapok megünneplését. Az IVT-kre felváltva kerül sor egy távoli földrész nagyvárosában és egy európai helyszínen, így a 2013-as Rio de Janeiró-i találkozó után Krakkó városára esett a választás. Ferenc pápa meghívása arra ösztönzi a fiatalokat, hogy hitüket egymással megosszák, együtt ünnepeljék, és közösen gondolkozzanak azon a témán, amelyet a pápa minden ifjúsági világtalálkozó előtt meghirdet. A krakkói találkozó esetében Ferenc pápa arra hívja az ifjúságot, hogy lelki előkészületben is csatlakozva hozzá az irgalmasság témájáról együtt elmélkedjenek otthonaikban, közösségeikben, plébániájukon, majd a világtalálkozóra érkezve a

különféle országok püspökei által tartott anyanyelvi katekézisek keretében is. Ferenc pápa a találkozás fókuszába a nyolc boldogságból vett mottót állítja: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmat nyernek.” (Mt 5,7). Az ifjúsági világtalálkozók központjában alkalomról alkalomra a pápával való találkozás, a vele való közös imádság áll – nem lesz ez másképp Krakkóban sem, ahol július 28-án fogadják majd a fiatalok a városba érkező, velük zarándokló Ferenc pápát. A magyar fiatalok 2016 márciusától jelentkezhetnek a találkozóra a magyar regisztrációs rendszerben, amely szintén a most megnyílt www.krakko2016.hu weboldalról lesz elérhető.

Mottónk: „Ismerd fel, ó, keresztény ember, méltóságodat…” (Nagy Szent Leó pápa karácsonyi beszédében – Sermo 1 – a megtestesülés hatalmas ajándékáról beszél, amelyben Isten átvezetett a sötétségből a világosságra és megtestesült Fiának tagjaivá tett minket…) Felelős kiadó: Dr. Pákozdi István egyetemi lelkész. Szerkesztő, tördelő: Emri Márton lelkészségi titkár. Köszönjük írásaikat e számunk íróinak: XVI. Benedek emeritus pápának, Botos Ferenc költőnek, Böjte Csaba OFM atyának, Deák Dániel professzornak, Egri László orvos, diakónusnak, Farkas Márton kollégistának, Füzes Ádám lelkész, képzési igazgatónak, Hegedüs András és Zsuzsa házaspárnak, Jelenits István paptanárnak, Kálmán Peregrin OFM kegyhelylelkésznek, +Nemeskürty István írónak, Papp Miklós lelkész tanárnak, Pákozdi István lelkésznek, Radvány Miklós mérnök, családapának, Székely János püspöknek, Szigeti Magdolna Mária családanya költőnek és Zakar András mérnöknek! Köszönjük Bata-Király Edina alapos nyelvi korrektúráját is! A rajzok Viktor Langer művei felhasználásával készültek (Kloster der Servitinnen in Wien-Mauer). A Lelkészség címe: 1117 Bp., Magyar Tudósok krt. 1. Tel: 203-1734, [email protected], www.egylelk.com Honlapunkon a korábbi Egyetemes újságok is megtalálhatóak. Áldott, békés, kegyelemteljes Karácsonyt!